2013. augusztus 8., csütörtök

Aszalástól a sajtkészítésig



Aszalástól a sajtkészítésig

Önellátás

Aszalás, szárítás
A SZÁRÍTÁS STRATÉGIÁJA A fűszerek, gyümölcsök, gombák, s a különféle növényi részek a betakarítás után azonnal romlásnak indulnak. E folyamatot olyan enzimek vezénylik, amelyek működéséhez nedvesség kell, így ha azt sikerül elvonnunk, lesz esélyünk a hosszabb tárolásra. A szárítás sikere tehát a gyorsaságonmúlik. E mellett a másik kulcselem a szárítási hőmérséklet: a különböző növényi részek - de még az egyes gyümölcsök is - más és más hőfokot kívánnak. A harmadik aszellőzés: bármit aszalunk, azt jól körül kell járnia a levegőnek, hogy a kipárolgó nedvességet gyorsan elvihesse.
A szárítható dolgoknak van egy csoportja, amelyeknél azonban kompromisszumot kell kötni. A nagy illóolaj-tartalmú zöld növényi részekben ugyanis kárt tehet a magasabb hőmérséklet, illetve a gyorsan és ingyen dolgozó napfény. Ezért a zöldfűszereket, s gyógynövényeket rendszerint lassabban és árnyékban szárítjuk. (
Erről itt talál bővebbet.)
A gyökérrészek, kérgek, zöldségek és gyümölcsök általában egyaránt száríthatók tűző napon, vagy - aszaló berendezés híján - egy kemencében vagy egyszerű konyhai sütőben.



ASZALÁS NAPON VAGY SÜTŐBEN Az általános eljárás egyszerű: az alapanyagot átválogatjuk (a romlásnak indult vagy férges darabokat kidobjuk), megtisztítjuk, szükség esetén megmossuk, leszárítjuk (olykor hámozzuk is), a nagyobb méretűeket daraboljuk, majd szétterítve kezdjük a szárítást (leggyakrabban 65-70 Celsius fokon). Ehhez rácsot vagy valami olyan laza hálót, szövetet használunk, amit könnyen átjárhat a levegő. (Ezért, ha sütőben dolgozunk, ott sem próbálkozunk tepsivel, s akár az ajtó kitámasztásával is gondoskodunk arról, hogy folyamatosan jó legyen a légcsere.) A darabokat úgy helyezzük el, hogy ne érjenek egymáshoz, s időnként át is forgatjuk. Magát a rácsot is forgatjuk, s ha egymás fölött többet használunk, azok sorrendjét is változtatjuk. Mindezt azért, hogy egyenletes legyen a száradás. (Ha „láncban” szárítunk, akkor az új adag mindig felülre kerül, s a rácsokat a folyamat előrehaladtával vándoroltatjuk egyre lejjebb.)
Az egyenletes hőelosztás persze semmit nem ér, ha különböző méretű gyümölcsöket, vagy zöldségdarabokat akarunk egyszerre szárítani. Ilyenkor szinte biztos a kudarc, mivel mire a nagyobbak is elkészülnek, a kisebbekből már tapló válik.
Az aszalás gyakran többnapos program, de nyugodtan megszakítható, s később folytatható. Addig tart, amíg ki nem űzzük a szükséges mennyiségű vizet. A gyökereket, gombákat rendszerint csontszárazra szikkasztjuk, s ezeket - mint a fűszereket - sötét, zárt üvegekben tartjuk. Az aszalmányok legtöbbjében azonban viszonylag sok nedvesség marad. (Például egy-egy gyümölcsből elég kivonni a nedvesség mintegy háromnegyedét, s ez már elég a konzerváláshoz. Emiatt a szikkasztást addig folytatjuk, amíg az aszalmány még rugalmas, de összenyomva már nem serken belőle nedvesség. A túlszárított gyümölcs egyébként azt a képességét is elveszíti, hogy a felhasználás előtti áztatáskor folyadékot vegyen fel.)
Az aszalt gyümölcsöket, hogy ne fülledjenek be, s ne penészedjenek, rendszerint laza szövésű vászonzacskóban, esetleg üvegben, celofánnal lekötve tároljuk.

ASZALÁS CÉLGÉPPEL A háztartási aszalók részint függetlenítenek a időjárástól, részint kevesebb energiát használnak fel, mint mondjuk egy - éppen gyümölcsök víztelenítésére használt - nyitott ajtajú sütő. A jobb készülékek a tálcák folytonos mozgatása nélkül is egyenletesen, s éppen a terményhez illő hőmérsékleten szárítanak. Vannak a piacon olyan eszközök is, amelyekkel megfelelően darabolt húsokat, készételeket, sőt püréket is lehet tartósra aszalni. Az egyes alapanyagok ugyanolyan előkészítést igényelnek, mint a hagyományos technikáknál, s a célgépek abban sem hoztak változást, hogy az eredményt mindig próbákkal kell ellenőrizni, hiszen egyetlen zöldségféle szükséges aszalási ideje sem jósolható meg pontosan. (Itt részletesen bemutatunk két, Magyarországon is kapható EZIDRI aszalót.)

MIT HOGYAN? A különféle zöldségek, gyümölcsök, gombák ideális aszalására számos recept forog közkézen. Az eltérések leggyakoribb oka az, hogy az egyes alapanyagok más és más hőfokot kívánnak. Míg például egy szilvánál a kezdeti magas hőmérséklet felrepesztheti a gyümölcsöt, egy almánál éppen ez segíthet abban, hogy ne barnuljon meg a szárítmány. Más leírás viszont az almánál is kíméletes melegítést ír elő, s a barnulás ellen inkább egy előzetes 2%-os citromsavas fürdőt javasol. A hirtelen és erőteljes felmelegítéstől azért is szoktak óvni, mert az olyan kérget képezhet az aszalmány felületén, ami miatt menthetetlenül rágóssá válik.
A viaszos héjú gyümölcsöket néhol hámozzák, máshol azt javasolják, hogy - például a szilvát - mossuk le 40 °C-os 1-2%-os szódabikarbóna-oldattal, majd öblítsük le, mert ettől szabaddá válnak a héj pórusai.
Van, aki éppen azért becsüli az aszalást, mert így cukor nélkül tartósíthat, míg egyes leírások - például a körte, vagy az őszibarack esetében - kifejezetten azt ajánlják, hogy a szárítás előtt a feldarabolt gyümölcsöt tegyük forró cukoroldatba, s hagyjuk abban kihűlni, esetleg még egy napig állni is, mert így majd fehér, fényes és puha lesz az aszalmány. (A cukorban való áztatásnak az az egyik magyarázata, hogy ezáltal növekszik a gyümölcs cukortartalma, s emiatt kevesebb víz elvonása is elég a tartósításhoz, tehát az aszalmány puhább, szaftosabb maradhat. A zöldségféléket ugyanebből az okból szokás 10-15%-os forró sóoldatban előáztatni.)
A zöldségeket (például a répát, zellert) általában erősebben szárítjuk ki, mert sejtjeikben csak így érhető el a tartósításhoz szükséges cukor, só, vagy keményítő-koncentráció. Némelyiknél szokás előfőzést is alkalmazni, ez az aszalás során könnyebbé teszi a vízleadás, illetve az így szárított anyag a felhasználáskor több folyadékot képes felvenni, kisebb eséllyel lesz rágós.
Alább példaként néhány egyszerűbb eljárást mutatunk be:
szilvák közül aszalásra legalkalmasabbnak a Besztercei fajtát tartják, ezt is olyan érett állapotában, amikor már a fán ráncosodni kezd. A gyümölcsöt megmossuk, lecsorgatjuk, s a szárítást 50-60 °C-on kezdjük. Amikor már érzékelhetően megfonnyadt, fokozatosan emelhetjük a hőmérsékletet 70-80 °C-ra. Ha a gyümölcs már annyira összeesett, hogy kitapogatható a magja, akkor azt egyszerűen kitolhatjuk belőle a szár irányában. Az aszalást ezután üresen folytatjuk, vagy a mag helyére pucolt diót, mandulát töltve fejezzük be a szárítást. (Egy kilogramm nyers szilvából cca. 30 dkg aszalmányt nyerhetünk.)
sárgabarackot megmossuk, majd kétfelé vágjuk, a magját a kidobjuk, a fél barackokat pedig a héjas oldalukra állítva tesszük a rácsra. 85 °C körüli melegben kezdjük aszalni (sietünk, mert hajlamos a barnulásra), de ha már érzékelhetően szikkadt, egy kicsivel tovább is növelhetjük a hőmérsékletet. (Egy kilogramm nyers barackból úgy 15-20 dkg aszaltat készíthetünk.)
körtét meghámozzuk, a magházát kimetszük, s mérettől függően daraboljuk. A kisebbeket félbe, a nagyobbakat negyedekre vágjuk, vagy egyszerűen fél ujjnyi körszeleteket vágunk a gyümölcsből. Az aszalást kifejezetten magas 90-100 °C-os hőmérsékleten kezdjük, s ezt később csökkentjük 75-80 fokra. Ha a szín megőrzésére használtunk előzetes citromsavas fürdőt, akkor elég lehet rögtön 75-80 fokon kezdeni a szikkasztást. (Egy kilogramm nyers körtéből 15-20 dkg szárítottat kaphatunk.)
Az 
almát úgy aszaljuk, mint a körtét. Bár megjegyzendő, hogy van olyan szerző is, aki teljesen más hőmérsékleteket ajánl az alma esetében: például a citromsavas fürdetést követően elegendőnek tartja a 45 °C-os kezdést és a 70 fokos befejezést. (A nyers alma minden kilójából 10-15 dkg aszalmányra számíthatunk.)
Az 
őszibarackot, hámozzuk, felezzük, 10-15 percre 2%-os citromsavas fürdőbe tesszük, majd lecsorgatjuk. 20%-os cukoroldatot felforralunk, beletesszük a barackot, a tüzet lekapcsoljuk, s egy napra magára hagyjuk. Majd a szirupból kivéve 45-50 °C-on kezdjük aszalni a gyümölcsöt, s a folyamatot 65-70 °C-on fejezzük be. Az aszalt őszit még néhány napig kiterítve hagyjuk, időnként átforgatva utószárítjuk. (Egy kilogramm tisztított gyümölcsből 10-15 dkg szárítmány jöhet ki.)
tököt meghámozzuk, majd szálasra gyaluljuk. Elterítjük a szárítórácson és időnként átkeverve 60-70 °C-on szárazra aszaljuk.
hagymát meghámozzuk, majd 2-3 mm-es szeletekre vágjuk. Elterítjük a szárítórácson és időnként átkeverve 60-70 °C-on szárazra aszaljuk. (Egy kilogramm tisztított hagyma nagyjából 10 dkg aszalmányt ad.)
sárgarépát megtisztítjuk, lemossuk, s legfeljebb 3-4 mm-es karikákra, vagy hasonló nagyságú csíkokra, kockákra vágjuk. 10 %-os sóoldatot forralunk, s a zöldségdarabokat 1-2 percre a 90 °C-os lébe mártjuk, majd azonnal lehűtjük hideg vízzel, s lecsorgatjuk. Rácson szétterítjük, 70-75 °C-on kezdjük a szárítást, s 55-60 fokon fejezzük be. (Egy kilogramm tisztított répából cca. 6 dkg szárított lesz.)
zellerrel hasonlóan bánunk, mint a sárgarépával. (Ebből egy kilogrammnyi 7-8 dkg aszalmányt ad.)
fehérrépa könnyen túlpuhulhat, ezért az előfőzés helyett inkább áztatjuk. A megtisztított, lemosott, s feldarabolt répát 1-2 órára 1%-os ecetsavba tesszük (ettől reméljük, hogy fehér marad), majd úgy szárítjuk, mint a sárgarépát, illetve a zellert. (Egy kilogramm tisztított petrezselyemgyökér 10-12 dkg szárazat ad.)
gombát szárazon megtisztítjuk, esetleg vékonyan meg is hámozzuk. 3-4 mm vastag szeletekre vágjuk, s rácsra terítve tűző napon, vagy 40-60 °C-os hőmérsékleten - időnként átforgatva - teljesen kiszárítjuk. Szokás a gombaszeleteket vékony zsinórra fűzve is szárítani, de ilyenkor is fontos, hogy az egyes darabok ne érjenek egymáshoz, ne gátolják egymás szellőzését. (Egy kilogrammnyi nyersanyagból mintegy 7-13 dkg szárított gomba lesz.)


Csalán Egyesület - Aszalás


Isiász, lumbágó kezelés csalánnal. www.erlanet.gportal.hu.


Mire jó a homoktövis?


 
A homoktövis az ezüstfélék családjába tartozó lombhullató, kétlaki, kb. 4 méter magasra megnövő cserje. Hazánkba ennek a vadontermő (ma már védett) növénynek a nemesített változatát termesztik a 80-as évek közepétől. Eredetileg Szibériából, a Barnauli Gyümölcstermesztési Kutató Intézetből került hozzánk. A honosítási kísérlet azt eredményezte, hogy a behozott 15 fajtából 4 bizonyult termesztésre alkalmasnak a 90-es évek elejétől.
 
homoktövis
E rövid ismertetőben főleg arra szeretném felhívni a figyelmet, amiről az eddig megjelent szakirodalomban – már amihez hozzájutottam – csak keveset, vagy egyáltalán nem lehet olvasni. Kiegészítve a saját, 14 éves tapasztalataimmal.
Minden természetgyógyász és a gyógynövényeket előszeretettel alkalmazó fogyasztó ismeri a lassan egyre több helyen beszerezhető homoktövis bogyót vagy az abból készült gyógytermékeket.
Ennek a csodálatos, csipkebogyó nagyságú, sárga színű gyógynövénynek a jelentőségét már Plinius is megírta közel 2000 éve. A tibeti orvosok gyógyszerként, a kínaiak gyógyászati szerként ismerik. Az oroszok lekvárt, szörpöt, a németek és finnek kompótot, likőrt, üdítőitalt, dzsemet készítenek belőle. Hazánkban is több vállalkozó foglalkozik nemcsak a termesztéssel, hanem az egyre többféle termék előállításával.
Házi ellátásban elsősorban a gyümölcs közvetlen fogyasztásának van, illetve lenne nagy jelentősége. De csak a szüret idején, július-augusztus hóban, mivel a nyers gyümölcs eltarthatósága a nagy melegben erősen korlátozott. A Marczibányi téri piacon is ekkor kapható. Megoldás még a mélyhűtés, akit ez nem zavar. A legjárhatóbb út azonban a szörp, vagy a tömény rostos lékészítése. Ennek egyik módja a mélyhűtött gyümölcs kiolvasztása és egy megfelelő konyhai gyümölcslé készítő berendezéssel a rostos lé különválasztása a héjtól és a magtól. Ezt az értékes nyers gyümölcslevet natúr, vagy bármely más édesítőszerrel „följavítva” egy-két hétig hűtőszekrényben tárolhatjuk. A hájból és a magból hagyományos módon lekvárt főzünk almával, barackkal vagy a vadon termő erdei cseresznyeszilvával ízesítve, de ezek nélkül is kitűnő gyógy-lekvárhoz jutunk!
Mitől olyan értékes ez az apró sárga bogyó? Az a négy fajta, amit a faiskolákban lehetett kapni (Obilnaja, Oranzsevaja, Csujszkaja, Jantarnaja) az alábbi beltartalmi értékekkel rendelkezik termőtalajtól, éghajlattól, gondozástól is függően:
Beltartalom
mg/100 g
C-vitamin
130-330
Húsolaj
5-6,6
Savtartalom (almasav)
1,2-1,7
Cukor
5,4-7,4
Karotin
3,7-6,4
Magolaj
~10-12
Ezen kívül B1, B2, E és F vitaminokat, kalcium, magnézium, réz és más mikroelemeket, valamint kiemelten fenilanilin, lecitin és cisztin aminosavakat tartalmaz. E magas értékek miatt a homoktövisrendkívül sok gyógyhatással rendelkezik az emberi egészséget károsító tényezők területén. Ezek közül kiemelkedik a magas C-vitamin tartalom. Példaként említem, hogy egy ember napi 50 mg C-vitamin szükségletét kb. 1,5 dkg bogyó fedezni tudja (kb. 25 szem Oranzsevaja). Erre a vitaminra nagyon nagy szüksége van a betegség esetén legyengült szervezetnek, gyermeknek, felnőttnek egyaránt. Dohányosokról nem is beszélve. Influenza járvány idején hatásos immunrendszer erősítő.
A másik jelentős vitamin az E-vitamin. Egy újságcikk szerint hatszor több van belőle a homoktövisben, mint az élelmiszerek közül utána következő tojássárgájában. Ezt a vitamint dr. Oláh Andor is termékenységvitaminnak nevezi a meddőség, a szexuális gyengeség és a nemi szervek sokféle fejlődési zavarainak orvoslására.
Ismert a gyümölcsnél és a magolajnak a rákellenes hatása is. Például gátolja a sejtburjánzást gyomorrák esetén. Égési sérüléseknél gyorsítja a gyógyulást.
A szívritmus rendellenességeit javítja, jótékonyan hat a szívizomra. (Orosz leírásokban gyakran nyer kifejezést a bioaktív tulajdonság.)
Gyógyítja a nem fertőzéses eredetű gyulladásokat akár a fogínynél, hajhulláskor, szem környékénél. Javítja a látást időseknél, gépkocsivezetőknél, a szemidegekre történő jótékony hatás által.
Alkoholistáknál sietteti a májfunkció regenerálódását, csökkenti az elvonási tünetek súlyosságát.    Csökkenti a szívinfarktus veszélyét. (Ismét az E-vitamin hatása.) Amerikai kísérlet szerint E-vitamin kúrával 60%-kal csökkent az infarktusos betegek száma.
Ezeken kívül még számos gyógyhatása ismert, amiket általában a forgalomban kapható termékekhez adott tájékoztatóban részletesen megtalálhatunk.
Ez a leírás elsősorban a homoktövisről, mint aránylag új gyógynövényükről szól, amit minden egészségesen élni akaró honfitársunknak ismernie kell. Sőt, nem csak ismernie. Akinek van lehetősége, ideje, az a saját területén, udvarán, hétvégi telkén meg is tudja termelni a család, rokonság egész évi szükségletét.
homoktövisfa
 

A HOMOKTÖVIS TERMESZTÉSE

Az utóbbi években a gyümölcstermesztéssel foglalkozó szakkönyvekben már jelentek meg tájékoztatók ezzel a gyógynövénnyel kapcsolatban is. A homoktövis vadontermő változata egész Európában előfordul. Ennek a termesztése a nagyon apró termése valamint az erősen tüskés volta miatt nem gazdaságos. Az a változat amiről ez a cikk is szól az a Barnauli Gyümölcstermesztési Kutatóintézetből behozott és honosított fajtákról tájékoztat.
Első és legfontosabb a hely és a talaj megválasztása. Mivel nagyon értékes gyógynövényről van szó, a termőhely a lehető legtávolabb legyen a légkört, talajt, öntözővizet szennyező létesítményektől. Elsősorban a homokos vályogtalajban fejlődik jól, de mostohább körülmények között is megél. Az alföldi, kevesebb humusz tartalmú homoktalajon is termeszthető, de telepítés előtt célszerű 100 m2-ként 3-4 q szervestrágyát, valamint magas foszforigénye miatt 6-8 kg szuperfoszfát műtrágyát, vagy ezzel egyenértékű biotermesztésben is engedélyezett trágyát kijuttatni a talajba. Ez azért is fontos, mert a későbbiekben a talaj felszínéhez közeli gyökérképződés a gépi trágyabedolgozást a sérülés veszélye nélkül már nem teszi lehetővé. A továbbiakban az ültetvényt sem szántani, sem tárcsázni nem szabad. De még kapálni is csak nagyon óvatosan. Csak a rendszeres fűnyírással lehet a területet karbantartani. A vegyszeres gyomirtás a biotermesztésben nem engedélyezett.
Továbbá fontos, hogy a napfény minden egyes fát, ill. cserjét (max. 4 m magas) lehető legtovább érje. Ezért a déli fekvésű, vagy sík területű árnyékmentes telek a legalkalmasabb. A magas talajvízszintet nem tűri, de az időlegesen elárasztott területet túléli.
Szárazságtűrő, de az első 2-3 évben öntözni kell. Csepegtető öntözés mellett – nem a fa tövéhez – akár másfélszeres termés is elérhető. Cél az, hogy a telepítéskor a gyökérzet fő ága lehetőleg függőlegesen lefelé legyen az 50 x 50 cm-es gödörbe helyezve. Ekkor a több hónapos nyári aszályt is károsodás nélkül tudja átvészelni. A téli hideg még -30°C-nál sem okoz problémát. Ellenben a hirtelen lehulló nagy nedvességtartalmú hótömeg, vagy a ráfagyott jég nagy töréskárt tud okozni. Erre minden télen különösen kell ügyelni.
A homoktövis kétlaki cserje. Általában nagyobb telepítéskor 1:8 arányban ültetik a porzás és termő egyedeket. Kis mennyiségű ültetvényeken is célszerű legalább 2 porzós cserjét elhelyezni a mindenkor uralkodó szélirány figyelembevételével a biztos megtermékenyítés érdekében. Jelenleg a biztonságos (vírusmentes) szaporítóanyag ellátás még nincs megoldva, de azért néhol lehet beszerezni csemetéket. Legegyszerűbb módja a telepítésnek az ismert helyről őszkor kiásott gyökérsarjak újraültetése. Fel kell tudni ismerni ilyenkor a porzós és termő egyedeket! Csak a dús gyökérzetű ered meg. Nagyobb mennyiségek csak vegetatív szaporítással előállított csemeték beszerzésével lehet biztosítani. Ezeket dugványozással állítják elő, melyek a következő év őszére már kiültethetők. Úgy tudom, hogy jelenleg 800-1800 Ft közötti áron kaphatók, ha nem is túl sok helyen.
A termő egyedek 2-3 év múlva hozzák az első termést. A metszésük csak minimális munkát igényel a 3. évtől. Főleg a belső, ún. vízhajtások eltávolítása, ill. a gyérítése az említésre méltó, valamint a későbbiekben a korona alakítása. Az elszáradt ágakat is folyamatosan el kell távolítani.
Célszerű ültetéskor a sorokat 4 m-re, a tőtávolságokat 2 m-re meghatározni, részben a napfény hasznosítása, részben a sorok közötti átjárhatóság miatt.
Ismert betegségei a cserjének nincsenek, ami miatt rendszeres permetezést igényelne. Amire figyelni kell, az a májusi cserebogár kártétele lehet. Itt-ott a farontó hernyó is „dolgozik”, néha az amerikai fehér szövőlepke hernyója is megjelenik, vagy a nagy téli araszolók rágják a leveleket, de ezek nem okoznak számottevő problémát. A legsúlyosabb a tracheomikózist okozó Verticilliumos fertőzés, ha a föld alatti gyökérzetet valamivel megsértjük. Ilyenkor a fa kiszárad. Mivel a homoktövis szimbiózisban él a nitrogéngyűjtő baktériumokkal – ez a gyökérzeten látható csomó – így az egyéb tápanyagigényét a vegetációs időszakban a termőrefordulás után a kb. háromszori lombtrágya permetezéssel kielégíthetjük úgy a lombozatra, mint a talajra vonatkoztatva, a permetlé tájékoztatója szerint.
A termés begyűjtése a mi éghajlatunk mellett július közepétől augusztus elejéig tart. Mivel ilyenkor van a legmelegebb, a leszedett bogyókat még aznap célszerű megmosva, leszárítva, kis adagokban kiszerelten mélyhűtőben tárolni. Ennél munkaigényesebb, ha italt – akár szörpöt, akár rostos gyümölcslevet – készítünk belőle, mert egy megfelelő lényerő berendezéssel különválasztjuk a héjat és a magot a létől, és akár nyersen tartósító szerrel hosszabb időre eltéve – de ez nem bio – vagy e nélkül azonnali fogyasztásra, akár lefőzve – csírátlanítás céljából – kidunsztolva tárolhatjuk. Míg a héjából és a magból az ebben az időben érő gyümölccsel együtt lekvárt főzhetünk a hagyományos módon.
A homoktövis minden része gyógyerővel rendelkezik. A már ismertetetteken kívül a leveléből teát készítenek, magas vérnyomás csökkentésére, a szervezet általános erősítésére. Fájából pipát, sétabotot, evőeszközt, ivópoharat és készítenek.
Évekkel ezelőtt megjelent újságcikk szerint hazánk - adottságainál fogva – homoktövis-termelő országgá válhatna, és egy lényegesen jobb egészségi állapottal rendelkező új generáció nőhetne fel ennek a termelő tevékenységnek a hatására is. Úgy legyen!
Gillich György(Biokultúra 2004/4-5)
 

Káposztás lángos



Hozzávalók: 35 dkg főtt burgonya, 25 dkg rétesliszt, 25 dkg finomliszt, 3 kk só, 1 kk cukor, 2,5 dl tej, 5 dkg élesztő, 35 dkg párolt káposzta
tn kaposztaslangos




Elkészítés: A burgonyát héjában megfőzzük, megtisztítjuk, majd kihűtjük és átpaszírozzuk. A káposztát lereszeljük és besózzuk. Ha levet eresztett, kinyomkodjuk, és egy kevés olajon megpároljuk. Az összetört burgonyát a liszttel, a sóval és a cukorral  dagasztógépbe tesszük, hozzáadjuk az élesztőt és a tejet, majd lágy tésztává dolgozzuk össze. Hozzáadjuk a párolt káposztát és alaposan kidagasztjuk. Kiolajozott tálba tesszük és meleg helyen a duplájára kelesztjük. A megkelt tésztából olajos kézzel kis darabokat csípünk le. Először a tenyerünkkel kilapogatjuk, majd a tésztát széthúzzuk. Forró olajban mindkét oldalát pirosra sütjük.
 251. Sajtkészítés

0,5 kg túrót morzsoljunk bele 1 liter tejbe. Ezután forraljuk fel, és amikor a folyamatosan kevert tejbõl elkezd a savó kiválni, a túró pedig nyúlóssá válik, öntsük tésztaszûrõbe, hogy a leve lecsepegjen. A visszamaradt sûrû masszát dolgozzuk össze 6 dg vajjal, 1 felvert tojással, 1 kávéskanál finomra õrölt sóval, negyed mokkáskanál szódabikarbónával, egy csipet õrölt fehér borssal, és egy zománcozott edényben, takaréklángon addig keverjük, amíg sima, sajtszerû anyaggá áll össze. A megolvadt sajt ízlés szerint kevés köménymaggal vagy fokhagymaporral is ízesíthetõ. A masszát öntsük kivizezett formába, és hûtõszekrényben érleljük. A sajt keménységi foka a fõzési, illetve érlelési idõtõl függ. Ha puhára fõzzük, finom, lágy sajtot kapunk, keményre fõzve pedig édeskés, leginkább az ementálira emlékeztetõ íze lesz. A fenti alapanyagokból kb. 35 dg kemény sajt várható. Ha nagy mennyiséget készítünk, akkor a hosszabb eltarthatóság érdekében célszerû a masszát tömbökbe préselni, majd sós vízbe mártani, hogy szilárd kéreg képzõdjön rajta. Egyébként ha a hosszú tárolás során megkeményedett sajtot langyos tejbe áztatjuk, ismét kilágyul.
Amennyiben tejszínes ömlesztett sajtra van szükségünk, akkor 4 dl friss tejszínbe tegyünk 1 mokkáskanál sót és 1 mokkáskanál szõlõcukrot, majd szobahõmérsékleten hagyjuk megsavanyodni. 2–3 nap múlva a sûrû, savanyú masszát jól átkeverve töltsük ritka szövésû túrószacskóba, és tartsuk felakasztva, amíg az összes leve kicsepeg. Végül a kb. 20 dekagrammnyi sajtot simítsuk formába, és hûvös helyen néhány napig érleljük. Lágy sajtot a tejszínen kívül tejfölbõl is készíthetünk. Ez nem annyira finom ugyan mint a tejszínes változat, de ha a túrókészítés során sok tejfölünk maradt vissza, ily módon hasznosíthatjuk. Hûtõszekrényben tároljuk. Mivel a vajhoz hasonlóan a sajtnak is szobahõmérsékleten érvényesül leginkább az íze, fogyasztás elõtt pár órával vegyük ki a hûtõbõl.
A gyárilag készített sajtok jellegzetes aromája azáltal keletkezik, hogy a tejbõl túrószerûen kicsapódó masszát penészgombákkal beoltják és hosszú ideig érlelik. Ez alatt a tejcukor tejsavvá alakul, és ez hozza létre a sajtokra jellemzõ savanykás alapízt. A holland gouda sajtnál pl. több, mint 1 évig tart, amíg kialakul a világszerte kedvelt, kellemes zamata. Elõfordul azonban ennél hosszabb érlelési idõ is. Az olasz parmezán sajtnak pl. van egy olyan változata, amelyet 4–5 évig érlelnek. A mikrobákkal való kezelésnek tudható be az egyes sajtok felületén képzõdõ penészréteg, valamint a gáztermelõ buborékok által létrehozott lyukak is. Intenzív baktériumtenyészet hatására jön létre a márvány, valamint a francia camembert típusú sajtok átható illata, és erõs, túlérett íze. A telt, csípõs ízû márványsajtok között leghíresebb a francia rokfort sajt, amely juhtejbõl készül, és barlangokban érlelik. A Causes környéki barlangok spórákban gazdag, nedves klímájának köszönhetõ, hogy a rokfortot sokan a sajtok királyának tartják. Érdekességként megemlíthetõ még, hogy a hálás utókor nem csak a kiváló sajtok erényeit ismeri el, hanem felmagasztalja azok megalkotóját is. Franciaországban pl. a camembert sajt feltalálójának szobrot állítottak a honfitársai, holott egyszerû parasztasszony volt. A füstölt sajtok különleges aromája a svájci ementáli, vagy az angol cheddar típusú sajtok felfüstölésével alakul ki. Egyébként a kiszáradást nem kizárólag kéregképzéssel lehet lassítani, hanem különleges bevonatokkal is. A holland edámi sajtot pl. piros színû viaszréteg védi a gyors kiszáradástól, amit a különbözõ országokban készült másolatoknál piros színû polietilénfóliával helyettesítenek.
Sajnos a sajtgyártás terén nem sok okunk van a büszkeségre. A kelet–európai sajtüzemek nem tudták felvenni a versenyt a nyugatiakkal. Világhírnévre csupán néhány márkánk tett szert. Ilyen a kaskaval néven forgalmazott román eredetû juhsajt, a “liptói”–ként ismert magyar juhtúró, vagy a szlovák Tátra sajt, amely ízben egyenrangú társa lehetne a legtöbb nyugati ömlesztett sajtnak. Egész világon kedvelt lágy sajtunk a brinza, amelyet a Kárpátokban készítenek kecske– és juhtejbõl. Határainkon túl is ismert lágy sajtunk még az ilmici, mely a mosoni csemegesajtok közül telt ízével, és jellegzetes szagával tûnik ki. A félkemény sajtok közül a szerb eredetû parenyicát érdemes megemlíteni, ami nem más mint füstölt juhsajt, tekercselt kivitelben.


Savanyú zölddió (angol)

A zsenge zölddiókat szurkáljuk meg két oldalról egy villával, majd áztassuk sós vízbe (5 liter vízhez 25 dkg só) 5-6 napra, időnként keverjük meg. Szűrjük le és 2-3 napon át szárítsuk a napon, míg megfeketedik. Forraljunk ecetes-fűszeres savanyítólét, ha kihűlt, öntsük az üvegekbe rakott diókra, hogy ellepje. Legalább egy hónap kell, hogy fogyaszható legyen, de minél tovább áll, annál jobb lesz, gyakorlatilag bármeddig eltartható.

"Ilonka néni savanyúsága"

Az üveg aljára néhány szem fekete borsot, mustármagot, köménymagot, babérlevelet, tormaszeletet, esetleg kaprot teszünk, és erre kerül rá a savanyítandó zöldség (uborka, paprika, gyalult káposzta, zöld paradicsom). Az egy nappal előbb elkészített ízesítőlevet az üvegben lévő savanyítandó anyagokra öntjük. Sem főzni, sem gőzölni nem kell. Ízesítő lé: minden liter vízhez 2,5 dl 10 %-os ecetet, 15 dkg cukrot, 3 dkg sót, 1 mokkáskanálnyi borkénport keverünk, majd egy napig hagyjuk állni, ezt követően öntjük rá a savanyítandókra.

Tölteni való paprika


A hibátlan, friss, húsos zöldpaprikákat megmossuk, kicsumázzuk, és miután a végüket 1-2 helyen bevágtuk, egymásba dugjuk (azért kel a végüket bevágni vagy megszurkálni, hogy a lé jól átjárja őket és ne maradjon köztük levegő). Az egymásba dugott paprikákat - a nyitott részükkel fölfelé - üvegekbe rakjuk, hideg vizet öntünk rájuk (így mérjük meg, hogy mennyi lére lesz szükség), majd minden liter vízhez egy kávéskanál szalicilt teszünk és felforraljuk. Ha kihűlt, ráöntjük a paprikákra, és azokat kissé megmozgatjuk az üvegben, hogy a lé mindenüvé eljusson. Az üveget lekötözzük és hűvös helyre tesszük. Gőzölni nem kell. Használatkor a paprikát átmossuk, és úgy készítjük el, mint a frisset.


Tölteni való paprika paradicsomlében


Az egyforma nagyságú, húsos zöldpaprikákat, miután kicsumáztuk ereiket kivágtuk, néhány percre fövő vízbe dobjuk, hogy megpuhuljanak (így többet tehetünk az üvegekbe). A kissé megpuhult paprikákat egymásba dugjuk, és a hegyükkel lefelé üvegbe állítjuk. Frissen főzött, forró paradicsomlét öntünk rájuk, a tetejükre csipetnyi szalicilt szórunk. Az üvegeket lekötjük és száraz gőzbe rakjuk. Egy üvegbe csak annyi paprikát rakjunk, amennyit egyszerre felhasználunk.


Kurkuma

Kurkuma szupertáplálékAz ayurvédikus orvoslás évezredek óta használja gyulladásos ízületi és bélbetegségek, emésztési problémák, májbetegségek, aranyér kezelésére. Hatóanyagai a természetben előforduló leghatékonyabb antioxidánsok. A modern kori kutatások leginkább gyulladás gátló és daganatellenes hatásának tisztázására irányultak. Nem véletlenül, ugyanis fény derült arra, hogy a kurkuma hatóanyagai a természet leghatékonyabb daganatellenes és gyulladás gátló vegyületei.
 
Amellett, hogy számottevő hatékonyságot mutatott ízületi gyulladások, Crohn betegség és colitis ulcerosa esetén, nem csak a daganatok kialakulását gátolta a klinikai vizsgálatokban, hanem a növekedést és az áttétképzést is. Epidemiológiai megfigyelésekből tudjuk, hogy a kurkumát rendszeresen fogyasztó népek körében számottevően alacsonyabb az emésztőrendszeri rendellenességek és daganatok előfordulási gyakorisága.

Jelenleg is intenzíven kutatják a kurkumin és más kurkuminoidok májvédő, regeneráló, koleszterinszint csökkentő, szív-és érvédő, immunstimuláns hatásait. 2004 óta több kutatócsoport is publikálta a kurkuma kivonatának hatékonyságát Alzheimer kór esetén. Mivel a kurkumin átlép a vér-agy gáton, befolyásolhatja az agysejtek pusztulásával járó degeneratív folyamatokat is, ez magyarázatot adhat a megfigyelt hatásokra
 
Az organicus szemléletmód életeket
menthet! De vajon miért?

Folyamatosan rohamoznak minket a hagyományos- és online médián keresztül a jobbnál-jobb wellness szolgáltatások. Mindegyik egy egészségesebb és szebb jövőt ígér, ha igénybe vesszük. Ez mind szép és jó, de vajon tényleg elég az, ha
időnként elmegyünk a családdal vagy a párunkkal egy kicsit „wellnesszelni” ?
Szokták mondani, hogy az emberek a szokásaik rabjai, ami igaz is. Az egészséges életmódot is szokásunkká kéne tennünk és ez mellett egy organicus, azaz természetes és természetazonos szemléletmódot kialakítani magunkban ahhoz, hogy valóban elmondhassuk: harmonikus és egészséges életet élünk! Aki egy ilyen szemléletmód szerint tudja élni a hétköznapjait is, annak nem lesz szüksége az időnkénti wellness programokra vagy borsos áron kínált egyéb „egészség” szolgáltatásokra. Egy ember életében bármi szokássá válhat, amit legalább 21 napig folyamatosan, minden nap végez! Tegyünk minden nap a szervezetünk jobb működéséért és hálás lesz érte! Legyünk az organicus szemlélet rabjai végre és ne a megannyi valóság show, a Coca Cola
vagy a cigaretta legyen az úr az életünkben! Kapunk mi ezektől valamit is?
Könnyű leírni és elolvasni, de annál nehezebb megvalósítani azt, hogy organicus szemléletmódot alakítsunk ki az életünkben. Nem kell egyből hatalmas változásokat véghez vinni! Kezdjük kicsi dolgokkal és szépen lassan eljutunk a célunkhoz. Milyen konkrét kezdeti lépéseket tegyek annak érdekében, hogy 2012-ben egy organicus szemléletmód szerint tudjak élni?
Vegyen egyre kevesebb bolti terméket! (Tudta, hogy az Egyesült Államokban a szupermarketekben kapható több mint 10.000 féle termék csupán néhány alapvető élelmiszeripari termékből készül? Pl.: szója, kukorica, keményítő, cukor, só és ízfokozók. Valóban olyan nagy a választék, ha ebből indulunk ki? Valóban tápláló és friss élelmiszerekhez juttatnak minket a vadkapitalista mamut cégek?)
Amit csak lehet készítsen el otthon magának, vagy szerezze be egy környéki őstermelőtől, megbízható kiskereskedőtől, magánszemélytől.
Ha mindenképpen bolti terméket vesz nézze meg alaposan a cimkét! Ha több rajta az adalékanyag mint a valós összetevő, akkor inkább rakja vissza a polcra! Törekedjen arra a legapróbb és legbanáliabb termék kapcsán is, hogy Magyarországon feldolgozott legyen és a lehető legtöbb valódi összetevőt tartalmazza!
Az otthoni elkészítés során a párolt vagy kevésbő főtt, sült ételeket tegye a
családtagjai elé. A legjobb, ha nyers ételekkel is megtűzdeli az összes étkezést!
(Tudta, hogy a főtt vagy sült ételeket az emésztőszervrendszere idegen anyagként
kezeli és immunálaszt fejt ki ellene? Ez elég bizarr, hiszen olyan anyagok ellen próbál
a szervezet harcolni, amik eredetileg a táplálásunkat szolgálná!)
Csak akkor szedjen orvos által felírt gyógyszert, ha az valóban szükséges! Egy
organicus szemléletmódra áttért ember tudja mikor mire van szüksége!
Természetesen a megfelelő orvosi kivizsgálás minden esetben szükséges, de ne
feledjük sajnos manapság már az orvostársadalom is a gyógyszeripar kiszolgáló
egysége lett. Sok esetben olyan dolgokra is gyógyszert kapunk, amit egy gyógynövény
főzettel is könnyen orvosolni tudnánk! (Csak egy adat: 100 évvel ezelőtt az emberek
8%-a halt meg dagantos- és krónikus megbetegedésekben, ma ez a szám 80%!!!
Gondoljuk csak át! 100 év alatt mennyit fejlődött a gyógyászat? Hogy lehet az, hogy
ennek ellenére az adatok sokkal rosszabbak? A választ az Ön fantáziájára bízom!)
Olvassunk cikkeket, tanulmányokat a modern táplálkozás tudomány terén! Ne
feledje a jövő a táplálkozás tudományé, hiszen jól tudjuk egyre több ember ébred rá
arra a fontos összefüggésre, hogy azok vagyunk, amit megeszünk! Így a betegségeink
is mind-mind visszavezethetők az életmódra és a táplálkozásra. Hippocrates kedvenc
mondása is ezt magyarázza: „Orvosságod legyen ételed!”. (Tudom javasolni Szendi
Gábor barátom cikkeit, könyveit. Igen alaposan kiveséz bizonyos területeket ezzel
kapcsolatban.)
Tiszta vizet a pohárba! Szervezetünk döntő többsége vízből épül fel, így a tiszta és
friss vízre minden percben szükségünk van. Sok ember egyszerűen elfelejt inni és
csodálkozik, hogy fáradt, rossz a közérzete, mindenféle nyavaja megtámadja,
székrekedése van, rossz a vérképe… Csupán nyolc pohár tiszta víz minden nap és
tünetek jelentős része elmúlik (felvtéve, ha nem valamilyen mikrotápanyag hiány
miatt jelentkeznek, vagy már kialakult betegség áll a háttérben).
Óvatosan az ásványvízzel! Ön szerint őseink minden korty vizet az ásványvizes
palackból ittak? Természetesen nem. Az ásványvíz azért ásványvíz, mert magas az
oldott ásványi anyag tartalma. Erre nincs folyamatosan szükségünk. Próbáljuk meg a
napi vízmennyiséget forrásvízzel, tisztított csapvízzel és ásványvízzel kombinálva
elfogyasztani!
Iktassuk ki lassan a felesleges desszerteket és sózott bolti termékeket az
étrendünkből! Őseink egyike sem jutott olyan tömérdek édes és sós táplálékhoz,
mint a mai emberek. A sós, az édes, azaz aminosavakban gazdag és a zsíros ételek
ritkaság számba mentek és csak itt-ott tudott hozzájutni az ember a természetben.
Egyszerűen a szervezet nincs felkészülve arra, hogy ezekből az anyagokból tömérdek
mennyiséget együnk meg! Évente egy ember világszinten 100 kiló cukrot eszik meg!
Ez borzalmas! A cukor hirtelen mód felnyomja a vér inzulin szintjét és szép lassan,
alattomosan szétzilálja a szervezet cukor szabályozó rendszerét és máris az ablakban
a II-es típusú cukorbetegség, az érelmeszesedés és egyéb krónikus problémák. Zsír kell, de csak módjával, fehérje kell, de csak a bevitt táplálék 10-15%-a legyen
maximum naponta a mennyisége, cukor is jól jön, de nem mindegy milyen formában!
Kerüljük a kristálycukrot, porcukrot. Mégjobban kerüljük az édesítőszereket, mert
ezek szinte minden esetben rákkeltő anyagokat tartalmaznak pl.: aszpartámot.
Helyettük használjunk nádcukrot vagy mézet! Én speciel imádom a kávét mézzel,
mindenki hülyének néz a kávézóban emiatt, de amikor elmondom az érveimet, akkor
rendre elfogadják a felszolgálók. ☺
Kávé, tea. Nyugodtan fogyasszuk őket! Bizonyított tény, hogy a kávé igen hasznos
lehet a férfiak körében a vastagbelet érintő daganatos problémák megelőzésében.
Napi 5-6 csésze közepesen pörkölt kávé sem okoz kárt az egészségben! Teák közül
heti szinten igyunk különféle gyógyteákat, pláne az őszi-téli időszakban. Zöldtea,
hársfa, galagonya, citromfű, zsálya. Kiváló teák készíthetők belőle és nagyon
egészségesek! Egy finom, nem túl erősen pörkölt kávé testnek és szellemnek
egyaránt jó lehet. Egy kellemes teadélután, pedig a legjobb baráttal kiváló stresszoldó
és lélekmelengető, mert ügye az egészséges élethez ezek is hozzátartoznak!
Vajon melyik a hasznosabb? Egy héten 3 alkalommal hullamerevre kihajtani
magunkat az edzőteremben, vagy minden nap fél- vagy ez óra mozgás, séta a
szabadban? Én a sétát és rendszeres testmozgást javaslom. Ez mellett jó, ha legalább
heti egyszer olyan sportot, vagy mozgástevékenységet végzünk, amitől kicsit meg is
izzadunk! Ha izzad valaki, akkor dolgoznak a mirigyei, ha a mirigyek dolgoznak, akkor
az egész szervezet dolgozik!
Étrendkiegészítőket egyek? Korábban több cikkemben is kitértem arra, hogy ez
manapság már nem kérdés. Igen, kell ennünk étrendkiegészítőket is! Pláne, ha városi
emberek vagyunk és a jó minőségű táplálékokhoz ritkán vagy csak nagyon sok
pénzért tudunk hozzájutni. A táplálék kiegészítők vásárlásánál egy aranyszabályt kell
betartanunk! Csak is olyan terméket vegyünk, ami maximális mennyiségben
tartalmaz szerves, azaz élelmiszer kötésben lévő vitaminokat és más
mikrotápanyagokat! Most kicsit ünneprontó leszek. A magyar piacon az
étrendkiegészítők zöme szintetikus vagy csak félig-meddig szerves
mikrotápanyagokat tartalmaznak! Kerüljük a szintetikus vitaminkészítményeket,
kerüljük a különféle reklámokkal hirdetett pezsgőtablettákat! A szintetikus anyagok
csak megterhelik a szervezetet és semmilyen pozitív hatást nem fognak kifejteni! Se a
felszívódásuk, sem a hatékonyságuk nem indokolja a szedésüket. Ha Ön kiváló
étrendkiegészítőt akar szedni, akkor a következő kifejezéseket keresse a cimkén:
szerves, organicus, bio, biodinamikus, fermentált, biotranszformált. A számomra
legkedvesebb étrendkiegészítő a friss, magyar, bio búzafűlevem, amit már többször is
bemutattam az olvasóimnak. Jelen levelemnek nem a búzafűlé bemutatása a célja,
így erre most nem térek ki.
Kozmetikai- és személyes higiénés termékek. Maga a fertő! Így tudnám illetni a
boltok polcain kapható készítményeket legyen az 800 Ft-os testápoló vagy hiper
öregedésgátló formulát tartalmazó 25.000 Ft-os arckrém! Mindegyik csupa kőolaj származák! A pakurát fehérítik ki vegyszerekkel, ami nagyszerű töltőanyag.
Beletesznek pár hatóanyagot és egy kis illatnanyagot és máris kész a finom illatú,
rákkeltő arckrém vagy testápoló. Csak pár említés, hogy milyen veszélyes anyagokat
rejtenek ezek a termékek. Otthon mindenki ellenőrizze le, hiszen megtalálhatóak az
összetétel felsorolásában! Krémek, testápolók: parafinum liquidum – kőolaj
melléktermék, gátolja a bőrlégzést és a bőr méregtelenítési folyamatát. Tusfürdők,
intim lemosók, folyákony szappanok: Sodium lauril sulfate – ipari zsíroldószer, erősen
bőrirritáló, bőrszárazságot, allergiát okozó vegyszer. Fogkrémek: fluorid – erős
méreganyag, mely rákkeltő hatásáról híres; tensid – habzó anyag, szintén erősen
rákkeltő hatású vegyszer. Ezek helyett használjunk bio kozmetikumokat és bio
személyes higiénés termékeket (a natur nem elég!), házilag készített szappanokat,
fluorid és tensid mentes fogkéremeket. Hozzáteszem egyiket sem reklámozzák a
kereskedelmi csatornák! ☺
Csak néhány fontos elemet emeltem ki, amelyekkel közelebb kerülhetünk az organicus
életszemlélettel átitatott egészséges életvitelhez. Jól látszik mennyi veszélyforrás van körülöttünk,
amelyek nem fogynak csak gyarapodnak! Lépnünk kell! Jó utat kívánok az első lépésekhez!
Üdvözlettel,
Pintér Zoltán
szerkesztő

Böjte Csaba OFM levele az önellátás fontosságáról

2011. 10. 14. péntek. - 10:03
Kitartás.hu kommentár: Az alábbiakban Böjte Csaba ferences áldozópap levelét olvashatjuk. Nekünk, hungarista keresztényeknek különösen üdítő e sorokat látni, hiszen az Új Honfoglalás-tervben szereplő életmód szükségességét támasztja alá egyházi részről.
Gyermekeink nevelését felelősen vállaló testvéreim!
A román államelnök világosan kimondja, hogy kölcsönökből élünk. Mindenki látja, hogy a nálunk fejlettebb országok hitele is elapadhat, pl. Görögország, Írország, Portugália... De azt is láttátok, hogy mi történik Angliában, hol a jóléti társadalomban felnőtt fiatalok, az angol modern oktatási rendszeren keresztül ment, nagyra nőtt emberek semmit nem kímélve gyújtogatnak, szétvernek mindent. Tudjuk, hogy lassan globalizálódó világunkban félő, hogy mint minden, előbb-utóbb hozzánk is begyűrűzik.
Fel kell készülni arra az időre, mikor az állam nem adni, hanem elvenni fog. Mióta világ a világ, az állam mindig az alattvalóiból élt, és nem külföldről felvett kölcsönöket osztott szét az állampolgárok között. Szerintem lassan, de biztosan itt nálunk is visszaáll az évezredes szokás. Az állam nem fog adni, osztogatni, hanem csak kérni fog és az adókból kifizeti az adósságot, és ami marad, annak egy részét fogja visszaosztani azoknak, akiknek jónak látja. Ez ilyen egyszerű! Lehet, hogy ezt a kanyart lassan, fokozatosan veszi be a mi államunk, de lehet, hogy nagyon gyorsan átalakul minden, és egyszerre csak nagyon csípős hideg ősz lesz. Persze a nap majd akkor is minden reggel fel fog kelni, az élet megy tovább, csak fagyos hideg lesz, és mindenkinek nagyon ügyesen fel kell öltöznie. Erre kell tudatosan felkészülni!
Mi, akik a gyerekeket, a fiatalokat fel akarjuk készíteni a holnapra - ezt jelentené a nevelés -, ismernünk kell a holnapot, és arra kell felkészítenünk őket, hogy akkor is jókedvű, Istenben, önmagukban bízó, a jég hátán is megélő, az életet vállaló emberek legyenek. Tudjátok, nem véletlenül szerveztük meg a "Pusztai vándorlás hete" elnevezésű tábort Szovátán! És az "Ábel a rengetegben" nevű tábort is nagyon tudatosan terveztük meg Kászonban. Meg kell tanítanunk a ránk bízott gyerekeket a jég hátán is megélni. Hogy ebben az iskolák vagy a csak a mát látó hatóságok mennyire partnereink, az nem számít. Ezt a feladatot mi, a szent józsefi értelemben vett szülők becsülettel fel kell vállalnunk és jó végre kell vinnünk.
E célból fogalmaztam meg néhány javaslatot:
1. Minden napköziotthont, minden családot kérek, hogy a konyhakert művelését vegye komolyan.
Istennek legyen hála, házainkat látogatva nagyon sok szép kertet láthatok. A kertben termett hagymát fel kell fonni, a paszulyt szépen leszedni, felszárítani, tárolni, a zöldségekből télire zakuszkát készíteni, paradicsomot befőzni, káposztát sarvalni, hordóba eltenni. Ez és sok más hasonló dolog, mind - mind elsőrendű oktatási célunk. Az állam nem kéri ezt tőlünk számon, de az élet majd számon fogja kérni, és az lenne jó, ha azon a vizsgán is átmennének a gyerekeink. Sok szép kezdeményezés van a házainkban, de ennek ellenére azt mondom, hogy ebben az irányban sokkal bátrabban kellene mennünk. Őseink a földből, az erdőből éltek és fizették az adókat, tartották el az államot is! Előrelátó, bölcs gondolkodás, kemény kétkezi munka tarthatja fent a jövő családjait itt Erdélyben is, és erre meg kellene tanítanunk a gyermekeinket! Ez még fontosabb sok szempontból, mint az iskolák végtelen elméleti oktatása.
2. A gyermekeket, a fiatalokat meg kell tanítani az önfenntartásra.
Csíksomlyóról Zsókáék elmentek ősszel krumplit szedni másoknak, és napszámként egy-egy zsák krumplit kaptak. Almát is szedtünk részibe, és biza télen nagyon finom volt. Mindenik ház szervezze meg az őszi munkákat. Nemcsak azért kell szépen a családok elmenjenek dolgozni, hogy legyen amit együnk, hanem azért, hogy a nagyobb gyerekek tanulják meg a munka által megtermett anyagi javak megbecsülését. Lehet, hogy a hatóság majd ezt kifogásolni fogja, de szeretettel kérdezzétek meg, hogy a tanácsok adása mellett átvállalják-e a számláinkat, a gyermekek fenntartási költségeit. És főleg azt kérdezzétek meg, hogy 10-20 év múlva el fogják tartani az élhetetlen, naplopó fiatalokat. Vagy mint Angliában, százasával fogják majd őket bezárni?
3. Szeretettel kérlek, szépen menjetek ki az erdőbe, tanítsátok meg a gyerekeket meglátni a természet adta adományokat.
Tanítsátok meg meglátni a nyirkos oldalban a forrást, és azt szeretettel befogni egy kis csorgóba, tüzet rakni biztonságosan, üstben ételt készíteni a természethez közeli állapotban, és azt jó étvággyal elfogyasztani. Az erdőben termett gyümölcsökből télire eltenni, jó, ehető gombát szépen felszárítani, finom hecsedli lekvárt főzni mind-mind olyan fontos feladat, mint a szorzótábla megtanítása, vagy az iskolában tanított más tantárgyak.
4. Mindenütt ahol lehet, lassan a kiépített rendszerekről le kell válni.
A fűtést már több házunkban is átállítottuk fára. Házainkat biztatom, hogy nézzenek ki szép eladó erdőket, kezdjenek tárgyalásokat és értesítsenek engem is a fejleményekről, lássuk, mit tudunk tenni? Én biztos, hogy megteszek mindent erőm szakadtáig, hogy a téli fűtésrendszerünket szépen önfenntartóvá tegyük. Nem látok más utat, őseink is csak ezen az úton jártak. Így legalább a kevés pénzünket népünk egyszerű fogatosainak, erdőmunkásainak adhatjuk, és nem távoli országok mágnásainak.
5. Vízszámláink hihetetlenül magasak.
Csíksomlyón sikerült befogni egy forrást, kis tavat is ástunk, így az öntözéshez, állatok itatásához, locsoláshoz a víz Istentől van. Tovább is szeretnénk lépni ebben az irányban. Minden házra Isten bőséges esőt csorgat, fel kell fogni azt a vizet locsolásra, kocsi mosásra stb. Minden ház a fenntartási költségeit tudatosan le kell faragja. A gyerekeinket is erre az egyszerű, takarékos, fenntartható pályára kell állítanunk. El kell magyarázni, hogy nem kell a csapokat maximumra kinyitni kézmosás alatt. A villanyokat le kell oltani ott, ahol nem vagyunk, a fűtés, szelőztetés kérdéseiről sokat beszéltünk, de ti a gyerekekkel ezt tanévkezdéskor újból vegyétek át. Ebben az irányban minden javaslatot hálás szeretettel fogadunk. Rég, hogy kérem a házak vezetőit, hogy ebben az irányban tett lépésekről is be kell számolni irásban, hadd tanuljunk egymástól! Próbáljunk egy fenntartható rendszert működtetni, és gyermekeinket is abba belenevelni.
Biztos, hogy jön a tél, és nem kell megijedni a közelgő fagyos időtől, de fel kell készülni rá. A közelgő gazdasági összeroppanástól sem kell pánikolni - senki nem tudja még, hogy mit hoz a holnap-, de szerintem bölcsen, okosan félre kell tenni a lezser nyári ruhát, és fel kell készülni a komoly mínuszokra, mert biztos, hogy ennek a sok pazarlásnak meglesz a böjtje.
Az Isten adta holnapban bízva, Csaba tv.
2011.08.16.
(metropolita.hu - javította B. Bernadett)









Holocaust-tagadó vagyok, és nem félek

2012. 08. 19. vasárnap. - 19:15
Nos, miért akarja valaki a tanulmányának ezt a címet adni: „Holocaust-tagadó vagyok"? Engedjék meg, hogy megmagyarázzam. Mindenekelőtt, én nem tagadom, hogy a nemzetiszocialisták kiközösítették és üldözték a zsidókat az 1930- és 40-es években. Készségesen elismerem ezt a tényt. Nem tagadom, hogy százezreket küldtek „koncentrációs táborokba" Németországban, Ausztriában, Franciaországban és Lengyelországban. Nem tagadom, hogy sok európai a nemzetközi zsidóságot problematikusnak és parazitának látta az 1930-as és 1940-es években, és nem tagadom, hogy számos zsidó vesztette az életét a második világháború alatt.
Amit én tagadok, az az, hogy hatmillió halt meg. Nem vagyok hajlandó elfogadni ezt a számot, elsősorban azért, mert ez az, amit köteles lennék elhinni. Holocaust-tagadó vagyok, mert számos európai kormány gyáván börtönbe csukja polgárait azért, mert megkérdőjelezik [nem tagadják] a holocaustot - egyikük sem [senki sem] tagadja, hogy a nácik üldözték és kiközösítették a zsidókat a második világháború előtt és alatt, mindazonáltal kétségbe vonnak bizonyos meglehetősen valószínűtlen történetet, amik összekapcsolódnak az úgynevezett holocausttal és emiatt a médiával, amely - mint jól tudják - aránytalanul a cionista zsidók erőszakos uralma alatt áll.
Kanada és sok európai ország - köztük Franciaország, Németország és Ausztria - börtönbe csukja a polgárait, mert azok kétségbe vonnak néhányat a holocausttal összefüggő legvalószínűtlenebb, a legkétesebb tanúktól és forrásokból származó állítások közül. Néhány példát alább felsorolunk - amikor olvassák őket, emlékezzenek arra, hogy e példák némelyikét, amelyeket állítólagos „szemtanúk" szolgáltattak, a második világháborút közvetlenül követő Nürnbergi Per folyamán jegyzőkönyvbe foglalták, és arra használták, hogy az emberiség elleni bűnök miatt a náci vezetőket elítéljék [és a kivégzésüket igazolják]. Az érzelmi reakcióból eredő válaszaikat félretéve mennyire valószínű, hogy az alábbi példák bármelyike is tényleg megtörtént?
A gonosz nácik megfosztották a szegény szenvedő zsidókat kedvenc háziállataik társaságától. [SZÖRNYŰ KEGYETLENSÉG!] A gonosz német katona kettészakította a csecsemőt az anyja szeme láttára [fizikai KÉPTELENSÉG].
Henry Kissinger rokonaiból szappant főztek. [A szappan-mesét már a holocaust-mese „szállítói" sem fogadják el igaznak - Jehuda Bauer, aki zsidó és talán a legismertebb élő holocaust-történész, azt állítja, hogy a történet nem igaz.].
A New York Times szerint 1,5 millió zsidó halt meg a majdaneki gázkamrákban. [A New York Times számára sajnálatos módon a történészek, még a zsidó történészek is, valamint a „hivatalos" Auschwitz Múzeum a Majdenekben kivégzett zsidók tényleges számát majdnem 95%-kal lejjebb szállították.]
Az auschwitzi emléktáblát, amely azt állította, hogy 4 millió zsidó halt meg Auschwitzban, 1989-ben szép csendben 1,5 millióra változtatták. [Mi történt a többi 2,5 millióval?] A gonosz nácik elektromos áramot vezettek a padlóba, hogy megöljék a zsidókat. [Teljesen nevetséges.]
A hitvány nácik egy atombombát használtak a zsidók elhamvasztására Auschwitzban. [Ne nevessenek: ez a tanúvallomás tényleg elhangzott a Nemzetközi Katonai Törvényszéken Nürnbergben, és felhasználták valóságos emberek felakasztásának igazolására olyan bűnökért, amelyeket azok sohasem követtek el.]
Zsidó vér gejzírjei törtek fel a földből HÓNAPOKIG a gyilkosság után. [Ugyan-ugyan! - A vér nagyon gyorsan megalvad [besűrűsödik]; ez az oka annak is, hogy miért nem vérzünk el halálosan kis ütésektől.]
Egy folyó vörössé vált zsidó vértől [szóról-szóra a St. Petersburg Times szerint].
A hangadó média életben tartja egy zsidó sztoriját, aki túlélte a hatszoros elgázosítást - „esetleg a gyermekek szervezete jobban ellenáll a gáznak" - állítja a „túlélő". [A tény az, hogy nem áll jobban ellen - kevesebb gáz elég ahhoz, hogy megöljön egy gyermeket.]
És hosszasan folytathatnám, de azt hiszem, értik a beszámolók képtelenségét. Mindazonáltal a fontos tény az, hogy ha Önök azt mondanák, hogy a fenti sztorik bármelyike nem igaz, vagy akár kérdéses, börtönbe kerülnének Németországban, Ausztriában, Franciaországban és számos más európai országban, és még holocaust-tagadók is lennének.
Kizárólag ez okból állok a nyilvánosság elé és nyilvánítom magam holocaust-tagadónak. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy idegen kormányok kényszerítsenek
(köztük Izrael Állama, amely olyan törvényt hozott, amelyben jogot formál arra, hogy az úgynevezett holocaust- tagadókat üldözze, bárhol élnek is azok, akár itt, az USA-ban is); nem fogadom el, hogy az alkotmányunk és a szólásszabadság joga átkozott legyen!
Soha többé nem fogom feladni az intellektuális sértetlenségemet, és nem fogok meghódolni az olyan gyáva akadémikusok/tudósok előtt, akik nem engedik meg tanítványainak, hogy minden forrást felhasználva tanulmányozzák a holocaustot - jómagam is áldozata voltam e gyáva, hazug embereknek. Azt a történelmi szennyet kellett termelnem, amit ők kívántak, hogy megszerezhessem a jól megérdemelt tudományos fokozataimat (az igazság az, hogy az ô gyávaságuk dönt mindenről). Semmi okunk sincs arra, hogy valaha is valamit várjunk tőlük, és minden okunk megvan arra, hogy eltávolítsuk őket az akadémiáról, mihelyt az igazság mindenütt ismertté és elfogadottá válik.
Holocaust-tagadónak vallom magamat, nem azért, mintha kétségbe vonnám, hogy a második világháború alatt a nácik kiközösítették és üldözték a zsidókat, hanem azért mert kötelességem támogatni azokat, akik beszélni akarnak Önöknek a fentiekről, akik meg akarják mutatni Önöknek azt a hatalmas mennyiségű anyagot, amely a kívülálló számára úgy szerepel, mintha evidencia lenne, de ellentmond önmagának, cáfolja önmagát, és cáfolják a reális tények, a tudományos tények, a realitás!
A holocaust-sztori, ahogy Önök ismerik, hamis, torzított, félremagyarázott, gyakran kitalált, és sokszor nem alapszik máson, mint fantasztikus hazugságokon. Holocaust-tagadó vagyok, mivel Izrael azt mondja, hogy nem lehetek.
Holocaust-tagadó vagyok, mert Németország, Ausztria és Franciaország az emberek tízezreit börtönözte be pusztán azért, mert megkérdőjelezték a „hivatalos" mese néhány szerfölött kérdéses vonatkozását.
Holocaust-tagadó vagyok, mivel megismertem olyan kiváló embereket, mint Ernst Zündel, David Irving, Germar Rudolf, Siegfried Verbeke, Horst Mahler, Robert Faurisson és másokat, akik pusztán azért bűnösök, mert meg akarják ismertetni Önökkel azokat a tényeket, amelyeket a cionista média és a cinkos nyugati kormányok nem hajlandók Önökkel megismertetni.
Holocaust-tagadó vagyok, pedig nem volna szabad annak lennem, legalábbis a „programozás" szerint, amelynek mindannyian alá vagyunk vetve születésünktől a halálunkig.
Holocaust-tagadó vagyok, mert nem félek a következményétől - tudom, hogy jó harcot harcolok, és tudom, hogy a becsületes történelmi revizionizmus végül győzni fog. Az igazság mindig diadalmaskodik!
Holocaust-tagadó vagyok; Izrael és a cionizmus legyen átkozott!
Curt Maynard - Politically Correct Apostate
(Ford.: Tudós-Takács János)
(Forrás: Szittyakürt, 2007. július)


Esettanulmány – csak erős idegzetűeknek

dr. Tóth András

A pénzügyi tanácsadó szakma – hasonlóan az orvosokhoz, papokhoz – szigorú titoktartáshoz kötött. Az alábbi esetet – bár az életből való – alaposan átalakítottam és több személyből összevontam. A tanulság így sem kevés, de a személyi titoktartás nem sérül.
Az esetünk szereplője egy házaspár: Nevezzük őket Ádámnak és Évának. Ádám 57 éves, Éva 55. Ádám egy nagy magyar – majd később multikézbe került – cégnél volt felső vezető. Nem legfelső, de azért felső. Jövedelme meghaladta a nettó 500.000Ft-ot havonta. Felesége Éva lényegében csak hobbiként dolgozott, mellékesen, havi pár tízezer forint rendszertelen jövedelemmel.
Saját mintegy 200nm-es családi házuk van, amit húsz éve építtettek, egy akkor divatos helyen. Hitel már nincs rajta.
Hat évvel ezelőtt váratlanul egy nagyobb összeget (tizennégymillió forintot) örököltek. Ebből a kertbe egy nagy úszómedencét építettek, egy felső kategóriájú autót vásároltak, a maradékot pedig szépen apránként elköltötték.
A család stratégiai tartalékkal nem rendelkezett, maradék pénzüket bankszámlájukon tartották, de ettől eltekintve lényegében évről-évre elköltötték ami kerestek. Öltözködésük, életmódjuk alapján bárki láthatta rajtuk: ők gazdag emberek.
A nagy változás tavaly történt. A cég váratlanul felmondott Ádámnak. Arra hivatkoztak, hogy a cég új legfelsőbb vezetői külföldről érkeztek és Ádám nem beszélte ezt a nyelvet. Utódja, jóval kisebb fizetés mellett, egy három nyelven beszélő, két diplomás fiatalember lett. Az elbocsátás váratlansága persze nem volt egészen váratlan, Ádám már több mint egy éve sejtette ezt, de nem akart róla tudomást venni. Nagy összegű végkielégítést kapott.
A következőkben Ádám először is kipihente magát, majd pár hónap után nekiállt munkát keresni. Mondanom sem kell, nem talált. Idegeit ez erősen megviselte, enyhén depressziós lett. A végkielégítés szépen lassan elfogyott, és amikor megjött az első felszólítás az elektromos művektől, hogy számlatartozásaik miatt kikapcsolják az áramot, eladták a családi kocsit (Nagyon gyorsan, egyik barátjuknak – és szerintem erősen ár alatt. De hát egy úr, legyen úr.)
Ezen a ponton kerültem én a képbe. Éva, aki eddig nemigen szólt bele a pénzügyekbe, most az egyszer, barátnői tanácsára, sarkára állt. Ádám hevesen ellenezte, mondván, hogy most már tényleg hamarosan kiváló állást szerez és minden úgy lesz, mint régen. Az autó árából egyébként is még sokáig megélnek és akkor még mindig felvehetnek jelzálogkölcsönt a házra és a feleség ékszereit is zálogba rakhatják, átmeneti időre.
Mit lehet ilyenkor tenni? Amit én javasoltam, az nem vidám dolog – el kell adni a házat (ez önmagában sem egyszerű eset) és be kell rendezkedni egy szerényebb – jóval szerényebb – életvitelre. A házeladásból fennmaradó összegből, jól befektetve, ez a szerény életmód finanszírozható. Ez volt az én javaslatom.
A dolog, egyelőre, függőben maradt. Innen – az én olvasatomban – két út adódik.
Az egyik, hogy megfogadják, amit én tanácsoltam. Őszintén szólva, ebben erősen kételkedem – de mint már sokszor elmondtam, nem adom fel.
A másik, hogy azt csinálják, amit eddig – erősen behunyják a szemüket és a “majd csak lesz valahogy” kiáltással haladnak az eddigi úton. Nem nehéz látni, mi lesz. Felvesznek egy jó nagy kölcsönt a házra. A bank fel fogja értékelni a házat kb. 40 millióra (érdekes módon a banki értékbecslők az ilyen házakat mindig túlértékelik) és fog rá adni kb. húszmilliót. Ez jó esetben 2-3 évig fog tartani, utána elfogy és kezdődik a végrehajtási eljárás. Aztán jönnek a feleség ékszerei és minden más mozdítható, amikről ki fognak derülni, hogy csak a töredékét érik a beszerzési áruknak. (Ilyenkor, ebben a fázisban szinte menetrendszerűen, előfordul még alkoholizmus, válóper és öngyilkosság is.) És akkor el kell adni a házat és kiderül, hogy éppen csak a bankot lehet kifizetni. Szinte semmi sem marad. Nagyon, nagyon szomorú történet nem?
Úgy gondolja a kedves olvasó ez egy extrém történet? Ezen a héten az www.ingatlanarveresek.hu adatai szerint 287db lakást és házat árvereznek el. És az esetek 90%-a nem is jut idáig. Szerintem ez a történet minden évben sok százszor játszódik le…
Tanulságos a történet? Mindenki keményen le szokott hurrogni, amikor azt a botrányos mondatot hangsúlyozom: “A magyar középosztály nem tudja, hogy csak egy hajszál választja el a hullámkartontól, amin a hajléktalanok alszanak az aluljáróban.” Pedig ez nem riogatás, ez tény. Van egy barátom, szociális munkás. Ő mondta: “Ezek az emberek között, akiket ott látsz, gyakran vannak mérnökök, jogászok, orvosok. Pedagógust ritkán találsz – ők jól megtanultak kis pénzből kijönni…”
Elmondom, hogy szerintem hol a tanulság.
Először is, mit kellett volna tenniük. Negyven felett be kellett volna indítaniuk egy nyugdíjprogramot a jövedelmük tíz százalékából. De, ha ötven éves korukban, még az is lett volna valami. Szerintem, egy évi 600ezer forintos program úgy belefért volna a családi költségvetésbe, hogy még csak észre sem vették volna. Mi jött volna ebből ki 57 éves korára?
Ha 40 évesen kezdik – 32millió
Ha 45 évesen kezdi – 15 millió
És ha 50 évesen kezdi – 8 millió
Aztán ott volt az a hat évvel ezelőtti 14 millió. Mondjuk azt is, de legalább a felét, nyugodtan hozzácsaphatták volna ehhez a programhoz. Mi jött volna ki a végén belőle?
Ha 14 milliót raknak be – 34 millió
Ha 7 milliót raknak be – 17 millió
Tehát a legrosszabb esetben is lenne 25 milliójuk a tőkeszámlán, optimális esetben pedig közel 50 milliójuk. Ezzel már soha többet nem is kellene dolgozniuk és pusztán a tőkejövedelmükből jobban élhetnének, mint korábban igazgatóként…
Ugye, hogy tanulságos? Igazából semmit sem vesztettek volna, észre sem vették volna. Az úszómedence legfeljebb egy kicsit kisebb lett volna. (A történet szépsége, hogy Éva rögtön az első héten eltörte a lábát, mert megcsúszott az úszómedence vizes peremén. Ja, a medence éves fenntartási és vegyszer költsége kb. 600.000Ft. Mondanom se kell, hogy már második éve nincs benne víz.)
Ádámot és Évát nem tudom hibáztatni. Kitől hallották volna ezt? Kitől tanulhatták volna meg? Pont azért mondom el most a történetüket én. Legalább annyi elégtételem legyen, hogy ha majd hasonló helyzetbe kerülének 5-10-20 év múlva, akkor legalább ne kaphassam meg, hogy nem figyelmeztettem Önöket. “Igen, tényleg a Tóth András mondta ezt annak idején, de hát ez annyira távolinak és hihetetlennek tünt…” Igen, csak legyen rossz a lelkiismeretük ettől kezdve! Akkor legalább én alhatom nyugodtan…
Szóval a tanulság ennyi: Negyven felett tessék saját nyugdíj programot indítani! Ha meg váratlan pénzhez jut az ember, akkor azt legalább fele részben tessék hozzácsapni! Egy ilyen apró döntésen – amit igazából menet közben meg sem érez az ember – múlik az, hogy hol tölti az ember a nyugdíjas éveit: a pálmafák alatt, koktélt kortyolgatva, vagy a hullámkartonon az aluljáróban. Ha gondolja nagyon szívesen beszélgetek mindenről Önnel is,kérjen időpontot!
Könyörgöm! Úgy utálok utólag, tüzet oltani! Gyűlölöm amikor már csak azt tudom megállapítani, hogy reménytelenül el van az ügyfeleim élete rontva és képtelen vagyok segíteni! Próbáljanak már egy kicsit előre gondolkodni! Igérem, össze fogom törni magam, hogy tényleg ezeket a hozamokat megcsináljam Önöknek! Meg még jobbakat is, esetleg! De dönteni Önöknek kell! Látták Ádám és Éva példáját? A döntés elhalasztása is döntés – csak éppen a legrosszabb…


Értékpapír alapú befektetések biztonságossága

dr. Tóth András

Minden alkalommal, amikor zöttyennek a világ értékpapír piacai, kemény kritikát szoktam kapni: hogyan ajánlhatom a családoknak jó lelkiismerettel az ilyen típusú befektetéseket, amikor most is elúszott egyik napról a másikra a tartalék pénzük 10, 20, vagy még nagyobb százaléka. A lelkiismeretem nyugodt…
Ez egy nagyon fontos téma. Sokan fennen hangoztatják, hogy az értékpapír piacra befektetni kockázatos. Mások szerint az értékpapír piac a legkevésbé kockázatos. Most kinek van igaza?
Kezdjük Ádám-Évánál. Mi történik akkor, amikor egy tőzsdén forgó cég egy részvényét megvásároljuk? Ezzel az adott cégnek – a részvény képviselte arányban – tulajdonosai leszünk. Innentől miénk a gyár, légitársaság, focicsapat, stb. – a részvény értékének (általában szerény) arányában. Ezeket a résztulajdonokat adhatjuk-vehetjük a tőzsdén a pillanatnyi árfolyamnak megfelelően.
Mi befolyásolja a részvények árfolyamát? Ezt alapvetően kereslet és a kínálat szabja meg – ha valamelyik cég részvénye divatos lesz, mert jó hírek terjednek róla, (például kiváló lett a negyedéves mérlegük, nagy siker lett az új modelljük vagy megnyerték a kupát), akkor felmegy az ára. Ha valami rossz hír van velük kapcsolatban, (lecsukták az igazgatót sikkasztás miatt, megbukott az új modelljük, kikaptak az utolsó meccsükön) akkor lemennek az árfolyamok.
Ha ránézünk egy részvényindex időbeli diagramra, ami egy-egy piac részvényeinek súlyozott összege, akkor láthatjuk, hogy a görbék bár láthatólag felfelé haladnak, olyanok mintha egy előrehaladott Parkinson kóros rajzolta volna: fel-le rángatóznak. Miért van ez így?
A részvény a cég valódi értékét tükrözi. Milyen igazából egy cég értéke? Egy jól működő cég értéke folyamatosan nő: szorgalmasan dolgoznak, új termékeket, szolgáltatásokat fejlesztenek, termelik a pénzt. Ennek egy részét osztalékként kifizetik a részvényeseknek, másik részét visszaforgatják: befektetik, új gépeket vesznek, új gyárakat építenek – ezzel nő a cég értéke, nőnek a részvények értéke is. Csak az a baj, hogy pontosan senki sem tudja megmondani mennyi is ez a valódi érték.
És itt kezdődik a tőzsdepszichológia: egyszer csak elterjed a hír a Kék Mamut Művek remek cég. Sokan vesznek a részvényeikből – feljebb megy az árfolyama. Erre sokan mondják: ugye milyen jó cég ez, hogy megy felfelé az árfolyama: vegyünk mi is. Persze az árfolyam tovább emelkedik. És ez így megy addig, amíg a Kék Mamut részvények nyilvánvalóan irreálisan magas árfolyamot érnek el. És akkor mindig akad valaki, aki elkiáltja magát: A király meztelen! – A Kék Mamut túlértékelt! És akkor mindenki meg akar szabadulni a részvényeitől, az árfolyamok pedig lezuhannak. Akkor persze egy idő után mindig akad valaki, aki rájön: egészen jó kis cég ez és a részvényeinek árfolyama nagyon alacsony. És ezzel elindul a hullámvasút következő menete.
Mit csinált maga a cég miközben részvényeinek árfolyama megjárta a mennyet és a poklot? Semmi különöset, tették a dolgukat: a munkások szerelték a mamutokat, a fejlesztő mérnökök új hatékonyabb mamutkékítő eljárást dolgoztak ki és elkészült az új üzemcsarnok is. Amikor lezuhant a cég túlértékelt részvényeinek árfolyama hirtelen gyengébb minőségben és kevesebbet dolgoztak a cég munkásai? Hirtelen megbutultak a mérnökeik? Összeomlottak a gyártócsarnokok? Kevesebb profit lett hirtelen a kék mamutok piacán? – Egyik sem.
Ezért a részvény piacon a befektetők két különböző koncepciót testesítenek meg.
Az egyik befektetői magatartás a rövidtávú spekuláns. Mindig azt nézi éppen minek fog felmenni-leesni az árfolyama rövidtávon (10 perc, pár nap, 1-2 hónap fajtájuktól függően).
A másik fajta a hosszútávú befektető. Ő valóban hosszútávon – vagy akár örökre – befektető társa akar lenni egy perspektivikus cégnek. Ilyenkor a pillanatnyi vételi ár szinte lényegtelen, a lényeg hogy a cég hosszú távon jól dolgozzon. Ha ma egy Coca-Cola részvényt veszünk, sosem tudhatjuk, hogy holnap mi lesz az értéke, de abban biztosak lehetünk, hogy 10-20 éves távban remekül fog felfelé menni az értéke.
Azt kell látni, hogy hosszú távon a befektetők sokkal sikeresebbek. A spekulánsok sok szempontból szerencsejátékosok. Amikor hosszútávú megtakarítási programokat indít az ember, akkor nagyon lényeges, hogy ne spekulációkra bízza az ember a pénzét. Az még elmegy, hogy az ember 20 évesen elkártyázza minden pénzét, de 55 évesen már nem célszerű rulettre felrakni a jövendő nyugdíjunkat…
Nos nézzük, akkor mi van, ha ilyen hosszútávú befektetői szemmel vásárolunk értékpapírokat. Nézzük meg ezt a szép ábrát, rendkívül tanulságos!
S&P500
A fenti ábra az amerikai tőzsde S&P 500-as indexe alapján az mutatja, hányszor és mekkora átlaghozamokat lehetett realizálni átlagosan az USA értékpapír piacán. (Az S&P 500 a “Standard & Poor 500″ index rövidítése. Ezt az indexet 500 részvény alapján számítják, így átfogó képet ad az amerikai részvénypiac állapotáról, hozamairól.)
Mint látható az elmúlt 72 évben 17 olyan év volt, amikor teljesen átlagos portfolióval veszthettünk és 55 olyan év volt, amikor nyerhetett. Az átlag 12,8%. Dollárban.
Ha rátekintünk az ábrákra, akkor rögtön láthatjuk, hogy miért van az, hogy aki hosszú távú befektetőként, még teljesen átlagos portfolióval is szinte biztosra mehetett, hogy nyer. Másrészt az is látszik, hogy aki rövidtávra spekulál, minden további nélkül elveszíthette a pénzének akár a felét is.
Most akkor kockázatos az értékpapír alapú befektetés vagy sem? Ez attól függ. Az adatokból ez már matematika, hogy mire számíthatunk.
Ha 1-2 évre indítunk ilyen befektetést akkor kb. 25% esélyünk van arra, hogy kevesebb pénzünk lesz a végén, mint amit beraktunk. Kb. 5% eséllyel csak a felét kapjuk meg a berakott pénzünknek. Viszont kb. 12% esélyünk van arra, hogy a dupláját kapjuk meg.
Hosszú távon, 20 évre viszont már gyakorlatilag nulla az esélye, hogy tőkét veszítsünk. Mivel a hosszú idő nem csak megszépít, de ki is átlagol, a befektetők 95%-nak 11% és 15% közti évi hozama lesz és ez nem kevés. 11%-nál 20 év alatt a pénzünk nyolcszorosát, 15%-nál a tizenhatszorosát kapjuk meg.
Mivel lehet egy hosszútávú befektetést biztonságossá tenni? Ennek három alapvető eszköze van.
Az egyik a kockázatok porlasztása. Nem egy részvényt vásárolunk, hanem sokból egy keveset. Így ha valamelyik cég bajba is kerülne, ez nagy veszteséget nem okoz. Erre ma már kifinomult módszerek vannak.
A második a jogi helyzet optimalizálása. Ez szép és elegáns megfogalmazása annak, hogy a befektetéseinket úgy intézzük, hogy azok jövedelme után a lehető legkevesebbet veszítsük el adók, illetékek stb. formájában.
A harmadik eszköz a folyamatos menedzselés. 20 év hosszú idő, ez alatt sok minden történhet. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan a befektetés portfolióját úgy alakítjuk szakember segítségével, hogy az mindig az optimális legyen. Olyan ez, mint a fociban. Az üres pályán is szinte lehetetlen az egyik kapuból úgy kirúgni a labdát, hogy pont a másikba menjen (ez meccsen évtizedenként egyszer szokott sikerülni…) Ugyanakkor egy óvodás is képes a labdát szépen végigvezetgetni a pályán egyik kaputól a másikig.
Remélem, hogy sikerült egy kicsit megvilágítani ezt a bonyolult témát. Végezetül azért felvetnék egypár kényes kérdést: Kinek áll érdekében az, hogy Ön kedves olvasó elhiggye, a hosszútávú értékpapír alapú befektetések nem biztonságosak? Röviden felsorolom:
A bankoknak – akkor ugyanis elvinné a „biztos” bankszámláról a pénzét. (Megjegyzem a bankok pontosan így keresnek rekordprofitokat – Ön berakja a pénzét alacsony „biztos” kamatra a bankba, ők meg az értékpapírpiacon és a gazdaságban megforgatják.)
Az államnak – az állam szeretné, ha Ön kedves olvasó államkötvényekbe rakná a pénzét. A részvények ennek a konkurenciái – el is próbál az állam mindenkit riasztani – törvények útján, vagy csak propagandával – ettől.
A kereskedelem – ha Ön elhiszi, hogy a megtakarítások nem biztonságosak és ráadásul nem is hoznak jól, akkor semmi akadálya annak, hogy most rögtön elköltse náluk minden pénzét. És ez nekik remek. Hát még ha arra is rá tudják venni, hogy hitelekbe verje magát!
Ingatlan beruházók – ha Önt meg lehet győzni, hogy az elvont értékpapírok helyett a megfogható falakba fektessen (most, hogy az a fal miből és hogyan épült tekintsünk el) akkor nekik nyert ügyük van.
Szóval kinek érdeke meggyőzni Önt, hogy a hosszútávú értékpapír alapú befektetések nem biztonságosak? Praktikusan mindenkinek – saját magát kivéve. Mert, ha komoly pénzeket akar összerakni, hogy komoly célokat valósítson meg, akkor ez a legjobb út.
Csakhogy az a baj, hogy nálunk csak kb. 16 éve van kapitalizmus és annak is eddig főként a szemetét láttuk. De azért el kellene gondolkodni rajta, hogy azokban az országokban, ahol régóta és folyamatosan kapitalizmus van, miért ilyen formákban vannak a családi megtakarítások döntő része?

8 szörnyű tény az ingatlanbefektetésekről

dr. Tóth András


Nincs olyan hét, hogy nálam és a csoportom tanácsadóinál ne jelentkezne legalább 3-4 olyan ügyfél, aki az eddigi befektetési célból vásárolt lakását-lakásait ne akarná eladni, hogy helyette értékpapír alapú befektetéseket keres a pénzének. Az ilyen ingatlan befektetések eddig hihetetlen népszerűek voltak. Mi az oka a hirtelen népszerűség vesztésüknek?
N. Parkinson híres könyvének a Parkinson törvénye című bestseller folytatásában kifejti, hogy miért jó tanácsadóhoz fordulni. A jó tanácsadó olyan, mondja Parkinson, mint a szorgos méhecske, aki virágról virágra száll és szállítja a virágport egyikről a másikra. Ugyanígy a tanácsadó is cégről-cégre szállva megfigyeli a jó megoldásokat, ötleteket és átadja a következőknek. Ahogy magamra tekintek a méhecske kicsit túlzás. Maradjunk a poszméhnél.
Szóval szorgos poszméhként kifaggattam ingatlanbefektetéseiktől megszabadulni vágyó ügyfeleimet és még az ingatlanszakmában dolgozó ismerőseimet is kikérdeztem. Így aztán 8 pontban szedtem össze azokat az indokokat, amiért ma már nem érdemes ilyen “megveszek egy lakást, kiadom, aztán, ha kell a pénz, jó haszonnal eladom a lakást” típusú befektetéseket folytatni.
1. Nem éri meg bérbe adni a lakásokat.
Példaként, vegyünk egy lakást és adjuk ki. Budapesten egy átlagos 10milló forintos lakás jelenleg 60.000,-Ft-ért adható ki. Ez évi szinten 720.000,-Ft – ez 7,2%-os hozamot jelent. Azaz csak jelentene. Van ugyanis néhány apró költség. Például, ha legálisan végezzük ezt a tevékenységünket, akkor azt 25% adó terheli. E mellett a lakáskiadást két dolog nehezíti még: egyrészt mindenképpen évi 1-2%-át a lakás értékének karbantartásra és – gyönyörű kifejezéssel – állagfenntartásra kell fordítanunk (festés, parketta csere, WC tartály csere, stb.) Ezen kívül rendszeres a bérlő váltás – ilyenkor akár több havi bérleti díj is kieshet és még a közvetítőnek is fizethetünk. Legyünk optimisták: 11 hónapban ki van adva a lakás. Ez már csak 3,45% hozam. Nos, ennyit bármelyik bankban megkaphatunk a pénzünkért…
2. Az ingatlanok megszerzése illetékköteles, eladásuk után pedig adózni kell. 
Az ingatlanért, amikor megvásároljuk, illetéket kell fizetni. Például egy 10 milliós lakás után ez 4,4%, és további 1% általában az ügyvéd díja. Eladáskor a vételi és eladási ár különbözete után 25% adót kell fizetnünk. Ha közvetítőn keresztül adjuk el, ez további 3-4% költséget jelent. Az ilyen tételek hamar elveszik a kedvét annak, aki a “jutányosan megveszem, majd többért eladom” típusú üzletet akarnak kötni.
3. Várhatólag az ingatlanok költsége nőni fog
Európa majdnem minden országában van már ingatlanadó – ez általában évente az ingatlan értékének 1%-a. Ez nálunk várhatóan 2008-tól kerül bevezetésre. Már látom előre, hogy jó magyar szokásként mindenki 2008-ban, az adófizetés napján fog erre rádöbbenni. Másnap nagyon sokan rájönnek, hogy inkább el kellene adni a lakást. Ha mástól nem, ettől bizonyosan jó kis áresés hullám várható a használtlakás piacon.
4. Nem mennek felfelé a lakás árak. 
“Mindenki” tudja, hogy a lakások ára folyamatosan és jelentősen emelkedik. És valóban ez így is volt egészen 2003-2004-ig. Ez idő alatt a lakások átlag ára mindig keményen az infláció felett nőtt. Különösen igaz volt ez az 1999 és 2000 közti időszakra, amit csak lakásár robbanásnak neveztek. De ezek az idők elmúltak. Hivatalos statisztikák szerint a legoptimistábban becsülve is éppen egy kicsit az infláció felett van a használt lakások árának emelkedési üteme. Ingatlanközvetítő barátaim szerint még ez sem igaz: az átlag budapesti használt lakások ára az utóbbi időben kb. 10%-al lement!
5. Az ingatlanok nehezen eladhatók. 
Manapság kínálati piac van: a vevők válogatnak és alkusznak. Ha csak irreálisan alacsony áron nem adjuk, átlagosan 6 hónapot számolhatunk az értékesítésre. Ez komoly problémát jelenthet, ha sürgősen szükségünk lenne a pénzünkre.
6. Nem juthatunk részlegesen a beruházásunkhoz.
Egy lakás csak egyben értékesíthető. Ha a 10millió forint befektetett pénzünkből 1 millióra van csak szükségünk, akkor nem adhatjuk el csak az előszobát!
7. Az ingatlan befektetés pótlólagos tartalékokat igényel.
Az még csak hagyja ám, hogy nem szállhatunk ki gyorsan és akár részletekben az ingatlanbefektetésünkből: még komoly biztonsági pénz tartalékkal is rendelkeznünk kell: bármikor előfordulhat, egy olyan kár, aminek gyors helyreállítása több százezer forint lehet. Elég egy jó kis csőtörés, rövidzár, egy szerény tűz…
8. Hosszú távon sincs remény az ingatlanárak drasztikus emelkedésére.
Az optimisták azt mondják, ugyan most éppen nem mennek felfelé az ingatlan árak, de majd később! Akkor majd nőnek majd, mint a rakéta! Mitől? Én pénzügyi tanácsadó vagyok, aki a hosszútávú befektetésekkel foglakozom. Amikor a pénz elhelyezésre tanácsot adok, alapvetően a hosszútávú trendeket kell figyelembe vennem. Mitől mennének ugrásszerűen felfelé az árak? Magyarország lakossága folyamatosan csökken. Budapest lakossága az elmúlt 10 évben 200.000 fővel csökkent. Ki fog ezekben a lakásokban lakni? Kinek kellenek majd ezek? Másrészt, aki egyáltalán lakást akar, azoknak az igényei egyre magasabbak. Nekik épülnek – irreálisan is nagy számban – az új építésű lakások. A használt lakások – ha csak egészen kiváló helyen nincsenek – a kutyának sem kellenek. Különösen veszélyes dolog a lakótelepi lakások. Itt figyelembe kell venni a következő évek ugrásszerű energia áremelkedését is. Egy lakótelepi másfélszobás lakás rezsije nagyon könnyen 40-50.000,-Forint lehet majd havonta. Kinek kell ez majd? A németek már nekiálltak bontani a lakótelepeket…
Mindezek után felvetődik a kérdés, miért ragaszkodnak még mindig olyan sokan az ingatlanhoz? Ennek történelmi okai vannak: A szocializmus idején és a kilencvenes években a kemény inflációs időkben ez volt az egyetlen olyan befektetési forma, ami engedélyezett volt és valódi – ha nem is magas – hozamokat hozott. Ezért alakult ki sokak fejében az az elképzelés, hogy én csak a kézzel tapintható falakban hiszek! Nos én erre azt szoktam mondani, hogy akinek egynél több ingatlana van, az élete végéig biztosította magának a szabadidő hasznos eltöltését!
Ebben a gondolkodásmódban az első váltás a kilencvenes évek elején történt, amikor akinek képessége volt rá, vállalkozásokat alapított: gyakran a család ingatlanjainak eladásából. Azonban mostanra végre lehetőség van olyan befektetési formákra átváltani, amelyek vállalkozói képességek nélkül, mindenfajta tanulás és munka nélkül is valódi hozamokat hoznak – ezek a hosszútávú értékpapír alapú befektetések.
Ezek a befektetési formák magas hozamot biztosítanak minden gyomorszorító gond nélkül, ami az ingatlan befektetőket terheli. Nem kell aggódni a bérlők miatt, ha megszorulunk bármikor akár részlegesen is hozzájuthatunk a pénzünkhöz, nem kell váratlan hatalmas összeg egy csőrepedés elhárítására. Egyszerűen csak dolgozik a pénzügyi tanácsadó, dolgoznak a befektetési alapkezelők és dolg


Vigye vágóhídra vállalkozását!

dr. Tóth András

Az üzlettárs című, kiváló, elsősorban kis- és középvállalkozóknak szóló újság számára írok egy cikksorozatot. Egyszerűen azonban nem bírom megállni, hogy a saját oldalamra is ne rakjam ki a vágatlan rendezői változatot. Íme az első rész.
Egyszer láttam egy középkori metszetet az ördögről: úgy ábrázolták, hogy leemeli a házak fedelét és bekukucskál az emberek életébe. A tanácsadói munka ebben az értelemben rendkívül rokon az ördögével: beleskelődünk az ügyfeleink és vállalkozásaik életébe és természetesen a pénztárcájukba. Ez nekünk nagyon tanulságos, nekik pedig remélhetőleg nagyon hasznos.
Ügyfeleim jelentős része sikeres vállalkozásokat vezet. A pénzügyek kapcsán sok mindenről elbeszélgetek cégeikről. Mindenki, aki a saját vállalkozását vezeti, azt hiszi, hogy a problémák, amelyek a saját cégeikben jelentkeznek, teljesen egyediek. Pedig azt látom, hogy a gondok szinte azonosak mindenütt.
Az egyik legáltalánosabb baj lelki jellegű: a vállalkozást vezetők, tulajdonosok gyakran úgy kezelik a vállalkozást, mint saját gyermeküket. Ez még nem probléma eleinte, amikor a vállalkozás alapításának és felfuttatásának az időszaka van. Ilyenkor ugyanis, mint a kisgyermeknél, a szülők, nem sajnálják a munkát, időt, éjszakázást, csak hogy a kicsike egészségesen nőjön.
Igen ám de egy vállalkozás – ha minden rendben van és szerencsésen alakul – akkor pár év alatt eléri “felnőtt korát”. És itt jön az, amiben egy vállalkozás gyökeresen más, mint egy gyerek: egy ember 70 évig is elél átlagosan, de egy vállalkozás élettartama, ha keresztüljut a kezdeti válságokon, akkor valahol az aranyhörcsög és a kutya közt van, azaz átlagosan 5-10 év. [Erre mondta az egyik barátom, hogy ezért szomorú kutyát tartani, mert az ember 10-15 évente eltemeti a barátját. Nálunk is lassan úgy néz már ki a kert, mint egy kisállat temető. És a házi kedvencek eltemetése mindig apai feladat. És tudják milyen munka januárban eltemetni egy bernáthegyit?]
Szóval az én felfogásom szerint egy vállalkozás nem gyerek, hanem leginkább egy aranyos kedves kis boci. Etetjük, gondozzuk – meg is nő. Aztán fejjük és remekül élünk belőle egészen addig, amíg lehet. Ha pedig már kiöregedett és nem gazdaságos, eladjuk a vágóhídra. Az árán meg vehetünk egy új bocit.
Egyszerű? Hát nem. Látnák a vállalkozó ügyfeleim arcát, miután kipanaszkodják magukat a vállalkozásuk szűkülő lehetőségeiről, és én meg megkérdezem tőlük: “És mikorra tervezik a vállalkozás felszámolását?” – Az iszonyat, a puszta gondolatra is kiül az arcukon!
Egy jól menő vállalkozásvezető elsősorban attól jó, hogy képes egy vállalkozást felépíteni, megszervezni az embereket, kialakítani a gyártás, szolgáltatás és marketing részlegeket. Azt, hogy konkrétan mit is gyárt, mivel is tevékenykedi, az teljesen mellékes. Aki egy területen jó, az jó bármilyen más helyen is. Nézzék meg a topmanagereket: ülnek át egyik székből a másikba, ma egy telefon- holnap egy légitársaságot vezetnek. És egyformán jól.
Mit lehet akkor tenni? Az egyetlen megoldás, hogy már a vállalkozás felfutó szakaszában szépen el kell kezdeni kivonni és félrerakni azokat a pénzeszközöket amivel majd a következő vállalkozásunkat megalapítjuk. Esetleg végleg befejezzük az egészet és nyugdíjba vonulunk. James Clavell remek regényének a “Nemes ház”-nak főhőse az amerikai szuper üzletember: ő magyarázza el a másik vállalkozónak mi is a “leszarási pénz”. Ez a vállalkozóknak olyan teljesen elkülönített pénze, amihez nem férhet hozzá sem adóhivatal, sem a végrehajtók, és ha véletlenül teljesem össze is omlana minden vállalkozása, akkor is ez a pénz rendelkezésre áll és mondhatja az ember: Le van az egész szarva, megélek én ebből! (Esetleg újrakezdek ebből.)
Nos ez nem mindig könnyű. Azt hiszem, ha rangsorolnom kellene azokat a mondatokat, amit egy vállalkozóktól a legtöbbet hallok, biztos, hogy a következő mondat dobogós lenne: “Én minden jövedelmet visszaforgatok a vállalkozásomba.”
Egy vállalkozás életének több szakasza van. Az első a felfutás szakasza (a szakirodalom csak gyerünk-gyerünk korszakként emlegeti). A forgalom és a cég rohamosan nő – ilyenkor jogos, ha jól tápláljuk a kicsikét. Előbb-utóbb azonban eljön a lassabb fejlődés és a tetőpont korszaka. Ekkor már egyszerűen botorság mindent visszaforgatni. Könnyen kiszámítható, hogy ez már nem gazdaságos. Gyakran meglepődnek ügyfeleim, egy érett korban lévő vállalkozásnál, hogy végigszámoljuk, egy kényelmes, munka nélküli értékpapír befektetés jóval nagyobb hozamot hoz, mint amit a saját vállalkozásukban hozhatna. És ezért még dolgozni sem kell!
Ilyenkor kezdenek alacsony hatékonyságú, presztízs beruházásokba (telephelyet vesznek, flancos cégautókat, saját irodát építenek). Annyira megszokták, hogy mindent vissza kell forgatni a vállalkozásba, hogy ettől egyszerűen nem tudnak megszabadulni.
Persze vannak, akik úgy gondolák, most van pénz, akkor mulassunk: nagy házat és nagy autót vesznek (valamint lecserélik a feleségüket). Nyilván ha valaki felépített egy szép, nagy vállalkozást nem akar nyomorogni, de ettől még a vállalkozása nem fog mindig így működni. Ez az idő lenne a stabilitás beállításának és a stratégiai tartalékok felépítésének korszaka. Mert a tél, mint a tücsök és a hangya meséjében, előbb-utóbb mindig megjön. Akkor aztán, akinek nincsenek jól menedzselt, vastag stratégiai tartalékai, mint a hangyának – az megdöglik.
Nagyon sok horror történetet mesélhetnék, amit magam láttam: hogyan lehet milliárdos forgalmú cégeket egy év alatt úgy csődbe juttatni, hogy szó szerint semmije (se autó, se ház, se egy fillér pénz) se maradjon az egész családnak. Nekik mind megvolt a cég fejlődésének egy pontján a döntési helyzetük: elkezdenek stratégiai tartalékokat kivonni, vagy mindent egy lapra tesznek fel és mindent a vállalkozásukba ölnek.
Induljunk ki a legjobbakból: az Ön cége túl van a felfutó fázison és már csak lassan növekszik. Szépen van pénz is a kasszában. Azt is jól látja: a siker sem fog örökké tartani. És ezen a ponton elhatározza – legyen már nekem is “leszarási pénzem”! Innen azonban egy sereg probléma áll Ön előtt. Mennyit és hogyan vegyen ki a cégből. Mibe rakja, hogy azért jól jövedelmezzen? Milyen jogi formákkal védhet meg a pénzét egy esetleges későbbi csődhelyzetben? Hogy lehet az adót optimalizálni?
Nagyon utálom, amikor TV sorozatok esetén a részt a legizgalmasabb ponton hagyják abba. Mondjuk fejbelövik a főhőst, aztán “folytatás a következő részben” felirat. Pedig én most pontosan ezt fogom tenni…


Hogyan másszunk ki 3. Vezessünk pénzügyi háztartási naplót!

dr. Tóth András

A most következő kulcsfontosságú részhez vendégszerzőt kértem fel, ennek a területnek a legjobb ismerőjét, kolléganőmet, Fa Kinga kiváló pénzügyi tervezőt.
Míg az előző feladattal a helyzet felmérésénél az elszántságukat tesztelték, ennél a feladatnál a kitartásukat tudják kiválóan vizsgáztatni, mert szükség lesz rá. Míg a helyzet felmérés egy egyszeri lelkileg is nehéz feladat volt, addig a pénzügyi háztartási napló vezetése egy folyamat lesz, amit nem elég egyszer elvégezni, hanem napról napra foglalkozni kell vele egy kicsit.
Amikor az ausztrálok elnyerték az olimpia rendezés jogát, mit gondolnak, hogyan választották ki azokat a fiatalokat, sok esetben még csak nem is sportolókat, akik majd kb. egy évtized múlva a dobogó legfelső fokára kerülhetnek? Nem, nem vizsgálták a fizikai adottságaikat, hanem azt nézték meg kiknek a legmagasabb a monotonitástűrő képessége. Na, erre az elején itt is szükség lesz, amíg nem éreznek rá az egész ízére és nem jönnek az első sikerek.
Az amerikai csődgondnokok is így kezdik: Mindent fel kell írni! És erre a választ már hányszor, de hányszor hallottam: Én évek óta vezetem a bevételeimet és a kiadásimat és mégse történik semmi változás, semmi értelme nincs. Azért nem történik drasztikus változás, mert a kiadások felírása az első és egyben az utolsó dolog, amit a siker érdekében megtesznek. Valóban egy mechanikus felírástól, miért változna meg az életük? A változáshoz a dolgok mögé kell nézni és tervet kell hozzá készíteni. A változáshoz, változnunk kell mi maguknak és a cselekedeteinek is. Ráadásul sokkal motiváltabb lesz, ha egy-egy változtatásnak a hatását is fel tudja mérni előre, hogy egyszerűen legyen kedve hozzá.
A pénzügyi változások hatásai sok esetben egy-két hónap alatt nem láthatóak, vagy annyira minimális az eredménye, hogy elmegy a kedve az egésztől, ha a távolabbi eredményt nem látja. Ezért kell olyan módon felírni a kiadásokat és bevételeket, hogy a változás hatását érzékelni tudja, akár egy év vagy még hosszabb időtávon. Ennek a nyomon követésére kiválóan alkalmas az ingyenes Cashflow Előrelátás szoftver.
A pénzügyi háztartási napló, nem maga a megoldás, hanem csak egy segédeszköz a változáshoz. Egyszerűen látnia kell, hogy a pénz milyen irányba áramlik, vajon a pénz Önhöz folyik vagy mert rosszul bánik vele Öntől mindig szabadulni akar?
 
1.    Az első 2-3 hónap a meglévő szokások felmérése, aki korábban már mindent felírt, annak ez a szakasz kihagyható, mert ő már most tudja, mire költ rendszeresen. Erre azért van szükség, hogy tudja, honnan indul, és milyen jó és rossz szokásai vannak. Mindent felírni!
  • A bejövő bevételeket (fizetés, nyugdíj, családi pótlék, béren kívüli juttatás…)
  • A kiadásokat, mindent az utolsó fillérig, csoportokra bontva (rezsi, élelmiszer, hitel, gyerekek, autó, szórakozás, ruházat, tartósfogyasztási cikk…). Jó, ha látja azt is, mennyi a fix kiadás és mennyi a változó. Ha tisztában van azzal, mennyit költ a múltra, a jelenére és a jövőjére, néhány év múlva sem fogja meglepetés érni.
 
2.    Írja össze azokat a területeket, amivel elégedetlen: pl. túl magas a víz számla, túl sok pénz megy el az autóra, élelmiszerre túl sokat költenek, azon belül pl. édességre, cigarettára…
  • Írjon össze 5-6 területet, olyat, ahol spórolni szeretne, mert túl sok, ahol úgy érzi meg tudna takarítani 10 – 20 %-ot. Saját magának a %-ot forintosítsa is. Pl. gépkocsi pillanatnyilag havi 50.000 Ft, 15 % megtakarítás 7.500 Ft
  •  Ne csak a kiadások csökkentésében, hanem a bevételek növelésében is gondolkodjon! Mi is keresünk pillanatnyilag is céges tárgyalókat és egészségbiztosítási tanácsadókat.
 
3.    Nézze, meg milyen hatása lenne ezeknek a kis változásoknak 1-3 éves időtávon! Az ingyenes szoftver ezeknek a lemodellezésére tökéletesen alkalmas.
Tetszik az eredmény? 7.500 Ft 2 év alatt, már 180.000 Ft, és ez pont elég egy hitelkártya kinullázására, így nem kell hónapról hónapra a havi 5.000 Ft-ot sem kifizetni? Máris havi 12.500 Ft megtakarításnál tart.
 
4. Most dolgozza ki, azt a tervet, ahogyan érhető el tételekként a megtakarítás. Ez csak egy példa a lényeg, hogy legyen kreatív, és azon gondolkozzon mivel, hogyan válthatja ki, ne a lemondásra, hanem a helyettesítő ötletekre koncentráljon. Tudja, legyen sikk a spórolás, az élvezetes megtakarítás! Igyekezzen a döntés melletti előnyöket is felsorakoztatni. Maradjunk az autós példánál: Tudja, hogy 7.500 Ft-ot kell megtakarítani.
  • Először is számolja ki, mennyibe kerül az Ön autójával egy km! Legyen 30 Ft/km. Ez azt jelenti, hogy 250 km-rel kellene kevesebbet autózni havonta.
  •  Ha hetente kétszer eljárnak bevásárolni, a 15 km-re lévő boltba, akkor ez havi szinten 240 km. Mi lenne, ha innentől kezdve csak kéthetente egyszer vásárolnának be? Máris összejött 180 km. Előnye: időt takarít meg 8 x 1óra helyett, csak kb. 2 x 1,5 órába kerül a bevásárlás.
  •  Hetente kétszer 10 km-re viszi a gyermekét úszni, mi lenne, ha összefogna egy közelben lakó szülőtárssal és hetente csak egyszer kellene Önnek menni? Újabb 80 km-t találtunk, már meg is van a kitűzött csökkenés. Előnye: barátságok szövődhetnek.
Üljön össze a család és hozhatnak általánosabb szabályokat is.
  •  pl. 2 km-nél közelebb nem használunk autót kivétel, ha 10 kg-nál nehezebb csomagot kell vinni. Előnye: meg lesz a napi sétánk, többet mozgunk.
  •   A hét egyik napja autómentes nap lesz, itt a jó idő elő a kerékpárokkal! Előnye, szintén a több mozgás.
  •   Az autótakarítást, mi magunk végezzük el, vagy akár nagyobb gyerekre némi zsebpénzért is rábízható (kevesebbért, mint az autómosó, de annyiért, amennyiért már szívesen elvégzi). Előnye: a gyerekünk megtanulja a munka értékét és még saját zsebpénze is lesz.
A terv megvan, ne felejtsük el leírni, hogy mibe állapodtunk meg és egy jó látható helyre kitenni. Pl. az autóval kapcsolatos dolgokat a slusszkulcs mellé, hogy mindig szem előtt legyen, amikor az autót szeretnénk használni.
Kontrolláljuk a megvalósítást, hogy lássa valóban a gondosan előkészített úton halad vagy éppen egészen más irányba fordult… Nagyon fontos örüljön az apró sikereknek is, legyen büszke, amikor a nagy céljához egy-egy lépéssel közelebb kerül.
Utószó, most már tőlem. A családi készpénzáramlás rendberakás fontosságát nem lehet eléggé felértékelni. Aki valóban alaposan meg akarja tanulni, azoknak mindenképpen ajánlom Kinga Pénzügyi háztartási naplóíró online tanfolyamát. A jelentkezésnél kértem kedvezményt olvasóimnak, jelöljék be…


Euró vagy forint?

dr. Tóth András

Ha van slágerlistás kérdés, amivel meg szoktak keresni, akkor ez az. Miben tartsuk a pénzünket: euróban vagy forintban? A 2006-os évben az euró árfolyama minden képzeletet meghaladó kalandozásokat folytatott. Mindenki, aki egy kicsit is vágyott a stabilitásra, komolyan elgondolkodott, hogy függetlenítenie kellene befektetéseit a forinttól.
Miért ennyire instabil a forint? Nos kezdjük az elején. Ha Ön előveszi az útlevelét és az állampolgársága rovatnál az áll: magyar – akkor Ön már sejthet valamit. Ha pedig ellenőrzésként ránéz a világtérképre, akkor pedig már biztosan tudhatja, Ön egy kicsi ország polgára. Egy kis ország pedig kis valutát és kis tőkepiacot jelent. Aki járt már tengeren, az tudja, hogy minél kisebb egy hajó, annál inkább dobálják a hullámok. Ez az egyik oka annak, hogy a mi valutánk ennyire hullámzó árfolyamokat produkál. És ugyan ez igaz az értékpapír piacunkra is: a magyar tőzsde rögtön megbetegszik, ha a világgazdaságban bárhol is tüsszent valaki.
Másrészt – mint köztudott – nekem (hasonlóan honfitársaim többségéhez) fejlett üldözési mániám van. Mivel ilyen kicsik vagyunk, ki vagyunk téve a külföldi, kellően nagy tőkével rendelkező spekulánsok gonosz praktikáinak. Például itt volt a tavalyi ősz, amikor autentikusan, zavargásokkal ünnepeltük október 23-át. Ekkor nagyon sokan, attól tartva, hogy a forint teljesen összeomlik, hihetetlenül magas, 280 forint feletti áron vásároltak eurót. Ekkor azonban a forint váratlanul, minden politikai aktualitás ellenére, drasztikusan megerősödött. Ma már tudjuk, hogy külföldről valakik hatalmas tőkét mozgatva drasztikusan eltérítette az árfolyamot. Gondolom, ebből neki hatalmas profitja lett. Nálam meg minden héten jár valaki és megkérdezi, hogy mikor lesz végre 280 felett az euró, hogy eladja; mert ennyiért vette…
Akkor hogyan függetlenítsük magunkat a forint bakugrásaitól? Fektessünk be „euró alapon”, mert ez teljesen biztos? Itt azért alaposan gondoljuk végig a dolgokat, mert egyesek gigantikus parasztvakítást folytatnak…
Nézzük csak, hova is kerül a pénzünk, amikor befektetjük! Ha olyan befektetési alapba fektetünk, ami nyugat-európai cégekbe invesztál, akkor nyilvánvalóan a pénzünk az euróval van összekapcsolva. Ha kínai cégekbe fektető alapot vásárolunk, akkor a jüannal kapcsolódunk. Ha pedig magyar befektetési alapokat vásárolunk, a pénzünk a forinttal kerül kapcsolatba. Idáig világos? Namármost, hogy jól összekuszáljanak, az egyes pénzintézetek különböző valutákban vezetik a befektetési számláinkat: ki forintban, ki euróban. De ez igazából teljesen lényegtelen, hiszen alig, hogy befizettük a pénzt, az rögtön az egyes befektetési alapokba kerül. Szélsőséges esetben még az az abszurd eset is előfordulhat, hogy az euróban vezetett számlánkon magyar részvényalapba fektetünk. Ilyenkor aztán „euró alapon” is sikeresen visszaverekedtük magunkat a bizonytalan forintárfolyam viharaiba…
Szóval, teljesen mindegy, miben vezetik a számlát: forintban, euróban vagy dollárban; a lényeg, hogy mibe fektetünk be. A többi meg marketing. Egy dolog a nagyon fontos: legyen befektetve és dolgozzon a pénz.


Van-e rosszabb, mint ha meghalunk?

dr. Tóth András

Mindenki, akinek társas vállalkozása van, annak tudnia kell, bizony van rosszabb: az, ha az üzlettársunk hal meg.
Nézzünk egy gyakorlati példát! Jóska és Pista fele-fele arányban tulajdonosa a Jóskapista Kft-nek. Vállvetve dolgoznak cégükben, ami Magyarországon piacvezető a léggömbhámozásban. Gondos cégtulajdonosként mindenüket visszaforgatják a cégbe. Azonban az egyik reggelen Jóskára váratlanul ráesett egy zongora a nyolcadik emeletről.  Azonnal meghalt. (Humoros? Számolja össze a saját ismeretségi körében az elmúlt években hány olyan ember volt, aki ereje teljében váratlanul meghalt. Én nyolcig jutottam első nekifutásra.)
Pistára hullámokban szakadnak a gondok. Például, már az első délelőtt rájön, hogy a cég bankszámlájához nem tud hozzáférni, mert együttes aláírást adtak meg a bankban. Jóska munkája, hozzáértése is nagyon hiányzik.
Másnap kisírt szemmel beállít Jóskáné, és akkor apránként derül ki az ő helyzete. Jóskának semmilyen életbiztosítása sem volt. Legutóbb valamelyik biztosító emberét azzal küldte el, hogy ő azt akarja, hogy a családja őszintén gyászolja. Ezt akkor Jóska nagyon szellemesnek találta. Jóskáné nem rendelkezik pénzügyi tartalékokkal, hiszen Jóska mindenét belefektette a felfutó cégbe. Házukra közel a piaci értékének megfelelő méretű hitel van – Jóska nagyon sokat fizetett az értékbecslőnek és a hitelügyintézőnek, hogy ezt elintézzék – de megérte, hiszen ebből tudták megvenni alkalmi áron a svéd luftballonhámozó gépsort. Mindkét kocsijuk lízingelt és a cég nevén van. Jóska ezen kívül csak két kiskorú gyereket hagyott maga után. Ráadásul Jóska felesége eredeti szakmája szerint tanítónő, de már tizenöt éve nem dolgozott.
Mindezek elsírása után Jóskáné pénzt kér Pistától, hogy a temetést intézze, és hogy megéljenek. Előlegként a cégrész vételárából – mondja Jóskáné. Ettől Pistának egy pillanat alatt összeszűkül a gyomra. A cég elég nagyra nőtt, de neki sincs pénze megvenni a felét, hiszen neki is mindene a cégben van, és az ő házán is hitel van a svéd gépsorhoz. Miből fizessen?
A problémák pedig csak dagadnak. Jóska természetesen nem írt végrendeletet, ezért a cég üzletrészeit kiskorú gyerekei öröklik, majd egy év múlva, ha lezajlik a hagyatéki tárgyalás. Ha kifizetné is az üzletrészt, az a gyámügyi lekötött betétjében kamatozna évi 2%-ot, amíg a gyerekek nagykorúak nem lesznek.
Nem folytatom – a helyzet mindenkinek egyre reménytelenebb. Egyedül Jóska mosolyog vidáman a szóróparcellából, neki már több gondja nincs a feltámadásig. (Szóróparcellába azért került, mert így a legolcsóbb a temetés – felesége még ezt is alig bírta összeszedni.)
Nos forgassuk vissza az időt. Zongora vissza a nyolcadikra, és Jóska visszahátrál. Mit csinál Jóska és Pista? Felhívják pénzügyi tanácsadójukat, aki összehozza őket egy biztosítási brókerrel és egy szakértő ügyvéddel.
Először is, megállapodnak mit is ér a közös cégükben lévő üzletrészük. Ez után mindketten kötnek a biztosítási brókeren keresztül egy kockázati életbiztosítást egymás javára, közös megállapodás szerinti üzletrész értékében. Igen jól olvassa: a pénzt nem az özvegy, hanem a cégtárs kapja. Ugyanis ha bármelyikük meghalna, a cégtárs ebből a pénzből vásárolja meg az örökösöktől a másikuk üzletrészét.
Ezután az ügyvéd a társasági szerződés szerint szerkeszt a fentiekről egy megállapodást és legalább a cégrészre vonatkozóan egy végrendeletet is – mindkettőjüknek.
Mibe fog ez kerülni? Meglepően kevésbe. Egy 40 éves férfi esetén, ha 30milliós az üzletrésze fejenként egy ilyen kockázati életbiztosítás díja a legolcsóbb társaságnál kb. 15.000 forint havonta. Ez egy normális cégnél fel sem tűnik. Ráadásul ez az összeg, mivel tisztán kockázati biztosításról van szó, teljes mértékben költségként elszámolható.
A dolognak van még egy kellemes mellékszála: az életbiztosítás keretében a biztosító nagyon alapos orvosi vizsgálatot hajt végre. Ha szeretné, hogy egészen pontosan tisztába legyen az egészségügyi helyzetével, kössön egy nagy összegű kockázati életbiztosítást!
Ha már úgy is itt van a biztosítási bróker, mindenkinek célszerű ellenőrizni, hogy minden hitelhez is megvan-e a hitelfedezeti biztosítás. És egyébként is egy cég nagyon sokféle biztosítással kell, hogy rendelkezzen: vagyon, gépkocsi, felelősség biztosítások stb. Időközönként ezt át kell nézetni.
Nem akarok a biztosítók ellen lázítani, de valamit tisztázni kell: A biztosítók rendkívül kedvesek, ha a szerződést megkötik, és a díjakat beszedik. De ha valami káresemény történik, hirtelen elhidegülnek, és mindent kihasználnak, hogy kevesebbet és később fizessenek, vagy akár egyáltalán ne fizessenek, valami apróbetűre hivatkozva.
Nos, az ilyen helyzetekre vannak a független nagy biztosító brókerek. Nekik nagy összehasonlítási alapjuk van. Ezzel magam is akkor szembesültem, amikor egy ilyen konkrét esetben megmutatta bróker kollégám, hogy ugyan arra a személyre, halál esti kockázati biztosításra mennyit kérnek az egyes biztosítók. Az árak hihetetlenül szórtak, volt olyan társaság, aki négyszer annyit kért, mint a legolcsóbb! Szóval, ha kicsit is fontosak a cégnél a költségek, akkor nem érdemes egyszerűen csak beállítani találomra az első biztosítóhoz… Ez egyébként mindenfajta kockázati biztosításra igaz.
A fontosabb ok, hogy nagy biztosítási brókeren keresztül kössünk biztosítást az, hogy ha baj van, akkor a bróker rövid idő alatt ki is tudja verni a biztosítónál azt, ami nekünk jár. És ez nagyon-nagyon sokat jelent.
Mennyire aktuális ez a probléma? Mennyire fontos ez? Egy tényt szeretnék megjegyezni csak: Ma Magyarországon a férfi lakosság 35%-a hal meg 30 és 60 éves kora közt. Ha elég soká él a cég és legalább három tulajdonos van benne, akkor szinte biztos, hogy valamelyikük aktív dolgozó korában hal meg.
Gondolkozzon el ezen. Nyomja a kedves üzlettársának is a kezébe ezt a cikket. Mert jó esetben Ön lesz az, aki meghal. De ha pechje van maga fog életben maradni, és akkor aztán megnézheti magát…


Az a bizonyos tíz százalék

dr. Tóth András

Az egész “régóta kapitalista” világban van egy általánosan elterjedt pénzügyi ajánlás, ami magánemberek, családok és cégek számára egyaránt érvényes: a nettó bevétel tíz százalékát célszerű tartalékalap képzésére félrerakni. Nálunk ez még forradalmi ötletnek számít – pedig ez a piciny tíz százalék jelenti a különbséget a stabil gazdagság és a küszködés közt.
Ez a tíz százalékkal kapcsolatban két probléma szokott felmerülni: egyrészt, hogy túl sok, másrészt, hogy túl kevés. Érdekes módon ez a két probléma egyszerre szokott felmerülni…
Nézzük sorjában: a tíz százalékról egyrészt az a vélemény, hogy túl sok. Mindig azt hallom: Ne haragudj András, de éppen hogy küszködve fenntartja magát családunk, cégünk, és te most azt akarod, hogy a bevétel (még csak nem is a nettó fennmaradó bevétel!) tíz százalékát félrerakjuk! Éhen halunk! Tönkremegyünk!
No akkor gondolkodjunk! Tegyük fel, hogy a család jövedelme valami folytán hirtelen stabilan tíz százalékkal megugrik. Azzal állít ilyenkor haza, hogy: Na asszony lecseréljük a Skodát Volvóra, mert tíz százalékkal többet hozok haza havonta! – Nem hinném. Őszintén szólva, egy tíz százalékos jövedelem többletet igazából észre sem fog venni a család – észrevétlenül fog elszivárogni. Általános vélekedés szerint kb. 30-50% bevétel emelkedés az, ami feltűnik. És ez igaz cégek esetében is. Ugyan így, bármilyen hihetetlenül hangzik is, ha a bevételek tíz százalékát elkülönítik egy tartalék alapba a család vagy cég, ezt nem is fogja észrevenni. Ezt érdekes módon senki sem szokta elhinni – ellentétben azt mindenki elhiszi, hogy a tíz százalékos bevétel növekedés észrevétlen marad. Tessék kipróbálni! Eddig még senki sem reklamált, aki megfogadta ezt a tanácsot és még egyetlen ügyfelemtől sem kaptam éhhalál miatt temetési meghívó…
A másik probléma a tíz százalékkal, hogy az általános vélekedés szerint kevés: Ugyan András, olyan kevés a jövedelmünk! Ha még félre is raknánk ezt a tíz százalékot, mire is mennénk vele… Kevés lesz az! Valóban, ha csak úgy belerakjuk a bankba – ami nagy valószínűség szerint az infláció körüli kamatot ad – akkor sokra nem megyünk. Csakhogy itt most hosszútávra tartalékolunk és ilyenkor bátran választhatunk olyan konstrukciót ami hosszútávra jelent stabil és biztonságos befektetési programot – meglehetősen magas reálhozammal.
Nézzünk egy reális példát! Vegyünk egy alsó középosztálybeli családot havi 250.000 Ft havi bevétellel. Rakjunk félre ebből a tíz százalékot, azaz évi 300.000Ft-ot. Mit lehet ebből kihozni? Nem részletezem, akit komolyan érdekel annak majd személyesen elmondom, csak a végét írom le: 20év alatt 23,5millió; 30 év alatt 78millió, 40 év alatt 250millió. Szerintem ennyiből már igazán telhet kellemes nyugdíjas évekre… De ha reálisan tekintjük, és menetközben a nagyobb célokra kiveszünk is, akkor is, ha kb. 25 éves korban elkezdünk egy ilyen programot, akkor is finanszírozható a gyerekeknek az egyetemi évek (igen magas szinten), és egy-egy kezdő lakás nekik és még mindig marad egy kb. 30millió a kellemes nyugdíjas évekre.
És akkor még nem is szóltam arról, hogy egy ilyen családi vagy céges alap micsoda nyugalmat és biztonságot adhat! Nehéz egy életet úgy végigélni, hogy egy-két komoly anyagi válság ne essen meg: munkahelyváltás, céges csőd, stb. Ha jó helyen van a tartalékalap, és jól van menedzselve, akkor az ilyen átmeneti válságok jól kezelhetők.
Járt mostanában Párizsban, Rómában, vagy bármelyik nagy nemzetközi turistacentrumban? Milyen korosztályból voltak az amerikai, meg a japán turistacsoportok? Nemde tipikusan a friss nyugdíjas korosztályból? És a magyar friss nyugdíjasok miért nem kószálnak tömegesen New York utcáin és miért nem másszák a Fudzsijamát? Lehet, hogy azért mert amit itt elmondtam, azt Japánban meg Amerikában már kamaszkorukban elmondták a helybélieknek az apjuk a konyhaasztal mellett? Nálunk ez a szocializmusban megőszült nemzedék nyilván nem mondhatta el ezt a mai fiataloknak és középkorúaknak – ezért most elmondtam, jobb híján, én.
Miben különbözik Magyarország az USA-tól? Az USA-ban a családok 65-70%-a rendelkezik hosszútávú értékpapír alapú megtakarításokkal. Nálunk ez az arány kb. 1%. És Ön kedves olvasó melyik részhez tartozik a 99%-hoz vagy az 1%-hoz? Esetleg nem kellene erről elbeszélgetnünk? Kérjen időpontot!


Jövőképek 1. – Háború van

dr. Tóth András

Soha az írott történelem kezdete óta nem volt még ennyire béke, mint most. Mondjuk, az egy érdekes kérdés, hogy hogyan mérhető az, hogy béke?
Véleményem szerint rendkívül egyszerűen: osszuk el az adott évben erőszakos halállal elhunytak számát az emberiség teljes létszámával. Nyilvánvalóan az emberiség hatalmas létszámnövekedése mellett is az erőszakos halállal elhunytak száma az utóbbi évtizedekben drámaian csökkent. Még a háborús jellegű konfliktusok is egyre kevesebb halottal járnak. Az egy dolog persze hogy a média imád vájkálni az erőszakban és mivel ma már nagyon gyors a kommunikáció, a világ legtávolabbi sarkában is történik egy kis csetepaté, az azonnal színes-szélesvásznon kerül a világ összes újságjába, TVjébe. De ez ne vezessen meg senkit: itt bizony soha nem látott béke van.
Ennek ellenére egy soha nem látott háború dúl, minden eddiginél nagyobb intenzitással. Ez a háború pedig a különböző felépítésű államok közt zajlik: nem erőszakkal, “csak” gazdasági eszközökkel.
Az ötvenes években a hidegháború is ideológia alapon dúlt: Egyik oldalon a szabadversenyes kapitalista országok a másik oldalon a központosított szocialista országok álltak. Mind tudjuk ezt a versenyt a kapitalista társadalmi rendszer nyerte meg, és ma már csak nagyon elvétve találunk egy-két kis országot, ahol ne a kapitalizmus lenne.
Most más alapon dúl a háború: a mostani harcoló felek mindegyike kapitalista. A különbség abban van, hogy hogyan viszonyul az állam és az állampolgárok. Mondok két szélsőséges példát.
Az egyik példa Svédország. Az állam minden dolgozót, minden vállalkozót és egyáltalán mindenkit, akinek valami vagyona van, keményen megadóztat. Utána viszont az állam nagyon magas szinten ellát mindenkit. Remek és ingyenes az egészségügyi ellátás. Magas a nyugdíj. Kiváló színvonalú a munkanélküli segély. Ilyen a szociális állam.
A másik szélsőséges példa az ázsiai feltörekvő országok, mint például Kína. Itt az állam minimálisan adóztat: Nem ritkán a munkáltató bérköltségének 90-92%-a nettó módon a munkavállaló kapja. De természetesen az állam se nyugdíjat, se egészségbiztosítást sem biztosít – ezt mindenki oldja meg maga. Meg egyébként is mindenki fizessen mindenért. Ráadásul itt a bérek is alacsonyak – örülnek, ha végre már nem hallnak éhen. Ilyen a passzív állam.
Nyilván ezek szélsőséges példák: a létező államok különböző árnyalatokban valahol a kettő közt találhatók.
Nos van két rossz hírem: Első az, hogy mi elvileg egy szociális államban élünk. A másik az, hogy ez az oldal áll vesztésre.
De miért áll a szociális állam vesztésre? Leginkább az az oka, hogy nem annyira hatékony. A dinoszauruszok is kipusztultak, mert nem voltak versenyképesek az emlősökkel. Ha kiszámoljuk, mibe kerül egy adott termék előállítása, akkor nem ritkán a vállalkozónak húsz-harmincszor annyiba kerül Svédországban, mint Kínában. Nyilván alapvető ellentét van itt a dolgozók és a vállalkozók közt. Kínában remek dolog vállalkozónak lenni és Svédországban remek dolog munkavállalónak lenni.
Mi következik ebből? A vállalkozók nem akarnak hatalmas profitot veszíteni és ezért áttelepítik a gyáraikat keletre. A helyi munkavállalók pedig sztrájkolnak, a szocialista politikusok interpellálnak. A nagy kassza pedig fogy, a feszültségek nőnek.
De nem csak a gyárak települnek el, hanem mindenki, akinek nagyon nagy jövedelme van, és úgy érzi, nem kellene már a fél országnak abból élnie, hogy ő olyan okos és ügyes, hogy ennyit keresett. Másrészt nagyon sokan úgy döntenek, nem kell nekik tolni ezt a közös szekeret, elüldögélnek ők fenn, tolja más. Ha kiváló a munkanélküli segély, és ha nem buzog a munkakedve, akkor bizony eléldegél ő munka nélkül. Ennek szélsőséges példáját láttam például Thaiföldön. Angol munkanélküli fiatal férfiak hordái élnek ott. Mivel arra olcsó a megélhetés (még a Big Mac is fele annyi, mint náluk), készségesek a lányok, a munkanélküli segélyből úriasan megélnek. Az angol állam megengedheti magának, hogy a lógósait exportálja.
Különbségek eddig is voltak, de a helyzet az utóbbi időben vált égetővé. Miért? Az ok, hogy az utóbbi tíz évben sok korábban “zűrös” hely stabilizálódott. Ilyen például Kína, Oroszország.  Ezek ma már stabil kapitalista gazdaságú országok.
Másrészt a világ nagyon kicsi lett. Ma Budapestről gyakorlatilag a világ kulturált vidékeinek 95%-ra eljuthatunk 24 órán belül. Olyan olcsón lehet ma utazni, szállítani, hogy megéri a világ végéről is 500 forintos tornacipőket szállítani, és megéri havonta hazautazni a nyugdíjért.
Harmadrészt az utóbbi időben nagyot fejlődtek a minőségbiztosítási technikák. Ma nagyon jó módszereik vannak arra, hogy viszonylag “kultúrálatlan” munkaerővel is minőségi termékeket állítsanak elő.
Mi lesz ebből? Nyilván, ahogy ezek a gyorsan fejlődő országok száguldanak, később majd megengedhetik maguknak, hogy emeljék a fizetéseket. De valószínűleg az állam nem fogja átvállalni sem a nyugdíj, sem az oktatás, sem az egészségügyi ellátás költségeit. Erre jó példa Japán. Ők végigjárták a felívelés szakaszát és elég gazdagok ahhoz, hogy jóléti államot játszanak. De nem teszik. A nyugdíjat mindenki maga gyűjti, az egészségügy ellátás fizetős, és az egyetemi oktatás a világon a legdrágább.
Mit tehetnek a jóléti szociális államok? Rájuk rossz napok járnak. Mese nincs, folyton valamit vágni kell. Nyugdíjakat csökkenteni kellene – ez viszont szinte lehetetlen – a választók jelentős része nyugdíjas. Ezért azokat büntetik, akik majd később mennek nyugdíjba. Emelik a korhatárokat, csökkentik az induló összegeket. És ezt meglehetősen sunyin, nem reklámozva, vagy mint nálunk, a kemény szigorító intézkedéseket hoznak, de csak sok évre előre. Az idő persze telik, és majd lesznek, akik 2012 után mennek majd nyugdíjba, és amikor megkapják az első nyugdíjukat, igen csak elcsodálkoznak – miért csak fele az ő pénzük a tavaly nyugdíjba mentekhez képest? Az állam pedig így szól: Tíz éve meghoztuk ezt a törvényt, eddig nem vetted észre? Eddig egy szóval sem tiltakoztál! Bocsi…
És ugyan ez megy az “ingyenes” oktatás és az “ingyenes” egészségügy körül. Szépen szeletelik a dolgokat. Most senki se gondolja, hogy a gonosz politikusok összeesküvése van a háttérben! Nem erről van szó. Minden politikus kényezteti a választóit – ha megteheti. Csak éppen ebben a helyzetben nem tehetik – mert zajlik a háború, ahol vesztésre állunk. Ez van.
Látom a szemén, nem teljesen hisz nekem. Pedig csak nyissa ki az újságot, vagy valamelyik hírportált. Olvasson a sorok közt! (A magyaroknak ebben már óriási gyakorlatuk van.) Itt bizony háború zajlik és mi sikeresen beverekedtük magunkat a vesztes oldalra… Ez van. Innentől mindenki nézze meg magának a kínaiakat – és kezdjen el csak magára számítani…




Ingyen telefonálás

Az én mobil telefonom tárcsázás előtt megkérdezi hogy normál mobil hívással, vagy Pl. ingyenes, interneten keresztül bonyolított telefon hívással  szeretném elérni a partnerem. Élvezze az ingyen telefonálás előnyet.

Nézze meg a videót, láthatja hogy tényleg működik akár SIM kártya nélkül is!


Hogy miért ? Olvassa alaposan végig honlapom!
Mobiltelefonra telepített Fring, Skype, alkalmazások segítségével, az INGYEN TELEFONÁLÁS gyerekjáték azoknak akik egymást hívják mobilon, akár a világ bármely pontján is. (fletételek ) A vonalas telefonok mobil Skype segítségével történő hívása rendkívül olcsó néhány forint / perc. Számítógépről (ADSL kapcsolattal) és mobil telefonról is hívhatunk vonalast, szinte ingyen. Én a mobil telefonomon Fring alkalmazást használom. A Fring alkalmazásba beállítottam a Skype, és az MSN elérésem jelszavát, így láthatom az összes partnerem, és hogy ki van ki, illetve bejelentkezve. A honlapon ezek előnyeit használatát és telepítését mutatom be. adsl


Konkrét megvalósítás: ingyen telefonálás

Ha kedvet kapott hozzá hogy éljen az ingyenes telefonálás és ingyenes sms küldés lehetőségével akkor nincs más hátra menjen végig a telepítés menüponton, telepítse számítógépére a skype alkalmazást, telepítse mobiljára a Fringalkalmazást, keressen Wi-Fi hálózatot. Hozzon létre Wi-Fi hálózatot munkahelyén vagy otthonában.
Ha a telefonja nem ismeri a Wi-Fi -t, vagy nincs erre lehetőség a közelben, fizessen elő mobil internet -re és máris használatba veheti az adott napokon. (Belföldön akár 1-1 napra is előfizethet egy sms segítségével). Számítógépről adsl kapcsolattal (ADSL) A hangtovábbításban kis késés tapasztalható.

Otthonról korlátlan adsl kapcsolatunkkal célszerű mobilunkon használni.



" A barátnőm Angliában dolgozik, ritkán tud internet közelébe kerülni. Amióta lecserélte a mobil telefonját wifi -s mobilra mindig van lehetőségünk ingyen telefonálni. "
- - - - - - - - - - 
 " A számítógépem sokszor csak a Skype miatt volt egész nap bekapcsolva. Amióta rátaláltam erre az oldalra kb. 10 perc alatt fetelepítettem a mobilra, azóta több barátommal rendszeresen használjuk. "
 - - - - - - - - - - 
 " Fogadtam egy barátommal hogy ha kiveszem a telefonomból a SIM kártyát felhívok bármilyen vezetékes telefont. Megnyertem a fogadást. "
- - - - - - - - - - 
"Tényleg működik kipróbáltam és semmibe sem került, fotóka küldtem ...mms...szuper!!! FRING !!! " 


ingyen mobil hívás, ingyenes telefon, voip telefonálás, korlátlan adsl, voip hívás, voip telefon, ingyen telefonálás, voip, free voip 435355 480295
 


Ingyen SMS küldés

Ingyen SMS, MMS

Az ingyen sms küldés leginkább egy chat-elő programhoz hasonlítható. Ha be vagyunk jelentkezve a fring alkalmazásba, a számítógépről, vagy mobil telefonról  küldött  üzenetek azonnal megjelennek a másik készüléken.
 

Ingyen SMS küldés a legolcsóbb mobil internet előfizetéssel.

Az ingyenes SMS küldés során továbbított adatmennyiség rendívül kevés, ezért szinte korlátlanul van lehetőségünk akár havi 1.000 Ft-  os mobil internet előfizetéses összegérért igénybe venni ezt a szolgáltatást. Természetesen nyugodtan kihasználhatjuk emellett az ingyen telefonálás lehetőségét is, mivel hó végén kárba veszne a mobil szolgáltatónk által nyújtott adatforgalmi keret, amit nem SMS-eztünk el.
 

Előnyök a hagyományos ingyen sms küldési lehetőségekkel szemben.

  • Amennyiben az internet amúgy is működik mobil telefonunkon, semekkora többletköltséget nem jelent számunkra. Ez esetben mindössze néhány perc alatt telepített fring alkalmazással azonnal igénybe vehető.
  • Nem kell reklámokat olvasgatni, amiket a hagyományos szolgáltatók állandóan küldözgetnének.
  • Nincs semmilyen időkorláthoz kötve.
  • A begépelt karakterszám mennyisége kötetlen.
  • Az elküldött SMS -ek száma korlátlan.

Ingyen MMS
Lehetőségünk van képek, videók, hanganyagok átvitelére a világ bármely pontjára ingyen. (feltételek)  Figyeljünk az adatmennyiségre, nehogy kifussunk az előfizetéses keretből, mert akkor jóval drágábban számlázzák ki a kilobájtokra eső fizetendő összeget.A multimédiás üzenetek gyakran meghaladják a  MegaByte-os nagyságrendet, főleg a telefonunkkal rögzített videók, és hanganyagok. 

Az alábbi lehetőségeink vannak:  
  • mobil telefonról mobil telefonra ha mindkét készülékre fel van telepítve az említett alkalmazás
  • számítógépről mobil telefonra ha a számítógépen a Skype / MSN telepítve van.
  • mobil telefonról számítógépre az előbb említett feltételekkel
  • mobil telefonról vonalas, számítógép nélküli telefonra. (kétfunkciós telefonra) Lehetőség van arra hogy ha valaki nem mindig akarja bekapcsolva tartani számítógépét, de a Skype és MSN használatára mégis szüksége lenne akkor az internet modemjét összeköti egy hordozható kétfunkciós telefonnal, melyen belföldi vonalas (vonalas-vonalas kapcsolat) és akár mobil Skype-os telefonokat is elér interneten keresztül. Az ilyen telefonok léteznek vezetékes és vezeték nélküli kivitelben is. A hatósugara általában max 100-300 méter.  Székely László

Hagyományos, ingyen sms küldésével foglalkozó weboldalak
  • sms.lap.hu
  • ingyen.lap.hu




A feltételek

Az ingyen telefonálás (+SMS) feltételei:
Az ingyen telefonálás és az ingyen SMS küldés ideális feltétele az, hogy ingyenes WiFihálózaton legyünk képesek kommunikálni. Más esetben mobil internet előfizetés (vagy fizetős WiFi) szükséges, melynek a napi díja kb. 50-250 Ft közé esik. 

I. Internet kapcsolat:
  • 1. Példa: Otthoni vagy munkahelyi WiFi hálózatvezeték nélküli internet kapcsolat létrehozása
  • 2. Példa: Ha helyben nincs nyílt WiFi elmegyünk egy nyílt WiFi helyre. (néhány magyarországi WiFi hotspot)
  • 3. Példa: Ha végképp nincs WiFi akkor havidíjas mobil internet kapcsolattal (Kb. 1.000 Ft - 6.000 Ft / hó --->30 MB-tól 5 GB adatforgalomig)   bekapcsoljuk az előfizetést Pl. 1 napra. (havidíj / 30 nap ---> Ft / nap)
    A havidíjas mobil internet az én szolgáltatómnál napi szinten ki és bekapcsolható egy SMS segítségével.

    Ilyenkor úgy tudom a mobil internet havidíj / 30nap alapján számolnak.
    Ha a havi előfizetési díj 6.000 Ft akkor 1 napért 6.000 Ft / 30nap=200 Ft / nap
    5 GB / 30 nap = 166 MB / nap internet forgalom
    166 MB / 10 MB= Kb. 16,6 órát beszélhetünk naponta 6.000 Ft-os havidíjért.
    Így Kb. 
    napi 15 órát beszélhetünk kb. 250 Ft-ból, ha mobilos Skype-ot,  MSN-t,  vagy számítógépet hívunk. (1 óra alatt kb. 10 MB-ot beszélünk le) (A mobil internetet külföldön kapcsolja ki mert drága lehet)


II. Internet kapcsolatra képes mobil telefon:
  • 1. Példa: WiFi A legjobb ha rendelkezünk egy WiFi kapcsolatra képes mobil telefonnal. Így akár SIM kártya nélkül is telefonálhatunk.
  • 2. Példa: 3G HSDPA, GPRS / EGPRS, ...stb. internet kapcsolatra képes telefonnal valamilyen havidíjas mobil internet előfizetés kell. (A mobil internetet külföldön kapcsolja ki mert drága lehet)

 
Vonalas telefon hívás

Vonalas telefon hívása mobilról 5 Ft/perc, akár külföldről is !

Ha külföldön járunk és találunk nyílt WiFi helyet 5 Ft / perc díjért bármely hazai vonalas telefont felhívhatjuk, ha feltöltöttük a Skype egyenleget.
1. - Skype egyenleg: Feltölthetjük a  Skype egyenleget mellyel kb. 0.02 Euro/ perc díjjal hívhatunk vonalast. (Kb. 5 Ft / perc) (2008.10.20)
2. - Előfizetés korlátlan hívásokra: Ha ide utalunk kb. 3,3 euro/hóösszeget  korlátlanul telefonálhatunk az adott hónapban bármely hagyományos készülékkel ellátott vonalas telefonra belföldre és külföldre egyaránt.






Javasolt készülékek

Itt teljesen különböző készülékek lesznek bemutatva, keverve a vonalas, vezeték nélküli,  és egyéb voip telefonokat, hogy láthassuk a felhasználás széles palettáját.

Lehetőség van egy telefonon fogadni a vonalas és Skype telefon hívásokat, ezeket majd később bemutatom.  Egyenlőre egy Skype telefon és egy mobil telefon...

Hordozható Skype tefon (számítógép nélküli)

Az 
SMC WSKP100 egy vezeték nélküli telefon, melynek segítségével a Skype-on keresztül telefonálhat számítógép használata nélkül. Ez a telefon lehetővé teszi, hogy a Skype elérést teljesen mobillá tegye. Az SMC WSKP100 mindenhol működik, ahol Önnek vezeték nélküli Internet hozzáférése van (iskolában, munkahelyén vagy akár egy kávézóban).

Használata nagyon egyszerű:
1. A készülék bekapcsolás után automatikusan felcsatlakozik az elérhető Wless hálózatra.
2. Megadhatunk már létező Skype felhasználót, de létrehozhatunk újat is. (Beállítható az automatikus bejelentkezés is, egy előre meghatározott felhasználói fiókba.
3. A menüben a PC-s verzióhoz hasonlóan láthatjuk aktív és nem aktív ismerőseinket, vagy azonnal kezdeményezhetünk hívást egyéb vezetékes és mobil számokra is.
Ingyenes hívás a világon bárhol a Skype hálózatán belül.*
Forrás, és további telefonok: http://www.skypetelefon.hu

Bruttó közelítő ára: 33.000 Ft 


Általános mobil telefon Wi-Fi-vel: Nokia E51 
www.nokia.hu 
Mobil telefon szolgáltatónktól Kb. 25.000 Ft-ért hűségnyilatkozattal hozzá lehet jutni.
Használt - Új: 35.000 Ft - 45.000 Ft között találhatunk.
http://www.olcsogsm.hu










Mobil internet

A mobil szolgáltatók 3G / HSDPA hálózatokon keresztül biztosítanak gyors internetezési lehetőséget. Használhatjuk laptopokon és mobil telefonokon egyaránt.

Azoknak akiknek nincs módjuk wi-fi hálózaton internetezni, vagy beszélgetni, javaslom a 
mobil internet előfizetést. Érdemes tájékozódni minden szolgáltatónál a mobil internet tarifákkal kapcsolatban. Általában 100 MB / hónap annak elegendő aki kb. 8-10 órát szeretne havonta mobil internet szolgáltatás segítségével telefonálni. A limitet nem érdemes túl lépni, mert lényegesen kedvezőtlenebb lesz az elszámolásunk mint gondolnánk. Ha beszélgetésen kívül internetezésre is használjuk, akkor mindenképp minimum 1 GB-os forgalmat feltételezve rendeljünk. 

Mobil internet kapcsolása számítógéphez

Ha már amúgy is van mobil internet előfizetésünk lehetőségünk van például arra hogy a mobil telefon szolgáltatónk által adott internet hozzáférést ne csak a mobil telefonunkon használjuk, hanem hordozható laptop számítógépen is. Több lehetőségünk is van a mobil internetet számítógépünkhöz csatlakoztatni. A létrejött kapcsolat tipusai lehetnek: GPRS, EDGE, 3G, HSDPA Így bárhol ahol van  GPRS, EDGE, 3G, HSDPA kapcsolati lehetőségünk élvezhetjük az internetet.
  • bluetooth kapcsolattal
  • infraport kapcsolattal
  • adatkábel csatlakoztatásával.
  • USB modemmel is lehetséges, de ez nem igényel mobil telefont 
Mobil internet lefedettség 
Mielőtt rendelnénk tájékozódjunk a mobil internet lefedettségéről az adott területen, mivel ez minden szolgáltatónál más-más lehet. Szerencsére a hálózatokat folyamatosan bővítik a szolgáltatók.



S k y p e telepítés számítógépre

Erre azért van szükség mert regisztrálni kell magunkat a Skype rendszerbe, és könnyebb a sz.gépen megtenni mint telefonon.

 
1. Kattintson ide: http://www.skype.hu/
2. Nyomja meg a Skype letöltés gombot.
 
3. Ha nem jelent meg a letöltés kattintsunk a "indítsa újra..."  gombra
 
4. Mentse le a fájlt
5. Kattintson a letöltött fájlra telepítse fel.
 
6. A szerződés elolvasására hívja fel a figyelmünket.
 
7. Töltsül ki értelem szerűaen az űrlapot
 
8. Az előző ablakban megadott Skype névvel és jelszóval lépjen be.
 
9. Keresse meg partnereit e-mail címük alapján







Fring telepítése mobilra

A Fring-et azért telepítse fel mobiljára, hogy  egyszerre láthassa Skype, MSN stb. partnereit.
A Fring egy keretprogramhoz hasonlítható: Magába foglalja a Skype, MSN, ICQ és egyéb csevegő szoftverekkel való kommunikáció lehetőségét. Egyszerre láthatjuk mobilunkon a Skype-os és MSN- es partnereinket, láthatjuk ki van ki-  illetve bejelentkezve.
Néhány perc alatt telepíthetjük telefonunkra, és máris képesek vagyunk egy kávéházban elhelyezett WiFi-segítségével ingyen telefonálni. (vagy bármely 3G hozzáférést biztosító mobil internet előfizetéssel rendkívül olcsón


Fring telepítése mobil telefonra 
Fontos: Ha még nincs, hozzon létre  Skype vagy MSN  bejelentkezést bármelyik telepítési verziót választja.

1. A telefonunk internet böngészőjét használva
1.1. Írjuk be:  www.fring.com   Az eddigi tapasztalatom szerint a webhely azonosítja a telefont és a megfelelő verziót azonnal letölthetjük és telepíthetjük számítógép nélkül.
1.2. Ha feltelepítettük és nem indul el automatikusan keressük meg a Fring ikont a telefon menüjében.
1.3. Rákattintva, első belépéskor regisztrálni kell magunkat.
1.4. Állítsuk be a létező Skype , MSN azonosítót, jelszót :
Fring--->Options--->Go to--->Add-ons--->Skype--->Subscribe--->felhasználónév, jelszó--->Mentés, vagy OK 


2. Számítógéppel letöltjük és feltelepítjük a telefonra.
Egyenlőre csak a Nokia beállítását írom le, de a többi telefonon is hasonlóképpen egyszerű. 
2.1. FONTOS: Mielőtt nekiállunk hozzunk létre Skype vagy MSN messenger bejelentkezést! 

2. Katt ide: www.fring.com
Megnyomjuk a letöltést (download fring)
3. Kikeressük a telefounkat 
4. Megnyomjuk a letöltést, de előtte elolvassuk, hogy kell telepíteni az adott telefonra.

2.3. NOKIA: Elindítjuk a Nokia PC Suite programot, és megnyomtam az alkalmazások telepítése nevű gombot.
 

2.4. NOKIA: Megkeressük a telefon menüben mely menüpont alá telepítette az indító ikont.
Nokia 6120 Classic: Menü ---> Alkalmazások ---> saját alkalmazások ---> FRING
Kövessük a 1.3, 1.4 pontokat. 



Hibalehetőségek :
Hiba1: Előfordulhat hogy rosszul adtuk meg a jelszót, és a felhasználó nevet.
Hiba2: Ha nem működik adjuk meg mely hálózatra csatlakozzon fel a készülék.
Eddig más hibalehetőséget nem sikerült feltárnom! 
 
Ingyenes Wi-Fi, Hotspot

Az ingyenes WIFI helyeket sokfelé találhatunk. Az alábbi linkek tájékoztat néhány fix helyről.A nemzetközi amerikai gyorséttermek általában ingyen szolgáltatnak WiFi -t



www.wiera.hu     Ingyenes és fizetős

 






WiFi hálózat kialakítása

Nyílt és zárt WiFi hálózat kialakítása, wlan router konfigurálás beállítás

Ha van internet előfizetése és szeretné ezt több számítógépre, telefonra megosztani, wlan routerra (vezeték nélkükli hálózati eszköz) van szüksége.
Az általunk vagy a munkahelyünk által kialakított WiFi hálózatok lehetnek nyíltak, vagy zártak. A zárt WiFi hálózatokba csak a  meghatározott azonosítóval ellátott számítógépek és telefonok léphetnek be. A nyílt hálózatra bárki rácsaltlakozhat, és szabadon használhatja az internetet.(Székely László )

Zárt védett Wi-Fi hálózatok kialakítása 
Ezeket a beállításokat a Wi-Fi router konfigurálásával tehetjük meg. Lehetőség van jelszavas, vagy MAC address védelemre. 
Példaképp bemutatom hogy lehet egy Dlink wlan routert konfigurálni. (2008 novemberében lesz feltöltve) 


Nyílt Wi-Fi hálózat kialakítása
A Wlan routerek alapbeállításként általában nyílt hozzáférést biztosítanak. Így bárki internetezhet, telefonálhat a hálózatunk segítségével.
Nyílt hálózatot csak akkor alakítson ki ha tisztában van annak veszélyeivel!

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése