2014. március 5., szerda

Hírháló 2014 – ben XX.



Hírháló 2014 – ben XX.

Ma Ukrajna , holnap talán hazánk .

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."

(János evangéliuma 8.44)




Ingatlanspekulációs háború? Az Izrael-körüli és ukrajnai háborúskodás is egy több mint 100 éves ingatlanspekuláció kelléke?


1. 1910-ben közzétette az Alliance Israelitée, hogy a világ vagyonos zsidói összeadják a pénzt Magyarország és Galícia nem zsidó lakosai kiűzéséhez, eltüntetéséhez és országaik "kizárólagos zsidó tulajdonba vételéhez".
2. Trianonnal megbontották Magyarország területi egységét és a magyarok ellenfeleivé tették a "Magyarország szétszakítási zsákmányból" részesített szomszédos államokat.
3. Előbb a kommunista zsidók megszerezték a magyar területek feletti rendelkezést, majd a gyermekeik a rendszerváltás alkalmával magánvagyonukká tették, megszerezték azokat.
4. Az Antal kormány megengedte, hogy a külföldiek Magyarországon telephelyet létesítő cégei tetszés szerint vásárolhassanak magyar termőterületeket és egyéb ingatlanokat.
5. Pozsgay Imre (állítólag) megígérte Izraelben, hogy Ukrajnából majd áttelepülhet Magyarországra 1 millió zsidó.
6. Előbb Kissinger, majd később mások is hangoztatni kezdték, hogy Izrael már nem sokáig tartható fenn.
7. Az Izraeli elnök elkezdte nyilvánosan is hirdetni, hogy Izrael felvásárolja Magyarországot is.
8. Magyarországon elkezdődött a stratégiailag fontos ingatlanok izraeliek által felvásárlása.
9. Megkezdődött az izraeliek részére felajánlható lakóparkok létesítése.
10. Az EU vezetők megállapodtak az Izraeli vezetőkkel, hogy Izrael és az EU országainak cégei egymáshoz korlátozatlanul ("liberalizáltan") betelepülhetnek.
11. A jelenlegi kormány elfogadtatta az országgyűléssel az izraeli cégek Magyarországra liberalizáltan betelepülését.
12. Mivel Izrael körül egyre több a kiszámíthatatlan végkifejletű háborúskodás, az izraeliek fontolgatni kénytelenek a cégeik és családjaik Magyarországra áttelepítését, menekítését.
13. Ukrajnában is fokozódik a kiszámíthatatlan végkifejletű háborús feszültség, és emiatt az ukrajnai zsidók is fontolgatni kénytelenek a cégeik és családjaik Magyarországra áttelepítését, menekítését.
14. A magyarországi ingatlanfelvásárlók nagy haszonnal eladhatják a (kiprovokált) háborúk miatt életveszélyessé vált (tett) Izraelből és Ukrajnából menekülni kényszerülők számára a kivándorolt, kipusztult, bankok által csődbe juttatott magyaroktól olcsó végrehajtási áron felvásárolt ingatlanokat.
15. Az izraeli cégek tulajdonosai a cégük által bérelt, ill. megvett magyarországi termőföldek és egyéb ingatlanokat átírathatják itt született magyar és vagy kettős (izraeli-magyar, ukrán-magyar stb.) állampolgár gyerekeik és egyéb zsidó rokonaik tulajdonába.
Verőce, 2014. 03. 02. Tejfalussy András
****************************************************************

A RUSSISCHEN INVALIDEN 1910.dec.3o. 285.száma



Tények és dokumentumok
/Ebben jelent meg az A l l i a n c e  I s r a e l i t é e  f e l h í v á s a, amelyet magyar lapok is közöltek. A Weimarer Hist.-Gen. Taschenbuch, S. XII., fordítása szerint:/
"Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galiciát és Magyarországot.
E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek, fáradozzatok, hogy minden keresztényt elűzzetek és teljesen urrá legyetek rajtuk. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elegendő anyagi eszközötök, a párisi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra a szövetségünk máris gyűjtéseket rendez, és az adományok váratlan bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galiciai és magyarországi területeket a galiciaiak és a magyarok kezéből kiragadjátok, és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összegeket áldoznak, s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessük."
     
É S  A  F O L Y T A T Á S  (? !)
Az 1989.március 15-i "r ó z s a d o m b i  p a k t u m". /Aláírói: Antall József, Boross Péter, Göncz Árpád, Horn Gyula, Paskai László, Pető Iván, Zoltai Gusztáv a "magyarok", a távozó szovjet hadsereg tábornoka, a szovjet titkosrendőrség ezredese, az am.követség első titkára, a CIA egyik tisztje, az izr.titkosszolg. egyik képviselője, mint "végrehajtók".
1. A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása M.o-ról.
2. A SZU kárpótlása a hátrahagyott értékekért és javakért.
3. Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése a SZU és M.o. között.
4. Mindennemű szovjetellenes tevékenység megakadályozása.
5. A határok kölcsönös megnyitása a SZU és M.o. között.
6. A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése.
7. A volt kommunista titkosszolgálat, határőrség és rendőrség megvédése az esetleges megtorlásoktól.
8. A megbízható volt kommunisták indítása más pártokban a választásokon.
9. Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.
10. Az igazságszolgáltatás megtartása - " - " -
11. Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás, szervezkedés megtorlása.
12. A jobboldali, vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.
13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek, azokon nem lehet változtatni.
14. Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigráns személyekkel, szervezetekkel, csoportokkal.
15. A románok, jugoszlávok és szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot.
16. Az 1956-os eseményeket mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani, és csak azokat szabad szóhoz juttani, akik ezt így értelmezik.
17. A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.
18. A SZU az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását M.o-on, az Egyesült Államok viszont megerősíti gazdasági befolyását a magyar életben.
19. M.o. teljes garanciát ad a m.o-i nemzetiségek elvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására.
20. M.o. teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháborúban elszenvedett veszteségeiért.
/Létezik még valahol a 21, 22, és 23.pont is !/
Forrás: li2 - szmm
****************************************************************

Kárpát-medence a földi paradicsomkert / Betelepítés


2008.12.12, 22:24 
Nemzeti Hírháló
Kárpát-medence a Földi paradicsomkert, az itt élő népek számára menedékhely, a fennmaradás záloga
Gondolatok a Kárpát-medencéről, melyeket elhallgatnak, félremagyaráznak, elferdítve tanítanak.
2. rész - Betelepítés
Központi szerep:
A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése pontosan Európa közepe. Az égtájakat figyelembe véve teljesen mindegy, hogy egy átutazó milyen irányból jön és milyen irányba folytatja útját. Ezt a területet központi helyzetéből adódóan mindenképpen érintenie kell. Vagyis mi jelentjük Európa közepét és nem Brüsszel. Nekünk nincs miért az ún. Európához fölzárkózni. A múlt és a jelenkori történelem azt bizonyítja, hogy mindig idegen népeknek volt és van szüksége erre a területre, az itt lévő tudásra és nem fordítva!
Az energiaközpont:
A Nasa kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy Földünk élőlény, melynek a szív csakrája a Kárpát-medencében található.
A Föld 7 energetikai központja közül a Pilisben található a Föld szívcsakrája.
A kozmoszból ide érkezik az az energia, melyet a szívcsakra (valóban szív formájú) továbbít és pumpál szét a Föld egész területére. Így tudja ezt minden ősi, magas kultúrával rendelkező nép is. Központja Dobogókő, mely a szakrális beavatás központja. A középkorban a Pilis olyan védett és zárt területi rendszert alkotott, melybe idegen be nem hatolhatott, a bejárás tiltott volt.
A dalai Láma 22 évvel ezelőtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak energiaközpontot védő szerepük van.

Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években leírta:
Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát. Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak.
Murád szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak.
Vagyis, akié az energetikai központ, az a világ ura.
Bonfini, Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe.
A középkorban úgy emlegették Magyarországot, hogy itt a leggazdagabb a föld, bő a hal áldás, nagymennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló.
A hazánkat örök idők óta jellemző gazdagság ma is fenn áll. A bőséget jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport élvezi. 2006 tavaszán a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa közé tartozik! Ezt a hatalmas mértékű jövedelmet mi nem az olaj kitermelésének búsás hasznából értük el. Ez az előkelő hely a magyarság kemény munkájának eredménye.
A hazánkra jellemző kedvező adottságok miatt nem véletlen, hogy a történelem során folyamatosan a Kárpát-medence volt mások számára a megszerzendő és vonzó földterület.
Nagy Sándor hódító hadjáratának célja valószínűleg a Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt. A Pilisben akarta felépíteni a Nap palotáját. Tudta, hogy a Kárpát-medence megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává válhat. Szerencsénkre nem ért célba, útközben meghalt.
A tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind ugyanezzel az irigységgel és sokszor gyűlölettel gondolkodtak és cselekedtek földünk megszerzése érdekében. És ez ma sincs másképp, a helyzet semmit nem változott.
Trianon átkaként megszüntették a királyságot, az ősi földeket a nemességtől elkobozták, majd államosították. A parasztság földön futóvá vált. Az egy kézbe került állami földeket ezt követően könnyű volt (az elaltatott és elvakított néptől) privatizálni, kiárulni.
Privatizálás:
A jelenlegi kiárusítással végleg ki akarják húzni lábunk alól a talajt, a magyar anyaföldet. Az idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és minden fontos, központi intézményünk irányítását.
Ma a magyar föld megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik. Ami nem kerül a privatizáció kalapácsa alá, azt az idegen tulajdonban lévő bankok szerzik meg a föld jelzálog terhelésével. Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek hitelfelvételre, majd a minél nagyobb munkanélküliség és elszegényedés miatt egyre többen kénytelenek megválni földjüktől és azt az idegenek kezébe átadni.
A gazdák fizetésképtelenségük esetén elveszítik földjeiket, melyet őseink vérükkel védtek és arról soha, semmilyen körülmények között nem mondtak volna le.
2006 őszén a gazdákkal megkötött szerződések ellenére nem vették át a megtermelt kiváló minőségű gabonát. Ez azt jelenti, hogy a termelők elestek az éves árbevételtől és csődbe, vagy csőd szélére jutottak. Csődhelyzetben pedig a jelzálogterhelés miatt az idegen kézben lévő bankok kaparintják meg földjeiket. Feltételezhető, hogy szándékosan történt szerződésszegés.
A szőlősgazdákat arra buzdítják, hogy vágják ki ősi szőlőültetvényeiket és adják el földjeiket. A termelőket olyan megélhetési nehézségek gyötrik, hogy végső kétségbe esésükben a pénzt választhatják. Ha így döntenek, ezek a földterületek is idegen kezekbe kerülnek.
Az őszi szüret idején, folyamatosan helikopterek köröztek az ültetvények fölött. A gazdát és a segítő rokonságot, a barátokat azzal a felkiáltással büntetik meg, hogy ők munkavállalóknak minősülnek és ezért kötelesek adót fizetni. Ez egy újabb olyan trauma a földtulajdonosoknak, mely a földtől való megváláshoz vezethet.

A parlagfűről elterjesztették, hogy minden allergiás megbetegedés fő okozója, holott valójában "teljesen ártatlan". Helyette bármelyik más mezei növényt is kikiálthatták volna főbűnösnek. Aki földdel rendelkezik, az tudja, hogy bármelyik nap bármikor és bárhol kidughatja fejét a növény a föld alól. Képtelenség egy nagyobb területen folyamatosan ellenőrizni feltűnésüket. Akinél parlagfüvet találnak, az akár több milliós pénzbírságra is számíthat. Ezzel újra elérték céljukat: a gazdák nem bírják a büntetést kifizetni, nem érdemes a földet a nevükön tartani, így megválnak tőle.
Nem, vagy keveset beszélnek az allergia valódi okairól: pl. a vegyszerezett élelmiszerekről (70 %-ban felelős az emberi szervezetben lerakódott mérgekért, ami az allergiás megbetegedések fő oka!), a génkezelt szójáról, a rákkeltő levegőjű városokról, arról a hatalmas mennyiségű kemikáliáról, melyet naponta használ és magára ken az emberiség, ideértve a bőrön keresztül felszívódó ruhaöblítőket, a vegyi parfümöket, dezodorokat, különféle kozmetikai szereket, stb...Ez utóbbi mérgeket naponta, folyamatosan, hatalmas összegeket áldozva reklámozzák, kínálják a kereskedő hálózatok.
Becslések szerint, amennyiben a kiárusítás, a földtől történő el-és megválás, a kényszerűségből történő eladások üteme a közeljövőben a jelenlegi tempóban folytatódik, ill. nő, abban az esetben a megmaradt magyarországi földek többsége rövid időn belül, akár néhány év alatt idegen kézbe kerülhet! A felvásárlások gőzerővel történnek. A magyar lakosság túlnyomó része még ma sem gondolta végig ennek katasztrofális következményeit! Holnap-holnapután a térképek idegen földtulajdont jelezhetnek.
A térképeken a Magyarország feliratot szándékoznak eltörölni!
Ne adjuk oda őseink földjét! Hatalmas árat kell fizetnünk érte!

Vilder Penfild professzor:
A 60-as években a kaliforniai egyetemen a Rockefeller alapítvány megbízásából kutatásokat végzett azzal a céllal, hogy az emberiség génállományában domináns géneket keressenek. Olyanokat, amelyek a többit képesek elnyomni, vagy azok fölé emelkedni és az emberi személyiséget és képességeket meghatározni. Két ilyen gént találtak. Egyik a semita, melynek képviselői a zsidók. A másik meghatározás úgy szól, hogy legjellemzőbb képviselői a Kárpát-medencében élő, magukat magyarnak nevező népcsoport.
Az egyik csoport elnyomó, a másik felemelő képességekkel rendelkezik. A magyarság soha nem volt képes más népek elnyomására. Nem volt célja, hogy leigázzon és elfoglaljon másoktól területeket, hogy kiirtson ezért egész nemzeteket (indiánok...). Nem vette el más népek földjét.
A magyarság alapvető képessége és feladata más népek felemelése. A múltban ez nem jelentett problémát. A jövőben őseink útját járva, az ő példájukat kell követnünk!
Lev Pinszker zsidó orvos írása az 1800-as évekből:
"Ma a zsidók nem léteznek nemzetként, mindenhol idegennek számítanak.....Csak a vak nem veszi észre, hogy a zsidóság kiválasztott népe egyetemes utálatnak örvend, nem tudnak beolvadni egyetlen nemzetségbe sem és ebből következően egyik nemzet sem képes megértést tanúsítani irántuk. A gyakorlati megoldás tehát a saját területén élő nemzet megalakításában rejlik."
A korábbi, megelőző századokban a zsidókat szinte minden országból kitiltották, kiutasították összeférhetetlenségük miatt. Kereskedésük és banki tevékenységük mindenhol az őslakosság uzsorával történő kizsákmányolását jelentette és jelenti a Földön globálisan ma is.
Sir Moses Montefiore:
Az 1800-as évek második felében Angliában hatalmas karriert befutott zsidó üzletember a világban szétszórtan élő zsidókat az "ígéret földjének" elfoglalására ösztönözte. Az Izraelita Világszövetség felhívása a következőkről szólt:
"Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti zsidó testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot birtokba vehessétek, hogy minden keresztényt elűzzetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elég anyagi eszközötök, párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra szövetségünk máris gyűjtéseket rendez és az adományok bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és a magyarországi területeket kiragadjátok a keresztényektől, s azok kizárólag zsidó kézbe kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek."
Fentiek szerint mi birtokoljuk az " Ígéret földjét !"
Ezt követően a háttérhatalom irányításával tömeges zsidó emigráció indult hazánk felé földet és hont foglalni. A Dohány utcai zsinagógát 1859-ben felavatták. A beözönléssel együtt járó szellemi leigázás, az erkölcs porba tiprása is megindult.
Istóczy Győző említi, hogy a zsidók létszáma átlagban minden 30 évben megkétszereződik. Az 1869/70-es népszámlálás szerint 553.641 zsidó élt Magyarországon. (2007 ?) Világosan látta az országhódítást : "A nem zsidó lakosság fogyása..."...." az ország vagyona lépésről-lépésre, fokról-fokra mindinkább kicsavartatik a mi kezeink közül...."
A II. világháború idején a Kárpát-medence a zsidóknak Noé bárkáját jelentette. Horthy védelmet biztosított a számukra, nem adta ki őket a németeknek. Európa országaiból százezres nagyságrendben menekültek hazánkba, a biztonságot nyújtó területre az üldözött zsidók. Létszámuk a világháborút követően nem mutatott jelentős veszteséget.
Magyarország a zsidó népirtás vádja miatt mégis tetemes kártérítést fizetett és fizet a mai napig is a részükre.
A világháborúk egyértelműen segítették Európa júdaizálását. Ma a történelem könyvek ennek éppen az ellenkezőjét tanítják és állítják.
Máté Imre :
"Az iskolákban nem okvetlen az igazságot tanítják, hanem amit el akarnak hitetni."
Baruch Levi rabbi Marxhoz írt leveléből részlet:
" A zsidó nép -egészében véve- a saját Messiása lesz. Uralkodni fog az egész világon, össze fogja olvasztani az emberi fajokat, meg fogja szüntetni a határokat (lásd EU), és el fogja távolítani a monarchiákat (királyságok megszüntetése), melyek az önkényesség védőbástyái. Egy világköztársaságot fog berendezni, amely végezetül minden zsidónak polgárlevelet fog adni. Ebben az új szervezetben Izraelnek az egész világon szétszórtan élő gyermekei, akik ugyanahhoz a fajhoz tartoznak, akik ugyanazt az áthagyományozott nevelést kapták, mindenhol ellenállás nélkül vezetőkké lesznek. ...Így fognak beteljesedni a Talmud ígéretei, melyek szerint, ha eljön a Messiás ideje, a zsidók az egész világ vagyonát kezeikbe fogják kapni."
Izrael:
Földje alkalmatlan életterület, terméketlen és száraz, az ivóvíz ellátás rendkívüli nehézségeket okoz. A zsidók XX. szd. elején történt bevándorlásával, területfoglalásával elindult harc napjainkig elhúzódó, véres háborúkhoz vezetett. A háború kezdetétől eltelt néhány év alatt a jelen időkig, közel már az 1 millió áldozat száma. A háború fenntartása dollár milliárdokba kerül. Ezt a fedezetet főként Amerika pénzügyi háttere biztosítja, mely miatt az ott élők egyre nagyobb gyakorisággal lázadnak.
Sem az életterület nem megfelelő, sem anyagilag nem fedezhető hosszú távon az ott élő zsidóknak a létfenntartása. Csurka István már rég megírta, hogy az izraeli háború feneketlen mélységű költségvetésébe bizony a magyar Ft-ból is jócskán jut. Azaz, a magyar népet is megsarcolják hadi céljaik megvalósítására. Hol is vannak a költségvetésből hiányzó milliárdok, melyekkel soha, senki nem tudott elszámolni?!
A palesztínai letelepítés és az ott kirobbantott háború a valóságban csak látszat akció. A valós cél a világ felé a figyelemelterelés a Kárpát-medence elfoglalásáról és megszállásáról.
MTI: Népszava (2007.12.05.):
"A budapesti zsidóság szokatlan újjáéledéséről, a Párizs és Moszkva közötti legnagyobb zsidó közösség lendületes fejlődéséről közölt cikket a Los Angeles Times. Több zsidó élte túl a második világháborút és maradt Magyarországon, mint Közép-Európa más részein. A magyar főváros zsinagógáit, köztük a világ második legnagyobb zsinagógáját mozgalmas élet jellemzi, zsidó iskolák, kiadványok, weboldalak és blogok működnek. Valóságos reneszánszát éli a hetedik kerületi történelmi zsidónegyed, a zsidó háromszög. Budapesten működik a Ronald S. Lauder Alapítvány által a zsidó identitás előmozdítására Európában létrehozott 40 iskola közül a legnagyobb."
Betelepítés:
A közelmúltban hazánkban nyilvánosságra hozott betelepítési terv és a milliós-több milliós nagyságrend valós információ. A keletről érkezőkre való hivatkozás miatt sokan, túlnyomóan csak a kínaiakra gondolnak és ez eltereli a figyelmet arról a fajról, melynek betelepítése már megkezdődött.
Az 500.000 zsidó betelepítésére vonatkozó megállapodást Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Hiller István, Dávid Ibolya, Áder János, Pokorni Zoltán és Kovács László Izraellel 2004. április 14-én aláírta. (A szélsőséges izraeli Likud: a Fidesz testvérpártja) Jelenleg ennek a számnak többszörözése a tényleges terv. A milliós nagyságrend erről szól. Szó nincs arról, hogy itt bárki is a magyarság 50 év múlva esedékes nyugdíjellátását akarná megoldani az újonnan betelepítettek munkájából. A 2007-es betelepülési törvény szabad utat biztosít ezeknek a bevándorlóknak. Az erdélyi magyarság mégis ki van zárva, számukra különböző előírásokkal gátolják és nehezítik a betelepedést.
Népirtás:
Ahhoz, hogy ma idegen népek letelepedéséhez alkalmassá váljon ez a terület, az őslakosság számát különböző megszorító intézkedésekkel, konvergencia programmal, a gazdaság, az egészségügy teljes romba döntésével csökkenteni kell. A hiányt a betelepítendő idegenek fiatal generációjával szándékoznak feltölteni. Horn Gyula és a jelenlegi kormány is nyilvánosan kijelentette, hogy a Kárpát-medencében túl sok a 10 millió magyar. Senki ne ringassa magát abban a tévhitben, hogy az Unió majd megvéd minket. Akinek még nem tűnt föl, az gondolkodjon el azon, hogy az uniós zászlóban található sárga csillagok kiket jelöltek a II. világháború során. És jelen esetben tekintsünk el attól, hogy 5, vagy 6 ágú csillagról van szó. Ma az Uniós zászló jelképeként sárga csillagok egész sora körvonalazódik ki.
A történelem során a vörös csillag a származásuk szerinti zsidó vezetők jelképe volt: Sztálinnak, Leninnek....Rákosinak, Kádárnak.... Az általuk képviselt és irányított szocializmus szerény becslések szerint is, az eddigi legnagyobb népirtás a világon, mely legalább 100-150.000 millió áldozatot követelt!
Az elmúlt években az ország egész területén, gombamód szaporodnak és jelenleg is teljes erővel történnek a lakópark építések (túlnyomóan izraeli tulajdonban), melyek többsége eddig üresen állt. Az itteni lakosság sem számában, sem anyagi helyzetét illetően nincs abban a helyzetben, hogy ezeket az épületeket benépesítse. Ezek az építkezések egy pontos terv alapján, egy idegen faj részére, új életterületként szolgálnak majd.
Tel Avív:
Az idei évben óriás plakáton szólítják fel a zsidó lakosságot. A Lánc-híd színes fotója mellett a következő szöveg áll: Gyertek az új hazába! Azaz Magyarországot a sajátjuknak tekintik, az ottani lakosságnak úgy hirdetik, hogy a mi hazánk már az ő tulajdonuk az ő birtokuk és új hazájuk. És ebben az a szomorú, hogy a tulajdonviszonyokat, a birtokviszonyokat, a fő pozíciókat tekintve valóban átvették az ország irányítását és ezt hagytuk, sőt egyesek meg is szavazták!
"Olyan szekeret tolunk, mely minket akar elgázolni !"
Simon Peresz:
Izraeli miniszterelnök 2007. október 10-én a Telavivi Hilton szállóban egy kereskedelmi összejövetelen kijelentette: Mára az izraeli gazdaság olyan hatalmas eredményeket ért el, hogy az izraeliek többek között fölvásárolják Magyarországot.http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=video&v=303&kat=19
Tervek:
Az elkövetkező 15-20 évben több millió zsidó, továbbá kínaiak betelepítését tervezik, és a romák számának növelését. Vagyis a tervek szerint 15-20 év múlva az országban izraeliek, kínaiak és a romák tömegei lesznek. Az izraeliek megkapják a magyar állampolgárságot (az erdélyi magyarok pedig nem!), a letelepedési engedélyt és ideérkezésükkor kész lakásokba költöznek. A maradék magyarság pedig az izraeliek kiszolgálásához és eltartásához szükséges.
Néhány évvel ezelőtt tervbe vették Budapest átkeresztelését Judapestre és a vidék sem számíthat jobb helyzetre.
2004-ben, a holokauszt 60. évfordulóján 150,-Ft-os bélyeget adtak ki 3 nyelven. A magyar nyelven kiadott bélyegen a következő szöveget lehet összeolvasni: A zsidó állam Magyarország. Alatta kiegészítésként külön kis bélyeg, melyen a szöveg: Ha akarjátok, nem mese. A bélyeg a bélyegmúzeumban megtekinthető.
Franciaországban és több államban már "kis zsidó ország"-nak hívják Magyarországot. A külföld felvilágosultabb és jobban tudja mi történik a Kárpát-medencében, mint maga a magyarság.
A hazai lakosság még ma sincs tudatában annak, hogy attól, hogy valaki magyarul beszél, még koránt sem biztos, hogy gondolkodása és szíve is magyar. A korábbi betelepülések miatt az új zsidó generációk már itt születtek, tudják, ismerik és beszélik nyelvünket. Bőrük színe is fehér és többnyire nem hangoztatják származásukat. Ezzel tévesztik meg a naív magyarokat.
Természetesen senki nem ítéli el a becsületes munkából élő és nem elnyomó szándékú zsidó közösséget!
Izrael:
Atomfegyverrel rendelkezik, a Közel-Keleten háborút robbantott ki. Uralja a világ pénzügyeit. Kézben tartja és irányítja a Világbankot, az EU-ot és Amerikát.
A gyűlölettörvény megalkotói és alkalmazói. Mindenkinek ajánlott elolvasni a Cion Bölcsek Jegyzőkönyveit! Kapható nemzeti könyvesboltokban, vagy interneten rá kell keresni.
Bibliájuk a Talmud ( lásd az Ószövetséget is), mely más népek gyűlöletén és kiirtásán alapul. Vallásuk gyűlöli a kereszténységet és Jézust, akit ők feszítettek keresztfára. A keresztény templomokat hitük szerint illemhelyként kell használni. A gojok (nem zsidók) barmoknak neveztetnek.
Kegyelmet, kíméletet nem ismernek. Ennek a fajnak szándéka a Kárpát-medence átvétele, a Föld legbékésebb, legjámborabb népének leigázása.
Talmud idézetek:
Zohar 1,160a :
"A zsidóknak mindig meg kell próbálniuk megvezetni a keresztényeket."
Sotah, 12a :
"Egy igaz zsidó pénze értékesebb, mint a saját teste."
Choscen Ham (156,5 Magah) :
"Zsidónak megengedett, hogy üzleteljen egy gójjal, becsapja és elvegye a pénzét. A gójok vagyona köztulajdonnak minősül és azé, aki először megszerzi magának."
Schabouth Hag.6d :
"A zsidók tehetnek hamis esküt."
Abodah Zara 266 :
"A gójok legjobbjait is meg kell ölnötök."
Libbre David 37 :
"....ha a gójok tudnák, mit tanítunk róluk, azonnal megölnének mindannyiunkat."
Milyen jövő vár ránk, ha a fentieket továbbra is közönnyel nézzük és beletörődve elfogadjuk? Valószínű az erőszak és a bűnözés elterjedése. A munkahelyek hiányának fokozódása, tömeges kizsákmányolás, az egészségügyben a még fennmaradt kórházakban az izraeliek védelme mellett a magyarságnak alig jut majd ellátás. Számukra nem munkalehetőséget ígérnek Izraelben. A romákon kívül ránk vár az ő eltartásuk is. Ha mégis dolgoznának, akkor a magyarok veszítik el munkahelyeiket azért, hogy számukra előnyös pozícióban és helyeken előnyt biztosítsanak (Ma már döntően ez a jellemző! Gondoljunk a kíméletlen és zsarnokként viselkedő cégvezetőkre, irányítókra.). Az életben maradó és nem disszidáló magyarságnak a szolganép szerepét szánják. A már agyongyötört magyar lakosságot ez alapjaiban rendíteni meg, minden tekintetben.
És: "Ha valakinek ez nem tetszik, annak el lehet menni ebből a k. országból! "
Mondta ezt az őslakosságnak egy olyan valaki, aki kettős állampolgárként él ebben az országban, a mi hazánkban úgy, mint ahogy a kormány apparátusa is. Intézkedéseik nem a magyarság, hanem származásuk szerinti másik, izraeli állampolgárságuk érdekeit szolgálják. Ezért mindegy, hogy jobb, vagy bal oldalról beszélünk. Rákositól a jelenlegi minszterelnökig minden eddigi miniszterelnökünk eredeti származása zsidó. Lásd cion bölcseit és megérted, hogy mekkora színjátékot űznek saját érdekeiknek és hazánk földjének megszerzése érdekében. Egy kalap alá tartoznak és egy tányérból esznek mindannyian. A kormány tagjainak zsidó származására a Kossuth téri események során hosszú, percekig tartó névsor felsorolásával próbálták a jelenlévők figyelmét felhívni. Ez a médiában botrányos visszhangot váltott ki. Itt nem antiszemitizmusról van szó, hanem a valóság és a tények nyilvánosságra hozásáról. Az igazsághoz minden embernek alanyi joga van.
Magyarország ma a külföldiek számára még mindig a legjobb befektetési lehetőség. A Kárpát-medencében más államokban befektetett tőkéikhez viszonyítva, szinte minden ágazatban a legnagyobb hasznot, bevételt, jövedelmet termeljük mi, a legtöbbet dolgozó és a legtöbb adót fizető magyarok.
A privatizálás eredményeként a külföldiek zsebét "tömjük zsírosra", míg mi nyomorgunk saját kínunkban. Kereskedelmi, pénzügyi központtá váltunk, mely intézmények többsége izraeli kézben van. Több bank van ma Magyarországon, mint a lakosság létszámához viszonyítva bárhol a világon. Ezzel nem a jobb kiszolgálást teszik a részünkre elérhetővé, hanem a maguk számára, saját hasznukra a hatalmas mértékű uzsora kamattal a minél nagyobb "népnyúzást" valósítják meg.
Egy utunk lehet, mely előre visz. Ez a jobb, vagy bal oldal teljes kizárásával, kizárólag a magyarság érdekeinek szem előtt tartásával történhet.
Magyarellenesség:
Tisztában kell lennünk azzal, hogy a lecsatolt területeken folyó és az utóbbi időben felerősödő magyarellenesség nem a véletlen, hanem szándékos uszítás eredménye.
A jelenlegi kormánnyal rokonlelkű osztrák vezetés még mindig nem mondott le a magyar területekről. (Lásd a Habsburgok származását.)
A szlovákok maguknak követelik csonka hazánk északi, hegyvidéki tájait. 2006-ban szlovák vezető nyíltan hangoztatta, hogy tankokkal kell bemenni Budapestre, és porig kell azt rombolni. A magyarverések rendszeresek.
A románok iskoláikban azt tanítják, hogy a Tisza vonaláig Romániáé a keleti országrész. Csaucseszku nyíltan hangoztatta területi igényét. Birtoklási igényüket ma sem titkolják. Az erdélyi magyarság életszínvonala a létminimumon, vagy alatta van.
Délen a magyar lakta falvakba a legsötétebb bőrű, bűnöző réteg betelepítése történik. A magyarok elhagyják házaikat, szülőfalujukból menekülnek.
Itthon a Kádár korszaktól kezdve folyamatos a roma betelepítés. Szándékosan uszítják őket a magyarság ellen. 2006-ban programot hirdettek, mellyel romákat toboroznak kedvező feltételekkel a rendőrségbe. Azaz felfegyverzésük és a magyarok elleni bevetés a valós cél. Az elmúlt évben egy sem jelentkezett, mivel itt a rend és fegyelem elsődleges követelmény. 2007-ben újra meghirdetésre került a pályázat. A magyarverések hazánkban is elszaporodtak, ezeket egy-két kipattanó esettől eltekintve eltusolják.
Nemzetgyilkosság és népirtás:
A lakosság csökkentésére bevezetett néhány módszer példaként:
"Védő"oltások alkalmazása már kicsi, csecsemőkortól kezdve. Ma már több tanulmány foglalkozik azzal, hogy az oltások milyen mértékben károsítják a kisgyermek immunrendszerét és csökkentik saját védekező rendszerének energiaszintjét. Olyan betegségek ellen adják, melyek ma már nem léteznek, vagy előfordulásuk a világ távoli helyein igen ritka. Vagyis a népesség túlnyomó többsége soha életében nem lesz veszélyeztetett, de szervezetét már életének kezdeti szakaszán legyengítik.
Elterjesztették az ingyenes védőoltásokat a megfázásos megbetegedések ellen. Ezeket ingyen adják a gyermekek és a nyugdíjasok részére. A lakosság nincs tudatában annak, hogy a szervezetet ezek az anyagok is nagy mértékben mérgezik és gyengítik. Ha kevesebben élik meg egészségesen a felnőttkort, az kedvező a világuralmi helyzetben lévőknek, az egészségügyi maffiát működtetőknek. A népszerüsítésre a média rendszeresen "szárnyai alá vesz" 1-2 megfázásos esetet, és erre a néhány példára hivatkozva, rémhírként ijesztget azzal, hogy az influenza valamelyik vírusa rövid időn belül megtámadja a teljes ország népességét. Hosszú évekre visszamenően bizonyított, hogy nagy, esetleg néhány áldozattal járó járványok kb. 37 évenként fordulnak elő. De ebben az esetben sem a lakosság kihalásáról van szó! A lábon kihordott, kezeletlen megfázásnak lehetnek szövődményei. Ezek az előfordulások mégis, csak töredékei azoknak a tragikus eseteknek, melyek az oltások mellékhatásai miatt rendszeresen előfordulnak. Lebénulás, egyéb idegrendszeri, vagy más megbetegedés több esetben is előfordult. Azt is világosan lehet látni, hogy a beadott injekciók ellenére minden évben vannak járványos időszakok és megbetegedések. Ezek az oltóanyagok csak 1-2 vírus ellen hatnak, a többi megszámlálhatatlan korokozó ellen nem, tehát alkalmazásuk fölösleges. Az újonnan megjelenő vírusok ellen pedig senkit nem véd meg semmilyen vegyi anyag sem.
A lényeg: az immunrendszer legyengítésére szolgáló vakcinákat az állam ingyen, térítésmentesen biztosítja, az életmentő és valóban gyógyító szerekhez pedig magas, vagy elérhetetlenül drága áron lehet hozzájutni.
Ez az aránytalan árkülönbség jellemzi az élelmiszerek árát is. Minél olcsóbb és minél többet reklámozott egy étel, annál biztosabb, hogy nem emberi tápláléknak való és minél egészségesebb, annál drágább, pl. bio élelmiszerek előállítása.
(Az ingyenesen osztogatott újságokat sem jótékonyságból kínálják. Céljuk a tömeges félretájékoztatás.)
A jelenlegi kormány tudatosan, terveiknek megfelelően, a népesség további csökkentése érdekében 2007-ben jóváhagyta a 18 évet betöltött nők esetén a teljes meddővé tételt. Életük későbbi szakaszában hiába gondolják meg magukat, az már késő lesz.
Divattá tették a csípőnadrágot. Hordása miatt ideje korán olyan nőgyógyászati gyulladások, felfázások keletkezhetnek, melynek eredménye meddőséghez vezethet.
Homoszexuális kapcsolatok előtérbe állítása. Ebből biztosan nem születnek majd gyerekek.
A műtrágyák, különböző ételadalékok nagymértékben rontják a nemző-és fogamzóképességet.
Európában nem véletlenül, hazánkban engedélyezték először az abortuszt. Az utolsó 50 évben 6-7 millió magyart saját magyar anyáink és a társadalom ítélete alapján a nemzet ölt meg. Anyaméhen belül mi magunk irtottuk a magyarságot !!! Ha ez nem így történik, ma legalább 20 millió magyar élhetne a Kárpát-medencében.
Kizárólag az abortuszokra nincs várólista! A gyermekgyilkosságot azonnal engedélyezik, míg az életmentő, pl. szívműtétekre akár több hónapot is várni kell!
Ma az abortuszra a karriert sokszor hozzák föl indokként. Vagyis a pénz, az öncélú siker fontosabbá vált, mint a családépítés. El kellene gondolkozni azon, hogy az esetleg elért anyagi haszontól még soha nem lettek boldogabbak a magyar családok. A minél több pénz megteremtése egyre több időt vesz el a már megszületett gyerekektől. Eredmény a családok tömeges szétesése, felbomlása, a gyerekek depressziója, elzüllése. Ma sajnos, már az alapvető megélhetés biztosításához is lényegesen több, mint 8 órát kell dolgozni, ami a családok felbomlásához vezethet.
Megfelelő tájékoztatással még nem késő a folyamatot megállítani! Kivétel nélkül, minden magyar felelős a fiatalság, az új generáció felvilágosításáért és a nemzet megmentéséért!
A magyarok nem az anyagi gazdagság elérésétől lesznek boldogok! Génjeink nem az anyagi siker elérésére vannak programozva! A magyarságnak más feladatot szánt a Teremtő! Ezért nem érdemes és fölösleges másokon átgázolva, mindenáron az anyagi siker elérésére törekedni.
"Mag"unkra számíthatunk:
És szinte "büntetésként" ?! újból magunk vagyunk, mint a történelem során eddig sokszor és megint csak magunkra számíthatunk. Saját, ütközetképes hadseregre már nem, mivel azt korábban szándékosan leépítették.
A történelem nagyjaitól idézve:
Napóleon megkérdezte Francois Talleyrand-t, hogy mit tegyen a magyarokkal.
Talleyrand válasza:
"Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra és büszkék a múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz! A monarchia idején megvalósították Talleyrand elméletét."
A Székelyek már Attila halálakor tudták, hogy az ország felbomlott egysége kizárólag egy módon menthető meg:
" A nemzet fennmaradásának egyetlen módja, ha nem szakadozunk el egymástól! A jövő csak erős nemzettudattal tartható és valósítható meg."
Zrínyi Miklós: "A magyar, ha mástól vár segítséget, elpusztul!"
József Attila: " Adj magyarságot a magyarnak!"
Gróf Széchenyi István:
"Minden nemzetnek olyan kormánya van, minőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor a nemzet aljas, vagy műveletlen."
Viktor Hugo:
"Magyarország a hősök nemzete. Magyarország az a hősiesség megtestesülése."
A nepáli papok:
2005-ben kijelentették, hogy mindennap imátkoztak a Földért. Most "vajúdik a Föld és a Kárpát-medencében szüli a jövőt."
A nepáli Fehér Királyi Kolostor vezetője magyarországi tartózkodása idején így szólt a magyarokhoz:
"Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhódása az Önök országából fog elindulni. A világ szívcsakrája az Önök országában, a Pilisben található. Ez a spirituális megújhódás már megindult Önöknél!"
A Dalai Láma üzenete a magyarokhoz: http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=video&v=81&kat=13
A XIV. Dalai Lámával Izing Róbert és Janzsó Viktor 2006. 10. 11-én készítettek interjút. " Magyarok! Bár népük nagy múltra tekint vissza, a szabadság és a demokrácia terén még fiatalnak számítanak. A lehetőség mindazon által eljött az Önök számára, hogy kibontakoztassák képességeiket és megmutassák a világnak szellemüket, kezdeményező képességüket. Ehhez azonban az önbizalom elengedhetetlen. Éppen ezért akármilyen nehéz is, bármilyen akadállyal, nehézséggel néznek szembe, nem szabad, hogy elveszítsék a reményt és az elhivatottságukat. Bizakodónak kell maradniuk! Egy tibeti mondás úgy tartja: 9 kudarc 9 próbálkozást jelent. Biztos vagyok abban, hogy egy ilyen nagy múltú nemzet fényes jövő előtt áll. Kérem, dolgozzanak továbbra is keményen és távlatokban gondolkodjanak! Tartsák szem előtt azokat a nemes célokat, amelyek a közös érdekeket szolgálják. Az emberek sokszor - és ez a politikusokra különösen igaz- elvesznek az apró részletekben. Ez nem helyes. Gondolkodjanak távlatokban! Ez az én tanácsom. Köszönöm."
A magyarságnak újra kell értékelnie önmagát és önmagára kell találni. Akkor majd a múlthoz hasonlóan mások igyekeznek felzárkózni ahhoz a kivételes tudáshoz, melyet mi képviselünk.
A fentiek miatt a jelenlegi helyzetből nem a további sopánkodás és nem is a gyűlölet a kivezető út. A nemzetnek változni, alakulni és fejlődni kell. Meg kell találni a helyes, Fényhez vezető utat. Mi, magyarok legyünk a Fény az éjszakában. Fényként világítsuk be a világot, s így teremtsünk új, boldog Magyar Hazát a Kárpátok alatt. Mutassunk utat az emberiségnek! Szarvasi emléktábla:
Bízzunk magunkban és abban, hogy "megtáltosodni" kizárólag táltos nemzet tud. Táltos nemzetről pedig csak a magyarság beszélhet. Merjünk végre nagyok lenni, büszke fővel őseink kitaposott útját járni! Lelkiségünkkel, hitünkkel, igaz magyarságunkkal feltámadni!
"Aki kér, annak adatik, aki zörget, annak megnyittatik, aki keres, az talál!" Itt az ideje az ébredésnek!"
"Minden szerzői jog fenntartva!""Mária Országa" (S. Sós Enikő) 2007. december 8.
Kategória: 2014 március


Kárpátalja többségi népe, a ruszinok



Találatok: 235
Ukrajna válságos napjaiban a magyar nemzet felelőssége a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösséggel szemben megnő. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a mai Kárpátalja többségi népéről, a mai Ukrajnában még kisebbségi státussal sem rendelkező ruszin népről. Felelősen gondolkodó magyar nemzettársainknak ismételten figyelmébe ajánljuk Dr. Popovics Tibor Miklós, a Magyarországi Ruszin Kutató Intézet igazgatójának tanulmányát, amely a Magyarok VIII. Világkongresszusán hangzott el, és teljes terjedelmében olvasható a világhálón: A Szent Korona országa és a ruszinok, mint II. Rákóczi Ferenc fejedelem leghűségesebb népe, „gens fidelissima”.
 
Figyelemfelkeltésként álljon itt egy pár idézet Dr. Popovics Tibor Miklós tanulmányából:
 
A Szent Korona országa, a Szentkorona-tan, a Szentkorona-eszme meghatározó szerepet játszott a ruszin nép, a ruszin etnikum létrejöttének több évszázados, mintegy ezeréves folyamatában.”
 
A lényeg az, hogy a mai ruszinok etnikai keveredés folytán jöttek létre, és a ruszinok őseit elsősorban a magyarok, a magyar állam fogadta be… A ruszinoknak nincs anyaországuk, de nevelőanyjuk mindig a magyar állam volt.”
 
A Szent Korona igenis összefogta a ruszinokat és a többi, a magyarokkal együtt élő népeket.”
 
A több mint ezer éves együttélés során a Szent Korona országában a ruszinok mindenben osztoztak a magyarokkal, mind sikerekben, mind bajban.”
 
Nem véletlen, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelem meghatódva „gens fidelissima”, azaz leghűségesebb népének nevezte a ruszinokat.”
 
A Szentkorona-eszme ruszin és magyar összefogásának szép példája volt a magyarországi ruszinok részvétele a magyarokkal együtt az 1848-49-es szabadságharcban és forradalomban az osztrák elnyomók ellen… Mintegy 20 ezer magyarországi ruszin harcolt a magyarok oldalán az 1848-49-es szabadságharcban és forradalomban.”
 
Az első világháború éveiben a magyarországi ruszinok hősiesen harcoltak a magyarokkal együtt mind az orosz, mind az olasz fronton.”
  
Kárpátalja mintegy 1.250.000 lakosából ma 150.000 magyar és 800.000 ruszin, állítja a ruszin kutató.
 
Kárpátalja XX. századi sorsa hányatott volt: 1920-ban Trianon Csehszlovákiához csatolta, 1939-ben előbb az önálló Szlovákia része lett,
majd nemsokára a bevonuló magyar csapatok elfoglalták és visszacsatolták a Szent Korona országához.
1947-ben a Párizsi béke a Szovjetunióhoz csatolja, majd 1993-ban Ukrajnához került.
Igazi senki földje.
 
 
 
"Kipa a rohamsisak alatt" - zsidó lap az Ukrajnában harcoló izraeli katonákról

A kijevi "felkelők" egyik osztagának parancsnoka a Delta álnevet viselő, negyvenedik éve felé közeledő harcos. Csapatát "a Majdan kéksisakosai" néven emlegetik, bár maga barna rohamsisakot visel, alatta pedig kipát hord - írja a Háárec című izraeli lap cikke alapján a Szombat, tehát ez sem szélsőjobbos összeesküvés-elmélet...

Az izraeli hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó, ukrajnai születésű Delta korábban az izraeli hadseregben (IDF) szolgált. Kiképzést a Givati gyalogsági dandár egyik felderítőszázadában kapott, amit kijevi utcai összecsapások során hasznosított a közelmúltban. Negyvenfőnyi szakaszához néhány további IDF-veterán is csatlakozott. Delta személyazonosságát Mose Azman ukrajnai rabbi is igazolta.
A "kéksisakosok" még januárban szereztek hírnevet maguknak, amikor megakadályozták, hogy a tömeg felgyújtson egy épületet, ahol rendőrök barikádozták el magukat. "A több tucat rendőr 1200 felkelővel nézett farkasszemet. Beavatkoztunk, és tárgyalásokat kezdtünk békés elvonulásukról. Az volt a probléma, hogy a rendőrök nem tehették le a fegyvert, mert az részükről parancsmegtagadás lett volna. Sikerült elérni, hogy magukkal vihessék, és ezzel elejét vettük a felesleges vérontásnak."
A "kéksisakosok" 35 főnyi csapatát öt kiszolgált izraeli katona vezeti. Delta, aki ortodox zsidó, és a Brodi zsinagógába jár, Azman rabbi gyülekezetéhez tartozik, magánéletéről nem nyilatkozott. A '90-es években kivándorolt Izraelbe, és néhány évvel ezelőtt üzletemberként tért vissza Ukrajnába. November végén önkéntesként csatlakozott a "felkelőkhöz", amikor látta, hogy a kormányerők erőszakot alkalmaznak a tiltakozó diákokkal szemben.
"Láttam, hogy a rendfenntartók milyen brutalitással kényszerítik földre a fegyvertelen polgárokat, és ez mélységesen felháborított. Ezután csatlakoztam a felkelőkhöz, minthogy van némi fogalmam a városi harci műveletekről. Néhányan követtek, és egyik pillanatról a másikra fiatalokból, tulajdonképpen még gyerekekből álló csapat élén találtam magam." A többi kiszolgált izraeli katona Delta cselekedetéről értesülve állt közéjük.
Szakaszvezetőként Delta a Szvoboda párt aktivistáitól kap parancsokat. Az ultranacionalista pártot gyakran éri az antiszemitizmus vádja. Tagjai az ellenzéki megmozdulások fő szervezői. "Nem vagyok a Szvoboda tagja, de tőlük kapom a parancsokat. Tudják, hogy izraeli vagyok, zsidó és hogy az IDF-ben szolgáltam. Testvérüknek szólítanak. Az őket érő vádak túlzottak. Inkább az a bajom velük, hogy következetlenek."
Ariel Cohen, a washingtoni központú Heritage Foundation szakértője szerint nem titok, hogy a Majdan ún. fehér szektorának mozgatói a nacionalisták, akik felvették a harcot a különleges kommandóval és orvlövészekkel. A zsidók közül számosan aktív részesei voltak a harcoknak a felkelők oldalán. "Úgy tűnik, nincs ok az aggodalomra, de a Nyugat megítélése nagyban függ attól, hogyan kezeli Ukrajna az etnikai kisebbségeket." Szergej Nariskin, az orosz Állami Duma elnöke aggodalmát fejezte ki ukrán radikálisok antiszemita megnyilvánulásai kapcsán.
Február utolsó hetében ideiglenes kormány alakult több kisebbségi csoport képviseletével. A választások májusban esedékesek. Volodimir Grojszman, Vinnyica város korábbi polgármestere, a regionális ügyek újonnan kinevezett miniszterhelyettese zsidó.
Delta véleménye szerint a Kreml az antiszemita kártyát arra használja fel, hogy lejárassa az ukrajnai forradalmat, amely az országot távolítani igyekszik az orosz befolyási övezettől. "Marhaság. A tiltakozások idején semmilyen antiszemita megnyilvánulást nem tapasztaltam, magam épphogy a követelésekkel azonosulva csatlakoztam a felkelőkhöz. Meg akarjuk mutatni, hogy a zsidók nem közömbösek."
Ugyanakkor Delta anonimitása arról tanúskodik, hogy némiképp kívülállónak tekinti magát. "Ha ukrán lennék, nemzeti hősként kezelnének. De így jobb, ha nem fedem föl kilétemet, mert békében és nyugalomban kívánok élni. Zsidó barátaim már kérdezgetik, ’salom’ helyett ezután ’Sieg heil’-lel köszöntsünk? Ezt nevetségesnek tartom. Időnként mégis azt kérdezem magamtól: mit csinálsz? Ez nem a te sereged. Ez még csak nem is a te országod."
Legerősebben akkor érzett így, amikor egy kemény összecsapás során 12 tüntető halt meg. "Az orvlövészek gumilövedékekkel kezdték, majd valódiakkal folytatták. Barátom golyót kapott a lábába, nem akartam ott maradni az utcakövön. Kimentettem, majd elrendeltem a visszavonulást. A kölyköknek azt ajánlottam, szabaduljanak meg egyenruhájuktól, és meneküljenek. Aznapra elég volt a halottakból."
Mostanában a "kéksapkások" rendfenntartó szerepet kaptak a fosztogatás és vandalizmus megakadályozására a hárommilliós Kijevben, hogy a nagyváros kikerüljön az elmúlt három hónap káoszából.
Delta és Azman rabbi még ennél is fontosabb vállalkozásba fogott: a legsúlyosabb sebesülteket – akik között nincs zsidó – repülőgépen vinnék Izraelbe, hogy ott operálják meg őket. Azman reméli, hogy a következő héten 17 sebesültet sikerül magánadományokból és Ukrajna izraeli nagykövetének segítségével elszállítani.
Korábban írtuk:



Az ukrán "nácik" levették az álarcot, és nyilvánosan is hűséget esküdtek Izraelnek


Az ukrajnai izraeli nagykövetség tájékoztatása szerint február 26-án, Reuven Din El izraeli nagykövet találkozott az állítólag „náci” és „fasiszta” Jobb Szektor elnevezésű szervezet vezetőivel. Mint ismeretes, a Jobb Szektor tagjai voltak azok, akik nem csupán a végső győzelemig folytatandó harcra tüzelték a tüntetőket, de fegyvert is ragadtak a törvényesen megválasztott ukrán államfő hatalmának megdöntése céljából.

A nagykövetség tájékoztatása szerint a Dmitrij Jaros pártelnök vezette küldöttség hangsúlyozta, hogy „toleráns politikát” kívánnak követni a nemzeti kérdésekben. „A gyűlölködő retorikát, különösképpen pedig az antiszemitizmust, a Jobb Szektor nem csupán elítéli, de küzdelmet is folytat ellene, minden törvényes eszközzel” – szögezte le Dmitrij Jaros, az ukrán „náci” part vezetője. Mint mondta, mozgalmának célja „egy demokratikus Ukrajna felépítése, átlátható, tiszta kormányzat felállítása, a küzdelem a korrupció ellen, továbbá egyenlő lehetőségeket kívánnak biztosítani minden nemzetnek, céljuk a nép egységesítése és egy olyan állam megteremtése, amelyet a nép irányít”.

Dmitrij Jaros, az Izraelnek hűségesküt fogadott "neonáci" pártvezér hívei között

A tárgyaló felek továbbá megállapodtak abban, hogy „forró drótot hoznak létre a provokációk megelőzése és a felmerülő kérdések megvitatása céljából”. A „náci” mozgalom vezetői hangsúlyozták, hogy „az idegengyűlölet minden megnyilvánulását meg kell büntetni” – olvasható a kijevi izraeli nagykövetség közleményében.
Megtévesztéssel háborúzz!” – hangzik a Moszad elhíresült jelszava. A cionista irányítás alatt álló USA és Izrael jó ideje törekszik arra, hogy saját beépített ügynökeik révén az agresszív terjeszkedésükkel szemben álló erőket egymás ellen kijátsszák, illetve a kevésbé veszélyesnek tűnő ellenséget a legveszedelmesebbnek ítélt ellenségre uszítsák. A módszer számos sikert hozott az elmúlt évtizedekben. Afganisztánban például a Nyugattal ellenséges viszonyban álló radikális iszlamista szervezeteket fegyverezték fel, és vetették be a szovjet hadsereg ellen a 80-as években. Irakban az USA – miután a végletekig élezték a felekezeti ellentétet – a síita milíciák révén mért csapást a szunnita ellenállás központjaira, Líbiában és Szíriában pedig úgyszintén az iszlám radikálisok, sőt az al-Kaidához kötődő fegyveres csoportok segítségével igyekezett a Nyugat zűrzavart kelteni, és a cionista hódítással szembenálló rezsimeket megdönteni.

A Jobb Szektor nem csupán elítéli, küzd is az antiszemitizmus ellen

Az ellenségek egymás elleni kijátszásának módszere olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy most Ukrajnában is alkalmazzák. A nemzeti eszmétől feltüzelt ukránok tömegei abban a reményben vonultak az utcára, hogy végre egy szabad, független, mindenféle korrupciótól és idegen befolyástól mentes, virágzó Ukrajnát hozhatnak létre. A valóságban pedig a cionista világhódítók céljait szolgálják. Ha esetleg a nacionalisták és a radikális Jobb Szektor hívei ráébrednek arra, hogy csúnyán átverték őket, és a cionista karámba beterelt hazájukban sem jólét, sem függetlenség nincsen, már alighanem késő lesz.
Az egész óriási megtévesztő műveletben a kulcsszerepet nem a NATO hadereje játssza, hanem egyrészt a különböző ellenálló mozgalmak legfelső vezetésébe beépített moszados és nyugati ügynökök serege, másrészt pedig a hatékony pszichohadviselés. A megtévesztő propaganda-hadjárat emberek tömegeit képes olyan tettekre ösztönözni, amelyek saját érdekeikkel homlokegyenest ellentétesek.
Perge Ottó - Kuruc.info


Máris fegyverkezésre szólít az Izraelnek behódolt Áljobb Szektor - az "orosz birodalom szétzúzását" ígérik

Sürgős mozgósításra szólította fel minden helyi szervezetét szombaton az Izraelnek hűségesküt fogadó (ál)Jobb Szektor (PSZ) nevű ukrán szélsőséges tömörülés központi stábja, válaszul arra, hogy az orosz felsőház jóváhagyta az orosz fegyveres erők ukrajnai bevetését.
Felhívásában a szervezet az "orosz birodalom szétzúzását" ígéri, egyúttal tevékenységük fokozására szólítja fel a kaukázusi lázadókat és "Oroszország felszabadító mozgalmait".
"Tudatában mindazoknak a veszélyeknek, amelyek az ukrán államiságot fenyegetik, a Jobboldali Szektor vezérkara sürgősen mozgósításra és felfegyverkezésre utasítja minden alegységét, és arra, hogy a térségükben kialakuló konkrét helyzet függvényében maximálisan egyeztessék lépéseiket az ukrán hadsereggel, az Ukrán Biztonsági Szolgálattal és a belügyminisztériummal" - áll a soviniszta és álszélsőjobboldali szervezetekből összeállt tömörülés nyilatkozatában, amelyet az Ukrainszka Pravda című lap ismertetett.
Az orosz felsőház döntését követően Olekszandr Turcsinov, Ukrajna ideiglenes elnöke összehívta a biztonsági szervek vezetőinek rendkívüli tanácskozását, John Kerry amerikai külügyminiszterrel folytatott telefonos megbeszélésén pedig az ukrán állam szuverenitása elleni nyílt agresszióként értékelte Oroszország lépéseit.
A hadsereg "általános mozgósításának" elrendelését szorgalmazta szombaton Vitalij Klicsko elnökjelölt, az UDAR (Ütés) nevű ukrán ellenzéki párt vezetője is.
"Nemzetiségüktől függetlenül emlékeztetjük Ukrajna minden állampolgárát (köztük az orosz nemzetiségűeket is), hogy harcunk a birodalmi törekvések ellen irányuló harc és nem oroszgyűlölő - hangoztatja felhívásában az antiszemitizmus ellen küzdő Jobboldali Szektor. - Az orosz birodalmat szét fogjuk zúzni. Felszólítjuk a Kaukázusi Ellenállási mozgalmat, továbbá Oroszország minden felszabadítási mozgalmát, hogy fokozzák tevékenységüket."
A közelmúltbeli kijevi kormányellenes összecsapásokban tevékeny szerepet játszó ukrán zsidóbarát szélsőséges tömörülés az elmúlt napokban a Kárpátalján is mozgolódott. Ungváron például pénteken az esetleges fosztogatások és a szervezett bűnelkövetések elleni kemény fellépésben állapodtak meg a nyugat-ukrajnai megye rendvédelmi szerveivel.
(MTI korrigálva)




Ukrajnai események: izraeli tiszt a tüntetők élén, zsidó iparmágnás a háttérben (?)


Az iráni Press TV szerint az izraeli hadsereg egyik korábbi (?) tisztje vezető szerepet játszik az ukrajnai kormányellenes megmozdulásokban - jelenti az International Business Times nagy-britanniai kiadása.

A meg nem nevezett izraeli tiszt a tévé szerint egy húsz harcosból álló ukrán csoport parancsnoka, négy másik izraeli pedig, akik ugyancsak szolgáltak a seregben, Kijev különböző pontjain tűnik fel és tevékenykedik a tüntetők között.
A szóban forgó zsidók eredetileg Ukrajnában születtek, de Izraelbe alijáztak, ahol beléptek a hadseregbe. Most azonban visszatértek, hogy részt vegyenek az ukrajnai eseményekben.

Israeli ex officer leads Ukraine protests Reports



Ukrán sajtójelentések szerint továbbá egy izraeli iparmágnás pénzeli a tüntetőket, s állítólag a Moszad is vastagon kiveszi a részét az utcákon harcolók feltüzelésében és irányításában.
A The Jerusalem Post című izraeli lap tavaly decemberben arról írt, hogy több zsidó vezető kérése ellenére fiatal metéltek az első sorokban (értsd: hangadóként) vettek részt az ukrajnai tüntetéseken. Alexandra Oleynikova, egy fiatal zsidó aktivista azt mondta a lapnak, hogy ugyan néhány zsidó félt kimenni az utcára, de a nemzetközi szervezeteknek dolgozók "igazán aktívak" nemcsak a tüntetők támogatásában, hanem a barikádépítésben is.
A Jewish Telegraphic Agency (JTA) is arról adott hírt, hogy "egy bizonyos számú fiatal zsidó" részt vesz a megmozdulásokban, ami egy sokrétű koalíciót eredményezett a "liberális" ifjak és az ellenzéki pártok között, ebbe ugyanis beletartozik például az ultranacionalista Szvoboda párt antiszemita vezetője is.
(Kuruc.info)


Ukrajnában nem csak beszólnak a Schweitzereknek: széles a választék a késeléstől a bombatámadásig

Januárban több olyan esetről számolt be a külföldi sajtó, amikor az ukrán fővárosban zsidókra támadtak. A legutóbbi áldozat, az ortodox Dov Ber Glickman hazafelé tartott a zsinagógából, amikor három fiatal rátámadt, összeverte, majd három késszúrást is ejtett rajta. A mentő kritikus állapotban szállította kórházba, sok vért vesztett. Néhány nappal korábban Hillel Wertheimert, egy izraeli születésű hébertanárt támadták meg, szintén a zsinagógából hazamenet. Még 2013 márciusában bombát hajítottak egy helyi zsidó vezető autójára, aki csodával határos módon úszta meg a merényletet - írja a Szombat. Érdekes ezt olvasni egy zsidó oldalon, ugyanott, ahol máskor amiatt ajvékolnak, hogy mekkora magyarhonban az antiszemétizmus - pedig még nálunk egy példánynak se görbült a haja szála sem...

A megkéselt Dov Ber Glickman

Noha a tettesek ismeretlenek maradtak, és az sem tisztázott, valamilyen szervezet buzdítására követték-e el tettüket, egyértelműnek tűnik a támadások antiszemita éle. Kijevben már korábban sem ajánlották, hogy valaki egyértelműen zsidó jegyeket (kipa, Dávid-csillag) viseljen magán, ha az utcán közlekedik. Az elmúlt hetekben mind a hatalom, mind a tüntetők részéről megjelennek azok a szélsőséges nézetek, amelyek táptalajt adnak ezen atrocitásoknak - sopánkodik a Szombat.
A tüntetők egy része ugyan őszintén csak a korrupt hatalom ellen küzd minden kirekesztő él nélkül, de gyakran látni köztük szélsőséges nacionalista, orosz-ellenes és nem mellékesen antiszemita csoportokat. (Azért a jelen idő, mert a cikk január 24-én jelent meg - a szerk.) A tüntetők között a kezdetektől aktívan fellépett a nyíltan szélsőjobboldali Szvoboda (Szabadság) párt, amelynek vezetősége rendszeresen antiszemita nyilatkozatokat tesz, hősük pedig Stepan Bandera, szovjetellenes ukrán nacionalista, "náci kollaboráns (később maga is a nácik foglya)", akit szabadságharcosuknak tartanak. Bandera képei a zavargások közben is gyakran láthatóak a tüntetők kezében, együtt az ukrán szélsőséges nacionalisták piros-fekete zászlajával. Újabban azonban egy még radikálisabb csoport is megjelent, a Pravij Szektor (Jobb Szektor). Vezetőjük, Alekszandr Muzicskov korábban kijelentette, hogy "harcolni fog a kommunisták, zsidók és oroszok ellen az utolsó vérig". A csoport militáns módon lép fel, a zavargások alatt is katonai jellegű kiképzéseket tartottak.

Dmitro Jaros, a Jobb Szektor egyik vezére

De nem csak a tüntetők oldalán jelenik meg erősen az antiszemitizmus. Janukovics különleges rendőri alakulata, a Berkut Facebook-oldalán még a zavargások kezdete előtt antiszemita és Izrael-ellenes propagandaképek tömege volt látható – például a kép, amelyen „zsidók – a nácik csatlósai” felirat szerepel. Több zsidó civil szervezet is az azóta már leváltott Viktor Janukovics elnökhöz fordult nyílt levéllel, tiltakozva a Berkut antiszemitizmusa ellen, miközben a tel-avivi ukrán nagykövetség előtt is demonstrációt szerveztek ugyanezen célból. A képek időközben lekerültek a Facebookról.

Egy (azóta eltávolított) kép a Berkut Facebook-oldaláról

A szerkesztő megjegyzése: mindez persze nem alaptalan: Klicskóról már közzétettünk egy beszédes képet, álljon itt ismét két újabb felvétel társaságában, s persze Timosenko miatt sem fogják lekapcsolni a Kolosszeum fényeit:




A légkörre jellemző, hogy a konfliktus radikálisabb résztvevői kölcsönösen zsidózzák egymást - jegyzi meg még a lap. A jelek szerint tehát ott is szitokszóvá vált a zsidó. Vajon mi lehet az oka annak, hogy ez az egész világon így van?...
(Kuruc.info)
Korábban írtuk:






Molotovok repülnek a zsinagógákra - fegyveres védelmet kérnek Izraeltől az ukrajnai zsidók

Az Európai Zsidó Szervezetek Szövetségének (EJA) vezetője fegyveres védelmet kér Izraeltől az ukrajnai zsidók biztonságának szavatolására, s egyben emlékeztette Netanjáhu kormányfőt arra, hogy Izraelt a zsidók megvédésére hozták létre 1948-ban - jelenti az 'Áruc 7 izraeli hírportál. Az izraeli miniszterelnök egyelőre nem reagált a kérésre, ám abban biztosak lehetünk, hogy hatékonyabban megvédi az ukrajnai zsidókat, mint a budapesti kormány a kárpátaljai magyarokat.

Menachem Margolin rabbi

Ukrajnában a Nyugat által fölszított "forradalmi" hangulatnak nem várt fejleménye is van: a zsidó közösségek szinte az egész ország területéről arról adnak hírt, hogy fizikai és verbális támadások érik őket az elmúlt két nap folyamán. Zsinagógákra Molotov-koktélt dobtak, a zsidók 72 órán belüli távozására ösztökélő föliratok jelentek meg a falakon. Ukrajna gyakorlatilag két részre szakadt, s a biztonsági erők bizonytalan státusza is aggodalommal tölti el az ottani zsidókat.

Zsidók ünnepelnek az ukrajnai Umánban

Menachem Margolin rabbi, az Európai Zsidó Szervezetek Szövetségének vezetője ma reggel sürgős üzenetben kérte Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnöktől és Mose Já'álon (Bogi) hadügyminisztertől, hogy a zsidó állam azonnal küldjön fegyveres védelmet az ukrajnai zsidó közösségek megvédésre, mert az utóbbi két nap folyamán országszerte egyre inkább fölerősödik az "antiszemita hullám". A zsidó vezető üzenetében figyelmeztet: az izraeli kormány minél előbb cselekedjen, mert ha nem, a mostani erőszakhullám megszedi az áldozatait a zsidók körében.
Menachem Margolin egyben fölhívta az Európai Unió vezető politikusainak a figyelmét: hozzák tudomására az Ukrajnában hatalomra került ellenzéknek, hogy őket terheli a felelősség a zsidók biztonságáért. Margolin rabbi az izraeli miniszterelnököt pedig arra emlékeztette, hogy Izrael államot a zsidók védelmére hozták létre 1948-ban.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info


Nem várt mellékhatás: Izraelbe "menekítenék" az ukrajnai zsidókat

Azonnali segélyt küld Ukrajnába az izraeli székhelyű Zsidó Ügynökség a zsidó intézmények védelmének megerősítéséhez - közölte a Maariv című izraeli napilap hétfőn.

Ukrajnai zsidó - a "mieinket" vajon nem akarják magukkal vinni?

Az újság értesülése szerint a nemzetközi diaszpóra és Izrael kapcsolatait ápoló Zsidó Ügynökség vezetősége rendkívüli ülésen értékelte az ukrajnai helyzetet. Ezt követően Natan Scsaranszkij elnök bejelentette, hogy azonnali segélyben részesítik az ukrajnai közösségeket.
A sajtóbeszámolóból kiderül, hogy az ülésen voltak, akik az ukrajnai zsidók azonnali tömeges Izraelbe vándorlását szorgalmazták.
Jakov Hagoel, a szervezet egyik vezetője levelet is írt Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek, közbenjárását kérte benne a közösség zsidó államba költöztetésének támogatásához. "A megrázó helyzet nyomán fokozódik az ukrajnai zsidókért érzett aggodalom" - fogalmazott Hagoel.
"A tüntetők egy része már eljutott a zsidó közösség lakónegyedébe, és ott üzleteket tettek tönkre. Sokan elhagyják a várost a közlekedés és a gazdaság teljes megbénulása miatt" - tette hozzá, megjegyezve, hogy "sajnálatunkra a jelenlegi helyzet előtt is veszélyes volt Ukrajnában kipával vagy más zsidó jelképpel mutatkozni."
(MTI)





Publicisztika :: 2009-10-29. 20:35

Lipusz Zsolt: Reméljük, megszületett már II. Mózes, aki kivezeti népét a Kárpát-medencéből

Simon Peresz, Izrael államelnöke két éve egyértelműen és félreérthetetlenül kijelentette: országa gyarmatbirodalmat épít ki tőkebefektetések által, s a zsidó állam cégei és pénzoligarchiája felvásárolják – más országok mellett – Magyarországot is.
E pofátlanul őszinte kijelentés után a hazai belpolitikában nem történt semmi, ami önmagában közbotrány. Az összes parlamenti párt, hatalombitorlók és az „ellenzék” egyaránt kussolt. Néhány szerencsétlen tollforgató pedig Peresz fogadatlan prókátoraként próbálta és próbálja a mai napig mentegetni a menthetetlent, hazugsággal és hamis fordítással rágalmazva meg Hering Józsefet, az ominózus beszéd nyilvánosságra bocsátóját. Magyarország izraeli gyarmatként történő kezelése a zsidó államban evidencia, magától értetődő tény. Sok ottani iskolában tanulnak a növendékek magyarul, mondván, hogy új hazájuk nyelvét sajátítják el.
Geopolitikai, demográfiai és természetföldrajzi tény, hogy történelmileg belátható időn belül a zsidóságnak mai szállásterületéről költöznie kell. A Kárpát-medence a maga kimeríthetetlen természeti, ásványkincsekben, ivóvízben bővelkedő, istenadta gazdagságával az új honfoglalók első számú célpontja. A zsidó állam Kárpát-medencében történő megalapítása korántsem új keletű gondolat. Már 1910-ben megjelent a Russischen Invaliden hasábjain az Alliance Israelitée felhívása, amely a következő gondolatokat tartalmazza: „Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek, fáradozzatok, hogy minden keresztényt elűzzetek, és teljesen úrrá legyetek. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elegendő anyagi eszközötök, a párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra a szövetségünk máris gyűjtéseket rendez, és az adományok váratlan bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíciaiak és magyarok kezéből kiragadjátok, és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összegeket áldoznak, s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek.”
A százéves projektet már csaknem megvalósították a tervezet kiagyalóinak kései leszármazottai. Mi adhat a magyarságnak erőt és kitartást ahhoz, hogy megakadályozza ősei szülőföldjének idegen kézbe jutását és zsidó provinciává süllyedését? A nemzeti ellenállás céltudatos megszervezésén túl talán az a remény éltethet bennünket, hogy megszületett már az új, II. Mózes, aki lángoló oszlopként utat mutatva kivezeti népét a Kárpát-medencéből.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info


Cionista offenziva Magyarország ellen




Izrael a nagy békekötő...  

Sejtettem én, hogy a Magyar Parlament egyre inkább hasonlitani fog az Izraeli Knesszethez, de hogy a honatyák és honanyák nagykoaliciója egy hülye képviselő hülye indítványa miatt sárga csillaggal ékesíti hitvány önmagát, meglep kissé. Azt jelenti mindenesetre, hogy a törvényhozó hatalom a Cionizmus oldalán kötelezte el magát. Ők nyilván tudják mi a Cionizmus; de tudják választóik is? Aligha. Hát beszéljünk róla, ill. az "antiterrorista" terroristák terrortámadásáról.
Ha van kurtább valami a nyúlfaroknál, az a nép [demos] emlékezete. Erre épül a demokrácia [A demokrácia szó az ógörög δημοκρατία (demokratia) szóból származik, jelentése a nép uralma. A szó töve a δημος (démosz) nép szó, a κρατειν (kratein) jelentése uralkodni, a ία (ia) pedig egy képző.] Ez szabados fordításban, és a valóságban is, a kretének lát szat uralmát jelenti... Mindazonáltal arra gondoltam, hányok egy kis borsót a falra, hisz úgyis ráérek.
Tézisemet a baloldali kép segítségével próbálom levezetni. Felteszek egy kér dést. "Óh átlag magyar! Neked [akinek megadatott, hogy azzal az IQ-val, amit örököltél, négyévenként akár fülkeforradalmat csinálj], mi minden jut eszedbe a képről? Ha semmi, vagy úgyszólván semmi, megpróbálok segíteni. Persze a cikket nem muszály elolvasnod. Úgy lehet nem is szerzesz tudomást róla. Sebaj, neked már úgyis tökmindegy. Én meg miért is ne írjam le, ami a bögyömet nyom ja?
Ha mégis olvasásra adod a fejed, kezdhetjük is. Figyelj a szemüvegesre. Mit látsz? Hát egy ronda zsidót. De vigyázz, ne ítélj korán, hisz épp ez a két tulajdonság, amiről az ipse per abszolute nem tehet. Ne légy tehát zsigerből antiszemita!
Ha viszont azt mondom, az illető politikai tömeggyilkos, izraeli miniszterelnök és Nobel békedíjas egyszemélyben, mit szólsz hozzá? Hogy ez nem lehetséges? Már hogyne lenne lehetséges! Mi a magyarázat? Hát a Cionizmus természete!
Az ujkori politikai cionizmust a legnagyobb magyar találta fel. Széchenyi? Egy fenét! A Herzl Tivadar. Írt is róla egy köny vet "A zsidó állam" címen. Ez nálunk annyira fontos, hogy kiadtuk bélye gen is (150 Ft.). Mondanám, hogy olvassák el [itt a linkje ], de fölösleges, mert az elképzelt állam úgy hasonlít a létezőre, mint Lenin judeobolsevik demokráciája Marx tökére. A könyv 1896-ban jelent meg. Az első cionista világkongresszusra pedig, minő véletlen, 1897-ben Bázelben került sor. Ott, a jelek szerint, már a cionista világállam tervét vázolták fel. Erről is kiadtak egy könyvet utólag; igen kalandos körülmények között, és persze nem a zsidók. Kitalálják? Igen a Cion Bölcseinekjegyzőkönyveiről van szó. Ennek hitelességét a zsidók tagadják. Ez nem meglepő tekintve, hogy a Talmudnak sincs általuk hitelesnek elismert fordítása.
Visszatérve Herzl könyvére, van a benne néhány figyelemreméltó passzus. Ilyen az, hogy a zsidó is nemzet, pontosabban faj, amelynek jellegzetes szaga van, és magával (magában) hordozza az antiszemitiz must mindenüvé, ahová beteszi a lábát. Erre kellett Tivadarnak a bibliai őshaza (ahol a zsidók nem érzik egymás sza gát). Dehát ez a gyakorlatban nem így müködik. A zsidó továbbra is diaszpórákban él. Számára a külföld is zsidó bel föld és ott olyan büszke a fajára és a szagára, mint a melegek a végbélyílásukra, ill. a péniszükre.
De térjünk vissza a fenti szemüvegesre Beginre, akit a jelenkori Izrael történetébe kell ágyaznunk, mint "alapító atyát".
Az államalapités előzményei ismertek, persze nem eléggé széles körben, de nem mehetek vissza Kr.e. 3761. október 7 én 11 óra 10 perc 20 másodpercéig, azaz a Kr.e. 5761 évig, ahonnan a zsidók jogai datálódnak. A hírhedt "Balfour nyilat kozattól" indulok, amit már korábban körbe - körbe jártam [1234 ]. A nyilatkozat mogyoróhéjba tömörített lényege "1917.november 2-án adták ki, a brit kormánynak egy bizalmasan kezelt állami jelentése volt az Oszmán Birodalom szétosztásáról, miután az I. világháború véget ér. A levél a brit kabinet 1917 október 31-ei álláspontját mutatja, melyben a britek támogatják a cionistákat egy zsidó "nemzeti haza" létrehozásában Palesztinában, azzal a kikötéssel, ha ez nem jár együtt 'a területen' élő más népek önren delkezési jogainak csorbulásával.[Ami a népek önrendelkezési jogát illeti, ahhoz az angolok szerfölött értenek. Ez igazolják többszáz éves gyarmatbirodal muk történelmi eseményei...]
Itt adódik egy bökkenő. A mindentudó Goooogle a palesztina+angol+zsidó+viszály keresőszavakra semmiféle kombi nációban nem ad találatot (?), mintha ilyen nem is lett volna, pedig... Persze mielőtt kitört volna az igazi gyalázat történt egy és más. A történetekben igen sok a mese - meskete. A lényeg viszont az hogy 'a területen' mintegy ezer éve élő 'más' népet - a palesztinokat - részben kiírtották, részben elüldözték, részben rezervátumokba kényszerítették, és miután mindezt megtették [a bibliai ősökre (Józsué) emlékeztető aljassággal, ill. bestialitással], most folyton a békéről akarnak tárgyalni. Hogy voltaképp kivel és miről, nem világos. 
A továbbiak megértéséhez szükséges visszapillantás keretében nem Izraelt, hanem Jeruzsálemet helyezem a történé sek középpontjába, mivel Izrael mint fogalom túlzottan cseppfolyós. E végtelenül hosszú és végtelenül bonyolult histó riát könyvek ezrei tárgyalják. Teljeskörü ismeretekre szert tenni nem lehet. Egy viszonylag rövid és mindenképp világos összefoglalás a Parókia Közösség honlapján jelent meg részletekben [ I, II, III ]. A lebilincselő história annak is érde kes lehet, aki nem kedveli a történelmet, netán a zsidókat se'. A következő szövegidézeteket ebből vettem.
A tanulmány szerint "Jeruzsálem vallási jelentőségét Dávid és Salamon uralkodása alapozta meg." Ehhez immár bátran hozzátehetjük, a politikait is. Dávid és népe azonban nem volt Jeruzsálemben őshonos, hanem csellel és erőszakkal foglalta el azt. Az erő joga azonban csak addig érvényes, amíg egy új erősebb hódító el nem ragadja a hadizsákmányt.
Dávid ls Salamon királysága az "Egységes Izraeli Királyság egy egykori királyság Izrael földjén. A történészek fennállá sát kb. Kr. e. 1020 és Kr. e. 930 közé datálják, bár a pontos dátumokban nincsen egyetértés.A Biblia szerint az egységes királyság előtt a zsidó törzsek konföderációban éltek a bíráknak nevezett ad hoc karizmatikus vezetők irányítása alatt." Ez mindössze 90 esztendő. Ezt követően Jeruzsálem számtalanszor cserélt gazdát. Évszázadokon átugrálva jutunk egy mérföldkőhöz "A zsidó háború vége Jeruzsálem lerombolása lett Kr.u. 70-ben. Titus római diadalívén láthatók a fogságba vitt zsidók a Menórával és a Templom kincseivel." Több mint érthető, hogy a zsidók ebbe nem nyugodtak bele. Következett a Bar Kochba féle lázadás "Hadrián (117-138) a zsidók kedvében akart járni, Jeruzsálemet is fel akarta építeni, de a régi templom helyén Jupiternek akart templomot emelni. Állítólag ez a terv robbantotta ki a felkelést, amely soha nem tapasztalt borzalmakkal 132-től 135-ig tartott." A Hősök, ahogy ez lenni szokott, pórul jártak. Ezt követően a történelem, ill. a népek betemették a romokat, az emlékeket és az eszméket is. Jeruzsálem zsidó, majd római kora után jöttek és évszázadokig álltak fent a bizánci, arab, jeruzsálemi keresztény királyság, mamelukok, ottomán - török, angol mandátum (1917 - 1948) és végül Izrael állam korszakai. Akinek képszerü látása van a mai Izraelt egy olyan síremléknek látja, amelyre a születés dátumát (1948) már rávésték, de a halálozásét még nem, minthogy a leendő halott még él. De meddig? Öröklét nem létezik. Halandók az egyének, a társadalmak, az államok és a vallások egyaránt. Kivétel nincs! Ennek legékesebb bizonyítéka épp Jeruzsálem története.
A brit "mandátum korszaktól" folytassuk a gombolyítást . Elöljáróban leszögezhetjük, hogy a népek mérhetetlen szen vedései legalább annyira következnek az angol érdekpolitizálásból, mint a zsidó agresszivitásból. Mélységesen igaz az a több változatban létező közmondás, hogy "Angliának nincsenek barátaiAngliánaknincsenek ellenségei. Angliának csupán érdekei vannak ..." A (fent idézett) "Balfour nyilatkozattal" lett a mellény félre gombolva. Aztán a hitvány ENSZ hitvány elődje a Népszövetség folytatta. 1922. jul. 24-én hozott határozatával szentesitette a brit mandátumot. Ebben rendelkezett a Zsidó Ügynökség létrehozásáról, majd kimondta "Angliának kötelessége a Zsidó Ügynökséggel együtt müködve megkönnyíteni a zsidó bevándorlást ... A Földeladásoknál figyelembe kell venni az 'intenziv cionista kolonizá ció' érdekeit. [Makai György: "Izrael Állam és a cionizmus" 119. old.] Beépült a határozat záradékába egy svédcsavar is "Minden palesztinai lakos polgári és vallási jogai védelemben részesülnek, bármely fajhoz, vagy valláshoz tartozzon is." [Ugyanott]
Mára nyilvánvaló, hogy Anglia a zsidók által elözönlött Palesztinában továbbra is uralkodni akart, a népek egymással szembeni kijátszásával, mint más gyarmatain. Úgy gondolta továbbá, hogy a mandátumterület egyetlen fegyveres ereje az angol gyarmati hadsereg lehet csupán. A zsidók nem így gondolták. "Helyesen" úgy vélték, hogy [zsidó módra] kolonizálni csak saját hadsereggel, azaz hóhérkülönítményekkel, lehet. Angliát maga a kolonizáció nem zavarta. A csalárd, ill. erőszakos földfelvásárlások, majd a fellahok tömeges kiűzése a földekről, nem keresztezte az angol érdeke ket.
A két hiéna mégis összemarakodott a zsákmányon!
A kezdetben alakult zsidó "önvédelmi" alakulatokat [Palmah] próbálták feloszlatni, de ez nem sikerült maradéktalanul. Látván azonban az 'intenziv cionista kolonizáció' által gerjesztett súlyos feszültségeket "Fehér Könyveket" kezdtek kiadni, amelyekben a bevándorlás korlátozását igérgették. Az 1930-as elsőt csendesen visszavonták. Majd mikor kitört az 1936-os "Nagy Felkelés" a brit hadsereg többezer embert ölt meg, ill. végeztetett ki. Ezzel a zsidók nem voltak mege légedve, hisz a brit hadsereg a földek elnéptelenítésére nem volt hajlandó, ill. igazán alkalmas. A félig - meddig tűrt, ill. támogatott Haganah és Irgun nevü szervezetek sem voltak maradéktalanul alkalmasak. Végülis az Irgunból kivált AbrahamStern harccsoport nyerte el a cionizmus pálmáját a "kétfrontos háborúban", amit a zsidók az angolok és a palesztinok ellen indítottak a TERROR eszközeivel. Az újkori terrorizmust a zsidók találták fel és alkalmazták tömegméretekben, megvalósíthatatlan (!) politikai és gazdasági céjaik megvalósítása érdekében.
A zsidó TERROR több forrásból táplálkozik. Az első és talán legfontosabb a "bibliai ihletés": a Mózes által előírt, Józsué által végrehajtott és Jahve szívének is kedves tömeges emberirtások gyakorlata. A második a frusztrációs düh, annak tudat alatti átélése kapcsán, hogy a Nagy Izrael hagymázos álma megvalósíthatatlan. A harmadik a civilizált "keresz tény" népek, ill. államok minden mértéket alulmúló aljas és gyáva cinkossága Palesztina új státusának kialakítása kap csán.
A zsidó TERROR nem csupán a palesztinok és az angolok ellen irányult, hanem az egész világ ellen, különös tekintettel a jogrendre, az erkölcsi világrendre, valamint a nemzetek biztonságára és szuverenitására. [Erre lentebb, a tények ismertetése után, még visszatérek.]
Az első tanulságos eset †Lord Moyne, Öfelsége kormánya közel-keleti ügyei Kairóba akkreditált miniszterének 1944. december 6-án történt meggyilkolása volt. Azért kellett meghalnia, mert tájé koztatta saját kormá nyát a palesztinai helyzetről, azaz nem falazott a zsidók nak... Eliahu Hakim és Eliahu Ben Zouri, zsidó terroristák, a "Stern banda" tagjai ölték meg gépkocsijában. A szadista drezdai mészáros Churchill brit miniszter elnök felháborodást szinlelt. "Nagy-Britannia kénytelen lesz megvál toztatni a cionizmussal kapcsolatos álláspontját, amennyiben Öfelsége kormá nyának törekvéseivel a cionizmus visszaél és olyan gengsztermódszerek alkalmazására használják fel, amelyek semmiben sem maradnak el a nácizmus módszerei mellett." [V.P. Boroviczka: "Izraeli hírszerzők" 23. old.] A müfelháboro dás nem a zsidóknak, hanem az angol Alsóháznak szólt. Öfelsége kormánya a cionista terrorizmus legodaadóbb támogatója ma is. Ami a "nácizmus módszereit" illeti, a III. Birodalom külföldön nem gyilkolta százszámra vélt, vagy valódi ellenségeit.
"1947. november 29-én az ENSZ Közgyűlése Palesztinát zsidó és palesztin államra osztotta." Jeruzsálem "szabad város" státust kapott [volna] nemzetközi igazgatás alatt.
Most három térképet illesztek ide. A Baloldali a '47-es ENSZ felosztás terve. A középső a jelenlegi fiktív Palesztina térképe, a jobboldali pedig a hírhedt "annexiós" térkép. 

 
















 
A jobbszélső térképen, 2000-ben, még jól látható zöld "palesztin törmelék" azóta gyakorlatilag felszívódott. Itt épít Izrael legszívesebben új lakótelepeket, ill. húz falakat. Gázát pedig lövik... Azaz per ma nem lövik, viszont gőzerővel építkez nek az egykori Ciszjordániában, amiért az ENSZ megfigyelői státust adott a gázai kormányzatnak.
1.)
Kissé bővebben erről az ENSZ határozatról

Engem speciel az is zavar, hogy cionista (?) sajtópatkányok eltömeszelik a hírcsatornákat, hogy a magyar olvasó ne juthasson valós információkhoz. Hogy miről van szó?

A Népszabadság (csak) azt írja, hogy 
 "2012.11.29-én Az ENSZ közgyűlése elsöprő többséggel, 138:9 arányban, 41 tartózkodás mellett szavazta meg New Yorkban helyi idő szerint csütörtök este, hogy Palesztina állandó megfigyelőből a szavazati joggal nem bíró megfigyelő ország státuszába avanzsáljon. Azt viszont csak az Oroszország Hangjából olvashatom, hogy "Az ENSZ Közgyűlése Izraeltől azt követelte, hogy vonuljon ki az 1967-ben elfoglalt Golán-fennsíkról, ne nevezze többé fővárosának Jeruzsálemet (!) és kezdjen béketárgyalásokat a palesztinokkal. A Közgyűlés dokumentumában kimondatott, hogy bármely intézkedés Izrael, vagyis a megszálló ország részéről, arra vonatkozólag, hogy Jeruzsálemben saját törvényeket, igazságszolgáltatást, és igazgatási rendszert vezessen be, törvénytelennek és jogtalannak számít. A dokumentumban kihangsúlyozzák azt is, hogy a mindent átfogó, igazságos és azonnali hatállyal meghozott döntés ebben a kérdésben figyelembe kell hogy vegye a törvényes aggályokat mind a palesztin, mind az izraeli részről”. És mi az izraeli válasz? Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a kormány vasárnapi ülésén: 'Építkezünk (!) Jeruzsálemben, és ezt folytatjuk az összes olyan területen is, amelyek hez Izrael térképén stratégiai érdekek fűződnek'. Izrael 3000 új lakóegység építését jelentette be (zum trucc) , miután az ENSZ Közgyűlése csütörtökön "nem tag megfigyelő állam" szintre emelte a világszervezetben Palesztina státuszát.Ezért kérdem tisztelettel: mi indokolhatná egy olyan állam létezési jogának elsimerését, amely így viselkedik az egész világgal szemben. Megint kérdem továbbá, miről tárgyalhatna közvetlenül az izraeli állam és a nemlétező palsztin állam képviselete?

És mit tesztek ti "magyarok"? A 
Mindannyian Együtt Jeruzsálemért” zsidó alapítvány kalózlobogói alatt veritek a tamtamot. Tudjátok, kik ők? "A keresztény-zsidó párbeszéd erősítésére Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, és Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke. Az alapítvány célja Jeruzsálem jövőjének és múltjának, szellemi, vallási, kulturális jelentőségének, szerepének kutatása, képviselete, népszerűsítése révén a zsidó-keresztény civilizáció értékeinek erősítése." És mit gondoltok? Jeruzsálemért lehet"úgy" harcolni, ahogy "Bibi" Netanjahu (fent) meghirdette, az egész világgal szemben?
Nem! Itt a fegyvereké lesz a szó, úgy ahogy az eredeti történet folytatódik.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------5.)Tegyük tényszerüvé a nagy cirkusz cionista (!) jellegét.

Nemrég [2011. novemberében] ülésezett Budapesten 
az Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványa (IIACF). A díszes társaság a nemzetközi sajtótájékoztatón történelmi  jogi és erkölcsi alapokra hivatkozva leszögezte, hogy "Jeruzsálem Izrael örök és oszthatatlan fővárosa. Vasárnap a nemzetközi konferen ciával párhuzamo san cionista nagygyűlést (!) tartott a Mindnyájan Együtt Jeruzsálemért Mozgalom a Hit Parkban Izrael-barát képviselők, számos hazai politikus, diplomata, valamint a Hit Gyülekezete részvételével. Az ünnepi rendezvényen Ilan Mor izraeli nagykövet a zsúfolásig telt csarnokban a gyülekezetben lévő „pozitív energiát" dicsérte, és megköszönte, hogy a zsidó állam nincs egyedül. Hálát adott azért, hogy országának vannak barátai Magyarországon és szerte a világban, akik nemet monda nak a terrorizmusra, és igent a békére. Az épületes história Németh Sándor honlapján olvasható.
Vigan szarunk tehát az ENSZ-re, amely [lásd fentebb], felszólitotta Izraelt 
ne nevezze többé fővárosának Jeruzsálemet (!) Mi következik ebből? Nemcsak (a gyagyás) Orbán masírozik szemben Európával, hanem cion bölcseinek magyarországi tábora is.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
3 .)
"Támad" az ENSZ!
Kedves magyar cionista "honfitársaim"! Immár nyilvánvaló, hogy széllel szemben pi... -hadakoztok!
Az ENSZ 
"Közgyűlése felszólította Izraelt arra, hogy tegye lehetővé nukleáris létesítményeinek nemzetközi ellenőrzését. A helyi idő szerint hétfő este elfogadott határozatot 174 tagállam támogatta, 6 ellene voksolt, míg ugyancsak 6 ország tartózkodott a szavazástól. A legközelebbi tömeges utcai provokáció alkalmával ezt eszetekbe fogják juttatni.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
"1948. április 9-én, egy pénteki napon a kora hajnali órákban a Menachem Begin vezette Irgun terrorszervezet, valamint a Yitzhak Shamir irányítása alatt álló Stern gang fegyveresei rátámadtak a Deir Jászin nevű kicsiny, mindössze 750 lakosú palesztin településre. Az akció váratlanul érte a helyieket, mivel a falu kívül esett (!) az 1947-es ENSZ-felosztási terv nyomán Izrael számára juttatott terület határain." A lakosokat az utcára szólították, majd legéppuskázták. A halottak számán a történészek vitatkoznak...
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
4.)
Egy "szemléletesebb" képet tettem be a korábbi helyett. Ezen több a hulla... Rájöttem, hogy a "Stern gang" keresőszavakra a Google többezer találatot ad. Ezek között találtam a Stern bélyeget is. Lám Izrael megbecsüli saját cionista gyilkosait. Jut eszembe, egy bélyegsorozatot kellene kiadni a gyilkosokról és ugyanúgy szétosztani a honatyák - honanyák között mint a sárga csillagokat, hogy a parlamenti ülések alatt nyalogat hassák kedvenceik hátsó felét.

Szivderitőek a palesztin exodus képei is a "Stern korból". Mutatóba ideillesztek egyet. Azt teszem hozzá, hogy a fenti "kivándorlási" adatok szerint többmillió ember járta ugyanezt a Golgotát mezitláb Palesztina útjain...

Hej' cionisták! Megemlegetitek még ezeket a "szép napokat"! Olvasgassátok csak a Tórát attól a paszustól, amely így kezdődik: 
"Szemet szemért..."
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 
Így születhetett meg vérben és vasban a "modern, demokratikus Izrael", azaz dehogyis született, 'újjáalakult' ...  "Azizraeli államot 1948. május 14-én alapították újjá. Az ország a történelmi Júdea és Izrael, ókori zsidó királyságok területén helyezkedik el." [Wikipédia]

Hogy mit kell a 
"véren és vason" érteni?

Először az első arab izraeli háborút, ami egyáltalán nem volt háború! Az izraeli hadsereg népirtó - elnéptelenítő "had járata" volt a palesztinok ellen. "függetlenségi háborúnak" is becézték. Állitólag a palesztin állam kikiáltása napján tört ki, azáltal hogy 
"arab hadseregek" támadtak Izraelre (?). Ilyen gyorsan még Guderian páncélosai se' tudtak vágtázni. A háború "demográfiai mérlege" mindenesetre a következő volt. "A térségbeli viszonyok átrendeződésének következ ményeként több százezer palesztinnak kellett elhagynia addigi otthonát. Ennek máig tartó hatásai vannak a térség egészére nézve politikai és gazdasági szemszögből is. A palesztinok négy nagyobb hullámban hagyták el a későbbi Izrael területét, 1948 novemberéig bezárólag. A palesztinok a legnagyobb számban a környező arab országokba mene kültek, főleg Jordániába (1.800.000) Libanonba (300.000) Szíriába (414.000) de a ma a Palesztin Nemzeti Hatósághoz tartozó területeken (Gázai övezet) is több mint 600.000 minősül menekültnek. Az izraeli vezetés törvényeket hozott a palesztin 'visszavándorlás' megakadályozására, akik ezeket megszegik azok ellen fellépnek a hatóságok. A törvények lehetetlenné teszik, hogy korábbi palesztin földtulajdonosok visszakövetelhessék a birtokaikat." A zsidó bot egyik vége a "Visszavándorlási törvény". A másik végéről a "Visszatérési törvényről" lentebb lesz szó. 
Többször leírtam már, hogy a zsidóság alighanem a saját cionistáinak terrorizmusa miatt szenved a legtöbbet. Lehet túlozok, de olvassák el az alábbi tanulságos esetet.
"Az iraki zsidók, akik gyakorlatilag a 'babiloni fogság', azaz több mint két és félezer év óta éltek Mezopotámiában, illetve a mai Irakban, nem akartak Izraelbe menni ("alijázni") erre Izraelből küldött ügynökök ... megvásároltak több magasrangu kormánytisztviselőt és az ő közremüködésükkel bombamerényleteket hajtottak végre az iraki zsidók által látogatott középületek ellen. Többek között felrobbantották a bagdadi központi zsinagógát. A merényleteknek több halálos áldozatuk volt ... Megindult a kétségbeesett zsidók 'menekülése' Izraelbe." [Makai György: "Izrael Állam és a cionizmus" 230 old.  Kossuth 1973.]

A büdös brit oroszlán nemcsak †
Lord Moyne meggyilkolását nyelte le, hanem annál sokkal cifrább dolgokat is. Maga Ben Gurion, Izrael későbbi elnöke, adott utasitást az izraeli terror alakulatoknak arra, hogy indítsanak fegyveres akciókat az angol csapatok, ill. katonai létesítmények ellen. Az eredményes terrorak ciókról kötetetket lehetne írni. Itt és most talán elég lesz egyetlen mondat. "Az angol katonai rendőrség egy hónap alatt ötszáz (!) robbantást jegyzett fel. Gázától a sziriai határig 186 helyen rongálták meg a vasút vonalat." [V.P. Boroviczka: "Izraeli hírszerzők" 25 old.] Így már kezd érthetővé válni, miért ajvékolnak a zsidók a terror miatt - ha azt nem ők gyakorolják...
A britek persze léptek. Megindították az u.n. "Agatha hadmüveletet". Ez jól indult. Elkapdováltak és internáló táborokba dugtak vagy kétezer zsidó terroristát. Lefoglaltak fegyvereket, lőszereket és kompromittáló íratokat is. Ez utóbbiakat akkurátusan beszállították a jeruzsálemi King David Hotelbe, amely az angol titkosszolgálat a CIC [Criminal Investigation Department] főhadiszállása volt. Emiatt a Menachem Begin által vezetett Irgun felrobbantotta a szállodát. Több mint kétszáz halott maradt a romok alatt. Erre Begin azt mondta a "robbanás minden várakozást felülmúlt". Ez rá - a dögevőre - jellemző, mivel az iratok a CID páncélszekrényeiben sértetlenül átvészelték az akciót. A sikert tehát a halottak jelentették.
2.)
Egy kedves olvasóm figyelmeztetett hogy a robbanóanyagot tartalmazó tejeskannákat egy bizonyos Golda Meir csempészte be a szállodába. No és mit kapott érte? Izrael miniszterelnöke lett. Ez a "mindenkinek érdeme szerint" cionista elve, ill. gyakorlata. Több gyilkos miniszterelnök: Meir, Begin, Shamir, Sharon, Olmert, Netanjahu, stb. (!) bizonyítja ezt. [Rabin gyilkost kegyeletből hagytam ki a névsorból, mert őt - egy hozzátok hasonló "mégcionistább" cionista meggyilkolta...]
A következő "jellegzetes" akció †Folke Bernadotte gróf kivégzése volt. A gróf a háború idején Svéd Vöröskereszt Szervezet elnöke volt "és a zsidók tízezreit mentette meg a koncentrációs táboroktól." [V.P. Boroviczka: "Izraeli hírszerzők" 31 old.] 
[Más kérdés, hogy a világ és mi is az alighanem  szélhámos Raoul Wallenberget ünnepeljük ugyanezért...]
Szegény gróf, dehogy tudta, hogy a hiéna kacagása és hálája egyaránt hamis. Azt hitte, hogy mint a zsidók jóbarátja és az ENSZ palesztinai jószolgálati megbizottja meggyőződése szerint ügyködhet. Egy frászt! A zsidók elégedetlenek voltak vele, mert két nép és két állam méltányos érdekeit próbálta érvényre juttatni és a ketté nem szakítható Jeruzsálemnek nemzetközi státust javasolt. Sternék - akiket akkor Yitzhak Shamir dirigált - 1948 július 9-én nemzetközi sajtókonferenciát rendez tek és figyelmeztették Bernadotte-ot, ha nem hagyja el az ENSZ törzskarral együtt Palesztinát, úgy bánnak vele mint az angolokkal.

Bernadotte maradt, és lőn... 1948 szeptember 17-én gépkocsijában agyonlőtték a vele utazó francia ENSZ megfigyelővel Serot ezredessel együtt. A merénylet egyik szervezője erről később így számolt be. 
"Amikor a kórházban a műtőasztalra helyezték, nyolc lövedéket találtak a testében ... egyet pedig a homlokában. A kegyelemlövést. Így szólt a parancs. Biztosak akartunk lenni." [V.P. Boroviczka: "Izraeli hírszerzők" 36 old.] És mi lett Shamirral? Miniszterelnök lett ő is. Tiszta sor, nemde?

Hogy is írta Radnóti?
Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.
Ez az a kor, amelyet mindközönségesen a cionista terrorizmus korának nevezünk, melynek jelképe a sárga csillag, amivel manapság parlamenti képviselőink ékítik ronda porhüvelyüket. A gyilkosság további pikanté riája, hogy a gyilkos a jeruzsálemi rendőrfőnök házában dekkolt, amíg a "zűrzavar" el nem ült. A szervező pedig "Friedmann Jellin volt ... ezért nyolcévi börtönbüntetésre ítélték. ... Pár hónap mulva amnesz tiát kapott ... A börtönből egyenesen az izraeli parlament párnás székébe ült ... Még a rács mögött volt, amikor jelölték erre a magas funkcióra." [V.P. Boroviczka: "Izraeli hírszerzők" 38 old.] 
Az ENSZ és a [szemét] Nyugateurópa napirendre tért a dolog fölött.
Itt egy kis szünetet tartok - kimegyek hányni...
Izrael 1949.05.11-én lett az ENSZ tagállama és ripsz - ropsz már 1950-ben meghozták a "Visszatérési Törvényt", amely minden zsidó fajú (!) egyénnek biztosítja, hogy Izrael területén letelepedjen, azaz oda "visszatelepedjen". A Törvény teljességgel figyelmen kivül hagyja, hogy a térséget több mint ezer esztendeje palesztinok lakják. Azaz - miket zagy válok itt össze - dehogy hagyja figyelmen kivül. Begin 1958 október 28-án az alábbi "szózatot" intézte a katonákhoz.
 "Nektek izraelieknek  nem szabad könyörületeseknek lennetek, amikor ellenségeitekkel leszámoltok. Nem rokonszen vezhetünk velük míg meg nem semmisítjük az. ú.n. arab kultúrát, amelynek romjain felépitjük a magunk civilizációját. ... Ha északra pillantunk, látjuk Szíria és Libanon termékeny síkságait ... Kelet felé az Eufrá tesz és a Tigris gazdag völgyeit... Irak olaját, nyugatra az egyiptomiak földjét. Nekünk nincs lehetősé günk a fejlődésre, amíg nem rendezzük területi problémáinkat az erő pozíciójából, amíg nem kényszerít jük az arabokat a teljes engedelmességre." [Makai György: "Izrael Állam és a cionizmus" 238. old.  Kossuth 1973.]
Most vizualizáljuk Begin, a zsidó rém, látomását [ami azonos a kollektív zsidó tudattal]. Az általa megjelölt terület többezer éves kultúrák, a nagy "folyami civilizá ciók" területe. Iránt nem említette a Mojse, mert Irán nem az arab, hanem a perzsa kultúrkörhöz tartozik. Az ám, de Iránnak meg atombombája lesz, ha lesz (...), tehát ugyanúgy le kell gázolni és meg kell semmisíteni, mint Irakot, akinek szintén nem volt atombombája... Mindegy, mert Babilon sáros a zsidók szemében a fogság miatt. A fogságból épp a perzsák szabadították meg izrael fiait [nem pedig Jóisten/Jahve, ahogy hirdetik], dehát az már régen volt. No meg Egyiptomnak is ideje kihúznia a gyufát, mert ott meg melózni kellett a zsidóknak, mikorra József dicsfénye megkopott. Azzal a rongyos tíz csapással még koránt sincs lekvittelve a zsidó számla.

Nem a mai cikkem témája, de a napnál világosabb, hogy Izrael állam, ill. a világzsidóság tényleg az "úgynevezett" arab kultúra megsemmisítésére törekszik. Ami azonban az arabok teljes engedelmességre kényszerítését illeti, hát azzal bizony bajok vannak... Itt és most ez sem téma.
Az ENSZ-nek, amelynek megbizottját felkoncolták a zsidók, eleinte még volt némi gerince. 1975. november 10-én 72 szavazattal 35 ellenében (32 hiányzással) elfogadta, a 3379-es határozatot, melynek értelmében "A cionizmus a rasszizmus és a faji megkülönböztetés egyik formája". 1991. december 16-án azonban 111:25 arányban (13 hiányzással) visszavonták ezt a határozatot. A cionizmus ezáltal szalonképessé vált...
Most itt tipródik hazánkban, hazánkon és vezényelni próbálja az antiszemitizmus elleni "népmozgalmat".

A zsidók 
"Háláchát", saját törvénykezésüket, óhajtják mindenütt bevezetni, nálunk is. Értsék meg, ezt mi nem akarjuk. Önök értik is. Híveik, hogy ne mondjam csahosaik, viszont nem.
Azok akik ma a Parlamentben és más nyilvános helyeken sárga csillaggal parádéznak talán nem tudják, hogy a tűzzel játszanak. A sárga csillagot a történelem szörnyü logikája szerint a csikos pizsa ma és rajta a háromszög váltja fel. Ezt hangoztatják önök is. Ha így gondolják, miért szórakoznak vele? Nem ismerik a magyar közmondást: "ne fesd az ördögöt a falra mert egyszercsak megjelenik". (?)
A cionistákat szolgálni, saját nemzetükkel szemben, látszólag kifizetődő üzlet. De nézzék csak a képen feszitő két daliás katonát. Anvar Szadat az egyik, Hoszni Mubarak a másik. Egykor Egyiptom "fáraói" voltak, de a cionizmust szolgálták mindketten. A hajdanán piramisokat építő egykori fellahok utódainak ez nem tetszett. Szadatot saját elitgárdájának katonái lőtték agyon egy parádén. Mubarakot a Tahrir téri lázadók taszították le a trónról és az "Arab tavasz" börtöné ben halt meg. Óh be ronda hulla lett belőle... Ebben a furcsa (hulla) "szépségversenyben" csak Szadat előzi meg. [L. a lenti képen.]
És tudják melyik képen látható még Szadat e cikk kereté ben? Hát felül a demonstrációs képen, a nézőnek háttal, a szemüveges Begin karjaiban (karmaiban) Lám ide vezethet a zsidó cimboraság.

És most engedjék meg nekem, hogy kilépjek kissé e cikk keretéből, illetve gondolatmenetéből annak érdekében, hogy gondolataimnál maradhassak... Izrael új fáraót talált Egyiptomnak a "Muzulmán Tetvériség" politikusa Mohamed Murszi személyében.Mára kiderült, hogy Izrael csak azért volt hajlandó leállítani tankjait a Gázai övezet határán, mert titokban megegyezett az áruló Murszival. Miben is? Hát csak abban, hogy Murszi az izraelieket és az amerikaiakat beengedi Egyiptomba, a Gázai övezethez, hogy egyiptomi területről kiindulva számolhassák fel az övezetbe vezető átkelőket és azokat a földalatti folyosókat, amelyeket az izraeli légierőnek nem sikerült az övezet bombázása során lerombolni. Murszi ennek jegyében ruházta fel önmagát teljhatalommal. Erre megint "lángolni" kezdetta Tahrir tér, de nemcsak a tér! Az egyiptomi tüntetők több „Muzulmán testvérek” mozgalmi irodát gyújtottak föl Alexandriában, Szuezben, Port Szaídban és Ismailiában. Legkevesebb 15 ember szenvedett károkat az egyiptomi zavargások ban. Erről adott hírt pénteken az arab al- Dzsazíra hírcsatorna." A jelek szerint a "fellahoknak" ez a legújabb zsidó pakli se' smakkol. De talán nem is ez a legnagyobb baj a gázai lukak körül. A baj az, hogy az övezetben bódorog egy beduin törzs, amely veszettebb még a talibánoknál is. Ezek garantálják az Egyiptom és a Gázai övezet közötti "kishatárforgalmat" és ezek robbantgatják az Egyiptomból Izraelbe vezető olajvezetékeket. Kiírtani pedig kb. úgy lehet őket, mint a tálibokat...
Murszi fáraó is predesztinálva van tehát arra, hogy dicstelen elődei dicstelen sorsára jusson. Majd lehozom a hulla képét ha elkészül (kikészítik). Kiváncsi vagyok, hogy mutat majd és hova illeszthető a szépséglistán. Tudom, morbid vagyok, de semmivel sem morbidabb, mint a helyzet.
* * *
Szóval kedves sárgacsillagos "honfitársaim", akik ma vidáman rajcsúroztatok a Kossuth téren és arénáztok holnap a Parlamentben, gondoljatok a benneteket körülölelő történelemre: a multra, a jelenre és főleg a jövőre, ne csússzon ki teljesen a kezeitek közül. Továbbá hogy nem minden papsajt!



6.) 
Cion hülyéi.
Eddig ezen a honlapon csak "cion bölcseiről" volt szó, ami olyan tévhitet kelthetett, hogy a cionista, meg a bölcs egymás szinonímái.  Hogy ez mennyire nincs így, épp most igazolódott be a cionista hecckampány jóvoltából. 
Vadai Mihály Zsolt barátomtól egy szerfölött érdekes leveletkaptam. Hosszú, de érdemes elolvasni. A levél lényege, hogy az Egyesült Államokban közérdekü, sőt publikus adat a szenátorok és a szenátusi képviselők vallási hovatartozása is. A kimutatás egészét nem tehetem közzé, csupán egy darabkáját. A képecskére kattintva elolvashatják a teljes listát. Isten bizony nem azért pécéztem ki Kaliforniát, mert a lista némi zsidó túlreprezentált ságot igazol...

Namármost, ha hihetünk honi cionistáinknak, hogy a nyilvántartásba vétel a deportálással folytatódik, akkor sürgősen befogadási egyezményt kell kötnünk [az izraeliek után] az amerikai zsidókra is.  Képzel jék el, hogy mutatnának 
Barbara Boxer és Dianna Feinstein kisasszonyok kopaszra nyirva, csikos pizsamában, sárga csillaggal? Brr! Meg a zsidó kápók - fütykössel? Oóóh! Mentsük hát' át őket gyorsan. Csak egy dolog miatt aggódom, ha kiszállnak a repülőből nem facsarja majd az orrukat - a szag?
Még valamit. Egyre inkább a bögyömben van a cionista hecckampány zsidó krampusza Ungvári Tamás. A jó úr wikipédiás nacionáléjában olvasom "Fulbright vendégprofesszorként négy esztendőt töltött a kaliforniai (!) Claremontban. IREX csereprofesszorként a Columbia, Yale és Harvard egyetemeken tartott előadásokat. Művelődéstörténetet tanított a Zsidó Egyetemen, a Rabbi Szemináriumban." Ennél fogva a kérdés úgy vetődik fel: hülye a professzor úr (?), vagy minket gojokat néz hülyéknek (?). Kérdéseimet rövidesen felteszem...
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

7.)  Harc a "gój kultúra" ellen.
Ma [12.12.08] sztárügyvéd kollegám Dr. Magyar György étvágygerjesztőengömbölyded ábrázatára Nyitottam ki az ATV-t. Épp a zsidó - keresztény párbeszéd szükségességéről értekezett. Nem tehetek róla, de erről a zsidó - palesztin párbeszéd abszolut abszurd volta jutott eszembe. Annál is inkább, mert már tegnap este elolvastam "hazánkfia" Naftali Kraus értekezését a "gój kultúra elleni harcról", a közelgő Hanukka ünnep kapcsán.
Nem most szúrt szemet nekem ez a bősz cionista, hanem jóval korábban, amikor elolvastam "Az ősi forrás" c. könyvét. Írtam továbbá egy blogot  s majd a tavalyi Hanukka ünnep kapcsán egy kommentárt "Judapest fényei" cimmel. Ez utóbbi megírására az késztetett, hogy Naftalin ur harcot hirdetett a "gój kultúra" ellen. Most ezt megismétli, imígyen [írása a képre kattintva elérhető.] Ebben ismétli korábbi önmagát és hozzáte szi "A zsidó történelem tele van csodákkal. Itt is, egy maroknyi nép elutasítja a rákényszerített hellén kultúrát, nemet mond az erőszakos szekularizációra, végül fellázad az önkényuralom ellen." Mit jelent mindez [belemagyarázás nélkül]. Azt mindenekelőtt, hogy a harc nem párbeszéd, ahogy a magyargyuri prédikálja. A hellén kultúra tulajdonképp azonos a fehér ember kultúrájával és részben azonos a keresztény kultúrával. Naftalin úr ugyanazt deklarálja , amit Menachem Begin a hadseregnek mondott, [lásd fentebb] hogy az arab kultúra romjain kell felépíteni a zsidó kultúrát, csak ő a fehér - keresztény világkultúra elpusztítását hirdeti. Ez arról árulkodik, hogy még Beginnél is hülyébb. A zsidó és arab kultúra ugyanis nem ötvöződtek olyan szorosan, mind a zsidó, ill. fehér- keresztény kultúra. Ennek a kultúrának az emlőit ill. anyagi forrásait szopják az olyan zsidó "magyarok", mint Kertész Imre és Konrád György, meg a magyar nyelv börtönébe szorult Kertész Ákos. Mi lenne ezekkel az urakkal, ha ivrítül kellene "prózálkodniuk" és a zsidó államtól igényelnének apanázst egy többszázmilliós film, vagy egy szabadpiacon eladhatatlan könyv kiadására.

Adva van tehát egy megbuggyant zsidó szélsőséges és mit tesznek ellene hit és fajtársai. Miért nem határolódnak el, amint ezt tőlünk magyaroktól követelik minduntalan.
Köves Slomó(ka), Feldmájer Péter, Schweitzer József. Zoltai Gusztáv és ti többiek! Ugyan miért nem határolódtok el ettől a lököttől? Vagy nem is lökött? Hát persze hogy nem! Ő ugyanolyan cionista, mint ti vagytok. Egy követ fújtok vele és azt hiszitek egy szájból egyszerre lehet hideget is, meleget is fújni. Tévedtek. Mi a "gój kultúra" kurucai nem fogunk ehhez asszisztálni. És még azon is elgondolkodunk, hogy kultúra e valójában az amit ti annak neveztek. Ha harc, legyen harc. A hadüzenet gyalázata a tiétek.
2012.12.02
Sz. Gy. 
A honlap új szolgáltatása az anonym (névtelen) hozzászólási lehetőség biztosítása, ami alatt azt kell érteni, hogy a valódi név helyett nicknevet (álnevet, becenevet) is lehet használni. Ilyen értelemben a "névhasználat" viszont kötelező! Kérem továbbá feltüntetni annak az írásnak a címét (címrészletét), amelyhez az olvasó hozzászól. Ezen "adatok" hiá nyában a hozzászólást nem teszem közzé! [Aki nevét mailcímét is megadja felvételre kerül levelező listámba és megkapja körleveleimet. Levélcímét a honlapon nem tüntetem fel.] Sz. Gy.  

Hogyan öljünk meg gojokat és befolyásoljunk embereket


Simon Peresz izraeli miniszterelnök beszéde 2007. 10. 10. - Izrael fölvásárolja Magyarországot
Új világrend kategória


Alakul az "ukrán forradalom" - Timosenko házi zsidója lett a miniszterelnök

Frissítés: Miniszterelnökké választotta az ukrán parlament csütörtökön Arszenyij Jacenyuk "Európa-párti politikust", a Julija Timosenko volt kormányfő mögött álló Haza (Batykivscsina) párt frakcióvezetőjét. Jacenyukot nagy többséggel választotta meg a törvényhozás: kormányfői kinevezését 371 képviselő támogatta a 450 tagú ukrán parlamentben.
A szavazás után az ideiglenes elnöki teendőket is ellátó Olekszandr Turcsinov házelnök azon nyomban aláírta a kinevezésről szóló határozatot, és megkérte Jacenyukot, hogy foglaljon helyet a kormánypáholyban. A Haza párti politikus előtte nem sokkal bejelentette, hogy lemond képviselői mandátumáról, és nem indul jelöltként a május 25-re kiírt elnökválasztásokon.
(MTI)
Korábban írtuk: Arszenyij Jacenyukot, a Julija Timosenko volt kormányfő mögött álló Haza (Batykivscsina) párt frakcióvezetőjét javasolta Ukrajna miniszterelnökének a Majdan tanácsa szerdán a kijevi Függetlenség terén összegyűltek előtt.

A siratófalas Timosenko...

A téren lévők egyetértéssel és tapssal fogadták a javaslatot. A galíciai Jacenyuk zsidó származása a 2010-es kampány ideje alatt (ő is indult az elnökválasztáson) volt többször is téma, amikor az egyik ellenfele nemes egyszerűséggel többször is pimasz, illetve szemtelen zsidónak nevezte. Ő maga persze tagadja, hogy zsidó lenne, s ebben - mily meglepő - segítségére van Ukrajna főrabbija is, aki kinyilatkoztatta: Jacenyuk márpedig nem zsidó. Az 'itt a zsidó - hol a zsidó' játékot mi már nagyon jól ismerjük a hazai közéletből, s tudjuk, hogy senki sem zsidó a politikában, a médiában stb., mindenkit csak megvádolnak a csúnya antiszemiták...

...az imádott EU, melynek vezetése már kiszemelte...


... és kipás Klicskóék (a képekért lásd a kapcsolódó anyagunkat) majd szépen elegyengetik a leendő kormányfő és az ország útját

A kijevi tüntetők különböző szervezetei, csoportjai képviselőiből álló tanács Andrij Parubij Haza párti képviselőt, a Jevromajdan elnevezésű tüntetéssorozat parancsnokát pedig a befolyásos nemzeti biztonsági és védelmi tanács (SZNBO) vezetőjeként szeretné látni.
A téren emelt színpadon felolvasták a főtéri nagygyűlés résztvevőinek azok neveit, akiket a tanács a különböző minisztériumok élén kíván látni.
A parlament csütörtökön szavaz az előterjesztett javaslatról.
(MTI nyomán)


Na ki is a felforgató terrorista az országot lerohanó zsidó különítmény , vajon az Orosz hadsereg vagy a cionista bankárkülönítmény kiknek a természeti kincseiken olaj ,gáz ,vasérc , és a többi mellet Oroszországot akarták beszorítani a határaikon belülre , hogy egy első csapással térdre kényszerítsék , és megszerezzék az a temérdek természeti kincsekben gazdag föld területet amit most Oroszországnak hívnak , de ha ez a terv nem sikerült Napóleonnak , Hitlernek , majd pont a retkes bankárkasztos zsidóknak fogják átadni a hazájukat , és az atomtölteteiket , mert ugyan a zsidóknak is van 400- 500 atomtöltetük , de ha az orosz elszánja magát és egy – két interkontinentális rakétát szór a kis terrorista államra , úgy érzem még írmagjuk sem marad a metszetfarkúakból , a különleges alakúlataik meg össze szedik a bankárkaszt 300 családját , azt a 6000 főt akik nyomorba döntötték már egy jó párszor az emberiséget , és tárgyalás ide – vagy oda likvidálják a világ fő terroritáit kik az uzsora kamattal terrorizálnak , és a világ nagyobb része már most is kamatrabszolga . Igen kamatrabszolga a XXI. - dik században , és kérdem én ki akarja leélni az életét kamatrabszolgaként , épp ezért likvidálni kell a büdös zsidó bankárkasztot , még mielőtt ők likvidálják a tervbe vett emberiség ritkítási programjukkal 500 millióra csökkentik az emberiség létszámát.

Hát bizony ez is holokamu program , és tudjátok ezt is épp bőrrel akarják megúszni , mint a két világégést , és itt is lesz majd egy balak réteg akik elviszik a balhét , mint nálunk a Gyurcsány helyett elviszik a balhét a cigány gyilkosok , pedig az egész arra let volna kihegyezve , hogy a balhéból polgárháború kerekedjen ki , ahol vihették volna a földet a vízkészletünket , és a többi természeti kincseinket , míg mi háborúzunk a cigányokkal. És milyen nehezére esett a hatalomnak a titkosszolgálatok ellen fellépni , pedig a MOSZAD , CIA , nyakig benne volt , ezek a kis hülyék meg bevették a horgot , és szarban hagyták őket, még csak véletlenül sem ejthették ki a titkosszolgálati részvételt az ügyben , szegény DARÓCZINAK azért kellet megöngyílkolnia magát a gyilkosság BT felügyelete mellet , hogy véletlenül se tudjon a Gyurcsányra vallani, a kis összekötőt el tették láb alól, pedig milyen szerelmes volt a lelkem , és tudva lévő , hogy az emberek ilyenkor öngyilkosok lesznek hogy beteljesedjen a szerelem . A Gyurcsány is így látja , neki mikor ajálják fel a kötelet , mint annak idején a török udvarban aki selyem zsinórt kapott annak illet felkötnie magát. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése