2013. november 7., csütörtök

Halászat, hajóépítés


Halászat, hajóépítés

Két érdekes téma kerül az asztalra a legősibb mesterségek egyike az önellátásban kitűnő mellékes kereseti forrás , vagy táplálék kiegészítés volt , ha nagyban űzték megélhetési formát öltött. Végül egy önálló életvitel kerekedett belőle, ahol úgy szaporították a hal ivadékokat, hogy egész évben lehetett halászni ,és a hajó építés az egy kiegészítése volt a halászatnak , hisz a jó halász utána ment a halnak , a mobilitás megkövetelte a jó hajókat . Végül itt is beindult a szakosodás , és a halászat elvált a hajóépítéstől , és önálló foglalkozássá vált , ahogy az embereknek megnőtt az igénye egyre többen tartottak fen hajókat , most már nem csak kedvtelésből , de megélhetési funkcióvá vált , mint halászat , túráztatás búvárkodás , tengeri régészkedés, kincsvadászat, stb.
Itt egy pár érdekes történetet tudsz megtekinteni , ha berakod a keresőbe a címet . Foglald el magad és mélyedj el a témába , ahogy mondani szokták a téma az utcán a homokban hever , csak le kell hajolnod érte és felemelned magadhoz , hogy bepillantást nyerj egy más világba.


Halászat



Az utolsó pákász (1977) /részlet/

Az utólsó Pákász - Mike tanya

Szabó András, az utolsó kőteleki halász

Menedékem volt a Tisza (Portréfilm Zabos Géza bácsiról)

Harcsa és horgászata 1. rész - horgaszat.hu

Harcsa és horgászata 2. rész - horgaszat.hu

A Harcsa Wobbleres Horgászata 00

A Harcsa Wobbleres Horgászata 01

A Harcsa Wobbleres Horgászata 02

A Harcsa Wobbleres Horgászata 03

A Harcsa Wobbleres Horgászata 04

A Harcsa Wobbleres Horgászata 05

A Süllő és horgászata 1. rész - horgaszat.hu

Horgászat a nádasban - horgaszat.hu

A süllö horgászata 02

A süllö horgászata 03

A csuka úszós horgászata - www.halradar.gportal.hu

A ponty horgászata I rész 01

A ponty horgászata I rész 02

A ponty horgászata I rész 03

A ponty horgászata I rész 04

A ponty horgászata I rész 05

A ponty horgászata I rész 06

A ponty horgászata I rész 07

Horgászat a nádasban - horgaszat.hu

Az utolsó pákász (1977) /részlet/

Az utolsó pákász II.avi

Pákászat az Ecsedi-lápon

Halászok - Káldy László Filmje

Ártéri halászat

Ártéri halászat Kopácson

Dunai halászat

Halászok - Káldy László Filmje

Balatoni fogasozás és nádi pontyozás

Dunai Halászat /Fajsz TV/

Dunai halászat - Rácalmás

Gemenci halászok

Gemenci halászok 2

Őszi lehalászás

Nagy pontyok

Kapitális pontyok I rész ( Teljes Film )

Kapitális pontyok II rész

Kapitális pontyok III rész

Kapitális pontyok IV rész ( Teljes Film )

Óriás pontyok I ( Teljes Film ).mpg

Óriás pontyok II ( Teljes Film )..mpg

Óriás pontyok III rész 00

Az eredményes horgászat titka

Hajós horgászat a Tisza tavon - Horgászonline.hu -Tisza tó

Horgászok a Tiszán

Halország - Füstölt hal (s1-01)

Halország - halkocsonya (s1-02)

Halország - Csukapörkölt (S1-03)

Halország - olajos hal (s1-04)

s1 08 halország

s1 09 halország

s1 10 halország



s1 12 halország

Halország - 01

Halország - 02

Halország - 03

Halország - 04

Halország - 05

Halország - 06

Halország - 07

Halászat a Zala folyón

Halászat ívásidőben

Őszi (orv)halászat

Horgásztechnikák kezdőknek és haladóknak 06

Horgásztechnikák kezdőknek és haladóknak 06

Horgásztechnikák kezdőknek és haladóknak 05

Horgásztechnikák kezdőknek és haladóknak 04

Horgásztechnikák kezdőknek és haladóknak 03

Horgásztechnikák kezdőknek és haladóknak 02

Horgásztechnikák kezdőknek és haladóknak 01

Horgásztechnikák kezdőknek és haladóknak 00

Horgászkalandok Erdei Attilával

Zsinórválasztási és feltöltési „kisokos"

A kézi horogkötőt bemutató horgászvideó

Damil és csomó 01.

Damil és csomó 02.

Damil és csomó 03.

Damil és csomó 04.

Damil és csomó 06.

Damil és csomó 07.

Damil és csomó 08.

Damil és csomó 09.

Damil és csomó 10.

Damil és csomó 11.

Damil és csomó 12.

Damil és csomó 13.

Damil és csomó 14.

Damil és csomó 15.

Damil és csomó 16.

Damil és csomó 18.

Damil és csomó 19.

Damil és csomó 20.

Damil és csomó 21.

Damil és csomó 23.

Damil és csomó 24.

Damil és csomó 25.

Damil és csomó 26.

Damil és csomó 29.

Damil és csomó 30.

Damil és csomó 32.

Damil és csomó 33.

Damil és csomó 34.

Damil és csomó 35.

Damil és csomó 36.

Damil és csomó 38.

Damil és csomó 39.

Damil és csomó 41.


Damil és csomó 42.

/Halászlé/...szabad tűzön "Felsőfokon"c. 3.rész

A tiszacsegei haltepertő és a tiszai korhely halászlé elkészítése








Hajó csónak építése

Hogyan építsünk egy fából készült hajó.

fából készült hajó épület

a hajót épít

Épület saját "RS320" hajó ^ ^

Hogyan építsünk egy lapos fenekű hajó

Építése hajó

csónak building.wmv

Idegek acélból

YACHTSMITHS INTERNATIONAL - az idő múlásával

Építése hajó 4.10m

Hogyan építsünk egy lapos fenekű hajó

NYWS-708_Sailboat__1of2.avi

NYWS 709 Vitorlás 2of2

Hogyan építsünk egy Boat Egy hét

Hogyan építsünk egy Boat

Classic Fa Hajó CG Pettersson

TransCat 48

Halászhajó eléri a vizet. Házi (5,40 m.-17, 7 láb) szabad cirkáló.

Building a boat - Hjemmebygget båd.

Egy igazán egyedülálló szüret, fából Boat

Boat épület, fa szalag Classic Moth

Daniel's Head & Novie Boatbuilders

Építése hajó 4.10m

Épület egy katamarán - 5. rész - indítása

Épület egy katamarán - Part 01 - Első keret

Épület egy katamarán - 2. rész - A fedélzeti épít

Épület egy katamarán - Part 03 - Felső Építőipar és festészet

Épület egy katamarán - Part 04 - Yacht Fitout kezd

Épület egy katamarán - 5. rész - indítása

Épület egy katamarán - 6. rész - Final Fitout

Épület egy katamarán - 7. rész - Vízvezeték-szerelés

Épület egy katamarán - 8. rész - Anchor Winch rendszer

Épület egy katamarán - 9. rész - Elektromos áttekintés

Building a Sailing Catamaran - Part 10 - Mast & Boom

www.puremajek.com (építése katamarán)

My Home Made Catamaran "Limin" (1/2)

My Home Made Catamaran "Limin" (2/2)

Mit dem Hausboot durchs Eis, Januar 2010.wmv

Bungalowboot - BunBo Boote

Hausboot-Funboot 3 Havel

BUNBO_VIDEO0015.3gp

Cloud9 lakóhajó nyaralás

RagWing Islander katamarán. Egy héttel a épít .. MOV

Twin Dolphins Catamaran 8,50 2011

rc katamarán pt 1

rc katamarán pt 2

Jaynes Marine Building a Catamaran Video

SPIDERCAT: Fa katamarán hajó épít

Tiki 26 Castor és Pollux - Walk-körül

Fa hajó épület Bayou Jubilee 1. rész (keret)



Épület a Bayou Jubilee 18 "lakások halászhajó

Épület a Bayou Jubilee Part3

Bayou Jubilee 4. rész. Teljesítmény, 25hp.

csónak Stitch és ragasztó

Cape Dory 28 Teljesítmény Cruiser Sales videó egy Boat Show

Otthon hajó építési - felszerelési és kikészítés

Dragonfly szárnyashajó Launch és Flight

Glen-LZipBuildJimmyBuffett.wmv

Construction and Launch of a Barge from www.timarine.com

Jon Boat Coversions

Dragonfly épít

Épület hosszú micro

Bolger Diablo en Ecuador

Hogyan építsünk egy fából készült hajó

házi fa john hajó.

Rétegelt lemez Boat, hogyan kell elkészíteni egy lapot rétegelt lemez 

Spoiler Hard Chine Frames gond nélkül

RagWing Islander katamarán. 3 héttel építeni.

Melonseed Skiff által Crawford hajóépítő

Hogyan építsünk egy fából készült hajó.

Építése fából készült hajó

A hagyományos hajóépítés készség folyamatosan felsz

Building a Wooden Fishing Boat Scottish Documentary 1963

Hogyan építsünk egy 39 ft Offshore vitorlázás vágó otthon

SULA. Építése vitorlás hab szendvics

Hajó létrehozása Video 1 2

Boat létrehozása Video 2 2

Billy Moore: Chesapeake hajóépítő (1981)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése