2013. március 11., hétfő

Gazdasági válság IV.





Gazdasági válság IV.



10 ok, amiért a „gazdasági fellendülés” csak illúzió



Forrás: Infowars.com
Az amerikai gazdaság valós állapotát leleplező, tegnap napvilágot látott „horror-adatokat” a vezető médiumok tettetett megdöbbenéssel fogadták. A nagynyilvánosságot mindenesetre két éven keresztül sikeresen félrevezették az ország pénzügyi helyzetét illetően.
Az úgynevezett „gazdasági fellendülésről” szóló sok üres fecsegés célja nem más volt, mint elrejteni a tényt, hogy az Egyesült Államok megállíthatatlanul zuhan egy második, ez elsőnél még súlyosabb gazdasági válság, vagy akár összeomlás felé, ahogyan Peter Yastrow nyilatkozta tegnap a CNBC-nek.
1. 2009-ben, amikor a média a gazdasági „fellendülés” kezdetét hangoztatta, az olaj hordónkénti átlagára 54 dollár volt. Az azt követő 24 hónap alatt az olaj ára megduplázódott. Az amerikaiak (és a világon szinte mindenki) egyre többet kénytelenek otthagyni a benzinkutakon, a Goldman Sachs pedig további jelentős drágulást jósol. A gazdasági fellendüléssel ellentétben, ez a tény egymagában olyan súlyos teher, amit kevés átlagember tud tovább viselni.
2. Az ingatlanpiac semmi jelét nem mutatja a fellendülésnek. Az amerikai piacon a lakásárak „nagyobb mértékben zuhantak, mint a Nagy Gazdasági Világválság alatt.” Az árak 2007 óta 33%-kal estek. A saját lakással rendelkezők száma 20 éve nem volt ilyen alacsony.
3. A lakástulajdonosok számának drasztikus csökkenése miatt a bérlők száma jelentősen megemelkedett, „komoly inflációt okozva az ország 38 millió bérelt lakásának bérleti díjaiban,” jelentette a Bloomberg. A gazdasági fellendülés gyümölcsei helyett az amerikaiak vagy a megnövekedett törlesztő részletek vagy pedig a fogyasztói árindex nagy részét kitevő elszállt bérleti díjak terhe alatt nyögnek.
4. Az élelmiszerárak növekedése szintén óriási terhet jelent a legtöbb embernek, akik nem értik, hogyan lehetséges, hogy a médiában hangoztatott „fellendülés” ellenére egyre több pénzt hagynak ott a boltban, illetve kénytelenek az olcsóbb, genetikailag módosított tömegtermékekre áttérni, vagy egyszerűen kevesebbet enni. A 70-es évek óta nem emelkedtek ilyen ütemben az élelmiszerárak az Egyesült Államokban.
5. Miközben az embereket arra ösztönzik, hogy vásároljanak többet, ezzel is segítve a gazdaság újraindítását, keresetük mediánértéke egyre kisebb. Egyszerűen fogalmazva,az amerikai nép egyre szegényebb. Az Amerikai Statisztikai Hivatal adatai szerint a keresetek mediánértéke a 2008-as évi 51 726 dollárról 50 221 dollárra esett 2009-ben és azóta nem emelkedett, a családok kiadásai eközben folyamatosan emelkedtek.
6. Miközben a FED a GDP adatokra mutogat a fellendülés hitelességgét igazolandó, azt állítva, hogy 2007 és 2011 között a növekedés 700 milliárd dollár volt, ne felejtsük el, hogy a kormány 5,1 ezer milliárd dollár összegben vett fel hitelt, hogy ezt elérje. „A szövetségi kormány 5,1 ezer milliárd dollár hitelt vett fel és költött el az elmúlt négy év során, hogy az összesen 700 milliárd dollárnak megfelelő GDP növekedést elérje. Ez azt jelenti, hogy minden egyes dollár névleges GDP növekedésért 7,28 dollárt vett kölcsön és költött el,” írja Charles Hugh Smith.
7. Miközben az intézményi média és a kormány megpróbálja elhitetetni az emberekkel, hogy a munkanélküliségi adatok javulnak, a valós munkanélküliség 22% felett jár. Ennél is aggasztóbb adat, hogy a valóságban az amerikaiak kevesebb, mint 46%-a rendelkezik állással. Kaliforniában és Arizonában a foglalkoztatottság mindössze 37% körül mozog.
8. A legtöbb papírvalutával egyetemben a dollár is drasztikusan veszített értékéből az aranyhoz, ezüsthöz és hasonló árukhoz képest az állítólagos „fellendülés” 2009-es elindulása óta. A gazdasági válság legkritikusabb időszakában, 2009 közepén, az arany árfolyama 950 dollár körül mozgott unciánként. Most jóval 1500 dollár fölött jár. A gyenge dollár gyengíti az amerikaiak vásárlóerejét, azonkívül többet kell költsenek az alapvető élelmiszerekre és üzemanyagra. A megélhetés egyre többe kerül.
9. A fogyasztói bizalom soha nem volt még ilyen alacsony az Egyesült Államokban. A 87-es tőzsdeválságkor sem, az Enron botrány idején vagy szeptember 11 után sem, a Lehman Brothers 2008-as csődjét követően sem. Az amerikaiak soha nem látták még ilyen pesszimistán a gazdaság helyzetét.
10. Egyetlen embercsoport élvezi a pénzügyi „fellendülést”: a Wall Street bankárai és azok a pénzügyi terroristák, akik annak idején kirántották a szőnyeget a gazdaság alól. A 2009-es (7062 pontos) mélypont óta a Dow Jones ipari átlag majdnem 6000 ponttal emelkedett. Ez azonban nem sokat jelent egy átlag amerikai számára, akinek nemhogy befektetni való tőkéje, de arra sincs elég pénze, hogy a napi betevőt megvegye családjának.

Amikor az emberek hite elhagyja a dollárt a játéknak vége



Közeledik a nap, amikor a világnak elege lesz a dollárból és az USA adósságából. Amikor ez bekövetkezik a játéknak vége. Az Egyesült Államok gazdaságát életben tartó két legfontosabb pillér a dollár és az amerikai kincstárjegyek. A dollár évtizedek óta magának tudhatja a világ tartalékvalutája szerepét. A világon mindenki erős, stabil valutának tartotta, ezért előszeretettel használták a nemzetközi kereskedelemben. Az Egyesült Államok kormányának adósságát régóta a világ „legbiztonságosabb adósságának” tartották, legalábbis eddig.
Valahányszor komoly válság ütött ki a föld valamely pontján, a befektetők az amerikai kincstárjegyekhez menekültek, mert sziklaszilárd befektetésnek tekintették. Sajnos ennek már vége. A világ kezdi elveszíteni az amerikai gazdasági rendszerbe vetett hitét. Már az ENSZ is a dollár összeomlására figyelmeztet. A dollár és az amerikai kincstárjegypiac összeomlása igazi rémálom lenne az amerikai gazdaság számára. Ha a világnak már nem kell a dollár, mit adhat az USA a rengeteg importált olajért és áruért cserébe? Ha a világnak nem kell az amerikai adósság, hogyan lesz képes az USA továbbra is többet fogyasztani, mint amit megtermel?
A világ figyeli, hogyan nő napról-napra az Egyesült Államok adóssága, hogyan halmoznak fel egyre nagyobb költségvetési hiányt hónapról-hónapra és miként állítja elő nyomdáiban a FED a hiányzó pénzmennyiséget, míg végül az USA pénzügyi rendszere nem bírja tovább.
Néhány nappal ezelőtt a Reuters egyik cikkében arról olvashattunk, hogy az ENSZ a dollár összeomlására figyelmeztet:
Az ENSZ szerdán a dollár iránti bizalom elvesztésére, sőt egyenesen az amerikai fizetőeszköz összeomlására figyelmeztetett, ha a dollár más valutákkal szembeni gyengülése folytatódik.
A világgazdaság félévi értékelésének részeként az ENSZ gazdasági osztálya közölte, hogy egy ilyen, a külföldi dollárbefektetések értékvesztéséből eredő fejlemény az egész globális pénzügyi rendszert veszélybe sodorhatja.
Sajnos az ENSZ nem az egyedüli szervezet, ami a dollárt fenyegető veszélyekre hívja fel a figyelmet.
Április 18-án a Standard & Poor’s stabilról negatívra rontotta az Egyesült Államok hitelminősítését és arra figyelmeztetett, hogy Amerika elveszítheti AAA besorolását.
Nem is olyan régen elképzelhetetlen lett volna egy ilyen bejelentés a Standard & Poor’s részéről.
Ma már inkább az tűnik furcsának, hogy miért tartott ilyen sokáig megtenni ezt a lépést. Az Egyesült Államok pénzügyi rendszere szétesőben van.
Amint az amerikai államadósság hitelminősítése romlani kezd, a kamatok elkezdenek emelkedni. Csak meg kell kérdezni a görög kormányt, milyen hatással is van ez egy ország gazdaságára. Görögország jelenleg16%-os kamatot fizet 10-éves futamidejű kötvényei után.
John Williams, a Shadow Government Statistics munkatársa a következőket írta az USA leminősítéséről és, hogy miért adott ki figyelmeztetést a Standard & Poor’s az amerikai államadóssággal kapcsolatban:
Az S&P az Egyesült Államok kormányának hosszú távú pénzügyi problémáira figyelmeztet. A fedezetlen kötelezettségek (társadalombiztosításhoz, Medicare és egyéb programokhoz szükséges kiadásokkal együtt) nettó jelenértéke szerint a teljes államadósság körülbelül 75 ezer milliárd dollár. Ez az Egyesült Államok GDP-jének 15-szöröse. Az adósság és a kötelezettségek összege évente 5000 milliárd dollárral emelkedik, ami fenntarthatatlan. Ha az Egyesült Államok egy vállalat lenne, a csőd igen gyorsan bekövetkezne.
Nem mindenki jár csukott szemmel. Rengeteg ember látja, hogy Amerika megállíthatatlanul robog a szakadék felé. A külföldi befektetők egyre kevésbé hajlandók amerikai adósságba fektetni pénzüket.
Zero Hedge arról ír, hogy a május 16-22-ig tartó héten esett a legnagyobb mértékben a külföldiek tulajdonában lévő állampapírok összege az elmúlt 4 év során.
Az USA adósságának biztosítása is egyre többe kerül az amerikai kormánynak.
Jelenleg a FED az amerikai kincstárjegyek legfőbb felvásárlója, azzal a pénzzel fizetve az állampapírokért, amit előzőleg saját kezűleg gyártott a semmiből. Ennél nagyobb pilótajátékot még nem látott a világ. Nem csoda, ha ez emberek kezdik elveszíteni a dollárba vetett korábbi bizalmukat.
2009 óta a dollár árfolyama 17%-kal esett más főbb valutákhoz képest. Ami miatt ez a tény még szomorúbb, hogy a többi valuta is jelentősen veszített értékéből valós, igazi értékkel bíró eszközökhöz képest, ugyanezen időszak alatt. A dollár értéke csupán gyorsabb ütemben esik a többi valutához képest.
Akinek egy kis esze van, láthatta, hogy ez lesz az észnélküli költekezés és adósságfelhalmozás vége, de sajnos a politikusok úgy döntöttek, nem vesznek tudomást a problémáról.
Az igazság napja azonban megállíthatatlanul közeledik és nem lesz fájdalommentes.

Új globális pénzügyi rendszer



Forrás: theTRUMPET.com
Az Európai Unió egy különleges kötvény kibocsátására készül. Azért különleges, mert tulajdonképpen példanélküli. A múltban két alkalommal vett fel az EU kölcsönt úgy, hogy a visszafizetésért ígéretük szerint az összes tagállam felelős.
Amennyiben az eurokötvények az EU szerves részévé válnak a következmények az egész globális pénzügyi rendszerre komoly hatással lesznek. Egy EU kötvénypiac az euro-zóna valamennyi bajbajutott gazdaságát kihúzhatja a gödörből.
Mégsem ez a következmény, ami leginkább említésre méltó. A legfontosabb, hogy a közelmúlt történelmében első alkalommal, az amerikai kincstárjegyek versenytársra találnak. Az eurokötvény végre igazi alternatívát kínál a dollár, mint tartalékvaluta helyett.
Financial Times szerint az első januári aukción „elsöprő igény mutatkozott” az eurokötvények iránt az egész világon. A második, márciusi kibocsátás ugyancsak óriási siker volt, az ázsiai és közel-keleti befektetők elkapkodták a kötvényeket. Az eurokötvények értékesítési sikere éles ellentétben áll a legtöbb európai ország küzdelmével, hogy a szükséges pénzforrásokat megszerezze.
Klaus Regling, az eurokötvények értékesítésével megbízott intézet munkatársa szerint a befektetők új „eszközdiverzifikálási lehetőséget” látnak az eurokötvényekben.
A próbakibocsátás bejelentésekor még csak három aukcióról volt szó. A befolyt összeget Görögország megsegítésére szánták. Az első két aukció sikerén felbuzdulva az EU vezetői úgy döntöttek összesen hét aukciót tartanak idén, de az is lehet, hogy többet.
Ezek a kötvényaukciók igazi próbatételt jelentenek Európa számára, időzítésük pedig tökéletes. Néhány nappal ezelőtt a Standard & Poor’s negatívra rontotta Olaszország hitelminősítését. A bejelentés kihangsúlyozza, milyen komoly nehézségekbe ütköznek Európa országai, ha hitelre van szükségük. Ma már nemcsak kis országokról van szó, mint Görögország vagy Írország.
Egy egész Európán végigsöprő adósságválság köszönthet ránk. Ez pedig azt jelenti, hogy egy egész Európára vonatkozó megoldásra van szükség.
Amennyiben az eurokötvényeknek állandó szerepet szánnak az EU-ban, ahhoz Németország támogatására van szükség. Németország viszont egyelőre nem hajlandó végleges elkötelezettséget vállalni egy állandó közös eurokötvény piacra nézve, legalábbis amíg a költségvetési kötelezettségek betartatásához szükséges, minden tagállamra vonatkozó mechanizmus nem lép életbe.
A bajbajutott országoknak nem nagyon tetszenek a kilátásba helyezett elvárások, mivel elfogadásuk esetén tulajdonképpen az EU hűbéreseivé válnának.
Amennyiben az adósságválság tovább mélyül, néhány országnak, köztük Görögországgal, Portugáliával és Spanyolországgal, nem lesz egyéb választása, mint elfogadni ez eléjük tárt feltételeket, ha el akarják kerülni a teljes gazdasági összeomlást. A felhalmozott adósságokból eredő bajok pedig minden jel szerint sokasodnak. Egy kétéves futamidejű hitelért Görögországnak jelenleg 25% kamatot kell fizetnie.
Az eurokötvényeknek azonban van egy sötét oldala is. Akarva vagy akaratlanul, de nagyon úgy tűnik, hogy a Portugália és Írország megsegítésére irányuló következő aukciók a valóságban csak rontani fogják az adóssággal küzdő országok helyzetét.
Ha egy befektető választhat, hogy egy német támogatású eurokötvénybe vagy pedig mondjuk portugál államkötvénybe fektessen mit fog választani? Ilyen bizonytalan piaci hangulat mellett gondolkodás nélkül az eurokötvény mellett fog dönteni.
Így azonban, ha minden kötvénybefektető megvárja a legközelebbi eurokötvény kibocsátást, ahelyett, hogy közvetlenül egy országtól vásárolna államkötvényt, a bajbajutott országok helyzete még kritikusabbá válhat. A gyenge országok kiszorulhatnak az adósságpiacról.
befektetők imádják az eurokötvényeket, nyilatkozta egy bankár az Irish Times-nak. „Ha fennáll a lehetőség az eurokötvény vásárlásra, miért venne bárki is spanyol államkötvényt?” tette fel a kérdést. „Túl nagy a kockázat.”
Amennyiben a következő eurokötvény aukció sorozat is az elvárásoknak megfelelően alakul, vagy netán további aukciókat iktatnak be, a bajbajutott országok eljuthatnak arra a pontra, hogy feladják költségvetésük szuverenitását egy német támogatású állandó eurokötvénypiac létrehozása fejében. Ahogy John Mauldin írja, nem csupán arról van szó, hogy onnantól kezdve Németország irányítja Görögország költségvetését és szedi be az adót a görögöktől. Szerinte, ha Európa ezt az utat választja, ma Görögország szuverenitása esik áldozatul, de holnap már Portugálián lesz a sor, és ki tudja, ki jön utána.
Az amerikai vezetőknek fontos lenne figyelni a fejleményeket.
A globális piacon az amerikai kincstárjegyeknek nincs riválisa volumen és likviditás tekintetében. Ebből következően ma a dollár a világ tartalékvalutája. Ennek a tartalékvaluta státusznak köszönhetően lehetnek olyan alacsonyak a kamatok az Egyesült Államokban, ezért olyan könnyű hitelhez jutni Amerikában és ezért úszhatja meg a FED, hogy a semmiből állít elő pénzt, hogy a kormány később elkölthesse amivel nem is rendelkezik. Ez az amerikai adósságalapú gazdasági modell és életszínvonal egyik legfontosabb pillére.
A dollár tartalékvaluta státusza azonban veszélyben van. A státuszt ma már tulajdonképpen csak a megszokás tartja életben. Kína, Oroszország, Németország, Brazília és sok más ország nyilvánosan kijelentették, hogy egy új globális tartalékvalutát akarnak, ami nem kötődik a folyamatosan gyengülő dollárhoz. A problémát az jelentette, hogy egészen mostanáig nem igen volt más életképes alternatíva. Ez most megváltozhat.
Az Európai gazdasági válságból egy kész eurokötvénypiac születhet. Ha ez megtörténik a dollár tartalékvaluta szerepének vége.
Amerika nagy hibát követ el, aminek az emberiség történelmének legnagyobb bukása lesz a vége,” figyelmeztetett Tim Thompson még 2000-ben. „Amikor Amerika már nem tekinthető biztonságos helynek a külföldi tőke számára, a pénz el fog tűnni. Amikor a külföldi tőke eltűnik, a helyén nem marad más, csak egy óriási, visszafizethetetlen adóssághegy.”
Ma elmondhatjuk, hogy Amerika már nem tekinthető biztonságos piacnak és hamarosan egy új alternatíva áll majd a befektetők rendelkezésére.
Egy új globális pénzügyi rendszer megszületésének vagyunk szemtanúi.

Az arany árfolyama elérheti a 2000 dollárt



Forrás: business.financialpost.com
Az arany árfolyama, ami május 2-án elérte a rekord 1577 dollárt unciánként, további 30%-kal emelkedhet az év végéig, mivel az egyre növekvő bizonytalanságnak köszönhetően a befektetők növekvő számban menekülnek a nemesfémekhez, állítja a Deutsche Bank AG.
A jelenlegi árfolyamok ellenére hiszem, hogy az arany árfolyama tovább fog emelkedni,” nyilatkozta Hal Lehr, a Deutsche Bank árukereskedelmi ágazatának ügyvezetője egy Buenos Airesben adott interjú során. „Nyolc hónapon belül elérheti a 2000 dollárt.”
Sok befektető, köztük Soros György és John Paulson vásárol jelentős mennyiségű aranyat, miközben a nemesfém ára az európai szuverén adósságválság, az amerikai gazdasági zűrzavar és a közel-keleti lázongások hatására folyamatosan emelkedik. Az idén májusban regisztrált rekord a 1999. augusztusi negatív rekord hatszorosa.
Május 4-én az arany árfolyama 1.6%-ot esett miután a Soros Alapkezelő bejelentette, hogy eladott néhány aranyalapú befektetési eszközt. A New Yorki tőzsdén viszont az arany árfolyama a hét elején három napon keresztül folyamatosan emelkedett az Európából érkező negatív gazdasági hírek hatására. Hétfőn a Standard & Poor’s 2010 áprilisa óta negyedszer is leminősítette Görögország hitelbesorolását. Az arany árfolyama júniusi szállításra 6,10 dollárral, azaz 0,41%-kal emelkedett, így hétfőn 1509,3 dolláron állt a New Yorki Comex-en.
A befektetési arany árfolyama hat héten keresztül folyamatosan emelkedett, mivel a legtöbb ember ezt tartja az infláció elleni legjobb biztosítéknak. Sok központi bank, köztük a kínai, az indiai és számos Európai Uniós intézmény megemelte az irányadó kamatokat az elmúlt néhány hét során, mivel a törvényhozók szigorúbb monetáris politikával próbálják kontrollálni a fogyasztói árakat.
Az arany árának alakulása az elmúlt 5 év során USA dollárban
Az amerikai FED 2008. december óta nulla és 0,25% között tartja az irányadó kamatlábat és azt ígérte, hogy ez év júniusáig további 600 milliárd dollár értékben vásárol amerikai kincstárjegyet, amitől a gazdaság élénkülését remélik. A múlt hónapban a Standard & Poor’s stabilról negatívra minősítette az Egyesült Államok kilátásait az államadósság tekintetében.
Az amerikai pénzügyminisztérium előrejelzése szerint a kormány már május közepére elérheti a 14,3 ezer milliárd dolláros adósságplafont és júniusra kifogyhatnak a csőd elkerülését célzó opciókból.

Kína 64 millió üres lakása



Bizonyára sok ember hallott már arról, hogy Kína gazdasága és ingatlanpiaca koránt sincs olyan rózsás helyzetben, mint ahogy azt a kínai kormány szeretné a világgal elhitetni. A jól informáltak számára a sok millió üresen álló ingatlan és a szellemjárta bevásárlóközpontok sem számítanak újdonságnak.
Egyre több bizonyíték lát napvilágot arról, hogy Kína ingatlanpiaca egy óriási lufi.
Az ausztrál SBS-Dateline egy rendkívül érdekes, rövid dokumentumfilmet készített erről a jelenségről, amiből azt is megtudhatjuk, hogyan éri el a központi tervezés az előirányzott célszámokat és GDP növekedést, minden egyes negyedévben.
Már tényleg csak az hiányzik, hogy Japántól ihletet merítve lerombolják egyik-másik üresen álló városukat, hogy még egyszer felépíthessék.



IMF meglepetés: Az amerikai birodalom kora a végéhez közeledik



Forrás: Marketwatch.com
Még soha nem fordult elő, hogy az IMF időjóslatokba bocsátkozott volna, most mégis egy konkrét dátumban határozta meg a napot, amely szerintük „Amerika korának” végét jelzi majd. Ez lesz az a nap, amikor Kína gazdasága megelőzi az Egyesült Államok gazdaságát.
Az időpont közelebb van, mint hinnénk.
Az IMF legutóbbi hivatalos előrejelzése szerint Kína gazdasága 2016-ban, mindössze 5 év múlva hagyja maga mögött Amerika gazdaságát reálértéken számolva.
Jegyezzük fel a naptárunkba!

Ez a tényező fájdalmas megvilágításba helyezi a Washingtonban jelenleg folyó politikai csatározást. Felvetődik a kérdés, vajon hogyan fog kinézni a nemzetközi biztonsági rendszer néhány éven belül, beárnyékolva a dollár és az állami kincstárjegyek piacát, amit évtizedek óta már csak az USA nagyhatalmi státuszából eredő előnyök tartanak életben.
Az IMF előrejelzés szerint a jövőre megválasztásra kerülő amerikai elnök lesz az utolsó, aki a világ legnagyobb gazdaságát irányíthatja.
A legtöbb ember nem készült fel erre. A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy ez ilyen hamar vagy egyáltalán bekövetkezhet. A legtöbb szakértő szerint ez a nap évtizedek múlva jön el. A legborúlátóbbak szerint is leghamarabb 2025 körül számíthatunk rá.
Globális GDP részesedés (vásárlóérték paritáson számolva) - Forrás: IMF, 2011. április
Nem jól számolnak. Úgy juthattak erre a következtetésre, hogy a két ország GDP-jét a jelenlegi árfolyamokon számították ki.
A reálértékek szempontjából ez az összehasonlítás értelmetlen. Az árfolyamok rendkívül gyorsan változnak, a kínai árfolyamok pedig mesterségesek. Kína a piaci folyamatok központilag irányított befolyásolásával szándékosan alulértékeli saját valutáját.
Az összehasonlítás, ami valóban számít
Az IMF elemzés túltekint az árfolyamokon és a gazdaság igazi mércéje, a vásárlóerő paritás alapján számol. Ez az index összehasonlítja, hogy mennyit keresnek és mennyit költenek az emberek valós értéken saját, hazai gazdaságukban.
A vásárlóerő paritás alapján a kínai gazdaság a jelenlegi 11,2 ezer milliárd dollárról 19 ezer milliárd dollárra nő 2016-ra, míg az Egyesült Államok gazdasága a jelenlegi 15,2 ezer milliárd dollárról 18,8 ezer milliárd dollárra nő ugyanezen idő alatt. Ez alapján az USA a világ termelésének 17,7%-át adja majd, ami a modern idők legalacsonyabb részesedésének számít. Kína részesedése ezzel szemben eléri majd a 18%-ot és nem valószínű, hogy ott meg is áll.
Mindössze tíz évvel ezelőtt az Egyesült Államok gazdasága háromszor akkora volt, mint Kínáé.

Az USA pénzügyi gondjai vetekszenek Görögország gazdasági problémáival



Forrás: The Australian

Az Egyesült Államok majdnem olyan súlyos helyzetben van, mint az Euró zóna legnagyobb gondokkal küzdő nemzetei, állítja több közgazdász, kiemelve, hogy Washingtonnak minél előbb megállapodásra kell jutnia a deficitspirál csökkentését célzó tervekről

A görög válság megérkezik Amerikába
A Deutsche Bank közgazdászai által összeállított, 14 fejlett országot felsoroló táblázat szerint az Egyesült Államok szorosan követi Görögországot, Portugáliát és Írországot a szuverén nemzeti adósságból eredő kockázatok tekintetében.
A Peter Hooper közgazdász vezetésével készített jelentés szerint komoly deficitcsökkentő politika hiányában „a kötvénypiaci válság kockázata jelentősen nőhet.”
A figyelmeztetés néhány nappal a Standard & Poor’s nyilatkozata után készült, ami szerint fennáll az Egyesült Államok leminősítésének veszélye, a jelenlegi AAA besorolásról.
A hétvége során George Papandreou, görög miniszterelnök éles kritikával illette a hitelminősítő intézeteket, kijelentve, hogy „sorsunk irányítójává és gyermekeinkjövőjének alakítójává akarnak válni.”
Görögország csupán egy aprócska tényező a szuverén adósságokból eredő aggodalmak tengerében, ami mára teljesen körbezárta az Egyesült Államokat, a világ legnagyobb gazdaságát.
Washington jelenleg minden figyelmét arra a politikai csatározásra összpontosítja, ami azt hivatott eldönteni, vajon megemeljék-e a jelenlegi 14.300 milliárd dolláros adósságplafont, amit várhatóan napokon belül átlép az ország.
Az adósságplafon elérése egyet jelentene a csőddel.
A Deutsche Bank elemzése szerint a pénzpiacokon az USA adósságából eredő kockázat nem túl magas, amit az ország szerény hitelkamatlába is tanúsít.  Ez részben annak köszönhető, hogy egyelőre még mindig az amerikai dollár tekinthető a világ legfőbb tartalékvalutájának.
Azonban, figyelmeztet a jelentés „a tartalékvaluta státuszt és az azzal járó hírnevet el lehet veszíteni, és amennyiben az amerikai pénzügyi politika nem tér le a jelenlegi fenntarthatatlan irányvonalról, a kockázat jelentősen nőhet.”
George Osborne, Nagy-Britannia pénzügyminisztere üdvözölte, hogy Washington minden jel szerint keményebb eszközökhöz folyamodik a deficit lefaragása érdekében.
Egyelőre azonban a demokrata és republikánus politikusok a deficitplafon megemelésének kérdése miatti sárdobálásnál tartanak.
A fehérház azzal vádolja a republikánus képviselőket, hogy az adósságplafon megemelésének megakadályozásával újabb globális válság kirobbantását kockáztatják. A republikánusok a kormánykiadások jelentős csökkentését akarják az adósságplafon megemeléséért cserébe.
Sajnos, az Egyesült Államok hosszú távú pénzügyi problémáin egy esetleges megegyezés sem segítene már.

A tervek szerint Kína megszabadul dollártartaléka kétharmadától



Forrás: Zerohedge.com
Azoknak, akik arra számítottak, hogy tőzsdenyitáskor a globális piacok szárnyalni fognak, mert néhány nevetséges híresztelés szerint Kína saját valutájának 10%-os átértékelésére készül, még várniuk kell egy kicsit. Ehelyett Kína úgy döntött más meglepetéssel áll elő. Zhou Xiaochuan, a Kínai Nemzeti Bank elnökének múlt heti bejelentését követően, miszerint az ország hatalmas dollártartalékát sürgősen diverzifikálni kell, most ízelítőt kapunk abból, mit is jelent, ha Kína nem veszi figyelembe a Nash-egyensúlyt a „vegyünk amerikai kölcsönt játékban.” Már meg sem lepődünk, hogy a hírek szerint Kína pont annyi dollártól készül megszabadulni, mint amennyit a FED a mennyiségi enyhítés keretében nemrégiben nyomtatott. Hozzávetőlegesen 2000 milliárd dollárról beszélünk. Ehhez vegyük hozzá, hogy a japán nyugdíjalap szintén arra készül, hogy megszabaduljon… mitől is? Ja igen, dollárjaitól. Hogy is van ez a mennyiségi enyhítéssel?
Kína valutatartaléka 197,4 milliárd dollárral növekedett az idei év első három hónapja során, ami azt jelenti, hogy március végén az ország dollártartaléka 3004 milliárd volt.
Xia Bin, a Kínai Nemzeti Bank monetáris tanácsának egyik tagja kedden úgy nyilatkozott, hogy 1000 milliárd dollár elegendő tartalék Kína számára, hozzátéve, hogy Kína számára fontos lenne jobb stratégiával előállni valutatartalékának befektetéséhez, és azt inkább a valódi gazdaság számára fontos erőforrások és technológiák beszerzésére kellene használni.
Amennyiben az állami szféra túlontúl is egyértelmű álláspontja nem elég, íme, az üzleti szektor mondanivalója a témában:
Tang Shuangning, a Kínai Everbright Csoport elnök-vezérigazgatója szombati nyilatkozatában elmondta, hogy Kínának jelentősen csökkenteni és diverzifikálni kellene felesleges valutatartalékait.
Tang egy Pekingben tartott fórumon elmondta, hogy az országnak bőven elég lenne úgy 800 és 1300 milliárd közötti dollártartalék, kiemelve, hogy a jelenlegi tartalék feleslegesen nagy.
Tang nyilatkozata pontosan egybehangzik Zhou Xiaochuan, a Kínai Nemzeti Bank elnökének kijelentésével, miszerint az ország „valutatartaléka jelentősen meghaladja a kívánalmakat” és a kormánynak igyekeznie kell minél előbb diverzifikálni és hatékonyabban felhasználni valutatartalékát.
Tang is kiemelte a valutatartalékok diverzifikációjának fontosságát, öt különböző csatornát hozva fel példának a fölösleges pénzek felhasználására: a kulcsfontosságú állami tulajdonban lévő befektetések feltőkésítését, stratégiai erőforrások beszerzését, a tengerentúli befektetések bővítését, külföldi kötvények kibocsátását és a lakosság jólétének javítását, amelybe beletartozik az oktatás és az egészségügy fejlesztése is.
Ezek a stratégiák azonban csak tüneti kezelések, az igazi problémákat nem szüntetik meg, figyelmeztetett Tang. Szerinte a legfontosabb kérdés a tartalékképzés és tartalékkezelés mechanizmusának megreformálása lenne.
Az utolsó bekezdésben minden benne van. Igaz, Kínának elege van a dollár újrahasznosításából, egyelőre azonban az ázsiai óriás nem rendelkezik életképes alternatívával, és nem is fog, amíg saját valutája a „C” kategóriában rostokol és az IMF valutakosarában (SDR-ok) sincs benne.  Ez azonban hamarosan megváltozik. A kínai valuta széleskörű elfogadását követően a yüan árfolyama végre elszakadhat a dollártól és Kína megszabadulhat dollártartaléka nagy részétől. Ez egyértelmű üzenet lesz a világ számára: Az amerikai adósság nem jó befektetés többé. Sőt, úgy gondoljuk, hogy a stratégiai fontosságú döntéseket, mint amilyen a dollár árfolyamkockázatának átértékelése, sokszor újraértékelés előzi meg. Ebben az esetben az USA jobban tenné, ha nem erőltetné a yüan árfolyamának átértékelését, mert az eredmény könnyűszerrel hiperinfláció lehet, és a FED ott áll majd az USA adósságának egyedüli felvásárlójaként.

Igaza van-e az összeomlásra figyelmeztető elemzőknek?



Forrás: EndOfTheAmericanDream.com
Vajon helyesek-e az összeomlásra figyelmeztető elemzők előrejelzései a közelgő háborút, 200 dolláros olajárat és a Dow Jones összeomlását illetően?
Igazuk van-e? Lesz-e az eddigieknél komolyabb háború a közel-keleten? Eléri-e az olaj hordónkénti ára a 200 az aranyé pedig a 2000 dollárt az elkövetkezendő két év során? Tényleg megtörténhet, hogy a Dow Jones index 5000 pont alá zuhanjon 2012 végére? Több nagy tekintélyű elemző is ezekhez hasonló megdöbbentő következtetésre jutott az elmúlt hetek során. Charles Nenner, Gerald Celente és Lindsey Williams számos népszerű televíziós és rádióprogram gyakori vendégei és mindannyian azonos következtetésre jutottak az előttünk álló néhány év előrejelzései tekintetében. Vajon igazuk lesz?
Előbb utóbb kiderül, most még nem tudhatjuk biztosra, de azt igen, hogy előrejelzéseikkel nincsenek egyedül.
Charles Nenner, a Goldman Sachs volt elemzője szerint a Dow Jones 5000 pont alá fog esni egy 2012 körül kitörő jelentős háború eredményeként.
Gerald Celente, a Trend Research Institute vezetője gazdasági káoszról beszélt a Fox Business adásában és elmondta, hogy az arany ára el fogja érni a 2000 dollárt. Celente évek óta a világ eddigi legnagyobb gazdasági válságának beköszöntére figyelmeztet. Előrejelzései rendkívül kijózanítóak.
Lindsey Williams az Alex Jonesnak nyilatkozva elmondta, hogy magasabb körökben mozgó kapcsolataitól arról értesült, hogy a közel-keleten soha nem látott káosz lesz urrá és az olaj ára 150-200 dollár közé kerül hamarosan. Figyelembe véve Lindsey Williams korábbi jóslatainak pontosságát érdemes odafigyelni nyilatkozataira.
Nenner, Celente és Williams nincsenek egyedül előrejelzéseikkel. Bill Gross, a világ legnagyobb kötvényalapjának vezetője megerősítette, hogy cége, a PIMCO, valamennyi amerikai állampapírjától megszabadul. Grosst már jó ideje aggasztotta a világ pénzügyi rendszerének állapota és ennek eredményeként hozta meg ezt a bátor döntést.
Carl Icahn, legendás hírű befektető fedezeti alapjának minden külső befektetőjétőlmegvált.
A 75 éves agitátor a tegnapi nap folyamán bejelentette, hogy fedezeti alapja ezentúl semmilyen külső befektető számára nem elérhető, meglévő ügyfeleinek pedig összes befektetését visszafizette, mondván nincs gyomra végignézni, hogy 2008 után ügyfelei további brutális veszteségeket könyveljenek el.”
- Írta a New York Post a napokban.
A pénzvilág szereplői ijedten kapkodnak ide-oda, pedig semmi igazán komoly csapás nem következett be még. Az átlagemberek is érzik a bajt. A Reuters és az Ipsos közös felmérése szerint az amerikaiak 64%-a úgy gondolja, hogy az Egyesült Államok rossz irányba halad. Rendszeres olvasóink tudják, hogy nem először írunk erről. A jelenlegi rendszer fenntarthatatlan. Az Egyesült Államok a történelem legnagyobb adósságlufiját hozta létre, ami egy ideig hihetetlenül magas életszínvonalat biztosított az országnak, de mindennek ára van. Elérkezett az igazság pillanata. Fizetni kell.
A világ pénzrendszere adósságokra épült és minden képzeletünket felülmúló derivatíva hegy tornyosul a fejünk felett. Az európai adósságválság szintén napról-napra súlyosbodik. Most mindezek tetejébe az olaj árának exponenciális emelkedésével is számolnunk kell, ami egymagában elég lenne egy teljes gazdasági összeomlás előidézéséhez.
A központi bankok, a FED-del az élen teljes gőzzel nyomtatják a pénz, de egy idő után a papír nem lesz elég a hézagok betömésére.
Volt idő, amikor nagy globális gazdasági bajok idején a világ mindig számíthatott az Egyesült Államok segítségére.  Sajnos ennek az időnek vége.
A USA államadósság, az egyes tagállamok adóssága és a helyi önkormányzatok adóssága hónapról hónapra növekszik, miközben egyre több gyár zár be, további munkahelyek millióit szüntetve meg. Az Egyesült Államok fogyasztása jelentősen meghaladja az ország által megtermelt vagyont, így a gazdaság folyamatosan gyengül. Több száz amerikai város vált „gazdasági holtággá”. A politikusok egyre hangoztatják, hogy a növekvő munkanélküliség nem ad okot aggodalomra, de ennek a propagandának egyre kevesebb ember dől be, főleg nem az a 44 millió amerikai, aki a kormány élelmiszerjegy programjának köszönheti, hogy még van mit ennie.
Miközben a nyomdák szakadatlanul ontják az új bankjegyeket, a kormány pedig egyre növeli adósságát, egyre több ember látja, hogy a végkifejlet menthetetlenül a nyakunkon van.
Jöhet idén, jövőre vagy 2013-ban, egy biztos, hogy jön. Figyeljünk arra, amit Nenner, Celente, Williams és a hozzájuk hasonló, szavahihető szakemberek mondanak. A részletek még kérdésesek, de főbb előrejelzéseik sajnos nem.

Már a Wall Street Journal is a dollárt temeti



Forrás: The Wall Street Journal
A globális valutapiacok dollárrészesedésének alakulása az IMF és a BIS szerint
A dollár évtizedek óta tölti be a tartalékvaluta szerepét a világon, de Barry Eichengreen szerint ez hamarosan véget ér.
A valutapiacokra vonatkozó tények közül nem a tranzakciók volumene, de nem is az árfolyamok hihetetlen ingadozása a legmegdöbbentőbb, hanem az, hogy a jelenlegi válság ellenére az ügyletek nagy része még mindig dollárban történik.
Amikor egy dél-koreai borkereskedő chilei Cabernet Sauvignot-t szeretne importálni, a koreai fél nem pezót, hanem dollárt vásárol, hogy kifizethesse a chilei exportőrt. Jelenleg Chile és Korea között a dollár az egyetlen fizetőeszköz, amivel az egymás között folyó tranzakciókért fizethetnek, annak ellenére, hogy a két ország külkereskedelmi tranzakcióinak összesen 20%-a történik az Egyesült Államokkal.
Chile és Korea nem számítanak ritka kivételnek. A világ külkereskedelmének 85%-át dollárban bonyolítják. Az OPEC szintén dollárban határozza meg árait és az adósságalapú értékpapírok fele, a központi bankok és kormányok tartalékainak pedig több mint 60%-a dollárban van.
A zöldhasú tehát nemcsak az Egyesült Államok, de a világ valutája is egyben.
Amennyire megdöbbentőek ezek a számok, az még megdöbbentőbb, hogy ez hamarosan gyökeresen megváltozik. A dollár uralmának vége.
Az elkövetkezendő évek során több valuta fog versenyre kelni a tartalékvaluta címért.
A változás hatása mélyreható lesz, befolyásolni fogja a valutaárfolyamok és pénzpiacok stabilitását és jelentősen nehezíteni fogja az Egyesült Államok költségvetésének és fizetési mérleghiányának finanszírozását. A FED pedig kénytelen lesz felhagyni könnyelmű pénznyomtatási politikájával.
Hogy jutottunk idáig? Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, fontos megérteni a dollár történelmét és azt, hogy miért lett a világ domináns valutája.
A három tartópillér
Először is a dollárcímletű adósságalapú értékpapírok piacának óriási volumene hihetetlenül csábítóvá teszi a dollárban történő kereskedést. Ezeknek a piacoknak a mérete már egymagában lehetővé teszi, hogy a kereskedők alacsony vételi-eladási árkülönbözetet ajánljanak. Óriási mennyiségű, a többi fizetőeszközre nem jellemző derivatív eszköz áll rendelkezésre a dollár árfolyamkockázatok fedezetéül, ami miatt a dollár rendkívül kényelmes fizetőeszköz nagy vállalatok, központi bankok és kormányok számára.
Másodsorban a dollár a világ pénzügyi menedéke. Válság idején a befektetők ösztönösen a dollárhoz menekülnek, mint ahogyan azt a Lehman Brothers 2008-as csődje után is tették. Ez a tendencia a dollárcímletű eszközpiacok hihetetlen mértékű likviditását tükrözi, a likviditás pedig az egyik legfontosabb szempont válság idején. Ez abból ered, hogy a nemzetközi befektetők számára legfontosabb eszköznek számító amerikai kincstárjegyek mindezidáig stabil befektetésnek számítottak.
Végül pedig a dollár számos egyéb előnyt is élvez. Más, stabil gazdasággal rendelkező országok, mint például Svájc, túl kicsik ahhoz, hogy saját valutájuk fontos szerepet tölthessen be a pénzügyi tranzakciók piacán.
Mi változik?
A vezető valuták globális pénzpiaci részesedése - Forrás: BIS
Ez volt a múlt, a jövő egészen más kérdés. Az igazság az, hogy a dollár dominanciáját alátámasztó, itt felsorolt három tartópillér omladozófélben van.
A technológiai változások is aláássák a dollár monopóliumát. Nem is olyan régen elképzelhető lett volna egy olyan világ, amelyben egyetlen valuta tölti be a nemzetközi fizetőeszköz szerepét. Figyelembe véve, hogy mennyire bonyolult és zavaros lenne a nemzetközi kereskedőknek áraikat különböző valutákban meghatározni, logikus, hogy számláikat és tranzakcióikat dollárban adják meg.
Manapság azonban szinte mindenki rendelkezik olyan eszközzel, okostelefonnal, mellyel az árfolyamokat valós időben láthatja és egyetlen gombnyomásra válthatja át a beírt összeget. Ahogyan létjogosultsága van a különböző operációs rendszereknek a világban, a különböző valuták ma már nem jelentenek igazi hátrányt vagy akadályt.
Fontos szempont még, hogy a dollárnak néhány kihívója akadt a nemzetközi porondon, amire az elmúlt 50 év során még nem volt példa. Hamarosan két nagyon is valós alternatíva áll majd a befektetők rendelkezésére: a jüan és az euró.
Sok amerikai kételkedik az euró stabilitásában, de higgyük el, az európai valuta marad. Bizonyos előrejelzésekkel ellentétben, egyetlen európai kormány sem hagyta el az euró zónát, és erre a jövőben sem kerül sor. Kitartó munkával keresztülviszik a hosszú távú deficitcsökkentést, ami mellett az Unió komolyan elkötelezte magát. Sajnos ugyanezt az Egyesült Államokról nem lehet elmondani. Hamarosan kibocsátásra kerülnek, az egész euró zóna támogatását élvező EU kötvények, melynek célja megoldást biztosítani az európai válságra. Ezzel sikeresen lefektethetik egy integrált európai kötvénypiac alapjait, amely az amerikai kincstárjegyek igazi alternatívája lehet, így a központi bankok elkezdhetik tartalékaikat átváltani.
Eközben Kína teljes gőzzel dolgozik a jüan, másik nevén renminbi nemzetközisítésén. A múlt év során Hongkongban megnégyszereződtek a jüanban tartott bankbetétek. Hetvenezer kínai cég országközi elszámolásait jüanban végzi és több tucat nemzetközi cég adott már ki jüancímletű kötvényt Hongkongban. Januártól a Bank of China ügyfelei az FDIC (Szövetségi Betétbiztosítási Társaság – Federal Deposit Insurance Corporation) által biztosított jüan-számlát is nyithatnak New Yorkban.
A jüanban történő országközi elszámolás rengeteg kiadást és munkát spórol meg a kínai cégeknek, a kínai bankok pedig nagyobb világpiaci részesedést szerezhetnek, ha nemzetközi tranzakcióikat jüanban bonyolíthatják.
Kína előtt még hosszú út áll, hogy pénzpiaci eszközeik vonzóbbak legyenek a befektetők számára, piacaik pedig nagyobb likviditással rendelkezzenek, de ez Peking gazdasági stratégiájának fontos része. Kína 2020-ra Sanghajt elsőrangú nemzetközi pénzügyi központtá akarja változtatni. A nyugat eddig alábecsülte Kínát. Ezt a hibát még egyszer nem szabad elkövetni.
Az utolsó veszély, amit megemlítenék, a dollár biztos menedék státuszának elvesztése. A külföldi, magán és hivatalos befektetők, nemcsak azért tartották tartalékaikat dollárban, mert likvid, hanem mert úgy gondolták biztonságos is. Eddig az Egyesült Államok kormánya tartotta magát kötelezettségeihez, és ezt pénzügyi lehetőségei megengedték.
Most azonban, leginkább a pénzügyi válság eredményeként, az USA államadóssága elérte saját nemzeti össztermékének 75%-át. Amerre nézünk, több ezermilliárd dolláros adóssághegyeket látunk. Az adósságterhek emelkedésével pedig egyre inkább felmerül a kérdés, hogy vajon a kormány fenn akarja-e tartani az adósság jelenlegi értékét, vagy a leértékelés mellett dönt. A külföldi befektetők egyre kevésbé lesznek hajlandóak a dollárra bízni tartalékaik értékmegőrzését.
Mi lesz az Egyesült Államokkal?
Ebben az új pénzügyi világban az USA számára sokkal költségesebb lesz saját költségvetési hiányának finanszírozása, mivel az amerikai kincstárjegyek iránti kereslet jelentősen lecsökken.
A jelenlegihez hasonló kereskedelmi és folyómérleg hiányok felhalmozása is lehetetlenné válik, mivel nem lesz miből finanszírozni ezeket. A folyómérleg-hiány csökkentéséhez több exportra lenne szükség, amihez az amerikai termékek versenyképességét kellene növelni a külföldi piacokon, ami viszont szükségessé teszi a dollár leértékelését a valutapiacokon, ezzel segítve az amerikai exportőröket, egyúttal hátrányos helyzetbe hozva az Amerikába exportáló vállalatokat.
Saját számításaim szerint a dollárnak hozzávetőlegesen 20%-ot kell veszítenie értékéből, ami körülbelül a GDP 1,5%-ával csökkentené az életszínvonalat Amerikában. Ez a forgatókönyv nem lenne gazdasági katasztrófa, de azért minden amerikai megérezné a pénztárcáján.
Azt viszont ne felejtsük el, hogy a következő ingatlanpiaci lufi kidurranásakor Kína segítségére már nem számíthat az Egyesült Államok.

A dollár halálából emelkedhet ki az új gazdasági világrend



Forrás: endoftheamericandream.com
Be kell látnunk, a dollár haldoklik. Az USA kormányának adóssága ijesztő ütemben növekszik, a keletkező új adósság jelentős részét a FED vásárolja fel. Nincs az a pénzmennyiség ma a világban, ami képes lenne táplálni ezt az adósságfolyamot, így a FED kénytelen volt beszállni a pilótajátékba. A világ országai egymás után veszítik el a dollárba vetett bizalmukat, hiszen mindenki számára egyre világosabb, hogy az USA adóssága fenntarthatatlanná vált. Aki követi a piaci híreket láthatja, hogy a dollár folyamatosan veszít értékéből. Szinte valamennyi mezőgazdasági termék ára az egekbe szökött az elmúlt egy év során, az arany pedig ismét meghaladta az 1400 dolláros árfolyamot, a 100 dollár feletti nyersolajárfolyamról nem is beszélve. Eközben a FED vígan folytatja a pénznyomtatást, fütyülve a következményekre.
Nem kétséges, hogy a dollár haláltusájának szemtanúi vagyunk.
A dollár hanyatlásának eredményeként az amerikai fogyasztók egyre erősödő inflációval találják szemben magukat, mind a boltokban, mind pedig a benzinkutakon. A múlt héten 17 centtel (34 forinttal) emelkedett a benzin ára és hasonló áremelkedésre lehet számítani az elkövetkezendő hetekben is.
A magyar szemmel nézve rendkívül olcsó amerikai benzin hamarosan a múlté.
Sajnos a legtöbb amerikai még mindig nem látja, hogy a kormány által felhalmozott adóssághegy tönkretette az USA gazdaságát. 1980-ban az akkori adósságot az ország legnagyobb kockázatának tekintették és számos politikus tett ígéretet a probléma orvoslására.
Nem tudom, milyen módszerekkel próbálták orvosolni a bajt, de ma ez az adósság 14-szerese az 1981-es összegnek és a folyamat nem állt meg.
A különböző állami társadalombiztosítási és egészségbiztosítási programok az USA kormánykiadásainak 58%-át teszik ki. Ezek politikai „szent tehenek” így nagyon kevés politikus mer hozzányúlni a kérdéshez.
A védelmi kiadások a teljes költségvetés 20%-ára rúgnak. Ez megint csak politikailag érzékeny terület.
Marad 22% a teljes költségvetésből, amivel kezdhetünk valamit. A baj csak az, hogy ha ezt a teljes részt ejtenénk a kiadásokból, az is kevés lenne ahhoz, hogy kihúzza az Egyesült Államokat a bajból.
A katasztrófa elkerülhetetlen.
Mit tesznek a politikusok?
Sajnos úgy tűnik, hogy a költségvetési kiadások növelése jobban megy nekik, mint a kiadáscsökkentés.
Barack Obama kormányzásának első két éve alatt az Egyesült Államok adósságanagyobb összeggel nőtt, mint az ország első 100 kongresszusának ideje alatt összesen (a jelenlegi a száztizenegyedik).
Ha ezt így folytatják 10 év alatt az adósság további 50%-kal emelkedne. Az új költségvetési javaslatban 3700 ezer milliárd dollár szerepel 2012-re, 2021-re pedig az éves költségvetés elérné az évi 5600 ezer milliárdot. A költségvetés csökkentése valahogy nem megy.
Jelenleg óriási harc folyik a republikánusok és demokraták között egy 61 milliárd dolláros költségvetés csökkentési csomagról. Történetesen, ha a republikánusoknak sikerülne a teljes összeget kiharcolni, az is csak egy csepp lenne a tengerben.
Mit számít, hogy a költségvetési hiány 1590 vagy 1650 milliárd dollár lesz ebben az évben?
A tagállamok hasonlóképpen a csőd szélén állnak. 30 amerikai állam összesen 41.5 milliárd dollár kölcsönt vett fel a szövetségi kormánytól kizárólag a munkanélküli segélyek folyósítására.
Kalifornia egymagában 9,8 milliárd dollár kölcsönt vett fel a munkanélküli segélyek kifizetésére, de senki nem látja, hogy mikor vagy hogyan tudnák további kölcsönök nélkül fenntartani a kifizetéseket.
Az irányítás kicsúszott a vezetők kezéből.
A kölcsönök leállásával viszont drámai mértékben lelassulna az Egyesült Államok gazdasága, ami szintén nem jó „megoldás”. Ha az emberi képzeletet lassan felülmúló tőkeinjekciók sem képesek életben tartani a gazdaságot, képzeljük el, mi történne, ha hirtelen teljesen elapadna a pénzforrás?
A CNBC-nek adott interjúban Damon Vickers, „A nap, amikor a dollár meghalt” című könyv szerzője az új világrend születéséről beszélt és arról, hogy a jelenlegi válság és a közel-keleten végigsöprő forradalomhullám nem véletlenül most és egyazon időben történik.
A globalista intézmények, mint az IMF és a Világbank teljes erővel dolgoznak a háttérben a dollár utódjának létrehozásán.
A második világháború óta a világ gazdaságának alapja az Egyesült Államok és a dollár volt. Ez azonban már a múlté. Amerika gazdasága és a dollár haldoklik. Amerika még egy rövid ideig élvezheti, ami megmaradt a dollár tartalékvaluta szerepéből, de már ez sem tart sokáig.
Milyen lesz ez az új gazdasági világrend?
Pontosan senki sem tudja, de az biztos, hogy nem Amerika körül fog forogni. Minden egyes nap elteltével a dollár veszít az értékéből. Mindenki jobban teszi, ha igazi értéket vásárol megmaradt dollárjaiból, amíg még megteheti.

Ha a lázongások Szaúdi-Arábiára is átterjednek, a világgazdaság összeomlik”



Forrás: Jpost.com
Gal Luft, izraeli biztonsági szakértő
Ha az egyiptomi vagy líbiai eseményekhez hasonló helyzet alakul ki Szaúdi-Arábiában is, katasztrofális helyzet alakulhat ki, ami a globális gazdaság teljes összeomlásához vezethet.”
Gal Luft, biztonsági szakértővel a biztonságról vagy az olajpiacnak a globális gazdaságra gyakorolt hatásáról beszélgetni nem gyenge idegzetűek számára való vállalkozás. A washingtoni székhelyű Globális Biztonságelemző Intézet (Institute for the Analysis of Global Security) ügyvezető igazgatója a Jerusalem Postnak adott interjújában a világgazdaság kétségbeejtő helyzetéről beszélt.
Az embereknek fel kellene fogni, ha egy olyan ország, mint Szaúdi-Arábia Egyiptom, Tunézia vagy Líbia sorsára jut, a világgazdaság nagyon veszélyes helyzettel találja magát szemben. Szegények és gazdagok egyaránt,” nyilatkozta Gal Luft. „Első körben a szegények már nemcsak szegények, hanem éhezők lesznek, az afrikai országokban jelenleg folyó élelmiszerosztás olaj hiányában leáll, amit a piacok összeomlása követ.”
Megjegyezte, hogy a második világháború óta valamennyi válságot, egyetlen kivétellel, olajválság előzött meg. „Ha olajválság van, szinte biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan gazdasági válság is lesz.”
A jelenlegi helyzet azért különösen kényes, mert még nem vagyunk túl az előző válságon sem. Amikor egy válság közepén újabb válság köszönt be, olyan, mintha egyszerre két szívrohamot kapnánk, a szervezet nem képes megbirkózni vele.”
Még egy olajsokk, és minden eddigi igyekezet a kilábalásra semmivé lesz. További milliók veszíthetik el állásukat világszerte,” vélekedik Luft.
Szerinte a nyugat esetleges beavatkozása a szaúdi olajmezők védelme érdekében hiábavaló lenne.
Tételezzük fel, hogy az Egyesült Államok csapatokat küld Szaúdi-Arábiába. A szaúdi olajmezők nagy része keleten, a síiták lakta területeken, Irán szomszédságában van, így szinte biztosra vehető, hogy Irán intifádát indítana ott. Felrobbantanák a világ leggazdagabb olajmezőit és a vezetékeket és csapdákat állítanának, ahová csak tudnának, mint ahogyan azt Irak és Afganisztán esetében is tették,” folytatta a borús jóslatokat Luft.
Ezek nagyon veszélyes, katasztrofális következményekkel járó forgatókönyvek, tehát semmiképpen nem tartom jó ötletnek a beavatkozást a nyugat részéről, nem lennénk nagyobb biztonságban gazdaságilag sem,” mondta Luft, hozzátéve, hogy ha világ olajellátása veszélybe kerül, az Izrael számára is nagyobb biztonsági kockázatot jelentene.
A helyzet másik oldala, hogy egy ilyen forgatókönyv esetén, pont azok az országok, amelyeket a nyugat gyengíteni szeretne, mint például Irán, megerősödnének. A vagyon soha nem látott sebességgel vándorolna a világ legszegényebb rétegétől az ultra gazdagok zsebébe, hiszen az afrikaiak is ugyanannyiért veszik az olajat, mint a világ többi része. Nem kapnak árengedményt, csak azért mert szegények.”
Luft, aki a Koalíció Amerika Felszabadításáért szervezet társalapítója is, amely azért küzd, hogy Amerika kevésbé függjön az olajimporttól, elmondta, hogy a legfontosabb feladat megtörni az olaj monopóliumát a globális közlekedésben.
Szerinte ez az egyetlen lépés segíthet kilábalni a jelenlegi helyzetből. „Hogyan helyezhetjük egész jövőnket és boldogulásunkat egy maroknyi diktatúra kezébe?”
A világgazdaság motorját jelentő közlekedés az olajtól függ. A ruháink, az ételünk, minden az olaj árától függ. Roppant vékony jégen táncolunk. Mint a hálaadásnapi pulyka. Szép az élet, jókat eszel, boldog vagy aztán beköszönt a hálaadás napja és egyszerre minden megváltozik.”
Luft szerint olyan törvény bevezetésére lenne szükség, amely előírja, hogy minden új autó „rugalmas üzemanyag felhasználású” motorral legyen ellátva, hiszen, ha „fennáll a veszélye annak, hogy egy napon nem lesz több olaj, őrültség továbbra is olyan járműveket üzembe helyezni, amelyek működtetéséhez csak az olaj jó.”





Amerika is ébredezik



Paul Joseph Watson
Sokan spekuláltak vajon mennyi idő elteltével láthatunk az egyiptomihoz hasonló jeleneteket Amerika utcáin. Végtére is az Egyesült Államok lakossága az egyiptomi zavargásokat és Mubarak hatalmának megdöntését kiváltó okokhoz hasonló gazdasági rablással néz szembe.
Paul Ryan, wisconsini képviselő is a közel-keleti zavargásokhoz hasonlítja a Kapitóliumban összegyűlt tömeg dühét. A tiltakozást Matt Drudge, a Drudge Report szerkesztője a „düh napjának” nevezte.
A tüntetők egy törvénytervezet ellen tiltakoznak, ami megfosztaná a köztisztviselőket, beleértve a tanárokat is, szinte minden kollektív alkujogtól, írja az AP hírügynökség.
Ryan szenátor jelezte, hogy nem ért egyet a tiltakozók követeléseivel, hozzátéve, hogy Scott Walker, Wisconsin kormányzója „a kairóihoz hasonló felkeléssel kell szembenézzen, mintha Egyiptom fővárosa Madisonba költözött volna.”
A kormányzó a nemzeti gárda bevetésével fenyegetőzött a tüntetés leverésére, Noam Chomsky, nyelvész az MIT professzora pedig a Democracy Now-nak, az egyiptomi fejleményekre reagálva elmondta “pont erre van szükség itt is: egy demokratikus felkelésre.”
Hétfőn a Stoughton Középiskola diákjai szimpátiatüntetést tartottak tanáraikért.
Tulajdonképpen lényegtelen, hogy ki mit gondol a köztisztviselői terhek megemeléséről, a tény az, hogy az Egyesült Államok egész lakossága kénytelen elszenvedni a derivatív ügyletek szörnyű következményeit, ami mára a gazdaság teljes összeomlásával fenyeget.
Nincs az a költségvetés csökkentés vagy megszorítás, ami kompenzálná azt a 1.400 billió dolláros derivatív adósság cunamit, ami Amerika lakosságára zúdul, és inflációs holokauszttal fenyeget.
Az Economic Edge Blog szerint „a globális derivatíva lufi földünk minden egyes lakójára 190,000 dollár (kb. 40 millió forint) terhet rótt tavaly, idén pedig ez az összeg 206,000 dollárra (kb. 43,200,000 forint) emelkedett. A kormányok egyre nagyobb összegekre rugó mentőakcióit részben a pénzintézetek mérlegen kívüli, zátonyra futott, derivatív ügyletei tették szükségessé.”
A föld teljes, minden országot figyelembe vevő GDP-je 60,000 milliárd dollár. Hogyan gondolhatjuk, hogy 1,400 billió (1,4 x 1015) dollárt valaha képesek leszünk visszafizetni?
Nem lehetséges. Ez az adóssághegy egyetlen módon tűnhet el: egy új pénzügyi rendszer bevezetésével, amihez a globális gazdaság teljes összeomlása szükséges.
Az egyelőre kérdés marad, hogy ez egyben az amerikai dollár teljes összeomlását és az Egyesült Államok hanyatlását is magával hozza-e. Egy azonban biztos: ez az adósság semmilyen logika alapján nem visszafizethető.
A játszma előrehaladtával egyre több, az egyiptomihoz hasonló jelenet szemtanúi leszünk még.

A kínaiak annyi aranyat vettek januárban, mint tavaly fél év alatt



Forrás: Businessinsider.com
A fizikai és nem fizikai arany1 iránti kereslet egyre nagyobb ütemben növekszik Kínában. A Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC) egyedül január hónapban 7 tonna fizikai aranyat adott el, ami szinte pontosan megegyezik a 2010 során hat hónap alatt eladott mennyiséggel a Reuters szerint.
A Bank összesen 5 milliárd jüan értékű aranyalapú eladásra számít ez év során, miután 2010-ben 1 milliárd jüan értékben értékesítettek aranyalapú betéteket, mondta Zhou Ming, az ICBC Bank nemesfém üzletágának vezetője.
4,9%-os fogyasztói árindexemelkedés mellett nem meglepő, hogy a fogyasztók nagyszámban fordulnak a nemesfémekhez az infláció elleni fedezetként. Az aranyárfolyamok Ázsia szerte stabilizálódtak az egynapos kereskedések piacán, míg az arany határidős ügyletek árfolyama emelkedett a New Yorki Comex indexen. A nemesfém kereskedési volumene némileg csökkent mára.
Kedden az ICBC a Nemzetközi Aranytanáccsal együttműködve elindította Kína első ajándék befektetési aranyrúd programját. A „Tisztán arany ajándékrúd” elnevezésű rudak 10, 20, 50, 100 és 1000 grammos kiszerelésben kaphatók és mindegyiken a „fu” (öröm) szó olvasható.
A Nemzetközi Aranytanáccsal szorosan együttműködve számos fizikai arany és fizikai arany hátterű befektetést ajánlunk ügyfeleinknek. Tavaly több mint 15 tonna aranyrudat és aranyérmét adtunk el és a januári 5 tonnás kezdés is igen erősnek számít,” mondta Zhou Ming kedden a Bank sajtónyilatkozatában.
1.161,9 tonnával Kína rendelkezik a világ hatodik legnagyobb aranytartalékával, melynek értékét 50,19 milliárd dollárra becsülik. Kína a világ legnagyobb aranytermelője, de ennek ellenére tavaly 209 tonna aranyat importált.
  1. Az aranybefektetések fogalmával kapcsolatban fizikai aranynak nevezzük a befektető által ténylegesen  birtokba vehető „kézzel fogható“ arany megjelenési formákat, amelyek legtöbbször aranyrudat, aranytömböt, aranylapkát vagy befektetési arany érmét jelentenek. Csak a kapitalizmus kialakulásával, a londoni aranypiac fejlődésével indultak igazán útjukra a különböző aranyfedezettel kibocsátott értékpapírok. Évezredeken keresztül nem is volt kérdés, hogy a fizikailag is meglévő aranyat nevezték aranynak. []

Tíz nap alatt 4,6%-os élelmiszer áremelkedés Kínában



Forrás: Zerohedge.com
Kínai Állami Statisztikai Hivatal által tíznaponta kiadott adatok szerint a január 21-31 közötti tíz napban az élelmiszerárak átlagosan 4,6%-kal emelkedtek, ami éves szinten 416%-ot jelent. Az adatok Kína 50 városának árait tartalmazzák. Igen, tudjuk, hogy az érték kiszámításához 29 alapvető élelmiszer árának egyszerű átlagát nézték meg, pontos súlyozás nélkül, de a szóban forgó termékeket nézve szinte biztosra vehető, hogy a kínai fogyasztói árindex érdekesen alakul a héten.
Akkor lássuk a részleteket. Uborka: 28,2%-os emelkedés, bab: 21,9, repce 14,4, paradicson 12,9%-os drágulás, a banán 3,6 a csirke pedig 3,1%-kal lett drágább tíz nap alatt. De nincs oda minden: a szójabab és az olaj 0,1%-kal kevesebbe kerül.
Itt az idő, hogy Kína új, az élelmiszereket figyelmen kívül hagyó árindexet adjon ki (Kína árindexének 31,4%-a élelmiszer), és a híreket hallva pont ez fog történni.
Szóval aggodalomra semmi ok, hamarosan sor kerül az árindex 31,4% százalékát kitevő élelmiszercsomag felülvizsgálatára és az infláció megszűnik.
Tőzsdei kereskedők szerint a fogyasztói árindex 4,9%-kal emelkedett januárban, ami a jósolt 5,3%-os emelkedés alatt van, hozzátéve, hogy a meglepően alacsony érték betudható annak is, hogy az árindex összetevőinek súlyozását sokszor az igényekhez igazítják.
A Kínai Állami Statisztikai Hivatal minden évben apró módosításokat eszközöl a fogyasztói árindexhez figyelembevett termékkosár összetételén, ötévente pedig jelentősen átalakítják. Az ötéves felülvizsgálat hamarosan időszerűvé válik.
Várakozások szerint a Hivatal csökkenteni fogja az élelmiszerek súlyozását az index kiszámításánál, így az inflációs eredmények valószínűleg alacsonyabbak lesznek.
Így tehát minden rendben lesz és a nép, legalábbis papíron többé már nem fog éhezni. Addig is vegyünk minél több részvényt, hiszen az arannyal és a nyersolajjal ellentétben a papír ehető. Itt az ideje, hogy a biotechnológia előrukkoljon a cellulóz megemésztését elősegítő étrendkiegészítővel.

Világbank: 44 millió újabb éhező



Forrás: AP, Zerohedge.com
Élelmiszerinfláció
Nem lepődnénk meg, ha Robert Zoellick, a Világbank elnöke követné társait, akik dacolva a bank kartelekkel felszólaltak a jelenlegi pénzrendszer igazságtalanságai ellen, és hamarosan eltűnne a világ politikai színpadáról. Miért? Miután felvetette az aranyfedezetre való visszatérés lehetőségét, a Világbank elnöke elsők között hívta fel az intézményi elit figyelmét arra, hogy a király új ruhájához használt pamut  ára, persze ha a királynak lenne ruhája, 100%-kal is emelkedhet kevesebb, mint egy év alatt. Az AP hírügynökség szerint:
A globális élelmiszerárak veszélyes szintre emelkedtek, ami ronthat a már amúgy is labilis politikai helyzeten és az alapvető élelmiszerek drágulásán keresztül további milliókat taszíthat nyomorba, hangzik a Világbank nemrég kiadott legújabb jelentésében.
A bank kedden kiadott jelentése szerint a globális élelmiszerárak 29%-ot emelkedtek az múlt év során és mindössze 3%-kal állnak alacsonyabban a 2008-as történelmi csúcsnál. Robert Zoellick, a Világbank elnöke rámutatott, hogy az áremelkedés a fejlődő országok lakosságát érinti a legérzékenyebben, hiszen bevételüknek több mint a felél ételre költik.
A Világbank adatai szerint az áremelkedések miatt 44 millió ember csatlakozott a világ szegényeihez tavaly június óta.
Robert Zoellick attól tart, hogy a G-20-as vezetők, Párizsban tartandó csúcstalálkozójukon exporttilalmakkal és árszabályozással reagálnak majd az élelmiszerárak inflációjára, ami csak tovább rontaná a helyzetet.
A Világbank élelmiszer árindexe 15%-kal emelkedett október és január között, a globális kukorica határidős indexe például megkétszereződött nyár óta.
Az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának legfrissebb számításai szerint az amerikai kukoricatermelők 675 millió véka kukoricával rendelkeznek majd augusztus végén, tehát a betakarítás megkezdése előtt, ami mindössze 18 napi tartaléknak felel meg. Ez további áremelkedést valószínűsít, amit bármilyen szélsőséges, vagy akár csak az átlagtól eltérő időjárási esemény tovább rontana.
Jó termésre van szükségünk az egész világon, minden terményből,” mondta Chris Nagel a Northstar elemzője. „Egy kis hiba a gépezetben is végzetes lehet.”
A zsiradékok és az olaj ára globálisan 22, a búzáé pedig 20%-kal emelkedett október és január között. A cukor ára 20 százalékkal drágult ugyanezen időszak alatt.
Kirgisztánban 54%-os búza árelemelkedést regisztráltak, Bangladesben pedig 45%-ot.
Zoellick szerint az áremelkedést ronthatja a Tunéziában és Egyiptomban kialakult helyzetet, hiszen mindkettő jelentős mennyiségű búzát importál évente.
Aggodalomra semmi ok. Christine Cumming FED alelnök szerint „az emelkedő fogyasztói cikk árak csak az erősebb globális keresletet jelzik.” Érdekes, hogy e miatt az emelkedő kereslet miatt nyomorog most további 44 millió ember… önszántából.
Nem vagyunk biztosak benne, de úgy gondoljuk, hogy Christine Cummingnak van diplomája…







Az egyiptomi gyújtódoboz: Avagy hogyan éheztetik a bankok és a befektetők a harmadik világot



Ellen Hodgson Brown, truth-out.org
Ami egy szegény embernek egy darab kenyér, a gazdag ember számára értékpapír eszközállomány.” – Ann Berg, határidős befektető, a Guardian UK-nak nyilatkozva.
A legtöbb ember látja, hogy az egyiptomi és tunéziai események egyik kiváltó oka a globális élelmiszerárak és a munkanélküliség drasztikus emelkedése. Az AP hírügynökség adatai szerint az egyiptomiak közel 40%-a a Világbank által meghatározott szegénységi szintnek megfelelő napi 2 dolláros jövedelemből próbál túlélni. Az elemzők szerint az élelmiszerár infláció jelenleg 17% Egyiptomban. Az igazán szegény országokban az emberek bevételük 60-80%-át élelmiszerre költik. Amikor azon bosszankodunk, hogy már megint 20 forinttal drágább lett a kenyér vagy a tej, gondoljunk arra, hogy Egyiptomban és más szegény országokban sok ember számára ez az éhezést jelenti.
Kövesd a pénzt
Az élelmiszerárak mostani hirtelen emelkedésének okairól jelenleg is folyik a vita. Sok elemző a FED által indított mennyiségi enyhítést okolja, ami szerintük hiperinflációhoz vezet. Túl sok pénz verseng túl kevés áruért, a klasszikus magyarázat.
Az egyetlen probléma ezzel a magyarázattal, hogy a globális pénzeszköz állomány valójában csökkent 2006-hoz viszonyítva, amikor az élelmiszerárak drámai emelkedése elkezdődött. Manapság a pénz a bankok könyveiben jön létre „hitel” vagy „adósság” formájában, a kölcsönök teljes állománya pedig ebben az időszakban csökkent. Ez a tőkeáttétel csökkentés (a hitelek leírása, kifizetése új hitelek felvétele nélkül) egyre gyorsuló folyamatán keresztül történt, miközben a másodrendű jelzáloghitel piac összeomlott, a banki tőkekövetelmények pedig szigorodtak. Első hallásra furcsának tűnhet, de minél nagyobb az adósságállomány, annál több pénz van a rendszerben. Az adósságállomány csökkenésével a pénzforrások is csökkennek.
Az árak azért emelkedtek, mert túl sok pénz verseng túl kevés áruért, de az még fontosabb, hogy a pénz csak bizonyos árukat próbál megkaparintani. Az élelmiszer és üzemanyagárak emelkedtek, a lakásárak viszont nem. Ennek eredményeként az infláció összértéke viszonylag alacsony maradt.
Bár lehet, hogy nem a mennyiségi enyhítés tehet a dologról, a befektetők mégis a FED lépéseinek hatására rohamozták meg az árutőzsdéket. A 2008-as bankválság miatt a FED jelentősen, szinte nullára csökkentette a bankok által egymásnak nyújtott kölcsönök kamatát. Ennek eredményeként a bankok és ügyfeleik nagyon alacsony kamatra tudnak kölcsönt felvenni az Egyesült Államokban és a felvett összeget külföldön befektetni a magasabb megtérülés reményében. Így jött létre a dollár „carry trade” (tőkeáttétes ügyletek).
Eközben az állami értékpapírok kamata is jelentősen csökkent, így a befektetők számára semmilyen biztonságos opció nem marad nyugdíjuk finanszírozására. A „forró pénz”, azaz a magas megtérülést célzó befektetések, menekültek az ingatlanpiacról, széles ívben elkerülve a dollárt és többnyire az árutőzsdén kötöttek ki.
Ne játssz az étellel” – a régi mondás átértelmezése
Romlandóságuk miatt régen az élelmiszereket nem tekintették jó spekulatív befektetésnek, mivel nem lehet könnyen tárolni a továbbértékesítésig. Az ETF-ek (Exchange Traded Fund, azaz tőzsdén kereskedett indexkövető alapok) és egyéb pénzügyi innovációk kiagyalása ezt merőben megváltoztatta.
Eredeti formájában az élelmiszertőzsdei határidős ügyletek ártalmatlanok voltak, mivel a szerződés lejártakor valakinek fizikailag meg kellet vásárolnia az árut az aktuális azaz „spot” árfolyamon. Ennek köszönhetően a szeszélyes határidős ár és a reálisabb spot ár viszonylag összhangban voltak egymással. 1991-ben mindez gyökeresen megváltozott. A Harper’s Magazin 2010 júliusában megjelent „Az élelmiszer-lufi: Azaz hogyan éheztet milliókat a Wall Street büntetlenül” című cikkében Frederick Kaufman a következőket írja:
Az élelmiszerek történelme 1991-ben, egy olyan pillanatban, amikor éppen senki sem figyelt, ominózus fordulatot vett. Ez volt az az év, amikor a Goldman Sachs úgy döntött, hogy napi kenyerünk kitűnő befektetésnek bizonyulhat…
Sok rabló tőzsdebáró, aranyvadász és nagytőkés régi álma volt, hogy végre olyasmi felett uralkodhassanak, amire minden embernek szüksége van, majd visszatartva a készleteket, a kereslet növekedésével felverjék az árakat.
Frederick Kaufman így magyarázta ezt a pénzügyi innovációt a Democracy Now számára adott interjúban:
A Goldman… kitalálta az áruindex alapot (Commodity Index Fund), aminek az volt a lényege, hogy lehetővé tette számukra óriási összegek felhalmozását… A mindenki más által alkalmazott vételi és eladási megbízások helyett kizárólag venni kezdtek. Ezt hívják a long pozíció felvételének (going long). Long pozíciót vettek fel határidős búzaügyletekre… Minden alkalommal, amikor egy-egy ilyen határidős szerződés lejárt, azonos árfolyamon, egy távolabbi határidőre továbbkötötték (roll-over)… És csak vettek, vettek, folyamatosan vettek, amíg soha nem látott mennyiségű határidős búzapozíciót nem halmoztak fel. Ez a felhalmozás egy nagyon furcsa jelenséget hozott létre a piacon. Úgy hívják „keresleti sokk”. Normális esetben az árak azért emelkednek, mert kevés áru áll rendelkezésre… Ebben az esetben a Goldman és a többi bank egy teljesen természetellenes, azaz mesterséges keresletet teremtettek a búzapiacon és ehhez igazították (felfelé) az árakat. A vörös búza árutőzsdei árfolyama általában 3 és 6 dollár között mozog vékánként. A leírt ügyletek miatt árfolyamuk 12, majd 15, 18 végül 20 dollárra emelkedett. 2008. február 25-én a vörös búza határidős pozíciója 25 dolláron állt meg. A helyzet iróniája, hogy 2008 a búzatermesztés történelmének legjobb termését produkálta.
Ami még felháborító ebben a helyzetben, hogy míg a Goldman és társai teljesen tönkreteszik ennek a piacnak a szerkezetét, saját magukat a „replikációnak” nevezett szinte ördögi manőver segítségével bebiztosították a piacon kívül. Tételezzük fel, hogy valaki azt akarja, hogy fektessek be neki 100 dollárt a búzapiacon. Megkapom a száz dollárt, amit be kellene fektetnem, de igazából nem kell kifizetnem a teljes összeget. Elég, ha 5 dollárt fektetek be, és ezzel az 5 dollárral tartani tudom a százdolláros pozíciót. Van tehát extra 95 dollárom, amivel azt csinálok, amit akarok. Mit csinált a Goldman és a többi bank ezzel a sok milliárd extra dollárral? A létező legkonzervatívabb befektetésbe tették. Állampapírokat vásároltak. Miután több száz milliárd dollár értékben tudtak így állampapírt vásárolni, ebből a pénzből tőkeáttétes ügyletek segítségével több ezer milliárd dollárt csináltak. Ezt a több ezer milliárd dollárt odaadták a tőzsde spekulánsaiknak azzal a felkiáltással, hogy „Nyomás fiúk! Fektessétek abba, ami ma a legkifizetődőbb.” Tehát amíg sok millió ember éhezik, ezek a bankárok az ő bőrükön nyert pénz segítségével még több pénzt keresnek maguknak.
Több kutató is alátámasztja az élelmiszerválság kialakulásának fent leírt magyarázatát. 2010 júliusában írt „Hogyan hazardírozott a Goldman Sachs a világ éhezőinek rovására és nyert” című cikkében Johann Hari ezt írta:
Az élelmiszerárak globális emelkedése 2006 vége felé kezdődött. Egy évvel később a búza ára 80%-kal, a kukoricáé 90%-kal a rizsé pedig 320%-kal emelkedett. Több mint 30 országban tört ki éhséglázadás és 200 millió ember nézett szembe az éhezéssel. Ekkor hirtelen, mintegy varázsütésre, 2008 tavaszán az élelmiszerárak az előző szintre estek vissza. Jean Ziegler, az ENSZ Élelmezésügyi Különmegbízottja „teljes egészében ember által előidézett csendes tömegmészárlásnak” nevezte az esetet.
Egyes közgazdászok szerint a gondot a kínai és indiai keresletnövekedés és a kukorica etanol gyártásra történő felhasználása okozta, de Jayati Ghosh, a New Delhi Közgazdasági Kutatóintézet professzora szerint a valós kereslet ezekben az országokban 3%-kal esett ebben az időszakban. A Nemzetközi Gabonatanács szerint a globális búzatermelés is növekedett az élelmiszerár válságának idején.
A mára csődbe ment Lehman Brothers egyik tanulmánya szerint az áruindex spekulációs ügyletek összértéke 13 milliárd dollárról 260 milliárd dollárra emelkedett 2003 és 2008 között. Nem meglepő, hogy az élelmiszerárak ezzel együtt emelkedtek. Michael Maters, fedezeti alapkezelő számításai szerint a szabályozott amerikai tőzsdéken a búzaügyletek 64%-át spekulánsok tartották, akiket a búza, mint élelmiszer egyáltalán nem érdekelt. Azért vették, mert az árinfláción keresztül nyereséget reméltek. Soros György azt mondta „ez pont olyan, mint a nyereség érdekében történő élelmiszer felhalmozás éhínség idején.”
Egy 2009-es tanulmányában Jayati Ghosh professzor összehasonlította azokat az élelmiszereket, melyekkel határidős piacokon kereskednek azokkal, amelyekkel nem, és azt látta, hogy a határidős piacokon nem szereplő élelmiszerek, mint a köles, manióka vagy a burgonya ára csak nagyon kis mértékben emelkedett azokhoz képest, amelyek spekulációs ügyletek áldozatául esnek, mint például a búza esetében.
Nomi Prins, a Mother Jones-ban megjelent cikkében szintén a spekulációt okolja. Azt tapasztalta, hogy a határidős mezőgazdasági és energia ügyleteket a CDO-khoz (adósságfedezetű kötelezettségek) hasonlóan értékesítik, csak ebben az esetben CCO-nak (árufedezetű kötelezettségnek) hívják őket. Minél magasabbak az élelmiszerárak a CCO befektetők annál többet keresnek ügyleteiken.
Az elektronikus tőzsdék és származtatott ügyletek – melyek lehetővé teszik a spekulánsok számára, hogy a határidős piacokat nagymértékben befolyásolják – szabályozásának szigorítása nélkül nem fog változni a helyzet. Ha ezt elmulasztjuk, ennek a lufinak a robbanása nemcsak otthonainkba fog kerülni. Ezúttal emberéletekkel fogjuk megfizetni az árát.
Mit lehet tenni?
Kaufman adatai szerint a világ éhezőinek száma 250 millióval nőtt. 2010. július 21-én Obama elnök aláírta a Wall Street reformtörvényt, melynek célja a tőzsdei kiskapuk bezárása volt, de Kaufman szerint a törvényben szereplő megoldások nem fognak működni. A Wall Streeti feltalálók új ötletekkel állnak majd elő, és könnyedén kikerülik a törvényhozás lassú gépezetét. Az élelmiszerspekuláció eltörlésére irányuló kísérletek sem valószínű, hogy sikerrel járnak, hiszen a befektetőknek nem kell mást tenni, mint felvenni a telefont és ügyleteiket máris Londonon keresztül vagy privát ügyletként bonyolíthatják.
Alternatív megoldásként Kaufman egy globális gabonatartalék felállítását javasolja, melynek segítségével a szabályozó testületek akkor vinnék a búzát a piacra, amikor erre az árstabilizáció szempontjából szükség van. Bill Clinton idején az Egyesült Államok egész nagy gabonatartalékkal rendelkezett, mielőtt a szabályozás ellenességi mánia elkezdődött. Az 1938-as Mezőgazdasági törvényben Roosevelt elnök jelentős gabonatartalék fenntartását ígérte.
Chris Cook, a Globális Energiapiac volt igazgatója szerint:
Az egyetlen hosszú távú megoldás a piac teljes szerkezeti átalakítása. Először is meg kell szabadulni a közvetítőktől. Ez a folyamat már elindult. Másodsorban pedig létre kell hozni egy megállapodást a termelő és fogyasztó országok között. Nevezhetjük ezt akár Bretton Woods kettőnek is.
A spekulációs piacokat ma többnyire nem a kapzsiság, hanem a félelem hajtja. A befektetők biztos, megfelelő hozamot ígérő ügyleteket keresnek, amiből nyugdíjas éveikben megélhetnek. Azért van szükségük ezekre a befektetésekre, mert munkaadóik és a kormány nem nyújtanak számukra biztonságot.
Volt idő, amikor az állampapírok biztonságos és elegendő befektetésnek számítottak a nyugdíjasok számára. Azóta azonban a kamatok összege jelentősen esett és a befektetők inkább az önkormányzati kötvényeket kezdték előnyben részesíteni. Most már ez a piac is összeomlóban van, mivel számos ilyen kötvény kibocsátója csőd közeli helyzetben van. A városok, megyék és államok nem részesülnek a bankoknak nyújtott mennyiségi enyhítés eszközeiből, pedig nem a helyi önkormányzatok, hanem a bankok okozták a válságot.

A kormányok készletgyűjtésbe kezdtek a lakosság dühének enyhítésére



Egyes tekintélyelvű kormányok agresszív készletgyűjtésbe kezdtek az élelmiszerárak drasztikus növekedését lelassítandó, azt remélve, hogy ezzel elkerülhetik a nép dühét.
Az árutőzsdei kereskedők arra figyelmeztetnek, hogy az említett kormányok vad készletezési akcióit a tőzsde a pánik első jeleinek tekinti.
A taktika azonban rosszul sülhet el, még magasabbra srófolva az árakat, ami igazi inflációs spirált indíthat, figyelmeztet néhány elemző.
Bizonyos ázsiai, közel-keleti és észak-afrikai országok óriási mennyiségű élelmiszert vásároltak a nyílt piacon a tunéziai zavargások hatására.
A Zine al-Abidine Ben Ali tunéziai elnököt és kormányát megbuktató lázongások az élelmiszerhiány, a magas árak, az elnyomás és a korrupció miatt törtek ki az afrikai országban.
Szemtanuk szerint a kormány bukását kiharcoló tömegek az „Adjatok cukrot!” szavakat kántálták a demonstrációk során. Nouriel Roubini, a New York Egyetem közgazdasági tanszékének professzora, aki a jelenlegi pénzügyi válságot is megjósolta, a Világgazdasági Fórum e héten Davosban tartott gyűlésén elmondta, hogy a magas árak „lázadásokhoz, demonstrációkhoz és politikai instabilitáshoz vezetnek.”
Ez egy óriási erő, ami kormányok hatalmát döntheti meg, ahogyan azt a közel-keleten már láthattuk,” nyilatkozta.
Szerdán Algéria 800.000 tonna őrölni való búzát vásárolt, Szaúdi-Arábia pedig 12 hónapra elegendő búzatartalék vásárlását tervezi.
Egyiptom, ahol részben a magas árak miatt kitört zavargások napok óta tartanak, hamarosan követi a példát. Banglades megháromszorozta a felvásárlásra előirányzott rizs mennyiségét, Indonézia pedig 820.000 tonna Thai rizst vásárolt a héten.
Egyre több szuverén állam kezdett élelmiszerfelvásárlásba, a lázongások elkerülése végett, ezzel azonban mesterségesen stimulálják a keresletet,” mondta Jim Gerlach, az A/C Trading árutőzsdei szakértője.
Ez még csak a pánikvásárlás kezdete,” mondta Ker Chung Yang, a szingapúri Philips Futures árutőzsdei szakértője. „Valószínűleg még számos ország szánja el magát erre a lépésre,” tette hozzá.
Az árak még mindig nem érték el a 2008-ban látott csúcsot, de a gazdasági szakemberek figyelmeztettek, hogy az áremelkedések ereje így is elég kormányok megbuktatásához.
Hamza Alkholi, a Szaúdi Alkholi Csoport elnök-vezérigazgatója szerint a tüntetések nem állnak meg Észak-Afrikában. „A nagymértékű munkanélküliség és emelkedő élelmiszerárak miatt még sok országban láthatunk hasonló lázongásokat,” figyelmeztetett.

A gazdagok és szegények közötti szakadék a világ nyolcadik csodája



Az alábbi cikk az ’Onion’ nevű amerikai szatirikus hírcsatorna oldalán jelent meg. Az Onion valós és képzeletbeli eseményeket kommentál szatirikus formában. Az itt olvasható cikk az utóbbi kategóriához tartozik.
Keddi sajtótájékoztatóján a Világörökség Bizottság hivatalosan is bejelentette, hogy a „Gazdagok és szegények közötti szakadék” lett a világ nyolcadik csodája, az „emberiség legkolosszálisabb és leghosszabb ideig fennmaradt művének” nevezve bolygónk vagyonelosztását.
Az emberi faj epikus alkotásai közül egy sem ilyen megdöbbentő vagy tiszteletet parancsoló,” magyarázta Henri Jean-Baptiste, a bizottság elnöke. „Ez egy fantasztikus, legalább ezer esztendős jelenség, ami csodálattal és alázattal tölt el.”
Hála a korokon át tartó odaadó gondoskodásnak, ez a hihetetlen méretű relikvia maradéktalanul fennmaradt, félelemmel teli tiszteletet parancsolva magának minden új generációtól,” tette hozzá Jean-Baptiste.
A mérhetetlen gazdagság egész világon áthúzódó szakadéka sok millió csodálót vonz magához évről évre. Az emberiségnek ez a kétséget kizáróan leghatalmasabb sajátkezű alkotása a világ minden pontjáról kitűnően látható, legyen az Kelet-Európa, Kína, Afrika, Brazília vagy az Egyesült Államok.
A legnagyobb csoda
A világ eredeti hét csodája eltörpül mellette,” nyilatkozta Edwin MacAlister, a bizottság egyik tagja, a Gazdagok és szegények közötti szakadékról Mexikóvárosban készült fénykép előtt pózolva. „Az emberi leleményesség csodája ez, ami elhomályosítja még a Kínai Nagyfalat, a Gizai piramisokat, sőt talán még a Nagy Faji Szakadékot is.”
A régészek szerint sok millió rabszolga és jobbágy egész életen át tartó kemény munkájának köszönhetjük ezt a csodát. A leletek azt mutatják a munkát több ezer évvel ezelőtt kezdték, amikor az első elit meggyőzte alattvalóit, hogy a létesítmény az isteni akarat része. Ez a hit a mai napig fennáll.
Bár a történészek tagadják az állítást, sok szakértő szerint a Gazdagok és szegények közötti szakadékot a zsidók építették.
Sokszor a könnyekig meghatódom megdöbbentő szélességét látva,” meséli Grace Ngubane, 31 éves Johannesburgi lakos, aki a szakadék legszélesebb része mentén él. „Ezek felfoghatatlan léptékek… nagyon kicsinek érzem magam. Mondhatni jelentéktelennek.”
Az évszázadok során sok ember próbálta átszelni a Gazdagok és szegények közötti szakadékot, de a bizonyítékok azt mutatják, ez csak keveseknek sikerült és sokan belehaltak a próbálkozásba.
A szakadék elismerése, mint a világ nyolcadik csodája, pont 50 évvel az után valósulhatott meg, hogy bizonyos mozgalmak a szakadék bezárását kezdték követelni. Azonban néhány elszánt politikus és iparmágnás fáradhatatlan tevékenységének köszönhetően, úgy 1980 körül hatalmas munkálatok kezdődtek a szakadék megőrzése, sőt kiterjesztése érdekében.
Lélegzetelállító!” mondja Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs elnök-vezérigazgatója, a szakadék egyik főtámogatója. „Az elmúlt évek nehézségei után nincs nagyobb öröm számunkra, mint látni, ahogy a szakadék napról napra szélesedik. Természetesen vannak ellenzők, akik szerint fennáll a veszély, hogy egy bizonyos szélesség után az egész szerkezet összedőlhet, milliókat rántva magával a halálba, de én személy szerint hajlandó vagyok vállalni ezt a kockázatot.”
Azonkívül valami azt súgja, hogy nekem nem esne bajom,” tette hozzá.

Egy 2011-es gazdasági összeomlás 12 potenciális forgatókönyve



Forrás: The Economic Collapse
Mi okozhat gazdasági összeomlást 2011-ben? Sajnos több ilyen tényező is létezik. Például az a tény, hogy az Egyesült Államok, Japán és Európa számos nemzete úszik az adósságban. Az amerikai FED nem hagyott fel átgondolatlan kísérletezgetéseivel a dollár rovására. Az olaj ára az egekbe szökött, az élelmiszerárak ijesztő emelkedéséről nem is beszélve. A világ egyre több részén törnek ki éhséglázadások. A globális pénzpiacokra jellemző csalások és korrupció fokozatos napvilágra kerülése összeomlással fenyegeti a gondosan felépített kártyavárat. A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy a teljes gazdasági összeomlás bármikor bekövetkezhet. A meglévő adósságok fenntarthatatlanok, a pénzügyi korrupció minden képzeletet felülmúl. A rendszer teljes összeomlása előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik.
Vajon mennyi idő időnk van? Reménykedjünk abban, hogy nem 2011-ben érünk el erre a pontra. Sokunknak időre van még szüksége a felkészüléshez. Egy azonban biztos: nehéz idők várnak ránk. A következő 12 forgatókönyv egy 2011-ben bekövetkező összeomlás esélyeit latolgatja…
1. Az Egyesült Államok államadóssága óriási kockázatot jelent és önmagában elég a válság fokozódására. Kína egyelőre politikailag korrekt nyilatkozatokat tesz, de mi történne akkor, ha az ázsiai óriás elkezdene megszabadulni az évek alatt felhalmozott amerikai kincstárjegyektől? Jelenleg az egyetlen dolog, ami még életben tartja az USA gazdaságát, hogy óriási kölcsönöket képes nagyon alacsony kamatra felvenni. Csupán egy kicsit kell kibillenteni ezt a paradigmát az egyensúlyából és az egész világ pénzügyi rendszere vele dől.
2. Ha már a globális pénzügyi rendszert veszélyeztető tényezőknél tartunk, kiderült, hogy a második monetáris mennyiségi enyhítés (QE2) pont ellenkezőleg hatott, mint ahogy azt Ben Bernanke tervezte. Bernanke erősködött, hogy a második mennyiségi enyhítés csökkenteni fogja a kamatokat, de a taktika ellenkezőleg sült el. A kamatok jelentősen megemelkedtek. Felmerül a kérdés, hogy Bernanke tényleg ennyire nem ért ehhez, vagy direkt szúrta el az egészet?
3. A világgazdaság jelenlegi alapját képező adósságlufi bármikor kidurranhat, teljes káoszba taszítva bolygónkat. A Világgazdasági Fórum (WEF) legutóbbi jelentése szerinta világ teljes adósságállománya 57 ezer milliárdról 109 ezer milliárdra emelkedett 2009 során, és megtudtuk azt is, hogy az előrevetített „gazdasági növekedés” támogatására további 100 ezer milliárd dollárra lesz szükség a következő évtizedben. Így működik hát az új „globális gazdaság”? Minden évtizedben megduplázzuk adósságállományunkat?
4. A FED minden újabb dollárinjekciójával egyre nagyobb az esélye annak, hogy a padló beszakad az amerikai valuta alatt. Az emberek saját bőrükön tapasztalják, hogy az infláció elszabadult, az erre vonatkozó hivatalosan közzétett adatokon lassan már mindenki csak nevet. Egy új tanulmány szerint a főiskolai tandíjak 286%-kal nőttek az elmúlt 20 év során, a kórházi és otthoni ápolási díjak pedig 269%-kal kerülnek többe ma, mint húsz évvel ezelőtt. Ez az emelkedés egy viszonylag alacsony inflációs időszak alatt történt. Milyen áremelkedésre számíthatunk most, hogy az inflációs adatok magasak?
5. A 2011-es inflációs adatok egyik meghatározó tényezője az olaj ára lesz. Sok gazdasági szakértő szerint az olaj ára messze meghaladhatja a hordónkénti 100 dollárt2011 során. Az olaj árának ilyen mértékű növekedése komoly inflációs nyomást helyezne a globális gazdaság egészére.  És amint azt már említettem, minél magasabbra emelkedik az olaj ára, annál gyorsabb ütemben hanyatlik majd az USA gazdasága.
6. A világ egyes részein, lásd Tunéziát vagy Algériát, az élelmiszerárak olyan ütemben inflálódnak, hogy több helyen már éhséglázadás tört ki. Több híradást hallottunk a közel-keletről, ahol kétségbeesett emberek úgy próbálták felhívni a világ figyelmét a helyzet súlyosságára, hogy felgyújtották magukat. Mire számíthatunk az élelmiszerárak további 10-20%-os emelkedése esetén?
7. Különböző hírek reppentek fel az állítólagos arany és ezüsthiányról. Soha a történelem során nem volt még ekkora kereslete a nemesfémeknek. Mi történik, ha a befektetők tömegesen követelik majd nemesfém befektetéseik tényleges kiszállítását? Mi lesz, amikor kiderül, hogy a világ valós arany és ezüstkészletének sokszorosa értékben adtak el aranyat és ezüstöt papíron? Hogyan alakul majd a nemesfémek árfolyama akkor?
8. Az Egyesült Államok ingatlanpiaca bármikor újabb válságba taszíthatja az amerikai gazdaságot. A piacot elárasztották az eladó ingatlanok, de senki sem vásárol. Az óriási túlkínálat hatására az építőipar már nem a szakadék szélén van, hanem le is zuhant. 2010 folyamán összesen 703,000 új ingatlan épült, ami negatív rekordnak számít, és 17%-kal alacsonyabb a 2009-es, akkor szintén negatív rekordnak számító adatokhoz képest.
9. Az extrém időjárás és bizonyos növénybetegségek felbukkanása katasztrofális évet eredményezhetnek a gazdák számára. Az idei tél számos hideg és csapadékrekordot megdöntött már. Floridából egy új „gyógyíthatatlan baktérium” felbukkanásáról érkeztek hírek, ami a citrusfélék egész termését veszélyezteti. Miért szakad ránk pont most ez a sok csapás?
10. Az önkormányzati kötvényválság bármikor elmérgesedhet. A befektetők már most ijesztő ütemben szabadulnak meg kötvényeiktől. A helyi önkormányzatok adósságállománya az Egyesült Államok GDP-jének 22%-át teszi ki. Meredith Whitney elemző szerint az önkormányzati kötvényválság „polipkarjai soha nem látott méreteket öltöttek. Szerintem az ingatlanpiaci válság mellett ez a legfontosabb kérdés és a legkomolyabb veszély az Egyesült Államok gazdasága számára.”
Richard Riordani, Los Angeles volt polgármestere meg van győződve arról, hogy az USA tagállamainak és városainak 90%-a csődbe mehet az elkövetkezendő 5 év során.
11. Mindezek tetejébe ott van még a derivatívák lufija, ami szintén bármelyik pillanatban kidurranhat. Jelenleg a világ legnagyobb pénzügyi kaszinójának vagyunk szemtanúi. A kerék csak forog, forog és mindenki abban reménykedik, hogy soha nem fog megállni. Ma a Wall Streeten már nem azzal keresik a pénzt, hogy jó üzletekbe vagy üzleti elképzelésekbe fektetnek be. A legtöbb pénzt jó fogadással lehet keresni. Ezzel csak az a baj, hogy egy szép napon a kaszinó össze fog omlani és akkor a játéknak vége.
12. Mindezek mellett a legerősebb ütőkártya még mindig a háború. 2010-ben a Koreai félsziget közelebb került egy esetleges háború kirobbanásához, mint ez elmúlt néhány évtizedben bármikor. A Közel-Kelet valóságos időzített bomba. Olyan időket élünk, melyben egyetlen fegyver egy egész város elpusztítására képes egy másodperc leforgása alatt. Nem kell több mint egy közepes méretű háború kirobbanása vagy néhány tömegpusztító fegyver bevetése és egész bolygónk a feje tetejére áll.
Reménykedjünk abban, hogy a fent felsorolt forgatókönyvek egyikének sem leszünk szemtanúi 2011 során.
Azt azonban ne feledjük, hogy a felénk irányuló golyózáporból előbb-utóbb valamelyik golyó célba talál. Akár mennyire rossz év volt 2010, a vártnál még így is sokkal jobban alakultak a dolgok. A helyzet még viszonylag stabil.
Ne essünk abba a hibába, hogy ennek örömére szélnek eresztjük az óvatosságot és „bulizással” töltjük az időt. Használjuk ki az időt, amit nyertünk arra, hogy felkészüljünk a minden bizonnyal ránk váró nehezebb időkre. Komoly gazdasági vihar közelít felénk. Készüljünk fel, és ne felejtsünk el imádkozni.

A befektetők szerint őrültség nem venni aranyat



Richard Evans, telegraph.co.uk

Az egyik vezető pénzügyi cég befektetési elemzője szerint a jelenlegi zavaros pénzügyi helyzetben nem venni aranyat „az őrültség egyik formája”

Szerintem nem venni aranyat az őrültség egyik formája. Azt is megkockáztatom, hogy a mazochista hajlam kezdeti tüneteiről lehet szó és orvosi figyelmet igényel,” nyilatkozta Robin Griffiths, a Cazenove Capital technikai stratégája a CNBC-nek, megemlítve, hogy szerinte a dollár a teljes megsemmisülés felé halad.
Mr. Griffiths szerint az arany árának 10 éve tartó szárnyalása nem fog megállni, sőt inkább felerősödik.
Bár az arany az elmúlt 10 év legjobban teljesítő befektetése volt, a trend még egyenlőre lineáris,” mondta. „Hamarosan azonban exponenciális emelkedésnek lehetünk szemtanúi és az árfolyamat a végén többet fog emelkedni, mint az elmúlt 10 év során összesen.”
Szerinte a befektetőknek az arany árfolyamának rövidtávú, időnkénti csökkenését befektetési lehetőségnek kell tekinteni.
Az ilyen és ehhez hasonló kommentárok háttereként ott van az amerikai FED óriási monetáris élénkítő csomagja, a mennyiségi enyhítés (Quantitative Easing), ami sokak szerint óriási inflációt és a dollár árfolyamának zuhanását fogja eredményezni.
A dollár gyengülésének trendje nagyon erőteljes,” mondta Mr. Griffiths. „Fontos megszabadulni minden jelentős, hosszú távú dolláralapú befektetéstől. Olyan valutát birtokolni, amit a megsemmisülésbe nyomtatnak, márpedig ez a hivatalos irány, őrültség.”
Az igazi, kézzelfogható vagyon fedezetet biztosít az agyonnyomtatott papírpénzzel szemben, tehát az arany- és egyéb árualapú befektetések vásárlása elengedhetetlen.”

Miért hajtanak annyira a kínaiak az aranyra?



A Shanghai Gold Exchange 2 hete bejelentette, hogy majdnem 500%-kal több aranyat importált az elmúlt 10 hónap során, mint tavaly egész éveben.
Miért vásárolnak annyi aranyat a kínaiak? 2010-ben javarészt a kínai kereslet miatt ugrott meg olyan jelentősen az arany ára. Ebben az évben az arany árfolyama hozzávetőlegesen 26%-ot emelkedett és a legtöbb elemző egyetért abban, hogy ez az emelkedés 2011-ben is folytatódni fog. Vajon azért veszik a kínaiak az aranyat, mert jó befektetésnek tartják, vagy esetleg más tényezők játszanak közre? Netán az infláció ellen próbálják bebiztosítani magukat, vagy az amerikai államkötvényektől próbálnak megszabadulni ezáltal? Szimpatikusabbá vált számukra az arany, mint a papíralapú valuták? Lehetséges, hogy Kína, az oly sok közgazdász által megjósolt pénzügyi összeomlásra próbál felkészülni? Mint mindig, nehéz pontosan kitalálni, hogy Kína pontosan mit akar, de egy biztos, úgy veszik az aranyat, mintha nem hinnének a világ jövőjében.
Pár napja jelent meg az adat, hogy Kína 209,7 tonna aranyat vásárolt 2010 első 10 hónapja során. Ez ötszöröse a 2009 első tíz hónapjában Kína által vásárolt mennyiségnek.
Mi lehet ennek az óriási növekedésnek a magyarázata?
Belső felhasználásra kell nekik?
Nem kétséges, hogy megnőtt az igény Kínában az arany iránt, ugyanakkor Kína hatalmas mennyiségű aranyat termel országon belül. Sokan nem tudják, de 2007 óta Kína a világ első számú aranytermelője. Kizárhatjuk tehát, hogy aranyhiányról lenne szó.
Ebben az esetben mi mással magyarázhatjuk ezt a hihetetlen aranyvásárlási lázat?
Jelenleg négy fő magyarázat létezik.
1. Infláció elleni fedezet
Az infláció, főleg az élelmiszerárakban, Kínában is kezd komolyra fordulni. Inflációs környezetben az arany mindig jó befektetés.
2. Amerikai államkötvények helyett arany
Az elmúlt évtized során Kína rengeteg pénzt fektetett amerikai államkötvényekbe. Jelenleg az Egyesült Államok majdnem 1000 milliárd dollárral tartozik Kínának. Az elmúlt egy-két év során Kína amerikai államkötvény vásárlási hajlandósága jelentősen csökkent és inkább alternatív befektetések után néznek. Az arany mindig biztonságos befektetésnek számított, és a világ jelenlegi pénzügyi helyzetét figyelembe véve ez nem tűnik rossz döntésnek.
3. A papírpénz iránti bizalom hiánya
Az elmúlt évtized során Kína hatalmas mennyiségű tartalékot halmozott fel különböző valutákban, melyek némelyike – gondoljunk a dollárra vagy az euróra – nem bizonyult túl stabilnak. Az európai szuverén adósságválság következményeként az euró bármikor összeomolhat. A második monetáris mennyiségi enyhítés, az Obama-féle adókedvezmények és sok egyéb tényező hatására a világ kezdi elveszíteni hitét az amerikai dollárban. Ilyen hangulatban a papírpénzben nem túl vonzó befektetés.
4. Felkészülés a pénzügyi összeomlásra
Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, a történelem legnagyobb hitel lufijában élünk, és mint minden lufi, egyszer ez is ki kell, hogy durranjon. Amikor a világ pénzügyi rendszere összeomlik egyedül a nemesfémek és bizonyos áruk értéke marad meg. A Kínaiak gőzerővel vásárolják az aranyat, ezüstöt és egyéb árukat, és ezzel, akár szándékosan akár nem, minden más nemzetnél felkészültebbek lesznek a készülődő pénzügyi vihar átvészelésére.
Még egyszer kihangsúlyoznám, hogy soha nem tudhatjuk biztosan Kína mire készül. Elképzelhető, hogy hat hónap vagy egy év múlva ismét taktikát váltanak. Jelenleg azonban Kína minden erejével azon van, hogy minél több aranyat szerezzen, és ha ezt sokáig folytatják óriási egyenlőtlenség fog kialakulni a világ pénzügyi piacain.
Ha Kína sokáig fenntartja ezt az ütemet, az aranyban jelentős short pozíciót tartó befektetőknek nem sok keresnivalója marad ezen a piacon.
Azt is érdemes megjegyezni, hogy nemcsak a Kínai kormány ég aranylázban.
A kínai emberek is soha nem látott mennyiségű aranyat vásárolnak mostanában.
A Shanghai Gold Exchange-en az arany kereskedés 43%-kal nőtt 2010 első 10 hónapja során.
A kínai középosztály növekedésével az arany egyre népszerűbbé válik. Hihetetlen, de igaz, hogy a kínai háztartások majdnem fele annyi aranyat vásároltak 2007 közepe óta, mint a nyugati világ összes befektetője együttvéve.
Ez egy újabb jele Kína fejlődésének. Senki sem tekintheti őket kispályás játékosnak többé. Kína igazi gazdasági szuperhatalom lett.
Forrás: The American Dream

Töréspont: Az eljövendő gazdasági összeomlás 25 előjele



A sokak által megjósolt pénzügyi összeomlás hamarabb bekövetkezhet, mint gondolnánk. Az elmúlt néhány hét során csak az USA gazdaságában számos jel mutatott erre. Az amerikai államkötvények hozama gyors ütemben növekszik, a Moody’s pedig arra figyelmeztet, hogy sor kerülhet az USA tartozásának leminősítésére. A jelzálogkamatok agresszívan emelkednek, a dollár és az euró pedig igen gyenge lábakon áll. A munkahelyek továbbra is fogynak amerikában, ahogy egyre több vállalat költözteti olcsóbb országokba termelését, a politikusok pedig ölbe tett kézzel figyelik a fejleményeket. Az USA adósságállományába vetett nemzetközi bizalom egyre mélyebbre süllyed. A csőd szélén álló helyi önkormányzatok és tagállamok egyre több szociális juttatást nyírbálnak meg vagy szüntetnek meg teljes egészében és egyre „kreatívabb” eszközökkel próbálnak meg még több pénzt kicsikarni a lakosságból.
A világ monetáris rendszerét egyik csapás a másik után éri. Vajon milyen messze vagyunk attól a ponttól, ahonnan már nincs visszaút? Lehet, hogy egy világméretű pénzügyi összeomlás előtt állunk?
Reméljük nem, de minden újabb hét egyre rosszabb hírekkel köszönt ránk a pénzügyek terén. Nemcsak az USA áll a csőd szélén, de sok USA tagállam lassan inkább banánköztársaságra emlékeztet.
Európában a görög gondok, Spanyolország, Portugália, Írország, Olaszország, Belgium és még néhány nemzet súlyos pénzügyi helyzete az euró stabilitását fenyegeti. Az elemzők mostanság már azt latolgatják vajon a dollár vagy az euró omlik össze előbb.
Ez a szomorú eredménye annak, ha egy pénzügyi rendszer adósságokra épül. Minden adósságlufi kidurran egyszer. Mi a világ eddigi legnagyobb adósságlufijában élünk, aminek a kidurranása a történelem legnagyobb monetáris katasztrófájához vezet majd.
Szóval milyen messze vagyunk ettől a törésponttól? A következő 25 előjel, konkrét példa és adat talán segít abban, hogy ezt könnyebben megítélhessük.
1. A hivatalos munkanélküliségi ráta nem ment 9% alá 2009 áprilisa óta.
2. Az Amerikai Népszámlálási Hivatal adatai szerint jelenleg 6,3 millió eladó vagy kiadó lakóingatlan áll üresen Amerikában.
3. A becslések szerint az USA kereskedelmi deficitje Kínával szemben elérheti a 270 milliárd dollárt 2010-re vonatkozóan.
4. 2000-ben a fizikai munkát végző emberek 7,2%-a volt munka nélkül vagy volt alulfoglalkoztatott. Ma ez a szám 19,5%.
5. A kínai kormány hozzávetőlegesen 2650 milliárd dollárnak megfelelő tartalékkal rendelkezik külföldi valutában. Ezt a vagyont más gazdaságoktól szívták el és ahelyett, hogy befektetnék, visszaforgatnák csak ülnek rajta, ami komoly egyensúlyhiányt teremt a világgazdaságban.
6. 2000 óta az amerikai középosztály munkahelyeinek 10%-a megszűnt. 2000-ben megközelítőleg 72 millió ilyen munkahely létezett, ma ez a szám körülbelül 65 millió.
7. Az Egyesült Államokban ma körülbelül ugyan annyi embert foglalkoztatnak a termelésben, mint tették 1940-ben. Figyelembe véve, hogy az USA lakossága akkor, a mai 300 millióhoz képes csupán 132 millió fő volt, ez egy igen kijózanító statisztika.
8. A CoreLogic adatai szerint a lakóingatlan árak az elmúlt három hónap során folyamatosan csökkentek.
9. Az átlagos 30 éves futamidejű fix törlesztésű jelzáloghitelek egy hét alatt 11 bázispontot emelkedtek. A jelzáloghitelek folyamatos drágulásával a családoknak egyre nehezebb saját otthonhoz jutni.
10. 2010 harmadik negyedévi adatok szerint a lakáshitelek 22,5%-ánál a tartozás értéke magasabb, mint az ingatlan piaci értéke.
11. Az amerikai monetáris bázis(pénzállomány) több mint kétszeresére nőtt a legújabb válság kezdete óta.
12. 2010 negyedik negyedéve során az amerikai állampapírok hozama folyamatosan növekedett elérve a hat havi csúcsot.
13. Jerry Brown, Kalifornia leendő kormányzója kétségbeesetten próbál 29 milliárd dollárt lefaragni állama költségvetéséből. „a helyzet sokkal rosszabb, mint gondoltam… egy álomvilágban éltünk” nyilatkozta Jerry Brown.
14. A kaliforniai El Centro lakosságának 24,3%-a munkanélküli.
15. A kaliforniai Merced városában egy átlagos otthon értéke 63%-ot csökkent az elmúlt négy év során.
16. Dave Bing, Detroit polgármestere új pénzmegtakarítási módszerrel állt elő. Az alapvető szociális- és közszolgáltatásokra szánt összeget 20%-kal akarja csökkenteni, így kevesebb jutna útjavításokra, járőrökre, közterület világításra és szemétszállításra.
17. Camdenben (New Jersey), az USA második legveszélyesebb városában, kétségbeesett küzdelmükben, hogy több pénzt teremtsenek elő, a város vezetői a rendőrállomány felének elbocsátására készülnek.
18. 2010-ben a 60 és 64 év közötti korosztály 55%-a dolgozott, míg tíz évvel ezelőtt ez a szám 47% volt. Egyre több idős ember kényszerül dolgozni a túlélésért. (Természetes anyugdíjas korú munkavállalók száma Magyarországon is jelentősen nőtt az elmúlt évek során.)
19. 1998-ban a világ hi-tech piacának 25%-át az USA uralta, Kína mindössze 10%-ot tudhatott magáénak. Tíz évvel később az USA már csak 15%-ot mondhatott magáénak, míg Kína részesedése 20%-ra emelkedett.
20. Az Egyesült Államok kormányának deficitje 150,4 milliárd dollárra emelkedett november hónapban, ami a valahai összes novemberi adat tekintetében az eddigi legmagasabb érték.
21. 2011 során az Egyesült Államok kormányának tovább kell görgetnie meglévő adósságát és valami csoda folytán módot találni arra, hogy a GDP 27,8%-ának megfelelő új adósságot finanszírozza.
22. Az elmúlt 100 évben az USA volt a világ legnagyobb energiafogyasztója. Idén nyáron azonban Kína átvette ezt a címet, második helyre szorítva az Egyesült Államokat.
23. Egy megdöbbentő felmérés szerint az amerikai orvosok 40%-a tervezi elhagyni szakmáját az elkövetkező három év során.
24. 2007 elején kicsit több mint 1 millió amerikai volt hat hónapnál hosszabb ideig munka nélkül. Ma ez a szám 6 millió.
25. Amerikában a helyi önkormányzatok elkezdték bevezetni az úgynevezett „rendőrségi kiszállási díjat”. Ez azt jelenti, hogy ha egy balesethez rendőrt hívnak, a kiszállásért New Yorkban például 365 dollárt kell majd a tervek szerint fizetni. Ha az esetnek sérültjei is vannak a díj még magasabb lesz.

Az Igazi összeomlás az arany euróban mért árfolyamában mutatkozik meg



A központi bankárok gyűlölik az aranyat, ami elég meglepő ha figyelembe vesszük, hogy a világ aranykészletének javarésze az ő tulajdonukban van. A tendencia elég egyértelmű: A legnagyobb aranykészlet tulajdonosok folyamatosan csökkentették arany portfoliójukat.
Manapság még több okuk van arra, hogy gyűlöljék, hiszen az arany rossz fényben tűnteti fel őket. Az alábbi grafikon kitűnően illusztrálja, hogy mind a dollár mind pedig az euró vesztésre állnak az arannyal szemben.
Az, hogy az euró a mindenkori leggyengébb árfolyamon áll az arannyal szemben már nem újság. Az azonban igenis említésre méltó, hogy a közelmúltban az árfolyam exponenciálisan emelkedik, December első napján pedig egyetlen nap alatt 3%-ot ugrott.
7% egyetlen hét alatt
Az amerikaiakkal ellentétben, a legtöbb európai rendelkezik némi aranytartalékkal. Talán a fiatalok kevésbé fektetnek be aranyba, a szüleik viszont annál inkább. Az idősebb generáció sokkal inkább tudatában van az arany értékének viszontagságos időkben. Az euró árfolyamának esése az aranyhoz viszonyítva sokkal fontosabb, mint az euró-dollár árfolyam. Az EURGOLD árfolyam a legjobb barométer annak megítélésére, mennyire gondolják súlyosnak a helyzetet maguk az európaiak. Az pedig egyértelmű, hogy a jelenlegi árfolyam nem segít a fogyasztói és befektetői bizalom visszaszerzésének.
Az amerikai FED még rátesz egy lapáttal az EU központi bankjainak gondjaira, mivel a FED is a probléma, nem pedig a megoldás részét képezi. A FED lépései hozzájárultak az arany felértékelődéséhez egy olyan időszakban, amikor az Euró eleve gyengélkedik a dollárhoz képest. Ez exponenciális hatással van az EURGOLD árfolyamra.
Az arany árfolyamát sok tényező befolyásolja. A kínai infláció, néhány meggondolatlan, tüzérségi támadást indító politikus, Európa pénzügyi rendszerének rogyadozása és természetesen leginkább a FED inflációnövekedést célzó intézkedései.
Egy ilyen Wall Street Journal címlapsztori vajon hogyan hat az arany árfolyamára?
Narayana Kocherlakota, a FED Minneapolis-i elnöke az inflációs várakozások emelkedését szeretné látni”
Nagy az esélye annak, hogy Ben Bernanke és az őt körülvevő bölcsek tanácsa elérik, amit akartak. A valós infláció, sőt, ami még annál is rosszabb, az inflációs várakozások emelkedését. Ezt a USD/arany árfolyamának további emelkedését idézné elő. Azt sem nehéz megjósolni, hogy az EUR dollárhoz viszonyított gyengülése is nagy valószínűséggel folytatódik. Az európaiak által használt mérce tovább nyúlik. Nem csoda, hogy Ben Bernankét nem kedvelik Európában.

Valutaválság! Mi történik, ha a dollár és az euró is összeomlik?



Forrás: The Economic Collapse
"Kérem segítsen!" (Dollárt nem fogadok el)
Egyes elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a dollár, az amerikai kormány hihetetlen mértéket öltött adóssága, kereskedelmi deficitje és az újabb monetáris mennyiségi enyhítés elindítása miatt, az összeomlás szélén áll. Megint más elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy az eurót is az összeomlás veszélye fenyegeti a Görögországot, Portugáliát, Írországot, Olaszországot, Belgiumot és Spanyolországot érintő súlyos szuverén adósságválság miatt. De vajon mi történik, ha mind a dollár, mind pedig az euró összeomlik? Az bizonyos, hogy a világ jelenlegi pénzügyi rendszerén eluralkodna a káosz, de vajon mi emelkedne fel a hamvakból? A világ nemzetei vajon visszatértének jelenlegi valutáikhoz, vagy egy igazi globális valuta születésének lennénk szemtanúi?
Egészen mostanáig egy globális valuta bevezetése a legtöbb ember számára elképzelhetetlen volt. A legtöbb elemző még most is úgy érzi, hogy egy egységes világvaluta használata messze van a jelen valóságtól. De vajon mi lenne a helyzet, ha a világ két vezető valutájának, az amerikai dollárnak és az eurónak az egyidejű összeomlása „kellő mértékű káosz” okozna a világban? Egy ilyen esemény vajon elegendő motiváció lenne a világ vezetőinek egy új pénzügyi világrend elfogadásához? Reménykedjünk abban, hogy a válasz nem. Azt azonban nehéz tagadni, hogy a világ egy súlyos valutaválsághoz közeledik, és az amerikai dollár és/vagy az euró összeomlása végérvényesen megváltoztatná a világot, amelyben élünk.
Sok ember valószínűleg nem értesült arról (és hogyan is értesülhetett volna, hiszen a legtöbb média nem tartotta említésre méltónak), hogy a napokban Kína és Oroszország megállapodtak, hogy mostantól a dollár helyett kizárólag egymás valutáiban kereskednek egymással.
A legtöbb ember nem fogja fel ennek az eseménynek az jelentőségét.
Az a tény, hogy mostanáig a dollár volt a világ vezető tartalékvalutája, óriási előnyt jelentett az USA gazdasága számára. Most azonban egyik ország a másik után veszíti el a dollárba vetett bizalmát és fokozatosan más lehetőségek után néz.
Az amerikai kormány bejelentése a második monetáris mennyiségi enyhítés elindításáról komoly nemtetszést váltott ki a világ számos országában. Sok gazdaság évtizedeken keresztül dolláralapú eszközökbe fektette tőkéjét. Ezek a gazdaságok nem nézik jó szemmel, hogy befektetéseik egyre kevesebbet érnek.
Zhu Guangyao, Kína pénzügyminiszter helyettese erős kritikával illette az amerikai kormány döntését a második mennyiségi enyhítés jóváhagyásáról:
Az Egyesült Államok kormánya, mint a világ vezető tartalékvalutájának kibocsátója, felelősséggel tartozik a globális piacok stabilitásáért is, így a döntés a második mennyiségi enyhítés elindításáról súlyos felelőtlenség volt, hiszen az extra likviditással veszélybe sodorták a felemelkedőben lévő piacokat.”
Wolfgang Schaube, német pénzügyminiszter még élesebben fogalmazott. Szerinte a Federal Reserve jelenlegi politikája „sötétben tapogatózás”, és felháborítónak tartja hozzáállásukat.
A végeláthatatlan köztartozások átvállalásával és a FED politikáján keresztül hihetetlen mennyiségű pénzt pumpáltak a gazdaságba. Az eredmény katasztrofális.”
Hová vezet mindez?
Amennyiben a FED nem hagy fel a pénzügyi rendszer dollárral történő elárasztásával, a világ többi országa előbb vagy utóbb faképnél hagyja a dollárt és az amerikai kincstárjegyeket.
A gond ott van, hogy nemcsak az amerikai dollár van bajban. Az euró is rozoga lábakon áll.
Elég, ha megnézzük, milyen komoly gondokkal küzd Európa néhány vezető országa…
- A Standard & Poor’s leminősítette Írország hitelbesorolását és arra figyelmeztetett, hogy a leminősítés folytatódhat. Írország idei költségvetési deficitjét 32%-ra becsülik, pénzügyi rendszerét pedig piramisjátékhoz hasonlítják. Az ír kormány múlt vasárnapjelentette be, hogy nemzetközi pénzügyi segítséget kért, amit az EU jóváhagyott. A mentőcsomag  összege elérheti a 80-90 milliárd eurót, bár egyes elemzések szerint, az ír bankrendszer megmentéséhez legalább 120 milliárd euróra lenne szükség. A mentőcsomag azonban feltételekkel érkezik. Az ír kormány drákói megszorító intézkedéseket kénytelen bevezetni.
- Az elemzők szerint Portugáliának legalább 50 milliárd eurós mentőcsomagra lesz szüksége. A portugál kormány is komoly megszorító intézkedéseket kényszerült bevezetni, aminek az emberek nem nagyon örülnek. A szerdai országos sztrájk eredményeként szinte leállt az élet Portugáliában.
- A helyzet annyira súlyos, hogy Luis Amado, külügyminiszter szerint gyors megoldás hiányában „országa az euró övezet elhagyására kényszerülhet”.
- Görögország volt az első segítségre szoruló európai nemzet, és egyes hírek szerint további kisegítésre is szükségük lehet. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint a 2009-re vonatkozó görög hiány a korábban hitt 13,6% helyett valójában a GDP 15,4%-a volt. Úgy tűnik a görög problémák nem értek véget.
- Belgium államadóssága elérte az ország éves bevételének 100%-át, az adósság finanszírozása pedig egyre többe kerül az országnak.
- Spanyolország szintén bajban van. A 10-éves futamidejű spanyol állampapírok kamatai ijesztően megemelkedtek az elmúlt néhány nap során, az ország munkanélküli rátája pedig jelenleg 20%-on áll.
- A New York Times cikkében Jordi Galí, a barcelonai Nemzetközi Gazdasági Kutatóintézet igazgatója azt mondta, hogy a spanyol gazdasági bajokról szóló hírek önbeteljesítő jóslatokká válhatnak…
Ha a befektetők problémákra számítanak Spanyolországban, akkor a problémák valósággá fognak válni. A helyzetet az is rontja, hogy minél inkább csökken a hajlandóság az ország köztartozásainak megvásárlására a befektetők részéről, annál magasabbra emelkedik a tartozás után fizetendő kamat, és ezzel együtt a költségvetési hiány és a visszafizetendő adósság teljes összege.”
Vajon elképzelhető, hogy ez a szuverén adósságválság az euró összeomlásához vezessen?
A válasz attól függ, kit kérdezünk meg az ügyben.
Klaus Regling, az Európai Pénzügyi Stabilitási Alap vezetője szerint az euró összeomlásának esélye „nulla”. „Egyáltalán nincs veszély. Az euró összeomlása elképzelhetetlen,” nyilatkozta.
Más európai vezetők nem ennyire biztosak ebben.
Herman Van Rompuy, az EU elnöke nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy amennyiben egyes gyengébb európai gazdaságok az euró feladására kényszerülnek, az az Európai Unió teljes összeomlásához vezethet. „Az euró bukása, Európa bukását jelentené,” mondta.
De vajon ez tényleg bekövetkezhet a közeljövőben?
Nem valószínű. A tény azonban, hogy Európa vezető politikusai elismerik ennek lehetőségét, bizonyítja a helyzet súlyosságát.
Mi történne tehát a dollár és az euró együttes összeomlása esetén?
A világ számos vezetője nyíltan beszél egy igazi globális valuta bevezetésének szükségességéről, álláspontjukat azzal támasztva alá, hogy egy egységes valuta használata véget vetne a valutaháborúnak.
A világ 420 legnagyobb bankját és pénzintézetét képviselő Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF- Institute of International Finance) szintén az egységes világvaluta bevezetését sürgeti.
Egy korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy az IMF már nevet is adott az új globális valutának. Az IMF stratégiai dokumentuma „bancor” néven emlegeti a világnak szánt egységes pénzt.
Bekövetkezhet-e mindez? Egy dolog biztos. Óriási válság szükséges ahhoz, hogy a világ országai elfogadjanak egy új pénzügyi világrendet. Az is igaz, hogy ettől sajnos nem járunk messze. Vajon a dollár és az euró hamvaiból emelkedik fel ez a sokat emlegetett új világrend?
Reméljük nem. Reménykedjünk abban, hogy a dollár és az euró még bírják egy darabig, mert ha egyszer valóban összeomlanak, a világ örökre megváltozik.

Kína és Oroszország leválik a dollárról



Wen Jiabao és Vladimir Putin megállapodtak a dollár mellőzéséről
Forrás: China Daily
Szentpétervár, Oroszország – Kína és Oroszország végleg megállapodtak, hogy mától a dollár helyett saját valutáikban kereskednek egymással. A bejelentést Vlagyimir Putin és Wen Jiabao Kína miniszterelnöke tették kedden késő este.
Kínai szakértők szerint a lépés a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok és saját gazdaságuk erősítését és nem a dollár pozíciójának gyengítését szolgálta.
Úgy döntöttünk, hogy mostantól saját valutáinkat használjuk,” nyilatkozta Putin a közös sajtótájékoztatón Szentpéterváron.
A két ország eddig más valutákban, leginkább amerikai dollárban, kereskedett egymással. A válság kirobbanása óta azonban mindkét fél próbált más lehetőségek után nézni.
Mától megindult a yüan és rubel közötti kereskedés a kínai bankközi piacokon. A renminbi és a rubel közötti kereskedés hamarosan az orosz piacokon is megindulhat, erősítette meg Vlagyimir Putin.

A világnak elege van az USA gazdaságpolitikájából



"Örömmel tudatom Önökkel, hogy a válságnak technikailag már vége!"
Amerika magára maradt, a világ többi országa pedig dühösen várja a fejleményeket. A tőkeszabályozás széleskörű alkalmazása és a 30-as évekre jellemző protekcionizmus elterjedése ma sokkal valószínűbbnek tűnik, mint azt néhány nappal ezelőtt gondoltuk volna.
A Federal Reserve nyilatkozatai némiképp csillapították a kedélyeket. „Az igényeknek megfelelően fogjuk alakítani a programot a munkanélküliség csökkentése és az árak stabilizálása érdekében,” hangoztatta az amerikai központi bank szerepét betöltő FED Nyíltpiaci Bizottsága. A második mennyiségi monetáris enyhítés bejelentésével azonban, Amerika joggal számíthat nemcsak a felemelkedőben levő keleti gazdaságok, de az Euro zóna országainak haragjára is.
Az Egyesült Államok azt remélte, hogy a szöuli csúcson Kína elfogadja az exportszabályozásra tett javaslatait, de, mint tudjuk a G20 résztvevői ezekben a kérdésekben nem jutottak túl az általánosságokon.
A második mennyiségi enyhítést követően Kína minden lehetséges fórumon élesen bírálta az amerikai intézkedést. A kereskedelmi többlet megállítására vonatkozó amerikai javaslatok az „egykori megtervezett gazdaság korát idézik,” nyilatkozta Cui Tiankai, a kínai G20-as delegáció egyik tagja.
Németország is hozzátette a magáét a vitához. „Sértés ne essék, de az Egyesült Államok gazdaságpolitikája nem több, mint sötétben tapogatózás,” jegyezte meg Wolfgang Schaube, német pénzügyminiszter. „Szó nincs arról, hogy az USA nem pumpált elegendő pénzt a piacba. Azzal, hogy még több dollárt zúdítanak a világra a problémáik még nem fognak megoldódni.”
A korábbi 1700 milliárd dolláros mennyiségi enyhítés 600 milliárd dollárral történő megemelése hatására sok politikusnál szakadt el a húr a világ minden pontján.
Amerika a sokoldalú együttműködés eszméjét ásta alá, amelyért a G20-as országok annyit küzdöttek,” állt a kulcsfontosságúnak számító dél-afrikai küldöttség nyilatkozatában.
A világ mindezidáig szemet hunyt az USA minden képzeletet meghaladó pénzgyártó hadműveletei felett. A mennyiségi enyhítés kihúzott néhány csőd szélén álló pénzintézetet a bajból, miközben észrevétlenül a fizetésképtelenné vált nyugati bankokat is feltőkésítette. A pénznyomtatás hatására az értékpapírárak is emelkedtek. A legutóbbi FED tőkeinjekció hatására a FTSE globális részvényindexe kétéves rekordot döntött.
A mennyiségi enyhítés keretében gyártott pénzből amerikai kincstárjegyeket és gyanús jelzálogalapú értékpapírokat vásároltak, ami lehetővé tette egyes kormányok számára a költekezés folytatását. Kit érdekel, hogy a kincstárjegyek hozamát mesterségesen alacsonyan tartja (egyelőre) a frissen nyomott pénz? Elvégre a kormánykiadások csökkentése sokkal megerőltetőbb feladat lenne, mint egy újabb keynesiánusi pénzügyi impulzus.
Néhány hatalmas pénzügyi csoport, fizetésképtelen bank, szakszervezet és gyáva politikus sok hasznot húzott a mennyiségi enyhítésből. Nem csoda, hogy minden erejükkel azon vannak, hogy megpróbálják hiteltelenné tenni meggondolatlan politikájuk kritikusait.
Az elmúlt néhány hét során azonban valami megváltozott. A világgazdaság néhány fontos szereplője – Kína, Brazília és most már Németország is – úgy gondolja, hogy ezúttal az USA túl messzire ment, és ezen véleményüknek nem félnek hangot adni. A mennyiségi enyhítés messze Amerika partjain túlnyúló romboló hatását látva elfogyott a türelmük. „Mindenki szeretné, hogy Amerika gazdasága helyreálljon,” nyilatkozta Guido Mantega, Brazília köztiszteletnek örvendő pénzügyminisztere, „annak azonban nincs értelme, hogy helikopterről szórják a pénzt.”
Xia Bin, a kínai központi bank egyik legrégebbi tanácsadója, a múlt hét során egy napilapnak nyilatkozva az mondta, hogy „a globális gazdaság számára a féktelen dollárnyomtatás jelenti a legnagyobb kockázatot. Ha a világ nem áll fel az ellenőrzés nélküli dollárkibocsátás ellen, az újabb válság kirobbanása elkerülhetetlen, ahogyan azt számos nyugati szakember is megmondta.”
Amellett, hogy a FED lépés újabb lufit hozhat létre az eszközárakban, a legtöbb vád azért éri az Egyesült Államokat, hogy a mennyiségi enyhítéssel mesterségesen alacsonyan tartja a dollár árfolyamát az amerikai export serkentése érdekében, komoly károkat okozva viszont más gazdaságoknak, beleértve az Euro zónát is. Az olcsóbb dollár ugyanakkor azt is jelenti, hogy az USA óriási adósságának valós értéke kisebb, ami az adósságot finanszírozó országoknak, Kínával az élen, nem túl kedvező.
A nagy feltörekvő piacok azért is aggódnak, hogy a dollár leértékelődése növelni fogja a saját valutájuk iránti bizalmat, ezzel még magasabbra verve az árfolyamokat, tovább rontva exportfeltételeiket. Brazília természetesen máris tőkeszabályozásokat vezetett be és a második mennyiségi enyhítésre reagálva számos ázsiai központi bank is a nagy tőkebeáramlások elleni lépésekre készül.
A szabadkapitalizmus és a szabad kereskedelem nem egészen így működik. Ki kell mondanunk, hogy ennek a legújabb beavatkozási politikának és az igazságtalanságoknak, konfrontációknak, amit nagy valószínűleg eredményezni fog az Egyesült Államok az oka. Ahelyett, hogy szembenéznének problémáikkal és megpróbálnák kezelni a helyzetet, az amerikai döntéshozók az egész világot bajba sodorják.
A mennyiségi enyhítés negatív hatásait egyelőre csak az exportverseny kiéleződésében és az árfolyamháború elmérgesedésében lehet érezni, a járulékos veszteségek azonban egyre inkább láthatóvá válnak.
Sokan figyelmeztettek, hogy a tömeges pénznyomtatás előbb-utóbb a arra fogja sarkallni a befektetőket, hogy tárgyi eszközökbe és nem utolsó sorban áruba fektessék pénzüket.
A félelmek beigazolódtak.
New Yorkban az olaj elérte a 87 dolláros hordónkénti árat, ami kétéves csúcs, annak ellenére, hogy a világ legnagyobb nyersolaj felhasználójának számító amerikai piacon a mozgás lassú maradt.
A múlt hét során az elkerülhetetlen mennyiségi enyhítés hírére a határidős olajügyletek az egekbe szöktek, mivel a befektetők további inflációra és a dollár árfolyamának további csökkenésére fogadtak.
Természetesen az OPEC tagok is szították a tüzet rendesen, de a nyersolaj árának régóta várható emelkedése szintén a FED virtuális pénznyomdájából indult.
Az unciánkénti 1394 dolláros árfolyammal az arany is megdöntötte a mindenkori rekordot. Az ezüst árfolyama 6%-kal emelkedett a múlt hét során, most 30 éves rekordon áll.
A legsötétebb forgatókönyv szerint a nemesfémek mellett, a mennyiségi enyhítés az árutőzsdei árakat is emelni fogja. A nyugati országoknak elő kell rukkolniuk valamilyen megoldással, ha nem akarják megvárni a teljes gazdasági összeomlást, mivel a befektetők ezeket az eszközöket a leértékelés elleni fedezetként használják.
Egyes jelek arra mutatnak, hogy a folyamat, a nyersolaj piac után, más területeket is elért már.
Augusztus óta, amikor a mennyiségi enyhítés valósággá vált, a gyapot ára 68%, a cukoré pedig 66%-ot emelkedett. A rizs egyharmaddal kerül többe most, mint nyár végén.
Ezért van az, hogy a mennyiségi enyhítést nemcsak az igazságtalan valutaleértékelések okozójaként és az USA hitelezőinek becsapására használt eszközként fogják számon tartani. Ezt az őrült pénznyomtatást fogják a nyugati országokban is jelentkező infláció, az élelmiszerválság és az árutőzsdei árrobbanás okozójának tekinteni.
A döntés nem kevesebbet, mint az Egyesült Államok gazdasági hatalmának végét jelenheti.

A G20-ak nem álltak az USA mellé Kínával szemben



Forrás: yahoo.com
A világ 20 legnagyobb gazdaságának vezetői nem támogatták az amerikai kezdeményezést Kína valutaleértékelő gazdaságpolitikája ellen. A valutaháború folytatódik.
A kétnapos csúcs eredménye egy igen felvizezett nyilatkozat, amely szerint a 20 állam tartózkodni fog a versenyképesség növelését célzó valutaleértékelésektől.
A nyilatkozat nem sokat nyom a latban, hiszen a legtöbb ország, amúgy is csak vészhelyzetben folyamodna ilyen eszközökhöz. Az USA által támogatott erősebb megfogalmazás – „kompetitív alulértékelés” az enyhébb „kompetitív leértékelés” helyett – Kína-ellenesebb álláspontot jelentett volna. A washingtoni vád szerint Kína, bizonyos kereskedelmi előnyök érdekében, mesterségesen gyengíti nemzeti valutáját. Az amerikai álláspont, a FED éppen most indított dollárgyengítő pénznyomtatási kampánya fényében kissé álszentnek tűnik.
A G20-ak döntése ismét kihangsúlyozta az USA gyengülő nemzetközi befolyását, különösen gazdasági kérdésekben. Obama elnöknek az USA és Dél-Korea közötti szabadkereskedelmi egyezmény megkötése sem sikerült. Az amerikai elnök sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kínai valuta nemcsak az Egyesült Államoknak de az ázsiai ország számos kereskedelmi partnere számára is zavaró tényező.
Kína óriási összegeket költ valutája alulértékeltségének fenntartására, és beavatkozik a piaci folyamatokba. Kínának követnie kellene a piacalapú rendszer szabályait,” nyilatkozta az amerikai elnök. „Tisztában vagyunk azzal, hogy ezt a problémát nem lehet egyik napról a másikra megoldani, viszont fontos foglalkozni a kérdéssel, és hiszem, hogy van kiút,” tette hozzá.
Az amerikai és kínai valutaleértékelésről kirobbant vita miatt fennáll a veszély, hogy a Nagy Gazdasági Világválságra is jellemző destruktív hatású protekcionizmus ismét teret nyer a gazdaságpolitikában. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy az esetlegesen kialakuló kereskedelmi sorompók még jobban elmélyítik a jelenlegi válságot. Sokak szerint az Egyesült Államokban a 30-as években bevezetett importvám nagymértékben hozzájárult a Nagy Gazdasági Világválság elhúzódásához, mivel ellehetetlenítette a kereskedelmet.
A G20-as országoknak abban sikerült megállapodniuk, hogy a piaci viszonyokat követő, rugalmasabb valutarendszert próbálnak kialakítani. Bár a nyilatkozat Kína ellen irányul, a megfogalmazás eléggé általános, sokféleképpen lehet magyarázni, és semmilyen határidőt nem szab a valutarendszer átalakítására.







Soros György globális „valutaháborúra” figyelmezteti Kínát



Soros György arra figyelmeztetett, hogy a Kínát a világ többi országával szembeállító „valutaháború” a világgazdaság összeomlásához vezethet

Soros György, aki 1992-ben „megtörte a Bank of England-ot”, amikor 1 milliárd dollárt tett a font zuhanására az azóta fekete szerdának keresztelt napon, azt nyilatkozta, hogy Kína egy „kiegyensúlyozatlan valutarendszert” hozott létre. Erős kritikával illette Kínát, amiért az ázsiai ország, az olcsó export érdekében mesterségesen alacsonyan tartja a jüan értékét, súlyos veszteséget okozva ezzel amerikai versenytársainak.
A BBC Rádió 4-nek nyilatkozva elmondta, hogy Kína azzal a hatalmas előnnyel rendelkezik a nemzetközi versenytársakkal szemben, hogy saját maga irányítja nemzeti valutájának értékét.
Soros szerint Kína, „krónikus kereskedelmi többletének köszönhetően” más valuták értékét is képes befolyásolni, ami azt jelenti, hogy Kína sok külföldi valutával rendelkezik. „Nem csak saját valutájukat, hanem az egész világ valutarendszerét befolyásuk alatt tartják,” mondta.
A Financial Timesnak nyilatkozva pedig hozzátette, „akár tudatában van ennek, akár nem, Kína a világ irányítójává lépett elő. Amennyiben nem képes felelősségteljesen ellátni ezt a kényes pozíciót, a világ valutarendszere könnyen összeomolhat, magával rántva az egész világgazdaságot.”
Zhou Xiaochuan, Kína központi bankjának első embere azonban védelmébe vette a világ második legnagyobb gazdaságát. „Már jó ideje elindítottuk az árfolyamreformot… ez azonban csak fokozatosan hajtható végre… máskülönben egy ilyen hatalmas gazdaság számára veszélyes lenne,” nyilatkozta a BBC-nek a Nemzetközi Valutaalap e heti washingtoni összejövetele alatt.

A válság lehetőség”: A globális válság a legjobb út a globális kormányzáshoz



Forrás: Andrew Gavin Marshall, globalresearch.ca

Probléma, reakció, megoldás: „A válság lehetőség”

2010 májusában Dominique Strauss-Kahn, az IMF ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott, hogy „a válság egy lehetőség” és egy új globális valuta bevezetését sürgette, „melyet egy kemény irányítás alatt álló központi bank lenne hivatott megtenni,” hozzátéve, hogy „valószínűleg még messze vagyunk attól, hogy ez kivitelezhető legyen.” Talán nem is olyan messze.
A globális kormányzás fogalma komoly fejlődésen ment keresztül, melynek során a főbb globális politikai és gazdasági szereplők, intézmények keményen dolgoztak, hogy a globális kormányzáshoz szükséges apparátus létrejöjjön. Modern világunkban a globális kormányzás egy nemzetközi szervezetekből, agytrösztökből, multikból, nemzetekből, nem kormányzati és filantróp szervezetekből, katonai szövetségekből, hírszerzési hivatalokból, bankokból és érdekcsoportokból álló bonyolult, összefonódásokkal és átfedésekkel teli háló. A 80-as években ismertté vált és eredetileg a multik globális elterjedésére utaló kifejezés, a globalizáció, lefektette  a folyamatra leginkább jellemző ideológiai és szervezeti alapokat. A globális társadalmi, gazdasági és politikai integráció nem egyenletes ütemben halad. A globális szintű gazdasági integráció mindig előrébb fog állni a társadalmi kölcsönhatások többi szektoránál, mind a sebességét, mind pedig az integráció mértékét illetően. Röviden, a globális gazdasági kormányzás sebessége fogja meghatározni, hogy azt milyen ütemben követi majd a társadalmi és politikai globális kormányzás.
A globalizáció folyamata szilárdan megalapozta a globálisan integrált gazdasági rendszert és most a globális gazdasági válság lehetővé teszi a globális gazdasági kormányzás bevezetését: probléma, reakció és megoldás. Amikor nyomást kell gyakorolni egyes nemzetekre, melyek nem követik a globális kormányzás szervezeteinek utasításait, a piac ellenük fordul és megindul a gazdasági hadviselés, gyakran valutaspekulációk és származékos kereskedés formájában. A gazdasági háború eredményeként a szóban forgó nemzet kénytelen ugyanazokhoz a szervezetekhez fordulni segítségért, akiktől a támadás ered: probléma, reakció és megoldás. Ismét.
A globális válság, ami tulajdonképpen még csak most kezdődött, idővel a Nagy Globális Gazdasági Válsággá növi ki magát, az egész világot soha nem látott gazdasági katasztrófába taszítva. Ez lesz a végső katalizátor, a legáthatóbb válság és egyben legkézenfekvőbb lehetőség a globális kormány megalakulásához. 1988-ban az Economist „Készülj a Főnix megjelenésére” címmel megjelent cikkében azt írta, hogy 2018-ra a világ globális valutát fog használni, amit a cikk „Főnixnek” nevezett.  Nem szabad elsiklani a főnix név mellett, hiszen a történet szerint a főnix elpusztul és hamvaiból egy új főnix emelkedik a magasba. A pusztítást, mint a teremtés egyik formáját szimbolizálja. A válság lehetőségként való megtestesítője. Az Economic cikke is megemlítette ezt a hasonlatot, és kifejtette, hogy egy gazdasági és monetáris összeomlás minden bizonnyal egy globális valuta létrehozásához vezetne, hozzátéve, hogy „néhány valuta-zűr, egy-két értéktőzsdei összeomlás és valószínűleg egy vagy két esés szükséges ahhoz, hogy a politikus belássák nincs más választásuk.”
Joseph Candel: A világnak nagyon kétségbeesett helyzetbe kell kerülnie ahhoz, hogy egy minden felett uralkodó világvezetőt elfogadjon. Békében és biztonságban, az emberek nem esnek kétségbe. A háború, a terrorizmus, a gazdasági összeomlás és a katasztrófák mind elősegítik a világkormány megalakításához szükséges hangulat kialakulását. Minden újabb válsággal közelebb kerülünk ahhoz a ponthoz, amikor a föld népei kétségbeesetten könyörögnek „Mindegy ki, csak húzzon ki a bajból!”
David Rockefeller szerint „a globális átalakulás küszöbén állunk. Már csak a megfelelő, kellő horderejű válságra van szükség és a világ népei el fogják fogadni az Új Világrendet.”

Itt az idő kiszállni a tőzsdéről, a bennfentesek átvágták a gátat



Forrás: activistpost.com

A CNBC riportja szerint a bennfentesek eladás-vételi forgalmának aránya jelenleg 3177 az egyhez

A baby boomer generáció azon tagjai, akik a 2008-as események ellenére még mindig hisznek az értéktőzsdében, figyeljenek! A tőzsdei piramisjáték leleplezése közel, a befektetők pedig mehetnek állást keresni a nagy semmihez közelítő nyugdíjat kapva jutalmul eddigi munkájukért. Az előre eltervezett összeomlás közelít, az elit tagjai már nagyjából elhagyták a süllyedő hajót, mindenki jobban teszi, ha gyors ütemben követi példájukat.
A tőzsdei bennfentesek eladásai rekord mértéket öltöttek. A trend évek óta emelkedőben van, de a mostani arányok lassan a humor kategóriába tartoznak. A hónap elején a Zero Hedge jelentette, hogy a bennfentesek eladás-vételi aránya 2341 az egyhez.
A múltheti 1411 az egyhez bennfentes eladás-vételi arányhoz képest, ezen a héten az arány majdnem kétszeresére emelkedett, elérve a nevetséges 2341 az egyhez értéket. Míg a Wall Street és a CNBC teljes gőzzel próbálják meggyőzni a befektetőket, hogy vegyenek vezető hi-tech részvényeket, mint például az Oracle vagy a Google, ugyanakkor a bennfentesek összesen 200 millió dollár értékben szabadultak meg az említett részvényekből csak a múlt hét folyamán,” írja Tyle Durden.
Október 26-án a CNBC szerint a bennfentesek eladási aktivitása a nagy tőzsdei kereskedelmet bonyolító cégek részvényeiből elérte a valahai legnagyobb mértéket. Ez semmiképpen sem jó jel. A CNBC cikk Alan Newman, a bennfentesek kereskedésére specializálódott piaci stratéga elemzését idézi: „A bennfentesek hihetetlenül magas volumenű eladásai az elmúlt hat hónap során a relatív alacsony számú vételi tranzakciókhoz képest a piac vezető, kulcsfontosságú szektoraiban még soha nem volt ilyen magas.”
A CNBC jelentése szerint a bennfentes ipari vállalatvezetők kereskedésének eladás-vételi aránya 3177 az egyhez.
A játéknak majdnem vége, mivel a gazdaság siralmas-de-egyre-rosszabb helyzetben levő főárama egyáltalán nem játszik szerepet a Wall Street hazárdjáték-szerű számításaiban. Az igazság az, hogy a legtöbb szövetségi állam csőd-közeli állapotban van, a munkanélküliségi ráta egyre rosszabb és még az ingatlan-lefoglalásokkal kapcsolatos botrány is hozzáteszi a maga részét a siralmas helyzethez. „Megkockáztatva, hogy lassan mindenki azt hiszi mást nem is tudok mondani, muszáj elismételnem, hogy jelentős korrekcióra számítunk,” nyilatkozta Alan Newman, a bennfentes kereskedelem szakértője.
Aki nem rendelkezik természetfeletti érzékkel a kereskedéshez vagy piacvezető szoftverrel a tőzsdén, jobban teszi, ha követi a bennfenteseket és gyors ütemben elhagyja a tőzsdét és inkább ingatlan vagyonba fekteti a pénzét. Miközben a FED a QE2-re (Quantitative Easing – Második mennyiségi enyhítés) készül, amit a tőzsde egyébként jó dolognak tart, az elit a nemesfémekhez, az árutőzsdéhez és mezőgazdasági földterületekhez menekül a dollár további gyengülésére számítva. Ezt látva az arany, az élelmiszerek és az olaj elég biztos talajnak tűnnek egy hétköznapi tőzsdézőnek.





A G-20-ak megállapodása sem állíthatja meg a dollár lejtmenetét



Forrás: financialpost.com
A G-20-ak találkozója hozzájárulhatott a fenyegető valutaháború kirobbanásának megakadályozásához, de az elmúlt hónapokra jellemző kereskedelmet, melyben egyre többen szabadulnak meg az amerikai fizetőeszköztől, kockázatosabb befektetésekért cserébe, nem igen befolyásolja.
Nem látok semmi lehetőséget arra, hogy ez változtasson a dollár helyzetén jelenleg,” nyilatkozta Andrew Busch, a BMO Capital Markets stratégiai elemzője.
A piacot leginkább a Quantitative Easing (mennyiségi enyhítés) újabb elindításával kapcsolatos FED döntés iránti várakozás határozza meg.”
A hétvégi Dél-koreai találkozót követően a G-20-ak arra ösztönöznek, hogy a valutaárfolyamokkal kapcsolatos döntéseket a „piaci tényező határozzák meg” és kérik az egyes országokat, hogy tartózkodjanak a versenypolitikai okból történő „leértékelésektől”.
Akik irányelvi változtatásokat vártak a G-20-ak által az IMF-től kért nagyobb szerepvállalásától a valutaárfolyamok meghatározásában csalódottak lesznek, mivel az amerikai külügyminiszter javaslata az egyensúlyhiány korlátozására vonatkozóan nem került elfogadásra. Ehelyett a külügyminiszterek és a központi bankok vezetői megállapodtak, hogy valamikor a jövőben, nem tudni mikor, meghatározásra kerülnek a követendő irányelvek.
A számos kiskapu ellenére a versenypolitikai leértékelések elkerülésére tett általános ígéret talán megakadályozhatja egy kereskedelmi háború kirobbanását. Gareth Berry, az UBS valutaelemzője szerint a lépés növelni fogja a befektetők kockázatvállalását, ami a kanadai és ausztrál dollárnak, az észak-európai valutáknak valamint a feljövő piacoknak kedvez a dollár rovására.
Kína és szomszédjai saját valutájuk megerősítésének szükségességét látják,” mondta. „Ezzel lehetővé teszik, hogy valutáik erősödjenek, ami idővel kiegyensúlyozottabbá teszi a gazdaságot.”
Ennek ellenére a valutapiacok toplistáját továbbra is az amerikai dollár eladása fogja vezetni, ahogy a FED újabb dollár milliárdokat injekcióz a gazdaságba a pénzügyi kerekek megolajozására és a kötvényhozamok csökkentésére. Egy dollárral elárasztott világban, ahol bőven akadnak sokkal vonzóbb befektetések, csoda lenne, ha az amerikai fizetőeszköz értéke nem csökkenne.

A bankszektor Sztálingrádja



Forrás: theintelhub.com
Ez egy veszélyes pillanat a világ számára,” írja Ambrose Evens-Pritchard a Telegraph-ban. „Húsz esztendő hibái romhalmazzá degradálták az amerikai gazdaságot. A legrosszabb azonban még hátra van. Az amerikai gazdaság sorsa a dollár sorsától függ. Amíg a dollár volt a világ tartalékvalutája, az óriási hiányok fedezetéül Amerika annyi pénzt vehetett kölcsön, amennyit csak akart. Most azonban ez a státusz veszélyben van. Amint a dollár tartalékvaluta szerepe megszűnik, az USA másodrangú hatalommá süllyed és nemzetközi támogatásra lesz szüksége importkiadásai kifizetéséhez,” írja Paul Craig Roberts.
Eric King szerint „az IMF nem volt képes megállítani az egyes országok versenyképességét növelni hivatott valuta-leértékelési hullámot a hétvége során, melynek eredményeként zöld út áll a világ minden kormánya és központi bankja előtt, hogy folytassák pénzgyártó orgiájukat. Ezen régiók számos állampolgára mostanában a központi bank szerepét is megpróbálja betölteni és aranyat vásárolnak a valutaháború elleni biztosítékként. A félelem növekedésével egyre többen teszik fel a kérdést: Mikor lesz a világnak ismét stabil valutarendszere?”
A globális pénzügyi törésvonalon minden nap egyre nagyobb a feszültség. Ez a feszültség a világ eddigi legnagyobb pénzügyi földrengése során fog felszabadulni, melynek során tanúi leszünk a fiat-valutarendszer elkerülhetetlen bukásának. A történelem folyamán eddig minden ilyen rendszer összeomlott, egyetlen túlélőt sem hagyva maga mögött. A valutaháborúk fokozódásával mindenki okosan teszi, ha a rendszeren kívül álló eszközzel, azaz arannyal is rendelkezik,” írja Ben Davis.
Az értékpapírosított jelzáloghitelezés lesz a nyugati országok pénzintézeteinek kegyelemdöfése,” mondja Jim Sinclair. „Ebből a rothadó szemétből a nyugdíjalapok rendelkeznek a legnagyobb mennyiséggel.”
Az összeomlás még nem ért véget,” írja a Taipan Kiadó Csoport. „Egy olyan robbanás vár még ránk, ami minden reményt porrá zúz majd és óriási felháborodást vált ki a tömegekből… melyet washingtoni és Wall street-i barátainknak köszönhetünk. Bárcsak elmondhatnám, hogy eltúlozva beszélek, de nem ez a helyzet. Igazi Katasztrófa vár ránk nagy ’K’-val. Annyira sietve próbáltak minél több hitelt jóváhagyni, hogy a nagy rohanásban több ezer (vagy talán millió?) hitel papírmunkája veszett el, vagy az is lehet, hogy soha el sem készültek. Ennek eredményeként a nagy hitelezők egy újabb rémálommal kell, hogy szembenézzenek: az ingatlan-lefoglalások nem legálisak, mivel a hitelek dokumentációja nincs meg.”
Október 13-án megtudtuk, hogy Amerikában közös nyomozás folyik az ingatlan-lefoglalások ügyében valamennyi állam bevonásával. Az ügyészek és az ügyvédek minden államban harcra készen állnak. Nem lesz nehéz dolguk egyezségre jutni a hitelintézetekkel, hiszen azzal vádolják őket, hogy hamis dokumentumok alapján foglaltak le több százezer ingatlant. Fejek fognak hullani, hiszen rengetegen veszítették el otthonaikat és nagyon sok pénzről van szó. Nagyon úgy tűnik, hogy a bank- és jelzáloghitel szektor Waterloo-jának leszünk tanúi.

12 vészjósló jel a pénzpiacokon



Forrás: TheEconomicCollapseBlog.com
Meg tudná valaki magyarázni, mi folyik a világ pénzpiacain? A nagyvállalatok bennfentes vezetői ijesztő sebességgel menekülnek az amerikai értéktőzsdéről, más befektetők pedig pénzhegyeket fektetnek aranyba és egyéb árukba. Az igazság az, hogy a kereslet olyannyira megnőtt az arany iránt, hogy egyes helyeken hiányt jelentettek be. Mindeközben néhány nagyon különös opciós tevékenység jelent meg a piacon. Valaki óriási összegeket tett arra, hogy az S&P 500 padlót fog októberben. A központi bankok is elkapták a „pénzgyártási lázat” és minden jel szerint azt várják, hogy egy újabb papírpénzáradat életre kelti majd a világgazdaságot. Eközben a durva és méltánytalan házlefoglalások miatti felzúdulás még nagyobb felfordulással fenyegeti az amerikai ingatlanpiacot.
Több vészjósló jel mutat arra, hogy valami nincs rendben a pénzpiacokon. Az alábbiakban összefoglalt tényezők némelyikének köze lehet ehhez. A döntést az olvasóra bízzuk.
Gyakran a katasztrófák előtt megfigyelhetjük, ahogyan a patkányok elhagyják a süllyedő hajót, ha tudjuk merre kell figyelni. Amennyiben a dolgok lefelé veszik majd az irányt, a bennfentesek mindenki előtt értesülnek a fejleményekről.
Vajon az alább felsorolt jelek megmutatják mire számíthatunk az elkövetkezendő néhány hónap során?
Elképzelhető, de nem biztos.
Ezt döntse el mindenki magának.
Egy dolog biztos, némelyik jel nagyon baljóslatúnak tűnik…
1. A nagy vállalatok bennfentesei fejvesztve menekülnek az amerikai értékpiacról. A jelentések szerint a vállalati bennfentesek eladásainak aránya a vállalati bennfentesek vásárlásaihoz képest 1411 az 1-hez volt a múlt hét során, míg ezen a héten ez az arány már 2341 az 1-egyhez.
2. A világ legtehetősebb emberei hihetetlen mennyiségű aranyat vásároltak és vásárolnak most is.
4. Az Egyesült Államok Pénzverdéje bejelentette, hogy elfogyott az 1 unciás 24 karátos amerikai Buffalo aranyérme és 2010 során már nem is lesz több.
5. Nehéz megmagyarázni az opciós ügyletek mostani hihetetlenül magas mértékét.
6. Egyes nagyon komoly befektetőkóriási téteket tesznek arra, hogy az S&P500 nagy bajban lesz október folyamán.
7. Kedden a Bank of Japan további kamatcsökkentéssel döbbentette meg a világot, még inkább közelítve a japán kamatokat a nullához, valamint egy 5 trillió jen értékű mennyiségi enyhítési (Quantitative Easing) alap felállítását jelentették be.
8. A New Yorki és a chicagói FED elnöke nyilvánosan arra kérték a FED-et, hogy tegyen többet az amerikai gazdaság fellendítése érdekében, kezdve a mennyiségi enyhítés újabb adagjával, még akkor is, ha az tovább növeli az inflációt Amerikában.
9. Joseph Stiglitz, Nobel díjas közgazdász, kedden újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy a FED és az Európai Központi Bank laza monetáris politikája „káoszba taszítja a világot.”
10. Szeptember végén az amerikai állami szabályozási hatóságok egy újabb 30 milliárd dolláros enyhítő csomagot jelentettek be a nagykereskedelmi hitelszervezeti rendszer számára.
11. A Bank of America, a JP Morgan Chase és a GMAC Mortgage egyes államokban minden házlefoglalást felfüggesztett a lefoglalási eljárásokkal kapcsolatos komoly fenntartások miatt. Greg Abbott, Texas főügyésze követeli, hogy minden lefoglalási eljárást azonnali hatállyal függesszenek fel Texasban, amíg meg nem vizsgálják az alkalmazott eljárások menetét és jogosságát.
12. Emellett Nancy Pelosi és további 30 képviselő hatósági vizsgálatot követelnek az ügyben. Nem kell mondanunk, hogy ez a botrány az egész amerikai ingatlanpiacot fejtetőre állíthatja.
Szóval ki hogyan látja? Vajon nehéz napok várnak a pénzpiacokra?
Nagyon úgy tűnik, csakhogy igen nehéz előre látni vajon mikor kezdenek szétesni a dolgok.
Az elkövetkezendő néhány év során bizonyára sok „összeomlást” látunk még. A lényeg, hogy mindig a hosszú távú trendeken tartsuk a szemünket.
Az amerikai gazdaság egyértelműen hanyatlóban van. Az egyetlen dolog, ami még mindig a felszínen tartja a gazdaságot, az a nagymennyiségű felhasznált tinta. Minden és mindenki úszik az adósságban. Erre a nem túl stabil alapra épült a gazdaság.
A nagyjátékosok megpróbálnak zsonglőrködni még egy darabig, de végül úgyis kártyavárként dől össze az egész. Sajnos, évtizedek óta pusztítjuk Amerika gazdaságát és a történet nem happyenddel végződik.







A fedezet nélküli pénzrendszer globális összeomlása



Forrás: Matthias Chang, Global Research

A megdönthetetlennek gondolt óriásbankok 2011 első negyedévéig bedőlhetnek – amikor már a „quantitative easing” sem segít

Rendszeres olvasóim emlékezhetnek, hogy már 2006 decemberében a globális bankok összeomlására figyelmeztettem, ha a gazdasági cunami egyszer őket is eléri. A többi, ahogy mondani szokták már történelem.
A Bernard Bernanke, FED elnök nevével fémjelzett úgynevezett „Quantitative Easing” (mennyiségi enyhítés) úgy 18 hónappal késleltette az árnyék pénzrendszer elkerülhetetlen összeomlását.
Éppen ezért 2009 novemberében biztosan állíthattam, hogy 2010 első, de legkésőbb második negyedévében a globális gazdaság zuhanórepülésbe kezd. Az USA gazdaságának további lassulásáról szóló hírek, vagy Bernanke szavaival élve „a fellendülés vártnál lassabb érkezése” igazolja elemzésem helyességét. Bernanke szerint a kilátások bizonytalanok a gazdaság pedig „továbbra is sebezhető a hirtelen fejleményekkel szemben.”
Egyértelmű, hogy Bernanke szavai nem illusztrálják kellő pontossággal a központi bankok és a pénzügyi elit Jackson Hole-ban összegyűlt tagjainak félelmeit. Egy biztos, mindannyian félnek.
Miért?
Hogy egyszerűen fogalmazzunk, a Bernanke által említett „nem várt fejlemények” a globális bankok összeomlására utalnak. Ilyen a FED-féle kommunikáció, és a bennfentesek tudják, hogy komoly figyelmeztetésről van szó.
Számos közgazdász teljesen félreértelmezte a „qauntitative easing” célját és következményeit. A központi bankok és a globális tömegtájékoztatás megpróbálták becsapni az embereket, mikor azt állították, hogy a Quantitative Easing segítségével képesek lesznek kölcsönöket biztosítani a pénzszűkében levő cégeknek és ez által újraindítani a gazdaságot. Azt állították, hogy az alacsony kamatok uralma mindenkit arra bátorít majd, hogy kölcsönt vegyen fel, fogyasszon és befektessen.
Ez volt a tündérmese.
Volt aztán néhány közgazdász, aki aggódni kezdett, hogy a FED nyomdák túlterheltsége (elektromos és egyéb típusú) rövid időn belül hiperinflációhoz vezethet.
Ennek ellenére nem történt semmi. A banki frakcionált tartalékgazdálkodás többszörös hatása nem volt érezhető. A banki kölcsönök szinte teljesen leálltak.
Miért? Mi történt?
Lássuk közérthetően összefoglalva:
1. A globális bankok úsztak a veszélyes eszközökben, más kifejezéssel élve értékpapír- vagy befektetésszemétben. Szinte valamennyi AAA minősítésű értékpapír valójában értéktelen szemét, ugyanakkor a banki mérlegkimutatásokban ezek dollár trilliókat érő eszközökként vannak feltüntetve.
2. A Lehman Brothers és az AIG összeomlása leleplezte a csúnya igazságot. Valamennyi globális bank dollár trilliókban mérhető adósságot halmozott fel és valamennyien fizetésképtelenek. A világ központi bankjai összefogtak és megegyeztek, hogy nem hozzák nyilvánosságra adósságállományuk mértékét, hiszen ez bankrohamhoz vezethetne, mint ahogyan az Northern Rock-ban történt Nagy-Britanniában.
3. A FED, Bernankéval az élen egy fondorlatos tervet eszelt ki a központi bankok megsegítésére melynek segítségével szisztematikusan, fázisonként tudnak megszabadulni veszélyes eszközeiktől és így megfelelhetnek a frakcionált banki pénzgazdálkodás által előírt tartalékképzési követelményeknek és nem mennek csődbe. Ez a globális bankok számára összeállított mentőcsomagok lényege.
4. Ezt a fondorlatos tervet a Quantitative Easing segítségével hajtották végre, azaz megvásárolták a bankok értékpapír-szemétjét. A FED tulajdonképpen a semmiből állított elő pénzt és ezt a „tőkét” használta fel az „értéktelen értékpapírok” könyv szerinti vagy névértéket történő felvásárlására, annak ellenére, hogy szinte mind szemétnek számított, vagy maximum dolláronként 10 centet ért. A bankok nem engedhetik meg maguknak, hogy mindezt elismerjék, és itt lép be a képbe ez a mostani pénzügyi bújócska.
5. Az egyszerű logikát követve a fenti mutatvány következménye az lenne, hogy a készpénzzel elárasztott bankok elkezdenek kölcsönadni a kétségbeesett fogyasztóknak és pénzszűkében lévő vállalkozásoknak. Az így szerzett pénz azonban nem jelent meg kölcsönök formájában. Akkor mi lett vele?
6. Visszavándorolt a FED-hez tartalék formájában és mivel a FED több trillió dollár értekben vásárolt ilyen „veszélyes hulladékot”, a globális bankok tulajdonában lévő „pénzeket” (pusztán tételek a FED könyvelésében) „többlet tartalékként” kezelték. Ez egy téves elnevezés (vagy helytelen könyvelés?), mivel azt a látszatot keltette, hogy a bankok jól állnak anyagilag és a frakcionált pénzgazdálkodási rendszer szabályai szerint sok trillió dollár értékben lennének képesek kölcsönadni. De nem ezt tették. Miért?
7. Mert a globális bankok még mindig sok trillió dollár értékű „veszélyes hulladékkal” rendelkeznek mérlegadataik szerint. A frakcionált tartalékgazdálkodás szabályai értelmében még mindig fizetésképtelennek számítanak. A tömegeknek nem szabad tudomást szerezni erről, különben a bankok globális rohamra számíthatnak.
8. Bernanke, az amerikai államkincstár és a globális bankok vezetői abban reménykedtek, hogy idővel (akkori számításaik szerint 12-18 hónap elteltével) az ingatlanpiac magához tér és az árak visszatérnek a válság előtti szintre.
Elevenítsük fel, hogyan is történt ez az egész? Mondjuk egy ház 500 ezer dollárért kelt el a válság előtt, amiből 450 ezer dollár vagy még több jelzáloghitelből került megfizetésre.  Ma ugyanez a ház csupán 200 ezer dollárt ér. Szorozzuk meg ezt a különbözetet több millióval, hiszen ilyen mennyiségű ingatlan cserélt gazdát 2000 és 2008 között és rájövünk milyen kiterjedésű pénzügyi feketelyukkal állunk szemben. Ebből a mocsárból a globális bankok nem lesznek képesek kilábalni. Az sem lehetséges, hogy a FED és a központi bankok vezetői további értékpapír szemetet vásároljanak a végtelenségig a Quantitative Easingen keresztül anélkül, hogy kiderülne mi is áll a dolgok hátterében és napvilágra kerülne a bankok fizetésképtelensége.
Saját számításaim szerint további minimum 20 trillió dollár értékű Quantitative Easingre van még szükség. Sem a FED, sem egyetlen központi bank nem merne ilyen mennyiségű pénzt előállítani, hiszen ettől könnyen pánik törhetne ki a hitelezők, befektetők és betétesek körében. Olyan lenne ez, mintha világgá kürtölnék, hogy minden bank csődbe ment.
9. Rövid és hosszú távon azonban a mennyiségi enyhítés (Qauntitative Easing) újabb özönén kívül nincs más megoldás. A Quantitative Easing 2 nem haladhatja meg az első adag mennyiségét anélkül, hogy meg ne nyitná Pandora híres szelencéjét.
10. Nem nehéz kitalálni, hogy a FED, másodszor sem hagyja kihasználatlanul ezt a lehetőséget, hiszen a frakcionált bankrendszer követelményei értelmében a globális bankok (egyre nagyobb számú lefoglalással küzdve) nem lennének képesek megfelelni a tartalékképzési követelményeknek anélkül, hogy a FED ne vásárolna fel további értékpapír szeméthalmazokat.
11. Arról se feledkezzünk meg, hogy a válság legnehezebb szakaszában a FED bejelentette, hogy a globális bankok feltételezett „többlettartaléka” után kamatot fizet, hogy a szegény bankok is kereshessenek valamit. Leegyszerűsítve egy pénzügyi ringlispíllel állunk szemben, ahol a pénz egy-két kattintás után a balzsebből a jobba vándorol. A FED pénzt gyárt, amivel pénzügyi szemetet vásárol, majd ugyanez a pénz visszakerül a FED-hez a globális bankoktól kamat címén. A mennyiségi enyhítés fikcióján keresztül a bankokat pénzzel árasztják el, hogy a kamatok segítségével pénz kereshessenek. Ezek után miért lepődünk meg, ha ugyan ezek a bankok rekord összegű nyereségekről számolnak be?
12. A globális bankok névértéken, és teljesen költségmentesen szabadulnak meg pénzügyi szemetüktől, sőt még fizetnek is nekik azért megszabaduljanak tőle kamat formájában. Csak hab a tortán, hogy a pénz egy részén amerikai kincstárjegyet vásárolnak (ami szintén kamatot fizet), így lehetővé teszik, hogy az amerikai államkincstár folytassa deficitgazdálkodását. Ez az évszázad „kisegítő” rablása.
Most, hogy pontról pontra végigmentünk a csalás szakaszain és értjük, hogy mi megy végbe a háttérben, csupán az marad hátra, hogy várjunk és figyeljük, vajon megússza-e a FED a mennyiségi enyhítés következő fordulóját.
Nyilvánvaló, hogy a FED és más központi bankok abban reménykednek, hogy az ingatlanárak visszatérnek a válság előtti szintre. Ez szép álom csupán. A mennyiségi enyhítés kettő éppen úgy nem lesz képes megmenteni a bankokat, mint, ahogy az első sem tudta.
A beteg az intenzív osztályon fekszik és minden jel szerint agy halott, bár ha gyengén is, de még ver a szíve. A megdönthetetlen bankok úgy látszik, ez alkalommal mégis dőlnek. Fájdalmas lesz, de elkerülhetetlen, mert e nélkül nem indulhat el a fellendülés.
Figyelmeztetés:
Amikor az ár átlépi a gátat, úgy 2011 eleje táján, tömeges rohamok lesznek a bankoknál.
A FED és több központi bank valószínűleg a következő óvintézkedéseket hozza majd ennek elkerülése érdekében:
1. Megtiltja a banki készpénzfelvételt egy bizonyos összeg, mondjuk napi 1000 dollár felett,
2. Letilt bizonyos tranzakciókat egy adott összeg, mondjuk 10 ezer dollár felett,
3. Korlátozza a fém (arany és ezüst) befektetéseket,
4. Legrosszabb esetben elrendelheti az arany beszolgáltatását, illetve elkobzását, ahogyan az a 2. Világháborúban is történt,
5. Tőkefelügyeletet rendelhet el, stb.
6. Olyan törvényeket vezethet be, ami kikényszeríti, hogy a mindennapi tranzakciókat kizárólag bank- vagy hitelkártya segítségével bonyolítsák,
7. Olyan törvényeket vezethetnek be, ami büntethetővé tenné a fenti intézkedések megszegését.

Gazdasági ítéletnap és apokalipszis Amerikában – már mindennapos hír



Hugues Honore (AFP)
WASHINGTON – A gazdasági szakemberektől egyre gyakoribbak a világ elsőszámú, de jelenleg kiugróan magas munkanélküliséggel és egyre növekvő deficittel küszködő gazdaságának összeomlására vonatkozó figyelmeztetések.
Nouriel Roubini lehet ennek a végítélet-jellegű gondolkodásnak az egyik guruja, miután helyesen jósolta meg a hitelválság kaotikus következményeit és előre látta az ingatlanpiaci válság közeledtét.
Az USA fegyvertára kiürült,” mondta Roubini egy gazdasági fórumon Olaszországban szeptember elején. „Bármilyen sokkhatás újabb válságba döntheti az országot.”
De más közgazdászok is, akik eddig kerülték a média figyelmét, rémálomszerű jóslatokról tesznek tanúbizonyságot.
Laurence Kotlikoff, a Bostoni Egyetem professzora, aki már 1980-ban felhívta a figyelmet a köztartozások veszélyeire, hasonlóan sötét jóslatok mellett foglalt állást a Nemzetközi Valutaalap egyik múlt héten megjelent kiadványában.
Olyan ítéletnapi képet tárt az olvasók elé, melyben a két szuperhatalom, az USA és az összesen 843 milliárd dollárnyi amerikai kincstárjegy birtokos Kína csapnak össze.
Egy jelentéktelen kereskedelmi vita az USA és Kína között, arra a következtetésre juttathat egyeseket, hogy mások is eladnák amerikai kincstárjegyeiket,” írta az IMF Pénzügyi és Fejlesztési Áttekintésében. „Ez a feltételezés, az infláció miatti aggodalmakkal megtetézve arra ösztönözheti az embereket, hogy bankban tartott pénzüket tartós fogyasztási cikkekre cseréljék.”
Kotlikoff arra figyelmeztet, hogy egy ilyen lépés a bankok, pénzügyi alapok és biztosítók lerohanását eredményezheti.
A FED kénytelen lenne több trillió dollár értékben pénzt nyomni rövid idő alatt, hogy fedezni tudja vállalt és ki nem mondott garanciáit. Ez a rengeteg új pénz súlyos inflációt, esetleg hiperinflációt okozna,” mondta. „Léteznek más, kevésbé apokaliptikus, talán hihetőbb, de még mindig kellemetlen forgatókönyvek is.”
A StrategyOne Intézet által pénteken közzétett felmérés szerint az amerikaiak 65%-a szerint újabb válság következik. A nézet, hogy Amerika ideje leálldozóban van alaposan beleivódott a köztudatba, amit a Wall Street Journal/NBC közvélemény kutatása során megkérdezettek 65%-a is alátámaszt.
Való igaz: a mai gazdasági problémák szerkezeti jellegűek, nem ciklikusak,” szállt vitába David Brooks, a New York Times újságírója. Szerinte az Egyesült Államok pont oly módon veszíti el a világ feletti dominanciáját, mint ahogyan az a brit birodalommal történt egy évszázaddal ezelőtt.
Éppen egy újabb munkanélküliségi fellendülés közepén járunk. A bérek évtizedek óta elmaradnak a várttól. A munkaerő piaci problémák mélyek és makacsak,” mondja Brooks.
Közgazdasági Nobel békedíjas Paul Krugman szintén aggodalmának adott hangot az ingatag gazdasági fellendülés sorsát illetően, ha a szavazók visszaadják a politikai hatalmat a republikánusoknak.
Leírhatatlanul káros lenne, ha John Boehner, a most kisebbségben lévő frakció vezetője által nemrégiben ismertetett gazdasági elképzeléseket életbe léptetnék,” írta szerkesztői cikkében. „Kevesebb állás és nagyobb deficit – a tökéletes kombináció.”
A Wall Street Journal, ahol általában kedvezően reagálnak Boehner szenátor adócsökkentési javaslataira, egy másik Nobel békedíjast, Vernon Smith-t idézte, de ez a lap sem nyújthatott sok vigaszt olvasóinak.
Szembe kell néznünk a ténnyel: szinte biztos, hogy hosszú lejtmenetre számíthatunk,” írta Smith.
Úgy tűnik ez a fajta pesszimista szemlélet még az IMF-be is begyűrűzött, amikor pénteken arra figyelmeztetett, hogy a magas mértékű nemzeti adósság és a bizonytalan lábakon álló pénzügyi szektor miatt a világgazdaság képtelen lesz helyreállni.
A lefoglalt ingatlanok száma az Egyesült Államokban hihetetlenül magas és még mindig növekszik, részben amiatt, hogy a lakástulajdonosoknak nyújtott adóhitelek nagy része mostanában jár le. Ez tovább ronthatja az ingatlanárakat.”
Ennek eredményeként a kis és közepes bankok „aránytalanul nagymértékű” veszteséget könyvelhetnek el, amely „megingathatja a fellendülésbe vetett bizalmat,” figyelmeztetett az IMF.

Az IMF „társadalmi elégedetlenségtől” tart a munkanélküliségi válság miatt



Amerika és Európa a legsúlyosabb munkaerő piaci válságot éli át a 30-as évek óta és az IMF szerint a válság bármikor „tiltakozások láncolatát robbanthatja ki”

Forrás: telegraph.co.uk
A munkaerő piac komoly bajban van. A Nagy Gazdasági Válság egy munkanélküliséggel sújtott pusztaságot hagyott maga után,” mondta Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezetője a Nemzetközi Munkaügyi Szövetséggel (ILO) folytatott oslói csúcstalálkozón.
Szerinte nem lesz dupla (double-dip) válság, de kihangsúlyozta, hogy a társadalmi válság elkerülhetetlen. Véleménye szerint komoly hiba volna azt gondolni, hogy a nyugat immáron biztonságban érezheti magát, miután oly közel került a szakadék széléhez a múlt év során. „Nem vagyunk biztonságban,” mondta.
Az IMF és az ILO közös jelentése szerint a világon összesen 30 millió munkahely szűnt meg a válság kirobbanása óta, ami egyes gazdagabb országokban a munkahelyek háromnegyedét jelentette. Ma a világon 210 millió munkanélküli van. „A Nagy Gazdasági Válság tátongó sebeket hagyott maga után. A magas mértékű és hosszantartó munkanélküliség nagy kockázatot jelent a működő demokráciák számára,” áll a jelentésben.
A tanulmány számos bizonyítékot felsorakoztatott, hogy a válság húszas éveiben járó áldozatai életre szóló sebeket szenvednek el és elveszítik hitüket a közintézményekben. Egy újabb csavar a helyzetben az „új foglalkoztatás növekedési intenzitásának” egyértelmű esése, mivel a helyreálláshoz, fellendüléshez szükséges teljesítmény kevesebb extra munkahelyet igényel. Ennek tükrében, nehéz elképzelni, hogy az állását elvesztett valamennyi ember újra munkába állhat, még akkor sem, ha a fellendülés üteme netán erősödne. Pusztán a felszínen maradáshoz évi 45 millió munkahelyet kell teremteni a világon.
Olivier Blanchard, az IMF vezető közgazdásza elmondta, hogy a hosszú távon munka nélkül maradók száma minden visszaeséskor kicsit magasabb az előzőnél az évtizedek előrehaladtával, de ez alkalommal számuk kiugróan magas.
A munkanélküliség időtartama hetekben mérve az Egyesült Államokban
A hosszú távon munka nélkül maradtak száma ijesztően magas: az Egyesült Államokban a munkanélküliek fele több mint hat hónapja van munka nélkül, ami a Nagy Gazdasági Világválság óta nem fordult elő,” mondta.
Az IMF szerint összefüggés lehet a gazdagok és szegények közötti szakadék szélesedésének a munkaerő kereslet csökkenéséhez.
A történészek szerint 1929-30 óta nem volt ilyen szélsőségesen nagy szakadék a vagyonelosztásban. Egyes vélemények szerint a vagyon ilyen mértékű koncentráltsága miatt a befektetések túlhaladhatják a keresletet, ami túltermeléshez vezet, stagnálásban tartva a világot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése