2014. január 5., vasárnap

Zsidóbűnözés V.




Zsidóbűnözés V.



A globalizáció hajnalán: a kora újkori gyarmatosítás és rabszolgatartás
A tengerentúli Európa története nem Kolumbusz 1492. évi expedíciójával kezdődik, bár a mai, globalizmusnak nevezett komplex gazdasági, kulturális és hatalmi rend, illetve jelenség alapjait kétségkívül ez a felfedező út vetette meg. Ennek egyik elválaszthatatlan kísérőjelensége volt a gyarmatosítás és a rabszolga-kereskedelem. Azonban súlyos tévedés lenne azt hinnünk, hogy a rabszolgatartás kizárólag az európaiak, a fehér ember „bűne” lenne. A jelenség egyidős az emberiséggel, és a történelem során művelte minden emberfajta a saját rassz és mások rovására is. Eltekintve itt az igen terjedelmes és eseménydús ókori előzményektől, vegyünk most példaként csupán néhány középkori és kora újkori előzményt.

Az arabok a 7-10. században egy hatalmas világbirodalmat hoztak létre, amely magában foglalta az Arab-félszigetről kiindulva az egész Közel- és Közép-Keletet, Észak-Afrikát, Dél-Európa bizonyos térségeit, elsősorban a mai Spanyolország gyakorlatilag egész területét. Nyugaton eljutottak egészen a mai Közép-Franciaországig, ahol Martell Károly 732-ben Poitiers-nél mért rájuk döntő vereséget, lezárva az itteni továbbterjeszkedés útját és lehetőségét, keleten pedig uralmuk alá vonták India, Tibet és Kína végvidékeit is. Ami pedig az iszlám hatalmi érdekszférájának kiterjesztését illeti, az az Atlanti-ócen keleti partvidékétől a Mediterráneumon, a Vörös-tengeren és az Indiai-óceánon át gyakorlatilag a Csendes-óceán nyugati határáig húzódott. Ennek a ténynek egyik messzeható történelmi következménye lett – miként azt Henri Pirenne, a zseniális vallon belga történetíró megállapítja –, hogy Nyugat- és Dél-Európa gazdag, antik alapítású nagyvárosait elvágták az iszlám hódítók keleti gazdasági-kereskedelmi hátországuktól, így a 8. században véget ért az antik civilizáció, és kezdetét vette a hűbéri középkor. Ugyanakkor az Indiai-óceán is de facto arab beltengerré vált. Az arabok kiterjesztették hegemóniájukat Afrika keleti partvidékeire, India óceánnal határos régióira, eljutottak az indonéziai Jávára és Szumátrára, sőt legkeletibb végpontként Délkelet-Kínában is létesítettek telepeket. Az említett expanziók kísérőjelensége volt, hogy arab rabszolga-kereskedők tíz- és százezer számra fogdostak össze és adtak el rabszolgának európai, afrikai, indiai, továbbá a ma Indonéziához és Kínához tartozó partvidékeken élő embereket – rasszhoz való hovatartozásra tekintet nélkül.
Ugyanakkor a prekolumbián Amerikában az indiánok is gyakorolták a rabszolga-kereskedelmet, illetve az egyes törzsek véres és kegyetlen harcokat is folytattak egymás ellen. A huronokat például teljes egészében egy hozzájuk közel eső törzs, az irokézek pusztították ki. A komancsok az összes szomszédos indián törzset terrorizálták, az aztékok és az inkák pedig, akik a legfejlettebb technikával bírtak Amerikában, ugyanolyan „imperialista” politikát folytattak saját hatalmi érdekszférájukban, mint bármely európai hatalom a sajátjában. Nem is szólva most arról a történelmi jelenségről, miszerint az afrikai emberkereskedelmet illetően már hosszú évszázada megfigyelhető volt, hogy keresztény, illetve zsidó kalmárok és hajósok kitűnően együttműködtek a „hitetlen muzulmán” arab embervadászokkal, sőt az egyes afrikai törzsfők maguk adták el az ellenséges foglyokat vagy akár saját törzsük fekete alattvalóit az emberkereskedőknek.

Kolumbusz útjával, illetve a nyomában meginduló földrajzi felfedezésekkel kapcsolatban is szükséges néhány alapvető tévhitet eloszlatnunk. Az első az, hogy Kolumbusz azért hajózott nyugati irányba, India felé, hogy bebizonyítsa, nem lapos, hanem gömbölyű a Föld. Nos, a középkorban nem hitték azt, hogy lapos lenne a Föld, és a hatalmi vagy döntéshozó helyzetben lévők közül senkit sem kellett arról meggyőzni, hogy bolygónk gömb alakú. Már Sevillai Izidor (560-636) labdához hasonlította a glóbuszt, a 13. századtól, a gótika fénylő periódusától pedig valamennyi művelt elme tisztában volt a Föld alakjával. Legfőbb bizonyítékként említsük meg Dante (1265-1321) enciklopédikus igényű alapművét, az Isteni színjátékot, melyben a szerző többször is hangsúlyozza, miszerint bolygónk gömb alakú, s a Színjáték tanúsága szerint a Föld gömbként lebeg a világmindenség középpontjában. A Pokol utolsó énekében a költő túlvilági kísérője, Vergilius még azt is közli, hogy „reggel van itt, amikor ott túl este.” A 15. század második felében viták csak a Föld méretéről folytak. Kolumbusz végül is annak köszönhette sikerét, hogy rendkívül sok téves számítást fogadott el kiindulópontként.

Alapvetően a portugálok keleti irányban próbálkoztak meg eljutni Ázsiába, Afrika megkerülésével, pontosabban ennek a tengeri útnak a felfedezésével, a spanyolok pedig nyugat felé. Egy portugál herceg, Don Enriquez (1394-1460), közismert nevén Tengerész Henrik egész életét arra tette fel, hogy megtalálja a portugál kereskedelem számára a közvetlen és megszakítás nélküli vízi utat keletre, Indiába. Tézise a következő volt: bármilyen hatalmas kiterjedésű kontinens is Afrika, valahol délen egyszer véget kell érnie, tehát eredményes felderítő expedíciók után, megfelelő vízi járművekkel, műszerekkel és pontosan dokumentált új térképek segítségével a déli kontinens körülhajózható. A nagy áttörést Bartholomeu Diaz 1487-1488. évi felfedező útja hozta meg. A portugál hajós ekkor érte el az afrikai szárazföld legdélibb kiszögellését, s elnevezte azt Cabo das Tomentas-nak, azaz „a viharok foká”-nak. A portugál uralkodó rendeletére azonban visszatérése után – a nomen est omen elve alapján – a baljóslatú nevet átkeresztelték Jóreménység fokára. Valójában nem a Jóreménység foka Afrika legdélibb csúcsa és osztópont az Atlanti-óceán és az Indiai-óceán között, hanem a végpont a tőle 150 kilométerre délkeletre lévő Tű-fok (másként Agulhas-fok). Tény azonban, hogy a Jóreménység foka felfedezésével megnyílt a portugálok előtt a közvetlenül Indiába vezető óceáni útvonal. Aztán 1493 tavaszán óriási nyugtalanságot keltett a portugál udvarban a hír: a korábban Lisszabonban elutasított Kolumbusz kitűzte az előző év őszén a spanyol királyi lobogót az indiai szigetvilágban. A verseny első szakaszát tehát a spanyol rivális nyerte, legalábbis ekkor még azt hitték, hogy Kolumbusz Ázsia keleti partvidékét érte el. A portugál udvarban tehát eldöntötték, hogy az ő hajóiknak is mielőbb és bármi áron el kell most már jutniuk Ázsiába. Így futott be néhány évvel később, 1498. május 20-án egy gyötrelmes tengeri utat követően Vasco da Gama Gabriel, Rafael és Berrio nevű hajója a gazdag indiai kereskedővárosba, Kalikutba, amelyet ezideig a portugál utazók és kereskedők csak szárazföldi úton tudtak elérni.
Nos, Kolumbusz Pierre d’Ailly (1350-1420) csillagász, teológus és főpap Imago mundi című munkájából megismerte Al-Farghani 9. századi arab tudós tanításait, aki úgy vélekedett, miszerint az Egyenlítő 360 foka közül egy-egy foknak 56 mérföld felel meg. Csakhogy nem az Al-Farghani által használt 2164 méternek megfelelő mérfölddel számolt, hanem a jóval rövidebb, 1480 méterrel egyenértékű római mérfölddel. Al-Farghani számításai szerint 44 ezer kilométer lenne az Egyenlítő, Kolumbusz viszont úgy gondolta, hogy mindössze 30 ezer kilométer hosszúságú. Számításainak másik sarkalatos hibája az volt, hogy eltúlozta Ázsia méreteit, és meg volt győződve róla, hogy Japán a Karib-tengeri szigetek helyén található, 2400 tengeri mérföldre a Kanári-szigetektől. Valójában azonban csaknem négyszer olyan messze, 10 600 tengeri mérföldre fekszik tőlük. Ugyanakkor meg volt győződve arról is, hogy a Föld felszínének csak 15%-át borítja óceán, illetve víz, szemben a valóságos 70%-kal. Végül is tehát számos tudós és fejedelem azért nem támogatta Kolumbusz útját, mert hitetlenkedve hallgatták számításait, csak azt nem sejtette 1492 előtt senki, hogy milyen eredményesnek bizonyul és mekkora világtörténelmi paradigmaváltást hoz majd Kolumbusz tévedése.
Ami a Kolumbusz felfedezése nyomán kibontakozó gyarmatosítást, illetve a konkvisztádorok ténykedését illeti, a második alapvető tévhit, miszerint az európaiak gyakorlatilag kiirtották az őslakos indiánokat. Mint minden történelmi esemény vonatkozásában, a kép ezúttal is jóval árnyaltabb. Kezdjük azzal, hogy az európaiak számára játszi könnyedséggel ment – például Kínával ellentétben – az irdatlan kiterjedésű kontinens meghódítása. Hiába teremtettek ugyanis rendkívüli magaskultúrákat s fejlett, despotikus államrendszereket az aztékok, a maják, illetve az inkák, mégis behozhatatlan technikai és civilizációs hátrányban voltak a jövevény fehérekkel szemben. Egyrészt nem ismerték a tűzfegyvereket és csekély jelentőségű volt a fémművesség is, s ez már önmagában megpecsételte a sorsukat. Másrészt a ló sem volt őshonos állatfajta az Újvilágban, így a kor egyik csúcsfegyvernemének számító lovasságot sem tudtak a bennszülöttek kiállítani az európaiakkal szemben. Az indiánok által tartott láma nem igavonó állat. Így jutunk el a harmadik tényezőhöz: nem ismervén a fogatolás technikáját, az amerikai őslakosok csak kézi, kapás földművelést folytattak, ami gazdasági lehetőségeiket eleve korlátozta.

Tény, hogy a konkvisztádorok alapvetően kegyetlenül bántak az indiánokkal és irtották is, valamint rabszolgasorba taszították őket, de valamiféle genocídiumról vizionálni e vonatkozásban, meglehetősen erős történelmi aránytévesztés. Az indiánok végzetét és demográfiai katasztrófáját alapvetően ugyanis a járványok okozták, amelyek a fehérek aktív közreműködése nélkül semmisítettek meg egész törzseket, népcsoportokat. Az indiánok körében ugyanis nem alakult ki immunitás a fehérek által behurcolt olyan betegségek ellen, mint a kanyaró, a szamárköhögés és a himlő. Sokszor falvak tucatjainak népessége semmisült meg. Ráadásul a járványok főleg a munkaképes korosztályt pusztították el. A társadalom szétzilálódott, az öregek nem tudták átadni a hagyományokat a fiatalabb generációknak. Megrendült a hitük az ősi tradícióban is, mert azt látták, hogy a fehérek nem pusztulnak, tehát az ő isteneik nyilván hatalmasabbak és erősebbek, mint az indiánokéi. A fehér spanyolok, portugálok, franciák és angolok kultúrája pedig oly nagymértékben és karakteresen különbözött az őslakosokétól, hogy a legjobb szándékkal sem lettek volna képesek tényleges segítséget nyújtani nekik.
Tény, hogy az európaiak 1492 után azért mentek a tengerentúli vidékekre, hogy kereskedjenek, raboljanak, területeket hódítsanak, s legfőképpen irdatlan mennyiségű ezüstöt és aranyat hurcoljanak gályáikon haza. A 17. század közepéig átlagosan évi 1,2 tonna arany és 100 tonna ezüst érkezett Európába. S az európaiak természetesen téríteni is akartak. Sok fehér számára ez volt az első találkozás más rasszhoz tartozó emberekkel. Hogy a meghódított területek lakói feletti uralmat érvényessé tegyék, a spanyol királyoknak először is azt kellett kinyilvánítaniuk, hogy a nem európaiak is emberek. Az 1512-es királyi rendelet értelmében, amelyet a konkvisztádorok kötelesek voltak felolvasni a benszülötteknek, „a mi Urunk és Istenünk, az örökké élő Isten teremtette a földet és a mennyet, és teremtett férfit és nőt, akiknek ti is és én is, és a világon minden ember a leszármazottjai vagyunk.” E tényt megerősítendő III. Pál pápa az 1537. évi dekrétumában kijelentette, hogy „az indiánok valódi emberek, akik nemcsakhogy képesek a katolikus hitet megérteni, de… szomjúhozva vágynak is annak elfogadására.” Így aztán a fegyveres konkvisztádorok nyomában és társaságában rövidesen a térítő klerikusok is megjelentek az Újvilág földjén.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info

Ben Gurion repülőtér: Kérem a Facebook-jelszavát!

A Tel Aviv-i Ben Gurion repülőtér közismert aprólékos biztonsági ellenőrzéseiről. Amiről azonban most olvasunk, túlszárnyal minden képzeletet A "Szövetség az Emberi Jogokért Izraelben (ACRI)" jelentése szerint a belföldi biztonsági szolgálat, a Shin Bet fenntartja magának a jogot, hogy ellenőrizze a beutazni vágyók email és Facebook, illetve egyéb közösségi portál levelezését.

"Kérem a Facebook-jelszavát!" Erre a felszólításra kell az Izraelbe beutazni vágyóknak felkészülniük. Eddig elsősorban az USA-ban élő, és onnan hazatérő palesztinoknak kellett ezzel szembesülniük.
Az ACRI 2012 júniusában kért állásfoglalást az izraeli főállamügyésztől a híresztelésekkel kapcsolatban. Jehuda Weinstein a múlt héten megerősítette, csakugyan ez a gyakorlat az Izraelbe történő beutazásnál, de mindez a "terrorelhárítást" szolgálja, és csak "alapos gyanú" esetében alkalmazzák. Azt azonban nem volt hajlandó részletezni, mit tekintenek ők elegendőnek az alapos gyanú fennállásához. Hangsúlyozta továbbá, hogy az eljárás feltételezi a vizsgált személy közreműködését.
Az ACRI ebben kételkedik. Ha az utas több ezer dollárt adott ki az utazásra, akkor nincs abban a helyzetben, hogy nemet mondjon a Shin Bet ilyen irányú felszólításának. Nemleges válasz ugyanis a beutazás megtagadásához vezethet.
A fordító megjegyzése: ha valaki csakugyan profi terrorista, óvakodni fog attól, hogy bármilyen nyomot hagyjon az interneten. Nyílt titok ugyanis, hogy a titkosszolgálatoknak szabad hozzáférésük van úgy a levelezőprogramokhoz, mint a közösségi oldalak tartalmához. Tippünk: ha valaki úgy gondolja, hogy ebbe a helyzetbe kerülhet, készítsen magának egy második levélcímet, Facebook-profilt, amelynek adatait aztán nyugodtan böngészhetik a kíváncsiskodók.
Bálint József - www.marcopolo.de nyomán


"Miénk, zsidóké a vezető szerep Európa multikulturálissá változtatásában"

Simon Peresznek köszönhetően a magyar emberek már értesültek arról, hogy a zsidók felvásárolják Manhattant, Magyarországot, Romániát és Lengyelországot. Ismerjék és jegyezzék meg egy másik zsidó, Barbara Lerner Spectre nevét, aki a Paideia - The European Institute for Jewish Studies in Sweden alapítója és igazgatója.

Ő nem hazánkról, hanem az egész Európának szánt sorsról beszélt, s ezt nyilatkozta:
Azt hiszem, hogy az antiszemitizmus újjáéledt, mert jelen korunkban Európa még nem tanulta meg, hogy hogyan legyen multikulturális. És azt hiszem, hogy mi részesei leszünk ennek a fájdalommal járó átváltozásnak, aminek be kell következnie. Európa többé nem lesz az az egyszínű társadalmak összessége, mint amilyen egykoron, a múlt században volt. A zsidók lesznek ennek (az átváltozásnak) a középpontjában. Európa számára ez egy hatalmas átváltozás, aminek meg kell történnie. (Az európaiak) most mennek át egy multikulturális módba; ránk, zsidókra pedig neheztelni fognak a vezető szerepünk miatt. Azonban ez a (zsidók általi) vezető szerep, valamint az az átváltozás nélkül Európa nem fog fennmaradni.”
(“I think there's a resurgence of anti-Semitism because at this point in time, Europe has not yet learned how to be multi-cultural. And I think we're gonna be part of the throes of that transformation which must take place. Europe is not gonna be the monolithic societies they once were in the last century. Jews are gonna be at the center of that. It's a huge transformation for Europe to make. They are now going into a multi-cultural mode and Jews will be resented because of our leading role. But without that leading role and without that transformation, Europe will not survive.”)

Barbara Spectre : Leading Jewish Role in Multiculturalism (ENG subtitle


Ami még érdekes ebben: Spectre mondandója szinte szóról szóra megegyezik azzal, amit az "antirasszista" Hitler a rajzfilm 3. perc 20. másodpercétől mond Izrael kapcsán: "Izrael még nem tanulta meg, hogyan legyen multikulturális. A szervezetem ki fogja venni a részét az átalakulás folyamatából, amelynek be kell következnie!"
(Hidra)
(A szerző egy korábbi tanulmányában már olvasóink elé tárta a videót, de úgy ítélte meg, hogy annak hossza és eltérő témája miatt sokak figyelmét elkerülhette.)



"Isten ajándékai" erőszakkal telepítik ki beduinok tízezreit az otthonaikból


Mi lenne, ha mi magyarok is ugyanazt művelnénk a cigányokkal, mint amit az izraeliek tesznek a palesztinokkal és a beduinokkal? Micsoda egekig hatoló ajvékolás és jajveszékelés lenne! Ezzel szemben a „demokratikus” nyugati világ és a „liberális jogvédők” jelentős része a legteljesebb közönnyel szemléli, hogy Izrael évtizedek óta elnyomja, másodosztályú állampolgárként kezeli, időnként pedig gyilkolja a palesztinokat. Május 6-án a magát a „demokrácia” és a „tolerancia” legfőbb letéteményesének tekintő izraeli kormány elfogadott egy határozatot, melynek értelmében egyes beduinok lakta falvakat lerombolnak, lakóikat pedig erőszakkal áttelepítik.
Az indok pedig nem más, mint amivel a palesztinok házainak ledózerolásakor is előállnak a „választottak”: a települések ugyanis szerintük illegálisak. (Ugyanezzel a logikával vajon hány cigány putrit lehetne a földdel egyenlővé tenni?) A megszüntetésre ítélt beduin falvak helyén pedig „Isten ajándékai” fognak új településeket építeni. Nekik mindehhez ugyanis valamilyen rejtélyes okból kifolyólag „joguk van”.
Az izraeli kabinet természetesen a „beduinok érdekeire”, „egészségügyi és oktatási szükségleteikre”, a „társadalomba történő integrálásukra” hivatkozva rombolja le falvaikat és telepíti át őket a „kormány által kijelölt körzetekbe”. Hasonló érveléssel a cigánykérdést is meg lehetne oldani Magyarországon. Nagy különbség természetesen, hogy a beduinok évezredek óta laknak azon a tájon, ahová most a zsidók fészkelték be magukat. A beduinok az ország déli részén lévő Negev sivatagban éltek már jóval azelőtt, hogy a zsidó gyarmatosítók Palesztina földjére léptek volna.
A zsidók terveinek megvalósulása esetén a beduionk nem élhetnék tovább hagyományos életmódjukat. Persze ne higgye el senki, hogy a zsidók bármit is tesznek „más népek érdekében”. Atiyeh al-A’sam, a beduin közösség egyik vezetője a Ma’an palesztin hírügynökségnek nyilatkozva kimondta a lényeget: „Mindez a Negev judaizálását jelenti. A céljuk nem más, mint az arabok földjeinek elrablása és az arab nép gyökereinek a teljes elvágása.”
A beduinok erőszakos áttelepítésének a tervét (az ún. Prawer Tervet) már 2011 szeptemberében megszellőztették. A Netanjahu-kormány 2012 márciusában bólintott rá az elképzelésekre. „Isten ajándékai” legalább 25 „illegális” beduin települést kívánnak a földel egyenlővé tenni (miközben az illegális zsidó telepek egyre másra épülnek a megszállt palesztin területeken), és hozzávetőleg 40 ezer beduint telepítenek át hét, a kormányzat által kijelölt körzetbe, illetve 10 olyan beduin faluba, melyet a zsidók kegyeskednek „elismerni”. (Az Adalah elnevezésű palesztin jogvédő csoport 70 ezerre teszi a kitelepítendő beduinok számát.) Még az Amnesty International és az ENSZ Diszkrimináció Elleni Bizottsága is hallatta a hangját az ügyben. (Habár korántsem tiltakoztak akkora hangerővel, mint amikor zsidókat vagy cigányokat ér feltételezett vagy valós jogsérelem.)
Valamilyen szerény kárpótlást is ígértek ugyan a zsidók, amely azonban messze nem éri el a beduinok földjeinek valódi értékét. (Bezzeg ha a zsidóknak kell kárpótlást fizetni, akkor fejvesztés terhe mellett tilos a garasoskodás!) Az Adalah csoport elemzése rámutat arra, hogy csakis azok a beduinok jogosultak egyáltalán bármiféle kárpótlásra, akik már az 1970-es években azon a földön éltek, ahol most is laknak. „A kárpótlás azonban legfeljebb a szóban forgó földek értékének 50%-át érheti el, azonban megbízható becslések alapján állítjuk, hogy a beduinok az ingatlanok valós árának 16%-át kapják” – mutat rá a palesztin jogvédők tanulmánya. És még ennek a roppant szerény kárpótlásnak is az a feltétele, hogy a jogosultaknak végleg le kell mondaniuk ősi földjeikről.
Jelenleg körülbelül 200 ezer beduin él Izraelben a „törvényesen elfogadott” falvakban, illetve a 35 „illegálisnak” minősített településen. És egy újabb olyan izraeli gyakorlat, amelyet egy magyar nemzeti kormány alkalmazhatna idehaza is: a „törvénytelennek” nyilvánított településeken nem biztosítják az energia- és a vízellátást, miképpen más állami szolgáltatásokat sem. Ráadásul bármikor le is rombolhatják az „illegális” beduin telepeket.

A 49. alkalommal elpusztított al-Araqib beduin település

Miután a zsidó gyarmatosítók a „demokratikus” Nyugat és a Szovjetunió segítségével 1948-ban megalapították Izraelt, beduinok tízezreit üldözték el szülőföldjükről. Az elmúlt évtizedek során már számtalan beduin települést leromboltak. A Negev-sivatag judaizálása tehát javában zajlik - a „demokratikus” Nyugat és a cionista befolyás alatt álló arab államok legteljesebb érdektelensége közepette. Hogy a beduinok nem törődnek bele a sorsukba, azt az a tény is bizonyítja, hogy a mellékelt képen látható al-Araqib „el nem ismert” falut nem is oly rég éppen 49. alkalommal rombolták le a zsidó megszállók, miután annak lakói minden alkalommal újjáépítették településüket. „Isten ajándékai” most abban reménykednek, hogy a legutóbbi rombolás a legutolsó is volt egyben. Az egykori al-Araqib helyén pedig egy erdőt kívánnak telepíteni, ahol majd kipihenhetik a fáradalmaikat az „antiszemiták” és „terroristák” elleni küzdelemben megfáradt „szegény”, „üldözött” zsidók.
Perge Ottó - mondoweiss.net nyomán




ENSZ: A zsidók kiéheztetik a kelet-jeruzsálemi palesztinokat (hogy megkaparinthassák a városrészt)

A világszervezet szerint Izrael palesztinokkal szembeni elkülönítő politikája miatt az utóbbi években nagyobb lett a nyomor a városrészben.
Az ENSZ egy csütörtökön Genfben nyilvánosságra hozott jelentése szerint Kelet-Jeruzsálem gazdasága nem illeszkedik bele sem a palesztin, sem az izraeli gazdaságba.
A jeruzsálemi palesztin lakosság hat év óta egyre csak szegényebb, mert a második palesztin felkelés (2002) és a kőkerítés megépítése óta a városrész elszigeteltsége a többi palesztin területtől folyamatosan nőtt - teszi hozzá a világszervezet kereskedelmi és fejlesztési konferenciája.
Az UNCTAD rendelkezésére álló adatok szerint 2010-ben a kelet-jeruzsálemi palesztin gyerekek 82 százaléka élt szegénységben, szemben azzal, hogy a jeruzsálemi izraeli gyerekeknek csak 45 százaléka.
Egyes becslések szerint az izraeli kőkerítés 2003-ban kezdődött felépítése óta több mint egymilliárd dollár közvetlen vesztesége keletkezett Kelet-Jeruzsálem gazdaságának - mutat rá az ENSZ-szervezet. A közvetett hatások - mint a kereskedelem és a munkahelyteremtés elveszett lehetőségei - tartósak, és a tanulmány szerint évi 200 millió dollár veszteséget jelentenek Kelet-Jeruzsálemnek.
(MTI)


Legkevesebb 42 szíriai katonát ölt meg a "normális" Izrael

Legkevesebb 42 szíriai katona meghalt és több tucatnyinak a sorsa ismeretlen a vasárnapra virradó éjjel három Damaszkusz közeli katonai célpont ellen végrehajtott izraeli légicsapások után - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

A szervezet korábban 15 halálos áldozatról adott hírt, de később - szíriai katonai kórházakból származó forrásokra hivatkozva - közölte, hogy a halottak száma emelkedett.
A három helyszínen összesen mintegy 150 katona szolgált, de nem tudni, hogy mindannyian ott voltak-e a légi támadások idején - mondta hétfőn Rámi Abder-Rahmán, a londoni székhelyű emigráns jogvédő szervezet igazgatója. A szervezet helyi, szíriai forrásokból szerzi értesüléseit.
A damaszkuszi hatóságok még nem közöltek hivatalos mérleget a halottak és sebesültek számáról, de a külügyminisztérium vasárnap az ENSZ-nek küldött levelében azt írta, hogy "az agresszió halottakat és sebesülteket követelt, és súlyos károkat okozott (a célba vett katonai) létesítményekben, valamint közeli civil területeken".
Mahmúd Dzsazajeri tábornok, az iráni fegyveres erők helyettes vezérkari főnöke hétfőn cáfolta, hogy iráni fegyverek lettek volna az Izrael által célba vett helyeken, és visszautasította a nyugati és az izraeli média erre vonatkozó propagandáját. Mint mondta, a szíriai kormánynak nincs szüksége iráni fegyverekre, s az ilyen információk a Szíria elleni propagandaháború és lélektani hadviselés részét képezik.
Ahmad Váhidi iráni védelmi miniszter arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy akadályozza meg Izraelt az ilyen támadások végrehajtásában, "mert különben súlyos események lesznek a térségben, s az Egyesült Államok és a cionista rezsim nem kerül ki győztesen azokból". Egyébként - tette hozzá - "a szíriai hatalom adott időben bizonyára megfelelő választ fog adni a cionista rezsimnek".
(MTI nyomán)
Korábbi híreink a témában:


Tombolnak a zsidó betolakodók Ciszjordániában: iskolás lányokra támadtak, ültetvényeket gyújtottak fel

Az ötgyermekes, 32 éves ciszjordániai telepes megkéselése után telepesek tucatjai bosszúból palesztin ültetvényeket gyújtottak fel, kövekkel dobálták a palesztinok járműveit, Rámalláh mellett betörték az ablakait egy iskolás lányokat szállító iskolabusznak, megsebesítettek két utast és a sofőrt - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli lap internetes portálja, a ynet.

Korábbi képek: így terrorizálják a palesztinokat a "civil" megszállók

A telepesek behatoltak egy Urif nevű palesztin faluba, ahol épületeket gyújtottak fel, és megsebesítettek legalább egy helyi lakost, Madama falu mellett is ültetvényeket gyújtottak fel.

Az izraeli biztonsági erők további zavargásokra számítanak. Teljes készültséget rendeltek el a rendőrségnél, és megerősítették a helyi erőket a további erőszak megakadályozása érdekében.

Csak hét telepest vettek őrizetbe a zavargásokban való részvétel miatt, de vélhetően őket is elengedik, hiszen a gépfegyverekkel sétálgató telepes terroristák napi szinten ezt művelik a helyi lakosokkal, hogy elüldözzék őket a szülőföldjükről.

(MTI nyomán)




Izrael ráuszítaná Amerikát a polgárháborús Szíriára a vegyi fegyverek állítólagos átjátszása miatt

Mintha ezt az előadást több mint tíz esztendővel ezelőtt már láttuk volna: Izrael ismét a vegyi fegyverek bevetésével, illetve azoknak átjátszásával vádol egy arab országot, miközben arra biztatja a világot, hogy támadja már meg Szíriát. Binjámin Ben Eliézer, volt izraeli hadügyminiszter szerint, ha a világ továbbra is hallgat, a zsidó állam kénytelen lesz egyedül cselekedni, írják izraeli hírportálok az AP amerikai hírügynökségre hivatkozva.

Binjámin Ben Eliézer

Az izraeli propagandagépezet, ismert segítőivel fölerősítve, az elmúlt napokban ismét azt terjeszti, hogy a szíriai kormányerők többször is bevetettek vegyi fegyvert a "polgári lakosság ellen". Az állítás szerint, nem is a helybeli, valamint a törvényes kormány ellen harcoló, a muszlim világ szinte minden sarkából Szíriába áramlott iszlamista fegyveresek ellen, hanem egyenesen a polgári lakosság kiirtására. Mivel a vegyi fegyverek használatáról szóló hír nem volt elég egyértelmű, Washington egyelőre nem hajlandó beígérni az arab ország katonai lerohanását, amint tette ezt szövetségeseivel együtt korábban - hasonló hazugságokra építve - Irakban és Afganisztánban.
Binjámin Ben Eliézer, az izraeli parlament külügyi- és biztonsági bizottságának tagja, korábbi hadügyminiszter az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva ma kijelentette, hogy véleménye szerint (sic!) Szíria (valószínűleg Basár el-Ászád elnök Szíriájára célzott - H. J.) már megkezdte a vegyi fegyverek átjátszását, átszállítását a libanoni Hizbulláh sí'ita szervezetnek, Izrael egyik legelszántabb ellenségének. Az AP újságírója rákérdezett a részletekre, más szóval arra, hogy az izraeli politikusnak van-e erre az állítására kézzel fogható bizonyítéka, ám Ben Eliézer többet nem volt hajlandó elárulni.

Iszlamista fegyveres Szíriában

Az iraki Baszrában született Ben Eliézer az interjúban megdöbbenésének adott hangot, amiért a világ mélyen hallgat a Szíriában történő események láttán. "Nem ellenezném az izraeli hadművelet előkészítését abban az esetben, ha a világ továbbra is hallgat, miközben a fegyver özönlik a Hizbulláhnak", mondta az izraeli kneszet külügyi- és biztonsági bizottságának tagja.
Közben már az ENSZ is elkezdte vizsgálni a szíriai vegyi fegyverek állítólagos bevetéséről érkező hírek valóságtartalmát, írja washingtoni tudósítójára hivatkozva a Jediot Áháronot izraeli újság. Ban ki-Moon ENSZ-főtitkár röviddel ezelőtt arra kérte Basár el-Ászád szíriai elnököt, hogy tegye lehetővé a világszervezet szakértőinek a vizsgálódást.
Hering József - Kuruc.info



Nürnbergi perirat: „5-6 millióan haltak meg Auschwitzban”, „975 ezer az elgázosított magyar zsidók száma”

Mivel a Kuruc.info is feltétlenül ki szeretné venni a részét a „nemzeti ügyek kormányának” jövő évre tervezett „grandiózus” holokauszt megemlékezéseiből, ezúttal közzétesszük legújabb szenzációs holokauszt-felfedezésünket.
A dokumentum, amit most közszemlére teszek, a szent és sérthetetlen nürnbergi per iratai közül való. Az információk és adatok hitelességéhez tehát nem férhet kétség. Végtére is a nürnbergi perben ítélték el a háborús bűnösöket, és a nürnbergi perben elhangzott vallomásokra építették rá az egész holokauszt-történetet. A 2222-PS szám alatti gyűjteményben szereplő, 1945. április 13-i keltezésű dokumentum egy bizonyos Emil Worgul eskü alatt tett írásbeli nyilatkozatát tartalmazza arról, hogy miképpen verték és rugdosták halálra a terhes nőket a vadállati gonoszságú nácik a koncentrációs táborokban. Emil Worgul nyilván a teljes igazságot mondta a „nácik háborús bűneit” feltáró vizsgálat folyamán a németek kegyetlenkedéseivel kapcsolatban. Így tehát nem hazudhatott akkor sem, amikor az alábbi kijelentést tette eskü alatt tett vallomásában: „Nem túlzás azt állítani, hogy Auschwitzban 5-6 millió ember vesztette életét. Amikor a magyar zsidók megsemmisítése zajlott 1944 tavaszán, 975,000 személyt gázosítottak el”.

Mivel a nürnbergi perben elhangzott vallomások és dokumentumok hitelességét kétségbe vonni a mai napig nem lehet, ezért felszólítom a Holokauszt Emlékbizottság tagjait, hogy a jövő évi „grandiózus” holokauszt megemlékezések szervezésekor az általam bemutatott dokumentumban szereplő adatokat figyelembe venni szíveskedjenek.
Perge Ottó
(Kuruc.info)


Az európai civilizáció végnapjai: "semleges nemű" öltözőt alakít ki egy svéd középiskola

Egyesek nem tudják eldönteni...
A fiú- és a lányöltöző mellett "semleges neműt" alakít ki egy svéd középiskola, hogy zavartalanul tudjanak ruhát váltani azon diákjai, akik "nem érzik magukat egyértelműen fiúnak vagy lánynak", illetve azok, akik egyedül akarnak öltözködni.
Az öltöző csupán fülke, mindössze egyszemélyes. A tanintézet Stockholm egyik peremkerületében van, amely liberalizmusáról közismert. A "nemsemleges" öltöző kialakítását a diákok kezdeményezték. Camille Trombetti, a diáktanács tagja szerint az iskolában elég számban van nemi identitásában határozatlan diák ahhoz, hogy létjogosultsága legyen a semleges nemű öltözőnek.
A fülkét május 6-án avatják fel - adta hírül a The Local című svéd lap.
(MTI nyomán)


Aberráltak kora

Nem tartozom Darwin félkegyelmű híveinek táborába, most mégis elgondolkozom azon, hogy mely fajok, s vajon miért haltak ki e földgolyóról? Eltekintve attól, hogy legtöbbjüket szintén mi irtottuk ki, úgy áll a helyzet, hogy nemsokára talán saját magunkkal is végképp leszámolunk. Képtelenné váltunk arra, hogy alkalmazkodjunk környezetünkhöz, pedig ez lenne túlélésünk feltétele. Számtalan teóriát fabrikáltak már a dinoszauruszok kihalásának megindokolására. Ezek közül talán a legaranyosabb így hangzik: Amikor egy-egy ragadozó állat – farkukba harapván – megtámadta őket, mire az ingerület 20 méteres gerincükön át megérkezett az agyukba, majd vissza, hogy védekezzenek, vagy meneküljenek, addigra a támadó már rég lezabálta egész farkukat. Nos, úgy tűnik, az embernek is a farka lesz a végzete…

Guido Westerwelle és köcsöge

Először túlnépesedik, aztán meg ezt tudat alatt, ösztönösen aberrációval és „gender ideológiával” kompenzálja. Mi több: minderre manapság még büszke is. Hol vannak már azok a nem is olyan régi szép idők, midőn még szemérmesen restelkedtünk ritkaságszámba menő devianciáink miatt? 115 évvel ezelőtt ilyesmikért még egy olyan írózseninek is két év kényszermunka járt, mint amilyen Oscar Wilde volt, akit kiskorú fiúval való fajtalankodásért büntettek meg. Ma viszont nem találja senki megalázónak és szégyenletesnek, hogy a jobb sorsra érdemes német nép vicekancellárja (Guido Westerwelle) egy liberális buzernátor! Az aberráció mára nem takargatnivaló eltévelyedés, hanem tolerálandó másság, érdekes sokszínűség, melyet a médiában propagálnak az exhibicionista celebek.

Conchita Wurst, az aberrált véglény

Ausztriát is elérte a kór, legalábbis ami a sztárok világát illeti. A napokban lett vége egy könnyűzenei énekes tehetségkutató versenynek a tévében, „A nagy esély” címmel. Ennek egyik nagy esélyes favoritja volt bizonyos Conchita Wurst (= virsli. Nomen est omen.), alias Tom Neuwirth. A korábban csak fartúró mivoltával kérkedő énekes mostanra énekesnővé vedlett. Ki tudja hány és miféle operáción esett át a szerencsétlen, mindenesetre szende és nőies arcvonásainak sűrű fekete bajusz és szakáll szolgáltat macsó benyomást keltő keretet. (Persze nehezen eldönthető kérdés marad, hogy – még ha le is metszették általa feleslegesnek ítélt tagját – ezek után még mindig homokos-e, vagy ily módon kigyógyult belőle?) Természetesen szilikon-párnáira feszülő, latex ruhában tekereg a színpadon és a tinik őrjöngve rajonganak érte! Kétéltű figurája szoktatja a képernyőn az ifjúságot arra, hogy a teremtés adta rend természetes alternatívájával állunk szemben.
 De úgy látszik, egy műsorban már nem elég egyetlen kórtünet, a bőség zavara állt elő, ugyanis a vetélkedőt végül is nem ő, hanem egy – originális mivolta szerint – nő nyerte, aki utóbb büszkén fedte fel a maga inkább dugdosnivaló, rejtett lapjait; így kiderült, hogy ő sem különb a Deákné vásznánál. A 33 éves Christine Hödl ugyanis 4 év óta élettársi viszonyban él együtt Jacquline nevű, 22 éves, nála két fejjel magasabb barátnőjével. Mivel az osztrák törvények egyelőre még nem teszik lehetővé fajtalan kapcsolatok jogi legalizálását, egy évvel ezelőtt Dániába utaztak, ahol összeházasodtak. Ezután Jacquline ismét visszatért ugyanoda, ahol mesterséges megtermékenyítésnek vetették alá és 8 hónapja megszületett „kislányuk”, Luzia.

Christine Hödl, a "családapa"

A történetben meghökkentő momentum, hogy Christine, eredeti foglalkozására nézve óvónő. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: hogyhogy még nem rúgták ki állásából, hiszen aberrált beállítottsága nyilvánvalóan kihat az érzékeny és fogékony kisgyermekekre? Mért nem tiltakoztak a szülők? Luziát pedig mért nem vette még el tőlük a kétszínű, álszent gyámhatóság? (Hiszen Ausztriában még olyan esetekben is simán elvehetik egy szülőtől a gyermekét, ha mondjuk nem tart kellő rendet otthonában! Vagy a sztárokat más elbánás illeti meg?) Vajon mekkora esélye van a kislánynak arra, hogy „anyukái” beteg viszonyát tapasztalva, később képes lesz egészséges, heteroszexuális életre? Nem válik a gyermek is pszicho-szexuális fejlődésében zsigerből leszbikussá?
Végső kérdésként felmerül: hová korcsosult a fehér ember társadalma, melyben efféle aberrált véglényeket már rég nem kiközösítés és megvetés illet, nem elmegyógyintézetekben kényszergyógykezelik, hanem a média kirakatában népszerűsítik őket, mint alternatív életformák büszke képviselőit? Quo vadis, homo sapiens?
Tarnóczy Szabolcs

WikiLeaks: Izraeli katonák is részt vehettek a 2006-os rendőrterrorban


Százhúsz izraeli katona érkezett Magyarországra nem sokkal a 2006. október 23-i rendőrterror előtt, hogy "rutin terrorelhárítási gyakorlatokat végezzen" – derül ki a Stratfor amerikai hírszerzési cég elemzőinek levelezéséből, amelyet a WikiLeaks ma közölt. A WikiLeaks 2012-ben kezdte meg a birtokába jutott mintegy ötmillió straforos levél feldolgozását.
"2006 őszén, Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök idején egy izraeli gép szállt le a budapesti reptéren, 120 izraeli katonával a fedélzetén. A katonák azért érkeztek az országba, hogy rutin terrorelhárítási gyakorlatokat végezzenek. A magyar média nem adott hírt a gép távozásáról.
Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy éppen ebben az időben az 1956-os forradalom 50. évfordulóján tartott békés megemlékezést azonosító szám nélküli, fekete maszkos rendőrök brutálisan szétverték" – írta 2010 márciusában a Stratfor egyik munkatársa, Klara E. Kiss-Kingston a szintén stratforos Sean Noonan-nek. Kiss-Kingston a 2010-es izraeli kémgépek magyarországi berepülése kapcsán elevenítette fel a magyar-izraeli titkosszolgálati kapcsolatokat.
Az amerikai titkosszolgálatok legfontosabb alvállalkozójának számító Stratfor munkatársai a kiszivárogtatott levelezésben arról értekeznek, hogy mi lehetett az izraeli kémrepülők feltűnésének az oka, illetve, hogy mit csináltak a magyar légtérben. A berepülést annak a szíriai-magyar férfinak a meggyilkolásával hozták összefüggésbe, aki a 2010-es e-mailezésben az "évszázad pénzügyi csalásaként" emlegetett Kulcsár-ügyben segítette a rendőrséget. A pénzmosásos-sikkasztásos ügyben Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc neve is felmerült.
A stratforosok szerint Gyurcsány segített eltussolni "az országból óriási pénzösszegeket eltüntető" brókerbotrányt, amihez bankárként szerintük Medgyessynek is köze volt. Ennek a műveletnek a része lehetett a befolyásos pénzváltóként ismert szíriai-magyar férfi meggyilkolása is.
"Mióta bizonyossá vált, hogy a Fidesz megnyeri a (2010) április 11-i választásokat, és a párt világossá tette, hogy az elmúlt időszak összes korrupciós ügyét ki fogja vizsgálni, bárkit, aki a szíriai-magyar férfihoz hasonlóan információt szolgáltathat a rendőrségnek az izraeli kapcsolatokkal terhelt nagy volumenű korrupciós ügyekről, likvidálni fognak" – áll a Stratfor-szakértők e-mailjeiben.
A levélből az is kiderül, hogy a kémgépek azon a napon jártak a magyar légtérben, amikor a szíriai férfit megölték. Az eset előtt két hónappal Gyurcsány Izraelben járt, ahol nem tudni miről tárgyalt. "Mivel a pártja nagy bajban van, engem egyáltalán nem lepett meg a kémrepülők feltűnése" – írta az elemző.
A Magyaroszágra érkező, Gulfstream V-ös típusú izraeli gépek a legmodernebb hírszerzési eszközökkel voltak felszerelve. A zsidó állam direkt titkosszolgálati akciók végrehajtására vásárolt ilyen gyártmányú gépeket. A Honvédelmi Minisztérium álláspontja szerint a gépek diplomáciai szolgálatot teljesítettek.
(Index nyomán)
Frissítés: Magyarázkodik a megszeppent levélíró, de azt nem tagadja, hogy jöttek ide izraeliek a kérdéses időpontban
Az Origónak sikerült elérnie az elemzőt, aki ma is Budapesten tartózkodik. Kiss Klárát meglepte, hogy a neve kikerült, bár azt mondta, emlékszik rá, hogy 2010 karácsonyán valakik feltörték a Stratfor szervereit, és így nagyon sok irat ment ki tőlük. Lehet, hogy az ő levele is közöttük volt - mondta, hozzátéve, hogy egy hónapja már nem dolgozik a Stratfornak.
Arra a kérdésre, hogy mire alapozta a gondolatmenetét a 2006-os rendőrterrorban való izraeli részvételről, azt felelte: a magyar sajtóban olvasta, hogy megérkeztek az izraeliek 2006 tavaszán, hogy biztonsági kísérleteket végezzenek a repülőtéren. Erről beszámoltak a magyar lapok, de arról nem, hogy elmentek - mondta. A lap további erősködésére hozzátette, hogy "az csak egy feltételezés volt olyan szempontból, hogy talán valami közük volt a magyar rendőrök kiképzéséhez".
(Origó nyomán)

Mit vagytok oda ungarisi palesztinok egy kis ízelítőt kaptatok a leendő betelepülő haramiák tevékenységéből . Ez várható , és ne feledjétek Viktornak páncéltörő rakétát szántak , mikor kimenekítették a helyszínről . Ők a legjobb barátaik , ha a barátokat így kezelik a népet meg végig verik maszkban és azonosítók nélkül , talán levonhatnánk a tanulságot . - Egy kér lakóparknak lángolni kellene , hisz ezek még Viktort is elakarták tenni láb alól. A III/ III -as külügyi temető persze direktbe kérte e zsidók jelenlétét , hisz ők sem vannak oda Viktorért. Még a végén kiszórják a jól fizető állásukból az a sok ÁVH palántát , akik meghúzódtak e patinás intézmény falai között. És különben is a FIDESZ is itt rejtette el a III/ III- as embereit . Hát bizony jó volna már a megújulás , mert mire észbe kapunk a diplomata járatokkal elárasztják az országot atomtöltetekkel . A kijelölt helyek már rég elő vannak készítve , egyes helyeket már rendőrséggel védve biztosítva vannak . A jó kis páncél termek le vannak álcázva reméljük a buta gojok soha nem jönnek rá , hogy ott bizony az az atom töltet lapul ami Judapestet lakatlanná varázsolja egy szempillantás alatt . Hát nem csupa öröm az élet az elitünk a jövőnket is elzálogosította , a Balog úr meg csak zsidó segget hajlandó nyalni , talán ki kéne költöztetni családostól a kneszetben talán a zsidók lábnyomát csókolgathatná , mert másra nem tartanák elfogathatónak e csúszómászót, hisz egy goj akkor is az marad ha a farkáról levágja az előbőrt.


Egy magyar (?) milliárdost is megölt a Thaiföldön elkapott zsidóbűnöző

A thaiföldi rendőrség egy gyilkossággal gyanúsított, 38 éves magyarországi férfi villájának pincéje alatt egy csontvázat talált. A maradványok feltehetőleg egy magyar milliárdosé - jelentette a Phuket Wan című thaiföldi honlap.
A lap szerint a város börtönében fogva tartják és bíróság elé fogják állítani a 38 éves férfit, akinek Móse David névre kiállítva van egy izraeli útlevele, és a korábbi jelentések alapján van egy magyar útlevele is N. Gábor néven. Azzal gyanúsítják, hogy tavaly megölte egy magyar üzlettársát, R. Pétert, akinek holttestét november végén találták meg egy gumifaültetvényen.
A rendőrség a nyomozás során kihallgatta Móse David thaiföldi feleségét is, és ennek alapján fogtak gyanút, hogy a férj gyilkolhatta meg Cs. Lászlót is, aki 2011. február 15-én érkezett Bangkokba, két nappal később Szamuj szigetére utazott, majd eltűnt. Cs. László eltűnését barátnője jelentette 2011. február 23-án. A Cs. László ügyében indított nyomozás során kiderült, hogy eltűnése után még használták a bankkártyáját, bútort vettek a segítségével.
Móse David három villája közül az egyikben most is ott van a vásárolt bútor. Ezenkívül a thaiföldi rendőrség a Szamuj szigetén található villa pincéjében, a betonfödém alatt rábukkant a csontvázra, amelyről feltételezik, hogy Cs. Lászlóé. Az emberi maradványokat a magyar rendőrség és egy magánnyomozó segítségével vasárnap exhumálták. A koponya törött. Thaiföldön tartózkodik Cs. László anyja, akinek segítségével elvégzik a DNS-minták összevetését - jelentette a Phuket Wan.
(MTI)


A vén Bárándy is kiirtaná azokat a magyarokat, akik nem hódolnak be a zsidóknak

Nem kell meglepődni a Steiner-félék viselkedésén. A zsidó Tett és Védelem Alapítvány által a YouTube-ra feltett videón a vén szatír Bárándy György - kiválasztott és ügynök, minden frissen végzett jogászlány rémálma - kifejti, hogy nemcsak minden véleménynyilvánítási joguktól kell megfosztani azokat, akik nem esnek hasra a zsidó hazugságoktól, de ki is kell irtani őket - írja levelében Skorzeny.

A vén szar Bárándy is kiirtaná azokat a magyarokat, akik nem hódolna


Az már csak hab a tortán, hogy a vén magyargyűlölő mindezt a Tett és Védelem Alapítványnak nyilatkozta, akik az ún. Zsidó Gárda szervezői.

A vén ÁVH besugó még mindig osztja az észt , a multban meg a darálóba vállogatta a magyar emberkéket , és ezek még mindig a közélet megtisztelt egyedei a férgeknek már a sárgaföldben volna a helyük , mint ahová a legjobb magyarjainkat juttatták.


Íme Pörzse "áldozata": ügyvéd kollégáiról, "ellenforradalmárokról" és nagybátyjáról is jelentett a vén Bárándy

Tagadnak a besúgók, II. 

Amiről Bárándy dr. hallgat, és amiről hazudik: Ügyvéd kollégáiról, "ellenforradalmárokról" és nagybátyjáról is jelentett

Mottó:

Szófogadó a spicli

Az állambiztonsági hálózati személyeket arra tanították: tagadjanak az utolsó utáni pillanatig, soha semmit ne ismerjenek el a bizonyítékok ellenére sem, vagy épp azért, mert lehet, hogy nem maradt semmilyen bizonyíték. Az emberek túlnyomó többsége nem jár levéltárakba kutatni, nem tudja, mit írtál le, elhiszi, ha ügyesen hazudsz, ha szánalmat keltesz magad iránt, ha bagatellizálod a történteket, s megsajnál: nem baj, mi így is szeretünk. Nem kell bocsánatot kérni, már nem szokás, pártod sem fog elítélni, leváltani, ellenkezőleg: ápol és eltakar, megvéd a rivális párttól, sőt, küld lapjától egy tájékozatlan és felkészületlen újságírót is, akinek azt mesélsz, amit akarsz, le fogja írni, nem kérdez rá a lényegre, nekünk dolgozik.
Nem találkoztam még egyetlen besúgóval sem, aki lebukása után azt mondta volna: "Bocsánat, nem kellett volna. Ha valakinek anyagi, erkölcsi kárt okoztam, kész vagyok megtéríteni vagy lehetőségeim szerint jóvá tenni.
Előzmények:

A Kistarcsai Internálótábor volt beszélője

Bárándy György ügyvéd állambiztonsági történetének évek óta van egy visszatérő mozzanata, amelyre ő mindenkor előszeretettel hivatkozik ártatlansága bizonyítékaként. Ezt legutóbb is megismételte az 56-os Intézet ügynöklistájának megjelenésekor: "Engem az 50-es évek elején megpróbáltak beszervezni, de nem sikerült, ezért Kistarcsára internáltak, aztán 3 évig burgonyát zsákoltam a Tolbuhin piacon, mai nevén a Vásárcsarnokban."
Ezért akár nemzeti hős is lehetne, a Rákosi-rendszerrel szembeszálló jellemes ellenálló. De erről nincs egyetlen dokumentum sem a levéltárakban. Van viszont az ellenkezőjéről. Soha, sehol nyomtatásban még nem jelent meg az a névsor, melyet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában találtam az Államvédelmi Hatóság VI. Jogi-, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztályának a Kistarcsai Internálótábor Parancsnokságától származó iratai között.
A Kistarcsán fogvatartottak névsorában olvastam a következőt:

"Bárándi György. 35 éves, ügyvéd, budapesti lakos, 1 év 10 hónapja internálva. A Kat. Pol. beszervezett ügynöke volt, azonban tevékenysége dekonspirálódott, később az ÁVH ügynöke lett, de megbízását elfecsegte."

Bárándi György ávéhás ügynök Kistarcsán

Az Államvédelmi Hatóság ugyanis nemcsak a rendszer ellenfeleit, az "osztályellenség" prominenseit, a koholt perek áldozatainak hozzátartozóit, papokat, szociáldemokrata vezetőket vitt a Kistarcsai Internálótáborba, hanem saját hivatásos állománya és besúgó hálózata azon tagjait is, akiket büntetni kívánt pl. árulásért, dekonspirálódásért, zsarolásért, üzletelésért, sikkasztásért, fenyegetésért, jelentéstétel elmulasztásáért, felettesek megtévesztéséért, stb.
Itt olvasható azok bűne, akikkel Bárándy dr. egy lapon szerepelt. Például: "Dr. Liszkay Nándor, 35 éves ügyvédjelölt, budapesti lakos. 3 és fél éve internálva. Nyilas párttagsága miatt beszervezve és mint az ÁVH. ügynöke megbizatását kihasználva, több zsarolást követett el".
"Hegedűs Margit, 25 éves, ápolónő, budapesti lakos. 11 hónapja internálva. Rémhírterjesztés miatt volt elítélve 4 hónap fogházra, majd az ÁVH kapcsolata lett, azonban feladatát elfecsegte."
"Urbán Frigyes, 44 éves, műegyetemi hallg., budapesti lakos. 9 hónapja internálva, mert mint a Hatóság ügynöke feladatát nem hajtotta végre és 220 dollárt sikkasztott."

Ávéhás besúgók büntetésben Kistarcsán

A Kistarcsai Internálótábor 1953 őszén történt bezárása (átmenetinek bizonyult) előtt az ÁVH külön határozott saját foglyai sorsáról. 1953. augusztus 23-án az illetékes belügyminiszter-helyettes, Györe József egyebek között a következőket jelenti feletteseinek:
"26 személyt javaslunk külön bíróság elé állítani. Ezek valamennyien az ÁVH. és a volt Katona Politikai Osztály titkos munkatársai voltak, akik mint ilyenek ellenséges tevékenységet fejtettek ki vagy súlyos titoksértést követtek el. Ezen személyek felett csak külön bíróság ítélkezhet, tekintettel bűncselekményük bizalmas természetére és a bizonyítási anyag operatív jellegére.
72 internált ügyében javasoljuk a rendőrhatósági felügyelet alá helyezésüket. Ezeknél megfelelő bizonyítási anyag nem áll rendelkezésre és bűncselekményük jogi erejű alátámasztása nem lehetséges. Szabadlábra helyezhetők, azonban személyük veszélyességre való tekintettel javasoljuk letelepedési engedélyhez nem kötött helységekben őket szigorú rendőri felügyelet alá helyezni.
5 internáltat javaslunk szabadlábra helyezni, akiknek internálásuk előtti beosztására való tekintettel, szabadlábra helyezéséhez külön jóváhagyás szükséges."

Intézkedés az ÁVH és a Katpol titkos munkatársairól

A jelentés nem szól arról, ami természetes volt: majd minden korábban beszervezett tovább szolgált.
A Katonapolitikai Osztálytól az Államvédelmi Hatóságig
Bárándy Györgyöt 1949 tavaszán szervezte be a HM Katonapolitikai Osztálya, amely az MT. 1949. december 28-án megjelent 4353/1949 sz. rendelete alapján beolvadt a Minisztertanács közvetlen felügyelete alá helyezett Államvédelmi Hatóságba. Az áprilisban Ausztriába átdobott Bárándy ebben az időben Salzburgban tájékozódott, "jogfolytonosan" vette át az ÁVH, senki sem kérte, hogy duplán lépjen be. Meglehetősen járatlanul és tapasztalatlanul mozog az idegen terepen, ellátmánya sem érkezik meg időben, a CIC (Counter Intelligence Corps), az USA totális elhárítást végző titkosszolgálati szervének rutinos rókái az osztrák elhárítással együttműködve hamar felfedezik. Dekonspirációjához hozzájárul, hogy a katonapolitika kinti ügynökeitől épp úgy nem kap kellő segítséget, mint annak leghírhedtebb képviselőjétől: Berkesi Andrástól, aki - Bárándy szerint - provokálni akarta őt. Noha két napra hazarendelik, s új eligazítással küldik vissza, javított ellátmánnyal, a sikertelenség tovább kíséri.
Amire pedig hazakeveredik, már nem találja beszervezőjét: Sármány József őrnagyot, a katpol volt hírszerző főnökét, akinek el kellett tűnnie sógorának, Pálffy-Oesterreicher György altábornagynak, a katpol egykori vezetőjének 1949. október 24-i  kivégzése után. 1960. augusztus 4-én Bárándy György dr.("Bokor Péter") 5 gépelt oldalnyi beszámolót készít beszervezéséről, ausztriai tevékenységéről, kudarcának okairól a BM. II/5 osztályán - ez foglalkozott 1957-1962 között a belső reakció elhárításával - dolgozó kapcsolattartó tisztjének, dr. Horváth József r. századosnak, aki 1959 júliusától foglalkoztatta az 5. osztály e-alosztályán az igazságügy területén tevékenykedő ellenséges személyek felderítésének feladatával. "Bokor Péter" összefoglalóját itt olvashatják.





Közbevetőleg egyetlen megjegyzés a HM katonapolitikai osztályáról, nehogy félreértés essék tényleges hatalmáról és szerepéről. Legjobb ismerője, Kubinyi Ferenc írta - egyebek között - "A katonapolitika regénye" című kitűnő munkájában: "Ez a camorrista szervezet volt az, melyhez képest a Péter Gábor által vezetett Államvédelmi Osztály csak siheder tanulónak tekinthető. Kegyetlenségében, embertelenségében az egykori Hadik laktanya kat.pol-os nyomozói és vezetői pályahosszal megelőzték az Andrássy út 60. alatt működő testvérintézményt. A harmadik magyar köztársaság, az 1945 utáni parlamentáris demokrácia megdöntésében - szovjet irányítással, a Magyar Kommunista Párt vezetésével - nem az Államvédelmi Hatóság, hanem a Pálffy György által parancsnokolt Katonapolitikai Osztály játszotta a dicstelen főszerepet."
Horváth József dr., aki később, 1985-től a rendszerváltásig a III/III. csoportfőnöke lesz, 1958. szeptemberétől operatív tisztként tartotta a jogi vonalat, tőle 1961 áprilisában vette át "Bokor"-t Vásárhelyi György r. százados. (Horváth dr. ettől kezdve a szektás párttagok ellenőrzésére alakult csoport tagjaként Rákosi családjának ellenőrzésével foglakozott.) 1962 elején a volt II/2. osztály, a kémelhárítás vette át Bárándy ügynököt, majd - figyelemmel külföldi kapcsolataira - a III/II-1 osztálynak dolgozott (elhárítás az USA és egyes latin-amerikai országok hírszerzésével szemben), ezt követte 1968-ban a III/II-3. osztály (elhárítás az USA, NSZK, Ausztria kivételével a többi európai NATO-ország, Törökország és a semleges államok hírszerzésével szemben). 1988 júliusában a III/II-3-b alosztálytól kapott "feldolgozó" feladatot. Mint ismeretes, tervezett szerepe volt 1989-ben Nagy Imre júniusi újratemetésével kapcsolatban és az 1989 október 23-i operatív biztosítás előkészítésében.
"Bokor Péter"-nek egyetlen munkadossziéja található meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, ez 1959 július 11-től 1962. november 24-ig tartalmazza jelentéseit, noha ezen 3.1.2. M-18 661 sz. alatti dosszié borítóján ez áll: "Megnyitva: 1960.II.27." Az ezt követő dossziéra van utalás 3.1.2. M-28 769 jelzettel, de még nem került elő.
"Bokor" ügynök méltán lépett elő később titkos megbízottá: termékenyen, lelkes tempóban dolgozott, nemcsak utasításra, hanem kezdeményezően is. Érezte munkája fontosságát: személyekkel kapcsolatos döntések megalapozásához járul hozzá. Amikor már túlságosan is önállósította magát, túlbuzgósága feltűnt tartótisztje felettesének: Virág György r. százados csoportvezetőnek, aki 1960. december 13-án - dr. Hunyor Imre és báró Wodianer Rudolf ügye kapcsán - figyelmeztette dr. Horvát József r. századost: "Bokor esetében különösen kell ügyelni arra, hogy ne ő vezessen minket, hanem mi őt."
Az ügynök ügyvédnek már hiányzik az állambiztonsági munka, ha nem keresik folyamatosan és nem kap elég feladatot. Ezt az állapotot érzékletesen fogalmazza meg tartótisztjének, Vásárhelyi György r. századosnak 1962. január 3-i jelentése: "Bokort közel 2 és fél hónapig nem tartotta senki. Miután felszedtem, őszinte kirohanása volt: 'hál'isten, már azt hittem senki sem törődik velem és nyugdíjba megyek.' Megállapodtunk a feladatokban és az időpontot rögzítettük."

Túlbuzgósága meggondolatlan lépéshez is vezet: nagybátyjáról, Ranschburg Lászlóról is jelent, aki francia állampolgárként Görögországban dolgozott és hagyatéki ügyben két hétre hazalátogatott.

A látogatásról szóló beszámoló egy mondatára ("... elhatározták, hogy gyakrabban, esetleg évenként ide fognak jönni") rögtön lecsap Horváth százados: "A II/2 vagy II/3-as osztálynak esetleg felhasználható. Intézkedés: A II/2-3 o.nak a kivonatot megküldeni... az anyagot a 'B' dossziéban lerakom."

Jelentések kollégái visszaéléseiről és a téglákról
Alapvető feladata azonban a "... rendszeres tájékoztatás az igazságügyi vonalon lévő ellenséges személyek magatartásáról". (Értékelő jelentés, 1962. november 26.) Már első olvasható jelentésében, 1959. július 11-én hangsúlyozza, hogy "... az ellenséges elemek tevékenysége (értem ez alatt az ügyvédi vonatkozásokat, megnyilatkozásokat) aktivizálódást mutat... több olyan tag van, akiknek állásuk nincs, de pénzük van. Szórakozni járnak, fizetnek és nem tudni miből. A kérdést talán nem lenne érdektelen megvizsgálni."


A jelentések tetemes része ezért is az ügyvédi visszaélések és bűncselekmény-gyanús esetek jelzéséről szól. Pl. egyes ügyvédek arannyal üzletelnek.


Egy ügyvéd 5 ezer forintért arra vállalkozott 1959 decemberében, hogy elintézi valaki börtönbüntetése végrehajtásának felfüggesztését - intézkedés: megkeresni a bíróságon azt, aki megvesztegethető ezzel a pénzzel. Egy másik ügyvédnek is megvesztegetési ügye volt, kicsalt az ügyfelétől 10 ezer forintot, bevitték a Tolnai Lajos utcába, "...bent volt elég hosszú ideig és csak úgy tudott kijönni, hogy megbízásokat vállal, ennek értelmében mindent jelentenie kell a rendőrségnek."
A dr. K. L. ügyvédről szóló jelentés 1961-ben Horváth százados szerint "gazdasági jellegű bűncselekményre utal". Ismét másik ügyben 1960. október 21-én jelenti "Bokor Péter" a BM. II/5-e osztálynak: "N. Lászlóné győri ügyfelem közölte velem, hogy felfüggesztésem alatt dr. T. János (3.sz. Ügyvédi Munkaközösség) képviselte egy ügyben, melyben eltiltották 4 évre a szűcsipar gyakorlásától. Dr. T. János közölte vele, hogy amennyiben Pestre kíván jönni és rendelkezik 40.000. Ft-tal, amit hajlandó befektetni, úgy ezért az összegért megszerzi neki az eltiltás ellenére Budapesten a szűcsipar folytatására jogosító engedélyt." Intézkedés: a befolyással való üzérkedésre utaló ügyet átadják a BRFK bűnügyi osztályának.. Frau J.L.Bécs és Budapest között bonyolítja csempész ügyeit (pénz, óra, porcelán, stb.), teheti, mert, mint mondja, a kémfőnök a barátja, de ennél is figyelemre méltóbb "Bokor" szerint, hogy az asszony a volt arisztokrácia ügyvédjével, a korábbi legnagyobb adófizető ügyvéddel, dr. H. Imrével tart kapcsolatot, akinek fia '48-ban, leánya, felesége, veje '56-ban disszidált, neki külföldön komolyabb pénze van, mégis itthon maradt, vajon miért? - teszi fel a gyanút megalapozó kérdést 1960. augusztus 13-án Horváth századosnak.
A legnagyobb vétkek egyike azonban egy ügyvédi munkaközösségben az, amiről az ügynök 1960. május 16-án jelent: dr. N. Miklós a 2.sz. ÜMK-ból 5 ezer forintért vállalt el egy ügyet, de "...csak 2 ezer forintot vitt be a tszcs-be, 3 ezret pedig megtartott a háztáji gazdaságban", Horváth századost azonban az információnál is jobban izgatja az, hogy - saját megjegyzése szerint - dr. N. Miklós az "ellenforradalom alatt az ellenforradalmi bizottság tagja volt az Igazságügyi Minisztériumban... s a politikai vezetésre jellemző, hogy ügyvédi munkaközösségben praktizálhat."
"Bokor Péter" panaszkodik kapcsolattartó tisztjének, hogy rengeteg az átlátszóan viselkedő beépített ember a jogászok között, akikről köztudott rendőrségi beszervezettségük, mindig roppant jól értesültek, s nem lehet előttük semmit sem mondani, mert azonnal jelentik a megfelelő helyen. Az ügynök először 1960. március 31-i jelentésében szól lebukott besúgó ügyvédekről, majd július 8-i jelentésének direkt tárgya: "BM. beépített embereinek tartott személyekről", s konkrét neveket sorol, akiknek tevékenysége köztudott. Valószínűleg sok találata volt, mert dr. Horváth József százados ezt írja a jelentés végére. "Megjegyzés: Az ügyvédek között széles körben beszélnek arról, hogy kiket és mikor szerveztek be a rendőrség részéről. Ennek egy része általában igaz. Helyes lenne a jövőben ezen a problémán elgondolkozni és a beszervezés módszerén változtatni. Intézkedés: A szereplő személyeket lepriorálom kék kérdőjegyen."

"Ellenforradalmárok" és rendszerellenesek
A társait besúgó ügyvéd a legmélyebb ellenszenvvel azok ellen fordul jelentéseiben, akik 1956-ban "ellenforradalmárok" voltak, és továbbra is rendszerellenes politikai kijelentéseket tesznek. Nem kedveli például dr. B. Andrást, "aki egy rosszul provokáló egyén", s ezért még a nyomdafestéket nem tűrő káromkodását is szó szerint jelenti 1960. március 31-én. Dr. Kamarási László nyugati turistákkal barátkozik a Balaton körül luxuskörülmények között. Más elmondása alapján leírja "egy sötét alak", Dr. Meskó László ügyvéd, a 28.sz. Ügyvédi Munkaközösség tagjának 1956-os "ellenforradalmi" megnyilvánulásait (1960. december 16.), majd 1961. május 2-án azt az információt is jelenti, hogy Meskó dr. az ellenforradalom alatt minden beszédét magnetofonra vette, ezek a szalagjai ma is megvannak, így érthető módon feladatul kapja Vásárhelyi századostól, hogy "Dr. Meskó Lászlóval kerüljön közelebbi barátságba, teremtsen olyan légkört, hogy Meskó ajánlja fel azt, hogy lejátssza az általa őrzött, az ellenforradalom alatt készített magnószalagot." Az ügynök jelentése alapján Vásárhelyi százados értékelésében azt is megjegyzi: "Érdekes felfigyelni Dr. Kuti László ügyvéd szovjetellenes kirohanására, akit ügyvédi körökben lojális gondolkodású embernek ismernek, baráti társaságban viszont a többihez hasonlóan ellenséges."
"Bokor Péter" hálózati személy jelenti, hogy hármasban történt beszélgetésük során szintén szovjetellenes kijelentéseket tett dr. Görgényi Dezső és dr. Puskás Károly, a 19.sz. ÜMK tagjai (1960. július 15.), mire Horváth százados feljegyzi: "Dr. Görgényi és dr. Puskás több esetben is tettek ellenséges kijelentést. dr. Puskás az ellenforradalom alatt Kispesten a Kisgazda Pártot szervezte. Ellenőrzésük Bokornak állandó feladata." Az ügynök egyik jelentésében leírja a Kisgazda Párt VI. kerületi szervezetének 1956 októberében történt megalakulását, s azt, hogy akkor felkereste a szervezet Liszt Ferenc téri helyiségét: "A helyiség különösen hemzsegett a kétes és gyanús alakoktól. Fegyveres suhancok, a kisgazda párt karhatalmi alakulata, "felkelők" ugyancsak fegyveresen jártak bent. Vezető kommunista személyeket és ÁVH-sokat kerestek. Erősen keresték pl. Borgos Gyulát, aki azelőtt is és jelenleg is a BM. titkárság vezetője. Elmondta egyikük - géppisztojjal (sic!) a vállán -, hogy kint voltak már Borgos lakásán- ha jól emlékszem az Attila uccát mondta - de onnan már megszökött." Saját főnökéről, dr. Ádám Tiborról, a 25. ügyvédi munkaközösség vezetőjéről is jelent, mert pl. azt mondta: "A legkomolyabb mértékben folyik a burkolt árdrágítás, bármerre nézünk, mindenütt ezt kell látnunk.", továbbá: "Mindenkinek, akivel csak beszéltem 1956-ban, azt mondtam, hogy menjen el innen." Vezetője rovására írja azt is, hogy jó viszonyban van Kálnay Andrással, pedig tudja róla, hogy antiszemita. Dr. Soóky József (3.sz. ÜMK) ellenséges beállítottságú személy, "egyáltalán nem híve a jelenlegi rendszernek", Németország helyzetéről azt mondta: "Lassanként ott tartunk, hogy Hitlernek szobrot fognak állítani, amiben a németeknek végeredményben igazuk is van, mert Németország jelenlegi felemelkedése tulajdonképen Hitlernek köszönhető."
A két legkritikusabb rendszerellenes véleményt 1961. szeptember 11-én jelenti "Bokor". Dr. ifj. Virágh Gyula, a 40. sz. ÜMK tagja, aki "korábbi megnyilatkozásai alapján is rendszerellenesnek mondható", a következőket mondta: "A kommunistákat jobban kellene égetni, mint a poloskákat, mert csak így lehetne kiirtani őket. Azok az emberek, akik ma vezető pozicíóban vannak, a társadalom szemetjei. Ebben az országban és mindenütt, ahol a kommunizmus került uralomra, minden vonalon a legnagyobb rendetlenség és zűrzavar uralkodik. Sajnos, ennek mi isszuk meg a levét." Dr. Kacsóh Zoltánt, aki a hálózati személlyel együtt a 25. sz. ÜMK-ban dolgozik, így mutatja be a besúgó: "a háború előtt és után bíró, tipikus polgári demokrata", majd idézi kijelentéseit: "A kommunizmus nem más, mint a pánszlávizmus újabb formája. Ez a jelszó csak a régebbit takarja. Amint ezelőtt a művelt világ harcolt a pánszlávizmus ellen, épp úgy kell ma harcolnia a kommunizmus ellen. Végeredményben ennek a harcnak meg is kell történnie, mert a helyzet sokkal élesebb, mint a multban volt: akkor ugyanis csak arról volt szó, hogy a szlávok kerülnek-e uralomra, ma azonban arról van szó, hogy a szláv uralommal együtt a kommunizmus kerül uralomra, ami egyértelmű természetesen a kommunizmus bukásával." Értékelés: "Dr. Virág és dr. Kacsóh az ügynök korábbi jelentéseiben is szerepeltek. Megnyilvánulásaik a rendszerünk elleni gyűlöletet mutatják." Vásárhelyi György r.szds. 1961 augusztus 23-án jelenti "Bokor": Dr. Á. Tibor azt mondta dr. Cs. István ügyvédről, hogy "az egy fasiszta."


Gimnáziumi osztálytársa, Dr. Vidoni Ottó az olasz követség sajtóattaséja, természetesen kapcsolatba lép vele, jelent róla, feltehetően "betechnikázott" lakásban. 1962-ben egyik találkozójukról szóló jelentésre már azt jegyzi fel Vásárhelyi százados, hogy: "A találkozón részt vett Gergely Attila r.szds, II/2-d aloszt., aki az ügynök magatartását meghatározta."
"Bokor Péter", ha kell, a cél érdekében, ügyvédi lehetőségeit is beveti. 1960. december 13-án ezt jegyzi fel dr. Horváth József r.szds.: "Báró Wodianer Rudolf letartóztatásával kapcsolatban az ügynök felvetette azt, hogy módja lenne megkapni annak védelmét. Ez lehetővé tenné számára azt, hogy - mivel jó barátja Wodianer - közel férkőzhessen hozzá és az esetleg szükséges adatokat megtudja... megegyeztem vele abban, hogy a védelmet vállalja el és utazzon le Pécsre egy esetleges beszélőre." Más esetben, ha egy ügy valamelyik szereplőjének jogi képviselője is, ügynöki jelentésében ily megtévesztő módon fogalmaz: "Mindezek az adatok P. utasítása alapján jogi képviselője - úgy tudom dr. Bárándy György - útján a szept. 30-ra kitűzött tárgyaláson kibuknak. Ez csak abban az esetben nem következik be, ha L.-né hajlandó P. zsarolásának eleget tenni és 100.000. Ft-ot fizetni." (1960. szeptember 8.) A kapcsolattartó tiszt megjegyzése: "A jelentésben foglaltakat felhasználás előtt meg kell beszélni, mert könnyen dekonspirációhoz vezet."
Dr. Bárándy György az 56-os Intézet Nagy Imre újratemetésének 20. évfordulója alkalmából nyilvánosságra hozott ügynöklistájával kapcsolatban zavaros és ellentmondásos nyilatkozatokat tett. Azt állította, hogy nem működött együtt az állambiztonsággal, de néha megkeresték "ezzel vagy azzal"; soha sem adott írásos jelentést, csak letettek egy magnót az asztalra és kérdésekre válaszolt. A lényeg azonban az - állította -, hogy soha sem mondott olyat, amivel másoknak ártott volna.  
Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató
Kapcsolódó:




Kiszely futtatása után az ugyancsak besúgó, az 56-os vérengzést keveslő Bárándyt mentegeti Pörzse Sándor

Áprilisban még elképedve adtuk hírül, hogy az általunk közel száz dokumentum bizonyító erejével leleplezett Kiszely Istvánt hívta meg a műsorába csevegni az egykor szépreményű Pörzse Sándor, mára azonban úgy tűnik, nem (egyébként szakmai szempontból is megbocsájthatatlan) tudatlanság vezérelte akkor, hanem valami (vagy valaki, például az izraeli nagykövettel barátkozó Széles papa) egészen más. Június 28-án ugyanis a vén Bárándyt látta vendégül, s együttérzően bólogatott, mialatt az 90 év zsidó tapasztalatával próbált mosakodni. Nem szólt akkor sem, amikor elszólta magát az öreg, sőt, kijelentette: szegény Bárándy bácsi valójában áldozat volt. Az egészben a legjobban talán Wittner Marikát sajnáljuk, aki többször volt annak a Pörzsének a vendége, aki egy hangot nem hallatott, mikor Bárándy azt mondta: '56-ban nem lépett fel elég erélyesen a rendőrség a fennálló rend és a kormány védelmében.

Most Pörzse Sándor vitte táncba

Az állambiztonsági hálózati személyeket arra tanították: tagadjanak az utolsó utáni pillanatig, soha semmit ne ismerjenek el a bizonyítékok ellenére sem - emlékeztet oldalunkon jelenleg is címlapon lévő, Spánn Gábor "munkásságát" bemutató tanulmányában dr. Ilkei Csaba, és valóban ez történt a Pözsölőben most vasárnap. A szomorú, hogy mindez a Gárda egyik alapítójának közreműködésével, mi több, kezdeményezésére.
Pörzse eleve spicliként hívta meg műsorába a vén Bárándyt, mégis az utolsó pillanatig szemérmes ifjú hölgyként kerüli a besúgó néven nevezését, sőt, így üdvözli a hazánknak egész családja révén mérhetetlen károkat okozó senkiházit: "Nagy tisztelettel köszöntöm, ügyvéd úr!"
A lényegen hamar túlteszi magát, mintegy mentegetőzve felolvasva, hogy az 56-os Intézet által közzétett adatok szerint Bokor Péter névvel jelentett emberekről előbb Ausztriából (pénzért), majd "az igazságügyi vonalon tevékenykedő ellenséges személyek felderítésével foglalkozott" - és át is engedi a szót a vén komcsinak, előtte azért még leütve az alaphangot: "Ugye '49-ben szervezték be, akkor még nem fújtak azok a fajta vörös szelek..." (Aki egy kicsit is ismeri a '45-től államminiszterkedő Rákosi elvtársat vagy a Kun Béláék révén bemutatkozó hazai zsidó kommunizmust, az bizonyára osztja a műsorvezető véleményét...)
A tiszteletreméltó Bárándy bácsi pedig Pörzse megértő pislogása közepette szépen elmeséli, hogy őt csak úgy segítette a kommunista hatalom kiszökni Ausztriába, utána pedig nagyon meglepődött, amikor cserébe kértek ezt-azt. Hazatérve folytatnia kellett, mert "hát, kérem szépen, az ÁVH-val szembeszállni abban az időben nem nagyon lehetett". (Érdekes, hogy később arról mesél, hogy amikor internálták, egyszerűen azt mondta az őrnek: őt ne küldjék bányába, mert nem akar ott dolgozni, és minden rendben volt.)
Aztán azt hazudja, ő nem is jelentett. Azazhogy mégis, de csak olyanokat közölve, amivel nem ártott senkinek, például arról számolt be, ki milyen politikai vicceket mesél. Aztán azt hazudja, nem is volt beszervezve, csak néha felmentek hozzá rákérdezni erre-arra. Később már elszólja magát: "ráálltam arra, hogy kapcsolatban maradjunk." Egy újabb elszólással kiderül: hiába tagadta az elején, pénzt is kapott a magyar emberek besúgásáért. Újabb hazugság a műsor második felében: mindössze egyetlenegyszer keresték meg, hogy igénybe vegyék a szolgáltatásait.
Egy idő után már nehéz is követni a hazugságfolyamot, melyhez Pörzse készséggel asszisztál, a másik vonatkozás viszont az egyebekről való majdhogynem baráti csevely, ami az eddigieknél is botrányosabb.
Ön áldozata ennek az ügynek, nem szereplője! - állapítja meg mélységes együttérzéssel Pörzse, aki bedobja a spiclik örök fordulatát: vajon miért most húzták elő, kinek jó ez, stb., majd képes megkérdezni, vajon hogy tudta feldolgozni szegény ügyvéd úr azokat a szörnyű ötvenes éveket.
Szegény ügyvéd úr bizony nehezen tudta, de Istennek hála, úgy tűnik, sikerült. Mi több, még bölcsességeket is sikerült időközben költenie, például megállapította: "Nem az a baj, ha valaki besúg, hanem az, ha úgy súg be, hogy másnak baja lesz." Ő pedig senkit sem súgott így be... (Aki nem hiszi, ellenőrizze, mi hangzott el a sorozatos jelentései során - ha tudja...) Hát igen, a kommunista diktatúrában a besúgás általában csak amolyan hobbi, legrosszabb esetben kis kellemetlenség volt, a besúgottak élete pedig csupa móka és kacagás.
A műsorból kiderül, mások is felháborodtak e becsületes ember meghurcolása miatt, többen felhívták - meséli -, hogy elmondhassák: "ügyvéd úr, disznóság, amit magával csinálnak".
És hogy egyetlen kényes kérdés se maradjon lezáratlanul, Sándorunk félénken bevezeti: egyesek szerint ennek azért köze van ahhoz, hogy ilyen páratlan ügyvédi karriert futhatott be. Ugye csak a tehetségének köszönhető valójában? Meg a szorgalmamnak, teszi hozzá az ügyvéd úr (aki mellesleg szót ejt egy olyan barátjáról is, aki ÁVH-s volt, de 56-ban otthagyta, és a Gellért szálloda igazgatója lett), aki maga a megtestesült szorgalom és becsület, még azt is elárulja, hogy a fiát csak szakmai alapon választották ki miniszternek annak idején.
És a végére hagytuk a legbájosabb részt: amikor a rendőrség szerepéről nyilatkozik Bárándy György. Arról beszél, hogy a rendőrségnek a kötelessége az éppen hatalmon lévő kormány utasításainak teljesítése, majd így fogalmaz:
"'56-ban nem elég erélyesen szerintem, nem elég erélyesen, de a kormány mellett, a fönnálló rend mellett foglaltak állást. Hogy egyesek szerint ez eltúlzott volt... Énszerintem valahogy rendnek kell lenni."
És Széles tévéjében, Pörzse műsorában nem volt, aki bár egy szót is szóljon, hogy asztalracsapásról ne is beszéljünk.
Na ennyit erről.
Kuruc.info


Ami miatt nem ajvékol Steiner: fajtársai nem motorozgatnak, hanem egyenesen elgázosítanák a palesztinokat

Miközben itt már az a gondolat is elviselhetetlen a metéltek számára, hogy valaki előre eltervezetten motorra szálljon, és ezzel a szerencsétlen "túlélőkben" ki tudja, miféle pszichés kórképeket indukáljon, Izraelben nem bízzák a palesztinok fantáziájára, hogy mit is szeretnének velük tenni. Akár gáz igénybevételével is.
Elsősorban a zsidó telepesek soraiból verbuvált JDL-szimpatizánsok és -tagok vesznek részt a fenyegetésekben. Ezért persze még nem nyekergett Steiner - írja a képeket összegyűjtő olvasónk, Skorzeny.

A JDL logója


Az arabokat a gázkamrába!


Dögöljenek meg az arab homoki niggerek!


Elgázosítani az arabokat!


Fehér hatalom! Minden niggert megölni! (Na de mit szól ehhez Obama?..)


Kivégezni a muszlimokat!


Minden arabot megölni!


Öld az arabokat!


Űzd el az arab ellenséget!


Vigyázz, Fatima, meg fogjuk erőszakolni az összes arab nőt!





Rendőrség: "A Kuruc.info beazonosította az elkövetőt" - mégis futni hagyták a hátulról lányokra támadó pingvinzsidót

Mégpedig azért, mert - az ügyészség megfogalmazásában - "vallomása alapján nem állapítható meg, hogy a gyanúsított szándéka a társadalmi együttélési szabályok nyílt és durva megszegésére irányult, így a bűncselekmény elkövetése sem valósult meg" - annak ellenére, hogy maguk is megállapították: "nagy nyilvánosság előtt kifejtett személy elleni erőszakos magatartása objektíve alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkozást keltsen."
Vajon egy hasonló esetben, egy magyar elleni nyomozás esetében is az alapján döntenének, hogy ő mit mondott a vallomásban, hogy értelmezi a saját cselekedetét, annak ellenére, hogy még a hatóság is elismeri a bűncselekmény nyilvánvaló voltát?
Előzmény, azaz cikkünk (benne - még - működő videóval), amit a rendőrség is linkelt a határozatában: Megtaláltuk az Élősködők Menetén magyar lányra támadó gyurcsányista zsidót
Ugyan az alábbi dokumentumokban ki vannak takarva a nevek, mi leírhatjuk - ismét -, hogy erről az agresszív metéltről van szó (fenti cikkünkben további részletekkel):

Olvasónk bejelentése:

És az arra érkezett "válaszok":





(Kuruc.info)


A nagy túlélők persze a bostoni robbantást is sértetlenül megúszták
Épp ezért nem kizárt, hogy pár évtized múlva kárpótlást fognak követelni az "újabb kiirtásuk" miatt.
A Zsidó.com tegnapi híre a collive.com nyomán:
Helyi rabbi a bostoni robbantás helyszínén
Yossi Zaklos rabbi a Boston Maratonon tfilint rakott zsidó résztvevőknek és szurkolóknak, amikor felrobbant az első bomba. A célvonalnál elhelyezett pokolgép három embert megölt, és több mint száznegyvenet megsebesített.

Tüzet és füstöt láttam” – idézi fel a tragédiába fordult sporteseményt a rabbi – „Épp beszélgettem az emberekkel. Tipikus volt a hangulat: felfokozott és vidám. Akkor hallottam meg ezt a robbanást, kb. fél sarokra onnan, ahol voltam. Aztán jött a második, egy saroknyira tőlem, jobbra.”
A rabbi nem először élt át katasztrófahelyzetet: tagja volt a chábád mentőcsapatának a cunami által sújtott Thaiföldön. Azonnal a pánikba esett emberek segítségére sietett. Míg a rendőrök és a mentősök biztonságba helyezték az embereket és ellátták a sérülteket, a rabbi felajánlotta segítségét, és igyekezett megnyugtatni a rémült embereket. (A képét elnézve, biztosan teljes mértékben sikerült neki, az embert valami földöntúli nyugalom önti el a látványára - a szerk.)
New Yorkban és Washingtonban fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be – eddig még nem tudni, ki és miért robbantott a „Maratonok királynőjének” célvonalánál.



Akinek még a bostoni robbantásról is azonnal a pénzszerzés jut eszébe: a zsidó

Egy beszédes nevű Steve Goldstein máris könyvet ollózott össze a robbantás után megjelent fényképekből, amit interneten próbál értékesíteni. Az undorító parazita nem válogatott: szemtanúk képeitől a hírügynökségek felvételeiig mindent begyűjtött - de jogdíjat persze nem akar fizetni - derül ki a The Phoblographer cikkéből.

(Kuruc.info)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése