2013. július 16., kedd

Vízerek- Vízérsugárzások

Vízerek- Vízérsugárzások

Egyszeres vízérvízérkereszteződés
A Föld magmájából induló és a világűrig tartó ener­giaáramlásra számos tényező van hatással. Az áramló energia frekvenciáját és polaritását befolyásolják a föld­rétegek, kőzetek, ércek, ásványok és a kőolaj.
A geotronikai és bioenergetikai tapasztalatok és vizs­gálatok alapján a legjelentősebb tényezőnek a vízér bizonyult. Vízérnek nevezzük a vízzáró rétegek között áramló, szivárgó vizet. 6. Kép

Vízér sugárzás
A vízér sugárzás keletkezése,
az áramló víz módosítja a Föld természetes kisugárzását és létrehozza a vízérsugárzást.

Általános tévhit, hogy a víz sugároz, és ez sok okot ad a félreértésekre. Amennyiben a víz hozná létre magát a su­gárzást, az gömbsugárzás lenne, nem pedig sávsugárzás, ugyanis, hogy minden anyagsugárzás gömbsugárzás, amely minden irányban hat. A víz tehát nem sugároz semmit, hanem csak módosítja, modulálja és polarizálja a Föld belsejéből áramló energiákat.
A vízér-sugárzás az áramló víz hatására kialakuló sáv­sugárzás, melynek specifikumait, jellemző paramétereit az a vízér határozza meg, amelynek hatására kialakult. A sugárzás jellegzetes hullámhosszal, frekvenciával és polaritással bír, szélessége pedig megegyezik a vízér szé­lességével.
A vízér-sugárzás vizsgálatánál több befolyásoló tényezőt is figyelembe kell venni. Abban az esetben, ha egy hatvan méternél mélyebben levő vízér módosítja is az energiaáram­lást, a fölötte lévő földréteg újrarendezi az erőteret mintegy fokozatosan megszüntetve a vízér-sugárzást. Visszaáll a tér homogenitása, és a felszínen már ez a vízér-sugárzás nem lesz mérhető. Ebből következően minél kisebb mélységben van a vízér, annál vékonyabb a felette lévő földréteg, és ezzel párhuzamosan csökken a visszarendező hatás. A vízér-sugárzás ekkor már megjelenik a felszínen, és az élő szervezet működésére jelentős mértékű hatást gyakorol.
A vízér-sugárzás vizsgálatához fontos információ, hogy egy vízér nem egy, hanem három vízér-sugárzást hoz létre. 7. Kép
Az egyik sávsugárzás természetesen a vízér fölött alakul ki, és függőlegesen helyezkedik el. Ezzel egy időben a függőlegessel 45°-os szöget bezáróan még két vízér-sugárzás jelenik meg. Abban az esetben, ha a vízkereső, bár a vízérsugárzást megtalálja, ott leásva mégsem talál vizet, az azt jelenti, hogy nem a függőleges sugárzásnál jelölték ki a kúthelyét. 8. Kép A függőleges vízér-sugárzást kell megkeresni, és ott kell ásni. Hogy milyen mélyre? Sík terepen középső, függőleges sugárzástól mért bármely szélső su­gárzás távolsága adja meg a vízér mélységét, az egyenlő szárú derékszögű háromszögek matematikája alapján.
A vízér és 45 fokos kisugárzása
7. kép
Egy vízér három vízérsugárzást hoz létre, melyek mindegyike azonos tulajdonságokkal, így azonos hatásokkal rendelkezik
Vízér és a kút helye
8.kép
Mivel egyetlen mérési magasságban végzik a vizsgálatot, előfordulhat, hogy helytelenül állapítják meg a vízér helyzetét.
A vízér sugárzás 45°-os vetületénél leásva nem található víz, meg kell keresni tehát a függőleges vízérsugárzást,
és ott kell a kutat ásni
Mindhárom vízér-sugárzás frekvenciája és polaritása teljesen megegyező, a szervezetre gyakorolt hatásuk azonos. Geopatikus terhelés szempontjából tehát teljesen közömbös, hogy a három vízér-sugárzás közül melyik éri az embert.
A 45°-os kisugárzás magyarázza azt a tapasztalatot, hogy az emeleten máshol találhatók a vízerek, mint a föld­szinten.
A vízér-sugárzás paramétereit a vízér tulajdonságai határozzák meg. Meghatározó az áramló víz sebessége, a víz mennyisége, és az, hogy a víz hány százalékban tölti ki a rendelkezésre álló teret. A hegyoldalban nagy se­bességgel áramló víz által kialakult vízér-sugárzás sokkal jelentősebb intenzitású, nagyobb energiatartalmú, mint a sík vidéken nagy szélességben lassan szivárgó víz által kialakított energiamező.
A hegyoldalakban szivárgó víz sokszor igen keskeny, a vízér-sugárzás szélessége akár 20 cm is lehet. Ez a vízérsugárzás azért kiemelten veszélyes, mert a nagymértékben koncentrált energia csak egy-egy testrészt, és csak néhány szervet érint, és ezeknek a működését befolyásol­ja jelentős mértékben.
Sokkal feltűnőbb, ha csak egy, esetleg két szervvel van egészségügyi probléma, mintha a teljes szervezet műkö­dése lenne befolyásolva, pedig ez utóbbit is a vízér-su­gárzás okozza. Ezt a mágneses teret egy széles vízér tudja előidézni. Abban az esetben, ha a szervezet minden sejtjére ugyanazon terhelés hat, a legsúlyosabb beteg­ségekkel lehet számolni. A vízér-sugárzás frekvenciája majdnem megegyezik az emberi szervezet frekvenciájá­val, ezért tudja felülvezérelni az egész szervezet működését, és a szervezet regulációs folyamatait kórosan befolyásolja.
A vízér-sugárzás polaritását az határozza meg, hogy az áramlás, szivárgás során a víz milyen mértékben tölti ki azt a teret, amiben áramlik. Amennyiben adott vízérnél ez az érték nagyobb, mint 50%, a vízér-sugárzás polaritása negatív; 30-50% között a polaritás semleges; 30% alatti értéknél a polaritás pozitív. Egy vízér-sugárzás polaritása általában állandó. Természetesen itt is vannak kivételek.
Előfordulhat, hogy hosszas esőzéskor nemcsak a meglévő vízerek hozama növekszik meg, hanem új vízér, és vele együtt új vízér-sugárzás is keletkezik. Az idősza­kosan megjelenő vízerek sugárzási polaritása a megje­lenéskor pozitív, feldúsulva semleges, majd negatívvá vál­tozik. Az esőzés elmúltával a víz utánpótlása megszűnik, és egyre kevesebb víz áramlik. Természetesen a vízér- sugárzás polaritása is változik, negatívból semleges, később pozitív lesz, míg a vízér teljes megszűnésével a vízér-sugárzás is megszűnik. Ezek a folyamatok néhány nap, vagy néhány hét alatt is végbemehetnek. Abban az esetben, amikor csak ilyen, ideiglenesen jelen lévő vízérsugárzás terheli a szervezetet, ez semmilyen tartós egész­ségügyi problémát nem okoz, hiszen nagyon rövid ideig tartó befolyásról van szó. A hozzá fűződő panaszok álta­lában hangulati és közérzeti változásokról számolnak be.
Egy vízér általában állandóan jelen van, ugyanis két víz­gyűjtő terület között jön létre, a víz áramlása és létezése nem függ az időjárási viszonyoktól. Mivel az áramlás állandó, a vízér által kialakult vízér-sugárzás polaritása is állandó, mindig negatív. A negatív polaritással rendelkező vízér-sugárzás sejt- és szervműködést gátló hatású.
Amennyiben egy keskeny, nagy intenzitású, negatív Polaritású vízér-sugárzás fejet ér, jellemző panasz a fejfájás. Ez eleinte csak a reggeli felkeléskor jelentkezik, de később már ez a panasz kihat az egész napra. Hamarosan a folyamatos fejfájás miatt egyre erősebb gyógyszerre lesz szükség. Lefekvéskor altatókat, felkeléskor serkentőket kell szedni, és a sok gyógyszer gyomor- és májpanaszokat okoz, amire újabb gyógyszereket ír fel az orvos. Természe­tesen gyógyszerekre van szükség a gyógyszerek mellék­hatásainak kezelésére is, és ez egy ördögi kör.
Fejet érő vízér-sugárzásra felléphet továbbá hallás- és látáskárosodás, idős korban pedig ez a terhelés okozza a szürke hályogot. Nyakat érve pajzsmirigy rendellenesség fordul elő, a pajzsmirigy betegség összes tünetével együtt. A mellkast érő vízér-sugárzásterhelés asztmát és külön­böző tüdő megbetegedéseket tud okozni. Hasat érve gyomor- és emésztési problémák a jellemző panaszok, de gyakori a vese- és májbetegségek előfordulása és az allergia megjelenése is. Lábat érő terhelés vérellátási problémákat, ízületi panaszokat és hasogató fájdalmat okozhat.
Súlyosabb eset, ha valakit az ágyon fekve nem kereszt­ben, hanem hosszában ér a vízér-sugárzás, így az egész szervezetre hat ez a terhelés. Egy akár negyven centiméter szélességű, nagy intenzitású, egész testet érő hatás ter­mészetesen sokkal súlyosabb, mint az ágyat keresztben átszelő, szintén az egész szervezetet érintő, de két méter szélességű vízér-sugárzás. 9. Kép
Ha a vízér-sugárzás hosszában éri a szervezetet, a legsú­lyosabb betegségekkel lehet számolni. Ezek közé tartozik a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór és a sok ízületi gyulladás. Érdekes tapasztalat, hogy a vérnyomás meg­változik hosszanti vízér-sugárzás hatására. Amennyiben a vízérben az áramlás iránya fejtől láb felé tart, alacsony vérnyomást okoz, de ha a folyásirány lábtól tart fej felé, magas vérnyomást idéz elő.
A vízér-sugárzás frekvenciája kis mértékben változhat, és a biofizikai orvoslásból tudjuk, hogy a szerveknek is más és más a frekvenciája. Előfordulhat tehát, hogy egy egész testet érő, frekvenciáját folyamatosan változtató vízér-sugárzás nem tud egyetlen szervre sem tartósan hatást gyakorolni, viszont az egész szervezet működésére igen. A vízér-sugárzás okozta panaszok jellemző összete­vője a kimerültség és a fáradékonyság.

Vízér és vízér kereszt
9.kép
Mindkét esetben a szervezetet teljes egészében éri a vízér sugárzás geopatikus terhelése

Egészen más a helyzet az ún. vízér-keresztnél. 10. Kép Ha egy vízér például 10 m mélyen, egy másik pedig 15 m mélyen, az előző alatt szivárog, a két vízér-sugárzás sík­beli vetülete kereszteződést alkot. A vízér-kereszteződésben a hatás felerősödik, a frekvencia stabilizálódik, a polaritás pedig minden esetben pozitív. A vízér-kereszt terhelés elsődleges oka a daganatos megbetegedéseknek.
Hogy megértsük, mi az összefüggés a vízér-kereszt és a daganatos megbetegedések között, vizsgáljuk meg, mitől is alakul ki a daganat.
Az orvostudomány egyelőre nem tud egyértelmű ma­gyarázattal szolgálni arra, hogy mi okozza a daganatos megbetegedéseket. Az orvosok előszeretettel javasolnak környezetváltozást, bár maguk sem tudják, hogy miért, de ez sokszor segít. Érdemes lenne utána nézni, hogy ezeknél a furcsa, spontán gyógyulásoknál mi okozta az állapot nagymértékű javulását.
Pozitív vízér kereszt
10/A kép
Vízér kereszteződés felülről
10/B kép

Az orvostudomány még nem talált olyan belső tényezőt, ami rákos megbetegedést okoz. Tényként kell tehát elfo­gadnunk, hogy a daganatos megbetegedés külső hatásra következik be. Orvosilag még semmilyen vírust vagy orga­nizmust nem azonosítottak be egyértelműen, ami okozhat­ná ezt a betegséget, és az öröklődés, mint ok csak elmélet, a dohányzás és az egészségtelen életmód pedig csak befo­lyásoló tényező. Marad tehát a tisztán energetikai tényező, mint ok, aminek csak a hatásai és következményei mérhe­tőek hagyományos orvosi műszerekkel és vizsgálati mód­szerekkel. Tudjuk, hogy a daganat nem más, mint kontroll nélküli fokozott sejtosztódás, sejtburjánzás. Ilyen mértékű akti­vitást csak a sejt rezonanciájával majdnem megegyező frekvenciájú, pozitív polaritású sugárzás tud gerjeszteni.
A mindennapi életben is találkozhatunk azzal a jelen­séggel, amit a fizika frekvenciarezonanciának vagy impedancia reaktanciának nevez. Ha a kifejezést nem is mindenki ismeri, de arról sokan tudnak, hogy ha például egy poharat egy bizonyos, a pohár által meghatározott rezgésszámú hanghullámok hatásának tesznek ki, a pohár összetörik. Az inpedancia reaktancia az oka annak, hogy ha a katonák hídon kelnek át, tilos a lépéstartás a híd összedőlésének veszélye miatt. De Jerikó falairól már biz­tosan mindenki hallott! Nagyúr tehát a rezonancia, de nem félni kell tőle, hanem tanulmányozni, kiismerni mibenlétét és sajátosságait, hogy megfelelően tudjunk ellene védekezni.
Gondoljuk végig együtt! Ott tartottunk tehát, hogy az adott sejt rezgésével majdnem megegyező frekvenciájú sugárzást kell keresni, ez pedig a vízér-sugárzás. A vízér- kereszteződés frekvenciája hosszú ideig, akár évekig is stabil, nem változik. Szükség van továbbá a daganat fejlődéséhez arra, hogy ez az energiaserkentő hatású legyen. Ezt az igényt is tökéletesen kielégíti a vízér-kereszteződés, melynek sugárzási polaritása minden' esetben pozitív, serkentő hatású. A vízér-sugárzás és a vízér-kereszt vizsgálatánál azt tapasztaltuk, hogy a daganat minden esetben, kivétel nélkül azon a testrészen alakul ki, ahol vízér-kereszteződés éri a szervezetet. Medencét érő vízér-kereszt hatására a medencében, hasat érő vízér-kereszt hatására a hasban alakulhat ki; daganat. Ha az ágyon tartósan pozitív polaritású vízér-kereszteződés van jelen például a mellkason, nagy valószínűsége annak, hogy daganatos megbetegedés alakuljon ki a tüdőben.
A lakások geopatikus terheltségének felmérésér egyelőre csak abban esetben kérnek fel radiesztétát, amikor már „baj van", amikor a daganat jelenlétét már diagnosztikai eszközök igazolják.
Egy hölgy arra kért, végezzek felmérést a szüleinél, mert az édesapja nagyon beteg. Elmondta, hogy édesapja daganatos betegségben szenved. Kezelték már kemo­terápiával, sugárzással, ráolvasással, varázslással, reikivel, agykontrollal és gyógyteákkal, teszteltek rajta gyógyszercsodákat és próbálkoztak a vegetáriánus ét­renddel, mindhiába. „Olyan állapotban van, hogy a család már elbúcsúzott tőle lélekben." Azt is elmondta, hogy az édesapja már mindenbe beleegyezik, csak gyógyuljon meg.
A daganat a tüdőben fejlődött ki. Rosszindulatú, „csá­pos", gyermektenyér nagyságú daganat fejlődött, ami objektív okok miatt műthetetlen. Bár az összefüggés a geopatikus terhelés és a betegség között nyilvánvaló volt, nem sok hitelt adtak a szavaimnak. Hitetlenségük hónapokkal később, máig sem értem, milyen okból, meg­maradt. De menjünk szép sorjában.
Mivel az ágy áthelyezéséről szó sem lehetett, ezért megfelelő védelem alkalmazását javasoltam, amivel mentesült a szervezet a geopatikus terheléstől. Két és fél hónap múlva, amikor meglátogattam a családot, csak a férj volt otthon, éppen ebédjével végzett. Jó hangulat­ban fogadott, beinvitált a nappaliba, ahová saját lábán, segítség nélkül ment. Érdeklődésemre panaszáradat zúdult a nyakamba. „Bakos úr, baj van! A laborered­mények szerint romlott a vérkép! Két hét alatt 18-ról 20-ra változott a vérsüllyedés!" Első ijedtség után kiderült, hogy a betegség alatt ez az érték 110 volt. Később főorvos ismerősömtől megtudtam, hogy a 20-as vérsüllyedés teljesen normális, továbbá ami a vérkép rosszabbodását illeti, 2 egységet a labor is tévedhet, vi­szont itt nagyságrendi változásokról van szó, két hónap alatt. A panaszkodó úrtól azt is megtudtam, hogy a röntgenvizsgálat szerint a daganat elveszítette csápjait, és méretében visszafejlődött az egyharmadára.
Az igazi meglepetés azonban csak ez után következett. Az úriember elégedetlenségének többször is nyomaté­kosan hangot adott, mivel nem látott semmilyen összefüg­gést állapota javulása, az általam elvégzett munka és berendezés használata között, pedig a jelzett időszakban semmiféle új csodaszert nem próbáltak ki rajta.
A másik eset egy intézményben elvégzett munka során történt. Sohasem szabad megfeledkezni arról, hogy a munkahely is 8-10 órás, tartós, egyhelyben való tartóz­kodási hely, melynek geopatikus terhelése éppen olyan fontos befolyással bír, mint az ágyé!
Egy doktornő kért fel, hogy vizsgáljam meg munkahe­lyén a geopatikus terhelést. Megyei kórház körzeti orvosi rendelőjében kellett felmérést végeznem, ahol felettébb gyanús dolgok történtek. A doktornő arról tájékoztatott, hogy a rendelőben dolgozó orvosok közül négy év alatt ketten már meghaltak daganatos megbetegedésben, rajta pedig már végrehajtottak egy agydaganatos műtétet. Az orvosok egymást követve dolgoztak ugyanazon rendelő­ben, ugyanazon széken. Amikor az egyik meghalt, a másik átvette a helyét. Olyan elképzelést is vázoltak a sorozatos halálesetekre, hogy a kórház egy mocsárra épült, és biz­tosan ez magyarázza a megbetegedéseket és haláleseteket! A kérdésre, hogy csak ez a 25 m2-es rendelő épült-e a mocsárra, vagy az egész kórház, világossá vált, hogy ez a feltételezés sántít. Kiderült továbbá, hogy már több cég szakemberei is végeztek különböző méréseket a helyszínen. Mindenki radioaktív sugárzást keresett, de ilye senki sem talált.
Amikor megmutatták a rendelőt, feltűnt, hogy valami fura rendszertelenség és következetlenség jellemzi berendezések elhelyezését, aminek okára hamar fény derült. Elgondolkodva azon a lehetőségen, hogy talán az okozta a tragédiákat, hogy rossz helyen volt a szék, átren­dezték a szobát. A rendelőben folyt a munka, ezért kun­cogó asszisztensek fürkésző pillantásai között végeztem a felmérést. Az összes ismert földsugárzásfajta elhelyezke­dését megvizsgáltam. Mivel daganatos megbetegedések okát kellett megkeresnem, a helyszínrajzon vízér-kereszteződés után kutattam. Ebből a fajtasugárzásból csak egyet találtam, viszont a problémámat az okozta, hogy a rendelőben ezen a területen sem szék, sem asztal, egyáltalán semmilyen bútor nem volt. Gondoltam, lesz ami lesz, a vízér-kereszt ott van, ahol van, és a vizsgálat eredményét közöltem a doktornővel. Megmutatva azt az alig 1 m2-es területet a rendelő közepén, ahol a vízér- kereszt található, a mosoly lefagyott az arcokról. Kiderült ugyanis, hogy amikor a halálesetek történtek, az általam kijelölt területen volt az orvosi szék, de a doktornő daganatos műtéte után jobbnak látták átrendezni a ren­delőt, ezért van a felfordulás.
A padlófűtésről

Az emberre legjellemzőbb tulajdonság az örökös elégedetlenség, az a vágy, hogy otthonát még komforto­sabbá tegye. Minden ilyen irányú óhaját kielégíti a padlófűtés.
Amennyiben elektromos árammal fűti fel a padlót, elektromágneses terhelésnek teszi ki magát, ha viszont folyadékot keringtet csővezetéken, mesterségesen ger­jeszt vízér-sugárzást a lakásában. Sokáig úgy tartották, hogy a padlófűtés veszélye abban áll, hogy a felmelegített padló lebegteti a port a lakásban, és a padló melege reumás panaszokat okoz. Egy svájci kutató be bizonyította, ahhoz, hogy a por lebegjen a lakásban, legalább 36°C-os padlóhőmérsékletre van szükség.
Én is laktam padlófűtéses lakásban, így saját tapaszta­latokról is be tudok számolni geotronikai véleménnyel együtt. A fűtési szezonban a legnagyobb hidegben is ele­gendő volt 33"C-os vízzel fűteni, ami 25 C-os padló- és 22 C-os lakáshőmérsékletet jelentett. Ilyen hő értékek mellett nem képes a por lebegni, sőt sokkal tisztább a leve­gő, mint más fűtési eljárásoknál, mert nincs légáramlás, a levegő nem cirkulál. A 25 C-os padló mélyen alatta van a testhőmérsékletnek, ezért ez semmiféle reumás problémát nem okozhat, már azért sem, mert például lakótelepen is ugyanennyi a padló hőmérséklete, egyszerűen azért, mert az alsó lakás is fűtve van, és gyakori a 25 C-os lakás­hőmérséklet, csak erre még senki nem gondolt.
A padlófűtéshez fűződő panaszokat kizárólag a mes­terségesen létrehozott vízér-sugárzás okozza.          11. Kép Ez a vízér-sugárzás lényegesen gyengébb, mint a ter­mészetben kialakuló, mert nem szivárog, hanem vezeték­ben folyik a víz, továbbá az áramlás sebessége lassú, a vízér-sugárzás alacsony intenzitású. Álló helyzetben ter­mészetesen a lábat terheli ez a hatás, fekvő helyzetben viszont lefedi az egész szervezetet, ezért nem helyi vagy szervi panaszokat okoz, hanem általános energia­vivőként, gátló tényezőként hat a szervezet működésére. Az embert inkább fárasztja és kimeríti ez a terhelés, mint megbetegíti.
A padló fűtés káros sugárzása
11. kép
A padlófűtésben áramló víz által létrehozott szinte megszámlálhatatlan mennyiségű negatív töltésű vízér sugárzás és pozitív töltésű vízér keraszt

Célszerű vegyes fűtést, radiátoros és padlófűtést együtt alkalmazni, és a padlófűtést éjszakára kikapcsolni. A víz keringtetésének, a víz padlóban történő áramoltatásának megszüntetésével megszűnik az általa gerjesztett vízér sugárzás és a szervezet terhelése. A padló nappali felfűtésével ki lehet használni a padlófűtés előnyeit, az éjszakai szüneteltetéssel pedig ki lehet küszöbölni a kárós következményeket. A padlófűtés vitathatatlan előnye a nagyfokú komfortérzet, a szoba kiegyenlített hőmérsékle­te, továbbá a levegő nem cirkulál a szobában, így ki tudja küszöbölni más fűtési rendszerek hátrányait.
A hagyományos fűtési eljárásoknál a fűtőtestnél felmelegszik a levegő, és felszáll. Ott van a szobában a leg­melegebb, ahol nem tartózkodik soha senki, a mennyezeten. A levegő lehűlve alul, padló közelében áramlik vissza a fűtőtesthez, hogy ott felmelegedve ismét fűthesse a plafont. Ennek a cirkulációnak az a jelleg­zetessége, hogy a lábakon álló ágy alatt folyamatos, napi huszonnégy órás hideg légáramlat van, ami alulról hűti az agyon fekvőt. A hűtésnek az a következménye, hogy a szervezeten párakicsapódás, víz jelenik meg, bármennyire is takarózik az illető. Abban az esetben, amikor háton fekszik, a háta lesz csuromvíz reggelre, ha hason fekszik, akkor a hasa és a mellkasa fog tocsogni. Ha valaki vizesen kel fel reggel, veszélyezteti az egészségét. Kialakulhat tüdőgyulladás, a mellhártyagyulladás, vagy akár az izomgyulladás is. A veszélyek kiküszöbölése és a probléma megoldása rendkívül egyszerű, hiszen csak az ágy hőszigetelését kell megoldani alulról. A szivacs erre a cél teljesen alkalmatlan, ugyanis nagyon rossz hőszigetelő.
Amennyiben újra építkezésbe kezdek, feltétlenül alkalmazni fogom a padlófűtést az előnyei miatt, a vízérsugárzás elleni védelem pedig ma már megoldott probléma, így nekem már nem kell éjszakára kikapcsolni a fűtést.

                                      Érdemes évente radiesztéziai kontrollméréseket végeztetni!
mesterséges vízér

A vízér miatt kialakulható betegség táblázat
       (kattintson a képra ha nagyobb méretben szeretné megnézni)
Védekezés, árnyékolás.

Védelem
Abban az esetben, ha bebizonyosodott, hogy a betegség, vagy az egészségügyi panasz szoros összefüggésben van a geopatikus terheléssel, a sávsugárzások energiáival, az a legfontosabb kérdés, hogyan lehet ellenük védekezni? A legkülönbözőbb elméletekkel és berendezésekkel lehet találkozni, amelyek megóvják az embert a földsugárzá­soktól. Érdekes, hogy a mindent megszüntető, mindent eltérítő és mindent visszaverő berendezések használa­tához semmilyen eredmény sem kapcsolódik, alkalmazá­sukkal semmiféle egészségügyi változás nem következik be. Az eszközök feltalálói nem ismerik a földsugárzás­fajtákat, azt sem tudják, hogy mi ellen védekeznek, nem vesznek tudomást a globális méretű energiaáramlásról és a fizikáról. A legjobb esetben a találmány csak hatástalan, de vannak olyan berendezések, amelyek nemcsak a feltalálóra, hanem a környezetükre is veszélyes.
Egy sávsugárzásoktól mentes területnél jobbat álmodni sem lehet, és annak idején, ez alapján próbáltam meg elhe­lyezni az ágyamat. Beismerem, furcsa látvány volt a szoba közepén, ferdén elhelyezkedő ágy, de az egészségért mit meg nem tesz az ember. A lányom születése óta olyan helyen fekszik, ahol nincs szükség semmilyen védelem alkal­mazására. A nyugodt éjszakák és a jókedvű, mosolygós ébredés meggyőzött arról, hogy helyesen határoztam meg az ágy pontos helyét. Pontosan kellett kijelölni ezt a területet, hiszen az ágy egyik szélén egy Hartmann-sáv van, másik szélén egy geológiai törésvonal helyezkedik jel. Gyakorlatilag még egy felnőtt méretű, egyszemélyes ágy sem fért volna el ezen a területen. Egy franciaágyat sohasem lehet sávsugárzás mentes területre elhelyezni, mert franciaágy méretű sávsugárzástól teljesen mentes terület nincs, az ágyat érő sávsugárzás ellen tehát védekezni kell.
A legismertebb védelem a tükör alkalmazása, melyet az ágy alá kell rakni tükröző felével a föld felé, és a tükörnek teljesen le kell fednie az ágy területét. Az elmélet az, hogy a tükör visszaveri a földsugárzást, így mentesíti az ágyon alvót a földsugárzásoktól.
Két kérdés merül fel. Hová veri vissza a tükör ezen sugárzásokat, és hogy mi marad a tükör fölött? Ugyanis ha tényleg visszaverné a földsugárzást, ami lehetetlen, a tükör fölött nem maradna energia, és úgy járna az illető, mint az űrhajós, aki megfelelő energia hiányában néhány nap alatt kimerül és legyengül. Aki hosszabb ideje fekszik tükör fölött, az arról fog beszámolni, hogy egészségi állapotában semmilyen javulás nem történt a tükör alkalmazása óta.
Előszeretettel alkalmazzák a védelem céljára az alufóliát, a fémlemezt vagy a dróthálót, melyet szintén az ágy alá kell elhelyezni. Az elmélet szerint ez a fémtárgy elvezeti a sugárzásokat az ágytól, és így mentesíti a szervezetet a terheléstől. Előfordul, hogy a hatásfok növelése érdekében a fémlemez széleit felhajlítják, hogy elősegítsék a szervezetet elkerülő energiaáramlást.
A kérdés az, hogy a fémháló ezen jótékony hatásai miért nem tapasztalhatók sem a vasbeton födém­szerkezeteknél, sem a lakótelepi vasbetonból épült házaknál, sem a Faraday-kalitkában?
Van, aki azt állítja, hogy elég egyetlen gesztenyét az ágy alá tenni vagy a zsebbe helyezni, és ezzel egy csapásra megszűnik a földsugárzás egészségkárosító hatása.
Ezek szerint, ha a föld teljes felületén bizonyos távolságban gesztenyét helyezünk el, teljesen megszűnik a föld mágneses sugárzása? Ugyanez a hatástalanság tapasztalható az összes zöldség- és gyümölcsfélénél is.
Az egyik feltaláló azt állítja, hogy növények szárított és tömörített keveréke három méter sugarú területen belül megszünteti a földsugárzást.
A szárított és préselt növények nem rendelkeznek sem állandó frekvenciával, sem stabil saját energiával, így hogyan képes hatni a Föld mágneses energiájának áram­lására, a sávsugárzásokra vagy a poláris erőterekre?
Horribilis összegeket kérnek el gyapjú derékaljért ugyanis az állítólag „véd a földsugárzások ellen". Ezen állítás cáfolataként talán egy geotronikai vizsgálat ered­ményét mondanám el.
Egy nyugdíjas házaspár bízott meg, hogy mérjem fel a hálószobájuk geopatikus helyzetét. A bevezető beszél­getés során megtudtam, hogy öt évvel ezelőtt azért áldoz­tak közel százezer forintot gyapjú lepedőre, mert azt állí­tották róla, hogy a használatával védve lesznek a föld­sugárzás ellen. A vizsgálat eredménye: Hartmann-sávterhelés nyakon, geológiai törésvonal gyomron, vízér- kereszt hatása lábon, Ley-vonalban pedig az egész szervezet. Közöltem, hogy:
-A nyaki Hartmann-sáv nyakmerevedést okoz.
- Úgy van.
-A Hartmann-sáv éjszakai felébredést okoz 0-3 óra között.
- Úgy van.
-A geológiai törésvonal gyomorégést okoz.
- Minden étkezésnél érzem.
-A vízér-kereszt vérellátási problémát okoz lábon.
- így igaz, az is van.
-A Ley-vonal kimeríti a szervezetet, fejfájást okoz es hosszú, nehéz ébredést, ébredéskor fáradtnak kimerültnek érezheti magát.
- De még mennyire.
Miután minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a panaszok szoros összefüggésben vannak a sávsu­gárzásokkal, már csak azt kellene tisztázni, hogy akkor most mi ellen is véd ez a bizonyos gyapjútakaró? Legfeljebb a hideg ellen lehetne hasznát venni. Szükség van-e ezek után a hét, tizenkét vagy huszonnégy rétegű lepedő vizsgálatára mágnes szövéssel vagy anélkül. Ter­mészetesen ugyanez tapasztalható a különböző mintákkal ellátott lepedőknél, kókuszmatracnál, gyapjúbéléssel vagy anélkül.
Igen súlyos hibát követ el az a radiesztéta, aki ezeket az anyagokat vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy a tükör, a fémháló vagy a gyapjú védelmet nyújt a földsu­gárzás ellen! Az történik ugyanis, hogy ha ezeket elhelyez­zük a földre, befolyással vannak az energiaáramlásra, és nem lehet sem Hartmann-sávot, sem pedig vízeret mérni. Ugyanezt az eredményt kapjuk, ha a földre falapot, tele­fonkönyvet vagy egy kétforintost helyezünk. A kérdés azonban az, hogy ez a hatás meddig marad meg? A két­forintos esetén húsz másodperc, a telefonkönyv esetében egy perc és így tovább. Egyetlen esetben sem kapunk hete­ket vagy éveket, ezért egyáltalán nem lehet beszélni sem­miféle védelemről!
Vannak azonban egyéb megoldások is. A varázserejű rajzolatról és Hartmann tologató rézdrótról már részlete­sen beszámoltam, ezért ezekre most külön nem térek ki. Előszeretettel alkalmazzák földsugárzás elleni védelemre a rézdrótokból készített piramis modellt és a Dávid-csillagot. Ezen berendezéseket lakásokba telepítő radiesztéták állítása szerint nincs szükség semmiféle előzetes felmérésre, az ágy a lakáson belül tetszőlegesen helyezhető mert a piramis modell, illetve a Dávid-csillag hasz­nálatával minden földsugárzás megszűnik. Ezekről az ámításokról sokat tudnának mesélni azok, akik évek óta azt hiszik, hogy őket már nem érik a földsugárzások. Azt viszont már nem értik, hogy akkor mi okozza panaszaikat.
A valóságban sajnos ezeknek a berendezéseknek sincs a földsugárzásra semmilyen hatásuk, viszont polarizált töltéskiszórást okoznak, és ez rendszerint megtéveszti a radiesztétát. Ez az oka annak, hogy a piramis és a Dávid- csillag elhelyezésekor homogén mágneses teret állapítanak meg, sávsugárzást viszont nem találnak, mivel azt már nem is keresnek.
Mivel az eddig felsorolt módszerek hatástalanoknak bizonyultak, a megoldást máshol kell keresni. Vannak, akik a rejtély kulcsát a kristályokban vélték felfedezni. Elméletük szerint ha a helyiség mind a négy sarkába meghatározott módon elhelyeznek egy-egy hegyikristályt, azok energia kisugárzása megszünteti a szobában a sáv-sugárzásokat. Ezt a módszert alkalmazták az egyik ter­mészetgyógyász központban is. Az ellenőrző geotronikai felmérés mindenki számára meglepő eredményt hozott.
A rendelőben kimutathatóak voltak a vízér-sugárzások, a Hartmann-sávok és még egy Ley-vonal is. Számomra az volt furcsa, hogy nem voltak Curry-sávok, a Curry térpolaritás pedig semleges volt az egész szobában. A ter­mészetgyógyász központ vezetőjének pedig az jelentett meglepetést, hogy a kristályok elhelyezésével szinte sem­milyen változás sem állt be a rendelő geopatikus helyzetében. A helyiség sarkaiba elhelyezett kristályok csak a Curry poláris mezőzónákat semlegesítették ki, atöbbi sávsugárzásra azonban semmilyen hatást sem fejtet­tek ki. A központ vezetőjének saját tapasztalatai is voltak a kristályok elhelyezése után. Előfordult, hogy amikor előadást tartott ebben a helyiségben, azt tapasztalta, hogy ha egy bizonyos helyen sokáig áll, elkezd szédülni, megfájdul a feje és nem képes koncentrálni. Tipikus Hartman sávhoz kötődő tünetekről számolt be, és mikor megjelölte a szoba geopatikus térképén azt a bizonyos helyet, kiderült, hogy ott valóban egy Hartmann-sáv van.
Tudomásom szerint a mai napig is forgalomban van az a rombusz alakú műanyag lap, amely csodálatos tulajdon­ságokkal rendelkezik. Képes tizenhárom méter sugarú körön belül, akár tíz emelet magasságig is megszüntetni a földsugárzás hatásait, mindeközben bioenergiával tölti fel a jelzett területen belül tartózkodó embereket. Előadásaim során többször találkoztam olyanokkal, akik a védekezésnek ezt a módját választották. Saját tapaszta­lataim, az auramérések eredményei és az elhangzott panaszáradat egyértelmű bizonyíték a berendezés működésképtelenségére.
Néhányan a probléma megoldását abban látják, hogy egy mesterségesen létrehozott mágneses térrel megváltóz­tatják a Föld mágneses energiaáramlását, így védekezve a földsugárzás ellen. Amennyiben ezzel az eszközzel befolyásolják az energiaáramlás útját, tényleg meg lehet alkotni egy földsugárzás mentes teret, viszont ez nem valósítható meg következmények nélkül.
A föld- és csillagsugárzás természetes egyensúlyát meg­bonthatja egy mesterségesen előállított mágneses erőtér, viszont ennek sugárzása teljesen idegen a természettől. Bár ez a módszer a földsugárzástól mentesíti az embert, viszont hasznosítható energiát nem biztosít a számára. Ez a tevékenység jelentős energia befektetést igényel ahhoz, hogy a gerjesztett mágneses mező megváltoztassa a föld természetes energiaáramlását, viszont ennek a bea­vatkozásnak az a következménye, hogy elviselhetetlen térnyomás jön létre azonnal, ami addig marad meg, amíg a berendezés működik.
Időről időre felröppentek hírek olyan berendezésekről, amelyekkel akár egy egész várost is mentesíteni lehet a földsugárzás hatásaitól. Hogy miért nem használják mindenhol az egész világon ezt a technológiát? Hogy miért nem alkalmazzák egyáltalán? Egyértelmű magyarázatot ad a feltalálók egészségi állapota. Ha az embert megfoszt­ják az éltető földsugárzástól, és helyette mesterségesen generált mágneses erőtérrel terhelik, továbbá mindezt térnyomás kíséri, akkor a szervezet energiaháztartása pil­lanatok alatt felborul. Az energiahiányt, a kimerültséget és a stresszt természetesen a megbetegedés követi, amiből ilyen körülmények között képtelenség kigyógyulni. Ez a fajta kísérletezgetés tehát igen veszélyes! Elgondolni is szörnyű, hogy mi történik akkor, ha ezek az otthoni próbálkozások mondjuk egy lakótelepi lakásban történ­nek. Ebben az esetben akár több száz ember is kísérleti alannyá változik tudtukon, akaratukon és bele­egyezésükön kívül. Mindent egybevetve ez a fajta bea­vatkozás inkább nevezhető károsnak, mint hasznosnak.
Sokan úgy vélik, hogy „nincs szükség semmilyen segédeszközre, hiszen tudatilag, mentálisan védekezni lehet a földsugárzás hatásai ellen!" Igazuk van, tényleg lehet! Van ugyan néhány probléma, amit mindenképpen tisztázni kell! Elsőnek itt van például a geológiai törésvo­nal mentén jelentkező jelentős, egészségre káros mértékű gamma-sugárzás, melynek áthatoló képessége miatt megfelelő védelmet ellene csak egy fél méter vastagságú ólomlemez adhat! Tudati energiával nem lehet a gamma­sugárzás ellen hatni.
Vannak, akik abban a hitben élnek, hogy ha elvégeznek egy tanfolyamot, máris képesek ezzel a technikával védel­met biztosítani maguknak a sávsugárzások ellen. A tan­folyamokon ilyen irányú kérdésekre adott előadói vála­szok kitérők, nem erősítik, és nem is tagadják ezt az állítást. A vizsgálatok azt igazolják, hogy a tanfolyamon elsajátított módszer nagyban elősegíti a regeneráció® folyamatokat és a gyógyulást, de a sávsugárzások elleni védelemre nem feltétlenül alkalmasak. Sokkal aján­latosabb a szervezet energetikai rendszerének erősítésén, az aura energiaszintjének növelésén fáradozni, ami már könnyűszerrel megoldható ezzel a módszerrel, és ugyanaz az eredmény érhető el, mintha a sávsugárzásokat sikerült volna befolyásolni.
Ennek a tapasztalati következtetésnek az a magyaráza­ta, hogy a sávsugárzás és a szervezet energiáinak egymáshoz való viszonyát kell helyreállítani. Vagy a sáv­sugárzás energiáját csökkenteni, vagy a szervezet energiáját növelni. Tetszőleges a választás, de érdemes a könnyebb és megvalósíthatóbb mellett dönteni, és azt alkalmazni. A következő probléma, hogy egy beteg, legyengült szervezet képes-e megfelelő energiamennyiséget koncentrálni minden egyes nap a földsugárzások elleni védelemre is és a gyógyulásra is? Nem. Érdemes tehát azon elgondolkodni, hogy segítséget kérjen a sávsugárzá­sok elleni védelemben, így mentesül a külső terheléstől, és csak saját gyógyulására kell összpontosítani energiatar­talékait. Természetesen ezek a megállapítások az összes mentális technikára vonatkoznak. Nem arról van szó tehát, hogy ezen módszerek hatástalanok, hanem csak arról, hogy amit meg lehet könnyűszerrel oldani, azt érdemes megtenni, és a szervezet energiáit a gyógyulás érdekében felhasználni.
A védelem leghatásosabb eszközének megalkotója újsze­rűen közelíti meg a földsugárzások elleni tartós védelem problémáját. Beigazolódott, hogy a Föld mágneses ener­giaáramlását nem lehet semmilyen anyaggal megszüntetni, és mágneses teret gerjesztő berendezéssel nem lehet súlyos következmények nélkül eltéríteni. Minden élőlénynek szüksége van a Föld energiájára, ezt az űrkutatáskor tapasztalt nehézségek igazolják. Amire viszont nincs sem milyen szükség, az a sávsugárzás és a különböző poláris erőterek hatásai. A cél tehát legalább egy ágy méretű, sáv-sugárzástól mentes, semleges polaritású erőtér létre­hozása. Érdemes kis méretű területben gondolkodni, a  tartós tartózkodási helyekre koncentrálni.
Sávsugárzásoktól mentes és semleges polaritású teret, a Föld energiájának megmaradása mellett, egy megfelelően méretezett térörvény pontos elhelyezésével lehet elérni. A térörvény egy lap térgenerátor segítségével állítható elő ami csak pontos elhelyezéssel és beállítással fejti ki a kívánt hatást. A térgenerátor működtetéséhez nincs szük­ség külső energiaforrásra vagy karbantartásra. Nem önmaga sugároz, vagyis soha nem merül ki, továbbá nem magába zárja az energiákat, vagyis soha nem töltődik fel. A térörvény a lap térgenerátor elhelyezésével egy időben jön létre, és marad meg mindaddig, amíg el nem távolítják onnan. A térgenerátor eltávolításakor azonnal megszűnik a térörvény a környezetre gyakorolt hatásával együtt. Működőképességét sérülésmentesség esetén korlátlan ideig megőrzi. Ez azt is jelenti, hogy ha valaki elköltözik, a berendezést viheti magával, és az később is védheti egészségét.
A térgenerátor elhelyezéséhez szakemberre van szük­ség, pontos beállítása nagyfokú felkészültséget és gyakor­lottságot igényel. Amennyiben nem a megfelelő módon van elhelyezve, a térörvény akkor is létrejön, de környezetre gyakorolt hatás nélkül. Ebből következik, hogy alkal­mazásának káros mellékhatásai nincsenek, egészségre nem ártalmas.
Abban az esetben, ha a térgenerátor használata ellenére sávsugárzás éri a szervezetet, ez azt jelenti, hogy nem amegfelelő helyre lett elhelyezve, és ezért nem fejti ki akellő hatást. A térgenerátor tehát felkészült, gyakorlott szakember nélkül semmit sem ér.
Magyarországon többféle, ezen az elven működő beren­dezés van forgalomban, melyek némelyikének legnagyobb hátránya a korlátozott felhasználási lehetőség és a túlzott mértékű alkalmazási igény. A fejlesztések jelen sza­kaszában már jelentős mértékű geopatikus és elektromág­neses terhelést is meg lehet szüntetni egyetlen térgenerátor megfelelő elhelyezésével. Alkalmazásával egyszerre lehet megszüntetni a geológiai törésvonalat, a vízérsugárzást, a Hartmann-sávot, a Curry-sávot és poláris mezőzónát, a Szent György- és Ley-vonalakat a kozmikus csatornával, a térnyomással és térnyomás ingadozással, a tetőtér gerjesztettségével, valamint az elektromágneses térrel együtt. A berendezés hatásosságát és hatékonyságát ezernyi mérés, ellenőrzés és terápiás alkalmazásában elért ered­mény igazolja.
A térgenerátor frekvenciamodulációval mentesíti a szervezetet a sávsugárzások és poláris erőterek terhe­lésétől. Ez a berendezés csak a Föld mágneses ener­giamezőjére hat, az élő szervezetre nem.
A szellemi radiesztézia, az alapvető ismeretek hiánya, a nem megfelelő tájékoztatás és az UFO őrület hatására néhány ember képzavarral küszködik, amire a legjobb példa a következő megállapítás és állítás: „A térgenerátor elvonja az emberek energiáját minden éjjel, amikor annak a környezetében tartózkodnak. Az összegyűlt bioenergiákat a Hold túlsó felére továbbítja, ahol ezt az UFO-k használják fel saját céljaikra". Sajnos ez nem egy tudományosan megalapozott és alátámasztott, fizikai tényekre és megfigyelésekre épülő megállapítás.
Érdekes tapasztalatokról számolnak be azok az emberek, akik rendszeresen elutaznak otthonról pl. üzleti útra, és ekkor az éjszakát természetesen máshol töltik, más, az otthonitól lényegesen eltérő geopatikus környezetben alszanak. Erre a környezeti változásra általában reagál a szervezet. A reakciók intenzitása különböző mértékű, szélsőségesen eltérő lehet. Nem ta­pasztalnak semmilyen változást azok az emberek, akik­nek szervezetét a sávsugárzások még nem károsították szervi funkcionális zavart ez a terhelés még nem okozott, egészségügyi panaszaik nincsenek.
Azoknál az embereknél fordul elő szervezeti reakció a megváltozott geopatikus környezetre, akiknek a szervezetét ez az energetikai hatás már jelentős mérték­ben terhelte , energetikai zavart, egészségügyi panaszt, esetleg szervi megbetegedést okozott. Egy részük csodá­latos dolgokról számol be. Ők azt tapasztalják, hogy más­napra elmúlnak panaszaik, gerincbántalmaik, a hajnali felébredés, a felpuffadás, megjelennek az álmok, és pihen­ten, frissen ébrednek. Hazatérve azonban minden megváltozik. Visszatérnek a régi panaszok, amik a következő elutazásig meg is maradnak.
Mások ennek éppen az ellenkezőjéről számolnak be. Számukra a kiküldetés, vagy az üzleti út kínszenvedés, felér egy rémálommal. Az első két-három nap alatt szinte semennyit sem alszanak, az ágyban csak forgolódnak, szédülnek, émelygést éreznek, és rosszul érzik magukat. Ezek a panaszok azonban néhány nap múlva elmúlnak, és a következő elutazásig többé nem jelentkeznek.
Miután a szervezet mentesül a sávsugárzások és poláris erőterek alkotta terheléstől, előfordulhatnak elvonási tünetek, ugyanúgy reagál a szervezet, mint alkohol- illetve drogelvonás esetén. Jelentkezhet szédülés, izzadás, émelygés és álmatlanság, ami két-három napig tart, majd megszűnik, mintha elvágták volna. Ez a jelenség minden olyan esetben előfordulhat, amikor a szervezet mentesül a geopatikus terheléstől. Az elvonási tünetek tapasztal­hatóak a hálószoba átrendezése után, elutazáskor, nyaraláskor, költözéskor vagy amikor a szervezet véglegesen mentesül a sávsugárzásoktól, a geopatikus terheléstől, vagyis a térgenerátor elhelyezése után.
Egy berendezés működésére, illetve működésképtelen­ségére legjobb ellenőrzési módszer, hogy a földsugárzások elleni védelemmel ellátott szervezet auráját más radiesztéta vizsgálja meg sávsugárzás mentes környezetben úgy, hogy az ellenőrzést végző ne tudjon arról, hogy az illető védve van-e a sávsugárzások ellen, vagy nem. Ha az aurán rajta van a sávsugárzás lenyomata, ezek aura­sérülést, illetve egészségügyi panaszokat okoznak, akkor az alkalmazott védelem hatástalan. Megfelelő védelem esetén az auráról egy hét alatt lebomlik a földsugárzások lenyomata, és ha a földsugárzás-terhelés nem okozott sú­lyos egészségkárosodást, az aurasérülés néhány hét alatt megszűnik, az aura sérülésmentessé és teltté válik. Enyhébb panaszok, mint pl. a hajnali felébredés, nyak­merevedés, fejfájás, émelygés a védelem alkalmazását követő egy-két napon belül elmúlik.
Évek óta alkalmazom ezt a technológiát lakásokban és irodákban egyaránt a sávsugárzások elleni védelemre, na­gyon jó eredményekkel. Az alkalmazott technológia alkal­mazási területei beláthatatlanok, a további vizsgálatok­hoz és terápiás felhasználáshoz kórházi együttműködésre van szükség.
 
 Az aura
Az élő szervezeten belüli energiaáramlás létrehoz egy fizikai testen kívüli energiamezőt, melyet aurának hív­nak. Sokáig vitatott téma volt az aura puszta léte is. Régen a sámánok, a varázslók és a gyógyítók képesek voltak látni ezt az energiamezőt. A középkorban az inkvizíció az ilyen képességekkel rendelkezőket máglyára küldte boszorkányság vádjával, és még a huszadik század végén is jobban járt az, aki eltitkolta ezen adottságait. A közelmúltban egy hölgy furcsa látomásokról számolt be orvosának. Elbeszélése alapján az emberi aurát látta, de ezt nem ismerte, és nem tudta mire vélni a dolgot. Kezelőorvosa ideggyógyászati szakrendelésre irányította a panaszost. A kezelés sikerült, a „látomás" nincs többé.
Ma már speciális fototechnikai eljárás bizonyítja az aura létét. A közismert aurafotókon színfoltok láthatók. 34. Kép Ezek a színek különböző rezgések jelenlétét mutatják, mely a fényképen színekben jelenik meg. Sajnos ez a fotó az auráról, az ember tényleges energetikai helyzetéről semmilyen használható információt nem ad, csupán a pillanatnyi hangulati állapotra lehet követ­keztetni a megjelenő foltok színéből. Erre legjobb bizonyíték, ha két aurafotót rendelünk, de a kettő között elég egyetlen perces meditáció, hogy a két kép még csak nem is hasonlítson egymásra. Ez az aurafotózás jelenleg nem alkalmas diagnosztizálásra, vagy diagnosztizáláshoz kötődő következtetések levonására. Tagadhatatlan előnye, hogy ha a hitetlenkedőket nem is, de talán a kételkedőket meggyőzi, hogy olyan dolgok is léteznek, amit csak egyes emberek látnak.
 
Az aurában létrejövő betegség foltok
34. kép
 
Az aurát látó emberek viszont már sokkal érdekesebb látványról számolnak be. Nagyon sok ember látja a flu­idot, vagyis a szervezetből kilépő közvetlen energia­kiáramlást, ami minden élőlénynél megfigyelhető, de a legérdekesebb az ember vizsgálata. 35. Kép
 
 Az előadó és hallgató között létrejött egy közvetlen energetikai kapcsolat
35.kép
Az előadó és hallgató között létrejött egy közvetlen energetikai kapcsolat
Az energia- kiáramlás a teljes testfelületen megfigyelhető, viszont jelentős aktivitás tapasztalható fejen elmélyült munka­végzéskor, vagy beszámolót, előadást tartó személynél napkitöréshez hasonló kiáramlás fordul elő. Amikor valaki nagyon figyel az előadóra, a hallottak magával ragadják, a két ember fejét egy fluid szál köti össze. Az előadás után a hallgató arról fog beszámolni, hogy az előadást nagyon élvezte, és még órákig tudta volna hall­gatni.
Betegség esetén, az aurán sötét foltok jelennek meg, melyek elhelyezkedéséből, alakjából és színéből a gyakor­lott tisztánlátó meg tudja nevezni a beteg szervet, és a megbetegedés fajtáját, amihez nagy gyakorlatra és sok tapasztalatra van szükség. 36. Kép.
 
Az aurában a foltok elhelyezkedéséből és alakjából következtet a tisztánlátó a szervezet megbetegedésére
36.kép          
Az aurában a foltok elhelyezkedéséből és alakjából következtet a tisztánlátó a szervezet megbetegedésére
 
    Van olyan tisztánlátó, aki rendszeresen jár pályaudvarokra gyakorolni és tapasztalatot gyűjteni, állítása szerint a magyar lakosság auráján tükröződik az egészségügyi helyzet. Ezt a megál­lapítást támasztják alá a gyógyszerfogyasztási és a halálozási adatok. A szervezet módszeres elszennyezésével párhuzamosan az aurán is jelentkezik a terhelés, és folt hátán folt látható.
Nagy gyakorlat és tapasztalat esetén diagnosztizálásra már alkalmas a tisztánlátás, továbbá a gyógyulást is nyomon lehet követni ezzel az eljárással. Nagy segítséget jelentene a körzeti orvosi rendelés során, ugyanis panasz esetén a megfelelő helyre lehetne irányítani a pácienseket alapos kivizsgálásra, és előbb lehetne a megfelelő kezelést alkalmazni. Pénzt, időt, energiát lehetne spórolni, és életeket lehetne megmenteni. Lehetőség lenne továbbá a gyógyulás folyamatának nyomon követésére, esetleg időben lehetne megváltoztatni az alkalmazott terápiát, a kezelés módját, ha erre szükség van. Vannak továbbá olyan emberek, akik az aurában szelle­meket vélnek felfedezni. Ezek a szellemtestek nem teljes alakban jelennek meg, hanem általában a fej és a váll lát­ható, inkább sziluettről, körvonalakról lehet beszélni, mint határozott arcvonásokról. 37. Kép. A világosabb és sötétebb foltok alakjából, formájából következtetni lehet az emberi korra, vagyis hogy fiatal, középkorú vagy idős személyről van szó, továbbá hajviseletből és fő vonások­ból meg lehet határozni, hogy férfi, vagy nő az illető. Ala­pos vizsgálódásra nincs lehetőség, mivel csak néhány pil­lanatig tart a megjelenés. Sokkal inkább hasonlít egy állókép felvillanására, mint vetített mozgóképre. A jelen­ség nagyon érdekes, viszont gyakorlati életben nem hasznosítható.
 
nem sérült aura
37.kép
Vannak, akik arról számolnak be, hogy burkot látnak az emberek körül. Előfordul, hogy csak egyet, de olyan is van, aki három vagy akár hét burkot is lát. A buroknak a széle az, ami legjobban látható, ez pedig tojásdad formát alkot az ember körül. A burok távolsága az embertől más és más lehet, vagyis az emberek eltérő energetikai szin­tekkel rendelkeznek, mindenkinek más méretű az aurája. A szervezet energetikai szintje idegi, fizikai megter­heléstől, pihenéstől és relaxálástól függően szinte percenként változik. Ezen auralátók által elmondottak már igen közel állnak a valósághoz.
Az aura egy hét rétegből álló energiamező. 38. Kép. Minden rétegnek más a frekvenciája, más a színe, és más­lás fizikai, illetve szellemi szintet tükröz. Az auraburkok mérete, testtől való távolsága jelentős információt ad a szervezet általános állapotáról, energetikai helyzetéről. Az aurának minden tulajdonságát a szervezet energetikai helyzete, és az energia áramlásának mértéke határozza meg. Fontos az aura mérete, színe és tisztasága.
 
Az emberi aura egy hét rétegből álló energia mező, mely körülveszi a szervezetet.(minden élő embernek van aurája)
 
38.kép
Az emberi aura egy hét rétegből álló energia mező, mely körülveszi a szervezetet.(minden élő embernek van aurája)
 
A legtöbb esetben ez a burok sérült, vagyis nem szabá­lyos a formája. A szervezet energetikai zavarainak hatására az aura sérülhet, deformálódhat, esetleg ki is lyukadhat. Ha egy aurát látó személy megjelöli az aurasérülés helyét a testen, kiderül, hogy ott fájdalmak, esetleg betegségek vannak. Az aurasérülések majdnem mindig egybeesnek a szervezetet érő sávsugárzásokkal, a panaszok pedig megegyeznek a sávsugárzások okozta betegség típusokkal. 39. Kép Ezen megfigyelések alapján azt lehet javasolni, hogy a beteg ember ne azon a fek­helyen akarjon meggyógyulni, ahol a betegség megjelenése előtt feküdt.
A szervezet három úton, háromféleképpen jut energiához. Étkezéssel a táplálékból, légzéssel a levegő­ből, és a csakrákkal pedig a környezetből, például a föld­sugárzásból.
A csakra jelentése forgó kerék, a tisztánlátók ezt egy energiaörvénynek látják, egy kör keresztmetszetű, spirá­lis energiaáramlásnak. A csakra az aurában kialakuló, tölcsér formájú, fizikai testen kívüli energia felvevő szerv. Számtalan csakra van az aurában, például a tenyéren, talpon, könyöknél, térdnél, vállnál, viszont csak hét csakrának van kiemelt jelentősége. Két páratlan és öt páros, elől és hátul egyaránt jelenlévő csakra fontosságát az adja meg, hogy mindegyik egy-egy belső elválasztású miriggyel áll közvetlen kapcsolatban, és azok energiaellátásáért felel. 40. Kép
 
Emberi aura sérülés a hartmann és a törésvonal miatt.
39.kép
 
40.kép
Csakrák (külső energia felvevők) elhelyezkedése az aurában
 
A legújabb orvosi terápiás módszerek közé tartozik a csakra gyógyászat. Természetesen szigorúan tudományos alapon, de radiesztéziai eszközzel és módszerrel felmérik a csakrák állapotát, és a nem megfelelően működőt egy speciális, csakrát ábrázoló képpel stimulálják, serkentve az energia felvételt a szervezet számára. Minden csakrának más a frekvenciája, más a színe, ezért az alkalmazott ábrák is különböznek egymástól. Az elméletet a gyakorlat nem igazolja. Az aurát és a csakrákat a szervezet alkotja meg és tartja fenn. A szervezet működését tehát csak jelzi az aura és a csakra állapota, ezért alapvetően hibás feltételezés, hogy csupán a csakrák kezelésével változik az általános egészségi állapot. Ez a módszer nem keres és nem is szüntet meg okot, hanem mint oly sok más gyó­gyászati beavatkozás, csakis tüneti kezelésre korlá­tozódik. Az aura sérülése, a csakrák energia felvevő képte­lensége nem okai a betegségnek, hanem csak követ­kezményei annak. Ezek a sérülések olyan energetikai problémák, amelyet csak a szervezet képes megszüntetni.
Az aura méretét nagymértékben befolyásolja a táp­lálkozás, fizikai és idegi megterhelés és a környezeti hatá­sok. Mivel az aura fő feladata, hogy védelmet nyújtson a szervezetnek, nagy gondot kell fordítani épségének megőrzésére.
Az egészséges étkezés fontosságát, azt hiszem, nem kell hangsúlyozni. Nagy problémát jelent azonban, hogy min­den orvos, minden természetgyógyász más-más élelmiszer­ről állítja, hogy egészséges. Például mi a helyzet a tejjel? Sokáig az volt a csomagolásra írva, „a tej élet, erő, egész­ség". Ezzel etetik a csecsemőt, ezt kapja a gyermek az óvodában, az iskolásoknak pedig külön csomagolnak a gondos és odafigyelő cégek iskolatejet. Az orvosok még manapság is előszeretettel ajánlják a tej rendszeres fo­gyasztását, de érdemes elgondolkodni Harvey és Marilyn Diamond véleményén. „A tehéntej egyetlen célra lett kitalálva, és kizárólag erre a célra teremtődött: a saját faj felnövekvő fiataljainak táplálására. Elválasztás után az állatok nem isznak tejet és nem is akarnak tejet inni."
 
Harvey és Marilyn Diamond: Testkontroll Agykontroll 1995. 106. 1.
 
Miért kellene valamiből csak azért sokat fogyasztani, mert sok van belőle? Kiderült, hogy az ember három éves kortól nem tudja feldolgozni a tejet, ugyanis a szervezet már nem tartalmazza a tej lebontásához szükséges enzi­meket, a renint és a laktózt, a tejben lévő kazein pedig tel­jesen emészthetetlen, és ettől a ragacsos anyagtól csak igen nehezen tud megszabadulni a szervezet. Ez a lerakódás okozza a szűnni nem akaró krákogást és a köhögést. A tejet ma már a fő allergének közé sorolja az orvostu­domány, rendszeres fogyasztása oka lehet az allergiának, de nem feltétlenül csak a tej allergiának.
A hús elfogyasztása nem ad energiát a szervezetnek, nincs fűtőértéke, viszont az emésztés túl sok energiát vesz igénybe. Ez az oka annak, hogy bőséges ebéd elfo­gyasztása után az ember legszívesebben aludna, nincs ereje semmire. A szervezet fehérjéhez juttatásának legjobb módja, ha a szervezet azt növényi alkotóelemek­ből építi fel.
Általános érvényű étrend nincs, mindig az adott szer­vezet igénye határozza meg, hogy mit, mivel és mikor kell elfogyasztani. Amennyiben az étkezés nem elégíti ki az igényeket, a szervezet elszennyeződik, mérgek halmozód­nak fel, csökken az energiaszint és ezzel párhuzamosan csökken az ellenálló képesség és az aura mérete.
Megfelelő testedzés, sportolás javítja az anyagcserét, fokozza a méregtelenítést, elősegíti a szervezeten belüli energiaáramlást. Ennek hatására a szervezet ener­getikailag is tisztul, az aura mérete jelentősen megvál­tozik. Mivel az egészségtelen életmód hatására a szervezet szinte azonnal veszít energiájából, mindenképpen javasolt a rendszeres testedzés. Fontos, hogy a testmozgás kielé­gítse a szervezet igényeit, de a túlterheléstől óvakodni kell. Van, akinek kiadós sétára van szüksége, esetleg valamilyen csapatjátékra, de jelentős hatása van az egésztestet megmozgató úszásnak, azonban a legjobb, ha a test- gyakorlatokat meditálással, szellemi koncentrálással párosítjuk. Kiváló eredményeket lehet elérni jógával, a Tai Csival vagy a Csi Kunggal. Ezeknél a gyakorlatoknál az ember tudatilag is ráhangolódik a szervezet jobb működésére és az energiakoncentrációra.
 
Átok, rontás, megszállottság

Majdnem mindenkivel előfordul, hogy úgy érzi, nem sikerül semmi, egymás után érik a problémák, elutasítják, megharagszanak rá, sértéseket szenved el – és nem tudja, hogy miért. Vannak olyanok, akik azt mondják, véletlen, mások azt keresik, hol rontották el, néhányan bolygóállásokra gyanakodnak, de sokan sejtik az ilyesmit átoknak, rontásnak, fekete mágiának, boszorkányságnak vagy elhalt fénytestvéreink ármánykodásának. Érezhető, évről évre nő a számuk. Ebben nagy szerepük van a mágusoknak, jósoknak, rontáslevevőknek is. Az árfolyam akár több tízezer forint is lehet, aminek fejében leveszik a rontást, oldják az átkot, átsegítik a megszálló fénytestvéreinket. A kellemetlenségek nagy százalékban megszűnnek. Mi történik ilyenkor, mit tehetünk ellene?

Alanyi szinten élni
Az első kérdés, mennyire tudunk kezességet vállalni magunkért. Azt is mondhatnánk, mennyire vagyunk felnőttek – lelkileg és szellemileg. Minden ami történik velünk, oka van, és minden, amit gondolunk, mondunk vagy teszünk, oka lehet jövőbeli dolgoknak. Teljességgel kizárt, hogy akivel sorozatban történnek a problémák, nem tehet semmiről. Maximum nem tudja, vagy nem látja be. A felelősség nem vállalása, vagy másra hárítás nem megoldás. Még jó, ha felismerjük. Valójában azt kellene belátnunk, hogy ami velünk lejátszódik, abban félig-meddig mi is benne vagyunk.

Ha ön úgy érzi, elátkozták, vagy rontást tettek önre, meg kell kérdezni magától is az adott esetben, hogy ki állhat mögötte. Kit bántott meg, ki haragszik önre és miért? A válasz általában az, hogy nincsenek haragosok, ellenségek, senkinek sem ártott. Feltételezhetően valaki „csak úgy” létrehozza. Ez nyilvánvalóan szerfelett valószínűtlen. Minden kezdő és tapasztalt terapeuta találkozik ilyen esetekkel. Ha valaki úgy érzi, hogy akarata ellenére állandóan, nap-mint nap zaklatják, a rosszgondolatokat, ártó energiákat stb. küldenek nekik meg lehet kérdezni, ugyan kinek lehet ön olyan fontos, hogy a teljes napját az ő befolyásolásával, „mágiázásával” töltse? Válasz többnyire nincs, józan paraszti ésszel nem is lehet. Akár az üldözési mánia, vagy a személyiségzavar gyanúja is felmerülhet. Skizofrén betegek varázslatos-titokzatos téveszmékkel teli világában is megjelenhetnek ilyen félelmek.

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy minden kitaláció, csak azt, hogy nem ritka a képzelődés. Lényeget tekintve lehetnek létező és megtörtént energetikai hatások, ahol szinte minden számba vehető. Ahogy lehet imával, energiaküldéssel, telepátiával gyógyítani, ugyanúgy ártani is, rossz irányban befolyásolni valakinek az energiarendszerét vagy tudatát – ugyanis erről van szó. Egymás után jelennek meg ilyen könyvek az praktikákról. Szerencsére, aki csak a technikát látja benne, annak nemigen sikerül, de ha valaki erős koncentrációval rendelkezik, és elegendő energiát visz bele, annak a kezében működhet is. A látó emberek képesek az ilyet észlelni, azt is láthatják, honnan erednek az ilyen hatások. Vannak olyan emberek, akik pálcával profi módon ki tudják mérni és képesek, megszüntetni és visszafordítani az ilyen energetikai befolyásoltságot. A módszereik sokfélék és nagyon egyediek lehetnek. Az más kérdés, hogy aki más életét rossz irányba akarja befolyásolni, ezzel milyen karmát vesz magára. Vannak, olyan emberek, akik képesek ilyen hatások előidézésére, és olyanok is, akik meg vannak győződve, hogy azért nem sikerülnek a dolgaik, mert fekete mágia áldozatai lettek. Akármi is lehet a magyarázat, egy ténylegesen lelki és energetikai teherről van szó. Nagyon nagy ellenség a félelem, amely bármikor megteremtheti azt, amitől félünk és képes lerombolni ez elért eredményt. Félelem nélkülivé pedig a HIT, az a belső biztonság tehet, hogy ameddig a helyes úton járunk, addig védelem alatt állunk, és semmilyen rossz befolyásolásnak nem vagyunk kitéve. Az ilyen emberről minden rossz energia, ráhatás lepattan. Minden tanult, elhárító módszer csak ezzel együtt hatásos, de ez az erő és magabiztosság nem sok emberben van meg.

Hogyan átkozzuk el önmagunkat?
A legtöbb esetben a balul sikerült dolgok magyarázata egészen más is lehet. Nem kell ellenségnek lenni, nem kell boszorkányhoz menni, képesek vagyunk saját magunkat is elátkozni.
Mindannyiunkban ott él egy belső felügyelő, aki segít, egyetért, díjaz, és más esetben felhívja a figyelmet, megdorgál, büntet. Úgy hívjuk, hogy lelkiismeret, erkölcsi-etikai mérce. Nem születik velünk, szüleink, tanáraink, és a társadalom építi belénk, már egészen kicsi korunktól. Ekkor még kívülről kapjuk a visszaigazolást, elismerést vagy feddést a tetteinkért, de ahogy növekszünk, a külső ellenőrzés egyre inkább belsővé válik. Amikorra a szüleink eleresztik a kezünket és szociálisan is függetlenekké válunk, tudat alattiinkban már ott működik ez az ellenőrzés. Freud szuperegónak nevezte, és ez akár olyan is lehet, mint egy kegyetlen csendőr, vagy diktátor. Ily módon, mikor kritizáljuk a belső normákat, átlépjük a határokat, saját magunkra mondunk határozatot. Ez lehet tudatos, amikor az ember belátja a hibáit, bűntudatot tanúsíthat és változtathat rajta. Fontos, hogy tudjunk megbocsátani saját magunknak, továbblépni, és ne éljünk bűntudattal. A különböző rituálék ebben sokat segítenek az igaz hitűeknek.

Előfordul, hogy nem is tudatosul teljes mértékben, mi is volt a hiba. Lehet, hogy kísérletet teszünk tudatosan egy másfajta értékrendet követni, lázongani, a direktor mégis a tudattalan marad. Ha megbántottuk a belső értékrendünket, megfenyít, azaz elítéljük saját magunkat. Tönkre tesz egy kapcsolatot, haragosokat szerzünk magunknak, elmulasztunk egy csodálatos lehetőséget, megbírságol az adóhivatal, elbambul és összetöri az autóját, és ugyan mire gondolna az önkontrolhoz nem szokott ember, ha heteken, napokon belül több alkalommal koccan, mint hogy rontás ül rajta vagy az autóján? Elkezd rettegni, és a rettegéssel még jobban felerősíti a „rontást”. Pánik lesz úrrá rajta, ami minden védelmet megnehezít. Elmegy a szakemberhez, aki, ha nincs tudatában annak, hogy miről van szó, vagy anyagi érdekeket tekinti elsődlegesnek, és nem mondja el, hogy nem megrontás áldozata, hanem a lelkiismerete nem tiszta, elvégzi a szertartást, még védelmet is ad, és tájékoztatja a klienset, hogy elhárult a veszély. Az nyugodtan távozik, és egy ideig valóban jól érzi magát. Aztán kezdődik, minden előröl, és jöhet a következő szakember, és előbb-utóbb függőség alakulhat ki. Eljut egy újabb szakemberhez, aki szerint szellemek vannak rajta, vagy egyenesen az ördögöt látja. Nem kevés ember jár így, és már aggódva keresik az újabb rontás jeleit magukon. Létre jön egy ördögi kör, amin sem a boszorkányság, sem a gyógyszeres kezelés nem segít, csak ha olyan terapeutához kerül, aki megláttatja vele az igazi okot, feloldja a félelmeit, és abban is segít, hogy meg tudjon bocsátani saját magának.

Megszállók és Megszállottak
A szellemtani megszállottsági esetekről és gyógyításokról könyvek egész sorát írták már, jókat és rosszakat egyaránt. Ez ténylegesen valóságos jelenség, nem is túl ritka. A spirituális magyarázat szerint megesik, hogy alacsony szellemi szinten élő ember halála után az itt ragad testetlen „entitás”ként itt marad a földön és mivel nincs saját teste, és nem is tudatosult benne, hogy nem tartozik a fizikai világhoz, kísérletet tesz megnyilvánulni, hatást gyakorolni, manipulálni az élőket, energiájukból tovább létezni. Általában nem rossz szándékkal, csak mert nem tud mást tenni. Gyakran előforduló fejfájás vagy különös betegségtünetek, energiahiány, a testsúly vagy egyes szokások megváltozása, abszurd félelmek, belső hangok, olyan érzés, mintha valaki más irányítana – jogos gyanúra adhatnak okot. A gyógyítás alapja az itt ragadtal való beszélgetés (akár észleljük az ittlétét, akár nem), a jóindulatú, segítő hozzáállás. Még akkor is, ha kellemetlen jelenségeket produkál (negatív változások a személyiségben, fizikai jelenségek, zajok, tárgyak elmozdulása stb.…). A terápia lényege, hogy az itt maradt lélek belássa, hogy a teste meghalt, nincs tovább itt dolga, és menjen el a fény felé.

Olykor egy elhalt családtagnak van mondanivalója – amennyiben sikerül az itt maradtakkal ezt közölnie, megértetni, magától távozik. Az biztos, hogy isteni rendű szellemi lények nem hoznak létre megszállottságot, tőlük pozitív sugallatokat kaphatunk. Alapvető tévedés, hogy az elhunytak a másvilágon mindentudóak lennének, és isteni energiákat közvetítenek a földlakóknak. Attól, hogy „elköltöztek a túlvilágra” lényegében olyanok maradtak, mint amilyenek itt voltak. Aki itt buta volt, nem lesz ott sem bölcs, és a rosszindulatúból sem lesz jóságos. Aki csak mókából kezd szellemet idézni (ez sajnos fiatalok körében egyre gyakoribb) jó eshetőséggel számíthat a megszállásra. Nem véletlenül tiltja (pl. az egyház) a haltak megidézését. Jól meg kell gondolni, mielőtt ilyen helyre megy valaki. Még arra sincs garancia, hogy aki angyalokat akar megidézni, valóban velük fog találkozni. Vannak olyan guruk, akik sok tetszetős, de félrevezető technikát tanítanak, és sokan már csak akkor jönnek rá, amikor már késő és megvan a baj.

Ismeretes a sátáni megszállottság fogalma is, amikor az alsó szellemvilág szintjeiről ártó szándékkal jön valaki. Ezek a szellemek valóban szörnyű dolgokat tudnak produkálni, aki látott már ilyet, biztos, hogy nem felejti el. Ez csak HIT kérdése, ki hiszi el az ilyesmi létezését, és senkit sem akarok befolyásolni. Ha mindez a materialista környezetben történik meg, akkor mentőt hívnak, és a pszichiátriai osztályra viszik az alanyt, gyógyszereket és nyugtatókat kap és rásütik, hogy elmebeteg. Nagyon látványos „Gonosz szellem, Jézus Krisztus nevében megparancsolom neked, távozz innen!” Csak akinek nincs meg a hite hozzá annál többnyire hatástalan vagy a fokhagyma fűzér mutogatása. A különböző egyházaknak, megvannak ördögűzésre kiképezett papjaik, és az erre szolgáló ún. „római rituálé” nevű módszere. Amatőr ördögűzők helyett inkább hozzájuk kell fordulni. Ő nekik meg van a megfelelő lélektani felkészültségük, hiszen nem csak a démonnal kell foglalkozniuk, hanem a bajba jutott, kétségbeesett emberrel is.

 -Hartmann hálórendszer, sávsugárzás és térrács szerkezet

Furcsa paradoxon, de a legtöbb megfigyelés és a legva­dabb tévhiedelmek egyaránt ehhez a sávsugárzáshoz kötődnek. Vannak, akik az egekig magasztalják gyógyító hatásáért, mások közellenségnek kiáltják ki. Vannak, akik alkalmasnak tartják energianyerésre, mások állít­ják, hogy a Hartmann-sávnak nincs állandó helye. Hatalmas a káosz, és ember legyen a talpán, aki eligazo­dik ebben az ál- és félinformációs dzsungelben.
Létezik egy, az egész Földet behálózó sávsugárzás rendszer, mely elhelyezkedése hasonlatos a szélességi és hosszúsági körökhöz.
Hartmann sávokról az első információk olyan állat meg­figyelésekből származnak, ahol az állatok életük jelentős részét ugyanazon a szűk helyen töltik mozgáslehetőség, helyváltoztatás lehetősége nélkül. Legelső, jelentős tudományos megfigyelések Dr. Hernádi Gyula nevéhez fű­ződnek. Munkássága, tapasztalatainak összegzése mind­máig csak kézirat formájában hozzáférhető.
A Hartmann-sávsugárzás keletkezése. A Hartmann-sáv sugárzása a Föld magmájának a kisugárzása, amely a földkéregben homogén gömbsugárzás, mint minden természetes sugárzás. Amikor ez a sugárzás kilép a földkéregből, a légkörbe lépve átrendeződik, és kialakul a sávsugárzás.
A Hartmann-sávok keletkezése szolgál magyarázattal azokra a sajátosságokra, amelyekkel kizárólag Hartmann-sávok rendelkeznek. Ilyen jellemző tulajdonság például a térrács szerkezet, a Hartmann-sávok deformációja, továbbá az energiatartalmának változása páratartalom-változás hatására.
Az É-D-i Hartmann-sávok az északi és a déli földrajzi sarkokat kötik össze, a K-Ny-iak pedig körülövezik Földet. Az É-D-i Hartmann-sávok egymástól való távolsága az egyenlítőnél a legnagyobb, és a sarkok felé halad a távolság egyre csökken. Magyarországon, nyílt, sík terepen, vízér, Szent György- és Ley-vonal mentes területen az É-D-i sávok egymástól való távolsága 1,9 m, a K-Ny sávoké pedig 2,5. m. A sávszélesség 30 cm, de ez a méret páratartalom függvényében változik.

Hartmann tér hló
A Hartmann sávok iránya É-D, K-Ny
Szélessége: 25-30 cm, Távolsága: É-D 1,9m, K-Ny 2,5m

A Hartmann-sávok térrács szerkezetűek, melynek magassága külső befolyásoló tényező nélkül 2,3 m. Mivel csak bizonyos feltételek mellett igazak ezek méretek, kiderül, hogy ez a rácsszerkezet deformálódhat befolyásolható térben és időben.
Hartmann térrács szabad térben 2,3 méter magas
Hartmenn tér háló a szabadban
 
A térrács szerkezet és a hipertéri nullpont magassága 2,3m
 
Magát a sávhatást a sávon belüli polaritás váltás okozza. Polaritás váltás azonban nemcsak a sáv két oldala között, hanem a sáv két vége között is tapasztalható. Ebből következik, hogy a sávhatás annál erőseb minél közelebb van a kereszteződéshez, míg a tapasztalatok szerint a sáv közepén mintegy 30 cm-es szakaszon semmilyen hatása nincs környezetére, azaz semleges tér.

Hartmann sávok polaritása
Polaritás váltás van a Hartmann sáv két oldala és két vége között is
A Hartmann-sávok kereszteződésében lévő energiaörvénynek van a legerősebb hatása nemcsak az élő szervezetekre, hanem az érzékeny elektromos berendezésekre is, mégis érdemes nagy figyelmet fordítani érdemtelenül alábecsült sávoknak. A térrács-szerkezetből következően a rácsszerkezet magasságáig is létrejön sávon belüli polaritás váltás.
polaritás váltás a hipertéri null pontig
Polaritás váltás a Hartmann-térrácsban vízszintesen a kereszteződésig,
Függőlegesen a hipertéri null pontig egyaránt kialakul
 
A térrácsszerkezet deformációja
Ismeretes, hogy a Hartmann-sávok egész pontosan É-D- i és K-Ny-i irányúak nyílt terepen, de az épület falai nem­csak a sávok egymástól való távolságát tudják befolyásol­ni, hanem a sávok irányultságát is képesek bizonyos mértékben megváltoztatni. Abban az esetben, ha az épület falai 20°-nál kisebb szöget zárnak be az É-D-i iránnyal, az épület mintegy átrendezi a teret, és a sávok a falakkal párhuzamosan fognak elhelyezkedni. Amennyiben a falak 20°-nál nagyobb szöget zárnak be É-kal, akkor semmiféle ilyen jellegű hatás nem tapasztalható. 16. Kép. Mivel a Hartmann-sáv energiája eltérő módon áramlik különböző közegekben, ez magyarázza a Hartmann- sávhoz, háló rendszerhez és –térrács szerkezethez kap­csolódó furcsa megfigyeléseket.
 
Hartmann sávok deformitása
 
Mivel a sávhatás csak a légkörben alakul ki, a szilárd anyagban szórtan áramlik az energia. Minél nagyobb tömegű a tárgy, annál több energia áramlik benne. Ebből következően az épület falaiban áramlik legjelentősebb mértékben az energia. Ez a magyarázata annak, hogy sok radiesztéta a fal vizsgálatánál azt állapítja meg, hogy a Hartmann-sáv a falban van, mert a Hartmann-sáv energiájának a sugárzását találja benne. Mások a falnál mérhető sugárzást falsugárzásnak azonosítják be, tévesen. Felfigyeltek rá, hogy különböző falak különböző mértékben sugároznak. Azt tapasztalták, hogy a vályog­ból épült házaknál 80 cm, a téglaépületeknél 40 cm, a lakótelepi lakásoknál pedig 15 cm a sugárzás mértéke.  Azt hitték, hogy a fal anyaga határozza meg a fal­sugárzás mértékét. A különbség azonban nem az építőanyagfajtájában, hanem a falak vastagságában van.
 
Falsugárás
 
A falsugárzás mértéke az épület falának a vastagságától függ nem pedig az anyagától
Vagyis minél vastagabb az épület fala, annál nagyobb mértékű az ún. falsugárzás.
Tény, hogy az épület falaiban a Hartmann-energia más módon áramlik, és ez az energiaáramlás jelentős mértékű. Ez okozza azt a jelenséget, hogy a falak elhelyezkedése különböző mértékben megváltoztatja a közvetlen környe­zetében levő Hartmann-sávok elhelyezkedését, távol­ságát, alakját és irányát. A falakban levő energiaáramlás tehát deformálja a teljes Hartmann-rácsszerkezetet.
Kültérben, adott területről az energiák koncentrálód­nak, és létrejön a Hartmann-sáv. Amennyiben a sávok közé falat emelünk, a falban megjelenik az energiaáram­lás, ami nem tud sávba koncentrálódni addig, amíg vége nem lesz a falnak. 
Hartmann sávok
Mivel ez az energia a fallal szomszédos sávokból hiányzik, csökken a sávok egymást taszító hatása, és ezek a sávok közelebb kerülnek egymáshoz. Abban az esetben viszont, amikor a falat ráépítjük a Hartmann-sáv helyére, nem tud kialakulni a sáv a fal miatt, adott területről az energiák nem három, hanem csak két sávba tudnak koncentrálódni, nő a sávok egymást taszító hatása, ezért a fallal szomszédos sávok egymástól való távolsága lényegesen megnő.
Hartmann sávok deformációja
 
A fal ezen hatásai minden irányba hatnak deformálva a Hartmann-rácsszerkezetet. Ahol a fal véget ér, ezen hatások megszűnésével megszűnik a deformáció is. Az energiaáramlás visszarendeződésével pedig helyreáll a rácsszerkezet.
Ugyanezt a jelenséget figyelhetjük meg oszlopok, póznák, minden földből kiálló tárgy esetében, így a fánál is. Ez a tény magyarázza az odúlakó és a fán élő állatok különös vonzalmát a Hartmann-sávokhoz és a Hartmann-kereszteződéshez a földön.
Mivel ennek az energiának áramlási sajátossága igaz minden oszlopszerű tárgyra, ezt a jelenséget tapasztal­hatjuk a szék lábainál is. Kiemelten veszélyes a forgó szék, mert a tengelyben lévő energiaáramlás tetején valaki ül, akinek a medencéjét éri ez az energia, ami hasonló problémákat okoz, mintha Hartmann-sávban lenne a széke.
A nagy tömegű tárgyak ezen tulajdonságai a Hartmann- térrácsszerkezet magasságát is képesek megváltoztatni.
Az ember a Hartmann-rácsszerkezetet nemcsak tuda­tosan, hanem tudatlanságából kifolyólag is képes károsan befolyásolni. Az ember a szabadban, a templomban, a nagy belmagasságú helyeken érzi igazán jól magát, esetleg régi építésű bérházakban, ahol a mennyezet magassága akár 4 m is lehet. Egész más az ember hangulata, közérzete és komfortérzete a szabványosított 2,7 m bel­magasságú lakásokban, vagy lakótelepen, aminek a bel tere 2,6 m-es. Ennek a jelenségnek is van oka.
Szabad térben a rácsszerkezet magassága 2,3 m, vagyis ebben a magasságban polaritás váltás van. Mindez jóval az ember feje fölött történik, ezért nincs rá semmilyen hatás­sal. Az épületek födémszerkezete azonban ugyanúgy hat a polaritás váltás magasságára, mint a főfalak a sávokra, vagyis deformálják, összenyomják a szerkezetet. Mindez nagy belmagasságnál nem jelentős mértékű. A 4 m ma­gasságú mennyezet 2 m-re, a 3,6 m-es 1,8 m-re nyomja le a térrács magasságát. Érthető tehát, hogy a szabvány 2,7 m-nél és a lakótelepi 2,6 m-nél a rácsszerkezet magassága 1,3 m körüli, vagyis még ülő helyzetben is fejet ér. Az ilyen magasságban történő térpolaritás-váltás okoz közérzeti, hangulati panaszokat. Érzékenyebb emberek számára ez a környezet szinte lakhatatlanná teszi az alacsony belmagasságú lakásokat.
Hartmann sáv hipertéri null pont berendeződése
Közismert, hogy a sávok helyzete különböző méretű és tömegű tárgyak mozgatásával változik, viszont legalább egy ruhásszekrény kell ahhoz, hogy a helyváltoztatás mértéke 10 cm körüli legyen. Jelentős, 30-40 cm-t elérő hatása lehet egy épület főfalának, azonban abban az eset­ben, ha ezt a falat pontosan egy sávra építik, a szomszé­dos Hartmann-sáv már nem 1,9 m-re lesz található, hanem akár 3,3 m is lehet ez a távolság. Erre az érdekes megfi­gyelésre hivatkoznak néhányan azt feltételezve, „lehet, hogy az én hálószobámban nincs is ilyen sáv". Még akkor is nagy a bizonytalanság, amikor megtudják, hogy nem­csak Hartmann-sávok léteznek, és hogy az összes többi földsugárzásfajtára a statikusság a jellemző, és szó sincs semmiféle deformációról.
Előadásaimon rendszeresen a legkülönfélébb szerke­zeteket és ábrákat mutogatnak a hallgatók, amelyekkel el lehet téríteni a Hartmann-sávokat. A következő párbeszéd egy előadáson hangzott el:
- Ki készítette ezt a szerkezetet?
-XY radiesztéta.
- Milyen hatásai vannak a különböző földsugárzásokra?
- Meg lehet változtatni vele a Hartmann-sávok helyét, de a többire nincs hatással.
- Hogyan kell elhelyezni?
- Az ágy alá kell tenni, és az ágyról ez eltolja a sávokat?
- Hová?
- Azt nem mondta, viszont mért rajtam egy Hartmann sávot, a medencémet érte, és ott okozott problémákat. Mióta viszont ezt a szerkezetet elhelyeztem a franciaágy középvonalában lábhoz, azóta megszűntek a problémáim.
- Tehát használod, és elégedett vagy?
- Igen.
- Megengeded, hogy leellenőrizzem aurád bemérésével a szerkezet hatásosságát?
- Igen.
Auravizsgálat után:
Tényleg megszűnt a Hartmann-sáv hatása a medencé­den, de mivel nem szüntetted meg magát a sávot, csak a helyét változtattad meg, most az a bizonyos sáv a mellka­sodat éri, és már okozott rajtad energetikai sérülést, a betegség kialakulása már csak idő kérdése.
Egy másik „találmány" vizsgálata is igen sok tanúsággal szolgált:
- Kár az erőlködésért Károly, rendkívül egyszerűen meg lehet szüntetni a Hartmann-sávokat.
- Igen? Hogyan?
- Egy nagyon jó radiesztéta megmutatta, hogy egy megfelelő ábrával vagy szimbólummal meg lehet szüntetni a Hartmann-sávokat.
- Ellenőrizted saját méréssel, vagy csak elhitted?
- Azt mondta, hogy működik.
- Leellenőrizzük közösen a működését?
- Azért készítettem el.
- Hogyan működik?
- Nem mondta.
- Mekkora a hatásterülete?
- Nem mondta.
- Mily en földsugárzásfajtákra van hatással?
- Nem mondta.
- Fontos a tájolás?
- Nem mondta.
- Hová kell elhelyezni?
- Nem mondta, csak azt, hogy ha leteszem a földre, mentesít a sugárzásoktól.
Miután kipróbáltunk néhány elhelyezési lehetőséget, hamar kiderült az eredmény, mégpedig az, hogy Hartmann-sávok elleni védelemre is teljesen alkalmatlan. Némi hatása van ugyan a rácsszerkezetre, de olyan nagy magasságban, és olyan kis mértékben fejti ki azt, hogy ezt a területet csak függőággyal lehetne kihasználni. Újdonsült ismerősöm nem nyugodott bele az eredménybe, gyors egymásutánban készített újabb 4-5 ábrát, amelyek vizs­gálatánál ugyanazt az eredményt kaptuk, mint az első mágikus grafikánál.
A kísérletezés jó dolog. Kísérletezni kell! Téveszmékre és hiedelmekre viszont az égvilágon senkinek nincs szük­sége, pláne segítséget kérő beteg, rokkant embereknek nem hiányzik ez! Arról nem is beszélve, hogy mennyit árt a szakmának ez a fajta tevékenység.
 A Hartmann-sáv vándorlása
Kevésbé ismert és a teljes tájékozatlanság miatt fél­remagyarázott jelenség az ún. Hartmann-vándorlás. Azok a radiesztéták, akik már hallottak valamit a Hartmann- sávokról, felfigyeltek arra, hogy ezek a sávok nem mindig vannak a helyükön. Közülük sokan azt mondják, hogy „... a különféle sugárzások, a kozmikus mozgások, valamint a meteorológiai hatások miatt változtatják helyüket, igaz a hatásukat nem."
Először is tisztázni kell, hogy nem „különféle sugárzá­sokról, hanem csak a Hartmann-sávról van szó. Egészen pontosan egyetlen más sávsugárzást sem érint ez a probléma. Még pontosabban csak és kizárólag a Hartmann-hálórendszer K-Ny-i sávjaira jellemző a ván­dorlás, méghozzá nem összevissza, hanem szigorúan meghatározott ritmusban történik. Ha valaki elcsípi azt a pillanatot, amikor a K-Ny-i Hartmann-sáv elindul vándorútjára déli irányba, azt tapasztalja, hogy az É-D-i Hartmann-sáv a helyén marad az összes többi sávsugárzással együtt. Ezen a ponton azonban nem ajánlabbahagyni a vizsgálódást, mert alapvetően téves következtetésekre lehet jutni. A K-Ny-i Hartmann-sávok ugyanis négy órányi vándorlás után visszatérnek helyükre, és harminckét órán keresztül ott is maradnak. A vándorlás tehát 36 órás periódusban történik, 32 órán keresztül minden év minden hónapjának minden napján ugyanott van, majd 4 órán keresztül vándorol csak a K-Ny- i sáv déli irányba indulva. Ennek a vándorlásnak pontos időpontja téli időszámítás szerint 6-10 óráig és 18-22 óráig, nyári időszámítás szerint természetesen 7-11 óráig és 19-23 óráig. Az alábbiakban egy táblázatot láthatunk, amelyen egy hét van feltüntetve, amikor is hétfőn de. 6-10-ig tart a vándorlás. 

Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap
2

4

6

8

10

12

14

16

18

20

22

24

Hartmann vándorlás (nyári időszak szerint)

A Hartmann vándorlás ideje nem esik egybe az alvással
(tartós, mozdulatlan egyhelyben való tartózkodás) idejével,
ezért az ember éjszakai geopatikus terhelését nem befolyásolja

.

Egyértelműen kitűnik, hogy ha valaki este 22 órakor lefekszik, 8 órát alszik, majd reggel 6-kor felkel, a Hartmann-vándorlás egyáltalán nem befolyásolja semmi­lyen mértékben a geopatikus terheltséget. Abban az esetben viszont, ha a lefekvés ideje 23 óra, az ébredésé pedig 7 óra, minden harmadik reggel 6-7 óra között változik a geopatikus helyzet, ha egyáltalán éri őt K-Ny-i sáv. A Hartmann-vándorlás alatt a helyén marad az É-D-i Hartmann-sáv, a geológiai törésvonal, a vízérsugárzás, a Curry-sáv, a Szent György- és Ley-vonal is. Mindezen ismeretek birtokában azt hiszem, kár lenne csak azért elutasítani az alapos geotronikai vizsgálatot, mert a K-Ny-i Hartmann-sáv időnként nincs a helyén.
Hogy akkor mi értelme van foglalkozni ezzel a témával? Legnagyobb jelentősége abban van, hogy ebben az időszak­ban nem érdemes a Hartmann sávot keresni, és mivel csak részeredményhez juthatunk nem tanácsos ilyenkor geopatikus vizsgálatot folytatni. Nem utolsósorban abban van jelentősége, hogy az érdeklődők hiteles és pontos tájékoztatást kapjanak. Sajnos csak fél információk és téves következtetések jelennek meg a szakirodalomban, a sajtóban, az előadásokon, a tanfolyamokon. Mivel az érdek­lődők kérdéseikre kielégítő választ nem kapnak, ezen téves állításokra hivatkozva utasítják el a geotronikai felmérést.
 
Páratartalom-változás hatása az energiaáramlásra
Jelentősen befolyásolja a Hartmann-sávokban lévő energiaáramlást a páratartalom is. Alacsony páratar­talomnál kis mértékű, magas páratartalomnál nagy mértékű sávhatással kell számolni. Ebből következik, hogy a Hartmann-sávok nem a sivatagi népek problémá­ja, de nem is ők fedezték fel.
A Hartmann-háló méreteiből adódik, hogy kb. minden ötödik ember mellkasát éri a sáv, aminek főleg gyulladást okozó hatása van. A talajvíz és a levegő párája jó vezetőnek minősül, elősegíti az energiaáramlást, erősíti a sávhatást. Ez után válik igazán érthetővé, hogy mi is az igazi összefüggés a tüdőbetegségek és a dohos lakások között. A száraz talaj jó szigetelőként gátolja az ener­giaáramlást, az erősen talajvizes területek és földrétegek viszont jó vezetőnek bizonyulnak, ugyanolyan jól vezetik a mágneses hullámokat, mint a víz a hanghullámokat. Mivel régen nem helyeztek különösebb hangsúlyt a házak építésénél a szigetelésre, a falak vizesek, dohosak, a leve­gő pedig páradús volt, megfelelő környezetet biztosítva az intenzív energiaáramlásnak.
A tüdővész háttérbe szorulása nemcsak korszerű TBC gyógyszereknek köszönhető, hanem annak is, hogy ma már igen nagy gonddal szigetelik a lakóházakat talajpára ellen. Mára a lakások szárazak, és nagyon kevesen élnek dohos pincében. Időnként sajnos ismét felüti fejét a tüdőbaj, de minden esetben hozzáteszik, hogy ez „a sa­nyarú körülmények között élőket érintő probléma."
Ezek után biztosan érthető, ha rosszallásomat fejezem ki, amikor a gyerekszobában meglátok egy párologtatót. Előfordulhat, hogy a gyermeknek magasabb páratar­talomra van szüksége, de ha a tüdőbetegséget Hartmann- sáv okozta, a párologtató használatának több a kára, mint a haszna, ugyanis mesterségesen felerősítik az amúgy is jelentős sávhatást. Lehetséges, hogy kezdetben hasznos­nak tűnik a párologtatás, de majd minden esetben szá­molni kell a későbbiekben az igen súlyos szövőd­ményekkel! Ilyen esetekben a legfőbb teendő a gyermek­ágy Hartmann-sávon kívül helyezése, és utána nyugodtan lehet párologtatni.
Nemcsak a talajvíz és a szobai párologtató hatására válik intenzívebbé a Hartmann-energiaáramlás, és erősebbé a sávhatás, hanem az időjárás változására is. Párásabb, csapadékosabb időben nagy területen történik jelentős változás, és ugyanez tapasztalható a légnyomás tekintetében is. Az időjárás jelentős mértékű gyors vál­tozását a frontok okozzák. Az ember leginkább a hirtelen változásokat érzékeli, ez okoz azonnali panaszt. Mivel szinte minden embert minden pillanatban ér Hartmann- sávhatás, ami a frontok hatására azonnal változtatja intenzitását, a frontok nagyon sok embernél okoznak közérzeti, hangulati panaszokat. Megváltozik a koncent­rálóképesség, a munkabírás, a hangulat és a szervezeten belüli energiaáramlás. Frontok hatására egyes panaszok megjelennek, vagy felerősödnek, mások elmúlnak, vágy csökkennek. Orvosi megfigyelés például, hogy front­hatásra gyakran fordul elő cukorbetegeknél hypo-glykeamia. Mindez azonban nem tapasztalható azoknál a cukorbetegeknél, akiket nem ér Hartmann-sávhatás, így őket nem érinti a fronthatás problémája.
 
A Hartmann-sáv hatásának felerősödése
Kizárólag a Hartmann-sávokra jellemző tulajdonság a 0-3 óra közötti felerősödés, amit megfigyelések alapján törvényszerűségnek fogadtak el, de okára az eddigi elmé­letek nem tudtak magyarázattal szolgálni.
A Hartmann-sávok 0-3 óra közötti felerősödése egy közismert fizikai jelenséggel magyarázható. A Föld mágneses terét általában a Nap felől nézve ábrázolják. Szabályos, szimmetrikus, egyforma méretű energiamezőt láthatunk a Föld mindkét oldalán. Érdekessé akkor válik, ha oldalnézetből vizsgáljuk meg ezt az ener­giamezőt, ahogy az a csillagászati és űrkutatási szak­könyvekben látható. Kiderül, hogy ez a tér korántsem szimmetrikus, sőt erősen deformált. Látható, hogy ebben az esetben is kölcsönhatásról van szó, napsu­gárzás és földsugárzás egymásra gyakorolt hatásáról. Jelentős külső hatás a Nap sugárzása, amely ellen a Föld mágneses tere nyújt védelmet. Az árnyékos oldalon ter­mészetesen csak a földsugárzás érvényesül, külső hatás nélkül.
 
A föld mágneses tere a nap felöl nézve
 
Nap szél
Rendkívül izgalmas és tanulságos úgy folytatni a vizs­gálódást, hogy más szemszögből nézzük meg a Föld mág­neses terét, úgy ahogyan nem szokták, felülről a sarkok felől. 24. Kép Az előzőhöz kísértetiesen hasonló képet kapunk, amire ha följelöljük a Hartmann-sávokat, mint időzónákat, azt láthatjuk, hogy délben érvényesül legkevésbé a Hartmann-sáv, mert ilyenkor legjelentősebb a napsugárzás, amely merőlegesen éri a Földet. Reggel és este az arányok eltolódnak, mivel csökken a napsugárzás hatása, jobban érvényesül a földsugárzás. Éjfélkor vi­szont a földsugárzás napsugárzás nélkül érvényesül, a jelentéktelen mértékű kozmikus sugárzással szemben. A Föld forgása miatt a mágneses erőtér kissé elhajlik a forgás irányába, ezért a Hartmann-sávok éjfélkor kez­dődő felerősödése, energiamaximuma hajnali három óráig tart.
 
A Föld mágneses mezeje felülnézetben
(az elektromossugárzás - Hartmann-sáv- energiamaximuma 0-3 óra között van).
Ez a felerősödés az oka a hajnali felébredéseknek, fájdal­maknak, rosszulléteknek, asztmás rohamok kiala­kulásának, a gyerekek felsírásának és ebben az időszak­ban történik a legtöbb szülés. Mivel a Hartmann-sáv okozza a felébredést és a fájdalmat, érthetővé válik, hogy a fájdalom ott jelentkezik, ahol a Hartmann-sáv éri a szervezetet, minden embernél más-más helyen.
Teljesen egyértelmű, hogy ez az időpont minden időzónában azonos, és így az egész emberiséget érintő problémáról van szó. Mindezek alapján minden olyan esetben érdemes radiesztéta segítségét kérni a későbbi egészségügyi problémák megelőzése érdekében, amikor a hajnali felébredést tapasztalják, mert ez egy Hartmann- sáv jelenlétére utaló egyértelmű jel.
Amennyiben a megfigyeléseket és a tapasztalatokat összegezzük és továbbgondoljuk, érdekes következteté­sekre juthatunk.
Abban az esetben, ha a Föld forgása megállna, a mág­neses tér nem torzulna, akkor nem 0-3 óra között lenne a felerősödés, hanem 22-02 óra között, és az érintett földterületek lakhatatlanná válnának, hőmérséklettől függetlenül egyszerűen azért, mert a Föld mágneses erő­tere és emberre gyakorolt hatása ezen a területen elvisel­hetetlenül erős lenne.
Ha a Föld egy Naphoz közelibb pályán keringene, a Föld mágneses tere nem lenne képes védelmet nyújtani a napsugárzás ellen, ezért a Föld lakhatatlan lenne. Akkor viszont, ha egy távolibb pályán keringene, a minimális mértékű napsugárzás ellenében jobban érvényesülne a földsugárzás, mely olyan jelentős mértékű lenne, mint most 0-3 óra között, de a Föld teljes felületén, és a Föld ugyancsak lakhatatlan lenne. Kivételes szerencse tehát, hogy a Föld kellően magas energiaszinttel rendelkezik ahhoz, hogy védelmet nyújtson a napsugárzás ellen, és kellően alacsony szintű ahhoz, hogy ne legyen túl erős és elviselhetetlen az élőlények számára.
Ha az ember új lakhelyet keres, egy másik bolygót akar meghódítani, erre a célra alkalmatlanok a hideg bolygók, azok, amelyek nem rendelkeznek izzó, energiát adó mag­mával. Mindenképpen figyelembe kell továbbá venni azt, hogy a kiválasztott bolygó erőtere ne legyen túl erős, ugyanis ebben az esetben szintén lakhatatlan lenne.
 
Hajnali felébredés
Jellegzetes panasz a 0-3 óra közötti hajnali felébredés. Ennek a panasznak azonban fokozatai vannak.
Első fokozat nem is igazán felébredés, csak nyugtalan­ság, forgolódás fűződik hozzá, amiről az élettárs számol be, esetlen szülő veszi észre gyermekén. Második fokozat­ban már felébredésről van szó, az álom megszakad, az ember teljes tudatánál van, de megfordul, és alszik tovább anélkül, hogy kinyitná a szemét, így nem is tudja, hogy mindez mikor történt. Harmadik fokozat az, amikor a szem kinyílik, ilyenkor általában megnézik az órát, ezért pontosan tudják mennyi az idő, majd alszanak tovább. Negyedik fokozatban az ébredéshez szinte ellenállhatat­lan kényszer kötődik az ágy elhagyására. A felébredéskor általában evéskényszer is jelentkezik, de vannak, akik WC-re mennek, esetleg elszívnak egy cigarettát, vagy isz­nak valamit. Az ötödik fokozatban az ébredéshez elvisel­hetetlen fájdalmak párosulnak, megjelenik a mellkas szorító, feszítő érzése, a derék mintha megszakadna, kínzó fájdalmak hason, medencén, csípőn, a térden, eset­leg a teljes háti rész görcsbe rándulhat. Ezek a fájdalmak mozdulatra felerősödhetnek, ezért jellemzően hosszú ideig gúzsba kötve fekszik az ember, és a kínok kínját éli át.
A hajnali felébredések eleinte idegi megterheléshez és nehezen emészthető vacsora elfogyasztásához kötődnek, es ezt magyarázatnak, oknak sajnos el is fogadják. A gond akkor van, amikor a felébredések mindennapossá válnak, es a panaszos egyszer csak kifogy a kifogásokból, széttár­ja a karját, és közli, hogy most már ő maga sem érti a dol­got.
A megoldás kulcsával rögtön jelentkezik az akupunktúra tudománya. Részletezik a yin-yang elméletet, az öt elem tanát és a szervpárokat, a meridiánokon zajló ener­giaáramlást, végül elérkezik a meridián órához. Ez arról szól, hogy a testet behálózó energiapályákon bár folya­matos az energiaáramlás, de az áramlás intenzitása 24 órás periódusban változik, vagyis van energiaminimum és energiamaximum időpontja minden egyes szervnek, és ez az energiamaximum 2 óránként más-más szerven tapasztalható. Hajnali 1-3 óra között az energiamaximum a májon van, ezért májproblémával magyarázzák a felébredéseket, és a májat kezelik. A dolog kicsit sántít, mert ha a felébredéshez például fájdalmak párosulnak, ez az érzés más-más embernél más-más testrészt érint, pedig mindenkinek ekkor van az a bizonyos máj energiamaxi­muma. Most már azt hiszem, elárulhatom, hogy szintén Hartmann-sáv okozta problémáról van szó.
Az első megfigyelések még azokból az időkből származ­tak, a hőskorból, amikor a vállalkozó szellemű emberek megpróbálták az ágyakat kitologatni a Hartmann-sávokból. Ha ez valamilyen csoda folytán sikerült - utalok a hálórendszer méreteire - az egészségi állapot javulásával minden esetben vele járt a hajnali felébredés problémájá­nak megszűnése. A felébredések úgy kötődnek a Hartmann-sávokhoz, hogy a sávhatás, az energiaáramlás 0-3 óra között felerősödik a háromszorosára, és erre a jelentős mértékű változásra reagál a szervezet felébredés­sel és a sáv által érintett testrész fokozott mértékű fáj­dalmával.
Tapasztalatok gyerekeknél
Kedvenc témám a gyermek. Nemcsak azért, mert gya­korló apa vagyok, hanem mert védtelenek és ártatlanok! valamint megpróbálnak a maguk módján védekezni a sávsugárzások ellen a természetes ösztönükből kifolyólag. Mindig szem előtt kell tartani, hogy a gyermek egész­ségéért és fejlődéséért kizárólag a szülő a felelős.
A gyerek életében legmeghatározóbb és legveszélyesebb időszak az első két-három hónap, amikor mozdulatlanul tölti a nap java részét ott, ahova leteszik. Amennyiben az újszülöttet Hartmann-sávba helyezik el, ott képtelen nyu­godtan aludni, szüntelenül sír, éjszaka pedig vigasztalhatatlanul torka szakadtából üvölt. Az alvás a déli órákra korlátozódik, amikor a leggyengébb a Hartmann sáv hatása. Erre szokták mondani, hogy a gyerek fel­cserélte a nappalt az éjszakával.
Ha a kezdeti nehézségeket túléli, és már elég erős a helyváltoztatásra, kimászik a sávsugárzásokból és mindig ugyanazon helyen keres menedéket. A radiesztétának kiváló vizsgafeladat, hogy megtalálja-e azt a bizonyos területet, ahova a gyerek húzódik. Abban az esetben, ha a gyermek hánykolódik egész éjjel, és össze-vissza mászkál az ágyban, ez azt jelenti, hogy adott területen nincs az alváshoz és pihenéshez megfelelő hely. Ha a szülő ezeket tapasztalja, mindenképpen át kell helyezni az ágyat. Nem ajánlom azonban az ötletszerű ágytologatást a geológiai törésvonalak okozta bölcsőhalál miatt. Minden esetben a szülő a felelős, nem a földsugárzás! Később a nagyobb gyerekek megkeresik ugyan kedvenc játszóhe­lyüket, de este ismét a szüleik által kijelölt helyen kell feküdniük.
Egy háromgyerekes édesanya a következőkről számolt be. Első gyermeke, amíg a rácsos gyerekágyban feküdt, folyamatosan betegeskedett addig, amíg ki nem nőtte a kiságyat, és egy másik ágy nem lett az alvóhelye. A fekhely megváltozásával egy csapásra megszűntek a panaszok, ám régi fekhelyét elfoglalta a második gyermek, akinél ugyanolyan egészségügyi panaszok jelentkeztek, mint az első gyermeknél. Miután ő is kinőtte a kiságyat, és másik fekhelyre került, panaszai rövid időn belül megszűntek, ám régi helyét elfoglalta a harmadik gyermek, aki szintén sokat betegeskedett.
A gyermekek a kiságyban sehová sem húzódzkodtak, mert nem volt az ágyon sávsugárzásmentes terület. Ha a gyermek nem húzódik sehová, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy jó helyen van az ágy.
Ízületi panaszok
A Hartmann-sávok főleg gerinc és ízületi panaszokat, bántalmakat és betegségeket okoznak minden általuk érintett testrészen. A sáv szélessége 25 cm, ezért a hatásterület jól behatárolható. A csigolyák és ízületek gyulladása jellemzi a sáv jelenlétét.
Speciális eset, amikor az ember hosszában fekszik egy Hartmann-sávban, így az összes csigolya ezen külső ener­getikai hatásnak van kitéve. 25. Kép. A gerinc teljes lemerevedése jellemzi ezt a geopatikus érintettséget. Igen súlyos betegségekhez vezethet ez a hatás, ezért ha ilyen panasza van valakinek, gondolkodás nélkül változtatni kell a fekvőhelyzeten, de semmiképpen sem az ún. megfor­dulással, mert akkor nem szüntette meg a kiváltó okot, vagyis a Hartmann-sáv továbbra is a gerinc teljes hosszát éri.
Abban az esetben, ha csak nyakat ér a sávhatás, a nyak merevedése, mozgáskorlátozottsága, és a fej mozgatása­kor megjelenő ropogás a jellemző tünet. Amennyiben mell­kason van kitéve az ember ennek a sávhatásnak, tünetként jelentkezik a felső háti szakasz fájdalma, merevedése, a lélegzetvételt kísérheti erős szúrás, nyo­másérzet, párhuzamosan megjelenhetnek vállízületi panaszok, a kar felemelésének nehézsége, zsibbadása. Hasi területet érintve szintén a megfelelő háti gerinc­szakasz panaszai jelentkeznek, esetleg könyökízületi problémákkal együtt. A derékpanaszok olyan méreteket is ölthetnek, hogy az érintett személy reggel nem képes egyedül felkelni az ágyából, vagy hosszas ülés után az asztalba kell kapaszkodnia segítségképpen, hogy fel tudjon állni. Medencét érő Hartmann-sáv értelem­szerűen a csípőízületre gyakorol jelentős hatást, csípőízületi gyulladást, mozgáskorlátozottságot, esetleg járásképtelenséget okozva. A térd és lábfej érintettsége esetén természetesen ugyanolyan panaszok jelentkez­nek, mint más ízületi panaszok esetén, értelemszerűen mindig az adott testrészen.
 
Hartmann sávok a testen
 
A Hartmann-sáv okozta gerincbántalmak legékesebb bizonyítéka, hogy a gerincműtéteket újra és újra meg kell ismételni ugyanazon csigolya ugyanazon problémájával addig, amíg a páciens meg nem változtatja a fekhelyét, és ezzel egy időben a szervezetét érő geopatikus terhelést.
Sok esetben, amikor az emberek a felmérés után rádöbbennek, hogy panaszaikat mi okozza, izgatottan kérdezik, hogy ha mentesülnek a sávhatásoktól, vajon mikor fogják a változást megtapasztalni. Megfigyelések azt mutatják, hogy ha még nem alakult ki betegség, egy­két nap alatt megszűnnek a panaszok.
Elgondolkodtató egyik ügyvéd ismerősöm ilyen irányú megfigyelése: „Minden reggel borzalmas derékfájdal­makkal ébredek, ami megmarad egész nap, és elkísér az esti lefekvésig. Egyszer késő estig néztem egy filmet a fotel­ből, és azután elaludtam. Reggel ébredtem fel, kimásztam a fotelból, de a kényelmetlen alvóhelyzet ellenére nem fájt a derekam, és egész nap jól éreztem magam. Este viszont az ágyamba feküdtem le, és reggelre visszatértek a régi panaszaim, amelyek azóta is megvannak".
Egy édesanya azért kérte segítségemet, mert gyer­mekét folyamatos térdpanaszok miatt műteni akarták. A hálószoba geopatikus helyzetének felmérése után vilá­gossá vált, hogy ezeket a panaszokat a gyerek térdét ter­helő Hartmann-sáv okozza. Amennyiben nem szüntetik meg ezt a külső energetikai hatást, nemcsak egy térd­műtéttel, hanem műtétek sorozatával vagy akár maradandó károsodással is lehet számolni.
Rendkívül sajnálatos, amikor egy sportolót egészségü­gyi probléma miatt tanácsolnak el az orvosok a sporttól, pláne amikor egy szép karrier előtt álló gyerekről van szó. Egy vívó kislánynál ez egy térdpanasz volt. Folyamatos térdfájdalmát hiába kezelték, edzeni csak térdvédővel tudott. Az orvosok szerint ezt a panaszt a vívás alatti fokozott megterhelés okozta, ezért eltaná­csolták az aktív sporttól. A lakás geopatikus helyzetének vizsgálata során kiderült, hogy a kislány térdét Hartmann-sávhatás terheli. Ezen külső ener­getikai hatás megszüntetését követően, egy hét múlva a versenyen már térdvédő nélkül, panaszmentesen tudott versenyezni.
Egy másik esetben éppen a kedvenc tévénéző fotel helyzete volt a panasz oka. Említettem már, hogy elsősorban a napi 4-5 órás, tartós tartózkodási helyek geopatikus helyzete határozza meg egészségi állapo­tunkat, és ez nemcsak az ágy. Nyugdíjas embereknél gyakran előfordul, főleg a téli időszakban, hogy idejük nagy részét kedvenc foteljukban töltik olvasással, tévénézéssel, vagy rádióhallgatással. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy hátradőlve, a gerincet teljes hosszában éri egy Hartmann-sáv. Mivel a fotel legalább fél évig tartós tartózkodási helynek minősül, jelentős egészségü­gyi hatása lehet ennek a geopatikus környezetnek főleg derékfájdalmakat okozva igen rövid idő alatt.
 
Gyulladásos megbetegedések
Meglepő tapasztalat, hogy bár sokan hallottak már a Hartmann-sávokról, mégis mennyire ismeretlen a köztu­datban ezek gyulladást okozó hatása. A gyulladásos meg­betegedést előszeretettel tulajdonítják tudati károsodás fizikai szinten történő megnyilvánulásának, vagy égi figyelmeztető jelnek, rossz csillagállásnak, bakteriális, esetleg vírusos problémának - helytelenül. A Hartmann- sáv minden általa érintett testrészen képes gyulladást okozni, melynek kezelése szinte megoldhatatlan feladat az ok megszüntetése nélkül.
Irodák és intézmények geopatikus vizsgálatánál jó tapasztalatokat szereztem a Hartmann-sávok gyulladást okozó hatásáról. Abban az esetben ugyanis, ha egy munkahelyen a szék Hartmann-sávban van, az ott dolgo­zót medencén éri ez a terhelés. Nők esetén nőgyógyászati gyulladásos problémákat, „cisztát, aranyeret" okoz. Férfiaknál jellemző a heregyulladás és a prosztatagyulladás. Sajnálatos, hogy a cégek inkább fizetik a beteg­állományt és a gyógykezelést, mintsem ezek töredék összegét a megelőzésre fordítanák.
A Hartmann-sávok gyulladást okozó hatására legjobb példa egyik régi ismerősöm esete. Már öt alkalommal műtötték arcüreggyulladással, és az utolsó műtét után nyolc hónappal készült a hatodik műtétre ugyanezzel a panasszal. Egy betegállományban lévő vállalkozó helyzete nem igazán irigylésre méltó. Fizeti a műhelybérletet, a műtétet megelőző kezeléseket, a gyógyszereket, a kenő­csöket, a természetgyógyászati rendelést, a gyógyfüveket, vásárolt egy gyulladáscsökkentő hatású csodalámpát, otthon ül bebugyolálva a meleg szobában, vagyis mindent megtesz a gyógyulása érdekében, mindhiába. Úgy érzi, hogy már csak egyetlen teendője maradt, várni a műtétet, ami majd talán újabb néhány hónapra megoldást jelent.
Ekkor megtettem azt, amit sem előtte, sem azóta még soha, hívás nélkül ajánlottam fel segítségemet. Egy kollégámmal együtt meglátogattuk ismerősünket, és mivel a súlyos egészségi állapot miatt ellenállásba nem ütköztünk, közö­sen felmértük a fekhely geopatikus fekvését. Ágyon, a hölgy fejénél a következőket találtuk: Hartmann-kereszt, Curry-kereszt, geológiai törésvonal, vízér-sugárzás, Ley- kereszt fejen. Világossá vált, hogy miért is volt kezelhe­tetlen ez az arcüreggyulladás, továbbá miért csak néhány hónapra oldotta meg a műtét ezt a problémát. Tekintettel a geopatikus helyzetre és a probléma súlyosságára, nem az adott fekhelyen alkalmaztunk védelmet a földsugárzások ellen, hanem az ágyat áthelyeztük egy Hartmann-sáv mentes területre, és az új helyen biztosítottunk védelmet a többi sávsugárzás ellen. Szigorúan meghagytam, hogy az orvos által felírt gyógyszereket továbbra is szednie kell, továbbá ha az orvos úgy találja, akkor a műtétet is végre kell hajtani! Négy nap múlva azonban a következő vizs­gálaton és kezelésen az orvosa azt állapította meg, hogy olyan szépen gyógyul, hogy nem lesz szükség műtétre, továbbá számára is érthetetlen módon az orrpolip is visszafejlődött. Újabb néhány nap elteltével ismerősöm autóba szállt, és elindult Németországba, hogy megláto­gassa ott élő lányát. Egy heti kint tartózkodás után haza­jött, kinyitotta a boltot és elkezdett dolgozni. Az ember azt hinné, hogy ezzel vége is a történetnek, és talán nincs is értelme azon vitatkozni, hogy mi okozta a betegséget, és hogy minek köszönhető a gyógyulás, ha nem lenne foly­tatása.
Két hónap múlva rá kellett döbbennem, hogy annak idején mekkora hibát követtem el azzal, hogy hívatlanul próbáltam meg segíteni rászoruló ismerősömön. Hiába a szándék és jóakarat, dacára a nem várt gyors felépülés­nek és gyógyulásnak, az ágyat tudtomon kívül arrébb tolták harminc centiméterrel, így a fejet ismét egy Hartmann-sávba sikerült elhelyeznie. Még akkor sem értesített, amikor ettől az új geopatikus helyzettől ismét begyulladt az arcürege, és ha nem látogatom meg, talán azóta már meg is műtötték volna. Amikor meglátogattam, bebugyolált fejjel fogadott, és elpanaszolta, hogy „úgy lát­szik hiába minden, mégiscsak műteni kell". Első kétség­beesésem csak addig tartott, amíg meg nem láttam, hogy az ágyat áthelyezték. Semmilyen választ sem tudott adni a kérdéseimre, hogy miért helyezték át az ágyat, miért nem értesítettek, és miért gondolta, hogy az annyiszor már hatástalannak bizonyult szerektől most talán meg fog gyó­gyulni. Miután megállapodtunk, hogy az ágy már a végleges helyén van, és nem fogják tovább tologatni, az új geopatikus helyzetnek megfelelő védelmet kellett alkal­maznom a fejét érő Hartmann-sáv ellen. Ismerősöm* hamarosan felépült, ismét megúszta a műtétet. Mindennek már több mint egy éve. Ezen idő alatt teljesen tünet- és panaszmentes, de azt hiszem még mindig nem értette meg igazán, hogy mi is történt vele valójában, és attól tartok, rövidesen ismét áthelyezi fekhelyét valahová. Tanulsággal szolgált számomra ez az eset. Megfogadtam, és meg is tartom, hogy a legszörnyűbb betegségek láttán sem hozakodom elő tudásommal, és nem végzek semmi­lyen vizsgálatot, amíg erre meg nem kérnek.
Majdnem minden gyulladásos megbetegedésnél jelen van, és az adott testrészt éri a Hartmann-sáv. Ide tartozik a fülgyulladás, a tüdőgyulladás, az arcüreg-gyulladás, a petefészek-gyulladás és az ízületi gyulladás egyaránt.
Egy egyedül élő özvegy hölgy a geopatikus felmérés eredményét látva döbbent rá az örök rejtélyre. Nem értette ugyanis, hogy repülőtéren, jó levegőn dolgozó, nem dohányzó férjét miért tüdőbetegség vitte el. A válasz prózaian egyszerű. Mellkasát érő Hartmann-sávban feküdt évekig.
 Idegrendszeri zavarok
Szinte teljesen ismeretlen még radiesztéta körökben is a Hartmann-sugárzás idegrendszerre gyakorolt hatása. Természetesen elsősorban a fekvőhelyen, fejet érő sávhatásról van szó.
Amennyiben gyermek fejét éri ez a hatás, szinte minden esetben ágyba vizelésről számolnak be a szülők, ami vál­tozó rendszerességgel fordul elő. Ehhez a geopatikus helyzethez kötődik a dyslexia is. Iskolás gyerekeknél gyakran előfordul ilyen geopatikus terhelés mellett, hogy egész nap bármennyit is tanul, reggelre nem fog emlékezni semmire. Ez természetesen jelentkezik osztályzataiban, eredményeiben, befolyásolja a továbbtanulást, és kihat egész későbbi életére. Könnyű kijelenteni, hogy a gyerek rossz, a gyerek lusta, a gyerek buta. Mielőbb adjunk szegénynek még egy esélyt, és vizsgáljuk meg fekhelyét. Hartmann-sávok kereszteződése fejen epilepsziát tud okozni, és az összes korosztály érintett ebben.
Abban az esetben, ha a munkahelyen ér valakit a Hartmann-sáv, fejfájásról és ingerlékenységről számol be. Ilyen helyen képtelen az ember odafigyelni és koncentrál­ni- Nagy hibaszázalékkal dolgozik, gyakran tart cigaretta, esetleg kávészünetet, sűrűn látogatja a mellékhelyiséget. Ha a munkáltató felmond ennek az alkalmazottnak, azzal kell számolnia, hogy az utóddal is ugyanezek lesznek a Problémák. Mindenkinek sokkal jobb lenne, ha nyugod­tabb körülmények között, zavartalanul folyhatna a munka Hartmann-sáv mentes környezetben. A dolgozó kevésbé fárad el, örömét leli munkájában, és sikereket ér el. Csökken a selejt- és hibaszázalék, a táppénzen töltött napok száma, a kávéfogyasztás, ezzel párhuzamosan javul a hangulat, nő a teljesítmény és a profit. Meggondolandó!
 
Hartmann-sáv okozta egyéb betegségek
Soha nem az a kérdés, hogy mire allergiás az ember, hanem az, hogy mitől. Nem érdektelen, hogy mi okozza azt a betegséget, ami emberek millióinak életét keseríti meg évről-évre.
Geotronikai vizsgálatok igazolják, hogy az allergia kialakulását, a betegség fenntartását geopatikus terhelés, Hartmann-sáv okozza. Hasat érő Hartmann-sávsugárzás terhelés okozhat gerincbántalmat, gyomorpanaszt, emésztési problémát, a máj elégtelen működését, és a- mellékvese irritációja révén allergiát. A mellékvese működésének elégtelensége miatt allergén hatására a szervezet túlzott mértékben reagál az allergén mennyi­ségétől függetlenül. Az allergia gyógykezelése akkor lehet hatásos, ha a kezeléssel párhuzamosan megszüntetik betegséget fenntartó geopatikus terhelést.
Sok embernek az a problémája, hogy meddőség miatt nem tud utódot nemzeni. A problémát nem oldotta meg sem a genetika, sem a torna, sem a vitaminok, sem a vege­táriánus életmód.
Medencét érő Hartmann-sávsugárzás befolyásolja a menstruációs ciklust, a peteérést és a fogamzást. Előfor­dul, hogy bár a pete megtermékenyül, a pete nem tud be­ágyazódni. Ugyanez történik sikertelen mesterséges meg­termékenyítés esetén is. A gyermek után vágyakozóknak ez az ismeret új lehetőségeket jelent a családalapításra.
Korunk népbetegsége a szívbetegség, a halálozási okok között vezető helyet foglal el a szívinfarktus. Eddig ennek a betegségnek a kialakulásához csak a befolyásoló ténye­zőket sikerült meghatározni, de a szívinfarktus okát nem.
Mellkast érő Hartmann-kereszt okozza a szívinfarktust, aminek mindig vannak előjelei. Legfőbb előjel a hajnali felébredéskor jelentkező szorító érzés a mellkason.
Fájdalommal nem párosuló tünetekkel jelentkezik a cukorbetegség. Sok esetben még akkor sem fordulnak orvoshoz, amikor aceton szag távozik a szervezetből.
A szerzett cukorbetegség oka egy hasat érő, általában K- Ny-i Hartmann-sáv, amely gátolja a hasnyálmirigy inzulin termelését. A csökkentett mértékű vagy egyáltalán nem lévő inzulintermelés nem állítható helyre sem diétá­val, sem testedzéssel, sem gyógyszerrel a Hartmann-sáv- sugárzás terhelés megszüntetése nélkül. Amennyiben ezt a betegséget nem kezelik inzulinterápiával, a Hartmann-sáv megszüntetése után rövid időn belül képessé válik a has­nyálmirigy az inzulintermelésre, és helyreáll a normál vércukorszint. Inzulinterápia alkalmazása után bárhová is költözhet, az inzulinbevitel fönntartja a cukor­betegséget, ugyanis amíg a szervezetet inzulinnal ellátják, addig a hasnyálmirigy nem fog inzulint termelni. A kiala­kult inzulinfüggőség miatt gyógyíthatatlannak lett kikiált­va a cukorbetegség.
Amennyiben viszont energetikai szempontból közelítjük meg ezt a betegséget, megszüntetjük a szervezet geopatikus terhelését, és speciális bioenergetikai kezelést alkalmazunk, a bevitt inzulin szükséges mennyiségét fokozatosan csökkenteni lehet, és néhány hónap alatt inzulinmentes, gyógyult állapot érhető el. Ez a gyógyult állapot azonban csak addig tartható fenn, amíg ismét bele nem fekszik valaki egy hasat érő Hartmann-sávba.
A cukorbetegség gyógyításának energetikai módszere fejlesztés stádiumában, tesztelés alatt van. A sikerek azt mutatják, hogy jó úton haladunk, az elért eredmények biztatóak.
A Hartmann-sávok kereszteződése cisztás megbete­gedést tud okozni. A ciszta kialakulhat az állkapocsban, a mellben, vagy a méhben egyaránt, minden olyan test­részen, amit a Hartmann-kereszt sugárzásterhelés ér.
A baktériumok különösen kedvelik azon testrészeket, amelyeket Hartmann-sáv terhel. A geopatikus terhelés megszüntetése nélkül nem lehet ezen bakteriális prob­lémákat kezelni.
 
Milyen gyorsan hat a Hartmann-sáv?
Arra a kérdésre, hogy milyen gyorsan hat az emberre egy Hartmann-sáv, két történettel szeretnék válaszolni. Egy vállalat igazgatói szobájában végeztem felméréseket. A hosszúkás íróasztal végén teljesen elkülönítve a közvetlen munkahelytől állt három szék. Kérdésemre megtudtam, hogy ez a terület nem minősül munkahely­nek vagy tartós tartózkodási helynek, hanem téli estéken a munka után hárman ismerősök itt szoktak kártyázni. Az is kiderült, hogy nincs állandó helyük, felváltva mindig máshová ülnek a partik alkalmával. Az egyik szék Hartmann- és Curry-sávban volt, közöltem, hogy aki itt ül, az veszít. A másik szék csak Curry-sávban volt, közöltem, hogy aki itt ül, annak lapjárástól függ az eredménye. A harmadik szék viszont sávsugárzás mentes helyen volt, azt mondtam, hogy aki itt ül, bármi is történjen, nyer! Mivel megállapításaim egybeestek a tapasztalatokkal, az igazgató ekképpen reagált: „Sefcsik úr! Magát kétszáz évvel ezelőtt megégették volna!A másik eset egy orvos ismerősöm tapasztalata, aki azóta kitanulta a geotronika tudományát. Amatőrként vizsgálódik ebben a témában, saját tapasztalatokat gyűjt­ve szeretné elsajátítani a szakma fortélyait és fogásait. Felfigyelt rá, hogy ha közel hajol a számítógép monitorá­hoz, könnyezni kezd a szeme és folyni kezd az orra. Érde­kesnek tartotta, hogy más számítógépeknél mindezt nem tapasztalja. Megvizsgálta íróasztalánál a geopatikus hely­zetet, és egy Hartmann-sávot talált a széke és a monitor között. Amikor közelhajolt a monitorhoz, hogy jobban szemügyre vegye az eredményeket, feje belekerült ebbe a sávba, és azonnal reagált a szervezete erre a hatásra. Ezek a panaszok pillanatok alatt elmúlnak, ha eltávolodik a monitortól. Hát kérem, ilyen gyorsan hat a Hartmann-sáv.
 
Számítógépek meghibásodásai
A Hartmann-sávokkal kapcsolatban érdekes megfi­gyelések történtek. A színes televízió megjelenésével és a meghibásodások okának vizsgálatával, új tapasztalatokkal bővült a geotronika tudománya. Felfigyeltek rá, hogy azok a színes televíziók, amelyeknél előfordul, hogy egy-egy szín eltűnik a képernyőről, Hartmann-sávba van elhe­lyezve, ez az elektromágneses tér okozza a meghibásodá­sukat. Amennyiben a televíziót javítás után visszahelyezik a régi helyére, a készülék újra meghibásodik, de ha Hartmann-sávon kívülre helyezik, a jelenség megszűnik, többet nem fordul elő.
A számítógépek elterjedésével és szó szerinti tér­hódításával furcsa dologra lettek figyelmesek a felhasználók. Ha egy irodában több számítógép van, feltűnhet, hogy egyik-másik számítógéppel örökös gond van. Téveszt vagy felejt, ha tönkremegy, és megjavítják, rövidesen kezdődik az egész elölről. A sokadik javítás után esetleg kicserélik a berendezést, de a gondok mintha öröklőd­nének, az új masinának is ugyanaz a baja, mint az előzőnek. A tönkremenetel minden esetben az alaplap szükségszerű cseréjét jelenti. Mivel ez nem olcsó móka, a tulajdonosok egyre faggatják a szerelőket, hogy mi okozhatja ezeket a meghibásodásokat.
A helyes válasz a kérdésre az, hogy változó mágneses tér okozza a számítógépek meghibásodásait. Mivel sem a szerviz, sem a panaszos nem tudja mi is az, a megjavított készülék visszakerül a régi helyére. Gyakorlatilag tüneti kezelés történt. Az ok ugyan pontosan meg lett határozva, de nem lett megszüntetve. Mindezen megfigyelések úgy kötődnek a geotronikához és a földsugárzáshoz, hogy ha változó mágneses teret keresünk, akkor Hartmann-sávot találunk. Talán meglepőnek tűnik ez a megállapítás, ezért szeretnék néhány jellemző esetet bemutatni. Feltűnő, hogy minden ismétlődő jelleggel jelentkező probléma szigorúan helyhez kötött. Ez azt jelenti, hogy ha a számítógép máshova kerül, a velük kapcsolatos panaszok érdekes módon megszűnnek.
Megbízást kaptam egy több helyiségből álló iroda geopatikus helyzetének felmérésére és feltérképezésére. Rövid vizsgálódás után kiderült, hogy a direktori számítógép Hartmann-sávban van.
- Igazgató úr! Az ön számítógépe nem szokott téveszteni vagy felejteni?
- Honnan tudja?
- Nem állítottam ezt, hanem csak kérdeztem, mert a készülék Hartmann-sávban van, és ez ilyen problémákat tud okozni.
- Pontosan eltalálta, de ha ez tényleg így van, feltétlenül nézze meg az összes többit is!
A következő eset egy üzem előkészítő részlegében történt. Az ipari méretű felhasználás miatt szinte évente kellett felújítani a gépparkot a gyorsaság és a pontosság növelése érdekében. Az eset tanulsága az, hogy talán nem kellene megvárni, amíg a baj bekövetkezik, mert az nagyon - nagyon sokba kerülhet.
.... ez a számítógép Hartmann-sávok kereszteződésében van, és ez a változó mágneses tér különböző problémákat, esetleg meghibásodást tud okozni.
- Ez egy újszerű, nagyon komoly gép és kétszer már tönkrement, de azért van itt, mert ha a megrendelő belép, rögtön látja a gépről felkészültségünket és profizmu­sunkat.
- Megelőzésképpen javasolnék egy másik helyre való telepítést.                                                 
- Az előbb mondtam, hogy nem lehet áthelyezni.
Két hónap múlva, amikor találkoztunk, elkezdett faggat­ni.
- Mit is mondtál, hová kell elhelyezni a számítógépet, hogy jó helyen legyen?
- Mi történt?
- Harmadszor is tönkrement. Ez nemcsak javítási költ­séget jelent, de a munkák nem készülnek el időre, az ügyfelek elpártolhatnak tőlünk, és ez sokkal jelentősebb veszteséget jelent a cégnek minden másnál.
A harmadik eset egy család személyi számítógépéhez kötődik. Egészségügyi panaszok miatt kérték a segít­ségemet, de az alapos vizsgálat során más jellegű prob­lémára is fény derült.
- Uram, ez a számítógép Hartmann-sávban van.
- Es az mit jelent?
- Ez a sávsugárzás egy változó mágneses teret képvisel, ami befolyásolni tudja a számítógép működését, általában tévesztést és felejtést okoz.
- Ezt nem mondja komolyan?
- De igen, sőt tönkre is teheti a gépet, ami az alaplap cseréjét jelenti.
- Nemrég költöztünk ide, de egyszer már tönkrement, ki kellett cserélni az alaplapot.
- Mennyi ideig bírta a számítógép ezen a helyen?
- Másfél hónapig.
Mindezek után az embernek a hideg futkos a hátán, ha belegondol, hogy a bankban esetleg egy olyan számítógép kezeli a pénzét, amely Hartmann-sávban van, és a tévesztés miatt másnak írja át a pénzt.
A számítógépgyártók és forgalmazók helyében én nem adnék semmilyen garanciát azokra a készülékekre, ame­lyeket Hartmann-sávba helyeznek el, ugyanis a Hartmann-sáv néhány hónap alatt tönkreteheti a számító­gépet, ami az alaplap cseréjét is jelentheti.
 
Kutya-macska
Naponta többször kérdezik tőlem, hogyan is van az a dolog a macskával meg a kutyával? Minden talajból kiálló tárgy, oszlop, fa, pózna antennaszerűen magához vonzza, eltéríti a Hartmann-sávokat, de csak azokat. A hatás mértéke a tárgy vagy oszlop méretétől függ, így könnyen érthetővé válik, hogy egy fa lombkoronája szinte dúskál a Hartmann-sávokban, melyek majd egymást érik. A macs­ka ebben a geopatikus környezetben élt az evolúció folyamán, itt érzi jól magát, a Hartmann-sáv az otthona. Nagy bajba került azonban, amikor lejött a fáról, ugyanis azt tapasztalta, hogy kedvenc sávjai igen gyéren fordul­nak elő a talajszinten.
A macska tehát ha jól és otthonosan akarja magát érezni a földön, meg kell keresnie a legintenzívebb Hartmann- energiaáramlást, amit a sávok kereszteződése nyújt számára. Ez egy 25 x 25 cm-es terület, vagyis nagyon kicsi az alapterület, ami a rendelkezésére áll, ezért kénytelen felvenni a jellegzetes, összegömbölyödő formát a minél jobb energia felvételhez. A Hartmann-rácsszerkezet méreteiből adódóan ilyen, szinte csak a macska számára megfelelő terület mintegy 2-2,5 méterenként található. Egy átlagos alapterű hálószobában ugyan 4-5 földsu­gárzási, energianyerés szempontjából ideális és alkalmas terület van. A házimacska azonban több szempont alapján választja ki kedvenc tartózkodási helyeit, ily módon ezek a helyek nem utalnak egyértelműen Hartmann-sávok kereszteződésének jelenlétére. Amennyiben a gazdi otthon van, és a fotelban ül, a macska előszeretettel tartózkodik gazdája ölében. Rendkívül kényelmes a puha ágy, a párna, de télen, nagy hidegben imádja a radiátor melegét, és ilyenkor nem számít az sem, hogy nyom, ke­mény, bordás és kényelmetlen. Mivel a ház ura a nap je­lentős részét távol tölti otthonától, fogalma sem lehet róla, melyek is jószága igazán kedvenc tartózkodási helyei.
A kutya viszont a törzsfejlődés során a talaj közeli geopatikus környezetben és viszonyok között élt mindig is. A környezet ebben az esetben a Hartmann-sávokat és hálórendszert jelenti (azért nem rácsszerkezet, mert a rácsszerkezet és a hipertéri 0-pont magassága 2,3 m). A talajközeiben élő állatokra, így a kutyára is az a jellemző, hogy kerüli a Hartmann-sávokat. Ez a kutya és Hartmann-sáv közötti összeférhetetlenség és gyűlölet soha nem látott méreteket is ölthet. Aki látott már kutyát az üres ólja előtt vacogni, miközben szél fújja, eső áztatja, jég Veri, az pontosan tudja, hogy miről beszélek. Termé­szetesen a kutyának is vannak kedvenc tartózkodási helyei, melynek kiválasztásánál csak az egyik alapfeltétel a mindenkori Hartmann-sáv mentesség.
A népi megfigyeléseken alapuló mondás egész pontosan úgy szól, hogy ahová a macska fekszik az rossz hely, ahová a kutya fekszik az jó hely. Sok félreértésre, illetve félremagyarázásra ad alkalmat ez a rövid és tömör megállapítás. Első probléma a „jó" és „rossz' hely meg­határozása. Fontos tisztázni, hogy mind a két hely jó, a macska által kijelölt terület a macskának, a kutya által kijelölt rész a kutyának. Továbbá mindkét hely rossz, a macska által meghatározott terület a kutyának, a kutya által kijelölt rész a macskának. Mivel a macska Hartmann-sávok kereszteződésében érzi igazán jól magát, az ember számára viszont károsan hat ez a geopatikus tényező, ezért ajánlott kerülni ezeket a helyeket. A kutyához kapcsolódó megfigyelés értelmezése is egysze­rű feladat, ha valaki nem vakon hisz, hanem gondol­kodik.
Vizsgáljuk meg alaposan a kutya helyválasztási szokásait! A kutya, ha a kiválasztott területre érkezik, fejét lehajtva elkezd körbe-körbe járkálni, közben lassan közelít a talaj­hoz, majd összegömbölyödve lefekszik. Amennyiben alapos megfigyelő munkát végeztünk, észre kellett vennünk, fel kellett tűnjön, hogy a kutya mindig ugyanoda fekszik le, és a kijelölt helytől soha nem tágít egyetlen centimétert sem. Ennek legékesebb bizonyítékát akkor fedezhetjük fel, ha megfigyeléseinket házon kívül végezzük, ugyanis a kutya kedvenc tartózkodási helyén apró gödör van. A talaj itt olyan kemény, mint a kő, és a rendszeres használattól még a fű sem nő ki ezen a területen.
Geopatikus szempontból az ember számára is ideális­nak lehetne mondani a kutya által kijelölt területet, de
......  Vannak, akik úgy gondolják már megoldották az
ágy elhelyezésének kérdését, mégpedig úgy, hogy oda tet­ték az ágyat, ahol a kutya le szokott feküdni. De kérdezem, ugyan hogy alszik ott? Állva? A kutya által kijelölt területen az ember más módon nem fér el.
 
Forrás: Bakos Balázs A földsugárzás mint fizikai jelenség. Geotronika I. 1997

Hartman térrács szerkezet
Gyulladásoktól a meddőségig.
A Hartmann-sávok elsősorban gyulladásos megbetegedéseket okoznak az érintett szervekben, testrészeken, de akár a meddőség kiváltó oka is lehet

Néhány betegség, ami összefüggésbe hozható a Hartmann sávsugárzásokkal:
Gyakori fejfájás, szemromlás, kopaszodás, krónikus légúti megbetegedések, torok és mandulagyulladások, cukorbetegség, deréktáji fájdalmak, prosztatagyulladás, meddőség.
Hartmann miatt kialakulható betegségek táblázata

Sávok és „térörvények”
A Hartmann rácsot 300 mm széles ingersávok alkotják, találkozási pontjaikat Hartmann keresztnek hívjuk. a Hartmann keresztek hatása sokkal erősebb a sávokénál. A bennük zajló energiaáramlásnak köszönhetően forgó energia, úgynevezett „térörvény” alakul ki.

Tér eredetű cukorbetegség
Amennyiben az éjszakai pihenés alatt egy Hartmann térörvény érinti a szervezet valamelyik energetikai csakráját, azt forgásával lassíthatja, vagy gyorsíthatja és ez által a hozzá kapcsolt belső elválasztású mirigy működését megzavarja. Hasnyálmirigyen található Hartmann kereszt ez által cukorbetegséget okozhat.

Intelligens energiaáramlások
A Hartmann-sávok igen könnyen eltorzulnak, például vízerek, vagy a lakásban található tárgyak hatására. Akár az ágy mellett álló sókristály lámpa rá is tolhatja sugárzási sávját a fekhelyre!

Ébresztő Hartmann Ébresztés hajnali 3 órakor!
A Hartmann sávok egyik érdekessége, hogy éjfél és hajnali három óra között a sávokban áramló energia mennyiség megháromszorozódik. Amennyiben Ön rendszeresen felébred, ebben az időszakba azt nagy valószínűséggel ennek az ingersávnak köszönheti. Az ágy fejrészén húzódó sávot Ébresztő Hartmannak is becézik.

Rossz tájolású lakásban szinte lehetetlen az ágy megfelelő elhelyezése.
Ebben az esetben árnyékolással tudunk tiszta teret létrehozni.
Rossz tájolásu ház Hartmann 45

Védekezés lehetősége
  A Hartmann sáv ill. kereszt által okozott problémákat (néhány kivételtől eltekintve) speciális eszközökkel meg tudjuk szüntetni, vagy a sávok energiáját kellő mértékben le tudjuk csökkenteni.

Védelem
Abban az esetben, ha bebizonyosodott, hogy a betegség, vagy az egészségügyi panasz szoros összefüggésben van a geopatikus terheléssel, a sávsugárzások energiáival, az a legfontosabb kérdés, hogyan lehet ellenük védekezni? A legkülönbözőbb elméletekkel és berendezésekkel lehet találkozni, amelyek megóvják az embert a földsugárzá­soktól. Érdekes, hogy a mindent megszüntető, mindent eltérítő és mindent visszaverő berendezések használa­tához semmilyen eredmény sem kapcsolódik, alkalmazá­sukkal semmiféle egészségügyi változás nem következik be. Az eszközök feltalálói nem ismerik a földsugárzás­fajtákat, azt sem tudják, hogy mi ellen védekeznek, nem vesznek tudomást a globális méretű energiaáramlásról és a fizikáról. A legjobb esetben a találmány csak hatástalan, de vannak olyan berendezések, amelyek nemcsak a feltalálóra, hanem a környezetükre is veszélyes.
Egy sávsugárzásoktól mentes területnél jobbat álmodni sem lehet, és annak idején, ez alapján próbáltam meg elhe­lyezni az ágyamat. Beismerem, furcsa látvány volt a szoba közepén, ferdén elhelyezkedő ágy, de az egészségért mit meg nem tesz az ember. A lányom születése óta olyan helyen fekszik, ahol nincs szükség semmilyen védelem alkal­mazására. A nyugodt éjszakák és a jókedvű, mosolygós ébredés meggyőzött arról, hogy helyesen határoztam meg az ágy pontos helyét. Pontosan kellett kijelölni ezt a területet, hiszen az ágy egyik szélén egy Hartmann-sáv van, másik szélén egy geológiai törésvonal helyezkedik jel. Gyakorlatilag még egy felnőtt méretű, egyszemélyes ágy sem fért volna el ezen a területen. Egy franciaágyat sohasem lehet sávsugárzás mentes területre elhelyezni, mert franciaágy méretű sávsugárzástól teljesen mentes terület nincs, az ágyat érő sávsugárzás ellen tehát védekezni kell.
A legismertebb védelem a tükör alkalmazása, melyet az ágy alá kell rakni tükröző felével a föld felé, és a tükörnek teljesen le kell fednie az ágy területét. Az elmélet az, hogy a tükör visszaveri a földsugárzást, így mentesíti az ágyon alvót a földsugárzásoktól.
Két kérdés merül fel. Hová veri vissza a tükör ezen sugárzásokat, és hogy mi marad a tükör fölött? Ugyanis ha tényleg visszaverné a földsugárzást, ami lehetetlen, a tükör fölött nem maradna energia, és úgy járna az illető, mint az űrhajós, aki megfelelő energia hiányában néhány nap alatt kimerül és legyengül. Aki hosszabb ideje fekszik tükör fölött, az arról fog beszámolni, hogy egészségi állapotában semmilyen javulás nem történt a tükör alkalmazása óta.
Előszeretettel alkalmazzák a védelem céljára az alufóliát, a fémlemezt vagy a dróthálót, melyet szintén az ágy alá kell elhelyezni. Az elmélet szerint ez a fémtárgy elvezeti a sugárzásokat az ágytól, és így mentesíti a szervezetet a terheléstől. Előfordul, hogy a hatásfok növelése érdekében a fémlemez széleit felhajlítják, hogy elősegítsék a szervezetet elkerülő energiaáramlást.
A kérdés az, hogy a fémháló ezen jótékony hatásai miért nem tapasztalhatók sem a vasbeton födém­szerkezeteknél, sem a lakótelepi vasbetonból épült házaknál, sem a Faraday-kalitkában?
Van, aki azt állítja, hogy elég egyetlen gesztenyét az ágy alá tenni vagy a zsebbe helyezni, és ezzel egy csapásra megszűnik a földsugárzás egészségkárosító hatása.
Ezek szerint, ha a föld teljes felületén bizonyos távolságban gesztenyét helyezünk el, teljesen megszűnik a föld mágneses sugárzása? Ugyanez a hatástalanság tapasztalható az összes zöldség- és gyümölcsfélénél is.
Az egyik feltaláló azt állítja, hogy növények szárított és tömörített keveréke három méter sugarú területen belül megszünteti a földsugárzást.
A szárított és préselt növények nem rendelkeznek sem állandó frekvenciával, sem stabil saját energiával, így hogyan képes hatni a Föld mágneses energiájának áram­lására, a sávsugárzásokra vagy a poláris erőterekre?
Horribilis összegeket kérnek el gyapjú derékaljért ugyanis az állítólag „véd a földsugárzások ellen". Ezen állítás cáfolataként talán egy geotronikai vizsgálat ered­ményét mondanám el.
Egy nyugdíjas házaspár bízott meg, hogy mérjem fel a hálószobájuk geopatikus helyzetét. A bevezető beszél­getés során megtudtam, hogy öt évvel ezelőtt azért áldoz­tak közel százezer forintot gyapjú lepedőre, mert azt állí­tották róla, hogy a használatával védve lesznek a föld­sugárzás ellen. A vizsgálat eredménye: Hartmann-sávterhelés nyakon, geológiai törésvonal gyomron, vízér- kereszt hatása lábon, Ley-vonalban pedig az egész szervezet. Közöltem, hogy:
-A nyaki Hartmann-sáv nyakmerevedést okoz.
- Úgy van.
-A Hartmann-sáv éjszakai felébredést okoz 0-3 óra között.
- Úgy van.
-A geológiai törésvonal gyomorégést okoz.
- Minden étkezésnél érzem.
-A vízér-kereszt vérellátási problémát okoz lábon.
- így igaz, az is van.
-A Ley-vonal kimeríti a szervezetet, fejfájást okoz es hosszú, nehéz ébredést, ébredéskor fáradtnak kimerültnek érezheti magát.
- De még mennyire.
Miután minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a panaszok szoros összefüggésben vannak a sávsu­gárzásokkal, már csak azt kellene tisztázni, hogy akkor most mi ellen is véd ez a bizonyos gyapjútakaró? Legfeljebb a hideg ellen lehetne hasznát venni. Szükség van-e ezek után a hét, tizenkét vagy huszonnégy rétegű lepedő vizsgálatára mágnes szövéssel vagy anélkül. Ter­mészetesen ugyanez tapasztalható a különböző mintákkal ellátott lepedőknél, kókuszmatracnál, gyapjúbéléssel vagy anélkül.
Igen súlyos hibát követ el az a radiesztéta, aki ezeket az anyagokat vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy a tükör, a fémháló vagy a gyapjú védelmet nyújt a földsu­gárzás ellen! Az történik ugyanis, hogy ha ezeket elhelyez­zük a földre, befolyással vannak az energiaáramlásra, és nem lehet sem Hartmann-sávot, sem pedig vízeret mérni. Ugyanezt az eredményt kapjuk, ha a földre falapot, tele­fonkönyvet vagy egy kétforintost helyezünk. A kérdés azonban az, hogy ez a hatás meddig marad meg? A két­forintos esetén húsz másodperc, a telefonkönyv esetében egy perc és így tovább. Egyetlen esetben sem kapunk hete­ket vagy éveket, ezért egyáltalán nem lehet beszélni sem­miféle védelemről!
Vannak azonban egyéb megoldások is. A varázserejű rajzolatról és Hartmann tologató rézdrótról már részlete­sen beszámoltam, ezért ezekre most külön nem térek ki. Előszeretettel alkalmazzák földsugárzás elleni védelemre a rézdrótokból készített piramis modellt és a Dávid-csillagot. Ezen berendezéseket lakásokba telepítő radiesztéták állítása szerint nincs szükség semmiféle előzetes felmérésre, az ágy a lakáson belül tetszőlegesen helyezhető mert a piramis modell, illetve a Dávid-csillag hasz­nálatával minden földsugárzás megszűnik. Ezekről az ámításokról sokat tudnának mesélni azok, akik évek óta azt hiszik, hogy őket már nem érik a földsugárzások. Azt viszont már nem értik, hogy akkor mi okozza panaszaikat.
A valóságban sajnos ezeknek a berendezéseknek sincs a földsugárzásra semmilyen hatásuk, viszont polarizált töltéskiszórást okoznak, és ez rendszerint megtéveszti a radiesztétát. Ez az oka annak, hogy a piramis és a Dávid- csillag elhelyezésekor homogén mágneses teret állapítanak meg, sávsugárzást viszont nem találnak, mivel azt már nem is keresnek.
Mivel az eddig felsorolt módszerek hatástalanoknak bizonyultak, a megoldást máshol kell keresni. Vannak, akik a rejtély kulcsát a kristályokban vélték felfedezni. Elméletük szerint ha a helyiség mind a négy sarkába meghatározott módon elhelyeznek egy-egy hegyikristályt, azok energia kisugárzása megszünteti a szobában a sáv-sugárzásokat. Ezt a módszert alkalmazták az egyik ter­mészetgyógyász központban is. Az ellenőrző geotronikai felmérés mindenki számára meglepő eredményt hozott.
A rendelőben kimutathatóak voltak a vízér-sugárzások, a Hartmann-sávok és még egy Ley-vonal is. Számomra az volt furcsa, hogy nem voltak Curry-sávok, a Curry térpolaritás pedig semleges volt az egész szobában. A ter­mészetgyógyász központ vezetőjének pedig az jelentett meglepetést, hogy a kristályok elhelyezésével szinte sem­milyen változás sem állt be a rendelő geopatikus helyzetében. A helyiség sarkaiba elhelyezett kristályok csak a Curry poláris mezőzónákat semlegesítették ki, atöbbi sávsugárzásra azonban semmilyen hatást sem fejtet­tek ki. A központ vezetőjének saját tapasztalatai is voltak a kristályok elhelyezése után. Előfordult, hogy amikor előadást tartott ebben a helyiségben, azt tapasztalta, hogy ha egy bizonyos helyen sokáig áll, elkezd szédülni, megfájdul a feje és nem képes koncentrálni. Tipikus Hartman sávhoz kötődő tünetekről számolt be, és mikor megjelölte a szoba geopatikus térképén azt a bizonyos helyet, kiderült, hogy ott valóban egy Hartmann-sáv van.
Tudomásom szerint a mai napig is forgalomban van az a rombusz alakú műanyag lap, amely csodálatos tulajdon­ságokkal rendelkezik. Képes tizenhárom méter sugarú körön belül, akár tíz emelet magasságig is megszüntetni a földsugárzás hatásait, mindeközben bioenergiával tölti fel a jelzett területen belül tartózkodó embereket. Előadásaim során többször találkoztam olyanokkal, akik a védekezésnek ezt a módját választották. Saját tapaszta­lataim, az auramérések eredményei és az elhangzott panaszáradat egyértelmű bizonyíték a berendezés működésképtelenségére.
Néhányan a probléma megoldását abban látják, hogy egy mesterségesen létrehozott mágneses térrel megváltóz­tatják a Föld mágneses energiaáramlását, így védekezve a földsugárzás ellen. Amennyiben ezzel az eszközzel befolyásolják az energiaáramlás útját, tényleg meg lehet alkotni egy földsugárzás mentes teret, viszont ez nem valósítható meg következmények nélkül.
A föld- és csillagsugárzás természetes egyensúlyát meg­bonthatja egy mesterségesen előállított mágneses erőtér, viszont ennek sugárzása teljesen idegen a természettől. Bár ez a módszer a földsugárzástól mentesíti az embert, viszont hasznosítható energiát nem biztosít a számára. Ez a tevékenység jelentős energia befektetést igényel ahhoz, hogy a gerjesztett mágneses mező megváltoztassa a föld természetes energiaáramlását, viszont ennek a bea­vatkozásnak az a következménye, hogy elviselhetetlen térnyomás jön létre azonnal, ami addig marad meg, amíg a berendezés működik.
Időről időre felröppentek hírek olyan berendezésekről, amelyekkel akár egy egész várost is mentesíteni lehet a földsugárzás hatásaitól. Hogy miért nem használják mindenhol az egész világon ezt a technológiát? Hogy miért nem alkalmazzák egyáltalán? Egyértelmű magyarázatot ad a feltalálók egészségi állapota. Ha az embert megfoszt­ják az éltető földsugárzástól, és helyette mesterségesen generált mágneses erőtérrel terhelik, továbbá mindezt térnyomás kíséri, akkor a szervezet energiaháztartása pil­lanatok alatt felborul. Az energiahiányt, a kimerültséget és a stresszt természetesen a megbetegedés követi, amiből ilyen körülmények között képtelenség kigyógyulni. Ez a fajta kísérletezgetés tehát igen veszélyes! Elgondolni is szörnyű, hogy mi történik akkor, ha ezek az otthoni próbálkozások mondjuk egy lakótelepi lakásban történ­nek. Ebben az esetben akár több száz ember is kísérleti alannyá változik tudtukon, akaratukon és bele­egyezésükön kívül. Mindent egybevetve ez a fajta bea­vatkozás inkább nevezhető károsnak, mint hasznosnak.
Sokan úgy vélik, hogy „nincs szükség semmilyen segédeszközre, hiszen tudatilag, mentálisan védekezni lehet a földsugárzás hatásai ellen!" Igazuk van, tényleg lehet! Van ugyan néhány probléma, amit mindenképpen tisztázni kell! Elsőnek itt van például a geológiai törésvo­nal mentén jelentkező jelentős, egészségre káros mértékű gamma-sugárzás, melynek áthatoló képessége miatt megfelelő védelmet ellene csak egy fél méter vastagságú ólomlemez adhat! Tudati energiával nem lehet a gamma­sugárzás ellen hatni.
Vannak, akik abban a hitben élnek, hogy ha elvégeznek egy tanfolyamot, máris képesek ezzel a technikával védel­met biztosítani maguknak a sávsugárzások ellen. A tan­folyamokon ilyen irányú kérdésekre adott előadói vála­szok kitérők, nem erősítik, és nem is tagadják ezt az állítást. A vizsgálatok azt igazolják, hogy a tanfolyamon elsajátított módszer nagyban elősegíti a regeneráció® folyamatokat és a gyógyulást, de a sávsugárzások elleni védelemre nem feltétlenül alkalmasak. Sokkal aján­latosabb a szervezet energetikai rendszerének erősítésén, az aura energiaszintjének növelésén fáradozni, ami már könnyűszerrel megoldható ezzel a módszerrel, és ugyanaz az eredmény érhető el, mintha a sávsugárzásokat sikerült volna befolyásolni.
Ennek a tapasztalati következtetésnek az a magyaráza­ta, hogy a sávsugárzás és a szervezet energiáinak egymáshoz való viszonyát kell helyreállítani. Vagy a sáv­sugárzás energiáját csökkenteni, vagy a szervezet energiáját növelni. Tetszőleges a választás, de érdemes a könnyebb és megvalósíthatóbb mellett dönteni, és azt alkalmazni. A következő probléma, hogy egy beteg, legyengült szervezet képes-e megfelelő energiamennyiséget koncentrálni minden egyes nap a földsugárzások elleni védelemre is és a gyógyulásra is? Nem. Érdemes tehát azon elgondolkodni, hogy segítséget kérjen a sávsugárzá­sok elleni védelemben, így mentesül a külső terheléstől, és csak saját gyógyulására kell összpontosítani energiatar­talékait. Természetesen ezek a megállapítások az összes mentális technikára vonatkoznak. Nem arról van szó tehát, hogy ezen módszerek hatástalanok, hanem csak arról, hogy amit meg lehet könnyűszerrel oldani, azt érdemes megtenni, és a szervezet energiáit a gyógyulás érdekében felhasználni.
A védelem leghatásosabb eszközének megalkotója újsze­rűen közelíti meg a földsugárzások elleni tartós védelem problémáját. Beigazolódott, hogy a Föld mágneses ener­giaáramlását nem lehet semmilyen anyaggal megszüntetni, és mágneses teret gerjesztő berendezéssel nem lehet súlyos következmények nélkül eltéríteni. Minden élőlénynek szüksége van a Föld energiájára, ezt az űrkutatáskor tapasztalt nehézségek igazolják. Amire viszont nincs sem milyen szükség, az a sávsugárzás és a különböző poláris erőterek hatásai. A cél tehát legalább egy ágy méretű, sáv-sugárzástól mentes, semleges polaritású erőtér létre­hozása. Érdemes kis méretű területben gondolkodni, a  tartós tartózkodási helyekre koncentrálni.
Sávsugárzásoktól mentes és semleges polaritású teret, a Föld energiájának megmaradása mellett, egy megfelelően méretezett térörvény pontos elhelyezésével lehet elérni. A térörvény egy lap térgenerátor segítségével állítható elő ami csak pontos elhelyezéssel és beállítással fejti ki a kívánt hatást. A térgenerátor működtetéséhez nincs szük­ség külső energiaforrásra vagy karbantartásra. Nem önmaga sugároz, vagyis soha nem merül ki, továbbá nem magába zárja az energiákat, vagyis soha nem töltődik fel. A térörvény a lap térgenerátor elhelyezésével egy időben jön létre, és marad meg mindaddig, amíg el nem távolítják onnan. A térgenerátor eltávolításakor azonnal megszűnik a térörvény a környezetre gyakorolt hatásával együtt. Működőképességét sérülésmentesség esetén korlátlan ideig megőrzi. Ez azt is jelenti, hogy ha valaki elköltözik, a berendezést viheti magával, és az később is védheti egészségét.
A térgenerátor elhelyezéséhez szakemberre van szük­ség, pontos beállítása nagyfokú felkészültséget és gyakor­lottságot igényel. Amennyiben nem a megfelelő módon van elhelyezve, a térörvény akkor is létrejön, de környezetre gyakorolt hatás nélkül. Ebből következik, hogy alkal­mazásának káros mellékhatásai nincsenek, egészségre nem ártalmas.
Abban az esetben, ha a térgenerátor használata ellenére sávsugárzás éri a szervezetet, ez azt jelenti, hogy nem amegfelelő helyre lett elhelyezve, és ezért nem fejti ki akellő hatást. A térgenerátor tehát felkészült, gyakorlott szakember nélkül semmit sem ér.
Magyarországon többféle, ezen az elven működő beren­dezés van forgalomban, melyek némelyikének legnagyobb hátránya a korlátozott felhasználási lehetőség és a túlzott mértékű alkalmazási igény. A fejlesztések jelen sza­kaszában már jelentős mértékű geopatikus és elektromág­neses terhelést is meg lehet szüntetni egyetlen térgenerátor megfelelő elhelyezésével. Alkalmazásával egyszerre lehet megszüntetni a geológiai törésvonalat, a vízérsugárzást, a Hartmann-sávot, a Curry-sávot és poláris mezőzónát, a Szent György- és Ley-vonalakat a kozmikus csatornával, a térnyomással és térnyomás ingadozással, a tetőtér gerjesztettségével, valamint az elektromágneses térrel együtt. A berendezés hatásosságát és hatékonyságát ezernyi mérés, ellenőrzés és terápiás alkalmazásában elért ered­mény igazolja.
A térgenerátor frekvenciamodulációval mentesíti a szervezetet a sávsugárzások és poláris erőterek terhe­lésétől. Ez a berendezés csak a Föld mágneses ener­giamezőjére hat, az élő szervezetre nem.
A szellemi radiesztézia, az alapvető ismeretek hiánya, a nem megfelelő tájékoztatás és az UFO őrület hatására néhány ember képzavarral küszködik, amire a legjobb példa a következő megállapítás és állítás: „A térgenerátor elvonja az emberek energiáját minden éjjel, amikor annak a környezetében tartózkodnak. Az összegyűlt bioenergiákat a Hold túlsó felére továbbítja, ahol ezt az UFO-k használják fel saját céljaikra". Sajnos ez nem egy tudományosan megalapozott és alátámasztott, fizikai tényekre és megfigyelésekre épülő megállapítás.
Érdekes tapasztalatokról számolnak be azok az emberek, akik rendszeresen elutaznak otthonról pl. üzleti útra, és ekkor az éjszakát természetesen máshol töltik, más, az otthonitól lényegesen eltérő geopatikus környezetben alszanak. Erre a környezeti változásra általában reagál a szervezet. A reakciók intenzitása különböző mértékű, szélsőségesen eltérő lehet. Nem ta­pasztalnak semmilyen változást azok az emberek, akik­nek szervezetét a sávsugárzások még nem károsították szervi funkcionális zavart ez a terhelés még nem okozott, egészségügyi panaszaik nincsenek.
Azoknál az embereknél fordul elő szervezeti reakció a megváltozott geopatikus környezetre, akiknek a szervezetét ez az energetikai hatás már jelentős mérték­ben terhelte , energetikai zavart, egészségügyi panaszt, esetleg szervi megbetegedést okozott. Egy részük csodá­latos dolgokról számol be. Ők azt tapasztalják, hogy más­napra elmúlnak panaszaik, gerincbántalmaik, a hajnali felébredés, a felpuffadás, megjelennek az álmok, és pihen­ten, frissen ébrednek. Hazatérve azonban minden megváltozik. Visszatérnek a régi panaszok, amik a következő elutazásig meg is maradnak.
Mások ennek éppen az ellenkezőjéről számolnak be. Számukra a kiküldetés, vagy az üzleti út kínszenvedés, felér egy rémálommal. Az első két-három nap alatt szinte semennyit sem alszanak, az ágyban csak forgolódnak, szédülnek, émelygést éreznek, és rosszul érzik magukat. Ezek a panaszok azonban néhány nap múlva elmúlnak, és a következő elutazásig többé nem jelentkeznek.
Miután a szervezet mentesül a sávsugárzások és poláris erőterek alkotta terheléstől, előfordulhatnak elvonási tünetek, ugyanúgy reagál a szervezet, mint alkohol- illetve drogelvonás esetén. Jelentkezhet szédülés, izzadás, émelygés és álmatlanság, ami két-három napig tart, majd megszűnik, mintha elvágták volna. Ez a jelenség minden olyan esetben előfordulhat, amikor a szervezet mentesül a geopatikus terheléstől. Az elvonási tünetek tapasztal­hatóak a hálószoba átrendezése után, elutazáskor, nyaraláskor, költözéskor vagy amikor a szervezet véglegesen mentesül a sávsugárzásoktól, a geopatikus terheléstől, vagyis a térgenerátor elhelyezése után.
Egy berendezés működésére, illetve működésképtelen­ségére legjobb ellenőrzési módszer, hogy a földsugárzások elleni védelemmel ellátott szervezet auráját más radiesztéta vizsgálja meg sávsugárzás mentes környezetben úgy, hogy az ellenőrzést végző ne tudjon arról, hogy az illető védve van-e a sávsugárzások ellen, vagy nem. Ha az aurán rajta van a sávsugárzás lenyomata, ezek aura­sérülést, illetve egészségügyi panaszokat okoznak, akkor az alkalmazott védelem hatástalan. Megfelelő védelem esetén az auráról egy hét alatt lebomlik a földsugárzások lenyomata, és ha a földsugárzás-terhelés nem okozott sú­lyos egészségkárosodást, az aurasérülés néhány hét alatt megszűnik, az aura sérülésmentessé és teltté válik. Enyhébb panaszok, mint pl. a hajnali felébredés, nyak­merevedés, fejfájás, émelygés a védelem alkalmazását követő egy-két napon belül elmúlik.
Évek óta alkalmazom ezt a technológiát lakásokban és irodákban egyaránt a sávsugárzások elleni védelemre, na­gyon jó eredményekkel. Az alkalmazott technológia alkal­mazási területei beláthatatlanok, a további vizsgálatok­hoz és terápiás felhasználáshoz kórházi együttműködésre van szükség.
 
 Földsugárzás

4 megjegyzés:

  1. Kováts L.
    Nagyon jól érthetően vannak összefoglalva a sugárzások és ennek az ismertebb védekezési módozatai.Egyet hiányolok,és nemcsak itt,majdnem mindenhol írnak a gyógyító kövek erejéről,de a rezonancia amit kiadnak,kibocsátanak a kristályok, ez a energiája sehol nincsen konkrétan számszerű adatokkal is leírva.Azt állítják néhányan van a neten egy olyan oldal, ahol a köveknek a teljesen részletes méréseiket is megadták.Melyik lehet ez a honlap? Aki tudna esetleg ilyenről, az kérem jelezze,és írja le?A gyógyító köves könyvekben is, nem a fizikai és a kémiai tulajdonságokkal,adatokkal foglalkoznak,hanem arról írnak milyen a gyógyhatása a köveknek és mikre jók?Még az alkalmazásukat is elnagyolják.Egyébként itt is az írásban a szoba négy sarkában mekkora kövek vannak?Annyit ír a szerző,milyen típusú a kő,de nem tudjuk azt marokkövek e,vagy egy több kilós kövekről mondunk ilyen véleményt?

    VálaszTörlés
  2. Olvasd el mégegyszer a fenti anyagot minden benne van. Annyival egészíteném ki, hogy a sugárzások káros hatását homeopátiás szerekkel is lehet csökkenteni. A szakirodalom szerint csak a magas potenciálú szerek alkalmasak erre. Erről bővebbet egy homeopata gyógyszerész tud mondani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg homeopátiás tűzoltó vagyok, aki csak egy csepp vizet használ. És a tűz igy is mindig kialszik :)

      Törlés
  3. Milyen eszközzel lehet, semlegesíteni a káros rezgéseket? Erről semmilyen információt sem közólt a cikk írója. Vajon miért?

    VálaszTörlés