2014. március 1., szombat

Hírháló 2014 – ben XIII.


Hírháló 2014 – ben XIII.


Az internálótáborok reneszánsza és FEMA készülődés


Február 9, 2014 Huffington Post - fbo.gov - Activist Post - Infowars.com - Idők jelei
A Hawaii Egyetem diákjai számára néhány nappal ezelőtt tartott előadásában Antonin Scalia, az amerikai legfelsőbb bíróság bírája, egy 1944-es perrel kapcsolatos kérdésre reagálva a következőket mondta (az utalt döntés értelmében a két vádlottat elítélték, mert nem engedelmeskedtek az internálótáborba történő jelentkezésre felszólító végzésnek):
"Az [a döntés] természetesen helytelen volt. ... De saját magát csapja be, aki azt gondolja, hogy ez nem fog újra megtörténni. Háborús időkben a törvény hallgat. Ez nem mentség, de ez a valóság."
A II. Világháború alatt az Egyesült Államok ellenségnek kiáltotta ki a japán amerikaiakat és a manapság FEMA táboroknak nevezett létesítményekbe zárta őket.
Miközben Barack Obama és az amerikai kongresszus azon vannak, hogy meggyőzzék a választópolgárokat arról, hogy a határozatlan idejű fogva tartásról szóló, úgynevezett NDAA törvényt soha sem fogják amerikai állampolgárok ellen alkalmazni, tény, hogy a törvények lehetővé teszik bármilyen személy vádemelés és bírósági eljárás nélküli fogva tartását.
Szükségállapot kihirdetése esetén, történjen az háború, járvány vagy egyéb okból, az elnök bármit elrendelhet a rend helyreállítása érdekében és nevében. A letartóztatások és az internálás pedig s helyet foglalna el az intézkedések listáján. A FEMA, azaz a Szövetségi Válságkezelési Ügynökség által felállított táborok minden felszereléssel ellátva, készen állnak bármilyen eshetőségre.

Antonin Scalia mindenesetre a fenti kijelentéssel mintha azt üzente volna, hogy a legfelsőbb bíróság nem fogja semmisé nyilvánítani a táborok megnyitására vonatkozó végrehajtási utasítást.
A legutóbbi ezzel kapcsolatos hír szerint a FEMA 36 méteres konténerek szállítására írt ki pályázatot bio-egészségügyi hulladék gyűjtésére egy országos vészhelyzet esetén.
Az információ bekérési kiírás szerint a pályázók feladata lenne a "fertőzött hulladék naponta történő elszállítása".
Olvasó: Amerika Háborút Akar!
Most már egy csepp kétség sem fér hozzá Amerika be akar vonulni Szíriába! Obama eltökélt a kérdésben!
Felkérte az Amerikai hadügyminisztériumot hogy dolgozzák ki a szíriai bevonulást! Teljes aprólékossággal!
Mit fog ehhez szólni a BRICS? Putyin? A Világ?
 
****************************************************************

Messziről bűzlik valami a fogyasztóvédelemnél


2014.02.10. 07:00 
Hír24
Pár száz embernek ad látszatmunkát a fogyasztóvédelmi referensek képzésére alakult cég. A szálak a Fidelitashoz vezetnek.
Bár a kereskedők azt mondják, hogy az egésznek semmi értelme, február elsejétől kötelező a kereskedelemben és a szolgáltatásban fogyasztóvédelmi szakreferenst alkalmazni a nagyobb cégeknek. A szakemberek képzésére már cég is alakult, a törvénymódosítás elfogadása előtt két, azaz kettő nappal.
A tulajdonos a 17. kerületi Fidelitas-elnök édesanyja, elérhetőségnek az elnök címe, kapcsolattartóként pedig a Fidelitas kerületi alelnöke szerepel az alapító okiratban.
A nagyobb kereskedő láncoknak már január elején szétküldték ajánlatukat, postai címként a fogyasztóvédelmi hatóság József körúti címét adták meg.
 
****************************************************************

Orbán vagyoni helyzete átláthatatlan

2014. február 9. 09:22 
Mandiner
Ha egyszer lehetőségünk lesz rá, feltárjuk a Keresztapa meggazdagodásának teljes történetét és nyilvánosságra hozzuk, hogy miként lett a szegény egyetemistából az ország egyik leggazdagabb embere.
"Orbán vagyoni helyzete átláthatatlan. Most szólunk, ha egyszer legetőségünk lesz rá, feltárjuk a Keresztapa meggazdagodásának teljes történetét és nyilvánosságra hozzuk, hogy miként lett a szegény egyetemistából az ország egyik leggazdagabb embere.

Addig álljon itt egy rövid előzetes:
1. Orbán Viktor vagyona csak igen kis részben fogható meg a közvetlen tulajdonában álló vagyontárgyak révén. Ezekről az Országgyűlésnek tett évenkénti vagyonnyilatkozata ad információt. Itt is nehézséget okoz, hogy az ő bevallásában (2014) csupán 3 ingatlan szerepel a saját tulajdonaként: a Bp. XII. kerületi ház felerészben, egy felcsúti belterületi föld (5035 m2) és egy felcsúti lakóház - míg a felesége nevén ennek a sokszorosa.
A XII. kerületi svábhegyi villát 2002-ben 75 millióért vásárolták, majd több tízmilliós költséggel felújították. Ez eredetileg két lakásból álló társasház volt, ám az átépítéssel egyetlen (Ferenczi Krisztina adata szerint tízszobás) villává alakították át, Orbán ennek ellenére még 2014-ben is »társasház«-ként jelöli a nyilatkozatában - hamisan. 2012-ig - ugyancsak hamisan - a 2002-es átépítés előtti 82 + 101 m2-es alapterületet vallotta be, s csak 2013-tól 233m2-t.
Lévai Anikó 2010-es vagyonnyilatkozata ismert csupán, abban 38 ingatlan szerepel. (Noha a törvény szerint a házastársnak is évente be kell nyújtania a nyilatkozatát, ez nem nyilvános: csak a Mentelmi és Összeférhetetlenségi Bizottság tagjai tekinthetnek bele, de ők is csak hivatalos vizsgálati eljárás során.)
A 2010-es adatok szerint a Lévai Anikó tulajdonát képező 38 ingatlanból 14 Szolnokon, egy pedig Parádon található (ezekhez öröklés útján jutott). 18 fekszik Felcsút, 2 a szomszédos Bicske határában, jórészt termőföldek: szántók, rétek, legelők. Ez mindösszesen 105, 5 hektár.
Hogy az elmúlt 4 évben volt-e vagyongyarapodása, arra csak nyilatkozatainak a megismerése adhatna választ. Lévai Anikó mindig leszögezi: a művelés után járó állami és uniós támogatásokat nem ő veszi föl, hanem akik a földjeit művelik. Ám hogy ők kik, azt sose árulja el, holott ez törvényes kötelessége volna. Ferenczi Krisztina szerint: Lévai Anikó bicskei és felcsúti - összesen közel 80 hektár - földje egyikére sincs bejegyezve, ki a földhasználó, holott ennek feltüntetése előírás. »A tulajdoni lap III. része az ingatlanhoz kapcsolódó következő jogokat, illetve azok jogosultját tartalmazza: földhasználati jog, haszonélvezeti jog és használat joga.«
Ennyi deríthető ki adatszerűen.
2. Célszerűbb onnan közelíteni, hogy az Orbán-család az első miniszterelnökség idején ment át először igen látványos vagyongyarapodáson. A szűkebb család két fő ingatlanadatát nézve: 1. az 1998-ban már birtokolt 5,5 hektárnyi földterület négy év múltán a tizenegy és félszeresére: 63 hektárra növekedett; 2. a tulajdonukat képező (1994-ben 563 ezer forintért vett) belvárosi lakás helyett kertes sváb-hegyi villát vásároltak 2002-ben (75 millióért), majd azonnal hozzáláttak (több tízmilliós) átépítéséhez is. A miniszterelnök apjának többségi tulajdonában lévő bányacég, a Dolomit Kft. saját vagyona meghétszereződött (98-ról 666 millióra nőtt); a másik vállalkozás, a kizárólagosan birtokolt Gánt-Kő Kft. nyeresége ugyanekkor a tízszeresére emelkedett (16 millióról 167-re).
Hogy itt nemcsak időbeli, hanem oksági összefüggés van - hogy tehát Orbán a kormányzati hatalmat használta föl a családi vagyongyarapításra -, azt leglátványosabban a Tokaj hegyaljai szőlővállalkozás (Szárhegy Dűlő - Sárazsadány - Tokajhegyalja Kft.) története igazolja, ahol a miniszterelnök és üzlettársai csak vissza nem térítendő állami szőlőtelepítési támogatásból mintegy 64,5 millió Ft-ot nyertek el.
3. A második miniszterelnökség nagy projektje a felcsúti focibirodalom felépítése - ugyancsak közvetett (adóból leírható adomány) vagy közvetlen állami pénzekből. Az összeg, ami a sporttámogatásra szánt pénzekért igénybe vett adókedvezmény miatt a költségvetésből kiesik, évi 15-20 milliárd forintra rúg. Miközben a felcsúti Puskás Akadémia évi 2-3 milliárdot kap ebből, egyik első osztályú klub részesedése sem érte el a félmilliárdot. Ezen fölül is ömlik az állami támogatás és a busásan teljesítő Fidesz-közeli vállalkozások »magánadakozása«.
Mi épül mindebből?
Hét nagy futballpálya, egy épülő stadion, plusz egy fedett nagypálya, két központi épület, kollégium, szakközépiskola, tangazdaság, múzeum, archívum, szálloda, arborétum, kisvasút, vendégház-állomásépület, felújított Habsburg-kastély, legújabban magán repülőtér.
A tulajdoni viszonyok átláthatatlanok, Orbán ingyen használatba adott földjein épült föl számos objektum. A házától karnyújtásnyira épülő stadion befogadóképessége 3500 fős, tervezett költsége: 3,8 milliárd forint. (A felcsúti akadémia csapatának fajlagosan drágább stadion épül, mint a Juventusnak. Felcsúton az egy ülőhelyre eső építési költség 1 085 000 Ft; Torinóban: 885 000 Ft. Felcsút lakossága 2010-ben 1 789 fő, a stadion befogadóképessége 3 500 fő. Torino lakossága 2011-ben 907 108 fő; a stadion befogadóképessége: 41 000 fő.)
4. Stróman-gyanús személyek Orbán körül. A miniszterelnök közvetlen környezetében legalább 3 olyan ember (család) van, akik mesés vagyongyarapodáson mentek keresztül az elmúlt években: Mészáros Lőrinc, a Flier-család és Garancsi István.
Mészáros a földbérleti pályázat második legnagyobb nyertese az egész országban. A megyék közül Fejérben - a kormányfő megyéjében - osztották ki a legtöbb földet 5 350 hektár, illetve 121 588 aranykorona értékben. Ez az országosan bérbe adott összterület 24,4%-a és a földérték 30,8%-a. A kormányfő megyéjéből is messze kimagaslik a kormányfő faluja, Felcsút, amely közel 1900 hektárnyi területet kapott meg, ami az összes bérbe adott terület több mint 10 százaléka. Nem a Fejér megyei, hanem a magyarországi területek 10 százaléka! Tehát egyetlen (kétezernél kisebb lélekszámú) falu pályázói kapták meg az állam által kiosztott föld egytizedét. Mészárosék nemcsak Fejérben a másodikak, hanem országosan is. Az Orbánnal szoros kapcsolatban álló két család (a Mészáros és a Flier) nyerte el az országban kiosztott földterület 8,8 százalékát, aranykoronában a 11,6 százalékát! A Mészárosék és a Flierék által elnyert földek több helyen érintkeznek Orbánné földjeivel, a légi felvételeken egy nagybirtok körvonalai sejlenek föl.
Mészáros és alpolgármesterének családja nyerte el az ország 10 legnagyobb Auchan áruházának trafikjogát. Mészáros alvállalkozói (a Gere-testvérek) nyertek el további 10 frekventált dohányárusító helyet országszerte.
Mészáros szerelőcége 2007-ben még veszteséges, 2009-ben már félmilliárd bevétele volt, 2010-ben 835 millió, 2011-ben több mint 2,2 milliárd, 2012-ben pedig 4,6 milliárd, ami a kormányváltás óta ötszörös növekedés. A tiszta nyereség 2010-ben ez még csak 250 millió, 2011-ben már meghaladta a 850 milliót, 2012-ben pedig az egy és negyed milliárdot (1,264)
2012-ben fele-fele arányban 800 milliós osztalékot vett ki M. és felesége, ám az utóbbi lemondott a maga részéről a férj javára. És ő? A mesés gyarapodás forrását busás állami és önkormányzati beruházások adják.
Garancsi a Videoton FC elnöke, a Duna Takarék tulajdonosa. Utóbbi 600 milliós hitelt adott Orbán alapítványának - a Duna Takarékot a törvény egyedüliként mentesítette a takarékpénztárak államosítása alól. Garancsi egyik budai lakása szomszédos a Lévai Anikóéval. Az utóbbiban Orbán Ráchel lakott házassága előtt, Garancsiéban »bérlőként« Orbán Gáspár. Garancsi 2012 júliusában 75 százalékos tulajdonos lett Kékessy Dezső 2000 hektáron gazdálkodó tiszaigari agrárcégében. (Kékessy volt Orbánék üzlettársa Sárazsadányban, ő vette meg aranyáron a korábbi lakásukat, majd a tokaji szőleiket is.)
Garancsi az egyik tulajdonosa annak az offshore cégnek, amelyik hatalmasat kaszált a gázüzleten: az Index szerint 55 milliárdos osztalékot vettek ki a cégből tavaly.
Aki elhiszi, hogy mindez véletlen egybeesés, az ...."
****************************************************************

Így trükközik Orbán a statisztikai adatokkal!


február 6, 2014 
iksz.beszolunk.hu
Magyarország jobban teljesít! Egyre többen dolgoznak! Az államadósság is csökken! Mi kell még? Talán csak az mszp-kormányzatból megismert "dübörög a pannon puma" szlogen...
Aki nem ismerné, a pannon puma kifejezést Kóka János, zseniális ex gazdasági miniszterünk hozta a köztudatba, aki szerint, ha Szlovákia a tátrai tigris, akkor mi vagyunk a pannon puma...
Hát igen, Kóka ex zseniális géniusz csak annyit felejtett el, hogy Szlovákia szélsebesen elhaladt mellettünk, míg minket már nem csupán a balti, de már a balkáni államok is megelőznek...
Ilyen miniszterelnökünk még nem volt!
És remélhetően Orbán után nem is lesz több, ha a magyar nép végre tudatára ébred...
Egy dolog, hogy az mszp a nulla valódi gazdasági teljesítménye mellé ugyanúgy hazudozott, mint Orbánék... Viszont az, hogy Orbán odáig aljasodott, hogy jogi és egyéb eszközökkel már a statisztikai adatokat is kozmetikázza, az vérlázító!
Egy miniszterelnöknek alázatot, tiszteletet, és nem utolsó sorban példát kellene mutatnia! Hát ebből egy sem teljesült.
Államadósság: csökken vagy nő?
Az államadósságot kétféleképpen lehet és szokták kimutatni.
  1. Pillanatnyi nominálértékén. Forintban láthatjuk, hogy az adott napon, hónap végén vagy év végén stb., mekkora összeggel tartozunk a hitelezőknek.
  2. A GDP százalékában. Egyértelmű, hogyha a GDP emelkedik, akkor az államadósság százalékosan csökken, és fordítva, ha a gazdasági teljesítmény csökken, akkor a GDP-arányos államadósság nő.
Ezért fordulhat elő, hogy a szomszédos Ausztriának magasabb az euróban kifejezett adóssága, mint a miénk, azonban GDP-arányosan mégsem több. Ha ugyanis a gazdaság jó, akkor lehet magasabb a nominálértéken kifejezett adósságráta.
A legegyszerűbb példával élve: ha tartozol a banknak 100 ezer forinttal, de a havi fizetésed 100 ezer forint, akkor 100% a keresetarányos ("GDP-arányos") adósságod.
Azonban, ha 200 ezer forint az adósságod, ami az előző kétszerese, de a fizetésed 400 ezer forint, akkor a keresetarányos ("GDP-arányos") adósságod már csupán 50%-os. (Miközben többel tartozol, de a fizetésedből ezt már lazán fogod tudni törleszteni.)
Ez a példa szemlélteti legjobban Orbánék elhibázott gazdaságpolitikáját, ugyanis a beolvasztott 3000 milliárd magánnyugdíjat nem közvetlenül az adósság csökkentésére, hanem a gazdasági teljesítmény emelésére kellett volna fordítani! A kettőt egyszerre ugyanis nem lehet!
Amikor te tartozol 100 ezer forinttal, akkor ha 30 ezerrel egy utcán talált pénzből hirtelen csökkented az adósságodat, de továbbra is százezret keresel, a 70 ezerre apadt tartozásod a kamatos kamatnak köszönhetően nagyon gyorsan vissza fog kúszni az eredeti 100 ezerre vagy még feljebb...
Ellenben ha ezt a 30 ezret megfontoltan arra költötted volna, hogy például szerezz egy nyelvvizsgát, amiért a munkahelyeden extra pénzt kapsz, vagy bármi más tanfolyamra, ami előbbre visz, akkor havonta már 120 ezer forintból gazdálkodnál, ami állandó! Tehát a későbbiekben sokkal könnyebben törleszted a fennálló tartozást!
Tények
A GDP-arányos adósságunk 2010-ről 2013 végére alig-alig csökkent... - Ezt a teljesítményt nem lehet teljesítménynek sem nevezni, hiszen semmi más nem történt, mint a 3000 milliárd magánnyugdíj beolvasztása... amit egy általános iskolás is képes végrehajtani bármilyen közgazdasági végzettség nélkül...
Na de hogyan is csökkent ez adósság? Ugyanis itt a turpisság! De előbb vizsgáljuk meg Magyarország adósságát 1990-től.

Jól látható, hogy a sokak által istenített Kádár-szovjet rendszert majdnem 80%-os adóssággal vettük át, melyben valódi termelés nem volt, csupán a külföldi hitelek tartották fenn a munkahelyeket és védték meg az országot az államcsődtől... A szocializmus ezért is bukott meg bármilyen külső hatás nélkül.
Horn-kormány (1994-1998)
A fordulat az adósságrátában a Horn-kormány idején következett be. Ezt sem lehet önmagában pozitív eredményként értékelni, az adósságot ugyanis privatizáció révén tudták csökkenteni.
Önmagában - ahogyan sokan rosszul hiszik - nem a privatizáció volt a bűn, mert ez szükséges volt, hanem a jellege! Úgy adtak el mindent Hornék, hogy egyetlen szerződésben sem kötötték ki, hány évig kell üzemeltetni az adott magyar gyárat, üzemet stb., hány százalékban és meddig kell megtartani a magyar beszállítókat és így tovább... NEM VOLTAK FELTÉTELEK!
A Horn-kormány Magyarország termelőképességét úgy adta külföldi kézbe, hogy a multik szinte azonnal bezárták a magyar gyárakat, felszámolták a magyar beszállítói kört, és helyébe saját országuk cégeit helyezték.
Ezért van ma az a helyzet, hogy a sok magyarnak hitt termék már nem is magyar, de még az alapanyaga sem. A korábban itthonról termelt áruk nagy részét olyan országokból kapjuk, mint Ausztria, Németország, Franciaország stb. Ami döbbenet, hiszen ott sokkal magasabb bért kap egy munkás, mint itthon, mégis ők árasztanak el bennünket "olcsó" áruval?
Igen! Ezért kellett az árakat a fellegekbe nyomni nálunk, különben nem tudták volna áruikat idehaza értékesíteni.

Látható, hogy ezt még a szlovákok sem engedték meg hazájukban! A magyar politikában viszont a rendszerváltás óta a legfontosabb a korrupt pénzek külföldi számlára gyűjtése, ennek érdekében már a te gyereked jövőjét is eladták!
Ha Németország a második világháború után ugyanígy eladta volna mindenét, ma nem lehetne jóléti állam! De itt jött a képbe a Marshall-segély.
Marshall-terv
George C. Marshall amerikai külügyminiszterről kapta a nevét, célja: a második világháború utáni lepusztított Európa újjáépítése. Egy segélyprogram volt, tehát nagy részét adományként kapták az államok, másik részét pedig kölcsön formájában.
A segélyt felvevő nyugati országok az USA-val közösen létrehozták az OEEC-t, azaz az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezetét, mely 1960-as évektől már OECD néven fut, és mára a gazdaságilag és iparilag is fejlett államokat tömöríti: célja a gazdasági stabilitás és növekedés elősegítése.
Összesen 17 állam részesült a Marshall-segélyben 14 milliárd dollár értékben, pl.
   - Németország (NSZK): 1400-1500 millió dollár, a teljes segély 10%-a
   - Nagy-Britannia: 3500-3600 millió dollár, a teljes segély 25-26%-a
   - Ausztria: 700 millió dollár, a teljes segély 5%-a
   - stb.
Fontos, hogy Magyarországot is meghívták a segélyprogramba, de Moszkva ellenezte, amit a hithű kommunista magyar vezetők hamar magukénak is éreztek, és "tanították" a népet, hogy ez így jó nekünk, ha ebből is kimaradunk!
A segély úgy működött, hogy az USA is jól járjon, és a segélyezettek is, hogy a kölcsön összegét az USA egy meghatározott számlára utalta, amit nem lehetett olyan egyszerűen lenyúlni, mint ma az uniós pénzeket, ugyanis: a lehívást csak az amerikai képviselő közreműködésével hívhatták le! (A garancia, hogy a pénz ne tűnjön el a pénzügyi maffia hátterében, mint ma: földmutyi, simicska-mutyi, autópálya-mutyi, metró-mutyi...)
Ezt a pénzt pedig kiutalták a vállalkozásoknak - tehát nem adták külföldi kézre a hazai cégeket! A vállalkozás ennek fejében az USA-ból importált árut - itt járt jól az USA is, ennek eredményeként a hazai vállalkozások feltőkésedtek és megerősödtek, majd kamatokkal együtt visszafizették a kölcsönt az államnak!
Az állam a visszafizetett kölcsönt pedig újra kiadta a vállalkozásoknak kölcsön formájában! Meg lehet nézni az eredményét! A pénzt nem tudták lenyúlni a haverok, a cégek hazai kézben maradtak, és mindenki jól járt: a hitelező is és a segélyezett is!
Tehát vannak jó megoldások!
Csak megjegyzem, hogy az X-Program gyakorlatilag ugyanezt az elvet javasolja gazdasági programként! Azonnali hatállyal meg kell szüntetni a cégeknek adott hazai és uniós vissza nem térítendő támogatásokat, és helyette piaci alapon működtetett olcsó hitelekkel kell a vállalkozásokat segíteni: a Marshall-terv ugyanerre épült!
A vissza nem térítendő támogatások egy valamire jók: haverok zsebébe pumpálni a pénzt! Az oldalon le lett már írva, hogy ma egy hektár föld bérleti díja az államtól 20 ezer forint (földbérlet szerződés = földmutyi), amire jár 80 ezer forint vissza nem térítendő uniós és hazai támogatás, a különbség 60 ezer forint, ami a földbérlő zsebébe kerül anélkül, hogy egy árva gereblyét megfogott volna! Annyi előírás azért van, hogy a föld nem lehet gazos: erre a földbérlő elkölt hektáronként 20 ezer forintot, marad neki tisztán 40 ezer forintja! 1000 hektárnál ez évi 40 millió forint haszon a semmiért! Ám mivel a bérleti szerződések 20 évre szólnak, 20 év alatt 40 millió x 20 = 800 millió üti Orbán haverjainak a zsebét! Bőven biztosította a jövőjüket... A te adód kárán persze...
Bokros Lajos
Jól mutatja a helyzetet, hogy a Horn-kormány idején is számtalan lehetőség lett volna arra, hogy a privatizációt csak kisebb mértékben hajtsák végre, és feltételekkel... tárgyalásokat is kezdhetünk volna az USA-val, illetve OECD-vel, hogy milyen egyéb segítséget tudnának nekünk nyújtani?
És persze, az oroszokon sem ártott volna behajtani a számlát normálisan! (Nem beszélve a hithű kommunista vezetőinkről, akik az ügynökmúlt titkolásával ma is a parlamentben és a színfalak mögött ülnek!)
Ehelyett Horn (a hithű ex pufajkás) eladott majdnem mindent feltételek nélkül...
A csapatban egyedül Bokrosnak volt esze, aki nem csak papíron közgazdász létére legalább növekedési pályára állította az országot! Én sem értek minden lépésével egyet, de ha hagyták volna 2-3 évig még dolgozni, ma már nem itt tartanánk! Akkor kellett volna kibírni egy pár évre! (De a magyar népbutítás a fidesz jóvoltából is, már hamar elkezdődött!)
Amikor elmész egy fogorvoshoz, a kezdeti lépések ott is fájnak! De utána 20-30 évig épek lesznek a fogaid vagy tovább... A magyarok ezt a kis fájdalmat sem akarták elviselni egy rövid időre sem, így pedig nem lehet fogat tömni!
Az aranytartalékunkat egyébként Surányi György ex jegybankelnök adta el csaknem teljes egészében 1990-től... A rendszerváltáskor 65 tonna aranyunkból mára 3 tonna maradt!
Viszonyításul: Szlovákiának 30 tonna, Németországnak 3400 tonna, Svájcnak 1000 tonna, Ausztriának 300 tonna, Romániának 100 tonna, Bolíviának 30 tonna, USA-nak 8000 tonna aranya van! Tehát nekünk már ez sincs, nem csak hazai vállalataink és iparunk.
Első Orbán-kormány (1998-2002)
Az adósság a privatizáció és Bokros lépéseinek köszönhetően gyorsan csökkent, ezt élvezte a fidesz.

A gazdaságban az eredmények nem a kormányváltással egy időben jelentkeznek, azért ez nem így működik :) Orbánék szépen kiélvezték a viszonylag normális gazdasági helyzetet, miközben valódi és jól átgondolt gazdasági programjuk már ekkor sem volt.
De már ekkor is hoztak olyan intézkedéseket, melyek a következő kormányokra voltak negatív hatással: állami támogatott lakáshitel bevezetése, mely már ekkor is azoknak kedvezett, akinek amúgy is volt pénze... ennek kamatterhe a következő kormányokat terhelte.
Az Orbán-kormány engedélyezte a devizahiteleket is, de tény, hogy az esztelen és meggondolatlan folyósítás az mszp-kormányok idejében zajlottak...
MSZP-kormányok (2002-2010)
Az elmútnyócév. Látható, hogy az államadósság még bőven a Maastrichti 60% alatt volt! Na, hát ezt zseniális szakértő kormányaink: Gyurcsány, Medgyessy szépen haza is vágták... Visszatértek a jól megszokott 1990-ben megbukott szocialista eszközhöz: vegyünk fel egy csomó hitelt, majd valami úgyis lesz!
Hát lett! Tényleges gazdasági program hiányában a közeli államcsőd veszélye, mely elkerülésére IMF-hitelt voltunk kénytelenek felvenni... Gyurcsány gyorsan el is tűnt a színről, nehogy mán országot romboló, felelőtlen teljesítményének következményeit neki kelljen vállalni. Ő szépen elvolt a hitelből osztogatással, melyhez kell ám közgazdász végzettség... na de felelősség? Jah, hát azt ő sem ismeri.
Gyorsan átadta a stafétát Bajnainak, aki egy évében lényegében az IMF utasításait hajtotta végre annak érdekében, hogy ne jussunk Görögország sorsára (államcsőd).
Második Orbán-kormány (2010-2014)
Ha megnézzük a grafikont, láthatjuk, hogy az államadósságban nem csupán visszakanyarodtunk arra a szintre, melyben a rendszerváltáskor (1990) jártunk, de még meg is haladtuk!
A különbség csupán annyi, hogy:
  - mindent privatizáltak, szinte semmink nem maradt hazai kézben
  - nincs aranytartalékunk sem
  - kiszolgálták a haverokat, akik százmilliókat őrizgetnek külföldi számlákon (ennek tisztára mosására Orbán megalkotta az adócsaló számlát - itt írtunk róla)
  - nem maradt iparunk, sem nagyvállalataink, buszgyáraink martalékát Orbán éppen kinyírja
  - az árak az egekbe emelkedtek
  - örök gyarmat, szolgák leszünk
Ez 24 év termése a politikában, de a magyar nép terve továbbra is az, hogy örökkön-örökké cserélgeti ezt a két társaságot!
Ha végignézünk a történelemben, a magyar nép mindig a balfasz politikusai miatt szívott! Bárdossy László 1942-ben hadat üzent az USA-nak, ezzel el is intézett minket 60 évre... Melybe becsatlakoztak a hithű pufajkások és káderek, akik a szovjet rendszert szolgálták ki ész nélkül...
És most a fasiszta eszmék oltárán bőszen imádják Orbánt a vallási fanatikusok, akármit is tegyen!
Végtére is meg kell állapítanunk, nem a politikusok a balfaszok, hanem az emberek, akik hatalomban tartják őket...
Hogyan hamisítja Orbán a statisztikát?
Államadósság
Már elképesztően durva, hogy Orbán 3000 milliárd beolvasztásával sem volt képes érdemben csökkenteni az államdósságot. (Most készül újabb 3000 milliárdot felvenni, csak éppen az oroszoktól... Vajon hányszor 3000 milliárd kell ennek az embernek, hogy belássa, nem ért ahhoz, amit csinál?)
A fidesz 2010-es gazdasági programja szinte semmi másra nem épült, mint arra a blöffre, hogy beolvasztom a 3000 milliárdot, aztán majd csak lesz valami... Hát lett... Adó adó hátán..
A blöff további lényege, hogy valójában nem 3000 milliárdot olvasztott be, hiszen a magyar állam a Manyup-nak évi 350 milliárdot utalt át! Ennek megszüntetésével 4×350 milliárd került még az államkasszába! Orbán tehát 4 év alatt összesen 4400 milliárddal költhetett többet, mint az mszp! Na ez a durva! És ezzel tudott elérni 1-2%-os adósságcsökkenést 2012-re?
2012-re! Ugyanis 2013-ban már kozmetikázni kellett az adósságmutatót, hogy csökkenést produkáljon a könyvekben! Hogyan?
Először is, a magánnyugdíjat beolvasztották a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak nevezett tákolmányba.

Jól látható, hogy két hónap alatt már megfelezte a vagyont a fidesz, melyet többségében tényleg adósságcsökkentésre fordítottak. A pénz nagyon hirtelen elfogyott, mostanra gyakorlatilag nem maradt belőle semmi.
Jött a probléma, hiszen az elején még volt miből herdálkodni, s lehetett mondani, milyen faszák vagyunk, mert csökkentjük az adósságot. 2011-ben és 2012-ben nem is volt gond, hiszen kitartott a manyup. Ám 2013-ra az utolsó szemig elfogyott.
A következő ábrából látható a statisztikai trükközés: azért hogy 2013-ra is kijöjjön a csökkenés GDP arányosan, a 2013-as novemberi 22400 milliárdos adósságot decemberre mesterségesen 22000 milliárd alá apasztották, majd januárban már 800 milliárddal emelték vissza!
Ez az adat jól mutatja, hogy valódi adósságcsökkenés nem történt ebben az évben! Ilyen kilengés sosem volt korábban... de mivel az év végi adat számít, muszáj volt decemberre kozmetikázniuk egy kicsit...

Amint a Napi gazdaság is írja, az ÁKK azért, hogy az előző évhez képest is csökkenjen a GDP arányos adósság, visszafogta a kötvénykibocsátást. De mivel az államnak erre szüksége volt, januárban gyorsan bepótolta a korábbi "kiesést".
Ezzel a kis trükközéssel a fidesz majd ismét elmondhatja, hogy "csökkentettük" az államadósságot! Már csak az a kérdés, 2014-ben milyen trükkel kívánják majd ismét "csökkenteni" az adósságot, hisz mint látható, ez a lufi ki fog durranni: mert nincsen valós gazdasági növekedés!
Az is eléggé sokkoló, hogy a fidesz a ciklusa alatt eddig 3000 milliárddal növelte az államadósságot! Az államadósságunk nominálisan ugyanis folyamatosan emelkedik, a fidesz beállította a rendszerváltás óta eltelt időben a legmagasabb államadósságot. (Nyilván ez egy folyamat, mindkét párt hatalmas adósságot gerjeszt anélkül, hogy valódi reformokat hajtanának végre.)
3000 milliárddal nőtt az adósság 2010 májusa óta, azaz annyival, amennyit a fidesz beolvasztott a magánnyugdíjakból! Ez azt jelenti, hogy 6000 milliárddal lettünk újra szegényebbek! (Lefordítom: 3000 milliárdot vett el tőled és mindenkitől azért, hogy 3000 milliárddal növelje az államadósságot!) Ezt mind adó és adó, ja és adó formájában fogják majd behajtani! Már azon, aki ebben az országban marad... ja, és nyugdíjad sem lesz...
És ehhez vesz fel most Orbán az oroszoktól újabb 3000 milliárdot! Na igen, ahogy kérdeztem: hányszor 3000 milliárd kell még ennek az embernek? Már most láthatja mindenki, mi lesz a sorsa azoknak, akik itt maradnak, illetőleg nem változtatnak végre azon a hihetetlenül ostoba mentalitáson, hogy 24 éve ugyanazt a két pártot cserélgetik...
Ahogy korábban is írtam, nem lenne gond az adóssággal, ha lenne gazdasági növekedés, illetve a politikusok együttműködnének a néppel és egymással! De jelenleg mindkét oldalt csak a korrupció érdekli, és a tehetségtelen hozzáállás. A Századvég készíthetne a fidesznek kiváló hatástanulmányokat, lehet készítenek is, mert kiváló közgazdászok dolgoznak ott, azonban a fidesz ezeket el se olvassa, vagy meg sem rendeli!
Jön egy-két "okos", aki a hasára ütöget, és behazudik 1 millió új munkahelyet vagy iszonyatos adósságcsökkenést, hozzárendelve az álomszintű gazdasági növekedést.
Elfújta a Széll:
A Széll Kálmán Terv 2.0 jól mutatja a fidesz stábjának teljes alkalmatlanságát:

Láthatóan a fidesznél is csak hasukra ütögetnek, miközben meg lenne az apparátus, a szakmai háttér, a pénz, egyszóval minden a normális gazdasági program összeállítására...
De hát országunkban nem erről szól a játék, hanem arról, ki tudja minél jobban átverni a magyar népet a hatalom és a pénz érdekében.
Munkanélküliségi adatok
Természetesen Orbán nem tudna nyugodtan aludni, ha nem hamisítaná meg a munkanélküliségi adatokat is a közmunkásokkal. Hát hogyan is aludhatna jól, ha a szócsőnek számító köztévéből nem azt hallanánk állandóan, hogy soha nem dolgoztak ennyien, és soha nem csökkent így a munkanélküliség.
Hát végül is, ha munkának számít a napocska rajzolgatása, amit a közmunkásokkal csináltatnak...

2013 márciusra Orbánéknak sikerült a korábbi munkanélküliségi adatokat is túlszárnyalni, hiába a közmunkások száma, hát jött a hatalmas gazdasági ötlet: legyen még több közmunkás, az már csak elég lesz, hogy csökkenjen végre az a fránya mutató... ha már a gazdasághoz mi sem értünk...
2010-hez képest most úgy fest, mintha a fidesz a munkanélküliek számát 474 ezerről 434 ezerre csökkentette volna. Azaz cirka 30 ezer fővel...
A trükk természetesen a közfoglalkoztatottak számában van! (Ebben az mszp - kivételesen - nem hazudik, nem mintha ők büszkék lehetnének saját adataikra.)

A pirosan keretezett részben látszik a lényeg. A fidesz 2010-hez képest 30 ezer fővel "csökkentette" a munkanélküliek számát, azonban a közfoglalkoztatottak számát 130 ezer fővel növelte! 2010-ben 180 ezer, 2013-ban viszont 310 ezer közfoglalkoztatott szerepel! Mi következik ebből? Ha a két szám különbségét vesszük, egyértelmű, hogy a fidesz valójában 
100 ezer fővel növelte a munkanélküliek számát a 3-4 év alatt! (A közfoglalkoztatottak többségét a munkanélküliek közül választották ki. Ezáltal a munkanélküliség papíron csökkent, a foglalkoztatás pedig nőtt papíron!)
Idén decemberben még több közmunkást alkalmaztak, azaz a mutatót tovább javította a fidesz. Végleges adat csak később lesz.
Összefoglalás
Nem értem. Szerintem már nekem gyenge a szellemi képességem ezekhez a géniuszokhoz képest, de én egyszerűen nem értem...
Mit keres még Orbán a politikában, mit akar? Mi hajtja? Látja, hogy nem ért hozzá... pénze van elég... mi a fenének rontja még a levegőt és nem adja át a helyét valóban tisztességes embereknek, és főleg fiataloknak, akik még valóban akarnak tenni ezért az országért...
Ugyanez igaz Gyurcsányra is... az sem ért hozzá... okoskodik, színészkedik... De valódi teljesítményt nem tud felmutatni... ahogy a két párt többi vezető tagjai sem...
Én nem értem... már úgyis szétlopták magukat... Simon Gábor (mszp) példája is mutatja, 100 millióik heverhetnek külföldi számlákon, mi a fenét rontják még a levegőt, és nem távoznak önként a közéletből?
Magyarázza meg valaki, mert én nem értem...
 
****************************************************************

A Simon-botrány tíz fő kérdése
Dezső András, Panyi Szabolcs 2014. február 10., hétfő 07:29 
Index
Hogyan tud egy szürke, vélemény és valódi befolyás nélküli, nem túl dörzsöltnek tartott politikus százmilliókat felhalmozni? Kié a pénz? A sajátja, vagy csak őrzésre adták oda neki? Hogyan kerül a képbe a volt feleség, és miért beszél össze-vissza az ügyészség? Miért most robbantották az ügyet, és nem a kampány finisében? És egyáltalán: hová tűnt Simon Gábor? Kutakodtunk, elemeztünk, politikusokkal beszéltünk, és összeszedtük az osztrák számlabotrány tíz legfontosabb kérdését.
1. Kicsoda Simon Gábor?
A Simon-botrány tele van megválaszolatlan kérdésekkel és ellentmondásokkal. Az egyik ellentmondás maga Simon Gábor, a két lábon járó rejtély.
Egyrészt az MSZP-ben állítják, hogy amikor a Magyar Nemzet pedzegetni kezdte, hogy az egyik vezető szocialista politikusnak külföldön van eltitkolt vagyona, sok mindenkire gondoltak, de Simonra nem. Hiába volt ő a párt elnökhelyettese, politikustársai szerint nem volt valódi befolyása, csendes, visszahúzódó, konfliktuskerülő ember hírében állt. Ezért ragadt rá a Bátor Simon Gábor gúnynév is a párton belül. Nem tartották túlzottan okosnak sem. Sokak szerint ez meg is magyarázza, miért a saját nevére nyitott számlát - nem úgy, mint a dörzsöltebbek. És persze véleménye sem volt semmiről - mondják. "Pont az volt az erénye, hogy meg se kellett kérdezni a véleményét. Mert soha nem is volt fekete-fehér véleménye, mindig csak szürke. Egyrészt-másrészt. Jó lehet ez is, de fontoljuk meg azt is. Ilyen volt a Gabi" - mesélte róla az Indexnek egyik vezető MSZP-s politikus.

Fotó: Kovács Attila / MTI

De lehet, hogy félreismerték. Hiszen mégiscsak szerzett valahonnan negyedmilliárd forintot, és még ha formális is volt az elnökhelyettesi pozíció, azért papíron ő volt a párt második embere. Ahogy az ő (volt) választókerülete (Pestszentlőrinc) az MSZP egyik legerősebb budapesti bástyája. Márpedig fideszes ellenfelei szerint abba a kerületbe bizony Simon vitte be azokat az ifjúszocialistákat, akik az előző, szocialista vezetésű ciklusban a legbefolyásosabb figurákká váltak és offshore hátterű cégekkel hálózták be az önkormányzatot - de erre még visszatérünk.
2. Miből lehet ennyi pénze?
"Gábor azt mondta, hogy volt régen cége, ingatlana, ezekből jött össze ez a pénz. Hogy ez a pénz akkorra kellett volna neki, amikor már nem lesz politikus" - ezt az Indexnek az egyik vezető szocialista politikus állította, aki a botrány kirobbanása óta beszélt Simonnal. Igaz, ő sem hiszi el teljesen, amit egykori párttársa állít, merthogy szerinte "bajban lévő ember mond mindent". Valószínűleg ez a pénz nem tiszta. Ha az lenne, Simon már rég kiállt volna a nyilvánosság elé, és megmutatta volna a papírokat, amikkel hitelt érdemlően bizonyítja a vagyon eredetét. Ez a szcenárió lett volna a legjobb nemcsak az MSZP-nek, hanem neki is.
De nem csak ezért sántít a hivatalos magyarázat, miszerint a pénz Simon politika előtti, privát életéből származik. Simon 1994 óta MSZP-tag, 2002-től van komolyabb pozíciója, az osztrák számlára azonban 2008 januárjában és 2009 áprilisában helyezett el 575 ezer eurót és majd' 163 ezer dollárt. Miért csak ekkor jutott eszébe, ha a pénz már korábbról megvolt? Logikus válasz lehetne erre, hogy azért, mert a valóságban csak ezekben az években jutott hozzá a pénzhez. Vagy pedig ekkor lett sürgős valamiért a pénzt Magyarországról eltüntetni. 2007-2009 ugyanis viharos időszak az MSZP történetében: 2007 őszén tartóztatják le a Zuschlag-ügy gyanúsítottjait, Hunvald György 2009 februárjától került előzetesbe, nem sokkal később pedig kezdődik a Hagyó-féle BKV-botrány. Ha valakinek vaj volt a füle mögött, és látta, hogy sorra dőlnek ki a párt aranyifjai, könnyen megijedhetett.
3. Saját vagy pártpénz?
Nemcsak az a kérdés, honnan van a pénz, hanem az is, kié: lehet Simon Gáboré, de kaphatta valakitől megőrzésre, ahogy az sem kizárható, hogy a párt finanszírozásához kellett. A szocialisták az utóbbi kettőt természetesen tagadják. "Ha másnak a pénzét parkoltatná, senki nem lenne olyan hülye, hogy azt mondaná neki, tedd be inkább te a saját nevedre. Ráadásul Simonban senki nem bízott meg. Kiszolgálta Gyurcsányt, Kiss Pétert, mindig beállt abba a szélárnyékba, ahová kellett, ezt mindenki tudta róla" - magyarázta egy MSZP-s forrásunk, szerinte miért nem életszerűek azok a találgatások, hogy Simon mondjuk egy bécsi érdekeltségekkel rendelkező, akkoriban vezető szocialista politikus vagyonát őrizné: "Nem lehet más pénze, mert akkor rögtön mondta volna, kié, hogy magát mentse. Ha valakinek van zsarolási potenciálja, rögtön bedobja, ha el akarják venni az egzisztenciáját, a karrierjét, a mindenét".

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Ami tény, hogy Simon az osztrák számlájára betett pénzhez - 2013. október 16-ig legalábbis - nem nyúlt, "parkoltatta" a devizát, bankbetétekbe, értékpapírokba fektette, a 2009-es kb. 213 millióról 2013 őszére 240 millióra hizlalta. A pénz öt-hat évvel ezelőtti depozitja és tavaly ősz között óriási politikai változások történtek Magyarországon. Az MSZP vezérkara, erős emberei jórészt lecserélődtek, meg hát volt egy parlamenti és egy önkormányzati választás is. Számlamozgás mégsem történt, így bár a pénz eredetének hivatalos magyarázata továbbra sem életszerű, az, hogy a százmilliókat Simon saját magának rakta félre, annak tűnik.
4. Mi történt a XVIII. kerületben?
Közleményében Simon tagadta, hogy a pénznek bármilyen köze lenne a XVIII. kerülethez, választókerületéhez, ám ez a lehetőség sem alaptalan. Az Index úgy tudja, Simon ugyanabban az osztrák bankban nyitott például számlát, amely a kerület egyik vitatott, milliárdos kötvénykibocsátását finanszírozta. A kötvénykibocsátás a helyi fideszesek szerint előnytelen volt a kerületnek, ezért az ügyben feljelentést is tettek a rendőrségen, ahol azonban megszüntették a nyomozást. Igaz, most, hogy kirobbant a Simon-ügy, a legfőbb ügyész elrendelte az ügy felülvizsgálatát.
De nemcsak a kötvénykibocsátás miatt lehet összefüggés a kerület és az eddig tisztázatlan eredetű pénz között. Volt ott más is. A kormányváltás után a kerület új vezetése közel negyven mutyigyanús ügyben tett feljelentést, a helyi fideszesek szerint több százmillió forint szivárgott így el az évek alatt. Az önkormányzat körül offshore hátterű cégek is felbukkantak: olyanok, amelyek a kerülettel több tízmillió forintos szerződéseket kötöttek, de nem tudni, kik a valódi tulajdonosai. Ilyen a washingtoni székhelyű Rododendron International LLC vagy az Aspchon Invest nevű cég. Azt viszont tudjuk, hogy ezek a cégstruktúrák azután alakultak ki, hogy a kerületi MSZP-ben megjelentek a párt fiataljai. Egyes vélemények szerint ebben a fiatalításban szerepet játszott Simon is. Ezért egyesek úgy vélik, hogy a pénz akár származhatott ezekből az ügyletekből is. Az MSZP-ben ezzel szemben azt állítják, hogy ahogy a pártban, úgy a XVIII. kerületben sem volt semmire komoly befolyása Simonnak.
5. Tényleg a volt feleség állt bosszút?
Az MSZP-ben tartja magát az az elmélet, hogy Simon volt feleségének is köze lehet a botrány kirobbanásához. "Állítólag nem is nagyon beszél a feleségével, csak a gyerek miatt szoktak találkozni, nem szépen váltak el" - mesélte egy MSZP-s politikus, aki szerint az is elképzelhető, hogy Simon exe nem tudatosan állt bosszút, ám mivel rendszeresen szidta ismerősei előtt a politikust, akár véletlenül is tippet adhatott valakinek. Egy másik szocialista politikus viszont elég erős jelzőkkel írta le a feleséget és szerinte "ritka primitív" viselkedését az Indexnek, Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke és kampányfőnöke pedig az ezt firtató kérdésre az Egyenes Beszédben nem kívánt válaszolni Kálmán Olgának. Úgy fogalmazott, "ezek a legfájóbb pontjai ennek a történetnek".
Simon Gábornak az új kapcsolatából tavaly nyáron már gyereke is született, a volt feleségnek tehát a politikus pénzügyeiről már jó ideje nem lehettek naprakész információi. Nehéz azonban elképzelni, hogy ne tudott volna az osztrák számla létezéséről. Simon környezetéből egyébként kaptunk olyan információt is, miszerint az ügyészségnek közvetlenül a volt feleség adta a fülest.
6. Miért beszél össze-vissza az ügyészség?
Az egész történetben nemcsak Simon Gábor és az MSZP, de az ügyészség viselkedése is elég furcsa. A Simon-ügyet a Magyar Nemzet robbantotta ki. A lap ugyan még csak nem is utalt arra, hogy honnan szerezte meg a banki adatokat, de minden jel arra mutat, az ügyészségtől. Az ügy kipattanásakor az MSZP-ben még azt feltételezték, hogy a volt feleség súgott az újságnak, ez azonban nem életszerű: már csak azért sem, mert a Magyar Nemzet a teljes számlatörténetet ismerte, ráadásul a záróegyenleg tavaly október 16-ai, így arról a volt feleség nem tudhatott.
A helyzetet bonyolítja, hogy miután az Index elsőként megírta, hogy a bank adta ki az adatokat, mert információnk szerint a magyar hatóság kikérte, az ügyészség azt állította, hogy az osztrák bankfelügyelet adta ki azokat, méghozzá automatikusan. Ezt azonban az osztrák bankfelügyelet cáfolta a Népszabadságnak. Ekkor az ügyészség már "pontosított", és közölte: valójában a pénzmosás elleni nemzetközi hálózat, a Financial Intelligence Unit (FIU) osztrák tagszervezetétől kapta az információt a magyar FIU-szervezet, a NAV berkein belül működő Pénzmosás Elleni Információs Iroda. Ez viszont azt feltételezi, hogy egy túlbuzgó osztrák hivatalnoknak hat évvel a számlanyitás után szúrt szemet a kinti viszonylatban nem is óriási összeg és Simon neve. Ennél életszerűbb, hogy a FIU-s történet csak egy fedősztori, amivel azt a Simonhoz közel álló személyt vagy személyeket akarja védeni az ügyészség vagy a NAV, aki vagy akik felfedték a magyar hatóságoknak a számla létezését. A fedősztori azért is jöhet jól, mert adócsalás gyanúja miatt ki sem kérhette volna az ügyészség az osztrákoktól a bankadatokat anélkül, hogy Simon mentelmi jogát felfüggeszti a parlament, nyomozni ugyanis csak utána tudtak volna a törvény szerint. Így viszont hivatalosan csak egy nappal a botrány kirobbanása után indították meg a nyomozást.
7. Miért éppen most bukott ki a botrány?
Az MSZP-ben egyetértenek abban, hogy a Magyar Nemzet legálisan nem juthatott volna hozzá a Simon-sztori alapjául szolgáló, banki titoknak minősülő iratokhoz. Az ügyészség szóvivője szerint múlt hét szerdára, azaz egy nappal a botrány kirobbanása után lett elég bizonyíték, hogy adócsalás és okirat-hamisítás miatt nyomozzanak az ügyben. Pár nappal korábban, szombaton a Fidesz-közeli napilap azonban - még bármiféle konkrétum nélkül - megszellőztette a vádakat, Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója pedig rögtön sajtótájékoztatót is tartott a néhány soros cikkről.
Az Indexnek nyilatkozó szocialista politikusok szerint az időzítés nem véletlen, a gyanús kormányzati offshore gázüzletről és a szintén botrányos paksi bővítésről akarták elterelni a sajtó és a közvélemény figyelmét. Merthogy - érvelnek a szocialisták - a Simon-ügy egyébként nagyobbat ártott volna nekik akkor, ha később pattan ki. "Miért nem lett volna jobb a választás előtt, amikor már nem tudunk jelöltet cserélni? Mert rá akartak takarni Paksra és a gázügyletre. Pedig ha a választás előtti két hétben hozzák ki, minden erről szólt volna, és már nem lehet új jelöltet állítani Simon helyére sem az amúgy biztos baloldali körzetben, ráadásul kidobunk egy csomó pénzt a plakátjaira, a szórólapokra. MSZP-s ellenfél nélkül a fideszes jelölt tolatva rákban besétálhatott volna a célba" - magyarázta az Indexnek az egyik szocialista politikus.
Ezt az elméletet erősíti, hogy a paksi bővítésről szóló parlamenti szavazást hirtelen éppen arra a napra hozták előre, amikor Mesterházy hazaérkezett Amerikából, az MSZP vezetői pedig összeültek átbeszélni az ügyet - a Jókai utcában pedig a teljes magyar sajtó várta őket. Forrásunk szerint tehát ez a botrány "tárazva volt", és biztos lesz még több hasonló. Egy másik szocialista forrás pedig arról mesélt, nagy most az ijedtség az MSZP-ben, mert azzal mindenki tisztában van a párton belül, hogy másnak is vannak eltitkolt külföldi számlái - akárcsak a fideszeseknek.
8. Tudott-e Simon és az MSZP arról, hogy jön a botrány?
Rejtély az is, tudott-e egyáltalán Simon Gábor arról, hogy rátaláltak a titkos számlájára. Ha ugyanis egy vagyonosodási vizsgálat indult ellene, erről tudnia kellett volna, és ehhez a mentelmi jogot sem kell felfüggeszteni. Szocialista politikusoktól úgy tudjuk, Simon nekik azt állította, őt nem értesítették, hogy kikérték volna az adatait. Korábban egy osztrák privátbankár az Indexnek azt mondta, ha egy osztrák banktól egy külföldi hatóság kikéri az adatokat, akkor arról az ügyfelet is tájékoztatják, de mint később kiderült, ez az információ téves. Az Index egyik forrása, aki még a botrány kirobbanása előtti napokban találkozott Simonnal, a politikust teljesen magabiztosnak és nyugodtnak látta. Nem úgy hétfőn, két nappal azután, hogy a Magyar Nemzet a neve említése nélkül megírta a sztorit. Ekkor ugyanis már zavartnak, idegesnek tűnt.

Fotó: Illyés Tibor / MTI

"Dehogy szólt!" - ezt válaszolta az MSZP egyik vezető politikusa az Index kérdésre, hogy Simon szólt-e nekik a Magyar Nemzet első, még konkrétumok nélküli cikke után arról, hogy róla lehet szó. A pártot láthatóan felkészületlenül érte a botrány, melynek kezelését tovább hátráltatta, hogy az MSZP elnöke és több vezetője, Mesterházy Attila, Tóbiás József és Horváth Csaba is Washingtonban tartózkodtak az ügy kirobbanásakor, miközben idehaza a "rangidős tiszt", a párt második embere maga a botrány főszereplője volt. "Molnár Zsolt tartotta a frontot, hogy legyen valami kommunikáció, amíg Attila haza nem jött" - mondta forrásunk.
9. Miért nem kíváncsi a pénz eredetére az MSZP?
Az MSZP a korábbi, hasonló botrányokkal ellentétben most nagyon gyorsan dobta Simont. A Hagyó-ügynél, a Hunvald-sztorinál kivártak, az ártatlanság vélelmére hivatkoztak, arra, hogy megvárják az eljárás végét. Most azonnal kirúgták párttársukat és igyekeznek minél távolabb lökni maguktól. Csakhogy a szocialisták kommunikációjából is az következik, hogy a pénz eredete a nyilvánosság előtt vállalhatatlan. Azt mondják, Simon politika előtti, privát életéből van ez a pénz, de hogy pontosan miből, azt állításuk szerint ők sem tudják. Sőt nem is érdekli őket, mert "ez nem rájuk tartozik". Simon védekezését, hogy a százmillióknak nincs köze korrupcióhoz és politikához, ellenben elhiszik - úgy, hogy állításuk szerint Simon ezt semmivel nem bizonyította nekik. Ennél gyanúsabb már nem is lehetne.
10. Hová tűnt Simon Gábor?
Egyik szocialista forrásunk szerint az MSZP vezetése arra jutott, még mindig az a legjobb, ha Simon Gábor nem szólal meg. Úgy tudjuk, múlt héten csütörtökön Simon el akart menni az MSZP Országos Választási Bizottságának ülésére, hogy bocsánatot kérjen Mesterházytól és a párt vezetésétől, de erről lebeszélték. "Hogy ott megjelenjen, az a lehetetlen kategória" - mondta forrásunk. De nem csak a párt utasítása miatt kerüli a nyilvánosságot Simon: "Össze van törve, nagyon maga alatt van. Gabi nem egy Hunvald, aki azt mondja, majd ezt túléljük valahogy. Ő ezt nem a csibészmosolyával csinálja." A hallgatás fő oka mégsem ez. Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy amit Simon Gáborról bizonyítékokkal is alátámasztva mondani tudna a vagyon eredetéről, az nem javítana a helyzetén.
****************************************************************

Lezsák Sándor vejének cége 122 millióért forgathatott


2013-12-07 04:50:00 
Blikk-információ
Budapest - Lezsák Sándor parlamenti alelnök vejének cége készítette a köztévének az ócsai adósparkról szóló sorozatot. A Médiaszolgáltatatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Zrt. (MTVA) ugyanis Moys Zoltán cégét, a Dextramedia Kft.-t bízta meg, hogy forgasson egy ötrészes sorozatot a bukott devizahiteleseknek felhúzott telepről, bemutatva a beköltözők életét, mindennapjait - tudta meg az atlatszo.hu.

Moys Zoltán cége
forgathatott a
lakóparkban
Szerettük volna megtudni, hogy miért pont a fideszes politikus vejének cégére esett a választás a sorozat elkészítésére, és mennyit fizettek a filmekért, de az MTVA Zrt. nem válaszolt.
Azt tudni lehet, hogy a Dextramediának nem ez volt az első köztévés megbízatása: a tavalyi évben az atlatszo.hu adatai szerint 122 millió forintot kapott az általa szállított produkciókért.
A Dextramedia olyat tudhatott, amilyet Magyarország legnagyobb napilapja, a Blikk sem tud. Korábban ugyanis több más médiummal együtt többször is jeleztük az illetékeseknek, hogy szeretnénk az ócsai lakóparkba költözőket megismerni, sorsukat, mindennapjaikat bemutatni, de azt a választ kaptuk, hogy egyik család sem kíván szerepelni a médiában. A Dextramedia azonban, úgy tűnik, kivételnek számít, kameráit beengedték az ócsai családok az új otthonaikba.
A 26 perces rövidfilmeken sikertörténetnek állítják be a 2,7 milliárd forintért felhúzott, 80 házból álló Ócsa melletti telepet, amelybe november elejéig mindössze 39 család költözött. Ennek alapján egy család megmentésére 70 millió forintot költöttek, egy ott felépített családi ház bekerülési költségei pedig 34 millió forintra tehetők, mivel közművesíteni kellett a területet.
Kerestük Lezsák Sándort, hogy tudott-e veje köztévés produkciójáról, illetve helyénvalónak tartja-e, hogy cégük százmilliós megbízásokat kap az MTVA-tól.

Az Újrakezdés című film bemutatta az ócsai lakóparkba költöző családok életét. Öt részt forgattak

- A vejem már tíz éve kapcsolatban áll a köztévével, amikor még nem is ismertem - üzent a Blikknek a parlament alelnöke, aki viszont tud köztévés megbízásaioról.
A Dextramedia egyébként korábban egy szélsőjobboldali internetcsatornának gyártott műsorokat. Egy alkotásban elismerő hangnemben emlékeztek meg Adolf Hitler náci diktátorról.

Lezsák Sándor tudott veje megbízásairól
Kategória: 2014 február



FELSZÓLÍTÁS HELYREIGAZÍTÁSRA

Az Apostoli Magyar Királyság Korona Tanácsának
KÖZLEMÉNYE

Az Apostoli Magyar Királyság Korona Tanácsa és a Szent Korona Bank felszólítja a Magyar Nemzeti Bank elnökét 2014. február 6-ai nyilatkozatának helyreigazítására, mert az kimeríti a hitelrontás tényét. A Magyar Nemzeti Bank nyilatkozata, melyben arra hivatkozik, hogy Magyarország, vagyis a magyar köztársaság közhiteles nyilvántartásaiban, illetve a céginformációs rendszerben az Apostoli Magyar Királyság jegybankja nem szerepel, eltér a valóságtól, ugyanis a Magyar Nemzeti Bank honlapján a Szent Korona Bank megtalálható. (
https://felugyelet.mnb.hu/hirek/14_02_06-Szent_Korona_Bank.html)( szerk:közben jelezték eltünt a a mellékelt link alól a forrás, így betesszük mi amit megmentettünkhttp://apostolimagyarkiralysag.info/KEPEK/mnbszkb.jpg )
Tudvalevő, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem szerepel a köztársaság közhiteles nyilvántartásaiban, ezért jogtalanul merül fel annak igénye, hogy az Apostoli Magyar Királyság jegybankjának szerepelnie kéne. Amennyiben egy bank létezésének alapja a nyilvántartásokban való szereplés, akkor ezen az alapon az MNB sem egy létező bank. (MNB törvény 5.§ (2) Az MNB cégnevét a cégjegyzékbe nem kell bejegyezni.)
A Szent Korona Bank az Apostoli Magyar Királyság jegybankja, a Szent Korona tulajdona. E minőségében az MNB felett áll, bejegyzési kötelezettsége nincs. Közismert, hogy az Európai Unió Központi Bankja és az Amerikai Egyesült Államok jegybankja (FED) sem szerepel egyetlen közhiteles nyilvántartásban sem, mégis hitelesnek fogadja el azokat az egész világ.
Az 1996. évi CXII. tv. 1. sz. melléklete szerint a fent említett két intézmény (más külföldi pénzügyi intézményekkel együtt) a magyarországi hitelintézeti törvényen kívül áll. Számos ország pénzügyi szervezete sincs bejegyezve a magyar köztársaságban, mégis végez ott pénzügyi tevékenységet, a saját pénznemében. Az Apostoli Magyar Királyság is egy ilyen ország, mely a magyar forinttól eltérő, saját devizájában, a szentkoronában (STK) folytatja pénzügyi szolgáltatásait.
A nyilatkozat azon állítása, hogy a Szent Korona Bank névhasználata és tevékenysége megtévesztő, helyreigazításra szorul, mert az a köztársasági bankrendszer egyes szereplői által a magyar embereknek törvényellenesen okozott károk enyhítését szolgálja, hiszen saját devizájában biztosítja számukra az emberi élet feltételeihez szükséges alapot, jegybankján, a Szent Korona Bankon keresztül.
Felszólítjuk a Magyar Nemzeti Bank elnökét jelen helyreigazító levelünk közzétételére, a hiteles tájékoztatás érdekében!
Budapest, 2014. február 8.
az Apostoli Magyar Királyság Korona Tanács sajtóosztályasajtoszkt@apostolimagyarkiralysag.info

1.sz. melléklet a 2013. évi CCXXXVII. törvényhez:
A törvény hatálya alól kivett nemzetközi pénzügyi intézmények
1. Afrikai Fejlesztési Bank
2. Amerika-közi Fejlesztési Bank
3. Amerika-közi Befektetési Társaság
4. Ázsiai Fejlesztési Bank
5. Európai Beruházási Alap
6. Európai Beruházási Bank
7. Európa Tanács Fejlesztési Bankja
8. Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank
9. Északi Beruházási Bank
10. Karibi Fejlesztési Bank
11. Nemzetközi Beruházás-biztosítási Ügynökség
12. Nemzetközi Pénzügyi Társaság
13. Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank
14. Nemzetközi Valuta Alap
****************************************************************
 
2014.02.09. SZÁMÚ RENDI KÖZLEMÉNY HÉT PONTBAN 

a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége mai napon közzétett nyilatkozatáról

Mélységes elkeseredéssel és egyre nagyobb undorral éljük át napjaink politikai céloktól vezérelt, gyűlölettel izzó,szélsőségesen magyar ellenes eseményeit .Nem is oly régen akadt olyan zsidó honfitársunk, aki moslékevőknek és genetikailag alacsonyabb rendűeknek titulált kollektíve bennünket magyarokat, mielőtt tükörbe nézett volna. Mert akkor nagyon hamar rájöhetett volna arra is ,hogy csak itt a totális szabadság országában Magyarországon nem kattan a kezén a bilincs ,másutt már rabruhában töltené jól megérdemelt -minden alapot nélkülöző - faj elmélete miatt a reá kirótt, évekig tartó börtönbüntetését is. Lenne ideje bőven arra is,hogy eldöntse, önmagát ezután hová is sorolja!
E különleges és egyedülálló toleranciának ( értsd:pozitív diszkrimináción) az lett a következménye,hogy mások sem maradtak tétlenek. Gúny és nevetség tárgyává tették egy irányító csoport háttér munkájával először külhonban (Bécsben ) a büntető jogi jogvédelem alatt álló legféltettebb nemzeti jelképünket a Magyar Szent Koronát, hogy aztán egy belföldi kereskedő hálózat e támadás hatásait tovább fokozva a mi békés és lovagias magyar lelkünkbe is beletapostasson a Magyar Szent Koronát és a Magyarok Nagyasszonyát, Szűz Máriát is bemocskoló trikóinak a nyílt és provokatív árusításával is.
Nem kell tehát nagy képzelőerő ahhoz,hogy előrelássuk, vajon az ilyen akcióknak mi lett volna a következménye olyan demokratikusnak mondott államok, népek és nemzetek védett jelképei esetében, mint pl. Izrael,Szerbia , Csehország stb. Bizony ott nagyon könnyen vér folyt volna már.
Jó előre látható volt az is, hogy a magyar nemzet elleni szervezett támadások folytatódnak a jövőben is. A támadni akarók ugyanis mindig találnak okot a támadásaik ideologizálására is.
Így történt ez ma este is. Valakik gondoskodtak arról , hogy ez az ünnepi estünk se legyen békés és nyugodt ,mint azt normális esetben joggal elvárhatnánk.
Ezúttal a zsidó vallási szervezetként /!/ jegyzett Mazsihisz lépett porondra, amelyet a kormány nagyvonalú pénzügyi adományaival és a vele szövetséges nemzetközi szervezetek iránti gesztusaival az elmúlt időszakban tejben-vajban fürdetett a félreértelmezett és hatástalannak is bizonyult pozitív megkülönböztetések jegyében! ( Lásd: nemzetközi zsidó szervezetek ülésezései a magyar parlamentben stb. ! Tegyük fel végre azt a kérdést is, hogy vajon melyik demokratikus állam engedte át állami " szentélyét " egy magánszervezetnek eddig a magyar államon kívül ? Egyik sem!
A Magyar Királyi Szent László Lovagrendnek ,mint az alapvető magyar érdekek védelmére is felesküdött Lovagrendnek ezer oka van tehát arra ,hogy a Mazsihisznek a törvényes magyar kormányt immár nyíltan hátba támadó, politikai indíttatású és hiteltelen nyilatkozatát /!/ a leghatározottabban elítélje és szolidaritásáról biztosítsa a magyar kormányt e támadással szemben is!
Mindenek előtt megállapítjuk, hogy a Mazsihisz nyilatkozata tudatosan szembemegy a keresztény magyar és izraelita magyar társadalmi ( világi és egyházi ) elitnek a társadalmi békéért küzdő erőfeszítéseivel is. Ez a nyilatkozat a maga elfogadhatatlan ideológiai alapokon álló/!/ szellemiségével pedig az arab és a szláv tengerben azonos gondokkal küszködő/!/ izraeli és a magyar nép totális szembeállítására is alkalmas !
Emiatt - bármennyire furcsa- a zsidóság ártatlan tömegeit is érintő társadalmi kihatásai és veszélyforrásai miatt egyben antiszemita is! E példátlanul agresszív politikai zsarolásra Rendünk a maga lovagi meggyőződését követve a törvényes magyar kormány szándékait is támogatva " Nyolc pontban " az alábbiak szerint nyilatkozik:
1./
A Magyar Királyságnak 1944. március 17-én történt náci megszállását a magyar nép és a magyar nemzet vallási meggyőződésre tekintet nélkül megszenvedte! Sok ártatlan honfitársunk vesztette életét a náci katonai megszállás eredményeként. Mindez történelmi tény,amit nem lehet és nem is szabad emberiességi és erkölcsi okokból sem kétségbe vonni és ezzel társadalmi feszültséget kreálni az egyes áldozati csoportok fájdalmai között!
2./
Kinyilvánítjuk ,hogy az ezzel ellentétes törekvések minősíthetetlenül ember ellenesek és idegenek a civilizált népek és nemzetek kultúrájától és világnézetétől is.
3./
A legteljesebb mértékben egyet értünk azzal,hogy magyar kormány - 25 évi mulasztás után - végre e tragikus esemény áldozatainak az emlékét is a magyar történelem szerves részének tekinti és azt a társadalom akaratának megfelelően egy rangos Emlékmű felállításával is kifejezésre juttatja. Aki ezt az áldozatoknak kijáró elégtételt elutasítja, az nem méltó arra,hogy a XI. század művelt és civilizált emberi közösségeinek a köreihez tartozónak vallja magát.
4./
Ma 2014. február 9-én vasárnap este a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége nyílt politikai támadást indított Magyarország 1944. március 17-én történt náci megszállása áldozatainak az emlékét megőrizni hivatott Szabadság téri Emlékmű felállítása ellen! E vallási szervezetnek mondott politikai csoport határozatot fogadott el arról,hogy a Mazsihisz szólítsa fel magyar kormányt, hogy" állítsa le a Szabadság térre tervezett német megszállási Emlékmű felállítását, mert annak szimbolikája (?) jelentős mértékben hozzájárul a nemzeti felelősség (!) elhárításához."!
5./
Ez a hamis követelés a velejéig romlott sztálinista kollektív bűnösség / Lásd: nemzeti felelősség / mélységesen jogsértő, hazug és emberileg is megvetendő felújításának /! / minősül az eddig vallásinak mondott, ám mostantól immár nyíltan a kormány ellenes politikai szervezetek /!/ táborához csatlakozó Mazsihisz részéről, amelynek a saját hatáskörén is túlterjeszkedő álláspontját a nemzetközi és a hazai jog alapján, az áldozatok és a történelmi igazságszolgáltatás érdekében a leghatározottabban le kell söpörni a tárgyszerű nemzeti megemlékezések állami rendjét követők asztaláról.
6./
Kinyilvánítjuk, hogy a Mazsihisz nyíltan zsaroló nyilatkozatát Rendünk elképesztően agresszív lépésnek tekinti 2014-ben egy olyan szervezet részéről, amelyet a magyar kormány az ország szűkös anyagi lehetőségeit félretéve az elmúlt években politikailag és anyagilag is tejbe-vajba fürösztött a mögöttük felsorakozott, egymással is rivalizáló zsidó világszervezetek magyarországi fogadásával együtt. Ezért ma a magyar nép joggal mondja azt: Stop! Elég volt a eredménytelenné vált un. pozitív diszkriminációból is. A pénzt hasznos dolgokra kell most már fordítanunk!
7./
Megállapítjuk,hogy e szervezet a hivatalos politikai nyilatkozatából ítélve, teljesen szembe megy a többséget képviselő magyar úri zsidóságnak a történelem szemléletével is, amelyet Lévai Jenő a civilizált izraelita újságíró "Zsidósors Magyarországon" c. könyvének az első oldalára 1948-ban /!/ örökös figyelmeztetésként /!/ az utókorra hagyott! Lásd a 2.számú mellékletet!
Úgy tűnik,hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tagjai közül egyes hangadók nincsenek vagy nem akarnak tisztában lenni Lévai Jenőnek a párizsi békeszerződéshez csatolt dokumentumokkal teletűzdelt - 1948-ban a Magyar Téka által is kiadott - tényfeltáró munkájával és az elmúlt években a Magyar Királysággal kapcsolatban nyilvánosságra került nyugati diplomáciai /!/ anyagokkal sem. Célszerű lenne ezt a szellemi és történelmi ismerethiányt egyeseknek sürgősen pótolni, mert nagyon hamar a nevetség és megvetés tárgyává válnak nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi közvélemény előtt is. Segítő szándékunk kifejezése és a tájékozatlan Mazsihisz tagok érdeklődésének a mielőbbi felkeltése,valamint az igencsak szerénynek bizonyult történelmi ismereteik pótlása érdekében az 1.sz. alatti mellékletben közzétesszük Lévai Jenő könyvének a 70. és 71. oldalát abban a reményben, hogy felfogják mit is jelentett egy ország vezetőjének lenni és állampolgárai érdekeit körömszakadtáig védelmezni abban a náci megszállásos időkben. Magától értetődik a kérdés,hogy vajon mit tettek volna a Mazsihisz utólag okoskodó mai hangadói másként az emberpróbáló brutalitásokkal túlfűtött időkben a magyar állampolgárok életének a kollektív és lehetséges védelme érdekében - És folytassuk a kérdést, mit tettek az Andrássy út 60-ban a Rákosi korszakban halálra vert magyar zsidók érdekében - A felelősségteljes válasz persze ilyenkor mindig elmarad, vagy ha akad ilyen válasz, az valójában csak ideológiai. A választ az a Felvidékről a Magyar Királyság területére menekült földbirtokos Almási -Szabó János adta meg, aki egy hatalmas izraeli zászló színeivel díszített koszorút helyezett el Horthy Miklós kenderesi sírján az örökké hálás zsidóság nevében. Almási - Szabó János számos személyes vonatkozású adattal is megtisztelte Rendünket.
Nagyszerű magyar ember volt. Az ő emlékét megőrzi a történelem is. Látva a zsidó szervezetek számára is elfogadhatatlan tevékenységét II. János Pál pápa kezéből ezért felvette mély meggyőződéssel a katolikus hitet is.
Összegezve:
a./Lévai Jenő a Mazsihisz mai hangadói helyett, a művelt és tárgyszerű magyar úri zsidóság nevében már hitelesen megválaszolta és megvilágította e kis ország szörnyű helyzetét a náci megszállás tényeinek az összefoglalásával és feldolgozásával.
b./Lévai Jenő neves újságíróként és művelt magyar zsidó emberként, valamint kiváló mérnökként nem volt hajlandó sem átvenni, sem hirdetni a magyar úri zsidóság ősellenségének /!/ számító maxista-cionistáknak a magyar nemzet kollektív bűnösségével /!/ kapcsolatos történelmileg is hamis alapokon álló téziseit sem. Ha ma élne, akkor a Mazsihisz illetékes hangadóira borítaná e nyilatkozatuk után az asztalt! Ezért nekünk, józan és megfontolt magyar állampolgároknak, mint a társadalmi béke fenntartásában érdekelt magyar elitnek maradéktalanul tisztelnünk és követnünk kell ezt a "kőbevésett" alapigazságot is!.
Kelt Budapesten 2014. február hó 9-én 21 órakor.
A kiadmány hiteléül:Dr. Nagy László sk.
Rendi kormányzó


Határtalan pimaszság


Az (arrogáns) izraeli miniszterelnök (1977-1983) Menachem Begin a következőket jelentette ki:
"A zsidó' faj' az URALKODÓ FAJ. Mi isteni lények vagyunk ezen a bolygón. Ugyanannyira különbözünk az alacsonyabb rendű fajoktól, amennyire azok a rovaroktól. Valójában a mi 'fajunkhoz' hasonlítva a többi fajok vadállatok és egyéb állatok; legjobb esetben szarvasmarhák. A többi fajok úgy tekinthetők, mint emberi ürülékek. A mi rendeltetésünk uralkodni az alacsonyabb rendű fajok felett. Vezetőink a földi királyságunkat egy vasvesszővel fogják kormányozni. A tömegek lábunkat fogják nyalni, és rabszolgaként fognak szolgálni minket." (
ezek szerint mi is, a magyarok!)
Menachem Begin csak kimondta azt, amit minden cionista hisz a szívében.
Akkor mi is a különbség a német és zsidó fajelmélet között ?!
Továbbította: Bárdosi Ferenc
"Egy zsidó nem lehet igaz hazafi. Ő valami más, olyan, mint egy káros rovar. Őt el kell különíteni, olyan helyen tartani, ahol nem csinálhat bajt - akár pogromok alkalmazásával, ha ez szükséges. A bolsevizmusért a zsidók felelősek Oroszországban és Németországban is. Én uralkodásom alatt túl elnéző voltam velük és ma keserűen bánom azokat a szívességeket, amelyeket prominens zsidó bankároknak tettem"
II. VILMOS NÉMET CSÁSZÁR
****************************************************************

Ehségmenet, az MSZMP-s Simon Gabor vezetésével!

(olvasónktól)
Motto: Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása úgy kívánja." (Alekszandr Szolzsenyicin)
Folytatta útját a "Munkát, kenyeret!" jelszóval meghirdetett éhségmenet Miskolcról Budapestre. A képen Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke. (Fotó: atv.hu / Vizin Balázs)atv: A Fidesz szerint MSZP-s kampány az Éhségmenet
Hajrá Simon elvtárs, most, hogy megtudtad hol parkol a 250 milliód, vidd át az éhségmenetet az Osztrák Bankodhoz és osszad szét a pénzedet az éhségmenet résztvevői között! Biztosan ezt akartad, de lehet, hogy ezekután már nem lesz rá időd?

Farizeus vezette éhségmenet
 
Kategória: 2014 február




NASA dokumentum az emberiség elleni háborúról


A dokumentum 2001 nyarán került a NASA weboldalára, a 9/11 esemény előtt, a NASA Langley Kutatóközpontjának vezető tudósa készítette, feltehetően a titkos társaságok megbízásából, és hosszú időn keresztül elérhető volt.
Részletesen mutatja be, milyen technológiai (pl. robbanási hullám gyorsító, intelligens por, mikrohullámú frekvenciák, környezetszennyezés) és pszichológiai (pl. CNN szindróma) eszközökkel lehet az emberiséget megsemmisíteni vagy rabszolgákká tenni. A dokumentum mindjárt az elején kijelenti, hogy a "prezentáció minden esetben meglevő adatokon/tendenciákon/elemzéseken/techno­lógiákon alapul (pl. NEM TÜNDÉRMESE)."
A dokumentum, a videofilmben említett dokumentumokkal együtt valóban létezik. Hogy mi lehetett a céljuk? Mindenki vonja le maga a következtetést. Az eredeti ppt fájl letölthető a Federation of American Scientists hivatalos szervezet oldalán: http://www.fas.org/man/eprint/FutureWarfare.ppt
 NASA dokumentum az emberiség elleni háborúról /36sec/


****************************************************************

Most is ez a cél! - KJ

A cél a magyarság megsemmisítése volt


Kovács András 2014. február 10., hétfő 19:16 
MNO
Az 1940-et követő újabb kisebbségi sors még az azt megelőző 22 évnél is nehezebb volt a dél-erdélyi magyarság számára - mondta el az MNO-nak adott interjújában L. Balogh Béni történész, a Magyar Nemzeti Levéltár főosztályvezető helyettese annak kapcsán, hogy a napokban jelent meg a dél-erdélyi magyarság 1940 és 1944 közti történetét feldolgozó tanulmány- és dokumentumkötet.
- Miért csak most született meg a dél-erdélyi magyarság 1940-44 közötti történetét feldolgozó munka?
- A kiadvány többéves kutatómunka eredménye. Elsősorban levéltári kutatásokra épül, de az itt olvasható dokumentumok között akad már korábban publikált irat, illetve néhány korabeli hírlap- és folyóiratcikk is. Az erdélyi magyarság 20. századi történetének nagyon fontos fejezete az 1940 és 1944 közötti időszak. Ismeretes, hogy az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntéssel Erdély északi része és a Székelyföld ismét magyar fennhatóság alá került, a déli rész Románia birtokában maradt. A közel félmilliós dél-erdélyi magyarság sorsáról eddig nagyon kevés írás született, és az ezt feltáró módszeres levéltári munka is csak nemrég kezdődött el. Kutatásaim során arra a következtetésre jutottam, hogy az 1940-et követő újabb kisebbségi sors még az azt megelőző 22 évnél is nehezebb volt a dél-erdélyi magyarság számára. Az 1940 szeptemberében hatalomra került Ion Antonescu államvezető egyik legfőbb célkitűzése ugyanis az volt, hogy Dél-Erdélyt lehetőleg minél előbb "megtisztítsa" a magyaroktól, és homogén román nemzetállamot hozzon létre.
- Mennyire vett részt a dél-erdélyi magyarság a román politikai életben az 1920-40-es időszakban, kik voltak a meghatározó közéleti személyiségeik, milyen lehetőségeik voltak a politikai érdekérvényesítésre?
- Több más, térségbeli államhoz hasonlóan, a két világháború közötti Nagy-Romániában is az integrális nacionalizmus vált a politikai élet széleskörűen elfogadott ideológiai keretévé. Az országban azonban 1938-ig parlamentáris váltógazdaság működött, és a magyarság politikai érdekképviseletét ellátó Országos Magyar Párt (OMP) integrálódott a román politikai rendszerbe: részt vett a választásokon és a bukaresti parlament munkájában. Az OMP élén 1926-tól a konzervatív beállítottságú Bethlen György állt, aki szoros kapcsolatot tartott fenn Bethlen István magyar miniszterelnökkel. A párt többi vezetőjével együtt - informálisan - a magyarság pozícióinak megőrzésében gondolkodott, és abban bízott, hogy a nemzetközi erőviszonyok megváltozásával Erdély visszakerülhet Magyarországhoz. A nyilvánosság előtt viszont a nemzeti autonómia igényét és az erdélyi magyarság kollektív jogainak fontosságát emelte ki. Mivel e célkitűzések éles ellentétben álltak a bukaresti kormányok centralista törekvéseivel, nem sikerült őket érvényre juttatnia. A királyi diktatúra bevezetését követően, 1938 márciusában II. Károly felszámolta az összes politikai pártot, így az OMP-t is. Az új magyar érdekvédelmi szervezet a frissen megalakult Romániai Magyar Népközösség lett, melynek vezetőjévé a Bethlennél liberálisabb nézeteket valló Bánffy Miklóst jelölte ki a román kormány. A megváltozott körülmények között Bánffy nem a politikai védekező harcot, hanem a népszervezést tartotta legfontosabb feladatának. A népközösség az úgynevezett tízes szervezetek kiépítésével, a gazdakörök útján, továbbá a munkásság és az iparosok összefogásával rövid másfél év alatt kiemelkedő eredményeket ért el gazdasági és társadalmi téren.
- Mennyire változtak meg az etnikai arányok a dél-erdélyi részeken a trianoni békeszerződés és a második bécsi döntés között?
- A magyarság demográfiai, gazdasági, társadalmi pozíciói jelentősen romlottak ebben az időszakban. Ne feledjük, hogy 1918 és 1924 között mintegy 200 ezer magyar költözött át az elcsatolt Erdélyből Magyarországra, nagyjából ugyanannyian, mint ahányan jóval később, a második bécsi döntést követően menekültek át Dél-Erdélyből az új határ északi oldalára. Ezzel az exodusszal is magyarázható, hogy az erdélyi városi népességen belül a magyarok aránya az 1910-es 59 százalékról 1930-ra 45 százalékra esett vissza. Az összlakosságot illetően: az 1910-es magyar népszámlálás szerint Erdély lakosságának 31 százaléka volt magyar anyanyelvű, az 1930-as román adatok szerint viszont már csak 26 százaléka. Fontos azonban tudni, hogy az értelmiségi pályákon 1930-ban még mindig nagyobb volt a magyarok aránya, mint a románoké, és a közműveltség tekintetében, az írástudók számát illetően is megmaradt a magyarság előnye. Az iparban, a kereskedelemben és a bankszektorban foglalkoztatottak 40 százalékát magyarok tették ki, tehát itt is "túlreprezentáltak" voltak.
- A második bécsi döntést követően mennyiben lettek áldozatai a román politikának a dél-erdélyi magyarok?
- Mint ahogy említettem, etnokratikus szemléletmódjának megfelelően az államvezető úgy vélte, a román állam a többségi nemzet kizárólagos uralmának az eszköze, ezért Romániát meg kell "tisztítani" a kisebbségektől. De már ezt megelőzően, a bécsi döntés kihirdetésének másnapján elkezdődött a magyar alkalmazottak elbocsátása és az országból való tömeges kiűzése. A brassói repülőgépgyár kapuján például augusztus 31-én egyetlen magyart sem engedtek be, a rendelkezést hirdetőtáblán is közölték. A helyzet további elmérgesedésében szerepet játszott az észak-erdélyi románsággal szemben alkalmazott elhibázott magyar politika is. Teleki Pál miniszterelnök minden jó szándéka ellenére ugyanis a román lakosságot a bevonuló egyes honvédségi alakulatok részéről súlyos atrocitások érték 1940 szeptemberében, így például a Szilágy megyei Ördögkút községben. Ráadásul - retorzióként a dél-erdélyi magyarok tömeges kiűzésére - 1940. október 4-én a magyar kormány több száz vezető román értelmiségit utasított ki Észak-Erdélyből, és ezzel kezdetét vette az úgynevezett kölcsönösségi nemzetiségi politika, amely mindkét oldalon újabb és újabb sérelmet okozott. A kiszolgáltatottság és a jogfosztottság érzését elsősorban az anyanyelv használatának korlátozása és a mozgásszabadság hiánya keltette a romániai magyarság körében. 1941 nyarán rendeletileg tiltották be a magyar nyelv nyilvános használatát. Telefonon sem volt szabad magyarul beszélni, a postai levél- és táviratforgalomban is korlátozták a nyelvhasználatot. Az utcán és a nyilvános helyeken magyarul megszólaló személyek ellen elkövetett atrocitások szinte mindennapossá váltak. A magyar gazdákat a sorozatos termény- és állatrekvirálásokkal próbálták meg tönkretenni. A legsúlyosabb intézkedést egy 1942. júniusi bizalmas rendelet jelentette, amely szerint a magyarok összes élelmiszer- és gabonakészletét el kellett kobozni. Ennek végső célja a magyar lakosság kiéheztetése és az országból való elüldözése volt.
- Mekkora mozgástere volt a budapesti politikának, hogy mérsékelje a dél-erdélyi magyarokat érintő üldözéseket?
- A kiéheztetés tervét a magyar kormány például úgy akadályozta meg, hogy a tengelyhatalmak képviselőinek segítségét kérte. Berlin és Róma erre két különmegbízottat küldött a dél-erdélyi magyarok és az észak-erdélyi románok panaszainak kivizsgálására, és ennek eredményeként az elkobzott termények egy részét a román hatóságok visszaszolgáltatták. Már korábban, 1941 elején Brassóban és Kolozsváron megalakult egy-egy német-olasz tiszti bizottság, amelyek feladata a határ mindkét oldalán elkövetett túlkapások kivizsgálása volt. E bizottságok azonban kis hatékonysággal működtek, és nem kínáltak valódi megoldást a kisebbségi kérdés kezelésére. A sors különös fintora, hogy talán éppen az annyi szenvedést kiváltó kölcsönösségi politika volt az, ami visszatartotta az Antonescu-rezsimet attól, hogy a dél-erdélyi magyarokkal szemben még drasztikusabb megoldásokat alkalmazzon. Bukarestnek ugyanis tekintettel kellett lennie arra, hogy Észak-Erdélyben több mint egymillió román került magyar uralom alá, és ellenük a magyar kormány bármikor hasonló intézkedéseket léptethetett volna életbe.
Az interjú második részét holnap olvashatják.
****************************************************************

Izraeli katonák jöttek 2006 őszén Budapestre


2013. április 25., csütörtök 
Index
Százhúsz izraeli katona érkezett Magyarországra nem sokkal a 2006. október 23-i összecsapások előtt, hogy "rutin terrorelhárítási gyakorlatokat végezzen" - derül ki a Stratfor amerikai hírszerzési cég elemzőinek összeesküvéselmélet-szerű elemekben gazdag levelezéséből, amelyet a WikiLeaks ma közölt. A WikiLeaks 2012-ben kezdte meg a birtokába jutott mintegy ötmillió straforos e-mail publikálását.
"2006 őszén, Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök idején egy izraeli gép szállt le a budapesti reptéren, 120 izraeli katonával a fedélzetén. A katonák azért érkeztek az országba, hogy rutin terrorelhárítási gyakorlatokat végezzenek. A magyar média nem adott hírt a gép távozásáról. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy éppen ebben az időben az 1956-os forradalom 50. évfordulóján tartott békés megemlékezést azonosító szám nélküli, fekete maszkos rendőrök brutálisan szétverték" - írta 2010 márciusában a Stratfor egyik munkatársa, Klara E. Kiss-Kingston a szintén stratforos Sean Noonan-nek. Kiss-Kingston a 2010-es izraeli kémgépek magyarországi berepülése kapcsán elevenítette fel a magyar-izraeli titkosszolgálati kapcsolatokat.

Lovasrendőrök az Erzsébet körúton 2006 október 23-án - Fotó: Beliczay László / MTI

Az amerikai titkosszolgálatok legfontosabb alvállalkozójának számító Stratfor munkatársai a kiszivárogtatott levelezésben arról értekeznek, hogy mi lehetett az izraeli kémrepülők feltűnésének az oka, illetve, hogy mit csináltak a magyar légtérben.
Mi a Stratfor?
A hírszerzésre szakosodott austini vállalatot 1996-ban alapították. Wikipédia-oldala szerint stratégiai, taktikai és a megrendelő igényeire szabott hírszerzéssel foglalkozik, továbbá az írott és az elektronikus sajtóról szóló elemzéseket, céges biztonsági valamit geopolitikai elemzéseket készít.

A berepülést annak a szíriai-magyar férfinak a meggyilkolásával hozták összefüggésbe, aki a 2010-es e-mailezésben az "évszázad pénzügyi csalásaként" emelgetett Kulcsár-ügyben segítette a rendőrséget (lásd keretes írásunkat alul). A pénzmosásos-sikkasztásos ügyben Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc neve is felmerült.
A stratforosok szerint Gyurcsány segített eltussolni "az országból óriási pénzösszegeket eltüntető" brókerbotrányt, amihez bankárként szerintük Medgyessynek is köze volt. Ennek a műveletnek a része lehetett a befolyásos pénzváltóként ismert szíriai-magyar férfi meggyilkolása is.
Csak egy feltételezés volt
Az origónak sikerült elérnie az e-mailt küldő Kiss Klárát, aki azt mondta: "a magyar sajtóban olvasta, hogy megérkeztek az izraeliek 2006 tavaszán, hogy biztonsági kísérleteket végezzenek [...] csak egy feltételezés volt olyan szempontból, hogy talán valami közük volt a magyar rendőrök kiképzéséhez".

"Mióta bizonyossá vált, hogy a Fidesz megnyeri a (2010) április 11-i választásokat, és a párt világossá tette, hogy az elmúlt időszak összes korrupciós ügyét ki fogja vizsgálni, bárkit, aki a szíriai-magyar férfihoz hasonlóan információt szolgáltathat a rendőrségnek az izraeli kapcsolatokkal terhelt nagy volumenű korrupciós ügyekről, likvidálni fognak" - áll a Stratfor-szakértők e-mailjeiben.
A levélből az is kiderül, hogy a kémgépek azon a napon jártak a magyar légtérben, amikor a szíriai férfit megölték. Az eset előtt két hónappal Gyurcsány Izraelben járt, ahol nem tudni miről tárgyalt. "Mivel a pártja nagy bajban van, engem egyáltalán nem lepett meg a kémrepülők feltűnése" - írta az elemző.

A szíriai pénzváltót autójában lőtték le - Fotó: Lakatos Peter / MTI

A Magyaroszágra érkező, Gulfstream V-ös típusú izraeli gépek a legmodernebb hírszerzési eszközökkel voltak felszerelve. A zsidó állam direkt titkosszolgálati akciók végrehajtására vásárolt ilyen gyártmányű gépeket. A Honvédelmi Minisztérium álláspontja szerint a gépek diplomáciai szolgálatot teljesítettek.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük Gyurcsány Ferencet is. A volt miniszterelnök reakcióját itt olvashatja.
Egy rendőr alezredes is véginézte Bassam meggyilkolását
Az 52 éves Trache Bassamot 2010. március 17-én reggel lőtték le Rákosszentmihályon, amikor autójával egy piros lámpánál várakozott. A támadó a lövések leadása után egy táskát vett ki az autóból, majd gyalog menekült el. Az eset érdekessége, hogy a gyilkosságot egy rendőr alezredes is végignézte, aki semmit sem tett a gyilkosság megakadályozásáért. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) később megerősítette, hogy egy rendőrtisztet tanúként hallgattak ki az ügyben.
A kettős állampolgárságú szír férfi húsz éve élt Magyarországon, állatorvosi diplomát szerzett, de egyéb vállalkozásokból, feltehetően pénzváltásból tartotta fenn magát. Akkori sajtóhírek szerint a Doki becenévre hallgató fér? a brókerbotrány egyik szír szereplőjének megtalálásában segített a rendőröknek. A férfi ellen 1997-ben a X. kerületi Gyakorló utcában követtek el hasonló támadást, de akkor nem sérült meg. Ezen kívül egy 2006-ban történt önbíráskodási ügyben is érintett volt.
 
****************************************************************

A Chomsky-tízparancsolat


Az eredeti tervek szerint most egy szavazóposztnak kellett volna következnie, de a Konteóblog egyik varázsa pont az, mint a való világé vagy (szűkebb értelemben) a kínai piacoké: nem mindig azt (és akkor) kapod, amire (és amikor) számítasz. Mai rövidposztunk inkább elméleti jellegű lesz, de továbbgondolásra és hozzászólások generálására - szerintem - mindenképpen alkalmas.
Még a bevezetőben szeretném határozottan leszögezni, hogy a valósággal és az aktualitásokkal való minden esetleges hasonlóság kizárólag az olvasó képzeletének műve, amitől a bloggazda a leghatározottabban elhatárolja magát.
A mai rövidposztban ismertetendő alaptételek állítólag egy bizonyos Noam Chomsky nevéhez fűződnek, aki - a 88 éves korához képest elképesztő szellemi frissességről téve tanúbizonyságot - a mai napig a híres MIT (Massachusetts Institute of Technology) nyelvészeti és filozófiai tanszékének rendszeres előadója. Hosszú és tartalmas élete során foglalkozott ő mindennel, ami nyelvészet, filozófia, médiaszociológia, tömeglélektan, de még a számítástechnikai programozás bizonyos területeibe is beleásta magát (ez utóbbit úgy hatvanöt évesen kezdte, tehát senki ne adja fel!).
Noam soha nem csinált titkot abból, hogy a liberális demokrata eszméket tartja magához a legközelebbieknek, s az anarcho-szindikalizmus egyes alapvetéseit is a magáévá tette (ami egy, a nyolcvanas éveiben járó egyetemi tanár esetében minimum riszpektet és csettintést érdemel...)
No de itt és most nem is az ő élettörténetéről akarok beszámolni, hanem arról a - tíz pontból álló - tételsorról, amit sokan Chomsky tízparancsolatának is neveznek,lévén hogy a Mester ezeken keresztül magyarázza a mindenkori politikai hatalom tömegeket manipuláló mesterkedéseinek természetrajzát. Az ő szavaival: ezek a hatalmi diverzió médiastratégiái.
Mi, akik a Konteóblog oldalain már sokat olvastunk és beszélgettünk az Új Világrend taktikáiról, erőiről, eszközeiről és módszereiről, ismerős kinyilatkoztatásokkal találkozunk, de így, ilyen röviden és érthetően összeszedve talán még egyszer sem szembesültünk velük. És még mielőtt elkezdenétek találgatni: Noam barátunk ezeket először úgy 25-30 évvel ezelőtt írta össze, amiből mindenki olyan következtetést von le, amilyet akar. Mindenesetre úgy vélem: ha tudjuk, hogy a Hatalom miben (és hogyan) mesterkedik, védettebbek vagyunk vele szemben. Már ha még tudunk gondolkozni és kételkedni...
Lássuk tehát, hogyan próbálja a hatalom maga alá gyűrni (az egyénen keresztül) a társadalmat. Az alábbiak nem szó szerinti idézetek, hanem Chomsky egy-egy tételének kicsit zanzásított verziói.
1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.
2.) A nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.
3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a "fehér" propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a "szürkét" (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a "feketét" (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.
4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet ("majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk") évszázadokon keresztül hajlandó benyelni és elfogadni.
5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.
6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.
7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.
8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.
9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.
10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell.

Nos, mára körülbelül ennyit szántam. Megismétlem, mert lehet, hogy egyes olvasóink félreértik: Noam Chomsky ezeket a tételeket két-három évtizeddel ezelőtt gyűjtötte csokorba, esetleg nem is 100%-osan saját kútfőből, s talán nem is annyira nemzetállamok vezetőire gondolt, hanem arra a gazdasági, politikai és katonai elitre, amely a globalizált világunk élére szándékozik állni.

Most nincs szavazás, de véleményedre Chomsky tízparancsolatával (vagy más műveivel) kapcsolatban nagyon is kíváncsi vagyok a kommentek között; annó nekem az egyik kedvenc elméleti anarchistám volt, csak azt nem tudtam neki megbocsájtani, hogy ellenezte a halálbüntetést. És ígérem, hogy legközelebbi posztomban hanyagolom az elméletet, s ismét konkrétumokkal foglalkozom majd.
****************************************************************

Több száz rabbi jön Budapestre tanácskozni


2014. 02. 03. 22:24 
Origo
Lázár János összehívta a magyarországi zsidókat február elejére, hogy párbeszédet folytassanak, de márciusban már nemcsak ők, hanem Európa vezető rabbijai és még az izraeli főrabbik is eljönnek, hogy tiltakozzanak a magyarországi antiszemitizmus ellen.
Tiltakozásul a feléledő magyarországi antiszemitizmus ellen Budapesten tartja meg gyűlését az Európai Rabbinikus Központ (RCE) március 24-25-én - írta a European Jewish Press.
A gyűlésen több száz rabbi vesz majd részt, köztük nemcsak Európa több országából érkeznek, hanem jelen lesz David Lau és Jichák Jószef izraeli főrabbik is. A lap szerint a magyar kormány magas beosztású tagjai is részt vesznek a fórumon.
Lázár János a múlt pénteken összehívta a Zsidó Közösségi Kerekasztalt február 6-ára, de ez a szervezet csak a magyarországi zsidó közösségek és a kormány közti párbeszéd előmozdítására hivatott, nem azonos az Európai Rabbinikus Központtal.
Menachem Margolin, az RCE és az Európai Zsidó Szövetség vezetője azt nyilatkozta, hogy "nem könnyű zsidónak lenni 2014-ben Magyarországon, az elmúlt években az antiszemita megmozdulások száma drasztikusan növekedett". Azt mondta, a konferencia célja, hogy támogassák a helyi zsidó közösségeket.







 
****************************************************************

Vitát kavart a Sorsok Háza koncepciója


Holokauszt-emlékév: százmilliók a civil alaptól
Kacsoh Dániel 2014. január 8., szerda 
Magyar Hírlap
Zsidó egyházi és civilközösségek mellett az MSZP-s Suchman Tamás, az ATV, a katolikus Új ember magazin vagy a KDNP-hez köthető Barankovics-alapítvány is részesülhet a civil alap - egyelőre - másfél milliárd forintos keretéből, amellyel a 2014-es holokauszt-emlékévhez kapcsolódó több mint ezer kezdeményezést támogatják - tudtuk meg.

Jelenleg is dolgoznak a volt Józsefvárosi pályaudvar emlékközponttá alakításán
(Fotó: Kövesdi Andrea)

Már zajlik az elhagyott Józsefvárosi pályaudvaron létesülő új emlékhely, a Sorsok Háza - Európai Oktatási Központ építése, ezzel párhuzamosan alakul a 2014-es holokauszt-emlékévhez kapcsolódó létesítmény kiállítási és oktatási koncepciójának alakítása. A feladat felelőse Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. A tárlat a tervek szerint áprilisban nyílna, az előkészítés idejének szűkössége miatt azonban többen támadják a mintegy ötmilliárd forintból megvalósuló projektet. Annak ellenére, hogy a német Der Spiegel a közelmúltban éppen arról cikkezett, hogy a rendszerváltás óta egy kormány sem támogatta olyan mértékben az emlékezést a holokausztra, mint ahogyan most tervezik.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke az egyházi vezetők, politikusok, kormánytagok, nagykövetek és a tudomány képviselőinek részvételével működő parlamenti emlékbizottság tavalyi utolsó ülésén fejezte ki aggályát, mondván, a terv mögött nem érzékelhető társadalmi konszenzus, felajánlva egyben, hogy a Mazsihisz segítene az emlékhely elfogadottságában. Heisler elsősorban a párbeszédet hiányolta a Sorsok Házának tartalmával kapcsolatban.

Schmidt Mária és Lázár János tájékoztatja a hazai zsidóság és több budapesti nagykövetség képviselőit az új holokausztmúzeumról és emlékévről
Fotó: Népszabadság - Kurucz Árpád

A koncepciót eközben a magyar szellemi élet "meghatározó és jeles személyiségeinek részvételével" nemrég mutatta be Schmidt Mária, aki szerint a kiállítás elsődleges célcsoportja a közoktatás 8-12. évfolyama, valamint a felsőoktatásban részt vevők lesznek. A tárlatnak meg kell érintenie a fiatal nemzedékeket, hogy a "tudástartalmakat sem nélkülöző érzelmi érintettségből, a kiállításhoz kapcsolódó oktatási programok révén, a kirekesztés minden formáját elutasító, tudatos állampolgári viselkedésminták szülessenek" - tudatta lapunkkal a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány.
Ezzel szemben a több más értelmiségi mellett ugyancsak megszólított Konrád György író a Népszabadságban még a múlt év végén közölt válaszában azt írta Schmidt Máriának, nem kíván közreműködni, mert szerinte a "kiállításrendezés nem a százezernyi, hetven évvel ezelőtt meggyilkolt zsidó gyerekről, hanem a mai magyar kormányról szól".

Ugyancsak az emlékévhez kapcsolódik, hogy a civil alap másfél milliárd forintból támogat az idén társadalmi kezdeményezéseket, programokat - sőt a pályamunkákat kiértékelő parlamenti sajtóbizottság további háromszázmillióval toldaná meg a keretet. A beérkezett pályázatokat a bizottság már véleményezte és rangsorolta, Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár pedig "tudomásul vette" az erről szóló előterjesztést. A reménybeli nyertes egyesületek, önkormányzatok, oktatási intézmények, egyházi szervezetek és magánszemélyek listája alapján például a Barankovics István Izraelita Műhely a zsidó-keresztény együttélés pozitív példáiról tartana konferenciát, a volt MSZP-s Suchman Tamás hat somogyi településen állítana emlékművet, az Élet menete alapítvány "utazóvagon-kiállítást" szervezne, az ATV húszmillió forintból forgatna kisfilmeket, míg a katolikus Új Ember Kiadó könyvkiadást tervez a témában. Több pályázó is a roma holokauszttal foglalkozna.
Kapcsolódó:
   
Sok a kérdőjel a milliárdos beruházással készülő Sorsok Háza körül
   
Schweitzer főrabbinak sem kell a Sorsok Háza
   
Mazsihisz: Együttélés Házát a Sorsok Háza helyett!
   
Kell-e sorsok háza? Gerő András és Karsai László történészek
   
Martonyi: A holokauszt a legnagyobb nemzeti trauma
   
Ötmilliárdot ad a kormány a Sorsok Házára
   
Kirakatberuházások a holokausztévre
   
A Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye - Európai Oktatási Központ létrehozása Tartalmi koncepció
   
Holokausztot megcáfoló dokumentum film Egy amerikai zsidó David Cole megcáfolja az Auschwitz-i gázkamrákat!
   
Irány Magyarország? "Elfogadhatatlan Izrael léte, imádkozunk, hogy megszűnjön"
   
Magyar(országi) lakópark reklám Izraelben
   
Izraelben reklámozzák a pesti lakóparkokat
Fotók a helyszínről 2014 február 11-én, beküldte Nagy Rudolf olvasónk:






Gójoknak belépni, de még fotózni is tilos!
Kategória: 2014 február



Paks II: nem három, hétezer milliárdba fog fájni


11 feb 2014 
Magyar Hajnal
Kösz Viktor, kösz Vona. A szerződés értelmében a magyar kormány (Jobbik támogatással) egy 3000 milliárdos hitelbe verte az országot a paksi bővítéssel kapcsolatban. Nyilván a "képviselők" csak a pártjuk álláspontját képviselték, ami semmilyen szinten nem azonos a valósággal. (Megjegyzés: az MH nem vadzöld, sem nem Putyin-ellenes, de az iszonyú eladósítás miatt elfogadhatatlannak tartja ezt az újabb gyarmatosító akciót. Amely ráadásul egyoldalú atomfüggőséghez vezet, hiszen így az lesz az állami érdek - de nem a népé - , hogy az egyéb energiaforrásokat és technológiákat ne használják ki, megadóztassák, kiszorítsák. Egészséges ország több lábon áll energiaforrások és technikák tekintetében is. Gyakorlatilag már kész a Fidesz-Jobbik koala, még ha nem is hívják így, készen bármilyen további kiárusításra).

Nemzetközi tapasztalatokra alapozva, az már most látható, hogy a tervezett költségvetés nem lesz elegendő. Ha a finnországi Okiluoto erőművet vesszük alapul, akkor könnyen kiszámolható, hogy a jelenlegi tervezett összeg akár a duplájára is nőhet, nem beszélve az építkezés időtartamáról. Várhatóan a tervezett 2030-as időpont 2035-re realizálható, feltéve, ha 2015-ben megindulnak a munkálatok.
Biztonsági, és környezetvédelmi szempontok szerint nem elhanyagolható az a biztonsági kockázat sem, hogy a régi és új blokkok hűtése a Duna esetleges alacsony vízállásakor nem lesz megoldható, hiszen a mederben nem lesz elegendő víz.
Ebben az esetben csak a szlovákiai Mohi erőműnél is alkalmazott hűtőtornyok jöhetnek számításba, vagy a vízszint duzzasztása. Az előbbi drágább, az utóbbi környezeti kérdések sokaságát veti fel.
Ez csak a régi és új blokkok egyidejű működtetésének idején jelent problémát, vagyis a tervek szerint 2037-ig.

Többen tartanak attól, hogy a paksi bővítés végszámlája bőven 3700 milliárd forint fölött lesz. A beruházás így már megközelítheti Kínának a Nagy Fal utáni egyik legnagyobb vállalkozását: a Három Szurdoknál épült vízerőművet.
A Jangce folyón álló erőmű Kína áramtermelésének valamivel több mint 10 százalékát adja. Ez a vízerőmű évi 18 milló kilowattot termel, Paks pedig a bővítés után jó, ha 4 milliót fog. És Paks végösszege biztos,hogy több lesz 3700 milliárdnál
Amennyiben pedig a jelenlegi urán kitermelési előrejelzéseket vesszük figyelembe, akkor jól látható, hogy komoly problémák adódhatnak 20 év múlva az urán utánpótlással, hiszen számos országban már kimerültek a bányák. A kis uránkoncentrációt tartalmazó kőzetek mennyisége nagyobb, de ebből az urán kinyerése annyi többletbefektetést igényel, hogy az ár jelentősen megnőhet, illetve a folyamat a nettó energiatartalom rovására válik.
Léteznek olyan új technológiák, amelyek
1) jobban felhasználják a meglévő fűtőelemek energiatartalmát (3. ciklusú erőművek); az oroszok által építendő technológia már részben ilyen, de pontos adatokat csak a típus megnevezésekor lehet tudni.
2) szaporítják a fűtőanyagot, magreakciók segítségével (pl. átalakítják a reaktorban szintén bent lévő urán-238-at plutóniummá, ami már egy másik erőműbe rakva hasadóanyagként működik), vagy tórium-232-t alakítanak át urán-233-á.
Ez azonban még messze áll a kereskedelmi alkalmazástól.
Összességében a bővítést csak biztos üzemanyag beszerzési forrás és megfelelő hűtés esetén lehet javasolni, de a beruházás költsége még a jogosultságot is megkérdőjelezi.
****************************************************************

Ha a választásokig nem történik semmi, a kormány újabb 500 millárdot dob oda a maffiának


február 12., szerda 19:43 
444.hu
Mindenki azt mondja, hogy el fognak felejteni. De ha ez így lesz, akkor nekem is végem. - mondta még november végén adott interjújában Horváth András, az ezermilliárdos áfacsalás gyanújával nyilvánosság elé lépő egykori NAV-alkalmazott. Azóta sok minden történt, házkutatást tartottak nála, tüntetésen állt ki több ezer ember elé, az adóhatóság pedig folyamatosan szállítja a leleplezéseket.
Az viszont tagadhatatlan, hogy érezhetően kevésbé érdeklődik a média az áfacsalások iránt. Horváth és támogatói, köztük a még pár hónapig LMP-s képviselő Vágó Gábor, ezért megint tüntetést szerveznek, szerda délután pedig sajtótájékoztatón foglalták össze, miért is van szükség a tiltakozásra.
Határ út 12.
Horváth szerint az utóbbi időben több olyan esemény is történt, ami az ő állításait igazolja. Megszólalt például a Magyar Cukor Zrt. vezérigazgató-helyettese, aki szerint az itthon kapható cukor 80-90 százaléka mögött áfacsalás van. Meg egymást érik a NAV rajtaütései, sorra csapnak le áfacsalókra. Horváth szerint viszont ez csak védekezés az adóhatóság részéről, mert nem a rendszer működtetéséért felelős adózói csoportokat leplezik le, hanem a láncolatok legalján álló, adóminimalizáló fantomcégeket.
Ezzel pedig az adóhatóság csak lyukakat tömköd be, miközben érdemi változás nem történik, és a hipermarketek polcain sem lett kevesebb az áfacsalásból származó termék. Amikor pedig hét multinacionális nagyvállalatnál összesen 49 adócsaló beszállítót találtak, a nagy cégek szerepét nem ellenőrizte senki.
A terem sarkában egy asztalon olyan termékeket halmoztak fel a sajtótájékoztatóra, melyekről sejthető, hogy adócsalás után kerültek a polcokra. Mindegyik terméket valamelyik nagy lánc üzletében vásárolták. Horváth egy zacskó cukorról mesélte el, hogy ugyanezt a csomagolású cukrot októberben még egy Salt-Image nevű cég gyártotta, ami a Határ út 12. alá volt bejegyezve. Azóta a csomagolás megmaradt, de már a Mesterkonyha a gyártó. A cím maradt. Mint ahogy több száz további cég van még a Határ út 12. alatt bejegyezve, sok közülük már felszámolás alatt áll.

Gyanús eredetű termékek tárlata

És ha egy cégre lecsap ezen a szinten a NAV, rögtön egy másik lép a helyébe.
Aki meg árulja ezt a cukrot, az pontosan tudja, mi van a Határ út 12. alatt - mondta el Horváth, aki szerint ez még a jobbik eset, mert itt legalább fel volt tüntetve a gyártó. De sokszor ez rá sincs írva a termékekre, ami fogyasztóvédelmileg is aggályos. Mégis meg lehet ezeket vásárolni a legnagyobb hazai üzletekben is.
Újabb 500 milliárd a maffiának
Vágó és Horváth is beszélt arról, vannak olyan értesüléseik, hogy a kormány a választások utánra tervez személyi változásokat a NAV vezetőségében. Mindezt felelősségre vonás helyett valószínűleg átszervezésként, illetve nyugdíjazásként kommunikálva. Csakhogy Horváth szerint ha még hónapokig várnak az érdemi lépésekkel, azzal újabb 500 milliárd forintot dobnak oda a maffiának.
Arról pedig sehonnan nem hallottak, hogy zajlana vizsgálat akár a NAV-nál, akár a minisztériumnál. Pedig Horváth szerint a NAV vezetői nem nézhetnének ennyire félre a kiemelt adózókkal szemben, ha nem tudnák, hogy védve vannak felülről.
Horváth szerint az is teret enged a visszaéléseknek, hogy évtizedek óta ugyanazok vannak vezető beosztásban a NAV-nál, az általuk alkalmazott módszertan pedig alkalmatlan a láncolatos adócsalások feltérképezésére. Mindig csak két cég közötti viszonyokat tudnak érdemben vizsgálni, sosem magát a folyamatot. A rendszer igazi haszonélvezőihez pedig ezért évtizedek óta nem jutott senki igazán közel, pedig személyüket valószínűleg nem csak a NAV-nál, de a rendőrségnél és a titkosszolgálatoknál is pontosan ismerik.

Horváth András még a decemberi tüntetésen. (Fotó: Botos Tamás)

Horváth úgy tudja, hogy sem decemberben, sem januárban nem kapták meg a NAV alkalmazottai a negyedéves jutalmukat. Sőt, még arra is nagy gondot fordítottak az adóhivatalnál, hogy mindenki tudjon róla, ez az általa kirobbantott ügy miatt van. Pedig elmondása szerint az adóhivatal munkatársainak többsége tisztességes, keményen dolgozó, és nagyon alulfizetett alkalmazott.
Vágó Gábor is tud olyan adóellenőrről, aki egzisztenciális okokkal magyarázta, miért nem áll ő is a Horváthoz hasonlóan a nyilvánosság elé. Túl sok a vesztenivalójuk.
A parlamentben utolsó pár hónapját töltő képviselő szerint a téli szünet, majd az azt követő események, például a paksi bővítés, teljesen elterelték a figyelmet az áfacsalásokról. Most a tüntetéssel akarják elejét venni annak, hogy a téma teljesen feledésbe merüljön.
Vágó a sajtótájékoztatón egy prezentációt is bemutatott (ez itt tekinthető meg), ami többek között azokat a válaszokat foglalta össze, amiket Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adott az ő parlamenti kérdéseire. Ezekből olyan megdöbbentő adatok derültek ki, mint hogy 2013-ban például a NAV szerint csak 0,03 százalék volt a jogosulatlanul adót visszaigénylők aránya, vagy hogy egy nem kiemelt adózó ellenőrzésére 1,3 revizori nap jut, míg egy kiemelt adózóéra 3,4. Ami a szakértők szerint a valóságban még a jegyzőkönyvek megírására is alig lenne elég egy több százmilliárdos forgalmat bonyolító cég ellenőrzése után.
Ezekre alapozva látják mindketten úgy, hogy nem egyszerűen pár személyi változásra, hanem teljes módszertani és strukturális átalakításra lenne szükség az adóhatóságnál.
****************************************************************

Wikileaks-bomba: Totális hatalomátvételre készülnek óriás korporációk: Transz-Csendes-óceáni Partnerség


2014. február 8., szombat 
vilaghelyzete.blog
A WikiLeaks újabb bombája. Az emberiség történetének legnagyobb "kereskedelmi" megállapodására készül az USA, mely kiterjed az egész csendes-óceáni térségre.

A neve TPP = Trans Pacific Partnership

Nyilván mindenki tudna róla, igaz ? Nos pont ellenkezőleg!
Az USA a legnagyobb titokban tárgyalt a Transz-Csendes-óceáni Partnerségről 600 magántársaság részvételével. A legtöbb, amit tudunk róla, az a Wikileaks kiszivárgott dokumentumaiból származik és ijesztő képet festenek a benne lévő részletek. Erről készített riportot az RT News. Itt láthatjátok magyar felirattal.

Jóváhagyása esetén egy sor, teljesen új szabályt hoznak meg 12 ország gazdaságának szabályozására. Mindenre kiterjednek: a gyógyszerektől a digitális szerzői jogokon át és véglegesen megváltoztatja az átlag amerikaiak és a világ minden népének nemzetközi gazdasághoz fűződő viszonyát.

A TPP nem igazán szabad-kereskedelmi megállapodás. Sokkal inkább kiárusítás multinacionális óriásoknak. Lehetővé teszi, hogy társaságok országokat pereljenek be nekik nem tetsző rendeletek miatt. Monopóliumaikat kiterjeszthetik gyógyszeripari szabadalmakra is.
A nemzeti szuverenitást, a közegészségügyet és a szabad internetet áldozná fel. A térségben hiába nagy a tiltakozás, valószínűleg létre is fog jönni. Japán diplomáciai figyelmeztetést is kapott az USA-tól, hogy ne próbáljon kimaradni a TPP-megállapodásból.


A nekik nem tetsző rendeleteket és törvényeket jogi úton megtámadhatják, weboldalakat blokkolhatnak. Akár olvasunk, írunk, publikálunk, gondolkodunk, figyelünk, táncolunk, énekelünk vagy feltalálunk, akár gazdálkodunk vagy ételt fogyasztunk, betegek leszünk most vagy később, a TPP célkeresztjében vagyunk. Mindez persze a csendes-óceáni régióra vonatkozik, de ugyanúgy működnek és kidolgozás alatt vannak más kereskedelmi paktumok is. 
A teljes Wikileaks dokumentum itt tölthető le.

Olvasó: Ennél már csak az érdekesebb hogy valójában Magyarország egy USA-ban bejegyzett cég aminek az elnöke George Soros (Bildelberg). A fidesz többségi tulajdonosa nem más mint George Soros, így valójában ő Magyarország legfelsőbb politikai és gazdasági vezetője (legálisan is).Soros többségi tulajdonos a fidesznél az mszpnél és az együtt-pmnél is. Törvényesen ő vezeti ezt az országot. Egy Bilderberg csoport tag. Soros György a magyar baloldal aktív támogatója. Épp most volt tárgyalni Mesterházi USA-ban
Kategória: 2014 február


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése