2013. május 20., hétfő

Gondolatok Száraz György írásaiból




Gondolatok Száraz György írásaiból



2013-01-25 - Szerző : Száraz György
A Thaiföldi Nan nevű falucska azzal hívta fel magára a világ figyelmét az elmúlt években, hogy ott nem rendeznek semmiféle temetést, merthogy arrafelé az emberek a halálukat követő néhány órán belül szó szerint beleolvadnak az éterbe és eltűnnek.
 
Állítólag nem telik el öt óra a halálukat követően és Nan lakosai fénnyé válnak, vagyis dematerializálódnak, vagy legalábbis nyomtalanul eltűnnek. Se hagyományos temetés, se hamvasztás nincs az események hátterében, hiába is keresnénk. A tradíció meglehetősen rövidre szabott: egy gyors ravatalozás, gyászszertartást és búcsúzkodást követően semmivé válik a tetem.
Egyes források szerint ez olyasformán történik, hogy a gyászoló sereglet körbeállja a ravatalon fekvő halottat, amely fokozatosan eltűnik a szemük elől. A természetfeletti jelenség uszkve negyed órát vesz igénybe.
 
A legenda szerint a holttestek ily módon történő eliminálódása egyébként csak és kizárólag ennek a falucskának a jellegzetessége, a környező településeken ilyen nem fordult még elő a híradások szerint. Ez teszi még misztikusabbá az egész anomáliát. Eredjünk ennek a rejtélynek a nyomába!
 
Tehát a kiindulópontok a következők: nincs temető, nincsenek urnák vagy tabernákulumok, nincsenek földi maradványok, a porhüvelyek viszont a szó szoros és fizikai értelmében felszívódnak a semmibe a halál beálltát követő harmadik-negyedik órában.
 
Induljunk ki az orvosi vizsgálatok eredményeiből! Mármint azokból, amelyeket a beszámolók alapján az élőkön végeztek el, merthogy a holttestek boncolása gyors eltűnésük miatt nem lehetséges. A kutatók eddig nem találtak semmilyen biológiai jellegzetességet, furcsa eltérést vagy egyedi sajátosságot a falu kevesebb, mint 400 lakosának alapos tanulmányozása nyomán se.
Ezután következett a környezet analízise: a források, a növények és általában a hely adottságainak az alapos tanulmányozása, de ez sem eredményezett semmilyen figyelemreméltót. A tudósok nem találtak kirívó, illetve az átlagostól eltérő eredményeket.
 
A vallási szokások tanulmányozása sem árult el újdonságokat. Kivéve talán egy apróságot. Csakis a falu lakóival történik meg a dematerializáció, vagyis a test átszellemülése. A faluba beköltöztetett idegenekre nem hat a helybéliek mágiája. Ergo oda születni kell ahhoz, hogy később fénnyé válhassunk.
 
A spirituális szemléletű személyek megkérdezése után felvetődött, hogy a helynek szakrális jelentősége lehet, s netán a helyi energiaörvények okozzák ezt a látványos eltávozást. Ilyeneket azonban egyelőre nem találtak. De ha találtak volna is bárminemű furcsa energetikai anomáliát a helyszínen, azok akkor sem magyaráznánk meg azt a furcsaságot, ami az elszállított holttestek történik. Tudniillik, azok is ugyanúgy képesek kámforrá válni, mint a faluban maradott társaik.
 
Ha jobban meggondoljuk, az energiáknak mégis csak lehet valamicske közük a testek „elpárolgásához”, hiszen a folyamat során a jelek szerint egy fokozatos rezgésemelkedés megy végbe. Hogyan és miért? Közelítsük meg a kérdést ettől az esettől kissé elvonatkoztatva.
A szellemtudomány szerint a fizikai testünk egy sor magasabb „testünknek” a legalacsonyabb rezgésű tagja. Olyan ez, mint az egymásba ágyazott matrjoska babák esete. Az ember esetében a legkisebb energiatest a legbelső a legdurvább rezgésű. Ezt hívjuk anyagi testnek. A többi: az éter-, az asztrál-, a mentál- és a kauzális test rezgése egyre magasabb és szellemibb.
A halál beállta után minden testnek megvan a maga sorsa. Első körben a kauzálistest válik el a többitől és távozik el egy magasabb világba. Azután a mentális és az asztrális testtel is hasonló történik, de ők más energiamezőkbe olvadnak vissza. Végül, az étertest oldódik el a fizikai testtől és ezzel a test is oszlásnak indul, mivel tőle kapta korábban az életerejét, amely utánpótlás immáron megszűnt. Ez az átlagos feloszlási folyamat. De léteznek kivételek.
 
Kivételt képeznek azok az esetek, amikor az egyes testek nem válnak szét egymástól az előbb leírt módon, hanem különféle formában átszellemítik egymást. Vagyis a magasabb rezgésű behatol az alacsonyabb rezgésűbe, majd az a rezgésben közvetlenül alatta levőbe, és így tovább. A folyamat nem önkényes, hanem egyfajta utazásra való. Nevezetesen, a testek egyes részei átrezegnek egy másik világba. Valószínűleg abba a világba, ahonnan a mindezen testeket magára öltő lélek származik: „haza”.
Így a fizikai test nem marad ebben a földi közegben, hanem visszatér egy olyan helyre – például egy másik bolygóra vagy párhuzamos dimenzióba –, ahonnét az alaprezgései eredetileg származnak.
Itt nem a testben való feltámadásról van szó – legalábbis nem feltétlenül –, hanem egy másik, a miénktől eltérő fizikai dimenzióba történő átcsúszásról. Ezt a jelenséget a spiritualitás régóta ismeri és az okát a földön kívüli őshaza-elméletekben látja.
Ehhez annyi kell elfogadni, hogy a jelenlegi Földön élő népek és fajok őshazájukként egyes csillag- és bolygórendszereket jelölnek meg. Miért? Talán mert valóban így van, mindenesetre a vallási hiedelmeik erről tanúskodnak. Így az aurájukban és a genetikájukban hordozhatnak olyan sajátos rezgéseket, amelyek egyfajta kapunyitó kódként működhetnek. Más kérdés, hogy ebben az életükben tudják-e használni ezeket, vagy csak haláluk után lépnek automatikusan működésbe. Talán ebben rejlik Nan tősgyökeres lakóinak a titka, amelyről talán már csak a falu szakrális vezetői tudnak, vagy azok sem. Akár csoda, akár hoax a Nan-i eset, mindenesetre rávilágít ezekre a spirituális összefüggésekre.
A történelem során tapasztalt misztikus átalakulásokra – például a fénnyé válásra és a másik dimenzióba jutás megannyi variációjára – a szkeptikusok és a hívők a mai napig keresik a kielégítő választ.
 
Ázsia megannyi jógija, a szentemberek egy része az egész világon és történelemben, valamint sok mágus képes volt még életében hasonló dolgokra. Egyesek tudatosan, képességeik révén, mások ösztöneik által vagy felsőbb segítséggel képesek a testükkel együtt kilépni a 3D-s világból. Sőt, van, aki vissza is tud térni…





2013-05-10 - Szerző : Száraz György
Ez a kérdés azután fogalmazódhat meg igazán az emberben, hogy mélyen elmerül a szabadkőművesség, avagy a „szakma” rejtelmeiben, s a dolgok végére akar járni. A szakma múltjából és jelenéből ugyan következtethetnénk a jövőre, de ezúttal maradjunk a tényeknél, s támaszkodjunk olyan forrásokra, amelyek nyilvánosak és azokból vonjunk le néhány logikus következtetést.
 
HTTP://SPHOTOS-A.XX.FBCDN.NET/
 
A világot irányító szabadkőművesség gondolatát az támasztja alá, hogy az elmúlt közel 300 évben számos szellemóriás, politikai vezéregyéniség, miniszterelnök, alelnök, képviselő, uralkodó, király, herceg, zeneszerző, író, költő, felfedező, orvos, asztronauta, olykor vallásalapító és az életünk csaknem minden területére szignifikáns hatással bíró személy jelentette ki magáról, hogy szabadkőműves. Következésképpen botorság volna e tényt nem figyelembe venni.
Kikre gondolok? Az Internet világában nem nehéz utánakeresni a magyar és a nemzetközi szabadkőművesség emblematikus és kevésbé ismert – de ettől még korántsem mellékes – szereplőinek. A világunkat irányító és többé-kevésbé befolyásoló figurák közül kiemelnék néhányat:
 
Királyi vér csörgedezik az ereikben, egyszersmind szabadkőművesek:
Ő királyi fensége Kenti Mihály herceg, illetve Ő királyi fensége Eduárd kenti herceg– mindketten ma is élő nagymesterek
Fülöp herceget, Erzsébet királynő férjét, 1952. december 5-én avatták be a londoni 2612-es számú Haditengerészeti Szabadkőműves Páholyba.
 
Úgy vélem, hogy a következő történelmet formáló urakat nem kell külön bemutatnom: Albert Pike, Vladimir Lenin, Sir Winston Churchill, Henry Kissinger, Helmut Kohl, Hugo Chavez, Tony Blair, James Cameron…
 
WWW.FREEMASONINFORMATION.COM
 
Más kategóriába esik, de jelentősnek tartom Joseph Smith nevének említését, aki a Mormon Egyház megalapítója – róla majd egyszer külön cikkben is értekezem. A mormon szertartások, jelek és jelképek, építészeti megoldások, díszítések jelentős része, illetve a mormon ruházat, eskü, stb. roppant hasonlóságot mutat a szabadkőművesekével. Véletlen volna csupán? Nem hiszem. A konkrét válasz pedig, ami ezt alátámasztja: Joseph Smith-t 1842-ben avatták be a szabadkőműves rítusokba. Rajta kívül pedig sok mormon vezető is szabadkőműves volt.
 
Vegyünk a kultúra és a műveltség területéről is néhány kiragadott, mégis eklatáns példát:
Goethe német költőfejedelem, Voltaire (Francois-Marie Arouet), Jacques-Louis David festő (1792-ben a Konvent tagja), Mark Chagall, Kipling (Dzsungel könyvének írója), Oscar Wilde, Jonathan Swift (Gulliver utazásainak a szerzője), Sir Arthur Conan Doyle (Sherlock Holmes legendás alakjának kimunkálója)…
Wolfgang Amadeus Mozartnak 1784-ben volt beavatása, Franz Haydennek 1785-ben, de említhetném George Gershwint, Louis Armstrong nevét, vagy Stan párját, Pan-t (Oliver Hardy-t) is.
Az építészek közül Alexandre Gustav Eiffel (többek között az Eiffel-torony, a budapesti Nyugati-pu. és az amerikai Szabadság-szobor belső szerkezetének megtervezése fűződik a nevéhez), merthogy Frédéric-Auguste Bartholdi mesterműve a Szabadság-szobor (1894), amelyet állítólag szabadkőműves szertartással avattak fel; de érdemes megjegyezni, hogy New York városnak készített egy Lafayette-szobrot is.
 
Giuseppe Garibaldi neve ismerősen csenghet, mégsem köztudott róla, hogy 33-as fokozatú szabadkőműves volt. Simon Bolivar szabadságharcos volt: Venezuela, Kolumbia, Panama, Ecuador, Peru, Bolívia régióiban nagy tisztelet övezi a nevét.
 
A feltalálók közül James Watt (gőzgép fejlesztés), valamint Edward Jenner (himlőoltás feltalálója) és Alexander Fleming (penicillin) is szabadkőművesek voltak.
 
Buzz” Aldrin pedig 1969. július 20-án vajon miért vitte magával az Apolló 11-n a szabadkőműves skót rítus zászlaját?
 
BLOG.WEFLYSPITFIRES.COM
 
 
A fenti, kiragadott példák csupán azt jelzik, hogy a sorsunkat irányító személyek finom módszerekkel – szimbólumokkal és rejtett vagy éppenséggel egyáltalán nem leplezett motívumokkal és alkotásokkal – becsempészték életünkbe a szabadkőműves eszméket és tartalmakat. Mert kétségünk nem lehet afelől, hogy aki felesküdött szabadkőműves, azt a személyt kötelezi egyrészt a titoktartás, másrészt az eszmeiség. Én ez utóbbival szeretnék foglalkozni.
 
A szakma eszmeisége nem teljesen egységes. Ennek oka többrétű. Egyrészt rengeteg irányzatra szakadt az elmúlt 300 évben, amelyek egy részéről úgy vélem, hogy nem volt szándékos, hanem nézetkülönbségek osztották meg őket. Így nagyon eltérő irányzatokat találunk szabadkőműves névvel felruházva.
Másrészt a szabadkőművesség egy része felhígult és sokféle érdek keveredett, elegyedett el benne.
Az imént említett szempontokon felül azonban létezik egy olyan feltevésem, mely szerint éppen a szakma szervezeti felépítése, vagyis a hierarchia biztosítja a szabadkőművesség külső mázát és fenntartott látszatát. Ennek a kifelé mutatott arcnak a jellemzői közé tartozik a testvériség, a lojalitás, a jótékonykodás, a tagok szabadsága, az emberszeretet…
 
A másik arca ugyanennek az, hogy a szervezet úgy épül fel, hogy az alsóbb szintek ténylegesen nem látnak bele a felsőbb szintek lapjaiba – máskülönben a kinevezéseknek, a sajátos feladatköröknek, a titkos rituáléknak, mágikus-metafizikai magyarázatoknak és en bloc a titokzatosságnak mi értelme volna?
Jól hangzó válaszok persze erre a kérdésre is léteznek, azonban a szigorú eskü oly módon kötelezi a tagokat a „mindenekfelett álló társaságra”, hogy a legtöbb tagnak a rejtett célokról fogalmuk sincs.
Nem is feltétlenül „méltók” a magasabb rendű titkokra, illetve egy életre vetítve a legtöbb tag csak az első három fokozatot éri el. Így őszintén tud tiltakozni az ellen a rágalom ellen, hogy a világfeletti hatalomért folytat évszázadok óta harcot a szabadkőművesség, vagy hogy vádaskodások és rosszindulatú pletykák kereszttüzébe kerül újra meg újra a testvériség, amikor a háttérhatalmi összeesküvések gyanújának árnyéka vetül rájuk.
 
Eközben a szabadkőműves piramis magasabb fokozatain helyet foglalók és a hierarchikus piramis csúcsán trónolók élvezik a helyzetüket, nyugodtan hátradőlhetnek, mert olyan pártfogók, szabadkőműves esküvel kötelezett személyek garantálják a szándékaik megvalósításának sikerét, mint amilyenek az amerikai elnökök és jó pár más miniszterelnök, valamint alelnökök, államtitkárok, legfelsőbb bírósági elnökei, tábornokok, uralkodók, igazgatók, kormányzók, szenátorok, kongresszusi képviselők, iparmágnások, bankvezérek, a magán pénzhatalom legbefolyásosabb családjai, rendőrök, ügyészek, vizsgálóbírók, hogy az egyes diktatúrák kulcsfiguráit vagy az alvilági és a vallási összefonódásaikat ne is említsem.
 
Ezek után már nem megalapozatlan az a feltételezés, miszerint a szabadkőművesség a lágyabb és a keményebb eszközök sokaságával befolyásolhatja a világ sorsának alakítását. A világszerte élő szabadkőművesek száma eléri a 6 milliót, a páholyok becsült száma 100 ezerre tehető. Az összefonódások pedig kibogozhatatlanok a különféle fedőszervezetek, a kirakatszervezetek (alapítványok, egyesületek, egyletek stb.) és a kvázi szabadkőműves tömörülések között.
 
Jómagam a maszonériát az egyik legerősebb, világi befolyással bíró szerveződésnek tartom, amely a történelem színpadára viszi a háttérerők színdarabjait.
 



2013-05-10 - Szerző : Száraz György
Avagy miért tesz úgy az angol királynő, mintha keresztény lenne?
 
Egy egyedülálló vérvonal áll kapcsolatban Európa királyi családjaival. Ők egy egyedülálló és felsőbbrendű fajként tekintenek magukra – genetikai, morális és intellektuális értelemben. Évszázadok óta felhasználják a háborúkat, a gazdasági válságokat és a terjeszkedő politikai mesterkedéseket céljuk elérése érdekében. Most, hogy végre formát ölt az egyesült Európa, arra törekednek, hogy még távolabbra terjesszék ki a hatáskörüket, s egy Új Világrendet hozzanak tető alá. Sokkal közelebb vannak a céljuk eléréséhez, mint azt a többségünk képzelné.
 
VI. GYÖRGY, II. ERZSÉBET KIRÁLYNŐ ÉDESAPJA
 
Az alapokat már a 17. században lefektették. Azáltal, hogy létrehoztak két szuperhatalmat – előbb a Brit Birodalmat, majd az Egyesült Államokat –, diktatórikus doktrínáiknak megfelelően tudták a világ nagy részét alakítani. Az egész világra kiterjedő titkos társaságok, az üzleti monopóliumok és a családi kapcsolataik révén, csakúgy, mint a nemzetközi bankrendszer fojtogató ölelésén keresztül, képesek voltak gyakorlatilag a Föld minden országának a politikai vezetésébe beszivárogni és bevezetni hol egy ilyen, hol egy olyan kiszolgáló, illetve bábrezsimet.
 
A demokráciáknak semmilyen hathatós módon nem sikerült megakadályozniuk a ténykedéseiket, mivelhogy mindegyik demokrácia – legyen akár nagy, akár kicsi – valójában forgatható bábok rendszere.  Valójában a demokráciák azért közkedvelt kormányzati rendszerek, mert azt a benyomást keltik, hogy egyfajta szabad és népszerű közmegegyezés irányítja valamennyi országot.
 
Megjegyzés Berit-től: Csak nagyon kevesen támasztják alá jobban ezt a forradalmi forgatókönyvet Carrol Quigley-től, a Georgetown Egyetem Külügyi Fakultásának egykori történelemprofesszorától, akiről Clinton elnök nagy tisztelettel szólt az 1992-es Demokratikus Elnökjelölő Pártgyűlésen mondott programbeszédében. Quigley írta:
 
Az amerikai politikai életnek hosszú ideje az a fő gondja, hogyan tegye a két kongresszusi pártot nemzetibbé és nemzetközibbé. Az az érvelés, miszerint a két pártnak szembenálló ideákat és elveket kellene képviselnie… ostobaság, amely csak a vaskalaposok és a konvencionálisan gondolkodók számára elfogadható. Ahelyett, hogy a két párt majdnem azonossá válna, az amerikai embereknek „le kell szavazniuk a gazfickókat” minden választáson anélkül, hogy az mélyebb és átfogóbb elbillenéshez vezetne a politikát illetően.”
Tragédia és remény: A világ története napjainkban (The MacMillan Company, 1966. 1247-1248. oldal)
 
Világhatalom titokban  
 
HTTP://CDN.C.PHOTOSHELTER.COM/
EDUÁRD KENTI HERCEG, ANGLIA ÉS WALES SZABADKŐMŰVES NAGYMESTERE 1967 ÓTA
 
A hatalom eme láthatatlan eszközeit felhasználva, az Elit képes kijátszani az egyik országot a másik ellen és további válságokat eszközölni teljes összhangban az Új Világrend megteremtésének hosszú távú tervével. Például a modern kínai államot úgy hozták létre, hogy az egymástól eltérő tartományait több mint száz évig tartó drogkereskedelemnek, bűnözésnek, katonai inváziónak, általános éhezésnek és polgárháborúnak tették ki, aminek az eredményeképpen mára több tíz millió ártatlan ember halála és még több bebörtönzése, illetve megkínzása után olyan engedelmes rabszolgagazdasággá vált, amelyet jelenleg Amerika lerombolására tudnak felhasználni.
 
Az amerikai ipar közel felét „kiszervezték” (odaajándékozták) az elmúlt 30 év alatt, többségét a Kínaként ismert, totalitárius, marxista rendőrállamnak. Mindez lehetővé teszi az Elit számára, hogy az amerikai béreket minden egyes szektorban olyan szinte csökkentse, amelyen az amerikai ipar egyszerűen nem versenyképes. Amikor pedig egy nemzet nem képes kereskedelmileg versenyre kelni a fő riválisával és a potenciális ellenségével, akkor jó úton halad a leépülés felé.
 
Ez az írás nem az USA közelgő összeomlásáról szól, sem a világot ellenőrzésük alatt tartó szupergazdag családok összeesküvéséről, hanem csupán Anglia egyik szupergazdag családjába tartozó, egyetlenegy tagjának – II. Erzsébet királynőnek – a vallási hovatartozásáról. Miközben ez egy viszonylag szerény téma, voltaképpen nagymértékben fényt vethet az Uralkodó Elitre, annak nyugtalanító tervére és kétszínű, valamint megtévesztő tehetségére.
 
 
HTTP://RUSSIANSTUDENTS.NET/
MIHÁLY HERCEG, MARK MASTER MASONS IN ENGLAND NAGYPÁHOLY NAGYMESTERE
A királynő, mint az Angol Egyház legfőbb kormányzója
 
Az Elit nem ateista, avagy agnosztikus, mint azt gyakran színleli. Sem nem keresztény, mint ahogyan a legkiemelkedőbb tagjaik többségének egy része el szeretné hitetni velünk. Inkább a régi vallás irányába elkötelezett. Ez a panteizmus ősi rendszere, azaz a gnoszticizmus és a bálványimádat, amely elutasítja a bibliai Istent és  amely rendszerint  a pogány istenek imádásaként él  a köztudatban. Röviden, azok az emberek, akik a világ sorsát irányítják nem teljesen közömbösek a kereszténység irányában, hanem teljes mértékben elutasítják azt.
 
Hivatalosan, a királynő az Anglikán Egyház tagja – az Anglikán Egyház hasonló a német Evangélikus Egyházhoz, vagy az Egyesült Államokbeli Episzkopális Egyházhoz. A királynőt 1926. május 26-án öthetesen keresztelte meg a Buckingham Palotában a York-i érsek.  A brit törvények szerint mint regnáló uralkodó ő az Anglikán Egyház legfőbb kormányzója. A brit királyi család valamennyi tagja hivatalosan az Anglikán Egyház tagja, de eddig még egyikük sem nyilatkozott Krisztus vérének engesztelő hatalmáról. Csakugyan kétséges, hogy a brit uralkodó osztály befolyásos tagjai vajon Biblia-hívő keresztények-e egyáltalán.
 
Az Anglikán Egyház Anglia hivatalos állami vallása, illetve államegyháza. Szinte kezdettől fogva a kormányzó elit bújtatott ellenőrzése alatt állt, azzal a legfőbb szándékkal, hogy az igazi kereszténység el legyen fojtva Angliában. Üres formalizmusa, sekélyes elvei, az időszakos rituális és úri külsősége által az igazi bibliai kereszténység vigasztaló helyettesítését kínálja. Annak érdekében, hogy a polgárokat és a munkásokat szolgasorban tartsák, a nemesség önmagát anglikánnak nevezi és részt vesz az éves meghatározott istentiszteleteken.
 
A színfalak mögött azonban az uralkodó elit évszázadok óta szabadkőműves, ateista vagy unitárius. Mindannyian elutasítják Krisztus istenségét. Az anglikán egyház régóta elsősorban a társadalmi kontroll módszere, amely által a gazdagok és a hatalmasok fenntartják a kiváltságos pozícióikat, ugyanakkor a tömeget azzal a bugyuta patriotizmussal ámítják, hogy a Birodalom vezetéséhez szükség van rá.
 
HTTP://KURUC.INFO/
 
Pogányság és a királyi család
 
Fülöp herceget, Erzsébet királynő férjét, 1952. december 5-én avatták be a londoni 2612 számú Haditengerészeti Szabadkőműves Páholyba.
 
A felavatásán jelen volt Scarborough Earl-je, a nagymester és Geoffrey Fisher, Canterbury érsek. A páholy több szálon is kötődik a királyi családhoz, mivel VII. Edward király… volt 1896-ban az első mestere Wales-i herceg korában.
VI. György mesterként szolgált, amikor York hercege volt. 1928-ban a H.R.H. (Ő királyi fensége) Kent hercege… volt a mester, majd később az Angliai Nagypáholy nagymesterré vált.” – William Denslow: 10000 híres szabadkőműves, 1957.
 
Több mint elég lejegyzett információ van, amely minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a brit királyi család nem keresztény, hanem pogány. A Wales-i herceg – a királynő legidősebb fia (Károly) – a New Age (Új Kor) filozófiájának és paranormális tudománynak a közismert támogatója. A királyi család számos tagja – beleértve Viktória királynőt – az évek folyamán olyan szeánszokon vett részt, ahol hivatásos médiumok közvetítettek „üzeneteket” démonikus forrásokból. Rendszeresen igénybe vették a paranormális tanácsadók és a pszichikai gyógyítók szolgáltatásait. Károly herceg éveken keresztül kikérte Laurens van der Post, samanisztikus művész tanácsait.
 
Rövidesen azt is ki fogjuk mutatni, hogy a Királynő sem isten-hívő. Az anglikán egyházbeli tagsága jelentéktelen. Lényegtelen, hogy nyíltan kijelentette-e vagy sem, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, s hogy Úrként és Megváltóként a szívébe fogadta őt. A bizonyítékok tisztán azt mutatják, hogy ez nem így történt.
 
HTTP://FILE047.BEBO.COM/
 
Talán különösnek tűnhet, hogy az Anglikán Egyház hivatalos vezetője nem keresztény, azonban kétséges, hogy vajon az Anglikán Egyház rangidős papjai keresztények-e egyáltalán. Szinte lehetetlen az angol társadalmi-politikai rendszerben befolyásos pozícióba kerülni anélkül, hogy ne lennél szabadkőműves, unitárius vagy olyasvalaki, aki másmódon be nem bizonyította, hogy elutasítja vagy Jézus istenségét, vagy az Írás hatalmát. Természetesen minden bizonnyal vannak kivételek, de csak elenyésző számban, és csupán kevéske gyakorlati jelentőségük van a rendszer működésének vonatkozásában.
 
Például már megjegyeztük, hogy a Canterbury érsek jelen volt Fülöp herceg szabadkőműves beavatásakor, míg Rowan Williams, a jelenlegi tisztviselő – csakúgy, mint a többi elődje a 20. században – elutasította a Bibliában szereplő Teremtés jelentőségét, s ráadásul annak a nézetének is hangot adott, hogy még az iskolákban sem kellene tanítani azt az evolúció egyik változataként.
 
(részlet egy tanulmányból)










2013-04-19 - Szerző : Száraz György
HTTP://1.BP.BLOGSPOT.COM/
 
Egy 1,3 milliárd fontos kísérlet hamarosan leleplezheti a rejtélyes sötét anyag valódi természetét.
A tudósok közel állnak ahhoz, hogy megoldják a világegyetem egyik legnagyobb rejtélyét.
Mindenkit lázba hozó bizonyítékot találtak, ami hamarosan magyarázatot adhat a sötét anyagra, amely a tudomásunk szerint a kozmosz „anyagának” 95 százalékát teszi ki, s amelyet eddig még nem sikerült hagyományos tudományos műszerekkel megfigyelni vagy felderíteni.
 
A Nemzetközi Űrállomáson végzett, 1,3 milliárd fontba kerülő kísérlet első eredményei sejtetni engedik, hogy a sötét anyag olyan szubatomikus (atomoktól kisebb) részecskékből áll, amelyek a világűr valamennyi régióját áthatják, és összekapcsolódnak azzal a gravitációs erővel, amely a legnagyobb objektumok mozgását befolyásolja a bolygóktól és a naprendszerektől a csillagokig és a galaxisokig.
 
A kozmológusok évtizedek óta folytatnak vitákat a sötét anyagról. A becslések szerint az Univerzumban található anyagnak körülbelül 5 százalékát vagyunk képesek látni, míg az anyagtömeg további 24 százaléka a sötét anyag láthatatlan formájában van jelen, a Világegyetem fennmaradó részét pedig egy még misztikusabb, sötét energiának nevezett valami alkotja.
 
Néhány kozmológus úgy sejti, hogy a Világegyetem „hiányzó tömege” az olyan nagy tömegű objektumokból származik, mint amilyenek a barna törpecsillagok, amelyek nem bocsátanak ki fényt, míg más szakértők rámutattak azon szubatomi részecskék kozmoszméretű óceánjának a lehetőségére, amelyek mindent áthatnak, s még nem léptek kölcsönhatásba a szokványos anyaggal.
 
Most az űrállomáson lévő alfa-mágneses színképmérő (AMS) az eddigi legerősebb nyomokra bukkant arról, hogy a sötét anyag tényleg olyan szubatomikus részecskékből állhat, mint a neutrínók, amelyek annyira ritkán keverednek kölcsönhatásba, hogy azok lassítás nélkül, egyenesen keresztülhaladnak a Földön.
 
Sam Ting professzor, az AMS kísérlet vezetője, publikálta az AMS kísérlet első 18 hónapjának adatait a Genfben található Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) tudományos konferenciáján, de sokaknak csalódást okozott azzal, hogy elutasította a sötét anyag megtalálásának megerősítését.
HTTP://WWW.DAVIDRENEKE.COM/
 „A megfigyelések azt mutatják, hogy egy új fizikai jelenség létezik, amely vagy részecskefizikai, vagy asztrofizikai eredetű” – mondta Ting professzor. Lényegében az eredmények alátámasztják, hogy a sötét anyag szubatomikus részecskék formájában is létezhet, de még más magyarázatokat is lehet adni az eredményekre. – közölte.
 
Soha nem hibáztam és ez egy nagyon nehéz kísérlet.” – jelentette ki Ting professzor azokra a kérdésekre válaszolva, amelyek aziránt érdeklődtek, hogy rendelkezik-e további tájékoztató jellegű eredményekkel a neutrínó-teória alátámasztására.
 
18 évünkbe telt, mire ezt a detektort felépítettük. Senki sem olyan őrült, hogy ezt megismételje, ezért hibátlanul akarjuk működtetni.” – mondta.
 
Az AMS kísérlet nem érzékeli, nem mutatja ki közvetlenül a neutrínókat. Ehelyett, úgy terveztük meg, hogy az elektronokat és a pozitronoknak nevezett pozitív töltésű részecskéket érzékelje, amelyek az elmélet szerint akkor bocsátódnak ki, amikor a neutrínók összeütköznek egy annihilációnak (sugárzásos megsemmisülésnek) nevezett folyamat során.
 
Az AMS valóban észlelt pozitron-többletet, amely alátámasztja a sötét anyag szubatomikus részecskemodelljét, azonban ezek a pozitív töltöttségű részecskék származhatnak a távoli pulzárokban – a forgó neutroncsillagokban – zajló nukleáris kölcsönhatásokból is.
 
Az AMS az első olyan kísérlet, amely képes 1%-os pontossággal méréseket végezni a világűrben. A pontosságnak ez a szintje lehetővé fogja tenni számunkra, hogy megfejtsük, vajon a jelenlegi pozitron-mérés sötét anyagból vagy pulzárból származik-e.” – mondta Ting professzor.
 
Az elkövetkező hónapokban, az AMS képes lehet meggyőző módon megállapítani, hogy vajon ezek a pozitronok a sötét anyag jelei, vagy valamilyen más eredettel bírnak.” – jelentette ki.
 




 

2013-04-19 - Szerző : Száraz György
A jenglot [ˈdʒɛŋlɔt] egy rejtélyes teremtmény vagy vámpírfajta az indonéziai kultúrában és mitológiában. Nagyon hasonlít egy parányi, élő emberi babához. Többnyire mitológiai lényként írják le, olykor feltűnik a kriptozoológiában, ritkán pedig azt bizonyítják be róla, hogy ténylegesen emberi testű.
 
A kriptozoológia olyan szóbeszéd vagy mitológia által leírt állatok “tudománya”, mely állatok létezése kérdéses, de nem bizonyítható, vagy amelyeket általánosan kihaltnak tartanak, de olykor egyes szemtanúk mégis látni vélik őket. Ezen állatok és nyomaik, vagy létük más bizonyítékai után kutatnak a kriptozoológusok.” – írja a wikipedia.


 
HTTP://RIYOGARTA.COM/
 
Tartózkodási helye
Úgy gondolják, hogy jenglotok Indonéziában, kifejezetten Jáva szigetén élnek. Főként az őslakók sámánjai hívják őket életre egy természetfeletti szertartás elvégzése nyomán. Úgy beszélik, hogy a jenglotok bárhol fellelhetők, megtalálhatók a föld alatt, omladozó házak tetején, sőt még hatalmas fák törzsében is.
 
A jenglotok táplálása
A jenglotok gazdái vérrel etetik a teremtményüket, hol állati (kecske), hol emberi vérrel. Akik emberi vérrel táplálják a teremtményüket, azok a vért az Indonéz Vörös Kereszttől vásárolják legálisan. A jenglotokról azt mondják, hogy nem közvetlenül isszák meg a vért. Amikor az ember a jenglotot a vér közelébe helyezi, a jenglot még nem indul el a vérhez és nem ér hozzá. Úgy tartják, hogy a jenglotok sajátos úton jutnak hozzá a vér tápláló összetevőihez. Néhány úgy mondják, hogy akkor kel életre és fogyasztja el a vért, amikor egyedül van.
 
HTTP://ROPEDANCERIN.FILES.WORDPRESS.COM/
 
Kiállítás
Indonéziában számos jenglot példányból álló „kiállítás” található, illetve vitrinekbe is teszik őket. Leginkább Szumátra és Jáva szigetén találkozhatunk velük, valamint a természetfeletti világok kutatóinak és rajongóinak a magángyűjteményeiben fordulnak elő.
Sok hamisítványt, kiváló majom- és halpreparátumot is találunk közöttük, s nem minden példányt vizsgáltak be, de a jenglot egy olyannyira ténylegesen létező mítosz, hogy számos bennszülött valóságosnak hiszi. Azok az emberek, aki jenglotokhoz jutnak, általában egész Indonézián keresztül hordozzák a lényeiket és pénzért mutogatják azokat.
 
A jenglottá változás
Egy indonéz legenda szerint Jenglot egy aszkéta (önsanyargató) volt, aki az „Ilmu Bethara Karang”, vagyis az örökélet titkának a birtokába akart jutni. A jenglotról azt is mondják, hogy egy remete volt, aki istenként tisztelte a démonokat és egyfajta erőre és képességre tett szert. Úgy tartják, hogy ha egy hatalmas természetfeletti erővel rendelkező személy egy bizonyos barlangba meditál, akkor jenglottá változik.
 
 
kiegészítés más források alapján:
Jenglot – egy rejtélyes teremtmény Indonéziából
 
A jenglot, ez a titokzatos indonéziai lény egy olyan különös tünemény, amely az 1997-es évben kezdett Indonéziából elterjedni. A jenglot egy tárgy vagy egy lény (nem tudom meghatározni, hogy egy tárgy-e vagy egy lény), amelynek kis ember formájú teste nem haladja meg a 12 cm-t, haja hosszú, ritka és erős, lelóg a lábáig, és hosszú körmei vannak.
 
A jenglotról annyi volt ismeretes a társadalom számára, hogy egy olyan személy volt, aki a múltban járatos volt a varázstudományokban (talán egy remete lehetett), s meghalt, de kivetette magából a föld, így a teste nem bomlott le, hanem egy jenglot formává zsugorodott össze. Az közhiedelem szerint a „jenglot valaha egy ember volt”.
 
HTTP://WWW.STORYONLINE.HU/
 
Amennyiben tudományos oldalról közelítenénk meg, világos, hogy nem létezhet ilyen jelenség. Az emberi test felbomlana, ha a földbe temetnék.
 
Még ettől is furcsább dolog, hogy a jenglot gyakran váratlanul a semmiből, vagy a magasabb szintű misztikus sámánrituálékkor tűnik fel.
 
A felszentelés szerint a jenglotot vérrel kell etetni: minden időszakban egy csepp vérrel (arról nincs tudomásunk, hogy hetente vagy naponta hányszor). Egyedülálló módon valahányszor nem kap megfelelő minőségű vért a jenglot, valami balszerencse érheti a környezetében élőket.
 
Mindez csak a misztika része, vagy lehet rá tudományos magyarázatot adni?
 
Számos külföldi forrás arról számol be, hogy nincs hozzáférhető adat a jenglotok tudományos eszközökkel történő, mélyreható vizsgálatára. Nos, nem árt tudni, hogy Magyarországon is több jenglot található, melyek közül egyről úgy hírlik, hogy kiállta a próbát.
Jómagam is láttam Binger Vilmos jenglot-gyűjteményét. A tulajdonosuk elmondásából tudom, hogy Indonéziában, eredeti környezetükben jutott hozzá páratlan kollekciójához. A nem mindennapi példányok egyikén DNS-vizsgálatot is végeztetett. A Magyarországon végezett teszt állítólag emberi DNS-t mutatott ki.
 
Mindenkinek saját belátásra bízom, hogy elfogadja-e a fenti információk bármely részét.
Mindenestre – érzésem szerint – a kérdésre még vissza fogunk térni a jövőben.
 
Boldog napot!






2013-04-13 - Szerző : Száraz György
Egy nappal azután, hogy a nemzetközi hatalmak és Irán közti tárgyalások megállapodás nélkül zárultak Teherán nukleáris törekvéseit illetően, egy vezető izraeli politikus arra figyelmeztetett, hogy fogyatkozik a zsidó állam türelme, továbbá hogy a Nyugatnak pár hetes határidőt kellene adnia Irán számára, hogy atomdúsító programjával felhagyjon, máskülönben katonai akcióra számíthat.
HTTP://ISRAELIRAN.NET/
Izrael közölte, hogy nem engedi meg Iránnak – akinek fenntartásai vannak az atomprogramra vonatkozó nemzetközi szankciókat illetően –, hogy egy nukleáris fegyver elkészítéséhez elegendő dúsított urániumot állítson elő; majd ezt az álláspontot Barack Obama megismételte a legutóbbi izraeli látogatása során.
 
A nyugati hatalmak – az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagja és Németország -, valamint az iráni tisztviselők közötti kétnapos, Kazahsztánban zajló találkozó szombaton megállapodás nélkül ért véget. Catherine Ashton, az Európai Unió külpolitikájának a vezetője beismerte, hogy a két oldal továbbra is „távol van a lényegi résztől”.
William Hague külügyminiszter egyetértve ezzel, azt mondta, hogy még mindig „széles szakadék” tátong a tárgyalófelek között.
 
Az Egyesült Államok, Izrael és más nagyhatalmak nem zárják ki a katonai beavatkozás lehetőségét, mindamellett sok izraeli tisztviselő azon van, hogy inkább a Nyugatnak kellene valamilyen légi csapást mérnie, semmint az izraeli erőknek.
 
Ma (2013.04.07.) kora reggeli beszédében az új izraeli stratégiai ügyekért felelős miniszter, Yuval Steinitz, arra ösztönözte a Nyugatot, hogy keményebb hangot üssön meg Teheránnal: „a szankciók nem elegendőek és a tárgyalások nem elégségesek. Eljött annak az ideje, hogy az irániakkal szemben az egész világ, az Egyesült Államok és a Nyugat… katonai fenyegetést vagy egyfajta egyértelmű vörös demarkációs vonalat helyezzen kilátásba annak érdekében, hogy eredmények szülessenek.”
HTTP://WWW.ISLAM.RU
Mr. Steinitz közeli szövetségese Benjamin Netanyahu miniszterelnöknek. Az izraeli rádióban elhangzott interjúban kiemelte, hogy „néhány héten, egy hónapon” belül akcióba kellene lépni, ha semmi jelét nem tapasztalják annak, hogy Irán lelassítja vagy megállítja nukleáris programját.
 
Mr. Netanyahu, akit nemrégiben újra megválasztottak miniszterelnöknek, kihangsúlyozta, hogy az iráni nukleáris fenyegetettség az első számú probléma. A tavaly év végi ENSZ Közgyűlésen mondott beszédében közölte, hogy „a világot egy nukleáris Iránnal elképzelni olyan, mintha a világot egy nukleáris al-Qaidával képzelnénk el. Semmi különbség.”
 
Egyelőre még a jövő zenéje, hogy vajon az Egyesült Államok – amelyet a tespedt gazdasága még mindig megbénít és amelynek még csak nemrég sikerült kivonnia magát az egy évtizeden át tartó iraki harcokból – hajlandó lesz-e eljátszatni a főszerepet egy Irán elleni akcióban.
 
Mr. Obama múlt havi izraeli látogatása során ez a kérdés is felvetődött, s bár a részleteket nem hozták nyilvánosságra, az Egyesült Államok elnöke egyetért azzal, hogy meg kellene akadályozni Iránt abban, hogy atomhatalommá váljon.
 
John Kerry amerikai külügyminiszter ezen a héten egyenesen Jeruzsálembe utazik, hogy folytassa a megbeszéléseket, elsősorban azokat, amelyek az izraeli-palesztin béketárgyalások megújítására tett erőfeszítésekről szólnak, de valószínűleg téma lesz az iráni kérdés is.
 
Mr. Kerry ma reggeli Törökországban tartott beszédében elmondta, hogy „az ajtó még mindig nyitva áll” az Iránnal történő tárgyalásos megegyezéshez, de ez azon múlik, hogy Teherán tesz-e értékelhető engedményeket. „Ha valakinek egy békés atomprogramja van – mint számos nemzetnek –, akkor nem nehéz azt bebizonyítani. Az irániak úgy döntöttek, hogy nem felelnek meg a nemzetközi követelményeknek és irányelveknek a programjuk ellenőrzésének vonatkozásában.”
 




 

2013-04-05 - Szerző : Száraz György
Két ausztrál tudós úgy véli, hogy bizonyítékot találtak a saját Naprendszerünkön belül található idegen anyagból álló párhuzamos univerzumra.
Dr. Robert Foot és Dr. Saibal Mitra arról számolt be, hogy a Near-Shoemaker űrszonda által az Erósz aszteroidáról készített közeli megfigyelések sejtetni engedik, hogy úgynevezett „tüköranyaggal” találkozott.
A tüköranyag nem antianyag, éppen ezért teljesen egészében rejtélyes. Ez a megszokott anyag valamifajta „visszatükröződése”: a részecskék bizonyos párhuzamos sorozatai (részecskepárok) megkövetelték, hogy az Univerzum egyensúlya helyreálljon.
Néhányan úgy gondolják, hogy ez túl messzemenő következtetésnek tűnik. Azonban a kutatások már folyamatban vannak, hogy igazolják vagy megcáfolják a kozmosz eme furcsa, potenciálisan meghatározó, ámde eddig feltáratlan összetevőjét.
Kozmikus egyensúly
 
A tüköranyag az anyag egy feltételezett megjelenési formája, amely helyreállíthatja a természet törékeny bal-jobb szimmetriáját.
A természeti törvények – mint amilyenek az alapvető részecskék kölcsönhatásait szabályozzák – magas fokú szimmetriát mutatnak, leszámítva, hogy bizonyos törvények nem maradnak ugyanazok, ha egy feltételezett tükörről verődnek vissza.
Ez az jelenti, hogy az elemi részecskék balról jobbra irányuló preferenciát mutatnak, ily módon a Világegyetem balkezes.
Sok fizikust örömmel tölt el az a gondolat, miszerint közvetlenül a Nagy Bumm-ot követően minden tökéletesen szimmetrikus volt. Csak miután a kozmosz lehűlt, akkor kezdett aszimmetrikussá válni, kialakítva ezzel a bal és a jobb közötti különbséget.
De néhány tudós ezt nem fogadja el. Ők fenntartják, hogy a Világegyetemnek bal-jobb egyensúlya van, mivel létezik „tüköranyag” – tehát minden egyes ismert részecske esetében létezik egy tükörrészecske, hogy a kozmikus egyensúly meglegyen.
 
Sötét anyag
 
A tüköranyag lehet, hogy saját fényt állíthat elő, csakhogy mi nem vagyunk képeseket azt érzékelni, mivel a tüköranyag csak a gravitáción keresztül lép kölcsönhatásba a mi anyagunkkal.
Dr. Robert Foot úgy véli, hogy a Nagy Bumm során bőségesen képződött tüköranyag, ami minden irányból körülvesz bennünket, csupán mi nem látjuk.
 
Létezhetnek tüköranyagból álló csillagok, bolygók és galaxisok odakint.” – mondta a BBC News Online-nak a tudós.
Tulajdonképpen néhányan úgy gondolják, hogy az Univerzum láthatatlan, úgynevezett ’sötét anyaga’ lehet tulajdonképpen a tüköranyag.” – tette hozzá.
A tüköranyag tökéletes arra, hogy a sötét anyagot megmagyarázzuk. Mivel az sötét és csak a gravitáción keresztül vagyunk képesek észlelni.”
Dr. Foot úgy véli, hogy bizonyítékot talált arra, hogy itt van, közelebb, mint hittük, sőt mérhető hatása volt az űrszondánkra.
HTTP://IMG139.IMAGESHACK.US/
 
Misztikus erő
 
2000 októberében, a Near-Shoemaker űrhajó könnyedén leszállt a 13x13x33 kilométeres (8x8x20 mérföldes) Erósz nevű aszteroidán. Ez volt az első olyan alkalom, amikor egy szonda leszállt egy aszteroidára.
Az Erósz közelebbi kutatása sok furcsa jellegzetességet leplezett le – olyanokat, mint a sajátságos azúrkék porral fedett, lapos hajófenékszerű krátereket, és rejtélyes módon a kis kráterek hiányát.
Dr. Foot szerint erre a hagyományos felfogás által megmagyarázhatatlan tüköranyag adja meg a választ. Úgy vélekedett, hogy tüköranyagot tartalmazó kicsi objektumok hatolhattak az aszteroidába és pontosan olyan nyomokat hagyhattak maguk után, mint amilyenek látszódnak rajta. Valójában erre egyáltalán nincs más elfogadható magyarázat.
Úgy gondolja, hogy a tüköranyag talán megmagyarázhatja a Pioneer 10 és 11 űrszondára ható rejtélyes erőt.
 
Távoli kutaszok
 
Az 1972-ben útjukra indított Pioneer-ek ellentétes irányban hagyják el a Naprendszert. A röppályáik részletes elemzése kimutatta, hogy mindkettő egy parányi, megmagyarázhatatlan erőhatásnak van kitéve, amely lassítja őket.
Dr. Foot úgy gondolja, hogy a Pioneer szondákra fékező hatást gyakorló tüköranyag okolható a történtekért.
Hogyan másként tudnánk megmagyarázni, hogy mindkét Pioneer – a Naprendszer két ellenkező végén – ugyanazt az erőt tapasztalja, amely ugyanabba az irányba tolja őket?” – teszi fel a kérdést Dr. Foot.
A nemrégiben nyilvánosságra hozott kutatási anyag alapján Dr. Foot és Mitra úgy sejti, hogy a tüköranyag még a Föld bolygót is befolyásolhatja.
Három lehetséges eseményre hívja fel a figyelmet: az 1908-as szibériai Tunguzkai becsapódásra, az 1994-ben Spanyolországban és a 2001-ben Jordániában alacsony magasságban látott, kis sebességgel mozgó tűzgömbökre.
A tüköranyag meg tudná magyarázni ezeket az eseményeket is.” – mondta a BBC News Online-nak.
Jövőbeli kísérletek
 
Sok tudós képtelen ötletnek tartja és elutasítja a tüköranyag létét, azonban még a kétkedőknek is lesz megfontolására okuk, amennyiben az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet által végzett legutóbbi kísérleteknek hinni lehet.
Az úgynevezett ortopozitroniumot – egy olyan elrendeződést, amelyben egy elektron kering egy pozitron körül (az antianyag megfelelője) – is magába foglaló kísérletek azt mutatják, hogy egy kicsit gyorsabban bomlik, mint amit meg lehetne magyarázni.
Dr. Foot azt állítja, hogy ez annak köszönhető, hogy az elektronok kis ideig tüköranyagokká alakulnak át, majd visszaváltoznak.
A CERN-ben és a Moszkvában végzett kísérletek remélhetőleg be fogják azonosítani jövőre, illetve eldöntik, hogy a tüköranyag egyáltalán létezik-e.
 
Dr. Robert Foot a Melbourne-i Egyetemen; Dr. Saibal Mitra az Amsterdami Egyetemen dolgozik.
 
forrás: http://news.bbc.co.uk/
 
Boldog napot!






2013-04-05 - Szerző : Száraz György
Egy rövid eszmefuttatás következik egy szókimondó, amerikai gondolkodótól. Dacára annak, hogy nem minden gondolatával érthetünk egyet, sok témát éppen a gyenge pontjánál fog meg. Ez a cikk továbbá arra is jó példa, hogy vannak, akik egy szuperhatalom polgáraiként is látják a rendszer hibáit és visszásságait.
 
John Kaminski egy olyan író, aki a Floridai-öböl partján él, folyamatosan arra próbál rájönni, hogy miért tesszük tönkre magunkat, továbbá pontosan rávilágít az olyan korrupt hiedelem-rendszerre, mint amilyen „átruházás” ( angolul ugyanez a szó viccesen azt is jelenti: „halálunk”) mechanizmusa. Kizárólag az olvasók hozzájárulásától függ!
 
HTTP://WWW.GAZZETTACOMMERCIALE.COM/
A Ciprusról szóló múlt hét előtti, nyugtalanító, bürokratikus bankrablásról szóló történetek, azután Új-Zéland, majd Kanada esetei után – amelyekre rárakódtak a drónoknak, az üreges hegyű töltények vásárlásainak és a Washingtonból származó kijelentések végeláthatatlan történetei, amelyek mindig pontosan az ellenkezőjét jelentik annak, mint amit mondanak róluk – majdnem biztos voltam abban, hogy Washington nevetséges retorikája világosan előrevetít valamit. Előre vetít még egy gyanútlan ország elleni erkölcstelen inváziót – csak ezúttal a miénk lesz az! (Az USA-ra gondol.) Ez a szabadság-nélküliség földje és a kóser kifosztó művészek otthona.
 
Elvégre mindenki az Egyesült Államok ellensége, még azok is, akik a piszkos munkát elvégzik, ők a bunkó balekok, akiket azon nyomban kiiktatásra szánnak, mihelyt elvégezték csalárd feladataikat.
 
Azok után, hogy a ciprusi kormány részt vett saját népének közönséges kirablásában, csak hogy a bűnöző nemzetközi bankok költekezési szokásait hizlalja azt a látomást követően, hogy előbb Új-Zélandnak, majd utána Kanadának is ugyanaz volt a terve, még mielőtt az EU által kontrollált bankok rá fogják kényszeríteni Ciprust, hogy rabolja ki a saját betéteseit – már nem csak majdnem, hanem teljesen bizonyos vagyok ebben. (értsd: balekok félreállításában)
 
És minő nagyszerű ötlet!
 
Egy „frizura a pokolból” megakadályozhatja a vérrontás nagy részét és sokkal hatékonyabban iktathatja ki az olyan szükségtelen szakértőket, mint te vagy én, ráadásul csekélyebb fájdalommal fog járni rájuk nézve, de többel ránk nézve. Ez nevezem én haladó szociális programnak.
 
Itt most azon gondolkozom, hogy létrejöhet-e egyszer egy városról városra menő tűzharc a sok Közel-Keleti országban elkövetett erőszakoskodástól még elbizakodott, a szteroidtól gondolkodni képtelen amerikai fegyveres csapatok és a mérhetetlenül erőfölénnyel küzdő, igazán bátor és nem hivatásosan megszervezett haderők között. Micsoda vérfürdő lenne! Én még soha senkiről sem hallottam, aki egy párbajban legyőzött volna egy drónt. Bizonyára senki sem győzné le.
 
Nem érdekel, hogy mit gondolsz arról, hogy hova tudnál rejtőzni. A drónok és a műholdak képesek kiszúrni egy tökön a sömört, akár éjszaka, rossz időben, a világon bárhol. Képesek átlátni a dolgokon is, így ha nincsenek a rejtekhelyek ólomlemezekkel leárnyékolva, nincs hova bújni.
 
Egyáltalán nem hosszú a szabadságért vívott küzdelem.
 
HTTP://STATIC.STUFF.CO.NZ/
Átkozottul kevés lesz a fényes nappal folyó esemény, és azok is előre láthatók és rövidek lesznek, mivel az egész bolygó felügyelet alatt tartható most már, és a borzasztó Nancy Pelosi (az amerikai Képviselőház kisebbségének vezetője), valamint az ő zsidó figurákból álló falanxa biztosítani fogja, hogy a lakosság fegyvertelen lesz, és nem lesz módja megvédeni magát a csúcstechnológiával dolgozó, mindig ugrásra kész és bármikor bevethető SWAT csapatokkal szemben.
 
Az emberek könyörögni fognak a testbe ültetett ellenőrző chipekért csak azért, hogy élelemhez jussanak, habár mindkettő végzetes lesz.
 
Ezért jobb módszer a „hajvágás”. Amikor azt mondják, hogy „Kicsit leveszünk a tetejéből”, akkor ők azt értik alatta, hogy nyaktól felfelé. Mit gondolsz, mire valók azok a FEMA koporsók? Vagy mire való a zsidó fegyver-gyártók biotechnológiai élelmiszer-monopóliuma?
 
Miért rendeznének meg bizonyos katasztrófákat, illetve bizonyos hamis földönkívüli megszállást, amikor elektronikusan is kiüríthetik a pénztárcádat és arra kényszeríthetnek, hogy könyörögj vagy ölj az ételért?
 
Miért keverednének véletlenszerű tűzharcokba, ha kényük-kedvük szerint elvehetik az emberek pénzét és hirtelen lebénítják, illetve képtelenné tehetik őket arra, hogy ételt vegyenek és szállásra leljenek ebben a bekamerázott világban.
 
Az ártatlan és tudatlan bámészkodóknak, akik a kormány tudtával lettek kiéheztetve, nem lesz más esélyük, mint felszállni a FEMA táborokba tartó buszokra, ahol ételt ígérnek majd nekik, amely valójában betegséget okoz, illetve gyógyszert, amely még betegebbé és még beszámíthatatlanabbá fogja tenni őket.
 
Tegyük fel, hogy nem mehetsz többé haza, mert az otthonodat – ha nem rombolták le – már eladták egy hatalmas külföldi befektető egyik beépített strómanjának.
 
Emellett nem lesz pénzünk a lakbér vagy a jelzálog kifizetésére, mert a kormány már el is vette, és megfertőzött néhány gyógyíthatatlan betegséggel, ha eddig még nem nyírt ki téged, vagy nem rakott ki az utcára, hogy éhen halj a tipikus, forgalomban lévő, a tápanyagot teljesen nélkülöző, népszerű, biotechnológiai élelmiszerektől.
 
Csak képzeld el – meghalsz a … italoktól.
 
HTTP://WWW.12DB.DAZENEWS.COM/
Tudjuk, hogy mire valók a csúcsánál üreges lövedékek – a lövedékeket nem közvetlenül szállították a felbérelt, dzsihádista (szent háborút folytató) szíriai, yemeni vagy bármely más istenverte helyekre, amelyeket fogadok, hogy meg sem tudsz találni a térképen.
 
De a legtöbb ilyen lövedéket a bankok és az úgynevezett állami hivatalok védelmére fogják felhasználni, olyan emberek ellen, akik hangosan követeleik azt a pénzüket, amiből az Obama-lányok milliós nyaralásokra tudnak menni, és amiből azok a tőzsdeügynökök, akik ezt a „katapultálást” (lóvé kimentését) kifundálták, felbérelhessenek olyan első osztályú biztonsági cégeket, amelyek agyonlövik a földönfutókat, akik valójában azt hiszik, hogy visszalophatják a pénzüket azoktól a zsidó keselyűktől, akik elvették.
 
Abban az esetben, ha felfigyeltél rá, a játéknak vége. A tartózkodási helyedet már számba vették valahol az Állambiztonsági Hivatal erődítményének legmélyén. A tüdőnkben található nanoalumínium, a véráramunkban lévő nanokannibálok és a nanoagyak alakítják át a világot Dr. Moreao szigetévé a haszon és a szórakozás kedvéért.
 
Az idióta zsaruk is benne vannak a programban, és sohasem veszik észre, hogy ők is könnyű célpontként a megsemmisítendők listáján szerepelnek.
 
A könnyen irányítható katonákról – akiknek annyira belemosták az agyába, hogy védjék a hazájukat, ezt a magasztalt „globális békefenntartót” – már gondoskodtak a késleltetett vakcinákkal, amelyek garantálják, hogy a leszerelési végkielégítés egy rákban haldokló túra legyen a Veteránok Adminisztrációs gulágján keresztül, ahol mindenki közömbös, túlhajszolt, és akiket az öldöklő zsaruk, és a katonai robotok sorsára juttatnak.
 
Szóval mit kezdjünk ezzel? Feküdjünk le és haljunk meg (mint oly sok idős ember teszi)? Küldjünk petíciót a kongresszusi képviselőnknek és várjuk a soha nem érkező választ? Mit ér beperelni valakit egy olyan bírósági rendszerben, amely csak azoknak a nagymenőknek a jogait ismeri el, akik kifizetik a kenőpénzüket, miután bíróvá választották a világ legkorruptabb embereit? Vagy folyamatosan eszed az étteremláncok út menti szemét kajáját, ami az orvosokat állandóan munkával látja el?
 
Az az egyetlen módja, hogy ne legyen vége ennek a játéknak, hogy mindenkinek, aki hallja ezt a hosszú listát, annak durranjon el az agya azon, hogy még mindig a 9/11-es hazugságot nyomatják a helyi hivatalnokok, avagy érvényt szereznek eme gyanús, koholt háborúknak, avagy megvédik a lelkiismeretlen orvosok jogát, hogy mérgeket árulhassak és halált okozzanak, miközben az amerikai közösségek leginkább tisztelt tagjai azoknak a bankároknak a jogait védik, akik megvesztegették őket.
 
Ha ezt nem teszed meg és nem azonnal, akkor abszolút elvárhatod, hogy egyike leszel azoknak a jelentéktelen embereknek, akiket azok a gazdag disznók neveznek feleslegesnek, akik kenőpénzt fogadtak el és azt gondolják a küszöbön álló halálodról, hogy az csak egy mindennapos gazdasági szükségszerűség.
 
Ne felejtsd el, hogy a hajvágás a pokolból nem más, mint „egy kis nyírás”, nyaktól felfelé.
 
forrás: https://therebel.org/
 


2013-03-30 - Szerző : Száraz György
Fűben-fában orvosság – tartja mondás –, és még a zöldségek és a gyümölcsökben stb. Valóban, a karfiol hófehér rózsái a kutatások szerint olyan anyagokat tartalmaznak, melyek segíthetnek a rák elleni küzdelemben.
 
forrás: http://blogs.kcrw.com/
A karfiolt nem övezi olyan nagy kultusz, mint mondjuk a paprikát, de ez távolról sem jelenti azt, hogy „átlagos” növény lenne. A karfiol a Közel-Keletről indult hódító útjára. Egy időben talán ezért is hívták szíriai káposztának. (Bár vannak, akik szerint eredetileg Kínából származik.) Az ókor óta ismerjük és szeretjük ezt a zöldséget, bár az igazat megvallva, sokáig elfeledtük és csak a 16. században a tengerészek közvetítésével került ismét az európai asztalokra a karfiol.
 
Szó mi szó, nem könnyen termeszthető növényről van szó. Míg XIV. Lajos kertésze Ciprusról hozatta az egzotikusnak számító karfiolmagokat, addig XV. Lajosnak sikerült szaporítania a magokat az öreg kontinensen, továbbá egyik imádott kegyencnőjéről nevezte el az egyik kedvenc karfiolos ételkülönlegességét „du Barry” módnak. Ezután a karfiol villámgyorsan elterjedt Európában.
Manapság Magyarországon átlagosan 40-50 dkg karfiolt fogyasztunk évente.
 
A karfiol kezdetben csupán teniszlabda méretű volt, s csak a termesztése során nőtt akkorára, amekkorának mi ismerjük. A karfiollal egyébként sokan kísérleteztek, ezért sokféle fajtája jött létre. Ilyen például a brokkolifol, amely a karfiol és brokkoli keresztezésének az eredménye. A méretük és színük szerint más és más nevet adnak a különféle karfiolfajtáknak, de az ízük többnyire jellegzetes és nem mutat nagy eltérést.
forrás: http://foodtruthonline.com/
A karfiolról ma már tudjuk, hogy a vadkáposzta egyfajta termesztett változata. Sokak szinte kapásból azon élettani hatására asszociálnak, amely rosttartalmának köszönhető, nevezetesen, ami felfúvódást, illetve puffadást okoz. Holott sokkal több jó tulajdonsága van, mint kellemetlen. Lássuk ezeket:
  • C-vitaminban gazdag, amelyet mélyhűtve is megőriz. (60 mg/100 g)
  • B1, B2 és B5 vitamintartalma is jelentős
  • Érdekes, hogy főzés után is megtartja a C-vitamintartalma felét.
  • Sok ásványi sót tartalmaz: káliumot, vasat, cinket és ként.
  • Külön kiemelendő a kéntartalma, amely elem olyan vegyületek formájában van jelen a karfiolban, melyek segíthetnek a rák megelőzésében. Kimondottan a bélrák elleni védelemben jeleskedik, csökkenti annak kockázatát. (A karfiol sok kéntartalmú bioaktív anyagot tartalmaz, konkrétan főként glükózinolátokat és izotiocianátokat.
  • Megfigyelték, hogy bizonyos fűszernövényekkel – például római köménnyel együtt – enyhíti az emésztési zavarokat.
 
Energia- és tápanyagtartalom 100 grammra vetítve:
  • Energia: 96 kJ/ 23kcal
  • Fehérje: 1,8g
  • Zsír: 0,5g
  • Szénhidrát: 4,1g
 
Fogyókúrázók előszeretettel fogyaszthatják, mert bár nagyon tápláló, mégsem hizlaló étek.
Levesnek, salátának, rakott ételként, köretként és savanyúságnak is kiváló, nem beszélve a fent említett du Barry módról, mely lényegében egy elősütött húsra helyezett, főtt karfiol-halom, sajtmártással leöntve és csőben sütve. Ha valaki nem ismerné, feltétlenül próbálja ki!
 
Boldog napot!




2013-03-23 - Szerző : Száraz György
forrás: http://blog.tauedu.org/
Az étcsokoládé jó hatással van az ízlelőbimbóidra, jó Valentin-napi romantikázásra, és különösen jót tesz az ötven felettiek egészségének.
 
Az elmúlt években temérdek arra vonatkozó információt láthattunk, amely az étcsokoládé előnyeit bizonyította. Ez jó hír azoknak az ötven felettieknek, akik egy Mintel által 2012-ben készített felmérés szerint minden csokifajtánál jobban kedvelik ezt.
 
Viszont, arra az esetre, ha nem lennél meggyőződve afelől, hogy valami egyszerre lehet finom és egészséges, készítettünk egy összefoglalót az étcsokoládé ötven év felettiek számára nyújtott 5 legfontosabb előnyéről.
 
Szokott Ön étcsokoládét fogyasztani annak egészségügyi előnyei miatt?
 
Az étcsokoládé csökkenti a szívroham és az agyi érelzáródás kockázatát
Egy 2012-es ausztrál tanulmány szerint, ha 10 éven át mindennap étcsokoládét fogyasztunk, csökkenthetjük a szívinfarktus és a stroke kockázatát a veszélyeztetett betegek körében. Eközben egy korábbi tanulmány azt állapította meg, hogy a mértéktartó napi csokoládéfogyasztás legalább 40%-kal csökkenti a szívroham és az agyi érelzáródás kockázatát egy átlagember esetében.
forrás: http://i247.photobucket.com/
 
Az étcsokoládé tele van antioxidánssal
Minél magasabb a kakaó-tartalma, annál több benne az antioxidáns a Science Daily tanulmánya szerint. Az antioxidánsok védik a testet az öregedéstől és a betegségektől, ezáltal növelik az élettartamot.
 
Az étcsokoládé segít a fogyásban
Ha mértékkel fogyasztjuk, akkor az étcsokoládé „lelassíthatja az emésztést, így tovább megmarad a teltségérzet” és segít elterelni a sóvárgásunkat a Health.com szerint.
 
Az étcsokoládé lassítja a memóriaromlást
Az étcsokoládéról szóló, nemrégiben megjelent tanulmányok kimutatták, hogy segít csökkenteni az Alzheimer-kór kockázatát és lassítja az elbutulás kifejlődését. Az étcsokoládéban található flavonoidok ezt úgy érik el, hogy fokozzák az agyi véráramlást és megóvják az agysejteket a károsodásoktól.
 
Az étcsokoládé óvja a bőrt
A flavonoidok – ugyanazok az összetevők, amelyek a memóriakopást lassítják – megvédhetik a bőrt a napsugárzástól. A kutatások kimutatták, hogy az étcsokoládéban található flavonoidok védik a bőrt a káros UV-sugárzással és a Nap károsító hatásaival szemben.
 
 



2013-03-23 - Szerző : Száraz György
Nem riogatás vagy jóslás akar lenni, hogy megkezdődött a pilóta nélküli repülő járművek térhódítása és hadrendbe állítása a világ nagyhatalmainál. Ennek kapcsán a következő kérdések vetődnek fel: mennyiben legálisak és mennyiben humánusak a drónok? Mekkora drónarzenállal rendelkeznek ma a szuperhatalmak? Hogyan változtatja meg a hadászati szokásokat a drónok forradalma? Van-e egyáltalán értelme bármiféle tiltakozásnak egy ilyen fegyverkezési versenyben.
 
forrás: http://thepolitic.org/
 
Ma már közhelynek számít, hogy katonai repülőgépek és helikopterek cikáznak a fejünk felett és műholdakról vagy éppen a saját személyes számítógépeinken keresztül gyűjtenek rólunk információkat a háttérben meghúzódó hatalmak. Jogról felesleges beszélni, hiszen ma már nagyszerűen kimunkált paragrafusok gondoskodnak arról, hogy a hatóságoknak legyen hivatkozási alapjuk és felhatalmazásuk a kémkedés és az információszerzés megannyi fajtájára. A nemzetbiztonsági érdek, továbbá az „amiről nem tudsz, az nem fáj” elve teljesen eleresztette a hatalom gyeplőit. A szabadság illúzióját fokozatosan az orwelli megfigyelés veszi át, amelyet mi mások is végezhetnének, mint a gépek.
 
Na, nem rögtön terminátorok – bár azok kifejlesztésén is dolgoznak a szakemberek –, hanem sokkal inkább a jelenben már létező drónok azok, amik a fejünk felett repkedve pásztázzák az életünket.
Ha nem lett volna 9/11, vagyis a 2001. szeptember 11-i esemény, akkor valószínűleg lett volna más ürügy arra, hogy a terrorizmus elleni harc álcája alatt egyéb technológiák mellett a drónok korszakában találjuk magunkat 2013-ban. Tudtad, hogy a világ már több mint 50 országa működtet megfigyelő céllal drónokat? Bármennyire is bírálják a különféle jogvédő csoportok az amerikai döntéshozókat, nem érnek el semmilyen tiltást vagy valós korlátozást. Hogyan is érhetnék el, amikor az USA hivatalosan 240 darab Predator, Reaper és Global Hawks drónnal rendelkezik a CIA 30-35 drónján kívül. Más források szerint, melyek persze csak becslések, hiszen az igazat nem árulhatják el, ez a szám eléri a 8000-t. Az Egyesült Államok a következő években 35%-kal akarja dollár milliárdokat nem sajnálva bővíteni a flottáját. A kisebb méretű drónok száma azonban ezen valószínűleg messze túltesz.
forrás: http://dronewarsuk.files.wordpress.com/
 
A The New York Times című lap szerint először az 1990-es években, a balkáni konfliktus felügyeletére vetettek be drónokat. 2004-től kezdték el igazán aktívan használni terroristaellenes célokra, ha ragaszkodunk a hivatalos bejelentés dátumához. Azóta Afganisztánban, Pakisztánban, Iránban, Jemenben, Szomáliában és más országokban 4700 áldozatot követeltek a drónok.
 
Míg a Bush-kormányzat alatt 52, addig az Obama éra alatt 310 támadásra került sor a londoni Oknyomozó Újságírás Irodája szerint. A civil áldozatok száma 20% körül mozoghat egy-egy támadás alkalmával. Érdemes a helyszínre utazó oknyomozó újságírók leírásait tanulmányozni e kérdésben az újságok mellett. Rémületről, állandósuló félelemről, pánikról írnak, mert a drónok alatt élést egy igazi börtönként éli meg a helyi lakosság – például Pakisztánban, ahol a kormány kénytelen-kelletlen beletörődött az amerikai drónok jelenlétébe. A helyiek szerint nem csak a „harcosokra” csapnak le a drónok – az áldozatok hozzátartozóit és a szemtanúkat ugyanis nem lehet meggyőzni az ellenkezőjéről, bármennyire is kozmetikázzák a harci cselekményeket egy kontinensnyi távolságból a szuperhatalmak a bársonyszékükben.
 
forrás: http://jessehirsh.com/
2013 márciusában már ott tartottunk, hogy a republikánus szenátor, Rand Paul szegezte a kérdést Eric Holder igazságügy-miniszternek, mely szerint akkor pontosan milyen esetben vethet be célzott likviditásra drónokat az USA légterében az amerikai állampolgárok ellen (!) a kormány.
A kitérő válasz után nagyjából úgy áll a helyzet, hogy ha az illető valós fenyegetést jelent, vagy harci cselekményként ítélik meg a tevékenységét, akkor az elnök utasítást adhat arra, hogy akár robotrepülőgép bevetésével semmisítsék meg a veszélyesnek ítélt amerikai polgárt vagy állampolgárokat.
 
Az amerikai igazságügy-miniszter szavait sokan – köztük a CNN is – azonosan értelmezték, nevezetesen, rendkívüli esetben elképzelhető a dróncsapás elrendelése az amerikai állampolgárok ellen belföldön. Mi számít rendkívüli körülmények? Amit annak kiáltanak ki.
 
forrás: http://www.helicoptere-rc-24.com/
 
Azt sem árt tudni, hogy 2015. szeptember 30-ig a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) engedélyezi, hogy katonai, kereskedelmi és magántulajdonban lévő drónokat használhassanak az amerikai belföldi légtérben. Már egy ideje létezik olyan szövetségi törvény, amely a drónok kereskedelmi és hivatali használatát is lehetővé teszi. A drónok előnyei között egyebek mellett szerepel, hogy fáradhatatlanok, pontosak, napi 24 órában bevethetők, zord körülmények között is viszonylag jól elboldogulnak, akár több mint egy napig a levegőben tudnak maradni és nagy távolságokból irányíthatók, illetve 8-10 kilométeres távolságból is pontosan semmisítik meg a célpontjaikat.
 
Az USA is tervez már nanodrónokat, amelyekre parányi fegyvereket szerelnének fel, s az elképzelések alapján majd rajban támadnának. Ugyanakkor nem csak nano, hanem mikrodrónok is készülnek majd, amelyek elsősorban a hírszerzésnek fogják megkönnyíteni a feladatait. E miniatűr drónok vitathatatlan előnye az, hogy könnyedén kijátsszák a mai légvédelmi rendszereket és az elkészítésük sem olyan bonyolult, mint hisszük. Pláne, azok után, hogy egymás drónjait lövik le az ellenségek, amelyek utána sok új ötlettel gazdagítják a fejlesztőket.
 
Például 2012. október 6-án egy drón repült be az izraeli légtérbe, s tett meg sikeresen 60 kilométert, mielőtt lelőtték volna. Célja a dimonai atomreaktor lett volna. Később a Hezbollah bejelentette, hogy a drónt ő küldte. A Hezbollah minden bizonnyal Irántól szerezte be a robotot, aki az atombomba gőzerővel történő kifejlesztése mellet a drónok iránt is élént érdeklődést mutat.
 
S akkor még nem beszéltünk Kínáról, aki a repülési és légi ipari vásáron már több drónt is bemutatott. Nem is akármilyeneket, ugyanis találunk köztük olyan típusokat, amelyek rakétákkal is felszerelhetők és műholdas irányítással navigálhatók. Kb. 3500 kilométeres repülési távolságra képesek.
Természetesen Kína drónjait önvédelmi célokra is használja. 2015-ig 11 drónbázis kíván építeni.
forrás: http://images.gizmag.com/
 
De nekünk, magyaroknak is vannak már drónjaink, méghozzá olyanok, amelyeknek minden porcikáját magyarok fejlesztették ki. A híradások szerint 2012-re már komplex rendszert fejlesztettünk ki és mindössze háromfős földi személyzet már képes irányítani a roborrepülőgépeket.
 
A drónokat követően hadrendbe álltak a robothelikopterek, amelyek Afganisztánban már bizonyították képességeiket: élelmiszert, lőszert vagy épp üzemanyagot juttatva el a célponthoz az előre megtervezett útvonalon.
Ugyanakkor a kisméretű robothelikopterekre sem kell már sokat várni, melyek életmentő gyógyszereket vagy vérmintákat tudnak majd egyik helyről a másikra szállítani gombnyomásra.
 
Véleményem szerint a robotrepülőgépek nemzetközi szerződések általi tiltása meddő vitákat fog eredményezni. Hiába értünk egyet abban, hogy a drónok nem tudják megkülönböztetni a civileket a katonáktól, az ártatlanokat a bűnösöktől, a fegyverkezési hajszának megvannak a visszafordíthatatlan szükségszerűségei.
Ez lenne hát a „szép új világ”!
 
Boldog napot!



2013-03-16 - Szerző : Száraz György
A Watkins Test Lélek Szellem magazin minden tavasszal nyilvánosságra hozza a ma élő 100 legtekintélyesebb spirituális tanító listáját. (33. kiadás. 2013 tavasza)
 
forrás: http://www.larsmuhl.com/
Nagy örömünkre szolgál, hogy megoszthatjuk veled a ma élő 100 legtekintélyesebb spirituális tanító listáját. Ez már a harmadik év, hogy kiadjuk a százas listánkat. Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy annyi embert vegyünk fontolóra, amennyit csak lehetséges. A spirituális adatbázisunk több mint 600 jelölt nevét tartalmazza, amelyből az első százat választjuk ki, külön kiemelve a legfelelősségteljesebb személyiségeket – akik a politikai és vallási vezetőktől a spirituális írókig, filmkészítőkig és jövőbelátó művészekig terjednek.
 
Ennek a listának feltett szándéka, hogy igazi útmutatóként szolgáljon a ma élő jelentősebb modern tanítók egy részéhez, és reményeink szerint rád is olyan mély benyomást fog gyakorolni, mint ránk. Bízunk benne, hogy segíteni fogja az olvasókat új szerzők és inspiráló gondolatok felfedezésében.
Az idei lista még globálisabb és sokrétűbb, mint az előzőek. A felsorolás legfiatalabbja a 32 éves Jeff Foster, míg a legidősebb tagja a 105 esztendős Kyozan Joshu Sasaki. Ugyanakkor szomorúsággal tölt el bennünket annak bejelentése, hogy Stephen Covey, aki a tavalyi listán szerepelt, 2012 júliusában eltávozott közülünk.
 
A névsor megszerkesztésénél számos tényezőt vettünk figyelembe. A három legfontosabb kritérium:
  1. Ma élő személyiség legyen
  2. Olyan személyiségnek kell lennie, akinek a spirituális szerepvállalása világviszonylatban is egyedülálló
  3. Egy olyan valaki, akit gyakran írnak be a keresőbe, és akiről ténylegesen beszélnek az Interneten. Az íróknál pedig a Nielsen könyveladási adatait is figyelembe vettük
 
Mivel figyelembe vettük, hogy az emberek mennyiszer keresnek rá egy ilyen személyiségre, a névsorunk egy nagyon demokratikus szempontot tudhat magáénak. Bizonyos értelemben a gogglesegítségével történő keresés a digitális szavazás egyik formája, ami éppen azt mutatja meg, hogy egy illetőt milyen gyakorisággal keresnek meg. Továbbá nagyon szelektívek voltunk ennek a listának az összeállításánál és mindent megtettünk, hogy mindazon jelölteket kizárjuk, akik gyűlöletkeltő vagy intoleráns üzeneteket terjesztenek.
Végezetül, ez a lista azért is született, hogy megünnepeljük a kortárs spirituális tanítók pozitív hatását.
 
1. Dalai Lama
35. Marianne Williamson
68. Richard Rohr
2. Thich Nhat Hanh
36. Andrew Weil
69. Jeff Foster
3. Eckhart Tolle
37. Elizabeth Gilbert
70. Colin Wilson
4. Deepak Chopra
38. Steve Taylor
71. Tony Parsons
5. Rhonda Byrne
39. Iyanla Vanzant
72. Judy Hall
6. Dr Wayne W Dyer
40. Esther Hicks
73. Pema Chödrön
7. Paulo Coelho
41. Mantak Chia
74. John Bradshaw
8. Oprah Winfrey
42. Masaru Emoto
75. Richard Bandler
9. Nelson Mandela
43. Erich von Däniken
76. Liz Greene
10. Byron Katie
44. Lisa Williams
77. Michael Newton
11. Alice Walker
45. Louise L. Hay
78. Daisaku Ikeda
12. Alex Grey
46. James Redfi eld
79. Jack Kornfi eld
13. Doreen Virtue
47. Stuart Wilde
80. Vladimir Megre
14. Richard Bach
48. Mooji
81. Rowan Williams
15. Desmond Tutu
49. John Gray
82. Rupert Spira
16. Francis Chan
50. Ken Wilber
83. John & Caitlín Matthews
17. Sri Sri Ravi Shankar
51. Krishna Das
84. Kathy Jones
18. Robin Sharma
52. Drunvalo Melchizedek
85. Huston Smith
19. Kyozan Joshu Sasaki
53. Dan Millman
86. Debbie Ford
20. Gregg Braden
54. Adyashanti
87. Rupert Sheldrake
21. Neale Donald Walsch
55. Graham Hancock
88. Stanislav Grof
22. Amma
56. Bob Proctor
89. Don Miguel Ruiz
23. Andrew Cohen
57. David R. Hawkins
90. Lars Muhl
24. Brian Weiss
58. Daniel Gilbert
91. Satish Kumar
25. Matthew Fox
59. Jack Canfi eld
92. Gary Snyder
26. Z’ev ben Shimon Halevi
60. Caroline Myss
93. Prem Rawat
27. Alejandro Jodorowsky
61. Philip Berg
94. David Deida
28. Peter Russell
62. Seyyed Hossein Nasr
95. Colette Baron Reid
29. Starhawk
63. Bruce Lipton
96. Thomas Moore
30. Michio Kaku
64. Karen Armstrong
97. Lorna Byrne
31. Ram Dass
65. Julia Cameron
98. Bernie Siegel
32. Diana Cooper
66. Lynne McTaggart
99. Anita Moorjani
33. Pope Benedict XVI
67. Dolores Cannon
100. James van Praagh
 
 








2013-03-08 - Szerző : Száraz György


Valóban felhalmozódhatnak a különféle, táplálkozásunk során bevitt méreganyagok a szervezetben? Képes a szervezet toxikus vegyületeket előállítani és önmagát mérgezni? Vajon ki tudnak ürülni a testünkből a „szeméttelepek”? Szükséges van-e egy kis rásegítésre vagy az immunrendszerünk és a kiválasztásunk képes megbirkózni a méreganyagokkal?
 
kép forrása: http://www.mynaturopath.webs.com
Mivel a fenti kérdések mindegyikére egyértelműen igennel válaszolhatunk, ezért térjünk mindjárt rá legfontosabb tudnivalókra e témában.
Egyre inkább kezdik elfogadni orvosi körökben is azt a nézetet, miszerint nem felesleges és nem is felszínes dolog a méregtelenítés, sőt több előnnyel jár, mint hátránnyal, ha hozzásegítjük a szervezetünket egy tisztább állapothoz. A természetgyógyászat szerint van helye és létjogosultsága a természetes és szelíd gyógymódok között az évente egyszer-kétszer megismételt méregtelenítő diétának.
A méregtelenítés mellett szólnak a következő érvek:
  • megtisztíthatjuk az emésztőrendszerünket
  • megszabadulhatunk a régóta cipelt, „bebetonozódott” salakanyagok egy részétől
  • erősíthetjük az immunrendszerüket
  • támogathatjuk az anyagcserénket
  • növelhetjük az energiaszintünket
  • javíthatjuk a bőrünk állapotát
  • felfrissíthetjük a testünket
  • jobban fogunk tőle aludni
  • hatékonyabban regenerálódhatunk
  • jobban érezhetjük magunkat a bőrünkben
  • és még fogyhatunk is általa
 
kép forrása: http://www.wellness.com
Ezek csak kiragadott szempontok, de mind a jólét, mind a megelőzés, mind az egészség-helyreállítás, illetve a gyógyulás oldaláról nézve lényegesek. A tudósok megbecsülték, hogy mekkora mennyiségű felesleges és ártalmas anyagot lélegezünk be, iszunk meg, fogyasztunk el és viszünk be különféle módokon a szervezetünkbe. Az eredmény elképesztő. Egy átlagos városlakó esetében több kilóra rúg az évente elfogyasztott „szenny” mennyisége. Ez hatalmas károkozás, amibe talán sokan bele sem gondolnak. Ez az érzékletes adat – azt hiszem – kellőképpen alátámasztja, hogy miért iktassunk be legalább egy-két hetes méregtelenítő, illetve tisztító kúrákat az életünkbe.
 
Két jó tanácsom lenne ez ügyben:
  1. Ne essünk túlzásokba és kerüljük a szélsőségeket!
  2. Alaposan tájékozódjunk az egyes méregtelenítő és tisztító eljárásokról!
 
kép forrása: www.healthtap.com
Az öntisztítás az öngyógyítás alapja. Nem kell rögtön könyvek garmadát átnyálazni, hogy a legtutibb diétára váltsunk, bár tapasztalatom szerint a tavasz közeledtével az internetes és a nyomtatott magazinok megtelnek jobbnál jobb méregtelenítő receptekkel.
 
Ha kezdők vagy kísérletezők vagyunk, akkor a következő lépésekkel nyerhetünk pozitív, motiváló tapasztalatokat:
  • egy-három napig (ez tőlünk függ) csak vizet, facsart gyümölcslevet, friss gyümölcsöt, különféle salátákat fogyasszunk, emellett fokozottabban ügyeljünk a vízbevitelre is (1,5-2,5l naponta)
  • a hét fennmaradó napjain pedig fogyasszunk teljes kiőrlésű gabonafélékből készült ételeket, zöldséget és gyümölcsöt bőségesen (ha lehet inkább nyersen), esetleg kevés tengeri halat
  • A gyakorlottabbak tarthatnak kifejezetten böjtöt, illetve végezhetnek lé-böjtöt. Itt mindenképpen készüljünk fel a testünk erőteljes visszajelzéseire: a széklet megváltozásától a bőrön jelentkező átmeneti kiütésekig.
  • A salaktalanítást elősegíthetjük gyógyteákkal és beöntésekkel is. Erről is könnyen tájékozódhatunk a megfelelő oldalakon. Ne lepődjünk meg azon, hogy kezdetben nagyobb mennyiségben szabadulhatnak fel méreganyagok, amelyek furcsa, de mindenképpen múlandó rosszulléteket generálhatnak a szervezetünkben.
  • Fogyaszthatunk különféle tisztaságú, illetve tisztított vizeket is, feltéve, hogy ismerjük a szervezetünk állapotát és annak megfelelően választjuk meg a víztípust. Itt nagyon széles a paletta, ezért nem ragadnék ki egyet-egyet, mert mindenkinek más illik az alkatához és az egészségügyi állapotához legjobban.
  • Az emberi test tele van akupresszúrás és akupunktúrás ponttal, amelyet különféle masszírozó mozdulatokkal mi is megtanulhatunk stimulálni. Természetesen a legjobb, ha képzett szakemberek terápiáit vesszük igénybe ilyen esetekben.
  • Vannak olyan masszázstípusok, amelyek a nyirokkeringést serkentik.
 
Ha egyszer ráéreztünk a szelíd méregtelenítés nyújtotta előnyökre, akkor bizton állíthatom, hogy a tudatosságunk is át fog formálódni. Nem a divatosságnak és a legújabb holisztikus trendeknek kell megfelelni, amikor méregtelenítünk, tisztulunk és a „szemetet” ürítjük ki a testünkből, hanem a saját testi épségünkkel és a szellemünk állapotával kell elszámolnunk magunk felé: mit tettünk, mit nem tettünk, s legfőképpen, mit tehetnénk jobban saját magunkért.
Önmagunk szeretete roppant jelentőséggel bír – ezt mindenkinek fel kellene fedeznie!
 
Boldog napot!


2013-03-01 - Szerző : Száraz György
Magdolna-mosodák, pedofília, gyermekeket megerőszakoló papok, Vatileaks-botrány, és most a brüsszeli Állami és Egyházi Bűnügyeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (ITCCS) az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekben és bűnügyi összeesküvésekben való részvétel ügyei rázzák meg a katolikus egyházat. Vajon mindez minek a kezdete?
 
Josepf Ratzingert 1981-ben II. János Pál pápa kinevezte az egyházi tanítóhivatal, a Hittani Kongregáció prefektusának, ami lényegében az inkvizíció intézményének az utóda volt. Értsd jól: ez az intézmény 1542-től a Sacra Congregatio Romanae et Universalis Inquisitionis, azaz „a Római és Egyetemes Inkvizíció Szent Kongregációja” néven, később, 1908-tól 1965-ig a Sacra Congregatio Sancti Officii, vagyis a „Szent Hivatal Kongregációja” névre átkeresztelve működött. Ezután kapta a Hittani Szent Kongregáció (Sacra Congregatio pro Doctrina Fidei) nevet.
1542. július 21-én alapította III. Pál pápa a Licet ab initio konstitúció kihirdetésével abból a célból, hogy megvédje az egyházat az eretnekségekkel szemben. Ennek oka abban jelölhető meg, hogy a helyi inkvizíciós bíróságok már nem tudták betölteni a nekik szánt szerepet, gyakorlatilag hatástalanná váltak, így szükség volt egy keményebb, központosított és szélesebb jogkörökkel felruházott szervezetre. Ez lett a Római és Egyetemes Inkvizíció Szent Kongregációja.
A középkori inkvizíció módszereit ugyan 2003-ban elítélte Ratzinger bíboros, de a pápa elismerte, hogy az inkvizíció a Gestapo, a KGB és a Stasi előfutára volt.
 
A pápa „náci” múltja már a megválasztásakor sokak szemében visszásnak tűnt, de ezt még sikerült valahogy kimagyarázni. Íme: Josepf Ratzinger 1941-ben belépett a Hitlerjugendbe, mivel a tagság minden 14 éven felüli német fiúnak kötelező volt 1939 decembere után. Igaz, elmondása szerint a gyűléseken való részvételeket megtagadta. 1943-ban besorozták katonának, majd Magyarországra küldték, ahol tankcsapdákat kellett felállítania. Később dezertált. 1945-ben az ellenség fogságába esett. Kiszabadulását követően bátyjával együtt belépett a katolikus szemináriumba, mígnem a jó sorsa egészen a pápai trónszékig vezette.
 
Az egyház sötét oldalának leleplezésében a Magdolna-mosodák csak a kezdetet jelentették, s 60 évig szinte senki sem hallott róluk, aki ne érdeklődött kifejezetten az ilyen irányú információk iránt.
Azután sorra kipattantak a pedofília-botrányok, amelyek csorbáját azóta sem tudták kiköszörülni.
A főügyész, Robert W. Oliver atya, a papok kiskorúakon elkövetett szexuális visszaéléseit vizsgálva, kijelentette, hogy XVI. Benedek és a Hittani Kongregáció szigorral lép fel a pedofília ellen. Az egyháznak mély önismeretre van szüksége, hogy képes legyen a bűnt felismerni és kiirtani” –hangoztatta, hozzátéve, hogy a pedofíliabotrány okozta válsághoz a papjelöltek nem megfelelő kiválasztása és a szemináriumok elégtelen felkészítése vezetett”.
Ehhez képest a kánonjogban járatos vatikáni főügyész elmondása szerint 2010 óta évi 600 pedofil esetről szereznek tudomást, előtte pedig volt már évi 800 is ez a szám. De a lavina még csak ekkortájt kezdődött. (A be nem jelentett eseteket a hivatalosan bejelentettek tízszeresére becsülik.)
 
A Vatileaks-botrány Paolo Gabriele, a pápa komornyikja és bizalmasa, valamint Claudio Sciarpelletti informatikus nevéhez fűződik, mivel bizalmas dokumentumokat szivárogtattak ki az olasz sajtónak. A dokumentumok számos vatikáni korrupciót és üzelmet fednek fel. A Vatikáni Bíróság elítélte a tetteseket, de végül a pápa kegyelemben részesítette őket.
 
A szóban forgó dokumentáció arról tanúskodnak, hogy Szentszék berkein belül a legfelsőbb egyházi körökben komoly korrupciós problémák vannak, s lerántja a leplet a vatikáni gazdasági visszaélések soráról.
Az egyik nyilvánosságra hozott levélből például kiderül, hogy Carlo Maria Vigano érsek, a Vatikáni Kormányzóság egykori főtitkára, személyesen írt levelet a pápának, amelyben az általa tapasztalt hivatalai korrupciót méltatta és kifejezte abbéli félelmét, hogy egyes körök el akarják őt távolítani a pozíciójából, ami egyébiránt nem sokkal később meg is történt.
De úgy látszik, hogy a Vatikán polipjának a csápjai nem érnek el mindenhova, mivel a legmodernebb biztonsági rendszerek dacára a dokumentumokat kézben, illetve egy nyakba akasztható kis adathordozón (pendrive-on) vitték ki a Vatikán kapuján.
 
Ezután jelent meg Gianluigi NuzziŐszentsége: XVI. Benedek titkos dokumentumai című könyve 2012 májusában, amelyben egy sor „bizonyítékot” tár fel a szerző. Ezek újabb részletekkel: megvesztegetésekkel és kenőpénzekkel megspékelt történetekkel bővítik a vatikáni korrupciós botrányokat. Még a pápáról is leszedik a keresztvizet, amikor bemutatják, hogy Őszentsége nem is egyszer komoly összegeket fogadott el pápai audienciáért.
A pápa után a legrangosabbnak számító Tarcisio Bertone bíborost nevezik meg a visszásságok és a viszályok egyik fő gócpontjaként.
A vatikáni bennfentesek a következőket állították: bíborosok, monsignorék, kishalak, egyháziak és laikusok. A szentszéki államtitkárság tudja, de nem ismerheti el, ehelyett a komornyikot tartóztatta le”.
Többen vagyunk és a pápa érdekében cselekszünk, hogy felszínre kerüljön az utóbbi évek szennyese”
“…közöttük vannak olyanok, akik a túl nagyhatalmú Tarcisio Bertone, szentszéki államtitkár ellenzői, olyanok, akik XVI. Benedeket túl gyengének tartják, olyanok, akik elérkezettnek látják az időt az előrelépésre. Ez mindenki háborúja mindenki ellen, de már senki sem tudja, ki ki ellen harcol….”.
 
Ezt követően a Vatikán pénzügyeivel az olasz jegybanknak is meggyűlt a baja. 2013 januárjában blokkolták az elektronikus tranzakciókat a Vatikán egész területén, mivel a pápai állam nem tett teljesen eleget az Európai Unió pénzmosás elleni irányelveinek.
 
2013. február 1-én elkészült a brüsszeli Állami és Egyházi Bűnügyeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (ITCCS) hivatalos diplomáciai jegyzéke, amely arról szólt, hogy elfogatóparancsot foganatosítsanak Joseph Ratzinger, más néven XVI. Benedek pápával szemben, az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és bűnügyi összeesküvésekben való részvétele miatt.
Ez az „elfogatóparancs” már 2013. február 4-én hétfőn kézbesítve lett Rómába Tarcisio Bertone bíboros részére. Február 10-én pedig „váratlanul” XVI. Benedek leköszönt, mondván, a péteri szolgálat olyan fizikai és szellemi erőfeszítéseket igényel tőle nap mint nap, amihez neki már nincs elég ereje. Beindultak a találgatások és újabb szakaszába lépett az egyház válsága.
 
Az iménti jegyzék egy olyan rendelkezést is tartalmazott, amely kereskedelmi zálogjog bejegyzését irányozza elő a nemzetek bíróságai által a Római Katolikus Egyház ingatlanjaira és vagyonára. Ez a zálogjog csatolva lett a közös és globális  „Húsvéti helyreállítási kampányhoz”, amely a „Katolikus egyház tulajdonait a polgárok részére lefoglalja mint közvagyont a nemzetközi jog és a Nemzetközi Büntetőbíróság Római alapokmánya alapján”.
 
Mennyire kell ezt komolyan venni? Nos, az biztos, hogy XVI. Benedek pápa 2013. február 23-án találkozott az olasz köztársasági elnökkel, Giorgio Napolitanoval. Egyes olasz médiaforrások szerint azért, hogy az olasz kormány biztosítsa őt a védelméről és a vizsgálattól való mentességéről. A Vatikán magától értetődően ezt nem erősítette meg, sőt kifejezetten megsértődött a sajtóban keringő szóbeszédek, tévhitek és rágalmak miatt.
 
Időközben arról is értesülhettünk, hogy Kanadában a Római Katolikus Egyház és a vatikáni ügynökségek bűnösnek találtattak 50 000 bennszülött gyermek ellen elkövetett népirtás és gyilkosság vádjában a Jezsuiták által létrehozott indián bentlakásos iskolai rendszerben, amely 1996-ig működött.”
Nyilván később erre is reagálni fog a Vatikán és a közvélemény.
 
Most nagyjából ott tartunk, hogy pillanatokon belül formálisan is lemond XVI. Benedek pápa, aki mintha siettetni akarná az új pápa beiktatását, az utolsó pillanatában módosította a több mint 700 éves pápaválasztói hagyományt, miszerint a tervezettnél – március 15-nél – hamarabb is megválaszthatják az utódját.
 
Mire fel ez a nagy kapkodás? Sötét felhők gyülekeznek a törpeállam fölött? Megkezdődött volna a Vatikán összeomlása? Vagy ez csak a hattyú halála? Netán egy titkos hatalomváltás van folyamatban a kulisszák mögött?
 
Boldog napot!




2013-03-01 - Szerző : Száraz György
Némi ellentmondást érzékelek ama két állítás között, hogy az íriszdiagnosztika egy tudományosan nem megalapozott módszer, illetve hogy egy sor betegség és testi elváltozás ténylegesen kihat a szem szivárványhártyájának a megjelenésére és állapotára, amelyek ily módon felismerhetők és elemezhetők. Akkor most mit vizsgált az íriszdiagnoszta? Mennyiben hagyatkozhatunk rá? Mire épül ez az eljárás? Mi bizonyítja a létjogosultságát? Kinek ajánlott?
 
Az íriszdiagnosztika a szem szivárványhártyáján bekövetkező jeleket és változásokat tanulmányozza. Fájdalmat nem okoz, mivel csak az íriszen és az ínhártyán látható színeket, mintákat, jellegzetességeket és azok változásait veszi górcső alá.
Két szempontból mindenképpen érdemes esélyt adnunk az íriszdiagnosztikának:
  1. számos rejtett hajlamunkra és kezdődő betegségünkre derülhet fény ily módon
  2. egészségi állapotunkról, illetve konkrét nyavalyáinkról tudhatunk meg többet
Van, akinek ez sok, van, akinek kevés.
 
Véleményem szerint roppant hasznos felismerést tett Péczely Ignác (1826-1911), amikor egy törött lábú bagoly gyógyításakor észrevette, hogy a csont beforradásával párhuzamosan az állat íriszében található fekete pont is elhalványul, majd eltűnik.
Ez a gyerekkori élmény indította Péczelyt arra, hogy orvosként több figyelmet szenteljen egyes betegségek és az írisz elváltozásai közötti összefüggések és analógiák feltárására.
 
Ugyan régebbi korokból is találunk műveket és kutatásokat a szem állapotának és a testi problémáknak az összevetésére, de kétségkívül egy magyar orvos-természetgyógyászban tisztelhetjük az íriszdiagnosztika modernkori újjászülettetését.
A kutató észrevette, hogy a szivárványhártya pontosan meghatározott területei megfelelnek a test egyes szerveinek és részeinek. Így kezdődött az úgynevezett írisztérkép megszerkesztése, amelyhez az idő múltával egyre több kutató tette hozzá a tapasztalatait, s ma már ott tartunk, hogy ismerjük a testi funkciók és az írisz jelei közötti kapcsolatok jelentős részét. Egy szakember ezeket az állapotokat és változásokat analizálva nagymértékben hozzájárulhat a kórisme felállításához, avagy olyan kiegészítő információkhoz juthat általuk, amelyek számos felesleges kellemetlenségtől, vizsgálattól és nem utolsó sorban időráfordítástól kímélheti meg a pácienst. Ezek pedig álláspontom szerint nem elhanyagolható szempontok.
 
Az írisztérképek folyamatos fejlesztés alatt állnak. Nincs mindenben konszenzus a terapeuták között, hiszen sok betegség nem önmagában, hanem számos szövődménnyel együtt jelentkezik. Ebből az következik, hogy sok éves megfigyelés és számos esettanulmány gondos elemzése szükségeltetik a tévedések kiküszöbölésére. Ugyanakkor az íriszdiagnosztika sok tekintetben kiállta az idő próbáját.
 
Külön említést érdemel, hogy az íriszen a múlt és a jövő egy része is látható, vagyis a már elmúlt betegségek maradandó nyomai és a még ki nem alakult problémák előjelei is. Ez sokat segíthet a módszer egészségügyi legitimációján, és meggyőző érvként szolgálhat a páciens számára.
Különösen fontos a betegségek korai felismerése és a megelőzés, azaz a tünetmentesség állapotában is érdemes olykor íriszünket kielemeztetni.
Többféle alkatot különböztetnek meg az íriszdiagnoszták a mintázatok alapján, így a kezelések javaslatakor ezeket mindig figyelembe veszik. Tegyük hozzá, hogy a diagnoszta nem feltétlenül javasol megoldási módot, hanem szükség esetén orvoshoz, illetve a megfelelő szakemberhez irányítja a beteget.
 
A vizsgálat során mind a jobb, mind a bal oldali íriszről megfelelő megvilágítás után képeket, fotókat vagy kamerás felvételek készítenek, amelyeket utána kivetítőről vagy számítógépes nagyítás alapján részletesen elemeznek. A gyógyulás későbbi fázisairól szintén felvételek készülnek, amelyeket utána összevetnek a korábbiakkal.
Az egyes szemek többnyire a test adott oldalának feleltethetők meg, bár vannak olyan szervek és funkciók, amelyek mindkét szivárványhártyán megjelennek.
Általában igaz, hogy az írisz felső szektorai a felsőtest, míg alsó szektorai az alsótest különböző részeivel mutat kapcsolatot.
Az írisztérképeken jól megfigyelhető, hogy a szivárványhártyát tortaszeletekre osztják fel, mely testtájakat takarnak, valamint további koncentrikus gyűrűkre tagolják, amelyek a szervrendszerek kisebb területeinek állapotáról adnak felvilágosítást.
Külön jelek tanúskodnak a túl- és az alulműködésről, valamint az akut és a krónikus gyulladásokról is.
Például szinte azonnal és hatékonyan be lehet azonosítani az írisz alapján az emésztési rendszer zavarait, a diabéteszt, a lelki egyensúly milyenségét, illetve az idegrendszer zavarait és a stresszt.
 
Magyarországon az 1997 óta állapotfelmérő módszerként a szemtréner szakma tematikájában szerepel az íriszdiagnosztika, viszont önálló diagnosztikai módszerként nem alkalmazható. A természetgyógyász tehát gyógyászati eljárást nem írhat elő.
Az orvosok közül még kevesen tartják tudományosnak ezt a módszert, sőt a bírálók kifejezetten áltudományos humbugnak titulálják. E mögött talán nem is annyira egy feltörekvő, formálódó diagnosztikai módszer elítélése áll, hanem a kompetenciájukon alkalmasint túlnyúló terapeuták okozta problémák, jelesül, a szükségszerű orvosi vizsgálatok és kezelések elmulasztása.
 
Mindazonáltal, ha figyelembe vesszük az íriszdiagnosztika kínálta előnyöket, akkor osztozhatunk azok világképében a szem nem csak a lelkünk, hanem bizonyos értelemben a testünk tükre is, hiszen a megfelelő helyen és időben, gondos körültekintéssel alkalmazott íriszdiagnosztika sokszor igazolja saját létjogosultságát.
 
Boldog napot!




2013-02-22 - Szerző : Száraz György
Mit takar ez a módszer? Hol helyezkedik el és hogyan egyeztethető össze a kiropraktika a nyugati ember egészségmegőrző módszereivel? Miben tér el a csontkovácsolástól? Kinek és milyen esetekben javasolható?
 
Az Egyesült Államokban már évek óta tudományként tekintenek a kiropraktikára, amelyből akár még doktori fokozatot is lehet szerezni, jóllehet nem a hagyományos orvosi egyetemen.
Bár a kiropraktika az egyik legősibb gyógymód, mely az egész világon elterjedt, a 19. századig kellett arra várni, hogy a nyugati világ újra felfedezhesse, és csak napjainkban kezd el nálunk is létjogosultságot nyerni. Így született meg a kéz jelentésű kheir és a gyakorlati jelentésű praktikosz szavak összetételéből a kiropraktika fogalma, melyet sokféleképpen fordítanak, de nagyjából ugyanazt értik alatta.
 
A kiropraktika rövid története
 
A kiropraktika hivatalosan 1895-ben vette kezdetét, amikor a kanadai születésű Daniel David Palmer (1845-1913), egy magnetikus energiagyógyászattal foglalkozó ember, a házfelügyelőjének a halláskárosodására keresett hatásos gyógymódot. Kiderült, hogy a gondnok már 17 éve szinte teljesen süket az egyik fülére, amely tünetet sikerült visszavezetni egy konkrét esetre: egy előrehajlás alkalmával roppanást érzett a hátában, azóta van meg nála ez a probléma. Palmer arra gyanakodott, hogy talán néhány csigolyája mozdulhatott el a paciensének, ezért amellett döntött, hogy helyre tolja azokat. A kezelés után nem sokkal visszaállt az illető tökéletes hallása. Ez indította el Palmer sikerszériáját.
Nem volt csodadoktor, mégis sok mozgássérültnek, valamint hallás- és látáskárosodott embernek sikerült enyhíteni a tüneteit. Természetesen voltak, akik teljesen meggyógyultak és voltak, akiknek nem tudott segíteni. Összességében azt mondhatjuk, hogy Palmer módszere az elmozdult és a helytelenül álló csigolyák helyreigazításában (helyzetének korrigálásában) gyökerezett.
Fia, aki apja nyomdokaiba lépett, sokat fejlesztett a kiropraktika módszertanán, összeállította a filozófiáját és népszerűsítette a technikákat. Nem véletlen, hogy családnevét jelenleg egy kiropraktikát felsőfokon oktató intézmény viseli, a Palmer College of Chiropractic.
 
A kiropraktika módszere
 
A kiropraktika egy holisztikus világképre alapozott módszer, amely lényegénél fogva az ízületek és az izmok helyreigazítását tűzi ki célul. Lényegében egy olyan gyógymód, amely nem gyógyszerekkel és műtétekkel avatkozik bele a test statikus részeinek a normálistól eltérő állapotaiba, hanem a statikai elemeket – gerincet, vállat, végtagokat, csípőt – igazítja helyre, megszűntetve ezzel a kínzó fájdalmakat és visszaállítva a test, a lélek és a szellem normális, egészséges állapotát. Azért soroltam fel a szellemet és a lelket is, mert a kiropraktika hangsúlyt helyez a belső energiák karbantartására is. Ezeket egységként kezeli.
 
A kiropraktőr eltérően a csontkovácstól általában gyakrabban hagyatkozik a tudományos diagnosztikai módszerekre. De ez nem egy éles határ a két fogalom között, amelyeket szinonimaként is szoktak használni, hiszen a hangsúly azokon a műfogásokon van, amelyek segítségével kimozgatható a beragadt ízület, felszabadítható az izomletapadás vagy görcs, és egészségessé tehető újra a tartás és az izmok tonalitása. Mi egyelőre maradjunk a kiropraktika névnél és technikánál.
 
Amíg Magyarországon erősen megoszlanak az orvosi vélemények a kiropraktikát illetően, addig tőlünk nyugatabbra sokkal nagyobb bizalommal küldik az orvosok kiropraktőrökhöz a pacienseiket, ha indokoltnak látják. Sőt mi több, egyre több orvos tanulja meg a kiropraktika alapfogásait, amit akadémikus tudásával ötvözve kamatoztat a gyakorlatban.  Aki pedig nem rendelkezik orvosi végzettséggel, az is elsajátíthat számos speciális fogást, persze alapos anatómiai ismeretekkel egyetemben, hogy még véletlenül se okozzon műhibát. (Nem lehet eléggé hangsúlyozni a megfelelő képzettséget e téren.) A jó kiropraktőr alapos anatómiai, élettani, ortopédiai, reumatológiai és neurológiai ismeretekkel rendelkezik.
 
A kiropraktikai kezelés, a kimozgatás, a gerinc és egyéb ízületek helyreigazítása, nem mindig fájdalommentes, de kétségtelenül szelídebb módszer, mint azt elsőre gondolnánk. A jól felkészült terapeuta mindig tájékozódik a beteg orvosi leleteiről, kezeléseiről, a problémája múltjáról, egyéb hajlamairól, majd megvizsgálja a pacienst és ezek tükrében állítja fel a diagnózist és a kezelés munkatervét. Ha úgy látja jobbnak, akkor szakorvoshoz küldi a beteget, s nem nyúl hozzá.
 
A beavatkozások után már jelentősen javulni szoktak a panaszok, csökken a fájdalom és néhány órán vagy napon belül teljesen helyreállhat a homeosztázis. Idült panaszok esetén rendszerint több kezelésre van szükség.
 
Kinek ajánlott a kiropraktika?
 
Aki tényleges gyógyulást szeretne elérni magán, aki törekszik minimalizálni a gyógyszeres kezeléseket és az orvosi (sokszor műtéti) beavatkozásokat, aki hangsúlyt kíván helyezni a saját öngyógyító képességeire, annak a világszemléletébe jól illeszkedik a kiropraktika.
A kiropraktika gyakori problémamegoldó tud lenni az izom- és csontrendszeri fájdalmak, például a lumbágó, vagy a gerinccel és a porckorongokkal kapcsolatos problémák esetén, de akár az ízületi betegségek, a nyak- és a hátfájás, közvetve a stressz, a menstruációs zavarok, az asztma, a migrén stb. esetében is.
Például gyakran előfordul, hogy a fejfájást a nyakizmok túlzott feszessége és görcsössége indukálja. Ilyenkor egy kiropraktőr könnyedén segíthet a kellemetlen tüntetek megszüntetésében.
Kisebb sportsérüléseknél: húzódáskor, ficamkor a megfelelő szakértelemmel és felelőséggel végzett kiropraktika óriási kínoktól kímélheti meg az embert.
 
A serdülőkori „gyors” növekedéskor és méretbeli változásokkor nem törvényszerű, de gyakori, hogy a csontrendszer és az izomzat fejlődése fájdalmakat produkál, s a vázrendszer deformálódik (lásd: gerincferdülés). Ezen is lehet változtatni. Miként a számítógépes vagy ülő életmódot folytató fiatalok és idősek sorsa sincs arra kárhoztatva, hogy púposan és állandóan feszengve éljék le az életüket. Tehát a kiropraktika egyúttal egy életminőség-javító módszer is.
Ne felejtsük el, hogy az ízületek elmozdulása vagy a túlságosan feszes, túlterhelt izmok okozta, csekély idegpálya-irritáció is felboríthatja szervezetünk homeosztázisát rossz közérzetet, stresszt, és még komolyabb, akár fiziológiai tüneteket okozva.
Az áldott állapotban lévő anyukák vázrendszerére nehezedő többletsúly, majd a szülés okozta átrendeződés, illetve a szülés után jelentkező állandó hajlongás és cipelés mélyreható elváltozásokat, elcsúszásokat és idegi fájdalmakat válthatnak ki, melyeket egy gyakorlott kiropraktőr hatékonyan meg tud oldani.
 
Boldog napot!




2013-02-15 - Szerző : Száraz György
Kelet-Ázsiában, azon belül kifejezetten Kínában és Koreában van nagy hagyománya a ginszenggyökér használatának. Egyes vidékeken szent növényként tisztelik. Sokoldalúsága miatt nem csak gyógyszert, hanem közérzetjavító és revitalizáló szereket is készítenek belőle, sőt kiváló afrodiziákum hírében áll.
 
A ginszeng (Panax ginseng) az ernyősvirágzatúak rendjébe és az aráliafélék családjába tartozó nemzetség elnevezése. A görög „panacea” szó arra utal, hogy a ginszengnek jószerivel „mindent gyógyító” hatást tulajdonítottak az elmúlt 5000 évben. Amúgy a ginszeng a borostyán rokona.
 
A ginszeng sajátossága, hogy csak árnyékban nő és meglehetősen lassan éri el a kívánt méretét a humuszban gazdag talajban. Roppant nagy odafigyelést és türelmet igényel, hogy kellő hatóanyag tartalmú ginszenggyökeret termesszünk.
Többféle színű lehet. A „fehér ginszeng” többnyire sárgás színű és átlátszatlan, de van olyan eljárás, amelynek a segítségével felgőzölik a gyökeret. Ettől egy áttetsző vöröses színt kap a gyökér.
A ginszeng gyökér viszonylag sokáig eltartható, miután a megfelelő szakértelemmel hónapokig szárították.
 
A kínaiak jensennek, azaz embergyökérnek hívják, amely elnevezés mögött a gyökér alakja rejtőzik és nem az élettani hatása. Jóllehet ereje olyan nagy lehet, hogy nem csak a potenciát növeli, hanem az életerőt is. Ez utóbbi tulajdonsága miatt kiváló roboráló hatása van, ugyanakkor a fizikai és a szellemi teljesítményt egyaránt fokozza, tehát krónikus fáradtság esetén, nagy munkatempó és a napi hajsza pillanataiban valóságos felüdülést hozhat.
Sokan a stressz ellen alkalmazzák, mert állítólag segít elviselni az idegrendszerre nehezedő nyomást és kimerültséget. A megfigyelések szerint valóban van némi fiatalító hatása, mivel felfrissíti az agytevékenységet, az emlékezőtehetséget és segíti a tudatot az összpontosításban. Nehéznek ígérkező vizsgák előtt kifejezetten ajánlott a ginszeng fogyasztása.
 
Régóta tudják a ginszengről, hogy jótékonyan hat az immunrendszerre, ezáltal véd a fertőzések ellen. Ezzel összhangban áll másik hatása, amely az emésztés megkönnyítését és a tápanyagok hatékony felszívódását jelenti. Keringési zavarok, szívbetegségek, veseproblémák és cukorbetegség ellen is alkalmazzák. Ezenfelül értágító, koleszterinszint csökkentő és keringést serkentő hatással is bír.
 
Kevés gyógynövényről mondható el, hogy a szervezetet hozzásegíti az ideális, illetve az optimális állapotához. A ginszengben éppen az a csodálatraméltó, hogy a normál értékhez rendezi a szervezet biokémiai folyamatait, vagyis ott fokozza az aktivitást, ahol alulműködés van, illetve ott stimulálja az aktivitást, ahol túlműködés tapasztalható.
A ginszeng hatóanyagainak sokasága komoly fejtörést okozott a kutatóknak a tekintetben, hogy meg tudják állapítani, hogy melyiknek milyen gyógyhatás köszönhető.
A szaponin glikozidokról például a vizsgálatok során kiderült, hogy növelik a szervezet védekezőképességét és lassítják a véralvadást. Ugyanezek a vegyületek szerepet játszanak a szervezet egyes részei közötti egyensúly megteremtésében és fenntartásában egyaránt.
Vitaminok közül a ginszeng B1, B2, D- és E-vitamint tartalmaz. Az ásványi anyagok közül kiemelendő a mangán, a cink és a réz. A flavonoidokat és a szterineket is említenünk kell. A fenolokról pedig azt feltételezik, hogy lassítják az öregedést és védik a szöveteket. Már csak ezért is használják különféle kozmetikai szerek alapanyagként.
 
Többféle ginszenggyökér is létezik. A korábban említett ázsiai ginszengen kívül létezik még orosz (szibériai), brazil és amerikai faja is. Mindegyiknek megvan a maga sajátossága.
Általában közérzetjavítás gyanánt napi 50-60 mg porított gyökeret szoktak javasolni kapszula vagy teafőzet formájában. Az egy hónapos kúra után célszerű pár hét szünetet tartani.
 
Jó, ha tudjuk, hogy a ginszeng kiválthat ingerlékenységet, fejfájást és allergiás reakciókat is. Szívritmuszavar, asztma és magas vérnyomás esetén ajánlott konzultálni a kezelő orvosunkkal.
 
Boldog napot!




2013-02-08 - Szerző : Száraz György
Ugye nem kell bemutatnom a semmiből ránk törő, kellemetlen, kaparó érzésként, nehéz nyelésként, majd szúró, nyilalló fájdalomként jelentkező torokfájást. Lássuk milyen szelíd és természetes módszerek vethetők be a megszüntetése érdekében.
 
A torokfájás összességében egy tünete és kísérőjelensége lehet többféle felső légúti problémának: fertőzésnek, influenzának, mandulagyulladásnak, náthának, köhögésnek, láznak stb. A lázat vírusok és baktériumok is előidézhetik.
 
Sokan nem is gondolnák, hogy a táplálkozás is befolyásolhatja a torokfájást közvetett módon. Ha ugyanis nem viszünk be kellő mennyiségű nyomelemet és vitamint, akkor az immunrendszerünk nem tud rendeltetésszerűen működni. Ezért is kerülendő a túlzott mértékű szénhidrát-, illetve cukorbevitel. A sok sütemény és nassolni való eltelít, így már nem marad ingerenciánk a további, élettani szempontból értékes táplálékokra.
Az immunrendszerünk állapotát befolyásolja a stressz-szintünk is. Ha ugyanis sok energiát fordítunk a mindennapi problémákra, akkor legyengíthetjük magunkat, amely az idegrendszeren kívül az izomzat és a tápcsatorna állapotában is éreztetni fogja a hatását. Eleinte csak fáradtabbak, majd fáradékonyabbak, idővel pedig kimerültek leszünk. Nem éri meg.
 
A dohányzás, a mértéktelen alkoholfogyasztás és a droghasználat (a marihuána is ide tartozik) szintén nem kedvez a szervezetünk immunrendszerének. Könnyebben kaphatunk el légúti fertőzést, ha ezeket a szenvedélyeinket nem korlátozzuk.
 
Helyezzünk hangsúlyt a megelőzésre!Fogyasszunk nagyobb C-, D- és E-vitamintartalmú élelmiszereket.
C-vitamin található a citrusfélékben, a csipkebogyóban, a fejes káposztában, a brokkoliban, a kelkáposztában, a kiviben, a vizitormában és a petrezselyemben is, bár ez utóbbiból nem fogyasztunk egyszerre túl nagy mennyiséget.
D-vitamin található a búzacsírában, a hidegen sajtolt olajokban, a sörélesztőben, a zabpehelyben és a tengeri halakban.
E-vitamin található az avokádóban, a dióban, a brokkoliban, a gabonafélékben, a kelbimbóban, a mandulában (és a kemény héjú gyümölcsökben), a napraforgóban, az olívaolajban és a spenótban.
 
Ha már bekövetkezett a baj és megfájdult a torkunk, akkor a sötétzöld színű és a sárgaszínű gyümölcsöket és zöldségeket részesítsük előnyben.
Az A-vitamin egyik jótékony hatása, hogy védi a nyálkahártyákat. Főbb forrásai: a máj, a tojás és a tej, valamint a répa, a kelkáposzta, a spenót, a brokkoli, a paradicsom, az áfonya, a sárgadinnye, a sárgabarack a teljesség igénye nélkül.
 
A hagymára és a fokhagymára mindig számíthatunk a torokfájás esetén. A zúzott fokhagymát citromlével és olívaolajjal elkeverve alkalmazhatjuk. Rövid ideig tartsuk a szánkban és utána nyeljük le.
Szintén népi gyógymód a kevéske vízzel összekevert aprított fokhagyma és vöröshagyma, amelyhez egy kis mézet és citromlevet adhatunk.
A hagymatea szintén jól bevált régi recept.
A lereszelt gyömbér vagy a gyömbérpor vízzel elkeverve szintén gyulladáscsökkentő.
 
Szinte mindig beválik torokfájásra a méz akár önmagában, akár vízbe vagy tejbe keverve.
Ajánlott a zsályateával való gargarizálás. A zsályateát természetesen el is fogyaszthatjuk. (Zsályateát nem szabad gyerekeknek adni.) A zsályát kiegészíthetjük cickafarkkal és borsmentával is.
 
A torokfájás elmulasztására készíthetünk gyógyteákat csipkebogyóból (hidegen áztassuk), kamillából, levendulából és/vagy csalánból.
 
Az inhalálás sem hiányozhat a sorból. Erre sok gyógynövény alkalmas. A példa kedvéért a kakukkfű és kamilla igen elterjedt, illetve könnyen beszerezhető.
Fontos lehet a torokfájós szervezetnek a levegő megfelelő páratartalma is. Erről egy párásítóval vagy hasonló praktikával érdemes gondoskodni, hogy a levegő szárazsága ne irritálja a torkunkat.
 
Az aromaterápia keretében használhatjuk az eukaliptuszt, a fenyőt, a levendulát vagy a borsmentát. Aromalámpába vagy fürdővízbe cseppente kiváló hatás érhető el.
 
Sajnos, manapság már gondolnunk kell az antibiotikumok esetleges mellékhatásaira is. Ezért azt javasolják a szakértők, hogy az antibiotikum-kúra után fogyasszunk bio-joghurtot, mert az pótolni tudja a B-vitaminokat.
 
A fenti praktikák természetes és szelíd megoldásai lehetnek a torokfájásnak, de nem helyettesítik az szakorvosi tudást és ellátást.
 




2013-02-01 - Szerző : Száraz György


Mindannyiunk számára ismerős lehet a hörghurut tünetcsoportja: a tüdő hörgőinek belső felszínén található nyálkahártya gyulladásáról van szó. Két típusát különböztetjük meg: a heveny és az idült formáját. Előbbi többnyire spontán, szinte kezelés nélkül gyógyul, utóbbi annak krónikus formája, ami a hörgők tartós gyulladásáról árulkodik, mely tartós légzési zavarokkal szokott járni.
 
Mielőtt a hörghurut szelíd és az életmóddal összefüggő kezelési módozataira kitérnék, ismerkedjünk meg röviden a fajtáival, mert ily módon megérhetjük, hogy mivel is állunk szemben, így a megoldás irányába tett lépéseink is tudatosabbak és megfontoltabbak lehetnek.
 
Heveny hörghurut
 
Tipikus téli betegség. Tünetei a meghűlésre jellemzőek. Több százezer embert érint hazánkban a heveny hörghurut. Sokszor másodlagos fertőzés nyomán alakul ki, vagyis először az influenza, nátha vagy más hasonló betegség legyengíti a szervezetet, majd utána jönnek a vírusok és a baktériumok. De kiválthatják irritációs anyagok is.
A folyamatos nyáktermelődés hatására rendszeres köhögés, nehézlégzés és légszomj alakul ki. Hosszabb távon és kezelés hiányába sajnos tüdőgyulladásba torkolhat.
Tünetei: rossz közérzet, hőemelkedés, hát- és izomfájdalom, szegycsont mögötti fájdalom, köhögés, köpet és láz.
 
Idült hörghurut
 
A dohányosok körében a legelterjedtebb, de a passzív dohányosokat és a légszennyezett nagyvárosok lakóit is veszélyezteti. A dohányfüst hatására a légzőhám csillószőrei nyákosodnak, így az öntisztulásuk lecsökken. Tünetei: fokozott nyáktermelés, köhögési rohamok, fennáll a bakteriális fertőzés veszélye, sípolásos légzés, súlyos asztmára emlékeztető rohamok. Nő a vér széndioxid-tartalma. Hosszú távon szívelégtelenség alakulhat ki.
 
Szelíd megoldások a hörghurut kezelésére
  • Ágynyugalom.
  • Igyunk testsúlyunkhoz mérten legalább 1,5-2,5 liter folyadékot naponta. El sem hisszük, hogy milyen fontos az immunrendszerünknek!
  • Részesítsük előnyben a zöld teát.
  • Fogyasszunk nyers gyümölcsöket vitamintartalmuk miatt.
  • Figyeljünk oda a bioflavonoidok bevitelére. Jó bioflavonoid forrás a citrom, a narancs, a grapefruit, a csipkebogyó, a sárgabarack, a cseresznye, a szeder, a fekete ribizli, a szőlő, a szilva és a paprika egyebek mellett.
  • Fogyasszunk sok zöldséget: sárgarépát és újhagymát.
  • A parajt vagy más néven spenótot oxalát- és nitráttartalma miatt mérsékelten fogyasszuk, ugyanakkor kétségtelen előnyei is vannak. Például: A-, B2, B6-, E-, K-vitamin, folsav, mangán, réz, kálium, kalcium, foszfor, cink, vas.
  • A C-vitamint külön kiemelném: a hidegen áztatott csipkebogyó húsában van rengeteg. Gyógyteaként, szörpként és lekvárként bármikor fogyaszthatjuk. Felturbózza a védekező rendszerünket, és jótékonyon hat a csontozatra és az érrendszerre is.
  • A valódi, tanyasi tyúkból készült húsleves a titkok titka. Kérjük meg a „főszakácsot”, hogy készítsen nekünk jó sok zöldséggel. Egyebek mellett pótolja a sókat, a fehérjéket és a B-vitaminok egy részét.
  • Húsfélék közül a máj komoly vitaminforrás. A májról erősen megoszlanak a vélemények, de a kis mennyiségű májat többnyire javasolni szokták.
  • A tengeri herkentyűk közül a rákok és a kagylók fogyasztása azért ajánlott, mert jelentős mennyiségű cinket tartalmaznak. De ezt bevihetjük tökmagolajjal, sovány húsokkal, májjal, hüvelyesekkel és tojással is. A cink erősíti az immunrendszert, de kiveszi a részét a növekedésből, a nemi fejlődésből, a szaporodásból és az anyagcsere-folyamatokból is.
  • A tenger gyümölcseinek állítólag gyulladáscsökkentő hatásai vannak.
  • Felbecsülhetetlen értéke van a méhészeti termékek közül a méznek és a propolisznak.
  • Egy evőkanál friss, reszelt tormából, ugyanannyi finomra vágott hagymából, 5 teáskanál mézből és ugyanannyi vízből készített keverék napi 3-5 alkalommal (egy teáskanálnyi adagban) sokat segíthet. (Van, aki hidegen készíti, így minden értékes tápanyag megmarad benne. Van, aki egy pillanatra felforralja, de akkor egyes anyagok sérülhetnek.)
  • Külön kiemelendő a köhögés és a fájdalom csillapítására alkalmas kamillás-kakukkfüves gőzölés, illetve inhalálás.
  • A tüdőfű-útifű keverékből készített gyógytea csökkenti az irritációt és a gyulladást.
  • A fekete retek leve jó köhögéscsillapító. Ezt úgy nyerhetjük ki, hogy a retek belsejét kivájjuk és 2 teáskanál mézet teszünk bele.  Néhány óránként a retek levét fogyasszuk el. (Van, aki alulról kiszúrja és pohárra állítja retket, hogy abba folyjék a leve. Mindenesetre készüljünk fel arra, hogy az illata kellemetlen, de az íze kevésbé.)
  • Hurutoldó a hagymaszirup is: apróra vágott hagymát egy kis mézzel vagy cukorral felhőzünk. Jó sűrű legyen. Két óránként kanalazunk belőle.
  • Sokan dicsérik az echinacea-t.
  • Egy bevált tearecept hozzávalói: akácvirág (5g), ánizsmag (3g), ökörfarkkóró virág (2g), bodzavirág (5g), csillagánizs (2g), diólevél (5g), édesgyökér (4g), fehérmályva gyökér (5g), hársfavirág (5g), kankalingyökér (5g), kenderkefű (5g), martilapulevél (5g), tüdőfűlevél (5g), pozsgás zsázsafű (5g).
  • A népi orvoslásban a csalántea sokat segít a légzőszervek hurutos megbetegedéseiben is. Elkészítésekor a növényt csak leforrázzuk és rövid ideig áztatjuk. Negyed liter vizet számoljunk egy púpozott teáskanál csalánra.
  • A krónikus hörghurutra az egyik legjobb gyógynövény a zsurló. Zsurlótea készítése: egy púpozott teáskanálnyi zsurlót tegyünk negyed liter vízhez, majd forraljuk fel.
  • A mellet is érdemes bedörzsölni illóolajokkal a köhögés és a hörghurut enyhítésére. Választhatunk a következő illóolajok közül: ciprus, eukaliptusz, fenyőtű, levendula, menta, törpefenyő, zsálya. Ugyanezekkel az illóolajokkal inhalálhatunk is.
  • A túlzásba vitt cukor- és zsírbevitel hátrányosan befolyásolja szervezetünk védekezőképességét.
  • Kerüljük a dohányzást és a dohányfüstöt!
  • Vásárlási tipp: kerüljük a kipufogógázokkal szennyeződött élelmiszereket. Figyeljünk oda, hogy honnan vásárolunk! A szennyezett vizekből származó halakra ugyanez érvényes. Például a kadmium miatt. A kadmium 5%-ban szívódik fel a belekben. A csontokból kihajtja a kalciumot, felhalmozódhat a vesékben és akadályozhatja felszívódást a belekben.
 




2013-02-01 - Szerző : Száraz György
Az emlékezet megőrzése és a szellemi frissesség mindig is foglalkoztatta az embereket. Az emlékezet sokféle spirituális, intellektuális és fiziológiai folyamattól függ. Ismerkedjünk meg a memóriafejlesztés virtuóz változataival.
 
A theogónia az isteni nemzedékek születésével foglalkozó diszciplína. A görög theogónia leírásával találkozhatunk Hésziodosznál, aki szerint kezdetben csak Khaosz (Űr) létezett. Belőle szökkent elő Gaia és Erosz. Gaia először párját a csillagos égboltot hozta létre. Ő lett Uranosz. Kettejük szent kozmikus nászából jött létre az istenek második nemzedéke, az Uranidáké: a hat titán és a hat titanida, három egyszemű Küklopsz és a három Százkarú.
A hat titanida egyike Mnémoszüné, az Emlékezés istennője, a kilenc múzsa anyja. Ugyanakkor Mnémoszüné volt a neve Hadész egyik folyójának is. Ennek a folyónak a párja volt Léthé. Ama holtak lelkei, akik Léthé vizéből ittak, nem emlékeztek korábbi életeikre, miután újra testet öltöttek. Ám, azok a kiválasztottak, aki Mnémoszüné vizéből kortyoltak, képesek voltak hozzáférni a lelkük tudásához, mindahhoz a tudásmennyiséghez, amely a korábbi életek alkalmával felhalmozódott. Ők voltak a misztériumvallások beavatottjai.
 
Az ősi egyiptomi, indiai és sumer kultúrában még komolyan gondolták mindazt, amit a görög-római kultúrkorszakban már csak a mitológia és a szinkretikus vallások szintjén őrzött a nép az emlékezetében. Később pedig egyre inkább szárba szökkent egy olyan tendencia, mely már nem a lélekből akart meríteni, ha a legtisztább tudásra volt szüksége, hanem az elmét használva akarta egyre több információval terhelni magát. Így alakult ki az okkultizmustól némiképp elszakadva egy olyan tendencia az ókori Görögországban, amely a vizualizáció technikáival akarta az emberi emlékezetet fejleszteni.
 
Az emlékezés művészete tehát egy olyan módszer, amellyel rendkívüli mértékben megnövelhetjük az elménk kapacitását, ily módon az átlagosnak mondható információmennyiséghez képeset, akár százszor annyi adatot is meg tudunk jegyezni és elő tudunk hívni.
 
A középkorban Giordano Bruno és Robert Fludd tett szert nem kis jártasságra az emlékezés művészetének területén. Ők a konkrét módszerekről is írtak. Bruno tanítványán, Alexander Dicson-on keresztül a szabadkőművességbe is utat talált magának az emlékezés művészete, s számos rituáléjuknak a részévé vált az idők folyamán.
 
Ezek után pillantsunk bele a memóriafejlesztés, avagy a mnemotechnika titokzatos világába!
Az emberi emlékezet egy olyan rendszer, amelyben minden kép, szín, hang stb. egy természetes egységgé áll össze. Ez az egység érzelmekkel, érzetekkel, gondolatokkal és akár testi állapotokkal is összekapcsolódhat. Így vésődnek belénk az emlékek örökre.
Természetesen nem minden emlék egyenrangú azon a skálán, amelyen az emlékek „hőfokát” mérjük. Viszont, olykor különös kapcsolatokat hozhat létre egy-egy emlékfoszlány egy másikkal. Ezt hívhatjuk képzettársításnak, amikor csak úgy bevillan az egyik dolog a másikról.
 
A mnemonika annyiban haladja meg mindezeket a jobbára ösztönös folyamatokat, hogy az alkalmazója megtanulja, hogyan hozhat létre ő maga tudatosan ilyen ún. ikonokat, s azokat hogyan raktározhatja el a memóriájában olyanképpen, hogy ahhoz bármikor hozzáférhessen. Ezt kellően kitartó és alázatos gyakorlással tökélyre lehet fejleszteni.
Láthatjuk, hogy ez egy kifinomult módszer, amely több éves gyakorlással juttatja el az embert a mesteri szintekig. Köztünk is élnek ilyen emberek.
 
Andi Bell a memória nagymestere, háromszoros memória világbajnok. Ezt a szintet 15 év gyakorlásával érte el. Jelenleg képes alig több mint 31 másodperc alatt megjegyezni egy komplett kártyapakli lapjainak a sorrendjét. Egy óra alatt pedig több mint ezer lap sorrendjét képes memorizálni. Hihetetlen sebesség és teljesítmény, nemde?
Andi a klasszikus iskola híve, amely azon alapul, hogy egy jól ismert helyet kell kiválasztani az igazán jó memorizáláshoz. A hely ebben az esetben egy többszobás ház, például az, ahol felnőttünk. Az épület egyes helyiségei a memória egyes fakkjai lesznek. Ha például Andi-nek a történelmet kellene megjegyeznie villámgyorsan, akkor az egyes szobák az évszázadoknak felelnének meg. Az 1066-os Hastings-i csatát a hálószoba közepére képzelné el, Viktória királynőt a konyhaszekrényen, a Mona Lisa-t az ebédlőben, és így tovább.
A technika alapötlete, hogy az eseményt valamilyen különös módon képzeli el, és attól függően helyezi el a szobában, hogy mikor történt az adott században. (szoba = évszázad, szobán belüli hely = pontos időpont) Például az ajtó közelébe helyezi, ami az adott század elején történt. A bútorok lehetnek az események, a személyek valamilyen tevékenységet végezhetnek a helyiségben. Így szinte bármit el lehet képzelni és könnyű felidézni.
 
A profibb felidéző gyakorlatokban meghatározó szerep jut a szóképeknek, a képi szójátékoknak, a szimbolizmusnak és a képek ábécéjének egyaránt. De mnemotechnikai faktornak számít a kreativitás, a fantázia, a logika, az absztrahálás (elvonatkoztatás), a transzformáció, az asszociáció, a vizualizáció, a lokalizációs és a mindenekelőtt az érzelmek. Ezek egy része tanulható és fejleszthető, másik része viszont a velünk született adottságokon múlik.
 
Mindazoknak pedig, akik nem az isteni lelkükön keresztül akarnak emlékezni, marad ez a fajta agytorna, ami kétségkívül frissen tartja és megmozgatja a szürkeállományukat.
 
Egyébként a mágikus képzelő- és emlékezőerő titka nem így működik, az egy teljesen más tészta. Az Univerzum és önmagunk megismerésének a belső, felfedező útját mindenkinek magának kell bejárnia évek vagy életek alatt. Ebben természetesen segítségünkre lehetnek olyan mágikus szimbólumok vagy olyan ábrák, amelyek lelkünk rekeszeit nyitják ki (lelkünk rétegeit teszik hozzáférhetővé), avagy isteni erőket invokálnak valahányszor felidézzük őket magunkban. Ne feledjük, mi valakinek a képmásai vagyunk, aki hiszem, hogy soha nem felejt el!
 
Boldog napot!




2013-02-08 - Szerző : Száraz György
A fizika legmodernebb elméletei sok dimenzióval számolnak és kezdik felfedezni az egyetemes tudás újabb és újabb aspektusait. Egyre több ponton kapcsolódik össze a metafizika, a spiritualitás és a tudomány. Ebbe a sorba illeszkedik a szent geometria is, amelyet Püthagorasz, Vitruvius és Leonardo da Vinci is behatóan ismert, nem is beszélve a templomosokról.
 
A hét szabad művészet, illetve a hét szabad mesterség (septem artes liberales) tulajdonképpen az ókori római művelődés rendszerében a szabad emberhez illő foglalkozásoknak számítottak. A középkorban a latin iskola tantárgyaivá léptek elő. Alapvetően két csoportra osztották őket.
Az első körbe, melynek neve trivium volt, beletartozott a grammatika, a retorika és a dialektika. Ezek megfeleltethetőek a nyelvtan, illetve az írás, a szabatosan kifejezett beszéd és a logikus érvelés-vitatkozás szabályainak és eljárásainak az ismeretével, melyekkel az alsóbb szinteken foglalkoztak.
A második körbe, a quadriviumba tartozott az aritmetika, a geometria, az asztronómia és muzsika. Amit úgy szoktak lefordítani, hogy ezek a számvetés, a mértan, a csillagászat és zene törvényeit és eljárásait ölelték fel. Ezeket csak a magasabb fokú intézetekben tanították.
 
Ezt azonban ki kell egészítenünk néhány fontos részlettel. Mindjárt azzal, hogy mit értünk aritmetika alatt. Az aritmetika a matematikának az az ága, mely a valós számokkal végzett műveletekkel foglalkozik. Régen ebbe beletartozott a számok szimbolizmusa is.
 
Ami az aritmológiát illeti, ez szintén beletartozott az aritmetikába. Erről Hamvas Béla a következőket mondja:
Minden archaikus beavatás bázisa az aritmológia. Az európai filozófiák alapja is az, ha nem is tudnak róla. Aritmológiának nevezik nemcsak a számértelmezést, hanem az értelmezés összes következményeit is. Az archaikus aritmológiák közül Európa kettőt vett használatába. Az egyik az orfikus tízes, amelyet számrendszerének alapjává tett, a másik a kaldeus tizenkettes, amellyel az időt méri. A hagyomány ismerte a kínai (64-es), a szánkhja (25-ös), a Kabala (22es) aritmológiát. Egyebek között a különböző mitológiák, sőt a naptárak (tolték), a betűjelek bázisa is az aritmológia. A beavatás azért nyugszik az aritmológián, mert a dolgok megismerése, az életterv felépítése és megvalósítása is a számok rendje szerint történik. Ha az ember csak rövid és futólagos szemlét tart azok fölött az aritmológiák fölött, amelyek Európában, természetesen ismét teljesen tudattalanul, a dolgok megismerését, az életterv felépítését és megvalósítását irányították, abból a reménytelen zűrzavarból, amelybe Európa végül is került, mert abba kerülnie kellett, sokat megért.
Mindenekelőtt, a szcientifikus matematika számértelmezése. A matematika és kezdeményezésére az egész természettudomány megkísérelte a számot minőségétől megfosztani. Olyan kvalitástalan számot konstruált, amellyel tartalmától függetlenül, mint merő formális elemmel (tényezővel) lehet operálni. E percben az ember ne keresse a formai és tartalmi (kvalitás-kvantitás) elemek szétválaszthatatlanságának, mégis szétválaszthatóságából származó meg nem oldható bonyodalmakat. Semmi egyébre ne legyen tekintettel, csak arra, hogy a szcientifikus számértelmezés szükségképpen milyen módon vált az eldologiasodás bázisává, más szóval, hogy e steril szám, miképpen sterilizálta a gondolkodást, vagy ami ugyanaz, az életvezetést. A szám értelmezése minden egyéb létezési mozzanat értelmezésének fundamentuma. A számkoncepció dönti el annak a világnak szerkezetét és képét, amelyben élek, s így annak az életnek alakját és értelmét és súlyát és értékét, amelyet élek.”
(részlet: Hamvas Béla – Tabula Smaragdina)
 
Továbbá az aritmetikába eredetileg beletartozott a fentieken kívül aritmantia, vagyis a számok segítségével történő divináció, ami a mai numerológiához áll talán a legközelebb.
Ebből láthatjuk, hogy mennyire mást értettek régen és mást értünk ma egyes fogalmak alatt.
 
Folytatva a sort, a geometria képes volt felölelni régen a szakrális geometriát is.
Az asztronómia valaha még magába foglalta az asztrológiát és az asztrozófiát (csillagbölcsességet) is, melyek együttes erejével elemezte az emberi lélek tudati evolúciós ciklusait.
 
Ezek után foglalkozzunk konkrétan az isteni geometriával!
A szakrális geometria egy olyan holisztikus tudományág, amely a mértani formákat a magasabb rendű spirituális létezés egyik megnyilvánulási szintjének tartja. A szent geometria több mint jelképrendszer, ugyanis a szakadatlanul mozgásban lévő isteni alkotóerők számunkra is látható és tapasztalható fizikai vetületeit is felöleli. Tehát az isteni mértan a szellem, az erő és az anyag közötti mélységes metafizikai összefüggésekre hívja fel a figyelmet, mivel ezek alkotják a valóság három összetevőjét, amelyek képesek egymásba átalakulni.
Ez úgy történik, hogy az isteni idea, azaz a szellem egy része besűrűsödik, ily módon erővé alakul át. Ez a szokványos erő fogalom, amely viszont még nem vált fizikai valósággá. Azután az erő képes „megkötődni”, úgymond megszilárdulni, és fizikai formákat létrehozni. Így születnek a fizikai világ formavilágában a dolgok. De ez a folyamat kétirányú, vagyis visszafelé is működik. Az anyaggá sűrűsödött, megkötött erő képes visszaalakulni erővé, vagyis a fizikai észlelet számára megszűnik, felbomlik. Ilyenkor az anyag lényegében dematerializálódik, de úgy fogalmazhatnánk, hogy finomabb szubsztanciává válik. Majd az erő át, pontosabban vissza tud alakulni isteni szellemmé, mely mindvégig ott rejtőzött az energia és a formavilág mögött egyfajta titkos megfigyelőként.
 
Ezek után talán kezdenek körvonalazódni a magasabb rezgésszámú világok kreatív erői és a fizikai univerzum megkötött erői, vagyis formái között lévő összefonódások. Mindezt úgy is megfogalmazhatnánk, hogy a végső valóság archetípusainak a vetületei a formák kibontakozásai. Mivel a Mindenség intelligens és a Mindenséget az isteni szellem tölti be és hatja át teljes mértékben, ezért akinek van hozzá szeme és tudása, felfedezheti a szakrális geometria jelenlétét szó szerint mindenben.
 
A tér és az idő eme rejtélyei mindenképpen hatnak a szemlélőre, hiszen a testünk is a szakrális geometria szabályai szerint „készült”. Ennélfogva akkor is különféle erőket sugároznak felénk a formák, ha mi az égvilágon semmit sem tanultunk az isteni geometriáról. Ezzel el is mondtam, hogy eme műfaj mesteri tudorai milyen komoly titok birtokában voltak. Akár az egyiptomi piramisokat, akár a történelem előtti korokból származó megaitikus építményeket, akár a görög vagy római kori épületeket, akár a középkori gótikus katedrálisokat vesszük szemügyre, ugyanarról a rendező elvről beszélünk.
Sőt, ne feledjük el, hogy a művészetek esztétikumát és szubjektív értékét is intenzíven befolyásolja a szent geometria. Olyan ez, mintha volna az univerzumnak egy egyetemes nyelvezete, amelyet mindenki le tud fordítani a saját tudatszintjére.
 
Szamoszi Püthagorasz Babilonba és Egyiptomba utazott, ahol filozófiát és építészetet tanult. A mester átvette és kifejlesztette a geometria szakrális tanait is, amelyet azután később tanítványai szétvitték a világba. Püthagorasz amúgy a titkos tanok jó ismerője, beavatottja volt és titkos társaságok örökölték a tudása egy részét.
 
Vitruvius az i.e. 1. század és egyébként a római kor ma ismert legkiválóbb mestere volt, aki a szakrális építészet ismerőjeként tiszteltek. Építészeti tanácsadó és hadmérnök volt. A vízvezetékektől a hajítófegyverekig sok mindent tervezett. Számos alkotásába belevitte az arányokról való megfigyeléseit, amelyeket az emberi testre is kiterjesztett. A reneszánsz idején az ő meglátásaihoz nyúlt vissza Leonardo, aminek a hatására megalkotta a világhírű Vitruvius-tanulmányát. Ez a tanulmány az emberi test szakrális arányait hivatott bemutatni.
Vitruvius tíz kötetes tanulmányt írt az ókori építészetről „De architectura libri decem” címen, amelyet a középkorban fedeztek fel újra. Ez jelentős mértékben hozzájárult az antikvitás világának az újjászületéséhez.
 
Ha pedig már Itáliában járunk, akkor említést érdemel a velencei Francesco Giorgi (1466-1540) szerzetes, aki latinul írt a szakrális geometriáról műveket. Ide kívánkozik Gerard Thibault (1574-1629) neve is, aki a kardforgatás művészetét a szakrális geometriára alapozva mutatta be.
 
A keresztény egyház átvette és alkalmazta egy darabig az isteni geometria tudásanyagát, a reformáció beköszöntével azonban ennek a tendenciának vége szakadt. Mindenesetre többen feltételezik, hogy az Újtestamentum egyes szakaszaiban is matematikai és mértani szimbolizmust vélnek felfedezni.
 
A középkor vitathatatlanul legnagyobb építészei között említhetjük a templomosokat, akiknek a tudása a feltételezések szerint részben tovább hagyományozódott a szabadkőművesekre. Bármi is legyen az igazság, a szakrális geometriát ez a két szervezet deklaráltan alkalmazta.
 


Legékesebb példái ennek a gótikus katedrálisok, melyeket a templomos lovagok a színfalak mögül terveztek. A templáriusok szent katedrálisai valóságos építészeti apoteózisok (isteni rangra emelés), amelyek erőteljes ősi egyiptomi befolyást tükröznek. Az alapelgondolás szerint a szakrális geometria harmonikus méretarányai szerint szerkesztett épület (vagy bármi más) együtt rezonál az isteni elmével, így annak valaminő közvetítőjévé válik.
Az ily módon felépített és berendezett kultikus épületek az isteni erőket sugározzák az emberekre és lehetővé teszik számukra, hogy betöltekezzenek az isteni princípiumokkal.
Elég csak néhány percet eltöltenünk a chartre-i katedrálisban vagy a párizsi Notre-Dame-ban, hogy erről megbizonyosodjunk.
 
A gótikus katedrális az istennő testét jelképezi, aki egyúttal maga az Univerzum, mely magában hordozza a férfiistenség esszenciáját. A rózsaablak pedig az energetikai örvények, a csakrák megjelenítői, amelyek egyszersmind olyan istennői szimbólumok, melyek Mária Magdolnához, illetve áttételesen Ízisz istennőhöz kötődnek. De ez az analógia messzire vezetne.
 
William Stirling 1897-ben megjelent The Canon című műve tekinthető az egyik legfontosabb könyvnek a 19. században. Az isteni mértan modernkori újjáéledése pedig Rene „Aour” Schwaller de Lubicz (1887-1961) munkájával vette kezdetét, aki a gótikus katedrálisokat és az egyiptomi műemlékeket fogta vallatóra az ősi geometria szempontjából.
Ezután egyenes út vezetett a New Age mozgalom keretein belül újjáéledő radiesztéziáig, amely többek között a Föld meridiánjait is vizsgálta, és összefüggéseket talált rengeteg kultikus építmény – például bazilika, katedrális, kőkör, vár, templom – tervezése, elhelyezése, létrehozása, valamint a szakrális geometria között.
Talán Drunvalo Melchizedek legnépszerűbb bestsellerei tették fel a pontot az i-re a közelmúltban, amelyeknek hatására az isteni geometriát az egész nyugati ezoterikus világ megismerhette. Így az Élet Virágának és az aranymetszésnek a csodáit is.
 
Boldog napot!



2013-02-01 - Szerző : Száraz György
A híres oregoni örvényt egy olyan magnetikus anomáliaként tartják számom, amelyben a fény és gravitáció nem engedelmeskedik a természet általunk felállított törvényeinek. A fény ugyanis elhajlik és a gravitáció megváltozik ebben a zónában.
 
Amerikában, Ausztráliában és Európában is találunk olyan helyeket, ahol dombnak felfelé gurul az üresbe tett autó. Ezt sokan kipróbálták már. Ugyanezt Európában (Olaszországban és Németországban) is számtalanszor megtették már hasonlóan rejtélyes helyeken. A Sardine Creek melletti Oregon-örvény azonban abban is más, hogy itt valóban megdőlnek a fák és a madarak megváltoztatják repülési irányukat.
Ezután ismerkedjünk meg azzal az anomáliában, amiről az oregoni vortex a nevét kapta.
 
Egy ösvény vezet a 160 láb, vagyis kb. 55 méter átmérőjű energiaörvényhez. Azokon a helyeken, ahol az észak-déli és kelet-nyugati irányú földsugárzások keresztezik egymást, külön jelzésekkel látták el. Ha valaki nyugodtan megáll ezeknél a jeleknél, akkor érzi, hogy egy körkörös mozgás hatására kibillen. Gyakorlatilag egyszer csak azon kapja magát az ember, hogy már másik irányba néz, tehát kissé elfordult ahhoz képest, ahogyan eredetileg megállt, holott ő csak egyhelyben ácsorgott. Ezt a kelet-nyugati és az észak-déli erővonalak eltérő mozgása okozza.
Az energiavonalak valósággal elbűvölik a látogatókat és a radiesztétákat (földsugárzás-mérőket), akik előszeretettel vizsgálják eszközeikkel a szokatlan jelenséget.
 
A paranormális kalandtúra során az is kiderül, hogy a vízszintes sem mindenhol vízszintes. Csupán néhány lépés távolságra egymástól egy, a jelek szerint vízszintes talajra merőlegesen felállított, ugyanolyan beosztású függőleges magasságmérő póznán ezt is lemérhetjük. Olyan benyomása támad a látogatónak, mintha megváltozott volna a magassága, holott ez elvileg lehetetlen.
Ezt úgy is le lehet mérni, hogy az egyik lécnél álló következetesen mindig magasabbnak tűnik a másik oldalon állónál annak dacára, hogy az egyik ember amúgy normál körülmények között ténylegesen, szemmel láthatóan is magasabb a másiktól, ha egymás mellé állítjuk őket.
Még mielőtt valaki megkérdőjelezné a felszín vízszintességét és a mérő rudak hitelességét, a jelek szerint azokkal semmi turpisság nem történt.
 
A misztériumok házában újabb érdekességet tapasztalhatunk meg: miközben a függőleges vonalra figyelünk, érdekes módon balra hajlunk, illetve dőlünk. Merre? Mindig az örvény középpontja felé. Ugyanez történik a seprűkkel és az egyéb tárgyakkal is – a függőlegeshez képest látványosan megdőlnek. Ha kedvünk támadna egy cigarettára gyújtani, akkor arra lehetünk figyelmesek, hogy a füst spirálisan kezd felfelé áramolni. De ugyanez történik minden, a levegőben lebegő, könnyű tárggyal.
Ha pedig éppen elgurulnának a gömbölyű cukorkáink, akkor azok a vortex centruma felé vennék az útjukat, megkerülve azt a tényt, hogy lejtőn felfelé nem haladhatnak.
 
Most azt gondolhatnánk, hogy mennyire látványosan képesek becsapni érzékszerveinket a környezet egyes megváltozott hatásai, mint amilyen például a sokféle optikai csalódás. Pedig a megoldás a megváltozott gravitációban rejlik, ugyanis az egyes helyszíneken tapasztalható, a szokásostól eltérő tömegvonzás más és más hatást gyakorol az emberi testre és a tárgyakra egyaránt.
 
A Newton fejére pottyanó alma után már mindenki ismeri a gravitáció jelenségét. Legalábbis eddig így hitte. Pedig vannak a földön olyan helyek, ahol minden picit másként működik. Jó példa erre a Bermuda-háromszög. Ha kitekintünk a világűrbe, akkor ott találjuk a Holdat, amiről sokan tudják, hogy a föld tömegvonzásának csak egy hatoda tartja az asztronautákat a felszínén. A világűrben pedig akár több centiméterrel is megnő az asztronauták magassága az erős földi gravitáció hiányában. Sőt, a csillagok és a fekete lyukak közelében még durvább gravitációs rendellenességgel találkozhatunk, illetve találkozhatnánk. Az oregoni örvény arra is jó példa lehet, hogy nem kell a szomszédba mennünk ezért a jelenségért. Igaz, a látszatra hasonló jelenségek okai különfélék lehetnek.
 
A kívülállók számára mindez hihetetlen és jópofa szórakozásnak tűnik, de akik már jártak a helyszínen, azok valóban különleges energiák jelenlétét tapasztalták.
Noha nincsenek mágnesek vagy speciális süllyesztők, az iránytűk és a fényt mérő műszerek mégis felmondják a szolgálatot az örvényben.
Ami az érzékszervi benyomásokat illeti, aki már próbált nagyobb térségben – tengeren vagy a levegőben – tájékozódni, annak egyáltalán nem meglepő, hogy léteznek gravitációs rendellenességek és szabálytalanságok. Voltaképpen ez csak azok számára szokatlan, akik most tapasztalnak először ilyet.
Másfelől a gravitáció megváltozása mindig hátborzongató érzéseket okozhat, hiszen ne felejtsünk el két dolgot:
  • Ha tényleg megváltozik, akkor az erőteljesen hat a biológiai organizmusunkra, minekután megváltozik a vérkeringés és az idegrendszer működése, ebből kifolyólag pedig az egész homeosztázis. Ez abszolút felfoghatóvá és kézzelfoghatóvá teszi az adott jelenséget.
  • Ha egy érzéki csalódás „csak” elhiteti az elménkkel az anomáliát, akkor is létezik, hiszen a valóságot magunk teremtjük. Miként a szemlélő dönti el, hogy a majdnem sötét szoba sarkában összetekeredő kötelet kígyónak, vagy valami másnak nézi.
 
Végül, sokan úgy gondolják, hogy ez a jelenség egy hoax, míg mások szerint energetikai örvények változtatják meg a fizika eddig megingathatatlannak és stabilnak hitt szabályait. Mint láthattuk, ebben az esetben nincs kibékíthetetlen ellenmondás a természet és a természetfeletti között.
 
Boldog napot!


2013-01-11 - Szerző : Száraz György
Egyre több olyan jel mutatkozik, amely iránya egyértelműen az, hogy a láthatatlan, ámde mindenkire vonatkozó Rendszer egyre inkább korlátozni kívánja a nem gyógyszeres, mégis hatékony, természetes, egészségjavító módszereket. Mindez a báránybőrbe bújt farkas esetét juttathatja eszünkbe.
 
Ha így folytatódnak a tendenciák, akkor néhány év múlva azon kaphatjuk magunkat, hogy a természetes egészségjavító módszerek és eszközök teljesen háttérbe fognak szorulni, majd kipottyannak azon dolgok köréből, amelyekhez ma még szükség esetén folyamodhatunk. Egyelőre még „jogunk van” szabadon választani az esszenciális vitaminokat és ásványi anyagokat, valamint a különféle gyógynövényeket tartalmazó, gyógyszernek nem minősülő étrend-kiegészítők közül. De meddig?
Csupán néhány, nem elhanyagolható, meglehetősen baljós törekvésre hívnám fel a figyelmet, amelyet az elmúlt években indítottak el egyes, az egészségügyből hasznot húzó körök.
 
Úgy tűnik, hogy bizonyos érdekkörök és lobbik az Európai Unióban is nekiláttak annak, hogy előkészítsék a terepet a vitaminok és ásványi anyagok forgalmazásának korlátozására. Az álca köntöse a tudományosság fonalából szövődik, mivelhogy tudományos bizottságok arra kaptak megbízást, hogy „megalapozott” indokokat és „bizonyítékokat” találjanak arra vonatkozóan, hogy a vitaminok és ásványi anyagok fogyasztása olyannyira veszélyes lehet, hogy mostanra megérett a beszabályozásra.
 
Egy 2002-ben kelt rendelet kimondja, hogy az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatban meg kellene majd határozni a „biztonságos maximális beviteli szintet”. Igen, jól hallottad, ha ezt elfogadják, nem lehet majd annyi vitamint és ásványi anyagot szedni, mint amennyit jelenleg jónak tartunk és megengedhetünk magunknak. Vagy legalábbis akkor nem lesz „biztonságosnak” és rizikómentesnek mondható a vitamin és ásványi anyag fogyasztásunk – egyesek szerint.
Az EFSA, vagyis az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal, egyik nem titkolt feladata annak megbecsülése, hogy mennyi vitamint és ásványi anyagot vihetünk be „kockázatmentesen” a szervezetünkbe. Így többek között elemzések tárgyává tették az A-, a B-, a D-, az E-vitamint és a magnéziumot is.
 
Anyag
Napi bevitel
tolerálható felső szintje
A-vitamin
3000 mcg RE = 10 000 NE
D-vitamin
50 mcg = 2000 NE
E-vitamin
300 mg = 450 NE
C-vitamin
nem ismert
B1-vitamin
nem ismert
B2-vitamin
nem ismert
Niacinamid (B3)
900 mg
Pantoténsav (B5)
nem ismert
B6-vitamin
25 mg
B12-vitamin
nem ismert
Biotin
nem ismert
Folsav
1 mg = 1000 mcg
Kolin
?
Inozitol
?
PABA
?
Kalcium
2500 mg
Magnézium
250 mg
Vas
nem ismert
Cink
25 mg
Mangán
nem ismert
Réz
5 mg
Kálium
nem ismert
Jód
600 mcg
 
Egyelőre fellélegezhetünk, mert a megadott értékek csak ajánlások. Még, hangsúlyozom, még nincs kötelező érvényű EU-s szabályozás, de bármikor lehet. Csak kérdezem én – sok hasonló gondolkodású embertársammal egyetemben –, hogy ez azt akartja jelenteni, hogy majd hivatalosan beszabályozzák, mennyit vehetek magamhoz az egészségem megőrzése, a betegségek megelőzése, avagy a gyógyulásom érdekében a természet adta anyagokból? Nem dönthetném ezt el én magam?
 
A tanulmányt azonnal bírálni kezdték a humánusabb tudósok, akik szerint ezen értekezés szélsőségesen és egyoldalúan elfogult, mert eleve a veszélyekre összpontosít, és figyelmen kívül hagyja az érintett létfontosságú anyagok jótékony hatásait. Nem mellesleg egyes gyártók érdekeinek nyomvonalát követik.
Többen kampányokat kezdeményeztek a korlátozások ellen és petícióval fordultak az Európa Parlamenthez, hogy – még leírni is hátborzongató – a természet adta vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz való jogainkat megtarthassuk. Mert eme törekvéseket lehet így is nézni, mert sajnos van egy ilyen olvasatuk is.
 
Hadd emlékeztessek e veszélyforrások valódiságára, mivel korunkban bármi megtörténhet!
 
Miközben a tapasztalatok szerint hatásos, de nem a gyógyszergyárak által előállított étrend-kiegészítők ellen valóságos keresztes hadjáratot folytatnak, két dologgal csekély mértékben foglalkozunk, holott ezek volnának az igazán égető kérdések:
  1. a táplálkozásból fakadó hiányállapotok természetes úton történő megszüntetése
  2. a gyógyszerfogyasztás csökkentése
 
(Természetesen a felsorolást a pozitív és felvilágosult gondolkodástól kezdve sok mindennel lehet folytatni, de most koncentrálunk csupán a témánkra.)
 
Szent-Györgyi Albert témába vágó, elhíresült mondata így hangzik:
A vitamin olyan anyag, amely akkor okoz betegséget, ha nem esszük meg.”
 
Ezt továbbgondolva könnyen beláthatjuk, hogy betegségeink jelentős hányada fizikai hiánybetegségekre vezethető vissza (vitamin- és nyomelem-hiányokra), míg más betegségekeink fizikai okai között szerepel a többletbevitel is (egyoldalú, túlzott fehérje-, szénhidrát- és zsírfogyasztás). Mindkettő irányultságú hatás, tehát a hiány és a többlet egyformán, gyengíti az egészségünket. Bármelyik – akár egyszerre is – fennállhat egy mai átlagos ember esetében.
De nem esünk a szélsőségek csapdájába akkor sem, ha manapság is éhezésről beszélünk Magyarországon. Következzék néhány mellbevágó adat:
  • A Központi Statisztikai Hivatal által2011-ben közzé tett adatok alapján a lakosság 37 százaléka, azaz 3,7 millió ember él létminimum alatt. (Ez egy főre vetítve átlagosan 78 ezer forint volt 2011-ben.)
  • A mérések azt mutatták, hogy kb. 20 000 gyermek rendszeresen éhezik, míg a veszélyeztetettek száma eléri a 80 000-t.
  • Még egy adat 2012-ből: Egy UNICEF-felmérés szerint a magyarországi gyerekek 31 százaléka él a legnagyobb fokú nélkülözésben. A szegénységnek különféle mélységei vannak, de itt a legnagyobb fokára vonatkoznak az adatok.
 
Ezek után lássuk az Alkotmányunkat! Az Alaptörvény kimondta, hogy a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. Az új Alaptörvény viszont, melyben egyébként már Magyarország szerepel Magyar Köztársaság helyett, így fogalmaz: SZADABSÁG ÉS FELELŐSSÉG XX. cikk
(1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.”
Észrevehető a változás? A „lehető legmagasabb szintű” kitétel eltűnt az Alaptörvényből. A testi és lelki egészséggel kapcsolatos törődés tendenciája ugyanis egyre inkább átalakul a hiányok, nélkülözések és betegségekkel való szakadatlan küzdelemmé: eleinte közvetetett, majd közvetlen módon leszünk szereplői ennek a folyamatban.
 
Ezek a tények vajon hogyan egyeztethetők össze? Kik ezért a felelősök? Ezek után pedig még tovább csorbítanák az egészségünkhöz való jogainkat, miközben egyre többünket kitesznek a gyógyszerfogyasztás Taigetoszára? Nem felháborító ez egy kissé?
 
Eközben Magyarországon az emberek gyógyszereken élnek. Az utóbbi években rohamosan emelkedik a gyógyszerfogyasztás. Évente százmilliárdokat költünk gyógyszerekre, miközben sokaknak a napi betevő is necces, ráadásul a természetes gyógyhatású termékek és anyagok körét folyamatosan nyirbálja a gyógyszer lobbi. Hová vezethet ez? Mi lesz ennek a vége? Egy zsákutcában haladunk?
 
Végezetül, de nem utolsó sorban a gyógyszerek mellékhatásai által okozott elhalálozás a negyedik helyet foglalja el a vezető halálokok listáján hazánkban. Nem is csoda, ha azt vesszük, hogy évente több millió doboz láz- és fájdalomcsillapító, gyomorsav-termelést csökkentő, vérrögképződést gátló terméket vásárolunk vény nélkül, „szükségből”, méregdrágán a szó szoros értelmében: méreg drágán!!!
 
Boldog napot!
 
Ha az írások felkeltették érdeklődésedet, és kíváncsivá tettünk a boldog napot blogon megtalálod azokat az írásokat is amiből szemelgetve készült ez a kis összeállítás. Ha van időd és szereted az ezoterikát látogass el az oldalra és válogass az írásművek elolvasásában. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése