2013. február 1., péntek

Földjében túl sok már a vér?



Földjében túl sok már a vér?



"Megszülte hűtlen gyermekét,
Nem sírt, akkor sem ha elvetélt,
Akármi történt, mindig büszke nő maradt, Így élt a sok-sok év alatt."

[Varga Miklós dala Európáról]

 
Földjében túl sok már a vér?
Európa Hitlere - Hitler Európája
Ki ne ismerné Varga Miklós fülbemászó dalát a vén Európáról. Aki netán nem ismeri, a You Tube-onmegnézheti, meghallgathatja. Elég az hozzá, hogy amikor a szöveg és a dallam odaér, hogy "Megszűlte hűtlen gyermekét. Nem sírt akkor sem, ha elvetélt", megjelenik az őrültre montírozott Hitler. Ez a lemez mára lejárt. Az öreg hölgy már nem a régi. Hazudik a strófa is, amely a megírásakor sem volt igaz:


Varga Miklós- Vén Európa, az öreg hölgy

Homonyik Sándor - Álmodj királylány

Edda-kolykod voltam

Omega - Gyöngyhajú Lány

Edda - Kör közepén állok

A VÉN EURÓPA



Most hogy Európának elhúztuk a nótáját valaki vagy valakik húzzák el ezeknek is a nótáját.


Interjú a "Koszi klán" egyik vezetőjének tartott Czibere Attilával - Riasztás (

A vezető titkosszolgálatok Magyarországon és a Föld bolygón

Sok ezer politikai gyilkosság és szabadkőműves titk.szolg-ok

Olajbotrány.avi

Nógrádi Zsolt, az olajszőkítésről őszintén.

Szemben a maffiával avagy olajozott viszonyok 2007 2007 Part 3

Egy maffia létezik - A politikai gyilkosságokról (Kozenkay)

Mór és az állami halálgyár - Sebők István pártelnökkel (HTV)

Mindenkit megölni! - Mór politikai mészárlása (Hírháttér TV)

Pálffy István Betiltott Jegyzete

Simon Perez - Izrael felvásárolja Magyarországot!

A fidezs ajándéka hanukára pereznek

R.A.(I).P. zsidesz, avagy hanuka nem kamura!



Hát ilyen panaszai volnának Tiborcnak, és ezt mondaná ki országnak világnak , de most nincsenek Bánkok, kik halló fülekkel rezonálnának a bajokra , most inkább zizegnek mozognak meglopnak a hazárdőrök, és ha becsületes vagy még ki is nevetnek.
 "Magából ad, ha enni kérsz,
Testével véd, amikor visszatérsz,
Ölén a szerelem minden öröme hívogat,
Arcában látod az arcodat"
Európa már nem népeinek anyácskája, hanem a zsidó uzsorások ringyója - adósságbehajtója. Tulajdonképp dalművet sem szabadna írni egy bizonyos könyv gondos tanulmányozása nélkül. A könyv a "Cion bölcseinek jegyzőkönyvei", amelyet ugyan a cári Ochrana ügynöke hamisított (...), de valami csoda folytán mégis sikerült a zsidó világtőke működésének hatásait hallatlan pontossággal jellemeznie, sőt prognosztizálnia.

Idézet 20. sz. jegyzőkönvből.

"Tehát mi is lényegében az államkölcsön, főleg az idegen államkölcsön? Az államkölcsön azt jelenti, hogy az állam kormányváltókat bocsát ki, amelyek a kölcsöntőke összegéhez mért kamatfizetési kötelezettséget tartalmaznak. Öt százalékos kamat esetén az állam húsz év elteltével hasztalanul fizet kamatokban az államkölcsönnel azonos összeget, negyven év alatt az eredeti kölcsön kétszeresét, hatvan év alatt annak háromszorosát és közben az adósság változatlanul megmarad - kifizetetlen adósságnak. Ebből világos, hogy az állam mindenféle fejenkénti megadóztatással elveszi a szegény adófizetőktől az utolsó garasokat is csak azért, hogy kiegyenlítse gazdag idegeneknél fennálló számláját, akiktől pénzt vett kölcsön ahelyett, hogy ezeket a garasokat saját szükségleteire teremtette volna elő az államkölcsönt megtetőző kamatfizetési kötelezettség nélkül. Addig, amíg az államkölcsönök belföldi kölcsönök voltak, csupán arról volt szó, hogy a gójok a szegények zsebéből a gazdagokéba rakták pénzüket, mihelyt azonban szert tettünk a megfelelő személyekre, hogy külföldi síkra tereljék az államkölcsönöket, az államok egész vagyona a mi zsebünkbe folyt és a gójok alattvalói sarcot kezdtek fizetni nekünk. Az uralkodó gój királyoknak az államügyek vezetésében tanúsított felületessége, a miniszterek megvesztegethetősége, valamint más vezető személyiségek hozzá nem értése a pénzügyekhez - mindez a mi kincstáraink adósaivá tette országa ikat akkora összegek erejéig, hogy teljesen lehetetlen azokat visszafizetni."
Ha ez netán nem jellemezné kisérteties pontossággal a jelenlegi világgazdasági helyzetet, ill. Európa helyzetét, tessenek szólni, hogy helyesbíthessek és bocsánatot kérhessek.
Európa Únióba szédült (ostoba) népei mára kezdenek rájönni, nem ilyen lovat akartak és szabadulni szeretnének  Már az új idők új dalai döngicsélnek: "Ki az Únióból"! Igenám, de az adósok börtönéből csak szökni, vagy inkább fellázadni és kitörni lehet. Viszont akkor az őrség lőni fog! Lássuk hát minek nézünk elébe!
A Führer jól látta, hogy Németország talpraállításának alfája az országra kirótt háborús jóvátétel fizetésének megta gadása, ami 1933-ban meg is történt. [Az utód Németország 1953-ban a Londoni Egyezményben vállalta az adósság megfizetését. Az utolsó részletet 2010-ben, Németország újraegyesítésének 20 évfordulóján fizette ki. Így is lehet...]
Hitlernek ennél súlyosabb bűne is volt. Drábik János "Kiválasztottak" c. könyvéből való az alábbi, Churchilltől származó, kijelentés. "Németország megbocsáthatatlan bűne a II. világháború előtt az volt, hogy kísérletet tett gazdasá gának kiszakítására a világkereskedelmi rendszerből, és arra, hogy kialakítsa saját pénzügyi   rendszerét, amelyből a pénzvilág nem tud többé profitálni (...) Lemészároltuk a gaz disznót." [Id. mü 198 old.] Ebből következik, hogy mindazok az országok, népek, egyének akik (amelyek) a nemzetközi pénzvilág profitjának megszüntetésére, vagy csökkentésé re törekszenek, le lesznek mészárolva mint a disznók, feltéve hogy hagyják magukat...

A már csöppet sem vidám barakkot elhagyni csak elvileg lehetséges. A 
Lisszaboni Szerződés hiteles szövegét sikerült lehalásznom a Net-ről, de - jogász létemre - egyáltalán nem lettem tőle okosabb. Az 50 cikk (1) és (2) bekezdése így szól "Saját alkotmányos követelményeivel összhangban a tagállamok bármelyike úgy határozhat, hogy kilép az Unióból. A kilépést elhatározó tagállam ezt a szándékát bejelenti az Európai Tanácsnak. Az Európai Tanács által adottiránymutatások alapján az Unió tárgyalásokat folytat és megállapodást köt ezzel az állammal, amelyben az érintett államnak az Unióval való jövőbeli kapcsolataira tekintettel meghatározzák az illető állam kilépésének részletes szabályait. Ezt a megállapodást az Európai Unió működéséről szóló szerződés 218. cikke (3) bekezdésének megfelelően kell megtárgyalni. A megállapodást az Unió nevében a Tanács köti meg minősített többséggel eljárva, az Európai Parlamentegyetértését követően." Ha a kedves olvasó az aláhúzott részeken külön elgondolkodik rájön, hogy a kilépés módja voltaképp nincs szabályozva, mert a tényleges feltételek nincsenek egyértelmüen definiálva. Értelem szerüen a fogoly csak akkor távozhat, ha rendezi a cehhet. Ám mi van akkor ha a fogolykeresmény nem fedezi a rabtartás költségeit? Márpedig a kijárat felé kacsingató valamennyi európai ország vonatkozásában ez a helyzet.

Ebből következik, hogy "megegyezéses válás" nem lehetséges. A szabaduláshoz a hálót el kell szakítani, vagyis meg kell "sérteni" az Európai Únió "jogát".  Ez nem nehéz, tekintettel arra hogy az EU pók a legszorgalmasabb hálószövő. Európa államainak és polgárainak többszáz ezer (!) jogszabályhoz kell(ene) igazodniuk. Minden moccanás belakad valami lyen szabályba.
Aztán meg az EU tagjai "demokratikus" államok. A "demokrácia" pedig hosszú évekre, hacsak nem évtizedekre, korlátlan játékteret biztosít annak a pénzügyi háttérhatalomnak, amelynek több évszázados gyakorlata van mindenfajta elége detlenségi mozgalom felmorzsolásában. Erről szól, többek között,  "Amerika, a gonosz birodalma" c. írásom.
Az európai feszültség gócok "naprakész" nyilvántartására egy új módszert  ötlöttem ki. Az Európa térképre kattintva megnyíli egy nagyobb térkép és amelyik EU tagállam "zűrössé" vált, ill. válik, oda egy  -jelet teszek. Err kattintvalehívhatók lesznek az aktuális ország-információk, már amennyire sikerül utolérnem önmagamat és az esemé nyeket... A kurzor alatt megjelenika dátum és az információ témája. [Ez a szolgáltatás fokozatosan lép életbe.]

Ami mármost az európai "politikai eseményeket" illeti, senkinek se' legyen a leghal ványabb kétsége aziránt, hogy e folyamatok minden elemét a háttérhatalom mozgat ja: a kormányokat és az ellenzéket egyaránt. E szabályozás lényege, hogy a "meg szorításokat" ne érintse a kormányok változása. Ennek szemléltetésére jó példák Magyarország, Franciaország és Görögország.
Magyarországon a Soros pojáca "szabadságharcot" vivott, miközben a pénz-prést folyamatosan szorította; majd száznyolcvan fokos pördülettel látványosan behódolt és így már minden "rendben" van (lesz).

franciaországi politikai "változások" kapcsán a Nyugat úgy tesz, mintha mélységesen aggasztanák Hollande [e gyenge hiéna] várható politikai húzásai. Ám elég csak a Klub Rádióban csácsogó zsidókat hallgatni, akik már most örvendeznek azon, hogy a kakasnak háromszor se kell kukorékolnia, hogy Hollande elfelejtse választási ígéreteit és a maga részéről is szavatolja országa "békés" kirablásának folytatását.

Ami 
Görögországot illeti,  még 2010. február 12-én látott napvilágot "A ti kutyátok kölyke - Hellász" c. blogbejegyzésem. Az akkor már haldokló országot még Papandreu szimbolizálta, akinek azért kellett buknia, mert holmi népszavazásról fecsegett. Ha az olvasó megnyitja a blogot, és az ott írtakat összeveti a friss hírekkel, látni fogja, hogy két évi tipródás után Görögország helyzete csak romlott. Most ott tartanak, hogy júliusban bekövetkezhet az államcsőd, vagyis az állam nem tud fizetni alkalmazottainak és nyugdíjasainak. Tömeges csődök várhatók a magánszektorban is, vagyis a bérből és fizetésből élők minden rétegét eléri az éhkopp.
Törvényszerü, hogy ilyenkor jobb és baloldali "szélsőséges" pártok kezdenek lármázni. A végletes politikai polarizáció folytán kormányalakítási nehézsé gek keletkeznek. Görögországban is új választásokat kell kiírni. [A "legjobbkor" támad a migráció is. Még a görögöknél is nyomorultabb páriák tömegei lepik el Hellász földjét.]

Kérdések kérdése, hogy a népnyomor tevőleges ellenállásba torkollik e? Ha igen, a munka nélküliek, a nyugdíjasok, a rokkantak és a kismamák "terrorizmusa" ellen bevetik az Eu-Gend-For hóhér különítményeit és Görögország koncentrációs táborrá, vagy második Afganisztánná változik. 
Milyen üzenetet közvetít a világnak az, ha az EU felségterületén is elindulnak a népirtó hadműveletek? A táborok és a megsemmisítő berendezések már készen vannak. A tudományos pontosságu válaszért bizony el kell látogatni a Munkáspárt, Thürmer Gyula honlapjára. [Mindíg sejtettem én, hogy nem hiába végeztem marxista esti egyetemet. Most pl. visszaemlékeztem a régi szlogenekre és látom, azok még mindíg "érvényesek"...] A fejlett demokráciának álcázott kapitalizmust a marxista klasszikusok imperializmusnak, azaz "fasizmusnak" minősítik, ma is. "1935-ben a Komintern VII. Kongresszusán hangoztak el Georgi Dimitrov szavai, amelyek azóta is a fasizmus legteljesebb marxista meghatározását adják: a fasizmus a finánctőke „legreakciósabb, legsovinisztább és legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája”.De ez még nem minden! Eszembe jutott egy másik ősrégi szlogen is. Azt is megtaláltam. Aktuális az is, ma is... Egy vadonatúj blogon, a "Mi Időnkön"  bukkantam régi kedvenc mondatomra "Az imperializmus szocialista forradalom előestéje." Az hát! De milyen szocialistaforradalomé? Hát' a nemzeti szocialista forradalomé! Így került a cikk elejére Hitler. Persze ezt kissé bővebben kell indokolnom. A Mein Kampf-al  kezdeném. Nagyon sokat írtam már róla, most csak annyit, amit - számtalan méltatás között - a Kúltúrpart internetes portál ír róla.  "A Biblia mellett talán nincs még egy olyan könyv, melynek eredeti címe bárhol a világon ismerősen cseng. Minden provokáció nélkül állíthatjuk: a Mein Kampf sok tekintetben a szent könyv – sátáni – párja. Ahogy a Bibliánál is, felmerül a kérdés, vajon olvassák-e, és ahogy a Bibliánál soha, felmerül az is, vajon tiltott gyümölcs-e." Mi érdekes a Mein Kampf-ban ma? Az ami benne írva vagyon? Nem, legalábbis nem elsősorban, hanem a benne lefektetett elvek alapján megvalósított társadalmi, gazdasági, pénzügyi reformok! Ezekről Joannes Öhquist számolt be "A Führer Birodalma" c. könyvében.
Hitler ízig vérig akarnok volt. [Mi marxisták úgy fejezzük ki: voluntarista.] Az infláció megfékezéséről pl. olyasmiket mondott, próbáljon csak valaki árat emelni, majd SA embereim meglátogatják a boltját és... Ez egy marxista egyetemet végzett egyén szemében abszolut baromságnak tűnik, mert ott a gazdasági törvények objektív voltáról tanultunk. Ha viszont becsukjuk a marxista egyetemi jegyzetet és Soros könyveit kezdjük olvasgatni, mit látunk? Soros szerint a gazdaság müködését a spekulatív ügyletek szabályozzák, vagyis nem objektív törvények.
Így jöhetett létre Hitler parancsuralmi rendszerében a "parancsuralmi gazdaság". Hogy működőképes volt e? Ojvé, de még mennyire! Mi sem jellemzőbb erre mint Hack Péter neves jogász és neves hitgyülekezetis presbiter megnyilatko zása egy Juszt Lászlóval folytatott televíziós csevely alkalmával. Pinochetről és Hitlerről szólván kijelentette, hogy gazdaságirányításuk akár sikertörténetnek lenne tekinthető, ha rendszereikhez nem tapadna annyi vér.
Nos próbáljuk kissé körüljárni, milyen elméleti és gyakorlati pilléreken épült fel a német "gazdasági csoda"?
Hitlerről legtöbbször azt állítják, hol dícsérve, hol szapulva, hogy a végletekig pragmatikus gondolkodásu volt. Ez igaz is, amennyiben a pragmatizmus fogalmából indulunk ki. "A pragmatizmus amerikai eredetű filozófiai irányzat, mely szerint egy elmélet igazsága vagy helyessége annak gyakorlati működőképességében és eredményességében nyilvá nul meg." [Wikipédia]
Lássuk, mi a különbség a marxista alapú szocializmus és a hitleri nemzeti szocializmus között?
Az előbbiről azt tudjuk, hogy zsidó agyalmány és csinálmány. Célja a nem zsidó, azaz a nemzeti kapitalizmus [nemzeti burzsoázia] elpusztítása volt. A cionizmus megalapítója Herzl tulajdonképp elismeri ezt, amikor a zsidó nép fogalmába egyaránt besorolja a zsidó tőkéseket és a zsidó forradalmárokat. Ebben nincs semmiféle ellentmondás.

Hitler a nemzeti tőkésosztályra támaszodva épített szocializmust. Ebben sincs semmiféle ellentmondás. Mégis sokan nem akarták megérteni. Azért kellett az SA teljes vezérkarát lemészárolni "hosszú kések éjszakáján", mert ezek a romantikus lelkek kapitalisták nélküli szocializmusról álmodoztak.
[Ebből a szempontból Mao Ce tung is "nemzetiszocialista" volt, amennyiben kiírtotta vagy kiüldözte külföldi érdekeltségű "komprádor" burzsoáziát, ugyanakkor nemzetépítő osztálynak minősítette a nemzeti burzsoáziát. "Nemzetiszocialista" Putyin orosz elnök is, aki a rácsok mögé dugta Hodorkovszkijt és még jónéhány "idegen szívű" burzsujt. Kina és Oroszország is nacionalizálta a nemzeti erőforrásokat és a "hazafias" tőkéseket felhasználja ezek gazdaságos müködtetésére, Így az állam mindkét helyen "jó gazda" lehet.]
Hitler tehát meghagyta a tőkéseket és garantálta profitjukat.  Mitől lett rendszere mégis nemzeti szocialista? Nagyon egyszerű! Csak a nemzeti termelésben (!) keletkező értéktöbblet elsajátítását engedte meg a tőkéseknek, korlátozva egyúttal annak mértékét. Mit "hagyott el", mit küszöbölt [írtott] ki a hagyományos kapitalizmusból? Hát a spekulativ tőkét. Mit tekintett e tőke legfontosabb ismérveinek? Pl. azt a részvénytársasági formát, amelynél
  • a pénz [forgatásának] egyetlen törvénye a profit maximalizálása,- 
  • névtelenséget biztosít a pénz igazi tulajdonosainak,-
  • elválasztja a pénz felelőtlen tulajdonlását a gyarapitásával járó felelősségtől [strómanok],-
  • a pénzforgatás tekintetében megszünteti a hatóságok területi illetékességét mind a szabályozás, mind az ellenőr zés vonatkozásában, azaz a tőke a jogi területenkivüliséget nyer,-
  • ezáltal "erkölcsi területenkivüliségre" is szert tesz hiszen, kötelező jogi normák hiányában, nem köteles figyelembe venni az adott terület jogszokásait, még kevésbé a közmegegyezésen alapuló erkölcsi, viselkedési normáit,-
  • mindezek további következménye, hogy a tőke teljességgel figyelmen kivűl hagyja tevékenységének emberi és természeti környezetét, gátlástalanul pusztítja mindkettőt,
  • ebből következik, hogy a tőke zsoldosainak viselkedése a bűnözőkére, dögevő állatokéra hasonlít leginkább.
Nos a tőkének ezeket az embertelen kinövéseit Hitler kimetszette. Hogy ez sok zsidót érintett? Meglehet, hisz épp ezen a területen voltak leginkább túlreprezentálva... 
A hitleri nemzeti szocializmus alapvető reformokat léptetett életbe a föld és a paraszti osztály vonatkozásában is. Az erre vonatkozó intézkedések Öhquist: "A Führer Birodalma" c. könyvéből  ismerhetők meg. Itt csak a leglényege sebbeket említem. A föld árújellege megszünt [a parazita földspekulánsokkal együtt...] Felfüggesztették, majd törölték a földárveréseket. A III. Birodalom alapvető nemzetfenntartó osztálynak a földművelő parasztságot [a sokgyerme kes paraszti családokat] ismerte el. Nem bízta azonban rájuk, hogy a kis parcellákkal küszködjenek. Az állami fölbirtok alakítási program keretében földrendezéseket hajtottak végre, amelyek révén életképes birtoktesteket alakítottak ki. Ezeken telepítették le a parasztcsaládokat, akik a gazdálkodás beindításához kapcsolatos anyagi forrásokhoz kamatmentesen, vagy kigazdálkodható névleges kamat ellenében jutottak hozzá. Az állam szabályozta a mezőgazdasági termékek árait, ugyanakkor a termelési költségtényezőket is a vetőmagtól  kezdve a napszámbérekig. A paraszt "telepesek" vígan láttak hozzá a földműveléshez és a gyerekcsináláshoz. Az eredményeket a statisztika adatai igazolják. Ezzel kapcsolatos kezdeti ismereteimet nagybátyámtól szereztem, aki textilfestőként dolgozott és alapított családot Németországban. Elmondta, hogy a közszolgáltatások az államszervezet teljes szétzuzásáig szünetmen tesen működtek. Ezen belül az élelmiszer fejadagot is megkapta mindenki. Ha kellett, a betegágyhoz szállítva a csoma got. Végig működött az ú.n. "felistápolási" rendszer, amely az elesettekről [öregek, betegek, gyermekek, ellátatlanok] "hivatal ból" gondoskodott.
Nem volt infláció! A frontot a hátország nem döfte hátba ["dolchstoss"], mert a potenciális lázítók, spekulánsok, stb. jóelőre koncentrációs táborokba kerültek.
Azt mondhatnók, hogy a náci diktatura drótjain rángatott német gazdaság a nemzetközi együttmüködésre képtelenné, alkalmatlanná vált [inkompatibilitás]. Mondhatnók, de nem mondhatjuk, mert a nemzetközi kooperációs és kereskedel mi kapcsolatok a háború alatt is müködtek. A szövetséges hatalmak befektetői megkapták és pirulás nélkül zsebre is tették a náci állam által fizetett osztalékokat.
További liberális dogma, hogy a dinamikus müszaki fejlődés alapfeltétele a szabad versenyen alapuló gazdaság. Az egyre inkább ostromlott erőddé váló Németországban nem volt szabad verseny. Ennek ellenére a gazdaság innová ciós képessége minden képzeletet felülmult. "Szabad verseny" a szövetséges hatalmak között alakult ki, a "győze lem" után, a német találmányok megkaparintása érdekében. Nem ellenérv, hogy csak a haditechnika fejlődött, hisz a lakosság kényelmét szolgáló találmányok döntő többsége békeidőben is a hadiipari kutatások keretében születik. A polgári adaptációra Németországnak nem volt ideje, de semmi kétség, a praktikus németek előbb utóbb megoldották volna a hadiipari kutatások eredményeinek "civilizálását".
[E praktikus - pragmatikus német gondolkodás sajátos megnyilvánulása a Wehrmacht zsidópolitikája. Mára tudott, hogy a Luftwafféban számos zsidó harcirepülő szolgált, nyert előléptetést és kapott kitüntetéseket Reichmarsall Göring jóvoltából. Zsidó volt a Luftwaffe főfelügyelője Erhard Milch tábornok is. Magáról Hitlerről olvastam [csak már nrm tudom, hol...] hogy a műgumi, vagy a műbenzin zsidó feltalálója esetében "führer befehlt" bocsátott ki, amelyben az illető urat kiemelte a "faji tisztátalanság mocsarából" és árjává fogadta...]
Mit adott a jövőnek Hitler a "közgazdász"? Nem kevesebbet, mint egy olyan modellt, amely a gazdasági versenyképes séget a tömegek létérdekeivel képes összehangolni. A III Birodalom romjai maguk alá temették Hitlert, de nem pusztít hattak el egy feltalált és sikeresen kipróbált gazdasági modellt. A "képlet" ugyan befagyott a zsidókapitalizmus jegébe, de virulens maradt és ahogy a jég olvad, újra érvényesülni kezd.
Hol és hogyan, kérdezhetik a szkeptikusok, pontosabban a fantáziátlan csőlátók. A válasz pedig egyszerü. Létrejött a nemzeti bázisra támaszkodó gazdaságok rendszere! Hirtelenjében Kínára, Oroszországra, Braziliára, Argentínára, Venezuelára, Boliviára és Kubára gondolok. Közülük a legjelentősebbeket a BRIC államszövetség tömöríti.
Kétségtelen, hogy ezen államok társadalmi, gazdasági rendszerei egymástól jelentősen különböznek. Vannak azon ban közös vonások is. Közülük a leglényegesebb az, hogy nem adósrabszolgái a nemzetközi tőkének, Churchill világfelfogása szerint "disznók".
Külön említendő, hogy a Szovjetúnió szétzüllesztése után Oroszországot nem sikerült a kapitalizmus világrendszeré be beilleszteni. Emiatt sajátos világhelyzet alakult ki. A putyini Oroszország képében egy olyan nagyhatalom jött létre, amelynek törekvései kibékíthetetlenül ellentétesek Amerika (Izrael) törekvéseivel. Miért? Azért, mert mindkét csoportosulás létérdeke az európai térség fölötti hegemónia megszerzése, ill. megtartása. Egyelőre Amerika (Izrael) van birtokon belül. Mára azonban kérdésessé vált, sikerül e a status quo megőrzése. Ez egy virágzó Európában magától értetődő lenne, egy tönkretett, kiszipolyozott Európában viszont szerfölött kétséges.
A kérdés tehát az, hogy Európa totális válsága milyen opciókat nyujt Amerikának (Izraelnek), illetve Oroszországnak? Induljunk ki abból, hogy a nyugati hatalmak gyorsuló ütemben épitik át Európát - börtönhajóvá... Ebből következik, hogy Gőrögországot nem engedhetik kiválni az Európai Únióból, mert ezáltal a helyén lék keletkezik, amely süllyedéssel fenyegeti az egész hajót. Tömni kezdik tehát a léket és müködésbe hozzák a szivattyukat. Ezzel az igyekezettel a hajótörést néha el lehet kerülni, néha nem. Különösen akkor nem, ha a léket nem sikerül betömni és pláne akkor nem, ha újabb lékek keletkeznek. Ezzel számolni kell, hisz a "potenciális lékek" száma nagy. Mihamar szivárgás keletkezhet a portugál, spanyol, stb. fertályokon is. Ebben az esetben a katasztrófa elkerülhetetlen.
[A fenti képen látható hajómodellt az internetről kölcsönöztem. Az ötlet onnan eredt, hogy több európai állam használ, ill.  tervez börtönhajókat, pl. Anglia és Olaszország.  A hajón feltünő a mentőcsónakok hiánya...]
A mi problémánk, mi lesz velünk ha süllyedni kezd a börtönhajó?
Úgy gondolom, hazánk hovatartozásának kérdése akkor kerül napirendre, ha megnyílik a Déli Áramlat gázvezeték, azaz bezárul az orosz harapófogó két szára. Ennek perspektíváit bátorkodtam már korábban szóbahozni.
Hol tart akkorra Európa? Sokan úgy vélhetik, akik írásaimat olvasgatják, hogy mániám Hitler és mint Mórickának mindenről Az oroszvilag.hu címlapja"az" jut eszembe. Nos, nem. Nem egészen. Rendszeres olvasója vagyok az Oroszvilág internetes portálnak. Ezen olvastam Stephen King cikkét [nem azo nos a rémregény íróval]. Az írás címe Európa visszatér a '30-as évekhez Egy rövid idézet. "1931-ben Ausztria nagyjából hasonló megszorító intézke déseket vezetett be, mint amit most próbálnak ráerősza kolni Dél- Európára. Az akkori aranytsandard mellett az egyetlen eszköz az ország versenyképességének visszanyerésére: a bérek reálértékének csökkentése volt. Az eredmény, hogy számos vállalat tönkrement, a gazdaság helyzete tovább romlott. 1931-ben tönkrement a Creditanstalt nagy bécsi bank, ami nagyjából ugyanaz volt, mint a közelmúltban a Lehman Brothers csődje. A Creditanstalt csődje után lett a Nagy Recesszióból Nagy Depresszió. Néhány év múlva a bécsi tömegek ujjongva ünnepelték az utcákon a bevonuló Hitlert.Ja, Ausztria! Tudják, miben sántikálnak a sógorék? Népszavazással akarnak kilépni az EU-ból!Indokolás: "Ausztria az Európai Unióhoz egy szövetségi alkotmánytörvénnyel csatlakozott,amelyet népszavazás kísért. Tehát az EU-kilépésnél is így kell eljárni. Az első és legfontosabb mondata az osztrák szövetségi alkotmánynak, az 1. § így hangzik: 'Ausztriaegy demokratikus köztársaság. A jog forrása a nép.' Tehát az osztrák köztár saság nem ismer olyan magát demokratikusnak valló szerve zetet, amely akadályozhatná a népet, hogy maga döntsön arról, hogy kilépjen az EU-ból vagy ne. cikkhez, amely erről szól, egy hangulatjel is mellékelve van... Az igazi hódító ez esetben nem Hitler volt, nem is az SS, hanem a nemzeti szocializmus rendszere.
De merre tartunk mi? Orbán nem is olyan régen a kelet elleni forradalomról beszélt. 2007. október 23-án az Astoriánál, azon véleményének adott hangot többek között, hogy a Kelet uralma megmé telyezte és tönkretette országunkat, a keleti politika nem tűri az önállóságot, a függetlenséget és a szabadságot, vagyontalanná tesz, kiszolgáltatottá vetkőztet, ha kell, megfélemlít." Aztán hipp hopp Kazahsz tánban termett és lejattolt Nurszultan Nazerbajev elnökkel. Erről a hülyeségről (is) szól Felmerült az Orosz opció című írás, amelyre visszatértem a honlap "Retro" rovatában  a "Városnézés Asztanában c. írásban.

Aztán megint fordult Orbán esze-kereke és ma ott tartunk, hogy a szolga parlament rövidesen törvényt hoz az Európai Unió szentségéről és sérthetetlenségéről. Erről szól az  MTV "Ma reg gel" [2012.05.17-i adás] Gyüre Csaba 
nyilatkozata amely szerint a Kormány az Európai Uniót védi a Btk. módosítása útján. Az új 336 § azt tartalmazza, hogy aki uniós jogi aktus ellen általános engedetlenségre uszit, amely a  köznyuga lom megzavarására alkalmas, bűncselekményt követ el. Gyüre ezt - teljes joggal - össze függésbe hozza  2014 május 1-el amikoris lejár a "moratórium" és magyar termőföld megvásárolható lesz a külföldi állampolgárok által. Emlékeztett arra, hogy az első Orbán kormány idején irták alá az EU társulási szerződésnek a tőke szabad áramlásáról szóló fejzetét. Ha jól emlékszem a 3/3-as Martonyi. Ebben a termőföld is tőkének minősül, azaz bekerül a "szabad árúforgalomba" azaz kirántják a paraszt talpa alól. [Gyüre kitér arra is, hogy tálalja a Fidesz a törvénymó dosítást a Parlament elé. A módosítási terveet 2012 feb ruárjára készült el, de azt suba alatt több mint 30 ponton változ tatták. E változtatásokat azon ban nem bocsátották a képviselők rendelkezésére...] Szerinte ez már egy megfélemlítés. Annak deklarálása, hogy van egy határ, amit nem lehet büntetlenül átlépni.
Mindez azt (is) jelenti, hogy Orbán beteg. A kórisme: moralis insania.
A kérdés az, sikerül e neki a magyar földet a spekulánsok kezére játszania? Megva lósul e Simon Peresz kijelentése Magyarország felvásárlásáról? Tudom, ez a vásár sokaknak nem fog tetszeni Európában, sőt azon kívül sem. És te mit szólsz ehhez kétharmados bamba fülkemagyar? Hát te aztán semmit! Nem a te asztalod.
Nekem azonban valami azt súgja az igazi "Hazák Európája" jobban fog hasonlítani a nemzeti szocialista modellre amely bevált,, mint egy (egykori) délamerikai banánköztársaságra, amely nem vált be és mára szörnyü emlék csupán. Igaz, rég nem igaz amit szegény Petőfi vélt látni bennünk a "Magyar Nemzet" c. versé ben.
Járjatok be minden földet,
Melyet isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni?
Ha a föld isten kalapja
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!...
De egy Új Izrael Európa szívében a legőrültebb agyrém, amit a bomlott zsidó elme valaha is kitalált. Meglátjátok, nem fog menni! Az újjászülető Európa egészséges szervezete kiveti az idegen szövetet.
2012.05.17

 
 
 
 
Amerika! Amerika!
 
         Hol terül el a gonosz birodalma?


 
A korlátlan lehetőségek hazájáról, a szabadság honáról, a népek kohójáról az átlag magyarnak hézagos, ill. idealizált képe van. Ezzel nem is volt semmi baj, amíg Amerika viszonylag távol volt tőlünk. A harmincas évek nagy gazdasági válsága idején kitántorgott ugyan Amerikába vagy másfélmillió emberünk, de ezek körében senki sem végzett közvélemény-kutatást, arról hogy smakkol nekiik az új haza. 
A II. Világháborúban nem ők szálltak meg bennünket, így szimpatikusak maradhattak. Azután hazánk megszűnt erős bástya lenni a béke frontján. És Uncle Sam máris belül volt a kerítésen. 
Mivel a szocializmus romjain mostanság a kapitalizmust építjük, nem árt, tudni, ők otthon hogy csinálták annakidején, Sok variáció nincs. Az uralom megszerzésének és gyakorlásának módját évezredek óta feltalálták. A modern társadalomtudomány atyja Machiavelli az uralkodás legfontosabb szabályait már 1513 körül kottába szedte „A fejedelem” [Il principe] c. művében. Ha igaz, hogy a történelem ismétli önmagát, ez a kapitalizmus történetére fokozottan igaz. 
Amerika újkori történelmének magyar nyelven hozzáférhető irodalma elég szegényes. Korábban emlegettem itt – ott Jack London rémregényét a „Vaspatát”. Most mégsem abból szemezgetek, hanem egy másik forrásműből a. Richard O. Boyer és Herbert M. Morais szerzőpáros 1955-ben New Yorkban adta ki „Tűzzel vérrel” c. művét, amit a Kossuth Könyvkiadó 1957-ben magyar nyelven is kiadott. Ez a könyv szélesebb sávot fog fel mint a Vaspata és jóval részletgazdagabb annál. No meg modernebb is. Lapjait forgatva a dejà vu érzése támad az emberben: ezeket én is megéltem. Hát persze hogy megéltem: Antalltól Gyurcsányig.
A könyvben tárgyalt történet a XIX század közepén indul és a XX század első harmadáig tart.
Amerika ekkorra már túl volt néhány vívmányon. A spanyol hódítók megsemmisítették az ősi indián kultúrákat. A konkvisztádorok és üzlettársuk a Római Katolikus egyház által fenntartott importüzlet azonban lanyhult. Az Afrikában vadállatként befogott és túlnyomórészt a délamerikai ültetvényekre hurcolt sokmillió néger révén Amerika az újkor egyetlen „rabszolgatartó demokráciájává” vált.
Ebből senki se következtessen arra hogy az "alapító atyák", akár csak egy napra is, megfeledkeztek volna a
„Szentírásról”. Ellenkezőleg. Abból vezették le, azt a meggyőződésüket, hogy amit tesznek, kedves az Úrnak.

Néhány évvel az amerikai polgárháború kezdete [1861] előtt „Charleston Mercury” című lapban [ó de utálom az újságírókat…] a következő szentencia volt olvasható.
A rabszolgaság a dolgozó ember természetes és normális helyzete … az északi államoknak is be kell majd vezetniük. A szabad társadalomról szóló elmélet tévhit.” [27.old.]
[Mit számított Amerikában az, hogy Voltaire [1694—1778] már jó száz évvel azelőtt megírta gondolatait az emberi szabadságról. A Nagy Francia Forradalom is rég lezajlott [1789 – 1799] ekkorra.
Persze a jogtalanságok szentesítéséhez nem elég a sajtó – bíróság is kell. Az Amerikai Egyesült Államok Legfel
sőbb Bírósága [még 1875-ben] kimondta, hogy a rabszolgaság 
törvényesen megengedett. Hát persze.
[Alig pár év kellett hozzá, hogy felépüljön a „Szabadság Szobor” fennen hirdetve az egész világnak Amerika fennkölt szabadságeszményeit. Röhej!] 
Ami a „Mercury” firkászát illeti, alaposan melléfogott, a hülye bigott. A bírák se láttak sokkal messzebb az orruknál. Mert mire is ment a pakli Észak – Dél háborújában? A rabszolgák sanyarú sorsa csípte az északi yankeek szemét? Egy frászt. Rabolni akartak, a rabszolgatartóktól: munkaerőt (!), négereket (!). Ezt úgy fejezték ki: rabszolga felszabadítás. Ezen eszme harcosai abolicionistáknak nevezték magukat.
A felszabadítandó rabszolgákra ugyanis az északi nagy állattartó gazdaságoknak, a fejlődésnek indult iparnak és a bányászatnak volt égető szüksége.

Lincoln amerikai elnök eredetileg azt fontolgatta, hogy a rabszolgákért fejenként 400 dollár kárpótlást fizetnének a rabszolgatartóknak. Aztán rájött, vagy megmagyarázták neki, ez kurva sokba kerülne. Így egy tollvonással ingyen eltörölte a rabszolgaságot. [Mintegy négymillió emberről volt szó, akik cca. Négymilliárd dollár vagyoni értéket képviseltek.] Akkor inkább a polgárháború. És lőn, az Úrnak 1861 esztendejétől.
Ja! Majdnem kifelejtettem az indiánokat. A nagyüzemi állattartásnak két természetes ellensége volt: a prérifarkas [coyote] és az indián őslakosság. Kiirtották mindkettőt. Illetve az utóbbi állatfaj megmaradt egyedeit koncentrációs táborokba [rezervátumokba] terelték és Himmlert megszégyenítő buzgósággal munkálkodtak azon, hogy a halálozási arányszám „optimális” legyen. Az lett…
Az amerikaiak nagyon szeretnek a békéről beszélni – azóta is. Hamar rájöttek viszont hogy a háború valami nagyon jó dolog – a biznisz miatt, mármint a gazdagoknak. A nagy fene hazafias fellángolásnak úgyszólván első terméke volt egy törvény, amely a gazdag hadkötelesnek megengedte, hogy „helyettest” vásárolhasson és küldhessen maga helyett a vágóhídra.
A frontlógósok közül került ki Amerika gazdasági arisztokráciája. Néhány név a cégéres gazemberek közül: Morgan, Rockefeller, Carnegie, Fisk, Huntington, stb. A könyv szerzői szerint az akkor még fiatal uracsok a„fantasztikus méretű rablásnak szentelték életüket” [34.o.], mint nálunk az orbánok, gyurcsányok, nagyimrék, palotások és sokan mások.
Ennek ott és akkor sem volt kockázata, mint manapság nálunk. „Nyugodtan fosztogathattak az országban, mi sem állta útjukat. Kezükben volt a fiatal Köztársasági Párt és a kormány.” [37.o.] 
Közben persze folyt a háború. „A szédületes lopások esztendeiben ömlött a vér … Virginiában … az erdő egyik zugában feküdtek a két fél halottai, öten – hatan egymás fölött … hadtest kilenc nap alatt 10.547 embert vesztett.” [37.o.] Oda se neki!
Közben azonban felütötte a fejét az „ellenség” a hátországban is. Az ellenség a nyomorgó munkás volt. A kapitalisták „Kezükben tartották a Köztársasági Pártot és nagy befolyásuk volt a hadseregben … 1864-ben a szuronyok hegyével akartak 25 %-os bércsökkentést végrehajtani. Amikor emiatt sztrájkok törtek ki, csapatokat hívtak vissza a harctérről, és vetették be New York, Tennessee, Pennnsylvania és Missouri sztrájkoló munkásai ellen.” [43.o.]
Az egészben az a röhejes, hogy 1776. július 4-étől „érvényben” volt a Philadelphiai Kongresszus által elfogadott„Függetlenségi Nyilatkozat”, amelynek fundamentuma az emberek egyenlőségének és jogaiknak deklarálása. 
Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert terem
tője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítá sára az Emberek Kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely Kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép Joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje, és új Kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi Biztonságát, és jobban elősegíti Boldogulását.”
Jut eszembe, ha a Függetlenségi Nyilatkozat nálunk hatályos lenne, a Gyurcsány kormányt lapátra lehetne tenni minden cicó, akarom mondani, cécó nélkül.
Amerika „hálás” volt nagy fiának és elnökének Abraham Lincolnnak is. A déliek fővezére Lee tábornok 1865. áprilisában tette le a fegyvert az északiak előtt és közvetlenül ezután Lincolnt agyonlőtte a John Wilkes Booth nevű yankee úr. Neves színész – milliomos.

Hogy miért tette?
A rendőrség megállapította, hogy Booth a háború éveiben rendszeres kémtevékenységet folytatott a déli államszövetség javára.

Majdt Washingtonba költözött és leszerződött Ford színházába. Itt egy különös csoportot gyűjtött maga köré, majd annak minden egyes tagját fokozatosan beavatta egy elképesztő tervbe, elrabolják Lincoln elnököt, és túszként felhasználják Dél javára. A déliek rengeteg foglyot váltanak ki érte cserébe, és egészen más pozícióból tárgyalhatnak majd az északiakkal.
Az összeesküvők többsége egyetértett a tervvel, bár egyesek egyszerűbbnek tartották volna az elnök meggyilkolását. Elvakult, politikai látókör nélküli emberek lehettek valamennyien, sőt nyilván híjával voltak a logikus gondolkodás képességének is. Észak és Dél háborúja már a végéhez közeledett, minden józan ítéletű ember sejthette a kimenetelét, s az értelmesek örültek neki.
Tipikus amerikai történet. Ha a gyilkos személye ismert is, nem tudni, az elnöknek voltaképp miért kellett meghalnia. „Ki ölte meg Kennedyt, nem tudja senki... Azazhogy... Lincoln a kapitalisták szemében vált gyűlöletessé, mert becsületes ember volt és felszabaditotta a rabszolgákat, a "jogos" tulajdonosok kártalanitása nélkül. Meg kellett tehát halnia.

Máshol már idéztem a kapitalizmus ars poeticáját, amelyet egy Frederick Towsend Martin nevű úriember fogalmazott meg eképpen.
Egy jottányit sem számít, hogy melyik politikai párt van hatalmon, és milyen elnök tartja kezében a gyeplőt. Mi nem vagyunk sem politikusok, sem közéleti gondolkodók; mi vagyunk a gazdagok; mienk Amerika; megszereztük … meg is fogjuk tartani, s ennek érdekében latba vetjük támogatásunk, befolyásunk, pénzünk, politikai összeköttetésünk,megvásárolt szenátoraink, éhes kongresszusi tagjaink, demagóg szónokaink mérhetetlen súlyát minden olyan törvény, politikai platform, minden olyan elnökválasztási hadjárat ellen, mely tulajdonunk sértetlenségét fenyegeti...” [108.old.]
2008.05.02
Sz. Gy.
Folyt. Köv.!










 Készül a harapófogó!
              Mi lesz veled "Olaj - Svejk"?
 
Honlapom archívuma a megmondhatója hányszor foglalkoztam Orbán Viktor "olajügyeivel", a magyar olajszőkítéstől kezdve a nemzetközi "olajpolitikáig". A téma felmelegítése egy bombahír miatt vált indokolttá, amely a   következők ről tudósít.
"Tegnap (2011.09.06) Putyin orosz miniszterelnök megnyitotta Moszkvában az 'Északi Áramlat' csapját. Az 1200 kilométer hosszú vezeték Viborgtól a németországi Greifswaldig szállít évente olyan hatalmas mennyiségű földgázt, amely 11 atomerőmű teljesítményével egyenlő. A földgázvezeték elkerüli Ukrajnát és Lengyelországot..." A cikk a Barikádon olvasható. [Az "Olaj Svejk" kifejezés egyébként a "Tűzveszély" c. írásomban szerepel először.]

Mit jelent ez - a sajtó által lényegében elhallgatott - tény nekünk magyaroknak és mit jelent Orbán Viktornak?
Aki netán az ügy történeti előzményeire is kíváncsi, esetleg kénytelen lesz elolvasni 2011.06.27-én írott, Orbán bevá sárol. Ruszofóbia, vagy még rosszabb? c. írásomat, amelyről elérhetők korábbi "orbán tárgyú" írásaim is.
A kérdés geopolitikai lényege viszonylag tömören kifejthető. Amerika és Izrael (írhatnám persze fordítva is...) az európai térség fölötti uralmát bábállamok cinkossága révén (is) igyekszik biztosítani. Ilyen bábállamok Lengyelország, Magyar ország és Ukrajna. E terv lényege Oroszország beszorítása "földrajzi börtönébe" a szó politikai, katonai és gazdasági értelmében egyaránt. E terv egyik csahosa a kicsi Magyarország kicsi Orbánja. Paradox módon a nyugati államok kevésbé készséges partnerek ebben a mocskos játszmában, mert gázfüggőségük Oroszországgal szemben egyre növekszik, különösen a fukusimai reaktorkatasztrófák után, amelyek miatt atomerőműveiket be kell zárniuk, vagy legalábbis korlátozni kell számukat és összteljesítményüket.
A három csóró országnak azonban semmi sem drága, hisz itt a kormányzatok szemrebbenés nélkül kiszolgálják az idegen érdekeket, tekintet nélkül azokra a károkra, amelyeket országaiknak, népeiknek okoznak.
[Bejelentem, egy ehhez kapcsolódó tetszetős összeesküvés elméletem van (!), amit itt csak megemlítek és később, máshol fejtek ki részletesebben. A három szolgaállamban likvidálták, ill. likvidálják azokat a politikusokat, akik az orosz orientáció gyanújába, vagy bűnébe estek. Ezért kellett pusztulnia, Lech Kacnynskivel az élen, a lengyel politikai vezetésnek. Ezért vágták sittre Julia Timosenko volt ukrán miniszterelnököt és ezért készülnek sittrevágni Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnököt. Koncepciós ügyek - perek; tudjuk, vannak ilyenek...]
De térjünk vissza Orbánra. Amint a fentebb ajánlott írásomból kiderül, Orbán a "Nabucco - terv" hazai vigéce. Ez a terv akkor is fantazmagória volt, amikor Orbán kardoskodni kezdett mellette. Ma meg már totál hülyeség, hisz termelőforrá sai - Irak, Irán és Türkmenisztán - nem látszanak készséges olajexportőröknek Európa számára. A szárazföldi vezeték leghosszabb szakasza pedig annak a Törökországnak a területén húzódik (húzódna), amely épp mos rugta ki az izraeli diplomáciai testületet - nagykövetestül.

Ellenben az Északi Áramlat most üzembe helyezett szakasza a balti tenger fenekére lett sűllyesztve, ami egyenesen ijesztő! Hogy miért? Megmon dom! Bizonyítja Oroszország végletes elszántságát arra, hogy kitörjön börtönéből. Bizonyítja továbbá imponáló
műszaki felkészültségét és korlátlan anyagi erejét, egy ilyen grandiózus létesitmény rekordidő alatti megépítésé hez.

Az oroszországi Vyborg és a németországi Greifswald között megépült vezeték egy harapófogó egyik szára. Épül és - gondolom - hasonlóan rekordidő alatt felépűl a harapófogó másik szára a Déli Áramlat vezetékrendszere is. Ez meg a Fekete Tenger alatt fekszik majd és a baráti (!) Bulgária területén lép ki a szárazföldre. Putyin cár ebben a kérdésben már letette a garast, amennyiben 
a beruházáshoz az acélcsöveket szállító gyár dolgozói előtt jelezte, hogy termékeiknek lesz piaca, s itt utalt az Északi áramlat harmadik szállítócsövének lefektetésére. Előbb azonban a Fekete-tengeren át Közép-Európába vezető – Magyarországot is érintő – Déli áramlatot kell megvalósítani – idézte a kormányfőt az ITAR-TASZSZ. Így Amerika és Izrael csatlósállamai: Legyelország Ukrajna és Magyarország meg lesznek fosztva attól a lehetőségtől, hogy beleköpjenek Oroszország levesébe. Vagy, mondjuk inkább úgy: a "Putyini Oroszország" levesébe. A lengyel, magyar és ukrán területen húzódó meglévő vezetékek arra viszont jók lesznek, hogy segítségükkel az oroszok "gazdasági móresre" tanítsák ezeket az országokat. Nyilván meg is fogják tenni és nem csupán pedagógiai megfontolásokból... Ahol pedig lehetséges a gazdasági nyomásgyakorlás, ott lehetséges ennek politikai, sőt a katonai változata is. Zongorázzunk végig a nem teljesen elméleti lehetőségeken.
Ezuttal, eltekintve az alfabetikus sorrendtől, kezdjük Ukrajnával.

A Szovjetúnió felbomlasztása, az árulók árulója Gorbacsov cinkosságával, hasonlit kissé a trianoni "rendezéshez", amennyiben csaknem tizenkétmilió oroszt juttatott Ukrajna fennhatósága alá. (A magyar királyság Trianon által az ország területének mintegy kétharmadát veszítette el. Voltaképp olyan területeket, amelyeket már korábban elveszített azáltal, hogy a magyar népelem kisebbséggé vált tulajdon hazájában.) A tizenkétmillió orosz már nem a Szovjetúnióból hiányzik, hanem Oroszországból! A kialakult geopolitikai helyzet elemzését tartalmazza 
Ukrajna címü írásom. Az ott közölt egyik kép (amit ide áthoztam) azt ábrázolja, hogy az orosz népesség Ukrajna déli, ill. délkeleti részén él. A Krim félsziget lakóinak döntő többsége pedig orosz! A félsziget jogi státusa ugyan "autonóm köztársaság", de Ukrajna kínosan ügyel arra, nehogy az orosz szeparatizmus felüsse a fejét.

A Krim félsziget viszont a Fekete Tenger fölötti uralom kulcsa. A Fekete Tenger fölötti uralom pedig Oroszország nagyhatalmi státusának kulcs kérdése. A trianoni "rendezés" része volt a fontos kikötőváros Danzig levágása Németországról "szabad állam" gyanánt. Ez köszönt később vissza abban, hogy Németország, mikor erőre kapott, 18 nap alatt legázolta Lengyelországot. Ugyanilyen természetes, hogy amint a katonai erőviszo nyok lehetővé teszik, Oroszország valami hasonlót fog csinálni. A "krimi front" látszólag csendes, de Dél-Ukrajna alatt már reng a föld.
Nem én mondom, a Népszabadság jellemezte 
"szunnyadó vulkán nak" aKrim-félszigetet nem is olyan régen.
Friss hír, hogy "Dmitrij Medvegyev orosz és Viktor Janukovics ukrán államfő találkozója Szocsiban teljes kudarccal ért véget. A jelek szerint a feleknek egyetlen kérdésben sem sikerült közös álláspontot kialakítani. Véget ért Oroszország és Ukrajna között a Viktor Janukovics ukrán elnök hatalomra jutásával kezdődött közeledés és stabilitás időszaka, s a két kormány elhúzódó szembenállásra rendezkedik be, amely 2012 elején akár újabb gázháborúhoz is vezethet – állapította meg egybehangzóan a két ország sajtója a múlt csütörtöki megbeszé lés után." (2011.aug.19-i közlemény)

A feszültség fontos összetevője, hogy Ukrajna gátolja a Fekete-tengeri orosz flotta fejlesztését, manőverezését. Viszont
Fekete-tengeri flotta több szempontból is fontossá vált az utóbbi időben Oroszország számára: egyrészt a tervezett Déli Áramlat gázvezeték jelentős része a Fekete-tenger alatt fog áthaladni, másrészt a Grúziától függetlenedett Dél-Oszétia és Abházia biztonságát ezáltal könnyebben tudják garantálni... Emlékezzünk arra, hogy Orbán hörcsögként állt ki Grúzia ügye, meg az emberi jogok mellett a Dél-Oszétiai és Abháziai válság idején. [Viszont sohasem reklamált az izraeli népírtások kapcsán.]

Amikorra elkészül a Déli Áramlat vezeték, akkára Ukrajnában készen állnak majd a szeparatista erők arra, hogy Délkelet Ukrakna, de legalábbis a Krim félsziget, visszatérjen az orosz anyácska kebelére.

Az orosz olajtempót alig - alig lehet követni. A cikket szeptember 10-én írtam. Tizenhetedike híre már az, hogy aláírták a Déli Áramlat szerződését.
"Az orosz Gazprom, az olasz ENI, a francia EDF és a német BASF/Wintershall aláírta a Magyarországon is áthaladó Déli Áramlat gázvezeték, illetve a South Stream Transport vállalat részvényesi megállapodását Vlagyimir Putyin orosz kormányfő jelenlétében Szocsiban.A Déli Áramlat gázvezeték célja az Oroszországból Európa felé irányuló földgázszállítási útvonalak diverzifikálása. A tervek szerint a vezeték végső kapacitása évi 63 milliárd köbméter gáz lesz, ez négy, egyenként 15,75 milliárd köbméter kapacitású vezetékből áll össze. A bejelentés szerint az első vezetéknek már 2015-re el kell készülnie."A kérdés, hogy Orbán Magyarországa, ill. Magyarország Orbánja mit szól mindehhez? Magyarország részéről ki fogja aláírni a szerződést és milyen pofát vág majd hozzá? Egyáltalán - Orbán lesz még akkor a miniszterelnök?

Lengyelország.
Lengyelország több évszázada szenved Oroszországtól - és okoz szenvedést Oroszországnak... Az oroszgyűlölet mélyen beépült a lengyel génekbe. Ennek tulajdonítható, hogy a nyugati hatalmaknak oly könnyen sikerült táncba vinni 1939 szeptemberében a gyenge Lengyelországot, amelynek feláldozásával értékes hónapokat nyertek furcsa háború ban. A gyanútlan áldozat szerepe persze jól áll a lengyeleknek, de nem alkalmas a lényeg eltakarására. A lényeg pedig az, hogy nyugati biztatásra, magas labdákkal játszottak Hitler orra előtt.

Ezt teszik most is, az Oroszokkal szemben. Lengyelországot ugyan lefedi a NATO védernyő, de csak elvileg. Elvileg, mert a NATO nyugateurópai tagállamainak gazdasági, katonai infrastruktúrája az orosz gázra épül, amely leáll, ha Putyin elzáratja a gázcsapokat. Ezt persze Amerika és Lengyelország is tudja. Ezért kezdtek bele a lehető legkoc kázatosabb játszmába, vagyis amerikai bázisokat hoztak létre lengyel területen. Patriot és SM-3 rakétákat és ki tudja még mi a fityfenét telepítgetnek. Az előretolt bázis az agresszornak mindíg előnyös, mert onnan közvetlen (azonnali) csapást mérhet az ellenfélre. A saját területét érhető válaszcsapás pedig csak késleltetett lehet a jelentős földrajzi távolság miatt. Közel sem ilyen előnyös a "házigazda" állam helyzete, amely befogadja az előretolt bázist. Nyilvánvaló, hogy a fenyegetett állam megelőző csapást igyekszik mérni az előretolt bázisra. Ez nem kevesebbet jelent, mint azt hogy háború esetén az oroszországi támaszpontokról indított rakéták röppályájuk felét sem teszik meg, amikorra Lengyelország már le lesz radírozva a térképről.

Erre remélhetően nem kerül sor. Az viszont teljes bizonysággal megjósolható, Oroszország energiapolitikája nem lesz barátságos Lengyelország iránt és a most viszonylag szépen fejlődő Lengyelország szűk esztendők elé néz.
Magyarország
Magyarország egészen különleges szerepet játszik ebben a pakliban, mint a vazallus trió legkisebb, leghülyébb tagja. [Azt hiszem sikerült azt a képet megtalálnom, amelyen Putyin életében a legsava nyubb képet vágja, az Orbánnal történt kézfogás alkalmával.]

A hülyeséget persze nem az ország, hanem Orbán testesíti meg. Korábbi írása imban részletesen elemeztem, hogyan és miért vállalt kiemelt szerepet az Oroszország elleni aknamunkában. Hiperaktív viselkedésével, senkire nem hallgatásával sikerült kiváltani minden oroszok haragját, utálatát. Leírtam, hogy fogadták Orbánt Oroszországban "hivatalos" tátogatásai során. Felemlegettem, hogy e látoga tások "eredményeiről" egy sor sem jelent meg a magyar sajtóban. Nem is jelenhetett, hisz nem voltak eredmények. Mindenesetre számolnia kell a 2012-es és 2013-as esztendők várható fejleményeivel. Ezekben az években már megint Putyin lesz Oroszország elnöke és ekkorra elkészül a Déli Áramlat vezeték, a harapófogó másik szára. Mi lesz akkor? Először csendesen figyelmeztetni fogják Orbánt, térjen észhez, ha van hova visszatérnie. Ez voltaképp nem rajta múlik, hisz az oroszellenes politikát nem ő találta ki, azt Amerikából diktálják. Ő csak a lábszagú felcsúti stílust adta ehhez a politikához. Ebben maradandót alkotott...

No de mi lesz jövőre, vagy azután! Először - és utoljára - nyilván figyelmeztetni fogják. Nyilván hiába, hisz Orbán nem politikus, hanem Amerika sakkfigurája. Arra lép, amerre mozdítják. Ha tartja a neokon vonalat, Orosz ország lépni fog. Nos ez a várható lépés az az ok, ami miatt ennek a cikknek az írásába fogtam.

Hogy ne sokat kerteljek a lényeggel kezdem. A lényeges kérdés pedig az, hogy Oroszország elhatározza e a magyarországi helyzet destabilizálását annak érdekében, hogy befolyását erre az övezetre kiterjessze, ill. megerősítse. A kérdés voltaképp az, hogy a piszkos politika mérlegén nyomunk e annyit, hogy megérje. Gondolom, igen. És ha nem tévedek feltevésemben, mi várható?
A kivülről vezérelt destabilizálás az önző nagyhatalmi játszmák kedvenc módszere. Ennek során tudományos pontos sággal mérik fel a célország állapotát, különös tekintettel a gazdasági és társadalmi feszültségekre. Ekkorra az eszelős orbáni ország-kaszabolás eredményeképp polgárháborús állapotok fognak kialakulni. A "lázadásnak" persze nem volna semmi esélye, ha a "felkelőknek" csupán önerőre kellene támaszkodniuk. De erről szó sincs. A nagyhatalmi erőterekben kirobbant (kirobbantott) felkeléseknek az a közös törvényszerűsége, hogy a tettrekész harcosok markába mindíg belesimul a Kalasnyikov és vállukon terem a hordozható rakéta. [Honnan - honnan nem, a jófene se tudja.]

Mondhatnák, fantáziálok. De nem mondhatják, ha arra gondolnak, hogy destabilizá lódott röpke hónapok alatt Észak Afrika és a Közel-kelet tucatnyi állama. Mondhatnók azt is, hogy ezekben az államokban a CIA keverte a kártyákat és a népek a diktatúrák ellen a demokráciáért fogtak fegyvert. Mond hatnók, de nem mondhatjuk, mert a fejlemények nem a nyugati típusu demokráciák létrehozása irányába mutatnak...
Gondoljanak csak a legújabb egyiptomi fejleményekre: Izrael kairói nagy követségének megrohamozására és arra, hogy Izrael csupán (!) tiltakozik és Amerikához (!) fordul segítségért. Mi lesz, ha a többi lázadó ország ebben is Egyiptomot fogja "majmolni"? Honnan kotor elő Samu bácsi expedíciós haderőket ennyi "frontra"? Vagy miért nem dobnak le izraeli kommandós egységeket Kairóban? Azért, mert mai Kairó nem fegyvertelen gázai segélyhajó? Hát bizony nem... [Nota bene, mi lesz, ha a következő segélyhajókat a török hadiflotta hajói kísérik majd?]
Tudjuk persze, hogy az orbáni diktatúra erős - a félpályás és félnótás "békés" tüntetőkkel szemben. A "haderő" ugyan külföldön van, de megalakult a Terrorelhárító Központ, és itt vannak a zsidók is, az In - Kal bőrében, vagy más álcában. Meg dekkolnak amerikaiak is, eldugva itt - ott. A kérdés az, hogy a magyar Fouché - Pintér Sándor - mit kezd majd ezekkel, ha fegyveres (!) harcra kerül sor és visszalőnek odaátról?

Nem kalandor képzelgések ezek? Majd eldönti a jövő.
A magyarságnak nincs békés esélye a megmaradáshoz. Az mára világossá vált, hogy elérkeztünk a küszöbhöz, amely Liszt Ferenc képzeletében még így jelent meg. A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja. A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul. El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között zsidók laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja; ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békés létezés vagy az állandó szociális láz kérdése.” A mai helyzetkép ennél komorabb. Már nem a békés létezés, vagy az állandó szociális láz az alternatívák, hanem a nemzeti létezés, vagy a nemzetpusztulás. Az Orbán rezsim fojtogató pytonként fonódik a a nemzet testére. Ha nem fejtjük le - elpusztítja.
A hülye Kertész Ákos esete vakító fénnyel világítja be a zsidó őrültséget. Amikor Landeszmann rabbi elkukorékolta magát, még volt annyi eszük, hogy kivonják a rivaldafényből és kikapcsolják a zajforrásokat. Kertész esetében más a helyzet. A kertészi gyalázkodás sokkal súlyosabb, mint a landszmanni. A zsidóság mégis teljes mellel, fenyegetően (!) áll mellé! Nos "testvéreink", ha így gondoljátok, legyen! A frontok markánsan kirajzolódnak immár: ti és mi.
Ti - a bosszú népe - megkövetelitek, hogy mi elhatárolódjunk saját véreinktől, ha hibáztak, tanúsítsunk töredelmes megbánást és kérjünk bocsánatot, ha a tyúkszemetekre léptünk; sőt azért is, ha mások léptek a tyúkszeme tekre. [Ez a "mondanivalója" Kertésznek is.] De ti nem határolódtok el a magyargyalázóktól, nem bántok semmit és főleg nem kértek semmiért bocsánatot. Nem kértetek a török segély hajó megrohanásáért, személyzetének legyilkolásáért sem! Ti már csak ilyenek vagytok. Ám lássátok... És - készüljetek!
2011.09.10
Sz. Gy.
Tűzveszély!
Az első magyar OlajSvejk
A játék az olajjal [gázzal] = játék a tüzzel. Nincs olyan ásványkincs a világon amelyért annyi vér folyt volna mint az olajért [gázért]! Az arany, nem szoros versenyben, csak szerény ezüstérmes lehet az olaj [gáz] mögött!

[Az olaj (gáz) mint téma is olyan bonyolult, hogy oltári baromságokat lehet írni, a legnagyobb körültekintés mellett is. Előre elnézést kérek tehát az olvasóktól ha írásomból netán valami hülyeség kerekednék ki...]
A nagyhatalmak olajért [gázért] folytatott harcában Magyarországnak mindössze annyi szerepe lehet, amennyiben előnyös / hátrányos földrajzi fekvése miatt az egyik harcterévé válhat ennek a háborúnak. Sőt, kissé máris az.
A pakli arra megy, hogy Oroszországot - e kontinentális nagyhatalmat - gazdaságilag, politikailag térdrekénysze rítsék amiatt, mert nemzeti vagyonával, különös tekinettel az olaj és gázkincsre, maga szeretne rendelkezni. Oroszország nemzeti jövedelmének jelentős hányada származik az olaj és a gáz exportbevételéből. Ha ezt a bevételt jelentős mértékben csökkenteni lehet, kevesebb jut a gazdaság modernizálásáre, a fegyverkezésre és a szociális kiadásokra. Ezáltal növelhető egy "bársonyos forradalom" esélye [CIA patent szerint].
A vita látszólag az orosz "Kék Áramlat", illetve az Európa által támogatott "Nabucco" vezeték preferálása körül folyik. [Lásd lentebb.]
Magyarország - kizárólag (!) földrajzi fekvése miatt - némi szereplehetőséget kap ebben a játszmában. Pontosabban szólva, magyar "politikusok" juthatnak szereplehetőséghez. Erre példa Putyin és Gyurcsány politikai kokettériája, amit a Putyin magyarországi, illetve Gyurcsány moszkvai látogatása alkalmával tapasztalható kitüntető udvariasko dás, sőt udvarlás jellemez.
Gyurcsány,szikár termetével, aszketikus alkatával, elegáns öltönyében, beleillik a Kreml millőjébe. De most megjelent a placcon a magyar vidék jellegzetes alakja. Alacsony, pocakja domborodik, tokája növekszik, nincs olyan öltöny amiben valahogy kinézne, stb. Hogy mutatna ez a fazon a Kreml velencei tükreiben? Brr!
Dehát itt van, nyomakodik. Már hogyne tenné, hisz drótjait a másik olajlobby rángatja, amely kontrázik Oroszországnak, kontrázik Putyinnak és Európát más csőrendszerből óhajtaná táplálni, emberbarátságból, mivel az orosz olaj és gázellátás, úgymond, "bizonytalan". Hát hogy a francba ne lenne bizonytalan? Ukrajna, ahol már győzött a "bársonyos forradalom" [ebbe fog rövidesen beledögleni], az amerikai olajlobby utasításai szerint cselekszik, anélkül, hogy joga lenne mérlegelni ennek kockázatát.
Ukrajna, földrajzi fekvésénél fogva, ugyancsak "tényező" az olajháborúban az államterületén áthaladó olaj és gáz tranzitvezetékek miatt. Erre játszik az amerikai olajlobby. Az ukránok a világpikaci árnálolcsóbban kapták az olajat, ill. a földgázt, csakhogy ezt a kedvezményes árat sem tudták, ill. akarták megfizetni. Milliárdos adósságot halmoztak fel. Kapitalista jelszó: "nincs ingyen ebéd"! Az ukránoknak van? Ugyan miért? Az orosz ellenlépés - a kontra - telje sen megfelelt a kereskedelmi szokásoknak. Ukrajna nem kapott tovább hitelbe energiahordozókat. Aztán jött a rekontra, ukrajna lopni (!) kezdte az orosz tranzit (!) gázt. Az orosz szubkontra nem lehetett más, mint az összes csapok elzárása. Ezt a lépést Oroszország egy aljas provokáció által előidézett kényszerhelyzetben lépte meg!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ami ezután következhet, már nem fejezhető ki a kártyajátékban használt kifejezésekkel. Annyit elöljáróban leszögezhetünk, ennél kisebb aljasság is megvalósitott már "casus bellit". Ez most nem következett be, de a téma korántsincs lefutva. A most kötött kényszeregyezség kérészéletü lesz. És akkor mi lesz? Lépjünk kissé vissza az
időben!
A mellékelt térkép jól tükrözi a "Nabucco"perspektíváit. A térkép készitői gondosan nem jelölik meg, hogy hol lesznek a vezeték két ágának tápforrásai.

A térképről ennek ellenére leolvashatók a következők. Az olajkutak, és részben a vezeték is, a világ legforróbb övezetében helyezkednek el. Ha az oroszok, az irániak, illetve a szírek nem akarják, hogy ez a vezeték szuperáljon, nem fog szuperálni.

A Nabucco alternatívája lenne a "Kék Áram lat" nevü, orosz területről induló vezeték: az "orosz alternatíva". Emiatt áll a bál...

A közelmúltban színre vitt "grúz válság" is az egyik tervezett epizódja volt ennek a hosszú távú, piszkos és öldöklő játszmának. Grúzia, túl a "bársonyos forradalmon", rájött hogy az orosz medve tulságosan rátehénkedik és mozgolódni kezdett. A "grúz szabad ságért" nyomban megmozdult a világ. Az az amerikai flotta amelynek iraki blokádja miatt, többek között, félmillió kisgyermek pusztult el, most tápszert szállított - az egyébként nem éhező - grúz kölköknek. [Ennyi jóság láttán az embernek be kell brunyálnia a meghatottságtól.]
És ekkor kezdett pofázni egy szolgálaton kivüli politikus, akinek nem osztottak lapot. Alighogy elkezdte, nyomban nyilatkozott Oroszország nagykövete Igor Szergejevics Szavolszkij úr . "Neokon ihletésü áskálódásnak" nevezte a "politikus" nyilatkozatait. Személye iránt pedig megvetését hangoztatta. Innen már nem nehéz kitalálni: a felcsúti böllérről Orbán Viktorról van szó... [2008.08.14-én egy blog bejegyzést tettem erről az incidensről "Neokohn" címmel. Aki nem röstelli, ugorjon el oda.]
A "neokonok" Amerika "zsidó ultrái", Orbán, a nemzeti politikus, cimborái. [A blogban ajánlottam Orbán karizmatikus híveinek - Tőkés Lászlónak, Makovecz Imrének, Melocco Miklósnak - nézzenek tükörbe. Mást nem javasoltam, pedig még gondoltam valamire...]
Nos Orbán most mint az olaj és gázügyek szakértője pózol. Ráadásul nemcsak itthon, hanem külföldön is. [Az olajhoz konyít valamit, Erről sokat mondott és még mondhatna Pallag László, az olajbiztottság agyagba döngölt elnöke. De így vagyok vele én is, mint egykori hajdú bihar megyei főügyész.]
"Magyarország, a leggyengébb energialáncszem? - címmel cikket jelentett meg Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke a European Voice című brüsszeli hetilapban [...] Az ellenzéki vezető egyebek között úgy vélte, "azzal, hogy szabad utat engedett a Kék Áramlat beruházásnak [még ha hivatalos döntést nem is jelentettek be], Magyarország nem csupán pofont adott az Európai Unió kifejlődőben lévő közös energiapolitikájának, hanem lökést adott az európai energiapiac átvételére irányuló orosz kísérleteknek".
Józan gondolkodású politikus soha nem foglalt állást amellett, hogy Oroszországot zárják ki az uniós energiapiacról, Moszkva földrajzilag természetes energiapartner - írta Orbán, meggyőződését fejezve ki ugyanakkor, hogy a biztonságos energiaellátásnak alapfeltétele az egészséges verseny, és az szolgálja legjobban a fogyasztók érdekeit is. Utóbbi miatt az uniónak többrétűvé kell tennie gázforrásait és azok szállítási útvonalait is - a Nabucco gázvezeték terv erre szolgáló program, amely 'élvezi' az EU politikai és pénzügyi támogatását.
Ezt a magyar kormány is jól tudja - tette hozzá Orbán Viktor, aki szerint az International Herald Tribune című napilapban a közelmúltban megjelent miniszterelnöki interjú után [amelyben Gyurcsány Ferenc álomnak nevezte a Nabuccót], a kormányfő kijelentései miatt keletkezett "nemzetközi zűrzavart" követően a témával kapcsolatos kommunikációs "ködösítés" azt jelenti, hogy a kabinet az orosz Kék Áramlat mellett tette le voksát.
Emlékeztetett Orbán arra is, hogy az e hónap elején tartott brüsszeli állam- és kormányfői találkozón a magyar miniszterelnök megpróbálta megakadályozni, hogy az EU jogilag kötelező vállalásokat tegyen a megújítható energiaforrások részesedésének kérdésében, miközben az ülés célja éppen a volt, hogy kidomborítsa az unió egységes hangvételét energiaügyekben. Az egykori kormányfő egyúttal leszögezte, hogy a Fidesz üdvözli a jogi kötelezettséget tartalmazó célkitűzést és a döntést, hogy a tagországok maguk dönthetnek arról, hogyan járulnak hozzá az uniós szintű 20 százalékos megújítható részesedés eléréséhez 2020-ra." [Napi Online 2007. 03. 30]
Ezt jól eltrafálta! Mára már tudjuk, a volt keleti blokk országai közül egyedül Magyarországnak voltak, ill. vannak gáz, ill. olajtartalékai. Igazán szép Orbántól, hogy Oroszországot nem óhajtja kizárni az Európába irányuló olaj és gázszállitásokból...
De ennyi piszkoskodás nem volt neki elég. Folytatta.
"Nem szabad megengedni, hogy Magyarországot a Gazprom 'legvidámabb barakkjává' tegyék - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, a párt megalapításának 19. évfordulója alkalmából tartott konferencián
Az utánunk következő fiataloknak nem kellene megengedniük, hogy a szovjet rendszer legvidámabb barakkja után most a "Gazprom legvidámabb barakkjává" tegyék Magyarországot - hangsúlyozta a pártelnök az MTI tudósításában. Mint mondta, a Fidesz nemzedéke azt üzeni a jövőnek, hogy nem azért mutattak ajtót bizonyos dolgoknak - az'oroszoknak', a Szovjetuniónak, a kommunizmusnak - hogy 'azok' most az ablakon visszamásszanak.
Hozzátette: azt is üzenik a következő generációnak, ne engedjék, hogy a demokráciából demokrácia nélküli többpártrendszer legyen. "Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság 'mindig nyugatról' érkezik, a demokráciát pedig nem lehet felülről irányítani, hanem csak az emberek szívéből nőhet ki" - mondta Orbán Viktor.
A pártelnök hangsúlyozta: ki kell tartani a 'nyugatos' Magyarország mellett, nem szabad engedni, hogy erről az útról Magyarországot letérítsék.
Orbán Viktor a Fidesz 19. születésnapja alkalmából rendezett konferencia utolsó felszólalójaként arról beszélt, hogy nem csak az 1988. március 30-án megalapított Fiatal Demokraták Szövetségét ünneplik, hanem egy nemzedék megszületését is. Valamikor a 80-as évek közepe táján öntudatra ébredt egy nemzedék, és megérezte, hogy küldetése van, amit vállalni kell - tette hozzá a pártelnök, aki szerint ha ez a fideszes 'új nyugat nemzedék' nem születik meg, akkor a rendszerváltás 'olyan' sem lett volna, amilyen volt.
Mint mondta, a generáció nem minden tagja vált részévé ennek a nemzedéknek, hiszen 1848-ban is voltak olyanok, akik nem Petőfiéket, hanem a bécsi udvart támogatták.
Orbán Viktor úgy vélte: ez a nemzedék túllépett azon a kérdésen, hogy szabad magyar legyen külföldön vagy maradjon itthon, és azt mondta, mi fogunk maradni, és az oroszok és a kommunisták fognak menni. A pártelnök szerint ez a nemzedék 'plebejus' érzelmű, és a kiváltságok ellen harcol." [Napi Online) 2007.03.30]
Nem kizárt, hogy a végtelen magyar ostobaság jóvoltából ez a fazon lesz [ismét] Magyarország miniszterelnöke. Ez legalább akkora, ha nem nagyobb, tragédia lesz az országra nézve, mint Gyurcsány országlása.
Orbán a "politikus" az idézett beszédben egyenlőségjelet tesz (!) az új Oroszország és általában az "oroszok", valamint a Szovjetunió, illetve a kommunisták között. Ez, politikus részéről, több mint bűn! Hiba! Ha tényleg ő lesz a miniszterelnök, semmiféle jóindulatra nem számíthat Oroszország részéről, mert az oroszok hivatalból és magánjelleggel is úgy utálják a "neokonokat" - mint a szart! [Bocs!]
Orbán leendő országlása idején még mindíg Oroszország lesz legnagyobb energiahordozó szállitója. A Gazprom vélhetőleg nem lesz készséges szállitója Magyarországnak. Vagyis Orbán ökörködésének a levét a lakosság fogja meginni. Akkor is a lakosság faszol majd, ha Magyarország "nyugatos" marad, ahogy ez a nemzetiszin pojáca szeretné.
"befolyási övezeteknek" viszont az a természetük, hogy nem öröklétüek. Magyarország ma nem a szabadságot hozó nyugat partnere, hanem a rabtartó, kiszipolyozó, tönkretevő nyugati tőke rabszolgája. "Mecsoda khölömbség", mondják erre Judapesten... De meddig tart ez az állapot?

Arról tényleg nincs szó, hogy az oroszok az "ablakon visszamásszanak". [Egy ilyen kifejezés a felcsúti focicsapat lábszagú öltözöjében se' lenne szalonképes, nemhogy egy "jubileumi szónoklat" keretében.]
Az oroszoknak alighanem nagyobbszabásu tervei vannak, annál amit a felcsúti böllér róluk feltételez.

Ha én Putyin lennék, először is kicsinálnám Ukrajnát. Erre több ok is lenne. A legfőbb "ok", hogy Ukrajna beteg, azaz gyenge! Nem kevésbé fontos szempont, hogy - mint a nyugat bábja - Ukrajna még félholtan is borsot törhet a medve orra alá. Végül: Ukrajnában több mint tizmilló orosz él, akik nem rajonganak tulságosan "új hazájukért". Ami a Szovjetunió feldarabolását illeti, abban felfedezhetők némi "trianoni elemek" ís. Így kerülhetett kissebbségi státusba, idegen állam alattvalójaként, kb. tizenhárommillió orosz. Kiváncsi leszek, ha ezek is "szakadni" akarnak majd, mint a horvátok, a bosnyákok, az albánok, vagy a szlovének, mit fog lépni a nyugat?

Épp most olvastam - Mónus Áron jóvoltából - Trocase francia író 1899-ben írt könyvét az Osztrák Magyar Monarchia elpusztitásáról [ami röpke 18-éven belül be is következett, csaknem ugyanúgy, ugyanazért, ahogy Trocase megjósolta]. Trocase keményen zsidózik. Könyve nyilván ezért tetszett annyira Mónus Áronnak, hogy lefordította és előszavával is méltatta. Trocase a zsidó aknamunkának tulajdonítja a Monarchia züllését. Ne firtassuk most, hogy ebben igaza van e - és mennyire van igaza. Gondolatmenetének az a lényege, hogy a Monarchia nemzetiségeinek nacionalista ébredése miatt fog széthullani. Hát ez az! Vajon mennyi időbe és fáradtságba kerül Oroszországnak az ukrán elnyomás alatt sinylődő oroszokban a nacionalista érzelmeket felbirizgálni? És milyen jól prosperálna mondjuk egy "Krimi Orosz Autonóm Köztársaság"? Má' miért is ne?
Ha netán egy ukrán "Anschluss" bekövetkezik [bekövetkezhet], úgy az oroszok nálunk sem az ablak felé kerülnek, hanem a főkapunál fognak állni. Ettől a rómaiak is beszartak annakidején. [Ebből az íjedtségből származik a "Hannibal ante portas" kifejezés.]
Az persze nem biztos, hogy [megint] bejönnek. Elég ha csak tőszomszédok leszünk, azaz hatni fog ránk az "erőtér".
És még valami, amit nem lenne szabad a "rendszerváltóknak" vagyis a "rózsadombi paktum" kreaturáinak és haszonélvezőinek elfelejteniük. A modern (!) Oroszország, ill. annak befolyásos erői, ma már merőben másképp gondolkodnak az orosz nép multjáról és jövőjéről, mint a rózsadombi paktum egykori bábái. Oroszországban"világnézeti forradalom" zajlott, ill. zajlik. [Nem baloldali...] Már áll és rövidesen elindul a Gólem, amely számbaveszi az orosz nép ellen elkövetett égbekiáltó gaztetteket. Megtorolja a bűnöket [esetleg hetedíziglen], és megvédi a felnövő új nemzedéket.
Hogy nekünk most mit kell csinálnunk. Hát nem sokat, csak nézzünk ki az ablakon, azon amelyik keletre néz!
2009.01.24
Sz. Gy.

























Orbán bevásárol.
Ruszofóbia, vagy még rosszabb?

Orbán nem nyugszik. Izgága, vagy mozgatják? Latolgassunk!"Felesleges, felelőtlen, 'a bűncselekmény határait súroló, ész nélküli pénzkidobás' – így kommentálta kedden este az MSZP, hogy a kormány megállapodott az orosz Szurgutnyeftegazzal: 1,88 milliárd euróért, azaz bő 500 milliárd forintért a magyar állam megveszi az oroszok 21,2 százalékos Mol-részvénycsomagját."[2011.05.25 - Index]
Ennek a szarságnak még "szépséghibája" is van: az IMF készenléti hitel úgyszólván utolsó fillérjeit költöttük rá; amiről azt mondtuk amikor felvet tük, hogy persze nem fogjuk elkölteni. Ez nem egyszerűen kidobott pénz! Ez olyan pénz, ami még több pénzt fog kiszívni a kasszából. Hogy miért? Vegyük sorba.
Ami engem illet, régóta szedem szerbe - számba Orbán cselekedeteit, főleg azokat, amelyek az olajjal, ill. a gázzal kapcsolatosak. Ennek alapján én nem úgy látom, hogy a tett csupán súrolná a büncselekmény határait. Aki ilyen tettekre vetemedik okosan teszi, ha otthon már most kezdi gyakorolni az öv és lábbilincs legkényelmesebb viselési módjait.

Amit Orbán a gázzal és az olajjal idétlenkedik, egy nemzetközi [amerikai - izraeli] stratégia része. E stratégiát úgy hívják, hogy Oroszország visszaszorítása, kiszorítása Európából. Ez azért illuzórikus, mert Nyugateurópa nem működhet az orosz gáz és olaj nélkűl. A függőséget és a feszültséget tovább fokozza az oroszok Északi áramlat [Северный поток] elnevezésű vezeték építési terve. Ennek ellenlábasa a Nyugat kalandor terve a 
"Nabucco" projekt. Mi sem természete sebb, hogy hősünk ez utóbbi elképzelés mellett vigéckedik.
Csak az egészen hülyék vélekedhetnek úgy, hogy Orbán megfogta Putyin ultiját. Ugyan! Ne feledjük, hogy mire az amerikaiakat sikerült kiutálni Irakból, az olajat az oroszok vették meg az orruk előtt, vagy inkább a hátuk mögött. Ezt a boltot ugyan Medvegyev gründolta, de tudjuk, hogy minden ami Oroszországban történik, Putyin árnyékában történik. Most is érzékelhető már az orosz mozgás a Nabucco forrásvidékén, erről lentebb.
Orbán mint miniszterelnök, majd mint duzzogó ellenzéki politikus mindent megtett, hogy az oroszokkal megutáltassa magát. Támadta őket "emberjogi" alapon (pl. Gruzia miatt), de belekapcáskodott üzleti dolgokba is. Sikerült elérnie, hogy Igor Szavolszkij úr, orosz nagykövet, "neokon" típusu politikusnak minősítette és undorát fejezte ki személye iránt. "NeoKohn" c. írásom erről szól [2008.08.14.]
Aztán kijelentette, hogy Magyarország nem válhat a Gazprom "legvidámabb barakkjává". "Az első magyar OlajSvejk" c. írásomban erre reagáltam. Már ott és akkor [2009.01.24] szóbahoztam, hogy a Nabucco "forrásvidéké nek" geopolitikai viszonyai nem tisztázottak. Hát' azóta sokminden tisztázódott. [L. lentebb.]

Aztán Putyin - aki semmitől sem undorodik - egyszercsak meghívta Orbánt Moszkvába. Beszámoltam erről akkoriban [2009.11.21] 
"Törpe a medvebarlangban" c. Írásomban. Rövid idézet az írásból.  "Már sokan hajlandók észre venni, hogy Oroszország ismét nagyhatalommá lett. A medvetáncoltatásnak vége! Keveseknek akarózik viszont számot vetni azzal, hogy mi minden következik ebből - főleg ránk nézve. Mindenekelőtt a "befolyási övezet" kérdését említem." Persze Orbánra céloztam akkor, akiről közben kiderült: semmit sem tanult azóta.
Erre utal többek között, hogy 2010.09.14-én tizenkétmillióért bérelt repülőgépre pattanva leruccant Bakuba. Miért is? Hát azért, hogy ott a GUAM [Grouping of Georgia, Ukraine, Azerbaijan, and Moldova] bohócaival aláírjon valami "olajszerződést". A részletek "Orbán Bakuban"  c. írásomban [2010.09.18]
Aztán volt még egy vérfagyasztó [2010.11.30-i] moszkvai látogatás, már miniszterelnöki minőségben. Erről íródott "A vendégszoba lakója"  c. blog [2010.12.02]. Úgy fogadták, mint egy neokont. Baku után ez nem is csoda. Annyit is ért el odakint... [Ott egyébként szóbaesett az orosz kézben lévő MOL. részvények sorsa.]

Orbánnak máshol, másképp kellett vigasztalódást keresnie 
"húzd rá cigány csakazértis, ha mindjárt az ingemért is"alapon. Meg is tette úgy, hogy Putyin vonójába húzta a vésztartalékra szánt stexet.
Hogy miért? Próbálom vázolni.
A magyar olaj és földgáz importot csak úgy, azáltal lehet "diverzifikálni" ha megépül a Nabucco. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok jeligére már tavaly " kiemelt jelentőségű projektté nyilvánította a kormány a Nabucco-beruházással kapcsolatos hatósági ügyeket, amelynek eredményeként akár fél évvel hamarabb megépülhet a gázvezeték magyar országi szakasza, amely 388 kilométer hosszú, a romántól az osztrák határig tart. A beruházás 2011 második felében kezdődik és 2014-15-re fejeződik be. Szintén kiemelt fejlesztéssé nyilvánította a kormány a magyar és a horvát gázvezetékrendszer összekapcsolását. 2010. május 05 Népszava
Kérdés mibe kóstál ez nekünk? Mikor és mennyiért szállít földgázt a Nabucco és szállít e egyáltalán? Már most látható: olyan egyenletről van szó, amelynek minden eleme ismeretlen, azaz számításra alkalmatlan.
Egy biztos, az építési költségekbe be kell szállnunk, mégpedig előre. Miből? Hát újabb IMF hitelből. De mikor?
Előjelzések szerint ugyanis "Legkevesebb egy évet csúszik az Oroszországot megkerülő Nabucco gázvezeték építésének kezdete. Leghamarabb 2012 végén kezdődhet meg a gázvezeték kivitelezése – közölte Reinhard Mitschek, a Nabucco Gas Pipeline International ügyvezető igazgatója. Az ok: nincs aki gázt töltene a vezetékbe, hiszen a közép-ázsiai országokkal, mindenekelőtt Türkmenisztánnal nem született szerződés." 
Ez csak az egyik előjelzés, van rosszabb is. Ami a vezetékek feltöltését illeti, ahogy fentebb említettem, Medvegyev is vásárolgat, csak ő nem MOL részvényt, hanem gázt! "A legjelentősebb fejlemény az, hogy Moszkva megállapodott arról Bakuval, miszerint évi 2 milliárd köbméterre növelve, 2011-től megduplázza az azerbajdzsáni gáz felvásárlását. A Gaz prom 240-245 dolláros áron veszi meg az azeri gázt [a türkmén gázért 190 dollárt, a kazahért 230 follárt fizetnek az oro szok], s ez, amellett, hogy 5 milliárd dollár plusz bevételt jelent Azerbajdzsán nak, jelentős csapás a Nabucco gázvezeték álmát dédelgetők számára. Az Oroszországot megkerülő Nabucco vezeték a tervek szerint türkmén, azeri és iraki gázra támaszkodott volna, azonban Moszkva, felvásárolva az azeri készle teket, lényegében bölcsőjében fojtja meg a projektet. Alekszej Miller, a Gazp rom vezetője elmondta, cége kész felvásárolni az összes azeri exportgázt, a Shah Deniz 2 gázmező készletét, és a Shah-Deniz 1 brit BP tulajdonában lévő részét is."
Sztálinról mondták, hogy a második világháborús hadműveleteket egy földgömbről irányította. Orbánnak szerintem földgömbje sincs. Ha lenne, esetleg észrevenné az alábbi részleteket. A Nabucco a (hülye) elképzelé sek szerint az iraki, az iráni, a türkmenisztáni és az azerbajdzsáni (Baku) gázmezőkből táplálkozna.
Mint említettem, az iraki gázt az oroszok termelik ki. [Amikor az amerikaiak kitakarodtak Irakból, kiderült, hogy az oroszok már jóval Szaddam Husszein uralomra kerülése előtt (!) szerződtek a gázra. Ez a szerződés a fiókban lapult, majd amikor az amerikaiak kitakarodtak, elővették és lefújták róla a port. Ennyi...] Azerbajdzsánról és Türkme nisztánról fentebb szó esett. Marad az iráni olaj... Igaz, Orbán Teheránban még nem járt (...). Ettől függetlenül nagy biztonsággal megjósolható, hogy iráni gázzal Orbán nem fog Felcsúton disznót pörzsölni.
Ez egyben azt is jelenti, hogy az oroszoktól visszavásárolt részvényekkel kitörölheti a s....t.
Nomármost honnan fogja kipréselni ezt az ötszázmilliárd forintot és a nabucco magyarországi szakaszának legalább ugyanennyi költségét a kétharmados forradalmár, akiről mára kiderült, hogy félnótás hazudozó?
A magyar grundon már nincsenek olyan golyók, amelyeket einstandolni lehetne [mint a "Pál utcai fiúkban"]. Mondják, hogy akit az isten el akar veszíteni, előbb elveszi az eszét. Ez az állapot Orbánnál nagyon régen bekövetkezett már, de az Úr késik... Persze ami késik, nem múlik. Az máris megállapítható, hogy Orbán az újkori magyar történelem legkárté konyabb miniszterelnöke, pedig a választási ciklusnak még a fele se' telt el.
"Quo usque tandem abutere, Catilina, patientia nostra?" Tette fel a kérdést a szenátusban Cicero, amikor lelepleződött az államellenesnek tartott (ma populistának mondanánk) Catilina-féle összeesküvés (coniuratio Catilinae). Cicerot éberségéért a szenátus magas kitüntetésben (pater patriae – A Haza Atyja)részesítette. Az orbáni összeesküvés azonban nem államellenes, hisz ő magáról azt hiszi, amit XIV Lajos magáról mondott: az állam én vagyok (L'état c'est Moi) Az összeesküvés nemzetellenes. Ezt a bűnt XVI Lajos sorsa példázza, akit a Konvent hazaárulásért a Grève térre küldött.
Mondják, forradalom fölfalja saját gyermekeit. Gondolom a fülkeforradalom is...
2011.05.27
Sz. Gy. 



 Repedezik a bársony(os) nadrágUkrajna 
Keresztül - kasul kijárva Marxista Egyetemet csupa rosszat hallottam a gaz imperialisták "fellazítási taktikájáról". Azt azonban nem sejtettem, honnan is sejthettem volna, hogy a nemzetközi helyzet addig - addig fokozódik, amíg a béketáborból [ahol erős bástya voltunk] kompországunk, úgyszólván észrevétlenül átsodródik a másik partra, az Ígéret Földjére [mármint a zsidók számára berendeezett Ígéret Földjére].

A komp utasainak döntő többsége, a bamba gójok, tulajdonképp azt sem tudták, mi történik velük. Néhány fineszes gazemberre figyeltek [ma karizmatikus értelmiségnek, felső papságnak hívjuk őket] akik a korláthoz tódulva lelkes "ah", "oh" kiáltásokkal fejezték ki elragadtatásukat az elébük táruló "látvánnnyal" kapcsolatban.

Odaát már minden le volt [jóelőre] zsírozva. A bárkát könyvjóváírással, cakk - pakk, átvették. Átvették az egész legénységet is, rangjuk megtartásával, folyamatos munkaviszonnyal, a korkedvezmények, végkielégítés, emelt nyugdíj, stb. garantálásával. Bástya és Virág elvtársak folytathatták tevékenységüket, csak az irány változott száznyolcvan foknyit. A szocializmus társadalmi, gazdasági rendje helyett a kapitalizmus társadalmi, gazdasági rendjét kellett védeniük, csak már nem az imperialisták, hanem a honi gójok ellen. Meg is gyapálták őket emberül, ha hőzöngeni mertek.
A birka magyarok hályogos szemébe még port sem kellett szórni, hogy itt valami forradalom zajlott volna, akár "bársonyos" kivitelben is. A legfőbb svihák, Antall József, a pofájába is vágta néhány  későn ébredő okvetetlen
kedőnek: "tetszettek volna forradalmat csinálni".

Beszéljünk mostmár Ukrajnáról. Ott volt (!) "bársonyos forradalom". Az orosz medve ezt, mint korábban Ukrajna "FÁK-ba szakadását", azért türte, mert téli álmából ébredvén, még gyönge és bamba volt. Nem volt továbbá "birodalmi öntudata", egy csipetnyi sem...
A "magyar sajtó" persze folyamatosan nem tájékoztatja a bambákat az olyan eseményekről, amelyek közeli, vagy távolabbi következményeit majd viselniük kell, gyapjúnyírás, vagy megynyúzás formájában. Nem! Mi Győzikét akarjuk, heti sok órában nézigélni, főleg mióta főzikélni is kezdett. Kit érdekel a Kercsi szoros? Száz közül kilencvenöt azt sem tudja hol van.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Emiatt ha földrajz
 órára nem is, néhány unalmas földrajz percremellőzhetetlenül szükség van. A baloldali politikai térképen látható, hogy Ukrajna testéből "vékony fonálon csüngve" belelóg a Fekete Tengerbe a Krim félsziget. E "fityegő" a jobboldali néprajzi térképre pillantva válik érdekessé. E csüngő, főleg az alja, ugyanis vörös mint a bika töke.  A magyarázatot a fenti statisztikai kördiagram nyújtja, amelyből kiderül, hogy Ukrajna lakossága ötvenkétmillió fő. E népesség  73 %-a ukrán és 22 %-a orosz, ami 11.462.000 főnek (!) felel meg. A madászarta fejű Gorbacsov árulása folytán [csak Ukrajnában] tizenegy és félmillió orosz eszi a kissebbségi sors keserű kenyerét. Bele tud nyugodni ebbe az anyaországi és az "ukrajnai" orosz? Nem tud. [A második világáború közvetlen oka is Németország versaillesi megcsonkitása volt.]
A [bonyolult] helyzet persze nem olyan egyszerü, amilyennek [egyébként nem is] látszik...

Oroszország nagy baja, hogy - dacára buzgó imperializmusának - kontinentális nagyhatalom maradt, ennek minden hátrányával. Ezt a hátrányt a Nagy Sztálin sem tudta kiküszöbölni. Egyelőre csak a, félig zseni - félig őrült,
Zsirinovszkij álmodozik éberen arról, hogy Oroszországnak joga van lejutni az Indiai Óceán partjaira, hogy ott flottabázisokat építve,beszálhasson a nagyhatalmak versenyébe a világóceánokon is. A sanyarú helyzet az, hogy a melegtengeri orosz flotta a Fekete Ten ger egérfogójában darvadozik. Az Atlanti Óceánra [amely még mindíg nem az Indiai-, vagy pláne a Csendes óceán] csak a Nato - tag Törökország területéhez tartozó Dardanellákhalálszorosán, majd az angolok által bitorolt Gibraltári kapun tudna átnyomakodni.

Az oroszoknak a tengeri csatákat illetően nincsenek "pozitív élményei": vélhetőleg jól emlékeznek még a "nevezetes" csuzimai vereségre.
"Az orosz távol-keleti flotta veresége után a cári hadvezetés a balti-tengeri flottát indította útnak. Rozsgyesztvenszkij admirális az 'angoloktól nem kapott engedélyt a Szuezi-csatornán való átkelésre', így az erre egyáltalán nem alkalmas orosz hajókkal meg kellett kerülnie Afrikát és csak fél év után, 1905 májusában ért a hadszíntérre. A döntő ütközetre május 27-én került sor. Togo tengernagy felkészülten várt a Japánt Koreától elválasztó csuzimai szorosban: 4 csatahajójával, 25 páncélos- és könnyűcirkálójával, 21 rombolójával és 57 torpedónaszádjával bekerítette, és néhány óra alatt harcképtelenné tette az egész orosz flottát."
Óh ezek a kedves liberál-parlamentáris-demokratikus angolok! Fentebb említve van a Gibraltári-szoros birtoklása. Annakidején ők működtették a csiki-csuki malmot a Szuezi-csatornánál is. De a "nagy szövetségest", akinek segítségével leverték a Nagy Napoleont, nem engedték át. Churchill, az emberevő miniszterelnök, bon motjairól volt híres. Az egyik így szól: "Angliának nincsenek barátai, csak érdekei". Szentigaz! Így eshetett meg, hogy Anglia gyarmatosította [többek között] a partjaitól több mint tízezer kilométerre fekvő, nála százszor nagyobb, Indiát. Az elrabolt értékek fejében pedig olyan "jólétet" teremtett, hogy hinduk tizmilliói az utcán születnek, "élnek" és halnak meg, még ma is, a gyarmati örökséget nyögve. Ezt a tételt támasztja alá a Kína ellen viselt többfelvonásos Ópium-háború is, amelyet az angol hadiflotta azért vívott hogy az ópium bevitel kérdésében "meglágyítsák" a kínai császárt. [Melágyították...]

Mindebből teljesen nyilvánvaló, Isten úgy rendezte el a Világot, hogy a "demokratikus", ill. "fejlett" nemzeteknek joguk van hódítani, ölni rabolni. Mások pedig, pl. Oroszország, tüstént a "Gonosz Birodalmává" neveztetik ki, ha a "demokratikus" módszereket - ügyetlenül - utánozni próbálja. Világos! Nemde?

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Most mi van, pláne mi lesz akkor, ha minden oroszok cár atyuskája 
Putyin is elkezd anekdótázni, holmi orosz érdekekről?
Ez a kérdés épp most vált aktuálissá egy friss hír kapcsán, amely így szól. 
"Oroszország sikeres kísérletet hajtott végre Bulava rakétával. A rakéta, amely át tudja törni a rakétapajzsot! Az orosz haditengerészet sikeres kísérletet hajtott végre csütörtökön a Bulava [Buzogány] interkontinentális ballisztikus rakétával - közölte a moszkvai védelmi minisztérium egyik tisztségviselője. Orosz szakértők szerint a Bulava képes áttörni az amerikai rakétavédelmi rakétarendszert. " [MTI. 2008.09.18]
Ha egy uralkodó ilyen fegyverhez jut, törvényszerűen fellép nála a "Móricka szindróma", azaz mindenről "az" 
jut eszébe... Persze ez a hír nyilván csak véletlenül jelent meg, épp most.
* * *
E jókora, ám kényszerü,  kitérő után vissza az ukránokhoz!
"Három év alatt a harmadik rendkívüli parlamenti választására készülhet Ukrajna, amennyiben nem talál megoldást az ukrán parlament az újabb koalíciós válságára, amely nyomán a kormányfő nevével fémjelzett Julia Timosenko Blokkja [BJUT] és az államfő mögött álló Mi Ukrajnánk-Népi Önvédelem [NU-NSZ] szakított egymással. 
A narancsos koalíció konfliktusa lényegében a 2009 végén esedékes ukrán elnökválasztás előcsatározásaként is értelmezhető, különösen, miután Timosenko hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette: nem fog kimaradni a megmérettetésből.
Viktor Juscsenko elnökkel eddig is ellentmondásos szövetségben lévő Timosenko szerint az elnök csak "Nyugaton kíván pontokat szerezni azzal", hogy feszültséget teremt Moszkva és Kijev között az ukrajnai Krím félszigeten állomásozó orosz fekete-tengeri flotta ügyében. [Juscsenko nem kívánja meghosz szabbítani a Szevasztopoli bázis 2017-ig szóló orosz használati jogát.Néhány gyertmektáp szállitó amerikai hadihajó nyilván jobban tetszene a "népi önvédő" elnök úrnak. Bár, Timosenko politikailag a nyugati integráció és a Moszkvától való távolodás híveként határozta meg magát, mostani kijelentése nem meglepő azután, hogy az oroszajkú kelet-urkajnaiak támogatását élvező, eddig kibékíthetetlen ellenfélnek tekintett Régiók Pártjával [PR] közösen szavazott a múlt héten az államfő mozgásterének további szűkítésére, felvázolva ezzel egy BJUT-PR koalíciót.
Ez a disznó már azért is megérdemel egy golyót a koponyájába, amiért az általa vezetett USA-CIA ügynökséget
a
 "Mi Ukrajnánk-Népi Önvédelem" fantázianére merte keresztelni. Esélye van rá, hogy meg is kapja.
Bár Timosenko továbbra is fenntartotta a narancsos koalíció lehetőségét, az elnökkel szembeni fellépése ezt az utat szemlátomást lezárta, miután a kormányfő kijelentette: a Nemzetbiztonsági Tanács az 1937-es évhez hasonló politikai nyomás alatt áll, pártja tagjait és őt magát is állandó megfigyelés alatt tartják. Szerinte ezzel függ össze az is, hogy csütörtökre ügyészi idézést kapott. [Hivatalosan tanúként kell vallania a Juscsenko elleni 2004-es mérgezési ügyről, amellyel a narancsos forradalom idején az orosz titkosszolgálatokat vádolták.] Egyúttal megemlítette, hogy a jövőben szükség lenne az államfő mentelmi jogának megvonására is." [NOL 2008. szeptember 8]
Ha az orosz titkosszolgálatok megölik Juscsenkót, csak azt a nemzetközi gyakorlatot alkalmazzák, amit a CIA is alkalmaz. A "mérgezési kisérlenek" pedig büdös [CIA (?)] provokáció szaga van, hiszen az "igazi" orosz titkosszol gálat szakemberei nem fognak mellé. Juscsenkó úr pedig mérget vehet rá: ha az oroszok meg akarják mérgezni, meg is fogják mérgezni. Bár, mint nemzetáruló, nem nilyen sorsot érdemel.  
Még nem ejtettünk szót az olaj és gázháborúról, amely az USA és Oroszország között folyik, miközben a parasztok hullanak [majd]. Most egy bizonyos orosz-kazah-türkmén mesterkedés borzolja a kedélyeket, főleg Európában. Ez a téma nem tartozik ide, de annak kapcsán emlegetik a "Nabucco - projektet", amelybe reményeiket fektetik a honi marhák is. 
"Az orosz-kazah-türkmén terv az Egyesült Államokban és Európában minden bizonnyal megerősíti azokat a félelmeket, hogy a megállapodást Moszkva politikai célokra használhatja fel. Washington azt szeretné, ha a türkmén gázszállítás a Kaszpi-tengeren át történne Nyugatra, Oroszország kikerülésével. Elképzelése szerint az erre szolgáló Transzkaszpi vezeték a Kaszpi-tenger alatt Azerbajdzsánba, majd a Baku-Tbiliszi-Erzurum vezetéken át Törökországba, onnan pedig az EU-védnökség alatt tervezett balkáni Nabucco vezetéken[Magyarország érintésével] Ausztriába és Észak-Olaszországba juttatná a türkmén gázt. A türkmén államfő a maga részéről szombaton Türkmenbasiban azt hangoztatta, hogy hazája nem vette le a napirendről a Transzkaszpi gázvezeték építésének tervét sem, amely Oroszországot elkerülve juttatna az európai piacokra türkmén földgázt.   [MTI - origo]
Tehát Washingon, mint tőszomszéd, rendezgeti az olajvezeték-épitések dolgát. Gondolom, ettől Putyin még tud aludni. Nagyobb probléma, hogy a Juscsenko-féle "bársonyos Ukrajna" banditaakciókat tervez, ill. haj végre a területén keresztül vezetett olajvezetékek ellen. A bátorságot az amerikai neokohn "államférfiak" bujtogatásából meríti.
"Azerbajdzsánba érkezett, majd Grúziába és Ukrajnába utazik további Dick Cheney. Cheney egyike azoknak a neokonzervatív politikusoknak, akik a Kaszpi-tenger térségében alternatív energia útvonalakat akarnak kiépíteni Moszkvában Washington ellenséges szándékainak bizonyítékaként értékelik hogy [...] Cheney az érdekszféra egy másik államában, Ukrajnában is az oroszellenes szövetségeseket próbálja megerősíteni. Neokon ideológusként Dick Cheney volt az iraki háború egyik motorja, kulcsszerepet játszott a terrorizmussal gyanúsított személyekkel szembeni "kemény kihallgatási" technikák védelmében, és mivel korábban a Halliburton nevű olajcég egyik vezetője volt, kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, miként kapott a cég zsíros iraki szerződéseket. Azerbajdzsán naponta egymillió hordó olajat termel ki, és ez eddig a Baku-Ceyhan vezetéken, Oroszország elkerülésével érkezett a Földközi tengerre. Csakhogy az azeri vezetés a nyugati aggodalmakat növelve közölte, hogy a grúziai helyzet miatt az olaj egy részét egy orosz területen áthaladó vezetéken küldi tovább. Moszkva ugyancsak elégedett lehet azzal, hogy Vlagyimir Putyin miniszterelnöknek sikerült megállapodnia Üzbegisztánnal egy Oroszország felé haladó új gázvezeték építésében."[ 2008-09-03 Világgazdaság Online]
E közönséges bűnöző vicsorgó szörnypofáját szemlélve summáznám különbejáratu véleményemet a "bársonyos forradalmak" révén keletkezett rendszerekkel kapcsolatban.
Semmi kétség nem merülhet fel azzal kapcsolatban, hogy Amerika [CIA] a "tavistock szisztéma" alkalmazásával, "bársonyos forradalmakat" kirobbantva, összezuzza azokat az államokat, amelyek mint  "ujdonsült demokráciák"  hídfőt képezhetnek egy Oroszországgal szembeni agresszió céljaira.

Az ugyancsak imperialista Oroszország e, bekerítésére és megsemmiksítésére irányuló akciók vonatkozásában, "kvázi jogos védelemben" van. Nem lehet kétség aziránt, hogy - foggal körömmel - védeni is fogja azt, aki az övé, azt ami az övé.
Ebben a helyzetben az Amerika iránti "lojalitás" nemzetellenes, idehaza is.

2008.09.20

Sz. Gy.
 


2 megjegyzés:

  1. ALAPOS a 'kalapos'!

    VálaszTörlés
  2. Jé: ÍRTAM megjegyzést ('sajna' DÍCSÉRŐT...), de ELTŰNT! Ha valaki MEGTALÁLJA, ugyan, JUTTASSA MÁR VISSZA legyen szives ide, vagy a CÍMZETTJÉNEK! Előre is köszönöm...

    VálaszTörlés