2014. április 3., csütörtök

Idők jelei ha látod


Idők jelei ha látod

Miért éppen Ukrajna?



Az emberek megoldásokat akarnak, de ez lehetetlen egy dezinformált világban. A lakosság szinte mindenhol elégedetlen, de csak kevesen értik, hogy mi történik. Mielőtt bármiféle megoldás születhet, a valós helyzetet kell megérteni. Csak kevesen éreznek késztetést, hogy megpróbáljanak rávilágítani az igazi problémákra és feladatuk nem túl hálás.
Sajnos az évtizedek óta tartó kondicionálással elérték, hogy az emberek értékeiket és viselkedésüket igazítsák a körülményekhez. A hazafiak ellenségesen reagálnak az aktuális kormánnyal, országukkal vagy téveszméikkel szembeni kritikákra. Érzelmeik dacolnak minden ténnyel, vágyaik és téveszméik pedig felülkerekednek az igazságon. A legtöbb ember azt akarja hallani, amit eddig is gondolt, így mindig könnyen becsaphatóak lesznek, illúzióik és téveszméik pedig könnyű prédává teszik őket minden propaganda számára. Ez a társadalom minden rétegére, a vezetőkre is igaz.
Amit Ukrajnában látunk az a Washington által kihasznált naív egyetemisták, a fizetett tüntetők valamint ultra-nacionalista elemek által keltett komoly konfliktus, ami akár egy súlyos háborúhoz is vezethet.
Tudatosan vagy tudatlanul, de a tüntetők országuk függetlenségét rombolják. Victoria Nuland, az Egyesült Államok neokonzervatív külügyminiszter-helyettese, akinek munkakörébe tartozik az amerikai hegemónia erősítése, már tavaly decemberben tudatta az ukránokkal, hogy mi vár rájuk, de csak kevesen figyeltek.
Az Országos Újságíróklub előtt az Amerikai-Ukrán Alapítvány, a Chevron és az Ukrajna Washingtonban nevű lobbicsoport által szponzorált nyolc perc 46 másodperces beszédében Nuland azzal büszkélkedett, hogy Washington 5 milliárd dollárt költött az Ukrajnán belüli agitációra, hogy az EU-hoz való csatlakozásra ösztönözze az országot. Miután az EU sikeresen beszippantotta az országot, beléphet a nyugat, hogy az IMF-en keresztül „segítséget nyújtson”. Nuland természetesen Ukrajna megmentőjeként prezentálta a Valutaalapot, és még véletlenül sem utalt arra, hogy a szervezet a nyugat vaskezeként az utolsó csepp vért is kiszívja majd az ország amúgy is küszködő gazdaságából.
Nuland hallgatóságát olyan emberek alkották, akik valamennyien busás haszonra számíthatnak majd az ország kifosztásából és a Washington áldásával hatalomra kerülő új ukrán kormány jóvoltából. Elég egy pillantást vetni a Nuland mögött díszelgő Chevron feliratra.
Sajnos Nuland beszéde nem keltett gyanút az ukrán tüntetőkben, akik eltökélték, hogy függetlenségüket feladva az IMF kezébe helyezik sorsukat, hogy Lettország, Görögország és számos más nemzet után Ukrajnát is kifoszthassák a Valutaalap számára oly jól működő „szerkezeti kiigazító program” segítségével. A fizetett tüntetőknek kifizetett pénz busásan megtérül miután a Nyugat saját igényeihez „igazította” Ukrajnát.
Rövid beszédében Nuland elmondta, hogy az általuk kultivált tüntetők „békésen, magukat hihetetlen önuralommal fékezve” tüntettek a brutális kormány ellen.
Az RT szerint (ami kicsit hihetőbb, mint a hazugságkampányairól híres amerikai külügyminisztérium) az Ukrán lázadók 1500 lőfegyvert, 100.000 lőszert, 3 gépfegyvert és számos kézigránátot szereztek a katonaságtól.
Miután az ukrán rendőrség hagyta, hogy a helyzet elfajuljon egyre több rendőr sérült meg az összecsapásokban. Eddig 108 rendőrt lőttek meg, akik közül többen meghaltak és 63-an kritikus állapotban vannak [javítva 2013.02.24, 21:29]. Ez a „békés, magukat hihetetlen önuralommal megfékező” tüntetőknek köszönhető. Február 20-án erre való válaszként engedélyezte a kormány, hogy a rendőrség éles lőszert használjon a tüntetők ellen.
Talán miután az ukránok a saját bőrükön tapasztalják a nyugat és az IMF „segítő kezét” ismét Oroszországhoz fordulnak majd segítségért.
Az biztos, hogy Ukrajna oroszok lakta területei nem akarnának az ország fennhatósága alatt maradni ilyen körülmények között. Aki esetleg nem tudja, a szovjet hatalom alatt Oroszország bizonyos részeit, mint például a Krím félszigetet, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz csatolták, talán hogy Ukrajna orosz lakosságát növeljék. Más szóval a mai Ukrajna nagy része, a keleti és déli tartományok, hagyományosan orosz területek és nem részei a történelmi Ukrajnának.
Egészen a 90-es évek elejéig, amikor Oroszország függetlenséget adott Ukrajnának, az ország elvétve mondhatta csak magát függetlennek az elmúlt 6 évszázad során, és 200 éven át volt Oroszország része. Tehát Ukrajna függetlenségével kapcsolatban mindig megmarad a probléma, hogy az ország nagy része nem ukrán, hanem orosz.
Azt világosan látjuk, hogy Oroszország számára egy EU tagállam Ukrajna, NATO és amerikai bázisokkal saját határterületén, komoly stratégiai fenyegetést jelent. Igen kicsi az esély arra, hogy az orosz kormány és Ukrajna oroszok lakta területei elfogadják az USA által kínált tervet az ország számára. A mögöttes szándéktól függetlenül a John Kerry-től származó provokatív nyilatkozatok csak a feszültséget szítják. A nyugati világ lakosságának pedig szinte semmi fogalma sincs a valós helyzetről, hiszen a „szabad sajtótól” csak a neokonzervatív propagandát hallják.
Washington hazugságai nemcsak az Egyesült Államokban és egyre több országban számolják fel a szabadságjogokat, de most már Oroszországban is komoly aggodalmakat ébresztenek az ország biztonságát illetően.
Az ukrán és orosz kormányok azzal is hozzájárultak, hogy a helyzet ideáig fajuljon, hogy éveken át tétlenül hagyták dollár milliárdok beáramlását, amivel egy ötödik hadosztályt állítottak fel saját területükön, bizonyos oktatási és emberjogi szervezetek égisze alatt, és amelyek valódi célja a két ország destabilizálása volt.
Időkjelei: Sajnos ezzel a helyzettel (ami nem hirtelen alakult ki) a háttérhatalom egy igazi lőporos hordót állított Európa és Oroszország közé, amivel igényeik szerint befolyásolhatják a térség és ezen keresztül a világ helyzetét. Azonkívül tovább erősítették az emberekben azt a látszatot, hogy kettő vagy több hatalom, nyugat és kelet, a jobb és baloldal harca dönti el sorsunk alakulását, amikor ezeket a szembenálló oldalakat ők maguk állítják fel, illetve irányítják saját céljaik megvalósítására. Az is világos, hogy a nép szempontjából a konfliktusnak megint csak vesztesei vannak.


Orosz csapatok a Krím-félszigeten



Az elmúlt két napban egyre több hír jelent meg az alternatív médiában arról, hogy Oroszország különleges alakulatokat küldött Ukrajnába. Mára az orosz haditengerészetflot.com oldala is megerősítette, hogy már a hétvégén csapatokat indítottak Szevasztopolba.
Azt is megerősítették, hogy a fekete-tengeri orosz flottához tartozó Nyikolaj Flicsenkov nevű partra szállító dokkhajóval tengerészgyalogosokat küldtek a térségbe az oroszországi Temryukból. A Flicsenkov tíz BTR-80-as páncélozott szállító harci járművet és 200 katonát szállított a haditengerészet weboldala szerint és további négy hajó csatlakozik még hozzájuk a különleges alakulat katonáival a fedélzetén. A 45. ejtőernyős különítmény katonáit pedig a fekete-tengeri Anapába szállították. A német Nemzetközi és Biztonságügyi Intézet információi szerint Szevasztopolban amúgy is 26.000 orosz katona állomásozik.
Az Ukrán Interfax hírügynökség pedig arról számolt be, hogy a jaltai autópálya szevasztopoli szakaszára tankcsapdákat helyeztek el. Egy helyi újság azzal magyarázza a lépést, hogy a környéken elszaporodott autólopásokat akarják így megakadályozni. [?]
A múlt heti kijevi felfordulás közben Oroszország szép csendben a helyszínre küldte Vlagyiszlav Surkovot, Putyin egyik vezető tanácsadóját, hogy találkozzon Anatolij Mogilev-vel a Krím-félsziget vezetőjével, Vlagyimir Konsztantinov-val és Volodimir Jacuba-val, Szevasztopol polgármesterével (aki azóta lemondott).
Február 20-án egy magát megnevezni nem kívánó orosz kormánytisztviselő azt nyilatkozta a Financial Times-nak, hogy Oroszország, ha kell, a háborútól sem riad vissza a Krím-félszigetért. „Ukrajna esetleges széthullása háborút robbanthat ki,” mondta. „Először a Krím-félszigetet fogják elveszíteni, mert mi odamegyünk és megvédjük, ahogy tettük ezt Grúzia esetében is.”


BBC propaganda: „Miért akarok mikrocsip beültetést”



Amal Graafstra kezeiről készült röntgenfelvételek. Photo: MCT
Amal Graafstra kezeiről készült röntgenfelvételek. Photo: MCT
Forrás: The Truth Wins

Szeretnél RFID chipet a bőröd alá? Én személy szerint soha nem engedném, de sokan vannak, főleg a fiatalok körében, akik semmi rosszat nem látnak ebben. Az RFID chipeket és a többi testen vagy testben hordható technológiát egyre több, magát „fejleszteni” kívánó fiatal tartja trendinek. A tömegmédia persze teljes vállszélességgel kiáll ezekért a „technológiai újításokért”.
A BBC például a „Miért akarok mikrocsip beültetést” című cikkében leírja, hogy ezek a chipek mennyi társadalmi problémára adhatnának választ. Például megakadályozná a személyazonosság lopásokat, a hitelkártyacsalásokat és hasonló bűncselekményeket, megvédené a gyerekeket az emberrablástól és feleslegessé tenné a jelszavakat és PIN kódokat, amiknek megjegyezhetetlenségéről kiszámítható rendszerességgel hallhatunk és olvashatunk a médiában, nehogy megfeledkezzünk arról, micsoda „komoly” problémát is jelentenek egyesek számára. Szóval a cikk ecseteli, mennyivel jobb lehetne az életünk az ilyen technológiák bevezetésével.
De valóban ez a helyzet?
Ahogy társadalmunk egyre integráltabbá válik digitálisan, a technológia népszerűsítői elmondják, hogy a hordható eszközök térnyerése elkerülhetetlen és hamarosan olyan hétköznapiak lesznek, mint ma a mobiltelefonok. A szóban forgó BBC cikk szerzője alig várja a napot:
A lényeg, hogy a mikrochip beültetésnek köszönhetően a test olvashatóvá válik a gépek számára. Jelenleg nem létezik egységes szabvány a gépekkel való kommunikációra, legyen szó beléptető rendszerekről vagy bankkiadó automatákról, így az azonosító rendszerek hihetetlen számú variációja létezik. Ilyen a mágnesszalag, a jelszó, a PIN kód, a biztonsági kérdések vagy a hardver kulcs. Ezek mind a digitális és fizikai azonosítás közötti rést próbálják áthidalni, és ha valaki elveszíti őket, egyszer csak nem tud hozzáférni a bankszámlájához, nem tud belépni az edzőterembe, hazautazni, igazolni magát, stb. Egy beültetett chip ezzel szemben univerzális azonosító tokenként szolgálhat, amivel ebben a gépek által szabályozott világban navigálhatunk.
Egyesek számára ez a nap már elérkezett. Némelyik technológiai konferencia résztvevői sorban állnak, hogy megcsippeljék őket.
A januári Transhuman Visions konferencián Amal Graafstra egy „beültető állomást” állított fel a résztvevőknek, akik 50 dolláros alkalmi áron kaphattak csipbeültetést. Graafstra a háziállatok megcsippelésére használt nagyméretű tűvel juttatta be az üvegborítású, rizsszem nagyságú RFID címkét az önként jelentkezőkbe. A nap végére Graafstra 15 új kiborgot hozott létre.
Hogy tetszik?
Új fejlemény, hogy a kutatók olyan akkumulátort fejlesztettek ki, amit maga az emberi test lát el energiával, így állandó áramforrásként szolgálhat a beültethető eszközök számára.
Amerikai és kínai kutatók csoportja bemutatta azt a rendkívül apró beültethető akkumulátort, amit eddig egy pészméker áramellátására használtak.
Az eszköz a különböző szervek, mint például a szív, a tüdő vagy a rekeszizom mozgását alakítja energiává.
A vékony és rugalmas mechanikus energiagyűjtőt eddig teheneken tesztelték. A tervek szerint a jövőben egy egész sor kütyüt lehetne ezzel a módszerrel működtetni. Nem kell sokat várni, hogy az iPhone-odat a saját testedhez kelljen csatlakoztatni a feltöltéshez.
Az RFID chipek persze beültetés nélkül is alkalmazhatók. Az Egyesült Államokban egyre több iskolában használják őket az iskolások folyamatos nyomonkövetésére:
A George Miller óvodában a gyerekek egy RFID csipes nyomkövető mellénybe bújva kezdik a napot. Az épületben elhelyezett szenzorok folyamatosan figyelik a gyerekek mozgását és rögzítik, hogy ki mikor melyik foglalkozáson van. Az intézmény vezetői szerint csak azokat az információkat rögzítik, ami a Headstart program résztvevőinek nyújtott állami támogatás elnyeréséhez előírt számukra.
Az Egyesült Királyságban lassan már egész nap nyomonkövetik a gyerekeket:
Akik szerint az NSA adatgyűjtése a legtolakodóbb, kukkantson be Aiden és Foster, két 11 éves kisfiú egyik napjába, amint péntek délutánjukat tervezik. Aiden szeretné áthívni barátját játszani, és szüleik SMS-ben hozzájárulnak az ötlethez.
A buszon utazva Foster telefonja és a karján lévő érzékelő riasztja az iskolát és a gyerek szüleit, hogy a fiú eltért a szokásos útvonaltól. Az iskola értesítést kap, hogy Aiden háza felé tartanak, így nem riasztják a rendőrséget.
A házba belépve az integrált biztonsági rendszer felismeri Aidan-t és pinget küld a szülőknek, akik mindketten dolgoznak, értesítve őket a tényről a telefonjukon és a táblagépükön is.
Fénysebességgel haladunk egy olyan disztópikus jövő felé, ahol a 24 órás megfigyelés lesz a „normális”. A legtöbben valószínűleg örülnek majd a változásnak, nem látva, hogy ezzel az államhatalmi visszaélések egész hada előtt nyitnak utat.
A testen hordható technológia egy másik új vívmánya az „okostetoválás”. A Gizmodo a következőket írta erről:
A neurológiától a bio-hekkelésig sok területen kerül átgondolásra a tetoválás fogalma. A megfelelő technológia alkalmazásával a tetoválás a magukat szépíteni vágyók vagy lázadók eszközénél sokkal többre képes manapság. Olyan összetett digitális eszközökké válhatnak, mint a zsebünkben lapuló mobil. Egyesek számára ez futurista elképzelésnek tűnhet, pedig a technológia már létezik.
Az MC10 nevű cég által fejlesztett okos tetoválások számos ilyen elképzelést valósítanak meg:
John Rogers anyagkutató számos hihetetlen fejlesztésen dolgozik a rugalmas eszközök terén, amik levehető tetoválásként tapadnak a bőrre. Ezek az úgynevezett „epidurális elektronikai eszközök” sok mindenre képesek. Például képesek megfigyelni a test létfontosságú funkcióit vagy figyelmeztethetnek, ha fennáll a leégés veszélye a napon. Rogers és cége jelenleg azon dolgozik, hogy a tetoválások más eszközökkel, például okostelefonokkal is tudjanak kommunikálni, hogy elkezdhessék az alkalmazások fejlesztését.
Motorola már szabadalmaztatott egy olyan tetoválást, amit a nyakra helyezve a telefon irányítására használhatnak:
Olyan tetoválásra gondoltak, amit a hangszálak fölé helyeznek külsőleg, így képes lesz a finom hangutasítások értelmezésére, vagy akár a ki nem mondott parancsok teljesítésére, legyen az mondjuk egy belső suttogás, ami nem mozdítja meg a hangszálakat, amikor erre az agy nem ad utasítást. Az ember azt gondolhatja, hogy nem is egy okosbőrt, hanem egyenesen a lélekből érkező kommunikációt szabadalmaztattak.
Ezeket a technológiákat „hordható számítástechnikának” nevezik és ma még csak a jéghegy csúcsát látjuk.
Computer World ezt írta néhány napja:
Képzeljünk el egy olyan jövőt, amiben bármi, amit tudni szeretnénk, egyszerűen csak megjelenik számunkra, anélkül, hogy ezért tennünk kéne valamit. Például miközben egy étteremben vacsorázol a Google szemüveg közölné, hogy éppen ott ülsz, ahol az édesapád megkérte az édesanyád kezét. Vagy, hogy a barátod késni fog, mert dugóba került és a lazac, amit eszel, nem kapott túl jó értékelést a neten, a parkolójegyed 20 perc múlva lejár és az étterem mellékhelyiségét a bár melletti lépcső tetején találod. Képzeld el, hogy mindezek az információk egyszerűen megjelennének a szemed előtt, éppen akkor, amikor szükséged van rájuk.
Errefelé halad a hordható számítástechnika.
Ez bizonyára sokak számára tűnik menő iránynak, de mi történik, ha egy nap kötelezővé válik valamiféle személyazonosító elektromos tetoválás viselése?
Mi történik, ha egy elnyomó kormány arra használja ezt a technológiát, hogy a nap 24 órájában megfigyelje, nyomonkövesse és irányítsa állampolgárait?
Mi történik, ha e nélkül nem kaphatsz többé munkát, nem lehet bankszámlád vagy nem vásárolhatsz?
A technológia egy kétélű fegyver. Sok hasznos dologra képes, de éppen ennyi gonoszra is.





Kína teljesen szembefordult a dollárral?



chinese-us-dollar
Az előttünk álló gazdasági összeomlás újabb jelei tűntek fel a horizonton. Folytatva erről szóló cikkünket (http://idokjelei.hu/2014/02/a-2014-es-osszeomlas-29-ben-se-lattak-az-erkezeset/), most Kína legutóbbi lépéseire hívnánk fel a figyelmet.
Globális pénzrendszerünk alapját napjainkban az amerikai dollár és az Egyesült Államok jegybankjának (FED) kamatpolitikája jelenti, ezért a pénzügyi stabilitás megőrzésének alapvető feltétele, hogy a dollár, mint globális fizetőeszköz forgalma fennmaradjon. Így mindenképpen folytatódnia kell a dollár használatának a világ minden részén, – leginkább a nemzetközi kereskedelemben – hogy az adósság és kamat hajtotta gazdasági egyensúly jelenlegi szintje egyáltalán fenntartható szinten maradjon, ezzel biztosítva, hogy továbbra is legyenek vevők az amerikai állampapírokra, még a jelenlegi nevetségesen alacsony jegybanki alapkamatok mellett is.
Természetesen az elsőszámú ország, melytől az amerikai pénzrendszer függ napjainkban, az Kína, ugyanis jóval több globális nagyságrendű üzlet lebonyolítását tudhatja magáénak, mint bármely más ország a világon (beleértve az Egyesült Államokat is). Ezeknek az üzletkötéseknek az elszámolása amerikai dollárban zajlik. Ez a tény a dollárkeresletet nagyon magasan tartja, továbbá lehetővé teszi, hogy az USA nagy mennyiségben tudjon fogyasztási javakat vásárolni a tengerentúlról nagyon alacsony áron.
Ennek a nemzetközi játéknak a lényege (legalábbis ez volt eddig), hogy Kína, az általa előállított javakért cserébe nagyrészt amerikai dollárt fogadott el. A termékek előállításához szükséges alapanyagokért pedig dollárban fizetett. A dollár-alapú kereskedelem felfutásának köszönhetően ezért az ország rendkívüli mennyiségű dollárt volt kénytelen felhalmozni. Ennek a felhalmozott dollármennyiségnek a nagy részét pedig visszajuttatja az Egyesült Államokba olyan módon, hogy cserébe amerikai adósságot (állampapírt) vásárolt, nevetségesen alacsony kamatokon. Ezért jelenleg Kína jóval több amerikai állampapírt birtokol, mint bármely más ország a világon.
Made in the USA - de kínai tulajdonban.
Made in the USA – de kínai tulajdonban.
Azonban a közelmúltban – legfőbb exportáló országként – Kína leállította az amerikai dollár óriási mennyiségű felhalmozását. 2013 végén eldöntötte, hogy nem játssza tovább ezt a játékot, és elkezdte távol tartani magát az amerikai dollártól és az amerikai állampapíroktól.
A játék megváltozott! És ez azt is jelenti egyúttal, hogy a jelenleg is törékeny amerikai gazdasági stabilitás nagyon rövid időn belül felborulhat. A dollár értéke leeshet, és az árak drasztikus emelkedésnek indulhatnak. A fenti döntésnek köszönhetően, amint ennek hatása az árstabilitásban is jelentkezik, a jegybanki kamatok újra emelkedésnek indulhatnak, meghatározva az egész globális pénzügyi rendszer kamatpolitikáját. A kamatszintek rövid idő alatt egészen bénító szintekig emelkedhetnek, befagyasztva ezzel a gazdaságot.


Tehát az USA számára kritikus fontosságú, hogy Kína valamilyen módon bent maradjon a dollár alapú elszámolási rendszerben, és továbbra is vásárolja az amerikai állampapírokat.
Sajnos azonban már láthatók az első jelek, hogy Kína véglegesítette a döntést: szó nélkül kiszáll az eddigi rendszerből. Már 2013 novemberében megjelentek az első nyilatkozatok, miszerint „Kína nem kívánja tovább növelni a külföldi devizákban nyilvántartott tartalékait”. Ez azt jelenti, hogy az eddig felhalmozott dollártartalék a továbbiakban már nem növekedhet a 2013 év végi szint fölé.
Emellett az elmúlt években Kína már több olyan nemzetközi pénzügyi egyezményt is aláírt más országokkal, melyek lehetővé teszik számára, hogy a dollár mellett alternatív pénzeszközöket is igénybe vehessen nemzetközi üzleteiben. (forrás)
Mindezek tetejébe nemrég megtudhattuk, hogy 2013 decemberében Kína elkezdte értékesíteni amerikai államkötvényeit is. Korábban a legtöbben azt gondolták, – és jelentős félelem is volt ezzel kapcsolatban – hogy Kína majd önteni fogja az állampapírokat a piacokra közvetlenül azután, hogy erről döntést hozott. Ezt egyelőre még nem tapasztaljuk. Ehelyett csak kis mennyiségű állampapírt értékesít egyszerre, így a piaci szereplők nem fognak pánikba esni. Másrészt ezzel az eljárással Kína is közel a normál értékükön tud megszabadulni ezektől a papíroktól, így ő is hozzájut korábbi befektetéséhez. Ahogy a Bloomberg hírügynökség is jelentette Kína közel 50 milliárd dollár értékben adott el amerikai állampapírt december hónapban.
Kína – az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője – csökkentette amerikai államadósság állományát december hónapban. Ez a legnagyobb állománycsökkentés az elmúlt 2 évben, és egybeesik a FED azon bejelentésével, miszerint elkezd kivonulni az eszközvásárlási programból.
Az ország 47,8 milliárd dollár értékben vágta meg állampapír állományát, mely jelenleg 1,27 ezermilliárd dollár értéket tesz ki. Ez a legnagyobb eladás 2011 decembere óta – áll az amerikai államkincstár jelentésében.”
Minden okos befektető ilyen aprólékos állománycsökkentéssel szabadulna papírjaitól. Nevezetesen, hogy havonta „csak” 30-40-50 milliárd értékben ad el az óriási állományból. Így az eladás következtében nem csökken hirtelen és nagymértékben az állampapírok árfolyama, ezért az azokat birtokló – de eladni szándékozó – tulajdonost sem éri jelentős veszteség az értékesítési folyamat során.
Azonban joggal merül fel a kérdés: Ha Kína nem halmoz fel a továbbiakban amerikai dollárt, sem állampapírt, akkor milyen eszközben fogja tárolni óriási tartalékait?
A válasz igen egyszerű: aranyban, természetesen!
Tény, hogy az ország telhetetlen étvággyal halmozta fel az aranytartalékokat az elmúlt években, miközben aranyéhsége nemhogy csökkent volna, hanem inkább növekedett.
Olyannyira, hogy a Bloomberg szerint Svájc arany-exportjának mintegy 80%-a már Ázsiába irányult január hónapban.
Svájc az arany és ezüsttermékei (értsd: aranyrögök, tömbök, arany- és ezüstverdei termékek, értékes nemesfémpénzek és érmék) kivitelének több mint 80%-át Ázsiában értékesítette 2014 január hónapban – áll a Svájci Állami Vámhivatal jelentésében. Svájc emellett a legtöbb ilyen terméket az Egyesült Királyságból importálta.
Hongkong volt a legnagyobb fogyasztó. Ide 44% érkezett. India igényei a szállítás mintegy 14%-át tették ki. A Bern-ben található svájci vámügynökség adatai szerint ez a legnagyobb keresletemelkedés 1980 óta. Szingapúr igénye 8,6%, az Egyesült Arab Emirátusoké 7,9% és Kína további igénye a fentieken felül 6,3% volt.”
(Az arany világpiaci ára mindeközben a decemberi 1.180 dolláros unciánkénti árról 1.344 dollárra emelkedett – a Szerk.)
china-gold6Mindebből látszik, hogy amikor Kína aranyat importál, annak nagy része Hongkongon keresztül érkezik az országba. Az itt áthaladó mennyiség minden eddigi ismert mértéket meghalad. A rekord nagyságrendű beáramlás mellett azonban nem tudjuk pontosan, hogy mekkora is valójában Kína aranyigénye, mivel a világ elől a vonatkozó számokat évek óta eltitkolja.
Kína azóta sakkozik az adatokkal, mióta a legnagyobb játékosok között szerepel a globális pénzügyekben. Annak ellenére teszi ezt, hogy lépéselőnyét kihasználva az USA folyamatosan próbálja az országot patthelyzetben tartani, hogy az az ő játékszabályai szerint játsszon.
Kína azonban tudja, hogy az arany egy univerzális fizetőeszköz, amely hosszú időn át megőrzi értékét. Ahogy a világ papíralapú fizetőeszközei a folyamatos leértékelődés során tovább haladnak az összeomlás felé, Kína végül az egész sakktáblát felrúghatja azzal, hogy nem tartalékol több papírpénzt. Ehelyett inkább valós értékű fizikai fizetőeszközökben gondolkodik.
Az ország aranyéhségével kapcsolatos nyilatkozatok újra és újra sokkhullámként korbácsolják fel a pénzügyi piacokat. Kínát, valamint a kínai jüant pedig egyre nagyobb játékossá teszik a nemzetközi sakktáblán. Olyannyira, hogy egyes pénzügyi szereplők szerint a jüan lehet a világ legújabb globális tartalékdevizája a dollár helyett. (link itt: http://rt.com/business/yuan-to-surpass-dollar-011/)
James Rickards, a neves befektetési és banki szakértő az egész játékot a Texas Hold’Em pókerhez hasonlította:
Mindenekelőtt szükséged van egy nagy adag zsetonra, mielőtt az asztalhoz ülsz. Az USA-nak és az EU-nak ez már megvan: Amerika 8.000 tonna, az EU 17 országa pedig 10.000 tonna fizikai arannyal rendelkezik. Kína 1,000 tonnával még nem lenne játékos, de 5.000 tonnával már nagyon is az!”
Kínának azonban már jelenleg is jóval több aranytartaléka van, mint a fent nevezett 5.000 tonna. Mindemellett pedig kétséges, hogy az Egyesült Államok, illetve az EU valóban rendelkezik a fenti mennyiséggel. (A legutolsó audit a FED aranytartalékával kapcsolatosan 1953-ban volt – a Szerk.)
Biztosak lehetünk abban, hogy amint Kína (és végül majd a világ többi része) elszakad a dollár alapú pénzügyi rendszertől annak következményei drámaiak lesznek!
Jelenleg ugyanis az átlagos kamat, melyet az amerikai államadósságért cserébe kaphatunk, mindössze 2,477% ami példátlanul alacsony, és ez jóval alatta van a valós inflációnak.
Tehát az értékvesztés miatt teljesen ésszerűtlen, hogy bárki is tovább kölcsönözzön ennyire olcsón. És mivel ezen körülmények között értelmetlen hitelezni az Egyesült Államoknak, ezért rövidesen drámai változásokra számíthatunk.
Amikor az „Ítéletnap” elérkezik, a jegybanki kamatok hirtelen meredek emelkedésnek fognak indulni. Példaként: ha az átlag jegybanki kamat csak 6%-ig emelkedik (és ennél már jóval magasabb kamatokat is láthattunk korábban), az Egyesült Államoknak több mint 1.000 milliárd dollárt kell kifizetnie évente, csak a kamatokra.
Az amerikai bankok derivatíva piaci kitettségének szemléltetése
Az amerikai bankok derivatíva piaci kitettségének szemléltetése
Egy ilyen gyors kamatváltozás ijesztő hatással lehet a pénzrendszerre. A négy legnagyobb amerikai bank kitettsége a jegybanki kamattól függő derivatívák piacán ugyanis meghaladja a 40.000 milliárd dollárt.

A jegybanki kamattól függő derivatívák teszik ki a derivatíva piac nagy részét.
Ahogy John Embry befektetési stratéga is említette a King World News-nak, ez a buborék példa nélküli vérontást fog okozni, amikor kidurran.
Több ezermilliárd dollár értékű kamatfüggő derivatíva-termék fertőzi a világ bankrendszerét. Amint a jegybanki kamatok volatilitása megnő – és azt gondolom vitathatatlan, hogy ez meg fog történni – az feszültségeket fog okozni az egész pénzrendszerben. Ha a legapróbb beavatkozás is rosszul sül el a derivatívák piacán, akkor már csak az Ég irgalmazhat nekünk. Mivel az a hatalmas tőkeáttét, amely az egész bankrendszerünkhöz kapcsolódik, egyszerűen szentségtelen!”
Sajnos csak nagyon kevés tőkepiaci „szakértő” láthatja előre, hogy összeomlás közeleg. Kevesen mondták előre, hogy ez bekövetkezik 2000-ben. Nagyon kevesen jelezték előre, hogy aztán bekövetkezik 2008-ban is. És még kevesebben láthatják előre, ami bekövetkezhet most.
Paul B. Farrell (a Morgan Stanley volt befektetési bankára, a Financial News Network igazgatója) így beszélt erről:
Az összeomlás első jeleit újra és újra félresöprik. „Ez csak egy átmeneti korrekció.” – mondják, míg végül mindenkit érzéketlenné tesznek az elkerülhetetlen észlelésére. Elfeledkezünk a történelem tanulságairól, és a nagy meglepetés teljesen felkészületlenül ér el minket.
Niall Ferguson valahogy így fogalmazott: Az összeomlás előtt a világ szinte mozdulatlannak tűnik, megtévesztően mozdulatlannak, kiegyensúlyozottnak. Mintha megállt volna egy bizonyos ponton. Így amikor a krach beüt, mint ahogy elkerülhetetlenül be fog, mindenkit váratlanul ér majd. Az agyunk egyre csak azt mondja majd, hogy még nincs itt az ideje az összeomlásnak. Az élet addig is megy csendben tovább, mindannyiunkat sebezhetővé téve ezzel az altatással, míg a Lehman csődhöz hasonló riadó ki nem billenti az egyensúlyt. Onnantól kezdve, mondja Ferguson, az összeomlás „olyan hirtelen gyorsulásba kezd, mint egy versenyautó… mint a tolvaj éjjel.” Beüt. Akkor aztán mindenki felébred.”
Ne engedd, hogy a közelgő összeomlás váratlanul érjen téged!
A figyelmeztető jelek már itt vannak és nagyon tisztán láthatóak.
Készülj fel, amíg még megteheted!


Élelem – A forradalom mozgatója



A föld szó szerint reng, ahogy egyre több földrengés rázza folyamatosan szerte a világon.
Sajnos azonban a rengéseken kívül más is megrázza. Egyre több nemzetet ér el az a politikai rengés, amelynek közös mozgatórugója az étel.
A világ élelmiszerellátásának összetett rendszere nyitja meg a politikai rezsimek előtt a kijáratot és a bejáratot egyaránt.
Az élelmiszerhiány képes olyan forrongások parazsát is belobbantani, ami vezetőket buktat meg és felperzsel mindent, ami útjába kerül. Ez történt Zine El Abidine Bel Alival, Tunézia elnökével, ez a tűz érte el Egyiptomot, Líbiát és Jement 2011-ben és ma a nemzetek új csoportját fenyegeti az emelkedő élelmiszerárak miatt, a New England Komplex Rendszerek Intézetének munkatársa, Yeneer Bar-Yam elméleti kutató szerint.
Brian Merchant leírja, hogy Bar-Yam az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO adatai alapján elkészített egy táblázatot a FAO élelmiszer árindex emelkedéséről és azt találta, hogy amikor az a 210-es érték fölé emelkedett, világszerte élelmiszerlázadások törtek ki. Ez történt 2008-ban a gazdasági összeomlást követően, majd ismét 2011-ben, amikor egy tunéziai utcai árus tiltakozásul felgyújtotta magát, mert többé nem volt képes ellátni a családját.
Bar-Yam összeállított egy listát azokról az országokról, amiket szerinte a forradalom veszélye fenyeget az élelmiszerhiány miatt. Ezek a következők:
Dél-Afrika, Haiti, Argentína, Egyiptom, Tunézia, Brazília, Törökország, Kolumbia, Líbia, Svédország [?], India, Kína, Bulgária, Chile, Szíria, Thaiföld, Banglades, Bahrein, Ukrajna, Venezuela és Bosznia.
Láthattuk miként söpört végig az „arab tavasz” a közel-kelet és Afrika egyes országain, lázongásokat és kormányok bukását hozva magával. Egy hasonló vihar most más nemzetek felett tornyosul.
Nyilván számos egyéb oka van a tömeges tiltakozások kirobbanásának, azonban az éhség, vagy annak veszélye, gyakran bizonyul gyújtópontnak, ami végül berobbantja a folyamatot. Venezuelában, ahol a diákok az utcákon tiltakoznak és ahol a megmozdulásoknak számos áldozata van már, az élelmiszerárak 18 éves rekordot döntöttek,” mondja Merchant.
Azonban nemcsak az élelmiszerhiány táplálja az elégedetlenséget.
Azok a tényezők, amelyes az élelmiszerellátás gyökereit érintik, érzékeny pontnak számítanak a politikai csatározásokban.
Thailand_Rice_Farmers_540_359_100Thaiföldön, a kormányellenes tüntetéseken, egyértelműen hallani a gazdák panaszos hangját. Orthai Sriring és Amy Sawitta Lefevre szerint a választási bizottság jóváhagyta egy 712 millió Baht összegű (4,9 milliárd forint) segély kiutalását a központi költségvetésből a rizstermesztő gazdák számára, akik közül a kétségbeesés sokakat már az öngyilkosságba kergetett.”
Az összeg azonban csupán csepp a tengerben ahhoz a 130 milliárd Bahthoz (895,5 milliárd forint) képest, amivel a kormány az ország egymillió gazdájának tartozik.”
Ha ezen a héten sem kapjuk meg a pénzünket, visszatérünk, hogy emlékeztessük a miniszterelnök asszonyt,” nyilatkozta a gazdák egyik vezetője egy légi bázis előtt tartott tüntetés után, ahol Yingluch Shinawatra, miniszterelnök asszony kabinetgyűlést tartott.
Az amerikaiak megszokták az élelmiszerhiányokról szóló hírek rendszeres megjelenését, de mi van saját házuk táján?
Kalifornia, az Egyesült Államokon belül a legtöbb zöldséget termelő állam, történelmének egyik legnagyobb aszályával küzd. Az államban 91,6 százalékában súlyos, helyenként kiemelkedően súlyos aszály van. 2013 az eddig legrosszabb év volt számára, és eddig 2014 sem hozott javulást. A CNBC előrejelzései szerint a kaliforniai gazdák hozzávetőleg félmillió holdnyi (202 millió hektár) földterületet hagynak bevetetlenül az idén a mindent megbénító aszály miatt. Az USA nyugati vidékének nagy része már hosszú idő óta küzd a súlyos szárazsággal, ami rendkívül sok gazdát érint Texastól egészen a nyugati partig.”
drought
Figyelembe véve az élelmiszertermelési gondokat, plusz az amerikai gazdák hihetetlen mértékű függőségét az állami támogatástól, ami évente hozzávetőleg 20 milliárd (millió) dollárt tesz ki, megtetézve a 2014-re előre jelzett 514 milliárd dolláros költségvetési hiánnyal, fel kell tennünk azt a kényes kérdést, hogy vajon mennyi ideig remélhetik az amerikaiak távol tartani a robbanóanyagot a szikrától?



Mi köze lehet a 3000 éves hieroglifáknak a Nefilimekhez?



Lehetséges, hogy egy 3000 éves hieroglifa modernkori technológiát ábrázoljon? Jelenthetik-e azt, hogy a bukott angyalok egykor köztünk éltek és hátrahagyták nyomaikat az ősi művészetekben és kultúrákban?
Néhány érdekes bizonyíték került napvilágra ezekkel a lehetőségekkel kapcsolatban, amelyek akár a Nefilimekkel kapcsolatos néhány kérdés megválaszolásában is segíthetnek.
Lyn Leahz, keresztény szerző és kutató a következőképpen beszél ezekről az érdekes leletekről:
Az Abydosban található egyiptomi templom falait furcsa hieroglifák díszítik, amelyek úgy tűnik, hogy modernkori repülő és tengerészeti járműveket ábrázolnak… Hogyan tudhattak volna 2-3000 évvel ezelőtt élt emberek ezekről?”
Seti1AbydoCeilingA hieroglifákat nehéz nem felismerni, mert a mai járművekhez való hasonlóság annyira szoros, hogy mindenki ekként értelmezi őket, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e bármilyen ismerettel e téren vagy sem.
A képeket Dr. Ruth Hover és férje fedezték fel. A régészeti leletek és az idevonatkozó bibliai kéziratok alapján Lyn arra a következtetésre jutott, hogy a bizonyítékok a Nefilimek felé mutatnak.
De kik is voltak ezek a Nefilimek? Erre vonatkozóan több nézet is létezik. A legelfogadottabb bibliai meghatározás szerint a Nefilimek az „ember lányainak” és az „isten fiainak” közös, óriás termetű utódai voltak. A Bibliából arra lehet következtetni, hogy ezek leginkább az özönvíz előtti időkben, Noé korában éltek, és Isten azért is küldte az özönvizet, hogy elmossa mindazt a gonoszságot, amit a Nefilimek és az emberek hoztak a földre. (I. Mózes 6:1-7)
Lyn következtetései alapján Michael Snyder a következőket írja:
Bolygónk történelme sokkal összetettebb, mint azt sokan gondolni merik. A széles körben elfogadott nézetek és az iskolákban tanított változatok szerint az ősi ember egy rendkívül együgyű, korlátozott tudású teremtmény volt
A történelemnek ezt az elferdített változatát népszerűsítők nagy sajnálatára a régészek egyre több olyan leletet találnak, ami ennek teljesen ellentmond. Az igazság az, hogy számos bizonyíték mutat arra, hogy az ősi világ lakói komoly intellektuális teljesítményekre voltak képesek. Gondoljunk például a Gizai piramisokra.
Aki azt gondolja, hogy a több ezer évvel ezelőtt élt emberek beszélni alig képes tökkelütöttek voltak, az nagyon téved. A valóság lehet, hogy ennek éppen az ellentéte.”
Egy másik régészeti lelettel, a Peru déli partjai mentén található Paracas félszigeten megtalált koponyákkal kapcsolatban Michael Snyder a következőket írja:
Mi a magyarázata a több ezer éves, hosszúkás koponyáknak, amelyek „nem emberektől, főemlősöktől vagy egyéb állattól származnak”? Sokan hónapok óta várták kíváncsian az első DNS vizsgálat eredményeit, amit a híres Paracas koponyákon végeztek. Az egyik koponyán végzett vizsgálat eredményei megérkeztek és ezek szerint egy „új, emberszerű teremtménnyel” van dolgunk, amelyhez hasonlót eddig még nem találtak.
Kik lehettek ezek a furcsa külsejű, emberszerű lények, akik néhány ezer évvel ezelőtt a földön éltek?
Lehet, hogy tényleg a Nefilimek vagy leszármazottaik maradványait találták meg a kutatók?
A Paracas koponyákkal foglalkozó cikk teljes terjedelmében itt olvasható:http://idokjelei.hu/2014/02/megerkeztek-a-perui-nefilim-koponya-dns-vizsgalatanak-eredmenyei/
Figyelembe véve ezeket az új felfedezéseket, érdemes megvizsgálni, hogy vajon közelebb kerülhetünk-e a Nefilimek kilétének és történetének pontosabb megértéséhez.

Kik voltak a Nefilimek?

Bár a legtöbben a Nefilimek bibliai meghatározását fogadják el, néhány másik nézet is létezik a kérdés részleteivel kapcsolatban. A bibliai szöveg (I. Mózes 6:1-7) értelmezése és az ezt támogató más részletek alapján a kutatók a következőket találták:
stele-with-giant-2gotquestions.org szerint a Nefilimek (jelentése: bukottak, óriások) az Isten fiainak és az ember leányainak szexuális kapcsolatából (I. Mózes 6:1-4) született utódok voltak. Az özönvíz előtti időkben komoly hatalommal bírtak a földön és óriásoknak nevezték őket. Az „Isten fiainak” kilétével kapcsolatban is folyik vita, azonban a bibliakutatók jelentős hányada szerint ezek bukott angyalok voltak, akik nőkkel közösültek és/vagy férfiakat megszállva tették ugyanezt. Ezekből a „frigyekből” származtak a Nefilimek, és ezek voltak „ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.” (I. Mózes 6:4)
Különböző héber és egyéb legendákban (Énok könyve és más nem bibliai írások) azt olvashatjuk, hogy a Nefilimek olyan óriások voltak, akik rengeteg gonosz dolgot tettek. Nagy termetüket és hatalmukat valószínűleg kevert, emberi és démoni génjeiknek köszönhették.

Mikor és hol éltek a Nefilimek?

Az özönvíz előtti időkből nem állnak rendelkezésre információk arról, hogy a Nefilimek pontosan melyik vidékeken éltek, azonban az ezt követő időkről már kicsit többet lehet tudni.
Nwcreation.net leírja, hogy az Öt Király hadjárat során Ábrahám idejében több olyan törzzsel is találkoztak, akik Nefilimek lehettek. A Biblia szerint több törzsről van szó, akik a Sziddím völgyben (Holt tenger) telepedtek le és a jelek szerint a Kananeusokkal keveredtek. Az I. Mózes 14 és az V. Mózes 2 Refeusoknak vagy refáiaknak („titánok”, „Rafa” gyermekei), Zuzeusoknak vagy zúziaknak („szörnyűségesek”), Emeusoknak vagy émieknek, Horeusoknak vagy hóriaknak és Anák fiainak („lesújtó tirannus”) hívja őket.
A IV. Mózes 13:33 Anák fiaihoz köti a Nefilimeket, amikor a kémek „rossz hírét vitték annak a földnek”. Az adott rész szövegkörnyezetéből arra lehet következtetni, hogy az óriások más törzsei Anák fiainak vagy más Nefilim vonalnak, különösen a Refeusoknak a rokonai lehettek, akik az anák Góliáttal és Lahmittal együtt Gáthban éltek.
A Refeusok (Refaim) óriások voltak (akikről általában azt olvassuk, hogy magas növésűek vagy nagyok), és akiket a Nefilimekkel azonosítottak az I. Mózes 6 angol fordításából eredően, ami az „óriás” szót használja. A Biblia a következőket írja ezekről a törzsekről:
- Kétszer-háromszor magasabbak voltak a többi emberhez képest.
- Részük volt valamilyen szentségtelen keveredésben az özönvíz előtt.
- Közeli kapcsolatban álltak a gonosznak számító Kananeusokkal az özönvíz után.
- Egy helyen azt olvassuk, hogy egyel több ujjuk volt a kezükön és a lábukon egyaránt. (II. Sámuel 21:20, I. Krónikák 20:6)

Voltak-e a Nefilimek az özönvíz után?

Az I. Mózes 6:4-ben ez áll: „óriások [נְפִיל נְפִל nphiyl] valának a földön abban az időben, sőt még azután is.” Úgy tűnik, hogy a bukott angyalok megismételték bűnüket az özönvíz után is, bár [amennyiben ez tényleg megtörtént] valószínűleg sokkal kevésbé jelentős mértékben. Amikor Izrael fiai kikémlelték Kánaán földjét a következőket jelentették Mózesnek: „még Anák ivadékait [akik a Nefilimek leszármazottai] is láttuk ott.”

Kik tehát az „Isten fiai”?

Ezzel kapcsolatban három fő gondolatmenet/irányvonal létezik:
1) Az egyik és legnyilvánvalóbb magyarázat, hogy a Nefilimek két elkülöníthető teremtménytől származó hibrid faj voltak.
2) Az egyetlen másik természetes magyarázat, hogy ezek Isten, nem pedig az ember fiai voltak, tehát nem ember által születtek, hanem Isten teremtette őket. Ez a meghatározás természetesen Ádámra is és az Isten angyalaira is ráillene. (Lásd: Lukács 3:38, Zsoltárok 148:2, 5, Kolossé 1:16)
3) Egy viszonylag új keletű elképzelés szerint, ami Szent Ágoston óta terjedt el az egyházban, az Isten fiai elnevezés Séth istenfélő leszármazottait jelöli, az ember leányai pedig Káin hitetlen női leszármazottait.
A legtöbb kutató azonban ma is inkább úgy gondolja, hogy az „Isten fiai” angyalok voltak.
Chuck Missler például a következőket írja: „Ha az ember a Szentírás egészét nézi, mindennek a helyére kell kerülnie.”
A jelen cikk szerzője is úgy gondolja, hogy az „angyal magyarázat” a helyénvaló, mivel a bibliai részek alapos vizsgálata is ezt támasztja alá, amit az Újtestamentum is számos helyen megerősít, ráadásul a korabeli zsidó és keresztény tudósok is így értelmezték. A „Séth vonal” szerinti magyarázatra néhány megalapozatlan feltételezés útján jutottak és ellentétben áll a többi bibliai feljegyzéssel.

Mi történt végül a Nefilimekkel?

Úgy tűnik, a Nefilimek voltak az elsődleges oka az özönvíz érkezésének Noé idejében. Közvetlenül azután, hogy a Biblia megemlíti őket, a következőket olvashatjuk:
Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, az Úr megbánta, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. Azért ezt mondta az Úr: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt az állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy alkottam őket.” (I. Mózes 6:5-7)
FloodBible_03aIsten végül elárasztotta az egész földet, eltörölve minden élőlényt, a Nefilimekkel együtt, Noé családját, a bárkán tartózkodó és a vízi állatok kivételével. (I. Mózes 6:11-22) Mivel a két eseményt közvetlenül egymás után említi a Biblia, arra lehet következtetni, hogy a Nefilimeknek rossz hatása az emberiségre lehetett az özönvíz egyik fontos kiváltója.
Valószínűleg így próbálta Sátán megrontani Ádám vérvonalát, hogy megakadályozza a Messiás érkezését és az emberiség megváltását. Minden bizonnyal Noé ágát nem sikerült megfertőzniük.
Az „óriások” maradékát az izraeliták Kánaán megszállása során (Józsué 11:21-22) és későbbi csatákban (V. Mózes 3:11, I. Sámuel 17) elpusztították.
A Júdás levelében olvasható részekből arra következtetünk, hogy Isten korlátozta ezeknek az angyaloknak a további tetteit:
Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére.” (Júdás 6)
A II. Thesszalonika 2-ben ugyanakkor azt olvassuk, hogy a törvénytiprás (gonoszság) titokban már folyik, de most még „valami” visszatartja. Amikor ez már „eltűnik az útból, megjelenik nyíltan a törvénytipró.” Vajon az eljövendő világvezető, az Antikrisztus is egy Nefilim lesz a Sátán által, Jézus fogantatását utánozva ezzel?
Jézus arra figyelmeztetett: Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.” (Máté 24:37-39)
Időkjelei: Akárhogyan is lesz, tudjuk, hogy „a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” (Efézus 6:12) Ez a világkormány alatt sem fog változni.
A Nefilimek özönvíz utáni helyzetével kapcsolatban megoszlanak a vélemények, azonban nem szabad, hogy ez megosztást jelentsen. A Negyedik típusú megtévesztések videót készítő alienresistance.org szerint például az özönvíz után a bukott angyalok nem ismételték meg tettüket.
Az egyiptomi templomon talált hieroglifák keletkezésére is többféle magyarázat létezik. A Bibliában például számos próféta látott jövőbeli eseményeket, amelyekben számukra ismeretlen, modern eszközöket láttak és ezeket megpróbálták akkori szókincsükkel leírni (Lásd Náhum 2:4-5, Jelenések 9:7). Ezek a képek is készülhettek ilyen leírások alapján. Szintén a Negyedik típusú megtévesztésekben hallhattuk, hogy a magukat földönkívülieknek kiadó lények is mindenféle „apokaliptikus” képet mutattak az elrabolt embereknek. Chris White ezzel szemben inkább arra hajlik, hogy itt csupán korabeli tárgyak, élőlények stilizált megjelenítéséről van szó.
A fentiek pedig semmiképpen sem befolyásolhatják egyetlen ember megváltását sem. A bukott angyalok első kísérletét az özönvízzel hiúsította meg Isten. Minden bizonnyal sok különböző módszerrel próbálkoznak azóta is, Isten ígéreteit azonban nem képesek felülírni. „Aki hisz a fiúban, örök élete van.” Ennek a háborúnak a kimenetele már 2000 évvel ezelőtt eldőlt a Golgotán, csupán néhány fontos ütközet van már hátra a befejezésig.
Végezetül emlékezzünk Pál tanácsára: „Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.” Mindezt pedig tegyük az I. Korinthus 13 lelkületében.


Putyin az USA gyenge pontját célozza: a tőzsdét



putinguns1Forrás: shftplan.com
2012-ben az elit egyik bennfentes tagja – aWashington Times-ot használva szőcsövéül – azt állította, hogy 2014. március (április) 4-én megkondul az ítéletnap harangja, aminek hatására az amerikai gazdaság összeomlik. Az, hogy Grady Means, korábbi elnöki tanácsadó, milyen következtetés alapján jutott egy konkrét dátumhoz, talán örökre homályban marad.  A világ jelenlegi helyzetét figyelembe véve azonban, az ember önkéntelenül is elgondolkozik azon, hogy talán volt valami a logikájában. A politikai és a források feletti hatalomért való közdelem Ukrajnában nem csitult. Lehet, hogy Means valami hasonló körülményre alapozta állításait?
Tudjuk, hogy az Egyesült Államok gazdasága szó szerint az összeomlás szélén áll. Csupán a folyamatot beindító mechanizmus hiányzik.
Greg Mannarino, az árral általában szemben úszó befektető úgy gondolja, hogy ez most könnyen összejöhet és az alábbiakban el is olvashatjuk, hogyan gondolja az egyik lehetséges forgatókönyvet.
Lényegében arra figyelmeztet, hogy Putyin, a jelenlegi geopolitikai hangulatot kihasználva úgy pozícionálja bábuit a globális sakktáblán, hogy végül teljesen letörölhesse a színről az amerikai értékpapírpiacokat és magát a dollárt is.
Figyelembe véve, hogy az USA gazdasági alapjai eleve szörnyű állapotban vannak, az adósság már most is fenntarthatatlan és tovább növekszik, azonkívül Kína orosz partnerének kedvezően teszi meg lépéseit, nagyon is elképzelhető, hogy az amerikai gazdasági és pénzügyi érdekeltségek elleni összehangolt támadás végső állomásához közeledünk.
Már csak néhány lépés kell a matthoz:
Putyin tökéletesen látja, hogy a gyenge pont a hiperinflálódott értéktőzsde… ez az ember zseniálisan játszik.
Tudva, hogy minden háború alapja a megtévesztés, a csapatok kivonása is a játszma része.
Amikor ismét beveti csapatait és itt is lépni fog, össze fogja zúzni az amerikai értékpiacokat, ezermilliárdokat semmisítve meg ezen a piacon és az emberek zsebeiben.
Vlagyimir Putyin nem fog meghátrálni Obama vagy bármely nyugati hatalom előtt. Semmi oka erre. Pontosan tudja, mindez hová vezet, és mit kell tennie ahhoz, hogy a terve működjön.
Véleményem szerint ez a felállás.
Hagyja, hogy a pénz visszaáramoljon a világ piacaiba, azaz konkrétan az amerikai értékpiacokba. Majd egy villámtámadással visszaküldi csapatait és elpusztítja a tőzsdét.
Azt is tudjuk, hogy… Putyin évek óta a dollár összeomlására játszik azzal, hogy aranyba fektet.
Az Egyesült Államok adóssága a legnagyobb lufi a világon és ezt ő is tudja.
Aztán jön a pánikeladás. Szerintem ez nagyon gyorsan bekövetkezhet.
Ne legyenek kétségeink. Putyin világhatalmi szerepet szán Oroszországnak. Kína pedig ugyanezt akarja. Ehhez pedig tönkre kell tenniük az Egyesült Államok gazdaságát.
A legtöbb olvasónk látja, hogy az Egyesült Államok összeomlása elkerülhetetlen. A kérdés mindig is az volt, hogy mikor.
Elképzelhető, hogy Putyin hamarosan megadja a választ.
Időkjelei: Nem tudjuk, hogy egy igazi krach pontosan mikorra várható, de azt tudjuk, hogy valamilyen komoly összeomlásnak be kell következni ahhoz, hogy az emberek nagy része elfogadja a romokból kiemelkedő új rendet. Eközben a világ vezetői, miközben persze minél nagyobb vagyont és hatalmat próbálnak szerezni maguknak, csupán a nekik szánt feladatokat teljesítik ebben a háborúban, amivel a világ népeit az egységes kormány felé próbálják hajtani. Jelenleg történetesen Ukrajnát használják fel céljaikra.


Ukrajna és a végjáték



ukraine-deesForrás: Activist Post
Egyrészről az Ukrajna feletti harc az USA, az EU és Oroszország közötti véres háború része, aminek célja a területszerzés, és amiben a kormányok mellett a titkosszolgálatok, a nagyvállalatok és a bankok is részt vesznek.
Eggyel magasabb szinten azonban, szokás szerint, a globalista elit játékosait találjuk. Az ő indítékaik egészen mások. Számukra minden konfliktus új lehetőséget kínál, hogy az események utáni tárgyalásokkal előrébb vigyék hosszú távú tervüket. A tárgyalások célja pedig egy olyan törvénybe iktatott szerkezet kialakítása az ellenfelek közötti együttműködésre, ami az előző szerkezetnél nagyobb.
A II. Világháborúban például több bank és nagyvállalat (Standard Oil, ITT, IMB, stb.) is volt, amelyik mindkét oldalt segítette, a háború után pedig sokkal nagyobb piac jött létre számukra (Európa, USA) a korábbinál.
Az európai újjáépítési erőfeszítések során az amerikai kormány megbizonyosodott afelől, hogy ez így legyen.
A II. Világháború után maga Európa is nekilátott az unió létrehozásának, erőfeszítéseik eredményeként pedig létrejött egy hatalmas bürokrata gépezet, ami ma már egy egész kontinenst ural.
A globalista hatalomszerzési recept lényege: teremts konfliktust, majd a konfliktuskezelés részeként bizonyosodj meg arról, hogy egy nagyobb együttműködési szerkezet jöjjön létre, amit te irányítasz.
Ily módon több ember, föld, forrás és munkaerő kerül közös fennhatóság alá.
Van azonban egy kivétel. Amennyiben a szembenálló felek valamelyike a konfliktus után nem hajlandó megépíteni ezeket az együttműködő hidakat, a globalista terv nem működik.
Itt jön képbe az ukrán helyzet. Amennyiben Oroszország vagy az USA, a konfliktus lezárása során nem hajlandó együttműködési szerkezeteket építeni (akár nyíltan, akár zárt ajtók mögött), az engedetlen fél válik a globalista káosz és destabilizáció célpontjává.
A támadás addig folytatódik, amíg a renitens fél vissza nem tér a klubba.
A vádaskodások, fenyegető retorika és olyan címkék, mint „új hidegháború” mögött, maga Ukrajna csupán egy bábú a globalista játékban, amit arra használnak, hogy az orosz és amerikai játékosokat közelebb hozzák egymáshoz, ha kell a hajuknál fogva.
Közelebb, de nem egyetértésben, hanem amolyan globalista módra.
A globalista terv ugyanis mindig is az egységes globális Nemzet létrehozása volt, ahol megszűnnek a határok és ahol a pénzt, üzleti és politikai hatalmat birtokló osztály végre felülhet a trónra.
Ez nem egy bal- vagy jobboldali program, bár sokszor a bal- és jobboldal közötti, szándékosan elmélyített konfliktusok mögé rejtik.
Egy olyan valóságot hoznak létre, amiben a bal kontra jobb tűnik az egyetlen létező politikai játéknak. Ettől még játék marad.
Az igazi játszma pedig egészen más.
A globalista tervet hívhatjuk szocializmusnak, kommunizmusnak, fasizmusnak, korporatizmusnak, liberalizmusnak, konzervativizmusnak, vagy aminek akarjuk. Mindegyik címke tartalmaz némi igazságot, de a globalizmus egész egyszerűen hatalom. Ennyi. Fentről lefelé irányuló hatalom.
Igen, van néhány kérdés, amiben a bal- és a jobboldal nem ért egyet. Ezek a nézeteltérések fontosak a feszültségkeltésben, hiszen az érzelmek felkorbácsolásával lázban, tehát megtartják a támogatókat, akik így a barikádok mögül rendületlenül ontják majd tovább a vádakat az ellenfél irányába.
A globalistáknak ilyen jellegű figyelemelterelésekre van szükségük, hogy módszeres munkájukat viszonylag háborítatlanul végezhessék a háttérben.
Amennyiben az ukrán helyzet a tervek szerint alakul, a konfliktus végén az amerikai és orosz felek fújnak majd egymásra még egy darabig, majd megjelenik a közbenjáró. Talán a Rockefeller táborból.
Egy privát tanácskozás során közli: „Fiúk, itt az ideje lehiggadni! Van egy tervünk. Ezzel a tervvel mindenki nyerni fog. Nem üres kézzel mentek haza. Tessék: Itt van ez meg ez.”
A békeszerző.
Az új együttműködési szerkezet persze még nagyobb lesz és mindenki szemében jónak tűnik majd.
A háttérben rejlő indíték azonban nem egyéb, mint egy újabb lépés a föld nevű bolygó egyetlen nemzetté kovácsolásában az egységes hatalmi rendszer fennhatósága alatt, amit az elit uralkodók [végül pedig „Az” Uralkodó] irányít majd.
David Rockefeller 2003-ban megjelent emlékirataiban nyíltan beszélt erről a törekvésről:
Egyesek azt feltételezik, hogy mi egy titkos összeesküvés része vagyunk, amely az Egyesült Államok érdekei ellen dolgozik, „internacionalistának” nevezve engem és családomat, akik egy szorosabban integrált globális politikai és gazdasági szerkezet létrehozásáért szövetkeznek másokkal. Hívhatjuk egységes világnak is. Ha ez a vád, bűnös vagyok és ezt büszkén vállalom.”

A réselmélet – Egy hézagos elképzelés?



gap_theory_wide
Forrás: answersingenesis.com - Fordította: Hargitai Bálint
Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.” (1.Mózes 1:1-2)
Sokan feltételezik, hogy nagy időbeli eltérés van Mózes első könyvének első és második verse között. A legtöbben azért gondolják ezt, hogy összeegyeztessék a Föld feltételezett több milliárd éves korát a bibliai teremtéstörténettel. Az elméletük valahogy így hangzik: több milliárd éve Isten megteremtette a tér-idő-anyag univerzumot, majd a földtörténet évmilliárdjai során bekövetkeztek a földtani korok. Kialakultak az élet különböző formái, melyeket ma a fosszíliák őriznek. Ezek a létformák képviselik a földtani korokat, a kambriumi gerinctelenek, a krétakori dinoszauruszok, stb. végül a jelenlegi korszakot közvetlenül megelőző harmadidőszakból való emlősök, madarak és „majomemberek”.
Az elmélet szerint azután, e földtani korok végén, egy világkatasztrófa következett be, amikor a Sátán fellázadt a mennyben, és sok angyal követte ebben. Ezért Isten levetette őt a mennyből a földre, ahol egy hatalmas kataklizma során a föld „kietlen és puszta” (a Jakab királyi fordítás szerint „alaktalan és üres”) lett, ahogy az 1.Mózes 1:2 leírja. Ezt egyes teóriák Lucifer özönvizének nevezik. (Ezzel további problémák is felmerülnek, amire az alábbi angol nyelvű cikk részletesebben rávilágít: LINK)
Az elmélet szerint – melyet általában “rés- vagy hézagelmélet” néven ismernek – ezt követően Isten újjáteremtette vagy megújította a földet az 1. Mózes első fejezetében leírt teremtéstörténetnek megfelelően, szó szerint hat nap alatt. Tehát szerintük a második verset úgy kéne olvasni, hogy „a föld kietlen és puszta LETT” (ezért néhányan ezt úgy fordítják, hogy „a föld puszta és néptelen lett”), mintha előtte egy gyönyörű világ lett volna itt, de a világkatasztrófa miatt lepusztult romhalmazzá vált. Tehát megváltozott az állapota – kietlen és puszta lett.

A „volt” azt jelenti, hogy „volt”

Ezzel az elmélettel kapcsolatban az egyik jelentős probléma, hogy a „volt” szó héber megfelelőjét csakugyan „volt”-nak, nem pedig „lett”-nek kell fordítani. A szó a héber létige (hajah), és rendszerint egyszerűen a „volt” a helyes fordítása. Az Ószövetség összes mértékadó fordításában így hangzik ez az igevers. Egyes szokatlan esetekben a szó fordítása lehet „lett” vagy „vált”, ha a szövegkörnyezet így követeli. Erre van néhány példa az Ószövetségben.
Azonban ezt az igét az esetek túlnyomó többségében egyszerűen a „volt” szóval adják vissza. Ha a közvetlen szövegösszefüggés nem utal arra, hogy állapotváltozásról van szó – vagyis valami olyanná vált, amilyen nem volt –, akkor rendszerint azt kell feltételeznünk, hogy egyszerű kijelentéssel, az akkori aktuális helyzet leírásával van dolgunk. Az Isten teremtő „legyen” szavának hatására létrejött föld eredetileg kietlen és puszta volt.
Néhányan az Ézsaiás 45:18-at hozzák fel érvként az 1. Mózes 1:2-ben található „volt” „lett”-ként történő fordítása érdekében. Ebben a versben Ézsaiás azt mondja, hogy Isten a földet „nem kietlennek teremtette, hanem lakóhelynek szánta” az Új Bibliafordítás szerint, a Károli féle fordításban pedig a „hiába” szó szerepel a „kietlen” helyett. A „kietlen” szó megfelelője ugyanaz a “tohu”, amelyet az 1.Mózes 1:2-ben (Károli Bibliában) is „kietlennek” fordítottak. Tehát a réselmélet támogatói azt mondják, hogy mivel Isten nem kietlennek alkotta a földet, nyilván azzá kellett válnia. Azonban ezúttal is fontos a szövegkörnyezet. Az Ézsaiás 45:18-ban a szövegösszefüggés a „nem hiába” fordítást igényli. Vagyis a földet Isten nem ok nélkül teremtette, hanem lakóhelynek. Mózes első könyve ezután elmondja, hogyan formálta meg Isten a kezdetben alaktalan földet, és hogyan népesítette be az üres világot. Valójában csak a teremtés hat napjának leteltével készült el, amikor Ő kijelentette ezt.
Maga a „tohu” szó mintegy 20 helyen szerepel az Ószövetségben, és tízféleképpen fordították. Az Ézsaiás 45:19 is tartalmazza, és ott a „hiába” és a „kietlen” szavak is megfelelnek. Ez a fordítás az Ézsaiás 45:18-ban is helyénvaló. A szövegkörnyezettől függ, hogyan kell értelmezni. Az 1.Mózes 1:2-ben a szövegkörnyezet egyszerűen azt jelzi, hogy a föld még nem volt felépítve. Nem volt megformálva, még csak nem is volt gömb alakú, csupán a föld anyagának alapvető elemeit tartalmazta.

Eseménysorozat

Továbbá fontos megjegyezni, hogy az 1.Mózes 1:2 (az angol fordításban) egy kötőszóval (és) kezdődik, és ez a kötőszó vezet be minden egyes verset az első fejezetben, tehát történések sorozatát lehet megfigyelni. Itt volt ez a történés, aztán az történt, majd ez, és aztán amaz…, mindegyik közvetlenül a másik után jön. Amikor azt olvassuk, hogy Isten megteremtette a mennyet és a földet, s a föld kietlen és puszta volt, az arra utal, hogy ez közvetlenül a teremtés utáni állapot volt.
Egy másik érvet is felhoznak a réselmélet támogatói, mégpedig azt, hogy a „sötétség” szó azt érzékelteti, hogy valami rossz a teremtésben. De az Ézsaiás 45:7 szerint Isten alkotta a sötétséget. Ahhoz, hogy lehessen nappal és éjszaka, ami Isten és az emberek későbbi földi munkálkodásához elkerülhetetlen, szükség volt sötétségre és világosságra. Tehát Istennek ténylegesen létre kellett hoznia a sötétséget. Önmagában nincs semmi gond a sötétséggel. Isten alkotta olyannak, amilyen. A sötétség később vált bizonyos összefüggésben a gonosz jelképévé – a világosság ellentéteként –, mivel „az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség” (1János 1:5). De az 1.Mózes 1-ben a szövegkörnyezet nem sugall semmit, amiből a sötétséget gonoszként értelmezhetnénk.
Ugyanakkor a réselméletből sok komoly problémát vet fel, így nem elfogadható az 1.Mózes 1:2 lehetséges magyarázataként. Azt az elméletet, hogy a földtani korok az 1.Mózes 1 első és második versei között játszódtak le, eleve kizárja a tízparancsolat világos bibliai kijelentése, ahol Isten azt mondja: „Mert hat nap alatt alkotta az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van…” (2Mózes 20:11). Vagyis meghagyta az embernek, hogy hat napon át dolgozzon, és a hetediken pihenjen, mivel Isten is hat napig dolgozott, és egy napig pihent. Azután azt olvassuk a szövegkörnyezetben, hogy hat nap alatt készült el minden az égen és a földön. Nem maradhatott tehát semmi, ami ne a hat nap alatt készült volna el.
Viszont a réselmélet azt állítja, hogy csak a föld felszíne lett újjáteremtve. A föld magja és szerkezete, a dinoszauruszok maradványait tartalmazó fosszilis leletek stb. – mindezek megelőzték a teremtés hat napját. De Isten kimondottan állítja, hogy a földön, az égen és a tengerben minden hat nap alatt teremtetett.

Halál a bűn előtt?

Teológiai szempontból is igen komoly gond van a réselmélettel. A Biblia szerint addig nem volt bűn és halál, amíg az ember be nem hozta a világba. A réselmélet szerint azonban már több milliárd évi szenvedés és halál volt a világban, amint az a fosszíliákból és a földkéreg üledékes kőzeteiből látható, melyek segítségével manapság a földtani korokat próbálják meghatározni. A réselmélet szerint a földtani korszakok végén a Sátán vétkezett, ezért száműzték a földre, melyet emiatt világkatasztrófa sújtott, tehát eszerint a földtani korok a több milliárd éves szenvedéssel és halállal a Sátán bűne előtt és kétségkívül az ember bűnbeesése előtt következtek be.
A Biblia viszont egyértelműen kimondja, hogy „egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál” (Róma 5:12) – tehát nem volt halál a világban, mielőtt az ember be nem hozta. De a réselmélet több milliárd év szenvedést és halált feltételez, mielőtt az ember vagy a Sátán vétkezett volna, és ez azt jelenti, hogy közvetlenül maga Isten lenne felelős a bűn megjelenéséért a világban. Isten nem lehet a bűn szerzője. Tehát a réselmélet teológiailag is kizárható.

Tudománytalan

A réselmélet tudományos szempontból sem működőképes, mivel az egész földtani korrendszer, melyet egyesek a réselmélet segítségével próbálnak elfogadtatni, a geológusok által uniformizmusnak nevezett feltevésen alapul, mely szerint a ma megfigyelhető folyamatok zökkenőmentesen visszavetíthetők az ősi időkbe. A földtani korok rendszerének már a váza is azon a feltételezésen alapul, hogy a múltban is a mai folyamatok zajlottak, méghozzá ugyanilyen sebességgel. A földtani korok rendszerében nincs helye annak, hogy egy világméretű katasztrófa megszakítsa ezeket a folyamatokat.
Ez az oka annak, hogy soha egyetlen geológus se fogadná el a réselméletet. Ahhoz, hogy egy olyan világkatasztrófa jöhessen létre, ami elpusztítja a katasztrófa előtti hegyeket, és a tengerbe veti őket, hogy mindenütt „mélység” legyen, majd több milliárd tonna hordalékot röpíthessen az égbe, hogy sötétség legyen mindenütt a mélység fölött, amint az 1.Mózes 1:2 leírja – ehhez egy óriási atomrobbanásra vagy vulkánkitörésre lenne szükség, ami hatalmas mértékben megrongálná a föld kérgét, a földtani korokat azonosító fosszíliákkal és üledékekkel együtt. Tehát a réselmélet lerombolná a földtani korok „bizonyítékát” annak érdekében, hogy megfeleljen nekik! Tudományos szempontból ez egy önmagát cáfoló elmélet, amely súlyos tudományos problémákat vet föl. Egyetlen geológus sem fogadná el.
Következésképpen el kell utasítanunk a réselméletet, mint az 1.Mózes 1:2 értelmezését. Biztosak lehetünk benne, hogy a bibliai följegyzések egyszerű és lényegre törő, szó szerinti értelmezése minden valódi földtani ténnyel összhangban lesz.





Fizetett trollok a közösségi fórumokon és weboldalakon



Évek óta lehetett gyanítani, hogy a kormány által fizetett trollok szisztematikusan megpróbálnak zavart kelteni az Interneten, bizonyítani azonban nem volt egyszerű. Az Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumokból azonban egyértelműen kiderül, hogy a nyugati kormányok pontosan ezt teszik.
A brit Állami Kommunikációs Központ egy korábban titkos alszervezetén, a Közös Veszély Felderítési Csoporton keresztül megpróbálja szisztematikusan „irányítani, manipulálni és eltorzítani az online párbeszédeket a közösségekbe történő beszivárgással”. A szabad véleménynyilvánítás jelenleg még létező fogalmát értékelő emberek számára ez egy aggasztó fejlemény.
Nem csupán arról van szó, hogy a brit kormány megpróbálja manipulálni az emberek gondolkodását. Glenn Greenwald szerint az „Internet integritása a tét”.
A feltárt információk lényege, hogy [a hatóságok] megfigyelik a YouTube-ot és a Blogger-t, ugyanolyan DDoS támadásokkal bombázzák az Anonymust, mint amelyek alkalmazásával a haktivistákat vádolják, „mézescsapdákat” állítanak (kompromittáló helyzetekbe csalják az embereket) és pusztító vírusokat vetnek be. Most azonban az egyik dokumentum által feltárt gyakorlatra szeretnék összpontosítani, mégpedig arra, hogy ezek az ügynökségek megpróbálnak szisztematikusan beszivárogni és ezen keresztül irányítani, manipulálni és eltorzítani az online párbeszédeket, az Internet integritását ásva alá ezzel.
Mik is ezek a módszerek pontosan? Greenwald learja, hogy hihetetlen mélységekig hajlandók süllyedni céljaik érdekében:
A saját maguk által megfogalmazott célok elérésére két fő taktikát vetnek be: (1) mindenféle hamis anyagokat dobnak fel az Internetre, hogy tönkretegyék a célpontok hírnevét és (2) különféle társadalomtudományi és egyéb módszerek segítségével manipulálják az online párbeszédeket és aktivizmust, hogy számukra kívánatos eredményt generáljanak. Jól illusztrálják a programok szélsőséges jellegét az általuk használt taktikák, amelyek: „megrendezett műveletek” (szándékosan úgy jelentetnek meg anyagokat, hogy forrásként hamisan mást jelölnek meg), „hamisáldozat blogbejegyzések” (úgy tesznek, mintha annak az embernek az áldozatai lennének, akinek a hírnevét tönkre akarják tenni), és „negatív információk” közzététele különböző fórumokon.
A kanadai CTV már évekkel ezelőtt készített egy műsort, amiben bemutatja, hogyan teszi ugyanezt saját kormányuk. A NaturalNews így ír erről:
Biztosan mindenki találkozott már velük. Valahogy rendszeresen felbukkannak olyan hangok, akik a fórumok vagy posztok alatti párbeszédeket egy adott irányba terelik. Ez lehet a bevándorlás, a jobb és baloldal kérdése, a terrorizmus elleni háború, illetve bármi, amivel heves érzelmeket válthatnak ki a hozzászólókból és a párbeszédet a fontos kérdésektől a parttalan viták felé terelik, megosztva a résztvevőket. Ezek a trollként ismert hangok sok esetben igazából a kormány vagy nemzetközi szervezetek által fizetett bérencek, akiknek az a feladata, hogy a közvéleményt irányítsák.
A kanadai CTV News egy külön műsorban foglalkozott a kérdéssel, rámutatva, hogy saját kormányuk már évek óta él ezzel a módszerrel. Egészen pontosan titkos ügynököket fizet azért, hogy a közösségi oldalakat és online párbeszédeket megfigyelje és befolyásolja. Természetesen a szóban forgó adás igencsak megszépítve beszél a dologról, azt állítva, hogy a kormány csupán „kijavítja” az Interneten megjelenő szerintük téves információkat. Ettől függetlenül elismeri, hogy maga a kormány magára vette egy titkos ügynökség szerepét.
A helyzet kezd olyan súlyossá válni, hogy már a Google is aggódik.
Az amerikai kommunikációs hatóság, az FCC olyan hatalmat kezd követelni magának az Internet felett, hogy már a Google és számos más webes cég is aggódik.
Egyelőre nem világos, hogy milyen hatalmat gyakorolhatnak az internetes szereplők felett, de pusztán a lehetőség, hogy a hatóság mondja meg, hogy a Google hogyan rendezze a keresési találatokat vagy kezelje a felhasználói adatokat elég arra, hogy a washingtoni lobby hadsereget felidegesítse.
Aki pedig azt gondolja, hogy a jelenlegi hataloméhes vezetés rossz, várjon a következő generáció megjelenéséig.
A Harvard Egyetem egyik prominens hallgatója például nem hisz a szólás szabadságában, sőt odáig ment, hogy javasolta, az általa helyesnek tartott nézeteket nem osztó professzorokat ki kellene rúgni:
A Harvard Egyetem egyik diák újságírója igencsak felkorbácsolta a kedélyeket legutóbbi írásával, amiben a szólás szabadságának eltörlését javasolja és felveti, hogy az ellentétes véleményen álló professzorokat el kellene bocsátani.
Sandra Korn negyedéves hallgató, aki saját rovatot vezet a Harvard Crimson nevű egyetemi lapban, úgy gondolja, hogy a radikális baloldal az egyetlen megengedhető politikai filozófia, és az alkotmány első kiegészítése [ami többek között a szólás szabadságáról is rendelkezik] csupán hátráltatja a felsőoktatási intézményeket a diákok agymosásában.
Adjuk fel az akadémikus szabadságot az igazság javára!” Ez február 18-i cikkénekalcíme, amelyben arra ösztönöz, hogy a Harvard ne engedje se a diákoknak se a professzoroknak, hogy ellentmondásos véleményen legyenek, illetve olyan kutatásokat végezzenek, ami a liberalizmust negatív fényben tüntetheti fel.
Ha az egyetemünk ellenzi a rasszizmust, a szexizmust és a heteroszexizmust, akkor miért tűrnénk el olyan kutatásokat, amik ezzel szembemennek?” – teszi fel Korn a kérdést.
Cass Sunstein jogász professzor, aki 2009-2012-ig Barack Obama egyik tanácsadója volt információs ügyekben, már 2008-ban javasolta a fent leírt módszerek alkalmazását. Azt is indítványozta, hogy a politikai oldalak számára tegyék kötelezővé az ellenvélemények megjelentetését vagy alternatívaként, kormánypropagandát tartalmazó felugró ablakok telepítését.
Ez a cél. Az eszközök pedig egyre alattomosabbak.
Időkjelei: Hála istennek nem vagyunk magunkra hagyva az ilyen jelenségek megítélésében.
A vigasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.” – János 14:26

Az USA készen áll a katonai válaszra Ukrajnában, mondja a vezérkari főnök



dempseyForrás: zerohedge.com
Miután a diplomácia csúfos vereséget szenvedett a Krím félsziget, és a jelek szerint hamarosan akár Kelet-Ukrajna leválásának kezelésében (igaz, John Kerry-vel a „válságkezelő” csapat élén, ez nem igen volt kérdéses), az Egyesült Államok a „nehéztüzérség”  bevetésére készül.
Először is az amerikai energiaügyi minisztérium tegnap bejelentette, hogy folynak az előkészületek az amerikai stratégiai olajtartalékból történő első értékesítés lebonyolítására, amire 2011 júniusa óta nem volt példa. A minisztérium egy olyan „próbavásárlásról” beszél, amivel a „rendszer működési kapacitását kívánják ellenőrizni”, de valójában egy Putyin elleni lépésnek szánják, akinek a magas árak sokkal fontosabbak, mint az orosz tőzsde teljesítménye.
Az Egyesült Államok pedig most még egy szinttel tovább lépett. A Bloomberg, Martin Dempsey vezérkari főnököt idézve közölte, hogy „amennyiben a krími zavargások fokozódnak, az amerikai hadsereg készen áll Ukrajna és Európán belüli szövetségesei számára katonai lépésekkel is támogatást biztosítani.”
Ennyit az Obama és Putyin közötti egyórás, békés telefonbeszélgetésről.
További részletek a Bloombergtől:
Az Atlanti Tanács weboldala szerintDempsey azt mondta, hogy „tárgyalt orosz kollégáival, ugyanakkor egyértelmű üzenetet kíván küldeni Ukrajna és a NATO tagállamok számára arról, hogy az amerikai hadsereg készen áll a katonai válaszlépésre, amennyiben ez szükségessé válik.”
Azt próbáljuk üzenni [Oroszországnak], hogy ne mélyítsék el ezt a dolgot Kelet-Ukrajnában, hanem hagyják a körülményeket úgy alakulni, hogy megállapodás születhessen a Krímben. Bizonyos egyezmények kötnek bennünket NATO szövetségeseinkkel. Biztosítottam őket, hogy amennyiben [Európában] bármi működésbe hozza ezeket a kötelezettségeket, mi válaszolunk,” mondta Dempsey.
A tábornok szerint az orosz csapatok betörése a Krím félszigetre kockázatot teremt valamennyi európai és NATO szövetséges számára.
Amennyiben hagyjuk, hogy Oroszország ezt tegye, tehát, hogy az orosz kisebbség védelmére hivatkozva bevonuljon egy szuverén országba, ezzel súlyos kockázatnak tesszük ki Kelet-Európát, mert Kelet-Európában és a Balkánon számos helyen van ilyen kisebbség.”
Az igazi kérdés természetesen, hogy Putyin miként reagál majd a szócsata ilyen mértékű fokozódására, mert abban igencsak kételkedünk, hogy összecsomagol és odébbáll.


Az orosz elit már csendben kimentette a pénzét a nyugati bankokból



Russia-and-China-against-USForrás: zerohedge.com
Az amerikai Federal Reserve Bank adatai szerint rekord mennyiségű, hozzávetőleg 105 milliárd dollár értékű állampapírt adtak el vagy helyeztek át a héten (ami politikai szempontból egy és ugyanaz) a Fed számláiról, így a Fed által kezelt papírok összértéke 2012 decembere óta nem látott mélységbe zuhant. Miközben sokak szerint a csökkenés leginkább a kínai intézkedéseknek köszönhető, Oroszország, amely kissé haragszik az Egyesült Államokra, szintén fontos szereplő ebben a kérdésben.
Úgy tűnik, hogy a hivatalos orosz pénzintézetek intézkedései az amerikai állampapírokat illetően (amelyek pontos jellegét júniusig nem fogjuk megtudni), csak a kezdet. A Financial Times cikke szerint a szinte biztosra vehető pénzügyi szankciókra felkészülendő, az orosz oligarchák, ki csendben, ki zajosabban, már több milliárd dollárt vettek ki a nyugati bankokból, ezzel mintegy semlegesítve a nyugat tervezett büntetését az orosz felső 0,0001% ellen.
Financial Times cikkéből:
Orosz cégek több milliárd dollárt vontak ki a nyugati bankokból, attól tartva, hogy az Egyesült Államok által a Krím válság miatt kilátásba helyezett szankciók eszközbefagyasztáshoz vezethetnek, nyilatkozták moszkvai bankárok.
A Sberbank és a VTB, Oroszország két, részben állami tulajdonú bankja, valamint a Lukoil és hasonló nagy iparvállalatok is áthelyezik olyan nyugati intézeteknél tartott pénzeiket, amelyek amerikai érdekeltséggel is rendelkeznek. A VTB egy jövő hónapra tervezett amerikai befektetői csúcsot is lemondott a bankárok szerint.
A piacok idegesek a vasárnapi referendum előtt.  A kereskedők és üzletemberek attól tartanak, hogy a kiválás nyugati szankciókat von majd maga után Oroszország ellen, akár már hétfőtől kezdve.
Valószínűleg pontosan ez fog történni, de nem kizárólag. Ami szintén várható, hogy ezek után Oroszország sokkal nagyobb mértékben fog a Kínával, rubelben vagy jüanban folytatott bilaterális kereskedelemre támaszkodni. A dollár mindebből kimarad. Akár még az aranyhoz is fordulhatnak, amely amúgy 6 hónapos rekordot döntött a héten. Egy ilyen lépés tovább erősítené a két áruban gazdag ország közötti kötelékeket és még inkább elidegenítené az „imperialista ördög” Egyesült Államokat.
A nyugati mentalitáshoz szokott nyugat azt gondolja, hogy Oroszországot kizárólag a Micex záró indexe érdekli és, hogy az orosz részvények árfolyamának zuhanása elegendő Putyin elrettentésére. Végtére is az Egyesült Államokban csak az S&P 500 szárnyalása számít, nem igaz?
Putyin számára azonban sokkal fontosabb a nyersolaj és a földgáz árfolyama, mint a papíralapú képzeletbeli vagyon rekord teljesítménye. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy Oroszországban a lakosság igen kis százalékát érdekli a tőzsde mozgása. Ami pedig az oligarchákat illeti, ha van valaki, aki örülne annak, ha hatalmuk, vagyonuk és befolyásuk némi csorbát szenvedne, még ha rövid időre is, az maga Vlagymir Vlagyimirovics, akinek szándékait a nyugat ismét rosszul mérte fel. Arról nem is beszélve, hogy a lakosság kifejezetten örülne, talán még Putyin népszerűségének is jót tenne, ha látnák, hogy milliárdosaikat a nyugat sanyargatja egy kicsit.
(Muszáj közbevetnünk, hogy milyen könnyen megy Obamának befagyasztani néhány korrupt orosz milliárdos vagyonát, miközben azok a büszke amerikaiak, akik 2008-ban szinte teljesen tönkretették az egész pénzrendszert, ma gazdagabbak, mint valaha.)
A lényeg, hogy Oroszország, néhány lépéssel előre gondolkozva, már most úgy kezeli a helyzetet, mintha a szankciók életbe léptek volna és vagyona nagy részét kivonja a nyugatról. Emlékezzünk, egy évvel ezelőtt is kiderült, hogy ugyanezek az oroszok, akiket Cipruson büntetni akartak, szintén időben kimentették a pénzüket, mielőtt a hétköznapi emberek pénzét lenyúlták volna. Valahogy mintha mindig előre tudnák, hogy mi fog történni.
Miközben az orosz válaszlépéseket már ismerjük, érdekes lenne tudni, hogy az érem másik oldala hogy is áll. Vajon mennyire áll készen a nyugat, és különösen Európa, egy olyan világra, amiben Németország földgázszükségletének egyharmadát hirtelen elzárják? Jövő héten kiderül.


Kína és Oroszország leválik a dollárról



Wen Jiabao és Vladimir Putin megállapodtak a dollár mellőzéséről
Forrás: China Daily

Szentpétervár, Oroszország – Kína és Oroszország végleg megállapodtak, hogy mától a dollár helyett saját valutáikban kereskednek egymással. A bejelentést Vlagyimir Putin és Wen Jiabao Kína miniszterelnöke tették kedden késő este.
Kínai szakértők szerint a lépés a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok és saját gazdaságuk erősítését és nem a dollár pozíciójának gyengítését szolgálta.
Úgy döntöttünk, hogy mostantól saját valutáinkat használjuk,” nyilatkozta Putin a közös sajtótájékoztatón Szentpéterváron.
A két ország eddig más valutákban, leginkább amerikai dollárban, kereskedett egymással. A válság kirobbanása óta azonban mindkét fél próbált más lehetőségek után nézni.
Mától megindult a yüan és rubel közötti kereskedés a kínai bankközi piacokon. A renminbi és a rubel közötti kereskedés hamarosan az orosz piacokon is megindulhat, erősítette meg Vlagyimir Putin.

Kína túladott rövidlejáratú amerikai kincstárjegyeinek 97%-án



Forrás: CNSNews
Kína megszabadult rövidlejáratú amerikai állampapírjainak 97%-tól, így már csak 5,69 milliárd dollár értékben rendelkezik ezzel a típusú amerikai állampapírral a 2009-es 210,4 milliárd dolláros rekordhoz képest, áll az Amerikai Államkincstár 2011. márciusi jelentésében.
A kincstárjegyek az államkincstár által kibocsátott, az állam adósságát megtestesítő értékpapírok, ami után az állam éves, féléves gyakorisággal fizet kamatot.
A Kína tulajdonában lévő amerikai kincstárjegyek elszámolása az államkincstári jelentés9. oszlopában található.
Egészen tavaly októberig a kínaiak általában az eladott kincstárjegyek árából hosszúlejáratú amerikai állampapírokat vásároltak, így teljes amerikai állampapír állományuk értéke nem változott, sőt október előtt még növekedést is mutatott.
Október óta azonban Kína a hosszúlejáratú állampapíroktól is elkezdett megszabadulni, így az államkincstár jelentése szerint a novembertől márciusig terjedő öt hónap folyamán Kína értékpapír állománya folyamatosan csökkent.
A 2008-as esés előtt, az amerikai pénzügyminisztérium adatai szerint Kína csupán szerény mennyiségű rövidlejáratú kincstárjeggyel rendelkezett, ami 2008 augusztusában mindössze 19,8 milliárd dollárt jelentett. Amikor George W. Bush 2008. októberben aláírta az amerikai pénzügyi szektor kimentésére szánt 700 milliárd dolláros mennyiségi enyhítő csomagról szóló törvényt, amit 2009 februárban Barack Obama intézkedése követett egy újabb 787 milliárd dolláros csomag jóváhagyásával, Kína rövidlejáratú amerikai állampapír állománya az egekbe szökött.
2008. augusztusban, a banki mentőcsomag és a gazdaságélénkítő program beindítása előtt, Kína összesen 573 milliárd dollár értékben rendelkezett amerikai adósságalapú befektetéssel. Ez az összeg 2009 májusa után is, amikor Kína elkezdte a rövidlejáratú papírok állományát csökkenteni, tovább növekedett, egészen októberig, amikor az ázsiai óriás összesen 1,1753 ezer milliárd dollár értékben rendelkezett amerikai állampapírral.
Március végére, amikorra Kína már megszabadult amerikai kincstárjegyeinek 97%-ától, a rekordállományhoz képest, az USA értékesíthető államadóssága majdnem megduplázódott a 2008. augusztusi összeghez képest, azaz elérte a 9,11 ezer milliárd dollárt. Ebből a 9,11 ezer milliárdból 5,8 ezer milliárd közepes lejáratú kincstárjegy, 1,7 ezer milliárd rövid lejáratú kincstárjegy, 931,5 milliárd hosszúlejáratú államkötvény és 640,7 milliárd pedig TIPS, azaz inflációhoz igazodó amerikai állampapír volt.
Az amerikai államkincstár 2012 márciusáig kénytelen lesz 1,7 ezer milliárd dollárnak megfelelő állampapírt visszavásárolni és azokra új vevőket találni. Egyelőre úgy tűnik Kína nem fog sorba állni értük.
naponta kiadott kincstári adatok szerint múlthét csütörtökön az Egyesült Államok teljes államadóssága 14,34 ezer milliárd dollár volt, amelyből 9,74 ezer milliárd köztulajdonban, míg 4,61 ezer milliárd más kormányok tulajdonában van.


A milliárdosok megszabadulnak amerikai részvényeiktől



Időkjelei: Miközben a legtöbb médium az amerikai tőzsdék remek teljesítményéről és kilábalásról ad hírt, lehetséges, hogy ennek éppen az ellenkezője történik a valóságban? Az alábbi fejlemények mindenesetre erre engednek következtetni. Ugyanakkor ne hagyjuk ki a számításból, hogy az ilyen komoly részvényeladások önmagukban is befolyásolják a piacokat, így az okok között a lépés hatása is szerepelhet.
Forrás: moneynews.com
Az elmúlt három hónap 6,5 százalékos tőzsdei szárnyalása ellenére néhány milliárdos szép csendben megszabadul amerikai részvényeitől, mégpedig igen gyors ütemben.
Warren Buffett, aki az amerikai részvények lelkes támogatójának számít, ijesztő ütemben szabadul meg saját részvényeitől. Nemrégiben arra panaszkodott, hogy „csalódott” az „igazi” amerikai cégek, mint a Johnson & Johnson, a Procter & Gamble és a Kraft Foods részvényeinek teljesítményében.
A milliárdos Berkshire Hathaway nevű holding cégének legutóbbi adatai szerint Buffett drasztikusan csökkentette kitettségét az olyan részvényekben, amelyek árfolyama a fogyasztók vásárlási szokásaitól függ. A Berkshire hozzávetőleg 19 millió Johnson & Johnson részvényt adott el, 21 százalékkal csökkentve “fogyasztói részvényeinek arányát”. A Berkshire Hathaway emellett valamennyi Intel részvényétől megszabadult.
Figyelembe véve, hogy az amerikai gazdaság a fogyasztók vásárlóerejétől függ, Buffett látszólagos hitvesztése az ilyen cégekben, aggasztó jelnek számít.
Buffett sajnos nincs egyedül.
John Paulson, szintén milliárdos befektető, aki tetemes haszonra tett szert a jelzálogválsággal indult összeomláson, szintén megszabadul amerikai részvényeitől. 2013 második negyedévében Paulson alapkezelője, a Paulson & Co. 14 millió JPMorgan Chase részvényt adott el. Emellett valamennyi Family Dollar (kiskereskedelmi diszkont hálózat) és Sara Lee részvényétől megszabadult.
Végezetül pedig Soros Györgyöt említenénk, aki szinte valamennyi bankrészvényét eladta, beleértve JPMorgan Chase, Citigroup és Goldman Sachs papírjait is. Összesen csaknem egymillió bankrészvényt adott el.
Miért szabadulnak meg ezek a milliárdosok amerikai részvényeiktől?
Elvégre a piac éppen egy történelmi szárnyalás kellős közepén jár. Az ingatlanárak végre kezdenek helyreállni, és öt év után először bizonyos helyeken még emelkedtek is. A munkanélküliségi ráta is stabilizálódni látszik.
Igen valószínűnek tűnik, hogy ezek a hivatásos befektetők egy hatalmas, akár 90 százalékos piaci korrekciót előrejelző, konkrét kutatásra reagálva léptek.
A kutatás egyik résztvevője Robert Wiedemer, elismert közgazdász, az Aftershock (utórengés) című New York Times bestseller írója.
Mielőtt a kedves olvasó félresöpörné egy 90 százalékos korrekció lehetőségét, érdemes figyelembe venni Wiedemer néhány korábbi eredményét.
2006-ban a közgazdász csapata pontosan megjósolta az amerikai ingatlan- és részvénypiacok összeomlását és a vásárlóerő zuhanását, amelyek csaknem elsüllyesztették az Egyesült Államokat. Következtetéseiket az „Egyesült Államok lufigazdasága” című könyvben tették közzé.
A könyv hamar a címoldalakra került, mivel nagyon pontosan jósolt meg egy olyan eseményt, amit a legtöbben elképzelhetetlennek tartottak.
A Standard & Poor’s vezető befektetési elemzője szerint Wiedemer bizonyított teljesítményei „megkövetelik, hogy figyelmezzünk a véleményére”.
A Goldman Sachs pénzügyi igazgatója szerint pedig Wiedemer első könyvében kifejtett előrelátásai hitelt adnak a figyelmeztetésének. A könyv megérdemli a figyelmünket.”
A 2011-ben megjelent, Aftershock (utórengés) című könyve kapcsán készült interjúban Wiedemer elmondja, hogy a 90 százalékos zuhanás a részvényárfolyamokban a legrosszabb forgatókönyv. A szinte azonnal megkérdőjelezett kijelentést Wiedemer higgadtan magyarázza el, kifejtve, hogy miért tart egy ilyen mértékű esést szinte biztosnak.
Szerinte az egész a Federal Reserve meggondolatlan stratégiájával kezdődött, aminek lényege, hogy a semmiből állítanak elő hihetetlen mennyiségű pénzt a gazdaság stimulálása érdekében.
Ezek a pénzek még nem kerültek a piacokra vagy a gazdaságba. Azonban matematikai bizonyosság, hogy amikor a gát átszakad és ez a pénz átkerül a piacokra, az infláció megugrik majd,” mondja Wiedemer.
Amikor az infláció eléri a 10 százalékot, a 10-éves futamidejű államkötvények értékük felét elveszítik. 20 százaléknál már tulajdonképpen teljesen értéktelennek számítanak. Ezen a ponton a kamatok is drámai mértékben megemelkednek, aminek hatására az ingatlanárak összeomlanak. Ezeknek a problémáknak az együttes hatására pedig összeomlik a tőzsde.”
Ez az a pont ahol Wiedemer magyarázatot ad arra, miért akarhat megszabadulni Buffett, Paulson és Soros amerikai részvényeiktől:
A cégek kénytelenek többet költeni hitelre, mint terjeszkedésre. Ez alacsonyabb haszonkulcsot, kevesebb osztalékot, kevesebb új munkaerőt, de több elbocsátást jelent.”
Egyetlen befektető, főleg milliárdos befektető sem akar csökkenő hasznot hozó részvényeket és alacsonyabb osztalékot. Tehát amennyiben Buffett, Paulson és Soros ezért adják el részvényeiket, akkor a cechet az átlag befektetőknek kell állni.
Ugyanakkor nem szükségszerű, hogy az átlag befektetők öt éven belül másodszor is elveszítsék pozícióik értékét.
Wiedemer számos tanácsot ad a 2011-ben készült egyórás interjúban a gazdasági túlélésre is.
Az emberek tényleg felfigyeltek és kérték, hogy osszuk meg az anyagot,” mondja Aaron DeHoog, a Newsmax pénzügyi kiadója az anyagról, amit immár 40 millióan láthattak.
Az igazi aggály, hogy mi történik, ha Wiedemer jóslatainak akár a fele valóra válik,” tette hozzá DeHoog.


A dollár készen áll a kivégzésre



Az elmúlt egy év során egyre többen erősítették meg, hogy Barack Obama célja a dollár „kivégzése”, hogy helyére egy nemzetközi világvaluta és természetesen a valutát felügyelő globális kormány léphessen.
Sokan nevettek ezen, kijelentve, hogy csupán mesterségesen gerjesztett hírverésről van szó. Mások tíz körömmel ragaszkodnak a „normális állapotról” kialakított nézeteikhez és kizártnak tartják, hogy ilyesmi valaha megtörténjen.
Ma, hozzávetőleg egy évvel azután, hogy a kérdés kezdett komollyá válni, a terep készen áll a dollár kivégzésére. A folyamat megtervezése régóta folyik, nem a véletlen és nem is a hozzá nem értés, illetve az Obama rezsim vagy az azt megelőző kormányok amatőr gazdaságpolitikájának eredménye. Szándékos folyamatról van szó, amit jelenleg az Egyesült Államok és Oroszország és természetesen a hatalmi elit közötti geopolitikai mesterkedések által generált köd takar.
Az amerikai dollár egyértelműen a végelgyengülés jeleit mutatja, ami nemcsak az új Fed vezér, Janet Yellen felszínes mentőintézkedéseiben, de Oroszországnak az amerikai lépesekre adott válaszaiban is megmutatkozik.
A legmagasabb szinteken folyó aszimmetrikus harcról van szó, amit Putyin nagyon jól ismer, hiszen évekkel ezelőtt a rubel ellen is bevetették már.
A zerohedge nagyon jól szemlélteni a legújabb támadás lényegét a „Petrodollár riasztás: Putyin új gázmegállapodást készül bejelenteni Kínával” című cikkében, amiben leírja, hogy miközben a nyugat azzal van elfoglalva, hogy megakadályozza Oroszországot Ukrajna és/vagy egyéb területek megszerzésében, Putyin, szokás szerint, három lépéssel előre gondolkozik.”
Miközben Németország és Európa egyelőre még azon aggódik, nehogy a Gazprom elzárja a csapokat, Oroszország fontos bejelentésre készül a Kínával kötendő energiaszolgáltatási megállapodásról. A lépés geopolitikai megarengéseket indíthat el a világban és igazi árualapú tengely mentén kötheti szorosra a két hatalmas ország közötti kapcsolatokat.”
Egy olyan folyamatról van szó, ami egymástól látszólag független eseményeket köt össze. Ilyen például az Arab tavasz, Líbia megszállása, Szíria folyamatos destabilizálása és természetesen az ukrán ügyekbe való beavatkozás. Ezek az események mind összefüggnek egymással, mint ahogy azok a bizonyos „bankár halálesetek” is, amik mögött szintén több rejlik, mint amit a nyilvánosság orrára kötnek. Nem kell mást tenni, mint néhány lépés távolságból szemlélni az összképet és azonnal látni fogjuk, miként terelik a világot a globális kormányba, miként veszik el és osztják újra az emberek vagyonát és miként hajtanak mindenkit pénzügyi rabszolgaságba.
Sokan töprengenek azon, hogy miért van szüksége az amerikai kormánynak arra a rengeteg lőszerre és katonai felszerelésre az Egyesült Államok utcáin. Amikor az emberek hirtelen ráeszmélnek majd, hogy a nyugdíjas évekre félretett megtakarításaikból nem fognak tudni megélni, a helyzet igen gyorsan elfajulhat. Egyesek meg lesznek győződve arról, hogy az amerikaiak és kereskedelmi partnereik a sorozatos melléfogások, esetleg valamiféle kozmikus baleset eredményeként nem képesek többé ételt, benzint és egyéb alapszükségleteket vásárolni, amikor a valóságban ezt pontosan így tervezték. Ennek a tervnek a hatásait pedig hamarosan látni fogjuk.



A BRICS országok új globális “szuper szuverén” valutája a dollár helyére





Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika támadásba lendültek, hogy a dollár helyébe egy kínai „szuper szuverén” globális valutát vezessenek be.

Miközben sokak szerint 8 éven belül Kína igazi pénzügyi nagyhatalommá válhat, 2020-ra elhomályosítva az Egyesült Államok hatalmát, Afrika igazi központi szereplője lett a világ eddigi, de legalábbis a 30-as évek óta eltelt időszak legnagyobb valutaháborújának, ami mostanában kezd igazán elmérgesedni.
Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika, az együttesen BRICS néven emlegetett országok, közös erővel a dollár hatalmának megdöntésén és tartalékvaluta státuszának egy új, globális, kínai eredetű „szuper szuverén” valutával való lecserélésén ügyködnek.
A globális monetáris hatalomért folyó geopolitikai háború nemcsak a dollárt érinti. Az amerikai fizetőeszköz elleni harc csupán elsőcsapásnak számít a világra váró globális gazdasági háborúban, amelynek célja az Egyesült Államok és partnerei hatalmának megdöntése.
A BRICS célja a II. Világháború, azaz az utolsó valutaháború megnyerése óta a Világbank és az IMF által uralt, jelenlegi globális pénzügyi rend feletti hatalomátvétel.
A támadás részben a legutóbbi mennyiségi enyhítésre adott válaszként értelmezendő, amely során a Fed szándékosan több ezermilliárd dollárt nyomtatott az USA gazdaságának újjáélesztése érdekében, azt remélve, hogy a dollár leértékelésével visszacsalogathatja a befektetőket.
Ennek szándékos (vagy véletlen?) következményeként az a nyereség is lenullázódott, amit a Kínához hasonló országok a több ezermilliárd dollár értékben felvásárolt amerikai kincstárjegyeken egyébként nyertek volna.
Ezermilliárd dollárnál sokkal kevesebbért is robbant már ki háború, de igazából a nyereségnél fontosabb szempont a BRICS országok gazdasági szuverenitásának fenyegetettsége.
A dollár leértékelése valós és közvetlen hatást gyakorol a BRICS országok gazdaságaira, hiszen ezáltal termékeik relatív ára emelkedik, így kisebb árréssel és nehezebben értékesíthetők.
Ily módon a BRICS országok fizetnek az Egyesült Államok és Európa gazdasági gondjaiból és adósságából eredő következményekért, miközben saját gazdaságuk tönkremegy. Mostanra telt be a pohár és Kína ennek erőteljesen hangot is ad.
Kína többször kijelentette, hogy a megoldáshoz az Egyesült Államok nemzetközi felügyelet alá helyezése és egy globális valuta bevezetése szükséges, mivel a gondok egyik forrása az USA adósságából és a valuták újraértékeléséből erednek.
Az utóbbi hónapok során egyre több figyelmet kapott az USA és Kína közötti valutaháború, amelyben az Egyesült Államok saját burka védelméből kövekkel dobálja Kínát és azzal vádolja, hogy manipulálja saját valutáját.
Barack Obama igen képmutató módon egy végrehajtási utasítást is aláírt egy olyanügynökségközi kereskedelmi hatóság felállításáról, amelynek fő feladata betartatni Kínával a kereskedelmi szabályokat.
És akkor még nem is beszéltünk a ritka földfémek körül kialakult kereskedelmi háborúról.
Mindeközben csak kevesen figyelnek Afrikára, ami központi szerepet játszik a BRICS támadásban. Dél-Afrikában például minden erejükkel azon vannak, hogy bevezessék a kínai valuta, a renminbi használatát a nemzetközi kereskedelem fizetőeszközeként a feltörekvő piacok számára. A program egyelőre a kísérleti fázisnál tart, de a végső terv szerint ebből emelkedne ki az új globális „szuper szuverén” valuta.
Reményeik szerint ez az új valuta meggyengítené a dollárt és ezen keresztül megtörné az Egyesült Államok politikai és gazdasági helyzetét és azt a képességét, hogy akaratát ráerőszakolja a világ többi részére.
Egyértelmű, hogy az Egyesült Államok tisztában van ezzel a törekvéssel és az AFRICOM-on keresztül már évek óta próbálja visszaverni a támadást. Ez félreérthetetlenül látható abból, ahogyan az USAFRICOM megpróbálja felfegyverezni az egész afrikai kontinenst, hogy visszaverje Kína gazdasági beavatkozását.
A fentiek mérlegelése közben ne felejtsük el, hogy az utolsó, 1930-as valutaháború, a világ eddigi legnagyobb háborújával, a II. Világháborúval ért véget.


Ukrajna háborúra készül, Soros szerint ez rossz lépés



russia-ukraine-war-660x330A jelenlegi ukrán vezetés nem fogadja el a krími referendum eredményét és nem hajlandó kivonni csapatait a félszigetről. Ehelyett inkább háborúra készül. A Krím a mi területünk és az is marad,”mondta Ihor Tenyuh védelmi miniszter az ukrán Krízisközpontban tettnyilatkozatbanAz ukrán erők maradnak [a Krím félszigeten], amíg valamennyi feladatukkal nem végeznek.”
Az amerikai kedvenc Vitali Klitschko is megerősítette, hogy a csapatok maradnak, egy március 16-án elfogadott és március 21-ig tartó átmeneti békemegállapodásra hivatkozva, ami szerint az ukrán katonák szabadon mozoghatnak a félszigeten. Tenyuh szerint az oroszok eddig tiszteletben tartották ezt a megállapodást. Az ukránok pedig arra használták, hogy csapatokat küldjenek a területre.
Olekszandr Turcsinov jelenlegi ukrán elnök elmondta, hogy országa mindent megtesz a háború elkerülésére, de kijelentette, hogy a háborús veszély valóságos… Megerősítjük védelmi képességeinket. Ukrajna készen áll, hogy megvédje területét.”
Az ukrán parlament, a Rada 6,7 milliárd hrivnyát (600 millió dollár) irányzott elő az ország katonai erőinek megerősítésére és mobilizálására egy esetleges háborúra való felkészülés részeként. A KyivPost-nak nyilatkozva Tenyuh azt mondta, hogy a mobilizáció célja a teljes katonai felkészülés.
A hadseregünknek készen kell állnia a harcra,” nyilatkozta Pavlo Petrenko, jelenlegi ukrán igazságügy miniszter. A szükséges pénz biztosítása mellett a kormány 40.000 tartalékost is behívott.
Ez a mi földünk,” mondta Arszenyij Jatsenyuk jelenlegi miniszterelnök egy korábbi beszédben. Az apáink és nagyapáink a vérüket adták ezért a földért és mi egyetlen centiméter ukrán földet sem adunk át. Hadd tudja ezt meg Oroszország és annak elnöke.”
Vasárnap pedig arról beszélt, hogy a krími szeparatistákat törvény elé fogják állítani.
John McCain, aki szombaton Ukrajnában járt, arra szólította fel Barack Obamát, hogy lássák el fegyverrel az országotCsupán néhány ezer katonájuk van, így elsöprő túlerővel állnak szemben Oroszországgal, ha tényleg harcra kerülne sor. Az egyik legsürgetőbb kérésük, hogy lássuk el őket fegyverekkel,” mondta McCain. Én sürgetni fogom a kormányunkat, hogy ezt a szállítmányt minél előbb eszközöljük ki.”
Megszólalt a kérdésben Soros György is. Az index.hu a Daily Beast-et idézve arról ír, hogy Európának úgy kellene segítséget nyújtania Ukrajnának, hogy közben az orosz érdekeket se sértse. Ezzel a véleményével amúgy nincs egyedül. Bár inkább burkoltan, de Angela Merkel nyilatkozatából is az aggodalom hangja érződött, amikor azt mondta, hogy Oroszország rákényszerít minket ezekre a lépésekre a krími szavazással.”Oroszország pedig lehet, hogy kényszerítve érzi majd magát, ha nem is arra, hogy elzárja a gázcsapokat, de mondjuk néhány tucat százalékkal megemelje az árakat.
Soros György pedig természetesen jó alkalmat lát a helyzetben a Világrend továbbépítésére:
Az ukrán válságnak arra kellene ráébresztenie az uniót, hogy tovább kell erősítenünk az integrációt. Ha már reagálunk, fontos, hogy azt a megfelelő módon tegyük: és ez nem feltétlenül szankciók kivetését jelenti Oroszországra, hanem sokkal inkább az Ukrajnának nyújtott valós pénzügyi és technikai segítséget, olyasmit, mint a Marshall-terv európai változata.
Oroszország egy egyre növekvő fenyegetés az unióra nézve, de én hiszek abban, hogy ez össze is kovácsolhat bennünket.


A Marketwatch felmérés szerint most épp 99,9% az esély az idei összeomlásra



Bull-Bear-MarketsForrás: marketwatch.com
A globális kockázatok növekednek. Immár negyedszer frissítjük az ipari vezetők véleményének konszenzusát az összeomlás valószínűségét illetően. A tavaly év eleji véleményekhez képest, amikor a megkérdezett szakértők 87 százaléka látta valósnak a krach kockázatát, a helyzet változott. Akkor Ben Bernanke „fenntarthatatlan lufit” látott, Bill Gross „hitel szupernováról” beszélt, Jeff Gundlach nagy „bumm”-ra számított, Charles Ellis azt tanácsolta, hogy „ne legyenek kötvények a tulajdonunkban”, Nouriel Roubini felszólított, hogy „készüljünk a tökéletes viharra”, Robert Shiller szerint „ismét irracionális jókedv uralkodik”, Peter Schiff szerint az „ítéletnap” valószínűsége megkétszereződött, az InvestmentNews pedig azt üzente 90.000 előfizetőjének, hogy „Tik, tak, bumm!”
Néhány héttel később a krach kockázata már 98% volt, amit a befektetői hangulat ünnepek előtti, hirtelen emelkedése követett. Az Egyesült Államok kollektív tudatának elege lett a „gazdasági guillotine-okkal” rémisztgető Halloween utáni negatívizmusból, így egy héttel később 2014-et már a fellendülés éveként ünnepelték. A Bank of America vezető stratégája ujjongva hirdette, hogy „a bikapiacra kell fogadni”. A Nagy Gatsby lelkület az ünnepekre hangolódott. Még Dr. Doom és Nouriel Roubini is vidám dallamot fújt a tévében: „Globális kilábalás várható, vegyünk részvényeket!” – mondták.
Végül mi történt? A Fed. Rövidtávon Ben Bernanke-t Janet Yellen váltotta, aminek a Wall Street igen örült, azt remélve, hogy a távozó Fed vezér pénznyomtatási mániája már nem ronthatja el év végi bónuszaikat. A Wall Street amúgy is teljesen kimerült az év végére, elege volt a rossz hírekből és az állandó politikai drámákból. Kellett már egy kis szünet.
Hálaadásra az „irracionális jókedv” igazi ünnepi mámorrá alakult. Shiller dübörgő bikapiacot jósolt egészen 2017-ig, 2014-et pedig Katy Perry piacra keresztelték.
Mi a helyzet azonban hosszú távon? Mi vár valójában a piacokra 2014-ben? A világ egyik elég sikeres árutőzsdei kereskedője nemrégiben megerősítette, hogy „valami” komoly dolog van készülőben. Nem egy statisztikailag kimutatható hangulatváltozásra gondolt. Nem is egy középtávú elmozdulásra. Amerika, a világ, szóval mi, egy történelmi változás előtt állunk. Egy paradigmaváltás, vagyis olyan felfordulás előtt, amit a legtöbben csak akkor fognak észlelni vagy (némiképp) megérteni, amikor már mélyen benne leszünk.
Hogy mindez mit jelen? Még több veszteséget? Mennyivel többet? Súlyosabbat, mint 2000-ben vagy 2008-ban? Igen. Ez a Wall Street, a többi tőzsde, Washington és a globális gazdaság számára is sok lesz már. Az ünnepek alapján tájékozódó kereskedők azt nézik, hogy hol áll az S&P 500 vagy a Dow, esetleg, hogy középtávon mi várható áprilisra. A Wall Street rövidtávú gondolkodói az aktuális történések alapján lépnek, legyenek azok negatív vagy pozitív irányúak.
De az említett kereskedő múltja azt mondja, hogy érdemes figyelnünk rá. Jóslatai egybevágnak a felmérésekkel. A mögöttes érvelés pedig egyszerű: Yellen folytatja az olcsó pénznyomtatás politikáját. Tavaly nyáron, amikor még Bernanke volt a főnök, a Wall Street attól tartott, hogy Larry Summers politikája negatívan hatna a bónuszokra. Bill Gross a mennyiségi enyhítés végét akarta, ugyanakkor a piacon emelkedtek. A Pimco veszített, Gross tévedett. Tévedése pedig abból az alapvetően hibás monetáris politikából ered, ami egészen Greenspan-ig és a Reagan-i gazdaságpolitikáig nyúlik vissza.
Most azonban valami komolyabb dologgal állunk szemben, ami ráadásul megjósolhatatlan. Makrogazdasági katasztrófa Kínában? Oroszországban? Politikai dráma, mint amilyen a Berlini fal leomlása volt? Olajháború? Mit látunk?
A felmérések olyasmit mutatnak, mint amiről az előző összeomlás előtt írtunk.
Időkjelei: A világ gazdaságának egyre kevesebb köze van a valósághoz. Ahogy azt a fenti cikk is szemlélteti, egyikünk sem látja előre, hogy pontosan hogyan alakul a helyzet és mikorra várhatók tényleg világmegváltoztató események a pénzvilágban, de azt tudjuk, hogy a világkormány által megvalósításra kerülő béke és bőség előtt az elitnek káoszra és súlyos szegénységre van szüksége.
Az előző szavazás még nem zárult le, úgyhogy továbbra is lehet jelezni, hogy ki mit gondol erről.



Russell szerint 2014 lesz az év, amikor kitör a balhé



Forrás: Business Insider
Richard Russell veterán technikai elemző és a Dow-Elmélet Levelek szerzője soha nem rejtette véka alá a piacokról alkotott véleményét.
Meglepő módon a részvényvásárlást támogatja, igaz azért, mert úgy gondolja, hogy a piacteljes lufi-üzemmódban fut. Mindez persze teljesen beleillik az általa is jósolt, elkerülhetetlennek vélt összeomlás kontextusába, amiről évek óta rendszeresen ír.
Legutóbbi hírlevelében kifejtette, hogy a helyzet 2014-re elérheti a forráspontot.
King World News számára adott interjúból:
Én úgy gondolom, hogy félre kell állni és nézni, ahogy a történelem eseményei folynak a szemünk előtt. Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy ez lesz az év, amikor kitör a balhé. Az ösztöneim azt súgják, hogy aranyba kell fektetni és imádkozni, hogy jól alakuljanak a dolgok. Azt hiszem, hogy az év egyik legfontosabb témája a felső 1% és a többi ember vagyona közötti szakadék lesz. A következő vitatéma pedig az lesz, hogy a számítógépek és robotok átveszik a közép- és alacsonyabb osztálybeli munkások helyét.
Úgy látom, hogy egy bikapiac utolsó fázisánál tartunk. Szerintem ez a hosszú bikapiac robbanásszerű izgalommal zárul majd, ahogy az árak hihetetlen magasságokba emelkednek. Még nem értünk el ide, de a trend felfelé mutat. Még nem láttuk a szárnyalás csúcsát. Azt hiszem, ettől a ponttól az események felgyorsulnak és lerövidül az idő. 2014 egy pokoli évnek bizonyulhat.
Russell azt gondolja, hogy a Fed által létrehozott adósságteher halálra ítélte a dollárt. Ezért részesíti előnyben az aranyat.
Taktikája nem tükrözi a piaci szakértők által képviselt konszenzust, azonban hűen tükrözi az egyre növekvő számú piacfigyelő véleményét, akik szerint a javulni látszó gazdasági és piaci feltételek süllyedő alapokon nyugszanak.
Russell a következőket mondta még:
Rejtély, hogy mennyi tételt lehet manipulálni – az arany, a rövidtávú árfolyamok, kötvények, a hosszú távú árfolyamok, az értéktőzsde, a dollár, a fogyasztói árindex, a gazdaság. Ezek közül valamennyivel játszanak. Az egész helyzet fenntarthatatlan. Valahol elenged majd a ragasztó és szerintem ez a dollár lesz. Eközben az adósság csak nő, szinte minden területen. A Fed 4000 milliárd dollár értékű különböző kötvényen ül. Számomra felfoghatatlan, hogyan tudnának ettől megszabadulni.
Összességében a Fed folyamatos dollárgyártása likviditási lavinát gerjeszt és ez a likviditás egyre magasabbra srófolja a tőzsdét. Ezt a hihetetlen szárnyalást már nem lehet letagadni. Olyan, mint amikor egy gyerek építőkockákat rak egymásra, míg végül az utolsó kocka ledönti az egész építményt. Ebben a történelmi emelkedésben az értékeléseket nem veszik figyelembe.
A fenntarthatatlan dolgoknak egyszer csak vége szakad. Az Egyesült Államok adóssághalmozása fenntarthatatlan. A tőzsde azonban nem törődik ezzel. Egy pszichológiai szárnyalás folyik, amit nem lehet letagadni.
Szerintem 2014 főcím lesz az Egyesült Államok történelmében.

Netanjahu felszólította az izraeli hadsereget, hogy készüljön az Irán elleni esetleges támadásra



bibi redline_1Forrás: zerohedge.com
2013-ban Szíria volt terítéken, amikor az Egyesült Államok által megrendezett egész sor provokációt követően a katonai akció szinte elkerülhetetlennek látszott, amit azonban Putyin az utolsó pillanatban meghiúsított.
2014-ben Ukrajna következett, ahol (ismét) az amerikai külügyminisztérium és Victoria Nuland által szervezett elhúzódó kampány eredményeként végül a már hagyományosnak számító puccs (lásd: Egyiptom és Líbiaesetét) meghozta a kívánt eredményt, azonban végül ismét Putyin került ki győztesen, szinte egyetlen lövés nélkül csatolva országához a stratégiai fontosságú Krím félszigetet.
Tehát miután Putyin kétszer is túljárt az USA eszén, ideje megpiszkálni a régi geopolitikai sebeket, amelyek közül talán Irán a legérzékenyebb. És ki más lenne a legalkalmasabb a feladatra, mint Izrael.
Haaretz a következőket írja:
Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Moshe Ya’alon védelmi miniszter felszólították a hadsereget, hogy készüljenek fel az iráni nukleáris létesítmények elleni esetleges katonai támadásra, amelynek költségei legalább 10 milliárd sékelt (651 milliárd forint) tesznek ki az idei évben, a nyugat és Irán között folyó tárgyalások ellenére, áll egy rangidős katonai vezető nyilatkozatában.”
A félreértések elkerülése végett tisztázzuk, hogy milyen előnyökkel jár egy ilyen akció az érintettek számára: több háború több katonai kiadást jelent, ami még több „kitört ablakot” és így magasabb GDP-t eredményez.
Az Izraeli Védelmi Erők terveivel kapcsolatos januári és februári Knesszet bizottsági meghallgatásokon résztvevő három Knesszet tag elmondta, hogy a védelmi költségvetésből 10-12 milliárd sékelt irányoztak elő az Irán elleni támadásra, ami hozzávetőleg megegyezik a 2013-ra jóváhagyott összeggel.
Az Egyesült Államokkal ellentétben, ahol a háborús retorika már művészi vagy mondhatni tudományos szintre emelkedett, Izraelben kicsit komolyabban veszik a dolgokat:
Az Izraeli Védelmi Erők képviselői elmondták, hogy a hadsereg egyértelmű direktívát kapott a kormány politikai képviselőitől (értsd: Netanjahu és Ya’alon), hogy folytassák az iráni nukleáris létesítmények elleni független izraeli támadásra való felkészülést, függetlenül az Irán és a nyugat között folyó tárgyalásoktól, mondta a három képviselő.
Ami pedig a potenciális támadás diplomáciai ürügyét illeti, nem igen kell találgatni, hiszen már három éve ugyanazt használják: megtámadni Iránt, mielőtt az atombombát küld Izraelre, hogy letörölje a föld színéről.
Az Irán és a hat hatalom közötti átmeneti megállapodás megszületése óta Netanjahu számtalanszor kihangsúlyozta, hogy Izrael azt nem tartja magára nézve kötelező érvényűnek. Az elmúlt néhány hét során, ahogy a végleges megállapodással kapcsolatos tárgyalások újraindultak, Netanjahu erősített Iránt célzó retorikáján és ismét az ország atomlétesítményei elleni egyoldalú támadás lehetőségéről beszél.
Barátaim! Azt gondolom, hogy ha hagyjuk Iránnak az Urániumdúsítás folytatását, azzal megnyitjuk az utat az ár előtt,” mondta március elején Netanjahu az AIPAC konferencián. „Ez nem történhet meg, és mi teszünk róla, hogy ne történjen meg.”
Ironikus módon ez alkalommal éppen az Egyesült Államok bizonyulhat Izrael legnagyobb visszatartó erejének, amely az elmúlt hat hónap során valamilyen titokzatos oknál fogva Irán legádázabb ellenségéből egyik legkészségesebb potenciális partnerévé alakult és immár nem lát egyebet az országban, mint piaci frontot (nem beszélve az ott található természeti kincsekről).
Ettől függetlenül az USA is látja, hogy most, miután az ukrán helyzetet látszólag, de legalábbis egy időre hatástalanították, lépnie kell. Éppen ezért kedden, miután Oroszország viszonylag békésen területéhez csatolta a Krímet, az Egyesült Államok nagy nehezen és igen erőtlenül megadta válaszát, felfüggesztetve Szíria washingtoni nagykövetségének és konzulátusainak működését és felszólította az amerikai állampolgársággal nem rendelkező szír diplomatákat, hogy hagyják el az országot. A furcsa időzítésű lépést Daniel Rubinstein, az Egyesült Államok szíriai különmegbízottja, azzal magyarázta, hogy Bashar al-Assad, aki nem hajlandó lemondani posztjáról, tehető felelőssé a szíriaiak elleni atrocitásokért.
Úgy határoztunk, hogy számunkra elfogadhatatlan, hogy az érintett rezsim által kinevezett személyek diplomáciai és konzuli tevékenységet folytatnak az Egyesült Államokban,” mondta Rubinstein, akinek kinevezését hétfőn jelentette be a külügyminisztérium.
Ennek értelmében az Egyesült Államok a mai napon értesítette Szíria kormányát, hogy washingtoni nagykövetségének valamint Troy-ban és Houstonban található tiszteletbeli konzulátusainak működését azonnali hatállyal függessze fel,” áll a nyilatkozatban. (forrás)
Más szóval az Egyesült Államok ismét saját „erkölcsi felsőbbrendűségi” kódexét próbálja ráerőltetni a közel-keleti orosz befolyást képviselő országra, azzal büntetve a Kremlt, hogy kirúgja saját területéről a szír képviseleteket. Putyin valószínűleg sírva fakadt a hír hallatán.
Az egyetlen probléma, hogy mostanra több mint egyértelmű a világ számára, hogy az „amerikai béke” szerkezete csak a saját álomvilágában élő Egyesült Államokra és arra a hét fizetésképtelen államra érvényes, amelyek adósságon alapuló piramisjátéka egyre jobban függ az alacsony kamatokon és ingyen pénzen alapuló központilag megtervezett rezsimtől. Mindenki más számára egyértelmű, hogy provokáció esetén az Egyesült Államoktól leginkább szankciókra és bezárt nagykövetségekre számíthatnak, hogy vezetőik minél előbb visszatérhessenek kedvenc feladatukhoz, a papírvagyon nyomtatásához.






Az NSA több millió számítógépet fertőzhetett meg Facebook-nak álcázva



Azon igyekezetében, hogy minél több felhasználó számítógépén lehessen jelen, az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal több millió gépre telepíthetett rosszindulatú szoftvert (malware) a Facebook közösségi oldalnak adva ki magát.
Bizonyos esetekben az NSA hamis Facebook szervernek adta ki magát, csapdának használva a közösségi oldalt, hogy ezáltal megfertőzhesse a célszemélyek számítógépét, hozzáférve a merevlemezen található fájlokhoz,” írja az Intercept nevű oldal, az Edward Snowden által közzétett legújabb dokumentumokra hivatkozva.
Más szóval a hivatal spam emaileket küldött szét, amikhez olyan kártékony szoftvert csatolt, amely képes a megfertőzött számítógép mikrofonján keresztül hangfelvételeket, a webkamerán át pedig képeket készíteni. A hivatal által használt hekker eszközök kibertámadások indítását is lehetővé teszik, megakadályozhatják fájlok letöltését vagy bizonyos weboldalak elérését.”
A Facebook trükköt a hivatal Kvantumkéznek (Quantumhand) nevezte el és első körben „néhány tucat célon” tesztelte, mielőtt 2010-ben szélesebb körben is bevetette volna, áll a dokumentumban.
Az eredetileg nehezen elérhető célpontok megfertőzésére készült program, ami 2004-ig hozzávetőleg 100-150 gépet érintett, akár több millió számítógépbe is bekerülhetett a TURBINE nevű automata rendszer segítségével. A dokumentumokból kiderül, hogy a TURBINE lehetővé tette a hivatal Személyre Szabott Hozzáférési Egységének (TAO), hogy hatalmas mennyiségű számítógépet fertőzzön meg vagy tegyen tönkre.
Ryan Gallagher az Intercept munkatársa és Glenn Greenwald a következőképpen írják le ezeket a rosszindulatú szoftvereket:
Az UNITEDRAKE nevű eszközt számos bővítménnyel kiegészítve lehet használni, ami lehetővé teszi a hivatal számára, hogy átvegye az irányítást a megfertőzött számítógép felett.
A CAPTIVATEDAUDIENCE nevű bővítmény például a célkomputer mikrofonja felett veszi át az irányítást és rögzíti a közelben zajló párbeszédeket. A GUMFISH pedig fényképeket készít a webkamera segítségével.
A FOGGYBOTTOM az online tevékenységek előzményeit naplózza és összegyűjti a bejelentkezési információkat, jelszavakat és email fiók adatokat. A GROK a billentyűleütéseket rögzíti, a SALVAGERABBIT pedig kivonja a megfertőzött géphez kapcsolt hordozható meghajtókon található adatokat.
A dokumentumokból az is kiderül, hogy a vírusok némelyike megakadályozza, hogy a célszámítógép titkosító szoftvert használjon az internetes tevékenység vagy az email üzenetetek védelmére. A rosszindulatú szoftvereket bevető erőfeszítések összességét az NSA dokumentum a „Háló birtoklása” (Owning the Net) programnak nevezi.
Facebook tagadta, hogy tudna a programról és azt állítja, hogy az oldal ma már védve van az ilyen jellegű támadásokkal szemben.
Matt Blaze a Pennsylvania Egyetem megfigyelési és kriptológia tanszékének szakértője a következőket monda:
Amint ezeket a képességeket beépítjük a rendszer infrastruktúrájába, a szoftverfejlesztő és biztonság technikus azt mondja bennem, hogy ez ijesztő. Mindegy mit mond az NSA arról, hogy hogyan akarja ezeket az adatokat használni. Honnan tudjuk, hogy a rendszer megfelelően működik, és csak azokat célozza, akiket az NSA kiszemel? És ha megfelelően működne is, amit kétlek, hogyan tudják kontrollálni?”
Az NSA a következőket reagálta a hírre:
Az ilyen jellegű felderítést kizárólag akkor alkalmazzuk, ha külföldi felderítési vagy elhárítási erőfeszítéssel állunk szemben.”
És ezt el is higgyük?



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése