2013. május 25., szombat

Érdekességek



Érdekességek



Magasabb dimenziók - Kovács Tamás




Tekintettel arra, hogy a magasabb dimenziók kérdését a tudomány mind a mai napig csupán mint hipotézist, vagy matematikai lehetőséget tárgyalja, most megpróbáljuk ezt materialista szemszögből megközelíteni. A magasabb dimenziók esetében olyan dolgokról van szó, amiről nagyon sokan beszélnek, de kevesen értik, vagy tudják, hogy mit jelent, és pontosan hol is kellene keresni.


Ahhoz, hogy valamennyire tiszta képet alkothassunk erről, először meg kell vizsgálnunk a fizikai dimenziót, amiben élünk, és amiről legtöbben azt hisszük, hogy ez az egyetlen megfogható valóság. A tudomány eljutott arra a felismerésre, hogy az univerzumban minden energia. Az, hogy ez az energia számunkra milyen formában − anyag vagy hullám − nyilvánul meg, nagymértékben függ az illető közeg rezgésének frekvenciájától. A hangok esetében számunkra teljesen nyilvánvaló, hogy rezgésről van szó.

hangokTudjuk, hogy a fülünk jó esetben a 20 és 20000 Hertz közötti frekvenciasávot képes érzékelni. Ami az alatt van, azt infrahangnak nevezzük, ami fölötte van, azt ultrahangnak. A fülünkkel érzékelhető hangsávon belül azonban felismerünk egy mintát. Nevezetesen azt, hogy a hangok oktávonként ismétlődnek. Habár az alsó cé és a felső cé nem ugyanaz a hang, ha egy dallamot lejátszunk egy oktávval feljebb, az mégis ugyanaz a dallam lesz. A fényt a szemünkkel érzékeljük. Ha egy prizma segítségével felbontjuk a fehér fényt, megkapjuk a szivárvány színeit.

Arra már nem gondolunk, hogy a hangokhoz hasonlóan színek is létezhetnek egy oktávval feljebb. Amit nem látunk, azt elneveztük infravörösnek és ibolyántúlinak. Ezekről a rezgéstartományokról csak műszereink segítségével szerezhetünk információt, mégpedig úgy, hogy a szem számára láthatatlan rezgéseket transzformáljuk át látható képekké. Az aurafotók esetében ugyanilyen transzformálásról van szó, annyi különbséggel, hogy az igénybe vett technika eltér a hagyományos fényképezés technikájától. Különböző frekvenciájú rezgéseket azonban nem csak szemünkkel vagy fülünkkel érzékelünk.

Hányan gondoltak arra, hogy az illatok és ízek tulajdonképpen szintén rezgések? Csak más a frekvenciájuk. Annak ellenére, hogy a korszerű tudomány szerint a világegyetemben minden rezgés, és nyugalmi állapotban semmi sem létezik, a hétköznapi gondolkodás során kevesen jutnak el arra a felismerésre, hogy az anyag is az. Hullámokból álló energiaképlet. A környezetünkben lévő anyag, a testünket felépítő anyag mind rezgés. A fénytől, a hangtól, az íztől és az illattól lényegesen csak rezgésének frekvenciájában különbözik. Az, hogy mi az anyagot tömörnek és áthatolhatatlannak tekintjük, pusztán abból fakad, hogy fizikai testünk rezgésének frekvenciája között viszonylag kicsi a különbség.

Ha valamelyiket sikerülne megváltoztatnunk, mindjárt másképp állna a helyzet. Ez a víz esetében figyelhető meg a legkönnyebben. A jég szilárd anyagként viselkedik, de ha felemeljük a rezgését −pl. melegítéssel − akkor számunkra átjárható közeggé álakul. Ha még jobban felemeljük a frekvenciáját, gőzzé vagy párává alakul, amin nem csak áthatolni könnyebb, de bizonyos koncentráció alatt nem is veszünk róla tudomást. Ugyanígy bizonyos frekvenciájú elektromágneses hullámok (pl. rádióhullámok) számára nem jelentenek akadályt a falak. Az, hogy valamit anyagnak tekintünk vagy sem, pusztán abból adódik, hogy az illető közeg milyen frekvencián rezeg saját testünk rezgéséhez viszonyítva! Az általunk jól ismert fizikai dimenzió rezgéseinek felsorolása után tegyük meg a lépést a magasabb dimenziók irányába.

Először mindazokat a rezgéseket, amelyekről idáig szó volt, beleértve azokat a tartományokat is, amelyekről csak műszereink segítségével van tudomásunk, képzeljük el, mint egy csomagot, mondjuk mint a zenében egy oktávot. Mindezek a rezgések a fizikai világhoz tartoznak. És most képzeljük el, hogy mindez megismétlődik − zenei hasonlattal élve − egy oktávval feljebb. Ez a következő dimenzió. Ugyanúgy, mint a zenei hangok esetében: habár a hang más, a melódia ugyanaz. A következő dimenziót rezgésének frekvenciája választja el az anyagi világtól. A következő dimenzió lakói számára ugyanolyan szilárdnak és valósnak tűnik a magasabb frekvencián rezgő nap, föld és víz, a magasabb frekvencián rezgő épület amiben élnek, mint amilyen meggyőző számunkra a földi lét valósága.

hangokA magasabb dimenzió minden probléma nélkül rátevődik az alacsonyabb dimenzióra, és mintegy átitatja azt. A kettő ugyanolyan békésen megfér egymásban, mint például a bennünket körülvevő és átjáró rádióhullámok, amelyek ebben a pillanatban is jelen vannak, de nem veszünk tudomást róluk. A magasabb világok, a magasabb dimenziók nem valahol a fejünk fölött lebegnek, hanem körülöttünk, sőt, bennünk vannak, csak magasabb rezgéstartományban! Ha most elgondolkodunk azon, hogy az elismert akadémikus tudomány milyen módszerekkel próbálja megismerni környező világunkat, az esetek túlnyomó többségében azt tapasztaljuk, hogy hajlamosak vagyunk leszűkíteni a tudományos kutatást az általunk érzékelhető legalacsonyabb szintre!!!

Az úgynevezett anyagi világ szintjére! Állandóan anyagi bizonyítékokat követelünk, ami azt jelenti, hogy nekünk akkor is csak egy bizonyos rendkívül szűk frekvenciasávon belül kell a bizonyíték, ha az történetesen nem ott van! Ezen és csak is ezen a frekvenciasávon belül igyekszünk magyarázatot találni minden jelenségre, és paranormálisnak nevezzük mindazt, amit nem sikerül lekényszeríteni a fizikai világ szintjére. Anyagi, tehát anyagból készült műszereket használunk a jelenségek vizsgálatára, olyanokat, amik természetesen nem képesek az anyagi világnál magasabban rezgő világok érzékelésére.

Anyagi műszerekkel képtelenek vagyunk mérni a rezgésük szerint magasabb dimenziókhoz tartozó gondolatokat és érzéseket. Műszereink legjobb esetben is csak ezeknek a rezgéseknek a fizikai testben megnyilvánuló következményeit − pl. elektromágneses hullámokat az agyban, vagy adrenalin-szintet a vérben stb. − mutatják ki. Ezért aztán hajlamosak vagyunk arra, hogy a magasabb dimenziók kérdését egyszerűen a sci-fi világába utasítsuk. A materialista szemléletnek alárendelt tudományos kutatás tehát a világunk megismerésére tett olyan kísérlet, ami a kutatási módszereit egyetlen frekvenciasáv műszerekkel bemérhető korlátai közé kényszeríti. Az univerzum dimenziókból álló felépítése azonban nem hipotézis és nem is hit kérdése.

A tudományos kutatás jövője és távlati lehetőségei abban rejlenek, hogy ezt felismeri. Nap mint nap belebotlunk azokba a megválaszolatlan kérdésekbe, amelyek szinte felszólítanak, hogy változtassunk nézőpontunkon. Azt állítjuk, hogy bizonyos dolgokra nincs magyarázat, holott csak azon a bizonyos frekvenciasávon belül nincs, amelyre figyelmünket irányítottuk. Következetességünk azonban itt is kívánnivalót hagy maga után, ugyanis mindazt a kutatást, amit világunk megismerésének érdekében végzünk, eleve egy magasabb dimenzióhoz tartozó eszközzel, az anyagi világ rezgésénél jóval magasabb rezgéssel: a gondolat erejével végezzük! A gondolat − rezgésének megfelelően − nem a fizikai világhoz tartozik! Többek között ezért nem lehet lokalizálni a gondolatot az agyban, és ezért nem lehet fizikai műszerekkel mérni, mert azok lehetőségeit saját anyaguk rezgési frekvenciája korlátozza.

Itt kénytelenek vagyunk ellentmondani az elfogadott tudományos álláspontnak, ugyanis a gondolatokat nem a fizikai agy hozza létre, a gondolatok viszont létrehoznak bizonyos mérhető elektromágneses hullámokat az agyban. A magasabb dimenziók ismertetésével kapcsolatban természetes módon tevődik fel a kérdés, hogy hány dimenzió tevődik egymásra és létezik-e felső határ? Habár a legalacsonyabb és a legmagasabb frekvenciájú rezgés között fokozatos az átmenet, és sehol nincs konkrét határ, érzékelésünk szempontjából bizonyos rezgéstartományok dimenzióként jelentkeznek. Összesen tizenkét olyan rezgéstartomány létezik, amit dimenziónak nevezhetünk. A tizenkét dimenzió fölött van a legmagasabb rezgés, a titokzatos, mindenek felett álló tizenharmadik, minden élet és minden létező forrása: a Fény.

Kovács Tamás −

Éreznek a növények? A levelek féltve őrzött titkai - Nagy Gergely



Míg 2010 végén még a csapból is a "Arzén-lény" sztorija folyt, a média, a tudomány és a közvélemény szinte észre sem vette az új évezred eddig talán legjelentősebb biológiai felfedezését.
Bár azt mindannyian tudjuk, hogy a növények nélkülözhetetlenek a földi ökoszisztémában - nélkülük nem lenne oxigén a légkörben, nem létezne a tápláléklánc, és persze mi sem - mégis, jelenlétük olyannyira közönséges és megszokott, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről mindennapjainkban. Pedig még a legutolsó, árva kis fűszál is megannyi csodálatos és lélegzetelállító titkot őriz évmilliárdok óta, amelyek közül néhányat csak most kezdünk egyáltalán felfogni.
2010-ben legalább két független kutatócsoport is arra a következtetésre jutott, hogy a fotoszintézis során a fény felhasználásának kvantum-hatékonysága egyszerűen lehetetlenül magas - túl kicsi a hő, ill. kisugárzott fluoreszencia energia-veszteség a folyamatban.
Valami más, rejtélyes jelenség kell, hogy megalapozza a 95-98 %-os kvantum-hatékonyságot (szemben a napelemeink 10-15 %-os csúcsteljesítményével) - de mi lehet az? A tudósok elképesztő felfedezést tettek, amely egyben létrehozta a kvantum-biológia tudományágát.
De miről is van szó pontosan? A jelenség megértéséhez egy cseppnyi (klasszikus) biológiát kell némi fotokémiával kevernünk, merész ízlésvilágot tükröző kvantumfizikával fűszerezve. Ez elég egzotikusan hangzik, de ne ijedjünk meg tőle! 
A fotoszintézis fény-szakasza
A fotoszintézis legelső, ún. "fény-szakaszában" a növények és a klorofillt tartalmazó baktériumok zöld pigmentjei elnyelik a vörös és a kék fény kvantumait (a fotonokat), és az általuk hordozott energiát továbbítják azokat az ún. "reakció-centrumokba", ahol az élettani folyamatok kémiája megkezdődik.
A fény elnyelése a levél felszínén az ún. "antenna-komplexumokban" történik, amelyek végső soron maguk is a klorofill-molekulák csoportjai, de fehérjeláncaik kapcsolódásai nem teszik lehetővé, hogy egymagukban  értékesítsék (közvetlenül felhasználják) a beérkező foton energiáját. Ehelyett a fényt befogó molekula elektronjai a gerjesztés hatására a környezetükénél magasabb energiaállapotba kerülnek, amelyből alapvetően háromféleképpen tudnak visszaállni eredeti állapotukba -
A) Maguk is (fluoreszcens) fényt bocsájtanak ki, és a foton kibocsájtása során az elektronjuk "visszaesik" az alacsonyabb energiaállapotú héjra,
B) Az energia-többlet hővé alakul (a növény vagy fotoszintetizáló baktérium felmelegszik),
C) A többlet-energiát átadják a szomszédos klorofill-molekuláknak, amíg az el nem jut az ún. "reakció centrumokba", ahol két speciális klorofill-molekula "csapdába ejti", kivonja a magasabb energiaállapotú elektront a folyamatból, elkülöníti azt a felszíni "antenna-komplexumoktól", így véget vet a láncreakciónak és innentől megkezdődhet a szintézis kémiai része.
Természetesen a fotoszintézis szempontjából csak a legutolsó lehetőség "hasznos", mivel élettanilag csak ebből nyerhet kémiai energiát biológiai folyamatainak fenntartásához. Éppen ezért a fotoszintézis fény-szakaszának egyik legfontosabb minőségi jellemzője, ún. "kvantum-hatékonysági mutató" - amely végső soron azt adja meg, hogy a beérkező fotonok hány %-a vált ki fotokémiai reakciót (vagyis jut el felhasználható módon az antenna-klorofillokból a reakcióközpontokba.)
A tudósokat már korábban is ámulatba ejtette, hogy milyen döbbenetesen magas a növények, ill. zöld algák, baktériumok ilyen értelemben vett "kvantum-hatékonysági mutatója" - kiderült ugyanis, hogy a beérkező (elnyelt) fotonok energiájának legalább 95-98 %-a jut el a befogástól a felhasználás első fázisáig.
Figyelmbe véve, hogy milyen távol vannak a reakció-centrumok a pigmentektől (antenna-komplexumoktól), és hogy milyen kevés van belőlük a fényt elnyelő klorofill-molekulákhoz képest, szinte érthetetlennek tűnt hogy miért nem "veszik el" a fotonok energiájának döntő hányada hőként és/vagy fluoreszcens, kisugárzott fényként a továbbítás során - eddig.
Kísérleti vizsgálatok és bizonyítás
A kutatók a jelenséget az egyik legegyszerűbb és legjobban ismert kémiai felépítésű, fotoszintézist végző, zöld kénbaktériumok családjába tartozó élőlényen vizsgálták úgy, hogy az annak felszínén lévő klorofill antenna-komplexum egy-egy kiválasztott molekuláját precíziós, hihetetlenül rövid ideig tartó (femtoszekundumos) lézer-impulzussal besugározták (szimulálva a napfény hatását), és utána egy ultragyors érzékelési eljárással, az ún. kétdimenziós elektronikus spektroszkópiával vizsgálták az energiaszintek "szétterjedését", illetve átadódását a szomszédos klorofill-molekulák között.
Nem kis meglepetésükre azt tapasztalták, hogy az elnyelt foton energiája gyakorlatilag "azonnal", vagyis mérhető időkülönbség nélkül jelent meg a messzebb lévő klorofill-molekulákban is, a fénysebességet, illetve a pigmentek térbeli távolságát láthatóan figyelembe sem véve. A kutatók úgy fogalmaztak - "olyan, mintha az elnyelt foton energiája egyszerre jelent volna meg mindenhol, késleltetés nélkül" (vagyis minden környező antenna-komplexumban), noha csak az egyiküket érte a lézer-impulzus.
Mai, éppen hogy csak felismert (józan ésszel alig felfogható) fizikai ismereteink alapján mindez csak egyféleképpen lehetséges - a térben jól elkülönülő klorofill-molekulák kvantumfizikai szinten összefonódott részecskepárokból állnak, illetve ilyeneket tartalmaznak. Másképp megfogalmazva - ugyanazon részecskék manifesztációi egyszerre vannak jelen több térbeli helyen a növény vagy zöld alga (fotoszintetizáló élőlény) levelének (testének) felszínén, a fény-szakasz vizsgált biológiai felépítésében egyaránt.
A fenti ábra a zöld kénbaktérium FMO stuktúrájának antenna-komplexumai közötti, fentoszekundumos felbontású (a másdperc milliárdod részének milliomod részéig terjedő időskáláján történő) kvantum-korrelációját mutatja a lézerimpulzus kibocsájtásának, ill. elnyelődésének függvényében.
Forrás és az eredeti mérés jegyzőkönyvek - "Quantum entanglement in photosynthetic light harvesting complexes", Nature Physics, 2010; DOI: 10.1038/nphys1652.
A felfedezés jelentőségeAz hogy egy részecske (fény-foton, elektron, stb.) egyszerre több, független helyen lehet jelen a térben, önmagában is nehezen felfogható, és kísérleti bizonyítása is csak a legutóbbi években sikerült. Még megdöbbentőbb - ahogy erről már korábbi cikkünkben is írtunk -  a részecskepárok bármelyikének állapotának megváltozása (pl. mérés által) azonnal annak ikertestvér-párjának megváltozásához vezet, időbeli késleltetéstől és fénysebességtől, térbeli távolságtól függetlenül.
A kísérleti bizonyítások hihetetlenül precízen és szigorúan kontrollált, labortóriumi körülmények között sikerültek, szinte tökéletesen zaj- és hőmérsékleti behatásoktól mentes (ideális) kvantum-optikai közegekben, ezért nagyon sok kutató úgy vélte - a kvantum-összefonódás és annak bizarr, józan észnek ellentmondó tulajdonságai a természetben ritkán vagy szinte soha nem fordulhatnak elő, így vizsgálatuk ugyan érdekes, ám mindez nem sok hatással lehet mindennapi életünkre.
Ennél nagyobbat láthatóan nem is tévedhettünk volna! A 2010-ben zajló kutatások vezető tudósai éppen ezt emelték ki kommentárjaikban.
"A kvantum-összefonódás ill. korreláció ilyen kimagasló aránya eddig szinte elképzelhetetlennek tűnt szobahőmérsékleten, élő biológiai közegekben, ahol a folytonosan lezajló kémiai és biológiai reakciók milliárdjai, illetve a hőmérsékleti entrópia zavaró hatásai miatt senki nem számított ilyesmire" - nyilatkozták.
Mindez végső soron úgy értelmezhető, hogy a kvantumfizikai szinten létező összefonódottság egyáltalán nem kivételes és ritka, hanem  - egyenesen természetes és gyakori jellemzője a növény-élettannak. És ha a növényekre jellemző, miért ne lenne lehetséges fejlettebb élőlények esetében is? Miért korlátozódna csupán néhány klorofill-molekulára? Lehetséges, hogy ennél sokkal többről van szó?

Mítoszok, tények és lehetőségek
A Kaliforniában élő tudós, Clive Bakster a CIA kötelékében kezdte meg még 1966-ban poligráffal (hazugságvizsgálóval) kapcsolatos kutatásait, amelyet később, pusztán kíváncsiságból kiterjesztett a növényekre is. Elméletileg ez lehetséges, hiszen a poligráf olyan hiperfinom elektromos, ill. elektrokémiai változásokat is képes érzékelni, amelyek szinte azonosan zajlanak az emberi bőrön, ill. egy levél felszínén.
Ugyanakkor a tudomány jelenlegi állása (vagyis a legtöbb tudós által elfogadott nézet szerint) a növényeknek nincsen a miénkhez hasonló idegrendszere, így nem lehetnek gondolataik, érzelmeik, és nem érezhetnek fájdalmat sem.
Clive Bakster ettől függetlenül rákapcsolta a hazugságvizsgáló egyik érzékelőjét egy kiválasztott levélre, azzal az elhatározással, hogy a növény egy másik (távolabbi) levelét öngyújtóval felperzseli.
Állítása alapján - nem kis megdöbbenésére - a poligráf hatalmas kilengést mutatott, de nem akkor, amikor meggyújtotta a lángot, hanem jóval korábban - méghozzá már akkor, amikor eldöntötte, hogy mit fog tenni néhány másodperc múlva, és melyik levéllel.
Clive Bakster ennek alapján meg van róla győződve a mai napig, hogy a növények képesek telepatikus kapcsolatba kerülni más élőlényekkel - így akár emberekkel is. Az egyik népszerű ismeretterjesztő csatornán vetített "Mythbusters" (Mítoszrombolók) c. sorozatban félig komolyan, félig mókásan megpróbálták lemásolni a kérdéses kísérleteket, amelyek először mutattak is értékelhető eredményeket, de miután a kivizsgálók eltávolodtak a növényektől és szeparált konténerbe zárták őket, a jelenség nem volt többé kimutatható.
Ahogy az várható volt, nem kevésbé "őrült" szovjet tudósok is vizsgálták a jelenséget, két egymástól elkülönített növény viszonylatában (természetesen az alábbi, igen rossz minőségű felvétel hitelességét nincs módunkban sem megerősíteni, se cáfolni)-
Egy igen látványos, "Floranium" nevű kísérleti eszköz (amelynek működési elve nem teljesen ismert), állítólag képes színes fényekkel vizualizálni a növények hangulatát - 

Pánik a Káposzta - The Secret Life of Plants

FLORANIUM - Visualizing the mood of green plants and how plants react to re

A sci-fi, a tudomány és a fantázia határai
A gondolkodni képes, öntudattal rendelkező növények számtalan tudományos-fantasztikus filmben és egyéb képzőművészeti alkotásban megjelentek már, de ennek a felvetésnek (eddig) nem volt szinte semmiféle tudományos alapja. A kritikusok leginkább azt emelték ki, hogy a növényeknek nincsen a fejlettebb élőlényekéhez hasonlítható idegrendszere (szinoptikus összeköttetések hálózata), amely lehetővé tenné ilyen, magasabb rendűnek tekintett funkciók kialakulását.
Most viszont, hogy bizonyítékunk van arra, hogy növények egyes sejtjei - térbeli és talán időbeli távolságtól függetlenül - kvantumfizikai kapcsolatban állnak egymással, már nem lehet teljes képtelenségnek tekinteni az ehhez hasonló felvetéseket.
Miért ne létezhetne összefonódás (vagy összefonódások egész hálózata) a növény egészen távoli részei között? Miért kellene lehetetlennek tekintenünk, hogy az összefonódások egy ilyen, feltételezett hálózata akár még egy magasabb rendű élőlény idegrendszerhez is hasolíthat? Vagy, ha önmagában egy példány nem is képes erre, akkor miért ne lehetne mindezt kiterjeszteni a növények egy kolóniájára?
Elképzelhető, hogy 10-15 év múlva egy újabb kutatócsoport bizonyítja, hogy ugyanilyen kvantumfizikai összefonódás létezik nem csak egy egyed levelén belül, de például egy erdő vagy páfrányos egymástól távolabb élő példányainak leveleiben található molekulák  között. És ha ez megtörténik (ami immár nem kizárható), akkor joggal merül majd fel a kérdés - lehet egy erdőnek öntudata? Érzései? Hangulata? Érezhetnek a növények, vagy azok csoportjai félelmet, fájdalmat, örömöt vagy szimpátiát?
Hangsúlyozzuk, hogy mindez nem következik a mostani (2010-es) felfedezésekből, csupán a lehetőségük nyílik meg ezáltal. Tehát, az ehhez hasonló felvetések továbbra is a sci-fi, de azon belül immár a tudományosan megalapozottnak tekinthető, fantasztikus teóriák közé tartoznak.
Zárszó
Természetesen egyelőre nem kell attól tartanunk, hogy a skizofrén szobanövényünk a tévé mögötti sarokban sokkot kap az általunk nézett műsoroktól és zárt osztályra kerül; sőt, az is valószínűtlen, hogy a napraforgók ránk mosolyognának a mezőn aheyett, hogy az életet adó, kékesen ragyogó égboltot betöltő fény felé fordulnának.
Mégis, a felfedezés jelentősége messze túlmutat a fotoszintézis folyamatának megértésén. Rávilágít arra, hogy nem csak a fizikában, de az élő szervezetek biológiájában is megjelenik, méghozzá természetes (sőt, nélkülözhetetlen) módon a józan észnek fricskát mutató egzotikus állapot, a tértől és időtől független kvantum-öszefonódottság jelensége.
Sorozatunkat hamarosan a viharok kvantumfizikájának incselkedően izgalmas kérdéskörének folytatjuk - addig is nagyon várjuk érdeklődő nézőink, olvasónk véleményét a növények élettanával kapcsolatos, szenzációs felfedezéssel kapcsolatban.
Források - ScienceDailyNature, Lawrence Berkeley National Laboratory,The Journal of Chemical Physics, University of Toronto
Köszönjük!
2011. február 17.
Nagy Gergely
Időkép.hu

A Montauk Projekt



Szinte már megszokhattuk ha valamilyen „egzotikus” kísérlet, vagy a hétköznapokban ismeretlen fizikai jelenség kerül szóba, előbb-utóbb felbukkan Nikola Tesla neve. A jelen esetben sincs ez másként. Kiderült ugyanis, élete alkonyán titkos projekteken dolgozott, a Modern Fizikai Kutatóintézet megbízásából, ahol munkatársa volt Einstein és Neumann János is. Közös tevékenységükre alapozott kísérletek eredményei sokak számára a még a „hit” kategóriába sem férnek bele. 
A II. Világháború utolsó éveiben az Egyesült Államok katonai erői, főként Tesla korábbi társa, Neumann János, segítségével figyelmüket a radarok számára láthatatlanságot biztosító technika kifejlesztésére koncenhttp://www.felfedem.eoldal.hu/trálták. Tesla 1942. márciusában elfordult a kutatásoktól, miután nem hitt az egész elképzelés sikeres kivitelezhetőségében, azonban felhívta a figyelmet Neumannra, aki át is vette a munkálatok irányítását. A kutatási eredmény a Philadelphia Kísérlet néven vonult be a köztudatba, a végrehajtási helyszín nevének köszönhetően. A Haditengerészet Philadelphiai Főhadiszállásán az SS Eldrige nevű hajót nagyfrekvencián üzemelő transzformátorokkal szerelték fel, majd ezeket feltöltötték, álcázó erőtér létrehozása céljából. 1943. augusztus 12-én az Eldridge eltűnt, majd négy órával később ismét felbukkant, azonban súlyos problémák mutatkoztak vele. Mind a hajó, mind a személyzet molekuláris szerkezete nyilvánvalóan szétesett majd újrarendeződött, minek köszönhetően a személyzet egyes tagjai a hajó fémburkolatában bukkantak fel, míg mások egyszerűen eltűntek. 
A címben szereplő kísérlet lefolyását a legélethűbben egy testvérpár írta le, akik kiugrottak a hajóból, miközben az a hipertérben mozgott, ők pedig tér- és időugráson estek át. 
„A hajó a hipertér felé sodródott. Mi a hajó belsejében voltunk, és tudtuk, valami fatális hiba történt a teszt végrehajtása során. Megpróbáltuk ezt az egészet félbeszakítani, de nem lehetett. Végigrohantunk a fedélzeten, és átvetettük magunkat a hajó korlátján. Kiugrottunk a hajóból, azonban időfolyosóba kerültünk, melynek végén Montaukban, Long Islandon kötöttünk ki 1983. augusztus 12-én éjszaka. 
Nagyon gyorsan ránk találtak, sietve levittek minket a lépcsőkön, ahol von Neumann üdvözölt bennünket. Hatalmas megrázkódtatás volt mindez számunkra. Az egyik pillanatban 1943-ban voltunk, és most 1983 volt, Neumann idős emberként tekintett ránk. Elmondta, zárlat keletkezett a hipertérben, ezért vissza kellett menniük az időben és kikapcsolni a generátorokat a hajón, egyébként a hipertér további örvényeket vetett volna, ereje egyre növekedett volna, és esetleg az egész bolygót is elnyelhette volna. 40 éve várt érkezésünkre.” Kép 
1. ábra. Preston Nichols és Ed Cameron 
A két testvér, Duncan és Edward Cameron, története meglehetősen bonyolult és érdekes, azonban mindenféleképpen hitelesnek tekinthető. A Cameron testvérek időbeli kivetítődését kiváltó kísérlet akkoriban Szívárvány Projekt néven volt ismert, később azonban átnevezték Főnix Projektre, amikor a kapcsolat az 1943-as kísérlettel egyértelművé vált. A kísérlet végrehajtására a Haditengerészet és a Légierő közös birtokában lévő Montauk Point-on került sor, New York állam távoli, keleti pontján. A kísérlet eredményes végrehajtása számos egyéb projekt beindítását tette lehetővé. Neumann János arra koncentrált, vajon miként lehetne leküzdeni a Philadelphia Kísérlet során felmerült nehézségeket. Az alkalmazott technológiát finomítani kellett, egyben szükséges volt metafizikai kérdések megválaszolása is, mint például, hogyan lehet stabilizálni a tudatot a hipertérben való utazás során. Az események hosszú láncolata köti össze az 1943-as Philadelphia Kísérletet az 1983-as Főnix Projekttel, az USA katonai erőinek számos fejlesztési és kutatási programja vezetett el a kívánt célig. A munkálatokban számos náci csúcstechnikus és csúcsszakember vett részt, akik a II. Világháború végéig jó néhány olyan tértechnikai- és fegyverkísérletet hajtottak végre, melyek műszaki háttere messze fejlettebb volt a Szövetségesek akkori fejlettségi szintjénél. E kutatások eredményeit természetesen továbbfejlesztették, sok más egyéb technikai megoldással együtt, ezeknek köszönhető a mai kor számítástechnikája, a radarok számára láthatatlan lopakodó repülőgépek, valamint sok-sok metafizikai kísérlet, beleértve a mostanában vizsgált, a Montauk Bázison végrehajtott kísérleteket is. 
1951-ben az SS Eldridge-t eladták a Görög Haditengerészetnek. A hajónaplóban valamennyi adat megtalálható egészen 1944-ig visszamenően, az ennél korábbi eseményeket rögzítő lapokat ugyanis kitépték. A USA kormányzata a mai napig tagadja, hogy bármiféle, ilyen jellegű kísérletet végrehajtottak volna az Eldridge fedélzetén. 
A Philadelphia Kísérletre és a Montauk Projektre vonatkozó információkat Preston Nichols, Duncan Cameron és az író/újságíró Peter Moon hozta nyilvánosságra. A misztikus tér- is időutazásról szóló kalandok érdekfeszítő olvasmányt jelentenek. Az említett kísérletekkel kapcsolatos hivatalos tagadások ellenére nyilvánvaló, hogy a legnagyobb titoktartás közepette kifejlesztésre kerültek különböző, a tudatállapot megváltoztatására irányuló technikák, a kísérletekben résztvevők védelme érdekében. 
Az 1970-es évek elején Preston Nichols, elektronikai mérnök, ösztöndíjat kapott a mentális telepátia vizsgálatára. Kutatási programja felölelte bizonyos pszí-képességekkel rendelkező személyek válaszainak vizsgálatát, és azt tapasztalta, hogy a nap egy bizonyos időszakában tudatuk valamiképpen összezavarodik, és képtelenek a hatékony gondolkozásra. Nichols elektromos zavaró jelekre gyanakodott, ezért különböző vevőket állított fel az esetleges bejövő jelek detektálására. Úgy találta, hogy valamennyi esetben, amikor a 412-420 MHz-es jelek felbukkannak az éterben, a kísérleti alanyok agyműködése összezavarodik. A 412-420 MHz-es jelek eltűnése után kb. húsz perccel a pszí-képességekkel rendelkező alanyok visszanyerték eredeti adottságaikat. 
Kép
 2. ábra. A Montauk Állomás

Nichols elhatározta, követi a jelet. Ehhez egy átalakított TV-antennát használt fel, csatlakoztatta kocsija tetejéhez és egy VHF vevőhöz. Fáradozása sikerrel járt, kimutatta, a jelek forrása a Montauk Point. A jeleket közvetlenül egy piros-fehér radar-antenna sugározta a Légierő Bázisról. Az anomália forrásnak megtalálása után Nichols rögtön felismerte az ősrégi, a II. Világháború idején radarvédelmi célokra használt, úgynevezett „intelligens” radart. Mivel Nichols a bázis körül rendkívül szigorú biztonsági rendszabályokkal találkozott, így csak meglehetősen kevés hasznos információhoz jutott. Ezután Semmiféle további kapcsolat nem volt Nichols valamint a Haditengerészet és a Légierő közös Montauk-i Bázisa között egészen 1984-ig. Ekkor egyik barátja felhívta Nichols figyelmét a bázis elhagyatottságára és arra, érdemes lenne megvizsgálni. Amikor Nichols megérkezett a bázisra, meglepetéssel tapasztalta annak elhagyatott állapotát, amiből egyfajta vészkiürítésre gyanakodott. Rábukkant a különféle magasfeszültségű berendezésekre, valamint egy csomó szétszórt iratra, s mindebből az derült ki, a bázis nem sokkal korábban még működött. Nichols megpróbálta kitalálni kik voltak az elektronikus berendezések tulajdonosai, révén elektronikus eszközöket gyűjtött. Mivel semmiféle, a gyártóra vonatkozó jelzés nem volt a berendezéseken, a bázis tehát hivatalosan nem működött. Nicholsnak az az ötlete támadt, hogy alaposabban körülnéz a bázison és annyi berendezést szed össze, amennyit csak tud. Nicholsnak a Montauk Bázison történt jelen látogatása alatt különleges anomáliákat tapasztalt meg az agyműködésével és az általa feltalált személyekkel kapcsolatban. Példának okáért, rábukkant egy hajléktalanra, aki a bázison élt, amióta az nem működött. Ez a férfi úgy emlékezett Nicholsra, mint az egyik technikusra, aki részt vett a bázis üzemeltetésében, s arra is emlékezett, hogy Nichols eltűnt nem sokkal azelőtt, hogy a bázis teljesen megbolondult és ki kellett üríteni. Preston semmiféle tudatos információval nem rendelkezett ezekkel az eseményekkel kapcsolatban és nem is vette különösebben komolyan őket, amíg hasonlóképpen fel nem ismerték többen is egy rádiófesztiválon. Ezek a találkozások megváltoztatták Preston elképzelését önmagáról. Néhány évvel később találkozott Duncan Cameronnal, aki a mentális telepátia területén végzett kutatásaiban vett részt.

Preston és Duncan együtt mentek el a Montauk Bázisra, hogy kikutassák az anomáliákat és az „intelligens” radar által sugárzott jeleket. Ott-tartózkodásuk alatt Duncan seregnyi ismeretet tudatosított, melyek az ő bázisbeli szerepével voltak kapcsolatosak. A megtapasztalásai közül sokat videóra is rögzítettek, a felvételeken pedig látszik, ilyen alkalmakkor Duncan nyilvánvalóan retteg. E traumatikus események alkalmával Duncan visszaemlékezett „pszichikus kivetítőként” betöltött szerepére. Feladata a kundalíni energia-hálózat összpontosítása, valamint képekre való koncentrálás volt. Az általa keltett energiákat a kísérletek során rendkívül bonyolult számítógépes rendszerekkel felerősítették, ezt a rendszert egyben portálnak is használták, mely segítségével a tárgyat magát, melynek képét Duncan elképzelte, a tér és idő egy másik pontjára továbbítottak, illetve egy elképzelt tárgyat hoztak be a létezésbe a Montauk Bázison. A kísérletekhez szükséges fejlesztések igen nagyszámú emberéletet követeltek, Al Bielek szerint mintegy negyedmillió utcagyerek tűnt el az évek során a 24 bázis összekapcsolásának időszakában, e tevékenység miatt. A projekt különösen a pubertáskorban lévő fiúk elektromagnetikus energiáját használta fel, akiket előzőleg különféle ártalmas beavatkozások sorozatának tettek ki, ezen energia természetének és használatának megismerése céljából.

Az is kiderült, Prestont úgy programozták, hogy két különböző idősíkon is képes legyen tevékenykedni. Miközben Preston igyekezett felszínre hozni elnyomott memóriaemlékeit, egyre sűrűbben tapasztalt időkiesést és aszinkron eseményeket, példának okáéért, gyakran találta munkanapjának közben kezét megsérülve és ellátva ragtapasszal, miközben semmiféle olyan emléke nem volt, hogy hogyan és milyen körülmények között sérült meg. Abban az időben Preston Lond Islanden dolgozott, a honvédelemmel kapcsolatos szerződéseket kötött. Elhatározván, hogy többet tud meg, megtalálta a legalkalmasabb módszert blokkolt memóriaemlékeinek felszabadítására, ez pedig saját reakcióinak megfigyelése volt, amikor a tervezeten gondolkozott. Egy bizonyos szoba meglehetősen idegesítette. Megpróbált bejutni ebbe a bizonyos helyiségbe, azonban úgy találta, nem rendelkezik ehhez megfelelő jogosultsággal. Az elkövetkezendő hetekben Preston folytatta a hiányzó idővel kapcsolatos kutatásait és kitartóan figyelte testének jelzéseit is. Egy napon odáig merészkedett, hogy a megfelelő hivatali eljárást követve, azonosító-kártyáját kezében tartva odalépett az említett szobához vezető ellenőrzési ponthoz, s legnagyobb meglepetésére kártyáját visszakapta és továbbengedték. Preston követte összeszoruló gyomrát, s hamarosan egy fényűző mahagónifával borított irodában találta magát, az íróasztalon olvasható volt a névtábla, rajta a név: Preston B. Nichols projekt-igazgatóhelyettes. Az iratokat átnézve felfogta, létezik egy teljes második életpályája is, melyről tudatos állapotban semmit sem ismer. Preston megtapasztalásai tovább folytatódtak, azonban már ennyi is elég volt számára, hogy megértse a kísérletekben résztvevő emberek konspirációs hajlamait és viselkedésük összetettségét. Később elmondta, sikerült megértenie kezének gyakori sebesüléseit is. Mialatt Projekt igazgatóhelyettesként dolgozott, részt vett valamiféle rendkívül fejlett és bonyolult technikai eszköz kifejlesztésében - körös-körül mindenféle csatlakozók és nehéz berendezések -, ennek volt köszönhető keze sűrű sebesülése.

A Montauk Projekt keretében végzett kísérleteket teljes egészében Preston Nichols és Peter Moon rendkívül izgalmas négykötetes könyvében olvashatjuk; szerzőtársa ellenőrizte az állítások hitelességét, valamint videofelvételeket, fotókat és dokumentumokat szerzett be bizonyítékokként. További bizonyítékot jelent Stewart Swerdlow, az egyik Montauk fiú beszámolója, aki kísérleti alany volt. Sok-sok elképzelhetetlen eseménnyel szembesülnek azok, akik a Montauk Projektről szóló beszámolókat tanulmányozzák egészen napjainkig. Különböző helyekkel, hiedelmekkel és tevékenységekkel. Az eredeti kísérletekre összpontosítva azt találjuk, hogy Preston Nichols, Duncan Cameron és Peter Moon igazat állítanak. A kísérletek eredményeképpen minden bizonnyal általánosan használják a tudatmanipulációs technikákat, akár nagyobb tömegek esetében is, azonban az ismeretek az emberi tudat működésének különböző szintjeire, az emberi tudat igazi mivoltára vonatkozóan és kapcsolódásáról az egész Világegyetemhez, egyelőre továbbra is rejtve maradnak. Ha mindehhez hozzávesszük a Montauk Bázisnak a Föld felszínén elfoglalt különleges pontját, valamint a Bázis vezetőinek kapcsolatát esetleges földönkívüli lényekkel, a rejtély még mélyebbnek tűnik.

A továbbiakban Preston Nichols, Duncan Cameron és Peter Moon által nyilvánosságra hozott legfontosabb felfedezésekre fókuszálunk. Habár a Montauk Projekt célkitűzései között szerepelt az eredmények embertömegek viselkedésének és tudatos működésének kontrollálása, ezenkívül speciális, egyénenként testreszabott, az emberi potenciálra vonatkozó kutatások végzése – a kutatók által leleplezett tevékenység részeként -, szerepet kapott az erkölcsi, az inspirációs és tudati képességek növelése is.

Tudatilag beprogramozott embereket küldtek a társadalom fő áramlatába, egészen addig éltek teljesen normális közösségi életet, amíg meg nem kapták a tudatalatti programjuk végrehajtására a parancsot, a legtöbb esetben egy gyilkosság végrehajtására, drog- és fegyverkereskedelemre és egyéb titkos tevékenységekre. Cathy O’Brien leírja saját élettapasztalatait az „Amerika Transzformálása” című könyvében, ebből megtudhatjuk, miként kondicionálták az egyes személyeket.

Véletlennek nem nevezhető az egybeesés, miszerint a Montauk Bázis pontosan az Alganquin indiánok törzsi területén fekszik. A hely eredeti neve „Manatuck” indián kifejezés a hegyre, illetve a magasföldre vonatkozóan, olyan helymegnevezés, mely távol esik a megfigyelőtől, illetve ahonnan a megfigyelőt valaki távolról láthatja.

Egy régi, 1911-ben megjelent könyv, Long Island Története – címen, tartalmaz egy fényképet „Montauk Piramisairól”. A képen három piramis, más szóval „mound” látható, egyenként mintegy 7 méter magasak. A piramisok e hármas felállítása ezoterikus tradíciók szerint egyértelműen a Marsra és Egyiptomra utalnak, ami különösen annak a ténynek az ismeretében elgondolkoztató, miszerint a Montauk törzs megmaradt tagjainak fő családi vonala a „Fáraó” nevet viseli.

Legendák kapcsolják össze Montaukot Atlantisszal, mindez geológiai tényeken alapszik, melyek szerint a talaj Montauk térségében jelentősen eltér Long Island többi részétőlű: „sokkal inkább úgy néz ki, mint ha ebben a térségben egy tenger alatti hegy érte volna el a felszínt”. Mások szerint Montauk az ősi Atlantisznak egy el nem süllyedt, megmaradt darabja, az itt őslakos indiánok pedig az atlantisziak leszármazottai. A királyi család neve, a „Fáraó” név, is meglehetősen alátámasztani látszik ezt az elméletet. „Long Islandről úgy gondolja a legtöbb geológus, hogy jelenlegi helyére az északi sarkvidék térségéből sodródott a jégkorszak vége felé. A p54-es piramis Montaukban – Preston Nichols és Peter Moon szerint – elhelyezése különleges szakrális geometriát mutat, hiszen éppen 100 fokra esik az egyiptomi Nagy Piramistól, amennyiben a 12-es felosztást használjuk. Montauk megegyező délkörön fekszik a görög Olimposszal, az istenek lakhelyével, és a jelenleg Törökország területén található mitológiai Trójával, mely város – a feltételezések szerint -, akkor élte virágkorát, amikor Atlantisz elsüllyedt.

A Haditengerészet és a Légierő közös bázisa szent indián temetkezési helyen épült, s a terület jogos tulajdonosának személyéről a mai napig vita folyik. A Montauk törzs megmaradt tagjainak először is azért kellett harcolniuk New York Állam törvényes képviselőivel, mert azok az indián törzset kihaltnak nyilvánították. Szent helyeket azért kellett temetkezési helyül választani, mert ez esetben a csontok tartalmazta kristályos anyag megőrzi a hozzá tartozó élőlény életének emléknyomait, s továbbítja az egyetemes energiahálózat felé. Ez a törvényszerűség lehetővé teszi az elhaltakkal való kommunikációt, és egyben biztosítja a tudatosság szintjének folyamatos emelését, az ősök által összegyűjtött információk szétsugárzását a bolygó energetikai hálózatába. 
Kép

5. ábra. A kihalt bázis egy része.

A Montauk kísérletek során Duncan Cameron rendkívül fontos kapcsolódási ponttá vált a bolygó energetikai rendszeréhez. Kiterjedt pszichikai és ezoterikus képzést követően képes volt megérinteni a „Földanya szívverését”, megismerni bolygónk energiahálózatának különböző szintjeit, továbbítani, illetőleg kiolvasni belőle információkat, attól függően, milyen irányú információátvitelre kapott megbízást. Gondolatokat lehetett elültetni az energiamezőben, sőt tömegek számára tudták befolyásolni a tudatos időérzékelést. Azonban, ismeretlen okok miatt, a bolygó energiaközpontjainál letöltött információk nem voltak manipulálhatók. Így habár kiválogatták és közvetítették az információkat a Föld tudatosságának morfogenetikus mezői felé, a kísérletekkel kapcsolatos rejtett és tudatalatti információk is továbbításra kerültek, sőt, igazából ezek kerültek leginkább kisugárzásra valamennyi teremtmény számára, és ennek köszönhetően hozzájárultak a tudatosság evolúciós fejlődésének felgyorsításához.

A Montauk Projekt kísérleti eredményei valamennyi embert inspirálhatnak rejtett képességei megismerésére. Érzékenyebb egyének számára lehetségesnek bizonyult, hogy az éterből különböző tárgyakat materializáljanak pusztán gondolataik segítségével, illetőleg, hogy szabadon kalandozzanak a tér és idő szövevényén, örvényeket keltsenek a múltban és a jövőben. Valamennyi ember számára megnyílt az út hasonló eredmények produkálására. Ha rábízzuk másokra, hogy kiterjesszék a mi tudatosságunkat, akkor nem leszünk képesek saját képzelőerőnket használni, ami biztosíthatná számunkra, hogy a manifesztáció mestereivé váljunk.

Duncan Cameron - feladata szerint - természetfeletti képzeteket manifesztált, mesterséges valóság megteremtése céljából, azért, hogy az időutazók körül létrejöjjön egy mező, ily módon kapcsolatban maradhattak valóságos tudatukkal, míg elérték célállomásukat. Mindezt a szexuális energiák összpontosításával érték el. Ezek a technikák Aliester Crowley, a scientológus Ron Hubard és követőinek szexuális mágiát alkalmazó korábbi kísérletein alapultak. Mind a Montauk kísérlet, mind Crowley kísérletei arra derítettek fényt, hogy amikor a tantrikus érzelmi orgazmus által keltett szexuális energiákat a Föld energiahálózatába egy erőponton koncentráltan besugározzák, a gondolat ereje, az érzelmek és a vizualizáció az orgazmus vakságának pillanatában felerősödnek. E technika alkalmazása felgyorsítja a gondolatok realizálásához vagy a manifesztálásához szükséges időt, valamint növeli a kollektív tudatba küldött információ töltésének nagyságát. Ezek a kísérletek azt is kiderítették, mekkora az emberi tudat ereje, valamint azokat a képességeket is, melyeket valamennyien kifejleszthetünk saját valóságunk tökéletesebb meghatározására.

A tudat szétválasztásának technikáját használták és fejlesztették a Montauk kísérlet keretében, mind a kísérletek áldozatain - akiken ezt a pszichikus fejlesztéseket végrehajtották -, mind a kísérletekben résztvevőkön és a technikai személyzeten, akik a magukat a kísérleteket felügyelték. Kiderült, hogyan szorítható ki a személyiség/lélek tudatossága a testből, meghagyván a helyet a tudat megfelelő rekeszében, hogy újraprogramozhatóvá váljon a személyiség, más, különböző személyiségek ültethetők bele, mely új személyiségjegyek alapján fog az illető viselkedni tudatos állapotában. Minden egyes alanynak különbözött a többiekétől a programja, különböztek a kulcsai, a jelfrekvenciái, valamint azok az események és parancsok is, melyek ezeket aktiválták. „Ezek a vizsgálatok megmutatták valamennyiünk számára, habár extrém eseteken keresztül, miként működik az emberi társadalom maradék része, hogyan éli mindennapi életét, habár ezen képességek messze alacsonyabb szintű használatával. Azt, hogyan tartja kézben a többrétegű személyiség a maga egymással is ellentmondásos képességeit, értékeit; azt, hogy miként felügyeli belső gondolatai és érzései sokszínűségét miközben igyekszik meghatározni és megfigyelni önmaga tudatosságát; valamint azt, hogy az egyes, különböző tudatossági rekeszek által gerjesztett energiák milyen gyakran nyilvánulnak meg a mindennapokban önmaguk kifejezése érdekében mint motivációk és attitűdök. Az oktatási intézményeken, a munkahelyeken, a médián és a hirdetéseken keresztül megkaptuk az elfogadható kulcsingerek és válaszok paradigmáit, melyekkel aztán dolgoznunk kellett. Amikor a sorompók megszűntek létezni a különböző parancsok, elvárások, remények és vágyak között, sok-sok konfliktus és idegi probléma eredményeként, teljes idegösszeomlást vagy „skizofréniát” tapasztaltunk. Ezekben az időkben történt, hogy eredeti tudat/lelkünk fénye keresztülragyogott mindenen, s messze távolibb koncepciót tárt fel létünk mélyebb valóságáról. Amikor már képesek voltunk úgy használni saját tudatosságunkat, hogy megfigyeljük számos összetevőjét, valamint át tudtuk alakítani különböző összetevőit és kialakítani egy integrált és összehangolt működést, akkor megtapasztaltuk hogyan kerülhet az egyén összhangba saját magával, és beléphettünk arra a rezgésszámra, amit „mesterinek” nevezhetünk.”

A Montauk Projekt a maga teljességében megmutatta, hogy amit nekünk a realitásról tanítanak, az bizony meglehetősen messze esik a valóságtól, az ugyanis sokkal összetettebb, az alkotóerőnkben rejlő lehetőségek elképesztő mértékben dinamikusabbak, valamint, hogy a térben és időben elfoglalt helyünkről kialakított, a lineáris létezésként megfogalmazott elképzelésrendszerünk, messze távol esik a létezés igaz valóságától.

Fordítás: a Lightnet News, Double Issue #7/8 1998. augusztusában megjelent cikk alapján
http://www.felfedem.eoldal.hu


A kronovizor



Forrás:http://www.starlive.eoldal.hu
1986. október 18-án egy furcsa berendezést mutattak be az elképedt újságíróknak egy sajtótájékoztatón. A készüléken többek között egy régi görög tragédia képei elevenedtek meg i.e. előtt 169-ből.
A kronovizor olyan berendezés, amely megtörtént eseményeket elevenít fel. A találmány atyja az olasz Alfredo Pellegrino Ernetti szerzetes, aki különböző országokból 12 fizikust és híradástechnikai szakértőt gyűjtött maga köré elgondolásának megvalósítására. A fejlesztések eredményeként már 1972-ben létrejött az első működőképes modell.
A huszonkét évvel ezelőtti premieren először egy régi görög tragédia i.e. 169-ben lezajlott előadást láthattak az ámuló újságírók, szakemberek. A képsorok minősége tökéletes volt, – s a jelen levő szakértők szerint semmi kétség nem fért a képek hitelességéhez. Később Quintus Enniusnak, egy latin szónoknak a beszédét „fogták”, majd egy dór zenekar muzsikáját élvezhették eredeti archaikus előadásban.
A berendezés három fő egységből tevődik össze. Az első egy bonyolult antennarendszer, mely képes arra, hogy felvegye a kapcsolatot a „Magasabb Intelligencia” számítógépével, a memóriájából lehívja a megadott kor látni kívánt eseményeit. A következő fokozat egy szubatomi energiahullámok érzékelésére és erősítésére alkalmas áramkör, míg a harmadik egy konverter, amely a szubatomi energiahullámokat elektromágneses hullámokká alakítja át.
Ezután a jelet rá kell kapcsolni egy tévé bemenetére, és máris filmszerűen feltárul előttünk történelmünk bármely eseménye. Mivel a „Magasabb Intelligencia” szuperszámítógépei életünk minden egyes megnyilvánulását rögzítik, ezért a kronovizor nem csak szórakoztatási célra használható, hanem várhatóan fontos szerepe lesz a tudományos viták eldöntésében is. A legnagyobb hatékonysággal azonban a bűnüldöző szervek fogják ezt a berendezést alkalmazni, mert segítségével bármely bűncselekmény percek alatt felderíthető. Erre azonban még egy darabig várni kell, mivel a szerkezet jelenleg hozzáférhetetlen. Ennek a végkifejletnek hosszú és bonyolult előzménye van, amelyről egy olasz lap, a Domenico del Corriere tudósított még 1972-ben.
A feltaláló Ernetti atya a velencei zenei konzervatórium docense volt, majd kinevezték a vatikáni zenei titkárság igazgatójává. Így került szoros kapcsolatba XII. Pius pápával. Az akkori egyházfő nagyon örült a Benedek-rendi szerzetes találmányának, mert a túlvilág, az öröklét létezésének bizonyítékát látta benne. Ernetti fő segítője Germetti professzor, valamint a híres olasz atomfizikus Fermi egyik tanítványa, Braun volt. Jelentős részt vállalt a találmány kidolgozásában a portugál De Matios professzor, valamint egy japán Nobel-díjas fizikus is. A fejlesztés költségeit a Vatikán fedezte. Az interjúból az is kiderült még, hogy a kronovizor nem csak a bemeneti egységeiben tért el a szokványos híradástechnikai eszközöktől, hanem képmegjelenítésben is. Már az első készülék is hologramszerű, térhatású képet közvetített. A berendezés segítségével számos múltbéli eseményt tártak fel. Többek között végigkövették Jézus életét. Nagy megdöbbenésükre a Messiás nem mindent úgy mondott el, ahogy az a Bibliában áll, és ahogy azt évszázadokon át tanították. Ez nagy zavart okozott a Vatikánban. A hiteleség alátámasztása érdekében végignézték Mussolini nyilvános szerepléseit is, de itt nem találtak eltérést. A fasiszta diktátor ugyanazokkal a szavakkal adta elő beszédeit, mint ahogy azt a történészek feljegyezték.
A feltaláló aggodalmát növelte, hogy a kronovizor néha önállósította önmagát. Egy ízben például elkezdte közvetíteni az amerikai nagykövet és a palesztinai felszabadítási front küldötteinek titkos találkozóját. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez a készülék nem csak a múlt fürkészésére alkalmas, hanem feltárja a jelen eseményeit is. Alkalmazásával egy csapásra megszűnne a politikai, katonai, tudományos, ipari, üzleti és magántitok. Ezt belátva a pápa, Ernetti atya és az érintett fizikusok arra a meggyőződésre jutottak, hogy ez a találmány túl korán született, használata beláthatatlan következményekkel járna jelenlegi világunkban. Ezért úgy döntöttek, beszüntetik a kronovizor fejlesztését, és megakadályozzák a sorozatgyártását. Döntésüket siettette, hogy a nyilvános bemutató után Ernetti körül mind több gyanús alak ólálkodott. Állítólag elsőként az oroszok kezdtek el szaglászni a találmány után. A KGB ügynökei nagyon szerették volna megszerezni a dokumentációját. Nem kellett sokáig várni az amerikai kémek megérkezésére sem, ezért az egyházi elöljárók kénytelenek voltak gondoskodni az atya fizikai biztonságáról. Beköltöztették őt a velencei kolostorba, és testőröket fogadtak fel, hogy megakadályozzák az ügynökök erőszakos behatolását. Mindezen eseményeket Ernetti barátja, Francis Brune írta meg egy 1998-ban kiadott könyvében. A műből, valamint a szerző által adott interjúból, amely az olasz Terzomillenio (Harmadik évezred) című folyóirat 1998. évi 5. számában jelent meg az is kiderült, hogy ezt követően Ernettinek megtiltottak bármilyen információközlést a készülékről.
A kronovizort szerencsére nem semmisítették meg, mint annak idején a Tesla-konvertert, hanem darabjaira szedték. Fő részei a Vatikánban maradtak, a legfontosabb alkatrészeket pedig diplomáciai postával más országok egyházi központjaiba küldték. Az akció olyan titoktartás mellett bonyolódott, hogy maguk az őrzők sem tudják, mit bíztak rájuk. Hasonló módon helyezték el a kronovizor dokumentációját. Jelentős mértékben csökkenti az illetéktelen hozzájutás valószínűségét, hogy időközben elhunyt a titkosítást elrendelt pápa, sőt maga Ernetti is, valamint a csoportjából tíz fizikus.
Hogy a készülék ismét működőképes legyen, a Vatikán, illetve a jelenlegi pápa jóindulatán múlik, hogy a berendezés előkerül-e valaha a süllyesztőből. A világ egyre súlyosbodó bajait, a bűnözés és a terrorizmus rohamos terjedését látva az egyházi körök előbb-utóbb talán belátják, hogy szükség van ennek a készüléknek a rendszerbe állítására, kellő felügyelet melletti használatára. A készülék nagy segítséget nyújthat a titkos manipulációk, a bűnös szándékok feltárása, s használatával eredményesen lehet védekezi a társadalomellenes cselekedetek ellen. Egy idő után ennek a készüléknek a puszta léte is elegendő lehet ahhoz, hogy meggátolja a becstelen törekvés, a pusztító szándék megnyilvánulását, alkalmazhatóságának tudata is rákényszeríti az embereket a tisztességes életvitelre.

Alternatív űrutazás – A féreglyuk?



Forrás: Mindentudás Egyeteme; Élet és tudomány Féreglyuk, galaxtikus utazás, hipertér… Aligha van a földön olyan ember, aki ha látott egy tudományos-fantasztikus filmet, akkor legalább ennek hatására el nem kezdett volna ábrándozni ilyen hihetetlen dolgok nagyszerűségéről. Arról már nem is beszélve, hogy ma, az űrutazás hajnalán (mely közel fél évszázada tart) ezek a kifejezések aligha vesztettek misztikumukból. Azonban én úgy éreztem, hogy ma már érdemes ennek egy „kisebb” szösszenetet szentelni, hogy legalább annak elolvasása erejéig elgondolkodhassunk azon, hol is a helyünk ebben a fantasztikus világmindenségben. Eme tudományos sorozat elkövetkezendő részének témája ugyanis nem más, mint a féreglyuknak nevezett kvantumalagút, mellyel nem csak a tér távoli zugaiba, de akár más univerzumokba is szervezhetünk fapados járatokat. Öveket bekapcsolni, kezdődik az utazás!
Az űr, mint stabil egyenes

Először is nem árt tisztázni, mit is ért a mai modern fizika a féreglyuk szó alatt. A féreglyuk olyan alagút a tér-idő kontinuum szerkezetén kersztül, mely képes a tér szerkezetének meggörbítésével összekötni egy világot egy másikkal, vagy esetleg egy adot világ két távoli pontja közötti „utazást” tesz lehetővé. A két pont között pedig nem csak a helyi koordinátákat szabad érteni, hanem magát, az időutazást is (természetesen elég korlátozott módon, de erről majd még később szót ejtünk). Szigorúan szem előtt kell tartani persze, hogy mindez a jelenben csupán elméleti szinten működik. Az egész Albert Einstein ma már teljességgel elfogadott Általános Relativitás elméletének következménye. E szerint ugyanis a tér egy teljesen stabil, sík valaminek írható le, melyen a nagy tömegű tárgyak (a bolygók vagy a csillagok pl.) mozgását nem a testek közti gravitáció maga, hanem azok tömegének a tér görbületébe ágyazott szabadsága szabja meg. Az egészet legjobban a gumilepedő model írja le. E szerint az egészet úgy kell elképzelni, mintha üveggolyókat tennénk a gumilepedőbe, és azok a súlyuk alatt behorpadt leplen grurulhatnának ide oda. Ez ugyan elég primitíven hangzik (mi tagadás, az is…), de tény, hogy ez az egyetlen olyan elmélet eddig, mely minden számításban helyt állt (a másik nagy reménység, az univerzális szuperhúr elmélet tárgyalására még viszatérünk).
Átható erő

Na már most, ha a tér egy stabil lepedő, akkor már a józan paraszti ész is felveti az abszurdnak talán nem is nevezhető lehetsőséget: mi történik, ha a lepedő kilyukad? Nos, ez az ötlet először 1916-ban, Karl Schwarzschild német csillagász fejéből pattant ki. Közvetlen azután, hogy Einstein nyilvánosságra hozta egyenletét, Schwarzschild elkészítette az első matematikai megoldását, melyet Einstein később megvizsgálva lenyűgöző felfedezést tett. Ezen felfedezés azóta fizikai valósggá lett, hisz a Hubble űrteleszkóp segítségével már láthattunk rá példát: igen, a fekete lyukról van szó. Azonnal szögezzük le viszont, hogy a fekete lyuknak önmagában még semmi köze nincs a féreglyukakhoz. Az mindössze egy olyan csillag, melyben minden nukleáris fúzió beteljesült már, és melynek tömege az összeomlás következtében akkora lett, hogy szinte belesüppedt a térbe. Ennek köszönhető, hogy gravitációs ereje elől semmi sem menekülhet. Határán, az eseményhorizonton túl beszippantja mindazt, amit mi at univerzum részének tekintünk: anyagot, fényt, elektromágneses hilláokat, sőt, még magát az időt is! Tömege ugyanis a téridő görbületét okozza. És itt jött a zseniális felfedezés. Mi van abban az esetben, ha ez a tömeg mégnagyobb? Ha pl. sokszorosa egyetlen fekete lyuknak? Nos, akkor az elmélet szerint a tér beszakad, mint egy zsebkendő. A java azonban még csak most jön, hisz a kilyukadt tér túloldalán annak görbülete ismételten csökkenni kezd, és létrejön az úgynevezett fehér lyuk, azaz a „kijárat”. Ebben az esetben ugyanis pont a dolgok fordítottja történik, a belépett anyag csak kifelé áramolhat, befelé már nem. Így megszületik az átjáró, melyet e cikk témájának tekint, a féreglyuk, s melyet hivatalosan Einstein-Rosen hídnak neveznek.


A túloldalon…

A legnagyobb kérdést azonban még nem is tettük fel, történetesen azt, hogy mit is kapcsol össze ez az alagút? A válasz még a legnagyobb szaktekintélyeket is gondolkodóba ejti, de legáltalánosabban két elfogadható magyarázat lehetséges. Az egyik szerint a féreglyuk két, egymással párhuzamos univerzumot kapcsol össze. Ezt azonban nagyon sokan vonják kétségbe, több okból is. Az első az ostoba szkepticizmusnak tudható be, a másik meg annak, hogy a több dimenzió bizonyított létét egyelőre csupán a korábban említett szuperhúr elmélet tartalmazza. Mint írtam korábban, a jelenleg feltörekvő elméletek és egyenletek közül a szuperhúr elmélet az egyetlen, melyet tényleg komoly vizsgálatoknak vetnek alá. Többek közt azért is, mert ez az egyenlet talán összekapcsolhatná az elméleti fizika két, merőben ellentmondó ágazatát. A kvantumfizika, mely az atomok kicsiny méreteiben végez kutatásokat, azt állítja, hogy szubatomikus méretek alatt (ergo a kvarkoknál is sokezerszer kisebb méretekben) a tér teljesen kiszámíthatatlanul viselkedik. Nem egyenletes és sík, mint ahogy Einstein leírja a relativitás elméletében, hanem olyan erős kitüremkedéseket produkál, melyekkel az einsteini elmélet egyszerűen nem tud mit kezdeni. Így a két oldal – a kicsi és a nagy – teljes elszigeteltségében használja saját törvényszerűségeit. Erre a kettősségre keresett megoldást maga Einstein is, ám mire eredményre juthatott volna, a mester elhunyt. Követői azonban akadtak szép számmal, olyanok, mint Raman Sundrum fizikus. Ő az, kinek a szuperhúr elméletet köszönhetjük. Azaz azt az egyenletet, mely igen jó esélyekkel páláyzik a „Theory of Everything”, azaz a Mindenség Elmélete tiszteletbeli címére. Az egyetlen komolyabb hátrány ennek elfogadásában viszont az, hogy az egyenlet nem egy, hanem mindjárt kilenc (!) megoldással zárul. Sőt, állítólag több megoldás látott napvilágot, és felmerült a kérdés, hogy talán végtelen sok eredmény is lehet. Ám nekünk csak egy univerzumunk van. De ha egy van, és azt egy egyenlet leírja, akkor mit ír le a másik nyolc? Erre is sok felvetés született (az atomok belsejében felcsavarodott dimenzióktól kezdve a sziget teórián át minden), de eddig egy sem tudott megoldást adni a feladatra. Maga a szuperhúr, melyről az egyenlet a nevét kapta, egyébként egy igen apró részecskeféle, mely energiarezgésekkel tartja életben magát. Ezek a kis gumigyűrűhöz hasonló valamik tartják meg világunkat a saját dimenziójában. Megfigyelésük és vizsgálatuk azonban lehetetlen, hisz méretük olyan parányi, hogy ha egy atommag átmérője akkora volna, mint a naprendszerünk, akkor egy húr mindössze egyetlen fa lenne benne.

A vizsgálhatatlanság és a további nyolc dimenzió azonban csak két példa. Sajnos el lehet mondani, hogy ezen elmélet szinte már túl radikális, és még egyáltalán nem találtak megoldást a benne szereplő sok pici hibára. Így az eddigi egyetlen olyan elmélet, mely a multiverzum létét komolyabban is felvetheti, egyelőre elég sok búval-bajjal küszködik, és bár lehet, hogy egy kis idő múlva minden idők legnagyobb felfedezéseként kezeljük majd, egyelőre lépjünk vissza a már bevált egyenletekhez, és ez esetben tekintsünk el a féreglyuk dimenzióutaztató képeségeitől.

A másik (és inkább elfogadott nézet szerint) a féreglyuk nem két különálló világot, hanem egy adott univerzum terének két távoleső pontját kötheti össze. Itt kapcsolódik hát a téma magához a cikk címéhez. Mivel a fénysebességnél nem lehet gyorsabban utazni (bár a fényt már gyorsították, az nem valószínű, hogy a realativitást anyagi részecskékkel is át lehet verni), alternatív megoldásokra van szükség. A féreglyuk pedig bizonyos feltételekkel megfelelő lehet erre az alternatív útra. Persze, mint mindent ebben a szürreális világban, a „bizonyos feltételeket” igen komolyan kell venni.
Lyukasszunk!

Az első probléma maga a tény, hogy eddig semmilyen bizonyítékot nem találtak arra nézve, hogy a fehér lyuk létezik. Márpedig anélkül felesleges egyelőre a térkapu nyitó berendezéseket heggesztgetni a kertben. Ám tételezzük fel, hogy bebizonyosodik eme hidak tényleges léte, hiába, hisz a jelenlegi tudomány szerint ilyenek nyitásához akkora tömegű koncentrált energiamennyiség szükséges, amennyi talán az egész univerzumban nem áll rendelkezésre.



Erre a kilátástalan helyzetre reagált nemrég a kutatók egy kisebb csoportja. Állításuk szerint ugyanis a téridőt kitöltő kvantumhabnak nevezett zavaros anyag káosza miatt fkete-fehér lyukpárok, vagyis Einstein-Rosen hidak alakulhatnak ki a semmiből, majd tűnhetnek el egyszerre, mint ha ott sem lettek volna. Ez azért is érdekes feltevés, mert eszerint a féreglyukak sokkal hétköznapibbak, mint azt mi képzeltük volna. Egy orosz kutató nemrégiben viszont mégmesszibbre ment! Szergej V. Krasnyikov, a Szentpétervár melletti Pulkovói Obszervatórium elméleti fizikusa azt állította egy konferencián, hogy a világűr tele van állandó, mikroszkópikus méretű féreglyukakkal. Így tehát nem kéne az építésükkel vesződni, csupán ügyesen a nyomukra akadni, majd eme pici hidakat „egyszerűen” (heh, jó vicc…) kitágítani. Ha minden jól megy, egy teljesen működőképes féreglyuk lenne a végeredmény, ami - ugyan nem egy általunk tetszőlegesen megszabott pontra, de attól még – az univerzum meszeségeibe nyújt sétautat.

Persze ha ez mind így menne, akkor most nem arról írnám eme cikket, hogy milyen lehet a féregutazás, hanem épp tudósítást írnék az első sikeres próbálkozásról. Ám sajnos nem azt teszem, és erre jó okom van: a féreglyuk hiába nyílik meg, még mindig alkalmatlan arra, hogy bárki és bármi átbújjon rajta. A benne lévő erők mindent meggátolnak a keresztülmászáson, köszönhetően a teljesen begörbült tér elképesztő gravitációs terhének. Ezt a pontot hívják szingularitásnak, vagyis a téridő végtelen görbületének. Még egy foton sem volna képes átmenni, nemhogy egy űrhajó. Sőt! Egyes számítások szerint a féreglyukutazás egy bizonyos pontján gyorsabbnak kell lenni a fénynél, ami egyelőre lehetetlen. Ha ezen számítások igazak, akkor pedig ott vagyunk, ahol a part szakad, hisz pont a relativitás eme kis kellemetlenségét akartuk kikerülni a lyuk megnyitásával. Összességében tehát kijelenthető, hogy a féreglyukak használatát csak egy szupercivilizáció tudná megoldani.
Behatolok, mint kés a vajba?

Nagyon sok mindenről nem esett még szó, de úgy érzem, már így is kicsit bő lére eresztettem a mondanivalómat. Ugyan ígértem, hogy még kitérek a féreglyukak időutazási képességeire is, inkább halasztok a dologn, és amennyiben a cikknek sikere lesz, egy külön fejezetben térek vissza a teljes időutazásra.
Forrás: Mindentudás Egyeteme; Élet és tudomány


Bizonyíték a sötét energiára







Einstein elméletére talált újabb igazolást az amerikai űrszonda

A Hubble felvételsora, a...
A Hubble felvételsora, amely öt szupernóva-robbanásról készült. A fénykülönbség a bizonyíték
NASA
A Hubble-űrteleszkóppal sikerült kimutatni, hogy a sötét energia legalább 9 milliárd éve részese a világegyetem tágulásának - jelentették be tegnap amerikai csillagászok.A NASA szakemberei - tudatta a BBC-vel Adam Riess, a baltimori Űrteleszkóp Kutatóintézet munkatársa - a Hubble-űrteleszkóppal 23 szupernóvát figyeltek meg, amelyek fénye hat-hétmilliárd évig utazott, míg elért az űrtávcsőhöz. Keletkezésükkor a világegyetem kiterjedése a jelenleginek alig a fele volt.A sötét energia elméletét először Albert Einstein vetette fel, mivel ezzel magyarázatot tudott adni arra a problémára, hogy a világegyetem miért nem roppan össze a gravitációtól. Hubbleazonban 1929-ben bebizonyította, hogy a világegyetem tágul, tehát a mérete korántsem állandó. Ez vezetett el a Nagy Bumm elméletéhez. 1998-ban a csillagászok a szupernóva-robbanásokat vizsgálva kiderítették, hogy a világegyetem gyorsulva tágul. Ez csak úgy lehetséges, ha valamilyen erő áll a folyamat hátterében.A bennünket alkotó elemi részecskék a világegyetem teljes anyagának mindössze öt százalékát jelentik, 95 százalék természete nem ismert. A galaxisok, galaxishalmazok mozgásának tanulmányozásából azonban kiderült, hogy ezek mozgása jóval erősebb newtoni gravitációt tükröz, mint amennyi a fényt sugárzó tömegükből következne. Az ezt a hatást kifejtő "sötét anyag" a világegyetem tömegének további 25 százalékáról ad számot.Összesen tehát harmincszázaléknyi anyagról van ismeretünk az ismert kölcsönhatások alapján, közel hetvenszázalékos részesedésű a gravitációsan összetömörödésre nem hajló, fényt nem kibocsátó úgynevezett sötét energia. Ez az anyag időben és térben egyenletesen "szétkenődött" energia- és tömegsűrűséget jelent.Már a múlt század hatvanas éveiben tudtuk, hogy létezik az úgynevezett sötét anyag. A nem látható, eddig ki nem mutatható anyag hatásával magyarázható ugyanis csak az égitestek mozgása. Sötét anyag nélkül kifelé haladva csökkennie kellene a sebességnek, lassulnia kellene a mozgásnak, de nem ez történik. Ahogy a Tejútrendszer pereme felé haladunk, úgy állandósul a keringési sebesség. Ez arra utal, hogy egyre több láthatatlan anyag hat az égitestekre.Mint arról lapunkban augusztusban beszámoltunk, amerikai asztrofizikusok bizonyítékot találtak a sötét anyag létezésére. A Hubble- űrtávcső és a Chandra-űrteleszkóp, valamint földi telepítésű óriás teleszkópok felvételei alapján egy százmillió éve történt galaxishalmaz-ütközés alapján mutatták ki, hogy az eddig csak elméletben létezett sötét anyag elkülönül a látható anyagtól. A hároméves kutatómunka eredményeként közzétett tegnapi bejelentés megerősítette az augusztusi közlést.A sötét energia mibenlétére a Hubble adhat választ. A NASA októberben jelentette be, hogy űrsiklót küld az óriás teleszkóphoz, hogy az űrhajósok egy alapos főjavításnak vessék alá a szerkezetet. Ezt követően két-három évig nem kell hozzányúlni a Hubble-hoz. Ha sikerül megmagyarázni a sötét energia mibenlétét, a fizika egyik legfontosabb problémájára kapunk választ.

Dr Papp Lajos a kómáról



Forrás: http://www.csodakutja.hu Dr Papp Lajos a kómáról


Dr. Papp Lajos szívsebész, a Pécsi Tudományegyetem tanára, valamint PTE ÁOK Szívgyógyászati Klinika igazgatója. Széchenyi- és Magyar Örökség,Prima Primissima - , Pro Cultura- díjjal ismerték el. Alább nagyszerű előadásának kómáról szóló részét tesszük közzé.


"Egy hölgy olyan állapotba került egy budapesti kórházban, hogy a vezető
professzor - aki egyébként jó barátom és nagy tapasztalatú ember - azt mondta róla, hogy nem is érdemes megkísérelni a műtétet. A professzor hazament, és fiatal tanítványa, beosztottja - aki engem egyébként jól ismert és tisztelt - felhívott, és részletesen elmondta az esetet. A hölgy az eszméletlenség határán volt, kínlódott az életéért. De ez a fiatal orvos hitt abban, hogy én tudok és merek segíteni ebben.
Amikor a beteggel találkoztam, ha homályosan is, de eszméleténél volt. Leletei alapján már nem szabadott volna, hogy éljen. Mindennek ellenére az élet levegője ott vibrált a beteg körül. Én csak egyet kérdeztem tőle: hisz-e abban, hogy életben marad. Mondta, jelezte, hogy hisz.
Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy megoperálom. Ez nem egy racionális döntés volt, hanem inkább egy intuíció.
A műtét után nem tért eszméletéhez. Hat napig eszméletlenül feküdt. Lélegeztetőgép tartotta életben. Ezt az állapotot hívják kómának. Én ennek ellenére mindennap többször is odamentem a beteghez, megfogtam a kezét, megsimogattam a fejét. És mivel nem akartam, hogy a többi kollégám megmosolyogjon, ezért egészen halkan a fülébe súgtam ezeket a mondatokat:
"Ugye megígérte nekem, hogy nem hagy cserben? Önnek élnie kell. Értse meg: van esélye. Nem szabad föladnia." 
A beteg hat nap múlva eszméletére tért, és egy hónap múlva a körülményekhez képest gyógyultan
távozott. Ami a döbbenetes, az most következik. A beteg azt mondta nekem, hogy köszöni a mondataimat. Elmondta percre pontosan, hogy kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken mikor voltam nála, és miket suttogtam a fülébe. Utólag leellenőriztem, valóban akkor voltam ott, amikor ő mondta. Elmondta pontosan, hogy szerdán tizenegy óra húsz perckor megállt ez és ez az orvos az ágya végénél, és akkor őt ott halottnak nyilvánították. Azt mondta a hölgy: "Szerettem volna nekik odaszólni, hogy ne temessenek el, mert nem haltam meg. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam velük szemben védekezni." Ez a nő mindent elmondott. Azt mondta: "Alig vártam, hogy maga odajöjjön hozzám, és beszéljen az életről." 
A beteg szemén a hat nap alatt végig egy nedves labdacs volt, nehogy a szemhártyája kiszáradjon. Életfunkciói nem voltak. Nyilvánvaló, hogy a szemével nem láthatott és a fülével nem hallhatott, hanem valami mással, amiről mi nem tudunk. Persze a z , hogy valamiről mi pillanatnyilag nem tudunk - vagy nem tud még az orvostudomány -, nem azt jelenti, hogy az nincs is. Az biztos, hogy ezek után nekem már senki nem mondhatja azt, hogy a kóma állapotában lévő beteghez nem érdemes szólni, mert az úgyis meghalt. 
De számos más esetben is a betegek beszámolnak a műtét alatti élményeikről, pedig elvileg semmilyen élményük nem lehetne. A nagyobb szívműtéteknél megállítjuk a beteg szívét, és gép pótolja a keringést és a szívműködést. Megállítani a szívet nagyon könnyű, beindítani már nem annyira. Miután megoperáltuk a szívét, újraindítjuk. Az újraindítás számomra mindig egy
katartikus pillanat. Sokszor a betegek a szív újraindításának élményéről pontosan beszámolnak. Ez azért döbbenetes, mert arról az időszakról, amelyről ő beszámol - nevezetesen a szív újraindításának élményéről - abban az állapotban ő a tudomány mai álláspontja szerint nemhogy nem
érezhetsemmit, de nem is élhet."

A távérzékelésről

Mi a távérzékelés?

A távérzékelés és működése





A remote viewing, angol kifejezés = távolbalátás, távérzékelés. A rv egy olyan folyamat, amely során egy személy megváltozott tudatállapotban tudatával képes részletes információkat gyűjteni tőle akár jelentős távolságban lévő helyszínekről, eseményekről, személyekről, tárgyakról, objektumokról stb, és az információgyűjtés során nem alkalmaz semmiféle tárgyi segédeszközt. Ez a meghatározás többféle kiegészítésre szorul. A "tőle akár jelentős távolságban lévő" kifejezés értelmezése a végtelenben végződik, azaz az érzékelés távolságának csak a remote viewer [a továbbiakban: távérzékelő] tudata lehet a határa. Erre csupán egyszerű példaként hozom fel Ingo Swann 1973-as úgynevezett Jupiter RV Próbáját, amely egy volt a számos korai kísérletek között, ahol megkísérelték feltárni az emberi elme kiterjeszthetőségének határait, ez esetben egyenesen a Jupiter bolygóra. Ez a próba a távérzékelőnek semmiféle nehézséget nem okozott. Aztán: a "nem alkalmaz semmiféle tárgyi segédeszközt" kitétel természetesen arra utal, hogy a távérzékelő nem fordul a különféle, a kísérlet eredményét fizikailag befolyásoló segédeszközhöz, hogy a kitűzött célt elérje, meghatározza. Nem minősül segédeszköznek a távolbalátás-távérzékelés folyamatában szükségesen felhasznált tárgyak, amelyek csupán az egyes kísérletek funkcionalitását szolgálják [például papír, ceruza, stb].
Mindenképpen el szeretném kerülni, hogy sokadszorra magam is leírjam azokat a meghatározásokat, amelyeket az interneten százszámra elérhetnek A remote viewing tulajdonképpen egy olyan személy beszámolója tőle bármilyen fizikai távolságra elhelyezkedő helyszínekről, eseményekről, személyekről, tárgyakról, objektumokról stb, akinek tudata az adott helyre, időpontra vetül ki, időtől függetlenül [a rv teljesen független tértől és időtől], és az ott tapasztalt információkat dokumentálhatóan átadja. Természetesen a távérzékelőnek rendelkeznie kell egyfajta alapképességgel, ami lehetővé teszi számára a távolbalátás-távérzékelés megvalósítását, azzal együtt, hogy alapesetben minden ember képes úgynevezett érzékszerveken túli észlelésre.

Hogyan működik?

A távérzékelés a mélytudat teljesen természetes folyamata. Akkor működik a leghatékonyabban, ha semmiféle módon nem erőltetjük. A mély tudat állapotában akár a teljes Világegyetemből ismeretekhez juthatunk. A távérzékelés igazából nem más, mint a megérzés, az intuíció olvasása.
A távérzékelés során a szubtérből kapott ismereteket már azelőtt rögzítik, mielőtt a tudatos agy elemző folyamatai megzavarhatnák a normális érzékelési folyamatát, vagy a racionalitásával vagy a képzelet révén. Ha a tudatos agy kísérletet tenne az eljárástól való eltérésre, vissza kell vezetni a megfelelő útra. Ha ugyanis a tudatos agy sikeresen átvenné az irányítást, akkor innentől kezdve a kapott adatok használhatatlanok lennének. A távérzékelés mindig egy adott célra összpontosít. A cél bármi lehet, amiről ismereteket szeretnének megtudni. Ilyen cél lehet hely, esemény, egy adott személy, tárgy, objektum, stb. A gyakorlott távérzékelők egészen összetett feladatok megoldására is képesek.
A távérzékelési eljárás előkészítéseként meghatározzák a cél koordinátáit. Ez általában két darab, egyenként négy karaktert tartalmazó kódból áll, amelyet a megbízó határoz meg a céllal való társításkor. A kód, illetve koordináta meghatározásakor rögzül a cél a közös tudatmezőben, amelyből aztán a távérzékelő a remote viewing ülés folyamán visszanyeri ezeket az információkat. A kísérleti alany természetesen nem tudja, hogy a kódok mire vonatkoznak. Számos kísérlet igazolja, hogy a szubtéri tudat pontosan be tudja azonosítani a célt még akkor is, ha annak csak a koordinátái vannak megadva. Egy helyes remote viewing folyamat szigorúan kidolgozott tudományos protokoll mentén zajlik, a távérzékelő a folyamat végéig semmiféle információt nem kap az információnyerés alapjául szolgáló célpontról. Különféle módszereket dolgoztak ki tudatunk szubtéri részének hangsúlyosabb működésének kiváltására. Valamennyi módszer közös abban, hogy egyfajta "megváltozott tudatállapotot" igyekeznek létrehozni, és ebben a megváltozott tudatállapotban törekednek minél több hasznosítható ismeret megszerzésére. Mindezen módszerek célja és eszköze: a lehető legteljesebb módon leszűkíteni és kizárni a hétköznapi élet zajait, zörejeit, zavarait; a kísérletben részt vevő személy figyelmét elterelni az öt fizikai érzékszervről, és tudatosságát elmozdítani szubtéri észlelésének irányába. Ez az állapot abban a pillanatban elérhetővé válik, amikor az alany tudatossága nem szögeződik az élet fizika oldalához. A megfelelő állapot előidézéséhez különféle meditációs technikák használata javasolt. A cél koordinátáinak [kódjának] ismeretében a távérzékelő az általa használt módszerrel megváltozott tudatállapotba juttatja magát, majd a [szintén általa elsődlegesen használt] megfelelő rv-protokoll segítségével meghatározza a célt.
A megváltozott tudatállapot jellemzésére William James [amerikai pszichológus, filozófus, 1842-1910] ezt írta híres megjegyzésében: "...normális éber tudatunk... csak a tudat egyik sajátos állapota, míg körülötte tőle csak homályos védőernyőkkel elválasztva, egészen másfajta tudat formái léteznek. Egy életet leélhetünk anélkül, hogy gyanítanánk létezésüket; de alkalmazzuk csak a kellő ingert, s egyetlen érintésre megjelennek a maguk teljességében." [1] A megfelelő tudatállapot elérésének begyakorlását követően ezek az elősegítő megoldások akár el is hagyhatók.

Mitől működik?

A remote wiewing működésének kulcsa az emberi tudatban rejtőzik, azon belül is az emlékezésben. "Az emlékezés, valamint az érzékeken kívüli információcsere meghaladja azokat a képességeket, amelyeket eddig hagyományosan az emberi agynak tulajdonítottak. Különleges körülmények között az emberek, úgy tűnik, képesek rá, hogy visszaemlékezzenek bármely, vagy talán minden tapasztalatukra és talán mások tapasztalataira is; és alkalmilag hatással lehetnek téren és időn át egy másik ember lelki és testi állapotára. Úgy tűnik, egyedek, sőt egész kultúrák képesek láthatatlan kapcsolatba lépni egymással oly módon, hogy ötleteiket és alkotásaikat megosztják egymással a hagyományos és kölcsönös információcsere keretein túl is."[2]
Ezekről a valóságban meglévő, és az anyagi világban élő ember számára tudati ellentmondásoknak látszó témákról az alábbi kérdések tehetők fel:
· "Miként lehet, hogy az emberek egynegyede -és nemcsak az érzékeny típusok- azzal a képességgel bír, hogy távérzékeléssel "leolvassa" annak a személynek a tudatát, akivel kapcsolatba lép?
· Hogyan képes valaki spontánul és közvetlenül hatni egy másik személy agyára és tudatára -sőt talán óriási távolságból "belenézni" a másikba, és megmondani, mi baja van az illetőnek?
· Lehet-e, hogy együtt meditáló embereknek van valamilyen csoporttudatuk -és ez a közös tudat hatással van más emberek testi állapotára?
"Mindezekre a kérdésekre létezik közös válasz. Amit itt, ebben a [kiragadott] felsorolásban megkérdeztünk, lehetséges, ha azt tételezzük fel, hogy a világegyetemben előforduló dolgok és események között finom és folytonos kapcsolatok vannak. Ha léteznek ilyen "kozmikus kapcsolatok", akkor a mikrorészecskék tudomást szerezhetnek egymás állapotáról bizonyos koordináta-rendszereken belül; az élő szervezet genomja kapcsolatban állhat a környezet megelelő vonásaival; az emberi agyak és a tudatok pedig téren és időn túl léphetnek közvetlen kapcsolatba egymással."[3]
Mivel ez a dolgozat tulajdonképpen a remote viewing leírásáról, lehetséges alkalmazásairól szól, részleteiben nem térek ki az úgynevezett bizonyítékok felsorolására. Személyes példáimból [BartaZ.] három konkrétumot azonban megjelölök, amelyek a létező tudatok téren és időn kívüli összekapcsolódásával jöttek létre a valóságban: [I.] 2001.09.11., a WTC elleni [engedjék meg, hogy így nevezzem:] művelet, amelynek során az ikertornyok megsemmisültek az amerikai metropolisz szívében. E dátum előtt öt hónappal, 2001 májusában filmszerűen és érzelemdúsan megjelent a tudatomban ez az esemény úgy, ahogyan az a szeptember 11.-i délutáni rendkívüli híradásokban látható volt a televíziókban. [II.] 1997.augusztus 31, Párizs. Diana hercegnő közlekedési baleset áldozatává válik Dodi al Fayed társaságában. Augusztus 31.-én éjszaka ezt a balesetet álmodtam, miközben az éppen megtörtént. [III.] 1998 egyik nyári éjszakája Magyarország eldugott falujában. A kora hajnali órákban úgynevezett "diszkóbaleset" történik, amelynek eredményeképpen egy fiatalember súlyosan megsérül, aki mind a mai napig magán hordozza ennek az éjszakának a nyomait. Én magam az igazak álmát aludtam az onnan mintegy 20 kilométerre lévő otthonomban, a tudatom viszont jelen volt a baleset kezdetétől a végéig, tulajdonképpen én is megéltem az esetet. A megtörtént eseményeket később úgy adták vissza a szemtanúk illetve a sérült, ahogyan azt a tudatom aznap éjszaka érzékelte.
A sort még lehetne folytatni, viszont számomra ezek alapján világosan és egyértelműen kiderült, hogy a László Ervin által leírt kérdések nem csak a megfogalmazásuk miatt nem eldöntendő kérdések, hanem igenis nyílt felvetések, amelyek megértéséhez tudományos evidenciák felállítása szükséges. Ennek egyik remek módja a remote viewing.

A remote viewing fajtái

A remote viewing protokolljainak kifejlesztése folyamatosan zajlik. A módszer néhány fajtája és ezek leírása:

Scientific Remote Viewing - SRV
Tudományos remote viewing. Ez egy tanítható -és tanulható- mentális eljárás, amelynek során a távérzékelő részletes és pontos eredményeket tud nyerni időtől és távolságtól függetlenül az adott célról. Az SRV egy tudományosan kifejlesztett módszer, amely a remote viewing hagyományos módszereit alkalmazza, és meglepően pontos, részletes eredményeket lehetséges általa elérni. Több, különféle fázisa van, amelyek más-más nézőpontból teszik lehetővé a cél minél pontosabb meghatározását. A módszer kutatója és fejlesztője a The Farsight Institute.

Controlled Remote Viewing - CRV

Irányított rv. Itt több, általában négy ember végzi a folyamatot. Amikor rv-t végzünk létrejön egy bizonyos OBE [out of body experience- testenkívüliség] élmény, mikor kilépünk a testünkből, és az előzőleg megadott célhoz "utazunk", úgy is nevezhetnénk, hogy kivetítjük az elménket, majd leírjuk a kapott információkat egy lapra a megadott célról. A hagyományos CRV-hez négy ember szükséges: a Commissioner [Megbízó], a Tasker [Kérdező – kérdés feltevő], a Monitor [az elemzést végző, továbbító], és maga a remote viewer [távérzékelő].

Extended Remote Viewing - ERV

Kiterjesztett rv, itt egy fokozatos felépülő párbeszéd van az irányító [monitor] és a távérzékelő között. A távérzékelőt egy irányító személy [monitor] befolyásolja, oly módon, hogy ő folyamatosan kapcsolatban van vele. Egy jól kiképzett monitor képes minden egyes információt megtalálni, leírni, átadni.

Associative Remote Viewing - ARV

Társult [összekapcsolt] rv. Ez az az alkalmazás, amelynek útján a távérzékelő arra törekszik, hogy egy-egy kérdésre [célra] többféle lehetséges kimenetet [választ] is adjon.

Remote Influencing - RI

Irányított befolyásolás a célinformáció megszerzésére, valamint a célként kitűzött helyzetek és személyek bevonzása az adott célba.

Text Remote Viewing - TRV

Írás alapú rv. A számkódot a Kérdező átadja a távérzékelőnek, aki az általa alkalmazott technikával megoldja a feladatot, közben a kapott információkat megfelelő protokoll szerint írásban rögzíti. E módszer egyik kutatója Torbjörn Sassersson.

A kapott információk adatfajtái

A távérzékeléssel kapott adatok jellegűkben jelentősen különbözhetnek a megjelölt cél függvényében. További felosztást jelenthet, hogy az alany egyedül, vagy egy Kérdező-nek nevezett személlyel közösen hajtja végre a kísérletet.

1. típusú adat

A remote viewer [a továbbiakban is: távérzékelő] egyedül hajtja végre a kísérletet. Ő maga választja ki a célt, ezenkívül előzetes ismeretekkel is rendelkezhet a céllal kapcsolatban. Azonban célszerű ezt a helyzetet elkerülni, hiszen az alanynak előítéletei lehetnek a céllal kapcsolatban, ezek pedig nagyban befolyásolhatják a távérzékelés zavartalanságát. Még az igen gyakorlott távérzékelők is csak a legritkább esetben használják ezt a megoldást. Az adatok ütközhetnek a "vakon" végrehajtott kísérletekkel.

2. típusú adat

A célt egy előzetesen ismert listáról választják ki véletlenszerűen. Ekkor általában számítógép segítségével, de olykor emberi közreműködéssel rendelnek véletlenszerűen koordinátákat a lista elemeihez. A távérzékelő csak a koordinátákat kapja meg, ám esetenként ismerete lehet a lista összetételéről, ám csak a számítógép tudja, melyik koordináta melyik célra vonatkozik. A távérzékelő szempontjából a kísérlet tehát vak.

3. típusú adat

A kísérlet ebben az esetben is Kérdező nélkül zajlik, azonban a célkoordinátákat valaki más adja meg. A kísérlet során a távérzékelő kaphat némi, erősen bekorlátozott ismeretet a célról, pl. annak helyéről vagy az eseményről. A gyakorlott remote viewereknek semmi másra nincs szükségük a koordinátákon kívül.

4. típusú adat

Ebben az esetben a célt ismerő Kérdező van jelen, ám a távérzékelő számára csak a koordinátákat adja meg. Általában képzés során használják ezt a módszert. Kísérleti célokra is alkalmas. A Kérdező a célra vonatkozó ismeretek teljes birtokában tudja irányítani a távérzékelőt. Utasíthatja mit tegyen, merre nézzen, merre menjen. A távérzékelőnek lehetővé teszi, hogy szinte teljes mértékben kikapcsolja analitikus tudatát, hiszen a Kérdező végez el mindenféle elemzést.
Ezzel a típussal az a gond, hogy a gyakorlott távérzékelők képesek telepatikus módon érzékelni a Kérdező gondolatait, ezek pedig befolyásolják megszerzendő ismeretei pontosságát és hitelességét. E problémák kiküszöbölésére használják a kettős vak technikát, azaz az 5. típusú adatot.

5. típusú adat

Ebben az esetben sem a távérzékelő, sem a Kérdező nem rendelkezik semmiféle előzetes ismerettel a célról. Vagy kívülről adják meg, vagy pedig egy számítógépes program választ egy adott listáról. Az így megszerzett ismeretek rendkívüli mértékben megbízhatóak. Egyetlen hátrány van, a Kérdező nem tudja megkülönböztetni a beérkező hasznos ismereteket a haszontalanoktól. A probléma kiküszöbölése érdekében, általában néhány szavas írásos utasításokat adnak a Kérdezőnek a kísérlet során. Ezek az utasítások semmiféle ismeretet nem tartalmaznak a céllal összefüggésben, ám egyértelműen rámutatnak, miféle eljárások és mozgások végrehajtása szükséges.

6. típusú adat

Ebben az esetben mind a távérzékelő, mind a Kérdező rendelkezik előzetes ismeretekkel a célról. Akkoriban alkalmazták ezt a módszert, amikor még nagyon kevés bevethető gyakorlott távérzékelő és Kérdező volt, a megszerzendő ismeret pedig sürgősen kellett. Manapság már ritkán, ha egyáltalán, használják ezt a módszert.

Mi nem a remote viewing?

Ez egy érdekes kérdés, de nem árt tisztázni. A rv tehát egy tudományos módszer, amely:
· nem eszköze szellemi közléseknek
· nem jövendőmondás
· nem eszköze pl. aura-látásnak
· nem eszköze bármi más, a felsoroltakhoz hasonló tevékenységeknek.

Mire használjuk?

A remote viewing gyakorlati alkalmazása teljesen személy- és szándék-függő. A hozzá vezető út is széles, ha egy irányban közlekedünk ezen az úton, akkor minden bizonnyal megtaláljuk a módszerben azt, amit keresünk - ez igaz szimbolikusan és valóságosan is. A módszerben rejlő óriási lehetőségek miatt a remote viewing természetesen nem csupán érdeklődő emberek különleges játékszere. Katonai, politikai, felderítési, pénzügyi, bűnügyi területen éppen úgy használható a rv, mint történelem- és jövőkutatási, vagy akár bolygóközi kísérletek végzésére [lásd: Ingo Swann 1973-as Jupiter Próbája]. Az rv alkalmazási területeinek felsorolásánál visszatérhetünk arra a pontra, amit a módszer meghatározásának egyik kitételeként megfogalmaztam: a remote viewing alkalmazása a végtelenben kezdődik és a végtelenben végződik, határa az emberi tudat.

Források: [1]: László Ervin: Kozmikus kapcsolatok - A harmadik évezred világképe, p. 212. [Magyar Könyvklub, Budapest, 1996], [2]: László Ervin, ugyanott, p.165. [Magyar Könyvklub], [3]:László Ervin, ugyanott, p.166-167. - Maghar Akadémia, Ingo Swann's 1973 Jupiter RV Probe


Vírusok elpusztítása rezgéssel


A következőkben egy 2008-as tudományos hírnek adunk nagyobb nyilvánosságot, valamintköveteljük a vonatkozó kutatások felgyorsítását!
A tudósok egy napon képesek lehetnek (ma is képesek mint az kiderül - a szerk.) a vírusokat úgy elpusztítani ahogyan az operaénekesek magas és erős hangjukkal eltörik a borosüvegeket. Egy új kutatás matematikailag meghatározta azokat a frekvenciákat melyekkel az egyszerű vírusokat "belerázza a pusztulásba". A vírus kapszidja hasonló a teknősbéka páncéljához, mondja Otto Sankey az Arizónai Állami egyetem fizikusa. "Amennyiben a héj semlegesíthető  [mechanikus vibráció által], a vírus inaktiválható." A legújabb kísérletek eredményei azt mutatják, hogy lézer impulzusok megfelelő frekvencia hangolásával el tudnak pusztítani egyes vírusokat. Mindamellett a rezonancia frekvenciák megtalálásának módszerei még fejlesztés illetve próbák alatt állnak.
Kiegészítés:
Több ismert vírus szerkezete (kubikális vagy köbös vírusok) megegyezik a szakrális geometria alapjaiban ábrázolt ikozaéderrel mint az a fenti cikk eredeti angol nyelvű oldalán is szerepel. A megfelelő frekvenciák megtalálásához több tudományos terület összevonására van szükség. A szimmetria miatt az alakzatok térbeli számítógépes modellezése már szuperszámítógépek nélkül is, költséghatékonyan megoldható! A különböző fehérjék és molekulaszerkezetek modellezésére már készült több olyan program melyek segítségével bárki, akár otthoni számítógép kapacitásával is bekapcsolódhat a kutatásokba (pl.: http://folding.stanford.edu). Csak arra van szükség, hogy a számítási kapacitás valóban a kitűzött célt szolgálja és ne valami teljesen ellentétes dolgot, mint ahogy pár évvel ezelőtt kiderült: Jó szándékú felhasználók letöltötték számítógépükre a programot de az nem a fehérjéket hanem rakétapályákat számolt!
Megoldás: nyílt forráskódú program létrehozása.
Szimbólumkutatással és a kulturális értékek felszínre-hozatalával foglalkozó törekvéseink jó úton haladnak melyhez szintén a fent említett számítógépes erőforrás megosztást fogjuk használni. Kutatási eredményeink alapján az ősi szimbólum rendszerek jóval fejlettebb tudásról tesznek tanúbizonyságot mint azt eddig gondoltuk!
Kérjük támogassa fejlesztéseinket szakértelmével, illetve a témakör népszerűsítésével! Levelezési címünk: info@vilagbiztonsag.hu
...
Ikozaéder alakú adenovírus elektronmikroszkópos felvétele:
Ikozaéder alakú Adenovírus
Ikozaéder alakú Adenovírus elektronmikroszkópos felvétele
Kapcsolódó: Rife-féle elhallgatott mikroszkóp: A szuperfinom mikroszkópjainak köszönhetően felfedezte, hogy minden ilyen kis méretű és betegségeket keltő organizmusok sebezhetőek egy speciális frekvencia-besugárzással, ami más élő közegre egyáltalán nincs hatással. Évekig kísérletezgetve feltérképezte minden általa veszélyesnek tartott baktérium, vírus halálos oszcilláló frekvenciáját. Sok ilyen frekvenciát állapított meg.Rife többféle ilyen rezonáns frekvenciákon működő készüléket alkotott különféle betegségek, többek között a rák-betegség, gyógyítására.

A mikroszkópról bővebben:
http://vilagbiztonsag.hu/keptar/thumbnails.php?album=1366

Eltitkolt technológiák




A XXI. század elején járunk. Számos olyan teória látott napvilágot miszerint mára minden eszközzel rendelkezünk a fosszilis energiahordozóktól független, tiszta energia előállítására és hasznosítására. Ezen témaköröket vizsgálva szinte érthetetlen, hogy miért szennyezzük környezetünket, miért lehetetlenítjük el gyermekeink szép jövőbe vetett hitét. Eltitkolt, a „fősodrású” médiában elhallgatott technológiák!
Tiszta energia! "Ki mondja, hogy nem tudjuk megmenteni környezetünket?" Az energiaipart forradalmasító magyar találmány!

Tiszta energia! Magyar, bevizsgált találmány!

Dr Egely György - Papp József találmányai (szabályozott fúzió) 1/2 (www.ztk

Dr Egely György - Papp József találmányai (szabályozott fúzió) 2/2 (www.ztka

A tudomány fehérgalléros bűnözői




További, az energiaipart, a környezetvédelmet és az édesvíz előállítást forradalmasító magyar feltalálók és találmányok: ide kattintva
A videó beillesztése blogba vagy saját oldalra a következő kód segítségével:
<object width="480" height="385"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/quJbg9noIvU?fs=1&amp;hl=hu_HU"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/quJbg9noIvU?fs=1&amp;hl=hu_HU" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="480" height="385"></embed></object>


Részlet a vonatkozó fizikai kutatások eredményeiből:
Horst Eckardt, München, Németország
Laurence G. Felker, Reno, Nevada, USA
Összegzés
Annak ellenére, hogy a fizikusok hiába próbálkoztak több mint fél évszázadon át az összes természetes erő egyesítésével egy elméletben, Myron W. Evans vegyészeti fizikus végre sikerrel járt. Einstein és Elie Cartan éleslátására alapozva Evans elmélete a tér-idő geometriájából eredezteti az összes természeti erőt. Ahogy Einstein a gravtiációt a tér-idő görbületének tulajdonította, az új elgondolás az elektromágnesességet a tér-idő torzulásához vagy csavarodásához köti. A gravitáció és elektromágnesesség között fellépő kölcsönhatás lehetősége – amely lehetőség elutasított a mai főbb fizikusi köröben – becslések szerint új fizika beli eredményekhez vezet, amelyek erő és energia előállítását teszik lehetővé a tér-időből.

A teljes dokumentum magyar változata ide kattintva megtekinthető.


A bemutatott témakörök vizsgálatára és más technológiák felkutatására szakértői csoport alakult, illetve az általunk beadott kezdeményezés sikereivel összhangban megalapítjuk a Szingularitás Egyetemet!

Kapcsolódó témakörök:


  

Albert Einstein - Elie Cartan - Myron W. Evans

Einstein, Cartan és Evans-
Egy új kor kezdete a Fizikában?

Horst Eckardt,
München, Németország
Laurence G. Felker,
Reno, Nevada, USA
Az eredeti, német nyelvű dokumentum megtekinthető online:http://www.borderlands.de/inet.jrnl.php3
Összegzés
Annak ellenére, hogy a fizikusok hiába próbálkoztak több mint fél évszázadon át az összes természetes erő egyesítésével egy elméletben, Myron W. Evans vegyészeti fizikus végre sikerrel járt. Einstein és Elie Cartan éleslátására alapozva Evans elmélete a tér-idő geometriájából eredezteti az összes természeti erőt. Ahogy Einstein a gravtiációt a tér-idő görbületének tulajdonította, az új elgondolás az elektromágnesességet a tér-idő torzulásához vagy csavarodásához köti. A gravitáció és elektromágnesesség között fellépő kölcsönhatás lehetősége – amely lehetőség elutasított a mai főbb fizikusi köröben – becslések szerint új fizika beli eredményekhez vezet, amelyek erő és energia előállítását teszik lehetővé a tér-időből.
Bevezetés
Századokon át fizikusok s filozófusok kutattak az egyesített leírást mely magában foglalja a természetben fellelhető összes jelenséget. Manapság már tudjuk, hogy a világ a mikroszkopikus alatti kvantum méretekben nagyon különbözően viselkedik mint az általunk ismert, szabad szemmel látható (makroszkópikus) tapasztalásunkban. Főleg a gravitációról alkotott elméleteink összeegyeztethetetlenek a kvantum teóriával. Emiatt, számítva arra, hogy a gracitáció egyesíthető a kvantum elmélettel, teljesen új betekintést nyerhetünk. Úgy néz ki ez az egyesítés már el lett érve, de nem úgy ahogy arra a tudósok előző generációi számítottak. Ez az egyesítés alapvetően új hatásokat jelez előre – például az energia (vagy erő) termelését anélkül, hogy bármilyen más, elsődleges energiát belefektetnénk. Ezt az előrejelzést, többek között, nagy érdeklődés járja át a szakmai és tudományos körökben. Mi most áttekintjük az egyesítést - egységesített elmélet eredetét.
Albert Einstein 1915-ben közölte a gravitációs kölcsönhatásról szóló teóriáját, amit Általános Relativitás elméletnek nevezett, és ez ma alapját képezi a kozmosszal kapcsolatos értelmezésünknek s felfedezéseinknek. 1905-ben Einstein már létrehozta a Speciális Relativitás elméletet, amely a ’’fény sebességének állandóságán’’ alapul vákumban. Élete utolsó harminc évében Einstein egy olyan, mindenre kiterjedő, egyesített elmélet után kutatott, amely minden ismert természeti erőt magába foglal. Hozzávetőlegesen 1925-től 1955-ig töltötte éveit ennek a kutatásnak szentelve, de nem érte el áhított célját. A kvantum mechanika 1920-as felfedezése óta a fizikusok nagy része ezzel foglalta el magát, s nem az Általános Relativitás elméletével. A tény, hogy a kvantum mechanika csak a Speciális Relativitás elméletével összeegyeztethető, és nem az Általánossal, mellőzve, figyelmen kívül hagyva lett. Továbbá, bár a kvantum mechanika kiválóan leírja az atomok elektrőn burkát, nem alkalmas a hatalmas tömeg-sűrűség leírására mely az atom magjában bukkan fel.
Más, figyelemre méltó igyekezet az egyesített elmélet irányában a 20. században történt, amikor is az elektromágnesességet akarták egyesíteni a gyenge nukleáris (atommag) erővel, egy toldalékkal a kvantum mechanika formalizmusán. A Gravitáció napjainkig kívül maradt a részecske-fizika standard modelljén.
Elie Cartan sokkal kevésbé ismert, mint Einstein. Ő egy francia matematikus aki eszmét cserélt Einstein-nel, beleértve részleteket az Általános Relativitás elméletből. Cartan ötlete az volt, hogy az elektromágnesesség eredeztethető, differenciál geometriával, a tér-idő geometriájából – többé kevésbé ez párhazumos Einstein elképzeléseivel arról, hogy gravitáció származtatható a tér-idő geometriájából.
Egy sikeres egyesített elmélet mégse Cartan és/vagy Einsten érdeme lett. Az egyesítést Myron Evans érte el, 2003-ban, aki vegyészeti fizikusként új megvilágításba helyezte a problémát. Evan számos egyetemi tanszéken ülésezett (vagy azokat tartotta) Angliában és az USA-ban, mielőtt unortodox nézetei visszavonására kényszerítették. Ma ’’egyéni kutatóként’’ dolgozik szülőföldjén, Walesben. Ő vezeti az ’’Alpha Institute for Advanced Study’’-t, (AIAS) – Fejlődő Tanulmányok Alfa Intézménye – amely bemutatja ötleteit a nyilvánosságnak, mint egy világviszonylatú csapat, vagy munkacsoport. Egy népszerű tudományos prezentáci ó megtalálható a [3]-ban. Nemrégiben koncentrálva munkáját az energia előállítására vákumból – egy téma amelyet a megállapított tudományok kerülnek – az AIAS weboldal nagy érdeklődést mutat, ahogy azt a rendületlen emelkedés mutatja a webes oldal statisztikáiban az AIAS oldalán [4]. Sok jól ismert egyetem és kutató létesítmény mindenhonnan a világon ellátogatott ezekre az oldalakra.

A négy természetes erő
Hogy megértsük az egyesített elmélet fontosságát, meg kell ismernünk a mennyiségeket melyeket egyesítenek. A fizika világában széles körben elfogadott, hogy minden kölcsönhatás a Természetben a négy alapvető erő megnyilvánulása. Alább röviden jellemezzük őket:

1. A látszólag elkülönölő erőterek, amelyek elektrosztatikus töltésekkel generáltak, és a mágnesesség a 19. században lett egyesítve, főleg Maxwell által, azzá amit ma elektromágnesességként, vagy elektromágneses mezőként ismerünk.
2. A gyenge mag-erő (nukleáris) felelős a radioaktív bomlásért. Az elemi részecskefizika Standard Mintája szerint, a gyenge kölcsönhatás a W- és Z-bozonok , ’’látszólagos részecskék’’ által közvetített. Továbbá a neutrínók is szerepet játszanak a gyenge kölcsönhatásban. Bebizonyosodott, hogy a gyenge erő lényegében ugyanaz mint az elektromágnesesség nagyon magas energiaszinten. Így erre a két erőre azt mondják, hogy már ’’egyesítettek’’.
3. Az erős nukleáris erő egybe tartja a protonokat és a neutronokat. Ezt a gluonok és kvarkok hordozzák, habár célzott, kisérlet alapú bizonyíték a mai napig nincs létezésükre.
4. A gravitáció a negyedik alapvető erő, de nem fér össze a többi három elméleti képeivel, mivel erre úgy tekintenek (Einstein Általános Relativitás Elmélete óta) mint a tér-idő görbületére, ami nem áll összhangban a klasszikus erő kifejezésével. Másrészt, az Általános Relativitás mára már jól tesztelt, így senki se kérdőjelezi meg érvényességét.

Egységesítés
Ha létezne egy egységes leírás vagy formalizmus erre a négy eltérő erőre, sok, új elméleti bepillantást és praktikus alkalmazást nyernénk. Emellett kölcsönösen - fordított kölcsönhatások – amelyeket a mai fő fizikusi körök nem vesznek észre – lehetnének előrejelezhetők, és használhatók. Ahogy később látni fogjuk, ilyen kölcsönhatások új lehetőségeket nyitnak az energia előállításában. A sürgető globális energiakrízis miatt ez lehet az egyesítésből származó legfontosabb eszköz.
A három alap-erő a kvantum-fizikához tartozik (a világ ’’a kicsiben’’), amíg a negyedik erő (gravitáció) minden arányban, méretben érvényesül, beleértve a kozmikus nagyságrendet. Ennek következtében az alapvető probléma az Általános Relativitás és a Kvantum Mechanika egyesítése. A hagyományos tudomány három különböző utat vet fel amelyekkel elérhetjük a célt:

1. Az Általános Relativitást a kvantum-fizikába vinni. A leküzdhetetlen nehézség itt az, hogy az idő a kvantum-fizikában úgy kezelt, mint egy egyedülálló, folyamatos jellemző (paraméter), amely nem összemérhető a kvantizált távolsági koordinátákkal (vagy térbeli elmozdításokkal).

2. Az Általános Relativitás kvantizálása. A matematikai formalizmus ennek megközelítéséhez így is túlságosan hatástalan, nem meggyőző, és képtelen hivatkozni a kísérleti tesztekre.

3. Egy teljesen új elmélet felfedezése, amelyből a többi következik. A különböző ’’Fonal teóriák’’ (String theory) példák, de ezeknek szükséges a nem fizikai, magas-dimenziós (térbeli) hely (N>10), s továbbá ezek nem adtak tesztelhető becsléseket.

A megoldás, meglepően egy váratlan irányból érkezik. Kiterjesztve Einstein elméletét az először Cartan által ajánlott vonalon, Evans rámutat, hogy a négy alapvető erő egy kiterjesztett elméletből eredeztethető. Ez fejezi ki a rég kutatott Egyesült Mező Elméletet. Evans megközelítése nem követi a fentebb említett három egyikét sem, bár a legközelebb az utolsóhoz áll.
Evans elméletének alapja
Hogy megértsük Evans elméletének alapját, újra át kell tekintenünk Einstein relativitás teóriájának kezdőpontját. Einstein alapul azt tekintette, hogy egy masszív test elhelyezkedése, vagy energia eloszlása a térben (amik könnyen felcserélhetők, a híres E=mc–et képletnek megfelelően) megváltoztatja a tér geometriáját. Az euklidészi koordinátarendszerben merőlegesen nézve, ez (masszív test vagy energia) ’’létrehozza’’ a tér görbületét (vagy még pontosabban, a tér-időt). Ezt leírhatjuk képlettel is:
R = k T
R’ jelöli a görbületet, ’T’ az energia-momentum sűrűségét, és ’k’ egy aránylagos állandó. A képlet bal oldala geometria, a jobb pedig fizika. Einstein így használta a görbe vonalú koordináták geometriáját, amik visszaágaznak a matematikusig, Riemann-ig. A képlet magában foglalja az elképzelést, miszerint a tér-idő ( vagyis a három térbeli koordináta, és az idő, mint a negyedik) egy 4-dimenziós folytonosság (kontinuum) aminek a görbületét mi egy erőként érzékeljük (ez a gravitáció).

Elsősorban, Einstein elmélete nem használta ki teljesen az összes lehetőséget Riemann geometriájával kapcsolatban. Kiderült, hogy az ’R’ csak a kontinuum belső görbületeit fejezi ki, más szavakkal, arra korlátozott hogy jellemezze azon vektorokat melyek pont-pont közti változásai teljes mértékben a kontinuumon belül helyezkednek el. (Kép1A)
Kép1: Görbület és Csavarodás (Torzió)
Ezzel ellentétben, Cartan a külsőleges görbületek szempontját alkalmazta. Ez azt jelenti, hogy a vektorok képesek változni a kontinuum sík érintőjében (és arra merőlegesen) bármely ponton (Kép1B). Cartan rámutatott arra, hogy a tér-idő külsődleges görbülete arra használható hogy kifejezzük az elektromágnesességet ahogy azt a Maxwell egyenletek mutatják. Sajnálatosan Einstein tenzor matematikai koncepció használata az összefüggéseket Cartan geometriai elképzeléseivel kapcsolatban nehezen érthetővé tette. Cartan a ’Tetrád’-ot használta hogy ábrázolja a kontinuum külsődleges görbületeit. A 3-dimenziós helyzetben ez lecsökken a Descartes-féle ’Triád’-á, amely tovább halad egy ponttal a térben. Pontosítva, a tetrád kiköt egy érintő helyet-pontot a Riemann kontinuum (manifold) minden pontján. Ezúton fenntart minden ponton egy euklideszi érintő-helyet (vagy másképp, biztos pontot) amely nagymértékben leegyszerűsíti a fizikai folyamatok leírását és elképzelését. (Kép2)
Kép2: Érintő sík egy görbült felszínen
Einstein és Cartan értékes betekintéseinek ellenére egy egységes elmélet még nem lehetett megfogalmazható, mivel a kísérleti jelzések, hogy hogyan lehet kiterjeszteni Maxwell elméletét oly módon, hogy összhangban álljon az általános relativitás elméletével még mindig hiányoztak. A döntő kapcsolatot Evans találta meg 1990-ben, a forgás, vagy B(3) mezőben.
A döntő tapasztalati tényező – a Fordított Faraday Hatás (Inverse Faraday Effect, IFE), vagyis az anyag magnetizálása egy körkörösen polarizált elektromágneses kisugárzású sugárral. Ezt kísérletben 1964-ben figyelték meg, bár továbbá sem magyarázható a Maxwell-Heaviside elektrodinamikával, kivéve ha bevezetünk egy anyag tulajdonságú tenzort.
Mindazonáltal, Evans 1992-ben képes volt, hogy közvetlenül első elvekből származtassa az IFE-t (általánosan covariáns egyesített térelmélet, amely magába foglalja az általános relativitást), és ezáltal következtetett korábban létezi de ismeretlen mágneses mező-összetevőre -- a B(3) mezőre.
A B(3), nem hivatalosan, egy általános-relativisztikus korrekció a klasszikus elektrodinamikához javítás fesztelenül, némileg hasonló az általános-relativisztikus Newtoni gravitációra vonatkoztatott korrekcióához, ami szükséges a Merkúr naphoz közeli haladásának megmagyarázásához.
Az indexszámok – (1), (2) és (3) – itt az úgynevezett körkörös alapként említve; és a polarizáció-irányok, B(1) és B(2) a mező átlós polarizációjának irányára mutatnak. Így egy polarizáció-indexet be kell illesztenünk a Maxwell egyenletekbe. Ez a polarizáció-index hasonlít a tetrádvektorokhoz; qa 2. képen. Végül ez rávezeti Evans-t arra, hogy alapul tekintse az elektromágneses vektor-potenciál ’A’ geometriai kifejezesét, ami így néz ki:
Aa = A(0) qa
Ahol ’A’ a teljes elektromágneses potenciál 4x4-es mátrixa, és A(0) az arányosság tényezője. Az elektromos és mágneses mezők (a teljes elektromágneses mező Fa tenzorjába egyesülve) egyenesen Cartan torzió kifejezéséből kerülnek ki:
Fa = A(0) Ta
Ebben a formalizmusban az elektrodinamikát teljes mértékben a tér-idő geometriai torzulásának tulajdonítják. A teljes képhez, az elektromágnesesség és gravitáció egyesítéséhez szükség van Riemann görbület és Cartan csavarodás-elméletére. A belső görbület meghatározza a gravitációt és a külső görbület (azaz torzió) az elektromágneses mezőt. Ezt részletesen megmagyarázzák a megfelelő Riemann-Cartan geometriában megtalálható mező-egyenletek. Ezt a teóriát Einstein-Cartan-Evans (ECE) elméletként ismerjük, elnevezve annak fő alkotóiról.

Egyesítés erős és gyenge erőkkel
Még magyarázatra vár két további, megmaradt alapvető erő az ECE elméletből.
Ha valaki elemzi az elmélet egyenleteit, észrevehető, hogy azok a Riemann féle kontinuum tangens terére lettek megfogalmazva. Ezen tér alapvető vektorainak száma tetszés szerint választhatő, nem szükséges, hogy négy-dimenziós legyen. Így adott a lehetőség arra, hogy olyan alapot válasszunk, mely megfelel a quantizált mechanika (vagy hatás) leírásának (pl. elektron forgás). Továbbá Evans a Cartan féle geometriáb ól származtat egy hullám-egyenletet, ami elvben egy nem lineáris, sajátértékes egyenlet. A megfelelő megközelítés feltételei mellett ez az egyenlet lineárissá válik, s előrejelez különálló, állandó állapotokat. Minden kvantum-mechanikai elmélet, különösen Dirac elektron elmélete, és az erős illetve gyenge kölcsönhatások levezethetők az ECE teória speciális eseteiként.
Ha összehasonlítju k ezt az eredményt a három szokásos, fenti egyesítési móddal, észrevehetjük, hogy ezek közül egyik sem használt. Az új elmélet előrejelzi a kvantum-hatásokat anélkül, hogy feltételezné őket (mint követelmény) a kezdettől. Az első két erő (elektromágnesesség és gyenge erő) egyesített, a harmadik és negyedik pedig más tényezőkből, elgondolásokból eredeztethető. Röviden, nincsenek alapvető erők, mivel mind a geometriából kerül ki!

Kvantumfizikai következések
A legfontosabb következtetés az, hogy a kvantum elmélet mostani formájában nem alapvetően magyarázata a Természetnek. Különösen Heisenberg elképzelései és az összefüggési elvek hibásak. A kvantumfizika ECE változata klasszikus, teljes mértékben bizonyítás (determinisztikus) alapú, a kvantum-bizonytalanság nem játszik szerepet. Mindazonáltal, a kvantum-mechanika egyenletei (például a Schroedinger egyenletek) helyesek, és klasszikus statisztikai folyamatokat írnak le. Egy jel lenne az ECE ellen, ha nem jelezte volna előre ezt az eredményt, mivel a kvantum-mechanika egyenletei ezerszeresen kísérlet-igazoltak.
Evans rámutat arra is, hogy a Heisenberg Bizonytalanság reláció félreértésből ered, és nem igazolható. Egy mező elmélet összes fizikai tömeg-pontja valójában sűrűség – azaz anyag-energia terjedésének mennyisége egy bizonyos térfogaton. Így a Planck cselekmény-kvantum szétválasztott a térfogat szerint, például a mérőműszer által amelyben két kiegészítő változó (pozíció és momemtum-helyzet és lendület) is mérésre kerül. Az eredmény lehet korlátlanul alacsony, azaz a bizonytalansági tényező redukálható tíz kisebb erővé. Egy elemi részecske, ennek következtében, nem kizárólagosan hullám, s nem is kizárólagosan részecske, de egyszerre rendelkezik mindkét állapot tulajdonságaival.
Ez fizikai elméletként fantasztikumnak hangzik, de ez ténylegesen pár éve meg is lett mérve. A bizonytalansági reláció kísérleti cáfolatát a fizika főáramlatába tartozók fejezték be.
Kép3: Az Aharonov Bohm hatás
További példaként figyelembe vesszük az Aharonov Bohm hatást egy olyan másik hatásnál, melyet ezelőtt nehéz volt megmagyarázni (Kép3). Két elektronsugarat térítünk el a dupla lyukak segítségével a képernyőn, így egy tipikus interferencia minta jön létre. A térítés zónájában helyekedik el egy zárt toroid tekercs. A mágeses mező körkörösen zárt s így a tekercsben marad. Ha valaki be-ki kapcsolja a mágneses mezőt, mindkét esetben két, különböző inteferencia minta az eredmény. A zárt mágneses mező így hatással van az elektron sugarakra, habár azok nincsenek közvetlenül kapcsolatban a tekercssel. Ez egy kvantum-mechanikai ’’távolsági cselekmény’’, amely zűrzavart és számos, téves képzetet okozott.
Ezt a problémát az ECE teória a továbbiakban kezeli. A tekercs mágneses mezője egy tér-idő ’’vortex’’-et kreál (az elváltozásának köszönhetően), amely kinyúlik a tekercs saját terén kívülre. A vortex húzó ereje (azaz vektor potenciál A) ekkor képes befolyásolni az elektron sugarakat. Így a nyilvánvaló ’’távolsági cselekmény’’ redukálódott egy helyi, alkalmi határozó hatássá.
Evans rámutat arra, hogy a torziót (vagy csavarodást) mindig kíséri a görbület. Amióta a görbület gravitációs tömegként mutatható ki (nyivlánul meg), így az összes elemi részecske forgásának hozzá kell adnia egy alkotóelemet a gravitációs tömegükhöz. A neutrínónak köszönhetően tudjuk, hogy ez már próbaképes, akkor is ha az alapvető minta csődöt is mond. Továbbá a fotonoknak rendelkezniük kell gravitációs tömeggel, amely nagyon kicsiny métrékű, akárhogyis, de a jelenlegi méréshatár alatt helyezkedik el.
Technológiai következések
Általában az új elméletek praktikus kihasználtságához több évre van szükség. A nukleáris fúzió esetében, a remény, hogy a társadalom számára hasznos energiát állítanak elő teljesítetlen marad még 50 év után is. Ezzel ellentétben az ECE teória közvetlen alkalmazásokat ajánl, különböző területeken – különösen az energia előállításának sürgető kérdésében.
Egy új energiaforrás lehetősége emelkedik ki a gravitáció és elektromágnesesség kölcsönös kölcsönhatásából. Az általános elmélet szerint (Maxwell egyenletek) ez a kölcsönhatás nem lehetséges.
Bárhogyis, az ECE elmélet előjelzi hogy a gravitációs mező mindig kapcsolatban áll egy elektromos mezővel, és oda-vissza. Ezt nevezhetnénk ’’elektrogravitikának’’. A hatás-kölcsönhatás tapasztalhatóan évtizedek óta ismert persze, de mindeddig hiányzott a matematikai magyarázat. Ez mostmár lehetséges az ECE elmélet segédletével. Az alkalmazási formák legjobban a légi és űrutazási ipart érdekelhetik.
Az elektromos generátorok területén, az egysarkú generátor sokat várakozott egy kielégítő értelmezésre mióta Faraday 1831-ben feltalálta. Ez most teljesen elmagyarázható. Hasonlóan ahogy az Aharonov Bohm hatással, a tér-idő torzióát figyelembe kell vennünk. Ez esetben a torziót a mechanikai forgás hozza létre.
A legérdekesebb technikai alkalmazás magában foglalja az energia kinyerését egyenesen a tér-időből. Úgy kell rá gondolnunk, mint egy rezonancia-hatásra. Először is, az ECE teória egyenletei azt mutatják, hogy az anyag képes ’’átalakítani’’ az energia jelet a környező tér-időből (egyesek néha ’’vákuum’’-ként említik). Ahhoz, hogy ezt a gyakorlatban is kivitelezhessük, szükségünk van arra, hogy valaki létrehozza a tér-idő megfelelő ’’alakját’’ azaz, egy ügyes mechanikus vagy elektromágneses berendezést. A kialakításnak annyira rendezettnek kell lennie, hogy az anyag rezonáns ingerlése történjen meg. Tudjuk a kényszerített mechanikus oszcillálásról, hogy megfelelő ingerlési frekvenciával nagy mennyiségű erő szállítható az oszcilláló rendszerhez, vagy attól.
Valószínűleg sok ’’túlegységes’’ találmány az alternatív energia helyzet funkción lesz ezúton. Ezen esetekben a feltalálók véletlen folytán találták meg a rezonancia mechanizmust. Ennek köszönhetően néhány kísérlet nem ismételhető meg, ugyanis az alapvető mechanizmus és kritikus rendszer paraméterek, amelyek a kívánatos eredményhez vezettek, valójában nem ismertek.

Az ECE elmélet lehetővé teszi ezen paraméterek pontos kiszámítását. Az AIAS szervezet jelenleg tanulmányozza az ingerlési mechanizmust, az ECE egyenletek numerikus megoldásán keresztül. A kísérlet alapú próbálkozások az áramkörökben fellépő rezonancia ingerekre összpontosulnak. Ha valaki képes erőt nyerni ezen úton, a mechanikusan mozgó részek nem szükségesek (mint pl. a generátorokban), és a forrás kis méretének köszönhetően minden elektromos eszköz, alapjában véve képes lenne működni saját erőforrásának energiájával. Az alapvető alkotóelemek kaszkádba kapcsolathatók lehetnének akár egy erőmű nagyságáig is.
Az utolsó alkalmazási terület pedig a medikusi, orvosi. Nukleáris mágneses-rezonancia (NMR) tomográfiához (rétegfelvétel) erős mágneses terek szükségesek, amely egy hasonlóan complex kialakításra és építésre ösztönöz. E helyett használhatnánk az Inverz Faraday Hatást (fentebb elmagyarázva) hogy létrehozzuk a szükséges mágneses mezőt a páciensben. Ehhez csupán elektromágneses sugárzásra van szükség egy radio frekvencia-hatáskörén. Nem lennének szükségesek a hatalmas szolenoid tekercsek, és az MNR készülék lényegesen kisebb és olcsóbb lehetne.

Kozmológiai következések
Az ECE teóriához hozzá tartoznak az asztrofizikai és kozmológiai vonatkoztatások is. Az uiverzum tágulása megegyezés szerint Hubble törvénye szerint történik, amely leírja, hogy a galaxisok egyre gyorsabban távolodnak, attól függően milyen messze vannak tűlünk. Ezt a hátráló galaxisok fényeinek vörös eltolódására alapozzák.
A csillagászok nem régiben találtak vörös-eltolódás ingadozást amely nem összeegyeztethető Hubble törvényével, bár ez nem publikusan vitatott kérdés. Az ECE elmélet könnyedén tudja magyarázni ezeket az eltéréseket. Le tudjuk ’’fordítani’’ az ECE egyenleteket egy dielektromos mintává. A kölcsönös kölcsönhatás a gravitáció és sugárzás közt úgy írható le, hogy bevezetünk egy teljes értékű dielektromos konstanst. Ez a fénytörés és felszívódás előjelzéséhez vezet. Az univerzum azon területein ahol magas a tömeg-sűrűség, nagyobb a dielektromos konstans mint azon területeken ahol a tömeg-sűrűség alacsony. Ezen területeken az energia elszívása megnövekedett vörös-eltolódáshoz vezet. Egy ilyen sablon jóval messzebbe megy mint a Hubble sablon.
Evans elméletében a kozmikus háttérsugárzás az elszívott sugárzó energiának tekinthető, és nem az Ősrobbanás bizonyítéka, amely nem történt meg ezen elképzelések szerint. Helyette táguló és összehúzódó zónákat különböztetünk meg az univerzumban, melyek egymással szomszédosan helyezkednek el.

Tiszta energia! "Ki mondja, hogy nem tudjuk megmenteni környezetünket?" Az energiaipart forradalmasító magyar találmány!

Tiszta energia! Magyar, bevizsgált találmány!


További, az energiaipart, a környezetvédelmet és az édesvíz előállítást forradalmasító magyar feltalálók és találmányok: ide kattintva


A bemutatott témakörök vizsgálatára és más technológiák felkutatására szakértői csoport alakult, illetve az általunk beadott kezdeményezés sikereivel összhangban megalapítjuk a Szingularitás Egyetemet!
Kapcsolódó témakörök:

  
Technológiai szingularitás (különösség- a fejlődés felfoghatatlan felgyorsulása) és kulturális evolúció


A Különösség lényegében azt is jelenti, hogy olyan gyorsan történik a változás, ami már fel sem fogható. Ugyanezt jelenti, ha már megtörtént de nem tudunk róla, vagy nem tudjuk felfogni miről van szó. Ezért, és a frissítések miatt is, a következő olvasmánynak érdemes többször is "nekifutni"...
A Technológiai szingularitás témakörrel és elemzésével Földünkön neves tudósok és kutatóhelyek is foglalkoznak. Az újdonság az, hogy a Világbiztonság kezdeményezés összeköti a folyamatokat a földi kulturális értékek vizsgálatával. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a múltban már többször lezajlott eseményről van szó, melynek megértéséhez a földi emlékeket és útmutatásokat vizsgáljuk.
Aranybulla: Nimród a hatalmas vadász és az Orion csillagkép. Naprendszerünktől a Tejút galaxisig és tovább. A jelképrendszer átvezet bennünket a nagyságrendek között.
Nimród és az Orion csillagképNaprendszerünktől a Tejút galaxisig és tovább. A jelképrendszer átvezet bennünket a nagyságrendek között.
Galaxisunk a Tejút
Kisfilm: Vadász (Nimród, Orion, Ozirisz) csillagkép; Napfelkelte a világűrből - Kelta kereszt - A Tejút, a négy égi folyó és a kisebb ötödik, az Orion kar - Az Orion karban helyet foglaló Naprendszerünk - A Nap keltette csepp alakú helioszférikus mező és a holdsarló (pajzs) alakú ütközési zóna - Naprendszer, Nap Föld, Hold
Hét pecsét: az Aranybulla megerősítése és szimbolikája


Hét pecsét: az Aranybulla megerősítése és szimbolikája





Kép: Országalma (A koronázási ékszerek része); Körkereszt és Országalma szimbólumok a Föld ősi jele; Kör közepén ponttal a Nap és Naprendszerünk; Napfelkelte - Kelta kereszt. Egymással fedésben lévő összetett szimbólumrendszer.
Napfelkelte


Jövőkutatók, híres tudósok és nagy gondolkodók szerint a „különösség” bekövetkezte a XXI. század elejére tehető. Leegyszerűsítve a kifejezés azt a folyamatot jelenti, melynek során a technológiai fejlődés hirtelen olyan ütemben gyorsul fel, aminek következményei kiszámíthatatlanok. Tehát a megfigyelők számára hatékonyan már nem követhetők. Sokan azzal magyarázzák, hogy az emberiség kifejleszti a mesterséges intelligenciát, mely „életre” keltése után az embernél sokkal fejlettebb gondolkodásmóddal bír. (mozifilmekben alkalmazott hasonlatok: Mátrix, Terminátor, Galaxis útikalauz stopposoknak). Ennek következtében a mesterséges intelligencia vagy elpusztítja az emberiséget, vagy egy fejlettebb gondolkodásmódra tanítja. Utóbbit hívhatjuk "humán kulturális evolúciónak".
Az általunk készített rendszer szimbolikus összefüggéseken keresztül világít rá a különböző kulturális egyezésekre. Ez azt jelenti, hogy ha egy adott témakörön belül sok egyezést találunk, akkor nagy valószínűséggel más, akár írásos formában meglévő információval tudjuk a következtetéseket alátámasztani.
I. rész: Az Aranybulla és a valóság megerősítése
Az Aranybulla mint aranypecsét szimbolikájának vizsgálata
Egy jelképrendszer bemutatása, melynek összefoglalója a szimbólumokon keresztül jelenik meg. Témakörök: Isten, Világegyetem, Tejút, Naprendszer, Föld, Hold, Égig érő fa, Életfa, Világfa. Vonatkozó tudományos megközelítés: Ősmag elmélet.
Kapcsolódó kifejezések: Arany pecsét, Hét pecsét, ...
Kép: Nap, Hórusz, Hold (Hórusz egyik szeme a Nap, a másik a Hold) - Tejút, Orion-kar, Naprendszer. A szimbólumvilág átvezet bennünket a nagyságrendekbe és tovább. A Szent Korona, az Aranybulla és egy "sumér tábla" szimbólumrendszere.
A Király kezében lévő jogar rovásírásos olvasata: Egy az Isten. Ugyanez a jelkép megtalálható a sumér táblán az oszlopon, valamint a térrendszeri ábrázolások között lentebb.
Többen úgy tekintenek a szingularitásra mint a társadalom evolúciójának logikus következményére.
Fibonacci spirál - A gyorsuló fejlődéssel összhangban elindítottuk a kulturális evolúciót, a kultúra forradalmát!
Véleményünk szerint a mesterséges intelligencia kifejlesztése nem alapfeltétele az esemény bekövetkeztének. A sorrendiséget illetően először az emberi kulturális fejlődés folyamatára koncentrálunk. (A mesterséges intelligencia fogalom több kutatási eredmény alapján is megkérdőjelezhető, ugyanakkor a filozófiai és vallásos kérdéskört is megnyitja.) A hagyományos emberi gondolkodásmódnál hatékonyabb, átfogóbb intelligencia kialakítható és kontrollálható egy köztes megoldással is. A technológiai szingularitásban megfogalmazott Emberfeletti Intelligencia kifejezés tehát helytállóbb.
1.- Hórusz szeme 2.- Jóma (Jó magas) ligatúra 3.- Szent Korona 4.- Koronázási jogar 5. Jóma ligatúra Szent Korona Szent György zománc 6.-Jogar nyele 7.-Tejút 8.- Kelta végtelen szimbólum 9.-Fibonacci (aranymetszés) arány 10.-Újjászületés pogány jele
Kép: 1.- Hórusz szeme 2.- Jóma (Jó magas) ligatúra 3.- Szent Korona 4.- Koronázási jogar 5. Jóma ligatúra Szent Korona Szent György zománc 6.-Jogar nyele 7.-Tejút 8.- Kelta végtelen szimbólum 9.-Fibonacci (aranymetszés) arány 10.-Újjászületés pogány jele


Fejlesztés
Az emberi gondolkodásmódok, a különböző módszertanok összehangolása korszerű informatikai eszközök segítségével. Ilyen lehet egy, többek között a kulturális értékek összefüggéseinek vizsgálatára kifejlesztett, a mai vállalatirányítási rendszerekhez hasonló működési elvvel rendelkező program-csomag. Egy jól összehangolt, gyors informatikai rendszer mely működését tekintve hasonlít egy gondolkodó lényhez. A Wikipédia nyílt lexikonhoz és más közösségi portálokhoz hasonló, ellenőrzött és jól összehangolt tudományos munkafelület, kiegészítve a világhálón fellelhető képek és hanganyagok automatizált kiértékelését elősegítő alrendszerekkel.
Videó: A világ minden ősi kultúrájában fellelhető Élet-magja ábrázolás. A fizikai halmazállapotváltozások, az idő, az 5 kozmikus elem ábrázolása. Az Élet virága, az 5 szabályos test és továbbszerkesztése a Metatron-kockáig. Zene: Brahms - Magyar Tánc No. 5.
A kép és zene változásának matematikai hasonlósága nem véletlen, a csárdás táncról van szó. A 3 dimenziós térben matematikai értelemben 5 szabályos test létezik. Természetesen ezekből is végtelen van, de be kell vezetni a számoláshoz több dimenziót. Magyarul: az érzékelő számára csak modellezés, vagy fantázia segítségével megjelenő valóság. A Metatron-kocka időben változó szabályos testek átformálása. A Végtelen különböző megközelítései a kör négyszögesítésén (Pi) és a "Jó"- jelen (Fibonacci, "Fí" spirál) keresztül


Hungarian Dance - Sacred Geometry - Magyar tánc - Szakrális geometria





Ez, a vizuális részre vonatkozóan a következőket jelenti: A Földön fellelhető régészeti leletek, hitvilágok és vallások szimbolikájának vizsgálata, szakértői csoportok és amatőr közösségek által. Az eredmények osztályozása és sorba rendezése, a legvalószínűbb fa-struktúra szemléltetésével a valós történelem, a népvándorlások és kulturális összefüggések bemutatása. Hasonló működési elvvel, akár különálló rendszerrel a kapott eredmények a népdalok és népzenék hang-összehasonlításával alátámaszthatók vagy cáfolhatók.
Kisfilm: "Torus Fun" - Fibonacci spirálok, "összpontosítás" a 3 dimenziós térben


Tórusz: Összpontosítás a 3 dimenziós térben



Az információs rendszerünk működése hasonló:
Sárga: Szakértői rendszer
Kék: Felhasználói rendszer (online közösségek véleményei)
Fehér: Információ
Mozgás: Információ elemzés illetve rendezés
Információ ellenőrzés, kicsatolás: Mag
Ami nem látszik:
- Az emberi tényező általi többszörös ellenőrzés (fórumok, hozzászólások)
- Képes tartalmi elemzés, szimbólum-rendszerek összefüggései, tudomány, vallás, filozófia, stb.
Hórusz - Tórusz

Hórusz - Tórusz
A megfelelő sorrend tehát a humán kulturális evolúció, majd lehetőség szerint a szabályozott illetve modellezett technológiai különösség. A valóságban a humán kulturális evolúció folyamatban van, a technológiai különösség pedig bármikor elindítható az átlagemberek számára "eltitkolt" találmányok és technológiák nyílvánossá tétele segítségével. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy jelenlegi földi civilizációnk technológiai fejlettsége az általánosan elképzeltnél jóval magasabb, és ebből adódóan a tudományos eredmények is sokkal előrehaladottabb állapotban vannak. Magyarul: technológiailag jóval fejlettebbek vagyunk mint azt a legtöbb ember akár csak el tudná képzelni. Mivel, mint az köztudott, hogy a technológiát rossz célokra is fel szokták használni, ezért célszerű a megbízható, saját forrásokon alapuló információk alapján az emberi gondolkodás módjának fejlesztése, illetve a természetes fejlődést gátoló tényezők (tudatmanipuláció) kiküszöbölése. A tapasztalatok szerint a "vizuális gondolkodás", a képzelőerő, a kreativitás fejleszthető. Meditációs gyakorlatok, az álmok felelevenítése mind közelebb visz bennünket a jobb önismeret kialakulásához. Ugyanakkor az előbbi és hasonló módszerek segítségével tudatunk "megtisztítható". A média, a szórakoztatóipar profitközpontúságának is eredményeként, a tudatalattiba mesterségesen elhelyezett emlékek és hatásaik feldolgozhatók. Erről a témakörről bővebben itt olvashat: TudatmanipulációÖsszeesküvés-elméletekTitkos társaságok


A járható út
Az emberi gondolkodás kiterjesztése megtörténhet az úgynevezett „égi tudás” felszínre hozatalával is, melyhez nagy segítséget ad a különböző kultúrákba, vallásokba és filozófiai irányzatokba „kódolt” tanítások összeillesztése. Ez a vallásos aspektusból megközelítve a Teremtő megnyilatkozását, isteni küldöttek megjelenését is magában hordozhatja. A materialista szemléletben kapcsolatfelvétel földönkívüli vagy más dimenziókban élő civilizációkkal illetve entitásokkal, személyekkel, intelligenciával, lényekkel. Az Ősmag, Életmag-Fénymag elmélettel összhangban az Égi-tudás népével mint szellemi, lelki illetve genetikai, tudati rokonságot mutató kapcsolatok alakulhatnak ki, éledhetnek újra. A lehetséges kapcsolatfelvételek között tehát az ősi, földi civilizációk is szerepelnek, kiknek múltunkban lévő jelenlétének számos nyoma ma is fellelhető.
Kép: Figyeljük meg a térrendszeri ábrázolásokat!


Megjelenő tudományos témakörök: Téridő, anyag, halmazállapotok, intelligencia, fraktál, Végtelen, tudat, szakrális geometria...
A szakrális geometria nem csak az anyagi világot írja le, hanem utat mutat az egészséges mentális fejlődéshez is.
Kép:
Tatabányán található Európa legnagyobb madár szobra a Turul Szent Koronával és karddal; Budapesten, az Erzsébet híd budai hídfőjénél Szent Gellért püspök szobra alatt egy vízesés kapuját két sólyom őrzi. Küzdelem a Föld körül tekergő omega alakú kígyóval; Gábriel arkangyal szobra a Millenniumi emlékmű közepén; Pagoda, Feng shui rendszerben.


A végtelen szerkezetét szemléltető rajz a Millenniumi emlékmű Gábriel arkangyal megjelenítésével összhangban.
Kép: lentről felfelé: Ka-rács, Fibonacci rács; Az öt elem; Pagoda. Ugyanez a térrendszeri modell megtaláható többek között az Aranybullán.
Valójában a folyamat jellegéből adódóan már a modellezés is elindítja az eseményeket. Összefoglalva azt a kijelentést kell megtennünk, hogy a rendszer modellezése alatt feltárt összefüggések már elindították a kulturális evolúciót. A kozmológiában használt kifejezés, az Eseményhorizont azt a pontot jelenti, ahonnan nincs visszaút...
A kvantum szuperpozíció és más téridő anomáliák mintájára több szintű, egymásba ágyazott modellezést alkalmazunk.
1000 benzin nélküli autó
Videó: A megérthető tudomány. Szuperpozíció. A párhuzamos valóságok érzékeltetése számítógépes szimulációval. A filmben 1000 játékos illetve játék van egymásra vetítve. Azonos cél, több útvonal. A szimuláció segítségével jelentős személyi, anyagi, és környezeti kár elkerülhető...

The 1k Project II-great quality



Kifejezetten ajánlott, kapcsolódó témakörök:

Nahát?!



Az emberi szív olyan erős nyomást képes kifejteni, hogy a vér akár 10 méter magasra is kilövellhetne.
Az elefántok az egyedüli állatok, amik nem képesek ugrálni
A legerősebb emberi izom a nyelv.
Egy hangya súlyának ötvenszeresét tudja megemelni, harmincszorosát elhúzni, és minden esetben a jobb oldalára dől, ha megmérgeződik.
Több ember fél a pókoktól mint a haláltól
A jegesmedvék süketek.
A bolha testméretéhez viszonyítva 350-szeres távolságra tud elugrani.
A krokodil nem tudja kinyújtani a nyelvét.
A lepkék a lábaikkal érzékelik az ízeket
A csótány 9 napot képes élni fej nélkül. Aztán éhen hal.
Az osztrigának nagyobb a szeme az agyánál.
A kacsa hápogása nem visszhangzik. Senki nem tudja, miért
Minden kártya-király egy jelentős uralkodót ábrázol. Pikk: Dávid Király Treff: Nagy Sándor Kőr: Nagy Károly Káró: Julius Caesar
Nyitott szemmel nem lehet tüsszenteni.
111,111,111 x 111,111,111 = 12,345,678,987,654,321
A tengeri csillagoknak nincs agyuk
Ha egy lovas-szobor lovának két lába a levegőben van, a lovas harc közben halt meg, ha csak az egyik, harctéren szerzett sérülés vitte el, ha mind a négy a földön van, természetes halállal halt.
A jobbkezesek átlagosan 9 évvel hosszabb ideig élnek, mint a balkezesek.
A szúnyogoknak vannak fogaik.
22 évszázadba telt, amíg kiszámolták a Föld távolságát a Naptól.
(149 400 000 km) Sokkal előbb tudhattuk volna, ha valakinek eszébe jutott volna beszorozni 1 000 000 000 × a gízai Kheopsz-piramis magasságát � a piramist 3000 évvel Krisztus előtt építették.
Edison félt a sötétben.
Angliában régen tilos volt a király engedélye nélkül nemi életet élni, hacsak nem a királyi család tagja volt az illető. Ezért az emberek a következő táblát tűzték ki a bejáratukra: "Fornication Under Consent of the King" (F.U.C.K.).
Amikor az angol felfedezők megérkeztek Ausztráliába, fura, ugráló állatokat találtak. A bennszülöttekből megpróbálták kézzel-lábbal kommunikálva kiszedni, milyen állat is ez. A bennszülött azt mondta, "Kan Ghu Ru"... innen ered a Kenguru szó. Sajnos a Kan Ghu Ru az ő nyelvén azt jelentette: �Nem értem Önt"
Az ember saját ökle nem fér be a szájába.
A mexikói Yucatán állam neve a felfedezők korából származik, amikor a Spanyolok megkérdeztek egy helyi embert, hogy hívják azt a környéket. Az indián azt válaszolta: �Yucatan�. A válasz igazából azt jelentette: �Nem idevalósi vagyok."
Az emberek 80%-a megpróbálta beletömni a tulajdon öklét a szájába, amikor olvasta, hogy nem lehet.:D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése