2013. október 2., szerda

Nagy testvér álma

Nagy testvér álma


Apple iPhone 5S: Nagy testvér álma valóra vált



Forrás: storyleak.com

A legújabb iPhone nem egyéb, mint a biometriának, a kémkedésnek és az orwelli mátrixnak zengett dicshimnusz.

Az új telefon, amellett, hogy továbbviszi a helymeghatározó és nyomkövető alkalmazásokat, amelyek folyamatosan továbbítják adatainkat a szolgáltatók és a kormány felé, már ujjlenyomat leolvasót is tartalmaz majd, ami rögzíti a felhasználó ujjlenyomatát, hogy azt a vásárlások jóváhagyásához és a telefon képernyőzárának feloldásához használja.
És ez még csak a kezdet! Miközben valószínűleg milliók maradnak továbbra is az Apple fogyasztói láncában és gondolkodás nélkül megveszik az új modellt, az NSA és a kormány magán kívül van az örömtől. Végtére is mi többre vágyhat egy orwelli kémkormány? Az embereket többé nem kell letartóztatni az ujjlenyomatvételhez, mert milliók teszik majd meg önszántukból, hogy azután az Apple és minden bizonnyal a kormány adatbázisaiban kössenek ki.
Aggodalomra azonban semmi ok. Ugyanaz a cég, amelyik a felhasználók valamennyi chat beszélgetését és személyes információját átadta a hatóságoknak az NSA PRISM programján keresztül, megígérte, hogy az adatok a legnagyobb biztonságban vannak.
Hogy a tech guruk és biztonsági szakértők másképp gondolják? Minek törődni ilyesmivel és elrontani a felhasználók örömét?
Amellett, hogy a fogyasztók bizalma mindenkori mélyponton van az Apple iránt, a cégnek az állami megfigyelőrendszerekkel fennálló kapcsolata miatt, az új „biztonsági” funkciók a valóságban igen sebezhetőek. Olyannyira, hogy a hekkerek hozzáférhetnek a hihetetlen könnyű célpontnak számító, nagymennyiségű ujjlenyomatot tartalmazó adatbázisokhoz.
Az Apple természetesen váltig állítja, hogy az ujjlenyomatok csak helyileg, tehát magán az eszközön kerülnek tárolásra, de persze az NSA és az FBI nem hagyná, hogy egy ilyen adatbázis kárba vesszen. Azt is tudjuk, hogy a nagy cégek igen jól keresnek a fogyasztók adatainak megfigyelésével. Tehát amennyiben az Apple saját állításaival ellentétben mégis rendelkezik ezekkel az ujjlenyomatokkal (és mivel az alkalmazások megvásárlásához is szükség van az ujjlenyomatra, azt is feltételezhetjük, hogy harmadik felek is hozzáférhetnek), mindig fennáll az esély, hogy az adatbázist feltörjék. Nem hiszem, hogy a titkosítás megakadályozna egy ügyes csapatot ebben.
CNET biztonsági szakértője a következőket mondta:
Szóval… fel lehet-e törni a biometrikus azonosítást? Szinte biztosan. Biztos vagyok benne, hogy ha valaki rendelkezik az ujjlenyomat viszonylag jó minőségű másolatával, néhány alapvető eszközzel, bár lehet, hogy egy jó minőségű nyomtató is elegendő, hozzá tud férni az iPhone-hoz… A végső probléma pedig a biometrikus rendszerek esetében az adatbázis. Amennyiben a rendszer központosított, akkor egy hatalmas, biometrikus adatokat tartalmazó adatbázissal állunk szemben, ami sebezhető és feltörhető.”
Ahogy lépésről lépésre haladunk egy olyan világ felé, amelyben az elektronika alapja a biometria, egyre baljósabb valóságként nehezedik ránk Nagytestvér rendszere, aki kézen fogva vezet minket szép új világunk kémrendszere felé, amiről hűbéruraink váltig állítják, hogy nem létezik.

Apple - iPhone 5s - The new Touch ID fingerprint identity sensor



Thea: Az egyértelműség kedvéért itt is leírom: Az új iPhone esetében az ujjlenyomatos azonosítás választható funkció. Természetesen itt rögtön el lehet gondolkozni azon, hogy ez a választás mennyire lesz a későbbiekben „felülírható”, bármely hálózatba kötött eszköz mikrofonjához vagy kamerájához hasonlóan.

6 méter hatótávolságú ujjlenyomat-olvasó










Idők jelei: Az alábbi cikkben Nagytestvér egy újabb „hasznos” eszközéről olvashatunk. Hát nem remek, hogy bolygónk egyre biztonságosabb? Lassan olyan biztonságos lesz, mint egy igazi börtön, azzal a különbséggel, hogy a falak láthatatlanok és őrök helyett kamerák és leolvasók vigyáznak ránk.
Forrás: Popsci.com
A beléptető rendszerrel ellátott épületekbe hamarosan egy kézlegyintéssel is bejuthatunk. Az IDair nevű alabamai cég egy olyan rendszert fejlesztett ki, ami 6 méteres távolságból is képes leolvasni és azonosítani az arra haladók ujjlenyomatát.
Más biometrikus azonosítókkal ötvözve a biztonsági rendszerek hamarosan komoly távolságból is képesek lesznek engedélyezni vagy megtagadni a bejutást egy épületbe, anélkül, hogy a felhasználónak meg kellene állnia. Nem lesz szükség arra, hogy bárki egy leolvasóba helyezze a kezét, ujját vagy kártyáját.
Az IDair elsőszámú ügyfele jelenleg az Egyesült Államok hadserege, de a cég készen áll egyéb üzleti megrendelésekre is.
Egy edzőterem lánc már teszteli a rendszert. Nincs több potya kondi a szobatárs belépőjével. Az IDair alapítója szerint a technológia hamarosan lehetővé teszi a biometrikus fizetést, teljesen szükségtelenné téve a bankkártyák használatát.
A módszer hasonlóan működik a műholdak képfeldolgozási technikájához. Él érzékelést és képélesítési módszereket alkalmaz, hogy a nagyobb távolságból leolvasott ujjlenyomatot használható, azonosításra alkalmas képpé alakítsa. Mivel a felhasználónak nem kell hozzáérnie a leolvasóhoz, nem fordulhat elő, hogy a leolvasó felület bepiszkolódik vagy megrongálódik.
Természetesen a rendszerhez további biztonsági funkciókat is hozzáadhatnak, mint például az arcfelismerést, így biztos és teljes biometrikus profilt alkothatnak a belépőről, bármilyen kulcs, kártya vagy jelszó nélkül. A biometrikus azonosítókat nem lehet elveszíteni, ellopni vagy vallatással kiszedni a tulajdonosból.
Természetesen a magánadatok ilyen megosztása számos adatvédelmi aggodalmat ébreszt. Megosztott, technológia és adatközpontú jövőnk úgy tűnik ilyenekkel terhes.
A támogatók szerint viszont a módszer jobb és erősebb biztonsági rendszerek kialakítását teszi lehetővé, sokak számára pedig az egyszerű és gyors használat teszi csábítóvá. Ha már az óriásplakátok is biometrikus azonosítóinkban (és pénztárcánkban) fognak kutakodni, hogy személyre szabott reklámokkal bombázzanak, legalább a nagyobb biztonsághoz is járuljon hozzá a technológia, mondhatnánk. Az IDair rendszer egyik komoly előnye, hogy olcsó. Egy egyszerre egy ujjlenyomat leolvasására képes berendezés kevesebb, mint 2000 dollárba kerül.

Új PlayStation szabadalmak: DNS, ujjlenyomat, hang, írisz és arcfelismerés



Nehéz az élet egy nagyvállalat számára, különösen, ha egyik legfontosabb feladata a felhasználók online tevékenységének azonosítása, a célzott reklámok küldése és a jogosulatlan használat megakadályozása érdekében. Hogyan tudják megállapítani, hogy ki használja éppen az adott játékot? Úgy tűnik a Sony megtalálta a választ: terveik szerint egy online adatbázisban fogják tárolni a felhasználók biometrikus adatait, hogy megállapíthassák pontosan ki is jelentkezett be a játékfelületen, azaz ki ül a gép előtt.
A Sony Computer Entertainment, a japán technológiai óriás PlayStation részlege, nemrégiben hozta nyilvánosságra májusban bejegyzett, de még fejlesztés alatt álló szabadalmát a probléma megoldására.
A szabadalomban a „probléma” leírását is elolvashatjuk, miszerint a cég jelenleg nem tudja megállapítani, hogy egy adott konzolon bejelentkező felhasználó valóban a fiók tulajdonosa-e vagy csupán egy másik felhasználó, aki az eredeti tulajdonostól vásárolta a készüléket.
A szórakoztató elektronikai eszközökön megjeleníthető reklámok jelenleg nem célzottak, mert szinte semmilyen információ nem áll rendelkezésre az eszközt használó személyről. A reklám sokkal célzottabb lehetne, ha ismert lenne a felhasználó érdeklődési köre. Jelenleg ilyen formációt csupán kérdőívek segítségével lehet megszerezni, általában az eszköz regisztrálásakor, illetve bizonyos információk nyerhetők az eszközhasználat megfigyeléséből. Például egy online játékszolgáltató figyelheti milyen játékokat ér el egy regisztrált felhasználó az eszközzel. Azonban sok szórakoztató elektronikai eszköznek több felhasználója is van. Ilyen lehet például egy család több tagja. Sajnos a jelenlegi módszerek csupán az eszköz nyomon követését teszik lehetővé és nem tudnak különbséget tenni a különböző felhasználók között.
A számítógépeknél alkalmaznak már biometrikus azonosítókat, például ujjlenyomat olvasót, a belépéshez szükséges jelszó helyett, ennek megadása azonban csak az eszköz beindításakor szükséges, utána bárki használhatja a gépet. Tehát olyan módszerre van szükség, ami áthidalja ezt a problémát.
Tehát mi a megoldás? Még több biometrikus adat rögzítése:
Megoldásként a felhasználót a csakis rá jellemző adatok alapján kell azonosítani, így a tartalmakat az eszköz használójának személyazonossága alapján lehet biztosítani. Attól függően, hogy a szabadalmazott eljárás melyik típusa kerül alkalmazásra, a felhasználó személyazonosságának megállapítása történhet például biometrikus érzékelő segítségével. Ilyen biometrikus érzékelő lehet például egy ujjlenyomat vagy tenyér leolvasó, arcfelismerő rendszer, írisz vagy retina szkenner, hangfelismerő program vagy DNS elemző. Az alkalmazott biometrikus érzékelő az eszköz használata közben azonosítaná a felhasználót.
Az alábbi ábra a rendszer működését szemlélteti különböző eszközökön:
Senkit se zavarjon meg a kőkorszakinak tűnő telefon. A szabadalmi leírásokhoz csatolt ábrák esetében ez normális. A telefon jobb oldalán látható szürke bemélyedések például az ujjlenyomat leolvasókat jelölik (hány ujjlenyomat kell nekik?), a kamerákat (329 és 336) arcfelismerésre, írisz és retina szkennelésre, a mikrofont (328) pedig hangfelismerésre használnák.
A szabadalmi leírás elmagyarázza, hogyan építenének profilt a felhasználókról a nyert adatok segítségével:
A találmány bizonyos megvalósításai esetében a felhasználóról profil készülne… megfigyelésre kerülne a felhasználó viselkedése és a viselkedési mintákból nyert információk bekerülhetnének a felhasználói profilba. A profil alapján személyre szabhatóbbá válna az eszköz az adott felhasználó számára… A videójátékok esetében a felhasználói profil része lenne, hogy milyen típusú (például verseny vagy harci) játékokat részesít előnyben a felhasználó. A célzott reklámok elküldéséhez nem szükséges tudni a felhasználó nevét, címét, telefonszámát vagy egyéb személyes adatait. Elegendő a felhasználó online tevékenységét párosítani az azonosított felhasználóval.
A célzott reklámokon kívül az azonosító megakadályozná, hogy a felhasználó olyan tartalmakat használjon, ami nem az övé, tehát többé nem lehetne megosztani a PlayStation Network felhasználói fiókjait:
A szabadalom megakadályozná az online felhasználó fiókok engedély nélküli megosztását. A biometrikus azonosító, mondjuk ujjlenyomat segítségével, a tartalom szerver képes lenne megállapítani, hogy az online fiókot elérni próbáló felhasználó ténylegesen az adott fiók tulajdonosa-e.
A rendszer elvileg a kalózkodást is megakadályozná, amennyiben elég széles körben elterjed:
Az online tartalmakkal kapcsolatos másik komoly probléma a letöltött tartalmak jogosulatlan másolása vagy terjesztése. Jelenleg szinte lehetetlen megakadályozni egy letöltött, megvásárolt tartalom illegális másolását. Az egyik használatban lévő módszer a letöltött tartalmaknak az adott eszközhöz történő kapcsolása, ez azonban nem megoldás arra az esetre, ha a felhasználó eladja a gépet. Amennyiben ehelyett a tartalmakat az adott felhasználóhoz (ahhoz, aki kifizette a tartalom árát) kötjük, elérhetjük, hogy csak ő legyen képes azt elérni. Egy ilyen módszerrel megakadályozhatjuk a tartalmak feltörését és jogosulatlan terjesztését.
Ez az új szabadalom szorosan kapcsolódik egy korábbihoz, amiről szintén írtunk. APlayStation kamera hamarosan képes lehet érzékelni a felhasználók érzéseit, felvenni, amit mondanak és mindezt továbbítani a Sony-nak.
Az adatokat (legyen az hangfelvétel, írisztérkép vagy DNS) mindkét esetben a Sony szerverein tárolnák. Ez pedig tudjuk hová vezethet. Reménykedjük, hogy a DNS-azonosítókat legalább titkosítva tárolják majd.

Az Intel új tenyérleolvasó technológiája feleslegessé teszi a jelszavakat



Az online banki ügyintézéshez, közösségi hálózatokhoz és emailekhez használt jelszavak helyébe egy új technológia léphet, amihez a kezünkön kívül semmi másra nem lesz szükség, amennyiben az Intel által fejlesztés alatt álló új módszer bekerül a laptopokba és táblagépekbe.
Az Intel fejlesztők célja, hogy ne kelljen többé megjegyezni az internetes szolgáltatások igénybevételéhez szükséges tömérdek jelszót, így egy új szoftverrel és biometrikus érzékelővel ellátott táblagépet állítottak össze, ami az emberi kézben futó erek egyedi mintázata alapján azonosítja a felhasználókat.
A jelszavakkal az a baj, hogy túl sok van belőlük, a kiválasztásukra vonatkozó szabályok pedig szolgáltatásonként eltérőek és sokszor túl összetettek,” mondta Sridhar Iyengar, az Intel Labs biztonsági kutatórészlegének igazgatója az Intel Fejlesztői Fórumán San Franciscóban. „Erre azonban van megoldás, és a biometrikus azonosítók alkalmazása az egyik opció.”
Iyengar azonnal demonstrálta is a technológiát azzal, hogy elhúzta kezét a táblagép előtt anélkül, hogy hozzáért volna. A felhasználó felismerését követően a gép biztonságosan továbbítja az azonosítót a banknak, közösségi hálózatnak vagy bármilyen egyéb szolgáltatásnak, ahol az adott felhasználó regisztrálva van, magyarázta az Intel igazgatója.
Ha olyan laptopokat, táblagépeket és okostelefonokat gyártanánk, amelyek átvennék a felhasználó azonosításának felelősségét, többé nem lenne szükség arra, hogy minden egyes weboldalon külön jelszót kelljen beállítani.
Szeretnénk együttműködni a szolgáltatókkal, hogy minél jobban ki tudjuk használni a technológiában rejlő lehetőségeket,” mondta Iyengar.
A technológiát alkalmazó eszközökbe gyorsulásmérőt szerelnénk, hogy érzékelni tudják, amikor a felhasználó leteszi és így automatikusan kijelentkezne, a jogosulatlan használat elkerülése érdekében.”
A tenyérazonosító technológia csak egy volt a számos bemutató közül, amelyet Justin Rattner, az Intel technológiai igazgatójának fórumnyitó beszéde során láthattak a résztvevők. Rattner az azonosítási és jövőbeli technológiai problémák kutatásáért felelős Intel Labs vezetője is egyben.
A jelenleg még fejlesztés alatt álló tenyérazonosító technológia alkalmazásához a különböző eszközökben új szoftver és biometrikus érzékelők szükségesek, újfajta chipek azonban nem kellenek hozzá.
A technológia sokkal működőképesebb, mint az egyes laptop modellekben jelenleg alkalmazott újlenyomat olvasók, mondta.

Te vagy a bankkártya: az új japán automatákhoz csak tenyér kell



A Bibliában megjósolt, a „fenevad bélyegének” (Jelenések 13:16-18) nevezett gazdasági rendszer bevezetéséhez szükséges technológia egyre gyorsabb ütemben fejlődik. Akárcsak az a médiakampány, ami ezt az eljövendő rendszert hivatott népszerűsíteni, illetve bevezetését felgyorsítani, ahogyan ezt az alábbi cikkben is láthatjuk.
Forrás: Daily Mail
Tavaly a márciusi földrengés elől ezrek menekültek el otthonaikból Japánban, mindent maguk mögött hagyva, a pénzüket is ideértve. Az egyik bank úgy tűnik előállt a probléma megoldásával: a személyazonosítást tenyérleolvasóval végző pénzkiadó automatákat készülnek bevezetni.
Az Ogaki Kyoristu Bank elmondta, hogy az új automaták egyelőre 10 bankfiókban és egy drive-through ATM-nél lesznek elérhetők idén szeptembertől.
Az új automatákat népszerűsítő szórólapokon a „Te vagy a bankkártya” reklámszlogen olvasható és kiemeli, hogy a bank lépése válasz a tavalyi cunami több ezer túlélője által átélt problémára, akik hónapokig nem tudtak hozzájutni bankszámlájukhoz, mert valamennyi bankkártyájuk és személyazonosító okmányuk elveszett a katasztrófában.
A tenyérleolvasóval ellátott pénzkiadó automaták nem számítanak újdonságnak Japánban, de a mostaniak lesznek az első olyan egységek, amelyekhez a tenyéren kívül semmi másra nincs szükség a pénzfelvéthez.
Decemberben a Kraft Foods, New Yorkban és Chicagóban, úgynevezett iSample étel/ital automatákkal végzett tesztüzemeltetést. Az iSample gépek egy biometrikus leolvasóval állapítják meg az előttük álló személy korát és nemét. A felnőtteket kiszolgálja, a gyerekeket pedig nem, mivel a teszthez egy felnőtteknek készült, „Temptations jelly” (magyarul: kísértés zselé) nevű desszertből kapnak ingyenes árumintát az automatát igénybevevő személyek.
Nyilván ebben az esetben egy promóciós termékről van szó, de a kampány mögött rejlő biometrikus technológia ettől még igen komoly, és számos más cég, például a Gillette is teszteli használatát.
Más szoftvereknél is láthattuk, hogy öt éves hibahatáron belül képesek „kitalálni” a felhasználó korát. Az otthoni szórakoztatásban is egyre népszerűbbek a biometrikus azonosítást alkalmazó termékek, például laptopok.

Beültetett művészet – GIF grafika chipen tálalva



(Joseph Candel) Bár még nem érkeztünk el a Jelenések könyvének 13. fejezetéből ismert Fenevad Bélyegéhez, egyre több olyan újításról hallani, amelyek ebbe az irányba mutatnak, mint ahogyan az az alábbi cikkből is kiderül.

Csak az öltések fájtak, mert odanéztem, miközben csinálták,” mondja Anthony Antonellis grafikus, miközben próbálja megállni, hogy ne vakarja meg a mutató és hüvelykujja közötti területet.
Elmondása szerint a Brooklyn-i „testmódosító” specialista által végzett művelet fájdalommentes volt. A specialista körülbelül egy centiméteres vágást ejtett, hogy elhelyezhesse az RFID chipet.
Érkezésemkor éppen ezt sterilizálták. A szakember kérte, hogy a felvétel maradjon anonim.
Maga az NFC/RFID chip csupán akkora, mint egy homokszem, azonban a hozzá tartozó apró antennával egy rizsszem méretű üvegkapszulában helyezkedik el, ami így megvédi a parányi alkatrészeket a külvilágtól, jelen esetben az emberi szövetektől. A chip mindössze 1 kilobájtnyi adatot tárol és minden kompatibilis telefonnal, táblagéppel, kártyaleolvasóval vagy Arduino mikro kontrollerrel leolvasható, mint egy digitális kulcs.
Általában adatvédelmi célokra használják, de nekem más terveim vannak. Az én céljaim éppen hogy nyilvánosak, mivelhogy a műveimet szeretném ilyen úton terjeszteni,” magyarázza a művész, miközben Androidos telefonját 1-2 centiméterrel a vágás felett tartja. A kijelzőn egy favicon jelenik meg, ami nem más, mint Antonellis digitális aláírása egy gradiens GIF képfájl formájában.
Az RFID jelek általában titkosítottak, Antonellis chipjének tartalma azonban bárki számára elérhető, persze azért írásvédett, így csak a tulajdonos tud új fájlt másolni rá, amikor úgy akarja. Ezek formátuma lehet GIF, JPG, Midi, favicon vagy ASCII.
Jelenleg egy 10 kockából álló, hatszínű, 1 kilobájtos fájlt tartalmaz.
A képen tehát a világ első beültetett hálózati műalkotását láthatjuk:
Antonellis-nek azonban további tervei is vannak. „Olyasmire gondoljunk, mint egy változtatható, digitális, hálózati tetoválás. Tehát valami olyasmire, ami nem fix vagy állandó információ,” mondja.
Jelenleg egy Androidos (idővel iPhone-ra is elérhető) alkalmazáson dolgozik, amit majd párosítani lehet a chippel. Az alkalmazás segítségével a chip tartalma nemcsak megtekinthető lesz, hanem a különböző művészek alkotásait le is lehet tölteni majd.
A „digitális tetoválás” nem tűnik túl helyénvaló kifejezésnek az újítás leírásához. Ennél sokkal többről van szó.
A weboldalam helyett a kezem segítségével teszem közzé az alkotásaimat,” foglalja össze Antonellis, hogy számára mit jelent a projekt.


Időkjelei: Akinek ideje, türelme és nyelvtudása engedi, érdemes beleolvasni a fenti videó alatti YouTube hozzászólásokba. Példaként

Nézd Artist implantátum a Net Art RFID Chip kezébe



íme rögtön egy magától a „művésztől”:

A világ megcsippelése 12 egyszerű lépésben



Függetlenül attól, hogy a VeriChip rendszer népszerűsítési kampánya mögött az Antikrisztus hatalomra jutását segítő sötét erők vagy haszonleső kapitalisták húzódnak, netán mindkettő, a cél egy és ugyanaz: hozzászoktatni az embereket a chiphasználathoz, és elfogadtatni velük a tervezett új rendszert. Ez egy jól bevált reklámstratégia. Minél többet hallanak róla, minél több termékkel kapcsolatban reklámozzák, annál megnyerőbbnek tűnik, míg végül a legtöbben elhiszik, hogy elengedhetetlenül szükséges az élethez. – Joseph Candel
Forrás: Activist Post
Mi vagyunk az utolsó generáció, amelyik hallathatja a hangját és szabad akarattal rendelkezik a történelem megváltoztatásához. Mindenki mindenhol mindennel összeköttetésben van. Az okostelefonok lesznek az Új Okos Világrend legfontosabb eszközei, teljesen felszámolva a fizikai pénz, a kulcsok, jogosítványok és egyéb dokumentumok használatát. A tervek szerint hamarosan a telefonunkkal fogjuk igazolni személyazonosságunkat a készülő új, „megbízható” Internetközösségben.
Ezt követően a telefon vagy chip, ami a felhasználó azonosítóját a telefonhoz kapcsolja, túl értékessé válik ahhoz, hogy csak úgy elveszíthessük, ezért az egyetlen biztos hely számára a bőr alatt lesz. Hacsak nem tagadjuk meg az engedelmességet…
Valahogy így lehet elképzelni a forgatókönyvet:
1. Félelemkeltés, állandó bizonytalan hangulat.
2. Internetkapcsolat mindenkinek.
3. Mobiltelefon a legszegényebbeknek is.
4. Elősegíteni, hogy az emberek sokat beszéljenek az RFID technológiáról és a biometrikus azonosítókról: az elfogadás első fázisa, hogy az emberek számítanak valaminek a bekövetkezésére.
5. Minél több dologba (telefon, háziállat, ruházat, stb.) és emberbe chipet kell ültetni, hogy az élet elfogadott részévé váljon.
6. Jöhet a globális azonosító rendszer nem nyilvános kiépítése.
7. A beültetés egészségügyi és biztonsági előnyeinek népszerűsítése, így az emberek pozitív újításként tekintenek majd rá.
8. Lehetővé kell tenni, hogy a telefont mindenre használhassuk, különösen a fizetés és az azonosítás terén.
9. Honnan tudjuk, hogy valaki tényleg az, akinek mondja magát? Mutassa a biometrikus azonosítóját!
10. Kibertámadás… forradalom! Valaki védjen már meg minket!
11. Gazdasági összeomlás… volt készpénz, nincs készpénz és voálá: minden fizetés digitálisan folyik.
12. A telefont ellophatják, vagy el lehet veszíteni, a biometrikus azonosítást becsaphatják, az azonosítókat hamisíthatják, azonkívül egy telefon használata nehézkes. A VeriChip használata minden szempontból egyszerűbb és praktikusabb…
De… Sssss! Ugorjunk vissza az időben!
Itt az idő felébredni!
Nem kell együttműködni. Most még nem kötelező a regisztráció és nem kell telefonnal fizetni!
Ismerd fel, hogy mire megy ki a játék!

A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.” – Jelenések 21:7


Mit gondolnak az amerikaiak a végső időkre vonatkozó bibliai próféciákról?



Forrás: theblaze.com
Az amerikaiak megdöbbentően magas százaléka gondolja azt, hogy az utolsó időkben élünk. A hittel kapcsolatos kérdésekre specializálódott Barna csoport által végzettközvélemény kutatás eredményei szerint a tizennyolc éven felüliek 41 százaléka úgy gondolja, hogy „a világ jelenleg a bibliai próféciákban „utolsó időként” emlegetett korban jár.”
Bár ez az arány mindenképpen említésre méltó, a különböző felekezeteken belüli számok még érdekesebbek. Míg a protestánsok 54 százaléka egyetért, hogy ebben a korban élünk, az evangéliumi keresztények pontosan 77 százaléka gondolja ugyanezt.
Eközben általánosságban, főleg katolikus körökben egészen másként vélekednek. 73 százalék gondolta azt, hogy ezek az idők még nem jöttek el, míg a gyakorló katolikusok (ez egy szűkebb csoport) 45 százaléka szerint viszont igen, ami azt is mutatja, hogy a hit aktívabb gyakorlása egyúttal a végső idők területének komolyabb tanulmányozását, elfogadását is jelenti.
Származás szerint is érdekesen alakultak a vélemények. A fehér amerikaiak 39 százaléka vallja, hogy a végső időkben élünk, a latin származásúak 48 és a fekete amerikaiak 54 százalékához képest. A házasok 46 és a gyerekesek 47 százaléka vallja ugyanezt, ami mindkét csoportnál magasabb, mint az országos átlag.
A gondolatébresztő kérdést a WatchWORD Bible Új Testamentum készítője, Jim Fitzgerald megbízásából tették fel. A válaszok őt magát is megdöbbentették.
Nagyon megleptek az eredmények. Azt gondoltam, hogy a teljes lakosságra nézve úgy 10%-ot kapunk, a keresztényeknél általánosságban pedig valahol 30 százalék körüli arányra vagy még kevesebbre számítottam,” mondta.
A felmérés előtt fogalmam sem volt a valós helyzetről. Az eredmények azt mutatják, hogy a teljes lakosság körében is többen hisznek az utolsó időkben, mint amire a keresztényektől számítottam, az evangéliumi keresztények közül pedig kétszer annyian, mint amennyire tippeltem.”
A közvélemény kutatásban feltett kérdés a következőképpen hangzott: „Ön személyesen hiszi-e, hogy a világ jelenleg a bibliai próféciákban utolsó időknek nevezett korban él?”
A kutatás során 1000 tizennyolc éven felüli amerikait kérdeztek meg 2013. július 29 és augusztus 1 között. A kutatás reprezentatívnak számít, +/- 3,2 százalékos hibaszázalékkal.
Míg egyesek vitathatják, hogy ezer ember megkérdezése elegendő-e egy ilyen felméréshez, korábbi kutatások is azt mutatják, hogy 10-ből 4 ember lát olyan jeleket, amelyek szerintük az utolsó idők érkezését bizonyítják.
Függetlenül az egyének személyes álláspontjától a kérdés egy kicsit sem veszített népszerűségéből.
Időkjelei: Európában egészen más a helyzet. A végső időkkel kapcsolatos véleményekről nincsenek felmérések, azt azonban tudjuk, hogy a hit lassan kiveszik az öreg kontinensről.
Az Egyesült Királyságban ateista „gyülekezetek” kezdik használni az üresen álló templomokat és szinte minden országban csökken a magukat hívőnek vallók száma. Ma már ott tartunk, hogy Afrika küld misszionáriusokat Európába.
Bár a világban folyó eseményeket valószínűleg hasonló arányban követik szoros figyelemmel Európában is, ezt a legtöbben nem kötik össze a bibliai próféciákkal.
Érdekes lenne hallani néhány személyes véleményt, benyomást azoktól, akik más országokban élnek.
A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől.” I. Timóteus 4:1


A végső idők 14 pontja – 1. rész



A végső időkről szóló bibliai próféciák áttekintése – 1. rész

Joseph Candel összeállítása
A Biblia nem csupán a múltról mesél nekünk, a jövőt is megmutatja. Ezernyi részletes próféciát találhatunk benne, melyek bizonyos személyekről, helyekről, időkről és történésekről számolnak be. Közülük számos az emberiség földi uralmának utolsó periódusát taglalja, amit végső időknek nevez, s mely napok a jelen napjai.
1. Az idők jelei
A biblia számos „jelről” számol be, amire figyelnünk kell, így pontosan tudhatjuk, milyen közel vagyunk Jézus visszajöveteléhez. Ezen jelek közé tartoznak: a háborúk, éhségek, járványok és földrengések számának és erősségének drasztikus növekedése (Máté Evangéliuma 24,7); az Evangélium világszerte prédikáltatik (Máté Evangéliuma 24,14); az emberi tudományok és a nemzetközi utazások drámai megnövekedése (Dániel könyve 12,4); az igaz Istentől való eltávolodás: amint a „gonosz emberek növekednek a gonoszságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén” (Thesszalonikaiakhoz írt 2. levél, 2,3; Timóteushoz írt 2. levél, 3,13); példátlan önzőség és a természetes vonzalmak hiánya (Máté Evangéliuma 24,12; Timóteushoz írt 2. levél, 3,1-4). Mindez a nemzetek nyomorúságát és az emberi szívek félelemtől való gyengülését vonja maga után. (Lukács Evangéliuma 21,25-26) Ezek a jelek nyilvánvalóan nagyobb mértékben teljesülnek be napjainkban, mint bármikor előtte történelmünk folyamán.
2. Az Antikrisztus hatalomra jutása
A végső idők egyik legfontosabb jele egy teljesen istentelen antikrisztusi kormány felemelkedése, melyet egy démoni diktátor vezet majd, akit maga az ördög száll meg, és akit az Antikrisztusként ismernek. A világ kétségbeesésében ehhez a politikai „szuperemberhez” fordul, remélve, hogy megoldja a fenyegető problémákat, orvosolja a gazdasági hibákat, egyesíti a megosztott politikusokat, véget vet a vallási perpatvaroknak, véget vet a nukleáris katasztrófa veszélyének (Dániel könyve 8,23-25; 11,21-24; Thesszalonikaiakhoz írt 2. levél, 2,3-4).
3. A szerződés megkötése
Az Antikrisztus egy hétéves szerződést vagy egyezményt fog aláírni, miáltal békét fog hozni, megbékítvén a főbb vallások közti ellentéteket. (Dániel könyve 9,27) Ezen szerződéssel megoldja a jelenlegi közel-keleti kérdést egy közös arab-zsidó egyezménnyel, lehetővé téve az izraelieknek, hogy újraépítsék templomukat, és elkezdjék vallásos állatáldozataikat (Dániel könyve 8,11; 9,27; Máté Evangéliuma 24,15; Thesszalonikaiakhoz írt 2. levél 2,4).
Az Antikrisztust hétéves uralkodásának első felében mindenki csodálni fogja, amiért békét teremt, fellendíti a gazdaságot, visszaállítja a gazdasági egyensúlyt, segíti a szegényeket, megoldja a közel-keleti kérdést, és vallásszabadságot ígér (Dániel könyve 11,21-24; 11,39).
4. A szerződés megszegése
Hétéves uralmának felénél az Antikrisztus hirtelen megszegi a megkötött szerződést (Dániel könyve 9,27); megszállja Izraelt északról (Dániel könyve 11,28-31), betilt minden hagyományos vallást (Jelenések könyve 13,7-8), és Istenné nyilvánítja magát (Thesszalonikaiakhoz írt 2. levél, 2,4). Majd azt követeli az egész világtól, hogy imádja őt és a „képmását,” ami lehetséges, hogy valamiféle számítógép vezérelte robot lesz.
Az Antikrisztus jobbkeze egy hamis próféta lesz, aki megtéveszti a világot, és aki segít létrehozni ezt a „képmást” (Jelenések könyve 13,11-14), amit a felépült zsidó templomnál állít fel (Dániel könyve 11,31). Ez a képmás, amit Dániel próféta a „pusztító utálatosságnak” nevez, képes lesz beszélni, és hatalma lesz azokat megölni, akik megtagadják az imádatát (Jelenések könyve 13,14-15). Jézus azt mondta, hogy amikor látjuk a „pusztító utálatosságot” a “szent helyen”, a templomban állni, tudni fogjuk, hogy elkezdődött az emberiség utolsó három és fél éve, és kezdetét vette a „nagy nyomorúság” (Máté Evangéliuma 24,15.21).
5. A nagy nyomorúság
Ezalatt a három és fél éves periódus alatt az Antikrisztus bevezet egy kötelező és az egész világra kiterjesztett hitelrendszert, megteremtve a pénz nélküli társadalmat. Az Antikrisztus kormánya ezzel arra kényszerít mindenkit, aki alávetette magát e rendszernek, hogy imádja a bálványt, hiszen senki sem lesz képes venni és eladni „a fenevad száma” nélkül, ami az emberek homlokára vagy kezére kerül majd (Jelenések könyve 13,16-18).
Azonban Isten gyermekei és sokan mások sem fognak behódolni az Antikrisztusnak, visszautasítják a bélyeget, és az Úr gondoskodik majd róluk (Jelenések könyve 12,6.14).
Miközben az Antikrisztus és követői üldözik, és megpróbálják megölni ellenségeiket, Isten pestist és járványokat zúdít az Antikrisztus követőire (Jelenések könyve 8; 9,1-11; 11,3-6). A nagy nyomorúság hasonló lesz Izrael gyermekeinek egyiptomi fogságához, mielőtt Mózes megszabadította őket. Isten prófétái csodákat és jeleket tesznek, hogy megvédjék az Igét és az Úr gyermekeit, mialatt a Mindenható újabb csapásokat küld az ellenségeikre (Jelenések könyve 11,3.5-6).
Számos háború, és az Antikrisztus üldözőhadjárata teszi a nagy nyomorúságot gyötrelmes időszakká, „amilyen nem volt a világ kezdete óta mindez ideig, és nem is lesz soha” (Máté Evangéliuma 24,21). Azonban a Biblia azt is leírja és megerősíti jó néhány helyen, hogy a nagy nyomorúság három és fél évig (42 hónapig vagy 1260 napig) tart majd, és akkor kezdődik, amikor az Antikrisztus a képmását a templomba helyezi. Isten azért tudatta ezt velünk, hogy bíztasson, és kitartsunk Jézus mellett majd egy, a keresztények számára nehézségekkel teli időszakban is (Dániel könyve 7,25; 12,7; Jelenések könyve 13,5; 12,6; 14; 11,3).
Ezalatt az időszak alatt „az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekszik, és a nép értelmesei sokakat oktatnak” (Dániel könyve 11,32-33). Szerte a világban az emberek kétségbeesetten várják majd az igazságot, és azok, akik ismerik Isten Igéjét és hűséges tanúságtevők, sokakat fognak tanítani, és milliókat bátorítani. Az ördög hatalmának ellenszegülve Isten gyermekei kitartanak majd a végsőkig.
6. Nukleáris háború
Valószínűleg a nagy nyomorúság végső szakaszában, vagy az „elragadtatás” után (7-es pont), „tíz király” lép szövetségre az Antikrisztussal, és együtt elpusztítják „Babilont, a paráznát„ végső ítéletképpen. A Szentírás néhány utalása arra enged következtetni, hogy ez a “tíz király” Európa tíz vezető nemzete (vagy „a tíz király” az európai közösségre, mint egységre is vonatkozhat). Egyesülnek Oroszországgal, és egy nukleáris háborúval egy óra alatt megsemmisítő csapást mérnek az USA-ra (Jelenések könyve 17,12-13.16-17; 18,2.7-8). Hogy pontosan mikor és hogyan is fognak ezek az események megtörténni, az egyelőre tisztázatlan, de ahogy az idő közeleg, megláthatjuk, milyen módon teljesednek be.
7. Az elragadtatás
A három és fél év végeztével „mindjárt ama napok nyomorúságai után” – mikor az Antikrisztus úgy hiszi, megkaparintotta a földet – Jézus visszatér, hogy elvigye gyermekeit e világból. Az ördög embereit váratlanul éri az Úr „hatalommal és nagy dicsőséggel” történő eljövetele (Máté Evangéliuma 24,29-31; Jelenések könyve 1,7).
Amint Jézus visszatér, Isten megváltott gyermekei csodálatos módon feltámadnak, amit elragadtatásnak nevezünk. Pál apostol ezt így írja le: „Íme titkot mondok nektek. Mindnyájan ugyan nem alszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen egy szempillantásban az utolsó trombitaszóra” (Korinthusiakhoz írt 1. levél, 15,51-52). Az elhunyt keresztények sírjai megnyílnak, és új, természetfeletti testben jelennek meg, mint Jézus is a feltámadását követően. „Aztán mi, akik élünk, kik megmaradtunk, elragadtatunk együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe, és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.” (Thesszalonikaiakhoz írt 1. levél, 4,16-17)



A végső idők 14 pontja – 2. rész



Összeállította Joseph Candel
A cikk első része a végső idők első hét jelentősebb eseményét tárgyalta. Ezek a következők: 1) a Máté Evangéliumának 24. fejezetében, és más fejezetekben leírt idők jelei; 2) egy, az egész világ felett uralkodni akaró diktátor, az „Antikrisztus” megjelenése; 3) olyan „szerződés” aláírása, mely egy rövid stabil időszakot vezet be, és az Antikrisztus hétéves uralmának kezdetét jelzi; 4) három és fél évvel később a szerződés megszegése; 5) a „nagy nyomorúságként” ismert, példátlan megpróbáltatással és szükséggel járó időszak; 6) nukleáris háború, mely egy óra alatt lerombolja „Babilont, a nagy paráznát”; 7) az „elragadtatás” eseménye, amikor Jézus a nagy nyomorúság végén visszatér, és kimenti gyermekeit ebből a világból.
8. A menyegzői vacsora
Az elragadtatáskor Jézus eljött, hogy kimenekítse menyasszonyát, az Egyházat az Antikrisztus kegyetlen karmai közül, és elrepítse őt a Mennyországba, a leghatalmasabb, legdicsőségesebb és legfényesebb lakodalomba, amit valaha rendeztek: a Bárány hatalmas menyegzői vacsorájára, és az Úr csodálatos, az örökkévaló „élet koronájával” jutalmazza majd meg minden hűséges gyermekét. (Jelenések könyve 19,7-9; 2,10).
9. Isten haragja
Miután az Úr megmenti és elragadja gyermekeit, hogy Ővele legyenek, „Isten haragjának” poharai kiöntetnek az Antikrisztusra, és azon gonosz követőire, akik még maradtak a földön – ez lesz a legiszonyatosabb járvány, amit a világ valaha látott! Az Antikrisztus és követői ekkor majd megkapják Isten bíráskodó angyalaitól, amit megérdemelnek (Jelenések könyve 11,18; 14,9-10; 16,1-11).
Egy fennsíkon, mely ma Izrael északi részén fekszik, az Antikrisztus – seregeinek élén -hadjáratot indít azok ellen, akik szembeszállnak vele. Ám Jézus szentjei seregével – az addig élt összes földre született, és azóta feltámadt gyermekével – méltóságteljesen, fehér lovakon viszszatér a földre, és végleg legyőzi és elpusztítja az Antikrisztust és gonosz követőit az apokaliptikus armageddoni csatában (Jelenések könyve 16,12-16; 19,11-21).
11. A Millennium
A földön helyreáll a tökéletes, Édenkert-beli állapot (Ézsaiás könyve 11,6-9; 14,7; 65,25; Hózseás könyve 2,18), és Jézus szentjeivel felállítja mennyei királyságát a földön (Dániel könyve 2,44; 7,18.22.27; Jelenések könyve 5,10). Az ördög megkötöztetik, és rabként a feneketlen mélységbe vettetik ezer évre (Jelenések könyve 20,1-3). A világ még meg nem váltott lakosai pedig – azok, akik túlélték az armageddoni csatát – arra kényszerülnek majd, hogy helyesen cselekedjenek. És akkor, de csakis akkor, Jézusnak és szentjeinek igazságos uralkodása alatt, minden háború véget ér majd. A világot végre igazságosan és megfelelően fogják kormányozni; tényleg igazság, szabadság, béke, bőség fog uralkodni, és mindenki boldog lesz (Ézsaiás könyve 2,4; Jelenések könyve 2,26; 20,4-6). Ezt az ezeréves időszakot nevezik „Millenniumnak”.
A Millennium alatt a feltámadt szentek új, természetfeletti testet öltenek, és olyan bámulatos erőkkel rendelkeznek majd, mint amilyennel Jézus rendelkezett feltámadása után (Filippiekhez írt levél 3.20-21; Lukács Evangéliuma 20,36). Legyőzhetetlenek lesznek, nem lesznek fájdalmaik, nem betegednek meg, halhatatlanná válnak, tudnak majd repülni, képesek lesznek megjelenni és eltűnni, el tudják majd változtatni a külsejüket, tudnak majd gondolatot olvasni, képesek lesznek telepatikus úton kommunikálni egymással, egyetlen gondolattal, vagy pillantással meg tudják majd állítani a gonosztevőket (János 1.levele, 3,2; János Evangéliuma 20,19.26; Lukács Evangéliuma 24,31; Apostolok Cselekedetei 10,40-41).
A földön élőknek megmarad a földi teste, vagyis olyan testük lesz, mint amilyen most nekünk van; és semmi olyan természetfeletti erővel nem rendelkeznek majd, mint a szentek; így Jézus szeretete, bölcsessége, hatalma, és az Általa kinevezett vezetőség könnyedén tudja majd irányítani őket. Nem lesznek majd hitetlenek, mivel a Millenniumban mindenki láthatja Isten dicsőséges hatalmát és királyságát, (Zsidókhoz írt levél 8,11; Habakuk könyve 2,14). A Millennium végén sajnos így is lesznek lázadók – vagyis olyanok, akik nem hajlandóak behódolni vagy engedelmeskedni, hanem makacsul és hajthatatlanul fellázadnak, amikor csak tehetik (Ézsaiás könyve 26,10).
12. Góg és Magóg csatája
A Millennium végén a Sátán kiszabadíttatik feneketlen mélységű börtönéből „egy kis időre” – ez az idő épp elég lesz neki ahhoz, hogy saját oldalára állítsa a meg nem tért lázadókat, akik mindannyian követni fogják a Sátánt, nyíltan szembeszegülve az Úrral és az Ő kormányával.
E lázadás végkifejleteként következik majd be Góg és Magóg végzetes csatája, melyben Isten tüzet küld le, mellyel végleg elpusztítja őket. Valójában olyan irtózatos tűz lesz ez, mely teljesen elégeti a föld felszínét, az ég légköre pedig hatalmas zajjal úgy eltűnik, mint egy felgöngyölődő papírtekercs (Jelenések könyve 6,14; Péter 2.levele, 3,10). A bolygó teljes felszíne újjá lesz teremtve; csodálatos új Földdé, melyen nem lesznek többé tengerek (de valószínűleg lesznek azért víztömegek), nem lesz többé környezetszennyezés, nem lesz többé ördög, mert „a tüzes tóba” vettetik (Jelenések könyve 20,7-10; 21,1).
13. A nagy fehér trónus ítélőszéke
Góg és Magóg végzetes csatáját követően a világ kezdetétől fogva élt összes meg nem váltott lélek feltámad majd. A nagy fehér trónus ítélőszéke elé kerülnek, ahol „könyvek nyittatnak ki”, amelyek alapján – cselekedeteik szerint – meg lesznek ítélve. A kapott ítélet szerint kijelöltetik a helyük is (Jelenések könyve 20,11-13). A leggonoszabbakat és a legelvetemültebbeket a Pokol tisztítótüzébe küldik, hogy megbűnhődjenek és megtisztuljanak. Azok, akik törekedtek a jóra, de nem kaphatták meg a megváltást, mert nem hallották az Evangéliumot; akiknek a neve beírattatott az élet könyvébe, ők esélyt kapnak arra, hogy elfogadják Jézust, és így élvezhessék a csodálatos új Földet (Péter 2.levele, 3,9; Timóteushoz írt 1.levél, 2,4; Péter 1.levele, 3,18-19).
14. Új ég és új Föld
Akkor Isten hatalmas mennyei városa leereszkedik fentről a gyönyörű, újjáteremtett Földgolyóra, és Isten Maga lakozik majd velünk itt a földön (Jelenések könyve 21,1-3). A mennyei város 2400 km hosszú, 2400 km széles, és 2400 km magas lesz (Jelenések könyve 21,16).
Az egész város színaranyból lesz, és hasonlatos lesz a tiszta üveghez (Jelenések könyve 21,18), áttetsző falain kiláthatunk majd a gyönyörű, teljesen helyreállított, újjáteremtett földre, melyet olyan új nemzetek népesítenek be, melyek tényleg megismerték Isten igazságát, jóságát és szeretetét. És mivel Isten kegyelmes és igazságos, végül megszűnik minden büntetés mind a földön, mind a föld alatt. Az addig éltek közül kivétel nélkül szinte mindenki meg fog végül békélni Istennel, és vagy a kiválasztottakkal lakik majd a mennyei városon belül, vagy valahol máshol a mennyei városon kívül. „Mert Isten nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen” (Péter 2.levele, 3,9). „Ő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére” (Timóteushoz írt 1.levél, 2,4). „Hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Filippiekhez írt levél 2,10-11).
Ahhoz hogy biztosak legyünk abban, hogy részesülünk az elragadtatásban; hogy ott leszünk majd a lakodalomban, a millenniumbeli mennyei földön, és Isten örökkévaló mennyei városában; vagy hogy ott leszünk a megváltottak között, akik majd a hatalmas mennyei városban élhetnek; nos, akkor el kell fogadnunk Jézust megváltónknak, ha eddig még nem tettük volna meg. Utána azonnal megkapjuk az állandó állampolgárságot; a hatalmas színarany város lakója leszünk, és már itt és most belekóstolhatunk abba, hogy milyen lesz a Mennyország és az örök élet.


Pillantás a jövőbe – 1. rész

Pillantás a jövőbe

Ősi próféciák beteljesedése

Egy új évezred küszöbét átlépve sokan kiváncsiak vagyunk, mit is tartogat számunkra, és
bolygónk számára a jövő. Új világrend felé közeledünk, ahol mindenkire béke és bőség
vár? Avagy hamarosan példátlan káosz és zűrzavar uralkodik majd? – Netán mindkettőben
részünk lesz?
Ez a tanulmány olyan válaszokat ad, amelyek felkészitenek a jövő eseményeire.
Az alább olvasható, napjainkról szóló leírások nagy részének legkülönösebb jellegzetessége az, hogy évezredekkel ezelőtt íródtak. Megvizsgálunk majd olyan közel 2-3 ezer éves jövendöléseket és próféciákat, amelyek rendkívüli pontossággal írnak le napjainkban történő, vagy legalábbis a mi generációnk szeme láttára lezajló eseményeket és jelenségeket.
A próféciák között találunk olyanokat, melyek a napjainkra jellemző közlekedésről, a századunkban egyre nagyobb méreteket öltő utazásról, és a tudomány soha nem látott mértékű fejlődéséről számolnak be. Más technikai vívmányokat — mint például az elektronikus számlavezetést, vagy a hamarosan bevezetésre kerülő globális hitelkártya-rendszert — szintén elképesztő pontossággal jövendöltek meg.
E jóslatokban szó esik a globális felmelegedés hatásairól, valamint számos újkori halálos betegség — mint például az AIDS és a rák — járványszerű terjedéséről is.
Ha tudomásul vesszük az itt tárgyalt jövendöléseket, más fényben látjuk majd a mai világunkban végbemenő átalakulást, és lehetőségünk lesz felkészülni a jövőbeli kataklizmikus változásokra.

A nagy kérdés:

Az idők folyamán számos vallás tanítója és prófétája nyert különleges bepillantást a jövőbe. Minden idők talán egyik legrészletesebb és mélyrehatóbb szónoklata azonban kétezer évvel ezelőtt hangzott el, egy az akkori Jeruzsálemhez közel eső domboldalon. Ott az igazságkeresők egy kis csapata gyűlt össze tanítójuk — egy ácsból lett prédikátor körül — akit egyszerűen csak Názáreti Jézusként ismertek. Követői kérdésére felelvén évszázadokra kiható és napjainkat is érintő választ adott:
Amikor Jézus az olajfák hegyén ült, odamentek Hozzá tanítványai külön, és ezt kérdezték: Mondd meg nekünk, mikor lesz ez, és mi lesz a jele a Te eljövetelednek és a világ végének?” (Máté Evangéliuma 24,3)
Amiről Jézust a követői faggatták, az a második eljövetelként is ismert drámai esemény, mely során Krisztus visszatér, hogy átvegye a világ felett az uralmat, és megalapozza Isten királyságát a Földön. Az itt használt „világvége” kifejezés nem bolygónk pusztulására utal, hanem az emberiség jelenlegi embertelen uralmának utolsó fejezetére.
Jézus nemcsak egy, „a vég” közeledtére utaló jellel válaszolt a kérdésre, hanem tucatnyi határozott figyelmeztető jelet sorolt fel. A képet számos más bibliai író kiemelkedő jövendölései teszik teljessé. A következőkben tehát ezekre az előre megjósolt „jelekre” fordítunk figyelmet.

A válasz:

(Jézus azt mondta): „Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket… Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad; éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé. De mindez a vajúdás kínjainak kezdete.” (Máté Evangéliuma 24,6-8)
Mindenki tisztában van azzal, hogy a világban évszázadokon keresztül dúltak háborúk és pusztítottak éhínségek, járványok és földrengések. Azt azonban már kevesen tudják, hogy ezek száma és gyakorisága jelentősen megnőtt az elmúlt években. Vizsgáljuk meg az idézet első részét:

A háborúzó világ

Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. …Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad.” (Máté Evangéliuma 24,6.7a)
A világ soha nem volt háborúktól mentes, de mindezidáig egyetlen történelmi időszak sem volt olyan háborúkkal tarkított, mint a XX. század. A Nemzetközi Vöröskereszt felmérései szerint az elmúlt évszázadban több mint 100 millióan vesztették életüket valamilyen háborús összetűzésben.
1914-et megelőzően soha nem volt még világméretű háború, mind az első, mind a második világháború azonban globális méreteket öltött. Az utóbbi során csupán tizenkét nemzet volt, mely sem hadászati, sem technikai szempontból nem vett részt a háborúban. Mindkét oldalon együttesen 93 millióan teljesítettek katonai szolgálatot, ebből 25 millióan életüket vesztették. A polgári áldozatok száma szintén hallatlanul magas: egyedül az akkori Szovjetunióban több mint 20 millió ember vesztette életét. A Washington Post így ír:
A XX. századi háborúk „totális háborúk”, mind a küzdő felek, mind a civil lakosság számára. Napjaink háborúihoz képest az elmúlt évszázadok barbár háborúi ártatlan utcai verekedések voltak.1
A második világháború óta — ami „az a háború volt, ami véget vet majd minden háborúnak” — 150 főbb háborút vívtak (évi több mint ezer halálos áldozatot számláló konfliktust), a több száz kisebb konfliktuson, lázadáson és forradalmon kívül. A fegyveres konfliktusok halálos áldozatainak száma a második világháború óta több mint 23 142 000 volt.2

A fal lerombolása óta

A világ azt remélte, hogy az 1989 novemberében lerombolt berlini fal nemcsak a nagyhatalmak közötti hidegháború végét szimbolizálja, hanem megteremti a várva várt világbékét. Sajnos ez nem így történt. Az ENSZ Menekültügyi Hivatalának 1995. novemberi jelentése szerint mindezidáig 50 millió ember kényszerült elhagyni otthonát háborús összetűzések miatt. A jelentés az eredményekkel kapcsolatban igen borúlátó:
A hidegháború vége optimista légkört teremtett a menekültkérdéssel kapcsolatban. Azt hittük, hogy a nagyhatalmak versengésének lezárultával számos konfliktus megoldódik majd… Ennek pontosan az ellenkezője történt.3
Az N.D.C. (National Defense Council Foundation — kutató- és érdekcsoport) 1995-ös évi jelentésében hetvenegy háborút sorolt fel, ami kétszerese a szervezet által 1989-ben közölt adatoknak. A szervezet elnöke, Andrew Messing — a különleges egység egyik nyugalmazott tisztje — szerint a hidegháborút követő időszak legnagyobb veszélyeit a nukleáris és biológiai fegyverek proliferációja, Kína növekvő militarizálása, és a kábítószer-csempészethez kötődő erőszak elterjedése jelenti.4

Etnikai tisztogatás” és törzsi viszályok

A „nemzet támad nemzet ellen” próféciában eredetileg használt görög szó az ethnos, ami szó szerint lefordítva törzset vagy nemzetséget jelent. Jézus szerint tehát etnikai csoportok fordulnak egymás ellen. Az utóbbi időben ez a jóslat tragikusan be is igazolódott. A Pulitzer-díjat nyert történész, Arthur Schlesinger arra figyelmeztet, hogy „amíg a XX. század az ideológiákért vívott háborúk évszázada volt, a XXI. század az etnikai háborúk évszázadaként kezdődik.”5
Az AP hírügynökség jelentése szerint századunkban a nemzeteken belüli viszálykodások több halálos áldozatot követeltek, mint amennyit az idegen országokkal vívott háborúk. A sztálini tisztogatásokról, Kína kulturális forradalmáról, Kambodzsa „halálmezőiről”, az ún. népirtásokról, és a ruandai borzalmakról beszámolva a jelentés ijesztő következtetésre jut:
A XX. század történelmünk legvéresebb évszázada. Még akkor is, ha figyelmen kívül hagyjuk a hadüzenettel megkezdett háborúkat. Ausztráliát és Észak-Amerikát kivéve minden kontinensen találunk olyan kormányt, amely ezreket, milliókat mészárolt le gyakran úgy, hogy szomszédot szomszéd ellen fordított. Az ún. legcivilizáltabb évszázadban becslések szerint legalább 170 millió ember esett öldöklés áldozatául. Az „etnikai tisztogatás” kifejezés a mi évszázadunkban vált ismeretessé.6
Habár a jövő igen borús, ebben az erőszakos világban hamarosan eljön a nap, amikor maga Isten lép közbe, örökre véget vetve a háborúknak. A Biblia azt írja, hogy amikor Krisztus visszatér a Földre, „ítéletet tesz a nemzetek fölött, megfenyíti a sok népet. Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.” (Ézsaiás könyve 2,4)
A nemsokára eljövendő világbékéről a későbbiekben még szó lesz, most azonban egy időre térjünk még vissza a jelen szorongató realitásaira.

Anyu, éhes vagyok!”

És lesznek éhínségek…” (Máté Evangéliuma 24,7b)
Valóban növekvő éhínség idejében élünk? A Világbank 1996. szeptemberi jelentése szerint naponta több mint 800 millió ember éhezik világszerte, és több mint 500 millió gyermek nem jut szellemi és testi fejlődéséhez szükséges, megfelelő mennyiségű és minőségű élelemhez. „Naponta körülbelül négyszázezren halnak meg valamilyen alultápláltság előidézte betegségben, főleg vidéken.” — mondja a bank alelnöke, Ismail Serageldin.7
Lester Brown, a Worldwatch adatgyűjtő intézet elnöke szerint: „Ironikus, hogy a modern technológia, az űrkutatás, az Internet és a szervátültetések korában az emberiségnek váratlanul az egyik legősibb kihívással kellett szembenéznie 1996-ban — hogyan éljen meg a következő aratásig.” Az 1995-ös csökkenő terméshozamokra, és a világ élelmiszer-tartalékainak jelenlegi labilis állapotára utalva figyelmeztetett: „Még nem vagyunk túl a nehezén.”8
Sok más szakértőhöz hasonlóan a Worldwatch is a globális felmelegedést okolja a világban létező éhínség miatt. Az „Életjelek — 1996” című jelentésben arról olvashatunk, hogy az 1990-es évek első felében az időjáráshoz kötődő terményveszteségekért kifizetett biztosítási díjak értéke elérte a 48 millió USA dollárt, az 1980-as években kifizetett 16 millió dollárral szemben.9
Sir John Houghton klímaszakértő, és az angol parlament Környezetvédelmi Bizottságának elnöke arra figyelmeztet, hogy a globális felmelegedés pusztító hatása csak ezután teljesedik be igazán: „Ahogy az időjárás egyre szélsőségesebbé válik, erdők halnak majd ki; olyan betegségek, mint például a malária terjedése felgyorsul; és éhező menekültek vándorolnak majd országról országra.”10
Ha átlagos sebességgel olvasunk, mióta kezünkbe vettük ezt a tanulmányt, körülbelül kétszázan haltak éhen. Konzervatív becslések szerint is, hacsak drasztikusan nem javulnak a dolgok, évente kb. 4 millióan fognak éhen halni.
Amíg egészen 1830-ig tartott, hogy a világ népessége az 1 milliárdot elérje, csak száz évbe telt (1930), hogy ez a szám egy újabb milliárddal növekedjen, 30 évbe, hogy elérje a harmadik milliárdot (1960), 16 év kellett a negyedik milliárd eléréséhez (1976), és 11 év (1987), hogy az ötmilliárdot elérje. 2030-ra a világ népességét 8,5 milliárdra becsülik. Ahogy nő a népesség, úgy csökken az egy főre jutó megművelhető földterület.

Az egyszerű megoldás

A dolog szomorú iróniája az, hogy a világ képes lenne elegendő élelemmel ellátni növekvő populációját. Amíg némely éhínséget az aszály, vagy más természeti katasztrófák okoznak, többségüket mégis el lehetne kerülni, ha az emberiség nem lenne annyira önző és embertelen. A háborúk, az embargók, a korrupt kormányok és a gazdasági elnyomás mind részei a valódi problémának. Amíg ártatlan gyermekek éheznek, addig egyes gazdag nemzetek több millió tonnányi élelmet semmisítenek meg, hogy az árakat mesterségesen magasan tartsák.
Az AP hírügynökség szerint a Bread for the World Institute (Kenyeret a Világnak Intézet) a következőket írja ötödik, éves jelentésében:
Az éhségek hátterében a humanitárius értékek pusztulása áll” — jelenti ki a szervezet, amely széleskörűbb humanitárius segélyprogramokért lobbizik.
Jelentésükben az erőszakot, a politikai hatalomhiányt, a szegénységet, a faji megkülönböztetést, és a környezeti problémákat nevezték meg az alultápláltság fő okaiként.11
Ha mindannyian követni tudnánk az aranyszabályt, és úgy tennénk másokkal, amint elvárjuk tőlük, hogy velünk tegyenek, még olyan súlyos problémákat is ki tudnánk küszöbölni, mint az éhínség.

Háború — a nagy pénzpocsékolás

Az éhínségek gyakran kötődnek háborúkhoz, vagyis minél több a háború, annál nagyobb az éhínség. Az USA volt elnöke, Dwight D. Eisenhower a következőképpen írt a háború okozta pénzpazarlásról:
Minden legyártott fegyver, minden kiküldött hadihajó, minden kilőtt rakéta azoktól lop, akik éheznek és nincs meg a betevő falatuk, akik fáznak és nincs ruhájuk. A fegyverkező világ nemcsak pénzt költ. Munkásai verejtékét, tudósai tehetségét, gyermekei reményét is vesztegeti… Az emberiség vaskeresztre feszítve haldoklik a háború fenyegető felhője alatt. Vajon képes-e a világ más módon élni?”12
A következő adatok segítenek napjaink viszonylatában értelmezni Eisenhower szavait:
Az 1991-es Öböl-háború naponta félmilliárd dollárba került a Szövetségeseknek, ami 350 ezer dollárnak felel meg percenként. Egy vadászrepülőgép kb. 25 millió dollárba kerül. Egy Tomahawk cirkáló rakéta 1,3 millió dollárt ér. Egy levegőből levegőbe irányított lövedék 800 ezer dollár.
Mindezt könnyebben érthető adatokra lefordítva, egy Sparrow radar-irányítású rakéta árából egy egész iskolányi gyerek napi egyszeri étkezését lehetne fedezni öt éven át.
Ezek a számok mégis eltörpülnek az évente világszerte fegyverekre költött pénzmennyiséghez képest. A stockholmi International Peace Research Institute (Nemzetközi Kutatóintézet a Békéért) jelentése szerint a világ éves fegyverkezési költségei átlagosan 900 milliárd és 1 billió dollárra rúgnak. Ha az 1 billiót vesszük figyelembe, ez azt jelenti, hogy a világon percenként 2 millió dollárt költenek fegyverekre. Egy tízéves terv, ami a fejlődő országok szegényeit tiszta ivóvízhez juttatná, 30 milliárd dollárba kerülne, ami csupán 10 napi hadászati költség. Évi 18 napi költségráfordítás megszüntetné a világon az alultápláltság problémáját. Szakértők szerint egy 200 millió dolláros költségvetés — ami 3 órányi hadi költségráfordítást jelent — elegendő lenne olyan betegségek felszámolásához, mint a diftéria, a szamárköhögés, a kanyaró, a tetanusz és a gyermekbénulás, melyek együttesen évente 4 millió gyermek halálát okozzák.13

Járványok sújtotta bolygó

És lesznek döghalálok…” (Máté Evangéliuma 24,7b, Károli-féle Bibliafordítás)
A háborúkhoz és éhínségekhez hason lóan a járványok gyakoriságának és erősségének növekedése is figyelemre méltó. Alig húsz évvel ezelőtt az orvostudomány egy sor baktérium és vírus felett aratott győzelmet. 1979-ben, William Stewart — az Egyesült Államok egészségügyi minisztere — bejelentette, hogy „pontot tehetünk a fertőző betegségek korszakának végére”.14
Egy 1983-as orvosi tankönyv szerint még „a fertőző betegségeket könnyebb megelőzni és gyógyítani”, mint bármely más betegség-csoportot.15
Ahelyett azonban, hogy a veszély megszűnt volna, a ’90-es években a fertőző betegségek száma ugrásszerűen megnőtt. Dr. Sherwin Nuland Hogyan halunk meg16 című könyvében így kesereg: „Az orvostudomány fertőző betegségek felett aratott állítólagos győzelme illúzióvá vált”.17 Az orvosok ma már arra hívják fel a figyelmet, hogy a jelenlegi, gyógyszernek ellenálló baktériumok új fajai halálosabbnak bizonyulhatnak, mint az AIDS. Az AP jelentése szerint:
Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a jelenlegi antibiotikumoknak ellenálló új baktériumfélék megjelenése jobban veszélyezteti a közegészségügyet, mint az AIDS.
Olyan betegségek válnak gyógyíthatatlanná, amelyeket korábban legyőzöttnek tekintettek, mint például a tuberkulózis, a tüdőgyulladás, az agyhártyagyulladás, vagy a sztafilómás fertőzések. Egy egyszerű, középfülgyulladást vagy tüdőgyulladást okozó baktérium a vancomycinnek és más gyógyszereknek ellenálló „szuper bacilussá” válhat.
A tudósok „egészségügyi katasztrófát” jósolnak — figyelmeztetett Dr. Alexander Tomasz, a New York-i Rockefeller Egyetemről, az Amerikai Tudományos Fejlődés Társaság 1994-es ülésén.18

Az antibiotikumok fegyvere visszafelé sül el

Miért bukkannak fel újra ezek az egyszer már kihalóban levő, vagy kihaltnak vélt betegségek? A szakértők szerint ironikusan éppen az ezeket gyógyítani hivatott gyógyszerek gyakori és helytelen alkalmazása a felelős az új szuper-fajok kialakulásáért.
Kritikusok az ún. „B-52 módszer” elterjedéséről panaszkodnak bizonyos orvosi körökben, melynek során az orvos pácienseit egy széleskörűen alkalmazható antibiotikummal látja el, amikor nem biztos a betegség pontos okában. A szakértők attól is tartanak, hogy az állateledelekben használt antibiotikumok elterjedt alkalmazása szintén hozzájárul a baktériumok ellenálló képességének kifejlődéséhez.19

Gyilkos vírusok

Az orvostársadalom figyelmeztetése szerint nemcsak a baktériumok okozta járványok száma emelkedik, hanem a gyilkos vírusok, mint például az AIDS vagy az ebola is gyakrabban fordulnak elő.
Az AIDS és az ebola csupán figyelmeztető előhírnökei annak a sok más halálos vírusnak, amelyek végigsöpörhetnek a Földön a genetikai mutáció, vagy olyan társadalmi változások következtében, melyek kedveznek a betegségek terjedésének — mondják a szakértők.
Ez csak a jéghegy csúcsa ahhoz képest, hogy mennyi vírus létezhet az emberi szervezetben” — állítja Dr. Morse, egy ebola-szakértő. Richard Courtney, a pennsylvaniai állami egyetemről kijelentette, hogy a jelenlegi helyzet szerint „a vírusos betegségek száma egyre nő ahelyett, hogy csökkenne”.20

Az AIDS-robbanás

Ahogy az AIDS tovább folytatja pusztító útját a világban, megdöbbentő statisztikákat olvashatunk. Az UNAIDS, az ENSZ HIV/AIDS vírussal foglalkozó egyesített programja 1996 decemberében kiadott becslései szerint ’96-ban 3,1 millióval nőtt a HIV vírussal fertőzöttek száma. Ugyanabban az évben 1,5 millióan haltak meg AIDS-ben, 6,4 millióra növelve az AIDS-hez fűződő halálozások számát. E tanulmány megírásakor több mint 24 millió a ma élő HIV/AIDS vírussal fertőzöttek száma, ami annyit jelent, hogy jóval több, mint 30 millió ember fertőződött meg, mióta a betegséget 1981-ben először diagnosztizálták.21
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint „naponta több mint 6000 ember fertőződik meg a HIV vírussal, és a járvány egyre terjed. A heteroszexuális úton történő fertőződés az összes HIV fertőzés 75%-áért felelős”.22 WHO szóvivő, Christopher Powell szerint 2000-re a HIV-pozitív emberek száma akár a 40 milliót is elérheti.23
A fentiekben említett járványokon kívül természetesen ott van a rák, ami nem számít fertőző betegségnek. Tudósok szerint a rákbetegségeknek kb. 80 százaléka környezeti hatásokra vezethető vissza, például a dohányzásra (aktív vagy passzív), vagy káros kémiai anyagok szervezetünkbe jutására modern élelmiszereink fogyasztása során. Ma több mint száz olyan különböző fajta rákbetegséget ismernek, amelyek elődeink számára még ismeretlenek voltak, és amelyek ma évente 6 millió emberáldozatot követelnek. A melanoma, a halálos kimenetelű bőrrák terjedésének ugrásszerű növekedését a Föld ózonrétegének — amely a Nap ultraibolya sugarait szűri — elvékonyodása okozza.
Jézus szerint visszatérését járványok és betegségek elterjedése fogja megelőzni. Habár ezek gyakorisága az elkövetkezendő napokban egyre nő, a Biblia azt is elmondja nekünk, hogy Isten meg tudja védeni és gyógyítani azokat, akik bíznak Benne: „Nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás … És feltámad néktek, akik félitek az Én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az Ő szárnyai alatt.” (Zsoltárok könyve 91,10; Malakiás könyve 4,2 — Károli-féle Bibliafordítás)

És rengett a Föld!

És földrengések lesznek mindenfelé…” (Máté Evangéliuma 24,7b)
A Világ Almanach szerint 1000 és 1800 között csak 21 nagyobb erejű földrengés volt. 1800 és 1900 között viszont már 18. A következő 50 évben — 1900 és 1950 között — 33 nagyobb földrengés történt — majdnem annyi, mint az azt megelőző 850 évben együttvéve!24
1950 és 1991 között 93 nagy erejű földrengést jegyeztek fel — majdnem háromszor annyit, mint az ezt megelőző fél évszázadban -, amelyek világszerte 1,3 millió ember életét követelték. A földrengések ilyen nagymértékű növekedése arra a következtetésre juttatta a tudósokat, hogy nagyobb szeizmikus mozgások időszakába léptünk.
A geológusok és szeizmológusok 1995-ös konferenciáján arra figyelmeztettek, hogy a szeizmikus törésvonalak mentén épülő nagyvárosokat a közeljövőben hallatlan katasztrófák sújtják majd:
Csaknem bizonyos, hogy az elkövetkező évtizedekben eddig soha nem látott katasztrófák várhatók.” — mondta Roger Bilham a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Egyesület egyik ülésén. — „Figyelembe véve, hogy a városi lakosság akár 50 %-a is áldozatul eshet egyetlen földrengésnek, még az 1 milliós nagyságrendet meghaladó halálozási arányok előrejelzése sem tekinthető túlzásnak. Amíg az elmúlt évtizedekben a nagyobb földrengések általában megkímélték a városi lakosságot, ez a tendencia nem fog a végtelenségig folytatódni” — hangsúlyozta Bilham.25
Ézsaiás prófétának szintén voltak látomásai a végső napok óriási földrengéseiről: „És megrendülnek a föld alapjai… darabokra törik a föld, inogva reng a föld… Ide-oda tántorog a föld, mint a részeg, düledezik, mint a kunyhó… a nagy öldöklés napján, mikor leomlanak a vártornyok.” (Ézsaiás könyve 24,18-20; 30,25)

Bibliográfia

  1. Washington Post excerpt quoted in „The Futility of War,” Awake, 22 April 96
  2. AP (Associated Press), 10 Nov 1993
  3. Wars Force 50 Million from Homes,” AP, 15 Nov 95
  4. Group: 71 Wars Exist Worldwide,” AP, 2 Jan 96
  5. Is a World Without War Possible?,” Awake, 22 Apr 96
  6. Levinson, Arlene. „20th Century Awash in Blood,” AP, 16 Sep 95
  7. 800 Million People Go Hungry,” UPI (United Press International), Washington, 23 Sep 1996
  8. Evans, Eddie. „World Faces Ancient Challenge of Growing Food,” Reuter, 18 May 1996
  9. Briscoe, David. „The Planet’s Pulse,” AP, 18 May 1996
  10. Fox, Maggie. „Global Warming Means Third-World Hardship,” Reuter, London, 15 Feb 1996
  11. AP, 13 Oct 94
  12. Eisenhower, Dwight D. „A Chance for Peace.” 16 Apr 1953, speech to the American Society of Newspaper Editors. In: Public Papers of the Presidents: Dwight D. Eisenhower. Washington, D.C.: U.S. Government Printing Office, 1960-1961; 1:179-189.
  13. Our Common Future,” 1987 UN report issued by the World Commission on Environment and Development
  14. Hamilton, Andrea. „Bacteria Become Ever More Resistant,” The Washington Times, 20 Nov 1994
  15. U.S. News & World Report, 29 Jan 1996
  16. Nuland, Sherwin B. How We Die: Reflections on Life’s Final Chapter. New York: Random House in association with Alfred A. Knopf, 1994.
  17. The End of Antibiotics,” Newsweek, 28 Mar 1994, pp. 47-48
  18. AP, 26 Mar 95
  19. AP, 7 Oct 94
  20. AP, Washington, 23 May 95
  21. Figures taken from the UNAIDS and WHO Internet Web page, 7/97.
  22. UN: 6000 People Infected Daily by HIV,” UPI, 30 Nov 95
  23. AP 3 Jan 95
  24. The Universal Almanac, Kansas City, Mo.: Andrews and McMeel, 1993
  25. Deaths in quakes expected to rise as cities grow,” Reuter, Boulder, Colorado, 3 Jul 1995






Pillantás a jövőbe – 2. rész



Ősi próféciák mai beteljesedése

Írta: Michael Roy

Erőszakos világunk

Jézus Máté Evangéliumának huszonnegyedik fejezetében említést tesz egy olyan problémáról is, ami közvetlenül visszatérése előtt igen súlyossá válik – a féktelen erőszakról: „Ahogyan Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia [második] eljövetele is.” (Máté Evangéliuma 24,37)
Milyen volt a helyzet „Noé napjaiban”? Mózes első könyve szerint „a Föld pedig mind romlottabb lett Isten előtt, és megtelt a Föld erőszakossággal.”. (Mózes 1. könyve 6,11) Sajnos mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy manapság az újságok tele vannak az értelmetlen erőszak tragikus híreivel.
Az Egyesült Államokban az erőszakos bűncselekmények megdöbbentő méreteket öltöttek. Az FBI szerint átlagosan huszonkét percenként megölnek valakit; négypercenként megerőszakolnak egy nőt, és minden huszonhatodik másodpercben történik egy rablás.26
Magyarországon szintén egyre nagyobb mértékű a bűnözés. Amíg 1990-ben a jogerősen elítéltek száma 47 694 volt, addig 1996-ra számuk majd kétszeresére, 83 293-ra nőtt. A fiatalkorú bűnözők száma ugyancsak emelkedett: 5156-ról 7768-ra.
A Reuter egy bűnügyi jelentést idéző közleménye szerint a bűnügyi adatok még magasabbak az USA-ban:
Az Amerikai Bűnügyi Tanács első jelentésében azt írja, hogy „a bűncselekmények száma történelmi viszonylatban is igen magas.
Amerika a bűnözés időzített bombája, és nincs már sok idő felkészülni a robbanásra.”. – írja a jelentés, kiemelve a fiatalkori bűnelkövetések számának emelkedést.
A Tanács véleménye szerint az FBI statisztikája csak a jéghegy csúcsa. Szerintük a bűncselekmények aránya – nemcsak a rendőrségnek jelentett, hanem az áldozatok kihallgatása során összegyűjtött adatok alapján – öt-hatszor magasabb, mint a bejelentettek száma, beleértve a gyilkosságokat, a fegyveres és a nemi erőszakot és a rablást.27
A Washington Post hozzáteszi:
Naponta már 145 öngyilkosság és gyilkosság történik [az USA-ban], és a számuk egyre nő. Az elmúlt harminc év felmérései szerint az áldozatok száma meghaladja az egymillió kétszázezret, ami több mint az Államok történelmének háborús áldozatai együttvéve. Az áldozatok többsége gyerek.28
Jack Levin, a bostoni Észak-keleti Egyetem szociológia professzora figyelmeztet, hogy a fiatalkorúak (akik akár 14, 15 évesek is lehetnek) által elkövetett gyilkosságok számának növekedése a helyzet rosszabbodására utal:
Ezek a fiatalok a második világháborút követő demográfiai robbanás szülötteinek a gyermekei – az úgynevezett utóhullám -, akik még el sem érték a 18-24 éves kort, amikor a gyilkosságok nagy részét elkövetik.”
Már most gyilkolnak – mondja Levin. – Vajon mi lesz később?”.29

Ez a szórakoztatóipar?

Miért ilyen nagyarányú a növekedés a mai fiatalság körében elkövetett erőszakos cselekmények számában? A társadalomkutatók arra a következtetésre jutottak, hogy ezért részben a szórakoztatóipar felelős, kiváltképp a televízió jóvoltából otthonunkba jutó kép- és hanganyag. A múltban a bűncselekmény színhelyén kellett lennünk ahhoz, hogy az erőszak szemtanúi legyünk. Ma már ez nem szükséges. Mire egy átlagos amerikai betölti tizenötödik életévét, több mint 35 ezer emberi élet kioltásának, és 200 ezer más brutális bűntettnek lehet tanúja a televízióban. Az emberek még Noé napjaiban sem voltak kitéve ennyi erőszaknak, mint ma.
Az utcán és otthonainkban történő, és a filmekben látott erőszak közötti kapcsolat vitathatatlan. Az UPI jelentése egy, a negyvenezer tagot számláló Brit Tanárok Egyesülete által végzett felmérésből ezt a következtetést vonja le:
Az erőszakos filmek hatása sokkal nagyobb, mint azt korábban gondoltuk.” – mondta Jackie Miller, az egyesület főtitkárhelyettese. A felmérés szerint a középiskolai tanárok 77%-ának véleménye szerint a gyerekek „érzéketlenné kezdtek válni az erőszakkal szemben”, és egyre gyakrabban utánoztak erőszakos cselekményeket a játszótéren.30
Dr. Leonard D. Efron, pszichológia professzor a chicagói Illinois Egyetemről, huszonkét évig tanulmányozta több mint négyszáz tévénéző szokásait. Megfigyelése szerint: „Kétség sem fér hozzá, hogy a tévében látható erőszak hatással van az agresszív viselkedés, a bűnözés és a társadalomban előforduló erőszak mértékére.” Arnold Kahn az Amerikai Pszichológiai Társaságtól hozzáfűzi: „A televízióban látott erőszak hatása felőli vita épp olyan, mint a dohányzás és a rák kapcsolatának vitatása.”31
Hogy megtudjuk, „maguk a fiatalok hogyan vélekednek saját rohamosan változó világukról”, a Newsweek magazin és a Children’s Defense Fund (Alapítvány a Gyermekek Védelméért) közösen kezdeményezett felmérést 758, 10 és 18 év közötti amerikai gyermek között. A Newsweek így ír az eredményről:
Egy teljes generációt kínoz a félelem… Sokan olyan dolgoktól rettegtek, amiket a szüleik még elképzelni sem tudtak: fegyverek, kábítószerek, válás és szegénység. Az interjúkból egytől egyig sugárzik, milyen mélyen befolyásolja a gyerekeket az erőszak vagy az attól való félelem, nemcsak a nagyvárosok belső kerületeiben, de még az elővárosokban, és a kisebb településeken is Amerika-szerte.32
Ebben az erőszakos világban sem kell azonban félelemben élnünk. A Szentírás Jézust a „Békesség Fejedelmének” is nevezi (Ézsaiás könyve 9,5), aki ígéretet tesz mindenkinek, aki szereti Őt és bízik Benne: „Békességet hagyok nektek; az Én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” (János Evangéliuma 14,27)

Az „én” generációja

Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül.” (Máté Evangéliuma 24,12)
Így írja le Jézus az emberek szívének állapotát a visszatérése előtti napokat illetően. A Biblia később így ír: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szeretetlenek,… inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent.” (Timóteushoz írt 2. levél 3,1-4)
Sajnos, az önzés és a ridegség manapság mindenütt egyre elterjedtebb. Az alábbi cikk az angol Press Authority c. lapból jól tükrözi, mi történik a legtöbb országban:
Anglia a morális hanyatlás időszakát éli, mivel az emberek egyre önzőbbé válnak, és a közösségi szellem hiánya kihalóban van – állapítja meg egy közelmúltban folytatott felmérés.
Az ország kevésbé törvénytisztelő, mint tíz évvel ezelőtt – vallotta az emberek 77%-a egy Gallup által készített felmérés során, míg 65%-uk szerint a jó és rossz közötti különbségtevés képessége egyre gyengül.
Az embereket „kevésbé érdekli, hogy mi történik másokkal”, mint tíz évvel ezelőtt – vallotta a megkérdezettek 70%-a, míg 72% úgy gondolta, hogy az ország kezd egyre önzőbbé válni.33
Az önzés lehet az egyik oka a magyarországi szomorú statisztikáknak is: míg 1996-ban az ezer lakosra jutó házasságok száma 4,8-ra csökkent, addig az ezer házasságra jutó válások száma elérte a 9,7-et.
Az alkoholizmus is döbbenetes méreteket öltött. 1980-ban csupán 224 ezer alkoholistát tartottak nyilván, 1996-ra azonban számuk 794 ezerre nőtt. És ez csak a hivatalosan nyilvántartottak száma.

Hová lettek a gyerekek?

Egy ENSZ tanulmány arra a következtetésre jut, miszerint „világszerte a családok létszáma egyre csökken, mivel a legtöbb országban a nők kevesebb gyereket akarnak”.34 A csökkenés egyik oka az elmúlt években megfigyelt abortuszok számának növekedése. Annak ellenére, hogy a modern orvostudomány kimutatta, hogy az emberi élet a fogamzáskor kezdődik, világszerte több mint 30 millió meg nem született gyermek életét oltják ki évente. A Biblia azt írja: „Még a ruhád szárnyán is található ártatlan, szegény emberek vére: Én [Isten] nem titkos kereséssel találtam meg őket, hanem mindezeknél!” (Jeremiás könyve 2,34 – Jakab királyi Bibliafordítás)
Egy anya gyermeke iránti szeretetét mindig is a legtisztább és legtermészetesebb érzelemnek tekintették. A Reuter hírügynökség azonban azt jelenti, hogy „a nők világszerte kevesebb gyermeket szülnek, és a terhességek több mint 25%-a abortusszal végződik”.35
A magyarországi adatokból ugyanezt láthatjuk: 1996-ban összesen 76 600 abortuszt hajtottak végre, ami 100 élveszületésre 72,8 abortuszt jelent. Becslések szerint az amerikai nők 46%-a esik át abortuszon, mire elérik a 45 éves kort.36
Az előző generációk felháborodnának az effajta statisztikák hallatán, a miénk azonban meg sem döbben. Bizonyára mondhatjuk, hogy elérkeztek azok a napok, amikor az emberek szíve megkeményedik és a természetes jóindulat eltűnik.

Szodoma és Gomora életre kel

Éppen úgy lesz, mint ahogy Lót napjaiban is történt… ugyanígy lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik.” (Lukács Evangéliuma 17,28-30)
Egy másik, Jézus által megjósolt modern tendencia, ami még egyértelműbbé teszi, hogy mai világunk mennyire „szeretet nélkül való”, az egyre inkább elfogadott és terjedőben lévő homoszexualitás. (Ez a fogalom szodómiaként is ismert. Nevét az egykori bűnnel teli városról, Szodomáról kapta, ahol „Szodoma férfiai körülvették a házat; ifjak és öregek, az egész nép kivétel nélkül” [Mózes 1. könyve 19,4-5], megpróbálva szexuális kapcsolatot létesíteni az angyalokkal, akik Lótot, Ábrahám pátriárka unokaöccsét látogatták meg a városban, mielőtt elpusztították volna azt. A szodómiával kapcsolatosan a társadalomban egyre inkább az a szemlélet az uralkodó, ami „Lót idejének” Szodomájára is jellemző volt.
A homoszexualitás rohamos terjedése a végső idők eljövetelének újabb jele tehát. Nemcsak, hogy a legtöbb országban eltűrik, de számos helyen még támogatják is, sőt, a filmvilág és a zenei élet előadóművészei közül sokan hencegnek vele, és pártolják azt.
1992-ben az amerikai Szex-információs és Oktatási Tanács nemzeti programot kezdeményezett az amerikai iskolákban folytatandó szexuális felvilágosításra. Ez a program – ami az ország egyik legtekintélyesebb magánkézben lévő oktatócsoportjától származik – azt tanítja, hogy „erkölcsileg egyik szexuális beállítottság vagy családi felépítés sem felsőbbrendű a másikhoz képest”. Ezt az indítványt pedig – miszerint az amerikai gyerekeket a homoszexualitás elfogadására tanítsák – jóváhagyta az Amerikai Orvosi Kamara.37
A következő újságcikk részletek jó példái annak, hogy a világ, amiben élünk valóban olyan, mint „Lót napjaiban volt”:
A BBC egy hét fizetett szabadságot ígér nászútjuk eltöltésére azon homoszexuális dolgozóinak, akik részt vesznek egy „formális elkötelezettségi ceremónián – jelentette be az állomás szóvivője szombaton. Átadnak majd egy 75 Font (30 000 Ft) értékű ajándékutalványt is, mint nászajándékot a homoszexuális ifjú párnak.38
Világszerte háromszáz anglikán elöljáró támogatott egy kampányt, ami azért folyt, hogy aktív homoszexuálisokat pappá avathassanak. A papok aláírtak egy reklámanyagot, ami nyíltan dicséri a Leszbikus és Homoszexuális Keresztény Mozgalmat. A hirdetményt keresztény újságokban fogják megjelentetni.39
Franciaországban kiterjesztik az egészségügyi juttatásokat a homoszexuális párok nem dolgozó feleire is. A határozat fontos előrelépést jelent a homoszexuális párok házasságának hivatalos elismerésében.40
Az Európai Parlament határozatot hozott, miszerint az Európai Közösség tagállamaiban meg kell engedni a homoszexuális párok házasságát, és azt, hogy gyermekeket fogadhassanak örökbe. A tagállamok nem tesznek különbséget a törvényes felnőttkor meghatározásában homoszexuálisok, illetve heteroszexuálisok között – szólt a határozati javaslat, melyben többek között azt javasolják, hogy minden törvényt töröljenek el, amely bünteti az ugyanolyan neműek közötti szexuális kapcsolatot.41

Terjed a „jó hír”

Isten országának ezt az Evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.” (Máté Evangéliuma 24,14)
Amíg a háborúk, az éhínségek, a földrengések és más csapások számának növekedése a „nyomorúságok kezdetét” jelzi, Jézus szerint a következő jel a tulajdonképpeni vég – Krisztus visszatérésének – hírnöke.
A Keresztény Világ Almanach42 szerint a Föld összes országában vannak keresztények és keresztény egyházak. Ezekben az országokban több mint 4 milliárd embernek prédikálták már az Evangéliumot. Minden évben több mint 50 millió Bibliát, és csaknem 80 millió Újtestamentumot osztanak szét. Évente 4 milliárd evangéliumi kiadvány kerül nyomtatásra.
Mára a világ 98%-a számára elérhető a teljes Biblia vagy annak részei, hiszen azt 2092 különböző nyelvre vagy dialektusra fordították le részleteiben vagy egészében.43
Egyre több keresztény témájú könyv jelenik meg. 1500 nyomda és kiadó kb. 3 milliárd példányt nyomtat évente. Az Evangéliumot 2160 keresztény rádió és tévéállomás is hirdeti, és több ezer világi televízió állomás sugároz keresztény programokat.
Az Evangéliumot még soha nem hirdették az egész világon minden nemzetnek úgy, mint most. – Ha nem is közvetlenül misszionáriusok által, a modern média eszközeinek segítségével feltétlenül elmondható, hogy az Evangélium az egész világon hirdettetik. Jézusnak ebből a bizonyító erejű próféciájából világosan láthatjuk, hogy a vég idejében élünk.

Világjárók és a sebesség megszállottjai

sokan ide-oda futkosnak…” (Dániel könyve 12,4 – Jakab királyi Bibliafordítás)
A mai, modern kommunikációs eszközök és járművek, melyek lehetővé tették, hogy minden nemzetnek hirdethessék az Evangéliumot, egy másik határozott jövendölést is eszünkbe juttatnak a végső időkkel kapcsolatban. Kr. e. 534-ben Dániel próféta rendkívüli üzenetet kapott. A jelenés végeztével Isten biztosította róla, hogy habár a prófécia neki adatott, nem neki szólt, nem baj tehát, ha nem érti. Dániel könyvének valódi értelme csupán az utóbbi években nyílt meg számunkra. Az Úr azt mondta Dánielnek:
Te pedig, Dániel, zárd be ezeket az igéket, és pecsételd le ezt a könyvet a végső időkig: sokan ide-oda futkosnak majd, de az ismeret gyarapodik.” (Dániel könyve 12,4 – Jakab királyi Bibliafordítás)
Az „ide-oda futkosni” kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy „sebesen haladni ide-oda”, vagy ahogy az angol Living Bible (Élő Biblia) fordítja: „az utazás jelentősen megnövekszik”.
Figyelembe véve, hogy az emberi szállítóeszközök és járművek – lovas szekerek, vitorlások stb. – évszázadokon át nem változtak jelentősen, megértjük e prófécia jelentőségét.

A sebesség megszállottjai

1789-ben George Washingtonnak nyolc napba telt, hogy megtegye a 200 mérföldes utat otthonától New York városáig, ahol beiktatták elnöki hivatalába. Nem az a lényeg, hogy nyolc napra volt szüksége az utazáshoz, hanem az, hogy Kr. e. 50-ben Julius Caesar ugyanennyi idő alatt tette volna meg ugyanezt az utat. A szállítóeszközök terén igazából nem sok változás történt az évszázadok alatt, melyek a két személyiség élete között elteltek. Vizsgáljuk meg azonban a múlt században bekövetkezett fejlődést!
Ma óriási sebességgel utazhatunk, és hatalmas távolságokat tehetünk meg autóval. Egy sugárhajtású repülőgép már 24 óra alatt körberepülheti a Földet, és egy űrhajó 80 perc alatt teszi meg ugyanezt.

Utazásmánia

Az utazó emberek száma hallatlan mértékben megnőtt. 1995-ben a turizmussal foglalkozó cégek ügyvezetőinek, az Utazási és Turisztikai Tanácsnak (WTTC) az évi ülésén, Szingapúrban, John Naisbitt – gazdasági megfigyelő, és a Megatrends 200044 c. könyv szerzője – kihangsúlyozta, hogy az iparág, mely az embereknek lehetővé teszi, hogy „ide-oda futkossanak”, a világ legnagyobb iparágává vált:
Az utazás és a turizmus a legnagyobb és legenergetikusabban fejlődő iparág a világon. Egyike a három szuper-iparágnak, ami a következő évszázad gazdaságát döntően meghatározza majd az információ-technológiával és a távközléssel együtt.
Ebben az évben a turizmus 3,4 billió USA dollárnak megfelelő értékben járult hozzá a teljes össztermeléshez, ami 10%-át teszi ki a világ gazdasági termelésének, fogyasztói költségeinek és beruházásainak.45
Pierre Jeanniot, a Nemzetközi Légi Közlekedési Társaság (IATA) vezérigazgatója a szervezet fennállásának 50. évfordulóján elhangzott beszámolója szerint az IATA vállalatok 1995-ben összesen 1,2 milliárd utast szállítottak – ami egyötöde a világ népességének.46
A madridi székhelyű World Turism Organisation (Világturisztikai Társaság) előrejelzése szerint 2010-re a jelenlegi turisták száma megkétszereződik majd. Antonio Savignac, a szervezet főtitkára, beszámolójában a következőket mondta: „2010-re hozzávetőleg egymilliárdos nemzetközi utasforgalomra számítunk, de ez csak a kezdet. A belföldi turizmus, és a belföldi utasok száma ennek akár tízszerese is lehet majd”.47
Annak, hogy napjainkban annyian utaznak – főképpen fiatalok – egyik oka talán az, hogy az emberek elégedetlenek saját országukkal, kultúrájukkal és vallásukkal, ezért máshol keresnek válaszokat és megoldásokat. Ezek az igazságkeresők és zarándokok egy másik, végső időkről szóló próféciát juttatnak eszünkbe, ami az Ótestamentumban található Ámósz próféta könyvében: „Jön majd olyan idő – így szól az én uram, az Úr -, amikor éhséget bocsátok a földre; nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr Igéjének hallgatására. Vándorolnak majd tengertől tengerig és északtól napkeletig. Bolyonganak, és keresik az Úr Igéjét.” (Ámósz könyve 8,11.12)
A világtörténelemben még soha nem tettek meg az emberek olyan sebességgel, olyan gyakran akkora távolságokat, mint ma. Valóban sokan vándorolnak a „végső időkben” éppen úgy, ahogy Isten mondta.

Információfüggőség

„…az ismeret gyarapodik.” (Dániel könyve 12,4)
Jó oka volt annak, hogy az „információ túltengés” kifejezés csak az elmúlt néhány évben terjedt el. A tudást ugyanis éppen a mi generációnk gyarapította ilyen számottevően. Az alábbiakban felsorolunk néhány elképesztő adatot:
* A valaha élt tudósok 80%-a jelenleg is él.
* Az emberiség tudományos ismerete percenként 2000 oldal új anyaggal bővül. A minden huszonnégy óra alatt lejegyzett ismeretanyagot egy embernek öt évbe telne elolvasni.
* Minden nap 300 millió oldalnak megfelelő szöveg kerül az Internetre.
* Dr. Malcolm Todd, az Amerikai Orvosi Kamara egykori elnöke szerint az orvostudomány ismereteinek fele tízévenként elavul.
* Évente kb. 15 ezer tudományos szakfolyóiratot, és naponta ezernél is több könyvet adnak ki világszerte.
* 1970-ben, amikor az Apolló 13 űrhajónál technikai problémák merültek fel, a NASA számítógépeinek 90 percbe telt kiszámítani a Földre való visszatérés pályáját. Ha ugyanezt egy tudósnak kellett volna kiszámítania papíron, ez több mint egymillió évbe telt volna.
* A komputer-technológia legalapvetőbb építőkövét, a tranzisztort 1948-ban találták fel a Bell Laboratóriumban. 1994-ben egy komputer chip 3,1 millió tranzisztort volt képes tárolni, kétszer többet, mint az előző évi modell. 1996-ban egy új technológia segítségével már akár 125 millió tranzisztort is képesek voltak beépíteni. Egy ilyen tranzisztor az emberi hajszál átmérőjének 0,06-ad része. 2000-ben már létezik olyan chip, amelyben 1 milliárd tranzisztor van.
Peter Cochrane professzor, a Brit Telecom Laboratóriumok fejlesztési osztályáról, a legújabb komputerfejlesztésekről beszélve elmondta: „Ma már vannak olyan karórák, amelyek többet tudnak, mint néhány 1970-es mainframe (több gépet kiszolgáló rendszer központi számítógépe). Egy közönséges személyautónak ma magasabb az ‘intelligenciája’, mint az első leszállóegységnek, amit a Holdra küldtek.” 48
Tanulmányok kimutatták, hogy az emberi tudás nyolcévenként megkétszereződik. H. L. Willmington író szerint: „Mire egy ma született gyerek befejezi felsőbb iskoláit, a világ tudása megnégyszereződik. Mire ugyanez a gyerek ötvenéves lesz, a tudás harminckétszeresére nő, és a világ teljes ismeretanyagának 97%-a e gyermek világra jöttét követően lett rögzítve.” 49
Habár óriási lépéseket tettünk meg a tudomány és a technológia terén, vajon boldogabbak vagyunk-e elődeinknél? Kétségtelen, hogy tudásunk nagymértékben megnőtt, ezt a tudást azonban nagyrészt fegyverkezésre és tömegpusztító eszközök fejlesztésére fecséreljük. A szuperszerkentyűket és a luxuscikkeket előbbre tartjuk éhező és hontalan embertársainknál.
A Time magazin helyesen írta 1995-ös „The Evolution of Despair” (A kétségbeesés evolúciója) című címlap cikkében:
A videomagnóknak és a mikrohullámú sütőknek megvan a maguk előnye, jól szervezett életünk mindennapjaiból valami azonban mégis hiányzik… Bármi is a stressz oka, néha az a fura érzésünk támad, hogy nem erre a modern életstílusra lettünk kitalálva.
Egyes fejlett országokban a depressziós betegek száma tízévenként megkétszereződik. Amerikában a fiatalok leggyakoribb halálozási okainak listáján az öngyilkosság került a harmadik helyre, az autóbalesetek és a gyilkosságok után. Az amerikaiak 15%-a súlyos szorongásban szenved vagy szenvedett.” 50
Mi értelme van ennek a hatalmas tudásnak, ha a szívünkben nincs béke, és életünk céltalan?

Sátáni szimpatizánsok

A [Szent] Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak.” (Timóteushoz írt 1. levél, 4,1)
Ez a végső időkről szóló jövendölés pontosan leírja az okkultban, a lelki jelenségekben, a spiritizmusban, a démonológiában és a boszorkányságban világszerte tapasztalható fellendülést.
Jézus, a visszatérését közvetlenül megelőző időkről beszélve, háromszor is figyelmezteti tanítványait, hogy számos hamis próféta fog színre lépni, akiknek hatalmas követőtábora lesz. „Sok hamis próféta támad, akik sokakat megtévesztenek.” (Máté Evangéliuma 24,11)
A Biblia szerint az emberek szándékosan visszautasítják majd Isten Igazságát, „Isten ezért szolgáltatja ki őket a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak.” (Thesszalonikaiakhoz írt 2. levél, 2,10-11) Ha visszautasítjuk az igazságot, nem marad más, csak a hazugság. Ezért fogadja el ma a világ olyan könnyen a csalókat és a hamis prófétákat. Az igaz hit elhagyása után gyakran csak a „megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra való hallgatás” marad.
Természetesen az ördög nem mindig mutatja ki nyíltan gonosz, pusztító szándékát. Éppen ellenkezőleg. Sátán és vigécei gyakran a fény és jóság angyalainak adják ki magukat: „Maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat.” (Korinthusiakhoz írt 2. levél 11,14.15) Ő a legnagyobb csaló.
Sokan nem tudatlanságuk áldozataként dőlnek be a Sátán trükkjeinek. Egyre többen nyíltan követik a sátánizmus tanait. Rick Hatfield, a Buffalo környéki BryLin Kórház szenvedélybetegségeket kezelő felnőtt- és serdülőkori rehabilitációs osztályának igazgatója arra figyelmeztet, hogy „a sátánizmus ma a legelterjedtebb és legnagyobb veszély, ami a gyerekeket fenyegeti.” Hatfield, aki Amerika-szerte dolgozott már kábítószer-ellenes programokban, azt állítja, hogy az utóbbi hat év során drámai növekedést láthatunk a sátánizmusba csalogatott serdülőkorúak számában.51
Sajnos, sokan azért fordulnak a lélekvilág „sötét” oldala felé, mert csalódtak a hagyományos vallások nyilvánvaló lelki valóságának hiányában. Egy dél-afrikai sátánizmus-szakértő a lelkileg halott egyházakat okolja azért, amiért a fiatalok az okkulthoz fordulnak. A Reuter jelenti:
A sátánizmus egyre elterjedtebb. Különösen a komolyabb – a súlyos testi sértéssel kapcsolatos, és az emberölési ügyekben merül fel, mint indíték.” – nyilatkozta egy interjúban Kobus Jonker ezredes, a pretoriai rendőrség okkult ügyekkel foglalkozó alosztályától. Jonker a dél-amerikai egyházak úgynevezett „lelki csődjét” jelölte meg annak okaként, hogy a tizenévesek egyre komolyabb érdeklődést tanúsítanak az okkult iránt: „Némely egyházon szinte érezni lehet, mennyire halott. Semmi sem történik velük. Én sem akarnék ilyen templomban ülni.” 52
A boszorkányság szintén virágkorát éli. Az angliai Manchester Guardian Weekly hetilap szerint: „Öt éve kb. 60 ezer boszorkány élt Angliában; ma ez a szám 80 ezerre tehető.”53 A növekedést a „boszorkányság reneszánszának” keresztelték, és mára egész boszorkányiskolák nyíltak, ahol a boszorkányság történetét, és „lelki önvédelmet” tanítanak.54
A „pogány befolyás” az USA-ban is elterjedőben van. Az AP jelentése szerint:
A ’90-es évek boszorkányai nem olyan ijesztőek, mint elődeik voltak; ezek a pogány hitek mára teljes értékű vallásokká váltak, még ünnepekkel és szertartásokkal is rendelkeznek.
Kb. 2 millió amerikai vall valamilyen pogány hitet. – mondta Leo Martello, a New Yorkban székelő Witches’ Anti-Discrimination Lobby (Boszorkányok Megkülönböztetése Ellen Küzdő Szervezet) elnöke. A szervezet a pogányok nyilvános helyen való gyülekezésének jogáért, és azért küzd, hogy ünnepeik, mint például a Halloween nemzeti ünnepekké váljanak.55
Habár 1962-ben a Bibliát és a nyilvános imát betiltották az amerikai állami iskolákban, ugyanezek az iskolák ma akkreditált kurzusokat indítanak hallgatóiknak, ahol a boszorkányságot és az okkult tudományokat oktatják.
A zeneipar egy másik olyan terület, ahol a boszorkányság és a sátánizmus óriási teret hódít. Vessünk csak egy pillantást arra a temérdek lemezborítóra és rock videóra, amelyek tele vannak boszorkány és okkult szimbólumokkal, liturgiákkal, és rituálékkal. Sokuk a Sátán és az alvilág nyílt imádatáról tanúskodik. A pokol hangjai számtalan embert csábítottak már a kábítószer, a perverzió, az erőszak világába, olykor egyenesen öngyilkosságba kergetve őket. Az istenkáromlás és gyalázás legszégyenteljesebb formái is társadalmilag elfogadottak a „szólásszabadság” nevében és az audiovizuális szórakoztatóipar védnöksége alatt.

A fenevad még nem jött el

„…az Antikrisztus jön.” (János 1. levele, 2,18)
A végső idők egyik jele, aminek a Biblia számos fejezetet szentel, egy egységes világkormány létrejötte egy ördögi zsarnok vezetése alatt, aki az Antikrisztusként vagy a „fenevadként” ismert. A Jelenések könyvének 13. fejezete elmondja, hogy a világ ebben a bestiális vezetőben tulajdonképpen az ördögöt imádja majd. „Imádták a sárkányt [az ördögöt], hogy átadta a hatalmát a fenevadnak [az Antikrisztusnak]; és imádták a fenevadat.” (Jelenések könyve 13,4)
A világ színpadán szélsebesen kerülnek helyükre a globális irányítás elfogadásához szükséges díszletek. A híres angol történésznek, Arnold Toynbeenek (1889-1975) igaza volt, amikor azt mondta: „A nemzetek készek bárkire átruházni az uralmat, aki meg tudja oldani a világ problémáit.” Az ENSZ közgyűlésének első elnöke, Paul-Henri Spaak – Belgium volt miniszterelnöke, és az Európai Közös Piac egyik tervezője, később a NATO főtitkára – kijelentette: „Nem akarunk újabb bizottságot, már így is túl sok van belőlük. Olyan emberre van szükségünk, aki létre tud hozni egy egész világot átfogó szövetséget, és ki tud emelni minket az egyre mélyebb gazdasági fertőből. Hozzanak egy ilyen embert, és mi elfogadjuk, akár az ördögtől, akár Istentől jött!”

Az új világrend

Úgy tűnik, ez az új vezér világméretű eufória-hullám kíséretében lép színre, átmenetileg megmentve a világot a kétségbeejtő gazdasági, hadászati és politikai összeomlástól. Akárcsak a Sátán, aki gyakran a fény angyalának adja ki magát, ez az ember is el fogja hitetni a világ nagy részével, hogy ő hősies, békeszerető ember. Dániel próféta a következőket írta az Antikrisztusról: „béke által elveszt sokakat”, „békésen jő, és hízelkedéssel jut az országhoz.” (Dániel könyve 8,25; 11,21 – Jakab királyi Bibliafordítás)
A Biblia szerint létrejön majd egy leleményes, hétéves békeszerződés vagy „egyezség”, amely döntő jelentőségű lesz az Antikrisztus hatalomra jutásában. Ez az egyezmény átmeneti megoldást nyújt a közel-keleti válságra. Egyfajta kompromisszumot dolgoz ki a zsidók és az arabok között Jeruzsálemet és más szent helyeket illetően. A központi kérdés a Templom-hegy lesz Jeruzsálemben, amely mind a zsidók szent helye (itt állt templomuk, amíg a rómaiak el nem pusztították Kr. u. 70-ben), mind az araboké (számukra ez a város legszentebb pontja, melyen ma a Sziklamecset áll). A Szentírás arra utal, hogy az Antikrisztus-féle egyezség lehetővé teszi a zsidók számára, hogy újraépítsék templomukat, ahol ősi szokásuk szerint újra állatáldozatokat mutatnak majd be. (Lásd: Dániel könyve 8,23-25; 9,27; Thesszalonikaiakhoz írott 2. levél 2,1-4)

Oroszország színre lép

Ezékiel próféta „Gógnak a Mágóg országában, Rós fejedelmének” hívja az Antikrisztust. (Ezékiel könyve 38,2) A tudósok egyetértenek abban, hogy a Mágógként ismert ősi föld egy hatalmas nép országa, vagy lakóhelye volt Izraeltől északra. Rós pedig valószínűleg az orosz népre utal. Ezért a bibliakutatók nagy része úgy gondolja, hogy az Antikrisztus az egykori Szovjetunió területén levő jelenlegi országok egyikéből fog színre lépni.
A Szentírás szerint Európa vezető nemzetei döntő szerepet fognak játszani az Antikrisztus egységes világkormányában, és az európai országok vezetői támogatni fogják őt. „Ezek egy véleményen vannak; felajánlják erejüket és hatalmukat a fenevadnak.” (Jelenések könyve 17,13)

A hamis megváltó

Habár a világ nagy része politikai megváltóként üdvözli majd a Fenevadat, három és fél évvel a hétéves egyezmény törvénybe iktatása után érvényteleníti majd a békeszerződést, és kinyilvánítja valódi szándékát. Ekkor elfoglalja majd Izraelt, és Jeruzsálemet teszi birodalma székhelyévé.
Minden más vallást el fog törölni, kivéve a maga és képmása imádatát, ami szólni tud majd, és „megöli mindazokat, akik nem imádják a fenevad képmását.” (Jelenések könyve 13,14.15) Jézus szerint, amikor látjuk ezt a képmást, a „pusztító utálatosságot, ahogy Dániel próféta megmondta, ott állni a szent helyen [a templomban]… akkor olyan nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig”. (Máté Evangéliuma 24,15.21) A kegyetlen elnyomás ideje lesz ez, és az istenhívőket minden erejét bevetve üldözi majd a fenevad és kormánya. (Lásd még: Dániel könyve 7,21.25; 8,23.24; 11,31-35; 12,10; Jelenések könyve 13,5-7)
Ekkor vezeti majd be az Antikrisztus a hírhedt „666-ot”, az egységes hitelrendszert.

A „fenevad bélyege”

És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg; és hogy senki se vehessen, vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.” (Jelenések könyve 13,16-18)
Ez igazán figyelemreméltó prófécia. Gondoljunk csak bele! Közel kétezer évvel ezelőtt, János apostol – aki Jézussal való találkozása előtt egyszerű halász volt – megjósolja, hogy egy nap olyan globális gazdasági rendszert vezetnek majd be, amelynek keretein belül senki nem tud sem vásárolni, sem eladni semmit egy bizonyos szám használata nélkül. E prófécia beteljesedése csak a számítógépek és az elektronikus bankszámla-vezetés feltalálása óta lehetséges.
Jelenleg számos módszer létezik a vásárlásra. Használhatunk készpénzt, írhatunk egy csekket, vagy használhatunk hitelkártyát.
Esetleg igénybe vehetünk debitkártyát is. A pénztáros egyszerűen végighúzza a kártyát egy leolvasón, amely összeköttetésben áll a bankkal, és a pénzt automatikusan levonják a bankszámlánkról, és átírják a bolt számlájára – és mindez néhány másodperc alatt történik.
A pénzátutalás egy másik módja – amit különböző országokban már használnak, és ami egyre inkább elterjedőben van – az ún. „smart-kártya” (smart card). Ez éppen úgy néz ki, mint egy hitelkártya, egy alapvető dologban azonban különbözik attól. Ez a különbség egy apró komputer chip. Így nemcsak azonnal hozzáférhetünk bankszámlánkhoz, hanem a kártya tartalmazza minden személyes adatunkat is: személyi számot, orvosi adatokat, jogosítványt, fényképet, milyen kedvezményekre vagyunk jogosultak, és egy sor más információt is. Többek között Franciaországban, Kanadában, Németországban és Angliában ma már több mint 90 millió egészségügyi smart-kártya van használatban.
Egyre közelebb van az a nap, amikor már egyáltalán nem lesz szükségünk készpénzre. A készpénz nélküli társadalom támogatói számos megcáfolhatatlan érvet sorolnak fel azzal kapcsolatban, hogy ez miért lesz jó nekünk. Elsősorban például a készpénz élteti a kábítószercsempészeket, akik gyakran akár egy bőröndnyi készpénzzel üzletelnek. A készpénz hiánya akadályt gördíthetne a drogkereskedelem útjába. A törvényvégrehajtó szervek szerint a készpénz kiiktatása a legtöbb bűncselekményt lehetetlenné tenné.

A személyazonosítás problémája

Mielőtt a készpénzt, a csekket, és a hitelkártyát kivonnák a forgalomból, ki kell fejleszteniük, és be kell vezetniük egy abszolút biztos személyazonosító rendszert. Az eladóknak valahogy meg kell győződniük arról, hogy aki felmutatja a kártyát, az tényleg a kártya tulajdonosa.
Számos üzembiztos személyazonosító rendszert fejlesztettek ki már, léteznek például az ujjlenyomatot, a tenyérrajzolatot, vagy a szem retináját azonosító rendszerek. Az effajta gépek azonban rendkívül drágák. A készpénz nélküli társadalom pedig csak úgy tudna működni, ha az azonosításra a legapróbb boltban, bármelyik árusnál lehetőség lenne.
A biometrikus leolvasók csillagászati árához képest a smart-kártyába való chipek csupán filléres tételnek számítanak.

Beültetett mikrochipek, elektronikus implantátumok

Egy olcsó és megvalósítható megoldás az lenne, ha egy hasonló chipet a bőr alá ültetnének. Ha már be van ültetve, egy olyan olcsó géppel is könnyen le lehetne olvasni, amilyet a boltokban a vonalkódok leolvasására használnak. Így mindenki önmaga válhatna a saját smart-kártyájává – így megoldódna a probléma: hogyan győződjenek meg arról, hogy valóban a kártya tulajdonosa tartja kezében a kártyát?
Az ilyen jellegű beültetésre alkalmas technológia nemcsak, hogy létezik, hanem egyes országokban már tesztelik is különböző programok keretében. Az Egyesült Államok Egészségügyi Minisztériuma például Washingtonban és több más nagyvárosban teszteli az új, mikrofényképes személyazonosító programot. Ezek az apró mikrochipek nem nagyobbak egy gombostűfejnél, és előállításuk még 25 centbe (kb. 75 forint) sem kerül. Kb. 5 mm-rel a bőr felszíne alá fecskendezik őket, általában a mutató- és középső ujj közötti ínak közé. Egy kézi leolvasó segítségével tökéletesen azonosítják az illetőt, akibe beültették őket.57
A globális készpénz nélküli társadalom megszületőben van. A hajszálcsöves fénytechnika, a műholdak és számítógépes adatbázisok segítségével a világ teljes uralma szinte gyerekjáték. Ausztrália, Izrael, Szingapúr és Tájföld kormányai már most olyan rendszer kiépítésén dolgoznak, amely segítségével kiiktathatják majd a készpénz és a csekk használatát. Megint más országok különböző technikákat próbálnak ki a készpénzhasználat nélküli kereskedelem lebonyolítására. Most először lehetünk tanúi annak, hogyan teljesedik be János apostol kétezer évvel ezelőtti hátborzongató látomása.

Honnan ered a fenevad hatalma?

Ne feledjük, ez az eljövendő diktátor nem csupán azért követeli a világ imádatát, mert komoly személyiségzavarban szenved. – Maga a Sátán szállja meg, „és a sárkány [az ördög] átadja neki erejét, trónját, és nagy hatalmát.” (Jelenések könyve 13,2)
A Sátán mindig is Isten akart lenni. Ez okozta bukását. Ézsaiás próféta így írt erről: „Leestél az égből ó, Lucifer, hajnal fia!?… Pedig azt mondtad magadban: fölmegyek az égbe, az angyalok fölött fogok uralkodni, és az Isten csillagai fölé emelem trónomat… Felibük hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Felségeshez. De a sírba kell leszállnod, a gödör mélyébe!” (Ézsaiás könyve 14,12-15 – Jakab királyi Bibliafordítás)
Ezt akarja valójában a Sátán, amikor az Antikrisztust az egységes hitelrendszer bevezetésére használja: hogy a világ a lábai elé borulva imádja őt.

Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát!

A „fenevad bélyegének” elfogadása többet jelent majd tehát egyszerű gazdasági döntésnél. Habár technológiai áttörésnek lesz álcázva, amely a társadalom javát szolgálja, elfogadása elsősorban lelki döntés lesz, amely a démoni Antikrisztus elfogadását és imádatát vonja maga után.
A Biblia így figyelmeztet: „Ha valaki imádja a fenevadat és annak képmását, és felveszi annak bélyegét a homlokára vagy a kezére, az is inni fog az Isten haragjának borából… és sem éjjel sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és az ő képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét.” (Jelenések könyve 14,9-11) Isten nem büntetné ilyen szigorúan egy egyszerű azonosító és hitelkártya elfogadását, amelyet vásárlásnál használhatunk.
Ha tehát tanúi vagyunk egy egységes világkormány létrejöttének, és annak vezetője engedelmességünket, hűségünket, sőt imádatunkat követeli, ne higgyünk neki! Nem számít, milyen gazdasági „ösztönzéssel” kecsegtet, vagy milyen megtorlással fenyegeti azokat, akik visszautasítják a jelét és számát, inkább az igaz Istent, a Teremtőt imádjuk és szeressük, aki szeret minket, törődik velünk, és átsegít majd ezeken a napokon, ha Benne bízunk!

A visszatérés

Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a Nap elsötétedik, a Hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek. És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a Föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az Ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig.” (Máté Evangéliuma 24,29-31)
Jézus itt arról beszél, hogy a világ legsötétebb nyomorúságának és szenvedésének korszakát hirtelen a legfényesebb pirkadat követi majd. Jézus Krisztus visszatér, hogy összegyűjtse Övéit, és azok végre mindannyian Vele lehessenek.
A Jelenések könyve szerint Jézus visszatérése előtt Isten borzalmas ítéletet és csapásokat mér majd a fenevad erőire, akik minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy mindenkit elpusztítsanak, aki visszautasítja a bélyeget. A Biblia pontosan meghatározza, a „nagy nyomorúság” időtartamát: három és fél évig, vagyis 42 hónapig tart majd, ami napokban mérve 1260 napot jelent. (Lásd még: Dániel könyve 7,25; 12,7; Jelenések könyve 13,5; 12,6) Attól a naptól kezdve tehát, hogy az eljövendő diktátor felrúgja a békeszerződést, elhelyezi képmását a szent helyen, és a világ imádatát követeli, pontosan tudjuk, mennyi idő van még hátra Jézus visszatértéig.

Minden jó, ha a vége jó”

A világ döbbenten figyeli majd a Jézus visszatérését kísérő lenyűgöző hang-, és fényeffektusokat. Amikor a végső idők legperdöntőbb jele feltűnik az égen – Jézus Isten természetfeletti fényében tündökölve visszatér – azok, akik elutasították Őt, és a fenevadat imádták, ráébrednek, mekkorát tévedtek. „Ímé eljön a felhőkön; és meglátja minden szem, még azok is, akik átszegezték; és siratja Őt a Föld minden nemzetsége.” (Jelenések könyve 1,7)
Nekünk viszont, akik szeretjük és ismerjük az Urat, visszatérése oly örömet és szabadságot hoz, amilyet még soha nem tapasztaltunk. Isten minden, már elhunyt gyermeke csodálatos módon feltámad, természetfeletti testet ölt, és sírjából kitörve felemelkedik, hogy találkozzon Jézussal. Mi pedig, akik életben maradunk a Földön, szintén felöltjük új testünket, és ugyancsak a felhők közé emelkedünk, hogy találkozhassunk az Úrral. Jézus kiragadja majd gyermekeit üldözőik kezei közül, és elviszi őket a valaha tartott legnagyobb diadalünnepre – a Bárány mennyegzői lakomájára. (Jelenések könyve 14,14-16; 19,6-9)
Ezalatt Isten kitölti szörnyű haragjának kelyhét a fenevad erőire. Erről a Biblia így ír: „Azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják; és vágynak meghalni, de fut előlük a halál.” (Jelenések könyve 9,6)
Ezután mennyei seregek Jézus vezetésével visszatérnek a Földre, hogy legyőzzék a fenevadat és gonosz követőit egy rettentő viadalban, ami az armageddoni csataként ismert. A nagy mészárlás helye Izraelben, Haifa környékén lesz, Megiddo völgyében. (A héber szó, Armageddon a Megiddo melletti fennsíkot jelöli.) Így ér véget az emberiség gonosz uralma, mivel maga Isten – Jézus Krisztus, a királyok Királya és uraknak Ura által – mennyei seregeinek élén átveszi az irányítást, és úgy fogja kormányozni a Földet, ahogy azt mindig is kellett volna, ha az emberiség nem szegte volna meg Isten törvényét, és nem ment volna a maga feje után. Ekkor veszi majd kezdetét egy másik időszak, a Millennium, ahol paradicsomi állapotok, béke és bőség uralkodik majd a Földön ezer esztendeig. (Jelenések könyve 19,11-21; 20,1-4)

Higgyünk a jövőben!

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy izgalmas időket élünk, és kataklizmikus változások küszöbén állunk.
Bátorságot és hitet nyerhetünk abból a tényből, hogy a több ezer évvel ezelőtt íródott próféciák pontosan megjósolták világunk mai helyzetét. Igen megnyugtató, hogy Isten nemcsak előre látja a jövőt, hanem törődik is velünk annyira, hogy tudtunkra adja, mi fog történni. Ahogy Jézus mondta: „Most mondom ezt nektek, mielőtt megtörténik, hogy ha majd megtörténik, higgyetek.” (János Evangéliuma 14,29)
Hasonlóképpen, felismerve, hogy a világ jelenlegi helyzetéről ilyen pontos előrejelzések készültek, nyugodt lélekkel elhihetjük, hogy a Biblia még be nem teljesedett próféciái szintén igazak. Az egységes világkormány kegyetlen vezetőjével, és kötelező hitelrendszerével valóban hatalomra jut. Azok üldözése sem marad el, akik nem működnek együtt az antikrisztusi rezsimmel. Isten azonban Jézus visszatérésekor közbelép, hogy megszabadítsa gyermekeit, legyőzze a gonosz erőket, és megalapozza a szeretet örök királyságát a Földön.

Félelemre semmi ok!

Ahogy a végső idők lenyűgöző eseményei szemünk láttára kibontakoznak, nem kell félnünk vagy aggódnunk. Habár Jézus arra figyelmeztetett, hogy az utolsó napokban „az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész Földre vár” (Lukács Evangéliuma 21,26), azt is mondta, hogy azok, akik ismerik és szeretik Őt, győzedelmesen és bátran nézhetnek szembe ezekkel az eseményekkel.
E végső jelek bekövetkezésével az Úr visszatérésének napja is egyre közelebb van, amikor megszabadítja népét: „Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket; mert elközeledik a megváltásotok [megszabadításotok].” (Lukács Evangéliuma 21,28) Talán nem minden van ínyünkre, ami mostanában történik, és olykor elég kilátástalannak tűnik a helyzet, de legalább tudjuk, hogy „minden jó, ha a vége jó”.
Ha hiszünk Istenben és Igéjében, akkor még ha háború, vagy zűrzavar és káosz is dúl körülöttünk, szívünkben béke lehet a béke hercege, Jézus Krisztus segítségével.

Bibliográfia

  1. AP, 20 May 1994
    27. Posner, Michael. „U.S. Crime Is a Ticking Bomb, Study Says,” Reuter, Washington, 5 Jan 1996
    28. Harwood, Richard. „Ten Times the Dead in Vietnam,” Washington Post (WP), 7 May 1994
    29. AP, 2 May 1994
    30. Gould, Paul. „UK Teachers Say Videos and Violence Linked,” UPI, 18 Apr 1994
    31. Feder, Don. A Jewish Conservative Looks at Pagan America. Lafayette, LA.: Huntington House Publishers, 1993
    32. „Growing Up Fast and Frightened,” Newsweek, 22 Nov 1993, p. 52
    33. Dore, Rowan. Press Authority (PA – A British wire service), 5 Nov 1994
    34. „Study: Women Want Less Kids,” AP, New York, 23 Aug 1995
    35. „Women Worldwide Having Fewer Children, Study Finds,” Reuter, New York, 23 Aug 1995
    36. Time, 4 May 1992
    37. George Grant and Mark A. Horne, Legislating Immorality: The Homosexual Movement Comes Out of the Closet. Chicago: Moody Press, and Franklin, Tennessee: Legacy Communications, 1993.
    38. „BBC to Give Gays ‘Honeymoon’ Leave,” Reuter, London, 22 May 1994
    39. „Anglican Bishops Back Gay Priests,” UPI, London, 4 Feb 1996
    40. AP, 5 Aug 1993
    41. Reuter, 8 Feb 1994
    42. The Almanac of the Christian World. Wheaton, Illinois: Tyndale House Publishers, 1990
    43. „Bible translated into 2,092 languages,” Agence France Presse, Paris, 21 Feb 1995; and National and International Religion Report, Volume 9, Number 9, 17 Apr 1995
    44. Naisbitt, John. Megatrends 2000: Ten New Directions for the 1990′s. New York: Morrow, 1990
    45. „Tourism to Grow Steadily over the Next Decade,” Reuter, 13 Mar 1995
    46. Evans, Robert. „World Airlines Chief Sees Industry Boom Ahead,” Reuter, 19 Apr 1995
    47. Hayley, Julia. „Strange Food and Forward Planning Face Future Tourists,” Reuter, Madrid, 30 Jan 1995
    48. „Future Computers Will Talk to Owners – Study,” Reuter, 4 Jun 1995
    49. Willmington, H. L. Signs of the Times. Wheaton, Illinois: Tyndale House, 1981, p. 28
    50. Wright, Robert. „The Evolution of Despair,” Time, 28 Aug 1995
    51. Business Wire, 1 Sep 1989
    52. Ferreira, Anton. „Satan-Hunter Follows Trail of Bizarre Clues,” Reuter, 1 Aug 1995
    53. Watchtower, 1 Sep 1988
    54. Gibson, Helen. „Renaissance in Witchcraft,” Time, N.A.
    55. Martinez, Michael J. „Modern Witches,” AP, 31 Oct 1995
    Johnston, Jerry. The Last Days of Planet Earth. Eugene, Or.: Harvest House Publishers, 1991, pp. 129-131
    Watson, Hugh. Article in Medical Technology Services Newsletter, Jul 1994


A következő esemény



Forrrás: rinf.com
Az avatatlan szemnek úgy tűnhet, hogy az emberek tömegesen ébrednek rá a világban folyó események lényegére. A helyi hírek egyre gyakrabban hozakodnak elő korábban „összeesküvés elméletnek” tekintett témákkal. A közel-keleti háborúval szembeni ellenállást tudomásul véve például a szíriai válság elmélyítését elnapolták.
A jelenlegi válság szempontjából úgy tűnhet, hogy a közvélemény csatát nyert. A világban folyó eseményeket szorosabban figyelemmel kísérők azonban ezt inkább csak csökkenő megtérülésnek tekintik a propagandaterjesztők számára. A tömegek megtévesztésére és érzelmeik manipulálására alkalmazott régi taktikák egyszerűen veszítettek hatékonyságukból. Vajon ez tényleg azt jelenti, hogy nyerésre állunk? Nem lehetséges, hogy inkább a korábbiaknál is sötétebb eseményre számíthatunk?

A megrendezett események hatásának gyengülése

A megrendezett események célja a nyilvánosság megtévesztése, olyan módon, hogy az adott esemény elkövetését egy kiszemelt, a valódi elkövetőktől eltérő csoportra foghassák, megnyerve a nyilvánosságot a vádolt célcsoport elleni fellépéshez. Az események valódi elkövetőinek kiléte sokat vitatott kérdés. A jelen írás üzenetének kifejtéséhez és az egyszerűség kedvéért hívjuk őket az elitnek.
A múltban, amikor az emberek kénytelenek voltak a tömegmédiából informálódni a világ eseményeiről, a megrendezett támadások rendkívül hatékony eszköznek bizonyultak. Manapság azonban mindenki számára számos más tájékozódási forrás is rendelkezésére áll és ebből kifolyólag egyre többen fogadják szkeptikusan a hallott híreket. Ezt bizonyítja az amerikai lakosság fokozatosan csökkenő támogatása a közel-keleti katonai akciókat illetően, vagy a Connecticut állambeli Newtownban elkövetett iskolai lövöldözés, illetve a Bostoni Maraton során kivitelezett bombatámadás valódi elkövetőinek kilétét illetően.
Az Internet korában szinte lehetetlenné vált egy adott esemény kétséget kizáró bizonyítása vagy megdöntése, hacsak az ember nem élte át azt személyesen. Elegendő néhány jól megfogalmazott dezinformáció, hogy kételyt ébresszünk és elbizonytalanítsuk a közvéleményt annak megítélésében, hogy mi is történt valójában, vagy, hogy egyáltalán történt-e valami.

Egy esemény, ami a „felébredteket” is megdöbbenti majd

Feltételezve, hogy az elit áll a modernkor történelmének szörnyűséges eseményei, ha nem is mindegyike mögött, hogyan lennének képesek a leghatékonyabban folytatni tervük kivitelezését? Ehhez egy olyan esemény jönne kapóra, ami az egész közvéleményt közvetlenül befolyásolná. Egy olyan esemény, ami minden érzékünket elárasztja. Olyan ponton kell eltalálnia az emberek szívét, hogy a kiváltott érzelmi reakció intenzitása a legszkeptikusabb emberekben se ébresszen gyanút, hogy az eseményben az elit keze munkáját keresse.
Milyen esemény hozná ezt az eredményt? Természetesen olyan, amire a prepperek évek óta készülnek: egy EMP, nukleáris vagy vegyifegyver-támadás néhány olyan példa, ami elsőre felmerül legtöbbünkben. Természetesen csak találgatni tudunk, és az is biztos, hogy az elit megpróbál majd minél kiszámíthatatlanabb lenni.
A legfontosabb kérdés persze, hogy mi követne egy ilyen eseményt.

Az utóhatás

Mindannyian hallottunk már az NDAA, azaz a határozatlan idejű fogva tartásról szóló törvényről, az amerikai kormány (illetve a DHS) fegyvervásárlási akcióiról vagy a FEMA, a Szövetségi Válságkezelési Ügynökség táborairól és felhalmozott koporsóiról. A listát hosszú oldalakon át lehetne folytatni, de térjünk inkább a lényegre. Egy valóban minden képzeletet felülmúló, szörnyű esemény bekövetkezése esetén szinte gyerekjáték lenne a rendkívül sebezhetővé vált lakosságot ismét félrevezetni. A legegyszerűbben valószínűleg úgy érhetik el céljukat, ha a megrendezett támadás után egyes igazság feltáró vagy leleplező csoportok vagy „szélsőségesek” nevében rendeznek valamilyen kormányellenes agressziót és máris beköszönthet a szükségállapot és a FEMA által szervezett ételosztások kora.
Akik viszont a kormány terrorlistáján szerepelnek egészen másra számíthatnak. Ejnye-bejnye! Nem kellett volna megvenni azt az egész karton protein szeletet.

Öveket becsatolni!

Amennyiben a korábban elkövetett megrendezett események mögött az elit rejlik, nem kétséges, hogy mindent megtesznek majd tervük kivitelezésének folytatásáért. A „minden” pedig tényleg bármi lehet. Bár örömteli dolog, hogy egyre többen jönnek rá a tömegben, hogy mi történik a világban, nem árt észnél lenni. Az elit a tömegeket is szemmel tartja, és cseppet sem örülnek…




Miért akarna az elit lázongásokat Amerikában?



A világban folyó zavargások is hozzájárulnak a Világkormány és az Antikrisztus felemelkedéséhez, aki egységet és globális válaszokat kínál majd megoldásként a terrorizmus, a betegségek, gazdasági és egyéb bajok ellen, amik közül sokat maga a háttérhatalom idézett elő vagy mélyített el. (Lásd: Dániel 11:21-24, 8:23-25, II. Thessalonika 2:1, 3-4) A gazdaság helyzete tovább romlik, egészen addig, amíg az emberek már bármit hajlandóak lesznek elfogadni a kilábalás érdekében. A káoszból rend tipikus példáját láthatjuk kibontakozni, ahogyan azt az alábbi cikk is szemlélteti. (Joseph Candel)
Fontos észben tartani, hogy bár nehéz évek várnak a világra, ez nem a történet vége. Sőt, ez lesz az igazi kezdet! Egy jobb világ kezdete, ahol „nem ártanak és nem pusztítanak sehol” (Ézsaiás 11:9) és bár most a völgy legmélyebb és legsötétebb szakasza előtt állunk, tudva, hogy mire számíthatunk felkészülhetünk az eljövendőkre. „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (János 16:33)
Forrás: Infowars.com
Minden jel arra mutat, hogy az amerikai hatóságok lázongásokra számítanak a lakosság körében. A tendencia nem véletlen. Egy jól kipróbált módszerről van szó, amit a bankkartell számos alkalommal használt már országok leigázására és vagyonának megszerzésére, így kaparintva meg az adott területet és kormányt az Új Világrend számára. A társadalmi zavargások kirobbantásának és kihasználásának gazdasági szempontból van fontos szerepe az elit számára. Greg Palast, ismert és elismert oknyomozó riporter, 2001-ben írt leleplező cikket a globális banki elitről, pontosabban a Világbankról és az IMF-ről, amelyben kifejti milyen módszert dolgoztak ki arra, hogy egy kiszemelt országot megfosszanak vagyonától. A fogás „IMF lázongásként” vált ismertté.
2001 áprilisában Greg Palast hozzájutott néhány bizalmas belső IMF dokumentumhoz, amelyek leírták egy ország kifosztásához, a vagyon, az infrastruktúra és az erőforrások átjátszásához szükséges négy lépést. Az első lépés, az „IMF lázongás”, részletezte, hogyan tervezi meg az elit előre a társadalmi felkeléseket, hogy azok a kívánt eredményt hozzák, azaz elijesszék a befektetőket és csődbe vigyék az államot. „Ennek a gazdasági gyújtogatásnak megvannak az előnyei, főleg a külföldiek számára, akik a végén összeszedhetik a megmarad eszközmorzsákat az értékük töredékéért,” írja Palast, hozzátéve, hogy „egyértelműen kirajzolódik a minta. Sok a vesztes, de az egyértelmű nyertesek a nyugati bankok és az amerikai államkincstár.”

Hidden Agenda of IMF - Az IMF igazi szerepe



Más szóval a banki elit létrehozza a társadalmi zavargások kirobbanásához szükséges feltételeket (egekbe szökő kamatok, emelkedő élelmiszerárak, szegénység, életszínvonal romlás, stb.), majd keselyűként lecsap, hogy fillérekért felvásárolja, ami megmaradt. A módszert láthattuk már Bolívia, Ecuador, Indonézia, Görögország és Argentína esetében. A következő áldozatok pedig Spanyolország, Olaszország, Nagy-Britannia és Franciaország lesznek, ahol már láttunk némi ízelítőt a lakosság megmozdulásaiból az elmúlt két év során.
Ha-Joon Chang, a Guardian cikkében leírta, hogy az európai zavargások abból eredtek, hogy „a kormányok IMF-stílusú programokat hajtottak végre saját állampolgáraikon,” azaz „megszorításokat, privatizációt és a szabályozások lazítását kezdeményeztek,” ami a kísérleti országok felkeléseit is kiváltotta a 80-as és 90-es években. Bár az IMF, a Világbank és társaik már a fél világot végigportyázták, az Egyesült Államok eddig kimaradt. A négylépcsős folyamat első fázisa, az állami tulajdon privatizációja, már jól halad. Az infrastruktúrát külföldi társaságok vásárolják fel szédítő ütemben, a Goldman Sachs segítésével.
Az Egyesült Államok esetében a folyamat fontos része az ország iparának tönkretétele, lehetetlenné téve az önellátást, banki mentőcsomagokat kínálva helyette. Európában ez a folyamat szinte teljesen befejeződött már, hiszen a legtöbb fontos gazdaságot aGoldman Sachs technokratái irányítják.
2000 óta a termelésben a munkahelyek 32 százaléka vándorolt ki az Egyesült Államokból, 2001 óta pedig 56.000 gyártóegységet zártak be. Látva az egyértelmű gazdasági indítékot a lázongások kirobbantására az Egyesült Államokban, a zavargásokra való felkészülés jeleit kellene felismernünk. Ezek pedig egyre nyilvánvalóbban mutatkoznak.
A Határozatlan Idejű Fogvatartásról szóló törvény
Az Obama kormány által elfogadott Határozatlan Idejű Fogvatartásról szóló törvény (NDAA) felhatalmazza a hatóságokat amerikai állampolgárok, amerikai földön történő szó szerinti elrablására és tárgyalás nélküli fogvatartására, megalapozva a tüntetők és újságírók tömeges letartóztatásának feltételeit országos szükséghelyzetben.
A leleplező informátorok (whistleblower) elleni hadüzenet
Az Obama kormány kíméletlenül vádat emelt és elítéltetett számos leleplező informátort, amiért azok nyilvánosságra hozták a kormány korrupt eljárásait, nyilván azzal a céllal, hogy megfélemlítsék azokat, akik a helyzet élesedésekor hasonlóan cselekednének.
A közösségi oldalak szemmel tartása az elégedetlenség észlelésére
A Nemzetvédelmi Minisztérium (DHS) és egyéb szövetségi ügynökségek aktívan figyelika közösségi oldalakat és híroldalakat, hogy észleljék az amerikai kormányra és a nemzetvédelemre negatív fényt vető cikkeket és hozzászólásokat. Leginkább azt nézik, hogy mikor válhatnak a szavak tettekké és tömeges megmozdulássá.
Hatalmas megfigyelőközpontok építése
A Nemzetvédelmi Ügynökség (NSA) az ország legnagyobb kémközpontját építi Utah államban a sivatag közepén. Az adatközpont célja a világ összes kommunikációjának lehallgatása, dekódolása, elemzése és tárolása, bármilyen föld- vagy víz alatti, nemzetközi, hazai vagy külföldi kábeleken haladjon is, legyen az magánjellegű email üzenet, mobiltelefon hívás, Google keresés, személyes adat, utazási információ, vásárlás vagy digitális „szemét”. Az adatbázis létrehozásával az NSA azt reméli, hogy figyelemmel kísérheti a lázongásokat vagy szükség esetén megakadályozhatja a terjedést.
Pilótanélküli gépek hazai bevetése
A múlthét során az amerikai igazságügyi minisztérium megerősítette korábbi álláspontját, hogy az Obama kormány használhat fegyverrel ellátott drónokat amerikai állampolgárok elleni merényletek kivitelezésére. Az NDAA törvény értelmében pedig az Egyesült Államok egészét harctérré nyilvánították.
Egy olyan kormány, amelyik „törvényesen” saját állampolgárainak jogi eljárás nélküli kivégzéséhez folyamodhat, kimeríti a diktatúra fogalmát.
Felkészülés a szükségállapotra
A Nemzetvédelmi Minisztérium több mint 1,6 milliárd darab lőszert vásárolt csak az elmúlt 10 hónap során. Viszonyításként, az iraki háború legaktívabb szakasza során az amerikai hadsereg 5,5 millió lőszert használt el egy hónap alatt. Miért kell a DHS-nek harminc év háborúskodásra elegendő lőszer, ha nem belföldi zavargásokra számítanak?
A szükségállapotra való felkészülés legaggasztóbb része az országos FEMA program, amelynek keretében lelkipásztorokat és egyéb vallások képviselőit képezik ki, hogy segítsék a titkosszolgálat munkáját azzal, hogy ráveszik nyájukat az engedelmességre és ezzel előkészítik a terepet a szükségállapot bevezetésére, a fegyverek elkobzására és esetleges áttelepítési programokra.
Az állampolgárok az új terroristák
Az embereket arra próbálják rávenni, hogy jelentsék, amikor valami gyanúsat látnak. A DHS „Ha látsz valamit, jelentsd is!” kampánya például rendre középosztálybeli amerikaiakat állít a terrorista szerepébe. A minisztérium jelentéseiből az is kiderül, hogy mi számít terroristagyanús cselekménynek.
Megvizsgálva a közelmúlt történelmében azokat az országokat, ahol gazdasági összeomlás ment végbe, a társadalmi zavargások szinte minden esetben fontos elemként voltak jelen, előkészítve a terepet a gazdasági leigázásra és a szuverenitás felszámolására.










Mire kell az amerikai kormánynak 30 ezer guillotine?



És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejüket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.” – Jelenések 20:4
Írta: Dave Hodges, The Common Sense Show
Amikor a néhai Ted Gunderson, volt FBI ügynök, egy milicista összejövetelen arról beszélt, hogy az amerikai kormány 1000 internálótábort [FEMA tábort] alakított ki az USA területén, egy percig sem kételkedtem, hogy az igazat mondja, mert rengeteg dokumentum állt rendelkezésre, amelyek egytől egyik alátámasztják kijelentéseit (mint aREX 84, a Garden Plot Hadművelet és most már az NDAA törvény is). Azt is elhittem, amikor arról írt, hogy a szövetségi kormány 500.000 koporsót tárol Altanta közelében, mert erről is léteznek más megerősítő források és fényképek. Amikor azonban azzal vádolta a kormányt, hogy 30.000 guillotine-t tárol, biztos voltam benne, hogy megőrült.

Miért tárolna a kormány guillotine-okat?

Ted úgy gondolta, hogy a guillotine-okat olyan időkre tartogatják, amikor a szükségállapot elrendelése után a hivatalos állásponttal egyet nem értőket begyűjtik és kivégzik.
Arról is beszélt, hogy a kormány mindenkit nyomon fog követni. A legújabb NSAmegfigyelési botrány részleteit ismerve, ez talán ma már senki előtt nem kérdés.
Meg tudná azonban bárki is indokolni, hogy mi szükség lehet 30.000 darab guillotine-ra? Milyen legitim helyzetben válhat egy ilyen eszköz használata indokolttá?

Le a fejekkel

A guillotine-t egy Dr. Guillotine nevű francia úriember találta fel és a Francia Forradalom alatt volt a legnépszerűbb kivégzőeszköz, amikor is a „veszélyes elveket valló” ellenzék megsemmisítésére használták.
Az Egyesült Államokban viszont sohasem sem használták. A hivatalos amerikai kivégző módszerek között szerepelt már a golyó általi halál, az akasztás, a villamosszék és a halálos injekció, de a guillotine soha.
Ezen tények ismeretében miért lenne a kormánynak akár egyetlen egyre is szüksége, nemhogy 30.000 darabra, mint ahogy Gunderson állítja? Tudom, most néhányan álmukból feltekintve kijelentik, hogy „az Egyesült Államokban nincsenek guillotine-ok”. Akkor, kérdezem én, miért adott be Doug Teper, Georgia állam demokrata szenátora egy törvényjavaslatot, hogy a villamosszék helyett/mellett guillotine-t használjanak kivégzőeszközként?

Szervkereskedelem?

Talán néhány olvasó hallott már arról, hogy egyes orvosok, elsősorban Kínában, képesek megölni betegeiket, hogy eladhassák szerveiket. A következőket olvasva, talán ez is hihetőbbnek tűnik majd. Amikor ugyanis Teper szenátort megkérdezték miért éppen a guillotine használatát támogatja a halálraítéltek kivégzésére, azt válaszolta, hogy ezzel a módszerrel a rabok szervei alkalmassá válnának az átültetésre. „A kés precízen vág és épen hagyja a létfontosságú szerveket,” érvelt a szenátor.
Gunderson információi szerint 15.000 guillotine-t Montana, 15 ezret pedig Georgia államban raktároznak.

Más ügynökségek is megszólaltak

Nem Ted Gunderson volt az egyetlen ügynök, aki beszélt a guillotine-okról. A szintén elhunyt Bill Pawelec, volt CIA ügynök, aki Annie DeRiso mellett a Common Sense Show-t vezette, személyes jó barátom volt. Pawelec számos alkalommal mesélt Annie-nek és nekem is arról, hogy a kormány különböző katonai bázisokon guillotine-okat tárol.
Néhai NSA ügynök A.C. Griffith is számos alkalommal mesélt erről saját műsoromban. Figyelembe véve ezeket az ismert és nyilvános forrásból származó megerősítéseket és Teper szenátor törvényjavaslatát, elég valószínűnek tűnik, hogy a guillotine-okról szóló történetek igazak.

Mit jelenthet mindez?

Azt biztosan tudjuk, hogy a Belbiztonsági Minisztérium 2,2 milliárd lőszert és 2700 páncélozott személyszállító járművet vásárolt a közelmúltban. Talán nem mindenki van tisztában azzal, hogy ilyen mennyiségű lőszerrel az Egyesült Államok hét éven át folytathatna háborút, a járművekből pedig minden államra 50 darab jut. A DHS, mint egy ellenséges hadsereg, képessé vált a francia forradalom amerikai változatának kirobbantására.
A történet kiszivárgása óta számtalanszor tettem fel a kérdést: Miért guillotine-ok? Számos forrásommal beszéltem az ügyről és az egyetértés ijesztő. Mindenki úgy gondoja, hogy a guillotine-ok rendkívül hatékonyak. Mindegyikük említette, hogy a szervgyűjtés a jövőben még komolyabb üzletággá válhat és, hogy erre a célra a guillotine a legalkalmasabb eszköz.
Némelyikük az is előre vetítette, hogy a transzhumanizmus következő állomásának kísérleteihez is frissen levágott emberi fejekre lesz szükség, hogy az emberekből és állatokból érző lényeket hozhassanak létre. A futurista DARPA robotokat is emberi fejekkel képzelik el.
Bizonyos sátánista szertartásokhoz is levágott emberi fejek szükségesek, a globális elit jelentős része pedig éppen ezt [Luciferiánus] a vallást követi.
Nyilván sokan szkeptikusan fogadják a leírtakat és ez teljesen érthető. Első hallásra én magam is elutasítottam a történetet. Az egymás után felbukkanó információk azonban magukért beszélnek.
„…és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.”




Már 50 állam összesen 700 ezer állampolgára akar kiválni az USA-ból



Forrás: Daily Caller
Kevesebb, mint egy héttel azután, hogy New Orleans egyik lakója petíciót indított Louisana kiválására az Egyesült Államokból, hét állam gyűjtött elég aláírást ahhoz, hogy a Fehérház köteles legyen foglalkozni a kérdéssel. (https://petitions.whitehouse.gov/petitions)
Szerda reggel keleti idő szerint 6 óráig összesen 675 ezer digitális aláírás gyűlt össze az 50 különböző állam összesen 67 darab külön benyújtott kiválási petíciójával. Vermont, ahol az Egyesült Államokból való kiválás a politikai élet szerves része, utolsóként állt be a sorba.
AlabamaFloridaGeorgiaLouisianaNorth CarolinaTennessee és Texas esetében már összegyűjt az a 25 ezer aláírás, ami ahhoz szükséges, hogy a Fehérház köteles legyen foglalkozni a kérdéssel.
Az aláírásgyűjtésben Texas vezet, ahol ez idáig több mint 98 ezer aláírás gyűlt össze, bár Rick Perry, Texas kormányzója úgy nyilatkozott, hogy nem támogatja a kezdeményezést.
Perry kormányzó hisz az egység nagyságában és ennek megváltoztatására semmit sem kellene tenni. Ugyanakkor osztja honfitársainak a szövetségi kormánnyal szemben érzett frusztrációját,” áll a kormányzói hivatal által kiadott nyilatkozatban.
Ellencsapásként, hétfőn egy olyan petíció is indult, ami kéri, hogy a kiválást kezdeményező petíciók aláíróit fosszák meg amerikai állampolgárságuktól.
Hasonló megfontolásból a texasi Austin városa petíciót indított arra, hogy Texas államnak az USA-ból történő esetleges kiválása esetén kiváljon Texasból.
Egy Houstoni csoport által kedden indított petícióban pedig az áll, hogy a kiválást fontolgató texasiak „értelmileg visszamaradottak és nem akarjuk, hogy ők képviseljenek bennünket. Több oktatást akarunk ennek a betegségnek az eltörlésére.”
A felülvizságlathoz szükséges 25 ezer aláírás a következő államokban nem gyűlt még össze:
Tizennégy állam egynél több petíciót is indított a kérdésben. Missouri és South Carolina esetében a külön petíciók összeadva már elérik a kívánt küszöböt.
A Daily Caller megkérdezte Joshua Earnest fehérházi szóvivőt, hogy vajon a Fehérház csupán a Romney tábor frusztrációjaként tekint-e a kezdeményezésekre, de mindezidáig nem érkezett válasz.


A szenátus 93-7 arányban megszavazta a „határozatlan idejű fogva tartásról” szóló törvényt



Forrás: Infowars.com
A Nemzetvédelemi felhatalmazásról szóló 1867. számú törvény elfogadásával az amerikai szenátus múlt csütörtökön törvénybe iktatta az amerikai hadsereg felhatalmazását arra vonatkozóan, hogy amerikai állampolgárokat vádemelés, tárgyalás és bármilyen felügyelet nélkül határozatlan ideig fogva tarthasson. Bár a Fehérház kilátásba helyezte a törvény megvétózását, az a tény, hogy az Obama kormány jogászai ismételten megerősítették támogatásukat amerikai állampolgárok ellen, állami finanszírozással elkövetett merényletek iránt, ennek az ellenkezőjét sugallja. A kormány számos alkalommal kihangsúlyozta, hogy a törvény nem megszavazása, tehát az alkotmány tiszteletben tartása, „politikai öngyilkosság” lenne.
A törvény „hatalmi-szteroiddal” látja el a hadsereget, jelentősen megnövelve annak veszélyét, hogy amerikai állampolgárokat vádemelés nélkül börtönbe zárhassanak,” mondja Christopher Anders, az ACLU vezető jogtanácsadója törvényhozási ügyekben.Spencer Ackerman kiemelte, hogy a törvény megsérti az amerikai alkotmány hatodik kiegészítését, mivel lehetővé teszi, hogy amerikai állampolgárokat határozatlan ideig fogva tarthassanak, akár külföldön is, a bűnösségi bizonyításának kényszere nélkül. Nem kell mást tenniük, mint egy utcai ellenőrzés, igaztoltatás során terroristának nyilvánítani valakit és az illetőt akár soha többé nem látják viszont.
A határozatlan idejű fogva tartás körüli vita egyértelművé tette, hogy a kormány szerint az Egyesült Államok területe maga is háborús övezetnek számít. Egyesek azt gondolják, hogy ezzel nincs semmi gond, annak ellenére, hogy egy ilyen döntéssel sárba tiporják az alkotmányt, megsértik a hadsereg és a rendőrség, valamint a kül- és belpolitika szétválasztásának elvét.
Ez egy rendkívül veszélyes döntés, különösen egy olyan országban, ahol terroristának nyilváníthatnak valakit, pusztán azért mert megkérdőjelezi egy háború jogosságát, vagy tüntetni mer, esetleg megkérdőjelezi a környezetszennyezési politikát vagy a Wall Street-i banda tevékenységeit, támogatja Ron Paul-t, szabadságpárti elveket vall, befektetési aranyat vagy 7 napnál több időre elegendő tartalékélelmiszert vásárol.




Kiszivárgott katonai dokumentum a készülő átnevelő táborokról



Forrás: Infowars.com
Az amerikai Védelmi Minisztérium számára készített, a napokban kiszivárgott katonai dokumentum döbbenetes terveket tartalmaz arról, hogyan készülnek a „politikai aktivisták” megbékéltetésére „PSYOP [pszichológiai hadviselés] tisztek” segítségével az USA területén felállítandó átnevelő táborokban, azzal a céllal, hogy megtanítsák az aktivistáknak „az amerikai politikai irányelvek értékelését.”
Az FM 3-39.40 Internment and Resettlement Operations (Internálás és áttelepítés hadművelet) címmel ellátott dokumentumot csupán a Védelmi Minisztérium erre kijelölt munkatársai kapták meg eredetileg még 2010 februárjában, azonban most az Interneten is kiszivárgott.
A kézikönyv leírja az internálótáborokban fogva tartottak regisztrálására vonatkozó irányelveket, globálisan és az Egyesült Államok területén belül egyaránt. A DHS és FEMA és hasonló amerikai szervezeteken kívül, a program partnereiként olyan nemzetközi szervezetek is szerepelnek, mint az ENSZ és a Vöröskereszt.
A dokumentum egyértelművé teszi, hogy az irányelvek az „USA területére” is vonatkoznak és szerves részét képezi még a „Védelmi Minisztérium által a civil hatóságoknak és a kijelölt rendvédelmi szerveknek nyújtott támogatás honi vészhelyzetek esetén,” beleértve „ember által okozott katasztrófákat, baleseteket, terrorista támadásokat és incidenseket az USA és az USA-hoz tartozó területeken.”
A kézikönyv leírja, hogy „a hadműveleteket polgári támogató akciók keretében is végre lehet hajtani,” hozzátéve, hogy „az USA területén történő végrehajtáshoz” a Posse Comitatus törvény (ami megtiltja a kormánynak, hogy a katonaságot a civil lakosság ellen vesse be) alóli felmentés szükséges, aminek beszerzéséhez az „elnöknek le kell mondani végrehajtói hatalmáról.” A dokumentum kitér arra is, hogy a fogvatartottakat társadalombiztosítási azonosítójuk alapján azonosítanák.
Az ellenséges harcosokon és egyéb kategóriába tartozó fogvatartottakon kívül a kézikönyv a „civil internáltak” rendeltetését is meghatározza, amikor leírja, hogy az állampolgárokat „biztonsági okból, védelemként illetve abban az esetben lehet fogva tartani, ha a személy vétséget követett el a fogva tartást elrendelő hatalom ellen.”
A kézikönyv elmagyarázza, hogyan kell elvégezni a fogvatartottak „átnevelését” a regisztrációt követően, különös hangsúlyt fektetve az USA irányelveinek elfogadtatására a politikai szakadárokkal.
Az átnevelés a „pszichológiai hadműveleti tiszt” feladata, aki megtervezi „a fogvatartottak megbékéltetéséhez és akklimatizálásához szükséges PSYOP termékeket, hogy azok elfogadják az intézmény fennhatóságát és szabályait,” írja a dokumentum.
A kézikönyv a következő feladatokat határozza meg a „PSYOP csapat” számára:
  • átnevelési program kialakítása és kivitelezése az ellenséges hozzáállás csökkentése vagy megszüntetése érdekében,
  • politikai aktivisták azonosítása,
  • hangosbeszélők biztosítása (adminisztratív közlemények és utasítások közlésére, amikor szükséges),
  • segítségnyújtás a katonai rendőrségnek a fogvatartottak és civilek kontrolálására vészhelyzet esetén,
  • a PSYOP program megtervezése és kivitelezése az amerikai politika és tevékenységek iránti megértés és hálaérzés kialakulása érdekében.
Ne felejtsük el, a dokumentum nem börtöntáborokban fogvatartott iraki felkelőkről beszél. A kézikönyv egyértelművé teszi, hogy az irányelvek az Egyesült Államok területére is vonatkoznak, a DHS és FEMA felügyelete alatt. A dokumentum azt is hozzáteszi, hogy „az áttelepítési műveletek alatt szükségessé válhat nagy mennyiségű civil lakosság ideiglenes (kevesebb, mint 6 hónapos időszakra) vagy hosszabb idejű (6 hónapnál hosszabb időre történő) elszállásolása is.”
A történelemből egyértelműen kiderül, hogy internáló táborokat kizárólag elnyomó, diktatórikus hatalmak alkalmaztak, illetve alkalmaznak, mint a volt Szovjetunió és sztálinista rezsimek, mint Észak-Korea.
Eddig is sok cikk és videó jelent meg az Interneten a civil lakosság tömeges fogva tartására vonatkozó tervekről, de ez az első kézzel fogható írásos bizonyíték, hogy a hatalom valóban a politikai aktivisták és egyéb személyek átnevelésére készül.
2009-ben például a National Guard számos munkalehetőséget jelentetett meg, „internáló/áttelepítési specialistákat” keresve „civil internáló táborokba” az Egyesült Államok területén belül.
Tavaly decemberben a Halliburton egyik leányvállalata, a KBR „szükségállapot táborokba” keresett személyzetet az Egyesült Államok öt különböző területére.
2006-ban az amerikai nemzetvédelmi hivatal arra szerződtette a KBR céget, hogy fogolytáborokat építsen a „várható nagymennyiségű bevándorló” kezelésére illetve meg nem határozott, egyszerre sok ember fogva tartását igénylő „új programok” gyors kifejlesztésére.
A Rex 84, azaz Readiness Exercise 1984 (készültségi gyakorlat 1984) kifejlesztésének is az USA-mexikói határon áthaladó „tömeges kivándorlás” volt az állítólagos oka és a KBR szerződést is ezzel magyarázták.
Az 1987-es Irán-Contra meghallgatás során azonban napvilágra került, hogy a program célja nem más, mint a kormány által rendelt „forgatókönyv és hadgyakorlat” kifejlesztése, amelynek keretén belül a szövetségi kormány felfüggesztené az alkotmányt, szükségállapotot hirdetne ki, hogy azután a katonai parancsnokság vegye át a hatalmat a helyi önkormányzatoktól és tömegesen táborokba zárja a „nemzetbiztonsági kockázatnak számító” ellenállókat.
A Barack Obama által szilveszterkor aláírt, a határozatlan fogva tartásról szóló NDAA törvény lehetővé teszi amerikai állampolgárok letartóztatási parancs nélküli elfogását és tárgyalás nélküli határozatlan idejű fogva tartását.
A birodalmi Amerika a világ csendőre szerepét beteljesíti Fasiszta rendőrállammá alakul. Hát nem csodálkozom , hogy ki akarnak válni az USA – ból . Mi sem szeretnénk birodalomba élni , úgy , hogy le az EU nagy vízfejjel , és a nemzetállamok Európáját akarjuk , és nem akarunk kamatrabszolgákká válni a zsidó bankárkaszt jóvoltából, Akasszátok fel az uzsorás zsidó bankárokat , mi itt is változást akarunk iszlámbankrendszert , ahol nem lehetünk kamatrabszolgák , mert az iszlám tiltja a kamatot. A háborús bűnös bankárkasztot most kell likvidálni / 300 családról van szó , és az 6000 fő / ennyit az emberiség oltárán fel kell áldozni . Ha belegondolunk a két világháborúban 100 milliókról beszélünk , már csak a halottakról , ezeket mind ezek a rohadékok finanszírozták , és a helyi háborúlról nem is beszéltünk , amit a terrorista zsidó állam miatt indított a cionista birodalmi Amerika, a bankárkaszt kérésére.


Az NSA a Google-nak álcázva is kémkedett



Forrás: cnet.com
Az NSA kémkedési botrány legújabb epizódja szerint az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal legalább egy alkalommal a Google-nak adta ki magát adatgyűjtési akciója során.
Fantastico nevű brazil weboldal egy Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumot tett közzé, ami bemutatja a Google kihasználásával kivitelezett„közbeékelődéses” támadás működési elvét.
A Fantastico cikke megemlít egy eddig ismeretlen, a „Flying Pig”, azaz „repülő malac” néven futó kémprogramot is. (A névre reagálva Kurt Opsahl, az EFF munkatársa a Twitteren megjegyezte, hogy „valaki a kémállamban nagyon szeretheti a Pink Floyd albumborítóit: PRISMFlying Pig”.)
A hekkerek által gyakran alkalmazott módszer során hamis biztonsági tanúsítványt alkalmaznak, hogy a támadó legitim webes szolgáltatónak tűnjön, és ezzel megkerülhesse a böngésző biztonsági beállításait, megszerezve a gyanútlan felhasználó által az adott szolgáltató felé küldött adatokat. A hekkerek ezzel a módszerrel tudják ellopni például a felhasználók banki adatait. Ilyenkor a bank valós weboldalának adják ki magukat egy, az eredeti oldalhoz megtévesztésig hasonlító felület közbeiktatásával.

A módszer különösen alattomos, mert segítségével a hekkerek a felhasználó saját jelszavával juthatnak be a legitim internetes banki felületre, így az ügyfél és a bank közötti információk az ő szerverükön át haladnak, úgy, hogy se az ügyfél, se a bank sem is sejti, mi történik. Az ilyen típusú támadások az email szolgáltatók ellen is alkalmazhatók.
Az nem egyértelmű, hogy a Fantastico által közzétett esetben az NSA vagy annak brit megfelelője, a GCHQ követte el a támadást. A cikk szerint „az adott esetben az adatok az NSA központon haladtak át, mielőtt továbbították volna az igazi címzetthez, anélkül, hogy bármelyik fél észrevett volna valamit.”
Korábban is keringtek hírek arról, hogy az NSA ilyen MITM (közbeékelődéses) típusú támadást alkalmazott,” mondja Mike Masnick a Techdirt cikkében. „Annak alátámasztása viszont, hogy a Google-hoz hasonló céggel szemben tették ezt, nagyon komoly dolognak számít és az az érzésem, hogy a [Google] nem túl boldog ettől.”
Mother Jones oldal megkeresésére a Google egy rövid nyilatkozatot adott ki:
Ami azokat a híreket illeti, amelyek szerint az amerikai kormány kijátszotta biztonsági rendszerünket, elmondhatjuk, nincs bizonyítékunk, hogy ilyesmi valaha is történt volna. A felhasználói adatokat kizárólag a törvényben meghatározottak szerint bocsátjuk a kormány rendelkezésére.”
(A cég egyébként a felhasználói adatok átadására vonatkozó kormánykérések nagyobb átláthatóságáért is küzd.)
A CNET megkeresésére az NSA csupán annyit közölt, hogy „nincs közölnivalójuk”.
A TechDirt viszont rámutat, hogy egy MITM támadás az NSA vagy GCHQ részéről nem olyan megdöbbentő hír. Éppen a múlt héten a New York Times arról írt, hogy az NSA már számtalan módon kijátszotta a gyakran használt titkosítási módszereket, beleértve olyan akciókat os, amelyek során magáncégek szervereit törték fel, hogy ellophassák a titkosítási kulcsokat, különböző technológiai cégekkel együttműködve a rejtett hátsó ajtók kiépítésére és nem utolsó sorban azért, hogy szándékosan gyengeségeket építsenek be a titkosítási szabványokba.
Nem lenne túl nehéz feladat hamis biztonsági tanúsítványokat beszerezni a weboldalak hitelességét bizonyító SSL protokollok kijátszására.
A Google-t már több ilyen támadás is érte a múltban, például 2011-ben is, amikor egy hekker a holland DigiNotar, webes biztonsági tanúsítványokat kiállító cég rendszerét törte fel és több mint 500 SSL tanúsítványt készített rajta keresztül.
Az NSA/GCHG legújabb akciójának hozományaként egy új Google logo javaslat született, ami akár a Google saját Doodle készítőinek tetszését is elnyerheti:


Már semmin sem csodálkozunk , akkor lennénk meglepve , ha álat helyet embernek néznének bennünket , a büdös gojok csak állatok a cionista bakkárkaszt szemében . Szaporítsátok őket golyószóróval , vagy mérgesgázzal , hátha maradt a hollókosztosknak még egy kevés , de itt ne a fürdőbe végezzétek a fertőtlenítést , mert azt csak a mesében csinálták így , az USA – ban megvannak a gázkamrák , ma is működtetik egyes tagországok , majd sorban állnak , előbb utóbb elfogynak és a nemzetállam Amerika megszabadul a zsidó uralomtól. Rájönnek , hogy nem is kell nekik adót fizetni és mégis jobban élhetnek , mint a zsidó uralom alatt , itt a felismerés a zsidók és a vakolók kirabolták őket és eltartatták magukat és a terrorista zsidó államot , hát ezért kellet olyan sok adót fizetniük az egyszerű állampolgárnak . A zsidók be tudták osztani a pénzüket , és el tudták küldeni őket háborúzni , had huljon a sok munkanélküli Amerikai katona , hisz ők is csak gojok voltak , mégsem egy kiválasztott zsidó megy háborúzni , ott meg is lehet halni , na azt azért már mégsem várható el egy zsidótól , hisz eddig ő osztotta a halált , és semmi kedve a vágóhídra beállni.


Szerepcsere, avagy hogyan lett az USA az új Szovjetunió



Forrás: Activist Post, Paul Craig Roberts cikke
1961 nyarát a vasfüggöny mögött töltöttem, az akkori amerikai-szovjet diákcsere program keretében. Ez volt az amerikai külügyminisztérium fennhatósága alatt szervezett program második éve. Visszautazásunk az akkori Kelet-Németországon át nem volt éppen zökkenőmentes, mert a Berlini fal építése miatt a vonatot nem engedték át. Visszaküldtek Lengyelországba. A vágányok felügyeletét szovjet csapatok vették át, akik semmilyen nyugati kapcsolatot nem engedélyeztek.
Szerencsére azokban a napokban nem volt jellemző a neokonzervativizmus. Washington még nem erősítette meg a XXI. századra jellemző irányzatokat. A fal végül felépült és a háború elmaradt, felépülése azonban negatív következményekkel járt a szovjet hatalom számára. Kennedy és Ronald Reagan ellenben remekül felhasználta saját propaganda céljaira.
Akkoriban Amerika jelentette a szabadságot a Szovjetunió pedig az elnyomást. Bár ezeket a benyomásokat többnyire a nyugati propaganda teremtette, a kép némi igazságtartalommal is rendelkezett.
A kommunizmus fénykorában is voltak Julian Assange-k és Edward Snowden-ek. Az egyikük neve Mindszenty József volt.
A magyar katolikus egyház vezetőjeként Mindszenty felállt az akkori diktatúra ellen. Először a nácik börtönözték be, majd később a kommunisták is nemkívánatos elemnek tekintették, megkínozták és életfogytiglani börtönre ítélték.
Az 56-os szabadságharc alatt kiszabadult, majd a rövidéletű szabadság után azonnal közellenséggé nyilvánították, amikor is az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén kért és kapott menedéket. A kommunisták azonban nem engedték ki az országból és 1971-ig a nagykövetségen maradt.
(Időkjelei: Amerikai diplomáciai iratok tanúsága szerint azonban maga Mindszenty József nem akarta elhagyni követségi menedékét, mert nem volt abban bizonyos, hogy vissza is engedik utána. Amikor Mindszenty 1967 júniusában az őt látogató König bíborostól megtudta, hogy az Egyesült Államok kormánya hivatalosan is elismeri a Kádár-rezsimet, tiltakozásképpen, önként el akarta hagyni a nagykövetséget. A kormány hozzájárult volna, hogy Mindszenty a Vatikánban töltse élete hátralevő részét, ha a Vatikán biztosítja: Mindszenty nem nyilatkozik elítéléséről és fogságáról, a hazai politikai viszonyokról és a magyar katolikus egyház helyzetéről. forrás forrás)
A XXI. században felcserélődtek a szerepek. Ma Washingtonban uralkodik diktatúra. Washington utasításai miatt nem engedi az Egyesült Királyság, hogy Julian Assagne Ecuadorba utazzon, ahol menedéket kaphatna. Mindszenty Józsefhez hasonlóan, Assagne Ecuador londoni nagykövetségén ragadt.
Washington nem engedi európai hűbérállamainak, hogy Edward Snowden számára lehetővé tegyék az átutazást, egyetlen számára menedéket ajánló ország irányába sem. Snowden a moszkvai repülőtéren vesztegel.
Washingtonban mindkét politikai párt Snowden elfogatását és kivégzését szorgalmazza. A politikusok megtorlást követelnek Oroszországgal szemben, mert az nem volt hajlandó a nemzetközi törvények megsértése árán lefogni Snowdent és átadni őt Washingtonnak, pedig még kiadatási megállapodás sem létezik a két ország között.
Snowden nagy szolgálatot tett az amerikai népnek. Segítségével ma már mindenki tudja, hogy Washington, az alkotmányos korlátok ellenére, felállított egy globális kémrendszert, ami minden ember megfigyelésére képes.
Szabad sajtó nélkül csak a kormány félrevezető információi maradnak számunkra. A leleplezés elkerülésére pedig megpróbálnak megszabadulni az igazság terjesztőitől. A törvény által elvileg védett közérdekű kiszivárogtatók üldözése terén az Egyesült Államok az egyik legelnyomóbb rezsim jelenleg a világon. Kitartanak álláspontjuk mellett, hogy ezek a közérdekű információkat kiszivárogató informátorok (wistleblowers) nem a köz érdekeit szolgálják, hanem kémek, árulók és az ellenség ügynökei. Megpróbálják elhitetni a nyilvánossággal, hogy veszélyt jelentenek az ország biztonságára nézve. Azt mondják, hogy a veszélyt nem az alkotmányt sárba tipró kormány, hanem a sárba tiprásra figyelmeztetők jelentik.
Az Obama rezsim végleg felszámolta a sajtószabadságot. A kormányt szolgálófellebbviteli bíróság döntése értelmében például James Risen, a NY Times riportere köteles tanúskodni annak a CIA tisztnek a tárgyalásán, aki információkat adott át Risen számára a CIA Irán ellen tervezett összeesküvéséről. A fasiszta módszerekkel dolgozó bíróság döntése megadhatja a kegyelemdöfést a titoktartás intézményének, és ezzel megakadályozhatják a kormány számára kényelmetlen információk kiszivárgását.
A XXI. században megtanultuk, hogy az amerikai kormány minden téren hazudik és minden lehetséges törvényt megszeg. A közérdekű informátorok nélkül még kevesebb ember szerezne tudomást rabigába hajtásunk módszereiről.
A szabály egyszerű: az országot irányító csapat érdekeit szolgáló lépések és információk jogszerűek, az őket leleplezők pedig nem.

Időkjelei: Érdemes észben tartani, amire a cikk címe is utal. Amennyiben szerepcseréről beszélünk, feltételezhetjük, hogy a globális játszma legfőbb szereplői valamennyien a számukra előírt szerepeket játsszák, függetlenül attól, hogy az adott menetben a fehér vagy sötét bábuk jutottak nekik.
Hát úgy ,hogy a zsidók leigázták Amerikát . Ők már igazi kamatrabszolgák , mert el kell tartani az Amerikai zsidókat , a terrorista zsidó állam zsidajait , és a bankárkasztot is . És ha jól belegondolsz még ők a rosz fiuk , a hollókosztosok túl gyorsan szaporodnak és már oda jutottak , hogy a dollár megfog bukni a zsidó gyarmatosítók sazórják mint a pejvát és a gojoknak a torkukon maradt a falat a redvás élelemtől amit az uzsorás zsidó megakar velük etetni GMO- s élelmoiszertől a disznónak való moslékig minden terítékre kerül , csak ép nem élelmiszer az amit fogyasztanunk kell , és akkor a háztájit fel akarják számoltatni , hogy véletlenül se legyél önellátó, mert akkor már nem vagy ellenőrizhető, még a halálchip és ugorhadtok a stiglickertbe ha a rádiós frekvencia szólit , hogy itt az ideje a ciános eutanáziádnak.


Az első hivatalos meghallgatás a GMO babákról



Forrás: Activistpost.com
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hatóság (FDA) hamarosankétnapos tanácskozást tart az emberi petesejt örökölhető módosításának engedélyezéséről.
Az emberi génterápiát 1990 óta alkalmazzák a gyógyászatban, de a legtöbb eljárás olyan géneket érint, amelyek nem örökölhetők. Ezt szomatikus génterápiának nevezik. A szomatikus módosítások csak az adott egyént érintik, nem örökölhetők, így az emberi génállományt nem befolyásolják.
A helyzet akkor változott meg, amikor 2001-re legalább 30 genetikailag módosított csecsemő született. A babák felénél rendellenességek alakultak ki, így a hatóság közbelépett és saját illetékessége alá vonta az „olyan eljárásokat, amelyek során az emberi petesejtbe az ondó- és a petesejt egyesülése mellett, egyéb módon is kerülhet örökítő anyag”.
Az FDA most azt fontolgatja, hogy engedélyezi az olyan jellegű petesejt módosítást, amely során egy második nő génjeit juttatják a petesejtbe, így a születendő gyerek összesen három szülő génjeit hordozza. Az ilyen jellegű génmosósítás már örökölhető, így az hatással van az emberiség génállományára.
Ez lesz az első tanácskozás a témában, amely során valószínűleg az Oregon Health and Sciences Egyetem (OHSU) professzora, Shoukhrat Mitalipov által kifejlesztett mitikondrium átültetési eljárást is megvitatják. (forrás)
A mitokondrium átültetés, mint génmódosítási eljárás, sok port felkavart módszer, mert maradandóan megváltoztatja az emberi génállományt és előre nem látható változásokat eredményezhet a növekedés, a fejlődés és az öregedés terén.
2008-ban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD 30 országának 83 százaléka, az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát is beleértve, minden, az emberi génállományt megváltoztató eljárást betiltott, írja a Genetikai és Társadalmi Központ (CGS).
2008-ban, az amerikai képviselőház Terrorizmus, Lefegyverkezési és Kereskedelmi Bizottsága előtti meghallgatáson Richard Hayes, a CGS ügyvezetője a következőketnyilatkozta:
A legtöbben erősen támogatják a géntudomány használatát a gyógyászatban, de azzal is tisztában vannak, hogy az örökíthető genetikai tulajdonságokkal való manipulációk átlépnek egy fontos határt. A legtöbb esetben az olyan párok, ahol fennáll egy komoly betegség átörökítésének veszélye, más, az emberi génállományt nem befolyásoló és a génmódosítással ellentétben kevésbé kockázatos módszerekkel is biztosíthatják születendő gyermekük egészségét.
Az emberek „jobbá”, okosabbá vagy erősebbé tétele az eugenisták régi vágya. Hayes a következőképpen hívja fel erre a figyelmet:
Egyesek komolyan gondolják, hogy a génállomány fejlesztése egy olyan lehetséges módszer, aminek segítségével olyan kognitív, pszichológiai és viselkedésbeli tulajdonságokkal rendelkező embereket hozhatnak létre, ami egy új, „poszt-humán” fajt eredményezne, lehetetlenné téve keresztezését a „normális” emberekkel.
Amitokondrium átültetés soránegészséges mtDNS-t (a mitokondrium saját DNS-e) vesznek a donortól és azt a meddő anya petesejtjébe ültetik. Az mtDNS a DNS-t tartalmazó sejtmagon kívül található és csak az anyától örökölhető.
Idén júniusban az Egyesült Királyság visszavonta korábbi, a génállomány módosítására vonatkozó tilalmát és úgy döntött, hogy engedélyezi a három szülővel rendelkező babák „létrehozását”. Az eljárást szabályozó rendelkezések kidolgozása folyamatban van, elfogadásukról 2014-ben dönthet a brit parlament.
Paul Knoepfler, a California Egyetem Sejtbiológiai és Emberi Anatómia tanszékének professzor munkatársa a következőket nyilatkozta:
Amikor egy petesejt magját egy másik petesejtbe ültetjük át, mindenféle súlyos problémát idézhetünk elő (leginkább epigenetikai változások miatt), amelyek egészen addig nem jelentkeznek, amíg nem akarunk egy emberi lényt teremteni belőle. Akkor viszont már késő.
Biopolitical Times cikke is osztja ezt a vélekedést:
Amennyiben az FDA megadja az engedélyt az OHSU számára a klinikai kísérletek elindítására, ez lesz az első alkalom, hogy az emberi génállományt hatósági engedéllyel módosíthatják a világon. Figyelembe véve a megfelelő szabályozás hiányát az Egyesült Államokban és az eljárás biztonságára vonatkozó információk csekély mennyiségét, szabad kezet adni a tudósoknak, hogy szabadon kísérletezgessenek az emberi génállomány módosításával, olyan szellem, amit nem szabad kiengedni a palackból.
A genetikailag módosított növényekhez hasonlóan, számos előre nem látható következmény jelentkezhet, ha elkezdjük módosítani azokat az emberi géneket, amelyeket gyermekeink örökölhetnek. Azt már tudjuk, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn a GM takarmányok és a haszonállatok meddősége és spontán vetélése között. A rovarölő hatással rendelkező GM növények pedig hozzájárulnak a méhállomány és egyéb porzó rovarok populációinak csökkenéséhez.
Egy másik komoly ellenérv a génállomány módosításával szemben, hogy az eljárás idővel óhatatlanul „dizájner” babák születéséhez vezetne, akiknek szülei pedig nem engedhették meg maguknak a drága eljárást, alsóbbrendű osztályba kerülnének.
Az eugenista és futurista Ray Kurzweil olyan világot jósol, amelyben a nanotechnológia, a biotechnológia, az informatika és a kognitív tudományok (együtt: NBIC technológiák) hozzák majd el a magasabb fokú emberi teljesítményt.
2001-ben, a National Science Foundation támogatásával és 50 törvényhozó részvételével workshopot tartottak az NBIC technológiákról, ahol az egyéni, csoportos és társadalmi szintű megbeszélések során az emberi tevékenységek kulcsfontosságú területeit érintették, mint például a munka, a tanulás, az öregedés, a csoportok interakciója vagy az emberi evolúció. A résztvevők arra a konszenzusra jutottak, hogy országos szinten az ember továbbfejlesztésének kutatásfejlesztése a legfontosabb feladat.
Azzal, hogy ismét utat nyitottak a csecsemők örökölhető génmódosításának, a hatóságok egy lépéssel közelebb engedték a világot az emberek genetikai fejlesztéséhez.
(Az FDA és a Sejtszövetek és Génterápia Biológiai Értékelő és Kutatóközpontja által szervezett tanácskozást a regisztrált felhasználók élőben nézhetik az Interneten.)


Megvalósíthatóvá válhat a fejátültetés



Dr. Sergio Canavero
Az eddig csupán tudományos fantasztikus vagy horrorfilmekben látott eljárás, egy teljes emberi fej egy másik testre történő átültetése, valósággá válhat egy elismert sebész szerint.

A torinói Dr. Sergio Ganavero szerint sikerült ugyanis kiküszöbölni azt a problémát, ami ez idáig megakadályozta a sikeres fejátültetéseket.
A majmokon végrehajtott kísérleteket már évtizedekkel ezelőtt elkezdték. Az első sikeres operációt 1970-ben hajtotta végre Dr. Robert White, majd 2001-ben megismételték a műveletet és úgy ültették át egy majom fejét egy másik testre, hogy az állat képes volt érzékelni a szagokat, az ízeket, és ki tudta nyitni a szemét, de mivel a gerincvelőt nem tudták megfelelő módon összekötni az agy megfelelő idegeivel, az állat néhány órával a műtét után lebénult és meghalt.
Az idegsejt-kutatásban végzett újabb kutatások és felfedezések viszont mostanra annyi új eredményt hoztak, hogy Dr. Canavero úgy véli, már semmi akadálya nincs annak, hogy hamarosan embereken is sikeres fejtranszplantációt hajtsanak végre – az erről szóló tanulmányt egy nemzetközi szaklapban tette közzé a neves idegsebész.
A fejtranszplantáció során az eddigi legnagyobb technikai akadályt a donor és a fogadó szervezet közötti gerincvelői kapcsolat létrehozása jelentette. Úgy vélem, manapság már megvan az erre alkalmas technológia,” nyilatkozta, hozzátéve, hogy az eljárás jelentős részben a korábbi kísérletekhez hasonlóan zajlana.
A tanulmányban arra is kitért, hogy a gerincvelőt egy rendkívül éles késsel kell elvágni, majd a fej és a másik test gerincvelejét mechanikusan csatlakoztatni egymáshoz. „Ez a ’tiszta vágás’ a kulcsa a gerinc fúziójának, amely során bizonyos kémiai vegyületek, vagy fúziós membránok azonnal kijavítják/összeforrasztják a mechanikus sérülés következtében elválasztott membránokat.”
Az operációhoz a donort és az átültetésre váró személyt is el kell altatni, majd a testüket lehűteni 12-15 Celsius fok közötti hőmérsékletre. Ezt követően a sebészeknek egy órájuk van arra, hogy eltávolítsák a donorról a fejet, majd átültetve a befogadó testre beindítsák a keringést. Azért kell sietni, mert az agy legfeljebb egy órát bír ki károsodás nélkül úgy, hogy közben nem kap folyamatos vér- és oxigénellátást, fejtette ki a sebész.
Dr. Canavero szerint a beavatkozáshoz mintegy 100 sebészre van szükség és az előkészületektől a műtét befejezéséig legfeljebb 36 órára. A beavatkozás költsége 8,5 millió font (közel 3 milliárd forint). A gerincvelő csatlakoztatása patkányoknál már működött – emelte ki a sebész.
Sikeres gerincvelő fúziót még soha nem hajtottak végre, de Dr. Canavero számos kísérletet idéz, amelyek során a gerincvelőt egy patkányhoz csatlakoztatták. Ezekben a kísérletekben a patkánynak korlátozott mozgást engedélyeztek.
Egy másik fontos idézett terület bizonyos műanyagok, mint a polietilén glikol (PEG) használata, amelyek segítségével már sikerült a kettészakadt gerincvelőt összeforrasztani kutyák esetében.
Számos szakember kommentálta már Dr. Canaveri tanulmányát a publikálás óta, és felhívták a figyelmet az eljárás etikusságának kérdésére. Mielőtt egy ilyen kísérlet a tudományos fantasztikum világából a valóság talajára helyezkedne számos etikai kérdés vár megválaszolásra.
Stephen Latham a Yale bioetikusa szerint, ha az orvostudomány képessé válik a gerincvelő fúzióra, akkor egy sérült gerincvelő helyreállítására is képesek lennének és a fejátültetés kockázatos procedúrája feleslegessé válna, bár Dr. Canaveri szerint a „tiszta vágás” teszi lehetővé a művelet, ami óriási különbséget jelent egy baleset általi roncsolt sérüléshez képest.
Dr. Christopher Scott a Stanford bioetikusa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a fejcserét motiváló indok könnyen érkezhet helytelen irányból.
Dr. Scott természetesen feltette a legfontosabb etikai kérdést is: Mitől ember az ember? „Egy ilyen műtét esetében ki lenne a donor és ki a fogadó fél? Mindenkinek van valamilyen elképzelése a személyiségről, arról, hogy mit jelent egy önálló egyénnek lenni. Ez az elképzelés szinte kizárólag a fej körül forog. Ki lenne az új személy, a fej vagy a test ’tulajdonosa’?”
Cionistáink már sorba állnak az átültetésre, az a sok gyermek Amerika szerte akik évente eltünnek , mind szervdonorokként végzik , túl sok Amerikában a zsidó mindnek valamilyen szerv kell , és amellet itt van szükeb hazánk is és az EU ahol ugyan úgy garázdálkodnak mint odaát.
Hát nem megérettek az eugenetikai programra de mindegy szálig , itt már ne csak a cionisták legyenek gázos bébik , hanem mindnyájan , mert egyik sem tiltakozott hogy ő ezt nem akarja. Hát huljon a sok Kazár akik azt hiszik , hogy zsidók , de az igaz zsidók soha nem fogadták be őket , de , hogy kiszolgálják őket arra jók voltak ezek az új zsidók , nálunk már a BALOG miniszter úr sorban áll , hogy a fitymájától megszabadítsák , és hogy a tórát hordozhassa az összejöveteleken , úgy szeretné ha semmiben nem tünne ki közületek , a derék pásztor már eladta a nyáját is farkasok elé vetette , hogy ne tudjanak újjal mutogatni reá , mi meg nem győzünk köpködni , egy ilyen utálatos képet csak köpködni lehet , és tényleg ott a helye a zsidó templomba , hogy a zsidók is köpködhessék .


A DARPA egy 47. kromoszóma hozzáadásával módosítaná az emberi géneket



Forrás: topinfopost.com
A Gattaca című 1997-es filmben az eugenika elvei szerint uralt társadalomban „tökéletes embereket” hoznak létre a biotechnológia segítségével. A filmbéli világban az emberek társadalmi pozícióját is génjeik határozzák meg. A természetes úton születettek selejtnek számítanak, akik csak egyszerű kétkezi munkát végezhetnek, függetlenül attól, hogy milyen tehetségesek.
A Lopott idő című filmben bemutatott disztópikus jövőben pedig úgy programozták át az emberek genetikai kódját, hogy 25 éves korban megáll az öregedés és az emberek akár örökké is élhetnének, feltéve, hogy elegendő „időkreditet” tudnak keresni megélhetésükhöz. A szegények azonban gyorsan meghalnak a mesterségesen kialakított drága árak miatt, míg a gazdagok időkorlát nélkül élvezik a rendszer előnyeit.
Az ilyen rémálomszerű forgatókönyvek nyilván az élethez és a szabadsághoz való emberi jogokat kérdőjelezik meg.
A tudományos fantasztikum világából a valóságba visszatérve azonban egyre több hasonló törekvést látunk.
Az amerikai védelmi minisztérium kutatás-fejlesztési hivatala, a DARPA egy pályázatot írt ki „Haladó eszközök az emlős génállomány módosítására” címmel az amerikai kormány hivatalos innovációs kutatási intézetének (SBIR) oldalán.
Nevével ellentétben a projekt nem egyszerűen az emlősök, hanem kifejezetten az emberek génállományának módosítására vonatkozik.
A kiírás részleteiből ez egyértelműen kiderül:
A képesség, hogy exogén DNS-eket vihessünk be az emlősök sejtjeibe alapvető eszköz a fejlett terápiák, oltások és sejtdiagnosztika valamint az alapvető biológiai és orvosbiológiai kutatások területén… A nagy DNS vektoroknak az emberi sejtekbe történő gyors beviteléhez szükséges technológiák sikeres kifejlesztése lehetővé teszi majd a jelenleginél sokkal összetettebb funkciók módosítását illetve bevitelét az emberi sejtekbe.
A projekt határozottan kimondott célja „a mesterséges emberi kromoszómák (HAC) alkalmazásának fejlesztése”.
A sejtbe juttatva a mesterséges emberi kromoszóma (human artificial chromosomes, HAC) új kromoszómaként működik, ami azt jelenti, hogy az illető 46 helyett 47 kromoszómával rendelkezik majd. Ez a 47. kromoszóma a többinél kisebb, hozzávetőleg 6-10 megabázis hosszúságú (azaz 6-10 millió bázispárból áll) és képes a kutatók által bevitt új gének tárolására.
Tehát a DARPA kutatói egy 47. kromoszómát szeretnének bevezetni az emberi génállományba, ami lehetővé tenné a módosított, „tovább fejlesztett” DNS-ek bevitelét. A hivatal javítani szeretne a jelenlegi gén transzfer módszereken (plazmidok, Adenovírus, lentivírus és retrovírus vektorok, cDNS, stb.).
A kiírás elmagyarázza, hogy a jelenlegi eljárások fejlesztése leginkább azért szükséges, mert a kutatók nem képesek irányítani az eredményeket, ami néhány „aprócska” problémát generál:
Ezek közé tartozik a DNS véletlenszerű beillesztése a gazda génállományba, eltérés a stabil integrációs pontokban, eltérés a bejuttatott DNS számában és kifejezés-szintjében, a bejuttatható DNS-szakaszok korlátozott mérete és száma, nem kívánt immunreakciók az idegen DNS-re.
Pedig ezeket a módszereket már alkalmazzák. Milyen megnyugtató!
Másnak is úgy tűnik, hogy egyesek Istent játszanak? A tudománynak ezen a területén tevékenykedő egyes kutatók már nem egyszerűen „génmérnöknek” hanem „biológiai tervezőnek” hívják magukat a tudományos szaklapokban.
A Molekuláris Rendszerbiológia nevű folyóirat 2013. januári számában például ezt olvashatjuk:
A „génállomány szintű tervezés” kifejezést hallva egy olyan jövő jelenik meg az ember szeme előtt, amelyben az organizmusokat az emberiség érdekei szerint, megrendelésre tervezik. Ugyanakkor az emberek már generációk óta képesek átalakítani a kultúrnövényeket és háziállatokat. Darwin egyik kortársa, William Youatt azt mondta, hogy a szelektív tenyésztéssel „a mezőgazdász nem csupán módosítani képes állatállományát, hanem teljesen meg is változtathatja azt. Ez az a varázspálca, aminek segítségével az élet bármilyen formáját előhívhatja.” (Youatt, 1937)
Lehetetlen lenne felsorolni az összes buktatót és ingoványt, amibe a tudomány belecsúszhat ezen az úton, az viszont biztos, hogy ezek a technológiák nemcsak nagyobb hatalmat biztosítanak a már most diktatórikus eszközökkel uralkodó technokrata elitnek, de még inkább felbátorítják az amúgy is nagyzási hóbortban szenvedő támogató szervezeteket a földön jelenleg élő fajok felülírására.
Érdemes megnézni az alábbi 30 másodperces promóciós videót, amiben az egyik befektető cég azzal büszkélkedik, hogy 50 éven belül a tudomány által létrehozott organizmusok száma meghaladhatja a természetben azonosítottakét. Külön felhívnánk a figyelmet a cég logójára.


A DARPA-n keresztül az amerikai kormány egy egész sor olyan projektet finanszíroz, ami a jövő technokrata uralmát hivatott támogatni és inkább egy sci-fi horrorfilm forgatókönyvébe illenének, mint a mi „szép új világunkba”.
Az Activist Post éppen a napokban tett közzé egy írást a DARPA egy másik, ezúttal titkos projektjéről, aminek lényege az emberi elme manipulálása.
Egy másik projektjük pedig azt kutatja, hogy az oxytocin segítségével az emberek miként bizonyulnak elfogadóbbnak a kormánypropaganda iránt.
Egyértelmű, hogy ezen az oldalon nem sejtbiológiával vagy genetikával foglalkozunk, de a fentieket hallva fel kell, hogy merüljön bennünk a kérdés: Vajon milyen jövő felé tereli a háttérhatalom a világot?
Az említett kutatások sajnos csupán példaként szolgálnak a megszámlálhatatlan számú nyilvános projektből. Ki tudja, milyen egyéb kísérletek folynak, amelyekről a nyilvánosság nem szerez tudomást? A hatalom tényleg Istent játszik és alattvalókat keres.
Mondom én itt jön az eugenetika a szép új világ az emberből végül állatot csinálnak , mert a zsidónak goj kell , a kamatrabszolga sors csak az első lépés , jók lesztek majd beszélő állatnak ilyen és olyan kinemesített baromnak , hogy imádjátok az uratokat , és akkor nem lesz más csak a ti zsidó parancsolótok . Vesztes emberiség a háború és emberiségellenes zsidó hadat nem fékeztétek meg most a fejetekre nőtt a sok Kazár , akik mind zsidó akar lenni. Szép a kilátás – onnan is a Balog úr ablakából is , na akkor remélem elkezdtetek héberül tanulni , és már fél uton vagytok a fajtátok megtagadásával . Jó átváltozást , de én megmaradok magyarnak és gojnak , semmi kedvem tetves zsidót kiszolgálni ,és a kamatrabszolga sors sem derogál , a sorstalanság maradjon meg néktek , meg a Kertésznek Ő úgy imád benneteket , mint ahogy most én imádlak titeket eltévelyedett bárányok. De megbotyájtok nektek a sorsotokat ti választjátok meg , és remélem nem fogtok panaszkodni ha neveteken nevezünk benneteket Ti segnyaló helytartók azthiszitek , hogy így túlélők lesztek össze keveredteket mint a búza az ocsuval , így most a moslékba valók vagytok .


Jön a globális okosazonosító – áprilistól a briteknek kötelező



Illusztráció
Talán van némi remény, hogy az emberek, legalábbis néhányan, kezdik felfogni, hogy mi is a személyazonosság kezelés vagy a globális azonosító, mert itt az Egyesült Királyságban hamarosan mindenkiköteles lesz személyazonosság szolgáltatót választani. A brit kormány úgy döntött, hogy az „Alapból Digitális” stratégia értelmében minden közszolgáltatás online lesz elérhető. Adigitális stratégia elindulásának határideje elvileg 2014 áprilisára lett kitűzve. Összesen öt céget választottak a brit állampolgárok személyazonosság kezelésére, amelyek közül egy, mégpedig a Post Office, szolgáltatja az ehhez szükséges regisztrációs központokat a biometrikus azonosító rendszerhez történő csatlakozáshoz.

Hová vezet ez a látszólag apró lépés?
Sokan nem értik, hogy egy globális tervről van szó. Az a gyanúm, hogy mivel a tömegmédiában keveset vagy semmit sem hallani róla, egyesek arra a következtetésre jutottak, hogy biztosan nem igaz, vagy ha igen, nincs mögötte semmilyen hátsó szándék.
Pedig nagyon is valós törekvésről van szó, ami komoly következményekkel jár majd.
Alapszabállyá vált, hogy a lakosságot nem tájékoztatják megfelelően. Ehelyett szép lassan egyik szolgáltatást a másik után változtatják meg, hogy csak a személyazonosság szolgáltató igénybevételével lehessen elérni. A változásokat egyoldalúan, a nyilvánosság bevonása nélkül teszik.
Az Egyesült Államokban például az új állami egészségbiztosítást, az Obamacare-t használók lesznek kötelesek a digitális személyazonosság szolgáltatást igénybe venni.
Mindegy mit mondanak a személyes adatok biztonságáról, az emberek minden egyes azonosítás alkalmával otthagyják digitális lábnyomukat, a várható kivételekről, amik lehetővé teszik majd, hogy ez vagy az a hatóság bepillantson az adatokba, nem is beszélve. Persze ez is csak másodlagos probléma.
Egyre több olyan szerv van (az Egyesült Királyságban mindenképp), ahol már lehetetlen hús vér emberrel beszélni az ügyintézéskor.
A jövő hónaptól kezdve 25 kormányhivatalnál lesz online ügyintézés, amit kizárólag a személyazonosság szolgáltató igénybevételével lehet majd használni.
Tehát fokozatosan egyre több országban áll elő az a helyzet, hogy aki a társadalom tagja akar maradni, az kénytelen lesz felhatalmazni egy céget digitális azonosítójának kezelésére. A globális okosazonosító a küszöbön áll. Tudtuk, hogy egyszer eljön az idő, amikor minden embernek egyedi azonosítója lesz, ami mindent tartalmazni fog, a biometrikus adatait is beleértve, amitől az illető az, aki. Innentől pedig csupán egyetlen lépésre leszünk a beültetéstől.
Az azonosító pedig azért okos, mert digitális és persze elektronikusan, például mikrochipen tárolható. Hamarosan egyetlen útlevelünkké válik, ami nélkül semmit sem tehetünk. Ez lesz a kulcs, amivel igazolhatjuk, hogy a társadalom része vagyunk. Nem lesz többé jogosítvány, személyi, diákigazolvány, bankkártya vagy egyéb személyes irat. Egyetlen azonosító lesz. Az okos azonosító. Megszűnnek a papírok, eltűnnek a titkok vagy a saját információink feletti rendelkezés joga. Az Internet használata is megváltozik, mert ahhoz is okos azonosítóra lesz szükség. Az élet a mátrixba költözik.
A globális azonosító rendszer bevezetése a fejlett és fejlődő világ szinte minden országában elindult.
Az okos azonosítót a telefonunkba is átköltöztethetjük majd és a mobilunk még okosabb lesz. De van már okoskártya is. A képlet rendkívül egyszerű: kell egy okostelefon, egy személyazonosság szolgáltató, a készpénz felszámolása és a kör bezárul. Természetesen az azonosítót tartalmazó chipet (vagy egyéb hordozót) pedig előbb utóbb kénytelenek leszünk a testünkbe költöztetni a biztonság kedvéért. Elvégre a chip lesz a kulcs magához az élethez is.
Megteszed?
És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.” Jelenések 13:16-18


A dollár uralmának vége, mondja Ned Goodman



Forrás: examiner.com
Szeptember 15-én Ned Goodman, kanadai milliárdos, a Cambridge House-ban a dollár és a nyugat gazdaságának helyzetéről szólt. Nyolc perces beszédében a Dundee Capital Markets 75-éves elnöke, a Brock Egyetem tiszteletbeli igazgatója, elmondta, hogy szerinte az Egyesült Államoknak a tartalékvaluta feletti uralmában komoly változások állnak be hamarosan, mivel egyik ország a másik után próbál megszabadulni valutatartalékaitól, ezzel új eszközöket állítva a dollár helyébe.
Véleményem szerint hamarosan eljön a dollár trónfosztása és ezzel megszűnik világvaluta státusza. Nagyon gyorsan el fogom mondani, hogy miként jutottam erre a következtetésre. … Kína új elnöke, Xi Jinping, saját kérésére már megválasztásának napján találkozott Vlagyimir Putyinnal. A találkozó eredményeként megállapodtak, hogy Putyin 100 százalékban ellátja országa olajszükségleteit, amiért Renminbiben fizethet.
Stagfláció1 vagy akár komoly infláció felé tartunk, de a stagfláció biztos. Az Egyesült Államok el fogja veszíteni azt a privilégiumát, hogy annyi pénzt nyomtat, amennyit akar a világ elsőszámú tartalékvalutájából. Ennek az időszaknak rendkívül erős inflációgerjesztő hatása lesz és azt is elárulhatom, hogy mielőtt ez megtörténik, a helyzet nagyon csúnya lesz.” (forrás)
Ned Goodman helyzetfelmérése pontosan egybevág azzal, amit az Examiner és sok hasonló oldal írt egy évvel ezelőtt, részletezve az Oroszország és Kína között létrejött olajkereskedelmi megállapodást. Amellett, hogy az egyezmény lehetővé tette, hogy az olajért a dollártól eltérő valutában fizessenek, Kína elkezdte az orosz olaj nagykereskedelmi forgalmazását a világon, így például Irán, akit jelenleg is ENSZ szankciók sújtanak, szintén vásárolhatott belőle.
A 2008-as bankválság nyomán a világ rendkívüli ütemben kezdett távolodni az amerikai dollártól és egyre több, a tartalékvaluta megkerülését célzó kereskedelmi megállapodás született. 2008-ban a kínai jüan a nemzetközi tranzakciók nulla százalékát tette ki. Az azóta eltelt öt évben ez az arány 12 százalékra emelkedett.
A dollár halála és tartalékvaluta státuszának megszűnése már nem összeesküvés elmélet vagy a pénzvilág által elképzelt lehetőség, hanem kézzelfogható valóság, amire már a közeljövőben számítani lehet.
A pontos napra vonatkozólag az elemzők is csak találgatni tudnak, de látva, hogy miként utasította el Oroszország és még számos nemzet az Egyesült Államok indítványát Szíria megbüntetését illetően, egyértelmű, hogy a dollár tekintélye már nem sokat nyom a latban a világon. Az 50-es években lezajlott szuezi válsághoz hasonlóan, amely során Nagy-Britannia és Franciaország nemzetközi tekintélye súlyos csorbát szenvedett és a világ szemében elvesztették nagyhatalmi nimbuszukat, a Szíriában folyó események akár az Egyesült Államok világgazdasági dominanciájának leköszöntét véglegesíthetik.
  1. A stagfláció egy közgazdasági fogalom. Stagfláció esetén a magas inflációhoz egy alacsony gazdasági növekedés, vagy épp recesszió és magas munkanélküliség párosul. Maga a szó a “stagnálás” és az “infláció” szavak összevonásából keletkezett. (forrás) []


Na ezzel lesztek kifizetve , hogy azért a seggeteket ki tudjátok törölni , de előtte a magyar földet meg akarják venni ezért a játék pénzen , hogy aztán aranyért tuják árulni a ti zselléré tett unokáitoknak , vagy haszonbérbe kiadják nektek elvégre a zsidó nemakar dolgozni , majd ti turjátok a földet és még hajba is kaptok , hogy ki művelhesse meg ,


    igaz a mondás a paraszt vet , a cigány dézsmál , a zsidó meg arat . .-
  • Hát erre számítsatok , ha nem tartatok össze kiéneklik a szátokból a sajtot , és marad a nagy pofátok , melyet mikor kellet nem nyitottátok ki az unokátokat is kamatrabszoga sorba taszítottátok , mert megetették veletek a jövőt, vagy másként fogalmazva kilopták a szemeteket is nem csak a nemzeti vagyonotokat vitték el , de a józan paraszti eszeteket is lecserélték kussoló rabszolgává. Betűzzem neked te beszélő állat , igaz hogy most még goj a neved , de nem sokáig ha hagyjátok , ennél jobb a halálcship is mert ott tudod mire számíthatsz te kamatrabszolga.

Hát ennyit és erre mutatott az idő jelei legalább is nekem , hogy mit hámozol ki belőle az azt hiszem helyzetedből adódik majd , azt hiszed te magasabb polcon ülsz és téged semmi sem ér el innen , de nagyot tévedsz az elefánt tornyodba csak a másság szorul az együttérzés már kihalt fogalom számodra , nem is kasz te mást tőlünk sem hazaáruló idegen szívű hazárdjátékos. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése