2013. május 1., szerda

A szellemektől a kristálykoponyáig


A szellemektől a kristálykoponyáig


Nyugtalan holtak

Megszállottság – a hagyományos megfogalmazás szerint azt jelenti, amikor valaki fanatikusan véghez akar vinni valamit. De vajon döntéseinket mennyire tudhatjuk a magunkénak, és mennyire lehetünk biztosak abban, hogy tudtunkon kívül nem valami vagy valaki más akarata szerint cselekszünk-e időnként?

 

KIK A KOPOGÓ SZELLEMEK?


Számtalanszor hallottuk, olvastuk már, hogy egyes házakban szellemek kísértenek. Ha az élő személy nagyon ragaszkodott a lakókörnyezetéhez, akkor előfordulhat, hogy annyira kötődik hozzá még halála után is, hogy nem hajlandó azt elhagyni. Lelke továbbra is ott tartózkodik, s nem hagyja békén az ott élő embereket. Leginkább azoknak okozhat kellemetlenséget, akik odaköltöznek. Bizonyára ismerős jelenség lehet az ajtócsapkodás, az ijesztő hangok, rejtélyes kopogások. Komolyabb esetekben a szellem fizikailag bántalmazhatja az embereket: letaszítja őket a lépcsőn, megrántja hajukat, elmozdít bizonyos tárgyakat, lelöki a polcról a könyveket, kávéscsészéket, vagy más erőszakos cselekedethez folyamodhat. Akár még az ember álmába is beférkőzhet – ekkor beszélünk rémálmokról. Ezen kívül fel is riaszthatja az embert alvás közben. Az ilyen kísérteteket nevezik kopogó szellemeknek, vagy poltergeist jelenségnek.

Tulajdonképpen az a céljuk, hogy elüldözzék azokat, akik a házban laknak. Az ilyen házakra gyakran kerül ki az eladó tábla, mivel a lakók félnek a háztól, félnek ott élni. Ezek az emberek azt sem tudják, hova fordulhatnak segítségül. Sok ilyen történetet hallhatunk Angliából, Skóciából, ahol gyakran múzeumként funkcionálnak egyes kastélyok. Ilyen például a londoni Tower, vagy a Glamis kastély. A turisták előszeretettel látogatják ezeket a helyeket.
 
Szellemlakta Glamis kastélyA kép forrása: commons.wikimedia.org
 

REJTÉLYES KÖTŐDÉS


A szellemek azonban nem csak házakhoz, helyekhez kötődhetnek, hanem személyekhez is. Vegyünk néhány példát: Van egy férj, aki egész életében nagyon féltékeny volt a feleségére. Ez a férj halála után is kísértheti feleségét azzal, hogy folyamatosan ellenőrzi, mit csinál, kivel van, hova megy. Vagy egy meghalt rokon is kísértheti szeretteit azzal, hogy még mindig nagyon ragaszkodik hozzájuk. Ez esetben a kísértetek azt gondolhatják, még mindig van küldetésük, még mindig vannak feladataik bolygónkon. Ha egy házban paranormális jelenségeket tapasztalunk, tanácsos szakértőket vagy médiumokat hívni. Ezek az emberek a spiritualitással foglalkoznak, ez a szakterületük. Ők a megfelelő eljárást követően meggyőzik a kísértetet, hogy neki már nincs itt semmi keresnivalója. A másik eset az, amikor a kísértet segítségre szorul, mert nem hajtott végre egy adott feladatot, még amikor élt, vagy valamilyen üzenetet szeretne küldeni a még élőknek. Ebben az esetben a szakértők teljesítik a szellem kívánságát, levéve róla karmikus terheit. Ezt követően a szellem számára megnyílik a fényfolyosó, mely által, ha szükséges, a későbbiekben új életet választhat magának.
A KÉP FORRÁSA: COMMONS.WIKIMEDIA.ORG
 

A TÖBBSZÖRÖS SZEMÉLYISÉGEK HALOTTAI


Létezik a skizofréniának egy olyan fajtája, amelyet többszörös személyiségnek nevezünk. Ez egy ritka, de nagyon izgalmas pszichiátriai betegség. Olyan emberekről van szó, akikben egyszerre több személyiség létezik. Az ő viselkedésük sokszor igen meghökkentő, hiszen hol az egyik, hol a másik (harmadik, stb.) személyiség irányítja cselekedeteiket, és az egyes énrészek általában nem tudnak a többiről, így gyakran nem emlékeznek arra, mit csináltak, akkor, amikor éppen egy másik személyiségük uralkodott felettük. Többszörös személyiség alakulhat ki olyan gyermekeknél, akiket súlyos trauma, zaklatás, bántalmazás ért. Az új énrész kialakításával a sérült személyiség leválasztja magáról azokat az élményeket, melyekkel nem képes megbirkózni, és egy másik, sokszor erősebb lelkületű személyiségre bízza az esemény feldolgozását.

Az egy testben lakozó személyiségek olyannyira különbözhetnek egymástól, hogy egyes alapvető képességek az egyikben jelen lehetnek, míg a másikban (vagy a többiben) nem. Például az egyik személyiség jól tud kosárlabdázni, míg a másik ügyetlen ebben a sportban, vagy az egyik énrész beszél egy nyelvet, míg a másik nem. A betegek vizsgálata során kiderült, hogy az egyik személyiség sajátjaként értelmezte a hallottakat, ilyenkor az agy érzelmekért felelős területei mutattak fokozott aktivitást. A másik személyiség azonban nem ismerte fel tudatosan, hogy a történet vele esett meg, ezekben az esetekben szélesebb körű agyi aktivitás volt megfigyelhető, amely során az éntudat régiói kerültek izgalomba. Ezek a régiók nem aktivizálódtak olyan egészséges egyéneknél, akiknek másokról szóló történeteket olvastak fel. A kutatók szerint az agy ilyenkor aktívan elfojtja a traumás információkat, és egyes agyi területek mintegy kiradírozzák a kínos történéseket az egyén memóriájából.


ELMEBETEGSÉG VAGY MEGSZÁLLOTTSÁG?


Feltehetjük azonban a kérdést, hogy vajon tényleg az agy helytelen működésére vezethető-e vissza a dolog? E teljesen különböző személyiségek egy testben ugyanis több tudatot feltételez. Mit lehet olyankor tenni, ha valakit vélhetően megszálltak? A tünetek a következők: az áldozat személyisége kicserélődik, memóriája romlik, időkiesései vannak. Rászokhat az italra, cigarettára, és olyan dolgokat csinálhat, amilyeneket előtte nem. Olyasmiket vásárol, amikre semmi szüksége, és még magának sem tudja megmagyarázni, hogy miért tette. Depresszió, gyakori hangulatváltozások tapasztalhatók nála, és minden ok nélkül fellépő testi problémák jelentkeznek.
Előfordul, hogy hallucinál, paranoiás lesz és ok nélkül félelemérzet uralkodik el rajta. Sajnos, környezete a legtöbb esetben nem tudja felismerni a bajt, az illetőt elmegyógyintézetbe utalják, és ott, az orvosságok hatására, csak konzerválódik az állapota. Ugyanakkor határozottan ki kell jelenteni, hogy különbség van az elmebetegség és a megszállottság között, bár a hosszú ideig tartó megszállottság elmebetegséget okozhat. Sokan felvetik azt a kérdést is, hogy, hogy vajon az asztrálutazás élménye valódi-e vagy csak hallucináció, valamilyen rendellenes elmetevékenység? A spirituális érzékelés, és az ideg- elmeproblémák között csupán egy hajszál húzódik! Nehéz a megkülönböztetés, de nem lehetetlen.


A SZELLEM ELKÜLDÉSE


Ha megbizonyosodtunk arról, hogy valakit megszálltak, és a biológiai tényezők ki vannak zárva, hozzá kell kezdeni az áldozat megszabadításához. A megszabadítás azt jelenti, hogy elküldjük a testben lakozó szellemet. Ezt nem úgy kell csinálni, mint ahogy azt klasszikus ördögűző filmekben láttuk. Ez egy rendkívül összetett dolog. Először is: miért szállnak meg valakit? Csak azért, hogy a kísértet táplálkozzon? Ez így túl egyszerűnek tűnik. Annak, hogy valakit megszálltak, okai vannak. Az okok a szellem korábbi életének személyiségében keresendőek. Feltételezhetjük, hogy nem vitt véghez valamit korábbi életében, és akit megszállt, arra akarja használni, hogy véghezvigye a szellem kívánságait. Ilyenkor annak a kiderítése a fontos, hogy a szellem milyen célokkal maradt itt a földön.

Az Ouija tábla kitűnő tárgy szellemvilággal való kommunikációhoz. Ez az eszköz segítségül szolgálhat annak kiderítésére, miért rekedt itt. Az okokat vizsgáljuk, ne a következményeket. Csak így segíthetünk a kóbor lelkeken. Felesleges sablonszövegeket használni arra vonatkozólag, hogy menjen el, mert úgysem fog, amíg meg nem győzzük. Csak úgy győzhetjük meg, ha együttműködünk vele, illetve ő velünk és elhárítjuk az okokat, melyek miatt itt ragadt. A megszabadított személyre egy ideig oda kell figyelni, hogy vissza ne essen. A megszabadítás után a páciens életében új fejezet nyílik, mintha újjászületett volna. Ha ezt a lehetőséget kihasználja, rendbe tudja tenni életét, és pótolni tudja azt az erőt, ami kiesett az életéből. Ha már semmilyen orvosi terápia, gyógyszer nem segít a rosszkedven, ha azt vesszük észre, hogy néha olyan dolgokat tesz családtagunk, ismerősünk, ami teljesen idegen tőle, akkor kezdhetünk gyanakodni.


HOGY NÉZ KI A KÍSÉRTET?

Elvethetjük az olyan állításokat, mely szerint egy szellem úgy jelenik meg, mint amilyen halála pillanatában volt. Ez így nem igaz. Egy szellem képes bármilyen formában megjelenni, legyen az csecsemő, kisbaba, idős asszony, vagy akár elefánt, jegesmedve, csörgőkígyó. A médiumok előtt azonban korábbi életeik személyét vetik fel magukra. Sokan állítják azt is, hogy egy kísértetalak úgy néz ki, mint egy fotó negatívja, amikor megnézünk egy felhasznált fényképtekercset. Szinte mindenki látó 3-4 éves koráig. Csak a felnőttek ezt kinevelik belőlünk, a legtöbb emberben kikapcsolódik ez a képesség. Talán jobb is így. Mindenki előtt ismert, amikor egy gyermek ismeretlen nem létező személyről beszél, vagy nagyon fél a sötétben – a szülők pedig megnyugtatják őket, ez csak az ő fantáziájuk szüleménye, s csak álmodták az egészet.


Nem csak a földi világban ragadt kóbor kísértetek vannak, hanem a fényből visszatért szellemek, tanítók is. Ők olyan lelkek, akik már végigjárták a karmikus fejlődés minden lépcsőfokát és teljesen megtisztultak. Ők nem vonnak el energiát, nem bántanak. Rendszerint azért jönnek vissza, hogy segítsenek az élőknek a fejlődésben.


Képek forrása: commons.wikimedia.org
forrás: www.noiportal.hu


Szellemek a tükörből

A tükrök körüli misztikum nagyon régről ered, és számos babona kapcsolódik hozzá. A középkorban különösen boszorkányosnak tartották, eltörése pedig egyenesen a szellemvilág haragját vonta maga után.

Hiedelmek
Ma is élő babona, hogy amikor egy nő összetöri a tükröt, hét évig nem megy férjhez. Eredetileg úgy gondolták, elrepedése után hét év szerencsétlenség következik. A hetes mágikus szám szinte minden kultúrában. A fent említett, házasodással kapcsolatos baljós jelentése a XVII. század környékén terjedt el.
 

Megpillanthatod benne a jövődet

Egy másik érdekes hiedelem szerint a tükörben mindenki képes meglátni a saját jövőjét. Hogyan? Éjfélkor állj egy nagy tükör elé úgy, hogy a hátad mögött égjen egy gyertya. Ne legyen más fényforrás a szobában, csak a gyertya lángja világítson. A babona szerint ekkor tükörképünk átalakul jövőbeli arcunkká, így megláthatjuk, mi vár ránk. Ha például, egy békés öregember képét látod az arcodban, akkor bízhatsz a hosszú, nyugodt életben.


Átjáró más dimenziókba
Számos ezotériával foglalkozó szakember úgy tartja, hogy tükreink éjszakánként átjáróként működnek valódi világunk és más, szellemi dimenziók között. Ezek a vendégeink pedig álmunkban a mi életenergiánkból táplálkoznak. Aki járt más jósnál, annak ismerős lehet, hogy bizonyos felületeket – tükör, víz, üveggömb, – képszerű hallucinációk megjelenítésére használnak. Ezek pedig akár látomásokat idézhetnek elő. Ennek alapja az az elképzelés, hogy a tükör, illetve a tükröződő felület a természetfeletti élet megnyilvánulása.

Éjszakai látogatók

Mágikus értelmezésben a tükörsík választ el minket a szellemvilágtól, és akárcsak az okkultista szeánszok alkalmával vagy alvás közben, a tükrön keresztül is átjöhetnek más dimenziókban élő szellemek és démonok. Ezeket a „tükörlényeket” nevezhetjük egyfajta energiavámpíroknak is, akik a mi vitalitásunkból táplálkoznak. Attól függően, hogy pozitív vagy negatív energiára van szükségük, annak megfelelő emóciókat gerjesztenek bennünk. Ezek a szellemlények leginkább éjszaka dolgoznak, miközben alszunk. Ennek oka egyrészt az, hogy este 11 és hajnali egy óra között a legkoncentráltabb az életenergiánk, és ez elvékonyítja a két világ közötti átjárót, megkönnyítve ezzel az át jövetelüket.

Innen ered az éjféli szellemjárások legendája is. Másrészt miközben álmodunk, a testünk felett tudatalattink veszi át az irányítást, amely fogékonyabb a szellemvilágból érkező különböző hatásokra. Ha valakinek ilyen vendégei vannak éjjel, az fáradtan és meggyötörten ébred reggel. Ebben az esetben, rossz hangulatának maga sem tudja megmagyarázni az okát. Az is előfordulhat, hogy át sem tudja aludni az éjszakát. Egyfolytában különös érzésekre riad fel, mintha valaki figyelné.

Védő szertartás

Ha a tükörszellemektől szeretnéd megóvni magadat, rajzolj kilenc darab négyszöget egy papírra, és helyezd az ágya közelébe. Szintén hatásos, ha az ajtófélfára teszel egy önmagába visszatérő kelta fonatot. Kisgyerek szobájában soha ne legyen tükör, mert ők még sokkal fogékonyabbak és védtelenebbek más dimenziók látogatóival szemben.

Hálószobába ne!

Bármilyen praktikus is az öltözködésnél, a hálószobába nem ajánlatos tükröt tenni. Ha rossz érzéseid vannak tőle éjszaka, mindenképpen távolítsd el, vagy ha más lehetőség nincs, takard le egy nem áttetsző drapériával. Vannak, akik szerint így megakadályozhatjuk, hogy a szellemek és démonok átjáróként használják ezt a felületet.

 
Tudtad, hogy…

- A tükör egy üvegbevonatú, alumínium vagy ezüstlap, amely visszatükröződő képet ad. A Középkorban terjedt el, és a ma is híres velencei és nürnbergi tükör volt az őse.
- Egyes népeknél a tükröt a világegyetem miniatűr másának tekintették, máshol az emberi létek jelképe volt. Sok kultúrában a tükör az égboltot vagy a napot szimbolizálta, ragyogása a gonosz elűzésére szolgált.
- A régi kínai festészetben a tájat nem fogadták el saját valóságában, hanem mindig valamilyen vízfelület visszatükröződésében ábrázolták.

forrás: www.noiportal.hu



Élet a köztes létben

Minden új testet öltésnek komoly oka és célja van. A következő élet kitervelésében gyakran olyan más lelkek is részt vesznek, akikkel az egyén már sok inkarnációban együtt élt. Erre azért van szükség, mert azoknak a személyeknek, akiknek egymással elszámolnivalójuk van, azonos helyen és időben kell ismét testet ölteniük.

 
Ilyenkor szükség van a horoszkópok egyeztetésére. Rendszerint olyanokkal kell megújítanunk kapcsolatunkat, akikkel a múltban kellemes vagy kellemetlen viszonyban éltünk. Az interéletbe visszavezetett páciensek egyike így számolt be döntéséről: „Azért kellett most visszajönnöm a földre, hogy leróhassam adósságomat azok felé, akikre nehezteltem előző életemben. Ez alkalommal, ha bántani fognak, viszonzásképpen meg fogok nekik bocsátani.”

MINDIG CÉLLAL TÉRÜNK VISSZA

Gyakran éppen azokkal kell újra együtt élnünk, akikkel a legkevésbé szeretnénk találkozni. Egy férfi hipnózisban beszámolt arról, milyen kétségbeesetten tiltakozott, amikor megmondták neki, hogy annak a nőnek a gyermekeként fog megszületni, akit előző életében meggyilkolt. Van, aki kifejezetten nehéz körülményeket választ, például nyomorék testet, súlyos testi hibát, korai árvaságot, anyagi nyomorúságot stb., hogy ledolgozhasson valami nehéz karmikus tehertételt. Sok esetben az életfeladat a tapasztalatszerzés. Ha a lélek számos inkarnáción keresztül az élményeknek csak egyik pólusával találkozott, itt az ideje, hogy a másik végletet is megismerje. Egy férfi például, aki több inkarnáción keresztül visszavonult, puritán, prűd életmódot folytatott, azt tervezte meg, hogy a következő életében nimfomániás utcalány lesz.

A hipnózisban visszavezetett személyek között nem egy olyan akadt, akinek nagy meglepetést vagy csalódást okozott, amikor megtudta jelen életére tervezett feladatát. Az egyik férfi páciens például súlyos pszichés problémákkal kínlódott, mert úgy gondolta, hogy sokkal többre, magasabb pozícióra hivatott az életben, mint amit sikerült elérnie. Hipnózisban kiderült, hogy életének tervezett feladata éppen a másoknak alárendelt szerep megtapasztalása. Ez a felismerés annyira megrázta a férfit, hogy hosszabb ideig tartó pszichoterápiás kezelésre volt szüksége utána. Az öngyilkosoknak hamarosan vissza kell jönniük a földre, hogy szembenézzenek azokkal a nehézségekkel, amelyek elöl megfutamodtak. Senki sem menekülhet saját tetteinek következményei elől.

Nem mindenki tervezi meg jövendő életét, bár mindenki számára megadatott a lehetőség. A nagyon anyagias gondolkodású egyének, akiket csak a testi vágyak és igények érdekelnek, igyekeznek minél előbb újra testet ölteni, nem törődve karmikus adósságaik törlesztésével. Az alkohol rabjait például a kocsma környéke vonzza, mint a méz a legyet. Az ítélőszék előtti megjelenés után a legtöbb lélek mély álomba merül. Ezek az egyének nem emlékeznek semmire, nem terveznek semmit. Majd amikor felébrednek, kényszerítve érzik magukat a megszületésre, de nem tudják, miért kell újra világra jönniük. Vannak azonban olyanok is, akik nem vesztegetik az időt a túlvilágon, hanem komoly tanulmányokat folytatnak. Van, aki földi hivatásának tökéletesebb elsajátításán fáradozik. De olyan tantárgyak is léteznek az interélet iskolájában, amelyeknek nincs földi megfelelőjük. A léleknek módjában áll visszautasítani az ítélőszék tanácsait, de ez általában nem vezet jóra. A cél és feladat nélküli inkarnáció elpocsékolt élet. Akik hipnózisban arról számoltak be, hogy nehéz sorsot terveztek maguknak, kevésbé voltak kétségbeesettek, mint azok, akik semmilyen tervezést sem csináltak.

KÉT INKARNÁCIÓ KÖZÖTT KÜLÖNBÖZŐ IDŐ TELHET EL

A hipnotizált személyek esetében tíz hónap volt a legkevesebb és nyolcszáz év a legtöbb. Korunkban egyre rövidebb az interéletben töltött idő két inkarnáció között. Ez magyarázza Földünk túlnépesedését is. A második világháborúban elpusztultak nagy része már az ötvenes években újra világra jött. A kevéssé fejlett lelkek, akik sóvárognak egy bármilyen új test után, nem töltenek hosszú időt az interéletben. Azok sem, akik korán alkalmat találnak földi cselekedeteik karmikus jóvátételére. Hosszabb ideig azok a lelkek maradnak, akik nagyon alaposan fel akarnak készülni a következő földi életre. Vagy azok, akik túlságosan mélyen „alszanak" ahhoz, hogy újra megszülessenek.

MIELŐTT A LÉLEK ÚJRA TESTET ÖLT, FELEJT

Elfelejti előző inkarnációit és az interéletet Erre azért van szükség, mert régi cselekedetei és vétkei összezavarnák. A felejtés fátyola borul a következő életre vonatkozó terveire is. Ez éppolyan fontos, mint az, hogy egy diák ne ismerje előre a vizsgakérdésekre adandó válaszokat. Nagyon érdekes kérdés, hogy mikor megy a lélek a testbe? Hosszú idővel a születés előtt, a születéskor, vagy a születés után? Erre nincs egyértelmű válasz. Valószínűleg egyénenként változó. Pedig jó lenne pontosan tudni, mert ez eldöntené az abortuszkérdés körüli vitát is. Edgár Cayce adatai azt sejtetik, hogy a lélek a testbe mehet röviddel a születés előtt, kis idővel utána, vagy éppen a születés pillanatában. Ez az a percidőpont, amelyet az asztrológusoknak bonyolult számításokkal és következtetésekkel kell kinyomozni, mert csak erre készírhető el az egyén érvényes és használható horoszkópja.

Dr. Helen Wambach csoportosan végzett regressziós hipnózisairak alanyai általában arról számoltak be, hogy a magzati élet alatt csak ismerkedtek jövendő testükkel. Nagyon kevés tudatos emléket tudtak felszínre hozni ebből az időből. A testet véglegesen a születés napján kellett elfoglalniuk. Ha ezt nem tették, mert esetleg túlságosan vonakodtak az új testet öltéstől, halva született a magzat. Az egyik hipnózisban visszavezetett egyén a következőképpen számol be jelenlegi megszületéséről: „A szülőszobában felülről figyeltem anyámat és a körülötte álló orvosokat. Fehér fény vett körül mindent, és én azonos voltam ezzel a fénnyel. Ekkor hallottam az egyik orvos hangját: „Most jön!" Tudtam, hogy eggyé kell válnom új testemmel. Nagyon habozva léptem be ebbe az életbe. Olyan remek érzés volt a fény részének lenni.”

Az interélet tapasztalatairól szóló beszámolók részleteikben különböznek egymástól. A lényegi üzenet azonban mindig ugyanaz: Teljesen felelősek vagyunk azért, amik vagyunk és azokért a körülményekért, amelyekbe beleszülettünk. Mindent mi magunk hoztunk létre. Szabadon választottunk.
 
forrás:www.noiportal.hu


A szellemek - 1. rész

 

szellem.jpgA SZELLEMEK EREDETE ÉS TERMÉSZETE.

Azt mondhatjuk, hogy a szellemek a teremtés értelmes lényei. Ők népesítik be az anyagi világon kívül eső mindenséget. Megjegyzés. Szellem alatt itt a test nélkül való lények egyéniségét értjük, nem pedig az egyetemes értelmes elemet.
A szellemek éppen úgy Isten műyei, mint az ember műve valamely gép; és az a gép nem maga az ember, hanem csak a műve. Tudod, hogy az ember is gyermekének, teremtményének nevezi, ha valami szépet vagy hasznost készített. Lásd, ugyanígy áll a dolog Istent illetőleg: mi gyermekei vagyunk neki, mert az ő művei vagyunk.

A szellem az anyag kivonata (quintessentiája,) melyet ti nem hasonlíthattok semmihez sem és annyira légies, hogy nem is érzékelhetitek. Azért nevezzük anyag nélkül valóknak a szellemeket, mert lényegük eltér mindattól, amit mi anyag néven ismerünk. Vakokból álló népnek nem lehetnének a fénynek és hatásának kifejezésére való szavai. A vakon született azt hiszi, hogy hallás, szaglás, izlelés és tapintás útján mindent felismerhet és nem érti azokat a fogalmakat, melyeket csupán hiányzó szerve útján szerezhetne meg. Mi is ilyen vakok vagyunk az ember fölött, álló lények lényegével szemben. Másképp nem értelmezhetjük őket, mint tökéletlen hasonlatok útján, vagy a képzelet megerőltetésével.

Szellemek mindenütt vannak s a végtelen térségeket, vég nélkül betöltik. Körülöttetek is állandóan vannak szellemek, akik megfigyelnek titeket és anélkül, hogy tudnátok, hatnak reátok; mert a szellemek oly természetű erők, melyeket Isten az ő gondviselő akaratának végrehajtására eszközül használ fel. Minden szellem azonban nem juthat el mindenhova, mert a kevésbé előhaladottak előtt vannak tiltott térségek is.
 
A szellem ragyogása tisztasági fokozatától függ. Minden szellem egy-egy oszthatlan egység, de gondolatát mindenik eljuttathatja többfelé, anélkül, hogy azért önmagát széjjelosztaná. Csakis ily értelemben vehetjük a szellemeknek mindenütt való jelenlétét. Ilyen a szikra, melynek fénye messze elhat és a láthatárnak minden pontjáról észreveheti. Ilyen az ember is, aki anélkül, hogy helyéből kimozdulna, rendeleteket osztogathat, jeleket és mozgásokai adhat át különböző helyeken. A szellemnek részedre ködszerűnek látszó, de részünkre még elég durva anyagburkolata van; de azért eléggé ködszerű, hogy a levegőben felemelkedhessék és oda mehessen, ahová akar. Amint a gyümölcs csíráját a csíraburok (perisperma) környezi, úgy környezi a szorosabb értelemben vett szellemet is az a burok, melyet a hasonlatosság kedvéért szellemburoknak, vagyis perispritnek neveizünk.
 
Minden világnak az egyetemes fluidjából veszi a szellem a félig anyagi burkot. Éppen azért nem minden világon egyenlő az a burok. A szellem épp úgy ölt magára más-más burkot, amint egyik világból a másikba lép, mint ahogyan ti szoktátok egyik ruhátokat a másikkal felváltani. Határozott alakja szokott lenni, ez pedig egészen a szellem tetszésétől függ. így mutatkozik nektek néha akár álomban, akár éber állapotban is látható, sőt meg is tapintható alakban.
 

A SZELLEMEK KÜLÖNBÖZŐ RANGFOKOZATAI.

Határtalan a számuk. Nincs közöttük határt jelölő vonal, mely mint valami kerítés elkülönítené őket egymástól; és igv tetszés szerint több vagy kevesebb rendre oszthatjuk. Ha azonban az általános jelleget vesszük tekintetbe, akkor mindannyit három főrendbe vonhatjuk össze."
  1. Legelső rangúaknak azokat tekinthetjük, akik már elérték a tökéletességet, t. i. a tiszta szellemeket. 
  2. Másodiknak azokat, kik a fokozat közepéig jutottak és a, jóra való törekvés tölti el őket. 
  3. Az utolsók pedig azok, akik a lépcső alján vannak, vagyis a tökéletlen szellemek. Ezeket tudatlanság jellemzi, valamint az. hogy a rossz után vágyódnak és rossz szenvedélyekkel vannak: eltelve, ami haladásukban gátolja őket.
A jó cselekvésre való képesség fokozatuknak megfelelő mértékben van meg. Némelyek tudással bírnak, mások bölcseséggel és jósággal; de valamennyinek még próbákat kell kiállnia. Vannak olyanok is, akik sem jót, sem rosszat nem tesznek. Másoknak ellenben nagyon tetszik rosszat tenni és igen megelégedettek, ha alkalmat találnak reá. Vannak továbbá fölületes, bohó szellemek is, akik inkább hóbortosok, mint gonoszok és inkább boszantani szeretnek másokat, mint rosszat cselekedni. Örömük telik abban, ha elámíthatnak valakit és félreértéseket okozhatnak, amin ők nevetnek.
 

A SZELLEMI LÉTRA

A szellemek osztályozása aszerint történik, hogy mennyire haladtak már, milyen tulajdonságokat szereztek meg és milyen tökéletlenségektől kell még megszabadulniuk. Ez az osztályozás különben éppenséggel nem abszolút, mert az egyes fajokat csak együttesen lehet a többitől megkülönböztetni, mivel az átmenet egyik foktól a másikig észrevehetetlen. A határokon ugyanis annyira elmosódtak az árnyalatok, mint a természetben, pl. a szivárvány színeiben, vagy az embernek különböző életkorában. Tehát elég sok osztályt lehet megkülönböztetnünk, aszerint többet vagy kevesebbet, amilyen szempontból nézzük a dolgot. Éppen úgy vagyunk ezzel, mint a tudományos osztályozásokkal. Ezek a rendszerek lehetnek többé-kevésbé teljesek, többé-kevésbé észszerűek, avagy megérthetés tekintetében többé-kevésbé kényelmesek; de bármilyenek is legyenek, alapjában véve a tudományt meg nem változtatják. A szellemek tehát, akikhez erre vonatkozólag kérdést intéztek, egymástól eltérő osztályozásokkal felelhettek ugyan a kérdésekre, de annak semmi következménye sem lehet. Fel is használták fegyverül ellenünk többen a szellemeknek ezt a látszólagos ellenmondását, meg nem gondolva, hogy a szellemek semmi fontosságot sem tulajdonítanak annak, ami csak feltevés, és hogy nekik a gondolat minden, ránk bizva a formát, a kifejezéseket, az osztályozásokat, egyszóval a rendszereket.

Tegyük hozzá még, hogy sohasem szabad szem elől tévesztenünk, mikép a szellemek között is épp úgy vannak nagyon tudatlanok, mint az emberek között, és hogy nem győzzük eléggé óvni magunkat attól a hajlandóságtól, mely hinni késztet minket, hogy minden szellemnek mindent kell tudnia, mivel szellem. Minden osztályozáshoz módszer, elemezés, valamint a tárgynak alapos ismerete szükséges. A szellemvilágban pedig épp s úgy nem képesek a korlátolt ismeretűek a fajokat egységbe foglalni, vagyis rendszert alkotni, mint itt a földön a tudatlanok. Nem ismerik ezek, vagy csak hiányosan ismerik az osztályozásokat, bármilyenek is legyenek.
Minden fölöttük álló szellemet elsőrangúnak tartanak anélkül, hogy képesek volnának észrevenni azok tudásának, képességeinek és erkölcsi minőségének árnyalatait, amelyek őket egymástól megkülönböztetik: akárcsak nálunk a. vad emberek a müveit embereket illetőleg. Még azok sem egyeznek meg mindenben, akik képesek a felosztásokat megtenni, mert különböző szempontból tekinthetik a dolgot, kivált ha nincsenek korlátai az osztályozásnak. Linné, Jussieu és Tourne-fort is más-más módszert alkalmaztak a növények csoportosításánál és a növénytan azért mégsem változott meg, mert nem ők találták fel a növényeket, sem azok jellegeit, csupán megfigyelték a közöttük levő hasonlatosságokat, amelyek szerint a csoportosítást vagy osztályozást megejtették. Ugyanez áll reánk nézve is. Nem mi találtuk fel a szellemeket és jellemeiket. Mi csak megfigyeltük és beszédeikből meg cselekedeteikből ítéltük meg őket, azután a tőlük kapott adatok alapján csoportosítottuk.

A szellemek általában három nagy osztályt állapítanak meg. Az utolsóba, vagyis a legalsóba a tökéletlen szellemek tartoznak, akiket az jellemez, hogy anyagi részük uralkodik a szellemük fölött és hogy hajlandók a rosszra. A második osztályba tartozóknál a szellemi rész uralkodik az anyagi rész felett és ezek a jót óhajtják. Ezek a jó szellemek. Végül az első osztályba a tiszta szellemek tartoznak, akik már elérték a tökéletesség legmagasabb fokát.

Értelmünk ezt a felosztást teljesen megfelelőnek találja és az egyes csoportok jellemvonásai annyira határozottan különböznek egymástól, hogy nekünk már csak a jellemek árnyalatait kellett bizonyos számú alosztályok megkülönböztetése által kifejeznünk. Meg is tettük ezt a szellemek segitségéveí, akik soha sem vonták meg tőlünk jóakaratú utasításaikat.
Ennek a felosztásnak a segítségével könnyen fogjuk megállapíthatni a velünk érintkező szellemek magas vagy alantas fokozatát, valamint ebből kifolyólag azt is, hogy mennyi bizalmat és tiszteletet érdemelnek. Bizonyos értelemben ez a szellemtan kulcsa, mert csakis ezúton érthetjük meg a szellemi közlemények tartalmának egymástól való eltérését, mivel földeríti előttünk a szellemeknek értelmi és erkölcsi különféleségét. Mindamellett azt vesszük észre, hogy a szellemek sohasem tartoznak határozottan egyik vagy másik osztályba; fejlődésük ugyanis csak fokozatosan történik, sőt gyakran egyik irányban nagyobb haladást lesznek, mint minden más irányban, igy tehát meg lehet bennük több alosztálynak a jellemvonása, amit beszédjükből ós cselekedetükből könnyű megítélnünk.
 
Allan Kardec: Szellemek könyve,  részlet


A SZELLEMEK - 2.RÉSZ - ROSSZ SZELLEMEK

A TÖKÉLETLEN SZELLEMEK.


Az anyagnak a szellem fölött való uralkodása, a rosszra való hajlandóság, tudatlanság, gőg, önzés és a mindezekkel járó rossz szenvedélyek. Ugyan sejtik az Istent, de nem értik meg Öt. Nem mindnyájan lényegileg rosszak, mert némelyik inkább fölületes, következetlen és pajkos, mint gonosz. Némelyek sem jót, sem rosszat nem tesznek, de (éppen azzal árulják el, hogy alsórendűek, mivel semmi jót sem tesznek. Mások ellenben örülnek, ha alkalmuk kínálkozik rosszat tenni, mert jól esik nekik.
A gonoszsággal vagy a pajkossággal párosíthatják értelmüket: de akármilyen nagy az értelmi fejlettségük, gondolataik nem igen emelkedettek, érzéseik pedig többé-kevésbé aljasak.
A szellemi életről korlátolt ismereteik vannak és abba a kevésbe is, amit. tudnak róla, belekeverik a testi életből megmaradt fogalmakat és előítéleteket. Csakis téves és tökéletlen ismereteket nyújthatnak nekünk; de azért a figyelmesen vizsgálódó még ezekben a tökéletlen közleményekben is gyakran a nagy igazságoknak megerősítését látja, amelyekre magas szellemek tanítottak meg minket.
Jellemüket a nyelvük tükrözi vissza. Éppen ezért minden szellemet, aki gonosz gondolatokat árul el közleményei útján, a harmadik rendbe sorolhatunk, amiből az következik, hogy ha rossz, amit sugalmaznak nekünk, az csakis ilyen harmadrendű szellemtől származik.
Látják az ilyen szellemek a jó boldogságát és ez szüntelen gyötrelmet okoz nekik; mert az irígységből és féltékenységből származó félelmet mind átérzik.
A testi élet fájdalmainak emléke megmarad bennük és gyakran sokkal kínosabb ez a benyomás, mint a valóság. Eszerint igazán szenvednek ők. és részben oly fájdalmaik vannak, amilyeneket ők már elszenvedtek, részben pedig olyanok, amilyeneket ők okoztak másoknak. Mivel pedig szenvedésük hosszantartó, azt hiszik, hogy örökké fognak szenvedni. Isten büntetésképpen engedi meg, hogy ezt higyjék.
 
Öt osztályba sorolhatjuk őket:
Tisztátalan szellemek
Az ide tartozó szellemek nemcsak hajlandók a rosszra, hanem rossz szándéknak is. Mint szellemek, rossz tanácsokat adnak, egyenetlenkedést és bizalmatlanságot sugalmaznak, mindenféle álarc alá rejtőznek, hogy minél jobban csalhassanak. Olyanokat környékeznek meg, akik elég gyenge jelleműek arra, hogy sugalmazásaikra hallgatván, a saját vesztükbe rohanjanak; mert nagy megelégedésükre szolgál, ha látják, mint sikerül hátráltatniok a haladásban mindazokat, akik a kísértések alkalmával ilyenképen elbuknak.
Mikor szellemi közleményeket kapunk, a beszédükről ismerjük fel az ilyen szellemeket; mivel az ocsmány és durva beszéd úgy a szellemeknél, mint az embereknél mindenkor alantas erkölcsi, ha mindjárt nem is értelmi színvonalra vall. Közleményeik elárulják ala-csony hajlamaikat. Ha pedig okosra változtatják beszédüket, akkor nem képesek sokáig kitartani, hamar kiesnek a szerepükből és leleplezik magukat.
Bizonyos népek rossz istenségeknek tartják az ilyen szellemeket, mások ördögöknek, rossz szellemeknek, vagy a gonoszság szellemének nevezik. 
Azok az élőlények, akiket ilyen szellemek éltetnek, mikor testet öltenek, minden bűnre hajlandók, amit csak rossz és lealacsonyító szenvedélyek szülhetnek, mint az érzékiség, a kegyetlenség, a csalás, a képmutatás, a pénz után való sóvárgás és a szennyes fösvénység. Ezek a rosszat minden indító ok nélkül azért cselekszik, mert kedvük telik benne, mert gyűlölik a jót és áldozataikat csaknem mindenkor a becsületes emberek közül választják ki. Valóságos ostorai ezek az embereknek, bármely társadalmi osztályba tartoznak, és a művelődés máza sem menti meg őket a szégyentől és gyalázattól.
Felületes szellemek.
Tudatlanok, incselkedők, következetlenék és gúnyolódok ezek. Mindenbe beleavatkoznak és mindenre felelnek, mit sem törődve az igazsággal. Szeretnek csekély bajokról és örömökről beszélni, bosszúságot okozni és rejtélyeskedés vagy tréfa által félrevezetni. Ezeket a szellemekét közönségesen hóbortosoknak, nyugtalankodóknak, gnómoknak és lidérceknek szokták nevezni. Függenek a magasabb szellemektől, akik gyakran ugy használják fel őket, mint mi a szolgálattevőket,
Az emberekkel néha szellemesen és tréfásan beszélnek, de többnyire tartalmatlan, amit mondanak. Mindennek a megfordítottját s a nevetséges oldalát ragadják meg és csípősen, gúnyosan fejezik ki magukat. Álneveket nem annyira gonoszságból, mint tréfából használnak.
Áltudós szellemek
Meglehetősen tág az ismeretük, de sokkal többet tartanak magukról, mint amennyit valóban tudnak. Mivel pedig több szempontból bizonyos fokig jutottak. Beszédüknek komoly jellegével tévedésbe ejtenek minket képességeik és felvilágosodottságuk felől. A legtöbb esetben azonban egész beszédük csupán a földi életben fennálló rendszerek fogalmainak és előítéleteinek vissza tükrözése, vagyis némi igazságnak és a legnagyobb tévedéseknek keveréke, melyből kirí az az önbecsülés, a gőg, a féltékenység és az önfejüség, amit még nem bírtak elvetni maguktól.
Semleges szellemek. 
Ezek sem nem elég jók arra, hogy a jót, sem nem elég rosszak arra, hogy a rosszat cselekedjék. Egyformán hajlanak úgy az egyik, mint a másik felé és sem erkölcsi, sem értelmi tekintetben az emberiség közönséges színvonalán felül nem emelkednek. Ragaszkodnak a földi dolgokhoz és sajnálnak megválni a durva földi örömöktől.
Kopogtató és békeháborító szellemek.
 Jelenlétüket gyakran érzékelhető és fizikai hatások által árulják el, ilyenek: a kopogások, mozgások és a szilárd testek rendkívüli helyváltoztatása, valamint a levegő megmozgatása stb. Úgy látszik, ezek a szellemek sokkal erősebben vannak az anyaghoz kötve, mint a többiek és valószínűleg főképen ők idézik elő a földgömb elemi átalakulásait is; akár a levegőre, vízre, tűzre, szilárd testekre, vagy akár a föld belsejére gyakorolják hatásukat. Észrevehető, hogy ezek a jelenségek véletlenül és fizikai okból nem származhattak, mivel szándékos és értelmes jellegűek. Minden szellem képes ilyen jelenségeket előidézni, de a magasabbak rendesen átengedik azok kivitelét az alárendelt szellemeknek, kik sokkal ügyesebbek az anyagi, mint az értelmi munkák elvégzésében. Mikor a magas szellemek az ilyen jelenségeket szükségeseknek találják, akkor segédekül használják fel azokat a szellemeket, kik ebbe az osztályba tartoznak.
 
/Részlet Allan Kardec: Szellemek könyvéből/

A szellemek - 3.rész - Jó szellemek

szellem2.jpgA szellemük uralkodik az anyagi részük fölött és a jót óhajtják. Hogy milyenek és mennyi erejük van a jó véghezvitelére, az attól függ, milyen fokig emelkedtek ebben a fokozatban. Némelyek a tudásban haladtak előre, mások bölcsek és jók; a legelőhaladottabbakban pedig egyesül a tudás az erkölcsi tulajdonságokkal. Mi­vel pedig az anyagból még nem bontakozhattak ki tel­jesen, fokozatuknak megfelelően kisebb vagy nagyobb mértékben viselik a testi lét nyomait, amely a beszé­dükben vagy a szokásaikban nyilvánulhat, melyek kö­zött még rögeszméket is fellelhetünk, különben tökéle­tes szellemek volnának.
Megértik Istent és a végtelenséget és élvezik már a jók üdvösségét. Boldogok, ha jót tehetnek és ha megakadályozhatják a rosszat. Kimondhatatlan boldogság forrása számukra az őket egyesítő szeretet, ame­lyet nem zavar meg sem irigység, sem lelkifurdalás, sem semmi olyan szenvedély, amely a tökéletlen szelle­meket gyötri, mégis mindeniknek bizonyos megpróbál­tatásokon kell átesnie, mielőtt a teljes tökéletességet elérhetné.
Mint szellemek, jó gondolatokat ébresztenek az emberekben és elterelik őket a rossz útról; támogatják az életben azokat, akik méltóknak bizonyulnak rá és ellensúlyozzák a tökéletlen szellemek befolyását azok­kal szemben, akik nem akarják magukat annak alárendelni.
Ha testet öltenek, jóakaratúak embertársaikkal szemben, nem hajtja őket sem a gőg, sem az önzés, sem a becsvágy; nem gyűlölködnek, haragot, sem tartanak, nem irigyek, nem féltékenyek és a jót magáért a jóért, cselekszik.
A néphit az ebbe a fokozatba tartozó szellemeket őrző szellemeknek, vagy jó szellemeknek nevezi. A babona és a tudatlanság korában jótevő isten­ségekké emelték ezeket.

JÓAKARATÚ SZELLE­MEK

Uralkodó jellemvonásuk a jóság; szeretnek az embereknek szolgálatára állani és támogatni őket, tu­dásuk azonban korlátolt. Nagyobb haladást tettek er­kölcsi tekintetben, mint értelem dolgában.

TUDÓS SZELLE­MEK

Ami őket különösen jellemzi, az a mély tu­dásuk. Kevésbé foglalkoznak az erkölcsi, mint a tudo­mányos kérdésekkel, mert az utóbbiakra sokkal inkább rátermettek. A tudományt azonban csupán mint hasz­nos dolgot veszik számba, mentesek minden olyan szen­vedélytől, ami a tökéletlen szellemek tulajdonsága.

BÖLCS SZELLE­MEK.

Ezeknek a szellemeknek a legmagasabb fokú erkölcsi minőség a kiváló jellemvonásuk. Anélkül, hogy határtalan ismeretekkel bírnának, rendelkeznek oly ér­telmi képességgel, melynél fogva úgy az emberekről, mint egyebekről helyes ítéletet mondhatnak.

MAGAS SZELLEMEK

Ezekben együtt van meg a tudás, a böleseség és a jóság. Beszédjük csakis jóindulatot árul el és ál­landóan méltóságteljes, emelkedett, sőt gyakran fen­séges. Magas voltuknál fogva a többi osztálybelieknél sokkal inkább hivatottak arra, hogy az emberekkel a másvilágról helyes fogalmakat közöljenek, természete­sen csak azon a korláton belül, ameddig az emberek ebbeli ismeretének terjednie szabad. Szívesen közleked­nek azokkal, akik hittel keresik az igazságot és akik­nek lelke a földi kötelékektől eléggé fölszabadulI., hogy megértse őket. Azoktól azonban, akiket csupán kíván­csiság ösztönöz, vagy akiket az anyagiság visszatart a jó cselekvéstől, eltávolodnak.
Ha kivételesen testet öltenek, akkor az emberek haladását eszközlendő küldetést nyernek, és akkor bennük a tökéletességnek olyan típusát látjuk, amilyen­nél nagyobbat nem lehetséges az emberiségnek itt a Földön elérnie.

A TISZTA SZELLEMEK.

 Az anyag reájuk semmi befolyást sem gyakorol. Értelmi és erkölcsi felsőbbségük a többi fokozatba tartozó szelle­mekkel szemben határtalan.
Végig járták e szellemek a lépcsőzet minden fokát és levetették magukról az anyag minden tisztátlanságát. Miután, pedig elérték azt a tökéletességet, amit valaha teremtett lény elérhet, nem kell már megpróbáltatáso­kat elszenvedniük, sem bűnhődniök, hanem a mulandó testbe való költözés kötelezettsége alól is teljesen fel­szabadulva, Isten kebelében élik az örökéletet.
Háborítlan boldogságot élveznek, mert nincsenek már az anyag szükségleteinek és változandóságának alávetve; de azért nem az egyhangú tétlenség és örök elmélkedés képezi ezt a boldogságot. Istennek követei és szolgái ezek a szellemek, akik a nagy egyetemes összhang fenntartásában teljesítik Isten parancsolatait. Minden alájuk rendelt szellemnek parancsolnak, segítik őket a tökéletesbülésben és kijelölik küldetéseiket. Kedves foglalkozásuk, hogy az em­bereket szorongattatásaikban megsegítsék, őket a jóra indítsák vagy arra bírják, hogy vezekeljenek bűneikért, melyek távol tartják őket a legnagyobb üdvösségtől. Az emberek őket néha angyaloknak, arkangyaloknak, vagy szeráfoknak nevezik. Az emberek érintkezhetnek is velük, de merészül képzelődnék, aki állítaná, hogy azok állandóan rendelkezésére állanak.

/Részlet Allan Kardec: Szellemek könyvéből/

A szellemek - 4.rész - Ördögök

szellem3.jpgHa volnának ördögök, Isten teremtményei volnának. Igazságos és jó volna-e azonban Isten, ha teremtett volna olyan lényeket is, akiknek örökre a gonosz felavatottainak és boldogtalanoknak kellene lenniük? Ha volnának ördögök, akkor a te alantas világodon és más ahhoz hasonló világon élnének. Azok a képmutató emberek az ördögök, akik az igazságos Isteni gonosz és bosszúálló Istenné alacsonyítják le és azt hiszik, hogy kedveskednek Neki, ha nevében aljas tetteket visznek véghez.
Az ördög (démon) szó csak a mostani értelmében jelenti a gonosz szellemet, mert a görög daimon szó, szellemet, értelmet jelentett és a test nélkül való lényekre vonatkozott, a jókra és rosszakra egyaránt.
A közönséges értelemben vett ördög alatt az emberek csakis gonoszt cselekvő lényeket értenek, akiknek, mint minden másnak, Isten teremtményeinek kellene lenniük. Isten azonban mindenekfölött igazságos és jó lévén, nem teremthetett, már természetüknél fogva, rosszra, szánt és örökre elkárhozott lényeket. Ha pedig ezek nem Isten teremtményei volnának, akkor Istennel egyenlően öröktől fogva kellett volna lenniük, vagy pedig léteznie kellene több felsőbb hatalom nak a mindenségben.
Minden tannak az az első feltétele, hogy logikus legyen, a szoros értelemben vett ördügről szóló tanpedig épen ez ellen a lényeges kellék ellen vét. Érthető az, hogy a régi népek, akik nem ismerték Isten tulajdonságait, hittek rosszat cselekvő istenségekben, sőt ördögökben is: de vét a logika ellen és önmagával is ellenkezik az, aki Isten jóságát isteni tulajdonságnak minősitve, feltételezi Istenről, hogy képes volt olyan, lényeket is teremteni, akiket a gonosznak szánt ós kiknek végzetük örökké gonoszat cselekedni; mert ezzel a feltevéssel tagadná Isten jóságát. Az ördög tanának hívei Krisztus szavára támaszkodnak. Mi pedig, akik sokkal jobban szeretnők az emberek szivében látni, mint szájukból hallani Krisztus tanát, bizonyára nem vitatjuk el annak tekintélyét; de azt kérdjük, egészen bizonyosak-e ama tannak hivei abban, hogy milyen értelmet adott Krisztus az ördög szónak? Nem ismerjük-e az ő beszédét épen arról a jellemző oldaláról, hogy képletes; és szó szerint kell-e vennünk mindazt, ami az egész evangéliumban van? Nem kivánunk több bizonyítékot, mint a következő sorokat:
A nyomorúságnak azon napjai után a nap elsötétedik és a hold nem fénylik, az ég csillagai lehullanak és az egekben lévő hatalmasságok megrendülnek.  Bizony mondom néktek, hogy el nem múlik ez a nemzetség, mig meg nem lesznek mindezek."
Nem láttuk-e, hogy a teremtést és a föld mozgását illetőleg egészen mást állapított meg a tudomány, mint amit a bibliai tétel, szó szerint értelmezve, állított? Nem történhetik-e ugyanez azokkal a képekkel, melyeket Krisztus alkalmazott beszédében, kinek a korhoz és a helyhez kellett alkalmazkodnia tanításaiban? Tudományosan helytelent Krisztus nem mondhatott, és ha mégis van valami olyan a beszédében, ami az értelembe ütözik: akkor annak csak az lehet az oka, hogy mi vagy nem értjük meg, vagy rosszul értelmezzük.
Az ördögökkel ugyanazt tették az emberek, amit az angyalokkal. Amint azt hitték az angyalokról, hogy öröktől fogva tökéletesek voltak, úgy hitték az alsórendű szellemekről is, hogy örökké gonoszak. Az ördög szó alatt oly tisztátalan szellemeket kell értenünk, akik igen gyakran semmivel sem jobbak, mint amilyet ez alatt a név alatt érteni szoktak: csakhogy abban rejlik a különbség, hogy ez az állapot csupán átmeneti. Oly tökéletlen szellemek azok, akik zúgolódnak a megpróbáltatások ellen és azáltal meghosszabbítják szenvedéseiket.; de azért eljutnak ők is a helyes útra,  mihelyt akarni fogják. Ilyen értelemben meg lehetne tartanunk az ördög szót; de abban a kizárólagos értelemben véve, melyben most használják, könnyen arra a félreértésre vezetne, hogy vannak külön csakis a rosszra teremtett lények.
A gonosznak valósággal képletes megszemélyesítője az ördög; mert nem tételezhetjük fel, hogy van olyan gonosz lény, aki ugy küzd Istennel, mint magához hasonlóval, és akinek egyéb foglalatossága nem is volna, mint hogy állandóan Isten ellenébe helyezze a saját szándékait. Mivel pedig az embernek képzelete kielégítésére mindig alakok és képek kellenek, azért olyan tulajdonságú anyagi testek alakjában festett,e le a test nélkül való lényeket, amelyek kellőképen kifejezték azoknak minőségét, vagy hibáit. így történt az, hogy a régiek az időt öreg ember alakjában ábrázolták, kaszával és homokórával; mert fiatal ember alakja épen az ellenkezőjét fejezte volna ki. Ugyanígy van jelképe a szerencsének, az igazságnak st.b. A jelen korban az angyalokat vagy szellemeket tündöklő fehérszárnyú alakoknak festették a tisztaság jelzésére. A szarvakkal, karmokkal és állati tulajdonságokkal ábrázolt, ördög az alacsony szenvedélyek jelképe. A közönséges ember, aki mindent betű szerint értelmez, valóságos egyéneknek tekintette ezek el a jelképeket, mint hajdanában Szatumusznak nézte az idő jelképét.

/Részlet Allan Kardec: Szellemek könyvéből/

A szellemek - 5.rész - A materializmus
 
szellem4.jpgAz élettan kutatói mindent abból következtetnek, amit látnak. Emberi gőg ez, melynél fogva azt hiszik, hogy mindent tudnak és nem képesek elhinni, hogy valami fölülmúlhatja az ő értelmüket. Maga az ő tudományuk teszi őket elfogultakká és nem hiszik, hogy a természet valamit elrejthetett előlük." 
Nem igaz az, hogy a materializmus e tanulmányok eredménye; az ember helytelenül következtet belőlük, mert hiszen mindennel, még a legjob dologgal is visszaélhet. Elsősorban a „semmi"-től sokkal jobban félnek az emberek, semhogy elárulnák félelmüket és az erős értelmű emberek gyakran inkább nagyképűek, mint bátrak. A legnagyobb részük csakis azért materialista, mert nem tudja valamivel betölteni azt az űrt, mely örvényképpen tátong előtte. Mutass azonban mentő horgonyt nekik és ők sietve fognak abba kapaszkodni."
Vannak oly emberek, kik értelmük tévedéséből csak az anyag működését látják a szerves lényekben és abból származtatják minden cselekedetüket. Az emberi testben ők csupán villanygépet láttak, az élet gépezetét pedig csak a szervek játékán tanulmányozták. Látták, hogy gyakran egyetlen íonál elszakadása az, ami kioltja az életet és annál a fonálnál egyebet nem is láttak. Keresték, hogy nem maradt-e meg valami, mivel pedig csak tétlenné vált anyagot láttak és nem látták elszállani és meg nem foghatták a lelket: abban állapodtak meg, hogy minden csak az anyagnak tulajdonsága volt, tehát a halál után csak a gondolat hűlt helye marad meg.
Szomorú dolog volna, ha mindebből csak ezt lehetne következtetnünk, mert akkor céltalan volna minden jó és rossz. Az ember akkor oda süllyedne, hogy önmagánál egyébre nem gondolna és anyagi kedvteléseinek kielégitését minden fölé helyezné. Felbomlanának a társadalmi kötelékek és visszahozhatatlanul véget érnének a legszentebb vonzalmak. Ez a felfogás szerencsére távol sem általános, sőt mondhatjuk, nagyon is szűk térre szorítkozik és nem egyéb egyéni véleménynél, mert még nem sikerüli, tanná összefoglalni. Az ilyen alapon nyugvó társadalom. felbomlásának csiráit hordaná magában és tagjai vadállatok módjára széjjeltépnék egymást.
Az embernek megvan ösztönszerűleg az a gondolata., hogy életével együtt minden nem érhet véget számára. Irtózik a semmitől és bármennyire tiltakozott a. jövendő élet ellen, mikor elérkezik a nagy pillanat, alig akad olyan, aki azon ne tűnődnék, hogy mi lesz vele ezután; mert az a gondolat, hogy végkép kelljen megválnia az élettől, szívszaggató érzést kell. benne. Ki is volna képes közönnyel venni azt. hogy immár határozottan örökre el kell válnia mindentől, amit szeretett? Ki ne ijedne meg, látván maga előtt a semmiség végtelen örvényét megnyílni, amely elnyelni készül minden képességet és minden reménységet; és ki mondaná bátran: „Hogyan? hátam mögött a semmi, semmi más. mint üresség; minden véget ért örökre; még csak néhány nap és már nem is emlékeznek reám, akik túlélnek engem; csakhamar nyoma sem lesz földi pályafutásomnak, még a jót is el fogják feledni a hálátlanok; semmi jutalom mindezért és semmi más kilátás számomra, mint a férgektől megrágott testem?"
Nincs-e valami rettentő és megdermesztő ebben a képben? A vallás bennünket arra tanit, hogy nem lehet ez igy, józan eszünk pedig megerősíti ezt; csakhogy ez a bizonytalan határtalan jövendő lét nem elégiti ki bennünk a bizonyosság szeretetét; ez az, ami sokban kételyt ébreszt fel. Legyen ugy, hogy van lelkünk; de mi hát az, amit lelkünknek nevezünk? Van-e annak valami alakja, vagy észrevehető-e bármiképen is? Határok közé szorított, vagy határtalan lénv-e a lélek? Némelyek azt mondják, hogy Isten lehellete, mások szikrának és ismét mások a nagy mindenség egy részének nevezik, vagyis az élet és értelem elemének; de mit tudunk mindebből? Mennyiben érdekelhet az minket, hogy van lelkünk, ha az utánunk belekeveredik a végtelenségbe, mint a vízcseppek a nagy tengerbe? Nem egyenlő-e a nemléttel az, hogy egyéniségünk elvész? Azt is mondják, hogy anyagtalan a lélek, csakhogy az anyagtalan testnek nem lehetnének határozott méretei, ami előttünk annyi, mint a semmi. Vallásunk arra is tanit, hogy jó vagy rossz cselekedeteinknek megfelelőleg, boldogok vagy boldogtalanok leszünk; de micsoda boldogság várhat reánk Isten kebelében? Olyan üdvösség talán, olyan örök elmélkedés, melynek egyéb dolga sincs, mint az, hogy a Teremtő dicsőségét zengje? Valóság, vagy kép-e a pokol tüze? Maga az egyház ez utóbi értelemben veszi, de milyen fájdalmakat kell értenünk alatta? Hol van ezeknek a szenvedéseknek a helye? Szóval, mit teszünk és mit látunk ebben a reánk várakozó világban? Mondják, hogy senki maguk a síron túl evő lények jönnek el helyzetüket feltárni előttünk és megmondani, hogy mit cselekesznek. Ők maguk engedik meg, hogy tanúi lehessünk sorsuk fordulatainak abban az új életükben és igy megismertetik velünk azt a kikerülhetetlen sorsot, ami számunkra érdemeink vagy bűneink alapján várakozik. Van-e ebben valami vallástalanság? Éppen ellenkezőleg, hitet nyernek a hitetlenek általa, a lanyháknak pedig ez szükséges. Isten megengedi a spiritizmust, mégpedig azért, hogy felélénkítse ingadozó reményeinket és minket jövőnk meglátása által a jó útra térítsen vissza.

/Részlet Allan Kardec: Szellemek könyvéből/

KÖVETKEZMÉNYEI

2011.04.08
 
lelek5.jpgA fent részletezett testi, lelki tünetek mellett a megszállottság előrehaladásával egyre inkább a megszálló fizikai jellegzetességei mutatkoznak meg a megszállotton. A gyakorlatban ez úgy jelenik meg, hogy megváltoznak a beteg arcvonásai, mozdulatai, beszéde, hanglejtése, mozgása.
 
Ø      Depresszió
Mivel a megszálló nagyon sok életenergiát von el a megszállottól, az egyre inkább kedvetlen, életunt, céltalan lesz, és előbb-utóbb depresszióssá válik.
 
Ø      Alkohol- és drogfüggőség
Az alkoholisták és a drogosok teljesen ki vannak téve a megszállottságnak. Ezek a szervek ugyanis tönkreteszik az ember finom, magas rezgésű energiáit, amely védelmet nyújthat az alacsonyabb rezgések ellen. Energiaszintjük lecsökken, aurájuk megnyílik, és az alkoholra, drogra vágyó szellemlények könnyedén hozzájuk kapcsolódhatnak. A megszállók viszont tovább csökkentik az illető energiaszintjét, s ez lehetővé teszi, hogy még több megszálló tudjon csatlakozni.
 
Ø      Dohányzás
A megszállók között jócskán akadnak olyanok, akik földi életükben sokat dohányoztak, és most nem tudnak hozzájutni, ezért vágyuk kielégítetlen marad. Ennek csillapítására keresnek olyan embereket, akik olyan mértékben dohányoznak, ami nekik megfelel, és az ő testükön keresztül jutnak cigarettához. Ha emberük nem füstölgött eleget, akkor ösztönzik a még több dohányzásra. Tudjuk, hogy a cigarettázás szintén csökkenti a rezgéseket, sérüléseket okoz az aurán, ezzel növeli a megszállás esélyeit.
 
Ø      Elhízás, mint szenvedélybetegség
Ha a megszálló kórosan sokat kíván enni, akkor állandó evésre kényszeríti a megszállottat. Ilyenkor az illető már nem is éhes, de még mindig eszik.
 
Ø      Egyéb szexuális problémák
Gondot okozhat az is, ha a más nemű megszállónak erős szexuális vágyai vannak, amit ki akar élni. A megszálló el akarja érni, hogy a megszállott teste hasonlítson az övére, és ezért mindent el is követ. Ilyenkor a megszállott az azonos neműekhez kezd vonzódni, külsejét pedig a másik nem jellegzetességeihez igazítja. Ha a megszálló azonos nemű, akkor túlfokozott szexuális életre ösztönözheti megszállottját.
 

JELEI

2011.04.08
 lelek3.jpg
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ø      Folyamatosan alacsony energiaszint, fáradtság
Ez önmagában természetesen nem jel, hiszen sok más oka is lehet egy ilyen állapotnak. Mindenesetre a megszállottság kísérő tünete.
 
 
Ø      Gyors hangulatváltozások, a személyiség hirtelen megváltozása
Ha ezt valóban megszálló okozza, az azért van, mert amikor belép a beteg energiaterébe és fizikai testébe, a beteg személyisége, érzelmei, gondolatai már nem tudnak érvényesülni, hanem helyette a megszállóé kezd el dominálni. Ilyenkor hirtelen megváltozhat az egész testtartása, hangja, de leginkább a reakciói, hangulatai. Mintha egy csapásra egy egészen más ember állna előttünk.
 
 
Ø      Emlékezetkiesés
Amikor a megszálló uralja a fizikai testet, annak eredeti „tulajdonosa” kiszorul belőle, ezért sokszor nem is emlékszik, mit tett.
 
 
Ø      Belső monológ
A megszálló gyakran szólítja meg a beteget, aki ilyenkor hangokat hall. A megszálló stílusa durva, általában parancsolgat és leszidja a beteget.
 
 
Ø      Hirtelen, meggondolatlan cselekvés
A megszállott maga sem tudja miért tesz bizonyos dolgokat minden előzetes szándék nélkül. Utólag legtöbbször megdöbben azon amit tett, de legfőképp azon, hogy nem tudja miért tette.
 
 
Ø      Koncentrálási probléma
Természetesen ez sem jel önmagában, hiszen számtalan egyéb oka is lehet. A megszálló azonban csökkenti a tudati szintet, ami a koncentráció gyengüléséhez vezet.
 
 
Ø      Ok nélküli fóbiák, aggódás, szorongás
Ezt sem csak megszálló tudja okozni. Ha tőle ered, annak az az oka, hogy a megszálló félelmei, traumái átmennek a megszállottba, aki folyamatosan átéli a másik lény belső állapotát. Általában olyan fóbiákról, szorongásról van szó, amelynek okát nem lehet megtalálni a megszállott életében.
 
 
Ø      Olyan testi tünetek, betegségek, amelynek az orvosok nem találják az okát
A megszálló sokszor folyamatosan átéli halálát, így az ott elszenvedett fájdalmak, sérülések megjelennek a megszállott testén is. Ez a jel nagyon valószínűvé teszi a megszállottság tényét.
 
 

MEGSZÁLLOTTSÁG

2011.04.08
szellem.jpgA megszállottság sokkal többször fordul elő környezetünkben, mint gondolnánk, de sajnos nem tudunk róla eleget. Fogalma általában riadalmat vált ki az emberekből, mivel hiányos vagy téves ismereteik vannak erről a jelenségről.
A megszállottságot nagyjából úgy határozhatjuk meg, hogy egy földi testben élő ember tudatába, idegrendszerébe, testébe behatol egy nem földi testben élő lény, és olyan gondolatokra, tettekre ösztönzi, kényszeríti, amelyek akaratával ellenkeznek. Elsősorban olyan megszállottságról beszélek, amelyet meghalt emberek okoznak a földi testben élőknek. Megszállottságot természetesen más is előidézhet: idegen gondolatformák, fekete mágia stb.
 

FOKOZATAI

2011.04.08
lelek.jpg1. Szimbiózis
Ebben a szakaszban a szellemlény már kiválasztotta magának a földi embert, és körülötte van. A lény gyakran csak megfigyel, tanul, tapasztal az illető közelében, és nem okoz neki semmi kellemetlenséget. Ezt az átlag érzékenységű ember nem veszi észre. A megszállottságot zavart tudatállapotú lények okozzák, akik legtöbbször földi vágyaikat akarják kiélni, de ehhez nincsen fizikai testük. Ilyenkor a fizikai testben élő emberhez olyan közel kerülnek, hogy át tudják élni azokat az élvezeteket, amit a földi ember a fizikai testével meg tud tapasztalni. Ez elsősorban élvezeti cikkekre vonatkozik: cigaretta, alkohol, étel, drog stb. Ezek a szellemlények nagyon hiányolják ezeket az örömforrásokat, amikben bőven volt részük földi életük során, most viszont nem tudják más módon kielégíteni vágyaikat, csak egy földi ember testén keresztül.
 
 
2. Vámpírizmus
Ebben a szakaszban a szellemlény összeolvadási kényszert érez a földi ember testével, és erős energetikai kapcsolatba lép vele, melynek során folyamatosan elszívja annak életenergiáit. Itt is elsősorban a fizikai vágyak kielégítéséről van szó.
 
 
lelek4.jpg3. Obszesszor
A súlyosabb esetekben a szellemlény megszállja a beteget. Ilyenkor már komoly testi-lelki-szellemi tünetek jelentkeznek, a megszálló egyre többször birtokolja a fizikai testet.
 
 
4. A poszesszor
A megszállottság legsúlyosabb formája. A beteg többé nem ura önmagának. A szellemlény ilyenkor már dominál. Ez azt jelenti, hogy a beteg tudja, hogy nincs egyedül a testében, és néhány tiszta pillanatban segítségért is kiált.
 
 


Üzenet Odaátról 
Írta: SID
2010-11-22
odaat2.jpgKedves ébredő, multi-dimenzionális entitások a Föld bolygón! Üzenettel érkeztünk hozzátok. Fejlődésetek nagyon fontos szakaszába érkeztetek. Sajátítsátok el és alkalmazzátok a következő tanácsokat, melyeket a tiszta szív rezonanciáján szeretnénk átadni nektek. Tudnotok kell: végtelenül szeretünk benneteket. Ébredjetek!!!
Mára minden Földlakó előtt világossá vállhatott, hogy bolygótok, de sokkal inkább a rajta élő lények, azaz ti magatok, soha nem látott változáson mentek keresztül. Ez a folyamat egy dicsőséges, magas tudatosságú, paradicsomi állapotokat kínáló életforma születését eredményezi a planétátokon, így joggal nevezhetjük Ébredésnek.
Az a mesterséges mátrix, amely oly sokáig takarta szemetek, most töredezőben van. Igen szétesőben van, méghozzá gyorsabban történik mindez, mint ahogy azt majd sokan követni tudják. Ám a ti, ébredő tudatok, pontosan tudjátok mi fog történni, legalábbis azt, ami a fejlődő Tudatotokat és a létezést alkotó Energiát illeti. Rá fogtok jönni, hogyan működik saját lényetek, fel fogjátok ismerni – sokatoknál ez már történik is – a lényetekben rejtőző teremtő energiát. és használni is fogjátok azt. Egyszóval, felébredtek. Felébredtek az évezredes álmotokból, amelyet szundikáló tudatotok épített maga köré. Igen ez az álom nem más, mint a Mátrix. Sokan közületek, akik az Ébredésen keresztül mentek, megpróbálták már ezt a folyamatot megörökíteni. Vannak szakrális meséitek (Csipkerózsika, Hófehérke és a hét törpe) a múltatokból, antik művek a régmúltatokból (Atalanta futása) vagy éppen modern kori filmek (Mátrix), melyek mind az Ébredés folyamatát ihlették ábrázolni.
 
Ébredésetek jelen pillanatban is zajlik. Tudnotok kell, hogy minden pillanatban veletek vagyunk, és végtelenül szeretünk benneteket. Ébredjetek!!!
 
 
Hogy hogyan? A végtelenen szeretet az egyetlen valóság, minden más illúzió. A végtelen szeretet  a teremtő energia önmagába történő visszatérése.
 
Azok közületek, akik értik már a teremtő energia működésének elvét, már új világban élnek, gondolkodnak, alkotnak. Ez a világ természetszerűleg tele van bőséggel, szeretettel, és igen… az alvó tudat számára úgynevezett csodákkal is. Csodákra vagytok képesek, mert lényetek több-dimenziós és végtelen. Ehhez azonban meg kell tanulnotok a Létezés alapvető elemének, az Energiának működését. Az Univerzumot alkotó energia-tömeg kicsinyített, (mikro-kozmikus) mása lényetekben is jelen van, és már ébredezik. Szintén ébredező tudatotok képes lesz ezt az energiát felhasználni. Amint ez megtörténik, megszületik egy új világ, melyre oly régóta vágytok. Megszületik a Spirituális FÖLD.
Mindennek érdekében, le kell vetnetek az a bénultságot, mely a tudatot, azon-belül, a kollektív tudatot próbálja sakkban tartani.
Tudnotok kell: nem arra születtetek, hogy életeteket rabszolgaként gyárakban, robotmunkával töltsétek, ébredjetek!!! A lelketek szabadulásra vár! Ébredjetek!!!
 
Arra születtetek, hogy életeteket szabadon, bőségben, szerelemben töltsétek, és a Teremtő energiáját lényeteken kisugározva alkossatok! Ébredjetek!!!
 
A tudatotok hatalmas tempóban, hihetetlen sebességgel ébred a Mindent alkotó energia lényetekben található esszenciájára. Engedjétek el a megszokottat, engedjétek el a haldokló Mátrixot, és két kézzel kapjatok az új, a lehetetlen után! Tudnotok kell, hogy minden lehetséges, mert tudatotok végtelen! Ébredjetek!!! Nem arra születtetek, hogy, tudatotokat Tv-vel és jelentéktelen dolgokkal tartsák fogva. A teremtők ti magatok vagytok, ébredjetek!! Használjátok az internetet, mert az – bármilyen furcsa - saját kollektív tudatotok tükörképe.
Írjátok le vágyaitokat a szabadságra, szerelemre, gazdaságra vonatkozólag, fejezzétek érzelmeiteket és szereteteket, majd tegyétek azt közzé!! Hatalmas, pozitív energiákat sugározhatok ki a kozmikus tudatba!! Alkossatok, írjatok, zenéljetek, fessetek és osszátok meg! Mindenekelőtt pedig SZERESSETEK! Feltétel nélkül, szeressetek!! A teremtő energia felhasználása kulcsfontosságú az életetekben!! Ébredjetek!!
 
Nem arra születtetek, hogy, hazugságokkal és félelemkeltéssel eltávolítsanak benneteket a valódi lényetektől! Arra születtetek, hogy felismerjétek lényetek két esszenciáját, a végtelen tudatot és a Mindent alkotó energiát! Amikor szerettek, használjátok ezt az energiát, és meglátjátok, elakad majd a lélekzetetek, mert megismeritek a valóság magasabb állapotait! SZERESSETEK! SZERESSETEK FELTÉTEL NÉLKÜL!
 
A tudatszintetek elérte azt a fejlettségi állapotot, amikor képesek vagytok megérteni a bennetek is működő teremtő energia lényegét. Körülöttetek és bennetek is minden ENERGIA! Nincs szükségetek rá tovább, hogy az energiát fizikai hordozókból nyerjétek! Ébredjetek!!! Képesek vagytok rá, hogy a bárhol jelenlévő tér-energiát felhasználjátok, itt és most!! Az energia végtelen! Testi-lelki, spirituális, és anyagi szabadságotok a küszöbön áll !! Ébredjetek!!!
 
Tudnotok kell, hogy végtelenül szeretünk benneteket. Az utatokon, ha elakadtok, mindig kérdezzetek, és a válasz nem várat magára soká. Szeretünk benneteket, ébredjetek!!!
 
forrás: www.asztralutazas.hu

II.RÉSZ

2011.04.18
 
Üzenet odaátról
Írta: SID 
2011-02-05
odaat3.gifKedves ébredő, multi-dimenzionális lények! Egyszer már üzentünk nektek, most újra itt az idő, hogy egynéhány dologra felhívjuk a figyelmetek. De először is, tudnotok kell: a jelenleg zajló, drámai változásban folyamatosan veletek vagyunk, s végtelenül szeretünk benneteket! Ébredjetek! Ébredjetek!
 
Ezekben a nem mindennapi időkben, hihetetlen mértékű változásokon mentek keresztül. Azonban nem csak a változás - ami bennetek és a Föld anyában zajlik – óriási, hanem annak sebessége is az!! Ezt változást közületek az érzékenyebbek már szinte kézzel tapinthatónak érzik, és mire ez az üzenet hozzátok eljut, nem marad olyan lélek a Bolygótokon, aki ne érezné: „valami történik” Igen mindannyian érzitek ezt, és sokan vártok. Az egész emberiség vár valamire. Amire vártok, az pedig nem más, mint az új világ kezdete.
És ez így van! Valóban, „valami történik, valami zajlik” és ezt mindannyiótok, - valaki jobban valaki kevésbe – de érzékeli. Azok közületek, akik tudják, értik, mi is történik tulajdonképpen, mérhetetlen boldogságot érzékelnek tisztuló lényükben, mert ők pontosan tisztában vannak azzal a csodával, ami felé olyan nagy sebességgel haladtok. Nagyon hamarosan, minden teremtett lélek a planétátokon, tartósan meg fogja élni ezt a csodás tudatállapotot.
Bolygótokon egy új hajnal, egy fantasztikus éra, beköszöntőben van. Ez tény, ami nagyon hamarosan be fog következni. Nagyon közel álltok egy csodálatos, lélegzet-elállító világ-korszak kezdetéhez. Ez a korszak, - a galaktikus időmértéket tekintve - gyakorlatilag egy szempillantás alatt fog bekövetkezni. Ti most pontosan a kapuban álltok. De ami fontosabb, be is fogtok lépni rajta. Együtt, a fajtok, kollektívan.odaat4.jpg
Amire figyelnetek ajánlott az elkövetkező időszakba az az, hogy tudatotokat, azaz a figyelmeteket, teljes mértékben az újra koncentráljátok. A régi energiák, világotok jelenlegi felépítése erősen haldoklik. Nem kell azonban félnetek, mert összehasonlíthatatlanul értékesebb jövőt kaptok ahhoz a valósához képest, amelyben most éltek!!!
A fizikai világotokban is meg fogjátok látni, tapasztalni, lényetek minden porcikájában megélni, hogy amiről ezek az új energiás források (amiket ti weboldalaknak és könyveknek hívtok) beszélnek, többé nem csupán reményteljes információ-források, hanem mind-mind valóságotok élő részei. Ezek az információk, - mint például ez az üzenet is – a fizikai valóságotokban is meg fognak jelenni, méghozzá tisztán, érzékelhetően.
Tudnotok kell, hogy végtelenül szeretünk benneteket, fejlődéseteket szüntelenül nyomon követjük, és sosem hagyunk magatokra titeket. Ébredjetek!
A szeretet az kulcs, melyet saját lényetekben fogtok felfedezni, nagyon hamarosan. Azért fogtok, mert a szeretetnek azt a formáját, amelyet rövidesen magatokban felismertek, eddig még nem ismertétek. Saját teremtő energiátok a szív szintjére fog emelkedni, és akkor megtapasztaljátok, igen mindannyian, megtapasztaljátok azokat az állapotokat, melyekről nagy tanítóitok már próbáltak nektek beszélni.
Üzenetünk egyik legfontosabb célja: hogy félelmeiteket eloszlassuk. Most, amikor ilyen hatalmas változások zajlanak a Földanya szerveiben, rengeteg olyan jelenséget élhettek át, amelyek azáltal ijesztenek meg benneteket, hogy részlegesen tudatlanok vagytok. Kérlek, értésetek meg, hogy a földrengések, ijesztő természeti jelenségek, az időjárás, a viharok, mind TERMÉSZETESEK! Semmi rossz dolog nem történik!!! Ez nagyon fontos, jegyezzétek meg!! Semmi rossz nem történik !!! A FÖLDANYA PÓLUST VÁLT, ami azt jelenti, hogy mágneses mezejének pólusai helyet cserélnek !!! Az összes fent említett jelenség ennek a FOLYAMATNAK SZERVES RÉSZE és a TEREMTÉSSEL ÖSSZHANGBAN ZAJLIK! Nincs mitől félnetek, kérünk benneteket, Ébredjetek !! Mivel világotokban minden analóg, ez a pólusváltás bennetek is végbemegy. Sokatoknál ez már zajlik, és mindenki átesik rajta. A bennetek zajló pólusváltásról a következő üzenetünkben fogunk beszélni.
odaat5.gifÉletetekben nincs helye félelemnek! Minden a Teremtő akarata szerint zajlik. 2012 nem a „világvége” hanem „csupán” egy világkorszak vége, s egyben egy új világ kezdete !! Aggódás helyett örvendezzetek! Ünnepelnetek kellene!! Igen, örömködnötök, táncolnotok kellene, mert egy valódi csoda vár rátok !!! Lehet, hogy ezt most még nehéz, ám tudatotok bizonyos finom energetikai mezők által össze van kötve, s az új energetikai minta rezgéseit idővel egy re könnyebben veszitek át!! Minél többen éltek egyre magasabb rezgésszinten, a többiek annál könnyebben követnek benneteket! És ez így van!!
Megtanuljátok a teremtés egyszerű törvényét: ahol a figyelem, ott az energia !!! Fordítsátok hát figyelmeteket teljes minőségében az Új felé, éljétek meg azt, keressétek életetek minden vonatkozásában!! Felejtsétek el a régit, törekedjetek tiszta szívvel az Újra, s valóságotok rögvest átalakul!! A csoda előttetek áll. Már szinte kézzel fogható. Itt van. Ti alakítottátok, most is ti alakítjátok, s elérkezett az idő, hogy megtegyétek az utolsó lépést. Bátorság Szeretteim, Bátorság!! Veletek vagyunk!
 
Még egy dolog: az új világba csak úgy léphettek be, ha minden energia, ami belőletek árad, pozitív. Azoknak, akik eddig ezt nem tették meg, meg kell tanulniuk minden tekintetben pozitívan, tehát teremtően megnyilvánulni. Kedveseim, minden szónak, gesztusnak, tettnek energiája van! Figyeljetek oda magatokra és sugározzátok ki a Teremtés szeretetét minden megnyilvánulástokban!
 
Mire a tavasz első napsugarai tartósan megjelennek, tudatok végérvényesen és örökre átalakul. Ez a tavasz más lesz, s ezt ti is érzitek, nem kell, hogy meggyőzzünk Benneteket. Az a rengeteg mag, amit eddig ültettetek, most tavasszal kikel. Ez az év nagyon más lesz, mint az eddigiek, de pozitív értelemben. Nagyon közel vagytok álmaitok beteljesüléséhez. Ez az év a teljes megújulástok éve, ez az év a TÖMEGEK ÉBREDÉSNEK éve. És ez így van. Látni, érezni, élni fogjátok.
Szeretünk benneteket, végtelenül szeretünk benneteket, olyan csodálatosak vagytok!! S nemsokára, ti is így fogjátok látni magatokat! Csodálatosak vagytok! Utatokon mindig, minden pillanatban veletek vagyunk. Nemsokára újra jelentkezünk. Nagyon szeretünk benneteket, Ébredjetek!!





III.RÉSZ

2011.04.18

Neoo Szerző: "Pólusváltás az emberi lénybenÜzenet odaátról 3.
Avagy pólusváltás az emberi lényben
2011-03-03



ido.jpgKedveseink, újra jelentkezünk. Az, az energia-forma, amit ti jelenleg időnek hívtok, egyre jobban „tágul”, ti ezt az idő gyorsulásaként érzékelitek! S valóban, az események soha nem látott mértékben gyorsulnak, s gyorsulni fognak. Először is tudnotok kell, szeretünk benneteket! Mindig veletek vagyunk, és szeretünk benneteket!

Világotokban óriási változások zajlanak. Olyan ez, mintha ha egy hatalmas hangyaboly, hosszú-hosszú szendergés után hirtelen megbolydul, és minden tagja fel-alá rohangál, óriási káoszt okozva az egész várban. Nos, ez a vár jelenleg a Föld. Ám tudnotok kell, minden rendeltetés-szerűen történik, minden a Teremtő akarata szerint történik!

Jelen üzenetünk célja, hogy elmagyarázzuk, mi történik bennetek, s mi fog végbemenni lényetekben a 2012-es nagy eseményig. Előző üzenetünkben már elmondtuk, hogy a Föld mágneses pólusváltáson megy keresztül, mely azt jelenti, hogy az eddig uralkodó déli pólus átadja a helyét az északinak. Természetesen ez a folyamat nem fizikailag értendő !!

Ami sokkal fontosabb, hogy ez a pólusváltás bennetek is végbemegy, keveseknél már megtörtént, sokaknál jelenleg zajlik, és tömegeknél fog zajlani olyan nagyon rövid időn belül, amit ti hónapoknak neveztek. Analógok, azaz megegyezőek vagytok a Föld anyával, ezért természetes törvény, hogy az a felemelkedési (pólusváltási) folyamat bennetek is végbemegy, ami jelenleg is zajlik a Földanya lényében.
Tisztába kell kerülnötök saját természetetekkel, hogy a felemelkedést fizikai formában is elbírjátok viselni. A most következő témában rövidek leszünk, mert akihez ez az üzenet rezonancia útján eljut, már tudatilag kész az alábbi információ befogadására. Szeretünk benneteket !!Ébredjetek!

Az Univerzumot két pólus, avagy eszencia kölcsönhatása működteti. Ezek a pólusok törvényszerűen a lényetekben is megtalálhatóak, mert a Világegyetem – benne saját lényetek is - minden része megegyező módon épül fel. A kozmikus Tudat (+) és a mindent alkotó Energia (-) yang és yin eszenciája tehát lényetekben is jelen van. Lényetekben, az Élet hordozója hátgerinc, amely a pozitív és negatív pólus közötti feszültségként jelenik meg.

Az Univerzum harmonikus rendje, törvénye az, hogy a pozitív pólus, azaz a Teremtő tudat uralja és formálja a Mindet alkotó Energiát. Amikor ez az isteni állapot fennáll, természetes bőség harmónia, egyensúly lép fel bármely rendszerben! Csodálkoztok hát hogy bolygótokat káosz, hiány és szenvedés uralja? A Dualizmus által kiléptetek a Teremtő isteni tudatállapotból, ám visszatérésetek a paradicsomba óriási sebességgel zajlik. Nem fizikailag persze, sokkal inkább tudatilag, s ez a tudati változás azonban nagyon hamarosan megjelenik a fizikai környezetetekben is.

Lényetekben megtalálható tehát a kozmikus tudat székhelye, melyet az agyatokban, a tobozmirigyben találtok. Ez a mirigy a kozmikus tudat fizikai kivetülése, a Legfelsőbb Énetek lakhelye. Minden vágya, hogy meghódítsa a legalsó csigolyátokban elhelyezkedő alsó pólust, az Energiát, mely az Univerzumot alkotó Energia eszencia kicsinyített mása. Tudatosítsátok kedveseim, hogy a Teremtéssel analógok vagytok, és teremtő erőkkel rendelkeztek !!

A helyzet az, hogy míg az Energia uralkodik lényetekben, addig a Tudatotok szenved. Amíg az Energia uralkodik a Tudaton, addig káosz, hiány, és leginkább félelem uralkodik rajtatok. Ám ezek nem ti vagytok, ez csak egy tapasztalás, mielőtt a Tudat felismeri, ki is a mester valójában. A Paradicsomi állapotok akkor állnak helyre, először lényetekben, majd a benneteket körül-ölelő valóságban, amikor felismeritek magatokban az Univerzumot alkotó két eszenciát! Felismeritek, hogy a végtelen Tudat vagytok, és elkezditek uralni rejtett Energiáitok. Ez a folyamat az Ébredés. Ez a folyamat a Felemelkedés. Az energiátok fel fog emelkedni alulról, hogy egyesüljön a Kozmikus Tudatotokkal, az agyatokban. Ekkor egy új lény fog születni,… pontosabban nagyon sok új lény fog születni, hiszen ez a folyamat tömegesen zajlik a Föld bolygón.



polus2.jpgA két pólus egymásra találása Evolúciótok lényege, ezért ezt a folyamatot rövidesen minden egyes bolygó lakó megéli majd. Az információ-áramlásban segítségetekre van az úgy nevezett Morfogenetikus Mező. Ez ugyanaz a közeg melyet oly sok évig a bénításotokra használtak, média és az életerő-energia csapdába csalására szolgáló pornográfián keresztül. Most hogy tudatotok ébred, használjátok ezt a mezőt minden erőtökkel! A lényetekben rejtőző eszenciát kell felébresztenetek ahhoz, hogy át tudjatok alakulni. Sok spirituális forrás ezt az energiát kígyóval jelképezi, és különböző neveket adnak neki. Mi egyszerűen Energiának fogjuk hívni, mely lényetek legalsóbb szintjén a szexualitásotokat is generálja. Erről talán már hallottatok, arról viszont kevésbé valószínűen, hogy minden megnyilvánulásotokat ez az erő adja: a fizikai testformátoktól kezdve a gondolataitokat és érzelmeiteket beleértve. Fordítsatok tehát több figyelmet erre az energiára, mert annak felemelkedése az egyetlen út a paradicsomi állapotokhoz. Ezért vagytok itt, ez az evolúciótok.

Azért vagytok a Föld bolygón kedveseim, mert szeretni kell tanulnotok. Valódi, érdekmentes szeretetet kell tanulnotok.

Ha berajzoljátok a fenti ábrába, a két pólus közé a szívcsakrát, könnyen láthatjátok, hogy a két pólus egy szerelmes emberben áll legközelebb egymáshoz, mert az Energia legalsóbb központból a szívcsakrába áramlik. Mivel ezek a pólusok egyesülni akarnak – ez így történik, akár tudatos vagy rá akár nem – a szerelem kulcsfontosságú eszköz arra, hogy a paradicsomi állapotokat ismét elérhessétek. Kérlek, értsétek meg, semmilyen, a szívnél alacsonyabb rezgés nem működik a nagy átalakulás során, amelyen most Bolygótokkal együtt keresztül-mentek. Akik képesek megélni a szív szintjét, viszonylag zökkenőmentesen érkezhetnek meg az új világba. A teremtő mindannyiótoknak lehetőséget biztosít szív szintű kapcsolatok megélésre. Az alacsonyabb rezgésminták sok szenvedést fognak okozni azokak, akik ragaszkodnak hozzájuk, mert idejük lejárt… s többé nem illeszkednek bele a Teremtés gyorsan emelkedő rezgésszintjébe.

Ahogy Tudatotok egyre jobban ébred, ráeszméltek a saját lényetekben rejtőző Energia potenciáljára. Megértitek, hogy tartós boldogságot, kreativitást, szerelmet csupán ennek az Energiának felhasználásával érhettek el. Elkezditek uralni ezt az Energiát, és akkor lényetekben a harmónia újra teret nyer: akiben a Tudat uralja a teremtő Energiát, harmóniát, békességet, szeretetet, belső vágyódást Isten felé fog sugározni. Újjászületik. Ti, akikhez ez az üzenet eljut, ti vagytok, az Új Világ megteremtői. Több mint ezer Jézus és Buddha potenciáljai vagytok, s a környezetetek alig várja, hogy mintaként követhessen benneteket. Csodákra lesztek képesek, mert lényetekben a Teremtő Erő a legmagasabb szinteken fog megnyilvánulni. Igen, lehetséges a teremtés Energia Mátrixát uralni, de csak olyan célból, amely az Isteni Teremtés céljainak megfelel. Meg fogjátok érteni ezeket a szavakat nagyon rövid időn belül.

Amikor spirituális létezőkké váltok, és tudatotok áttevődik a koponyátokba, a tobozmirigybe, az Energia automatikusan fogja követni a Tudatot.
Mert ugye arra már tis rájöttetek, megfigyeltétek, hogy ahová a figyelmetek fókuszálódik, az Energia oda áramlik. Ez a teremtés törvénye, bárki által könnyedén megtapasztalható. Ez törvény működik, sőt uralkodik a a Teremtés minden szintjén.

Amikor tudatotok felismeri a valódi "lakhelyét" , a tobozmirigyet, teremtő energiátok mérhetetlen Szellemi Energiaként fog megnyilvánulni, és a fej körül sugározódik ki. Ez az, az isteni tudat állapot, mely folyamatos boldogság és extázis-érzéssel párosul, s melyet koronával, fáraók fejfedőjével, indián törzsfőnökök színes fejdíszeivel próbáltak jelképezni. Ezek a szimbólumok mind a fej körül megjelenő, a korona-csakrából kiáramló energiát jelképezik. Ez a tudatállapot most ezrek előtt válik valósággá, olyan ezrek előtt, akik alázattal fogják az emberiséget az új világba vezetni. Amikor az Energia a Tudatban nyugszik, beáll az időtlen boldogság transzcendens állapota. Ebbe az állapotba fogtok lépni, méghozzá nagyon sokan. Először „csupán” több ezren, majd a változás olyan erejű és mértékű lesz, hogy végig fog söpörni azokon, aki utolsónak kapcsolódnak bele a felemelkedésbe.

Tudnotok kell, hogy ez a felemelkedés csak akkor lehetséges, ha az alsóbb erőközpontjaitok már tiszták, és blokkoktól mentesek. Akikhez ez az üzenetünk eljut, már elérkeztek ahhoz a tudatszinthez, hogy ezek az információk problémamentesen integrálódjanak lényükbe.

Az új tudatosságú ember tehát a fej körül nyilvánítja ki teremtő energiáit. Mesterek lesztek, az új tudat mesterei, akik tisztában vannak az Univerzumot alkotó eszenciák működésével, és olyan mesterek, akik ezeket a törvényszerűségeket lényükben meg is élik.
Kedveseim, nagyon szeretünk benneteket!! Tudnotok kell, hogy felemelkedésetek csak szerelem útján lehetséges. Amikor szerelmesek vagytok, energiátok a szívcsakrában gyűlik össze. Ám amíg a „régi” tudatosságú embernél az energia alulról felfelé áramlik a szívbe, a korona csakra, új tudatosságú embernél a koronacsakrából áramlik „lefelé” a szívbe, majd onnan vissza a legmagasabb központba. Így képesek lesztek a legmagasabb tudatállapotok megnyilvánítására, amelyre régmúlt korokban csak kivételes egyének, fáraók, spirituális királyok (például Hunyadi Mátyás) voltak képesek. Most ez tudatosság ezrek számára válik elérhetővé. Ez a tudatosság itt van, több ezren lesztek képesek ezt hétköznapi emberként is megélni.


tudat.jpgAz energiátok ekképpen a legmagasabb központ, a koronacsakra és a szívcsakra között fog ingadozni, kinyilatkoztatva a létező legmagasabb tudatállapotokat. Mindezt úgy, hogy a legmagasabb szerelmi állapotokat is megélhetitek. Aktív élő és valóban alkotó tagjai lesztek a társadalmatoknak. Az ilyen ember tisztában van a teremtés törvényeivel, magában megéli azt, ezért valódi áldás környezetének és közösségének. Az ilyen ember uralja lénye alsóbb megnyilvánulásait, mert azokat már megtapasztalta s rajtuk túllépett. Ezt a szintet a vörös vonal jelzi, mutatván hogy a spirituális ébredés feltétele egy állhatatos és szilárd köldökcsakra szint. Az ilyen ember önkéntelenül is mintává válik környezete számára.
Ismételten elmondjuk, semmi egyéb nem történik veletek a felemelkedés során, mint hogy visszatértek a Természet törvényeihez, és felismeritek, hogy a teremtő energia önnön lényetekben rejtőzik. Megőrzitek azt, és lényetek magasabb szintjein nyilvánítjátok ki.

Amikor a Tudat uralja az Energiát (egyes ábra, Ébredő Tudat) akkor a teremtés eredeti harmóniája és bősége visszaáll, megjelenik a belső béke, szeretet, valódi kreativitás és feltétel nélküli hit a Teremtőben. Ott vagytok most kedveseim, hogy ezt az ébredést nem egyenként, elszigetelt esetként - ahogy régmúlt idők nagy spirituális mesterei megélték – hanem tömegesen, hétköznapi emberként éljétek meg. Mert, ahogy eddig éltetek, ahogy lényetek energiáját eddig használtátok, valójában az nem természetes. Mert eddig aludtatok, a mi szintén tudatotok tapasztalásának része volt. Ám most mikor a tudatotok tömegesen felébred, rájöttök, mi is a „normális” – ahogy ti mondjátok - valójában és mi nem az. Ébredjetek!! Lényetek minden porcikájában ere vágyik! Ébredjetek!!
Végtelenül szeretünk benneteket, ébredjetek!!!

Utatokon bármikor, ha elakadtok, kérdezzetek, és mi szeretettel válaszolunk, kérdezzetek! Nagyon szeretünk benneteket, ébredjetek!!!


 
Ideje: Március 13, vasárnap, 19:08:53 Szerző:
 



IV.RÉSZ

2011.04.19
Kedves ébredő, multi-dimenzionális lények! Ebben a formában most üzenünk utoljára nektek. Újra itt az idő, hogy néhány dologra felhívjuk a figyelmeteket. De először is, tudnotok kell:végtelenül szeretünk benneteket! Ébredésetek gőzerővel zajlik és ez végtelen boldogsággal tölti el szívünket! Szeretünk benneteket! Nagyon szeretünk benneteket!
 
Utazástok végső szakaszához érkeztetek.http://blogol.hu/pikz/drogcsapda/fun_spiral.gif
Bármily nehéznek érződő időszakon is menjetek most keresztül, tudnotok kell, hogy minden a Teremtés szerint zajlik. Semmi rossz nem történik és történhet veletek! Minden rendben van. Értitek? A látszólagosság ellenére is, minden rendben van, mert mint mindig, most is a Teremtő akarata érvényesül.
Ami jelenleg, többek között, most zajlik a Földön, az az, hogy a fizikai létforma és anyag jelentősége és befolyása arra a Mátrixra, amiben éltek, hatalmas sebességben csökken. Helyette – és ezt ti is érzitek – nagyon nagy jelentőséget kapnak a gondolataitok és érzelmeitek, valamint belső Energiátok felhasználása. Igen, ez egy úgy nevezett rezgésszint emelkedés, egyénileg és kollektívan is. Ez az emelkedés exponenciális sebességgel gyorsul, napról-napra. Ti ezt sokféleképpen érzékelhetitek, fizikai tünetekkel, hátfájás, szédülés, nátha-szerű jelenségek és az idő gyorsulása is egy jó példa erre. De ezeket a jelenségeket már mind említettük. Már tudjátok.
Először is, arra szeretnénk kérni benneteket, hogy ne foglalkozzatok az olyan témákkal, mint az új világrend és titkos társaságok, jelenleg fennálló, korrupt pénzügyi, egészségkárosítási rendszerek. Ezek a hatalmak és jelenségek valóban léteznek, ám szétesőben vannak. Nem bírják elviselni azt a frekvencia-emelkedést, ami Bolygótokon zajlik. Figyelmeteket fordítsátok inkább személyes tevékenységeitekre és belső fejlődésetekre, hozzáállásotokra, mert ez az, ami fölött hatalmatok van és ez az, amivel a legtöbbet tetettek önmagatokért és másokért. Ezt már szintén tudjátok.
Ami új, hogy gondolataitok és érzelmeitek hatalma és olyan mértékben előtérbe kerül, amellyel hatni tudtok a fizikai anyagra! Ez nem spirituális spekuláció, hanem maga a valóság, amely tapasztalható számotokra már most, amennyiben elég tudatosak vagytok hozzá. Szintén nem is új dolog abból a szempontból, hogy ez a jelenség mindig is így volt és lesz a Teremtésben, csupán eddig a tudatszintetek nem volt megfelelő mindennek megértéséhez. Ám most óriási változások zajlanak. Ahogy egyéni tudatosodásotok zajlik, az hatalmas mértékben hat a kollektív tudatra is, arra a finom energia mezőre, ami észlelhető valóságotokat létrehozza.
Amikor egy valóban tudatos egyén megnyilvánul a ti világotokban, az mindig megváltoztatja saját környezetét, méghozzá igencsak jelentős mértékben. Számtalanszor említettük, hogy érzelmeitek és gondolataitok „össze vannak kötve” egy mezőben, amit most kezdtek felfedezni és használni! Bátorítunk benneteket, tegyétek ezt minél többen, mert az áttörő változásban nagy jelentősége van a morfogenetikus mező tudatosításának! Nem arról van szó, hogy kutatókká kellene válnotok, csupán ismerjétek meg a jelenséget, olvassatok, és beszéljetek róla. Nagyon fontos lenne, hogy az esti családi és közösségi beszélgetések visszatérjenek életetekbe, mert ezzel megkönnyítitek magatok és környezetetek számára a változást!
A gondolat és érzelem ereje tehát sokkal fontosabbá vált, mint az anyagi és fizikai érdekek. Ezt számos helyen érzékelhetitek, és ami fontosabb, használhatjátok is! Ott van például a Japán katasztrófa. A Csernobilihez hasonló jelentőséggel bír elméletben, gyakorlatban azonban nem fog különösebb kárt okozni, és hogy miért nem, annak az oka spirituális fejlettségetekben rejlik. A szennyezett vizet és környezetet valóban meg lehet tisztítani psziché-mentális tevékenységgel, mint például meditáció és ima. A gondolatotok és érzelmeitek ereje képes arra, hogy alakítsa a fizikai Mátrixot, amit ti Valóságnak hisztek!
Értitek?
És miért van így?
Mert a tiszta gondolat és valódi szeretet sokkal magasabb szintű energia-forma, mint a lassú rezgésű anyag-energia, amit ti szilárdnak érzékeltek. Értitek?
Mindez nagyon egyszerű!
Végtelenül egyszerű! Egy tizedes sohasem parancsolhat egy hadnagynak, míg fordítva, helyreáll a rend. A gondolat és érzelem uralja az „anyagot”
ÉS ez így van, mindig is így volt!
Tudatosodjatok erre!
Amit tehettek, hogy csatlakoztok azokhoz a csoportokhoz, akik meditációval és imával segítenek a Föld bajba jutott részein. Nem kell nagy dologra gondolni! Ha minden este PÁR PERCET rászántok és gondoltok arra, hogy Japán tisztuljon meg, ne adj istennel beszéltek, illetve „elgondoltok” pár sort a Teremtőhöz mindennek érdekében, a japán katasztrófa hatása minimálisra csökkenthető és semlegesíthető is!
A valódi, megélt szeretet nagyon magas energia-frekvencia, amely képes befolyásolni a fizikai anyagot!
Tegyetek hát érte, mert ezzel lelkileg, érzelmileg, és tudatilag is hatalmasat fejlődtök, Ti magatok is! Minden cselekedet, fizikai és nem fizikai, érzelmi és értelmi kisugárzás visszahat a cselekvő egyénre. Tudatosítsátok ezt! Egyek vagytok és erőtök végtelen, csak használjátok azt! Szeretünk benneteket!
A saját teremtő erőtök tehát bennetek rejlik, és közvetlen valóságotokat a hét központnak megfelelően teremti.http://kovacsneagi.honlapepito.hu/tarhely/kovacsneagi/kepek/szinek/149648.gif
A Föld a szív szintére érkezett, nem fog és nem később, hanem ez már megtörtént.
A Föld a szív szintére érkezett.
Analógok vagytok a Földanyával, és csak akkor tudtok ezzel a frekvenciával azonosulni, másképpen szólva, akkor fogjátok magatokat boldognak érezni, ha ti magatok is a szív szintjére érkeztek.
Mostantól ebből a központból teremtitek a valóságotokat, és így ebből a valóságból eltűnik a hiány és szenvedés, helyette valódi szeretet és bőség jelenik meg. Mostantól élni fogjátok mindezt, nem csak elme szintjén, hanem érezni és tapasztalni is!
Ezzel kapcsolatban szólunk még egy jelenségről, amely szintén a fizikai létformátok jelentőségének csökkenését mutatja.
Ez pedig a táplálkozás és külső szükségleteitek. A fentiekből adódik, egyre kevésbé vagytok képesek elviselni az alacsony metafizikai rezgésmintákat, mint például a harag, vagy negatív megnyilvánulások, hazugság, fizikai szinten pedig a tömény alkohol, a dohányzás, és húsevés. Ha természetes körülmények között éltek és energiátokat természetes módon használjátok fel - erről már az előző üzeneteikben szóltunk – akkor eleve nagyon kevés fizikai táplálékra van szükségetek, azokból is a friss gyümölcs, zöldség és tejtermékek legyenek az elsők. Ez a jelenség is természetesen a rezgésszintetekkel van összefüggésben.
http://felebredes.eu/images/fck/%C3%89LET_VIR%C3%81GA_MOZG%C3%93(2).gif
 
Minél magasabb szinten nyilvánultok meg, annál kevesebb fizikai táplálékra lesz szükségetek.
Tulajdonképpen nagyon keveset fogtok enni, töredékét annak, amit most. Tiszta folyadék, természetes víz és egy kis tej, ezt fogjátok kívánni. A szénsavasat nem. Ez így is van rendjén. Mindig is így volt, csupán a dualitás programjában eltávolodtatok a természettől és nagyon sok mindentől, ami természetes. Az állatok a barátaitok, és a barátainkat nem esszük meg. De ismétlem, nem elvi kérdésről van szó, hanem egyszerűen nem fogjátok kívánni a húst. Semmi akarás, szépen nyugodtan el fogjátok hagyni az étrendetekből. Már ezzel önmagában hatalmasat léptek előre a tudatosodás folyamatában. Törekedjetek a természetesre, mert amit megesztek, az nem csupán a fizikai lényeteket hozza létre, hanem hatással van a gondolataitokra és érzelmeitekre, azaz a magasabb szintű, szubtilis lényetekre!!
Az utolsó dolog, amiről szólunk most, a társadalmi ébredéseket érinti.Ébredésetek természetesen társadalmi és egyéb pozícióktól zajlik, ám eddig a leginkább anyagba szorult, legalacsonyabban rezgésmintát képviselő tartomány, a nagytőke és érdekképviselete úgymond akadályozta nagyobb tömegek ébredését, főként az irányítása alatt álló eszközökkel, melyre kiváló példa média. A média segítségével nagyon könnyű hatni az alacsony szinten álló tudatra, és ez által a morfogenetikus mezőre.
Ám ennek vége.
A kollektív rezgésszintetek olyan frekvenciát öltött, amelyben ez az erő feloldódik, és elvegyül abban!! Ez érezhetően történik, és ti is látni fogjátok. A dualista harc megszűnik, mert mind ugyanazt akarjátok: harmóniát, bőséget, békességet lényetekben és környezetetekben!
Ami most zajlik ebből a szempontból, az az, hogy ez réteg, szintén bekapcsolódik a felemelkedés folyamatába. A pénz és háttere támogatni fogja az olyan ébredéssel kapcsolatos tevékenységeket és vállalkozásokat, mint természetgyógyászat, környezetvédelem, relaxációs és önmegismerési tevékenységek, joga, és a szabad energia jelensége. Energiában úsztok, amely energia bárhonnan elérhető számotokra. Tiszta és szinte ingyenes.
Mint hal a vízben, úgy úsztok a mindent átölelő energiában. Ez a jelenség létezik, és felhasználhatóvá vált számotokra! Tudatosítsátok ezt kedveseim! Hétköznapi emberként is tudatosítsátok ezt és akkor hamar a valóságátokká válik!!https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhDsquukXj1IG3Yd5MnMFOEplxgA3aZDlcG5ue2mvMV06qEtFptkIuZ7oIt4am2GtfY7jyYSuKZmRTnJ6_Vw2P8hGXXsLiszPnZ6epRzwCZJK17TMX0mvOkesBWgz8mt06gjD1MJB6Juc4/s1600/nyomdad.gif
A pénz tehát be fog „folyni”, be fog „szivárogni” ezen tevékenységek mögé, gyorsabban, mint gondolnátok.A belső felfedezés, a harmónia, a rezonancia és analógia korába érkeztetek. 
Nem majd és később, hanem most történik mindez! És ez így van. Tudatotok, tudatosságotok csodákra képes. Egyek vagytok, minden tekintetben, és össze vagytok kötve! Tudatosítsátok mindezt!
Szeretünk benneteket, végtelenül szeretünk benneteket, olyan csodálatosak vagytok!! Már ti is így látjátok magatokat! Csodálatosak vagytok! Utatokon mindig, minden pillanatban veletek vagyunk. Nagyon szeretünk benneteket, mert ti…
FELÉBREDTETEK !!
Neoo
 
forrás: www.asztralutazas.hu


A KRISTÁLYKOPONYÁK ÜZENETE

Írta: Száraz György   
2011. March 19. Saturday 08:34
Az utóbbi években egyre nagyobb publicitást kaptak a Kristálykoponyáknak nevezett ereklyék. Vajon milyen spirituális indítékok húzódnak meg a hirtelen jött népszerűségük, az úgynevezett Kristálykoponya-láz hátterében? Az Indiana Jones filmek eddigi utolsó epizódja keltette hullámon már túlvagyunk. Az ezoterikus világ figyelmét a Koponyákról készült könyvek nyilvánvalóan egy ideig lekötötték, de az
érdeklődés mégsem csappan meg. Elképzelhető, hogy jóval ősibb, misztikusabb és magasabb rendű célokat kellene felismernünk az üstökösszerű felbukkanásuk mögött?
A megmagyarázhatatlan és hihetetlen rejtélyek és talányok mindig is izgatták a fantáziánkat.
Az univerzumon és az emberi hülyeségen kívül, talán csak a kíváncsiságunk számít végtelennek. Kevesen tudják, de általában a szent ereklyék spirituális értelemben attól egyedülállóak, hogy páratlan, misztikus kisugárzással bírnak. Igaz ez a Kristálykoponyákra is.
Szentségüket nem attól nyerik, hogy egy vallási vezető vagy egy népvezért egyszerűen csak rájuk mutat és kultikus tárggyá nevezi ki őket, hanem attól, hogy egy speciális vibrációt tudhatnak magukénak. Ez a különleges rezgés valamilyen tudatformát takar. Ez a titok. A tudatosság, amely áthatja a tárgyat, ami ezáltal válik ereklyévé. Ez a tárgy lehet egy fog – például Buddha foga, lehet egy jobb kéz – példának okáért Szent István királyunké, lehet egy dárda hegye, tegyük fel, a Szent Lándzsa (a Végzet Lándzsája), ad abszurdum egy múmia. De miért ne lehetne egy kristályból faragott koponya? A lényeg, amit soha ne veszítsünk szemelől, az a szent energia behatolása a profán (közönséges, avatatlan) világba. A szent, ami magasabb rendű és célú, megnyilatkozik vagy kinyilatkoztatja magát a profán, tehát ahétköznapi világba. Ez egyfajta médiumit-ásnak felel meg. Magyarul közvetítés valahonnan valahova, csak jelen esetben az emberi aura a vevő és valaki „odafentről” a küldő. S most érkeztünk el a kulcskérdéshez, miszerint kik lehetnek a küldők, illetve kik használhatják közvetítő eszköz gyanánt az ereklyéket? Erre visszatérünk később. Ezúttal csak azért magyaráztam el mindezt a hatásmechanizmust, hogy megérhessük, miként gyakorol delejes erőt, mágikus vonzást az emberekre oly sok misztikus eszköz, illetve mágikus erőkkel átitatott tárgy. 
A misztikus kisugárzás a magnetizmus egyik fajtája. A mágia régóta ismeri ezt a fogalmat. Ez tulajdonképpen egy finom energia, mely vonzásra és taszításra is alkalmas. De jobbára vonzerőt gyakorol a szemlélőre. Ez egy olyan erőtípus, amelynek igen nehéz ellenállni, mertszinte azonnal rabul ejti az ember figyelmét. Ezt a hatást leginkább a hipnotizőröknél érhetjük tetten, de a számos emberek is valami hasonló erőkkel vonzzák magukhoz a környezetük tagjait. Nos, az ereklyék esetében a szentséges rezgések vonzzák be a lelkeket.
MINDEN MINDENNEL ÖSZEFÜGG! 
Amennyire könnyű ezt kijelenteni, mégis olyan nehéz belátni. A 21. században egyre többször hangzik el nemzetközi szintű szimpóziumokon (tudományos konferenciákon), hogy létezik, illetőleg léteznie kell valamilyen kollektív (közös) tudatmezőnek, melyen keresztül az emberek össze vannak hangolva. László Ervin pszichikus, illetve pszi mező elmélete kitűnő példa erre. A bizonyíthatóan nem tanult magatartásminták, viselkedéstípusok, szokások és egy sor furcsábbnál furcsább szinkronicitás (egybeesés) lenne magyarázható, ha sikerülne igazolni ennek a mezőnek a létezését és emberekre gyakorolt hatását.
Egy másik vonalon indult el Ruper Sheldrake, aki ennek az erőtérnek a morfogenetikus mező elnevezést adta. A morfe görög szó struktúrát, formát, alakzatot jelent, míg a „genetikus” a genezis szóból származik és azt jelenti: keletkezik. Tehát egy forma keletkezésének lehetünk szemtanúi e tudományos elmélet szerint. Ez a forma olyan, mint egy kód, amely információként jelenik meg egyszerre mindenhol. Hogyan lehet az, hogy mindenhol jelen van egyetlen forma?
Ez szinte felfoghatatlan az emberi elme számára?
Pedig lehetséges!
Képzeljük el úgy ezt a mezőt és a benne kevergő, kavargó megannyi szubtilis (finom) alakzatot és információt, mint a vezetékben folyó áramot. Például: minden modern háztartásba bevezetésre került már az elektromos áram. Az áramot központi elosztókból nyerjük. Igaz, hogy olykor áramingadozás van, de azért a fali konnektorokból nagyjából 230 V körüli áramra számíthatunk. Lehet-e azt mondani, hogy az áram egyöntetűen minden működő vezetékben benne van és folyik, áramlik?
Szerintem lehet. De megtudjuk-e határozni,hogy milyen áram folyik Budapesten, Bécsben, Londonban vagy éppen New Yorkban? Nem, s nem is érdekel ez senkit. Ilyen a morfogenetikus mező is. Megjelenik benne egy forma vagy alakzat vagy információ, és onnantól az egyszerre jelen van a hálózat bármely pontján.
Annyi a lényeges eltérés az áramhasonlat és a morfogenetikus mező között, hogy az ember lényét ez a mező egész életében folyamatosan áthatja.
Vajon honnan származnak a formák?
A formák minden bizonnyal a formanélküli világból származnak, amit hívhatunk információknak, ideáknak, vagy akár szellemeknek is. Amit az elméleti fizika információnak nevez, az ezotéria a szellemmel hozza összefüggésbe. Persze megértem, ha eddig nem sokan hallottak a magasabb világok formaadó és formákat alkotó erőiről, erőmezőiről. Legalábbis nem így fogalmazták meg az embereknek. Az ember a Biblia szerint sem áll egyébből, mint porból meg egy kis isteni ideából! Idea annyi, mint szellem, vagy információ. Az élet és benne minden egyes élőlény, teremtmény végső soron úgy jön létre, hogy ebben a morfogenetikus mezőben valaki – egy teremtő lény – elhelyez egy ideát: valamilyen komplex információcsomagot. Azután az bonyolult szabályok szerint anyagivalóságot ölt. Az eredeti formát hívhatjuk archetípusnak azaz ősképnek, ősmintának.
Erre az archetípusokat tartalmazó mezőre egyébként Jung is nagyszerűen ráérzett. Ő kollektív tudattalannak nevezte el. Szerinte minden gondolatforma, érzésminta és tapasztalat valahol megmarad és elraktározódik, ily módon semmi nem vész el az univerzumban. Az általam ismert és vallott spiritualitás egyetért ezzel.
Az emberi tapasztalatok, élmények, valamint benyomások összegződnek és belefolynak egy hatalmas tóba, illetve tengerbe, melyben örökre megőrződnek szellemi képek, emlékek, információk, hologramok (sugárképek) formájában.
Ennek az energiaóceánnak a neve a morfogenetikus mező és a kollektív tudattalan.
Mindezek alapján úgy tűnik, hogy egyfelől bírunk egy egyéni tudattal, melynek köszönhetően személynek érezzük magunkat, másfelől rendelkezünk egy kollektív tudattal, melyben a bennünket ért hatások találkoznak és keverednek egymással. Tulajdonképpen ez a fejlődésünk egyik zseniális arculata, mely sokadik hatványra emeli a kibontakoztatható lehetőségek variációinak számát. Így létünk örök tanulás és tanítás is egyben, hiszen jóllehet valamicskét hozzáteszünk a kollektív tudattalanhoz, ugyanakkor képességeinkhez mérten gyakorlatilag bármit meríthetünk is belőle. Ez pedig roppant távlatokat nyithat meg az emberi tudat előtt.
Tanulásunk felgyorsulhat, hiszen kiegészíthetjük egymás tudását, okulhatunk embertársaink hibáiból és megelőzhetjük életünk nemkívánatos eseményeinek bekövetkezését. 
Hogyan?
Egyszerűen spirituális intelligenciával: ha szív és az ész egyesül, s kölcsönösen támogatják egymást. Akkor olyan rezgéseket gerjeszthetünk lényünkben, hogy a szellem és a lélek harmonikussá válhat egymással, s ráhangolódhat az Univerzum magasabb dimenzióira. Erre minden ember képes, lévén ez egy velünk született adottság, csak éppen nem használjuk ki.
A KRISTÁLYKOPONYÁK ÜZENETE
Kényes ponthoz érkeztünk, ugyanis meg kell válaszolnunk, hogy mi köze van a Kristálykoponyáknak a morfogenetikus mezőhöz és legfőképpen, kik üzennek rajtuk keresztül az emberiségnek.
Eddig ott tartunk, hogy az emberek összekapcsolt, összefonódott világegyetemben élnek, s egy energiaóceán vesz bennünket körül és hatja át minden egyes ember energiamezejét. Ez olyan kívülről nézve, mint egy energiamassza vagy energiatömeg. Azt is megismerhettük, hogy az ember élményei, tapasztalatai nem vesznek el, hanem információ formájában megőrződnek ebben a tudattalan tengerben. Mivel ez az energiamező (pszi mező) csak magasabb dimenziókban létezik, ezért nem érvényesek rá az idő és a tér törvényszerűségei. A pszi mező tér és idő feletti, tehát időtlen világ. Mindegy, hogy valami a múlt évszázadban, vagy az atlantiszi időkben, vagy a dinoszauruszok korában történt, a pszi mezőben megtalálható hologram formájában. A kérdés csak az, hogy rendelkezünk-e olyan tudatszinttel, tudatossággal, hogy olvasni legyünk képesek ezeket. Vajon az embernek mit és mennyi ideig kéne gyakorolnia, hogy bepillantson a pszi mező sokrétű burkaiba és onnan információkhoz jusson? Egy olyan anyagelvű és technokrata társadalomban, mint a miénk, ennek a valószínűsége csekély. Ezt az előttünk lévő kultúrák nagy beavatottjai, alapítói és még az ősatyák is előre látták. Sejtették, hogy lesznek majd olyan fajok, amelyek teljesen eltávolodnak majd a szellemi gyökereiktől, s elveszítik kapcsolatukat az asztrálvilággal (a pszi mező spirituális nyelven), s nem lesznek emlékeik arról, amit már előző életeikben elsajátítottak.
Ezért az előrelátó lények – az isteni gondviselés – gondoskodott arról, hogy a korábbi kultúrák tudása és bölcsesség ne vesszen el. Továbbá arról is, hogy esélyt kapjanak a később érkező civilizációk is a spirituális felemelkedésre. Én nem használnék olyan kifejezéseket, mint dimenzióváltás, vagy dimenzióugrás, mert ezt sokan sokféleképpen érthetik. Inkább úgy fogalmaznék, hogy az előttünk itt, a Föld nevű bolygón járt kultúrák nagyjai összegyűjtötték tudásuk és erejük egy részét és azt eltárolták bizonyos eszközökben. Ilyen eszközök a Kristálykoponyák.
A Kristálykoponyák a letűnt kultúrák hírmondói, médiumai, akik sok minden üzennek számunkra. Nem írható tehát a véletlen számlájára, hogy mostanában sorra jelennek meg híradások a létükről és az aktivizálódásukról. Olybá tűnik, hogy sok ezer után elkezdték felfedni féltve őrzött titkaikat.
Lássunk erre néhány példát! A maják leszármazottai például a napok és az idők oltalmazóinak tekintik magukat. Ők ugyanis azzal lettek megbízva, hogy Kristálykoponyák tudását őrizzék meg az utókor számára. Mégis nemrégiben utasítást kaptak a törzsi varázslók, hogy bizonyos személyeknek átmenetileg bocsássák rendelkezésére a Koponyákat.
Ezt meg is tették, így jutott el az amerikai kontinensről többek között Európába is az egyik maja Koponya.
Ennek múlhatatlan jelentősége abban áll, hogy a civilizáltabb – tehát az ősi kultúrát nélkülöző – emberek is megismerhetik a világegyetem törvényeinek működését. Így közelebb kerülhetnek annak elfogadásához, miként lehet egy egyszerűnek tűnő kristálynak természetfeletti ereje. Merthogy a Koponyák maguk az élő bizonyítékai a természetfeletti Intelligenciák létezésének és működésének. Ők ugyanis élőlények, s nem holt tárgyak. Ez a kijelentés természetesen még magyarázatra szorul.
A Kristálykoponyákon keresztül a szellemileg magasabb szinten álló emberek, tehát akiknek a tudati rezgése közelebb áll a szellemvilághoz, s tudatuk jobban eloldódott az anyagi világtól, megerősítést nyerhetnek arról, hogy a Kristálykoponyák tárolóedények és önálló szellemiséggel bírnak.
Ez egy konkrét spirituális élmény bizonyos emberek számára. Ennek hátterében az áll, hogy a Koponyákban eltárolt szentséges rezgések (tudás) egy tudatformával (intelligenciával) párosulnak. Ahogyan az ember is rendelkezik én-képpel, tehát egyes belső folyamatai miatt én-központúnak érzi magát, úgy a Kristálykoponyák is önálló tudatok, hiszen bennük milliónyi élet lepárlott ismerete összegződött és kelt életre. 
A Kristálykoponyák is több dimenzióban létező struktúrával bírnak. Tehát a külső, fizikai megjelenésük csupán egy látszat. A Koponyák kvintesszenciája az emberi szem számára láthatatlan. Azért is készültek speciális kristályokból, mert az egyes ásványok más és más mágikus tulajdonságokkal rendelkeznek. A Kristálykoponyák szinte spirituális könyvtárként funkcionálnak. Azok a kiválasztottak, akik kapcsolatba léptek velük, képesek üzeneteiket közvetíteni az emberek számára: lelki és testi betegségeket gyógyítanak, víziókat és látomásokat idéznek elő, spirituális információkat, tanításokat osztanak meg az előttünk lévő korokból.
A Kristálykoponyák emberi elmével felfoghatatlan mennyiségű információt tartalmaznak, tárolnak magukban. Időnkét azért bocsátanak ki magukból fényeket és hangokat, mert ezek a kulcsok a működésükhöz, s eme jelenségeken keresztül sugározzák ki magukból azt az erőt és tudást, amit képviselnek.
Tanításaik egy része teljesen közérthető és aktuális. Jobbára arra hívják fel a halandók figyelmét, hogy rendkívül szerény erejüket és tudásukat ne a pusztításra használják és ne egymás ellen fordítsák, hanem a saját és környezetük épülésére. Külön kihangsúlyozzák, hogy az emberiség addig nem tud megújulni globálisan, amíg nem dönt szabad akaratából az univerzális Rend és Törvény mellett. Kasszandrai látomásokban azt üzenik, hogy a bolygónk nagy változások előtt áll, s erre kívánják felkészíteni azokat, akik erre nyitottak.
A Kristálykoponyák bizonyos őrzőknél kerültek elhelyezésre, de ők nem a tulajdonosaik. A Kristálykoponyák a pszi mezőn keresztül hatnak egyes kiválasztott emberre, akik életük egy pontján belső késztetést éreznek arra, hogy kutatni kezdjenek utánuk. Ez egy misztikus kapocs, amely pontos időzítés szerint és célirányosan történik. Ugyanakkor olykor-olykor hangolásokat végeznek a Föld energiamezejében is, mert a jövőben bekövetkező változásokban a Kristálykoponyáknak is komoly szerepük lesz.
A Kristálykoponyák egyik fő üzenete, hogy az emberiség evolúciójában egy nagy változás áll a küszöbön. A sokféle vallásunkból nagyon hiányzik a valódi, élő spiritualitás, ezért nem is annyira vallásokra, mint inkább működő spirituális életszemléletre és életmódra van szükségünk ahhoz, hogy még időben felkészüljünk a korszakváltásra. Az emberiség sorsát magasabb rendű lények felügyelik, kormányozzák és igazítják. E lények eredeti és hiteles tudást kívánnak az emberek rendelkezésére bocsátani, ezért sorra aktiválják a Kristálykoponyákat, s rajtuk keresztül üzennek a világnak. Nem a pánikkeltés, nem az aggodalmak fokozása a céljuk, hanem az emberi tudatosság fejlesztése, az emberi érzékelés kiterjesztése, a magasabb dimenziók lakóinak és életének (a való világnak) megismerése, az ember individuális (nem az egó, hanem az isteni önvaló) fejlődésének előmozdítása, az ember kozmikus világba történő beilleszkedésének elősegítése és a lelki fejlődésünk támogatása. 
A 13 KRISTÁLYKOPONYA (meg j.:Eredetileg 24 Db.- gyury) 
Létezik egy spirituális elmélet, mely szerint Földünk egy 12 tagú bolygócsalád egyik tagja.
Mindenhol emberek vagy legalábbis humanoid (emberszerű) lények élnek. Földünk a család legfejletlenebb tagja. A legfejlettebb a Nagy Kutya, azaz a Szíriusz-rendszer negyedik bolygója. Minden bolygó vezetője egy-egy Kristálykoponyába táplálta a kultúra tudását. A rejtélyes „szuperagy”, a tizenharmadik, az összes Koponya kollektív tudását tartalmazza, vagy legalábbis a hozzáférési kódokat. A Kristálykoponyákat valaha eljuttatták a Földre. Ahol megjelent egy-egy Kristálykoponya, ott minden előzmény nélkül, úgyszólván a Földből kinőtt egy magaskultúra. Atlantiszban még együtt voltak a Kristálykoponyák, azután szándékosan szétküldték őket és elrejtették. A beavatottak körültekintően rejtették el őket a Föld – a „gyermekek bolygójának” – különböző pontjaira, s csak ha majd egy bizonyos fejlettséget elérünk, akkor gyűlnek össze ismét. A megóvásukra kiválasztotti csoportok alakultak. Egy részüket a közép-amerikai, prekolumbián (Kolumbusz előtti) kultúrák: az olmékok, a maják és az aztékok őrizték.
Véleményem szerint az eredeti Kristálykoponyák egyfajta tárolóedények, holografikus számítógépek, amelyek gigászi alkimista, mágikus, tudományos, csillagászati és galaktikus üzenetet tartalmaznak kódolva fények és hangok formájában. Természetesen nem fizikai fényekre és hangokra gondolok. Éppen ezért spirituális fejlettség szükségeltetik a megnyitásukhoz vagy a felnyitásukhoz. Tudásuk által az emberiség egy új, az eddigihez képest sokkal fejlettebb fajjá válhat, pontosabban egy új életformát alakíthatunk ki. Már csak hab a tortán, hogy a legtöbb bennszülött törzs, a nagy elődök tudáshordozói, mint például a maják, a sziúk, a cherokee-k, a dogonok mondavilága kitüntetett szerepet szentel a Szíriusz kettőscsillagának. Olyannyira, hogy egyenesen onnan származtatják magukat. Még egyszer talán az is kiderülhet, hogy a Kristálykoponyákon keresztül kapcsolatba léphetünk a régelveszett vagy elköltözött őseinkkel.
(Még egy megjegyzés, amit a cikk írója nem biztos, hogy tud, vagy szeretet volna publikálni, de most már aktalizálódik: Van egy koponya a busmanok földjén Afrikában, egy barlangban elrejtve, egy Burma, és Sziám mai nevén Mianmar hegyi barlangban amin egy patak folyik át, és öt koponya Tibet különböző barlangjaiban elrejtve, és KHAM a Pilisben ami szintén Tibetből került ide.Van egy valahol az észak amerikai sztyeppén is, de ugyan így van a Mongol sivataban is. Mind ezeket A-mon-Ré az Egyiptomi Szphinx alatt elrejtett kristálykoponya mutatta meg. A napjainkban ismert koponyák között számos ami csak hasonlít az eredeti, energiából”materializált” koponyékra, de emberi, vagy más galaxisbeli "KÉZ" munkája, de rezgésben és tudásban semmi köze az eredeti koponyákhoz.- gyuri/Samael)
Boldog napot!
 forrás: www.asztralutazas.hu



A KRISTÁLYKOPONYÁK TITKA


Interjú Desy Rainbow-al

Sue Kitts 2007 interjú



NEMZETKÖZI KRISTÁLYKOPONYA FESZTIVÁL MAGYARORSZÁGON


NEMZETKÖZI KRISTÁLYKOPONYA FESZTIVÁL MAGYARORSZÁGON

 
A kristálykoponyákat a világ egyik legnagyobb misztériumaként tartják számon. A 19 században fedezték fel Mexikóban és Közép Amerikában a legtöbb ősi kristálykoponyát.
Ugyan a felfedezésük megtörtént, még ma, a 21.században sem tudják igazából megfejteni kik és milyen céllal készítették őket.
Ennek ellenére köztudott, hogy mindazok, akik saját kristálykoponyákkal rendelkeznek vagy valaha lehetőségük adódott kezükben tartani ilyen darabot, életük lényegesen megváltozott.
Világszerte sámánok és bölcsek sokasága ismeri a kristálykoponyák titkát, de mivel ez a téma szent számukra, nem nagyon osztják meg részleteit .
Ugyanakkor azt is tudják ,hogy ezek a kristálykoponyák milyen kiemelkedő szereppel bírnak az emberiség spirituális fejlődésének útján.
Mi is a kristálykoponya lényegében?
Nem más, mint egy kristály tömb, melyet koponya alakúra csiszoltak.
Aki azonban elkezdi tüzetesebben tanulmányozni a kristálykoponyákat, rájön a bennük rejlő mély és ősi tudásra és megérti, milyen szerepet töltenek be ezek a tárgyak az emberiség életében a béke és harmónia megtalálásában.
A kristálykoponyákról szóló információ egy nagyon komplex anyag. Az egséz téma leginkább egy kirakós játékra hasonlít, ahol egye szabályok és utak betartása nélkül soha nem lehet a teljes képet meglelni. ,éppen ezért a világ egyik legnagyobb misztériumaként is tartják számon e témát.
Világunk tele van hasonló, megválaszolatlan mistztériumokkal, mint a piramisok, a gabona körök, dolmenek, Nazca vonalak stb.
A kristálykoponyák titka is része ennek a megmagyarázatlan rejtálynek.
A legtöbb ősi kristálykoponyát Közép és Délamerika ősi ,letűnt romjai körül találtak és azóta sem érkezett magyarázat eredetükre vagy funkciójukra.
Régészek sora tagadja, hogy ezeknek az ősi civilizációknak birtokában lett volna a kvarckristály csiszolásának tudománya, mivel egyetlen fennmaradt bizonyíték sem indokolja ezt a tényt.
Ugyanakkor az is furcsa, hogy a tudósok nem akarnak foglalkozni a kristálykoponyák tanulmányozásával, mintha attól félnének, hogy a bennük rejlő tudás más fényben tüntethetné fel az általunk valóságnak hitt világot.
Az ősi kristálykoponyák őrzői között sokan akadnak, akik legendák sorát ismerik. Ezek egytől -egyig arról szólnak, hogy egy ismeretlen, fejlett civilizáció bízta rájuk a kristálykoponyákat, hogy a bennük rejlő tudás segítse az emberiség fejlődését és szabadság iránti vágyát a béke jegyében.
Érdekes megjegyezni azt a tényt is, hogy az ősi kristálykoponyák, a fizika törvényeinek ellentmondva ,képesek súlyukat, térfogatukat és akár teljes alakjukat is időnként megváltoztatni.
Az iménti részlet Joshua és Blue Arrow Rainbow (olvasóink DesyRaibowként ismerik)
Kristálykoponyákról szóló könyvéből származik,melyből részletet majd a rendezvényre magyar nyelven is biztosítunk a résztvevőknek .Ők lesznek
a fesztivál fő vendégei is.Magukkal hozzák ismét több mint 40 kristálykoponyájukat, hogy mindenki megcsodálhassa és kellemes tapasztalatra tehessen szert általuk.
André Siegel Németországban született .Kisgyerekkorától megtanulta nagyszüleitől, a természet törvényeinek tiszteletben tartását és a környezet védelmét.
Hosszú idő óta vonzza a kristályok rezgései, jelenleg Németországban kristálykoponya szakértő, tanfolyam oktató és előadó.
Feleségével, Mónikával a kristálykoponyák lenyűgözőerejét tanulmányozzák és megértették azok számukra szánt üzenetét a saját belső útjuk megtalálásán keresztül.
Frankfurt közelében laknak négy gyerekükkel és folyamatos tanfolyamokat tartanak a kristályokról, kristály koponyákról, a lakások energetikai harmonizálásáról.
André és felesége birtokában 3 nagyon régi kristálykoponya van.
1.Big Daddy,mely 4,5 kilós,
2.Kis Huncut,1,6 kg
3.Shenoah,2 kg.
 
E három kristálykoponya 1999 óta van a családnál, valamennyi hegyikristályból készült.
Valamennyi koponya Dél Amerikából származik, és bár nem egyszerre kerültek Andréékhoz, ugyanazon a csatornán keresztül érkeztek. Több német nyelvű médiában is megjelentették és tudományos bizonyítékok szerint a régi koponyák közé sorolhatóak.
André előadásának témái:
1,Különféle technikák bemutatása a kristályokkal és különösképp a kristálykoponyákkal való munka során
2. A kristályok tisztítása és újrafeltöltése
3.Milyen szempontokat kell figyelembe venni, amikor kristályokat vagy kristálykoponyát vásárolunk
a 2 napos rendezvény egyik fénypontja a kristálykoponyákkal való együttes meditáció lesz, mely során valamennyi résztvevő információkat szerezhet múltjával, jelenével vagy épp jövőjével kapcsolatos feladatairól.
 
(André Siegel)
Kathleen Murray Skóciából érkezik és magával hozza ősi kristálykoponyáit, melyeket eddig nagyon kevés helyen lehetett együtt látni.
1997 óta foglalkozik kristálykoponyákkal .Tapasztalatait előadások és tanfolyamok formájában osztja meg az érdeklődőkkel.
Kristálykoponyáinak főként a Föld gyógyítása és az emberiség harmóniájának javítása a fő feladatuk.
A budapesti fesztiválon Kathleen hangtálakkal, dobbal és a kristálykoponyák segítségével egy olyan világba kalauzolja el a résztvevőket, melyben mindenki megélheti az Ősi Szeretet Forrásának hangulatát.
Három régi kristálykoponya őrzője, melyeket magával hoz a fesztiválra, tehát a résztvevők találkozhatnak velük.
Mindhárom koponya jádéból készült és emberi koponya nagyságúak.
 
Lydia Trauttenberg Guatemalából érkezik és 5 ősi maya kristálykoponyát hoz magával.Többek között
1." Mama Jolompek"- A HATALMAS ŐS KŐ FEJE- 2005-ben került Lydiához
Lydia szerint a budapesti nemzetközi fesztivál résztvevőinek csodában lesz részük, ha megtapasztalhatják e kristálykoponya mágikus hatását.
Elsősorban földgyógyítóként ismert. Már a megjelenése is hasonló, mint a bolygónké. Rengeteg repedés, törés és számos egyenetlenség tapasztalható a felszínén.
Lydia engedélyt kapott a kristálykoponyától, hogy Magyarországra hozhassa és itt is szerepet kapjon a Föld gyógyításában.
 
2. Ek-Metzeu Chuk'Aj -A KOZMOS SÖTÉT EREJE A MÁSODIK KRISTÁLYKOPONYÁNAK, mely obszidiánból készült és 2006-ban került Kathleen tulajdonába.
Keqchi ősi maya törzs leszármazottainak öreg bölcsei adták Lydia megőrzésre tavaly a kristálykoponyát, melyre egy guatemalai barlangban találtak rá, 25 évvel ezelőtt. Lydia előadása főként a maja civilizációra és a maja szent helyek bemutatására fókuszál.
 
2007 OKTÓBER 13-14-ÉN RENDEZZÜK BUDAPESTEN A NEMZETKÖZI KRISTÁLYKOPONYA FESZTIVÁLT, MELYRE HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KRISTÁLYKOPONYA SZAKÉRTŐK ÉRKEZNEK, több mint száz kristálykoponya társaságában. A kristálykoponyák közül ősi darabok is lesznek, elsőként Magyarországon.
 
HELYSZÍN: MAGYAR KULTÚRA HÁZA
I KER.SZENTHÁROMSÁG TÉR 6.
IDŐPONT: OKTÓBER 13-14,10.00-18.00
BELÉPŐ: 2000 Ft./nap
Személyes tanácsadás: 3000 Ft.
 

Bejegyezte: Arany Buddha Alternativ Egészségközpont dátum:
 
A kristálykoponyák nyomában 1.rész 

Belize parányi ország, Guatemala és a Karib-tenger közé ékelődve, viszont bámulatos a természeti sokszínűsége, mely magában foglalja a kis szigetecskékkel vagy atollokkal tarkított türkiz korallzátonyokat a partvonal mentén éppúgy, mint a mangrovemocsarakat, a pálmákkal borított homokos tengerpartot, és a dzsungelből kiemelkedő hegyeket.
1.jpg

Belize számos különböző emberfajnak is otthont ad; közülük sokan egyik-másik nehezebb történelmi időszakban menekültek ide. Egészen a közelmúltig számtalan kalóz is táborozott errefelé. Ahogy ott ültünk egy kis sziget, Caye Caulker számos bárja közül az egyikben, házigazdánk a kiszolgálópult mögött látható élvezetet lelt abban, hogy részletesen felidézze előttünk az ország rettenetes múltjának emlékeit. Nemcsak hogy mindent tudott a kalózokról, de ő maga is annak tűnt, ahogyan kifejtette, hogy a sziget valaha biztos menedék volt a számukra. A régi kereskedelmi útvonalak Afrika és az Újvilág között a közelben haladtak el, bár a partvonal kínált más előnyöket is. A tengerészet hőskorában a korallzátony komoly navigációs veszélyeket rejtett magában. Számos hajó szenvedett itt hajótörést természetes okokból, és vált a kalózok könnyű prédájává. Lehetséges volt átnavigálni a korallokon keresztül a partig, de ehhez ismerni kellett az utat, "mintha a tenyeredre lett volna tetoválva". Ez összességében azt jelentette, hogy a kalózok otthonra lelhettek a partok mentén, védelmet kínált számukra a zátony, és félelem nélkül élhettek, anélkül hogy a tengerészeti hatóságok valaha is lecsaptak volna rájuk. A kalózok közül sokan jó ismeretségbe kerültek a helybéli majákkal, és néhány szokásukat is átvették. A legnyilvánvalóbb példája ennek a hírhedt kalózzászló, a koponyával és a keresztbe tett csontokkal. A maják számára ez rendkívül pozitív és vallásos szimbólum volt. A jelkép persze félelemmel töltötte el az átlagos tengerjáró hajósokat, bár az nem teljesen nyilvánvaló, hogy valóban ez lett volna a kalózok célja vele. Visszatérve a bárba, a beszélgetés egy idő után óhatatlanul is az elrejtett kincsekre terelődött. Találtak-e ilyet? Csaposunk nem bírt tudomással arról, hogy valaha is kincsesládákat sodort partra a víz, de azért volt ott valami, amit bizonyos tekintetben lehetett kincsnek nevezni, és amit egy archeológiai kutatócsoport talált a sziget belsejében, még az 1920-as években. Legnagyobb megdöbbenésünkre kiderült, hogy a kérdéses kincs nem volt más, mint egy kristálykoponya. A csapos elmondta, hogy a koponyára Lubaantun elveszett városánál bukkantak rá; és hogy a Belize dzsungeleiben fekvő város maja nevének jelentése "A zuhanó kövek városa". Teljesen elképedtünk. Felidéztük magunkban a koponyák legendáját. Hogy egy valódi kristálykoponyát találjanak valahol, egészen hihetetlennek hangzott a számunkra.
2.jpg

 Többet is meg kellett tudnunk erről. Megkérdeztük a házigazdát, hogy a kérdéses koponyának van-e valami köze a legendához. Nem tudta. Azt viszont tudta,hogy amióta csak a koponyát felfedezték, a leghihetetlenebb állításokat kapcsolták hozzá. Sokan azok közül, akik magukban maradtak a tárggyal, állították, hogy láttak és hallottak bizonyos dolgokat a jelenlétében. A koponyának a beszámolók szerint sajátja volt egy jól látható belső izzás, afféle aura, mely körülvette a felszínét is, és azok, akik mélyen a belsejébe néztek, állításuk szerint különféle képeket láthattak. Sokan jelentették ki, hogy látták a múltat vagy éppen a jövőt a koponya belsejében, és még azt a képességet is felfedezték magukban, hogy hatást tudnak gyakorolni a bekövetkező eseményekre. Mások beszámoltak róla, hogy hangokat hallottak, egyféle halk emberi kántálást, mely a koponya belsejéből tört fel. Valójában olyan sokan állították, hogy hallották beszélni, illetve énekelni, hogy hamarosan széles körben "beszélő koponya" és "éneklő koponya" néven vált ismertté, akárcsak az ősi idők legendáiban. A koponya eredetét, úgy tűnt, teljes homály fedte. Különféle teóriák születtek arra nézve, eredetileg honnét is származik, mesélte a csapos, köztük olyan is, mely a földönkívüliek kezét sejtette a dologban. A férfi hallotta azt is, hogy néhány rendkívüli fénykép is alátámasztja mindezt. Hogy volt-e mindennek bármiféle köze is az ősi legendához, nem tudta megmondani. Hallotta viszont, hogy ez volna a világ egyik legnagyobb drágaköve. Egyedül ékszerként is millió dollárokban mérhető az értéke! Le voltunk nyűgözve - és mint filmes, egyből arra gondoltam, micsoda remek témája lehetne egy valódi kristálykoponya egy dokumentumfilmnek. Így hát tovább kérdezgettük a csapost, tud-e még valamit. Ki találta meg a kristálykoponyát? Hol található most? Filmre vehetnénk-e? Azt felelte, hogy a koponyát egy fiatal nő találta egy archeológiai feltárás során, még az 1920-as években, de most valahol Kanadában található meg. Nagyjából ez volt minden konkrétum. Annyit viszont még hozzátett - és ebben is van talán egyféle sorsszerűség -, hogy el tud intézni számunkra egy kirándulást a koponya felfedezési helyére, ha valóban kíváncsiak vagyunk a további részletekre. Véletlenül éppen ismert valakit, aki ismert valakit, aki elvihetett bennünket oda. Persze azt is hozzátette, hogy ez bele fog kerülni "egy-két dollárunkba". Bár némely állítás a kristálykoponyával kapcsolatban valóban elnagyoltnak tűnt, legalább annyi valószínűnek látszott, hogy egy valódi darabra bukkantak, ami alaposan felkeltette a kíváncsiságunkat. Így ugyan kicsit alkudoztunk az árfolyamon, de végül megkértük a csapost, hogy másnapra intézze el nekünk azt az utat. Hát így kezdődött felfedezőutunk; kísérletünk, hogy felfedjük az igazságot a kristálykoponyákkal kapcsolatban. Habár akkor még nem tudtuk, kutatásunk elvitt bennünket a modern tudomány határmezsgyéjéről azoknak az ősi tradícióknak a felfedezéséig, melyek a mi korunkra már mélyen a múlt ködébe vesztek. Fokozatosan fogjuk megismerni az ideákat, melyek számos, a bolygó múltjáról és az emberiség evolúciójáról kialakított feltételezésünket megkérdőjelezik. Ez a tudásanyag pedig el fog vezetni oda, hogy megkérdőjelezzük jelenkori világképünket; elgondolásunkat a világegyetemről és saját, benne elfoglalt helyünkről. Újra átgondoljuk, hogy egyénként és közösségként honnét is jövünk, hol a helyünk a világban, és merre tart kijelölt utunk. Egész világnézetünk változik meg alapjaiban. És végül ijesztő próféciákat is hallunk az emberiség közeli jövőjéről, és azt hallhatjuk majd az öregektől, hogy most, "a jövő kulcsának" birtokában, "el kell mondanunk mindezt a világnak". És megtettük az első lépést az úton, hogy megfejtsük a kristálykoponyák rejtélyét.

/Chris Morton/

A kristálykoponyák nyomában 2 .rész 


Az emberiség történetében mindig is voltak olyan pillanatok, amikor szembesülni kellett egy olyan egyedülálló és hihetetlen felfedezéssel, amit a normális hitrendszerrel és mindennapos bölcsességünkkel nem lehetett megmagyarázni; olyan felfedezésekkel, melyek alapjaiban kérdőjelezték meg a történelem menetéről alkotott feltevéseinket, és ezáltal egész jelenkori világképünket.

Lehetséges, hogy a kristálykoponya is éppen egy ilyen felfedezés? Végső soron, mindig is azt feltételeztük, hogy sokkal fejlettebbek vagyunk egyszerű és primitív őseinknél. Minden, amit a történelmünkről tudhattunk, azt sugallta, hogy a civilizáció egy logikus folyamat során permanens módon tökéletesedik az ezredforduló felé haladva, ezért - szinte alapértelmezésben - mi jelentjük az emberiség evolúciós fejlődésének csúcspontját. A kristálykoponya éppen ezt a hitünket ingatta meg. 
11.jpg


Hiszen hogyan is készíthettek volna az ősi korok "primitív" emberei valamit, ami ennyire tökéletes? És ebből következően: vajon a maják - rendkívül komplex városaikkal, bonyolult hieroglifáikkal, matematikájukkal és naptárrendszerükkel, valamint csillagászati tudásukkal - beleillenek-e a folytonosan fejlődő és tökéletesedő emberfajról alkotott egyszerű modellbe? A koponya maga volt a megtestesült rejtély. Nem csak hogy öröm volt ránézni, de úgy tűnt, mindenkinek, aki kapcsolatba került vele, volt egy története szokatlan tapasztalatokról és megmagyarázhatatlan jelenségekről. Akármiben is állt a valódi ereje, láthatóan
valamennyiünket egyfajta révületbe sodort. Most, hogy már tudtuk, a kristálykoponya nem csupán ősi legenda, egy sor más kérdés várt megválaszolásra. Lehet még több olyan koponya is, mint Annáé? Mi köze a koponyának az ősi legendához? Miért van az, hogy bizonyos emberek, köztük Anna apja is, gonosznak tekintik, míg mások, mint például Anna, a jóság kútfőjének? És vajon valóban maguk a klasszikus maják állították elő ezt a gyönyörű és finoman megmunkált tárgyat?
**
Miután meglátogattuk Anna Mitchell-Hedgest, ezek a kérdések még mindig megválaszolásra vártak. És a vágy is egyre erősebb lett bennünk, hogy megtaláljuk a megoldást. Megpróbáltunk hát minél többet megtudni az ősi maja civilizációról. A könyvekből, amiket elolvastunk, úgy tűnt, hogy az archeológusoknak meglehetős részletességgel sikerült rekonstruálniuk a múltat a feliratokból, a nyelvemlékekből és a tárgyakból, melyeket a maják hátrahagytak. Pontos elképzeléseik voltak az ősi szokásokról, rituálékról, tudásról és hitvilágról; sőt némely esetben olyan konkrétumokról is, mint a királyok születési dátuma, és felmenőik neve egészen hét generációra visszamenőleg. Így azután felvettük a kapcsolatot a különféle maja szakértőkkel és régészekkel, abban reménykedve, hogy azok képesek lesznek további információkkal szolgálni a kristálykoponyáról. Vajon a maják ugyanakkor készíthették azt, amikor hatalmas városaikat építették, hogy azután azt is elhagyják, talán többi társával egyetemben, sietős távozásuk során? Talán a kristálykoponya szolgáltathat valami magyarázatot arra, miért kellett egyáltalán elmenniük?



És hogyan maradhatott meg épségben a templom romjai között? Azt is tudni akartuk, hogy létezik-e olyan nyom, mely arra utalna, hogyan készíthették el a maják a koponyát, vagy pedig, ahogyan Frederick Mitchell-Hedges is gyanította, az valójában egy még rejtelmesebb, maják előtti korból származik? Amint elkezdtük nyomozásunkat, hamarosan nyilvánvalóvá vált előttünk, hogy ezek olyan kérdések, melyekre aligha kínálkozik
egyszerű válasz. A részletesség ellenére, mellyel az archeológusok feltárták a maja történelmi múlt némely aspektusát, a tudás jókora darabjai még mindig felfedezésre vártak. Ahogy tovább folytattuk a kutatást, arra is rá kellett ébrednünk, hogy szándékunkon kívül is valóságos régészeti aknamezőre tévedtünk. Nemcsak arról folyt szenvedélyes hangú vita, hogy kik voltak valójában a maják, honnan származtak és hová tűntek el; de úgy tűnt, egy kérdés mindennél jobban megosztja az archeológustársadalmat, és ez nem volt más, mint hogy honnan is származik valójában a Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya? Mint megtudtuk, a tudományos vita már a koponya felfedezési helyén megkezdődött - Lubaantunban. Maga Mitchell-Hedges azon a nézeten volt, a helyszín eredete a maják előtti időkre datálható. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján igazolva látta, hogy az építési munkálatokban maják előtti népcsoportok is részt vettek, és arra egy sokkal korábbi periódusban került sor.


Mitchell-Hedgest leginkább arra alapozta ezt a feltevését, hogy - mint arra mi is felfigyeltünk - az építkezési technikák Lubaantunban alapvetően különböztek attól, amit a többi feltárt maja városban láthattunk. Nemrégiben megjelent, Maja próféciák című könyvükben Adrian Gilbert és Maurice Cotterell írótörténészek rámutattak, hogy az építkezés stílusa figyelemre méltó hasonlóságot mutat azon technikákkal, amit a jóval ősibb inkák hagytak hátra, a mai Peruban, Dél-Amerikában. Vannak bizonyos egyezőségek Lubaantun és az olyan híres inka történelmi emlékek között, mint amilyen Machu Picchu, mely több ezer mérföldnyire onnét, az Andok csúcsai között rejtőzködik. Gilbert és Cotterell utalnak arra, hogy akárki is építette Libaantunt, gyakorlati segítséget kapott a Dél-Amerikában élő ősi inkáktól, illetve tanulmányozta azok építkezési stílusát. Az is lehetséges, hogy mind az ősi maják, mind az inkák egy olyan civilizációtól tanulták a konstrukciós technikák, mely ősibb volt mindkettőjüknél. Ez viszont felveti a kérdést, hogy nem származhat-e a kristálykoponya ettől a rejtelmes premaja civilizációtól?
 
22.jpg

Mitchell-Hedgest meggyőződése szerint ez a civilizáció nem volt más, mint a legendás Atlantisz. Jóllehet a feltételezés teljesen valószerűtlenként hat a számunkra, Mitchell-Hedges a későbbiekben - amikor a Honduras közeli partok mentén, a Bay-szigeteknél végzett feltárásokat - valóban rábukkant egyes bizonyítékokra, melyek alátámasztották, hogy létezett egyfajta maják előtti civilizáció a világnak ezen a részén. Számos feltárt darabot ajándékozott a londoni British Museumnak, illetve a New York-i Amerikai Indiánok Múzeumának. James Jvyce kapitány a British Museumtól így írt: véleményem szerint a minták egy nagyon korai közép-amerikai civilizációra utalnak; feltehetően még a maják előttről. A tény, hogy hasonlóságokat mutatnak Costa Rica meghódítás előtti civilizációival, a korai majákkal és az archaikus mexikói kultúrákkal, feltételezi, hogy ez lehetett az a korai központ, ahonnét később a különféle kultúrák szétszóródtak Közép-Amerikában... A további kutatások eredménye vélhetően más megvilágításba helyezi jelenkori elképzeléseinket az amerikai őshonos civilizációk eredetéről és továbbfejlődéséről... Véleményem szerint az ön felfedezése óriási jelentőséggel bír. George G. Heye, az Amerikai Indiánok Múzeumának elnök-igazgatója hasonló véleménnyel volt a felfedezésről: Minden tekintetben egyet értünk a British Museum álláspontjával az Ön rendkívüli felfedezéseivel kapcsolatban, melyeket Közép-Amerika partvidékén, egy szigetcsoporton tett... A minták... egy mind ez idáig ismeretlen kultúrára utalnak. A tudományos vélekedés egy korszakát nyithatják meg az amerikai kontinens őslakosainak korát és történelmét illetően... Az Ön felfedezései új perspektívát nyitnak az amerikai kontinens ősi civilizációinak vizsgálata során, és vélhetően arra indítja majd az archeológusokat, hogy felülvizsgálják a jelenkori tudományos teóriákat Közép- és Dél-Amerika kultúráival kapcsolatban. Véleményem szerint, ha a további tudományos munka is elvégzésre kerül, és még több tudást birtokolhatunk, egy teljesen új történelemmel állhatunk elő, mely talán arra indít bennünket, hogy világszerte felülértékeljük egész eddigi álláspontunkat az antik kultúrák szerepéről. Sikerült lenyomoznunk egy archeológust, Dr. Norman Hammondot, a Boston University munkatársát, aki az 1970-es években huzamosabb időt is eltöltött Libaantunban, a terület további feltárása során. Chris felhívta Dr. Hammondot, hogy megkérdezze tőle, véleménye szerint valójában ki építette fel a várost. Dr. Hammond igazán boldognak tűnt, hogy erről beszélhet, és kifejtette, hogy szilárd meggyőződése szerint a maják, és kizárólagosan a maják voltak azok, akik megépítették Libaantunt. Véleménye szerint az építkezésre úgy i. sz. 700 körül kerülhetett sor, és i. sz. 850-ben a maják már el is hagyták a várost. Őt egy cseppet sem zavarta, hogy az építmények ennyire különböznek a többi feltárt maja várostól, miután a majáknál olyan szélsőséges esetek is előfordulnak, hogy a házak égetett téglából és habarccsal készültek, mint a modern lakóházak, a megszokott, tömbökre hasított mészkövek helyett. Dr. Hammond véleménye szerint Lubaantun, akárcsak a többi feltárt terület, teljes egészében maja, és ő személy szerint nem tud egyetérteni azokkal, akik szerint mások - akár inkák, akár atlantisziak - bármilyen módon részt vettek volna ebben. Amikor viszont a beszélgetés magára a kristálykoponyára terelődött, Dr. Hammond véleménye valóságos bombaként robbant. Abban a pillanatban, hogy Chris előjött a koponya kérdésével, Dr. Hammond meglehetős egyértelműséggel és kategorikusan kijelentette, hogy a kristálykoponyának semmilyen köze sincs Lubaantunhoz, hogy azt egyáltalán nem is ott találták! Elmondta, hogy először is semmiféle bizonyíték nincs arra nézve, hogy Anna Mitchell-Hedges valaha is járt volna Lubaantunban, és hogy a talált koponya története is csak azután kezdett elterjedni, hogy az édesapja meghalt. Egyedül Anna Mitchell-Hedges kijelentései támasztják alá a történetet. Mostanra már tisztában voltunk vele, hogy a kristálykoponya felfedezését övezi bizonyos fokú ellentmondás, de azt nem gondoltuk volna, hogy ilyen mértékű. Norman Hammond viszont kereken kijelentette, hogy erről a témáról többet hallani sem akar. Meg voltunk döbbenve. Filmet akartunk készíteni Anna Mitchell- Hedges lenyűgöző történetéről, és akkor egy elismert archeológus egyszer csak kijelenti, hogy az egész nem több egyszerű mesénél. Most mit tegyünk? Mint arra nagyon hamar rájöhettünk, az csak egy dolog, hogy filmet készítünk; az igazságot megtudni a Mitchell-Hedges koponyával kapcsolatban már egészen más lapra tartozik. Az igazság kicsúszni látszott az ujjaink közül, mint a tengerpart homokja. Ha Anna Mitchell-Hedges soha nem is járt Lubaantunban, honnan szerezhette azokat a fényképeket, melyek ezt igazolták? Ha a társaság soha nem bukkant rá ott a kristálykoponyára, miért állt volna elő Anna ezzel a hihetetlen történettel?

 
33.jpg

Úgy tűnt, hogy az embereket igazából az a sor különös ellentmondás ejtette gondolkodóba a koponya eredetével kapcsolatban, ami Annának a koponya felfedezéséről szóló részletes számadása, és saját apjának ugyanebben a témakörben megfigyelhető szándékolt hallgatása között megmutatkozott. Frederick Mitchell- Hedges még önéletrajzában is csak alig említi meg a koponyát. Ami azt illeti, egy későbbi amerikai kiadásban, mely 1955-ben látott napvilágot, egyetlen szó sem esik erről. Az eredeti kiadásban is csak röviden és némiképp titokzatosan hivatkozik rá, mint az alábbi idézetben is, amit önéletrajza azon részéből vettünk, melyet főként későbbi, afrikai utazásának szentel: Magunkkal vittük a baljós végzet Koponyáját is, melyről már oly sokat írtam... Ha valóban sokat írt a koponyáról, akkor minden bizonnyal csak mi voltunk rá képtelenek, hogy felleljük ezeket a hivatkozásokat. A helyzet csak tovább bonyolódott, amint elolvastuk azt a további ködös utalást, amit Frederick Mitchell-Hedges a koponyával kapcsolatban tett: Minden okom megvan rá, hogy ne fedjem fel, hogyan került a birtokomba. . . . Legkevesebb 3600 esztendős, és a legenda szerint a maják főpapja használta az ezoterikus szertartások alkalmával. Állítólag, ha a koponya segítségével kívántak halált valakinek, akkor az óhatatlanul és hamarosan be is következett. Minden gonoszság megtestesüléseként írták le. Ezt a jelenséget nem kívánom részletesebben elmagyarázni. A fejezet végén ennyit még mindenesetre hozzátesz: - A felfedezés további részleteiről abban a könyvben lesz szó, amit Sammy fog megírni. Az információhiány Frederick Mitchell-Hedges saját visszaemlékezéseiben talán mindennél jobban - talán még a koponya rendkívüli mágikus és gyógyító hatalmával kapcsolatos kijelentéseknél is jobban - hozzájárult ahhoz a hihetetlen mértékű vitához, mely leginkább az archeológus közösségek körében ütötte fel a fejét. Ilyen mértékű titkolózás esetén bizonyos mértékű szkepticizmus érthető is. Ez esetben azonban a kétkedés némely, meglehetősen vad spekulációhoz is elvezetett. Dr. David Pengergast, a torontói Royal Ontario Museum szaktekintélye eltűnődött még azon is, hogy talán maga Frederick Mitchell-Hedges helyezte el oda a koponyát, hogy Anna megtalálhassa. A tény, hogy éppen a tizenhetedik születésnapjára esett a felfedezés, mindenesetre valóban gyanús egy kicsit. Vajon tényleg nincs szó másról, mint egy rendkívüli atyai ajándékról, melyet fáradságot nem kímélve helyeztek el, azzal a szándékkal, hogy a lány éppen a születésnapján bukkanhasson rá? Az okfejtéssel az a probléma, hogy ha még így is történt volna, megválaszolásra vár a kérdés, hogy maga Frederick Mitchell- Hedges hogyan tett szert a kristálykoponyára? David valószínűsíti, hogy talán egy másik ásatási helyen bukkant rá, esetleg vásárolta valahol, vélhetően hatalmas pénzért. Ekkor viszont az a kérdés, hogy miként sikerült eljuttatnia azt Lubaantunba, keresztül az egész esőerdőn anélkül, hogy bárki is tudott volna róla?


/Chris Morton/

A kristálykoponyák nyomában 3.rész 


 A koponya egy másik lehetséges eredetére akkor bukkantunk, amikor újra áttanulmányoztuk Sibley Morrill írásait. A beszámolókból kitűnik, hogy Morrillnak is megvoltak a maga kételyei a lubaantuni felfedezés történetével kapcsolatban. Ezért saját teóriát állított fel arról, hogyan juthatott Mitchell-Hedges a koponyához.
 
3.jpg


A Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya
A XIX. század vége felé széles körben elterjedt a szóbeszéd, hogy a mexikói elnök, abban az időben Porfirio Díaz, egy titokzaos kincs birtokában van, mely magában foglal egy vagy több kristálykoponyát is. A kincsek állítólag egyik uralkodóról a másikra szálltak, és ezek biztosították a tulajdonosnak az uralomhoz szükséges
hatalmat. A XIX. század vége és a XX. század eleje komoly zavargásokat hoztak magukkal Mexikóban; polgári engedetlenségi mozgalmakat, majd polgárháborút, melynek végén az elnököt is megfosztották
hatalmától. A kincsekre a szóbeszéd szerint a felkelők tették rá a kezüket, majd hadizsákmányként felosztották egymás között. A rebellisek egyike nem volt más, mint a nemzeti hős Pancho Villa, akinek az oldalán Frederick Mitchell-Hedges állítólag kényszerűségből harcolt, még 1913 -14-ben. Ez vezetett el azokhoz a spekulációkhoz, hogy Mitchell-Hedges kristálykoponyája egyike azoknak, melyek eredetileg a mexikói uralkodókhoz tartoztak, és Mitchell-Hedges Pancho Villa embereitől szerezte, akik viszont a
mexikói elnöktől lopták el.


 Sibley Morrill rá is mutat a tényre: Fontos tudni, hogy a mexikói kormányzat bizonyos magas rangú tisztviselője azon a nem hivatalos véleményen van, hogy Mitchell-Hedges Mexikóban tett szert a koponyára, amit, ahogyan számtalan más művészeti emléket... illegálisan vittek ki az országból.
Sibley Morrill gyakorlatilag egész könyvét annak a szövevényes teóriának a fejtegetésére szenteli, hogy Mitchell-Hedges valójában a brit kormányzat kémjeként vett részt az első világháborúban, és Pancho Villa oldalán harcolt, a legendás irodalmi alak, Ambrose Bierce társaságában, akinek Mexikóban ugyanezekben az időkben rejtélyes körülmények között nyoma veszett. Morrill vélekedése szerint Bierce az amerikaiak kémjeként szolgált. Mind Nagy-Britanniának, mind az Egyesült Államoknak értékes olaj-, gáz- és ásványi érdekeltségei voltak itt azokban az időkben. 1913-ban a mexikói olajmezők szolgáltak elsődleges olajforrásul a brit haditengerészeti flotta számára; az amerikai kormányzat viszont kiemelt figyelmet szentelt annak a szóbeszédnek, hogy mind a japánok, mind a németek fegyverekkel és gyakorlati tudnivalókkal segítették a mexikói felkelőket, remélve, hogy ezzel elérhetik közös céljukat, az Egyesült Államok megszállását. Morrill meggyőződése szerint Mitchell-Hedges és Bierce feladata abban állt, hogy beszivárogva Pancho Villa hadseregébe megszerezzék azokat az életbe vágóan fontos információkat, melyek segítségével meg lehetett
jósolni a valószínűen bekövetkező eseményeket, ha egyszer Pancho Villa lesz Mexikó elnöke. Ebben az esetben Mitchell-Hedges a koponyára egy afféle titkos kém küldetés során bukkant volna, és így nyilvánvalóan valóban jó oka lett volna rá, hogy ne fedje fel ennek körülményeit. Ha azonban egy korábbi, mexikói látogatása alkalmával tett volna szert rá, mégis hogy az ördögbe tudta volna elrejteni a közbeeső
esztendőkben? Ráadásul vélhetően egyetlen kristálykoponya sem lehet olyan értékes, hogy egy jómódú férfi ne vehesse meg csak úgy a lánya születésnapjára, különösen ha figyelembe vesszük a rendkívüli kockázatokat, felborult csónakokat és a többit, amivel Mitchell-Hedgesnek szembe kellett néznie. A feltevésre, hogy apja azért dugta volna el a koponyát, hogy ő megtalálhassa, Anna ennyit mondott: "Micsoda ostobaság." Apja nyilvánvalóan nem ölt volna bele több ezer fontot egy expedícióba, "csak hogy eláshasson
egy kristálykoponyát". Akkor hát honnét származik ez a kristálykoponya? Maja, ahogyan Anna hitte? Egy maják előtti civilizáció relikviája?

A mexikói uralkodó nagy értékű, ám lopott tulajdona? Ekkorra újabb felfedezést is tettünk, ami ismét más színben világította meg a koponya rejtélyes természetét. Abbeli igyekezetünkben, hogy többet tudjunk meg a Mitchell-Hedges-féle koponyáról, kapcsolatba léptünk Elizabeth Carmichaellel, a londoni British Museum őstörténeti részlegének helyettes kurátorával. Legnagyobb meglepetésünkre ő arról informált bennünket, hogy a valóságban - ahogyan az ősi legenda is utalt rá - nem csak egy kristálykoponya létezik, sőt ami azt illeti, a British Museum is rendelkezik egy példánnyal!
 
 
2.jpg


Frederick Albert Mitchell-Hedges
Chris és én késlekedés nélkül elindultunk, hogy többet is megtudhassunk erről. A British Museum őstörténeti gyűjteménye London központi részén, a Picadilly Circus mögött, egy eldugott helyen található. A második rejtelmes koponya egy üvegvitrinben feküdt, a múzeum első emeletén, a lépcsőfordulóban; de valamiért
nagyon is idegenszerűen hatott a totemoszlopok és a Pápua Új- Guinea-i fafaragások között. Ez a koponya is hihetetlenül tisztának és anatómiai pontosságúnak bizonyult. Megközelítőleg olyan méretűnek és alakúnak
tűnt, mint egy kisebb felnőttkoponya, bár a kristály minősége egy kissé homályosabb volt, és a faragás alapján inkább tűnt stilizáltnak, mint a Mitchell-Hedges-féle koponya. Bár ez is egyetlen darab kristályból készült, közel sem mutatkozott olyan élethűnek, mint korábban látott társa. Az általános méret és forma tekintetében
ugyan megegyeztek, de a szemgödröket itt csak mély, tökéletesen kerek lyukak szimbolizálták; a fogak kevésbé voltak részletesek, és hiányzott a különálló állkapocs is. Mindezek ellenére ez a koponya is nagyon szemrevaló látvány volt. A koponya vitrine alatt az alábbi leírást olvashattuk: Azték szobor. Természetes kristályból készült koponya. Mexikó. Feltehetőleg azték darab. Kora: i. sz. 1300-1500. A darab stílusa arra utal, hogy az azték periódusból datálódik. Ha azonban, ahogyan a faragás egy vonala mutatja, megmunkálókorong is felhasználásra került, akkor a spanyol hódítás utánról származó darab. Hossza: 21 centiméter. 1898. 1. A leghalványabb utalás sem történt arra, hogy a koponya talán a majáktól származik. Még az is lehet, hogy nem klasszikus darab. Miután alaposan megnéztük a koponyát, lesétáltunk a faburkolatú könyvtárszobába, hogy találkozzunk Elizabeth Carmichaellel. A hölgynek professzionális modora volt, gyors és tárgyilagos. Elmondta, hogy gyakorta jön ki úgy a dolgozószobájából, hogy különféle embereket talál itt, akik órák hosszat a koponya előtt állnak. Közölte, hogy fel nem tudja fogni, minek jönnek el az emberek egy múzeumba, ha csak azt a koponyát bámulják, amikor annyi csodálatos dolog van itt még azon kívül, ráadásul ő személy szerint semmi esztétikust nem talál a koponyában. Kifejtette, hogy valamikor a szennylapok hasábjain még egyfajta kétes dicsőségre is szert tett. Legnagyobb ellenérzésére a személyzet
bizonyos tagjai azt a szóbeszédet kezdték terjeszteni, hogy a koponya magától mozogni kezdett a lepecsételt vitrinben! A lapok még azt is hozzátették, hogy a múzeum takarítószemélyzete ragaszkodott hozzá, hogy éjjelre a koponyát egy ruhadarabbal takarják le, annyira rettegtek tőle. Megkérdeztem, hogy szerinte van-e valami alapja a pletykáknak. Elizabeth Carmichael egyszerűen azt felelte, hogy ha a koponya mozgott is magától, akkor az csakis az utcán elhaladó teherautók által keltett természetes rázkódás következtében történhetett, vagy valami más, hasonlóan természetes jelenség nyomán. Megjegyezte azt is, hogy rettenetes, mennyi nevetséges babona övezi azt a koponyát, és milyen hihetetlen kijelentések kapcsolódnak hozzá,
melyek szerinte egytől egyig képtelenségek. Megvallotta viszont, hogy ő maga se maradna szívesen vele kettesben egy szobában. Az is hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a British Museum kristálykoponyájának eredete legalább olyan rejtélyes és vitatott, mint a Mitchell-Hedges-féle koponyáé. A múzeum feljegyzései
szerint a Tiffany'snél vették, 1898-ban, New Yorkban. Állítólag a spanyol zsoldosok hozták magukkal Mexikóból, és mindig is azték eredetűnek tartották. Az aztékok - akik néhány száz mérföldnyire északnyugatra és néhány évszázaddal később éltek a majáknál, a mostani Mexikó középső részén - ismereteink szerint még rögeszmésebben vonzódtak a koponyákhoz, mint a maják. Elizabeth Carmichael azonban azt is elmondta, hogy valójában egyáltalán nem bizonyított, hogy a British Museum honnét is szerezte
a koponyát. És - jóllehet megvan az esélye, hogy valóban eredeti azték darab - éppúgy lehet modern kori hamisítvány is. Tőle tudtuk meg azt is, hogy a British Museum koponyáját egy alkalommal, még 1936-ban, a Mitchell-Hedges-féle koponyával együtt vetették vizsgálat alá, és erről az összehasonlító tanulmányról
egy cikk is jelent meg az Ember című folyóiratban, a Nagy-britanniai és Észak-írországi Királyi Antropológiai Intézet lapjában. A hölgynek volt is a cikkből egy példánya az irodájában. Ahogyan végigolvastuk az összevetés részleteit, úgy tűnt, akkoriban is kibontakozott egy vita a két műremek jellegzetes vonásai
körül.

 A kristálykoponyák nyomában 4.rész 

A tudósok

A kristálykoponya nemcsak a régészek figyelmét vonta magára. A tudósokat éppúgy izgalomban tartotta a koponya rejtélyes története, és a hihetetlen lehetőségek, melyeket felvetett. Amikor Anna Mitchell-Hedges beleegyezett abba, hogy kölcsönadja a koponyát a Hewlett-Packard számítógépes és csúcstechnológiai vállalatnak, megnyílt a lehetőség az alaposabb tanulmányozásra. A Hewlett-Packard egyike a világ legkiemelkedőbb gyártóinak a számítógépek és egyéb elektronikus berendezések területén. Az elektromos szerkezetek teljes palettáján alkalmaznak különféle kristályokat. A tudósaik így nemcsak a számítógépeknek, de a kristályok fizikai, technikai és tudományos tulajdonságainak is szakértői. A kristálykoponya tesztelésére még az 1970-es évek végén, a Hewlett-Packard kristálytani laboratóriumaiban, a kaliforniai Santa Clarában került sor. Ezekbe a laboratóriumokba látogattunk el, a kaliforniai Szilikon-völgy mélyén, hogy megtudjuk, mit tapasztaltak a tudósok. A teszteket a frekvenciaszabványok csoportjából Jim Pruett felügyelte. Mikorra mi Kaliforniába értünk, ő már régen máshol dolgozott, de Ceri és én beszélhettünk a laboratórium egyik vezető tudósával, Jack Kustersszel, és a kvarckőzeteket használó egységek műszaki vezetőjével, Charles Adamsszel, aki a kísérletek során is jelen volt. A két férfi együttesen mintegy 50 évnyi szaktapasztalatot tudott felmutatni a kristályok szakterületén.

 
11.jpg


Ahogy Jack és Charles elmagyarázta, a csapat kezdetben még abban sem lehetett bizonyos, hogy a kristálykoponya egyáltalán kvarckőzetből készült. Ami azt illeti, számos más anyag létezik, ami az átlagos vizsgálódás szemszögéből szinte megszólalásig hasonlít a kvarcra, beleértve a különféle műanyagokat és üvegeket is. Még az ólomkristály is, melyből a legtöbb üveg dísztárgy és dekoratív műtárgy készül, valójában egyfajta üveg, és semmi köze a kristályokhoz. Ezenkívül napjainkban már számos mesterséges, azaz "szintetikus" kristály is rendelkezésre áll. A természetes kvarc - vagyis hegyikristály - azonban teljes egészében az anyatermészet terméke. A szó szoros értelmében a földben növekszik, milliárdévnyi idő alatt. A kristályok jobbára mélyen a föld kérgében találhatóak, rendszerint vulkanikus és szeizmikus tevékenység közelében. A folyamathoz hihetetlen mennyiségű hőre és nyomásra, valamint minden esetben egy "magra" van szükség. Ez a mag akkor jön létre, amikor egyetlen szilikonatom intenzív hőhatás és nyomás alatt egybeolvad két oxigénatommal, mely az ugyanazon a helyen foglyul esett roppant forróságú víz, illetve gőz alkotóeleme. Az ily módon fuzionáló atomok egyetlen kristályos szilikon-dioxid-sejtben egyesülnek, és ebből a szubsztanciából tevődik össze a kvarckristály. (Melléktermékként hidrogén keletkezik.) Ezredévek alatt, ha megfelelőek a feltételek, a mag növekedésnek indul. Az őt körülvevő folyadéknak azonban megfelelő arányban kell szilikont és vizet, illetve nagynyomású gőzt tartalmaznia, aminek ráadásul elegendő időn keresztül hihetetlenül intenzív hőhatásnak, illetve nyomásnak kell kitéve lennie. Ahogy az elsődleges fontosságú folyadék átszivárog a szilikon-dioxid első sejtjén, a sejt reprodukálni kezdi önmagát, komplex kristályos szerkezetét egyszerre mindig csak egy atomra átörökítve. A kristály valamennyi sejtje ugyanazt a mintázatot ismétli. Minden sejt önmagában véve is parányi kristály, és minden sejt azt a mintát ismétli, amit az előtte lévő. Ezúton a kristály komplex, háromdimenziós hálózattá növekszik, amit "kristályrácsként" ismerünk; tökéletes geometriai precizitással, ahol minden sejt egyaránt szimmetrikus, és az őt megelőző társa hibátlan mása. Lépésről lépésre, az évek hosszú sora alatt, így jön létre egy darabka tiszta és átlátszó természetes kristály. Természetes állapotában meglehetősen szögletes az alakja, mindig hatoldalú, és egyik irányban fokozatosan hegyes ponttá vékonyodik el. Persze nem minden természetes kvarckristály születik tökéletesnek. Beszivároghatnak különféle szennyeződések, nyomokban vas és alumínium, illetve nagyszámú más anyag is, melyek foglyul esnek a hálóban. Más elemek jelenlétét az elszíneződések mutatják; az alumínium például füstösszürkévé teszi az anyagot, melyet "füstkvarcként" ismerünk; a vas árnyalatnyi rózsaszínt visz bele, kialakítva ezzel a "rózsakvarcot" vagy "cseh rubint", hogy csak e kettőt említsük. A magas radioaktív szint szintén befolyásolhatja a növekedést, és elszíneződésekhez vezethet. Ha a környezetben egyáltalán nincs jelen sem radioaktivitás, sem szennyező elem, csakis akkor jöhet létre tökéletesen tiszta és átlátszó kristály. A kvarc mindazonáltal az egyik leggyakrabban előforduló természetes ásvány. Amint azt Jack elmondta nekünk, jelenkori becslések szerint a földkéreg 80 százalékában megtalálható. Többsége azonban túlságosan is szennyezett, vagy apró a gyakorlati felhasználásra, legfeljebb csak kvarchomokként. És jóllehet a kevésbé tiszta kristályok is lehetnek gyönyörűek, az elektronikai iparban vajmi kevés hasznukat lehet látni. Komoly gondot okoz, hogy az iparágnak nagy és tiszta darabokra van szüksége, melyek meglehetősen ritkák. Napjainkban ezt bizonyos mértékben úgy válaszolták meg, hogy ember által készített, vagy még inkább növesztett, mesterséges, avagy szintetikus kvarcot használnak. Az első kísérletek a mesterséges kvarckristály előállítására, illetőleg növesztésére 1851- ben kezdődtek, de a technika csak a XX. század végére érte el azt a fokú tökéletességet, mely a gyakorlati használat elengedhetetlen előfeltétele. Azokban az időkben, amikor a gyakorlati kísérletek folytak a kristálykoponyával a Hewlett-Packardnál, a gondosan kiválogatott természetes kristályok még mindig az első számú forrást jelentették az elektronikus berendezések számára, viszont napjainkra, amikor a tudósok sikeresen képesek előállítani saját verziójukat, a szintetikus kristályok szinte teljesen kiszorították természetes társaikat a legtöbb elektronikus szerkezetből. A mesterségesen előállított kristály lényegi tulajdonsága, hogy a kristály tisztasága és mérete száz százalékig garantált. Ez persze nem jelenti azt, hogy az eljáráshoz ne lenne szükség a jó öreg természet segítségére. Éppen ellenkezőleg: az egyetlen lehetséges módja a mesterséges kristályok készítésének, ha azokat természetes darabokból növesztik. A tudósok végső soron nem tesznek mást, mint felgyorsítanak egy olyan folyamatot, mely rendes körülmények között egy örökkévalóságig tartana, és elérik, hogy az mindössze néhány hét alatt végbemenjen. Ennek az a módja, hogy mesterséges úton létrehozzák az optimális környezetet a növekedés számára.

 
22.jpg


Egy hatalmas "autoklávban", egy rendkívül kifinomult kemencében, a kvarc törmelékei roppant nyomáson és hőhatás alatt felolvadnak a vízben. A legfontosabb alapanyag azonban továbbra is a jó minőségű kvarc; enélkül a folyamat el sem kezdődhetne. Ezt a gondosan kiválasztott természetes kristályt egyszerűen beleteszik egy nagynyomású főzőedénybe, és a többit a természetre magára bízzák. A környező folyadék növelni kezdi a kristály térfogatát, és az eredményt a végén eltávolítják az edényből, amikor az elérte a megfelelő méretet. De ezek a kristályok, többgenerációnyi tudósmunka termékei, semmivel sem lehetnek tökéletesebbek, mint az eredeti darab kvarckristály, amit a természettől kaptunk. Tekintve a számos anyagot, amit szabad szemmel könnyedén összetéveszthetünk a kvarckristállyal, a Hewlett-Packard tudósainak legelső feladata az volt, hogy meghatározzák, miből is készült a koponya. Az egyik teszt során a koponyát alámerítették egy benzilalkohollal teli üvegtartályban, melynek ugyanaz a sűrűségi és fénytörési mutatója, mint a tiszta kvarcnak. Amint a koponyát beleeresztették a tartályba, az eltűnni látszott. Ez azt bizonyította, hogy hihetetlen tisztaságú kvarckristályból készült. De nemcsak tiszta volt, természetes is. Amikor polarizált fénysugarat irányítottak a koponyára az üvegtartályban, homályos árnyékok avagy "fátylak" tűntek fel, melyek világosan utaltak a természetes eredetre. Ezek az árnyékok a kristály növekedése nyomán keletkezett mintázat parányi eltérései, melyek némiképp a fák évgyűrűire emlékeztettek, és hiányoznak a precízen szabályozott körülmények között, mesterségesen előállított kristályokból. Így a koponya nem valamely műanyagból vagy üvegből készült, és nem volt szintetikus kristályból sem. Az alapanyag kétséget kizáróan természetes hegyikristály volt, a természet műve. A fátylak jelenléte azonban felfedte a koponya egy másik, figyelemre méltó tulajdonságát is. Tekintve a méretet, ami szokatlanul óriási volt a természetes kristályokéhoz képest, néhányan arra kezdtek gyanakodni, hogy a koponya több darabból készült, melyet gondosan egymáshoz illesztettek. A polarizáltfény-próbák azonban kétséget kizáróan igazolták, hogy a koponya egyetlen darab kristályból készült, sőt a különálló állkapocs is ebből került megformálásra. A kristálykoponya valaha egyetlen kőzetkristálytömb volt. A kutatócsoportot teljesen bámulatba ejtette a felfedezés. A tiszta kvarckristály egyike a legkeményebb anyagoknak. A Mohs-féle keménységi skála, melyet az ékszerészek használnak, csak alig valamivel kalibrálja a gyémánt alá. Ez a tény rendkívüli nehézségek elé állítja azt, aki megkísérli az anyagot kifaragni, tekintve annak törésre és morzsálódásra való hajlamát. A koponya a maga nemében páratlan műremek volt, melynek elkészítése a kutatócsoport becslése szerint még a jelenkori elektronikusan vezérelt, gyémántfejű eszközökkel is nem kevesebb, mint egy évbe telne. A csoport azonban levont egy még meglepőbb következtetést is.


 Véleményük szerint ugyanis még a modern gyémántfejű szerszámokkal is szinte lehetetlen lett volna egy ilyen hihetetlenül kifinomult objektum kifaragása. A vibráció, a hőhatás és a súrlódás, melyet az ilyen szerszámok keltenek, az olyan finoman cizellált darabok esetében, mint az alsó állkapocs, óhatatlanul is a koponya repedéséhez és töréséhez vezettek volna. Nyilvánvalóan ez a tény sarkallta a tudóscsapat egyik tagját a kijelentésre: - Ennek a koponyának nem is szabadna léteznie! De a kutatócsoport vélekedése, hogy a koponyát nem modern eszközökkel készítették el, több volt egyszerű megérzésnél. A további kísérletek is ezt igazolták. Még a koponya felületének szélsőségesen nagymértékű felnagyítása sem fedte fel a modern szerszámok nyomait; nyoma sem volt az árulkodó, egymással párhuzamos bemetszéseknek. Tekintve, hogy az ilyen jelek nyomait hihetetlenül nehéz eltüntetni, az eredmények a kutatócsoport kezdeti vélekedését támasztották alá - a kristálykoponyát valóban kézzel faragták ki! Ez fantasztikus felfedezés volt, hiszen a kristály kizárólag kézi technikákkal történő megmunkálása hihetetlenül hosszú időbe telik. A tudósok csakis arra gondolhattak, hogy a koponyát lassan és türelmesen, kézzel csiszolták ki az eredeti kristálytömbből, vélhetően folyami homok és víz keverékét felhasználva. Még a rézeszközök vagy ferdevésők használatával is több generációnyi időnek kellett eltelnie, mire a kristálykoponya elkészülhetett! Ugyan a pontos időt lehetetlen meghatározni, a Hewlett-Packard belső magazinja, a Mérték, 300 esztendőnyire becsülte azt! Ahogyan azt Jack és Charles elmagyarázta, bárkik is készítették a koponyát, egy óriási darab szögletes kvarckristályból kellett kiindulniuk - mely mintegy háromszor akkora lehetett, mint maga a koponya -, és amikor nekiláttak a faragásnak, semmilyen módon nem bizonyosodhattak meg arról, hogy a belseje is hasonló tisztaságú, avagy teli van repedésekkel és lyukakkal. Gondosan osztályozniuk kellett a felhasznált homokot szemcseméretük szerint, kezdve a legnagyobb szemekkel, mellyel az általános formát alakították, s fokozatosan haladva az egyre kisebb szemcsék felé, amint a munkadarab egyre részletesebbé vált, végül elérkezve a mikroszkopikusan finom, szinte por alakú homokhoz, mellyel a végső polírozást végezték. Ráadásul, ha bármelyik ponton hibáztak volna, kezdhettek volna mindent a legelejéről. Ha csak egyetlen túlméretes homokszem is hullott volna a felületre, amikor a végső simításokat végezték, újra kellett volna kezdeniük az egész munkát. Valóban irdatlan feladat lehetett. Elmondtam azt a korábban hallott, meglehetősen elrugaszkodott teóriát - melyet az ősi legenda is támogatott, sőt azok közül is sokan, akik huzamosabb időt töltöttek el a koponya társaságában -, mely szerint a koponyát valójában földönkívüliek készítették. Végtére is, ha mi még modern szerszámainkkal sem lennénk képesek megalkotni, hogyan történhetett meg ez egyszerű kézi munkával? A Hewlett-Packard tudósai, érthető módon, elvetették a teóriát. Ahogyan Jack Kusters mondta: Tudósként nehezen tudom elképzelni, hogy azok az emberek - bocsánat, teremtmények - egy másik univerzumból idejönnének, ilyen tárgyakat elrejtenének itt, majd eltűnnének, hogy azután soha többé ne zavarjanak bennünket. Ezek az egyéb alternatívák egész egyszerűen nem férnek bele a lehetséges magyarázatok körébe. Nem hiszek az idegenek létében, így azt a következtetést kell levonnom, hogy a tárgyat emberi kéz alkotta. A vizsgálatok eredménye már önmagában véve is eléggé hihetetlen volt. Ráadásul Frederick Mitchell-Hedges mindezt már a maga korában is sejtette: Legkevesebb 150 esztendőnek kellett eltelnie, mialatt generációk sora dolgozta le élete minden egyes napját, türelmesen csiszolgatva homokkal a hatalmas kristálytömböt, míg végül a tökéletes koponya kialakulhatott. Az Ember 1936-os értekezésében a British Museum munkatársa, Adrian Digby is megjegyezte, hogy "Mr. Burney (vélhetően Mr. Mitchell-Hedges) koponyája nem rokonítható az újabb kori (bronzkori) feldolgozási technikákkal." Mindezek ellenére úgy tűnt, a tudósok cáfolhatatlan bizonyítékokkal támasztották alá: a koponyát teljes egészében kézi munkával készítették el, mindennemű modern fémeszköz segítsége nélkül. Viszont az még a tudósok számára is lehetetlennek bizonyult, hogy meghatározzák, mikor is készült el a koponya. Ahogyan azt Jack és Charles kifejtette, a kvarckristályoknak egyáltalán nincs kora. Az idő múlásával nem korrodálnak, nem kopnak, és semmilyen más formában sem változnak. Valójában éppen ez a kvarc számos szokatlan tulajdonsága közül, mely annyira kívánatossá teszi a modern elektronikai ipar számára. Ez a sajátosság azonban még a radiokarbon kormeghatározást is lehetetlenné teszi. Más anyagok esetében, még ha a kornak nincs is látható nyoma, ahogyan a kristálykoponya esetében, a tudósok rendszerint képesek rendkívüli pontossággal meghatározni mind az alapanyag, mind a feldolgozás korát azáltal, hogy lemérik az anyagot alkotó szénatomok radioaktív bomlásának mértékét. Kvarckristályok esetében ez nem járható út. Így a csoport tudományos felkészültségével, a rendelkezésre álló csúcstechnológiával és a szakmai tapasztalattal sem kínálkozott semmilyen eljárás a koponya korának meghatározására. Lehetett több száz, vagy akár több milliárd éves is. Amennyire meg lehetett állapítani, lehetett olyan ősöreg, akár maga a Föld, sőt még annál is öregebb.
33.jpg


Az is lehetséges volt, hogy már az idők kezdete óta létezett. A Hewlett-Packard tudósai azonban képesek voltak feltárni még egy potenciális kulcsot a kristálykoponya rejtélyéhez. A további tesztek kimutatták, hogy a koponya nemcsak hogy egyetlen természetes kvarckristályból készült, de "piezoelektromos" szilikondioxidból, pontosan abból a természetben előforduló kvarcfajból, melyet széles körben használnak a modern elektronikában. Ahogyan Jack kifejtette, némely kvarckristály piezoelektromos tulajdonságait még a múlt század vége felé fedezte fel Marie Curie férje és a sógora, Pierre és Jacques Curie. A piezo görög szó, anynyit jelent, "összepréselni"; az electrose jelentése pedig "töltésre tesz szert". Hogy a koponya ebből a fajta kristályból készült, azt jelentette, hogy rendelkezett egy pozitív és egy negatív pólussal, akárcsak egy elem. Ennek okán, ha nyomást gyakorlunk a koponyára, vagyis "összepréseljük", akkor képes az elektromos áram gerjesztésére, ha pedig elektromos áramnak tesszük ki a koponyát, megváltoztatja az alakját anélkül, hogy az kihatna a tömegére vagy a sűrűségére! Csakhogy a piezoelektromos kvarckristály, így a koponya is, ebben a tekintetben is anizotrop, ami azt jelenti, hogy a tömegét nem tekintve minden tulajdonsága más a különféle tengelyek irányában. Az elektromos tulajdonságok tekintetében a precíz orientáció az X-Y tengely mentén definiálható; más szavakkal, képes az elektromos áram vezetésére, de csak abban a hat irányban, mely köthető ehhez az X-Y tengelyhez. Minden más irányban szigetelőként fog viselkedni. A kristálykoponya esetében a tudósok megállapították, hogy az vertikálisan "piezoelektromos orientált", ami azt jelenti, hogy az X-Y tengely közvetlenül áthalad a koponya közepén, fentről lefelé. E szerint ha elektromos töltést alkalmazunk a koponya tetőpontjára, az nemcsak az alakját fogja megváltoztatni eközben, de az elektromos áram a koponya tetőpontjáról egyenesen a földbe áramlik. A koponya préselése esetén elektromosság nyerhető, és eléggé különös módon a nyomás irányának megfordítása a kristály elektromos polaritás irányának a megfordulását vonja magával. A Hewlett-Packard csoport tanulmányozta a koponya szokatlan optikai tulajdonságait is, köztük azt a képességét, hogy felbontja az alulról érkező fényt, és a szemgödrökön keresztül fókuszálja. Ez nyilvánvalóan egyedül a koponya optikai tengelye irányultságának a számlájára írható, miután a kvarckristálynak éppúgy van optikai, mint elektromos tengelye. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fény gyorsabban hatol át a koponyán az egyik irányban, mint a másikban. Jack elmagyarázta, hogy a koponya nemcsak ezekre a hihetetlen trükkökre volt képes a normális, többirányú fénnyel, de amikor irányított vagy polarizált fénysugárral vették célba, a fény nemcsak hogy gyorsabban áthatolt rajta az optikai tengely irányában, mint bármely más irányban, de a koponya gyakorlatilag elforgatta a fényt, mely a tengely mentén haladt! A koponya másik jellegzetessége, hogy környezeti értelemben hihetetlenül teherbíró. Ez a piezoelektromos szilikon-dioxid másik olyan tulajdonsága, mely miatt előszeretettel alkalmazzák a modern elektronikában. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kristálykoponya rendkívül ellenálló a környezeti behatásokkal szemben. Ez különösen igaz a kémiai változásokra. A legtöbb hasonló természetes anyagot idővel kikezdik különféle kemikáliák, legyen szó savakról, vagy csak egyszerű vízről. A kristálykoponya azonban rezisztens ezekre a behatásokra. Ahogyan Jack kifejtette: A kvarckristály rendkívül stabil, mind fizikális, mind kémiai értelemben, ugyanakkor reagál a fényre és az elektromosságra. és pontosan ez az, ami hasznossá teszi az elektronika számára. A modern tudomány megalkotta a piezoelektromos kvarckristály egy merőben új felhasználási területét is, ahol mint kiváló oszcillátor, illetve rezonátor használatos.

 
44.jpg


Jack ezt a következőképpen magyarázta el: Ha egy vékony kristályszeletet, melyet az elektromos térrel párhuzamosan metszettek ki, váltakozó elektromos áramnak teszünk ki, elérhető, hogy a kr-istály rezegni kezdjen. A metszett kristály méretei olyanok, hogy legerősebben azon a váltakozó áramú frekvencián fog rezonálni, mely legközelebb áll saját természetes rezgési frekvenciájához. Ezen a rezgésszámon a kristály mechanikus mozgása a váltakozó irányú áramot fogja felerősíteni. Más szóval a kristálynak, ellentétben más anyagokkal, megvan az a rendkívüli tulajdonsága, hogy kontroll alatt tartsa az elektromos energiát, és állandó, precíz frekvencián rezonáljon. Ez, legalábbis teoretikus értelemben, azt jelenti, hogy a koponya vélhetően képes lenne az elektromosság - és ezzel együtt potenciálisan egy adott információ - tárolására, és elektromos impulzusok, illetve az információ rezgéshullámokban történő kibocsátására. Oszcillátorként való használhatósága szintén roppant értékessé teszi a kvarckristályt az elektronikai iparban történő felhasználásra. Megtalálhatjuk például az oszcillátor áramkörökben is, melyek létfontosságúak bármely olyan szerkezetben, ahol az elektromos frekvenciák rendkívül pontos szabályzása alapkövetelmény. Ez kiemelt fontosságú a precíziós elektronikában, különösen az időmérő eszközök területén. Valóban, a kvarckristály napjainkban már megtalálható szinte valamennyi precíziós időmérő szerkezetben, a karóráktól a faliórákig. Még az atomórában is ott van, mely a világ legpontosabb órája, és amelyhez az összes többi időmérőt igazítják. A pontatlanság mértéke itt minden egymillió évben mindössze három másodperc (bár a gyártók csak az első három évre vállalnak garanciát)! A kvarckristály a tudományos haladás homlokterében áll, itt és sok más tekintetben is. Az atomórát használták például arra, hogy leteszteljék Einstein teóriáját, mely szerint az idő sokkal lassabban telik, ha a fénysebesség megközelítését alkalmazzuk. Az óra pótolhatatlan azokban a kutatásokban is, melyek a távoli bolygók szeizmikus tevékenységét hivatottak felmérni. És az egész berendezés egy egyszerű kvarckristályra épül. A kvarc azonban nemcsak a legfejlettebb időmérőkben kapott helyet, de vitális fontosságú az információs technológiában, a telekommunikációban és a tömegkommuniká -cióban, nem is beszélve a navigációs berendezésekről, radarokról és hanglokátorokról, a legfrissebb gyógyászati és ultraszonikus technológiákról. Rendkívüli elektromos tulajdonságai révén szinte az összes elektronikus berendezésben megtalálható, a rádióktól a számítógépekig, a földi televíziós rendszerektől a legfejlettebb telekommunikációs műholdakig, melyek a Föld körül keringenek. Ezek mindegyike ilyen vagy olyan formában, de a kvarckristályokat hasznosítja. Még a határtalan információs szupersztráda is csak a kristályok kutatásának legújabb kori eredményei folytán válhatott valósággá. A kristály tehát valóban ott található a tudományos fejlődés homlokterében. Megbújik a modern számítógépek, elektronikus, telekommunikációs és tömegkommunikációs berendezések legmélyén.
Kijelenthetjük, hogy a kristály jó megközelítéssel megváltoztatta társadalmunk arculatát. Olyan világban élünk, ahol az elektronikus információ és kommunikáció az élet mindennapos részét képezi, és ahol még az időt is elektronikusan határozzuk meg. Képesek vagyunk késedelem nélkül kommunikálni olyanokkal, akik akár több ezer mérföldnyire vannak tőlünk; eltárolni és visszakeresni hatalmas mennyiségű információt, akár egyetlen gombnyomásra. A kristály képezte a magját annak a technológiai forradalomnak, amilyet talán még sosem látott a világ. Oly mértékben váltunk függővé a kvarckristályokat tartalmazó szerkezetektől, hogy azok már életbe vágóan fontosak lettek civilizációnk szempontjából. De vajon a kristálykoponya miért készült éppen abból az anyagból, melynek tulajdonságait és jelentőségét csak most kezdjük felismerni?






/Chris Morton/
1.jpg


A British Museum koponyája
A tanulmány egyik tudós közreműködője szerint a British Museum koponyája az eredeti Mitchell-Hedges-féle koponya másolata, miután az sokkal részletesebb és anatómiai szempontból helytállóbb, míg mások szerint ennek éppen az ellenkezője volt az igaz. Akármi is volt az igazság, a cikk írói arra a következtetésre jutottak, hogy a két koponya feltehetően ugyanabból a forrásból származik. Az értekezés azonban nem tudta megválaszolni a kérdést, hogy mennyi idősek valójában a koponyák. A technikát nem hívhatjuk segítségül relatív koruk megállapításában, miután egyik esetben sem bukkantunk azonosítható
megmunkáló eszközök nyomaira, és bizonyos, hogy egyik darabot sem készítették acél (értsd: modern) szerszámokkal. Megkérdeztem Elizabeth Carmichaeltől, hogyan lehet megállapítani, hogy egy adott koponya valójában "modern kori hamisítvány", vagy sem. Elmondta, hogy a jelenlegi tudományos eljárások egyszer és mindenkorra tisztázhatják a kérdést. Amikor megkérdeztük, hogy filmre vehetnénk-e egy ilyen tesztet, javasolta, hogy vessük fel ezt az intézmény vezetőjének, és elmondta, hogy huzamosabb időbe is beletelhet a hivatalos engedélyek megszerzése, de időközben legalább áttekinthetjük a British Museum feljegyzéseit saját koponyájukról, illetve a Mitchell-Hedges-féle koponyáról, és ezzel is előbbre jutunk a kutatásban. Ahogy végighaladtunk ezeken a feljegyzéseken, egy újabb probléma adódott Anna Mitchell-Hedgesnek a felfedezésről szóló történetével. A British Museum Lubaantunra vonatkozó feljegyzései között szemmel láthatóan nyoma sem volt a Mitchell-Hedges-féle koponya felfedezésének, habár ezek többezernyi, az ásatás helyszínén talált tárgyat vettek lajstromba. Megtudtuk azt is, hogy a British Museum munkatársa, James Joyce kapitány még a húszas években meglátogatta Mitchell-Hedges táborát Lubaantunban, hogy tanulmányozza az ásatásokat, és nyilvánvaló, hogy egyetlenegyszer sem említették előtte a kristálykoponya felfedezését. A Mitchell-Hedges-expedíció más tagjai, kiváltképp Dr. Thomas Gann vagy Lady Richmond Brown, soha nem beszéltek a nyilvánosság előtt a koponya felleléséről. Anna Mitchell-Hedges azonban így érvel: - Apám a különféle lubaantuni felfedezéseket és egyéb eseményeket mindig a társaság azon tagjainak a számlájára írta, akik azt megtették, és kínosan lelkiismeretes volt abban a kérdésben, hogy átengedje nekik a publikálás jogát. Ez magyarázza a férfi önéletrajzának azon kitételét is, hogy Anna szolgál a "további részletekkel". Ismét nekiláttunk tehát, hogy vessünk még egy pillantást Frederick Mitchell-Hedges visszaemlékezéseire. Végül találtunk is egy rendkívül egyszerű magyarázatot arra, miért mutatkozott Mitchell-Hedges vonakodónak abban, hogy felfedje, hogyan tett szert a koponyára, miért nem tűnik fel a koponya a British Museum feljegyzéseiben, miiért nem láthatta James Joyce kapitány, és miért nem beszélt róla soha a társaság többi tagja. Frederick Mitchell-Hedges eléggé közérthető utalást tett erre, a Lubaantun elfeledett városának felfedezésével foglalkozó részben. Elsődleges célunk volt informálni Őfelsége kormányát a felfedezésről, és, miután személyesen is találkoztunk Brit Honduras helyhatóságának vezetőivel, az határozatában a rendelkezésünkre bocsátott egy húszéves, teljes körű koncessziót, a romok környezetének hetven négyzetmérföldes területén belül.



Anna Mitchell-Hedges

 Hogy hogyan volt képes Mitchell-Hedges nyélbe ütni egy ilyen egyezséget, az kiviláglik George G. Heye sajtónyilatkozatából, melyet mint az Amerikai Indiánok Múzeumának vezetője tett, és amelyben kifejti: Mitchell-Hedges az expedíciót azzal a feltétellel folytatta le, hogy leletei a New York-i intézményhez Amerikai Indiánok Múzeuma, illetve a British Museumhoz kerülnek. Tekintve az egyezséget, mely valamennyi leletet automatikusan e két múzeum valamelyikébe juttatott, csoda-e, hogy nem történt egyetlen említés sem a kristálykoponyáról? Ahogyan Anna rámutat: - Ha akkor valóban a birtokunkban lett volna a koponya, amikor megtaláltuk, automatikusan a múzeumba került volna, akárcsak minden más. Ha a kapitány is láthatta volna, egyből a British Museumba vitte volna. - Akárhogyan is történt, bármi is volt az igazi indok, mire Joyce kapitány megvizsgálta az ásatások helyét, a koponyát már visszaadták a majáknak. Így azután az sohasem végezte a British Museumban. Anna buzgón bizonygatja azt is, hogy ha a koponyát nem Lubaantunban találták, akkor miért van az, hogy a belize-i kormányzat, és némely alkalommal a British Museum is, még mind a mai napig a magáénak követeli, és ragaszkodik a visszaszolgáltatásához? Az Elizabeth Carmichaelhez hasonló akadémikusok és archeológusok számára azonban kínálkozik még egy probléma. A British Museum XX. század eleji feljegyzéseiben két írásos dokumentum foglalkozik kristálykoponyával, de ezek egyike sem köthető Lubaantunhoz. Egyikük az a cikk - amit mi is olvashattunk -, mely az Ember 1936. júliusi számában jelent meg. Ez az értekezés következetesen úgy utal a koponyára, mint ami nem a British Museum birtokában áll, hanem "Mr. Sydney Burney tulajdona", és egyetlen szóval sem említi Mitchell-Hedgest. Azt is megjegyzi, hogy "a koponya jellege szinte a felvilágosodás korának anatómiai tanulmányait tükrözi vissza", bár nem találták nyomát az alkalmazott szerszámoknak. A másik utalás egy kézírásos feljegyzés a múzeum egyik korábbi kurátorától, mely szerint a Sotheby's 1943. szeptember 15-én, Londonban tartott árverésén 54-es tételként kalapács alá került egy kőzetkristályból készült koponya is. A legmeglepőbb mindebben az, hogy a tárgyat e feljegyzés szerint is egy londoni műkereskedő bocsátotta áruba, bizonyos W. Sydney Burney, és nem Frederick Mitchell-Hedges. Ami azt illeti, a feljegyzés azt is megemlíti, hogy a British Museum már korábban is tett egy sikertelen kísérletet a koponya megszerzésére, amit "akkor Mr. Burney vásárolt meg", aki "a későbbiekben eladta, ráadásul nem másnak, mint Mr. Mitchell-Hedgesnek, mindössze 400 fontért"! Ez a nyilvánvalóan bizalmas ügylet 1944-ben köttetett. Ezek a Mitchell-Hedges-féle koponyáról szóló, és minden bizonnyal  legrégebbi írásos feljegyzések arra indítottak bizonyos archeológusokat, közöttük Elizabeth Carmichaelt is, hogy azzal érveljenek, Frederick Mitchell-Hedges valójában nem Lubaantun romjainál bukkant a koponyára, hanem 1944-ben, Londonban egész egyszerűen megvásárolta azt egy Mr. Burney nevű férfitól, aki feltehetőleg régiségkereskedelemmel foglalkozott. Ez a két írásos emlék az alapja sokak kijelentésének is, hogy a koponya valójában egyáltalán nem ősi, hanem modern kori és vélhetően európai eredetű, a XIX. század végéről vagy a XX. század elejéről. Mostanra nyilvánvaló okokból magunk is kételkedni kezdtünk Anna Mitchell-Hedges történetében. Anna azonban egyszerű választ kínált ezekre a kételyekre. Szerinte Mr. Burney a család barátja volt, aki pénzt kölcsönzött az édesapjának, és a koponya szolgált ennek fedezetéül. Amikor Mr. Burney értékesíteni akarta, apja egyszerűen kifizette az adósságát, és visszavette a koponyát. Ez megmagyarázná, miért vonta ki a rejtélyes Mr. Burney a koponyát az aukcióból, és adta el bizalmasan Mitchell-Hedgesnek, ahelyett hogy egyszerűen odaadta volna annak, aki a legmagasabb ajánlatot teszi. Egy másik érdekes, bár lehet, hogy csak véletlenszerű következménye az adásvételnek, hogy ettől kezdve senki sem vitathatta el, hogy a Mitchell-Hedges család a koponya jogos és törvényes birtokosa. Kérdés maradt persze, hogy a Mitchell-Hedges-féle koponya modern utánzat, vagy valóban a legendák ősi koponyája? A vélekedést, hogy modern és ráadásul európai eredetű, számos archeológus osztotta azok közül, akikkel beszéltünk, és a British Museum aktái alá is támasztották mindezt, bármit is mondott Anna Mitchell- Hedges. Így azután megkérdeztük Annától, engedélyezné-e, hogy a koponyát olyan teszteknek vessük alá, mely egyszer és mindenkorra szertefoszlatja a kételyeket. Némiképp meglepve hallottuk, hogy egyszer már végigcsinálták "vele" ezeket a tudományos teszteket. Az alapos vizsgálatokat évekkel ezelőtt a híres számítógépes cég, a Hewlett-Packard kristálytani szakértői végezték el. Anna állítása szerint "feltétlenül érdekesnek" fogjuk találni az eredményeket, de ha a részletesebb véleményre is kíváncsiak vagyunk, legjobb
lesz, ha felkeressük őket, és magunk beszélünk velük. Így tehát késlekedés nélkül elindultunk, hogy beszéljünk a Hewlett-Packard tudósaival.

/Chris Morton/ 





A KRISTÁLYKOPONYA TITKA

2012.05.31
Megoldásra váró rejtélyek

Az emberiség történetében rengeteg olyan felfedezés van, amelyre a tudomány mai állása szerint nincs elfogadható válasz. Ezek a rejtélyek közé tartozik egy bizonyos kristálykoponya is, amelyet 1927-ben Albert Mitchell-Hedges fedezett fel Közép-Amerikában. Az archeológus a vadonban különleges leletek után kutatott, és egy feltáratlan maya település nyomait vizsgálva, amelyet teljesen benõtt a buja növényzet, úgy döntött, hogy felgyújtja az õserdõt. A buja növényzet ugyanis teljesen benõtt egy területet és hagyományos módszerekkel lehetetlen volt feltárni a lelõhelyet. A lángokban háromhektárnyi terület veszett oda, de miután a füst eloszlott, az expedíció tagjai elképesztõ felfedezéssel szembesültek. Egy hatalmas, páratlanul kiépített és kiváló állapotban fennmaradt települést tártak fel, amely számos piramist és egyéb épületet számlált. A feltárások során Mitchell-Hedges expedíció egyedülálló leletre bukkant, amely élesen megosztotta a régészet-társadalmat. A furcsa lelet egyesek szerint boszorkányos ügyességgel létrehozott hamisítvány, mások szerint a XX. század legfontosabb régészeti felfedezése volt.

A kristálykoponya eredete homályba vész

A vitatott tétel egy kvarckristályból készítet emberi koponya, arányaiban tökéletes, megmunkálási minõségét tekintve példa nélküli. Kora meghatározatlan, funkciója nem ismert, eredete sûrû homályba vész. Nem tudni, hogy milyen módon készítették, a kvarckristály ilyen precíz megmunkálása olyasféle technológiát feltételez, amely még ma sem áll az emberiség rendelkezésére. Korábban is találtak ilyesféle darabokat, de ez azonban teljesen más volt. Ez a koponya tökéletesen hasonlít az emberi koponyához, anatómiailag tökéletes. Nem tudni, hogy milyen módon készítették, a kvarckristály ilyen precíz megmunkálása olyasféle technológiát feltételez, amely még ma sem áll az emberiség rendelkezésére.

A hetvenes években a Hewlett-Packard laboratóriuma részletes vizsgálatnak vetette alá a különleges leletet. Bebizonyosodott, hogy a koponyát egyetlen nagy kvarckristályból alakították ki, ám a készítõi egyáltalán nem használtak fémbõl készített eszközt - a mikroszkópos vizsgálat során egyetlen karcolást sem fedeztek fel a koponya felületén.A Mitchell-koponya tehát a mai napig régészeti és technológiai paradoxonnak számít, az archeológusok rémálma, megfejthetetlen rejtély.A lelet néhány éven át a régész birtokában volt, majd végül, a harmincas években egy Brazil múzeumba került. Ekkorra már a legendák tucatjai övezték a Mitchell-féle leletet. Megfigyelték többek között, hogy a kristálykoponya idõrõl-idõre változtatja színét és a környezeti idõjárási viszonyoktól függetlenül hol elhomályosodik, hol pedig fényesen ragyog. Egyesek úgy vélekedtek, hogy valamilyen istenség koponyája került elõ, mások idegen lények hagyatékának tartották a darabot, ismét mások pedig egy történelem elõtti, magasan fejlett civilizáció bizonyítékát látták benne.
A nácik nagy érdeklõdését váltotta ki
Érdekes megemlíteni, hogy a Mitchell-féle kristálykoponya iránt roppant nagy érdeklõdést tanúsítottak a Harmadik Birodalom okkultista szakértõi is. A fekete mágiával foglalkozó Karl Maria Willigut, a titokzatos náci boszorkány úgy vélte, hogy a kristálykoponya a Halál Istennõjének koponyája, egy õsi árja szakramentum, amely az elveszett Atlantiszról származik.
Az SS Õsi Hagyatéki Hivatala 1943-ban különleges ügynököket dobott át Brazíliába, hogy elrabolják, és Németországba szállítsák a kristálykoponyát. A náci ügynökök behatoltak a múzeumba, betörték a tárló üvegét és kiemelték a felbecsülhetetlen értékkel bíró darabot. Az épületet azonban nem tudták elhagyni, mert megszólalt a riasztó és a múzeum biztonsági személyzete elfogta a tolvajokat. A betörõket kihallgatták és a kihallgatás során azok bevallották, hogy a náci kormány megbízásából követték el a bûncselekményt.Bár a rejtélyes koponya megszerzésére tett elsõ rablási kísérlet kudarccal végzõdött, a Harmadik Birodalom vezetõi ennek ellenére sem mondtak le a kristálykoponyáról, mert újabb ügynököket vetettek be a cél érdekében. Ám a következõ csoport is lebukott. Ezt követõen a múzeum igazgatósága elszállítatta a felbecsülhetetlen értékkel bíró darabot és biztonságosabb helyre került.
De miért akarta a náci Németország megszerezni a kristálykoponyát?

A nácik okkultista szervezete, az Ahnenerbe vezetõi meggyõzõdéssel vallották, hogy a kristálykoponya egy energiafókusz, roppant fontos mágikus tárgy, az árja ember hagyatéka, amely földöntúli hatalommal bír. Érdekes egybeesés még, hogy az SS által alkalmazott legfõbb grafikus szimbólum is a koponya volt, amelyet a fentebb említett Karl Maria Willigut saját kezûleg tervezett Himmler felkérésére. Õszerinte a Mitchell-féle kristálykoponya által lehetett volna megteremteni a Herrenvolk fajt, mert a mágusokat ez a kristálykoponya oly erõvel ruházta volna fel, hogy képesek lettek volna az emberi faj evolúcióját a végsõ szintre juttatni. A kristálykoponya tehát képes lett volna felszabadítani a pogány energiákat, hogy a náci varázslók uralmuk alá hajtsák a világot. Ennek tudatában érthetõ tehát, hogy az SS miért is foglalkozott annyira kiemelten a kristálykoponyával és miért kívánták olyan hevesen Longinus Lándzsája és a Szent Grál mellett ezt az ereklyét is, amelynek megszerzésével megszerezték volna azt az okkult hatalmat, amely révén megalapíthatták volna az Ezeréves Birodalmat, és benne kitenyészthették volna a náci übermenschet, a felsõbbrangú emberi lényt.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése