2013. május 20., hétfő

Csak ámulok mint Mesterházy a cigánysoron




Csak ámulok mint Mesterházy a cigánysoron







Mindennek ára van! Becsületnek, országnak, a múltnak és jövőnek is. Minden eladó, és ma már, ha hihetünk Szymon Perski-nek, a lengyel földön született kazár-zsidónak, hogy más országok mellett hazánk is Izrael - és értsd: a Világzsidóság - tulajdonává vált, akkor a fenti megállapítást pont azok bizonyítják, akiknek az árulók, a saját árulóink szolgálnak, elárulva népüket, hazájukat!

Elnézést, ha Izrael vezetőjét, Shimon Perest (a magyarosítók kedvéért Simon Peresz) eredeti nevén említettem, de Perski úr mint kazár elődeinek hitfelvétel útján zsidósodott, ma már "echte" izraeli állampolgára, tanúja lehetett egy ország felvásárlásának. Esetében annak, amelynek vezetőjévé válhatott.

Egy svájci közmondás, amely több svájci bank falán is cinikusan hirdette az "Új Világ" igéjét, így szól: "Gott regiert im Himmel und s Gált uf Erde". Magyarul körülbelül ez a lényege: "Isten az égben uralkodik, az arany (értsd: a pénz) a földön!"





Ma már az Isten leszállt az égből, és a kultúrnépeknek csúfoltak szemében egyé vált a pénzzel. A pénz, az "aranyborjú" uralkodik, szabja meg, ki élhet, és kinek kell elpusztulnia.

Kis hazánk az elmúlt ezer évben egyre növekvő mértékben a saját bőrén tapasztalhatta meg ezt. Magyarország az idegen érdekek közt tépve-marva kapkod az utolsó korty levegőjéért, mint a víz alá nyomott, elpusztításra szánt kutyakölyök.

A víz alá nyomó kéz, az árulók keze, azoké, akik az "aranyborjú" kis darabkájáért mindenre kaphatóak. Ezek az árulók szolgálták az idegen urakat, idegen érdekeket. Ezek az árulók terelték hazánkat mindig egy olyan ország védőszárnyai alá, amely a történelmi pillanatban éppen hatalmának olyan szintjén állt, hogy a lehető legnagyobb erőszakkal rabolhatta ki azokat az országokat, amelyekre szemét vetette. Így voltunk csicskásai a középkori "ENSZ"-nek (Német Római Birodalom), hogy testünkkel védjük a tatártól, töröktől. Így voltunk szolgái a Habsburg Birodalomnak, és lelkes barátai a Szovjethatalomnak.

Minden esetben egy mindenre kapható, áruló réteg árusította hazánkat aranyért, pénzért! Ezek a szövetségek, erőltetett barátságok népünk tragédiáinak egy-egy részeként nemzetünk koporsójában a fedelet végképp lezáró szegeket jelentették.

Ma a "rendszerváltás" helyett "gazdaváltás" korát éljük meg, amely aranytálcán nyújtja át hazánkat Perski úr birodalmának, miközben a tulajdonjogi beiktatás ceremóniájára az Egyesült Államokba kell az idegen urak magyar szolgáinak hűbéresküre jelentkezniük.

A "legboldogabb barakk" időszakában a szovjet módi volt a követendő. Egy pártból lehetett választani. Ma az amerikai mintára gyakorlatilag két párt közül választhatunk, amelyek a hiszékeny nép előtt egymás torkát szorongatják, de a kulisszák mögött együtt táncolják körül az "Aranyborjút". Pont ezért nem meglepő, hogy a "többség" érdekeit állítólag védő Fidesz vezetője az izraeli látogatását az utóbbi időben egy vazallusi látogatással fejelte meg, hogy fejet hajtson urai akarata előtt.

A látogatásról többek közt így írtak a hazai újságok: "A magyar származású képviselő kongresszusi hivatalában fogadta Orbán Viktort. A találkozón jelen volt Horváth János fideszes parlamenti képviselő is, aki azért érkezett az Egyesült Államokba, mert Truman-Reagan Szabadság Emlékéremmel tünteti ki a Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány."

Egy igazi népnemzeti magyar ember, aki tisztában van a történelemmel, tudja jól, hogy hazánk szovjetkommunista leigázása és fogságban tartása az amerikai hegemónia és pénzhatalom jóváhagyásával történhetett meg, tehát nem megy bele egy ilyen lealacsonyító ripacskodásba, még reálpolitikai érdekekből sem.

Fél évszázad keserű elnyomása felett az amerikai vezetőség érzéketlenül ment el, sőt hatalmával szavatolta a status quo fennmaradását. És ma a szovjetkommunizmus szolgáinak gyerekei, rokonai, hívei rabolják, lopják az országot, akiket az amerikai hegemónia és pénzhatalom hazánk legitim örököseinek ismer el, még akkor is, ha azok erőszakkal uralkodnak.

Magyarország "népnemzetben" gondolkodó tömegeinek ikonjává vált Orbán Viktor hamar elfelejtette, hogy kik rendelték el Csákinál a megveretését, kik azok, akikről a frissen alakult Fidesz élén haraggal szólt, kijelentve, hogy "agyagba döngöljük a kommunistákat!"

Ma már nincs harag, csak üzlet van. Ma már nincs büszkeség, nincs méltóság. Ma már a hatalomhoz jutás érdekében haszoncsúszás van, ami egy lerombolt, haláltusájában vergődő országnak kijár.

Végtére a hatalom, értsd a "legfelső szolga" látszólagos hatalma sok pénzzel jár. Ezért érdemes egy másik kazár-zsidónál, Lantos Tamásnál is penitenciázni. Annál a Lantosnál, aki a göbbelszi babérokra törve így szól: "Majd én megmondom, hogy ki a terrorista!" A "zsidó" szót "terroristával" helyettesíti a Harmadik Birodalom propagandaminiszterének hírhedt kiszólásában.

Lényegtelen, hogy Wittner Mária, aki az amerikai Time újság címlapján szereplő "Az év embere - Magyar Szabadságharcos" , elismerés egyik majdnem az életével fizető áldozata volt, a Magyar Gárdát '56 jogutódjának tartja, Lantos logikája szerint, pártolás miatt maga is terroristaként kezelendő. Az "Év Embere" így lesz szabadságharcos hősből terrorista egy zsidó érdekeltséget erőltető amerikai politikus révén. És a ma "forradalmára", Orbán Viktor hallgat, nem háborodik fel.

A hazai újságírás így számol be Tom Lantos haragjáról: "Tom Lantos elmondta, hogy a találkozón kifejezte felháborodását a Magyar Gárda működésével kapcsolatban. Ismételten jelezte, a kongresszus megakadályozza, hogy a gárda tagjai az Egyesült Államok területére léphessenek. "Egy demokratikus, civilizált országnak hadserege van, nincs szüksége egy félkatonai szélsőjobboldali milíciára" - mondta vendégének, aki Lantos szerint "nem fejezte ki egyet nem értését álláspontjával."





Orbán Viktornak tudnia kellene, hogy Tom Lantos politikai pályafutása hazugságok tömkelegéből áll. Azt is kellene tudnia, hogy bár Tom Lantos szerint egy "demokratikus", "civilizált" hadsereggel rendelkező országnak nincs szüksége gárdára, addig annak az országnak, amelynek egyik vezető politikusa vannak gárdái, mint például a Minuteman Civil Defense Corps, amely önkéntesen civil alapon őrzi a mexikói határt az illegális bevándorlók ellen.

De Tom Lantos figyelmét minden bizonnyal elkerülte, hogy az Egyesült Államokban létezik egy "gárdatörvény", az úgynevezett "Militia Act of 1792" amelynek értelmében még a felfegyverzett civil gárda ma is törvényes az Egyesült Államokban.

Továbbiakban Tom Lantos azon kijelentése, miszerint "demokratikus, civilizált országnak hadserege van, nincs szüksége..." nem állhat hazánkra, ahol nincs demokrácia, a vezetőség minden, de nem civilizált, és az országnak nincs normális hadserege.

Ha viszont az Egyesült Államokra gondolt, mint példára, akkor is gond van a gondolatmenetével, mert bár az Államoknak hatalmas hadserege van, a civilizáltság és demokratizmus nem áll a helyzet magaslatán. Igaz, a hadsereg sem, ha a határait civil gárda is őrzi, és az iraki gyarmatfoglalásához mangánhadsereget a hírekben egyre többet szereplő Blackwater magáncéget kénytelen foglalkoztatni.

Tehát Tom Lantos szemenszedett módon hazudik, amely nem az első pályafutása alatt. Ha már az iraki eset szóba került, említsük meg Lantos híres kongresszusi beszédét, amelyben 1990. október 10-én beszámolt egy 15 éves kuvaiti lány, Nadzsirah esetéről, akit mint szemtanút ott helyben meg is szólaltatott.

A zokogó lány beszámolt arról, hogy az iraki katonák miként tépték ki a kuvaiti csecsemőket az inkubátorokból, hogy azok a hideg kövön pusztuljanak el. A kongresszusi képviselők tátott szájjal hallgatták a mesét, úgy, mint ma teszik, ha Lantos a magyar terroristákról, a Magyar Gárdáról vizionál.

Lantos balszerencséjére kiderült, hogy Nadzsirah családneve Al Szabah, és az Amerikában szolgáló kuvaiti nagykövet leánya. Annak ellenére, hogy a hazugság szinte azonnal lelepleződött, Bush elnök a jó kis történettel utazta be Amerikát, hogy a háborús törekvéseihez tömegbázist építhessen fel.

És ez a Tom Lantos mer egy volt magyar miniszterelnök arcába hazudni, és terrorizmusról papolni, holott terrorizmus emlőin nevelkedett Izrael feltétlen híveként, jobban kellene tudnia, hogy hol keressen terroristákat a világban.

Ma már ki akar emlékezni arra, hogy a Balfour deklarációt követően a kettéosztott Palesztinában miként jöttek létre cionista terror organizációk, hogy pont azokat az angolokat irtsák, akiknek a zsidó hazát köszönhették?

Ki beszél ma már az Irgun, a Zvai Leumi, a Stern Banda, a Hagganah szerepéről? Ki beszél a King David Hotel felrobbantásáról, az angol Lord Moyne politikus meggyilkolásáról, a Deir Jaszin-i mészárlásokról?

Miképp lehetett, hogy izraeli terroristákat, mint...
1, Menachem Begin - Béke Nobel-díj nyertes és a Kinga Davida Hotel felrobbantásának és Deir Jaszin mészárlásnak tervezője,
2, Jichak Samir - Lord Moyne és Báró Folke-Bernadotte meggyilkolásának irányítója,
3, Rabbi Meir Kahane - A zsidó terror gárda (Jewish Defense League) vezetője, sohasem fenyegették meg azzal, hogy az Egyesült Államok területére nem léphetnek be, ott nem élhetnek, holott pl. Meir Kahane esetében annak pártját, a Kach pártot még az izraeli parlament, a Kneszet sem volt képes tolerálni.

Tom Lantos viszont igen!

Mindezek fényében Orbán Viktor tiltakozás helyett, mint jó szolgához illik, azt feszegette, hogy az úr a szolgával miként van megelégedve, amit a magyar média valahogy így fogalmazott:

"A volt magyar miniszterelnök érdeklődött arról, hogy milyen Magyarország amerikai megítélése. Tom Lantos - mint mondta - attól tart, ki kellett ábrándítania, ugyanis közölte, hogy Washingtonban "nem gondolnak sokat Magyarországra."

A szolgai alázat megkapta a zsidó fennhéjázás méltó válaszát.





Bush elnök látogatása is mindezek fényében, talán meg sem történt, és csak álmodtuk az egészet. Talán az amerikai és zsidó beruházások is csak beteges fantáziánk szüleménye, és a világ igazából úgy létezik, ahogy azt Tom Lantos és a zsidó nemzetközi háttérhatalom mutatja be nekünk.

Lényegtelen, mert csak az igaz, ami mögött hatalom és pénz áll. Tény, hogy pusztulásra ítélt nemzet vagyunk, amelyet kilóra vásároltak fel, és tény, hogy ütőképes hadsereg, pénz és barátok híján a világpolitikában egyenrangú partnerként létezni képtelenek vagyunk.

Amennyiben valóban nem sokat jelentünk Washington számára, nyugodtan kivonhatnánk az amerikai hadsereg által elfoglalt területekről katonáinkat. Nyugodtan átvehetnénk az európai (pl. a francia vagy angol) állami betegbiztosítást az amerikai magánbiztosítási rendszer ellenében.

Bevezethetnénk a kötelező vízumkényszert a kölcsönösség alapján, és ugyanazokat az üzleti feltételeket szabhatnánk ki az amerikai cégekre, mint amilyenekkel a magyar kis-cégeket büntetjük. Ûrközpont (rakéta irányító rendszerállomás) helyett óvodákat és egyéb szociális létesítményeket építhetnénk.

Orbán kijelentéseit az amerikai útját követően szó szerint kellene venni. Különösen azt, amely szerint "keleten semmi keresnivalónk sincs". Más szóval két lábbal kirúgni a keleten található izraeli befektetési cégeket, amelyek bevásárlóközpontokat és lakóparkokat építgetnek egy olyan országban, amely Lantos szavaival élve veszélyes fasiszta szervezetek fészke.

Vagy Orbán Viktor nem így értette? A kelet attól függ, hogy kiről van szó? Így, bár mi mindig Közép-Európában éltük életünket az utolsó ezer évben, a Nyugat minket mégis Kelet-Európában tartott számon, és tart ma is.

És miért ne üzletelhetnénk, tarthatnánk fenn jó kapcsolatokat a kelettel? Ha például a zsidó kereskedelem közvetítésével kapjuk majd a keleti, kínai terméket (mint az történik az Egyesült Államokban is), és olyat is, amit eddig mi is meg tudtunk termelni, akkor a keleti kapcsolat kóser lesz azok számára, akiknek bármerre lehetnek kapcsolataik?

Orbán Viktor, minden valószínűség szerint a Fidesz élén hamarosan átveszi a Gyurcsány-féle kleptokratáktól a kormányzást, de az elkerülhetetlen "orbánváltásnak" feltételei vannak, mert ugye a XXI. század globális feudalizmusában illik a vazallust felesketni, nehogy elkövesse azt a hibát, hogy népét merészelje majd szolgálni.

A bérnek az árulás a feltétele, vagy fordítva... Lényegtelen, értjük, ha akarjuk.






TILTAKOZIK A JOBBIK
  2010-10-20 12:40:23, szerda


... amiért a kormány Tom Lantos Intézet néven központot hozna létre Budapesten "az emberi és különösen a kisebbségi jogok érvényesülésének előmozdítása érdekében". A párt felhívta a figyelmet: a szóban forgó politikus magyargyűlölő volt.

Schmitt Pál államfő az ENSZ-közgyűlés általános vitájában pénteken ismertette, hogy Magyarország úgy döntött: megalapítja a Tom Lantos Intézetet, egy olyan nemzetközi központot, amelynek célja a többi között a tolerancia értékrendjének terjesztése lesz. 
(Felháborítóan nagyképű dolog! Beindult a zsidó seggnyalás! Várható ennél, még sokkal kacifántosabb dolog is.)





Erre reagálva Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese hétfőn a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a határozatot nem Magyarország, hanem az Orbán-kormány hozta. Az országgyűlési képviselő ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az ötlet eredetileg Gyurcsány Ferencé: az akkori miniszterelnök az amerikai politikus 2008. februári halála után jelentette be, hogy a "magyar állam" Tom Lantos "szellemi hagyatéka előtt" egy a nevét viselő tudományos intézet létrehozásával kíván tisztelegni. (mutogatás: Magyar szokás!)

Gyöngyösi Márton a kormány mostani döntését kommentálva hungarofóbnak és Nicolae Ceausescu egyik legjobb barátjának nevezte a korábbi demokrata párti politikust, hozzátéve, hogy a nemzeti érzelmű, jobboldali emberek biztosan nem támogatják a kezdeményezést. Úgy fogalmazott: Schmitt Pál bejelentése egész egyszerűen mély undort kelt a magyar társadalomban.
A frakcióvezető-helyettes egyebek mellett felrótta, hogy Tom Lantos a nyolcvanas években romániai látogatásakor elmulasztotta szóvá tenni az erdélyi magyarokat ért jogsérelmeket. Nehezményezte azt is, hogy a zsidó politikus az elsők között szorgalmazta Irak amerikai megtámadását.




Gyöngyösi Márton arról is beszélt, hogy Tom Lantos 1990. októberében egy 15 éves kuvaiti lányt vezetett az általa elnökölt, emberi jogokkal foglalkozó kongresszusi csoport elé. A menekültként bemutatott lány beszámolt arról, hogy iraki katonák újszülötteket gyilkolnak meg, később azonban kiderült, hogy Najira nem menekült, hanem Kuvait washingtoni nagykövetének lánya, a mások mellett az Amnesty International által is cáfolt vallomásra pedig egy pr-cég készítette fel - mondta a jobbikos politikus, közönséges csalónak nevezve Tom Lantost.

Hozzátette: a Jobbiknak nemcsak az elnevezést, hanem az intézet megalapítását is kifogásolja, mondván, a kisebbségkutatás és a tolerancia terjesztése nem tartozik Magyarország sürgető teendői közé.

A fenti cikkben Tom Lantos bűnei közül a legfontosabb és látványosabb kimaradt a 2001. augusztus-szeptemberi durbani rasszizmus ellenes ENSZ-konferencián (WCAR) betöltött dicstelen szerepe.

Itt csak az amerikai és az izraeli nyomásgyakorlás akadályozta meg a résztvevő államokat, hogy egy Izraelt a palesztinok emberi jogainak megsértése miatt rasszistának minősítő nyilatkozatot fogadjanak el, valamint a cionizmust is a rasszizmus egyik formájának nyilvánítsák. Az US és Izrael küldöttsége végül elhagyta a konferenciát, mire a többi ország a nagyhatalmi retorzióktól tartva egy üres, a lényegi kérdéseket megkerülő, minden konkrétumot nélkülöző, semmitmondó nyilatkozatot fogadott el. Ebben a cionista szó egyáltalán nem, a "muszlimellenesség" pedig az "antiszemitizmussal" együtt csak egyszer-kétszer szerepel, persze a szövegben a leghalványabb utalás sem található arra, hogy az 1400 éve Palesztinában élő őslakos arabok 80 százalékát elüldöző, tízezreit legyilkoló, földjeiket elraboló, az ott maradt palesztinokat naponta megalázó és a városaikat, falvaikat börtönné alakító cionista rezsim akár csak egy picikét is rasszista lenne!

Gondolom, senki sem lepődik meg azon, hogy a kivonulásával nyomást gyakorló "dicsőséges" amerikai küldöttség egyik tagja a szintén zsidó és cionista Tom Lantos volt, aki szerint "muszlim szélsőségesek bénították meg a tanácskozást". 
Az ő szemszögéből persze mindenki szélsőséges, aki a zsidóság világhatalmi törekvéseit és az ennek érdekében elkövetett súlyos emberi jogsértéseket akár a legcsekélyebb mértékben is kritizálni meri. A fajüldöző, az arab őslakosokat elnyomó cionisták persze nem szélsőségesek vagy rasszisták, sőt, az a fajgyűlölő és antiszemita, aki fel meri emelni a szavát a nyilvánvaló zsidó rasszista gyakorlat ellen! (Aki pedig tettlegesen is ellenáll az elnyomókkal, megszállókkal, felvásárlókkal szemben, az pedig ennél is rosszabb: terrorista!)

A történet utójátékaként a tanácskozáson elnöklő Mary Robinsont, az ENSZ emberi jogi főbiztosát pár hónappal később, 2002-ben amerikai nyomással lemondatták a főbiztosi tisztségéről. Tom Lantos persze ebben is tevékeny szerepet vállalt, indokolása szerint 
"Robinson nem terelte megfelelő (tehát a palesztinok cionisták általi üldözését, elnyomását, legyilkolását szalonképessé nyilvánító) mederbe a értekezletet". Egy másik fajgyűlölő zsidó szerint a konferencia egy "Izrael és a zsidóság elleni intellektuális pogrom" volt. (Arról persze elfelejtkezik, hogy a zsidó államban kormányzati pogrom zajlik immáron 62 éve az őslakos arabok ellen!) Lantosnak és a cionista fajtájának tehát az sem volt elegendő, hogy az ő nyomásuk hatására a konferencia végén egy semmitmondó, sajt cetlinek is beillő, hazug nyilatkozat született, sőt, Robinson még az ENSZ-kongresszussal párhuzamosan tartott civil konferenciának a zsidó államot elítélő határozatát sem volt hajlandó átvenni, pont annak állítólagos antiszemita mivoltára hivatkozva. Ők valószínűleg az elnök kötelességének tartották volna, hogy a rasszista zsidók érdekeinek megfelelően alakítsa a kongresszus lefolyását, és mivel ennek a követelménynek Mary Robinson nem felelt meg, ezért a cionista nagyhatalom kirúgatta, Lantos aktív közreműködésével!





Ha végigtekintünk a kirekesztő, emberiségellenes bűnöket támogató, zsidó Lantos cselekedetein, teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy ő kizárólag csak cionista érdekekért lépett fel Durbanben, Amerikában, vagy éppen Magyarországon! Elárulhatná nekünk a Zsidesz, ha már egyszer róla akarják elnevezni az emberi és kisebbségi jogok előmozdítására létrejött intézetüket, hogy mit tett Lantos ezekért a célokért. Azt már láthatjuk, hogy mit vétett az emberi és kisebbségi jogok érvényesülése ellen a rasszista apartheidrendszert működtető Izrael támogatásával, a két iraki háború hazug indokokkal való előmozdításával, vagy éppen Nicolae Ceausescu törvényesítésével, de milyen pozitív cselekedetek kötődnek Lantos nevéhez? Én egyet sem tudnék mondani! Talán lobbizott Magyarország érdekében? Nehogy azt higgye valamelyik naiv olvasó! Itthon is csak a Magyar Gárdához csatlakozókat fenyegette, hogy nem kaphatnak amerikai vízumot. De miért érdekel egy amerikai politikust ennyire a Gárda? A válasz nyilvánvaló: fajtatársai, a hazai zsidó elit tagjai szóltak neki, hiszen ők voltak azok, akik a leghangosabban emelték fel a szavukat a magyarság - többek között a cigánybűnözők féken tartására létrehozott - önvédelmi szervezete ellen!

Ez az ember a cionista rasszista érdekek előmozdításán kívül senkiért és semmiért nem tett semmit! Miért akarja tehát a zsideszes kormány éppen róla elnevezni ezt a sóhivatalnak is beillő, himihumi intézetet? A válasz nyilvánvaló: a szocikhoz hasonlóan ők is a nemzetközi zsidó tőke kegyeit keresik! A nemzetközi zsidóság egészen 2006-ig a hazai baloldalban találta meg az érdekeinek magyarországi képviselőit, az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülése és a szocialisták és a Sz.d.sz. drasztikus és tartós népszerűségvesztése után azonban rá kellett ébredniük, hogy a baloldalban nincs többé perspektíva, tehát ha továbbra is kontrollálni akarják a magyarországi politikát, és a húsosfazék közelében akarnak maradni, akkor csak egy pártra tehetnek: a Fideszre!





Ez a párt tehát mára korántsem ugyanaz, mint amelyre 1998-ban, 2002-ben, és esetleg talán még 2006-ban is viszonylag nyugodt lelkiismerettel szavazhatott egy naivabb hazafi.

Ez már valami teljesen más: ők az új MSZP - SZDSZ egyszerre sokkalta rosszabb kivitelben!





Projekt MKULTRA és a többi...



Írta Drábik János


Miután a CIA és a Nemzetbiztonsági Tanács megszilárdította helyzetét, 1947-ben beindult egy szigorúan titokban tartott kísérletsorozat az "agymosásnak" nevezett tudatbefolyásolás technikáinak a kidolgozására. Ezt a Project CHATTER nevet viselő kísérletsorozatot válasznak szánták a Szovjetunióban végzett ún. "igazság-drogok" sikereire. A kutatás azonban elsősorban arra összpontosított, hogy kipróbálja azokat a kábítószereket, amelyeket hatékonyan lehet használni a titkosszolgálati ügynökök felvételekor. A Project CHATTER-t 1953-ban leállították.

A Központi Hírszerző Szolgálat ekkor döntött úgy, hogy fokozza erőfeszítéseit a magatartás megváltoztatása terén. E célból dolgozták ki a Project Bluebird-öt, amelyet Allen Dulles hagyott jóvá 1950-ben. A Bluebird céljai közé tartozott olyan eszközök felkutatása, amelyek segítségével úgy lehet kondicionálni személyeket, hogy azoktól nem lehet megszerezni titkos információkat. Másik célja az volt, hogy különleges kihallgatási technikák alkalmazásával fokozzák az adott személy kontrollját. A harmadik cél volt az emlékezet kapacitásának a megnövelése. Egy negyedik cél pedig arra irányult, hogy az ügynökség alkalmazottait ellenséges szolgálatok ne tudják ellenőrzésük alá vonni. A Bluebird-öt 1951-ben átnevezték Project ARTICHOKE-nak. Ennek keretében kiértékelték azokat az agresszív kihallgatási technikákat, amelyeknek a keretében hipnózist és kábítószereket is alkalmaztak. Ez a program 1956-ban befejeződött, de még 1953-ban beindult egy másik program, a Project MKULTRA, amelyet Richard Helms, a CIA akkori helyettes-igazgatója kezdeményezett. A kutatók az MK szó jelentését, a "Mind Kontrolle", vagyis az angol-német keverék elnevezésre vezetik vissza (A Kontrolle németül ugyanazt jelenti, mint az angol control, vagyis ellenőrzést.)

A kísérlet-sorozatban számos német orvos vett részt, és az egykori német koncentrációs táborokban folytatott kíséreletek, valamint az MKULTRA egyes részprogramjai szorosan kapcsolódtak egymáshoz. Az MKULTRA keretében az emberi viselkedést olyan módszerekkel befolyásolták, mint a besugárzás, az elektrosokk, a pszichológiai, a pszichiátriai, a szociológiai, az antropológiai módszerek. De használták a grafológiát is, és olyan anyagokat is, mint az akkor már létező LSD. Az MKULTRA külföldi programjainak az ellenőrzésére létrehozták azMKDELTA eljárást.

Project MONARCH

Az MKULTRA keretében 149 kisebb programot tartottak nyilván. A címben megjelölt program nem szerepel a hivatalosan azonosított kormánydokumentumok között, mert ezt valószínűleg egyfajta becenévként használták a bennfentesek, akik közé a túlélő kísérleti alanyokat, a terapeutákat, valamint a lehetséges "beavatottakat" számítjuk. Feltételezhető, hogy ez a program az MKSEARCH alprogramból ágazott el, amelynek a neve "Operation SPELLBINDER" volt. Az elnevezés a kulcsszavakkal való irányításra utal. A SPELLBINDER célja az volt, hogy olyan "alvó" ügynököket képezzenek ki ("Manchurian candidates"), akik bizonyos kulcsszavak vagy szófordulatok útján aktivizálhatók egy ún. poszt-hipnotikus transzállapot után, azaz hipnózis utáni önkívületi állapotot követően. Az "Operation OFTEN" című tanulmány kísérletet tett az okkult erők bekapcsolására a kutatásba, azzal a céllal, hogy álcázásként elfedje a Project MONARCH valódi célját és természetét.

A MONARCH szó itt nem valamiféle monarchiára vagy uralkodóra, hanem egy Monarch nevű pillangóra utal. Amikor egy személyt elektrosokkal okozott pszichés traumának vetnek alá, akkor gyakran olyan könnyedséget, lebegést érez, mint egy repülő pillangó. De ezen túlmenően a Monarch szó jelképesen utal arra a minőségi átalakulási folyamatra is, amelyen a lepke keresztülmegy. Először hernyó alakban létezik, majd begubózva alvó, inaktív állapotba kerül (például a selyemgubó) míg, végül is visszatér a szárnyaló pillangó formájába. Az okkultizmus további jelképes értelmet is adhat mindehhez, ha a lelket, amely szárnyalni képes a pillangóhoz hasonlítjuk. Egyébként a reinkarnáció, vagyis a lélekvándorlás okkult tanításai szerint az emberi lélek pillangó alakban keresi azt az új élőlényt, amelyben reinkarnálódva tovább folytatja életét.

gnoszticizmus ősi misztikus tanításai szerint a pillangó a romlandó test szimbóluma. A gnosztikus művészetben "a halál angyalát" az összepréselt pillangóval ábrázolták. A tudat-befolyásoló programok ismertetésekor fontos szerephez jut a marionett, vagyis a zsinóron rángatott bábu, azaz az olyan ember, aki idegen akarat vak és engedelmes eszköze. A MONARCH kísérletekben gyakran szerepel a "marionett-szindróma", valamint az "Imperial Conditioning" (birodalmi kondíciónálás). Egyes terapeuták, vagyis kísérletező elmegyógyászok ezt "Conditioned Stimulus Response Sequences"-nek nevezték, azaz Kondícionált Inger-válasz Szekvenciáknak.

A Project MONARCH úgy is leírható, mint az összehangolt agyműködés struktúráinak a felbontása és más szerkezetű újra-integrációja azért, hogy az emberi agy tudati működését egymástól elkülönülő autonóm egységekre lehessen bontani (angolul: compartmentalize) és ezáltal az adott emberben többféle személyiséget lehessen egy meghatározott pszichés rendszer keretében kialakítani. Ez rendkívül bonyolult folyamat, amelynek a keretében a sátánizmusban ismert rituálékat is felhasználják, valamint a kabalista miszticizmust. Ennek az a célja, hogy egy meghatározott démont vagy démoncsoportot lehessen hozzákapcsolni az emberi tudatban mesterségesen létrehozott önálló rekeszekhez. Több kutató ezt a magyarázatot erős kétellyel fogadja és az agyműködés "file"-okra, elkülönülő állományokra bontását a kísérleti alanynak okozott lelki-trauma fokozásának tekintik. Ezek a kutatók tagadnak minden irracionális magyarázatot, elutasítják a démonok és más misztikus vonatkozások jelenlétét.

Az emberi tudat mesterséges "fülkéi"

Megközelíthetjük a test és a lélek eme kificamodott befolyásolásának a megértését, ha egy komplex komputer-programhoz hasonlítjuk. Egy "file" (egy állomány) - vagy ahogy mi korábban írtuk, egy rekesz vagy fülke - a trauma segítségével, vagyis lelki sérülés vagy fájdalom okozásával hozható létre, amelyhez még szervesen hozzátartozik a rendszeres ismétlés és újra-megerősítés. Azért, hogy az így leválasztott és önálló életet élő "file" aktivizálható legyen, meghatározott kódokra, jelszavakra, vagyis kioldó, beindító parancsokra van szükség. Ezeket angolul "triggers"-eknek nevezik (trigger = elsütő billentyű, ravasz, elsütő szerkezet, indító jel). A kísérleti személy, akit "victim"-nek (áldozatnak) vagy "survivor"-nak (túlélőnek) neveznek valójában az ő irányítójának ("programmer" vagy "handler") a rabszolgája, mert teljesen tőle függ. Ezért a rabszolga ("slave") az irányítóját mesternek ("master") vagy istennek ("god") tekinti. A "slave"-ek 75%-a nő, ugyanis a nők általában jóval magasabb tűrési küszöbbel rendelkeznek, jobban elviselik a fájdalmat és ezért sokkal könnyebb egységes tudatuknak az önálló részekre való felbontása (angolul: dissociation), mint a férfiaknál. A kísérleti alanyokat főleg titkos műveletek elvégzéséhez, illetve prostitúcióra és pornográfia készítésére használják. A szórakoztató ipar bevonása a kísérletekbe éppen ezért jelentékeny.

A MONARCH kísérleti személyei az élet minden területén megtalálhatók az utcai csavargótól a legmagasabb körökben mozgó személyekig. Egy már nyugdíjazott CIA-munkatárs arra is utalt, hogy a beprogramozott kísérleti alanyokat beépített ügynökökként is használták azért, hogy "téglaként" információkat gyűjtsenek, illetve az adott csoportban a kapott utasításoknak megfelelő zavaró feladatokat végrehajtsák. A kísérleti alanyok magatartása aszerint változik, hogy tudatuknak melyik leválasztott része van éppen aktivizálva. Szakértők ezt úgy írják le, hogy létezik egy ún. light-side vagy good (világos vagy jó) oldal; és létezik egy dark-side vagy bad (sötét vagy rossz) oldal. Az ehhez tartozó "file"-ok pedig összefonódva a tudatban egy tengely körül végeznek rotációs mozgást. Az egyik legfontosabb struktúra az adott "file" rendszerén belül hét szintből álló kettősspirál található. Minden ilyen rendszer egy belső programozóval rendelkezik, amely figyeli a "gatekeeper"-t, vagyis a "kapu örzőjét", mert ez a mini-program utasítja el vagy engedi be a különböző kívülről jövő impulzusokat az adott lelki parcellába.

A kísérleti alanyok elmondása szerint egy részük egyfajta életfát ("Tree of Life") lát, amelynek meghatározott gyökérrendszerei vannak, számos göcsörttel és szúrágta vájattal, ősi szimbólumokkal, levelekkel, pókhálókkal, tükrökkel vagy maszkokkal, tengeri kagylókkal, lepkékkel, kígyókkal, szalagokkal, csokrokkal, órákkal, robotokkal, parancsnoki diagramokkal és komputer áramköröket tartalmazó kapcsolótáblákkal.

A vérségi kapcsolatok fontossága

A kísérleti alanyok többsége olyan családból származik, amelyek nemzedékről-nemzedékre ún. sátánista vérvonalat hordoznak magukban, és ezért - állítólag - arra vannak beprogramozva, hogy mint kiválasztott személyek, vagy kiválasztott nemzedékek, beteljesítsék sorsukat. Ezt a "kiválasztott nemzedék" meghatározást a hírhedt auschwitzi orvos, dr. Joseph Mengele eszelte ki. Számos áldozat azonos családból került kiemelésre, megint mások úgy lettek kísérleti nyulak, hogy árvaházakból, nevelőotthonokból szerezték be őket, vagy olyan vérfertőző nemi életet folytató családokból, amelyeknél nemzedékekre visszamenően szokásos volt a pedofília.

Sok gyermek jön katolikus, mormon vagy más karizmatikusan keresztény hátterű családból, de szinte valamennyi vallási csoport képviselői megtalálhatók. A kísérletet folytató szakemberek úgy találták, hogy az erősen vallásos alanyok már hozzá vannak szoktatva a dogmatikus, hierarchikus struktúrákhoz, a dogmáknak és a feletteseknek való feltétlen engedelmességhez és ez nagyon hasonlít a tudat programozásához. Minthogy az ilyen alanyok számára a tekintély feltétlen, ezért már kondícionálva vannak a parancs általi külső irányításra.

Ha orvosok és más szakértők közelebbről szemügyre veszik az áldozatok vagy túlélők fiziológiai, testi jellemzőit, akkor gyakran láthatják az elektromos szúróeszközökkel okozott vágásokat vagy forradásokat a bőrön. Ezek a test legkülönbözőbb részein fellelhető sérülések lehetnek: késsel okozott csonkítások, tüzes vassal vagy tűvel való égetés, durva tetoválások és ehhez hasonlók. Azok, akik a vérvonalhoz tartozó, és így előkelőbbnek és védettebbnek számító kísérleti alanyok köréhez tartoznak, kevesebb ilyen testi sérüléssel vagy jelzéssel bírnak - az ő bőrük általában megmarad tisztának és folttalannak. Ezen kifinomult manipulációk magyarázata attól függ, hogy fizikai, orvosi válaszokat adunk-e rá, vagy pedig spirituális, lelki érvekkel próbáljuk megvilágítani őket.

Ezek az új világrendhez kapcsolódó tudatfájlok a feltételezések szerint olyan visszakapcsolási parancsokat tartalmaznak, amelyek lehetővé teszik a tudatbefolyás hatékony kiterjesztését nagyszámú kísérleti alanyra.

Másféle agykontroll-technikát jelent az ún. "non-biological twinning", azaz két egymással rokoni kapcsolatban nem álló gyermek arra történő ünnepélyes programozása, hogy őket mágikus lelki kötelék kapcsolja össze, ezért az örökkévalóságig elválaszthatatlanok egymástól. Ez a MONARCH programban alkalmazott technika abból állt, hogy a tudatba helyezett információs programot megfelezték és az egyiket az egyik kísérleti alany agyába, a másikat pedig a másik kísérleti alanyéba ültették. A két fél program csak együtt képes működni, így ez a két személy kölcsönösen egymásra lett utalva. Az olyan paranormális jelenségek, mint az "astral-projection" ("csillaghatás"), telepátia (gondolatolvasás), ESP - "extra-sensory perceptions" (érzéken túli észlelet) hatékonyabban kifejleszthetők és működtethetők azokban a személyekben, akik az ilyen "ikresítésen" keresztülmennek.

A MONARCH programozás egyes szintjei a következők:


  • Alpha-szint: Ezt tekintik az általános vagy szokásos programozásnak egy személy tudatának az ellenőrzés alá vételekor. Ezt az alapprogramot a memória megtartó képességének a rendkívüli bővülése jellemzi, a fizikai erőnlét és a látóképesség nagyarányú növekedésével. Az Alpha-programot a kísérleti alany személyiségének a tudatos felosztásával hatják végre. Lényegében az történik, hogy az agy jobb féltekéjét és bal féltekéjét leválasztják egymásról azáltal, hogy csak egy program által vezérelt kapcsolódás jöhet létre a bal és a jobb agyfélteke között, meghatározott neuronpályák stimulálásával.


  • Béta-szint: Ezt szexuális programozásnak is hívják. Ez a program eltörli az összes korábban elsajátított erkölcsi meggyőződést, serkenti a legprimitívebb szexuális késztetéseket a gátlások kiiktatásával. Úgynevezett "cat-alters"-ek (cica-fájlok) hozhatók így létre az agy béta-szintű programozásával.


  • Delta-szint: Ezt ún. "killer" (ölési, gyilkolási) programozásnak is nevezik. Eredetileg különleges ügynökök és elit katonák kiképzésére fejlesztették ki. Használták a Delta-erők, az Első Szárazföldi Zászlóalj és a MOSZAD kiképzési programjaiban. Ezen a programozási szinten a mellékvese optimális működtetése és a kontrollált agresszió nyilvánvaló. A kísérleti alanyok elveszítik félelemérzetüket. Szervezetten hajtják végre a kapott megbízatásokat. Az önpusztító vagy öngyilkosságot eredményező instrukciók is a programozásnak e delta-szintjén kerülnek rögzítésre az agyban.


  • Téta-szint: Ezt pszichikai programozásnak tekintik. Azok a kísérleti személyek, akik több generációs, ún. sátánista családokból származnak, a kísérletek tanúsága szerint nagyobb fogékonyságot mutatnak a telepatikus képességek elsajátítására, mint azok, amelyek ilyen vérségi származással nem rendelkeznek. Ennek a származási korlátozásnak köszönhetően az elektronikus agykontroll-rendszerek változatos formáit fejlesztették ki és alkalmazták, nevezetesen a "bio-medical" emberi telemetrikus eszközöket (agyban elhelyezett implantátumokat, irányított energia-lézereket használva, mikrohullámú és elektromágneses sugárzásra). Jelentések szerint ezeket rendkívül fejlett komputerekkel és csúcstechnológiájú műholdkövető-rendszerekkel összekapcsolva alkalmazták.


  • Omega-szint: Ez az ún. önpusztító (self-destruct) formája a programozásnak, amit úgy is ismernek, mint "Code Green" (Zöld Kód). Az ennek megfelelő viselkedési formák magukban foglalják az öngyilkossági késztetéseket és az öncsonkítást. Ezt a programot rendszerint akkor aktivizálják, amikor az agykontroll alanya (victim or survivor - áldozat vagy túlélő) elkezdi a terápiát vagy a kihallgatást és túlságosan sok anyag kerül elő sértetlenül az emlékezetéből.


  • Gamma-szint: Ez a rendszer-védelemnek egy másik formája, mégpedig megtévesztő programozáson keresztül, amely kiváltja a félrevezetést és a félreértelmezést. Ez a szint össze van kapcsolva a démonológiával és hajlamos arra, hogy regenerálja önmagát egy későbbi időben, ha nem megfelelően kapcsolták ki. (A démonológia a boszorkányokra, ördögökre és gonosz szellemekre vonatkozó babonás hiedelmek összessége, amelynek azonban a tudatbefolyásolás bizonyos formáinál fontos szerepe van.)

A tudatbefolyásolás módszerei és összetevői

A kezdő lépés a tudatműködés szétválasztása a kísérleti alanyban. Ez rendszerint a születéstől kezdődően mintegy 6 évig tart. Ezt elsősorban elektrosokk alkalmazásával végzik és egyes esetekben már akkor megkezdik, amikor még a gyermek az anyja méhében tartózkodik. Az elektrosokk által okozott súlyos sérülésnek, a szexuális zaklatásnak és más módszereknek betudhatóan az agy széthasad elkülönülő személyiségekre a tudati működés legmélyén. Korábban ezt "Multiple Personality Disorder"-nek, MPD-nek (tudathasadásos személyiségzavarnak) nevezték; jelenleg azonban "Dissociative Identity Disordernek" (DID), vagyis tudathasadásos identitás-zavarnak hívják. Ez képezte a MONARCH-programozás alapját. A kísérleti alany vagy áldozat agyát tovább kondicionálják fokozott hipnózissal kettősirányú lelki kényszerrel, gyönyör és fájdalom váltakozó okozásával, az élelem, a víz, az alvás megvonásával, az érzékeléstől való megfosztással, párhuzamosan különböző tudatbefolyásoló drogok alkalmazásával, amelyek megváltoztatják az agyi funkciókat.

A következő lépés a szétválasztott specifikus agyfájlokba (alterek-be) a részletes parancsok és üzenetek bevitele és bevésése. Ezt csúcstechnológiájú fejhallgató készülékeken keresztül végzik, amelyek össze vannak kapcsolva komputerekkel hajtott generátorokkal, amelyek nem hallható hanghullámokat és hangfrekvenciákat bocsátanak ki, és amelyek hatnak az RNA-ra (Rybo-nuclein Acid - Rybo-nuclein sav), arra a biokémiai anyagra, amely befedi az agy tudatos és tudatalatti része közti kapcsolatot biztosító idegpályákat. Az úgynevezett "virtuális valóság"-gal kapcsolatos optikai eszközök is időnként felhasználásra kerülnek, párhuzamosan a frekvencia generátorokkal, amelyek színes pulzáló fényeket bocsátanak ki tudatalatti és ún. "split-screen" látványokkal. (A split-screen, vagy megosztott képernyő olyan megjelenítési technika, amelyben a képernyő fel van osztva két ablakra. Például a szövegszerkesztő programok, amelyek képesek a képernyő megosztásra, alkalmasak arra, hogy ugyanannak a dokumentumnak egyszerre jelenítsék meg a két különböző részét, mintha két különböző dokumentumot mutatnának. Ez hasznos akkor, amikor írás közben a dokumentum egy másik részére kívánunk hivatkozni.) Magas-feszültségű elektrosokkot is használnak, amikor a memóriát törölni kívánják.

Ezt a programozást ismétlődő időközönként megújítják, valamint látható, hallható és írott közvetítőeszközök segítségével újra erősítik. Az első programtémák közé tartozott "Óz a varázsló" és "Alice a csodák országában". Mindkettő mélyen telítve van okkult szimbolizmussal. A Disney-filmek legtöbbje kétféle módon használatos. Egyrészt érzéketlenné teszik a lakosság többségét a tudatküszöb-alatti és neurolingvisztikus programozással szemben, továbbá szándékosan létrehoznak meghatározott tudatimpulzusokat és kulcsszavakat a MONARCH-gyerekek rendkívül érzékeny alapprogramozására. (A neurolingvisztika a nyelvtudománynak a nyelv és az agyműködés közötti összefüggéseit vizsgáló ága.)
Jó példa a tudatküszöb alatti programozásra a Pochahontas nevű Disney-film. Ezt a rajzfilmet a 33. jelzéssel látták el, ami a skót rítusú szabadkőművességnek a legmagasabb foka. A filmben Willow-nagymama, vagyis Fűzfa-nagymama egy misztikus 400 éves öreg fa, amely tanácsokkal látja el az árva Pochahontast, azt sugalmazva neki, hogy hallgassa a szívét és találja meg a válaszokat abban. Fűzfa-nagymama folyamatosan kétértelműségeket mond tele értelmi irányváltoztatásokkal, például "néha a jobb út (right path) nem a legkönnyebb". Az ezoterikus következtetés: "a balra vezető út (left path, vagyis a pusztuláshoz vezető rossz út) a könnyebbik.

Az Illuminátus gondolat-rendszer szerint strukturált lélekben a fűzfa a druida-vallás okkult erőit jelképezi. A fa ágainak, leveleinek és gyökérrendszerének az átható képe nagyon fontos, minthogy bizonyos sötét lelki tulajdonságok kapcsolódnak a Fűzfa-nagymama-programozáshoz.

Először is, az ágakat arra használják, hogy megvesszőzzék az áldozatokat a szertartások során lélektisztítási célból.

Másodszor a fűzfa kiállja a legszigorúbb időjárási megpróbáltatásokat is, mint például a viharokat, és közismert a hajlékonyságáról, rugalmasságáról. A programok alanyai, az áldozatok és a túlélők, úgy írják le a fűzfa ágait, mint amelyek átfonják és körülölelik őket, azt sugalmazva: nincs remény az elmenekülésre.

Harmadszor, a fűzfa mély gyökérrendszere azt a benyomást kelti a kísérleti alanyban, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre zuhan egy szakadékba, miközben hipnotikus transzban van.

A zene is meghatározó szerepet játszik a programozásban, különböző hangzatok, ritmusok és szavak kombinációján keresztül. A rémisztgetés mestere, Stephen King, számos regényt és forgatókönyvet írt, amelyeket hiteles források szerint szintén ilyen programozási célokra használtak. King egyik legutóbbi könyve az "Insomnia" (Álmatlanság) azt a kulcskifejezést tartalmazza, hogy "We never sleep", vagyis "Soha nem alszunk.", amely vezérszava minden MPD és DID programozásnak, és a mindent-látó szemre utal.

A kutatók nem tudják egyértelműen megmondani, hogy ezt a programot elsőként ki dolgozta ki. A különböző forrásból származó információk szerint egyik kidolgozójának kódneve Dr. Green, akinek az igazi neve Dr. Greenbaum. Ő állítólag együttműködött a II. Világháború alatt a hírhedt náci orvossal, Dr. Joseph Mengelével, aki hidegvérű és különösen kegyetlen brutalitással végezte kísérleteit Auschwitzban. Mengelének a kegyetlenségeit a nürnbergi per során meglehetősen alulbecsülték, és nem is tettek amerikai részről komoly erőfeszítéseket az elfogására. A Mengele utáni nyomozást azzal vezették félre, hogy olyan jelentést tettek közzé hivatalos részről, amely szerint Mengele egy paraguayi illetve brazíliai rejtekhelyen tartózkodik, és ezért már nem jelent fenyegetést. De bizonyos csodálatos megjelenésekről is érkeztek hébe-hóba információk, amelyek szerint a "Halál Angyalát" itt vagy ott lehetett látni. Az azonban már tényként elfogadható, hogy ezrek és ezrek életének a feláldozásával végzett kísérletei jelentékenyen hozzájárultak az agykontrollal kapcsolatos amerikai kutatásokhoz.

Valószínűleg Mengele használta a már említett Dr. Green álnevet, akit egyes kísérleti alanyok csak Vaterchen-ként (Apácskaként) emlegettek vagy Schoner Josef-nek (Szép József), illetve David és Fairchild-nak neveztek. Mengele karcsú, jó megjelenésű ember volt, megnyerő modorral - ugyanakkor a legdurvább dührohamokat is megengedte időnként magának. A túlélő kísérleti alanyok gyakran emlegetik fényes fekete csizmáit, amint ide-oda járkált a szobában, és a százszorszép leveleit húzogatva mondogatta: szeretlek, nem szeretlek, szeretlek, nem szeretlek... Amikor az utolsó levélszirmot is letépte, akkor a leggonoszabb módon megkínozta azt a kisgyermeket - a többi gyermek jelenlétében -, akit éppen pszichikailag programozott. A lelkileg meggyötört túlélők arra is visszaemlékeznek, hogy meztelenül majmok közé, ketrecekbe zárták őket. A majmok arra voltak trenírozva, hogy bántalmazzák őket. Mindebből arra lehet következtetni, hogy Mengele az emberek állati szintre történő visszavetését fontosnak tartotta. Arra is törekedett, hogy kísérleti alanyait leszoktassa a sírásról, a jajgatásról vagy bármilyen erőteljes emóció kinyilvánításáról.

Dr. D. Ewen Cameron, egy másik kísérletező orvos Kanadából, aki Dr. White néven is ismert, korábban Kanada és Amerika Pszichiátriai Társaságának, majd pedig a Világ Pszichiátriai Társaságnak volt a vezetője. Cameron széles körű tapasztalatokkal és kitűnő bizonyítványokkal rendelkezett, ezért a CIA részéről Allen Dulles több millió dollárt juttatott el hozzá olyan társaságokon keresztül, mint például a "Society for the Investigation of Human Ecology" (a Humán-ökológiát Kutató Társaság), amelynek szintén Cameron volt az elnöke. A kísérleteket a McGill Egyetemen és a St. Mary Kórházban és az Allan Memorial Intézetben végezték.

Cameron alkalmazta az olyan szokásos módszereket, mint az elektrosokk, a különböző drogok és kábítószerek beadása, valamint az agylebenyek műtéti eltávolítása. Cameron azonban egy sajátos technikát is kidolgozott, amelyet "psychic driving"-nak (pszichikai vezetésnek) nevezett el. Ennek keretében a gyanútlan kísérleti alanyokat drogok segítségével több héten át kómában tartották és rendszeresen elektrosokkot hajtottak rajtuk végre. Eközben egy elektronikus sisak volt a fejükre rögzítve és ismétlődő üzeneteket továbbítottak hozzájuk különböző sebességgel. Sok kísérleti alany olyan gyermek volt, akiket Cameron a római-katolikus árvaházi rendszertől kölcsönzött ki. Dr. Cameron-t a pszichiátriai szaklapok többsége meg sem említi. Ez nagyrészt annak is betudható, hogy a Project MK-Ultra 1970-ben lelepleződött és számos kanadai kísérleti alany és családjuk kártérítési pert indított. A CIA és a kanadai kormány bírósági egyezséget kötött, amelynek keretében a sértettek úgy kaptak kártérítést, hogy nem volt szükség bármiféle törvénysértő magatartás hivatalos elismerésére.

Michael Aquino alezredes, aki a katonai hírszerző szolgálatnál dolgozott, a legutóbb nyilvánosságra került adatok szerint állítólag szintén részt vett a kormányzat által szponzorált kísérletekben. Aquino-t különcködő zseninek tartják, akit elbűvöltek a náci, pogány rituálék és megalapította a "Temple of Set"-et. (Seth vagy Széth Osiris fivére és gyilkosa az egyiptomi mitológiában; a természet vad, pusztító erőinek a megszemélyesítője.) A "Temple of Set" az Anton LaVey (vagyis Lövey Antal) "Church of Satan" (a Sátán Egyháza) nevű "vallási" szervezete elágazásának tekinthető. Aquino kapcsolatban állt a san fransico-i Golden Gate Bridge déli részénél lévő Presidio Parkban található katonai támaszponton kirobbant botránnyal. Ennek keretében gyermekek molesztálásával vádolták. A gyermekáldozatok szüleinek a mély csalódására Aquino-t azonban valamennyi vádpont alól felmentették. Aquino kódneve "Malcolm" volt, és ilyen név alatt fejlesztett ki olyan kiképzésre szolgáló és magnószalagra rögzített tananyagot, amely tájékoztat arról, hogy hogyan kell MONARCH-slave-eket ("slave=rabszolga") - azaz teljesen függő helyzetbe taszított biorobotokat előállítani. Aquino, alias Malcolm, együttműködött a kormányzati és a katonai hírszerzéssel, valamint számos bűnözői szervezettel és okkult csoporttal a MONARCH-slave-ek szétosztásában.

Egy másik fontos programozónak Heinrich Muller tekinthető, akit "Dr. Blue" vagy "Dr. Gog" kódnevek alatt is ismertek. Heinrich Mullernek valószínűleg volt két fia, akik folytatták apjuk foglalkozását. Részt vett a programozásban "Dr. Black", aki minden bizonnyal Leo Wheeler volt, annak az Earl G. Wheeler tábornoknak az unokaöccse, aki a vietnami háború idején a Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsának az élén állt. További szakértő programozók voltak még E. Hummel és W. Bowers.

A CIA apró részletprogramokra osztotta szét az MK-Ultra projectet azért, hogy kevésbé legyen szembetűnő. Az egyes specializált részfeladatokra vonatkozó kísérleteket különböző egyetemeken, börtönökben, magánlaboratóriumokban és kórházakban végeztette el. Ezekért a kísérletekért nagyvonalú juttatásokban részesítette kormányzati és más pénzforrásokból a kísérleteket végző csoportokat. A MONARCH-programozással kapcsolatos kísérletekben résztvevő legfontosabb intézmények között ott találjuk a Cornell, a Duke, a Princeton, a UCLA, a University of Rochester, az MIT nevű egyetemeket; a Georgetown University Hospital-t, a Maimonides Medical Center-t, a St.Elisabeth Hospital-t (Washington D.C.-ben), a Bell Laboratories-t, a Stanford Research Institute-ot, a Westinghouse Friendship Laboratories-t, a General Electric-et, az ARCO-t és a Mankind Research Unlimited-et.

A nem teljes felsorolásból is kiderül, hogy a részfeladatokat igen sok helyen kellett elvégeztetni. A kísérleti eredményeket rendszerint katonai támaszpontokon működő létesítményekben elemezték, összegezték és így született meg a "végtermék". Ezekre a létesítményekre, mint programozó, vagy újraprogramozó központokra, illetve csaknem halált okozó traumaközpontokra hivatkoztak. Közülük is felsorolunk néhányat: China Lake Naval Weapons Center, The Presidio, Ft. Dietrick, Ft. Campell, Ft. Lewis, Ft. Hood, Redstone Arsenal, Homestead AFB, Grissom AFB (AFB=Army Facility Basis). Ugyancsak kiemelkedő programozó központként emlegetik szakértők a Langley Research Center-t, a Los Alamos National Laboratories-t, Tavistock Institutes-ot valamint olyan környékeket, mint Mt. Shasta, Lampe és Las Vegas.

/Drábik János - Tudatmódosítás / Rejtélyek szigete/



  2010-04-27 20:44:10, kedd


A cigányok kitelepítése a megoldás?

Mindenki tudja, hogy a magyarországi - és az európai - cigánykérdést csak egyféle módon lehet megoldani: kitelepítéssel. Rezervátummal. Gettóval. Cigány kibucokkal. Elkerített, önellátó és szigorúan őrzött cigányfalukkal, saját iskolákkal, saját orvosi rendelőkkel. Mindegy, hogy hogy hívjuk.




Pontosan ezt javasolja nekünk is egy izraeli országgyűlési képviselő. Jakov Katz, a nemzeti szövetség pártjának (National Union) képviselője azt mondta, mit mondta, írásban, törvényjavaslatként nyújtotta be a knessztjének, hogy az Izraelbe bevándorló négereknek a zsidó állam déli részében - a Negev sivatagban, tehát jó távol mindenkitől - külön falvakat kell felépíteni, és a többségi társadalomtól elzárva ott kell őket tartani. Sivatagi kibucokat a négereknek. Dolgozzanak ott, drogozzanak ott, tartsák el egymást, ne a többiek nyakán élősködjenek. Ha nem tetszik, akkor menjenek vissza oda, ahonnan jöttek.

Mert megengedhetetlen, hogy: "a zsidók száz éve keményen dolgozak azon, hogy felépítsék maguknak az országukat (...) most könnyen lehet, hogy a fekete Afrikából érkező bevándorlók tíz év alatt belemossák [Izraelt] a szennyvízcsatornába (...) ne fenyegessenek minket, éljenek a saját falvaikban, de ne Tel Avivban, kevésbé fényes és kényelmes körülmények között, így megelőzhető, hogy a beszűrődők [néger tömegek] megszerezzék országunkat (...) már ma is 25 ezer illegálisan Izraelben élő néger van és minden hónapban 2 ezer új néger mászik át hozzánk, évi 24 ezerrel emelve az izraeli négerek számát, ezzel együtt növelve az AIDS-es és drogfüggők számát is (...) a védelmi minisztérium jelzése szerint több mint egy millió néger készül a jövőben Izraelbe költözni (...) Tel Aviv egyes negyedei és külvárosai már teljesen elsötétültek, ez nem az az Izrael, amit Herzl akart nekünk " - figyelmeztette népét Katz úr.

Jakov Katz miután benyújtotta a törvényjavaslatát, "praktikus megoldásként" feltette a saját honlapjára is. Az emberek nagy tetszésnyilvánítással fogadták az ötletét, a web site-jára özönlenek a lelkendező kommentárok, melyek kevés kivétellel támogatásukról biztosították az izraeli honatyát.

Szóval ez volt a Katz-javaslat. Nekünk még kevés négerünk van, de számuk lassan, de biztosan emelkedik. Cigányunk, gyilkos, terrorista, bűnöző cigányunk viszont van bőven, egyes számítások szerint számuk Magyarországon már megközelítette az egy milliót. Nem minden cigány bűnöző, van köztük rendes ember is. Hogy mennyi köztük a rendes ember, arról nem állnak rendelkezésre megbízható adatok. (az 1%-ot remélhetőleg meghaladja, vagy el sem éri?)

Ha nekik Izraelben lehet, akkor nekünk is lehet. Ők a palesztinok után a négereket akarják gettóba zárni, jól le vagyunk maradva, mi még el sem kezdtük a cigányokkal. Mint tudjuk, Magyarországon a zsidók az urak, ők diktálják a törvényeket is, ők mondják meg, hogy a magyar országgyűlésnek mikor és milyen tartalmú törvényjavaslatot kell elfogadni.

Akkor meg mire várnak Katz úr magyarországi rokonai?

(Jack Corn - Szent Korona Rádió)







  2010-04-27 20:41:18, kedd


Katyn után 70 évvel ismét lengyeleket gyilkolt a KGB?

Lengyelországban gyakorlatilag nincsen egyetlen ember sem, aki elhinné a lengyel kormánydelegáció repülőgépének lezuhanását követően kiadott orosz magyarázatokat. Sokan az oroszok által elkövetett második Katynnak tartják a történteket. 1 
Link 2 Link




Nem véletlen, hogy lengyel részről még mindig tart a hírzárlat és teljes gőzzel folyik a vizsgálat. E cikk írásáig - a villámgyorsan kiadott hivatalos orosz magyarázattal ellentétben - Varsóból még nem került napvilágra semmilyen nyomozati eredmény vagy nyilatkozat. A 40 milliós lengyel népet sújtó szörnyű szerencsétlenség volumenét tekintve a nemzetközi - és sajnos a magyar - sajtó feltűnően gyorsan levette a napirendről a témát, így a világ közvéleményét abban a hitben hagyták, hogy minden úgy történt, ahogy a tragédiát követő első órákban az oroszok mondták.

Nos, a 2001. szeptember 11-ét követő hivatalos amerikai verzióhoz hasonlóan előbb-utóbb itt is kiderül, hogy semmi sem úgy történt ahogy a Vlagyimir Putyin által irányított KGB (legutóbbi, mostanában használt neve FSB, Federalnaja Sluzba Bezopasnosti) el akarta hitetni a világgal.

Az egyik legmeghökkentőbb változat nyolc nappal ezelőtt egy zárt hozzáférhetőségű amerikai titkosszolgálati portálon jelent meg.

(A zárt hozzáférhetőség nem az abszolút titkosságot jelenti, [arra más módszerek vannak] hanem csak azt, hogy egy meghatározott olvasói kör egy sima jelszó használatával tudja olvasni a portáljukra kitett cikkeket. Az ott megjelent cikkek legtöbbször kikerülnek a széles nyilvánosság elé, később néha átveszik a nyomtatott lapok is. A cél mindössze annyi, hogy néhány magát fontosnak tartó titkosszolgálati ember pár nappal előbb olvasson néhány írást, mint a világ többi része. Most is ez történt. - Jack Corn)

Eszerint a lengyel kormánydelegáció gépét az oroszok Fehéroroszország felett eltérítették, Lech Kaczynski államfőt és az utasokat kivégezték, egy, az eredetihez hasonló másik Tupoljev-154-es gépet átfestettek és négy pilótával a delegáció eredeti céljához, Szmolenszk repülőterére küldtek. Ott szándékosan félretájékoztatták a pilótákat és a gépet a kifutópálya melletti erdőbe irányították. Az utasok nélküli üres gép lezuhant, a pilótákat egy KGB-s különítmény a helyszínen agyonlőtte. Pár óra múlva a már korábban meggyilkolt Kaczynski delegáció felismerhetetlenségig szétvert és összeroncsolt tagjait a szmolenszki szerencsétlenség helyszínére szállították, volt akit Moszkvába vittek, majd a holttesteket különböző időpontokban átadták a kiérkező lengyel vizsgálóbizottságnak.

Első olvasásra elég hihetetlennek tűnik ez a variáció. De azért nézzünk néhány tényt, amiről már sokan elfeledkeztek, vagy nagyobb nyilvánosság hiányában és a gyéren csordogáló hírek miatt a magyar közvélemény eddig még nem értesülhetett.

Putyin orosz és Tusk lengyel miniszterelnök Kaczynski előtt már egy héttel Szmolenszk környékén volt, együtt koszorúztak a katyni áldozatok emlékművénél. Tusk ugyanezzel a géppel és személyzettel utazott 2010. április 7-én Szmolenszkbe minden probléma nélkül. Érkezésük előtt az elavult katonai repülőtér új számítógéppel vezérelt radarrendszert kapott, amit Tusk és Putyin sikeres földet érése után, 2010. április 8-án nyomban leszereltek és ismeretlen helyre szállítottak. Tették ezt annak tudatában, hogy a lengyel államfő vezette második, az előzőnél sokkal nagyobb létszámú lengyel delegáció három nap múlva ugyanarra a repülőtérre fog leszállni.

A szerencsétlenség után nem vezényeltek a helyszínre egyetlen orvost vagy mentőkocsit sem. Órákkal később érkezett pár mentő, ami a roncsok között kisebb sérüléseket szerző, vagy túl sok füstöt beszívó orosz mentőalakulatok tagjait látta el.

A gép nagyon alacsony magasságról és aránylag kis sebességgel zuhant le, több darabra tört, de nem gyulladt ki, nem robbant fel, szemtanúk szerint csak néhány kis lángú tűzfészek ill. sovány füstoszlop volt látható. Ez nem indokolta az összes utas azonnali halálát és a felismerhetetlenségig összeroncsolt holttesteket, amiket csak DNS mintákkal tudtak azonosítani. A helyszínen mindössze 14 holttest személyazonosságát tudták megállapítani.

Az állítólag 96 emberrel lezuhant gépen nem volt egyetlen csomag, egyetlen aktatáska, egyetlen laptop vagy egyetlen személyes poggyász sem és a gép raktere is teljesen üres volt. Sok holttest annak ellenére, hogy a gép utasterében tűz nem volt, teljesen összeégett, és az elhunytak között volt több olyan, akinek a ruházatában a kiérkezett lengyel vizsgálóbizottság nem talált személyes iratokat.

Szemtanúk szerint a szerencsétlenség után egyenruhás orosz katonák azonnal kicserélték a repülőteret és a leszállópályát megvilágító berendezéseket és a landolást segítő nyomvonalat jelző erős izzókat más irányba fektették. Ez megerősíteni látszik azt a feltételezést, hogy a pilótát szándékosan vezették a leszállópálya helyett a közeli erdő fölé, és a rossz látási viszonyokat kihasználva az orosz repülőtéri személyzet szándékosan helytelen koordinátákat adott meg neki.

Több összeégett holttestet az oroszok a lengyelek tudta nélkül Moszkvába vittek. A DNS vizsgálatokon a lengyelek a kérésük ellenére nem vehettek részt, a holttestekből vizsgálati mintát nem kaptak, csak a kész jelentést kapták meg.

Az utastérben vért vagy vérnyomokat nem találtak.

A gép 2009 decemberében, alig öt hónappal a szerencsétlenség előtt Oroszországban volt felújításon, ahol új, orosz gyártmányú repülésirányító rendszerrel is felszerelték. Az orosz híradásokkal ellentétben a lengyel kormánygépeket karbantartó személyzet parancsnoka azt állítja, hogy a gép Varsóból kifogástalan műszaki állapotban indult útnak, és az emberei a repülésirányító rendszerhez az oroszországi szervizelés után nem nyúltak.

Ugyanez a parancsnok valamint több kollégája szerint mind a főpilóta székében ülő Arkadiusz Protasiuk százados, mind Robert Grzywna őrnagy, segédpilóta, az elnöki gépet irányító két tapasztalt pilóta az anyanyelvükön kívül tökéletesen beszéltek oroszul és angolul. A 36 éves, mélyen vallásos, két gyermekes Protasiuk megbízható és felelősségteljes katonatiszt hírében állt, akikről nehezen feltételezhető, hogy bármilyen, akár államfői parancsra olyat cselekedjen, ami szakmailag nem igazolható, vagy az utasainak életét veszélyezteti. Egy, a lengyeleknek átadott, a pilóták beszélgetését tartalmazó hangfelvételen Protasiuk és Grzywna normális társalgása hallható, veszélynek semmi nyoma, és nem található a szalagon arra vonatkozóan utalás, hogy bárki is utasította volna őket a leszállásra. A szalagról azonban nem állapítható meg, hogy mikor és hol készült.

A parancsnok ismételten felhívta a figyelmet, (az orosz híradások rendszeresen elfelejtik megemlíteni) hogy a gépet az oroszországi Szamarában tavaly decemberben a modernnek tekinthető, amerikai gyártmányú TAWS (Terrain Awerness and Warning System, gyártja az arizonai Universal Avionics Systems cég) rendszerrel is felszerelték, ami a pilótákat figyelmezteti, hogy ha valami alulról megközelíti a gépet, és veszély esetén akkor sem enged landolni, ha a pilóta erőszakkal akarja földre tenni. A TAWS rendszert a 90-es évek végétől kezdve szerelték fel az amerikai gépekre és 2005 óta egy szövetségi rendelet értelmében minden amerikai gépen kötelező a használata, kikapcsolni repülés közben nem lehet. Eddig még egyetlen ezzel felszerelt repülőgép sem zuhant le. A TAWS jól bevált, nagyon népszerű a pilóták között, gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy a figyelmeztetése ellenére a pilóta megkísérelje a leszállást. Az Interfax orosz hírügynökség 2010 április 24.-i jelentése szerint ez a TAWS rendszer a lezuhant TU-154-esen ki volt kapcsolva.

Szemtanúk szerint gép nem négyszer, hanem csak egyszer kísérelt meg leszállást, és a köd nem volt olyan átláthatatlanul sűrű, mint azt az orosz jelentések állították. Lengyel titkosszolgálati jelentések elképzelhetőnek tartják, hogy a ködöt az oroszok mesterségesen állították elő, hogy Kaczynski érkezésekor minél rosszabb látási viszonyok legyenek. A reptér környékén a baleset előtt 40 perccel készült fotókon még nyoma sem volt ködnek. A szemtanúk arról is beszámoltak, hogy a lengyelek érkezése előtt egy IL-62-es típusú orosz katonai repülőgép körözött több mint két órán át a szmolenszki reptér és a mellette elterülő erdő fölött. Az ABW (Agencja Bezpieczenstwa Wewnetrznego, a lengyel titkosszolgálat) valószínűsíti, hogy ez az IL-62-es felhősödést és gyors ködképződést elősegítő, vízzel kevert ezüstjódot permetezett a levegőbe. Szemtanúk állítása szerint az IL-62-es távozása után nem sokkal kezdődött a ködös idő.

A fekete dobozokat az oroszok elvitték, a tartalmát a lengyel vizsgálóbizottság tagjainak nem mutatták meg, tartalmukról a vezetőjük a DNS vizsgálatok eredményéhez hasonlóan csak egy lengyel nyelvű fordítást kapott, miszerint a gép műszaki berendezései valóban hibátlanul működtek. A tragédia helyszínén gyűjtött nyomozati anyagokat az oroszok szintén Moszkvába szállították, további sorsuk ismeretlen, azokról a lengyelek semmilyen tájékoztatást nem kaptak.

A szmolenszki reptéren Putyin és az érkező lengyel delegációk miatt a megszokottnál több orosz katona állomásozott. A szerencsétlenség után a katonák azonnal körülvették a roncsokat, és a videókamerákkal, fényképezőgéppel kifutó helyieket nem engedték fotózni, csak a saját embereik forgathattak. Az újságírókat és a tévés stábokat visszafordították a közeli útról, sok újságírót a felállított útblokádoknál megállítottak, a kameráikat átvizsgálták, elkobozták vagy kivették a fényképezőgépeikből a memóriakártyákat. Ennek ellenére több olyan "engedélyezetlen" videó is készült, amik felkerültek a netre.

Az egyik rossz minőségű gerillavideót Andrij B., (teljes neve ismeretlen) egy Szmolenszkben tartózkodó ukrán fiatalember készítette. Ezen látható, amint néhány férfi kutat a roncsok között és halható négy lövés, amikor valószínűleg a pilótákat vagy a szemtanúkat lövik agyon. Hazatérve a felvételt megmutatta a barátainak, akik közül ez egyik feltette a YouTube-ra. Andrij B.-t Kijevben 2010. április 15-én este az utcán ismeretlenek megtámadták és súlyosan bántalmazták. Másnap, 2010. április 16-án korán reggel három férfi felkereste a kórházban, kettő bement a szobájába, elvágták az életben tartó csöveket és háromszor mellbe szúrták, Andrij B. azonnal meghalt. Később ez a videó eltűnt a YouTube-ról, de azóta sok helyen ismét látható. (Lengyel és angol felirattal a cikk végén Önök is megtekinthetik.)

Egy másik helyi lakos szóbeli beszámolóját levetítették a szmolenszki tévében, ahol azt mondja, hogy ő egy rövid ideig a szerencsétlenség helyszínén tartózkodott és egyetlen holttestet sem látott mielőtt a katonák elzavarták, és szerinte kizárt, hogy több mint 80 halott lenne ott. Aznap este ezt többször is lejátszották tévében, de ezt a mondatot már kivágták belőle. Az interjút más tévécsatorna nem mutatta be.

A gyönyörű napos tavaszi időben megtartott temetési szertartásra Obama az Izlandról érkező vulkáni hamura hivatkozva nem ment el, helyette golfozott, bebiztosítva magának, hogy a sok millió lengyel származású amerikai közül egy sem fog ismét rá szavazni. (Obama Chicago-i politikus, és ebben a városban él a legtöbb lengyel-amerikai, több gazdag szponzora is lengyel származású.) Nem tartotta szükségesnek leróni a kegyeletét a tragikus körülmények között elhunyt lengyel elnök előtt Berlusconi olasz miniszterelnök, Károly angol trónörökös, Sarkozy francia elnök és Merkel német kancellár sem. A lengyelek ezt Merkeltől különösen zokon vették, nem csak a viharos múlttal terhelt speciális német-lengyel viszony miatt, hanem azért is, mert Berlin Krakkótól kevesebb mint 600 km-re van, és még sziréna nélküli gépkocsival is néhány óra alatt megközelíthető.

Hogy mi történt valójában Szmolenszk melletti erdő felett, azt valószínűleg soha, vagy csak nagyon hosszú idő elteltével fogjuk - vagy az unokáink fogják - megtudni. Talán még az is lehet, hogy a fenti változatról derül ki, hogy részben vagy teljesen megfelel a valóságnak. 






  2010-04-27 17:41:48, kedd


Napokig szenvedtették a lábánál fogva fellógatott férfit

Miből lesz az ezüst Mercedes?
Folytatódik a csicskáztatás. Ebből kiderül, hogy a hajléktalanok vannak legjobban kiszolgáltatva a gátlástalan csicskáztatóknak.

Tavaly ősszel ,,beszökött" a hír miszerint kunszentmártoni rendőrök hullát találtak egy ellenőrzés során egy személyautó csomagtartójában. Miként gyanús csontokat, tetemeket is egy város környéki kútban. A rendőrség cáfolt, de a szellem mégis kiszabadult a palackjából...

Ma már tudjuk, amit tavaly még nem: a hír igaz volt, csak egy kicsit másként. A holttestet hat évvel korábban találták, s egy természetes módon elhunyt emberé volt, akit azért gyömöszölt az autója hátuljába valaki, mert nem akart költeni az eltemettetésére. És találtak csontokat is egy kútban - amik azonban elhullott teheneké voltak.

Nem jutottunk tehát a hullák nyomára.

Szolnokról eddig még alig esett szó. Pedig a megyeszékhelyen is van miről beszélni. A szolnoki kizsákmányolók - ,,csicskáztatók", ,,tartók" - számára, mondhatni természetes célközeg a hajléktalanok több százas tömege.

A hajléktalan kiszolgáltatott. Nincs hol laknia, jövedelme, ha van, kevés a tisztességes élethez. Egészségét elhasználta, gondolkodását gyakorta beszűkítette már az utcán eltöltött idő. Hiszékeny és könnyen kordában tartható, többnyire senkinek sem hiányzik a ,,leltárból".

Van egy lista a szolnoki csicskáztatókról! Két és fél oldalas. A hírhedt családok mellett néhány rendkívül érdekes, közismert név is szerepel rajta. Pedig errefelé sem bocsánatos bűn egy-két hajléktalant kivonni a forgalomból. S valóban: nincs is ezzel semmi baj, mindaddig, amíg - ahogy mondani szokás: kosztért, kvártélyért - munkát ad valaki a hajléktalannak, és az a kvártély, a szállás normális viszonyokat jelent. Ez ugyanis mindenkinek jó: a hajléktalannak, mert munkája és szállása van, a ,,tartójának", mert olcsó munkaerőhöz jut, no és talán még a társadalomnak is, mert kevesebb a megoldandó gond.

Szolnokon az efféle, tisztességes ügyletekből van jóval kevesebb. Az így befogadottak többsége állatias körülmények között kényszerül élni, a nyugdíját, segélyét elszedik, korlátozzák a szabad mozgásában, és rendszeresen fenyítik, verik, hogy tudja, hol a helye.

Az esetek többségében olcsó albérlet ígéretével ,,etetik be" a hajléktalanokat a tartóik. Hiszen tudják: ez a gyenge pont, a fedél. A tíz-tizenötezer forintos lakbérek csábítóak azoknak, akiknek télen-nyáron a csillagos ég alatt kell élniük. János is így szaladt be a csőbe T.-ékkel. (Természetesen a szolnoki történeteink is valósak, hús-vér emberekkel. A neveket azonban megváltoztatjuk. A kizsákmányoltakét azért, hogy óvjuk őket, a bűnözőkét viszont jogi kényszerűségből. Ahogy mondani szokás, nevek és címek a szerkesztőségben.)

- Tavaly ősszel szóltak T.-ék, hogy költözzek hozzájuk, mert megüresedett az albérleti szobájuk - mesélte. - Azt mondták, fizetnem nem kell, csak tartsam rendben az udvart. Az ingyen aztán gyorsan, már az első hónapban, fizetőssé változott. Először tizenötezret követeltek, meg hatalmas villanyszámlát, pedig csak egyetlen negyvenes égőm volt. Aztán elvették a nyugdíjamat, és amikor nem akartam odaadni, jól meg is vertek. Verést később többször is kaptam. Lopták a tűzifámat, elvették a maradék pénzemből vett kávémat, cigimet. Még a konzerveket is, amiket hajléktalanként kaptam. Később ötezer forintért akartak adni egy szál cigit és egy kávét, és a lakbértartozásom is az egekbe emelkedett. Tószegen nyittattak velem egy számlát, és decemberben már arra ment a nyugdíjam, onnan pedig T.-ék vették fel. Közben nagyon őriztek, még a szomszédokhoz sem nagyon szólhattam.

János januárban eljött a tartóitól, és visszament az utcára. Elszökött, a ruháit és a holmijait azonban nem adták ki a házigazdáék, sőt, ma már kétszázezer forintot követelnek rajta, valamiféle adósságként.

János története persze csak egy a sok közül. S.-sel például műszaki cikkeket vásároltattak szállásadói, F.-ék, az U. tanyában tartott B.-vel pedig autót a tartói. Hogy hogyan, ne kérdezzék, mert csak sejtéseink vannak róla. A. állatokat gondozott még a múlt ősszel, napi tíz-tizenkét órában, fedélért és napi egyszeri étkezésért. Inkább vállalta azonban újra az utcán a telet, mintsem, hogy mindezt eltűrje. Még mindig fenyegetik a ,,gazdái", de nem megy vissza hozzájuk.

B. Pista bácsival szintén a tószegi takarékszövetkezetben nyittattak számlát a tartói, az S. utcai P.-ék. Jó nyugdíja van, nem csoda, hogy még az őt meglátogató szociális gondozókat is megfenyegették: jobb, ha nem jönnek többé. A jóhiszemű B. A.-val elhitették a P. utcai csicskáztatói, hogy a rendőrség kukázás miatt elvette a nyugdíját, azért nem kapja meg. P. Feri bácsinak egy fáskamrában kell élnie a negyvenezer forint nyugdíjáért, amiben fel se lehet egyenesedni. Ismerünk olyan embert, akit, mert nem akart ingyen dolgozni, és szökni próbált, lábánál fogva lógattak fel napokra a lovak istállójában, büntetésül.

És a sort sajnos még nagyon hosszan tudnánk folytatni. Ehelyett inkább interjúra kértük Czinege László ezredes, szolnoki rendőrkapitányt, hogy a rendőrségnek milyen információi vannak a helyi uzsorásokról, csicskáztatókról.

- Kár lenne tagadni, mi is tudunk róla, a megyeszékhelyen is jelen vannak az uzsorások, csicskáztatók - kezdte a beszélgetést teljes őszinteséggel a kapitány. - Az már más kérdés, hogy bár nem igazán van hivatalos adat az ilyen jellegű bűncselekményekről, Szolnok és térsége talán a kevésbé fertőzött területek közé tartozik. Egyre több a mély szegénységben élő, a létminimum alá szorult személy, akik megfelelő munkalehetőség hiányában, a megélhetésük biztosítása érdekében, a bűn útjára lépnek, vagy uzsorások karmai közé kerülnek. Aki pedig egyszer a hálójukba került, annak az esetek nagy részében már nincs menekvés, szinte soha nem tud megszabadulni tőlük. Sajnos kevés olyan konkrét információval rendelkezünk, amely bizonyító erejű. Az ilyen helyzetbe került emberek nagy része ugyanis olyan rettegésben él, hogy nem meri a segítségünket kérni, nem mer tanúskodni ellenük.

- Sorozatunkban sikerült megszólaltatnunk egy csicskatartót, aki szinte úgy állította be magát, mint aki merő jó szándékból vesz magához hajléktalanokat.

- Akkor először is tisztázzuk, mit is értünk csicskáztatáson. A törvénykönyv ugyanis nem ismer olyan fogalmat, hogy csicskáztatás. A hozzá kapcsolódó bűncselekmények, személyi szabadság megsértése, garázdáság, testi sértés, hogy csak a leggyakoribbakat említsem azok, viszont igenis üldözendő cselekmények. Az tehát, hogy egy hajléktalan kosztért, kvártélyért, önszántából ,,elszerződik" egy tehetősebb személyhez, nem rendőrségi ügy. Abban a pillanatban azonban, amint erőszakkal elveszik a pénzét, kifosztják, megverik, nem engedik ki a portáról, már bűncselekmény történik, s ha tudomást szerzünk róla, igenis közbelépünk. A mi fogalmaink szerint tehát a csikáztatás akkor válik üggyé, amikor legalább egy erőszakos bűncselekmény társul hozzá. Mivel a legtöbb esetben ezek a szerencsétlenek önszántukból szegődnek el, ritkán kérnek tőlünk segítséget. Természetesen azért akad kivétel is. A közelmúltban például, a családsegítő központ közbenjárásának is köszönhetően, sikerült felgöngyölítenünk egy olyan ügyet, ahol ,,kamu" eltartási szerződéssel akartak kisemmizni egy szerencsétlent.

- A köztudatban az uzsorások felbukkanása alig néhány éves múltra tekint csak vissza.

- Azt kell mondanom, hogy régebben is létezett ez a fajta bűnözés, ám törvényileg sokáig nem volt ilyen konkrétan megfogalmazva, és emiatt talán kisebb nyilvánosságot is kapott. A másik ok, ami miatt most mintha többen foglalkoznának ezzel az ,,üzlettel", az a terjedő szegénység. A munkahelyek elvesztése után sorra dőlnek a dominólapok. Az a család, amelyik havi biztos bevétele alapján építette fel életét, esetleg még kölcsönt is vett fel, s egyik napról a másikra elveszti megélhetési forrását, szép lassan feléli a nagy nehézségek árán összespórolt, félretett pénzét. Ettől a pillanattól kezdve pedig kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Ha a rokonság, barátok, ismerősök vagy akár az önkormányzat nem tud segítséget nyújtani, kényszerpályára kerül. Pillanatnyi megélhetése érdekében vállalja annak veszélyét, hogy akár ismeretlentől is, kamatra kölcsönt kér. Ezt aztán természetesen nem tudja visszafizetni, a korábban jótevőnek hitt személy pedig villámgyorsan és teljesen kifosztja, megszerzi maradék ingó és ingatlan vagyonát.

A kifosztott ezáltal utcára kerül, hajléktalan lesz, s a mindennapi betevőért akár kész a bűn útjára is lépni. Az uzsorások által mindenükből kiforgatott szerencsétlenek a huszonkettes csapdájában vergődnek: munkahelyre, lakhatásra, pénzre lenne szükségük, hogy ki tudjanak szabadulni a ,,rabságból". Mivel mindezekkel nem rendelkeznek, ismét egyenes útjuk vezet az uzsorásokhoz, s minden kezdődik elölről.

- Ha a szerencsétlen nincstelenek félelmükben nem is tesznek feljelentést, azért vélhetően jó néhány eset a rendőrség tudomására jut...

- Szinte napi kapcsolatban vagyunk a szociális munkásokkal, akik a tevékenységük révén talán a legjobban belelátnak ebbe a világba. Hasonlóan szoros az együttműködésünk a családsegítő központtal, vagy éppen a hajléktalanszállóval is. Sok információ birtokába jutunk így, de a bűn bizonyíthatóságához azért az áldozatok közreműködésére is szükségünk van. Most is vannak folyamatban lévő ügyeink, ám a nyomozás, illetve az áldozatok érdekében konkrétumokkal nem szolgálhatok. Amint sikerült rács mögé juttatnunk az elkövetőket, azonnal kiterítjük a kártyáinkat.

Nyomozások indultak, hatóságok szövetkeznek

December elején történetesen arról a megyénkbeli településről, amelyiknek polgármestere és alpolgármestere maga is otthonos, a fenti ,,üzletágak" egyikében-másikában. Két településen is nyomozás indult a feltárt ügyek kapcsán, a megyei rendőr-főkapitányság pedig társadalmi összefogást kezdeményezett a témában érintett hatóságok és szervezetek részvételével, hogy így hangolja össze munkájukat a modern kori szociális rabszolgatartás ellen.

Mindenki jelentse a szociális rabszolgatartást ha tudomására jut. Ennyit meg lehet tenni embertársunkért!




Újabb mérföldkő a biológiai fegyverek történetében


A biológiai fegyverek használata valószínűleg olyan régre nyúlik vissza, mint maga a fegyverkezés. Az első jól dokumentált, széleskörű alkalmazását a középkorban találhatjuk meg, amikor is ismert, hogy a hódító hadjáratok során előszeretettel katapultálták  az ostrom alatt álló várba, pestisben elhunyt embereik holttesteit, arra játszva, hogy a járvány rövid idő alatt elpusztítja majd a bent lakókat és ezáltal a vár könnyen a kezükre kerül.
 A 20. századra a higiéniának, a C-vitaminnak és az antibiotikumoknak köszönhetően a kórokozók által terjesztett betegségek túlnyomó része kezelhetővé vált, és ezzel egy új korszaka kezdődött meg a biológiai hadviselésnek.

Több orvos, akivel beszéltem, úgy véli, hogy van egy "természetes folyamat", mely során a természet újfajta kórokozókat hoz létre, hogy a régi, legyőzött kórokozók helyébe újak, erősebbek lépnek. Hogy egyfajta fegyverkezési verseny ez a természet és az ember között. És bizony, könnyen lehet, hogy létezik egy ilyen folyamat. Ugyanakkor a természet általában ennél sokkal lassabban, nagyobb időléptékekben dolgozik. Az új fajok, fajták, mutációk kialakulása százezer, millió évek alatt zajlott le az eddigi földtörténetben, és semmi nem indokolja, hogy a 20. század folyamán a természet turbo fokozatra kapcsoljon, és gyakrabban jelenjen meg az újabbnál újabb gyilkos vírusokkal és bacilusokkal, mint Steve Jobs az új iPhone verzióival. Itt nyilván valami másról is szó lehet...
Hogy jobban megértsük, pontosan miről, érdemes belepillantaunk a kiszivárgott CIA jelentésekbe, melyek a 70-es évekből datálnak, és melyekben a CIA biológusai kijelentik, hogy kevesebb mint egy évtizedre van még szükségük ahhoz, hogy egy olyan mesterséges vírust tudjanak létrehozni, mely ellen nincsen természetes immunitás, vagyis az ember saját immunrendszere nem képes legyőzni azt.
Láss csodát, eltelik majdnem pontosan egy évtized, és a nyolcvanas évek elején felüti fejét egy teljesen új vírus-család, ami speciálisan az emberi immunrendszert támadja meg. Körülbelül úgy viselkedik, mint egy számítógépes vírus, ami első lépésben gondosan kiiktatja a rendszer vírusirtó szoftverét, és átadja a pályát az egyéb vírusoknak, melyek ezután, az immár védtelen rendszert boldogan szedhetik darabjaira.
Hogy a HIV vírus honnan származik, arra ugye ott van a hivatalos "maki-majom elmélet", mely szerint valaki vélhetően megkajált vagy megkettyintett egy kis maki-majmot, majd az így belé került vírus épp úgy mutálódott, hogy az innentől kezdve pont az emberi immunsejtek megfertőzésére lett kíválóan alkalmas. Ez ugye sok mindent megmagyaráz, de azt például nagyon nem, hogy hogyan kerülnek ebbe az új vírusba gén-szekvenciák az ismert, birka agyakat pusztító, 
VISNA nevű vírusból, és hogy mi a helyzet egy csokor egyébretrovírussal, amik azelőtt szintén nem voltak képesek embereket megfertőzni, de ezzel egy időben hirtelen mind megjelennek az emberi populációkban (lásd HIV-1 mellett HIV-2,HTLV I-II), vajon azok is ugyanattól a maki-majomtól származnak, esetleg egy másiktól? Lehet hogy az afrikaiak édes hármasban nyomják, egyszerre két maki-majommal, ahogy azt Alekosz is szereti?
Nos, aki egy kicsit jobban elmerül a HIV vírus szokatlanul hirtelen, gyors elterjedésének a kérdésében, az látni fogja, hogy az AIDS egy mérföldkő volt a vírusos fertőzések történetében. Megjelenésével megnyílt a lehetőség olyan vírusok létrehozására:
- melyeket az emberi immunrendszer nem képes legyőzni
- halálosak kimenetelűek
- lassú lefolyásúak, sokáig tünetmentesek
- és ezáltal nehezen kimutathatók.




Biztos van, akit mindez sokkol. Létezik az, hogy a CIA ilyesmire költse az amerikai adófizetőktől beszedett dollármilliárdokat?
A meglepettség jogos, de hamar elmúlik, amint utánanézünk, hogyan is jött létre maga a CIA szervezete a II. Világháború után, az úgynevezett 
"Gemkapocs" művelet keretében Amerikába exportált náci tudósokból. Amint látjuk, hogy a Mengele-féle (normál emberi léptékkel nézve teljesen elmebeteg) tudósok nem golyót kaptak a fejükbe, hanem egy zsíros állást a CIA-nál, ahol folytathatták addigi kutató munkájukat, akkor többé nem lepődünk meg azon, ha a szervezet struktúrája és eredményei is erősen emlékeztetnek a nácik "munkásságára".

Tekerjünk most előre újabb két évtizedet. A 21. századba lépve az új buzzword: az influenza! Van madaras, malacos, koalás, pandás, mindegyik hoz valami újdonságot, ami ellen új oltásokat szükséges beadni. Fontos! Oltatni kell, mert különben meghalsz! Sőt, másokat is megfertőzöl, és ők is mind meghalnak!
Persze itt is megoszlanak a vélemények, és sokaknak teljesen természetes az a folyamat, mely során évente új influenzavírusok jelennek meg. Én továbbra is csak annyit tudok tenni, hogy felhívom a figyelmet, hogy 
ezek az új influenza vírusok általában 3-4 teljesen különböző vírusból is tartalmaznak génszekvenciákat. A legutóbbi H1N1 például négy különböző vírus "összemutálódása" volt, ezek között van sertés, szárnyas és emberi influenza vírus, valamint az 1918-as, gyilkos spanyol nátha hírhedt vírusa. Ilyenkor nem is nagyon születik hivatalos magyarázat arra, hogy egy ilyen extrém mutáció mégis hogyan jöhetett létre természetes úton. Legtöbbször nem is próbálkoznak, hiszen bármilyen közös aktus amiben részt venne egy disznó, egy liba, egy ember, és egy 100 éve mumifikálódott holttest, az valószínűleg úgyis túl morbidnak hangzana.
Azoknak, akik valamelyest követték a gén-technológia utóbbi évtizedekben elért vívmányait, van azért ennél egy jóval egyszerűbb, és ésszerűbb magyarázat mindenre.
Gene-splicing eljárás (gén-vágcsálásos technika), definíció:
Kettő vagy több különböző egyed génjeinek felszeletése, majd a darabok oly sorrendben való összemixelése, hogy a kapott organizmus egyesítsen magában bizonyos kívánt tulajdonságokat az egyes kiindulási egyedekből. Alkalmazása nagyon sokoldalú, a hetvenes évek óta alkalmazzák például növények rezisztenssé tételére valamilyen vegyi anyaggal szemben, különböző növényfajták kedvező tulajdonságainak egyesítésére, és így tovább. Egyik újabb keletű, szélesebb körben is ismert állati alkalmazása a 
pókkecske, ami a pók és a kecske keresztezése. Külsőre egy szokványos kecske, amit azonban ha megfejnek, pókhálót ad tej helyett, ezt az anyagot azután rendkívül erős golyóálló mellények készítésére használják fel. (A dolog nem vicc, a fejlesztés teljesen publikus.) A komplex eljárás potenciálisan alkalmazható több különböző állati vírus illetve baktérium és emberi gének olyan összekombinálására, hogy a létrehozott új kórokozó meghatározott tulajdonságokkal rendelkezzen, és mindehhez olyan receptorokkal, amik az emberi sejtekbe való behatoláshoz szükségesek.

Ismétlem: POTENCIÁLISAN alkalmazható LENNE ilyesmire is! Természetesen ilyet senki nem csinál, és ilyennel senki nem kísérletezik, mert olyat csak csúnya, rossz emberek tennének, és ez egy szép világ, csupa kedves emberekkel, ahol a választott képviselők csakis az állampolgárok kívánságait lesik, a rendőrök azzal töltik egész napjukat, hogy a kisembereket oltalmazzák, és a csupa jóindulatú orvos azon dolgozik, hogy mindenki kétszáz évig éljen, makulátlan egészségben, hogy minél több nyugdíjat vehessen fel, és soha ne kelljen semmiféle méregdrága gyógyszert szednie!
No de inkább tekerjünk még egy kicsit előre! És ezzel meg is érkeztünk napjainkba, amikor arról szólnak a híradások, hogy éppen hány ezer ember halt meg egy újfajta bakteriális fertőzéstől, amit állítólag fertőzött uborkák és salátalevek terjesztenek.
Az újfajta kórokozóról egyelőre nagyon kevés információ áll rendelkezésre, az elmélet mégis, máris több sebből vérzik. Azt ugyanis már tudják, hogy 
az új baktérium két különböző E-coli baktériumból "kombinálódott össze", és e mellett szert tett olyan génekre is, melyek ahhoz szükségesek, hogy képes legyen áthatolni az emberi bélfalon és bejutni a véráramba.
Na mármost az
 E-coli baktériumokról fontos tudni, hogy sok különböző fajtája van, de mindegyik az állati bélrendszerekben élegyik sem uborkákban. Az egyetlen mód, ahogy egy ilyen rákerülhet az uborkára az, ha az állatok a mezőkön járnak, és ürülékükkel beszennyezik a növényeket, de ez esetben is, egy alapos mosás után a zöldség újból nyugodtan fogyasztható, semmi szükség látványosan megsemmisíteni egész országok zöldségexportjait. Ez az egész inkább vagy show, vagy része egy másik fajta fegyverkezésnek, amit gazdasági hadviselésnek hívunk.
Nyilván, ahogy telik az idő, egyre több információnk lesz erről az újfajta fertőzésről, de 
az orvosok már most jelentik, hogy azoknál, akiknél a baktérium nem okozott halált, egyre nagyobb számban (egyes becslések szerint a fertőzöttek felében) súlyos neurológiai tünetek lépnek fel. Úgyhogy kérem szépen, félreértés ne essék, itt nem egyfajta "jajj, elrontottam a hasam" szintű fertőzésről van szó, hanem egy valószínűleg életre szóló, lassú lefolyású betegségről. A neurológiai tünetek mindig olyan vírust jeleznek, ami lassú lefolyású, és szinte sosem kezelhető.
Mindezt nem azért mondom, hogy mostantól bárki rettegjen a zöldségektől, igazából elég ha megmossa azokat alaposan. Az én jelenlegi megérzésem viszont az, hogy ez az új fertőzés egyáltalán nem is a zöldségekkel terjed.
Ami pedig már most biztos, hogy újabb mérföldkövet jelent a biológiai fegyverkezés területén. Ez ugyanis az első olyan baktérium, amely valami úton-módon szert tett arra a képességre, hogy áthatoljon az egészséges emberi bélfalon, és ezzel lehetővé vált, hogy egy kórokozót a véráramba lehessen juttatni a táplálék útján.Eddig ilyesmi csak injekcióval volt lehetséges (amihez ugye rá kell venni valakit, hogy oltassa magába), vagy cseppfertőzéssel volt lehetséges (ami ugye azért nem a legjobb, mert a terjedés nehezen kontrollálható).
Ez a fejlesztés egészen új távlatokat nyithat meg, még az is lehet, hogy nem kell megvárni Bill Gates folyamatban lévő fejlesztését, mely a szúnyogokat hívná segítségül, hogy belénk oltassa az (általuk) szükségesnek nyilvánított anyagokat, hanem egyszerűen bele lehet kavarni a táplálékunkba azt, amit nekünk szánnak...

(A cikk szerzője nem orvos és nem mikrobiológus, viszont minden ami a cikkben elhangzott hivatalos orvosi jelentéseken és szakmai cikkeken alapult. Ahol más színű a szöveg, az ott, mint mindig, egy link, amire kattintva az olvasó részletesebben is utánajárhat az egyes információknak.)
FONTOS FEJLEMÉNY:
"Megérzésemet" a cikk írása után röviddel orvosok is megerősítették. Az alábbi írás valahogyan megjelenhetett az indexen, de másnap sürgősen le is szedték, úgyhogy már csak a google tárolt változatát lehet megtekinteni itt.



  2011-11-10 10:23:01, csütörtök


Zsidó szervkitermelő, és szervkereskedő maffia, azaz rabbik, zsidó polgármesterek és fajtársaik Jew Jerseyben. Nagy botrányt kavart Amerikában annak a Brooklynban élő izraeli állampolgárságú rabbinak, Levy Itzhak Rosenbaumnak a letartóztatása, aki elismerte bűnösségét. Az eset azt bizonyítja, hogy Izrael vezető szerepet tölt be a világra kiterjedő szervkereskedelem és az ahhoz kötődő szervezett bűnözés terén.

Miután egy FBI beépített ügynöktől 10 000 USD-t vett át, és letartóztatták, Rosenbaum rabbi beismerte, hogy régi szereplője az emberi szervkereskedelem fekete piacának, és hogy több ilyen üzletet bonyolított, esetenként 120-150 000 USD fejében. 2009-ben pénzmosás és korrupció vádjával szintén letartóztatták. Zsidó ügyvédjei széplelkű ,,szamaritánusnak" próbálták beállítani ezt a férget, de az amerikai törvények alapján 250 000 USD pénzbüntetésen túl öt-öt évet is kaphat minden közvetített vesénként. Még mielőtt bárki is elsiratná ezt a szegény rabbit, tudni kell, hogy megegyezés született arról, hogy kiadják Izraelnek, minden zsidó bűnöző végső mentsvárának. Jelenleg házi őrizetben van, természetesen. Nem sokkal utána az FBI a maffia további 44 tagját tartóztatta le, rabbik egész sorát, polgármestereket .





A sötét üzelmekre már 7 évvel ezelőtt fényt derített a Kaliforniai Egyetem antropológusa, Nancy Sheper-Hughes. Ez a bátor asszony már egy évtizede kutatja a szervkereskedelem rejtélyeit.
,,Ő (Rosenbaum) a nemzetközi bűnszervezet fő üzletkötője az Egyesült Államokban."
A kutatónő forrásai közül az egyik fiatalember jóhiszeműen csatlakozott a segítőkésznek tűnő Rosenbaumhoz, majd amikor azokkal a ,,donorokkal" is találkozott, akiket e célból olyan elszegényedett országokból hoztak Amerikába, mint például Moldávia, rádöbbent, mivel is foglalkozik a főnöke.

,,Azt mondta (az informátor), borzasztó volt. Úgy hozták be ezeket az embereket, hogy nem voltak tisztában azzal, ami velük történni fog, haza akartak menni, és sírva könyörögtek."- mondta Sheper-Hughes. A férfi útonállónak nevezte Rosenbaumot, aki ilyenkor elővette revolverét, amelyre úgy tűnt, hogy engedélye van, és ezt mondta: ,,Most itt vagy. Az üzlet az üzlet. Most vagy ide adod a vesédet, vagy soha nem mész haza."

Nancy Sheper-Hughes értesítette az FBI-t, majd hiába várt, nem történt semmi. A Belügyminisztérium 2004-ben (!) azt nyilatkozta az ügyben, hogy elképzelhetetlen egy ilyen hálózat létezése az országban, ezek csak amolyan ,,városi legendák".

Nagyobb sikere volt Brazíliában és Dél-Afrikában, ahol felhasználva az általa nyújtott információkat, határozottan léptek fel a bűnözőkkel szemben. Járt több olyan Moldáviai faluban, ahol ,,a férfiak 20%-át már felszippantotta ez a rendszer, hogy fillérekért eladják a veséjüket." Tehát Rosenbaumék 10 000 USD összköltségen megszerzik a nem zsidó áldozatok szerveit, majd 150 000 USD-t kérnek zsidó megrendelőiktől. Nem érne meglepetés, ha a műtéteket végző, szintén fajtárs orvosok, megúsznák egy enyhe dorgálással, fantasztikusan jövedelmező magas beosztásuk megtartása mellett.

A terhelő titkos hangfelvételen azt mondja Rosenbaum, hogy ,,Ezt már rég óta csinálom." A beépített ügynök kérdésére, hogy hány ügyet bonyolított, azt válaszolta: ,,Egészen sokat."
Nancy Sheper-Hughes-t, mikor éppen a ,,Kettévágott világ, a globális emberi szervkereskedés" című oknyomozó könyvének megjelenésére várt, szerdán felhívta az FBI, amire az antropológusnő vissza kérdezett: ,,Miért éppen most hívnak engem?" Majd hét év után végül rászánta magát az ügynökség és letartóztatta a hálózat tagjait.





Ide tartozik a hálózat még ennél is brutálisabb módszere, a PressTv nyomán: a korábbi izraeli hadügyminiszter elismerte, hogy már az 1990-es években a Gázai övezetben palesztin holttestekből ,,kitermelték" a belső szerveket. A palesztin hatóságok követelik Izraeltől, hogy számoljon el a sok, börtöneikben eltűnt fiatal palesztin sorsával, hollétével.
Az elhunytakat bizonyos esetekben lezárt dobozokban adják át a hozzátartozóknak, parancsba adva, hogy nem vizsgálhatják a holttestet és éjszaka temessék el - mondja Fathi Abu Mughli palesztin egészségügyi miniszter. Salem Khaleb titkos tömegsírokra hivatkozik, 302 holttestet találtak egy ilyen helyszínen. A palesztin hatóságok követelik a cionista bűnözők megbüntetését a Genfi Egyezmény alapján.

Egy svéd újságíró, Donald Boström leleplező cikkében az Aftonbladet lapjain az izraeli hadsereget egyenesen a Gázai-övezetben végrehajtott emberrablással vádolja, melynek palesztin áldozatai nyomtalanul eltűntek. Természetesen sem a nyugati, sem a hazai sajtó nem kapta szárnyaira ezeket a híreket, de egy biztos: előbb vagy utóbb ezek a sátánfajzatok kamatostul megfizetnek minden sötét bűnükért!

Veterans Today, PressTv... és sokan mások.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése