2013. július 6., szombat

Földtörvényes trafikmutyi- avagy nyomul a zsidó.



Földtörvényes trafikmutyi- avagy nyomul a zsidó.


Ítélet nap! Mi döntünk - nem a Kúria! 


VÁRUNK MINDENKIT 2013. 07. 04-ÉN A BUDAPEST, V. KERÜLET MARKÓ UTCA 16. SZÁM ELÉ 13:30 ÓRÁRA.

2013. június 25-én a Magyar Bíróságok döntésképtelensége folytán utcai harcok alakultak ki a rendőrök és a többségében devizahitelesek között. Az ítéletet július 4-re 14:00 órára napolták el. Csak találgatni lehet, mi lesz a döntés, de véleményünk szerint semmi jó nem várható. Ennek tudatában: 
MI, KOPPÁNYOSOK TÜNTETÉSRE HÍVJUK A NEMZETET.

Koppány vezér szellemiségében harcba hívjuk a nemzetet az idegenek ellen. 1000 év távlatából valljuk, hogy a magyarság öntudatára ébredt. Hisszük, hogy van összefogás még akkor is, ha megosztottak minket. Ezer év távlatából jól látható, hogy ennek a pogány, de mégis keresztény vezérnek volt igaza I. Istvánnal szemben, amikor küzdött az idegenek behozatala ellen. Ne hagyjuk, hogy Koppányt ismét felnégyeljék és 1000 évre ismét rabszolgává tegyék gyönyörű nemzetünket, Európa legcsodálatosabb országát.
GÁRDISTÁK.
Amikor megalakultatok esküt tettetek az Szentkoronára és az országra. Erre a csodálatos honra. És úgy gondolom arra is, hogy megvéditek a gyengébbeket. Az elesetteket. Mert erre esküdtetek. Sokszor kutyaként leültettek benneteket, de feláltatok (Vastern István gárdista szavai). Most még is, csak a hamvatok van. Eltűntetek, de meg nem haltatok. Keljetek éltre és álljatok csatasorba. A Magyar nép számít rátok. Eskütök az embereknek szólt. Helyezzétek magatokat állományban egy nemes célért. Megmutattuk, hogy vezető nélkül is magyarok vagyunk. Tisztetek az igaz becsületetek.
BETYÁRSEREG.
2013.06.25-én bántották a magyart. Ígértétek, aki bántja a magyart az pórul jár. Hát járjon pórul. Nagy szüksége van rátok a nemzetnek. 25-én gyermeket és asszonyaitokat bántották. Magyarokat. Szükség van erőtökre, bátorságotokra. Keljetek életre, hogy senki se bánthassa a magyar embert.
HUNGARISTÁK.
Ismét dörögni fog az ég. Július 4-én, ami nem a magyar függetlenség, az idegen hatalom ismét büszke magyarokat fog vélhetően földbe tiporni. Szervezettségetek és elszántságotok most a nyomorultak végső kiáltása reményében hív benneteket harcba. Nincsenek ellenét csak az a mentalitás, ami a magyarság ősi igényinek megfelelőn egy nemzetté kell, hogy összeálljon. Volt még ilyen halálos kór eme nemzeten ezer éve? Volt e századok óta ilyen szegény és eltiport szegény ország a miénk, mely a legősibb kultúrával rendelkezett? Mely fiait harcba hívta, ha idegen nemzet rontott rá? Fiaitok és bajtársaitok szólítanak harcba.
BALOLDALIAK.
Nektek kellene képviselni tulajdonképpen a nemzet valódi érdekeit. A politika és a mérhetetlen anyagiasság megfertőzte az eszmét. Nincs baloldal és nincs jobb oldal, csak nemzet van. Mindenki, ti is, szenvedtek a jelenlegi egyoldalú elnyomástól. A győzelemig emeljétek fel a hangotokat a megosztottság és a diktatúra ellen. A devizahitelesek képviselik jelenleg az ország többségét.
JOBBOLDALIAK.
A 2/3-os többség a diktatúrát képviseli jelenleg. Nincs baloldal és nincs jobb oldal, csak nemzet van. Ti hasonlóan hozzánk hitelesek vagytok, azonban a rendszer titeket sem kímél. Félre kell tenni az ellentéteket. Szeretetem jeléül meghajlok előttetek, csak oldjuk meg több millió ember problémáját, ha azt akarjátok, hogy ez az ország ne a révbe érjen.
MUNKÁSPÁRT.
Otthonokat védtek. Most védjetek hazát. Legyen vörös, de ne fekete. Mert az a gyász szimbóluma. Sok ezer honfitársunk oltja ki életét egy rossz ideológia miatt. Fogjatok össze a fenti egységekkel, míg a fekete felhő el nem oszlik országunk felől. Csak addig. S utána, térjetek vissza eszmétekhez, ha úgy tetszik.
CIGÁNYOK.
Volt idő, amikor szolgáltátok e nemzetet. Amikor Mátyás királyunk udvarában zenéltetek. És volt idő, amikor harcoltatok. Öntöttetek rézágyút. 1956-ban hősökként haltatok. Volt, amikor Romániában magyarokat védtetek. Ébredjetek. A magyarság harca a tiétek is. A jobbik feletek keljen most életre a nemzetért.
ZSIDÓK.
Magyarország soha nem lesz Palesztina. Magyarország neki feszül a cionista irányításnak és lerázza láncait. Mi a legerősebb nemzet vagyunk, ha idegen támadás éri koronánkat. Ti, akik ellene vagytok a cionista uralomnak, fogjatok fegyvert, ha már beengedtünk szép hazánkba titeket és itt élünk közösen. A Jeruzsálemi magyar királyságot, mikor meghódítottuk nem vettük el. Meghagytuk nektek. A másik feletek tör a magyarságra. Itt éltek, itt haltok. A harc ezért az országért a tiétek is.
PÁRTOK.
Van választásotok. Nemzet.
VILÁG.
Nem akarunk Európát, de európaiként gondolkoztunk mindig. Ott voltunk egészen bennetek. Ott van az egész kultúránk, szellemiségünk. Mi tápláltunk titeket. Most álljatok mellénk.
MÉDIA.
Tudjátok, mi az a hiteles tájékoztatás? Az, amikor megírjátok, hogy összefogtunk és tovább nem tűrünk. Amikor a hazug elnyeri méltó büntetését. A nép, ha életre kél, nem ismer kegyelmet.
KORMÁNY.
Hatalmon lévő vagy a másik, ki hatalomra tőr. Utóbb úgy is meg kell hajolnod a népakarat előtt. Nem mindegy, hogy fejjel vagy fej nélkül.
ISTEN LEGYEN VELÜNK JÚLIUS 4-ÉN A MAGYAR FÜGGETLENSÉG NAPJÁN.

Ítélet nap! - Mi döntünk nem a Kúria
4 juli. 13:30
Budapest Markó u. 16.
Devizakárosultakért Koppány Békés Viharsarok
Balog István
Zsuzsa Koczkáné
Balogh Béla
Maczkóné Kruspier Csilla
Kiss Endre Farkas

http://marevosz.uw.hu/index.php?p=6&action=nez&id=79 

Első KÉPALKOTÓ összejövetelünk a MUNKÁVAL FEDEZETT KÖZPÉNZRENDSZERRŐL

most csütörtökön 17.30-tól Kőbányán!
+ A Korona Tanács megbízottján keresztűl felkért minket a nemesi rend újjászervezésére!


Kedves Testvérem!

Ajánlom figyelmedbe az Élő közösségek honlap Teremtések menüpont alatt a
Képalkotás képessége írásunkat. 
http://www.elokozossegek.hu/index.php/teremtesek-cselekvesek/kepalkotas-kepessege

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, akkor az első KÉPALKOTÓ és TEREMTŐ összejövetelünkre várunk szeretettel, július 4-én, csütörtökön 17.30 -tól a X. kerületi Széchenyi István Általános Iskola udvarában található kemencénknél.

A MUNKÁVAL FEDEZETT KÖZPÉNZRENDSZERT FOGJUK KÉPEKBEN MEGTEREMTENI.
Képzelj el egy olyan társadalmat, ahol a pénz nem inflálódik évről évre.
Képzeld el hogy az ifjú házasok kamatmentes hitelt kapnak ház vásárlásra.
Képzelt el, hogy a vállalkozásod beindításához kamatmentes hitelt kapsz.
Képzeld el, hogy rengeteg jól fizető álláslehetőség van. És olyan munkát vállalhatsz, amihez értesz és szereted is csinálni.
Képzeld el, hogy alapjövedelem jár minden 18 évét betöltött magyar állampolgárnak, Képzeld el a bőség társadalmát.
Képzeld el a Szerves Társadalmat.

Hozd magaddal ötleteidet és teremtő energiádat.

Más.
A Korona Tanács felkérésére megkezdtük a magyar nemesi rend újjászervezését!

Összegyűjtjük azt az 1000 teremtő magyar embert (a továbbiakban nemes ember), aki az Ébredésen túljutott már és életével bizonyította
elhivatottságát a magyar nemzet felé.
Ez az 1000 nemes ember felépíti a közös képet Magyarországról, és elkezdi éltetni azt.
A közös magyar képet megosztja másik 9000 nemessel.

Mit jelent az, hogy valaki túljutott az Ébredésen?

1. Leszámolt magában azzal az illúzióval, hogy Magyarországot a magyar kormány, az EU-t pedig az EU parlament irányítja.
2. Leszámolt azzal az illúzióval, hogy béke van. Magyarország gazdasági, tudati és lelki megszállás alatt van.
3. Leszámolt azzal az illúzióval, hogy bárki is megoldja helyettünk a magyarság gondjait.

A gazdasági, tudati és lelki szinten folytatott háború veszteségei az elmúlt 23 évben meghaladják a II. világháborús veszteségeket, mind emberi, mind anyagi oldalról nézve.
Tény: A belső magyarországi magyarság lélekszáma több, mint 1.000.000 fővel csökkent az elmúlt 23 év alatt. A II. világháborús veszteségeink a polgári lakosságot figyelembe véve kb.960.000 fő volt.

Tény: A magyar embernek a saját hazájában a legnehezebb érvényesülnie, ezért az elmúlt 23 év alatt 400-500.000 ember hagyta el ideiglenesen vagy véglegesen hazáját.
Tény: A magyar gazdaság 95-98%-át idegen kézre adták vagy felszámolták az elmúlt 23 év alatt.
A II. világháborúban a nemzeti vagyon 40-50%-a semmisült meg.

Tény: Magyarországon a 3. köztársaság intézményesítette a hazaárulást.
Tény: Az EU-ban Magyarországnak fel kellett adnia függetlenségét, és teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került minden szempontból.

Következtetés:
1. Magyarországon az életfeltételek megvonásával indirekt népirtás zajlik.
2. Mivel a folyamatokat a 2/3 többséggel rendelkező kormány sem tudja megfordítani, ezért a jövőben nem kormányt, hanem rendszert kell váltanunk.
3. Ha el akarjuk kerülni a magyar nemzet népesedési összeroppanását vagy a polgárháborút, akkor a teremtő embereknek, a közös kép megalkotása és a feladatok kiosztása után, belátásra kell bírni a látszat-hatalomban lévőket az átállásra.
4. A látszat-hatalomban lévők (kormány, parlament, rendőrség, bíróság) csak annyi hatalommal és mozgástérrel rendelkeznek, amennyi a magyar gazdaság és társadalom felszámolásához elegendő.
5. Ezen a tudati szinten (média) és ebben a rendszerben (fogyasztói társadalom, magán-bankrendszer) a problémát megoldani nem lehet.

Célunk: A Szent Korona Alkotmányának érvényt szerezni.
A Szent Korona Alkotmányunk biztosítja a tökéletes hatalommegosztást.
A Szent Korona biztosítja a bőség társadalmát.
(Magánbankrendszer helyett munkával fedezett közpénz rendszer.) A Szent Korona Alkotmányunk biztosítja, hogy minden érték magyar érdeket szolgáljon.
A Szent Korona Alkotmányunk biztosítja, az ellenállási jogunkat a kifosztók felé.
A Szent Korona Alkotmányunk biztosítja minden magyar szabadságát és védelmét, aki elfogadja a velejáró kötelezettségeket.

Feladataink:
1. Összegyűjtjük az első 1000 nemes magyar hazafit. Akik vállalják a nemességgel járó kötelezettségeket.
2. Megalkotjuk Magyarországról, a körforgáson alapuló Szerves Társadalomról a közös képet.
3. Tovább építjük a hírvivői és tanítói hálózatunkat a Kárpát-hazában.
4. A feladatokat lebontjuk és kiosztjuk, utána a kulcs fontosságú területek vezetőit felkeressük és belátásra bírjuk.
5. Otthonvédelem, földvédelem tovább szervezése.
6. Hírvivőink és tanítóink minden nemzeti rendezvényen segítik az ébredést és a teremtő emberek összegyűjtését.
7. Saját média megteremtése a Szerves Társadalom működésének bemutatásával.

Az elkövetkezendő hetekben felkeressük azokat a nemes magyarokat, akik nemet tudnak mondani (ez által nemesedve) a fogyasztói társadalom kényelemmel és félelemmel gyarmatosító rendszerére, és életükkel és tanításaikkal mintát képesek adni arról, hogy hogyan zajlik az élet a körforgáson alapuló Szerves Társadalomban.

Ha most csütörtökön elhozod begyúrt kenyértésztádat, akkor 18h-tól megsütjük azt is a közösségi kemencénkben. Kérlek, jelezd vissza nekem kenyérsütési szándékodat, hogy biztosan legyen kenyérhelyed a kemencében.

Áldás kísérje nemzet építő munkánkat!
Matyasovszki Gábor
Kőbányai Élő Közösség
 

Hírlevél mottója: "Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen." (Albert Einstein)
Horvátország az Európai Unió 28. tagállamává vált 

2013 július 01, hétfő - 09:11 | szerző: MTI/
richpoi.com
Tíz évvel csatlakozási kérelmének benyújtása után Horvátország hétfőn az EU 28. tagállamává vált.

Zágrábban éjfélkor az Európai Unió himnuszával, az Örömódával köszöntötték a csatlakozás pillanatát, amelyhez kapcsolódóan az európai unió vezetői, José Manuel Barroso bizottsági elnök, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, illetve a horvát közjogi méltóságok, Ivo Josipovic köztársasági elnök és Zoran Milanovic miniszterelnök tartottak ünnepi beszédet a meghívott külföldi és horvát politikusok - köztük Orbán Viktor magyar kormányfő - jelenlétében.

Az európai uniós csatlakozás központi ünnepségén a horvát kultúra múltjának és jelenének értékeit, illetve a világnak adott találmányokat mutatták be. Az uniós csatlakozást ünneplő műsort a horvát főváros központjában, a forgalomtól teljesen elzárt, s a nagy számú politikusvendég miatt biztonsági övezetté alakított Jelacic téren több ezres tömeg előtt mutatták be. A látványos, fénnyel és vetítésekkel "megfestett" épületekkel a háttérben több színpadon váltották egymást a fellépők.

A mintegy 700 szereplőt felvonultató programban a horvát klasszikus és népzene, valamint a mai modern zenei műfajok ismert horvát előadói léptek színpadra, köztük a Lado nemzeti néptáncegyüttes és a világsikert elért 2Cellos duó. A fellépők nemcsak az egyes tájegységek - mint az Isztriai-félsziget vagy akár Muraköz és Szlavónia - dalait, de a népszokásokat és a nyelvemlékeket is megidézték.

Külön műsorrészt szenteltek azoknak a horvát feltalálóknak és tudósoknak, akik a világot gazdagították ma is ismert és használt találmányaikkal, eredményeikkel. A horvátokhoz köthető jelentős felfedezések sorában helyet kapott a léghajó, az izzólámpa, a torpedó, a töltőtoll, a nyakkendő, a dinamó és az ejtőernyő is. Az éjféli ceremónia keretében élő közvetítés formájában lehettek részesei a Zágráb központjában ünneplők a határok képletes lebontásának.

Breganában, a horvát-szlovén határon Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mondott beszédet a vámhatár megszűnése alkalmából. Ünnepségeket tartottak több más horvátországi városban, így Eszéken is, ahol Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes mondott beszédet.

A horvát főváros központjában hajnalig tartottak a zenés programok az uniós csatlakozás ünnepén. A zágrábi ünnepséggel egy időben az ország más városaiban is hasonló ünnepi rendezvényeket tartottak. Horvátország uniós csatlakozásával egy időben az Európai Unió soros elnöki tisztségét Írországtól Litvánia vette át.

A horvát fővárosban, a Jelacic téren tartott központi csatlakozási ünnepségek keretében, sokezres közönség jelenlétében, nem sokkal éjfél előtt szólalt fel José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, aki úgy fogalmazott: a horvátok visszatértek jogos helyükre, Európa szívébe. Elismerését fejezte ki azért, hogy Horvátország hatalmas változáson ment át az utóbbi évtizedekben, demokratikus országgá vált, amely tiszteletben tartja az alapvető jogokat.

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke azt emelte ki, hogy a Nyugat-Balkán országai számára a horvát csatlakozás mérföldkő a közös jövőbe vezető úton, amelynek célja: együtt élni békében és jólétben. "A régió éllovasaként Horvátországnak, már mint EU-tagnak, életbevágóan fontos szerepe van" - hangsúlyozta az ET elnöke.

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke úgy fogalmazott, hogy Horvátország "az európai szellem úttörője", a demokráciára, a jogra és a megbékélésre alapozva építette fel intézményeit, gazdasági reformot hajtott végre, és megmutatta, hogy határozott és kemény munkával elérhető az európai uniós tagság.

Ivo Josipovic horvát köztársasági elnök arról beszélt: több generáció álma vált valóra az unióhoz való csatlakozással, amely egyben alapja az utánunk következő nemzedék "biztonságos, demokratikus és európai jövőjének". Hozzátette ugyanakkor: a horvátok mindig is európaiak voltak, ez kulcsfontosságú része a nemzeti identitásnak, az általuk vallott értékeknek, amelyek legfontosabbika a béke.

Zoran Milanovic miniszterelnök kijelentette: tudni kell, hogy a horvátok "racionális emberek, akik reálisan látják magukat, országukat és szerepüket az Európai Unióban és a világban". Kifejtette, hogy a horvátok identitása sok, néha ellentmondó elemből áll. Egyrészről a közép-európai és főleg a nyugati civilizáció befolyásolja, másrészről a Balkán keleti hatásai alakítják, de mindez együtt tovább gazdagítja Európa "varázslatosan változatos identitását" - szögezte le a horvát kormányfő.

Az Európai Unió vezető tisztségviselőin kívül szinte valamennyi európai uniós tagállam elnöki vagy miniszterelnöki szinten képviseltette magát, egyedül Angela Merkel német kancellár mondta le más irányú elfoglaltsága miatt a részvételét néhány nappal a rendezvény előtt.

A hajnalig tartó zágrábi ünnepi programot közel 700 ezer eurós költségvetésből állították színpadra, és csaknem 700 szereplő váltotta egymást, bemutatva a horvát kultúra és a tudomány értékeit és nagyjait.

Az Eszéken tartott ünnepségen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes üdvözölte az Európai Unióhoz 28. tagállamként csatlakozott Horvátországot hétfőre virradó éjjel. Előzőleg a kelet-horvátországi városban ünnepi koncertet rendeztek Rúzsa Magdi és Tony Cetinski horvát popsztár részvételével. Akárcsak a zenében, a határok az Európai Unióban is eltűnnek a nemzetek és országok között - hangsúlyozta a főként fiatalokból álló közönséghez szólva Navracsics Tibor.

Az Európai Unió esély, amit ki kell használni, lehetőség, amelyet meg kell ragadni - jelentette ki. Mint megjegyezte, ma sokat beszélnek az EU válságáról, és mondják, hogy nehezen lendül mozgásba, nehézkesen mozdul az új megoldások felé. "Különösen ti, fiatalok új életet tudtok vinni az unióba, át tudjátok adni a szervezetnek azt az energiát, lelkesedést, tudást, ami bennetek van, és ugyanígy a magyar-horvát kapcsolatokba is új színt, új ötleteket, új lendületet tudtok vinni" - fogalmazott a magyar politikus a zsúfolásig megtelt eszéki várnegyed főterén.

A vámhatárt jelző tábla ünnepélyes levételével és az éjfél után Horvátországba érkező első autó átengedésével köszöntötték az ország EU-csatlakozását a breganai horvát-szlovén határátkelőhelyen is. Az eseményen részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki ott volt a zágrábi ünnepségeken is és - a tárca közleménye szerint - az este folyamán egyeztetett Slavko Linic horvát és Uros Cufer szlovén pénzügyminiszterrel.
Tovább erősödhet az eddig is jó magyar-horvát kapcsolat az EU-ban

Navracsics Tibor szerint Horvátország európai uniós tagságával tovább erősödhet az eddig is jó kapcsolat Magyarország és Horvátország között, bővülhet a két nemzet együttműködése. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter vasárnap Pécsett a helyi önkormányzat és a magyarországi horvátok által Horvátország hétfői uniós csatlakozása alkalmából szervezett ünnepségen hangsúlyozta: július 1-jétől újabb fejezet kezdődik a két nemzet nagy közös munkájában, amelyben az összefogás a térség súlyának növekedését eredményezheti az európai nemzetállamok demokratikus közösségén belül.

Navracsics Tibor, aki a város főterén, a Széchenyi téren összegyűlt több száz ember előtt magyarul és horvátul elmondott beszédében utalást tett horvát felmenőire is, rámutatott, hogy kevés nemzet története fonódik úgy egybe Európában, mint a magyaroké és a horvátoké. "Térségünkben két nemzet rendelkezik az államiság legrégibb hagyományaival, magyarok és horvátok több mint nyolc évszázadot egy államközösségben éltek meg, s ez az együttlét többnyire mindkét nép javára szolgált" - fogalmazott. A politikus megjegyezte: a mostani generációk is szeretnének hozzájárulni a magyarok és a horvátok múltjának, kultúrájának, hagyományainak kölcsönös, jobb megismeréséhez, annak érdekében, hogy közelebb kerüljenek, mert az elmúlt másfél évszázadban, különösen az 1918-1991 közötti időszakban eltávolodtak egymástól.

A miniszterelnök-helyettes a neves szlavistát, Hadrovics Lászlót idézve azt mondta, a Drávára 1918 után mintha vasfüggöny ereszkedett volna, és szellemi értelemben is elválasztotta az új politikai határokkal elkülönített két népet. "E határ jelképes lebontása már 1991 után megkezdődött, egyre többen tevékenykedtek a tudomány, a szépirodalom, a színház, a képző- és a zeneművészet terén, hogy a vasfüggöny eltűnjön" - tette hozzá Navracsics Tibor.

A politikus méltatta Pécsnek, az itt élő és dolgozó művészeknek, tudósoknak, közéleti és gazdasági szereplőknek e kulturális határbontásban vállalt szerepét és érdemeit. Navracsics Tibor emlékeztetett arra is, hogy Jugoszlávia fennállása idején a magyar-horvát kapcsolatok minden tekintetben meggyengültek, a hivatalos jugoszláv ideológia hamis képet festett a két nemzet együttélésének évszázadairól, a tankönyvekben az ellentétekre helyezték a hangsúlyt és hallgattak a két nemzetnek a katolikus-keresztény kulturális örökségben gyökerező kötelékéről.

"A kommunista diktatúrák összeomlása után Horvátország is kiszabadult Jugoszláviából, igaz, véres háború árán. A küzdelemben Magyarország komoly segítséget adott a horvátoknak, amely a magyar-horvát barátság újraéledéséhez, gazdasági, politikai, kulturális kapcsolatok megerősödéséhez vezetett" - mutatott rá. A miniszterelnök-helyettes úgy vélte: ennek a jó viszonynak a kiépítésében és megtartásában jelentős szerep jutott a magyarországi horvátoknak és a horvátországi magyarok közösségeinek, amelyek felélesztették és intenzívvé tették kapcsolataikat anyaországukkal, és rendkívül hasznos közvetítő szerepet töltenek be a két ország kapcsolatában.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere arról szólt, hogy a horvátok és a magyarok a barátinál több, testvéri kapcsolatban állnak egymással. A politikus a magyarok és a horvátok közös hőse, Zrínyi Miklós költő és hadvezér jelmondatára utalva jó szerencsét kívánt Horvátországnak az Európai Unióban, egyben ígéretet tett arra, hogy Magyarország és Pécs városa a jövőben is baráti jobbot nyújt és együttműködést kínál déli szomszédjának. Gordan Grlic Radman, Horvátország budapesti nagykövete azt hangsúlyozta, hogy a csatlakozás új korszakot nyit Horvátország életében. Köszönetét fejezte ki Magyarországnak az integrációban nyújtott támogatásért és utalt arra: a két ország hétfőtől az európai uniós értékek védelmében is együtt dolgozhat.

A horvát uniós csatlakozás alkalmából szervezett pécsi programok keretében a nap folyamán kétnyelvű szentmisét celebráltak, horvát és magyar kultúrcsoportok, komoly- és könnyűzenei együttesek léptek fel, este pedig Horvátország egyik legismertebb könnyűzenei csapata, a Srebrna Krila szórakoztatta a közönséget. A programot biciklis találkozó is színesítette: Pécsről és Eszékről egyszerre indult el száz-száz kerekes, hogy köszöntse az EU 28. tagállamát.

Kapcsolódó:
   Hogyan érinti Magyarországot a horvát EU-csatlakozás?
   Horvát csatlakozás - Megszűnik a vámellenőrzés a horvát határon
   Magyarország üdvözli, Horvátország köszöni
   Vezető politikusok ünnepelnek Zágrábban a csatlakozás éjszakáján 

Adják készpénzben a fizetésemet! 

2013.06.30 
kulturaliskreativok
Magyarország - Képzeljük el az életünket bankkártya nélkül, amikor a fizetésünket attól kapjuk majd, akinek dolgoztunk. Amikor pénzre van szükségünk, nem kell azért fizetnünk, hogy hozzájussunk.

Éppen ilyen világot képzeltek el maguknak a bankokkal elégedetlen, az interneten szerveződő civilek. A Devizahitelesek Mentőöve nevű csoportosulás az ország egész területén több ezer szimpatizánst mondhat magáénak, akik egy emberként támogatják, hogy legyen vége a bankok uralmának.

- A magyar emberek törvény adta joga, hogy a fizetésüket munkáltatójuktól készpénzben kaphassák meg. Ha ez így történik majd, és minél többen csatlakoznak kezdeményezésünkhöz, a bankok újragondolják a hozzáállásukat, és talán újra elkezdenek úgy működni, hogy méltóak legyenek az emberek bizalmára - fejtette ki Zomborszky-Fehér Zsolt, a kezdeményezés szószólója, aki hozzátette: egyszerűen nonszensz, hogy a bankok a hozzájuk munkabér gyanánt beérkező milliárdokat kedvükre használják, ráadásul még sápot szednek azért, hogy azt kifizessék.
Ide a pénzemmel! Zomborszky-Fehér Zsolt felháborítónak tartja a bankok eljárását, úgyhogy inkább tönkreteszi bankkártyáját, és borítékba kéri havi fizetését 

Az elmúlt évtizedekben leáldozott a régi borítékos munkabér-kifizetésnek. Szinte mindenki átutalással kapja a bérét. A készpénzkímélő fizetési mód azonban a dolgozónak kerül a legtöbbe. Minden egyes kártyás tranzakció, átutalás, pénzkivét egyre drágább mulatság. A nemzetgazdasági minisztérium 168 órának adott válaszaiból kiderül: a munkavállalóknak joguk van készpénzben kérni a fizetésüket. A kifizetés mikéntje megállapodás kérdése, de senkit nem lehet bankszámla nyitására kötelezni. 
Költségek
Százezer forintos fizetés esetében a készpénzfelvét 600 forint, a duplája a korábbinak. A csekkes befizetés 100 ezer forintnál 150 forint, a korábbi másfélszerese. A kártyás fizetés esetén másfél százalékkal drágább a tranzakciós díj, és ezek a költségek hozzájönnek a bank által már korábban is alkalmazott egyéb költségekhez, hiszen a pénzfelvét és az átutalás sok helyen eddig sem volt ingyenes. Amelyik pénzintézet már korábban megemelte a díjait, annál az újabb emelés a régire jön.

A Blikk jogi szakértője szerint a munkavállalóknak az érdekvédelmi szervezettel vagy kollektívan kell a készpénzes fizetési igényüket érvényesíteni.

- Elképzelhető, hogy a munkáltatók is spórolnának azzal, ha készpénzben rendeznék a béreket. Ennek feltételeit meg kell teremteni, de a fizetések átutalásából fakadó tranzakciós költségek megspórolásával ez megtérülhet - nyilatkozta dr. Kamarás Péter.

Koós Szabolcs 

Vörös Mihály: A rendes magyar ember 


A RENDES MAGYAR EMBER megveszi a reggelijét a CBA-ban, majd munkába indul. Séta közben a Publimont óriásplakátjairól tájékozódik Bajnai Gordon aktuális gaztetteit illetően, mindhárom gyermekét elkíséri a hittan-órára, majd precízen 8:00-kor megnyitja Nemzeti Dohányboltját.

A nap folyamán a Lánchíd-rádiót hallgatva vidáman pakolja le az árut az e-útdíjat pontosan fizető Waberer's teherautójáról, majd bevételezi azt a Kulcs-Soft ügyviteli rendszerében. A számla elutalásakor hazafias elégedettség-érzés lesz úrrá rajta, hiszen a tranzakciós adó biztosan jó helyre megy, megint tett valamit az országért. A betérő vásárlókra a tranzakciós adót nem hárítja át, ellenben igyekszik megosztani velük a reggeli plakátokon látottakat. Ha épp nincs vevő, akkor a Magyar Nemzetet és a Heti Választ lapozgatva szörnyülködik a liberális kommunisták rémtetteit leleplező írásokat lapozgatva, és örvendezik, hogy ő és barátai nem tartoznak ebbe a körbe.

Délután sietve ballag hazafelé, de azért vet egy léleksimító pillantást az Alaptörvény Asztalára az önkormányzatnál, majd a sarkon gyorsan az egész család nevében aláírja a rezsicsökkentést támogató ívet, mint tegnap. Siet, hogy elérje a megújult Nemzeti Színház előadását. Színház után otthon a HírTV-ből megtudja a nap és az elmútnyócév legfontosabb híreit, majd a RENDES MAGYAR EMBER nyugovóra tér. 



Királykodó házmester: "Valószínű a ciklus végéig meg fogom vonni a jobbikos szakértők belépőjét" 

A ciklus végéig kitilthatják a Jobbikosokat a Házból 

2013. 07. 02. 06:49 Origo
Akár a ciklus végéig is kitilthatják a Parlamentből a Jobbik frakciójának szakértőit és meghívottait - közölte Kövér László a Hír TV-ben.

Elképzelhető, hogy a ciklus végéig hatályban marad az a tiltás, amely alapján a Jobbik frakciójának állandó parlamenti belépővel rendelkező, de nem köztisztviselő, azaz nem állandó munkatársai nem léphetnek be az Országgyűlés épületébe - közölte Kövér László házelnök a Hír TV hétfő esti műsorában.

A jellemzően külső szakértők, meghívottak belépőjét a földtörvényről való szavazás közbeni akció miatt vonta vissza Kövér László. "Erre a ciklusra nagyon könnyen előfordulhat" - felelte a politikus a műsorvezetőnek arra a kérdésére, hogy a bizonytalan időre való megvonás jelenthet-e végleges megvonást.

"Szeretném hangsúlyozni, hogy az Országgyűlés elnöke felelős az Országgyűlés működésének biztonságáért is, nem csak a méltóságáért. Ha az a frakció, amelynek módja van állandó belépőkkel embereket beléptetni a Házba, képtelen a vendég magatartásáért helytállni, az a frakció ne csodálkozzon, ha én úgy döntök, hogy nincs más választásom, mint megvonni tőlük ezt a lehetőséget. Tetszettek volna másként viselkedni" - mondta Kövér László. A felvételt itt nézheti meg, ez a rész az ötödik perc után kezdődik.

Kövér azt mondta, a Jobbik minipuccsot hajtott végre a szavazásnál. 

Durvul a trafikmutyi: elszólta magát egy fideszes polgármester 

2013. május 27. MTI - 
STOP
Magát buktatta le Pócs János, Jászapáti fideszes polgármestere, amikor olyan titkos információkról nyilatkozott, hogy a településen hányan pályáztak trafiküzemeltetésre - olvasható az MSZP közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.

Az ellenzéki párt idézi a polgármester nyilatkozatait, amelyek szerint "Jászapátin heten pályáztak, ebből kettő volt fideszes". A szocialisták szerint azonban Pócs János semmilyen forrásból nem tudhatná, hogy hányan pályáztak Jászapátiról, hacsak - Horváth István szekszárdi polgármesterhez hasonlóan - nem látta a pályázók titkos listáját.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. ugyanis csak a nyertesek listáját tette közzé, így azt, hogy egy-egy településről hányan és kik pályáztak, továbbra is titokban tartja - emlékeztetett a közlemény.

A szocialisták ezért felszólítják Pócs Jánost, hogy adjon elfogadható magyarázatot arra: honnan tudja, hogy hányan pályáztak; látta-e a helyi pályázók listáját; illetve a döntést megelőzően volt-e politikai egyeztetés. Ha ezekre nem tud választ adni, akkor azonnal adja vissza mandátumát, és mondjon le a polgármesterségről - zárul az MSZP közleménye.

Kapcsolódó:
   Trafikmutyi: "Orbán Viktor miniszterelnök hazudott"
   Érzi már a veszélyt a Fidesz: rájuk omlanak a mocskos trafikügyek
   Trafikmutyi: önkormányzati üzletben terjeszkedik Rogán ismerőse?
   Kósa szintet lép a Bajnaizásban - addig sem a trafikmutyi a téma
Ki sem nyitották a vesztes trafikpályázatot (kép) 

2013, július 1 - 22:19 
alfahir.hu

A Trafik-károsultak Facebook-csoport oldalán jelent meg az alábbi kép. Látható, hogy semmiféle hajtásnyom nincs a lapokon, tehát el sem olvasták a pályázatot, mielőtt visszaküldték. 



Vicces, felháborító Nemzeti Dohányboltok - képek 

2013.07.02, 07:58 
propeller.hu

Korábban volt már egy összeállításunk olyan trafikokról, amik túl közel kerültek egymáshoz, vagy nem voltak elég messze mondjuk egy kápolnához. Most olyan Nemzeti Dohányboltokat mutatunk, amelyek más miatt viccesek. Ne feledjék, alakult egy Facebook csoport is, ahol a hasonló képeket gyűjtik. Ön is látott valamit és használja az instagramot? Használja a #trafikmutyi taget.

A cikk folyamatosan frissül!

A Déli pályaudvarnál lévő trafik azért érdekes, mert úgy tűnik, hogy a rosszul járt régi dohányos mellett nőtt ki a földből a Nemzeti Dohányos. 

Dózsa György úton lévő metrómegálló is tartogat meglepetést. Ez a lépcsőnél lévő bolt igazán izgalmas kezdeményezés, hiszen szemre alig nagyobb három négyzetméternél. Megnéznénk itt egy kígyózó sort. 


Az Index olvasója megmutatta, mi, mennyire közel van: 


Kecskeméten egy konténer is megteszi. Igazi exkluzív helyen, nagyszerű kiszolgálással várják azokat, akik ott szeretnének dohányhoz jutni: 


Napi aktuális ennivaló... 

30 százalékos is lehet a rezsicsökkentés 

2013. július 01., hétfő 19:20 
Echo TV

Elérhető célnak nevezte Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős országgyűlési képviselője az Echo Tv Napi aktuális című műsorában, hogy akár 30 százalékos lakossági árcsökkentést is megvalósulhat a gáz és az áram tekintetében.

Július 1-jétől hat tétel díja mérséklődött a rezsicsökkentés keretében, a kormánypártok munkacsoportja azonban nyáron is dolgozik az energiaárak további mérséklésének lehetőségén. Még a fűtési szezon, vagyis október 15-e előtt csökkentenék a gáz, a villany valamint a távhő árát minimum 10, de akár 20 százalékkal is. A kormánypártok munkacsoportja a jövőben vizsgálni fogják, hogyan mérsékelhető a temetkezés költsége. Erről már Németh Szilárd a Fidesz rezsicsökkentésért felelős országgyűlési képviselője az Echo Tv Napi aktuális című műsorában beszélt.

A politikus ismertetése szerint rengeteg levelet kap a munkacsoport ás Fónagy János államtitkár is, és az emberek nagyon magasnak ítélik a temetkezési költségeket. "Budapesten akár az egymillió forintot is elérheti egy temetés költsége" - tette hozzá.

Az országgyűlési képviselő további célok között említette a tűzifa árának csökkentését is. Felhívta rá a figyelmet, hogy 62 ezer köbméter tűzifát oszt szét az állam, és kormányrendelet is szabályozza, hogy elsősorban a 2500 fő alatti települések kaphatják meg, és az idén több mint 1200 település élt a lehetőséggel.

Arra a felvetésre, hogy a szocialisták szerint a kormány a többszörösét vette el annak, mint amit ad, Németh Szilárd kijelentette: az MSZP nem tud mit kezdeni a rezsicsökkentéssel, amikor Török Zsolt az MSZP szóvivője kritizál, akkor egy erős kisebbség oldalán áll, ugyanis több mint kétmillió ember adta a nevét a rezsicsökkentés politikájához.

A Fidesz rezsicsökkentésért felelős országgyűlési képviselője arról is beszélt, hogy elérhető a 30 százalékos lakossági árcsökkentés a gáz és az áram tekintetében. 

Fokozott ellenőrzésekkel kedveskedik nyáron a NAV 

2013, július 2 - 09:18 MTI - 
alfahir.hu
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden megkezdte augusztus végéig tartó nyári ellenőrzéssorozatát. Az országos akció során az adóellenőrök és a pénzügyőrök a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon, a nyári fesztiválokon, a szabadtéri rendezvényeken és az idegenvezetési szolgáltatóknál vizsgálódnak.

A NAV keddi közleménye szerint az idén az ellenőrzések kiterjednek az elektronikus kereskedelemre, a szépészeti szektorra, a vendéglátóhelyekre és a személyszállító szolgáltatókra is.

Az adóhatóság azt vizsgálja, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e számlát vagy nyugtát, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat, a kereskedők számot tudnak-e adni áruik eredetéről, illetve betartják-e a jövedéki termékek árusítására vonatkozó szabályokat.

Csakúgy, mint az elmúlt évben, az idén is ott lesznek a revizorok és a pénzügyőrök például a Sziget Fesztiválon, a Hungaroringen, a Művészetek Völgyében, de kisebb vásárokon is felbukkanhatnak, akár munkaidőn kívül is. Tavaly nyáron a NAV országosan több mint 13 ezer vizsgálatot végzett és az esetek 28 százalékában tapasztalt jogsértést. A legtöbb visszaélést az ellenőrök a nyugtaadás és a foglalkoztatás szabályszerűségének vizsgálata közben tárták fel. 

Izraelben magyarul is beszélő fiatalokat toboroznak különleges magyarországi állás betöltésére 

2013-05-01. 17:47 Kuruc.info
Izraelben és a nemzetközi zsidó szervezetek által kiadott éves összegezésekben, időszerű jelentésekben rendszeresen azzal riogatnak, hogy Magyarországon az egyre fokozódó antiszemitizmus miatt a zsidók már az utcára sem mernek kimenni. Most mégis azt olvassuk, hogy az izraeli fiatalok életének élményéhez vezető úton az első lépés itt, - a zsidógyűlölő - Magyarországon kezdődik. 

Nem hittünk a szemünknek, amikor egyik kedves olvasónk Izraelből küldött egy ottani álláshirdető oldalra kitett 
fölhívást (üldözési mániások persze nehogy rákattintsanak, mert figyelni kezdi őket a Moszad - legalábbis ez a meggyőződés tükröződik vissza egy-egy mosolyfakasztó hozzászólásból; az álláshirdetések már csak ilyen veszélyes dolgok, a Moszadnak pedig más feladata sincs, mint annak a néhány tízezer olvasónk IP-címének a figyelése, bosszúból, amiért rá mernek kattintani egy hivatkozásra - a szerk.).

A germán típusú, szőke, kék szemű ifjú hölgy és a dunai Lánchíd fölött - mai dátummal ellátva - egyértelműen magyarországi munkára toborzó héber szöveg olvasható: "Kivételes álláslehetőség magyarul beszélőknek külföldön". A fekete körben pedig ez áll: "Életetek élményéhez vezető úton az első lépés itt kezdődik". A kép baloldalán, a munkahelyre jelentkezők által kitöltendő kérdőív fölött: "Ha beszéltek magyarul, töltsétek ki a részleteket, s majd megkapjátok a külföldi munkavállalásra vonatkozó ajánlatot".

Mi csak egyet nem értünk ebben a hirdetésben: mi a francot keresnek itt, választják "az életük élményéhez vezető úton első lépésnek" az izraeli fiatalok azt az antiszemita Magyarországot, ahol a zsidók a Jobbiktól való félelmükben már az utcára sem mernek kimenni? Vagy valami egészen más húzódik meg a tömeges munkahelyajánlat mögött? Itt valaki, vagy valakik hazudnak: az álláshirdető cég (esetleg az izraeli titkosszolgálat...), vagy a magyarok fenemód antiszemitizmusát terjesztő nemzetközi és magyarországi zsidó szervezetek.
Hering J. - Kuruc.info

Kapcsolódó:
   
Izraelben budapesti lakóparkot hirdetnek - miközben állítólag egyre fokozódik az antiszemitizmus
   
Tortával ünnepelt a felvásárlók nagykövete: 100%-os töltöttséggel érkeznek Judapestre a Jumbo Jetek Tel-Avivból 



Mi is azt akarjuk, amit ti 


kedd, július 02, 2013 
radicalpuzzle.blog
Ha valakinek netán eddig kétségei, dilemmái lettek volna afelől, hogy a honi baloldalon, vezetőpozícióban csak komplett idióták vannak, az most megnyugodhat, mert a kérdés eldőlni látszik. Pontosabban már el is dőlt. Csak azok vannak. Még hozzá válogatottak.

Gyurcsány két hete már megadta az alaphangot a Nagy Imre házánál tartott DK-s rendezvényén, a hétvégén pedig Mesterházy Attila nyújtott felejthetetlen alakítást az MSZP legújabb kampányfilmjében. 

Mesterházy Attila 5 pillér videó: http://www.youtube.com/watch?v=p50_z8kj2r8

"Sokan kérdezik tőlem, kik járnak majd jól, ha az MSZP kormányra kerül? Kik nyernek ezzel? És ez jogos kérdés. Mi egy összetartó, szabad és igazságos Magyarországot akarunk. Olyat, amelyben mindenki nagyobb biztonságban és napról napra nagyobb jólétben élhet. Ezért a rövid válasz, hogy az egész ország jól fog járni az MSZP kormányzásával." - kezdődik a cirka háromperces szösszenet, melyben Atti vázolja az elvtársak által nekünk megálmodott jövőt.

És a szöveget hallgatva azonnal meg is állapíthatjuk, hogy mi is pont ilyen országot szeretnénk, összetartó, szabad és igazságos Magyarországot. Az egésszel csak az a probléma, hogy manapság nincs olyan hiteles és hihető gondolat, amiben az összetartó, a szabad és az igazságos szó, akár összesen, akár egyenként egy mondatban említhető lenne az emeszpével. Ennek pedig egészen egyszerű oka van. A fent említett szavak jelentése a legkisebb mértékben sem egyeztethető össze azzal a politikával, amit az elvtársak képviselnek és képviseltek. De ez a kis apróság nem nagyon zavarja Mesterházyt, aki a kisfilm további részében nagy lendülettel fejtegeti, hogy ő milyen Magyarországot szeretne.

"Igazság, szabadság, biztonság, jólét. Erről szól az MSZP ajánlata egész Magyarországról, egész Magyarországnak." - hangzik fel a végén a nagy okosság. A gyanútlan szemlélődő pedig azon morfondírozik, hogy ezek közül vajon melyik valósult meg a nagyon demokratikus, a nagyon felvilágosult nyolc év alatt, amikor lett volna idő, lett volna lehetőség megteremteni a most oly annyira vágyott célokat.

Gyurcsány igazsága? Draskovics szabadsága és biztonsága? Bajnai jóléte?

Vajon milyen alapon beszél az összetartásról, akinek nem áll és állt másból az utóbbi években a tevékenysége, minthogy minél jobban lejárassa az országot úgy itthon, mint a nagyvilágban? Vajon milyen alapon beszél az igazságról, szabadságról, biztonságról, aki annak idején tapsikolt a szemkilövetőknek, aki asszisztált Gyurcsány szemétségeihez, aki örvendezett december ötödike aljasságán? És vajon milyen alapon beszél az jólétről és gyarapodásról, aki tevékenyen részt vállalt az ország tönkretételében és eladósításában?

Attila, nem az a kérdés, hogy te és az elvtársaid mit szeretnétek, sokkal inkább az, hogy mi, itt az utcán mit szeretnénk.

Igen. Igazság, szabadság, biztonság és jólét kell. Mi is ezt szeretnénk. Ha nektek is ez a célotok, akkor jöhet a segítség. Ennek érdekében mindössze csak két fontos lépést kell megtennetek:

1. Tűnjetek mihamarabb a francba!
2. Vigyétek magatokkal az összes balliberált szemetet! 

Snowden további leleplezésekre készül 

2013. július 02. kedd 06:26 MTI - 
Híradó
Az ecuadori elnökhöz intézett levelében azt írta, hogy olyan újabb információk nyilvánosságra hozatalára készül, amelyek a közérdeket szolgálják.

A Rafael Correa Delgado elnöknek címzett, dátum nélküli levelet hétfőn késő este ismertette a Reuters hírügynökség. Nem sokkal később egy állítólagos Snowden-nyilatkozatot tett közzé honlapján a WikiLeaks kiszivárogtató portál is.

Snowden első ízben szólalt meg azóta, hogy több mint egy héttel ezelőtt Moszkvába menekült. Levelében utalt arra, hogy noha az Egyesült Államok leleplezései miatt mindenütt üldözi őt, továbbra is harcolni kíván az igazságért. Azzal vádolta az amerikai kormányt, hogy törvénytelenül olyan cselekedetért üldözi őt és családját, amellyel közérdeket szolgált. 
 
Fotó: Rafael Correa ecuadori elnök és Joe Biden amerikai alelnök

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség volt alkalmazottja köszönetet mondott az ecuadori elnöknek, amiért segített neki abban, hogy Hongkongból Moszkvába meneküljön.

Egy orosz bevándorlásügyi forrás hétfőn közölte, hogy Snowden politikai menedékjogot kért Oroszországtól. A kérelmet Sarah Harrison brit állampolgár nyújtotta be a Seremetyevói repülőtér konzuli szolgálatához. Harrison a WkikiLeaks alkalmazottja, aki elkísérte Snowdent, amikor Hongkongból Moszkvába repült.

A Los Angeles Times című amerikai napilap előzőleg egy orosz külügyi tisztségviselőre hivatkozva azt írta, hogy Snowden egy 15 országot tartalmazó listát adott át orosz diplomatáknak.

A dokumentum azokat az államokat tartalmazza, amelyektől a 30 éves férfi menedéket kérne. A WikiLeaks újabb közlése szerint Snowden 21 országtól kért menedékjogot. Ezek között van Ecuador is, amelynek elnöke, Rafael Correa Delgado vasárnap kijelentette, hogy az NSA egykori alkalmazottjának sorsa Oroszország kezében van. A WikiLeaks által közölt listán szereplő országok: Izland, Ecuador, Kuba, Venezuela, Brazília, India, Kína, Németország, Franciaország, Norvégia, Ausztria, Bolívia, Finnország, Olaszország, Írország, Hollandia, Nicaragua, Lengyelország, Oroszország, Spanyolország és Svájc.

A norvég külügyminisztérium megerősítette kedden, hogy Snowden menedékjogot kért az országtól. Egy szóvivő közölte: a kérelem a moszkvai nagykövetségre érkezett hétfő este. "Feltehetőleg ő (Snowden) írta alá, de ezt nem tudjuk ellenőrizni" - mondta. Részleteket nem árult el a kérelemből.

A WikiLeaks által ismertetett, Edward Snowdennek tulajdonított nyilatkozatban az NSA korábbi alkalmazottja élesen bírálta Barack Obama elnököt és Joe Biden alelnököt, amiért akadályozni próbálják őt abban, hogy menedékhez jusson. Snowden állítása szerint Obama utasította alelnökét, hogy gyakoroljanak nyomást azon országok vezetőire, amelyekhez menedékjogi kérelmet nyújtott be. Azzal vádolta az amerikai kormányt, hogy mindenfajta jogi érv nélkül igyekszik őt megfosztani alapvető jogának, a menedékkérelem jogának gyakorlásától.

A WikiLeaks által ismertetett nyilatkozat július 1-jei keltezésű, és Edward Joseph Snowden aláírással jelent meg.

Tájékoztatást követel az Európai Tanács elnöke

Az Európai Bizottság és az Európai Parlament után sürgős tájékoztatást követelt az Egyesült Államoktól az uniós intézményekben folytatott esetleges amerikai hírszerző tevékenységgel kapcsolatos sajtóértesülésekről az Európai Tanács elnöke is.

Herman van Rompuy irodája hétfő este tette közzé azt a nyilatkozatot, amelyben az Európai Tanács elnöke mélységes aggodalmának adott hangot az állítólagos lehallgatások miatt.

Állásfoglalásában Herman Van Rompuy hangsúlyozta, hogy az Európai Unió sürgős és átfogó tájékoztatást követel az Egyesült Államoktól a felmerült vádakkal kapcsolatban.

Az Európai Tanács elnöke ezzel összefüggésben kijelentette: tudomásul veszi Barack Obama nem sokkal korábban Tanzániában elhangzott nyilatkozatát. Ebben az amerikai elnök készségét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok minden kért információt szövetségesei rendelkezésére bocsát.

Az Európai Tanács elnöke előtt hasonló állásfoglalást tett közzé az Európai Bizottság és az Európai Parlament is.

A Der Spiegel német hetilap a hét végén egy 2010-es keltezésű dokumentum alapján arról számolt be, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgató berendezéseket telepített a bizottság washingtoni, illetve New York-i ENSZ-képviseletének irodáiba, emellett pedig behatolt az EU belső számítógépes hálózatába is. Ezáltal az amerikai ügynököknek lehetőségük nyílt beszélgetések lehallgatására, valamint dokumentumok és e-mailek olvasására. Az idézett dokumentum kifejezetten "támadási célpontként" említette az európaiakat. A hírmagazin szerint az NSA mintegy öt évvel ezelőtt az EU brüsszeli központjában is lehallgatást kezdeményezett.

Bécsben is bekérették az amerikai nagykövetet 

Bécsben is bekérették a külügyminisztériumba az amerikai nagykövetet az amerikai hírszerző szervek titkos adatmegfigyelő tevékenységéről szóló értesülések miatt.

Eredetileg úgy volt, hogy William Eacho kedden délután találkozik az osztrák külügyminiszterrel, de Michael Spindelegger már hétfőn este személyesen fogadta a diplomatát - közölte az APA osztrák hírügynökség.

A miniszter kifejezésre juttatta Ausztria aggodalmát a sajtóban megjelent beszámolók miatt, és gyors felvilágosítást követelt a vádakról. A nagykövet arról biztosította az osztrák külügyminisztert, hogy Ausztria aggodalmait továbbítja Washingtonba a megfelelő csatornákon, és kilátásba helyezte a választ - írta a hírügynökség.

Az osztrák belügyminisztériumban hétfő délután azt mondták, hogy egyelőre nincsenek jelei ausztriai kormányzati intézmények elleni amerikai kémtevékenységnek.

A sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, hogy az amerikaiak lehallgatták egyebek között az Európai Unió brüsszeli központját és washingtoni, illetve New York-i képviseletét, valamint francia, olasz és görög nagykövetségeket is. 



Szíriai Hírek: A Muszlim-testvériség bukása 

02,07,2013

22 millió egyiptomi tüntetőről beszélnek a nemzetközi és az arab médiumok, kik fellázadtak az ál-muszlim rendszer ellen a napokban... és bár sokan félnek egy esetleges polgárháború kirobbanásától a Nílus főldjén, ha nem mond le a szerencse gyermeke Mohamed Morsi. De egyre tisztább a kép, hogy a nyugati terv egy ál iszlám unió létrehozásában kudarcba fulladt mind Egyiptomban, Törökországban meg Tunéziában, köszönhetően a hadseregünk hősi kiállásáért, mely két és fél év eltelte után meg is változtatta a legtöbb ember gondolkozását és nézetét, főleg az úgy mond Arab tavaszal kapcsolatosan.

Az Arab egyesült emirátusokban 53 muszlim testvériség tagját tartóztattak le az elmúlt napokban, kiket azzal vádolnak a helyi hatóságok hogy egy rendszerváltáson tevékenykedtek más országok titkosszolgálataival.

Tunézia hasonlóképpen, mint Egyiptom, elkezdett lázadni a napokban, és bár még kissebb számokban tüntetnek az emberek, de ott is egyre jobban átlátják a nagy hazugságot, mellyel megverte őket a nyugat, a muszlim-testvériség párttal.

A tunéziai helyzet hasonló az egyiptomihoz, sokan egy szebb jövő elérése érdekében rászavasztak a muszlim-testvériségre egy régi diktatúra bukása után, majd rohamosan kezdett el romlani minden, a turizmus, a megélhetés meg az ember jogok, egy iszonyatos ál-Iszlámban. Ahelyett, hogy egy békitő megoldást javasolt volna a kis hazánk konfliktusának, inkább azon dolgozott hivatalosan, hogy minél több fiatal muszlimot a biztos és értelmetlen halálba küldjön Szíriába, a Dzsihad nevében. Meg még ami annál is roszabb és betegebb hogy fiatal szerencsétlen agymosott muszlim lányokat küldtek az úgy mond "szex dzsihadra", ez a beteg ötlet a "szex dzsihad" fontos szaúd-arábiai vallási vezetők fejébe született, kik el akarják kényeztetni az Assad és népe ellen harcoló FSA csapatokat, más emberek lányainak szexuális szolgáltatásaival, mert beteg hitük szerint egy harcos jobban tud teljesiteni ha szexuálisan ki van elégitve.

Törökországban szintén fellázadt a török nép az iszlamista rendszer ellen, kit elsősorban a nyugat támogat. Erdogan, aki már Szultánnak kezdte képzelni magát, 2 és fél éve az Iszlám vallás nevében prédikál, az Iszlám nevében harcol Assad és népe ellen, és az Iszlám nevében buzdít mindenkit, hogy harcoljon szintén Assad ellen, megnyitva a saját határait a két ország között minden gyilkosnak és fanatikus őrültnek, kiket más országok titkosszolgálatai képeznek ki.
Bár Erdogan egy fokkal jobb színész volt mint az egyiptomi Morsi, ő sikeresen sok embert elhitetett az Izrael ellenes felállásáról egy két beszéde miatt, de a valóság szintén az hogy Izrael ellensége ellen harcol folyamotasn Izrael oldalán, a saját népét semmibe véve. (Morsi tragikusan buta módon Simon Perezt hatalmas barátjának hívta).

Sokak szerint a nagy nyugati terv nem csak Irán meggyengitése és Szíria megtámadása volt, ezek szerint a terv egy ál Iszlám unió létrehozása volt egészen Tunéziától Törökországig, az arab olajdiktatúrák meg a nyugat támogatásával, egy olyan uniót mely jobban elnyomja a népeit mint eddig, de most a vallás nevében és védelmet nyújt Izraelnek a nacionalista pártoktól és országoktól. Majd ha eljött az idő, akkor mint ahogy láttuk Afganisztában is rá fogják a terror vádat erre az unióra majd lebombázva a régiót, vissza is küldik pár 100 évet a múltba megsegítve a cionista álom létrejövését, avagy Cion állam Nilustól az Eufráteszig.

Az akadály elsősorban Szíria volt, a kis ország ellenállt. A népe meg nem fogadta be az iszlamista álszent és komoly titkosszolgálat által évtizedekig megbuherált elveket, melyeket rá akarták erőltetni az arab tavasz meg forradalom megnevezése alatt. Minél tovább ellenállt és ellenáll a mi kis hazánk, láthattunk és látni is fogunk olyan változásokat, melyekre senki sem számitott olyannyira, hogy Szíria az áldozat, ki ellen mindenki harcolt ő vezeti mára az egész arab feltámadást, a nacionalista elveket, meg az igazi arab tavaszt az ál vallás ellen, a nyugati gyarmatosítók ellen, meg az arab-olaj diktatúrák ellen, melynek köszönhetően a végtelen pénzükkel azt kezdék hinni, hogy a hatalmuk örökké tarthat.
Szíria: a lázadók nyilvánosan lefejeztek egy katolikus papot 

2.07.2013, 09:35 
Oroszország Hangja
A szíriai felkelők lefejeztek egy katolikus papot az ország északi részén levő kolostorban. A hírt a Vatikán közölte.

A 49 éves Francois Muradot 8 nappal ezelőtt végezték ki. Halálának körülményei egyelőre nem világosak, de az bebizonyosodott, hogy a ferences kolostort támadás érte.

A szíriai források szerint a támadóknak közük lehet a Jabhat al-Nuszra csoporthoz, amely szoros kapcsolatokat ápol az Al-Kaidával. 

Megdönthetetlen bizonyíték mutatja, hogy az oltások a fertőző betegségekre nem voltak megelőző hatással 

Williams Matt 2013, július 01 
NaturaHírek 

(NaturaHirek.hu) Rövid áttekintést adunk az oltások történelmi szerepére vonatkozóan. Az adatok ellentmondanak a széles körben elterjedt oltási kampányoknak, amelyek azt állítják, hogy a védőoltások járultak hozzá a fertőző betegségek visszaszorulásához. A felülvizsgálat azokon a különböző országokból gyűjtött adatokon is alapul, amelyek azt mutatják, hogy egyre több és több a bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az oltások hatékonysága nem bizonyított, indokolatlan és hiányzik belőle a bizonyítékokon alapuló orvoslás. A tanulmány szerzői egy lengyelországi egyetem, a Medical University of Bialystok gyermekgyógyász kutatói voltak. Eredményeiket a "
Progress in Health Sciences" tudományos folyóirat nemzetközi orvosi hírek rovatában publikálták.

Már tömeges tudatosság jellemző a védőoltások veszélyeivel kapcsolatban. Csupán az oltások statisztikai valóságával lehetséges érvelni a vakcinák hatékonyságáért- mondják a kutatók.

Egy billiáns 1977-es, McKinlay JB és McKinlay SM által készített tanulmány alapjában kérdőjelezte meg az "az orvosi intézkedések hozzájárulását" 
a halálozási ráta csökkenéséhez a huszadik századi Egyesült Államokban. Mem Alap Q Health SOC. 1977 nyári, 55 (3): 405-28.

200 éves brit, amerikai és ausztrál hivatalos halálozási statisztikák mutatják meggyőzően és tudományosan, hogy a modern orvostudomány nem felelős, illetve igen kevés szerepet játszott a várható élettartam és a betegségekkel szembeni rezisztencia kialakulásában a nyugati országokban.

Történelmileg az oltóanyagokat nem tekintették eleve mérgező anyagoknak az azt szabályozó ügynökségek. Az ebből következő bizonyítékok hiánya: az oltás és súlyos betegségek kialakulása közti ok-okozati összefüggéseket tekintve, ahhoz a feltételezéshez vezetett, hogy az oltóanyagok biztonságosak.

A wiesbadeni szövetségi statisztikai hivatal adatai alapján Buchwald egy hosszú távú megfigyeléseken alapuló, a fertőző betegségek által okozott morbiditás és mortalitás közti kapcsolatot vizsgálta. Az alábbi táblázatok az összegyűjtött adatokat mutatják a védőoltások bevezetésének első évében. 

Tuberkulózis halálozás a Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK), 1956-1988 között.

A beárnyékolt terület - a BCG védőoltások száma. A piros nyíl az oltások bevezetését mutatja. Megjegyzés: figyeljen az 1956-1970 közötti hanyatlásra oltási rend nélkül. (Forrás: Deggeller L.: Concerning Childhood vaccinations today. Journal of Anthrop Med. , 1992, 9, 2,1-14) 

Aktív tuberkulózisos esetek 1949-1987 között.
Beárnyékolt terület : BCG védőoltások száma. A piros nyíl az oltások bevezetését mutatja. Megjegyzés: figyelje meg a 1949-1970 közti hanyatlást oltások nélkül.
(Forrás: Deggeller L. Ami gyermekkori védőoltások Today. Journal of Anthrop Med, 1992, 9, 2, 1-14) 

Szamárköhögés halálozás. A nyilak a pertussis és a DTP vakcina bevezetését jelzik. Árnyékolt terület - az oltások számát jelzi. A piros nyíl a tömeges oltások bevezetését mutatja. Megjegyzés: figyelje meg a betegség eltűnő tendenciáját mielőtt akár a pertussis vagy a DPT vakcina bevezetésre került volna. (Forrás: Deggeller L. Childhood Vaccinations Today. Journal of Anthrop Med, 1992, 9, 2,1-14. 

Szamárköhögés halálozás Svájcban: 1910-1980 között.
Piros nyíl - oltások bevezetése. A legnagyobb visszaesés a csecsemők általános védőoltásának bevezetése előtt történt. (Forrás: Deggeller L. Concerning Childhood Vaccinations today. Journal of Anthrop Med, 1992, 9, 2,1-14) 

Diftériás esetek.
Árnyékolt terület - az oltások számát mutatja. Piros nyíl: tömeges oltás. Figyelje meg a hanyatlást már az oltás nagy számban történő alkalmazása előtt. (Forrás: Deggeller L.: Concerning Childhood Vaccinations Today. Journal of Anthrop Med, 1992, 9, 2,1-14.

Érdekes, hogy az elmúlt évtizedekben a fertőző betegségek számának csökkenéséről nem úgy számoltak be, hogy azok már az oltások bevezetése előtt megtörténtek.

Azonban a 2002-es Lancet Infectious Diseases szerint- a bizonyítékok súlya arra utal, hogy a személyes és környezeti higiénia fejlődése a fertőzés terjedését nagyban akadályozta. Ugyanez a jelentés kimutatta, hogy a fertőző betegségek halálozási aránya az univerzális védőltások bevezetése előtt már csaknem elhanyagolható szintre csökkent.

Angliai városok sikere 1882 és 1908 között igen jelentős volt a himlő halálozási rátájának csökkentésében azzal, hogy egyszerűen abbahagyták az oltásokat.

Vegye észre a grafikonokon a himlő oltás által okozott halálesetek számát. 1901-ben az Egyesült Királyságban több ember halt meg a himlő oltástól mint magától a himlőtől. A betegség súlyosságát maga az életszínvonal változtatása csökkentette, és legyőzése semmiképp sem védőoltással történt, amint az orvosi "konszenzus" állítja. Minden olyan tudományos elemzés, ami az adatokat a történelem folyamán, időben visszamenőleg vizsgálja, rájön arra, hogy a himlő oltás bevezetése és a himlő eltűnése között nem áll fent semmiféle kapcsolat.

Amikor 1880-1908 között a City of Leicester Angliában leállt az oltásokkal, az Egyesült Királyság többi részéhez képest a város túlélési aránya megugrott, és a himlő halálozási arány minimálisra csökkent [lásd az alábbi táblázatot]. Leicester megközelítése kevésbé költséges is volt. 

A himlő oltás által okozott halálesetek Angliában 1875-1922 között. Piros nyíl: himlő oltás bevezetése. Megjelent: Roman Bystrianyk

Amikor 1880-1908 során a City of Leicesterben, Angliában leállították az oltásokat, az Egyesült Királyság többi részéhez viszonyítva a túlélési arány megugrott, a himlő halálozási aránya pedig hanyatlott. 
 
Kattintson a nagyitáshoz

Az Egyesült Királyság himlő (feketével jelölt) halálozási aránya az 1838-1890 között kitört skarláthoz (pirossal jelölt) viszonyítva. Megjelent: Roman Bystrianyk
Himlő járványok, költségek és halálozási arányok összehasonlítva 

Oltási jelleg Himlő esetek Himlő halál esetek Halálozási arány, százalék Költségek
London 1900-1902 Teljesen átoltott 9659 1594 16.50 492000
Glasgow 1900-1902 Teljesen átoltott 3417 377 11.03 150000
Sheffield 1887-1888 Teljesen átoltott 
7066 688 9.73 32257
Leicester 1892-1894 Gyakorlatilag nem oltott 393 21. 5.34 2888
Leicester 1902-1904 Gyakorlatilag nem oltott 731 30 1.10. 1602

Jelenleg a fejlett országok egyre összetettebb oltási sémákat alkalmaznak. 
A gyerekek várhatóan 49 adag oltóanyagot kapnak 14 éves koruk előtt.

Az orvosok és a kutatók szerint a gyermekek romló egészségi állapota az 1960-as évek óta egybeesett az egyre több védőoltás bevezetésével. Az allergiás megbetegedések, asztma, autoimmun betegségek, cukorbetegség és számos neurológiai diszfunkció- tanulási nehézségek, ADD (figyelemhiányos betegség), ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás zavar), görcsök és az autizmus is - olyan krónikus állapotok, amelyek az utóbbi időben nagy figyelmet kaptak.

Források: 
columbia.edu preventdisease.com umb.edu.pl 


Három piramist találtak az Antarktiszon 

kedd, június 18, 2013 Oroszország hangja - 
fenyorveny.hu
Európai és amerikai kutatók meglepő dolgot fedeztek föl: az Antarktisz területén három olyan objektumot vettek észre, melyek nagyon emlékeztetnek a piramisokra. Ugyanakkor a kutatók hozzátették, hogy ezek az ősi formák biztosan mesterségesek. 

A kutatók elmondták, hogy az egyik piramis közvetlenül a partoknál van, a másik két piramis pedig 16 kilométerre a partvidéktől található. Vizuálisan a piramisok az egyiptomiakra emlékeztetnek, melyek közül a legidősebb építési idejét Kr.e. 2670-re becsülik. 
 
 

Hamarosan bűncselekmény lesz a kemó alkalmazása! 

Eddig csak sejtettük,hogy a kemoterápia nagy üzlet..., döbbenet!
Hamarosan bűncselekmény lesz a kemó alkalmazása!
Nyereségvágyból elkövetett gyilkosság?
Orvosok több mint hetven százaléka nem alkalmazná magán!
A kemó orvosi esküszegés? 

Egy tanulmány véletlenül fedi fel, a kemoterápia a rákra csak rásegit 

Williams Matt 2012, augusztus 12 
NaturaHírek

(NaturaHirek.hu) Miközben egy kutatócsoport azt vizsgálta, hogy a rákos sejtek miért olyan ellenállóak, végül rábukkant egy sokkal fontosabb felfedezésre. Kutatás közben a csapat felfedezte, hogy miközben a kemoterápia erősen károsítja az egészséges sejteket, azokat egyben arra is ösztönzi, hogy egy olyan fehérjét termeljenek, amely tulajdonképpen üzemanyagot ad a tumor növekedéséhez. Ezen túlmenően, a daganatot még ellenállóbbá teszi a jövőbeni kezelésre is.

A Nature Medicine cimü folyóiratban a kutatók arról számolnak be, hogy a kutatás eredményei "teljesen váratlanul" érték őket. A kemoterápia hatásait vizsgálva a bizonyítékok jelentős DNS károsodást figyeltek meg prosztatarákban szenvedő férfiaknál. Ez egy jó nagy pofon a legtöbb olyan orvosi szervezetnek, akik szerint a kemoterápia az egyetlen lehetőség arra, hogy a rákos betegek még évekig éljenek.

A hírt a korábban hasonló kutatások is alátámasztják, miszerint a kemo és a vele járó drága gyógyszerek a daganatok kezelésére alkalmatlanok, sőt rengeteget rontanak a helyzeten. A rák elleni gyógyszerekről azt találták, hogy a daganatot "áttétessé teszik" és masszívan megnövelik méretüket is fogyasztásuk után. Ennek eredményeként, a " terápia" gyorsabban megöli a beteget mint maga a betegség.

A kemoterápia során keletkező fehérje az ú.n. WNT16B, fokozza a rákos sejtek túlélését, és ez az oka annak, hogy a beteg élete gyorsabban véget ér. Ahogy a társszerző, Peter Nelson a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ tudományos munkatársa magyarázza:
"A WNT16B, kölcsönhatásba lép a hozzá közeli tumorsejtekkel és növekedésre készteti őket. Ezáltal még ellenállóbbá válnak majd a további terápiának."

A csapat ezután nyilatkozatott tett, összefoglalva talált eredményeiket:
"Eredményeink azt mutatják, hogy a károsodott egészséges sejtek válaszai közvetlenül hozzájárulhatnak a tumor fokozott növekedési kinetikájához."

Közben filléresen olcsó füszernövényekről, mint a kurkuma és a gyömbér, a kutatók következetesen kimutatták, hogy azok hatékonyan csökkentik a daganatok méretét és terjedését. 11 tanulmányt összehasonlitva azt találták, hogy a kurkuma az agyi tumorok méretét átlagban sokkoló 81%-al csökkentette. További kutatások azt is kimutatták, hogy a kurkuma képes a rákos sejtek növekedését megállítani. Egy hölggyel nemrég a média is foglalkozott, ugyanis kurkumával győzte le a rákot.

Sajnos még mindig sok a "régi paradigma" a természetes kezeléseket pedig még mindig nem övezi megkülönböztetett figyelem, olyan amilyet joggal megérdemelnének. Az igazság az, hogy ha mindenki a kurkumát és D-vitamint szedne, a ráknak még kifejlődni sem lenne sok esélye (amelyek persze megelőzésre is jók), a nagy gyógyszergyárak pedig óriási profittól esnének el.

Források: 
http://articles.nydailynews.com/2012-08-06/news/33069701_1_healthy-cells-tumor-cells-chemotherapy http://www.cell.com/cancer-cell/abstract/S1535-6108(11)00447-8 http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19138983 

Új rákterápia magas dózisu c-vitaminnal 


Rákos betegek követeljék a nagy dózisú (20.000 mg)C-vitamin infúzióban való bejuttatását a szervezetükbe! Joguk van rá!

Weixl-Várhegyi László természetgyógyász levele:

TAGADJUK MEG A KEMOTERÁPIÁT, MEG A SUGÁRKEZELÉST!

Minden magyarnak törvény adta joga C-vitamin terápiát kérni, azzal együtt, hogy visszautasítja az immunrendszert romboló kemoterápiát és az esetleges sugárkezelést. Minden magyar kórház kötelessége ezt a kérést teljesíteni.

Egészségügyi Törvény ide vonatkozó pontjai:

6. § Minden betegnek joga van sürgős szükség esetén ő az életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátáshoz, valamint fájdalmának csillapításához és szenvedéseinek csökkentéséhez.

8. § (3) A beteg bármely, a kezelőorvos által megállapított diagnózissal, illetőleg javasolt terápiával, valamint fekvőbeteg-gyógyintézetből történő tervezett elbocsátásával vagy más egészségügyi szolgáltatóhoz történő beutalásával kapcsolatban kezdeményezheti más orvos által történő vizsgálatát.


E sorok írásakor Magyarországon - állami kórházban - egy rákos beteg már részesül C-vitamin terápiában, aki nem kap mellette sem kemoterápiát, sem sugárkezelést.

Ehhez az alábbi nyilatkozatot kell tenni: 
NYILATKOZAT (minta)

Alulírott .............................................................................. (születési hely,idő,személyi szám stb.) ......................................... alatti lakos saját erkölcsi és anyagi felelősségemre kérem és vállalom a mellékelt protokoll szerinti intravénás C-vitamin kezelést.
Az ebből esetlegesen előforduló szövődmények tekintetében lemondok a ................................. Kórházzal szembeni minden kártérítési igényemről.
.............................., 2011. .......... .........
........................................................
aláírás

Tanúk:
aláírás aláírás
Név, cím, 
szem.ig.sz. stb. Név, cím, szem.ig.sz. stb.

Amennyiben adott intézmény vissza akarja utasítani a beteg vagy családtagja(i) kérését, kérje meg, tegyék ezt írásban és forduljon a kórház betegjogi képviselőjéhez.

A szájon át adott C vitamin felszívódása nem éri el azt a plazma C vitamin szintet, amit az intravénásan adott esetben mértek. Emellett azt is leírták, hogy az intravénásan adott C vitamin a ráksejtekre nézve toxikus (6).

A legtöbb emlős, az ember, és a főemlősök az L-gulonolakton oxidáz hiány miatt nem képesek előállítani glukózból a C vitamint. Ezért a megfelelő mennyiséget tápanyagokból és kiegészítőkből kell felvenni. A C vitamin, mint antioxidáns központi szerepet játszik a lizinből történő L-karnitin szintézisben, az ingerületátvivő anyagok szintézisében, a citokrom p-450 aktivitásában, a koleszterol anyagcserében, az exogén anyagok méregtelenítésében (7-10). Amikor nagy dózisban adják akkor a C vitaminnak "energiageneráló" hatása lehet (11). Az egészséges emberekéhez hasonlítva a rákos betegek C vitamin szintje a vérben szignifikánsan csökken, mert a rákos pácienseknek több C vitaminra van szükségük (12, 13). A végső stádiumú, rákos betegeknek, akiknek kevesebb, mint 6 hónap túlélést állapítottak meg, a jobb életminőség ugyanolyan fontos, mint a rák kezelése. Ennek a tanulmánynak az a célja, hogy a nagydózisú C vitaminkezelés után megvizsgálják az életminőségben bekövetkezett változásokat.

A C vitamin terápiás jelentőségét - beleértve a rákellenes hatását, pozitív befolyását a központi idegrendszerre és a mentális képességekre, hatását a fájdalom enyhítésére, közreműködését az energia keletkezésében - valószínűnek tartották, amikor végső stádiumú rákos betegeket kezeltek vele. A C vitamin rákellenes hatásai: a tumorsejtek fokozott citotoxicitása, kollagén szintézis befolyásolása, antioxidáns hatása, immunrendszer serkentése és bizonyos aminosavak koncentrációjának befolyásolása. Először, a ráksejtek legyőzésének mehanizmusa magyarázza, hogy a C vitamin a vérben dehidroaszkorbátsavvá oxidálódik, ami a glükóz transzporttal szabadon átjut a sejtmembránon. Amikor a dehidroaszkobátsav bejut a ráksejtekbe a glutation aszkorbinsavvá alakítja (C vitamin), amely nem juthat ki a ráksejtből.

Ez az aszkorbinsav aztán ismét dehidroaszkorbáttá alakul és H2O2 -t produkál, ami károsítja a ráksejteket (15). A ráksejtek környékén magasabb C vitamin szintet találtak, mint a normál sejtek körül (16). Casciari és munkatársai közölték, hogy a tumorsejtek apoptózisa az összes páciens 42.9 % -ában, a nekrózis 24.4 %-ában figyelhető meg, ha a páciensek vérében a C vitamin szintje 11.2 mM volt. Leírták, hogy az apoptózis 57.6 %-ra, a nekrózis 33.1 %-ra emelkedett, ha a plazma C vitamin szintje magasabb, 33.7 mM volt (17). Másodszor a kollagén szintézis fokozódása gátolja a ráksejtek növekedését, ami a ráksejtek apoptózisához és nekrózisához vezet (18). A ráksejtek kollagenáz enzimet bocsátanak ki, ami oldja a sejtek és szövetek közti kollagént. Ez azt jelenti, hogy az enzim feloldja a bazális membránt. A kollagén állapota és az extracelluláris hálózat képessé teszi a ráksejteket, hogy bejussanak és károsítsák a normál szöveteket. A C vitamin által fokozott kollagén szintézis növeli a membrán mechanikai integritását és kohézióját, így megakadályozza a ráksejtek növekedését.

Harmadszor a C vitamin antioxidáns tulajdonsága megakadályozza a szabad gyökök okozta ráknövekedést (3, 19). Igen érdekes, hogy a ráksejtek felveszik a C vitamin oxidált formáját. Negyedszer a C vitamin elősegíti az immunrendszer működését, növeli a fertőzések elleni harcban szerepet játszó fehérvérsejtek számát és az interferon szintet, így a ráksejtek visszaszorulnak és megsemmisülnek (20, 21). Végül a testfolyadékokban a C vitamin meg tudja változtatni bizonyos aminosavak szintjét, kimeríti a tumor gyors növekedéshez szükséges lysine és cytein aminosavak optimálisan szükséges mennyiségét (22, 23).

A C vitamin hatása a központi idegrendszerre és a mentális képességre a következő mechanizmuson alapszik: Először a megnövekedett cAMP szint képessé teszi a C vitamint, hogy blokkolja a foszfodiészterázt (cAMPlebontásáért felelős enzim), így a cAMP nem bomlik le (24). A vér emelkedett cAMP szintje fokozza a mentális képességet. Másodszor a C vitamin szintén megakadályozza a toxikus ingerületátvivő anyagok kialakulását. A C vitamin hiánya beindítja az adrenalin és a noradrenalin oxidációját, adrenalokrom és noradrenokrom keletkezik melyeknek toxikus hatása különböző problémákat vet fel (25).

A C vitamin hatásának a fájdalom enyhítésére számos magyarázat van (26). Először cAMP által serkentett gyulladás ellenes hatása van, ami emeli a szteroid termelést. Másodszor csökkenti a vér Ca szintjét és növeli a csontok Ca felvételét, következésképen enyhül a csont fájdalma (27).

Az utóbbi időben felfedezték, hogy a C vitamin támogatja a test energia utánpótlását (28). Ezt a vitamin az oxidációs redukciós potenciáljával oldja meg, ugyanis képes elektronokat adni a mitokondrium elektron szállító rendszerének, az energiatermelés növeléséhez.

Mióta Szentgyörgyi 1928-ban először közölte a C vitamin hatásosságát, tanulmányok jelentek meg ebben a témakörben és a rákellenes hatása még jelenleg is vitatéma. Cameron és munkatársai szerint a vitamin előnyös a rákkezelésben. Viszont a Mayo Klinika szerint nincs rákellenes hatása (5). A vizsgálatokat végzők, az ellentétes eredmények miatt, idézték a különböző kezelési módszereket. Korábban, intravénásan 10g C vitamint alkalmaztak és ugyanakkor szájon át is adták, később aztán csak szájon át. Padayatty és munkatársai bizonyították, hogy nehéz elérni a plazma 220 M/L C vitamin szintjét, ha csak szájon át adják. Ez a szint szükséges a rákellenes hatáshoz és intravénás adással elérhető (6). Eredményeik tudományos alapot adtak ahhoz, hogy a C vitamint intravénásan alkalmazzák a rák gyógyításában.

A C vitamin vizoldékony és nagy dózisban alkalmazva sem toxikus. Ez a kezelés csak úgy alkalmazható, ha a páciens nem szenved glukoz6foszfát dehidrogenáz hiányban (29). Ezeknél a pacienseknél hemolizis léphet fel. Mielőtt a kezelést alkalmaznák, tesztelni kell, hogy van-e ilyen hiányosság.

Bár a rákellenes hatással kapcsolatban még mindig van ellenvélemény, a C vitamin használata úgy tekinthető, mint, egy biztos és hatásos terápia a végső állapotú rákos betegek életminőségének javítására.

Dr. Linus Pauling azért kapott Nobel díjat 1952-ben (azóta is Ő a egyedüli orvos, aki egyedül is kapott orvosi Nobel-díjat!, az elsőt a Szentgyörgyivel közösen kapták a C-vitaminért)), mert megállapította és tudományosan igazolta is azt a megállapítását, hogy egy felnőtt embernek naponta 16.000 -20.000 mg C-vitaminra van szüksége. Ő maga is annyit szedett, s én is már jó 10 éve napi 20-25 ezer mg-nyit viszek be a szervezetembe nyújtott felszívódású C-1000-sek formájában (4000mg), valamint 16-20 ezer mg-ot patikai aszkorbinsavval, desztilláltvízzel és csipkebogyószörppel készített 1 literes ital formájában, a nap során apró kortyokba elosztva fogyasztom el.

Weixl-Várhegyi László a Tudományos Rendőrség alapító tagja és szóvivője, a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületének tagja, természetgyógyász, ny.r.mérnök-alezredes
Weixl-Várhegyi László biolaci47@gmail.com www.vitaminstation.hu

(
archangelgabriel

Az éltető koleszterin 

2009-03-04 13:31:18 
Demokrata
Gyógyítható, de akár meg is előzhető az érszűkület egy magyar találmány segítségével. Dr. Horváth István biológus-kutatóval, a New York-i Tudományos Akadémia tagjával beszélgetünk az általa felfedezett világszenzációról.
- Átok vagy áldás a koleszterin?

- A koleszterinnek az utóbbi években csak a rossz tulajdonságairól hallottunk. A magas koleszterinszint okozza a vérben az érelmeszesedést, hirdették róla. Pedig ez csak a látszat, csupán következmény. A magas koleszterinszint kialakulása, a koleszterin-anyagcsere felborulása miatt történik. Hangsúlyoznunk kell, hogy koleszterin nélkül nem lenne életképes a szervezet. Ez az egyik legfontosabb alkotóelemünk. Például, ha nincs koleszterin, nincs nemi hormon. Ha nincs nemi hormon, nincs szaporodás. Vagy nézzünk egy másik hormont, ami a szervezet ásványianyag-forgalmát irányítja. Ennek is a koleszterin az alapja. E nélkül a hormon nélkül káosz alakul ki a szervezet ásványianyag-forgalmában. Az ásványi anyagok és sók nem oda kerülnek, ahova kell, lerakódnak például az érfalakra. A vörösvérsejtek 120 naponta teljesen kicserélődnek a szervezetben. Ha nem lenne koleszterin, ezek sejthártyája nem tudna újraképződni. Megemlítem az epesavat, aminek szintén a koleszterin a bázisa. Epesavak nélkül nem tudnánk megemészteni a zsírokat, a zsírok emésztése nélkül pedig nem kerülhetnek a szervezetünkbe a zsírban oldódó vitaminok. Az agyi, idegrendszeri pályák összeköttetésében, a receptor-stabilizációban is fontos szerepet játszik a koleszterin. Hiánya idegrendszeri zavarokhoz, például depresszióhoz vezet. Természetesen a felhasználási skála sokkal szélesebb.
- Hogyan keletkezik az érelmeszesedés okozta érszűkület?

- Az érelmeszesedés közvetlen kiváltója a magas koleszterinszint. Ez igaz. Azonban a kísérleteim és vizsgálati eredményeim bebizonyították, hogy szükség van a kérdés újragondolására. A szervezet folyamatosan termeli a koleszterint, és fehérjével összekapcsolva, lipoprotein formájában juttatja a vérkeringésbe. A legtöbbet a máj készíti, de ez a szervünk az egyik legnagyobb felhasználója is. Ráadásul mindig többféle lipoproteint állít elő, van olyan lipoprotein, ami azonnal felhasználható, a többit pedig konzerv formájában küldi a vérbe, hogy amikor kell, akkor mindig kéznél legyen. Ehhez azonban szükség van egy konzervnyitóra, amit koleszterin-ellenes antitestnek hívunk. Ez rákapcsolódik a koleszterinre és felhasználhatóvá teszi. Ha ebből az antitestből nincs megfelelő mennyiség, akkor a koleszterin-antitest komplexet a szervezet sejtes védelmi vonala, a fehérvérsejtek bekebelezik. A fehérvérsejt, amikor elérkezik a sejthalál ideje, az ereken kívülre vonul és elhal. A sejt tartalmát a szervezet enzimatikusan lebontja, de a koleszterin enzimatikusan nem bontható anyag, ezért először az érfalakon kívül kezd el felhalmozódni, majd miután az a terület megtelt és a fehérvérsejt már nem tud az ereken kívülre kerülni, akkor fokozatosan beljebb, az érfal belső oldalán rakódik le a koleszterin. Ha a koleszterin közé a szervezetben lévő ásványi anyagok kötődnek, kialakulnak a meszes plakkok az érfalon, akár az erek 70-80 százalékos szűkületéig is. Tehát, bár az érszűkületet a magas koleszterinszint okozza, annak kialakulását viszont a koleszterin felhasználását elősegítő antitest hiánya idézi elő. Így kimondhatjuk, hogy a koleszterin-anyagcsere felborulása felelős a megbetegedésekért. Amikor azt mondjuk, hogy valakinek kórosan magas a vérében a koleszterinszint, akkor tulajdonképpen a szervezetben a koleszterin-éhség vele társulva fordul elő. Hiába van ugyanis rengeteg koleszterin a vérben, annak jelentős részét antitest nélkül a szervezet képtelen hasznosítani.
- Mi hát a megoldás?

- Véleményem szerint egy adott koleszterinszint önmagában kevés ahhoz, hogy gyógyszerrel kezdjük el csökkenteni. Egy meghatározott koleszterinszint legfeljebb átlagként igaz. A koleszterin ugyanúgy egyénenként változhat, mint az ember magassága. Vizsgálatok kimutatták, hogy egy újszülött életképesebb, ha magasabb a veleszületett koleszterinszintje. Tudósok azt tapasztalták, hogy jobb az egészségi állapotuk és az életkilátásuk a magasabb koleszterinszinttel rendelkező öregeknek. Amikor kialakult az érszűkület, és a beteg elkezdi szedni a koleszterintermelését csökkentő gyógyszereket, csökken a lerakódás intenzitása az érfalakon, de ezzel együtt a szervezet számára felhasználható koleszterin mennyisége is. Ez a szervezetben komoly problémákhoz vezet.
- Ön mit javasol?

- Mi nem a koleszterinszintjét akarjuk mindenáron csökkenteni a szervezetben, hanem a felhasználását kívánjuk elősegíteni. Erre kiválóan alkalmas az antikoleszterin antitest termelésének fokozása. Ezt az antitestet az 1980-as években fedeztük fel. A napi rutinfeladatok végzése közben figyeltünk fel rá, hogy egyes emberek szérumában nagy mennyiségű különleges antitest található. Hosszas kutatómunkával igazoltuk, hogy az antitest a koleszterinnel reagál. Ezért antikoleszterin antitestnek neveztük. Kezdetben nehéz volt elhitetni, hogy létezhet ilyen antitest. A baj ott volt, hogy nemcsak nem hitték el, de ahol tudták, a kutatását is gátolták. Egyedül a családom jelentette a biztos hátteret számomra. A 90-es évek közepére eljutottunk oda, hogy kísérleteinkben nemcsak elő tudtunk idézni súlyos érszűkületet, de meg is tudtuk gyógyítani. Rendelkeztünk olyan antigénnel, vakcinával, aminek a hatására az antikoleszterin antitest termelődése fokozódott. A vakcinával a mesterséges érelmeszesedés kialakulását meg tudtuk gátolni, és ha kialakítottuk, meg is tudtuk gyógyítani a kísérleti állatokat.
- Hogyan működik a vakcina?

- Nagyon egyszerűen. Antikoleszterin antitest termelését kiváltó, vagy fokozó antigént juttatunk a szervezetbe. Az immunizálás hatására keletkező antitest elkezdi bevonni a felhasználásra alkalmatlan részecskékben található koleszterin-molekulákat, és így a szervezet fel tudja használni azokat. Az immunizálás kiváló a megelőzésre, hiszen helyreállítja a koleszterinanyagcserét, megelőzve ezzel az érszűkület kialakulását. De ennek a hatásnak itt még nincs vége! A már kialakult súlyos érszűkületet is képes visszafejleszteni.
- Hogyan?

- Ahogy már utaltam rá, a koleszterint nem tudja a szervezet lebontani, ezért lerakódik az erekben. Az immunizálás hatására képződő antikoleszterin antitest hozzákapcsolódik az erek falára lerakódott koleszterin-molekulákhoz és azokat a vérben oldható komplexekké alakítva, bekapcsolja a koleszterin-anyagcserébe. A koleszterinplakkokat tehát nem leválasztja, hanem az anyagukat a koleszterin-anyagcsere számára felhasználhatóvá teszi. Egyrészt megszűnik a keringést akadályozó szűkület, másodszor pedig a szervezetnek nem kell koleszterint termelni, mert ez már korábban megtörtént. Az így hasznosuló koleszterin-molekulákból ásványianyag-forgalmat irányító hormon is képződhet, aminek hatására pedig a plakkok ásványi anyaga is a csontokba kerül. Ott a helye.
- Olyan ez, mintha az örökélet-elixírről hallanánk.

- Pedig ez nem az. Gondoljuk meg! A koleszterin-anyagcsere azért borult fel, mert különböző káros hatások érték a szervezetet, aminek eredményeképpen a nagyon érzékeny antikoleszterin antitest termelése leállt. Mik ezek a negatívumok? A mozgáshiány, a stressz, a dohányzás, különféle mérgek és még sorolhatnám. Tehát ha valaki meg is kapja az immunizáló vakcinát, az egy jó ideig kedvező hatású lesz, de ha az immunizálás mellé nem iktat be komoly életmódváltást, akkor újra lerombolhatja az antitesttermelés lehetőségét, a betegség újra kialakulhat, és nincs rá garancia, hogy ezt időben észreveszik. Ráadásul az immunizálás nem egyik napról a másikra fejti ki a hatását. Ehhez minimum 1-2 hónapra van szükség. Ezen kívül tudjuk, hogy vannak emberek, akiknél nem alakul ki érelmeszesedés. De azért ők is meghalnak. Szóval, a vakcina nem az örök élet titka, csupán egy nagy lépés az érelmeszesedés megelőzésében és gyógyításában.
- Mikor lesz kapható az oltóanyag?

- Én a vakcinát már az 1990-es évek közepén előállítottam. Akkor olyan stádiumba jutottam vele, hogy az állatkísérletek eredményeinek ismeretében be mertem adni magamnak is egy adagot. Ezt tavaly meg kellett ismételnem. Most már nemcsak egy oltással, de egy teljes kúrával. Hála Istennek, a kedvező eredmény mellett, semmilyen mellékhatását, káros következményét nem tapasztaltam. Van már tehát emberi oltási tapasztalatom is, ami az állatkísérletekhez hasonló eredményű. A hivatalos humán kipróbálás engedélyeztetését bürokratikus és gazdasági szempontok is befolyásolják. A humán kipróbálás évekkel korábban is sok száz milliós költséggel járt volna. Azóta sem javult a helyzet. Kedvezőnek ítélem meg, hogy egyre többen jönnek rá az orvosok, szakpolitikusok köreiben is, hogy itt az ideje, tegyenek valamit a fiatalon, havonta több ezren meghaló vagy megnyomorodó emberek érdekében. A legtapasztaltabb és legképzettebb munkaerő kiesésével szinte pótolhatatlan a gazdasági és kulturális veszteség. El kell végezni a vakcina hivatalos kipróbálását embereken, aztán gyártani kell, amilyen gyorsan csak lehet, hogy minden rászoruló számára elérhetővé tehessük. Legalább olyan fontos lenne a meglévő kór leküzdésének kérdése, mint a még ki sem alakult "madárinfluenza-vírus" elleni küzdelem, amire már milliárdokat költöttek az adófizetők pénzéből. Magyarországon havonta ezernél többen halnak meg érelmeszesedés okozta megbetegedésekben.
- Nálunk gyakori, hogy a feltalálók külföldre távoznak. Ön nem tervezi ezt?

- Megkerestek már. Milliókat ígértek. Nem mintha nem lenne ötletem, hogy mit lehet csinálni a sok pénzzel, de én ezt csak Magyarországon tervezem előállítani. Abban bízom, hogy segíthetek súlyos beteg vagy súlyosan veszélyeztetett embereken, és ha az Isten is úgy akarja, ily módon is segíthetünk gazdaságilag megroppant hazánkon. Pontos adatokat nem tudok ugyan, de ha a vakcina tőlünk kerülhet ki a világba, biztos vagyok benne, hogy a Föld számos országa érdeklődni fog iránta. Nem szívesen gondolok arra, hogy volt egy megbeszélésünk egy igen befolyásos magyar személlyel, aki azt kérdezte tőlem: "jó nekünk, ha ezek az emberek nem halnak meg?" Számomra ez megdöbbentő volt, és erőt adott, hogy még nagyobb kitartással és szorgalommal dolgozzam a cél megvalósításán.
Váli János 

Érelmeszesedés, koleszterin - Horváth professzor harca az egészségünkért 

2013/02/09 
Nemzeti InternetFigyelő
Van magyar fejlesztésű, koleszterin elleni gyógyszer. Megalkotója Dr. Horváth István professzor, kinek felfedezése korszakos jellegű. A gyógyszer alkalmazásával olyan betegségek (érelmeszesedés, keringési problémák és következményei) megelőzése és gyógyítása válna lehetővé, mely hazánkban emberek tízezreit menthetné meg a haláltól. 

A szer létezik, a professzor úr pedig szigorúan a hazai gyártásban látja a lehetőséget, esélyt kínálva ezzel hazánk gazdasági fejlődésének. Hogy mikor kezdődhet el a gyártás, egyelőre nem tudható. A riportból kiderül, hogy folynak már tárgyalások az állam és Horvát professzor között a lehetséges, törvényes előállításról. Csak engedélyek kellenek. Olyan feltételes engedélyek, mint például a madárinfluenza elleni oltóanyag gyártásának megindításához kellettek. Akkor az viszonylag hamar megszületett. Most miért késlekednek a hatóságok?

Videók:
   
http://www.youtube.com/watch?v=APdq152XRn0
   
http://www.youtube.com/watch?v=U0t5KwevQqI 






Orbán Viktor tanúságtétele:
"Az ember akkor legerősebb, amikor térden áll"
 

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=RnMKDof5zlE


József Kozma: Ne felejtsétek el, hogy senki nem tartozik 


Ne felejtsétek el, hogy senki nem tartozik, hiszen az Orbán kormány 2010 augusztus 13-án egy új törvényt alkotott a Ptk. 261. § (4) bekezdés ami kimondja, hogy természetes személy ingatlanára nem lehet deviza hitellel jelzálogjogot alapítani. Meg kell nézni a törvényi... magyarázatot az arról szól, hogy a jogalkotónak azért kellet ezt a törvényt megalkotni mert a bankok tisztességtelen magatartásából adódóan rengeteg lett a BEDŐLT hitel. Akkor viszont arról beszélhetünk, ha a jogalkotó felismerte a deviza hitelesek esetében a szerződések tisztességtelen voltát akkor a bíróságoknál hivatkozni lehet a jogalkotó feltáró tevékenységére, és a Ptk. 200. § (2) bekezdése értelmében minden szerződés semmis tisztességtelenségre hivatkozva. Polgári Jogokat Pártolók egyesületénél mi folyamatosan ismertetjük meg a bíróságokat ezzel a felismeréssel.

Javaslom, hogy a semmiségen kívül az ellehetetlenülést is be kell jelenteni a bank hibájából, mert a semmis szerződés esetében az eredeti állapot vissza állítása lesz a cél a Bíróságoknál, de ezen kívül az ellehetetlenülés álláspontom szerint a hitelek döntő többségénél meg áll ezért a Ptk. 312.§ (3) bekezdését lehet alkalmazni ez kimondja, hogy a jogosult hibájából következik be az ellehetetlenülés akkor a kötelezett szabadul a kötelezettsége alól és kérheti kárának a megtérítését. Szóval jó munkát!!!.... 

**

Luxusfejlesztésre készülnek Budapesten Orbánék 

2013. július 3., szerda 5:25 Nagy Bálint - 
Pénzcentrum 
Készülnek a Normafa tervei - jegyezte meg Orbán Viktor hétfőn délután a felújított margitszigeti szökőkút átadó ünnepségén. Hamarosan tehát újra sí-, és rekreációs központ lehet Buda kedvelt kirándulóhelye. A Pénzcentrum.hu mutatja a részleteket.

Hétfő délután a felújított margitszigeti szökőkút átadó ünnepségén a kormányfő felidézte a "Budapest 21" szerződést, amelynek célja, hogy Budapestet a 21. század nagy fővárosai közé emelje. Ennek eleme a számos már futó fejlesztés között jó néhány egyelőre csak tervasztalon fekvő koncepció, mint például a Normafa rekonstrukciója is.

A kormányfő hétfői megszólalását a Normafa rekonstrukciós tervei kapcsán egyébként konkrétumok is megelőzték. A vasárnapi Magyar Közlönyben jelent meg ugyanis a Normafa Park beruházás megvalósításáról szóló kormányhatározat. Mint azt a dokumentumban írják, megállapították, hogy a budapesti polgárok igényt tartanak arra, hogy a fővárost környező erdők közparkként kerüljenek hasznosításra, s ennek a célnak első eleme lehet a Normafa rekonstrukciója.

A kormányhatározat szerint 2013. július 31-ig kell a Belügyminisztériumnak véglegesítenie, illetve kidolgoznia a kiemelt budai beruházás koncepcióját, valamint a kivitelezéshez és működtetéshez szükséges jogszabályokat. Az elkészült dokumentumokat ezt követően a kormány tárgyalja meg. A vidékfejlesztési-, illetve nemzeti fejlesztési miniszternek pedig a fővárost környező erdőterület közparkká történő átminősítésével lesz majd a következő hetekben munkája. Az átminősítéshez ugyanis megfelelő szabályozási javaslatot kell kidolgozniuk.
A Normafa Park beruházás kapcsán a kormány legfontosabb elvi döntései a következők:

a beruházás kapcsán érintett földterület állami tulajdonban marad, amelyet az állam a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat részére vagyonkezelésbe ad;
a Normafa területének használatára funkcióhoz kötötten kerül sor;
szükséges a Normafa Park területének közparkká történő átminősítése;
a Normafa Park megvalósítására és nonprofit alapú működtetésére, az önkormányzat szervezeti bázisán, állami támogatással kerül sor, külön gazdasági társaság alapítása nélkül;
az állam - mint a földterület tulajdonosa - részére biztosítani szükséges a Normafa Park tekintetében a megfelelő ellenőrzési jogosultságot.

A politikai vezetés egyébként már régóta számol a terület rehabilitálásával. Olyannyira, hogy a Pénzcentrum.hu értesülései szerint Orbán Viktor kormányfő a projekt megvalósítása érdekében már korábban kijelölt egy miniszterelnöki megbízottat. "Vincze P. Márton segíti a munkánkat a Normafa fejlesztésével kapcsolatban" - válaszolta a megbízott személyét firtató kérdésünkre még áprilisban Váczi János, a Hegyvidéki Önkormányzat alpolgármestere. Mint ismert, Vincze P. Márton a Testnevelési Egyetem atlétikai, illetve síszakedzői szakán végzett szakember; jelenleg a rendőrök, a terrorelhárítók és a katasztrófavédők kiképzését irányító Rendészeti Szervek Kiképző Központjának (RSZKK) vezetője.
Térkép itt
Mit tudunk eddig a fejlesztésről?

A Hegyvidéki Önkormányzat alpolgármestere egy február végi előadáson beszélt először a fogaskerekű és a Normafa rekonstrukciójáról. Előbbi keretében a fogaskerekű útvonala meghosszabbodna egyfelől a Széll Kálmán térig, illetve a másik oldalon a Normafáig, ahol a korszerűsítés a síélet újraélesztését is jelentené, négy sílifttel, hóágyúval és megfelelő számú parkoló kialakításával.

"A koncepció lényege, hogy a Budapesten illetve a Hegyvidéken élők számára megpróbáljuk visszaállítani a környéken a 70-es évekig működő intenzív, egyedülálló sí életet. Optimális esetben ez a fejlesztés összekapcsolható a Fogaskerekű vasút rehabilitációjával. Ez vágány és kocsicserét jelentene, nyomvonal meghosszabbítást és megálló felújítást. Ezzel tudnánk bekapcsolni a Fogaskerekűt a főváros közösségi közlekedésébe. A sínpálya egészen a Normafáig érne, ezért télen tökéletes közlekedési eszköz lenne a helyreállított sípályák megközelítéséhez. A koncepció még kidolgozás alatt van, de téli, nyári fejlesztést jelent; tavasztól őszig Budapest legnagyobb közparkja várná a kirándulókat, sétálókat, kocogókat a város tetején" - válaszolta a Pénzcentrum.hu megkeresésére korábban Váczi János.

A fogaskerekű mindkét irányban való meghosszabbítása egy hiánypótló elem lenne a közösségi közlekedés hálózatában - véli Finta Sándor, Budapest főépítésze. "A most lezajlott Széll Kálmán téri építészeti tervpályázat, ahol a zsűri elnöke voltam, számol a fogaskerekűnek a térre való behozatalával. Nem a mostani ütemben, de megvan rá a lehetőség. A Normafánál pedig szintén elfeledett funkciók vannak, amelyek korábban népszerűek voltak, sőt olyan különlegességek is, mint a régi síugrósáncok. A fogaskerekű integrálása a közösségi közlekedés rendszerébe nemcsak a hivatásforgalmi közlekedést segítené elő ezen a szakaszon, ezzel csökkentve a belváros felé áramló gépjárműforgalmat, de nagymértékben hozzájárulna a Normafa újjáéledéséhez, széles korosztály számára egész évben jól kihasználható, sport-, szabadidő- és turisztikai célú fejlesztéséhez" - mondta el a rehabilitációs koncepció kapcsán a Pénzcentrum.hu megkeresésére korábban Finta Sándor. 

Amikor a gőg hülyévé és vakká tesz! - avagy: Ti hol éltek? 

2013/07/01 
Nemzeti InternetFigyelő
"Magyarország ma már erős, és jobban teljesít a rend és a biztonság védelme területén is" - jelentette ki Orbán Viktor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara tisztavatási ünnepségén, a budai Várban, majd így folytatta: "Hazánk képes megvédeni magát és polgárait akár a bűnözőkkel, akár a természeti csapásokkal vagy a környezeti katasztrófákkal szemben is." 

És a miniszterelnöki mondatok hallatán nem szakadt le az ég... Vagy az is elképzelhető, hogy a TEK emberei tartották. Mármint a mennyboltot.

De itt még nem volt vége a műsornak. OV ugyanis úgy gondolta, hogy most érkezett el a pillanat ahhoz, hogy a pofátlanságot és az álszentséget gyurcsányi magasságokba emelje: "Az elmúlt három évben az ország állampolgárainak nem kellett csalódniuk a rendőrségben, az ugyanis az átalakításokkal alkalmassá vált arra, hogy megvédje az embereket. Ma már nem kell attól félni, hogy egyenruhába bújtatott félkatonai szervezetek masíroznak az utcákon."

Azért ilyenkor az emberben az első anyázások után önkéntelenül is felötlik a kérdés: ti vajon hol éltek?...

Mi, akik végig küszködjük a hétköznapokat ebben az országban, pontosan tudjuk, hogy se a falvakban, se a kisvárosokban és a nagyobb településeken nem lett jobb a közbiztonság az elmúlt években. A választások éjszakáján bejelentett "két hét alatt rendet teszünk" szövegnek ugyanúgy nem lett semmi valóságalapja, mint ahogy nincs a mostani jobban teljesítünk szövegnek sem. Mindenütt tombol a cigánybűnözés, a cigányterror. Szinte nap mint nap idős emberek halnak meg néhány ezer forintért, gyerekeket vernek meg a játszótereken a telefonjukért, fiatal lányokat zaklatnak és erőszakolnak meg az utcákon. Mindeközben a bíróságok felháborítóan enyhe ítéleteket hoznak, ha egyáltalán eljutnak odáig az ügyek. Kegyetlen sorozatgyilkosok kerülnek büntetlenül szabadlábra, mert az igazságszolgáltatás négy év alatt sem tud lezárni egy nyomozást.

Ez lenne a "jobban teljesítés"?

Tényleg azt gondoljátok ti ott fent a bársonyszékekben, hogy a Magyar Gárda léte fenyegette és fenyegeti ma is legjobban a honi közbiztonságot? Tényleg azt tartjátok a legnagyobb érdemnek, a legnagyobb előrelépésnek, hogy sok ezernyi becsületes és tisztességes magyar ember tevékenységét lehetetlenítettétek el bírságokkal, aljas és alattomos jogszabályokkal?

Attól, hogy átrendeztétek a budapesti éjszakai élet erőviszonyait, hogy növeltétek a traffipaxok számát, hogy hozzá nem értő haverokat neveztetek ki a kapitányságok élére, még nem lett rend.

Attól pedig pláne nem lesz az, hogy kiálltok a kamerák elé és belemondjátok a legócskább és legszánalmasabb propagandaszöveget. 
Forrás: Szebb Jövő

Kapcsolódó:
   
Pintér régi bizalmasát küldi az olajos maffiózók nyomába 

Lévai Gizella jól járt a földdel 



Százmilliót tett le készpénzben a 19 éves hegyszentmártoni gazdálkodó
Ungár Tamás Pécs 2013. július 2. 
Népszabadság
     
Értetlenül böngészik a gazdálkodók a vajszlói körjegyzőségen a hirdetőtáblán található egyik vételi ajánlatot. A háromoldalnyi írást a szolnoki Lévai Gizella és a hegyszentmártoni Garai Dávid szignózta.
    
Kép: 
Gyenge föld volt, más is művelte, mégis jól kerestek a területtel

Garai 2013. június 7-én 300 millió forintos ajánlatot tett Lévai Gizella mintegy 215 hektárnyi, Zaláta község határában található földjére. A 19 éves Garai Dávid a dokumentum szerint 140 millió forintot ki is fizetett: negyvenet utalt, százmilliót a fiatal gazda készpénzben adott át az eladónak.

Az ajánlat nemcsak a százmillió forintos készpénzmozgás, de a vételi összeg miatt is meglepő. A Lévai tulajdonában lévő Dráva-parti szántók és legelők általában 9-12 aranykorona értékűek, vagyis roppant gyenge adottságúak. Ennek ellenére Garai Dávid 1 millió 392 ezer forintot kíván fizetni ennek a több mint félszáz helyrajzi számon szereplő birtoknak minden hektárjáért. A közelben gazdálkodók egyöntetűen állítják, hogy az ilyen adottságú, Zaláta környéki földek hektárjáért az elmúlt években nem adtak többet 5-600 ezer forintnál. Ezért nem értik hát a jegyzőségre betérők a vételi ajánlatot.

Van, aki azzal magyarázza a magas árat, hogy a közelmúltban megszületett földtörvény felnyomja a föld értékét, s ez a hirdetmény ennek az első jele - ám ezt a feltételezést a többség elveti. Közéjük tartozik a zalátai polgármester. Hekler Tibor elmondta, hogy szívesen vett volna Lévaitól tíz hektárt, de a legjobb táblákért se fizetne többet hektáronként 7-800 ezer forintnál.

A fentiek miatt érthető, hogy a vételi ajánlat sok találgatást okoz a jegyzőségre betérők körében. A találgatásokra azonban az eladó személye is okot ad. Lévai Gizelláról ugyanis errefelé mindenki úgy tudja, hogy ő Orbán Viktor miniszterelnök feleségének, Lévai Anikónak a testvére. Több, a kormányfő családjának gazdasági potenciálját leltározó újságcikk is Orbán sógornőjeként említette Lévai Gizellát. Ugyanakkor néhány éve egy másik ügyben Lévai Gizella megszólalt lapunkban, s azt állította, hogy nem testvére vagy unokatestvére Lévai Anikónak, csak távoli rokona, és nincs köztük kapcsolat. Az újságcikkek azért említhetik mégis testvérekként őket, mert vezetéknevük mellett édesanyjuk neve is azonos - ugyanez szerepel a vételi ajánlatban is.

Az iratból az is kiderül, hogy Lévai 2004-ben vásárolta zalátai birtokát. 27 millió forintos hitel terheli a 215 hektárt, ami kiindulási alap lehet nemcsak a birtok értéke, de vételára szempontjából is. Az itteniek szerint egyébként ez az érték reális volt 2004-ben. Ha a hitel kamatmentes volt, amennyiben létrejön a 300 milliós üzlet, akkor a földön 273 milliós bruttó haszonnal ad túl Lévai Gizella. Ha a hitel után kamatot is kellett fizetni, úgy a haszon annyival kevesebb lesz. Mivel a 9. évben adja el a birtokot, a haszon 60 százalékát 16 százalékos adó sújtja, ami 26 millió forint. Vagyis a tiszta haszon 247 millió forint.

Lévai egyébként nem művelte a földjét, hanem rábízta a pellérdi Gazdakör Kft.-re. Ez a cég saját kockázatra gazdálkodott a területen, s mint vezetőjüktől megtudtuk, a gyenge termőképességű, erősen vadkáros terület legfeljebb 4-5 százalékos hasznot hozott. Azért vállalták el mégis ezt a munkát, mert a 35 dolgozót foglalkoztató cég így jobban ki tudta használni ember- és gépkapacitását. A kft. bérleti díjat nem fizetett a földért, viszont Lévai megtarthatta a föld után járó támogatást. Ez tavaly hozzávetőleg 12 millió forint volt.

Mindezek ismeretében felhívtuk Lévai Gizellát, hogy megkérdezzük, miért adja el földjét, s miképp tudott ennyire jó árat kialkudni. Lévai azt mondta, ő nem közszereplő, ezért senkinek semmi köze a magánéletéhez. Megjegyeztem, hogy egy megkerülhetetlen közszereplő családhoz tartozik, ezért faggatjuk, amikor logikátlanul magas áron eladja birtokát. Ő elköszönésképp ezt felelte:

- Azt javaslom, ne turkáljon a magánéletemben.

Megpróbáltuk szóra bírni a krőzusi ajánlatot tevő vevőt is. Nem Garai Dávidot, mert okkal gondoltuk, hogy nem a 19 éves fiatalember fizet a földért, hanem apja, az ezer hektárnál nagyobb területen gazdálkodó Garai Zoltán. Telefonon azt firtattuk, hogy miért ér neki ez a föld ilyen sokat, hisz ő aztán tudja, mi az ára errefelé a földnek, a saját birtokát a Lévainak kínált hektáronkénti ár 10-20 százalékáért vette. Garai tegeződve válaszolt a magázva feltett kérdésekre:

- Miért érdekel ez titeket?
- Keressük a logikát az üzletben.
- Keressétek csak!
- Sok a találgatás az ügyben...
- Találgassatok csak!

Nem tesszük, inkább megosztjuk, hogy az ügyet ismerő ormánsági agrárgazdálkodók milyen lehetséges magyarázatokat, illetve esetleges kimeneteleket feltételeznek az ügylet mögött. Sok hipotézis született, közülük kettő a legérdekesebb. Az egyik szerint a Garai család jelentős birtokegyesítő vagy más agrárcélú központi támogatást pályázhat majd meg, és remélheti, hogy nyer is azon, s az bőven fedezi földvásárlási költségeiket. Az ügylet másik lehetséges kimenetele az lehet, hogy Garaiék nem szerzik meg végül a területek tulajdonjogát, mert Lévai Gizella birtokára az állam is bejelenthet majd elővásárlási jogot a földtörvény alapján. S az ajánlati kötöttség miatt annál kevesebbet az állam nem ajánlhat, mint amennyire a Garai-Lévai-alku felverte az árat. Mindkét variációval az állam fizetne közpénzt.

Kapcsolódó:
   'Fél Magyarország a bankokhoz kerülhet'
   A földcsatát is a kormány nyerte
   Egy hektár mindenkinek jár
   Hargitai Miklós: Parasztvakítás
   Hogyan lesz a napraforgóból kukorica? 

Sorra zárhatnak be a boltok Magyarországon 

2013. július 3., szerda 10:50 
Pénzcentrum.hu
Szakmai vélemények szerint végzetes lehet a kisboltok számára a trafikok júliusi megjelenése, de a kistelepüléseken működő élelmiszerüzletek egy részének is az utolsó cseppet jelentheti a pohárban, amikor azzal szembesülnek, hogy a dohányterméket már nem tőlük vásárolják.

Két napja indult útjára a Nemzeti Dohányboltok rendszere. A fogyasztók lényegesen kevesebb helyen - körülbelül 7000 boltban - vásárolhatnak dohányterméket, július 15-től pedig életbe lép a 10 százalékra emelt árrés-szabály, ami drágítja a cigarettát. A Magyar Nemzeti Bank kalkulációi szerint egy doboz ára 900 forint fölé emelkedhet a jelenlegi 800 forint körüli szintről. 

Boltok zárhatnak be, akár tömegesen is

Elsősorban a kistelepüléseken lehet majd az utolsó csepp a pohárban sok élelmiszerárus számára, amikor azzal szembesül, hogy a dohányterméket már nem tőle vásárolják - állítja a Nemzeti Dohányboltok rendszerének indulása kapcsán publikált elemzésében az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).

Ez első megközelítésben ugyan csak a cigaretta forgalomkiesését jelenti, de ha a faluban a másik boltos árusíthat cigarettát, a többi lehúzhatja a redőnyt. A dohányosok feltehetően akkor nem csak a cigarettát, hanem a tejet, kenyeret is a másik üzletben veszik meg, hiszen így a legegyszerűbb számukra.

Az elmúlt években folyamatosan csökkenő élelmiszerpiacon a túlélésért küzdő kisboltosok számára a legkisebb forgalomkiesés is végzetes lehet, leginkább akkor, ha az a cigarettán kívül más terméket is érint.

Alaposan felforgatja az élelmiszerüzletek rendjét, hogy az új trafikok a dohánytermékeken kívül más, elsősorban élvezeti cikket is árulhatnak. Az "átlagvásárló", ha korábban 100 forintot elköltött egy élelmiszerüzletben, abból 40 forintot különböző élvezeti cikkekre költött. A dohánytermékek mellett a trafikok kínálatában megjelenhet a lottó, szeszesital, kávé (a helyben fogyasztható is), energiaital, ásványvíz, üdítőital, fagyi, jégkrém, újság. Érheti más meglepetés is a vásárlót (meg a kereskedőt is), mivel a törvény szerint "jogszabály által meghatározott más termék" is értékesíthető a trafikban.

Megkönnyíti a trafikosok helyzetét, hogy a július 15-től belépő árrésszabály alapján már nem kell más termékek értékesítésével megtámogatniuk a dohányértékesítést (az eddigi 4-5 százalékos árrés mellett eddig erre kényszerültek a kereskedők).

A vásárló ezek után a bőség zavarával is küszködhet. Választhat, hogy a különböző élvezeti cikkeket a trafikban, vagy régi szokásaihoz ragaszkodva máshol veszi meg - állítja az OKSZ. Feltehetően a trafikok óvatosan nyitnak a termékkínálat bővítésében, hiszen ők is bukhatnak, de valószínűleg a vásárló, ha már betér a trafikba, más termékből is válogatni fog. Ez is átformálja a vásárlói szokásokat.

A termékkör bővítés egyébként a többi boltos számára újabb veszteség forrása, ezért is az új rendszer súlyos hibája - állítja a kereskedőket képviselő szervezet. (A régi trafikosok, akik sajnálatos módon kiszorultak az új rendszerből, úgyszintén árultak a dohánytermékeken kívül mást is, de egyrészt erre az alacsony árrés miatt rá is kényszerültek, másrészt az ő termékkörük nem összpontosult az élvezeti cikkek körére.) Előfordulhat, hogy egy településen cigarettát lehet majd kapni, de kenyeret, tejet már nem.

Hozzátartozik a képhez, hogy az új trafikrendszer ötezer új értékesítőhely belépését jelenti az egyébként is nehézségekkel küszködő fogyasztási cikk piacon: ennyivel nő a piaci versenyzők száma.

A törvény lehetőséget kínál a dohánytermékek mozgóboltos árusítására is. Ez kézenfekvő megoldás lehet, ha kevés helyen kellene pótolni a dohányárusítás hiányát. A települések közel felében azonban ez már zökkenőkkel járhat, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy a dohányos vásárló a mozgóbolt érkezésekor otthon lesz. 


Az Európai Unió által betiltott magyar reklám 
http://amagyartermek.hu/hirek/43/


Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=p8bPnfUuoZk



Végképp eltörölni 



2013, július 2 - 20:44 
alfahir.hu
Kövér László végleg kitiltaná a Jobbik szakértőit a Parlament és a Képviselői Irodaház épületeiből. Megteheti, hiszen erre nemcsak joga, képessége is meg van. Ez az ő világa, ebben szocializálódott, ebben nőtt föl, és most ezt gyakorolja. 

Ez a világ nagyjából az aczéli cinizmus és a kádári primitívség között terül el, s a létező szocializmus langyos pocsolyája veszi körbe. Semmi új nem történt. Kövér László saját magát alakítja egy olyan játékban, ahol a főnöke épp szökőkutat ad át, KDNP-s társa épp gyurcsányi mélységekbe száll alá, ő maga pedig egy 1981 mintájú munkásőrt játszik a parlamentben.

Kövér Lászlót, a korábban már oly sokszor elszabadult hajóágyút felfelé buktatva házelnökké tette meg az orbáni káderpolitika, aki azonban még ebben az elvileg nem túl sok jelentőséggel bíró pozícióban is elemében érzi magát.

Kövér László gyenge politikus. Véges tűrőképességgel, láthatóan beszűkült világképpel és tudatállapottal, nagy adag sértettséggel, és a nagyvonalúság teljes hiányával.

A házelnök kis játékához viszont most nem igazán tapsolhatnak a Lendvay utcában. A mainstraem média által gonosz, szélsőséges kis páriaként kezelt Jobbik ugyanis a munkatársak kitiltásával és a képviselők rendszabályozásával jelen pillanatban a házelnöki önkény egyetlen áldozata, mondhatjuk úgy is: mártírja. Ilyenformán pedig a pártnak immár papírja is van arról, amiről a balliberális pártok és média majd minden héten nyafognak az orbáni diktatúráról és elnyomásról.

Az persze legkevésbé sem zavarja őket, hogy ez az "önkény" felel az elmaradt elszámoltatásért, azért, hogy a korrupt és nemzetáruló balliberális politikusok és társaik semmitől és senkitől zavartatva sétálgathatnak közöttünk.

De ezt eddig is tudtuk. És immáron azt is, hogy a valódi kritikát, az igazán húsba vágó bírálatot (jelesül a földtörvényét) már nem tűrik. Eddig, s ne tovább, láthatjuk.

És most márt azt is, hogy akár arra is képesek, hogy megbénítják egy ellenzéki párt munkáját, ráadásul olyan embereket (nem közszereplőket!) hozva kellemetlen helyzetbe, akik csak a munkájukat végzik.

Kövér bosszúja más szempontból is érthető. Pártja fősodratából kiszorult, "radikalizmusa" pedig tökéletesen hiteltelen és erőtlen mindaddig, amíg a Jobbik valódi politikai erőként van jelen.

A házelnök dühe tehát a saját szempontjából tökéletesen érthető. Ez a düh pedig addig nem hagy, addig nem hagyhat alább, amíg a Jobbikot el nem tünteti a politikai térképről.
B.B. 

Morvai strassburgi tanácsa Orbánnak: Mondja meg az EU-nak, hogy vagy egyenlők leszünk, vagy elválunk! 

Frissítés: Morvai másik felszólalása: gratulál Tavaresnek, aki "valószínűleg többet tett a magyar hazafiságért és euroszkepticizmusért, mint bárki más az ún. rendszerváltás óta" (ugyanitt az előző felszólalás felirattal): 

A Magyarországot gyakorlatilag nemzetközi gyámság alá helyező Tavares-jelentés utolsó vitája volt kedden Strasbourgban. A szavazásra szerdán kerül sor, a többség várhatóan megszavazza a Magyarországot elítélő dokumentumot. Morvai Krisztina "Magyarország nem gyarmat!" angol feliratú táblával kezében mondta el két felszólalását Orbán Viktor beszéde előtt, illetve után. Az első beszédben ironikusan megdicsérte Tavarest, a jelentéstevőt mondván, hogy többet tett a magyarok hazafias érzéseiért és euroszkeptikusságáért, mint bárki más a rendszerváltás óta. Nyomába legfeljebb Barroso és Reding biztosok léphetnek, akikről még mindig nem tudjuk, mit csináltak a Bilderberg csoport ülésén, de Magyarországot folyamatosan oktatják az átláthatóságra és a demokráciára. A miniszterelnök beszédét követő felszólalásában Morvai utalt büntetőjogi kutatásainak tapasztalataira. Rámutatott: a bántalmazó partnerkapcsolatokban teljesen mindegy, mit tesz az áldozat, a bántalmazó, aki teljes hatalmat és kontrollt akar felette gyakorolni, úgysem lesz vele elégedett. Nem helyes tehát a bántalmazó kedvét keresni, hanem azt kell mondani: mostantól vagy egyenjogú kapcsolatban élünk vagy elválok! "Orbán Miniszterelnök úr, kérem, mondja ugyanezt a magyar emberek nevében az Európai Uniónak!" - zárta felszólalását Morvai Krisztina.

Kapcsolódó:
   
Munka helyett az ún. Tavares-jelentéssel múlatták az időt az EP-ben
   
Morvai Orbának: Ne próbáljunk többé megfelelni nekik!
   
Orbánnak nincsenek illúziói, hogy megszavazzák a Tavares-jelentést 

Ilyen felsőoktatásra még jut pénz 



2013. 07. 01. 12:00 Prinz Dániel - atlatszooktatas.blog
Plankó Gergő téved: a foxi-maxi elnevezés jobban illene Lezsák Sándor magánfőiskolájára. Állami pénzből finanszírozott propaganda. Mintha az EMMI-ből fizették volna a klotyópapírt Teddyék vécéjébe, csak Heller Ágnes hasa helyett Kövér László bajszát kapnánk.

Az EMMI által nemrég közétett táblázatból ugyanis az derül ki, hogy az emberminisztérium a nagy egyházak és vallási közösségek (pl. református, katolikus, zsidó) és állami intézmények (pl. MüPa, MOB) után az egyik legnagyobb összegű támogatást pont az LTNF-nak adta. A kerek háromszázmillió forint elmarad ugyan Orbán Viktor felcsúti fociprojektjének állami donálásától (nekik félmilliárd forint jutott), de mondjuk tízszerese a Közép-európai Egyetem harminc millájának, miközben a CEU világszinten elismert egyetem. A népfőiskola olyankor kap sok pénnzt, amikor a magyarországi egyetemek többsége súlyos pénzügyi gondokkal küzd.
LTNF?!

Az LTNF Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének magánprojektje. Lakitelek ugye arról híres, hogy itt, Lezsák kertjében szervezték a népiek 1987-es találkozójukat, ahol létrehozták az MDF-t. Az ismert népi értelmiségiek (pl. Lezsák, Csurka) melett a demokratikus ellenzékből ott volt Konrád György (Kiss Jánost, TGM-t és másokat nem véletlenül nem hívták meg) és az MSZMP-s/Fideszes reformkommer Pozsgay Imre is. Az LTNF honlapja szerint a szervezetet Lezsák Sándor és felesége alapították:
A Lakitelek Alapítványt és Népfőiskolát Lezsák Sándor és felesége alapította, tervezte és álmodta meg a kilencvenes évek elején. Levelek ezreivel mozgósították a Nyugat- Európában és a tengerentúlon élő magyarokat, hazai és helyi támogatókat szerveztek, és több olyan nagyszabású vállalkozást indítottak útjára - az olimpiai Top- tipp játékot, a Frici, a vállalkozó szellem című televíziós vígjáték sorozatot-, amelyek több tízmilliós nyeresége, a világ minden részéről érkező adományok segítségével folyamatosan épült a Lakiteleki Népfőiskola.

Az LTNF-hez nem csak az olimpiai Top-tipp játék és a Frici, a vállalkozó szellem c. televíziós vígjáték sorozat köthető, hanem ,,európai rangú konferenciák, tudományos tanácskozások" is. Az LTNF-et jelenleg Lezsák Sándorné igazgatja. (Gyors összehasonlítás: A CEU rektora John Shattuck Bill Clinton idején helyettes államtitkárként foglalkozott emberi jogokkal és demokráciával az Egyesült Államok külügyminisztériumában.)
Mennyire kötődik Lezsákhoz az LTNF? 

Röviden: nagyon. Az csak egy dolog, hogy Lezsák és felesége alapították. De az LTNF nem is titkolja, hogy gyakorlatilag Lezsákék magánvállakozásáról van szó. Honlapjukon linkelnek az OGY-alelnök személyes honlapjára éppúgy, mint a Nemzeti Fóruméra. Avatatlanok számára: Nemzeti Fórum az MDF-ből kizárt politikusok (pl. Lezsák, Balsai) szervezete, a Fidesz szövetségi rendszerének oszlopos tagja. De ugyanígy gondolkodás nélkül linkelik be a Lezsák által elnökölt (és szintén állami támogatásból mükődő) Bethlen Gábor Alapítványt. (Érdekesség: a BGA nemrég megemlékezett Teleki Pálról is. Bár Teleki pontos történelmi megítélése máig vita tárgya, az ő első miniszterelnöksége alatt fogadták el a numerus clausust, szóval feddhetetlennek nem neveznénk.) Még egy társadalmi szervezettel ápol linkelésig menő kapcsolatot az LTNF, a Midszenty Társagággal. A fentiek fényében valószínűleg már senki nem lepődik meg: a Társaság elnökét Lezsák Sándornak hívják.
Na de mit tanít a főiskola?

A fentebb linkelt Plankó-cikk a Népfőiskola idei etapjáról szól, egészen pontosan a Kárpát-medencei szabadegyetemről vagy Szabadegyetemről (magamtól valószínűleg nagy Sz-szel írnám, de az LTNF egyébként helyesírásilag nem túl magas színvonalú honlapján, ld. A ,,Kölcsey ház (sic!), mint (sic!) IKSZT" vagy ,,Klébersberg", mindkét írásmódra találunk példát) Az LTNF honlapja szerint olyan kormánypárti politikusoltól tanulhattak a ,,hallgatók", mint Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Lézer János, Miniszerelnökséget vezető államtitkár, Klinghammer István felsőoktatási államtitkár, Latorcai Csaba és Asztalosné Zupcsán Erika helyettes államtitkárok. De az igazi sláger nem is ők voltak. Lássuk be, őket politikai szerepüknél fogva bárhova elhívhatnák, bár némileg visszás, hogy állami pénzből megy egy olyan rendezvény, ahol Kövér a kormány teljsesítményét ajnározza ellenzéki reagálás nélkül, és ahol Lézer közbevetés nélkül bajnaizhat, ángyánozhat, redingezhet. Ott volt ugyanis Stefka István a Magyar Hírlap főszerkesztője is.

Stefka megmondja: 
http://www.youtube.com/watch?v=85402AHp3lc

Az egyik slágerelőadást Stefka István tartotta. Stefka Széles Gábor oligarcha és energiacellamogul lapjának, a Magyar Hírlapnak a főszerkesztője. A Magyar Hírlap a magyar tényfeltáró újságírás zászlóshajója. Amióta Széles megszerezte a Stefka szerint korábban ,,szélsőségesen liberális, gyűlölködő Magyar Hírlapot" olyan vótergét szintű történelmi tényfeltárások jelentek meg a lapban, mint a Békement megszervezése és Bayer Zsolt nagysikerű írásai. A szintén fideszközeli, egész pontosan alacsony sorszámú tagkönyvvel rendelkező párttag Bayer ebben a lapban jelentette meg, itt most azt írnám, hogy antiszemita és rasszista írásait, de tudom, hogy ezért beperelhet, így inkább azt írom, hogy ízléstelen cikkeit. Így aztán nem egészen világos, hogy pontosan miért is költünk sok állami pénzt egy olyan rendezvényre, ahol Stefka propagálhatja a nézeteit a jobboldal uralmának fontosságáról. Mint fentebb írtam, az LTNF büszke európai szintű fontosságára. Ha szeretnénk érzékeltetni, hogy mennyire fontos médiatermék a Magyar Hírlap, akkor itt egy tény: az MH-t annak ellenére veszik tízezernél kevesebben, hogy egy jobb budapesti önkormányzat lazán megrendel belőle napi ötvenet, míg a néhány hónapja indított Átlátszó Oktatás nevű szélsőségesen oknyomozó internetes blogterrort egy jobb napon szintén tízezren olvassák. Nem lennénk meglepve, ha jövőre mondjuk a kormány kiutalna háromszáz milliót a Siófoki Proletáregyetemnek, ahol aztán G. Szabó Dániel Átlátszó Oktatás főszerkesztő beszélhetne arról, hogy végre médiapiac ötven-ötvenöt százalékát uralja a szabadszájú Kinjizmus.

Ajánlott bejegyzések:
   Ki az a Klinghammer István?
   Ezt tervezi a kormány a felsőoktatással
   Olvasói levél: "Megerőszakoltak a VOLT-on"
   Népnevelés a diaszpórában: külföldi ösztöndíjak ifjú KDNP-seknek
   11 hazai egyetem a világ élvonalában! 

Kampányfegyver, amitől senki sem fél, mi az? 

2013. július 03., szerda, 06:30 Kósa András 
HVG
Nem a pedagógus-béremeléssel fogja megnyerni a Fidesz a választásokat - ebben nagyjából minden általunk megkérdezett egyetértett. A Fideszben úgy látják, éppen elég "nem hangulatjavító" intézkedés is történt a tanárokkal; az MSZP-ben arra hivatkoznak, egyébként is rossz irányba mennek a dolgok. A szakszervezet szerint nem elég, ami történt; és a közvélemény-kutatások sem adnak egyértelmű választ. 

Saját bevallása szerint "lapos kúszásban" közlekedett volt iskolájában egy korábban középiskolai tanárként dolgozó Fidesz-képviselő, amikor még az első Fidesz-kormány idején visszalátogatott volt intézményébe. Az akkori ciklus első két évében ugyanis "csendes megszorításokat" hajtott végre a Járai Zsigmond vezette Pénzügyminisztérium, aminek részeként a pedagógusok bére sem emelkedett.

Pedig az ígéretekből (akkor sem) volt hiány, az 1998-as kampányból például a 400 százalékos egészségügyi béremelés volt a legemlékezetesebb (bár Gógl Árpád későbbi egészségügyi miniszter azt mondta, kiforgatták a szavait), de természetesen kijutott a szép szavakból előzetesen a tanároknak is. 2002-ben központi témává vált a közalkalmazottaknak szánt béremelés azzal, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Medgyessy Péter ötvenszázalékos általános közalkalmazotti béremelést hirdetett - és miután a szocialisták nyertek, ezt végre is hajtották. (Igaz, azt később az MSZP szakpolitikusai is elismerték, hogy ez az oktatás teljes reformja nélkül nem sok pozitív változást hozott.)
Három év lapos kúszás

A lapunknak most nyilatkozó Fidesz-honatya valószínűleg 2010 óta szintén kénytelen volt lapos kúszásra váltani, ha volt iskolájába ment: a választási kampányban ugyanis Hoffmann Rózsa még "azonnali és jelentős mértékű" béremelésről beszélt, hogy aztán alig pár héttel a második Orbán-kabinet megalakulása után, 2010 nyarán már azt mondja: "Amennyiben meg tudja teremteni az ország az egymillió munkahelyet, és azt értelmes munkával be tudják tölteni, akkor akár kétszáz százalékkal is lehet emelni. De ez nem négy év múlva fog megtörténni." Hoffmann szerint ebben a ciklusban marad a "jelképes" emelés.

A kitörő felháborodás hatására az államtitkár később a "jelképest" már "gesztusértékűvé" változtatta, de a tanárokat így sem nyugtatta meg, az államtitkár innentől kezdve érezhetően bizalomvesztés állapotába került. Hoffmann később 2011. november 27-én beszélt a béremelésről, miután a kormány elfogadta a közoktatás teljes átalakítását célzó törvény tervezetét, ekkor már ismét előjött a duplázás, igaz, ekkor a mézesmadzag mellett már a "virgács" is előkerült. Az államtitkár akkor azt mondta, egy kezdő tanár fizetése a 90 ezres minimálbér kétszerese lehet majd, de ezzel párhuzamosan "intenzívebbé válik" a tanárok élete, amit a szakma egyértelműen óraszámemelésként interpretált. 
 
Hoffmann Rózsa már látja a szép jövőt - a tanárok még szkeptikusabbak - Fotó: Túry Gergely

A köznevelési törvényt elfogadták, ebben - az óraszám emelésen túl - szerepel a 2013. szeptember 1-jei határidő is az életpályamodell bevezetésére, így ezzel a kormány önmagát hozta lépéskényszerbe. Ettől függetlenül úgy tűnt, gondok lesznek a bevezetéssel, mert nincs rá fedezet, és korábban az is felmerült, hogy a béremelést 2014 januárjára halasztják - miközben azok az intézkedések, melyek emelnék a kötelezően az iskolában eltöltött időt, életbe léptek volna, ami viszont sok tanár esetében eddigi pótlékaik elveszítését, azaz bércsökkenést eredményezett volna.

A hét végén eldőlt: lesz béremelés, igaz, ezúttal sem úgy, ahogy korábban beígérték, hanem "két részletben" - ha a Nemzetgazdasági Minisztérium is úgy akarja. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter ugyanis azt jelentette be, hogy egyelőre a tervezett emelés 50 százaléka jön szeptembertől, a másik fél pedig jövőre. A korábbi tapasztalatok alapján várható, hogy ősztől ez is a Fidesz (és a kormány) kommunikációjának hangsúlyos eleme lesz, a rezsicsökkentéssel együtt, aminek "megvédésére" töretlenül folyik az aláírásgyűjtés, egy talpraesett Fidesz-aktivista még Bajnai Gordonnal is megpróbálta aláíratni az ívet. Kérdés, hogy a pedagógus-béremelést mennyire tudja majd a kormánypárt szavazatokra konvertálni. Ha a rezsicsökkentésből indulunk ki, a kép ellentmondásos: bár kétségtelen, hogy a "kommunikációs teret" a Fidesz hatásosan uralja a témával, rendszeres megszólalásra kényszerítve az ellenzéket is az ügyben, a párt támogatottságának emelkedése, a közhangulat javulása korántsem egyértelmű. A Szonda Ipsos jelentős népszerűség-növekedést mutatott ki február és március között, az intézet adatai szerint a teljes népesség körében 18-ról 24 százalékra ugrott a párt támogatottsága, miután megjött az első csökkentett számla a választókhoz. (A Szondánál meg is maradt ezen a szinten a kormánypárt azóta.)
Impakt, faktor

Mások ugyanakkor nem mértek ilyen erős hatást: a Mediánnál azt látjuk például, hogy az év eleji 27-ről 29-re változott a Fidesz támogatottsága, ami nem szignifikáns emelkedés, és ugyanígy nincs nagy változás a kormány megítélésében sem (33-ról 35-re emelkedett a pozitívan válaszolók aránya), ugyanakkor 22 százalék helyett 26 százaléknyian gondolják már úgy, hogy "jó irányba mennek a dolgok Magyarországon". Persze még ez az érték is nagyon alacsony, főleg ahhoz a 66 százalékhoz képest, aki szerint továbbra is rossz az irány. A képet tovább árnyalja, hogy a GKI konjunktúraindexe alapján a megkérdezettek többsége a már ismert rezsicsökkentési intézkedések, és a további ígéretek ellenére is pesszimistán ítéli meg saját jövedelmi helyzetét a következő 12 hónapban.

Hozhat-e akkor a Fidesznek szavazatokat a pedagógus-béremelés? A kérdéssel kapcsolatban még a már említett fideszes képviselő is szkeptikus volt. "Maradjunk annyiban, hogy az elmúlt hónapokban sok olyan intézkedés történt, ami nem javította a tanárok hangulatát (utalt a közoktatási intézmények államosításával kapcsolatos anomáliákra - a szerk.), így, azzal, hogy a hosszú ideje ígért béremelés felét kapják egyelőre a tanárok, nem számítok rá, hogy ez önmagában változást hozna a megítélésünkben, még a pedagógustársadalom körében sem" - mondta, hozzátéve, mostanra olyan helyzet alakult ki, hogy a frakcióban is komoly feszültséget keltett volna, ha csak az óraszámemelés jön szeptembertől, béremelés nélkül.

Az életpályamodell bevezetését a megkérdezett ellenzéki politikusok sem tartották olyan kérdésnek, amivel komolyan revolverezni lehetne őket a kampányban. "Komoly különbség van a rezsicsökkentés, és az életpályamodell között: ott egy be nem ígért, váratlan, sokakat érintő döntésről volt szó, az életpályamodell bevezetésével azonban egy régi restanciáját teljesíti végre a kormány, ráadásul nem is úgy, ahogy azt megígérte korábban" - mondta a hvg.hu-nak Hiller István, korábbi művelődési miniszter. Az MSZP volt elnöke szerint így az életpályamodellre ők azt mondják: a pedagógustársadalom természetesen megérdemli a béremelést, de a kormány továbbra sem teljesítette a nekik tett ígéretet teljes mértékben, és egyelőre nem látni, a második emelésre honnan lesz fedezet január 1-jétől. "A tehernövekedés egésze mellé vezetik be a béremelés felét, hát én erre nehezen építenék sikerpropagandát" - mondta Hiller István.

"Én azt sem hiszem el, hogy a rezsicsökkentéssel nőtt a Fidesz támogatottsága, ha több intézet adatait figyeljük hosszú távon, azt látjuk, hogy ez nem igaz. Nem hülyék az emberek, a rezsicsökkentéssel kapcsolatban is felmérték, hogy ez számukra a megugró élelmiszerinflációban, a tranzakciós díjakban, és egyéb terhekben jelentkezik, így a tanárok is látni fogják, hogy ez alatt a kormány alatt semmivel sem lett jobb a helyzetük, sőt" - mondta Szanyi Tibor is. Kérdésünkre, hogy mit állítanak majd szembe a kampányban ezekkel a témákkal, Szanyi Tibor úgy válaszolt: "azt, hogy az MSZP legfontosabb célcsoportjai azok, akikről Mesterházy Attila beszélt legutóbb: a gyerekek, az alkalmazottak, a nők, a kisnyugdíjasok és a kisvállalkozók. Rájuk fogunk figyelni elsősorban, és ebbe természetesen a pedagógusok is beletartoznak". A képviselő szerint a baloldal egyébként is "hagyományosan érzékeny a közalkalmazottak problémái iránt".

A pedagógusok kedélyét valóban éppen elég sok ügy borzolta mostanában ahhoz, hogy szeptembertől önmagában ne legyenek túl lelkesek a béremeléstől, ráadásul Hoffmann Rózsa szavai alapján egy most bruttó 128 ezer forintot kereső, főiskolai végzettségű kezdő tanár joggal bízhatott abban, hogy 200 ezer forint körül keres szeptembertől, ehhez képest csalódás éri majd, ha októberben kézhez kapja a bérfizetési jegyzékét. Ráadásul arra még fideszes forrásunk is felhívta a figyelmet, hogy az emelést az alapbérhez képest kell számolni, és ma a tanárok nagy része bérpótlékot kap szakkörök, felzárkóztató órák tartása után. Ez azonban a kötelezően az intézményben eltöltendő órák számának emelésével el fog tűnni. "Vagyis ezeket a túlóradíjakat le kell vonni az érintettek megemelt béréből, így jön ki a valódi jövedelememelkedés, ami kisebb, mint amiről Balog Zoltán beszélt" - figyelmeztetett a képviselő.
Szépségtapasz

Éppen a már felsorolt tényezők miatt nem gondolja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke sem, hogy hurráhangulat törne ki az oktatásban. A PDSZ-t tavasszal csak egy bírói végzés akadályozta meg abban, hogy sztrájkot szervezzen a tanárok tarthatatlan helyzete miatt, Mendrey László szerint a "fél emeléssel", az óraszámok növekedésével párhuzamosan nehéz sikerről beszélni. "Bruttó 60-70 ezer forintos emelést vártak a kollégák" - mondta Mendrey László a hvg.hu-nak, hozzátéve kérdésünkre, hogy "a korábbi évek intézkedései erősen erodálták a Fidesz presztízsét a kollégák körében, pedig személyes tapasztalataim szerint 2010-ben nagy részük valóban a mostani kormánypártoktól várta, hogy a szakma megkapja a kellő odafigyelést, úgy tűnt, a Fidesznek van víziója, de csalódtunk". Kerestük az ügyben Galló Istvánnét, a másik pedagógus érdekvédelmi szervezet vezetőjét is, de nem sikerült utolérnünk.

Mendrey László szavai azért is érdekesek, mert a Fideszben úgy tartják, "a tanárok inkább baloldali szavazók". Igaz, ezzel kapcsolatban mindenki csak találgathat, mivel nem létezik felmérés a pedagógustársadalom politikai orientációjáról. Az Ipsos vezetője, Závecz Tibor szerint egyébként önmagában nem lenne kimutatható a mintegy 130 ezer hazai pedagógus preferenciáinak változása, még ha gyökeres változást is hozna az életpályamodell. "Ugyanakkor úgy szoktunk mondani, hogy a pedagógusok egy fontos 'transzfercsoport', vagyis a tanárok szava, véleménye másokat, diákjaik szüleit is befolyásolhatja, így már közvetetten képes lehet hatást elérni egy-egy őket érintő intézkedés."

Závecz Tibor példaként említette azt a friss felmérésüket is, amiben a fiatalok véleményét kérdezik saját tanáraikról. Eszerint a megkérdezettek háromnegyede azt mondta, volt olyan tanára, aki mind szakmailag, mind emberileg kimagasló volt, ugyanakkor a tanárok anyagi elismertségét egy ötös skálán mindössze 2,3-asra értékelték. "Mindez azt mutatja, hogy a társadalom érzékeny a tanárok anyagi helyzetére, így egy őket érintő fizetésemelés mások számára is pozitív üzenetet jelenthet" - mondta. Erre rímel annak a - választási kampány vezetésében korábban már tapasztalatokat szerzett - MSZP-s politikusnak a véleménye is, aki szerint "a tanárok béremelése ugyan nem jelentős, de nagyon jól lehet majd róla beszélni". 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése