2013. október 6., vasárnap

KUKKANTSUNK BE IDE IS III.



KUKKANTSUNK BE IDE IS III.


A Hold sötét oldala - Amiről hivatalosan senki sem beszél, de számos tanú megerősítette, hogy furcsa dolgok történnek ott




Halottál már a Hold "sötét oldaláról"? Ez az a része a Holdnak, mely állandóan a Földdel ellentétes oldalon található. Ám nyilvánvaló, hogy valamennyi fényt még kap, a név nem azt jelenti, hogy nem. Az ok, amiért sohasem láthatjuk a Hold ezen oldalát a Földről az, hogy a Hold egyetlen körbefordulása ugyanannyi időt vesz igénybe, mint amennyi idő alatt körbejár a Föld körül, ami körülbelül 27 nap. A Hold keringése és forgási sebessége pontosan szinkronizált, így a Föld szempontjából mindig ugyanazt az oldalát látjuk a forgó Holdnak. Véletlen egybeesés? Lehet, hogy nem.

Azt is ésszerű figyelembe venni, hogy a 
Hold létezésének elméletei erősen megkérdőjelezhetők, mivel a fizika önmagában nem volt képes megmagyarázni, hogyan jött létre. A Hold létrejöttének elméletére nagyon kevés bizonyíték van, melyek támogatnák azt. A planetáris ütközés elméletei, melyek ilyen jellemzőkkel rendelkező és tökéletes helyen lévő tárgyakat eredményeznének, erősen valószínűtlenek az alapján, amit a fizikáról tudunk. Sok tudós rámutatott erre az évek során, és sokan egyetértenek abban, hogy a Hold létrejöttének mikéntje teljes rejtély. A Szovjet Tudományos Akadémia tagjai (Vasin és Scserbakov, 1970) az orosz kormány támogatásával megjelentettek egy cikket, melynek címe: "Értelmes lények műve-e a Hold" Ez a cikk egy újabb magyarázatot kínált arra, hogy vajon hogyan jött létre. Úgy tűnik, hogy ez egy jobb elmélet, mert valójában jelentős mennyiségű bizonyíték mutat abba az irányba, hogy valami gyanús történik a Holdon.
Vagyis kénytelenek vagyunk azt a következtetést levonni, hogy a holdnak nem szabadna ott lenni ahol van. A tény, hogy mégis ott van az olyan szerencsés véletlen, ami már túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.” - Isaac Asimov, orosz biokémia professzora
Könnyebb megmagyarázni a Hold nem létezését, mint a létét.”  - Robin Brett NASA tudós
A legjobb magyarázat, hogy a Hold egy megfigyelési hiba - a Hold nem létezik.” - Irwin Shapiro, a Harvard asztrofizikusa
Van valami a Hold sötét oldalán?

Amikor több ember kezdett kérdéseket feltenni a Hold jelenlétével kapcsolatban, a leggyakoribb válasz az a tény volt, hogy lehetetlen. Az amatőr csillagászok, a mai adott technológiával képesek lesznek válaszolni az ilyen állításokra könnyedén. Ennek a válasznak csak a fele lesz érvényes, tekintettel arra, hogy a Holdnak csak az egyik oldalát lennének képesek megfigyelni! Sok információ áll rendelkezésre, melyek azt sugallják, hogy valamiféle struktúrák vannak a Holdon, valamint történt néhány olyan típusú művelet, melyek ismeretlenek a földi emberek többsége számára. Ezek lehetnek emberi tevékenységek, földönkívüli műveletek, vagy közös emberi és földönkívüli műveletek. Ha valamit szeretnénk elrejteni a csillagászok szeme elől, a Hold "sötét oldala" a tökéletes hely erre. Vessünk egy pillantást néhány bizonyítékra, melyek azt sugallják, hogy valami folyik ott.
A Stanford egyetem által végzett kutatás sikeresen azonosította a gyűrűket a Jupiter körül, mielőtt a tudomány megerősítette azokat. Mielőtt a NASA pionner 10 műholdja elhaladt volna a Jupiter mellett, Ingo Swann le tudta írni a műhold által bemutatott azonos jellemzőket, a bolygó távolbalátással történt vizsgálata során. (Lásd: Megdöbbentő felfedezés...) A távolbalátás egyének olyan képessége, mellyel távoli földrajzi helyeket írnak le, akár több százezer kilométer távolságra a saját fizikai helyüktől. Ez olyan, mint a tudat kivetítése egy másik, testen kívüli helyre. Ezt a jelenséget már több tanulmány is megerősítette. Az érdekes dolog a távolbalátással kapcsolatban az, hogy a hírszerző közösségek és a védelmi minisztériumon belüli titkos programok, és a titkosított világ magas szintű érdeklődését váltotta ki sok-sok évvel ezelőtt.
"Egy dolog olvasni az UFO-król és dolgokról az újságokban és a könyvekben. Egy másik dolog pletykákat hallani a hadseregről vagy a kományról, hogy érdekeltek az ilyen ügyekben, pletykák, amelyek azt mondják, hogy földönkívülieket fogtak el, és lezuhant egy idegen űrhajó. De az egészen más kérdés, ha az ember egy olyan helyzetben találja magát, amely mindezt megerősíti. Találtam tornyokat, gépeket, kivilágított épületeket, munkával elfoglalt humanoidokat, amiket én nem tudtam volna kitalálni." - Ingo Swann
Ingo rengeteget írt a Holdról és a megállapításairól, és a tény az, hogy ez az ember szoros kapcsolatban volt a hírszerző közösségekkel, és gyakran használták fel képességeit. Úgy érezte, hogy figyelmeztetésként szólnia kell, miután felismerte munkájának fontosságát. Továbbá az a tény, hogy sikerült távolbalátással megfigyelnie a Jupitert még a modern tudomány előtt, szintén elképesztő. Ezeket a megállapításokat a Stanford Egyetem tette közzé. Még több megtudható Ingo idevonatkozó megállapításairól a Holddal kapcsolatban könyvéből, a Penetration-ből (Behatolás). Leírja nagy szerkezetek, fények, épületek és valamilyen humanoid lények jelenlétét. (angol eredetiben itt elolvasható: Penetration)
Ingo esete nem az egyetlen, mely nagy hitelességgel rendelkezik. Nem is olyan régen Gary McKinnon minden idők legnagyobb katonai számítógépes feltörését hajtotta végre. 2002-ben megvádolták és letartóztatták az amerikai hadsereg, a haditengerészet, a légierő és 16 NASA számítógép feltöréséért.

Mit talált Gary? Megtalált egy listát "nem földi tisztekről", akiknek rangjuk volt. (Lásd: 
Az Egyesült Államok 8 szivar alakú űrhajóval...) Nem tudta megmondani, hogy ők a légierőt, a haditengerészetet, a hadsereget képviselik, vagy egyiket sem. Több képet is talált UFO-król, és listát anyagok átadásáról, "űrflottán belüli átcsoportosításokról". Létezik egy teljes interjú Gary McKinnonal, melyet Karry Cassidy készített a Project Camelottól, közvetlenül azelőtt, mielőtt címlapra került volna (az angol nyelvű interjú itt megtekinthető: videó). Ez az interjú rendkívül népszerű lett, és ez vezetett Gary megjelenéséhez a nagyobb hírmédiákban. Lehet, hogy megpróbálták elterelni a figyelmet erről az interjúról? Örömmel jelenthető, hogy Garyt a közelmúltban felmentették az összes vád alól.

Nem sokan tudják, hogy az Egyesült Államok Légiereje rendelkezik egy űrparancsnoksággal, ők a felelősek a "számítógépes műveletek" végrehajtásáért, melyekről a közvélemény nem tud semmit. Lehet, hogy Gary McKinnon némi fényt derített ezekre a műveletekre? Hogyan lehetséges, hogy mi valaha is tudjunk ezekről a műveletekről? Ezek mindegyike az állambiztonságra hivatkozva továbbra is titkos.
"Régen ismeretes, hogy események kiterjedt és nem felhatalmazott elrejtése messze veszedelmesebb, mint az állítólagos veszélyek, melyekkel a rejtegetést indokolni szokták. Nagyon mély annak a veszélye, hogy a biztonság növelésének ürügyével elhallgattatják azokat, akik ragaszkodnak a cenzúra és a rejtegetés eltörléséhez. Nem kívánom megengedni ezek elhallgattatását." - John F. Kennedy
Tekintettel arra, hogy a fenti adatok rendkívül hitelesek és ellenőrizhetők, ami azt jelenti, hogy valóban volt egy távolbalátási kísérlet a Stanford Egyetem részéről Ingo Swann  (majd sokan mások) bevonásával, és hogy Gary McKinnon valóban minden idők egyik legnagyobb katonai számítógépes feltörését hajtotta végre, igenis van értelme, hogy továbbra is vizsgáljuk ezt a témát.

Itt egy vallomás, melyet Karl Wolf tett a National Press Clubban 2001-ben. A Dr. Steven Greer által létrehozott közzétételi projekt részeként több száz magas rangú katonai személy állt elő, hogy megosszák történeteiket. Karl Wolf a Holdról beszélt. Érdemes megnézni Dr. Greer Szíriusz című dokumnetumfilmjét is, mely néhány nagyon fontos információt érint.

A magyar felirat alul a képaláírásoknál bekapcsolható.

Titkos UFO - Holdbázis - Karl Wolf leleplezése

http://www.youtube.com/watch?v=9ORCttdc0lc

Szóval mit gondolsz, mi található a Hold sötét oldalán? Néhányak azon állítása, hogy sosem jártunk a Holdon nevetséges. Persze van néhány közvetített Holdraszállás, ami lehetett hamis, de az tény marad továbbra is, hogy voltunk a Holdon, és a valódi dolgokat valószínűleg nem közvetítették.

Ezen a felvételen repülő tárgyak közelítenek a Holdhoz, majd eltűnnek talán mögötte, az egyik viszont hirtelen teljesen más irányt vesz, és hatalmas sebességgel másfelé indul.

FIGYELEM! ALERT! GIANT UFO FLOTTA leszállás Moonbase NE









Belépés egy párhuzamos dimenzióba

A párhuzamos univerzumok, dimenziók a sajátunkhoz majdnem hasonlóak, tűnődött egykor Platón, és a Princeton Egyetem végzős hallgatója Hugh Everett matematikailag tanulmányozta 1954-ben. Ezen párhuzamos világok közös mítosza kapcsolatba került a sci-fi irodalommal Edwin A. Abbott 1884-es "Síkföld: Számos dimenzió romantikája" című regényében. Több modern sci-fi, mint a dimenzióugró televíziós műsor a "Sliders", és Philip K. Dick regénye az "Az ember a Fellegvárban" (melyben a tengelyhatalmak nyerték a II. Világháborút) nyújtanak bepillantást ezekbe a világokba, melyek eltérnek a sajátunktól. Izgalmas, hacsak nem magad bukkansz rá egyre ezek közül a dimenziók közül, ahogy azt Carol Chase McElheney tette 2006 márciusának elején.

Eső verte McElheney autóját, ahogy áthajtott San Bernardinon, Kaliforniában, hogy eltöltsön néhány napot egy kutyakiállításon Perrisben. Ahogy megállt egy dombon a város déli részén egy közúti jelet látott Riversidehoz közel. Családi gyökerei Riversidehoz kötötték az 1800-as évek elejéről, és meg akarta látogatni a jól ismert helyeket, mint például a régi házukat, és a temetőt, ahol a nagyszülei vannak eltemetve. "Riversideba jártam már kicsi korom óta," - mondta McElheney. "Nagyon jól ismerem a várost. Tudom, hol élt a nagymamám. Voltam a temetőben. Tudtam, hogy hova megyek."

Ahogy McElheney nagyszülei sírjának meglátogatására dondolt, a hideg futott át rajta. "Ahogy elhatároztam hogy meglátogatom a temetőt, hirtelen szivar illata töltötte be az autómat?" - mondta. "Ez szakadó esőben volt, és az ablakaim fel voltak húzva. Nagyapám szivarozott, és meghalt, amikor ötéves voltam, ez minden, amire vele kapcsolatban emlékszem."

Ugyanolyan gyorsan, ahogy a szag átlebegett az autón, el is tűnt. Elhajtott Riverside mellett Perrisbe, ahol beköltözött egy szállodába, hogy részt vegyen a kutyakiállításon.
Másnap McElheney részt vett az első pásztorkutya próbán, aztán elment Riversideba. Nem tetszett neki, amit látott. "Nem találtam ott semmi ismerőst," - mondta McElheney. Ott éltem a főiskola után. "Az utcája nem volt ugyanaz, valami nem stimmelt. A bungalók kis udvarral ugyanolyan idősnek látszottak, mint az öreg ház, és a számok helyesek voltak, de a ház nem volt ott. Nem találtam a régi helyén," - mondta. "Azt gondoltam, hogy nem lehet, hogy lebontották a házat és egy másikat építettek az 1920-as évek stílusában, hogy építészetileg illeszkedjen. Egyik ház sem tűnt ismerősnek. Mindegyik másképp nézett ki."

Aztán elhajtott abba az utcába, ahol nagyanyja élt, és leállította a kocsit, majd csodálkozva körülnézett. "Teljesen más volt," - mondta. "Egyik ház sem volt olyan, mint amire emlékeztem. Nem voltak magas fák, a háza pedig nem volt ott. A házszámok ugyanabban a sorrendben voltak, de mindegyik ház új volt. A nagymamám háza, a nagynéném és a nagybátyám háza a szomszédban eltűntek. Minden ház, melynek a nagyanyja utcájában kellett volna lennie, modern farm-stílusú épületként sorakozott bokrokkal, nem olyanok, mint a nagyanyja nagy Tudor háza hatalmas eukaliptusz fákkal az udvaron. "Egyszerűen csak eltűnt."

A temető is. "A temető, ahol a nagyszüleim el voltak temetve, nem volt ott," - mondta McElheney. "Körbe-körbe vezettem a terület körül, ahol lennie kellett volna, de csak el volt kerítve, és tele volt gazzal. Kapu sem volt, behajtó vagy ilyesmi."

McElheney zavarodottan elindult az üres telektől, hogy megnézze, hátha talál bármi ismerőst. Talált. Felismerte a Riverside Városi Kollégiumot és a Központi Középiskolát. "Néhány más dolog stimmelt. A főiskola és a középiskola jobbra nézett," - mondta. De amikor rátért a Egyetemi Sugárútra, a dolgok jelentősen eltérőek voltak. "Az Egyetemi Sugárút volt a fő akadály, ijesztően kinéző emberek voltak ott, úgyhogy eljöttem onnan," - mondta. "Kerestem a Misszió Vendégfogadót, és nem volt ott."
Az Egyetemi Sugárút, egykor éttermek, biztosító társaságok, bankok és motelek otthona, most "teljesen gettó", - mondta McElheney. "Minden tele graffitivel, és elhagyatott." Azon a ponton félt megállni és érdeklődni. Az Egyetemi Sugárúton rájött, hogy valami másvilági történik vele. "Az jutott eszembe, ha kiszállnék a kocsiból, akkor valami furcsa történne," - mondta McElheney. "Azt gondoltam, ha beszélnék valakivel, akkor örökre itt tartana ennek a 'másik" Riversidenak a furcsa változata, vagy, hogy ők nem is emberek lesznek. Minél több helyet próbáltam felismerni, annál inkább semmi sem volt a helyén. Semmi sem tűnt ismerősnek."

Néhány gyötrelmesen frusztráló óra után McElheney megfordította az autót, és visszament Perrisbe. "Minden normális volt," - mondta. "Attól féltem, ha visszamegyek, a hotel nem lesz ott, vagy a kulcsom nem lesz jó. Minden olyan volt, amilyennek lennie kellett."

Néhány évvel később McElheney apja meghalt, és ugyanabban a temetőben temették el, ahol a nagyszüleit, abban a temetőben, melyet egy üres, elkerített teleknek látott, sok gazzal. "Visszakerült arra a helyre, amire emlékeztem," - mondta."Apámat a nagyszüleim mellé temették. A város többi része olyan volt, mint annak idején, amikor ott éltem a főiskola után a 70-es években. Az unokatestvérem ott volt, és elmondta, hogy a háza és a nagymama háza még mindig ott vannak. Az Egyetemi Sugárút normálisan nézett ki, és a Misszió Fogadó is ott volt. Ott ebédeltünk. Jól éreztem magam. Nem mentem vissza más területekre, hogy ellenőrizzem, de tudtam, hogy rendben lennének."

Mi történt Carol Chase McElheneyvel? Meg van róla győződve, hogy átcsúszott egy másik dimenzióba - egy olyanba, mely kevésbé volt barátságos. "Az volt az érzésem, ha kiszállnék a kocsiból, és beszélnék valakivel, akkor elmennék, és leugranék a föld széléről. És végül eltűnnék," - mondta. "Ez dimenziós dolog lehetett. Úgy nézett ki, mintha 2006-ban lettem volna, de teljesen máshol voltam. Úgy nézett ki, mint Riverside, ami egy teljesen más irányt vett."

mysterious universe


BELÉPÉS EGY PÁRHUZAMOS UNIVERZUMBA


A párhuzamos univerzumok, dimenziók a sajátunkhoz majdnem hasonlóak, tűnődött egykor Platón, és a Princeton Egyetem végzős hallgatója Hugh Everett matematikailag tanulmányozta 1954-ben. Ezen párhuzamos világok közös mítosza kapcsolatba került a sci-fi irodalommal Edwin A. Abbott 1884-es "Síkföld: Számos dimenzió romantikája" című regényében. Több modern sci-fi, mint a dimenzióugró televíziós műsor a "Sliders", és Philip K. Dick regénye az "Az ember a Fellegvárban" (melyben a tengelyhatalmak nyerték a II. Világháborút) nyújtanak bepillantást ezekbe a világokba, melyek eltérnek a sajátunktól. Izgalmas, hacsak nem magad bukkansz rá egyre ezek közül a dimenziók közül, ahogy azt Carol Chase McElheney tette 2006 márciusának elején.

Eső verte McElheney autóját, ahogy áthajtott San Bernardinon, Kaliforniában, hogy eltöltsön néhány napot egy kutyakiállításon Perrisben. Ahogy megállt egy dombon a város déli részén egy közúti jelet látott Riversidehoz közel. Családi gyökerei Riversidehoz kötötték az 1800-as évek elejéről, és meg akarta látogatni a jól ismert helyeket, mint például a régi házukat, és a temetőt, ahol a nagyszülei vannak eltemetve. "Riversideba jártam már kicsi korom óta," - mondta McElheney. "Nagyon jól ismerem a várost. Tudom, hol élt a nagymamám. Voltam a temetőben. Tudtam, hogy hova megyek."

Ahogy McElheney nagyszülei sírjának meglátogatására dondolt, a hideg futott át rajta. "Ahogy elhatároztam hogy meglátogatom a temetőt, hirtelen szivar illata töltötte be az autómat?" - mondta. "Ez szakadó esőben volt, és az ablakaim fel voltak húzva. Nagyapám szivarozott, és meghalt, amikor ötéves voltam, ez minden, amire vele kapcsolatban emlékszem."

Ugyanolyan gyorsan, ahogy a szag átlebegett az autón, el is tűnt. Elhajtott Riverside mellett Perrisbe, ahol beköltözött egy szállodába, hogy részt vegyen a kutyakiállításon.
Másnap McElheney részt vett az első pásztorkutya próbán, aztán elment Riversideba. Nem tetszett neki, amit látott. "Nem találtam ott semmi ismerőst," - mondta McElheney. Ott éltem a főiskola után. "Az utcája nem volt ugyanaz, valami nem stimmelt. A bungalók kis udvarral ugyanolyan idősnek látszottak, mint az öreg ház, és a számok helyesek voltak, de a ház nem volt ott. Nem találtam a régi helyén," - mondta. "Azt gondoltam, hogy nem lehet, hogy lebontották a házat és egy másikat építettek az 1920-as évek stílusában, hogy építészetileg illeszkedjen. Egyik ház sem tűnt ismerősnek. Mindegyik másképp nézett ki."

Aztán elhajtott abba az utcába, ahol nagyanyja élt, és leállította a kocsit, majd csodálkozva körülnézett. "Teljesen más volt," - mondta. "Egyik ház sem volt olyan, mint amire emlékeztem. Nem voltak magas fák, a háza pedig nem volt ott. A házszámok ugyanabban a sorrendben voltak, de mindegyik ház új volt. A nagymamám háza, a nagynéném és a nagybátyám háza a szomszédban eltűntek. Minden ház, melynek a nagyanyja utcájában kellett volna lennie, modern farm-stílusú épületként sorakozott bokrokkal, nem olyanok, mint a nagyanyja nagy Tudor háza hatalmas eukaliptusz fákkal az udvaron. "Egyszerűen csak eltűnt."

A temető is. "A temető, ahol a nagyszüleim el voltak temetve, nem volt ott," - mondta McElheney. "Körbe-körbe vezettem a terület körül, ahol lennie kellett volna, de csak el volt kerítve, és tele volt gazzal. Kapu sem volt, behajtó vagy ilyesmi."

McElheney zavarodottan elindult az üres telektől, hogy megnézze, hátha talál bármi ismerőst. Talált. Felismerte a Riverside Városi Kollégiumot és a Központi Középiskolát. "Néhány más dolog stimmelt. A főiskola és a középiskola jobbra nézett," - mondta. De amikor rátért a Egyetemi Sugárútra, a dolgok jelentősen eltérőek voltak. "Az Egyetemi Sugárút volt a fő akadály, ijesztően kinéző emberek voltak ott, úgyhogy eljöttem onnan," - mondta. "Kerestem a Misszió Vendégfogadót, és nem volt ott."
Az Egyetemi Sugárút, egykor éttermek, biztosító társaságok, bankok és motelek otthona, most "teljesen gettó", - mondta McElheney. "Minden tele graffitivel, és elhagyatott." Azon a ponton félt megállni és érdeklődni. Az Egyetemi Sugárúton rájött, hogy valami másvilági történik vele. "Az jutott eszembe, ha kiszállnék a kocsiból, akkor valami furcsa történne," - mondta McElheney. "Azt gondoltam, ha beszélnék valakivel, akkor örökre itt tartana ennek a 'másik" Riversidenak a furcsa változata, vagy, hogy ők nem is emberek lesznek. Minél több helyet próbáltam felismerni, annál inkább semmi sem volt a helyén. Semmi sem tűnt ismerősnek."

Néhány gyötrelmesen frusztráló óra után McElheney megfordította az autót, és visszament Perrisbe. "Minden normális volt," - mondta. "Attól féltem, ha visszamegyek, a hotel nem lesz ott, vagy a kulcsom nem lesz jó. Minden olyan volt, amilyennek lennie kellett."

Néhány évvel később McElheney apja meghalt, és ugyanabban a temetőben temették el, ahol a nagyszüleit, abban a temetőben, melyet egy üres, elkerített teleknek látott, sok gazzal. "Visszakerült arra a helyre, amire emlékeztem," - mondta."Apámat a nagyszüleim mellé temették. A város többi része olyan volt, mint annak idején, amikor ott éltem a főiskola után a 70-es években. Az unokatestvérem ott volt, és elmondta, hogy a háza és a nagymama háza még mindig ott vannak. Az Egyetemi Sugárút normálisan nézett ki, és a Misszió Fogadó is ott volt. Ott ebédeltünk. Jól éreztem magam. Nem mentem vissza más területekre, hogy ellenőrizzem, de tudtam, hogy rendben lennének."

Mi történt Carol Chase McElheneyvel? Meg van róla győződve, hogy átcsúszott egy másik dimenzióba - egy olyanba, mely kevésbé volt barátságos. "Az volt az érzésem, ha kiszállnék a kocsiból, és beszélnék valakivel, akkor elmennék, és leugranék a föld széléről. És végül eltűnnék," - mondta. "Ez dimenziós dolog lehetett. Úgy nézett ki, mintha 2006-ban lettem volna, de teljesen máshol voltam. Úgy nézett ki, mint Riverside, ami egy teljesen más irányt vett."
mysterious universe


Párhuzamos Univerzumok



Bolygószintű helyzetjelentés: Az új pénzügyi rendszer – Kobra



Elég sok felfordulás van a fedezeti számlák körül, még azok körében is, akik a színfalak mögött dolgoznak. Tegyük tisztába ezt a kavarodást!

A fedezeti számlákat az összeesküvés hozta létre az 1. Világháború után, amikor sok nemzetet meggyőztek, hogy adják át aranyukat az ő felügyeletükbe azzal a kifogással, hogy egy arany fedezetű pénzügyi rendszer független nemzeti bankokkal geopolitikai instabilitást teremt, és az 1. Világháborúhoz hasonló háborúkhoz vezethet. A 
Nemzetközi Fizetések Bankját (BIS) ezért hozták létre 1930-ban. A BIS létrehozása után az összeesküvés elment Kínába, és meggyőzte a kínaiakat (olykor finoman, máskor kevésbé), hogy adják fel aranyukat hamis kötvényekért cserébe. Az összeesküvésnek sohasem állt szándékában visszafizetni ezeket a kötvényeket. A műveleteik következő fázisa az volt, hogy ellopják a maradék keleti aranyat az Arany Liliom művelet során, majd azok legnagyobb részét elásták a Fülöp-szigeteken (Yamashita arany) és Indonéziában.

Ezt az aranyat arra használták, hogy garantálják a nyugati pénzügyi rendszert a Bretton Woods megállapodás alatt. Az összeesküvés irányította a látszólagos fiat pénzügyi rendszert mely látható volt, és elrejtették az árnyék bankrendszert, melyet nagy összegű pénzeknek a központi jegybanki kereskedelmi programokba helyezésével hoztak létre, felhasználva a rejtett aranyat, hogy támogassák a beruházásaikat. Ezek a programok hamarosan csillagászati összegű virtuális pénzt hoztak létre, melyeket nem lehetett kivenni a bankokból, mivel ezek részét képezték az árnyék bankrendszernek (például a Fehér Spirituális Fiú számla, mind virtuális dollár kvadrilliókkal), és csak nagyon kis részét vették ki pénzmosási műveleteken keresztül. Senki, aki nem kötődött az összeesküvéshez, sohasem volt közel engedve ezekhez a konjunktúra programokhoz, és még a programok kis töredékében, melyekbe megpróbáltak nem összeesküvés beállítottságú embereket bevonni, az összeesküvés hamarosan elfogta vagy lelőtte őket.

Az összeesküvés folyamatosan használta a lopott aranyat földalatti katonai bázisok építéséhez és titkos űrprogramokhoz 1953 és 2004 között.
2012 februárjában az Ellenállási Mozgalom kivette az aranyat az összeesküvés kezéből. Ez az oka, amiért Fulford nem találja a valódi bizonyítékát bármilyen jelenlegi aranytárolónak Ázsiában. Ez az arany eltávolítás egy zseniális lépés volt. Attól fogva egy igazi fiat pénzügyi rendszerünk van a bolygó felszínén. Ez a fajta pénzügyi rendszer nagyon instabil, és az összeesküvésnek nagyon óvatosnak kell lennie a pénzügyi mesterkedéseivel. Az emberiség történelmében ez az első alkalom, hogy a pénzügyi rendszer nem arany által biztosított. Ez egy dinamikus feszültséget hoz létre, mely felgyorsítja az Eseményt, mert egy ilyen pénzügyi rendszer nem létezhet hosszú ideig, és végül összeomlik a saját bizalomhiánya és a nem valós alapja miatt, és ez lenne az Eseményhez az utolsó lehetséges pillanat.

Most az összeesküvés megpróbálja az instabil pénzügyi rendszerét biztosítani egy globális ingatlan megkaparintással, és ez az oka a sok otthont érintő zálogjog érvényesítésnek.

Van egy csomó félreértés az összeesküvés által kiadot kötvényekkel kapcsolatosan az 1930-as évek óta. Ezeket a kötvényeket sohasem fogják tudni visszafizetni, mivel az összeesküvés többé nem rendelkezik az arannyal, amit elopott az emberiségtől korszakokon keresztül. Van nekik egy nagyon kevés likvid készpénzük, de ez messze nem elég, hogy ezeknek a kötvényeknek akár a töredékét is visszafizessék.
A cél ezekkel a kötvényekkel nem az összeesküvésből való értékkivonás, hanem mintegy eszköz használni őket, hogy kikényszerítse a korrupt pénzügyi rendszerük csődjét, ha eljön az ideje.

Mindezen aranyak és kötvények történelmi tulajdonosai és akik képviselik azt nem a kínaiak, sem Keenan, sem a Fehér Sárkány Társaság, sem az akármilyen kinevezett M1 (monetáris irányító). Az M1 intézményét az összeesküvés hozta létre. A tulajdonosa és igazi örököse az egész emberiség, és az Esemény után a fedezeti számlák teljes egészében átkerülnek az emberiséghez.

Az Esemény után az Ellenállás vissza fogja juttatni az aranyat az emberiségnek, és a bolygó felszínén lesz tárolva, hogy garantálja az új pénzügyi rendszert. Ezért az arannyal nem lehet majd kereskedni a nyílt piacon, míg a magántulajdonban lévő arannyal szabadon lehet kereskedni és cserélni.

Az új pénzügyi rendszer ezen felépítése az egyik része a Keleti Szövetség 57 tagja között létrejött titkos megállapodásnak, melyet 2011 augusztusában kötöttek a Monacoi Egyezmények találkozóján.

Nincs új M1, akit ki fognak nevezni. Az összeesküvés egyik tagjának sem lesz megengedve, hogy a közelébe menjen a fedezeti számláknak, nem is beszélve az új Jezsuita pápáról, és a legtöbb olyan emberről, akik egyébként is le lesznek tartóztatva.

A különböző csoportok, melyek azon dolgoznak, hogy felszabadítsák az összeesküvés kezében lévő pénzügyi rendszert (Fehér Sárkányok, Keenan, OPPT), majd tanácsadói szerepük lesz, és egy tanács kormányzati hivatalnokai lesznek, akiket demokratikusan választanak meg az Esemény után, és ők lesznek a fedezeti számlák vagyonkezelői. Az egész rendszer teljesen átlátható lesz, és ezt az átláthatóságot az Ellenállási Mozgalom fogja felügyelni.

A valutaátértékelés (Iraki dínár, Vietnami dong) kisebb szereppel fognak rendelkezni a pénzügyi rendszer újraindításában, mivel ez egy átmenet egy valódi aranyfedezetű rendszerbe a Fény erők felügyelete alatt, és NEM a valuták spekulatív átértékelése.

Ez az új pénzügyi rendszer csak egy ideiglenes megoldás lesz, ahogy a valódi készpénz nélküli társadalom létre fog jönni a bolygó felszínén az Első Kapcsolatfelvétel után, alátámasztva a Galaktikus Konföderáció fejlett spirituális technológiáival. Ez a készpénz nélküli társadalom fel fogja ismerni a megtestesült emberi lélek valódi értékét, és biztosítja mindenki számára a fizikai és lelki bőséget.

Sok ember kíváncsi arra, hogy miért nem történt már meg az Esemény. Ez azért van, mert minden éteri negatív entitást el kell távolítani annak érdekében, hogy az Esemény műveleti csapatának kulcsfontosságú tagjai harmonikusan tudjanak dolgozni a bolygó felszínén. Az igazság az, hogy az Esemény idején várható áldozatok számának statisztikai átlaga mintegy 100 ezer ember. De ha bármi rosszra fordul az Esemény műveletei során a felszíni lakosságot koordináló kulcsemberek között, ez a szám sokkal magsabb is lehet, és könnyen elérheti a több tízmillió embert is, és ez az, amit a Fény erők nem hajlandóak kockáztatni. Sok esetben láttuk, amikor az úgynevezett fénymunkások vagy fényharcosok elfogadhatatlan viselkedést tanúsítottak, mert az éteri Arkhónok hatása alatt voltak. Emlékezzünk csak a 
Francia Forradalomra. Annyira jól indult, és tudjuk, hogy mi lett a vége.

Az Esemény megtörténik, amikor megtörténik. Amíg bekövetkezik, tegyünk meg mindent, ami hatalmunkban áll, hogy minél előbb és a lehető legharmonikusabban történjen meg. Fontos a Fény erők számára a bolygó felszínén, hogy egyesüljenek, kommunikáljanak, koordinálják az információkat és összehangolják a stratégiákat.

A bolygószintű helyzetjelentés következő része valószínűleg egy-két hét múlva lesz olvasható.
Kobra


Oroszország felszólította Obamát: Beszéljetek a Világnak a Földönkívüliekről, vagy mi fogunk!



A Davosban a héten kezdődött Világgazdasági Fórum napirendjéről kiszivárgott hír szerint Medvegyev orosz miniszterelnök tájékoztatni fogja Obama elnököt, hogy eljött az ideje, hogy a Világ megtudja az igazságot a Földönkívüliekről, és ha az Egyesült Államok nem akar részt venni ennek bejelentésében, akkor a Kreml ezt megteszi saját maga.
A Világgazdasági Fórum egy svájci non-profit alapítvány, mely Genfben mutatkozott be mint független nemzetközi szervezet, mely elkötelezett a világ állapotának javításában azáltal, hogy üzleti, politikai, tudományos és más vezetői a társadalomnak nyíltan beleszólhassanak a helyi, és a világot érintő események alakulásába.

A fórum legismertebb találkozóhelye Davosban van, egy hegyi üdülőhelyen található Graubünden-ben, Svájc keleti Alpok régiójában. A találkozóra mintegy 2500 üzleti felsővezető, nemzetközi vezető, kiválasztott értelmiségiek és újságírók érkeznek, hogy megvitassák világunk legégetőbb problémáit, például az egészségügy és a környezetvédelem helyzetét.

Az idei fórumot Medvegyev fogja megnyitni, ahol több mint 50 állam- és kormányfő lesz jelen, köztük Angela Merkel német kancellár és David Cameron brit miniszterelnök is részt vesznek az ötnapos ülésen, mely január 23-án kezdődik.

Fontos megjegyezni az idei fórum 2013-as összefoglalójából, hogy többek közt olyan témákban várható vita és párbeszéd, mint az X tényezők a Természetben kategóriában, mely magában foglalja a "földönkívüli élet felfedezését", mely kimondja: "A bizonyíték arra, hogy máshol is létezik élet a világegyetemben, mély lélektani és hitrendszerbeli következményekkel járhat".

Ugyanitt fontos megjegyezni, hogy miután Medvegyev 2012 december 7-én befejezte Moszkvában a tévében újságíróknak adott interjúját, továbbra is reagált az újságírói kérdésekre adáson kívül, anélkül, hogy tudta volna, a kamera és a mikrofon még mindig veszi. Arra az újságírói kérdésre, hogy "az elnök megkapja a földönkívüliekről szóló titkos információkat az orosz nukleáris kódokat tartalmazó táskával együtt? "
Medvegyev a következőt válaszolta:

"A nukleáris indítókódokkal együtt az elnöknél vannak a "top secret" dossziék is. Ezekben minden benne van a bolygónkat látogató idegenekről. Ezeket a jelentéseket az a titkos ügynökség készíti, amelyik az országunkban tarózkodó földönkívüliek feletti ellenőrzést végzi. Az elnöki ciklus végén két mappát, és a nukláris indítókódokat tartalmazó kis bőröndöt megkapta az új elnök. De sokkal részletesebb információkat kaphat, ha megnézi a Men in Black című dokumentumfilmet. (angol felirattal lásd: 
http://youtu.be/CrjXmDlAYzo )
- Hányan vannak?
-Erre nem válaszolhatok, mert általános pánik törne ki."
Medvedev: "Földönkívüliek vannak köztünk" (magyar felirattal)

Men in Black - A feketeruhás emberek, orosz dokumentumfilm



Nyugati hírforrások a Medvegyev által elhangzott sokkoló mondatokat a földönkívüliek jelenlétéről csupán viccnek állították be, ahogy a Men In Black 1997-es sci-fi vígjátékra való hivatkozást is szándékosan tették, melyben két titkos ügynök küzd az idegenekkel az Egyesült Államokban.

Medvegyev azonban nem az amerikai filmre utalt, hanem a híres orosz dokumentumfilmről, a Men In Black-ről beszélt, mely részletezi a számtalan UFO és idegen anomáliát.  (angol felirattal lásd:
http://youtu.be/CrjXmDlAYzo )

Amikor a nyugati hírforrások Medvegyevet idézték, aki azt mondta  "Részletesebb információkat kaphat, ha megnézi a Men in Black című jól ismert filmet" helyett a tényleges válasz így hangzott:  "De sokkal részletesebb információkat kaphat, ha megnézi a Men in Black című dokumentumfilmet." melynek ugynaz a címe.

Nyilvánvaló, hogy a nyugati propaganda hírügynökségek szándékosan torzítva adták elő Medvegyev szavait, és az egyik erről szóló cikk címe is jól bizonyítja ezt : "Az orosz elnök Dimitrij Medvegyev megtörte a hallgatást az idegenekről, és a konspirátorok azonnal elvesztették az eszüket".

Ha valaki "elvesztette az eszét" a földönkívüliekkel kapcsolatban, akkor meg kell állapítani, hogy az nem Oroszország, hanem a Vatikán, amely 2009 novemberében bejelentette, hogy "készül a földönkívüli élet nyilvánosságra hozatalára".
Ugyanúgy  "elvesztették az eszüket" az Egyesült Államok kormányzatának hivatalnokai is, ahogy a korábbi Pentagon tanácsadó Timothy Good, az Above Top Secret:  The Worldwide U.F.O. Cover-Up ( a világszintű UFO felfedésről) című könyv szerzője, aki 2012-ben kjelentette, hogy Dwight Eisenhower korábbi elnök három alkalommal is találkozottt földönkívüliekkel, akik kinézetre északi típusúak voltak, és ahol paktumot írtak alá, hogy a Földön tartózkodásukat titokban tarják.
A legfrissebb vlagyivosztoki felfedezés, ahol egy 300 millió éves fogaslécet találtak, a tudósok , asztronauták és videómegosztók használói által terjedő megfigyelések, hogy a Holdon nagyon furcsa dolgok történnek, az Európai Űrügynökség jelentése az ezer körüli folyóról a Marson, a brit és srí-lankai tudósok által hangoztatott "kőkemény bizonyítékok az idegen életről" miután fosszilis algákat találtak meteoritban, ezek mind azt bizonyítják, hogy igazán a nyugati országok "vesztették el az eszüket", különösen az amerikai propagandisták, akik évtizedek óta próbálják eltitkolni az emberi történelem legfontosabb tényét, hogy "nem vagyunk egyedül".

Hogy Medvegyev képes lesz-e meggyőzni az Obama rezsimet, hogy mondják el végre az igazságot az UFO-król és az idegenekről, nem tudhatjuk. Amit tudunk az az, hogy vagy az Egyesült Államokkal, vagy nélküle a Kreml biztosan el fogja kezdeni a folyamatot, mely feltárja az igazságot arról, amiről jó ideje tudjuk, hogy igaz.

Sorcha Faal
2013 Január 22.

Forrás: 
http://www.whatdoesitmean.com/index1649.htm

Fordítás: ÚJ VILÁGTUDAT
http://ujvilagtudat.blogspot.hu


Bemutatták a vízmeghajtású autót: Igen, ez a valóság




Szinte minden nap a világ tudomására jut valamilyen új technológia, amely képes arra, hogy megállítsa a szükségtelen károkat, melyeket a fosszilis tüzelőanyagok okoznak. Évek óta beszélünk az életmódunk átállításáról, hogy az harmonikusan illeszkedjen a bolygóhoz és természetes rendszereihez. Nem a nap- vagy szélenergiáról (bár ezek is kiválóak) beszélünk, hanem zöld és tiszta technológiákról, melyek a fosszilis üzemanyagokat égető technológiákat alsóbbrendűvé és elavulttá teszik.

Az egyik ilyen "új" technológia a vízzel üzemelő autó, melyet már több alkalommal bemutattak. Ez egy olyan jármű, mely energiáját közvetlenül a vízből nyeri, és csakis vízből. Nem nehéz belátni, hogy miért nem áll a tömegek rendelkezésére. Egy vízzel hajtott motor kiirtaná a fosszilis üzemanyagipar jó részét, és megváltoztatná ezeknek a vállalatoknak az üzleti tevékenységét. Az olaj- és gázipari vállalatok több trilliárd dollárt hoznak évente. Az ilyen találmányok közvetlen fenyegetést jelentenek a számukra.
Egy japán vállalat bemutatta a vízmeghajtású autót

Egy japán cég, a Genepax 2008-ban mutatta be a vízmeghajtású autót Oszakában, Japánban. Nem számít, hogy csapból, palackból, vagy egy tóból származik a víz, ezek közül bármelyik alkalmas, hogy működtesse az autót. Egy energiagenerátor molekulákra bontja a vizet, és hidrogént állít elő, és ezt használja az autó energiaellátására. Az általuk használt membrán elektróda felbontja a vizet oxigénre és hidrogénre egy kémiai reakció során. A cellának mindössze vízre és levegőre van szüksége, így szükségtelenné teszi a hidrogénátalakítót és a magasnyomású hidrogén tartályt.

Ez nem egy összeesküvés! Ennek a készüléknek a valódiságát már ellenőrizték a szabadalmi hivatalok a világ minden táján. A japán szabadalom megkereshető az Ipari Tulajdon Digitális Könytárában (IPDL). Ez a szervezet teszi a szabadalmakat a Japán Szabadalmi Hivatal szellemi tulajdon osztálya számára elérhetővé. Az IPDL több mint 60 millió dokumentumot és vonatkozó információt biztosít, melyeket a 19. század vége óta tesz közzé. A tény, hogy ezek többségét függőben lévő szabadalomként adják ki, sokat elmond.

Ide kattintva megtekinthető a vízenergia rendszer szabadalma. Az IPDL digitális könyvtárában itt megtalálható a szabadalom a 2006-244714-es szabadalmi számon: IPDL 
főoldalon a PAJ keresést kell választani, ott a jobb felső sarokban a szám alapján (Number search) keresést, majd a Publikációra (Publication number) kell rákeresni a fenti számot beírva. A dokumentum megtalálható az Európai Szabadalmi Hivatal oldalán olvasható ITT. A Reutersnek is volt egy rövid jelentése a járműről, mely itt látható:

H2O Autó - Víz Powered Car

Átalakítani az autó, hogy éget vízbe!




Mi történt a Genepax-al? Körülbelül egy évvel a készülék bemutatása után a cég befejezte működését. Leálltak a a berendezés további ismertetésével, ahogy a reklámozásával is. Az erre adott egyetlen magyarázat a pénzügyi eszközök hiánya volt.
Stanley Meyer víz üzemanyag cellája

A Genepax nem az egyetlen csoport, mely előállt annak bemutatásával, hogy a vizet hidrogén üzemanyaggá tudjuk alakítani, és az autók meghajtására használhatjuk. Stanely Allen Meyer egy másik feltaláló, aki előállította a vízmeghajtású autót, ám nagyon kevés figyelmet kapott, amikor jött a hír, hogy elérhető az emberek tömegei számára. Ma ez egy viszonylag jól ismert történet, a tömeges tudatosság miatt, mely a technológiát övezi. Stan találmányát a helyi ohioi hírállomás mutatta be nagyon röviden. A szabadalom megtekinthető itt:
http://www.google.com/patents/US5149407. Az összes ehhez kapcsolódó dokumentum itt található:http://www.waterfuelcell.org/documents.htm
Stan Meyers water powered Buggy


Egy rövidfilm Stanról, ahogy bemutatja a technológiáját. A víz sok hidrogént tartalmaz ahogy tudjuk, ami egy nagyon hatékony üzemanyagtípus. A víz hidrogénné alakítása 100 százalékosan tiszta!
demonstration of meyer's water fuel cell
http://www.youtube.com/watch?v=L6Y-p1BbwUA

Mi történt Stanley Meyers-el? A befektetők beperelték, azt állapították meg, hogy a készülékében nem volt semmi forradalmi, és egyszerűen az elektrolízis folyamatát használja. Állítását csalásnak minősítették, és a technológiája számos befektető, valamint az Energiaügyi Minisztérium és az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma vizsgálata alá került. Ez egy függőben lévő szabadalom volt, és Stanley Meyer 1998-ban hirtelen meghalt. Sokan, akik közel álltak hozzá, többek között az ikertestvére úgy hiszi, hogy Stant szándékosan mérgezték meg. Stan közvetlenül mielőtt meghalt azt állította, hogy megmérgezték.
A víz üzemanyagként való használata

A víz tökéletes üzemanyagforrás. Két hidrogén és egy oxigénatomból áll. Amikor a vízmolekulát erre a két atom komponensre választjuk szét, és üzemanyagként oxidáljuk, az eredmény két és félszer nagyobb teljesítményű energiakibocsátást jelent, mint a benzin. Az égés mellékterméke a vízgőz, mely teljesen szennyezésmentes, a légkörbe viszatérő víz. Az alkalmazott eljárás elektrolízis néven ismert, ami egy olyan eljárás, amikor elektromos áram segítségével választják szét az elemeket a vegyületben. A víz szétválasztására számos szabadalom létezik a világ minden táján. Néhány erre vonatkozó szabadalom az Egyesült Államokból a következő oldalon található: 
ITT

Nem is olyan régen a Virginia Tech kutatói hidrogén energiát vontak ki vízből. Felfedezték, hogy a xilózban tárolt energia ugyanúgy hasítja a vízmolekulákat, nagy tisztaságú hidrogént eredményezve. Erről több olvasható 
ITT.

Egy másik létező technológia, mely helyettesítheti az egész iparágat, az Ingyen Energia Készülék. Ennek a két technológiának a megvalósítása önmagában képes létrehozni az emberi történelem legnagyobb technológiai változását. Ugyanazon emberek csoportjának tulajdonában vannak az olajtársaságok, ahogy a média jelentős része is, így nem meglepő, hogy hallani sem akarnak ezekről a technológiákról. A tudósokat meggyilkolták, a laborokat felgyújtották, és a prototípusokat megszerezték.
Az alternatív technológiák nagyszerűek, és nyilvánvalóan óriási hatással vannak. Emlékeznünk kell arra, hogy az emberi faj nem képes létrehozni ugyanazon tudatossági szinten ezeket az új technológiákat, mely szinten a jelenlegi rendszert hozta létre. Földünk változásai egybeesnek a sok ember szívében minden nap átélt változásokkal. A legfontosabb az előrelépéshez, hogy egy új paradigmába kerüljünk, a szeretet. Elég szeretettel már a miénk lehetne a sok megvalósult technológia, ami a kapzsiság, a gyűlölet, a félelem és az ego miatt eddig nem történhetett meg.

Remélhetőleg sokakat fog a lehetőség ösztönözni, hogy elősegítsék a vízmeghajtású autók kutatását. Sok hasonló történet van, melyek ugyanúgy végződtek azok számára, akik előléptek ezzel az úttörő technológiával. Miért beszélünk továbbra is erről, ha már van olyan technológia, mellyel végrehajtható a változás? Ennek egyik oka, hogy az emberek nagy többségének még tudomást kell szereznie ezekről az alternatív technológiákról. Ezek nem kerülnek forgalomba, sem nyilvánosságra, nem kapnak nagy figyelmet. Nehéz elfogadni, hogy vannak emberek a Földön, akik ténylegesen az ilyen információk elnyomásával vannak elfoglalva, de sajnos ez az igazság. Egyre inkább az átláthatóság korába lépünk, és sokan ébrednek rá olyan gondolatokra és elképzelésekre, melyekről korábban nem is álmodtak. Egyes esetekben ezen technológiák feltárása az illető életébe is kerülhetett, amekkora ellenállás volt tapasztalható ellenük - mostanáig. Amikor egy új technnológia már annyira nyilvánvalóvá válik, hogy a következményei messzemenőek, az már több vállalat érdekeit is veszélyeztetheti.
collective evolution


Orgyilkosok és szerepük a valódi életben - Benjamin Fulford



Az ok, amiért számos profi gyilkost ismerek első kézből az, hogy hosszú ideig dolgoztam, mint pénzügyi újságíró. Nem kell hosszú időt riporterkedéssel eltölteni ezen a területen, mielőtt valaki megértené, hogy a pénzügyek szorosan összefonódnak a magas szintű szervezett bűnözéssel. Ennek eredményeként, annak érdekében, hogy az olvasót igazsággal lássuk el, szükségessé válik, hogy kapcsolatokat tartsunk fenn szervezett bűnözői csoportok belső forrásaival. Általános szabály, hogy a gengszterek nem beszélnek riporterekkel, így eltartott egy ideig, hogy biztosítsam őket, csak egy krónikás vagyok és nem rendőr, és hogy nem írok semmit, ami személyesen gyanúba keverheti a forrásaimat.

Így jött, hogy sok alvilági történetet kezdtem hallani, különösen Japánban. Így ezen a héten elmondok néhány részletet abból, amit valódi profi gyilkosoktól hallottam.

Az egyik belépő szintű professzionális gyilkossági forma az úgynevezett eufemisztikus gyilkosság, mint az "elküldeni valakit dolgozni egy halászhajóra". Ez azt jelenti, hogy az a személy, aki súlyosan eladósodott, annak az uzsorások azt mondják, hogy el kell mennie egy halászhajóra dolgozni, és a bérét az adósság fejében elveszik tőle. Amit az áldozatnak nem mondanak el, hogy a halászati cég biztosítást köt a nevére, és majd "egy hullám lesöpri a hajóról az óceánba" a halászati útvonal egy bizonyos pontján.

Aztán ott van az a gyilkosság, ami bandaháborúkban folyik. A régi időkben, amikor a Yakuza-nak jobb kapcsolatai voltak a rendőrséggel, bármikor, amikor egy bandatagot megölt egy rivális bandatag, valaki a bandából azt magára vállalta, és bevallotta a gyilkosságot. Ezeken a napokon az emberek egyszerűen "eltűntek".
Az egyik legnagyobb japán banda főnöke leírta saját részvételét az ilyen háborúkban. Az első dolog, hogy a bandája elhagy minden banda irodát és ismert tartózkodási helyet. A tagok levetkőznek pulcsira és nadrágra, és karaoke helyiségekben vagy hasonló helyeken alszanak. A tipikus gyilkosság egy diszkrét lövés vagy egy szúrás lenne, ami után a holttestet gyorsan egy autó csomagtartójába dobnák, és elvinnék egy vidéki helyre eltemetni egy sekély sírba. Japánban egy test pár év alatt teljesen lebomlik, és nem hagy semmilyen nyomot.

Az egyik felső bandatag akivel találkoztam azt állította, hogy személyesen több mint 100 riválisát ölte meg, főleg ifjúkorában, amikor az aranyháromszögben dolgozott, hogy heroinnal lássák el a CIA-t. Legtöbb áldozata egy felszínhez közeli sírban végezte. Egy másik azt állította, hogy 18 riválisát ölte meg, főleg Japánban, és ő is azt mondta, hogy sekély vidéki sírokat használt a holttestek eltüntetésére.

Azonban több egzotikus módszer is létezik a testek megsemmisítésére, többek közt amikor fasírttá darálják, és eladják őket élelmiszernek, vagy húslevest főznek belőlük. Amikor megfőttek, az egyetlen dolog, ami megmarad belőlük, az a fogtömés, ezeket külön megolvasztják. Az egyik banda szívesebben használ savval teli kádat.

Japán egyik első számú gyilkosa, aki közvetlenül a világ egyik legnagyobb bankja elnökének dolgozik azt mondta, hogy ő leszeli az emberek ujjait az izületnél, mindezt a főnöke nevében, amíg meg nem kapja az információt, amire szüksége van. A testeket aztán becsomagolják ólomba, majd kidobják őket az óceánon. Ezt teszi a megélhetésért.

Ezen emberek fölött található azoknak a "szakembereknek" a birodalma, akik politikusok és más magas rangú személyek meggyilkolására specializálódtak. Kedvenc módszerük a ricinus használata, amely agyvérzést idéz elő, vagy a ricinusolaj kivonata, ami szívrohamot okoz. A ricinus kiváltotta agyvérzés módszert használták több háború utáni miniszterelnök, többek közt Keizo Obuchi, Masayoshi Ohira és Kakuei Tanaka meggyilkolásához. Ryutaro Hashimoto miniszterelnököt a végbélnyílásába helyezett méreg segítségével ölték meg. Személyesen hívtam fel a választókerületi irodáját, ahol elismerték, hogy egy "ismeretlen bélbetegségben" halt meg.
A legrosszabb, Japán Miniszterelnököt érintő gyilkosság azonban egyértelműen Noboru Takeshita miniszterelnökkel történt. Két független forrás szerint a japán királyi család egyik tagja és egy másik magas rangú közbiztonsági rendőri tisztviselő Takeshitát orgyilkosokkal vitette Alaszkába, akik az amerikai vállalati kormánynak dolgoztak.

Ott őt egy helikopterrel kergették meztelenül a hóban mielőtt halálra verték, és összezúzták a heréit, a források ebben megegyeznek. A gyilkosságról készült felvételt bemutatták magas szintű hatalmi brókereknek, mintegy figyelmeztetésként, hogy mi fog történni, ha ugyanúgy próbálkoznak. Takeshita nagy bűne, mint ahogy Hashimotoé is az volt, hogy nyilvánosan megvitatták néhány amerikai államkötvény állomány eladásának lehetőségét. A hivatalos történet az, hogy Takeshita "kórházban halt meg".

Egy másik kedvelt módja kiemelkedő emberek meggyilkolásának, hogy úgy ölik meg őket, hogy az öngyilkosságnak látsszon. Amikor a Forbesnál dolgoztam, megörökítettem Tadayo Honma, az Aozora Bank elnökének a történetét.
http://www.forbes.com/forbes/2000/1030/6612066a.html

Honma, egykori magas rangú Bank of Japan tisztviselő tiltakozott az összes banki betétjének kiürítése és Észak-Koreába küldése miatt. Ennek eredményeként fegyverrel kényszerítették egy végrendelet megírására, mielőtt megfojtották. Halálát akkor öngyilkosságnak állították be. Bár a félénk Forbes szerkesztőm felhígította a forrásomat "földalatti pletykának" minősítve, ám a forrás valójában Japán egyik legmagasabb rangú gengsztere volt, és az ő bandája végezte el a gyilkosságot.

Egy másik esetben Kuniji Miyazaki, a Dai Ichi Kangyo Bank (ami ma már a Mizuho Bank része) egykori elnökét kereste egy csapat sötét öltönyös férfi egy este, mielőtt vallomást tett volna egy pénzügyi botrányról. Amikor a férfiak elhagyták a házat, őt felakasztva találták. A halálát öngyilkosságnak nyilvánították annak ellenére, hogy a Yumiuri hírújság riporterei szemtanúi voltak mindennek, és angol nyelven írtak róla a napi Yumiuriban (a fő japán hírújság nem volt hajlandó közzétenni a történetet).

Mondanom sem kell, hogy sok újságíró halt meg ilyen módon. Őket nyilvánosan ki is végezték. Röviddel azelőtt, hogy Daniel Pearlt a Wall Street Journaltól lefejezték Pakisztánban az Al CIAda fegyveresei, a Forbes megkért, hogy menjek el Pakisztánba. Az ösztöneim azt súgták, hogy maradjak távol, és biztos vagyok benne, ha elmentem volna, akkor én lettem volna és nem Daniel Pearl, akit lefejeznek. Ahogy a kollégámat, Paul Klebnikovot is lelőtték 2004-ben, amikor szintén túléltem egy gyilkossági kísérletet. Mindketten magas szintű bűnözők után nyomoztunk, akik Henry Kissingerhez és a Federal Reserve bűnszövetkezethez voltak köthetők abban az időben. Klebnikov nyomozottt Borisz Berezovszkij orosz iparmágnás után, (aki segített a FED-nek kifosztani Oroszországot), és különösen egy nagyszabású orosz újságíró megöléséhez fűződő kapcsolatát. Berezovszkij nemrég Londonban halt meg ismeretlenek támadása következtében.

Az én esetemben, engem már kétszer megmérgeztek, megkeresett valaki egy elektronikus szívrohamot okozó eszközzel, kétszer keresett meg fegyveres férfi, egyszer elütött egy száguldó taxi, stb. Ilyen kétségbeesettek a gengszterek, akik ellenőrzik a nyugati pénzügyi rendszert, hogy megakadályozzanak bennünket abban, hogy feltárjuk azt a tényt, hogy a nyugati pénzügyi rendszer szívében alapjában véve csalás, gyilkosság és megvesztegetés található, így semmijük sincs, csak a fenyegetések.

Ez hamarosan megváltozik.
Benjamin Fulford


Henry Ford kender alapanyagból készült autója 10-szer erősebb az acélnál




Amikor az autókra gondolunk, akkor eszünkbe jut a benzin, az acél, a szennyezés stb. Nos neked talán nem, de nekem más is eszembe jut róla. Annak ellenére, hogy van néhány innovatív és vizuálisan vonzó autó az utakon, nehéz figyelmen kívül hagyni a puszta környezeti hatást, melyet a "modern" járművek hoznak létre.

De mi lenne akkor, ha az autók nem azon az úton járnának, melyen ma teszik? Ha bármilyen alternatív információ után kutatsz, akkor már bizonyára tudod, hogy ez igaz, különösen ha figyelembe vesszük, hogy már ma is létezik a technológia, mely az autókat intelligensebbé, biztonságosabbá és környezetbarátabbá teheti (nincs szükség fosszilis tüzelőanyagra).

Tudtad, hogy Henry Ford több mint egy évtizedet töltött a T-Modell autójának kutatására és megépítésére, amely nem csak hogy kenderből készült el, hanem arra tervezte, hogy kender bioüzemanyag hajtsa? Történt bármi ezzel az ötlettel?

Henry Ford első T-modelljét kender üzemanyag hajtotta, és az autó maga is kenderből készült, melyet Ford a nagybirtokán termesztett. Az autó, mely "a földből nőtt ki" kender műanyag panelekből épült, mely 10-szer erősebb az acélnál.
Belegondolva, hogy a nagy autógyártó egyik alapítója megpróbált a világnak egy olyan járművet adni, amely biztonságos , erős és tiszta a környezet számára, de a találmányát elnyomták, ez kissé szomorú.

Hogyan jutottunk el egy ilyen nyilvánvaló és értelmes felfedezéstől a benzin, az acél és más nem harmonikus anyagok használatáig?

Fontos nem elfeledni, nem csak az anyag használata közben fellépő szennyezési tényezőt kell megnézni, hanem a nyersanyag gyártása és előállítása során keletkező hatásokat is. A kendert vizsgálva megfelel minden környezetvédelmi szabványnak ami ma létezik, sőt még azokon is túltesz.

Ennek a technológiának az elnyomása nagyrészt annak a ténynek köszönhető, hogy a kendert 1937-ben törvényen kívül helyezték az Egyesült Államokban, mivel káros hatással lett volna sok erős iparágra abban az időben.

Ez a rövid 1941-es filmrészlet Ford kender járművének az erejét mutatja be, valamint a kender alapú járművek és üzemanyagok lehetőségét. A kender fényes jövő előtt áll. A tilalom nem biztos, hogy örökké tart, a téma körül felmerült hatalmas figyelem miatt.



A kender gyógyászati alkalmazása

Mi van, ha a kannabisz gyógyítja a rákot - What If Cannabis Cured Ca




Ingyen energia áttörés? A vizbontás technológia "szent grálja" már elérhető napfénnyel, tükrökkel és tengervízzel






A Kolorádói Egyetem kutatóinak egy csoportja úgy tűnik elérte azt, amit a vízbontás technológiában a "Szent Grálnak" tekintenek, előállítani és tárolni tiszta, bőséges energiát. Mivel a napfény ingyen van, ezért ezt "ingyen energiának" tekinthetjük.

Hogy megértsük ezt az áttörést, először fontos azt megérteni, hogy miért van a napenergiának oly sok korlátja. A napenergia jó, ha süt a nap, de a napenergia tárolása megköveteli nagy tömbökben nehéz, drága és mérgező elektromos tárolóeszközök, úgynevezett "mély ciklusú akkumulátorok" telepítését. Utcai nyelven kifejezve a mély ciklusú akkumulátor technológiája szívás. Az akkumulátorok, a vegyi anyagok, a nagy tömeg és a költségek mind hátrány. Nincs semmi szeretnivaló ezekben az akkumulátorokban, hacsak nem kedveli valaki a nehéz, haszontalan tárgyakat.

Tehát a napenergia "szent grálja" mindig is az volt, hogy megtalálják a módját a napenergia tárolásának, ami hordozható, sűrű és viszonylag könnyű. Mostanáig ennek felfedezése megfoghatatlannak tűnt.

Most azonban egy kutatócsoport Boulderben, Kolorádóban azt mondja, hogy egy radikálisan új technológiát dolgoztak ki, mely a nap energiáját használja a víz összetevőire, oxigénre és hidrogénre történő hatékony szétválasztásához, megnyitva ezzel az utat a hidrogén széleskörű használatához, mint tiszta, zöld üzemanyag.

Napfény, tükrök és egy reakciós kamra

A rendszer úgy működik, hogy kihasználja a nagyszámú földre telepített tükrök által koncentrált napfényt egy magas reakciós toronyban. Ott az intenzív hő (1370 Celsius fok) energiát ad a reakciókamrában található fém-oxidoknak. A hő kihajtja az oxigénatomokat a fém-oxidokból, aminek következtében azok "felszívják" a gőzben lévő oxigént, amit a kamrába vezetnek be. A gőz természetesen vízből (H2O) keletkezik, így az oxigénatomok ellopása a vízből hidrogént hagy maga után, ami ezután összegyűjhető.
Gyakorlatilag a torony használja a napfényt a víz hidrogénre és oxigénre történő szétválasztásához. Ezután a hidrogéngázt összegyűjtik és nagynyomású hidrogén tartályokba szivattyúzzák, melyek rendkívül sűrű energiatároló "akkumulátorok", sokkal jobb eredményeket produkálva, mint a kémiai energiatárolók.

Ami még jobb, a hidrogéngáz ezt az energiát 100 százalékos hatékonysággal megtartja, veszteség egyáltalán nem lehetséges, még akkor sem, ha évtizedek óta van tárolva. Környezetvédelmi szempontból a hidrogén egy szuper tisztaégésű üzemanyag, nem okoz szén-dioxid vagy szemcsés anyag kibocsátást. (Az ok, hogy a hidrogén nem termel szén-dioxidot amikor elégetik az, hogy nem tartalmaz szenet nyilvánvalóan. A szén-dioxid termelés feltétele egy szénalapú üzemanyagforrás, mint a szénhidrogének, a szén, benzin, gázolaj stb.)

A hidrogén a leggyakrabban előforduló elem az általunk felfedezett világyegyetem 4 százalékában

A tudósok szeretik elmondani, hogy a hidrogén a leggyakoribb elem az univerzumban. De mivel az ismert univerzum 96 százaléka valójában egy rejtélyes ismeretlen "sötét anyag", ami nem látható vagy érzékelhető, ez tényleg csak egy tipp. Lehet akár egy "sötét hidrogénnek" megfelelő anyag, amely sokkal bőségesebb a hidrogénnél, amit ismerünk.

Mindenesetre a dolgokat tekintve a hidrogén látható, érezhető, megérinthető és előállítható, mely hihetetlenül tiszta, azonnali és bőséges. A Föld mint "vízbolygó" bőven el van látva vízzel, és hatalmas mennyiségű hidrogén üzemanyaggal rendelkezik a víz molekuláiba zárva. Ha a napenergiát hatékonyan lehet felhasználni a víz szétválasztásához tiszta hidrogén üzemanyagra, akkor végre van egy reális út a fosszilis üzemanyag gazdaságból egy hidrogén üzemanyag gazdaságba való áttéréshez.



A napfény energiával ellátott vízbontó torony egy csodás áttörés lehet a világnak, melyre szükségünk van ahhoz, hogy véget vessünk a szénhidrogén függőségünknek. Mexikó északnyugati része lehetne az egyik energiatermelő központ, mivel a legjobb hely ezeknek a hidrogén előállító tornyoknak a felépítéséhez a száraz, felhőtlen sivatagok volnának, mely óceánvíz forrás közelében található. A mexikói földek körbeveszik a Kaliforniai-öblöt, mely ideális hely lenne az ilyen projektekhez.

A hidrogén elégetése gyerekjáték; a fúziós reaktorok a legjobb út, ami előttünk áll

Minden ígéret ellenére a víz bontásáról és a hidrogén elégetéséről mint üzemanyag érdemes megjegyezni, hogy a hidrogéngáz elégetése egy ostoba módja a hidrogén üzemanyagként való felhasználásának. A hidrogén felhasználása fúziós reaktorok üzemanyagaként a legokosabb.

Elméletileg a tengervízből kivont elkülönített hidrogén egyszerű kémiai elválasztási technikával felhasználható, mint fúzuiós reaktorok üzemanyaga. Egy fúziós reaktor hidrogén tömege energiává alakítható, ami összhangban van Einstein híres E=MC2 egyenletével.

A tömeg-energia átalakító segítségével egy nagyon kis mennyiségű hidrogén is képes nagyságrendekkel több energiát előállítani, mint ugyanannak a hidrogénnek az elégetése (ami csak egy kémiai reakció, nem nukleáris). Nem lehet pontosan tudni, hogy hány nagyságrenddel több energiáról beszélünk, de valahol a 9-10-szeres tartományban lehet. A kilencszeres nagyságrend milliárdszor több energiát jelent.
Hogy legyen valami támpont, hogy a hidrogén mennyi energiát képes előállítani, valószínűleg mindenki hallott már a "hidrogénbombáról". Ez egy olyan bomba, amit úgy építettek, hogy a hidrogént (és különleges izotópokat) tiszta energiává alakítson, hogy maximális taktikai pusztítást legyen képes okozni.

Végeredményben az emberi civilizáció energia céljai között szerepelnie kell a melegfúziós reaktorok működtetési módjának megtalálása, melyek többletenergiát termelnek. Amíg ez a nap elérkezik, a hidrogén üzemanyag elégetése legalább egy tisztább kémiai reakció, mint a szénhidrogéneké. A napenergiával működő vízbontó technológia lehet a kulcs ahhoz, hogy a hidrogén előállítása olcsó és bőséges legyen.

Amiatt ne aggódjon senki, hogy a hidrogén elfogy. Amikor elég, reakcióba lép a levegőben lévő oxigénnel, és viz jön létre, mint a hidrogén elégetésének mellékterméke. A hidrogén nem semmisül meg a folyamatban, így sohasem fogy ki. Mindaddig, amíg süt a nap, addig bőséges hidrogén energia áll rendelkezésre itt a Földön, mivel a hidrogén csak az energia "hordozója", önmagában nem éghető üzemanyag, mint az olaj.
naturalnews

Ingyen energia - Mikro plazma reaktor és Gravitációs energiarendszer - a Keshe Alapítvány szabadalma



Bizonyára sokan hallottak a Keshe Alapítványról, mely forradalmian új (legalábbis nekünk hétköznapi emberekenek) technológiák kifejlesztésén dolgozik jó néhány éve a gyógyítás, anyagtudományok, energiarendszerek és környezetvédelem területén. Mindenki számára hozzáférhető a Mikro plazma reaktor és a Gravitációs energiarendszer szabadalmi leírása, melyeket alább el lehet olvasni angol nyelven.

A két rendszer lényege röviden

Mikro plazma reaktor

"A rögzített vagy hordozható mikro plazma reaktor beépíthető, csatlakoztatható és/vagy beilleszthető különféle elektromos/elektronikus készülékbe (pl. mobiltelefonok, számítógépek), különböző tárgyakba (pl. világító berendezésk általában, villanykörte, mikrochipek, IC-k), egyéb háztartási eszközökbe pl. sütőkbe vagy porszívókba, szivattyúkba, elektromos autókba stb., egyenáramot vagy váltóáramot generálva attól függően, hogy milyen eszközben kívánatos a használata, akár főzéshez, világításhoz vagy fűtés-hűtéshez szükséges. Az önfenntartó plazma folyamat teljesen függetlenül működik mindentől, nem kíván meg semmiféle csatlakozást bármilyen meglévő elektromos hálózathoz, napelemhez, és újratöltést sem igényel. Új típusú termékek hozhatók létre ezen technológia segítségével. Különböző típusú mikro reaktorokat ismertetünk és széles körben alkamzzuk az új technológiát."

Gravitációs és energia rendszer

"Centrifugális és vákuum feltételek között létrehozott ionizált állapotban a turbulencia, forgás, nyomás és hő hatására gáz halmazállapotú anyag jön létre. A reaktorban található központi forgó rész különféle mágneses mezőket hoz létre a plazmatikus feltételek biztosításával, melyek egymással kölcsönhatásba kerülve gravitációs erő jelenséget produkálnak. Ezen létrejövő gravitációs és energiamező felhasználható például űrutazási, közlekedési vagy atomi hegesztési technológiákban."



Új magassági rekordot ért el a függőlegesen fel- és leszálló rakéta: Grasshopper 325 méteres teszt



Elon Musk Grasshopper rakétája elhomályosította a márciusban sikeres 80 egynéhány méterét, elérve az eddigi legjobb 325 méteres magasságot, majd sikeresen leszállt annak ellenére, hogy fújt a szél a tesztrepülés során.

A 325 méteres magasság egy jelentős mérföldkő a tíz emelet magas függőlegesen fel és leszálló rakéta (VTVL) számára. Az első dolog, hogy az esetlen lefelé ereszkedéshez egy csomó szenzorra van szükség, hogy pontosabban rögzítsék a rakéta helyzetét.

A tesztet júniusban végezték, de a videót, melyet egy hexakopterről vettek fel, mely egy kis hűha érzést is hozzáadott, a hétvégén tették közzé.
Grasshopper 325m Test | Single Camera (Hexacopter)





A SpaceX célja az, hogy a VTVL elég megbízható legyen rutinszerű használatra, mely lehetővé teszi, hogy a rakéták újrahsznosíthatók legyenek, így azok nem az óceánban kötnének ki.

Míg a legtöbb rakétát úgy tervezték, hogy elégjen a légkörben a visszatéréskor, a SpaceX rakétákat nem csak arra szánták, hogy ellenálljon a visszatéréskor, hanem hogy függőlegesen képes legyen leszállni az indítóállásra. A Grasshopper VTVL ezt a kritikus lépést jelenti ezen cél felé.

Ezért egy új érzékelő csomagot építettek be a legutóbbi teszthez; ezek az új, nagypontosságú szenzorok a meglévők és az F9-R szabályozó algoritmus mellett magát a rakétát biztonságoan tették le az új rekord magasságból.

A Grasshopper többi darabja egy Falcon 9-es első fokozata, egy Merlin 1D hajtómű, acél és alumínium leszállólábak hidraulikus lengéscsillapítókkal, és egy acél tartószerkezet.

A 325 méternyi repülés magasabb, mint a manhattani Chrysler épület, a londoni Shard, vagy a Sydney Torony.

Mint ismeretes a 
SpaceX bocsátotta fel 2012-ben a Dragonújrafelhasználható űrszállító járművet. A teherszállító változat először 2012 májusában hajtotta végre első küldetését a Nemzetközi Űrállomáshoz.
http://www.youtube.com/spacex
Kicsoda Elon Musk?

Muskot sokan tartják Tony Stark, azaz a Vasember mozibeli figurjának ihletforrásaként számon, ami nem meglepő: Musk nem csak kitűnő mérnök, de dúsgazdag, dörzsölt üzletember is egyben. Számos pénzügyileg is sikeres vállalkozáson keresztül igyekszik kiteljesíteni technoálmait, ami szerencsére nem csak az ő egójának imponál, hanem az emberiséget is közelebb juttatja legnagyobb céljai eléréséhez.

Musk 1971-ben született Dél-Afrikában, édesapja mérnök, anyja dietetikus volt. A kis Elon korán elkezdett rajongani a technológia iránt: 10 évesen kezdett el programozni tanulni, 12 évesen pedig már eladta első szoftverét is, a Blaster nevű űrjátékot. Mindössze 17 éves volt, mikor elhagyta a családi fészket, és Kanadába költözött. Egyetemi tanulmányait később az Államokban végezte, a Pennsyvania-i Egyetemen, ahol is fizikát és üzletet tanult, és ekkor már három fókuszterületet is kijelölt magának a jövőre nézve: az internetet, a tiszta energiát és a világűrt, azaz három „fontos problémát, amelyek meghatározzák az emberiség jövőjét”, ahogy fogalmazott.
1995-ben még beiratkozott a Stanfordra is, de az egyetemet két nap után otthagyta, hogy elindítsa első, online vállalkozását, a Zip2-t, amelyet később az Altavista több mint 300 millió dollárért fel is vásárolt tőle. Ha ez nem lett volna elég, 1999-ben megalapította a PayPal elődjét, az X.com-ot, hogy a később PayPal néven futú online tranzakciós vállalkozást 1,5 milliárd dollárnyi részvény fejében aztán az eBay-hez passzolja 2002-ben, aminek kicsit kevesebb, mint nyolcadát Musk tette zsebre.

Miután Musk már két sikeres vállakozáson volt túl, és bebetonozta a helyét a szupergazdagok között, nekikezdhetett csöppet sem szerény technovíziói megvalósításához. Szerepet vállalt két technofilantróp vállalkozás, az elektromos autókat gyártó Tesla Motors és a napenergiával foglalkozó SolarCity megalapításában és vezetésében. 2002-ben pedig létrehozta Space Exploration Technologies (röviden SpaceX) nevű cégét, amelynek célja nem kisebb, mint hogy a kereskedelmi űrhajózás úttörője legyen. A cég és Musk hisz abban, hogy a magánűrhajózás és az űrturizmus pénzügyi lehetőségei olyan motorjai lehetnek az űrtechnológia fejlődésének, amelyek hamarosan (pár évtizeden belül) a földi halandók számára is lehetővé teszik az űrbejutást. Ha pedig a Dragon és Falcon rakéták tesztjei sikerrel járnak, és hamarosan emberek is utaznak velük az ISS-re, akkor mi is bízhatunk ebben.

Elon Musk egyike azon feltaláló-vállalkozóknak, akiket a közvélemény és a sajtó technofilantrópoknak nevez. Ezek azok az emberek, akik üzleti sikereiken keresztül igyekeznek hozzájárulni a technológia fejlődéséhez és az emberiség legkínzóbb problémáinak leküzdéséhez.


A drón csendőr - Obama piszkos háborúi


Az idő körül Barack Obama elrendelte a dróncsapást, mely megölte Abdul-Rahman al-Awlakit, a 16 éves amerikai gyereket, aki éppen kiposztolta a facebookra a másodrangú hip-hop kedvenceit. Azért mondom, hogy "másodrangú", mert Abdul a fiammal szinte pontosan egykorú volt, így tudom, milyen szemetet hallgatnak.
Obama elnök minden kedden személyesen ellenőrzi azoknak az embereknek a nevét, akiket meg akar ölni. George Bush egy kicsit finnyásabb volt mint Obama, ő sosem maga csinálta, de Obama elnök úgy érezte, hogy ezek a döntések az elnök felelősségei: "a saját ujját akarja rajta tartani a ravaszon", egy jelentés szerint. A rendezett, napirend szerint élő ember, az Elnök egy héten egyszer választja ki áldozatait, amit "Terror Keddnek" neveznek.

2011 október 4-én Abdul kiment unokatestvéreivel és barátaival egy jó öreg amerikai stílusú barbecuera, amikor Obama drónja kilőtt egy rakétát, drabokra tépve a tinédzsert. Vagy inkább azt kell mondani "darabra". Minden, ami Abdulból maradt egy darab koponya hosszú göndör hajjal, mely lehetővé tette, hogy a rokonai azonosítsák fejének darabját az amerikai stílusú hajviseletéből.

Obama nem rendelte el a gyilkosságokat (Abdul barátai és rokonai is meghaltak) véletlenszeű őrült tettként. A nem drámázó Obama nem hisz a véletlenben. Abdul problémája az volt, hogy az apja Anwar al-Awlaki volt. Obama 
megölte Abdul apját is.  Anwar al-Awlaki apuka amerikai imám, aki George Bushra szavazott, majd átállt a rosszfiúk oldalára. Majd miután elhagyta az USA-t, terroristapárti rádió jelentéseket közvetített Arábiából.
Lehet vitatni, hogy Anwar al-Awlaki jogos megölendő célpont volt-e. Végülis az amerikai alkotmányban ott van, hogy hazaárulásért halálbüntetés jár. Úgy vélem, hogy a végrehajtás előtt egy bírósági tárgyalás szebb lett volna. De jó semmiképp sem készült történni.

De mi a helyzet a 16 évessel? Obama még csak nem is tett úgy, mintha a gyerek terrorista lett volna, vagy annak készülne.

Mi igazolhatja Abdul kivégzését? Amikor megkérdezték, a Fehér Ház akkori sajtó szóvivője 
Robert Gibbs azt mondta: "Arra utalnék, hogy jóval felelősségteljesebb apának kellett volna lennie."

Valószínűleg annak kellett volna.

Obama szolgái megpróbálják eltussolni a tinédzsereket ért találatot. Eric Holder értesítette a Kongresszust a gyilkosságok híréről leírva, hogy az amerikai drónok felrobbantották Anwar al-Awlakit az őrült papot, és három másik amerikait, akik "
nem voltak kifejezetten célpontok".

Holder megjegyzése miatt úgy tűnik, hogy Awlaki fiát vele együtt robbantották fel, ami a "járulékos kár" szomorú esete.

De felkészültél? A tinédzser - az unokatestvéreivel és a barátaival együtt - két héttel azután halt meg, és több száz kilométerre attól a helytől, ahol a rakéta megölte az apját.
Dirty Wars - Official Trailer (HD) Dokumentumfilm, Thriller
http://www.youtube.com/watch?v=5KpzBAKJmig

Obama Seal Team betegsége


Tisztáztam a tényeket Richard Rowley-val, amerika legbátrabb oknyomozó riporterével. Rowley vette filmre, rendezte és szerkesztette a brilliáns, ám rettenetes és szörnyű dokumentumfilmet a Piszkos Háborúkat (
Dirty Wars), melynek előzetesét ezen a héten mutatták be az Egyesült Államokban.

A film középpontjában Rowley riporter partnere, a fáradhatatlan Jeremy Scahill áll, akit Rowley végigkövet egy afganisztáni lakodalmi összejövetelen történt mészárlás jelenetétől egy hadúrral készült riportig Mogadishuban (orvlövészek kerszttüze alatt).

Rowley, akárcsak Ricardo az operatőr, kórosan nyugodtak. Irakban Rowley fedezte Fallujában a felkelőket, közéjük beépülve az amerikai hadsereg támadásakor. Ez őrültség volt. Őrült de zseniális.

A Piszkos Háborúban Rowley és Scahill megmutatják, hogy a drónok csak játékszerek az Elnök játékos ládájában. Valamint azt, hogy a megölendők listája sokkal nagyobb, amit akár egy olyan okos fickó, mint Obama keddenként csak úgy kipipálhat. Scahill számításai szerint a célzottan megölendők száma Afganisztánban és Pakisztánban jelenleg összesen több mint 17.000!

A drónok nem képesek mindannyiukat megölni. 2009-ben egy 
amerikai cirkáló rakéta eltalálta al Majala-t, egy távoli beduin falut Jemenben, megölve tucatnyi pásztort és három csecsemőt. Jemen elnöke Ali Abdullah Saleh büszkén vállalta a felelősséget az állítólagos "terroristák" megöléséért.

Azonban egy bátor jemeni újságíró, Abdulelah Haider Shaye szemügyre vette a helyszínt, lefényképezte az amerikai rakéta maradványait, erre azonnal bebörtönözték.

Az Egyesült Államok különösen félénk hitelt adni a cirkáló rakéta gyilkosságoknak, mivel növelte az al-Kaida toborzását Jemenben.

Rowley és Scahill az egyetlen amerikai riporterek, akik elmentek a beduin faluba és filmre vették a rakéta burkolatát, mely cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy az Egyesült Államok belépett egy háborúba mindenféle jogi felhatalmazás nélkül, sőt teljesen titokban.

Scahill azt is feltárta, hogy a jemeni elnök Saleh ideges volt az újságíró börtönben tartása miatt, Saleh visszavonta bocsánatát Barack Obama személyes kérésére. Obama nem csak el akarta hallgattatni az újságírót, de meg is akarta büntetni.
WikiLeaks: Tisztogató Piszkos Háborúk?

Kíváncsi voltam: Vajon Scahill és Rowley igénybe vette a WikiLeaks-t?

"A WikiLeaks abszolút nélkülözhetetlen volt," - mondta Rowley - a Külügyminisztériumi vallomások kincsesbányája megerősítette azt, amit a terepen találtak. A WikiLeaks-en keresztül történt annak felfedezése, hogy Saleh elnök viccelődött az amerikai kémekkel arról, hogy mit hazudjanak az al Majala-i amerikai rakétatámadásról a Kongresszusnak.
Ez benne volt a WikiLeaks-ben, amit Scahill megállapított, hogy Indha Adde hadúr - más néven "Fehér Szemek" - az USA alkalmazásában állt. Fehér Szemek tábornok - a rangot magának adta a szomáliai hadseregben három csillag kitűzésével a kabátjára. Hol találta az amerikai hadsereg ezt a gyilkost? Korábban a WikiLeaks kiderítette, hogy az USA tudta, hogy az al_kaida merénylőinek védelmezője volt, akik felrobbantották az amerikai nagykövetséget Nairobiban.

Rowley rögzítette a hadúr/tábornok szavait kamerájával amikor azt mondta: "Az Egyesült Államok mestere a háborúnak" - meglehetős dícséret egy természetes született gyilkostól, mint amilyen Fehér Szemek.

Fehér Szemek tábornoknak teljesen igaza van. Obama titkos háborúja már 75 országra terjedt át. Ez mind-mind William H McRaven tábornok parancsnoksága alatt.

Az amerikai sajtó szerelmes McRavenbe, dícsérik, mint azt az embert, aki megtervezte a rajtaütést Oszama bin Ladenen. De nincs egyetlen amerikai hírhálózat vagy újság, mely beszámolt volna Scahill felfedezéséről, hogy McRaven volt az, aki kitervelte az afgán násznép elleni éjszakai támadást, hogy megölte a menyasszonyt, a vőlegényt és a menyasszony anyját.

Lehet, hogy ez valami szörnyű tévedés. De McRaven emberei, akiket az afgánok "Amerikai Táliboknak" neveznek, gondoskodtak arról, hogy senki se mutogasson az Egyesült Államokra: Rowley és Scahill titokban megszerzett egy videófelvételt, melyen McRaven kommandósai szedegetik ki a menyasszony és a vőlegény testéből a golyókat, hogy megakadályozzák a gyilkosok azonosítását.

McRaven fél-magán hadserege, a Közös Különleges Műveleti Parancsnokság (JSOC) 75 nemzettel háborúskodik a nevünkben - olyan nemzetek, melyeket nem fog megnevezni, és Obama le fog tartóztatni, ha megnevezed őket. Ezt még talán Orwell sem álmodhatta meg.

Megkérdeztem a WikiLeaks értékéről Rowleyt és Scahillt, 
Bradley Manning folyamatban lévő tárgyalása, és Edward Snowden közelgő elfogása miatt azon vállalásukkal kapcsolatban, hogy eldobják karrierjüket és szabadságukat, csak hogy tudjuk, hogy a kedves Obama úr kémkedik utánunk.
Egy rabbi Názáretből egyszer azt mondta: "Az igazság szabaddá tesz." Pontosan ez az, amitől Obama fél: kiderül vele szemben az igazság a megjelent Piszkos Háborúkban, és tudják, hogy a legtöbb amerikai meg akarja majd magát szabadítani McRaven beteg Seal Team-jétől.

Meggyőződésem, hogy az al-Awlaki fia elleni támadás célja az volt, hogy megtanítsa a leckét; ha mártír akarsz lenni, akkor mártírrá tesszük a fiadat, az anyádat és a lányodat is.

Az ilyen terrort terrorért elég hatékony lehet. A Ronald Reagan években a pipogya, ál-cowboy elnök fegyvereket küldött Khomeini Ajatollahnak cserébe a Hezbollah által fogva tartott túszok szabadon bocsátásáért. Az oroszok egy másik úton vitték haza a túszaikat. A Szovjetunió nem fogadta el a fegyvert túszokért tervét. A KGB inkább szisztematikusan meggyilkolta a túszejtők unokatestvéreit, anyjukat és testvéreiket egyenként, míg a Hezbollah el nem engedte az összes orosz túszt.

Rakétával felrobbantani egy gyereket, akitől félünk, valóban megtanítja a leckét. De mit tanulnak belőle?

Jövőre Malia Obama 16 éves lesz. Remélhetőleg sohasem halljuk, hogy baja esik Malia-nak, míg az al-Kaida szóvivője kuncogva azt mondja: "Jóval felelősségteljesebb apának kellett volna lennie."
Greg Palast

Fotók Richard Rowley és Big Noise Films jóvoltából.




Az Egyesült Államok 8 szivar alakú űrhajóval rendelkezik - állítja Dr Richard Boylan


2011 július 21-én az Atlantis űrsikló landolt a NASA Kennedy Űrközpont kifutóján Floridában, és elindult, hogy egy múzeumban állítsák ki. Akkor azt mondták, hogy az Egyesült Államok egy ideig nem lesz képes űrutazásra alkalmas járművet készíteni, és ezért Oroszországra és más államokra kell támaszkodnia, hogy eljusson a Nemzetközi Űrállomásra, mondja  Dr. Richard Boylan.

Ez egy hazugság volt.

Valójában az 1980-as évek második felétől az Egyesült Államok hozzájárult egy titkos űrflotta, a "Solar Warden" felállításához, amely mára nyolc szivar alakú anyahajóból (mindegyik hossza két focipályának felel meg), és 43 kis "felderítő hajóból" áll, állítja Boylan.
A Solar Warden űrflotta az USA Haditengerészeti Hálózata és az Űr Műveleti Parancsnokság (korábban Haditengerészeti Űrparancsnokság) alatt működik Dahlgrenben, Virginiaban. Jelenleg mintegy 300 fős személyzet dolgozik a dahlgreni létesítményben.

A Solar Warden Űrflotta hajóin hivatásos tisztviselők dolgoznak, akiket a rangos 6206-P Űr Műveleti egység speciális válogatása után a Haditengerészeti Posztgraduális Iskolában, Monterey-ben képeztek ki, és ott szereztek tudományok mestere fokozatot Űr Műveleti Rendszerek területen, Dr. Boylan szerint.

Mivel ez egy fejlett technológiai pozíció, az Egyesült Államok lett kijelölve a Csillag Nemzetek által, hogy vezetői feladatot lásson el a Föld biztonsága érdekében.

Az űrbiztonsági misszió két részből áll.

Egyrészt az űrflotta küldetése, hogy megakadályozzon tisztességtelen országokat vagy terrorista csoportokat abban, hogy arra használják az űrt, hogy onnan háborút folytassanak más országok, vagy saját országuk ellen. A Csillag Nemzetek világossá tették, hogy az űrt csak és kizárólag békés célokra megengedett használni.

Másrészt feladatuk, hogy megakadályozzák a globális elit ellenőrző csoportjait, a Cabalt, hogy használjanak Föld körül telepített fegyverrendszereket, beleértve az irányított energiájú sugárfegyvereket, hogy bárkit megfélemlítsenek vagy megtámadjanak és rákénysszerítsék másokra az akaratukat.

Gyakorlatilag az űrflotta feladata rendőri jellegű a Naprendszeren belül, ezért nevezték el Solar Warden-nek (Nap Gondnok)

A flotta nem csak az Egyesült Államok fennhatósága alatt működik, hanem az Egyesült Nemzetek titkos hatósága alatt is, mivel a küldetése az, hogy megvédje az egész Földet és minden országot.

Az egész program a Csillag Nemzetek (fejlett intelligens civilizációk szervezete) engedélyével és annak felügyelete alatt fut.
A Solar Warden flotta annak eredményeképp jött létre, hogy a Csillag Nemzetek kérték az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy vállaljanak felelősséget a bűnüldöző szervezetekkel együtt, hogy a közeli űrt semmiképp se használhassa helytelen módon egy ember sem.

Hogy világos legyen, a Csillag Nemzetek nem adtak kizárólagos hatósági jogokat az Egyesült Államok kormányának a Föld biztonságának megőrzése fölött. Az Egyesült Államok nem rendelkezik felhatalmazással nemzetközi rendőri tevékenységben való részvételre. A Csillag Nemzetek álláspontja az, hogy a Föld polgárainak a felelőssége, hogy olyan működő rendszert és szabályozást dolgozzanak ki szervezeteiknek, amilyen jót csak tudnak.

Továbbá a Solar Warden űrflottát leginkább az  amerikai űrhajózás Fekete Projektjeinek vállalkozói építették meg, de néhány részegység és alkatrész Kanadában, Angliában, Olaszországban, Ausztriában, Oroszországban és Ausztráliában készült.

Míg a flotta személyzetének többsége amerikai, vannak köztük angol, olasz, kanadai, orosz, osztrák és ausztrál tagok is.

A flotta hatásköre az űrben van. Nem rendelkezik hatáskörrel, és nem avatkozhat be emberi ügyekbe a Földön, sem a Föld légkörén belüli tevékenységekbe. Az egyes országok a területük és a légterük feletti joghatóságot maguk gyakorolják.

A flotta feladata csak az űr békéjének fenntartása, és a Föld országainak visszéléseitől, vagy háborús cselekményektől való védelme, mint például az interkontinentális nukleáris ballisztikus rakéta fellövése, vagy más bolygók, holdak természeti erőforrásainak eltulajdonítása. Nem helyettesítheti a földi kormányok felelősségeit, hogy saját maga végezzen bűnüldözést vagy rendfenntartást a Földön vagy más országok légterében.

Megbizatásuk alapjában véve az, hogy megakadályozzák a Cabal részéről történő visszaéléseket az űrben az erőfölényük, ellenőrzésük, megfélemlítés vagy kizsákmányolás által.

A Solar Warden program nem az Egyesült Államok kiváltsága, hogy egyoldalúan megszabja a saját helyét az űrben.

Amikor a brit Gary McKinnon betört az Egyesült Államok Űrparancsnokságának számítógépébe néhány évvel ezelőtt megtudta, hogy léteznek "nem földi tisztek" és "űrflottán belüli átcsoportosítások", és tudott a Solar Warden programról is. Végül elítélték, mint a valaha elkövetett legnagyobb számítógépes adatlopás tettesét, és 70 év börtönbüntetéssel is szembe kell néznie, ha kiadja őt az Egyesült Királyság.

McKinnon komolyan szeretett volna egy nyilvános bíróságon felelni a fenti minősített tényekkel kapcsolatban, és az ügyvédje képes lenne beidézni kormánytisztviselőket is, akik eskü alatt megerősítenék az állításait az Űrflotta létezéséről. Az Egyesült Államok eddig nem sokra ment McKinnon kiadatása ügyében.
Richard Boylan, Ph.D., MS Ed, MSW, B.A. Csillag Gyermekekre és Csillagmag felnőttekre szakosodott oktató-kutató, nyugalmazott pszichológia professzor, csillag kultúrák antroplógusa, nyugalmazott klinikai hipnoterapeuta, és Föld tanácsos (képviselő) a Csillag Nemzetek Főtanácsában.

Forrás: 
http://www.drboylan.com/


A rezgésed emelésének tudománya



Bárki, aki spirituális körökben mozog, valószínűleg hallott a "rezgésekről". A helyzet általában az, hogyha valaki magasabb rezgésű, valahogy sokkal spirituálisabb, vagy az egyén célja az, hogy növelje a saját rezgését. De mit jelent ez valójában? Ez az egész csak egy szellemi hókusz-pókusz, vagy valóban van tudományosság a rezgések mögött? Ahogy az a cikk címéből is kitalálható, teljes mértékben tudományos ez a spirituális fogalom. És ez be is bizonyítható.

Kezdjük azzal, amit tudunk. Naprendszerünk középpontjában a Napunk található - egy nagy fénygömb. Körülötte keringenek a bolygók. Minél közelebbi egy bolygó, mint a Merkúr és a Vénusz, annál gyorsabban mozognak a Nap körül, mivel kisebb a keringési pályájuk. A mi univerzumunkban a minták folyamatosan ismétlődnek. Például az atomok, melyek az anyagi világunkat alkotják, úgy néznek ki, mint egy mini naprendszer. Minden atom középpontjában egy atommag található. Körülötte keringenek az elektronok. A különbség ezen a szubatomi szinten, hogy az elektronok képesek átugrani egyik pályáról egy másikra, mely a "kvantumugrás" fogalmát jelenti számunkra.

Amikor egy elektron átkerül egyik pályáról a másikra, közelebb kerül az atommaghoz, ami energiát vagy fényt bocsát ki. Ez nagyjából az alapvető fizika. Minden fizikus tud erről, és egyetértenek abban, hogy ez egy bizonyított tény. Sajnos azonban a legtöbb tudós metaforikus értelemben nem hisz benne. A szimbolizmus és a metafora a művészek, írók, zenészek és költők birodalma.

Egy ideális világban a tudósok és a művészek együtt dolgoznak, hogy segítsenek megoldani a világegyetem legnagyobb titkait. Mivel még nem igazán tartunk ott, kreatív gondolkodónak kell lenni, aki meghallja a tudósokat foglalkoztató kérdéseket, meglát olyan megoldásokat, melyeket ők talán nem, és amelyekről úgy érzi, hogy meg kell osztania másokkal. Mivel azonban a kreatív típusú emberek nem mindig rendelkeznek a megfelelő iskoláztatási fokkal, elképzeléseiket gyakran nem veszik komolyan, különösen az említett tudósok (akik nem olvasnak ilyesfajta cikkeket).

Remélhetőleg egy napon hivatalos munkahelyük lesz azoknak, akik máshogy gondolkodnak, de azt mindenkinek magának kell eldönetie, hogy ez érdemel-e bármiféle elismerést. Valaki úgy döntött, hogy csak azoknak van joguk bővíteni tudásukat egy bizonyos témában, akik már előtte tanultak arról. De miért is kellene bárkinek eldöntenie, hogy csak a hivatalos forrás lehet az igazság? Szokás szerint, ha valamit elolvasunk és igaznak tűnik a számunkra, az nagyszerű. Ha nem, hadd menjen.

Így a legtöbb fizikus egyetért abban, hogy az elektron energiát / fényt bocsát ki, ahogy egy közelebbi pályára ugrik. És abban is egyetértenek, hogy mi alkotja az atomokat. De itt van, ahol egy kvantumugrást hajtunk végre. Mivel mindannyian atomokból állunk, így bármiféle alapelv, ami rájuk igaz, az igaz ránk is. Ezért ahogy az atomok fényt bocsátanak ki, amikor közelebb ugranak a forráshoz, így mi is.

Az atom energia, és az energia az, ami mindannyiunkat összeköt. A spirituális világegyetemünk középpontjában fény van, és mindannyiunk lelke ekörül forog. Amikor teszünk valamit a materiális énünkért - akár bizonyos ételekkel, itallal, szexszel, pénzzel vagy tettekkel a saját önző élvezetink kedvéért - a lelkünk olyan pályára ugrik, mely távolabb áll a fénytől. Amikor azonban oly módon cselekszünk, ami ellentétes az önző, anyagias hajlamainkkal, és jobban összhangban van a fénnyel, akkor egy olyan pályára ugrik, amely közelebb van hozzá.
Amikor ez megtörténik, ahogy az elektronok, kiengedünk egy energia / fény folyamot. Ez a fény vonz és felhatalmaz másokat, megváltoztatva saját energiájuk frekvenciáját oly módon, hogy lehetővé teszi számukra, hogy maguk is közelebb kerüljenek a fényhez. Azok, akiknek a lelke megtette ezt a lépést, már közelebb keringenek a fény középponthoz, és így egy kisebb keringési pályán vannak, ami azt jelenti, hogy gyorsabban mozognak. Ez a gyorsabb pálya az, ami magasabb vibrációként ismert.

Minél közelebb kerülünk a fény forrásához, annál több fényt bocsátunk ki, és annál gyorsabban vibrál az energiánk. Minél gyorsabban rezgünk, annál kevésbé vagyunk kötve a tér és idő anyagi szabályaihoz. A téridő az anyagi világ illúziója. Ahogy mindannyian közösen elindulunk (befolyásolva egymás ugrásait) a fény felé, az idő úgy tűnik, hogy felgyorsul, ahogy egyetlen pillanat felé halad, mivel valójában egyetlen pillanat van.

Végül ezekkel a magasabb rezgésekkel képesek leszünk arra, hogy átugorjunk a tér és az idő körül, ahogy az atomok teszik. És ha van egy kritikus tömeg, akik képesek erre, elég energiával átbillenteni a mérleget egy irányba, az egész bolygónknak növekedni fog a rezgése. Ezen a ponton, mint egy elektron, az egész Föld átugrik egy olyan pályára, ami közelebb áll az atommagjához, a Naphoz, és fényt bocsát ki ebben a folyamatban.

Ettől mindannyian megsülünk? Nem, mert a legtöbben, akik növelik a saját rezgésüket, mely lehetővé teszi számukra, hogy maguk mögött hagyják az anyagi énjüket, egy új fénylény társadalomban, egy ragyogó világban, a Napunkhoz közelebbi pályán fognak létezni.

Ha ezek közül bármit igaznak érzel, akkor vágyat kelthet benned, hogy beilleszd a meglévő hitedbe. Ezek az elgondolások valójában minden vallásban megtalálhatóak, bár csak képletesen. Ez az elv a 
Szefirot a Judaizmusban, a reinkarnáció a Hinduizmusban, a Buddha és Dharmaa Buddhizmusban, és a Dzsihád belső elve az Iszlámban.

A Kereszténységben ez az egész történet szimbolikusan bizonyított. Jézus a fiú (Nap). Őt veszi körül a 12 apostol (elekronok / bolygók). Jézus feláldozza anyagi testét, hogy segítsen nekünk az apostolok bölcsességén keresztül, hogy felemelje a kollektív rezgésünket. Egy nap Jézus visszatér, és azokat, akik követték az útját, olyanok lesznek mint ő, és megtapasztalnak egy elragadtatást, miközben maguk mögött hagyják a materiális Földet. Az egész messiási kor alapvetően az az idő, amikor együtt emeljük a rezgésünket, és osztozunk a fényben, amit egymásnak adunk át. Valószínűleg sokan nem hiszik, hogy egy lény érkezik, hogy megmutassa, hogyan csináljuk. Már megvan a bölcsességünk, és minden egyes nappal egyre inkább tudatában vagyunk ennek.

Remélhetőleg ez a cikk segít nekünk egy kicsit többre emlékezni, így aztán át tudjuk adni másoknak. Ami a tapasztalati típusúakat illeti, akik azt hiszik, hogy a kvantumugrás inkább hitbéli ugrás volt, mint tudományos, azoknak ajánlott tájékozódni azokról a vezető elméletekről, melyek megpróbálják megmagyarázni a világegyetem építőköveit - a parányi rezgő húrokat, az úgynevezett 
húrelméletet. Talán az ő számukra a vibráció elképzelése ebből a szempontból mélyebben fog rezonálni.
waking times






2001 szeptember 11. - Az események háttere



2001. szeptember 11-én a világ szinte élő adásban nézhette végig a World Trade Center ikertornyai ellen véghez vitt támadást, majd azok leomlását. Ezzel párhuzamosan értesülhettünk további két repülőgép történetéről, melyek közül egy a Pentagon épületébe csapódott, míg a másik az utasok bátorságának köszönhetően ártalmatlanul zuhant le egy ritkán lakott területen.

A döbbenet csendjét a felháborodás és a bosszú hangjai váltották fel, majd az Amerikai Egyesült Államok két háborút is indított. Az elsőt Afganisztán, a másodikat Irak ellen, s úgy tűnik, hamarosan újabb harcok is indulnak, Irán és/vagy Szíria ellen. Ezek mind a szeptember 11-i események egyenes következményei.

De néhány figyelmes ember, akiknek rossz szokásuk, hogy észreveszik a gyanús dolgokat és szóvá is teszik ezeket igazságot követelve, már a merénylet után néhány nappal hallatta hangját. Azóta pedig ezek a gyanús jelek egyre csak szaporodnak. A teljesség igénye nélkül néhányat itt bemutatunk. Az olvasó feladata lesz az, hogy eldöntse, mennyire helytállóak ezek a gyanúk és valóban az történet-e 2001. szeptember 11-én, amit az országok vezetői elmondtak nekünk, vagy a világ egyik legnagyobb megtévesztő showműsorának rászedett áldozatai vagyunk, melynek egyenes folytatása volt az afganisztáni és a II. iraki háború.

Lássuk a gyanús elemeket…

Furcsaságok szeptember 11-e előtt 


Egy különös bérlet és biztosítás…

2001. július 23-án bérlőt cserélt a WTC komplexum, az új bérlő egy Larry Silverstein nevű vállalkozó. Ezután egy 3,5 milliárd dollár értékű biztosítást kötöttek az épületekre, mely egy új elemet tartalmazott: terrortámadás esetére szóló biztosítást. Ez a biztosítás a megkötésétől számított 48. napon már aktuálissá is vált…

Egy érdekes kinevezés…

A támadás előtti napokban kapott egy új biztonsági igazgatót a WTC, aki történetesen az FBI azon részlegén dolgozott korábban, amely Osama bin Laden tevékenységét figyelte. John O’Neil vizsgálta ki az al-Kaidának tulajdonított korábbi merényleteket, de amikor eredményeket mutatott volna fel, „fentről” állították le, majd hazahívták. O’Neil néhány nappal a támadás előtt vette át a WTC biztonsági szolgálatának vezetését. A tornyok összeomlásakor életét vesztette.

Tőzsdei spekulációk…

Néhány nappal a támadás előtt érdekes tőzsdei spekulációk indultak útjukra. A WTC-ben irodát bérlő vállalatok, a WTC biztosítói és azon két légitársaság (UA – United Airlines és AA – American Airlines), részvényei ellen irányuló spekulációra fel kellett volna figyelni. Ezen cégek részvényforgalma megtöbbszöröződött (akár a szokásos forgalom 10-15-szeresére). Ennek hátterében az a spekuláció állt, miszerint a cégek részvényeinek értéke néhány napon belül jelentősen esni fog. Független nyomozati szervek felfedezték, hogy a legaktívabb személy a börzei tranzakciókban egy bizonyos A. Krongard nevű úriember volt, aki a CIA Executive Director-ja, azaz a CIA hivatalban lévő igazgatója (Lásd pl.. http://globalresearch.ca/articles vagy www.tetrahedron.org), aki számos nagy pénzintézetben rendelkezik jelentős érdekeltségekkel.

Szervezési nehézségek 

Egy összehangolt akció, melyet lehetetlen külföldről koordinálni. 1 órán belül 4 nagy hatótávolságú utasszállítógép eltérítése olyan magasszintű komplex szervezést igényel, amit semmilyen terrorcsoport nem képes külföldről létrehozni. Minden biztonsági rendszert ki kellett játszani, s mindazt úgy, hogy semelyik ország titkosszolgálata ne szerezzen róla tudomást; s ez gyakorlatilag ma már képtelenség, azaz lehetetlen (műholdas megfigyelés, telefon-internet kommunikáció megfigyelése), főleg, ha a szervezést egy arab országból, vagy Afganisztánból irányították volna.
Alkalmatlan pilóták

Mint azt hivatalosan állítják, a gépeltérítők mindenféle gyorstalpalókon és könyvekből tanultak repülni. A nagy méretű és nagy sebességű utasszállítókkal való repülés hatalmas tudást és gyakorlatot követel, főleg a célpont precíz eltalálása végett. Ehhez képest azon oktatók, akiknél az állítólagos terroristák tanultak, úgy nyilatkoztak, hogy az arab pilótajelöltek angol nyelvtudása és egyéb képességeik egy kisméretű Cessna vezetésére is alkalmatlanná tette őket, nem beszélve a nagy utasszállítókról.

Ennek ellenére a leírások és videofelvételek szerint mindegyik eltérített gép olyan manővereket hajtott végre, melyek gyakorlott pilótáknak is becsületére váltak volna.

Körözött terroristák nevei az utaslistán

Pár nappal a támadások után nyilvánosságra hozták az utaslisták alapján azoknak a neveit, akiket terroristaként azonosítottak, köztük az FBI által is keresett terroristák neveit, mint Atta, Alomari, stb. Ez azt jelenti, hogy az összes terrorista a SAJÁT NEVÉRE foglalt jegyet a járatokra!!? Sőt, a támadás előtt a saját hitelkártyájukkal fizettek és éltek vidáman, lejárt ideiglenes vízummal. Többet közülük köröztek! És senki nem vett észre semmit...

9-11 Rejtélyek (magyar felirat)
http://www.youtube.com/watch?v=MP-Cunho7Ho

A merénylet anomáliái


Szokatlanul üres célpontok

Többen rámutattak, hogy a merénylőknek nem lehetett célja, hogy minél több embert öljenek meg. A két gép ráadásul azokon a szinteken csapódott be, ahol többnyire üres irodák álltak, hiszen a tornyok felső szintjeinek ebben az időben nem volt bérlője!

A WTC tornyokban egy átlagos napon több mint 50.000 ember dolgozott. Ha fanatikus terroristák lettek volna az elkövetők, egy ilyen gondosan kidolgozott merényletet bizonyára akkor hajtottak volna végre, amikor „minél több átkozott kapitalista üzletember” tartózkodik a tornyokban, ergo bizonyára nem 9 óra előtt, amikor még kevesen vannak az épületekben, és a felsőbb vezetők sincsenek a helyükön. Kezdetben több tízezer áldozatról szóltak a híradások, ám a számok gyorsan csökkentek. Hónapokkal később újra lefelé korrigálták az áldozatok számát. 2001.10.09.-én az áldozatok száma 2893, beleszámítva a repülőgépeken lévőket személyzettel, valamint a 300 tűzoltót.

Ez „csak” 1200 személy TORNYONKÉNT. Ez így is borzasztó, de akkor is marad a TABU kérdés: Hol voltak a többiek???

Rögtön egy másik tabu kérdést vet fel az első kérdés, mégpedig: A támadások utáni híradások szerint a WTC tornyok voltak az arab világ szemében a cionista-zsidó világgazdasági hatalom fellegvárai, és ezért lettek a támadások fő célpontjai. Ezen körök hány magas rangú vezetője vált a merényletek szerencsétlen áldozatává?

A Pentagon esetében is az az épületszárny károsodott, amely éppen tatarozás alatt állt és nem is tartózkodtak benne.

Szokatlanul üres repülőgépek

Járat AA 077: 289 Hely, 64 utas (a gép 3/4-e üres)

Járat AA 011: 351 Hely, 92 utas (a gép majdnem 3/4-e üres)

Járat UA 175: 351 Hely, 65 utas (a gép 4/5-e üres)

Járat UA 093: 289 Hely, 45 utas (a gép 4/5-e üres)

Az American Airlines (AA) és a United Airlines(UA) mindig ilyen kevés utassal repül? Mert akkor rég tönkrementek volna. Éppen ezért, ha egy társaság gépén kevesebb, mint a helyek 50% van eladva, a légitársaságok általában lemondják az utat, illetve más járataikkal kombinálják, mert egy légitársaság sem engedheti meg magának félig teli gépek üzemeltetését. Főleg ebben az esetben, mert az utak különösen hosszúak voltak (Keleti parttól Kaliforniáig), s ilyen utaknál a nem gazdaságos utasszám igen magas veszteséget jelent. Egyébként pedig normális esetben soha nem történik az meg, hogy egy gép 75-80% -a üres.

Aznap azonban 4 gép szállt fel egyszerre, ilyen kevés utassal!

A merénylethez nagy Boeing gépekre volt szükség, teli tankkal (45.000 l kerozin), ám relatív kevés utassal, de nem emberségből, hanem azért, hogy a 289, vagy 351 utas nehogy lefegyverezze az elkövetőket. Ez valós veszély volt, és ez be is következett, a 4/5-ig üres UA 093-as járaton, ahol az utasok védekeztek, s ezáltal a gép idő előtt le is zuhant.

Melyik terrorszervezet képes elérni, hogy telitankolt repülők, hosszú távú járatként, kevés utassal induljanak, annak ellenére, hogy ez a légitársaságnak magas anyagi veszteséggel jár?

A filmfelvételek avagy a hipergyors média…

A CNN-nek voltak saját irodái a WTC-ben, ezt a CNN többször megerősítette non-stop híradásai közben. A CNN azonban soha nem jelentette, hogy haltak volna meg a munkatársaik közül a WTC porig rombolt épületeiben. A CNN és vezetője, Walter Issacson olyan gyorsan ott volt az esemény helyszínén, hogy a második becsapódást már élőben közvetítette.
Később bemutattak egy felvételt az első becsapódásról, melyet véletlenül egy amatőr készített. Állítólag hallotta a közeledő gép hangját, és elkezdett filmezni. A gyanús az a felvételen, hogy a kamera nem a gépet keresi, rá se keres, csak az épületre van állítva, ahol SEMMI nem történik, majd pont ott, azon a ponton csapódik be az első gép, ahova néz a kamera.

Melyik amatőr lenne képes egy repülő hangjára így reagálni, majd találó előrelátással a megfelelő toronyra irányítani a kamerát?

A tornyok váratlan és megmagyarázhatatlan összeomlása

A szeptember 11-i események legnagyobb hatású eleme a WTC tornyainak összeomlása. De sokak szerint ennek NEM lett volna szabad megtörténnie, a gépek becsapódása NEM indokolta a dolgok ilyen irányú alakulását. Ugyanis:

1. Az épületek tervezésénél figyelembe vették a 737-es Boeing karakterű gépek becsapódása okozta hatásokat. A szeptember 11-én becsapódott 767-es típus valamivel nehezebb, de méreteiben közel azonos géptípus. Így elméletileg nem omolhatott volna össze egyik torony sem.

2. Az északi toronyba csapódó repülőgép (8:46-kor) üzemanyaga begyulladt, de mindössze 17 perc múlva már gyakorlatilag el is oltották, csak kisebb tűzfészkek voltak az érintett emeleteken. Ehhez képest másfél óra múlva, 10 óra 28 perckor omlott le az épület, ami nehezen indokolható.

3. Kétségessé teszi a történetet az a tény, hogy a kerozin égési hőmérséklete mindössze 375 Celsius fok. Az épület acéltartóinak meglágyulásához több mint 800, megolvadásukhoz mintegy 1300 fok kell, amit kerozin égésével nem lehet elérni!
4. A tűzoltóság szakemberei, akik szakértőnek mondhatók, csak azért mentek föl a tornyokba, mert meg voltak arról győződve, hogy nincsenek közvetlen veszélyben. Azóta bebizonyosodott, hogy az első tűzoltócsapatok Orio Palmer és Ronald Bucca vezetésével a 78. emeletig, azaz a becsapódás helyszínéig eljutottak. Egyikőjük sem tudósított 1300°C forróságú tűzről és olvadó acéltartókról, és még statikailag instabil elemekről sem, amit az is bizonyít, hogy erősítést kértek. Pár perccel később a torony leomlott!

5. A déli toronyba 9.03-kor csapódott be a repülő. Az ütközés koránt sem volt olyan súlyos, mint az északi toronynál, ugyanis a felvételek szerint a gép nagy része leszakadt a becsapódáskor, többek között nagyobb mennyiségű kerozin sem juthatott az épületen belülre, mert az üzemanyag nagy része egy hatalmas tűzgömb formájában a szabadban égett el. A 236 külső oszlopból alig 40 sérülhetett komolyabban, a 47 központi tartóból is 4-5 károsodhatott nagyobb mértékben. Ezt a károsodást ki kellett volna állnia az épületnek.

6. Sok szakértőben az épületek összeomlásának felvétele a házbontásoknál alkalmazott precíziós robbantást juttatta eszébe. Mindkét épület példaszerű pontossággal saját függőleges tengelye mentén omlott össze. Nehéz elképzelni, hogy a két aszimmetrikus terhelést okozó becsapódás, melyek egymástól is erősen eltérő terhelést jelentettek, szinte hajszál pontosan ugyanolyan módon döntötték romba a két épületet.

7. Belső robbanásra utal az a jel, hogy az összeomláskor az épülettől oldalra nagy ívben repülnek jelentős méretű épületrészek. Ezt a hivatalos „rakott-palacsinta” verzió nem magyarázza.

A tanúk robbanásokról beszélnek

Több túlélő, akik ki tudtak menekülni az épületekből, egymástól függetlenül, élő TV interjúkban számoltak be robbanásokról. Pl. Steve Evans is, aki a BBC-nek így nyilatkozott:

"Történt egy robbanás. Nem gondoltam, hogy ez egy robbanás volt, de a torony teljes alapzata megremegett! És akkor, amikor már mi kint voltunk, bekövetkezett a második robbanás, majd azt követte egy egész sorozat robbanás. Döbbenetes, hogy ez a robbanás, a robbanások sorozata ilyen pusztítást végzett."

Egy színesbőrű üzletember, aki teljesen porosan rohant ki a WTC-ből, a következőket mondta a Dán DR-TV1-nek: "A nyolcadik emeleten egy hatalmas robbanás letaszított a lábamról."

A német Sat1 csatorna szintén élőben mutatott embereket, akik a tornyokból menekültek kifelé. Egyiküket, Tom Canabant azonban még interjú közben, menő kamera előtt állított meg két FBI ügynök, majd elvezették.
Azonban több tűzoltó is hallotta a robbanásokat. Louie Cacchiolo, szintén tűzoltó, a következőket nyilatkozta a People magazinnak: "Az embereimet felvittem lifttel a 24. emeletre, hogy evakuáljuk az ott lévő irodai dolgozókat. Amikor utoljára jöttünk lefelé, egy bomba robbant."

Valóban mindkét torony precízen zuhant önmagára, csak port és romokat hagyva maga után. Robbantási szakértők szerint magasfokú precizitás kellett volna ahhoz, hogy a tornyok ilyen szabályosan omoljanak össze.

Egy igen tekintélyes robbantási szakértő rögtön, a romok helyzetét látva azt a feltevését hangsúlyozta, hogy az épületeket robbanóanyag segítségével döntötték romba. Ez a szakértő, Van Romero az Újmexikói Bányászati Technológiai Intézet alelnöke volt.

Biztonsági anomáliák a Pentagonnál

8.45-kor csapódott az első gép a WTC első tornyába, 9.03-kor a második. 9.30-kor Bush már háborúról beszél Amerika ellen. Mégis, 9.47-kor, egy órával az első merénylet után, a VILÁG legjobban biztosított épületébe, melynek saját radar- és rakétarendszere van, a Pentagon épületébe is belezuhant egy repülőgép. A Pentagon elleni merénylet nem következett be váratlanul. A gép már egy órája letért az előírt légifolyosóról, és akkor már az egész országban, s különösen a biztonsági erőknél, legkésőbb 9.03-óta a legmagasabb készültségi fok volt elrendelve.

Kétes eltérítés

Megegyezés alapján, ha a gépet eltérítik, a pilótáknak egy négyjegyű kódot kell leadni a légi irányításnak, akik ebből tudják, hogy baj van. De a négy eltérített gép közül egyik sem adta le a vészjelet, csak a gép adatait sugárzó adókat kapcsolták ki hirtelen.

Máig kérdéses, hogy lehetett eltéríteni komolyabb fegyverek nélkül a gépeket, hiszen a terroristák fémből készült fegyvereket (lőfegyverek, komolyabb kések) nem tudtak átvinni utasként az ellenőrzéseken. A hivatalos verzióban szereplő műanyag kések és doboznyitó schnitzerek ellen pedig nem olyan nehéz védekezni, ezekkel nem lehet sakkban tartani egy repülőgépnyi utast és személyzetet!

Hol volt a légierő?

Az USA keleti partján a városok egyetlen megapolisszá olvadnak össze. Katonai védelmükről számos légibázis gondoskodik, ahol a legmodernebb F-15 és F-16 típusú elfogó vadászok állomásoznak. Ezeknek a gépeknek a riadótól számítva 1 percen belül a levegőben kell lenniük és gyakorlatilag bármelyik eltérített gépet 3 percen belül képesek lettek volna elfogni, és szükség esetén még a célpontok előtt kilőni. Hol voltak ezek a gépek, amikor a légiirányítás elveszítette ezeket a gépeket, és bejelentette a hadseregnek az eltérítéseket.
Telefonhívások a repülőkről

Az eltérített gépekről állítólag igen nagy telefonforgalmat bonyolítottak az utasok. Hogy ezt az állítólagos terroristák hogyan engedték, kérdéseket vet fel, de van egy nagyon érdekes műszaki jellegű probléma is: egy 800 km/h sebességgel közlekedő repülőgép olyan gyorsan lép át egyik adótorony körzetéből a másikba, hogy a mobiltelefonok nem képesek ezzel lépést tartani. Ráadásul a telefonok 7-800 méteres magasságban elveszítik a kapcsolatot. Ennek ismeretében igen érdekesnek tűnik, hogyan adhattak az utasok csaknem élő közvetítést az eltérített gépen uralkodó állapotokról.

Az 5., 6., 7. számú torony története

A WTC elleni támadás során a komplexum több épülete is kigyulladt. Az 5. és 6. számú épület teljesen kiégett, de statikailag stabil maradt és nem omlott össze. Ezzel szemben a 7. torony az ikertornyokhoz hasonló precizitással roskadt magába. Történt ez annak ellenére, hogy semmi nem indokolta ezt.

Ifjabb Goerge Bush nyilatkozatai és rejtélyes viselkedése szeptember 11-én

Bush elnök 9 óra előtt látta az első gép becsapódását. A Fehér Ház hivatalos weboldalán 2 interjú található Bush elnökkel, melyekben arról kérdezik, hogy hogyan érezte magát, amikor a merényletekről hallott. 2001. december 4-én, válaszként Bush a következőt mondta:

"I was sitting outside the classroom waiting to go in, and I saw an airplane hit the tower - the TV was obviously on. And I used to fly myself, and I said, well, there’s one terrible pilot. I said, it must have been a horrible accident."
Ugyanezt nyilatkozta az őt kérdezőknek 2002. január 5-én. Képzeljük csak el:

Az Egyesült Államoknak, mint világhatalomnak az elnöke azt látja, hogy az USA és a világgazdaság egyik fő szimbólumába belerepül egy utasszállító gép, de ő nagy nyugodtan, napirendje szerint bemegy egy osztályterembe és elmagyaráztat magának egy praktikus olvasással kapcsolatos tanulási módszert. Ő úgy gondolja, hogy ez a baleset egy „borzasztó rossz pilóta” hibájából adódik. Először is, köztudottan a New York feletti égen repülési tilalom van érvényben, másodszor pedig soha nem tenne ilyet egy utasszállító gép pilótája.

Már az elnöknek ez a személyes magyarázata is kissé valószerűtlen. A két becsapódás között 18 perc telt el. Bush várt egy kicsit, majd fogadták az iskolában, ahol gyerekekkel is találkozott, és a magyarázatokat is végighallgatta.

Mennyi ideig tarthatott ez? Bizonyára 10-15 percig, a szigorú, zsúfolt, és gyors napi programját feltételezve. Ez azt jelenti, hogy amit Bush a képernyőn látott, az maximum 3-8 perccel az első becsapódás után lett leadva. Csakhogy ebben az időpontban még egy TV állomás sem sugározta az első becsapódás képeit. Mit láthatott Bush elnök?

A nyomozati munka furcsaságai

A megtáltosodott CIA

Amilyen váratlanul érte a támadás az USA-t, olyan gyorsan produkáltak eredményeket: már délután 4 órakor hivatalos bejelentésben azonosították a támadó szervezetet Oszama bin Laden terrorszervezetével.

Terroristák, akik névtelenek akarnak maradni, de jó széles nyomokat hagynak

Egy terrortámadásnál, a mindenkori elkövető terrorszervezet mindig jelentkezik, és kinyilvánítja követeléseit, ill. propagálják elképzeléseiket (lásd RAF, ETA, gerillák, stb.). Csak a titkosszolgálatok nem tesznek ilyet, ha gyilkosságot vagy terrorakciót követnek el, illetve esetenként magányos elkövetőket prezentálnak tettesként. A 2001. szeptember 11-i merényletek után SENKI nem jelentkezett. A tettesek nyilvánvalóan ismeretlenek akartak maradni. Mégis olyan óvatlanok voltak, hogy egy autót, melyben a Korán egy példánya volt, valamint egy arab nyelvű repülési útmutatót otthagytak a bostoni repülőtér előtt, holott tisztában voltak azzal, hogy soha többet nem térnek oda vissza.

Ilyet csak akkor tesz valaki, ha szándékosan hamis nyomokat akar hátrahagyni.

Gyanúsan gyors háborús kedv

Már a támadások utáni első órában kijelenti Bush elnök, hogy a támadást iszlám terroristák követték el. Nemcsak az elkövetőket, hanem az őket esetleg bújtató országokat is háborúval fenyegeti. Még a legcsekélyebb bizonyíték sem áll senki rendelkezésére az elkövetőket illetően, Bush ennek ellenére kissé túl gyorsan tesz világpolitikai méretű kijelentéseket.

Mint később kiderült, az Afganisztán és Irak elleni agresszió tervei már régen készen voltak, és a Közel-Kelet átrendezési forgatókönyve is megvolt. Az USA a mai napig ezt követi, nem zavartatva magát a nemzetközi felháborodástól és a légből kapott állításainak valótlanságától.

F 9 11 - dokumentumfilm,2004,teljes film

A világ titkos urai - A Rothschildok (teljes) (hungarian)



Kétségbevonható bizonyítékok (1.)


A bizonyítékok gyorsan jöttek, mintegy hívásra: Állítólag Bostonban megtalálták a terroristák autóját. Majd megtudhattuk, hogy 2 táskát nem csekkoltak be, s ez a 2 táska véletlenül éppen a terroristáké, melyeknek tartalma: Korán, arab nyelvű repüléshez való útmutató, egy búcsúlevél útmutatóval a terrorista társaknak. Ez enyhén szólva eléggé valószerűtlen. Egy fanatikus iszlám terrorista soha nem adná fel poggyászként a Koránját, maximum kézitáskában magával vinné a fedélzetre. Profi pilótáknak nincs szükségük Boeing használati utasításra az utolsó pillanatban, és profi terroristáknak nincs szükségük klisé-szerű utasításokra, mint ahogy az az állítólagos búcsúlevélben áll: „Ellenőrizzétek fegyvereiteket, késeiteket..... mosollyal az arcotokon halljatok meg.”

Kétségbevonható bizonyítékok (2.)

Szeptember 13.-án a médiából megtudhattuk, hogy a WTC romhalmazában találtak egy útlevelet, ami az egyik terroristáé volt. A felrobbanó repülőgépek állítólag még az acélt is megolvasztották. Képes egy útlevél, ami papírból van arra, hogy egy ilyen infernóból kirepüljön anélkül, hogy kigyulladna?

Mekkora annak a valószínűsége, hogy pont az egyik elkövető útlevele repül így ki a gépből sértetlenül?

Kétségbevonható bizonyítékok (3.)

Kabulban egy újságíró jutott hozzá egy laptophoz, amin a terrortámadás tervei (valamint az al-Kaida számos más terve, rengeteg információ a hálózatról, stb.) voltak a merevlemezen. Vajon egy titkos terrorszervezet hagyja, hogy a működésének titkos adatai kikerüljenek a kezéből?

Ahogy egy terrorista sosem cselekszik

Az iszlám terroristák számos olyan jelet hagytak maguk után, amik több mint valószínűtlenek. Több cselekedetük a szakértői vizsgálatok tekintetében egyáltalán nem egyezik egy fanatikus iszlám hívőtől elvárhatóakkal. Lássunk néhányat:

- Az egyik eltérített gépen a telefonhívások szerint az eltérítők vörös fejkendőt viseltek. Az iszlám szent színe a zöld, egy fanatikus hívő nem hord vöröset, különösen meghatározó időszakban.

- A pilótafülkét a terroristák tollkésekkel (itthon schnitzer néven ismert) és műanyag papírvágó késekkel foglalták el, olyan gyorsan, hogy még vészjelet sem tudtak leadni a pilóták. Ez igen valószínűtlen, hiszen a személyzet kiképzéséhez hozzátartozik az ilyen helyzetekre való felkészülés. Ugyanakkor az egyik eltérítő bombát vitt fel a fedélzetre (a telefonálók szerint). Hogy lehet, hogy egy bomba feljut a gépre, de normális fegyvereket nem tudtak felvinni.

Túlélő terroristák

Röviddel a támadás után közzétették a 19 gépeltérítő nevét, ám hamarosan kiderült, hogy ez a lista "hasból" született, ugyanis többen jelentkeztek, hogy köszönik szépen életben vannak és semmi közük sincs az eseményhez. Mintegy 7 személyről egyértelműen bizonyítható, hogy életben vannak.

Bizonyítékok megsemmisítése

Ha nem a repülőgépek becsapódása, hanem ténylegesen robbantások okozták a két torony teljes összeomlását, ennek a nyomai fellelhetőek lennének a romok között. Pontosan ez a vizsgálat maradt el. Valamilyen rendeletre hivatkozva, még mielőtt egy vizsgálóbizottság összeállhatott volna, a romokat gyorsan eltakarították! William A. Manning, az amerikai tűzoltó magazin, a Fire Magazine főszerkesztője ezt a tettet nyilvánosan a "bizonyítékok megsemmisítésének" nevezte.
2002 március 6-án a kongresszus tudományos bizottsága azt közölte, hogy a vizsgálatokat akadályozzák, mert "Néhány fontos acéloszlop-maradvány eltűnt, MÉG mielőtt a vizsgálatot végzők a szerencsétlenség helyszínére érkeztek volna!" A fémroncsok gyors eltakarításáért egy cég, a Newark-i "Metal Management" volt felelős. Csak Shanghaj-nak több mint 50.000 tonna szétroncsolt fémtartószerkezetet adtak el ócskavasként. A cég mellesleg ragyogó teljesítményével mellékesen 3 millió dollárt keresett.
A Bin Laden beismerő videó

2001 decemberében hirtelen előkerül egy videófelvétel, amit állítólag US-csapatok véletlenül Jalalabad-ban találtak. Egy afgán város poros romjai között, az amerikai katonák találnak egy videokazettát. Minden városban amerre járnak, minden videokazettát megnéznek? Nem afgán felirat állt a kazettán, hogy ennyire feltűnt nekik? Vagy esetleg angol nyelvű? Vagy a kazettának egészen más a története?

Mindenesetre a kazetta éppen a megfelelő időben került elő, amikor a kezdeti háborús eufória már lecsengőben volt, s így a világ közvéleménye megint felrázódott. Maga a felvétel nagyon sötét és a rajta lévő hangok is igen rosszul hallhatóak. A döntő mondatok elhangzásakor Bin Laden arca nem is látszik a sötétben. Bin Laden ismerői szerint nem az ő hangja és beszédstílusa hallható a felvételen.
Más szintén kritikus megfigyelők szerint meg sem lehet állapítani, hogy a rosszul megvilágított turbános alak egyáltalán a hírhedt terrorista-e.

Nagyon valószínűtlen, hogy Bin Laden (aki tagadja, hogy a felvételen ő van) egy videokamera előtt hencegne a merényletekről, illetve, hogy menekülő al-Kaida tagok pont ezt a videofelvételt felejtenék magukkal vinni! Amit Bin Laden a felvételen mond, az pont az amit a háborús kedvű amerikai vezetők hallani akarnak. Amit állítólag Bin Laden a videón mond, az gyakorlatilag lehetetlen: mégpedig, hogy a merényleteket ő és Mohammed Atta szervezték meg Afganisztánból és arab országokból, és hogy a társaik gyakorlatilag a merényletekig nem is tudták mi az akciók célja!! Ennek ellenére mégis képesek voltak 2 gépet mérnöki pontossággal nekivinni a WTC tornyoknak, illetve 1 géppel rázuhanni a Pentagonra, mégpedig előzetes ismeretek nélkül!!
Kiszivárgott 9/11 évfordulója PENTAGON cirkáló rakéta felvételek ele

** Miért a harmadik "torony 7" esik 911-et? ÚJ 911 Footage nem kéne l

WTC 7 NEW FOOTAGE MAN INSIDE YELLING

Tűz gyengíti acélból, de nem nő integetett WTC északi torony

Ördög arca a Twin Towers

http://www.youtube.com/watch?v=16bPTlsf1Fc
Misztikus érdekesség – játék a dátumokkal és számokkal


Szeptember 11-e már korábban fontos események dátuma volt.
1978. 09. 11-én írták alá a Camp David-i egyezményt.
1990. 09. 11-én röviddel az irakiak kuvaiti inváziója után tartotta meg idősebb Bush elnök azt a beszédét, melyben először követelte nyilvánosan az "Új világrend" szükségességét.

Napra pontosan 11 évvel utána, 
2001. 09. 11-én történtek azok a merényletek, melyek után a világ nem úgy néz ki többé, mint korábban. Ez pedig 23 évvel történt Camp David után, amire Wilson regénye, az "Illuminatus" emlékeztet minket, melyben a hátsó hatalmak számára olyan fontos 23-as számról van szó.

A Pentagon épülete, ami szintén érintett volt a merényletekben, kapcsolódik a dátumhoz. Az okkult jelentésű ötszög alakú épület alapkövét ünnepélyes ceremónia kíséretében, 
1941. 09. 11-én tették le, melynek 60. születésnapját egy "különleges" tűzijátékkal ünnepelték.
09. 11-től pontosan 111 nap van hátra az év végéig.

Rögtön a merénylet után sokaknak feltűnt, hogy a dátum az USA általános segélyhívó számával, a 
911-el egyezik.

Ezekkel a dátumokkal és számokkal különböző okkult tényezők vannak kapcsolatban. Iszlám terroristák soha nem használnák a számmisztikában és az asztrológiában - mely praktikák szerintük a "sátán eszközei" - jelentéssel bíró dátumot akciójuk időpontjához. Ez a számmisztika a talmudi Kabbala-nak felel meg. Ezen irányzat képviselői MINDEN lépésüket bonyolult technikákkal előre kiszámítják, mely technikák a nem beavatottak számára teljesen érthetetlenek.
magtar


Nem megerősített forrás szerint Hillary Clintont házi őrizetbe helyezték


3/19/2013  CIAFEDhírekKínaVégjáték  2 hozzászólás
A Wanta-Reagan-Mitterand protokollok végrehajtása továbbra is küszöbön áll április 1-vel mely határidőt az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága rendelte el, és beszámoltak arról, hogy az egykori amerikai külügyminisztert Hillary Rodham Clintont házi őrizetbe helyezték az Egyesült Államok Hadseregének segítségével pénzügyi árulás vádjával.

Múlt pénteken, azon a napon, amikor Jack Lew letette az Egyesült Államok Pénzügyminiszteri esküjét, a szociopata Hillary megpróbált illegálisan átirányítani 1,7 milliárd dollárt az amerikai kincstári alapokból egy titkos CIA tulajdonában lévő számlára a Kínai Népköztársaságba.

Chelsea Clinton is (Hillary lánya) és a korábbi Citibank elnök-vezérigazgató, valamit a Clinton korszakban pénzügyminiszter Robert Rubin rendelkeztek meghatalmazással a számla felett.

Hivatkozás:  Chelsea Clinton csak a minap vásárolt egy 10,5 millió dolláros lakást New Yorkban.

Megjegyzés: A illegális LOPÁS az Egyesült Államok Kincstári pénzeszközeiből a Dallas, Texasban lévő Német Náci Bush bűnöző család által irányított Commerzbanknak volt lehetővé téve.

A Federal Reserve Bank dallasi elnöke Richard Fisher tudomást szerzett erről a hatalmas lopásról és jelentette azt Bernard Bernankenak, a Federal Reserve elnökének, és elküldte a büntető eljáráshoz szükséges előterjesztést az amerikai FBI számára, az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának és Eric Holdernek, az Egyesült Államok főügyészének.

Hazaárulás az amerikai nép ellen

Valós lehetőség, hogy egy nagy letartóztatási műveletre került sor a bűnöző összeesküvésben részt vevőkkel szemben akik részt vettek ebben a pénzügyi árulásban, úgy mint Bill és Hillary Clinton, Robert Rubin, az egykori amerikai elnök George Herbert Walker Bush, a felesége Barbara (más néven a könyvelő), a korábbi külügyminiszter Obama idejéből Timothy Geithner és George W. Bush egykori pénzügyminisztere Henry "Hank" Paulson.

A kínai pénzügyi kormányzati képviselők, akik az új kínai kormány képviselői, Kína részéről segítették az amerikai tisztségviselőket ebben az akcióban.

Az amerikai hadsereg is el akarta kapni Hillary Clinton Rodenhurst-öt, akit árulással akar bíróság elé állítani  a néhai líbiai amerikai nagykövet meggyilkolása miatt. Christopher Stevens volt felelős egy nem hivatalos CIA előörsért Benghaziban, Líbiában (nem volt konzul).
http://www.myspace.com/tom_heneghan_intel/blog/

A fenti információkat más források egyelőre nem erősítették meg.


A CIA rákfegyvere ölte meg Chavezt?



Az eset egy X-akta is lehetne az összeesküvés elméletek hívői számára, amikor a venezuelai elnök, Hugo Chavez azzal a feltételezéssel élt, miszerint az Egyesült Államok kifejlesztett egy módszert arra, hogy a rákot fegyverként használja, miután több latin-amerikai vezetőnél is diagnosztizálták a betegséget.

A listán szerepel az egykori argentin elnök Nestor Kirchner (vastagbélrák), a brazil elnök Dilma Rouseff (limfóma rák), elődje Luiz Inacio (torok rák), Chavez ( nyilvánosságra nem hozott), a volt kubai elnök Fidel Castro (gyomorrák), a bolíviai elnök Evo Morales (orr-rák), és a paraguayi elnök Fernando Lugo (lymphoma rák).

A rákon kívül mi volt bennük a közös? Mindegyikük baloldali vezető volt.
Véletlen egybeesés? 2011 december 28-i év végi felszólalásában a venezuelai hadseregnek arra utalt, hogy az USA-ban találtak egy módszert arra, hogy rákkal fertőzzék meg a latin-amerikai vezetőket. "Nem lenne furcsa, ha már feltalálták volna a rákkal történő megfertőzés tecnológiáját, és erről még 50 évig nem is tudhatnánk?" - kérdezte Chavez. "Nagyon nehéz megmagyarázni a valószínűség törvényével, hogy mi történt Latin-Amerika vezetőivel."
"Ez legalábbis nagyon furcsa." - mondta. Chavez beszélt arról, hogy figyelmeztette őt Kuba egykori vezetője Fidel Castro, aki több száz sikertelen gyilkossági kísérletet túlélt. "Fidel mindig azt mondta nekem: Chavez vigyázzon! Ezek az emberek már kifejlesztettek egy technológiát. Maga nagyon figyelmetlen. Ügyeljen arra, hogy mit eszik, mit adnak önnek enni... egy apró tű, és beadnak önnek, nem is tudom micsodát." - mondta.


Megoldatlan rejtélyek
Erőltetettnek hangzik? A Wikileaks beszámolt arról, hogy 2008-ban a CIA felkérte a paraguayi nagykövetséget, hogy gyűjtse össze mind a négy elnökjelölt biometrikus adatait és DNS-ét. A Karib összeesküvés-elméletben hívők úgy vélik, hogy a CIA keze volt benne a  T&T polgárjogi aktivistáinak, a Pán-Afrikanista Kwame Ture, a legendás jamaicai reggae ikon Bob Marley és a dominikai miniszterelnök, Rosie Douglas halálában.

Az Egyesült Államok Szenátusa Választott Bizottságának vizsgálata közben, melyet a CIA által külföldi vezetők ellen elkövetett gyilkosságokkal kapcsolatban végeztek 1975-ben kiderítette, hogy az ügynökség már kifejlesztett egy mérgezett nyíl fegyvert, mely szívrohamot és rákot okozott. A fegyverrel egy fagyasztott folyadékkal töltött mérgezett hegyű nyilat lőttek ki, mely emberi hajszál vastagságú volt, a hossza mindössze 7 mm, ami behatolt a ruházatba szinte észrevétlenül, és nem hagyott semmiféle nyomot az áldozat testén.

Kwame Ture vagy Stokely Carmichael, a radikális egykori Fekete Párduc vezetője, akit az 1960-as években avatott fel a Black Power mozgalom azt állította, hogy a CIA rákkal mérgezte meg őt. Ture 1998-ban 57 évesen halt meg prosztata rákban. Barátja, a multimédia művész és aktivista  Wayne "Rafiki" Morris elmondta, hogy Ture mellébeszélés nélkül közölte vele, a CIA okozta a rákot. "Kwame-t 1976 óta ismerem és tudom, hogy sohasem ivott vagy cigarettázott." - mondta Morris. "Nagyon jó úszó volt és rendszeres úszott, nem volt semmilyen betegsége és nagyon tudatosan odafigyelt az egészségére."

Ha a cipő ráillik...
Bob Marley melanoma rákban halt meg 1981-ben. 36 éves volt. A hivatalos jelentés szerint a lábujján szerzett sérülés okozta a rákot, ami sohasem gyógyult meg, amíg 1977-ben futballozott. Az összeesküvés elméletek azt állítják, hogy Marley egy pár csizmát kapott Carl Colbytól, a CIA néhai igazgatójának William Colbynak a fiától, amiben egy réz drót volt belül, amit rákkeltő anyaggal vontak be, és ami megszúrta a nagylábujját. Kísérteties hasonlóság van a Marleyt és Castrot érintő mérgezett cipő között.

A kubai nagykövet Humberto Riveronak (T&T) elmondta, hogy a CIA és kubai emigránsok több mint 600 alkalommal követtek el gyilkossági Kísérletet Castro ellen robbanó szivarokkal, és rákot juttattak a testébe egy méreggel bevont nedves ruhával. Marley esetében állítólag a CIA rákot tett a cipőbe, Castronak a cipőjébe viszont rendkívül mérgező tallium sót helyeztek el. Mindössze nyolc hónappal a dominikai miniszterelnök megválasztását követően 2000-ben holtan találták lakása padlóján a radikális politikust Rosie Douglast.

Halálát egy hatalmas szívroham okozta. Szíve kétszerese volt a normális méretnek. Ugyanúgy, ahogy Ture és Marley, rendszeresen sportolt. Douglas legidősebb fia Cabral ragaszkodott ahhoz, hogy az apját megölték, és utalt a CIA érintettségére.  Moshood Abiola-ról, akiről mindenki úgy gondolta, hogy az 1993-as nigériai elnökválasztást megnyerte jelentették, hogy szívrohamban meghalt, miután egy koktélt kapott, mely a szívét a kétszeresére növelte 1998-ban.
Jack Ruby, az a merénylő, aki megölte John Kennedy amerikai elnök állítólagos merénylőjét, Lee Harvey Oswaldot, 1967-ben tüdőrákba halt bele. Ami furcsa volt, hogy nem olyan típusú rákos sejteket találtak benne, amelyek a légutakból származhattak volna. Családjának elmondta, hogy rákos sejteket fecskendeztek belé amíg börtönben volt és megfázás miatt kezelték. Meghalt még azelőtt, hogy tanúvallomást tehetett volna a Kongresszus előtt.

 A Lockerbie merénylő, Abdelbaset al-Megrahi végső stádiumban lévő rákban szenved. A kanadai baloldali ellenzéki párt az Új Demokrata Párt (NDP) vezetője Jack Layton 2011-ben egy ismeretlen fajta rákban halt meg. Úgy látszik, hogy ha valakinek baloldali a beállítottsága, az veszélyes az egészségére. 1953-tól kezdve az oroszok mikrohullámú támadásokat hajtottak végre az amerikai nagykövetség személyzete ellen Moszkvában. A személyzet egyharmada végül a mikrohullámú besugárzás miatt kialakult rákban halt meg. Akkor csak képzeljük el, milyen fejlett és kifinomult gyilkolási technikák létezhetnek manapság!
sott.net

Programozott Bérgyilkosok 1/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elméle

Programozott Bérgyilkosok 2/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet)

Programozott Bérgyilkosok 3/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet)

Programozott Bérgyilkosok 4/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet)

Programozott Bérgyilkosok 5/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmélet

Programozott Bérgyilkosok 6/6 (Jesse Ventura: Összeeküvés-elmél








Az amerikai diktatúra és bukása


2000-ben a bűnügyi összeesküvés erőszakkal döntötte meg az Egyesült Államok kormányát, agresszióval való fenyegetéssel és tömeges csalással.
Annak fényében, amit sokan hisznek a közelgő összeomlásról, világháborúról, gazdasági válságról, éghajlati szabotázsról, globális járványokról és nukleáris fenyegetésekről, kulcsfontosságú bizonyítékok kerültek elő.

A gyakran emlegetett Új Világrend már sokkal több, mint összeesküvés vagy mítosz. Az Egyesült Államok most már alig több, mint egy gyarmat, melyet szárazra véreztettek.

Ma már mindenki tudja, hogy ez a szervezet készen áll arra, hogy elpusztítsa az emberi civilizáció utolsó maradványait néhány felismerhetetlen cél szolgálatában. "Hüllőknek" nevezni ezeket a machinátorokat sértés a viperára nézve.

Vannak, akiknek már "elég" volt

Elismerve a jelenlegi rendkívüli állapotot, az amerikai katonai és hírszerző közösség vezetői hűségesek az alkotmányos hatósághoz a kormányzati és parancsnoki hatóság folytonosságának kivételével.

Ez nem egy konkrét kihívást jelent az Obama elnökségnek, hanem egyértelmű elismerése a politikai hatalom elfoglalásának az USA-ban (és a legtöbb nyugati nemzetnél), mellyel véget ért az összes képviseleti kormány.

Ezen standard alapján az Egyesült Államok minden kormányzati intézkedése ettől az időtől kezdve "semmis és érvénytelen". Mindazonáltal a halottak azok halottak maradnak, a megszámlálhatatlan megnyomorított és elkeseredett nézheti, hogy milyen vigaszt adhat ez számukra.

A régi dialektika, "köztársaság vagy demokrácia" ódivatú, a világ nagy része az Új Világrend rabszolgaságában van, vagy végzetét várja. Nem mindenki fog birkaként a sötétségbe jutni, ahogy az Amerikában és "szövetségeseinél" történt.

"Az emberek az Új Világrend ellen"

George W. Bush jogilag sohasem volt az Egyesült Államok elnöke a jelenlegi jogi vélemények szerint, mely az amerikai legfelsőbb parancsnokok széleskörű elfogadására talált.

A hatóságok most Al Gore korábbi alelnök megválasztására hivatkoznak. Ugyanezen hatóságok követelik Gore elnökségének helyreállítását, és Gore felelősségre vonását hivatala elfoglalásának elmulasztása miatt, miközben törvényesen megválasztották.

A Legfelsőbb Bíróság tanácskozásainak jegyzőkönyvei mutatják, hogy 2000-ben alkotmányellenes bizarr lépéseket tettek, és tudtak nemcsak a széles körben történt elektronikus szavazathamisításról, hanem öt bíróság tagjai teljes mértékben részt vettek ezekben a cselekményekben az Egyesült Államok ellen, tudatosan bűnrészesek egy puccsban, és az érintetteket tömegesen fenyegették meg erőszakkal, zsarolással és megvesztegetéssel.

Az új információ a 2000-es választásról most az Egyesült Államok felső katonai tisztviselőinek kezében van, mely egyértelműen bizonyítja, hogy az amerikai kormány a bukás szélén áll.

A bizonyítékok a Pentagon felső parancsnokságától szivárogtak ki, elmondva egy történetet, melyet most már nagyon könnyű elhinni, történetet a gyűlöletről, a kapzsiságról és főként a brutális totalitárius szándékról.
Háttér

Bizonyos csoportok szorosan illeszkedtek a "nem is olyan rejtett" világkormányhoz, mely pénzügyi bűnözőkből, olaj és védelmi vállalatokból állt, olyan csoportok mint a Külkapcsolatok Tanácsa, a Trilaterális Bizottság, a Bilderbergek és szélsőséges csoportok, melyek behatoltak minden nyugati katonai és hírszerzési parancsnokságba, hogy erőszakot gyakorolva megdöntsék az Egyesült Államok kormányát.

Az operatív tervezési csoport az Új Amerikai Század Projekt (Project for a New American Century (PNAC)) feladatai közé tartozott a 2000-es választás, megszervezni a vállalati médiát a puccs mögött.

Talán néhányan emlékezhetnek, a Legfelsőbb Bíróság George W. Bush-t jelölte ki elnöknek, 5/4-es tiszta szavazással. A nyugdíjas igazságügyi Sandra Day O’Connor utóbbi nyilvános nyilatkozataiban "erősen utalt" a bíróság 2000-es jogi magatartására.

Kevésbé nyilvánosak voltak a titkos tanácskozások, akkor már a kulcs vezetők kezében, befurakodtak a titoktartásba ebben a kritikus időben. Az öttagú összeesküvés vezette Legfelsőbb Bíróság tevékenységének középpontjában ezzel a puccsal tudatosan megszüntette az állami jogokat, a hatalmi ágak szétválasztását és az egyenlő védelemre vonatkozó alkotmányos rendelkezéseket, amely felhatalmazta a bűnügyi összeesküvést szándékának kibontakoztatására, egy amerikai diktatúra, mint a világ "szuperrendőre" létrehozására.

Már 1999-ben bejelentette a PNAC, hogy szükség van "egy új Pearl Harborra", hogy felkészítsék az amerikai embereket, hogy elfogadják a totalitárius hatalom és állandó hadviselés egységes szerkezetbe foglalását.

9/11 ezt követő tervezése és kivitelezése csak egy aspektusa volt egy tágabb értelemben vett tervnek, mely átvette volna a kormányzást. 9/11, a polgári jogok felfüggesztése, a kongresszusi körzetek manipulálása, az "igaz hívők" becsepegtetése a katonaságba és a kormányzatba, és egy multinacionális világkormány felállítása a kvázi-globális rabszolga állapot kezelésére.

A szakértők szinte minden területen egyetértenek egy dologban, az összeomlás a küszöbön áll.

Kijavító kurzus

Az alkotmányos hatóság helyreállításának az alapja a "hűségi fogadalom" azok számára, akik szolgálják ezt a hatóságot, "a köztársaságot". Megköveteli az említett köztársaság és az utolsó megválasztott elnök helyreállítását. Így Albert Gore az utolsó törvényesen megválasztott elnök, és a törvény szerint eleget kell tegyen megbizatásának.

A kormány két ága technikailag lázadásban van az Egyesült Államok ellen.

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megtévedt, ami egy enyhe kifejezés az olimpiai méretű arányokra.

Létezik összeesküvési bizonyíték a bíróság ellen a kormány megdöntésére vonatkozóan. A bíróság különböző tagjai személyük és családjaik elleni erőszakos fenyegetéseknek voltak kitéve, akárcsak Gore elnök.

Ez bebizonyosodott.

A bíróság következő tettei, a teljes és abszolút kudarc, hogy újra és újra alkotmányos garanciákat tartsanak fenn, egy paródia volt.

Ez már hazaárulás, a polgári egységtől kezdve a kongresszusi újrakörzetesítésig, amely tagadta több mint 100 millió amerikai "egyenlő védelmét és képviseletét".

Amikor a Legfelsőbb Bíróság felfüggesztette a habeas corpust, a képviseleti kormányzat minden látszata véget ért.

Amikor engedélyezték a gyilkosságot, az emberrablást és kínzást, véget vetve minden "tisztességes eljárásnak", háborús bűnösökké váltak.
A "Borzalmas Ház"

Az Amerikai Képviselőház most a zsarnokság által vezérelt teljes egészében, és kisebbségben lévő bűnöző elemek ellenőrzése alatt áll.

A 2012-es maffia trükk

A 2012-es választások alatt a kábítószer-kartell drogbáró Mitt Romney több mint egy milliárd dollárt kapott "hozzájárulásként", mely többnyire kábítószerből, emberkereskedelemből és szerencsejáték támogatásból származott.

Sheldon Adelson szerencsejáték főnök 100 millió dollárt költött, ezt a számot személyesen Obama elnök idézte.

A választások előtt Mitt Romney szorosan együttműködött a Castro kormánnyal és a korábbi szovjet titkosszolgálattal, és kezelte több száz fontos kormányzati és katonai vezető titkos "pártkassza" offshore számláját, melyek többek közt az FBI és a mexikói hírszerző ögynökségek dokumentumaiból derültek ki.

Ezeket a számlákat a mexikói drogkartellek és a CIA afganisztáni és iraki virágzó kábítószer akcióinak nagylelkű felajánlásai finanszírozták.

Ez a kapcsolat, amiről néhányan úgy hiszik, hogy Carlos Salinas és Mitt Romney között a Harvardon kezdődött, de valójában generációkkal korábbra datálható. A Bush/Romney pénzügyi partnerség eredetileg a náci hadiipar nyereségére épült, ami most eltörpül a Rothschild kartell "kezelte alapok" mellett".

A Nemzetbiztonsági Hivatal se nem "Nemzeti", se nem "Biztonsági"

A Nemzetbiztonsági Hivatal egy izraeli ellenőrzésű szervezet, melynek feladata az amerikai társadalom minden szempontból való Új Világrend általi megfertőzése a teljes statárium kinyilatkoztatása helyett.

A Wanta, Reagan, Mitterand Protokollok

Ahogy a dolgok most állnak, csak a "Wanta milliárdok" menthetik meg az Egyesült Államokat az Új Világ "Betegség" karmaiból.

Amerikát tudatlanságban tartani a "protokollok" igazságával kapcsolatban azoknak az érdeke, akik tovább akarják folytatni Amerika kivéreztetését.

Egykor a "trillió dollárokról" beszélni teljesen abszurdnak volt beállítva. Az utóbbi években a ködösítés, a lélektani dezinformációs műveletek, a propaganda és egyszerűen a korrupt hírek ellenére a közvélemény tudomást szerzett róla, hogy a bankok létrehoztak egy "vicces pénz" összeget, ami becslések szerint 5 kvadrillió dollár.

Ez 5 millió milliárd dollár vagy 5000 trillió dollár.

Ne aggódj, egyik sem igazi. Ezt "származtatott" pénznek hívjuk. 10 trillió dollár az amerikai államadósságból "kitalált" pénz, melyet külföldi bankokban tartottak életben de összezavarodtak, és már nem voltak képesek elmondani a valóságot a hamis pénzükről.

Úgy tekintettek rá, hogy "túl nagy a bukáshoz".

A legnagyobb "zsák" a valódi pénzből amit a világon felhalmoztak az az Ameritrust Corporation, Lee Wanta ellenőrzése alatt áll, aki az egykori Reagan elnök hírszerzési főnöke volt.
A világ valutáinak kereskedési platformja, köztük és különösen a szovjet rubel végül eredményezett egy nagyon is valós 27 trillió dollárt, melynek közel egyharmada tartozott személyesen Wantához.

A másik részét az Egyesült Államok adósságának finanszírozására kellene felhasználni, örökké adósságmentes szabad nemzetté téve az országot. Ezt nem engednék meg!

A Wanta pénz valós. A 27 trillió dollár jó részét szétosztották a Bush cimboráknak, a nemzetközi bankkartellnek, amely megdöntötte az amerikai kormányt, és a "kis Busht" az ovális irodába tette az emberi faj legnagyobb döbbenetére.

Wanta egy svájci börtönben ült, miközben a Bush kartell megfosztotta az amerikai embereket születési előjoguktól.

Azonban jóval több mint 7 trillió dollárt megtaláltak, és jogilag Lee Wantának kifizetésre rendelték. Al Gore tudja. A Pentagon is tudja.

A Bush család tudja.

A szövetségi bíróságok elrendelték a Pénzügyminisztérium és a Szövetségi Tartalékbank részére, hogy utalják vissza a forrásokat, melyek most a Nemzetközi Valutaalapnál vannak letétbe helyezve.

Az Egyesült Államok katonai vezetői továbbra is bizonytalanok, "ölbe tett kézzel ülnek" a Wanta ajánlattal az asztalon, ami az államadósság egy hatalmas leírását és széles körű óriási közmunka projekteket jelentene magánfinanszírozással.
A ketyegő óra

Háború van a saját kormányzatunkban és hadseregünkben. Az erők, melyek megkérik Obama elnököt, hogy lépjen le hivatalából önként alkotmányossági alapon, furcsa módon összhangra találtak Hagel védelmi miniszter és Martin Dempsey tábornok személyében.

Ők valójában Obama támogatói.

Ellenük vannak a sötétség valós erői, az a "hatalmas összeesküvés", melyről Hillary Clinton beszélt oly sok évvel ezelőtt.

A "nagy összeesküvés", az Új Világrend egy új játékot játszik, vad összeesküvéseket talált ki Bengázival kapcsolatban, vad értelmezését a találgatásnak, melynek az a célja, hogy tőrbe csalják azokat, akik elég ostobák, hogy elfogadják a vállalatok irányította média "tényeit".

Úgy tűnik, hogy Amerika a saját hazugságainak rabja.
Gordon Duff







Három nagy terrorakció fenyegetett Boston és Texas után - Benjamin Fulford / 2013 április 22.


A japán Yakuza egyik tagjával kapcsolatba léptek a Cabal tagjai a múlt héten és azt mondták, hogy tájékoztassa a Fehér Sárkány Társaságot, hogy "Kennedy és Bush után Ronald Reagan, Bill Clinton és egy másik fog következni." Mivel a bostoni pszichológiai hadműveletnek része volt a Kennedy Könyvtár és a rakétatámadás Texasban közel a Bush farmhoz, úgy tűnik, hogy ez egy figyelmeztető célzás, miszerint néhány nagyobb támadást terveztek a közeljövőben a két másik elnökhöz és "egy másikhoz" kapcsolódóan.

A texasi gyárat valószínűleg rakétatámadás pusztította el


Valaki elhelyezett egy 1 milliárd dolláros tétet egy nagy amerikai tőzsdén ezen a héten, ami egy jele lehet annak, hogy előre tud a további súlyos terrorcselekményekről, egy MI5 forrás szerint.

Arra is van bizonyíték, hogy hatalmas információs háború folyik az Egyesült Államok két nagy frakciója között a texasi és bostoni bombatámadásokon felül. A Nemzetbiztonsági Minisztérium (SS) Sabbateai frakció rendezte meg a bostoni támadást arra való kísérletként, hogy egy pszichológiailag alkalmas légkört hozzanak létre a katonai közigazgatás bevezetéséhez, de az ügynökségen belüli ellenzék megpróbálta szabotálni ezt a támadást, és világossá tenni, hogy a kormány rendezte meg mindezt.

Az USA-ban növekvő belső harcokkal és negatív hírekkel ellentétben Ázsiából nagyon jó hírek érkeztek. A Fehér Sárkány Társaság képviselője visszatért Pekingből, ahol tárgyalásokat folytatott a kínai katonai vezetéssel, ahol egyértelművé tették, hogy Kína nem fogja hagyni, hogy bármilyen Sabbateai (izraeli) áltámadás megtévessze őket a térségben.
Ezen kívül Észak-Koreával kapcsolatban megerősítették, hogy a Déllel folytatott tárgyalások a Koreai- félsziget újraegyesítéséről jól haladnak. Továbbá konkrét lépések történtek a Japán és Észak-Korea közti kapcsolat normalizálására. A Pentagon is zöld utat adott a Koreai-félsziget újraegyesítésére.

Sokan kértek, hogy ne számoljunk be erről ezekben az időkben, hogy megakadályozzák a Sabbateai ügynököket a tárgyalások szabotálásában. Ez azonban nagy hír lesz, ha napvilágra kerül.

A kínai hadsereg azt is elmondta, hogy ha mégis kénytelenek katonai tevékenységben részt venni, akkor semmi nagyszabásút sem fognak tenni a haditengerészetükkel. A haditengerészetük még nincs annyira letesztelve, az új repülőgép hordozójuk tengeri próbája alatt a legtöbb matróz tengeri beteg lett, ami a felkészületlenségük példája. Ha tényleg kénytelenek háborúzni, akkor a nyomasztó szárazföldi számbeli fölényüket használják a Koreai-félszigeten, mondták el források. Mivel azonban jelenleg a békét szorgalmazzák a régióban, ez egy rendkívül távoli lehetőség.
A Cabal próbálkozása, hogy konfliktust szítson Koreában és a Senkaku/Diaoyu-szigetek körül, csúfos kudarcot vallott. Az egyetlen eredménye, hogy Jean Cohen a Hoche csoporttól, aki 1200 yuant fizetett egy napra minden tüntetőnek Kínában, hogy megrendezzen egy Japán ellenes tiltakozást, fekete listára került. Lord James Sasoon többé nem szívesen látott ember Japánban, amiért Kína ellenes pszichlógiai hadviselésre ösztönzött és finanszírozott japán bábokat.

Továbbá a békével kapcsolatos erőfeszítések részeként nagy kampány folyik a Goldman Sachs és lakájai ellen Dél-Koreában, egy japán értékpapír vállalat ügyvezetője szerint. Ez abban a formában zajlik, hogy a Goldman Sachs hűbérurai alatt dolgozva elterelik a hiteleket a barátaikhoz és munkatársaikhoz, mondta el az ügyvezető.

Az ázsiai céllal a harmonikus függetlenségre és Európa várakozásával a lassan süllyedő pénzügyi futóhomokjával együtt a konfliktus fókusza most mégis az amerikai/izraeli sabbateai kapcsolaton és közel-keleti meghatalmazottjukon van, ahol nyilvánvalóan egy hatalmas háború kialakulása van gyorsulóban az irányítás megszerzéséért. A közel-keleti anti-Sabbateai erők remélik, hogy megdöntik a szaudi rezsimet annak érdekében, hogy elvágják a Sabbateaiak által ellenőrzött olaj pénzt.
Továbbá a 180 nemzetből álló BRICS szövetség azzal van elfoglalva, hogy létrehozza az OPEC alternatíváját, hogy felszabadítsák a globális pénzügyi rendszert a Olaj-dollár függőségtől, kínai kormányzati és CIA források szerint.

Az USA-ban a cabal vállalati propagandagépezet egyértelműen a bostoni bombatámadás pszichológiai hadviselés belső szabotázsának ördögi csapásával volt elfoglalva. Az egyik közvetlen ismert példája, hogy az "Alexander" nevű MI6 végrehajtó felhívta az ausztrál nagykövetséget Tokióban egy órával a bostoni támadás előtt, és figyelmeztette őket, amit törvényszéki bizonyítékként rögzítettek. Volt még egy vállalati média sajtótájékoztató, ahol bejelentették, hogy egy fehér jobboldali férfit tartóztattak le a támadás elkövetése miatt, Pentagon forrás szerint. Amikor azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a magányos merénylő forgatókönyv már előre kiszivárgott, az utolsó pillanatban átváltottak a "Csecsenekre".

Mindenesetre sok ember ütött lyukat a "hivatalos" történeten, melyet itt most nem szükséges megismételni.

Ehelyett a művelet szabotálását kell megismernünk, ami egy nagyon erős csoportot jelent a katonai/hírszerzési közösségen belül, akik most a cabal ellen harcolnak a pszichológia hadviselési "események" meghiúsításával, mint amilyen a Sandy Hook volt, most pedig Boston.

Az Obamának és politikusoknak küldött Ricin mérget tartalmazó levelek kísértetiesen hasonlítanak a 911 utáni anthrax levelekre, és valószínűleg az volt a szándékuk, hogy felfedjék a cabal nyilvánvaló tetteit, mint pédául ezt is.

Ezenkívül láthattuk a Sabbateai cabal vállalati média hatalmas elfedését az egyértelmű rakétatámadásról Texasban, ami nagyon közel volt a Bush farmhoz. Ez lehetett a Bush katonai lőszertároló kiiktatására irányuló szándék, egy MI5 forrás feltételezése szerint.

A texasi gyárrobbanás utáni károk a környéken

West, TX műtrágya üzem robbanás 2013/04/17 (Pt. 2)

http://www.youtube.com/watch?v=skOJNFSVjRk

Egyértelműen több dolog van folyamatban. Figyelmeztető telefonhívást kaptam rögtön a támadások után a Ronald Reagan-hez és Bill Clintonhoz kapcsolódó jövőbeni támadásokkal kapcsolatban, melyeket komolyan kell venni. A USS Ronald Reagan repülőgéphordozó Hong Kongban volt, amikor ezt a figyelmeztetést kiadták, és az érintett feleket is figyelmeztették az esetleges támadásra. Egy kaliforniai földrengés egy másik lehetőség. Helyek köthetők Clintonékhoz, például a Georgetown Egyetem és Little Rock Arkansasban.

Ami még a jövő zenéje, de a Pentagon beköltözik Washington DC korrupciós pöcegödrébe. Világos, hogy a Nemzetbiztonsági Minisztérium, az FBI és az Igazságügyi Minisztérium is érintett a bostoni terrortámadásban, melyet az amerikai nép ellen követtek el.

A Pentagon és fehér kalapos ügynökök azt mondják, hogy már várják a jogalapot, hogy lépéseket tegyenek a korrupt politikai intézmény ellen. Azonban az amerikai jogrendszer a legmagasabb szinten megvesztegetett és korrupt emberek irányítása alatt áll, így egyértelmű, hogy a Sabbateai terrorista maffiát csak fegyverekkel lehet eltávolítani.

Ez inkább következhet be előbb, mint utóbb. Az egyik amerikai forrás szerint Obama a szaúdi kormánnyal tárgyal menekült státuszáról, arra az esetre, ha elűzik a hatalomból.
Benjamin Fulford

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése