2013. június 12., szerda

A demokrácia fasiszta jelei



A demokrácia fasiszta jelei


A terroristák világtalálkozót rendeznek Judapesten , de a magyar kapcsolatok építése tilos.



Meghívó demonstrációra - egy tisztességes földtörvényért! 

Kedves Támogatónk!

Június 3-án szavaz az Országgyűlés az új földtörvény véglegesítéséről. Ezen a napon gyakorlatilag eldől az ország sorsa - ezért mi JELEN LESZÜNK! Jöjjön el Ön is a Váralja Szövetség és az Élőlánc megmozdulására egy tisztességes földtörvény érdekében! "Kiáltsuk be" mindnyájan, hogy "NEM"!

A Kormány által benyújtott tervezet ugyanis teljességgel elfogadhatatlan. Nagytőkés érdekcsoportoknak, külföldieknek, nagybirtokosoknak játssza át földjeinket. A részletek megtalálhatók a 
www.kielegyenafold.hu http://www.kielegyenafold.hu/ honlapon az Élőlánc Magyarországért által a miniszternek írt nyílt levélben, a Váralja Szövetség miniszterhez írt levelében és a civil szervezetek által készített elemzésben.
A Földtörvény 2/3-os lesz, tehát megváltoztathatatlan!

Hosszú évtizedekre de legalábbis a ma élő, és az elkövetkező generációk életére eldönti, hogy "KIÉ LEGYEN A FÖLD, ÉS HOGYAN?" Eldönti, hogy megmaradhat-e a vidék, biztonságos lesz-e a jövő?
Felfoghatatlanul nagy a tét, és a parlamenti képviselők jelentős része nem a mi érdekeinket képviseli - tisztelet a kivételnek - ezért oda kell mennünk, és kinyilvánítani az akaratunkat, figyelmünket, figyelmeztetni őket 2/3-os felelősségükre. Nem lesz több esélyünk!

A magyar nép most megmutathatja erejét. Hát mutassa meg!

Szeretettel várjuk június 3-án 18.00 órakor az Alkotmány utcába! (A Parlamenttel szemben, a Vajkay utca kereszteződésénél.) A tüntetés meghívóját megtekintheti a Váralja Szövetség hivatalos Facebook-oldalán: 
https://www.facebook.com/varaljaszovetseg

Köszönjük figyelmét! 
Váralja Szövetség 

Ujgurellenesség: bezáratnák a Magyarok Házát 

2013, május 30 - 21:39 
alfahir.hu
Bezáratná a Magyarok Házát a katasztrófavédelem, mondván, veszélyes az az épület, ami egészen a mai napig megfelelt a követelményeknek. Az ürügy: az épület adott volna otthont az ujgur fiatalok világkongresszusának, amit ma felszámolt a hatóság.

Május 30-31-én és június 1-jén Budapesten ülésezik az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozata, azon ujgur nép küldöttségeinek megbeszélése, amelyik a magyarok egyik legközvetlenebb rokona a világban.

Akár kínai parancsra, akár nem, az ujgurok vezetőjét, Ümit Amitot ma délután a rendőrök a budafoki úti kapitányság fogdájára szállították, mondván, a papírjai nincsenek rendben. A diplomáciai szabályokra fittyet hányva tették ezt, utána kvázi bezáratták az ujgurok szálláshelyét, tűzvédelmi hiányosságokra hivatkozva.

Mindezek után a Magyarok Házában (itt lenne a háromnapos kongresszus is) akarta a Magyarok Világszövetsége elszállásolni a fedél nélkülivé vált külföldi, a magyarokkal rokon vendégeket. Itt bombariadóra hivatkozva bezáratták az épületet és mindenkit kitessékeltek az utcára.

A jelenetek kísértetiesen hasonlóak a Dalai Láma budapesti látogatásán történtekhez, csakhogy a tibetiekkel ellentétben az ujgurok még igen közeli rokonaink is, akiket bizonyos okok miatt ezek szerint nem testvéri vendégszeretettel, hanem ittlétük ellehetetlenítésével köteles fogadni a hatalom.

Ümit Amitot pár óra fogvatartás után kiutasították az országból, az ujgur küldöttség pedig első felháborodásában el is hagyta Magyarországot. A katasztrófavédők jelenleg is a Magyarok Házában vannak, az épületet -mondvacsinált okokra hivatkozva- be akarják záratni.

Kapcsolódó:
   
Ujgurok - a nép, amely csak a magyart tartja rokonának
   
Újabb ujgur-kínai összecsapás Ujguriában 

Megalázó módon kiutasították Magyarországról az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozatának küldöttségét 

2013-05-31. 07:17 Kuruc.info

Május 30-31-én és június 1-jén Budapesten ülésezett volna az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozata, ám a nem is olyan régen a Zsidó Világkongresszust ajnározó budapesti kormány ezúttal is kimutatta a foga fehérjét. Csütörtökön este néhány perccel 20 óra után lehajtott fővel, megalázottan távozott mintegy 15-20 ujgur fiatal a Magyarok Világszövetségének Semmelweis utcai székháza elől. Távol-keleti testvéreinket aljas és megalázó módon kiutasították Magyarországról. 
 
Hadiállapot az MVSZ székháza előtt

Hadiállapot uralkodott május 30-án este a Magyarok Világszövetségének Semmelweis utcai székháza előtt és környékén: nagy számú rendőrautó, még több rendőr, sőt még a katasztrófavédelem (!) is jelen volt. A székház előtt álldogálók közül többen meg is jegyezték, hogy ezekre a derék rendőrökre másutt talán nagyobb szükség lenne. Az utcára szintén kitessékelt Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke kérdésünkre elmondta, hogy a rendőrség bombariadóra hivatkozva a tűzszerészekkel együtt megszállta székházat, mindenkit kiküldtek az utcára. Mindez a színjáték 17:30 órakor kezdődött, mert 18 órakor kezdődött volna az ujgur és magyar fiatalok közös táncházi estje. 
 
Erre a színjátékra van pénz

A rendőrség akcióba lépése után nemsokára a székház elé érkezett a 15-20 fős ujgur ifjúsági küldöttség, akiket a rendőrök "természetesen" föltartóztattak, hiszen az egész bombariadó cirkusznak ez volt a célja. A székházból szintén kikergették a már megérkezett, népviseletbe beöltözött magyar fiatalokat, ujgur testvéreink vendéglátóit. Az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozata budapesti ülésének kulturális részeként közös táncház keretében a magyar és ujgur fiatalok táncház keretében tanították volna egymást a két nép táncaira. Csakhogy a táncházra nem került sor, mert ujgur testvéreinket kiutasították Magyarországról.

Patrubány Miklós portálunknak elmondta még: ugyanezt a játékot korábban, csütörtökön már eljátszották ujgur testvéreink szálláshelyén is, az Attila Szállóban. Ott először valamilyen elképesztően ostoba tűzvédelmi hiányosságra hivatkozva szórták ki az ujgurokat az utcára, majd ezután kezdődött a "katasztrófavédelem" látszattevékenysége. (Az MVSZ székháza előtt is láttunk a katasztrófavédelmis autót. Erre a cirkuszra van pénz.) 
 
Patrubány Miklóst is kitessékelték az utcára

Csütörtökön további elképesztő eseményként a rendőrség valószínűleg követte, majd a budapesti utcán föltartóztatta azt az autót, amelyben Ümit Hamit, az Ujgur Világkongresszus Európáért felelős elnöke is utazott. Az ujgur vezetőt a rendőrség kiemelte az autóból, ismeretlen helyre vitték, majd kiutasították az országból. Ümit Hamitnak a lefogása után még sikerült telefonálni Patrubány Miklósnak, ám az MVSZ elnökének később senki nem volt hajlandó elárulni, hogy hová vitték az ujgur vezetőt. Még az országos rendőrfőkapitány sem tudott Ümit Hamit hollétéről... 
 
Ümet Hamit ujgur vezető (Fotó: Kis-kunság)

Csütörtökön este húsz óra körül a Magyarok Világszövetségének Semmelweis utcai székházában még szorgalmasan keresték a bombát, hárították a katasztrófát, amikor a megalázott, és a "testvéri" Magyarországról kiutasított ujgur fiatalok megindultak a Keleti pályaudvar irányába, száműzetésüknek valamelyik nyugat-európai állomására. Az MVSZ székháza előtt azonban még sokáig álldogált egy fölháborodott kisebb csoport, köztük tibeti zászlóval Hendrey Tibor, a Tibetet Segítő Társaság elnöke. Mint mondta: Tibetet és a magyarokat leginkább Kőrösi Csoma Sándor miatt kötik egymáshoz baráti szálak, az ujgurok pedig a testvéreinknek tartanak bennünket. 
 
Hendrey Tibor a tibeti zászlóval

Hering József - Kuruc.info

Korábban írtuk: A "magyar" rendőrség megpróbálja ellehetetleníteni az Ujgur Világkongresszust, a főtitkárt elvitték, és kiutasítják az országból

Ujgur barátainkat nem engedik a Magyarok Világszövetségének székházába. 50 ujgur testvérünket feltartják. Ott állnak az épület előtt. Ümit Hamit főtitkárt elvitte a rendőrség, és két órán belül el kell hagyja az országot. Újabb kínai seggnyalás a Fidesztől - írja egyik olvasónk.

Egy másik forrásból úgy tudjuk, az épületben bombariadó is volt.
A Magyarok Házában az Ujgur Világkongresszus budapesti ülésére került volna sor, bővebben itt.

Képek a helyszínről: 
 
 




Fajgyűlölő cigányhorda támadt egy fiatal cseh párra, hírverés helyett hírzárlatot rendeltek el 

Az újabb csehországi cigánytámadás egy 9 ezer lakosú kisvárosban történt.

A cigányok két tizenévesre támadtak rá, mialatt a földön fekvő eszméletlen lányt még hosszú ideig rugdalták és verték, barátja egy nagy husánggal próbált védekezni, amit később elvettek tőle és őt is azzal verték... A hatóságok hírzárlatot rendeltek el, de a felvétel szerencsére kiszivárgott és újra bebizonyosodott, hogy nem a "fasizmus újjáéledése" napjaink problémája Csehországban sem, mint ahogy azt naponta próbálják lenyomni a torkunkon az örökké rettegők a tévécsatornáikon keresztül.
Harcunk.info 

no comment... 

"Magyarországot kihúztuk abból a gödörből, ahova a szocialisták lökték" 

2013. május 30., 10:37 
fidesz.hu
    
Nem lehet elvitatni kormánytól, hogy megmozdította, és "kihúzta a napfényre" az országot abból a gödörből, amelybe a szocialisták lökték - jelentette ki Orbán Viktor a Fókuszban a nemzeti érdek - A magyar modell az átalakuló Európában című konferencián, csütörtökön. Képgalériánk megtekinthető itt.

Orbán Viktor köszöntötte José Maria Aznart, és egyúttal kijelentette, bár Spanyolország szorult helyzetben van, "de attól, hogy az ember szorult helyzetbe került, még meg kell őriznie a méltóságát". Ezt kellene nekünk is ellesnünk a spanyoloktól - jegyezte meg. A spanyol politikust "nagy harcosnak nevezve" elmondta azt is, Aznar egyesítette a szétforgácsolódott spanyol jobboldalt. Fontos példát adott a számunkra - fűzte hozzá a kormányfő.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a spanyol politikus határozottan kiállt amellett is, hogy Európának vannak keresztény gyökerei, valamint a kereszténységből fakadó értékei, és azt az álláspontot akkor is képviselte, amikor arról folyt vita, hogy ennek a gondolatnak meg kell-e jelennie egy európai alapdokumentumban.
Kihúztuk az országot a gödörből

A magyaroknak sajátos észjárásuk van - jelentette ki Orbán Viktor, példaként említve, hogy egyaránt magyar találmány a golyóstoll, a presszókávé, és a számítógép is. Van itt valami, ami a létszámtól és a területtől függetlenül izgalmat és érdeklődést válthat ki azokban, akikben van antropológiai érdeklődés, és még hisznek abban, hogy Európának különböző nemzetekből kell állnia.

A kormányfő a Nézőpont Intézet adatait ismertetve elmondta, az elemzők megállapították, hogy három év alatt a kormány teljesítette a programjának a 69 százalékát. A közrend tekintetében 86 százalékon állunk, a demokratikus normák esetében 75 százalékon, az egészségügy megmentésének és a szociális biztonság megteremtésének területén a vállalt döntéseknek 67-68 százalékát, a gazdasági célkitűzéseknek pedig 66 százalékát teljesítettük - sorolta. 
 
Fotó: 
fidesz.hu

Ez három év alatt nem tűnik rossz eredménynek - fűzte hozzá. Azonban a számok a valóságról viszonylag keveset mondanak - jegyezte meg a miniszterelnök. Az igazán izgalmas ugyanis nem az, hogy tíz pontból hányat teljesítünk, hanem az, hogy összeállnak-e a döntések százai "valamivé" - mutatott rá Orbán Viktor.

Eljött az ideje, hogy közösséget építsünk

A Nemzeti érdek című folyóirat legfrissebb számából idézve a kormányfő úgy fogalmazott: "lerombolni egy közösséget politikai tett, felépíteni úgyszintén". Ennek kapcsán kifejtette, hogy a kommunizmus legnagyobb politikai tette az volt, hogy "radikálisan lerombolta a létező közösségeket", és helyükbe "sziszifuszi munkával kiépítette az irigység kultúráját és a nekünk úgy sem sikerülhet mentalitás társadalmát". Ez a nemzeti kisszerűség politikája - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Ez a mentalitás túlélte a rendszerváltást, a kilencvenes éveket, és túlélte volna a 2000-es éveket is, ha el nem veszíti fedezetét - közölte a miniszterelnök, hozzátéve: a szocialista és kommunista politika - lényegének megfelelően - az emberben rejlő rossz tulajdonságokra épít politikai konstrukciót. Hangsúlyozta: kiderült, hogy az így felépült társadalom nem képes arra, hogy gazdaságilag fenntartsa magát. "Ebbe bukott bele néhány más geopolitikai fejlemény mellett a Kádár-rendszer is" - szögezte le.

Orbán Viktor, felidézve az első polgári kormány éveit, úgy fogalmazott: "folyamatosan azt kellett nézni, hogy az adott körülmények között mit lehet csinálni". Ezzel szemben 2010-ben eljött az a pillanat, amikor el lehetett kezdeni a közösségépítést - fűzte hozzá. "Ha a kommunisták közösségrombolást valósítottak meg, akkor eljött az ideje, hogy mi politikai közösséget építsünk fel" - vélekedett a miniszterelnök.

"Közösség szétbontása, közösségépítés. Ez a két politikai program küzd egymással Magyarországon folyamatosan" - mutatott rá, hozzáfűzve: "mi azt mondjuk, állj ki, vállalkozz, és akár még sikerülhet is, mert rajtad múlik a jövő".

Nincsenek többé láthatatlan dolgok

Az elmúlt három évet értékelve Orbán Viktor kifejtette: "gyakran értünk el sikereket, de azt sem tagadjuk el, hogy alkalmanként elbuktunk. Voltak váratlan, remek ötleteink, s voltak olyanok, amelyekről később kiderült, hogy mégsem olyan jó ötletek". "Sok mindent lehet vitatni, egyet azonban nem, hogy Magyarországot kihúztuk abból a gödörből, ahova a szocialisták lökték" - emelte ki.

A miniszterelnök beszédében kitért rá, hogy a választási programot beemelve a kormányprogramba, a kabinet egy "európai léptékű műfaji újítást hajtott végre". Ennek kapcsán felidézte, hogy akkor elmondták: nincsenek többé láthatatlan dolgok. "Nincs láthatatlan alkotmány, nincs a piac láthatatlan keze, és nincsenek láthatatlan törvények. Eljött az átlátható világ korszaka" - hangsúlyozta.

Ha az ember beleteszi a választási programot a kormányprogramba, akkor nem ígéretről, hanem vállalásról van szó - szögezte le. Az első kormányprogramba foglalt vállalása a Fidesz-KDNP-nek az volt, hogy talpra állítja a magyar gazdaságot - idézte fel Orbán Viktor. Ezzel összefüggésben közölte: a legfontosabb gazdaságfilozófiai különbség a korábbi kormányok és a jelenlegi között az, hogy "szerintünk szégyen más pénzén élni". Más pénzén élni azt jelenti, hogy az ember elveszíti az önbecsülését - fűzte hozzá. "Annak az országnak, amely nem a saját pénzéből él, nem a saját lábán áll, nem lehet önbecsülése, mert nincs meg rá a gazdaságerkölcsi alapja" - húzta alá a kormányfő.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010 őszén rendben lezárta az IMF-fel való együttműködést. Rendbe tettük a költségvetést, rekord mélységbe szorítottuk a hiányt, és a piacokról finanszírozzuk Magyarországot - mutatott rá. Orbán Viktor az európai kontinens egyik legígéretesebb gazdaságának nevezte a magyart.

Szólt arról is, hogy 2010 júliusában a tízmilliós országban mindössze 1,8 millió ember fizetett adót, ezzel szemben ma közel 4 millió adófizető állampolgár van hazánkban.

"A szociális biztonság és a munka össze van kötve"

A szociális biztonság megteremtése kapcsán úgy fogalmazott, a gazdasági biztonság vége aszociális biztonság elpárolgása volt. Ehhez képest 2010 után befagyasztottuk, majd csökkentettük a rezsiköltségeket, megőriztük, sőt növeltük a nyugdíjak reálértékét, a minimálbér pedig nagyobb mértékben nőtt, mint korábban nyolc év alatt - sorolta. Emellett a kormány visszaállította három évre a gyest, és bevezette a gyermekek utáni adókedvezményt is.

Mi azt gondoljuk, hogy a szociális biztonság és a munka össze van kötve: csak az érezheti magátszociálisan biztonságban, aki valamilyen erőfeszítést tesz azért, hogy dolgozzon - jelentette ki az adórendszer kapcsán. Mint mondta, éppen ezért alacsonyan kell tartani a jövedelemadót, és egy még elfogadható, de viszonylag magas szinten kell tartani a forgalmi adókat. Ha esélyt kapunk rá, szeretném azt megélni, hogy egy számjegyű legyen a jövedelemadó Magyarországon - fűzte hozzá.

A miniszterelnök felidézte azt is, hogy a kormányváltás időpontjára pénzügyi szempontból összeomlott a kórházi rendszer. Az államhoz vontuk és újjászerveztük az intézményrendszert, ami mára biztonságosan, kiszámíthatóan, gazdaságilag racionálisan működik - emelte ki. Orbán Viktor az egészségügyi dolgozók bérrendezése kapcsán leszögezte, stabilizálni és javítani kell a háziorvosok helyzetét.

Világos, átlátható rend van 


A közrend és a közbiztonság kapcsán felidézte, hogy korábban "egyenruhás, félkatonai szervezetek masíroztak, mindenféle rendőri fellépés nélkül, szabadon", romagyilkosságok történtek az országban, egyre kevesebb volt a rendőr, és növekedett az erőszakos bűncselekmények száma. Minden volt, csak rend és közbiztonság nem; három év telt el, és ennek nincs nyoma - szögezte le. Végük van a félkatonai szervezeteknek, nem lehet sem faji, sem más alapon sorozatgyilkosságokat szervezni, a rendőrök számát radikálisan megnöveltük, 12 ezerről 18 ezerre nőtt e börtönben lévők száma, bevezettük a három csapás intézményét - sorolta.

Azoknak a problémája ma Magyarországon a demokratikus normák állapota, akik maguk is bevallották, hogy becsapták az egész országot - hangsúlyozta, utalva az őszödi beszédre. Ennek kapcsán a miniszterelnök feltette azt kérdést, hogy hogyan lehet beszélni demokráciáról, ha a "kormányzati filozófia első tétele, hogy verd át a hazádat, verd át a magyar embereket". Innen nézve nem lehet eltagadni: a demokratikus normák tekintetében is javulás következett be - tette hozzá, megjegyezve, a 2010 előtti állapotokhoz képest ma egy világos, átlátható alkotmányos rend működik, amelynek az alapja az európai demokratikus normákból fakad.

"Mi a nemzetek Európáját akarjuk látni"

A miniszterelnök úgy fogalmazott, a mai kormányzati politika modellértékű elemének nevezhetjük, a munkaalapú társadalom bevezetését a jóléti helyett, az igazságos és méltányos tehermegosztás kialakítását, az érdem szerinti előrejutás elvét, valamint az Európa-politikát. Mi a nemzetek Európáját akarjuk, azt gondoljuk, hogy egy olyan föderációban, ahol feloldódnak a nemzetek, ott Magyarországnak nincsen helye - jelentette ki. Mint mondta, hazánk részt kíván venni az unió jövőjéről szóló vitában. Mi a nemzetek Európáját akarjuk látni, ezért dolgozunk - tette hozzá. Úgy fogalmazott, ha eltűnnek a nemzetek, eltűnik a tisztelet és a megbecsülés. Hangsúlyozta, a nemzetek eltűnésével egy birodalmi Európában kell élni, ahol a provinciáknak "gyakran kell szembenézniük igazságtalansággal, kettős mércével, és azzal, hogy visszaél a hatalmával az erős birodalmi központ".

A jobbközépnek nem kell megijednie attól a teológiai megalapozottságú kiindulóponttól és igazságtól, ami úgy összegezhető, hogy az Isten jó világot teremtett, és minden adva van ahhoz, hogy boldogok lehessünk, csak rajtunk, embereken múlik, hogy képesek vagyunk-e élni a lehetőségeinkkel - jelentette ki. Rámutatott, vannak törvények és parancsolatok, amelyeket filozófiai meggyőződéstől függetlenül mindannyian osztunk. Ha ezeket nem tartjuk tiszteletben, rámegyünk: rámegy az életünk, a családunk, a hazánk - zárta szavait. 

Tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr! 

2013. május 29., szerda 
Kásler Árpád
A mai napon eltemettek Gyulán egy középkorú férfit, a devizahitelnek nevezett csalást és annak következményeit nem tudta feldolgozni, önkezével vetett véget az életének. Nemrégen a fiatal húga lett öngyilkos ugyanezen okból.

Miniszterelnök úr! Önnek öt gyermeke van, Ön hamarabb volt apa mint miniszterelnök. Hogyan éli meg, hogy más gyermekei azért maradnak árván mert az Ön miniszterelnöksége alatt sem vizsgálták ki az évszázad csalását?

Az emberek tudják, hogy ki vannak rabolva, de azt hiszik hogy erre a törvények lehetőséget adnak és a magyar ember törvénytisztelő, éppen ezért nem lángolt fel még egyik bank sem. De miniszterelnök úr, a hatályos törvények nem teszik lehetővé azt, amit Önök, a bankárok, a közjegyzők és a végrehajtók művelnek Magyarország lakosságával.

Május 24-én egy bírósági tárgyaláson azt mondta a bíró az adósnak, hogy mindegy az, hogy milyen jogcímen van tartozása a lényeg hogy tartozik. Miniszterelnök úr, Önök és elődeik, Gyurcsány és Bajnai, hogy a többit ne soroljam, ide süllyesztették a jogrendet azáltal, hogy köztörvényes bűnözőknek falaznak, Önök megbuktatták a Magyar Köztársaságot.

Ha az emberek felismerik azt, hogy a törvényeket megszegve fosztották ki őket, és tették földönfutóvá vagy kergették öngyilkosságba, bosszút fognak állni. Az a hajsza amit a náci-vadász zsidók csináltak a nácik levadászására, semmi volt ahhoz képest amit az emberek fognak elkövetni a családtagjaik megbosszulásáért.

Kérem biztosítsanak lehetőséget, hogy a parlamentben feltárjam Önök előtt a bizonyítékokat, amelyeket az ügyészségek nem hajlandóak kivizsgálni, bűnpártolást követve el a legfőbb ügyésszel az élen. Ha ezt nem teszik meg akkor követelem, hogy állítsanak törvényszék elé rágalmazásért és a jó hírnév megsértéséért, ott fogom bebizonyítani, hogy Önök nagyszámú emberélet közvetett kioltásáért és felmérhetetlen anyagi károkozásért felelősök. Önök gyilkosok!
Kásler Árpád 

A Magyarok Házában nem látogatható a częstochowai Fekete Szűzanya 
A katasztrófavédelem által bezáratott Magyarok Házában szünetel a częstochowai Fekete Szűzanya kegyképe másolatának látogatása. Az érdeklődő keresztényeket arra kérik, hogy kövessék az MVSZ honlapját (www.mvsz.hu), illetve telefonáljanak a 485-40-60-as központi számra. Itt tájékozódhatnak arról, hogy a hatóság mikor oldja fel a Magyarok Világszövetsége székházának zárlatát.

A katasztrófavédelem 2013. május 30-án, egy hamis bombariadóhoz kapcsolódóan szállt ki és azonnali hatállyal betiltotta a Magyarok Házának működtetését. Az azonnali intézkedést azzal indokolták, hogy az épület bejárati ajtaja befelé nyílik, és a ház tűzvédelmi szabályzata nem korlátozza 50 főre az épületben egyidejűleg tartózkodók számát, ahogyan azt a legújabb szabályok ilyen esetre előírják.

Az MVSZ székháza, Budapesten az Astoriával átellenben található. Beépített területe mintegy 6000 négyzetméter. Termei egyidejűleg 1.500 fő befogadására alkalmasak. Meglévő tűzvédelmi szabályzatának számításai szerint a biztonságos menekülés 800 fő számára biztosított. Katasztrófaesemények az épület másfél évszázados fennállása óta nem ismeretesek.

Az épület a 19. század végén készült, majd a Széchenyi István alapította Nemzeti Kaszinónak adott otthont. A második világháborút követően az 1945-ös választásokon győztes Kisgazdapárt székháza. A kommunista hatalomátvétel után a szovjet kultúra háza. A magyar állam 1994-ben, Boross Péter miniszterelnöksége idején adta 99 évre a Magyarok Világszövetségének használatába. A Magyarok Háza az MVSZ hivatalos székhelye. A katasztrófavédelmi hatóság intézkedése nyomán működése jelenleg teljes körűen betiltva.
Korábbi közleményünk: A Czestochowa-i Fekete Szuzanya kegyképének másolata az MVSZ székházában

Częstochowa-i Fekete Szűzanya kegyképének másolata áll annak a kiállításnak a középpontjában, amelyet a Magyarok Világszövetségének székházában nyitottak meg. Az életvédő Alfa Szövetség és az MVSZ szervezésében szervezett fényképkiállítás azt az utat dokumentálja, amelyet a kegykép tavaly ősszel a Kárpát-medencében tett meg, a magzati élet védelmében.
MVSZ Sajtószolgálat

Kapcsolódó:
   
Közlemény bombariadóról és székházbezárásról
   
Ujgur Világkongresszus Budapesten - Meghívó sajtótájékoztatóra 



Így veheti el az Ön lakását is az állam - itt az új javaslat 

2013. június 1., szombat 8:30 Ádám Viktor - 
Napi 
Egy javaslat úgy módosítaná a kisajátítási szabályokról rendelkező törvényt, hogy az országgyűlési képviselők, közjogi személyek és azok hivatalának elhelyezése érdekében is módot adjon a tulajdon elvonására. A módosítót György István főpolgármester-helyettes jegyzi. 

Kiemelt fontosságára tekintettel külön kisajátítási célként nevesíti a közjogi megbízatást betöltő személyek elhelyezéséhez szükséges létesítmények érdekében történő kisajátítási célt a fideszes György István törvénymódosító javaslata, amely pénteken került fel az Országgyűlés honlapjára. A közelmúltban már született egy törvényjavaslat a fideszes és KDNP-s képviselők rekvirálási jogáról, ám azt fricskának szánta ellenzéki benyújtója. Ez viszont akár már július végén hatályba léphet.

Bár az indoklás úgy fogalmaz, hogy ilyen létesítmény lehet például az Országgyűlés Hivatala, valamint a Köztársasági Elnöki Hivatala, a módosító alapján ennél jóval szélesebb kör érdekében születhetnének kisajátítások. A kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvényt (Kstv.) úgy egészítené ki ugyanis a javaslat, hogy az lehetőséget biztosítson arra, hogy kisajátítással kerüljön sor az országgyűlési képviselők (!), valamint a Magyarország Alaptörvényében meghatározott, az Országgyűlés által választott közjogi megbízatást betöltő személyek és hivataluk elhelyezésére. (Megjegyzendő, hogy a kisajátítás nem jelent elkobzást, az államnak kártalanítást kell fizetnie.) 
Kik azok az Országgyűlés által választott közjogi képviselők?
Az Országgyűlés a miniszterelnököt, a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság elnökét és tagját, a Kúria elnökét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, a legfőbb ügyészt, az alapvető jogok biztosát és helyetteseit, az Állami Számvevőszék elnökét, az Országos Bírósági Hivatal valamint a médiahatóság elnökét, az MNB monetáris tanácsának külső tagjait választja meg.


A részletes indoklás szerint ezen közjogi megbízatást betöltő személyek és hivataluk elhelyezése olyan kiemelt cél, mely esetében eleve fennállónak kell tekinteni az a feltételt, hogy a kisajátítással biztosított tevékenység közösségi előnyei a tulajdon elvonásával okozott kárt jelentősen meghaladják. Kisajátításra egyebek közt akkor kerülhet sor, ha az adásvétel - például azért, mert a tulajdonos kevesli a felajánlott vételárat, vagy a tulaj nem lelhető fel - nem jön össze. 
Ez már az?
Felvetődik a kérdés, hogy az elhíresült Orbán-Tarlós buszos beszélgetés után vajon ez a törvénymódosítás jelenti-e a megoldást az így-úgy privatizált emblematikus fővárosi ingatlanok visszaszerzésére. Szerintünk nem kizárt, hiszen
    a javaslatot György István, városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes jegyzi;
    az államnak elvileg van elegendő reprezentatív ingatlan a tulajdonában, amelyekkel megoldhatná az érintettek elhelyezését, vagyis a szándék érvényre juttatásához nem kellene épp a kisajátítási törvényt módosítani;
    a vidékről bejáró politikusok lakhatását pedig eddig is megoldották, lakhatási támogatással, lakásbérléssel.


Jelenleg a Kstv. alapján az alábbi esetekben alkalmazható kisajátítás, amihez r) pontként jönne György fenti javaslata:
a) honvédelem;
b) nemzetközi szerződés alapján megvalósuló területcsere;
c) terület- és településrendezés;
d) kötelező állami, illetve kötelező önkormányzati feladathoz kapcsoló oktatási, egészségügyi,szociális létesítmény elhelyezése;
e) közlekedési infrastruktúra fejlesztése;
f) energiatermelés;
g) energiaellátás;
h) bányászat;
i) elektronikus hírközlési szolgáltatás;
j) örökségvédelem;
k) természetvédelem;
l) vízgazdálkodás, víziközmű-szolgáltatás;
m) fenntartható erdőgazdálkodás, valamint véderdő telepítése, védőfásítás és közérdekű erdőtelepítés;
n) építésügyi korlátozások felszámolása;
o) az ingatlant terhelő, az ingatlan rendeltetésszerű használatát jelentősen korlátozó, vagy megszüntető közérdekű használati jogok, szolgalmak miatti hátrányok megszüntetése;
p) környezetvédelem,
q) sportinfrastruktúra fejlesztése.

A módosító más téren is kiterjesztené a kisajátítási jogosítványokat. A környezetvédelmi jogcím bővítésével lehetővé tenné ugyanis azt, hogy "a település lakossága életminőségének javítása céljából a település klimatikus és ökológiai viszonyainak megőrzése, javítása, védelme, a levegőszennyezettség és a zajterhelés csökkentése érdekében is legyen egyértelmű lehetőség a kisajátításra. Ezáltal a jellemzően nagyvárosok okozta környezetterheléstől szenvedő lakosság egészséges környezethez való jogának érvényesülése
még hatékonyabb eszközökkel biztosítható".

A javaslat alapján továbbá az előzetes eljárásban a kisajátítást kérő kérheti a kisajátítási hatóságtól a kisajátítás jogalapjának és a kisajátítási kártalanítás összegének előzetes megállapítását. 

Isztambulban elszabadult a pokol - Több tízezren még mindig az utcákon - ÉLŐ közvetítés 

2013. június 1., szombat 
Világ helyzete

Update folyamatosan:
Ahogy várható volt a nappal még hevesebb tüntetést hozott magával, mint a tegnapi és az éjszakai összecsapások.
A rendőrség brutálisan és hatalmas erővel próbálja letörni a több tízezres tömeget, ami gyakorlatilag forradalomhoz közeli állapotot mutat....

Törökországban valami olyan zajlik, ami nem fog megállni és lenyugodni sem.
Tegnap este egész Isztambul le-fel kapcsolgatta a lakások fényeit, hogy így fejezze ki a támogatását a tiltakozáshullámhoz, ha már nincs lehetősége részt venni benne!
Ilyet is ritkán látni ! Vagyis én soha nem tapasztaltam még eddig....

Videó: 
https://www.youtube.com/watch?v=iRIJsuWi1Qw
Elege van Dél-Európának a megszorításokból ! A szellem elszabadult és már nem fog visszakerülni a palackba. SOHA !
Ezt jobb, ha mindenki szem előtt tartja. 


Brutális összecsapásokká fajult Törökországban a tiltakozási hullám.
Itt nézhető az RT News élő adása a helyszínről !

Az alábbi stream pedig a tüntetők közötti kamera élő adása !
(legalább is este az volt, napközben is folytatódni fog; ha találok más csatornát, kiteszem majd azt is...) 
 
Török katona könnygáz ellen maszkokat oszt a tüntetőknek....


Ma több ezren vették blokád alá az Európai Központi Bank székházát is a megszorítások és a kapitalizmus elleni tiltakozásként Frankfurtban!

Az eurózóna adósságválságának kezelése, illetve a dél-európai országokra "erőltetett" gazdaságpolitikai intézkedések ellen tiltakozik a Blockupy-tüntetés Németország pénzügyi központjának számító városban. 

Számos busz érkezett a tüntetésre Spanyolországból és Olaszországból. A demonstráció során eddig csak kisebb összecsapásokra került sor a rendőrséggel, azonban a tüntetés alapvetően békés - számol be a The Guardian eurózóna-válságot követő blogja.

Az EKB frankfuri székháza azért lett célpontja a demonstrációnak, mert az EKB az IMF és az Európai Bizottság mellett annak a trojkának a tagja, amely meghatározta azokat a megszorításokkal járó gazdaságpolitikai döntéseket, amelyeket a mentőcsomagért cserébe kértek az eladósodott eurózóna-tagországoktól.

A tüntetéssel a résztvevők az adósságválság kezelésének módja mellett az "élelmiszerárakkal történő spekuláció" ellen is tiltakoznak. 


Az isztambuli park védelmezői ismét megtámadták a rendőröket 

A török fővárosban folytatódnak az összecsapások a tüntetők és a rendőrség között. A rendfenntartók ismét könnygázt alkalmaztak, hogy lefékezzenek több száz tiltakozót, akiknek szándékukban állt behatolni az isztambuli Taksim térre.

Május 31-én, Isztambulban összecsapások történtek a rendőrök és a tüntetők között, akik az ellen lépnek fel, hogy a Taksim Gezi parkot likvidálják. Nem kevesebb, mint 100 ember sérült meg.

Az aktivisták már az egymást követő negyedik nap folytatják tevékenységüket Isztambulban, a tiltakozás lassanként a Törökország kormánya elleni fellépéssé válik.
(
ruvr.ru)

Kapcsolódó:
   
"Egység a fasizmus ellen" - zavargások Isztambulban 





Közlemény bombariadóról és székházbezárásról 


Érdekes a terrorista világtalálkozón nem volt bombariadó , lehet , hogy a vezetőink is terroristák , vagy csak gengszterek még , terroristának csak akkor lesznek jók, ha átmennek még egy kiképzésen , ha a metszést elvégzik rajtuk akár Tóra hordozók is lehetnek , de csak a Kazár alfajhoz tartozhatnak.

Május 30-án, 17 óra 30 perc körül a nagy erőkkel kiszálló rendőrség közölte: egy XI. kerületi utcai telefonról jelentkező névtelen telefonáló bejelentette, hogy a délután folyamán a Magyarok Világszövetsége budapesti székházában bomba fog robbanni. Ezért azonnali hatállyal elrendelték a székház teljes kiürítését, amelyben a hatósági emberekkel való kapcsolattartás érekében csupán Patrubány Miklós elnök és Orbán József igazgató maradhatott. A mintegy három órán keresztül zajló tűzszerészi vizsgálódás nem vezetett eredményre, robbanóanyagot nem találtak.

A tűzszerészek vizsgálódása ideje alatt a helyszínen megjelent a katasztrófavédelmi hatóság küldöttsége is, amely önálló vizsgálatot folytatott, és olyan tűzbiztonsági hiányosságokat azonosított (pl. menekülési útvonal szűkössége, bejárati ajtók befelé nyílása), amelynek alapján azonnali hatállyal megtiltotta a mintegy 6000 négyzetméter alapterületű székház üzemeltetését. A tiltás a tűzvédelmi követelmények teljesítéséig, de legkevesebb 24 órára szól.

A hamis bombariadó és az azt követő hatósági intézkedés nyomán elmaradt a magyar és ujgur fiatalok számára rendezett közös táncház találkozó, miként a május 31-re meghirdetett nemzetközi sajtótájékoztató is, amelyet Ümit Hamit, az Ujgur Világkongresszus Európáért felelős alelnöke tartott volna, az ujgur-magyar kapcsolatok jövőjéről és az ujgur nép életéről, törekvéseiről.

Hatóságok által meg nem erősített hírek szerint a német állampolgárságú Ümit Hamit alelnököt a nap folyamán magyar rendőri és idegenrendészeti hatóságok Budapesten feltartóztatták, majd azonnali hatállyal kiutasították Magyarország területéről.

Az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozatának Budapestre tervezett háromnapos ülése ekképp meghiúsult, munkálatai, amelynek két mozzanatát - ujgur-magyar táncház és nemzetközi sajtótájékoztató - az MVSZ székházában tartottak volna, el sem kezdődtek. A vezető, szálláshely és rendezvény nélkül maradt ujgur fiatalok még aznap elutaztak Budapestről, busszal, vonattal, repülővel.

A Magyarok Világszövetsége mélységesen sajnálja, hogy a magyarság legközelebbi rokonaiként számon tartott ujgurok Budapestre tervezett értekezlete a fent vázolt körülmények folytán meghiúsult, és reményét fejezi ki, hogy a jövőben a két nép fiataljai közötti kapcsolatfelvétel intézményesen is megvalósul.

A Magyarok Világszövetsége ezúton értesíti tagjait, székházának bérlőit, a székházba tervezett rendezvények szervezőit és résztvevőit, hogy 2013. május 30. 22 órától kezdve az MVSZ székházában minden tevékenység szünetel, és minden rendezvény elmarad.

A Magyarok Világszövetsége mindent elkövet annak érdekében, hogy budapesti székházába az élet mihamarabb teljes körűen visszatérjen.


MVSZ Sajtószolgálat 

Azzal az "indokkal" utasították ki az ujgur vezetőt, hogy "jelenléte veszélyes Magyarország számára" 

2013-06-01. 14:36 Kuruc.info
Szép új világ - tibeti-ujgur - két jó barát
Az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozata három napos nemzetközi találkozót hirdetett meg 2013. május 31-től Budapestre, a Magyarok Házába. A találkozó szégyenteljes okok miatt elmaradt, ugyanis a magyar rendőrség a tűzoltósággal és katasztrófavédelemmel karöltve felsőbb utasításra ellehetetlenítette az esemény megtartását.

A történtek megértéséhez tudni kell, hogy az ujgurok (és országuk) masszív kínai uralom alatt élnek a múlt század ötvenes éveitől. A gyökerek messzebbre nyúlnak. Az ujgurokat a magyarok rokonaiként tartja számon számos kutató, többek között Kőrösi Csoma Sándor, aki azt tervezte, hogy a helyszínen, vagyis az ujguroknál keresi meg a magyarok őshazáját. Az ujgurok a magyarokra testvér népként tekintenek, és ez különös jelentőséggel bír a csütörtöki eseményekkel kapcsolatban. Kína számára az ujgurok bekebelezése létfontosságú szándék, talán még a tibetiek fölötti uralomnál is fontosabb.

Tibet és Ujguria adja ki a jelenlegi nagy kínai birodalom több mint egyharmadát, így gazdaságilag, de legfőképpen stratégiailag a birodalom szempontjából megkérdőjelezhetetlen a két ország feletti uralom fontossága számukra. 

Az ujgur ellenállás megtörése a kínai betolakodók számára még nehezebb feladat, mint az autonómiát követelő és a Dalai Láma által vezetett erőszakmentes tibeti ellenállás. Az ujgurok népessége jóval nagyobb, mint a tibetiek lélekszáma, és, figyelembe véve iszlám kulturális hátterüket, módszereik is eltérnek buddhista szomszédjuktól. Szinte megtörhetetlenek. Az elmúlt évtizedekben több mint kétmillió ujgurt öltek meg a kínai hatóságok annak érdekében, hogy az anyaországhoz "csalogassák" ezt a mindig is független népet.

Az Ujgur Világkongresszus találkozója a tegnapi nappal kezdődött volna a Magyarok Házában, amikor is ujgur és magyar fiatalok közös kulturális eseményen és táncházon vettek volna részt. Az esemény célja az volt, hogy a magyar és az ujgur zenei és énekhagyomány közös vonásait megerősítsék a résztvevők, valamint további ismerkedésre is lehetőség nyílt volna.

A pénteki napra nyilvános sajtótalálkozót terveztek a szervezők, ahol nyilván az ujgurok helyzete is szóba került volna. Szombatra nyilvános eszmecserét is szerveztek. Az esemény fővédnöke Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki egyben helyet is adott a fontos és érdekes eseménysorozatnak. Pénteken az események gyorsan zajlottak, ugyanis a budai háromcsillagos Attila Hotelben megszállt tucatnyi ujgur vendéget meglepetésként érte a rendőrség megjelenése igazoltatás indokával. A papírok teljesen rendben voltak, és valószínűleg eme elégtelen eredmény miatt rövid időn belül a hotelben termett a tűzoltóság és a katasztrófavédelem is, és szinte azonnal tűzvédelmi hiányosságokra hivatkozva bezáratta a jó nevű szállodát. Így a vendégeknek azonnal el kellett hagyniuk regisztrált szálláshelyüket. Estére a Magyarok Háza helyet kínált keleti rokonainknak, bár ilyen szokatlan előzménnyel már láthatók voltak a sötét fellegek az esti találkozó felett. Még ezen a napon délután a budapesti találkozó főszereplőjének, az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozata elnökének autóját - a rendőrség? a TEK? vagy a BÁH? - emberei feltartóztatták, majd Hamid-ot tiltakozása ellenére a Budafoki úti BÁH központba szállították ellenőrzés céljából. Ümit Hamid egyébként Németországban él, és belépése Magyarországra teljesen jogszerű volt, valamint a szükséges okmányai is rendben voltak. Az elnökről ezek után hosszú órákig semmit sem lehetett tudni, és még a rendőrég is azt a hivatalos információt adta ki, hogy nem tud az eseményről. Patrubány Mikós személyesen érdeklődött az országos rendőrfőkapitánynál, valamit a készenléti rendőrség parancsnokánál a történtekről, de egyikőjük sem tudott az ügyről.

A szombat este 6 órára meghirdetett kulturális találkozó egyelőre elnök nélkül, még így is megrendezésre került volna, ha fél hatkor újból meg nem jelenik a tűzoltóság és a katasztrófavédelem rendőrökkel karöltve a Magyarok Házánál, azzal az ellentmondást nem tűrő magyarázattal, hogy bombariadót jelentettek az épületre. A benn lévő magyarokat, ujgurokat, vendégeket és rendezőket kitessékelték, majd megkezdődött a helyiségek átvizsgálása. A kiparancsolt, hozzávetőlegesen százfőnyi résztvevő az utcáról figyelte az eseményeket körülbelül két órán keresztül, amikor megérkezett Ümit Hamid azzal a lesújtó hírrel, hogy két órán belül el kell hagynia az országot, vagyis kiutasították, mert "jelenléte veszélyes Magyarország számára". Ezt követően hamarosan Hamid, valamint az ujgur küldöttek a Keleti Pályaudvarra mentek, ahonnan Ausztria felé vették kényszeredett irányukat. A későbbiekben a hatóságok bezáratták a Magyarok Házát tűzvédelmi hiányosságokra hivatkozva. 
 
Ümit Hamid

Az események nagyon átlátszóak, és sajnos a konklúzió is jól megfogalmazható. Mivel a kínaiakat mind a tibeti, mind az ujgur autonóm vagy függetlenségi törekvések nagyon érzékenyen érintik, ezért a kínai politika mindenre képes, hogy a világ közvéleménye elől minél jobban eltakarja, lehazudja az igazságot, vagyis a megmozdulásokat, legyenek azok békések vagy haragosak vagy esetleg kulturális rendezvények.

A számottevő nyugati hatalmak akarva-akaratlan asszisztálnak a kínai törekvésekhez. Nyugaton a "ki mer ujjat húzni a kínaiakkal?" látszólagos kifogás, mert itt valójában a világ tortájának újraszeletelése folyik (nem csak itt), és szinte minden lépés ismert és levajazott a világ másik fele előtt. A nyugati demokráciák híres emberjogi elvárásai egyáltalán nem vonatkoznak sem az ujgurokra, sem a tibetiekre, és még sok más országra és népre sem. Az adok-veszek alkuban országok és népek sorvadnak el, és ezen még Őszentsége a Dalai Láma baráti fogadtatásai sem tudnak segíteni Obamától Orbánig. Vele hitelesen lehet mutatkozni és tiszteletreméltó szentséges példáján keresztül lehet az erőszakmentességre hivatkozni, azt sugallni és azzal egyben visszaélni.

A politikailag és katonailag nem annyira jelentős országok esetében, mint például Magyarország, más a helyzet. Ezeket a szerencsétlen régiókat egyszerűen megzsarolják régi kínai barátaink. Politikai és gazdasági fenyegetések kereszttüzében és persze a kínai gazdasági segítség és az azt követő kilábalás reményében ezek a kisebb országok függetlenségüket, erkölcsi normáikat teljesen feladva úgy táncolnak, ahogy most éppen a kínai Nagy Testvér fütyül. Ezeket a tényeket sajnos nem gyengítik, hanem inkább erősítik az olyan megállapodások, amiket például Balog Zoltán miniszter kötött egy államközi látogatás alkalmával 2013. május 15-én Pekingben egy Magyar-Kínai Kulturális Együttműködés keretén belül. Ez pont az ujgurokról is szól.

Jó példa erre a 2004-es Hu Csin-tao-látogatás Budapesten. Ugyan a Tibetet Segítő Társaság és sok más Tibet-védő demonstrációra való igényét a rendőrség nem akadályozta meg, de a népes kínai delegáció éppen érkező repülőjéről a han biztonságiak már jelezték, hogy semmilyen tibeti zászlót és tiltakozót nem akar látni Kína főembere. Így történhetett, hogy büntetlenül a demonstrálóknak rontott a Budapesti Kínai Népköztársaság nagykövetségének akkori katonai attaséja, valamint az, hogy a rendőrség a kormányőrséggel karöltve BKV-s trolibuszokat és autóbuszokat rendelt a tüntetők elé, hogy vizuálisan semmiképpen ne lehessen látni a vörös posztónak számító tibeti zászlót és a szép számú Tibet-szimpatizánst.

Egy másik jelentős példa a sok közül, ami erősen emlékeztet a tegnapi ujgur-eseményekre tavaly előtt történt, és Ven Csia-pao kínai miniszterelnök magyarországi látogatása során történt. A látogatás másnapján, szombaton a BÁH behívatta a Magyarországon élő tibeti menekülteket ellenőrzés indokával. A szinte egész nap megvárakoztatott tibetiek végül a késő délutáni órákban kerültek az illetékes elé, aki az irataik átnézése után azonnal elengedte őket. Természetesen így semmilyen legális módon nem tiltakozhattak a kínai delegáció előtt. Ehhez hasonló és még súlyosabb esetek tucat számra történtek Tibet-tüntetések során Budapesten az elmúlt években. Ezt az esetet egyébként bíróság fogja tárgyalni júliusban.

A harmadik szívszorító esemény 2008-ban történt, amikor Jia Csing-lin magas rangú kínai vezető látogatásakor spontán megmozdulás során Tibetet támogató személyek Tibet-zászlót emeltek a magasba, Free Tibet szlogent kiabálva a kínai vendég érkezésekor a Kecskeméti utcában, az ELTE Jogi Kar előtt. Ekkor a rendőrök hátracsavart kézzel és hátrahúzott hajjal, brutálisan vezették el a Tibetet Segítő Társaság elnökét a helyszínről. Az ügyből bírósági tárgyalás lett, ahol a rendőrséget elmarasztalták, és kártérítés megfizetésére kötelezték. Az ember erre csak tényleg egyet tud mondani: érdekes, erre van pénz.

Végre mondjuk ki: a magyar rendőrség a rendszerváltás után mára teljesen hiteltelenné vált. Átitatja a politika minden mérge és Machiavelli intrikája. Már nemcsak a belpolitika játékszere, hanem a külföld, jelen esetben Kína kényének-kedvének betöltője is. Szabad, demokratikus, független országról beszélünk és annak rendőrségéről. Egy ország rendőrsége, akinek a polgárok védelme és érdekvédelme az egyik fő feladata, bizonyos érzékeny esetekben folyamatosan hazudik, félrevezeti a közvéleményt, valamint a parlamenti képviselőket is.

A Tibetet Segítő Társaságnak volt szerencséje részt venni egy belügyminisztériumi beszámolón a képviselőházban, ahol Pintér Sándor belügyminisztert kérdezték a képviselők. Szánalmas és egyben szomorú volt nézni, ahogy a belügyminiszter valótlant állít a tibeti demonstráció esetében, és minden átlátszó és nevetséges trükköt bevet az igazság elferdítése érdekében. Az akciók során felsőbb utasításra a legfőbb belügyi szerv nem mérlegel, még a jogot sem követi, nemhogy az igazságot, az erkölcstől meg igen messze van. A rendőrséget nem érdekli, hogy fizetni fog, ha egyáltalán van valakinek energiája, bátorsága és igazságérzete bíróságig végigvinni az ügyet. A rendőrségnek egy a lényeg, hogy ott, a helyszínen mindenképpen megakadályozza a cselekvést, még annak ellenére is, ha az teljesen törvényes, mi több, jogszerű. Amíg egy ország erőszakszerve nem tud/nem akar politikamentesen működni, addig még ez az ütött-kopott demokráciának nevezett tákolmány sem fog soha megvalósulni.

A remény- és bizalommal teli jövő érdekében álljon itt ez a történet: a Ven Csia-pao látogatása során a sorozatos rendőrségi törvénytelenségeket és túlkapásokat követően az egyik menekült lakásán a késő esti órákban megjelent egy rendőr, civil ruhában. Őszintén bocsánatot kért a tibetitől a történtekért, elmondta, hogy parancsra tette, de egyáltalán nem értett egyet vele. Majd átnyújtott az elámult menekültnek egy verset: Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról.

Szabadságot Tibetnek! Szabadságot Ujguriának!
(Dordzse/TibetPress nyomán, forrás: Tibet.hu)

Kapcsolódó: 
Orbánék megakadályozták az ujgur kongresszust, kiutasítottak egy vezetőt, és bezáratták a Magyarok Házát 

Az ujgurok gyökerei 

DunaTV - 
ujgur.hu

Négyezer éves történelmük, szépséggel és titkokkal teli kultúrájuk van - ők az ujgurok. Távoli földön, Belső-Ázsiában élnek, de a magyarokat rokonaiknak tartják. Bármennyire is furcsa, sokkal többet tudnak rólunk, mint ahogy azt gondolnánk.

A tízmilliós ujgur kisebbség Kína nyugati részén , a hivatalos nevén Hszincsiang Ujgur Autonóm Tartományban él. Az ujgurok egymás között hazájukat csak Ujgurisztánnak illetve Kelet-Turkesztánnak hívják, vagy épp mindkettőnek. A húszmilliós Hszincsiang Kína egyik legnagyobb tartománya. Területén, amely 16 -szor nagyobb Magyarországnál, 13 etnikum él. Legnagyobb lékszámban az ujgurok. Az ötven éve tartó erőszakos kínai betelepítések miatt már arányuk 50 százalék alá csökkent. A türk nyelvcsaládhoz tartozó ujgurok a történelem során figyelemre méltó kulturális kincset halmoztak fel, amely a 19. században a térségbe érkező kutatókat és felfedezőket is bámulatba ejtette.

Az ujgurok egyik ága korábbi birodalmuk szétbomlása után 840-ben Kelet-Turkesztánban telepedtek le, ez a terület a híres Selyemút révén már az ókorban is fontos kereskedelmi csomópont volt. Az ujgurok több vallást is gyakoroltak. Eleinte buddhisták voltak, ezt igazolják a máig fennmaradt buddhista templomok és kolostorok. A 10 században főleg török hatásra felvették az iszlám hitet. Kínai források szerint az ujgurok már ebben az időszakban is híres gyógyítók voltak, az akupunktúrát is ők fedezték fel. Jártasak voltak az építészetben a művészetekben és a zenében. Magas szintű volt írásbeliségük Még a legegyszerűbb foglalkozású ember is tudott írni és olvasni. Az ujgurok már évszázadokkal Gutenberg előtt ismerték a könyvnyomtatást.

A nomád népek közül egyedül a magyarokat tekintik rokonaiknak. Az ujgurok eredetileg Mongóliában éltek, elődeik tagjai lehettek a hunok által ismert. törzsszövetségnek. Ezt a helyiek is igazolják, az ujgur falu lakói egymás után sorolják az általunk is ismert szavakat.

Kelet-Turkesztán több mint ezer éven át szabad állam volt. Hol Kína oldalán, hol ellenségeként, de véres csaták árán sikerült megőriznie függetlenségét. 1876-ban a kínai császári seregek elfoglalták területüket. Ujgur források szerint a kínaiak a betörés során egymillió őslakost mészároltak le. Az ujgurok azonban nem adták meg olyan könnyen magukat. 1884 óta, amikor hivatalosan is a Hszincsiang tartomány részévé váltak, 65 éven át 42-szer szerveztek fegyveres felkelést a kínai császári megszállók ellen. Kétszer is kivívták önállóságukat. 1933-ban létrehozták a Kelet-Turkesztáni Iszlám Köztársaságot, és 1944-ben kihirdették a Második Kelet-Turkesztáni Köztársaságot. Az előbbi 3, az utóbbi öt évig állt fenn.

1949-ben a Kínába tartó ujgur vezetők repülőgépe lezuhant. Ezzel az addig független állam szabad prédává vált. A kommunista Kína végleg bekebelezte az országot. Hszincsiang autonómiát kapott. Ez azonban csak papíron létezik. A kínai han nemzetséghez tartozó betelepülők különböző kiváltságokat élveznek. Az ujgurok anyanyelvi iskolákat, szabad vallásgyakorlást követelnek. Tiltakoznak a területükön végrehajtott kínai atomkísérletek ellen. És továbbra sem adják fel függetlenségi törekvéseiket. Erre azonban vajmi kevés az esély, hiszen Peking soha nem mondana le egy olyan régióról, amelynek földje 122- féle ásványkincset- köztük olajat, gázt, szenet és aranyat rejt.

A Közbeszéd vendége Hoppál Mihály akadémikus, az MTA doktora, aki elmondta, hogy az ősi gyökereket nagyon nehéz megállapítani. Az ujgurok ugyan törökök, egy sor érdekes nyelvi egyezéssel, "szakáll, bicska, dob", tulipános motívumokat használnak, még a menyasszonyi láda díszítése is egyezik a magyarokéval.

Az akadémikus megjegyezte, az ujgurok nagyon régóta élnek a területükön. A török népek turki ágához kapcsolódnak és megtartottak egy sor olyan régi vonást, amit más népek - az iszlám hatása alatt - elvesztettek. A kínaiak korán elfoglalták a területeiket, így történelmileg joggal tartanak igényt rá. Hatalmas ez a föld, Kína 1/6-része, úgy hívják: Ürümcsi - gyönyörű hely - jegyezte meg az akadémikus.

Hoppál Mihály hozzátette: az ujgurok általában földművelők voltak. Ők voltak az a nép, akiknek a területén keresztül vezetett a selyemút, amely összekötötte a keletet a nyugattal. Egy-egy dinasztiának fontos volt, hogy ezt kézben tartsa. Az ujgur kis népek tömkelege, itt élnek kazahoh, kirgizek, türkmének, még mandzsuk is, akiket Mandzsuriából telepítettek át. Megtartották a sámánizmusukat. Állítólag Kőrösi Csoma is az ujgurokhoz akart elmenni. 

HOGY KÉSZÜL A DESPOTA 

2013. május 30., csütörtök 
pupublogja 


Isten se tudja, hogy tulajdonképpen hogyan születik a zsarnok.

Annyi dolog szerencsétlen egybeesése kell hozzá, hogy statisztikailag szinte nulla a valószínűsége, és lám, mégis...

Amikor Győző bácsi, a pártalapszervezet titkára hazavitette "C" menetlevéllel a dolomittömböt, melyből két beosztottja aztán az udvaron baráti szívességből kifaragta a bölcsőt, melyben Viktorkát ringatták, száz fogorvosból százegy teli szájjal röhögött volna, ha azt mondja valaki nekik, hogy a kis dakotából az ország miniszterelnöke lesz majd egyszer, a nem is távoli jövőben.
Párttitkár fiának lenni egy faluszéli kőbányában nem volt akkortájt nagy dolog, akkoriban, ha eldobtál egy követ, biztosan párttitkárt találsz vele.

Depersze nem dobtál el, mert maga a gondolat is elborzasztott, hogy mi lesz a következménye, még akár az is megeshet, hogy hiába tartod a kezed magad elé április negyedikén, legfeljebb megrázza Orbán elvtárs: Köszönjük, Magyar elvtárs!

De arra igen jó volt, hogy a kis Viktorka legfogékonyabb gyermekkorában megismerkedhetett a magyar nép immanens tulajdonságát képező szervilizmussal, elnézegethette, ahogy dolgos jómunkásemberek percenként százhúszas nyelvcsapásokkal fejezték ki édesapja és az eszme, nomeg a jutalom iránti elkötelezettségüket.

De párttitkár fiaként megismerkedhetett a korabeli mozgalmi tevékenység mibenlétével is, ami azért kissé eltért a lenini, és alapvetően a kádári ideáltól.

Elvetette a merev formaságokat és a döntéseket egészen közel vitte az élethez, így kapott egyszer apám is kiváló dolgozó jelvényt, meg a szégyen mellé kis pénzt is.

Egyszer, munka után a kocsmában legurítottak egy kori sört, és a háta mögött a párttitkár meg a szakszervezeti titkár éppen az aktuális pedál-medálokat osztották, jó magyar szokás szerint többségét egymás között: kap egyet a Jóska, kapsz egyet te... - erre apám hátrafordult és odaszólt: meg kapok egyet én is.
Kapott.

Szóval meg lehetett ebben a környezetben tanulni az életet, majd a sok nyavalygó értelmiségi között remekül lehetett hasznosítani a tanultakat.

Ha nincs Kádár-rendszer, akkor persze Győző papa soha nem lesz párttitkár, hanem töri buzgón a dolomitot és eszébe sem jut a fiát gimnáziumba küldeni, ellenben gazsulál a bányavezetőnek, hogy hadd jöjjön a Viktorka követ talicskázni tizennégy éves korában.

Így viszont Viktorka kisdobos, majd úttörő lett, maga is bekapcsolódott a munkásmozgalomba, így a gimnáziumban már természetes volt, hogy a KISZ oszlopos tagja lesz, és mivel apukája azzal a két dolgos kőtörő tenyerével beleverte a fejébe, hogy az élet permanens harc, hát egyenruhát is öltött.

Ifjúgárdista lett, meg állítólag még KISZ titkár is - egyik sem jött rosszul az egyetemi felvételinél, de ha például a közösségi elkötelezettséget a helyi plébánián manifesztálja karingben meg füstölő ridiküllel, már nem lett volna ilyen egyértelmű a dolog.
A nagyvárosi lét nem viselte meg Viktorkát, aki meglehetősen ügyesen kacsázott elegáns karikalábain a focipályán, s habár kissé farnehéz volt, de azért elfogadható teljesítményt nyújtott.

Ha - mondjuk - elért volna egy elsőosztályú szintet, ma a fejünk se fájna, akkor ma ő lenne a Viktor bá', a Felcsút ificsapatának edzője, aki meccsek után a helyi vezérszurkolókkal együtt sörözgetett volna a kocsmában.

De a focihoz nem elég a ravaszság meg az erőszakosság, kell az isteni szikra is, így aztán ez sem mentett meg bennünket tőle, pedig az lett volna az ő igazi helye a világban, a szurkolók tisztelték volna és a játékosok is csak a háta mögött mertek volna röhögni rajta, mikor bemutatja a helyes labdavezetést, de a hasától nem látja a labdát.

Felvették az egyetemre, ami nem is csoda, hiszen a család törekvő volt, a pedigré az akkori követelményeknek maximálisan megfelelt, - ma már például nem biztos, hogy örülnének a felvételin, ha kiderülne, hogy ő Ülő Bölény törzséből származik, meg aztán mikor tudná egy kőtörő megfizetni a tandíjat a jogi karon?

Ha nem veszik fel, mert - mondjuk - berúg a felvételi napján, megint csak szerencsénk lehetett volna, a magyar közgazdász-társadalom például éppen így menekült meg tőlem, pedig lehetnék akár most a Vörös Matolcsy is, habár úgy érzem, jobb ez így mindenkinek...

Előfelvételisként ismét folytathatta kedvenc katonásdiját, csak az volt a baj, hogy kiderült, nem ő a tábornok az alakulatnál, ez persze fegyelmezetlenségekre késztette, de - hálistennek - miután egyszer-kétszer elbeszélgetett a vallás és a sorkatonák viszonyáról a Magyar Néphadseregben az alakulat elhárító-tisztjével, nagyobb baja nem esett.

Ha az elhárító-tiszt előrelátóbb, akkor talán hősünket áthelyezik kis időre ahhoz az alakulathoz, melyben előírás szerint minden helyváltoztatásnak futólépésben kellett megtörténnie, ez újabb fegyelemsértésekre sarkallja és esetleg hosszabb időre is elteszik, mint a befőttet és akkor ugyancsak megmenekül az ország.

De megint nem volt szerencsénk, és egy darabig hősünk is ezt a feelinget mondhatta magáénak, mert bár strapabíró volt, de a fővárosi környezet megviselte.

Kilógott belőle, mint prímás farka a gatyából a viccben (Hé! Kilóg a farka!

Nem ismerem, de dúdolja csak!) legfőképpen önmaga miatt, merthogy a pestiek szokás szerint szartak a fejére, ő meg ezt személyes sérelemként élte meg, meg talán az is kifárasztotta, hogy amikor végigment a Rákóczi úton, akkor mindenkinek köszönt és nem köszöntek vissza neki.

Arról nem szólva, hogy hiába költözött Pestre, nem hívták meg a Fradi nagycsapatába, de még a kicsibe sem, úgy érezhette, elkallódott.

Aztán összetalálkozott a kollégiumban a többi suttyóval és végre hazai vizeken érezhette magát, a megszokott fészekmelegben, a fingóversenyek és a nagy rókázások honában, ahol még a nőkért is lehetett verekedni - mecsoda megkönnyebbülés lehetett!
Ehhez jöttek még olyan plusz jótétemények is, mint egy Kéri vagy egy Stumpf, meg a Stumpf apósa, a kommunista belügyminiszter, akinek az árnyékában vígan lehetett forradalmárkodni.

Ha Stumpf apósa - mondjuk - klasszika-filológiát tanít valahol, akkor meglehet, hogy az első hőbörgésük után irgalmatlanul seggberugják őket, de hát Stumpf apósa belügyminiszter volt, így aztán annyit idétlenkedhettek, amennyit csak akartak, még mindig tét nélkül, mi meg így jártunk.

A pénz persze bonyolította a viszonyokat, mikor kiderült, hogy a bohóckodásban rengeteg pénz van, akkor elkezdett odafigyelni.
Persze, ha Andropov jobban bírta volna a gyűrődést, akkor nem jön Gorbacsov és meglehet, a mi Vezérünk ma vállalati párttitkár a Szaru és Pata Műveknél, de Andropov - eléggé el nem ítélhető módon meghalt, Gorbacsov meg demokrata volt - a mai magyar viszonyok ismeretében ez tökéletesen megmagyarázza a Szovjetunió összeomlását.

Így aztán hősünk megkezdhette a hosszú menetelést a hatalom felé, először magáévá tette Anikó asszonyt, majd a Fideszt, és fegyelmet tartott, aki nem viselkedett előírásszerűen, az vagy keresztülesett a vak komondoron, vagy mehetett világgá a pártból, mely akkor még azért kismértékben különbözött a mi Csodacsatárunktól.

Ha lett volna valaki, aki elküldi az anyja csipájába, mikor nem számolt el a székház-pénzzel, talán még meg lehetett volna állítani, de azóta ennek a kis szociopatának senki nem mer ellentmondani, mert már ismerik a gátlástalanságát, az erőszakosságát, azt a drága jó bosszúálló természetét.
Hát őt dobta nekünk a gép.

Ma ötven éves, és bár rendszeres elemcserére szorul, de hajtja a hatalom és pénzvágy, mindenképpen le akarja nyomni IV. Bélát, ő akar lenni a harmadik honalapító.

Kevés szabadidejében ül az íróasztalánál és a történelemkönyvben minden nevet kifest korrektorral, Kerényi pedig már készíti a Színes Nagy Magyar Nemzeti Történelmi Arcképcsarnok című albumot, melynek minden lapján Orbán Viktor portréja lesz látható, alatta hőstetteinek felsorolása fog szerepelni.
Például Orbán Viktor ledöfi Barrosot, Orbán Viktor körbekiabálja a gaz Gyurcsányt és így tovább.
Mondom én, szerencsétlen egy ország ez, nekünk Oszvaldból is csak egy Marika jutott...
Születésnapjára hadd ne kívánjak semmit, mindketten jobban járunk...

:O))) 


Még ilyet! Lányok és Asszonyok Orbán Viktorért Egyesület?! 


Tényleg nagy a pesti állatsereglet! Alig fértek be a birkák a Döbrögi szeánszra!
Lányok és Asszonyok Orbán Viktorért Egyesület.

Amúgy Döbrögink fügefája-Magyarország-rendesen tejel (terem) a Nemzet Patkányának és udvartartásának.
Döbrögi pedig egyenesen prófétává avanzsált a tegnapi, tömeges matrónaszeánszon. Mert a saját kufárjai és pénznyelői ragasztották homlokukra a keresztet, és hordják a kincseket az Őt megdicsőitő sátánisták oltárai elé!
Cserébe pedig a sátánisták imáikba foglalják a Gonoszt-és dicsőitik!
Látva ezt a tegnapi erkölcsi fertőt, józan ésszel gondolkodó ember másra nem tud gondolni: Pesten van az egy négyzetkilométerre jutó legtöbb-végső stádiumos-kergemarha.
(És az ő szavazati jogukkal senki nem foglalkozik!)
De külön érdekesség ezeknek a vén satrafáknak a családja! Hogy a fenébe nem képesek kordában tartani a jól érzékelhetően elborult elméjű nagyikat?! Hiszen közveszélyesek!
(
Facebook

Mit ünnepel a Fidesz június 4-én? 

2013, június 1 - 12:18 
alfahir.hu
A Jobbik szerint Medgyessy Péter és Alföldi Róbert szintjére süllyedt a kormány akkor, amikor több napos ünneplést szervezett Trianon évfordulójára - közölte szombati sajtótájékoztatóján Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Hozzátette: ez a legnagyobb nemzeti gyásznap, ilyenkor nem lehet ünnepelni, ahogy azt következetesen és provokatívan teszi a kormány, ugyanis minden írásos meghívójában az "ünneplés" szó szerepel. A politikus felhívta a figyelmet: a fideszes politikusok átvették ezt a gyakorlatot és mindenhol "ünnepi beszédeket" és "ünnepi koncerteket" tartanak.

Novák Előd hangsúlyozta: a Nemzeti Összetartozás Napja hivatalos úton vált ünnepnappá, például az Országgyűlésben is "ünnepnapi koncertet" tartanak.

A nemzeti radikális képviselő szerint ez hasonló hazaárulás, mint amilyen koccintások voltak Medyessy Péter magyar és Adrien Nastase román kormányfő között, vagy például amikor Alföldi Róbert lehetőséget akart biztosítani a románoknak megünnepelni Erdély elcsatolását.

A politikus kiemelte: jellemző a kormányzatra, hogy mindent narancsszínűre akar festeni, Trianont ünnepnappá nyilvánítják, miközben az elcsatolt területek magyarságának problémáira nem hozott gyógyírt az Európai Unió sem. Ahelyett, hogy az ország vezetése ezzel szembe nézne, inkább betemeti a gondokat.

Novák Előd szerint ennél még az is jobb volt, amikor 1990-ben a Fidesz kivonult az Országgyűlésből, a Trianonról való egyperces néma megemlékezésről.

A Jobbik megalakulás óta szervezte a Trianon-megemlékezéseket szerte az országban, melyek százával ragadták magával a vidéket. Nagyon sok önkormányzat is beállt a kezdeményezés mögé.

A politikus a parlamentben múlt héten feszegette, hogy a kormány hogy biztosíthat teret ennek az ünneplésnek, köztük a "Barackfa" nevű zeneszámnak, melyet közpénzből finanszírozva megpróbálják ünnepnapként beállítani Trianont.

Kövér László, házelnök ezért a felszólalásért ismét pénzbírság kiszabását indítványozta Novák Elődöt számára.

A nemzeti radikális képviselő úgy gondolja ez törvénysértő magatartás, hiszen sem védekezési, sem fellebbezési lehetőséget nem biztosít. 


Bajtársak!! Dunaföldváriak, Előszállás és környéke FIGYELEM!!!!!
Rengeteg rendőr van jelen pillanatban is az utakon!!
Vigyázzatok, akit csak lehet megállítanak!!
Adjátok tovább!!!! (
Facebook)
(Csütörtökön a 6-os főúton, a Tolna megyei Sötétvölgynél tucatnyi rendőr, egész délután és este mindkét irányban ellenőrizte a személyautókat! - 
KJ


Az összeesküvés nem elmélet - állítja egy Világbanki bennfenntes 

5/30/2013 
ujvilagtudat.blog
Karen Hudes, aki 20 évet dolgozott a Világbanknál megerősítette, hogy a központi banki családok tulajdonolják és irányítják a világot. Azt is elmondta, hogy a bankárok készek alkalmazni a statáriumot, hogy megvédjék tisztességtelen hitelmonopóliumukat. (A terror elleni háború természetesen csak egy ürügy.) 

Az egykori Világbanki bennfenntes, az ex vezető jogtanácsos Karen Hudes azt mondja, hogy a globális pénzügyi rendszert egy kis korrupt csoport uralja, a hataloméhes figurák a magántulajdonban lévő Szövetségi Tartalékbank (Federal Reserve) köré összpontosultak.

Hálózatuk megszerezte a média irányítását, hogy fedezzék a bűncselekményeket 'is', - magyarázta. A The New Americannak adott egyik interjújában Hudes azt mondta, hogy amikor megpróbálta megfújni a sípot a Világbanknál lévő problémák miatt, kirúgták. Most együtt az informátorok hálózatával Hudes eltökélt, hogy felfedje és megszüntesse a korrupciót. Azt állítja, biztos a sikerben.

Hivatkozva egy 2011-ben robbant svájci tanulmányra, ami a PLOS ONE nevű folyóiratban jelent meg a "globális vállalatirányítási hálózat" címmel, Hudes rámutatott arra, hogy szervezetek egy kis csoportja - főleg pénzügyi intézmények és főként a központi bankok - tetemes befolyást gyakorolnak a nemzetközi gazdaságra a színfalak mögött.

"Ami valójában történik az az, hogy a világ erőforrásait ez a csoport uralja," - magyarázza hozzátéve, hogy a "korrupt hatalmi haszonlesőknek" sikerült uralmuk alá hajtani a médiát is. "Nekik meg van engedve, hogy ezt tegyék."

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=L6mhwW69JZA
Az állam foglyul ejtése

Hudes, aki ügyvédként mintegy két évtizedet töltött a Világbank jogi osztályán, közelről vizsgálta a hálózat machinációit. "Rájöttem, hogy most már államok foglyul ejtésével foglalkozunk ott, ahol a kormányzati intézményekről ez a korrupt csoport dönt," - mondta a New American-nek egy telefonos interjúban. "Az amerikai kormány pillérei - néhány közülük - működésképtelen az állam foglyul ejtése miatt; ez egy nagy sztori, egy nagy eltussolás."

A hálózat középpontjában, mondja Hudes, 147 pénzügyi intézmény és központi bankok - elsősorban a Szövetségi Tartalékbank áll, amit a Kongresszus hozott létre, de tulajdonosa lényegében magánbankok kartellje. "Ez a történet arról szól, hogyan játszották titokban a nemzetközi pénzügyi rendszert, főként a központi bankok - róluk beszélünk," - magyarázta. "A központi bankárok játsszák a rendszert. Azt mondanám, hogy ez a hatalom megragadása."

Különösen a Szövetségi Tartalékbank áll a hálózat és eltussolás közepén, folytatta Hudes hivatkozva a politikai és felügyeleti szervre, mely vezető kormányzati és Tartalékbanki tisztviselőket foglal magában. A központi bankárok manipulálják az arany árát is, tette hozzá visszhangozva az elterjedt aggodalmakat, melyet a New American széles körben dokumentált. Sőt a pontatlan világbanki pénzügyi kimutatások is kapcsolatban vannak az amerikai központi bankkal, melyre próbált rávilágítani.

A sötét, de rendkívül erős Nemzetközi Fizetések Bankja szolgál "ezen magán központi bankárok klubjául" - folytatta Hudes. "Vajon az emberek továbbra is szeretnék országuk adósságának kamatait fizetni nekik, amikor rájönnek a titkos trükkökre, melyeket ez a csoport művel? Ne felejtsük el, hogy hogyan gazdagították magukat rendkívüli módon és azt, hogyan vették el az adófizetők pénzét a mentőcsomagokra."
Nincs arany a Fort Knoxban

Beavatkoztak az arany árába, mondta Hudes, és azért tették, mert a hatalmas hálózat és a központi bankok "kapaszkodnak a papírpénzbe" - ezt a gyanút osztja számos elemző, sőt magas rangú kormányzati tisztviselők is. A világbank informátora azt is elmondta, hogy ellentétben a hivatalos állításokkal ő nem hiszi, hogy bármilyen arany lett volna a Fort Knoxban. Még a kongresszusi és a külföldi kormányok is megpróbálták kideríteni, hogy a nemesfémek még mindig ott vannak-e, de nem jártak túl sok sikerrel. Hudes ugyanakkor úgy véli, hogy a csalás végül ki fog derülni.

"Olyan ez, mint amikor a bűnözők megpróbálják kitalálni, hogy hova rejtőzzenek el. Ez egy maffia." - mondta. "Ezek a tettesek megragadtak minden gazdasági hatalmat, sikeresen beszivárogtak mindkét oldalon, úgyhogy olyan embereket fogunk találni, akik állítólag megpróbálnak harcolni a korrupció ellen, de valójában félretájékoztató dolgokat terjesztenek, és elgáncsolnak bárkit, akik kiállnak a közös fellépés érdekében... Azok a gengszterek azt hiszik, hogyha tudatlanságban képesek tartani a világot, akkor hosszabb ideig tart, mire elvéreznek."
Reform vagy statárium?

Miközben a médiát a "hatalmi haszonlesők" hálózata uralja, Hudes külföldi kormányokkal, újságírókkal, amerikai tisztviselőkkel, állami kormányokkal dolgozik együtt, és az informátorok széles koalíciójával, hogy nyíltan kirobbantsák az egész átverést. Elég sokakat érdekel a külföldi kormányok közül, és az Egyesült Államok állami tisztviselői körében is.

"Egy tiszta pénzügyi rendszerért dolgozunk, eközben az emberek, akik nem tudták, hogy miképp játszottak a rendszerrel, azok meg fogják tudni" - mondta. "Azért teszünk, hogy egy másfajta nemzetközi pénzügyi rendszerünk legyen... Ez valami újfajta világ lesz, ahol az emberek tudni fogják, hogy mi folyik - nincs több titkos egyezség; nem engedhető, hogy megtörténjen. Egy másfajta médiánk kell hogy legyen, ha az emberek nem akarják, hogy uralják és ellenőrizzék őket, amit úgy hiszem senki sem szeretne."

Míg Hudes optimistán nyilatkozik azt is elismeri, hogy a világ jelenleg komoly veszélyekkel néz szembe - vannak még tervek a statárium bevezetésére az Egyesült Államokban - mondta. A következő lépés kritikus lesz az emberiség számára. Mint ilyen, érvel Hudes, alapvető fontosságú, hogy az emberek a világon megtudják, hogy a törvénytelenség, a korrupció és a lopás a legmagasabb szinten folyik, és ennek véget kell vetni egyszer és mindenkorra. A tétlenség következményei katasztrofálisak lennének. / The New American 




Trianon semmis! 

A mai jogi értelmezés szerint a trianoni diktátum semmis, mert nem egyenrangú tárgyalások, hanem a vesztes államok által kényszerhelyzetben történt aláírás eredményeként jött létre. Vegyük végre a kezünkbe a sorsunkat, ne mindig mástól várjuk a segítséget!
Dr. Eva Maria Barki nemzetközi jogász: Trianon semmis!

Kedves Magyar Barátaim, Székelyföldön, Erdélyben, Magyarországon, a határokon túl és szerte a világon ! Trianon mindnyájunk számára egy fel nem dolgozott trauma.

Azok számára is, akik nem akarnak, vagy nem tudnak errol beszélni. Az igazságtalanság mindenkinek fáj. És nincs senki, aki az igazságtalanságot ne ismerné el Nyugaton és Keleten egyaránt, mindenhol - Románián kívül.

Az első világháború utáni békerend jogi értelmezés alapján semmis, mert nem egyenrangú tárgyalások, hanem a vesztes államok által kényszerhelyzetben történt aláírás eredményeként jött létre. Mindenütt jogtalanul, ahol az alapvető emberi jogok ellen, az önrendelkezési jog semmibe vételével húztak új határokat.

Azóta változott a helyzet. Az önrendelkezési jog teljes elismerést kapott nemcsak a tudományban, de az írásos nemzetközi normákban is. A Polgári Jogok Nemzetközi Egyezség okmánya, amely 1966-ban született, és 1976-ban lépett hatályba, és amelyet majdnem minden ENSZ-tagállam aláírt, köztük Románia is, kötelezi a kormányokat az 1. cikkelyének betartására, amely szerint:
I. cikkely:
"Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket."

1989. november 4-én (pontosan 33 évvel a nagy magyar szabadság- és függetlenségi harc leverése után!) Európában ütött az önrendelkezési órája. Ezen a napon egymillió ember ment az utcára Lipcsében, azt skandálva: 'Mi vagyunk a nép!' Ezt a klasszikussá vált önrendelkezési követelést az egész világ diplomáciai erofeszítései sem tudták megakadályozni.

Azóta az önrendelkezési hullám egész Európán végigsöpört. A német újraegyesítés után kivívták maguknak az önrendelkezést az észtek, lettek, litvánok, szlovének, szlovákok, horvátok, macedónok, koszovói albánok, számtalan új határ jött létre. A Közel-Keleten ugyan még nem kezdodött el a határmódosítási folyamat, de bekövetkezte várható a jövoben.

Összeomlott, és továbbra is szétesoben van az elso világháború utáni kényszer-békerend. Kivéve a magyar területen. Egyes-egyedül a magyarság huséges a kegyetlen diktátumhoz. Másutt már ünnepelték és ünnepelnék a szabadságot. Mi csak gyászolunk és ápoljuk a sebeinket.
Az üzenetem a mai napon

Ne nézzünk visszafelé, ne emlékezzünk Trianonra, végre nézzünk elore! Vegyük kezünkbe a sorsunkat, ne várjunk segítséget külföldrol, ami sohasem fog megérkezni, ne várjunk megoldást az Európai Uniótól, mert nincs politikai akarat ebben a szövetségben, tehetségtelen és képtelen közbelépni. Ne hallgassunk a politikusokra, akik nem hajlandóak az érdekeinket képviselni. Cselekednünk kell. Hallgatással és tétlenséggel problémákat nem lehet megoldani.

Nekünk is jár az önrendelkezési jog. Mi is 'szabadon meghatározhatjuk a politikai rendszerünket és szabadon biztosíthatjuk a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlodésünket' Mert ránk is vonatkozik: 'Mi vagyunk a nép'. Nincs magyar kisebbség a Kárpát-medencében. A magyarság államalkotó nép, több mint ezeréves közös történelemmel, közös hagyománnyal, közös jogrendszerrel, közös kultúrával.
A Kárpát-medencében Mi vagyunk a nép!

Ezt fel kell mutatni, hogy mindenki lássa és mindenki hallja. Tüntetéssekkel, nyilatkozatokkal és aláírásokkal. Hogy soha többé ne kelljen gyászolni, hanem a jövőben mi is ünnepelhessünk. Mert: Mi vagyunk a nép.
Isten áldja a magyar népet!
Dr. Eva Maria Barki magyartudat.hu - magyarmegmaradasert.hu 



Botrányos törvényjavaslat a parlament előtt - jön a rekvirálási jog? 

2013. május 16., csütörtök 18:49 (
NAPI)
Benyújtották a fideszes és KDNP-s képviselők rekvirálási jogáról szóló javaslatot. Lelőjük a poént: mindez egy ellenzéki képviselő gegje.

A közismertté vált Orbán-Tarlós buszos beszélgetés és a dohánykoncessziók elosztása körüli visszásságok ihlették azt a törvényjavaslatot, amit Varju László független (Demokratikus Koalíció) képviselő nyújtott be. A gegnek, karikatúrának szánt törvényjavaslat kimondja, hogy "Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselője (a továbbiakban kormánypárti képviselő) tulajdoni igényt jelenthet be bármely, Magyarország területén található ingatlanra."

A javaslat alapján az igénybejelentést követően az igazságügyi miniszter törvényjavaslatot terjeszt be az ingatlan állami tulajdonba vételéről. A képviselő szerint azért a KIM vezetője, mert így garantálható a nagyobb szakértelem. A törvényjavaslat indoklásából kiderül, hogy "A miniszterelnök ismeretes módon arra biztatta a főváros főpolgármesterét, hogy terjesszen elő törvényjavaslatot, amely egy ingatlan tulajdonjogának megváltoztatására irányul, amely ingatlan tulajdonjogára a fővárosnak városrendezési okokból szüksége lett volna." Mint ismert, erre a beszélgetésre a média jelenlétében került sor, amikor is az Andrássy úton buszoztak az új BKV-buszok átadását követően. A kiszemelt ingatlan az Állami Balettintézet portugál kézben lévő épülete volt.

A DK-s képviselő a javaslatot az évi száz milliárd forintos árbevételt elérő gazdasági társaságra is kiterjesztette, vagyis ezek is élhetnének a rekvirálási joggal. Az indoklásból kiderül, hogy ezzel a javaslattal "de facto már fennálló helyzetet kívánja jogilag megalapozni és formalizálni, hogy Simicska Lajos és Nyerges Zsolt cégbirodalma minden korlátozás nélkül terjeszkedhet és bármely különösen jövedelmező vagy konkurens gazdasági társaság tulajdonjogát különösebb nehézség nélkül megszerezheti".

Az indoklás szerint "A 2014-es országgyűlési választásig hátralévő szűk egy év már nem elegendő arra, hogy az eddig megszokott, joggal kisiparinak nevezhető módszerekkel ki lehessen elégíteni a kormányzó párt és gazdasági holdudvara mohóságát és lenyúlás iránti igényét, és el lehessen érni a végső célt: a magyarországi anyagi javak összességének Fideszes tulajdonba vételét. Olyan módszerek kialakítására van szükség, amelyek ezeket a folyamatokat lényegesen leegyszerűsítik és felgyorsítják. Jelen törvényjavaslat célja ilyen módszerek törvénybe iktatása és szabályozása."

Az egyéni képviselő indítványok automatikusan nem kerülnek parlamenti vitára, csak abban az esetben, ha azt a többség napirendre veszi, vagyis az ilyen komolytalan indítványok sorsa az irattározás.

További finomságokat az 
előterjesztésben olvashat.

Kapcsolódó:
    Ezért önti el Magyarországot a dömpingáru
    Elárasztják a Kossuth téren épülő mélygarázst
    Azonnali vizsgálatot indított a miniszter - génmódosított kukorica került az országba?
    Így veheti el az Ön lakását is az állam - itt az új javaslat
    Meglepő fordulat jön a forint piacán?
    A sokkoló magyar adat tovább rossz hírt hozhat

   
Otthonvédő Tanács és a Koppány-Csoport fóruma
   
A magyarhülyítés újabb fejezete, avagy tévhitek az államadóssággal kapcsolatban
   
Varga István - Hol tároljuk a fizetésünket a bankok helyett? 


"A FELVÁSÁRLÓKNAK ÉS A HAZAÁRULÓKNAK FELHÍVJUK A FIGYELMÉT ARRA, HOGY HOGY A RÉGI ÉS MOSTANI ALKOTMÁNY ÉS ALAPTÖRVÉNY IS TÖRVÉNYTELEN ÉS ILLEGITIM --
6. A Történelmi Alkotmány nem szüntethető meg, nem függeszthető fel. A Szent Korona tagjainak joga és kötelessége élni az ellentmondás és ellenállás jogával, ha megsérül a Szent Korona eszme. (Jus resistendi et contradiscendi)
7. Az alkotmányos alaptörvény, minden jogszabály, a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom minden intézkedése meg kell, hogy feleljen a Szent Korona eszmének (Sub specie Sacrae Coronae).
8. Sem választott, sem kinevezett hatalom s Szent Korona-tantól eltérően nem alkotmányozhat.
9. Alkotmánysértéssel jog nem létesíthető. !!!" 
www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=takacs&cikk=4 

Holokauszt, mint összmagyar tragédia 


Jeruzsálem után Magyarországon is lesz siratófal. A közép-európai siratófalat Olaszliszkán a koncepcióban lévő indoklás szerint az egykori zsidó közösség emlékére építik meg, alakítják ki. Az "antiszemitizmus hazájában", azaz Magyarországon óriási a készülődés a holokauszt hetvenedik évfordulójára. A kormány a közelmúltban határozatot fogadott el "a magyarországi holokauszt hetvenedik évfordulójához kapcsolódó megemlékezések és programok megvalósításával összefüggő feladatokról". Az előterjesztés szerint - annak érdekében, hogy az emlékév minél szélesebb körű hatást fejthessen ki a magyar társadalomban - érdemes arra törekedni, hogy a holokauszt minél inkább nemzeti, összmagyar tragédiaként jelenjen meg, és ne kizárólag a zsidóság tragédiájaként. (
Jadranka Roganovic


És mondjátok hazánkban mikorra lesz szórványban a magyar, mint Palesztinában a palesztin , akik egy nagy koncentrációs táborban tengetik az életüket. Hazánk melyik területét jelölik ki koncentrációs táborrá , gondolom Recskhez nem akarnak visszanyúlni a kommunista zsidó bűnök miatt , próbálnak elszakadni a hagyományoktól, és valahol másutt állítják fel a tábort , mint a Valahol Európában c . filmben is ahogy vándoroltak a nincstelenek valahol rájuk esteledett.





Jeruzsálem után Magyarországon is lesz siratófal 


És megkezdik egy Gázaihoz hasonló koncentrációs tábor felállítását, itt fogják elhelyezni a banki károsultak családjait is , és azokat a családokat is akiket a bíróság a holokauszt jobb megismerésére kényszerít . Ide kerülnek a Recski tábor még élő tagjai , az 56 – os hazafiak , és minden kommunizmus áldozatainak leszármazottai, hogy tudják meg és tiszteljék a zsidókat akik miatt el kellet szenvedniük ezt a közelmúlt történelmet. És ha már megtanulták tisztelni a terrorista zsidót, esetleg szó lehet táborlakók csere üdüléséről , az itteniek meglátogathatják majd a nagy Gázai koncentrációs tábort, hogy a helyszínen tapasztalják meg a foszforbomba jótékony hatásait. És az üldöztetés különböző formáit is megismerhetik . A Palesztin foglyok meg addig nem lesznek kitéve a telepesek atrocitásának , és jó lesz abból a szempontból is , hogy így talán a beletörődést elősegíti . De ha mondjuk a visszája következik be , és a Palesztinok atom töltetet szereznek be , és elpusztítják Izraelt , hát végetvetnek egy másik kísérletnek is mert az első a kommunizmus volt , hát mit gondolsz miért nem lehet a kommunizmus áldozatairól megemlékezni , mert a zsidó volt a bűnös , mint a két világháború kirobbantásáért is a zsidók és a bankárkaszt okolható . És láttál már eddig háborús bűnös bankárt akit elítéltek eddig , ugye hogy nem volt precedens eddig ilyesmire. A gazdasági válságokat is a bankárkaszt teremtette meg , mégsem öltek meg egyetlenegyet sem közülük. Csak a munkanélkülieket igyekeznek likvidálni a helyi és általános háborúkban. A világ csendőrei a birodalmi Amerika és kis testvére a cionista terrorista állam Izrael megpróbál annyi feszültségi gócot gerjeszteni , hogy ezeket megideológizálva bárhol kirobbanthassanak háborúkat. És mivel az Amerikai nemzetállam már rég zsidó kézben van , így ezt a monstrum gépezetet bárhová irányulva bevethetik. És a munkanélküliek seregeitől így megszabadulhatnak .
Hát ezért igyekszik a kormányunk e magaslatokra , mert a mi munkanélkülieinkel is kell valamit kezdeni, és mivel a nép rájött , hogy polgárháborúval akarják eltüntetni a fölösleges állományt , így taktikát kell változtatni.





2013, április 27 - 09:41 Népszabadság, 
alfahir.hu
A kormány óriási felhajtást szervez 2014-re, a holokauszt hetvenedik évfordulójára. Többek között siratófalat építenek Olaszliszkán.

Az antiszemitizmus hazájában, azaz Magyarországon óriási a készülődés a holokauszt hetvenedik évfordulójára. A Népszabadság birtokába került dokumentumok szerint grandiózus tervei vannak a kormánynak arra, hogy 2014-ben, a hetvenedik évforduló alkalmából meghirdetett emlékévben méltóképp emlékezzen a holokauszt áldozataira.
Emléknap, emlékhely, emlékbélyeg

A kormány a közelmúltban határozatot fogadott el "a magyarországi holokauszt hetvenedik évfordulójához kapcsolódó megemlékezések és programok megvalósításával összefüggő feladatokról". Néhány részlet már ebből is kiderül, például az, hogy Radnóti Miklós-emléknappá nyilvánítják november 9-ét (a költő halálának napját), a jelenleg használaton kívüli Józsefvárosi pályaudvar épületében létrehozzák a Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye - Európai Oktatási Központ nevű intézményt, emlékbélyeget bocsátanak ki.

Az emlékév elméletileg 2014. január 27-től, a holokauszt nemzetközi emléknapjától kezdve a következő év január 27-ig tart, gyakorlatilag viszont tovább, hiszen a magyar-izraeli kormányülést 2015-ben tartják.
Holokauszt, mint összmagyar tragédia

Az előterjesztés szerint - annak érdekében, hogy az emlékév minél szélesebb körű hatást fejthessen ki a magyar társadalomban - érdemes arra törekedni, hogy a holokauszt minél inkább nemzeti, összmagyar tragédiaként jelenjen meg, és ne kizárólag a zsidóság tragédiájaként.

A Miniszterelnökségen készült koncepció szerint a következő intézkedésekre számíthatunk: tudományos konferenciák, kiállítások és kulturális rendezvények sorát szervezik majd, az Izraeli Filharmonikusok például a Művészetek Palotájában lépnek fel. Magyar túlélők és magyar - vagy Magyarországhoz kötődő - Világ Igaza-kitüntetettek részvételével világtalálkozót tartanak. Feltárják a deportálások és munkaszolgálat során elhunytakat rejtő tömegsírokat, elsőként a kőszegi Guba-hegyen lévőt - derül ki a Népszabadság információiból.

Augusztus 2-án, a roma holokauszt nemzetközi emléknapján átadják a helyreállított komáromi Csillagerődöt, az Országos Roma Önkormányzat közreműködésével emlékművet állítanak a cigány áldozatoknak.
Holokauszt-leckék a közigazgatásban dolgozóknak

Ahol lehetséges, emléktáblát avatnak az elhurcolt diákok és a gyermekmentő tanárok emlékére. A holokauszttal kapcsolatos ismereteket bevezetik a leendő közigazgatási szakemberek képzésébe a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Oktatási programok indulnak diákoknak és pedagógusoknak. Helyreállítják a sárazsadányi Zsidó Kereskedőházat. A sátoraljaújhelyi zsidó temetőben emlékhelyet alakítanak ki Teitelbaum Mózes csodarabbi sírjánál, akiről azt tartja a legenda, hogy megjövendölte Kossuth Lajos nagy államférfivá válását. 2014-ben a Rumbach Sebestyén utcai, a kőszegi és a szabadkai zsinagógát újítják fel, 2015-ben a debrecenit.

Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke szerint a Józsefvárosi pályaudvaron létrehozandó új intézményre azért van szükség, mert a Páva utcai emlékközpont mára kinőtte a rendelkezésére álló területet: a kutatás egyre nehezebben megoldható feladat a mostani körülmények között.
Siratófal Olaszliszkán

A közép-európai siratófalat a koncepcióban lévő indoklás szerint az egykori zsidó közösség emlékére alakítják ki. Feldmájer Péter hozzátette: a vészkorszak után elhagyatottá vált olaszliszkai zsinagóga állaga folyamatosan romlott, majd az építőköveket is széthordták. Csak egy fal maradt: egy képzőművészeti alkotással kiegészítve ennek felújításával hozzák létre a siratófalat.

Azt, hogy maga a program mennyibe kerül még nem lehet tudni, a kormányhatározat szerint az érintett minisztériumoknak most kell kidolgozniuk a költségvetést.

2013-ban tartotta meg alakuló ülését az Országházban a Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság, amelynek feladata a magyar zsidóság deportálásának hetvenedik évfordulójáról történő megemlékezés előkészítése.
Lázár szerint elmaradt a bocsánatkérés

A bizottság elnöke, Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár köszöntő beszédében azt mondta: a kormány azért hozta létre a testületet, mert kiemelten fontosnak tartja a szembenézést és a bocsánatkérést, amely a kommunista diktatúra alatt elmaradt, az elmúlt huszonkét évben pedig felemásra sikerült.

Mint mondta, az állam felelőssége ebben speciális, hiszen a szörnyű tettek elkövetői között voltak magyarok, de akik elszenvedték, mindannyian magyar honfitársak voltak.
Fiatalok megszólítása a cél

Emlékeztetett arra: a zsidó szervezetek kezdeményezésének hatására döntött a testület létrehozásáról a kormány, a kabinet célja ugyanakkor nem az, hogy kijelölje a bizottság munkáját, azt akarja elérni, hogy civil kezdeményezések sokasága határozza meg a 2014-es megemlékezéseket. A legfontosabb feladatnak a fiatalok megszólítását tartja, de mint mondta, a tudomány világát is inspirálni kívánja a kabinet a múlt feltárásában, a zsidó szervezeteket pedig néhány vidéki, történelmi jelentőségű zsinagóga sorsának rendezésében támogatná.

Az emlékbizottság munkájában részt vesz többek között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, több zsidó szervezet vezetője mellett Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, valamint az Egyesült Államok, Izrael, Németország és Ausztria budapesti nagykövete.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter azt kérte a bizottságtól, hogy munkája során ne csak a múltra koncentráljon, hanem arra is, hogy a múltból kiindulva hogyan taníthatók a felnövekvő nemzedékek.
Elégedettek a zsidók a kormánnyal

Balog Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzeti alaptantervben fontos szerep jut a holokauszt oktatásának, a tananyag kidolgozásában pedig jelentős támogatást nyújtottak a zsidó szervezetek. Jelezte, hogy ebből kiindulva a roma közösség történetének kidolgozásában is támaszkodik a tárca a cigány elit segítségére.

Feldmájer Péter (Mazsihisz) köszönetet mondott a kormánynak azért, hogy kezdeményezésükre létrehozta a bizottságot, mert, mint mondta, a Magyarországon élő mintegy nyolcezer holokauszt-túlélő számára fontos az együttérzés kinyilvánítása. Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke szerint 2014-ben minden településnek természetes módon kell múltja felé fordulnia. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a deportálások a mai határainkon túl is zajlottak. Szabó György, a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke jelentősnek minősítette azokat a lépéseket, amelyeket a kormány tett a zsidóság irányába.
Mindenki elkötelezett

Ilan Mor izraeli nagykövet hangsúlyozta elkötelezettségét a bizottság munkája iránt, és közölte, országa kutató intézete is készen áll a magyar kormány munkájának segítésére. Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok nagykövete is elismerését fejezte ki a kormánynak és aktív részvételt ígért a bizottság munkájában, Michael Zimmermann, Ausztria nagykövete pedig a nemzetközi együttműködés szerepét hangsúlyozta a holokauszt feltárásában és az emlékezésben. 
SSZ 


Hanuka a "haláltáborban" 

A következő fénykép tanúskodik arról, hogy az "elvetemült német nemzetiszocialisták" olyan aljas módon bántak a deportált zsidókkal, miszerint még egyik legszentebb ünnepüket, a hanukát is megülhették a kiirtásukra létrehozott lágerekben:
Lipusz Zsolt - Kuruc.info

Kapcsolódó:
   
John Lukacs: Egy ország ne verje a mellét balsorssal
   
Adolf Hitler elévülhetetlen szavai az arany és a munka értékéről (videó) 

A magyarhülyítés újabb fejezete, avagy tévhitek az államadóssággal kapcsolatban 


Figyelem! Újra felhívjuk Olvasóink figyelemét, hogy ez nem egy pártújság. Itt nem talál elvtelen helyesléseket csak azért, mert a "mi" oldalunk mondja. Ezért kérem azokat, akik nem képesek befogadni az adatokat, mert fanatikus Orbán vagy éppen Gyurcsány istenítők azok inkább ne olvassák tovább. Azért írom ezt a két embert, mert a hülyítésben ők ketten járnak az élen és az ország kettejük viaskodásában meg megy tönkre. Aki csak azt tudja lesni, hogy az általuk vívott csatában éppen melyik visz be egy ütést, és örömködik rajta, az nem fogja tudni felfogni az alább leírtakat. Aki csak annyit lát, hogy 2011-ben vezértől függően itt kommunisták és fasiszták vannak, annak értelmetlen tovább olvasni. Itt olyan adatokat olvashat, amit a hivatalos és pártmédia elhallgat, vagy csak az "apróbetűs" részben közöl.

No, kezdjük egy kitalált történettel. Átlagos magyar család, Kovácsék. Kovács, Kovácsné egy fiú és egy lány gyermek. Kovácsék építgetik életüket, dolgoznak, szeretnének anyagilag is előrébb jutni, tervezgetnek. 2000-ben terveznek egy lakásvásárlást, bemennek a bankba, de a kedvezményes kamattámogatású (Fidesz-kormány) hitelt nem képesek felvenni, mert 100 ezer forint lenne a havi részlet, nekik meg 150 ezer az összjövedelmük. Meghagyják tehát a kamattámogatást a gazdagoknak. Azok fel is veszik, van aki 4-5 lakást, házat is vesz belőle és kiadja albérletbe, abból fizetve a törlesztőket. A kormány meg az adófizetők pénzéből gavalléran fizet a tehetőseknek. Kovácsékat 2005-ben felhívja egy hitelközvetítő, hogy van egy remek ajánlata lakásvásárlásra. Ki is megy lakásra és elmondja, hogy a forinthitelnél, ami már nem is támogatott (közben kormányváltás volt és az új kormány nem akarta fizetni a már több százmilliárdos kamattámogatást), ezért így már 110 ezer lenne a havi törlesztése egy vágyott lakás vásárlása esetén.

Sok vakegér pártpolitikus nem érti, nem azért vettek fel az emberek devizahitelt, mert olcsóbb volt a kamata pár százalékkal, hanem mert fele volt a törlesztőrészlet. Ha nem lett volna devizahitel semmilyen hitelt nem vett volna fel a magyar. Csányi meg egyenesen azzal kábít, hogy magyarok azért vették fel a devizahitelt, hogy nyerészkedjenek. Állítása szerint felvették az alacsony kamatozású devizahitelt és a pénzt berakták magas forintkamatra a bankba. És ez az ember az ország elismert guruja. Röhej. Itt várjuk a nyerészkedő devizahitelesek jelentkezését.

Ezzel szemben neki van egy új terméke, ami svájci frank alapon számítódik és a 110 ezer helyett csak 60 ezer a havi törlesztőrészlet. Kovácsék felkapják a fejüket. 60 ezer! Ez már közel jár ahhoz az összeghez, amit ki tudnának fizetni. Gyors tanácskozás, el lehetne költözni a szülőktől, lenne végre saját hálószoba és külön gyerekszoba. Ráadásul mindez szép, új lakás, jó helyen. Nosza, vágjunk hát bele! Kereseti igazolás, rohanás a bankba, 60 oldal aláírása, közjegyző 30 oldal. Ügyvád, adás-vételi, földhivatal, egyebek. Költözés. Öröm. És az élet megy tovább.

A magyarok százezrei vesztették el munkájukat, vagy kerültek rosszabb feltételekkel új munkába.

Kovácsék éldegélnek. Kovács másodállást is vállal, mert jött egy szórólapon, egy rendkívüli ajánlat. Vadonatúj Suzuki SX4-es most 0% önrésszel és mindössze havi 9.900.- induló részlettel. Soha nem volt még autójuk, mennyivel könnyebb lenne az élet vele. Új lakás, új autó, 3 szoba, négy kerék, két gyerek. Egy kicsit hajtós ugyan az élet, mert a gépkocsiba tankolni is kell és már 200 forint a benzin, de Kovácsék bíznak magukban, sokat dolgoznak. 2006-ban Kovácsné állást vált, hogy több legyen a fizetése, mert emelkednek a költségek, a gyerekek iskolába mentek és bizony az nem 2 forint. 2008, itt a világ vége. Kovácsnak teljesen váratlanul felmondanak munkahelyén. Pár nap után Kovács összeszedi magát, nem akar munkanélküli lenni, mert, egyrészt szeret dolgozni, másrészt, abból nem él meg. Egy vállalkozónál kap munkát. Ez azonban teljesen más, mint az előző munkahelye, ahol 3.-án mindig a számláján volt a pénze. Itt azt látja, hogy a főnöke, aki maga is hiába dolgozik 24 órát nem képes pontosan fizetni. Csúszik a pénz! Részletekben jön, ráadásul egy része zsebbe. Kovács először mérges a főnökére és elkezd titokban más állás után nézni. Kétségbe esve tapasztalja, hogy állami munkahely nincs, a multiknál is leépítések vannak, a többi lehetőség meg hasonló, mint a mostani helye.
Egyik este a felesége bejelenti, hogy őt is elbocsájtották. Kovácsék megrémülnek, mi lesz most velük? Ki segít rajtuk? Kinyitják a TV-t. Ott minden este egy ambíciózus népvezér beszél. Tízezerek előtt tart nagygyűlést. Azt mondja, hogy ő tudja a megoldást. Kovácsék minden este figyelik, mit is kellene tenni. Közben nem tudják fizetni a lakáshitelt, a bank felmondja a szerződést. Választások közelednek. Kovácsék a TV-ben azt látják, hogy az ellenzéki népvezér azt mondja: " Magyarországon nem fordulhat elő, hogy bárkit is elveszítse a tetőt a feje felül. Magyarországon nem lesznek kilakoltatások." Kovácsék hisznek a vezérnek, aki ezen kívül még munkát is ígér és nagyarányú adócsökkentést. A választáskor odateszik az ikszet a neve mellé.
Ma Kovácsék végrehajtás alatt vannak, rájuk nem vonatkozik már a kilakoltatási moratórium, ők nem mehetnek Ócsára, nekik nincs pénzük a matracban, hogy előtörlesszenek, hiszen már lassan kenyérre sem telik. Azóta Kovácsné havi 48 ezerért sárga mellényben utcát söpör és levelet kapirgál, szégyenében ott sül ki a szeme, de hát a gyereknek enni kell. Kovács azóta egy másik vállalkozásnál van, az előzőt ugyanis felszámolták. Tudja, hogy nem azért nem fizet kevesebbet neki az új főnök, mert smucig, hanem azért, mert maga is a csőd szélén táncol. Ő rosszabbul járt a nagy adócsökkentéssel és jövőre még rosszabbul fog járni. Kovács már beletörődött mindebbe, mert barátaival beszélgetve tudja, hogy a többeik sincsenek jobb helyzetben. 

Kovácsék hittek a népvezérnek. Nem kell más csak egyszeri nagyarányú adócsökkentés továbbá Magyarországon nem veszti el senki sem a tetőt a feje felül, itt nem lesznek kilakoltatások!

A TV-t már nem nézik, pedig ott a népvezér ill. annak magyar hangja mindennap elmondja, hogy milyen jól járt mindenki és mennyivel csökkent az államadósság. Kovács a zsíros kenyér vacsora felett éppen adogatja össze a sárga csekkjeit és azt látja, hogy az ő adóssága ebben a hónapban sem csökkent, hanem nőtt.

Ennyi a mese. Magyarország ma több százezer Kovács család hazája. Eközben meg kormányunk azon töri a fejét, hogy - érthetetlen módon - az eddig szapult megszorítások politikájának útjára lép. Hihetetlen nagyságú, 1000 milliárd forintos csomag 2012-ben és még lehet, hogy ez sem lesz elég.
Miközben küzdünk az államadósság ellen, érthetetlen, hogy nincs egy matematikus a kormány közelében, aki elmagyarázná neki, hogy a kútba öntjük a pénzt.
  
1. A magyar nép sarcolása árán a kormány 4%-kal csökkentette a GDP arányos államadósságot nyáron.
Befektetői válasz: A "befektetők" nem, hogy megnyugodtak volna, hanem válaszul leértékelték a forintot. Mivel az adósság 40% devizában van alig telik el 3 hónap és ugyanannyi az adósságunk, mint a "csökkentés" előtt.
Következmény: A magyar nép éhezik, tönkremegy, de közben a kormány odadob az uzsorásoknak 6,7 milliárd dollárt (1345 milliárd forintot). Mellesleg a nyugdíjpénztárból 3000 milliárd forint volt, hol a többi pénz? Kérdés, kinek az érdeke az ilyen hebehurgya "adósságcsökkentés"?

2. Miközben a kormány elsődleges célja az államadósság csökkentése megveszi a MOL mintegy 25%-át 514 milliárd forintért, ezzel növeli az államadósságot.
Befektetői válasz: Ezután a kormány két hónap alatt elintézi, hogy a MOL árfolyama majdnem felére csökkenjen, és ezzel több, mint 200 milliárd forint veszteség érjen minket. A Befektetők fele annyi pénzért vehetnek most MOL papírt, mint azt a kormány tette.
Következmény: Kérdés, miért nem az alacsony árfolyamon vették meg a MOL-t, hiszen csak a vak nem látta, hogy ilyen intézkedések után meredeken csökkeni fog a tőzsde. Ki járt jól, hová mentek a pénzek?

3. 2011 őszére a kormány újabb államadósság csökkentő lépést jelentett be, amellyel elvileg újabb 3-4%-kal csökkenne az államadósság. Ez persze hazugság, mert a forint leértékelődése miatt, már újra 80% felett van az. Erről mély hallgatás van. És amíg a magyar nem vesz elő egykockás papírt és egy ceruzát, vagy egy számológépet, addig majd behülyítik azzal, hogy ez egy újabb 4%-os csökkenés. A valutatartalékból fizetjük vissza az újabb 4 milliárd dollárt. Idén tehát a kamattörlesztéseket kívül a kormány odaajándékoz a hitelezőinknek több, mint 10 milliárd dollárt, miközben a rendszerváltás óta a legnagyobb megszorítás lesz 2012-ben. A Bokros csomag összegének kb. háromszorosa csak az eddig bejelentett intézkedések összege. 
 
Bokros Lajos csomagjának többszöröse jön 2012-ben. Tudjuk nem "megszorítás", de tölünk vesszik el a pénzt, hívjuk bárhogy is!

Befektetői válasz: Az ember azt várna, hogy ha ilyen jó fiúk vagyunk és ennyit törlesztünk, akkor a "befektetőink" a hitelezőink megnyugodnak és jelentősen csökken a kamatteher és ezért a jövőben kevesebb uzsorakamatot kell fizetnünk. Ehelyett a következő történik. A magyar államadósság kockázata soha nem látott magasságokba emelkedik. Sokkal több uzsorakamatot kell fizetnünk a hitelekre, mint a törlesztés előtt, ezért ezzel is emelkedik az államadósság. Ráadásul évek nem fordult olyan elő, hogy a befektetők nem vesznek meg állampapírt. Most igen.
Következmény: Nagy mese tehát az, hogy meg kell nyugtatnunk a "befektetőinket" és akkor jól járunk, kevesebb kamat, és jobb hitelfeltételek. Nos, nem! Aki ezt nem látja, az nem érti, a nemzetközi pénzemberek elnyomó cselekedeteit. Nem érti mik a valódi következmények.

4. A kormány rájön arra, hogy bármit is csinál, csak a rövidebbet húzhatja!
Befeketői válasz: Szoríts meg, nyúzd meg a népet! Ha nem teszed, elmozdítunk a hatalomból.
Következmény: Ez a kormány is megszorít, bármit mondott is előtte.

Ki kell mondanunk, hogy az államadósság nem fog attól automatikusan csökkeni, hogy pénzt fizetünk vissza. Az uzsorásnak nem érdeke, hogy visszafizessük az adósságunkat, csak a kamatokat.

Ezért marad hát a cirkusz! Biztos nem fog csökkeni az államadósság a következőktől:

Az új alkotmánytól, a NENYITŐL, az alkotmány asztalától és annak szolgájától, a VIDEOTON bajnoki címétől, az új közoktatási törvénytől, az MLSZ működésétől, Gyurcsány bezárásától, Lázár Audijából lett Skodájától, Szíjjártó focijától, az egyházügyi törvénytől, a VIDEOTON-os Garancsi kerékpárügyi biztosi kinevezésétől. Viszont ezek a cirkuszok alkalmasak arra, hogy a nép ezekkel legyen elfoglalva, lesse a Gyurcsány pert! Egy a lényeg, ne gondolkozzon a magyar! 
 
Amíg mi élvezzük a CIRKUSZT, addig a lényeget nem vesszük észre. 10 milliárd dollár tőkét törlesztettünk és ugyanannyi lesz az államadósság pár hónapon belül. Közben meg éhezünk, de tapsolunk az előadásnak.

A magyarság eredettudata a vízözön korszakáig vezet vissza 

28, 2013 
magyarlegyenhited

A honfoglalás szót a nyelvújításkor Kazinczy maga is szabadkőművesként, az ő megbízásuk alapján találta ki. A fellelhető korabeli iratok alapján őseink soha nem használták ezt a szót. Mindig hazatérésről, vagy visszatérésről beszéltek.

 
A magyar ember emelt fővel jár,
így viselete is tiszteletet parancsoló.
Az Egyesült Államokban megjelenő tudományos Science folyóirat 2000. novemberben ismertette a genetikai szakterület nemzetközi élvonalának 17 elismert képviselőjének kutatási eredményét. A vizsgálat kiterjedt az USA-tól Ukrajnáig az európai népek származásának és betelepedési idejének felderítésére.
Megállapításuk szerint a magyar fajra jellemző EU19 gén 35-40.000 éve jelen van a Kárpát-medencében. Ez a gén a magyarokban 60%, míg a nyugat-európai népekben legfeljebb alacsony gyakorisággal fordul elő. Ez az időtartam megfelel a Homo sapiens első európai betelepedése óta eltelt időnek, melynek kezdetén a Neander-völgyi ember által benépesült Európa. 
A magyar a legrégebbi európai génjelző.

magyarság eredettudata a vízözön korszakáig vezet vissza. A víz okozta pusztulás után újjászülető élet és emberi kultúra forrásának hordozója, közvetítője. Az özönvíz után az elsüllyedt földrész, Atlantisz ősi tudását hoztuk magunkkal a Kárpát-medencébe. Ezért történhetett meg, hogy az özönvíz után az eredendő tudás a Kárpát-medencéből terjedt el a Föld többi tájára.

Josefus Flavius zsidó krónikás (ie. 37-100) a következőket írta:
"Magóg és Gomer népei már a vízözön után itt voltak olyan területen, ahol előtte még senki nem járt. Területük Spanyol-ország déli tájaitól a Don folyóig terjedt. Magóg a róla elnevezett magarokat alapította, a görögök őket szkítáknak nevezik. Azaz szűzfoglalással, a Vízözön után érkeztünk a Kárpát-medencébe és nem más népektől sajátítottuk ki 1000 évvel ezelőtt a területet!"
Ez alapján történelmünk sem csupán az elmúlt 1000 évből áll!

Xenofon írja:
"Európában az özönvíz óta szkíták uralkodnak."

J.J. Modi indiai professzor szavai:
"Áldottak legyetek magyarok, Atilla király népének egyetlen örökösei! Félszázados tanulmányaim meggyőztek róla, hogy a hunok feltétlenül a magyarok ősei voltak- s így a mai magyarság az 
ősi szkíta népek egyedüli leszármazottja Európában, mely magyarságnak a történelme a ma élő összes nemzetek legősibb történelme. Kutatásaim alapján a hunokat olyan nemzetnek ismertem meg, amelynek dicsősége a mai szomorú világot is beragyogja. Atilla királyunk a világtörténelem egyik legnagyobb hőse, aki mint igaz hős, lovagias és nagylelkű volt."

Könnyű volt így a Habsburgoknak meggazdagodni és ez által Ausztria gazdaságát fellendíteni, Magyarországot pedig leigázva, kifosztva, szabadságharcát vérbe fojtva nyomorban hagyni.

Ezért ne akarjon ma senki olyan buzgón a nyugat gazdagságához felzárkózni!

Meggazdagodásuk egyik alapja a tőlünk el-és kirabolt kincsek hatalmas készlete, továbbá a magyarság egyedülálló és kivételes tudásának kihasználása és annak kamatoztatása. És ez nem csak Ausztriára vonatkozik!
Lásd Atilla királyunk több szekér elrabolt avar kincsét, aranyát, melyeket ma úgy mutogatnak a nyugati múzeumokban, mintha az örök időktől az ő tulajdonukban lenne és az ő kultúrájukból származna.

Az orosz területeken feltárt szkíta halomsírokból tömegesen kerültek elő a finom munkával, a korhoz képest a legnagyobb tudással megművelt arany tárgyak, szobrok, ékszerek.

A tuvai halomsírból előkerült több ezer arany tárgyat a század legnagyobb régészeti feltárásának tartják. A halomsír (kurgán) 800m hosszú és 30-50m magas. A lelet együttes egyértelműen igazolja a szkíta származást és a korhoz viszonyított magas fokú és páratlan műveltséget.
A leletek jelentéstartalma a magyar hagyományokat jellemzi: több ezer aranyból készült ló, csodaszarvas, Turul szobor került elő. A szobrok és ékszerek mindegyikét a finom, gondos, nemes kidolgozás, az élettel teli mozgékonyság jellemzi, ellentétben más népek korabeli leleteivel, melyek képtelenek az életerőt tárgyaikban ábrázolni.
A további ásatásokat a nagy mennyiségű kincs miatt fegyveresen őrzik. És ez szintén a mi örökségünk, melyről hallgatnak.
Beszélhetünk továbbá az iraki bombázásokról, a Bagdadi Múzeum kifosztásáról.

Sokan nem tudják, hogy a bombázásokkal őseink eddig fennmaradt kultúráját tették tönkre és tüntették el. A bombázások nem csak a föld színéről, hanem a sivatag homokja alatt is lerombolták a több ezer éves kultúrát.

Első hallásra teljesen értelmetlennek tűnt a sivatag homokjának bombázása. Nem véletlenül irányították a rakétákat mélyen a föld alá. A Bagdadi Múzeumból teljesen tudatosan, listával a kezükben vitték el és vitették el a lakossággal származásunk és ősi múltunk dicsőségét igazoló emlékeit. Az iraki háború egyik valós célja ez volt.

A magyarság egy része a jelenlegi Irakból származik Legközelebbi rokonaink a kurdok. Számos felkelés és a nagyhatalmak számos ígérete ellenére ma sem rendelkeznek önálló állammal. Az Iránhoz, Irakhoz és Törökországhoz tartozó területeken élő kurdok a legnagyobb nép a világon, melynek nincs hazája. A szabadságukért harcoló kurdokat a jelenlegi hatalom negatív ítélettel felkelőknek, lázadóknak nevezi.

A Kr. e. 3.800-ban alapított Urusolymot az Egyiptomból kivonuló hikszoszok Urusolyma néven erőddé alakítottak, írja Flavius. (hikszosz = hys-Kos, gis-KUS; királyi szittyák, Kosiak.)

Az eredeti SOLYMA elé Nagy Sándor idejében irtak a 'Hiero' (szent) nevet, úgy lett belőle Hierosolyma s abból Jeruzsálem.

Hogy a zsidók hogyan kerültek a mai Izrael (Palesztina) 'ígéret földjére', arra ismét Zakar prelátus vet fényt ugyanazon a helyen: valószínű, hogy a hikszoszok (szkíták) Egyiptomra mért súlyos csapásai tették lehetővé a zsidó nép Egyiptomból való kimenekülését és az elpusztított városokban talált aranytárgyak magukkal vitelét. Ezt a lovas szittya népet követték, azután a zsidók a pusztai vándorlásuk után Kánaánba is, ahol már addig a szittyák jól berendezkedtek, városokat építettek. Hogy miképpen irtották ki fokozatosan a zsidók a szittyákat, arról elég bőséges adatokat közölnek a szentírás könyvei.

Ez egyúttal arra is magyarázatot ad, hogy miért kellett a zsidóknak teljes negyven éven át vándorolniuk a pusztában, amikor a távolság Kairótól Jeruzsálemig légvonalban mindössze 430 kilométer. Bujkáltak a szittyák elől.

Az alábbi magyar népmese útmutatást ad arra nézve, hogy mi is a magyarság feladata! 

"Egy zsidó megharagudott, amikor meglátott egy halászt a csónakja mellett üldögélni.
- Miért nem mégy halászni? - kérdezte.
- Mert mára már eleget fogtam - felelte a halász.
- Miért nem fogsz több halat, mint amennyire szükséged van? - kérdezte tovább a zsidó .
- Mihez kezdenék a többel? - így a halász.
- Több pénzt tudnál keresni. Hamarosan egész halászflottád lenne, és olyan gazdag lennél, mint én.
Erre a halász megkérdezte:
- És akkor mit csinálnék?
- Leülnél, és élveznéd az életed - mondta a zsidó .
- Miért, szerinted most mit csinálok? - jegyezte meg erre a halász."

A magyarság egyik feladata a példamutatás. Most elsődlegesen egymásnak kell jó példával szolgálnunk. Megjegyzendő, hogy múltunkhoz hasonlóan, hosszabb távon a jövőben ez más népek számára is feladatunk!
Egyértelműen jelzik a Kárpát-medence történelmi, kulturális, művészeti, népességi egybetartozását. Mára bizonyítottá vált, hogy területét uralkodóan mindig is magyar génekkel rendelkező emberek lakták. Hazug az állítás, mely szerint őseink 
a ma tanított honfoglalás idején érkeztek volna ide. 

UJGUROS SAKKFELADVÁNY 
Istennek hála, hogy mi lehetünk együgyűek!

Tisztelt Olvasó!

Olykor nehéz kedvünkre való választ adnunk a világ ilyen-olyan dolgaira. Mert szívünk szerint szeretnénk az éppen egymásnak feszülők mindegyikének igazat adni, de hogyan lehetne igaza egyszerre mindkettőjüknek. S nem is annyira miattuk szeretnénk mindőjüknek igazat adni, hanem magunk miatt: hogy megőrizhessük mindkettőjük iránt érzett szeretetünket, tiszteletünket, megbecsülésünket.

Itt van például a friss hír arról, hogy az ujgur rokonainkat, testvéreinket befogadni akaró Magyarok Házát hamis bombariadóval és hirtelen előrángatott tűzrendészeti kifogásokkal ürítették ki, zárták le. A Kína által szabadságától megfosztott ujgurok itt, nálunk, testvérüknek tekintett magyarok körében szerettek volna szabadon beszélni, táncházban velünk, közösen örülni, mulatni, erre a lehető legszemérmetlenebb, legalantasabb ürüggyel meggátolták őket ebben, olyannyira, hogy azóta már el is menekültek az országból.

Felháborodjunk-e miatta? Tiltakozzunk-e ez ellen? Adjunk-e hangot ennek kicsinyke nyilvánosságban, a Szilaj Csikóban?

Óhatatlanul eszünkbe ötlik egy másik friss hír: "Most lépi át a határt a lengyel Orbán-könyv". Miként a híradásból megtudjuk, a lengyel konzervatív újságíró és blogger, Igor Janke munkája "alaposabb, tárgyilagosabb, informatívabb és jobb könyv minden, eddig idehaza megjelent Orbán Viktor-életrajznál". S a következő megállapítás fényében nagyon is hisszük, hogy ez igaz lehet: "Igazolva érezhetik a véleményüket azok is, akik a magyar miniszterelnökben a hatalmi technikák hidegvérű, nem egyszer könyörtelen sakkjátékosát látják, de azoknak sem kell csalódniuk, akik a különleges tehetségű és teljesítményű, a keresztény és nemzeti értékek mellett mélyen elkötelezett, európai léptékű politikust tisztelik Orbán Viktorban."

Orbán, a könyörtelen sakkjátékos, a hidegvérű hatalmi technikás...

A Magyarok Világszövetsége, illetve a székházuk elleni fondorlatos támadás, az ujgur testvéreink "adminisztratív" menekülésre késztetése, bizony, nagyon erre, a könyörtelen sakkozásra és hidegvérű hatalmi technikázásra utalnak. Már-már elátkoznánk a sakkozót, a hatalomtechnikást egy életre, ha szívünknek nem jutna eszébe az iménti mondat ugyancsak igaznak érzett másik fele: "a keresztény és nemzeti értékek mellett mélyen elkötelezett..." S nem látnánk rögtön magunk előtt a töprengő sakkozót, aki az amerikai, kínai, izraeli, orosz, angol, német, francia és a többi nagyhatalom ugyancsak szemérmetlen, hidegvérű érdekérvényesítései elől próbálja épen kimenekíteni szeretett országát, nemzetét. Látni véljük azokat a nehéz pillanatokat is arcán villódzni, amikor úgy dönt, nem fog ujgur testvéreink miatt Kínával ujjat húzni, hiszen Kína lehet az egyik menekülési útvonal a többi nagyhatalom hidegvérű, kíméletlen szorításából.

De ha látni s tudni véljük, hogy értünk, nemzetünkért sakkozik, hidegvérűsködik, hatalomtechnikázik Orbán Viktor, miért kell nekünk, Szilaj Csikósoknak s másoknak megszólalni, az ujgurok elleni hatalmi fondorlatok ellen tiltakozni?

Nos, azért kell, mert nekünk meg ez a dolgunk. Odaszólni az embereknek, odaszólni a mindenkori hatalomnak: ez pokoli disznóság! Undorodunk tőle! A hatalom dolga pedig, hogy ezt meghallja, hogy erre odafigyeljen, Hogy mindig ennek tudatában cselekedjen. De hogy aztán mit lép erre, az össztársadalmi munkamegosztásban, ez már ő illetékessége, s az ő számon kérhető és számon kérendő felelőssége.

Akarnám-e, szeretném-e, hogy én részesülhessek e munkamegosztás miniszterelnöki, államférfiúi feladataiból? Sakkfeladványaiból?

A legkevésbé sem.

Istennek legyen hála, hogy nekünk, Szilaj Csikósoknak nem kell visszataszító döntésekre jutnunk. Mondhatni: Istennek hála, hogy mi lehetünk együgyűek, kedves Olvasó.

forrás: Szilaj Csikó (
www.szilajcsiko.hu)

Kapcsolódó:
   
Ujgurellenesség: bezáratnák a Magyarok Házát 

A génjeink felett is az állam rendelkezne? 

május 31, 2013 
naturalnews.com - Idők jelei

Egy Egyesült Államok kormánya úgy gondolja, hogy az emberi gének is a tulajdonát képezik. Erre az érdekes következtetésre az alapján jutunk, hogy az amerikai szabadalmi hivatal feljogosítva érzi magát, hogy bejegyezze különböző magánvállalatok és egyetemek szabadalmi igényeit az emberi génekre.

A mai napig több mint 4000 génre van bejegyezve tulajdonjog az amerikai szabadalmi hivatalnál, többnyire magáncégek és egyetemek nevére. Tulajdonjogot csak úgy ruházhatunk át valakire, ha az előtte a miénk volt, ebből az következik, hogy az állam genetikai kódunk tulajdonosának tekinti magát.

Jelenleg az ember genetikai kódjának 20 százaléka valakinek a tulajdonában van. A tulajdonosok hozzávetőleg kétharmada magáncég, a fennmaradó egyharmaduk pedig egyetem.

A legtöbb ilyen szabadalmazott emberi génnel egy Incyte nevű cég rendelkezik, szám szerint 2000 darabbal.

A gének ilyen jellegű tulajdonlása tulajdonképpen a genetikai rabszolgaság egy formája. Miért?

Például, amikor valakinek gyereke születik, ez a genetikai kód lemásolásra kerül. Mivel a genetikai kód 20%-a szabadalmazott, azaz valaki másnak a tulajdona, a gyerekvállalás jogi értelemben genetikai kalózkodásnak számít.

A cégek, amelyek ezeknek a génszakaszoknak a tulajdonosának tekintik magukat, jogdíjat követelhetnének minden születő gyerek után.

Remélhetőleg erre soha nem kerül sor, de az amerikai jogrend értelmében lehetséges.

A szélsőséges példa célja, hogy rávilágítsunk, itt alapvetően egy emberjogi kérdésről van szó. Az amerikai szabadalmi hivatal ezeknek a szabadalmaknak a bejegyzésével legalapvetőbb emberi jogainkat sérti, tulajdonképpen áruba bocsátva az emberi testet a multi-millió dolláros haszon érdekében, amit a genetikai kíséreltektől és kezelésektől remél.

Egy friss példa erre a celebvilágból Angelina Jolie esete, aki kettős emlőeltávolításon esett át, miután kimutatták nála a BRCA1 jelű gént, ezzel hihetetlen reklámot generálva a BRCA1 géniparnak, mivel példáját követve rengeteg nő végezteti el ugyanezt a vizsgálatot, ami a jogdíjak miatt 3-4000 dollárba kerül.

Az amerikai legfelsőbb bíróság éppen a múlt hónapban tárgyalta a génszabadalmaztatás jogosságának kérdését egy konkrét ügyben. A bíróság döntése sok ezermilliárd dollár sorsát befolyásolja, ugyanis a szabadalmi díjakból ilyen összegeket kaphat a génipar a génkísérletek és kutatások után.

Már az is megkérdőjelezhető, hogy joga van-e a legfelsőbb bíróságnak dönteni ebben az ügyben. Egyetlen bíróság sem rendelkezhet az emberi gének felett. Egyetlen kormánynak vagy emberi testületnek sem lehet hatalma a Teremtő felett. Az emberi DNS minden ember sajátja és bármilyen tulajdonjogi követelés ezekre semmisnek tekinthető.

Mi mást lehet még szabadalmaztatni?

Amennyiben a legfelsőbb bíróság jóváhagyja az emberi gének üzleti célú szabadalmaztatásának jogosságát, a lejtőn nem lesz megállás. Onnantól kezdve szabad az út és bármelyik ezzel foglalkozó cég igényt tarthat a növények, állatok vagy akár emberi testrészek szabadalmára.

Abszurdnak tűnik? Vegyük figyelembe, hogy a Monsanto ugyanezen logika alapján több pert is nyert már. A Monsanto, miután az általa szabadalmaztatott GMO magokat a szél befújta bizonyos gazdaságokba (tulajdonképpen megfertőzve ezáltal az ottani nem GMO termést), beperelte a gazdákat és a pert meg is nyerte. Hogy mi volt a gazdák bűne? A Monsanto szellemi tulajdonának ellopása.

Ne legyenek kétségeink. Az emberi, állati és növényi gének szabadalmaztatásának legfőbb célja, hogy ezeket "jogi" eszközként bevethessék az emberek feletti hatalom megerősítésére. 

Ángyán: jön a dél-amerikai birtokmodell 


2013. június 02., vasárnap, 13:04 
HVG 
Legfeljebb háromszáz nagybirtok kezébe kerül majd a magyar föld, amelyeket hét óriási monopólium fog össze, ha nem változik a jelenlegi birtokpolitika - mondta Ángyán József egy konferencián. A lázadó fideszes képviselő szerint nagy küzdelem zajlik a tőkés csoportok és a helyi közösségek közt, amiben az előbbiek állnak nyerésre.


A mai korban a biztonság nem ugyanattól függ, mint a XIX. században, hanem elsősorban az erőforrások birtoklásától - mondta Ángyán József korábbi államtitkár vasárnap, az Ökopolisz Alapítvány (az LMP pártalapítványa) által rendezett, Merre van előre? című konferencián, ahol a vidék és a mezőgazdaság helyzetéről tartott előadást. A Fidesz belső ellenzékeként a földügyekkel foglalkozó képviselő meglehetősen sötét jövőt vázolt fel a hallgatóságnak arra az esetre, ha nem sikerül változtatni a kormány birtokpolitikáján.

Ángyán egy globalizációkritikus amerikai közgazdászprofesszor, David Korten szavait idézte, amely szerint egyfajta modern kétpártiság alakult ki a világban: ahol az egyik oldalon állnak a tőkeérdekek, a másikon pedig a helyi közösségek. Ezek a tőkés társaságok szerinte arra törekednek, hogy megszerezzék a földet, a vizet és az energiaellátást, és a saját logikájuk szerint, a hatékonyság és a profit szem előtt tartásával használják azokat. Magyarországon épp a földkérdés van ennek a birkózásnak a középpontjában, több ok miatt is - mondta az agrárprofesszor. 

Az első ok, hogy az élelem előállítása egyre inkább stratégiai kérdés. A második ok, hogy óriási, akár ötvenszeres különbségek vannak a magyar és a nyugati földárak közt, így a földnek kincsképző funkciója is lett. A harmadik ok pedig az EU-s agrártámogatások rendszerében rejlik: egy hektár föld után ma több mint 60 ezer forint támogatás jár évente, amihez számos pályázattal lehet még további pénzt szerezni.

"Nyilván ez már eléri az ingerküszöböt a spekuláns nagytőke köreiben" - mondta Ángyán, akinek saját kutatásai szerint 2011-ben a harminc legnagyobb támogatást felvevő cég lényegében hat érdekeltséghez, a képviselő szavaival "maffiacsaládhoz" tartozik. A hat érdekeltség birtokai "főnemesi léptéket" érnek el, miközben az agrártámogatásaik összege majdnem 15 milliárd forint volt 2011-ben. Ugyanebben az évben a 300 ezer embert érintő tanyaprogramra összesen jutott egymilliárd forint.

Ángyán szerint, ha a jelenlegi folyamatok tovább folytatódnak, akkor hamarosan 250-300 érdekeltség fogja a földterület nagy részét uralni, ami már a dél-amerikai modell. Szerinte a nagybirtokosok szó szerint el fogják üldözni az embereket a földről, monokultúrás, agyonvegyszerezett, fenntarthatatlan gazdálkodást honosítanak meg. A közösségek elhagyják őseik földjét, megjelennek a nagyvárosok környékén, ahol gettók jönnek létre - festette még sötétebbre a képet a képviselő, aki szerint sokan azért nem emelik fel a szavukat emiatt, mert azt hiszik, ők megússzák, pedig nem fogják. 
 

Ángyán Schiffer András, az LMP vezetőjének a társaságában - Fotó: Stiller Ákos

Ángyán szerint elképesztő élmény volt számára, hogy az alaptörvény harmadik módosításához beadott, a családi gazdaságokat és a szövetkezeteket nevesítő indítványát név szerinti szavazáson vetették el a parlamentben. A kormánypárti képviselők - köztük Orbán Viktor miniszterelnök - és aszocialisták nemmel voksoltak, így a családi gazdálkodók helyére az úgynevezett integrátorok kerültek, amiről még a fideszesek sem tudták, mit jelent. Ángyán ma úgy tudja, a hét régióra fognak egy-egy koncessziót kiadni, ezek birtokosai a vetőmagtól az áru értékesítésig minden tevékenységet átfognak majd, vagyis monopóliumok lesznek, amelyek kiszívják a hasznot a magyar mezőgazdaságból. 


Nyílt levél a magyar Kormányhoz és Parlamenthez és a globalista világrendhez 
Elegünk van a parasztvakításból!!!!!!

Átlátok rajtatok! Minden lépésetek kiszámítható előre:

- A magyar föld védelmében civil szervezetek tüntetést szerveztek június 3-ára a Kormány által kommunikált parlamenti vita kezdetére, s mit lépett erre a Parlament? Azt ami kiszámítható volt, hogy ez időpont előtt megkezdte a vitát!

- A megszüntethetik a túlzottdeficit-eljárást Magyarország ellen hírre rögtön siker propagandáról zeng a médiában a Kormány. Azt majd később fogják adagolni a lakosság felé, hogy e miatt majd újabb kedvezményeket kell adni a magánbankoknak, újabb az egyszerű embereket sújtó adókat kell bevezetni.

Legyen elég a szemfényvesztésből! Álljon végre a magyar emberek mellé a Kormány és a Parlament!
Tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr! A valóság a szavak mögött (felvétel)
Fetzer János egy magyar állampolgár 



A devizahiteles is kérheti szerződésének semmissé nyilvánítását? 

2011 augusztus 9. 
ingatlan.net

A devizahitelesek a banknál tett egyszerű bejelentéssel is kezdeményezhetik hitelszerződéseik semmissé nyilvánítását, a törvény szerint ugyanis a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség - jelentette be a Magyar Szociális Fórum Kerekasztala, Makkos Albert hétfőn nyilvánosságra hozott jogi megoldására hivatkozva. 

Az MSZF szerint a devizaalapú hitelszerződések számos eleme megalapozza a semmisség megállapítását. A Ptk. 234.§(1) bekezdése szerint pedig nem kell eljárást kezdeményezni a bank ellen, hanem elegendő, ha a hitelfelvevő bejelenti a banknak a semmisséget - állítja a szervezet. Ezzel a nyilatkozattal új helyzet állhat elő: a hitelfelvevő a szerződés deviza jellegét a maga részéről semmissé nyilvánítja, és forint alapon létrejött szerződésnek tekinti. Ettől fogva a banknak kell eldöntenie, hogy bírósági keresetet indít-e, vagy sem. Tehát az eljárási rend megfordul. Az eljárás hatására a szerződés úgy tekinthető, mintha a felek eredetileg forintszerződést kötöttek volna, a hitelfelvevőt pedig a per idején nem terheli az egyre magasabb törlesztő részlet, azaz a per alatt nem mehet tönkre a rá hárított, folyamatosan és gyorsan növekvő többletterhek miatt. A Szociális Kerekasztal ez utóbbit különösen fontosnak tartja az emberek érdekében, tekintettel a mind többek számára teljesíthetetlen és elviselhetetlen törlesztő részletek miatt.

Makkos hozzáfűzi: Ha a bank, vagy a bíróság nem fogadná el a semmisség megállapításának az említett törvény szó szerinti értelmezésévre épülő módját és tényét, akkor megkérdőjeleződik az Alkotmány 2. §-ban foglalt jogállamiság elve.

A Szociális Kerekasztal az új jogi megoldásnál arra törekedett, hogy a devizahiteleseknek a peres eljárás alatt ne kelljen fizetniük az egyre emelkedő törlesztő részleteket, mert mire a pert megnyerhetik, a bank felmondhatja a szerződést fizetési elmaradás címen. Továbbá, a hitelesek ne kerülhessenek olyan helyzetbe, hogy nem tudják fedezni a jogi eljárás költségét. Végül azt is figyelembe vették, hogy a jogi megoldás ne csak a hitelfelvevők érdekét szolgálja, hanem a bankoknak is reális és elfogadható megoldást jelentsen. (Ez a megoldás reális nyereséget biztosít a banknak, ugyanakkor nem teszi lehetővé jogtalan extraprofit realizálását.

Makkos nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a hitelfelvevő csak ügyvédi közreműködéssel indítson eljárást, és célszerű olyan ügyvédet választani, aki a per képviselete érdekében kész elsajátítani a pénzügyi ismereteket.

A semmisséget konkrét és részletekbe menő érvekkel alátámasztó megoldási anyag utal a Ptk.4.§-ra, amely előírja, hogy a felek "a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően" kötelesek eljárni.- a Ptk. 205.§ (3) bekezdése szerint pedig "figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. A szerződéskötést megelőzően is tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről." A bank ugyanakkor nem volt tekintettel az ügyfél érdekére, és a devizahitel lényeges körülményeiről sorozatosan nem tájékoztatta az ügyfelet. A többrendbeli szándékos károkozás miatt a szerződés semmis - állítja az új jogi megközelítés szerzője.

Az OrientPress Hírügynökség közlése szerint a devizahitel szerződés egyszerű bejelentés alapján történő semmissé nyilvánításáról készült alapos jogi megoldást a Szociális Kerekasztal szabad felhasználásra a hitelkárosultak rendelkezésére bocsátotta az 
mszfszk.hu és a hitelkarosultakert.huportálon. 

Lauder: Szóba sem jöhet a Tormay utca 

2013. május 30., csütörtök 
MHO/MTI
A Zsidó Világkongresszus elnöke szerint nem szabad egy nyíltan antiszemita írónőről utcát elnevezni. Korábban a Mazsihisz is tiltakozott az ellen, hogy Tormay Cécile nevét viselje egy budapesti utca.

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke csütörtökön "megdöbbenésének" adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a fővárosi önkormányzat utcát kíván elnevezni Tormay Cécile "nacionalista" és "nyíltan antiszemita" írónőről.

Az Orbán Viktor miniszterelnök Fidesz pártjának egyik tagja által vezetett budapesti önkormányzatnak ez a döntése kérdésessé teszi azt a zsidó közösségnek adott ígéretet, amely szerint a magyar hatóságok erőteljes harcot folytatnak majd az antiszemitizmus ellen" - hangoztatta közleményében Lauder.
Szerb Antal: Sokoldalúan megértő szerkesztő, a leheletszerű finomságok írónője

Szerb Antal így írt az irónőről: "A leheletszerű finomságok írónője meglepően aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletől, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet című folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkesztő, sokoldalúan megértő volt; munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta".

"Ugyanakkor úgy tűnik, emlékeztetni kell őket arra, hogy Tormay Cécile nemcsak Horthy Miklós egyik kedvenc írója volt. Hanem hírhedt antiszemita is" - írta a WJC elnöke.

Lauder emlékeztetett rá: a WJC májusi budapesti kongresszusán Orbán Viktor kijelentette, hogy "az antiszemitizmus elfogadhatatlan és tolerálhatatlan" és hogy "a történelem megtanította a magyarokat arra, hogy időben fel kell ismerni az antiszemitizmust". A WJC elnöke reményét fejezte ki, hogy a fővárosi önkormányzat felismeri: a "Horthy és az olyan tanítványainak antiszemitizmusa, mint Tormay Cécile", valamint az általuk teremtett politikai és intellektuális légkör előfutára volt a magyar zsidók százezrei náci haláltáborokba való deportálásának.

"Szorgalmazzuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök beszéljen Budapest polgármesterével, aki pártjának tagja és győzze meg arról, hogy vonja vissza tervét, hogy utcát nevezzenek el Tormay Cécile-ről" - áll Ronald S. Lauder közleményében.
Tarlós újratárgyalna, Lauder a Mazsihisz közleményét ismételte el

Korábban Tarlós István budapesti főpolgármester már bejelentette, hogy az írónőről történő közterületi elnevezés újratárgyalását kezdeményezi. Tarlós az elnevezés kérdésében állásfoglalást kér a Magyar Tudományos Akadémiától.

A Fővárosi Közgyűlés még szerdán döntött arról, hogy egy II. kerületi, eddig névtelen közterületet nevez el az írónőről. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) csütörtökön megdöbbentőnek nevezte a döntést. A Mazsihisz közleményében azt írta: Tormay Cécile "Horthy Miklós kedvenc írónője volt, aki antiszemita nézeteit nyíltan vállalta, és akinek számos gondolatát irányadónak tartották "a magyar politikai antiszemitizmus vezéralakjai". 
Szerb Antal: Tormay Cécile

Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Első novelláskötete már 1900-ban megjelent, de első sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a műve, amelynek népszerűségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapvető, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követője volt; és «nyugatos» volt művészi szándékának mélyén is, a művészetről alkotott viziójában...
A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszerű finomságok írónője meglepően aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletől, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet című folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkesztő, sokoldalúan megértő volt; munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta...
Utolsó éveinek magányában megint visszatért az irodalomhoz. Történelmi regénytrilógián dolgozott, a tatárjárás korából: a műnek csak első két kötete jelent meg. A történelmi események a regény hátterében maradnak, az előtérben egyéni sorsok állnak és főkép Tormay Cecile atmoszférikus művészete. Az első kötet nagyrészét egy pestis grandiózus, fojtogatóan szuggesztiv leírása tölti be. Ez a pestis-leírás Tormay Cecile legnagyobb alkotása; itt nem marad el semmiben nagy mestere, Jacobsen mögött, akinek szintén van egy csodálatos ilyen tárgyú novellája: A bergamoi pestis.



Némettelenítés: Egy elhallgatott népirtás a második világégés után 

Közvetlenül a II. világháború után Lengyelországban 277 börtönben és 1255 kommunista koncentrációs táborban több mint 200 ezer német származású polgári személyt gyűjtöttek össze. 

Sztálin írásos parancsára a haláltáborok vezetőit szándékosan bosszúszomjas zsidók közül válogatták, akik éheztetéssel, kínzásokkal és szadista kegyetlenséggel közel 100 ezer német származású civilnek, többségében nőknek és gyerekeknek az életét oltották ki. A háborút Moszkvában átvészelt, és a szovjet fővárosból hazaküldött lengyelországi születésű zsidó kommunisták Varsóban is nekiláttak a parancs végrehajtásának.

Sztálin marsall, a Szovjetunió kommunista pártjának főtitkára és a Vörös Hadsereg főparancsnoka 1945 novemberében a Közép- és Kelet- Európát megszálló szovjet csapatok egyik első és legfontosabb feladatának azt jelölte meg, hogy népnevelési célból gyűjtsék össze és deportálják Németországba a megszállt területeken élő német származású polgári lakosságot. Haladéktalanul felállították az Állambiztonsági Hivatalt (Office of State Security) aminek az élére - Sztálin külön utasítására - a zsidó származású Jacob Bermant nevezték ki. Berman a hivatalhoz tartozó alosztályok, börtönök és koncentrációs táborok élére kivétel nélkül zsidókat állított, így a szovjetek biztosak lehettek abban, hogy megvan bennük a feladat végrehajtásához szükséges bosszúállási vágy.
A szovjetek által megkövetelt bosszúhadjárat azonnal beindult: a Jacob Berman vezette ÁBH emberei a Lambinowice (német neve Lambsdorf) melletti átnevelő táborból fiatal német nőket és lányokat mezítláb hajtottak ki a városka határában levő szántóföldre, ahol korábban több mint 500, a háború alatt kivégzett lengyelt temettek el. A nőket arra kényszerítették, hogy a mész nélkül sebtében elhantolt holttesteket kiássák, melléjük feküdjenek és csókolgassák a már régen oszlásnak indult hullákat. A táborba visszahurcolt lányok és asszonyok közül rengetegen meghaltak a pár nap múlva kitört tífuszjárványban. 
Jacob Berman, a Swietochlowice nevű felső-sziléziai kisváros (német neve Schwientochlowitz) mellett létrehozott kommunista koncentrációs tábor parancsnokának Shlomo Morelt, egy 26 éves zsidó partizánt nevezett ki, akinek szülei és rokonai állítólag Auschwitzban pusztultak el.

A swietochlowice-i táborba az első, német származású polgári személyekkel teli vasúti vagonok érkezése után este 10 óra körül Solomon Morel besétált az egyik barakkba és pálcájával a csizmás lábát verve közölte a rabokkal: "Engem Morelnek hívnak és zsidó vagyok. Az egész családomat kiirtottátok Auschwitzban. Ott megesküdtem, ha élve kikerülök, mindent visszaadok nektek: a mai naptól kezdődően megfizettek azért, amit csináltatok".

A lambsdorfi történet és a fenti idézet egy zsidó származású amerikai történész professzor több európai országban végzett hétévi kutatómunkájával és kétszáz túlélő szóban és írásban tett vallomásának felhasználásával készült könyvéből való. A már elhunyt John Sack sok nehézség után 1993-ban tudta megjelentetni a Szemet szemért: elhallgatott történetek a zsidók által a németek ellen 1945-ben elkövetett bosszúhadjáratról című könyvét.

A könyv Wrath of Solomon (Solomon bosszúja) nevű fejezete hosszan részletezi a túlélők visszaemlékezéseit Shlomo Morel kegyetlenkedéseire:
"Az őrök kisméretű kutyaházakba kényszerítettek a nőket és a gyerekeket és megparancsolták nekik, hogy ugassanak, és aki nem ugatott elég hangosan, vagy engedély nélkül abbahagyta, azt ott helyben eszméletlenre vagy agyonverték. Megparancsolták az embereknek, hogy a földön hason fekvő társaiknak a gerincére ugorjanak, az egymás elleni bokszmeccseken addig kellett két németnek egymás véres orrát verni, amíg az őrök megunták, és az is előfordult, hogy a sok ütéstől az egyik fogolynak kiesett az üvegszeme. Rendszeresen a többi női fogoly szeme láttára tucatjával erőszakolták meg a német nőket, a zsidó őrök előtte hosszú sorba állva vártak a sorukra. Egy 14 éves fiúnak a szőke haját benzinnel leöntötték és meggyújtották, a fiú életben maradt, de megőrült a fájdalomtól, és utána az egész életét egy zárt intézetben élte le. Az őrök arra idomították a kutyákat, hogy a kikötözött öregembereknek és kisfiúknak rohanva széttépjék a nemi szervüket." 
Ezeken az eseményeken Shlomo Morel személyesen vett részt, és vezette a tábor foglyainak kínzását. Az irányítása alatt állt koncentrációs tábor lakóinak több mint 80 százaléka nem élte túl a szadista embertelenségeket.

A II. világháború után a zsidó nép kárpótlásáról folyó, és soha véget nem érő tárgyalások során a nyugatnémet kormány készíttetett egy felmérést az 1945 májusi kapituláció után a német polgári lakosság ellen elkövetett atrocitásokról. A kormány elé terjesztett, és sokáig titokban tartott dokumentum szerint a német nép kollektív megbüntetése nevében a szovjet megszállás alá került országokban 200-250 ezer német származású polgári személyt hurcoltak koncentrációs táborokba, ahol mintegy 70-80 ezer ártatlan polgári lakos pusztult el.

Európában az 1940-es évek közepétől zajlott le az emberiség történelmének legnagyobb etnikai tisztogatása: Lengyelországból, Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszlávia területéről tizenhat millió német származású polgári lakost telepítettek ki (a forrás nem említi Magyarországot). Lengyelországból főleg a sziléziai területekről ötmillió embernek kellett távozni úgy, hogy a fejenként egy bőrönd bepakolására sok helyen még öt percet sem hagytak.

Shlomo Morel a háború után a kommunisták vezette Lengyel Népköztársaságban maradt, ahonnan 1994-ben a biztos menedéket nyújtó Izraelbe távozott. 1998 decemberében a katowicei állami ügyészség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene és kérte Izraelt, hogy 1600 rendbeli gyilkosságban való részvétel miatt adják ki Lengyelországnak. Az izraeli hatóságok elévülésre hivatkozva megtagadták a kérést. Az Interpol értesítette a zsidó állam kormányát, hogy ha Morel kilép Izrael állam területéről, akkor a lengyel kérésre elrendelt nemzetközi elfogatóparancs értelmében letartóztatják és átadják a varsói kormánynak.

Eva Kok, a katowicei ügyészség vezetője újabb tanúvallomásokat és bizonyítékokat csatolt a meglévő Shlomo Morel kiadatását követelő iratokhoz. Most már a gyilkosságok mellett a nemzetközileg elfogadott, Izrael által is aláírt törvények értelmében elévülhetetlen "emberiség elleni bűntettekkel" is kiegészítette a kiadatási kérelmét, amit a lengyel külügyminisztérium diplomáciai úton ismét eljuttatott Izraelbe. Az izraeli hatóságok és az izraeli igazságügyi minisztérium még 2005 júliusában is elutasította a tömeggyilkos Morel kiadatását követelő sorozatos lengyel kérelmeket, mialatt a zsidó lobbi képviselői 90-100 éves német, magyar, olasz és ukrán aggastyánokra vadásztak, majd citálták őket bíróság elé, hogy a zsidók holokausztjával kapcsolatos médiafigyelmet továbbra is szinten tartsák.

A zsidó tömeggyilkos Morel ágyban, párnák között bekövetkezett haláláig kiváló anyagi körülmények között élt Tel Avivban, a Simon Wiesenthal Center fejvadászai és Efraim Zuroff soha nem keresték, a nyugdíját a zsidó államtól kapta és az izraeli titkosszolgálat 24 órás védelme alatt állt. Lelke sok ezer ember átkától kísérve 2007. február 17-én szállt le a pokolba. 
És ti kollaboránsok ezeket akarjátok szolgáltatni velünk , helytartóknak meglehet jók vagytok , de mint Arany János írta 500 bizony dalolva ment láng sírba velszi bárd , de egy sem tudta mondani éljen Eduárd. Ti a magyarság szabad jövőjét áldozzátok fel a helytartóságotok oltárán , de ti akkor is csak egy rohadt gojok lesztek , de ha még körül is metélnek benneteket és döngetitek a melleteket zsidóságotok elismeréseként , mondom néktek , hogy ti akkor sem lesztek zsidók , ha állandóan a tórát hordozzátok a zsinagógában, mert csak egy lepukkant Kazár lehetsz, ki igencsak kapaszkodik az uborka fára és bizony kinéznek te felfuvalkodott kikeresztelkedett gyilkos lélek.

Kapcsolódó:
   
Schlomo Morel - amit tudnia kell mindenkinek 

Megemlékezések a nemzeti összetartozás napja alkalmából 

2013. június 1., 10:15 MTI-
fidesz.hu
    
Már a hétvégén országszerte és határon túl is ünnepi rendezvényeket, megemlékezéseket, koszorúzásokat tartanak a keddi nemzeti összetartozás napja alkalmából.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a jövőben a nemzeti összetartozás napja legyen. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".
    
Ma délután a fővárosban a IX. kerületi önkormányzat ünnepi műsorral várja az érdeklődőket a Bakáts téren. Ekkor tartja a Fidesz és a Fidelitas III. kerületi szervezete is az ünnepi rendezvényét.
    
Vasárnap a XI. kerületi önkormányzat határon túli magyar testvérvárosával együtt családi programmal ünnepel a Feneketlen-tónál.
    
Ugyanezen a napon a szlovákiai Léván a felvidéki magyarok kettős állampolgársággal és az anyanyelvhasználattal összefüggő jogi küzdelmeiről tartanak konferenciát. 


Egy kis emlékeztető: így viselkedett a Zsidesz Trianon 70. évfordulóján 

2013-06-02. 10:28 Kuruc.info

Részlet a parlamenti jegyzőkönyvből:
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt jelenlétellenőrzést tartunk. Kérem képviselőtársaimat, nyomják meg az "igen" gombot.
(...)
Tisztelt Képviselőtársaim! Több oldalról fordultak hozzám képviselőtársaim, hogy a mai napon emlékezzünk meg a számunkra oly tragikus trianoni béke 70. évfordulójáról egyperces néma felállással. Kérem képviselőtársaimat, álljunk fel! (Egyperces néma felállás, a FIDESZ képviselői kivonulnak.)

Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy ismertessem a mai és a holnapi ülésnap várható programját! Ma a már tárgysorozatba vett, de még nem tárgyalt napirendi pontok vitájára kerül sor.
Stb.

Ma már barackfáznak narancsék kivonulgatás helyett: 
A barackfás borzadállyal akarja ünnepeltetni az iskolákban Trianont az elmebetegek kormánynak nevezett gyülekezete

Kapcsolódó:
   
Van, aki barackfáról, és van, aki nagy országról álmodik Trianon napján - Varga B. Tamás válaszdala
   
Időben kell tervezni: ötletek a Trianont ünnepeltető kormánynak október 6-ra
   
Egyperces néma felállás helyett kivonulás... 

Revízió?! Morvai és Gaudi beszélgetése a trianoni békediktátumról 

Revízió?! Morvai és Gaudi beszélgetése a trianoni békediktátumról a magyar önrendelkezési küzdelmekről és egy ígéretes konferenciáról

A trianoni békediktátum 93. közelgő évfordulója alkalmából Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő és Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő a tragikus nemzetgyilkossági kísérletről szóló megemlékezés szükségessége mellett arról beszélgetnek, hogy miért fontos és elkerülhetetlen a határozott jogvédő küzdelem az elszakított magyar területeken élő honfitársainktól máig megtagadott önrendelkezés jogáért és alapvető emberi jogaiért. A védekezés és magyarázkodás helyett végre támadásba kell lendülni, a jelenlegi helyzet revíziója elkerülhetetlen. Ennek kapcsán elemzik az Európai Parlament Petíciós Bizottságában jogsértett felvidéki magyarok Benes-dekrétumokkal és törvénytelen állampolgárság-megfosztásokkal kapcsolatos petíciókról folytatott vitát. Végigtekintik az egyes elszakított területek helyzetét, és ismertetik a Kárpát-medencében élő magyarok jogvédelméről szóló június 4-én Budapesten tartandó konferencia programját. Vesszen Trianon! 



Marseille polgárainak elege lett, felégettek egy illegális cigánytelepet 

2013. május 31. - 19:35 
Jövőnk.info
Az úgynevezett jogvédők rendkívül aggódnak, hogy precedens lehet a cigányokkal szembeni önbíráskodásból Franciaországban. 

Marseille egyik kevésbé tehetősek lakta kerületében a helyi polgároknak elege lett az ott nemrégiben megjelent, illegálisan táborozó, "természetesen" ott is bűnöző életvitelt folytató cigányokból és a saját kezükbe vették a dolgok rendezését: szó szerint kifüstölték az elviselhetetlenné váló cigánytábort.

Miután a lopásból, illetve rablásokból élő cigányok kellőképpen felborzolták a kedélyeket, a helyi polgárok nem győztek tovább várni a formális eljárásra és a tehetetlen rendőrségre, ezért a város északi szegletében felvert tábort saját maguk lakoltatták ki, majd mikor már minden cigányt elkergettek, felgyújtották a telepet. A tisztogatás után most már csupán néhány mosógép maradványa látszik...

Franciaország ma már 150-200 ezer cigánynak is otthona lehet, akik jobbára Romániából és Bulgáriából érkeztek. A táborok száma ugrásszerűen megnőtt, mióta az új szocialista kormány nehezebbé tette a rendőrség dolgát, hogy eltávolítsa a nyomortelepeket. 
(harcunk.info) 

Lengyelek tízezrei, franciák százezrei tüntettek a hagyományos családmodell védelmében és a buziházasság ellen 

2013-05-26. 18:58 Kuruc.info
Lengyelek tízezrei tüntettek vasárnap Varsóban a hagyományos, azaz egy férfiből és egy nőből álló családmodell védelmében.

A menetben ott vonult több tucat francia, s a lengyel szervezők ki is emelték ennek jelentőségét, közölve: "szolidárisak vagyunk a franciákkal abban a küzdelemben, amelyet a hagyományos családi értékek védelmében folytatnak". "Franciák, ne adjátok meg magatokat, mi veletek vagyunk!" - harsogta a tömeg előtt az egyik szervező, Jacek Sapa.

A párizsi parlament négy hónapig tartó vita után áprilisban fogadta el a homoszexuálisoknak a házasodást és az örökbefogadást is lehetővé tevő törvényjavaslatot, amely a tavaly megválasztott Francois Hollande francia államfő egyik legfőbb választási ígérete volt. Az elmúlt hónapokban Franciaország szerte számos tüntetést rendeztek a tervezet ellen és mellett, s több demonstráció zavargásba torkollott.

A varsói menetben tüntető franciák egyik szószólója azt hangsúlyozta, hogy soha nem fogják elfogadni az új törvényt, s nem engednek.

Vasárnap egyébként nemcsak Varsóban, hanem mintegy száz másik lengyel városban is tartottak hasonló megmozdulásokat a család védelmében, az abortusz és a homoszexuálisok házassága ellen.

Frissítés: A lengyelekkel egyidőben Párizsban is utcára vonultak a normalitáspártiak

A francia rendőrség adatai szerint mintegy 150 ezren tüntettek vasárnap Párizsban a homoszexuálisok házasodási joga ellen.

A szervezők szerint egymillión vesznek részt a tüntetésen. Ez várhatóan az utolsó nagy tiltakozó megmozdulás lesz a házasságot és az örökbefogadást a homokosok számára is lehetővé tevő új francia törvény ellen, amelyet egy hónappal ezelőtt szavazott meg a törvényhozás. Az első ilyen házasságot jövő szerdán tartják Montpellier-ben.

A hatóságok "attól félnek", hogy a felvonulók közé keveredő "szélsőjobboldali csoportok" erőszakos akciókba kezdenek. Manuel Valls belügyminiszter szombaton azt tanácsolta a gyerekes családoknak, hogy ne vegyenek részt a megmozduláson. A szervezők viszont azt állítják, hogy a kormány el akarja bátortalanítani a tüntetőket. 

(MTI - nyomán; képek: RT News)

Kapcsolódó:
   
France Marches for Marriage 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése