Jelenségek

Jelenségek

Csataterek visszhangja?

Annyiszor említették már, oly sokszor szóba került különféle parapszichológiai munkákban, hogy talán elcsépeltnek, “lerágott csontnak” látszik a jelenség – pedig egyáltalán nem az.

Arról van szó, hogy egyes régi események a jelenkorban ismét felbukkannak, megjelennek, bizonyos személyek számára ismét szinte láthatóvá, hallhatóvá, majdhogynem “tapinthatóvá” válnak.

A szakirodalomban sokszor említik Pierre Monnier esetét. A fiatalember az első világháborúban, 1915-ben esett el Argonne alatt. Édesanyja a háború után, 1919-ben felkereste a csatateret, és fia túlélő bajtársaival elment Argonne-ba. Az asszony döbbenetes élményről számolt be: a vidéken mintha ismét harc dúlt volna! Amit látni nem lehetett, hallani annál inkább. Dobszó pergett, a katonák lövöldöztek, kiabáltak, haldokoltak. Más tanúk is beszámoltak ilyesmiről, így tehát nem fogadható el az – a különben nagyon valószínű – érv, hogy a felizgatott anya különös lelkiállapotában vélte hallani a csatazajt.

Annál is inkább, mert számos pontja van a világnak, ahol mind a mai napig hallják, sőt látják a valamikor csatában részt vevő katonákat! Így Kréta szigetének déli részén a Frango Kastellinek is nevezett ősi erőd romjai mellett. A helybeli lakosok általában tavasszal, hajnaltájban vagy alkonyatkor vélnek látni hosszú sorban vonuló, régiesen öltözött, fegyveres katonákat. Az ottaniak éppen a megpillantás időpontja miatt nevezik őket a “harmat embereinek”. A hajnali vagy esti harmattal együtt bukkannak fel, bár kicsi a valószínűsége, hogy a jelenségnek a harmathoz bármi köze lenne.

Akkor más évszakban miért nem láthatók? Néhány történész úgy véli valamelyik régi korban tavasszal lehetett itt a csata, és annak halottjait, elesettjeit vélik látni oly sokan. Mert hát nem egy vagy két szemtanú állítja a dolgot. Sokan azok közül, akik szkeptikusként érkeztek az erőd mellé, azok is meggyőzve távoztak. A jelenség tehát létezik, bár szabálytalan és előre kiszámíthatatlan időpontokban tapasztalható. A fantomkatonák a világ más részein is láthatók néha.

Arra is rájöttek, hogy a mai kor embere nyugodtan közéjük keveredhet, átvonulhat rajtuk – nem zavarja össze soraikat. Úgy tűnik, mintha a jelenség két különböző, de innen látható korban vagy dimenzióban zajlana. Tehát vagy az időben, vagy a térben, vagy mindkettőben el vannak egymástól választva. Akkor viszont nehezen érthető, hogy a mi korunk emberei miképpen láthatják őket?

Nemrégen egy kutató azt állította a francia Le Monde hasábjain, hogy legalább száz ilyen esetről szerzett tudomást és megvannak a szemtanúk hitelesített vallomásai, beszámolói is. Tudunk viszont olyan esetekről is, amikor úgy a fantomkatonák, mint a mai kor emberei kölcsönösen látták egymást – mi több, valamilyen sajátságos “ütközetet” is vívtak! A legismertebb esetre 1795-ben Sziléziában került sor.

Abban az esztendőben, január 7-én az egyik falu szélén csaknem ötven paraszt látta, amint “a levegőből” egyszer csak felbukkant egy csapat gyalogos, élükön két tiszttel, akik kezükben vörös zászlót vittek. Olyanok voltak, mint valami délibáb. De a fantomkatonák, amint észrevették a parasztokat, sortüzet adtak le rájuk. A lövedékek nem találtak el senkit – talán nem is tudtak volna “átlőni” ebbe a korba -, ám a parasztoknak ennyi is elég volt ahhoz, hogy rémülten megfutamodjanak. Később azt vallották, hogy nem is hallották a lövést, csak látták a puskák csövén feléjük kicsapó füstöt.

Egy pillanattal később lovasok is felbukkantak, majd mindkét csapat eltűnt. Február 3-án ugyanott megismétlődött az eset, ezúttal csaknem négyszáz személy látta, majd február 15-én harmadszor is, de akkor csak harmincan látták. A német helyőrséget is értesítették, amelynek a parancsnoka tüzet nyittatott a fantomokra! A délibábkatonák szétfoszlottak a levegőben, és nyomuk veszett.

1642-ben tanúk előtt egymásután ötször játszódott le ugyanaz a csata! I. Károly király megfigyelőket küldött oda, akik az újabb fantomküzdelemben felismerni vélték a csatában elesetteket. Nincs kizárva, hogy nem mindig a múltat látták. 1574-ben Utrechtben öt őrt álló katona olyan ütközetet látott részletesen, amelyre csak tizenkét nappal később került sor. És, ki tudja, talán a sziléziai parasztok által látott vörös zászlós alakulat a második világháborúban ott viaskodó szovjet katonák egy csapatát jelentette…?

Nemere István

A túlvilágról érkezett járművek

Az élők világában nemcsak hajók kísértenek, és ezen a téren Nagy-Britannia igencsak gazdag példákban.

Légi fantomok

A második világháború után a Kentben található Biggin Hill repülőterének szomszédságában lakók azt állították, hogy többször is láttak egy Spitfire vadászgépet, amint visszatér a Luftwaffe elleni bevetésből, előbb alacsonyan szállt, majd leírt egy győzelmi repülőszaltót, és eltűnt.

Kevéssé látogatott utak

1936-ban egy londoni bíróságon a tanúk kijelentették: egy kocsi vezetője úgy halt meg, hogy ki akart kerülni egy fantombuszt – amely vezető nélkül közlekedett – a falnak ütközött. A buszt már ismerték a környéken, nagy sebességgel száguldott kora hajnalonta a Cambridge Gardens utcában.

1940 telén bizonyos George Dobbs northamptoni lakos elgázolt egy kerékpárost, amikor észrevette, hogy annak nincs feje. Nem izgatta föl azonban a szerencsétlenség, mert a fej nélküli kerékpáros vígan továbbkerekezett a baleset után, mintha mi sem történt volna, és eltűnt a járművével együtt.

A halál omnibusza

A legfurcsább történet kétségkívül egy egyesült államokbeli vonaté. 1865-ben az a szerelvény, amely Abraham Lincoln holttestét szállította, útközben nyolc percre minden állomáson megállt, hogy a lakosság tiszteleghessen a meggyilkolt elnök előtt.

Kis idő múltán a fekete gyászlepellel bevont, elnöki koporsót szállító kísértetvonat is elkezdte vonulását ugyanazon a pályaszakaszon, és számtalanszor megismételte. A vonat csontvázakból álló zenekar gyászzenéjére robogott tova…Minden állomáson – amikor áthaladt – állítólagpontosan nyolc percre megálltak az órák.

Rejtélyek szigete / Galactus / Forrás: Les grandes énigmes

A Síró Fiú átka

Az elátkozott tárgyak évszázadok óta népszerű téma az emberek körében. Sokan állítják, hogy személyesen tapasztaltak rejtélyes jelenségeket, miután érintkezésbe kerültek egy elátkozott műtárggyal. Leggyakrabban személyekről készített portrék és más festmények szerepelnek az ilyen típusú legendákban.

A népi hitben többféle eszme létezik az elátkozott tárgyak jelentéséről. A falról leeső kép a közelgő halál ómene, különösen ha az egy portré. Hasonlóképpen azok a hátborzongató portrék, amelyek követnek a szemükkel, bármerre is megyünk.

„A Síró Fiú átka” először 1985-ben szerepelt a „The Sun” nevű bulvárlapban, ami abban az időben a legnépszerűbb volt. A cikket a 13. oldalon jelentették meg „A lángoló Síró Fiú átka” szalagcímmel szeptember 4-én. A cikk egy pár, Ron és May Hall esetét írta le, miszerint egy olcsó portrét vásároltak, ami egy síró kisfiút ábrázolt.

Dél-Yorkshire-ben, Rotherham-ben laktak. Egyik nap hirtelen lángok csaptak fel a konyhában, ami átterjedt a földszinten levő összes helyiségre. A ház súlyos károkat szenvedett el, viszont a portré épségben megúszta. A falon lógott éskörülötte minden érintetlen maradt. Általában egy tűzeset nem kap többet néhány sornál az újságokban. Vajon minek volt köszönhető ez a hatalmas felhajtás?

A helyi tűzoltóság állami tisztje, Alan Wilkinson elmondta, hogy már számos, tűz által elpusztult házakban találták meg a portrét, sértetlenül. A tűzoltók között elterjedt az a teória, hogy a Síró Fiú egy elátkozott kép.Habár a tűzoltók szó szerint nem említették az „átkozott” kifejezést, ennek ellenére bizonyos szintű hitelességet kapott a történet az újság segítségével.

A tömegmédia kulcsszerepet játszik a folklór megteremtésében és terjesztésében. Az olyan történet, mint a Síró Fiú Átka, vírusként terjednek, ha gyökeret ereszt a „népszerű” képzeletben. Rengeteg másolat készült, legalább 5 különböző változat létezett és kereset is volt rájuk. De a vásárlók sorra állították, hogy nem sokkal a kép megvásárlása után tűz ütött ki a házukban, mindent elpusztítva, kivéve a Síró Fiú portréját, ami ép maradt.

Volt olyan család is, aki feljelentette a másolatok gyártóját, mivel a tűz miatt hajléktalanok lettek. Mindezek ellenére akadtak olyanok, akik nem voltak hajlandóak megválni a képtől, mert érzelmi kötelék alakult ki közöttük.

Roy Vickery, a Folklór Egyesület titkára szerint a modelt állt kisfiút valószínűleg bántalmazták valamilyen módon, és lehetséges, hogy a rejtélyes tűzesetek a kisfiú átka, ily módon áll bosszút.

A széles körben elterjedt félelmet keltő történet hatására a Dél-Yorkshire-i Tűzoltóság kiadott egy nyilatkozatot, amelynek célja leleplezni a kép és a titokzatos tűzesetek közti kapcsolatot. A legutóbbi tűzesetnél az ágy túl közel volt az elektromos tűzhöz. Mick Riley, a Chief Divisional igazgatója azt mondta, hogy rengeteg másolatot készítettek és adtak el, és kétli, hogy bármi közük van a tűzhöz, vagyis, hogy csupán gondatlanság történt. A magyarázata, hogy a kép magas sűrűségű farostlemezre lett nyomtatva, amit nagyon nehéz meggyújtani.

Az évek során az elátkozott portré utáni érdeklődés megcsappant, de 2002-ben újra felszínre került. Lancashire-ben egy kávézóban tűzvész pusztított. Eddie és Marian Brockley a két tulaj elmondta hogy nemrég vásárolták meg a kisfiú portréját, és a tűz során érintetlen maradt. A média állítása szerint ez az egyik utolsó példány.

Eddie szkeptikusan állt a dologhoz, a felesége viszont kevésbé volt biztos abban, hogy ez mind a véletlen vagy esetleg meghibásodás műve. Hallott a rejtélyes tűzesetekről, és semmiképp nem akarta visszavinni a portrét a kávézóba. Elvállaltak egy TV show szereplést is. Később egy szkeptikus újságíró bukkant fel, aki be akarta bizonyítani, hogy nincs semmi paranormális az egészben. Újságcikkében megírta, hogy ez a történet maga egy klasszikus példája a városi legendának, amit az újságok és az internet terjesztett.

A szakértők egy médiumot kértek fel, akinek a feladata az volt, hogy „ráhangolódjon” a festményre, amiről egyébként abszolút nem tudott semmit. Néhány percen belül nem csak közvetlen, hanem érzelmi kapcsolatot kialakítani a festménnyel és a készítőjével, aki Spanyolországban élt, továbbá víziója volt egy autóbalesetről.

Képes volt megnevezni a kisfiút, aki részt vett a balesetben. A kisfiú Din, Don vagy Dan lehetett, nem volt egyértelmű számára. Ez elég volt ahhoz, hogy meggyőzze a szkeptikusokat, hogy tényleg létezik valamilyen átok. Amikor a médium végzett, a szkeptikus csapat beleegyezett, hogy elpusztítsák a portrét.Háromszor kellett meggyújtani, míg végül nagy megkönnyebbülésükre lángolni kezdett, majd teljesen megsemmisült.

Ugyanaz év Júliusában felröppent a hír, hogy az átok visszatért. Rotherham-ben egy családi házban tűz ütött ki, abban a városban, ahol a legenda elterjedt.

Mint minden más népszerű legenda, a „Síró Fiú Átka” él és virul….

Forrás:jelensegek.hupont.hu

Kiakadtak az ördögűzők

Isaac Kramer, a Katolikus Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének elnöke (nem viccelünk, tényleg van ilyen) a vocativ.com-nak nyilatkozva fejtette ki, hogy egy rendes exorcizmushoz igenis szükség van a pap fizikai jelenlétére.

“Nem lehet online elintézni. Ha egy személy teljesen megszállott, a benne lakozó démon nem hagyná, hogy a számítógép elé üljön egy ördögűzés kedvéért. Sőt, valószínűleg levernék a képernyőt és mindent elpusztítanának.“

Mindez annak kapcsán vetődött fel, hogy egy Bob Larson nevű úriember – saját bevallása szerint az okkultizmus és a természetfeletti legnagyobb szakértője, egyúttal a therealexorcist.com ) weblap tulajdonosa – szolgáltatásai közé felvette a skype-os ördögűzést.

Ez persze problémát jelenthet az előbb említett szervezet tagjai számára, hiszen az online megoldás sokkal olcsóbb, mint a fizikai jelenléttel elvégzett ördögűzés. De persze – mint ahogy azt a Szövetség elnökétől megtudtuk – a skype-os változat úgysem működhet, és ennek nincs köze ahhoz, hogy félnek némi konkurenciától.

Forrás: Vocativ / Gizmodo / Hír24

Gordon Smith – Ébredés

Gordon Smith Nagy-Britannia leghitelesebb és egyik leghíresebb médiuma, akiről a BBC is elismerően nyilatkozik. Egy rendkívüli képességekkel megáldott látó, médium, akiről a Glasgow-i Egyetem többszörös vizsgálat és teszt után is hitelességgel, elismerően nyilatkozik. /G./

1987. március 9-e, egy szerdai nap volt. Fél hét körül ébredtem. Valahol az álom és az ébrenlét határán egy fiatal férfi képe kezdett kirajzolódni előttem. Azt hittem, csak álmodom, de a kép egyre élesebb lett. Felismertem benne egy közeli barátom és kollégám, Christine Peebles bátyját.

Christine és én gyerekkorunk óta ismertük egymást. Ugyanazon a környéken nőttünk fel, ugyanabba az iskolába jártunk, később pedig ugyanabban a fodrászüzletben dolgoztunk Glasgow-ban. Christine és bátyja, Brian nemrég vettek közösen egy lakást Glasgow nyugati részén. Nagyon örültek új otthonuknak. Christine-t már hónapok óta nem láttam ennyire elégedettnek és optimistának.

Mégis egy kellemetlen érzés futott át rajtam azon a reggelen. Tudtam, hogy most valami nagyon rossz dolog történik. Hirtelen felültem az ágyban, és ekkor Brian képe a hálószoba padlóján keresztül lassan eltűnt. A szívem hevesen dobogni kezdett, pedig Brian megjelenésében semmi ijesztő nem volt. Kék farmerben és piros kockás ingben volt, bátorítóan mosolygott rám, és bizakodónak tűnt.

Az ijedtség érzése továbbra is megmaradt bennem. Nem tudtam eldönteni, hogy álmodtam-e, vagy valóban láttam Briant. Ekkor hirtelen ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy bekapcsoljam az éjjeliszekrényen álló rádiót. Az óra pontosan 6.30-at mutatott. Egy férfihang a helyi híreket olvasta: „…tűz ütött ki egy nyugat-glasgow-i lakásban…”

A szívem majd kiugrott, a fülem hangosan zúgni kezdett. Hirtelen két rendőr képe jelent meg előttem, és hallottam, amint azt mondom magamban: ez csak Christine lehet. Tudtam, hogy az ő lakásuk gyulladt ki. Féltem, hogy Cristine-nel valami baj történt. A hírek végét már nem hallottam, mert hangosan kopogtak a bejárati ajtón. Kiugrottam az ágyból, magamra kaptam valami ruhafélét, és úgy, ahogy voltam, ajtót nyitottam. Két rendőr állt ott. Mintha villám csapott volna belém; a pupillám kitágult, döbbenten bámultam rájuk.

– Ön Gordon Smith? – kérdezte egyikük.

– Igen – feleltem.

– Baleset történt – mondta –, ezeket a kulcsokat Christine Peebles
megbízásából át kell adnom önnek.

– Christine jól van? – kérdeztem.

– Egy barátjánál van. Ennél többet én sem tudok – válaszolta a
rendõr.

Átvettem a kulcsokat, és becsuktam az ajtót. A fodrászüzlet kulcsai voltak. Christine-nek kellett volna az üzletet kinyitni, mivel én szabadnapos voltam. Hirtelen megértettem, hogy Christine biztosan jól van, ő nem halhatott meg a tűzben. Hál’ istennek! – gondoltam. – Akkor az csak Brian lehetett. Szegény Christine. Ámbár a rendőr nem mondta, hogy bárki is meghalt volna. Talán csak képzeltem az egészet.

Sajnos nem csupán képzelődtem. Valamivel kilenc előtt értem be az üzletbe, addigra a hírekben már bemondták, hogy Brian a tragikus balesetben életét vesztette, a nővére és egy barátjuk azonban szerencsésen megmenekült. Az a furcsa élmény, amely álmomból felébresztett, egész nap nyugtalanított. Láttam Brian boldogan mosolygó arcát. Sehogy sem értettem, hogyan láthattam a két rendőrt az ajtóm előtt állni azelőtt, mielőtt bekopogtak volna.

Nagyon lehangolt voltam barátom elvesztése miatt. Egyre-másra jöttek elő különböző gyerekkori emlékeim, amelyeket tudatom legmélyére ástam el. Brian halála tudatosította bennem, hogy olyan képességekkel rendelkezem, amelyekről eddig nem akartam tudomást venni.

Agyamban kinyílt egy ablak, és felszabadította a bennem lappangó médiumi képességeket. Ekkor huszonöt éves voltam. A gyermekkori élményekhez képest az életem egészen más irányt vett; az utóbbi pár évben teljesen a fodrászatra koncentráltam, amit tizennyolc éves koromban kezdtem el. Megnősültem, született két fiam, és a munkám mellett a család minden időmet lekötötte. Ha most belegondolok, nem is lett volna időm arra, hogy a szellemvilággal foglalkozzak, mint
ahogyan azt gyerekkoromban gyakorta megtettem.

A temetés után megkérdeztem Christine-t, tudnék-e neki bármiben segíteni. Megkért, hogy vigyem el a Spiritiszták közösségébe, ahol találkozhatna egy médiummal, hátha megtud valamit Brian túlvilági életéről. Én úgy véltem, nem szerencsés közvetlenül a bátyja halála után ilyesmiben részt vennie, de Christine annyira ragaszkodott hozzá, hogy nem tudtam neki nemet mondani.

Egy kis kérdezősködés után kiderült, hogy Glasgow-ban hamarosan egy nagyon jó nevű médium tart előadást a Somerset Place-i Spiritiszta gyülekezetnél. Így azután Christine, én és Fiona, Brian menyasszonya elmentünk az összejövetelre. Azelőtt soha nem voltam ilyen helyen, úgyhogy fogalmam sem volt, tulajdonképpen mire számítsak.

Bevallom, igazából úgy képzeltem el, hogy körbeülünk egy asztalt, és egy idősebb hölgy csukott szemmel megkérdezi majd az üres levegőtől, hogy van-e ott valaki. A templom első soraiban találtunk helyet, és nem sokkal később a médium is megjelent a színpadon. Mary Duffy egy hatvanas éveiben járó, kedves arcú, idős hölgy volt. Műveltnek tűnt és kifinomult edinburgh-i akcentussal beszélt, vagyis egyáltalán nem hasonlított arra, ahogyan az emberek általában a médiumokat elképzelik.

Az összejövetel, más egyházi rendezvényekhez hasonlóan közös énekkel, imával kezdődött, nagyon kellemesen éreztük magunkat.Ezután a médium a spiritualizmusról beszélt, majd tisztánkezelési képességének segítségével megkezdte a spirituális szeánszot. Szinte azonnal felénk fordult, és mély együttérzéssel Christine-hez
és Fionához beszélt:

– Igazán nincs szükségem médiumi képességekre, hogy lássam, önök nemrég veszítették el egy nagyon közeli hozzátartozójukat.

Christine és Fiona zokogni kezdtek. Mary nagyon megnyugtató dolgokat mondott, először Christine pár éve elhunyt édesanyjától közvetített egy üzenetet. Majd azzal folytatta, hogy Christine – ha elérkezettnek látja az időt – keressen fel egy Albert Best nevű médiumot, mert szerinte ő az egyetlen, aki enyhíteni tudna fájdalmán. Majd hozzám fordult, és a következőket mondta:

– Fiatalember, nem szoktam ilyesféle üzeneteket nyilvánosság előtt közvetíteni, de muszáj elmondanom önnek a nagymamája túlvilági üzenetét. „Egy napon itt fog állni, ezen a szent helyen, és ugyanígy üzeneteket fog átadni az embereknek, ahogy azt most én teszem.”

Miközben Mary e szavakat mondta, éles fény kezdett kiáramlani a testéből, amely minden egyes szóval egyre ragyogóbb és ragyogóbb lett.

Arra biztatott, hogy minél előbb találjak egy olyan spirituális közösséget, ahol fejleszthetem képességeimet, legyek türelmes és engedjem a szellemvilágnak, hogy előhozza belőlem a tisztánérzékelés adományát. Majd más lelkek üzeneteivel folytatta az eladást.

Miután az összejövetel véget ért, megvitattuk a történteket, és mindhárman egyetértettünk abban, hogy a benyomásunk pozitív volt. Christine ekkor elhatározta, hogy felkeresi Albert Bestet. Hihetetlennek tűnik, de majdnem kilenc évvel azután sikerült csak személyesen találkoznia vele. Az eredmény egészen elképesztő volt: a Briantől kapott üzenet Christine minden előzetes várakozását felülmúlta.

Én pedig megtettem az első lépéseket azon a spirituális úton, melynek következtében életem gyökeresen megváltozott.

Rejtélyek szigete / Gordon Smith: The Spirit Messenger

Gyermekként mindenki médium

A csöppségek észlelik a túlvilág mozgásait, csak épp a felnőttek nem veszik komolyan őket.

A gyerekek különleges képességei talán nem számítanak újdonságnak az ezoterika iránt nyitottak számára. Sokat hallunk az indigó gyerekekről, kristály gyerekekről, és napjainkra sajnos divatot is teremtettek belőlük. A kék vagy csillogó aurával rendelkező apróságok különleges képességekkel bírnak, mások mint a többiek, de a parapszichológusok szerint igazából minden gyerek kiválasztott.

– Hétéves korunkig mindannyian érzékeljük a túlvilági erőket. Ez az az életkor, amikor leszakadunk édesanyánk aurájáról, és a társadalmi nyomás miatt el is fojtjuk magunkban a látás képességét. Viszont az előző életről és a sarokban megbújó alakról beszélő gyerekeket a szülők nem tudják kezelni – mondta el Uza Gitta, parapszichológus.

A kicsikben félelmet gerjeszthet, ha szellemeket látnak, és ha ezt elárulják a szüleiknek, az apa és az anya nem segít a lelki állapotukon. Leintik, hogy ugyan már, nincs ott semmi, ezzel azt az érzést keltik a kisfiúban vagy kislányban, hogy nem számíthat senkire egyedül maradt a félelmével. De az sem jó megoldás, ha a gyereket folyton biztatjuk, hogy beszélgessen a túlvilági lényekkel, és mondja el, mit lát.

– Az a legjobb megoldás, ha engedjük beszélni az élményeiről, nem állítjuk le, de nem is faggatjuk, csupán hagyjuk beszámolni őt a látottakról. Ha meghallgattuk, és nem akarja tovább feszegetni a témát, nyugtassuk meg, hogy nem kell félni, és elhisszük, hogy látja őket, csak nekünk már nincs meg ez a képességünk.

A gyerekek az angyalokat is látják, és időnként üzeneteket hallanak. Ha éjjel gyakran felsírnak, rendszeresen ágyba vizelnek vagy rettegnek a sötétségtől, valószínűleg olyan lényekkel találkoznak, amik megijesztik őket. A biztonságot kell megteremteni számukra, hogy ne szorongjanak ezektől az eseményektől. Ha sikerül velük elfogadtatni ezt a képességet, előfordulhat, hogy felnőttkorukra is meg tudják őrizni.

A felnőtté válás során mindig a gyerek maga befolyásolja, hogyan alakul a kapcsolata a természetfelettivel. Lehet, hogy ezoterikus segítővé válik, de ha másképp dönt, akkor lassan elhalványul ez a tulajdonság. A legtöbben úgy növünk fel, hogy szüleink racionális agyunkat erősítik, ezért nem emlékszünk egy-két éves korunk szokatlan eseményeire, pedig mindenki úgy születik, hogy szoros kapcsolatban áll a kozmikus egységgel.

/Angyalszárny/

Leonora Piper, a leghíresebb parafenomén

Leonora Piper a valaha vizsgált lelki médiumok egyik legfigyelemreméltóbb képviselője, aki 8 éves korától kezdve egészen 91 esztendősen bekövetkezett haláláig kommunikált a szellemvilággal.

Leonora Piper

Leonora Piper nyolc éves kislányként a New Hampshire állambeli nashuai kertjükben játszott, amikor először észlelte a szellemeket. Egy láthatatlan lény a következőket suttogta a fülébe: ,,Sara néne nem halt meg, itt van veled.” A kislány persze elmesélte anyukájának a történéseket, aki mindent percre pontosan feljegyzett. Pár nappal később értesültek a családtag haláláról, aki percre pontosan akkor hunyt el, amikor a kislány a hangokat hallotta.

Pipert apósa 1884-ben egy spiritiszta látnokhoz vitte gyógykezelésre, hogy megszabadítsa a szellemektől, ám ez nem sikerült, sőt a nő ettől kezdve gyakran önkívületi állapotba is került. Piper nem küzdött tovább képessége ellen és elkezdett szeánszokat tartani.

A kétkedő William James pszichológus is részt vett egy ilyen ülésen, ám egyszerűen nem talált magyarázatot az ott történtekre, hisz a lány elképesztően részletes információkkal rendelkezett mindenről. James kíváncsisága nyomán az Amerikai Természetfölötti Jelenségeket Kutató Társaság (ASPR) is bekapcsolódott a médium vizsgálatába. Az ASPR titkára, Richard Hodgson sem hitt a nő képességeiben, ám az első szeánszán, 1887-ben olyan információk hangzottak el, amit senki sem tudhatott.

Piper ,,lelki médium” volt, azaz belső látása révén kommunikált, nem pedig tárgyakat lebegtetett. Képességeinek megcáfolására több tucatnyi személyt vittek el szeánszaira, akiknek személyazonosságát gondosan titokban tartották. A médium azonban a próbatételek után is megdöbbentően pontos információt szolgáltatott bárkiről.

Piper az adatokat állítólag a vezérszellemétől kapta, aki egy ideig egy bizonyos Dr. Phiniut belgyógyász volt. Később egy George Pelham nevű személy vette át az információszolgáltató szerepet, aki amúgy Hodgson egyik személyes ismerőse volt. 1905-ben bekövetkezett halála után pedig állítólag maga Hodgson segítette a parafenomén munkáját.

Leonora Piper később részt vett a Londonban végzett Pszichikai Kutatások Társasága által szervezett kísérletsorozatában is, ám különleges képességét soha nem tudták se cáfolni, se megmagyarázni.

Forrás: femcafe.hu

A 9 legkísértetiesebb hely a világon

Az emberek az idők kezdete óta hisznek a kísértetek vagy a holtak szellemeinek létezésében. A kísértet járta helyek alapja főleg a folklór és manapság sok úgynevezett szellemvadász próbálja gyakran bonyolult berendezésekkel felszerelkezve bizonyítani, hogy a kísértetek igenis vannak.

Munkájuk egyelőre inkább misztikus, mint tudományos és ez felveti a kérdést: vajon tényleg létezik az a bizonyos “élet-energia”amely lehetővé teszi, hogy valaki túlélje a halált? Ha nem, akkor hogyan magyarázhatjuk a szellemekkel kapcsolatos tapasztalásokat és jelenségeket? A következőkben egy rövid összeállítást olvashatsz azokról a helyekről, melyek a kísértetvadászok legkedveltebb célpontjai.

1. Mackenzie Ház (Toronto, Canada)

A kanadai felkelő-államférfi William Lyon Mackenzie (1795-1861) történelmi jelentőségű háza több mint tíz éven át kísérteties jelenségeknek lehetett tanúja. A lépcsőkön titokzatos lépések hallatszottak és egy frakkot viselő férfi alakja jent meg jól kivehetően.

1972-ben, miután alaposan megvizsgálták a házat, hamar kiderült, honnan származnak a kísérteties jelenségek. A lépcsőház mellett, körülbelül egy méterre egy irodaépület áll, a Mackenzie Ház felőli falon egy vaslépcsővel. Az éjszakai takarító személyzet és a házfelügyelő családtagjai szolgáltatták a „szellemek” lépéseinek hangját, ami a Mackenzie Házban, az éjszakai csendben sokkal intenzívebben hallatszott. A kísérteties zongora szó szintén a szomszédból hallatszott az egyik különc család házából. Ami a jelenést illeti, azt a házmester felesége tapasztalta, álmából felébredve látta a férfi alakját ágya felett. Az események leírása alapján megállapítható, hogy „éber álom” vagyis az egyszerű hallucináció lehetett, amit sokan tapasztalunk a mély alvás és ébredés közötti átmeneti állapotban.

2. Clement Hall (Tennesse Egyetem, Martin)

Nyugat-Tennessee egyik legnépszerűbb kísértetlegendája a fiatal diáklány története aki öngyilkosságot követett el a kollégium legöregebb hálótermében. A kísértet létezését számtalan hátborzongató esemény erősíti meg. Az Egyetemi Szabadgondolkodók Társasága által lefolytatott alaposabb vizsgálat azonban már korántsem találta annyira meggyőzőnek a kísérteties jelenségeket. Egy női alkalmazott például villogó árnyékot látott, amelyről kiderült, hogy egy hibás izzó okozta. Egy adminisztrátor, aki a padláson mozgó árnyakat látott, később önként bevallotta, hogy „az egész talán csak a képzelet műve volt” és azt is hozzátette, ő színezte ki a történetet az évek alatt. Emellett az igazgató határozottan állítja, hogy a híres öngyilkosság egyáltalán nem is történt meg. A mese a klasszikus folklór motívumok tömegét tartalmazza narratív elemekkel és egy kis internetes keresgélés után hamar kiderül, hogy országszerte, szinte minden egyetemi kollégiumban kering valami hasonló történet. Ez azt sugallja, hogy tulajdonképpen egy szájhagyomány útján terjedő legendáról van szó, amely a kollégiumi „kultúra” része.

3. Salzburgi Kastély (Ausztria)

 A Kísértet Járta Helyek Nemzetközi Katalógusában (2000) Dennis William Hauck egy állítólagos „szellem” fotóját közli, amit egy amerikai turista készített 1986-ban, akinek az életét gyökeresen megváltoztatta az eset. A képen egy fehér sáv látszik, amit a kísértetvadászok „energiának” vagy „ektoplazma szellemnek” neveznek és arra hivatott, hogy megmagyarázza a fényképeken látható megmagyarázhatatlan fehér foltokat. Az igazság az, hogy a kamera vakujának fénye vetődhetett vissza valamiről, ami a lencse elé került. Ékszer, hajszál, rovarok, még egy rossz helyen lévő ujjbegy is okozhat kísértet hatást. (gyakori „szellemek” a képeken a porszemcsék vagy levegőben lévő pára részecskék). A képen, ami a Salzburgi Kastélyban készült, ugyanazon a helyen, ahol a turista készítette különös képét, a „szellem” a fényképezőgép vállpántja!

4. Castillo de San Marcos (St. Augustine, Florida)

Az Egyesült Államok legöregebb erődje állítólag számos halott szellemének ad otthont, melyek közül a legromantikusabb történet Señora Dolores Marti, Garcia Marti ezredes feleségének és szerelmének Manuel Abela kapitánynak legendája. Az ezredes állítólag annyira feldühödött, amikor tudomására jutott feleségének viszonya, hogy a párt az egyik pincebörtönében a falhoz láncolva, majd a pincét befalazva, tulajdonképpen élve eltemette őket. A történetmondók megesküsznek rá, hogy amikor a pincét újra feltárták (az időpont kérdésében már nincs egyetértés), fehér csontokat találtak, amelyek igazolják a történetet és a látogatók által tapasztalható „hátborzongató érzést”. A vár látogatása során megtudhatjuk, hogy ott soha nem volt börtön és az alvilági hely a lőporraktár egyik aprócska terme volt, amit azért falaztak be, mert túl nedvesnek bizonyult a puskapor számára.

Az említett csontok, amelyeket állítólag itt 1832-ben felfedeztek, valószínűleg állati csontok lehettek a feleségét befalazó ezredes története pedig csak egy mese. A „hátborzongató érzés” amelyet egyesek tapasztalnak, sokkal inkább a hely hangulatának tulajdonítható. A személyzet egyik tagja John Cipriani, aki rendszeresen ott tölti az éjszakát, megerősítette, „egyáltalán nincsenek szellemek”.

5. Alcatraz (San Francisco Öböl)

A szigeten lévő erőd előbb katonai börtön, majd állami büntetés végrehajtási intézet lett. Az Alcatraz név maga a börtön szó egyik szinonimája. Ha azonban igaz, amit a tizenhetedik századi angol költő Richard Lovelace írt, vagyis a „börtönt nem a kőfalak teszik börtönné”, akkor elcsodálkozunk azon, miért nem menekül el végül a bebörtönzött szelleme. Az is igaz, hogy manapság nem azokat tartják szellemnek, aki tényleg a börtönben haltak meg, mint például Al Capone és Robert “Alcatraz madarásza” Stroud (aki soha nem tartott madarakat Alcatraz-ban, a híres film állításával ellentétben). A többi titokzatos legendához hasonlóan az Alcatraz körül keringő történetek is a kideríthetetlen eredetű „azt mondják”, „úgy hallottam” kategóriába tartoznak – ami ékes bizonyítéka annak, hogy a kísértetlegendák nagyrészt a szájhagyomány útján terjedő folklór részét képezik. Azok az állítások, hogy Alcatraz szigetén dózismérőkkel, Geiger-Müller számlálókkal és hasonló eszközökkel érzékeltek kísérteteket, egyértelműen áltudomány a „földöntúli sikolyok” pedig amiket időnként hallanak, nem egyéb, mint a fókák kiáltozása.

6. Fox Cottage Site (az egykori Hydesville helyén, New York)

Fox Cottage Site (at the former village of Hydesville, New York) Mára csak a feltárt alapkövek maradtak, de ez volt a mai modern Spiritualizmus szülőháza. 1848- ban két iskolás lány Maggie és Katie Fox azt állította, hogy ezen a helyen teremtett kapcsolatot egy meggyilkolt házaló szellemével. Titokzatos kopogó hangok, amelyek állítólag a szellemtől származnak (egy koppanás azt jelentette, nem, két koppanás igen) válaszoltak a kérdésekre, amelyek segítségével sikerült megtalálni a pincében titokban elásott holttestét. A további ásatások nyomán kizárólag állat csontok kerültek elő, a lányok azonban hamarosan más közlékeny szellemekkel is kommunikálni kezdtek és a Spiritualizmus meghódította a világot. Fontos megjegyeznünk, hogy a nevezetes dátum, amikor az első koppanások hallatszottak március 31 volt – a Bolondok Napjának Előestéje! Négy évvel később a Fox Nővérek nyilvánosan beismerték, hogy az egész csak szemfényvesztés trükk volt. Annak ellenére, hogy a testvérek egy new yorki koncertterem közönsége előtt bemutatták, hogyan produkálták a koppanó hangokat (lábukat kicsúsztatva a cipőből és lábujjaikat mozgatva), a hívők tömege ekkor nem hit nekik. 1904-ben szárnyra kelt a hír, hogy végre megtalálták a házaló csontvázát a villa pincéjében a vizsgálatok azonban megállapították, hogy a helyszínen talált „hamis fal” egy korábbi, kisebb épület része volt. Ami a csontvázat illeti, egy 1909-es cikkből kiderül, hogyan helyezte el az öreg csontokat egy helyi lakos „otromba vicc” gyanánt.

7. Myrtles Plantation (Louisiana bayou)

A tulajdonosok által aktívan reklámozott hely a kísértetek által egyik leggyakrabban látogatott hely Amerikában, a Myrtles a romantikával ötvözi a meggyilkolt rabszolga, Chloe történetét, hogy beleborzongjon a látogatók és éjszakai vendégek hátgerince. Különféle jelenségekről számoltak be és a TV Szellem Vadászai le is filmeztek egy hátborzongató eseményt az ültetvény rabszolgájának kunyhójában. Egy lámpa siklott át ijesztően egy asztal felett a show sztárjai Jason Hawes és Grant Wilson háta mögött. Valójában a rabszolga „Chloe” egy kitalált személy és meggyilkolásának története a legnagyobb kamu. A helyszínen tapasztalható furcsa jelenségeket, minden természetfeletti erő segítségül hívása nélkül meg lehet magyarázni, az egyetlen éjszaka vizsgálódásai során kiderült. A titokzatos lengő ajtó például azért lengett, mert nem középen volt felakasztva, az éjszaka halható dörömbölő hangok pedig egy laza zártól származtak. A „rabszolga kunyhó” nemrég épült és soha nem lakott benne egyetlen rabszolga sem. Ami a lámpát illeti, egyértelmű, hogy zsinórral húzták. A Television Week megemlítette, hogy „ a zsinór az asztal mögül láthatóan Mr. Wilson kezéig ér” miközben partnere valószínűleg véletlenül meglökte lábával a zsinór másik végét.

8. House of Blood – „a Vér Háza” (Atlanta, Georgia)

1987 szeptember 8-án egy idős házaspár otthonában állítólag vér folyt a falakból és „szökőkút szerűen” vért tört elő a padlóból“. A helyszínre kihívott rendőrök fényképfelvételeket készítettek, hamarosan azonban megállapították, hogy nem történt bűncselekmény és lezárták az ügyet. Idővel különféle elméletek születtek és az eseményt egy kópé szellemnek egy úgynevezett poltergeist-nak kezdték tulajdonítani. 1991-ben egy szakértő a segítőkész rendőrfőnök jóvoltából tanulmányozhatta az eset aktáit. A fotók alapján úgy tűnt, hogy a vér nem azon a módon került a falakra, ahogy azt állították így egy törvényszéki szakértő is újból szemügyre vette a képeket további elemzés céljából. Ő elmondta, hogy vért kívülről fröcskölték a falakra és padlóra, ami hiteltelenné teszi a szemtanúk állításait és további bizonyítékot jelent a csalásra. A rendőrségi nyomozók egyike azt mondta, „úgy tűnik, néhány felnőtt gyerekes játékokat játszik, hogy a figyelem középpontjába kerülhessen”.

9. Golden Lamb Inn (Lebanon, Ohio)

Ohio legrégebb óta működő fogadója, amely 10 elnököt látott vendégül, de megfordult falai közt több más neves személy, például Mark Twain is. Charles Dickens nem volt hajlandó ott maradni, miután megtudta, hogy ez egy úgynevezett “mértékletes hotel,” ami azt jelenti, hogy nem szolgálnak fel alkoholt. Manapság a hotelt egészen más célból keresik fel a látogatók: a kísértetek miatt. A beszámolók szerint egy kislány szelleme a forrása azoknak a vérfagyasztó jelenségeknek, például képek billegésének a múzeum egyik szobájában, amit róla kapta a “Sarah Szobája” nevet. 2002-ben az egyik éjszakai portás elárult egy titkot a kísértetjárással kapcsolatban. Mivel látta, hogy a személyzet mennyire babonás és hiszékeny, nem tudta megállni, hogy éjszakánként ne osonjon fel a lépcsőkön és elfordítson néhány képet, hogy „megzavarja az elméjüket”. Kiderült tehát, hogy ezután is bárki nyugodtan alhat, mert kísértet nincs a házban.

Forrás: Világutazó

A Poltergeist-jelenség

Meglehetősen ritkán fordul elő, szerencsére. Mert bizony elég ijesztő amikor az addig nyugodt környezetben, többnyire családi otthonban, egyszer csak különös dolgok történnek. Leesik a kép a falról, vagy elfordul, akkor is, ha alaposan odakötözték a kampóhoz. Aztán magától kialszik a lámpa, vagy éppen ellenkezőleg, akkor is meggyullad, ha senki nem nyúl a kapcsolóhoz, sőt, a kapcsoló is úgy áll, mintha el lenne oltva.

Az asztal fiókjai kicsúsznak helyükről, s ha a fiókokban dobozok vannak, azok tartalma szétszóródik a padlón. Aki ilyenkor a lakásban tartózkodik, áramütést érez. Olykor néhány nagyon nehéz tárgy – a zsúfolt szekrény, de akár több mázsás páncélszekrény is - elmozdul a helyéről. Az edények kiszóródnak a szekrényből, több közülük apróra törik. Más tárgyak csak földre esnek… Ez a poltergeist-jelenség.

A középkorban ha valahol felbukkant, a korabeli emberek mindig a sátán tevékenységére gyanakodtak, és a ház, a birtok tulajdonosát nemegyszer azzal vádolták, hogy az ördöggel cimborál. Ez pedig legtöbbször egyet jelentett a boszorkánysággal és a máglyahalállal.

Mi történik olyankor, amikor a lakásban elszabadul a pokol? Arra figyeltek fel, hogy szinte minden esetben volt az épületben valaki, aki állandóan, vagy legalábbis naponta hosszabb időn keresztül ott tartózkodott. Többnyire fiatal, s még gyakrabban tizenéves lány. Ellenőrizhető módon a zavaros események főleg akkor történtek, ha ez az illető is ott volt. Amikor távozott, a jelenség is megszűnt, és ha ismét eljött, a jelenség újra kezdődött.

Ne higgyék, hogy mindez csak órákig, legfeljebb napokig volt tapasztalható! Feljegyeztek olyan németországi, hollandiai és lengyelországi esetet, amikor hosszú hónapokig, sőt néhol évekig ismétlődött a jelenség, a környékbeliek nagy rémületére.

A rémület talán indokolt is, hiszen olyasmi történik, amit józan ésszel, az ismert fizikai törvényekkel megmagyarázni nem lehet.

Pedig a jelenségek annyira valósak, hogy némelyiket filmre is tudták venni, és műszerek is igazolták a különös változásokat! Mindez annak a bizonyítéka, hogy igenis létezhet a természetben olyan erő, amelyet nem kellően, vagy egyáltalán nem ismerünk.

A leginkább arra gyanakodtak, hogy él néhány olyan fiatal, akinek a testében, a pubertáskori változásokkal olyan energia gyűlik össze, amely kapcsolatba hozható a jelenséggel. Vagyis senki sem bűnös, legkevésbé maga a “tettes”. Egyszerűen a belső energiájuk kisugárzódik a környezetükre. Ez az a magyarázat, amit a tudomány is hajlamos elfogadni – már amikor a jelenséget komolyan veszi. (Szerencsére már volt példa ilyenre!)

Komoly szakemberek a poltergeist-jelenség közben mérték az ott tapasztalható energiát, és különös eredményt kaptak. Bizonyos elektromos berendezések mintha a térből jutottak volna ismeretlen energiához, a hangra érzékeny berendezések pedig jelentős zajszintet mértek ott, ahol csönd volt.

Legalábbis a kutatók semmit sem hallottak. Tapasztaltak rejtélyes mágneses hatást és olyat is, aminek semmi köze nem volt az elektrodinamikus erőkhöz. Vagyis nem áram keltette – de olyan készülékben jelentkezett, amely csak árammal működik… A másik magyarázat már kevésbé elégítené ki a tudósokat – ha egyáltalán komolyan vennék.

Eszerint a poltergeist esetében valamilyen “túlvilági” beavatkozásról van szó, valakik így akarják felhívni magukra a figyelmet. Ez a szellemvilágba vezetne át, amelytől az igazi parapszichológusok is sokszor idegenkednek. De néha annyira összetett a jelenség, és annyira ebbe az irányba (is) mutat, hogy ez a lehetőség sem zárható ki teljesen.

Olykor valóban olyan benyomása támad a kutatóknak, mintha “külső” lét lényei dörömbölnének, kétségbeesetten, keresve a módszert, amellyel “átjöhetnek”, vagy legalább figyelmeztetőjelt adhatnak azoknak – nekünk -, akik a láthatatlan, érzékelhetetlen falnak az innenső oldalán élünk…

/Nemere István írása/

Gordon Smith – Állatok a spirituális világban

Elöljáróban néhány szó a cikk szerzőjéről:

Gordon Smith Nagy-Britannia leghitelesebb és egyik leghíresebb médiuma, akiről a BBC is elismerően nyilatkozik. Egy rendkívüli képességekkel megáldott látó, médium, akiről a Glasgow-i Egyetem többszörös vizsgálat és teszt után is hitelességgel, elismerően nyilatkozik. /G./

Gordon Smith

“Vajon az állatok is tovább élnek a túlvilágon?” Médiumként gyakran találkozom ezzel a kérdéssel. Semmi kétségem nincs afelől, hogy a kérdésre „igen” a válasz. Médiumi tevékenységem alatt már sok ember számára közvetítettem olyan üzenetet, mely bizonyosságot ad arról, hogy az állatok számára is van élet a halálon túl.

Félre ne értsék, ezzel nem azt akarom mondani, hogy az állatok visszatérnek és beszélnek hozzám. Nem vagyok Dr. Doolittle, aki tolmácsolni tudná a szellemvilágban lakó állatok üzeneteit, de gyakran az történik, hogy amikor a túlvilági lelkek szeretteiknek vagy barátaiknak küldenek üzenetet, időnként említést tesznek kis kedvenceikről is, akik ott vannak velük a túlvilágon.

Az utóbbi időben az egyik legnehezebb dolog az volt, hogy öreg labradoromat, Elsát elvigyem az állatorvoshoz elaltatni. Emlékszem, azt mondogattam magamnak, hogy: „Nincs semmi baj, tudom kezelni ezt a helyzetet, ahogyan mindenki más is.” De mekkorát tévedtem. Amikor belenéztem Elsa hatalmas barna szemeibe, miközben az állatorvos előkészítette a végzetes injekciót, úgy éreztem, hogy a torkomban növekvő gombóctól menten megfulladok. Amikor kérdezték, hogy szeretnék-e elbúcsúzni Elsától, azt hiszem, korábban soha nem ismert érzelem öntött el, egyetlen perc alatt.

Iszonyúan nyomasztott a felelősség érzése. Egész nap rettenetesen levert és szomorú voltam, és az járt a fejemben, hogy vajon helyesen cselekedtem-e. Semmire nem tudtam gondolni, csak Elsa gyönyörű, aranybarna fejére, és amint rám néz azokkal a mély, sötét és szomorú kölyökszemeivel. Lesújtó és rettenetes nap volt.

Este a kilmarnocki spiritualista templomban tartottam egy közösségi szeánszot. Egyetlen porcikám sem kívánta abban a lelkiállapotban, hogy kiálljak a pódiumra, ám hosszú tépelődés után mégis úgy döntöttem, hogy elmegyek Kilmarnockba. Még akkor is csak Elsára tudtam gondolni, amikor fent ültem a színpadon, és hallottam, amint az elnök engem szólít.

Legtöbbször, mielőtt beszélni kezdenék, érzem, ahogy a lélek átjárja testem és ahogy ettől lendülettel és energiával töltődök fel. Ez most is így történt. A fejemből az összes gondolat kiürült, és hamarosan elkezdtek áramlani az üzenetek a túlvilágról. Arról az estéről csak a legutolsó üzenetre emlékszem. Vezetőim egy hölgyhöz irányítottak, aki a hatalmas templom hátsó soraiban ült. Miután a hölgy fogadta a neki érkező üzenetet, hirtelen egy kutyára lettem figyelmes a túlvilágról. A hölgy mellett ült. Elmondtam neki, mit érzékelek, mire a hölgy könnyezni kezdett. Az üzenet folytatásából kiderült, hogy nem sokkal azelőtt kellett elaltatnia a kutyáját. Nagyon szíven ütött, de muszáj volt átadnom az üzenetet: elmondtam a hölgynek, hogy szeretett kedvence kitűnően érzi magát a túlvilágon, egészen megfiatalodott, és majd kicsattan az egészségtől. Majd hozzátettem, hogy én is ugyanilyen vívódáson mentem keresztül, amikor el kellett búcsúznom imádott kedvencemtől.

Legvégül a hölgy az édesanyjától kapott híreket a szellemvilágból. Megnyugtatta őt, hogy a legjobbat tette az állattal, mert szegény nagyon szenvedett már, ugyanúgy, mint Elsa. Nagyon megkönnyebbültem ettől az üzenettől. A legkülönösebb az egészben talán az volt, hogy az a bizonyos kutya ugyanolyan arany labrador volt, mint Elsa. Úgy vélem, a túlvilágról igazán bámulatosan képesek időzíteni a dolgokat!

Gyakran mondogatják, hogy házi kedvenceinktől feltétlen szeretetet kapunk. A szeretet alapvetően át tudja hidalni a „halál völgyét”. Miért is lenne bármi különbség abban, hogy a szeretetnek ez a köteléke két ember, vagy esetleg egy ember és egy állat között jött-e létre. Úgy vélem, mi, emberek még nagyon sokat tanulhatnánk arról, hogy mit jelent a szeretet. A szeretet ösztönös érzés, és az állatokat többnyire ösztöneik irányítják. Egyik háziállatomat sem szerettem jobban a másiknál. Mindegyikük önálló egyéniséggel és tudattal rendelkezett. És mivel nálunk, embereknél is a tudat az, ami túléli a fizikai test halálát, miért ne fogadhatnánk el, hogy egy érzésekkel rendelkező lénynek – amilyenek a háziállatok is – lehet tudata és személyisége. Ráadásul az emberekhez hasonlóan ez a tudat tovább él a test halála után, és tovább folytatja spirituális fejlődését.

Én és hozzám hasonlóan más médiumok is képesek vagyunk bebizonyítani az embereknek, hogy kedvenceik tovább élnek a szellemvilág időtlen világában is. Számtalan köszönőlevelet kaptam olyanoktól, akik hálával számoltak be arról, hogy mennyire megkönnyebbültek, amikor megtudták, hogy kedvenceik haláluk után ugyanúgy a szellemvilágba kerülnek, és ráadásul bizonyos alkalmakkor, a túlvilágról „visszatérve”, még meg is látogathatják őket.

A magam részéről már számtalan alkalommal találkoztam állatokkal a szellemvilágból, hallottam és éreztem is őket. Sőt egy alkalommal testen kívüli élményem is volt, amikor egyszer a szellemvilágban járva kutyák vettek körül, s ezek közül jó néhányat fel is ismertem. Sőt még abban a kitüntetésben is részesülhettem, hogy néhány állat lelkét meg is érinthettem, és saját kezemmel érezhettem szőrük puha melegségét. De ami még ennél is fontosabb, hogy érezhettem a belőlük áradó szeretetet, ami minden szeretetnél igazabb és valódibb érzelem.

Számtalan esetet tudnék felidézni a túlvilági állatokkal történt találkozásaim közül. Ugyanolyan örömmel és elégedettséggel tölt el, ha emberek és kedvenceik között sikerül kapcsolatot létesítenem, mint amikor emberi társukkal vagy barátaikkal hozok össze találkozást. Úgy vélem, ha elfogadjuk, hogy egy férfi és egy nő lelke halála után tovább él, akkor nem kéne elzárkóznunk attól a gondolattól sem, hogy az élet az állatok számára is folytatódhat.

Én hiszek abban, hogy ha a szellem életet adó szikrája beköltözik egy állatba, legyen az egy kedvenc macska, aranyhal, törpepapagáj vagy bármi más, azt semmi, még a halál sem lesz képes kitörölni onnan.Hiszek abban, hogy a lélek mindenféle formában elpusztíthatatlan.

Tapasztalataim szerint azt mondhatnám, hogy a háziasított állatok személyisége és egyénisége – mivel közeli kapcsolatban élnek az emberekkel, és rengeteg szeretetet adnak nekik – sokkal jobban kifejlődött, mint más fajoké. Én azonban teljesen biztos vagyok abban, hogy minden állat, legyen az tollas, bundás vagy uszonyos, egy magasabb tudati szintre lép, amikor eljön számukra az idő, hogy itt hagyják e földi világot. És azt is tudom, hogy amikor eljön a távozás pillanata, szeretett kedvenceink heves farkcsóválással vagy meleg, gyengéd dorombolással fogadnak majd bennünket a túlvilágon. És akkor ott, igen, a túlvilágon az oroszlán valóban a bárány oldalán pihen.

Forrás: Gordon Smith: The Spirit Messenger

Egy kutya gyógyító ereje

Van-e lelke egyáltalán egy kutyának? Reinkarnálódnak-e az állatok? Lehettünk-e állatok előző életeinkben? Mindegyik feltett kérésre van pozitív és negatív válasz is. Aztán mi magunk vagyunk a szűrő, akik eldönthetjük, hogy melyik választ fogadjuk el feltett kérdésünkre…

Kutyásként én azt gondolom, hogy van lelke minden olyan állatnak, amelyik emberközelben él, és amelyik érzelmek kimutatására képes és nemcsak ösztönszerűen működik. Néha kételkedem benne, hogy reinkarnálódnak, néha viszont úgy érzem van valóság alapja. Azt azonban én magam nem tudom elfogadni, hogy előző életeinkben – és a jövőben – állatok is lehettünk.

Az tudományos tény, hogy egy szelíd, kedves kutya jelenléte, szőrének simogatása jótékony hatással van az egészségre, csökkenti a vérnyomást. Azzal, hogy gondoskodást és rendszerességet igényel, rendszerességre, mozgásra, átgondoltságra készteti a gazdáját. Persze mindez visszájára is fordulhat, ha a kutya irányítja a gazdit vagy az egész családot.

Ahol kutya van a gyerekek mellett, ott ismeretlen az allergia, mert a gyerek immunitása megerősödik a természetes kosz és szőrhullás mellett. Vannak gyerekek, akik képesek akár a kutya táljába is belecsemegézni és nem lesznek betegek (persze ez egyáltalán nem ajánlatos). A kutya testi-lelki nevelő eszköz, segítség és igazi társ. Oldja a magányt, figyelmével nap mint nap gyógyít.

Tudjuk, hogy látják az aurát és látják a szellemeket, az angyalokat.Értetlenül nézzük, amikor számunkra érzékelhetetlen zajokra és energetikai blokkokra reagálnak, esetleg ránk ugrálnak jelezve, hogy ne menjünk erre vagy arra. Napközbeni élményeiket ugyanúgy feldolgozzák éjszaka, álmaikban, mint mi, emberek. Sokszor tapasztalhatjuk, hogy alvás közben is futnak, ugatnak, civódnak. Majd megint figyelnek ránk és figyelmet igényelnek.

Hiszem azt, hogy a kutyák nemcsak társaink, hanem spirituális lények mind. A kutyatámadásokról szóló hírek elszomorítóak, és nem e kutya gonoszságról, hanem a rossz gazdiról, annak rossz neveléséről, vagy mindenféle gazda és gondoskodás teljes hiányáról tanúskodnak.

Érdemes megbecsülni ezeket a társakat, akik megérdemlik néha az extra gondoskodást, a nyaralást is.

Ez a néhány kép pont arról tanúskodik, hogy a képen látható kutya a nyaralás során is képes ellátni szerepét, miközben kikapcsolódik, de úgy is figyel és őriz, és tapasztal. Ez a kutya a jelenlétével is gyógyít, megnyugtat.

Forrás: Fényportál / -eszme-

Parajelenségek az állatvilágban

Az állatok valószínűleg olyan különös képességekkel rendelkeznek, melyek lehetővé teszik számukra, hogy megérezzék a veszélyt, telepatikus úton kommunikáljanak és nagy távolságokból megtalálják a gazdájukat.

A parajelenségek tanulmányozása az állatvilágban sok előnnyel jár. Nem vádolható a kísérleti alany szubjektivitással és azzal sem, hogy egyéni elképzelése már előre befolyásolja a kísérlet végeredményét. A fent sorolt kategóriák a legalaposabban kutatott területek, és ezeknél sikerült a legtöbb tapasztalatra szert tenni. A kísérleti-, illetőleg a megfigyelt állatok különböző fajokhoz tartoznak.

Az esetleírások egy része Joseph Banks Rhine gyűjteményéből származnak, aki az Egyesült Államokban található Duke Egyetemen kutatta az állati parajelenségeket (animal psi = anpsi) és megpróbálta ezáltal az ember fiziológiás működést jobban megérteni. Több mint ötszáz esetleírást gyűjtött össze valamint laboratóriumi kísérletek ezreit végezte el, melyeknél az érzékeken túli érzékelés megfigyelhető volt.

Hazatalálni nagy távolságból

Bizonyára mindenki hallott már olyan állatokról – főleg kutyákról és macskákról -, melyek olykor hatalmas távolságokból is képesek hazatalálni, és talán sokan tudnak mondani hasonló történetet közvetlen környezetükből is, de ennek a képességnek a működésére a mai napig nincs elfogadott magyarázat. A számos jól dokumentált esetből a Guinness Rekordok könyvébe több is bekerült, ezek egyike egy Bobby nevű észak-amerikai kutya története, akinek gazdái oregoni otthonuktól 2000 km-re nyitottak vendéglőt. A kutya eleinte különösen viselkedett, majd útnak eredt, és mintegy 1600 km-t tett meg spirálisan távolodva attól a helytől ahol hagyták. Majd nyílegyenesbe vette az irányt és hat hónap leforgása alatt felkutatta gazdáit.

Útközben gyakran befogadták, miközben vadászott, és átkelt a Sziklás-hegységen, befagyott tavakon és folyókon. Az éttermet bérlő gazdái éppen pihentek, a társuk ismerte fel a kutyát – mélységes döbbenetére. A kutya útvonalát utólag tökéletesen sikerült rekonstruálni, megtalálták azokat az embereket akik egy-egy éjszakára befogadták, és kiderült, hogy az állat – a kisebb-nagyobb szükséges kitérőket belekalkulálva – mintegy 5000 kilométert kutyagolt.

A macskák sem rendelkeznek gyengébb képességekkel a gazdájuk megtalálását illetően: egy Sugar nevű cicus még 1952-ben állított fel egy 2400 km-es rekordot, amikor gazdái Kaliforniából Oklahomába költöztek. A cicát otthagyták a szomszédnál, mert az állat rettegett a motorzúgástól. Körülbelül 14 hónappal később, amikor a korábbi gazdái Mr. Wood és a felesége a teheneket fejte az istállóban, egy macska ugrott a nyitott ablakon át Mrs. Wood vállára. A cica igen jó egészségnek örvendett és az asszonyban fel sem merült, hogy a saját kedvenc háziállatáról lehet szó – azt hitte, csak hasonlít hozzá, és még tréfálkoztak is az eset kapcsán. A döbbenet akkor érte őket, mikor a macska baloldali csípőcsontján megtalálták azt a deformitást, amivel az ő macskájuk rendelkezett.

Csak később tudták meg a szomszédtól, hogy elutazásuk után három héttel Sugar különösen kezdett viselkedni, nem találta a helyét, aztán váratlanul eltűnt. Az állat útvonalát nem sikerült pontosan rekonstruálni, azt sem, mivel táplálkozott. Mint ahogy a kérdést sem sikerült még megválaszolni senkinek: hogyan képes egy állat kilométerek ezreit megtenni teljesen ismeretlen tájon és ismeretlen körülmények között, hogy megtalálja a gazdáját? Mi az, ami vonzza az állatot?

A tudósok folytattak kísérletek más állatokkal, főleg madarakkal és hihetetlen távolságokat vándorló tengeri állatokkal, és sikerült is bizonyos tájékozódási lehetőségekre bukkanni (mágneses polaritás, örökölt útvonal, szagok, stb.), de a házi kedvenceknek a számukra ismeretlen helyen tartózkodó gazdájuk megkeresésére még nem sikerült választ kapni.

A veszély előrejelzése

Az állatok képesek megérezni azt, ha gazdájuk bajban van, vagy egyáltalán, ha bármilyen veszély leselkedik rájuk. Sokan tapasztalták, hogy kedvenc kutyájuk, macskájuk még akkor is képes megérezni hazaérkezését, ha azt a legváratlanabb időpontban és minden előjel nélkül teszi, és az esetek egy része nem magyarázható a hagyományos érzékszervi észleléssel.

Különféle fajtába tartozó állatok képesek előrejelezni földrengéseket, viharokat, szökőárakat, hajók vagy épületek pusztulását, vulkánkitöréseket, de – bombázásokat is. A II. Világháború idején a világ számos pontján figyelték rettegve az állatok viselkedésében bekövetkezett hirtelen változásokat, mint a bombázások előjeleit. Ha az állatok hátán felállt a szőr és igyekeztek minél jobban elbújni, akkor a lakosok is elindultak az óvóhelyek felé.

Dr. Hans Bender, a Freiburgi Egyetem Parapszichológiai Tanszékének vezetője figyelte meg a helyi parkban annak a kacsának a viselkedését, mely a szövetséges légierők bombázását jelezte előre. A figyelmeztetését 15 percenként megismételte, így a lakosok még idejében az óvóhelyekre érhettek. A háború után Freiburg újjáépült, a kacsa pedig emlékművet kapott.

Megfigyelték, hogy a lerombolásra ítélt házakat a robbanószerkezetek begyújtása előtt néhány órával elhagyják az egerek, patkányok, csótányok. Egy 1940-ben történt eset alkalmával egy lakott bérházból rendszeresen elvonult az összes egér – utána napokon belül meghalt valaki az épületben -, ezt követően azonban visszatértek. Végül végleg távoztak, amikor az épületet lerombolásra ítélték. Számos olyan eset is ismert, amikor kórházakban, vagy öregek otthonában lakó kedvencek – többnyire macskák – előre jelezték a következő elhalálozó személyét.

Ebbe a csoportba lehet azokat a kísérleteket is sorolni, amikor különböző állatokat labirintusokba tettek, majd az útvesztő különböző pontjain áramütés érte őket, általában az elágazásoknál. Az állatok ráérezhettek a dologra, mert 75%-ban helyesen választották az elfordulási irányt, kivédve ezzel az áramütést.

Telepátia

A kísérletek és a leírások Robert Morristól, a Fiziológiai Kutatások Alapítványának tudósától származnak. Főleg kutyákkal és macskákkal kísérletezett.
Együtt felnevelt kutyákat elkülönítettek, majd mindkettőnek figyelték a viselkedését. Azt tapasztalták, hogy ha az egyikükhöz fenyegetően közelít valaki, akkor a másik kutyának is azonnal elváltozások jelentkeznek az élettani működésében. A két helyiség maximálisan hangszigetelt volt, a két kutya semmilyen módon nem tudott egymással kapcsolatba lépni. Vagy mégis?

Úgy látszik, az előbbi jelenség nemcsak magas fejlettségű állatoknál tapasztalható, ugyanis mindezt megfigyelték közönséges kolorádóbogaraknál is.
Labirintuskísérleteknél használt patkányok is képesek a kivezető utat telepatikusan megtalálni. Hiszen mi mással lehetne magyarázni azt, hogyha mind a labirintus szerkezetét, mind a jutalom élelmiszer helyét véletlenszerűen változtatva az álltok nem véletlenszerűen, hanem nagyon is konkrét céllal indulnak útnak, s a gyakorlottabbak valami eszméletlen nagy sebességgel teszik ezt.

Kiterjedt telepatikus kísérleteket végeztek macskákkal. Egy 24 megszámozott négyzetet tartalmazó táblán kellett arra a kockára lépniük, amelyikre a kísérletvezető gondolt. Megfigyelték, hogy a kísérletek annál sikeresebbek, minél jobban szereti a kísérletvezető az adott állatot. A kedvence olyan találati arányt ért el, melynek matematikai valószínűsége egy az 1000 millióhoz. Más kísérletekben Zener-kártyákat használtak. Cirkuszokban is lehet találkozni telepatikus képességekkel rendelkező állatokkal. Ezek a – főleg lovak és kutyák -, képesek úgy is hibátlanul számolni (a négy alapműveletet), összetett feladatokat végrehajtani, csak látott tárgyakat megkeresni, hogy az idomár – a gazda – jelen sincs.

Elképzelhető, hogy az előbb felsorolt esetekben nem valamiféle különös, megmagyarázhatatlan képességeket kell keresnünk, hanem olyan hétköznapi dolgokat, melyekkel mi, emberek is egykor rendelkeztünk, és csak a beszéd képességének megjelenése lehetett az a körülmény, amely ezeket a “megmagyarázhatatlan jelenségeket” háttérbe szorította. Mindennapi életünkben többé nem létkérdés a veszély megérzésének képessége, a hozzátartozóink hollétének pontos ismerete, és a számunkra kedves emberek pillanatnyi állapotának mindenkori érzékelése. A gyermekek azonban még rendelkeznek mindezekkel a tulajdonságokkal és súlyos veszélyhelyzetben a felnőtteknél is tapasztalhatóak. Nem különleges dolgokról van tehát szó, hanem nagyon is általánosakról.

A “hogyan?” kérdése azonban mindmáig megválaszolatlan.

Forrás: fenyportal.hu