2013. március 14., csütörtök

(796) Fukushima egy ketyegő időzített bomba


(796) Fukushima egy ketyegő időzített bomba



Publikálva 2012.máj.15. | Túlélési (általános) | 151 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

Ahogy telik az idő, egyre jobban rájövünk, hogy már megint át lettünk verve. A mainstream médiában megjelenő cikkekből az jön le, hogy a Fukushima „baleset” majdnem olyan rossz, mint Csernobil volt. Miközben a valóság az, hogy sokszorosan rosszabb. A hivatalos japán jelentés pedig kihangsúlyozza, hogy „vannak még kihívások, de minden ellenőrzés alatt áll. A legrosszabbon már túl vagyunk.” Eközben a független szakemberek jelzik, hogy a japánok a tűzzel játszanak, mert az elhasznált fűtőelemeket még mindig a helyszínen tárolják, ami különösen a 4. Reaktornál kritikus, mert ott a halálos cézium-137 izotópból tízszer több található, mint amennyit Csernobil kilövellt a levegőbe. A tény szőnyeg alá söprésének oka az, hogy hasonló tárolási körülmények ebben a pillanatban is léteznek az USA területén, amelyek biztonságosságát nem kívánják megkérdőjelezni.
Ezzel a témával nem olyan nagyon rég foglalkoztam. Azóta több forrásból is vissza lettek igazolva a témák. A puszta adatok: Közvetlenül a cunami előtt a 4. Reaktor tározóját csordultig feltöltötték kimerült fűtőelemekkel, amelyek egy része egészen friss volt. Ez azért fontos megjegyzés, mert minél öregebb egy elhasznált fűtőelem annál kevésbé radioaktív, és minél frissebb, annál erősebben radioaktív. Ebből következik, hogy bár a cunami pillanatában a 4. Reaktor nem működött, mégis a pihentető medencéje komoly gondot okoz, ahol több fűtőelem található, mint az összes többi helyen együttvéve. Ráadásul a medence felett a szabad ég van, mert a tető lerepült.

A 4. reaktor blokk műhold felvétele 

A robbanástól maga az épület olyan mértékben rongálódott meg, hogy egy 7,5 erősségű földrengést egészen biztos nem bírna ki. Már pedig, ha a medence fala megrepedne, és a víz eltávozna, akkor az állandó hűtést igénylő födőelemek begyulladnának. Ha pedig begyulladnak, akkor nincs isten az égben, aki el tudná oltani, mert a ráöntött víz csak olaj lenne a tűzre. Az égési folyamat a vizet felbontaná és a benne lévő oxigént felhasználná. Egyetlen egy dolog történhet, az egész fűtőelem elég, miközben az összes radioaktív anyag felszáll az atmoszférába, ahonnan szétszóródna az egész északi féltekén. Arnie Gundersen, a Fairewinds főmérnöke szerint (ma a világon elismert, leghíresebb, független szakember) ha ez bekövetkezik, akkor a 350 km-re lévő Tokiót evakuálni kell. Ez a minimum, mert több cézium kerülne a levegőbe, mint amennyi eddig került a mai napig az 1950-ben kezdődő kísérleti robbantások óta, beleértve az összes atomkatasztrófát is. A céziumról pedig csak annyit, hogy a felezési ideje 30 év, tehát kb. 300 év kell ahhoz, hogy a cézium veszély elmúljon. Különben a cézium úgy viselkedik, mint a kálium, ezért a szervezetbe jutva az izmokba kerül, beleértve a szívizmokat is, ahol hihetetlen rombolást végez.
A vészhelyzet tehát komoly, a japán kormány ennek ellenére csigalassúsággal intézkedik. Ha nem lenne földrengés veszély, akkor a fűtőelemek eltávolításának jelenlegi tempója elfogadható lenne. De mivel nagyon komoly földrengésveszély van, gyorsan kellene cselekedni. Ennek ellenére a japán kormány csak most, az esemény után több mint egy évvel állt elő azzal, hogy építsenek a 4. Reaktor épülete köré egy védőfalat, amit a lehető leggyorsabban már rég meg kellett volna tenni, illetve a 4. Egység medence épületét

A fűtőelemmedence képe – bal oldali betét Arnie Gundersen portréja

(ami a fényképen is látható módon romokban „hever”) meg kellene erősíteni. Amit eddig tettek az kövek és homokzsákok felhalmozása 4. Reaktor (megmaradt) épülete körül, azzal a céllal, hogy az majd felfog egy esetleges újabb cunamit. A mérnökök szerint ez a fusizás nyilvánvalóan alkalmatlan arra, amire szánják.
Végül is, mi az, ami abszurd? Olyan vészhelyzetet tartanak fenn, most már több mint egy éve, aminek lényege, hogy egy 7,5 nagyságot meghaladó földrengésen múlik az emberiség léte. A megfelelő óvintézkedéseket már rég megtehették volna, de semmi érdemleges nem történt. A japán (és amerikai) politikusok vagy emberellenes örültek, vagy (és ez a valószínűbb) egyszerűen csak hülyék.
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

(458)

Kapcsolódó cikkek

151 válasz erre “(796) Fukushima egy ketyegő időzített bomba

  1. Gundersen még arról is beszél, hogy ebben a tározóban egy atomrobbanás vitte le a tetőt és a containmentet, nem volt nekem világos, hogy mitől alakult ki ez, bár persze a szakértő nem ilyen kifejezést használ, hogy “atomrobbanás”, hanem “prompt criticality”. Az érdekes az, hogy egy kimerült fűtőelemtározóban is bekövetkezhet láncreakció, ami nem sok jót jósol a technológiailag lehanyatló közeljövőben, a világ sokszáz ilyen tározójában, a legfejlettebb országokban.
    Egy másik téma, amit nem jrsz, Tibor bá, hogy nem egészen “a japán kormány” van itt az események mögött, pontosabban nem csak. Gundersen emlegeti, hogy a kormány és a TEPCO tököl, totolyázik. A kormáyn báb-jellegét jelzi, hogy nem vették ki az egészet a TEPCO magáncég kezéből már a katasztrófa idején. Az atomipar a nagytőke legközpontibb köreinek egyik kiemelt üzlete, a japán kormányok, párttól függetlenül mindig a japán nagytőke zsebében vannak. Leninnek tán igaza volt, a kapitalizmus megássa saját sírját… Meg az emberiségét.
  2. G. Balazs Says: 2012.május.15th. at 08:53
    Arma es Tiborba’ erre a link-re (is) utalnak, ha valakinek meg nincs meg:
    Szerintem meg Gundersen is “minimalizal” pl. a CNN-es interjuiban, az igazsag egyszeruen nem mainstream kompatibils.
    Itt oszintebbnek tunik, valoszinuleg tenyleg vegunk van… tokeletes “die off” szituacio, az illuminatusok legmereszebb almait is tulszarnyalja a rideg valosag….
  3. Gloucester Says: 2012.május.15th. at 09:56
    Nálunk pedig semmilyen ellenérvet nem hallgatnak meg Paks bővítésére. A döntéshozók szemüket becsukják, fülüket befogják és mennek a maguknak kitaposott ösvényén. Szemellenzős, felfuvalkodott brigád.
  4. 2: Ficó is a minap jelentette be, hogy a bezárt apátszentmihályi blokkok mellett építenek két újat.
    A lengyel kormány nyomul a tengermellékre tervezett atomerőmű projektjével, a helyi lakosság zömének tiltakozása ellenére.
  5. 2, Gloucaster:
    ők úgy gondolkoznak, hogy lesz munka belőle és visszajár belőle a 20%. Hogy mi lesz az időzített bombákból, amire a mai kisgyermekeik, unokáik 20 évesek lesznek, az meg még olyan távol van…
  6. Egy statisztikai számítást kaphatunk arra hogy milyen idő múlva várható a 7,5-ösnél nagyobb földrengés Fukusima környékén?
  7. Tibor bá' Says: 2012.május.15th. at 15:39
    1.
    Természetesen semmi kifogásom az ellen, hogy kiegészíted a posztot. Amit írsz az tény, de hogy miért volt és hogyan robbanás, az tényleg tavalyi hó, de ha már felhoztad, akkor írhatok egy függeléket a poszthoz.
  8. 7: szabad azért hozzászólni, nem?
  9. Gloucester Says: 2012.május.15th. at 16:05
    8. Geddon: Neked csak halkan, mert ismerünk. :-)
  10. Tibor bá' Says: 2012.május.15th. at 16:16
    8:
    Hozzászólni? Meg is írhatod helyettem. :) Addig is:
    A fukushimai reaktorok fűtőeleme U-235, ami egy radioaktív izotóp, azaz egyik másik atom spontán felbomlik elveszít két neutront és két protont, tóriummá alakul át, miközben hatalmas energia szabadul fel. Ha egy U-235 atomot eltalál egy száguldó neutron, akkor az atom felbomlik és kirepül belőle két neutron. Ha ezt a felbomló atomot elég sok atom veszi körül ahhoz, hogy az egyik neutron beleütközzön egy másik atomba, akkor láncreakció jön létre, ami azt jelenti, hogy az egy tömbben lévő U-235 folyamatosan bomlik (és ad le hőt). Azt a tömeget, ami biztosítja ezt az állapotot „krirtikus tömegnek” nevezzük. A helyzetet pedig kritikalitásnak. Reaktorokban különböző módon fékezik a neutronok áramlását abból a célból, hogy a láncreakciót fenntartsák, de a folyamat ne tudjon megfutni. Balesetnél előfordulhat, hogy az egymásra eső fűtőelemek véletlenül kritikus tömeget alkotnak, és akkor beindul a láncreakció, ami gyors leolvadást jelent. Ez történt a Fukushima 4. Reaktor tárolómedencéjében is. Bár a folyamat megegyezik az atomrobbantással, mégsem az, mert a robbanáshoz a szub kritikus tömegek nagyon gyors összerakása szükséges. Ha csak össze van dobálva a kritikus tömeg, az nem robban csak leolvad. Rendkívül forróvá válik, mindenfajta radioaktív anyag keletkezik, elpárolog és kijut az atmoszférába.
  11. 6. Akár holnap is. A Tűzgyűrű most épp eléggé aktív:
    “Hétfőn Chile és Peru határán 6,2 pont erősségű földrengés történt. A földlökések epicentruma a perui Tacna várostól 56 km-re, Chile területén volt 98,3 km mélyen. A földrengés Chile északi részén rombolást idézett elő. Szünetel az energia-ellátás, több országút megrongálódott.” Ez a legfrissebb, de folyamatosan reng.
    quakes.globalincidentmap.com
  12. A megfelelő óvintézkedéseket már rég megtehették volna, de semmi érdemleges nem történt. A japán (és amerikai) politikusok vagy emberellenes örültek, vagy (és ez a valószínűbb) egyszerűen csak hülyék.”
    Kedves Mindenki!
    Nem hülyék, tudnak mindent, főleg akinek kell az tudja, hogy mit és miért tesz, vagy nem tesz. Tudatos minden cselekvés.
    Egyszerű a magyarázat, hirtelen (30-40év alatt) a Föld reális lehetőségeihez mérten nagyon sokan lettünk. Ezért meg kell érteni, lépéskényszer van. Lépni kell valamit (pláne olyat ami véletlennek tűnik).
    Én azt gondolom azonban, hogy ez egy folyamat eleje, ami eltart 10-20évig, ami a jelenlegi populáció töredékére zsugorodását jelenti és ami a lényeg, különböző életminőségben.
    Mert bizony igazságtalan az élet lesz akkor is akinek nemcsak traktora, de olaja is lesz hozzá, és lesz aki önmagát fogja be az eke elé, egy és ugyanazon Föld nevű bolygón. Többé-kevésbé ma is így van…
  13. Tibor bá' Says: 2012.május.15th. at 18:09
    12:
    Kifejezetten élvezem amikor valaki sületlenségekkel áll elő. Újabban az kering a hálón, hogy Fukushima szándékos cselekedet következménye. BAROMSÁG. Az ott ránk szabaduló radioaktív szennyeződés egyformán súlyt minden embert, kicsit, nagyot, sárgát, fehéret, feketét, bénát, gazdagot és szegényt egyaránt. Ráadásul nem kontrolálható, hatáswa nem kiszámítható, és ami a legfrontosabb, nem leállítható. Ki olyan ökör, aki úgy ritkítja sorainkat, hogy közben a gyereke leukémiát kap? Nem ártana néha gondolkodni!!!
  14. Az a borzasztó, hogy a Világ “vezetői” ugyanolyan sülthülyék, mint mi, közemberek.
    Mi elbasszuk a fútést a házunkon, az adóbevallást vayg egy ringyót válaszunk feleségnek. Ők kiviszik Kínába a technológiát, hogy lemásolják, túlfújnak egy ingatlanlufit, Strausz-Khan rossz kurvát varr le.
    Miért pont egy Fukusimát kezelnének “szuperemberek”?
  15. 6-ra:
    Nem válaszol senki? Google a barátod.
    http://komlomedia.wordpress.com/2012/05/03/fukushima-fejezi-be-az-emberiseg-amokfutasat/
    “Egy ilyen földrengés előfordulásának esélye az érintett területen igen nagy, egyes becslések szerint egy éven belül 70, három éven belül pedig 98%.”
  16. 15:
    Thx :)
    mindenesetre a 70% esélyt idáig megúsztuk, még van 2% esélyünk hogy a 2015-öt is megérjük.
    Addig meg csak lesz valami.
    Talán kipakolják valahova, vagy ha 3 felé szétrakják már akkor is jobb a helyzet.
    Egyszerűen valami ideiglenes tárolóba kellene áttelepíteni a cuccost, azt 100 évre levan a gond. Idáig talán egy politikus is eljut, és legalább a saját szaros életére megoldotta a dolgot. Már ez is több mint amit elvárunk tőle.
  17. mickeyratt Says: 2012.május.15th. at 22:18
    Jó hír mindenki számára, aki nem ellenzi “csuklóból” egy felsőbb intelligencia létezésének lehetőségét: Nem kell attól tartanunk, hogy nukleáris katasztrófa vet véget a világnak. Nem emberi kéz fogja “lehúzni a rolót” kis világunk felett.
    Óriási erők működnek a háttérben, melyek féken tartják az emberi gonoszság és bűn -amúgy természetes- következményeit. Nyilván ezen féken-tartó erők nélkül percek alatt összeomolhatna a világ.
    (“Minthogy láttad, hogy a hegyről kő szakad vala le KÉZ ÉRINTÉSE NÉLKÜL, és szétzúzá a vasat, rezet, cserepet, ezüstöt és aranyat: a nagy Isten azt jelentette meg a királynak, a mi majd ezután lészen; és igaz az álom, és bizonyos annak értelme. ” Dán. 2:45.)
    Jöhetnek a “bullshit” post-ok :)
  18. 16-ra.
    Hiába válaszoltam, nem figyelsz. A cikkben az is le van irva, hogy “…az elhasznált fűtőelemek biztonságos kiemelése nem lehetséges…”
  19. 14. Janooka
    Ők kiviszik Kínába a technológiát, hogy lemásolják, túlfújnak egy ingatlanlufit, Strausz-Khan rossz kurvát varr le.
    Miért pont egy Fukusimát kezelnének “szuperemberek”?”
    A technológiát alapos számítások után vitték ki…
    Hosszútávon a kifizetett (azaz a fejlett világban ki nem fizetett) bérekből ezerszeresen bejön a technológia ára.
    A lufik nagyra fújása nem “butaság” hanem a tonnaszám nyomtatott dollároknak a gazdaságból való kiszívása volt a céljuk.
    DSK meg nyilván nem a fekete szobalány miatt bukott le, hanem mert nem tudta, hogy ki a főnök. Az IMF fejeként nagy lett a mellénye, és megzsarolta a FED-et hogy megszellőzteti a bizonyítékait arról, hogy hova lett Fort Knox-ból 5000 tonna arany. Aztán a börtönben elmagyarázták neki, hogy az IMF is csak egy bábu, és úgy is kell neki viselkednie.
    Fukusima se egy nagy vaszisztdasz.
    Akik kalkulált rizikókat spekulálnak a bőrünkre, azoknak megvan a tuti atombiztos óvóhelyük.
    Valószínű meg lehet találni őket az atomerőművektől a lehető legnagyobb távolságra.
    Ne felejtsük el, hogy ezek az infók mind a médián keresztül jutnak a többségünkhöz, és sok esetben politikai nézetől függ, hogy ki mit fogad el információnak, és mit itél dezinformációnak.
  20. tücsöktávlat Says: 2012.május.15th. at 23:22
    12:
    Érdekes elmélet, mivel ha a természeti környezetet is radikálisan leépítik ilyen formában (amivel csökken az eltartóképesség), akkor feleslegesen csökkentették a népességet. Talán ennyire nem hülye senki, szóval szerintem aludj nyugodtan, mert ilyen víziókkal biztosan nem könnyű.:D
  21. 12. D.007
    a Föld reális lehetőségeihez mérten nagyon sokan lettünk.”
    Dehogy lettünk sokan !
    Azok lettek sokan, akik a Föld forrásaiból a rájuk eső rész nagyon sokszorosát élik fel.
    Nagyon durva példa, de ha az USA felső 50%-a hirtelen eltűnne, akkor a felszabaduló erőforrások hirten paradicsomi lehetőségek elé állítanák a Földet… ( és még nem említettük az elmaradó környezetszennyezéseket, háborúkat, mahinációkat..)
  22. 21.
    Nagyon rossz példa,annyira rossz ,hogy nem is alkalmazható példaként,mivel a világon mindenki azon tevékenykedik,hogy legalább amerikájn szinten élhessen,de ha lehetséges annál is jobban.Tehát ha az Usa eltűnne , a felszabaduló erőforrások Europába,Japánba,Kinába vándorolnának- minden kinainak lenne saját kocsija és kacsalábon forgó vára,az europai panelproli pedig elégedett böfögéssel nyugtázná,hogy akár Hummerral is járhatna dolgozni és tapsolna a kapitalista rendszernek tovább.
    Az pedig tökéletesen nyilvánvaló ,hogy azok fognak eltűnni az energiahiány és élelmiszerválság sűlyessztőjében akiknek nincs massziv hadseregegűk,mert enélkűl közelébe sem szagolhatnak a dolgoknak.
    Sokan mondják sokfelé,hogy az amerikájn nép együgyű,az europai pedig bölcs és felvilágosult.A valóság viszont az,hogy mig az ”okos” átlag europai gűrcől a megélhetésért,addig az átlag amerikájn unalmában már nem tudja,hogy milyen szórakozást találjon magának.
  23. Miértke Says: 2012.május.16th. at 06:28
    21. Attila Légy szíves magyarázd el nekem, hogy miért nem vagyunk sokan a Földön. A hirtelen felszabaduló erőforrások a fosszilis energiákon múlnak, ami egyre kevesebb, és a jövőnkről van szó. Nem gondolom, hogy irtani kellene az embereket, mert megtesszük ezt mi magunktól is. Azonban, ha olvastad a hozzászólásokat, akkor sokan, köztük Réka is megírta, hogy ha nem kőolaj alapú margarinnal fogod etetni a gyerekedet, akkor a növények termésátlaga jóval kisebb lesz, pl. ha eredeti tájfajtákat ültetünk. Én azt gondolom, hogy a példa amit írtál csak a környezetszennyezésre igaz, és nem a Föld eltartó képességére.
  24. Drakonisz Says: 2012.május.16th. at 07:49
    22. Az átlag amerikai most, ahogy én hallom munkanélküli segélyen van, mert nincs semmi ami működtetné a gazdaságukat a dollár gyengülő monopóliumain kívül… Márpedig a munkanélküli segély sehol – még amerikában – sem elegendő kacsalábon forgó palotához, de még családonként 2 sportkocsihoz se…
  25. 18:
    Valójában nem olvastam el a cikket, ezért nem gondoltam hogy megállapításokat tesz.
    Nem hiszem el hogy csernobili mintára nem működne hogy oda gyalogol két halálraítélt és kivesz két kockát a medencéből lapáttal meg csákánnyal. Ugye van a japóknak robott technológiájuk is, ha nem akarnak embereket odaküldeni akkor lehet minimalizálni az emberáldozatokat.
  26. 25.
    Ha vicc, akkor a szmájli hiányzik a végéről.
    Ha lapáttat és csákánnyal emelik ki a kockát, amint elhagyja a hűtővizet beindul a reakció és leolvad a tömb és agyonsugároz mindent.
    A robottechnológiával is gond van a sugárzás miatt. A robotok vezérlését mikroprocik csinálják, amik utálják a sugárzást, de még a rádiófrekis zavart is. Csernobilban is próbálkoztak robottal, tíz percig bírtak működni. Az alien kellene ide, az mindent jól bírt… :)
  27. 25:
    Halálraítélt van bőven, a föld lakossága. :-(
    A sugárzás nem kémiai szinten, nem az elektronhéjak szintjén hat, hanem az atommagok szintjén.
    A sugárzás hatására megváltozik az anyag elemi szinten. Ami eddig szilícium volt, az is elváltozik valami mássá. Először a robotok “agya” pusztul meg kellő gyorsasággal. Ott “szétrohad” minden, de nem vegyi bomlással. Ellenszer pedig nincs.
  28. Molnár Géza Says: 2012.május.16th. at 09:01
    23. Adott egy rendszer, melynek szerkezete meghatározza a rendszerelemek jellemzőit és mozgásterét. A jelenlegi társadalmi-gazdasági formációnak ilyen lélekszám felel meg. Ha ez hirtelen és drasztikusan csökken, az olyan szerkezeti változás, amely a rendszer összeomlásához vezet. Ezért mondta Bogár László egy vele készült műsorban, hogy az emberiség szabályozott irtása rendszerelméleti nonszensz, aki ezt akarja nem gonosz, hanem hülye (majdnem szószerinti idézet).
    Szóval sokan is vagyunk, meg nem is, de a lélekszám összeomlás nélkül nem csökkenthető, és viszont: az összeomlás szükségszerűen csökkenti majd a lélekszámot. Más rendszer jön, más szerkezet, más adottságokkal. A kérdés a két rendszerállapot közötti békés átmenet. Sokan hisznek ebben, de ez is „rendszerelméleti nonszensz”. Jelen körülmények között olyan mély szerkezetiváltoztatások kellenének, melyek szükségszerűen vezetnek összeomláshoz. Erre a legjobb példa épp az atomenergia és Fukushima…
  29. Molnár Géza Says: 2012.május.16th. at 09:02
    23. Adott egy rendszer, melynek szerkezete meghatározza a rendszerelemek jellemzőit és mozgásterét. A jelenlegi társadalmi-gazdasági formációnak ilyen lélekszám felel meg. Ha ez hirtelen és drasztikusan csökken, az olyan szerkezeti változás, amely a rendszer összeomlásához vezet. Ezért mondta Bogár László egy vele készült műsorban, hogy az emberiség szabályozott irtása rendszerelméleti nonszensz, aki ezt akarja nem gonosz, hanem hülye (majdnem szószerinti idézet).
    Szóval sokan is vagyunk, meg nem is, de a lélekszám összeomlás nélkül nem csökkenthető, és viszont: az összeomlás szükségszerűen csökkenti majd a lélekszámot. Más rendszer jön, más szerkezet, más adottságokkal. A kérdés a két rendszerállapot közötti békés átmenet. Sokan hisznek ebben, de ez is „rendszerelméleti nonszensz”. Jelen körülmények között olyan mély szerkezeti változtatások kellenének, melyek szükségszerűen vezetnek összeomláshoz. Erre a legjobb példa épp az atomenergia és Fukushima…
  30. 23. Miértke
    21. Attila Légy szíves magyarázd el nekem, hogy miért nem vagyunk sokan a Földön. ”
    A helyzet az, hogy ha értékes termőföldön autóba való üzemanyagot termelünk, (bioethanol, stb) akkor az nagyon rosz kihasználása a természeti erőforrásoknak.
    Ha egy nyavajás paradicsom átlag 2000 km-t utazik mielőtt az asztalra kerül, plusz tele van nyomva vegyszerrel, meg helyből génpiszkált, és még így is “olcsó” akkor valahol szar van a palacsintában.
    Arra akartam rámutatni, hogy a felhasznált energia nagyrésze pazarlás.
    És még arról se beszéltünk, hogy nemcsak a dupláját, háromszorosát esszük annak ami fontos lenne, hanem hogy a fejlett országokban ennek nagyjából a fele ( a termeléstől az asztalig) a szemétbe kerül.
    Ehez hozzá lehet venni, hogy a szarvasmarhatenyésztés víz és takarmányigénye is hatalmas, pedig csak a színhúst fogyasztják a “gazdagok” a többit meg visszadarálják a tápba…
    A felpörgetett termelés, 4 évenként új autó, félévenként új telefon, divat, stb… mind hatalmas nyomást jelent az erőforrásokra, amik, ha ésszerűen lennének használva, a föld mai lakosságának a dupláját is e tudnák tartani.
    A fosszilis energiák nem az életet teszik könnyebbé, hanem a hatalom számára adnak lehetőséget a “versenyre” és aki ezeket az energiákat birtokolja, a hatalmat birtokolhatja…
    Észre kellene venni, hogy az “olcsó” energia az oka, hogy az ember lassan kiszorul a termelésből, mert az “okos” gépek csinálnak mindent.
    Viszont a modern termelés hasznából is kiszorul az ember, amint a mostani válság is mutatja.
  31. tücsöktávlat Says: 2012.május.16th. at 10:25
    29:
    Ha az olcsó energia hajtotta gépek kiszorítják az embert a termelésből, az miért gond? (Most elvonatkoztatva attól, hogy nagy valószínűséggel, nem lesz a jövőben olcsó energia.) Ugyanazon teljesítményt kevesebb munkával látjuk el, csökken a munkaóra, több idő marad az elmének. Vagy mégsem?
    Nagyon elméleti szinten, mi lenne egyébként, ha 3millió ember 8 órás munkaideje 6 órára csökkenne? Maradna naponta 6millió munkaórás rés, aminek hatására 1millió ember munkája iránti szükséglet jelenne meg. A reálbérek ellenben a munkaidővel arányosan, 75%-ra csökkennének. A bérek csökkenését elkerülendő, már csak a javakat kellene igazságosan elosztani.
    Eredmény: kevesebb munkaóra mellett változatlan kereset, valamint alacsony munkanélküliség.
  32. Miértke Says: 2012.május.16th. at 11:31
    28. Géza Akkor, amennyiben ez a rendszer önmagát hozta létre, akkor születés “szabályozással” nem lehet befolyásolni? Saját elhatározásról beszélek, hogy ne legyen propaganda a gyerekszülés. Én úgy látom, hogy rendszerösszeomlás nélkül akar csökkenni a lélekszám, csak erőltetik mindenféle támogatásokkal a gyermekvállalást. Azonban a gyerek egyszer felnő és ugyanúgy lebirkázzák, mint ahogy a jelenlegi felnőtteket.
    Én úgy gondolom, hogy vannak rendszerek, amelyeken nem tudunk javítani, mert már lehetetlen (Fukusima, globális felmelegedés), ezeket legfeljebb megúszhatjuk valameddig. Azonban, ha ez a valameddig több évtized, akkor amin tudunk változtatni, hogy jobb legyen, azért tennünk kellene valamit. Szerintem a lélekszám ilyen. Ez a rendszer csak mennyiségileg tudja eltartani a sok embert, de minőségileg nem.
    29. Attila Amit leírtál az valóban így működik, de nem ok arra, hogy ha magunk termeljük meg, akkor több ember is élhetne a Földön. Azt szerettem volna elmondani Neked, hogy ha önként lemondanánk az élelmiszer fuvarozásáról (amiből van a haszon), akkor a helyben megtermelt élelem lényegesen kevesebb lesz. Azért mert nem génmanipulált magok lennének, azért mert az időjárás befolyásolja (fagyok, szárazság, az idén már mindkettő jelen van, holott még csak május van).
    30. tücsöktávlat 5 évvel ezelőtt a barátaim, ismerőseim körében végeztem egy ilyen felmérést. A 6 órás munkában mindenki benne volt, na de hogy csökkenjen a fizetése, abban nem. Sőt! Ők is azt mondták, hogy a javakat kellene igazságosan elosztani, és akkor több jutna nekik – és kinek mennyivel volt több, annál többet akart. Hát hova jutna így a világ? :-)
  33. tücsöktávlat Says: 2012.május.16th. at 12:20
    32, Miértke
    Szerintem nem az egyéni vágyak mentén kellene igazságot szolgáltatni; mint ahogyan most sem kívánságműsor az élet, ezt a jövőben is el kéne tudni viselni. Itt az egyetlen jó kérdés az, hogy hogyan lehet a javakat igazságosan elosztani. Erre pedig a pénzrendszer adhatja meg a választ, úgy gondolom.
  34. Molnár Géza Says: 2012.május.16th. at 12:53
    32. “Miértke” A dolog ettől összetettebb. A rendszer igényli az adott lélekszámot, ami meg is van, csak szélsőséges eloszlásban. Ezt egyenlíti ki a migráció. Vannak az euban olyan országok, ahol minden második ember valahonnan jött. Láttam két képet a “globális felmelegedés” hatásáról. Mindkettő a francia válogatottról szólt. Az egyik 1957-ből, csupa fehér ember, a másik 2002-ből, csupa fekete. :) De az is idetartozik, hogy egy németországi eb-n a törökök éppúgy hazai pályán játszanának, mint a németek. Vagy a Skorpions, amelyik német banda, de amikor néhány számot az anyanyelvükön énekelnek, az bizony törökül szól.
    A gyermekvállalási kedv visszaesése egy másik rendszer működéséből fakad, de az egy másik, ettől sokkal hosszabb történet
  35. Miértke Says: 2012.május.16th. at 14:13
    34. Géza Tényleg összetettebbek ezek a dolgok, mint ahogy itt ki lehetne fejteni. Még soha nem gondoltam bele ebbe a nagyszámú vándorlásba, amiről írtál. Én nem tartom jónak, hogy az emberek ide-oda mennek élni. Ha rendszer valóban rendszer lenne, akkor úgy élnénk, mint a bolygók, amelyek forognak pl. a Nap körül. Mi lenne velünk, ha ők is kényük kedvükre változtatnák a pályájukat, cserélgetnék a helyüket?
    33. tücsöktávlat Nekem nem adhatja meg a pénzrendszer a választ, mert az életet többnek tartom, mint egy pénzben kifejezett értéket. Én inkább arra keresem a választ, hogy hogyan lehetne az élet mindenki számára kívánságműsor. Sok elméletet felállítottam magamnak, arra a kérdésre is, hogy hogyan lehetne igazságosabb az elosztás. Már ott megbukott a gondolatmenetem, hogy kinek mi az igazságos. Azért szeretem olvasni a hozzászólásokat, mert annyira összetett az élet, hogy bárki bármit mond, minden igaz valamilyen szemszögből.
  36. tücsöktávlat Says: 2012.május.16th. at 15:27
    35,Miértke
    Lehet hogy jobban elgondolhatóvá válna számodra amit mondani próbálok, ha megfordítva, tehát az igazságosság helyett az igazságtalanságot próbálnád tetten érni. Ha utóbbit szüntetjük meg, akkor a végeredmény nem változik, ugyanakkor az értékrendedbe talán könnyebben beilleszthető.:)
    A pénzrendszer helyett meg képzelj el egy közösség javát szolgáló találmányt, mint amilyen mondjuk a méter vagy a kilogramm, ami egyben egymás munkáját segít közvetíteni. Vagy elképzelheted úgy mint a vérkeringést, hogy egy hasonlattal éljek. Ugye ki gondolná, hogy a élet értékeit kilogrammban, akár méterben kéne kifejezni?
    Kívánságműsornak meg tekintsük például a gyermekkort – szerencsés esetben -, ami viszont az ember életében egyszer adatik meg. Mi kellhet még, tán örök élet? 
    http://www.antalffy-tibor.hu/wp-includes/images/smilies/icon_smile.gif
  37. 38: Hát így se láttam még smiley-t megjelenítve. Tehetséges vagy! :D
  38. Névtelen Says: 2012.május.16th. at 17:37
    37:
    Most mit mondjak? :-) Nem vagyok egy nagy informatikus, áthúztam az egyik ikont a hozzászólásokból a sajátomba, nem sokat gondolkoztam. :-D
  39. tücsöktávlat Says: 2012.május.16th. at 17:38
    37:
    Most mit mondjak? :-) Nem vagyok egy nagy informatikus, áthúztam az egyik ikont a hozzászólásokból a sajátomba, nem sokat gondolkoztam. :-D
  40. Molnár Géza Says: 2012.május.16th. at 18:10
    35. Én sem tartom jónak, de ettől a rendszer még rendszer, csak egyikünknek sem tetszik… ;)
  41. 26-27:
    Nem hiszem el hogy nem lehet odatolni egy tartálykocsit tele vizzel és abba lapátolni a 2 kockát, aztán lehet húzni a tartálykocsit messzire.
    Ezzel az erôvel az is jobb ha hajóra teszik és kiboritják a Mariana (vagy valaemyik jó mély) árok felett a tengerbe…
    Ja a smile: :)
  42. Tibor bá' Says: 2012.május.16th. at 23:20
    41:
    Nem ismered a radioaktív anyagok mozgatásával járó problémákat. Ezt nem lehet “lapátolni”. Megmozdításuk azzal a rizikőval jár, hogy véltelenül létrejön a krikus tömeg és akkor annyi. Olyan nagy a radioaktívitás, hogy robotok 2-3 óra alatt kifinganak. Becslések szerint 40 év alatt végeznek a munkával.
  43. kuburtyók Says: 2012.május.17th. at 00:10
    42.Tibor bá ,
    A jövőnk véget ért című könyvedben írtad hogy matematikailag bizonyítható hogy minden hidrogénbomba egyszer fel fog robbanni.Tudom hogy a te korodban már fárasztó első elemis szinvonalú kérdésekre válaszolni de pár tanult ismerősömnél érdeklődtem és senki sem tudta miről beszélsz.Ha válaszolsz veszek tőled még egy könyvet :)
  44. 41. Ez a lapátolás gondolom a csernobili emlékekből való. Ott a reaktorból a robbanás során a tetőre szóródott grafitot (és helyenként uránt is) lapátolták le a sorkatonák. Felszaladt egy vegyvédelmi gumiruhában, ledobott egy lapáttal az anyagból, leszaladt, megkapta a Szovjetunióért érdemrendet, majd egy kis idő (pár hét/hónap/év) múlva meghalt. És a robotok ott sem bírták.
    Itt töményen csak a “kiégett” üzemanyag pasztillák vannak, amik aktívak még most is. Ha megszűnik a hűtés, akkor megolvad. Csak ezeket az “apróságokat” kell megoldani lapátolás közben ;)
  45. 42, 44:
    Nem tudom elképzelni, hogy nincs semmilyen megoldás.
    Mondom az extrémebbnél extrémebb hülyeségeimet:
    1., Már mondott beborítjuk a tengerbe történet, természetesen elosztva hogy ne legyen együtt sok, majd jól mutál a mélytengeri zóna.
    2., Semleges területen jól befúrni a földbe mélyen a passztillákat, akár egykori olajlelőhelyekre, vagy mélyművelésű bányákba.
    3., kilőhetnénk föld körüli pályára, vagy akár messzebb pályára is, mondjuk drága móka, de ez is egy megoldás.
    A mozgatás kérdése sem hiszem hogy megoldhatatlan, ok, robot nem játszik (bár játszhatna, de ok drága). Rengeteg olyan ember van a világon aki amúgy is halálraítélt (rákos, nyomorszint alatt tengődik, éhhalál szintjén van) nem mondom hogy etikus emberéleteket pénzben számolni (és nem is tudnák a jelenlegi szinten lekommunikálni hogy most 100$ egy etióp/kínai ember aki annyit tesz hogy 1kg anyagot felvisz (valahogy hűtve) a hajóra berakja a helyére és meghal/elvonul meghalni) viszont sokkal olcsóbb mint robotokat kivégezni radioaktív háttérsugárzásban.
    Erre azért van szakembergárda, találják már ki hogy mi a technológia. Egyedül azt a két gátlást kéne levetkőzni hogy 1., drága 2., emberek fognak meghalni.
  46. Tibor bá' Says: 2012.május.17th. at 09:51
    43:
    Ha beírod az oldalszámot, akkor válaszolok. Röhögni fogsz. Minden könyv elkelt. Nem tödsz többet venni ebből a fajtából (Nők vannak még bőven)
    45:
    Aki ezt leírja: “robotokat kivégezni radioaktív háttérsugárzásban.” jobban teszi, ha ezt a témát kerüli. ;-)
  47. home defender Says: 2012.május.17th. at 11:25
    Rá kell hordani a Fuji yamát és meg van oldva. :)
  48. Tibor bá' Says: 2012.május.17th. at 12:08
    47:
    Nincs megoldva. Ha lefojtod, a hő nem tud ledisszipálni, megolvad, robban, szétszorja a radioaktív porított fütűelem maradékot. Ebben a témában szép lehetsz, okos nemigen.
  49. 46:
    Fikázni könnyű, javasolni nehéz.
    Mivel a szakértők is csak nyammognak a témán, és nem tudják melyik ujjukat harapják meg ezért nem gondolom hogy laikusként olyan nagy baromságot írtam, de törpölhetsz egy lehetséges megoldáson te is. Azt majd mi fikázzuk.
    Persze ilyen nem lesz, mert tudod hogy mikor bölcsebb hallgatni.
  50. home defender Says: 2012.május.17th. at 12:30
    48-ra A smile nem véletlen került oda.
    ( humor,poén,geg ,tréfa,vicc) :)
  51. 49-re.
    A szakértők nem “nyammognak a témán”, hanem elmondják mi a helyzet. Mi a megoldás?
    Ez:
  52. 50, home deffender:
    Tiboron keresztül küldj már ismét egy email-t, mert elvesztettem a címed !
  53. Milyen távolságból amortizálja le gyorsan a sugárzás az elektronikát? Nem lehetne távirányítású építőipari gépekkel közvetve mozgatni az anyagot biztonságos távolságból? Egy kevésbé drága anyagból hatalmas kanalat, vagy evőpálcikát készítve. (e két példát csak érzékeltetésként írtam, nyilván vannak célszerűbb formák)
    Még az is eszembe jutott, hogy ráönteni/beleolvasztani jó hővezetésű, de a sugárzást szigetelő anyagot, hígítani a radioaktív anyagot. Így talán jobban lehűl, könnyebb kiemelni részeket, főleg, ha sikerül olyan anyagot találni, amit belekeverve kicsit masszaszerűvé válna, hogy kanalazni lehessen. Ezt lehetne lokálisan kezdeni, a láncreakció veszélyét is csökkentené.
  54. 49:
    Mi a megoldás? Mintha nem lenne ott semmi, olyan meg nincsen.
    Ha a belében hurcolja el 1m ember a fukusimai kiégett elemeket akkor is megoldható valahogy a szétrakása egy területre.
    Egyedül a saját gondolataink zavarnak minket (szakértőket), mert nem lehet drága és nem áldozhatunk emberéleteket. Miért is nem?
    53:
    Te is túlzottan humánusan gondolkodsz.
    Szét kell pakolni több helyre, de legjobb az óceáni árkokba pakolni. Hűtés van, és jó messze is van innen.
    Annál minden jobb mintha a fejünkre hullik majd az égből nem?
  55. kuburtyók Says: 2012.május.17th. at 22:31
    46. Tibor bá a 77. oldalon van.De valószínűleg egy költői képpel éltél és nem egy fizikai folyamatra célzol.Legalábbis most már ilyen szemmel olvasom
  56. Tibor bá' Says: 2012.május.17th. at 23:03
    55:
    Ezt “tetted a számba”: matematikailag bizonyítható hogy minden hidrogénbomba egyszer fel fog robbanni.
    Én pedig ezt írrtam: “matematikailag bizonyítható, egyszer minden 
    olyan H-bomba fel fog robbanni, amit a felrobbanás előtt nem szerelnek le.
    Elfogadom, ha mea kulpázol. :D
  57. Beszélgettünk a barátommal arról, hogy a fenti megjósolt esemény bekövetkezte után mi is lenne a Japán emberekkel. Én csak arra gondoltam, hogy milyen nehéz is lesz megoldani egy egész nép menekültként történő elhelyezését a többi országban. Ő viszont azt mondta, hogy szó sem lehet róla, hogy onnan bárki elmenjen. Aki sugárbeteg, az csak ne fertőzgessen tovább másokat.
    Na itt kiakadt nálam a processzor. Hiszen (szerintem) a sugárbetegség nem fertőző. Nem kaphatom el azt mástól..
    Na ezen vitáztunk, és a – ugyan laikus – érvei lassan meggyőztek. Pl. Ha a Csernobil környéki autók, személyes tárgyak, stb nem hozhatóak ki, akkor mivel különb az emberi test (mint tárgy)? Ugyanaz a sugárzás érte, ugyanúgy fertőzött.
    Ugyanúgy fertőzött és fertőző? Tényleg?
  58. bruce2000 Says: 2012.május.18th. at 12:12
    40 millió japán költözhet rövidesen – de hova?
    2012 MÁJUS 17., CSÜTÖRTÖK 16:50 NATÚR HÍREK
    Még a helyi viszonyokhoz edződött orosz diplomatákat is meglepte a hír, hogy a Kreml tárgyalásba kezdett Japánnal a 150 éve vitatott Kuril-szigetek átadásáról.
    A sok éves háborúskodásra talán az hoz végleges megoldást, hogy 40 millió japán lakost kell rövidesen kitelepíteni a Fukusimai erőmű várható összeomlása és a kiszabaduló mérhetetlen nagyságú radioaktív sugárzás miatt. A japán kormányzat reális esélyként kezeli a kényszerevakuálást a legtöbb városból, köztük Tokióból is.
    A The European Union Times cikke két lehetséges forgatókönyvet is vázol. Ebből az egyik az emberek áttelepítése a lakatlannak minősülő Kuril szigetekre, a másik a Kínában az elmúlt 10 évben felépített szellemvárosok 64 millió érintetlen lakása. Kína éveken át azzal oldotta meg a gazdasági növekedéssel kapcsolatos problémáit, hogy ingatlanokat épített, akár kellett, akár nem. 20 olyan nagyváros van Kína szerte, ahol egyetlen ember sem él, pedig még a boltokban a polcok is be vannak építve.
    Bármelyik forgatókönyv is lép életbe, a probléma nagyobb lesz, mint amivel az emberiség valaha találkozott. Az, hogy eddig még soha nem kellett 40 millió embert elköltöztetni rövid időn belül, csupán a technikai kérdés. Az idő rövid lesz. Van olyan szakértő vélemény, ami szerint a 4-es reaktor sérült épületében található 1535 üzemanyagrúd várható elszabadulása az összes környező reaktorban lévő fűtőelemre és a mindössze 50 méterre található közös medencében tárolt 6375 elhasznált fűtőelemre végzetes hatással lesz. Ez több száz tonna túlmelegedő és végső soron felrobbanó nukleáris anyagot jelent, ami soha nem látott katasztrófát jelent az egész Föld élővilága számára.
    Nagy titokzatoskodás van a médiában a fukusimai balesettel kapcsolatban. Miközben a helyzet semmit nem javult az elmúlt egy év alatt, a hírekből kikerült és az emberek azt gondolják, hogy a probléma megoldódott.
    A következő műholdról készült felvételsorozat azt mutatja, hogy az elmúlt egy év alatt hogyan terjedt szét a sugárzás a Csendes-óceán vizében. Ha a felvétel közben a forrást figyeljük, jól látható, hogy egyáltalán nem csökken a kibocsátás intenzitása, sőt növekszik. Ez azt jelenti, hogy az erőmű mentésének során a tenger vizébe eresztik a szennyezett vizet. Amennyiben mégsem robban fel a reaktor addig, két-három éven belül a világ összes felszíni vize radioaktív lesz.
    youtube .com/watch?v=7eh4nBVJTsw
  59. @54:elfmage
    “Egyedül azt a két gátlást kéne levetkőzni hogy 1., drága 2., emberek fognak meghalni.
    Te is túlzottan humánusan gondolkodsz.”
    Akkor megpróbálom elhagyni én is ezt a begyöpösödött gondolkodásmódot:
    Voltaképp miért nem mész el te is? Legalább több erőforrás marad nekem ezen a bolygón…
    Másik, fogom is magam és beletojok az egészbe, holnap szerzek fegyvert – úgyse számít rá az eladó, hogy én már gátlástalan vagyok – aztán megszerzem ami kell nekem…
    Elhagyhatjuk a gátlásokat, csak akkor ide jutunk…, sőt szerintem részben az az oka, hogy ilyen a mai világ amilyen, hogy akik gátlástalanabbak, azok elnyomják a gátlásosabbakat (is).
    Te milyen világban szeretnél élni, családoddal, gyermekeiddel (ha van / lesz)?
  60. @57:Traffic
    Wiki mondta:
    “a köznyelvben gyakran használt „sugárfertőzés” kifejezés helytelen. A sugárzás által egy emberen kiváltott hatás (betegség) ugyanis nem fertőz, így a helyesen nevezve sugárbetegségben szenvedő személyek sem fertőzhetnek meg másokat”
    Tibor bá’: A sugárfertőzés azt jelenti, hogy sugár fertőzte meg.
  61. Hát ez is megtörtént… Tibor bá, rád (a kilencmilliós cikkedre) hivatkoztam egy fórumos válaszomban. :-D Az itteni bejegyzés alapját képező videónak elkészítettem a magyar feliratát, sajnálattal láttam, hogy a számomra legérdekesebb záró részt nem említetted. Remélem lesznek azért olyanok, akik rászánják ezt a fél órát, és azt is megnézik. Emitt látható:http://hajnalvilag.blogspot.com/2012/05/mat-fiz-tovabbkepzes-penzugyek-es.html
    Egyébként a záró felsorolásodat kiegészíteném még egy lehetőséggel: a TEPCO / japán kormány valójában a teljes csőd határán messze túl van, és (még ha lenne is ilyen szándéka, egy részüknek bizonyára nincs) képtelen a helyes lépések megtételére egyszerűen anyagi okokból. MI, a többiek vagyunk “egyszerűen csak hülyék”, illetve az emberiség (önmagunk) ellenségei, hogy ezt a helyzetet fennállni hagyjuk.
    57, Traffic: A kérdésedre a válasz legjobb tudásom szerintem igen is meg nem is.
    Először is: a nukleáris sugárzás hatására egyébként “barátságos” anyagok atomjai sugárzó izotópokká alakulhatnak, például ha jól tudom az acél vastartalma sugárzó kobalttá alakul, ami majd idővel megint hasad, és egy idő után a sokadik bomlástermék már nem sugároz. Így lesz egy időre fertőző egy teherautó.
    Tehát nem, mert bár egy élőlényben ugyanilyen folyamatok lezajlanak, az viszont nem megy, hogy külső sugárzás hatására veszélyesen “mérgező” legyen, ugyanakkor életben is maradjon. (Egy holttest viszont lehet akár “mérgező” is.)
    Viszont igen, mert nem csak külső sugárzás létezik, hanem radioaktív szemcsék kerülhetnek az emberi szervezetbe. Ezek egy része távozhat később normál anyagcserével, vagy például az általa okozott rákos daganat eltávolításakor, illetve a krematórium kéményén keresztül. Na az a szép, hogy egy plutónium alapú porszem felezési ideje huszonnégyezer év. Akárhány kört bejárhat, akárhány életet elpusztíthat…
  62. Tibor bá’!
    A redditen való barangolásom közben belefutottam egy nagyon érthetőnek tűnő hozzászólásba, ami elmagyarázza, hogy miért NEM lenne probléma egy földrengés:
    Kérlek, olvasd el ezt, és közöld a véleményed róla! Mi igaz belőle, mi nem? Én nem értek hozzá, nem tudom megállapítani…
  63. Kis adalék, a konkrét elemzendő rész kiemelve:
    The articles all seem to reference the same scenario – an earthquake (somehow) drains the SFP, and from there every last bit of radioactivity in the rods is released into the air, travels across the ocean, and causes mass extinction in the US.
    This scenario is so implausible that it still boggles my mind that it gets any coverage at all. If an earthquake happened and if the fuel pool drained, all that is needed is to pump water from the ocean, 30 meters away. SFP are at atmospheric pressure, so there aren’t pumping problems like what led to the original accident. And even then, if there was no water and if the debris in the pool caught fire, they are still encased in zirconium cladding, which holds the fission products within. The release of radioactivity from the original accident and chernobyl were because the cladding melted inside the heat of the reactor. In chernobyl especially, the large cesium release was due to burning graphite, which can undergo self-sustained combustion at very high temperatures. The SFP#4 rods are radioactive, but there isn’t any mechanism that can cause that kind of release. If you are skeptical, you can watch this video of a zirc rod being hit with a blowtorch, and not burning.”
    (A “this video” az egy link természetesen az eredeti szövegben).
    Szóval hogy is van ez? Reális ez? Megnyugodhatunk esetleg…?
  64. 60
    “Tibor bá’: A sugárfertőzés azt jelenti, hogy sugár fertőzte meg.”
    Lehet erőltetni, csak az olyan izé…:
    “A kommunikációban gyakorta jelennek meg hibásan használt kifejezések, mint a sugárfertőzés (a sugár nem fertőz!), de nem ritka a leegyszerűsített vagy túlbonyolított fogalmazás sem.”
    http://www.unirad.eu/tananyagok/%283%29%20Sugarvedelem.pdf
    és
    A sugárzás nem fertőz! A sugárzás ugyanis nem teszi sugárzóvá az élőlényeket, mivel forrása, a radioaktivitás sem juthat át egyik szervezetből a másikba a kórfolyamatot elindító mennyiségben.
    A fertőzés fogalma akkor használatos, amikor egy szervezetből betegség kiváltására képes kórokozók, mikroorganizmusok jutnak át egy másik szervezetbe. A kórokozók gyors szaporodásba kezdenek és az eddig egészséges szervezetet is lebetegítik. A mikroorganizmusok szaporodása a fertőzések láncolatát, vagyis járványt hoz létre.
    Sugárszennyezés esetében a fentiekkel szemben a radioaktív anyagok bizonyos ütemben bomlanak és ürülnek a szennyezett személy szervezetéből, vagyis mennyiségük folyamatosan csökken. Például a csernobili baleset után oly sokat emlegetett, nyolc nap felezési idejű 131I izotóp rövid időn belül eltűnt a szennyezett környezetből.
    Összefoglalva, a “sugárfertőzés” kifejezés használata helytelen, feleslegesen riogatja az embereket és indokolatlan félelmeket kelt a sugárzások orvosi és gazdasági hasznosítása ellen.”http://www.rhk.hu/gyik/
  65. 57 a ló egyik oldala, 64 a másik!
    “A sugárzás ugyanis nem teszi sugárzóvá az élőlényeket”
    Ha ez így van, akkor miért kellett a Csernobili baleset egyes áldozatait fémkoporsóban eltemetni?
    Hol bányásszák a plutóniumot?
    Melyik kovács kalapálja ki a Co-60 izotópot?
    Véleményem szerint ha valamilyen anyagot sugárzásnak teszünk ki, az sugárzóvá válik, és újabb más anyagokat tehet aktívvá. Ebből a szempontból érdektelen, hogy az anyag élő vagy élettelen.
    Persze ez ennél összetettebb, de a téves tájékoztatás is káros!
  66. Tibor bá' Says: 2012.május.18th. at 20:15
    64:
    Linkelhetünk pro és kontra. Például újságcikkből:
    Japánban többen kaptak közepes vagy nagyobb sugárdózist, asugárfertőzés mértéke egyelőre vitatott. A sugárbetegség egy bizonyos típusú szervi elváltozás közkeletű elnevezése, mely az ionizáló sugárzás hatására jön létre.”
    De nekünk nem kell mankó, saját kútfőből is lehet vitázni! Először is az anyanyelvvel közlekedünk egymás között. A nyelv formálódik, mi formáljuk. Nagyon fontos az, hogy a fogalmak egyetemesek legyenek. Kialakulás közben, amennyiben a többség a „sugárfertőzést” használja, akkor ez a helyes, mert ezt értik meg az emberek. Ha a fogalom szerint a kifejezésben meghatározható illogikusság tapasztalható, az sajnálatos, de a kommunikáció sikeressége szempontjából mellékes. Például a köznyelv „cukorbetegségről” beszél, így nevezi a diabéteszt. Mi köze a cukornak a diabéteszhez? Semmi. A diabétesz ismérve, hogy a szérum glükóz tartalma magasabb a normális értéknél (igaz, a glükóz a cukrok családjába tartozik). A cukortól lehet kapni a betegséget? NEM. A betegnek nem szabad cukrot fogyasztani? IS. Mert nem a cukorfogyasztást kell csökkenteni, hanem a szénhidrát fogyasztást. Márpedig a cukor ugyan szénhidrát, de nagyon sok szénhidrát van, ami nem cukor. Vagyis a köznyelvi elnevezés illogikus, de mégis széles körben alkalmazott. Ugyan ilyen rossz fogalom megjelölés a „szürke hályog”. Sokan úgy is hiszik, hogy a szemgolyón kialakul egy „hályog”, amit valószínűleg le lehet onnan fejteni. A valóságban szó sincs semmilyen hályogról. „Csupán” a szemlencse opálosodásáról van szó). És akkor térjünk vissza a sugárfertőzésre. Ez alatt nem sugárbetegséget értünk, hanem egy elszenvedett sugár dózist. Ez nem „erőltetés” ez tény. A „fertőzés” azt jelenti, hogy „megkapni egy betegséget”. Igaz, ez a betegség többnyire „fertőző” betegség, azaz továbbadható. De nem feltétlenül. A „fertőzés” fogalmat leggyakrabban betegségnél használjuk, de nem kizárólagosan, ami – például nálad is tapasztalhatóan – megtévesztő. Valakit megfertőzhet egy eszme is, amit vagy tovább ad, vagy nem. Ez betegségeknél is fennállhat. Például a nemi betegségek nem adhatók át egyik emberről a másiknak, csak „különleges” körülmények között, ami nem állja meg a helyét például az influenzánál. Éppen ezért – ahogy a fenti idézetből is világossá válik – a sugárfertőzésnek van logikája, és a többségi társadalom már rég elfogadta. Az akadémikus ellenvélemény hamarosan el fog halni. A sugárbetegség megkapásának feltétele a sugárfertőzés, azaz minimum 50 Rem besugárzás bezsebelése.
    65:
    És ez valóban helytálló. Az a személy aki a sugárfertőzést forró részecskék belégzése által kapta, az bizony maga is sugéroz, mert a radioaktív izotópok benne vannak a tüdejében. Ez igaz a pajzsmirigyben összegyűlt jod-131, és az izmokban összegyült cézium-137 esetében is.
  67. Pugacsov elvtárs Says: 2012.május.18th. at 20:39
    Nem értek a témához, csak érdeklődöm. A fűtőelemek, nulkeáris töltetek gyártása során nincsenek olyan kockázatok, mint most Fukusimában? Azt hogyan tudják ellenőrzött körülmények között tartani? Nem nagyon hallani gyártás során bekövetkező balesetekről, bár biztos jól eltussolják. Egyáltalán kik gyártanak manapság fűtőelemeket, izotópokat, tölteteket? Az oroszok sokat gányoltak a történelem folyamán, a majaki katasztrófát a csernobilinál is nagyobbnak tartják egyesek.
    Ugyanakkor ha ennyire erősen sugároz egy kimerült fűtőelem, egy erőműben normál körülmények között hogyan oldják meg balesetmentesen a cserét és a kimerült elemek elhelyezését? Ahhoz képest, hogy mennyi reaktor van a világon és azok működnek folyamatosan nap mint nap, elég nagy töketlenkedésnek tűnik ez a fukusimai helyzet. Ha tényleg akkora a baj, akkor ez csak a jéghegy csúcsa. Csak a japánoknál van több, mint ötven reaktor.
  68. 59:
    Valahogy vártam (kiprovokáltam) egy ilyen hozzászólást.
    A gátlások elhagyása része az emberi civilizációnak, ilyen van pl szükségállapot esetén.
    Ez szerintem az, csak még nem merik bevallani.
    Addig fogják tusolgatni amíg a körmükre nem ég.
    Személyeskedő részt meg meghagyom neked.
    67:
    Jó a kérdés, szerintem is megoldhatónak kellene lennie, csak a szándék nincs meg (még).
  69. Tibor bá' Says: 2012.május.18th. at 21:59
    67:
    Egy elhasznált fütőelem nem sugároz túl erősen, hiszen el van használva. De még sugároz, azaz termel hőt. Ezt a hőt el kell róla vezetni, ha nem akkor felmelegszik. ha túlzottan felmelegszik, akkor megolvad. ha megolvad alakot változtat és kritikus tömeg folyik össze, az pedig már lassú robbanást okoz és a láncreakció közben keletkezik egy rakás radioaktív anyag, ami korábban nem volt ott, és ezek mind szétszóródnak. A lényeg. Amíg kontgrol, irányitás alatt van a rakosgatás, addig nincs gond. De ha kicsúszik az irányíás a kezük közül, akkor vége a kontrolnak és onnantól kezdve az történik, amit a fizika diktál, az ember pedig csak nézheti.
  70. @42, 69 A kritikus tömeg dúsítás függvénye, a bombákban a 235U aránya 96% körüli, az erőművekben pedig 2-3% (a pasztillákban, ergó a zóna teljes tömegét tekintve még kevesebb), típustól függően. Nem jöhet létre kritikus tömeg. Magas hőmérséklet természetesen igen, ebben az esetben, ahogy Csernobilban is, a zóna/átmeneti tároló maradványa megolvad, át a beton aljzaton, bele a talajba. A sugárfertőzés kifejezés pedig tényleg nem helyes, például az OSSKI főigazgatója szerint sem, ugyanakkor a te okfejtésed is logikus.
  71. Tibor bá' Says: 2012.május.19th. at 21:13
    70:
    Ha azt nevezzük kritikus tömegnek, amikor a láncreakció beindul, akkor a reaktorokban eleve (szabályozott) kritkus tömeget hoznak létre hiszen a felszabadul neutronok újabb és újabb dezintegrációkat okoznak. A fkező rudakkal éppen azt állítják be, hogy a láncreakció éppenhogy fennmaradjon. Az elhasznált fűtőelemek között a gyakorlatban létrejött láncreakció, mert a 3. reaktor tározójában effektív robbanást okozott.
  72. Molnár Géza Says: 2012.május.20th. at 16:19
    Hallottam, hogy a Japán hivatalos tárgyalásokba kezdtek Kínával és Oroszországgal mintegy 40 millió ember kitelepítéséről. (Itt is volt erről szó.) Megkíséreltem utánajárni a dolognak, mert amúgy nehezen képzelhető el, hogy egy ilyen hírt elhallgatnak. Először csak az volt gyanús, hogy Japán leállította az atomerőműveit (erről is volt itt szó). Úgy véltem, ha Fukushimát megoldották volna, ilyet nem tesznek. (Most is így vélem). A nyomozásom eredményeként viszont kaptam egy nehezen ellenőrizhető és még megdöbbbentőbb hírt, miszerint a kitelepítések el is kezdődtek. Tud erről valaki valamit?
  73. Tibor bá' Says: 2012.május.20th. at 20:11
    72:
    Biztos, hogy kacsa, mert több “szamizdad” hírlevelet kapok és sehol egy árva szó. Arról nem beszélve, hogy 40 millió elképesztő nagy szám. Ilyesmit ennyi emberrel titokban csinálni lehetetlen.
  74. Molnár Géza Says: 2012.május.20th. at 20:31
    Gondolom nem egyszerre akarják, hanem mondjuk az első tizegynehányat, aki előkészíti a helyet a többinek. :lol:
    Ezzel együtt lehet kacsa is.
  75. Gloucester Says: 2012.május.20th. at 20:49
    72. Semmit nem neveznek a nevén. Lehet, hogy a kínai kedvezményes utak között kell keresni a hírt. Valószínűbb, hogy hosszabb időtöltésre felkínált turisztikai útként lesz elszámolva a japánoknak. Netán éves szakmai gyakorlat. Vagy speciális tapasztalatcsere bentlakással…
  76. Observer Says: 2012.május.20th. at 20:50
    40 millió a japán lakosság harmada! Ekkora tömeget még soha sehol nem telepítettek át. Logisztikailag (relatíve rövid idő alatt) megoldhatatlan – ergo tuti kacsa.
  77. Molnár Géza Says: 2012.május.20th. at 21:08
    76. Ne haragudjatok, de ez így elég nevetséges érvelés. Először is a hír nem az volt, hogy holnap áttelepítik a negyven milliót, hanem, hogy elkezdték a műveletet. Másodszor, ha az komoly, hogy tárgyalnak a kínaiakkal és az oroszokkal a kitelepítésről, akkor miért olyan hihetetlen, hogy a tárgyalások eredményeként már gyakorlati lépéseket is tettek? Vagy a tárgyalás is kacsa?
    De ha így, akkor kezdjük az elejéről: szóval kacsa a hír, miszerint tárgyalnak a kínaiakkal a szellemvárosok, illetve az oroszokkal a Kurir-szigetek benépesítéséről?
  78. Observer Says: 2012.május.20th. at 21:17
    77 . :) Azért gondolj bele, az oroszok vannak cirka 140 millióan, ahhoz hozzá még 40 millió japán… jelentős kisebbség lenne.
    De nem kötözködök tovább ;)
  79. Molnár Géza Says: 2012.május.20th. at 22:15
    78 A kínaiaknál valamivel jobb lesz az arány :D
  80. kuburtyók Says: 2012.május.20th. at 23:46
    56.
    Tibor bá basszus..Ismét igazad van.Én már kezdem megszokni.
  81. Tibor bá' Says: 2012.május.21st. at 07:16
    80:
    Csak vigyázz, mert a szokás nagy hatalom. :D
  82. @71 Természetesen a működő reaktorban a kritikussági faktor ~1. Ezt az állapotot azonban a kb az összes neutronok 1%-át adó késleltetett (vagyis bomlástermékek további bomlásából származó) neutronok hozzájárulásával érik el, ez a néhány másodperc-perc késlekedés elég ahhoz, hogy a krit faktort 1-től max 1%-on belül tartsák a vezérléssel, egyáltalán ez teszi lehetővé a nukleáris energiatermelést.
    Amikor a kritikusság a késleltetett neutronok hozzájárulása nélkül is létrejön, az a prompt kritikus állapot (a direkt bomlástermék neutronok fenntartják a reakciót), ez tekinthető – szerintem – nukleáris robbanásnak. Természeten ez nagyon gyors hőfejlődéssel jár, és amennyiben van lehetőség, az anyag szétszóródik, a kritikusság megszűnik. A terrorista gyakorlatban ez az ún piszkos bomba: kicsit pukkan és szennyez. Ez az állapot megvalósult a csernobili zóna egyes részeiben ideiglenesen, de a kémiai robbanással és tűzzel összevetve nem volt jelentős. Arról még nem hallottam, hogy Fukushima 3-ban volt-e ilyesmi, egy linknek örülnék esetleg.
    Amikor pedig a prompt kitikus állapotot bemenő radiális lökéshullámokkal tartósan fenntartják, az az atombomba.
  83. Miértke Says: 2012.május.22nd. at 05:44
    A párom mesélte, hogy régen olvasott egy könyvet, aminek a címe: A sárkány halála. Röviden a történet:
    “Egy tudós szerint a Japán sziget 2 éven belül elsüllyed, ezért japán cégeket hoznak létre külföldön, ahova az alkalmazottak a családjukkal költöznek ki. Aztán tárgyalásokat folytatnak más nemzetekkel a japán lakosság befogadására.”
    Miért ne lenne lehetséges, hogy a gazdagabb réteg már építgeti a cégeit a világ minden táján?
  84. uncle lacko Says: 2012.május.22nd. at 08:33
    nem láttam fentebb ezt a linket, ezért csatolnám..aggódhatunk?
  85. Tibor bá' Says: 2012.május.22nd. at 09:06
    82. Bocko:
    Itt van a kért link:http://fairewinds.org/content/fukushima-daiichi-truth-and-future
    Ez egy videó, de a szöveg alatta ki van nyomtatva a gyengébb angolosok számára. A releváns rész szövege:
    “So an image I had from 40 years ago led me to conclude that the same thing happened in Unit 3. That a criticality occurred in the fuel pool and it pushed some of the nuclear fuel up into pellets and the pellets wound up scattered around the site. Now, the criticality is called prompt moderated criticality. It is not a bomb. A bomb is a prompt fast criticality. This reaction occurs slower than a bomb, but faster than what occurs inside a nuclear reactor.”
  86. 85:
    A még gyengébb angolosoknak meg itt van magyarul, ha már egyszer Kedves Lóránd barátunk lefordította:
  87. Ehhez mit szóltok!
    Szerintem hülye a fazon
  88. mármint van amiben igazat mond… Kína, tőzsdei lufik…
    csak egy valamit nem tud… az olaj kitermelése nem korlátlan…ezért írtam hogy hülye
  89. Friss hír a portfolion:
    “”Az emberek érdekében újra kell indítanunk az Ohi 3-as és 4-es számú reaktorát” – szögezte le Noda, hozzátéve, hogy a japán lakosság képtelen létezni, ha minden nukleáris reaktort leállítanak”
    Tudják és tapasztalják, hogy ez a technológia nem biztonságos, de mégis…
    Ez végiggondolni is borzasztó!
  90. Az életet bármi áron fenn kell tartani. Az iparosodott emberek számára a villamos energia létszükséglet.
  91. ““The government allowed the Ohi nuclear reactors to restart and it’s going to allow more reactors to restart. We feel we are insulted by the government,” said Oe in his speech to the rally. “We have to stop the government’s plan,” said Oe, 77, who received the Nobel Prize for Literature in 1994.”
    ” “There’s something wrong in this country when even if thousands of people protest in front of the prime minister’s residence they still reactivate the plants,” said Koichiro Mori, a literature student at Kyoto University. “We’ve developed an economy that is capable of sacrificing its own people; our goal is to change such a society,” said Mori, who was at Yoyogi with students representing about 15 universities from Okinawa in the south to Tohoku in the north.”
    Már a Japánok is tüntetnek, Pedig ők olyan nyugis népnek tűntek eddig.
  92. A 4-es reaktorból megpróbálják kiemelni az elhasznált fűtőelemeket, majd átrakni a fenti tárolóba. Több fenti tároló is van fent, vagy megerősítették azóta, hogy ez a poszt született?http://index.hu/kulfold/2012/10/02/megkezdtek_az_elhasznalt_futoelemek_kiemeleset_a_fukusimai_atomeromuben/
  93. Az európai atomerőművekben több száz javítanivaló hibát találtak a stresszteszt során. Még a Csernobil után hozott új biztonsági intézkedéseket sem sikerült mindenhol megvalósítani.http://bit.ly/SuF6lR
  94. 94. RJ
    Ez tényleg durvának tűnik. Azt írják, már egy 6-os rengés is elég neki.
  95. A Fairewinds.com -ra időnként érdemes ránézni, Arnie Gundersen a jelek szerint elég jól tudja, miről beszél – kár, hogy akárhányszor próbáltam beszélgetni róla, a mondandója lényegét mintha nem venné be a “nép”. Ha több időm lenne, több videójához csináltam volna meg a magyar átiratot. Így is lett néhány. Lásd: http://hajnalvilag.blogspot.hu/search/label/atom
  96. 96. Kedves Loránd
    Megnéztem a linket. Tök jó fej dolog tőled ez a video-fordítgatás. Kettőt megosztottam a facebook-on. :) Rögtön kérdezte is valaki, hogy van-e benne újdonság ahhoz képest, amit Tibor bá’-nál meg lehetett eddig tudni. Az is tetszik, ahogy odagyűjtöd a különböző fórumokon zajlott vitáid kivonatát.
  97. 97, Jani
    Ugyan már! A te fogalmaid szerint egyáltalán nem vagyok “jó fej”, ahogy gyakran emlegeted is.
    Tisztelem a megalapozott tudást, a konstruktív, őszinte véleményalkotást, a személyes felelősség felvállalását és az értelmes erőfeszítést. Arnie Gundersenben mindegyik megvan, és örömmel teszem hozzá a magam munkáját. (Egyébként fel van festve a pálya. Egy negyedórás film nekem kb. öt órába kerül, mert van hozzá angol átirat. Be kell regisztrálni az universalsubtitles.org-ra, az átirat szöveget betördelni, feltölteni, időzítem, majd lefordítani. Úgy látom, az egész világon nem túl népszerű ez a hobbi, pedig az itt közölt adatok előtt kár, hogy akadály a nyelvismeret hiánya. Most viszont már időm sincs rá – kár, hogy a Greenpeace-nek sincs…)
    Herótom van ugyanakkor a felületességtől, a destruktív és titkolózó véleményalkotástól, a személyes felelősségtől való berzenkedéstől, továbbá a szájkaratéval palástolt passzivitástól illetve a logikus gondolkodással simán elkerülhető értelmetlen szerencsétlenkedéstől. Itt mindez bőven megtalálható, így csak a kritikámat tudom hozzátenni. Bővebbet csak akkor, ha elönt a reménykedés, de minden egyes alkalommal a hamvába hal – így aztán egyre jellemzőbb a rövid beszólás.
    Például: “Mit szólnátok, ha indítanánk egy aprócska mozgalmat a magyar korrupció ellen?”
    Válaszom: “Értelmetlen szerencsétlenkedés.”
    De kit érdekel ez? Főleg, ha az indoklás nem három elkiabálható vagy pólóra festhető mondat; megértése gondolkodás, önvizsgálat, némi történelem ismeret és előítélet-mentesség nélkül lehetetlen?
    A blogomon nem “kivonatokat gyűjtök”, hanem MINDEN érdemi megszólalásom teljes terjedelmében ott van, másokéból annyit idézek, amire engedélyt kapok vagy ami a megértéshez muszáj, viszont linket mindenhová teszek. Egyrészt azért, mert úgy gondolom, mindenkinek joga rólam véleményt alkotni, ehhez én ezzel tudok hozzájárulni. Nem törlök vagy módosítok utólag tartalmi szinten, mert sokkal fontosabb tanulságot hordoz a korábbi tévedés annál, hogy utólag érdemes lenne reszelgetni rajta.
    Másfelől így már nyugodt lélekkel mondok rövid véleményt, hiszen irgalmatlan mennyiségű időt töltöttem különféle környezetekben például a fenti véleményem indoklásával, totális értetlenséget és/vagy személyeskedő beszólásokat “aratva”. Itt is, pont ezzel a témával kapcsolatban is. Akinek van türelme, elolvashatja és érdemi érveket hozhat ellene. Akinek nincs, így bunkónak nevez, ha sokat magyarázok, akkor meg lehülyéz vagy megunja.
    És EZ a szöveg is ismétlés, íme a blogon az egyik korábbi változat, vicces módon majdnem egyidős az itteni bejegyzéssel:http://hajnalvilag.blogspot.hu/2012/05/szigor-es-pelda.html
  98. 98. Kedves Loránd
    Kissé értetlenül olvastam a reakciódat. Az előző hozzászólásomban éppen méltányoltam önfeláldozó fordítási tevékenységed. Abban is tévedsz, hogy ne tartanálak jó fejnek.
    Azért írtam kivonatot, mert azt rakod oda, amit te lényeginek gondolsz, nem a teljes vonatkozó párbeszédet. Legalábbis egy velem folytatott szóváltást csak részben láttam.
    Szerintem, ne legyél ilyen agresszív.
  99. 99, Jani
    Oké, megpróbálok leírni valamit, amit eddig emlékeim szerint még nem tettem, így van értelme a dolognak. Vigyázat, példabeszéd, asszociációs képességeket betölteni!
    Szóval egy valódi párbeszéd olyan, mint egy sakkjátszma. A sakknak része a megfelelő tábla és a bábuk, de valójában nem is szükségesek hozzá: sakkozni lehet porba rajzolt rácson kavicsokkal is, vagy akár fejben, minden segédeszköz nélkül – ha nagyon profi vagy. Egy gyerek ugyanakkor a legtökéletesebb táblán SEM tud sakkozni… A sakk ugyanis nem a tábla meg a bábuk, hanem a szabályok ismerete és betartása, akkor is, amikor vesztésre állunk a táblán. Ugyanis még magasabb szinten egy játszma értékét nem az adja, hogy ki nyer vagy veszít, hanem hogy mit sikerül megtanulni közben! Ezt veszíti el mindenki, aki akár csak megpróbálkozik a csalással.
    Ezt nem képes vagy hajlandó például belátni a mai kormányzat. Igen, hatalma van megváltoztatni a szabályokat, úgy játszik, mint egy ostoba gyerek: ide-oda rakja a bábukat, és közben izgatottan kiabál. Azok viszont, akik rendesen játszanának, kapkodják a fejüket, igyekeznek alkalmazkodni, de a sokadik értelmezhetetlen lépés után felállnak az asztaltól. Az is, akinek még nem “adtak mattot”. EZÉRT értelmetlen a hazafias szöveg: korrekt és betartott szabályok hiányában nem lehet helyesen játszani. Viszont ugyanezért értelmetlen ugyanilyen hibás gondolkodással “megoldást keresni”.
    Lássunk egy példát! Az első mondatod helyes, valóban értetlenül olvastad a reakciómat. A vita szabályai szerint ilyenkor KÉRDÉS következik. Mondjuk: “Agresszívnak tűnik a válaszod. Talán tőlem is herótod van?” Erre a válaszom természetesen “Igen”, egyébként nem lennék agresszív, tehát nem kell megkérdezni, és mehetünk tovább: “Talán felületes vagyok? Mutass példát arra, amikor szerinted felületes voltam!” Tudnék, de felesleges, hiszen ha ugyanolyan felületesen nézed, akkor hiába mutogatok; ha viszont alaposan, akkor magadtól is feltűnik. Akár kizárólag ebben a válaszodban. Viszont minderre nincs szükség, hiszen kérdés helyett tanácsot adsz nekem immár sokadszor, ahelyett, hogy akár kísérletet tennél a leírtak végiggondolására.
    Ismétlem, TUDOM, a te fogalmaid szerint most sem vagyok “jó fej”. Durván annyi hajlékonyság van bennem, mint egy baltában, ugyanis itt arról van szó, hogy mit tehetünk a jövőnk érdekében, és ez nem vicc, nem lehet szerencsétlenkedni. Kegyetlen következményeket húzunk magunkra a mostani teszetosza szerencsétlenkedésünkkel, amit kizárólag mértani pontosságú gondolkodással úszhatunk meg. Talán. Nagyon pici eséllyel.
    Súlyos félreértés, hogy én barátkozni vagy jófejkedni jönnék ide, vagy csinálnék bármit a neten. Arra megvan a saját személyes életem, ismerőseim, régi és új kollégáim, akik úgy tűnik, jó fejnek tartanak (és nyilván te is így lennél vele). De nem beszélünk ilyen témákról, mert akkor velük is ugyanilyen kemény leszek, és ugyanúgy elhallgatunk egy ponton, mint itt. Így leszek egy szinten túl teljesen egyedül. És ezért karattyolok itt, mert közben olyasmivel foglalkozom, amiben piszok jó lenne nem egyedül lenni. Röviden: minden hitem és önbizalmam kevésnek tűnik hozzá. Persze, ilyen is volt már párszor.
    Ennyi. Légy jó, és ha találsz valami értékes angol videót a neten (mondjuk a Fairewinds-en), fordítsd le és oszd meg azokkal, akik nem tudnak elég jól angolul. Ha jut rá, szerintem megéri az időt.
  100. 100.
    Olvasom a blogod és igen, teljesen igazad van. Hiába az itt gondolkodás, meg felkészülés, ha nem lesz egy felsőbb szintű elhárítás, megoldás azokra a problémákra, amelyekre ott felhívod a figyelmet -pl. az atomerőművek elszabadulására. Ha nem lesznek olyanok, akik az ezen az oldalon való szint felett tudnak gondolkodni és tenni, akkor teljesen felesleges a kerekeskút, konzervhegyek, önvédelmi fegyver meg svájcibicska…
    Te azt mondod, hogy hibás szabályok szerinti gondolkodás. De vedd figyelembe, hogy a többség ezen a szinten(kerekeskút, konzerv, svájcibicska) tud valamit tenni. Ez egy alap a saját maguk és családjuk védelme, túlélése érdekében, de ha nem lesznek olyanok, akik el tudják hárítani a világméretű – és kisemberek által nem befolyásolható – katasztrófát, pl. az előbb említett atomreaktorok elszabadulását – akkor bármilyen egyéb szintű felkészülés hiábavaló.
  101. 100. Kedves Loránd
    Te tényleg képes vagy ennyi faszságot összehordani csak azért, meg megdicsértelek? :) Egyébként, ha herótod van tőlem, nem zaklatlak a továbbiakban. Úgyis megtudtam, hogy a párbeszéd szabályait sem ismerem. Akkor mit kötekedem egy sakk-nagymesterrel? :)
    Most próbáltam nem adni tanácsot.
  102. Talán térjünk vissza az eredeti témához. Mikor robban ez a ketyegő bomba?
    15-ben írtam, hogy három éven belül 98%-os valószínűsége van egy 7-es erősségű földrengésnek, amely rombadönti az erőművet.
    94-ban írom, hogy az erőmű süllyed és már 6-os rengés is “elegendő”.
    Ennek a kisebb rengésnek mekkora a valószínűsége? Mennyire gyorsulnak fel az események?
    Ha összeomlik, milyen választ ad erre a világ?
    :-(
  103. 103. RJ
    Az utolsó kérdésre sejtem a választ. Menne a tökölés tovább, esetleg összehívnak egy bizottságot, hogy dolgozzon ki terveket megvitatásra.
    Szerintem, nem sok eszközünk van, ami használható lenne, ha összedől a tározó. Már most sem tudják mivel megközelíteni. Mi lesz, ha nyílt, összeolvadt, esetleg lángoló anyag okádja a radioaktív port az atmoszférába?
  104. Tibor bá' Says: 2012.október.20th. at 22:00
    104:
    Az uralkodó nyugati szél miatt elsőnek az USA fog szívni, és ez engem boldoggá tesz. :D
    102:
    Loránd nem tudja magát kifejezni se röviden, se érthetően. 5000 karakterben a következőket akarja mondani: “Én tudom, hogyan lehetne megmenteni az emberiség a közelgő katasztrófától, de egyedül nem kivitelezhető, mások pedig nem csatlakoznak hozzám. nem adom fel, mert hátha mégis találok valakiket, és ha nem, akkor legalább a saját lelkiismeretem tiszta.” Az igazság az, hogy én is tudnám, de én azt is tudom, hogy ezzel az Emberiséggel nem lehet semmit csinálni, mert ilyenre evolválódott. És akkor koccintsunk, ki tud egy jó viccet?
  105. 102, Jani
    Megint egy súlyos tévedés. Nem érdekel, hogy “dicsérsz”, “kritizálsz”, vagy “oktatsz” éppen – kizárólag a tartalomra reagálok. Vajon miért csak arra, és miért neked?
    Legjobb tudásom szerint SENKI nem születik a logikus gondolkodás, az érdemi vita képességével – ugyanis ez NEM képessége az emberi agynak, éppen ellentétes minden biológiai, lélektani és evolúciós kötöttséggel. EZÉRT töltöttek annyi időt a görögök (vagy mondjuk a tibeti buddhisták) a szabályok megkeresésével, és (a legjobb képességű jelöltekből válogatott) minden egyes tanuló esetén éveket csak azzal, hogy ezt láthatóvá tegyék a számukra.
    Nem szerencsés, hogy ezt ma bárki, aki képes kezelni egy billentyűzetet, a magáénak véli.
    Vajon miért sakkozik bárki nála jobb sakkozóval? Azért, hogy TANULJON belőle, és egy napon jobb legyen nála.
    Miért sakkozik a mester bárkivel? Mert tudatában van saját múlandóságának, tehát az tény, hogy egy napon MINDENKI jobb lesz nála – viszont szeretné, ha ez nem jelentené a színvonal csökkenését. Ja, még valami: “abszolút mester” nem létezik, a jobb játékos többet tanul ugyanabból a partiból…
    Hmm? :)
    —–
    103, 104
    Ezek szerint nem tűnt fel: azt állítom, hogy a szerencsétlenkedésünk KÖVETKEZMÉNYEIT már nem lehet kezelni. Csak az okait. Fukushima egy globális probléma, globális méretben “másként gondolkodó” emberiség képes csak megoldani. Hiába csacsogok mondjuk én az elejétől fogva arról, hogy kit érdekel a Higgs bozon vagy a szabadenergia, ez magasabb prioritású azonnal megoldandó kérdés. Hiába a Fairewinds erőlködése, teljesen logikus, megalapozott javaslatai. Kit érdekel?
    Tehát “kicsiben”, egyéni szinten lenne végre ideje a “felébredésnek”, a valós problémákat fontossági sorrendbe állítva a megoldásokat keresni ahelyett, hogy mesevilágbeli történetekkel szórakoztatjuk egymást.
    És igen, REMÉNYKEDNI, hogy amíg nem szedjük össze magunkat a szükséges mértékben, addig nem lesz újabb gond. Van esetleg hatékonyabb javaslat? Telefon a Jóistenhez vagy a “világ vezetőihez”? Fukushima megakoncert? Imakör és transzcendentális meditáció?
    :)
    —–
    105, Tibor bá
    elsőnek az USA fog szívni, és ez engem boldoggá tesz.”
    Helyetted szégyellem magam, hogy egy önmagát értelmesnek és embernek nevező lény képes leírni egy ilyen mondatot! (Miután kitöröltem életem első, direkt neked címzett, egyszavas, totálisan személyes sértését.)
    1: Ott is EMBEREK élnek, ugyanolyan joggal a létezéshez, mint bármelyikünk. 2: A keletkező szennyezés radioaktív, százezer évre határozza meg az utódaink sorsát az egész bolygón.
    Tudom, te kiábrándultál a saját utódaidból, sajnálom, hogy köpsz a következő generációra, sajnálom, hogy ezt jogosnak érzed, sajnálom, hogy egyáltalán megengeded magadnak.
    Szerintem semmi közöm ahhoz, amit TE “megoldásnak” képzelsz, a (valóban értékes) tudásodból gyerekes kliséhalmaz által építesz rendszert. Inkább vállalod a felületességet, az ordító önellentmondásokat, inkább nevezel elmebetegnek, tudatlannak, romantikusnak vagy emberi gondolkodáshoz nem értő technokratának, minthogy ezt megvitasd. (Nem mintha kedvem lenne újra megpróbálni.)
    Te épp mostanában mondtál egy szintednek megfelelő viccet. “Tibor bá mozgalmat indít a korrupció felszámolására!” Ahogy korábban írtam: igen, személyesen koccinthatnánk és nevethetnénk rajta egy jót – de erre nekem megvan a saját életem és barátaim. Ez a téma viszont szerintem alkalmatlan a humorizálásra. Egy életveszélyben lévő beteg mellett a műtőben szerintem nincs sok ok a koccintgatásra, de a “próbáljuk meg talán ezt” típusú vagdalkozásra, vagy a “a hülye, minek ment oda” utólagos okoskodásra sem. Itt és most, egyetlen esélyünk van. Szerintem. És elnézést, hogy ha jobb nincs, ha más nincs, én igyekszem orvosként hozzáállni. Nem hentesként, kuruzslóként vagy humorista szerepben. Tudom, hogy egy igen szűk részterületen rendelkezem csak szaktudással, és hogy nagyon kicsi a mozgásterem – tehát valóban: önmagában értéktelen, akár sikerül, akár nem.
    Arról, hogy ez számodra “tudom a megoldást” és “csatlakozz hozzám” címszavakra fordul le, nem tehetek. Arról sem, hogy bátorkodsz röviden összefoglalni azt, amiről az előző mondatban is azt állítod, érthetetlen. A rólam szóló összefoglaló MAJDNEM pontos, a hiba a fogalmak használatában és értelmezésében van. Az eltérés körülbelül annyi, mint egy lélegző és egy nem lélegző ember között.
  106. 106-Kedves Loránd
    “Ezek szerint nem tűnt fel: azt állítom, hogy a szerencsétlenkedésünk KÖVETKEZMÉNYEIT már nem lehet kezelni.”
    Dehogynem, csak kérdédeket tettem fel, remélve másoktól a választ. Én mondjam ki?
    Nos az én vízióm: Most már “elegendő” a 6-os rengés is.
    A hatos 10-szer kisebb erejű rengés, de 10-szer gyakoribb, vagyis a korábbi 3év/98% most már 3hónap/98%-ra csökken.
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Richter-sk%C3%A1la
    A világ válasza a pánik. Kikapcsolják a többi erőművet is azonnal, emiatt áramkimaradások lesznek, a leállított erőművek hűtés nélkül maradnak,…és dőlnek a dominók.
    Koccintsunk. :-(
  107. 106. Kedves Loránd
    Beszélgettem már néhány tibeti buddhistával, egyik sem volt ilyen beképzelt alak, mint te. Nem értetted az iróniát az előző hozzászólásomban. Ne akarj már a mesterem lenni „a logikus gondolkodás, az érdemi vita” témakörben. Nem a te kedvenc témádban szoktam írni, de lényegretörőbb, érthetőbb, rövidebb megnyilvánulásaim vannak, mint neked. Ezen nem szándékozom változtatni.
    A fukusimai kockázatokra felhívom az ismerőseim figyelmét, facebook-on is megosztok ezzel kapcsolatban ezt-azt, egész értelmes beszélgetés szokott kialakulni belőle. Megteszem, amit tudok a közvélemény formálásáért. Azért dicsértelek meg itt nyilvánosan, hogy a rólad kialakult képet pozitív irányba módosítsam, hogy többen látogassák a honlapodat. Továbbra is fogok neked olvasókat küldeni, mert alapvetően hasznosnak tartom a tevékenységedet, hiába vagy ilyen kiállhatatlan alak.
  108. @106 Nincs olyan, hogy ‘a létezéshez való jog’, egyáltalán semmilyen inherens jog nincs – a hülyeséghez való jogon kívül, de normális társadalmakban azt is korlátozzák :) -, minden jogot garantálnia kell valakinek, vagy valaminek. Másrészt szerintem Tibor bá legalább annyira köp erre a generációra, mint a következőre. De ezt majd Ő tisztázza :P
  109. Tibor bá' Says: 2012.október.21st. at 09:03
    106:
    Nem kívánok vitatkozni veled, mert az én megítélésem szerint nem vagy vitaképes a dagályos, véget érni nem akaró fejtegetéseid miatt, de a személyemet érintő félreértéseidet korrigálnom kell, mert fűt-fát iparkodsz megfertőzni vele. – Az emberiségről, az emberi természetről a lesújtó véleményemet 1962-ben a Kubai Válság idején alakítottam ki 29 éves koromban. Az első gyermekem fél évvel később született. Gyermekeimből nem ábrándultam ki, viselkedésük nem befolyásolta, befolyásolja véleményemet. Gyermekeim elfordulása egy igen szívós, tudatos anyai tevékenység eredménye. Ugyanis bűnös mulasztásaiért engem kiáltott ki felelősnek, amit az emberi agyba beépülő anyához való ragaszkodás ösztöne boldogan elfogad, és az anyától elvárt reakcióval válaszol. Jók tennéd, ha elolvasnád “Az évszázad biztosítási csalását”. Amennyiben továbbra is ragaszkodsz az analizálásomhoz.
  110. Technomuzsik Says: 2012.október.21st. at 11:57
    108 Jani
    egyik sem volt ilyen beképzelt alak, mint te.”……….
    ” érthetőbb, rövidebb megnyilvánulásaim vannak, mint neked.”
    Azért némi beképzeltségért neked sem kell a szomszédba menned !
    Lóránddal nincs semmi gond ! Aki veszi a fáradtságot, és időnként nehezen emészthető stílusa ellenére átrágja magát írásain (gondolatain), és legalább részben meg is érti azokat, az láthatja, hogy egy jobbítani akaró, értékes agyú, eltökélt őrült (vagy zseni, mert mint tudjuk a kettő közti határ nehezen meghúzható). Valódi változást pedig (negatív, és pozitív irányba is) , csak elhivatott emberek tudnak generálni. Messze nem annyira idealista, mint amilyennek beállítjátok itt sokan. Valahol egyszer azt írta : ” Beláttam, hogy nem tudok vonzó tartalmat előállítani”. Én azért az “Apokalipszist” már elég tömörnek, érthetőnek, és a benne leírt csúnyaságok ellenére emészthetőnek találtam. Ő is olyan itt mint Gedeon. Ha itt van sokakat idegesít, de ha nincs itt akkor meg hiányzik a mássága.
  111. 111. Technomuzsik
    “Azért némi beképzeltségért neked sem kell a szomszédba menned !”
    Hát, valóban megvan az önbizalmam. :) Viszont nem szoktam kvázi lehülyézni a vitapartnerem, és nem bizonygatom, hogy egy piedesztálon állok, amit mindenki csak távolról nézhet. Egyébként én is elismerem a pozitív tevékenységét Lorándnak.
  112. Technomuzsik Says: 2012.október.21st. at 17:26
    112. Jani
    “Viszont nem szoktam kvázi lehülyézni a vitapartnerem”
    Pedig úgy mint itt még sokan (velem együtt), gondolom sokszor szeretnéd. Csak igyekszünk türelmesen kommunikálni. Én túl vagyok egy váláson. A dolog úgy volt, hogy tizenévekig, kulturáltan, finoman, próbáltam megértetni a párommal, mi az ami nekem elfogadhatatlan a kapcsolatunkban. Aztán szakadt a cérna, és egy délutánon ráöntöttem szegénykére (kevéssé kulturált módon) az egész bilit. Este már úton voltam a mai életembe, kezemben egy bőrönddel. Nos szerintem Lóránd is ide jutott önnön megértetése kapcsán a netes közösséggel. Szakadt a cérna, nincs már kedve a PC beszédhez. Úgy gondolja nincs már idő finomkodni. Lehet, hogy igaza van ! Ettől függetlenül,- mivel ő még egy fiatal ember, és ezért van értelme küzdenie a megmaradásért – én szurkolok neki (és generációjának), hogy jusson valami pozitív eredményre tevékenységével.
  113. Tibor bá' Says: 2012.október.21st. at 17:29
    111:
    “A stílus maga az ember.”
    Megette a fene, ha nekem kell venni a fáradtságot, hogy megértsek valakit.
    A tudás önbizalmat szül, nem ez, hanem az álszemérem az elviselhetetlen.
  114. 113. Technomuzsik
    Nem tudom, olvastad-e, hogy abból indult a szóváltás, hogy méltattam a tevékenységét, amit zokon vett.
    Tibeti buddhistákkal viszont ne példálózzon nekem, mert beszéltem jópárral. Gondolom, itt a szerzetesekre gondolt. Érdekes, ha “magasabb” szintre jutnak, inkább alázatosabbak lesznek, nem hangoztatják, hogy jobbak lennének bárkinél. Szerintem így is gondolják. A nem szerzetes, tibeti buddhisták egyébként ugyanolyan hétköznapi emberek, mint a keresztények, muszlimok, stb.
  115. Technomuzsik Says: 2012.október.21st. at 18:46
    114 Tibor’bá
    Megette a fene, ha nekem kell venni a fáradtságot, hogy megértsek valakit.”
    Ezt a mondatot nagyon nem értem. Nekem mindennel kapcsolatban a működés megértése az egyik legfontosabb dolog. Miért ne férne bele ebbe a körbe egy konkrét ember ? Nyilván persze úgy, hogy látok benne valami értéket, ezért veszem a fáradtságot a megértésre. Én sem próbálok mindent (mindenkit) megérteni. A hüvelygomba, meg mondjuk Anettka sosem izgatta a fantáziámat.
    115 Jani
    Érdekes, ha “magasabb” szintre jutnak, inkább alázatosabbak lesznek, nem hangoztatják, hogy jobbak lennének bárkinél.” Ezzel a buddhista szerzetes dologgal az a bajom, hogy tisztelem ugyan a szelídségüket és szerénységüket, csak nem látom mi haszna ebből a világnak. Ül valahol egy ember aki átlátja a világ működését. Aztán ha végzett ezzel a ménkűnagy átlátással, lefekszik és alszik egyet. Másnap kezdi előröl. Mi ebben a jó nekünk ? Nem lenne jobb a nagy szelídkedés helyett valamit tenni ? Lórándra visszatérve, én többre értékelem azt aki tenni akar valamit, de nem hibátlanul teszi, mint azt aki hibátlan úriemberként csak lógatja a pöcsét.
  116. 116. Technomuzsik
    “Lórándra visszatérve, én többre értékelem azt aki tenni akar valamit, de nem hibátlanul teszi, mint azt aki hibátlan úriemberként csak lógatja a pöcsét.”
    Egyetértünk.
    Ezzel a buddhista szerzetes dologgal az a bajom, hogy tisztelem ugyan a szelídségüket és szerénységüket, csak nem látom mi haszna ebből a világnak.”
    Ebben is egyetértünk. Elég passzív, megfigyelő vallás.
  117. 116. Technomuzsik
    “… én többre értékelem azt aki tenni akar valamit, de nem hibátlanul teszi, mint azt aki hibátlan úriemberként csak lógatja a pöcsét.”
    Én is általában többre értékelem azokat akik hibáznak ( vagy ahogy fogalmaztál:”nem hibátlanul teszi” ), mert ők buknak elsőnek. Ez fontos a túlélésem érdekében. :-)
  118. Technomuzsik Says: 2012.október.21st. at 19:47
    118 RJ
    “Ez fontos a túlélésem érdekében.”
    Fontos rögzíteni az egyes szám első személyű megfogalmazást!
    Meg tegyük hozzá a rövidtávú jelzőt is. Sajnos már én is úgy állok a dologhoz mint te. Azért vagyok itt a tanyán, hogy túléljek egy geddont ami az én életemben már bekövetkezett. Működik is eddig. Lehet, a világméretű krach idején is, lesz pár év fórom a többséghez viszonyítva. Mindez azonban a világ , a társadalom, szempontjából lényegtelen. Nem old meg semmit. Tovább élek egy életet amit már jelenleg is kerek, lezárt dolognak gondolok, csak kérek még pár év (tized) jutalomjátékot. Az hogy ki bukik elsőnek, az részben szerencse dolga lesz. Sem a tenni akaró, sem passzív magatartás nem garancia semmire. Viszont, ha akad elég olyan ember aki tesz is a geddon megfékezése érdekében, az jó lehet nekünk, különvonult (önző, passzív) embereknek is. Ezért, ha mást nem is teszek, legalább innen a monitor mögül szurkolok nekik.
  119. 119-Technomuzsik
    “nekünk, különvonult (önző, passzív) embereknek is.”
    A “nekünk” az nem Te és Én ugye? Nem így értetted.
  120. Tibor bá' Says: 2012.október.21st. at 20:16
    116:
    Ha nem haragszol, rámutatok a tévedésedre.
    1) Ha nekem kell erőfeszítéseket tenni, hogy valakit megértsek, akkor minden bizonnyal másoknak is. Ha megkérdezel egy PR szakembert, az megmondja neked, hogy az ilyen útkijelölőnek az értéke nulla, mert az embereknek kanállal kell a szájukba tenni a “témát” ahhoz, hogy megemésszék. Akkor pedig nekem se érdemes foglalkozni vele.
    2) “többre értékelem azt aki tenni akar valamit, de nem hibátlanul teszi,” Ez eredetileg így hangzott: “de tanár úr kérem, én készültem. – fiacskám, nem készülni kell hanem tudni.” A tenni akarás önmagában értéktelen, ha a tenni akaró képtelen kommunikálni a célszemélyekkel. És ez a lényeg Lorádnál.
    3) Az nem jut véletlenül az eszedbe, hogy a tibeti szerzetes esetleg azért nem tesz semmit, és megy el aludni, mert pontosan tudja, hogy semmit se tehet? Mert én erre gondolok. Én ezért nem próbálok meg tenni semmit a 7 milliárdért. De megteszek mindent néhány tucat elszánt, túlélni akaró, arra alkalmas emberért. Nekem sokkal szerényebb a célom mint Lorándnak, és legalább részben elérem azt, amit szeretnék.Loránd két idegösszeomlás között nem tud felmutatni az égvilágon semmi eredményt, amiért mindenkit hibáztat, csak önmagát nem.
  121. Technomuzsik Says: 2012.október.21st. at 20:17
    120 RJ
    De bizony !
    A leírt “Ez fontos a túlélésem érdekében.” mondatod miatt, minimum az önző jelzőt megszavaztam. A különvonult, és a passzív, az nem bizonyított csak rám nézve.
  122. Technomuzsik Says: 2012.október.21st. at 20:42
    121 Tibor’bá
    Most te azt mondod, nem vagy hajlandó Lóránd dolgaival foglalkozni, mert feladtad a meggyőzéséért folytatott harcot. Ne feledd el, ez nem volt mindig így ! Régen sokat vitatkoztatok, és részben ennek lett eredménye, hogy tudott olyan írást letenni az asztalra ami megmozdít az emberben valamit, mielőtt még elfáradna az agya a bonyolult dolgok olvasásától. Megint az Apokalipszis c. írásával jövök elő
    Ebben már van kis bulvár. Van sátán, angyal, avatárok, totális háború, stb……jók az arányok, jó a terjedelem (3 A4 oldal az egész), van eleje, és vége…..működik. Innentől nem érvényes amit írtál : “A tenni akarás önmagában értéktelen, ha a tenni akaró képtelen kommunikálni a célszemélyekkel.” Tud, csak még nem vette észre ! Most rajta a sor. Meg kell találja a harchoz a megfelelő fegyvert. Al Gore sem véletlenül használt a grafikonja előtt emelődarut. Átütő erejű (és hatásvadász) húzás volt. Elérte a célját, rengeteg ember agyába égett bele ez a kép.
  123. Technomuzsik Says: 2012.október.21st. at 21:16
    121 Tibor’bá
    Én ezért nem próbálok meg tenni semmit a 7 milliárdért.”
    Nálam ez nem így van, és gyanítom az én mentalitásom jegyei nálad is szerepet játszhatnak. Mikor fiatal voltam, 5-10 évekre gondolkoztam előre a jövő kérdésében. Ennyi idő alatt az ember saját fejével is le tud bontani egy betonfalat. Ezért nekiláttam, nekimentem a betonfalnak, fájt, véreztem, de a fal ledőlt. Ma hónapokban mérem a jövőt ( Te ma három napot jósoltál!), és a múlt tapasztalatai alapján tudom, hogy ez kevés a falbontáshoz. Ezért nézelődöm csak, és kiabálok a fiatalabbaknak : Menjetek már falat bontani ! Nem nagyom látom az igyekezetüket. Ezért tartom sokra azt a keveset, aki legalább megpróbálja. Tulajdonképpen nekem mindegy, de van gyerekem is, neki meg kurvára nem!
  124. 122-Technomuzsik
    Te és Én soha nem lesz = MI.
    A szavaid nem értékesek, sőt rossz irányba mutatnak. Téged kerülni kell.
    Ahogy látom, az emberiséget nem lehet megmenteni. Minimum drasztikus létszámcsökkenés következik be, ez a jobb eset, de a teljes kihalás is a lehetőségek között van.
    Elismerték ezt mások is, de nincs erejük ezzel komolyan szembenézni, és keresik a “szalmaszálat” amibe kapaszkodhatnak.
    Én is bizakodok, hogy az emberiséget meg lehet menteni a kihalástól, csak attól, és ehhez most azonnal nagyon sokat kell tenni (nekem is). Ezt csak úgy tudom megtenni, ha életbenmaradok, tehát először túlélőnek kell lennem. Most még az vagyok, és írok. Interneten keresztül mást nem tehetek, de ez is elég, sőt a legfontosabb! Véleményem szerint a szellemiket kell spájzolni, ez lesz a leghasznosabb, nem a benzin, pénz, stb.
    Tulajdonképpen nekem mindegy, de van gyerekem is, neki meg kurvára nem!”
    Csak az igazat! Neked sem mindegy! Mindenkiben munkálkodik az életösztön, és másoknak is van gyereke, és másokban is munkálkodik a fajfenntartási ösztön, mások is aggódnak a gyerekeik jövőjéért. Ezzel a mondattal csak szaporítottad a betűket.
    Ezen a blogon már eddig is sok hasznosat leírtak, igaz sok a pelyva is. Érdemes visszaolvasni, tanulságos lehet.
  125. Technomuzsik Says: 2012.október.22nd. at 08:31
    125 RJ
    “Te és Én soha nem lesz = MI.”
    Bocs..félreértettél ! Nem akartam megkérni a kezed ! :)
    A létszámcsökkenés valóban elkerülhetetlen, hogy ennek mi az elégséges mértéke, arról azért eltérnek a vélemények. Ha a zuhanás egy elhúzódó folyamat lesz, akkor a technikának lehet esélye utolérni a szükségleteket, a társadalomnak pedig lehet esélye egy új működőképes szabályrendszert kidolgozni. Nem önként, szükségből !
    A “nekem mindegy” az úgy értendő, hogy én már most olyan helyen, és olyan körülmények között élek, amit a “netes túlélők” még csak tervezgetnek. Mások sorsának jelentős változtatásához gyengének, de egyénileg az átlagnál felkészültebbnek gondolom magam. Egy zuhanás, és esetleges visszaépülés időigénye – ha esetleg túlélném is – biztosan több annál amit én még jó egészségben megérhetek. Bár szép projekt lenne, de nem én leszek az utolsó mohikán, aki “magjával beveti” a földet.
    Azt meg, hogy melyikünk szavai mutatnak rossz irányba, nem nekünk, hanem a többieknek, vagy az időnek kellene eldönteni.
    Téged kerülni kell.”
    Ebben nem tudok segíteni. Beszéld meg Tibor’bá-val ! :)
  126. A tibeti szerzetes elvan a hegyek között meditálgat élik a kis békés életüket már jó pár száz éve…kérdezik páran mi ennek a lényege miért nem csinálnak valamit… tényleg építhetnének metrót,városokat,hajókat,repülőt…szánthatna traktorral,permetezhetne,lcd-tv nézhetne,beléphetne kicsit a globális bográcsba amiben már rotyog a szar és hozzájárulhatna ahhoz,hogy kicsit még jobban nyakig legyünk benne,egy kis szennyezéssel,felesleges javakkal,hulladékkal…igen miért nem csinálnak már valamit miattuk van az egész …talán pár atom robbanófej megoldaná a problémájukat és nem kellene miattuk szenvednünk.Talán az övék az a pár száz atomreaktor,szénégető erőmű,kőolajlepárló,autógyár,több millió személygépkocsi stb…ők nem tesznek hozzá annyit a közösségi trágyakupachoz viszont a szennyezésből kicsit többet kapnak mint ami nekik járna…érdekes és vajon aki most gyerek felnő nálunk,éli a polgári életét nevel 3 gyereket akik iskolába járnak aztán ugyanolyan felnőtt lesz mint a szülei és így szépen cseperednek aztán jön a geddon és amit idáig építgettek(népesség,infrastruktúra,mindenféle javak) lényegében eltűnik értéktelen lesz megszűnik(-95%) és utána van a jóval szerényebb életmód….tényleg baj,hogy egyesek nem akarják tönkretenni a bolygót szándékosan hanem csak élni szeretnének rajta.Ha esetleg mindenki elpusztulna a tibetieket kivéve akkor vajon ki fogja megkérdezni őket,hogy mi értelme annak amit csinálnak?
  127. OldDumbMartian Says: 2012.október.22nd. at 09:30
    Na de Gyerekek!!!!!
    egymás farkát nem harapdálni kéne …
    sokkal fontosabb amit MEG KELL OLDANI.
    az a szar ott nem lóghat a levegőben sokáig
  128. No ezt akkor túltárgyaltuk, jöhet Fukushima. :-) :-(
  129. 127. ejha
    Ha mindenki tibeti szerzetesként élne, vagy Jézus tanításait követné, akkor nem lenne sok problémánk. De az emberek többsége nem ilyen életmódot folytat, főleg a döntéshozók nem. Ebben a kialakult helyzetben viszont aktívan kellene fellépni új kihívások ellen. Lehet bármilyen megvilágosult bölcs valaki egy eldugott hegyi faluban, ha jön az atom. Az életmódja miatt viszont valóban jóval kisebb mértékben károsítja a bolygót, tehát egy plázacicánál sokkal fenntarthatóbb, életképesebb, bár nem termékenyebb. :)
    Daramshala-ban, az indiai Himalájában kb. 2000 méteren lakik a Dalai láma, elég sok tibeti menekült oda. Van nagy szentély, szent ösvény, zarándoklat, kolostor… A szerzetesek mobilokat, importárut vásárolgatnak, motorizált járműveket vesznek igénybe, a zarándokok azzal érkeznek. A hagyományos tanítások nem feltétlenül ébresztik rá őket a jelen kor problémáira, azok okaira.
  130. OldDumbMartian Says: 2012.október.22nd. at 10:49
    A multiverzum elv szerint az ő valóságukban nincs is ilyen probléma, mi viszont szívunk akkorát….
    Bár megdolgoztunk -zunk érte.
    Ha nincs transzcendencia és élő szeretet akkor ez nem is baj csak rohadt kellemetlen.
    Talán kissé hibás volt egoista kultúrában, kontra-szelektált ösztönlényekre bízni a vezetést.
    Most szerintem az is sokat segítene a helyzeten , ha vízbe pottyanna a motyó ha már poty….
  131. 131.OldDumbMartian
    “Talán kissé hibás volt egoista kultúrában, kontra-szelektált ösztönlényekre bízni a vezetést.”
    Nem kellett rájuk bízni, megszerezték maguknak.
  132. OldDumbMartian Says: 2012.október.22nd. at 11:38
    :) )
    és nagyon fontos lenne TUDATOSÍTANI a helyzetet, sok a birka …
  133. Köszönöm a hozzászólásokat, de közben volt egy érdekes élményem, talán ezt hívják “kegyelemnek” azok, akik komolyan foglalkoznak vele. A véleményem változatlan, de sokkal kevésbé tűnik fontosnak, mint akár egy nappal ezelőtt. Nem is rabolom vele tovább az időtöket.
    Az Apokalipszis inkább meditatív dolog a részemről. Bár itt szándékosan nem teregetem gondolkodásomnak ezt az oldalát, de be kell vallanom: nem “bulvár”, nem “szekta-buli”, minden szavát komolyan gondolom; amit magamról írok, valóban így történt és történik.
    Ebben a körben inkább ezzel az írással szeretnék “nyomot hagyni”… szerintem néhány felvetett kérdésre választ is ad:
  134. Technomuzsik Says: 2012.október.22nd. at 21:53
    134 Kedves Lóránd
    Nem is rabolom vele tovább az időtöket.”
    Ne csináld már ! Felizgatsz minket ezzel a “kegyelemmel”, aztán angolosan távozol? Engem azért érdekelne ez kicsit részletesebben ! Jó a saját blogodon is, ha itt nem akarod. Majd megkeresem. A “bulvárral” pedig nem akartalak sérteni, csak jeleztem, hogy az átlag olvasónak az írásod jobban emészthető formájúra sikeredett a régebbieknél. Akit nem zavar, hogy az olvasás, és a gondolatok megértése néha munka, annak azokkal sem lehetett gondja.
  135. Tibor bá' Says: 2012.október.22nd. at 22:31
    134:
    Kissé etikátlan, hogy a honlapodat megállás nélkül promótálod, amit eddig elnéztem, de most már trükköket is bedobsz az olvasó halászás érdekében. Nekem ez már nem tetszik.
  136. 134.
    Éléggé titokzatos, amit írsz. Valamilyen új dimenzióját észlelted a világunknak, vagy az emberiség rendszerének? Esetleg új aspektusban, gondolati rendszerben látod a dolgokat az “érdekes élmény” következtében?
    Kerestem elérhetőséget az oldalaidon, pl. egy email címet, de nem találtam.
  137. Nem kell túllihegni, semmi különleges új meglátás, öt szóban összefoglalható überbigyó nincs, ha ez érdekelne bárkit, keresgéljen az Édesvíz kiadó és társai körül :-) Én ugyanaz a dagályos techno-pszicho-barbár vagyok, mint eddig; a kapcsolódó dolgokat már régen leírtam. Viszont úgy érzem, megszabadultam végre attól a megmagyarázhatatlan belső késztetéstől, hogy itt tépjem a szám. Lényegében ennyi történt, csak mivel ment itt egy kör rólam, gondoltam nem lépek le szó nélkül.
    Az Apokalipszisre meg azért szóltam vissza, mert szerintem nagyságrendekkel nehezebben érthető (az én fogalmaim szerint: sokkal szélesebb analógia-hálózatra épül), mint az itt kritizált szövegeim, tehát pont a “közérthetőségre” kifejezetten rossz példa – azért ajánlottam másikat. Örülnék, ha Tibor bá mégis visszatenné a linket, ha cserébe megígérem, hogy tényleg nem etikátlankodom és olvasóhalászok itt tovább :-D
  138. 138-Kedves Loránd
    “tényleg nem etikátlankodom és olvasóhalászok itt tovább”
    Ha az álnevedre kattintanak, akkor a weblapodra jutnak. Szerintem ennyi elég! Ha olvasni akarlak, így én is megtalállak.
  139. Tibor bá' Says: 2012.október.23rd. at 13:32
    138:
    Nem rakom vissza. Az a bejegyzés márciusi, te pedig úgy adtad elő, mint valami nóvumot (“de közben volt egy érdekes élményem,”). Ez a közben 7 hónap! :roll:
  140. Technomuzsik Says: 2012.október.23rd. at 14:56
    140 Tibor bá
    Eddig sem volt nagy szerelem köztetek, de ez a szakítás nem sikeredett valami elegánsra. Ez már VM-145 kategória.
  141. Nem történt szakítás, az élet megy majd tovább, így vagy hasonló hangnemben.
  142. Erős földrengés rázta meg Japán észak-keleti partjait…
    egyenlőre csak a http://www.portfolio.hu írják
    Remélem nem most kezdődik az amit nem várunk….bár idő kérdése…
  143. Jelenleg cunamiridao van azon a területen is ahol Fukushima helyezkedik el. :(
  144. Fukusimában evakuálják az atomerőmű dolgozóit”http://kuruc.info/r/4/105088/
    Nem hiteles a forrás??
  145. Na, csak nem alakul a beharangozott világvége? :D
    Viccet félretéve, megköszönném Tibor bá’, ha tudnál valami akutális, hiteles információval szolgálni a témában.
  146. Gloucester Says: 2012.december.15th. at 19:31
    147. PZuj: nincs változás! Egy beismerés az semmi. Ennyit mondtak: “Bocs.” Változás nincs!
    “A vállalat bejelentése nem sokkal a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség fukusimai miniszteri konferenciájának megnyitója előtt történt, amelyen Amano Jukija, a szervezet főigazgatója közölte: a fukusimai baleset óta világszerte fontos lépéseket tettek az atomerőművek biztonságának szavatolása érdekében…”
    Ez édes kevés!
  147. Beismerte, hogy figyelmen kívül hagyta a biztonsági előírásokat, és összejátszott az állami felügyelettel a tavaly márciusban Japánban balesetet szenvedett Fukusima-1 erőművet üzemeltető TEPCO cég. ”
    Ez számomra új fejlemény…
  148. Gloucester Says: 2012.december.15th. at 19:57
    Továbbra is össze fognak játszani. MVM is összejátszik, de csak katasztrófa után fogják beismerni, mint ahogy az egész világon. Beismerte, mert nincs vesztenivalója. Nálunk még lehetne változtatni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése