2014. május 9., péntek

Energia aura csakra V.




Energia aura csakra V.


A rezgés emelésének tudomány


Mit jelent a rezgésszint


Amikor először hallottam a rezgésszintről és annak emelésének fontosságáról hirtelen olyan érzésem támadt hogy valami nincs rendben a felfogásommal. Alapvetően egy eléggé racionális ember vagyok és általában így is közelítek a dolgokhoz, számomra fontos hogy logikusan is összeálljon a kép. A rezgésszinttel kapcsolatosan sokáig hiányérzetem volt. Értettem is meg nem is. Végül elkezdtem apránként összerakni a képet amit most megosztok veletek is.

Bizonyára sokszor hallottátok már hogy világunkban minden energia, minden rezgés. Mivel ezt fizikusaink mondják, az emberek elfogadják, bár sokan közülünk nem teljesen értik mit is jelent ez valójában. A rezgést úgy kell elképzelni mint amikor egy gitár húrját megpendíted és az elkezd finoman rezegni. Ha lassítva, felnagyítva néznéd ezt a rezgést az alábbi ábrához hasonlót látnál. Az ábrán különböző frekvenciájú hullámok láthatók. Legnagyobb frekvenciát a legalsó hullám mutat. Minél magasabb egy hullám frekvenciája annál gyorsabban rezeg.

Egyébként az érzékszerveid úgy vannak teremtve, genetikailag kódolva, hogy a külvilágodból értelmezni tudd a különféle rezgéseket, vagyis a tested érzékszervei dekódolják számodra a külvilágod rezgéseit. Mindennek van egy rezgési frekvenciája, ezt a tudósok már kimutatták. Mi emberek szó szerint érzékeljük ezeket a rezgéseket az érzékszerveinken keresztül. A fülünkkel olyan rezgéseket fogunk amelyeket hangok formájában érzékelünk. A szemünkkel olyan rezgéseket, amelyeket formákra, színekre alakítunk. Pl ha kinézel az ablakon és látsz egy piros autót, akkor tudnod kell, hogy annak más rezgése van mint egy kék autónak stb.

Minden színnek más a rezgési frekvenciája, pl a zöldnek 612-522 THz a frekvenciája. Hasonlóképpen az illatoknak is van frekvenciája illetve amikor tapintunk valamit akkor is tulajdonképpen két rezgés találkozik, a kezed rezgése egy felületként érzékelt rezgéssel. Mi emberek hajlamosak vagyunk tökéletesen azonosulni a testünkkel. Ha belenézek a tükörbe csak és kizárólag a testemet látom, akkor hát hol itt a hiba? Tévedés nincsen, valóban csak a fizikai testünket látjuk a szemünkkel, azon viszont ritkán elmélkedünk hogy a szemünk csak bizonyos frekvencia tartományt képes értelmezni. Mi van azokkal a frekvenciákkal amelyeket a szemünk nem regisztrál?

És ha már itt tartunk, mi van azokkal amelyeket a fülünk nem észlel, amelyeket az öt érzékszervünk közül egyik sem észlel? Azt már tudjuk, merthogy a műszereink mérni tudják, hogy vannak például ultraibolya sugarak, amelyeket a szem ugyan nem érzékel, de attól még léteznek, hogy vannak olyan magas vagy alacsony rezgésű hangok amelyeket a műszereink mérni tudnak, de a fülünk nem észlel. Mi van azokkal a rezgésekkel, amelyeket a műszereink sem tudnak kimutatni? Badarság lenne azt állítani hogy azok nem léteznek, hiszen tudjuk hogy pár évtized alatt milyen óriási technológiai fejlődésen mentünk keresztül, ami nem állt meg, és folyamatosan újabb és újabb felfedezéseink, finomításaink lesznek, amivel talán újabb frekvenciákat is mérni tudunk majd. Ha valamilyen rezgés kívül esik az általunk érzékelhető tartományokon, a létezése még nem vonható kétségbe.
Ilyen energia a gondolati energia, az érzelmek energiája, a spirituális energia. Gondolj most egy kicsit a hangra mint rezgésre. Biztosan te is tapasztaltad már hogy amikor egy koncerten a dobokat erőteljesen, hangosan ütik, szó szerint érzékelni tudod a testedben a rezgést, a lüktetést. Amikor megpendítenek egy húrt a gitáron az is rezegni kezd. Ahogyan rezeg a gitár húrja körülbelül úgy rezegnek testedet alkotó energia részecskék, persze egy teljesen más frekvencián. Tovább gondolva, finomítva, pontosan úgy rezegnek a gondolataid, az érzelmeid, a spirituális energiád. Pontosan úgy rezeg minden ami téged körbevesz, bár lehet hogy nem érzékeled az érzékszerveiddel, mert kívül esik azon a tartományon ami még érzékelhető.

Aki működtetni tudja a hatodik érzékét az más rezgés tartományokat is érzékel, de erre kevesen képesek Tehát, ha el tudjuk fogadni hogy a bennünket körülvevő világban minden rezeg, a következő lépés, hogy elfogadjuk, nekünk is van egy rezgési frekvenciánk, vagyis a bennünket alkotó sejtek, molekulák, atomok úgyszintén rezegnek. Ha már voltál biorezonanciás kezelés, akkor meg is mérték a frekvenciádat. Most pedig lépjünk még egy szintet, de ehhez szeretnék egy hasonlatot mondani. Tudatosságodnak 3 megjelenési formája van, akárcsak a víznek. Nagyon szeretem ezt a példát, mert kézzelfoghatóvá válik számunkra a jelenség. A tudatosságodnak szilárd formája a tested, folyékony formája az érzelmeid, tudatosságod gáz formában a gondolataid. A fizikusok nagyon szépen elmagyarázzák hogy a jégnek (vagyis a víznek szilárd formában) a rezgése a legalacsonyabb, a víznek magasabb, a gőznek még magasabb.

A saját rezgésünk is ehhez hasonlítható. A rezgésszintek a fizikai testtől az érzelmeken keresztül a gondolatokig emelkednek, illetve hatással lehetnek egymásra, de ez legyen egy másik bejegyzés témája. A következő szint a benned lakozó spirituális energia, amelynek hatása van az összes többire, vagyis a tudatosságodra, az érzéseidre, gondolataidra. Most már érteni fogod a válaszomat arra a kérdésre hogy „Mit jelent a rezgésszintem?”A rezgésed a te személyes spirituális energia frekvenciád.

Ez egy összegzése az eddig megélt életeidnek, a valaha is gondolt gondolataidnak és cselekedeteidnek. Ez az energia körülveszi és áthatja tested minden sejtjét, porcikáját. Ez a rezgés tulajdonképpen lelked esszenciája, olyan mint egy ujjlenyomat, csak és kizárólag rád jellemző. Ahogyan nincs két egyforma hópehely, úgy nincs két egyforma rezgésű lélek sem. Teljesen egyedi és különleges vagy.

A rezgésedben visszatükröződnek a gondolataid, érzéseid, hiedelemrendszered, szavaid, az ahogyan bánsz magaddal és másokkal. Amikor alacsony szinteken rezegsz a fényrészecskéid lassabban rezegnek és tömörebbek. Az energiádat szó szerint nehéznek érzed. Jó példa erre a depresszió. Ilyenkor az energiád nagyon nehéz, szó szerint lehúz. A korlátozó hiedelmek, a félelem, harag, neheztelés, hibáztatás, bűntudat, irigység, ítélkezés, szégyen, függőség, önbecsülés hiánya, mohóság alacsony rezgéseket generálnak, de azt hiszem ezzel már tisztában vagy.

Figyeld gondolataidat és érzéseidet, mert kitűnően tükrözik rezgésszintedet, illetve visszahatnak rá. Használd ki ezeket a rendelkezésedre álló eszközöket. 
szerzők: Kalló Melinda, Dénes Sebők
forrás:/facebook/
http://paramoral.eu


--------------------------------

Bárki, aki spirituális körökben mozog, valószínűleg hallott a "rezgésekről". A helyzet általában az, hogyha valaki magasabb rezgésű, valahogy sokkal spirituálisabb, vagy az egyén célja az, hogy növelje a saját rezgését. De mit jelent ez valójában? Ez az egész csak egy szellemi hókusz-pókusz, vagy valóban van tudományosság a rezgések mögött? Ahogy az a cikk címéből is kitalálható, teljes mértékben tudományos ez a spirituális fogalom. És ez be is bizonyítható.

Kezdjük azzal, amit tudunk. Naprendszerünk középpontjában a Napunk található - egy nagy fénygömb. Körülötte keringenek a bolygók. Minél közelebbi egy bolygó, mint a Merkúr és a Vénusz, annál gyorsabban mozognak a Nap körül, mivel kisebb a keringési pályájuk. A mi univerzumunkban a minták folyamatosan ismétlődnek. Például az atomok, melyek az anyagi világunkat alkotják, úgy néznek ki, mint egy mini naprendszer. Minden atom középpontjában egy atommag található. Körülötte keringenek az elektronok. A különbség ezen a szubatomi szinten, hogy az elektronok képesek átugrani egyik pályáról egy másikra, mely a "kvantumugrás" fogalmát jelenti számunkra.

Amikor egy elektron átkerül egyik pályáról a másikra, közelebb kerül az atommaghoz, ami energiát vagy fényt bocsát ki. Ez nagyjából az alapvető fizika. Minden fizikus tud erről, és egyetértenek abban, hogy ez egy bizonyított tény. Sajnos azonban a legtöbb tudós metaforikus értelemben nem hisz benne. A szimbolizmus és a metafora a művészek, írók, zenészek és költők birodalma.

Egy ideális világban a tudósok és a művészek együtt dolgoznak, hogy segítsenek megoldani a világegyetem legnagyobb titkait. Mivel még nem igazán tartunk ott, kreatív gondolkodónak kell lenni, aki meghallja a tudósokat foglalkoztató kérdéseket, meglát olyan megoldásokat, melyeket ők talán nem, és amelyekről úgy érzi, hogy meg kell osztania másokkal. Mivel azonban a kreatív típusú emberek nem mindig rendelkeznek a megfelelő iskoláztatási fokkal, elképzeléseiket gyakran nem veszik komolyan, különösen az említett tudósok (akik nem olvasnak ilyesfajta cikkeket).

Remélhetőleg egy napon hivatalos munkahelyük lesz azoknak, akik máshogy gondolkodnak, de azt mindenkinek magának kell eldönetie, hogy ez érdemel-e bármiféle elismerést. Valaki úgy döntött, hogy csak azoknak van joguk bővíteni tudásukat egy bizonyos témában, akik már előtte tanultak arról. De miért is kellene bárkinek eldöntenie, hogy csak a hivatalos forrás lehet az igazság? Szokás szerint, ha valamit elolvasunk és igaznak tűnik a számunkra, az nagyszerű. Ha nem, hadd menjen.

Így a legtöbb fizikus egyetért abban, hogy az elektron energiát / fényt bocsát ki, ahogy egy közelebbi pályára ugrik. És abban is egyetértenek, hogy mi alkotja az atomokat. De itt van, ahol egy kvantumugrást hajtunk végre. Mivel mindannyian atomokból állunk, így bármiféle alapelv, ami rájuk igaz, az igaz ránk is. Ezért ahogy az atomok fényt bocsátanak ki, amikor közelebb ugranak a forráshoz, így mi is.

Az atom energia, és az energia az, ami mindannyiunkat összeköt. A spirituális világegyetemünk középpontjában fény van, és mindannyiunk lelke ekörül forog. Amikor teszünk valamit a materiális énünkért - akár bizonyos ételekkel, itallal, szexszel, pénzzel vagy tettekkel a saját önző élvezetink kedvéért - a lelkünk olyan pályára ugrik, mely távolabb áll a fénytől. Amikor azonban oly módon cselekszünk, ami ellentétes az önző, anyagias hajlamainkkal, és jobban összhangban van a fénnyel, akkor egy olyan pályára ugrik, amely közelebb van hozzá.


Amikor ez megtörténik, ahogy az elektronok, kiengedünk egy energia / fény folyamot. Ez a fény vonz és felhatalmaz másokat, megváltoztatva saját energiájuk frekvenciáját oly módon, hogy lehetővé teszi számukra, hogy maguk is közelebb kerüljenek a fényhez. Azok, akiknek a lelke megtette ezt a lépést, már közelebb keringenek a fény középponthoz, és így egy kisebb keringési pályán vannak, ami azt jelenti, hogy gyorsabban mozognak. Ez a gyorsabb pálya az, ami magasabb vibrációként ismert.

Minél közelebb kerülünk a fény forrásához, annál több fényt bocsátunk ki, és annál gyorsabban vibrál az energiánk. Minél gyorsabban rezgünk, annál kevésbé vagyunk kötve a tér és idő anyagi szabályaihoz. A téridő az anyagi világ illúziója. Ahogy mindannyian közösen elindulunk (befolyásolva egymás ugrásait) a fény felé, az idő úgy tűnik, hogy felgyorsul, ahogy egyetlen pillanat felé halad, mivel valójában egyetlen pillanat van.

Végül ezekkel a magasabb rezgésekkel képesek leszünk arra, hogy átugorjunk a tér és az idő körül, ahogy az atomok teszik. És ha van egy kritikus tömeg, akik képesek erre, elég energiával átbillenteni a mérleget egy irányba, az egész bolygónknak növekedni fog a rezgése. Ezen a ponton, mint egy elektron, az egész Föld átugrik egy olyan pályára, ami közelebb áll az atommagjához, a Naphoz, és fényt bocsát ki ebben a folyamatban.

Ettől mindannyian megsülünk? Nem, mert a legtöbben, akik növelik a saját rezgésüket, mely lehetővé teszi számukra, hogy maguk mögött hagyják az anyagi énjüket, egy új fénylény társadalomban, egy ragyogó világban, a Napunkhoz közelebbi pályán fognak létezni.

Ha ezek közül bármit igaznak érzel, akkor vágyat kelthet benned, hogy beilleszd a meglévő hitedbe. Ezek az elgondolások valójában minden vallásban megtalálhatóak, bár csak képletesen. Ez az elv a Szefirot a Judaizmusban, a 
reinkarnáció a Hinduizmusban, a Buddha és Dharmaa Buddhizmusban, és a Dzsihád belső elve az Iszlámban.

A Kereszténységben ez az egész történet szimbolikusan bizonyított. Jézus a fiú (Nap). Őt veszi körül a 12 apostol (elekronok / bolygók). Jézus feláldozza anyagi testét, hogy segítsen nekünk az apostolok bölcsességén keresztül, hogy felemelje a kollektív rezgésünket. Egy nap Jézus visszatér, és azokat, akik követték az útját, olyanok lesznek mint ő, és megtapasztalnak egy elragadtatást, miközben maguk mögött hagyják a materiális Földet. Az egész messiási kor alapvetően az az idő, amikor együtt emeljük a rezgésünket, és osztozunk a fényben, amit egymásnak adunk át. Valószínűleg sokan nem hiszik, hogy egy lény érkezik, hogy megmutassa, hogyan csináljuk. Már megvan a bölcsességünk, és minden egyes nappal egyre inkább tudatában vagyunk ennek.

Remélhetőleg ez a cikk segít nekünk egy kicsit többre emlékezni, így aztán át tudjuk adni másoknak. Ami a tapasztalati típusúakat illeti, akik azt hiszik, hogy a kvantumugrás inkább hitbéli ugrás volt, mint tudományos, azoknak ajánlott tájékozódni azokról a vezető elméletekről, melyek megpróbálják megmagyarázni a világegyetem építőköveit - a parányi rezgő húrokat, az úgynevezett húrelméletet. Talán az ő számukra a vibráció elképzelése ebből a szempontból mélyebben fog rezonálni.

waking times
http://ujvilagtudat.blogspot.hu


mirrors1and2copy.jpg


 Vannak bizonyos meghatározott frekvenciák, amelyek különlegesek. Ezeket Solfeggio frekvenciáknak nevezik.



Egyrészt gyógyító hatásúak, segítenek elengedni hitrendszeri blokkokat, és az élet számos területén is jótékonyak.



Másrészt viszont ezek zenei hangok is. Olyan frekvenciák, amelyeken a zenészek a hangszereiket hangolják.






Íme a Solfeggio másodpercenkénti Hertz ciklusfrekvenciái:


393 hz
Az Elengedés frekvenciája (Megszabadít a félelmektől és a bűntudattól.)

417 hz
A Mozdítás frekvenciája (Váratlan helyzetek kezelése, változások elősegítése, ‘beragadt’ élethelyzetek előmozdítása.)
Mi
528 hz
Szeretet (Szeretet, szerelem, változások, sejtgyógyítás, teremtés, csodák.)

639 hz
Kapcsolódás (Párkapcsolatok, emberi kapcsolatok, a két agyfélteke összehangolása, tanulás segítése.)
Szó
741 hz
Intuíció (Az intuíció felébresztése, működtetése.)

852 hz
Feltétel nélküli szeretet (Spirituális eredetünk, rendeltetésünk, feltétel nélküli szeretet.)

432 hz
A Fény frekvenciája (Stresszoldó, gyógyító, sejtmegújító.)

Ez a zenei skála -a Solfeggio -, a Teremtő zenei skálája, amely állítólag a Bibliában is el van rejtve. Ezek a frekvenciák képesek teremteni, pusztítani és csodákat tenni.
Mi is a teendőd:
Hallgasd őket!
A legérdekesebb az 528 Hz rezgés, vagyis az a csodálatos frekvencia, mely helyreállítja a sérült DNS-t. Sokan talán már hallották ezt a frekvenciát, amikor úgy érezhették, hogy mélyen, szinte kozmikusan kapcsolódnak a zenéhez. A tudósok szerint ez az a frekvencia, amely az univerzális fejlődés, egészség és a hosszú élet titka. Az önbizalom és az önszeretet kulcsa, mely megnyitja a szívedet és segít megteremteni életedben a harmóniát és a békességet, valamint bármilyen gyógyulási folyamatot felgyorsít.

Fontos!
Lehetőleg akkor kezd el hallgatni, amikor senki sem zavar meg. Mondjuk elalvás előtt. A még jobb hatás érdekében használj jó minőségű fülhallgatót. Fókuszálj közben a hangokra, hagyd, hogy vezessenek.
A legjobb hatás elérése érdekében legalább hat hétig kell az egyes frekvenciákat hallgatni, minden nap 15 percen át. Ugyanakkor sosem szabad, hogy kötelességnek érezd. Ha épp semmi kedved hozzá, hagyd ki.
http://totheszter.wordpress.com

A REZGÉS TÖRVÉNYE

Minden mozgásban van, semmi sem áll, minden rezeg. Az energia és az anyag csupán különböző frekvenciájú rezgések manifesztációja. ”A megnyilvánulásban semmi sem mozdulatlan”.


Ma már a modern tudomány is megerősíti az Ókori Egyiptom és kelet bölcseinek állítását, az egész Makrokozmoszban minden, rezgés, e rezgések pedig különböző, rezgésszám tartományokban nyilvánulnak meg.

A Rezgés törvénye azt tanítja nekünk, hogy minden mozog, semmi sem mozdulatlan. A matematikusok megerősítették, hogy minden, ami Világegyetemben létezik tulajdonképp az állóhullámok formájában megnyilvánuló energiák, által létezik.

 Így az anyag, az energia, a lélek az értelem és a spiritualitás különböző megnyilvánulásait létrehozó differenciálódás magyarázatot nyer, mindezek nem különböznek egymástól semmi másban, mint rezgéseik frekvenciájában, vagyis mindezek csak különböző rezgés szinten rezgő energiák.
Minél magasabb a rezgés frekvenciaszintje, annál magasabb az illető lény vagy állapot szellemi szintje is.

Bármi, ami a megnyilvánulásban létezik jól meghatározható frekvenciaszinten, rezeg, mozog.
Minden, ami a makrokozmoszban létezik, meghatározott ütem szerint rezeg. Még egy számunkra mozdulatlannak tűnő dolog, mint például egy darab kő is, valójában adott frekvenciaszinten rezeg.
Balance Your Chakra
Ezeket a fizikai világ megnyilvánulásaira vonatkozó elveket alkalmazhatjuk a lelki élet területén is, hiszen a gondolatok, a lelkiállapotok, az akarat tulajdonképp mind-mind energetikai állapotok, rezgések melyeket kisugárzunk magunkból, és amelyek kisebb-nagyobb hatást gyakorolnak a környezetünkre. A telepátia, a szuggesztió, a szubtilis hatások az intelligens ember számára szintén ennek az alapvető isteni törvénynek a megnyilvánulásait jelentik.

A rezgés törvényének mély, valódi megismerése és rendszeres alkalmazása lehetővé teszi számunkra, hogy beavatkozzunk a megnyilvánulás alacsonyabb szintjeibe, elsősorban a fizikai világba, hogy ez által saját akaratunk szerint formáljuk környezetünket. A rezgés elve lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük, hogy a Mindenható Atya Birodalmából származó Legfelsőbb Isteni Energia rendkívül magas rezgésszámot képvisel és hogy ez az a Mindenható Isteni energia, amely az egész Megnyilvánulásban mindent lehetővé tesz.

Tudatunk rezgésének emelésével olyan erőket és képességeket ébresztünk magunkban, amelyek létezéséről korábban tudomásunk sem volt. A szó szoros értelmében „felébresztjük” az emberben rejlő jót, ekképpen mi magunk válunk „gyógyszerré” a többiek számára – és áldássá az egész világ számára.
Balance Your Chakra
A tudósok energiának hívják azt, ami rezeg, a metafizikusok szellemnek, a hívők pedig Istennek. Voltaképpen mindegy, milyen néven nevezzük ezt a valóságot, amely létezik, és rezgésfrekvenciája határozza meg a manifesztáció formáját, amely végeredményben mindig az egyetlen erő kifejeződése.

Minden dallamnak, kimondott hangnak, leírt jelnek vagy szimbólumnak megvan a maga sajátságos rezgése. Ugyanígy eszközeinknek, ruházatunknak, butorainknak, házunknak és környezetünknak is saját, csak rá jellemző rezgése van. Ezek a rezgések sokkal erősebben befolyásolják az ember rezgéseit mint gondolnánk.


A szellemi fejlődés egyik feltétele a megemelkedett rezgésszám, s ezt nagyban segíti a tudatosan kialakított harmónikus környezet.
Kineziológiai kisérltek, mérések és bekalibrálások alapján létrehoztak egy táblázatot amely 1-től 1000-ig tükrözi a tudat állapotát a rezgésszámának a függvényében, ahol az egyes az emberi lét legalacsonyabb fokát jelöli, az ezres pedig a Krisztusi tudat szintjét.

 Az alacsony szintű rezgéstartományban az ember nagyon kevés életenergiával rendelkezik ezért akaratlanul is elvonja környezetéből(energiavámpir), vagy jobbhián a Földanyától. A 200-as szinten éri el az energiakiegyenlítődés állapotát, már nem von el a környezetéből, de nem is ad. Ezután amint rezgésszintünk emelkedni kezd csodálatos dolgot tapasztalunk, az energiaszint exponenciális függvénye a rezgésszintnek. Olyanokká válunk mint egy-egy súgárzó antenna, amely jótékony életenergiával árasztja el környezetét. Ennek egyik jele a gyermekek ösztönös vonzódása és közeledése, csimpaszkodása.

Egy néhány példa az alacsony fokozatok szemléltetésére: 
20-szégyen, 30-büntudat, 50-fásultság, 75-bánat, 100-félelem, 125-vágyakozás, 150-harag, 175-büszkeség, 200-bátorság. 

Itt kezdődik a felfedezés, az eredmények, az állhatatosság és az elszántság zónája. Az alacsonyabb energiaszintekről a világ reménytelen, szomorú, ijesztő vagy frusztrációkat okozó helynek tűnik, a bátorság szintjéről azonban az élet már izgalmas, kihívásokkal teli és serkentő jelenség. A bátorság az új dolgok kipróbálásának és az élet viszontagságaival való szembeszállásnak a hajlandóságát jelenti.


A magasabb szinteken: 250- pártatlanság (már nincs ítélet), 310- hajlandóság (a hajlandóság azt jelenti, hogy az illető leküzdötte az élettel szembeni ellenállását, és elkötelezetté vált a részvétel iránt), 350-elfogadás (ezen a tudati szinten jelentős átalakulás megy végbe, amint az egyén megérti: ő maga a forrása és egyben teremtője is élete létélményének), 400-ésszerűség (racionalitás)- az elvont fogalmak egyre fontosabbakká válnak - képes nagy mennyiségű és bonyolultságú adat kezelésére, gyors és helyes döntések meghozatalára, a kapcsolatok, a fokozatok és a finom különbségek részletekbe menő megértésére és a jelképek alkalmazására, 500-szeretet.

 - A szeretet létállapot: a világhoz való viszonyulás megbocsátó, gondoskodó és támogató módja. A szeretet nem intellektuális jellegű, nem az elméből fakad, hanem a szívből sugárzik. Indítékai tisztaságának köszönhetően képes arra, hogy másokat felemeljen, és nagy dolgokat vigyen véghez, 540-öröm.
Ahogy a szeretet mindinkább feltétel nélkülivé válik, azt egyre inkább belső örömként élik meg, ami minden tevékenységben állandóan jelen van, a lét minden pillanatából folyamatosan fakad, s nem külső forrásból származik, 600-béke. Önmegvalósítás vagy az istentudat, rendkívül ritka: tízmillió emberből csak egy éri el. A 700 és 1000 közötti állapotok a megvilágosodás állapotai. Mivel az ERŐ skálája logaritmikusan növekszik, egyetlen 1000-es tudati szinten álló avatár is már tökéletesen ellensúlyozza az egész emberiség teljes negativitását.


A kineziológiai teszteléssel a következő eredmények születtek: Egy 700-as szinten álló egyén ellensúlyoz 70 millió 200-as alatti szinten állót Egy 600-as szinten álló egyén ellensúlyoz 10 millió 200-as alatti szinten állót. Egy 500-as szinten álló egyén ellensúlyoz 750 ezer 200-as alatti szinten állót. Egy 400-as szinten álló egyén ellensúlyoz 400 ezer 200-as alatti szinten állót. Egy 300-as szinten álló egyén ellensúlyoz 90 ezer 200-as alatti szinten állót. Tizenkét 700-as szinten álló egyén megfelel egy 1000-es szinten lévő avatárnak.


A szeretetnek nagyon magas a rezgési frekvenciája, míg a félelemé nagyon alacsony. Ha a tudat kevés fejlődésen megy keresztül, alacsony a rezgésszint, és az életet félelem és fájdalom uralja. 

A fejlett tudat sokat tanult, fokozatosan növelte rezgési frekvenciáját, életerejét. Megtanulta tisztelni a többi embert, nem hibáztatni őket, békében és harmóniában élni velük. Mivel több igazolt tudás van a birtokában, nemcsak megérti a szeretet jelentését, hanem annak frekvenciáján is éli az életét, hisz már világossá vált számára, hogy csak a szeretet révén válhat szuper-lénnyé az ember.
A szeretet semleges, nincsen polaritása, nagyon magas frekvencián rezeg, energiájának nincsen tömege, és olyan spirituális és mentális szinten van, ahol létezése a szemlélő akaratától függ.

Forrás: http://atudatosteremtesmuveszete.blogspot.hu


A test rezgésszintjének emelése

A rezgésszint emelése több forrásból fakadhat.

1. Táplálékkal történő rezgésszint emelés

Sejtjeink abból épülnek fel és abból nyerik energiájukat, amivel táplálkozunk. Aki egészségesen akar táplálkozni, az igyekszik nyers ételekből minél többet bevinni szervezetébe.

Nyers étel a zöldség, gyümölcs, olajos magvak és a cukor nélküli aszalványok.

Legfontosabb nyers eledel elsősorban a zöldség, ugyanis a zöldség lúgosítja leginkább szervezetünket és igen magas a rezgésszintje. Ezt adja át testünknek. A gyümölcsök többnyire savasak, de mértékkel nagy szükség van rá, mivel ezek töltik be a tisztító funkciót.

Az olajos magvak rengeteg energiát adnak a benne lévő természetes zsírok miatt. Ezek a növények hónapokon át kapcsolatban állnak a természettel, a nap energiáit szintén hosszú ideig szívják magukba és raktározzák. Ezek az ételek nyersen fogyasztva a legmagasabb rezgésszámmal rendelkeznek. Télen fogyasszunk aszalt sárgabarackot, szilvát és egyéb cukor nélkül készült aszalt gyümölcsöt, melyek pótolják a nyári energiákat.


Fenti ételek rezgésszintje változó az érettségtől és a frissességtől függően, de míg ezek rezgésszáma akár 100 megahertz is lehet, addig egy bontott csirkéé 5 megahertz.

Kiemelkedően magas akár 120-140 megahertz is lehet a rezgésszintje a friss csíráknak, amelyhez bármikor hozzájuthatunk, mivel otthon is kevés időráfordítással elkészíthető.
2. Meditációval történő rezgésszint emelés

Aki tud meditálni, annak igen egyszerű feladvány. Gyönyörű, pozitív képeket kell vizualizálni. Ezek igen erősen hatnak ránk és mint minden ami pozitív, ez is rezgésszint emelő.
3. A legnagyobb rezgésszint emelő a szeretet.



A családunkhoz, szomszédunkhoz, munkatársainkhoz és minden ember felé irányuló szeretet a legnagyobb rezgésszint emelő és a legnagyobb földi feladat. Ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor több feladatunk ezen a téren nincs is.

http://www.termeszetgyogyaszat.info/



A HOZOTT ÉS A SZERZETT KÉPESSÉGEKRŐL

Számomra egyre zavaróbbá válik az a tény, hogy az emberek a spiritualitást illetően olyan szavakkal dobálóznak, amelyek jelentésével nincsenek tisztában, és ezzel komolyan sértik az univerzum törvényeit.

Félreértés ne essék, nem akarok felelősségre vonni senkit, de a dilettantizmus még egyetlen szakmának sem tett jót. Egy olyan területen pedig, amely eleve komoly kételkedést vált ki tömegekben, különösen fontos a pontos fogalmazás.

Ezen írásom a teljesség igénye nélkül ad némi betekintést és eligazítást a misztikum, az okkultizmus világába.

Mindjárt az elején tisztázzuk mit is jelent az ezotéria, a spiritualitás és azokkultizmus. Nem szerencsés ugyanis ezeket összekeverni.

Az okkultizmus elsősorban a túlvilág dolgaival foglalkozik. Nem célja az emberi fejlődés, inkább a földi életen túli létet kutatja. Vannak olyan képviselői, akik Istenben hisznek, de olyanok is, akik bármely megidézett lényt Isten elé helyeznek, aki hajlandó az elvárásaikat kiszolgálni.

A spiritualitás a lélek (spiritus) fejlődését tartja szem előtt. Elengedhetetlen része a vallásosság, amely kötődhet meglévő vallási rendszerekhez, de az is elég, ha az illető hisz egy magasabb rendű intelligenciában. Fontosak a meditációk, az elmélyülések. Legfontosabb célkitűzése a szeretet, a harmónia és az elfogadás.

A legvitatottabb az ezotéria fogalma. Mondhatni ebbe a kategóriába fér el a legtöbb szemét, de azok az új dolgok is, amelyek hatásos eszközei lehetnek az emberiség fejlődésének mind fizikai, mind lelki, mind szellemi síkon. Ám minden egyes egyénnek, aki a fejlődés útjára szeretne lépni előbb meg kell tanulnia szétválasztani a búzát az ocsútól.

Sokan belekapnak mindenbe, mégsem érnek el vele semmilyen fejlődést. Sokszor évekig tart, amíg rájönnek, hogy hiába végeztek el számos tanfolyamot. Ugyanis ha nem bánunk megfelelően a lelkünkkel, a spirituális fejlődés csak ábránd marad. Ha csak kívülről gyűjtögetünk, de nem csinálunk nagytakarítást odabenn, akkor előbb veszítjük el a hitünket, mintsem elérnénk a megvilágosodást!

Ez a három csoport nem választható el egymástól. Vannak átfedések, de igazából a célok és a hozzáállás az, ami különbséget tesz közöttük.

Persze ahány misztikummal foglalkozó ember, annyi értelmezés létezik. A fentiek az én saját tapasztalataimat tükrözik, nem képviselik egyik rendszert sem.

Bevezetésül néhány jelenség, ami egy meditáció során előfordulhat.

Kopogó hangok 

Általában tárgyak belsejéből jövő zaj, padlórecsegés, ajtónyikorgás, csengő, mintha egy fémgolyó gurulna végig a parkettán stb. Az elhunyt lelkek jeleznek így. Többnyire segítséget akarnak kérni és így hívják fel a figyelmet a jelenlétükre, de sokan közülük - megőrizve rosszindulatukat a halálon túl is - ily módon ijesztgetik az élőket, pld. lánccsörgetéssel vagy kapunyikorgatással.

Eme jelenség érzékeléséhez nincsen szükség különösebb képességre. Elég az érzékenység vagy a zaklatottság. Ilyenkor a legjobb egy olyan személyhez fordulni, aki képes kommunikálni az elhunyttal és a segítségére lenni.

A kopogó hangokat a magasabb szellemvilág nem használja, ne áltassuk magunkat azzal, hogy az angyalok jelzését kapjuk így!

Levitáció 

Erős magnetikus energia jelenlétében előfordulhat, hogy a karunk látszólag magától megemelkedik és lebeg. Ritkább esetben az egész fizikai test is megemelkedhet.

Ez sem különlegesebb adottság kérdése, inkább a megfelelő ellazultságé.

Amikor megidézem a különböző szellemiségeket a lebegő karok, súlytalan fejek vagy az emelkedő lábak állandó kísérői a meditációimnak.

Fantomok előállítása 

Fényszikrák, csillagok, gyertyafény, pukkanások, alakzatok, nézelődő alakok – szintén a megnetikus energiák megnyilvánulásai. Ha valaki látja őket, még nem jelenti azt, hogy az illető médiumi képességekkel rendelkezne.

Láthatatlan, de hallható lépések


Ez a jelenség is elhunyt lélek jelenlétére utal. Azt is érezhetjük, mintha valaki hozzáért volna a karunkhoz, vállunkhoz.

Vörös fényben látható jelenségek

Ez az a jelenség, amely a kezdő látnokokat megtéveszti. Egy dilettáns számára a vörös a harag jele, azonban aki mélyebbre ásta már magát a szellemtudományokban az tudja, hogy a szellemiségek manifesztálódásához szükséges Ód-energia vörös színű. Ezt az energiát a szellemvilág általában a médium véréből nyeri ki. Ha egy médium körül vörös fény van, az azt jelenti, hogy éppen kapcsolatban van a szellemvilággal. A vörös itt is, mint a médiában az ON LINE-t jelenti.

Állatfantomok

Azok, akik bizonyos energiákat nem képesek beépíteni a személyiségükbe, állatok képében tartják maguk mellett az adott vibrációt. Az adott állat tulajdonságai jelzésértékűek annak a személynek a számára, akinek az állat az energiaterében található. Pontosabban, az illetőnek meg kell tanulnia elfogadni és kezelni azt a minőséget, amit az adott állat képvisel.



Világító kezek

Neon zöld, világoskék, esetleg fehér fényben ragyogó kezek. Ez a jelenség a gyógyítóknál látható. Amikor kézrátétellel gyógyítunk, akkor ez jól látható az érzékenyebbek számára.

Fényoszlopból kilépő alakok

Máshol mi történik, nem tudom, de nálam ez is elég gyakran előfordul. Előbb egy hatalmas, 8-10 m magas és kb. 1m átmérőjű örvénylő fényoszlop jelenik meg, amiből aztán különböző fényalakok lépnek elő, hogy kézrátéttel gyógyítsanak bennünket.

Lények, akik parafinból és más lágy anyagból formálnak tárgyakat

Ezzel a jelenséggel én még nem találkoztam, de ismerek olyanokat, akik mézzel és viaszon keresztül léptek kapcsolatba ilyen formában a szellemvilággal.

Hőmérséklet csökkenése vagy emelkedése

Az elhunytak jelenlétében szinte mindenki számára érzékelhető a hőmérséklet csökkenése, míg az angyalok jelenlétében a kellemes, langyos fuvallatok.

Világító köd, vagy füst

Ez is az egyik kedvenc manifesztálódása a szellemvilágnak.

A fenti jelenségek létrejöttéhez fontos egy olyan személy, aki képes Ód-energiával ellátni a megnyilvánulni szándékozó szellemlényeket. Magát a jelenséget azonban olyan is érzékelheti, aki nem rendelkezik médiumi képességekkel.



KÉPESSÉGEK, AMELYEKHEZ NEM SZÜKSÉGELTETIK

A SZELLEMVILÁG JELENLÉTE


A következő listám azon képességeknek az összegzése, amelyek a legnagyobb ámulatot keltik az egyszerű halandóban.

Nem szeretnék senkit sem megbántani, de sok jós és tisztánlátó tulajdonképpen nincsen tisztában azzal, hogy képessége mi alapján működik, sőt, gyakran azzal sem, hogy milyen urat szolgál.

Az embereket a tények nyűgözik le, pedig az információk megszerzése egy másik ember elméjéből tanulható mutatvány. Maga Jézus is több helyen említi, hogy az emberiség információs tárházába bárki nyerhet belépést, még maga a sátán is.

Ha valaki odalép hozzánk és csípőből szórja a születési dátumunkat, magánéleti dolgainkat, egyéb titkos adatainkat, az még nem jelenti azt, hogy az illető a fény oldalán állna. Sőt! Ha mindezt úgy teszi, hogy előtte nem kért engedélyt a személyes mátrixunkba való betekintéshez, az egyértelmű semmibe vétele a Szabad akarat törvényének, ilyet pedig egy fényt szolgáló jós vagy látnok sohasem tenne.

A média meglehetősen kificamított módon tálalja a misztikus témákat, így nem csoda, ha az emberek azt sem tudják, miben higgyenek. Nos, a következőkben olyan képességeket sorolok fel, amelyek az elme-elme kommunikációra épülnek, és melyek létezését az agykutató tudósok pár éve már bebizonyították.

Intuíció - előzetes információ a logika közreműködése nélkül.

A kisgyerekeknél tökéletesen működik, de a kamaszkor során visszafejlődik. Minden nő alkalmas rá, aki képes a stressz mentes merengésre és arra, hogy kikapcsolja félelemorientált hitrendszerét.

Fizikai tünetei a libabőr, borzongás és nyugtalanság.

Csak akkor működik, ha képesek vagyunk félelmeinket félretenni. Siránkozó, folyton okoskodó, aggódó embereknél nem működik, hiába állítják magukról.

Az intuíció mindenképpen pozitív, még akkor is, ha számunkra kedvezőtlen az információ.

Telepátia - egy másik személy mentális vagy egyéb állapotának az érzékelése.

Ha érzelmeink uralkodnak felettünk, nem működik. Saját félelmeink tükröződnek ilyenkor vissza, nem pedig a valóságot látjuk.

Tisztánlátás

A tisztánlátó nem médium, nem tud kommunikálni, csupán lát dolgokat. Az mindegy, hogy aurát, szimbólumokat vagy lényeket.

Nagyon csalóka képesség, ha csak önmagában létezik, mivel a szellemvilág olyan alakot ölt magára, amilyet csak akar, és a szimbólumok is minden rendszerben mást és mást jelentenek.

Tisztán hallás - amikor az illető hangokként hallja a másik ember gondolatait.

Számomra ez meglehetősen fárasztó, különösen előadások alkalmával, amikor hallom az első sorban ülők gondolatait. Ilyenkor megesik, hogy az előadás az ő agyalásukhoz igazodik és eltér az eredeti témától.

Nagyon zavaró az is, amikor a buszon hallom egyes férfiak gondolatait, miként vélekednek a hölgyekről.

Ezt az adottságot nem kívánom senkinek, több a hátránya - legalábbis számomra -, mint az előnye. Az emberek hajlamosak mást mondani, mint amit gondolnak, nekem pedig nehéz eljátszanom azt, hogy nem tudom, mire gondolnak.

Tisztán látás a halottas ágynál

Amikor a lélek távozni készül és beindul az átlényegülés, az utolsó pillanatban jelen van mindkét világban, így el tudja mondani, hogy mit lát. A haldoklók látják az angyalokat, esetleg a rokonokat, akik értük jönnek.

Tisztán érzékelés

Az illető érzékeli a másik testében lezajló folyamatokat, azt, hogy hol fáj, hol van energia hiány.

Ez a képesség is sok erőt vesz igénybe, mivel a szervezet átmenetileg átkapcsol a vizsgált személy szerveinek a vibrációjára, ami lehet fájdalmas és kellemetlen is.

Távolba látás (prekogníció) - események előrejelzése

Az illető képeket lát az eljövendő lehetséges jövőről. Ezek a prognosztikák általában még korrigálhatóak, de a történelem során számtalanszor bebizonyosodott, hogy az emberiség ritkán ad hitelt a látóknak, így elszalasztja a jövő pozitív irányba korrigálásának lehetőségét.

Psichometria - Az illető leolvassa a tárgyakról a múltat.

Mindenen, amihez csak hozzáérünk bőrfelületünkkel, otthagyjuk bioenergetikai lenyomatunkat, amely tartalmazza a rólunk szóló információkat egészen addig, amíg az adott tárgyat valaki meg nem tisztítja tűzzel, vízzel vagy energiával.

Ez az egyik oka annak, amiért kérem, hogy mezítláb ne jöjjenek be hozzám, mivel ha belelépek az otthagyott lenyomatokba, elárasztanak a számomra teljesen felesleges érzések és információk.

Az ezzel a képességgel rendelkezőknek nagyon nehéz a városban közlekedniük, mivel minden lépcsőnél, ahol valaki elesett vagy kitörte a lábát érzékelik a fájdalmat.

A köznyelvben az itt felsorolt adottságú embereket egyszerűen csak jósoknak nevezik. Az tény, hogy jó sok van belőlük, de ahhoz, hogy tudjuk, mit várhatunk el tőlük, ismernünk kell az illető határait is.

Azok, akik kártyából mondják a jövőt valójában többféle képességgel is rendelkeznek a felsoroltakból, csak lehet, hogy nincsenek tisztába vele. A kártya inkább rituális eszközként működik, az információkat pedig a fent említett módozatok valamelyikével szerzik.

Ezen praktikákban a szellemvilág nem vesz részt. Persze, amennyiben megkérjük őket, segíthetnek a tisztánlátásban, de az illető egymagában dolgozik.

Egészen másként működnek a médiumok.

Amíg a fent említett módszerekkel neurolingvisztikus csatornákon keresztül nyer egyik ember a másiktól információkat, addig a médiumok a szellemvilág által hoznak le üzeneteket magasabb dimenziókból.

A jósok jóslatai arról szólnak, hogy mi lesz akkor, ha nem teszünk semmit, merre visz majd az utunk, ha nem változtatunk a dolgokon. Egy erősebb egyéniség azonban képes átírni a jóslatot és saját maga számára megfelelő irányba terelni az eseményeket. Sajnos azonban megesik, hogy a gyengébb személyiségeket a jósok manipulálják és beprogramozzák a jövőjüket.

A médiumok ettől eltérően azt közvetítik, hogy mi az illető feladata a Földön. Az üzenetek pedig nem mindig felelnek meg az illető elvárásainak.

Kollégáimmal együtt nekünk elsősorban abban kell segítenünk embertársainkat, hogy amikor véget ér az életük oda mehessenek, arra a szintre kerüljenek, amely miatt vállalták ezt az egész földi tortúrát.

A jósok azt mondják el, ami az illető tudatalattijában van, legyen az vágy vagy félelem, így tulajdonképpen arról beszélnek, amiről az illető hallani akar.

Nekünk sokszor olyan dolgokkal kell szembesítenünk klienseinket, amiről eddig nem akartak tudomást szerezni, ezért nem aratunk osztatlan sikert. A médiumok munkáját legtöbb esetben ezen élet elmúltával fogják majd értékelni az emberek.

Nézzük, hányféle formája létezik a médiumitásnak!

A médiumitás fajtái

Mint már említettem, ahhoz hogy ezen a bolygón, ebben a dimenzióban bármiféle lény érzékelhető legyen, Ód-energia szükséges. Ez az energia benne van minden élőlény vérében, és némely kristályból is kinyerhető.

Régi korok rituáléinál azért használtak ember- vagy állatáldozatokat, mert a még meleg vérből elillanó Ód-energia révén a jelenlévő szellemek képesek voltak megnyilvánulni az emberiség számára.

A médiumok abban különböznek embertársaiktól, hogy ezt az energiát képesek kivonni a saját vérükből és a szellemek rendelkezésére bocsátani.

Néha előfordul, hogy a Teremtő olyan speciális hírnököket küld, akik rendelkeznek elegendő Ód-energiával ahhoz, hogy átadjanak egy-egy fontos üzenetet (mint pld. Gábriel Máriának), de ez a jelenség meglehetősen ritka.

A fény képviselői csak akkor nyilvánulnak meg, ha kérik őket, míg a másik oldal minden lehetőséget és minden tudatlan médiumot kihasznál a kommunikációra.

A pozitív szellemvilág csupán kölcsönveszi a médium energiáit, majd az információátadás után visszaadja, sőt néha magasabb vibrációra is emeli. Így a médium néhány percig „feldobott” lesz a kontaktus után, ám a fizikai teste így is meglehetősen elfárad.

A romboló oldal képviselői ezzel szemben szinte lemarják közvetítőjükről az energiát. Azoknál a médiumoknál, akik a negatív oldal csatornái látni lehet az arcukon a szenvedés nyomait, tekintetük pedig gyakran elhomályosuló.

Nagyon veszélyes a negatív erőket életre hívni, mivel nincsenek tekintettel az emberi test törékenységére.

Vigyázat! Minden egyes idézésnél mindkét oldal megjelenik, mert egyensúlynak kell lennie. Ez az univerzum egyik olyan törvénye, ami sohasem változik!

A médium és a többi jelenlévő lelki beállítottságától függ az, hogy ki nyilvánul majd meg. Hiába tiszta energiájú ugyanis egy médium, ha a jelenlévők hitetlenek, rosszindulatúak vagy ki akarják használni. Ilyenkor a romboló energiák fognak megnyilvánulni.

Sajnos ezen én is átestem. Bíztam azokban, akik körülöttem voltak és nem figyeltem a figyelmeztető jelekre. Olyan erők használtak, amelyek a fizikai testemet meglehetősen lerombolták. Szerencsére fel tudtam állni ebből, többször is, de most már nagyon vigyázok arra, hogy ki van fizikai síkon jelen akkor, amikor a szellemvilágot megidézem.

Egy fontos kérdést szeretnék még tisztázni. Egyes tanítások szerint nincsenek angyalok, csak földönkívüliek, míg egy másik tanítás szerint nincsenek földönkívüliek, csak angyalok.

Nos, én azért meglehetősen nagy eltérést tapasztalok közöttük, de erről majd később szeretnék írni.

Nézzük, hogyan is különböztetném meg a médiumitás formáit:

1. Asztal-médium – fizikai médium

A filmekből ismert az asztaltáncoltatás. Az asztal koppanással jelez, így kommunikálnak a megjelent szellemi lénnyel. Ide tartozik az a jelenség is, amikor a hangszerek berezonálnak, megszólal a telefon vagy a kapu csengője.

Asztaltáncoltatásnál az ABC felmondásakor a lény a megfelelő betűnél jelez. Nagyon nehézkes az ilyesfajta kommunikáció.

A magasabb szellemvilág ezt a formát nem alkalmazza, csak a bajbajutott lelkek kommunikálnak így. Ha mégis magasabb rendű lényként mutatkoznak be, az a jelenlévők egójának szól, a valósághoz semmi köze sincsen.

Sajnos az asztaltáncoltatást űzők gyakran beleesnek abba a hibába, hogy megidéznek egy lelket, de nem küldik vissza, így komoly gondokat okoznak környezetüknek, mivel az itt ragadt energia a továbbiakban is figyelmet követel magának.

2. Planchetta médium

Régi korok főpapjainak ábrázolásánál látni a papok mellvértjén ilyen táblát. Isten megkérdezésére használták eme eszközt. Itt az abc betűinek a csúsztatása által kerültek kapcsolatba a szellemvilággal.

A táblán olyan kristályok voltak, amelyek szabadon tudtak Ód-energiát gerjeszteni, így nem kellett hozzá emberi Ód.

Órákulum táblának is hívták. A kövek, amelyeknek egyforma nagyoknak kell lenniük ahhoz, hogy kifejtsék a megfelelő energiát: a karneol, topáz, smaragd, rubin, zafír, jáspis, jácint, achát, ametiszt, krizolit, ónix és a berill, amelyek így együtt nagy Óderőt képviselnek.

Bevallom, megpróbáltam beszerezni őket, de némelyik kristály ára elérhetetlen volt a számomra, így az idézésekhez maradt az önerőm.

3. Író médium

Ezt a csoportot további 3 részre lehet osztani.

a) Inspirációs médiumokra, akik sokan vannak. Legtöbbjük művész, csak ezt nem tudja magáról. Amikor úgy alkot, fest, rajzol, szerez zenét valaki, hogy elveszti kapcsolatát a külvilággal, és csak akkor tér magához, amikor kész van a mű. Ekkor gyakran rácsodálkoznak az általuk létrehozott munkára, hogy jé, ezt tényleg én csináltam?

b) Író-inspirációs médium – önkívületi állapotban ír, és csak akkor, amikor magához tér tudja visszaolvasni és tudatosítani mindazt, amit leírt.

c) Teljes tudat melletti író médium

Ezt a formát alkalmazom én is, ez a legkevésbé fárasztó számomra. Egyszerre érzékelem az angyalok mondanivalóját és a saját gondolataimat is.

Gyakran nem értik az emberek, hogy amikor már ráhangoltam őrangyalukra, akkor az angyal üzeneteit közvetítem, nem a saját véleményemet mondom. Persze ez főleg akkor van, amikor nem azt hallják, amit szeretnének.

Igaz, hogy ez a legkevésbé fárasztó formája a médiumitásnak, mégis 1 óra ilyen jellegű kontaktus 6 óra regenerációt igényel. Amikor még 3 embert fogadtam naponta nem is maradt időm az életre, mivel folyton aludnom kellett.

4. Transzmédium

Itt is létezik kivetítés, féltransz és teljes transz.

a) Kivetítés akkor van, amikor a médium gondolatait irányítják. Ezt én az előadásokon alkalmazom, amikor olyan dolgot kérdeznek, amire nem tudom a választ. Ilyenkor valamelyik szellemlény válaszol általam, a jelenlévők pedig legfeljebb annyit érzékelnek, hogy kissé megváltozott a hangszínem.

b) Féltransz

A médium testének csak egy részét engedi át a megnyilvánulni kívánó szellemlénynek, saját szelleme a testében marad.

Régebben, amikor még megengedtem az elhunytaknak, hogy megnyilvánuljanak általam, átéltem azt a betegséget, amiben meghaltak, miközben én is jelen voltam. Pld. amikor olyan elhunyt lélekkel beszéltem, aki felkötötte magát, fizikailag fuldokolni kezdtem, de a gondolataim, a reakcióim az enyémek voltak. Az ilyen kontaktusok nagyon megviseltek.

A szellemvilág energiái szerencsére kevésbé rombolóak számomra.

Az egyik meditációmon egy magasabb vibrációjú lény szólalt meg általam. Használta a hangomat és a bal kezemmel gesztikulált. Én közben a másik kezemmel próbáltam írni a többieknek, hogy ne féljenek, én rendben vagyok odabenn.

c) Teljes transz

A médium szelleme elhagyja a fizikai testét és a másik szellemlény rendelkezésére bocsátja.

Ebben az esetben nincsenek nyelvi korlátok. A testet elfoglaló szellemlény meg tud szólalni bármilyen nyelven és akár tudományos értekezéseket is képes folytatni, ha arra van szükség.

Ebben az esetben a médiumnak szüksége van segítőkre, akik támogatják a transz ideje alatt egyrészt, hogy fizikai teste ne sérüljön a magasabb vibrációktól, másrészt, hogy biztonságban tudjon visszatérni.

Egyelőre ódzkodom ettől, mivel nagyon fájdalmas a visszatérés. A tüdőm majd kiszakad, ráadásul a saját fizikai testemet pár pillanatra úgy érzékelem, mintha koporsóba lennék zárva. Sőt, olyan is volt, hogy nyomtak a csontjaim egészen addig, amíg egy angyal rám nem szólt, hogy az is én vagyok, tessék újra elfoglalni a saját testemet. 


Egy médium mindig csak egy eszköz. Szinte alig van önálló akarata. Életének hossza pedig attól függ, hogyan bánik vele környezete. Ismerve az emberek önzőségét, egyelőre nem látom túl hosszúnak a saját és kollégáim jelenlétét eme bolygón.

5) Apport médium

Szintén mély transzot és segítőket igényel. Tárgyakat képes mozgatni, virágokat teremt a semmiből. Sai Baba az egyetlen, persze ő nem médium, hanem élő Istenember, aki maga is képes minderre, és ehhez nem szükséges másoktól elvonnia a szükséges Ód-energiát.

6. Materializációs médiumok

Nagyon ritkán születnek le. Ők képesek arra, hogy energiájukkal mások számára is láthatóvá tegyék a szellemvilágot. Óriási energiát igényel. A médium az ilyen idézéseknél elveszti testsúlyának egyharmadát. A fizikai test óriási fájdalmaknak van kitéve, mivel az alacsonyabb frekvenciájú fizikai test nem bírja a magasabb frekvenciát. Több hónapos regenerációt igényel az ilyen jellegű manifesztáció.

http://www.leas.ws



A levitáció tanulható!



Mi is "szentekké" válunk?Vagy csak az egyház kiváltsága lehet?Egy levitáló szerzetes történetén keresztűl minderre fényderűlhet!
A levitáció gyakorlatilag a szellem ereje általi levegőbe emelkedést takarja. Egyetlen nemzethez sem kötődik a mágikus repülés, mivel ez egy egyetemes csoda. A feljegyzések szerint Cupertinói (vagy Copertinói) József több mint 70 alkalommal repült ily módon.
A történet ott kezdődik, hogy a későbbi barát Giuseppe Desa néven látta meg a napvilágot. Gyermekként is furcsa volt, mert gyakorta előfordult, hogy pajtásai a tanórák alatt megmosolyogták. Ennek oka minden bizonnyal az lehetett, hogy sokszor esett révületbe, s olyankor csak tátott szájjal, előre, a semmibe meredve ült mozdulatlanul. Osztálytársai éppen ezért a „tátott szájú” gúnynevet ragasztották rá.
Mivel meglehetősen hanyag volt, így a kapucinus rendből csakhamar kizárták. Ezután Ferences-rendi szerzetes lett. Az önsanyargatás megszállottja volt, aminek meg is lett a következménye: spirituális képességei olyannyira felerősödtek, hogy szerzetestársai már azt is megtiltották neki, hogy az istentiszteleteken részt vegyen.

 Tudniillik, sokszor esett önkívületi állapotba.
Cupertinói József először 1638-ban emelkedett a levegőbe a Szent Gergely-templomban imádkozás közben. Nem csoda hát, hogy Rómába küldték. VIII. Orbán pápa már nagyon várta a találkozást, s nem is maradt el a jutalma, mert az első alkalommal a szeme láttára emelkedett a levegőbe a szerzeSokan isteni csodát láttak József ténykedéseiben, nevezetesen abban, hogy hol székegyházakban, hol kisebb templomokban, hol a szabad ég alatt képes volt a levegőbe emelkedni. A protestáns J. F. Brunswick herceg József levitálását látva döntött úgy, hogy áttér a katolikus hitre. József földi pályafutása 1663-ban ért végett. Érdemeiért, és mert megkérdőjelezhetetlenek voltak a csodái, 1767-ben szentté avatták. Azon pedig már nem lepődünk meg, hogy később a pilóták, az űrhajósok és az utazók védőszentje lettA levitáció egyébiránt minden korban jellemző volt a szentekre. A felemelkedésnek ez a megjelenési formája egyfajta üzenetnek is beillik: a földtől való elszakadást és a menny felé emelkedést szimbolizálja. Cupertinói Józsefen kívül több száz, nem csak katolikus szentet tisztelnek azért, mert képes volt a repülésre: az iszlám kultúrkörben, az európai boszorkány, a sámáni és a keleti hagyományokban egyaránt szép számmal találunk hasonló képességű vallásos vagy spirituálisan fejlett személyeket.De még mielőtt irigyelni kezdenénk e jópofának tűnő adományért őket, gyorsan elmondom, hogy sok szent nem tudta szabályozni ezt a képességét és sokszor maguk a csodatevők is megijedtek a saját csodájuktól.
Az pedig kifejezetten furcsa, hogy az elmúlt uszkve 200 évben egyetlen katolikus szent sem hajtott végre levitációs csodát, míg a jelen korban Indiában találunk ilyeneket.

Az ősi misztériumiskolákban, de egyes helyeken még ma is tanítják azokat a légző és egyéb transz-technikákat, amelyekkel megszerezhető a test feletti uralom. A titok persze titok, a levitáció gyakorlói csak annyit árulnak el, hogy nagyon erősen kell akarni. A jóga egyes ágazatainak művelői azonban nem zárják el a tudást a valódi keresők elől. Pszicho-fiziológiailag pedig annyit már sikerült kideríteniük a kutatóknak, hogy a levitáló személy nagymértékben lecsökkenti az agyfrekvenciáit, minekután olyan energiaáramlások jönnek létre benne és körülötte, amelyek szemmel láthatóan legyőzik a gravitációt. Úgy tűnik, hogy a levitáció egy tanulható technika és nem feltétlenül csak a szentek sajátja. Másfelől, kétségtelenül komoly belső fejlődési utat kell bejárnia annak, aki nem csak a szellemével, hanem a testével is a levegőbe szeretne emelkedni.

http://www.hotdog.hu
Levitáció a keleti világban

Írta: Száraz György

India, Tibet, Kína annak az egzotikus és misztikus Keletnek a spirituális nagyhatalma, ahol az ősi tradíciókat a mai napig megőrizték a beavatottak. Honnan származik a különféle kultúrák levitációs tudása? Egy mágikus titok megnyilvánulásának vagy szimpla szemfényvesztésnek vagyunk a részesei?

Jógi Pullavar, vagy más néven Subbayah Pullavar, egy olyan indiai ember volt, aki 1936. június 6-án egy 150 fős tömeg előtt négy perce a levegőbe emelkedett. A mutatványra fényes nappal, kitűnő látási viszonyok között került sor. Az Illustrated London News jelentette meg P. T. Plunkett-nek, az eseményen jelenlévő szemtanúnak, a beszámolóját és a különféle szögekből készített fotóit.










Ezeken látható, amint a jógi a levegőbe emelkedik és vízszintes pozitúrában lebeg a föld felett kb. hat lábbal, közben egyik kezét egy ruhával fedett pálcán pihenteti. 


A szemtanúk szerint nem támaszkodott különösebben a pálcára, sokkal inkább csak viszonyítási pontként használta.





Mivel a jógi hozzájárult, hogy a levitációját alaposan megvizsgálják, így elhihetjük, hogy a szkeptikus érdeklődők szerint sem használt semmiféle kelléket: zsinórt, cölöpöt, támasztékot stb. Ugyanakkor feltűnt, hogy a jógi enyhén himbálózott a levegőben, majd lassan ereszkedett a földre. A levitáció befejeztével a jógi mély transzban feküdt a talajon. 

A végtagjai eleinte nem hajlottak, így a segítőinek egy kis vizet kellett rá locsolniuk, majd meg kellett dörzsölniük azokat, hogy a jógi teljesen visszatérhessen a transzállapotból. 

Kb. 5 perc elteltével már újra tudta mozgatni a kezeit és a lábait.



Bizonyos parapszichológusok úgy vélik, hogy az átlagon felüli Yang energia beszívása és elraktározása által jön létre az a lebegő állapot, amit a fakírok és a jógik alkalmaznak.

Maharishi Mahesh jógi tanította is a levitáció fortélyait Európában. A technika elsajátítása éveket és rengeteg gyakorlást igényel, de a hallgatók szerint sokan képesek elsajátítani, ha kellő önfegyelem és kitartás van bennük. 

Lehetséges, hogy tényleg úgy lettünk megalkotva, hogy képesek legyünk levitálni, telepatikusan kommunikálni, aurát látni és tárgyakat mozgatni a gondolataink erejével?



A hagyomány szerint az atlantiszi időkben még teljesen természetes és bevett szokás volt a gravitációs erő szabályozása és manipulációja. Az atlantiszi lények a harmadik szemükön keresztül uralták a természeti erőket és olyan projekciókat hoztak létre, amelyek megváltoztatták a környezetüket, gyakorlatilag a valóságot. Ez a tudás még a kontinens elsüllyedése előtt átkerült Egyiptomba és eljutott a Kelet számos tőkultúrájába: Indiába, Tibetbe és Kínába. De mára csak a beavatottak, a jógik, a guruk és a mágusok emlékeznek e tudás töredékeire.

Tibetben komoly aszketikus processzus vezet el a levitációig. A mágikus koncentráció tökélyre fejlesztése semlegesítheti a föld tömegvonzását. Az aszkéta vagy naljorpa az extázis elérését a magasabb testei által realizálja.

Egy kínai alkimista, Liu An, i. e. 2. században olyan főzetet tudott készíteni, amelynek a segítségével el lehetett érni a súlytalanság állapotát. Az ősi kínai írásokban állítólag találkozhatunk annak a leírásával, hogy speciális narkotikus hatású anyagokkal olyan állapotba lehet hozni az embert, amely képessé teszi a levitációra.



















A para­pszic­hológia ismer olyan pszichedelikus szereket is, amelyek rásegítenek a mágikus képességek aktivizálódására, ha ugyan ki nem váltják azokat. 

(Ez nem összetévesztendő a manapság már népbetegségnek számító drogfogyasztással.) Az érzéki észleleteket megváltoztató növényi kivonatok és eszenciák nem csak illúziókat idézhetnek elő, hanem belső világunkba vezető tudati kapukat is kinyithatnak. A sisakvirág például a szakirodalom szerint súlytalanságot válthat ki.

A hagyomány szerint a levitációt a földönkívüli látogatók tökéletesen ismerték és rutinszerűen használták és használják jelenleg is. Honnan tudjuk mindezt? 

Az 1990-es években kínai kutatók a Lhászai palotában olyan szanszkrit írásokra bukkantak, amelyeknek a lefordítására a dr. Ruth Reyna-t a Csandigar Egyetem kutatóját kérték fel. Ezek az ősi iratok csillagközi űrhajók építéséhez adnak iránymutatásokat. Ezen repülő szerkezetek a lagimának nevezett antigravitációs erővel működtethetők, amely állítólag megegyezik a jógik által a levitációra használt energiatípussal.



A hinduizmus ismer olyan tattva-gyakorlatokat, amelyek az energiaáramlásokra alapozódik. Indiában sziddhiknek nevezik azokat a mágikus képességeket, amelyek előhozzák az ember természetfeletti, avagy okkult képességeit. Meditációs és a légző gyakorlatok segítségével a jóga tanulója a laghima sziddhi segítségével képes a lebegésre. 

Azonban, nem csak függetleníteni tudja magát a nehézségi erőtől, hanem földhöz tudja kötni magát, ha a helyzet úgy kívánja. Vagyis ezzel a képességgel meg tudja növelni a gravitációs vonzást. A többi szuperképességet majd egy másik alkalommal részletezem.

Végül egy hihetetlen misztikus történettel zárjuk ezt a kis felsorolást. Az Új-Kaledónia-i Nouméa szigetén a mítosz szerint a bennszülöttek születésüktől fogva tudnak lebegni. Az információ a közeli szigetek lakóitól származik, akik azt mesélik, hogy a halászatból élő őslakosok kihajózás után a víz fölé lebegnek és megvizsgálják, hogy hol van kilátás a legjobb fogásra. Ilyenkor nem mindennapi látvány tárul a szemtanú elé, ugyanis a kb. egy méterrel a víz felett lebegő bennszülöttek teljesen magától értetődő természetességgel kezelik ezt a velük született képességet többek között a halvadászatra.

Olyan beszámolókról is hallani a kíváncsi szomszédoktól, hogy nem csak az óceán, hanem a sziget felett is láttak már levitáló embereket, akik éppen a kókuszdiókat szüretelték le a pálmafákról ezzel a bizarr módszerrel.














Külön érdekesség, hogy a nők és a férfiak egyaránt fel tudnak emelkedni a levegőbe, viszont a gyermekek és az aggastyánok nem. A fáma szerint arrafelé a felnőtté válás egyik próbatétele a megfelelő minőségű levitáció bizonyítása.

A legelgondolkodtatóbb és egyben a legmisztikusabb a szigetlakók mitológiája, amely elmeséli, hogy valaha elődeik találkoztak néhány repülő szerkezeten közlekedő, égből érkezett idegenekkel, s tőlük kapták ezt a különleges tudást.

 Ez arra enged következtetni, hogy a képesség nem genetikai adottság, hanem egy „technikai” kérdés, amelynek köze van a koncentrált akarathoz. Igen ám, de a bennszülöttek féltve őrzik titkukat, s szóba sem állnak idegenekkel. Hiába ígértek fűt-fát a csodára áhítozó külföldiek, a nép képviselői nem bocsátották áruba a spirituális tradíciójukat.

A REPÜLŐ SZERZETES

Számomra mindig megkapó, amikor a vallás emberei művelnek természetfeletti csodákat, amikor egyszerű szerzetesek használnak olyan képességeket, melyek csak a szentek sajátjai, ellenben az egyház főméltóságai – ki tudja, miért – ezeket a varázslatos adottságokat, égi adományokat „nem kapják meg”. Ismerkedjünk meg egy levitáló szerzetes történetével és magával a levitáció tanulhatóságával!
A levitáció gyakorlatilag a szellem ereje általi levegőbe emelkedést takarja. Egyetlen nemzethez sem kötődik a mágikus repülés, mivel ez egy egyetemes csoda. A feljegyzések szerint Cupertinói (vagy Copertinói) József több mint 70 alkalommal repült ily módon.
A történet ott kezdődik, hogy a későbbi barát Giuseppe Desa néven látta meg a napvilágot. Gyermekként is furcsa volt, mert gyakorta előfordult, hogy pajtásai a tanórák alatt megmosolyogták. Ennek oka minden bizonnyal az lehetett, hogy sokszor esett révületbe, s olyankor csak tátott szájjal, előre, a semmibe meredve ült mozdulatlanul. Osztálytársai éppen ezért a „tátott szájú” gúnynevet ragasztották rá.
Mivel meglehetősen hanyag volt, így a kapucinus rendből csakhamar kizárták. Ezután Ferences-rendi szerzetes lett. Az önsanyargatás megszállottja volt, aminek meg is lett a következménye: spirituális képességei olyannyira felerősödtek, hogy szerzetestársai már azt is megtiltották neki, hogy az istentiszteleteken részt vegyen. 

Tudniillik, sokszor esett önkívületi állapotba.
Cupertinói József először 1638-ban emelkedett a levegőbe a Szent Gergely-templomban imádkozás közben. Nem csoda hát, hogy Rómába küldték. VIII. Orbán pápa már nagyon várta a találkozást, s nem is maradt el a jutalma, mert az első alkalommal a szeme láttára emelkedett a levegőbe a szerzetes.
Sokan isteni csodát láttak József ténykedéseiben, nevezetesen abban, hogy hol székegyházakban, hol kisebb templomokban, hol a szabad ég alatt képes volt a levegőbe emelkedni. A protestáns J. F. Brunswick herceg József levitálását látva döntött úgy, hogy áttér a katolikus hitre. József földi pályafutása 1663-ban ért végett. Érdemeiért, és mert megkérdőjelezhetetlenek voltak a csodái, 1767-ben szentté avatták. Azon pedig már nem lepődünk meg, hogy később a pilóták, az űrhajósok és az utazók védőszentje lett.
A levitáció egyébiránt minden korban jellemző volt a szentekre. A felemelkedésnek ez a megjelenési formája egyfajta üzenetnek is beillik: a földtől való elszakadást és a menny felé emelkedést szimbolizálja. Cupertinói Józsefen kívül több száz, nem csak katolikus szentet tisztelnek azért, mert képes volt a repülésre: az iszlám kultúrkörben, az európai boszorkány, a sámáni és a keleti hagyományokban egyaránt szép számmal találunk hasonló képességű vallásos vagy spirituálisan fejlett személyeket.
De még mielőtt irigyelni kezdenénk e jópofának tűnő adományért őket, gyorsan elmondom, hogy sok szent nem tudta szabályozni ezt a képességét és sokszor maguk a csodatevők is megijedtek a saját csodájuktól.
Az pedig kifejezetten furcsa, hogy az elmúlt uszkve 200 évben egyetlen katolikus szent sem hajtott végre levitációs csodát, míg a jelen korban Indiában találunk ilyeneket.
Az ősi misztériumiskolákban, de egyes helyeken még ma is tanítják azokat a légző és egyéb transz-technikákat, amelyekkel megszerezhető a test feletti uralom. A titok persze titok, a levitáció gyakorlói csak annyit árulnak el, hogy nagyon erősen kell akarni. A jóga egyes ágazatainak művelői azonban nem zárják el a tudást a valódi keresők elől.

 Pszicho-fiziológiailag pedig annyit már sikerült kideríteniük a kutatóknak, hogy a levitáló személy nagymértékben lecsökkenti az agyfrekvenciáit, minekután olyan energiaáramlások jönnek létre benne és körülötte, amelyek szemmel láthatóan legyőzik a gravitációt. 

Úgy tűnik, hogy a levitáció egy tanulható technika és nem feltétlenül csak a szentek sajátja. Másfelől, kétségtelenül komoly belső fejlődési utat kell bejárnia annak, aki nem csak a szellemével, hanem a testével is a levegőbe szeretne emelkedni.

http://www.boldognapot.hu

Photobucket

Nem minden arany, ami fénylik...




"indian levitation trick" -ként lehet rákeresni az interneten.

A lényeg a következő: a kicsi szőnyeg alatt egy erős acéllap van. A botnak álcázott valami egy kőkemény acélrúd, amelyet statikus mérnöki pontossággal helyeztek az acéllapra. A "botnak" nem ott van a vége, ahol az ember fogja. Azért van ilyen ruhája, hogy ne látszódjon maga a trükk. A "bot" a ruha alatt folytatódik, az ember háta mögött, oldalt és alatta is van, úgy, hogy hátul merevít, alul pedig egy széket képez. Emberünk egyszerűen csak ül ezen a szerkezeten és kész, a ruha pedig mindent takar.



Levitációról- 
Criss Angel egy trükkjének leleplezése -

Varga Gábor

Misztika iránt érdeklődő ismerőseim között kedvelt téma az emberek levitációja. A legtöbben közülük ismernek valakit, aki már látott embert lebegni, sőt, néhányan azt állítják, hogy maguk is szemtanúk voltak. Az ezoterikus oldalakon egyesek különböző befogott orrú légzési technikákat és sok hónap gyakorlást ajánlanak a levitáció elsajátításához, más helyen azt állítják, hogy ha életünket elmélkedéssel töltjük, könnyen meglehet, hogy akaratunk ellenére is lebegni kezdünk. E cikkben elmélkedni fogok - és ha minden jól sikerül, a végére mind lebegni fogunk.


'Levitálni' a valóságban többféleképpen is lehet: PhotoShoppal, a tudomány segítségével vagy akár bűvésztrükkökkel is. A bűvész, Criss Angel több különböző levitáció illúziót is bemutat ebben a filmrészletben. E cikk keretében az elsőről és a harmadikról szeretnék beszélni (amik gyakorlatilag ugyanazok, csak más-más objektumokkal), kifejtve az ötletemet, hogy hogyan csinálja. 

Levitáció és bűvészet

A bűvészet egyik alapszabálya, hogy ne áruld el a trükköket. A parafenoménség alapszabálya, hogy hazudd azt, hogy a trükk nem is létezik. Szerencsémre se bűvész, se önjelölt parafenomén nem vagyok, így aztán megmutathatom, milyen egyszerű trükkök fakasztanak sikolyra embereket, és talán példával szolgálhatok arra is, hogyan álljunk neki leleplezésükhöz.



Hogy legyen valamilyen fogalmunk a levitációs trükkökről, először bemutatom az egyik legegyszerűbb illúziót, a Balducci levitációt. Ezt az illúziót szinte bárhol elő lehet adni, nem kellenek hozzá külső segédeszközök, se kötél, se rugó, se kamera-trükkök. A Balducci levitáció ismertetése után szót ejtek néhány olyan továbbfejlesztéséről, amik véleményem szerint közelebb visznek Criss Angel megoldásához, majd rátérek magának a trükknek a leleplezésére.

Balducci levitáció


Balducci

Bár a Balducci levitációnál egyszerűbb trükköt elképzelni igen nehéz lehet, segítségével mégis nagy hatás érhető el, ha jól van kivitelezve. David Blaine utcai bűvészmutatványai során ezt a módszert használja - és hogy milyenek a látványosabb reakciók, azt ebben a rövidfilmben megnézheted (4.6Mb). Hasonló reakciót nekem is sikerült elérnem az első publikus próbálkozásom alkalmával, jóllehet utána kétszer is lebuktam a trükkel.



Amit David Blaine filmjében lebegésként látsz, az egy másik technika. A filmen huzalokkal emelkedik Blaine a magasba, és ez lett összevágva az emberek azon reakciójával, amit a Balducci levitáció látványa váltott ki belőlük. A kamera-trükk mögött az a gyakran követett filozófia áll, hogy a nézőnek azt mutatják be, amit a helyszínen lévők látni vélnek, és nem azt, ami valójában történik (erre érdemes gondolni, ha egy film alapján akarsz rájönni egy trükk megoldására). A Balducci levitáció kevésbé látványos, csak pár centi magasra lehet felemelkedni vele, és felvételen viszonylag könnyen leleplezhető.

A Balducci további hátránya, hogy nagyon érzékeny a szemlélő helyzetére. Csak bizonyos szögből működik az illúzió - ezért kéri a filmen Blaine a nőktől, hogy álljanak egymáshoz közelebb ("arra az esetre, ha elesnék") és ezért helyezkedik el 45°-ban hozzájuk képest (a következő snittben pedig, amikor mi lebegni látjuk, már teljesen háttal áll nekik).

A neten sok amatőrvideó kering a Balducci levitációról, a legtöbb azonban igen rosszul sikerült felvétel - vagy nagyon sötétben készült, vagy nem látszik a levitáló személy felsőteste, ami azt az érzést kelti, hogy talán egyszerűen csak kapaszkodik az illető valamibe. Valójában a felsőtest semmit se csinál - így érdemes például ezt a videót megnézni, hogy képet kapj arról, hogyan is néz ki a valóságban ez a technika.

A trükk. A Balducci levitáció nem más, mint egy lábon lábujjhegyen állás a megfelelő szögben állva. Állj 2,5-3 méterre a közönségtől, és legalább 45°-ban - vagy jobban - fordulj el tőlük, úgy, hogy a sarkad legyen közelebb hozzájuk (ha 6 óránál állnak, a lábad eleje nézzen 10-11 óra felé). Miközben a távolabbi lábad - a nadrágod, a másik talpad és a választott látószög miatt takarásban - lábujjhegyre emelkedik, a nézőkhöz közelebbi lábad is emeld fel vízszintesen. Rövid idő után ess vissza a talajra - ha túl sokáig csinálod, rájönnek a trükkre.

A trükk egyszerűsége miatt fontos az előadásmód. A neten keringő leírásokban azt tanácsolják, hogy ne mondd meg előre, hogy mit fogsz csinálni, mert így már mielőtt elkezdenéd, a megoldáson fognak gondolkodni. Blaine olyasmiket mond például, hogy "Mutathatok valami szokatlant?" vagy "Látjátok a lábamat?", esetleg "Valami furcsa erőt érzek itt a talpam alatt...". Sokan azt azt tanácsolják, hogy néhány egyszerűbb kártyatrükkel győződj meg először a közönség fogékonyságáról, és ezt a trükköt csak akkor mutasd be, ha azokat jól reagálták le.
King Rising levitáció


King Rising

A Balducci levitáció egyik legegyszerűbb, külső segédeszközt nem igénylő továbbfejlesztése a King Rising. Előnye, hogy a lebegés látványosabb - hátránya viszont, hogy olyan előkészületet igényel, ami miatt el kell takarnod a lábadat. Ez legtöbbszőr egy kabát segítségével történik, de szerencsés esetben a figyelem más irányba terelésével vagy a közönséget már "trükkre készen" várva is megoldható. Az előkészület kivitelezésével kapcsolatban mindenki mást tanácsol - van aki szerint jó ötlet például lábeltakarás közben valami olyasmit mondani, hogy "a legtöbb bűvész eltakarja így a lábát amikor lebeg és csak a cipője orra látszik ki, de én most megpróbálom enélkül", mások azt tanácsolják, hogy semmit se mondj arról, hogy mit fognak látni. A lebegés után hasonló, takarást igénylő rész következik. A King Rising levitációt megnézheted például itt. A szemlélő helyzete itt is kulcsfontosságú, de a Balduccival szemben ez a trükk oldalról, nem pedig félig hátulról nézhető.



A trükk. Az első takarás/figyelemelterelés alkalmával a közönségtől távolabb lévő lábaddal ki kell lépned a cipődből. A cipő nélküli lábad 90°-ban befordítva, a sarkad az üres cipő sarkához kell nyomnod, a másik cipőhöz szorítva azt. A cipő nélküli lábad lábujjhegyére állva, a másik lábad és a cipőt a levegőben tartva, oldalról nézve úgy tűnik, mintha mindkét lábaddal lebegnél - a mezitlábas, földön lévő lábadat a nadrágod takarja. 90°-nál kisebb szöget alkalmazva a takarásra jobban kell figyelni, viszont kevésbé kell oldalra dőlnöd egyensúlyozás közben, ami természetesebb látványt nyújt.

Levitáció segédeszközökkel


Elevator

Az előbbiekhez képest már néhány apró kellék is látványosan megnöveli a lehetőségeinket. A Zero Gravity levitáció például egy kibelezett, kilyukasztott és némileg átalakított cipő segítségével 4 méter távolságon belül rendkívül jó látószög-tartománnyal rendelkező, mindkét lábat levegőben látni engedő illúzió. Az Elevator levitáció a két lábbal lebegést egy, az egyik sarok alá helyezett apró lábtartóval oldja meg, amit egy gumi visszahúz a nadrágba a trükk bemutatása után. Ez lehetővé teszi, hogy - a Zero Gravityval szemben - a talpunkat is megmutassuk lebegés után, vagy akár mezitláb emelkedjünk fel a földről. AFearson's Fantastic Floatation műlábat használ ahhoz, hogy egy magunk előtt tartott kabát mögött vízszintes lebegés illúzióját keltsük, Golden pedig valamiképp összefogja a cipőit, mikor egy hokedlire 'lebeg' fel.

Golden trükkjét érdemes pontosabban szemügyre venni, mivel sokban hasonlít Criss Angel 'lebegéséhez'. Ezen a videón egy hokedlire 'lebeg fel', miután eltakarja a lábát a kabátjával, úgy, hogy csak a cipője látszódjon ki. Bár azt nem árulta el, hogy hogyan csinálja, a kabát mögé bújás már ismerős a King Rising levitációból. Ott a kabátot arra használtuk, hogy eltakarjuk vele, ahogy kibújunk a cipőnkből - és jó okkal feltételezhetjük, hogy ez esetben is hasonló a helyzet. Golden egyszerűen kibújt az egyik cipőjéből, valahogy a másikhoz rögzítette azt, mezitláb fellépett a hokedlire, és szépen 'fellebegtette' a másik lábát és cipőjét. Egy újabb videóban kabát nélkül is megcsinálta - itt a kabátot a sötétséggel és a film rossz minőségével helyettesítette. Egy talán jelentős egybeesés folytán Criss Angel is egy sötét helységben, valamint egy éjszakai felvételen mutatta be az objektumokra való 'fellebegését' - szemben a többivel, amiket nappali fénynél demonstrált.

Criss Angel levitációja


Criss Angel
Úgy gondolom, Criss Angel ugyanazt a technikát alkalmazta, amit Golden, azzal a különbséggel, hogy nem csak a cipőjéből lépett ki, hanem a nadrágjából is, valamilyen rejtett rés segítségével. A Fearson's Fantastic Floatationhoz hasonlóan valamilyen speciális műlábat látunk hátulról, miközben az egyik lába valójában már fenn van ott, ahova 'fel fog lebegni'.

A 'lebegés' elkezdésekor a videón egy gyorsabban emelkedő szakaszt lassabb befejezés követ a levegőben. Különösen feltünő ez a hirtelen kezdés, ha az utolsó két 'lebegéséhez' hasonlítjuk, ahol a lábai egészen lassan, egyenletes sebességgel hagyják el a talajt. Ez a fajta gyors kezdés pont az, amit akkor tapasztaltam, mikor próbaképp hasonló módon egy lábbal felálltam itthon a székemre, és utána akartam lépni a másik lábammal: ahhoz, hogy fel tudjak lépni, egy kicsit el kellett rugaszkodnom a talajtól, mivel a fenn lévő lábam izommunkája nem volt elég. Ez egy gyors kezdést adott a még lent lévő lábamnak, amit aztán tetszőleges lassú rész követhetett.

Jobban megnézve a videót, látható, hogy Criss közvetlenül a 'lebegés' előtt egy kicsit előredől. Ha kipróbálod otthon a székre fellépést, azt fogod tapasztalni, hogy erre neked is szükséged van ahhoz, hogy fellépéskor megfelelő helyen legyen a súlyod. A dőlést meg lehet csinálni a 'lebegés' elkezdése után is - ekkor viszont már túlságosan feltünő lenne a mozdulat.

A másik hasonló 'levitációja' esetében az előre dőlés kimaradt - amikor megpillantjuk Criss Angelt, már a helyén áll, és vélhetőleg a megfelelő pózban van (talán erről tanúskodik az előtte lévő árnyék-szerű sötét folt is). Az első lebegésnél viszont az maradt le, hogy vajon mit csinál Criss Angel, mikor már fenn van a széken. Ezt itt a második alkalommal megfigyelhetjük: furcsa, egyensúlyozást imitáló mozdulatokat tesz, ami kiváló lehetőség lehet arra, hogy kinn lévő lábát visszajuttassa a nadrágjába.

Ha az elméletem helytálló, az első alkalommal a fehér oszlop mellett álló, valamint az előtte ülő embernek beépítettnek kellett lennie - ők foglalták azokat a területeket, ahonnan látható lett volna Criss Angel székre felrakott lába. Az általam említett módszer ugyanis leginkább csak hátulról nézve működik - ami megmagyarázza azt is, miért innen mutatja a kamera mindkét alkalommal.
További információkCriss Angel maga is kiadott egy filmet trükkjeinek leleplezéséről, amely jelenleg még csak előrendelhető állapotban van. A mellékelt szöveg igérete szerint a film segítségével ellenőrizhető lesz az általam kitalált megoldás helyessége is.



Ha további levitációs trükkökre vagy kiváncsi, az Encyclopedia of Suspensions and Levitations című könyv jó kiindulási alap, jóllehet még külföldön is nehezen fellelhetőnek tartják. A Google további segítséget nyújthat a trükkök megismerésében - a legtöbb pénzért árult trükk kisebb-nagyobb keresgélés, DC-zés után ingyen is fellelhető.

Varga Gábor

http://www.szabadgondolkodo.hu/szkeptikus




Szociális vámpírizmus 
 

Ez a típus szabályosan elszívja a környezetünkből az energiát pusztán azzal, hogy azt szajkózza: soha sem fog sikerülni. Demoralizál.

Mindent meg fog tenni, hogy kicsinek érezzük magunkat, értéktelennek. Potenciálisan, szerinte, nincs lehetőségünk elérni azt a valamit, mert már eleve kudarcra vagyunk ítélve.

Ha egy ilyen energiavámpír találkozik valakivel, akinek tervei vannak, mindent meg fog tenni, hogy kiapassza energiaforrásából. Vég nélkül duruzsolja, hogy úgysem fog sikerülni, nagyon nehéz és lehetetlen véghezvinni… Próbálja meggyőzni kiszemelt áldozatát, hogy a fellegekben jár, nincs a realitás talaján, vannak sokkal okosabbak nálunk, és azoknak sem mindig sikerül, stb. Naivnak, hiszékenynek, gyerekesnek nevez, ha valamivel kapcsolatban lelkesedünk. Állandóan óvatosságra int, és negatív példákat hoz. Mosolyogva, viccesen feleleveníti a múltban valamilyen botlásunkat: „soha nem felejtem el, hogy ekkor és akkor, ez és az volt…” humoros megjegyzései elégedettséggel tölti el, ha esetleg nem nevetünk a megjegyzésein, akkor azzal vádol, hogy nincs humorérzékünk, hiányzik az önkritikánk. Mindenképpen azt szeretne elérni, hogy olyanok legyünk, mint ő.

A munkahelyén folyton arról panaszkodik, hogy neki semmi sem sikerül, nem elég képzett, neki nem adatott meg semmi. Folyton panaszkodik, és sajnos mindig talál jótét lelketek, akiknek megesik a szívük rajta, és segítenek, esetleg némileg elvégzik helyette a munkát. Nincs elég önbizalma, elesettséget színlelve az emberek jóhiszeműségére támaszkodik, ahányszor csak teheti.

A fentiek alapján, nagyon könnyen és gyorsan tudjuk őt felismerni.
Az irigység energiavámpírjai

Ez az energiafaló, azokat támadja meg, akik már elértek „valamit”az életükben, sikeresek, tehetősek, szerencsések mindenben, amihez nyúlnak. Aláássa boldogságukat, sikerüket, bagatellizálva, hogy ez csak egy szerencsés időszak, a véletlen műve, akár zátonyra is futhatott volna, meghiúsulhatott volna, vagy akár meg is bukhatott volna…

Azt szajkózza, hogy tuti tisztességtelen úton jutott szerencséjéhez, és ez úgysem tart sokáig. Az ilyen emberek tele vannak negatív érzéssel, gonoszak, kicsinyesek és egyszerűen irigylik azokat, akik többre vitték, irigylik azt is, akinek több pénze, új autója, vagyonosabb. Nagyon rafinált módon, egyszerűen kikezdik azokat a családokat is, akik boldogok, szebbnek látják a világot, akiknek a gyerekeik is boldogok, sikeresek. Ezek a szociális vámpírok belesüllyedtek a nyomorúságukba, mindent irigyelnek, utálnak, ami jó a világban! Hasonlóan a tehetetlen vámpírokhoz, nem sikerült nekik semmi jó az életükben, annál az egyszerű oknál fogva, hogy negatívan gondolkoznak, így nem vonzhatnak magukhoz semmi jót. Minél negatívabb a gondolatviláguk, az életük is egyre negatívabb lesz! Ezek a törvények, nagyon egyszerű 
univerzlis-trvnyek  ami áthatja egész Univerzumunkat: amit adsz, azt kapsz! Itt bővebben lehet ezekről a törvényekről olvasni: univerzlis-trvnyek/lelki-trvnyek.

Ezek az energiavámpírok féltékenységet, irigységet terjesztenek, ragaszkodnak az eltorzult világnézetükhöz, így mindig boldogtalanok lesznek belül, van egy határozott céljuk, hogy megtámadják barátaikat, ismerőseiket, akik sikeresek, boldogok. Ezért könnyű őket felismerni. Megpróbálnak beférkőzni az életükbe, mindent tönkre tesznek, ami jó, és ha nem járnak sikerrel, akkor bővítik köreiket. Elszigetelve, akár sikereket is érhetnek el, ami tovább motiválja őket, hogy folytassák ezt az abszurd játékot.

Jó ha tudjuk, hogy egy energiavámpír rosszat tud tenni pusztán a jelenlétével, másokra irányítva mérgező gondolatait. Ezért aztán érdemes odafigyelni kit fogadunk házunkban és kivel barátkozunk. Van egy jó közmondás: Madarat tolláról, ember barátjáról ismerszik meg.
A konfliktust-kereső energiavámpírjai

Már a nevében is benne van, az ilyen emberek állandóan kötözködnek, leginkább agresszióval reagálnak a világra. Alig várják, hogy vitába szálljunk velük.

A legegyszerűbb dologból is képesek konfliktust generálni, megcsapolva energiarendszerünket. Ez egy nagyon veszélyes energiavámpír, mert pusztító konfliktusokat tud generálni az emberek között. Az ilyen típusú embernek olyan stratégiái vannak, amivel sikerül két, vagy több embert is összeugrasztani, vagy megosztani egy csoportot, ezután mintha misem történt volna, segít mind a két félnek, a kibékülésben. Ha esetleg szóvá tesszük, reagálása: "ééén? semmit sem tettem/ mondtam, csak..." Barátságot színlelve, ügyesen manipulál. Ha egy társaságban vagyunk vele, biztosak lehetünk benne, hogy két fele ossza a társaságot. Ő sohasem az egységre törekszik.

A célja nem az, hogy valamelyik félt megnyerje, csupán az, hogy konfliktust provokáljon. Ő mindig veszteségek nélkül hátrál ki a szándékosan provokált felfordulásból. Ez élteti. Néha, megkísérli a jótékony tündért eljátszani, aki kibékíti a két felet, bár rejtett célja, hogy biztosítsa: maga a konfliktus vég nélkül folytatódjon. Ez a típusú energiavámpír minél több ilyen konfliktust tud kierőszakolni, annál erősebb lesz.
A hibakereső energiavámpírjai 

Ez a típus képes hosszú napokig, hetekig is lesni, kivárni tévedésünket, ballépésünket. Ő erre specializálódott: hibákat keres, beleköt mindenben, amiben csak lehet, a kákán is csomót talál! Kötözködő típus.

Ezt az energiavámpírt megtaláljuk mindenhol: a munkahelyen, otthon, különböző társadalmi, baráti körökben. Nagyon könnyű felismerni, egyszerűen nagyon boldog, ha kiszemelt áldozata hibázott. És ezt nem is titkolja, képtelen rejtőzködni. Ekkor lecsap, brutálisan, és van a szemében egy furcsa villanás, ijesztő boldogság tükröződik az arcán, hogy végre elkapott… Az-az előnye, hogy képes mindenben megtalálni a hibát. A célja, hogy összetörje, tönkretegye az áldozat önbizalmát, és ezt mások előtt is megmutathassa, mindenki lássa győzelmét, igazságát.

Hasonlóan a többi energiavámpírhoz, igyekszik szövetségeket szerezni az áldozatai soraiból, és sikerül is neki.

Minél több embert lejárat, és elhiteti a környezetével, hogy igen is igaza volt, annál erősebb lesz, és annál inkább nő a megbecsülése a társaságban. Miért? Egyszerű. Észrevétlenül megfertőzte környezete minden egyes személyét, akik ereje eltörpül az övé mellett, de szívesen követik, és hajlandóak részt venni kisded játékaiban. Ilyen klikket biztosan azonosítottunk akár ebben a pillanatban, akár életünk folyamán. Ők azok, akik szorosan összetartanak, idegent nem engednek maguk közé, a tagokat nem engedik kilépni, és folyton lejáratni próbálnak mindenkit.

Akkor boldog, ha másnak rossz, mások kudarca az ő sikere, mások sikere azonban, szembesíti saját gyengeségeivel, amit ő nem tud elviselni, ezért lekicsinyel, bagatellizál...

Könnyű felismerni, mert nem akarnak semmi különöset tenni életükben, annyira félnek a tévedéstől, így csak minimálisat kockáztatnak..
A megmentő-jótékony energiavámpírok

Nehéz őket identifikálni. A megmentőt játsszák, ezért nehéz őket megkülönböztetni az autentikus megmentőktől. Szimulálják, hogy csupán a jót akarják a körülöttük lévőknek, vagy a társadalomnak, azonban csupán átjárónak használják áldozataikat.

Olyanok, akár a feszülettel a kezükben járkáló ördögök! Ezek az energiavámpírok egy pontos menetrendet követnek. A terveik nagyon precízek, pontosak. A hatás jóval később, akár évek múlva, mutatkozik, és pusztító. Nincs tiszta szívük, sznobok, és az ártatlan, erkölcsileg tiszta embereket célozzák meg, segítségükkel véghez tudják vinni terveiket. Az ezoterikus társaságokban bőven találkozunk ezekkel az energiavámpírokkal, zömmel, ők a vezetők, vagy gyógyítók, akik egy álcázott spirituális/misztikumban burkolózva, tündökölnek, és lubickolnak a rajongok energiáikban, akik epekedve lesik megmentőjük óhajait, és boldogok, ha megmentőjük méltóztatott a kegyeibe fogadni őket, vagy akár csak egy kis felületes figyelmet szentel nekik.

Nehezen lehet felismerni, hiszen karizmatikus egyének, akik ügyesen manipulálnak, látszólag semmire sem „akarnak” rávenni. Apellálnak az önzetlen segítségünkre, azt sugallják, hogy aki a spirituális úton jár, annak kötelező ellenszolgáltatások nélkül segíteni. Rájuk ez nem vonatkozik.

Az őszinte keresőnek, egy ilyen típusú megmentő, évekre tudja visszavetni, spirituális fejlődését. Jól nézzük meg, kiknek ajánljuk fel energiáinkat!
Az arrogancia energiavámpírjai 

Ők mindentudónak képzelik magukat. Minden erőfeszítést lekicsinyelnek, és felsőbbrendűnek érzik magukat, valahogy jól esik nekik, ha a körülöttük lévők szomorúak, tehetetlenek.

Ők az Univerzum közepe!

Az egyetlen igazság, ami létezik, az övéké kell legyen. A végletekig és szélsőségesen vitatkoznak, fejhajtás nélkül, ami igencsak fárasztóvá válhat, főleg társaságban. Bármit is csinálnak, az valamilyen sarkalatos szempontból igen is jó, és addig magyarázzák igazukat, míg azt elfogadják. A világ közepét tulajdonítják a szülőföldjüknek! Hiányzik belőlük a mértékletesség, a tisztelet, a józan-ész  A legkisebb erőfeszítéssel szívják ki áldozatukból az energiát, miközben ők a tehetetlenségük és gyengeségeik elől bujkálnak.
Az áldozattá válás energiavámpírjai

Ezek az energiavámpírok nagyon vágynak a szabadságra, folyamatosan keresik a lehetőséget, hogy felhívják magukra a figyelmet, majd ha sikerült, azonnal áldozati báránnyá válnak. Önzetlen és segítőkész lelkekkel veszik körül magukat, vagyis az áldozataik közé rejtőznek. Más, esetlegesen valódi indokkal panaszkodó személy problémáit rövid úton leállítják, és sosem engedik, hogy bárkit is jobban lehessen sajnálni, mint őket.

Biztosak lehetünk benne, hogy kérni fogják a tanácsainkat, elesettnek, kiszolgáltatottnak mutatja magát. Mindig körülveszik magukat megmentőkkel, de senkinek sem engedik meg, hogy megmentse őket igazán, mert az áldozat szerep az egyetlen, amit egy életen keresztül eljátszanak…

Ezek a vámpírok folyton a társadalmat, a munkahelyet, az iskolát, a rendszert hibáztatják azért, amiért valójában egyedül ők felelősek. Megállás nélkül a segítségükre siető jövendőbeli áldozatok energiáját szívják, amit viszonozni vagy egyáltalán nem, vagy csak csekély mértékben tudnak, esetleg szándékoznak.

Mindig valaki más hibás, azért amiért ők abban a bizonyos helyzetben vannak/kerültek.

Folyamatosan siránkoznak okolva a sorsot az adott helyzetükért. Így okolva a sorsot, úgy gondolják, hogy meg van nekik bocsátva, amiért abban a helyzetben, szituációban beleragadtak. Ismerős:”ez a karmám” szöveg, ugye? Folyamatosan keresik az igazolásokat, hogy miért is áldozatok. Teljesen leszívják energiájukat a potenciális segítőknek, az egyetlen céljuk az, hogy minél több támogatót gyűjtsenek. Ők nem érzik magukat felelősnek azért a helyzetért, amibe kerültek. Hasonlóan az irigység vámpírjaihoz, igyekeznek tönkretenni a harmóniát ott, ahol megtalálják.

Nemcsak a szociális körökben játsszák az áldozat szerepet, hanem behatolnak a munkahelyekre, a boldog együttlétekbe és boldogok, ha részt vehetnek egy drámában. Ahogy a legkisebb jelre bukkannak, hogy esetleg megmenthetőek lehetnek, továbbállnak, keresve maguknak egy másik megmentőt. Koldulnak a boldogság és figyelem után, ami senkinek nem használ, sem nekik, sem másoknak, csupán kiszipolyozzák áldozataikat.

Ezek a szociális vámpírok nagyon veszélyesek, mert a legjobb emberekhez folyamodnak segítségért, akik igazából segíteni szeretnének. Az ilyen típusú energiavámpírok akkor boldogok, ha minél több megmentőt találnak, és minél több megmentőjük van, annál inkább azt fogják hinni, hogy igazából áldozatok.
Hogyan tudunk védekezni?

Külön technikákat lehetne felsorolni minden-egyes típusra, viszont az összes típusnak van egy közös nevezője. Mindannyian a környezetük energiáiból táplálkoznak, és azon fáradoznak, hogy hasonszőrű személyiségeket kreáljanak áldozataikból.

Energiahiányossá teszik a körülöttük lévőket, kimerítenek, csapdákat állítanak, folytonosan panaszkodnak, a partnerről, munkahelyről, gyerekeikről, betegségekről, kritizálnak mindent: a megjelenésünket, munkánkat, barátainkat, persze segítő szándékkal - mondják.

Kialakítottak maguknak egy életstílust, megingathatatlan hitet, így nehezen válnak meg a megszokott kerékvágástól.

Ez a viselkedés elrejti az értékhiányukat, a gyengeséget, önmaga tiszteletét, a tehetetlenséget, bármilyen félelmetesnek is mutatkozzanak, alapjában véve gyengék.

A szociális vámpírok megjelenése, emocionális, pszichikai egyensúlyhiány, egy zavart magatartás eredménye.

Bármitől is szeretnénk megvédeni magunkat, első dolgunk az, hogy felismerjük a veszélyt. Fontos az, hogy korrektül be tudjuk azonosítani, mikor is van dolgunk energiavámpírral és ne bélyegezzük meg ismerőseinket, barátainkat, ha esetleg valódi problémákkal küszködnek és segítségért fordulnak hozzánk. A legfontosabb, hogy ne reagáljunk hirtelen.

Figyelem! ezek az energiavámpírok nem elégszenek meg azzal, ha visszafogottak vagyunk, vagy visszahúzódunk. Ha gyengék vagyunk, és nem tudjuk, hogyan kapcsolódjunk le róluk, addig fognak üldözni, míg együtt nem táncolunk velük.
A következő lépések segítenek a védelembe: 

Egy energiavámpír főbb jellemzői: lefáraszt, úgy érezzük magunkat, mint egy kifacsart citrom miután távozik, lehangoltak vagyunk, kedvtelenek.

Igen gyakori, hogy beteg emberről van szó, akinek valamilyen pszichés és/vagy szervi baja van, és a szervezet energetikai minimumát így próbálja fenntartani: hogy másoktól energiát von el. (Amikor a beteg ember másokat egyértelműen feleslegesen ugráltat, például mindig ennek a jele!), kritizál, folyton panaszkodik, stb.

- nem reagálunk rögtön, igyekszünk udvariasan elutasítani. Egy elegáns visszahúzódás, ami elkerüli figyelmüket-rendszerint még előtte, ahogy a játék megkezdődne. Ezt lépéselőnynek nevezik.

- ha mégis belementünk a játékba, fölösleges harcolni velük. Inkább magunkat győzzük meg, hogy nyugodtak maradjunk, igyekezzünk a játékból minél hamarabb kiszállni.

- minél kevesebb időt tölteni az ilyen típusú emberekkel.

- a pozitív gondolkodás egyenlő a lelki egészséggel. A negatív gondolkodás egyenlő a lelki betegséggel. Egy energiavámpír sem kedveli, ha mindig pozitív, jókedvűek vagyunk és nem vesszünk tudomást siránkozásáról. Lehet, hogy sokan, akik eddig szívták életerőnket, elhagynak, de ezért ne bánkódjunk, jönnek életünkben olyanok, akik konstruktív, felemelő energiákat hoznak, akikkel jól érezzük magunkat, az adás-kapás egyensúlyba kerül.

A pozitív embereknek is vannak problémáik, de ők másképpen közelítenek hozzá, nem az a baj, ha egy barát, elmondja problémáját, hanem az, ha hetente, esetleg naponta teszi ezt, ránk zúdítja megállás nélkül még a szomszéd/kollégái problémáját is. Olyanok vagyunk nekik, mint egy lelki szemetesláda. Ismerjük ezt fel, hagyjuk őket, lelkifurdalás nélkül és tudatosítsuk, hogy nem tartozunk semmivel, főleg az energiánkkal nem.

- építsünk fel magunknak egy erős aurát ha muszáj egy térben lenni velük és képzeljük el, hogy semmi sem hatol ezen keresztül, semmi negatív nem hatol be és semmi pozitív nem megy ki. Vizualizáljuk ezt az aurát, mosolyogjunk és legyünk vidámak, optimisták.

Ez a kis gyakorlat az interneten bárhol megtaláljuk, nagyon jó orvosság, ha mindennap kitisztítjuk auránkat segítségével:
Tisztító örvény 

Ez a vizualizációs gyakorlat az auratér megtisztítására és kimosására szolgál.

Kitűnő hatása van egy fárasztó nap után, különösen ha sok emberrel érintkeztünk.

Elősegíti az energiahulladékok kiürítését, és ezáltal megakadályozzuk, hogy megbomoljon az auratér egyensúlya.

Körülbelül öt percet kell rászánnunk a gyakorlat elvégzésére.

- Lazuljunk el, ha még erősebbé akarjuk tenni a gyakorlatot, akkor mondjunk el egy imát előtte magunkban.

- Lelki szemünkkel képzeljük el, hogy a fejünk felett kb. hat méterrel kristálytiszta fehér lángú forgószél keveredik, úgy néz ki mint a tornádó.

(Egyszerűbb, ha tölcsérnek képzeljük el.)

- Ezt a spirituális forgószelet úgy lássuk, hogy az óramutató járásával megegyezően pörög.

Képzeljük el akkorának, hogy befogja az egész energiaterünket.

A tölcsér szára a fejtetőn át belép és keresztül megy testünk középső tengelyén.

- Érezzük, ahogy megérinti az auránkat és letisztítja, kisöpri mindazt az energiahulladékot, amit felhalmoztunk.

- Lássuk és érezzük amint ez a tisztító forgószél (tölcsér) lefelé mozog, és az egész auránkat és a testünket is átjárja.

Tudatosítsuk magunkban, hogy az egész energiaterületet kitakarítja és megtisztítja mindattól az idegen energiától amit a nap folyamán felhalmoztunk.

- Amikor az örvény végigment rajtunk, hagyjuk, hogy a lábunkon keresztül kilépjen a Földbe és lássuk, ahogy az örvény magával visz minden energiahulladékot és azt Fénnyé váltja. 

-A legegyszerűbb védekezési mód, ha kezünket és lábunkat keresztbe téve rövidre zárjuk saját energia "áramköreinket"

- használhatjuk a légzésünket is, lélegezzünk mélyeket 5-6x, közben gondoljunk igazán nekünk fontos dolgokra, legyünk boldogok.

- ne mondjunk ellent nekik, de ne is adjunk igazat, helyezzük magunkat semleges pozícióba, amennyire lehet, ez a legbiztosabb magatartás, ami blokkolni fogja az energiavámpírt, hogy erőszakos legyen. Így nem igen fogja keresni társaságunkat.

- tartsunk tisztes távolságot ezektől az emberektől, ne engedjük be az úgynevezett intim szféránkban”, legfeljebb pár méter legyen a távolság: két lépés távolság! Ne tegyünk nekik szívességeket, de ne is próbáljuk őket elpusztítani. Minél többet harcolunk velük, annál erősebbek lesznek.

-Ha ismerjük az energiaáramoltatást, akkor küldjünk neki egy nagy adag energiát.

-Ha a családunkban van ilyen ember, akkor mondjuk el őszintén neki, hogy képtelenek vagyunk ellátni elegendő energiával, ne engedjük meg, hogy ugráltasson, ne engedjünk az érzelmi zsarolásnak, ne keveredjünk vitákba, és akit lehet, kapcsoljuk le. Kérjük meg, hogy találjon magának egy olyan elfoglaltságot, ami örömmel tölti el, így lassan bekapcsolhatja az Univerzumcsatornáit megtapasztalva milyen az, amikor nem mástól veszik el a szükséges energiát.

- Dolgozzunk önmagunkon, tökéletesítsük magunkat, legyünk jobbak, odaadóbbak, pozitívabbak, spirituálisabbak, emeljük rezgésszintünket, hogy kilépjünk a vonzáskörükből. A vonzás törvénye szerint, olyan embereket, helyzeteket, szituációkat vonzunk magunkhoz, amivel mi is rezonálunk. Ha emeljük a rezgésszintünket, kiemelkedünk ezeknek a lényeknek vonzásköréből.

- Keressünk fel egy spirituális gyógyítót, aki rendbe tudja hozni auránkat, harmonizálja, és segít abban, hogy könnyebben tudjunk kiemelkedni a levertségből, örökös fáradtságból.

-Ha hetente kétszer-háromszor legalább félórás intenzív mozgást végzünk, megalapozzuk jó hangulatunkat.

- a fény, napsütés ez is hozzájárul a jókedvhez

-a sós fürdő is csodákat tud tenni, menjünk tengerpartra, vagy otthon egy kád vízben 1 kg. sót tegyünk és 20 percig maradjunk a kádban. Ez alaposan kitisztítja éterikus testünket.

-ha pozitív energiát fejlesztünk ki magunkban, akkor ez ellensúlyozni tudja a felénk áramló negatív energiák hatását

-ha szorult helyzetben vagyunk, vegyük elő humorunkat, mosolyogjunk, és ne hagyjuk, hogy elérje célját, hogy rosszul érezzük magunkat. Akkor is húzzuk mosolyra a szánkat, ha nem őszinte a mosoly, mert az arcizmainkban ott rejtőznek a boldogság erői. Jusson mindig eszünkbe, hogy egyetlen ösztönös mosollyal 44 arcizom lazul el.

-Azt mondják a nevetés az egyik legnagyszerűbb, legkönnyebben hozzáférhető és legkézenfekvőbb módszer a káros hatások kivédésére és a betegségek megelőzésére. Fejleszti a szív- és érrendszer működését, ezáltal csökkenti a stressz hormonok termelődését, hiszen amikor boldogok vagyunk, akkor a magunkhoz hasonló, boldog embereket vonzzuk magunkhoz.

Itt szeretném megjegyezni, hogy vannak pozitív és negatív aspektusok az energiavámpírok viselkedésében. Lehet, hogy vannak valós áldozatok, vagy kritikus helyzetek. A probléma akkor jelentkezik, amikor az úgynevezett rosszat szolgálják, és ezek az energiavámpírok egyre agresszívebbek és pusztítóbbak az embertársaikkal.

Jó tudni, hogy menthetőek vagyunk, akármelyik oldalon is álljunk, azonban ez nem egyszerű. Feltételez egy spirituális nyitottságot, egy nagyon tiszta energetikai mezőt, sok szeretetet, időt, kitartást és türelmet, amennyiben megszületik az igény a változásra.
Mit tegyünk, ha felismerjük magunkban az energiavámpírt?

Nos, számos dolgot tehetünk. Az első az, hogy folytatjuk a meggyőződésünket, hogy semmi jót nem tudunk az életünkbe hozni, vagy tudatosítjuk, hogy igenis többet érdemlünk!

Tudunk szeretni, megbocsájtani, tudunk mosolyogni, és tudunk változtatni az életünkön.

Kicsit beszélgessünk el, úgy Istenigazából, őszintén magunkkal, kritikusan tegyük fel a következő kérdéseket:

Kérdezzük meg önmagunktól, miért vagyunk rosszindulatúak másokkal? miért szeretünk panaszkodni, sajnáltatni magunkat, miért csak a sötétebb, kilátástalanabb helyzeteket vesszük észre? miért pletykálunk megállás nélkül, miért húzzuk le barátainkat, kollégáinkat stb? Még ha válaszokat nem is kapunk hirtelenjében, mégis, ez az őszinte önbeszélgetés, egy óriási lépés, mert mertünk szembenézni ezzel az arcunkkal is. Aki ezt igazából felvállalta, annak megcsillant a remény a változásra, az első lépést megtette.

Megjegyezném, hogy az energiavámpír általában nem akar rosszat, egyszerűen csak annyira kiegyensúlyozatlan, gyenge személyiség, hogy a saját erejéből nem képes boldogulni.

Az Univerzum csatornái mindenki előtt nyitva állnak, nem kell mást tenni, mint szándékainkat kinyilvánítani, hogy szeretnénk ebből az energiából részesedni.

Minden egyes embertársamnak, őszinte szívvel kívánom a Mindenség kifogyhatatlan energiáját, a felismerést, hogy mindennel és mindenkivel egyek vagyunk, mindenki bennünk él, minden és mindenki a visszatükröződésünk, és bármit amit szeretünk, magunkban szeretünk, ha nem tudunk igazából szeretni, akkor még nincs meg a kellő önismeretünk, hiányzik egy láncszem.

Minden, ami létezik - Én Vagyok!

Béke és harmónia legyen Veled kedves Olvasó.
Adyola.

Namaste

YouTube-videoklip


„Hacsak magad nem válsz Istenné, Istent soha nem értheted meg. Mert az igazi Tudást csak a felismert Egység szülheti meg. Cseperedj fel határtalan méretűre, szabadulj meg a testedtől, emelkedj az Idő fölé, válj örökkévalóvá - akkor majd megérted Istent... Hidd, hogy számodra semmi sem lehetetlen, gondold meg halhatatlanságodat, fogd fel pillanat alatt az összes tudomány és művészet lényegét.
Érj fel az elérhetetlen magasságokba, nyúlj le a legmélyebb mélységekig.
Szívd magadba tűz és víz minden érzékelhető vonását, képzeld azt, hogy ott vagy egyszerre mindenütt, égben, földben, tengerben.
Még meg sem születtél, és már meg is haltál... Ha mindezt egyszerre magadba fogadod, időt, teret, mennyiséget és minőséget, és mindezeknek okát, akkor talán megérted Istent."

Hermész Triszmegisztosz

Az interneten talált cikk, ismeretlen szerzőtől került kiegészítésre, átdolgozásra. Legyen áldott érte! 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése