2013. december 18., szerda

CIA


Richard Haack Kémek könyve

Részletek

CIA

Central Intelligence Agency Központi Hírszerző Ügynökség

Bár a szervezet „jogosítványa" csak az Egyesült Államokon kívüli területekre, országokra és idegen polgárokra szól, nemegyszer előfordult már, hogy amerikaiakat is megfigyelt, követett, lehallgatott, vagy adatait gyűjtötte, aktákat fektetett le róluk. Az ilyen esetek mindig nagy botrányok kíséretében lepleződtek le.
A CIA munkatársainak létszámát a sajtó rendszeresen 16 ezerben adja meg. Ez nem igaz, jelenleg 22 ezer embere van, plusz 4 ezer „félállásban" vagy szerződéssel a szervezet számára dolgozó egyéb munkatárs (pl. nem állandó szakértők, kutatók, stb.).
A „Cég" (így hívják dolgozói) öt fő részből áll. Ezek közül négy igazgatójának irodája a hozzátartozó részlegekkel.
1. Hadműveleti Igazgatóság
Kizárólag emberek (munkatársak, fizetett ügynökök) segítségével végez operációs feladatokat. Ezek nagyobbrészt - bizonyos időszakokban kivétel nélkül - titkosak.
2. Tudományos-Technikai Igazgatóság Mindenféle technikát alkalmaz a földön és a levegőben (a kémműholdak is ide tartoznak). Itt végzik a kutatásokat, az új eszközök feltalálását és bevezetését. Az Igazgatóság nevéből is következően kizárólag műszaki eszközökkel gyűjt információkat.
3. Felderítő Igazgatóság
Ez gyűjti össze az összes megszerzett információt. Nem árt megjegyezni, hogy ezeknek körülbelül 80 százalékát nem titkos, hanem nyílt forrásokból szerzik be (publikációk, sajtó, stb. alapos elemzése útján). Itt készítenek ezek alapján emlékeztetőket (memorandumokat), amelyeket a döntéshozóknak küldenek. Gyakran maga az USA elnöke is innen kapja az anyagokat.
A. Adminisztrációs Igazgatóság
Biztosítja az egész szervezet egységét, a számítógépes háttért, a hírközlést, valamint a biztonságáért is felel.
Több igazgatóság rendelkezik alárendelt intézményekkelvagy szervezetekkel, amelyek speciális munkát végeznek. Ilyen például a Tudományos-Technikai Igazgatóság alá rendelt „Technikai Szolgálat", amely nagyon is földhözragadt dolgokkal foglalkozik: zárak feltörése, lehallgató-berendezések felszerelése, stb. De ők gyártják a sokszor nagyon is szükséges és alapvető „műszereket" is. Például az emberi hangot elváltoztató berendezéseket, riasztókat semlegesítő szerkezeteket.
Az Adminisztrációs Igazgatóság alá van rendelve a Biztonsági Iroda. Együttműködik az FBI-al, és ellenőrzi a CIA tagjait is, nem álltak-e át az ellenséghez? Ugyancsak az Adminisztrációnak rendelték alá a Pénzügyi Irodát. Ez nemcsak szorosan vett pénzügyekkel tölti idejét, hanem kimossa a piszkos pénzt is, ami egy-egy titkos akcióhoz szükséges. Itt találjuk az Ellátó Irodát is. Ez bérel vagy vásárol lakásokat, házakat a CIA tagjainak, valamint fegyvert is vásárol, és azokat eljuttatja, ha kell, nagyon távoli helyekre is.
A Felderítő Igazgatósághoz tartozik a Drogellenes Központ, szinte kizárólag saját kémműholdak jelentését dolgozza fel, megállapítandó, hol vannak kokainültetvények, valamint merre tartanak a kábítószerszállítmányok. Az Antiterrorista Központ elektronikus lehallgató műholdak segítségével az űrből kapja el a bankok számítógépeinek jeleit.
Így szerez tudomást arról, hogy kik, mikor, miért, honnan, hová küldenek pénzt elektronikus úton.
A CIA objektumai
Titkos Nyomda: a Virginia állambeli McLean városában, a Madison Boulevard-on található. Itt készítik az összes titkos dokumentumot, köztük azt a rendkívül titkos jelentést, amely naponta készül két példányban. Az általában nyolc-tíz oldalas jelentés összefoglalja mindazt, ami az elmúlt huszonnégy órában végbement a világban, és ami Amerika számára ezen események közül fontos lehet..
A jelentés egyik példányát reggel hatra a CIA mindenkori igazgatójának lakására viszik, hogy majd útban a Fehér Házba elolvashassa a kocsiban. A másik példányt valamivel később, nyolc óra előtt viszik a Fehér Házba, az elnöknek. Tehát a CIA igazgatója mintegy „hivatalból" korábban értesül a dolgokról, mint az Egyesült Államok elnöke... Az Ügynökségnek csak Washington környékén 22 irodája és egyéb helyisége van. Ezek némelyikének elég érdekes, számunkra fontos rendeltetése van.
Az egyik például a Külföldi Rádióadók Információs Szolgálata. Ez persze nem azért létezik, hogy a szürke állampolgár odatelefonáljon és megkérdezze, hogy áll ma a reggeli rawalpindi hírekben a pakisztáni lovaspólóliga első két helye, vagy hogy mi érdekeset mesélt az előző órában a prágai rádió második csatornája. Itt a hírszerző ügynökséget érdeklő 47 ország rádióállomásait és részben tévéadóit fogják, nézik a legkisebb szünet nélkül. A rádióhallgatás például napi 24 órán át történik. Különös figyelmükre szolgál az, ha például egy ország belső eseményéről csak egyszer hangzik el jelentés a nyílt rádióműsorban, utána ezt a hírt többé nem ismétlik. Azonnal elkezdik firtatni a megfelelő osztályokon, mi történhetett a valóságban?
Számos egyéb hivatalos épület létezik abban a körzetben, amelyekről a kívülálló nem sejtheti igazi rendeltetését. Van például olyan épület, amely kereskedelmi cégnek álcázza magát, valójában eddig a KGB, most az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat tagjait próbálják odacsalni és rávenni, hogy álljanak át amerikai oldalra. Itt bábáskodnak a kettős ügynökök fölött is.
A szintén Virginia állambeli Rosslynben képezik ki azokat a saját ügynököket, akik esetleg hosszú évekre külföldre lesznek telepítve. Ezek az életüket teszik kockára azért, hogy segítsék az USA politikáját. Kiképzésükben nagy szerepet kapott a hazaszeretet hangsúlyozása. Érdemes megjegyezni, hogy rezidensei, vagyis letelepült, másokat (hálózatokat) irányító emberei vagy irodái jelenleg a világ 130 országában találhatók.
A titoktartás természetesen éppen úgy jellemzi a CIA-t, mint a világ más, hasonló szervezeteit. Az elmúlt évtizedekben akadtak esetek, amikor a „hivatalos urak" gyermekként féltek mindentől és a titkosságot, a titkosítást mindenre kiterjesztették volna. Ma is előfordul azonban,
hogy a legális sajtóból kiszivárgott cikkekre automatikusan rányomják a „Szigorúan titkos, Top Secret" feliratú bélyegzőt. Ez a szakmával járó betegség, a lélektani megterhelés egyik jele lehet, és a szakemberek által is ismert tünet a titkosszolgálatoknál. . .


Kettős ügynökök


Minden titkosszolgálat átka a kettős ügynök, aki beférkőzve „ide", eladja titkainkat „oda". A szovjet Penykovszkij, aki három éven át, vagy az amerikai Ames, aki vagy tíz éven át tevékenykedett, felmérhetetlen károkat okozott a KGB-nek, illetve a ClA-nek.
A kettős ügynök az, aki - mint az 1994 elején lebukott amerikai CIA-ügynök - számos, az egykori Szovjetunióban dolgozó amerikai ügynököt adott ki az oroszoknak. Nyugaton és Keleten azért még most is más a kémek megítélése, a szovjet-orosz világban és az arab államokban a kémeket kivégzik. Nyugaton viszont csak hosszabb-rövidebb börtönbüntetéseket kapnak, mivel a halálbüntetéseket nem szelektíven törölték el, hanem gyakorlatilag teljesen. Ames kiadta saját kollégáit, és azokat ott kivégezték. Felfogható hát úgy is, mint aki sokszoros gyilkos! Hiszen csak ténykedése fénykorában, a nyolcvanas évek közepén legalább tíz embert ítéltek halálra Amesnek köszönhetően!
A „listás szökések" persze ma már ritkábbak, mint voltak az ötvenes-hetvenes években. Valamelyik oldalon egy jó közepes vagy annál is magasabb beosztásban lévő kémfőnök egy szép napon megszökik övéit, és hogy ne menjen üres kézzel, hogy szolgálatait a másik oldalon eleve jutalommal fogadják -, hát elvisz magával egy-két pontos nevekkel és címekkel ellátott listát. Minél több név Van rajta, annál jobb. A lista természetesen csak olyan neveket tartalmaz, amelyek érdekelhetik (és biztosan nagyon érdeklik!) az ellenfél táborát. Az sem baj, ha jelszavakat, kódokat, találkahelyeket, „levelesládákat" és más dolgokat is elárul új megbízóinak. Mert hiszen a szökés pillanatától kezdve vehetjük úgy, hogy új megbízóinak dolgozik, azoktól függ jövője, mi több, az élete. Sőt, az átálló ügynök igyekszik biztonságba helyezni a családtagjait is. Nem véletlen, hogy a szovjetek szinte soha nem engedték meg, hogy főbb KGB-alkalmazottaik (akik általában kereskedelmi ügynökségek, nagykövetségek, utazási irodák, és hírügynökségek tudósítóiként tevékenykedtek Nyugaton) magukkal vigyék családjukat is. Még a legmegbízhatóbb ügynökök családjait is otthon tartották TÚSZ-ként.
Ezért volt az, hogy az ügynökök általában ritkán gondoltak az átállásra, a szökésre. Az ellenfél persze, tudva-sejtve, hogy ki az ügynök, mindent megtett annak átcsábítására. Balesetbe, veszélyes kalandba csalta, szerelmileg elcsábította, zsarolta - vagy csak csábította jóléttel, szabadsággal, boldog jövő ígéretével. És sokkal többen engedtek a csábításnak, mint azt valaha is meg fogjuk tudni.


CIA – folytatás


A 22 ezer alkalmazottból 5 ezren dolgoznak a leg-titkosabbnak számító Hadműveleti Igazgatóságon. Ez viseli a legnagyobb felelősséget, és ennek megfelelően (?) általában itt robbannak ki a legnagyobb botrányok is, amelyek az amerikai közvéleményben ártanak a „Cég" hírnevének. Itt születnek a titkos akciók tervei, mi több, megvalósításukra is az Igazgatóság aktív részvételével kerül sor,
Így aztán számos alárendelt CIA-intézmény az Igazgatóság céljait szolgálja, annak felügyelete alatt áll. Például a Virginia állambeli (mint látható, a CIA igen megkedvelte az USA ezen tagállamát) Williamsburg mellett található Camp Peary. Ennek gyakorlatilag még ma is tagadják a létezését. A kémek itt tanulják meg a hagyományos kémfoglalatosságokat és itt sajátítják el mindazt, amit az átlagember később a James Bond-szerű filmek változataiban is láthat (követés, ellenkövetés, robbantás, célbalövés minden fegyverei, jelentések készítése, harc terroristákkal és kábítószerkereskedőkkel, paramilitáris akciók vezetése, stb.). Nopersze, mindennél fontosabb tantárgyak is akadnak: ügynökök beszervezése, információszerzés.
Ezen kívül még paramilitáris oktatás folyik a „Cég" egy másik táborában, az észak-karolinai Harvey Pointban, valamint külföldön is. Aztán arra is van példa, hogy az USA egyes, külföldi tájakhoz, hasonló vidékein, például Arizona hegyei között is oktatnak leendő ügynököket.
A kettős ügynökök létezése még úgynevezett szövetségesek között is lehetséges. Persze, nem megengedett és nem kedvelt dolog, de van. Amikor az izraeliek megvásárolták az amerikai Jonathan J. Polard-et, csak az volt a céljuk, hogy olyan dokumentumokba is beletekinthessenek, amelyeket amerikai barátaik velük sem akartak megosztani. Hát a Moszad megszerezte őket, csaknem mondhatni: bármi áron. Az amerikaiak így keresgélnek a brit, francia, német, stb. szövetségeseiknél is. Hivatkoznak De Gaulle egy ismert mondására...
Az igazi államnak nincsenek
barátai, csak érdekei."
(Carles De Gaulle)
A helyzet ugyanis az - bizonygatják az elmélet támogatói, olykor nyíltan megjelenő dolgozataikban, cikkeikben is -, hogy aki ma barát, az egyszer csak ellenséggé lehet, akármilyen erősnek látszik is ma az a barátság. És sorolják a példákat. Nemrégen Irak volt a CIA barátja, mi több, Amerikáé is, hisz a közös ellenség, Irán ellen viseltek háborút. Aztán az iráni háború végén hirtelen Irak az amerikaiak ellen fordult. Vagy a hatvanas évek második felében De Gaulle hirtelen ott akarta hagyni (bizonyos értelemben ott is hagyta) a NATO-t, és olyan franciacentrikus érveket hangoztatott, amelyek a nagy szövetségesek számára abszolút elfogadhatatlanok voltak. Tehát helytállónak látszik az érv: ha egy szövetségesről nem tudnánk eleget, az a változás, a politikai átállás pillanatában teljesen ismeretlen terület lenne számunkra, ahol a felderítést akkor kellene kezdeni, a nulláról indítani - de már ellenséges környezetben!
így hát érthető, hogy a CIA sem angyal (nem mondunk újat: egyik kémszolgálat sem az), és teszi a dolgát mindenütt. Talán brutális, de őszinte fogalmazásban ez így hangzik: „A kémkedés valójában minden országban tiltott, tehát törvénytelen dolog". Mindenütt megszegjük hát a törvényt. Egyetlen dolgot teszünk: nem figyelünk a helyi törvényekre. Hisz akkor nem dolgozhatnánk. Persze -legalábbis formálisan, kinyilatkoztatva - akad három ország, az „abszolút szövetségesek", amely felől a CIA nem érdeklődhet: Nagy-Britannia, Kanada és Ausztrália. De mint fentebb már céloztunk rá, egyikünk sem tenné tűzbe a kezét, hogy csakugyan nem történik semmiféle „ténykedés" arrafelé.
Az igaz, hogy vannak olyan szervezetek, ahová a CIA nem épít, nem építhet be saját embereket. Ilyen például a Békehadtest, néhány karitatív szervezet, stb. De igenis benne vannak a világcégekben és a kevéssé ismert vállalatoknál is megtalálni a CIA emberét, ha az a cég intenzíven terjeszkedik azokban az országokban, amelyek érdeklik a CIA-t. Helyi ügynököket, tehát bizonyos szóhasználattal élve: hazaárulókat fogadnak fel, akik attól kezdve majd tudatosan szegik meg országuk törvényeit. Minisztereket fizetnek le, információkat gyűjtenek mindenről, ami Washingtonban érdekelheti a döntéshozókat.


CIA – folytatás


A kémszervezet külföldre küldött emberei két kategóriába tartoznak. Az egyik az amerikai oldalról nézve „hazafi"-nak nevezett fajta, vagyis az amerikai származású CIA-ember, aki hivatásos, kitanult tiszt. A másik kategória az idegen ügynök, akit Amerika fizet, és aki vagy saját hazája, vagy más ország(ok) ellen dolgozik. A CIA-tiszt minden olyan esetben sokat kockáztat, ha nem diplomatastátuszba osztották be. Vagyis, ha amerikai diplomata útlevéllel rendelkezik, akkor lebukás esetén megúszhatja egy kiutasítással. Ez is többet jelent azért, mert nevét, életrajzát, fotóját nemcsak az illető országban teszik örökös tiltólistára (általában soha többé nem léphet be abba az országba, legfeljebb, ha alapos rendszerváltozás következne ott be), ha az a másik ország egy szövetségi rendszerbe tartozik, a lebukott és kiutasított kém adatait elküldik a többi országba is. így az ügynök, A-országbeli lebukását követően már biztosan nem utazhat be, nem vállalhat „diplomataállást" B-, C-, D-, stb. országban, sem. Az ottani hatóságok ugyanis nem fogadják el akkreditálását (van éppen elég más kémük az országban, minek még egy?).
A lebukás, különösen bizonyos országokban azonban nem ilyen egyszerű. Előfordult számtalanszor, hogy a CIA „diplomatáját" státusza ellenére a helyi rendőrség vagy/és titkosszolgálat tagjai közterületen, nappal vagy éjszaka lefogták és elhurcolták valahová. Ott megverték, megkínozták, hiába hivatkozott diplomata voltara. Pár óra, vagy pár tíz óra múlva aztán „bocsánatkéréssel" szabadon engedték és kiutasították. Arra hivatkoztak, hogy tévedés volt az egész. Az sem ritka, hogy civil ügynökök valamiféle banditáknak, városi partizánnak, zsaroló emberrablóknak, közönséges bűnözőknek álcázva magukat rabolják el a CIA emberét, és a helyi hatóság úgy tesz,
mint aki:
a., - mit sem tud az egészről,
b., - nem ismeri a tetteseket,
c, - maga is nagyon sajnálja az esetet,
d., - lázasan keresi az elkövetőket, és természetesen a
bajba jutott amerikai állampolgárt.
Ilyenkor a szokásos reakció a következő: az illető ország egyik washingtoni (vagy más nyugati fővárosba akkreditált), lehetőleg szintén kémkedéssel foglalkozó emberét fogják el a CIA ügynökei és megüzenik az illető ország hatóságának, hogy amennyiben az ő emberük nem kerül elő, az a másik sem tér haza élve...
Nagyon ritkán az is előfordul, hogy a kettős ügynök feladja egyik énjét és megtartja a másikat, csak azt; A kettős ügynökök egy része így hármas ügynökké válik, hiszen A országban saját ügynöküknek tartják, de B ország már rávette őt így vagy úgy, hogy inkább és kizárólag nekik kémkedjen. De ezt is elmondja A országbeli társainak, és miközben B országban meg vannak győződve, hogy csak az ő emberük, ő tulajdonképpen visszatért régi állapotához, és csak A országnak dolgozik... Elismerjük, zavaros a kép, de milyen sokszor igaz!


CIA-Moszad ellentét


Az izraeli és az amerikai kémszolgálat - annak fényében, amit fentebb a szövetségesek elleni kémkedésről írtunk - már nem egyszer tört borsot egymás orra alá. Igaz, elmondható, hogy általában az ügyek határozott többségében kitűnő az együttműködés, azért akadnak ezzel ellentétes események vagy folyamatok is. Amikor az arab ügyekben, vagy a nemzetközi terrorizmus területén a két szervezet véleménye nagyon eltér egymástól, ez meglátszik reagálásukon is. Az amerikaiak általában kevésbé határozottak, nem mennek mindjárt az egészre, politikusaik mintájára kivárnak, sokszor túl sokáig várnak (lásd az egész boszniai és egyáltalán a jugoszláv helyzetet, hiszen minden másképp zajlott volna le, ha a Nyugat és főleg Amerika már 1991-ben határozottan reagál az eseményekre). Az izraeliek lecsapnak, ha érdekeik azt kívánják, és nem könyörületesek.
A Kielczynski-ügy bizonyíték arra, hogy egymás ellen komolyan kémkednek. Andrzej Kielczynski lengyel származású izraeli állampolgár kapcsolatai révén a legfontosabb izraeli politikusok közelébe jutott, rengeteget tudott meg terveikről, és 1985-től kezdve a CIA részére kémkedett. Igen fontos értesüléseinek egy részét könyvünk másik fejezetében (atomtitkok) ismertetjük vázlatosan. Amikor az izraeli belső elhárításba Sabak a nyomában volt, kapott a CIA-től egy „emergency", vagyis „vész"-telefonszámot. Ha azt felhívta, hamarosan jelentkezett nála a CIA embere, bárhol is tartózkodott.
Ez a telefonszám a következő volt: USA, Maryland állam, CIA-központ: 301 9510646, és ha ez bejött, akkor a 614-es melléket kellett kérnie.
Az biztos: ha egy ügynök átáll az ellenséghez, az „itt" betöltött fontossági foka, posztja és az általa ismert titkok mennyisége szerint változik „itt" a reakció. Előfordult már többször úgy orosz, mint amerikai oldalon, hogy egy kém átállása után óriási költséggel, energiával és időveszteséggel meg kellett változtatni mindent. Új kódokat kitalálni, figyelmeztetni a veszélybe került saját ügynököket, sőt, ismét felépíteni egy ügynökhálózatot - amelynek az előző felépítése olykor tíz vagy több évet vett igénybe! Tehát egy sokat tudó kém nagy bajt okozhat a saját társainak, az országnak. Nem csoda hát, ha vigyáznak rájuk, igyekeznek őket is „pórázon tartani". De persze, ha valaki Á-ból átmenekül B titkosszolgálatba, és hoz egy szép hosszú névlistát, nagyon értékes szolgálatot tesz B országnak. Annyira értékeset, hogy az hálából eldugja őt. Amerikában nap mint nap előfordul, hogy egyes embereknek új személyiséget adnak, az ehhez kapcsolódó dokumentumokkal, sőt, „legendával", vagyis előző életrajzzal. Ennek elemei valódiak, esetleg egy valóban élt, de már meghalt ember adataival és teljesen valódi törzsszámmal, stb. élhet tovább. Ha szükség* van rá, vagy az illető nagyon fél a KGB bosszújától (az oroszok Amerikában is elkövettek már gyilkosságokat, az átállt ügynökök felkutatása tulajdonképpen sohasem szünetelt), akkor plasztikai műtétre is sor kerülhet. Így például teljesen elmásították Pacepa tábornoknak, Ceausescu román diktátor egykori kémfőnökének külsejét is.
Az átálltak üldözése mindennapos jelenség. A kár is, amit tettükkel okoznak. Amikor 1985-ben Edward Lee Howard, a CIA munkatársa a Szovjetunióba szökött, magával vitte a listát és sok ottani amerikai ügynök lebukott miatta. Például Howard miatt került kivégzőosztag elé Adolf Tolkacsev, aki eladta a CIA-nek a szovjet légvédelmi rendszer leírását, vagy Vitalij Jurcsenko, akinek révén az amerikaiak előzőleg megtudták, hogy Howard az oroszoknak dolgozik - de mire lecsaptak volna rá, ő is értésült a dologról, és idejében elmenekült. Az amerikaiak viszont szovjet átállótól tudták meg, hogy a NASA űrkutatási szervezet egyik becsült dolgozója, bizonyos Ronald W. Pelton sok millió dollárt érő technológiát adott el az oroszoknak rongyos 35 ezer dollárért.
Howard hosszú futása
A fentebb említett amerikai áruló háborítatlanul élhetett tovább a Szovjetunióban, és azt hitte, örökös biztonságban van. Nem valószínű, hogy túlságosan izgatta volna a világpolitikai helyzet alakulása. Ahogy a politikusok vagy az egyszerű átlagemberek, úgy a kémek sem sejthették, hogy a nagy birodalom sorsa megpecsételődött. Howard is azt hitte, hogy ügyét egyszerűen elfelejtik, vagy mint megoldhatatlant ad acta teszik. Biztosan jól érezte magát a KGB-től kapott Moszkva melletti villában. Ám világa, és sok millió szovjet pártfunkcionárius világa összeomlott. 1991 végén Howard már komolyan aggódott biztonsága miatt. És mivel nem volt már olyan hatalom, amely erőszakkal visszatarthatta volna - a villát sem őrizték már a KGB-belügyes katonák -, fogta magát és Svédországba költözött.
Nem sok idő múlva - 1992 nyarán - a CIA tudomást szerzett a lakáscseréről, és intézkedett. A svéd rendőrség őrizetbe vette Howardot és lehetővé tette, hogy amerikai „hivatalos személyek" (az FBI emberei, mivelhogy amiért otthon körözték, azt amerikai területen és nem külföldön követte el: tehát a CIA formálisan nem volt érdekelt az ügyben, hogy eszmecserét folytassanak vele.
Az amerikaiak megfenyegették Howardot: ha nem tér vissza önszántából az Egyesült Államokba, akkor elintézik, hogy a svéd bíróság ítélje el őt életfogytiglanra. Howard azonban jól tudta, hogy Svédországnak erre sem oka, sem jogalapja, hiszen a svédek ellen semmit sem követett el. Helyesen gondolta, ugyanis a beszélgetés után a svéd rendőrség szabadlábra helyezte, ő pedig azonnal visszaszökött Moszkvába. Úgy látszik, a teljesen bizonytalan jövőjű Oroszországot a maga sajátos szempontjából még mindig biztonságosabb menedékhelynek tartja, mint a Nyugat bármelyik államát.
Erre a CIA megüzente neki, hogy akárhová is bújik, üldözni fogják és nem nyugszanak, amíg egy amerikai bíróság el nem ítéli, meg nem kapja megérdemelt büntetését. Robert Gates, akkori CIA-főnök moszkvai útja során kérte is kiadatását az oroszoktól, egyelőre eredménytelenül.
Megjegyzés: ez a különbség a CIA és néhány más hírszerző szolgálat között. Az oroszok vagy az izraeliek - nem is szólva néhány ázsiai kémszolgálat embereiről - habozás nélkül lelőtték volna Howardot Stockholmban, és a történetnek már akkor vége lett volna.
A szakértők egy része úgy véli, hogy jelenleg a világ szakmailag legerősebb (szervezetileg mindenképpen a legnagyobb) kémszolgálata a CIA.. A második helyre teszik az izraeli Moszadot, és a harmadikra a nagy hagyományokkal rendelkező brit titkosszolgálatot, az Ml-t. Mindenki más csak ezek után következhet, különösen a KGB, amely egyetértő vélemények szerint már a hetvenes évek végétől kezdve folyamatosan romlik. Ha belegondolunk, aránytalanul nagy erőfeszítésekbe kerülhet a szervezet egyensúlyát, ütőképességét megőrizni egy olyan országban, amelyet legfelül politikai viharok szaggatnak, középen a káderanyag reménytelenül keveset tud a világról és általános alkoholizmusba fullad, míg odalent a teljesen tájékozatlan, éhező és nyomorgó tízmilliók élnek úgy, hogy közben a mindent elárasztó maffiák garázdálkodnak. Ezek a feltételek enyhén szólva nem kedveznek annak, hogy egy korszerű, nagy lehetőségekkel rendelkező (és azokat ki is használó) szupermodern kémszervezetet hozzanak létre. Mert hát nyilvánvaló az is, hogy a KGB a mai formájában, nem létezhet tovább. Nem véletlenül írtuk le ezt a pár mondatot ide, a CIA-ről szóló rész közepébe, ugyanis egy kémszervezetet csak egy másikkal összehasonlítva lehet és kell vizsgálni. Az nem annyira számít, mik az állam lehetőségei és céljai, ennél fontosabb ebben az esetben, hogy kikkel szemben kellene megvalósítani az állam céljait, érdekeit? És a szembenálló fél adott: ez a CIA. Ha a KGB nem tudja felülmúlni, vagy legalább kiegyenlíteni a színvonalbeli különbséget, kudarcra lesz ítélve.
Az orosz kémszervezet a múltban a jellegzetes „orosz módszerrel": rendkívül sok emberrel próbált megoldani rengeteg feladatot. Ha valamilyen információt nem sikerült megszereznie egy ügynöknek, küldtek hármat, ha azok sem jártak sikerrel, küldtek tizenegyet, aztán százat. És ez nem túlzás. Ritkán akadt ott olyan ember, aki értett egyébhez is, mint a „mennyiségi győzelemhez". Ami sokszor inkább mennyiségi kudarcot jelentett. Így aztán az élvonalból folyamatosan hátrább csúszik a KGB - vagy ahogy most nevezik, a Külföldi Hírszerző Szervezet.
De egykori létszámát máig megőrizve nagy veszélyt jelent a világra ezután is. Nem szabad alábecsülni egy olyan szervezetet - és most ismét belső, titkos adat következik, amely eddig sehol sem került nyilvánosságra: -szóval azt a kémszolgálatot, amelynek jelenleg még mindig 13 500 embere dolgozik idegen országokban! Ebből több mint ezer az USA területén, a többi főleg a fejlett nyugat-európai országokban. Különösen Anglia, Franciaország, Belgium, Hollandia, Svédország, Norvégia, Luxemburg a főbb célpontok.
De szép számmal akadnak ügynökök Svájcban, Ausztriában és Olaszországban is. Német földön több, mint 800-an vannak állandóan, és ennek csak kisebb részét képviselik az áldiplomaták, egyéb rezidensek. Bizonyosnak mondható, hogy a Németországban garázdálkodó orosz maffiák néhány csapata is a KGB utasításait teljesíti, és csak látszólag követi a köztörvényes bűnözők életmódját. A másik veszély: a moszkvai vezetésben és különösen a kémszolgálatoknál (mert hiszen tovább létezik a hírhedt katonai szervezet, a GRU is!) még mindig túlsúlyban vannak azok, akik a régi időkben besulykolt gondolkodásmód alapján a Nyugatot úgy ahogy van, teljes egészében az oroszok ellenségének tartják.

CIA – folytatás


A Tudományos-Technikai Igazgatóság alá is számos intézmény tartozik, ezeket általában a szűk specializálódás jellemzi. Erre szakmai és műszaki okokból van nagy szükség. Ilyen például a SIGINT Hadműveleti Iroda. Ez az orosz katonai mozgásokkal, a rakétakísérletekkel, azok rádiómegfigyelésével foglalkozik. De újabban rájuk bízzák a narkószállítmányok terjesztésével foglalkozó szervezetek figyelését is - nyilván azért, mert az orosz csapatmozgások vagy rakétakísérletek száma nagyon elapadt, azonkívül ezek fontossága sem a régi már. A Különleges Tervek Irodája nevében nem véletlen található a projects szó. Különleges' - részben műholdas - megfigyelőtechnikája révén a nukleáris szerkezetek, objektumok, rakéták, stb. működését vagy mozgását figyeli.
A Technikái Szolgálat Irodája adja át a munkatársaknak a kémfilmekből ismert felszerelési tárgyakat, eszközöket, különleges fegyvereket. Ott készítik el azokat a rádió adó-vevőket, amelyek műholdas közvetítéssel működnek. A Kutatási és Fejlesztési Iroda céljai nevében rejlenek. A CIA összes igazgatósága számára itt készítik a hírközlő eszközök új generációit, a mesterséges intelligenciához kapcsolódó felszereléseket, szupergyors számítógépeket. Gyakorlatilag ez az iroda állandóan olyasmivel foglalkozik, ami megelőzi a világ mai tudásszintjét, és csak a legkorszerűbb tudományos kutatóközpontokkal hasonlítható össze.
Már említettük a Külföldi Rádiókat Lehallgató Szolgálatot. Másnéven Külföldi Rádióadók Információs Szolgálata - innen kerül minden elhangzott vagy kinyomtatott fontosabb cikk, információ nemcsak a CIA, de kormányszervek és a Fehér Ház szakértőihez is, természetesen már angolra fordítva. Kitűnő fordítók dolgoznak itt, akik a munka természetéből fakadóan csak gyorsan tudnak dolgozni. Kevésbé ismert, hogy ez az iroda (FBIS) veszi a külföldről érkező titkos adásokat is, vagyis amiket a szervezet ügynökei küldenek közvetlenül (legtöbbször műholdakon át) Washingtonba.
Majd külön foglalkozunk a mai kémtechnika legjellegzetesebb szerkezeteivel, azzal a műszaki apparátussal, amely egy mai kém, vagy szervezete rendelkezésére áll. Itt elég csak megemlíteni, hogy a vizuális műveltség korában különös jelentőségre tettek szert az efféle megfigyelő rendszerek és azok eredményei. Vagyis a műholdas és egyéb vizuális megfigyelés rengeteg adatot szolgáltat nap mint nap a nagyhatalmak kémszervezeteinek. Ez érthető, mert főleg az ő számukra dolgozik az a több mint háromezer (!) kémműhold, amely jelenleg is a fejünk fölött kering éjjel-nappal. A négy nagyon kívül bizonyos jelek szerint műholdakkal rendelkezik és azokkal vizuális vagy egyéb információt gyűjt még Izrael, India, Kína, Dél-Afrika, Brazília és Japán is.


CIA – NPIC


Bár ez az iroda is a Tudományos-Technikai Igazgatóságnak van alárendelve, működése nagyon szerteágazó és megérdemli kissé alaposabb figyelmünket.
A NPIC (National Photographic Intelligence Center), a Nemzetközi Fényképes Felderítő Központ nagyon régen létezik már. Első sikereit az ötvenes években aratta, amikor a fotófelderítést eleinte meteorológiai gépeknek álcázott repülőkkel végeztették. A NPIC mai nevén 1961-ben jött létre. A műholdas megfigyelésre csak a hatvanas évek második felétől került sor. A maguk idejében hírhedt, de jó szolgálatot tett U-2-es gépek fotóit is a NPIC értékelte, így szereztek információkat a szovjet rakéta- és űrtechnika (a rengeteg eltitkolt kísérlet), valamint a Kubába telepített szovjet atomrakéták ügyében. A régi, még fényképeket ledobó kezdetleges műholdak után ma már a KG-1 l-es, modern szatellitek elektronikus úton küldik le a folyamatos látványt - gyakorlatilag ez nem más, mint egyidejű élő tévéközvetítés az ellenfél általunk megfigyelt területéről, ahol ilymódon már aligha marad titokban bármi is. Az említett KG-1 l-esek szélesebb elektromágneses tartományt használnak, ennek révén még a 300 kilométerre] a műhold alatt elhaladó autó rendszámtábláját is pontosan leolvashatják. A műszaki szint 1994-ben a következő:,egy földön hagyott újságban a kisbetűvel nyomott apóhirdetéseket is elolvashatják, és észrevesznek minden golflabdánál nagyobb tárgyat!
A NPIC-nél nagyon bíznak a műholdakban. Már annak idején, idestova harminc éve rájöttek, hogy az első és akkor még egyetlen kémműhold fellövését követően az ellenséges területről szerzett információk mennyisége egy csapásra 50 százalékkal növekedett! Képzeljük el, mit tudhatnak ma már a világ bármelyik sarkáról, ha a kémműholdak száma elérte a több ezret.
A CIA által használt forgókamerás módszerrel jelenleg - ha fotózásról van szó - az amerikaiak percenként 30-40 képet készíthetnek, míg a KGB, és általában az oroszok soha meg sem közelítették ezt a technikai tökéletességet. Ma már nem jelent gondot az sem, ha éjszaka, vagy felhőrétegen át kell valamit „megnézni", erről részletesebben lesz még szó az eszközökről, technikáról szóló részben is.
A fentieknek némileg ellentmond, hogy a NPIC mégsem a mindennapok apró kémmunkáiban, inkább a hosszabb távú stratégiai tervezésnek segít szerzett anyagaival.
Munkatársai inkább hosszútávú előrejelzéseket készítenek a politikusoknak (mezőgazdasági termések, tehát az előrelátható éhségövezetek, gabonaárak, vízellátottság, közlekedés, stb.).
Az NPIC teoretikusai (ilyenek is vannak) hamar megfogalmazták a látszólagos paradoxont: a kémműholdas megfigyelés elősegíti a világbékét! Ugyanis mivel onnan fentről a szó szoros értelmében mindent látni, és ha a látottakat helyesen elemzik és értelmezik, akkor mindent előre látni is lehet - tehát e konfliktusoktól fenyegetett világban ez stabilizáló tényező is lehet. Hiszen az ellenfél is tudja, hogy mindent látunk, és mi is tudjuk, hogy ő is lát mindent... Tehát nem ragadtathatjuk magunkat felelőtlen lépésekre, amelyek esetleg mindenkire nézve katasztrofális következményekkel járhatnak.
Az NPIC szakemberei előre jelezték, hogy a Szovjetunió lesz az első, amely mesterséges műholdat bocsát űrbéli pályára, jelezték, hogy a kínaiak atomrobbantásokra készülnek, időben felderítették, hogy 1967-ben ki fog törni az izraeli-arab háború. Ugyanúgy látták az előkészületeket az India és Pakisztán közti konfliktusban, vagy azt, hogy az oroszok megtámadják Afganisztánt. De azt is ellenőrizhették ezáltal, hogy a Szovjetunió betartotta-e a fegyverkorlátozási egyezményeket, és nyilván a jövőben is figyelheti ezeket. Három héttel Irak Kuvait elleni támadásakor már az NPIC jelezte, hogy a bagdadi bizonygatásokkal ellentétben nem egyszerű hadgyakorlat miatt gyülekezik az iraki sereg odalent délen, hiszen például a harckocsik háromhónapos (!) üzemanyagtartalékkal mentek "gyakorlatozni". A szervezet elemzői fedezték fel úgy Irakban, mint Észak-Koreában az atomfegyverek gyártására irányuló előkészületet.
A CIA-ről, mint minden más kémszervezetről, még nagyon sokat írhatnánk. De könyvünknek nem az a célja, hogy egyik vagy másik szervezetről minden apró, kevésbé jelentős dolgot feltárjon.
A kémek nem létezhetnek kémkedés nélkül. Vagyis ne higgyük, hogy bármelyik szervezet bárhol és bármikor önkéntesen korlátozná önmagát."

(M. Buranov) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése