2013. július 10., szerda

Mennyei beavatkozás



Mennyei beavatkozás


TÚL NYILVÁNVALÓ A NIBIRU MEGJELENÉSE, HOGY A KONTROLLÁLT TUDATÚ EMBEREK IS ELFOGADJÁK



2012.06.02
A  Nibiru jobban látszik, mint bármikor korábban :
 

MOON Chasing nA V 05.30.12 fotózott a tudós AT Déli-sark



 
2012. május 30-i felvétel az Antarktiszon
És ez a fenti címbeli megállapítás gyakorlatilag majdnem mindenkire igaz, nem csak az egyszerű emberekre, főleg nem azokra, hanem elsősorban az úgynevezett "értelmiségre", akik egzisztenciálisan ( azaz az erős testtudatuk miatt ) sokkal jobban kötődnek ehhez a régi igaztalan világrendhez, így utolsó pillanatig tagadni fogják a legelemibb tények is, amíg az a fejükre nem esik...
Ugyanakkor több, mint tragikomikus, és a világtörténelemben is először fordul elő, hogy mindenki egyszerű fizikai érzékszerveivel is látja legalább már 10 éve a tényeket, melyeket egyértelműen észlel minden normális ember, ha felnéz az égre! - Kivéve a hiperszuper műszerekkel rendelkező hivatalos tudományt, melyekkel már egy milliomod foknyi keringési rendellenességet is érzékelni lehet. Hold meg közben pl. már évek óta ide-oda imbolyog, olykor 90 fokkal is, de hivatalos tudományos hírrovatokban még mindig a robbanó galaxisokról meg a dinótojásokról olvashatunk, mint valami hollywoodi akciófilm reklámjait...
De itt is látszik, hogy ez jelenség sem más, mint az emberiség totális ketté válása :
Aki az igazak közé tartozik, az lát és érzékél is,
aki pedig a hazugok közé, az nem láthat soha - és különösen akkor nem, amikor a világ azt állítja róla, hogy ő egy látó, tudó ember!
 
http://spiritufo.ditro.hu

AZ ÉRZÉKFELETTI VILÁG



2012.06.02
AstralProjectionA szellemi élmények elsősorban képekként jelentkeznek, amelyek a kellőképpen fölkészült lélek ismeretlen mélységeiből merülnek föl. Föladatunk mindenekelőtt az, hogy helyes viszonyba kerüljünk e képekkel. Az érzékfölötti észlelés számára csupán akkor van értékük, ha nem kell őket önmagukban valóknak tekintenünk. Mihelyt önmagukban valóknak nézzük őket, közönséges álomképnél alig érnek többet. Úgy kell kínálkozniuk, mintha egy írás betűi volnának. Az ember nem a betűk formájával foglalkozik, hanem a jelentésüket olvassa a betűkből. Ahogy az írás sem azt a föladatott űzi az ember elé, hogy a betűk formáját tanulmányozza, úgy az érzékfeletti szemléletre tartozó tartalmú képek sem arra valók, hogy csupán képeknek tekintsük; ellenkezőleg: egész létük azt szükségelteti, hogy képjellegüket teljesen mellőzzük és lelkünk érdeklődését csakis arra irányítsuk, ami e képekben érzékfeletti folyamatként, érzékfeletti valóságként fejeződik ki. Amilyen alaptalan az az ellenvetés, hogy valamely levél, amelyből egy még teljesen ismeretleneseményről értesülünk, nem más, mint rég ismertbetűk felsorakoztatása, éppoly tarthatatlan az érzékfeletti tudat képeivel kapcsolatban az az állítás, hogy ezekben a képekben is csupa olyasmi van, ami a közönséges, mindennapi életből való. Még akkor is, ha bizonyos fokig ez igaz is. Csakhogy az igazi érzékfeletti tudat nem az, ami az ilyen képekben a mindennapi életből való, hanem az, ami ezekben a képekben kifejeződik.
A léleknek természetesen mindenekelőtt készséget kell szereznie abban, hogy ilyen képeket a szellemi látás körében meg tudja pillantani; e célból pedig gondosan ki kell fejlesztenie érzékelésében azt a szokást, hogy ne akadjon el a képeken, hanem ezeket az érzékfeletti világra vonatkoztassa. A leghatározottabban állítható, hogy az igazi érzékfeletti szemlélethez nemcsak a képvilág észlelésének készsége kell, hanem az a készség is, amely - az érzékelhető világ fogalomkörében - az olvasni tudáshoz hasonlítható.
 
Az érzékfeletti világot a közönséges tudaton teljesen kívül álló dolognak kell képzelni. Ennek a tudatnak semmilyen lehetősége nincs, amellyel ezt a világot megközelíthetné. A léleknek az érzékfeletti világgal való első érintkezését a lelkiéletnek az elmélkedésben megedzett erői teremtik meg. Az említett képek a lelki élet árjából csakis ezen az úton bukkannak föl. A képet tehát a lélek tulajdonképpen teljesen maga alkotja. Mégpedig azokból az erőkből, amelyeket a lélek az érzéki világban szerzett. Az ilyesmi pedig valóban nem tartalmaz mást, csak ami az emlékezéshez hasonlítható. Minél világosabban tisztázza ezt magában az ember, hogy az ihletve látó tudatot megértse -, annál jobb. A képszerűség felől ezután már nem lesz téves fogalma. S ily módon arra is kifejlődik a helyes érzése, hogy ezeket a képeket hogyan kell az érzékfeletti világra vonatkoztatni, hiszen ezeken a képeken tanul meg az érzék feletti világban olvasni az ember. Az érzéki világ hatásai sokkal közelebb hozzák az embert ennek a világnak a valóságához és jelenségeihez, mint amennyire az érzékfelettien észlelt képek az érzékfeletti világhoz. Sőt, szinte azt mondhatnánk, hogy ezek a képek kezdetben úgy hatnak, mint valami függöny, amit a lélek von az érzékfeletti világ elé, amikor érzi, hogy megérintette.
Fontos az, hogy az ember az érzékfeletti dolgok átélésének módjába lassanként szokjon bele. Átélés közben aztán lassan kialakul mindennek a jelentése, a helyes olvasat. Jelentékenyebb érzékfeletti élmények alkalmával abból, amit lát az ember, megállapíthatja, hogy nem a közönséges élményvilágból való emlékképekkel van dolga. Igaz, sokan, akik bizonyos érzékfeletti megismerésre tettek szert, vagy azt hiszik, hogy szert tettek ilyesmire, sokféle badarságot szoktak e téren állítani. Hányan vonatkoztatnak lelkükben fölmerülő bizonyos képeket egy korábbi földi létük élményeire, föltéve, hogy az ember földi életének megismétlődésében hisznek. Mindig bizalmatlansággal kell fogadnunk, ha úgy tűnik, hogy ezek a képek korábbi földi életre utalnak, amely egy s másban a mostanihoz hasonló vagy hasonlónak mutatkozik, mintha mostani létünk az állítólagos korábbiból könnyen volna az ésszerűség útján megérthető. Amikor a valódi érzékfelettiség átélésében az előbbi földi élet vagy életek igazi érzéklete jelentkezik, többnyire fölfedezhető, hogy ez az előbbi földi élet, vagy ezek az előbbi földi életek olyanok voltak, amilyennek jelenlegi életünk minden képzeletével, e mostani létünkért hevülő minden vágyunkkal és törekvésünkkel sem tudtuk volna, és soha nem is akartuk volna alakítani. Megeshet példának okáért, hogy előző földi létéről az ember a mostani életének éppen olyan időszakában érzékel valamit, ameddig még nem sajátíthatott el afféle képességeket és tulajdonságokat, amilyenekkel az előzőben már rendelkezett. Nemcsak szokatlan, hogy a jelentékenyebb szellemied élmények során olyan képek merülnek föl, amelyek a közönséges életből való emlékek lehetnek, hanem többnyire olyanok is ezek a képek, amilyeneket a közönséges élmények világában egyáltalán nem találhatunk. Az érzékfeletti világból való igazi hatásokra vonatkozólag ez még nagyobb mértékben érvényes. így például gyakran semmiképpen nem lehetséges a mindennapi életből olyan képeket alkotni, amelyek az ember földi életei között eltelő időre, azaz az előző földi lét és a mostani életébe való születése közötti létére vonatkozik. Tudomásunkra juthat ilyenkor, hogy a szellemi lét idején emberek és dolgok iránt olyan hajlandóságokkal viseltettünk, amelyek teljesen ellentmondanak mindannak, amit ilyen hajlandóságok tekintetében a jelenlegi földi életünk tanúsít. Ráeszmélünk, hányszor volt kedvünk mostani életünkben szerető-gondosán foglalkozni olyasvalamivel, amit az előző földi életben (az előző elhalálozás és a születés között) elvetettünk, kerültünk. Mindannak, ami erre vonatkozólag a hétköznapi életből felmerülhet, másnak kell lennie, mint annak a hatásnak, amit a szellemvilágból származó valódi megismerés révén észlelünk.
 
http://www.ezotop.hu

AZ ENERGIA



2012.06.02
TaoMeditationAz energia dinamikus erő, amely megállíthatatlanul áramlik a szervezetben. Egyesek szerint az „élet" szó helyettesíthető lenne az „energiával", miután a két fogalom között elenyésző a különbség, és kizárólag a nyelvészeknek tűnhet fel. Ám elengedhetetlen a két fogalom értelmezése, csak így érthetjük meg pontosan a szervezetre vonatkozó energiaelméletet.
Gyakorlatilag maga az élet bizonyítja az energia jelenlétét a szervezetben. Energia nélkül minden olyan tevékenység, amelyet általában az élethez kapcsolnak: a beszéd, alvás, evés, gondolkodás, olvasás és hallás nem volna lehetséges. Azonkívül a szervezet mindegyik funkciójához - akár érzékelhetők akár nem - szükség van energiára. Például az egyes sejtekben zajló anyagcsere-folyamatok nem játszódhatnának le a szükséges energia nélkül. Az energia a test minden anyagi struktúrájának alapja. Mit jelent egy szilárd struktúra, például a csont, ha nem élő sejtek összességét? Az élet és az élethez kapcsolódó tevékenységek minden formája - legyen anatómiai vagy fiziológiai - egyszerre szív fel és bocsát ki energiát.
Bár a mozdulatlan anyag szilárdnak tűnik, maga az energia tartja össze a protonokat, elektronokat és neutronokat az atomon belül. Tehát az energia az abszolút alapja a világegyetemen belül az élet minden formájának.
A táplálék és a levegő fontos energiaforrásokká válnak, amellyel nemcsak pótoljuk mindazt, amit egy nap folyamán elhasználtunk, hanem életünk feltételei. Az energia nem egyszerűen a táplálék és a levegő molekuláris rendszerében rejlik, hanem abban amit „vibrációs" lényegének neveznek -vagyis az elektromágnesességben. Egy táplálékot elő lehet állítani laboratóriumi körülmények között, de ennek kizárólagos fogyasztása nem alkalmas arra, hogy hosszabb ideig biztosítsa az életet. Mindenféle vitamint, vegyi vagy ásványi anyagot elő lehet állítani, amit egy tojás tartalmaz. De mégsem hasonlítható a valódi tojáshoz. Egy élőlény nem képes sokáig élni laboratóriumban előállított oxigén segítségével, vagy klimatizált helyiségben. Valami hiányzik az életéhez és pedig ez a ,,dolog" nem más, mint az életerő a maga elektro-mágnesességével vagy azzal a láthatatlan energiával, amely életet lehel minden tárgyba. Az elektromágnesesség olyan erő, melyet kevesen ismerünk. A nyugati tudósok mutatták ki létezését, megkönnyítve számunkra, hogy logikai magyarázatát adhassuk a belső taoista gyakorlatok jótékony hatásának. Az elektromágnesesség igen intenzív erő, amely átjárja valamennyi tárgy atomjainak szerkezetét, az atmoszféráét, amelyben élünk. Miután természetes erőről van szó, szoros kapcsolatban áll a szervezetben keringő energiával. A belső taoista gyakorlatok olyan médiumokat képeznek, amelyek révén az atmoszféra energiája behatol a szervezetbe, hogy azt serkentse és segítsen pótolni az életben maradáshoz felhasznált energiát.
Az elektromos energiát csak közvetve lehet megismerni, mivel hiánya sokkal könnyebben megállapítható, mint jelenléte. Amint részleges energia hiány lép fel, a szervezet azonnal legyengül, teret ad a betegségnek. Ha teljesen megszűnik a vitális energia, a szervezet meghal. (A halál nem akkor áll be, amikor megáll a szívműködése, ahogyan ezt a jógik is bebizonyították, amikor szívverésüket leállították mégis életben maradtak, mert szervezetük megőrizte vitális energiáját.) A kimerültség a túl alacsony energiaszint tünete. A szellem vagy a test használata, működtetése elkerülhetetlenül energiaveszteséggel jár. Tudományos kutatásokkal bizonyították, hogy annak, aki egy teljes percen át mereven figyel egy pontra, húsz percnyi pihenésre van szüksége ahhoz, hogy az eközben elvesztett energiát pótolja. Haldokló emberek megfigyelése során kimutatták, hogy a halál pillanatában az ember súlyából akár 175 grammot is veszíthet; ez a súlyveszteség pedig a vitális energia konkrétan mérhető súlya.
Létezik egy módszer, amivel észlelhető a testből áradó és az egészségi állapotot jelző energia. Ezt az életerőt látjuk a minden embert övező aurában vagyis energia-mezőben. Az aura jelenségét már többezer éve ismerik, de csak a Kirlian-féle fotótechnika felfedezése után vált kimutathatóvá. Ezzel a technikával reprodukálni lehet az aurát, vagyis fényképeken láthatóvá válik a testünkből áramló energia kis színes lángok formájában. Az aura színéből állapítható meg egy személy egészségi állapota és energiaszintje. így a halvány és világos színek egészségét és magas szintű energiát, a sötét illetve átlátszatlan színek betegséget jeleznek. A fekete nem más mint a halál.
Óráról, órára, napról napra folytonosan bocsátunk ki energiát; akkor is felhasználjuk, ha valamilyen tárgyat vagy tevékenységet figyelünk, amikor testünkkel alig mozgunk vagy szellemi munkát végzünk. Idővel ez a folyamatos energia felhasználás annyira legyengíti szervezetünket, hogy képtelenné válik arra, hogy a behatoló mikrobák vagy más betegséghordozók ellen harcoljon. Maga a betegség pedig gyorsítja az energia fogyasztását. Elegendő energia hiányában a sejtek és szövetek képtelenek regenerálódni, elsorvadnak és lassan elhalnak. Ahogy csökken energiaszintünk, azonnal jelentkezik a betegség. Ezzel szemben, ha szervezetünk energiája nem csökken, nem tud sem enyhe, sem súlyos betegség kialakulni. Természetesen életenergiához a táplálékkal, a levegővel és a kozmikus sugárzásokkal is hozzájuthatunk. De ahogy öregszünk, általában sokkal több energiát veszítünk, mint amennyit befogadunk, s ezzel csökken energiatartalékunk. Teljes kimerülése okozza a halált.
Az energiaveszteségen kívül problémát jelent még az energia egyensúlyának hiánya, mely hasonló következményekkel járhat. A szervek energiájának kiegyensúlyozatlansága (olyan szerveké, amelyek funkciójukban függetlenek egymástól) gyakran idézik elő betegség kialakulását. Minden szerv energiaszintjét annak rendszeres mozgása határozza meg. A szív normális ritmusa percenként 72 és 78 szívverés között mozog. Láz vagy magasabb energiaszint esetében eléri vagy meghaladja a percenkénti 80 szívverést. A vese normális ritmusa 36 lüktetés percenként; mivel két vesénk van, ez 72-t jelent minden percben. A szív és a vesék tehát egymáshoz viszonyítva kiegyensúlyozottan működnek. Tehát, ha valaki vizelethajtót vesz be, meggyorsítja a vesék lüktetését, s ez egyensúlyzavart okoz a szív és a vese között. Mi történik ekkor a szívvel? Hogy újból megtalálja az egyensúlyi állapotot, a szívverés szaporodik, emelkedik az erekben a nyomás és több vér jut a vesébe. Mivel a vese a vérbe szűri a vizeletet, a nagyobb mennyiségű vér sokkal több munkára kényszeríti majd. így a vizelethajtó gyógyszert szedő személy a szív és a vese között ördögi kört alakít ki, holott addig e két szerv működése kiegyensúlyozott volt. Hogyan hat mindez a többi szervre? A szervezet működése hasonlít az óraműére: ha az egyik fogaskerék gyorsabban működik, a többi is kénytelen gyorsabban forogni, nehogy a rugó vagy más kerék megakadjon és ezzel a mozgás leálljon. Világos tehát, hogy ha szervezetünket egyensúlyából kizökkentjük, súlyos veszélyeknek tesszük ki.
Másrészt pedig, ha valaki soha nem beteg nem jelenti azt, hogy örökké fog élni, mert a halhatatlansághoz még több energiát kellene a szervezetbe juttatni, mely teljesen átalakítaná, és olyan szintre emelné, ami már tértől és időtől független. Hogyan tudjuk elkerülni az energia veszteséget vagy az egyensúly felborulását és ezek mellékhatásait, és mégis elérni testünk átalakulását?
 
http://www.ezotop.hu

A VILÁG LEGHÍRESEBB BOSZORKÁNYMESTEREI



2012.06.02
Ahogy Albert Einstein mondta: "Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat, vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat." Összeállítás a világ leghíresebb boszorkánymestereiről.
1. Abraham von Worms (1362- ?)
A fehér mágus életéről nem sokat tudunk, a férfi Wormsban született, a XIV-XV. század fordulóján élt, varázslatos munkássága azonban a mai napig ismert a spiritiszták körében. Követői őrzik írásait, számtalan nyelvre lefordították őket, és ezek a művek az alapjai számos mágikus tannak. Wormsi Abraham nem egy falusi kuruzsló volt, pápákat, uralkodókat is gyógyított és látott el tanácsokkal. Von Worms több mágikus területen is maradandót alkotott: feljegyzései között megtalálhatók a varázsitalok receptjei, az angyalokkal való kommunikáció módszerei, valamint leírta azt is, hogyan vehetünk rá szellemeket arra, hogy a segítségünkre legyenek.


2. Johann Georg Faust (1480-1540)
A világ talán legismertebb boszorkánymesterének baljós alakja - Goethe-n kívül - számos más művészt is megihletett. Németország déli részén sokan sarlatánként és szélhámosként tartották számon, pedig Faust valójában mágus, gyógyító és alkimista volt, aki nem mellesleg ki tudta olvasni a jövőt a csillagokból. A boszorkánymester a dél-német vidékeket járva piacokon, fogadókban "árulta" a tudományát. Faust halála épp olyan rejtélyes volt, mint az élete. A mágus a staufeni Oroszlán Fogadóban vesztette életét, amikor különböző vegyületekből próbált aranyat előállítani, de a keveréke felrobbant. A boszorkánymester holtteste a szemtanúk szerint olyan szörnyű állapotban volt, mintha maga az Ördög cibálta volna ki a lelkét a testéből...


3. John Dee (1527-1608 vagy 1609)
Anglia leghíresebb varázslója istenfélő keresztény volt. I. Erzsébet királynőnek adott tanácsokat, több tudományos területen is jeleskedett, kora egyik legismertebb matematikusa, geográfusa és filozófusa volt. A tudóst azonban már fiatalkorában elbűvölték a természetfelettinek tűnő, megmagyarázhatatlan dolgok. Vizsgálta például a drágakövek mágikus tulajdonságait, és kereste a perpetuum mobilék, az örökmozgók titkát. Dee azonban minél jobban elmerült a természettudományok tanulmányozásában, annál hevesebben kutatta az élet értelmét is. Halála előtt néhány évvel minden korábbinál szenvedélyesebben vetette bele magát a természetfeletti titkainak megismerésébe. A fejébe vette, hogy kifürkészi az angyalok titkát, és állítólag kommunikált is az égi lényekkel. Az angol egyház vezetőit azonban egyáltalán nem nyűgözték le a tudós törekvései, és megvádolták, hogy fekete mágiát űz. Az egykor híres és elismert tudós egyedül és szegényen halt meg, élete és munkássága azonban olyan zseniális írókat inspirált, mint Shakespeare, Lovecraft vagy Umberto Eco.


4. Mathias Perger (1587-1645)
A dél-tiroli boszorkánymesterről már életében legendák születtek, halála pedig még híresebbé tette Mathias Pergert. A mágus valóban létezett, hiszen bírósági akták is fennmaradtak sokak által sátáninak minősített ténykedéséről. Perger utazó kereskedőként járta a hegyes-völgyes vidéket, portékái mellett azonban asztrológiai tanácsokat is adott. Ténykedését azonban a környék elöljárói és egyházi vezetői megunták, és koholt vádakkal börtönbe vetették. A fennmaradt vádiratokból kiderült, hogy Perger állítólag csak folyékony élelmet fogyasztott, kapcsolatban állt az ördöggel, és képes volt befolyásolni az időjárást. A boszorkánymestert először megkínozták, majd máglyán elégették.


5. Urbain Grandier (1590-1634)
A "Loudoni ördög" története tökéletes iskolapéldája annak, hogyan válik valaki boszorkánymesterré a világ szemében. A Franciaországban élő Urbain Grandierre katolikus papként sütötték rá a gonosz bélyegét. Nem vetette meg a hölgytársaságot, és ez lett a veszte. Néhány apáca ugyanis boszorkánysággal vádolta meg, Grandier évekre börtönbe került, majd Richelieu bíboros egyetértésével szabadon engedték. Alig egy évig élvezhette csak a "Loudoni ördög" a szabadságot, amikor az apácák ismét megvádolták, és Grandier már nem kerülhette el a sorsát. A papot olyan kegyetlenül megkínozták, hogy aláírta a beismerő vallomását, és végül máglyán elégették. A "Loudoni ördög" története több regényírót is megihletett, sőt, tragikus sorsáról még operát is írtak.


6. Arthur Edward Waite (1857-1942)
Ha rendszeresen kérsz útmutatást a tarotkártyától, akkor nem ismeretlen számodra Arthur Edward Waite neve. Waite az Egyesült Államokban született, élete java részét azonban Nagy-Britanniában töltötte. A hivatalnokként dolgozó férfi akkor fordult az akkor még névtelen tudomány, a parapszichológia felé, amikor kishúga hirtelen meghalt. Waite eleinte még csak olvasott a témáról, majd hamarosan maga is publikálni kezdett, és elismert szaktekintéllyé vált. A mágus mégis a kártyajóslás miatt vált világhírűvé, Waite saját tarotkártyát - Rider Waite Tarot - alkotott, amelynek elgondolkodtató ábráit Pamela Colman Smith festőművésznő készítette.


7. Gerald Brousseau Gardner (1884-1964)
Az angol mágus hivatalnokként és regényíróként kezdte a pályafutását, majd megalapította az egyik legismertebb újkori vallást, a Wicca-kultuszt. Gerald Brousseau Gardner életében egy ciprusi utazás hagyott mély nyomot, Gardner ugyanis úgy érezte, hogy egy előző életében már járt a varázslatos szigeten. Amint visszatért Angliába, megszállottan kezdte tanulmányozni a mágikus tanokat, majd beválasztották az ősboszorkányok csoportjába - mint kiderült, ő maga is egy réges régi varázsló család sarja volt. Gardner, alias Papa Wicca bejárta a világot, hogy eloszlassa a világban a boszorkányok és mágusok rossz hírét. Eleinte csak Nagy-Britanniában, majd az Egyesült Államokban gyűjtött egyre több követőt maga köré. Gardner mindig nagyon élvezte, ha a középpontban lehetett, előadásokat, "miséket" tartott, gyakran teljesen meztelenül. Gardnert 80 éves korában, 1964-ben egy tengeri hajóúton érte utol a halál. A vallásalapítót Tuniszban helyezték örök nyugalomra.
 
Forrás: 
http://www.fenyportal.hu
 

A SZERELEM GYÖNYÖREI A TANTRÁBAN 1.



2012.06.02
Mélyebbre ásva a szerelem, szexualitás témájában ezeket a földi, anyagi valóságból, a testiségből felröppentjük a szellemi világ magasságaiba. Bármilyen furcsa, a tantra szerelem tanulható, elsajátítható, és Magyarországon is meg lehet találni ennek a tanulásnak a forrásait.
A szerelem kérdését boncolgatják a művészeti ágak, és a legszebb alkotásokat nagy művészek hozták létre. Szenvedtek miatta, boldogságot, fennköltséget éltek meg, amiről volt mit megénekelni, megfesteni, megfaragni – kinek-kinek műfaja szerint. Ez ellen nincs is senkinek kifogása.
 
A szerelem manifesztációja, a szexualitás azonban még mindig a tabuk közé tartozik, miközben a szubkultúra olykor túlfecsegi, vagy akár undorítóvá is tudja tenni. Természetesen a pornográfiára gondolok, aminek – szerintem – szintén lehetnek művészeti magasságai, de mégis zömmel a mélységét és közönségességét ismerjük, a benne népszerűsített perverziókat, és üzleti oldalát, meghatározottságát.
 
A pornográfia ellenpólusa, a tantrikus szex
 
Míg a pornó a mélységbe rántja a szexualitást, mégis hatalmas hatással van a fiatalokra, felnőttekre, és mértéknek, követendőnek tartják. Az ott látottakat akarják a nemi életükbe bevezetni, viszontlátni (hallani), másolni. Elfelejtik, hogy a pornográfia karikatúra műfaj, aminek a célja a vágy felkorbácsolása üzleti céllal, hogy a néző (fogyasztó) még több terméket vásároljon.
 
A tantrikus szexualitás viszont művészet, a magasiskola, a szex akadémiája, aminek a műveléséhez túl kell lépni az anyagi világ földi síkjain, s a kéjt is jóval magasabb szinten lehet megélni. A tantrikus szerelemben az érintések is szeretetet, kényeztetést tartalmaznak, és a finomsággal jóval magasabb vágyszintet lehet elérni, mint a durva és direkt ingerlésekkel. Ebben a műfajban ismerik és kezelik az energiákat, és az alsóbb szférából (gyökér és szex csakra) feljebb vezetik az energiát (szív csakráig), és a felső három csakra is a párkapcsolatban jócskán aktiválódik. Ha a pár mindkét tagja elsajátítja a belső szexuális energia kezelését, keringetésének módjait, akkor a kölcsönös testbe átáramoltatás technikáival, különleges és erős kéj impulzusokat képesek átélni.
 
A mellékelt képen az energia áramoltatás a nemi szervek érintkezésén keresztül folyik, de megvalósítható ez a csókolózással is, ahol az átáramoltatási pont az ajkaknál, nyelvnél van. A tao szerelmi tanok és a tantra sok közös, részleteiben mégis eltérő vonást tartalmaz, de a lényege ugyanaz.
 

A szexuális energia transzformálása
 
Nem mindig cél a felgyülemlő szexuális energia kiélése és robbantása. Előfordul, hogy erre valakinek nincs módja, vagy valamikor nem célszerű, vagy egyéb okok miatt nincs rá lehetőség. De az is előfordulhat, hogy a felgyülemlett, begyűjtött szexuális energiát tartalékolják, vagy áttranszformálják az élet más területén hasznosítható energiává. Ha valaki ezt kényszernek érzi, akkor szenved tőle. Ha tudatosan kezeli, akkor még élvezi is, és a kitöréskor fokozott kéjt él meg.
 
Ez a szemlélet nem a fogyasztói társadalom – most agyuramisten mindent nekem szemlélet – szerint való, hanem annak az ellentéte, a tudatosság megvalósulása. Fegyelem és tökéletes elengedettség egyszerre. A jelenvalóság megtapasztalása, mint a buddhista meditációkban, ami nem lazulás, hanem koncentrált figyelem. Csak látszólag azonos a többi meditációval, imaginációval, valójában lényegét tekintve teljesen más.
 
Az összegyűjtött szeretet energiát képes mindenki a tantrikus szerelemben tovább adni a társának és olyan magas hőfokra izzítani, hogy abból a parázsból bármikor újból lobogó lángot lehessen varázsolni. Ez a párkapcsolati unalom biztos ellenszere.

Érdemes megnézni:
http://www.fenyportal.hu

A SZERELEM GYÖNYÖREI A TANTRÁBAN 2.



2012.06.02
A tantrikus masszázs felfedezi a bennünk lévő Istent és Istennőt (Shívát és Shaktit), és a legnagyobb tisztelettel kényezteti a testben lakozó szellemet úgy, hogy a test is élvez minden mozdulatot, miközben a szellem is gazdagodik.
Tantra masszázs egy hazai tantra templomban. Sokan talán azt gyanítják, hogy az elmúlt húsz hazai év hagyományait követve ez is valamilyen nagyon is hagyományos szexuális szolgáltatást takar, leplez. Pedig nem! Az igazi tantra masszázs nem hagyományos szexuális vágybeteljesítő szolgáltatás, hanem annál sokkal több. Egy olyan testi-lelki kényeztetés, ahol a masszőrök tisztelik, és szakszerűen kiszolgálják, kényeztetik a bennünk lakozó Istent, maximálisan tisztelettel adózva a Nőnek és Férfinek, tisztelve a vágyát, a teljességét, az érzéseit, figyelmen kívül hagyva – talán meg sem látva – hibáit. Mert az Istenek hibátlanok és tökéletesek!
 
Templom a Templomban
 
A test a lélek temploma. Tehát mindannyiónknak szeretni, tisztelni, annak megfelelően ápolni és gondozni kellene a testét. Nem tönkretenni, pusztítani, kizsigerelni és túlhajtani, hanem ráérősen tisztelni és kényeztetni, ahogy azt megérdemli. Ahogy azt megérdemeljük mindannyian – mint ahogy a L’Oreal reklám is használja a szót. Mégis a legtöbb ember nem tiszteli, nem óvja, tönkreteszi drogokkal, mérgekkel, tetoválásokkal, pearcingekkel, pedig a test sokkal többet érdemelne. Kevesen elégedettek azzal, amivel születtek, szégyellik, takargatják, átformálják, megváltoztatják, vagy egyszerűen elégedetlenek adottságaikkal. Főleg a nők nagymesterek önmaguk testének becsmérlésében. A szexben le lehet támadni ezt a templomot úgy is, hogy megfeledkeznek arról, hogy egy lélek lakozik benne, és lehet tisztelni, szeretni és kényeztetni, hogy előjöjjön a templomban lakozó Isten és láthatóvá tegye magát, pőrén, fényesen.
 
A Tantra Templomban tehát sok-sok kis templomot fogadnak be ápolásra, gondozásra, „renoválásra”, nem a külső, hanem a belső szépség felfedezését segítve az érintésekkel, kényeztetésekkel. Teljesen a környezethez illő, hogy a masszőrök is elkötelezett papok és papnők, akik alámerítkeztek a tantra szerelem tudományában, és boldog érintésekkel igyekeznek tudásukat és szeretetüket továbbadni a békés befogadóknak.
 
Felfedezés
 
Óriási dolog felfedezni saját isteniségünket és megtapasztalni a test és lélek iránti mélységes tiszteletet. Ha ezt megteszik mások, akkor illene mindenkinek megtanulni a szemléletet, hogy a saját testének-lelkének is képes legyen megadni ugyanezt, illetve elsajátítva, megtanulva képes legyen valami hasonló életforma – létforma – kialakítására a saját párjával is. Mindenki a harmóniát keresi, miközben hajtunk a zajos forgatagban, alámerülünk az anyagi világ csapdáiba és elfeledjük, hogy a lényeg, a béke a belső felfedezésben és elcsöndesülésben, a lassú érintésekben, mozdulatokban, és az időtlenségben van.  
 
Extázis így és úgy
 
Számtalanszor elhangzik a mondat és panasz – főleg a nők részéről -, hogy nem képesek az orgazmusukat megélni, sőt a legtöbben egyfajta, az ún. hüvelyi orgazmus megélésén fáradoznak, a többit leértékelik. A tantrában az is megtanulható, hogy a nő képes legyen az orgazmusok többféle fajtáját is egyenrangúan megélni, felfedezni és értékelni, és képes legyen megengedni magának az extatikus kéjt, ahová a szokottnál kicsit hosszabb út vezet. Nem időben, hanem tudatban! A férfiak pedig képesek legyenek megtanulni uralni a magömlésüket, és megtanulni azt az érzést, hogy milyen magas szintű orgazmusra lehetnek képesek magömlés nélkül! Ugyanis arra semmi szükség, csak a szaporodáskor.
 
Orvosok számára biztosan döbbenetes, hogy miképpen lehet egészségre ártalmatlan, ha egy férfi a sperma termelését, a magömlését szabályozni képes, és még döbbenetesebb, hogy a nők képesek tantrikus gyakorlatokkal a menstruációjukat is leállítani, és bármikor újra indítani, ha gyermekáldásra vágynak. A legtökéletesebb fogamzásgátlási, családtervezési módszer ártalmak és mellékhatások nélkül! Ráadásul az örök fiatalság kulcsa.
 
A masszázs az első lépés
 
Egy tantra masszázs tapasztalat csak az első lépés a tantra útján. Megtanít a test-lélek-szellem tiszteletére, a befelé összpontosító figyelemre, az érintés tiszteletére és magasztosítására. Út az egység és harmónia felé. Érdemes kipróbálni azoknak, akik igényesek és tisztelik saját isteniségüket, szexualitásukat.
 
-eszme-
 
www.tantra-templom.hu http://www.fenyportal.hu

MENNYEI BEAVATKOZÁS: ELSŐ FEJEZET/ELSŐ RÉSZ - A PÉNZÜGYI ZSARNOKSÁG LEGYŐZÉSE



2012.05.27
Kedves Olvasók,
David Wilcock számunkra az egyik leghitelesebb forrás, és egyben az egyik úttörője korunk társadalmának.  Azon kevés ember közé tartozik akik igyekeznek áthidalni a látszólagos ellentmondásokat spiritualitás és tudomány között, hiszen ugye a kettő az ősi időkben még szorosan összetartozott.

Tavaly decemberben, miután Benjamin Fulford hosszú időn keresztül jelezte a közeledtét, ő hozta nyilvánosságra annak a keresetnek a részleteit, amely a háttérhatalom bukásának, lelepleződésének egyik fontos előidézője lehet/lesz. Ezek után kutatásában felfedte, hogy a hivataloson elismertnél nagyságrendekkel több arany lett kibányászva az évezredek folyamán; hogy ennek nagy része a kereskedelem révén, hogyan áramlott Ázsiába a középkorban (Selyemút= aranyért cserébe kaptunk fűszereket, puskaport,porcelánt,kávét és egyéb luxuscikkeket)ennek összefüggései a pénzügyi rendszerrel és hogy miért nincs a papírdarabok mögött amelyet elfogadunk értékközvetítőnek valós fedezet;ill. hogy miképpen lett finanszírozva az Egyesült Államok felépítése az ázsiai aranyból.. Ezután Pénzügyi Zsarnokság (Financial Tyranny), című cikksorozatában, amelyről tényleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, felfedte a háttérhatalom megalakulásának történetét; a FED létrejöttének körülményeit; hogy igazából 26billió dollárt pumpáltak a bankokba a bankmentő csomagok keretében, amelynek töredéke van beismerve; az okkult gazdaságot; számtalan képi dokumentációval igazolta, hogy több száz milliárd dollár értékben van különböző személyeknél és csoportosulásoknál egyenként akár egy milliárd dollárt érő amerikai kincstárjegy, amely anno a 30’as években Ázsiából Amerikába szállított arany ellentételezéseként lett kibocsájtva. Januárban a fősodratú média is írt az ügynek egy részletéről, azonban az ügy valós hátteréről semmit sem tudtak  
http://nol.hu/kulfold/20120220-vulkannal_az_al-morganthauk_ellen

David Wilcock kutatási területe rendkívül szerteágazó, melynek egy kis részét kívánjuk most Nektek magyarra fordítva átadni, - kiterjedtsége miatt - több részletben. Sajnos mivel időnk,energiánk és képességeink korlátozottak, nem tudunk mindent lefordítani a legfontosabb írásai közül illetve feliratozni a youtube-on fellehető előadásait. Próbálunk a leginformatívabb, legpozitívabb kutatásokra koncentrálni. Ha valaki aki magas szinten beszél és ír angolul és úgy érzi, hogy szívesen áldozna valamennyit a szabadidejéből, hogy segítsen nekünk fordítani, akkor írjon valamelyikünknek, nagy segítség lenne, mert fordítandó anyag az akad bőven.

Végezetül hadd idézzek néhány méltatást a Source Field Investigations c. könyvéről( A Forrásmező Kutatásai), amelyben szintetizálja a tudását azoknak a kutatóknak, akik az elmúlt 30-40 évben a fősodratú tudományon kívül tevékenykedve úttörő felfedezéseket tettek és ezeket összeköti az ősi tudással, spiritualitással, illetve 2012 várható eseményeivel. Balogh Béla A végső valóságához tudnám talán hasonlítani, csak sokkal több információval és olyan területekkel benne, amelyeket Balogh úr nem érintett az írásában:

“David Wilcock egy úttörője a mai világnak, egy vezető gondolkodó aki csodálatos felfedezéseken vezet keresztül minket könyvében és feltárja, hogy valóban egy Aranykor eljövetele előtt állunk, amennyiben úgy döntünk,hogy megteremtjük" Graham Hancock

“Nem vagyunk egyedül az Univerzumban és itt van nekünk David Wilcock aki mindezt be is bizonyítja és végigvezet minket egy varázslatos felfedezőúton”
A SFI a kulcs, hogy megértsük a számtalan misztériumot és végül választ találjunk a nagy kérdésre: kik vagyunk, honnan jöttünk, hogyan kerültünk ide, és merrefelé tartunk.”

“Földi sorsunk alakulásában gondoskodóan  részt vesz egy rejtett intelligencia- egy élő energiamező, amelyből az egész Univerzum fel van építve”
Fantasztikus tudományos bizonyítékokkal alátámasztott felfedezés, amely bizonyítja egy Energiamező létezését. Ugyanaz a szent geometria fedezhető fel a DNS-ünkben, mint a természetben, a Naprendszerben, a Galaxisban és az Univerzum távolinak tűnő csillagködjeiben”

Aki tud angolul annak ajánlom DW cikkeinek az alábbi sorrendben való tanulmányozását, jó mélyre be lehet kukkantani a nyúl üregébe:
1, 
http://divinecosmos.com/start-here/davids-blog/995-lawsuit-end-tyranny
2, 
http://divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1022-lawsuit-end-tyranny-ii
3, 
http://divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1023-financial-tyranny
4, 
http://divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1026-financial-tyranny-final
5, 
http://divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1043-massarrests
6, 
http://divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1051-g7banks


A cikket DW szerkesztési gyakorlatát követve közöljük. Ha megosztanád a saját oldaladon, kérlek tüntesd fel a forrást. Köszönöm.

FehérVándor
U.i:Wilcock gyakran megismétel, tudatosít bizonyos állításokat a cikkeiben, nem kell meglepődni, ilyen az ő egyedi stílusa. Elnézést előre is ha maradt hiba, magyartalan kifejezés, mondatszerkezet a fordításban, hajnal óta folyamatosan dolgozom vele, hogy még ma olvasni tudjátok, körülbelül 8 órája és korábban Benedictus is rengeteget energiát rakott bele. Majd délután,miután aludtam újraolvasom. 9:45
Mennyei Beavatkozás: Első fejezet/Első rész - A pénzügyi zsarnokság legyőzése
írta: David Wilcock
Eredeti nyelven megjelent: 2012.márc.28
Forrás: 
http://divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1035-divineintervention1
Fordította: Benedictus & Fehér Vándor
 et.jpg
Több bennfentes informátor, hírszerzési forrás szerint masszív, váratlan földönkívüli beavatkozások akadályoznak meg mindenféle tervet a III.világháború kirobbantására. Ezen események és további lenyűgöző fejlemények engednek arra következtetni, hogy a 2012-es év valóban beteljesíti a számtalan ősi nép próféciáját egy Aranykor beköszöntéről.
[FONTOS MEGJEGYZÉS: Ez a nyomozás/kutatás folyamatosan frissül és bővül új részletekkel, melyek a szerző erre fordítható idejének függvényében kerülnek feltöltésre - az eredeti cikk szerzőjének megj.]
 
A SÖTÉT ERŐK LÉTEZÉSE VALÓSÁG - AKÁRCSAK AZ  ELLENÁLLÁS
Akár tetszik akár nem, mindenki kénytelen szembesülni olyan bizonyítékokkal, melyek alátámasztják, hogy a világot rendkívüli hatalmú, titkos, sötét erők irányítják a háttérből.
A Pénzügyi Zsarnokság című (eredeti nyelven: Financial Tyranny http://divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1023-financial-tyranny. Ez az általam ismert legkomolyabb összefoglalás a háttérhatalmi erők eredetéről, céljairól. szerzői megj.) e-bookomban mindent összegyűjtöttem erről az ellentmondásos témáról – felhasználva minden információt, amit 1992-es kutatásom óta felleltem róluk és amit magas beosztású bennfentesek, oknyomozó riporterek, és egyéb informátorok megosztottak velem.
Ha már olvastad a Pénzügy Zsarnokság c. könyvem, a probléma teljes spektruma, amellyel ebben az írásban szembenézünk sokkal érthetőbb lesz számodra, ahogy egyre jobban elmerülünk a kutatás részleteiben. Egy része tisztázódni fog, ahogy elolvasod ezt az első részt.
Ez a Pénzügyi Zsarnokság c. könyv folytatása - ahol a dolgok "jó oldaláról"  beszélünk.
 
TÖMEGES LETARTÓZTATÁSOK
Számtalan bennfentes forrás, akik egyenként le lettek ellenőrizve  hitelességük és szavahihetőségük alapján, megerősítette, hogy a gigantikus háttérhatalom több ezer kulcsfigurájának letartóztatása hamarosan meg fog történni.
Egy hihetetlen méretű, precízen szervezett akció - az emberiség érdekében - hamarosan megindul.
A "jófiúk" a Pentagonban teljes politikai és logisztikai együttműködésben állnak egy figyelemreméltó, 134 nemzetből álló szövetséggel - hogy bíróság elé állítsák az elkövetőket és felszabadítsák a bolygónkat.  (És mivel Cobra április elején lépett a nyilvánosság elé, a cikk írásakor március végén, DW még jó eséllyel nem is tudhatott az Ellenállási Mozgalomról, illetve ha tudott nem beszélhetett róla. szerzői megj.)
Rendkívül fokozott biztonsági intézkedések övezik ezt a kiterjedt akciót. Még azoknak sem, akikre ez közvetlen hatással lesz - akik le lesznek tartóztatva -, sincs fogalmuk arról, hogy  milyen hihetetlenül nagy jelentőségű lesz mindaz, ami a nyilvánosság előtt felfedésre kerül.
Nemrégiben volt alkalmam négy órán át beszélgetni egy frissen a színre lépő, magas beosztású, pozitív, bennfentes informátorral a hamarosan sorra kerülő tömeges letartóztatásokról. (Drake. szerzői megj. Angolul a beszélgetés meghallgatható itt: http://www.youtube.com/watch?v=KjZgsRt8PBc
Ennek az embernek az állításait és szavahihetőségét teljes mértékben megerősítette az egyik legrégibb és legmegbízhatóbb segítőm, informátorom, akit bevontam a beszélgetésekbe.
Tucatnyi lényeges kérdés, amit egyelőre nem lehet nyilvánosságra hozni, alátámasztásra került ebben az ellenőrzési folyamatban.  
 
22 KAMIONNNYI DOKUMENTUM
Most már tudjuk, hogy a terv a tömeges letartóztatásokra nagyon aktívan készülődik immár legalább 33 éve. Egy öt inch (kb.13 cm - a szerk. megj.) vastag dokumentumot mutattak meg az egész akció részletes tervével az új  bennfentesünknek még 1979-ben. (Cobra is utal erre ebben a cikkben:http://2012felemelkedes.blog.hu/2012/05/24/az_ellenallasi_mozgalom szerzői megj.)
Megdöbbentő mennyiségű értékes, megcáfolhatatlan bizonyíték szolgál alapjául a tervnek, beleértve több mint 22 kamionra való dokumentumot, amelyek le lettek digitalizálva és katalogizálva és jelenleg biztonságos helyeken vannak tárolva.
Azt az információt kaptuk, hogy egyetlen irattartónyi dokumentum elég bizonyíték lenne ahhoz, hogy az egész korábbi olasz kormányzatot börtönbe juttassa, ahogy itt is olvasható:
Ügyészek 5 évnyi börtönbüntetést követelnek Berlusconinak szemtanú befolyásolása miatt:
Ügyészek 5 évnyi börtönbüntetést követeltek a korrupciós vádakkal illetett előző olasz miniszterelnöknek, Silvio Berlusconinak.
Fabio De Pasquale ügyész arra kérte a bíróságot szerdán (2012.febr.15-én - a szerk. megj.), hogy nyilvánítsa a korábbi miniszterelnököt bűnösnek, amiért 600 000$-t fizetett egy brit ügyvédnek, hogy hazudjon más tárgyalásokon.
Az ellene folyó eljárások adócsalási és hamis könyvelési vádakat is tartalmaznak amelyeket Berlusconi feltételezhetően üzleti pályafutása alatt követett el.
Továbbá más, jelenleg felfüggesztett, a Milánói bíróságon ellene folyó tárgyalások egy olyan vádat is tartalmaznak, mely szerint egy fiatalkorú prostituáltnak fizetett szexuális szolgáltatásért. Berlusconi  előző év novemberében mondott le miniszterelnöki posztjáról.”
 
MINDEN TŐLÜK TELHETŐ MEGTESZNEK,HOGY MEGNYUGTASSÁK ÉS MEGÓVJÁK AZ EMBEREKET
Azok, akik ezt az akciókat tervezik, természetesen nagyon is tisztában vannak minden aggodalmaddal - minthogy valószínűleg már tájékozott ’igazságkutató’/ébredő vagy, és több ilyen témájú oldalt és írást olvastál.
Statárium NEM lesz bevezetve, mikor az események beindulnak.
A katonaság NEM fogja átvenni az irányítást a kormánytól.
Az ártatlan civileket NEM fogják bebörtönözni, sem bántalmazni bármilyen módon.
Bármelyik katona, aki megkísérli ilyen parancsok végrehajtását a „rossz fiúk” utasítására, le lesz fegyverezve és felelnie kell cselekedeteiért.
Minden erőfeszítés arra fog irányulni, hogy megoldják a problémát - valamint, hogy  azonnali hatállyal visszaadják a hatalmat az embereknek, rendezett körülmények között.
Új választásokat fognak kiírni mivel rengeteg - bár nem az összes - politikus az Egyesült Államokban bűnösnek tekinthető  közvetlenül, vagy cselekvés hiánya miatt.
Ez a szövetség mindenki számára elérhetővé kívánja tenni az  ingyen/nullponti energián alapuló technológiákat és számos egyebet, melyet elzártak, elhallgattak az évek folyamán. A fosszilis energiahordozók ipara biztosította a háttérhatalomnak a kontrollt, ráadásul további használata a fosszilis energiahordozónak a bolygó módszeres pusztulását eredményezné.
 
NEM A BANKÁROK KÉNYELMÉÉRT ESKÜDTEK FEL AZ ÉLETÜKRE
Most már tudjuk, hogy az amerikai katonaság 90%-a valamilyen formában tudatában van a tervnek - és legalább 60%-uk támogatja is azt. Emellett számos szövetségi ügynök,tiszt, rendőr, szolgálatban levő vagy leszerelt katona, és rengeteg civil fog segíteni, amint rájönnek, hogy mi is történik.
A harcosaink arra esküdtek fel, hogy megvédenek bennünket. A világ nem egy mesebeli harc a "jó" és a "rossz" között, ahol minden kormányzati, vállalati, médiabeli és katonai személy a "sötétség" oldalán áll.
Bátor és vitéz katonáink tettek egy esküt: hogy megvédik az Egyesült Államok Alkotmányát és annak népét, minden ellenség ellen - legyen az idegen VAGY  belföldi.
Nem arra esküdtek fel az életükkel és vérükkel, hogy szociopata, népirtó bankárokat támogassanak a bolygó, és annak népének ill. erőforrásainak irányításában,birtoklásában.
Mindnyájunknak itt kell élnie. És ha a vezetőink módszeresen pusztítják a bolygót, akkor ők nem a vezetőink.
Hasonlatosak egy komoly fertőzéshez, amit rendkívül erős gyógyszerekkel kell kezelni – még mielőtt elpúsztítaná a gazdatestet.
Mostanra már mindenki elegendő Illuminátus filmet látott már ahhoz, hogy tudja, ha ezeknek az embereknek dolgozik, lényegtelen, hogy milyen magasan van, vagy milyen fontosnak hiszi magát, minden kétséget kizáróan el fogják árulni.
 
IDEJE ÉRTELMEZNI A JELEKET
Nagyon-nagyon sok tábornok,katonai vezető felhagyott az aktív szolgálattal idősebb Bush kormányzása óta, mert rájöttek, mi is történik valójában - de viszont egyáltalán nem vonultak vissza.
Mindannyian óriási hálával tartozunk nekik.
Rohamtempóban közelítenek az események.Kezd összeállni a kép.
A jelek lehet, hogy titokzatosak, de egyre nyilvánvalóbbak.
Ezeknek egy részét ebben a kutatásban/nyomozásban fogjuk áttekinteni.
 
LEHET, HOGY NEHEZEN HIHETŐ MINDEZ
Teljesen megértem, ha nehézséget okoz elhinni, hogy egyáltalán lehetséges egy ennyire kiterjedt, átgondolt, megszervezett akció.
Ha valódi  katonai személyekkel beszélsz, és pontosan megérted, milyen szerepet töltenek be, felmerül a kérdés: miért is NE vinnék ezt véghez?
Hogyan lenne lehetséges, hogy tétlenül nézzék, amint az egész bolygó majdnem a teljes lakosságával együtt megsemmisül?
Ha egy anyukát és a gyerekét halálra kínoznák az orrod előtt, és meglennének az eszközeid, hogy megakadályozd, tudnád csak úgy tétlenül nézni?
Hacsak nem egy szociopata vagy, biztosan tennél valamit. És a legtöbb ember - ide értve a katonáinkat is - nem szociopaták. A szociopaták aránya kb. 1 a 100-ból, ahogy később látni fogjuk.
 
NEM LETT VOLNA LEHETSÉGES EGY SZIGORÚAN "ZÁRT" RENDSZERBEN
Mindazonáltal, a sötétség erőinek olyan kiterjedt befolyása van és olyan hatalom összpontosul a kezükben, hogy lehetetlennek tűnt, hogy le lehessen őket győzni – vagy akár, hogy ellenállhassunk nekik.
Ha a bolygónk teljesen "zárt" rendszert alkotna, ahol külső szereplők és magasabb dimenziós spirituális lények nem szólhatnának bele az eseményekbe, akkor nekem is teljes mértékben egyet kéne értenem azzal, hogy  a sötét terv annyira kigondolt, annyira erőteljes, annyira masszív és kiterjedt, hogy tényleg lehetetlen győzedelmeskedni felette.
Azonban az Mennyei Beavatkozás - ami nem egy mese, hanem egy nagyon is valós és kézzelfogható támogatás – biztosítja, hogy az átmenet a valós szabadsága és békébe meg fog történni, a lehető legkevesebb áldozat hozásával.
Tucatnyi ősi kultúra tesz említést arról az időszakról, melyben most vagyunk. Ezek a jóslatok mind egy kb. 26 000 éves Föld ciklusra hívják fel a figyelmet, ami a kulcsmomentuma az egész kutatásnak.
Ahogy azt korábban már felfedtem A Forrásmező Kutatásaiban (eredeti címe: The Source Field Investigations - a szerk. megj.), a maja naptár, az egyiptomi csillagászat, görög csillagászat, és hindu csillagászat mind a 2012-2014-es időszakot jelöli meg mint a kb. 26000(25920) éves ciklus végét- bevezetve minket a békés, mindenki számára bőséget biztosító Aranykorba.
[ Technikailag a hinduk az egyetlenek akik 2014-et említették, egy Jupitert is érintő ritka együttálláshoz kötve az eseményeket]
A legrégebbi, eredeti jóslatok egyáltalán nem voltak sötétek és baljósak. Azt vetítették előre, hogy bár nehézségeken fogunk keresztül menni, mint ahogy azt eddig megtapasztalhattuk, a végeredmények minden várakozást felülmúlóan pozitívak lesznek.
 
MINDENKI TUD RÓLA A PENTAGONBAN
A legmegbízhatóbb bennfentesek erősítették meg, hogy már mindenki tud a Pentagonban arról, hogy valamilyen Mennyei Beavatkozás történik - függetlenül attól, hogy melyik oldalon állnak.
Legtöbbjük nem tudja, ki a felelős. Még a "rosszfiúk" is azt mondják, valami "angyalok vagy földönkívüliek" művelhetik mindezt.
Senkinek sincs jelenleg a Földön olyan technológiája, amivel mindaz végrehajtható, amiket most  tapasztalnak - függetlenül attól, mennyire titkos technológiáról is van szó.
Megdöbbentő, hogy még a "rosszfiúk" is egyetértenek abban, hogy ez valami angyali közbeavatkozás lehet.
Nagyon kevesen merészelték felfedni a valóságot, hogy mi áll a történések mögött, ugyanis ez az információ rendkívül bizalmas.
Tudják, hogy ha beszélnek, elkaphatják őket és a családjukat, majd megkínozzák és megölik őket.
Én személy szerint úgy döntöttem vállalom az ezzel járó kockázatot, azért, hogy segíthessek eloszlatni a félelmeket - és hogy segítsek megérteni, mi is történik. (Nagyon komoly halálos fenyegetéseket kapott David, decemberben amikor nyilvánosságra hozta a „Billió dolláros kereset” részleteit, olyan komolyak voltak a fenyegetések, hogy élő műsorban 5 percen keresztül sírt ez a bátor férfi, annyira megtörte, hogy lehet, hogy órák vannak már csak hátra az életéből. Azonban én úgy vélem, némelyek, akárcsak ő védelem alatt állnak és nem történhet velük semmi komoly. szerzői megj.)
 
SOHA NEM HAGYTAK EL BENNÜNKET
Az Mennyei Beavatkozás nagyon is valódi.
Meg leszel lepve amikor felfedezed, hogy mennyire kiterjedt lett mostanra ez a beavatkozás, és hogy mennyire messzire nyúlnak vissza az időben a bizonyítékok.
A világ egyes nagy vallásai mögött álló erők nem mitológiai, kitalált lények. Ők nem történelmi ereklyék akikkel immáron kizárólag tekercseken és szövegeken lehet találkozni, amelyeket egyre kevesebben és kevesebben olvasnak.
Végig itt voltak. Nyíltan köztünk jártak minden ősi kultúrában – és őseink igen nagyra becsülték őket.
Megvannak az ő saját törvényeik, saját irányító szerveik, és saját erkölcsi kódexük.
Kerültek minden egyértelmű, világszintű, nyilvános feltűnést immáron több, mint 1000 éve.
Mindazonáltal, egész idő alatt a háttréből részt vettek az eseményekben- segítve és terelve evolúciónkat.
Ez a kritikus lépés tette lehetővé, hogy "modernné" váljunk, és adta meg számunkra a lehetőséget, hogy elfelejtsük, hogy ők valaha is léteztek – még akkor is ha a háttérből továbbra is segítettek bennünket és felügyelték az evolúciónkat.
És most - a nagyon közeli múltban - a szabályok megváltoztak... fel lettek hatalmazva, hogy sokkal, de sokkal többet segítsenek a Földnek és lakóinak a magasabb tudatossági szintre való fejlődésben.
 
A KUTATÁS RÖVID ÁTTEKINTÉSE
Nem értheted meg teljesen az igazságot, ha még mindig tagadásban élsz.
A legerősebb ellenállás azon emberek részéről tapasztalható, akik még mindig azt hiszik, hogy a "rosszfiúk" állnak győzelemre - és nem hajlandóak vagy nem képesek látni a bukásuk egyértelmű jeleit.
Ugyanezen oknál fogva, a kutatás első részében, végigmegyünk jópár aktuális bizonyítékon - bemutatva, hogy a Pénzügyi Zsarnokság már nagyon, nagyon közel van az összeomláshoz.
Az egyik leginkább sokkoló eleme a bizonyítékoknak a nyilvános szakítás az egyes Illuminátus frakciók között - név szerint a JP Morgan/Federal Reserve és a titkos erők közt, amelyek észrevétlenül megszállták a Vatikánt és átvették annak irányítását. http://www.huffingtonpost.com/2012/03/19/vatican-bank-image-hurt-closed_n_1363432.html
Miután áttekintettünk pár hasonló aktuális példát, elsőként mutatunk be egy vadonat új  informátortól származó vallomást - mely alátámasztja, hogy 9/11 valóban egy bennfentesek általi kitervelt és véghezvitt akció volt(inside job).
Ez értékes körítést ad az egész Pénzügyi Zsarnokság téma tárgyalásához - és még több bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a hivatalos sztori egy hatalmas hazugság.
Felfedjük a sokkoló bizonyítékokat arra vonatkozólag is, hogy a 7.4-es erősségű földrengés Mexikóban március 20-án mesterségesen lett előidézve - aljas szándékból, egy olyan csoport által, aki tudja, hogy már nincs sok ideje hátra.
 
A II. ÉS III. FEJEZETEK NAGYMÉRTÉKBEN KISZÉLESÍTIK MAJD A NYOMOZÁS,KUTATÁS TERÜLETEIT
A II. fejezetben kifejtjük majd a bennfentesek által, saját életük veszélyeztetésével megosztott rejtélyeket, melyek felfedik, hogyan is zajlik ez az Mennyei Beavatkozás, hogy megelőzzék a III. világháborút és legyőzzék a Pénzügyi Zsarnokságot.
Az anyagok egy része már meg lett osztva online. Emellett olyan információkat, adatokat fogok felfedni, amelyek szigorúan bizalmasak és a nyilvánosság számára elérhetetlenek voltak eddig.
Majd ahogy áttérünk a III.fejezethez mondhatni feltárjuk a kincseskamrát - és kielemezzük azt a hatalmas mennyiségű információhalmazt, amely segít majd megérteni, kik is csinálják ezeket az egyre furcsábbá váló beavatkozásokat - és miért.
 
IDŐ-KÓDOLT JÓSLATOK
A III.rész hihetetlen körítést fog adni mindannak, amit egészen eddig tárgyaltunk... biztosan nem akarod majd kihagyni. Magam sem vettem észre eddig, valójában mennyi információ áll rendelkezésre egészen addig, míg "meg nem csináltam a házi feladatom", és utána nem jártam.
Az információk egy része igen okosan kódolt jóslatok formájában érkezett, amelyeket nem lehet teljes egészében megérteni és értékelni, míg maga a dátum el nem jön.
Mint ahogy kiderült, a 2012.március 13-ai dátum már évekkel korábban meg lett adva, mint a Régi Világrend legyőzésének egy sarkalatos momentuma. Ezt mind lejegyezték - és könnyen ellenőrizhető.
Ledöbbentem, mikor először fedeztem fel ezt 2012. március 11-én. Szívem szerint már rákövetkező nap megosztottam volna amilyen gyorsan csak lehet, de egy ilyen kutatást nem lehet elkapkodni.
Március 13-a volt az a nap, amikor a maja naptár ősi ciklusai teljesen tökéletes szinkronba kerültek egymással - függetlenül attól, hogy melyik számrendszert alkalmazzuk a három közül.
Ezek a ciklusok most már harmonikusak maradnak - egészen a naptár 2012. december 21-es végződéséig.
Persze az örök-szkeptikusok nevetnek egy jót az egészen - és ez rendben is van - de a Forrásmező Kutatásaiban, a 16. fejezetben, a 337-358.oldal között bizonyítottam, hogy a maja naptár ciklusai szorosan összefüggenek a bolygószintű és galaxisbeli történésekkel.
Tudományosan alátámasztott tények bizonyítják, hogy a bolygók mozgása hogyan hat az emberi viselkedésre és érzelmekre, amiket  a szinkronitási kulcs című (eredeti nyelven: The Synchronicity Key - a szerk. megj.), most ősszel megjelenő művemben taglalok.
 
LÉLEGZETELÁLLÍTÓ KAPCSOLAT A JÓSLAT ÉS A VALÓSÁG KÖZÖTT
Egy nagyon érdekes esemény történt az előrevetített március 13-i dátum körül.
Egyből a rákövetkező napon, ahogy ez a szinkronizáció megtörtént - 2012.március 14-én - az egyik legfelső vezetője a Goldman Sachsnak kitálalt a Pénzügyi Zsarnokságról, óriási lavinát elindítva ezzel, ami csak most kezdődik el igazán.
A Goldman Sachs mögött állók a legfontosabb Federal Reserve-hez kötődő bankár családok tagjai  - a Morgan, a Rockefeller, és a Rothschild családok mellett.
 
AZOK, AKIK KÍVÜL ÁLLNAK AZ IDŐN
Már többször is volt alkalmam személyesen megtapasztalni "angyali" és "földönkívüli" erőket, ahogy az időn túllépve pontos jóslatokat adtak nekem. Ezek többsége dokumentálva lett ezen az oldalon.
Egy a közelmúltban történt példa, amikor előző februárban nagyon intenzív álmaimról számoltam be, melyek azt vetítették előre, hogy a BP fúrótornyának Mexikói-öböli katasztrófájához hasonló súlyosságú esemény fog történni a közeljövőben, mire 3 hétre rá lecsapott a földrengés és cunami Japánban és a fukushimai erőmű egy része felrobbant.
Már húsz éve minden reggel feljegyzem az álmaim. Figyelemre méltó, mennyire pontosnak bizonyultak a jövő megjóslásában. Négy évvel azután, hogy elkezdtem a gyakorlást, közvetlen kapcsolatot sikerült kiépítenem azokkal az emberekkel, akik "felülről" segítik a bolygót.
Ugyanezen okból kifolyólag, nem látok különbséget "angyalok" és "földönkívüliek" között.
A média programozott bennünket arra, hogy azt higgyük, a földönkívüliek félelmetes lények.
Amint az emberek rájönnek, hogy legnagyobb részük emberi lény - sok esetben olyannyira, hogy megjelenésükben lehetetlen megkülönböztetni őket tőlünk - a félelem jelentősen el fog tűnni.
 
MÁR MOST EGY CSILLAGKÖZI FAJ VAGYUNK
Az évek folyamán sikerült felépítenem egy csapatot megbízható és szavahihető hírszerzési forrásokból, bennfentes informátorokból- olyan emberekből, akiknek bejárásuk van a  titkos, szigorúan bizalmas részeihez a bennfentes világnak.
Az UFO-ügy leplezése mindvégig kulcsfontosságú volt ennek a bennfentes világnak. A modern számítógépes technológia csak egyike azon sok eszköznek, melyet a szándékosan lezuhantatott, "égi ajándéknak minősülő" (ez érdekes feltételezés, logikusnak hangzik, de én nem vagyok abban biztos, hogy direkt zuhantak le. szerzői megj.) csészealjakból fejtettek vissza, és azok alapján alkottak meg mérnökök.
Ha a Roswellhez hasonló események nem történtek volna meg, talán egyáltalán nem tudtuk volna kifejleszteni a számítógépes technológiát. Szerencsére ennek következtében, fel vagyunk vértezve az Internet erejével, ahogy keresztülhaladunk az érdekesnek ígérkező 2012-es éven.
Továbbá, azok a technológiák, amikről a nyilvánosságnak nincs tudomása, olyannyira fejlettek, hogy minden, amit a Star Trekben, Csillagkapuban, vagy bármilyen sci-fi filmben láthattunk -  használva vannak, vagy használatra készen állnak.
Több bennfentes is megerősítette ezt. Láthatod, hallhatod őket, és találkozhatsz velük konferenciákon. A legfőbb fórumai a Felfedésnek(Disclosure) Dr.Greer Disclosure projektje és Kerry Cassidy és Bill Ryan Project Camelotja. Szorosan együttműködtem mindkét csoporttal.
Nevetés és gúnyolódás az eredménye annak a kifinomult agymosó kampánynak - mely már 1940 óta zajlik - és a félelemben gyökerezik. Ez a félelem programozott - mégpedig a xenofób hollywoodi filmeknek köszönhetően, melyek a földönkívülieket folyton ellenségként mutatják be.
Függetlenül attól, hogy a legtöbb ember képtelen hinni ekkora méretű összeesküvések létezésében, a földi emberiség már most egy galaktikus/csillagközi faj. Egyszerűen csak nem lett a nyilvánosság tudomására hozva… még.
 
NEM SZÁNDÉKOS KÖVETKEZMÉNYEK
Brilliánsan manipulálva lettünk egy óriási, titkos, több száz, ha nem ezer évre visszanyúló összeesküvés által.
A felsőbb erőknek nem szabad közbeavatkozniuk egy bizonyos szinten túl, és egy bizonyos időpont előtt. Ez a pillanat elérkezett - és ezt megjósolták már több ezer évvel korábban.
A tömeges, nyilvános Mennyei Beavatkozás pillanata előtt a Földön lévő negatív erők meg lesznek zavarodva - mivel sok aljas trükkjük még működhet, de sok más - a jóval pusztítóbbak - már egyáltalán nem.
A sötét elit 9/11-et szánta a kegyelemdöfésnek amely minden lehetséges ellenállást felmorzsol- és belevisz minket az Új Világrendbe. Viszont a történelem elég ironikus, hiszen 9/11 volt az a kritikus hiba a rendszerben, ami beindította a globális felébredést - és biztosítja a háttérhatalom legyőzését - saját magának köszönhetően.
Szinte teljesen biztos, hogy ezért engedték, hogy megtörténjen – azonban azok az erők akik ezt passzívan megengedték, most aktívan közbeavatkoznak sokkal borzalmasabb atrocitások elkerülésének végett.
Az elképesztő mérete ennek a beavatkozásnak, amely a nukleáris kor hajnala óta tart világossá fog válni előtted, ahogy elolvasod a II. fejezetet.
Ahhoz, hogy a Mennyei Beavatkozások megtörténhessenek szignifikáns - tudatos vagy nem tudatos - támogatását kell élvezniük a lakosság által. Ezek a szabályok. (A nukleáris kockázat más kategória, mert az nem csak az adott bolygót veszélyezteti. A Jupiter  a Mars között található Aszteroida-öv egy korábban nukleáris háborúban elpusztult bolygó, a Marduk maradványa. szerzői megj.)
 
EZ MÉLYREHATÓ VÁLTOZÁS LESZ - ÉS MÁR ELKEZDŐDÖTT
A  tömegek ezen akarata végre megszületett - és a világ katonaságainak változás mellett elkötelezett részei biztosítani fogják, hogy a nép akarata teljesüljön.
Hamarosan láthatjuk az összeesküvés több kulcsfigurájának tömeges letartóztatását mind a kormányzatban, a katonaságban, a pénzügyi vállalatoknál, honvédelmi szállítóknál, a médiában, a gyógyszervállalatoknál és még sorolhatnánk.
A bizonyíték, ami mindezt alá fogja támasztani, semmilyen kétkedésnek nem ad majd helyet - kivéve talán azokat, akik teljesen beleragadtak a tudatos félelemkeltés csapdájába, akik automatikusan az ellenkezőjét gondolják mindannak, amit látnak, hallanak, vagy olvasnak - függetlenül a bizonyítékoktól.
Benjamin Fulford, aki korábban a Forbes magazin ázsiai-csendes-óceáni körzet irodájának volt a  vezetője, már több, mint három éve hétről-hétre göngyölíti fel a folyamatosan kibontakozó sztori szálait - és ezalatt már több forrás is színre lépett.
Fulford egy évvel ezelőtt beszélt egy perről, ami segíthet nyilvánosság elé tárni ezt az óriási összeesküvést - és véget vetni a Pénzügyi Zsarnokságnak. A kereset benyújtásának konkrét dátuma meg lett adva, ahogy közelebb kerültünk hozzá.
Kevesebb, mint egy héttel ezt követően - 2011. november 23-án - a keresetet regisztrálták, és bárki számára olvashatóvá, elérhetővé vált. A jogi felkészülés, amely megelőzte ezt a keresetet elképesztő méreteket öltött. Ezután Fulford hitelessége nagymértékben megnőtt. Megígért valamit - és a forrásai teljesítettek.
Akkor még nem tudhattam, hogy hiányosságainak és gyengeségeinek kutatása és a nyilvánosság elé való tárása után, fel leszek keresve azon szövetség által, mely benyújtotta a keresetet és az egyik legerősebb támogatójukká válok.
 
DRÁMAI ÚJ FEJLEMÉNYEK
Biztosan állíthatom, hogy ez a 134 országból álló tömörülés támogatja egy azonnali, globális geopolitikai paradigmaváltás bekövetkeztét - a szabadság irányába.
Ősi testvéreink, akik a felszínről tekintve úgy tűnhet kivonták magukat a történelmünkből az elmúlt néhány ezer évben, kritikus fontosságú segítséget nyújtanak – többek között direkt beavatkozással katonai műveletekbe - hogy ez a  példa nélkül álló akció sikeres legyen.
Tehát nem merészség kijelenteni, hogy minden a tervek szerint történik.
Lehet, hogy őrülten hangzik ez most számodra. Megértem. Én is hasonlóan éreznék, ha nem találtam volna számtalan bizonyítékot, amely az őrültség ellenkezőjét bizonyítja a Source Field Investigations c. könyvemhez való kutatásom alatt.
 
FIGYELMEN KÍVÜL HAGYTUK AZ EGYÉRTELMŰ JELEKET
Ha figyelembe vesszük, hogy eredetünk sokkalta összetettebb mint korábban gondoltuk és hogy a rokonaink egy Elsődleges Irányelvet követnek, meglepő lesz mennyi egyértelmű jelet hagytunk figyelmen kívül.
Az elmúlt 1200 évben ősi szövetségieseink egy egyedülálló módszert alkalmaztak a velünk való kommunikációra -  mindegyik ilyen jelzés arra vonatkozott, ami most történik.
A legutóbbi 30 évben ez a  kommunikáció felerősödött, az üzenetek száma megnőtt – többek között megtudhattuk az évek folyamán, hogy kicsodák, mit csinálnak és miért vannak itt.
Mindez a III. fejezetben lesz kifejtve.
Most pedig vegyük az egyértelmű, publikus jeleket arra vonatkozólag, hogy milyen események vannak a láthatáron.
MÁR ELKEZDŐDÖTT– 611 VEZÉRIGAZGATÓ(CEO), VÁLLALATIRÁNYÍTÓ, MAGAS BEOSZTÁSÚ SZEMÉLY NYÚJTOTTA BE A LEMONDÁSÁT 2011 SZEPTEMBER ÓTA
A döntő többségét a világ problémáinak egy okkult, rejtőzködő, titkos elit okozza megbújva a G5 országokban (USA, Egyesült Királyság, Japán, Franciaország, Németország. Olaszországgal kiegészülve szerzői megj.) – manipulálva a pénzügyi rendszert, politikusokat és a hadseregeket a színfalak mögött.
Egyre több leplezetlen jele vannak annak, hogy a tömeges letartóztatások a küszöbön állnak. Vállalatigazgatók és top vezetők nagy számban nyújtják be lemondásaikat( a cikk eredeti megjelésekor 450 CEO és magas beosztású vezető lemondása szerepelt azóta ze a szám 611-re változott, de a lista készítője, American Kabuki áprilisban felhagyott a további bővítéssel. A gondosan katalogizált lista itt elérhető : http://americankabuki.blogspot.co.uk/p/131-resignations-from-world-banks.html
Csak decembert és januárt összehasonlítva 48 százalékkal nőtt a lemondások száma. (Nyilván ezek közül vannak olyanok, amelyek ütemezettek voltak, azonban maga a jelenség nem írható a lejárt szerződések számlájára. szerzői megj.)
A szkeptikusok azzal írják le ezt, hogy ez csak egy hétköznapi hatalmi átrendeződés része a pénzügyi világban. Azonban egy február 23-I Fiscal Times cikk ennek az ellenkezőjét bizonyítja.
KÉNYSZERÍTETT CÁFOLAT
A tömeges lemondások nem kerülték el a figyelmét a Fiscal Times olvasóinak. Ez egy nagyon is valós történet – komoly feszültséget okozva a rendszerben.
Michelle Hirsch így próbálta nyugtatni a kedélyeket a február 23-i cikkében:http://www.thefiscaltimes.com/Articles/2012/02/23/What-CEO-Musical-Chairs-Means-to-the-Job%20Market.aspx#page1

Itt Wilcock részleteket közöl a cikkből. Összefoglalva a cikkíró elemzi a helyzetet, a szokatlanul magas lemondási mutatókat, és az okok között a süllyedő hajó elhagyását, visszavonulást vagy kikényszerített lemondást emleget., illetve hogy a CEOk tömeges távozása nem jelenti azt, hogy leépítésekre kell számítani az adott cégeknél.
Lenyűgöző változások vannak készülőben
A 611 lemondás jól dokumentált, bizonyított és nem lehet lesöpörni az asztalról.
A Fiscal Times cikke jól mutatja, hogy az ügy elérte a fősodratú média ingerküszöbét is és ugyanakkor semmi esetre sem a normális „forgalom” része a vállalati világban.
Megemeljük a kalapunkat a  Fiscal Times előtt, amiért lemerte hozni a cikket erről a folyamatban lévő ügyről.
Ami a legjobb hír, hogy ezek a lemondások egy kis mozaikját képezik csak egy sokkal hatalmasabb folyamatnak.
A cikk második része hamarosan felkerül az oldalra.

http://2012felemelkedes.blog.hu/

MENNYEI BEAVATKOZÁS 2: ELSŐ FEJEZET/ MÁSODIK RÉSZ – A PÉNZÜGYI ZSARNOKSÁG LEGYŐZÉSE



2012.05.30
Kedves Olvasók,
elkészült a Mennyei Beavatkozás első fejezetének, második része, jó hosszú lett, tele valószínűleg ismeretlen információkkal,  érdemes koncentrálva elolvasni. Számtalan linket tartalmaz, a fontosakat(magyar linkek) kiemeltem sárgával a könnyebb láthatóság érdekében.
Aki nem olvasta volna az első részt, az mindenképpen először azzal ismerkedjen meg: 
http://2012felemelkedes.blog.hu/2012/05/26/isteni_kozbeavatkozas_elso_resz_a_penzugyi_zsarnoksag_legyozese
Elnézést ha maradt a fordításban hiba, majd délután újraolvassuk, csak szerettük volna, ha még ma megjelenik.
Tudom, hogy néhányaknak problémát okoz, tehát kezdő számítógép felhasználóknak tipp: A kavarodás elkerülésének érdekében érdemes a linkeket új lapon megnyitni. Ennek kétféle módja van: 1, Az egér jobboldali klikkelőjével rákattintunk az adott linkre és az  elsőként megjelenő "Link megnyitása új lapon(Chrome)/Megnyitás új lapon(Firefox)"-ra kattintunk a bal klikkelővel. 2, Az egér görgetőjét lenyomva rákattintunk az adott linkre és ekkor automatikusan új lapon nyitja meg a kívánt oldalt.

Írta: David Wilcock
Fordította: FehérVándor&Benedictus
et.jpg
A LETARTÓZTATÁSOK MÁR ELKEZDŐDTEK
A Fox tulajdonban lévő Sun újság, magas beosztású munkatársait vették őrizetbe 3 különböző akció keretében.
Ha esetleg nem követted volna a sztorit, Fox(News Corporation, egyike annak a 6 mamutvállalatnak, amely Amerikában uralja a médiát. Míg 1980-ban ez a szám még 50 körülire volt tehető, mára a Viacom,Time Warner, Walt Disney, News Corporation, CBS, NBC kontrollál szinte mindent amit néznek vagy hallgatnak az amerikaiak és természetesen nagyrészt amit a világ is, lévén a Hollywoodi stúdiók{Warner Brothers, Miramax, 20th Century Fox, Paramount,stb} világszerte fogható csatornák{Disney channel, Cinemax, HBO, CNN, Cartoon Network, MTV, Comedy Central,Nickelodeon,ABC,NBC,CBS,stb }mindenhol elérhető magazinok,újságok{Marie Claire, Wall Street Journal, Washington post, NY Times, Newsweek, Fortune,stb} az irányításuk alatt állnak. Ugyanígy az, hogy ki mit hallgat, kik az aktuális sztárok 4 vállalat dönti el{Sony Music Entertainment, Emi, Universal Music Group, BMG}. Amellett, hogy a világ hírcsatornái mind a Reuters és az AP híreit veszik át, el lehet képzelni, hogy milyen hatalom koncentrálódna azok kezében, akik valójában mindegyik cég mögött strómanokon vagy direkt kapcsolaton keresztül állnának és milyen tudatos, módszeres, szerteágazó agymosást, propagandát lehetne megvalósítani. Na hát pontosan ez történik, ezek mögött a cégek mögött végső soron ugyanúgy a Rothschildok, Rockefellerek, Morganek, és még néhány család állnak, mint a bankok, a FED ,a legnagyobb olajcégek, a gyógyszeripari cégek, a hadiipari cégek, az élelmiszeripari,háztartási és kozmetikai konglomerátumok mögött. Minden a kezükben van. Pénznyomtatás joga, erőforrások, a hatalom a tömegek felett a médián keresztül szerk. megj.) rendőrökkel és politikusokkal együttműködve lehallgatta emberek beszélgetéseit és hangpostáját – és becsmérlő információkat közöltek az így megszerzett információk alapján számos hírességről és közéleti szereplőről.

Ha belevesszük az Operation Weeting mellett az Elveden és Tuleta kódnevű akciókat, akkor a letartóztatottak száma eléri a 47 embert.

„Dailymail: 
http://www.dailymail.co.uk/news/article-2114290/Rebekah-Brooks-arrested-husband-Charlie-Operation-Weeting-phone-hacking-probe.html
A Weeting akció keretében január óta  21  embert vettek eddig őrizetbe.
Ezenkívül két ehhez kapcsolódó akció keretében – Elveden akció, amely a korrupt rendőrökre fókuszált és a Tuleta akció, amely a computer hekkelésekkel  foglalkozott – még 26 ember lett letartóztatva.
(Magyar linkekhttp://www.origo.hu/nagyvilag/20120214-sun-brit-bulvarlap-es-a-korrupcios-ugyek-lehallgatasi-botrany-a.html,http://index.hu/kulfold/2012/02/11/brit_sajtobotrany_nyolc_embert_orizetbe_vettek/ a letartóztatottak száma változó, mivel különböző időpontban jelentek meg az írások. szerk. megj.)
 
JAMES MURDOCH LEMONDOTT A NEWS INTERNATIONALNÁL BETÖLTÖTT FELÜGYELŐ BIZOTTÁGI ELNÖKSÉGÉRŐL
Rupert Murdoch fia, James Murdoch lemondott a News International felügyelő bizottsági elnökségéről február 29-én – jelezve az ügy súlyosságát.
A jövőben erre a lemondásra, mint mérföldkőre fognak visszatekinteni – az egyik legfontosabb előjeleként annak, hogy a tömeges letartóztatások hamarosan megkezdődnek.
Az amerikai olvasók talán nincsenek tisztában az Egyesült Királyságban folyó ügy erejével és fontosságával – de a következő szemelvények talán rávilágítanak a jelentőségére.
 
AZ IDŐN KÍVÜLI NAP
Talán annak is van jelentősége, hogy Murdoch a lemondását február 29-én jelentette be.
Ahogy a képen látható, 2012 február 19.-e egy „Időn Kívüli Nap”, közvetlenül megelőzve a kulcsfontosságú március 13.-át, amikor is a maja naptár alapján a különböző ciklusok teljes szinkronizációba kerülnek. 
Ennek az „Időn Kívüli Napnak” jelentős szerepe van a maja naptárban és erre bővebben kifogunk térni a III. fejezetben.
maya_2012_solar-seals.jpg
Néhány kutató úgy vélekedik, hogy a ez az „Időn Kívüli Nap” rendkívül különleges és még soha ezelőtt nem fordult elő és nem is fog a jövőben a maja rendszer alapján – és közvetlenül előkészíti a március 13.-i szinkronizációt.
 
JAMES MURDOCH LEMONDÁSA
Itt az a cikk amely beszámol Murdoch lemondásáról –és tartalmaz olyan dolgokat, amelyeket az amerikai média kényesen ügyelve kihagyott a tudósításaiból.

James Murdoch lemondott a felügyelő bizottságbeli elnökségéről
http://www.independent.co.uk/news/media/press/james-murdoch-steps-down-at-ni-7464770.html
Ma jelentették be, hogy James Murdoch nem viseli tovább a News International felügyelőbizottságának az elnöki tisztségét. 
Az anyavállalat indokként azt jelölte meg közleményében, hogy Mr Murdoch innentől kezdve a vállalat nemzetközi TV érdekeltségeire fogja helyezni fókuszát.
Mr Murdochnak intenzív, minden részletre kiterjedő vizsgálattal kellett szembenéznie a News of the World féle telefonlehallgatási botrány kitörése óta.
Chris Bryant munkáspárti(Labour) képviselő, aki 30000fontos jóvátételt kapott azért, mert lehallgatták a telefonját, így nyilatkozott: “Azok után, amit hallottunk, Mr Murdoch lemondása több mint időszerű volt.  1720 óta a legnagyobb vállalati botránnyal nézünk szembe és olyan patinás nevek mint a Sun kerültek vizsgálat alá. Mr Murdoch nem a megfelelő ember a továbbiakban az irányításra.”
Ex-miniszter és a Nemzeti Újságíró Szövetség volt elnöke Denis MacShane, aki 32500 fontos jóvátételt kapott azt mondta: “ A Murdoch birodalom, mintha csak egy görög tragédiát néznénk, a szemünk előtt omlik össze. A koronás herceget feláldozták a közvélemény nyugtatásának érdekében azok után, hogy fény derült a birodalom teljes korruptságára, erkölcstelenségére, nevén nevezve, hogy rendőröket és politikusokat vettek meg válogatás nélkül”.
 
KÉT MAGAS BEOSZTÁSÚ ÚJSÁGÍRÓ ÖNGYILKOSSÁGOT KÍSÉRELT MEG
Sajnos, az immáron 47 főre rúgó letartóztatások és James Murdoch lemondása mellett, két vezető újságíró megpróbált véget vetni az életének.
(Itt Wilcock idéz egy cikket, amely összefoglalja, hogy milyen kaotikus állapotok uralkodnak a vállalatnál, a dolgozók úgy érzik elárulták őket és hogy általános lincshangulat van. Emellett kiemeli, hogy egykor Murdochhoz közel álló politikusok, köztük David Cameron miniszterelnök most hátat fordítottak neki. A dolgozók körében pattanásig feszült a helyzet és a vállalat pszichiátriai segítséget ajánlott fel nekik. szerk. megj.)
Én biztos nem szeretnék egy vizitet az irodámba akármilyen News Corporation pszichiátertől, tudván az MK-Ultra technikákról, amelyeket a 70’-es évek Kongresszusi meghallgatásaiból is ismerhetünk többek között. (Magyarul a projektről:http://konteo.blogrepublik.eu/2011/02/07/a-tokeletes-katona-projekt/  ill. egy rövid szemelvény Drábik János írásaiból: http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0509.htm. Emellet egy interjú Jesse Ventúrától egy valóságos „mandzsúriai jelölttel”, elmeprogramozott MK-Ultra ex-katonával. Ezek valóságos dolgok, százezrek,milliók estek áldozatul elmeprogramozásnak, a módszereket többek között Dr. Mengele az auschwitzi tábor hírhedt orvosa fejlesztette tovább, miután a II. világháború útán az Operation Paperclip keretében, számos más náci tudóssal és háborús bűnössel együtt az Egyesült Államokba szállították és onnantól kezdve a CIA-nak dolgozva folytatta tevékenységeit.http://www.youtube.com/watch?v=CX6gkyTKOzY&feature=plcp)
(Kiegészítés: megrázó vallomás Cathy O’Brientől, aki az Illuminátus körök szexrabszolgája volt, köztük Hillary Clintoné. Szerepel még benne Britney Spears is.http://www.youtube.com/watch?v=GrxuChwwJOk&feature=player_embedded szerk. megj.)

David Cameron miniszterelnök hátat fordított Murdochéknak, abban a reményben, hogy menteni tudja a saját bőrét – mivel vastagon benne volt a korrupt ügyletekben.
Az ügynek várhatóan az Egyesült Államokban is lesznek következményei. Nyilvánvalóan a kifogásolt információszerzési módszerek nem korlátozódtak az Egyesült Királyságra.
Érdekes, hogy gyakorlatilag semennyit nem lehet olvasni erről a súlyos ügyről a szigorúan kontrollált amerikai fősodratú médiában.
 
KERRY CASSIDY MÉG TÖBB INFORMÁCIÓT HOZOTT NYILVÁNOSSÁGRA  A BLOGJÁBAN
Bennfentes források újabb csavarra hívták fel  a figyelmet az ügyben, Kerry Cassidyn keresztül- akivel én hosszú évek óta együttműködöm a Project Cameloton keresztül az igazság keresésében.
Ez a kritikus információ nem került be a köztudatba..még, de a bírósági tárgyalások épphogy csak elkezdődtek. Ha a tömeges letartóztatások lezajlanak, amit most fogsz olvasni semmiség ahhoz képest, mint ami fel lesz fedve a tisztítás után.
http://projectcamelotportal.com/index.php?option=com_content&view=article&id=541:int-intranet&catid=31:kerrys-blog&Itemid=218
Rejtett árnyék telefonhálózat, más néven nemzetközi intranet.
A forrás szerint: A hagyományos telefonhálózat mögött megbújik egy sötét árnyékhálózat, amelyhez csak meghívás útján lehet hozzáférni.
Használói leginkább bűnözők és kétségkívül kormányzati és egyéb ügynökségek,  akik lehallgatnak telefonbeszélgetéseket aztán eladják őket  a fekete piacon hatalmas összegekért.
Például ún. high frequency tradereknek( olyan kereskedők, akik különböző algoritmusokat használva, számítógépek segítségével kereskednek a piacokon, rendkívüli mennyiségű információval dolgozva. szerk. megj.), akik aztán felhasználják az információkat valutakereskedelemhez, ügyletekhez, stb..
Ez a hálózat nagyon jövedelmező azok számára akik profitálnak belőle.
Továbbá ez kapcsolatban áll a Murdoch féle telefonlehallgatási botránnyal.. mivel, ami eddig nem derült ki a vizsgálatok folyamán az az, hogy a Murdoch fiúknak nem kellett közvetlenül lehallgatnia a telefonokat.
Ehelyett egyszerűen kapcsolatba léptek valakivel, aki hozzáférést adott nekik a rejtett hálózathoz.
Elmondták nekik mely hívásokra van szükségük, amiket aztán megvettek a valódi lehallgatóktól..
 
MUPPETGATE” EGY ÚJABB HÓPEHELY A HAMAROSAN BEKÖVETKEZŐ LAVINÁBÓL
Greg Smith, egy korábbi magas beosztású Goldman Sachs dolgozó kiteregettte a szennyest a New York Times március 14-i kiadásában – elindítva egy forradalmi tömeges ébredést, amely jelenleg „Muppetgate” néven fut. ( A muppet szó jelentésének, nem nagyon van magyar megfelelője tudomásom szerint, leginkább úgy lehetne definiálni, mint egy tudatlan személyt, akinek halvány lila gőze sincs semmiről, ezáltal könnyen irányítható. Egy bábu. szerk. megj.)http://www.nytimes.com/2012/03/14/opinion/why-i-am-leaving-goldman-sachs.html?_r=2
Egyelőre nagyon kevesen bogozták ki a szálakat és fedezték fel, hogy a Goldman Sachs az egyik főszereplő a Federal Reserve banki konglomerátumban – de kétlem, hogy ez sokáig titokban maradhatna. ( A FED NEM egy állami intézmény, magánkézben lévő, különböző bankok által tulajdonolt társaság, ami kamatra ad pénzt az Egyesült Államok kormányának. Tehát minden egyes papír vagy elektronikus pénz, csak újabb adósságot termel, ezért van az, hogy a forgalomban lévő összes pénz sem lenne elég a világ hiteleinek a kifizetéséhez, mivel az adósság bele van építve a rendszerbe. A jobboldalt a linkek között megtalálható Pénz Mint Adósság c dokumentumfilmben ez kitűnően el van magyarázva. John F. Kennedynek többek között azért kellett meghalnia, mert aláírta a 11110-es elnöki rendeletet 1963 június 4-én, amelyben a pénzügyminisztériumnak engedélyezte ezüst fedezetű pénz nyomtatását. David Wilcock egyéb írásaiban lehet még Kennedy meggyilkolásának okairól olvasni, reméljük egyszer eljutunk oda, hogy lehozzuk más cikkeit is.. szerk. megj.)
Smith szerint a Goldman Sachs fejesei a klienseiket „bábuknak” nevezik és szánalmas véglényekként kezelik őket- kizárólag arra valónak, hogy kihasználják őket és ellopják minél több pénzüket. Ezt kitűnően rávilágít a szociopata Illuminátus gondolkodásmódra és végre a közvélemény is értesült róla.
A Goldman Sachs az ügy kipattanása óta 2 milliárd dollárt vesztett az értékéből.
 
TOXIKUS KÖRNYEZET
Ez a szemelvény egy MSNBC cikkből kítűnően megvilágítja, hogy milyen lélekromboló a Goldman Sachsnál dolgozni – és azt az általános sötétséget, amiben a dolgozók találják magukat.
http://bottomline.msnbc.msn.com/_news/2012/03/14/10682553-goldman-sachs-exec-greg-smith-quits-saying-environment-at-firm-is-toxic
Egy nyilvános és maróan kritikus lemondási levélben,  Greg Smith vezető igazgató a Goldman Sachsnál tapasztalható általános atmoszférát rombolónak és toxikusnak írja le.
A mai az utolsó napom a Goldman Sachsnál”, írta Smith egy New York Times cikkben, aki a cég derivatívákkal foglalkozó osztályát vezette Európában, a Közel-Keleten és Afrikában. Smith aki Londonban dolgozott az elmúlt 12 évben, a cégnél tapasztalható általános kultúrát elkorcsosultnak írja le, ahol az ügyfeleket “bábunak” nevezik és az érdekeik teljesen figyelmen kívül vannak ahgyva.
A vállalat olyan mértékben eltért attól az iránytól, amit  az egyetemi utáni csatlakozásomkor tapasztaltam, hogy többé nem tudok tiszta lekiiesmrettel azonosulni a céggel.”(Valószínűleg kezdőként még nem látta át a valós helyzetet, ezért a lassú fájdalmas felismerés.. szerk. megj.)
Hányingerem van attól, hogy milyen érzéketlenül beszélgetnek a dolgozók egymás között a kliensek kifosztásáról. Az elmúlt 12 hónap során 5 különböző managert láttam/hallottam az ügyfeleikre mint “bábukra” hivatkozni, részben belsős emailekben. “ írta Smith.
 
UK TELEGRAPH AZ ILLUMINÁTUS GONDOLKODÁSMÓDRÓL
Ez a részlet egy UK Telegraph cikkből bemutatja az Illuminátus gondolkodásmódot a Goldman Sachson belül, amelyre a Muppetgatenek köszönhetően derült fény – egy nappal a maják naptár által megadott váltópont után, amely évek óta előre volt jelezve.
..A totális érzéketlenség folytatódott. Ha egy üzlet profitot termel és szabályos akkor bele lehet vágni. Erkölcs, morál, érzelmi intelligencia és a jó öreg józan ész nem számítanak egyáltalán…
A Goldman egy olyan bank, amelynek ex-munkatársa többek között két volt amerikai pénzügyminiszter, köztük Hank Paulson.. (Ezen felül Mario Monti, Olaszország kinevezett, NEM megválasztott miniszterelnöke; Lucas Papademos kinevezett, NEM megválaszott görög miniszterelnök{a mandátuma most ért véget}; Mario Draghi az Európai Központi Bank elnöke; Jon Corzine a legutóbbi botrányhős MF Global elnöke; Mark Canrey a Kanadai Központi bank elnöke; William C. Dudley a New York-i FED elnöke, Romano Prodi Olaszország volt miniszterelnöke; Robert Rubin volt amerikai pénzügyminiszter; és Robert Zoellick volt Világbank elnök, néhány kivétellel mind tagjai a 300-ak Tanácsának és a Bilderberg csoportnak. http://www.boldognapot.hu/cikkek/152/london-es-a-titkos-tarsasagok szerk. megj.)
A Goldman tagadásban van és az összeomlás felé robog. Nem hiszem, hogy bármelyik elnök a Godlmantól toborozna a jövőben, a múltjuk alapján. És ha a dolgok nem változnak a bank el fogja veszíteni az ügyfeleit. „
Emlékeztetőül, ha a Goldman Sachs becsődöl, akkor az a FED végét is jelenti egyben.
 
10-BŐL 1 WALL STREETI BANKÁR  KLINIKAI PSZICHOPATA
2012. március 2-án - két nappal a kritikus február 29-ei, maja naptár szerinti "időn kívüli nap" után - a Huffington Post közreadott egy cikket, mely úgy tűnt, elővetítette azt a botrányt, amit Greg Smith készült kirobbantani a Goldman Sachsnál.
Ez most talán úgy hangzik, mint egy csattanó a vicc végén - csak épp ha a bolygó pusztításáról van szó, akkor ez nagyon nem vicces. Ezeket az embereket meg kell állítani.
 http://www.huffingtonpost.com/2012/03/02/psychology-book_n_1315990.html#s747885HYPERLINK "http://www.huffingtonpost.com/2012/03/02/psychology-book_n_1315990.html"&HYPERLINK "http://www.huffingtonpost.com/2012/03/02/psychology-book_n_1315990.html"title=Inhumane_or_simply
10-ből 1  wall streeti alkalmazott klinikai pszichopata, állapította meg a CFA Intézet (egy befektetési- és pénzügyi elemző szervezet) a CFA Magazin egyik korábbi számában.
Ezek szerint 10-szer gyakrabban találni pszichopatákat a new yorki pénzügyi elit köreiben, mint köztünk, hétköznapi emberek között, mivel a normális arány 1 a 100-ból.
A kutatás szerint a pszichopatákban "nincs semmi empátia, és abszolút nem érdekli őket, mások mint gondolnak vagy éreznek".
"Ugyanakkor rendkívül vonzó, karizmatikus, intelligens, hiteles személy benyomását keltik, valamint példátlan képességük van a manipulálásra, emellett keresik a minél izgalmasabb, adrenalin növelő helyzeteket”
Az, hogy a Wall Streetnek nem csak egy rakás pszichopatából kéne állnia, immár nem jelent újdonságot azoknak, akiknek elegük van az egy százalék kapzsiságából és kitüntetett helyzetéből.
A tanulmány még megállapította azt is, hogy a mindezek ellenére a pszichopaták milyen egyszerűen el tudnak vegyülni a mindennapi életben, mint munkatársak, barátok, vagy akár párkapcsolati partnerek.
 
A JP MORGAN ALKALMAZOTTAIT FIGYELMEZTETTÉK, HOGY NE KOMMENTÁLJÁK A “MUPPETGATE ÜGYET”
A Goldman Sachs egyike a Federal Reserve bankjainak. Akárcsak a JP Morgan Chase.
Az alsóbb szintű beosztottak valószínűleg ezt nem tudják, a felsővezetők viszont  teljes mértékben tudatában vannak, hogy egy Goldman Sachs elleni támadás egyben a JP Morgan, a Federal Reserve, és az Illuminátusok elleni támadást is jelenti.
Tehát a "pofádat befogod" figyelmeztetés a felső körökből érkezett.
JP Morgan munkatársainak hallgatást rendeltek el a “Muppetgate” ügyről
http://uk.reuters.com/article/2012/03/15/uk-jpm-goldman-idUKBRE82E09820120315
Reuters) - A JPMorgan befektetési bank csütörtökön fékezni próbálta a Wall Steet hírnevének rombolását és utasította az alkalmazottakat, hogy ne próbáljanak meg hasznot húzni a rivális Goldman Sachs kínos helyzetéből, melyet egy a New York Times-ban  megjelent, kemény hangnemben íródott felmondási levél okozott.
A származtatott részvényügyletek üzletkötője(http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1rmaztatott_%C3%BCgylet), Greg Smith szerdán hatalmas vihart kavart levelével a bankszektorban, melyet nyílt véleményformálásnak szánt és benne a Goldman Sachsot egy "bomlasztó, destruktív" munkahelynek titulálta, ahol a vezetőség az ügyfeleket “bábuknak” tekinti.
A JPMorgan Chase vezérigazgatója, Jamie Dimon figyelmeztette a beosztottakat egy belsős körlevélben, nehogy megpróbáljanak hasznot húzni a Goldman Sachs "állítólagos ügyeiből", és kérte őket, hogy koncentráljanak a cég irányelveire, ne pedig a Smith által kavart botrányra, melyet a média és a bloggerek "Muppetgate"-nek neveztek el.
"Tisztán és érthetően megmondom, nem akarom, hogy bárki is hasznot húzzon egy versenytárs állítólagos ügyeiből - soha. Ez egyszerűen nem a mi üzleti stílusunk." - mondta Dimon az üzenetben, melynek másolata eljutott a Reutershez.
Dimon üzenete, mely már csütörtök reggel email-fiókjukban várta az ázsiai alkalmazottakat, a vállalat globális szintű irányító szervéhez lett küldve eredetileg, és csak később továbbították a JP Morgan alsóbb köreibe, mondta a forrás, akitől a körüzenet származott.
A JPMorgan nem kommentálta az esetet.
 
MEGLEPŐ, HIRTELEN JÖTT NYILVÁNOS SZAKÍTÁS A JP MORGAN ÉS A VATIKÁN KÖZÖTT
Öt nappal a "Muppetgate"-botrány után, JP Morgan bejelentette, hogy a hónap végétől örökre megszüntetik a Vatikáni Bank privát bankszámláit.
Ez óriási jelentőséggel bír az ügyben. A Federal Reserve szó szerint mindent hátrahagyva menekül a Vatikánnal kapcsolatos bárminemű pénzügyektől - amilyen gyorsan csak tud. A szakítást március 19-én jelentették be - és március 30-ra már be is fejeződik. Ha semmi nem fog történni, miért is látunk ilyen sürgős lépéseket?
Számos kutató megállapította, hogy a Vatikán legfelsőbb szintjei az Illuminátusok befolyása alá kerültek. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy a Vatikán maga gonosz lenne, vagy a legtöbb ott élő és dolgozó személy az lenne, de az biztos, hogy nagyon komoly megoldandó gondjaik vannak.
 
VIHAR ELŐTTI CSEND
Az összes Illuminátus csoport eddig egyazon oldalon állt - de most, akárcsak a tömeges CEO(vezérigazgató. szerk. megj.) lemondások esetén, egymás ellen fordulnak és menekülnek a süllyedő hajóról. Járjuk körbe ezt a jelentőségteljes eseményt.
http://www.huffingtonpost.com/2012/03/19/vatican-bank-image-hurt-closed_n_1363432.html
Vatikán város, március 19. (Reuters) - JP MorganChase zárolja a Vatikáni Bank számláit a Szentszék pénzintézetének tevékenységével kapcsolatos átláthatósági hiányosságok miatt - adták hírül olasz újságok.
Az eset nagy csapást jelent a Vatikán számára, akik szerettek volna felkerülni az európai “fehér listára”, ahol azok az országok szerepelnek, akik teljesítik a nemzetközi adócsalás és pénzmosás elleni normákat.

A korábban az IOR néven ismert bank ( jelenleg Vatikáni Bank) nagyszabású reformokat rendelt el előző évben abból a célból, hogy elnyerje Európa elismerését, és végre túllegyen már a pénzmosási és csalási vádakkal teli botrányokon.

Olaszország vezető pénzügyi folyóirata, az Il Sole 24 Ore bejelentette a hétvégén, hogy a JP Morgan Chase február 15-én, Milánóban levélben közölte az Vatikáni Bankkal, hogy zárolja annak számláit.

A levél szerint a Vatikáni Bank Olaszország üzleti központjában nyilvántartott számlája fokozatosan megszüntetésre kerül, kezdve március 16-án, legkésőbb március 30-ig befejezve.

Se a Vatikán, se a JP Morgan Chase Milánóban nem kommentálta az történteket. Az Vatikáni Bank  képviselőit nem lehetett elérni, mert a hétfő szabadnap volt a Vatikánban.

Az Il Sole folyóirat azt írta, hogy a JP Morgan Chase bejelentette, hogy a Vatikáni Bank számlája zárolásra fog kerülni, mert az amerikai bank milánói leányvállalata úgy gondolja, a Vatikán Bankjának nem sikerült kellő részletességű információkat nyújtania az átutalásairól.

A pénzügyi folyóirat, mely megadta a Vatikáni Bank számlaszámát, azt állítja, hogy 1,5 milliárd € haladt rajta keresztül az elmúlt 18 hónapban.
Emellett azt állítják, hogy a számla egy pénzmosoda volt, vagyis minden nap végén kiürítették, és a rajta lévő egyenleget átutalták a Vatikáni Bank egy másik németországi számlájára.
 
BOTRÁNYOK SOROZATA FEKETÍTI BE A VATIKÁNT
Svali és Leo Zagami, az Illuminátusok sötét titkainak feltárói egybehangzóan állítják, hogy a Vatikán az Illuminátusok "spirituális irányítója". Ezért olyan fontosak ezek a hírek a bennfentes  körökben.
Greg Szymanskival folytatott rádióinterjújában Svali felfedte, hogy minden tagot(az illuminátusok között. szerk. megj.) arra kényszerítenek, hogy emberáldozati rituálékat nézzenek végig, melyeket a Vatikánban művelnek titkos föld alatti termekben, ahová egy hatalmas festmény mögé rejtett ajtón keresztül lehet bejutni. (angolul,http://divinecosmos.com/Illuminati_Defector_Svali_Speaks.mp3)
Emiatt bármilyen ügy, ami célkeresztbe állítja a jövőben a Vatikánt, jó eséllyel hatalmas, szörnyű igazságokat fog feltárni.
Senki nem tudta, hogy nézett ki Svali, amíg Ed Koni nemrégiben meg nem osztotta a az újhttp://svalispeaks.com/ oldalt - és mellékelte a fent látható fotót. Azt viszont nem árulta el, milyen műsorból származik a kép, és azt mikor adták le. Az oldalon semmilyen felvétel nem érhető el a műsorról.
Miután megosztottam ezt, egyik merész kommentelőnk elárulta, melyik is ez a felvétel. A BBC 2001-es Összeesküvések című műsorából származik, melynek címe: Sátáni pánik. 2000-ben írta Svali a legaktívabban a cikkjeit. (az eredeti cikkben David Wilcock megad ként Youtube linket, melyen megtekinthető a videó, de ezeket már azóta törölték - a szerk. megj.)
Svali egyáltalán nem kereste a rivaldafényt - illetve nem sokat profitált abból, hogy megosztotta a titkait. Ehelyett megkínozták - és talán meg is ölték.
Még nagyon közeli barátnője, Ed Koni sem tudja, hogy életben van-e még egyáltalán. Ha igen, teljesen rejtőzködő életmódot folytat.
 
A HIVATALOS SZAKÍTÁS
Most, hogy már kellő háttérinformációnk van a témáról, folytassuk a boncolgatását a megdöbbentő szakításnak, mely a Federal Reserve és a Vatikán között történt.
http://www.huffingtonpost.com/2012/03/19/vatican-bank-image-hurt-closed_n_1363432.html
 „A JP Morgan Chase által végrehajtott zárolási eljárás, melyet két vezető napilap is közölt hétfőn - a Corriere della Sera and La Stampa - további csapást jelentett a Vatikáni Banknak (IOR), melynek hírnevét az utóbbi időben több botrány is megtépázta.
2010 szeptemberében olasz nyomózók 23 millió €-t fagyasztottak be két olasz bankban, miután pénzmosás gyanújával nyomozást indítottak ellenük. 
A bank azt állítja, semmi törvénysértést nem követett el, csak átutalt egyik saját számlájáról a másikra. A pénz zárolását 2011 júniusában feloldották, de a római rendőrbírók tovább folytatják a vizsgálatot.

A bank nyilvános megítélését még az úgynevezett "Vatileaks" botrány is tovább rontotta, melyben igen érzékeny dokumentumokat, benne XVI.Benedeknek írt leveleket hoztak nyilvánosságra az olasz médiában.”
 
FÉNY DERÜL A TITKOS GAZDASÁGRA
A tömeges letartóztatásokat szervező "jófiúk" felkértek, hogy írjam meg a nagyszabású Pénzügyi Zsarnokság című cikksorozatot. Ezen információk egy része figyelmet kapott és terjedésnek indult az alternatív médiában.
Az Activist Post ezen cikke megemlíti pár izgalmasabb részét a kutatásunknak:
Titkos "okkult gazdaság" tűnik elő az árnyékból?
 
LORD JAMES OF BLACKHEATH KITÁLAL
Továbbá néhány napra rá, hogy publikáltuk a Pénzügyi Zsarnokság c. írást,  Lord James of Blackheath nyíltan kitálalt egy 15 billió dolláros csalásról a Brit Parlament előtt - bizonyítva mindazt, amit itt írtunk.
Blackheath háromszor 5 billió dollárról beszél, mely összesen 750 000 tonna arany értékének felel meg. Ez jóval több aranyat jelent, mint amennyit eddig hivatalosan létezőnek nyilvánítottak a gazdaságban regisztrálva - mert az csupán 160 000 tonna.
Lord James továbbá elmondta, hogy a bizonyítékai között van egy Alan Greenspan (Federal Reserve volt elnöke.  szerk. megj.) és Timothy Geithner (Egyesült Államok pénzügyminisztere   szerk. megj.) által aláírt eredeti dokumentum, melynek birtokában van.
Ez egy elképesztő és robbanásveszélyes vád - és még egyáltalán nem látjuk a teljes képet.
Az eredeti link itt található - 17:20-hoz kell tekerni, hogy hallható legyen Blackheath beszéde:http://www.parliamentlive.tv/Main/Player.aspx?meetingId=10093HYPERLINK 
Itt a videó Youtube-ra feltöltött változata:
Az angol Lord James Blackheath feltárja a $15 billió dolláros csalást:
 
LORD BLACKHEATH BESZÉDÉNEK AZ ÁTIRATA, ELSŐ RÉSZ
Itt egy link a 2012.február 16-ai Blackheath-beszéd nem hivatalos átiratához - egy rövid kiemelt részlettel együtt. (Innentől Lord Blackheath beszéde olvasható, természetesen E/1-ben. szerk. megj.)
http://www.rayservers.com/blog/lord-james-of-blackheath---15-trillion-dollars-and-750-thousand-metric-tonnes-of-gold
Már közel két éve foglalkozom ezzel a témával, szóval nem akarom tovább bizonyítgatni...
Az egész 2009 áprilisában és májusában kezdődött, az állítólagos 5 billió $ átutalásával az Egyesült Királyság-beli HBSC-hez( Az HSBC egy angol bank. szerk. megj.).Hét nappal később, további 5 billió $ érkezett, majd három hétre rá megint ugyanennyi.
A teljes 15 billió $ állítólag a HSBC-re lett bízva, hogy továbbítsa azt a Royal Bank of Scotland-be(Skót Királyi Bankba).
Meg kell vizsgálni, honnan érkezett a pénz, és hogyan került ide. Már egy ideje próbálom kideríteni, hogy miféle módon teremtődött ez a pénz, és honnan származik.
Úgy tűnik Yohannes Riyadi tulajdonaként indult, aki egyes állítások szerint a világ leggazdagabb embere.
Legalábbis az lenne, ha mindaz a pénz, amivel tartoznak neki, kifizetésre kerülne -  habár láttam pár számlát, amely szerint 36 billió dollárja van egy bankban.
Ez nevetségesen sok pénz. [David Wilcock: a világ összesített GDP-je 62 billió $]
Mindazonáltal, a 36 billió $ teljesen elképzelhető lenne tekintetbe véve, mely dinasztiából származik - ugyanis a dinasztia biztosította Indo-Kína császárait a múltban.
Az évek folyamán ennek a pénznek óriási részét az ő beleegyezésével vette el az amerikai pénzügyminisztérium- kifejezetten azzal a céllal, hogy ezzel támogatást nyújtson a dollárnak.
 (A következőkben illusztrálni fogom mennyi is 15 billió dollár, a képeket egy másik Wilcock cikkből vettem át. FV)100_dollars.jpg
100 dollár
ten_thousand_dollars.jpg
10000 dollár
one_million_dollars.jpg
1 millió dollár
one_hundred_million_dollars_1.jpg
100 millió dollár
one_billion_dollars_1.jpg
1 milliárd dollár
one_trillion_dollars_1.jpg
1 billió dollár

one_trillion_dollars2_1.jpg
1 billió dollár összehasonlítva egy Boeing 747-essel ill. egy focipályával
fifteen_trillion_1.jpg
15 billió dollár
BLACKHEATH BESZÉDÉNEK AZ ÁTIRATA, 2.RÉSZ:
http://www.rayservers.com/blog/lord-james-of-blackheath---15-trillion-dollars-and-750-thousand-metric-tonnes-of-gold
Mr Riyadi küldött nekem egy figyelemreméltó 2006. februári dokumentumot, amelyben az  amerikai kormány egy találkozóra hívta őt a Federal Reserve New Yorki Bankjával, ami tulajdonképpen nem is  Federal Reserve, és nem is egy bank, de ez egy másik téma.
Kicsit olyan, mint a Celeb Big Brother.  Három neve is van, és egyik sem valós.
Ezen megdöbbentő dokumentum szerint volt egy találkozó, amelyen jelen volt Mr Alan Greenspan, aki a Federal Reserve New Yorki Bankjának nevében írt alá, mint annak elnöke, és egyben a Washingtoni Federal Reserve nevében is, annak is elnökeként.
Mr Timothy Geithner  tanúként írta alá, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviseletében. Az IMF-nek két tanúja volt jelen, a másik Mr Yusuke Horiguchi volt.
A két úriember azt tanúsította aláírásával, hogy mindez egy korrekt, legális megállapodás volt. Csomó másik aláírás szerepel a dokumentumon. Nincs fénymásolatom; a szerződés eredeti változata van nálam.
 
LORD BLACKHEATH BESZÉDÉNEK AZ ÁTIRATA, 3. RÉSZ: A KIVÁSÁRLÁS
A szerződés értelmében, a pénzügyminisztérium(Treasury) utasította a New York-i FED-et, hogy ajánlják fel Mr Riyadi-nak a kötvényei felvásárlását – cserébe a készpénzért, amit az elmúlt 10 év során tőle kaptak.
Ez 500 millió dollár készpénzt jelent az értéktelen kötvényekért cserébe. Ez benne a szerződésben és azt kell mondjam, nagyon figyelemreméltó.
Annak megállapítása, hogy a kezemben lévő dokumentum valós-e vagy sem, mindössze két telefonhívásba kerülne – egy Mr. Geithnernek(jelenleg az USA pénügyminisztere) és egy Mr. Greenspannek, mindekttőjük él és virul. Könnyen megerősíthenék, hogy aláírták-e vagy sem.
Mr Riyadi, a kötvények átadásával, egyben a pénzügyminisztériumk adta a teljes vagyonát, amely  a 15 billió dollárjának a  fedeztéül szolgált.
A birtokomban van egy levél az Indonéz Nemzeti Banktól, amely azt állítja, hogy az egész ügy úgy ahogy van egy hazugság. Nincsen birtokában az a 750000 tonna arany, amely állítása szerint a fedezete a pénznek, hanem csak 700tonna(„csak”.. szerk. megj.) Ez egy totális koholmány.
 
LORD BLACKHEATH BESZÉDÉNEK AZ ÁTIRATA, 4.RÉSZ: IGAZSÁG VAGY FIKCIÓ?
Végül birtokomban van egy levél Mr Riyaditól magától, amelyben azt állítja kényszerítették erre, semmi nem igaz belőle, és hogy minden pénzét ellopták.
Kész vagyok elfogadni, hogy az is egy eshetőség, hogy Mr Riyadi találta ezt ki, hogy visszanyerjen valamennyit az elvesztett pénzéből.
De komplikáltabbá válik az ügy, mivel minden egyes 5 billió dolláros átutalás, amely befutott a HSBC-hez el lett fogadva és átvételi elismervény lett róla kiállítva magas beosztású munkatársak által.Ezek a birtokomban vannak.
A kérdés az, miért bocsájtana ki bármelyik bank is 3X5 billió dollárhoz átvételi elismervényt, ha a pénz ami beérkezett nem létezne?
A pénz útja a következőképp nézett ki: Riyadi számlájáról a New York-i FED-hez került, ahonnan átkerült a JP MorganChase-hez szintén New York-ba és onnan lett átutalva Londonba.
Ha egy valós számlára lett utalva, akkor annak kell hogy legyen egy SWIFT kódja, amely az Angol Nemzeti Banknál regisztrálva van.
 
LORD BLACKHEATH BESZÉDÉNEK AZ ÁTIRATA, 5.RÉSZ: EGY IJESZTŐ PAPÍRKÖTEG
Amikor ez kiderült, elvittem a nemes barátomhoz, Lord Strathclyde-hoz, és megkérdeztem mit kéne vele kezdenünk.
Ő azt válaszolta. „Nézesd meg Lord Sassoon-nal. Az ő hatásköre”. Szóval megmutattam Lord Sassoon-nak.
Azonnal rávágta:” Ez marhaság. Ez túl sok pénz. Elég feltűnő lenne, de nem lehet a Royal Bank of Scotland számláin megtalálni”.

Majd folytatta: „Az aranyfedezet nevetséges. Összesen 160000tonna arany lett kibányászva a világtörténelemben( na ez az ami korántsem igaz. szerk. megj.), szóval nehezen lehetne a birtokodban 750000 tonna.” És ez valóban igaz. (Lord Blackheath szerint. szerk. megj)
A harmadik dolog amit mondott az ez: „Ez egy csalás.” A probléma az, hogy ezzel el is lett intézve az ügy, ahelyett, hogy további nyomozásra került volna sor. 
Nem oldottuk meg az ügyet.
Itt van velem ez az ijesztő papírköteg, ami igazolja, hogy én ma felhoztam ezt a témát.
Elérhető az interneten, és nem értem, hogy a Pénzügyminisztérium(Treasury) miért nem ásta még elő – mivel minden riasztónak az országban szólnia kellene ha mégis kiásták volna.
 
A „PIACONKÍVÜLI” ARANY, LETÉTBEN
A „piaconkívüli” arany sokkal, de sokkal több mind a hivatalosan kibányászott aranymennyiség. Blackheath és kollégái nem értik mivel állnak szemben, ezért természetesen az első reakciójuk az, hogy figyelmen kívül hagyják az egészet. 
Mindazonáltal, a kritikus  fontosságú dokumentumok birtokában vannak amelyek bizonyítják, hogy a valóságban sokkal több arany létezik a hivatalosan elismertnél. Ugyanakkor láthattátok a képeket a ládákról, amelyekben több milliárd dollár értékű amerikai kincstárjegyeket tárolnak, illetve a képeket óriási tárolókról, tele arannyal – túlzottan sok forrásból valók a képek ahhoz, hogy hamisítványok legyenek és az információk tökéletesen összevágnak.(A képek itt tekinthetők meg:, kicsit le kell görgetni http://divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1023-financial-tyranny?start=3 . szerk. megj.)
Ahogy a Pénügyi Zsarnokságban felfedtem, a „piaconkívüli” arany titokban el lett rejtve Ázsia különböző részein a FED által, illetve a Nemzetközi Fizetések Bankjának a  tárolóiban.
Elég sokkoló lesz, amikor kiderül, hogy valójában mennyi arany létezik – és hogy miképp lett a világ kifosztva.
Az országoknak, amelyek megszabadultak az aranykészleteiktől azt ígérték, hogy  az óriási vagyon a világ békéjének és az általános jólétének a megteremtését fogja szolgálni. Ez mint tudjuk nem következett be.
Ehelyett az arany elkobzásával világszerte – Európából, Amerikából és 85%-át Ázsiából ellopva – megteremtették a lehetőséget a Federal Reservenek, hogy a levegőből állítson elő pénzt, fedezet nélkül. (Ennek a pontos leírása és az egész folyamat, történelem, adatok,  minden a Pénzügyi Zsarnokságban le van vezetve.)
Ez a „mágikus nyomdagép” képessé tette a háttérhatalmat, hogy nagyjából mindenkit tönkretegyenek, ellopják a természetes erőforrásokat, megvegyék a médiát, kiéheztessenek szegény országokat, bábkormányokat állítsanak és megpróbálkozzanak egy az egész világra kiterjedő diktatúra kialakításával.
 
AZ OLASZ KÖTVÉNYBOTRÁNY
Blackheath nem az egyetlen aki előállt egy hatalmas pénzügyi csalás leleplezésével közvetlenül a Pénügyi Zsarnokság megjelenése után.
Miután Blackheath elmondta a beszédét, olasz hatóságok, 6  billió dollár értékű Federeal Reserve kötvényt foglaltak le.
Ez a sztori futótűzként terjedt szét aztán a médiában.
Ezek olyan Chicago-i Federal Reserve-höz kapcsolható ládákban voltak, amik pontosan megegyeznek azokon a képeken láthatókkal, amelyeket a 134 ország szövetségének a képviselői adtak nekem, hogy publikáljam őket.
Ez lenyűgözte még a legkeményebb szkeptikusokat is.

MENNYEI BEAVATKOZÁS 3: MÁSODIK FEJEZET/ELSŐ RÉSZ – GALAKTIKUS ROKONAINK RÉSZVÉTELE



2012.06.01
 Mennyei Beavatkozás 3: Második fejezet/Első rész – Galaktikus rokonaink részvétele
 Írta: David Wilcock
Eredetileg megjelent: 2012. május 9-én (11:11-kor..)
A Galaktikus rokonaink fizikailag avatkoznak be az események menetébe annak érdekében, hogy megakadályozzák a háttérhatalmi erőket a III. világháború kirobbantásában és hogy káoszba taszítsák a Földet. A háborús gépezet minden szegmense blokkolva van.
 anahata.png
SOHA NEM HAGYTAK EL MINKET
Jelenleg elképesztő, példa nélkül álló volumenben történik a Mennyei Beavatkozás – világszerte.
Ez a háborús gépezet komplett, szisztematikus meghibásodását és működésképtelenségét eredményezi, minden téren.
Fegyverek nem sülnek el. Rádió és kommunikációs műholdak mondják fel a szolgálatot – pont akkor amikor szükség lenne rájuk. Vadászgépek és tankok nem indulnak be. Bombák nem aktiválódnak.
Még inkább meglepő módon, több tucatnyi földalatti bázis lett teljesen kitisztítva, kiürítve – 2011 augusztus 23-tól kezdődően.
Ez rendkívül ijesztő a háttérhatalom(Cabal) számára, akik sikerrel magukhoz ragadták az évtizedek folyamán a pénzügyi rendszer teljes irányítását, és a legjelentősebb országok közül számtalannak a törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltatási ágait manipulálják kényük-kedvük szerint.
A terjedelmes hosszúságú és rendkívüli mélységű Pénzügyi Zsarnokság c. munkámban felvázoltam a problémákat amikkel szembesülünk, és hogy ki a felelős értük – számtalan meggyőző erejű bizonyítékkal alátámasztva.
 
A HÁTTÉRHATALOM PONTOSAN TISZTÁBAN VAN AZZAL MI TÖRTÉNIK
A háttérhatalmi erőket közvetlenül megkeresték azok a galaktikus testvéreink akik felelősek mindezért. Ezek a beavatkozó csoportok emberek, pontosan olyanok mint mi – egyesek kicsit talán magasabbak nálunk, de a helyzet az, hogy ők a régóta elveszettnek hitt rokonaink.
Mi földi emberek egy hibrid faj vagyunk – számtalan, független behatás érte a genetikai készletünket az elmúlt 200000 évben( 12 körülire teszik a DNS-ünk mai formájának kialakulásában közreműködő fajok számát. szerzői megj.)
A háttérhatalmi erők tudomására lett hozva, hogy fel kell adniuk a uralmukat az emberiség felett – annak érdekében, hogy a Földet és annak lakóit, köztük az embereket ne érje több sérelem.
Úgy tűnik nem véletlen, hogy miért pont most avatkoznak be a rokonaink – ehhez foghatót korábban nem tettek.
Az ősi civilizációk pontosan tisztában voltak annak a ciklusnak a létezésével, ami ennek a példa nélkül álló beavatkozásnak a hátterében áll.
Az végső kimenetele ennek a ciklusnak úgy tűnik nem más, mint egy spontán kvantumugrás az evolúciónkban.
A Mennyei Beavatkozás úgy tűnik azt hivatott biztosítani, hogy az átmeneti folyamaton úgy menjünk keresztül, hogy közben ne süllyedjünk teljes káoszba és pusztulásba világszerte.
 
A 25920 ÉVES CIKLUS
Amennyiben az elménk egy részének működése  egy bizonyos energiától függően funkcionál, mi történne ha ez az energia felgyorsulna?
Mi lenne ha a tudatosságunkban fellépő változásoknak köze lenne bizonyos ciklusokhoz – és ezek a ciklusok nem csak ránk hanem az egész galaxisra hatással lennének?
Ahogy azt a Source Field Investigations( a Forrásmező kutatásai) c. munkámban bemutattam, több tucat ősi civilizáció mitológiájában „kódolva” van az információ, amely arra utal, hogy egy 25920 éves ciklus határozza meg az evolúciónk ütemét a Földön.
Ez a tudás lett az ősi misztériumiskolák nagy titka – mindegyik közülük úgy vélte a tanításaik jelentik a kulcsot, hogy végül elérjük az „Apoteózist” http://hu.wikipedia.org/wiki/Apote%C3%B3zis - amikor is a földi emberek egy spontán energetikai evolúción mennek keresztül.
A könyv kézzelfogható tudományos bizonyítékok tárházaként szolgál – jóval 1000 fölötti akadémiai hivatkozással – amelyek azt mutatják valóban egy óriási kvantumugráson megyünk keresztül jelenleg az evolúciónkban. Itt kifogok emelni néhányat a kutatás eredményei közül.
Például az IQ tesztek eredményeiben 3%-os javulás volt tapasztalható évtizedről-évtizedre több mint száz évre visszanyúlóan. Az írni-olvasni tudók számának emelkedése ezt nem magyarázza, mivel olyan országokban is hasonló a változás, ahol nagyon magas arányú az analfabetizmus a lakosság körében.
 
A DNS ÉS A TUDATOSSÁG CIKLIKUS EVOLÚCIÓJA
Dr. John Hawks megállapítása szerint az emberi DNS evolúciója az elmúlt 5000év során 100-szor gyorsabb ütemben történik a korábbinál. A jelenlegi és a Kr.e. 3000-ben létező emberi DNS-t összehasonlítva megállapítható, hogy 7%-os eltérés mutatkozik – világszerte.
Továbbá, körülbelül 25000 évvel ezelőtt, a neandervölgyi emberszabásúak hirtelen eltűntek a Földről(Hivatalosan egy 55000 évvel kezdődött jégkorszak hatására szívódtak fel,amely 30000évvel ezelőtt tetőzött, azonban még a kutatók is elismerik, hogy érthetetlen miért vezetett ez a kihaláshoz az olyan enyhébb klímájú területeken mint például a Közel-Kelet. Más kutatók azt állítják, hogy a modern ember szorította ki őket, vagy esetleg valami vírus, de a lényeg, hogy mindegyikük csak találgat, mivel megmagyarázhatatlan a teljes kipusztulás. szerk megj.). Számos olyan állatfaj, ami közvetlen veszélyt jelentett az emberekre, ugyanígy hirtelen eltűnt.
Ráadásul, 50000 évvel ezelőtt a homo sapiens képviselői világszerte egy kvantumugráson mentek keresztül amely kihatással volt az intelligenciájukra és kifinomultságukra , ekkor jelenik meg ugyanis a zene, művészet, ékszerkészítés az emberek körében, a korábbi leletekben nem található semmilyen erre utaló nyom. Ez lenyűgözi a tudósokat, többek között John Fleagle antropológust.http://www.livescience.com/158-oldest-human-skulls-suggest-brow-culture.html
Ezt megelőzően az eszközök amiket készítettek kizárólag a túlélési célokat szolgáltak. Ezután hirtelen a kreativitás, művészet, spiritualitás virágzását látjuk.

Ez nem egy “összeesküvés elmélet”, hanem szigorúan dokumentált, tudományos tény.

Valami történt 50000 évvel ezelőtt, ami egy figyelemreméltó növekedést eredményezett az IQ-jukban és a spiritualitás tudatosságukban az akkori embereknek.
Ezután 25000 évvel a neandervölgyiek és különféle az emberre veszélyes állatok egyszer csak eltűntek a Föld színéről. És most, hogy megint csak közelítünk a ciklus végéhez, a DNS-ünk eszméletlen sebességgel változik – és a kollektív IQ eredményeink gyorsan emelkednek.
 
A BIZONYÍTÉKOK SZÁMA LEHENGERLŐ
A bizonyítékok sokkal régebbre nyúlnak vissza annál amit az elmúlt 50000 évben tapasztaltunk.
Több tudományos kutatás bemutatta,  hogy egy faj teljes mértékben átalakítható egy másik fajjá –szigorúan csak energetikai behatások következtében. A kutatásokat végzők többek között Pier Luighi Ighina, Dr. Dzang Kangeng, Dr. Peter Gariev és a Ciba-Geigy cég.
Ez teljesen megdönti a darwini evolúció modelljét. A random mutációkat korrigálják az evolúciós behatások – tehát nem a random mutációk okozzák magát a változást.
Továbbá, a fosszilis maradványok, egészen a „kambriumi ugrásig”, 542 millió évig visszamenőleg, két kulcsfontosságú ciklust mutatnak, amelyek időről-időre ismétlődnek.
A legtöbb teremtmény a Földön nagyjából ugyanolyan marad millió és millió éven keresztül. Aztán hirtelen világszerte változások következnek be és számtalan új faj jelenik meg.
Ezek a ciklusok  azonos időközönként ismétlődnek. A legrégibb, leghosszabb ciklus 62 millió éves. A legutóbb megjelent ciklus azonban először 250 millió évvel ezelőtt figyelhető meg és 25-26 millió évig tart.
EXTINCTION GRAPHS_NEW_1.jpg
 A vízszintes tengely, a millió éveket jelöli, visszafelé haladva az időegyenesen. A függőleges, az újonnan megjelenő fajok mértékét, adott időegységre bontva. A behúzott, azonos hosszúságú vonalak a bal oldaltól indulva a 26 millió éves ciklusokat jelölik, míg aztán a 250 millió évhez elérve, 62 millió éves ciklusokkal találkozunk. FehérVándor
Semmilyen körülöttünk keringő égitest nem képes ilyen hosszúságú változások indukálására. Kénytelenek vagyunk arra a következtetésre jutni, hogy galaktikus ciklusok kellenek, hogy felelősek legyenek mindezért.
A könyvemben rendkívül alaposan kielemzem a fizikai bizonyítékokat ezekre a ciklusokra – honnan erednek, mit eredményeznek és miképp tudjuk megmérni őket ill. tudományosan bebizonyítni létezésüket.
 
BOLGYÓKÖZI KLÍMAVÁLTOZÁS
A 62 és a 25-26 millió éves ciklusok nyilvánvalóan rendkívül hosszú idő alatt fejtik ki hatásukat – míg a 25920 éves ciklus sokkal rövidebb idő alatt eredményez változásokat.
Most, hogy egy ilyen ciklus végén járunk a DNS-ünk átalakulásban van. Mérhető energetikai irányjelzők/jelek vannak, amelyeket megfigyelhetünk a folyamat végbemenetelével – nem csak a genetikánkban, hanem szerte a Naprendszerünkben.
A NASA nyilvánosságra hozott az utóbbi időben számos olyan információt, ami bizonyítja, hogy a klímaváltozás nem korlátozódik a Földre, hanem minden egyes bolygón zajlik a Naprendszerben, akárcsak a Napon. Egyszerűen nem kapcsolják össze az információkat –  mindig egyedileg elemezve, az adott bolygó szezonális változásaként kategorizálják az átalakulásokat.
Ha megvizsgáljuk az adatokat egyértelműen megállapítható, hogy a Nap és az összes bolygó egyre világosabbá, melegebbé és mágnesesebbé válik.
A 2012-es évnek a vége az a momentum, amikorra az ősi próféciák a  ciklus váltópontját jósolták.
Még egyszer, több tucat ősi mitológiában „kódolva’ van világszerte ez– és mind azt  jósolta, hogy az Aranykor köszönt be a Földön a váltópont után.
 
A FELFEDÉS(DISCLOSURE) LEHET, HOGY FONTOS TÉNYEZŐ
A Felfedés, a nyilvánosságra hozatala annak, hogy nem vagyunk egyedül az Univerzumban, előfordulhat, hogy egy fontos része ennek a megjósolt, mindenre kiterjedő változásnak.
Egy rendes Felfedés részét képezné az a figyelemre méltó mennyiségű információ, ami a bolygón sok-sok ezer évre visszamenő földönkívüli építészetre vonatkozik.
Rokonainknak a miénknél jelentősen fejlettebb technológiájuk van. Ilyen fejlett technológiát használtak a hatalmas több száz tonnás kövek levitációs mozgatásához és a „megalitikus építmények” kreálásához. ( Hát igen, a rabszolgák által hurcibált több száz tonnás kőtömegek már gyerekként sem voltak túlzottan hihetőek..:) szerk megj.)
Ha ilyen építményeket könnyű lenne felállítani, akkor valószínűleg ma is megtennénk. Amikor japánok megpróbálkoztak a Nagy Piramis megalkotásával, azonban ráadásul sokkal kisebb léptékben, a jelenlegi legmodernebb technológia felhasználásával, csúfos kudarcot vallottak.
 
HATALMAS KOPONYÁK – ÉS A HARMADIK SZEM
Hatalmas koponyákat és csontvázakat a világ számos pontján találtak – olyanokét, amelyek nem átlagos emberektől származnak. Még a Discover Magazin is foglalkozott a Boskop koponyákkal, amelyeket Dél-Afrikában és másutt fedeztek fel. http://discovermagazine.com/2009/the-brain-2/28-what-happened-to-hominids-who-were-smarter-than-us
Számos legenda foglalkozott ugyanakkor a tobozmirigy szerepével az emberi agyban.
A kutatásaim felfedték a meggyőző erejű bizonyítékokat, amelyek arra utalnak, hogy a tobozmirigy egy ún „harmadik szemként” funkcionál, és követlen összeköttetésben áll a látókéreggel.
A harmadik szem úgy tűnik képes az asztrális test által küldött hatások vételére – amelyeket álom, testen kívüli élmény, távolbalátás közben ill. halálközeli élményeknél tapasztalunk.
Ez a részünk, az asztráltest mindig „ott van kinn”, csak egyszerűen nem vagyunk vele tisztában.
Az ősi tanítások tisztán jelezték, hogy amikor eljön az idő és keresztülmegyünk a Nagy Változáson az Aranykor felé, akkor megfogjuk erősíteni a kapcsolatunkat ezzel az asztrális testtel.

Hamarosan folytatódik.
 
 http://2012felemelkedes.blog.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése