2014. február 14., péntek

Szellem világ.



Szellem világ.

Vélemények a spirituális elszállásról



A spirituális úton járás nehézségeinek egyike, amikor a fejlődésben úton lévő elszáll. Erről a www.onmegvalositas.hu honlapon 2009-ben fórumot indítottak - az ottani hozzászólásokból szemezgetünk.
Ahogy egyre népszerűbb a spiritualitás, ezotéria, úgy egyre több elszállt útkeresővel, spirituális emberrel találkozunk, akik elveszítik kapcsolatukat a fizikai léttel, megélhetéssel, munkával, emberi kapcsolatokkal, normalitással.

Vajon mi ennek az oka, és hogyan tudjuk mi magunk elkerülni ezt a tévutat?

Egyáltalán tévút-e ez, vagy a lelki fejlődés elengedhetetlen velejárója?

Megtörtént már Veled is hogy elszálltál?

Meddig tartott és mi vetett neki véget?
szabox véleménye:
Ez azért nagyon jó téma, mert nálam is aktuális... Az alsó három csakrámmal van gond, ami pont ebből fakad, hogy nem "itt" élek és most!
Szerintem, hogy mi lehet ennek az oka, én csak magamból indulok ki,akkor valami félelem, hogy elvesztem a kapcsolatot a fejlődéssel és menekülés, talán... Szerintem, ezek vagy ilyenek lehetnek az alapproblémák ebben/ezekben az esetekben... Tehát, nem ott élek a másik síkon, mert nem oda születtem, de még nem is itt élek, szóval maradt a "köztes" ingázás és bumm, a napok peregnek, pénz kellene, emberi kapcsolatos gyakorlatilag zéró...:S
Csinálom és haladok a Sirálycsomagokkal, szóval ha végére érek és dolgozom magamon kíváncsi leszek, hogy mennyit fejlődöm....

Karmatörlő útkereső véleménye:
Elszállás ellen földelni kell. Ahhoz, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket a Földön, ahhoz kapcsolódnunk kell a Földhöz.Ha nem kapcsolódsz hozzá, elszállsz, akkor nem tudod megvalósítani az elképzeléseid.
Földelés:
Állj mezítláb kis terpeszben a talajon. Ne zokniban, érezd a talajt a csupasz talpaddal. Férfiból vagy, ezért a gyökér csakrából kell földelni. (Aki nőből van, annak a második csakrából kell földelni.) Földanyához a Föld középpontjában lehet földelni. Le kell engedni egy szalagot a gyökér(/köldök)csakrából a Föld középpontjába. Válaszd meg a földelő szalag anyagát, színét, állagát. Gyengéden földelj. Küldd le és várd meg, amíg leér a Föld középpontjába. Várd meg a választ. Földanya válaszol. Érezd őt.
Ha megvan, akkor engedd el és engedj le egy másikat. Próbáld ki a szivárvány összes színével, szépen sorban, hogy rutinszerű legyen a földelés. Az első alkalommal szánj időt a földelésre, 15-20 szálat engedj le. A végén pedig amelyik a legjobban tetszik, azzal tartsd meg a földelést. Ha észreveszed, hogy elengedted a szalagot, földelj még egyet.
Legalább egy hétig, de inkább hosszabb ideig, minden nap földelj legalább egyszer.
Ha nem kapsz választ Földanyától, visszajön a saját energiád, akkor legyen a tiszta szándékod, hogy találj valakit, aki lehetővé teszi, hogy leföldelhess. Ebben az esetben meg kell tisztulnod egy kicsit, mielőtt le tudsz földelni. Én is így jártam.
Mostanában többeknek javasoltam és a visszajelzések szerint kiegyensúlyozottabbakká váltak.
Sok sikert!


szabox:

Elengedett karma?! mi van? honnan tudod h elengedted? mi változott?
Mondják, hogy 2000 után elengedték, meg feloldható, meg ilyenek... ezek miben nyilvánulnak meg? és kitől jött az infó? Nekem ez az egész karma dolog ködös, pláne így, hogy belekerült a karmapecsét feloldás, meg ilyenek.... kész! :))))
Karmatörlő:

A karma elengedésének egyéni teendői elolvashatók a A Plejádok fényküldöttei, A fénytest kialakulása c. könyvekből is. Biztosan vannak más források is, én ezekre találtam rá.
Honnan tudom, hogy elengedtem? Onnan, hogy elengedtem. Végigcsináltam az összes gyakorlatot, tisztításokat. Amit mégsem sikerült elengedni, azokra jönnek sorban az oldások. Az oldás azt jelenti, hogy ismét szembesülök azokkal az eseményekkel, amelyeket eddig nem tudtam elegendni, hogy feldolgozhassam, mert meg kell tennem a továbblépés érdekében. Az elengedés olyan ütemben történik, ahogy én képes vagyok elengedni. Rajtam múlik, és minden segítséget meg is kapok ehhez. Az átállás kb. egy év.
Mi változott? Nagyon sok minden. Rólam azt mondják most az ismerősök, mintha nem is ugyanaz az ember lennék. Állítólag jobb ember lettem. (Szerintem nincs ilyen, de érdekes kifejezés a változásra.)

Közben a fórumozók között kialakult kisebb vita arról, hogy melyik a második csakra, hol van és milyen színű. Az egyik hozzászóló a saját csakrái éppen akkor aktuális színére hivatkozott, és az erre adott válasz is érdekes:
Aurora 2:

A csakra színei azt az állapotot írják le, ha rendben vagy. Azért változik, mert nem vagy rendben. "rendes" állapotukban olyan a színük, mint aki mindenki ismer (írták előttem már, hogy mik a színek): Ha valami nincsen rendben, veled éppen, akkor más színű. Nekem zöld az alsó három, ami nem jelent túl jót. Az anyagi világ dolgaival van bajom. A szív csakarám teljesen OK, még erőteljesebben is van nyitva, mint általában az embereknek. A torokkal szintén problémám van, ott is zöld, de ott más kékeszöld, a többi átlagos szinten van.
Névtelen útkereső:

Ehhez még lehet az étkezéssel is hozzájárulni. Csupa olyan dolgot egyél ami direkt kapcsolatban van a földdel, ill. zöldség esetén a föld alól jön, azaz gyökérzöldségek. Húsok közül repülő szárnyast ill. halat kerüld.
u.erika válasza:

Kaja-pia-szex: Lehet hogy felháborító és megbotránkoztató. De ez a legjobb módszer, ami visszahoz a földre! Bocsánatot kérek mindenkitől, aki másképp látja,de szerintem, ha már itt élünk a Földön...........! Pontosan az ilyen „elszállt"dolgok miatt néznek minket furcsának! De a fent leírt ,, recept" tényleg a leghatásosabb. Én néha beleesek abba a hibába, hogy túl sokat vagyok ,,távol":-) olyankor beiktatok egy kisebb ,,Földre szállást" :-) De tudjuk csak mértékkel!Mert ha túl ,,mélyre" zuhanok nehéz újra visszatérni a középpontba.


Szabó Gabi hozzászólása:

Tudod ezt gyakran végeztem és végzem most is, sőt volt, hogy azt éreztem egy vagyok a Földdel, de ettől még elszállt maradtam.
Nálam ez az elszálltság közel tíz évig tartott, bár ha jobban belegondolok talán születésem óta. Majd kénytelen voltam eldönteni, élni akarok vagy teljesen elszállni. Döntöttem maradok, az arányokat betartva, spirituális földi emberként.
Bár sokan úgy néznek rám most is mint valami elmebetegre, mikor azt mondom, nem kell gyógyszer, mert a tudatoddal gyógyítasz, vagy mikor azt mondom, azt kapod ami vagy.
Na és mikor megkérdezik, mit főzzenek vasárnap? Inkább nem adok tanácsot.
Igen a kaja, jó bor és a testi örömök azok valóban földelnek.
Aurora 2:

Éreztétek már úgy, hogy ezek miatt az "elszállások" miatt féltek megnyílni?
Arra gondolok, hogy van bennem egy kép, amit ki kéne magamból irtani, egy elszállt, megzakkant  barlanglakó spirituális mestertől, aki megvilágosodott. Nem akarok ilyen lenni és ezért van, hogy nem mennek a gyakorlatok.
A másik kép bennem egy kicsit eltér ettől, egy olyan megvilágosodott mester képe, aki a jelenben él, szabad, nem tudja semmi kizökkenteni a nyugalmából, de ettől még él. Méghozzá nem is kicsit. Élvezi az életet, de érzi, hogy ha akarna, akkor bármikor kiléphetne belőle.
Végül Aditi hosszú hozzászólása:
Szerintem áthidalhatatlan az elszállás jelensége, a fejlődés egy lépcsőfoka (vagy több), és ráadásul természetesen belőlünk fakad.
Ez azt jelenti, hogy aki elszáll, az a spiri út előtt is elszállt volt, csak legfeljebb nem tudott róla. A spiritualitás (beavatottság) útja nálam sok jelenséget felnagyított, addig, amíg fel nem ismertem vagy/és erőt/tudást nem nyertem változtatni. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy felismerni, és megvalósítani, az két külön világ, tér és idő-tartományt jelent.
Az elszállás olyan szempontból is természetes, hogy a spiritualitás a felsőbb csakrák/dimenziók világába kalauzol, és ezekhez meg kell tapasztalnunk "elszálltan" is, hiszen egy bizonyos szempontból nézve épp ez adja a tartalmukat. Igaz, a teljesség azt jelenti, hogy egyensúlyba hozzuk mindezeket, az összes csakránk megélését, de ehhez, külön-külön is tapasztalatokat kell szereznünk róluk.

Hogyan is segíthetne egy olyan hegymászó valakin, aki maga sose mászott hegyet? És hogyan is vezethetne ki bölcsességgel, elszántsággal bárit a poklaiból valaki, aki maga nem ismerte soha a poklok megéléseit, úgy hogy először maga is vakon élte át, majd meglelte a kulcsait a szabaduláshoz?
Az indiai kultúrában külön jelek (mudrák) jelzik a BEFOGADÁS, BEFELE TEKINTÉS, ADÁS, MEDITÁCIÓ, EGYSÉG, ENERGIA, TELJESSÉG megéléseit, és ezek mind különböző csakrák, vagy azok kombinációinak megélései. Ezek már mind a felső csakráké, de valószínűleg vannak az alsókra is, és azok kombinációira akár a felsőkkel. (pl. hallottam már olyan meditációról, amiben az alsó csakrák energiáit feltranszformálják).
Azt gondolom, ezek a mindennapi megéléseink, csak legfeljebb még nem tudatosak. A tanulás lényege éppen az, hogy ezeket tudatossá tegyük és jól használjuk. Értelem, és érzék (megélés) szintjén is.
A TELJESSÉG-ben minden benne van, az összes megélésünk feletti uralom képessége. A régi magyarok, akik a csakrákat ALMA-nak nevezték, azt mondták ezekre az emberekre: HATALMAS-ok. (Vagyis. HAT ALMÁS ok). Akiknek mind a hat almájuk harmonikusan és tudatosan működnek. (mert működtetik őket!)
Az Ajurvéda azt tanítja, az ego egészséges fejlődése, és szolgálatba állítása esetén az ember 28 éves korától építi be az életébe a spirituális tanokat, de csak 42 éves korára kerül a Földön arra a helyre, ahová született, és dolga van. (Vagyis eddigre kezdenek végre működni is!) Eddigre már túl van a családalapításon, az anyagi életének megalapozásán, tehát az alsó csakrák tudatos működtetésének tanulásán. (És a szív természetesen jól működik, nem úgy, mint a nyugati embereknél). De ebben a feltételezésben benne van, hogy ezek az emberek megkapják időben a tanításokat, és a felmenőik e szerint élnek. (Vagyis élő példájuk van). A spirituális út, a földi fokozatos elengedése, a magasabb dimenziókba integrálódás folyamata, a „csodákra” való képességek gyakorlása csak ezután következhet...
Mi nem ebben a helyzetben vagyunk. Karmákkal tömve, szív nélkül, túlsprázva, tele félelmekkel bizalom helyett, túlzott intellektuális működéssel vagy éppenséggel alul működéssel, az érzékeinknek, érzelmeinknek fogságában, példák, és valódi, a tudatosság tanulásához megfelelő tanítás híján (a kereszténység vajmi keveset őrzött meg számunkra), az ego teljes uralma alatt, amelyet már gyerekkorunkban belénk táplálnak egyéni, és társadalmi szinten is, szóval így kellene fejlődnünk, harmóniára lelnünk önmagunkkal és a világgal.
Ebben a helyzetben természetes, hogy a spirituális tanok mindent felborítanak. Kilökik az embert a status-quo-ból, egy beállt energetikai működésből, ami fenntartja ugyan, de élete közepére már roncsot csinál magából idegrendszerileg és testileg is, és vénen sem találja a helyét a társadalomban, a világban.

Ezért írtam már annyiszor, hogy csak vegetálunk valódi élet helyett. A valódi élet az ember számára azt jelenti, hogy a megfelelő életkorban, a megfelelő spirituális érettség működteti a rendszerét, a megfelelő csakrák tudatosan működnek, és a többi működését tanuljuk...
Ez egy szép álom a nyugati emberek számára és az is marad. Mi annak is örülhetünk, hogy egyáltalán megkapjuk a tanításokat, és ha szenvedések árán is, de van esélyünk harmonikussá tenni a működésünket. Befogadóvá és adakozóvá válni, bizalommal teltté az életünkkel szemben (ez mind a szív működése, ami nélkül SEMMI nem működik), és bepótolhatjuk az alsó csakráink tudatlan működésének hiányosságait, ha későn is, de felépíthetjük az egzisztenciánkat ÚJRA, aminek a lényege az, hogy ÚJ ALAPOKRA, ami a TUDATOSSÁG, A SZÍV!!!
Nem mindegy pl., hogy az ember a pénzért dolgozik, vagy szívből, és még meg is tud esetleg élni belőle. És hogy ezt tudatlanul, vagy tudatosan teszi.
Bármi furcsa, én úgy látom, az, akinek felborul az élete a spirituális tanok hatására, - mert még nem tud a szív szavára hallgatni, nem mer, vagy nem mert soha önmaga lenni, és erre épült az egzisztenciája (pl. egy férj mellett szolgál tudatlanul, úgy, hogy saját magát sohasem szolgálta, mert az anyja is szolga volt a férje mellett - ez csak egy példa a sok közül - és nem érti miért boldogtalan) - annak lehet, hogy kívülről nézve katasztrófa, meg tévelygés a spirituális út megkezdése, és anyagi értelemben mindent elölről kell kezdenie, de gyakorlatilag egy áldás.
Hiszen egy lehetőség, hogy végre önmaga legyen.
Ezért újra ismétlem önmagam: a külsőből nem vonható le következtetés a tudatosság fokára. (Pl. aki pap, és nincs megélhetése, az biztos "elszállt") A tévelygés csak látszat, mint ahogy minden az. Egyetlen értelme és jelentősége van: az, amit tanít. És egyetlen ember számára: annak a számára, aki ÁTÉLI.
Namaszte
A szerkesztőség megjegyzése: Nem szokásunk fórumokat idézni, de ez annyira a témához illő, hogy érdemesnek tartottuk publikálni. Nem kommentáljuk. 
–eszme-

Élő szellemvilág - valós történetek



A szellemvilág sokakat érdekel, sokan pedig egyáltalán nem hisznek benne. Egészen addig, amíg nem találkoznak velük... Megijednek, vagy félnek, vagy akkor is szemfényvesztésnek hiszik, amikor az orruk előtt áll a szellem, érzik a szagát, hallják a hangját. Még kevesebben vannak, akik tudják, hogy ilyenkor is van segítség, vannak szakemberek, akik segítenek a bajbajutottaknak, és a szellemeknek. Nem irtják, hanem hazaküldik őket.
Egy édesapa szelleme
  
Tavaly októberében halt meg az édesapám. Azóta folyamatosan rosszul vagyok, holott előtte orvoshoz sem jártam. Apukám hirtelen halállal hunyt el. Amikor bekerült a kórházba, az orvosok azt gondolták, hogy életben marad.

Akkor éjszaka azt álmodtam, hogy apukám meghalt. Álmom után, aznap éjjel az anyukám bejött a szobámba, és közölte, hogy a kórházból hívták, baj van, apukám meghalt. Nagyon jó kapcsolatom volt az édesapámmal, valószínűleg ezért éreztem meg, hogy elhunyt. Amikor meggyászoltam, éreztem, hogy velem van. A probléma akkor kezdődött, amikor ez az érzés nem szűnt meg, és különböző betegségek jelentkeztek rajtam. Apukám agyvérzésben halt meg, agyi értágulata volt, az agyi ere szétpattant, az egész feje szétroncsolódott.
Nekem soha nem fájt a fejem, de az utóbbi időben olyan érzésem volt, mintha valami feszítené a fejem, valamilyen nyomás. Jobban megijesztett, hogy a szívem fájt néha, ez korábban soha nem fordult elő. Az orvosok megvizsgáltak, azt mondták, nincs semmi bajom. Egyszer elájultam, annyira fájt a vesém. Ez azért is érdekes, mert azelőtt sohasem ájultam el. Hirtelen jött, bekerültem a kórházba, az orvosok újra kivizsgáltak, rendellenességet nem találtak. Ahogy jött ez a rosszullét, el is múlt. Voltam a gyógyítóknál, akik segítettek, de mindig előjött ez a probléma.

Tegnap, hosszú idő óta újra olyan érzésem lett, hogy majdnem összeestem. Annyira feszítő volt az érzés, hogy arra gondoltam, édesapám szelleme lehet hozzám kötődve. Annyira rosszul voltam, hogy azonnal eljöttem a szellem elengedés szertartására.

Most, a szellem túlvilágra elengedése után sokkal jobban vagyok. Az is lehet, édesapám szelleme ezáltal jelzett, hogy szeretne a túlvilágra elmenni.

Apukámnak halála előtt voltak gerincproblémái. Nagyon fájlalta a hátcsigolyáit, táppénzen volt gerincbetegsége miatt. Amióta édesapám meghalt, gerincfájdalmaim voltak, a fájdalom jött és elmúlt, majd újra jött és elmúlt. Akkor nem értettem, hogy miért történik ez velem, hiszen fiatal vagyok, nem vagyok egy beteges, gyenge ember.
  
- Úgy érzed, hogy édesapád betegségének tünetei jelentkeztek rajtad?
 - Igen, az ő betegségének tünetei jelentkeztek rajtam.

 - Édesapád szellemét átsegítettük a túlvilágra, most jobban érzed magad?
-  Igen! A szellem elengedés szertartása után megkönnyebbültem.
 

Szellem okozta a magatartásbeli problémákat – viselkedési zavarokat

Az unokámat hoztam a szellem-elengedés szertartására, az internetről szereztem tudomást erről a lehetőségről. Magatartás zavarral és sok egyéb problémával küszködött a kisfiú. Most 11 éves a kisfiú, kiderült, hogy 6 éves kora óta egy rosszindulatú szellem volt hozzá kötődve. Ezt a szellemet most sikerült a túlvilágra engedni.

szellem-elengedés szertartása után a kisfiú teljesen megváltozott. Lehetett érzékelni az állapotán, hogy megnyugodott.
  
- Milyen volt a szellem elengedés előtt a gyermek állapota. Hol jártak?

- Nagyon sok helyen jártunk a gyermek gondjaival, orvostól-orvosig, pszichológusnál, pszichiátriai intézetbe küldték őt. Sehol nem tudtak segíteni. Az általános iskolából (ahová helyileg tartozik) eltanácsolták őt. Mondván, hogy magatartásbeli problémáival nem tudnak mit kezdeni. Magániskolába, alapítványi iskolába kellett a kisfiút beíratni. Borzasztó, miken ment keresztül a család. A probléma nemcsak a gyermekre, az egész családra kihatott.

- Én is kértem Hegedűs Máriától a szellem elengedés szertartását, éreztem, hogy valami nincs velem rendben. Az elhunyt szüleim szellemei voltak rajtam. Mária átsegítette szüleim szellemeit a túlvilágra. A szertartás után én is megkönnyebbültem, mert nagy teher volt ez számomra. Nagyon kötődtem a szüleimhez, éreztem, hogy szellemeik itt vannak. Nagyon rossz volt a közérzetem, és a haláluk után jöttek a betegségek. Remélem, gyógyulásom ezek után elkezdődik.
  
Zsigmond – Magyarország királya

Abban az időben, amikor Zsigmond király élt, az emberek tudták, hogy a király Isten földi helytartója.
A középkort jelképező legfontosabb alak, a lovag. A lovagok mitológiai, ideológiai erények, álom és valóság egybekapcsolódásának személyiségei voltak. Gondolkodásuk az eszményi civilizáció hordozójaként működött. A mítosz a Magyar Királyság idején elevenen élt. A király alakja is mítikus személyként jelent meg, mint Isten, illetve mint Jézus földi helytartója.
Zsigmond királyról leírják a korabeli krónikák, hogy mindenkit megnyert magának, akivel beszélt, mindenkit, akivel kapcsolatba került. A királyok királyának tartották.

Mit tudhatott Zsigmond király? Mi volt az, amivel megnyerte az embereket? Tény, hogy a külseje is erőt sugárzott, nagyon szép ember volt, gyönyörű termettel, szakállal, csillogó szemekkel. Tudott valamit, amiről ha beszélt, a királyok, grófok, bárók, a világ nagyjai, vezetői mellé álltak.

Mi határozza meg ebben az időben az emberek lelkiségét, gondolatait? A korszak ideálja a lovagi ideák. A lovagok úgy tartják, hogy az igazság teszi csak és kizárólag szabaddá az embert. Misztikum hatotta át őket, a becsület volt számukra a legfontosabb. Istenbe vetett hitük volt. Szenvedéllyel szolgálták szívük hölgyét. Az álom és a valóság kapcsolódott egybe életük folyamán. Szenvedélyesség jellemezte őket. Szerették a fényűzést, a pompát. Aranyozott vértezetben, becses, színes kelmékben jártak, drágakövekkel ékesített nyergeik voltak. Sisakjaikon tollak lengedeztek. Csodálatos fegyvereik, címereik árulkodnak róluk.

A királyt és lovagjait az Istenbe vetett mély hit és a szentek iránti tisztelet kapcsolta össze. Harcolt a nemesség, imádkozott a papság, dolgozott a nép. A király szavatolta a társadalom egyensúlyát. Igazságos volt, minden rossz elnyerte a büntetését.

Zsigmond király édesapja IV. Károly volt, akinek második fia volt Zsigmond. IV. Károly első fia, a 3. feleségétől, Annától, a cseh királynőtől született, Vencelnek hívták. Zsigmond 1368-ban született. Anyja, Pomerániai Erzsébet, aki IV. Károly 4. felesége volt. Vencelnek, a testvérének járt a cseh korona, és járt a német-római korona is.

Zsigmond brandenburgi őrgróf címet kapott. Zsigmonddal eljegyezték Nagy Lajos király leányát, ezzel járt számára a magyar és a lengyel trón is. A Luxemburgok kelet felé kezdtek el terjeszkedni. Zsigmond rátermett, bátor, tiszteletet ébresztő, határozott, tekintélyt keltő ember volt. Így fogalmaznak a krónikák. A konstanzi zsinat idején egész Európa Zsigmondra figyelt. Szerette volna az egyházszakadást megszüntetni, új egyházreformot létrehozni.

Zsigmond király kapta 1387-ben Nagy Lajos pazar örökségét, Horvátország, Dalmácia, Ráma, Bosznia, Szerbia, Halics, Gácsország, Ladoméria, Moldávia, Bulgária. Zsigmond a történelmi Magyarországot tartotta hazájának. Szerette volna, ha meghal, itt temessék el.

Nagy Lajos király idejében semmi nyoma nem volt a bárók és a király közötti ellenségeskedésnek. Zsigmond király idejében ezek az erők megmozdultak. Zsigmond 1410-től egy hatalmas birodalomnak lett az ura, 1433-tól a Német-Római Birodalom is fennhatósága alá tartozik.

Forrás: Szellemvilág

Szertartások és rítusok Angyalokkal


Nagyon sokan ismerik már - és szerencsére alkalmazzák is - az Angyalok energiáit. Ami meglepő, hogy szinte minden vallásban megtalálhatók az angyalok, a zsidó-keresztény kultúrától a hinduig, muszlimig bezárólag. A latin-amerikaiak mindennapjai közé tartozik, hogy kommunikálnak velük.
A spirituális szertartások tárgya felidézni és odavonzani bizonyos speciális energiákat, amilyen például a gyógyítás, a feltétlen szeretet vagy a világos lelki cél.

Az áldás sokféle formában jelentkezhet: mint barát, családtag, kedvező helyzet. De megjelenhet álruhában is mint nemkívánatos körülmény, amelyről esetleg utóbb kiderül: hathatós tanítód volt, rávezetett, hogyan szabadulj meg valamiféle köteléktől.

Így például egy súlyos betegség hozzásegíthet, hogy elengedd életednek egy nemkívánatos aspektusát. A betegség alkalmat ad neked a gondolkodásra és életed jobbá alakítására. Egy rossz házasság talán hozzásegít, hogy felfedezd erőd addig érintetlen tartalékait. Amarusaja segítségével új választásokra és új adományokra nyílhat rá a szemed, amint megtanít számba venni a téged ért áldásokat.

Mindennapjaid során számos alkalmat lelhetsz egy egyszerű áldást és szeretetet hozó szertartás megrendezésére.
Nincs szükséged egy egész csoportra, egymagad is elég vagy hozzá. Minél többet ünnepelsz együtt az angyalokkal, annál szorosabbá és világosabbá válik kapcsolatotok.
 
Az áldás lehet egészen egyszerű: egy szívből jött ima, egy gyertya meggyújtása, a kívánt tulajdonság megnevezése, de lehet formális szertartás is számos baráttal és nagy ünnepléssel.
A szertartás lehet egészen egyszerű: meggyújtasz egy gyertyát, virágokat és tömjént áldozol, hálát mondasz az angyalnak, majd felszenteled otthonodat a szeretet templomává.
Rakd ki a szoba vagy a ház négy sarkába a négy őselem jelképét: a levegő képében tömjént; a földében sót, kristályt vagy cserepes növényt; a tüzet egy gyertya szimbolizálja; a vizet egy teli kancsó vagy pohár. Válassz ki olyan szimbólumokat, amelyek a te angyalod jelenlétét idézik, például egy kristályt vagy egy képet, és helyezd azt a neki szentelt oltárra.
 
Hasonló módon ajánlhatod az angyal oltalmába munkahelyedet. Otthoni angyalod jó barát, örül annak, ha megemlékezel róla és szereted. Gondolj rá, ahányszor hazaérkezel, elmész oltára előtt vagy vendégeket fogadsz.
 
  • Takarítás közben használd a kozmikus "porszívót" is! Tisztogasd meg éppoly alaposan a porszemektől értelmedet, érzéseidet, testedet, mint az otthonodat.

  • Mialatt port törülsz és szeretettel simítasz végig bútoraidon, cseréld fel negatív gondolataidat teremtő erőre.

  • Mosás közben mosd ki a testedből is a fájdalmat, mialatt szégyened és megbánásod szennyesét tisztítod.

  • Mialatt mosogatsz, gyengéden töröld le lelkedről a neheztelést és haragot, arra kérve a Fényt és Örök Énedet, hogy ő töltsön be.
  • Adj hálát minden étkezésnél a természet adományaiért.

A születésnapod az év legfontosabb napja. Örök Éned új fényeket villant testedben, és megsúgja, hogyan fejezhetnéd ki jobban isteni tervedet. Minél közelebb állsz Örök Énedhez és Istenhez, annál több áldásban részesülsz és azokat tudatosan föl is ismered. A születésnapodat megelőző hetekben átismételheted a múlt év során megtanult leckéket és azokat a feladatokat is, amelyek az eljövendő évben várnak rád. Elűzheted a felhalmozódott balítéletek, a félelem és a fájdalom nagy részét, míg ez a lüktető fény táplál.
Napokkal a születésnapod előtt tekintsd át az elmúlt évet, és gondolkozz el az elkövetkezőn. Elmélkedj minél többet, amennyit csak bírsz, és hatolj mélyre, léted igazságához. Írd le az elkövetkező évre vonatkozó szándékaidat, és pecsételd meg az elhatározást egy szertartással. Gyújts gyertyát, szólítsd Örök Énedet, őrangyalodat, Istent, a többi angyalt és mindazokat a fénylényeket, akik téged vezérelnek és szeretnek.
 
Szenteld az eljövendő évet Istenre való ráhangolódásodnak és saját terveidnek, aztán ÜNNEPELJ!
Az esküvők és évfordulók az elragadtatás csatornái. Különösen az esküvők: ezek kozmikus események, mozgósítják érdekedben az angyalcsapatot.

Nagy az öröm az égben, amikor a Földön a szeretetet ünneplik és megszentelik. 
A születés speciális ünnepség ideje: ilyenkor az újonnan jött Örök Én fénye ragyog ránk a mennyei dicsőségből. Könnyítsd meg a kicsi érkezését azzal, hogy örömteli öleléssel, szereteteddel veszed körül. Tápláld lelkét valamiféle keresztelővel. Teremts minél több alkalmat a hozsannára, ünneplésre és arra, hogy bevond az angyalokat saját életedbe.
Forrás: Angyalforrás 

Atlantiszi gyógyító Angyalrituálé


Az Angyalok gyógyító erejét aktiváló és a betegekhez vezető rituálé az Atlantiszi Nagy Angyalrituálé, melyet az esszénus közösség szokott nyilvánosan tartani F.E. Eckard Strohm vezetésével. Ezt a szertartást egyedül ő celebrálhatja. Hihetetlen energiákat, erőket közvetítenek, a csodaszámba menő gyógyulásoknak se szeri, se száma. De az alapvető törvény nem feledhető: az Angyalok csak akkor avatkoznak be, ha a karma törvénye szerint cselekszenek.
Magam is vettem részt többször ilyen rituálén. Lehet az ilyen eseményekről mondani, állítani bármit is, semmit nem tudhatunk, amíg meg nem tapasztaljuk, amíg gyógyító erejét meg nem érezzük. Aki soha nem hisz a csodákban, az is meginog ilyen gyógyítások láttán, és minimum elgondolkozik a létezésén. Főleg ha ő maga, vagy valamelyik szeretett hozzátartozója beteg, a helyzete reménytelennek tűnik. Az alábbi leírást Tóth Tamás honlapjáról vettük át, és egy fórumon erről a rituáléról csupán egyetlen bejegyzés született, amit viszont érdemes idézni:


                        F.E. Eckard Strohm
Márta István bejegyzése: „Azért jó hogy a "nagyok" nem tudják mi mindenre jó ez az energia. Magam is tisztában vagyok vele. Egyszer egy csoportban, hasonló dolgokról volt szó. Rám került a sor és elmondtam az egyik esetemet. Most hosszú lenne leírni,a lényeg,a gyermek öt év után hallott mind a két fülére. És csak egy érintés. Tudni kell hova, mikor, kinek. Ez nagyon fontos. Te engem úgy lehúztak!... Mit képzelek én mert ezt nem szabad mert a sátán meg minden… A végén: hú meg ha, kaptam eleget. Mire én: Ki tette rá a vakra a kezét? És látott? Ki tette a kezét a bénára és járt? Mondjam még? Erre ők. Jó az Jézus volt neki szabad. Mire én: Mindenkit saját maga képmására teremtetett. Ki mondja hogy bennem nincs egy kis darab? Erre csend lett.” (Ősi atlantiszi és esszénus rituálé - Tóth Tamás honlapjáról)

Az atlantisziak ezt - és ehhez hasonló - rituálékat használtak azért, hogy minden Atlantiszon élő ember egészséges legyen…
Mindennapi használatra rendelkezésre állt a Kis Angyalrituálé is, melyet az első Angyaltanfolyamon megtanítok, amit otthon minden tanfolyami résztvevő tud önállóan alkalmazni családban, baráti, ismerősi körben… (az Atlantisz angyalai című könyvben megtalálod a pontos leírását - ami alapján Te is meg tudod tartani!!!)

Ha már olvastad az “Atlantisz angyalai” – című könyvet, akkor biztosan eszedbe jut a Nagy Angyalrituálé, mely az atantiszi Arkloki által vezetett gyógyító szertartás volt.

Amikor ennek egyik változatát, a Közepes gyógyító Angyalrituálét megszervezem, azzal csupán az a célom, hogy minden érdeklődő ember megtapasztalhassa az angyalok gyógyító erejét. Ízelítőt szeretnék nyújtani ahhoz, hogy hogyan gyógyíthatod vele Te is magadat, szeretteidet, barátaidat, ismerőseidet, embertársaidat, valamint tovább szeretném örökíteni azt a hatalmas tudást és erőt, mely talán értékeivel választ adhat létezésünk – múltunk és jövőnk – nagy kérdéseire.

Atlantiszon évente egyszer birodalmi találkozóra gyűltek össze a királyok. E különleges alkalomkor az Arkloki a 144 loki kíséretében elvégezte a Nagy Angyalrituálét. A Kis Angyalrituálé ideális esetben 6 fővel zajlik, de 3 fővel is megvalósítható otthonodban. A Közepes Angyalrituálé ideális esetben 19 fővel zajlik, de 8 fővel is megvalósítható. Angyal-kommunikáció tanár személyes jelenléte szükséges. A Nagy Angyalrituáléhoz F.E. Eckard Strohm személyes jelenléte szükséges. F.E. Eckard Strohm Magyarországon 1, vagy 2 évenként tart Nagy Angyalrituálét.

Aki egyszer nézője vagy részese lehet valamelyik angyal rituálénak, megtapasztalhatja, milyen hatalmas energiát áraszt mindegyik, beleértve a kis angyal rituálét is. Képzeld el, akkor milyen nagy energiák vannak a közepes gyógyító rituálénál, és milyen hatalmas erőt is adhatott akkor a nagy gyógyító szertartás a 144 angyallal az Arklokinak és ugyanígy milyen nagy erőt adhat ugyanez a nagy gyógyító szertartás F.E. Eckard Strohmnak és az ott megjelenteknek…”

Forrás: Reikimester


Telepatikus képességek a kémkedés szolgálatában


Joe McMoneagle azt mondja, hogy kollégáival együtt titkos katonai bázisok helyét határozták meg a világ túlsó felén. Azt állítja, hogy képességeiről kb. 25 évvel ezelőtt szerzett tudomást. Az idő tájt a hírszerzés a hidegháború megnyerésének céljából a telepátia kiaknázásának lehetőségeit kutatta.
1979. november 4.-én vette kezdetét az iráni túszdráma, a 444 napig tartó lidércnyomás. A kormány az állítólagos telepatikus képességekkel rendelkező kémek bevetésétől sem riadt vissza.

Irántól több kontinensnyire, a marylandi Fort Meade-ben található jelentéktelen épületben volt a „Stargate”-nek nevezett, szupertitkos program főhadiszállása. Olyan embereket alkalmaztak itt, akik úgy vélték, hogy több ezer kilométernyi távolságban lévő tárgyakat is képesek érzékelni. A CIA ezt a fajta érzékelést távolbalátásnak nevezte. Joe azt mondja, hogy a túszdráma idején egy évig dolgozott „távolbalátó”-ként.

"Behívattak minket, majd szó szerint több száz fotót mutattak, és megkértek, hogy próbáljuk meg azonosítani a túszokat" – mondta el McMoneagle, aki azt is állítja, hogy a távolbalátás révén kíséreltek meg több információt szerezni a túszokról és körülményeikről. "A munkánk minden részletre kiterjedt. Megpróbáltuk meghatározni többek között a túszok helyzetét; egészségi állapotát; azt, hogy kit hol tartanak fogva; kik a túszejtők; ill. hogyan és milyen eszközökkel vannak felfegyverezve."

A távolbalátók csoportja több mint két évtizedig tevékenykedett. Az egységet akkor hozták létre, amikor a CIA tudomást szerzett Hal Puthoff kvantumfizikus első távérzékelési-kísérleteiről.

Érdekes feladatot jelentett a kvantumfizikus Puthoff számára az a feltevés, amely szerint a tudatot leíró tudományos elmélet meghaladhatja a szakirodalom korlátait. Szervezett egy munkacsoportot, akik a CIA megbízásából a Stanford Kutatóintézetben kezdtek el a telepátia és a távolbalátás témakörében kísérletezni. Különleges ténykedésük egy titkos helyszínen, a sugárfizikai laboratóriumban folyt, és a legtöbb kísérletet is ebben az épületben végezték el. A volt távolbalátók arról számolnak be, hogy megpróbáltak egy olyan ún. „jeladó” személy tudatára koncentrálni, aki a célhelyszínen tartózkodott.

"Ez az egész olyan, mintha egy ajtó zárna el minket a helyszíntől, amelyen megpróbálunk egy kis lyukat ütni. Aztán újabb és újabb réseket ejtünk az ajtón, és részben betekintést nyerünk. Minden egyes lyuk megfelel egy tudatalatti távérzékelési kísérletnek, melynek során futólag megpillantunk valamit. Ha ezt így folytatjuk, annyi rést ejthetünk, hogy az ajtót már szinte szitává lyuggatjuk, és ekkor már elég jó rálátásunk lesz a helyszínre" – emlékezik vissza McMoneagle.

Nem tudjuk, hogy valójában mi játszik szerepet a kiszemelt „jeladó” személyek információ-átviteli folyamatában. Lehet, hogy telepátia, azaz gondolati szintű kapcsolatfelvétel a távolbalátó és a célszemély között. Ehhez persze egy telepatikus jeladóként működő személyre lett volna szükség a célhelyszínen, amit bajosan lehetett megoldani. A távolbalátók egy valószínűtlen alternatívával álltak elő, ami egyúttal le is mondott a jeladó személyek alkalmazásáról, ehelyett egyszerűen a helyszín pontos koordinátáira koncentrált.

"Az ember azt gondolná, hogy a jeladó személyről a földrajzi koordinátákra való váltás pszichésen kivitelezhetetlen ugrást jelent. Mivel azonban a programot kizárólag empirikus módon fejlesztettük, nem számított, ha nem tudtuk megmagyarázni az esetleges eredményeket" – mondja Puthoff. - "Fogalmunk sem volt, hogyan működött, de ha sikeresnek tűnt, feltétel nélkül bíztunk az adatokban".

A távolbalátókat egy szovjet célpontra irányították, amelyet a kazahsztáni Szemipalatyinszkban létesítettek. Puthoff azt állítja, hogy figyelemreméltó eredményeket tudtak felmutatni.

"Ezért aztán távérzékelési kísérleteket folytattunk, és egy jó órán át körvonalaztuk a létesítmény felépítését, és végül azt mondtuk, hogy a legkülönösebb jellegzetessége egy óriási daru, ami túlnyúlik az épület tetején. Ez a daru olyan hatalmas, hogy egy ember mindössze egy kerék magasságának feléig ér fel" – meséli. A létesítmény tényleg így festett, tehát az illetőnek igaza volt. Valóban ott volt egy óriási daru, ami túlnyúlt az épület tetején.

Bár hiányzik a magyarázat, Joe szerint a bizonyíték a hidegháború alatti egyik legsikeresebb akciójában rejlik. A Nemzeti Biztonsági Tanács ki akarta deríteni, hogy mi zajlik egy óriási, új épület belsejében, ami a Szovjetunió északi részén létesült.

"Felkértek, hogy írjam le, mi történik az épület belsejében" – mondja – "Én pedig két óriási hengert láttam, amelyek egymáshoz voltak hegesztve. Ferdén álló rakétatesteket, egy egészen újszerű hajtómű-rendszert láttam. És ez az egész egy normál méretű tengeralattjáró mellett helyezkedett el, ami eltörpülni látszott az építés alatt álló tengeralattjáróhoz képest."

McMoneagle állítja, hogy ő leplezte le, hogy az épületben valójában tengeralattjárókat gyártanak, annak ellenére, hogy a tengertől közel egy kilométernyire állt. Pár hónappal később beigazolódott a feltevése. Kb. száz nap múlva felbukkant egy hatalmas buldózer, ami csatornát vájt a tengerig, majd vízre bocsátották a világ legnagyobb tengeralattjáróját. Ez egy Tájfun típusú tengeralattjáró volt, amelyet kiszélesedő, terjedelmes hátsó vége miatt Hódfaroknak neveztek.

McMoneagle ekkor kapta meg a „Legion of Merit”-kitüntetést, ami az egyik legmagasabb elismerés, ami békeidőben katonai szolgálatért adható. Ez azt jelenti, hogy a telepátiát hivatalosan is elismerték? Vagy valamilyen titkos szándék magyarázza, hogy az amerikai kormány nyilvánosan megjutalmazott egy állítólagos ESP-ügynököt?

A telepátia fogalma nagyon érdekes elterelő hadműveletként leplezheti az információszerzés egyéb módjait. Ha pl. van egy új műholdrendszerünk, ami pompás adatokat nyújt az ellenfélről, akkor nem akarunk tippeket adni a kémkedéshez. Inkább egy tehetséges távérzékelő ügynökre fogjuk, és ezzel el is kendőztük a nyomokat.

Bár a „Stargate” program szakemberei a hazájukat szolgálták, nem látták előre saját bukásukat, melyet egy kritikus hangvételű CIA jelentés váltott ki. A jelentés azt a következtetést vonta le, hogy a távérzékelésnek stratégiailag nincs bizonyítható haszna, és az sem igazolható, hogy hatékonyan támogatta volna a katonai hírszerzést. Ezzel be is szüntették a programot. A kutatók azonban ennek ellenére, a „Stargate” program felszámolása óta is törekednek a telepátia jelenségének megismerésére.

Forrás: 
National Geographic


A léleklátók igazsága


Rád néz, és tudja. Mindent tud, és nem kell hozzá kristálygömb, vagy kártya vagy bármilyen hókuszpókusz. Beléd lát, és téged is belelát az univerzumba – így tudhatja azt is, mi vár rád.
A léleklátó érzékeli a személyiséged, a kisugárzásod, az érzéseid és a gondolataid. És ami a legfontosabb: érzékeli azt is, amit még te sem tudsz magaddal kapcsolatban.

Hogyan lát a léleklátó?

Rád néz, feltesz egy-két kérdést, és egyszerűen tudja. Elég rádhangolódnia, és máris mintha csapolná le rólad az információkat – persze csak azokat, amikre a tanácsadáshoz szüksége van. Érzékeli az energiákat, az áramlás útjában álló akadályokat, és képes tisztán látni, mi a szereped egy adott szituációban, miért nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnéd.

Nem szimbólumokat látok, hanem konkrét történéseket

Magam elé tudom idézni a múltat, a jelent, a jövőt. Az eseményeket képszerűen látom, mintha filmet néznék. Megvizsgálhatom például két ember kapcsolatát. Ilyenkor kivetítem őket kb. 30 centis nagyságba, egymás mellé hozom a képeiket, és megkeresem, hogy milyen kapocs van köztük, van-e engergiablokk. Nem szimbólumokat látok, hanem a konkrét történéseket. Az a fontos, hogy értelmezhető tanácsot, iránymutatást tudjak adni, hiszen ezért jönnek hozzám. Nem az a lényeg, hogy meglássam azt, amit a másik amúgy is tud - teszem azt, hogy mit evett reggelire -, hanem arra vár, hogy segítsek, mert elakadt, és nem látja önmagát tisztán.”

A jövő – kódolva

A léleklátók képesek arra is, hogy lássák a jövőd. Az egyén nem egy önmagában létező valami, hanem az univerzum összefonódásainak, interakcióinak szerves részét képezi. Az idő is csak egy kreált, viszonylagos fogalom, nem nehéz az embert elhelyezni másik térben, másik időben, vagy akár egyetlen pillanat alatt érzékelni múltat, jelent és jövőt. Ennek ellenére az érzékelt jövő változtatható, és sokszor az önmegismerés, az önelemzés fontosabb, mint a bekövetkező események.

Pontosan tudni a jövőt

Látom, hogy a velem szemben ülőnek születik-e a közeljövőben gyereke, és ha igen, akkor milyen nemű. Le tudom írni, hogyan fog kinézni a férje, mi lesz a foglalkozása, sőt azt is, hol ismerkednek meg. Meg tudom mondani, hogy mi lesz a munkája, vagy hol fog élni, de mégsem ezen van a hangsúly. A legjobb az lenne, ha a jelenükre lennének kíváncsiak az emberek. Számomra nem az az információ, hogy egy év múlva magas, barna hajú férje lesz valakinek, hanem hogy mi segítheti hozzá. Például, hogy meg kell tanulnia, mi a szerepe egy párkapcsolatban. Mert a jövő nem előre eldöntött tény, változhat a kép, én a legvalószínűbbet látom.”

Kezdj el látni!

Lylia szerint bárki kifejlesztheti magában ezt a képességet, hiszen a szellem saját képességéről beszélünk, amivel valójában mindenki rendelkezik. Ha meghallgatod a belső sugallatokat, ha figyelsz a megérzéseidre, azzal hatalmasat léptél abba az irányba, hogy lelked összes zugát megismerd. A léleklátók is inkább érzékelnek, mint látnak. Neked is számos dolog üzen nap, mint nap, és csak nyitva kell tartani az érzékelésedahhoz, hogy akár mások lelkébe is beleláss. Sokszor az arckifejezéstől függetlenül tudjuk, hogy valakinek valami baja van: érzékeljük a kisugárzását. Ez pont olyan fajta érzékelés, mint a léleklátás: nem a szemünkkel tesszük, de teljesen biztosan „fogjuk az adást”.

Engedj ki, figyelj a saját jelzéseidre, rezgésedre, és sokkal tudatosabban leszel képes élni az életed. Az első lépés a bátorság: ha nem tetszik, amit találsz, ne tégy úgy, mintha nem láttál volna semmit, mert végül tényleg nem fogod látni. De ettől még ott van az összes magyarázat.



Gyógyító érintés


A Bibliában sok „csodás gyógyulást” jegyeztek fel, amikor Jézus csupán megérintette a beteget, a vakot, a bénát. Volt, hogy meg sem kellett érintenie, és a „csoda” bekövetkezett.
A fáraóknak is isteni erőt tulajdonítottak, így elég volt kinyújtaniuk a kezüket, és az eléjük járulók meggyógyultak. Ahogy a középkori királyok és főrangú papok „áldást osztó” mozdulatának is csodás erőt tulajdonítottak. De valójában „kézrátéttel” gyógyít az édesanya is, amikor gyermeke sebesült térdét, fájó fejét simogatja. Napjainkban fel-feltűnik egy természetgyógyász, aki a nyilvánosság előtt is vállalja, hogy kézrátéttel gyógyít. Sőt, különféle tárgyakat „ragaszt” a paciense testére, annyira erős mágneses hatásnak veti alá – pusztán érintésével.

Az agyhullámok szinkronba kerülnek

Vajon mi történik, amikor a kézből energiát sugárzó technikákat használ egy terapeuta? A nyolcvanas években két független kutató, Dr. Robert Becker és Dr. John Zimmerman megpróbált utána járni a titoknak. Azt találták, hogy nem csak a páciens és a terapeuta agyhullámai kerülnek szinkronba – alfa szinten –, ami a mély relaxálás és meditálás szintje. A mérés bebizonyította, hogy a kezelés során a terapeuta kezének biomágneses mezeje legalább ezerszerese a normál értéknek, és ez nem a test belső energiájának az eredménye.

Úgy vélték: lehetséges, hogy egy „végtelen energiaforrást” vagy „univerzális energiamezőt” csapolnak meg, ami a kvantumfizika alaptörvényeinek is teljes mértékben megfelel. Két másik kutató az Anyag Mítosza című könyvében arról beszél, hogy az univerzumban minden és mindenki össze van kapcsolva egy hálószerű energiamező révén. Ez egybehangzik azoknak a tapasztalataival, akik például a reikit gyakorolják, és kiterjedt, közös tudattal dolgoznak, hogy az onnan nyert energiát sűrítsék a gyógyítandó területre.

Egy 1982-es tudományos felmérésről kiadott tanulmány pedig azt ismerteti, hogy kézrátétes gyógymód hatékonyságához még a közvetlen szoros fizikai kapcsolat megléte sem szükséges, elég ha a kezelést végző csupán a kezelendő testrész közelében tartja a kezét.

Nem szuggesztió, energiaáramlás

Az érintéses és érintés nélküli kézrátétet alkalmazhatják a stressz mérséklésére, a fejfájás csökkentésére, vagy a műtét utáni fájdalom enyhítésére. Az efféle vélemény mögött mindig ott a sejtés, hogy a kezelést a szuggesztió, a gyógyító elvárás, illetve a tudatküszöb alatti kommunikáció befolyásolja.

A szakértők szerint a gyógyító tényező a gyógyító és a beteg közötti energiamezőbe történő beavatkozásban rejlik. Ebből származik a paradox elnevezés: „kapcsolat nélküli érintés”’.
Amerikában évekkel ezelőtt D. Wirth doktor kigondolt és munkatársaival elvégzett egy kísérletsorozatot, hogy a fenti sejtéseket kizárhassa. 44 egészséges felnőtt férfit vontak be. Valamennyiükön elvégeztek egy kisebb szövettani vizsgálatot, és a seb gyógyulását kísérték figyelemmel a mindennapos felmérés során. Mindenki – még Wirth munkatársai is – úgy tudta, hogy bioelektromos tanulmányban vesznek részt. Csak néhányan (az érintés nélküli gyógyítást végzők) tudták a kísérlet igazi lényegét. Minden vizsgálati alanyt elkülönített szobában helyeztek el, ahol a karjukat a falba nyíló keskeny lyukon keresztül kellett átdugniuk. A másik szobában, ahol az öt perces érintés nélküli kezelést adtak, de őt a „betegek” nem láthatták.

Nem tudni, mi történik

A kontroll csoport tagjai csak egy üres szobába dugták a karjukat, ahol senki nem volt. A sebet ellenőrizték a műtét napján, egy hét múlva és két hét múlva. Az első napon minden résztvevőnél azonos méretű volt, a nyolcadik napon azonban az érintés nélküli kezelést kapók esetében tized-akkora lett, mint a kontroll-csoporté. Két hét múlva a kezelt sebből 13 teljesen meggyógyult, míg a kezeletlenek csoportjában még senki nem jutott a teljes gyógyulásig. A hagyományos orvoslás képviselői elismerték Wirth sikerét, de hozzátették, egyelőre nem lehet megmondani, hogy mi is történik az ilyen jellegű gyógyítás során.

A gyógyító energia mindenkiben ott szunnyad, csak sokan nem tudnak róla, talán nem is hiszik, hogy képesek használni. Aki felfedezte már ezt az energia-erőt, az tudatosan fenn is tudja tartani, sőt fokozhatja is. A keleti népek a csikungot alkalmazzák a belső energia karbantartására, felerősítésére. Azt tanítják, hogy a csikung magában foglalja a fizikai érintés nélküli állapotfelmérést és gyógyítást. A gyógyító megtanulja, hogy hogyan lehet a gyógyító energiával dolgozni. Ezek a módszerek olyan gyakorlatokat tartalmaznak, amelyek fokozzák a gyógyító energia iránti érzékenységet és a gyógyítás hatásfokát.


Forrás: Astronet


Parafelderítés


Parafelderítésnek nevezzük azokat a módszereket, melyek révén információkhoz lehet jutni a térben és idõben távoli eseményekről, a fizikai testünk érzékszerveinek használata nélkül.
Az emberi léleknek számos olyan rejtett, de felszabadítható és kifejleszthetõ képessége van, amelyeket eredményesen lehet alkalmazni a világ megismerése során.

A mai akadémikus tudomány által paranormálisnak tekintett tulajdonságok, misztikus képességek a gyakorlatban számos helyen és módon alkalmazhatók. Ilyen többek között a hírszerzés, felderítés, egy adott dolog megkeresése, a múltba és jövõbe látás, illetve a gondolatolvasás témaköre.

A parafelderítés, mint mágia technika alapvetõen háromféle módszerbõl áll:

Az elsõ a bilokáció vagy két helyen levés tudománya, amikor a mágus lelke tudatosan kilép a fizikai testébõl, és a gondolatnál is sebesebben elmegy egy adott helyre. Ott mindent lát és hall, a lelkével közvetlenül érzékelve, majd visszatérve a testébe elmondja az élményeit. A gyakorlottabb felderítõk arra is képesek, hogy élõben közvetítsenek a távolból, beszéltetve a hátrahagyott testüket, miközben a helyszínen nézelõdnek.

második módszer a távolba látás gyakorlása, amikor a test elhagyása nélkül használja lelki érzékszerveit a mágus. Lényegében ekkor az idõhullámok komplex eseményterét, a világétert figyeli, mint információ közvetítõ és õrzõ közeget, próbálva kiszûrni belõle a számára lényeges dolgokat.

harmadik módszer az Isteni Fenntartási Rendszer központi adatbázisában, az Univerzum Nagykönyvtárában (ez a Beszélõ Fény Krónikája), másnéven akashában történõ keresés, olvasás (lásd: A Mars parafelderítése-2.). Ezen emléktár gravitációs hullámképek, térhologramok formájában tárolja az univerzumban történt eseményeket, gondosan rendszerezve azokat hely, idõ és témakör szerint. A világéter lokálisan tárolt és védett változata ez, amely fizikálisan számos helyi könyvtárra tagolódik, melyek egy hálózatba vannak kapcsolva az univerzumban.

Ezek a mágia vagy sámán technikák a hatósugarukat illetõen, gyakorlatilag majdnem teljesen függetlenek az idõtõl és a távolságtól, és szorgalmas gyakorlással olyan szintre fejleszthetõk, hogy páratlanul értékes forrásai lehetnek a világot tanulmányozó elméknek. Az egyik ilyen terület az ûrkutatás, ahol már eddig is komoly eredményeket szült eme módszerek alkalmazása.

Könnyű belátni, hogy összehasonlíthatatlanul gyorsabb és olcsóbb általuk a távoli, világûrbeli dolgok felderítése, mintha ûrszondát vagy emberes expedíciót próbálnánk meg odaküldeni, netán a távcsöveink, radarjaink és egyéb mûszereink korlátozott felbontóképességére hagyatkoznánk. Gondoljunk itt arra, hogy a Plútó, ahol még nem járt ûrszonda, a legerõsebb optikai távcsöveinkben is csupán pár pixeles sötét pacának látszik, a számítógépes képjavító eljárások ellenére. Pedig itt van a közelünkben, a Naprendszer határán, mindössze hat milliárd kilométerre tõlünk. A csillagok ezerszer, milliószor messzebb vannak, így egyértelmû, hogy hatékony adatgyűjtést végezni a környezetükrõl a mai mûszereinkkel egyszerűen lehetetlen. Pedig bőven volna mit kutatni.

Amit a tudomány nem használ fel a kelléktárában, értetlenségbõl vagy dogmatizmusból, azt a kívülálló, lelkes kutatóknak még van merszük kipróbálni. A rendszerváltás óta számos tehetséges ember foglalkozik parafelderítéssel hazánkban, adatokat próbálván gyûjteni a Naprendszerünkrõl és az azon túli térségekrõl. Ezek a felfedezések nem kaptak nagy publicitást, ezért ebben az írásomban tömören összefoglaltam a legfontosabb eredményeiket. Közös jellemzõjük, hogy mindegyik dolgot több felderítõ, egymástól függetlenül is ugyanolyannak észlelte, tehát "lehet benne valami". Fölöttébb valószínűtlen, hogy két-három ember, egymásról mit sem tudva azonos dolgokat képzelegjen a világról, minden érdek nélkül.

Köztudomású, hogy a nagyhatalmak kémszolgálatai évtizedek óta jelentõs összegeket költenek parafelderítésre, bilokációs kémekre, akik fõ feladata a konkurens és ellenséges országok szándékainak, haderejének nyomon követése. Talán ezért is olyan ellenséges a hivatalos tudomány álláspontja a jelenséggel szemben, hogy védje, titkolja azokat a parapszichológiai haditechnikákat, amik fejlesztésén régóta dolgoznak a CIA és a KGB (1992 óta FSZB) laboratóriumaiban.

Lássuk tehát elõször a Naprendszeren belüli felderítések legfontosabb eredményeit.

Föld 

Jelenleg ez az egyetlen élõ bioszférával rendelkezõ bolygó a rendszerünkben. A felszíne alatt 24 nagyobb és több száz kisebb idegen támaszpont található, amelyet nem a felszínén élõ, primitív emberiség épített és tart fenn. Ezek a Solaria Fenntartási Rendszer négy dimenziós, álcázott bázisai, amik évtízezredek óta mûködnek, ellátva feladatukat. A Solariát kormányzó 16 istenség irányítása alatt állnak, hangáraikban valószínûleg százezernél is több, különféle méretű űrhajóval. Erõsen védettek parafelderítés ellen, ezért nem lehet csak úgy, engedély nélkül behatolni a területükre.

Vannak a Föld nagyobb hegységei alatt ezen kívül még olyan õsi kaptárvárosok is szép számmal, amiket az elõzõ teremtési korszakból itt maradt, a tûz és vízözönöket túlélt fajok népesítenek be. Õk saját ökoszisztémát létesítettek zárt világaikban, jóval fejlettebbek nálunk és figyelemmel kisérik a felszínen zajló eseményeket. Észak-Amerikában a Shasta hegy, Dél-Amerikában Peru területén, Európában Erdély hegyei alatt találhatók ilyen városok, de Tibetben is akad belõlük néhány.

Hold 
Alig pár ezer éve vontatták ide és állították Föld körüli pályára. Ezt az égitestet alaposan átalakították a rajta megtelepedett idegen fajok. A belsejében egy hatalmas üreg található, vagyis hiányzik a Hold magja. A kéreg vastagsága mintegy 500 kilométer, ebben a felszínhez közel több támaszpont és óriás kalibrációs hajtóműrendszer található. A hajtómûveket mintegy 700 évvel ezelõtt építették be a Holdba a Zeta Reticuli csillagrendszerbõl érkezett idegenek, hogy stabilizálják vele a pályáját és a forgását. Azóta fordítja mindig ugyanazon oldalát a Föld felé.

A Hold, mint valami tartály több millió köbkilométernyi tiszta, élõ tengervizet tartalmaz. A víz a gravitáció fordító rendszerek miatt körkörösen tapad az üreg falára, egy levegõbuborékot fogva közre, melyben egy mini napocska világít, melegen tartva az óceánt. Számos dimenzióalagút kapcsolja össze ezt a tengert a földi óceánokkal. Amikor a Földön véget ér a jelenlegi teremtési korszak, és a tûzözönben elpárolognak a bolygónk óceánjai, a helyreállítást végzõ fenntartási rendszer ezen kapukon keresztül fogja áttölteni a Földre az új vizet, mely elengedhetetlen az élõvilág betelepítéséhez. Ez lesz a "Vízöntõ kor", ami után a Bak korszakban a genetikailag feljavított állományú élõvilág és az új emberiség folytathatja tovább az életét.

Vénusz

Korábban a Föld egyik holdja volt és Emo-nak hívták. Máig rá van szinkronizálva a tengely körüli forgása a Földre, tehát mindig ugyanazon oldalát fordítja felénk. Ezért retrográd a forgása. Bár a felszíne lakhatatlan, a talajában számos idegen támaszpont működik, és itt van a Naprendszert védõ űrflotta parancsnoksága is.

Mars

Valamikor lakható bolygó volt, vékony légkörrel és hűvös éghajlattal. Napjainkban csak a felszíni támaszpontjain van némi mozgás. A bolygót egy intelligens számítógép védi erõs fegyverzettel minden külsõ behatolótól. Az általa mûködtetett bionikus robotokkal karbantartja a támaszpontokat. Ezek a robotok klónozással készített (duploid), zöld bõrű és nagy fekete szemű, lélektelen teremtmények, fejükben félautonóm vezérlő mikrochippel. Kb. 700 darab van belõlük szétszórva a különféle bázisokon.

Phobosz

A Mars nagyobbik holdja belül üreges, gyakorlatilag ûrállomásként funkcionál és komoly fegyverrendszerei vannak. Azért képes olyan közel keringeni a Marshoz, mert csekély a tömege. Parafelderítés ellen erõsen védett égitest!

Deimosz

Szintén van rajta idegen támaszpont, bár jóval kisebb, mint a Phoboszon.

Jupiter

Belsejében egy olyan négy dimenziós, jól védett támaszpontot működtet a Solaria Fenntartási Rendszer, amelynek elsõdleges feladata akasha könyvtárként funkcionálni. Ide belépni csak isteni engedéllyel lehet!

A Naprendszer
A Naprendszer maga, mint térség egy dimenzióbuborék belsejében található. A buborék fala valahol a Plútó pályáján túl húzódik, és mivel védõpajzsként is funkcionál, visszatartja a rendszerünkbõl szökni próbáló üstökösöket és aszteroidákat. Ez az Oort-felhõ, amely az itt összegyûlt törmelékbõl áll. A buborékon sem ûrhajóval, sem lélekkel nem lehet áthatolni, viszont vannak rajta több helyen kapuk. Ezek szintén a fenntartás által mûködtetett óriás ûrállomások, melyeken át, megfelelõ (isteni) engedéllyel el lehet hagyni a rendszert, illetve be lehet jönni ide. A buborékon túl négy dimenziós a téridõ, abban pedig azokkal a három dimenziós testekkel, amikben mi itt, a Földön élünk, nem lehet mozogni.

Az űrállomások mérete elképesztõ, elérheti a 800 kilométert is. Egyesek közülük szabályos kocka alakúak, belsejükben kis létszámú kiszolgáló személyzettel és ûrhajók ezreivel. Az állomások a buborék határán lebegnek az űrben, és olyan álcázórendszerekkel vannak ellátva, hogy mi innen a Földrõl mûszeresen ne tudjuk észlelni õket. Ezek az állomások szintén akasha könyvtárként funkcionálnak, tematikus adatbázisokként gyűjtve minden információt a Naprendszerben történtekrõl. Ez azt jelenti, hogy van olyan állomás, amely minden leírt, lerajzolt dolgot tárol, mások a földi tudományágak eredményeit gyûjtik vagy történelmi adattárként funkcionálnak.

A Tejútrendszer

Galaxisunk megközelítõleg százmilliárd csillagból áll, ezeknek egy kis része körül keringenek élõ bolygók. Az intelligens, értelmes fajok száma a rendszeren belül mindössze 16, ezek rengeteg féle alváltozatban (rasszok), a helyi körülményekhez alkalmazkodva élnek az élõ bolygókon és a különféle ûrbeli támaszpontokon. Az élõ bolygók száma (csak a galaxisban) megközelítõen nyolcszáz millió, ezek túlnyomó többsége négy dimenziós világ. Olyan három dimenziós térbuborékba zárt rendszer, mint Solaria, összesen három darab van az egész galaxisunkban.

A Galaktikus Fenntartási Rendszer bolygókatalógusában a Föld azonosítási száma 28-as. A rajta élõ emberiség a szinzu emlõsfajba tartozik a genetikai származását tekintve, és ezt a fajta fizikai testet, amiben élünk, arkon testnek hívják a galaxisban.

A Tejútrendszer közigazgatásilag több csillagközi birodalomra és szövetséges társulásra oszlik, ezek közül a legjelentõsebb a Galaktikus Föderáció, melynek rendvédelmi ûrhadereje, az Ezüst Flotta gyámsága alatt van jelenleg egész Solaria. A földi emberiség, mivel még nem érte el a szellemi és technikai nagykorúságnak azt a szintjét, hogy hivatalosan is csatlakozni tudjon a Föderációhoz, csupán társult tagként tartozik ide.
 
A mi galaxisunkban található az univerzumunk egyik nagy irányító központja is, mely a Trón nevű bolygón működik, tõlünk mintegy ezer fényévre a galaxismag irányában.

Solaria közvetlen környezetében évtizedek óta heves ûrháború dúl az Ezüst Flotta és egy másik univerzumból érkezett, ellenséges támadó flotta ("fekete lények") között, akik khoorind-nek nevezik magukat. Az idegenek kristályos alapú életformák és minden útjukba esõ csillagrendszert elpusztítanak, nem pontosan ismert okokból. Az Alfa Centauri csillagrendszer térsége már gyakorlatilag a fronthoz tartozik, ezért is állomásozik több százezer hadihajó rendszeresen a Naprendszerben. Ezen ûrhajók közül a legnagyobbak mérete eléri az ötszáz kilométeres átmérõt (Merkaba-osztályú hajók), a tûzerejük pedig emberi ésszel szinte felfoghatatlan.

Az Univerzum
Az Univerzumunkban élõ intelligens fajok számát (az akasha adatai szerint) négyszázezer körülire becsüljük. A kommunikáció legelterjedtebb formája a telepatikus metakommunikáció, a lélektõl lélekig való közvetlen gondolatátvitel. A fizikai testben élõ értelmes lények biológiai felépítése meglepõ változatosságot mutat. A szén-nitrogén-oxigén alapú életformák mellett vannak szilícium, fluor és metán-ammónia alapú organizmusok is.

A földi emberiség a fajok közösségében a legfejletlenebbek, legprimitívebbek közé tartozik már hosszú ideje. Egy hajdani virágzó, fejlett ûrutazó faj elkorcsosult és tudatlanságba süllyedt utódai vagyunk, akik még a múltjukat is elfeledték és megtagadták. Ahhoz, hogy újra felemelkedhessünk, nem elég a technikai fejlettség. A kozmikus etika ismeretére, az egyetemes törvények újra felfedezésére és gyakorlati alkalmazására is szükségünk van.

Több százezerre tehetõ azon földönkívüli lényeknek a száma, akik lélekben ide reinkarnálódtak az elmúlt évtizedekben, hogy belülrõl, emberként élve segítsék a fejlõdésében az emberi közösséget. Mert önerõbõl kell úrrá lennünk a magunk teremtette bajokon, hogy felnõtt fajjá válva, újra kiléphessünk a csillagok közé. Õk nem adhatnak át nekünk magasabb tudást (ezt tiltja a kozmikus etika), de rávezethetnek minket, hogy felfedezhessük. Magunktól, hogy megmaradjon a fajunk önbecsülése és tartása.

Végezetül néhány szó a parafelderítés gyakorlati nehézségeirõl.

1. Nem lehet bármekkora ideig a fizikai testen kívül tartózkodni. Amikor a lélek eltávozik, magával viszi az általa vetített holografikus kényszerteret is, az aurát, vagyis a test védtelenül marad ilyenkor. Az egy óránál hosszabb idejû kint tartózkodásnál már károsodások lépnek fel a sejtmûködésben. Elrákosodási folyamatok indulnak meg az egyes szervekben, köszönhetõen a külsõ környezet zavaró információs hatásainak és a szervezet nem megfelelõ energia ellátottságának. A bilokáció legyengíti a testet és sebezhetõvé teszi a betegségekkel, földsugárzással, egyéb hatásokkal szemben.

2. A lelki érzékelés nem egészen olyan, mint kinézni egy fizikai testbõl a fénykvantumokat észlelõ szemgolyók segítségével. A 4 dimenziós látás sajátossága, hogy a felderítõ nem 180 fokban látja maga körül a világot, ahogy a 3D-ben, hanem 240-250 fokban, de más fénytöréssel. A 4D-ben valamiért megváltozik a fénytörés (és nem 7 szín van, hanem 12!), ezért más a perspektíva, a távolságérzet és a képélesség. Minden közelebb látszik, mint ahogy van (mintha víz alatt néznénk). Az 5D-ben már 360 fokban (teljes körben) lát a felderítõ, itt még több szín van, viszont a perspektíva teljesen eltorzul. Olyan érzés ez, mintha az ember elõtt lenne úgy kartávolságban egy emberfejnyi átmérõjű lyuk, és abban látszódik az egész körpanoráma összezsugorítva. Körülötte totális sötétség (csõlátás), viszont a látásélesség hihetetlenül megnõ. Több ezer kilométerre is könnyedén el lehet az 5D-ben látni, minden akadályon keresztül, hibátlan élességgel és teljes részletességgel (újságot lehet olvasni 5000 kilométerrõl!), ami agyilag nem igazán "könnyű" élmény.

3. A Földet és a Naprendszert olyan lélekvisszatartó pajzsok övezik, melyeken csak a legnagyobb mesterek képesek kijutni, átugrani. Ez a "kerítés" akadályozza meg, hogy a nem kellõen képzett sámánok és egyéb lelkek elhagyhassák a biztonságos, védett övezetet, mert odakint számtalan veszély leselkedik a tapasztalatlan lélekre. A Solariát övezõ kerítés interaktív rendszerként működik, vagyis a szökni próbáló elé a lelkébõl kiolvasott, és számára maximálisan félelmetes "szörnyek"-et materializál kapuõrnek. Ha még ez sem elég, akkor a pajzson átfurakodó lelket a védõrendszer elkezdi "fázist tolni", azaz az önkeltési rendszerét visszább helyezgeti, torzítgatja, ami nagyon kellemetlen érzéssel jár. A Föld pajzsrendszere szelídebb kivitelű, csupán telepatikus üzenetet küld a kilépõnek, arról gyõzködve õt (szuggesztív sugallatokkal), hogy nem jó odakint lenni, nincs ott semmi érdekes és jó volna mielõbb visszamenni a bolygóra.

4. Minden fejlettebb idegen faj tisztában van a parafelderítés módszereivel és maga is használja õket. A többségük éppen ezért nem szondákkal vagy űrhajókkal végez űrkutatást, hanem bilokációval. A Földön is gyakran megfordulnak ilyen szellemek, bár mi általában nem észleljük a jelenlétüket. A bilokációs felderítõk elhárítására egyes fajok az ûrhajóikat, támaszpontjaikat és bolygóikat lélekelhárító pajzsokkal is fölszerelik, továbbá mentális pajzsokat, információs zárványokat telepítenek a távolbalátók ellen. Ilyen paravédelmi rendszerekkel már az amerikai hadsereg is rendelkezik egy ideje, amellyel a legfontosabb támaszpontjaikat védik a parakémektõl.

5. Elõfordul, hogy az idegenek lélekcsapdákat helyeznek el a számukra fontos, titkolni kívánt dolgok körül, amikbe ha betéved egy felderítõ, elveszíti a lelke mozgásképességét. Mintegy odaragad, s mivel külsõ segítség nélkül nem képes visszatérni, a hátrahagyott teste rövidesen kihûl és meghal, ekkor pedig megszakad vele a kapcsolatunk. Ezen veszélyek miatt célszerû a távolfelderítést több sámánnak együtt végeznie, mert a többiek a megfelelõ technikák ismeretében kiszabadíthatják a társukat.

Tekintettel arra, hogy a parafelderítés milyen veszélyes tevékenység, szeretnénk óvni mindenkit attól, hogy kellõ felkészültség és gyakorlat (meg vezetõ mester) nélkül próbálkozzon meg vele.
  


A gondolat gyógyító ereje 1.


Néhány írást hozunk most a gondolatunk teremtő és gyógyító erejéről, melyekben Makk Istvánnak "Az örök fejlődés kozmikus útja" című írásából is idézünk. Írásának ő maga ezt az alcímet adta: "Bekapcsolódás a mindenütt jelenvaló Isteni bölcsesség és szeretetáramba". Az írás nem tartalmaz forradalmian új gondolatokat, de a megfogalmazása, az összeszedettsége figyelmet érdemlő. Magáról Makk Istvánról semmi sem található a neten, az írást a fia adta közzé.
Jelen testetöltésünk során nem mindegy számunkra, hogy testünk akadálytalanul szolgálja-e szellemünket fejlődésében, vagy pedig betegségek sorával nehezíti működését. A most megjelenő kötetből kiragadott résszel szeretnénk felhívni a figyelmet arra a lehetőségre, mely rendelkezésünkre áll, csak élnünk kell vele. Édesapám ezt mindennapi gyakorlatként élte is, mely hozzásegítette ahhoz, hogy hetven éves korában még húszéves tervet dolgozzon ki életműve betöltésére és ezt valóra is válthassa. Álljon itt egy részlet e most megjelenő mű egy fejezetéből. A gondolatterápia alapjául Paramahansza Jogananda gondolatai és módszere szolgáltak.
A testetöltött szellem templomát - az emberi testet - karbantartó terápiák negyedik fokozata, a gondolatterápia. A négy fokozat: az egészség megszerzése - az idegterápia vagy reflexológia, az egészség megtartása - a tisztító terápia, a természetgyógyászat, az életerő növelése - az életerő terápia és a gondolat uralkodóvá tétele - a gondolatterápia. Bármelyik fokozat külön-külön is nagy nyereség szervezetünk számára, azonban a legjobb hatásfokú a négy fokozat szintézise. Természetesen ezt mindenkinek egyénisége szerint kell összhangba hozni önmagában, azonban a gondolatterápia magasabb fokát az első három terápia nélkül betölteni nem lehet.

- Az első fokozat - az idegterápia figyelmeztet arra, hogy milyen fontos az idegövezetek és a vérkeringés akadálytalan működése egészségünk megszerzéséhez.

 - A második fokozatnál - a tisztítóterápiánál - mindenki felismerheti és alkalmazhatja önmaga számára természetgyógyászat életelveit, mely által szervezete mind tökéletesebben képes szolgálni a szellemet a fejlődésben felfelé ívelő útján.

- A harmadik fokozat - az életerőterápia - annak a módját adja számunkra, hogy hogyan tudjuk szervezetünket a Kozmosz erőtengerébe bekapcsolni és szervezetünkben az életerőt növelve a kívánt szervekre irányítani.

E fejezetben a negyedik fokozatot - a gondolatterápiát - fogjuk átélni, mely a négy terápia koronája és a testetöltött szellem örök fejlődése számára döntő jelentőségű! Tulajdonképpen az előző három terápia egy célt szolgál, hogy a gondolatterápia minél teljesebben kibontakozhassék bennünk.

Szellemi erő a gondolatban - szellemi erő a szóban - a hit és meggyőződés fontossága
A kimondott szavakat a gondolatok rezgései idézik elő. A gondolatok a szellem rezgései! Az ember szavai, gondolatai élettelenek, ha azokat nem hatja át szellemi erő! A szellemi erő nélküli beszéd olyan, mint a mago tok, amelyben nincsen mag!
Hittel és meggyőződéssel telített gondolatok a nehézség szikláit összezúzzák és megteremtik a kívánt változást! Őszinte gondolat, megértéssel és akarattal ismételve mozgásba hozza a mindenütt-jelenvaló kozmikus erőt, hogy segítséget nyújtson nehézségeimben!
A mindenütt-jelenvaló isteni erőhöz bizalommal kell fordulnom, kiűzve minden kétkedést, egyébként akaratom nyila eltér céljától!
A következő gondolat rendkívül fontos! A kozmikus tudat talajába való elvetés után nem szabad kitépnem gondolat magvaimat, hogy megnézhessem, vajon kicsíráztak-e? Lehetőséget kell adnom az isteni erőknek, hogy megszakítás nélkül munkálkodhassanak!

Az akarat ráállítása az isteni akaratra a gyógyítás és a gyógyulás feltétele
Isten akarata hat mindenre. Ha akaratomat mély meditáció és bölcsesség vezeti, egy lesz az isteni akarattal! A tudatos akaraterő nyugodt, eltökélt, figyelmét egy cél irányítja. Az akarat legnagyobb erejét, fejlődést szolgáló célja által nyeri!

Az akarat rezgéseket hoz létre a légkörben, amelyre a természet tervszerűen működő törvényeivel kedvező feltételt teremt az erős akaratú ember számára. Ha valami fontosat szándékozom tenni, nem szabad azonnal döntenem és cselekednem! Először Istennel kell kapcsolatba lépnem, ekkor beállíthatom akaratomat a helyes célra.
Mennyei Atyám! Taníts meg, hogy akaratomat és cselekvésemet a helyes célra tudjam beállítani! Semmi sem nagyobb, mint a kozmikus tudat - Isten! Egyedül az Ő segítségét kell keresnem! Isten ad akaraterőt, összpontosítást, amikor megkísérlem magamat, vagy mást megszabadítani a szenvedéstől!

Amikor imát, vagy megerősítést mondok, Isten adta erőmet alkalmazom. Aki megkapta Istentől a gyógyítás hatalmát, csak akkor alkalmazza, ha indíttatást érez. Aki isteni gyógyulásra vágyik, készen kell lennie, hogy Isten törvényei szerint éljen!
Tartós gyógyulás nem lehetséges, ha folytatom a botlásokat és kihívom a betegség visszatérését! Krisztus így bocsátja el azt az embert, akit meggyógyított: "Ezentúl ne vétkezzél, nehogy rosszabbul járj!"
Igazi gyógyulás csak szellemi megtérés által megy végbe! Tudatára kell ébrednem, hogy mint Isten gyermeke, alkalmazzam a bölcsességet, szeretetet és erőt az élet feladatainak megoldására! Sohasem szabad lekicsinyelnem az ismételt és mind mélyebb erőfeszítés fontosságát!

Az állítás ismétlésének erőteljesnek és folyamatosnak kell lennie, hogy az értelem, érzelem, akarat erőssége elegendő legyen az életerő serkentésére! A siker két tényezőtől függ. A mag jóságától és a talaj alkalmasságától. Tehát a betegség gyógyításában két tényező fontos: a gyógyító ereje és a beteg fogékonysága! Még hozzáteszem a következőt. A gyógyító ereje alatt nem csak annak gyógyító erejét kell értenünk, aki a gyógyítást emberileg végzi, hanem fokozottabb mértékben a sugalmazó szellemi Géniuszt, aki a gyógyítást végző embert eszközként használja fel az erők átadásához!

Márk evangéliuma: "erő áradt ki belőle"..--.. "és a te hited meggyógyított téged" (Márk 5:30) mutatja, hogy úgy a gyógyítónak az ereje, mint a beteg hite is szükséges a gyógyuláshoz! A vérfolyásos asszony parabolája mutatja (Márk 5:24 :34) hogy hiába van jelen az isteni erő, ha nincs aki befogadja! Rengetegen szorongtak Jézus körül, érintették, hozzáértek, illették, de csak egy volt közöttük, - a "vérfolyásos asszony" - akinek hite élő volt, akibe át tudtak áramolni a krisztusi gyógyító energiák! A többi hiába érintette Krisztust, mintha egy más égitesten lettek volna!
Az életerőterápia és gondolatterápia gyakorlataival megtanulhatjuk az életerő irányítását önmagunkban és esetleg másokban.
Igen fontos a következő tétel. Senki sem tudja megmondani, hogy meg fog-e gyógyulni és a határidőt sem lehet megállapítani. Nem az idő, hanem a hit az, amely meghatározza, mikor valósul meg a gyógyulás! (Máté 13:58 és Márk 6:5) "Jézus ... nem tett, Márknál: nem tehetett ott sok csodát az ő hitetlenségük miatt." A hitetlenség vagy a gyenge hit, akadályozó légkör. Az Úr Jézus még saját magát sem függetleníti ettől az isteni törvénytől! Itt nem tehetetlenségről van szó, hanem isteni bölcsességről. Mert ha megtéretlen emberekkel közli a csodákat és azok ennek ellenére megátalkodnak, sokkal súlyosabb bűnbe esnek, mert az Úr Jézus nem elveszíteni, hanem megmenteni jött a világot!

A gyógyulás az életerő helyes felébresztésétől és a gyógyulásra váró tudatának és altudatának állapotától függ. A hitetlenség vagy a kétkedés semlegesíti az akaraterőt! Lényeges, hogy az erő és figyelem elérje a hit és akaraterő oly mértékét, amely megindítja az életerőt, hogy a gyógyítást létrehozza!

A gondolatnak orvosságként való alkalmazásánál vigyáznom kell arra, hogy a helyes gondolatokat ne közömbösítsem rossz gondolatokkal! Ezen áll vagy bukik a gondolatterápia eredménye! A gondolatot meg kell értenem és helyesen alkalmaznom, csak ekkor lesz hatásos! A gondolatot oly akaraterővel kell állítanom, amely ellenáll az ellentétes gondolatok támadásának! Olyan gondolat, amely mögött nincs meggyőződés, nem bír értékkel!
Aki gyógyító állításokat alkalmaz annak az igazságnak megértése nélkül, hogy ember és Isten egysége szét nem választható, szegényes eredményt ér csak el. Vagyis a cél az Unió Misztika megvalósítása, a szentek egysége! Ez nem csak azt jelenti, hogy egymással egységben vannak, hanem legmagasabb fokon Istennel való egységben! Tehát megismétlem a Joganandai gondolatot. Aki állításokat alkalmaz annak az igazságnak megértése nélkül, hogy ember és Isten egysége szét nem választható, szegényes eredményt ér csak el! Erről beszél Krisztus főpapi imájában: "Én Atyámban - ti énbennem vagytok!" Legtöbben a testi zavar gyógyítására rögzítik figyelmüket, mert ez szembetűnően érzékelhető. Ezek nem tudják felfogni, hogy az aggodalmaskodás, önzés és az élet isteni célja iránti vakság minden emberi nyomorúság igazi oka!

A betegségek testi és szellemi megelőzése
A test egészségtana fontos. A szellemi egészségtan magasabbrendű!
Meg kell előznöm a test hanyatlását az életerő megőrzésének tudományával! Alkalmaznom kell a test ellátását kozmikus életerővel, az életerő feltöltés gyakorlataival. Erről szól az életerőterápia. Meg kell óvnom szívemet a túlterheléstől! A félelem és harag túlságosan igénybe veszi azt! Ápolnom kell a békességes magatartást! Meg kell előznöm az ütőerek megkeményedését megfelelő étrenddel!
Erről szól a tisztítóterápia, a természet-gyógyászat.
A 25 dekás szív naponként egy vagon vért szállít, 70 év alatt 25.000 vagon vért, pillanatnyi megállás nélkül! Ez mutatja, milyen óriási munkát végez a szív. Pihenést kell adnom a szívnek az életerő- és gondolatterápiával! Sokan azt hiszik, hogy a szív megkapja pihenését lüktetésének ernyedési szakaszában. Ez azonban csak felkészülés a következő összehúzódásra, tehát a szív nincs nyugalomban! Az életerő a szívizom és rekeszizom fárasztó munkájában használódik el. A szívizom és a légzést működtető rekeszizom emésztik fel a legtöbb életerőt. Tehát a szívizom és rekeszizom pihentetése igen nagy jelentőségű! Az életerőterápia és gondolatterápia által a szívverés és rekeszizom lecsendesíthető! Fejlesztenem kell békémet és hitemet Istenben! Meg kell szabadítanom agyamat minden zavaró gondolattól! A legújabb orvosi kutatások fényében a haragnak, indulatoknak, félelemnek romboló hatása van az agysejtekre!
Meg kell töltenem elmémet szeretettel és örömmel! A gondolatok sokkal jobban befolyásolják a szervezet egészségügyi állapotát mint csak egy évtized előtt is gondolta volna az orvostudomány! Meg kell értenem a gondolati gyógyítás felsőbbrendű erejét! El kell űznöm a rossz szokásokat, melyek az életet nyomorúságossá teszik! Alkalmaznom kell mindennapi életemben a békét és kiegyensúlyozottságot! Meg kell őriznem egyensúlyomat próbára tevő körülmények között is! Rendületlenül kell állnom az események ellentétes fordulatainál!


A gondolat gyógyító ereje 2.


A gondolatnak van a legnagyobb hatalma. Teremtő erejű, mozgásba hoz és megsemmisíthet dolgokat. Olyan lelki fegyvertár, amellyel le lehet győzni másokat, de ami sokszor saját magunk ellen fordulhat. Ez utóbbi a veszélyesebb, mert a saját gondolataink ellen nehéz a védekezés. A külső negatív hatásokat ki lehet védeni pl. az aura erősítésével. A saját gondolatok ellen ugyancsak hatásos az aura- és csakra-erősítés, a meditáció, az agykontroll.
A gondolatnak van a legnagyobb hatalma. Teremtő erejű, mozgásba hoz és megsemmisíthet dolgokat. Olyan lelki fegyvertár, amellyel le lehet győzni másokat, de ami sokszor saját magunk ellen fordulhat. Ez utóbbi a veszélyesebb, mert a saját gondolataink ellen nehéz a védekezés. 
A külső negatív hatásokat ki lehet védeni pl. az aura erősítésével. A saját gondolatok ellen ugyancsak hatásos az aura- és csakra-erősítés, a meditáció, az agykontroll. Elég egy egészen egyszerű példa: Aki azzal vág neki valaminek, hogy „ez nekem aligha fog sikerülni”, akkor még az átlagos nehézségű feladattal sem tud megbirkózni. Ha viszont azt szuggerálja, hogy a bajt le lehet győzni – akkor tényleg győzedelmeskedik akár a halálos betegség fölött is.

„Amikor tehát engedjük elhatalmasodni kétségeinket és félelmeinket, akkor kiszolgáltatottá válunk saját és mások negatív gondolatainak és rossz szándékainak” – fogalmaz Judy Hall a Lelki önvédelem című könyvében.
Van néhány meggyökeresedett véleményünk magunkról, amely a tudatalattinkban tárolódik, és folyton aláássa a próbálkozásainkat. „Ezt nem érdemlem meg”, „Nem vagyok képes rá”, Sosem leszek olyan, mint…” – ezek, és az ezekhez hasonló mondatok biztosítják számunkra, hogy tényleg nem leszünk képesek elérni a kitűzött célt, adott esetben a gyógyulást. Ha folyton azt kérdezgetjük, hogy„miért történik mindig ez velem?” akkor esélyt sem adunk annak, hogy másképp alakuljanak a dolgaink. Richard Bach ezt így fogalmazta meg: „Ha a gondolataiddal folyton alátámasztod a korlátaidat, akkor azok valóban korlátozni fognak”. Amiben hiszünk, azt megteremtjük az életünkben. 

Aki megtanul uralkodni a gondolatain, és 
arra törekszik, hogy a pozitív dolgokat erősítse, az megteremti a saját védelmét is. Ezért hatékony gyógymód a kreatív vizualizációs technika, illetve az agykontroll. De hiába a pozitív gondolat, ha közben a környezetünkkel szemben folyamatosan negatív érzések ébrednek bennünk. A féltékenység, a bosszú, a harag, az irigység könnyen kioltja a legerősebb önerősítő technikát is.

Judy Hall tanítása szerint a dolgok nemcsak mozgásban vannak, de létezésük különböző szintjein egyfajta vonzás és taszítás áll fenn közöttük. Lelki szinten ez azt jelenti, hogy amilyen energiát kibocsátunk magunkból, ahhoz hasonlót fogunk „vonzani” az életünkbe. Amilyen frekvenciájú a rezgésünk, olyan vibrálású embereket, jelenségeket vonzunk magunkhoz, miközben a más jellegű vibrációkat taszítjuk.Amilyen gondolataink vannak, olyanná válik az életünk. Ha a lelkünk mélyén békére és harmóniára vágyunk, akkor ezt fogjuk megkapni, ha azonban ez a vágyunk csak felületes, és a legkisebb mértékben is bizalmatlanság van bennünk, akkor zavarodottságot és diszharmóniát tapasztalunk az életünkben. Ha a félelemnek engedünk teret, akkor „félelmetes” dolgokat vonzunk magunkhoz. 

Ez minden szinten érvényesül. 
Aki a lehető legmagasabb rengéseket bocsátja ki magából (szeretet, megértés, odaadás, rajongás, alázat), az az alacsonyabb vibrációkat ki tudja oltani. Lehet, hogy érzékeli azokat is, de ártó hatásuk nem fog érvényesülni.
A különböző rezgések egyébként eszközként is felhasználhatóak. 
A hang is egy rezgésforma, ezért a zene, a hangvilla, a különböző hangszínű csengő és harang (de még a madárcsicsergés is) emelheti a vibrációs szintet.
Ma már rengeteg meditációs zene kapható a boltokban. Ha rátalálunk a számunkra megfelelő zenére, és rendszeresen meghallgatjuk meditálás előtt, akkor ez egyfajta szertartássá válhat, az ilyen rituálék pedig alapvetően védelmező jellegűek. Zenével önkívületi állapotot is elő lehet idézni, ismételt alkalmazásával magasabb tudatállapotba lehet kerülni. A zene arra is használható, hogy megváltoztassuk a hangulatunkat, vagy a körülöttünk levő légkört. 

Mivel a lelki támadások többsége belülről fakad, 
az egészség megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy először önmagunkkal legyünk „jóban”. Fontos, hogy feltárjuk személyiségünk árnyoldalait, hogy merjünk szembesülni téves döntéseinkkel, és merjünk korrigálni. Mert ezzel nemcsak a születéskor felvállalt karmánkat tudjuk ledolgozni, hanem az egészségünket is megóvhatjuk.

Forrás: Astronet


A gondolati erő megerősítésének módszertana


Makk István részletes módszertana, amelyet a gyakorlatban is hasznosítani lehet - bárki követheti pontról pontra, próbálkozása valószínűleg nem lesz eredménytelen. Legfőbb gondolata: az élő hit meggyógyít. És ebben a mondatban rejlik a gondolati gyógyító erő lényege. A módszerek a hit erősítését segítik elő. Ha valaki nem hisz sem önmagában, sem a felettes erőben, hiába próbálkozik...
A célok:

 
Első cél:
A krisztusi béke megteremtése.
A benső csend megteremtése.

Második cél:

Boldogító kapcsolatteremtés
a Mennyei Atyával - Krisztussal -
Szellemi vezetőmmel.

Harmadik cél:

A meditatív állapot mélyítése
bármely probléma megoldásának kutatásához.

Negyedik cél:

Magam, vagy más betegségének gyógyítása
a Mennyei Atya akaratával egyesülve.

Az idő
Legkedvezőbb időpont - reggel ébredés után. Természetesen más alkalmas időpontokban is alkalmazható.

A hely
Amennyire csak lehet, a hely elhatárolt, csendes legyen! Ha zajos helyen lehet csak meditálni, nem veszek tudomást a hangokról.

A gondolatterápia meditációjának bevezető előírásai

1. Karfa nélküli székre ülök, támaszkodás nélkül, vagy ha úgy szoktam meg, jóga ülésbe ülök, vagy teljesen kilazított, fekvő helyzetben - szavászana, vagy "hulla" tartásban - végzem a meditációt. (Én ez utóbbit szoktam alkalmazni.)

2. Lecsukom szemeimet. Összpontosítok a kozmikus erők beáramlási pontjára és a benső szemre - a kozmikus erők irányító központjára.

3. Gerincemet egyenesen tartom.

4. Pár mélylégzést végzek.

5. Majd lazítom testemet és mozdulatlan maradok.

6. Kiüresítek elmémből minden nyugtalanító gondolatot.

7. Elvonom figyelmemet a testi benyomásoktól: melegtől, hidegtől, hangoktól.

8. Nem gondolok a gyógyulás részleteire!

9. Elűzöm a nyugtalanságot, bizalmatlanságot, szomorúságot. Ezek rombolják a szervezetet.

10. Tudatosítom, hogy az isteni törvény munkálkodik! És hogy Isten mindenható!

11. Nem kételkedem és nem hitetlenkedem! A hit és összpontosítás a Törvény akadálytalan működését biztosítja. Mit mond Krisztus a vérfolyásos asszonynak? "Hited meggyógyított téged!"

12. Ragaszkodni kell ahhoz a gondolathoz, hogy minden testi állapot gyógyítható.

Ha eredményt akarok elérni, e fenti tizenkét pont mindegyikének betöltése döntő fontosságú!

A gondolatterápia meditációjának menete

1. Állításom elindítása előtt meg kell szabadítanom elmémet az aggódástól és nyugtalanságtól!

2. Megválasztom állításomat. (Ezeket fogjuk a zárórészben átélni.)

3. Halkan mondom, majd ismétlem halkabban, még halkabban, amíg hangom gondolattá válik.

4. Gondolatban fokozatosan erősítem, amíg mély, megszakítatlan összpontosítást nem érek el. Nem tudattalanságot, hanem megszakítatlan gondolatok mély folytonosságát.

5. Ha folytatom gondolati állításomat és mélyebbre érek, az öröm és a béke érzése növekszik bennem.

6. A mély összpontosítás állapotában állításom egybeolvad a tudatfeletti áramával.

7. Amikor folyton növekvő békét tapasztalok, állításom a felsőbbrendű én birodalmában honol, majd visszatér onnan határtalan erővel tudatos elmém befolyásolására.

8. Ha nem kételkedem, tanúja leszek az élő hit erejének! Krisztus szerint - a mustármagnyi hit hegyeket mozgat!

Az élő hit meggyógyít.
A gondolatterápia meditációjának nyolc fontos szempontja
1. Az állítás magvainak elvetése és annak gyümölcsözése között sok folyamat játszódik le.
Növekedésének minden feltételét teljesítenem kell, hogy létrejöjjön a kívánt eredmény!

2. Az állítás-magvaknak eleveneknek kell lenniük!
Mentesnek a kétség, nyugtalanság, figyelmetlenség hibájától.
Az állítás-magvakat odaadással és békével kell megöntöznöm! Mély ismétléssel és határtalan hittel!

3. Az állításokat mind erőteljesebben kell gondolatban ismételnem mindaddig, amíg olyan erőt nyernek, amely elegendő lesz testem sejtjeinek megváltoztatására - hogy a csodák megtörténjenek! Vagy ha valaki másért történik az ima, az ő lelkének megindítására - sejtjeinek gyógyítására!

4. A meditáció előtti fürdés vagy zuhanyozás: a testre is, szellemre is tisztító hatással van! Elősegíti az életenergia egyenletes eloszlását az egész testben. Megnyugtatja az idegeket és benső csendhez vezet! Én minden este zuhanyozom, a hajnali ébredéskor meditálok!

5. Minden meditáció előtt lelki fürdőt kell vennem! El kell vetnem minden gondomat, minden feladatomat!

6. Az időt, melyet meditációra szántam, egyedül Istennek - az isteni elveknek kell szentelnem!

7. Szilárdan el kell határoznom, hogy soha fel nem adom meditációimat.

8. Isten hallja szívem minden hívását! Akár tudatában vagyok ennek, akár nem! És eljön, amikor elérkezettnek látja az időt.


A gondolatterápia rövid gyógyító állításai


Makk István könyvében részletesen leírja az isteni erő aktiválásához, a bennünk rejlő erő felébresztéséhez szükséges imák szövegét is. Természetesen nem kell azt hinni, hogy kizárólag csak ezzel a szöveggel működik minden! De Makk Istvánnál ez bevált, ezért bátran ajánlja mindenki másnak, aki önmagát szeretné egészségessé varázsolni. Nála bevált, hiszen 90 évet élt.
Éljük most át Paramahansza Jogananda néhány gyógyító állítását!

Hihetetlen ereje van, ha gondolataimban ennek erőt adok! Ezt más nem teheti meg helyettem. Gondoljunk az előbb említett evangéliumi példázatra. Az Úr Jézust rengetegen szorongatták, de csak egy fogadta be az isteni erőket.

- Mennyei Atyám! A Te világosságod áramlik Krisztuson át! Minden vallás szentjein! Rajtam is! Ez az isteni fény van jelen testem minden sejtjében!
Gondoljak a Krisztusi engramra, mely minden sejtemben jelen van! Ez a legfőbb kozmikus valóság! Mert másodpercenként 10 millió sejt - minden másodpercben 10 millió Krisztusi engram születik testemben. Születésemtől halálomig - minden másodpercben - 10 millió új figyelmeztetés! Krisztusé vagyok! Krisztusivá kell válnom! Csodálatos kozmikus valóság!

- Mennyei Atyám! Testem sejtjei fényből vannak alkotva! Sejtjeimet Te alkottad!

- Sejtjeim egészségesek -, mert Te vagy az Egészség!

- Sejtjeim szellemiek - mert Te vagy a Szellem!

- Sejtjeim halhatatlanok - mert Te vagy az Élet!

- Sejtjeim tökéletesek - mert Te vagy a Tökéletesség!

Gyógyító állítások betegségben:
- Mennyei Atyám! Gyógyító erőd minden sejtemben áramlik!

- Isten tökéletes ereje áthatja betegségem sötét zugait!

- Mennyei Atyám! Te Krisztus által minden sejtemben jelen vagy!

- Sejtjeimben Krisztus gyógyító ereje áramlik!

- Minden sejtemben jelen van a "Krisztusi engram", a Krisztusi bizonyság!

- Sejtjeimben billiószoros a krisztusi jelenlét, melynek gyógyító erejét nem szabad bénítanom Hegyibeszéd ellenes élettel! (Máté 5., 6., 7. fejezetek: Krisztus programbeszéde).

- Mennyei Atyám! Krisztus feltámadt közömbösségem sírjából! Tudatlan külső életem minden fátyla elhamvadt Krisztusban való felébredésem fényében

- Nem a test vagyok! Nem a vér! - Nem az életerő! - Nem a gondolat! A halhatatlan szellem vagyok - aki mindezeket megvilágítja!

- Szikrája vagyok a Végtelennek! Nem vagyok hús és csont! Fény vagyok!

- Mennyei Atyám! Minden sejtemben jelen vagy!

- Isten lényéből vagyok alkotva!

- Minden sejtemben Krisztus világossága fénylik! Máté és Lukács evangéliuma szerint - a benső szem mindent fénnyel áraszt el, ha működik! Ha életemmel beprogramozom azt!

- Életerőm áramlik - agyamtól egész testembe folyva! A sejtek mind isszák az életerő áramát!
Fénysugarak áradnak sejtjeimben!

Hogy sejtjeimet fénysugarak árasszák el, ennek feltétele Máté és Lukács evangéliuma szerint a benső szellemi szem működése!
Gyógyító állítások a test világosságáért - a benső szellemi szem működéséért
 
- Mennyei Atyám! Te alkottál otthont részemre élő sejtekből! Te alkottad ezt az otthont! Ez az otthon a Te otthonod! A Te otthonod tökéletes!

- Gyermeked vagyok! Atyám vagy!
Mindketten ugyanabban a templomban lakunk! Ebben a sejtek templomában Te mindig itt vagy!

Hozzáteszem, hogy ez élő valóság! Krisztus engramja sugárzik 5 billió sejtemben! 5 billió sejtem mindegyikében! Élő valóság! Másodpercenként 10 millió új sejt - 10 millió Krisztusi engram születik szervezetemben! Ez azt jelenti, hogy másodpercenként 10 milliószor tévedhetetlenül újra és újra kialakul születő sejtjeimben ez a Krisztusi arc - ez az isteni jelenlét! Születésemtől testem felbomlásáig! És ez isteni erejű - megszakítás nélküli - élő valóság!

Az ember megborzong ennek a kozmikus erejű isteni valóságnak - megszakítás nélküli és folyton újraszülető - állandó jelenlétére - testemben. Akár tagadom, akár nem, ez jelen van!
Ennél nagyobb erejű isteni valóságot nem tudok elképzelni, melyet a biológiai kutatás tárt fel.
Folytassuk tovább, éljünk át még néhány isteni mantrammot Jogananda szerint, mely elénk tárja a szomorú, de lefokozott valóságot.
Elmentem sötétséget játszani.
Elmentem tévedéssel játszani.
Hazajöttem az anyag sáros jelével.
Közelemben vagy, de nem láthatlak
Otthonod tökéletes, de nem láthatom.
Vak vagyok!

 Mennyei Atyám!
A sötétség felett a Te fényed ragyog!
Világosság és sötétség együtt nem állhat.
Űzd el a sötétséget!

 Mennyei Atyám!
Tépd szét a fátyolt, amely elrejt előlem!
Nyilatkozz meg, mint lángoló Valóság!

 Mennyei Atyám!
Testem sejtjei Fényből vannak alkotva!
Sejtjeimet Te alkottad!
Azok tökéletesek, mert Te tökéletes vagy.
Azok szellemiek, mert Te vagy a szellem.
Azok halhatatlanok, mert Te vagy az örök Élet!
A gondolatterápia legfőbb elveinek összegzése

Hittel és meggyőződéssel teli gondolat a nehézségek szikláit összezúzza és megteremti a kívánt változást! Az akarat rezgéseket hoz létre a légkörben, amelyekre a természet tervszerűen működő törvényekkel kedvező feltételt teremt.

Lényeges, hogy az erő és a figyelem elérje a hit és akaraterő olyan mértékét, amely megindítja az akaraterőt, hogy a gyógyítást létrehozza. Sohasem szabad lekicsinyelnem az ismételt és mind mélyebb erőfeszítés fontosságát! Az állítás ismétlésének folyamatosnak kell lennie!

Az állításokat mind erőteljesebben kell gondolatban ismételnem mindaddig, míg olyan erőt nem nyernek, amely elegendő lesz a beteg sejtek megváltoztatására és a lélek megindítására, hogy a csoda megtörténjen!

Az állítás magvainak elvetése és annak gyümölcsözése között sok folyamat játszódik le.
Növekedésének minden feltételét teljesítenem kell, hogy létrejöjjön a kívánt eredmény! Az állítás-magvaknak eleveneknek kell lenniük! Mentesnek a kétség, nyugtalanság és figyelmetlenség hibájától! Az állítás-magvakat odaadással és békével kell megöntöznöm, mély ismétléssel és határtalan hittel!

Az élő hit hegyeket mozgat! Mondja az Úr Jézus.

Senki sem tudja, megmondani, hogy a gyógyulás be fog-e következni. Aki megkapta Istentől a gyógyító hatalmát, csak akkor alkalmazza, ha Isten úgy rendeli! Ha erre indítást kap! Ha valamit tenni akarok, nem szabad azonnal cselekednem, először mély meditációban Istennel kell kapcsolatba lépnem, ekkor beállíthatom akaratomat az Isten akaratára!

Igaz gyógyulás csak szellemi megértés által megy végbe! Tartós gyógyulás nem lehetséges, ha folytatom a botlásokat és kihívom a betegség visszatérését! Aki isteni gyógyulásra vágyik, késznek kell lennie, hogy Isten törvényei szerint éljen! Minden más út eredménytelen!

A gondolat terápia magasabb fokát az első három terápia: idegterápia, tisztító terápia, életerő terápia megvalósítása nélkül betölteni nem lehet!

Makk István (1906-1996) életműve alapján - melynek fontos és mindennapi része volt a fentiek átélése.

Közreadja: ifj. Makk István

Forrás: 
Spiritualitás.hu 


Egy rövid sikertörténet a megvalósult gondolatról


Még mindig sokan kételkednek saját erejükben és abban, hogy igenis megérdemlik a jót. A közismert "szerencsétlenek" észre sem veszik, hogy önmaguk teremtik meg szerencsétlenségüket, a hitük helyett a hitetlenségük erejét aktiválják. Most itt egy jó példa arra, amikor a vágy a tudatalattiba is beépül, és elkezdjük önkénytelenül is megvalósítani.

Csaknem mágnesként vonzzuk magunkhoz azt, amire sokat gondolunk. Aki folyamatosan előrevivő, boldog, örömteli gondolatokat táplál, az hasznos, boldog, örömteli személy lesz és más boldog, feldobott, értékes emberek társaságát vonzza.

Ahogyan gondolataink hatással vannak érzelmeinkre, körülményeinkre, ugyanúgy hatással vannak a körülöttünk található anyagra is…

Példának okáért bemutatok két képet, amelyek a közelmúltban megvalósult – bár véletlenül elsült – eredményemet ábrázolják. Rendkívül szép példája azonban annak, hogy az érzelemmel telített vágy milyen tükörkép pontossággal jelenik meg a valóságunkban.

Az első kép Grand Canarián született fénykép formájában hat évvel ezelőtt, amelyet egy nyaralás alkalmával készítettem. Megfogott a hely bujasága, a falakról leomló dús növényzet, és elképzeltem, milyen kellemes lehet hasonló helyen élni. Gyönyörű emlékek fűznek ahhoz a nyaraláshoz. A képet éppen ezért, születésnapomra „fordította” aquarellbe a kislányom, amelyet be is kereteztem, és azóta is az ebédlőnk falán lóg. Naponta többször is elmentem mellette és megcsodáltam, visszaidézve azt a hangulatot.
A második képet 2010-10-07-én készítettem annak a háznak az udvarában telefonnal, ahová költöztünk és azóta is ott lakunk. Nem is vettem észre mindaddig a hasonlóságot, amíg haza nem értem és a két képet egymás mellé nem tettem! Döbbenetes! Felhívom a figyelmedet, a boltíves ablaksorra és a virágtartó vödörszerű formájára. A hosszú növényekkel szegélyezett bejáró és az árkádsor is magáért beszél! Akik már jártak nálam, láthatták, hogy a lámpáknak az udvarban pont ilyen a formájuk. Annyi csupán a különbség, hogy az egyik kép a Kanári szigeteken készült, a másik pedig Pesterzsébeten!

Ez azonban, higgyétek el, nem zavar meg engem semmiben, kicsire nem adunk!

Forrás: GHV 


Biológusból kabbala tanítvány

Néhány évtizede még mindenkire furcsán néztünk, aki más, a nálunk megszokott vallástól eltérő hitvilágnak hódolt, vagy távoli kultúra filozófiáját tudta magáénak. Ma már természetes, ha valaki úgy dönt, hogy Krisna tudatú lesz, vagy buddhista, vagy valamelyik kis létszámú egyház tagja. De az már igazán figyelemre méltó, ha egy ateista és egy keresztény család két gyermeke kabbala tanítvány lesz, mégpedig nagyon is elkötelezetten. Ez a cikk a szerbiai Kruska házaspár elkötelezett hitéről és munkájáról szól.
Néhány évtizede még mindenkire furcsán néztünk, aki más, a nálunk megszokott vallástól eltérő hitvilágnak hódolt, vagy távoli kultúra filozófiáját tudta magáénak. Ma már természetes, ha valaki úgy dönt, hogy Krisna tudatú lesz, vagy buddhista, vagy valamelyik kis létszámú egyház tagja. De az már igazán figyelemre méltó, ha egy ateista és egy keresztény család két gyermeke kabbalista tanítvány lesz, mégpedig nagyon is elkötelezetten. Ez a cikk a szerbiai Kruska házaspár elkötelezett hitéről és munkájáról szól. Sinisa Kruska 41 éves biológus, a belgrádi egyetemen végzett, majd posztgraduális képzésre Szegedre is járt. Hat nyelvet beszél, hármat tökéletesen (anyanyelvi szinten: szerb, magyar, angol), a másik hármat is irigylésre méltó alapossággal (német, orosz, héber). Anyanyelve a szerb, a hatodik tanult nyelve pedig a héber.

Miért és hogyan lettél kabbala tanítvány?

Ateista családból származom és egy materialista felfogású társadalomban nőttem fel, de mindig is érdekeltek az Univerzum titkai. A természettudomány segítségével tanulmányoztam, hogy milyen az élővilág, ezért is lettem molekuláris biológus. Mindig is érdekelt az a rend, ami az Univerzumban működik és érdekelt, hogy mindezt mi működteti, és mi mozgatja. Az egyetemi tanulmányok után spirituális tanfolyamok felé fordultam, és elkezdtem érdeklődni a különböző kultúrák iránt. Így került a kezembe a Sefer Jecirá, a kabbalista tanok egyik alap műve, és éreztem, hogy igen, ez az, itt, ebben fogom megtalálni az Univerzum titkait! Megtaláltam a jó spirituális irányzatot!

Ez eredeti kabbalisztikus irodalom, és ez indított el affelé is, hogy elkezdjem tanulni a héber nyelvet. A Sefer Jecirát először angolul olvashattam.

A családban, addigi tanulmányaidban semmilyen gyökere nem volt a vallásnak, nem ismertétek a Bibliát sem, a Tórát sem.

Egyáltalán nem, egyiket sem. Ez indított el azon az úton is, hogy mindegyiket megismerjem, mégpedig mélyen és alaposan, lehetőleg mindegyiket az eredeti nyelven olvasva és tanulmányozva.

Miért éppen a kabbala fogott meg?

Az eredeti zsidó kabbala nehezen hozzáférhető, ritkán olvasható, de ezt éreztem a legmélyebb útnak, ami a legközelebb visz Istenhez.

Miért akartál közelebb kerülni ahhoz az Istenhez, akiben addig nem is hittél?

Megfigyeltem az Univerzumot, tanulmányoztam a tudományokat, és rájöttem, hogy van valami erő, valami rend, és e mögött még valami univerzális törvényszerűség, tudat. Ezt nevezzük Istennek. A materialista tudományoktól kerültem az ezotéria, majd onnan a kabbala útjára. Isten különbözik attól a képtől, ami a kereszténységben és sok más hagyományos vallásban van. A Sefer Jecirá pont arról szól, hogy vannak alapvető törvényszerűségek és alapvető energiák, amik működtetik az egész Univerzumot, amin keresztül a Teremtő kifejezi magát. Itt 22 őserőről van szó, aminek a külső megnyilvánulása és megjelenési formája a héber alefbetnek (ábécének) a 22 betűje.

Azt mondtad, a Sefer Jecirá sem volt könnyen hozzáférhető, a kabbala is nehezen építhető be (szerintem) a hétköznapi kultúrába. Ti ezt hogyan oldottátok meg?

Sokféle szinten lehet vele foglalkozni. Általános tanításai minden spirituális ember számára elfogadhatóak. A kabbala nagyon elméleti lett, java része nem jelent meg semmilyen fordításban, csak héberül, és az is csak belső hozzáférhetőséggel. Sok anyag még héberül sem került nyilvánosságra! Az utóbbi 20-30 évben kezdtek megjelenni fordítások. Különböző irányzatai léteznek, legtöbben az elméleti, filozofikus kabbalát tanulmányozzák. Mi a kabbala gyakorlati és meditatív alkalmazásaival foglalkozunk.

Csak olvasás útján jutottál információkhoz? Itt nincs szükség mesterre, tanítóra?

Dehogynem! Általában rabbik tanítanak. Sokan a Kabbala Központban tanulnak (www.kabbala.com). Én is ott kezdtem, majd ezt követően tanulmányaimat rabbi Ariel Bar Tzadok-nál folytattam távoktatással. Ő az Egyesült Államokban él, jelenleg Tennessee-ben. (www.koshertorah.com)

A kabbalától megváltozott a vallásod és a szokásrended?

Én hagyományos értelemben véve soha nem voltam vallásos, és most sem lettem az. A kabbala mindennapi életben való alkalmazása bizonyos rendszeres tevékenységeket foglal magába, illetve más tevékenységektől való tartózkodást, ami mind elősegíti a spirituális fejlődést. 

Itt bekapcsolódik a beszélgetésünkbe Kruska Kata, Sinisa felesége is, és erre a kérdésre ő adja meg a választ.:

Zsidó kabbalisztikus ünnepeket tartunk, melyek szertartásait, az ehhez kapcsolódó szokásokat, és az ünnepi ételek elkészítését a Kabbala Központnál tanultuk meg.

Ti most származásoktól függetlenül zsidó ünnepeket tartotok?

A kabbalisztikus ünnepeknek - mindnek - spirituális jelentősége van. Mindegyik a maga módján elősegíti a belső megtisztulást, és a közelebb kerülést Istenhez. Minden kabbalisztikus ünnep egy időkapu bizonyos energiákhoz, melyek az adott időszakban hozzáférhetőek. Meghatározott, hogy mikor, melyik energiát, és milyen célok megvalósításához használhatjuk fel.

Tipikus zsidó ünnep a szombat (Sabat). Tudom, hogy azt is szigorúan veszed… - intézem a kérdésem ismét Sinisához.

A Sabat energetikailag kiemelt nap, amikor sokkal magasabb spirituális szinteket lehet elérni, mint más napokon. Ez a nap a spirituális tevékenységnek, életnek van szánva. Eltérünk a mindennapi fizikai és munkatevékenységeinktől.

A keleti kultúrában – és főleg a vallásokban – érdekes a nők megítélése. Enyhén szólva sincs egyenjogúság, általában a nők csak hátul, alázatosan elrejtőzve mehetnek csak be a szentélyekbe, templomokba, vagy be sem mehetnek, csak külön a nekik kijelölt helyekre. A zsidóknál ez másképpen van, a nők szerepe erősebb. Hogy van ez a kabbalában és nálatok a családban?

Ehhez egy kicsit messzebbről kell indulni. Az Életfa szerint 10 alap dimenzió, szefira, létezik, 10 alap állapot az Univerzum minden szintjén. Ennek megfelelően ez a 10 alap állapot minden emberben is megnyilvánul. Ha viszont az egész kozmoszt nézzük, a 10-ik állapot (a 10-ik szefira) jelképezi a fizikai világot (Malchut), a többi 9 a magasabb szinteket, világokat. A 10-ik szefira fölött 6 szefira található: Hesed, Gevurah, Tiferet, Netzah, Hod és Yetzirah. Ezek együtt alkotják azt a világot, amit a modern ezoterikus irodalomban asztrál világnak neveznek. A kabbalában ennek a 6 szefirának az együttműködését, együttes hatását Zeir Anpinnak nevezzük (Isten „kis arca”).
 
A férfiak közvetítik a Zeir Anpin energiáját, a nők pedig a Malchutot. A Zeir Anpin csak akkor fejtheti ki hatását, ha van fizikai világ, azaz van Malchut. (Ez pont ellentétje a katolikus cölibátus szemléletnek, egy rabbinál elvárják, hogy legyen felesége, családja, és nagyon fontos, hogy ki az. – eszme -)
 
Amit a férfi leközvetít, az a nőn keresztül kerül fizikai megnyilvánulásra. Tehát ezért fontos, hogy egy férfi mellett milyen a nő, és fontos, hogy legyen!
A kabbala egy férfit, illetve egy nőt külön-külön félembernek tekint. Amikor együtt vannak, akkor alkotják az ADAM-ot, ami nem egy férfit, hanem az EMBER-t jelenti.

Mennyire belső lelki életként élitek a kabbalát, vagy mennyire érzitek kötelességeteknek, feladatotoknak a tanítását? Ez vallás nektek? Vagy spirituális életforma?

A kabbala tanítását csak azok végezhetik, akik ezt a tudást élő kabbala mesterektől kapták (a kabbala szó befogadást jelent héberül). A történelem során ezek a tanárok általában rabbik voltak. Ezért mi nem tanítjuk a kabbalát, de szívesen megosztjuk másokkal is tudásunkat és tapasztalatainkat, ha így segíteni tudunk. Ez által is támogatjuk más emberek spirituális fejlődését. Csatlakozhatnak hozzánk tanulni és tapasztalni az ünnepeink során, de nem végzünk semmilyen hittérítést. Ez egy járható, alapos, és komoly elkötelezettséget igénylő spirituális út.

-eszme-

Interjú: spirituális gyógyítók Szerbiában


Ma már megszokott tény, hogy sokan testi-lelki gondjaikkal nem elsősorban (vagy nem CSAK) orvoshoz fordulnak, hanem természetgyógyászokhoz, alternatív gyógyítókhoz, spirituális technikákat vagy ősi szertartásokat végzőkhöz IS. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mindig, minden ilyen tevékenységet végző az orvosi módszereket kiegészíteni kívánja, és nem helyettesíteni!
Ma már megszokott tény, hogy sokan testi-lelki gondjaikkal nem elsősorban (vagy nem CSAK) orvoshoz fordulnak, hanem természetgyógyászokhoz, alternatív gyógyítókhoz, spirituális technikákat vagy ősi szertartásokat végzőkhöz IS. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mindig, minden ilyen tevékenységet végző az orvosi módszereket kiegészíteni kívánja, és nem helyettesíteni!

Akárhányszor ilyen témájú interjút készítek gyógyítókkal, mindig szorgosan kerülni igyekszünk a gyógyító, gyógyítás szavakat, nehogy a törvénnyel ütközzünk, hiszen a törvény szerint csak az orvosok gyógyíthatnak. Most is ez történt, de makacskodtam: ha az elménknek, vagy egy kutyának, delfinnek lehet gyógyító ereje, akkor mi is megengedhetjük ezt a szót, amit interjú alanyaim tiltakozása ellenére következetesen használni fogok. Sinisa szerint a hipno-coach a megfelelő kifejezés. Lehet, de ragaszkodnék a szép, magyar kifejezéshez. Sinisa 15, Kata pedig 13 éve foglalkozik gyógyítással, 12 éve – mióta házasok – együtt.
 
Milyen módszereket tanultatok, alkalmaztok?
Kruska Sinisa: Szellemgyógyászatot és reikit. Legelőször Csontos Vilmosnál végeztem pszichotronikát. Soha nem hirdettem magamat, szájhagyomány útján terjedt, hogy mivel foglalkozom.
Kruska Kata: Én másodikos gimnazista koromban végeztem TM-et (transzcendentális meditáció) és agykontrollt, villámolvasást. Rendszeresen részt vettem csoportos agykontrollos gyógyításon. Sinisával közös tanárunk volt, ahol reikit tanultam, majd a további fejlődési szakaszokat már az ő tanításával végeztem el.
KS: Egyértelmű volt mindkettőnk számára, hogy életcél, életfeladat mások segítése, és számunkra az ezzel foglalkozás teljesen természetes
Mit jelentett, jelent számotokra, mint pár, házaspár számára ez a közös munka?
KS: Összehozta! Mindig is közös volt a cél, a feladat. Én alapvetően biológus vagyok, Kata pedig néprajzos, de ez a tevékenység a közös vonalunk.
Most egy kis romantikus történet következik: Sinisa anyukája beteg volt és az a reikis kezelte őt, aki később mindkettejük reiki tanára lett. Ő mutatta be a fiatalokat egymásnak, de az sem volt mindennapi. Kata Szegeden, egyetemista korában erős fejfájásokkal küzdött, és a tanár Sinisát küldte el hozzá gyógyítani. Kata, akinek a belső érzékelése mindig is fejlett volt – fejfájása ellenére – úgy fogadta a fiatalembert, hogy mindjárt találkozni fog azzal a fiúval, aki a férje lesz… És lőn… A közös mester pedig hazaküldte őket Zentára, hogy itt végezzék gyógyító és tanító tevékenységüket, a háború után erre úgyis nagy szükség lesz. Szerbiában várja őket a feladat.

 
Mi az, amit most végeztek együtt és külön?
KS: Reiki és angyalkommunikáció tanár vagyok, valamint hipnózissal segítem az embereket abban, hogy megtalálják életcéljaikat. A feleségem segít és támogat ebben.
KK: Én vagyok az, aki előkészíti a pácienseket, plusz reikizek. Az utóbbi időben foglalkozom a különböző betegségek táplálkozás módosítással történő gyógyításával is.
KS: Mindketten foglalkozunk spirituális tanácsadással, ősi spirituális technikákat tanultunk és alkalmazunk. Gyakorlatilag 12 éve folyamatosan tanulunk, képezzük, fejlesztjük magunkat. Tagja vagyok a RAI-nak (www.rai.hu) és a Komplementer Hipnózis Egyesületnek (www.hipnozis-khe.com).
Tudom, hogy szerények vagytok, de szeretném, ha szólnátok néhány sikeres gyógyításotokról. Mi mindent sikerült pácienseiteknél rendbe hozni?
 Általános közérzetjavítás, megtalálni és megvalósítani a belső célokat. Miután Katának is sikerült kijönnie a pánikbetegségéből, ezzel másoknál is eredményeket értünk el. Segítettünk nehéz helyzetekből, depresszióból, kilátástalanságból kijönni, sokk helyzeteket feloldani, a háborús traumákat feldolgozni. Családi, párkapcsolati, szexuális és gyermeknevelési problémákat feloldani. Tudjuk segíteni a gyerekeket a tanulásban, kreativitásuk fejlesztésében. Ez utóbbival foglalkozunk az üzleti életben résztvevőkkel is. Pszichoszomatikus tünetek feltárása és eltüntetése, érzelmi blokádok felszabadítása, megszállottság, függőségek felszámolása. A függőségeknél különösen fontosnak tartjuk a dohányzás visszaszorítását, ami Szerbiában nagyon jelentős. De foglalkozunk alkohol- vagy játék függőkkel is. Reinkarnációs hipnózisokkal ismertetjük meg az embereket karmikus feladataikkal, hogy felismerjék és kiegyenlítsék azokat.
Hozzáteszem, mindezt nem pszichoterápiával, hanem spirituális terápiával végzitek. Újabban azonban Sinisa megtanulta a hipnózis technikáját a Komplementer Hipnózis Egyesület tanfolyamain, ahol nagyon alapos képzést kapott. Ez most teljesen új terület. Mi a szándék vele?


A hipnózis lehetővé teszi, hogy hipnotizőr egy tervezett kommunikáció által hozzáférjen a kliensek tudatalattijához, és ez által vezesse a megfelelő céljai megvalósítása felé. A tudatalattiban végbement változások tartósan rögzülnek, negatív érzelmi tartalmak felszabadulnak és feloldódnak. A kliensek számára új lehetőségek nyílnak és új belátásokra tesznek szert.
Mennyire tartósak a rögzítések?

Véglegesnek nevezhetően tartósak. Attól függ, ki milyen technikával dolgozik. A modern technikák lehetővé teszik a tartós és hosszú távú eredményeket.

 
Milyen jellegű problémákat lehet hipnózissal megoldani?

 Egészség javításra, lelki és pszichoszomatikus tünetek feltárására és átalakítására maximálisan alkalmas. Potenciális területek: negatív érzelmek, félelmek, fóbiák feloldása, függőségek felszámolása, párkapcsolati és szexuális problémák megoldása, általános emberi kapcsolatok harmonizálása, üzleti és magán célok feltérképezése és megvalósítása, sikerek elérése az élet bármely területén, kreativitás és teljesítménynövelés sportban és művészetekben és egyéb területeken is.

Sok ember még mindig fél a hipnózistól. Alapvetően négy kérdést mindig feltesznek: Én nem vagyok hipnotizálható! Vissza fogok-e jönni ebből az állapotból? Fogok-e emlékezni rá, mit mondtam? Tud-e uralni a hipnotizőr, be tud-e vésni nekem bármit, amit én nem akarok?


Adjuk meg mindegyikre a választ! A hipnózis természetes állapot és mindenki naponta többször is megéli ezt. (Pl. belefeledkezés, bambulás) Az emberek 5 %-a NEM hipnotizálható, 95 %-a igen. Kizáró okok nálunk a pszichopatológiai esetek, őket csak megfelelő körülmények között pszichiáterek hipnotizálhatják. Általában 6 éves korig nem, 6-12 éves kor között kivételes esetben, de inkább nem, 12 éves kor után lehet hipnotizálni, persze a maguk szintjén. Mindenki vissza tud jönni, még senki nem maradt ebben az állapotban. Még akkor is így van ez, ha közben pl. a hipnotizőr meghalna, lelőnék vagy infarktust kapna… (Neveti el magát.) Mindenki emlékszik rá, bár ez szuggesztió kérdése, attól függ mire kapott utasítást, az emlékre vagy a felejtésre van-e szüksége. A hipnózis alatt az alap értékrend nem változik. Tehát semmire sem vehető rá a kliens, amire tiszta tudatállapotban rávehető ne lenne. És semmilyen személyes titkot nem árul el hipnózisban sem, amit amúgy sem akar: kódokat, bankszámlaszámokat, stb.

És ami a legfontosabb: az ilyen terápiák esetén a titoktartás sokszoros! Még a közvetlen hozzátartozóknak sem ad információt a hipnotizőr. Majd elmondja az alany azt és annyit, amennyit ő akar.

Magam is végzek hipnózisokat, de amikor nekem is - úgy érzem - szükségem lenne rá nagyon meggondolom, kihez is forduljak. Eddig egy pszichológus kolléga volt csak, akiben megbíztam, de most Sinisa módszereit is kipróbáltam. Nagyon alapos technikával, nagyon mély szinten tudtunk dolgozni, és hihetetlenül fontos eredményeket értünk el. Én magam megtapasztaltam hipnotizőr szakértelmét.

-eszme-




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése