2014. március 4., kedd

Hírháló 2014 – ben XIX.


Hírháló 2014 – ben XIX.




Gróf Apponyi Albert védőbeszéde a Trianoni Diktátummal kapcsolatban
Igazságot Magyarországnak! E videóval tisztelgek Apponyi Albert gróf emléke előtt, aki magyar úriemberhez méltóan, végletekig küzdött Trianon diktátuma, ordító igazságtalansága, embertelensége ellen.

Horthy Miklós gróf Károlyi Gyula, gróf Bethlen István, gróf Apponyi Albert és József főherceg társaságában egy díszvacsorán
Berend T. Iván: Válságos évtizedek.
Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1987, 214. oldal.



Mácius 15. - Az MVSZ egész napos programja, Petőfi Sándor jegyében
Március 15-ét a Magyarok Világszövetsége idén teljes egészében Petőfi Sándor emlékének szenteli.
Az MVSZ rendezvénye 13 órakor kezdődik a Lánchíd pesti hídfőjénél levő Magyar Tudományos Akadémia székháza előtt, a Széchenyi István téren és várhatóan másfél órát tart. A rendezvény szónokai: Kiss Endre József, Morvai Ferenc és Fuksz Sándor.
Délután 5 órakor, az MVSZ székházában Patrubány Miklós megtartja minden hónap 15. napján esedékes nemzetpolitikai előadását. Mostani előadásának címe: Petőfi Sándor méltó eltemetésének szerepe a magyar nemzet újjáépítésében. Az előadást kerekasztal beszélgetéssel folytatódik, amelyen az előadó vendége lesz Borzák Tibor, Drábik János, Fuksz Sándor, Kiss Endre József és A.V. Tyivanyenko, burjátországi Petőfi-kutató.
19 órakor Borzák Tibor dedikálja újonnan megjelent könyvét: P.S. - Titkok a barguzini csontváz körül.
A Március 15-i ünnepségre az MVSZ vidéki szervezetei autóbuszokat szerveznek, amelyek a megyeszékhelyekről indulnak.
"Az idő igaz,
S eldönti, ami nem az."

Petőfi Sándor
A nemzet legnagyobb költője 165 éve tűnt el a fehéregyházi csatatéren és 25 éve annak, hogy hamvait megtalálták Szibériában.
Petőfi Sándor méltó eltemetése a Haza földjébe huszonöt éve várat magára,
és ebben felelőssége van a ma élő magyar nemzedék minden tagjának!

A Magyarok Világszövetsége egész rendezvénysorozattal vezeti fel a Petőfi Sándorról, és hamvai méltó eltemetésének halaszthatatlanságáról szóló Március 15-ét:

- 2014. március 4-én, 11 órakor - Borzák Tibor Petőfi Sándor hamvainak sorsáról írott könyvének bemutatója az MVSZ székházában
- 2014. március 8-án, 15 órakor - Petőfi irodalmi összeállítás az MVSZ székházában
- 2014. március 9-én, 16 órakor (helyi idő) - Petőfi-mellszobor avatása Kolozsváron, a Hajnal negyedben
- 2014. március 12-én, 17 órakor - A. V. Tyivanyenko, burjátországi Petőfi-kutató előadása az MVSZ székházában


 
****************************************************************

Az ukrán "nácik" levették az álarcot, és nyilvánosan is hűséget esküdtek Izraelnek

2014-03-01. 19:37 
Kuruc.info
Az ukrajnai izraeli nagykövetség tájékoztatása szerintfebruár 26-án, Reuven Din El izraeli nagykövet találkozott az állítólag "náci" és "fasiszta" Jobb Szektor elnevezésű szervezet vezetőivel. Mint ismeretes, a Jobb Szektor tagjai voltak azok, akik nem csupán a végső győzelemig folytatandó harcra tüzelték a tüntetőket, de fegyvert is ragadtak a törvényesen megválasztott ukrán államfő hatalmának megdöntése céljából.
A nagykövetség tájékoztatása szerint a Dmitrij Jaros pártelnök vezette küldöttség hangsúlyozta, hogy "toleráns politikát" kívánnak követni a nemzeti kérdésekben. "A gyűlölködő retorikát, különösképpen pedig az antiszemitizmust, a Jobb Szektor nem csupán elítéli, de küzdelmet is folytat ellene, minden törvényes eszközzel" - szögezte le Dmitrij Jaros, az ukrán "náci" part vezetője. Mint mondta, mozgalmának célja "egy demokratikus Ukrajna felépítése, átlátható, tiszta kormányzat felállítása, a küzdelem a korrupció ellen, továbbá egyenlő lehetőségeket kívánnak biztosítani minden nemzetnek, céljuk a nép egységesítése és egy olyan állam megteremtése, amelyet a nép irányít".

Dmitrij Jaros, az Izraelnek hűségesküt fogadott "neonáci" pártvezér hívei között

A tárgyaló felek továbbá megállapodtak abban, hogy "forró drótot hoznak létre a provokációk megelőzése és a felmerülő kérdések megvitatása céljából". A "náci" mozgalom vezetői hangsúlyozták, hogy "az idegengyűlölet minden megnyilvánulását meg kell büntetni" - olvasható a kijevi izraeli nagykövetség közleményében.
"Megtévesztéssel háborúzz!" - hangzik a Moszad elhíresült jelszava. A cionista irányítás alatt álló USA és Izrael jó ideje törekszik arra, hogy saját beépített ügynökeik révén az agresszív terjeszkedésükkel szemben álló erőket egymás ellen kijátsszák, illetve a kevésbé veszélyesnek tűnő ellenséget a legveszedelmesebbnek ítélt ellenségre uszítsák. A módszer számos sikert hozott az elmúlt évtizedekben. Afganisztánban például a Nyugattal ellenséges viszonyban álló radikális iszlamista szervezeteket fegyverezték fel, és vetették be a szovjet hadsereg ellen a 80-as években. Irakban az USA - miután a végletekig élezték a felekezeti ellentétet - a síita milíciák révén mért csapást a szunnita ellenállás központjaira, Líbiában és Szíriában pedig úgyszintén az iszlám radikálisok, sőt az al-Kaidához kötődő fegyveres csoportok segítségével igyekezett a Nyugat zűrzavart kelteni, és a cionista hódítással szembenálló rezsimeket megdönteni.

A Jobb Szektor nem csupán elítéli, küzd is az antiszemitizmus ellen

Az ellenségek egymás elleni kijátszásának módszere olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy most Ukrajnában is alkalmazzák. A nemzeti eszmétől feltüzelt ukránok tömegei abban a reményben vonultak az utcára, hogy végre egy szabad, független, mindenféle korrupciótól és idegen befolyástól mentes, virágzó Ukrajnát hozhatnak létre. A valóságban pedig a cionista világhódítók céljait szolgálják. Ha esetleg a nacionalisták és a radikális Jobb Szektor hívei ráébrednek arra, hogy csúnyán átverték őket, és a cionista karámba beterelt hazájukban sem jólét, sem függetlenség nincsen, már alighanem késő lesz.
Az egész óriási megtévesztő műveletben a kulcsszerepet nem a NATO hadereje játssza, hanem egyrészt a különböző ellenálló mozgalmak legfelső vezetésébe beépített moszados és nyugati ügynökök serege, másrészt pedig a hatékony pszichohadviselés. A megtévesztő propaganda-hadjárat emberek tömegeit képes olyan tettekre ösztönözni, amelyek saját érdekeikkel homlokegyenest ellentétesek.
****************************************************************

Cameron: "semmilyen ürüggyel nem igazolható" a külső beavatkozás

2014. 3. 1. 21:23 MTI - 
VG
"Semmilyen ürüggyel nem lenne igazolható" egy külső katonai beavatkozás Ukrajnában - közölte szombat esti nyilatkozatában a brit kormányfő.

David Cameron a Downing Street által nyilvánosságra hozott közlemény szerint a brit kormány e véleményét Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is tolmácsolta telefonon. A brit miniszterelnök szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását Nagy-Britannia kérte, tekintettel a kibontakozóban lévő ukrajnai fejlemények súlyosságára.
Cameron közölte: a brit kormány növekvő aggodalommal figyeli az ukrajnai eseményeket. Hozzátette: mindenkinek gondosan mérlegelnie kell, hogy mit cselekszik, és nem a feszültség eszkalálódásáért, hanem enyhítéséért kell dolgozni. "A világ figyel" - hangsúlyozta szombati állásfoglalásában a brit miniszterelnök.
Szombaton Oroszország londoni nagykövetét is bekérették a brit külügyminisztériumba, hogy tájékoztassák az ukrajnai fejleményekkel kapcsolatos brit aggodalmakról.
****************************************************************

Olaszország is a szégyenpadon: ott is erősödőben a rasszizmus és az antiszemitizmus


2014-02-28. 19:27 
Kuruc.info
Itáliában is erősödik az antiszemitizmus, az előítéletesség és a rasszizmus - állapítja meg egy most közzétett amerikai kormányzati jelentés. A jelenség valódi okairól természetesen ezúttal sem esik szó.
Az Olaszországban élő 30 ezer zsidó gyakran kénytelen szembesülni a rasszista okokra visszavezethető vandalizmussal és az internetes gyűlöletbeszéddel - állapítja meg az Egyesült Államok külügyminisztériumának frissen közzétett jelentése.

Köztudott, hogy a római legionáriusok is nácikok voltak

"Az antiszemita társadalmi előítéletek továbbra is fennállnak" - olvasható a dokumentumban, amely arra is rámutat, hogy "ismert személyiségek és szélsőséges csoportok" is felelősek a zsidó közösség ellen intézett "támadásokért".
A jelentés leszögezi, hogy az Olaszországban élő zsidók 26%-a tapasztalt antiszemita jellegű cselekményt a 2013 novemberét megelőző 12 hónapban. Az olasz hatóságok azonban több esetben is lecsaptak a gaz nácikra. Tavaly áprilisban például bíróság elé állították és elítélték a Stormfront elnevezésű "szélsőséges" szervezet négy tagját, amiért weblapjukon ismert zsidó személyiségekről és vállalkozásokról írták le, hogy zsidók.
A dokumentum dicsérettel illeti az olasz oktatási minisztériumot, amely harcot hirdetett az "előítéletesség" ellen. A tanárokat például külön tanfolyamokon nevelik a zsidók imádatára, a Római La Sapienza Egyetemen pedig az antiszemitizmus témájával foglalkozó kurzust is szerveztek.

Zsinagógácska Róma zsidónegyedében

De hogy a fasizmus elleni harcot még fokozni kell, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy Itáliában nem csak a zsidókat, de a buzikat is üldözik. Ugyanis homoszexuális tinédzsereket nem egy esetben "szexuálisan bántalmaztak a rokonaik, nem engedték elhagyni az otthonukat, vagy éppen elzavarták őket otthonról" - áll a dokumentumban, melyből kiderül még, hogy a homokos diákok 42%-a szenvedett el megkülönböztetést a saját családjában. De a "melegek" elleni diszkrimináció tapasztalható az iskolákban, az éttermekben és bárokban, az interneten, valamint általában a médiában.
A jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy Rómában tavaly egy 11 éves fiú és három felnőtt férfi lett öngyilkos azért, mert "szexuális mássága" miatt csúfolták vagy bántalmazták. Az "előítéletesség" a társadalom minden szintjén jelen van, amit jól mutat az a tény is, hogy az olasz integrációs miniszter, a néger Cecile Kyenge is gyakran céltáblája rasszista indíttatású támadásoknak vagy gúnyolódásnak. Így például az "Északi Liga képviselői és támogatói származására utalva ismételten gyalázzák őt" - áll a jelentésben.

Cecile Kyenge, "olasz" miniszter

Tavaly júniusban egy olasz bíróság börtönbüntetésre ítélte az Északi Liga egyik tagját, aki a Facebookon szólított fel az első olasz fekete miniszter megerőszakolására.
Perge Ottó - thelocal.it nyomán

A 12 csillag a zászlóban, az ősi 12 zsidó törzset jelképezi. Csak hogy tudjuk kik is állnak az eu mögött.
 
****************************************************************

Ukrajna - Reálpolitikára inti a magyar kormányt az MSZF

Budapest, 2014. március 2. vasárnap 
MSZF SZK
A Magyar Szociális Fórum (MSZF) vasárnap arra szólította fel a magyar kormányt, hogy ne adja nevét a NATO érdekszférájának kiterjesztéséhez Ukrajnára, és ne vegyen részt a kelet-európai térség orosz érdekek rovására történő destabilizálásában.
Magyarország kelet és nyugat közötti geopolitikai helyzete reálpolitikára int. A nemzeti érdekek előtérbe állítására a nyugati szövetségi rendszer stratégiai érdekeinek kritikátlan kiszolgálása helyett - áll az MSZF közleményében.
Magyarország elemi érdeke, hogy ne keverjék bele katonai konfliktusba, nemzetgazdaságát pedig ne fenyegesse az Oroszországból származó nélkülözhetetlen energiaellátás elakadása.
Ukrajnában nem csak magyar kisebbségi érdekek léteznek, hanem orosz kisebbségi érdekek is. Ezek az érdekek nem korlátozhatóak a nyelvhasználatra. Egy olyan soknemzetiségű ország, mint amilyen Ukrajna, nem tagadhatja meg senkitől, hogy anyanyelvén szólhasson, nemzetiségei szabadon érintkezhessenek anyaországukkal, és politikai akaratukat is szabadon kinyilváníthassák. Egy valóban demokratikus Ukrajnának nem választania kell Kelet és Nyugat között, hanem mindkettővel jó viszonyban kell maradnia az ország fejlődése, és nemzetiségeinek békés együttélése érdekében. A magyar diplomácia akkor teljesíti feladatát, ha ennek előmozdításából kiveszi a részét.
A Magyar Szociális Fórum szerint hazánkra nézve súlyos következményekkel járhat a "keleti nyitás" politikájának feláldozása az Európai Unió gazdasági, és a NATO katonai terjeszkedésének oltárán. Az emberjogi és társadalmi mozgalom ezért reálpolitika folytatására szólította fel Orbán Viktor kormányát.
****************************************************************

Klicsko: provokáció Janukovics befogadása - közben a svájciak bankszámlákat fagyasztanak
Agressziónak kell minősíteni minden orosz csapatmozgást, amelyet az orosz haderők a krími támaszpont területén kívül hajtanak végre. "Örülök, hogy ebben a kérdésben a NATO is egyértelműen állást foglalt" - emelte ki Klicsko.
MTI

Moszkva minden egyes ukrán állampolgárt provokál azzal, hogy védelmet nyújt Viktor Janukovics leváltott államfőnek - mondta Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt elnöke a Bild című német lapban pénteken megjelent interjúban.
Vitalij Klicsko szerint a leváltott elnököt haladéktalanul bíróság elé kell állítani Ukrajnában, mert ő a felelős a meggyilkolt tüntetők haláláért. Janukovics azonban még mindig államfőnek tekinti magát, ami "abszurd", Vlagyimir Putyin orosz államfő pedig védelmet nyújt a "véres kezű diktátornak", ami provokáció - emelte ki a politikus.
Hozzátette: egyetért Olekszandr Turcsinov ideiglenes ukrán államfővel abban, hogy agressziónak kell minősíteni minden orosz csapatmozgást, amelyet az orosz haderők a krími támaszpont területén kívül hajtanak végre. "Örülök, hogy ebben a kérdésben a NATO is egyértelműen állást foglalt" - emelte ki Klicsko.
Azzal kapcsolatban, hogy pártja miért nem kapott pozíciót az új kabinetben, azt mondta, hogy szakértői kormányt alakítottak, amelynek mandátuma átmeneti időre szól, és egyetlen feladata a válság kezelése. Az Ütés azonban közvetlen kormányzati részvétel nélkül is felelősséget vállal az ország sorsáért, gyors, határozott reformokért küzd a parlamentben.
Arra a kérdésre, vajon Julija Timosenko stabilizálhatja-e az országot, azt mondta, fontos, hogy a volt kormányfő kiszabadult a börtönből, és kétségtelen, hogy tehetséges politikus, de korábban már volt lehetősége az ország megváltoztatására, sok ígéretét mégsem valósította meg. A 2004-es forradalom után Timosenko és Viktor Juscsenko akkori elnök nem hajtott végre reformokat, ami "sokak számára a forradalom elárulását jelentette" - mondta Vitalij Klicsko, az Ütés államfőjelöltje, hangsúlyozva, hogy tiszta és méltányos elnökválasztási kampányt szeretne, legfőbb célja pedig az, hogy hazája csatlakozzon az Európai Unióhoz.
Közben leváltotta az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökét Olekszandr Turcsinov ideiglenes államfő egy pénteken kiadott elnöki rendeletben. A döntést az elnöki hivatal honlapján kiadott közlemény nem indokolta.
A most leváltott Jurij Iljin tengernagyot február 19-én, a kijevi tüntetőkkel szembeni erőszak tetőfokán nevezte ki az azóta a parlament által posztjától megfosztott Viktor Janukovics exelnök.
A genfi igazságügyi hatóságok pénteken bejelentették, hogy bűnügyi eljárást indítottak a leváltott ukrán államfő, Viktor Janukovics, valamint fia, Olekszandr ellen pénzmosás gyanújával.
Eközben a svájci kormány olyan határozatot hozott nyilvánosságra, amelyben befagyasztják húsz ukrán személyiség, többségükben az előző kormány leváltott minisztereinek svájci vagyonát.
****************************************************************

Orosz katonai repülőgépek szálltak le a Krímben


2014, február 28 - 18:45 MTI - 
alfahir.hu
Orosz katonai szállító repülőgépek szálltak le a Krímben péntek este, és orosz páncélozott szállító harcjárművek indultak meg Szevasztopol irányából Szimferopol felé - írta szemtanúkra hivatkozva az Ukrainszka Pravda című ukrán hírportál.
Az értesülés szerint "már legalább" öt hatalmas Il-76-os gép ért földet a félszigeten, a Gvargyejszkij katonai repülőtér körzetében. A portál "különböző forrásokra" hivatkozva arról is beszámolt, hogy az orosz fekete-tengeri flottának otthont adó Szevasztopolból tíz orosz harcjármű indult el az autonóm terület fővárosa, Szimferopol irányába.


Gyorshír: Egy ukrán fregatt megtagadta az engedelmességet a kijevi cionfasiszta kormánynak

2014.03.02 08:20 
Hídfő.net
Az Andrei Tarasov altengernagy által parancsnokolt ukrán fregatt, a Hetman Sahaidachny megtagadta az engedelmességet a kijevi zsidó kormánynak, felhúzta a Szent András lobogót, és elindult Szevasztopol felé hogy csatlakozzon az orosz flottához. Az altengernagy valószínűleg levonta a következtetéseket az ukrán vezérkari főnök hirtelen leváltásából, ami az illegitim ukrán kormány egyik első rendelkezése volt.

A Hetman Sahaidachny ukrán fregatt

Orosz hadihajó jelent meg hirtelen Havannában Miamitól egy köpésre. A fedélzetén teljes fegyverzettel.... nyilvánvaló, hogy figyelmeztetésről van szó. 
https://www.youtube.com/watch?v=g0POot-vfNY
Ilyen figyelmeztetéseket már korábban is kapott az Egyesült Államok nézd meg ezt
http://aranykorhajnalan.blogspot.hu/2013/06/az-egyesult-allamokat-tobb-alkalommal.html
meg ezt: 
http://aranykorhajnalan.blogspot.hu/2013/12/oroszorszag-nuklearis-csapassal.html
(
Aranykor hajnalán)
****************************************************************

2 MILLIÓ 481 EZRET KERES HAVONTA KÖVÉR LÁSZLÓ

2013.05.04. 06:35 
borsonline.hu
Jócskán meghaladja a közszférában bevezetett kétmillió forintos bérplafont Kövér László javadalmazása. Az Országgyűlés elnöke tiszteletdíjat, választókerületi pótlékot és lakhatási támogatást is kap.
Évente 29 millió 775 ezer 960 forintot keres Kövér László - tudta meg a Bors az Országgyűlés Hivatalától kikért adatok alapján. Ez havonta 2 millió 481 ezer 330 forint, azaz jelentősen meghaladja a kormányváltás után nagy dérrel-dúrral bevezetett közalkalmazotti bérplafont. Kövér László fizetése három tételből áll: egyrészt kapja bruttó tiszteletdíját, azaz házelnöki bérét, illetve a képviselőségért járó pénzt, ami havonta 1 millió 739 ezer forint.
Mivel Kövér 2010-ben a Zala megyei listáról került a parlamentbe, megilleti a választókerületi pótlék is. Ez ugrott meg a duplájára az elmúlt másfél év alatt, 2012 elejétől már havi 626 ezer forintot kap az egyébként Budapest mellett élő Kövér. A pótlék mértéke attól függ, hogy milyen távol van a választókerület központja a fővárostól, azaz Kövér a zalai listával gyakorlatilag az egyik legnagyobb összegu pótlékra jogosult.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Vastag állami juttatásokat kap

A házelnök fizetésének harmadik tétele a lakhatási tá-mogatás. Erre havonta 115 950 forintot vesz fel. Azaz a maximális összeget, ugyanis sem a választókerületében, sem Budapesten nincs lakása. Kövér László szigetszentmiklósi otthona és a Parlament közötti táv azonban az útvonaltervező szerint mindössze 22,5 kilométer. Arról nem is beszélve, hogy Kövérnek, mint az ország egyik legfőbb közjogi méltóságának nemcsak kiemelt védelem, de szolgálati autó és sofőr is jár, így kétszeresen is kérdéses, miért veszi fel évente a maximális, 1 millió 391 ezer 400 forintos támogatást.
Szerettük volna megtudni, hogy a jogszabályok szerint Kövér László javadalmazása ütközik-e a közszférában megszabott kétmilliós bérplafonnal, vagy a házelnökre nem vonatkozik a kitétel? A lapunk által megkérdezett adószakértő szerint nem egyszerű a kérdés, ugyanis a képviselők nem alkalmazottak, de ­min­denesetre fura lenne, ha rájuk nem vonatkozna a szabály, a kétmilliós bérplafon ugyanis továbbra is érvényben van és minden, a közszférában dolgozót érint.
Kérdéseinkkel - többek között azzal, hogy miért vesz fel lakhatási támogatást az elnök, amikor Budapest közelében él - megkerestük a parlament saj­tóosztályát is, de egy nap után türelmünket kérték és hétfőre ígértek választ.

 
Magyarország jobban teljesít!




Közelednek a választások!
Ezt onnan is lehet tudni, hogy miután cirka ötven IDEIGLENESEN ITT ÁLLOMÁSOZÓ külföldi multival (vagyis a haszon kiszivattyúzóival, a kizsákmányolás nagy mestereivel) együttműködési megállapodást kötött pártunk és kormányunk, sort kerít a hazai vállalkozásokra is. Mégpedig valami olyan szöveggel, hogy Magyarországon a magyar is számít.
Mi ezt eddig is tudtuk, és szerettük volna érezni is...
Pártunk és kormányunk fontossági sorrendje
A börtönökben a tolvajok, rablók, gyilkosok napi élelmezési költsége 1300 forint, a kórházakban 550 forint. Valódi fogyókúra a szerencsétlen magyar embernek, ha kórházi ellátásra szorul. A bánásmód se igazi már...
A büntetés-végrehajtás első embere egy riportban elmondta, hogy apait, anyait összeszámolva (PPP-rendszerben épült luxus börtönök hiteltörlesztése, a börtönök fenntartási költségei, bér- és egyéb járulékos költségek) napi 7000 forint az egy börtönlakóra eső költség.
A kórházakban a magyar beteg háttérbe szorul, mert elég sok a külföldről idejövő beteg ingyenes gyógykezelési költsége. Sok idelátogató turista megy be a kórházainkba azzal, hogy itt betegedett meg... Aztán gyógykezeljük, mutatja a betegkártyáját. Kiderül, hogy a biztosítója nem fizet. Az ilyen kintlevőségünk kétmilliárd forint. De ellátjuk ingyen már egy 1962-es kölcsönös szerződés alapján az ukrajnai ukránokat, a romániai románokat is. A szerződést elfelejtették felmondani, pedig nem is Ukrajnával van kötve, hanem a Szovjetunióval... Az ukrajnai ukránok bejárnak már nyugdíjért is, és bizony a románok is. A magyar ember lassan kiszorul a hazájából. Megy a várólistára, ha nem éri meg az évekkel későbbi műtét időpontját, akkor meg a levesbe...
A hétpróbások szlogenje: Halj meg időben, ne okozz másoknak gondot!(F.I.)
Kategória: 2014 március



Tízmilliárdos osztalékfizetés az energiaszolgáltatók tulajdonosainak



2014, március 1 - 17:43 MTI - 
alfahir.hu
A Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Nyrt. igazgatósága 16 milliárd 97 millió forintos osztalék kifizetésére tett javaslatot az eredménytartalékból a társaság március 21-én tartandó közgyűlésén. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. igazgatósága pedig 8 milliárd 999 millió forintos osztalékra tett javaslatot a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett előterjesztés szerint.


A közmű szolgáltatókat, a valódi aranytojást tojó tyúkokat a magyar állam elherdálta, külföldi multik kezébe került, akik kitalicskázzák a hasznot Magyarországról. A rezsiharc ellenére is nagyon magas nyereséget érnek el az egyre kevesebb jövedelemmel rendelkező magyar társadalom terhére. A rezsiharccal bizony a budai és egyéb helyeken lévő villákban élők jártak nagyon jól, akárcsak az egykulcsos adóval.
A nemzeti vagyonunk nagy része odalett, de az ára is elveszett. Mert sok bába közt elvész a gyermek. 250 milliárd DOLLÁRRA becsülik azt a pénzt, amit a hétpróbásaink adóparadicsomokban tartanak a SAJÁT nevükön, de 53 milliárd forint körül van olyan számlákon, mint a Simon Gábor-féle 240 millió forint. Valami bűzlik, de nem Dániában, hanem Magyarországon. Annyit azért nem ártana tudnunk, hogy ezek a szolgáltatónak nevezettek hány százalékos haszonkulccsal dolgoznak, és azt, hogy az aktuális kormányaink miért engedték ennyire elszabadulni az általuk a fogyasztókra kiszabott terheket?
Egy félelmetesen precíz fogyasztó szerint a Fidesz-kormány is rezsiemeléssel indított 2010-ben, mint a nagy szocialista kommunista társak... Aztán valami okostojás a Fideszben felmérte, hogy a szocik a NEM LESZ GÁZÁREMELÉS szlogennel választást nyertek, és a választások előtt egy évvel bekapcsolták a rezsiharcos motorokat. Orbán Viktor be is jelentette, hogy a választásokig ezzel kell kampányolni. Március 29-én újra dübörög a békemenet is. A közmédiában egyelőre minden narancsködben úszik, az igazság órája csak a választások után fog ütni - megint a magyar kis emberre, a gazdagjainkra SOHA!
"A kitűnően sikerült gázközmű-privatizáció annak idején, 1995-ben komoly költségekkel járt. Bár a vagyont úgy adták el, hogy nem bíbelődtek értékének felbecslésével, a magánosítás előkészítéséhez üzleti tanácsot adott az NM Rotschild cég. Megbízási díjának összegét az üzleti titok homálya fedi. A privatizáció előtt a gázszolgáltató cégek üzleti értékét különféle cégek, közöttük ügyvédi irodák méricskélték. Hogy melyek, és hogy mennyi tanácsadói díjat kaptak, ugyancsak üzleti titok." (Részlet Torkos Matild tényfeltáró újságíró 1999. május 13-án kelt A gázközművek privatizációja: Csőcselék című írásából) (F.I.)
****************************************************************

Izraeli főrabbik fognak tiltakozni Budapesten az ellen, amit ott is maguk gerjesztenek?


2014. február 05. 12:16 Ifj. Tompó László - 
Hunhír.info
Igen, nem tévedés: amint a Mazsihisz honlapjára 2014. február 4-én felkerült hírcikkből kiderül, márciusban több száz rabbi jön Budapestre, hogy tiltakozzanak az ellen, amit maguk gerjesztenek, a hazánkban "drasztikus" méreteket öltő antiszemitizmus ellen. Hogyan is van ez? Megrakják a tüzet, és aztán csodálkoznak, hogy az mégsem alszik el?
Ám tegyék, de azt azért ne higgyék, hogy mindent lenyomhatnak a torkunkon. Mert akár tudják, akár nem, egyre többen olvassák bizony Szabó Dezsőt, aki a Pesti Posta 1937. november 3-ai számában arra az újságírói kérdésre, mégis mit gondol az antiszemitizmusról, így felelt: "A zsidók csinálják az antiszemitizmust, hogy eltereljék különböző felelősségek vállalásáról a figyelmet."
De lássuk csak magát a hírcikket! Íme:
"Tiltakozásul a feléledő magyarországi antiszemitizmus ellen Budapesten tartja meg gyűlését az Európai Rabbinikus Központ (RCE) március 24-25-én - írta a European Jewish Press.
A gyűlésen több száz rabbi vesz majd részt, köztük nemcsak Európa több országából érkeznek, hanem jelen lesz David Lau és Jichák Jószef izraeli főrabbik is. A lap szerint a magyar kormány magas beosztású tagjai is részt vesznek a fórumon.
Menachem Margolin, az RCE és az Európai Zsidó Szövetség vezetője azt nyilatkozta, hogy "nem könnyű zsidónak lenni 2014-ben Magyarországon, az elmúlt években az antiszemita megmozdulások száma drasztikusan növekedett". Azt mondta, a konferencia célja, hogy támogassák a helyi zsidó közösségeket."

Nem könnyű zsidónak lenni ma Magyarországon? Valahogy túlontúl ismerős fogalmazás ez, mégpedig múlt századunk negyvenes éveinek végéről, amikor is pártunk és kormányunk "szeretett és bölcs" vezére arról kesergett, mennyire nehéz "kilenc és fél millió fasisztával építeni a szociálizmust". Mint ahogyan ma reneszánszukat megélniük ugyebár mindazoknak, akiknek önmagukon kívül lassan már mindenki náci, fasiszta, nyilas, de legfőképpen persze antiszemita.
Hogyan is van ez? Megrakják a tüzet és aztán csodálkoznak, hogy az mégsem alszik el? Mert hogy állandóan megrakják, nem vélemény, tény. Éspedig meglehetősen régóta. Ami két történetet idéz fel bennünk ismét. Múlt századunk hetvenes éveiben egy középiskolai tanár a Magyar Nemzetben megjelent olvasói levelében arról számolt be, mennyire megrontja beszédünket a gajdolás, amire nemsokára Ungvári Tamás megrökönyödve megjegyezte: ez már tömény antiszemitizmus, ami benne egyenesen az auschwitzi gázkamrák emlékét idézi fel. Ugyanő aztán a kilencvenes évek végén egy budapesti könyvesbolt katalógusát tanulmányozva nem kisebb megrökönyödéssel észrevételezte tulajdonosának, hogy a benne szereplő tíz legkeresettebb kiadvány szerzői közül csak három zsidó.
Izraeli főrabbik fognak hát tiltakozni Budapesten az ellen, amit ott is maguk gerjesztenek? Ám tegyék, de azt azért ne higgyék, hogy mindent lenyomhatnak a torkunkon. Mert akár tudják, akár nem, egyre többen olvassák bizony Szabó Dezsőt, aki a Pesti Posta 1937. november 3-i számában arra az újságírói kérdésre, mégis mit gondol az antiszemitizmusról, így felelt: "A zsidók csinálják az antiszemitizmust, hogy eltereljék különböző felelősségek vállalásáról a figyelmet."
****************************************************************

Kerry Kijevbe utazik kedden


2014. 03. 02. 23:35:00 MTI - 
Híradó
John Kerry amerikai külügyminiszter kedden Kijevbe utazik, hogy hangsúlyt adjon Ukrajna amerikai politikai és gazdasági támogatásának - közölte vasárnap Washingtonban újságírókkal az amerikai kormány egy magas rangú tisztségviselője.

A név nélkül nyilatkozó illetékes kijelentette, hogy Oroszország teljes mértékben operatív ellenőrzése alá vonta a Krím félszigetet és hogy az Egyesült Államok a gazdasági, politikai és diplomáciai ellenlépésekre összpontosít az intervenció visszafordítása érdekében, nem pedig az esetleges katonai beavatkozásra. Az amerikai tisztségviselő szerint az orosz műveletben több mint 6 ezer katona vett rész.
Jen Psaki amerikai külügyi szóvivő közleményben erősítette meg Kerry március 4-re tervezett kijevi látogatását. A kommüniké szerint a tárcavezető az új ukrán kormány és a parlament vezetőivel, valamint a civil társadalom képviselőivel foglalkozik majd.

"A miniszter meg fogja erősíteni, hogy az Egyesült Államok határozottan támogatja az ukrán szuverenitást, függetlenséget és területi épséget, valamint az ukrán népnek azt a jogát, hogy saját maga, külső beavatkozás vagy provokáció nélkül határozza meg a jövőjét" - írta Psaki.
Jack Lew amerikai pénzügyminiszter kijelentette, hogy az Egyesült Államok "mély aggodalommal" figyeli az ukrajnai fejleményeket. A tárcavezető leszögezte: Washington kész kétoldalú és multilaterális alapon is együttműködni annak érdekében, hogy Ukrajna minden szükséges támogatást megkapjon.
Barack Obama amerikai elnök vasárnap telefonon tárgyalt Angela Merkel német kancellárral az ukrajnai helyzetről és hangsúlyozta, hogy Oroszország krími intervenciója "teljességgel törvénytelen". A CNN amerikai hírtelevízió szerint a Fehér Ház vasárnap kapcsolatba lépett a lengyel és a litván vezetéssel is.

Sürgős: Orosz tankok 10 km-re az ukrán Chernikov város határától
 

Kína él a jogával és "vétóz" minden olyan döntést az ENSZ Biztonsági Tanácsában mely Oroszország ellen irányul- a források szerint a pálya szélén, az Egyesült Nemzetek Szervezete. Közeljövőben Kína " meghiúsít minden amerikai geopolitikai ambíciókat és kéri vissza kölcsönadott tőkét, aranyban, USA-tól. (
webkamerton.ru)

Oroszország szóvivője kijelentette, hogy Turchinovot - Ukrajna önjelölt elnökét háborús bűnösnek fogják találni, ha katonai erőt vet be l Ukrajna délkeleti részének népessége ellen. (
RT)
 


Nagylaki András: Klicskot rendesen megszívatták!
Az ukrán legfőbb adminisztratív bíróság elutasította a parlamenti szavazás eredményének megsemmisítését arról az adótörvény-módosításról, amely jogilag megakadályozza Vitalij Klicskót, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt vezetőjét abban, hogy jelöltként induljon a 2015 márciusában esedékes elnökválasztásokon. Az adótörvénybe bekerült egy új kitétel, amely szerint azok a személyek, akiknek valamely másik államban van tartózkodási engedélyük, nem tekinthetők ukrajnai lakosnak. Az elnökválasztásokon pedig csak az jelöltetheti magát az államfői tisztségre, aki a választásokat megelőző tíz évben folyamatosan Ukrajnában élt. Eszerint viszont az Ütés párt vezére, aki profi ökölvívóként Németországban kapott tartózkodási engedélyt, jogilag nem indulhat a jövő évi elnökválasztásokon. Bal-Rad komm: Az EU-rajongó spekulánsok annyira az ország lerablására koncentráltak már, hogy nem is vették észre a cselt! Megszavazták-és ezzel kedvencüket rendesen "beszopatták"!
Klicsko kiütve!
Most aztán háborognak a cionisták és bérenceik!
Klicsko meg majd szépen ballaghat Németországba! Ha már annyira akarja az Uniót-meg van is neki oda tartózkodási engedélye-hát tanyázzon ott! Szive Juliskájával együtt-amikor az kiszabadul!
A banderista Szvoboda meg majd szépen széjjelfoszlik!(Facebook)
****************************************************************

Románia is bejelentette területi követeléseit


Molnár István 2014.03.02 12:15 
Hídfő.net
Bukarest eddig feltűnően csendben volt a Kijevben alakuló forradalom láttán. Miközben Lengyelország területi követelésekkel lépett fel Ukrajnával szemben, a magyar(országi) külügy pedig aktívan részt vett a felforgatásban, Romániától alig lehetett hallani agresszív, követelőző megszólalásokat.
Traian Basescu román elnök a Kijevben lezajló hatalomátvétel alatt feltűnően csendben volt, olyan, a korábbiakhoz képest enyhe nyilatkozatokat lehetett hallani részéről, hogy "az ukránoknak joguk van dönteni országuk jövője felől", valamint az akkorra már több rendőr haláláért felelős felforgatókat "békés tüntetőknek" nevezte.
A román külügy nem mert határozott állásfoglalást kiadni mindaddig, amíg az első orosz reakciók nem mutatkoztak. Úgy féltek mint a tűztől, Bukarest azt követően mert csak határozottabb kijelentéseket tenni, miután megmutatkozott az orosz válasz természete, és az oroszok ahelyett, hogy azonnal tankokkal vonultak volna Kijevbe, az államközi egyezményeknek megfelelően, jogilag megalapozottan jártak el.

Basescu ennek tudatában ki merte nyitni a száját és elhangzottak az első agresszív nyilatkozatok is. A román államfő a nyelvtörvény eltörlését követően felszólította Kijevet, hogy tartsa be a román kisebbség jogait, mert ha nem teszik, akkor addig tartott Ukrajna területi egysége. "Jelen pillanatban a román kisebbség nem avatkozott be a konfliktusba és ez helyes. A probléma a román kisebbség jogainak visszaállításában van, mert Ukrajna az egységét csak úgy tarthatja meg, ha a vezetés tiszteletben tartja a nemzeti kisebbségeket." Basescu emellett felhívta a figyelmet arra, hogy Ukrajnában mintegy 400 ezer román él, területileg többnyire egységesen.
Korábban a román külügy Janukovicsra próbált nyomást gyakorolni, hogy "ne alkalmazzon erőt" a lefizetett szélsőjobboldallal szemben. Most pedig a kormányra juttatott cionfasiszták felé fogalmaz meg követeléseket. Láthatóan nem tudják, hogyan reagálják le a helyzetet, mert a román vezetés már most sakkhelyzetben érzi magát.
Basescu tudja nagyon jól, hogy ha megkezdődik Ukrajna feldarabolása, Románia megkaparinthatja a románok lakta területeket. Emiatt meg is fogalmazta a területi követeléseit. De a román elnök ugyanakkor azt is tudja, hogy ha megkezdődik Ukrajna feldarabolása, az a határok újrarendezéséhez vezethet Kelet-Európában. Ha a románok megkapják amit akarnak, a lengyelek megkapják amit akarnak, Székelyföldön is felerősödnek majd a függetlenedési törekvések. Mivel Románia NATO csatlósállam és perifériaállam, Moszkvának érdekében áll Románia sakkban tartása, emiatt Székelyföld függetlensége alapja lehet egy a NATO visszaszorítását célzó műveletnek.
Emiatt a román külügy az oroszoktól úgy fél mint a tűztől. Nem is alaptalanul. Ha Basescu tovább folytatja a követelőzést, nagyon hamar megégetheti magát.


Világ-Panoráma
Kárpátalja újra Magyarország része lehetne! /2014.02.28./
Magyarországnak fel kell készülnie arra, hogy vissza kell fogadnia Kárpátalját, legalábbis annak magyar többség által lakott részeit. Ukrajna széthullása esetén ugyanis nem tehetünk úgy, mint akiknek semmi közük Vereckéhez, Munkácshoz, a Kárpátokhoz. Az új hatalom az orosz a lengyel és magyar nyelv használatát korlátozza, megint. Ukrajna szétesőben és mind nyugatabbra szorul.
Műsor: Világ-Panoráma
Műsorvezető: Szaniszló Ferenc
Vendég: Fehér István középiskolai tanár (Komárom-Felvidék)
 
****************************************************************

Trianontól Őszödig - avagy a pestises hullák bedobálása Erdélybe – AUDIÓ


Szőke Mária Magdolna 2013.01.25. | 14:23 
Erdély.ma
Középkori krónikákban olvashatjuk, hogy annak idején amikor a tatársereg végighömpölygött Európán nem egy esetben igen drasztikus (de hatásos) cselt alkalmazott az ellenséges városokkal szemben, éspedig pestisben elhunyt, pestissel fertőzött katonák hulláit dobáltatták be a várfalakon át a leigázandók közzé.
A pestisek hullák meg is tették a magukét, s nem egyszer nem is a mongolok nyilai, hanem ezek a fertőző, oszló hullák bizonyultak a leghatásosabb fegyvereknek városállamok, népek elpusztításában, leigázásában. Nos, ez a hasonlat jutott ma eszembe, amikor a reggeli hírekben Gyurcsány Ferenc volt magyar szocialista miniszterelnök ismételten, a héten immáron sokadjára a Kossuth rádió reggeli műsorában is elmondta, hogy igenis hiba volt az elcsatolt részekre szorult magyarságnak visszaadni a magyar állampolgárságot, s az, hogy az önhibájukon kívül nemzetből kirekesztettekké vált határon túliak szavazati jogot is kapjanak, az már egyenesen felháborító, jelentette ki az őszödi linkmájszter.
Igaz, jelentgetett ő más figyelemre méltó dolgokat is mostanában ki, így például azt, hogy a trianoni paktum "jogos politikai megoldás" volt, ami standapityere azt jelenti, hogy azoknak volt igazuk, akik Erdélyt és a többi elcsatolt részt elvették a magyaroktól, s az ott élő magyar nemzetiségű lakosságot az idegen "honfoglalók" kényére kedvére kiszolgáltatták. A gyalázatos, a magyar történelemben mindeddig példa nélküli kijelentés minden vita nélkül a haza és nemzetárulás kategóriájába esik, s mint ilyen szebb időkben főbelövéssel "jutalmazták" az ilyesmit.
Hej, azok a régi szép idők, sóhajtok fel ilyenkor, pedig aki ismer, tudja, nem vagyok egy vérszomjas teremtés, de igenis vannak helyzetek, amikor nem használ a szép szó, az emberség, az igazság s ilyenkor Jézus urunk is bottal, kötélkorbáccsal verte ki a kufárokat a templomból. Az sem vigasztal, hogy többen esküsznek arra, hogy Gyurcsány Ferenc bolond. Nem érdekelnek a modern pszichológia tanai szerint kiállított kórismék sem, mert ez nem érv, hiszen tudnivaló a közösségre veszélyes bolondoknak a zártosztályon a helyük és nem a parlamentben, a politikában, a nyilvánosság előtt!
Gyurcsány Ferenc figurája kapcsán ki kell jelentenem, értékrendem szerint, én nem nevezhetem őt sem nemzet sem hazaárulónak, ugyanis nem tartom sem magyarnak, sem olyasvalakinek akinek bármilyen emberséges köze volna a magyar hazához. Nemzetáruló csak az lehet, aki része az adott, elárult nemzetnek, és lássuk be Gyurcsányt ilyesmivel vádolni egyszerűen szürrealizmus!
A jelenséget tanulmányozva, felötlött bennem a kibúk-űzés vagy a keresztény exorcizmus lehetősége is, aztán rájöttem, ez az a verziója lenne az ördögűzésnek mikor egy veder szenteltvíz sem lenne elég s az ördögűzőnek a vederrel is jól fejbe kéne, verje a megszállottat. Tovább analizálva ezt a bűzlő mintát (ejtsd gyurcsányferenc), melyet Magyarország elmúlt években történt históriájából vettem, percek alatt meg kellett állapítanom, nem élő, lelkes teremténnyel, nem egy emberrel állunk szemben, hanem egy kitenyésztett, funkcionálisan bevethető pszicho-fegyverrel, melyet a magyarországi gyarmatosítók isten` vagy sátántudja milyen agymosások, manipulálások révén tenyésztettek ezzé, ami, magyarokra lövet, hazát árul, erdélyieket köp szembe s az országcsonkolást is jogosnak tartja.
Elemzéseim tükrében én ehejt kijelentem, Gyurcsány Ferenc nem más, mint egy pestissel fertőzött hulla, amihez hasonlókat anno a mongolok dobáltak be a leigázandó várakba, hogy ott pusztulást és káoszt terjesszenek s ezáltal megtörjék a várbeliek ellenállását a hódítókkal szemben. Először a magyarországi "várba" dobták be a Cion et Company nagymesterei a fertőző erkölcsi hullát, majd miután ott valahogy (az anyaszervezet ősi immunitása okán) mégsem okozott teljes agyhalált és tudatmódosulást ez a politikai toxin, hát most, gondolták próba szerencse, bédobták volna ide nekünk is.
Trianontól Őszödig az országhatárok megrajzolásakor ugyanis mindig ugyanazok manipulálták a ceruzahegyét a térképeken, akik hasonló politikai kórságokat tenyésztenek ki s ráültetik a nép, a nemzet nyakára. A kérdés most az, hogy mit is tehetünk mi itt Erdélyben a ránk fogott pestises hulla (ejtsd. Őszödi Fletó nevű bacilus) ellen? Elsősorban nem ijedünk meg és nem maradunk közömbösek. A mi transsylván immunrendszerünknek ugyanis sikerült megőrizze a magyar szót, a magyar lelket sok más baj mentén is. És lehet az anyaországiak közül sokan fel sem fogják, hogy nekünk Trianon óta micsoda keresztet kellett, kell cipelnünk, magyarságunk miatt, de erdélyi törzsem népe, ne feledjétek, lehetséges, pont ennek a keresztnek a cipelése erősítette és őrizte meg gerincünket és lelkünket! Úgy vélem, nincs mit szépíteni a csúfat, nevén kell nevezni az árulót és tolvajt. Kiverni a sakálként settenkedő kufárokat Erdélyből.
A másik dolog, amire fel szeretném hívni a figyelmeteket, a magyar honosítások kapcsán az, hogy egyetlen percig ne úgy gondoljatok erre, hogy nekünk volt, van elsősorban szükségünk erre, hiszen mi bizonyítottunk! Isten és emberségünk, nagyapáink, apáink erejével bebizonyítottuk, hogy mi honosítás nélkül is magyarok maradtunk itt, a Hargita regéje ma is él, és a csillagösvényeken ma is a mi lovunk patkója szikrázik! Az az egyszerű valóság, hogy a honosításokkal kapcsolatban ki kell, mondjam, szegény, gyarmatosított Magyarországnak van ránk szüksége, mint egy rabláncra vert, de láncait már szaggató anyának, az elrabolt, de életbe maradt gyermekei segítségére!
Lelketek, lelkünk rajta segítünk e vagy sem, a megkínzott, meggyalázott, idegen igát nyögő anyaországnak a láncok leverésében, a gyarmatosító hiénák elkergetésében. Mert lehet , hogy minket sokan lerománoznak onnan, de akik nem teszik ezt, akik soha nem tagadtak meg bennünket, azok megérdemlik, hogy segítsünk nekik most eltakarítani a rájuk bedobált pestises hullákat, hiszen bebizonyosodott Attila vére immúnisabb itt Erdélyben mint bárhol máshol... Ez van. Így jártak velünk, testvéreim. És az sem mindegy, hogy ránk nézve is egészségtelen a pestisgyártó gazemberek közelsége... Hát gondolkodjunk el, míg helyén a lelkünk, eszűnk, netán a bicskánk... segítünk e megrabolt országanyánknak elkergetni azokat, akik szerint mi is jogosan megérdemeltük a trianoni országcsonkolást... ?
****************************************************************

Nyílt levél az ukrajnai események kapcsán - 2014.03.01
Címzettjei: elsősorban Orbán Viktor miniszterelnök, Martonyi János külügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, de rajtuk kívül az összes politikus, aki a magyar választók akaratából országgyűlési képviselő lett.
Tisztelt Címzettek!
Magyarországon élő állampolgárként aggódva figyelem az Ukrajnában lezajló eseményeket, amelynek súlyosbodása akár egy újabb világháború kitörésével fenyegethet.
A világbékéért aggódni immár közhelyszámba megy, ezért ezt meghagyom azoknak, akik ezzel szokták reklámozni önmagukat. Az érintett területen élő magyar emberekért azonban aggódom.
Most különösebben nem feszegetem azt a kérdést, hogy miért van az, hogy a közhangulatot irányító médiák jelenleg az orosz agresszióról harsognak és miért van az, hogy amikor az Egyesült Államok hadserege követ el hasonló agressziót a világ számos pontján, akkor a demokrácia megvédéséről beszélnek. Pedig az USA esetében még azt sem lehet felhozni mentségül, hogy saját, ott élő állampolgáraik védelmében követik el a megszállásokat.
Nem foglalkoztat az a kérdés sem, hogy mit kerestek az izraeli hadsereg tisztjei Ukrajnában a felforgatók élén, bár ez egyébként érdekes téma.
Ismétlem: elsősorban a Kárpátalján élő magyarokért aggódom.
Az elmúlt években tanúi lehettünk, hogy hazánkban az EU nyomására még a helyi lakosok ellenkezése dacára is menekülttáborokat hozott létre a kormány.
Első kérdésem ennek kapcsán leginkább a miniszterelnök úrhoz szól: létrehoztak-e olyan intézményt, amely adott esetben képes befogadni és ellátni az esetlegesen Kárpátalját elhagyni kényszerülő magyarokat?
Szándékosan nem írtam menekülteket, mivel az 1951-es Genfi Egyezmény értelmében menekült az a személy, aki faji, illetve vallási okok, nemzeti hovatartozása, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása, politikai meggyőződése miatti üldöztetése vagy az üldözéstől való megalapozott félelme miatt származási országán kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja a származási országa védelmét igénybe venni. Az üldözéstől való megalapozott félelem alapulhat olyan eseményeken is, amelyek azt követően következtek be, hogy a külföldi a származási országát elhagyta, vagy a külföldi olyan tevékenységén, amelyet a származási országa elhagyását követően fejtett ki.
Ennek értelmében magyar testvéreink a származási országuk védelmét veszik igénybe, tehát nem menekültek. Vagy befogadás és ellátás csak azokat illeti meg, akikről sokszor azt sem lehet tudni, hogy honnan jöttek, azt meg főleg nem, hogy milyen célból!?
Tudjuk azt is, hogy mióta Magyarország a NATO tagja, katonáink nem egy esetben részt vettek külföldi érdekeket képviselő katonai missziókban, ahol bizony néhányan életüket is vesztették "honvédeink" közül. Az idézőjel nem véletlen, hiszen ezekben az esetekben honvédelemről nem igazán lehet beszélni.
Második kérdésem ennek kapcsán a honvédelmi miniszterhez szól: tettek-e, vagy kívánnak-e tenni lépéseket annak érdekében, hogy Kárpátalja magyar lakta területeit és lakosait akár fegyverrel is megvédjék?
Uraim!
Az elmúlt 4 évben Önök előszeretettel emlegették, hogy minden elszakított területen élő magyar testvérünk, nemzetünk része. Itt az idő, hogy szavak helyett a tettek bizonyítsanak! Vagy csak az idegen érdekekért hajlandóak kockára tenni honvédeink életét?
Végül az utolsó témakör, ami nem más, mint Európa és a világ térképe.
Tudomásul kell venni, hogy ez a térkép nem állandó, hiszen évről-évre tűnnek el, esnek szét és jönnek létre új országok, tágulnak és szűkülnek egyes országhatárok. Az elkövetkező napok történelmi jelentőségű fordulatot hozhatnak a szégyenteljes trianoni békediktátum tekintetében is.
Ennek kapcsán idéznem kell az általam nagyra becsült Szaniszló Ferenc nemrégiben elhangzott mondatait: "Magyarországnak fel kell készülnie, hogy akarja, nem akarja, vissza kell fogadnia Kárpátalját, legalábbis annak magyar többség által lakott, trianoni határ menti részeit. Ukrajna széthullása esetén nem tehetünk úgy, mint akiknek semmi közük Vereckéhez, Munkácshoz, a Kárpátokhoz."
Valóban nem tehetünk úgy, hiszen már Kövér László és Kósa Lajos előtt jóval Szabó Dezső kijelentette, hogy "minden magyar felelős minden magyarért". Ez a felelősség pedig becsületbeli ügy. A szavak - mint említettem - itt már nem érnek semmit.
Harmadik kérdésem tehát ennek kapcsán elsősorban a miniszterelnök úrhoz és a külügyminiszter úrhoz szól: fel vannak-e készülve Kárpátalja visszafogadására, vagy a lemondás gyakorlatát követik, amely 1945 óta jellemzi a politikai elitünket?
Martonyi külügyminiszter úrnál megállnék egy pillanatra. Ahogy olvastam, elsők között volt, akik elismerték a felkelők kormányát. Kérem, ezt majd ne felejtse el és ha találkozik a saját háza táján is egy ilyen módon létrejött kormánnyal, jusson eszébe, hogy az sem a törvényes államrend megdöntése, hanem csak a demokráciára vágyok akaratának kinyilatkoztatása!
Uraim!
A kérdések tehát fel vannak adva, Önöknek pedig válaszolni kell és fognak is. Gondolom, nem nekem fognak és nem szavakkal, de biztos vagyok benne, hogy a tetteikből megérti a magyar nemzet az Önök válaszát.
A válaszra azonban jól vigyázzanak, mert ha rossz lesz, Szabó Dezső egy másik útmutatása szerint kell eljárnunk:
"A politika ölte meg Magyarországot, meg kell ölni ezt a politikát."
Ináncsi József
MNG orsz.vez.
Forrás: MNG Országos Sajtószolgálat
Kategória: 2014 március




Ferenc Pápát megvádolták az árvák emberkereskedelmét érintő vizsgálatban



3/02/2014 
ujvilagtudat.blog
A Katolikus Ferenc Pápát nevezték meg fő vádlottként a katolikus árvák embrekereskedelmét érintő ügyben. Ferenc Pápát arra fogják kérni, hogy védje meg szerepét az argentin junta alatt történt gyermekkereskedelemben az 1970-es évek Piszkos Háborújában. Az árva gyerekek és az eltűnt politikai foglyok esetének tárgyalását 2014 március 31-ére tűzte ki a brüsszeli nemzetközi bíróság.

Egy tanú beleegyezett, hogy feladja rejtőzködését Spanyolországban, és tanúskodik Ferenc Pápa ellen. Az argentin köztisztviselő átfogó jegyzeteket készített a jelenlegi Ferenc Pápa és a junta katonai tisztviselői között történt találkozókról.
Ferenc Pápa csak egy másik ördög álruhában?
Ferenc Pápa gyors felemelkedése az argentin Katolikus Egyház fejévé gyaníthatóan a közte és a katonai junta közötti megállapodás eredménye, miszerint gyermekeket adtak el a Katolikus árvaházakból.
A tanú nem volt egyedül a Ferenc Pápát érintő vádjaival. Egy 2005-ös Los Angeles Times cikk szerint a mostani Ferenc Pápát megvádolta egy emberi jogi csoport csecsemők emberkereskedelmével, valamint hogy segített elrabolni az argentin junta ellenfeleit a Piszkos Háború idején. A panaszt ügyvédek nyújtották be a Plaza de Mayo emberi jogi csoport képviseletében.
Egy évvel ezelőtt a Katolikus Ferenc Pápa került hatalomra a globális Katolikus Egyházban, miután Benedek Pápa lemndott hivataláról. A Katolikus Pápa példátlan lemondása napokon belül azután történt , hogy elfogatóparancsot kézbesített ugyanaz a nemzetközi bíróság, amely megpróbálja Ferenc Pápa esetében márciusban.
A Katolikus Benedek Pápa 2013 februári bűnös ítéletére hónapokkal a 36 tagú esküdtszék és hat nemzetközi bíró tanácskozását követően került sor, az 50.000 eltűnt kanadai benszülött gyermeket érintő 150 ügyben.
A nemzetközi esküdtszék megállapította, hogy a bennszülött gyerekeket megerőszakolták, megkínozták és megölték az egész Kanadában működtetett bentlakásos iskolákban, melyek többsége Katolikus fenntartású intézmény volt. A 80 iskola a kanadai kormány, Erzsébet Királynő, a Katolikus, az Anglikán és a Kanadai Egyesült Egyház közös tulajdonában volt.
A Katolikus Pápa, a kanadai kormány és Erzsébet Királynő nem voltak egyedül a hátrányos helyzetű gyermekek ellen elkövetett bűncselekményekben. Az eltűnt 50.000 bennszülött gyermekről megállapították, hogy tágyai voltak illegális CIA agykontroll kísérleteknek, beleértve a kábítószer teszteket is.
A kábítószer vizsgálatokat olyan gyógyszeripari cégekkel együttműködve végezték, mint az Eli Lilly, az Upjohn és a Bayer. A gyógyszergyárakat az Egyesült, az Anglikán és a Katolikus Egyházak finanszírozták, melyek 80 indián bentlakásos iskolát működtettek összeköttetésben a kanadai kormánnyal, a Katolikus Egyházzal és az Angol Koronával.
2008 óta 32 gyermek tömegsír helyszínt fedeztek fel a kanadai intézmény és a bennszülött bentlakásos iskolák területén. Bár emberi maradványok kerültek elő legalább két helyszínen, visszautasították az összes gyermek tömegsír további feltárását.
A kanadai gyermek holokauszt bizonyítékait Kevin Annett könyve, a "Hidden No Longer" örökítette meg, mely itt elolvasható: http://hiddennolonger.com/
Annett megállapította, hogy a gyermekbántalmazás és eltussolása "egy szándékos kísérlet volt arra, hogy felszámolják a bennszülött kanadai törzseket és birtokba vegyék a földjeiket, amely sok esetben meg is történt."
2013 februárjában a nemzetközi bíróság Erzsébet Királynő bűnösségét is megállapította tíz gyermek 1964 október 10-én történt eltűnése miatt a Kamloops Iskolából Brit Kolumbiában. Az eltűnt gyermekek szüleit a kanadai kormány megakadályozta abban, hogy az ügyüket bíróság elé vigyék.
A gyermekrablások három tanúja rejtélyes okokból halt meg a tárgyalás előtt. Egyikük William Combes volt, aki tizenkét éves volt abban az időben. Videó vallomásában kijelentette, "Furcsa volt, mert meg kellett csókolnunk a királynő csizmáit, melyben fehér fűző volt. Hét 6 és 14 év közötti fiú és három lány utazott el Erzsébet Királynővel és Fülöp Herceggel. Sohasem hallottunk róluk, vagy láttuk őket azután a nap után, még akkor sem, amikor idősebbek lettünk."
A bejelentést, hogy Ferenc Pápát bíróság elé akarják állítani, Kevin Annett, az egyházi és állami bűncselekményeket vizsgáló nemzetközi törvényszék munkatársa tette. Mindez a 2013 február 25-i ítélet első évfordulóján történt, amikor az egykori Benedek Pápát, és 29 másik tagját az elitnek, köztük Erzsébet Királynőt vádolták meg emberiség elleni bűncselekményekkel.
****************************************************************

Prof. Dr. Balogh Sándor: Kinek a helytartója Ferenc?


Prof. Dr. Balogh Sándor nyugalmazott egyetemi tanár a Magyarok Világszövetsége Védnöki Testületének tagja, 1956-ban harmadéves teológus volt Veszprémben. A forradalomban való részvétele miatt bezárták. Szabadulása után külföldre menekült, majd megnősült. Hét gyermekük és tizenkilenc unokájuk született. Az Egyesült Államokban egyetemi professzorságig vitte. Politológiát tanított, de mindvégig megmaradt hívő, egyházáért felelősséget érző katolikusnak. E felelősség jegyében született alább olvasható tanulmánya.


KINEK A HELYTARTÓJA FERENC?



Dr. Balogh Sándor

     Egy barátom és internetes levelező társam, aki tudta, hogy nem voltam Ferenc feltétlen híve, felhívta figyelmemet a február 7-én Jézus Urunktól kapott Sükösdi üzenetre (
http://www.sukosdiszeretetkozosseg.hu/jezus-urunk-tanitasa-2014-februar-7/) amelyben ez olvasható:
"... van egy és ház, az még nem biztos, hogy Egyház. Hogy az Egyház legyen, ezért tenni és cselekedni kell, és elsőként szeretettel, örömmel, békével, példamutatással, és nem parancsolni, követelni, utasítani vagy kitaszítani. Mert a kitaszítottság is könnyen megy. Most a kitaszítottságban nem úgy kell értelmezni, hogy azt mondom, hogy "mától te ne gyere a Mennyei Atya házába". A kitaszítottságnak az is egy része, mikor valakinek azt mondják, hogy: "Nem részesülhetsz a szentségekben, mert te nem úgy élsz."
     És ők részesülhetnek a szentségekben?
     Néha hogy élnek, és hogy cselekszenek?
     Pedig ők azt mondják: "Mi elöljárók vagyunk. Mi - most az ő szavukat használom papok vagyunk."
     De a papok olyanok, hogy lassan már a templomok üresek!
     Már lassan nem lesz, kinek bemutassa a szentmise-áldozatot!
     És ahol meg vannak, azt meg szét kellene bombázni, hogy az se legyen.
     Mit kér tőletek a földi helytartótok?
     Nektek kell kimenni már összeszedni, megkeresni híveiteket.(
3a Jézus itt Ferenc pápa egyik első, a bíborosokhoz és püspökökhöz intézett beszédét idézi)
Az illető ezt a megjegyzést fűzte hozzá: 
"A tanításnak a papokhoz szóló részében idézett Ferenc pápa egyik első, a bíborosokhoz és püspökökhöz szóló beszédéből, miközben 'földi helytartótok'-nak nevezte azt a személyt, akitől idézett" Ebből azt a következtetést vonta le, hogy Jézus szerint Ferenc "legális" pápa.
     Az ezt követő levelezésből az alábbi kép alakult ki. Meg kell jegyeznem, hogy égi sugallatot látok abban, hogy az illető felhívta a Sükösdi üzenetre a figyelmemet, mert Jézus a levelezés révén akarta kifejteni, ami a sugallatban rejtve van, ugyanis az üzenetnek eszkatológikus jelentősége van.
     Jézus több üzenetben azaz magán-kinyilatkoztatásban hívja fel figyelmünket az utolsó idők közeledtére, hogy felismerjük az Egyházat és a hívőket fenyegető veszélyeket és az Antikrisztust. Akik ezt a kinyilatkoztatást kapják és/vagy megértik, kötelesek a címzettnek, ebben az esetben az emberiségnek tudomására hozni az üzenetet, ha kellemes az üzenet, ha nem!
     Kezdjük tehát az elején.
KINYILATKOZTATÁSOK

     Bár nem tudjuk "sem a napot, sem az órát,"(Mt 25,13), Jézus Urunk az evangéliumokban több jelt sorolt fel, amelyek jelzik a végső időket, tehát nyilván akarja, hogy figyeljük a jeleket. Ilyenek a természeti csapások, háborúk, a keresztények üldözése, és hamis próféták megjelenése. Lk 18,8-ban pedig megjegyzi: 
"Csak az a kérdés, amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?"
    
Szent Pál részletesebben fejti ki ezt: 
3Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, 4aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. (2Tessz 2,3-4)
     Tehát a Második Eljövetel előtt jön az Antikrisztus, de az előtt eljön az elpártolás, amit sok fordító "aposztáziának" fordit. Mind az Egyházjog (Can. 751), mind a Katekizmus (817) megkülönböztet eretnekséget, szakadást, és aposztáziát. Az eretnekség lényege hittétel tagadása, a szakadás pedig a pápával egyesült Egyháztól való formális szakadás, mint pl. az Ortodox egyházak. Ezzel szemben az aposztázia a hittétel átértelmezése: ugyanazon szó alatt mást hisz valaki, mint amit az Egyház tanít. Példa erre a Szentmise. Eredetileg Jézus keresztáldozatának megismétlése volt, ma az aposztaták egy közös lakomának tartják. Vagy az Egyház: valamikor a természetfeletti világgal való kapcsolatot volt hivatott ápolni, ma a társadalmi igazságosság őreként értelmezik az aposztaták. Ezért míg az eretnekséget könnyű felismerni, az aposztáziát nehezebb, és a fonák helyzet állhat elő, hogy sokan az igazi hívőket tekintik szakadárnak, ha az Egyház az aposztaták kezébe kerül...
     Az idők folyamán voltak magán-kinyilatkoztatások, amelyek egyenesen vagy közvetve az utolsó időkre vonatkoznak. A közismert Szent Malachiás féle lista a pápákról szól, és az utolsó pápa után azt irja, "Vége." Ezt sokan úgy értelmezik, hogy a lista utolsó pápája után jön a vég. Ez a jövendölés beteljesedőben van.
     1846-ban a franciaországi La Salette-ben a Szűzanya 33 "titkot" bízott Calvat Melanira, amiket megtalálunk a http://www.rosesfromheaven.com/virginmary/LaSalette.html vagyhttp://www.marypages.com/LaSaletteEng1.html a honlapokon.
     9. (...) Nagy lesz a papok és szerzetesek száma akik elszakadnak az igaz hittől, és lesznek köztük püspökök is.(...)
     28. Róma elveszti a hitet és az Antikrisztus székhelye lesz.
     31. Az Egyház lehanyatlik, és az emberek nem tudják, ki az igazi pápa.
     Nos, ez beteljesedett. A jelen helyzetben sokan kételkednek, hogy ki az igazi pápa!
     Számos jelenés a pápa száműzetéséről beszél. Ez eddig nem következett be, ehelyett lemondatták, és egyesek szerint a Vatikánban magában van száműzve, mintegy belső száműzetés, vagy házi örizet.
     Egy másik jelenés is érdekes: P. J. Jacobius az Utolsó Harc c. könyvében irta: "1963-ban ... Garabandalban Conchita Gonzales látnok a szülőházában üzenetet kap­ta a Szűzanyától. Az üzenet szó szerint így hang­zott: "XXIII. János pápa után már csak három pápa lesz, de tulaj­donképpen ez négy pápa, de én egyet nem számítok bele (megj.: a 33 napig uralkodó 1. János Pál pápát)."" (134. o.) Eszerint XVI. Benedek az utolsó pápa, tehát Garabandal szerint Ferenc csak álpápa, azaz nem pápa, nem Jézus igazi helynöke..
     Ezekhez csatlakozik a fent említett Sükösdi jelenés, amelyet később fogunk elemezni illetve értelmezni. Először a tényleges helyzet kialakulását kell megérteni.
TÉNYEK: (A) A FENOMENOLÓGUS FILOZÓFIA

     A jelen helyzet megértéséhez el kell kezdeni a 19. század elejével . A Mérleg, egy liberális katolikus folyóirat, 1998 évi első számában beszámol arról, hogy Colette Kessler, egy francia judaisztika professzor szerint 
"egy évszázad óta, ... számos, különböző irányzathoz tartozó zsidó gondolkodó, ... Jézust Izrael hiteles fiaként re integrálni akarta (a katolikus egyházat) a judaizmusba," Ezért tömegesen kikeresztelkedtek, hogy bentről tudják "megreformálni" az Egyházat. A hierarchia persze a kikeresztelkedést nagy sikernek tekintette, és minden eszközzel elősegitették a zsidó ",reformálók" beilleszkedését és pozíciókba kerülését, nyilván remélve, hogy ezzel még tőbb zsidót vonzanak majd az Egyházhoz.
     Egyikük, John M. Österreicher odáig vitte, hogy pap lett, majd a vallástan egyetemi professorra a bécsi egyetemen, ahol egy folyóiratot is alapított, amelynek célja "a zsidó-keresztény viszony javítása" volt. Egész életében a zsidó kérdéssel foglalkozott, és mint Monsignor, Bea Bíboros teológiai tanácsadója, kulcs szerepe volt a Vatikáni Zsinat zsidókról szóló Nostra Aetate nyilatkozat létrehozásában. Ez a hírhedt irat teljesen eltorzítja a Katolikus tanokat, a zsidóság érdekében Österreicher több könyvet írt, köztük egyet "A falak omladoznak - hét zsidó filozófus felfedezi Krisztust," egy másikat "Híd" címmel, ahol a két vallás közt építendő hidra gondol. Érdekes, hogy majdnem minden munkájában a zsidó szempontot, értékeket, és kultúrát illetve világképet képviselte. Az ő munkájuknak lett az eredménye a "judeo-keresztény" kifejezés, amely az új, a befurakodottak elképzelését tükrözi.
     De a legnagyobb kárt azzal okozták, hogy az intellektuális bizonyosságot nyújtó Tomizmus, az Egyház hivatalos filozófiája helyett népszerűsítettek egy új filozófiai irányt, a fenomenalizmust, amely tagadja a dolgok lényegének megismerését. Csak a jelenségeket tudjuk megismerni, a lényegeket nem. Ezzel aláásták a katolikus dogmatikát, mivel azt a Tomista szikla helyett a futóhomokszerű fenomenalizmusra építették át. Ezzel megnyílt az út a Sátán előtt, amit később VI Pál pápa a Sátán füstjének nevezett.
     Például a fenomenalizmus hatása volt látható amikor valaki megkérdezte az én helyi (Albany, NY) püspökömet, hogy az oltáriszentségben a kenyér színe alatt valóban Jézus teste van-e jelen, az volt a püspök válasza, "ha maga azt hiszi, akkor igen." Objektíven nem tudjuk, mi van a látszat mögött. Mindenki azt hisz, amit akar. Maga II. János Pál is a fenomenológiai filozófiát tanulta és alkalmazta.
Malachi Martin szerint a fenomenológia módszerét alkalmazta Casaroli bíboros is az egyház tanítása meghamisítására, és egyben a "szláv pápa" aláásásának a tervére. Mikor a tervet kidolgozták, Pio Laghy bíboros (aki egykor a fontos Washingtoni nuncius tisztét töltötte be, és arról lett hírhedt, hogy rosszabbnál rosszabb papokat javasolt a püspöki székekbe) javasolta, hogy a fenomenológia filozófiai rendszerrel könnyű lesz a régi gondolkodásmódokat aláásni, és az emberek gondolkozását megváltoztatni. (Windswept House, 249. o)
     Fontos fejlemény volt az Anti-modernista eskü eltörlése, amit Szent X. Piusz pápa rendelt el 1910. szeptember elsején, minden pap valamint filozófiai és teológiai professzor számára. 1967-ben VI. Pál pápa eltörölte az esküt.
TÉNYEK: (B) A JUDEO-KERESZTÉNYSÉG

     EZRED-VÉGI ÖNVIZSGÁLAT A VATIKÁNBAN cím alatt irt egy beszámolót1998-ban GARZO FERENC, az MTI Római riportere.
Cikk szerint "A zsidóellenesség Isten és az egyház megsértése. Ez a főgondolat jutott kifejezésre abban a záróközleményben, amely összegezte a múlt hónapban a Vatikánban rendezett háromnapos konferencia munkáját. A tanácskozásokon, amely "A zsidóellenesség gyökerei a keresztény környezetben" címet viselte, 60 keresztény tudós, teológus, egyházi személyiség vett részt. Előadásaikból állt össze a mondanivaló, amely elméleti alapja lesz a nagy pápai bocsánatkérésnek: az egyházfő a 2000. év Nagy Jubileumának alkalmából ünnepélyesen fogja majd megkövetni a zsidóságot a keresztények által elkövetett bűnökért(...)
     Mivel a tanácskozást zárt ajtók mögött tartották, az ott elhangzottaknak csupán néhány lényeges gondolata jutott el a nyilvánossághoz. Ezek némelyike egybecsengett a hatvanas évek elején tartott II. vatikáni zsinaton meghirdetett elvekkel, valamint az 1965-ben napvilágot látott Nosta Aetate kezdetű nyilatkozattal, amely a zsidó néppel kapcsolatban eltörölte az "Isten gyilkosa" jelzőt. A mostani konferencián az antiszemitizmus gyökereit minden eddiginél mélyrehatóbban próbálták meg elemezni(...).
     Az előadók nagy része az Új Testamentum egyes szövegeiben rejlő zsidóellenes tételeket vette górcső alá. Vagyis azt boncolgatták, hogy nem a Szentírásban van-e valamilyen "génhiba", amely által esetleg sokan a zsidóellenességet látták igazolni. (amerikai-kanadai Magyar Élet, XXXX, Nr. 3, Feb. 1, 1998)
     Nézzük meg tehát, mit is mond a Nostra Aetate? Az irat lényege egy másik téma, de itt az a fontos, hogy ez egy erősen pró zsidó irat, amely megtilt minden megkülönböztetést, a zsidókat nem csak ártatlannak minősíti a keresztrefeszitéssel kapcsolatban, hanem továbbra is mint kiválasztott nép kezeli őket. A Nyilatkozat egyik legsúlyosabb teológiai tévedése, hogy az Egyház illetve az üdvtörténet kezdetét nem vezeti vissza Ádámig illetve az őskinyilatkoztatásig: "Krisztus Egyháza ugyanis elismeri, hogy hitének és kiválasztottságának kezdetei Isten üdvözítő misztériumának megfelelően már a pátriárkáknál, Mózesnél és a prófétáknál megtalálhatók." Igy a magukat Ádámig visszavezetők az egyszerű keresztények, míg a magukat Ábrahámtól számítók a judeó-keresztények. Ezzel egy de faktó szakadást idéztek elő a kereszténységben.
     A Nyilatkozat végleges elfogadását két összefüggő tényezőnek köszönhetjük (már aki köszöni). Az egyik, a zsinati tanácsadók közé befurakodott, zsidóból kikeresztelkedett John Österreicher, felszentelt pap és teológia professzor, aki tagja volt egy fiatal zsidó fenomenológus csoportnak, akik a 20. század elején léptek be az Egyházba, hogy azt megreformálják.
     A másik tényező egy rosszul megfogalmazott és végrehajtott "tudományos" szociológiai tanulmány volt, amely elhitette a zsinati Atyákkal, hogy az Egyháznak a keresztre feszítéssel kapcsolatos tanítása a fő oka az antiszemitizmusnak. Az így kialakított bűntudatnak fontos szerepe volt a Zsinat munkájában. Az amerikai ADL (egy zsidó szervezet) vezetői szerint a tanulmány "kritikus volt" a Nostra Aetate-ban lefektetett elv elfogadásában. (lásd Rodney Stark, SOCIETY TODAY, Second Edition, CRM Books, Del Mar, California, 1973, 32. o.). A tanulmány előzetes eredményét minden zsinaton résztvevő püspök kézhez kapta.
     Rodney Stark, ismert szociológus, népszerű szociológiai egyetemi tankönyvében 9 oldalon át ismerteti a tanulmányt, amelyben "az antiszemitizmus okait kutatják," mint a tudományos kutató munka példaképét. Leírja, hogy 1959 karácsonyán német fiatalok horogkeresztet festettek egy zsinagóga falára. Anélkül hogy tudták volna, vagy kikutatták volna a fiatalok vallási hovatartozását, tehát minden dokumentált alap nélkül, ez az eset arra ösztönözte a másodéves egyetemista Starkot és Glock nevű professzorát, hogy "bebizonyítsák" (ne csak megvizsgálják!), hogy a kereszténység befolyásolja az antiszemitizmust, mert az a zsidókat vádolja Jézus megfeszítésében játszott szerepükért". Ez az előzetes feltételezés volt a kutatás alapja. Tehát elismerten, már kiindulásuk sem volt semleges, illetve tudományos. Volt egy előítéletük, amit bizonyítani akartak. És ezt adták el, mint tudományos kutatást!
     Az eredmény világosan bizonyítja, hogy a vallásosságnak (amit Stark vallásos dogmatizmusnak nevez) nyilvánvaló kapcsolata van az antiszemitizmussal és ezt konklúziót így beállítva küldték meg a zsinati atyáknak: "a tény az, hogy legtöbb tagotok - legaktívabb tagjaitok - még mindig a zsidókat vádolják Krisztus megöléséért és azt hiszik, hogy minden zsidó a pokolra van kárhoztatva. Sokan azt is hiszik, hogy a zsidók csalnak, lopnak és hazudnak. Ha nem ezt akarjátok, hogy a hívek higgyék, komoly problémátok van, bárhol is tanulták ezeket a hiedelmeket."
     Ezt az eredményt kivetítve, megállapították, hogy Amerikában kb. 17.5 millió ember mutat zsidóellenes tüneteket vallási meggyőződésük miatt. Ezt a számot is elküldték a zsinati atyáknak.
     Azonban sem a keresztre feszítés, sem a pokolba jutás nem szerepelt a kérdések közt! Az egyetlen kérdés aminek vallásos jellege van, így szólt, Stark beszámolója szerint: "Mivel zsidókat nem kötelez a keresztény erkölcsiség, ők olyan dolgokat is csinálnak, amit keresztények általában nem csinálnak." Így, ha erre igenlő, azaz a zsidóság szempontjából negatív választ adnak, akkor ezt úgy értelmezi a tanulmány, hogy a keresztény egyházak zsidógyűlöletre tanítják híveiket. Pedig a kérdés, amire építették a konklúziójukat egy provokáló kérdés volt, nem a kérdezettek mondták, hogy a zsidók viselkedése probléma volt, hanem a kérdés volt így megszövegezve. Ők állították szembe a keresztény erkölcsöket és a zsidók viselkedését, és a lényeg nem egyéni vallásosság volt, hanem a zsidó és keresztény erkölcsi elvek és normák közti állítólagos különbség.
     Ez azt látszik mutatni, hogy a tanulmány szervezői maguk is sejtették, hogy az antiszemitizmus igazi oka egyes zsidók viselkedése, tehát feltettek egy ilyen kérdést, azt remélve, hogy ezzel ki tudnak provokálni egy zsidóellenes választ, amire szükségük volt, hogy a Zsinati Atyákat félre tudják vezetni!
     A Zsinat sikeres befolyásolásától felbuzdulva, Glock és Stark két évig körbe járták Amerikát, beszédeket és szemináriumokat tartani egyházi vezetőknek, újságíróknak és szerkesztőknek. Munkájuk sikeres volt, mert munkájuk eredményeként sok hitoktatási tankönyvet és más kiadványokat át kellett írni, és minden szinten átnevelési kampányokra volt szükség. Így született meg a "judeo-kereszténység,"
     Hogy ez a csalás illetve félrevezetés hová vezetett, a fent idézett három napos vatikáni konferencia mutatja ahol "egyesek azt boncolgatták, hogy nem a Szentírásban van-e valamilyen "génhiba", amely által esetleg sokan a zsidóellenességet látták igazolni." Senkinek nem jutott eszébe megvizsgálni az eredeti tanulmányt, aminek alapján elfogadták a Nostra Aetate Nyilatkozatot. Inkább az Újszövetségi Szentírásban "gén hibát" kerestek, és azt próbálták egyesek felelőssé tenni az antiszemitizmusért, mint a zsidók provokáló elveit és viselkedését. Hála Isten, II. János Pál pápa leállította ezt a gyanúsítást.
     Itt önkénytelenül is Mazeh moszkvai főrabbi jut eszembe, aki állítólag megjegyezte, a zsidó Trockijra utalva - akinek eredeti neve Bronstein volt - hogy "A Trockijok csinálják a forradalmat, és a Bronsteinek fizetnek érte."[1][1]. Úgy látszik, hogy a zsidó kérdés tragédiája, hogy az ártatlan zsidók fizetnek a provokáló, radikális, "nem-zsidó zsidók" bűneiért. Igy volt ez a Holokauszt esetében is! És még a Szentírást próbálják egyesek okolni. Nem a zsidókban hanem a Szentírásban van a "génhiba!" És az esetleges provokációra való reakció, a Vatikáni szakértők szerint "Isten és az egyház megsértése."
     A zsidó fenomenalisták befurakodása és a zsinati Atyák félrevezetése az Egyházat nem csak védekező pozícióba szorította, hanem rettenetes romboló hatással volt az Egyházon kívül és belül, mivel a vallásra hivatkozva, általánosították az antiszemitizmus vádját, és szinte lehetetlenné tették az ellene való védekezést.
TÉNYEK: (C) AZ ÖRDÖG FÜSTJE

     
Több, mint negyven év telt el azóta, hogy a Montini-pápa Péter Pál ünnepén azt mondta: "A Sátán füstje bizonyos repedéseken át behatolt az Egyházba!" És ma? Hát igen, ez a füst olyan helységekbe is bekerült, amiket megóvottnak hittünk!
     1972. június 29-én Szent Pált ünnepli az Egyház. Pál volt, aki Krisztus evangéliumát elvitte a távoli Nyugatra. Azon a június 29-én, Róma védőszentjeinek napján, Péter utóda, aki Pál nevét vette fel, drámai figyelmeztetést hallatott. VI. Pál pápa Isten s az ember ősi ellenségéről beszélt, akinek Sátán a neve. Ő az Egyház ellensége. "Az Egyház falainak repedésein keresztül behatolt a Sátán füstje" - hangzott a keserű, felrázó megállapítás, mely sokak számára, még a katolikus világban is, meglepő, sőt visszatetsző volt.
     1972-ben kevesen tudták, hogy a pápa mire célzott. Több, mint húsz évvel VI. Pál meglepő kijelentése után végre kiderült, hogy ami történt, az sokkal több, volt mint "füst"! Malachi Martin a Windswept House című, Vatikán belső életéről szóló könyvének a tónusát akarta megadni, így a könyv "Történelem mint előszó; a végső jelek" című bevezetőjében leírja, hogy 1963 Péter és Pál napján, röviddel VI. Pál megválasztása után, egy titkos "fekete misét" tartottak egyes sátánimádó, a Vatikánban dolgozó püspökök, érsekek és bíborosok. Pont a Vatikánban lévő Szent Pál apostol kápolnáját választották ki, ahol a pápaválasztások alkalmával a bíborosok közös imákra gyűlnek össze. A szertaráson nem csak a kápolnát adták át (Sátánnak való "szentelésről" nem lehet beszélni) a Sátánnak, hanem megfogadták, hogy a következő pápa, akinek megválasztásánál újra ebben a kápolnában imádkoznak, a Sátán szolgája lesz. A Vatikáni liturgiával párhuzamosan Amerikában is volt egy szertartás, ahol azokat a részeket végezték el, mint pl. egy ártatlan kislány rituális megerőszakolása, ami a Vatikáni kápolnában lehetetlen volt. A választás az egyik dél-karolinai katolikus de sátánista püspök székesegyházára esett. Itt történt például egy kislány szertartásos megerőszakolása egy fiatal pap által, aki később hosszú ideig Csikágó érseke, a közismert liberális Bernardin József bíboros volt. (A teljes könyv letölthető angolul:https://archive.org/details/WindsweptHouseAVaticanNovel , a fekete mise leírása magyarul pedighttp://uzenete.blogspot.com/2013/06/malachi-martin-vegido-elojelei.html . Ezzel kapcsolatban lásd a következő kommentárt: http://www.katolikus-honlap.hu/1202/ejfelimise.html). A sátáni liturgián tett fogadalom szerinti első pápa akit ott választottak Ferenc volt.
     Erre a liturgiára vonatkozott VI. Pál megjegyzése a sátán füstjéről. Ennek a liturgiának következményeit ma érezzük. Annak ellenére, hogy a Pál utáni pápák is tudtak a Sátán befurakodásáról, nem tettek ellene semmi hatásosat, kivéve a szerencsétlen I. János Pál, aki természetfeletti eszközök alkalmazása helyett emberi kezdeményezéssel próbálta a Sátánt kiűzni, ami persze nem sikerült neki. Így a Sátán és a szabadkőművesek szervezkedése egyre agresszívabban folyt, és számuk egyre gyarapodott a Vatikánban, és az egész Katolikus Egyházban.
     Malachi Martin jezsuita atya a Vatikánba volt beosztva, és pár évi tapasztalatai alapján meg akarta írni, hogy mi megy végbe az Egyház központjában. Tudta azonban, hogy rendi elöljárói az engedelmességi esküje alapján leállítják munkáját, így VI. Pál pápától felmentést nyert engedelmességi fogadalma alól (lásd http://utolsoidok.com/2013/11/03/malachi-martin-a-kiforgatott-katolicizmus-1-resz/).
     Martin több könyvben számol be tapasztalatairól és nyomozásainak eredményéről. Egyik legjelentősebb munkája a Winsdwept House, amely II. János Pál, a "szláv pápa" uralkodásáról szól.
Malachi Martin THE WINDSWEPT HOUSE, egy "Vatikán Novel," alcímű kötetben, regény formájában irja le, felismerhető álneveket adva a főszereplőknek, hogy hogyan fogják "szabadon" lemondatni a pápát. Bár a párbeszédek és a kisebb események valószínűleg kitaláltak, a főbb eseményeknek és az általános vonal, Malachi Martin szerint, a tények 95-a igaz, és a felismerhető állnév alatt említettek 85 százalékban igazi személyek. Azonban a lényeg nem az, hogy történelmileg mennyire tényszerű, a fontos az, hogy az utóbbi években minden aszerint történik, amit Martin megirt. Tehát akár pontos történelem, akár bevált jóslat, esetleg titkolt magán-kinyilakoztatás, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Azon kívül, mint látni fogjuk, az exorcista Amorth atya véleménye és a Szűzanya üzenete Don Gobbi révén, teljesen alátámasztják Martin fő tézisét, hogy a Vatikánt megszállta a Sátán, aki meg akar szabadulni Jézus törvényesen választott és uralkodó pápájától. A jóváhagyott La Saletti jelenések üzenete, hogy 
"Róma elveszti a hitet és az Antikrisztus székhelye lesz" beteljesedett. ("Rome will lose the Faith and become the Seat of Antichrist," http://www.rosesfromheaven.com/virginmary/LaSalette.html , lásd méghttp://apologetica-hitvedelem.blogspot.com/2012/08/a-la-salette-jovendoles-1846.html)
     Martin ezt adja egyik fő összeesküvő szájába:
     
"Arról van szó, hogy mikor azt mondjuk, hogy a pápát rávesszük a lemondásra, a lemondatást rafináltan [subtle] kell értelmezni. Arról van szó, hogy a világon minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználunk. A leghatásosabb eszköz lesz a visszafordíthatatlan események nyomása és visszafordíthatatlan erővonalak teremtése. Olyan eseményeket és erővonalakat kell kidolgozni, amelyek lehetetlenné teszik, hogy [a pápa] bármit is csináljon. Lemondás lesz az egyedüli megoldás számára." (angol kiadás, 131 oldal).
     A tragédia az, és ez mutatja, hogy Isten megengedte az események ilyen fordulatát, hogy 1963 óta három pápa elolvasta Pál pápa üzenetét a sátán füstjéről, hogy mi történik az orruk alatt, és egyik sem tudta megállítani az erjedési folyamatot. Ezek közül I. János Pált eltették láb alól mielőtt tenni tudott volna bármit is. Így maradt két pápa, akik olvashatták a Szűzanya üzenetét. 1993. december 31­, az év utolsó éjjelén Milánóban, Nagy az én aggodalmam címmel, Gobbi atya által adott üzenetében ezt mondja a Szűzanya:
     "Nagy az én aggodalmam, mert az én Egyházam a gonosz erők hatalmában van, amelyek veszélyeztetik, és megkí­sérlik belülről lerombolni.
     A Szabadkőművesség magába az Egyház belsejébe he­lyezte - ahol Fiam, Jézus Helytartója székel - saját köz­pontját, ördögi hatalmával együtt, és innen terjeszti ki go­nosz befolyását a világ minden részére.
     Most is az övéi árulják majd el az Egyházat, kegyetlenül fogják üldözni és vérpadra ítélni.
     Én látom, hogy a véres üldözés már az ajtók előtt van, és mennyien szóródnak szét közületek e szörnyű orkán heves viharától." (Máriás Papi Mozgalom kiadása: Üzenetek. Gobbi atya közvetítésével: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz)
     A két pápa olvasta nem csak a Gobbi atya féle üzenetet hanem Malachi Martin leírását, és VI. Pál intését a Sátán füstjéről, ami nem csak játék volt a szavakkal, hanem halálosan komoly figyelmeztetés, hogy a Vatikánba befurakodott a Sátán, ott van a Szabadkőművesség világközpontja, és egyes kuriális bíborosok a pápa lemondatásán dolgoznak.
     A két pápa mégsem csinált rendet, illetve nem tudott rendet csinálni a Vatikánban. VI. Pál pápa szavaival, annyira befújta a Sátán füstje a Vatikánt, hogy a két pápának együtt nem volt akkora hite (vagy hatalma?!), hogy bevigyen egy ördögűző papot a Vatikánba, és kiebrudalja onnan a Sátánt. Azonban nem, hogy nem vitték be, az ördögűzés liturgiáját teljesen hatástalanná tették, és még csak be sem engedték őket a Vatikánba. Íme, egy híres exorcista tanúvallomása:
     "Kérdés: Don Amorth, a sátánizmus egyre inkább terjed. Az új rítus megnehezíti az exorcizmust. Nem engedték meg, hogy az exorcisták részt vegyenek a pápai audiencián a Szent Péter téren. Mi történik itt? Amorth atya: A Sátán füstje mindenhová behatolt. Talán azért nem voltunk kívánatosak a pápai kihallgatáson, mert attól féltek, hogy ennyi exorcista együtt el tudná űzni az ördögök légióját, akik behatoltak a Vatikánba.
     Kérdés: Tréfál? Amorth atya: Lehet, hogy így annak hangzik, de nem tréfa. Nem kételkedem abban, hogy a Sátán éppen az Egyház vezetőit célozta meg leginkább, mint ahogyan a politikai és gazdasági élet vezetőit is.
     Kérdés: Azt akarja ezzel mondani, hogy a háborús taktikához hasonlóan a Sátán azt akarja, hogy az ellenfél tábornokai álljanak át a seregébe? Amorth atya: Hát ez egy hasznos stratégia. Mindig újra bevetik, mindenekelőtt akkor, ha az ellenfél gyengén tud védekezni. S a Sátán is ismeri és használja ezt. De hála Istennek, itt van még a Szentlélek, aki oltalmazza az Egyházat: "A pokol kapui nem vesznek erőt rajta". A bukások, az árulások ellenére sem. Ez nem kell, hogy bárkit is meglepjen. Az első áruló egy apostol volt, aki igen közel állt Jézushoz: Iskarióti Judás. De az Egyház megy tovább a maga útján. Megoltalmazza a Szentlélek, s ezért a Sátán törekvései csak rész-sikereket szereznek a számára. A Sátán minden bizonnyal meg tud nyerni egy-egy csatát, fontosakat is, de sohasem a háborút."(http://www.katolikus-honlap.hu/0701/amorth.html A híres exorcistával, Don Gabriele Amorth-tal készült ez a beszélgetés. Don Amorth alapította meg az Exorcisták Nemzetközi Szövetségét)
     Martinnal, egy másik könyvével kapcsolatosan történt interjúban, az interjú vezető megjegyzi, "az Egyháznak az a tanítása, amelyet a modern teológusok elsőként vetettek el, a sátán, az ördögök és a pokol létezésébe vetett hit volt," amelyre Martin ezt válaszolja:
     "Így van. Ez a valaha végzett legjobb propagandamunka. A sátán nem létezik, de öljük a gyermekeket, mielőtt megszületnek. Hozzuk létre az életút harmadik fajtáját. Ez az emberi jogokra épül. A homoszexuálisoknak ugyanolyan jogokat, mint a heteroszexuálisoknak! Fogadtassuk el a homoszexuálisok házasságát! Használjuk a fogamzásgátlókat, mert az egész emberiség javát szolgálja, ha megfékezzük a szaporodást!(...) A sátán mindenütt ott van! Ott van, és felkelti az emberekben az ésszerűség, a tolerancia és a fanatizmusmentes szemléletmód igényét. Minden ember a maga törvényei szerint él, és minden értelem önmagának az irányítója. Ez a leghatékonyabb propaganda. Hát az ördög, a szarvakkal, koszos farokkal, sárga szemekkel bíró, hóna alatt mocskos könyveket hordó régi figura, aki a bokor mögé bújva mondja: "Gyere ide, és mutatok neked valami bűnt" - az hol van? Ó nem, ez mítosz csupán. Babona. Mindig is az volt. Ez angyali intelligencia, sokkal hatalmasabb, mint bármely emberi intelligencia lehetne. Angyali intelligencia, amely élethalálharcban áll az egyetlen emberrel, aki Isten: Jézussal. Így van (http://utolsoidok.com/2013/11/03/malachi-martin-a-kiforgatott-katolicizmus-1-resz/)
     Tavaly nyáron otthon, egy előadásom után, egy idős, nyugalmazott evangélikus lelkész megjegyezte, hogy a Sátán legnagyobb hazugsága nem az, hogy "nincs Isten", hanem az, hogy "nincs Sátán."
 
TÉNYEK: (D) GYENGE ÉS TEHETETLEN PÁPÁK

     Lássuk tehát, mi történ Benedek pápa lemondása előtt, milyen visszafordíthatatlan eseménysorozat és erővonalak működtek? A különböző országokban felfedett sex botrányok után sorozatban jöttek a vádak, hogy a pápa, még bíboros korában, semmit sem tett azok megfékezésére. Majd jöttek a hírek és cikkek, hogy egyes vatikáni bíborosok is sex orgiákban vesznek részt, és a pápa nyilván nem tett ellenük semmit. Majd a Vatikáni Bank botrányai. De azt már nem hozták nyilvánosságra, hogy a pápa olyan bíborosokkal és vatikáni adminisztrátorokkal lett körülvéve, akik a pápa minden lépését megakadályozták.
     Ezek mind II. János Pál hosszú uralkodása alatt fejlődtek idáig. Neki még lett volna ideje és ereje, az akkor még sokkal gyengébb sátáni erővonalakat szétvagdosni. Martin leirja, hogy a "szláv pápa" (II. János Pál) egy bizalmas jelentést kapott az amerikai püspökökről, ami pont az asztalán volt, mikor az esedékes ad limina látogatás alkalmával, Howard Hubbard, Albany NY püspöke volt nála. (pont az én püspököm személyesen ismertem, akivel sok bajunk volt. Most töltötte be a korhatárt, és várjuk az utód kinevezését. Az a hír járta, hogy mikor O'Connel bíboros, a New Yorki főegyházmegye érseke azt mondta a Szentatyának, hogy New York állam minden egyházmegyéjében rendben mennek a dolgok, a pápa gúnyosan megkérdezte, "Albany nem New York államban van?" - de nem tett semmit Albanyval vagy Hubbard püspökkel kapcsolatban! Megj. BS) Hubbard elmondja a Szent Atyának, hogy
     "Mi papjaink minőségére fektetjük a súlyt, nem a mennyiségre, Szent Atya..." De a jelentés szerint otthon azt hangoztatta, hogy a papság régi fogalma "idejétmulta," hogy a papoknak nincs szükségük a "középkori celibátusra," hogy a homoszexualitás "teljesen elfogadható életforma."
     Erre a pápa megrázta a fejét, mint egy kutya amelyik pont most jött ki a vízből, amint próbálta elfelejteni a többi püspökök jámborul hangzó szavait, akiknek a személyes erkölcsét és erkölcsi tanítását részletezte a jelentés. Összehúzta a szemét, hogy milyen hiszékenynek gondolják őt püspökei. Egy hideg, visszataszító borzalom töltötte el a saját bűnössége miatt.
     Nem ő volt végső fokon felelős a Mindenható előtt? Milyen jogon kérdezhette, hogy a püspökök lóvá teszik? Az igazságosság nem követelné meg, hogy még egy kérdést tegyen fel? Ahelyett, hogy most becsapják, ő nem zárta le kényelmesen szemeit? Nem mondta magának kényelmesen, és mindenkinek aki kérdezte, hogy a hit és erkölcs romlása a hierarchiában kiirthatatlan volt? Hogy az igazság gyönyöre eloszlat minden tévedést? (490. o)
     Az alábbi párbeszéd, a fenti jelentés olvasása után zajlott le a "szláv pápa" és az egyik megbízható bíboros tanácsadója közt, aki szintén olvasta a jelentést. II. János Pál behívta, hogy gyóntassa meg. Itt tehát gyónási titokról van szó, tehát minden valószínűség szerint, Martin maga adta a szavakat a szereplők szájába, de minden bizonnyal nem csak Martin, hanem a Vatikán ortodox, hagyományos rétegének a véleményét tükrözi. A hűség kedvéért csatolom az angol eredetit alább.
     A gyónás kezdete előtt, a pápa tisztázni akarta a bűnösségének súlyát, és az esetleges lemondását.
     JP "Több okom is van a lemondást megfontolni. De a legfőbb ok - az ok amely most leginkább foglalkoztat - az Egyház megdöbbentő helyzete amibe megengedtem, hogy pápaságom alatt az egyháziak süllyedjenek. Legfőbb okom tehát, hogy nem vagyok többé hatékony, mint pápa. Tehát ez a kérdés: mi volt az én fő hibám?
     A gyóntató bíboros előre hajolt, a homloka egyik kezén nyugodva, "Szent Atya, kétségkívüli mulasztás, hogy a Második Vatikáni Zsinatot, pápai tekintélyét latba vetve, elmulasztotta a hagyomány szerint értelmezni. Minden kétséget kizáróan, a Zsinat okmányai, ahogy jelenleg használjuk, nem egyeztethetők össze a hagyományos Római Katolicizmussal. Így megengedte, hogy a tévedések minden javítás nélkül virágozzanak. Ez hivatalból való mulasztás, sőt, káros mulasztás, a pápai szinten."
     JP "Motivációm alapján, halálos vagy bocsánatos bűnről beszélünk?"
     Gyóntató biboros, "A kár alapján, halálos."

     (Majd néhány percnyi beszélgetés után a gyóntató megadta az elégtételt, és feloldozta a pápát. 498-9 o.)
     Szerintem itt nem az a lényeg, hogy ez szó szerint így történt-e hanem az, hogy II. János Pál mikor olvasta, évekkel halála előtt, hogy Malachi Martin, egy volt jezsuita és tekintélyes Vatikán szakértő, így vélekedett pápaságáról, hogyan érezhette magát, és próbálta-e helyrehozni mulasztásait? Ma már nyilvánvaló, hogy II: János Pálnak fontos szerepe volt az aposztáziához vezető út kiépítésében. Ő volt az utolsó pápa, aki hosszú uralkodása alatt meg tudta volna állítani a folyamatot. De életének utolsó tíz évében semmit nem tett, hogy megkönnyítse utódjának a sátáni beépülés felszámolását, tehát az ember azt hiheti, hogy gyónásai is érvénytelenek voltak, nem kaphatott érvényes feloldozást.
     Az érvényes feloldozáshoz nem csak az okozott kár jóvátételének a szándéka, és a bűnös életmd feladása is szükséges. A feloldozást kérő ima utolsó szavai ezek: "...erősen fogadom, hogy többé nem vétkezem, és a bűnre vezető alkalmat elkerülöm." Ha nem volt szándéka, vagy nem volt képes jóvátenni illetve elkerülni a hit további aláásását mint pápa, a feloldozás érvényességéhez le kellett volna mondania, feltéve, hogy erkölcsileg bizonyos lehetett, hogy utódja erélyesebb lesz, mint ő volt, és az ő segítségével, vissza tudja fordítani a teljes aposztáziához vezető folyamatot. Ebben az esetben feltételezhetjük, hogy a lemondása szabadon történt volna, tehát II. János Pál lemondása érvényes lett volna.
     János Pálnak gyóntatójához feltett állítólagos kérdésével és a kapott válasszal kapcsolatban érdekes két pontot megemlíteni. A Tridenti Zsinat szerint, "aki rossz püspökök kinevezéséért felelős, az örök üdvösségével játszik."
     Ugyancsak idézni kell két pápa személyes barátjának a megjegyzését. Jean Guitton egy híres francia katolikus filozófus volt, és 1995-ben adott egy interjút (Jean Guitton, "Guitton, lettere per l'Aldila," interview gratend to Ulderico Munzi in Corriere dela Sera, February 9, 1995,http://www.traditioninaction.org/ProgressivistDoc/A_049_GuittonJP2.html), amiben a következő párbeszéd hangzott el:
     Kérdés: Ön barátja volt XXIII. János és VI. Pál pápáknak, és részt vett a II. Vatikáni Zsinat munkájában. Ma lát egy pápát [II. János Pál] aki szenved, mintha rövidesen itt hagyna bennünket. Utolsó könyvéből egy levél hiányzik: egy levél János Pál utódjához.
     Válasz: Abban leírtam volna az ideális papa képét. Véleményem szerint a mostani pápa sokat beszél az emberről. Ha én pápa lennék, én Istenről beszélnék. János Pál oly sokat beszél emberi jogokról és demokráciáról... Gondolhatna arra a napra, amikor elhagyja ezt a világot és Isten ítélőszéke előtt áll.
     És ami utódját illeti, legyen az fehér, fekete, vagy sárga, szeretném, ha olyan ember jönne, aki nem fél majd a közvéleménytől, és az embereknek Istenről beszélne.[2][2]
     Érdekes, hogy a két pápa barátja II. János Pál lelki üdvéért aggódik, mikor az majd Isten előtt ad számot munkájáról! És ez a pápa lett nem csak boldoggá avatva, hanem rövidesen szentként tisztelheti az egyetemes Egyház! Ha a kanonizáció megtörténik, ami ma már szinte bizonyos, az azt jelenti, hogy a Szent Lélek elhagyta a mai, aposztata Egyházat! Ugyanis a szentté avatáshoz a csodán kívül két dolog fontos: életszentség, és a hivatás példaadó betöltése. Ami az életszentséget illeti, a pápa lelkifurdalásokat érzett egész pápasága alatt, újonnan kiadott naplója szerint. Titkárának meghagyta a pápa, hogy halála után a naplót égessék el, de a titkár fontosnak találta, hogy a világ jobban megismerje a pápa gondolkodását és lelkiéletét. Sajtójelentések szerint a pápa "évtizedeken át állandóan vizsgálta, hogy érdemes-e a hivatásra, amit betölt.... Agonizált, hogy tesz-e eleget isteni hivatásának betöltésére?" (http://www.irishtimes.com/news/world/europe/pope-john-paul-ii-s-wishes-defied-as-personal-notes-published-1.1680513)
     Hivatásának betöltésével kapcsolatban a tárgyilagos szakértők megegyeznek, hogy II. János Pál szerencsétlen, nagyon nagy kárt okozó pápa volt, aki egy Sátántól megfertőzött Vatikánt, és egész Egyházat hagyott utódjára. Bár a füst már VI. Pál alatt befurakodott, de a "szláv pápa" alatt vált olyan fojtóvá, hogy a pápa teljesen tehetetlen legyen, és le tudják mondatni. Naplójában leirt aggodalmai jogosak voltak, és ezt ő is érezte!.
     Így, II. János Pál halála után Benedek pápa keze meg volt kötve, ahogy azt Martin megjósolta 1994-ben, és mintegy a vatikáni Kúria erkölcsi fogja volt. Hogy a pápa keze mennyire meg volt kötve, mutatja a Lefebvre érsek által alapított Society of Saint Pius X (SSPX) ügye. Benedek vissza akarta hozni őket az Egyházba, de a Kúria nem engedte. Hónapokig húzódott az ügy, és végül a Kúria akarata valósult meg! Benedek lemondott anélkül, hogy rendezte volna a SSPX ügyet.
     Egy másik eset még jobban rávilágít Benedek helyzetére, hogy mennyire szabadnak illetve fogolynak érezte magát. 2010. október 11-én XVI. Benedek pápa beszédet mondott minden jegyzet nélkül, nem német anyanyelvén, hanem olaszul, egy bonyolult témáról, egy fontos hallgatóságnak. Ez nem egy rögtönzött beszéd, hanem egy kétezer szavas, jól átgondolt és szerkesztett előadás volt, több bibliai idézettel és egyéb hivatkozással. A hallgatóság a Közép-keleti Zsinat volt, 185 püspök és 70 szakértő, akik két hétig a régió missziós és keresztény tanúságtétel kihívásait voltak hivatva tárgyalni. Rendszerint az ilyen előadást előre óvatosan megírják, és szakemberek és tanácsadók ellenőrzik.
     Figyelembe véve az esemény fontosságát, az embernek önkénytelenül eszébe jut a szerencsétlenül járt I. János Pál pápa, aki állítólag egy este vacsoránál bejelentette, hogy másnap fontos reformokat vezet be, és másnap reggel 5-kor a házvezetőnő halva találta. Talán Benedek is félt, hogy baleset érheti a Zsinathoz vezető úton, ha leírja beszédét? Vagy hirtelen isteni sugallatra, a Szent Lélektől vezetve beszélt jegyzetek nélkül? Mindenesetre, jegyzetek nélkül is elmondta amit akart, történjen ami történik, el lett mondva és meg lett örökítve amit akart. ("Finance control over industry, "lásdhttp://www.presidency.ucsb.edu/ws/index.php?pid=15637 )
     Ráadásul jött az EU-tól a fenyegetés, hogy XVI. Benedeket letartóztatják, és figyelmeztették az olasz kormányt, hogy ne merje védeni a pápát.
TÉNYEK: (E) LEMONDATÁS

     Jelenleg a lényeges kérdés az, hogy Benedek szabadon mondott-e le? Akár szabadon, akár kényszer alatt mondott le, mindenképpen óriási probléma előtt állunk. A bibliai és különböző magán-kinyilatkoztatások és a fent leirt fejlemények tudatában, nyilvánvaló, hogy lehet a végidőkről beszélni. Ilyen időben lemondani a pápaságról annak biztos tudata nélkül, hogy helyette egy erélyesebb pápát választ a konklávé, óriási felelőtlenség egy pápától, amit Benedekről nem tudok feltételezni. Benedeket egész élete nem arra készítette fel, hogy utolsó pillanatban, mint pápa, haza- illetve Egyházáruló legyen és a pápai trónt a Sátán kezébe adja. Viszont ha lemondása kényszerített volt, akkor nem érvényes, tehát Ferenc nem lehet érvényes pápa. Hogy érvényes pápaság nélkül Ferenc lehet-e Róma püspöke, ez egy érdekes kérdés lehet a szakembereknek, egyháztörténészeknek és egyházjogászoknak.
     Ma ez különösen érdekes, ugyanis pár napja, február 26-án, jelent meg egy új, írott nyilatkozat, amelyben Benedek állitólag (ismét "szabadon!") megismétli, hogy lemondása teljesen szabadon történt. (http://www.reuters.com/article/2014/02/26/us-pope-benedict-resignation-idUSBREA1P0KV20140226, és Magyar Kurir, 2014. 02. 26). Azonban akik átélték a kommunizmust Magyarországon, azok tudhatják, az ilyen vallomások és nyilatkozatok mit érnek. Mindszenti bíboros is meghagyta, hogy ha letartóztatása után valamit is beismer, az nem szabad akaratából történik, hanem kábítószerek hatására. Benedek Pápát lemondása után mint egy foglyot tartják a Vatikánban, csak csíkos rabruha nincs rajt, és igazán nem nehéz kábítószerek adagolásával bármit is mondatni vagy aláiratni vele! Ismervén tehát a körülményeket, sokkal könnyebb elhinni, hogy a lemondás kényszerített volt, és most egy bekábítószerezett Benedeket állítottak a mikrofon elé, mint hogy a még életképes, ha nem is teljesen egészséges német pápa szabadon kibujt a felelősség alól, és Péter székét egy, a Sátán által választott, mint látni fogjuk, sátáni képviselőnek szabadon adja át. Ilyet még a leg Benedek-ellenesebb személy sem képzelhet el róla!
     De nézzük a tényeket illetve az egyházjogot.
     A legalitás jogi kérdés, a jogot pedig emberek alkotják, és a Sátán is tudja manipulálni. Az Egyházjog szerint ha szabadon mondott le, akkor érvényes a lemondás, tehát Ferenc megválasztása is érvényes, azaz jogilag "legitim." De ha nyomásra mondott le, még ha ki is jelentette, hogy szabadon tette, alapvető jogi elv szerint a "döntés gyökerét" kell megvizsgálni. Ha valaki fejedhez tart egy pisztolyt és követeli, hogy írj alá valamit, és te "szabadon" az aláírást választod a fejbelövés helyett, pedig a fejbelövést is választhattad volna, mégis nem voltál igazán szabad, döntésed nem volt szabad döntés.
     Ezt fejti ki Paul Kramer, egy ismert amerikai teológus, egy cikkében, Benedek még mindig pápa.(lásdRev. Paul Kramer: "Benedict XVI Still Pope" - The Rise of "Resignationism"http://www.novusordowatch.org/wire/kramer-resignationists.htm)
     Ha XVI. Benedek szabadon választott, hogy vállalja-e a vértanúságot, azaz az esetleges pápagyilkosságot, ami I. János Pál pápa sorsa volt, vagy lemond, akkor "szabadon" választotta a lemondást, mert nem volt harmadik lehetőség, hogy tovább uralkodjon, mint legitim pápa. Így tehát Benedek nem hazudott, mikor hátsó gondolattal [mental reservation] kijelentette, hogy [a halál helyett] "szabadon" választja a lemondást. Ezért a kérdés, hogy ez valóban szabad döntés volt-e? Ha így volt, akkor metafizikailag szabadon választott két lehetőség közt, halál vagy lemondás, de jogilag nem szabadon, azaz érvényesen, mert kényszerítve volt azáltal, hogy csak két lehetőséget kapott, azaz bűnösen leszűkített alternatívák közt választhatott.
Egy mexikói katolikus iró, Alberto Villasana szerint Benedeknek tudomására jutott, hogy merénylet készül ellene. "Egy (nicaraguai) Arnaldo Zenteno jezsuita atya tollából származó jelentés, amelyet 2013. április 9-én tettek közzé a grupobasesfys.blogspot.mx oldalon, beszámolt róla, hogy amikor a frissen megválasztott Ferenc pápa meglátogatott Castel Gandolfoban, ugyanezt vele is megosztottad: hogy az egyik ok, ami hatással volt a lemondásodra, az ellened irányuló fenyegetés volt, miután nyilvánvalóvá vált számodra, hogy merényletet terveztek ellened.
E tekintetben, Szentanya, még ha a nyilatkozatodban ki is fejezted, hogy "szabad elhatározásból" mondasz le, a helyzet az, hogy kisebb-nagyobb mértékben kényszerítve voltál, éppen az említett nyomás súlya alatt. Ebbol következően a szabad elhatározásod a kanonikus doktrína alapján gyökerében ("in radice") megkérdőjeleződött. Noha a lemondásról szóló döntésedet a Kánonjogi Kódex (Egyházi Törvénykönyv) által neked biztosított jog alapján hoztad meg, ezt morális erőszak kényszere alatt tetted, ami, Szentatya, gyökerében érvénytelenítette ezt a végső döntésedet és végeredményben magát a hivatalos nyilatkozatot is, amelyet tettél."
 (http://www.masodikeljovetel.hu/alberto-villasana-levele-xvi-benedek-papahoz/ , másik web lapok: http://biblicalfalseprophet.com/2013/12/12/resignation-of-benedict-xvi-was-invalid/http://biblicalfalseprophet.com/tag/alberto-villasana/)
     Tehát ha a lemondás nem teljesen szabadon történt, nem érvényes, nincs üresedés, tehát nem lehet új pápát választani, bárhogy is szeretné a Sátán az Ő emberét állítani az Egyház élére! Emberileg a kérdés vitatható. Mivel a pápa mondta, csak Isten bírálhatja el, hogy valóban szabad döntés volt-e? Pontifex Maximus a nemini iudicatur! Az Egyházjog bölcsen nem veti a kérdést alá semmi emberi elbírálásnak. A pápát csak Isten ítélheti meg. Ezért mi nem dönthetjük el a lemondás szabadságát vagy kényszerét, tehát törvényességét és érvényességét, csak valószínűsíthetjük, ki-ki előzetes ismeretei, tudása, értékrendje vagy vérmérséklete és lelkiismerete alapján. Pedig ez egy fontos, és kényes kérdés.
     Mint Martin atya példája mutatja, főleg akik bármilyen függőségben vannak egyházi hatóságokkal, azoknak a keze meg van kötve, és vállalniuk kell a személyes felelősséget, lelkiismeretemet követve, a lelkek mentése a következő nehéz időkben, vagy egyházi pozícióm megtartása és kényelmes életformám közt. Nem könnyű választás, de a papszentelési esküt ilyen konfliktus esetén nem az elöljáró, hanem a lelkiismeret és a nép lelki érdekében kell, hogy kövessem. Persze a püspökökre és a hierarchiára ez fokozottan áll, az ő felelősségük még nagyobb.
TÉNYEK: (F) KI ÜL MA PÉTER TRÓNJÁN? SÜKÖSD VÁLASZA

Ebben a bizonytalanságban jön segítségünkre maga Jézus Krisztus. Sükösdön, két évtizeden át, többször beszélt "helytartóm"-ról. Azonban 2014. február hetedikén Ferencre Jézus azt mondta, 
"a ti helytartótok." Tehát Ferenc helytartó, de nem Jézusé. Ha nem Jézusé, akkor kié?
     A Malachi Martin által ismertetett, és fent emlitett vatikáni fekete mise befejező aktusa szerint nem lehet kétség:
     A fejedelem trónra ültetése a fellegvárban csaknem befejeződött. Már csak a felhatalmazás, az utasítások és a tanúságtétel hiányzott. Az őr felnézett az oltárról és barátságtalan tekintetet vetett a nemzetközi küldöttre, akinek bőrtáskájában a felhatalmazást és az utasításokat tartalmazó levél volt. Mindnyájan végignézték, ahogy a küldött az oltárhoz ment, a táskából kivette a levelet, és erős akcentussal felolvasta a felhatalmazást.
     "A gyülekezet és a szentséges öregek megbízásából ezt a kápolnát e pillanattól fogva a belső kápolnává nevezem ki, hatalmazom és szentelem, a fejedelem jogos, megszerzett és tulajdonba vett kápolnájává, akit mi emberi sorsunk uraként és mestereként intronizáltunk. Bárkit is választanak eme belső kápolna segítségével a Péter-hivatal utolsó utódává, annak hivatali esküje szerint magát és mindazt, amit tesz, az Egy - aki az embereknek a földön és mindenütt az emberi kozmoszban otthont készít - szófogadó eszközévé és összeesküvőjévé kell szentelnie. A régi ellenségeskedést barátsággá, türelemmé és alkalmazkodássá kell változtatnia, mely a születés, a nevelés, a munka, a pénzügy, a kereskedelem, az ipar, az oktatás, a kultúra, az élet és az életnemzés, a halál és a halálhoz való kapcsolat számára mintaként szolgál. Így lesz az emberiség új korszaka kialakítva." "Úgy legyen!" (http://uzenete.blogspot.com/2013/06/malachi-martin-vegido-elojelei.html)
     Ez nem gyerekmese, itt nem babra megy a játék. Amit a Sátán megszerzett, ahhoz ragaszkodik!
A "Fejedelmet" tehát, egyelőre szimbolikusan intronizálták, a Vatikán trónjára ültették (lehet, hogy ezért nem használhatja Ferenc a pápai trónt, mert az már nem az övé, hanem a Fejdelemé, és majd az Antikrisztus fog trónolni rajt!??), és az ott megválasztott személy "magát és mindazt amit tesz, az Egy ... szófogadó eszközévé és összeesküvőjévé kell szentelni."
     Tehát a sükösdi jelenés azaz Jézus szerint Ferenc a Sátán helytartója!
     Én eddig nem hittem száz százalékosan a sükösdi jelenésekben. De ez a február hetedikei pár szó olyan csodálatosan és diplomatikusan magyarázza meg a helyzetet, hogy csak a hívő, és a hátteret részletesen ismerő számára lesz érthető és nyilvánvaló. Ilyet egy egyszerű falusi parasztasszony, mint Marika, a látnoknő, nem tudna kitalálni!
     Még egy megjegyzés a sükösdi üzenettel kapcsolatban, ami világosabbé teszi az üzenetet. Jézus ezeket mondja, amivel az Egyház helyzetét ecseteli, mielőtt Ferencet, a "ti helytartótokat" idézi
     Néha hogy élnek, és hogy cselekszenek?
     Pedig ők azt mondják: "Mi elöljárók vagyunk. Mi - most az ő szavukat használom papok vagyunk."
     De a papok olyanok, hogy lassan már a templomok üresek!
     Már lassan nem lesz, kinek bemutassa a szentmise-áldozatot!
     És ahol meg vannak, azt meg szét kellene bombázni, hogy az se legyen.
     Mit kér tőletek a 
földi helytartótok?
     "Nektek kell kimenni már összeszedni, megkeresni híveiteket"
     Nem buzdítja őket, hogy szüntessék meg a sok bűnt papjaik közt, hogy megteljenek a templomok, arra sem, hogy térítsenek meg embereket, hozzák be őket a templomokba, hanem megmagyarázza, hogy miért olyan üresek a templomok, hogy "Nektek kell kimenni már összeszedni, megkeresni híveiteket"
     A szentmise-áldozatról pedig azt mondja, hogy "És ahol meg vannak, azt meg szét kellene bombázni, hogy az se legyen." Ilyet nem mondhat egy érvényesen bemutatott szentmise áldozatról. Gondolkodjunk el ezen is.
     Végül még egy fontos kérdést kell tisztázni. Benedek állítólag kész volt a vértanúságot vállalni. De ahogy ő értelmezte, az Egyház java a lemondást követelte. Milyen szerepet játszhatott, tudatosan vagy tudat alatt, Isteni tervét végrehajtva, Benedek lemondásában az Egyház java és érdeke, mikor nyilvánvaló volt, hogy egy, az Egyház belső ellenségei által választott utód követi majd, aki végbeviszi az aposztáziát???
     Emlékezhetünk, hogy Jézus megígérte, hogy a Pokol kapui nem vesznek erőt az Egyházon, és a pápa tévedhetetlenségét a Szent Lélek garantálja. Nos, ha Benedeket meggyilkolják, megüresedik a pápaság, választanak egy érvényes pápát, aki végbeviszi az aposztáziát, tehát az Egyházon erőt vett a Sátán. Csak úgy lehet mindkét célt elérni, ha van két pápa, egy igazi, akit továbbra véd a Szent Lélek, és aki megmarad a hit mellett, és egy ál, aki nem igazi pápa, őt a Szent Lélek nem védi, és ő viszi végbe az aposztáziát. A hívőknek Jézus megvilágítja, hogy kit kövessenek, a hitetlenek pedig követik a Sátán emberét az örök kárhozatba.
     Köszönjük Jézus Urunk, hogy ezt így megvilágítottad Sükösdi üzeneteddel.

Az élet jegyében
Prof. Dr. Balogh Sándor gyermekei és unokái

MVSZ Sajtószolgálat
8328/140302
[1][1] Prager, Dennis, és Tellushkin, Joseph. Why the Jews? The Reason for Antisemitism, Simon and Shuster, 1983, 63. o.
[2][2] Jean Guitton, "Guitton, lettere per l'Aldila," interview gratend to Ulderico Munzi in 
Corriere dela Sera, February 9, 1995, http://www.traditioninaction.org/ProgressivistDoc/A_049_GuittonJP2.htm
Kategória: 2014 március




Ősi fejlett népek jóslata a magyarságról



2014.03.03. embers-eg.webnode.hu - 
TudnodKell
A Mayák a Magyarságról:
Atlantisz idején az emberiség 3 kasztban szerveződve élt: mágusok, harcosok és földművesek.
A mayák azt mondják, a mágusok kasztját úgy hívták, hogy magar. Ezzel az állítással pedig a mayák nincsenek egyedül, ugyanis az Iráni Szent iratokban is megtalálhatóak az erre vonatkozó feljegyzések.
A magar mágusok képesek voltak szinte minden betegséget meggyógyítani, fára írva titkos betűkkel őrizték tudásukat.
2012 év végétől, újra magar mágusok jelentek meg a világban. Egy szent irat szövege így szól: "messze nyugatra vetődtek a magar mágusok. Hosszú szenvedés vár rájuk, de amint a 7-ik prófécia beteljesül, és a jel a földön megjelenik, vagyis a (13 kristálykoponya együttállása) A magar mágusok felemelik fejüket a porból, ahova a sárember sújtotta őket. Legyőzik a sárember korát, ezzel a győzelemmel pedig egy döbbenetes küldetést fognak vállalni".
A magarok, akik valamikor a mayák orvosai voltak, az egész világ orvosaivá vállnak. A Magaroknak a vaskor legyőzése, és az Aranykor elhozatala a küldetése. (A maya jóslatban megtalálható, hogy azt a népet, aki elhozza az Aranykort, úgy fogják hívni, hogy huni).
A hunik valójában pedig azért érdekesek, mert hajszálaik testükben visszaállnak olyanra majd, hogy az tökéletesen azonos annak az emberiségnek a hajszálával, akik a Szíriusz világában tanácskoztak. Továbbá a huni nép, kapcsolatba lép az Univerzum Szent Központjával.
Ha más érdekes földönkívüli jelenséget vizsgálunk, például az Izsáki László-féle aranylemezes üzeneteket, ezekben is ugyanígy található sok hasonlóság.
"Ha orcád olyan lesz, mint a nap Hajad csillog, mint a harmat És szemeid, mint három csillag Örök időkön át Istenien szép vagy. De bölcs nem vagy, mert nem tudod Mi az Isteni akarat, ami csillogtat Így csak vagy, és bölcs, ha majd Rád ragyog egy új nap."
A szálak szépen összefutnak. A Szent iratokban a hunikat így is megnevezik: "csillagemberek", "égi emberek". Ugyanitt az indiai jóslat szerint a hunik, szákák, (szkíták) árasztják majd az Istenek Fényét az Emberiségre.
Itt az ideje, hogy kicsit komolyabban vegyük az Életünket. Fontos lenne mindenkinek tanulmányozni az eddig nem ismert, mély, rejtett emberi tulajdonságokat.
****************************************************************

Átállt az ukrán flotta új parancsnoka


2014. március 3. 00:35 hirado.hu - MTI - 
Gondola
Az ukrán flotta újonnan kinevezett parancsnoka bejelentette, hogy felesküdött az oroszbarát krími hatóságokra.
Az ukrán parlament vasárnap azzal a felhívással fordult az Ukrajna biztonságáért garanciát vállaló nagyhatalmakhoz, hogy szavatolják az ország területi épségét. Közben az ukrán flotta újonnan kinevezett parancsnoka vasárnap bejelentette, hogy felesküdött az oroszbarát krími hatóságokra és több mint 1500 afganisztáni háborút megjárt orosz veterán utazott a Krím félszigetre.
Az államfői feladatokat ideiglenesen ellátó Olekszandr Turcsinov házelnök hangsúlyozta, hogy a parlamentet egyesítette az Ukrajnára leselkedő veszély és a határozatokat alkotmányos többséggel, azaz 300 fölötti számú támogató szavazatokkal fogadta el a 450 tagú törvényhozás. A parlament egyebek mellett határozatban erősítette meg, hogy a Krími Autonóm Köztársaság az egységes Ukrajna elválaszthatatlan része.
A dokumentumban a képviselők Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz fordultak azért, hogy ne engedje az orosz fegyveres erők behatolását Ukrajna területére. A törvényhozás hangsúlyozta, hogy mindenféle konfliktust békés úton, erőszak alkalmazása nélkül kell rendezni nemzetközi szervezetek bevonásával.
Turcsinov sajtótájékoztatóján közölte, hogy Ukrajna "részlegesen" lezárta légterét. Hozzátette, hogy a légtérzár a katonai gépekre vonatkozik, de szigorították a polgári célú légiközlekedés ellenőrzését is. Az ukrán-orosz határ lezárására vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette, hogy egy ilyen tartalmú határozatot már előkészítettek és agresszió esetén életbe léptetik.
Jacenyuk: Ukrajna a katasztrófa szélén áll
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök a maga részéről hangsúlyozta, hogy Ukrajna "a katasztrófa szélén áll" az orosz "hadüzenet" következtében. "Ez már vörös riasztás. Nem fenyegetés, hanem valójában hadüzenet országomnak" - mondta a kormányfő. "Felszólítjuk Putyin elnököt, hogy vonja ki fegyveres erőit Ukrajnából". Hangsúlyozta, hogy Oroszországnak nincs semmi alapja az Ukrajna elleni katonai agresszióra. Úgy vélte, az utóbbi napokban végrehajtott provokációkkal Moszkva az "orosz fegyveres kontingens" krími jelenlétét akarja legalizálni.
A félszigetről érkező jelentések szerint a felségjelzést nem viselő orosz katonák ellenőrzésük alá vonták a Krím legfontosabb pontjait az elmúlt napokban, és körbezárták az ukrán alakulatokat. Az orosz hírügynökség úgy tudja, hogy az ukrán hadseregből katonák állnak át "a helyi önvédelmi erők" oldalára. A beszámoló szerint sok, a jelenlegi kijevi vezetéssel elégedetlen katona elhagyja alakulatát, és vannak egész egységek is, amelyek bejelentették, hogy készek teljesíteni a krími önvédelmi erők vezetésének parancsait.
Turcsinov ideiglenes államfő szerint a helyzet rendkívül feszült. "Az orosz fegyveres erők, köztük az észak-kaukázusi katonai körzet parancsnoksága ultimátumban követelte, hogy az ukrán katonák tegyék le a fegyvert és hagyják el helyőrségüket" - mondta.
Elindult az ukrán flotta
Az ukrán parti őrség hadihajói elhagytak két krími kikötőt, és más fekete-tengeri támaszpontokra indultak - jelentették be egy közleményben. A tájékoztatás szerint a kercsi és a szevasztopoli hadi kikötőkből vonták ki a hajókat, amelyeket Odesszába és Mariupolba irányítottak. A Krímet leszámítva Ukrajna többi határán stabil a helyzet - hangsúlyozza a határőrség közleménye. Az ukrán hadiflotta Szevasztopolban állomásozó tíz hadihajója lojális a kijevi kormányhoz - állítják a fővárosban.
Ukrajna biztonságának és területi integritásának szavatolása érdekében mozgósítják a tartalékosokat - jelentette be Andrij Parubij, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára a televízióban. A fegyveres erők riadókészültségét már szombat este elrendelte az államfő.
Átállt az új parancsnok
Az ukrán flotta újonnan kinevezett parancsnoka vasárnap bejelentette, hogy felesküdött az oroszbarát krími hatóságokra, Kijevben ugyanakkor hazaárulásért vádat készülnek emelni ellene. Gyenyisz Berezovszkij ellentengernagy ezt a fekete-tengeri orosz flotta szevasztopoli főparancsnokságán tartott sajtótájékoztatón jelentette be. A tengernagyot pénteken nevezte ki Olekszandr Turcsinov ideiglenes államfő az ukrán flotta élére.
Az ITAR-TASZSZ hírügynökség tudósítása szerint Szerhij Akszenov, az autonóm terület oroszbarát miniszterelnöke írta alá a parancsot arról, hogy Berezovszkijt (akit két nappal korábban az ukrán haditengerészet parancsnokává nevezett ki az ideiglenes ukrán elnök) vasárnap a Krími Autonóm Köztársaság haditengerészeti erőinek a főparancsnoki posztjára helyezi.
A nyugati hírügynökségek ezt a fejleményt úgy értékelték, hogy az ellentengernagy "átállt az oroszbarát erők" oldalára. Berezovszkij - mint arról az ITAR-TASZSZ beszámolt - azután esküdött fel a krími hatóságokra, hogy hármasban találkozott Akszenovval és a fekete-tengeri orosz flotta parancsnokával.
Berezovszkij hűséget esküdött a "krími népnek". "Esküszöm, hogy hű leszek a Krími Autonóm Köztársaság és a hős város, Szevasztopol lakóihoz. Esküszöm, hogy méltóképpen teljesítem katonai kötelességemet, bátran megvédem a Krími Autonóm Köztársaság és Szevasztopol lakóinak életét és szabadságát" - jelentette ki az ellentengernagy Szevasztopolban tartott sajtótájékoztatóján.
Kijevben ugyanakkor hazaárulásért vádat készülnek emelni Berezovszkij ellen - írta a Reuters az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács helyettes titkárára hivatkozva, aki kijelentette: az ellentengernagy az oroszok által bevezetett blokád idején elmulasztotta az ellenállást, letette a fegyvert és feladta az ukrán haditengerészeti erők főhadiszállását.
Új megyei kormányzókat neveztek ki
Ukrajna 24 megyéjéből 18-ban cserélte le a kormányzót, azaz a megyei állami adminisztráció vezetőjét Olekszandr Turcsinov. Eszerint új kormányzót nevezett ki Kárpátalján, valamint Zsitomir, Donyeck, Dnyipropetrovszk, Voliny, Vinnicja, Ivano-Frankivszk, Kijev, Kirovohrad, Luhanszk, Lviv, Mikolajiv, Poltava, Rivne, Szumi, Ternopil, Harkiv és Herszon megyébe.
A kelet-ukrajnai Donyeck megye új kormányzója Szerhij Taruta üzletember, a Donbassz Ipari Szövetség (ISD) társtulajdonosa, a Metallurh futballklub elnöke lett. A szintén kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megye kormányzói tisztére Ihor Kolomojszkijt, Ukrajna jelenleg második leggazdagabb üzletemberét, számos vállalat tulajdonosát nevezte ki Turcsinov. Övé volt a tavaly csődbe ment AeroSvit ukrán légitársaság is.
Az állami adminisztráció élére Kijev megyében Volodimir Sandra, az állami katasztrófavédelmi szolgálat volt vezetője került, Zsitomir megyében pedig Szidor Kizin, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt helyi szervezetének vezetője.
Kárpátalja megye kormányzójává nevezte ki Valerij Luncsenkót, a Haza (Batykivscsina) párt kárpátaljai parlamenti képviselőjét vasárnap Olekszandr Turcsinov ideiglenes ukrán elnök.
A huszti születésű, magyarul is beszélő 32 éves Luncsenko korábban az Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök által vezetett Változások Frontja (Front Zmin) párt Kárpátalja megyei szervezetének volt az elnöke. Kárpátalja megye előző vezetője, Olekszandr Ledida már korábban lemondott és - sajtójelentések szerint - családjával együtt Prágába távozott.
Az újonnan kinevezett kormányzó egy tavalyi sajtónyilatkozatában elmondta magáról, hogy huszti magyar az édesanyja, Nyíregyházán végzett főiskolát, és amikor otthon tartózkodik, a huszti katolikus templomba jár. Luncsenko a múlt évben emléktáblát állíttatott Kölcsey Ferencnek Huszton, a várhegy lábánál.
Ukrajna 27 közigazgatási területi egységből áll. Az országban 24 megye van, ezen kívül a Krími Autonóm Köztársaság és két megyei jogú város, Kijev és Szevasztopol.
Hatszázan jelentkeztek önkéntesnek Kárpátalján
Közel hatszáz önkéntes jelentkezett katonai szolgálatra vasárnap Kárpátalján, miután a megyei hadkiegészítő parancsnokság és a Jobboldali Szektor (PSZ) is bejelentette, hogy várja azokat, akik készek Ukrajna megvédésre a külső agresszióval szemben.
Az önkéntesek nagy része, akik közül százan a PSZ-nél jelentkeztek szolgálatra, teljes menetfelszerelésben jelent meg a toborzóhelyeken. A jelentkezők többséget fiatalok teszik ki - adta hírül a Csasz Zakarpattya nevű kárpátaljai hírportál.
Ivan Vaszilcjun ezredes, a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság vezetője a portálnak elmondta, hogy Kárpátalja nem került azon ukrajnai megyék közé, amelyekben általános mozgósítást rendeltek el. Hozzátette: közel 600 férfi Ungváron 100, Munkácson 50, Técsőn, Szolyván és Volócon több tíz jelentkezett a hadkiegészítő parancsnokságokon, hogy kész megvédeni Ukrajnát katonai konfliktus esetén. Elmondta, a népi önvédelmi alakulatok is jelezték, szükség esetén 400 főt tudnak kiállítani.
A parancsnok közölte: egyelőre nincs szükség több önkéntesre, mivel szükség esetén be tudják vetni a 128. számú munkácsi hegyivadász gépesített dandárt is. Szerinte mindenekelőtt az államhatár és a megye létfontosságú intézményeinek őrzését kell biztosítani.
A nyugalom megőrzésére, összefogásra és a katonai, valamint a rendvédelmi szervek intézkedései iránti megértésre szólította fel vasárnap Kárpátalja lakosságát Ivan Baloga, a megyei tanács (közgyűlés) elnöke. Az állami szerveket és civil szervezeteket arra hívta fel, hogy "működjenek egy csapatként", mert szerinte a jelenlegi helyzetben a fegyelem, a felelősség és az egység megtartása a legfontosabb.
Afganisztáni orosz veteránok érkeztek a Krímbe
Több mint 1500 afganisztáni háborút megjárt orosz veterán utazott a Krím félszigetre - jelentette be az egykori katonák szövetségének vezetője vasárnap. Franc Klincevics az Interfax orosz hírügynökségnek azt mondta, hogy a szervezet tagjaiból álló népes küldöttséget az ukrajnai "internacionalista harcosok" hívták meg a Krími Autonóm Köztársaság területére.
Az Afganisztáni Veteránok Oroszországi Szövetsége elnökének tájékoztatása szerint tagjaik azért utaztak a Krímbe, hogy baráti és erkölcsi segítséget nyújtsanak ukrán sorstársaiknak és megvitassák velük az Ukrajnához tartozó félszigeten kialakult helyzetet.
Moszkvában és Szentpéterváron összesen mintegy 40 ezer ember részvételével az orosz fegyveres beavatkozást kilátásba helyező orosz vezetést és az Ukrajnában élő "orosz honfitársakat" támogató megmozdulásokat tartottak vasárnap. A megmozdulást a magukat hazafias erőknek nevező szervezetek kezdeményezték, közöttük az Orosz Tisztek nevű csoport, az Orosz Történelmi Társaság, és a Harci Testvériség nevű veterán szervezet.
Lemberg megye befogadja a menekülőket
A Krím elhagyására készülő lakosok számára létesített forróvonalat a Lemberg (Lviv) megyei tanács (közgyűlés), ezen azok jelentkezését várják, akik a nyugat-ukrajnai megyében szeretnének ideiglenes menedékre lelni.
Petro Kologyij, a megyei tanács elnöke vasárnap felhívást tett közzé, amelyben arra szólította fel a Krím félszigeten élőket, hogy utazzanak Lemberg megyébe. Egyúttal kérte azoknak a jelentkezését a megyéből, akik készek befogadni krími lakosokat a konfliktus rendeződéséig - adta hírül a zaxid.net lembergi hírportál.
Közleményében Kologyij azt írta, a lembergiek arról ismertek, hogy nyelvre, nemzetiségre és felekezetre való tekintet nélkül tisztelik Ukrajna többi polgárát. "Európaiságunkat most azzal bizonyíthatjuk, hogy segítünk krími testvéreinknek a bajban. Jelentkezzen a megyei tanácsnál mindenki, akinek erre lehetősége van, ezzel a nemes kezdeményezéssel ugyanis megmutathatjuk a megszállóknak, hogy mi, ukránok, egységesek és legyőzhetetlenek vagyunk" - zárul a Lemberg megyei vezető felhívása.
Határőrség: Átlagos a kiutazás mértéke
Nem növekedett Ukrajna határátkelőhelyein az országból kiutazó ukrán állampolgárok száma - közölte vasárnap az Ukrán Állami Határőrszolgálat sajtószóvivői irodája. A határőrség szerint az ukrán állampolgárok nem hagyják el tömegesen az országot, az Ukrajnából kiutazók száma megfelel az átlagosnak - adta hírül a zik.ua lembergi hírportál.
A jelentés szerint az elmúlt 24 órában nem észleltek az ukrán határőrök megnövekedett utasforgalmat. Nem igazak tehát azok a hírek, amelyek szerint az ukránok tömegesen távoznának külföldre - állította a határőrszolgálat.
Korábban orosz médiumok azt jelentették, hogy az ukránok tömegesen hagyják el országukat és keresnek menedéket külföldön.
Tárgyalt Putyin és Obama
Az Ukrajnában kialakult "rendkívüli helyzet különböző aspektusait" megvitatta Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai elnök a Fehér Ház által kezdeményezett másfél órás telefonbeszélgetésük során. A Kreml sajtószolgálatának beszámolója szerint az orosz elnök azt hangsúlyozta: "amennyiben továbbterjed az erőszak Ukrajna keleti régióira és a Krímre, akkor Oroszország fenntartja magának a jogot saját érdekei és az ott élő orosz ajkú lakosság megvédelmezésére". Elképzelhető, hogy Oroszország nemcsak a Krímbe vezényel katonákat, hanem minden olyan ukrán területre, ahol az orosz ajkúak többségben vannak - olvasható a Kreml honlapján.
A washingtoni Fehér Ház közleménye szerint Obama követelte Putyintól, hogy Oroszország rendelje vissza a kivezényelt orosz alakulatokat krími bázisukra, tartózkodjon az ukrán válságba való mindennemű beleavatkozástól, és figyelmeztette őt, hogy Oroszország "egyre jobban el fog szigetelődni a nemzetközi közösségtől, ha folytatja az ukrajnai intervenciót".
"Nagyon komoly következmények lesznek"
John Kerry amerikai külügyminiszter elítélte Oroszország "hihetetlen agresszióját" Ukrajna ellen. Kerry szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök "elképesztő, szándékos döntést" hozott egy másik országba történő behatolásról. "A 21. században nem lehet 19. századi módon viselkedni, egy másik országba behatolni teljesen mondvacsinált ürüggyel" - mondta a CBS televíziónak nyilatkozva Kerry.
Az amerikai diplomácia vezetője, aki az ABC és az NBC televíziónak is interjút adott, egyúttal arra figyelmeztetett, hogy a krími orosz katonai fellépésnek "nagyon komoly következményei lesznek" az Egyesült Államok és más országok részéről, beleértve a szankciókat és Oroszország gazdasági elszigetelését.
****************************************************************

Oroszok ellenőrzik a Krím félsziget legfontosabb pontjait, több ezer ukrán katona állt át


2014-03-03. 11:59 MTI - 
Kuruc.info
Frissítés: A kercsi kompkikötő is az oroszok kezén van
Oroszbarát katonák vették át az irányítást a szűk Kercsi-szoros krími oldalán lévő kompkikötő fölött - jelentette hétfőn forrásmegjelölés nélkül az AP amerikai hírügynökség. A hírügynökség szerint félő, hogy Moszkva további katonai erőt akar a Fekete-tengeri félszigetre vezényelni, miközben a Nyugat azon tanakodik, hogy miként reagáljon az orosz erők ukrán területre történt behatolására.
Az Ukrajnához tartozó félszigetet a dél-oroszországi Krasznodari területtől elválasztó szoros a kercsi kompátkelőnél alig néhány kilométer széles. A kercsi kompkikötőt hétfő reggel óta irányító katonák nem voltak hajlandók azonosítani magukat, de oroszul beszéltek, és az őket szállító járműveknek orosz rendszámuk volt - írta az AP.
Közben orosz páncélozott járművek határ menti csapaterősítéséről számoltak be ukrán határőrök hétfőn ugyanonnan, a Krím félsziget keleti csücskéből.
A csapatmozgást a szűk Kercsi-szoros Oroszországhoz tartozó túlpartján (Kerccsel szemben), az ottani kompkikötő közelében észlelték a határőrség közleménye szerint - írja a Reuters.
Hétfőn újabb orosz hajók érkeztek a Krím déli csücskén lévő Szevasztopol kikötőjébe, más hajók pedig cirkálnak az orosz Fekete-tengeri Flotta támaszpontjaként szolgáló Szevasztopol előtt. Az orosz erők közben egyes krími körzetekben blokkolják a mobil távközlési szolgáltatásokat - tette hozzá az ukrán határőrség szóvivője.
Több ezer katona állt át
Több ezer ukrán katona esküdött már hűséget az új krími vezetésnek. A szimferopoli tájékoztatás szerint - írja az orosz állami hírügynökség - Krímben állomásozó ukrán belügyi erők több mint ezerötszáz katonája, valamint a határőrség mintegy 1700 munkatársa tett esküt. Az új, oroszbarát kormány nevében nyilatkozó tisztségviselő szerint az átállás rendkívül békésen zajlott.
Hozzátette, az elkövetkező napokban várható, hogy a krími hatóságok oldalára átáll számos ukrán katonai parancsnok, akivel erről már folynak tárgyalások. Konkrét neveket nem említett.
Az ukrán flotta alig néhány napja kinevezett új parancsnoka, Gyenyisz Berezovszkij ellentengernagy vasárnap jelentette be, hogy felesküdött az oroszbarát krími hatóságokra. Kijevben válaszul közölték: hazaárulásért vádat készülnek emelni ellene.
Korábban írtuk: a zsidók bosszúja: történelmi mélyponton a rubel, zuhantak a moszkvai tőzsdemutatók nyitáskor
A rubel árfolyama történelmi mélyponton kezdett hétfőn az euróhoz és a dollárhoz képest, miközben a moszkvai értéktőzsdék komoly veszteséggel indítottak az első kereskedés napon azután, hogy az orosz államfő szombaton felhatalmazást kapott a parlamenttől a katonai erő alkalmazására Ukrajna területén.
Röviddel fél 8 előtt a rubel 2,5 százalékkal 36,60-ra esett a dollárhoz és 1,5 százalékkal 50,30-ra az euróhoz képest.
Ugyanekkor a moszkvai értéktőzsdén dollárban jegyzett részvények kereskedését tükröző RTS indexe 7,9 százalékos veszteségen állt a pénteki záróértékhez képest, miközben a likvidebb rubelkereskedésű MICEX tőzsdemutató 5,9 százalékos veszteséget jelzett.
Az orosz jegybank ideiglenesen jelentősen emelte az alapkamatot
Az orosz központi bank 5,5 százalékról 7 százalékra emelte ideiglenesen az alapkamatot hétfőn. A jegybank szűkszavú közleményében az állt, hogy az utóbbi időszakban megnőtt a bizonytalanság a pénzpiacokon, és a most bejelentett ideiglenes intézkedés mérsékli a pénzügyi stabilitásra és az inflációra nézve megnövekedett kockázati tényezők hatásait.
Az eddig érvényes 5,5 százalékos alapkamat február 14-dike óta volt érvényben.
Az orosz jegybank legközelebbi kamatdöntő ülését március 14-én tartják.
Korábban írtuk: Medvegyev: Janukovics az elnök, a puccsisták törvénytelenül ragadták magukhoz a hatalmat
Oroszország kész fejleszteni a kapcsolatait Ukrajnával, de nem az alkotmánysértő módon hatalomra került emberek csoportjával - közölte Dmitrij Medvegyev vasárnap a Facebook közösségi oldalon.
Az orosz kormányfő azt írta: "Ukrajna számunkra nem az embereknek az a csoportja, amely vért ontott a Majdanon (a kijevi főtéren), magához ragadta a hatalmat az alkotmány és országa más törvényeinek megsértésével. Ez (Ukrajna) az egész ország. Nagyon különböző emberek: ukránok, oroszok, tatárok, zsidók. Különböző népek, akik egyetértésben élnek."
Dmitrij Medvegyev elismerte, hogy Viktor Janukovics megbuktatott ukrán államfő tekintélye "gyakorlatilag megsemmisült", de az orosz miniszterelnök szerint ez nem változtat azon a tényen, hogy az ukrán alkotmány alapján Janukovics Ukrajna törvényes elnöke. Medvegyev szerint ha az ukrán politikust országában bűnösnek tartják, akkor alkalmazzák vele szemben a közjogi felelősségre vonási eljárást, és állítsák bíróság elő az ukrán alaptörvény 11. cikkelye alapján. "Minden más önkény. Hatalomátvétel. Az ilyen rend igen bizonytalan, és újabb államcsínnyel, újabb vérontással végződik" - vélekedett az orosz kormányfő.
Dmitrij Medvegyev először nyilvánított véleményt azóta, hogy a Kijevben nemrég megbuktatott Viktor Janukovics pénteken a dél-oroszországi Rosztov-na-Donuban először megjelent a nyilvánosság előtt, miután elmenekült Ukrajnából. A politikus a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy továbbra is Ukrajna törvényes államfőjének tartja magát, és küzd országa jövőjéért. Az orosz kormányfő azzal kapcsolatosan is először fejtette ki véleményét, hogy országa parlamentjének felsőháza szombaton felhatalmazta Vlagyimir Putyin elnököt, hogy fegyveres erőt alkalmazzon Ukrajna területén a társadalmi-politikai helyzet stabilizálásáig az ott élő orosz honfitársak védelmében.
Korábban írtuk: Orosz katonák ellenőrzésük alá vontak egy laktanyát Szevasztopolnál
Orosz katonák szinte teljes ellenőrzésük alá vontak egy ukrán katonai laktanyát a szevasztopoli Belbek nemzetközi repülőtér közelében.

Egyenruhás fegyveresek és katonai járművek a Krím félsziget déli csücskénél fekvő Balaklavában 2014. március 1-jén

A történtekről az alakulat egyik katonája, Roman Berehovoj számolt be az Ukrajinszka Pravda című kijevi napilap internetes felületén hétfőre virradóra. Azt mondta, hogy az orosz katonák először elfoglaltak egy épületet, amelyben aztán a repülőtérre érkező küldöttségeket fogadták, például Viktor Janukovics megbuktatott ukrán államfőt és másokat is.
"Másnap elfoglalták azt a helyiséget, ahol a repülőgépeink voltak, majd körbevették az őrséget", a következő napon "megostromolták az őrséget, fény- és hanggránátokat hajigáltak. Először azt mondták, hogy adjuk át a fegyvereinket. Az őrök erre nem voltak hajlandóak" - idézte az ukrán katonát az UNIAN hírügynökség. Berehovoj szerint vasárnap este az oroszok ismét fény- és hanggránátokat vetettek be ellenük.
"Elvették a fegyvereinket. Nem kaptunk parancsot arra, hogy harcba bocsátkozzunk. Nem válaszoltunk a provokációkra. Feladtuk az őrséget, feladtuk a raktárakat" - mondta a katona, aki szerint jelen pillanatban az oroszok ellenőrzésük alatt tartják majdnem az egész laktanyát, az ukrán katonák kezén csak az adminisztráció épülete és az alakulat zászlaja maradt.
"Hát most ezeket védjük" - mondta Berehovoj, aki szerint az alakulat parancsnoka és minden katona kész a harcra.
A TSZN televízió közben arról számolt be, hogy hétfőre virradóra ismeretlen fegyveresek behatoltak a Krími félsziget keleti részén fekvő Kercsben egy tengeri határőr-alakulat területére. Három rendszámtábla nélküli kisbusszal érkeztek a helyszínre, oroszul beszéltek, egyesek közülük egyenruhát viseltek, mások polgári öltözetben voltak és álarcot viseltek.
Az alakulat egyik tisztje tárgyalásokba bocsátkozott velük, majd beengedték őket a katonai egység területére. Az ismeretlen fegyveresek nem álltak elő semmilyen követeléssel, a tengeri határőrszolgálat katonái a helyükön vannak, és birtokukban vannak a fegyvereik is.
Az UNIAN hírügynökség azt jelentette hétfőre virradóra, hogy interneten, a közösségi portálokon verbuválják az oroszokat a kelet-ukrajnai Donyec-medencébe és Odesszába. A Vkontakte közösségi portálon például egy Ukrajna Polgári Önvédelme nevű csoport alakult, amely elirányítja az önkéntes oroszokat, tájékoztatja őket arról, hogy kikkel kell kapcsolatba lépniük, és miként juthatnak el a településeket - mint fogalmaznak - védő csoportokhoz.
Főügyész: régóta készültek a "támadásra"
Oleh Mahnickij ukrán főügyész szerint Oroszország régóta készítette azt a forgatókönyvet, amely alapján zajlanak jelenleg a krími események, és az elmúlt években az ukrán biztonsági szolgálatnál (SZBU) dolgoztak ezzel a céllal az orosz titkosszolgálat ügynökei. "Mára megállapítottuk, hogy néhány éven át folytak az előkészületek a különleges akcióra. A SZBU-nál nemcsak külföldi országok, hanem az FSZB (az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat) és más orosz szakszolgálatok ügynökei is dolgoztak, és jó előre készült ez a forgatókönyvet" - mondta vasárnap a főügyész.
Az ukrán parlament vasárnap azzal a felhívással fordult az Ukrajna biztonságáért garanciát vállaló nagyhatalmakhoz, hogy szavatolják az ország területi épségét.
Timosenko azonnali EU- és NATO-tagságot akar
Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök szerint Ukrajnának azonnal be kell lépnie a NATO-ba és az Európai Unióba, hogy megvédje magát az orosz agressziótól.
"Ha Ukrajna belépett volna a NATO-ba, akkor ilyen agresszió elvileg lehetetlen lett volna" - közölte a börtönből nemrég szabadult politikus vasárnap este az ukrán TSzN hírcsatornának nyilatkozva. Timosenko szerint ezért Ukrajna számára az európai integrációnak kell lennie a legfontosabb célnak.
"Azonnal az európai közösség teljes jogú tagjává kell válnunk. Ez az egyetlen dolog, amely megmenthet minket az agressziótól" - idézte az UNIAN hírügynökség Timosenkót. A politikus szerint Oroszországgal jelenleg lehetetlen tárgyalásokat folytatni.
"Oroszország durva erő alkalmazásával Ukrajnát teljes kapitulációra akarja kényszeríteni. Ezért a tárgyalások nem lehetnek sikeresek" - szögezte le Timosenko. Arra figyelmeztet, hogy amennyiben Viktor Janukovics megbuktatott államfő visszatérne Ukrajnába, akkor népszavazást rendezne, és "odaadná" Ukrajnát Oroszországnak.
"Azért indult el a katonai agresszió Ukrajna ellen, mert az európai forradalmunk eredményeképpen kiharcoltuk a teljes szabadságunkat, megnyitottuk az Európa felé vezető utat, és félreállítottuk az Oroszországnak alárendelt Janukovics-hatalmat. Oroszország ezzel nem békélt meg. Úgy döntöttek, hogy erővel foglalják el Ukrajnát" - mondta Timosenko.
"Most kemény ultimátumot adtak nekünk. Közölték, hogy csak abban az esetben vetnek véget a katonai agressziónak, ha mi visszatérünk Jaukovics Ukrajnájához, és teljes hatalomhoz juttatjuk az egész korrumpált véres bandáját" - mondta Timosenko, és leszögezte, hogy Moszkva ultimátumát határozottan el kell utasítani.
Lefújták a Szocsiba tervezett G8-csúcs előkészületeit
A hét vezető ipari hatalom (G7) vezetője elítélte vasárnap Oroszország ukrajnai beavatkozását, és tudatta, hogy felfüggeszti G8 országcsoport Szocsiban rendezendő csúcsértekezletére való előkészületeket - közölte helyi idő szerint vasárnap a washingtoni Fehér Ház.
Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok vezetői, illetve az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke együttesen elítélte, hogy Oroszország egyértelműen megsértette Ukrajna szuverenitását és területi épségét, megszegve az ENSZ-alapokmányból eredő kötelezettségeit és a Fekete-tengeri Flotta támaszpontjának elhelyezéséről szóló 1997-es kétoldalú megállapodást.
A G7-ek felszólítják Oroszországot, hogy Ukrajnával folytatandó közvetlen párbeszéd révén vagy nemzetközi közvetítéssel, illetőleg az ENSZ vagy az Európai Biztonsági és Együttműködési szervezet égisze alatt folyó tárgyalásokkal orvosolja a biztonsággal vagy emberi jogokkal kapcsolatos aggodalmait.
A vezető ipari hatalmak önmérsékletre és felelős magatartásra szólítják a válságban érintetteket. Közlik, hogy Oroszország krími lépései megsértik azokat az elveket és értékeket, amelyek alapján a G7-ek, illetve a hét vezető ipari hatalmat és Oroszországot tömörítő G8-ak működnek.
"Ennélfogva úgy döntöttünk, hogy felfüggesztjük a vezető ipari hatalmak Szocsiban rendezendő júniusi csúcsértekezlet előkészületeivel kapcsolatos tevékenységünket, amíg nem állnak helyre olyan körülmények, amelyek közepette a G8-ak érdemi párbeszédet tudnának folytatni" - írták közleményükben.
A G7-ek közlik, hogy egységesek Ukrajna szuverenitásának és területi épségének támogatásában, egységesen támogatják a területi egység, a stabilitás, az "egészséges" politikai és gazdasági viszonyok helyreállítására irányuló erőfeszítéseket, illetve - és persze ez a lényeg: - Ukrajna tárgyalásait a Nemzetközi Valutaalappal.
Amikor Amerika és brit csatlósa aggódik a békéért
Barack Obama amerikai elnök és Nagy-Britannia, Németország, illetve Lengyelország vezetője mély aggodalmának adott hangot Oroszország ukrajnai beavatkozása miatt, a nemzetközi jog megsértésének, illetve a nemzetközi békére és biztonságra leselkedő veszélynek minősítette a történteket - tájékoztatott a Fehér Ház.
Obama külön-külön telefonbeszélgetést folytatott David Cameron brit miniszterelnökkel, Angela Merkel német kancellárral és Bronislav Komorowski lengyel elnökkel.
"Az országvezetők hangsúlyozták, hogy haladéktalanul meg kell kezdeni a párbeszédet Ukrajna és Oroszország között, szükség esetén nemzetközi segítséggel" - áll a Fehér Ház közleményében. A politikai vezetők hangsúlyozták, hogy támogatják Ukrajnát és a májusban esedékes elnökválasztásra történő erőfeszítéseit. Fogadkoztak továbbá, hogy közösen állítanak össze egy, Ukrajnának szánt pénzügyi csomagot, hogy stabilizálni lehessen az ország ingatag gazdasági helyzetét.
Obama-Cameron: "jelentős ára" lesz ennek
Barack Obama amerikai elnök és David Cameron brit miniszterelnök egyetért abban, hogy Oroszországnak "jelentős árat" kell fizetnie, ha nem változtat Ukrajnával kapcsolatos irányvonalán - közölte hétfőre virradóra a brit miniszterelnöki hivatal szóvivője.
"Egyetértettek abban, hogy Oroszország cselekedetei teljességgel elfogadhatatlanok. Egyetértettek abban, hogy sürgősen szükség van a helyzet csillapítására, és Oroszországnak közvetlen párbeszédet kell kezdenie Ukrajnával" - számolt be a szóvivő Obama és Cameron telefonon folytatott megbeszéléséről.
A Nyugat Oroszország-ellenességét bírálja a kínai hírügynökség
A Nyugatnak nem Oroszország ellen, hanem Moszkvával együtt kellene az ukrán válság kezelésén munkálkodnia - írta a Hszinhua kínai állami hírügynökség hétfői kommentárjában, amelyben a feszültség fokozódását vetíti előre.
A nyugati hatalmaknak el kell ismerniük Oroszország és Ukrajna mély kulturális, történelmi és gazdasági kötődését egymáshoz, fel kellene számolniuk hidegháborús gondolkodásukat, és fel kellene hagyniuk azon szándékukkal, hogy Moszkvát kizárják a válság rendezéséből, miután ők maguk kudarcot vallottak - jegyzi meg a cikkíró.
Az írás emlékeztet arra, hogy a válság gócpontja a többnemzetiségű Krím félsziget lett, amely Ukrajna 1991-es önállósága óta autonómiát élvező köztársaság. Hozzáfűzi, a 2001-es ukrán népszámlálás megállapította, hogy a terület lakosságának 58,3 százaléka orosz, és az ő többségük orosz útlevél birtokosa. Oroszországnak a krími Szevasztopolban van egyedül fekete-tengeri flottája - jegyzi meg a Hszinhua.
Teljes mértékben érthető, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, országa fenntartja a jogot érdekei és az Ukrajnában élő oroszul beszélők védelmére - állapítja meg a szerző.
A Nyugatnak jobban el kellene ismernie Oroszország szerepét, hiszen a Kreml e politikai sakkjátszma megkerülhetetlen szereplője. Egyúttal őszintén el kellene ismernie, hogy előítéletekkel terhelt közvetítésével csak kiélezte az ukrán helyzetet, rosszabbá téve azt - fogalmaz az írás.
A jegyzetíró szerint az ukrán gazdasági helyzetre nem fognak gyógyírt hozni nyugati szomszédjai, hiszen az EU a maga nehézségeivel igyekszik megküzdeni. Az orosz gazdasági együttműködés és támogatás Ukrajna számára életbevágó - vonja le a következtetést a Hszinhua, és azt tanácsolja, az ukránok gondolják át, mi a legjobb a számukra, és politikai párbeszéd, tárgyalások útján oldják meg problémáikat.
Kerry Kijevbe utazik kedden
John Kerry amerikai külügyminiszter kedden Kijevbe utazik, hogy "hangsúlyt adjon Ukrajna amerikai politikai és gazdasági támogatásának" - közölte vasárnap Washingtonban újságírókkal az amerikai kormány egy magas rangú tisztségviselője.
A név nélkül nyilatkozó illetékes kijelentette, hogy Oroszország teljes mértékben operatív ellenőrzése alá vonta a Krím félszigetet, és hogy az Egyesült Államok a gazdasági, politikai és diplomáciai ellenlépésekre összpontosít az intervenció visszafordítása érdekében, nem pedig az esetleges katonai beavatkozásra. Az amerikai tisztségviselő szerint az orosz műveletben több mint 6 ezer katona vett rész.
Jen Psaki amerikai külügyi szóvivő közleményben erősítette meg Kerry március 4-re tervezett kijevi látogatását. A közlemény szerint a tárcavezető az új ukrán kormány és a parlament vezetőivel, valamint a civil társadalom képviselőivel foglalkozik majd.
"A miniszter meg fogja erősíteni, hogy az Egyesült Államok határozottan támogatja az ukrán szuverenitást, függetlenséget és területi épséget, valamint az ukrán népnek azt a jogát, hogy saját maga, külső beavatkozás vagy provokáció nélkül határozza meg a jövőjét" - írta Psaki.
Jack Lew amerikai pénzügyminiszter kijelentette, hogy az Egyesült Államok "mély aggodalommal" figyeli az ukrajnai fejleményeket. A tárcavezető leszögezte: Washington kész kétoldalú és multilaterális alapon is együttműködni annak érdekében, hogy Ukrajna minden szükséges támogatást megkapjon.
Barack Obama amerikai elnök vasárnap telefonon tárgyalt Angela Merkel német kancellárral az ukrajnai helyzetről és hangsúlyozta, hogy Oroszország krími intervenciója "teljességgel törvénytelen". A CNN amerikai hírtelevízió szerint a Fehér Ház vasárnap kapcsolatba lépett a lengyel és a litván vezetéssel is.
EU-találkozó: nem várhatók szankciók Oroszország ellen
Az EU-országok külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben, Ukrajna ügyében összehívott rendkívüli értekezletükön a NATO vasárnap esti állásfoglalásához hasonlóan minden bizonnyal elítélik majd Oroszország ukrajnai fellépését, és kiállnak Ukrajna szuverenitása, területi épsége mellett, de Moszkva elleni szankciókat valószínűleg nem hoznak - mondta nevének mellőzését kérő uniós diplomáciai forrás az MTI-nek.
Tájékoztatása szerint uniós körökben felmerült az a gondolat, hogy rendkívüli csúcstalálkozót is tartsanak kedden, de ez a jelek szerint - egyelőre legalábbis - lekerült a napirendről.
Az említett forrás felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyobb uniós országok közül jelenleg Németország megnyilatkozásai tekinthetők a leginkább meghatározó súlyúnak az EU-álláspont kialakításakor. Utalt arra, hogy Angela Merkel német kancellár vasárnap a feszültség további élezésétől óvta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, ugyanakkor pedig Frank-Walter Steinmeier, a német diplomácia irányítója John Kerry amerikai külügyminiszter azon felvetésével szállt szembe, hogy közösítsék ki az oroszokat a világ vezető nemzetgazdaságait tömörítő G8-as csoportból. Steinmeier szerint helyes lenne megőrizni ezt a kommunikációs csatornát az orosz vezetéssel.
EU-diplomaták egybevágó közléseiből arra lehet következtetni, hogy az uniós országok közül a németek, a franciák és az olaszok elsősorban a feszültség enyhítését tartják kiemelt célnak, míg a baltiak, a románok, a lengyelek és a britek úgy vélik, hogy nagyon határozott figyelmeztető jelzést kellene adni az oroszoknak.
****************************************************************

John Kerry elítélte az orosz agressziót


2014. március 2. 16:44 
mandiner.hu
Az amerikai külügyminiszter "hihetetlen agressziónak" nevezte Oroszország Ukrajna ellen tett katonai lépéseit. Szerinte a 21. században nem lehet mondvacsinált indokokkal bevonulni egy másik országba. Szerinte a G8-országok hajlandóak a végsőkig elmenni Oroszország diplomáciai elszigetelésében.

John Kerry amerikai külügyminiszter elítélte vasárnap Oroszország "hihetetlen agresszióját" Ukrajna ellen. Kerry szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök "elképesztő, szándékos döntést" hozott egy másik országba történő behatolásról. "A 21. században nem lehet 19. századi módon viselkedni, egy másik országba behatolni teljesen mondvacsinált ürüggyel" - mondta a CBS televíziónak nyilatkozva Kerry.
Az amerikai diplomácia vezetője, aki az ABC és az NBC televíziónak is interjút adott, egyúttal arra figyelmeztetett, hogy a krími orosz katonai fellépésnek "nagyon komoly következményei lesznek" az Egyesült Államok és más országok részéről, beleértve a szankciókat és Oroszország gazdasági elszigetelését.
Kitért annak a lehetőségére, hogy az Egyesült Államok bojkottálhatja a G8 csoport júniusi szocsi csúcstalálkozóját, valamint a vízummegtagadások, számlabefagyasztások, továbbá a kereskedelem és a beruházások területén megvalósítandó büntetőintézkedések eshetőségére is. Elmondta, beszélt a G8 országok és más államok külügyminisztereivel, és szavai szerint mindenki kész a végsőkig elmenni Oroszország elszigetelése érdekében.
John Kerry hangsúlyozta, hogy Oroszországnak tiszteletben kell tartania azt a demokratikus folyamatot, amelyben az ukránok menesztették oroszbarát elnöküket és új kormányt alakítottak. Úgy vélekedett, Moszkvának még vannak olyan választási lehetőségei, amelyek segítségével csillapíthatja a válságot.
Nagy-Britannia külügyminisztere úgy nyilatkozott: országa felfüggeszti előkészületeit a nyolc vezető ipari hatalom (G8) Szocsiban rendezendő csúcsértekezletére az ukrajnai fejlemények miatt. William Hague, aki vasárnap Kijevbe utazott, indulása előtt a BBC-nek kijelentette: London - hasonlóan más G8-országokhoz - nem vesz részt a tervezett csúcsértekezlet következő héten esedékes előkészítő tárgyalásain.
Kedves Kerry elvtárs! Akkor ezekkel a támadásokkal mi a helyzet?
Milan Mitrovic összeállítása a második világháború óta Amerika által indított háborúkról: 1945-ben a Japánra dobott két atombomba volt a nyitány! "1945-46 Kína, 1948-49 Görögország, 1950-53 Korea, Kína, 1954 Guatemala, 1958 Indonézia, 1959-61 Kuba, 1960 Guatemala, 1964 Kongó, 1965 Peru, 1964-73 Laosz, 1961-73 Vietnám (bukta!), 1967-69 Guatemala, 1973 Chile, 1983 Grenada, 1983-84 Libanon, 1980 El Salvador, 1980 Nicaragua, 1986 Líbia, 1987 Irak-Irán, 1989 Panama, 1991 Irak, 1993 Szomália, 1998 Szudán, 1998 Afganisztán, 1999 Jugoszlávia, 2001- jelenleg is Afganisztán, 2003- Irak, befejezés nélkül, de az olaj megy kifelé, 2008 Koszovó, 2008 Georgia (Grúzia), ( 2011- Líbia, befejezés nélkül, de az olaj szintén ömlik kifelé, és most Szíria. Afganisztánban, Irakban, Líbiában és Szíriában azóta nincs élhető élet, amióta megtámadták őket. Az emberek menekülnek a háborúk elől főként Európa irányába. A volt szocialista országokat az úgynevezett rendszerváltozásokkal leszegényítették, és most mégis be kell vállalniuk ezeknek a szerencsétlen menekülteknek az elszállásolását és eltartását. (Facebook)
****************************************************************

Oroszország nem tárgyal az illegitim kormánnyal


2014, március 3 - 07:23 
alfahir
Oroszország kész fejleszteni kapcsolatait Ukrajnával, de nem a szerinte alkotmánysértő módon hatalomra került emberek csoportjával - közölte Dmitrij Medvegyev vasárnap a Facebook közösségi oldalon.

Az orosz kormányfő azt írta: "Ukrajna számunkra nem az embereknek az a csoportja, amely vért ontott a Majdanon (a kijevi főtéren), magához ragadta a hatalmat az alkotmány és országa más törvényeinek megsértésével. Ez (Ukrajna) az egész ország. Nagyon különböző emberek: ukránok, oroszok, tatárok, zsidók. Más népek, akik egyetértésben élnek".
   
Dmitrij Medvegyev elismerte, hogy Viktor Janukovics megbuktatott ukrán államfő tekintélye "gyakorlatilag megsemmisült", de ez az orosz miniszterelnök szerint nem változtat azon a tényen, hogy az ukrán alkotmány alapján ő (Janukovics) Ukrajna törvényes elnöke. Medvegyev szerint, ha az ukrán politikust országában bűnösnek tartják, akkor alkalmazzák vele szemben a közjogi felelősségre vonási eljárást és állítsák bíróság elő az ukrán alaptörvény 11. cikkelye alapján. "Minden más önkény. Hatalomátvétel. Az ilyen rend igen bizonytalan és újabb államcsínnyel, újabb vérontással végződik" - vélekedett az orosz kormányfő.
   
Dmitrij Medvegyev először nyilvánított véleményt azóta, hogy a Kijevben nemrég megbuktatott Viktor Janukovics pénteken a dél-oroszországi Rosztov-na-Donban először megjelent a nyilvánosság előtt, miután elmenekült Ukrajnából. A politikus a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy továbbra is törvényes ukrán államfőnek tartja magát és küzd országa jövőjéért.

Az orosz kormányfő azzal kapcsolatosan is először fejtette ki véleményét, hogy országa parlamentjének felsőháza szombaton felhatalmazta Vlagyimir Putyin elnököt, hogy fegyveres erőt alkalmazzon Ukrajna területén "a társadalmi-politikai helyzet stabilizálásáig" az ott élő "orosz honfitársak" védelmében.
kkc \ kpt
****************************************************************

A magyar állam megszerezte amit akart, a cégvezető másnap meghalt


2014.03.03. 12:18 444.hu - 
propeller.hu
Vasárnap elhunyt Komáromi András üzletember, a Welt 2000 Kft. volt tulajdonosa - írja a 444.hu.
Mindez azért érdekes, mert szombatig jogtulajdonosa volt a cég legfontosabb termékének, az EMIR-nek. Ez az a szoftver, amelyik Magyarország EU-csatlakozása óta kezeli a brüsszeli pénzek pályáztatását és elosztását.
Szombaton írták alá az adásvételi szerződést a Welt 2000 tulajdonosai és a Miniszterelnökség képviselői. A tárgyalásokat az állam részéről Lázár János államtitkár vezette.
A céget a tulajdonosok eredeti szándékuk szerint nem akarták eladni. A Miniszterelnökség viszont meg akarta venni, és határozott nyomást gyakorolt a cégtulajdonosokra - olvasható a 444.hu cikkében.
Ismerősei szerint Komáromi is érzékelte az erős nyomást, de nem akarta eladni a birtokában lévő jogokat. Szombaton mégis aláírta az adásvételi szerződést. Másnap meghalt.
Komáromi nem volt beteg. Közeli barátai szerint nagyon megviselte a cég eladása körüli vita, és nem kizárt, hogy váratlan halála összefügg ezzel.
Egyre több lesz az ÁVH – s zsidó a közéletben , mert amint látod a magyarokat likvidálják, hogy véletlenül se szólhassanak bele a sorsuk alakulásába . Már régóta mondom , hogy kell az a benzines üveg amin ég a kanóc , mert a sakálok sorban leölnek bennünket egyenként . Mint látod ma még a célpont Ukrajna , de holnap lehet , hogy hazánk lesz , nem csopda ilyen képviselőink láttán .
Itt Szanyi Tibor képe lett volna bevágva amint a pálinkás üveget emelgeti a képviselő házban , csak nem találtam meg a képet , de azt hiszem hiven tükrözte volna a képviselők lelkivilágát.
És imme :






Kategória: 2014 március


VOLT IZRAELI KATONÁK A MAJDAN FELKELŐI KÖZÖTT



A kijevi felkelők egyik osztagának parancsnoka a “Delta” álnevet viselő, negyvenedik éve felé közeledő harcos.
Csapatát „a Majdan kéksisakosai” néven emlegetik, bár maga barna rohamsisakot visel, alatta pedig kipát hord.
kiev
Fotó: haaretz.com
Az izraeli hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó, ukrajnai születésű Delta korábban az izraeli hadseregben (IDF) szolgált. Kiképzést a Givati gyalogsági dandár egyik felderítőszázadában kapott, amit kijevi utcai összecsapások során hasznosított a közelmúltban. Negyvenfőnyi szakaszához néhány további IDF veterán is csatlakozott. Delta személyazonosságát Mose Azman ukrajnai rabbi is igazolta.
A „kéksisakosok” még januárban szereztek hírnevet maguknak, amikor megakadályozták, hogy a tömeg felgyújtson egy épületet, ahol rendőrök barikádozták el magukat. „A több tucat rendőr 1200 felkelővel nézett farkasszemet. Beavatkoztunk, és tárgyalásokat kezdtünk békés elvonulásukról. Az volt a probléma, hogy a rendőrök nem tehették le a fegyvert, mert az részükről parancsmegtagadás lett volna. Sikerült elérni, hogy magukkal vihessék, és ezzel elejét vettük a felesleges vérontásnak.”
A „kéksisakosok” 35 főnyi csapatát öt kiszolgált izraeli katona vezeti. Delta, aki ortodox zsidó, és a Brodi zsinagógába jár, Azman rabbi gyülekezetéhez tartozik, magánéletéről nem nyilatkozott. A 90-es években kivándorolt Izraelbe, és néhány évvel ezelőtt üzletemberként tért vissza Ukrajnába. November végén önkéntesként csatlakozott a felkelőkhöz, amikor látta, hogy a kormányerők erőszakot alkalmaznak a tiltakozó diákokkal szemben.
Láttam, hogy a rendfenntartók milyen brutalitással kényszerítik földre a fegyvertelen polgárokat, és ez mélységesen felháborított. Ezután csatlakoztam a felkelőkhöz, minthogy van némi fogalmam a városi harci műveletekről. Néhányan követtek, és egyik pillanatról a másikra fiatalokból, tulajdonképpen még gyerekekből álló csapat élén találtam magam.” A többi kiszolgált izraeli katona Delta cselekedetéről értesülve állt közéjük.
Szakaszvezetőként Delta a Szvoboda párt aktivistáitól kap parancsokat. Az ultranacionalista pártot gyakran éri az antiszemitizmus vádja. Tagjai az ellenzéki megmozdulások fő szervezői. „Nem vagyok a Szvoboda tagja, de tőlük kapom a parancsokat. Tudják, hogy izraeli vagyok, zsidó és hogy az IDF-ben szolgáltam. Testvérüknek szólítanak. Az őket érő vádak túlzottak. Inkább az a bajom velük, hogy következetlenek.”
Ariel Cohen, a washingtoni központú Heritage Foundation szakértője szerint nem titok, hogy a Majdan ún. fehér szektorának mozgatói a nacionalisták, akik felvették a harcot a különleges kommandóval és orvlövészekkel. A zsidók közül számosan aktív részesei voltak a harcoknak a felkelők oldalán. „Úgy tűnik, nincs ok az aggodalomra, de a Nyugat megítélése nagyban függ attól, hogyan kezeli Ukrajna az etnikai kisebbségeket.” Szergej Nariskin, az orosz Állami Duma elnöke aggodalmát fejezte ki ukrán radikálisok antiszemita megnyilvánulásai kapcsán.
Február utolsó hetében ideiglenes kormány alakult több kisebbségi csoport képviseletével. A választások májusban esedékesek. Volodimir Grojszman, Vinnyica város korábbi polgármestere, a regionális ügyek újonnan kinevezett miniszterhelyettese zsidó.
Delta véleménye szerint a Kreml az antiszemita kártyát arra használja fel, hogy lejárassa az ukrajnai forradalmat, amely az országot távolítani igyekszik az orosz befolyási övezettől. „Marhaság. A tiltakozások idején semmilyen antiszemita megnyilvánulást nem tapasztaltam, magam épphogy a követelésekkel azonosulva csatlakoztam a felkelőkhöz. Meg akarjuk mutatni, hogy a zsidók nem közömbösek.”
Ugyanakkor Delta anonimitása arról tanúskodik, hogy némiképp kívülállónak tekinti magát. „Ha ukrán lennék, nemzeti hősként kezelnének. De így jobb, ha nem fedem föl kilétemet, mert békében és nyugalomban kívánok élni. Zsidó barátaim már kérdezgetik, ’Salom’ helyett ezután ’Sieg heil’-lel köszöntsünk? Ezt nevetségesnek tartom. Időnként mégis azt kérdezem magamtól: mit csinálsz? Ez nem a te sereged. Ez még csak nem is a te országod.”
Legerősebben akkor érzett így, amikor egy kemény összecsapás során 12 tüntető halt meg. „Az orvlövészek gumilövedékekkel kezdték, majd valódiakkal folytatták. Barátom golyót kapott a lábába, nem akartam ott maradni az utcakövön. Kimentettem, majd elrendeltem a visszavonulást. A kölyköknek azt ajánlottam, szabaduljanak meg egyenruhájuktól, és meneküljenek. Aznapra elég volt a halottakból.”
Mostanában a „kéksapkások” rendfenntartó szerepet kaptak a fosztogatás és vandalizmus megakadályozására a hárommilliós Kijevben, hogy a nagyváros kikerüljön az elmúlt három hónap káoszából.
Delta és Azman rabbi még ennél is fontosabb vállalkozásba fogott: a legsúlyosabb sebesülteket – akik között nincs zsidó – repülőgépen vinnék Izraelbe, hogy ott operálják meg őket. Azman reméli, hogy a következő héten 17 sebesültet sikerül magánadományokból és Ukrajna izraeli nagykövetének segítségével elszállítani.
A Haaretz cikke nyomán Bassa László

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése