2014. február 3., hétfő

Az idők jelei jelzései.


Az idők jelei jelzései.



Mindent elérünk” – áll a Felderítő Hivatal új logóján



Időkjelei: Az elit egyre arrogánsabban terjeszti ki hatalmát a világ felett, és egyre kevésbé veszi a fáradtságot, hogy leplezze céljait, nyilván arra számítva, hogy az „igazi” káosz kirobbanását követően a tömegek minden biztonságot ígérő eszközt és intézkedést tárt karokkal fogadnak majd.
Forrás: foxnews.com,RT.com
Az amerikai Nemzeti Felderítő Hivatal egy új műholdat állított pályára a múlt hónapban. Az esemény azért is említésre méltó, mert a hivatal egy új, igencsak beszédes logót és mottót választott küldetése pontosabb meghatározására.
Az új logón a világot karjaival átszorító, óriási polip látható a következő rövid felirattal: „Semmi sem elérhetetlen számunkra.”
Christopher Soghoian, az ACLU vezető fejlesztője és irányelv elemzője a következőképpen reagált a hírre:
Egy jó tanács a @ODNIgov-nak: mostanság inkább lapítani kéne ezzel a hatalmas, mindent behálózó kémkedéssel kapcsolatban és ez a logó nem segít ebben.”
Az ügynökség szóvivője szerint azonban jó okuk van az új logó bevezetésére: A polip egy intelligens állat, így pontosan jellemzi a titkosszolgálati szervet.
Kilövés előtt
Az NROL-39-et a polip szimbolizálja a legjobban, mert ez egy intelligens, sokoldalú, jól alkalmazkodó állat. Azt üzeni, hogy az Egyesült Államok képes elérni ellenségeit, akárhol rejtőzzenek is,” mondja Karen Furgerson, a Felderítő Hivatal szóvivője. A ’Semmi sem elérhetetlen számunkra’ pontosan leírja küldetésünk lényegét és egyértelműen kifejezi, micsoda értéket képviselünk hazánk és az általunk támogatott, a föld különböző pontjain bátran háborúzó, a mi hazánkat védő emberek számára.”
Az NROL-39 műhold küldetése, a hivatal által felküldött többi műholdhoz hasonlóan titkos. A NASAspaceflight.com szerint a műholdat a kaliforniai Vandenberg Légitámaszpontról 2013. december 3-án kilőtt United Launch Allience rakéta segítségével állították pályára. Mivel a kilövési pálya korábbi kilövésekkel megegyező volt, a rakéta valószínűleg egy harmadik műholdat is szállított, a hivatal radar felderítő flottájának bővítésére.
A titkos szállítmány mellett az Állami Kísérleti Multi-Műhold (GEMSat) 12 nano-műholdja is a rakéta fedélzetén utazott, amelyek különböző tudományos kísérletekben vesznek majd részt.
A Nemzeti Felderítő Hivatal küldetése amúgy az Egyesült Államok felderítő műholdjainak tervezése, megépítése, pályára állítása és karbantartása.
A hivatal saját weboldalán a következőképpen fogalmazza meg feladatait:
Miközben a legmodernebb műhold technológia kiépítésén, a legköltséghatékonyabb beszállítók felkutatásán, a kilövések pontos időzítésén és a legmagasabb minőségű termékek biztosításán dolgozunk, soha nem felejtjük el, hogy kiket védünk: a hazánkat és annak állampolgárait.”
Úgy tűnik a nyolckarúak is ezek közé tartoznak…
Mindenesetre megbocsátható, ha az NROL-39 logóját egyesek összekeverik LovecraftCthulhu istenének ábrázolásával, aki egészben akarja lenyelni a földet. A mostani amúgy nem az első olyan logója a hivatalnak, ami kérdéseket ébreszt az emberben. Láttunk már szabadkőműves és szuperhős motívumokat is, illetve akadtak olyanok, amiknek elemzésére most nem vállalkoznánk.



Szándékos vagy véletlen az NSA hozzáférést biztosító hátsó ajtó az iPhone mobilokban?



Forrás: zerohedge.com
A Spielgel említésre méltó cikkének megjelenését követően, amelyben ismerteti az NSA „hátsó ajtós behatoló módszereinek” 50 oldalas kézikönyvét, a december 30-án tartott 30. Chaos Kommunikációs Konferencián Jacob Applebaum prezentálta a résztvevőknek legújabb felfedezését.
Részletesen bemutatta miként „poloskázza be” és hallgatja le az NSA az iPhone mobilokat. A művelethez a Dropout Jeep nevű szoftvert használják, amit Applebaum a következőképpen jellemzett:
A Dropout Jeep az Apple iPhone-hoz készült, moduláris működési alkalmazásokat használó szoftver, ami konkrét SIGINT funkcionalitást biztosít. A funkcionalitás része, hogy segítségével távolról lehet fájlokat a céleszközre feltölteni illetve arról letölteni. Ezek közé tartozik a szöveges üzenetek, a névjegyek, a hangüzenetek letöltése, a helymeghatározás, a hang és kamera felvételek, illetve a mikrofon és kamerák aktiválása, az átjátszó tornyok helyzete és számos egyéb funkció. Az irányítás átvétele és az adatok megszerzése történhet SMS üzeneten vagy GPRS adatkapcsolaton keresztül is. A készülékbe telepített alkalmazással történő kommunikáció titkos és titkosított.”
Az alábbi ábrán látható a módszer vizuális bemutatása, amelynek főbb pontjai a következők:
  • NSA ROC kezelő
  • konkrét modul feltöltése
  • adatkérés küldése
  • az iPhone fogadja a kérést
  • megszerzi a kért SIGINT adatokat
  • titkosítja és továbbítja az adatokat
  • Következő kérés az előzőek szerint
A felfedezést bemutató Jacob Applebaum nyíltan feltette a kérdést az Apple-nek: egyszerűen a „vacak” szoftver teszi lehetővé az amerikai nemzetbiztonságnak, hogy ezt az adatvédelmi hátsó ajtót kihasználva megszállja mobiltelefonjaikat, vagy az Apple titokban együttműködik az NSA-val és a nemzetbiztonság a cég beleegyezésével teszi ezt, elárulva ezzel saját ügyfeleit.”
A fenti információk megjelenése után mindössze egy nappal a WSJ arról adott hírt, hogy az Apple szerint a „szoftver vacak” és a cég soha nem működött együtt a nemzetbiztonsági hivatallal.


Az Apple azt mondja, sohasem működött együtt az NSA-val egy hátsó ajtó létrehozására.” – áll a WSJ Twitter üzenetében.
Valószínűleg a történetnek ezzel még nincs vége, főleg ha figyelembe vesszük az Apple burkolt beismerését azzal kapcsolatban, hogy a cég szoftverei valóban tartalmaznak „hátsó ajtókat”, függetlenül attól, hogy azok létezése szándékos vagy sem.
Ironikus fejlemény lenne, ha a világ által már tulajdonképpen eltemetett Blackberry egy olyan termékkel térne vissza a piacra, ami nem biztosít hozzáférést az NSA-nak a felhasználók adataihoz (és ez tényleg igaz lenne). Mivel a cég eddigi próbálkozásai nem jártak sikerrel, mi hátrány származhat abból, ha Nagytestvérnek visszavágva próbálna egy kis pénzt keresni, ezúttal akár egy jó ügy érdekében.

Az NSA a Google-nak álcázva is kémkedett

Forrás: cnet.com
Az NSA kémkedési botrány legújabb epizódja szerint az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal legalább egy alkalommal a Google-nak adta ki magát adatgyűjtési akciója során.
Fantastico nevű brazil weboldal egy Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumot tett közzé, ami bemutatja a Google kihasználásával kivitelezett„közbeékelődéses” támadás működési elvét.
A Fantastico cikke megemlít egy eddig ismeretlen, a „Flying Pig”, azaz „repülő malac” néven futó kémprogramot is. (A névre reagálva Kurt Opsahl, az EFF munkatársa a Twitteren megjegyezte, hogy „valaki a kémállamban nagyon szeretheti a Pink Floyd albumborítóit: PRISMFlying Pig”.)
A hekkerek által gyakran alkalmazott módszer során hamis biztonsági tanúsítványt alkalmaznak, hogy a támadó legitim webes szolgáltatónak tűnjön, és ezzel megkerülhesse a böngésző biztonsági beállításait, megszerezve a gyanútlan felhasználó által az adott szolgáltató felé küldött adatokat. A hekkerek ezzel a módszerrel tudják ellopni például a felhasználók banki adatait. Ilyenkor a bank valós weboldalának adják ki magukat egy, az eredeti oldalhoz megtévesztésig hasonlító felület közbeiktatásával.

A módszer különösen alattomos, mert segítségével a hekkerek a felhasználó saját jelszavával juthatnak be a legitim internetes banki felületre, így az ügyfél és a bank közötti információk az ő szerverükön át haladnak, úgy, hogy se az ügyfél, se a bank sem is sejti, mi történik. Az ilyen típusú támadások az email szolgáltatók ellen is alkalmazhatók.
Az nem egyértelmű, hogy a Fantastico által közzétett esetben az NSA vagy annak brit megfelelője, a GCHQ követte el a támadást. A cikk szerint „az adott esetben az adatok az NSA központon haladtak át, mielőtt továbbították volna az igazi címzetthez, anélkül, hogy bármelyik fél észrevett volna valamit.”
Korábban is keringtek hírek arról, hogy az NSA ilyen MITM (közbeékelődéses) típusú támadást alkalmazott,” mondja Mike Masnick a Techdirt cikkében. „Annak alátámasztása viszont, hogy a Google-hoz hasonló céggel szemben tették ezt, nagyon komoly dolognak számít és az az érzésem, hogy a [Google] nem túl boldog ettől.”
Mother Jones oldal megkeresésére a Google egy rövid nyilatkozatot adott ki:
Ami azokat a híreket illeti, amelyek szerint az amerikai kormány kijátszotta biztonsági rendszerünket, elmondhatjuk, nincs bizonyítékunk, hogy ilyesmi valaha is történt volna. A felhasználói adatokat kizárólag a törvényben meghatározottak szerint bocsátjuk a kormány rendelkezésére.”
(A cég egyébként a felhasználói adatok átadására vonatkozó kormánykérések nagyobb átláthatóságáért is küzd.)
A CNET megkeresésére az NSA csupán annyit közölt, hogy „nincs közölnivalójuk”.
A TechDirt viszont rámutat, hogy egy MITM támadás az NSA vagy GCHQ részéről nem olyan megdöbbentő hír. Éppen a múlt héten a New York Times arról írt, hogy az NSA már számtalan módon kijátszotta a gyakran használt titkosítási módszereket, beleértve olyan akciókat os, amelyek során magáncégek szervereit törték fel, hogy ellophassák a titkosítási kulcsokat, különböző technológiai cégekkel együttműködve a rejtett hátsó ajtók kiépítésére és nem utolsó sorban azért, hogy szándékosan gyengeségeket építsenek be a titkosítási szabványokba.
Nem lenne túl nehéz feladat hamis biztonsági tanúsítványokat beszerezni a weboldalak hitelességét bizonyító SSL protokollok kijátszására.
A Google-t már több ilyen támadás is érte a múltban, például 2011-ben is, amikor egy hekker a holland DigiNotar, webes biztonsági tanúsítványokat kiállító cég rendszerét törte fel és több mint 500 SSL tanúsítványt készített rajta keresztül.
Az NSA/GCHG legújabb akciójának hozományaként egy új Google logo javaslat született, ami akár a Google saját Doodle készítőinek tetszését is elnyerheti:

A milliárdosok megszabadulnak amerikai részvényeiktől



Időkjelei: Miközben a legtöbb médium az amerikai tőzsdék remek teljesítményéről és kilábalásról ad hírt, lehetséges, hogy ennek éppen az ellenkezője történik a valóságban? Az alábbi fejlemények mindenesetre erre engednek következtetni. Ugyanakkor ne hagyjuk ki a számításból, hogy az ilyen komoly részvényeladások önmagukban is befolyásolják a piacokat, így az okok között a lépés hatása is szerepelhet.
Forrás: moneynews.com
Az elmúlt három hónap 6,5 százalékos tőzsdei szárnyalása ellenére néhány milliárdos szép csendben megszabadul amerikai részvényeitől, mégpedig igen gyors ütemben.
Warren Buffett, aki az amerikai részvények lelkes támogatójának számít, ijesztő ütemben szabadul meg saját részvényeitől. Nemrégiben arra panaszkodott, hogy „csalódott” az „igazi” amerikai cégek, mint a Johnson & Johnson, a Procter & Gamble és a Kraft Foods részvényeinek teljesítményében.
A milliárdos Berkshire Hathaway nevű holding cégének legutóbbi adatai szerint Buffett drasztikusan csökkentette kitettségét az olyan részvényekben, amelyek árfolyama a fogyasztók vásárlási szokásaitól függ. A Berkshire hozzávetőleg 19 millió Johnson & Johnson részvényt adott el, 21 százalékkal csökkentve “fogyasztói részvényeinek arányát”. A Berkshire Hathaway emellett valamennyi Intel részvényétől megszabadult.
Figyelembe véve, hogy az amerikai gazdaság a fogyasztók vásárlóerejétől függ, Buffett látszólagos hitvesztése az ilyen cégekben, aggasztó jelnek számít.
Buffett sajnos nincs egyedül.
John Paulson, szintén milliárdos befektető, aki tetemes haszonra tett szert a jelzálogválsággal indult összeomláson, szintén megszabadul amerikai részvényeitől. 2013 második negyedévében Paulson alapkezelője, a Paulson & Co. 14 millió JPMorgan Chase részvényt adott el. Emellett valamennyi Family Dollar (kiskereskedelmi diszkont hálózat) és Sara Lee részvényétől megszabadult.
Végezetül pedig Soros Györgyöt említenénk, aki szinte valamennyi bankrészvényét eladta, beleértve JPMorgan Chase, Citigroup és Goldman Sachs papírjait is. Összesen csaknem egymillió bankrészvényt adott el.
Miért szabadulnak meg ezek a milliárdosok amerikai részvényeiktől?
Elvégre a piac éppen egy történelmi szárnyalás kellős közepén jár. Az ingatlanárak végre kezdenek helyreállni, és öt év után először bizonyos helyeken még emelkedtek is. A munkanélküliségi ráta is stabilizálódni látszik.
Igen valószínűnek tűnik, hogy ezek a hivatásos befektetők egy hatalmas, akár 90 százalékos piaci korrekciót előrejelző, konkrét kutatásra reagálva léptek.
A kutatás egyik résztvevője Robert Wiedemer, elismert közgazdász, az Aftershock (utórengés) című New York Times bestseller írója.
Mielőtt a kedves olvasó félresöpörné egy 90 százalékos korrekció lehetőségét, érdemes figyelembe venni Wiedemer néhány korábbi eredményét.
2006-ban a közgazdász csapata pontosan megjósolta az amerikai ingatlan- és részvénypiacok összeomlását és a vásárlóerő zuhanását, amelyek csaknem elsüllyesztették az Egyesült Államokat. Következtetéseiket az „Egyesült Államok lufigazdasága” című könyvben tették közzé.
A könyv hamar a címoldalakra került, mivel nagyon pontosan jósolt meg egy olyan eseményt, amit a legtöbben elképzelhetetlennek tartottak.
A Standard & Poor’s vezető befektetési elemzője szerint Wiedemer bizonyított teljesítményei „megkövetelik, hogy figyelmezzünk a véleményére”.
A Goldman Sachs pénzügyi igazgatója szerint pedig Wiedemer első könyvében kifejtett előrelátásai hitelt adnak a figyelmeztetésének. A könyv megérdemli a figyelmünket.”
A 2011-ben megjelent, Aftershock (utórengés) című könyve kapcsán készült interjúban Wiedemer elmondja, hogy a 90 százalékos zuhanás a részvényárfolyamokban a legrosszabb forgatókönyv. A szinte azonnal megkérdőjelezett kijelentést Wiedemer higgadtan magyarázza el, kifejtve, hogy miért tart egy ilyen mértékű esést szinte biztosnak.
Szerinte az egész a Federal Reserve meggondolatlan stratégiájával kezdődött, aminek lényege, hogy a semmiből állítanak elő hihetetlen mennyiségű pénzt a gazdaság stimulálása érdekében.
Ezek a pénzek még nem kerültek a piacokra vagy a gazdaságba. Azonban matematikai bizonyosság, hogy amikor a gát átszakad és ez a pénz átkerül a piacokra, az infláció megugrik majd,” mondja Wiedemer.
Amikor az infláció eléri a 10 százalékot, a 10-éves futamidejű államkötvények értékük felét elveszítik. 20 százaléknál már tulajdonképpen teljesen értéktelennek számítanak. Ezen a ponton a kamatok is drámai mértékben megemelkednek, aminek hatására az ingatlanárak összeomlanak. Ezeknek a problémáknak az együttes hatására pedig összeomlik a tőzsde.”
Ez az a pont ahol Wiedemer magyarázatot ad arra, miért akarhat megszabadulni Buffett, Paulson és Soros amerikai részvényeiktől:
A cégek kénytelenek többet költeni hitelre, mint terjeszkedésre. Ez alacsonyabb haszonkulcsot, kevesebb osztalékot, kevesebb új munkaerőt, de több elbocsátást jelent.”
Egyetlen befektető, főleg milliárdos befektető sem akar csökkenő hasznot hozó részvényeket és alacsonyabb osztalékot. Tehát amennyiben Buffett, Paulson és Soros ezért adják el részvényeiket, akkor a cechet az átlag befektetőknek kell állni.
Ugyanakkor nem szükségszerű, hogy az átlag befektetők öt éven belül másodszor is elveszítsék pozícióik értékét.
Wiedemer számos tanácsot ad a 2011-ben készült egyórás interjúban a gazdasági túlélésre is.
Az emberek tényleg felfigyeltek és kérték, hogy osszuk meg az anyagot,” mondja Aaron DeHoog, a Newsmax pénzügyi kiadója az anyagról, amit immár 40 millióan láthattak.
Az igazi aggály, hogy mi történik, ha Wiedemer jóslatainak akár a fele valóra válik,” tette hozzá DeHoog.

Jacob Rothschild, John Paulson és Soros György is a pénzügyi katasztrófára játszanak



Ki hajlandó fogadni a világ három leggazdagabb milliárdosával szemben? Jacob Rothschild hozzávetőleg 200 millió dollárt tett az euró összeomlására. John Paulson, milliárdos fedezeti alapkezelő, aki úgy 20 milliárd dollárt tett az amerikai ingatlanpiac összeomlására a pénzügyi válság kezdetén, most az euró zuhanására és az arany árfolyamának emelkedésére játszik. Soros György pedig körülbelül 130 millió dollárral növelte arany portfolióját az előző negyedévben.
Tehát vajon zuhanni fog az euró és emelkedni az arany árfolyama?
Természetesen, amennyiben valóban bekövetkezik a pénzügyi katasztrófa, mindkettőre komoly az esély. Az európai gazdaság egyre gyengébb lábakon áll és minden befektető a biztonságra hajt. A médiában leginkább azt hallani, hogy minden rendben lesz, ugyanakkor a bennfentesek tettei mást üzennek. Abban biztosak lehetünk, hogy Rothschild, Paulson és Soros tudják, mi történik a pénzügyi világban. Legtöbbünkről ez nem mondható el. Az a tény, hogy mindannyian hasonló lépéseket tesznek, már önmagában sokat elárul.
Kezdjük Jacob Rothschilddal. Minden jel arra mutat, hogy valóban az euró zuhanására számít. A CNBC a következőket írta erről:
Tudjuk, hogy az euró háza táján komoly a baj, ha a bankvilág egyik ura, Lord Jacob Rothschild 130 millió fontot tesz az euró összeomlására.
Rendben. Viszont azt már egy ideje tudjuk, hogy az euró drámai mértékben gyengült. 2011 közepén az euró-dollár árfolyam még 1,40 felett volt, most pedig 1,23-nál jár. Létezik, hogy ennél is mélyebbre essen az árfolyam? Amennyiben az eurózóna tényleg összeomlik, nem nehéz elképzelni.
Egy görög csőd esetén, vagy ha Németország kilép a monetáris unióból, illetve egy új valuta jelenik meg a színen, hogy leváltsa az eurót, mindenkit, aki az euró ellen tett zseninek tartanak majd.
Nézzük John Paulson befektetéseit. A Der Spiegel egyik cikke a következőket írta róla:
Az egyik ilyen harcos John Paulson. A fedezeti alapkezelő egyszer több milliárd dollárt keresett azzal, hogy az amerikai ingatlanpiac összeomlására tett. Nem meglepő, hogy a pénzvilág igencsak felfigyelt legújabb húzására, amikor Paulson – akit egyébként igencsak lenéznek az Egyesült Államokban, mert hasznot húz a válságból – bejelentette, hogy az euró összeomlására tesz.
Vajon mire számít ez a két befektető? Egy európai összeomlásra?
A fenti Der Spiegel cikk szerint a két milliárdos nincsen egyedül. A befektetők egyre nagyobb számban készülnek egy ilyen eshetőségre.
A bankok, vállalatok és befektetők egyre inkább ez euró összeomlására készülnek. A bankközi hitelezés volumene esik, az eszközkezelők elkerülik Európát és hihetetlen mennyiségű pénz vándorol jelenleg német ingatlanokba és kötvényekbe. Az euró azért számít viszonylag stabilnak a dollárhoz képest, mert Amerika is komoly adóssággondokkal küzd. Az euróval ellentétben, a dollár esetében legalább szerkezeti problémák nincsenek.
A pénzvilág lassan kezd szembenézni a ténnyel, hogy a világ úszik az adósságban és semmilyen fiat valuta nem jó befektetés.
Amikor a Paulson-hoz és Soroshoz hasonló emberek ilyen mennyiségű pénzt fektetnek aranyba, érdemes komolyan elgondolkozni a globális pénzrendszer állapotáról.
Hihetetlen mennyiségű pénzekről van szó:
Múlthéten érkeztek hírek, az (amerikai) Értéktőzsde Felügyelethez (SEC) beadott jelentések formájában, hogy Soros György és John Paulson növelte SPDR Gold Trust (a világ legnagyobb tőzsdén kereskedett alapja fizikai aranyra) befektetését.
Mr. Soros 319.550 darabról 884.400-ra növelte részvényeinek számát, Mr. Paulson pedig 4,53 millió részvényt vásárolt, így jelenleg összesen 21,3 millió darab SPDR Gold Trust részvénnyel rendelkezik.
A jelenlegi 156 dolláros árfolyamon Soros György befektetése 88 millió, míg John Paulsoné 700 millió dollárt ér. Ezek nagyon komoly pozíciók.
Arról nem is beszélve, hogy a világ központi bankjai is példanélküli ütemben vásárolnak aranyat. Az Arany Világtanács adatai szerint az elmúlt negyedévben a világ központi bankjai összesen 157,5 tonna aranyat vásároltak. Ez a modern pénzügyi történelem legnagyobb központi banki aranyvásárlásának számít.
Ez azonban csak a kezdet.
Market Watch szerint arról reppentek fel hírek, hogy Kína több ezer tonna arany vásárlására készül:
Nem megerősített hírek szerint Kína legalább 5-6000 tonna arany vásárlására készül, amit még idén el is kezdene, állítja Kevin Kerr, a Kerr Trading International elnöke.
Ez a mennyiség meghaladja az egy évre vonatkozó teljes globális aranytermelést, mondja Kerr. „Nincs annyi aranyunk, hogy Kína ilyen mennyiséget vehessen, azonkívül ekkora tétel megvásárlásához sok időre van szükség.”
Sokszor tesszük fel a kérdést, hogy mi következik ezután. Ezt persze senki sem tudja biztosan. Bármikor kialakulhat egy újabb válság Európában vagy háború törhet ki a Közel-Keleten. Ahogy arról néhány napja írtunk, Jim Rogers szerint „az amerikai elnökválasztás után válik igazán kritikussá a helyzet”. Mások úgy gondolják, hogy ennél is korábban elindulhatnak a dominók.
Az a bizonyos „Lehman Brothers pillanat” nem jött még el, de a szakadék szélén táncolunk. Mark E. Grant a következőket mondta az európai helyzetről:
Mindegy, hogy Görögországot, Spanyolországot, Olaszországot, Portugáliát vagy akár Írországot vesszük alapul, a helyzet egyre romlik. Nincs olyan hely a kontinensen, ahol javulna a helyzet és még Franciaországban és Németországban is érezhető a pénzügyi feszültség. Nem az a kérdés, hogy euró-bear vagy euro-bull piac van-e. A hónapról hónapra érkező adatok aggasztóak.
Egyre többen gondolják, hogy az euró egyszerűen nem vált be és meg vannak számlálva a napjai. Már csak az a kérdés, hogy ki pislog először.
Senki sem akar elsőként kilépni a monetáris unióból. Az is előfordulhat, hogy végül afinnek teszik meg ezt a lépést, ami jól jönne Németországnak, mert így nem őt tekintenék a rosszfiúnak, aki elindítja a lavinát. Ez persze nem azt jelenti, hogy Németország soha nem húzná meg a ravaszt, ha más nem teszi meg. A német közvéleménynek már elege van a gyenge dél-európai testvérek kimentéséből, pedig jelenleg igencsak úgy áll a dolog, hogy folyamatos mentőakciók nélkül az euró szétesik.
Egyre több apró jel mutatja, hogy a németek a kijárat felé araszolnak.
Egy apró érdekesség, hogy a frankfurti nemzetközi repülőtérről eltávolították a korábban ott álló hatalmas euró jelet ábrázoló szobrot.
Csütörtökön eltávolították a hatalmas €  szobrot (ami az Európai Központi Bank előtt állónak a mása) a Frankfurti Nemzetközi Repülőtérről.
A hivatalos magyarázat szerint a szobor „műanyag alkatrészei 11 év után elöregedtek és a terminálnak a helyre is szüksége van, ami a szobor lebontásával felszabadul”.
Vajon az € szobor lebontása azt jelzi, hogy Németország készül visszatérni a márkához?
Ez persze véletlen egybeesés is lehet, vagy mégis inkább a várható események előszele?
A legtöbb embernek Észak-Amerikában vagy Európában fogalma sincs arról, hogy mire számítson. A lakosság java megelégedne azzal, ha legalább dolgozhatna, és ki tudná fizetni a számláit.
Sajnos sok millió keményen dolgozó ember kénytelen lesz ráébredni a rideg valóságra. Az élet milliók számára fog gyökeresen megváltozni.
Mindez azonban nem szükségszerűen rossz, illetve nem kell, hogy az legyen, legalábbis nem minden esetben.
Érdemes elolvasni, hogyan reagált néhány fiatal görög a kialakuló válságra:
2010 tavaszán, miközben a görög kormány az addigi legkeményebb megszorításokra készült, a 29 éves Aposztolosz Szianosz otthagyta jól fizető weboldaltervezői állását, otthagyta athéni lakását és az egész civilizációt.
A Telaithrion hegy tövében, Evia szigetén Szianosz és három hasonló gondolkodású athéni barátja egy öko-közösséget alapítottak.
Céljuk az volt, hogy százszázalékosan fenntartható módon éljenek, a pénzrendszertől és az ország elektromos hálózatától függetlenül, szabadon.
A csapat együtt alszik a sajátkészítésű jurtákban, megtermelik saját élelmüket, a felesleget pedig a szomszéd faluban elcserélik olyan termékekre, amiket nem tudnak megtermelni.
Ezen érdemes elgondolkozni.
Hasznos lehet megtanulni azokat a képességeket, amik lehetővé teszik, hogy az ember a rendszertől függetlenül is képes legyen túlélni, egy összeomlás esetén.
Mi miért nem tesszük?
Az Egyesült Államokban és Európában egyre több ember él fizetésről fizetésre. Egy komolyabb gazdasági válság esetén esélyük sincs felszínen maradni.
Az USA és sok más ország gazdaságát mesterségesen tartják életben.
Figyeljük a pénz mozgásának sebességét. Egy egészséges gazdaságban a pénzmozgás nagyon gyors. Egy beteg gazdaságra ennek az ellenkezője igaz. Most ez történik. Ez történt a 29-30-as válság idején is. A különbség az, hogy mi még csak a válság elején tartunk. Sőt, a jelen helyzet bőségnek fog tűnni, ahhoz képest, ami a világra vár.
Jacob Rothschild, John Paulson, Soros György és bennfentes társaik készülnek az érkező káoszra.
Te mit teszel?

Soros szerint a piac összeomlott, csak eddig mesterségesen életben tartották



Soros Györgyöt sokan úgy ismerik, mint aki legyőzte az angol központi bankot. Malajzia elnöke szerint egy „gátlástalan nyereséghajhász”, Thaiföldön pedig „gazdasági háborús bűnösként” tartják számon.
1994-ben Soros kijelentette, hogy „éppen ideje, hogy a szovjet birodalmat immár Soros-birodalomnak nevezzék.”
A kétes hírnevű milliárdos befektető a következőképpen határozta meg egy rezsim megdöntésének vagy egy valuta bedöntésének hét lépését:
1. lépés: Árnyékkormány felállítása valamilyen humanitárius támogatás ürügyén.
2. lépés: A rádióhullámok feletti hatalom átvétele. Meglévő rádió és televíziós médiumok finanszírozása majd irányításuk átvétele, esetleg újak létrehozása.
3. lépés: Az állam destabilizálása, a kormány meggyengítése és kormányellenes hangulat megteremtése az országban. Gazdasági válság létrehozása vagy a már létező válság kihasználása. Nyomás gyakorlása fentről és lentről, ami hozzájárul a kormány meggyengítéséhez és a kormányellenes hangulat kialakulásához.
4. lépés: Elégedetlenség szítása.
5. lépés: Választási válság kiprovokálása. Várd meg a választásokat és hirdesd hangosan, hogy csalás történt.
6. lépés: Vedd át a hatalmat. Szervezz hatalmas tüntetéseket, polgári engedetlenséget, ülő- és általános sztrájkokat és támogasd az aktivizmust. Továbbra is hangoztasd, hogy választási csalás történt és saját médiumaidon keresztül mondd meg követőidnek, hogy mit tegyenek. Ebben a fázisban indulhatnak a bujtogató és erőszakos megmozdulások.
7. lépés: Éld túl az ellenfeled.
Soros már 2011-ben arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak hagynia kellene a dollár rendezett módon végbemenő hanyatlását.
Számos alkalommal beszélt a nyilvánosság előtt az „Új Világrend” megalapításának és az amerikai dollár „irányított hanyatlásának” szükségességéről, hogy helyére az új világvaluta léphessen.
Szintén 2011-ben egy londoni interjú során azt mondta, hogy az egész Európát és az Egyesült Államokat is megrázó, 2008 óta tartó globális pénzpiaci válság a Szovjetunió utolsó éveire emlékezteti.
Ehhez hasonló dolog történik most a nyugaton,” nyilatkozta Soros a Bloombergnek a Szemtől szemben Francine Laqua-val című műsorban. „Volt egy pénzügyi válság és a piac tényleg összeomlott, de a hatóságok életben tartották. Az emberek nem vették észre, hogy a valóságban a rendszer összeomlott.”
Soros György a Globális Gazdasági Szimpóziumon beszél
Múlthét kedden a milliárdos befektető a németországi Kielben tartott Globális Gazdasági Szimpóziumon a következőket mondta:

Az eurózóna enyhe javulást mutat Németországnak köszönhetően, azonban a súlyosan eladósodott országok jelentősen le vannak maradva. Az eltérés oka a sok adósság és a drága hitel. Mivel ezek visszatérő problémák, az eltérés idővel egyre kiterjedtebb lesz.
Olyan szabályokat hoztak, amelyek határozatlan ideig fenntartják a jelenlegi helyzetet. Ez politikailag elfogadhatatlannak tűnik és teljesen elpusztíthatja az Európai Uniót. Ezt csak a hitelezők akadályozhatják meg, de ők nem tűnnek túl hajlandónak.
A hibák elismerése nem könnyű… de ennek elmulasztása sokkal rosszabb lenne. A hibák egy rémálomba illő helyzetet teremtettek, amiben a jelenlegi politika áldozatai kénytelen mindennapjaikat tölteni.”
Időkjelei: Egyetlen kérdés marad csupán: mikor akarja a hatalmi elit, hogy a rendszer ne csak elméletben, hanem mindenki számára egyértelműen omoljon össze, hogy helyét átvehesse az új világrend. A színpadon lázasan folynak az előkészületek. Vajon mikor libben szét a függöny?
A cikkhez használt források:

A pestis visszatért

Yersinia pestis baktérium
Forrás: theweek.com

A pestis visszatért.
Az emberi történelem legpusztítóbb járványaiért felelős betegség, a pestis, ami több mint 25 millió ember halálát okozta 1348 és 1350 között Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában, ismét felbukkant Madagaszkáron.
2012-ben 60 ember halt meg bubópestisben, azonban 2013 decemberében egyetlen hét alatt 20 ember veszítette életét a betegség miatt egy kis faluban.
A Pasteur Intézet madagaszkári kirendeltsége megerősítette, hogy a haláleseteket a pestis okozta és aggodalmát fejezte ki, hogy a járvány más városokra is átterjedhet, a térségben uralkodó rossz higiéniás körülmények miatt.
A Yersinia pestis baktérium által okozott bubópestist a patkánybolhák viszik át az emberre. A Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság tavaly októberben figyelmeztetett a fokozott járványveszélyre Madagaszkáron. A helyzetet nehezíti, hogy az országban a 2009-es puccs óta, amely során Andry Rajoelina, egy 39 éves volt DJ vette át a hatalmat, folyamatos zavargások vannak.
Úgy tűnik, hogy a helyzet az idő előrehaladtával egyre romlik, mert 2013. december 12-én a pestis súlyosabb típusának, a tüdőpestisnek két esetét is azonosították. A bubópestissel ellentétben, ez a típus emberről emberre is terjed.
A bubópestisben szenvedőkön a nyirokcsomók megduzzadnak, fájdalmas csomók alakulnak ki, melyek akár tíz centiméter átmérőjűek is lehetnek, emellett magas láztól, fejfájástól, hidegrázástól és általános gyengeségtől szenvednek. A tüdőpestis a tüdőt támadja meg, így komoly légzési nehézségekkel jár és a halál akár 24 órán belül is beállhat.
A pestis általában antibiotikummal gyógyítható, főleg ha időben diagnosztizálják, azonban az ilyen jellegű járványok veszélye abban rejlik, hogy a kórokozó esetleges mutációk miatt fertőzőbbé és kevésbé kezelhetővé válhat. A pestis antibiotikum rezisztens válfaját már 1990-ben azonosították a természetben, de a hidegháború évei alatt az amerikaiak és az oroszok is kifejlesztették a betegség antibiotikum rezisztens, biológiai fegyverként bevethető változatát.
Ez nem csupán Madagaszkár problémája, mert a rendkívül szennyezett szigeten burjánzó baktériumok az egész világra nézve veszélyt jelenthetnek.
photo credit: NIAID via photopin cc

A gyógyszer rezisztens TB ijesztő ütemben terjed Európában a WHO szerint



A több gyógyszertípussal és a szélsőségesen sok gyógyszertípussal szemben is rezisztens tuberkulózis ijesztő ütemben terjed Európában, és sok ezer halálos áldozatot követelhet, ha a hatóságok nem lesznek képesek megállítani terjedését, nyilatkozta az Egészségügyi Világszervezet szerdán.
A fertőző betegség lokalizálására, diagnosztizálására és kezelésére indított új regionális kampány indításának alkalmából a WHO európai igazgatója arra figyelmeztetett, hogy a tuberkulózis ismételt felbukkanása az emberek hanyagságának köszönhető és a probléma kezelésének elmulasztása rengeteg ember életébe kerülne, a komoly anyagi veszteségekről nem is beszélve.
A tuberkulózis egy nagyon régi betegség, amit soha nem voltunk képesek legyőzni és most még nagyobb erővel bukkant fel ismét,” nyilatkozta Jakab Zsuzsanna, a WHO európai regionális igazgatója.
A számok ijesztőek,” nyilatkozta Lucica Ditiu, a Stop TB Partnership ügyvezető titkára egy londoni konferencián. „A helyzet drámai.”
Jelenleg globális TB járvány van, aminek évente 1,7 millió ember esik áldozatul. A betegséget a Mycobacterium tuberculosis nevű baktérium okozza, ami a tüdőszövetet pusztítja. A beteg felköhögi a baktériumot, ami levegőn át terjed, így nagyon könnyen fertőz.
A betegség mindkét formája, a több gyógyszertípussal (MDR-TB) és a szélsőségesen sok gyógyszertípussal (XDR-TB) szemben is rezisztens tuberkulózis gyorsan terjed, évente 440 000 embert betegítve meg a világon.
A WHO és a Stop TB adatai szerint a 27 legfertőzöttebb ország közül 15 a WHO európai régiójában található, ahol évente 80 000 MDR-TB esetet diagnosztizálnak. A WHO elmondása szerint az XDR-TB eseteket illetően nem áll rendelkezésre pontos adat, mert a legtöbb ország nem rendelkezik megfelelő műszerekkel a betegség azonosítására, de annyit tudni lehet, hogy a megbetegedések száma hatszorosára emelkedett 2008 és 2009 között.
A megbetegedések aránya kelet-Európában és közép-Ázsiában a legnagyobb, de számos nyugat-európai is országban egyre nagyobb ütemben emelkedik a gyógyszer rezisztens TB előfordulási aránya, Ditiu szerint. A nyugat-európai fővárosok közül Londonban, a brit fővárosban a legmagasabb a betegség előfordulási aránya, ahol évente 3500 esetet diagnosztizálnak, amelynek 2%-a MDR-TB.
Kezelés tekintetében a közönséges tuberkulózis gyógyítása is kellemetlen folyamat, a betegeknek 6 hónapon át kell igen erős antibiotikumot szedniük. Sok beteg nem tartja be az orvos előírásait, illetve hamarabb hagyja abba a gyógyszer szedését, ami a gyógyszer-rezisztencia kialakulását okozza.
Az MDR-TB és az XDR-TB kezelése két évig is eltarthat és csak a kezeléshez szükséges gyógyszerek ára eléri a 3 millió forintot. Amennyiben elkülönítésre is szükség van, a kórházi kezelés költségei 40-60 millió forint között mozognak betegenként.
A szakértők szerint a közönséges TB betegek 7%-a nem éli túl a betegséget, míg ez az érték a gyógyszer rezisztens változatoknál eléri az 50%-ot.
A WHO kihangsúlyozta, csak akkor van esély a betegség megfékezésére, ha a betegek pontosan követik a kezelés menetét. Amennyiben ez nem történik meg „nemcsak lassú és fájdalmas halál vár rájuk, de a betegség továbbterjedéséért is felelősek lesznek,” mondta Ditiu.
A WHO elmondta, hogy amennyiben az 5 milliárd dolláros költségvetésű kampány sikeres lesz, 127 000 ember gyógyulhat ki a tuberkulózisból és 120 000 halálesetet akadályozhatnak meg 2015-ig.
A kampány költségei pedig megtérülnek, hiszen segítségével 250 000 MDR-TB és 13 000 XDR-TB megbetegedést akadályozhatnak meg, melyeknek kezelése 7 milliárd dollárba kerülne.

A gyógyszer rezisztens mikrobák eddigi legveszélyesebb formája jelent meg Indiában



Forrás: NaturalNews
Ma már nem titok, hogy a gyógyszer rezisztens mikrobák egyre nagyobb számban és gyorsabb ütemben bukkannak fel és terjednek szerte a világon az antibiotikumok túlzott és helytelen használata miatt, a gyógyászatban és a mezőgazdaságban egyaránt. Most úgy tűnik, hogy ezeknek a rezisztens törzseknek a kialakulásáért felelős gének is elkezdtek terjedni, halálos gyilkossá változtatva az egyébként ártalmatlan betegségeket, mint mondjuk egy torokgyulladást is.
Az NDM-1, azaz Új Delhi metallo-beta-laktamáz-1 névre keresztelt gének, a plazmid nevű mobilis DNS molekulákkal utazva különböző baktériumokhoz próbálnak kapcsolódni. A végeredmény, hogy a baktérium parazitaszerű megszállásával a relatív ártalmatlan mikrobák is rendkívül fertőzővé és a legmodernebb antibiotikumokkal szemben is rezisztenssé válnak.
A torokgyulladás vagy egy lehorzsolt térd is gyilkos betegséggé válhat,” mondta Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezérigazgatója, a közlemúltban ez ügyben Koppenhágában tartott megbeszélésen. „A jelenség miatt egy csípőprotézis műtét, a szervátültetések, a kemoterápia vagy a koraszülöttek kezelése sokkal komplikáltabbá és túl veszélyessé válhat.”
A Bloomberg riportja szerint az NDM-1 és egyéb antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok terjedése olyan mértéket öltött, hogy már a probiotikumként vagy az emésztőrendszer mikroflórájaként ismert, hasznosnak tartott baktériumokat is érinti. Sajnos azonban, amíg az antibiotikumokat továbbra is a mostanihoz hasonló gondatlan módon használják, a helyzet csak romlani fog és egyre több korábban ártalmatlan fertőzés válhat halálos kimenetelű betegséggé.
Ha az NDM-1 egyszer felüti a fejét a kórházainkban, semmit sem tehetünk megállítására,” mondja Donald E. Low, a torontói közegészségügyi laboratórium vezetője. „Nagyobb pusztító erőt rejt magában, mint bármilyen más organizmus.”
Hogyan harcolhatunk az antibiotikumokkal szemben rezisztens szuper-baktériumokkal szemben
A problémával kapcsolatos tudatosság növelése és az antibiotikumokkal való visszaélés megszüntetése mellett jelenleg nem sokat tehetünk a gyógyszer rezisztencia terjedésének megakadályozására. Van azonban néhány egyszerű lépés, amit mindenki megtehet saját maga és családja védelmében.
Húsvásárlásnál próbáljunk természetes, nem pedig nagyüzemi körülmények között nevelt állatoktól származó terméket választani (ami Magyarországon kétszeres árat jelent, így sok ember számára megfizethetetlen), mivel a nagyüzemi állatokat agyon antibiotikumozzák.
Betegség esetén kerüljük az antibiotikum kúrát és próbáljunk alternatív módszerekhez, illetve a természetes antibiotikus hatású készítményekhez folyamodni. Ahelyett, hogy minden apró-cseprő fertőzésre antibiotikum szednénk, próbáljunk ügyelni egészségünk megőrzésére és immunrendszerünk erősítésére.
Hívjuk fel környezetünk figyelmét a túlzott antibiotikum használat veszélyeire. Sok ember egyszerűen nem tudja, mennyire visszaélnek manapság a mezőgazdaságban és a gyógyászatban az antibiotikumokkal és nem ismerik az alternatív megoldásokat.
A cikkhez használt források:

Az utolsó antibiotikum



Forrás: NaturalNews.com
Az antibiotikumok kora lejárt. Nincs több fejlesztés alatt álló, vegyi úton előállított antibiotikum. A gyógyszeripari cégek felhagytak az antibiotikum kutatással, sorsára hagyva az emberiséget az általuk létrehozott gyógyszerrezisztens baktériumok okozta betegségekkel.
A gyógyszeripar listáján csupán egyetlen szer szerepel ezek ellen: a colistin, egy toxikus vegyi anyag, amit még 1949-ben izoláltak és 1959-ben kezdtek használni a kórokozók elpusztítására.
A colistin képes lehet elpusztítani a gyógyszerrezisztens kórokozókat is, azonban komoly vesekárosodást okoz. A beteg így választhat, hogy a fertőzésbe vagy a gyógymódba rokkan vagy hal bele.
Az elmúlt 34 év során a nagy gyógyszeripari cégek mindössze két új antibiotikum típussal álltak elő, amelyek közül egyik sincs már használatban és már nem is fordítanak pénzt újabb kutatásokra.
A Pfizer a tavalyi év során bezárta Connecticut állambeli antibiotikum kutatóközpontját, 1200 alkalmazottat bocsátva el állásából,” írja a Washington Post. „A cég Shanghaiba költözteti kutatóegységét… azonban a Pfizer komoly nehézségekbe ütközött kínai létesítményének megnyitása során és nem igazán tervezi az antibiotikum üzletág fenntartását.”
Mint kiderült a merevedési zavarok és a kopaszodás elleni vagy a koleszterinszint csökkentésére kifejlesztett készítmények sokkal többet hoznak a házhoz, mint az antibiotikumok.
Eközben a rezisztens kórokozók miatti halálesetek száma vetekszik a háborúban elesettek számával. Az amerikai járványügyi hivatal tíz évvel ezelőtti adatai szerint a gyógyszerrezisztens kórokozók évi 1,7 millió amerikait fertőznek meg és ebből 99 ezrenhalnak bele a fertőzésbe. Ez hozzávetőlegesen kétszer annyi ember, mint ahányan életüket vesztették a Vietnámi háborúban és ráadásul tízéves adatokról beszélünk. A rendelkezésre álló számok alapján a jelen helyzet sokkal rosszabb, mint tíz évvel ezelőtt. Az újszülöttek között az ilyen jellegű fertőzések például 300 százalékkal emelkedtek ebben az időszakban.
Dr. Margaret Chan, a WHO vezérigazgató-helyettese is elismerte a helyzet súlyosságát. „Ott tartunk, hogy egy torokgyulladás vagy lehorzsolt térd is gyilkos betegséggé alakulhat,” mondta az Egészségügyi Világszervezet Koppenhágában tartott gyűlésén. „Az antimikrobás szerekkel szembeni rezisztencia egyre gyakoribb Európában és a világ sok más területén. Elveszítettük első védelmi vonalunkat… A gyógyszerrezisztens kórokozók által okozott fertőzések esetében a halálozási arány 50 százalékkal emelkedett,” mondta.
Számos egyéb patogénban is rezisztencia alakult ki, bizonyos esetekben minden gyógyszerrel szemben. A kórházak az MRSA, ESBL, CPE és hasonló gyógyszerrezisztens kórokozók melegágyai lettek, növelve a kockázatot, hogy a kórházi kezelés gyógyítás helyett öl. Itt olyan patogénekről van szó, amelyek az utolsó védelmi vonalnak számító antimikrobás szerekkel szemben is rezisztensek.
Amennyiben a jelenlegi trend folytatódik, könnyű megjósolni a jövőt. Egyes szakemberek szerint az antibiotikum előtti korba lépünk vissza. Ez lesz a poszt-antibiotikum kor és nincs új felfedezés a láthatáron. Üres a szekrényünk. A poszt-antibiotikum kor a modern orvoslás végét jelenti.”
A modern orvoslás és a gyógyszeripar gyógymódokat ígér, miközben gyógyszerre rezisztens kórokokozat teremt, gyógyszerfüggőséget, mérgezést és autizmust okoz. A kemoterápia agykárosodást, a vakcinák vesekárosodást, a fájdalomcsillapítók pedig a kábítószer függőség új formáját eredményezik.
A nagy gyógyszeróriások állítása, hogy milliárdokra van szükségük új gyógyszerek kifejlesztésére, csak újabb bizonyíték ennek az iparnak a profitorientáltságára és értelmetlenségére. Miért? Mert a természetben számos olyan hatóanyagot találunk, ami képes legyőzni ezeket a szuper-kórokozókat, csakhogy a gyógyszeripar nem támogatja őket, hiszen szabadalmaztatásuk, tehát monopolizálásuk nem lehetséges, így nem éri meg nekik.
A fokhagyma például a legtöbb ismert gyógyszerrezisztens kórokozót képes elpusztítani. Azt is kimutatták, hogyha a kórházak rézzel borítanák a kezelőfelületeket a fertőzések számát 97 százalékkal csökkenthetnék. Amerikai kutatók arra is rájöttek, hogy nagyobb adag B3 vitaminnal felerősíthetik a szervezet saját immunrendszerét, ami így képes legyőzni az antibiotikummal nem gyógyítható fertőzéseket. Olyan rezisztens kórokozóval sem találkoztam még, amelyik túlélt volna egy oregánókivonat kúrát.
A legfontosabb tehát, hogy éljünk egészségesen, töltsünk időt a szabadban, kerüljük a kórházakat és tartsuk be az alapvető higiéniás szabályokat.
Szinte valamennyi MRSA kórokozóval fertőzött ember legyengült immunrendszerrel és számos más, krónikus táplálkozási problémával rendelkezett a fertőzéskor. A gyógyszerrezisztens kórokozóknak nincs sok esélye a túlélésre egy egészséges szervezetben.

Minden gyógyszerrel szemben rezisztens tuberkulózis Indiában



Forrás: NewScientist.com
Az indiai Mumbaiban egy minden létező gyógyszerrel szemben rezisztens tuberkulózis ütötte fel a fejét a lakosság körében.
Eddig 12 megerősített esetről tudunk, akik közül hárman haltak meg idáig,” mondja Zarir Udwadia, a Hinduja kórház orvosi kutatóközpontjának vezetője Mumbaiból, aki annak az orvos csoportnak is a vezetője, amely négy esettel kapcsolatos diagnózisát a napokban jelentette meg.
A betegség felbukkanása egy ilyen sűrűn lakott városban komoly aggodalomra ad okot, mivel ilyen körülmények között a betegség nagyon gyorsan képes terjedni.
Tudjuk például, hogy az egyik beteg megfertőzte a saját lányát,” mondta Udwadia a New Scientist-nek. „A becslések szerint egyetlen tuberkulózisos beteg 10-20 másik embert fertőz meg egy év alatt és nincs okunk azt feltételezni, hogy ez a törzs kevésbe lenne ragályos,” figyelmeztet a kutató.
A betegek kilátásai nem túl jók. „A teljes karantént leszámítva, tehát megvárni, amíg a betegek már nem fertőznek, ami sajnos nem praktikus és nem is kivitelezhető megoldás, semmit sem tehetünk a továbbfertőzés megakadályozására,” mondja Udwadia.
A legfőbb aggodalmunk az, hogy továbbterjedve a tuberkulózis ismét gyógyíthatatlan betegséggé válik és a betegeknek nem lesz más választásuk, mint gyógyszerek helyett saját immunrendszerükben bízni a betegség leküzdésére, mint száz évvel ezelőtt.

Antibiotikumok, rezisztencia és a következő globális járvány



Időkjelei: „…és lesznek döghalálok” – figyelmeztette Jézus tanítványait, amikor azok az utolsó idők jeleiről kérdezték. A felsorolásban arra nem tért ki, hogy ezek a járványok milyen formában és honnan erednek, de ahogy ezt az alábbi cikkben olvashatjuk, sajnos sokszor maga az ember, illetve az emberi kapzsiság okozza őket.
Forrás: NaturalNews.com
Miközben a Bill Gates-hez hasonló globalisták lázasan dolgoznak különböző népességcsökkentő módszerek kifejlesztésén, az oltóanyagoktól, a GMO-kon keresztül egészen az abortuszok számának növeléséig, egy jelentősen hatékonyabb népességcsökkentő tényező bontakozik ki a szemünk előtt a gramm-negatív, gyógyszer-rezisztens baktériumok formájában.
Az antibiotikumok egész bolygónkra jellemző helytelen és túlzott használata és részben ennek kapcsán, a gyógyszer-rezisztens baktériumok megjelenése, azonnali és sürgős probléma, aminek veszélyeire még a fővonalas orvosi szakértők is rendszeresen felhívják a figyelmet, egy mikrobiológiai ítéletnapra figyelmeztetve, amennyiben a folyamatot nem sikerül megfordítani.
Guardian a következőket írta néhány hete:
Az antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok olyan gyógyíthatatlan betegségeket okozhatnak, amelyek „katasztrofális veszélyt” jelentenek a lakosságra nézve, figyelmeztetett a brit vezető tisztiorvos egy nemrég kiadott jelentésben, szorgalmazva, hogy azonnali és globális közbeavatkozásra van szükség.

A nagy gyógyszergyárak kiváltják a problémát, majd lelépnek

Hogyan vált a helyzet ilyen súlyossá? Miután a nagy gyógyszergyárak elárasztották az egészségügyet antibiotikumaikkal, gyógyszer rezisztens törzseket hozva létre, felhagytak az új antibiotikumok kifejlesztésével és minden ezzel kapcsolatos kutatással, kijelentve, hogy „nincs benne haszon”.
Nincs új antibiotikum a láthatáron, a rezisztens törzsek pedig nem szunnyadnak, hanem tovább mutálódnak, újabb és újabb védekezéseket alakítva ki a gyógyszerekkel szemben. Ezek a törzsek egyre erősödnek.
1987 óta egyetlen új antibiotikum osztály sem került kifejlesztésre és fejlesztés alatt sincs egy sem, sehol a világon,” írta az IndependentA nagy gyógyszergyárak számára nem sok hasznot jelentenek a drága folyamatokon keresztül kifejlesztett antibiotikumok, amiket csak rövid ideig szednek az emberek, például a vérnyomáscsökkentő gyógyszerekhez képest, amit sokan életük végéig használnak.”
De még ha profitáló lenne is az új antibiotikumok kifejlesztése, a játszmát nem lehet megnyerni, mert a 10 év alatt kifejlesztett gyógyszer akár egyetlen év alatt is hatástalanná válhat, a baktériumok gyors mutációs képessége miatt.
Az eredmény, hogy a vegyszereken alapuló nyugati orvoslás kifogyott a munícióból a rezisztens baktériumokkal szemben. Elérkezett a modern orvoslás végjátéka, amit a gyógyszeripar is megerősít, amikor kijelenti, hogy nincs új megoldás a láthatáron.

A rezisztens kórokozók elleni természetes gyógymódokat nem engedélyezik, illetve cenzúrázzák

Eközben a kormányok és orvosi intézmények egy teljes évszázada megpróbálják elhallgatni a természetes antibiotikumokat alkalmazó módszereket, amik tényleg képesek megszabadulni a rezisztens kórokozóktól. A kolloid étrendkiegészítőktől kezdve, az aloén és fokhagymán keresztül egészen a különféle étrendekig, az alternatív módszereket mindig is cenzúrázták és büntették. Ez komoly problémával állítja szembe az embereket, amit három pontban lehetne összefoglalni:
  1. Az antibiotikumokkal szemben rezisztens kórokozók egyre nagyobb számban jelennek meg.
  2. A gyógyszeripar kifogyott a vegyszerekből, amik hatékonyak lehetnének ezek ellen.
  3. A korrupt orvosi rendszer elnyomja és cenzúrázza a természetes alternatívákat.
Sok ember nem lát más választást, mint feladni és várni a halált. Talán éppen ez a cél.

A modern orvoslás a népességszabályozásról szól

Sajnos a modern egészségügyi rendszer egésze egyre inkább a népességszabályozás irányába halad.
Például néhány éve még mindenki számára egyértelmű volt, hogy az oltások veszélyesek a kismamák számára, de ma az illetékesek megfordították álláspontjukat és azt mondják, hogy a terhes nőknek az átlagnál is több oltásra van szükségük. Mellékhatásként ezek az oltások jelentősen megnövelik a spontán vetélések számát. AGardasil vakcina például számos jelentés szerint is több halva születést eredményezmás oltóanyagokhoz képest. Bill Gates előszeretettel nevezi ezt „reproduktív egészségnek”, ami a népességszabályozás kódneve.
A kemoterápiát soha nem alkalmazták volna kismamákon a múltban, ma azonban egyesek kifejezetten ajánlják a rák elleni kezelésként a várandós anyáknak. A kemoterápia, mint tudjuk, egy vegyi fegyver, ami gyakran megöli a meg nem született csecsemőket vagy spontán abortuszt, szervkárosodást és születési rendellenességeket okozhat.
A nagy oltási kampányok is sok tekintetben a népességszabályozási törekvéseknek köszönhetőek, mivel az oltóanyagokban található higany, alumínium és formaldehidmeddőséget okoznak. Nagyon sok egyéb, agresszívan reklámozott gyógyszer is (sztatin tartalmú gyógyszerek, vérhígítók, stb.) előbb öli meg az embert, minthogy a beteg anyagi segítséget kaphatna az egészségbiztosítótól.
A rendszernek csak addig áll érdekében életben tartani az embereket, amíg képesek dolgozni és adótfizetni. Eljöhet az idő, amikor a „korai halált” kifejezetten hazafias dolognak tekintik majd. Ilyen módon a rezisztens kórokozók jó szövetségesei lehetnek a hatalomnak. A tökéletes bűnbak, amire a működésképtelen egészségügyi rendszer hibáit kenhetik.

A megoldás nem az újabb gyógyszerekben található

A gyógyszeripar azt szeretné elhitetni az emberekkel, hogy csak egy új gyógyszer „felfedezése” mentheti meg őket a rezisztens kórokozóktól. A probiotikumokról egy szó sem esik. Pedig elég logikus: ha a problémát az „anti” biotikumok okozták, nem lehet, hogy a megoldás a „pro” biotikumokban található?
A „modern” orvoslás leragadt a 40-es évek mentalitásának szintjén, amikor a testet harctérnek, a gyógyszereket pedig fegyvernek tekintették, amit az ellenség legyőzésére vetnek be.
Nem értik vagy nem akarják érteni, hogy az egymás hatását erősítő növényi eredetű tápanyagok sokkal hatékonyabb gyógyszerek, mint bármelyik izolált vegyi anyag. A gramm-negatív baktériumok kezelése egyáltalán nem olyan nehéz az antibakteriális hatású ételek, mondjuk a fokhagyma és a probiotikumok segítségével. A bélrendszer egészsége a helyes táplálkozástól függ és mégis, az orvosok szinte soha nem adnak erre vonatkozó tanácsot betegeiknek, helyette inkább újabb és újabb vegyszerekkel mérgezik őket.
Többet kell tennünk, és mi hisszük, hogy a megfelelő antibiotikum ellátáshoz felül kell vizsgálnunk az erre vonatkozó kutatásfejlesztési környezetet,” idézi a fenti Guardian cikk a Brit Gyógyszeripari Szövetséget (ABPI).
Pont ezek a vegyszerek okozták a jelenlegi egészségügyi válságot, mégis úgy gondolják, hogy ugyanezek a kémiai anyagok hozhatják el a megoldást.
Pontosan ezt teszi a Federal Reserve Bank is, amikor a globális valuta és bizalomválság kezelésére még több pénzt nyomtat. Mintha egy heroin függőségben szenvedő próbálna meggyőzni minket, hogy csak úgy tud leszokni, ha még egyszer belövi magát.
Az igazság az, hogy a cél egyáltalán nem a gyógyulás, hanem a gyógyszereladások növelése és a népességszabályozás, és ez a mentalitás tényleg elhozhatja a járványok korát.

Ha az antibiotikumokat elveszítjük, ezek is mennek velük



A baloldali lemezen található organizmusok reagálnak az antibiotikumokra, így azok a lemezek körül nem képesek elszaporodni, azonban a jobb oldaliak rezisztensek a tesztelt antibiotikumokra, ezért a lemezek közelében is képesek szaporodni.
Forrás: wired.com,Maryn McKenna cikke

Az Új-zélandi egészségügyi hatóság bejelentette, hogy a szigorú „karanténban” tartott szigetországban – az egyetlen országban, ahol ki és befelé menet is átvilágítják az embert – megtörtént az első olyan haláleset, amit egy teljesen gyógyszerrezisztens baktérium okozott.
New Zealand Heralda következőket írta:
Brian Pool angol nyelvet tanított Vietnámban, amikor idén januárban agyvérzést szenvedett. Egy helyi kórházban megoperálták, majd repülővel a Wellington kórházba szállították, ahol kimutatták szervezetében a KPC-Oxa 48 néven ismert baktériumot, egy olyan organizmust, ami minden antibiotikummal szemben rezisztens.
A Wellington kórház klinikai mikrobiológusa, Mark Jones a következőket mondta:
Semmi sem hat rá. Abszolút semmi! Ez az első eset a mi személyes prakszisunkban, ami minden egyes antibiotikummal szemben rezisztens.”
Brian Pool halála önmagában is szomorú eset, ugyanakkor egy komoly tanulságot is le kell szűrnünk belőle. Megmutatja, hogy az antibiotikum rezisztencia bárhol megjelenhet, függetlenül attól, hogy miként próbálunk védekezni ellene, de leginkább, hogy a történelem egy új korszakába léptünk. Dr. Jones, aki a beteget kezelte, elmondta, hogy „ez a férfi már a poszt-antibiotikum korban halt meg”.
A „poszt-antibiotikum kor” kifejezést gyakran emlegetik manapság, ugyanakkor csak kevesen gondolnak bele, hogy ez mit is jelent valójában. Egy évvel ezelőtt elkezdtem gondolkozni azon, hogy milyen lenne az élet, ha többé nem számíthatnánk az antibiotikumokra. Ennek eredményeként, az Élelmiszeripari és Környezetvédelmi Hálózatmegbízásából elkészült „A poszt-antibiotikum kor leírása” című 4000 oldalas jelentés. Szóval mit is jelent ez?
Ha valóban elveszítjük az antibiotikumokat a gyógyszerrezisztencia miatt, és higgyék el nekem, nagyon közel vagyunk ehhez, a következőket veszítenénk el velük együtt.
Nemcsak a fertőző betegségek fontos kezelési módját, hiszen ez mindenki számára egyértelmű, de emellett nem lennénk képesek kezelni a rákot vagy szervátültetéseket végezni, mert ezeknél az eljárásoknál legyengítik az immunrendszert és így a szervezet teljesen védtelen a fertőzésekkel szemben.
Megszűnne minden olyan kezelés, amely során portot ültetnek egy vénába, mint például a dialízis. Lehetetlenné válnának a komoly szív, tüdő és hasi műtétek, vagy azoknak a területeknek az operációi, amelyek eleve tartalmaznak baktériumokat, mint a belek, a húgyhólyag vagy a nemi szervek. Lehetetlenné válna a protézisek beültetése, legyen az csípő-, vagy térdprotézis vagy szívbillentyű. Nem lehetne plasztikai műtéteket vagy zsírleszívást végezni. Mennének a tetoválások is.
Nem tudnánk kezelni a baleseti sérülteket vagy akár a fáról lepottyant gyereket. Elveszítenénk a modern szülés biztonságosságát. Az antibiotikumok előtt minden ezerből 5 nő halt meg szülés közben. Kilencből egy esetben a bőrbetegség halálos lenne. Tízből három tüdőgyulladás hallállal végződne.
A modern, olcsó élelmiszerek egy része is kiesne, mert a fejlett világban a legtöbb hús előállításához rutinszerűen használnak antibiotikumokat az állatok hízlalásánál és a betegségek elleni védelemhez egyaránt. (Időkjelei: és éppen ezért, az antibiotikumok túlzott és helytelen használata miatt vált mára ennyi baktérium rezisztenssé.) Az Ázsiából származó hústermékek ára mindenesetre jelentősen megemelkedne.
A változás nemcsak a húst érintené, mert sok helyen a mezőgazdasági termelésben is használják, különösen gyümölcsöknél. Jelenleg egy gyógyszerrezisztens baktérium okozta betegség, a tűzelhalás tizedeli az almatermést az amerikai kontinensen. Jelenleg egyetlen gyógyszer maradt, amivel még védekezni lehet ellene. Amikor egy ilyen jelentős termés elpusztul, általában az egész helyi gazdaság vele együtt veszik el.
Sokan tudják, hogy számos írásom jelent már meg az antibiotikum rezisztenciáról és egy könyvet is írtam a témában. A jelen cikk megírását azonban egy személyes történet motiválta. Nemrég, teljesen véletlenül, ráakadtam nagyapám testvérének, Joe bácsinak a gyászjelentésére.
Sokat hallottam Joe bácsiról gyerekkoromban, mert apám mindenki szerint nagyon hasonlított rá. Joe bácsi tűzoltó volt, jóképű, fiatalon halt meg és emlékeztem, hogy halála igen tragikus volt. A New Yorki tűzoltóságnál dolgozott és én abban a hiszemben voltam, hogy egy tűzben veszítette életét. Tévedtem. Joe bácsi egy fertőzésben halt meg öt évvel a penicillin megjelenése előtt.
Joe bácsi sokáig haldoklott és ez komoly hatással volt a családomra. Hetvenöt évvel később szeretnénk azt gondolni, hogy ilyen halálesetek nem történhetnek meg. Pedig sajnos nem így van, ahogy azt a fenti új-zélandi eset is mutatja. Ismét előfordulnak. Csupán nagyon kevés húzásunk van hátra, hogy megfordítsuk a helyzetet. Tényleg nagyon kevés és nem hibázhatunk. Remélem élünk a lehetőséggel, amíg még lehet.

40 bénulásos eset egyetlen afrikai faluban a Bill Gates támogatta agyhártyagyulladás kampány során

Bill Gates áldásos tevékenysége kenterbe veri Mengelét , és az új hóhérokat.
És lesznek döghalálok…” (Máté 24:7) A végső idők egyik fontos jeleként Jézus a járványok elterjedésére figyelmeztet. Bár tudjuk, hogy az egyre nagyobb számban rendelkezésre álló gyógyszerek ellenére a felbukkanó betegségek száma is növekszik a világban, sajnos ezek okozója sokszor maga az ember. Esetenként a gyógyszerek helytelen vagy túlzott használata a felelős, például az új rezisztens törzsek megjelenéséért, máskor a gyógyszer- és élelmiszeripari cégek haszonleső tevékenysége, illetve a legszomorúbb esetekben a szándékos egészségkárosítás a kiváltói ezeknek a tragédiáknak.
A jelen vészterhes időkben pedig még fontosabb észben tartani a Biblia ígéreteit: Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás.” (Zsoltárok 91:9-10)
Forrás: naturalnews.com
Bill és Melinda Gates már vagy egy évtizede indították el hadjáratukat, aminek célja, hogy a földön élő valamennyi gyerek védőoltást kapjon. Tevékenységük középpontjában leginkább Afrika áll, ahol a rossz higiéniás és egészségügyi körülmények, valamint a tiszta víz hiánya tökéletes táptalajt biztosítanak az agyhártyagyulladáshoz és a maláriához hasonló betegségek széleskörű terjedéséhez. Sajnos azonban a legalapvetőbb szükségletek kielégítése helyett, a kontinensre összpontosító milliárdosok és szövetséges vállalataik egyre több vakcinát próbálnak ráerőltetni az afrikai lakosságra, aminek legújabb hatásaként nagyszámú paralízises esetről érkeztek hírek.
Christina England a Vacturth.com oldalon részletesen beszámol a csádi Gouro falu esetéről, ahol a beoltott gyerekek közül legalább 40-nél alakult ki paralízis, miután megkapták a kifejezetten Afrika számára kifejlesztett „MenAfriVac” nevű agyhártyagyulladás elleni oltást. Az agyhártyagyulladást megelőző megoldásként beharangozott MenAfriVac vakcinát 500 fiatal kapta meg a faluban, akik közül legalább 40-nél okozott teljes bénulást a szer, amit hallucinációk és erős rohamok előztek meg.
Két érintett gyerek nagybátyja arról számolt be, hogy a tünetek 24-órán belül jelentkeztek, de sok gyerek azonnal az oltás beadása után hányást és erős fejfájást tapasztalt, amit rohamok követtek.
Csád egészségügyi minisztere végül egy héttel az eset után meglátogatta a falut és úgy döntött, hogy a gyerekeket egy 480 kilométerrel arrébb fekvő kórházba evakuálják, mivel Gouro környékén csupán egyetlen orvos dolgozik.
Az eset kivizsgálása és az oltáskampány felfüggesztése helyett azonban a csádi hatóságok megpróbálták pénzzel rávenni a beteg gyerekek szüleit a hallgatásra.
A kormány és a média hallgat a tragédiáról, pedig még mindig sok tisztázatlan körülmény van,” írta az említett nagybácsi Christina England újságírónak egy emailben.
Ami rontja a helyzetet, hogy az oltást támogató Bill és Melinda Gates Alapítvány, az Egészségügyi Világszervezet és a Meningitis Vaccine Project (MPV) kijelentették, hogy az oltás biztonságosan szállítható hűtés nélkül, amikor a vakcinák leírásában világosan az áll, hogy fénytől védett helyen és hűtve tárolandó.
Fontos lenne továbbá tisztázni, hogy vajon egy selejtes szállítmány okozta a tragédiát, vagy maga az oltás nem biztonságos, illetve a hűtés hiánya volt-e a probléma.
Christina England pedig felteszi a kérdést, hogy „miért költenek hatalmas szervezetek 571 millió dollárt egy oltáskampányra, amikor darabonként kevesebb, mint 3000 dollárból ivóvíz kutakat lehet építeni az ott élőknek?”
Miért nem függesztették fel a kampányt a súlyos mellékhatások észlelése után és mit terveznek az érintett szervezetek a tragédia kapcsán?”

A paralízisek száma megugrott Indiában Bill Gates oltáskampánya után

Forrás: Infowars.com

A jelenségért a teszteletlen vakcinákat ajánló GAVI lehet felelős

Nézzétek Prof Mengelét könyékig a gyermek szájában , most keresi az orvosi papírjait, mert ugye az azért kell egy ilyen beavatkozáshoz, a sántítást mégsem gyógyíthatja vakbél műtéttel , habar kitűnő szellemgyógyász , és úgy hírlik egyre több embert segít át a másvilágra , de ő a szelleműket akarja tanulmányozni itt a Sátán birodalmában.


Az indiai gyermekgyógyász szakértők kemény kritikával illették az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) és a Bill & Melinda Gates Alapítványt a gyermekbénulás megszüntetésére tett megtévesztő ígéretük miatt, rávilágítva az oltáskampány esetleges pusztító mellékhatásaira.
Számos probléma jelentkezett, amelyeket Dr. Neetu Vashisht és Dr. Jacob Puliyel, a St. Stephens Kórház gyermekgyógyászati osztályának orvosai több mint tíz éve tartó„etikátlan” támogatásnak neveztek. A Polio vírus elleni oltási program, amelynek csupán a kezdeti szakaszát finanszírozták alapítványi pénzekből, súlyos kiadásokba kényszerítette az indiai kormányt és új egészségügyi kockázatoknak tette ki az ország lakosságát. (Részletesen a polio oltásról magyarul: ITT)
Amint erre az orvosok is rámutattak kritikájukban, a paralízis, ami eddig eltűnni látszott Indiában, most biológiai fegyver formájában térhet vissza. 2002-es szintetikus előállítása óta a vírus feltámadása egyre valószínűbb és közelebbi veszélynek számít, ami azt jelenti, hogy a betegség végleges kiirtása valószínűleg már lehetetlen, az oltás pedig nem hatékony és drága.
Az igazi sztori az ügy mögött, azonban, hogy míg a polio vírus a statisztikai adatok alapján eltűnt Indiából, az NPAFP (nem kimutathatóan polio vírustól eredő bénulás) esetek száma ugrásszerűen emelkedett, ugyanazokat a tüneteket okozva, amelyekről azt remélték, hogy a paralízis kiirtásával eltűnnek, csupán a betegség forrása változott.
2011-ben, tehát abban az évben, amikor Indiát paralízismentes országgá nyilvánították, 47.500 nem paralízis okozta bénulásos esetet jelentettek, mondja Dr. Vashisht és Dr. Puliyel. A rendelkezésre álló adatokból kiderül, hogy az esetek olyan területekről származnak, ahol a lakosság rendszeresen részesült polio elleni védőoltásban. Az NPAFP esetek számának országos átlaga a nemzetközi átlag 25-35-szöröse Indiában.
A kérdés tehát, hogy vajon a polio elleni védőoltás váltotta-e ki ezeket a paralíziseket? Az ezzel kapcsolatos kutatások Indiában már korábban megállapították, hogy a polio elleni védőoltás a polio vírus által okozott paralízis elsőszámú kiváltója. Ugyanakkor az az évi 100-180, egyértelműen a polio elleni védőoltás miatt bekövetkezett paralízis (VAPP – védőoltásból eredő, a polio vírus által okozott paralízis) eltörpül a 47.500 paralízis eset mellett, amelyeket nem a polio vírus okozott.
Ezenkívül a polio elleni védőoltást okolják a szomszédos Pakisztánban tapasztalthalálesetek miatt is. A pakisztáni kormány által elrendelt vizsgálat megerősítette a GAVI program által finanszírozott polio elleni védőoltás hatását. A vizsgálat megállapította, hogy a GAVI által ajánlott védőoltások klinikai vizsgálatát nem végezték el. A vizsgálóbizottság kérte, hogy a szükséges vizsgálatok elvégzéséig függesszék fel valamennyi GAVI által javasolt oltóanyag használatát.
Függetlenül attól, hogy az egyes vizsgálatok milyen eredményre jutnak az összefüggések tekintetében, az már most is egyértelműen kijelenthető, hogy szoros összefüggés van a paralízises esetek és az oltások között:
Miközben az Indiai Országos PolioMegfigyelőközpont adatai azt mutatják, hogy az NPAFP által okozott paralízises esetek száma egyenes arányban növekszik a beadott polio elleni védőoltásokkal, független tanulmányok arra is rámutattak, hogy az NPAFP paralízisben megbetegedett gyerekeknél „a halál kockázata kétszer magasabb, mint a vad polio vírus fertőzés esetén.”
Az emberi áldozatok száma a legkomorabb bizonyítéka annak, hogy a rossz irányú „jótékonysági” vagy kormányprogramok milyen hatással lehetnek az emberi életre, ugyanakkor az oltáskampány komoly negatív gazdasági hatása sem vet túl jó fényt a WHO és a Gates Alapítvány által támogatott GAVI programra, amelyeknek egyébként a Rockefeller Alapítvány, a Világbank és az ENSZ is partnere.
Ezeknek a szervezeteknek az ajánlása a szegény országok teljes lakosságának beoltására már csak a költségek miatt is őrültség.
Az orvosok joggal vetik fel az ajánlás etikátlanságát, amely 2,5 milliárd dolláros elkötelezettségbe rántotta az indiai kormányt. A poliokampány mindössze 2 millió dollár kezdeti finanszírozást és a siker ígéretét kapta a GAVI-tól. „Végül az indiai kormány kénytelen volt finanszírozni ezt az igen drága programot, ami a kezdetben kiutalt támogatás összegének több mint százszorosába került az országnak,” áll a jelentésben.
India szempontjából a program igen sokba került, mind az elveszített emberi életek, mind pedig a költségek szempontjából. Nagy a kísértés elábrándozni, hogy mi mindent tehettünk volna 2,5 milliárd dollárral, ha azt vízellátásra és az alapvető higiéniai állapotok javítására költjük.”
A jelentést készítő orvosok szerint a „polio megszüntetését célzó program hűen szemlélteti a „betegség specifikus,” vertikális projektek sokszoros céltévesztését a közösségorientált egészségvédelmi (horizontális) programok kárára,” hozzátéve, hogy „azt is láthattuk, hogy az ilyen külső, kezdeti támogatások teljesen eltorzítják a helyi prioritásokat.”
A WHO és magáncégek közötti etikátlan együttműködés kísértetiesen emlékeztet a H1N1 sertésinfluenza hisztéria körüli korrupciós botrányra, ahol a WHO azért jelentette be a járvány kirobbanását (amiről később kénytelenek voltak beismerni, hogy eltúlzott lépés volt), hogy megteremthessék a vakcinára való igényt a világon. Akkor Wolfgang Wodarg, az Európa Tanács Egészségügyi Bizottságának elnöke bizonyította be, hogy a gyógyszeripari cégek a WHO-val együttműködve szándékosan keltettek pánikot a sertésinfluenza járvánnyal kapcsolatban.







Aggasztó halálesetek a WHO által támogatott oltáskampányban



A pentavalens oltásban elsőként részesült csecsemő Indiában
Az ENSZ nem sok eredményt mutathat fel a nemzetek közötti konfliktusok békés rendezése terén, ugyanakkor a szegényebb országok egészségügyi ellátásának fejlesztésére minden jel szerint sok gondot fordít a szervezet.

Ennek ugyanakkor ellentmond az a tény, hogy az ENSZ fennhatósága alá tartozó Egészségügyi Világszervezet, a WHO,szándékosan olyan oltóanyagokat támogat, amelyek komoly veszélyeket rejtenek, sok esetben pedig halált eredményeznek a gyerekeknél. Ezt az ellentmondást vizsgálják most indiai szakemberek.
Az Indiai Orvosetikai Folyóiratban megjelent részletes szerkesztői cikk azzal vádolja a WHO-t, hogy „szándékosan hamisan nyilatkozott az immunizáció káros mellékhatásairól, kijelentve, hogy ilyenek nem is léteznek,” az oltóanyag népszerűsítése érdekében. A cikk egyértelműen feltárja, hogy ez nem igaz.
Az Újdelhiben működő St. Stephens kórház gyerekgyógyászati osztályának vezetője, Dr. Jacob Puliyel által írt cikk alapját a Bhutánban, Srí Lankán és Indiában folytatott oltáskampányban meghalt gyerekekkel kapcsolatos vizsgálat adja. A szóban forgó vakcina ötvözi a diftéria, szamárköhögés és tetanusz (a korábbi DPT oltás), valamint a Hepatitis-B és H influenza-b, azaz Hib oltásokat.
2013. május 4-én a vietnámi egészségügyi minisztérium felfüggesztette a Quinvaxem nevű pentavalens oltás használatát, miután 12 gyerek meghalt, másik 9-nél pedig nem halálos, de rendkívül súlyos mellékhatások léptek fel. A helyi hírcsatornák szerint az oltás miatt meghalt valamennyi csecsemő tökéletes egészségnek örvendett a vakcina beadása előtt,” nyilatkozta az Orvosi és Tudományos Igazság Hivatal (OMSJ).
A WHO arra hivatkozik, hogy a csecsemők halálát nem az oltás okozta. Szerintük a „Quinvaxem megkapta a WHO előzetes engedélyét és az oltással kapcsolatban semmilyen káros hatás nem lépett fel korábban.”
Dr. Puliyel szerint viszont a szervezet nem vonta kétségbe a csecsemők halálát, állításuk pedig, miszerint az oltással kapcsolatban semmilyen fatális mellékhatást nem észleltek korábban, félrevezető.”
Dr. Puliyel arra is rámutat, hogy a kombináns oltás nincs engedélyezve az Egyesült Államokban és más fejlődő országokban sem használják, ugyanakkor a WHO mégis azt javasolja az érintett szegény országoknak, hogy a jól bevált DPT vakcinát a Hepatitisz és Hib oltásokkal kombinálva alkalmazzák, az utóbbi használatának növelése érdekében.

Magyarázat nélküli halálesetek az oltás beadását követően

Az osztályvezető főorvos azt is leírta, hogy azóta számos negatív mellékhatásról és halálesetről érkezett jelentés más gyártók által előállított pentavalens oltások kapcsán más országokból is. Bhután, Srí Lanka és Pakisztán felhagytak a vakcina használatával „az oltások után bekövetkezett halálesetek miatt”.
A bhutáni kormány négy csecsemő halálát követően rendelte el az oltásprogram felfüggesztését, a WHO azonban később meggyőzte az ország vezetését a program folytatásáról. A második szakasz során is négy csecsemő halt meg, így a kormány másodszor is felfüggesztette a kampányt.”
Srí Lankán is számos halálesetet követően hagyták abba az oltáskampányt. A halálesetek kivizsgálásával megbízott WHO bizottság nem talált összefüggést az oltás és a csecsemők halála között, azonban semmilyen alternatív magyarázattal nem álltak elő,” írja az OMSJ.
Pakisztánban egy gyermek félórával, kettő 12-14 órával az oltás beadását követően halt meg, majd még egy esetről érkezett jelentés. Itt a kormány nem hozta az eseteket összefüggésbe a vakcinával.
Indiában eddig 21 gyerek halt meg a korlátozott kiterjedésű kísérleti oltás során, amit még 2011-ben indítottak Tamil Naduban és Keralában. A kormány tervei szerint a többi államban az első két területen tapasztaltak alapján indítanák el a kampányt.

Túl nagy a kockázat

Közös tényező valamennyi esetnél, hogy az oltás beadását követően a csecsemőknél magas láz, kétségbeesett sírás és sok esetben roham állt be a halál előtt,” írja Dr. Puliyel, hozzátéve, hogy furcsának tartja, hogy a WHO „nem lát összefüggést a halálesetek és az oltások között,” azokban az országokban, ahol a kombináns vakcinát alkalmazták.
A halálesetek többsége az első oltás után következett be és nem lehet a véletlen számlájára írni, mondja a főorvos.
Végezetül pedig Dr. Puliyel megkérdőjelezi, miért tartják szükségesnek a Hib vakcina bevezetését Indiában, amikor a betegségből eredő halálesetek száma mindig is alacsony volt az országban. A cikkben részletesen levezeti, hogy 25 millió csecsemő beoltása esetén a legjobb esetben is csak 350 gyereket menthetnének meg a HIB baktérium okozta agyhártyagyulladástól és tüdőgyulladástól, ugyanakkor az oltás következtében „3125 csecsemő halálára lehet számítani”.
Források:

A H5N1 madárinfluenza vírus egy kis beavatkozással milliókat fertőzhet meg

Időkjelei: „…és lesznek döghalálok…” – Máté 24:7 – Arról nem ír a Biblia, hogy ezek a
döghalálok, vagy mai nyelven járványok milyen módon törnek ki, de figyelembe véve a világban folyó eseményeket és törekvéseket nem lenne meglepő, ha maga az ember okozná őket. 
Forrás CNSNews.com
Amennyiben a 60 százalékos halálozási arányú H5N1 madárinfluenza vírus ragályosabbá válna, hasonlóan a közönséges szezonális influenza vírushoz, több százmillió ember élete forogna veszélyben, nyilatkozta egy szakember az amerikai szenátus Nemzetbiztonsági Bizottsága előtt.
Mi történik, ha egy emlősről emlősre terjedő H5N1 vírus elkezd komolyabb mértékben fertőzni?” tette fel a költői kérdést Thomas Inglesby, a Pittsburgh-i Orvos központ Biobiztonsági Központjának elnök-vezérigazgatója a bizottság előtt tett nyilatkozatában.
A szezonális influenza vírus a világ lakosságának 10-20 százalékát érinti minden évben, ami körülbelül egymilliárd embert jelent,” mondta Inglesby. „A WHO adatai szerint a vad H5N1 vírus halálozási aránya 60%, tehát, amennyiben a vad madárinfluenza vírust módosítanák, hogy az a közönséges influenza vírushoz hasonlóan fertőzzön, több százmillió ember élete kerülne veszélybe. Ha csupán századrészt annyira fertőző vírus alakulna ki, az is több millió életet jelentene.”
Az amerikai országos egészségügyi központ márciusban adta ki a vírus kettős kutatására vonatkozó irányelveit, ami az amerikai tudományos akadémia 2003-as, „Biotechnológiai kutatások a terrorizmus korában” néven kiadott jelentését vette alapul. A biotechnológiai kutatások növekvő aggodalomra adnak okot az utóbbi időben, ahogy a kutatók egyre több mesterséges vírust állítanak elő laboratóriumi körülmények között.
Inglesby szerint a laboratóriumok is elkövethetnek hibákat, mint például 1977-ben, amikor „a H1N1 vírustörzs mini-járványt okozott, feltehetőleg egy laboratóriumból kiszabadult vírus miatt.”
Kilenc évvel ezelőtt a SARS veszély idején legalább három alkalommal fordult elő, hogy a BL-3 vagy BL-4 biztonsági besorolású laboratóriumok munkatársai Szingapúrban, Tajvanon és Kínában megfertőzték saját magukat a SARS vírussal,” mondta Inglesby. „Számolnunk kell az emberi tényezővel, a meglepetésekkel és balesetekkel a kutatások kockázatainak felmérésénél,” mondta.
A biobiztonsággal és kettős felhasználású kutatással kapcsolatos meghallgatás során Susan Collins szenátorasszony azt mondta, az amerikaiaknak jogukban áll elvárni, hogy a „közjóért végzett” tudományos kutatások finanszírozására szánt pénzek, ne a terrorizmust támogassák.
Elmondta, hogy a tervek szerint az amerikai és holland országos egészségügyi intézetek által végzett kutatások eredményei, amelyek azt vizsgálták miként lehet a madárinfluenza vírust megváltoztatni, hogy az a levegő útján is terjedhessen, két tudományos folyóiratban is meg fognak jelenni.
Az USA Országos Biobiztonsági Tudományos Bizottsága (NSABB) decemberben azt javasolta, hogy a kutatásokra vonatkozó információk egy részét biztonsági okokból tartsák vissza, de azóta a bizottság megváltoztatta álláspontját és a teljes tanulmányok megjelentetése mellett tette le a voksot.
A bizottság állásfoglalásának megváltozása „egy tudományos és biztonságpolitikai körökben folyó kiterjedtebb vita része, amelyben mindkét oldal komoly érvekkel állt elő,” mondta Collins.
Az amerikaiaknak joguk van elvárni, hogy az ő pénzükből a közjóért finanszírozott kutatásokat, ne lehessen terrorista célokra felhasználni. Ezek nem képzelt veszélyek,” tette hozzá.
Anwar al-Awlaki [amerikai születésű radikális imám, akit az Egyesült Államok az egyik legveszélyesebb közellenségként tartott nyilván] halála előtt olyan mérgek után kutatott, amelyekkel támadást lehet végrehajtani az USA ellen. Az aggodalmakat tovább növeli, hogy az al Qaeda új vezetője orvosi háttérrel rendelkezik, tehát elképzelhető, hogy számára a biológiai és vegyi terroristatámadások még fontosabbak,” mondta Collins.
Collins elismerte, hogy egyesek „állami cenzúrának tekintenék a tudományos fejlesztések ilyetén szerkesztését, ami gátat vethet a tudományos szabadság el; vagy korlátozhatja az életek megmentését lehetővé tevő vagy a közegészség érdekében végzett kutatásokat.”
Nincs garancia arra, hogy a kutatást nem fogja valaki ártó szándékkal megismételni. Csak remélni tudjuk, hogy egyetlen potenciális ellenségünk sem rendelkezik az ehhez szükséges tudással. Nem tudjuk mekkora az esélye annak, hogy egy terrorista csoport vagy egy nemzetállam ellenséges szándékkal használja fel ezeket az eredményeket,” mondta Inglesby.
Anthony Fauci, az amerikai Országos Allergológiai és Fertőző Betegségek Intézetének igazgatója szerint „a szezonális és járványszerű influenza vírus folyamatos veszélyt jelent és a fertőző betegségek által okozott globális halálozások egyik vezető forrását jelenti.”
Fauci-nak a bizottság előtt tett nyilatkozata szerint a CDC (amerikai járványügyi központ) adatai szerint a szezonális influenza vírus miatt évente 200.000 ember kerül kórházba és 49.000 hal meg az Egyesült Államokban. A WHO szerint a vírus évente 3-5 millió súlyos megbetegedést és 250-500 ezer halálesetet okoz.
Mi történik, ha egy emlősről-emlősre terjedő H5N1 törzs elkezd fertőzni? A szezonális influenza globálisan a lakosság 10-20 százalékát, évi egymilliárd embert érint. A vad H5N1 vírus halálozási aránya, ahogyan Önök is megerősítették, 60%, tehát, ha egy ilyen halálozási arányú H5N1 törzset állítanának elő mesterségesen, az több százmillió emberéletet veszélyeztetne,” ismételte Inglesby.
Daniel Gerstein, az USA helyettes nemzetvédelmi minisztere is megjelent a bizottság előtt és elmondta, hogy „a DHS (Nemzetvédelmi Minisztérium) nyomon követi, hogy a kutatóknak milyen DHS intézményekbe van bejárása és milyen kényes információkhoz, információs rendszerekhez rendelkeznek hozzáféréssel és minden egyes személy szigorú biztonsági szűrésen esik át, az egyes hozzáférési szintek odaítélése előtt.”
A kormánytámogatást élvező kutatók kötelesek azonnal értesíteni a DHS illetékeseit, kényes információk vagy termékek létrehozása vagy felfedezése esetén. Maga a DHS nem szolgáltat ki kényes információkat a támogatást élvező személyeknek,” mondta Gerstein. „Amennyiben bizonyos ritka esetekben ez mégis megtörténik az információ birtokába jutó személyeket titoktartási szerződés kötelezi az információk bizalmas kezelésére.”

A szükségállapot influenza

Forrás: Activist Post
A legújabb vakcinák mind DNS szintű oltóanyagok, amik megfertőzik az emberi DNS-t a gyógyszeripari cégek szabadalmazott,genetikailag módosított organizmusaival, pontosan úgy, ahogy a Monsanto teszi a növények esetében.
A nyilvánosság mit sem tud erről és ki hallott olyanról, hogy bárki aláírt volna egy nyilatkozatot saját egyedi DNS-kódja szellemi tulajdonának átengedéséről?
A biotechnológiában és a gyógyszeriparban komoly érdekeltséggel rendelkező George W. Bush elnöksége alatt olyan törvények kerültek elfogadásra, amik lehetővé teszik, hogy a katonaságot is bevessék ezeknek a nyilvánosság számára ismeretlen tartalmú oltásoknak a beadására a teljes lakosság számára, egy influenzajárvány ürügyén.
A szóban forgó törvény egyebek között a következő rendelkezéseket tartalmazza:
Az Egészségügyi Világszervezet ellenőrzőlistája az influenzajárványra való felkészülésről: 1.5.1 cikkely, Jogi és etikai kérdések
Országos járvány esetén szükségessé válhat a jelenleg érvényben lévő törvények vagy (személyes) szabadságjogok felfüggesztése. Ilyen intézkedés lehet például karantén elrendelése (ami felülírja az egyén jogát a szabad helyváltoztatáshoz), magántulajdonban lévő épületek vagy kórházak igénybevétele, engedéllyel nem rendelkező gyógyszerek alkalmazása, oltások kötelező beadásának elrendelése vagy az alapvető szolgáltatások gyors átszervezése. Ezekhez a döntésekhez jogi keretre van szükség az intézkedések átláthatósága és létjogosultságuk indoklása érdekében. (Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat) [Forrás]
Bush elnök biztosította, hogy az amerikai járványügyi törvények összhangban legyenek a WHO szabályzatával, Barack Obama pedig nemrégiben aláírt egy végrehajtási utasítást, amely értelmében az USA köteles betartani a nemzetközi szabályozást.
A WHO volt a fő hajtóerő a világban folyó titkos sterilizáló kampányok mögött. A szervezet éppen a napokban figyelmeztette a pakisztáni kormányt a Bill Gates nevével fémjelzett gyermekbénulás elleni (de igazából a helyzetet még inkább rontó) védőoltáskampány felfüggesztése miatt, a pakisztáni kormány ugyanis vette a bátorságot a kampány felfüggesztéséhez, amíg nem sikerül bebizonyítani, hogy a vakcina veszélytelen és hatékony. Számos szakember úgy gondolja, hogy maga a vakcina felelős a polio új, a természetes gyerekbénulásnál veszélyesebb variációjának felbukkanásáért.
George W. Bush az 1918-as influenzajárványt kiváltó vírus ismételt felbukkanásának hamis félelmét kihasználva érte el az új járványügyi törvények elfogadását. A legújabb kutatások szerint 1918-ban nem volt influenzajárvány. Az amerikai Országos Allergia és Járványügyi Kutatóintézet alapos vizsgálata szerint a gyógyszeripar „csodafegyverének” kikiáltott aszpirin túladagolása lehetett számos akkori haláleset okozója, mivel ez a gyógyszer túladagolás esetén gyengíti az immunrendszert és így egy egyszerű felső légúti betegség is halálos kimenetelű tüdőgyulladáshoz vezethet. A boncolások bebizonyították, hogy az 1918-19-es járvány idején a legtöbb beteg egyszerű baktérium okozta tüdőgyulladásban halt meg.
Ugyanezek a csoportok a Bush kormány alatt továbbvitték tervüket az új törvények segítségével.
Elérték, hogy ezt a veszélyes, az immunrendszert gyengítő „kezelést” oltások formájában előre megkapjuk, ha kell erőszakkal, amint a fenti rendelkezésből kiderül.
Elérték, hogy az állam, a katonaság, az egészségügyi „hatóságok” és a gyógyszeripar közös pénzügyi megállapodás keretében együttes erővel meneteljenek a kitűzött cél felé.
A felelősségre vonás nem lehetséges.
Az oltóanyagokat tesztelni sem szükséges vészhelyzet esetén. A vészhelyzet fennállását pedig nem kell bizonyítani.
Láthattuk, hogyan keltették egy H1N1 járvány látszatát eltúlzott adatok segítségével. A járványügyi hatóság mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza a CBS hírcsatorna tényfeltárását az ügyben.
Amikor a CBS leleplezte az adatok meghamisítását, Barack Obama országosvészhelyzetet rendelt el, ami működésbe hozta a FEMA-t (Szövetségi Válságkezelési Ügynökség) és megszüntette az oltóanyagipar vakcina tesztelési kötelezettségét, amennyiben az oltást „vészhelyzetben” alkalmazzák.
A járványügyi hatóság (CDC) is kivette részét az új törvények elfogadtatásában, hogy vészhelyzet vagy szükségállapot esetén (amit valószínűleg maga a CDC talál ki és rendel el) teszteletlen vakcinákkal olthassák be a lakosságot.
A Pentagon pedig átvette az influenzaoltások feletti irányítást.
Kathleen Sebelius, amerikai egészségügyi miniszter és hivatala rendszeresen cenzúrázza az oltóanyagokkal kapcsolatos, kételyeket megfogalmazó információkat és olyan oltóanyag kifejlesztéséhez adják hozzájárulásukat, ami gyengíti az emberek nemzőképességét.
Ilyen oltóanyagok alkalmazása a lakosságon legjobb esetben is a nyilvánosság megtévesztésének minősül. A katonaság bevetése pedig annyit jelentene, hogy egy szabadalmazott, de teszteletlen, tehát nem kellőképpen ismert szellemi tulajdont erőltetnek az emberekre, akiknek semmilyen információ nem áll rendelkezésére a szerről, és nincs módjukban tiltakozni az oltás beadása ellen.
Milyen jogon meri a Pentagon ráerőltetni a biotechnológia-ipar termékét az emberekre?

Valóban a háború küszöbén áll a világ? Hasonlóságok 1914 és 2014 között

Források: Wikimedia Commons/photo credit: drakegoodman via photopin cc
Forrás: heraldsun.com.au
Egy évszázaddal ezelőtt az osztrák trónörökös elleni merénylet elég volt ahhoz, hogy az ó- és újvilág közötti érzékeny egyensúlyt felborítsa és egy sok millió életet követelő háborúba taszítsa a világot. Vajon a történelem megismétli önmagát?
1914-ben a világ elkezdett kísérletezni a gazdasági globalizációval.
Az optimisták azt gondolták, hogy a kísérlet segítségével véget lehet vetni minden háborúnak.
A koncepcióról azonban kiderült, hogy a régi birodalmi és az új terjeszkedési nézetekkel is ellentétes.
Feszültség alakult ki az óvilág ipari és katonai hatalmai és az újraéledt „új” gazdaságok ambíciói között.
Ugorjunk az időben száz évet és tegyük fel a kérdést: Nem emlékeztet ez a felállás valamire?
Margaret MacMillan, az Oxford Egyetem nemzetközi történelem professzora (akinek Kína jelenkori gazdasági és katonai erőfitogtatásáról írt tanulmánya felborzolta a tudományos körök kedélyeit) szerint igen.
Margaret nincs egyedül a véleményével. Számos diplomata, tudós, szerző és újságíró jutott hasonló következtetésre.
És így vélekednek a kínai szakértők is.
Akik nem tanulnak a történelemből, megismétlik a hibákat,” mondják egyesek.
Talán.
Mark Twain szerint „a történelem nem ismétli magát, de rímel.”
Amennyiben ez igaz, lássunk néhány sort a versből:
Letűnő birodalmak: a jövőtől félve megragadnak mindent, amit lehet;
Előkelő hely a világban: az új hatalmak nagy ambíciókkal érkeznek;
Globális forráspontok: szakadár államok és vitatott területek;
Globalizáció: annak minden „előnyével” és nyomásával;
Fegyverkezési verseny: az új technológiák semmisé teszik a régi erőviszonyokat.
A rím mindenképpen fellelhető.
Lássuk akkor a két „14” közötti hasonlóságokat:

Hanyatló birodalom

Melyik volt a világ szinte rivális nélküli gazdasági és katonai nagyhatalma csaknem egy évszázadon át? A brit birodalom. Az ipari forradalom, ami először hihetetlen erőt biztosított és végül mérhetetlen arroganciát eredményezett, lett a veszte is egyben, mivel a birodalom katonai fölénye szinte egyik napról a másikra megszűnt a kialakuló fegyverkezési versenyben.
[Időkjelei: Azért itt fontos megjegyezni, hogy csupán a mindenki számára látható hatalmi erők változtak, a világot ténylegesen irányító családok nem.]
Vajon most az Egyesült Államok van hasonló helyzetben?
2013-ban komoly csorba esett a világ jelenlegi szuperhatalmának szavahihetőségén. A Julian Assange, Bradley Manning és Edward Snowden által kiszivárogtatott információk leleplezték az Egyesült Államokra jellemző kettős mércét. (Időkjelei: Igen, tudjuk, hogy ezek az emberek megrendelésre adhatták a kiszivárogtatott információkat, de attól még az információk hasznosak maradnak számunkra. Főleg, ha tudjuk, hogy ez csak a jéghegy csúcsa és tisztában vagyunk a nyilvánosságra kerülés okaival. Új összefoglaló a témában angol nyelven: http://www.youtube.com/watch?v=LjzXqJi2494)
Diplomáciai és erkölcsi hírneve darabokban, ugyanakkor továbbra is magának követeli a világ elsőszámú nagyhatalma és erkölcsi irányadója címet.
Az ország nemcsak nemzetközi, de számos belső gonddal küzd, miközben Barack Obama egy olyan egyetemes egészségbiztosítási rendszert akar ráerőltetni a lakosságra, amit ma már szinte mindenki gyanakodva fogad.
Egy olyan nemzetről beszélünk, amely súlyos kritikákat fogalmaz meg Kína kémkedési politikájával szemben, miközben felfoghatatlan mennyiségű adatot gyűjt a világ minden, beleértve saját állampolgárairól.
Egy olyan nemzetről, amely felháborodik a terrorista cselekményeken, miközben saját drónjai esküvői meneteket bombáznak.
Egy évtized óta először ennek az országnak a hatalmas hadserege nem áll hadban egyetlen országgal sem. Ez a masszív intézmény kénytelen lesz egy új ügyet találni magának, hogy megőrizze immunitását az egyre több területet érintő költségvetési kiadáscsökkentésekkel szemben.
Az Egyesült Államok jó ideje tovább nyújtózik, mint ameddig a takarója ér. De vajon képes lesz szembenézni a valósággal?
A csökkenő forrásokat és halmozódó adósságokat látva, az Egyesült Államok egyre inkább úgy érezheti, hogy bizonyítania kell a világ előtt. Demonstrálnia kell, hogy még mindig ő a világ jóságos bírája, esküdtszéke és ítéletvégrehajtója.
Irakban és Afganisztánban már láthattuk, hogy milyen végletekig képes elmenni ennek bizonyítására.

Előkelő hely a világban

II. Vilmos 1905-ben
Akkoriban Németország volt az új világhatalom. Modernizálta a gazdaságát és rendbe tette pénzügyeit. Ami hiányzott az a birodalmi státusz és nemzetközi befolyás, valamint a növekvő ipar ellátásához szükséges nyersanyagok voltak. Emellett számos régi sérelmet táplált a múlt háborúi és területi kompromisszumai kapcsán. Ahogy erősödött, egyre agresszívabb követelésekkel állt elő. A világ bizonytalanul és békéltető hangnemben fogadta a különböző provokatív „incidenseket”, ami megerősítette, még magabiztosabbá és arrogánsabbá tette a császárt, a háború kirobbanását eredményezve 14-re.

Vajon láthatók párhuzamok a mai Kínával?
Gazdasági növekedése egyetlen más gazdasághoz sem hasonlítható. (IJ: Bár ezzel kapcsolatban vannak kétségek.) Ipara vezető pozíciót élvez a világban. Katonai ereje pedig folyamatosan nő.
Kína elkezdte újdonsült erejének fitogtatását.
A Dél- és Kelet-Kínai tengerekkel kapcsolatos ambíciói nem számítanak titoknak a világ előtt. A „védelmi légibázis” agresszív terjeszkedése miatt Japánnal és Dél-Koreával folyó komoly vita csak egy az elmúlt évek ilyen jellegű konfliktusai közül, amelyekkel Kína a nemzetközi hangulatot teszteli. Ide sorolhatjuk az új kínai repülőhordozó anyahajót „megfigyelő” amerikai cirkáló „majdnem” megtámadását is.
Ezek mellett Kína is táplál sérelmeket.
Számos olyan háborút vívott, amivel más országok nem igen törődtek. Több olyan egyezmény is született, ami a belső forrongásokon keresztül kihasználta és elnyomta az országot.
Újabban pedig egy olyan világrendbe próbálják belekényszeríteni, ami nyugati értékeken alapul. Ez pedig igencsak sérti a több ezer éves kultúrával rendelkező ország nemzeti büszkeségét.
Kína úgy érzi, többé nem kell csendben eltűrnie az ilyen bánásmódot.
És akkor ott van még India is. Ez az egymilliárd lakosú, szintén folyamatosan erősödő gazdasággal, katonasággal, de leginkább egyre ütőképesebb haditengerészettel rendelkező ország egy újabb tényező, amivel az amerikai katonai stratégáknak számolniuk kell.
Zavargásokkal terhes idők – A globális bizonytalanság és polgári felkelések megint csak összekötik napjainkat az egy évszázaddal ezelőtti időkkel.

Globális forráspontok

A bostoni hajtóvadászat
Ma terrorizmusnak nevezzük. Egy évszázada az anarchia szót használták.

Autóba rejtett pokolgépek, politikai merényletek. Látszólag véletlenszerű politikailag motivált, erőszakos cselekmények. Akkoriban is éppen ilyen hírek töltötték meg az újságok címlapjait.
Valamennyi eseményt a társadalmi elégedetlenség számlájára írták, ami minden határon, nyelven és valláson túllép.
A magányos farkasnak, akkor is, most is, hatalmában állt megváltoztatni a világot.
Akkor is, most is, egyetlen jól irányzott és időzített golyó, a megfelelő környezetben és pontosan kiszámított reakcióval elég volt a komoly nemzetközi hatást kiváltani.
Akkor az osztrák trónörökös ellen, a bosnyák anarchista mozgalom kivitelezésében elkövetett merénylet indította el a sikertelen diplomáciai folyamatot és szolgáltatta az ürügyet a háború kirobbantásához.
A nemzeteknek ma is vannak területi ambícióik.
Akkor Elzász Lotaringia volt.
2014-ben ott van például Tajvan.
Kína számára talán ez a legkínosabb ügy. Ez a „régi Kína” utolsó bástyája, amit Mao Ce-tung meg akart szerezni. És még mindig ott van. Kína még mindig saját területének és saját népe részének tekinti és úgy gondolja, hogy a világnak semmi köze az ügyhöz.
Az Egyesült Államok természetesen ebben az esetben sem maradhat ki a disputából. A világ rendfenntartójaként, megvilágosult önérdeke által diktálva, mindent megtesz, hogy Tajvan gazdasági erejét távol tartsa Kína szorító ölelésétől. Tajvan emellett egy elsüllyeszthetetlen repülőgép hordozó is, ahonnan az USA területi befolyását érvényesítheti.
Japán tisztek újságcikkben közölt versenye arról, melyikük vágja le több kínai fejét karddal. A verseny állása 106–105
Az ősi japán-kínai ellenségeskedésről se feledkezzünk meg. Az 1930-as évek brutális japán területfoglalásai, aminek a nankingi mészárlás lett az eredménye, még mindig nyílt seb Kína testén. A múlt hibáinak folyamatos tagadása Japán által szintén nem segít a helyzeten.

Ott vannak továbbá a világ különböző pontjain található, egymástól szinte független ambíciók. Oroszország. Dél-Amerika. Észak-Korea.
Ezek mind egyre erősödő és egyre nagyobb önbizalommal rendelkező „szakadár” államok/régiók.
Mindegyik képes lenne olyan konfliktust kirobbantani, ami az egész világot lángba boríthatja.
Hatalmi átrendeződés – Az Egyesült Államok, amely sok éven keresztül szinte az egyetlen biztos pontnak számított a világ gazdaságában, hihetetlen mértékben eladósodott. Vajon Kína veszi át helyét a gazdasági befolyás terén?

Globalizáció

1914-ben a brit birodalom volt a világgazdaság központja. Innen indult az ipari forradalom. Tengerészeti fölényével a kis szigetcsoport a föld területének egyharmada felett uralkodott és lefektette a szabályokat egy új világ számára. A fejlett orvostudomány, technológia és kommunikáció világa számára.
Korábbi birodalmakhoz hasonlóan önelégült lett, és túlságosan bízott saját erejében. Idővel más nemzetek is elindultak a modernizáció útján, megreformálták gazdaságukat, a brit birodalom pedig stagnálni kezdett.
Ráismerünk a mai Egyesült Államokra?
Az „Újvilág” ipari ereje egészen az űr- és információ koráig repítette a világot.
Azonban ugyanaz a fegyverkezési verseny, ami a Szovjetunió gazdaságát romba döntötte, az Egyesült Államokat pedig szuperhatalmi státuszra emelte, most visszaüt.
Az Egyesült Államok továbbra is megszállottan fejleszti az újabbnál újabb fegyvereket, amelyeket nem habozik bevetni az 1990 óta folyó „kisebb” háborúiban.
Ma új fegyverkezési verseny folyik, aminek Ázsia a központja.
Az Egyesült Államok számára központi fontossággal bír, hogy haderejének legjavát ebbe a térségbe vigye át. Ez a szuperhatalom első reakciója, azonban a lépés számos, potenciálisan bénító hatású kihívással jár.
Az Internet elterjedése néhány nem várt következménnyel járt, aminek eredményeként a világ a vártnál lényegesen gyorsabb ütemben halad a globalizált gazdaság felé.
Ennek eredményeként az Egyesült Államok eladósodott. Mégpedig nagyon.
Fő hitelezője pedig nem más, mint Kína.
Ez a rendkívül instabil kapcsolat komoly fennakadásokat okoz a globális gazdaságban szerte a világon.
Kína gazdasága nagyjából olyan ütemben növekszik, amilyen ütemben zsugorodik az Egyesült Államoké. Ez a váltás minden bizonnyal alapjaiban rázza majd meg a világot.

Közel-Kelet

Bár a történelem nem pontosan ismétli önmagát, a mai Közel-Kelet aggasztó módon hasonlít az akkori balkánra. A toxikus nacionalizmusnak a régihez hasonló keveréke azzal a veszéllyel fenyeget, hogy külső hatalmakat is beleránt a konfliktusba, miközben az Egyesült Államok, Törökország, Oroszország és Irán saját és „ügyfeleik” érdekeit próbálják védeni. Vajon Oroszország úgy érzi majd, hogy támogatnia kell Szíriát, mint ahogy azt korábban tette Szerbiával vagy, ahogy Németország tette az Osztrák-Magyar Monarchiával? (forrás: A cikk alapjául szolgáló tanulmány)

Fegyverkezési verseny

Akkoriban Anglia uralta a tengereket.
Flottájának nem volt riválisa, sem erő sem pedig méret tekintetében. Majd megépítették a Dreadnought csatahajót, ami minden korábban épült csatahajót egy csapásra elavulttá tett. Egyik napról a másikra évtizedek befektetése vált elavulttá. Nagy-Britannia akaratán kívül kiegyenlítette az esélyeket.
Új és igen költséges verseny indult a legnagyobb és legjobb haditengerészet címért.
Mindeközben az új csatahajók is fokozatosan fölöslegessé váltak: a légierő fejlődése szinte észrevétlenül folyt.
Most az Egyesült Államok uralja a vizeket.
Hihetetlen flottájának se méreteit, se erejét tekintve nincs párja.
Emellett a légtereket is uralja, ami tovább növeli önbizalmát.
A világ azonban változik. Mégpedig szédítő ütemben.
Balra: Vickers, angol gyártmányú géppuska az I. világháborúban – Jobbra: Az amerikai határőrség tisztjei pilótanélküli repülőket irányítanak – Forrás: Wikimedia Commons
Az aduásznak számító atomfegyverek egyre több nemzet kártyái között szerepelnek. Vajon az egyre olcsóbb pilótanélküli gépek hasonló szerepet töltenek majd be, mint 1914-ben a gépfegyverek, amiknek erejével szinte senki sem számolt akkoriban?
És ott van a kiberháború. Vajon mekkora csapásokat képes egy számítógép alapú támadás mérni egy nemzetre?
Sajnos ezt csak egy komoly háború kirobbanásával fogjuk megtudni.
Időkjelei: A fenti írás a szokásostól eltérő megközelítésben érvel egy komoly háború kirobbanásának veszélye mellett. Érdekes lenne hallani, ki mennyire tartja helyénvalónak, illetve, hogy miként illik ez bele a Bibliából ismert (esetleg az Albert Pike által felvázolt) forgatókönyvbe. Nagyon fontos információ, hogy a tanulmányt, ami alapján a Hearald Sun újságírója a cikket készítette, az elit egyik fontos szócsöve, a Brookings Intézet adta ki. Erről bővebben itt: http://idokjelei.hu/2012/01/miert-publikusak-a-globalista-elit-bizonyos-dokumentumai/
Az egyik legfontosabb tényező, ami az írásból kimaradt, az a szándékosság kérdése.

Oroszország készül az Egyesült Államok elleni potenciális konfliktusokra



Forrás: The Truth Wins
Valószínűleg sokan nem tudják, hogy Oroszország olyan tengeralattjárókat épít, amelyeket az amerikai hadsereg nem képes észlelni. Ezek a tengeralattjárók gond nélkül képesek megközelíteni az Egyesült Államok partjait anélkül, hogy észrevennék őket.
2012-ben például egy atomtöltetű nagy hatótávolságú rakétákkal felfegyverzett támadó tengeralattjáró heteken át körözött a Mexikói-öbölben mire észlelték. Most pedig ennél is korszerűbb, a „legújabb lopakodó technológia” alkalmazásával készült tengeralattjárókat bocsátanak vízre.
Az amerikai tengerészet elismeri, hogy lemerülés után nem tudják követni ezeket a tengeri járműveket. Ez annyit jelent, hogy az oroszok könnyűszerrel megközelíthetik az amerikai partokat, és rakétákat indíthatnak ellene. Védekezés helyett az Obama kormány úgy döntött, hogy leszereli az Egyesült Államok stratégiai atomfegyvereit.
Az RT a következőket írta ezekről a tengeralattjárókról:
Oroszország vízre bocsátotta új, rendkívül fejlett technológiával készült Novorosszijszk tengeralattjáróját. A Szent-Pétervári hajógyárból kihajózó tengeralattjáró csupán egyike az építés alatt álló hat ilyen eszköznek, amelyek vízrebocsátását két éven belülre tervezik.
A Novorosszijszk egy Varsavajanka osztályú (Projekt 636) tengeralattjáró és a legmodernebb lopakodó technológiának köszönhetően merülés után szinte észlelhetetlen.
Ellenfeleink „fekete lyukként” emlegetik, mert rendkívül halk és nehéz észrevenni,” nyilatkozta Konstantin Tabacsnyi, a Novorosszijszk parancsnoka a Channel One televíziónak. „A tengeralattjáró legfőbb előnye, hogy észlelhetetlen. Az egész projekt tökéletesen betölti célját.”
A Novorosszijszk nem az első ilyen orosz kísérlet. A szinte hangtalan eszközök kifejlesztése már évek óta folyik. A Borej osztályú Vlagyimir Monomah például a legújabb generációs atomreaktoros hajtóművel rendelkezik, merülési mélysége 450 méter és 20 darab interkontinentális ballisztikus rakéta hordozására képes.
Az R-30-as Bulava rakéták mindegyike 10 darab MIRV töltetet, azaz önállóan célra irányítható robbanófejet tartalmaz, amelyek rombolóereje egyenként 150 kilotonna. (forrás)
A tengeralattjárók mellett Oroszország más eszközeinek fejlesztésén is dolgozik.
Hivatalosan 2014-ben indul a PAK-DA stratégiai bombázó fejlesztése, nyilatkozta Viktor Bondarev, a légierők és a légvédelem új főparancsnoka.
A PAK-DA fejlesztése már évek óta folyik, de a projektet hivatalosan csak tavaly hagyta jóvá az orosz vezetőség. (linklink)
Oroszország meglévő atomfegyvereinek modernizálására is komoly hangsúlyt fektet.
Oroszország számos új rakéta kifejlesztésén dolgozik, beleértve az amerikai titkosszolgálat által titkos közepes hatótávolságú nukleáris rakétaként emlegetett RS-26-ot, ami egyesek szerint sérti a 1987-es Közepes hatótávolságú nukleáris szerződést.
Az orosz kormány tagadja ezeket a vádakat, azt állítva, hogy ez egy új interkontinentális ballisztikus rakéta, ami más szakértők szerint viszont a 2010-es Új START egyezménybe ütközik. (forrás)
Sajnos sok embernek fogalma sincs arról, hogy mi folyik ezen a téren. A legtöbben abban a tévhitben élnek, hogy a „hidegháborúnak” vége és Oroszországtól már nem kell tartani.
Bárcsak így lenne.
Jelenleg Oroszország gazdaságilag és katonailag egyaránt erősebb, mint korábban volt és az erősödés nem állt meg.
Azt feltételezve, hogy a hidegháborúnak vége, hogyan magyarázzuk, hogy jelenleg több orosz kém tartózkodik az Egyesült Államokban, mint a hidegháború hivatalos évei alatt?
Mindeközben pedig Barack Obama mindent megtesz az amerikai nukleáris arzenál felszámolása érdekében.
1967-ben az Egyesült Államok több mint 31.000 stratégiai atomtöltettel rendelkezett. Ez a mennyiség azóta 95 százalékkal csökkent.
A Barack Obama által 2010-ben aláírt START Egyezmény 1.550 darabban maximálja az Egyesült Államok és Oroszország bevethető stratégiai atomtölteteinek számát.
Barack Obama számára azonban egy ilyen mértékű csökkentés sem volt elegendő.
Az amerikai elnök idén júniusban bejelentette, hogy további 30 százalékos csökkentést tart szükségszerűnek:
Alapos megfontolás után úgy találtam, hogy az Egyesült Államok és szövetségeseinek biztonsága, valamint az erős visszatartó erő fenntartása mellett lehetőség van stratégiai nukleáris fegyvereink további, a jelenlegi mennyiség egyharmadával történő csökkentésére. Szándékomban áll, Oroszországgal egyeztetve, a hidegháborús atomhelyzetet megváltoztatni. (forrás)
Ez azt jelentené, hogy az Egyesült Államoknak hozzávetőleg 1000 atomtöltete maradna.
A különböző nemzetközi egyezményeknek köszönhetően ráadásul Oroszország pontosan tudja, hogy ezek hol találhatók.
Ezek fényében már elképzelhető egy olyan forgatókönyv, amelyben Oroszország és Kína közösen mérne elsőcsapást az Egyesült Államokra. Amennyiben tudják, hogy az atomtöltetek hol találhatók, kevesebb, mint 10 perc alatt kilőhetik az összeset egy tengeralattjáróról indított elsőcsapással.
A III. Világháborúra előbb utóbb sor kerül. Nyilván nem idén és nem is jövőre, de amilyen tempóban romlanak az orosz-amerikai kapcsolatok, ugyanolyan ütemben alakulnak a körülmények egy ilyen esemény bekövetkezésére.
A vezetők döntései alapján pedig egyértelmű, hogy az Egyesült Államoknak a vesztes szerepét szánják.




Az orosz medve tovább erősödik

A társadalmi megosztás egyik fontos eszközének szánt kommunizmus átmeneti háttérbe szorulását követően Oroszország ismét éledezik. Vajon lehet-e egy ilyen komoly tendencia a véletlen műve egy olyan világban, ahol a legfontosabb folyamatokat a háttérhatalom irányítja? Ahogyan egyes nyugati országok jelenlegi gyenge vezetésének is megvan a maga szerepe, Oroszország téli álma sem a véletlen műve volt. A bibliai próféciákból arra lehet következtetni, hogy fontos szerepe lesz még a végidők eseményeiben.
Sajnos ma is kevesen értik ezeknek a folyamatoknak a jelentőségét és Oroszországra csupán, mint volt hidegháborús nagyhatalomra gondolnak, pedig a valóság ettől nagyon is távol áll.
Nézzünk meg néhány beszédes adatot a két nagyhatalomról (forrás):
1. Oroszország jelenleg a világ legnagyobb olajtermelője. Az Egyesült Államok csupán a harmadik helyen áll.
2. Oroszország a világ elsőszámú olaj exportőre. Az Egyesült Államok minden országnál több olajat kénytelen importálni.
3. Oroszország a világ elsőszámú földgáztermelője. Az Egyesült Államok a második helyen áll.
4. Jelenleg Oroszország látja el Európa földgázigényének 34 százalékát.
5. Az Egyesült Államok GDP arányos adóssága 101%, míg Oroszország esetében ez a szám 8%.
6. Az Egyesült Államok kereskedelmi mérleghiánya 2012-ben meghaladta az 500 milliárd dollárt. Oroszország ezzel szemben rendre hatalmas kereskedelmi többletet termel.
7. A hivatalos munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban jelenleg 7,4%, Oroszországban pedig 5,4%.
8. Vlagyimir Putyin elnöksége alatt országának kereskedelme hihetetlen mértékben megerősödött.
9. A Bloomberg adatai szerint Oroszország 570 tonnával növelte aranytartalékát az elmúlt tíz év során. Az Egyesült Államok esetében úgy tűnik senki sem tudja, hogy a Federal Reserve mennyi arannyal rendelkezik valójában.
10. Külföldiek számára Moszkva a világ második legdrágább városa, miközben a világ legbarátságtalanabb városa, Newark, New Yersey, az Egyesült Államokban található (a tizes ‘toplistában’ öt amerikai város is szerepel).
11. Több milliárdos él Moszkvában, mint bármelyik más városban a világon.
12. A moszkvai metróhálózat magasan túlszárnyalja Washington D.C. vagy New York City metrórendszerét.
13. Bár jelenleg az Egyesült Államok hadseregét tartják a legerősebbnek a világon, Oroszország a második helyen, szorosan a nyomában van.
14. Oroszország nemrégiben mutatta be új „szinte teljesen hangtalan” tengeralattjáróját, ami sokkal halkabb, mint az Egyesült Államok tulajdonában lévők.
15. Miközben Barack Obama azon ügyködik, hogy semlegesítse az Egyesült Államok stratégiai nukleáris arzenálját, Vlagyimir Putyin komoly erőfeszítéseket tesz az orosz atomfegyverek modernizálása érdekében.
16. 2013 második felében az orosz katonai erők több mint 200 hadgyakorlat levezetését tervezik.
17. Valószínűleg a fontos híreket figyelemmel kísérők figyelmét nem kerülte el az a médiaesemény, amely során Vlagyimir Putyin belülről is megszemlélte az új orosz, ötödik generációs vadászrepülőt, ami az amerikai F-22-es Raptornál is korszerűbb.
18. A becslések szerint ma több orosz kém tartózkodik az Egyesült Államokban, mint bármikor a történelem folyamán.
Bár nem valószínű, hogy az Egyesült Államok és Oroszország között direkt katonai konfliktus alakuljon ki a közeljövőben, mindkét országnak fontos szerepe van a globális feszültségkeltésben és előkelő helyet foglalnak el a világ sakktábláján.

Oroszország felkészül egy esetleges gazdasági összeomlásra



Forrás: RiaNovosti
Az orosz gazdaság készen áll a globális növekedés lassulása és az egyre mélyülő eurózóna adósságválság miatt bekövetkező gazdasági összeomlás lehetőségére, nyilatkozta Vlagyimir Putyin augusztus 16-án.
A helyi ombudsmanokkal folytatott megbeszélésen Putyin elmondta, hogy mind az európai mind a globális helyzet rendkívül összetett.
A világgazdaság motorjának számító Egyesült Államok állapota jobbnak tűnhet, azonban a gazdaság fenntarthatósága szempontjából fontos makrogazdasági mutatók azt jelzik, hogy ott sem jobb a helyzet, mint Európában. GDP arányos államadósságuk 104 százalék,” mondta.
Ettől függetlenül is súlyos problémát jelent, hogy az Egyesült Államok pénzrendszerét komoly mennyiségű, állami garanciával biztosított jelzáloghitel terheli, tette hozzá.
Ezek a tényezők együttesen bizonyos fokú aggodalomra adnak okot. A helyzetet rontja, hogy most arról érkeznek hírek, hogy Kína gazdasági fejlődése is lelassult, sőt hanyatlik, és Kína a világ egyik legnagyobb fogyasztója. Ezek kétségkívül aggasztó jelek. Reménykedjünk abban, hogy ezek az aggodalmak nem alakulnak valós és teljes gazdasági válsággá,” mondta Putyin. „Reméljük a legjobbakat, de készüljünk fel a legrosszabbra,” tette még hozzá.
Oroszország már 2011-ben hozzálátott bizonyos válságkivédő intézkedések bevezetéséhez, hogy felkészüljön és válaszoljon a kedvezőtlen gazdasági fejleményekre, mondta Putyin.
Megállapodtunk, hogy egy komoly összeget teszünk félre a következő évre, a 2013-as költségvetés keretén belül, amolyan állami működési tartalékként, hogy hatékonyan és gyorsan tudjunk reagálni bármilyen válságtényezőre, amennyiben azok tényleg megjelennek,” mondta Putyin, hozzátéve, hogy az orosz gazdaság jelenleg egészséges paramétereket mutat.
Az orosz pénzügyminisztérium bejelentette, hogy több válság-költségvetési forgatókönyvet is készítenek, hogy az olajárak alacsonyan maradhassanak.
Jelenleg az állami költségvetés alkalmazkodóképességét vizsgáljuk, különféle „nyomáspróbákat” végzünk, hogy megvizsgáljuk, mi történne a gazdasági körülmények hirtelen és komoly változása esetén. Kiszámoljuk a várható bevételeket 80 és 60 dolláros hordónkénti olajárak esetére is,” nyilatkozta Alexej Lavrov, helyettes pénzügyminiszter korábban.

A modernkori történelem egyik legveszélyesebb pillanata



Ne hallgassatok azokra, akik békét kiáltanak, mert „békével vesztenek el sokakat”. A világkormány nem alakulhat meg kizárólag békés eszközökkel, hanem a háborúk, a gazdasági összeomlások, katasztrófák és megrendezett események eredménye lesz. A cél, ahogyan arra Doug Hagmann alább olvasható cikke is utal, nem változott. (Joseph Candel)
A modern világtörténelem legveszélyesebb idejéhez érkeztünk a következők miatt,” magyarázta a titkos ügynökségek berkeiben dolgozó forrásom. „Hozzávetőleg az emberek 9 százaléka támogatja a Szíria elleni háborút, szinte senki nem ért egyet Obama, Nagy-Britannia, a szaúdiak és más NATO szövetségesek globalista terveivel. Mikor láttunk ilyet korábban? Mit mond a történelem? A megrendezett események bekövetkezésének megnövekedett esélyei nagyobb visszhangot keltenek, mint a már megtörtént állítólagos vegyifegyver támadás.”
Gondoljunk a Tonkin-öbölre, a Lusitaniára vagy akár Pearl Harbor-re. Vegyük ezeket történelmi példaként és alkalmazzuk a mára. Senkinek ne legyenek kételyei. A globális tervek nem változtak. Amikor az elsődleges terv visszaüt, vagy balul sül el, életbe lépnek az alternatív tervek. Az elkövetkező napok vagy hetek során nagy eséllyel láthatunk olyan szörnyűséges eseményeket, amelyek könnyűszerrel megváltoztathatják a 9 százalékos támogatottságot. Fontos látni, hogy az idő nem nekik [a háttérhatalomnak] kedvez. Rövid időn belül reagálniuk kell, mert nyugati támogatás nélkül Assad erői komoly erőfölényben vannak.”

Bábokból nincs hiány – Most felkerülnek a globális sakktáblára

Láthatjuk, miként szállítják eszközeiket a térségbe. Tavaly októberben már szó esett arról, hogy jelenleg megbízásos háború folyik Oroszország és Kína ellen. Mindkét ország számára rendkívül fontos Szíria, katonailag és gazdaságilag egyaránt, de főleg az oroszoknak. Bármilyen lépést tesz az USA, az nem marad válaszlépés nélkül.”
Időkjelei: Steve Quayle ugyanakkor arról írt két napja, hogy a nagyhatalmak nem hivatalos megállapodása szerint Szíria korlátozott megtámadása esetén Oroszország nem indítana válaszcsapást. Információi szerint az egész konfliktust a közvélemény és a piaci reakciók tesztelésére fogják használni, a terveket pedig Putyin számára elküldték. Lehet, hogy a III. Világháború nem most kezdődik, de ki tudja mi lesz a helyzet októberben, írja Quayle, hozzátéve, hogy sajnos hamarosan saját szemünkkel fogjuk látni.
Ha cirkálórakétákat küldenek Szíriára az nemcsak civil áldozatokkal járna, hanem valószínűleg iráni és orosz erőket is eltalálhat. Oroszországnak jelenleg 100.000 katonai „tanácsadója” van ott, és talán kínai eszközök is jelen vannak. Vajon mi lesz a válaszuk? Ez egy aszimmetrikus háború. A válasz pedig eltérhet attól, amire a többség számít. Igazából kifejezetten váratlan eseményekre kell számítanunk, mivel arra készülnek, hogy eltereljék az emberek figyelmét.”
Bárki komolyan azt gondolja, hogy a célpontok listájának szétküldése és az olyan nyilatkozatok, miszerint a csapások korlátozottak és rövidek lesznek, az Obama rezsim inkompetenciájának köszönhető? Ezek szándékos lépések,” mondta a forrásom hozzátéve, hogy ezzel lehetővé teszik az oroszoknak és más eszközöknek, hogy elmenjenek az útból. „És akkor jöhet a villanás, a pirotechnikai show, amiről beszéltünk, és aminek az a célja, hogy eltereljék a nyilvánosság figyelmét arról, ami készül.”
Most sem csak Szíriáról van szó. A lényeg, hogy a világgazdaság feletti teljes hatalomátvételre felkészülhessenek, kivégezve a dollárt, hogy a helyét egy valutakosár vagy SDR-ok (különleges lehívási jogok) vehessék át, amivel a világ minden tranzakcióját a felügyeletük alatt tarthatják. Szíria lehet a gyújtózsinór és az olaj a fegyver, amivel ezt véghezvihetik, az amerikai hatalom leggyengébb pontját, a dollárt célozva meg. Mindvégig ez volt a célpont.”
Milyen jobb módszert találhatnának erre, mint a „humanitárius misszió nem várt és szerencsétlen” következményeként beütő gazdasági „összeomlásra” kenni a dolgot, arra hivatkozva, hogy ők csupán egy vegyifegyvereket bevető diktátortól próbálták megvédeni a népet? Ez persze hazugság. Mindenkit bolondnak néznek. Ez a nemzetközi bankárok háborúja, aminek súlyos áldozatai lesznek.”
Vegyük figyelembe, hogy a globalista beavatkozás előtt Szíria egy viszonylag stabil és vallási szempontból toleráns, szekuláris állam volt. Mára a halálos áldozatok száma elérte a 150 ezret és több millióan menekültek el az országból. Gajendra Signh, indiai geopolitikai elemző szerint ez a 150 ezres szám semmiségnek fog tűnni, ahhoz a vérfürdőhöz képest, ami Assad esetleges elmozdítását követné. Assad nélkül a különböző vallási szekták azonnal egymásnak esnének. Akik tisztában vannak a valódi helyzettel úgy becsülik, hogy a 20 milliós ország akár lakossága 20 százalékát, 4 millió embert is elveszíthet.

Figyeljünk a megrendezett eseményekre

A globalisták finanszírozzák a konfliktus mindkét oldalát, hogy ezzel biztosítsák céljaik elérését. Amikor a helyzet igazán forróvá válik Szíriában és a közel-keleten, Szaúdi-Arábiában is elindulhatnak az események. Olyasmire gondoljunk, ami megakadályozhatja az olaj szabad áramlását, hiszen ez az egyetlen tényező, ami a dollárt még életben tartja. Olyasmi is történhet, ami veszélybe sodorhatja vagy akár ideiglenesen felfüggesztheti a világ olajkereskedelmét.
Persze miközben az USA el van foglalva, Kína szép csendben megszállhatja a Szenkaku-szigeteket, Észak-Korea még szabadabban rosszalkodhat és más térségek is instabillá válhatnak. A hatalom átrendeződéséről van szó. A vagyon újraelosztásáról. Ez lehet a nagy gazdasági reset.”
A legfontosabb azonban megérteni, hogy a globalista célok nem változtak. A közvélemény támogatásának hiánya csupán veszélyesebbé teszi a helyzetet és növeli az olyan kaliberű megrendezett események valószínűségét, amelyek ezt jelentősen megváltoztathatják. Valami olyasmi, amit eddig nem láttunk. Az emberek nem gondolkoznak elég nagy léptékekben.”

Arianna Huffington „alternatív” weboldalt indít a globális elitnek



Hogy rá ne szedjen minket a Sátán, az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk.” – II. Korinthus 2:11
Arianna Huffington – photo credit: jdlasica via photopin cc
Forrás: Infowars.com

Arianna Huffington új kezdeményezése olyan „alternatív” médium elindítását célozza, amelyben a felső 1% a veszélyes ideológiákat terjesztő hétköznapi emberek írásai mellett jelennének meg.
Huffington, aki eladta a Huffington Postot az America Online médiaóriásnak (és ezzel nem kevés baloldali beállítottságú embert haragított magára), Nicolas Berggruen milliárdossal közösen azon dolgozik, hogy World Post címen egy új hír és komment weboldalt hozzon létre.
A weboldal a Huffington Post-nál bevált munkamodellt alkalmazza majd. Más szóval kihasználja a fizetés nélkül dolgozó közösségi újságírókat, akik igazából csak a megfelelő díszletet szolgáltatják majd a színpadon, amit a Tony Blair volt brit miniszterelnökhöz, Bill Gates-hez és Google ügyvezető Eric Schmidt-hez hasonló személyiségek dominálnak majd.
Országvezetők és az üzleti világ kiemelkedő szereplői, satöbbi satöbbi, egy spanyol munkanélküli vagy egy brazil diák mellett írhatnak. A HuffPo nagy szíve nem ismer hierarchiát,” nyilatkozta Arianna Huffington a Guardian-nek.
Az új Huffington vállalkozás rangjához méltó „keresztelőben” részesül majd. A médiumot a hónap vége felé a svájci Davosban tartandó Világgazdasági Fórumon mutatják be.
A G7-ek, a Világbank, a Kereskedelmi Világszervezet és az IMF mellett a davosi összejövetel mindig is fontos helyet töltött be a globalista szervezetek együttesében.
Az elképzelés lényege, tömören összefoglalva, hogy a globalista elit üzenetét a tömegekhez is eljuttathassák. Ez manapság, amikor a tömegmédia lassan őskövületnek számít, különösen fontos az elit számára, mivel az emberek milliószámra fordulnak az alternatív médiumokhoz, amelyeket (egyelőre) nem ér el a megamédia karja.
Azt hiszem, hogy lesz néhány hang a médiában, aminek valós súlya van, így ezek megmaradnak, de számuk egyre csökken majd,” jósolja Berggruen.
Az új Huffington oldal egy komoly tőkebefektetési hullámmal egy időben indul. Ezek közül a legfigyelemreméltóbb a PayPal-t is felvásárló eBay-alapító Pierre Omidyar által finanszírozott First Look Media, amit Glenn Greenwald-dal, a Snowden kiszivárogtatásokról író újságíróval közösen indított.
Omidyar a World Post szerkesztői csapatának is tagja lesz, egy egész sor fővonalas média személyiséggel egyetemben. Köztük lesz például Luis Cebrian, az El Pais alapító szerkesztője, Deleep Padgaonkar, a Times of India tanácsadó szerkesztője és Yoichi Funabashi, a New York Times-szal együttműködő nagy japán lap, az Asahi Shimbun volt főszerkesztője is.
Azt persze nem tudni, hogy a kihasznált és fizetés nélkül dolgozó újságírókat, akik az AOL-Huffpro-nak írnak, rá lehet-e majd venni az együttműködésre ebben az alternatív média aláásását célzó munkában. Mindenesetre meglepő milyen sok újságíró és blogger maradt a médiumnál azután is, hogy Arianna kiárusította őket az AOL-nek még 2011-ben.
A Huffington Post amúgy 315 millió dollárért lett az AOL tulajdona, amiből Arianna több tízmilliót vágott zsebre, anélkül, hogy eszébe jutott volna akár egy töredékét is megosztani a lelkes közösségi újságíróival. Úgy tűnik ez az ültetvényes gazdálkodási modell bevált, így a World Post-nál is alkalmazni fogják. A modell minden jel szerint az elitnek is tetszik.

A kutató kéri az „UFO” észlelésekre vonatkozó információkat a katonai veteránoktól



Időkjelei: A témával kapcsolatos podcastok, amelyekből kiderül, hogy mi állhat az alábbi cikkben is említett állítólagos „UFO” jelenségek mögött: Bukott angyalokA nagy megtévesztés
Forrás: sacbee.com
Robert Hastings, ismert UFO-kutató arra kéri az érintett katonai veteránokat, hogy lépjenek kapcsolatba vele saját UFO tapasztalataikkal kapcsolatban, amelyek atomtöltetű rakétákat tároló bázisok, fegyverraktárak és atomkísérleteket végző létesítmények közelében történtek még a hidegháború évei alatt és azután.
2010. szeptember 27-én, részben Hastings szponzorálta az UFO és Atombomba hírkonferenciát a Washington D.C. National Press Klubban, amit a CNN csatorna élőben közvetített. Az eseményről készített anyag teljes terjedelmében itt megtekinthető: LINK
A konferencián az amerikai légierő hét veteránja beszélt különböző UFO behatolásokról interkontinentális ballisztikus rakétákat tartalmazó létesítményekbe a következő helyszíneken: Malmstrom AFB, Montana, F.E. Warren AFB, Wyoming, és Walker AFB, Új Mexico, valamint az angliai RAF Bentwaters fegyvertárolója.
A Malmstrom-i eset során 1967. március 24-én, a személyzet számos rakéta megmagyarázhatatlan működésképtelenségét jelentette, miután egy fényes, tányér alakú tárgyat láttak az Oscar kilövő létesítmény felett. (Számos polgári személy jelentette, hogy a létesítmény közelében azonosítatlan repülő tárgyat látott, legutóbb 2012 szeptemberében.)
Az évek során számos hasonló eset történt különböző nukleáris tölteteket is tároló bázisokon illetve B-52-es bombázók közelében a Hastings által megkeresett veteránok szerint. A témával kapcsolatos dokumentumok, amelyek titkosítása időközben lejárt, az alábbi linken olvashatók: LINK.
Hasting leginkább az 1962. októberi kubai rakétaválság idején és az elmúlt tíz során észlelt jelenségekre kíváncsi, hogy azokat alapos vizsgálat után megjelentethesse.
Hastings arról is beszél, hogy számos orosz katonai veterán is hasonló eseteket jelentett a volt Szovjetunió idejéből, amelyeket annak idején még a KGB és/vagy az orosz védelmi minisztériumi dokumentumok is megerősítettek, beleértve egy 1982. október 4-én történt esetet, amely során bizonyos nukleáris rakéták egy időre aktívvá váltak, miután egy tányér alakú jármű jelent meg fölöttük.

A „földönkívüli” meghallgatás



A számos Bibliakutató által felvetett „Nagy elhitetés” részeként sokan úgy gondolják, hogy a „bukott angyalok”, földönkívüli lényeknek állítva be magukat, ismét megjelenhetnek a földön, illetve egyesek szerint mindig is itt voltak. A Biblia és az ókori történelem feljegyzései szerint a bukott angyalok lejöttek a földre és a korai civilizációk szerves részét alkották, feleségeket választottak maguknak az emberek közül, akiktől gyerekeik születtek, egy hibrid fajt, ismertebb nevükön a Nefilimeket hozva létre. Elhitették az emberekkel, hogy ők istenek és már akkor megpróbálták saját céljaikra használni őket. Amennyiben ez régmúlt időkben megtörtént, elképzelhető, hogy most, az évezredes harc végső éveiben is megpróbálják, ezúttal felsőbbrendű földönkívüli lények szerepét öltve magukra? – Joseph Candel
Áprlis 29. és május 3-a között egy történelmi jelentőségű esemény kerül megrendezésre az amerikai Országos Újságíró Klubban, Washington DC-ben. A rendezvényen hozzávetőleg negyven kutató és katonai/ügynökségi szemtanú tesz tanúvallomást az öt napon, összesen 35 órán tartó meghallgatáson az Egyesült Államok kongresszusának korábbi képviselői előtt. Az „Állampolgári meghallgatás a földönkívüli jelenlétnek az emberiséggel folytatott kapcsolatáról” elnevezésű esemény célja, hogy elvégezze, amire a kongresszus negyvenöt éven keresztül nem volt képes: felkutatni és azonosítani a jelen és régmúlt korok egyik legfontosabb kérdésével kapcsolatban rendelkezésre álló információkat.
Az Állampolgári Meghallgatás a Közzétételről mottója: „Amennyiben a kongresszus nem végzi a feladatát, majd megteszi a nép.”
Az eseményt legalább öt nyelven lehet majd követni élőben az Interneten és videóra is rögzítik, hogy a témában „Az igazság embargó” címen készülő dokumentumfilm alapjául szolgálhasson. A készítők a dokumentumfilm címével is arra akarják felhívni a világ figyelmét, hogy a hatalom igazi embargót vezetett be a témával kapcsolatos igazságok ellen.
Az esemény weboldala folyamatosan frissül.
Íme, néhány idézet ismert emberektől a témában:
Az Állampolgári Meghallgatás a Közzétételről célja elvégezni azt, amire az amerikai kongresszus 45 éven át képtelen volt.” – Stephen Bassett, politikai aktivista
Többször megkérdeztek már az UFO-kkal kapcsolatban és nyilvánosan elmondtam, hogy szerintem ezek mások, ez egy másik civilizáció.” – Eugene Cernan, az Apollo 17 legénységének egyik tagja
A földönkívüliek valóságosak – bolygóközi lények… A létezésükkel kapcsolatban rendelkezésre álló, felhalmozott bizonyítékok elsöprőek és én elfogadom létezésük tényét.” – Lord Dowding, a brit légierő korábbi vezetője
Komoly esély van arra, hogy rendszeres látogatók érkeznek ide az űrből. Fontos lenne megtudnunk, hogy kik ezek, honnan jöttek és mit akarnak.” – Lord-Hill Norton admirális, a brit védelmi erők korábbi parancsnoka
Az információk hihetetlen méreteket öltő elrejtése majdnem hatvan éve folyik, a New Mexico-i Roswellben történt 1947-es UFO baleset óta. Azt az eseményt bizonyára nem lufik okozták, ahogyan azt az amerikai légierő állította.” – Dr. Brian O’Leary, az Apollo program egyik tagja
A (Rosswell-i) szerencsétlenség  körüli titkokat soha nem tisztázták kielégítően – legalábbis független szakértők és vizsgálatok útján nem és az amerikai kormány által sem.” – Bill Richardson, kongresszusi képviselő, Energiaügyi miniszter, Új Mexikó kormányzója, elnökjelölt
Itt az idő, hogy napvilágra kerüljön az igazság. A színfalak mögött a légierő magas beosztású tisztjei komolyan aggódnak az UFO-k miatt. Az illetékesek titkolózása miatt és attól való félelmükben, hogy nevetség tárgyává válhatnak, sok állampolgár azt gondolja, hogy az azonosítatlan repülő tárgyak nem léteznek… Szorgalmazom, hogy a kongresszus azonnal intézkedjen, hogy az azonosítatlan repülő tárgyakkal kapcsolatos titkolózás miatt fennálló veszélyt csökkenthessük.” – Roscoe Hillenkoetter, a CIA első igazgatója, helyettes-tengernagy

A DARPA egy 47. kromoszóma hozzáadásával módosítaná az emberi géneket



Forrás: topinfopost.com
A Gattaca című 1997-es filmben az eugenika elvei szerint uralt társadalomban „tökéletes embereket” hoznak létre a biotechnológia segítségével. A filmbéli világban az emberek társadalmi pozícióját is génjeik határozzák meg. A természetes úton születettek selejtnek számítanak, akik csak egyszerű kétkezi munkát végezhetnek, függetlenül attól, hogy milyen tehetségesek.
A Lopott idő című filmben bemutatott disztópikus jövőben pedig úgy programozták át az emberek genetikai kódját, hogy 25 éves korban megáll az öregedés és az emberek akár örökké is élhetnének, feltéve, hogy elegendő „időkreditet” tudnak keresni megélhetésükhöz. A szegények azonban gyorsan meghalnak a mesterségesen kialakított drága árak miatt, míg a gazdagok időkorlát nélkül élvezik a rendszer előnyeit.
Az ilyen rémálomszerű forgatókönyvek nyilván az élethez és a szabadsághoz való emberi jogokat kérdőjelezik meg.
A tudományos fantasztikum világából a valóságba visszatérve azonban egyre több hasonló törekvést látunk.
Az amerikai védelmi minisztérium kutatás-fejlesztési hivatala, a DARPA egy pályázatot írt ki „Haladó eszközök az emlős génállomány módosítására” címmel az amerikai kormány hivatalos innovációs kutatási intézetének (SBIR) oldalán.
Nevével ellentétben a projekt nem egyszerűen az emlősök, hanem kifejezetten az emberek génállományának módosítására vonatkozik.
A kiírás részleteiből ez egyértelműen kiderül:
A képesség, hogy exogén DNS-eket vihessünk be az emlősök sejtjeibe alapvető eszköz a fejlett terápiák, oltások és sejtdiagnosztika valamint az alapvető biológiai és orvosbiológiai kutatások területén… A nagy DNS vektoroknak az emberi sejtekbe történő gyors beviteléhez szükséges technológiák sikeres kifejlesztése lehetővé teszi majd a jelenleginél sokkal összetettebb funkciók módosítását illetve bevitelét az emberi sejtekbe.
A projekt határozottan kimondott célja „a mesterséges emberi kromoszómák (HAC) alkalmazásának fejlesztése”.
A sejtbe juttatva a mesterséges emberi kromoszóma (human artificial chromosomes, HAC) új kromoszómaként működik, ami azt jelenti, hogy az illető 46 helyett 47 kromoszómával rendelkezik majd. Ez a 47. kromoszóma a többinél kisebb, hozzávetőleg 6-10 megabázis hosszúságú (azaz 6-10 millió bázispárból áll) és képes a kutatók által bevitt új gének tárolására.
Tehát a DARPA kutatói egy 47. kromoszómát szeretnének bevezetni az emberi génállományba, ami lehetővé tenné a módosított, „tovább fejlesztett” DNS-ek bevitelét. A hivatal javítani szeretne a jelenlegi gén transzfer módszereken (plazmidok, Adenovírus, lentivírus és retrovírus vektorok, cDNS, stb.).
A kiírás elmagyarázza, hogy a jelenlegi eljárások fejlesztése leginkább azért szükséges, mert a kutatók nem képesek irányítani az eredményeket, ami néhány „aprócska” problémát generál:
Ezek közé tartozik a DNS véletlenszerű beillesztése a gazda génállományba, eltérés a stabil integrációs pontokban, eltérés a bejuttatott DNS számában és kifejezés-szintjében, a bejuttatható DNS-szakaszok korlátozott mérete és száma, nem kívánt immunreakciók az idegen DNS-re.
Pedig ezeket a módszereket már alkalmazzák. Milyen megnyugtató!
Másnak is úgy tűnik, hogy egyesek Istent játszanak? A tudománynak ezen a területén tevékenykedő egyes kutatók már nem egyszerűen „génmérnöknek” hanem „biológiai tervezőnek” hívják magukat a tudományos szaklapokban.
A Molekuláris Rendszerbiológia nevű folyóirat 2013. januári számában például ezt olvashatjuk:
A „génállomány szintű tervezés” kifejezést hallva egy olyan jövő jelenik meg az ember szeme előtt, amelyben az organizmusokat az emberiség érdekei szerint, megrendelésre tervezik. Ugyanakkor az emberek már generációk óta képesek átalakítani a kultúrnövényeket és háziállatokat. Darwin egyik kortársa, William Youatt azt mondta, hogy a szelektív tenyésztéssel „a mezőgazdász nem csupán módosítani képes állatállományát, hanem teljesen meg is változtathatja azt. Ez az a varázspálca, aminek segítségével az élet bármilyen formáját előhívhatja.” (Youatt, 1937)
Lehetetlen lenne felsorolni az összes buktatót és ingoványt, amibe a tudomány belecsúszhat ezen az úton, az viszont biztos, hogy ezek a technológiák nemcsak nagyobb hatalmat biztosítanak a már most diktatórikus eszközökkel uralkodó technokrata elitnek, de még inkább felbátorítják az amúgy is nagyzási hóbortban szenvedő támogató szervezeteket a földön jelenleg élő fajok felülírására.
Érdemes megnézni az alábbi 30 másodperces promóciós videót, amiben az egyik befektető cég azzal büszkélkedik, hogy 50 éven belül a tudomány által létrehozott organizmusok száma meghaladhatja a természetben azonosítottakét. Külön felhívnánk a figyelmet a cég logójára.


A DARPA-n keresztül az amerikai kormány egy egész sor olyan projektet finanszíroz, ami a jövő technokrata uralmát hivatott támogatni és inkább egy sci-fi horrorfilm forgatókönyvébe illenének, mint a mi „szép új világunkba”.
Az Activist Post éppen a napokban tett közzé egy írást a DARPA egy másik, ezúttal titkos projektjéről, aminek lényege az emberi elme manipulálása.
Egy másik projektjük pedig azt kutatja, hogy az oxytocin segítségével az emberek miként bizonyulnak elfogadóbbnak a kormánypropaganda iránt.
Egyértelmű, hogy ezen az oldalon nem sejtbiológiával vagy genetikával foglalkozunk, de a fentieket hallva fel kell, hogy merüljön bennünk a kérdés: Vajon milyen jövő felé tereli a háttérhatalom a világot?
Az említett kutatások sajnos csupán példaként szolgálnak a megszámlálhatatlan számú nyilvános projektből. Ki tudja, milyen egyéb kísérletek folynak, amelyekről a nyilvánosság nem szerez tudomást? A hatalom tényleg Istent játszik és alattvalókat keres.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése