2013. február 11., hétfő

A cia és a moszad ellenségképet talált ki a kilencvenes évek végén



A cia és a moszad ellenségképet talált ki a kilencvenes évek végén


Ilyen, hogy al-kaida nem is létezik! Egész világot átívelő terrorista szervezet? Ugyan már! Ez nevetséges háborús propaganda! Az Al-kaidát, mint ELLENSÉGKÉPET a cia és a mossad találta ki még a kilencvenes évek végén. Azóta elég ráfogni egy országra, hogy al-kaida tagokat bújtat vagy akár szimpatizál az al kaidával és már lehet is megszállni őket.

Talán nincs is al-Kaida


Egy BBC-n bemutatott dokumentumfilm szerint nem létezik és talán sohasem volt al-Kaida. A Rémálmok hatalma című film tavaly ősz óta hivatkozási alap a Bush-kormányzatot kritizáló honlapoknak, szervezeteknek. Sokak szerint hitelesebben mutat rá az amerikai kormány hazugságaira, mint a jóval nagyobb botrányt kavaró Fahrenheit 9/11, hiszen az elsősorban az érzelmekre, ez pedig kutatói véleményekre alapoz. A film azt állítja, hogy az al-Kaida nevű kitalált fantomból egyszerre húzott hasznot a neokonzervatív washingtoni vezetés és a közel-keleti terroristák.
Forrás: EPA
al-Kaida tagoknak vélt személyek letartóztatása


Adam Curtis háromrészes dokumentumfilmjében azt állítja, hogy a rettegett al-Kaida nem létezik. A BBC2 brit tévécsatornán először tavaly ősszel bemutatott és idén megismételt sorozat a Bush-kormányzat kritikusainak egyik legfontosabb hivatkozási alapja lett az elmúlt hónapokban. Míg a Fahrenheit 9/11 című Michael Moore által készített dokumentumfilmet Bush ellenfelei közül is sokan demagógnak nevezték, addig a kevésbé hatásvadász és tudósokat, politikusokat, illetve jogászokat megszólaltató The Power of Nightmares (A rémálmok hatalma) című filmet komolyabb műnek tartják. Moore filmre vitt pamfletje azzal foglalkozott, hogy az iraki háború hazugságon alapult, és a terroristaellenes küzdelem nevében indokolatlanul korlátozzák Amerikában a szabadságjogokat. Curtis filmjének állításai óvatosabbak, de a lényege nagyon hasonló: a Bush-kormányzat tudatosan rémisztgeti az embereket, hogy az általános félelmet felhasználhassa politikai céljai eléréséhez. Miközben Curtis filmjét több brit politológiai tanszéken is bemutatták a diákoknak, az elismerése a kiegyensúlyozott tájékoztatásra rendkívül kényes BBC-n belül is bizonytalan. Eddig csak a 2-esen és csak éjszaka vetítették. Viszont sok baloldali és liberális elkötezettségű honlapról is letölthető, a jogdíjak megkerülésével, illegálisan.
A film első két része párhuzamosan mutatja be a neokonzervatív politikai filozófia és a radikális iszlám eszmerendszer kialakulását. A film arra helyezi a hangsúlyt, hogy mindkét eszme abból indul ki, hogy a liberális nyugati társadalmak szétesőben vannak, az önző, korrupt, értékek nélküli társadalmak alapos reformra szorulnak. Míg a neokonzervatívok egy közös nemzeti ügyben látják a morális egység visszaállításának lehetőségét, addig az iszlám radikális hívei a vallásos kormányzást látják üdvözítőnek. Az amerikai eszme a radikális iszlámban látta meg az ideális ellenségképet a hidegháború után, míg a radikális iszlám Amerikában találta meg a sátánt. A két világnézet így elégedett az egymás elleni harccal, melyben kulcsszerepet adtak egy valóságban nem létező fantomnak, az al-Kaidának. Míg az USA vezetői a konstruált ellenségképpel megtalálták a nemzetet egységbe forrasztó, a közös félelmen és harcon alapuló erőt, addig a komolytalan radikálisok is lehetőséget kaptak, hogy egy világméretű szervezettel tetszelegjenek a világ közvéleménye előtt.
A film szerint az al-kaidás kapcsolatokkal vádolt terroristák valójában egymástól független csoportok tagjai, amelyek egyenként is nagyon veszélyesek ugyan, de nem összehangoltan és nem bin Laden irányítása alatt működnek.
Az amerikai kormány több tagja, maga George W. Bush elnök és sok más tekintélyes európai politikus is sokat al-kaidázott 2001. szeptember 11., a New York-i WTC elleni terrortámadások óta. Bush konkrétan arról beszélt, hogy az al-Kaida 60 országban alakított már ki sejteket, a terrorizmusra szakosodott csoport valóságos hálót font a demokratikus kormányok köré. Amerikában a terrorellenes küzdelem jegyében több csoport lebuktatásáról is beszámoltak, melyeket az al-Kaidához kötöttek. Számos merénylet kitervelőit vádoltak meg a szervezettel való együttműködéssel Madridtól Jakartáig, és hónapokig tartó fegyveres hajtóvadászat indult a szervezet ellen Afganisztánban.
A rémálmok hatalma című film sorra veszi ezeket az eseteket. Kiderül, hogy egyetlenegy olyan embert sem fogtak még el, aki bizonyítottan az al-Kaida tagja lett volna. A terrorellenes törvények alapján 2001 őszétől 2004 őszéig 664 embert fogtak el Amerikában és Nagy-Britanniában, közülük 17-et talált bűnösnek valamelyik bíróság. Közülük csak hárman voltak tagjai valamely terrorista szervezetnek, de egyik sem az al-Kaida volt. Afganisztánban a tálib rezsim megdöntése után az amerikai hadsereg sehol sem találta az al-Kaida nyomát. Az amerikaiakkal szövetséges Északi Szövetség azt állította, hogy a terrorista bázisok a Tora Bora hegységben vannak, amit nehézbombázókkal lőttek szét, majd barlangról barlangra átkutatták. Néhány lőszerraktáron és búvóhelyen kívül azonban nem találtak olyan nyomot, amely egy országokon átívelő, jól felépített szervezetre utalt volna. Jason Burke terroriznuskutató amerikai tengerészgyalogosokat kísért el néhány bevetésre, és al-Kaida című könyvében megírta emlékeit: ezek szerint a katonák sehol sem találták a szervezet nyomát. A Tora Bora átkutatására egy brit terrorellenes kommandó segítségét is felhasználták, amelynek tagjai az IRA elleni küzdelemben edződtek. A filmben megszólaló parancsnokuk állítja, hogy nem találták egyetlenegy al-Kaida-tagot sem afganisztáni nyomozásuk alatt. A kubai Guantánamo amerikai támaszponton százakat tartanak fogva, jórészt al-Kaida-tagoknak vélt embereket. A film állítása szerint azonban a foglyok és az al-Kaida kapcsolata nem bizonyított. Többségük olyan arab, aki önkéntesként harcolt a tálib kormány mellett. Mivel az Északi Szövetség minden terroristagyanús személyért komoly összeget kapott az USA-tól, ezért az idegennek kinéző hadifoglyokat automatikusan eladták az amerikaiaknak, állítják biztonságpolitikai szakértők a filmben. Ők, vagyis a talibán külföldi zsoldosai adják a guantánamói foglyok többségét.
Burke-on kívül több ismert politológus is megszólal a filmben. Bill Durodie, a londoni King's College Nemzetközi Biztonságelemző Központjának igazgatója azt állítja, hogy nem létezik az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetként. Nincsenek alvó sejtek, nincsen a világot behálózó, egységes irányítás alatt működő globális radikális iszlám központ. Természetesen a radikális iszlám terrorizmus létezik, de a merényleteket egymástól függetlenül működő, elszigetelt csoportok szervezik. Durodie szerint az al-Kaida-mítoszt ha nem is kitalálták, de legalábbis maguk elé vetítették a konkrét ellenséget kereső politikusok.
A film által mítosznak nevezett al-Kaida neve két jelentősebb perben tűnt fel az elmúlt években. Mindkét esetben rendkívül gyanús körülmények között. Az al-Kaida nevet egy bizonyos Dzsamal al-Fadl dobta be a köztudatba, aki a 2001-es terrortámadás előtt tanúként állt amerikai bíróság elé. Akkor folyt a tanzániai és kenyai amerikai nagykövetségek elleni robbantások elkövetőinek a pere. Az összesen 200 halálos áldozatot követelő robbantások ügyében al-Fadl önként jelentkezett tanúnak, és beszámolt egy nagy hatalmú szervezetről (al-Kaida) és annak rettegett vezéréről (Oszama bin Laden), aki az egész merénylet mögött állt. Al-Fadl Szudánban a kilencvenes évek első felében ismerte meg bin Ladent, akivel anyagi okok miatt veszett össze, állítólag egyszerűen meglopta a szaúdi milliomost. Az FBI tanúvédelmi programjának köszönhetően al-Fadl vallomása után az USA-ban új életet kezdhetett. Új személyazonossággal és százezer dollárral dugták el valahol. A filmben akkori ügyvédje és több jogász is azt állítja, hogy vallomása teljesen ellenőrizetlen maradt, lényegében bármit elmondott, amit az FBI csak akart. Márpedig az FBI-nek szüksége volt egy egy nagy szervezetre, hogy a szervezett bűnözés elleni törvény értelmében azokat is megvádolhassák, akiknek nem volt közvetlen kapcsolatuk a robbantásokkal, de például pénzt adtak az elkövetőknek. Az al-Kaida-mítosz állítólag így kezdődött.

Könyvesbolt Afganisztánban
A másik vallomás az al-Kaidáról Abu Zubajdától, egy Afganisztánban elfogott férfitól származott. Az addigra világszerte rettegett al-Kaidáról elmondta, hogy többek között a Brooklyn-híd felrobbantására és úgynevezett piszkos bombák bevetésére készül. Hozzátette, hogy az al-Kaida a világon mindenütt jelen van. Zubajda vallomása minden pontján megerősítette az al-Kaidáról kialakított nyugati képet. A filmben megszólaló amerikai biztonsági szakértők szerint Zubajdának pontosan ez volt a célja: egy nagyon erős al-Kaida rémséges mítoszát terjessze el. Az általa felvázolt támadási terv részletei azonban kísértetiesen hasonlítottak a Godzilla című film jeleneteihez, míg a piszkos bombáról amerikai atomtudósok bizonyították be, hogy nem létezik. Ennek ellenére az amerikai kormány több tagja rendszeresen emlékeztette a közvéleményt, hogy a hidak országszerte veszélyben vannak, és gyakorlatoztattak a piszkosbomba-támadás szimulálásával. A piszkos bomba egy olyan hagyományos módon robbanó bomba, amely radioaktív sugárzást bocsát ki magából. A filmben megszólaló szakértők állítják, hogy évekig kísérletezett előállításával az amerikai hadsereg, mire kiderült, hogy nukleáris robbanás nélkül nem lehet hatásos atombombát csinálni. Ezzel együtt a piszkos bomba rémével a brit kormány is fenyegette országa lakosságát, Tony Blair miniszterelnök nagyon valószínűnek és Bush szinte bizonyosnak tartotta, hogy ilyennel is támadhat az al-Kaida. A bombás és más utópisztikus terveken túl Zubajda semmilyen konkrétummal sem szolgált al-Kaida-ügyben, se a szervezet felépítéséről, se működéséről nem mondott adatokat.
A lebukott állítólagos amerikai al-Kaida-sejtekről sokszor magas rangú kormánytisztviselők számoltak be 2001-2002-ben. A film utánajárt a letartóztatottak sorsának: az egyik csoportról kiderült, hogy valóban turistaként készítettek videofelvételeket Disneylandről, és bár arabok, nem célpontot kerestek. A londoni nevezetességeket tollal megjelölt, gyanús térképről kiderült, hogy egy ausztrál turista hagyta a gyanúsítottak lakásában az ágy alatt, még mielőtt a megvádolt arabok kibérelték volna a lakást. Az egyik kiképzőközpontról bebizonyosodott, hogy legális biztonságiőr-iskola, az ott végzettek a környékbeli közértekben a tulajdonosok nagy megelégedésére dolgoznak. A "Megházasodom. Többet nem találkozunk" szövegű e-mailre mint kódolt üzentre csapott le az FBI, de kiderült, hogy a Bahreinből küldött üzenet nem öngyilkos támadásra buzdított, hanem egy valódi nászról számolt be. A filmben több jogász egyértelműen állítja: egyetlen al-Kaidához köthető nyom sem igazolódott be, viszont az IRA radikális, elvben máig harcoló szárnyának több tagját is lebuktatták a terrorizmusellenes akciókban.
A filmben kutatók és az iszlám világgal foglalkozó politológusok azt állítják, hogy Oszama bin Laden csupán egy pumpolható pénzeszsák. Nincs semmilyen szervezete, nem irányítja titokban a fél világot, viszont hatalmas vagyona van, amiből szívesen ad, ha egy gyilkos ötlettel megkeresi valaki.
Ilyen értelemben valóban köze lehetett a kenyai, tanzániai, jemeni és a szeptember 11-i merényletekhez is, azonban nem egy gyilkos társaság fejeként, hanem egymástól függetlenül dolgozó terroristacsoportok finanszírozójaként.
Oszama bin Laden a nyolcvanas években szállt be a dzsihád finanszírozásába. Ekkor sok arabbal együtt csatlakozott a szovjetellenes afgán felkeléshez, amelynek fő szponzora az amerikai CIA volt. Pesavárban telepedett le, és Ajman Zavahiri tette naggyá. Zavahiri az iszlám terror fő ideológusa volt, aki levezette a civil lakosságra is alkalmazható terror vallási köntösbe bújtatott elméletét. Az ő csoportja - az Iszlám Dzsihád, amely valóban működött - vetette meg a tálib hatalom alapját, amelyet a milliomoscsaládból származó bin Ladennel finanszíroztatott, akit cserébe emírnek nevezett ki. Amikor a szovjetek kivonulása után Afganisztánban nem az ő irányzatuk került hatalomra, akkor bin Ladennel együtt egy szudáni farmra költöztek, ahonnan egyikük ideológiával, a másikuk pedig pénzzel támogatta az algériai és az egyiptomi szélsőségesek véres akcióit. Az egész muzulmán világra kiterjedő forradalmat azonban nem sikerült elindítaniuk, az általuk támogatott szervezetek sorra felmorzsolódtak, és így 1997-ben visszatértek Afganisztánba. Ott a tálibokkal együtt sikerült a számukra ideális államot kialakítaniuk, miközben igyekezték exportálni világforradalmi terveiket. Így jutott el hozzájuk Kalid Mohamed sejk, aki vélhetően a 2001-es amerikai merényletek eszmei szerzője volt, és aki bin Ladentől kért pénzt terve megvalósításához.
Ha nincs al-Kaida, akkor miért kellett ennyit hajtogatni, hogy mégis van? Erre a kérdésre Curtis filmje azt a választ adja, hogy "mert ellenségkép kellett az amerikai jobboldalnak". A történet megértéséhez a film egészen a negyvenes évek Amerikájáig nyúl vissza. Ekkor írta meg politikai nézeteit Leo Strauss, a nácik elől Németországból emigrált filozófus, aki a Chicagói Egyetem professzora volt. Strauss fő tétele az volt, hogy a liberalizmus tönkreteszi a társadalmat, ahogy ezt maga is megélte a weimari Németország szétesésekor. Strauss nézete szerint az egyének túlzott szabadsága és a morális relativizmus romlásba dönti a nyugati világot, és ezért az államnak muszáj kohéziós erőt biztosítania. Ez az erő lehet a vallás, a nemzeti büszkeség, de a korszak Amerikája számára a félelmetes ellenség mítoszát javasolta. Úgy tartotta, hogy ha az állam az abszolút jó és az abszolút  rossz harcának állítja be a világpolitikát, akkor ez azonosulási alapot adhat az embereknek egy olyan sokszínű társadalomban is, mint az amerikai. Ez megadja a kellő tiszteletet a hatalom iránt, és kapaszkodó lehet mindenki számára egy olyan korban, ahol az egyéni érdekérvényesítés a közösségi értékek fölé helyezkedik egyébként. Hogy ez az érzés kialakuljon, mindenképpen egy erős ellenség kell, akitől félni lehet. Akkoriban ez az ellenség a Szovjetunió volt, amely szert téve az atomfegyverre, nem is számított mesterkélten összeeszkábált ördögnek. Ugyanakkor Strauss nem zárta ki azt sem, hogy a politikusok akár fantázia-ellenséget kiáltsanak ki. Közel állt hozzá Platón elmélete, ami szerint filozófusokra kell bízni az állam irányítását, akik mintegy kiválasztottakként saját belátásuk szerint irányíthatják, akár egy kicsit meg is vezethetik az embereket.
Fontos konzervatívok
Donald Rumsfeld: védelmi miniszter volt Gerald Ford és George W. Bush elnök alatt is.

Paul Wolfowitz: hadügyminisztériumi főtisztviselő idősebb Bush idején, Rumsfeld helyettese ifj. Bush idején, hamarosan a Világbank elnöke lesz.

Richard Perle: Hadügyminiszteriumi főtisztviselő Reagen idején, a tárca tanácsadója ifj. Bush első kormányában.

Dick Cheney: , Ford kabinetfőnöke, idősebb Bush hadügyminisztere volt, most pedig ifj. Bush alelnöke.

Mindannyian benne voltak abban az 1976-os bizottságban, amely egyértelmű bizonyítékok nélkül is atomtámadással riogatta Amerikát. Mindannyian kulcsszerepet vállaltak az iraki tömegpusztító fegyverekkel és az al-Kaidával kapcsolatos hivatalos amerikai politika kidolgozásában.
Strauss eszméje a hetvenes években lett népszerű bizonyos körökben. Akkoriban kezdte karrierjét a mostani Bush-kormányzat több nagy hatalmú embere, Donald Rumsfeld, Paul Wolfowitz, Dick Cheney és Richard Perle is, akiknek mind hatalmas szerepük volt az afganisztáni és az iraki háború elindításában és az al-Kaida démonizálásban is. Ezek a politikusok a hetvenes években komolyan tartottak Amerika bukásától: a vietnami fiaskó, a Watergate-ügy, a bűnözés növekedése, a gazdaság visszaesése miatt. (Jellemzően Paul Johnson amerikai konzervatív történész "Amerika öngyilkossági kísérlete" címmel írt tanulmányt a hetvenes évekről.) A lelkes konzervatívok többsége egyetemi kutatásaikat feladva Nixon bukása után kerültek a kormányzat közelébe. Gerald Ford elnök mellett pedig megkezdték programjuk megvalósítását: a jó és a gonosz harcának mítoszát felhasználva újra egységbe forrasztani a nemzetet, visszaállítani az elnök és az állam tekintélyét, lebontani a Kissinger által diktált alkukon és egyensúlyokon alapuló külpolitikát.
Az iraki tömegpusztító fegyverekkel és az al-Kaidával való blöffszerű fenyegetéshez hasonló akcióba kezdtek 1976-ban. Vizsgálóbizottságot állítottak fel Rumsfeld kezdeményezésére (aki akkor is védelmi miniszter volt), amelynek be kellett bizonyítania, hogy a Szovjetunió nem tartja be a támadó nukleáris fegyverek fejlesztését korlátozó 1972-es megállapodást. A Curtis filmjében megszólaló volt CIA-főtisztek és a vizsgálóbizottság munkáját belülről ismerő személyek beszámolója szerint semmilyen bizonyítékot sem talált a bizottság arra, hogy a Szovjetunió atomtámadásra készül, de a bizottság neokonzervatív többsége mégis ilyen értelmű jelentést fogadott el, és országos, tévéhirdetésekkel és könyvekkel megerősített kampányba kezdtek. Ekkor kezdődött a külpolitikai témákban George W. Bush által is kedvelt "gonoszozás", ami a jó és a rossz harcaként állítja be Amerika és ellenségei viszonyát. A neokonzervatív csoportnak kulcsszerepe volt Reagen elnök kampányában is, ők terelték jobbra a Republikánus Párt politikáját a fundamentalista protestáns szavazók megszólításával. A hagyományosan nem szavazó radikális keresztények milliói először mentek el voksolni, és részben az ő szavazataikkal vezették győzelemre Ronald Reagant, aki a vallási misztikumot átemelte a mindennapi politika szintjére. Ő nevezte "a gonosz hatalmának" a Szovjetuniót és alakította ki az atomháborúra, csillagközi fegyverkezésre készülő Amerika képét. A hidegháborús győzelem után a világrend új felosztásán alkudozó idősebb Bush elnök azonban háttérbe szorította a csoport befolyását, mert volt CIA-főnökként ragaszkodott a világpolitika realistább megközelítéséhez.
A Curtis-film állítása szerint az 1976-os atomozás után a kilencvenes évek közepén próbálkozott újabb blöffel a neokonzervatív csoport, Bill Clinton megbuktatása érdekében. A filmben több tanú is állítja, hogy a Clinton elleni támadásokat sokszor úgy indították, hogy tudták, nincsenek bizonyítékok. Az American Spectator című, a neokonzervatívokhoz közel álló hetilap jelentetett meg a gazdasági visszaélésekről (Whitewater-ügy) és más clintoni stiklikről szóló leleplezéseket. A lap egyik volt vezető újságírója azt nyilatkozta a filmben, hogy politikai megrendelésre dolgoztak, és ő biztos volt abban, hogy a leírt vádak jó része hamis, viszont a cél érdekében felhasználhatók.
A rémálmok hatalma arra utal, hogy a közvélemény riogatása mint politikai eszköz egy befolyásos amerikai politikusokból álló csoport legfőbb fegyvere. Ennek összefüggésében magyarázható, hogy az iraki háború előtt tömegpusztító fegyverek veszélyével riogatták a világot, bár bizonyítékaik nem voltak Szaddám Huszein vélt arzenáljáról, illetve az al-Kaida fantáziaképének kialakítását is ez a politika motiválhatta.
A film végigveszi a modern iszlám fundamentalizmus kialakulását is, és érdekes párhuzamot von a neokonzervatív eszme kialakulásával. Mindkettő ugyanis a háború utáni nyugati világ túlzott liberalizmusától, az emberek önzőségétől és az általános értékek elvetésétől félti a társadalmat. Természetesen más következtetésre jutott a két irányzat, és a terrorista erőszak nem állítható párhuzamba a "közös ügy" kierőszakolásával, de vannak közös vonásaik. Mindkettő a negyvenes évek Amerikájába nyúlik vissza Curtis filmje szerint. Továbbá mindkét irányzat abból indult ki, hogy az emberek maguktól rosszul alakítják a dolgokat, ezért szükséges egy megfontolt elit, amely irányítja őket, és ráébreszti mesterséges eszközökkel a társadalmat a valódi értékekre. Az "élcsapat" elmélet kedvelt volt a huszadik század más eszmerendszereinél is, Lenin vagy Pol Pot is erre alapozta rendszerét. Természetesen az amerikai neokonzervativizmus jóval szelídebb és demokratikusabb, mint az itt említett, csupán elvi szinten rokonítható párhuzamok.
A modern iszlám fundamentalizmus atyjának egy Szajed Kutb nevű egyiptomit tartanak. Ő a negyvenes években Amerikában járt tanulmányúton, hogy az ottani oktatási rendszert vizsgálja. Éppen akkor és ott, amikor és ahol Leo Strauss lefektette a neokonzervativizmus alapjait. Kutb is elborzadt az elvilágiasodott, szerinte morálisan leépült, önző világtól. Hazatért, és az ötvenes évektől kezdve arra tette fel az életét, hogy a nyugati kultúrától megmentse az iszlámot. A gazdag és befolyásos családból származó Kutb belépett a Muzulmán Testvériség nevű radikális csoportba, amely hatalomra segítette Nasszer elnököt. Kutb azonban csalódott az új egyiptomi köztársaságban, amelyet túlságosan világinak tartott. Tovább folytatta tehát az ellenállást, ezért börtönbe csukták, ahol megkínozták. (Egyszer például zsírral kenték be a testét, majd cellájában kiéhezett kutyákat engedtek rá. Kutb ekkor szívrohamot kapott, de túlélte a kínzást.) A börtönben dolgozta ki azt az elméletét, hogy az ellenállásnak joga van a hatalom ellen erőszakkal is fellépnie, mert a jó ügy szentesíti a zsarnokgyilkosságot is. A nyugati kultúra terjedésével teljes apokalipszist jósolt, és azt javasolta, hogy el kellene árasztani a Nílus deltavidékét, hogy a teljesen lerombolt Egyiptom helyén egy új, erkölcsös állam épülhessen. 1966-ban Nasszer elnök kivégeztette.
Forrás: EPA
A WTC lerombolásakor többezer embert öltek meg
Szellemi örököse az az Ajman Zavahiri lett, aki később Oszama bin Ladent összehozta a terrorista mozgalmakkal. Zavahiri jó családból származó egyiptomi orvos volt, és már diákként szervezetet alakított Kutb eszméinek terjesztésére. Az izraeli-egyiptomi béke annyira felháborította, az iráni iszlám forradalom pedig annyira fellelkesítette, hogy Iszlám Dzsihád nevű szervezetével Szadat egyiptomi elnök életére tört. Sikerült Szadatot megölniük, de a várt iszlám forradalom Egyiptomban elmaradt. Zavahiri háromszáz társával együtt börtönbe került, ahol őt is megkínozták. Ekkor írta meg Kutb továbbfejlesztett elméletét: a társadalom morális rendjének visszaállítása érdekében nem csak a korrupt vezetőket szabad meggyilkolni, hanem bárki feláldozható, aki kapcsolatba kerül az elnyugatosodott rendszerrel. A totális terrorral fel lehet lépni azok ellen is, akik egyszerűen elmennek szavazni egy választáskor: mindegy hogy kire voksolnak, elég annyi, hogy részvételükkel legitimálják a rendszert. Zavahiri totális, civil lakosság elleni terrorelméletét foglalta írásba a börtönben.

Három év után szabadult, egy különös program keretében: szerte az arab világban ekkor politikai foglyok százait engedték szabadon, ha vállalták, hogy Afganisztánba mennek harcolni a szovjetek ellen, a CIA pénzéből. Zavahiri így jutott el Pesavárba, ahol összebarátkozott bin Ladennel, és megalapozta a tálib hatalomátvétel bázisát. A kilencvenes években mindketten Szudánba költöztek, ahol algériai és egyiptomi terrorcsoportokat támogattak, amelyek civilek elleni akcióikkal megvalósították Zavahiri elméletét. Miután e csoportokat felőrölte a rendőrség, visszatértek Afganisztánba, ahol támogatták a tálib kormányt. Zavahirit máig bin Laden mellett az egyik legkeresettebb terrorista vezérként tartják számon, az amerikai kormány huszonötmillió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére. Őt tartják az al-Kaida második emberének és bin Laden háziorvosának is. A Curtis-film szerint azonban az Iszlám Dzsihád nevű egyiptomi szervezet feloszlatása óta nem vezet terrorszervezetet, hanem egy furcsa párost alkotnak bin Ladennel: ő szállítja az ideológiát, Oszama a pénzt, és örülnek, ha találnak olyan gyilkos csoportot, amely érdeklődik náluk.
Magyari Péter
[origo]

Pszichológusok kritizálják Busht és a konzervativizmust

Nagy felháborodást váltott ki az amerikai republikánusok körében egy állami pénzen készült pszichológiai tanulmány, amely szerint a konzervativizmus többek között a félelemben és az agresszióban gyökeredzik. A szerzők hasonlóságot fedeztek fel Hitler, Mussolini és Reagan között is, továbbá foglalkoztak a jelenlegi amerikai elnökkel, akinek árnyalatoktól tartózkodó beszédmódja iskolapéldának számít.
Forrás: MTI
Bush nem szeret árnyaltan fogalmazni


Amerikai pszichológusok egy csoportja tanulmányt készített a konzervativizmusról és a politikai irányzat legismertebb képviselőinek lélektani jellemvonásairól. A kutatást állami pénzen végezték, a Nemzeti Tudomány Alapítvány és a Nemzeti Egészségügyi Intézet összesen 1,2 millió dollárral járult hozzá munkájukhoz.
A brit The Guardian beszámolója szerint a republikánusok körében hatalmas felháborodást váltottak ki a tanulmány megállapításai. A pszichológusok ugyanis többek között arra jutottak, hogy a konzervativizmus lélektani gyökerét a félelem, az agresszió, a dogmatizmus és az árnyalt beszédmódtól való tartózkodás tünetegyüttese adja.
A konzervatív republikánusok különösen felháborodtak azon, hogy a tanulmány szerzői közös vonásokat fedeztek fel Adolf Hitlerben, Benito Mussoliniban, Ronald Reaganben és egy amerikai jobboldali talkshow műsorvezetőjében, Rush Limbaugh-ban. A pszichológusok szerint a négy felsorolt személy abban mindenképpen hasonlít egymásra, hogy mindannyian az idealizált múlt visszatéréséről szónokoltak, és hajlamosak voltak elnézni az egyenlőtlenségeket.
A tanulmányban szó esik George Bush jelenlegi amerikai elnökről is, aki a jelentés szerint lélektani szempontból iskolapéldának számít - írja a Guardian. Erről árulkodik például Bush állandó ragaszkodása az erkölcsi tartáshoz, és látványos tartózkodása attól, hogy árnyaltan fogalmazzon. A pszichológusok szerint az árnyalt kifejezések mellőzése ugyanakkor elhamarkodott következtetések levonásához és a klisék, sztereotípiák terjedéséhez vezet.
A tanulmány egyik készítője, Jack Glaser ezzel kapcsolatban hozzátette: többek között ezzel a hozzállással is magyarázható az, hogy az iraki tömegpusztító fegyverek esetében a Bush-kormányzat nem vette figyelembe azokat a hírszerzési információkat, amelyek ellentmondtak érdekeiknek.
A pszichológusok vélhetően számoltak azzal, hogy tanulmányuk nagy vihart fog kavarni, mert a jelentésben az is szerepel, hogy megállapításaik nem jelentik azt, hogy a konzervativizmus kóros politikai irányzat volna, vagy hogy a konzervatív eszmék eleve hibásak lennének.
A megjegyzés ellenére az egyik szerző, a marylandi egyetemen tanító Arie Kruglanski több gyűlölködő levelet is kapott a tanulmány publikálása óta. Kruglanski ugyanakkor kitart amellett, hogy a jelentés nem egyértelműen kritikus a konzervativizmussal szemben. A tanulmányban szereplő, konzervatívokra jellemző tulajdonságok ugyanis egyúttal olyan pozitív jellemvonásokat is jelentenek, mint amilyen például a hűség és a közösséghez való elkötelezettség.
Kruglanski hozzátette: az árnyaltabb megfogalmazásokra hajlamosabb liberálisokból például vélhetően éppen azok, a konzervatívokra jellemző tulajdonságok hiányoznak mint az elkötelezettség, a határozottság és a lojalitás.
[origo]

Tévéhirdetésben keresi az USA bin Ladent

A sikertelennek bizonyult titkosszolgálati eszközökkel folytatott kutatás, és fegyveres akciók után az Egyesült Államok kulturális fegyverhez nyúlt, hogy kézre kerítse Oszama bin Ladent: tévéhirdetésekben keresi a terrorista vezért - írja a Guardian. A lépést kritizálók ugyanakkor attól tartanak, nem éri el a célközönséget - a pakisztáni-afgán határvidék törzseit - a hirdetés, mivel nem nagyon tévéznek.
Fotó: EPA
Évek óta keresik

AJÁNLAT

Az Egyesült Államok a pakisztáni televízióban tesz közzé fizetett hirdetéseket, amelyek - szándékaik szerint - elérik a bin Ladenhez közel állókat, és meggyőzik őket arról, hogy feladják a vezért.
A 30 másodperces reklámfilmben az al-Kaida vezére és 13 másik keresett terrorista képét mutatják miközben alatta ez a szöveg hallható: "Kik azok, akik a terrorizmustól szenvednek? Anyáink, apáink, testvéreink, fiaink és lányaink! Ki állíthatja meg ezeket a terroristákat? Csak te! Az öt legnagyobb pakisztáni nyelven sugárzott hirdetésben természetesen szó esik bin Laden fejére kitűzött 25 milliós vérdíjról is, amelyet hamarosan megdupláznak.
A televíziós hirdetéssel az USA is harcot kezd az elektronikus médiában, amit a terroristák gyakran használnak. Bin Laden és helyettesei számos alkalommal küldtek videón keresztül különböző üzeneteket, fenyegetéseket a nyugati államoknak, élükön az USA-val. Legutóbb múlt vasárnap tettek közzé ilyet: bin Laden feltételezett helyettese, Ajman az-Zavahíri megsemmisítő vereséget ígért "keresztes-hadjáratot" folytatóknak.
A televíziós hirdetés ugyanakkor jelzi a bin Laden elfogására bevetett eddigi módszerek hatástalanságát is. Hiába a kémműholdak, kémrepülőgépek, titkos ügynökök hada. Hiába a szórólapok, bin Ladenes gyufás-skatulyák és katonák ezrei, hiába a bin Laden-videók aprólékos kiértékelése - a terrorista vezér hollétéről 2001 óta - amikor nyoma veszett a dél-afganisztáni Tora Bora barlangjaiban - semmi biztosat nem tudni.
Most azt remélik, a felajánlott pénz meggyőzi a pakisztáni-afgán határvidéken - valószínűleg itt rejtőzik bin Laden - élő törzsek vezetőit. Az amerikaiak úgy vélik, a határvidék törzsfőit az ideológián kívül jelentős részben anyagi megfontolások vezetik, amikor menedéket nyújtanak a terroristáknak. Az al-Kaidásoknak állítólag tízszeres áron számolják fel az ételt, italt és az egyéb utánpótlást. Tavaly novemberben pedig a pakisztáni hadsereg szép kis summát fizetett négy törzsi vezetőnek a térségben, hogy megerősítsenek egy békeszerződést. A feltételezések szerint az összegből az al-Kaida által nyújtott kölcsönt törlesztették vissza.
Rifaat Husszain védelmi szakértő úgy véli, jó húzás a vérdíjat hangsúlyozó tévéreklám, szerinte az al-Kaida elválasztását támogatóiktól már rég meg kellett volna kísérelni. Mások ugyanakkor attól tartanak, hogy a publicitás csak tovább növeli bin Laden hírnevét a szélsőségesek körében. Ráadásul a célközönséget - a határvidéki törzsek tagjait - nem is érhetik el a hirdetések. A térségben ugyanis nincs áram, ennél fogva nem nagyon tévéznek az emberek, és hiába van rádiós változata a reklámnak, ha a helyiek leginkább a reklámokat nem sugárzó BBC World Service-t hallgatják.

Megdupláznák bin Laden vérdíját

Várhatóan megkettőzik az Oszama bin Laden fejére kitűzött vérdíjat az amerikaiak. 25 millió helyett így 50 millió dollár ütné a kezét annak a fiatal pastunak, aki az amerikaiak reményei szerint felfedi a terroristavezér rejtekhelyének hollétét. A legújabb feltételezések szerint bin Laden valamelyik pakisztáni nagyvárosban bujkálhat.
Fotó: EPA

AJÁNLAT

A Bush-kormányzat várhatóan megkettőzi az Oszama bin Laden nyomára vezető információért nyújtandó díjat - írja a Time amerikai hírmagazin hétfőn. Washington eredetileg 25 millió dolláros vérdíjat tűzött ki az al-Kaida terrorhálózat vezetőjének fejére - ezt most 50 millióra emelhetik.
Az Egyesült Államok három éve próbálja kézre keríteni a 2001. szeptember 11-i terrorcselekmények fő kezdeményezőjének tekintett terroristavezért, de az eddigi kísérletek nem jártak sikerrel. Nem sikerült például elkapni őt az afgán hegyekben, a pakisztáni határ közelében végrehajtott amerikai akciókban. A legfrissebb hírszerzési információk szerint ráadásul legalább húsz hónapja nem mutatkozott a térségben. 
Mark Kirk republikánus honatya szerint lehetséges, hogy bin Laden nem a hegyekben, hanem valamelyik pakisztáni nagyvárosban bujkál, ahol korábban az al-Kaida több alacsonyabb rangú vezetőjét is elfogták.
"A megnövelt jutalommal olyan fiatal pastut (a pakisztáni-afganisztáni határ közelében élő nemzetiség) keresünk, aki ismeri a dollár értékét, és tudja, miként léphet velünk biztonságosan kapcsolatba" - véli Kirk, aki emlékeztetett, hogy az Irakban Szaddám Huszein fejére kitűzött jutalom vezetett a megbuktatott diktátor elfogásához és fiai, Udaj és Kuszaj megöléséhez.
(MTI)

A német felderítés szerint Oszama bin Laden él

August Hanning, a német hírszerzés (BND) vezetője szerint minden jel arra mutat, hogy Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorista szervezet vezetője él.
 - Továbbra is észleljük ténykedésének nyomait. Megpróbál szervezni, megpróbálja motiválni híveit - közölte Hanning csütörtökön Berlinben egy nemzetközi szimpozium szünetében, hozzátéve: a német hírszerzés továbbra is abból indul ki, hogy Oszama bin Laden valahol az afgán-pakisztáni határ körzetében él.
Hanning a szakszolgálatok tanácskozásán arra figyelmeztetett, hogy Irakot a szétesés fenyegeti, s az ország terrorista fészekké válhat. A BND vezetőjét korábban úgy idézték, hogy Irak válaszúthoz érkezett: vagy stabilizálódik a helyzet, vagy káosz következik, a polgárháború évei, mint egykor Libanonban. Hanning azt mondta, hogy a muzulmán országokban még mindig növekvő nyugatellenes hangulatot tapasztalnak.
Hanning szerint az iraki emberrablások között vannak politikailag motiváltak is, de az esetek mintegy 65 százalékában bűnözők egyszerűen pénzt akarnak felhajtani, az elrabolt embereket egymás között is cserélik. "Az emberrablás aláássa az állam tekintélyét és végső soron szétrombolja a gazdaságot" - közölte az ARD televízió egyik műsorában a német hírszerzés vezetője.
A BND becslése szerint április óta Irakban 240 emberrablás történt. Az áldozatok 33 ország szülöttei, körülbelül 50 százalékuk kamionsofőr, vagy technikus, s a környező országokból származik. Számos emberrablás, vagy szabadon bocsátás a nyilvánosság kizárásával történik. A BND adatai szerint 140 elrabolt ember szabadult ki, negyvenet megöltek, hatvan sorsáról nem tudnak.
A berlini tanácskozáson mind Hanning, mind Otto Schily német belügyminiszter élesen bírálta az Egyesült Államok Irak-politikáját, s a legújabb amerikai beismerések fényében még inkább igazolva látták a Gerhard Schröder vezette német kormány háborúellenes irányvonalát. "Az, aki erőszakra csak erőszakkal válaszol, bukásra van ítélve" - közölte Schily.
(MTI)

Vádat emeltek bin Laden testőre ellen



Vádat emeltek az amerikai hatóságok a kubai Guantánamo támaszpontján fogva tartott személyek közül egy negyedik ellen is: Oszama bin Laden terroristavezér egykori testőre és egyben sofőrje felett katonai törvényszék ítélkezik majd.
Forrás: [origo]
Guantánamón tartják fogva az al-Kaida terrorhálózat tagjait

AJÁNLAT

Mint Larry DiRita, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője szerdán elmondta, a jemeni illetőségű Szálim Ahmed Hamdant egyebek között azzal vádolják , hogy részese volt egy terrorcselekmények és polgári személyek elleni bűncselekmények elkövetésére alakult bűnszövetkezetnek.
A vádirat nem állítja, hogy Hamdan bűncselekmények közvetlen végrehajtója lett volna. A vádlott terhére rója azonban, hogy úgy szegődött el az al-Kaida terrorhálózatot vezető bin Laden testőrének és sofőrjének, hogy tudta: a szaúdi születésű terrorista vezér számláját afrikai országokban lévő amerikai nagykövetségek és egy amerikai hadihajó elleni merénylet, valamint a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások terhelik. A tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.
A jemeni férfi a negyedik a kubai Guantánamóban lévő amerikai haditengerészeti támaszponton fogva tartott, többnyire Afganisztánból odaszállított, és a terrorizmus támogatásával gyanúsított személyek közül, akik ellen vádat emeltek az amerikai hatóságok. Korábban egy ausztrál, egy jemeni és egy szudáni állampolgár ellen emeltek vádat; a tárgyalás időpontját még egyik esetben sem tűzték ki.
(MTI)

Bin Laden az afgán-pakisztáni határnál rejtőzhet

Minden bizonnyal az afgán-pakisztáni határ térségében tartózkodik az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat vezetőjének tartott Oszama bin Laden - jelentette ki Hamid Karzai afgán elnök. A terrorista vezető három évvel ezelőtt tűnt el az afgán-pakisztáni határvidéken kézre kerítésére hajszát indító amerikai és afgán erők elől, s azóta folynak találgatások a hollétéről.
Forrás: MTI
Oszama bin Laden
"Minden bizonnyal" az afgán-pakisztáni határ térségében tartózkodik az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat vezetőjének tartott Oszama bin Laden - jelentette ki Hamid Karzai afgán elnök egy vasárnap sugárzott tv-interjúban. "Nagyon nehéz megmondani, hol rejtőzik. De nem lehet messze ettől a térségtől. Minden bizonnyal ebben a térségben van" - mondta Karzai a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjúban. "Előbb vagy utóbb elkapjuk" - fűzte hozzá.
   
Hamid Karzai elhárította azt a kérdést, vajon a terrorista vezér Afganisztán vagy Pakisztán területén van-e. Elmondta ugyanakkor, hogy nincs tudomása olyan felvetésekről, amelyek szerint bin Laden a Nyugat-Afganisztánnal határos Iránban húzta volna meg magát.

A terrorista vezető három évvel ezelőtt eltűnt az afgán-pakisztáni határvidéken kézre kerítésére hajszát indító amerikai és afgán erők elől, s azóta folynak találgatások a hollétéről. A határ keleti oldalán a pakisztáni hadsereg idén egy sor véres támadást hajtott végre az ott megbújó külföldi fegyveresek ellen, Afganisztánban pedig az oda vezényelt amerikai haderő indított a minap téli offenzívát a három évvel ezelőtt megdöntött tálib rezsim hívei ellen.

Állítólag merénylet készült Bush ellen

Az elnök megölésére irányuló összeesküvéssel vádolnak egy amerikai férfit. A vád szerint a 2003-ban Szaúd-Arábiában letartóztatott Ahmed Omar Abu Ali több társával tervezgette George Bush megölését, emellett pedig az al-Kaidához akart csatlakozni, és támogatta is anyagilag a terrorszervezetet. Családja koholmánynak minősítette a vádakat.
Fotó: EPA
A célpont


George Bush amerikai elnök megölésére készült az al-Kaida. A merényletterv kedden került nyilvánosságra, amikor az elnök megölését célzó összeesküvés miatt vádat emeltek egy 20 hónapja terrorizmus miatt szaúdi őrizetben lévő amerikai állampolgár ellen.
A vád szerint a 23 éves Ahmed Omar Abu Ali az al-Kaida szaúd-arábiai tagjaival együtt azt tervezte, hogy megöli az amerikai elnököt. Az összeesküvők két módszert mérlegeltek: "elég közel kerülni az elnökhöz, hogy az utcán le lehessen lőni", vagy autóba rejtett pokolgépet robbantottak volna. Paul McNulty, az eljárást vezető amerikai ügyész szerint Abu Ali "hátat fordított Amerikának" és most "a legsúlyosabb váddal vádolják, amellyel csak egy terrorizmust támogatót lehet".
Azt ugyanakkor nem hozták nyilvánosságra, hogy a vád pontosan milyen bizonyítékokon alapul. Csak azt tudni, hogy az FBI al-Kaidával kapcsolatos írásokat és fegyvermagazinokat foglalt le Ali Washington közelében fekvő otthonában, illetve megfigyelte a férfit.
A texasi születésű Abu Alit, aki Virginiában fejezte be főiskolai tanulmányait 2003 júniusában Medinában fogták el a szaúdi hatóságok - egy hónappal a véres rijádi robbantások után. Családja és támogatói tavaly júliusban adtak be keresetet, amelyben szabadon bocsátását, vagy megvádolását követelték. Azt állították, hogy letartóztatását az USA kezdeményezte, és azért tartották szaúdi őrizetben, hogy elkerüljék az Egyesült Államok szigorú alkotmányos előírásait. Az amerikai állam végül januárban kezdeményezte Ali megvádolását a szaúdi kormányzatnál, vagy kiadását az USA-nak. Végül hazaszállították, de állítólag erről csupán hétfőn értesítették hozzátartozóit. Ali egyik ügyvédje arról számolt be, hogy védencét megkínozták a szaúdi őrizetben. Azt állítja, hogy megkorbácsolták.
A férfit hat rendbeli összeesküvéssel, és az al-Kaida anyagi támogatásával vádolják. A vádirat szerint Abu Ali csatlakozni kívánt az al-Kaidához, és olyan terrortámadás-szervező szeretett volna lenni, mint Mohamed Atta, vagy Halid Sejk Mohamed, a 2001. szeptember 11-i terrorakciók kulcsemberei. A vád szerint 2002 szeptembere és 2003 június 9-i letartóztatása között legalább három társával azon szervezkedett, hogyan tudnák meggyilkolni Bush-elnököt. Egyikük állítólag még meg is áldotta a merénylethez. Ali emellett állítólag Iránon keresztül akart Afganisztánba jutni, hogy csatlakozzon az amerikaiak elleni harchoz, csakhogy nem kapott iráni vízumot - írja a Guardian.
A vádakon azonban csak nevettek Abu Ali hívei, akik több mint százan jelentek meg az azokat ismertető washingtoni kerületi bíróságon kedden. A férfi apja koholmánynak nyilvánította a vádiratot.
[origo]

Terroristáknál lehet az orosz hasadóanyag egy része

Jay Rockefeller, a szenátus hírszerzési bizottságának demokrata párti tagja szerint terroristák kezében lehet az orosz nukleáris hasadóanyag fele, amellyel az ottani hatóságok nem tudnak elszámolni. A szenátor az oroszországi alacsony életszínvonalnak és az ebből következő korrupciónak tulajdonítja, hogy a veszélyes anyagot őrző személyek ily módon egészítik ki jövedelmüket.

AJÁNLAT

Az amerikai szenátor a Fox hírtelevíziónak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy a világ terroristái kihasználták az Oroszországban burjánzó korrupciót, és főként a vidéken tárol atomarzenál őreit megvesztegetve jutottak a veszélyes fegyveralapanyaghoz. Vlagyimir Putyin elnöknek aggódnia kellene emiatt - jegyezte meg Jay Rockefeller, a szenátus hírszerzési bizottságának az alelnöke. Úgy vélte, ennek alapján el lehetne vitatkozni azon, vajon Oroszország vagy Észak-Korea jelenti-e a nagyobb veszélyt a nukleáris fegyverek elterjedésében.
Jay Rockefeller Goss Porter, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója által nyilvánosságra hozott adatokra támaszkodva vonta kétségbe, hogy az orosz nukleáris anyagok jó kezekben lennének. Porter úgy vélte, csak idő kérdése lehet, hogy az al-Kaida terrorszervezet vagy más csoport megkíséreljen vegyi, biológiai, radiológiai vagy nukleáris fegyvert használni az Egyesült Államokban egy terrortámadáshoz.
George Bush amerikai elnök csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnökkel előirányzott pozsonyi találkozóján feltehetően szó esik a nukleáris fegyverek elterjedésének a megakadályozásáról is. Más vitás téma az orosz műszaki segítség egy iráni atomerőmű felépítéséhez, illetve az orosz demokrácia helyzete.
John McCain republikánus párti és Joseph Lieberman demokrata párti befolyásos szenátorok a minap kezdeményezték egy olyan szenátusi határozat elfogadását, hogy Oroszországot zárják ki a G8 országok (a legfejlettebb országok és Oroszország) csoportjából addig, amíg a hatalom nem szünteti be támadásait a demokrácia és politikai jogok ellen.
(MTI)

Bioterror veszélyére figyelmeztet az Interpol

A világ nem elég felkészült egy biológiai terrortámadás kivédésére - mondta az Interpol igazgatója. Ronald Noble szerint az al-Kaida újabb támadásának veszélye nem csökkent az utóbbi időben.
Forrás: [origo]
Az utóbbi években történt terrorakciók, valamint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat felől érkező jelzések, hogy biológiai és kémiai fegyvereket készülnek bevetni, elég okot adnak az aggodalomra - nyilatkozta a BBC-nek Ronald Noble, az Interpol igazgatója. Szinte lehetetlen a kárelhárítás egy esetleges biológiai terrortámadás után, ugyanis beláthatatlan mértékű pusztítást okozna - mondta Noble. Az Interpol igazgatója szerint a világ nem elég felkészült egy biológiai terrortámadás kivédésére, ezért a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani a felkészülésre, egy esetleges támadás megelőzésére.
Az Interpol márciusban konferenciát szervez szakembereknek, rendőröknek a bioterrorizmusról. A konferenciát Franciaországban, Lyonban tartják, az Interpol történetének legnagyobb szakmai összejövetele lesz, körülbelül 400 résztvevővel.
A biológiai támadás nem feltétlenül súlyos betegségek, például a himlő- vagy lépfene-kórokozók szétterjesztését jelenti. Akár egyszerű szalmonella-baktériumokkal is előidézhető hatalmas mértékű megbetegedés, ha a bioterroristák szándékosan megfertőznek például néhány kulcsfontosságú élelmiszert vagy az ivóvizet.
[origo]

Busht védte a nemzetbiztonsági tanácsadó

Az elnök védelmére kelt a 2001. szeptember 11-i események kapcsán vizsgálódó kongresszusi bizottság előtt tett vallomásában Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó. Rice szerint Bush pontosan érezte a terrorfenyegetés súlyát, ám a támadások elkerülhetetlenek voltak. Ugyanakkor a főtanácsadó a Busht megelőző kormányokon is számon kérte, hogy miért nem tettek semmit a fenyegetés csökkentése érdekében. Rice vallomásának fogadtatása létfontosságú lehet Bush elnök számára, az újraválasztási kampány szempontjából.
Bush elnök védelmére kelt Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó a 2001. szeptember 11-i eseményeket vizsgáló kongresszusi bizottság előtt. A bizottság, amelyet a kongresszus állított föl, azt vizsgálja, hogy lehetőség volt-e arra, hogy megfelelő intézkedésekkel az USA elkerülje a támadásokat, és ennek kapcsán milyen mulasztásokért terheli felelősség a kormányzatot. Rice-ot elsősorban a támadás előtti hónapokról kérdezték.
A főtanácsadó szerint "Bush elnök megértette a fenyegetést, és megértette annak fontosságát". Ugyanakkor az elnök nem akart minden al-Kaida támadásra egyenként válaszolni. "Elmondta nekünk, belefáradt abba, hogy legyek után kapkodjon" - jellemezte Bush kételyeit az al-Kaida elleni akciók sikerével kapcsolatban Rice.
A 2001. szeptember 11-i támadások Rice szerint kivédhetetlenek voltak. A főtanácsadó szerint a támadást megelőző hetekben "hihetetlen hírek érkeztek arról, hogy nagy esemény van készülőben, ami nagyon nagyon nagyon nagy felzúdulást kelt majd". Ugyanakkor Rice szerint az ezzel kapcsolatos hírszerzési anyagok "idegesítően homályosak voltak", csak azzal voltak tisztában, hogy támadás készül, de nem tudták "ki, mikor, hol és hogyan".
Rice vallomását a bizottság minden bizonnyal összeveti majd Richard Clarke volt terrorellenes főtanácsadó két héttel ezelőtt tett vallomásával, amelyben Clarke azt állította, hogy a Bush-kormányzat egyáltalán nem fordított kellő figyelmet az al-Kaida jelentette veszélyre, és e helyett inkább egy Irak elleni akciót tervezgettek.
Az mindenesetre kétségbe vonja Rice állításait, hogy 2001. szeptember 11-én Rice beszédet készült mondani, amelyben a rakétapajzs-rendszer fejlesztésére kért volna pénzt. A beszéd, amely végül a WTC elleni támadás miatt nem hangzott el, meg sem említette a terrorfenyegetést - írja a BBC News.

A ti ellenségetek az egész emberi faj, és nem nyúgszatok addig míg ki nem iktatjátok az élők sorából valamennyi raszt, mert ti betegek vagytok, nem érdemlitek meg, hogy éljetek , az emberiség férgesei osztják most az észt, kik lerabolták a fél világot, és most is rabló portyáikon  vannak valahol a földön , és újból sok - sok ember bánja , hogy a világra jöttetek, hogy anya szült benneteket. Mocskos cionisták vagytok, az útólsó terroristának ki kíáltott ellenségetek is úri ember volt lesz hozzátok képest.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése