2013. január 20., vasárnap

Mi a TM?


Mi a TM?


A Transzcendentális Meditációt Maharishi Mahesh Yogi indiai származású fizikus, védikus tudós vezette be nyugaton 1957-ben.

Maharishi nagy hatással van az orvostudományra, noha ő maga nem orvos. Azzal a szándékkal hagyta el Indiát, hogy a meditációt a világ minden táján népszerűvé tegye. Egy évtizeden belül több, mint száz olyan országban járt, ahol magát a szót is, hogy meditáció, alig használták, nemhogy gyakorlatát. A hetvenes évek közepére több mint hárommillió ember ismerkedett meg a Transzcendentális Meditációval. Ma már több, mint hatmillióan sajátították el a TM programot.
Maharishi következőképp jellemzi a TM-et:
A Transzcendentális Meditációban a tudatos elme a tudatosság önmagára irányuló állapotába kerül, ez az emberi tudat legegyszerűbb formája, itt a tudat csak önmaga felé nyitott. A tudatnak ez az önmagára irányuló állapota, a fizika legújabb, szuperszimmetrikus egyesített kvantummező elmélete szerint a Természeti Törvény Egyesített Mezeje, amely önön belső interaktív dinamizmusa révén a teremtés különböző formáiban és jelenségeiben jut kifejezésre. Amikor a Transzcendentális Meditáció módszerének segítségével a tudatos elme azonosul az Egyesített Mezővel, az emberi tudatosság megnyílik saját teljes potenciáljának, amely nem más, mint a természet intelligenciájának teljes potenciálja. Ennek eredményeként a gondolkodás és a cselekvés spontán módon egyre nagyobb összhangba kerül a természeti törvény evolúciós erejével. A Transzcendentális Meditáció az az egyszerű eljárás, amely a legalapvetőbb szint felelevenítésével lehetővé teszi, hogy minden egyén élete a teljesség méltóságára emelkedjék, amelyben a tökéletes egészség, boldogság és siker a mindennapi élet természetes jellemzői.
A Transzcendentális Meditáció egy egyszerű, természetes, könnyen elsajátítható mentális technika, melyet 15-20 percig kell gyakorolni minden nap, reggel és este, kényelmes ülő helyzetben, csukott szemmel. A TM-et bárki könnyedén elsajátíthatja. Mindenféle kultúrájú, vallású és neveltetésű emberek gyakorolják a világ minden táján.
A tudósok a világ minden táján tanulmányozni kezdték a Transzcendentális Meditáció hatását. A tudományos folyóiratok tucatjaiban, újságok, magazinok százaiban megjelent kutatások erdeményeinek köszönhetően növekedett meg az utóbbi években a TM program iránti érdeklődés. A TM program hatékonyságát több, mint 600 tudományos kutatás igazolja, olyan neves kutatóintézetek, egyetemek közreműködésével, mint a Harvard, a Yale, a Stanford, az UCLA vagy az MIT.

A TM értelmezése


A meditáció gyakorlatban való értelmezése eltér attól, amit a hétköznapi életben meditációnak tartanak. Meditáción, vagy elmélkedésen gyakran az elmélyült gondolkodást értik, esetleg egy problémán, feladaton való tépelődést. Valójában ez a kontempláció (elmélkedés), amikor intellektusunkkal, gondolatokkal közelítünk meg valamit. Ennek az igazi meditációhoz semmi köze sincs. A meditáció azt jelenti, hogy nem gondolkodunk valamiről, nem intellektuálisan „tapogatunk” körül egy témát, vagy bármilyen konkrét vagy absztrakt fogalmat, ellenkezőleg, éppen a tudatos gondolkodás kikapcsolására törekszünk. Az értelem, a logikus gondolkodás határokat szab a magasabbrendű tudasodás előtt; korlátozza a tiszta öntudat kibontakozását. A meditáció célja éppen az, hogy a logika, az intellektus korlátain és a hétköznapi megszokott tudatvilágon áttörve eljussunk a gondolatok forrásához, a tiszta öntudathoz.
A transzcendentális ebben az összefüggésben annyit jelent, hogy a TM segítségével túljutunk a hétköznapi tapasztalatok korlátain, azon, amit normális körölmények között éber állapotban vagy az álomban tapasztalunk, és eljutunk egy olyan tudatállapotba, melyben a mélységes nyugalom együtt jelenik meg a magasfokú éberséggel (ez a negyedik tudatállapot).
A hétköznapi tapasztalatok szintjén túljutni annyit jelent, hogy (a meditáció alatt) eljuthatunk a gondolat forrásához, a tiszta öntudathoz, amely transzcendentális. Ez egy olyan folyamat, amelyet csak közvetlen tapasztalattal lehet megismerni. A tiszta öntudathoz nem lehet eljutni okoskodással, csak a tapasztalat utján. Az elme természetéből adódóan a koncentráció — az elme erőltetése — sem vezet el a tiszta öntudat tapasztalatához, mivel a figyelmet leköti egy pontra vagy fogalomra. Ez a folyamat fáradságot idéz elő az elmében, így nem természetes. A tiszta öntudatról való gondolkodás, elmélkedés (kontempláció) aktivitásban tartja az elmét, s nem engedi meg számára, hogy tapasztalja saját forrását. A tiszta öntudat szubjektív tapasztalata gondolat- és aktivitásmentesség állapota, végtelen nyugalommal és éberséggel társulva. Bármilyen tudatos elmebeli tevékenység (gondolkodás) nem engedi az elme transzcendálását, ily módon a tiszta öntudatról való képzelgés csupán illúziós állapotba viszi a gyakorlót, aminek viszont semmi köze nincs a valódi tiszta öntudat tapasztalatához. A TM módszere természetes, erőfeszítések nélküli technikát használ a gondolatok transzcendálásához (túllépéséhez). Ez a technika az ősrégi védikus hagyomány hagyatéka, mely egyben biztosíték a módszer helyességére. A TM-technika minden embernél egyforma hatékonysággal működik, függetlenül bármiféle képességtől vagy képzettségtől, így a kutatások szerint is a leghatékonyabb meditációs technika.
A TM technikájának lényege a helyes kezdésben rejlik. Ha helyesen kezdjük el a meditációt, akkor mindjárt finomabb szinten érzékeljük a gondolatokat. Ennek hatására az egész idegrendszer lényegesen megnyugszik. Az elme a csendesebb gondolatok varázsát követve ezután újabb és újabb lépést tesz befelé, és a folyamat így megy tovább. A meditációhoz csak a megfelelő kezdetet, vagyis a figyelem befelé fordítását kell biztosítani. Ha ezt — mindenféle erőfeszítés nélkül — megtesszük, az egész ugyanolyan automatikusan folytatódik, mint ahogyan az érett alma leesik a fáról.
Maharishi a TM „vezérelvét” gyakran hasonlítja a fizikában régóta ismert legkissebb cselekvés elvéhez. A legkissebb cselekvés törvénye az anyagi világ minden kis változásában érvényes. Ez az elv határozza meg a lejtőn guruló golyó sebességét és útvonalát, a mágneses mező alakját, vagy a fénysugár útját, miközben az egy közegen áthaladva megtörik. Ha egy rendszer kezdő feltételei és a folyamat körülményei ismertek, akkor bármilyen esemény végkifejlete előrelátható. Ezt a legkissebb cselekvés elve alapján ki is tudjuk számítani, feltéve, hogy a folyamat az ismert rendszer keretein belül zajlik. Ez a klasszikus mechanika elve.
A TM folyamatának megfigyelésekor úgy találjuk, hogy ha biztosítjuk a helyes kezdő feltételeket, akkor az elme nemcsak hogy lenyugszik, hanem ezt a legeredményesebb módon teszi. Ha az elme egyszer elindul a helyes úton, akkor e folyamatot lehetetlen tovább gyorsítani, mert már a lehető legnagyobb sebességgel történik.
A TM hatása nem függ attól, hogy hiszünk-e a technikában vagy sem. He egyszer helyesen elkezdjük, és engedjük, hogy megtörténjen, akkor a folyamat az elme alaptermészetének köszönhetően — amit akár „mentális gravitációnak is nevezhetünk” — önmagától történik. Ha a búvár megfelelő szögben kezd lemerülni, akkor a gravitációs erő hatására a mélybe süllyed, függetlenül attól, hogy hisz-e benne, vagy sem. Sőt, minél kételkedőbbek vagyunk, annál jobb. Akik a TM-et elvárásokkal tanulják meg, hogy majd valami nagyon különleges fog történni velük vagy hogy rögtön meg fog változni az életük, esetleg meditáció közben valami nagyon figyelemreméltó eredményt várnak, azok a technikát „elemzik”, s elveszítik az ártatlanságot, amellyel a kezdő meditálók általában rendelkeznek. A legjobb tapasztalataik azoknak vannak, akik annyira szkeptikusak, hogy egyáltalán nem várnak el semmit a technikától.
Ha a TM-et mégis körül szeretnénk írni valahogy, akkor a legszerencsésebb , ha azt mondjuk, hogy nem kell semmit sem csinálni. Ez a technika a klasszikus értelemben véve nem is technika. ezzel a meghatározással találkozhatunk egyes keleti filozófiák írásaiban: olyan módszer, mely valójában nem is módszer, olyan út, mely lényegében nem is út. Maharishi a többi nagy mesterrel egyetemben elvet minden olyan technikát, amelyben valamit „tenni” kell. A „nem-cselekvés” azonban nem azt jelenti, hogy egyáltalán semmit sem kell csinálni. Az erőfeszítés nélküli meditáció és a semmivel nem törődés, noha árnyalatbelinek tűnik köztük a különbség, két különböző dolgot jelent. Néha találkozni olyan emberekkel, akik hallották valahol, hogy a meditációhoz nem szükséges semmiféle erőfeszítés, ezért ők naponta kétszer 20 percet csukott szemmel álmodoznak. Ez sajnos nem a TM, és meg sem közelíti annak hatékonyságát. A nemtörődömség eltunyult, lusta, nehézkes állapothoz vezet, míg az erőfeszítés nélküli meditáció a Transzcendentális Tudat tapasztalatához…
Egyes emberek éppen azért gyanakvóak a TM-mel szemben, mert egy technikáról van szó. A megvilágosodás, állítják, önmaguk megismerésének következménye, nem pedig valamilyen technika általi tökéletesedés. Ezeknek az embereknek valahol igazuk van: a megvilágosodás alapja az önmegismerés, ám ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek önállóan kell megtalálnia a megvilágosodáshoz vezető utat. Ha a múltban is mindent egyéni tapasztalataink alapján próbáltunk volna elérni, anélkül, hogy az előttünk elők tapasztalatából merítettünk volna, akkor az emberek többsége még a mai napon is egy barlangban ücsörögne, és azon töprengne, hogy hogyan kell tüzet gyújtani. Maharishi a mély testi és lelki nyugalom felé vezető utat mutatja meg az embereknek, s ezen az úton a TM segítségével haladhatunk.
A TM gyakorlatának nagyszerűsége abban áll, hogy a tökéletes csend és nyugalom állapotába a cselekvés, a tevékenység útján vezet el bennünket. Olyan különleges tevékenység ez, mely fokozatosan megszüntet minden más tevékenységet, legvégül még önmagát is. Innen adódik hatékonysága. A TM olyan módszer, mely képes önmagán túllépni, transzcendálni. Azok atechnikák, amelyek erre nem képesek, nem juttatják el az elmét a teljes mentális csend birodalmába. Ám ez fordítva is igaz: azok a technikák, amelyek a gyakorlat egyetlen szakaszában sem igényelnek semmiféle erőfeszítést, és még önmagukat is transzcendálják, Transzcendentális Meditációnak nevezhetők, függetlenül attól, hogy éppen milyen névre hallgatnak.
Számos meditációs technikától eltérően a TM nem kívánja meg a világtól való visszavonulást. A TM gyakorlása minden ember számára egyforma, mégpedig azért, mert nem a gondolatok jelentésén alapul, hanem azok keletkezésének folyamatán. Mivel a gondolatok keletkezésének módja minden embernél azonos, így a technika gyakorlása is minden ember számára egyforma. A TM gyakorlását nem szükséges különleges ülő helyzetben végezni, s a gyakorláshoz nem kell életmódot változtatni, sem valamilyen határozott filozófiát elfogadni. A TM-et már 4 éves kortól bárki könnyedén elsajátíthatja.



A Transzcendentális Meditációt az erre Maharishi Mahesh Yogi által kiképzett TM-oktatók tanítják világszerte ugyanazon a módon, a következő hét lépésben: 
1
Bevezető
előadás
Betekintés
a TM lehetőségeibe
60
perc
2
Előkészítő
előadás
A
TM mechanizmusa és eredete
60
perc
3
Személyes
beszélgetés
Beszélgetés
a TM-oktatóval
15
perc
4
Személyes
oktatás
A
TM-technika megtanulása
60
perc
5
Tapasztalatok
értékelése és igazolása (1)
A
helyes gyakorlat igazolása
90
perc
6
Tapasztalatok
értékelése és igazolása (2)
A
TM-technika jó hatásainak stabilizálása és
működési mechanizmusának megértése
90
perc
7
Tapasztalatok
értékelése és igazolása (3)
A
Transzcendentális Meditáció hatásainak megértése
a magasabb tudatállapotok kifejlődéséhez
90
perc





Mi a Maharishi Ájurvéda?
A Maharishi Ájurvéda a kalasszikus indiai Ajurvéda Maharishi Mahesh Yogi által felelevenített komplex gyógyítási rendszere, melyet Maharishi számos híres indiai Ájurvédikus orvos segítségével vezetett be 1983-ban. 
Az Indiában több mint 5000 éves múltra visszatekintő Ájurvéda két szóból ered: Ajus – élet, és Véda – tudás vagy tudomány. Az Ájurvédát így általában az élet tudományának fordítják. Az Ájurvéda célja az, hogy megmondja nekünk, hogyan befolyásoljuk, alakítsuk, teljesítsük ki és végső soron uraljuk életünket betegség és öregedés nélkül. Az Ajurvéda vezérelve: az elme fejti ki a legmélyebb hatást a testre, és a betegségmentes állapot feltétele a saját tudatunkkal való kapcsolatteremtés. E kiegyensúlyozott tudat az egészség sokkal magasabb fokát teremti meg, mint bármiféle fizikai immunitás. 
A Maharishi Ájurvéda azt tanítja, hogy minden embernek saját, egyedi, természet adta modellje van, amelyet prakritinek, azaz testtípusnak nevezünk. (A testtípus megállapításának legbiztosabb módja egy Maharishi Ájurvéda orvossal való konzultálás, így erre külön nem térünk ki. Viszont az általános jellemzők ismerete felismerésül szolgálhat annak érdekében, hogy megtudjuk, kire milyen testtípus illik – szerk.) A prakriti mondja meg, hogyan kell a természet szerint élnünk. Az Ájurvéda szerint a test tudja, hogy mi a jó, és mi rossz neki: a természet születéstől belénk plántálta a helyes ösztönöket. 
A testtípus megismerése
A doshák egyedülállóak és rendkívül fontosak, mert ők teszik lehetővé az elme és a test párbeszédét. Minden reménységünk, félelmünk, álmunk és kívánságunk, még a leghalványabb érzelmi vágyrezdülésünk nyomot hagy fiziológiánkon: ezek a mentális történések állandóan formálják a testet. Ezek az üzenetek legtöbbünk számára nem annyira fontosak, mint kellene. A doshákban jelentkező egyensúlyzavar az első jele annak, hogy az elme és a test nincs tökéletesen egybehangolva.
A három dosha neve Vata, Pitta, és Kapha. Noha mindhárom ezernyi különböző működést szabályoz a test-lélek rendszerben, mégis megkülönbözteti három alapvető működésük:
  • a Vata-dosha uralja a mozgást,
  • a Pitta-dosha uralja az anyagcserét,
  • a Kapha-dosha uralja a szerkezetet.
  • könnyű, vékonydongájú
  • gyorsan cselekvő
  • szabálytalan étvágy és emésztés
  • felszínes, szaggatott alvás, álmatlanság
  • lelkesedés, élénkség, képzelőerő
  • ingerlékenység, változékony hangulatok
  • új dolgok gyors felfogása, de gyors felejtése
  • aggodalmaskodásra való hajlam
  • könnyen fárad, kimerültségre való hajlam
  • robbanásszerűen feltörő fizikai és mentális energia
A Vata-típus alapvonása a változékonyság. A Vata-emberek kiszámíthatatlanok. A Vata-embernél a fizikai és a mentális energia nem állandó, hanem robbanásszerűen tör elő. Nagyon jellemző a Vatára:
  • éhségérzet a nap bármely szakában
  • a szerelemben nyugtalanság és állandó változékonyság
  • minden este máskor fekszik, étkezéseket hagy ki, és szokásaiban általában rendszertelen
  • egyszer jobb, máskor gyengébb az emésztése
  • rövid életű érzelmi kitörések, melyeket gyorsan elfelejt
  • gyors járás
Fizikailag a három típus közül a Vaták a leggyengébbek, jellemzően keskeny a válluk. Bizonyos Vatáknál nehéz vagy lehetetlen a súlygyarapodás, és állandóan soványak maradnak, mások soványak és karcsúak. Noha az étvágy rendkívül változékony, a Vata az egyetlen típus, amely bármit megehet anélkül, hogy hízna tőle.
A Vata-dosha a felelős a testben végbemenő minden mozgásért. A Vata mozgatja az izmokat, de ő ellenőrzi a légzést, a táplálék előrehaladását az emésztőtraktusban, valamint az agyból kiinduló idegi impulzusokat is. A Vata legfontosabb funkciója a központi idegrendszer ellenőrzése. Remegés, görcsök és rohamok a Vata-zavar tipikus példái. Ha e dosha egyensúlya felborul, idegi rendellenességek lépnek fel, amelyek a szorongástól és a levertségtől a klinikai mentális zavarokig terjedhetnek. A Vata-zavar súlyosbodása esetén pszichoszomatikus tünetek minden formája fellelhető. Ezért a Vata egyensúlyba hozása gyakran gyógyít meg minden más kezeléssel dacoló tünetet.
Az egyensúlyban lévő Vata-ember a környezetét is átható módon boldog, lelkes és energikus. Elméje tiszta és éber, belső hangja vidám. A Vaták nagyon érzékenyek a környezetváltozásra.
Mindezen tulajdonságok közül azonban az a legfontosabb, hogy a Vata vezérli a többi doshát. Ez számos dolgot jelent: a betegség korai fázisában a Vata-egyensúly borul fel elsőként.
A legalapvetőbb intés a Vata-típusúaknak: pihenjenek eleget, ne hajtsák túl magukat, és fordítsanak fokozott figyelmet a rendszeres életmódra. Mindez sok Vata számára nem látszik természetesnek, pedig megfogadásuk gyakran testi vagy a lelki problémák gyors javulásához vezet.
A Pitta-típus jellemzői:
  • közepes alkat
  • közepes erő és kitartás
  • kifejezett étvágy és szomjúság, erős emésztés
  • stresszhatás alatt hajlam haragra, ingerlékenységre
  • vállalkozó természetű, szereti a kihívásokat
  • kifejezett intellektus
  • pontos, világos beszéd
  • étkezéseket nem tud kihagyni
  • szép, pirospozsgás, gyakran szeplős bőr
  • nem szereti a napot, a kánikulát
  • szőke, világosbarna, vörös (vagy vöröses színezetű) haj
A Pitta-típus alapvonása az erő. A harciasság a Pittában természetes, de nem kell okvetlenül kifejezésre jutnia. Az egyensúlyban lévő Pitták érzéseikben melegek és lelkesek, szeretetteljesek és elégedettek. A boldogságtól ragyogó arc kifejezetten Pitta. Nagyon jellemző a Pittára:
  • heves éhségérzet
  • életét az óra szerint éli, és zokon veszi, ha az idejét elvesztegetik
  • éjjel, ha felébred, forróságot és szomjúságot érez
  • felmerülő helyzetekben átveszi az irányító szerepet, vagy úgy érzi, vállalnia kell
  • tanul olyan tapasztalatokból, amelyeket mások túlságosan keménynek, keserűnek vagy éppen kockázatosnak tartanak
  • járása határozott
A Pitták testileg közepes méretűek és arányosak. Súlyukat nagyobb ingadozások nélkül tartják, nem okoz nehézséget számukra, hogy néhány kilót akarattal fogyjanak vagy hízzanak.
A Pitta-haj és bőr könnyen felismerhető. A haj általában egyenes és finom, vörös, szőke vagy homokszínű, és idő előtti őszülésre hajlamos. A bőr meleg, lágy és világos, nem barnul le könnyen, és gyakran barnulás nélkül leég.
A Pittáknak általában éles, mélyreható intellektusuk és jó koncentrálóképességük van. A forróság mindenütt kifejeződik a Pittákban: az indulatosság, a meleg kéz és láb, égő érzés a szemben, a bőrön, a gyomorban vagy a belekben – mind a Pitta-egyensúly megbillenésének jele lehet.
A Pitták stressz hatására könnyen dühbe gurulnak, ez az ő jellegzetes negatív emóciójuk. Izgágák és türelmetlenek, követelőzők és maximalisták lehetnek, különösen, ha felbillen az egyensúlyuk.
A Pitták beszéde pontos és világos, nem ritka közöttük a jó szónok. Határozott véleményük van és szeretnek vitatkozni. A gunyoros, kritizáló hajlam a Pitta-egyensúlyzavar jele, de a más típusokhoz hasonlóan a Pittáknak is két oldaluk van: egyensúly esetén kedvesek, vidámak, magabiztosak és jóságosak.Az anyagcserét az összes típusnál a Pitta-dosha tartja ellenőrzése alatt. A Pitta-emberekben az emésztő tűz, ahogyan az Ájurvéda nevezi, különösen erős. Innen a Pitták nagy étvágya és sokszor vad szomjúságérzete. Az összes típus közül a Pitták a legkevésbé képesek egy-egy étkezés kihagyására vagy akár elhalasztására. Túlzott Pittával kapcsolatos a gyomorégés, a gyomorfekély hajlama, az égő érzés a belekben és az aranyér.A Pitta bőre igen érzékeny, gyakoriak a kiütések, a gyulladások, a mitesszerek. A Pitta szeme fehérje érzékeny, és könnyen bepirosodik (a gyenge látást a Pitta-egyensúlyzavarral hozzák összefüggésbe). Általában jól alusznak, de felébredhetnek arra, hogy melegük van. Felbillent egyensúly esetén a Pitták hajlamosak az álmatlanságra.
Alapvatő intés a Pitta-típus számára, hogy életmódja legyen mérsékelt és tiszta. A test összes sejtjének tiszta táplálék-, víz- és levegőfelvételét a Pitta-dosha szabályozza. Mivel a Pitták különösen érzékenyek erre, igen rosszul reagálnak a tisztátlan ételekre, a szennyezett levegőre és vízre, az alkoholra és cigarettára, és különösen a toxikus érzésekre – az ellenségeskedésre, a gyűlölködésre, a türelmetlenségre és a féltékenységre. A Pitta-dosha adja az egészség szempontjából életbe vágó fontosságú mérsékletességre és tisztaságra való hajlamunkat.
A Kapha-típus jellemzői:  
  • szilárd, erős alkat, nagy fizikai erő és állóképesség
  • rendíthetetlen energia, lassú és kecses mozgás a cselekvésben
  • nyugodt, elégedett személyiség, nehezen jön ki a sodrából
  • hűvös, sima, vastag, sápadt gyakran olajos bőr
  • az új információkat lassan fogja fel, de jól megőrzi az emlékezetében
  • nehéz, elnyújtott alvás
  • hízásra való hajlam
  • lassú emésztés, gyenge étvágy
  • gengéd, türelmes, elnéző
  • birtoklási hajlam, önelégültség
A Kapha-típus alapvonása az elégedettség. A Kapha-dosha a test strukturális eleme stabilitást és állandóságot ad: fizikai erőtartalékot és állóképességet biztosít, amely beépül a Kapha-ember súlyos, izmos keretei özé. A Kaphákat az Ájurvéda szerencsésnek tartja, mert általában jó egészségnek örvendenek, személyiségük derült, boldog, nyugodt világszemléletet sugároz. Nagyon jellemző a Kaphára:
  • sokat töpreng, mielőtt döntene
  • lassan ébred, még sokáig fekszik az ágyban, és felkeléskor kávét kell innia
  • elégedett az adott helyzettel, és azt mások békítgetésével igyekszik fenntartani
  • tiszteletben tartja mások érzéseit, ami mások szemében nagyon rokonszenvessé teszi
  • az evés számára vigasztalást jelent
  • kecses mozdulatok, nedves szemek és még túlsúly esetén is könnyed járás
A Kapha-dosha fizikailag erőt ad, és a betegséggel szemben ellenállóvá tesz. Erős hajlama van a súlygyarapodásra – a Kaphának elég ránéznie az ételre, és máris pár kilót hízik. Mivel a túlsúlyt leadni nehéz, a Kaphák gyakrn elhíznak, ha egyensúlyukat vesztik.
A Kapha-dosha határozottan lassú. A lassú evők, akiknek az emésztése is általában lassú, általában ugyanúgy a Kapha-típushoz tartoznak, mint a lassan beszélők. Mivel ez a dosha tartja ellenőrzése alatt a test nedves szöveteit, a Kapha egyensúlyzavar gyakran a nyálkahártyákon nyilvánul meg. Kapha-panasz aaz arcüreggyulladás, a légcsőhurut, az allergiák, az asztma és az izületi fájdalmak.A kaphák természetüknél fogva gyengédek, türelmesek és elnézők, az anyáskodás kaphát fejez ki. Krízishelyzetben ritkán rendülnek meg, és gyakorta vigyáznak másokra maguk körül. A legtipikusabb negatív érzelem a Kapháknál a kapzsiság és a túlzott törődés. Egyensúlyzavar esetén a Kapha makacs lesz, tompa, letargikus és lusta.A Kapha akárcsak a Vata, hideg dosha, de abban különbözik a Vatától, hogy nem száraz. Mivel a vérkeringésük általában jó, a Kapha típusok nem szoktak hideg végtagokra panaszkodni. nem szeretik a hideg, nedves időt, arra lelkileg vagy lelassulással, vagy kifejezett depresszióval reagálnak.A három típus közül a Kaphák tanulnak a leglassabban, viszont nagyon jó a megjegyző képességük. ha elveszítik egyensúlyukat, tompákká és nehézfejűvé válnak. 
 
A legalapvetőbb intés a Kapha-típusúak számára, hogy legyenek haladók. A Kapha-stabilitást minden állandó helyzet tehetetlensége változtatja: a Kapha-típusúaknak tenniük kell róla, hogy ne ragaszkodjanak görcsösen a múlthoz, ne kötődjenek túlságosan emberekhez és tárgyakhoz, és ne akadályozzák a változásokat. A Kapha-dosha a belső biztonság és szilárdság benyomását kelti, amely az egészséges személyiség lényeges jegye. 
 
Testünk minden sejtjének mindhárom elvet tartalmaznia kell. Ahhoz, hogy életben maradjunk, testünknek szüksége van vatára, azaz mozgásra, amely lehetővé teszi a légzést, az étel továbbítását az emésztőtraktuson keresztül, és idegi impulzusok küldését az agyból illetve az agyba. Kell, hogy legyen testünknek Pittája, azaz anyagcseréje, amely az egész rendszerben feldolgozza a táplálékot, a levegőt és a vizet. Kell, hogy legyen Kaphája is, azaz szerkezete, amely összetartja a sejteket és az izmot, zsírt, csontot és inat alakít ki. A természetnek mindhárom elvre szüksége van a test felépítéséhez.
A testtípusok általános jellemzői
A testtípus egy keretforma, amelybe bele vagyunk helyezve, ám a sorsunkat nem tartalmazza. Típus dolga, hogy valaki alacsony vagy magas, határozatlan vagy határozott, aggodalmaskodó vagy nyugodt – de emellett bőséges tere van azoknak a dolgoknak, amelyeket a testtípus nem tart ellenőrzése alatt: ilyenek a gondolatok, az érzések, az emlékek, a képességek, a vágyak és így tovább. A testtípus ismerete egy jóval eszményibb egészségi állapot létrehozására tesz képessé. A következőkben ismertetjük a három dosha jellemzőit. A Vata-típus jellemzői:
Az Indiában több mint 5000 éves múltra visszatekintő Ájurvéda két szóból ered: Ajus – élet, és Véda – tudás vagy tudomány. Az Ájurvédát így általában az élet tudományának fordítják. Az Ájurvéda célja az, hogy megmondja nekünk, hogyan befolyásoljuk, alakítsuk, teljesítsük ki és végső soron uraljuk életünket betegség és öregedés nélkül. Az Ajurvéda vezérelve: az elme fejti ki a legmélyebb hatást a testre, és a betegségmentes állapot feltétele a saját tudatunkkal való kapcsolatteremtés. E kiegyensúlyozott tudat az egészség sokkal magasabb fokát teremti meg, mint bármiféle fizikai immunitás. 
A DOSHÁK ÉS MINŐSÉGEIK
VATA
A Vata-doshára jellemző:
Hideg – hideg végtagok, nem szereti a hideg éghajlatot.
Mozgékony – attól függően, hogy ez a dosha milyen egyensúlyben
van, jó és rossz vérkeringést hoz létre, a magas vérnyomás a túlfokozott
Vatával kapcsolatos, akárcsak a szív ritmuszavarai, az izomgörcsök
és a háti fájdalmak. Az ideges, nyugtalan tekintet Vata-egyensúlyzavar
jele.
Gyors – sok ezzek kapcsolódó vonáshoz vezet: új információk
gyors megragadása, ugyanakakkor gyors elfelejtése.
Száraz – száraz bőr, száraz
vagy fénytelen haj, fénytelen szem és minimális vagy mérsékelt
izzadás. A bőr repedezett és törékeny lehet, hajlamos pikkelysömörre
és ekcémára.
Durva – durva bőr, sprőd haj.
PITTA
A Pitta-doshára jellemző:
Forró – meleg, pirospozsgás bőr, mindenfajta gyulladás,
túlműködő anyagcsere, melegségézet a gyomorban, a májban, a belekben
stb. A Pitták általában szeretik a hideg ételeket és italokat,
amelyek ellensúlyozzák saját hőjüket.
Éles – éleselméjűség, de ugynakkor csípős neyelv, ugyanaz
a minőség a test szélsőséges elsavanyodásához és gyomorsavtúltengéshez
vezethet.
Nedves – bőséges izzadásban nyilvánul meg: a meleg izzadt tenyér tipikusan Pitta. A Pitták forróak és nedvesek lévén, rosszul tűrik a nyirkos nyári időjárást.
Savanykás szagú – szélsőséges Pitta-jelenlét esetén rossz lehelet, savanyú testszag vagy rossz szagú vizelet és széklet
KAPHA
A Kapha-típus jellemzői:Súlyos – minden súlyos rendellenesség Kapha-egyensúlyzavart
sejtet, legyen az akár elhízás, hehéz emésztés vagy súlyos, nyomasztó
depresszió. 
Édes – amely súlyfelesleghez és cukorbetegséghez vezet,
ha túlságosan sok édesség jut a testbe. 
Állandó– ez a Kapha-típust tartózkodóvá teszi. A testi
folyamatok nem mutatnak negy kilengéseket, a Kapha állandó természete
azzal függ össze, hogy nincs szüksége kívülről jövő ösztönzésre,
mint a Vatának vagy a Pittának. A Kaphák teste érzéketlen az olyan
változásokra, amelyek a más testtípusúakat kibillentik egyensúlyukból. 
Lágy – ez a jellegzetességek széles skálájához vezet: lágy
bőr és haj, lágy modor, lágy tekintet és a helyzetek igénytelen
megközelítése. 
Lassú – ez a Kapha-emberek jellegzetes lassú, folyamatos
mozgásában nyilvánul meg, amely lassú beszéddel és megfontolt
gondolkodással társul.
A kétdoshás típus értelmezése
A tiszta testtípusok jellemzői a következők:
Vata: Vékony testalkat, gyors, változékony elmeműködés, eleven viselkedés. Ezeket az embereket mások kiszámíthatatlannak tartják. Nyomás alatt izgatottá és szorongóvá válnak.
Pitta: Közepes testalkat, rendszeres és határozott elmeműködés, erőteljes viselkedés. Ezeket az embereket mások erősnek tartják. Nyomás alatt dühössé és robbanékonnyá válnak.
Kapha: Testes alkat, nyugodt, józan elmeműködés, könnyed viselkedésmód. Ezeket az embereket mások elengedettnek tartják. Nyomás alatt gátolttá és csendessé válnak.
Ezeket a jellemző vonásokat párosíthatjuk, és így jó megközelítést Kaphatunk arról, hogy milyen is egy kétdoshás típusú ember. A Vata-Kapha típus lehet egyszerre ingerlékeny és nyugodt: ez látszólag valószínűtlen kombináció ezekben az emberekben egészen nyilvánvaló. Az uralkodó dosha adja az ember elsődleges reakcióit a világra, mind testi, mind lelki vonatkozásban. A második dosha egyéb utakon fejti ki hatását, de a kettő általában nem úgy keveredik, mint a színek a festékben. Ha a vékony testalkatot létrehozó Vata kombinálódik a testes Kaphával, az eredmény általában nem a közepes alkat (ami jellegzetesen Pitta). Inkább az történik, hogy hogy egy Vata-Kapha típus vagy az egyik, vagy a másik jellegzetességet mutatja. Így vannak időszakok, amikor valaki egyértelműen váltogatja egyik doshát a másikkal. Az Ájurvédikus praxis a következő dolgokat figyelte meg a kétdoshás testtípusúakkal kapcsolatban (és ez segítséget nyújthat a három dosha különböző kombinációinak jobb megértésében):
 
Vata-Pitta
Ezek az emberek általában vékony testalkatúak, akárcsak a tiszta Vata-típusúak. Vata testvérpárjukhoz hasonlóan gyors mozgásúak és beszédesek, de azoknál vállalkozóbb kedvűek és élesebb intellektusúak (mindkettő Pitta-jellemvonás). Kevéssé mutatják a Vaták szélsőségességeit – kevésbé érzékenyek, fizikailag törékenyek és/vagy szábálytalanok. A Pitta-befolyás általános stabilitást kölcsönöz alkatuknak. Erősebb az emésztésük, mint a Vata-típusé, és jobban tűrik a hideget, mert a Pitta javítja a vérkeringést. A környezetre túlzottan érzékeny Vata-típus gyakran lesz a zaj, a huzat vagy a fizikai kényelmetlenség iránti rossz tűrőképességének az áldozata, ami a Vata-Pittára érvényes.
Pitta-Vata
Az e testtípusba tartozó emberek általában közepes testalkatúak, erősebbek és izmosabbak a Vata-Pittáknál, akik közelebb állnak az inas, csontos fizikumú tiszta Vatákhoz. A Pitta-Vaták gyors mozgásúak. Jó állóképességgel rendelkeznek, és többnyire magabiztosak. Nyilvánvaló bennük a Pitták erőteljessége. A Vata könnyedsége, ha nem is olyan mértékben, de szintén megvan bebbük. Emésztésük erősebb, és ürülésük sokkal szabályosabb, mint a Vata-Pittáké vagy a Vatáké. Örülnek a kihívásoknak, a problémákat lelkesen, gyakran agresszíven kezelik.
A Vata-Pitta és a Pitta-Vata egyaránt hajlamot mutathat a félelemre és a haragra, a két dosha negatív érzelmeire. Ha egyensúlyuk felborul, vagy stressz hatása alá kerülnek, ez a kombináció feszültté, makaccsá és bizonytalanná teszi őket.
Pitta-Kapha
A Kapha-dosha olyan erős alkati jellem, hogy vaskos, nehéz fizikuma még akkor is megnyilvánul a kétdoshás típusokban, ha nem az első helyen áll. A Pitta-Kaphák általában könnyen felismerhetők, mert a Pitta erőteljes stílusa a Kapha masszív testével párosul. Sokkal izmosabbak, mint a Pitta-Vaták, sőt kimondottan testesek is lehetnek. Személyiségük a Kapha stabilitását mutatja, de a Pitta erejével, kiegészülve a haragra és a kritikára való hajlammal, ami általában sokkal nyilvánvalóbb, mint a Kapha higgadt nyugalma. Ez különösen sportolók számára jó testtípus, mert a Pitta energiája és célratörése a Kapha kitartásával párosulva általában igen jó fizikai egészséggel jár.
Kapha-Pitta
A Kapha szerkezeti szilárdsága ebben a típusban még jobban előjön. A Kapha-Pittáknak általában jó izomzatuk van, de nagyobb mennyiségű zsírral, mint a Pitta-Kapháknak vagy a Pittáknak. Hajlamosabbak a kerekded arcra és idomokra, mint a többiek. A Pitta-Kapháknál inkább hajlanak a lassú mozgásra és a fokozott elegedettségre, amihez a Kapha még több életerőt és tartós energiát biztosít. Jól érzik magukat, ha rendszeresen mozoghatnak, testmozgással egyensúlyozva a Kapha tehetlenségre és tompaságra való hajlamát, de a Pitta-Kapháknál kevésbé motiváltak az aktivitásra.
Vata-Kapha
Ennek a típusnak gyakran komoly nehézséget okoz az, hogy egy írásos tesztből felismerje magát, mert a Vata és a Kapha ellentétes irányúak (nem is beszélve a Vata határozatlanságáról). Az áruló nyom általában az, hogy a vékony Vata-keret feltűnően kombinálódik a Kapha elengedett, könnyelmű stílusával, amelyet egy tiszta Vata soha nem mutat. Más oldalról nézve ezek Kapha személyiségek, akiknél valahogyan nem fejlődött ki a testi zömökség. Sőt mivel a Vata szabálytalansága uralja a fizikumot, ezek igen kicsiny emberek is lehetnek.
Ellentétben az örökmozgó Vatákkal, a Vata-Kaphák egyfajta belső stabilitást mutatnak, általában kiegyensúlyozottak, de stressz hatására Vata-vészreakciókkal reagálhatnak. Ez a típus hajlik a gyors és határozott cselekvésre, de jellemző rá az a Kapha-tulajdonság is, hogy szereti a dolgokat halogatni. A felhalmozás és megtartás vágya is jelen lehet benne. Mivel mindkét dosha hideg, ezek általában nem szeretik a hideg időt. Emésztésük a hideg doshák következtében szabálytalan vagy lassú lehet.
Kapha-Vata
Ez a típus közel áll a Vata-Kaphákhoz, de többnyire szilárdabb testalkatú és lassúbb mozgású. A Kapha ezeket kiegyensúlyozottabbá és még elengedettebbé teszi, mint a Vata-kaphákat, de a Vaták túlzott lelkesedése nélkül. Általában atletikusabb alkatúak és nagyobb az állóképességük. A Vata-Kaphákhoz hasonlóan ők is sokat panaszkodnak emésztési rendellenességekre, és rosszul tűrik a hideget.
A háromdoshás típus értelmezése
A háromdoshás típusról általában azt tartják, hogy a legjobb esélyekkel rendelkezik az egyensúly fenntartására, mert a Vata, a Pitta és a Kapha aránya bennük közel egyenlő. Nem egyetlen erős ló viszi az egész fogatot. Egy igazi kiegyensúlyozott doshájú testtípus végig jó egészségre, eszményi immunitásra és hosszú életre számíthat. Másrészt viszont az is igaz, hogy ha egyszer felborul az egyensúlya, akkor a háromdoshás típusnak megvan az a hátránya, hogy a helyreállításnál mind a háromra figyelemmel kell lennie: nincs vezérlő, hogy vele állíthassuk le a megbokrosodott fogatot.
A doshák szívesen változnak, és olyan sokféleképpen kapcsolódnak egymáshoz, hogy nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy születésünkkor egyenlő arányban legyenek jelen – olyan ez, mintha feldobnánk három pénzdarabot, és azok pontosan egy vonal mentén sorakozva érnének földet. Így végül az emberek többsége kétdoshás típusú. Az a lényeg, hogy ha nem is illünk bele egy-egy kategóriába, ismerjük meg önmagunkat, ami még akkor is lehetséges, ha testtípusunk kissé bizonytalan, valahogy úgy, mint a háromdoshás típus.
Tanuljuk meg látni a doshákat
Képzeljük el, hogy egy színes televíziós képet nézünk. A képernyőn látszólag emberek, fák, állatok, ég és felhők jelennek meg, eléggé közelről nézve azonban csak háromféle pont vagy csillogó jel – a vörös, a zöld és a kék – látható, amint folyamatosan váltakozva egyre újabb képeket formálnak. Attól függően, hogy milyen távolságból nézzük, vagy a képeket, vagy a pontokat látjuk. Mindkét megközelítés hiteles, de a három ponté sokkal alapvetőbb. Ha a kép elromlik, akkor ezeket kell helyreigazítani. A Vata, a Pitta és a Kapha éppen az a háromféle „pont”, amelyeket az Ájurvédikus orvos lát bennünk. A májunk, a vesénk, a szívverésünk, az inzulinszintünk stb. azok a mintázatok, amelyeket a három dosha váltakozó játéka formál. És helyreigazítani a testet, akárcsak a tévéképet, annyit tesz, mint újra helyre tenni a doshák egymáshoz viszonyított, örökké változó kapcsolatát.
Ha megeszünk egy nagyadag csokoládéfagylaltot, azt hihetjük, hogy a benne lévő zsír okozza a testsúly növekedését. Ez betű szerint így is igaz, de a mélyebb ok a doshákban van. Először is, ezek döntik el, hogy az ember éhes-e. Ők döntenek arról, hogy most inkább a fagylalt felelne meg, mint a répa vagy zeller. És hosszabb távon még azt is ők határozzák meg, hogy a kalória zsírrá alakuljon-e.
A Vata-típusú emberek több kalóriát fordítanak energiára, és így kevésbé fognak hízni a fagylalttól, mint a Kaphák, akik kalóriáik nagyobb százalékát fordítják zsír lerakására.
A doshák hozzájárulása nélkül a csokoládéfagylalt még a szánkig sem jutna el, nemhogy a sejtjeinkig. Ilyenformán a fagylaltban lévő kalóriák csak részleges szerepet játszanak abban, hogy mi történik az étellel. Étrendünk tulajdonképpeni irányítója saját belső értelmünk, amely láthatatlanul sokkal mélyebb szinten működik, mint a kalóriák. Ugyanez vonatkozik az élet minden egyéb területére. Nem a cigaretta okozza a tüdőrákot, hanem az ember, aki szívja, szokása (vagy függősége) okán, amely a dosháiba az idő folyamán beléívódott. Egészen pontosan nem is mi kívánjuk a nikotint, hanem a Vatánk, az idegrendszer felügyelőjének szerepében. Ha azonban az a döntés születik, hogy le kell szokni a dohányzásról, azt már mi hozzuk: élünk a döntés szabadságával, ez pedig már túl van dosháink illetékességén.
Amellett, hogy minden sejtben jelen vannak, a három dosha tipikus elhelyeződést mutat a testen belül. Mindegyik doshának elsődleges lokalizációs helye – székhelye – van, amely a kezelés szempontjából fontos vonatkozási helynek számít.
Ha valamelyik dosha egyensúlya billenni kezd, az első tünet rendszerint annak székhelyén keletkezik. A gázképződés, a fájdalmak a belekben vagy a székrekedés a túltengő Vata jellemző tünetei: az égő érzés és fájdalom a felső hasban többnyire a túltengő Pittára utal: a mellkasi vérbőség, a köhögés vagy a hűlés a Kapha-túltengés jele.
Ez nem azt jelenti, hogy az egyensúlyzavar első jelei mindig ezeken a helyeken jelentkeznek.
A Vata-egyensúlyzavar alsó háti fájdalmak vagy menstruációs görcsök formájában is jelentkezhet. Mivel mindegyik dosha jelen van a test minden részében, a Vata-egyensúlyzavar is visszavándorolhat, és felbukkanhat fejfájás, izomgörcs, asztma és még tucatnyi más tünet formájában.
A három dosha három ismertetőjele a száraz, a forró és a súlyos. A Vata van növekvőben, ha száraz az idő, ha száraz őszi szél fúj, ha száraz az étel (pattogatott kukorica, sós keksz, szárított szilva). Ha bőr túlságosan száraz, vagy az arcüregek nagyon kiszáradtak, a Vata fokozódóban van, vagy talán már ki is billent egyensúlyából.
Bármi ami forró, a Pittát növeli. Egy forró júliusi nap, egy jó meleg fürdő és a forró érzelmek – mint a harag vagy a nemi szenvedély – is idetartoznak. A Pitta van növekvőben, ha bárhol a testben égő érzés keletkezik (gyomorban, belekben, végbélben), vagy valahol begyullad a bőr. A Pitta nem annyira finom és átható, mint a Vata: inkább agresszív és éles.
Minden, ami súlyos, a Kaphát növeli. A súlygyarapodás, a belső nehézségérzet vegy az erősen borús nap mind több Kapha-doshát hoz felszínre. ha az alvás a szokottnál nehezebbé válik, vagy felfrissülés helyett tompává és támolygóvá tesz, akkor nagy valószínűséggel a Kapha a felelős. A doshák között a Kapha a legállandóbb, ő áll a legközelebb az anyagi formához.
A doshák, akárcsak a prakriti, kétéltűek. Érezhetjük úgy, hogy kelepcébe ejtenek bennünket, de tanulhatunk is tőlük, és hasznunkra fordíthatjuk, ha hallgatunk a szavukra. A Pitta-természet ellenséges hajlamokat, a Vata izgatott beleket produkál, de semmi sem kényszeríthet arra, hogy belemenjünk az olyan, feszültségekkel teli életformába, amely a Pittában felszítja a tüzet, vagy kimeríti a Vatát, és ilyen problémákat hoz a felszínre.
Tettípusunk, mivel beleszülettünk, nem változik. Másrészt viszont a doshák állandó mozgásban vannak. valahányszor egy hegyre nézünk, sült krumplit eszünk, Mozartot hallgatunk vagy bármit gondolunk vagy cslekszünk, a dosháink változnak. Akinek a szíve hevesen ver, erős Vata-reakciója van, akármi is legyen az alaptermészete. Bármilyen is legyen alaptermészetünk, próbáljuk mindhárom doshát teljesen élni!
A doshák pozitív pszichológiai jellemvonásai a következők:
Vata – fantáziadús, fogékony, spontán, rugalmas, életvidám
Pitta – intelligens, magabiztos, vállalkozó szellemű, jókedvű
Kapha – nyugodt, együttérző, bátor, megbocsátó, szerető.
Mindegyik testtípus a lehetőségek széles skáláját tartalmazza. Sajnos hajlamosak vagyunk magunkat egy normához hasonlítani, amelyet, ha nem tudunk elérni, elégtelenségi érzésünk támad, mert úgy érezzük, hogy ezt a szintet mindenkinek el kell érnie. Az effajta konformitás azonban nincs benne a természet tervében. Nézzük a következő példát:
A testsúly igen kényes téma. Mindenki azt szeretné, ha ideális lenne a súlya, de milliók hiába küzdenek ezért. A kritikusok rámutatnak, hogy társadalmunk a soványság megszállotja.
Az Ájurvéda szerint nem az a baj, hogy ragaszkodunk a tökéletes alakhoz, hanem az, hogy figyelmen kívül hagyjuk a természet alapvető törvényszerűségeit. A természet szerint a Vata-nő sovány, a Kapha pedig molett, ha nem éppen kövér. Más kérdés, hogy mi adja mindkét típus tagadhatatlan vonzerejét. A Vaták bájosak, vidámak és vibrálnak – természetes elevenséggel kommunikálnak. A Kaphák ugyan nincsenek könnyed, agilis testtel megáldva, de megvan a maguk szépsége: higgadtak, nagy, lágy szemük van, méltóságteljes stílus és telt, bájos idomok jellemzik őket. A Pittáknak, akik az ideális fizikai típust illetően a legközelebb állnak a mai nyugati felfogáshoz, lévén közepes felépítésűek és arányosak, ugyancsak van egyfajta jellegzetességük, ami vonzóvá teszi őket mások számára. Ilyenformán mindegyik dosha egy-egy ideált képvisel, amelyek a természet szempontjából egyenértékűek. Legyenek a mi szemünkben is azok.
Vannak, akik úgy gondolják, hogy a „doshák kiegyensúlyozása” azt jelenti, hogy kíséreljük meg a Vatát, a Pittát, és a Kaphát egyenlő arányba hozni. Ez téves elképzelés: a velünk született doshák aránya nem változtatható. Amit tettünk, az az, hogy megtaláljuk a doshák helyes egyensúlyát önmagunkban. A doshák egy olyan skálán mozognak, amelynek két végén van a sok és a kevés, középen az egyensúlyponttal.
A betegség hat lépcsőfoka
Az orvoslásnak évezredek óta az a célja, hogy visszavezesse a pácienseket saját természetükhöz: ez nem egyedül a Maharishi Ájurvéda célkitűzése. A nyugatot azonban lenyűgözte a betegségek pontos fizikai értelmezésével történő tudományos orvoslás. Manapság a nyugati medicina elismeri, hogy a betegség eredhet akár testi, akár leki okokból. A test-lélek medicina beköszöntével nem világos többé, hogy a kettő egyáltalán elválasztható-e egymástól. Egy hirtelen lelki megrázkódtatás nagy rombolást végezhet a testben, megbénítja az idegrendszert, és utat nyit a betegségeknek.
A Maharishi Ájurvédával sokkal nagyobb pontosságra vagyunk képesek. Az ősi szövegek szerint a betegségfolyamatnak hat lépcsőfoka van. Az első három láthatatlan, és egyaránt kapcsolható a lélekhez és a testhez. Az utóbbi három nyilvánvaló tünetekkel jár, amelyeket akár a beteg, akár az orvos felfedezhet. Mindegyik lépcsőfok az egyensúly hiányát jelzi, de megjelenési formája a folyamat előrehaladtával változik:
  • Felhalmozódás – a folyamat egy vagy több dosha növekedésével kezdődik.
  • Súlyosbodás – a túltengő dosha addig a pontig halmozódik fel, hogy normális határain túl kezd terjedni.
  • Szétszóródás – a dosha az egész testet elárasztja.
  • Lokalizáció – a vándorló dosha olyan helyeken telepszik meg, ahová nem való.
  • Megtestesülés – fizikai tünetek lépnek fel azon a helyen, ahol a dosha megtelepedett.
  • Kirobbanás – kitör a betegség a maga teljességében.
E fokozatok bemutatására tegyük fel, hogy nagy mennyiségű Pitta halmozódik fel, mert valaki esetleg Pitta-típus, és úgy érzi, hogy súlyos stresszhatás alatt áll, vagy éppen rossz a közérzete a forró nyári idő miatt. Ha eléggé nagy mennyiségű Pitta halmozódott fel, az mozogni kezd a testben: elhagyja azokat a helyeket, ahol tulajdonképpen lennie kell. Rövidesen olyan helyeket talál, ahol ama (toxikus maradvány) van, és ott fennakad.
Ez a történés foglalja magában a betegség első három lépcsőfokát. A nyugati orvos itt még nem tudna diagnózist felállítani, mert tankönyvileg még nincs semmiféle rendellenesség, Ájurvédikus szempontból azonban a test már nem teljesen egészséges. Ha valaki nagyon odafigyel a testére, már korán megérezheti valamelyik dosha kezdődő egyensúlyzavarát. Mindenki felismeri azokat a finom változásokat, amelyek egy hűlést jeleznek, vagy amikor influlenza kezdődik. Sok egyéb betegségnél is jelentkezik egyfajta rossz közérzet vagy halvány, kellemetlen érzés, amelyet nem lehet pontosan behatárolni vagy azonosítani. Az orvos gyakran zavarban van, amikor konkrét tünetek után kutatva a bizonytalan panaszok, fájdalmak, izomgyengeség, hőemelkedés vagy egyszerűen hosszan tartó fáradság egyvelegébe ütközik. Ezek lehetnek hirtelen szívroham vagy agyvérzés halvány testi előjelei – amelyek persze többnyire nem is olyan hirtelen bajok. A doshák általában már jó előre figyelmeztetik az áldozatot, de az nem figyel rájuk.
Ha a dosha valahol megreked, az rendszerint a negyedik lépcsőfokot vezeti be, amikor a betegség első, finom jelei kezdenek megjelenni. Ha a Pitta a bőrben jelenik meg, enyhe viszketés érzetét keltheti, vagy gyulladást okozhat. Ha a gyomorban van, gyomorégés vagy gyomorrontás léphet fel. (Nemcsak a Pittát akarjuk felelőssé tenni a betegség tüneteiért. Bármelyik dosha bárhol megjelenhet. Ha túlságosan sok Vata jelenik meg az izületben, amely erre az egyik legvalószínűbb hely, mivel az izületek szívesen szedik fel az amát, akkor ott szúró fájdalmat érezhet az ember.) Néhány ilyen halvány jelet kivéve azonban még semmi jele nincs annak, hogy komoly betegség kezdődne.
Mivel a Maharishi Ájurvéda testünknek e finom szintjén működik, olyan tünetek is befolyásolhatók, amelyek nyugati mértékkel igancsak titokzatosak: rejtélyes fájdalmak, szorongás, depresszió, fáradság és így tovább.
A nyugati medicina ezekre azt szokta mondani, hogy pszichoszomatikus problémák, vagyis eredetük a páciens fejében van. Valójában ezek a dosha-egyensúlyzavar korai szakaszából erednek. Ezeket könnyű kezelni, mivel az 1, 2., vagy 3. szakaszban vannak, napirendi beosztással és a test megtisztításának különleges eljárásával (pancsakarmának nevezik) hatásosan kezelhetők.
Ha már kialakult betegségekkel van dolgunk, a testi szövetek károsodása olyan fokot ér el, hogy e kezelések önmagukban nem vezetnek eredményre. Ilyenkor vagy fejlettebb Ájurvédikus gyógymódokhoz kell folyamodnunk, vagy a nyugati orvoslást kell segítségül hívnunk, amely akut esetek legkülönbözőbb formáinak kezelésére jött létre.
Születéskor mindenkiben van valami mindegyik doshából. Ahhoz, hogy valaki tiszta Vata, Pitta vagy Kaphának legyen nevezhető, az kell, hogy az egyik dosha túltengjen benne, de ezek a legtöbb emberre nem vonatkozó, ritka kivételek. A legtöbben kétdoshás típusúak vagyunk, ahol az egyik dosha, ha nem is túlságosan, de dominál.A kissebséget alkotó egydoshás típusúak bizonyos értelemben szerencsések, mert nekik csak egy domináns tényezővel kell törődniük életük folyamán. Ez az előny azonban csekély. Mindenkinek mindhárom doshát egyensúlyban kell tartania. Noha természetes, hogy az ember leginkább a saját testtípusaira figyel, nagyon fontos a többi dosha ismerete. Az a leghelyesebb, ha bármely testtípusról úgy gondolkodunk, hogy abban mindhárom dosha kifejeződik, de figyelmünk nagy részét egy vagy kettő köti le.
Az Ajurvédikus testtípus olyan, mint a tervrajz, amely a rendszerünkbe beépített, velünk született tendenciákat körvonalazza. Függetlenül attól, hogy ki issza meg, egy pohár tej mindig 120 kalóriát tartalmaz. Az egyik ember e kalóriákat arra használja, hogy zsírt halmozzon fel, míg a másik energiává alakítja a nagy részét: a gyermek teste a sok kálciumot új csontszövet építésére vonja ki, míg az idősebb ember ugyanezt a kálciumot a veséin áramoltatja át.Az Ájurvédikus orvos a testtípus ismeretében meg tudja mondani, hogy mi az étrend, fizikai aktivitás és gyógyszeres kezelés, amely segíteni fog, és mi az, ami nem lesz jó, vagy esetleg éppen ártana.Honnan származnak a testtípusok? Mindenkinek lényegileg ugyanazok a sejtjei és szervei vannak, mégis a genetika parancsára az egyik embernek kék szeme van, a másiknak barna. A testtípusok mélyebb eredete után kutatva a Maharishi Ájurvéda az elme és a test közötti találkozási pontot vizsgálja. A kettő nyilvánvalóan találkozik. Valahányszor történik valami az elmében, történés reagál rá a testben. Ha a gyermek fél a sötétben, félelme fizikai formát ölt azzal, hogy adrenalin száguld végig a vérpályáján. Az Ájurvéda szerint e kapcsolódás egy, az elme és a test közé iktatott ponton történik, ahol a gondolat anyaggá alakul, ezt három működési elv uralja, amelyeket dosháknak nevezünk.
A Maharishi Ájurvéda a kalasszikus indiai Ajurvéda Maharishi Mahesh Yogi által felelevenített komplex gyógyítási rendszere, melyet Maharishi számos híres indiai Ájurvédikus orvos segítségével vezetett be 1983-ban. A Maharishi Ájurvéda azt tanítja, hogy minden embernek saját, egyedi, természet adta modellje van, amelyet prakritinek, azaz testtípusnak nevezünk. (A testtípus megállapításának legbiztosabb módja egy Maharishi Ájurvéda orvossal való konzultálás, így erre külön nem térünk ki. Viszont az általános jellemzők ismerete felismerésül szolgálhat annak érdekében, hogy megtudjuk, kire milyen testtípus illik – szerk.) A prakriti mondja meg, hogyan kell a természet szerint élnünk. Az Ájurvéda szerint a test tudja, hogy mi a jó, és mi rossz neki: a természet születéstől belénk plántálta a helyes ösztönöket.

Tökéletes egészség




A tökéletes egészség megteremtésének 20 megközelítése a Maharishi Ájurvédában
1. Tudat — Magasabb tudatállapotok kifejlesztése Maharishi Transzcendentális Meditációja és annak haladó technikája, a TM-Szidhi program útján.
2. Elsődleges hang — A négy véda Szamhitája és azok Véda-angája és Upa-angája elsődleges hangjának alkalmazása az egyensúlytalanságok kiküszöbölése az emberi természetből mint egészből.
3. Intellektus — Az intellektus hibájának, a pragja-aparadhának helyesbítése úgy, hogy az élet egyetemes szerkezetének teljességét észlelje, miközben észleli a sok különféle szerkezetet is. Az Önvaló ismeretének ebben az állapotában betegség nem uralkodhat, mert az élet szoros kapcsolatban van a természeti törvények forrásával.
4. Érzelmek — Az érzés legfinomabb szintjének erősítése az érzelmek teljes kifejlődéséhez.
5. Nyelv — A nyelvszerkezet védikus elveinek használata az elme és a test egyensúlyának és egységének elősegítésére.
6. Gandharva Véda — Hagyományos zeneterápia, amely a hangot és dallamot alkalmazza az összhang helyreállítására a szervezetben, és a betegségekért felelős egyensúlytalanságok kiküszöbölésére.
7. Érzékek — Védikus eljárások a tökéletes egyensúly felelevenítésére, pszicho-fiziológiai téren, az öt érzékszerv útján.
8. Pulzusdiagnózis — Bármilyen kialakult vagy közelgő egyensúlytalanság észlelése a pulzus egyszerű tapintása útján.
9. Pszicho-fiziológiai integráció — A homeosztatikus egyensúly helyreállítása, valamint a neuromuszkuláris koordináció felgyorsítása, továbbá a fiziológia és a pszichológia terén az egyensúly helyreállítása.
10. Neuromuszkuláris integráció — Védikus testgyakorlatok az elme és a test koordináltságának és integrált működésének a helyreállítására az élet minden szintjén.
11. Neuro-reszpiratórikus integráció — Védikus gyakorlatok a légzés fiziológiája vonatkozásában az elme és a test minden szintjén az integrált működés helyreállítására.
12. Fiziológiai tisztítás — Kifinomult eljárások, szabályos időközökben alkalmazva a fiziológiai tisztátlanságok kiküszöbölésére és azok felgyülemlésének megakadályozására, amelyeket helytelen étrendi és magatartási minták okoznak.
13. Diéta — Megfelelő étkezési rendszabályok a fiziológiai egyensúly helyreállításának, a betegségek megelőzésének és kezelésének elősegítésére.
14. Gyógynövények és ásványi anyagok — Világszerte található gyógyhatású növények és ásványok használata az elme és a test működésének tökéletes egyensúlyba hozatalára.
15. Rászajana — Bonyolult növényi és ásványi készítmények a betegségek gyógyítására és megelőzésére, valamint a hosszú élet elősegítésére.
16. Magatartás — A magatartás összhangba hozása a természeti törvénnyel a napi és az évszaknak megfelelő rutin útján.
17. Gyotis — A tökéletes egészség biztosítása a jövőben, matematikai előrejelzés az egészségre vonatkozó környezeti hatásokról.
18. Jagja — Védikus eljárások a környezeti egyensúly helyreállítására és az egyéni és kollektív egészség elősegítésére.
19. Környezet — Kollektív egászség teremtése a Transzcendentális Meditáció és a TM-Szidhi program útján úgy, hogy a társadalom fenntartó és erősítő környezetet teremtsen az egyén számára a tökéletes egészség elnyeréséhez.
20. Világegészség-világbéke — Transzcendentális Meditáció és TM-Szidhi program, amelyet tízezer, e technikában jártas személy csoportosan végez, hogy koherenciát teremtsen a világtudatban, amely az egész földre kiterjedő világbéke és a kollektív egészség alapja.

Terápiák




Pancsakarma
Szó szerinti fordításban “öt mozdulatot” jelent, a pancsakarma tulajdonképpen egy, a testtípushoz kialakított bonyolult lépéssorozat, amely megköveteli a körülbelül egy hétig tartó kezelés szigorú felügyeletét. A pancsakarma értéke abban van, hogy szisztematikus kezelést kínál a mérgezõ anyagok kioldására és eltávolítására minden sejtbõl, amihez ugyanazokat a kiválasztó szerveket használja, amelyeket maga a test is: az izzadságmirigyek, a vérerek, a vizeletkiválasztási és az emésztési szervrendszerek.
Megközelítõen öt évig tartott a pancsakarma eljárásainak tisztázása és a nyugati viszonyokra való adaptálása. A hagyományos Ájurvédához hasonlóan a pancsakarma is sok félreértésen és felhasználási módozatokon ment keresztül. A Maharishi Ájurvédában a pancsakarma a következõ lépéseket tartalmazza:
  • Olajozás (szníhana) – A páciens ghít
    (tisztított vajat) vagy más, gyógyszerként használt olajat fogyaszt néhány
    egymást követõ reggel, hogy meglágyítsa a doshákat, és csökkentse az emésztést.
    (Az Ájurvéda fogalmai szerint ilyenkor a páciens ideiglenesen kioltja az
    agnit, az emésztés tüzét.)
  • Hashajtás (virecsana) – A hashajtó
    kiöblíti az emésztõrendszert, gyengíti a Pittát, és tovább csökkenti az
    agnit.
  • Olajos masszázs (abhjanga) – Az ájurvédikus
    technikusok az egész test olajos masszázsát úgy végzik, mint ahogyan a páciensek
    napi menetrendjük részeként otthon csinálják, csak éppen körülbelül kétszer
    annyi ideig és sokkal alaposabban. A testtípusnak megfelelõen gyógyfüvekkel
    kevert olajat alkalmaznak. Még több energiát fordítanak a technikusok a
    felesleges doshák kioltására és a kiválasztószervek felé való irányítására.
    sirodhara olyan, ezzel kapcsolatos kezelési módszer, amelynek során
    meleg, gyógyfüvekkel dúsított szezámolajat csepegtetnek vékony sugárban
    a homlokra az idegrendszer tökéletes ellazítására és a Prana Vata, a Vata
    egyik aldosája kiegyensúlyozása érdekben: az õ feladata az agy feletti nagyfokú
    ellenõrzés.
  • Izzasztásos kezelések (szvedana)
    - A gyógyfüvekkel dúsított gõz megnyugtatja a pórusokat, és az izzadságmirigyeken
    keresztül megkezdi a test megszabadítását a szennyezõ anyagoktól.
  • Beöntés (baszti) – A gyógyító beöntést,
    amelybõl az Ájurvéda több mint száz fajtát ismer, különféle egyedi célokra,
    általában a meglazított dosáknak az emésztõrendszeren át való kimosására
    használják.
  • Orron keresztüli inhalálás (nasja)
    - Gyógyoljakot vagy gyógyfûkeverékeket inhalálunk, amelyek tisztítják az
    orrüregeket, eltávolítják a felesleges váladékot, és csökkentik a felhalmozódott
    Kaphát, amely rendszerint a fejben gyûlik fel.
Transzcendentális Meditáció
A Maharishi Ájurvéda egyik legfontosabb eljárása, s egyben az alapja a Transzcendentális Meditáció (TM). Mivel a honlap külön foglalkozik a TM-mel és a tudományos kutatásokkal, így itt erre nem terünk ki ismét.
Õsi hang
Nevét a halvány rezgésektõl nyerte, amelyek akkor figyelhetõk meg, amikor az elme teljesen csendes. Az Ájurvéda szerint ezek a halványnál is halványabb hangok nem véletlenszerûek: az egész természet belõlük épül fel. A kvantummechanikai univerzum csendjében megszületnek az õsi hangok, mintákat formálnak, majd idõvelanyag, energia és az anyagból és energiából álló dolgok végtelen véletlen változatossága:
csillagok, fák, sziklák, sõt emberek formájában szöknek szárba.
Az õsi hanggal való kezelés elmélete szerint az agy vissza tud térni a kvantumszintre, és felidézi azokat a hangokat, amelyek menet közben valahol eltorzultak – és ezzel gyógyító hatást gyakorolhat a testre.
Az Ájurvéda bölcsei azt tanították, hogy az õsi hangokat hallva képesek voltak reprodukálni és továbbadni ezeket másoknak. Egy õsi hang kimondható vagy énekelhetõ hangosan is, de hatásosabb mentális belsõ hangként. Az õsi hang valóságvoltának bizonyítéka az alkalmazásában rejlik. Ha a testet alapjában hangok tapasztják össze (ahogy a bölcsek állítják), akkor betegség esetén egyes hangok bizonyára kiestek a dallamból.
Hogyan tanulhatjuk az õsi hangot?
Az õsihang-technika orvosi kezelés, amelyet képzett Maharishi Ájurvéda orvos tanít, a páciens állapotának teljes diagnózisa után. Emellett a beteg beiratkozhat egy speciális õsihang-programra is: ez félnapos szeminárium, amelyet a Maharishi Ájurvéda Klinikák ajánlanak, és amely a megközelítés alapját képezõ elméletet tanítja. Az õsihang-programot egészséges és beteg embereknek egyaránt tanítják, orvosi diagnózis nem szükséges hozzá.
Pulzusdiagnózis
A sejteken, szöveteken, szerveken túl a tevékenységek olyan sokasága létezik, amelynek az ember alig van vagy egyáltalán nincs tudatában. A létezés szempontjából e tevékenységek ugyanolyan fontos és ugyanolyan finom összetett sémákat formálnak, mint az õsi hang, de õk érintéssel érzékelhetõek. Ha e tevékenységeket egyenként kellene vizsgálni, ez végtelenül összetett feladat lenne (ugyanilyen összetett, mint megfejteni a DNS egyetlen szálán kódolt hárommilliárd genetikus bitet). Szerencsére a Maharishi Ájurvéda azt mondja, hogy mindezek a jelzések kényelmesen megtalálhatók egyetlen helyen: a pulzusba tömörítve.
Az Ájurvédikus szemlélet szerint a véráram útján minden egyes sejt elküldi saját jelzését a szívnek. E különbözõ jelek azután egy “vivõfrekvenciába” tömörülnek: a pulzusba, amely májban vagy gyomorban, a jobb oldali szívkamrában vagy a pajzsmirigy bal oldalán. Ahogy egyetlen rádióhullám sugároz egy teljes szimfóniát, úgy találta ki a természet is, hogyan sugározhatja ki a pulzuson keresztül az egész tevékenységét.
A mesterdiagnoszta
A pulzus tehát a kvantummechanikai testhez vezetõ kapubejáró. És mivel az ember kvantummechanikai teste a kvantummezõ minden irányába kiterjed, a pulzust befolyásolják az univerzumban bárhol történõ dolgok. Az Ájurvédikus orvos megérinti az ember csuklóját, és azonnal felderíti az egyensúlyzavarokat a Vatában, a Pittában és a Kaphában. E (Nadi Vigjan néven ismert) technika elismert szakértõje dr. B. D. Triguna. Dr. Triguna nemcsak a páciens testtípusát mondja meg, hanem bármelyik dosha kiegyensúlyozatlanságát – ezek rutinjellegûek számára. Ki tudja olvasni a doshák különbözõ minõségeit is (gyors, lassú, hûvös, érdes, olajos, stb.). Páciensei fejére olvassa krónikus fájdalmaikat, vércukor- és emésztési rendellenességeiket, szívzörejüket, májbajukat, veseelégtelenségüket és fekélyeiket, és mindezt anélkül, hogy korábban ismerte volna õket. megérzi a diagnosztizálatlan tumort, leírja hely és méret szerint; azt is meg tudja mondani, hogy ezek jó- vagy rosszindulatúak. Képes továbbá felvenni pulzusról a teljes kórtörténetet, megállapítja, hogy milyen betegségei voltak a páciensnek korábban, és milyenek várhatóak a jövõben.
Az Ájurvédikus pulzusolvasás 
Mivel a kvantummechanikai emberi test szemmel nem látható és nem érinthetõ, létezése bizonyításának egyetlen biztos módja az azon alapuló módszerek használata. A pulzusdiagnózis e módszerek közé tartozik. Amikor egy pulzusolvasó megérinti az ember csuklóját, az általános egészségi állapot mélyreható vizsgálatát végzi. Elõször is, a pulzus közvetlenül kapcsolódik testtípushoz. Azt mondják, hogy a tipikus Kapha-típusnak lassú, sikló pulzusa van, amit egy hattyú szimbolizál. A Pitta-pulzus gyorsabb, erõs és lüktetõ, békáéhoz hasonlítják. A Vata-pulzus
óa leggyorsabb mindõjük közül, rendszertelennek, sõt, ingadozónak érzõdik, emiatt kígyónak hívják. Így egy pulzusolvasónak elõször a kígyó, a béka és a hattyú megkülönböztetését kell megtanulnia, ami létfontosságú kulcsot ad a páciens testtípusához. Történetesen mindhárom típus jelen van mindenkiben, de a legfeltûnõbb jelzi az adott testtípust. A pulzusdiagnosztika meg tudja különböztetni a Pitta-Vata embert a Vata-Pittáktól: a béka az erõsebb az elsõben. míg a kígyó a másodikban.
A pulzusolvasás egész készsége attól függ, mennyire érzékenyen vagyunk képesek felvenni az újhegyünkön át érkezõ impulzusokat, ami több más tényezõ: oktatás, éberség, gyakorlat függvénye. A pulzusdiagnoszta elõször naponta több tucat leolvasást végez önmagán, így közvetlenül megismerkedik azzal, hogyan változik saját pulzusa a nap folyamán. Csak ezután éri el a következõ fokozatot, amikor majd napi több száz leolvasást végez más embereken. Amint valaki mesterszinten elsajátította a technikát, attól kezdve nincs határa a megtudható dolgoknak.
 Hogyan tanuljuk a pulzusdiagnózist?
Bármely páciens, aki konzultációra jön az Ájurvédikus orvoshoz, rutinszerûen pulzusdiagnózist kap, ez jó alkalom, hogy kérdezõsködjünk, mit mond a pulzusunk. Dr. Trigunától vagy más, nagy tapasztalattal bíró indiai specialistától leolvasást kapni különleges lehetõség, de gyors ütemben folyik a szakértõ pulzusdiagnoszták képzése. Magyarországon néhány éve nagy sikert aratott a Nádi Vigján Önpulzusdiagnózis Tanfolyam.
 
Marmaterápia
Mivel az intelligencia ott van minden sejtben, a test és a lélek mindenütt találkoznak, nemcsak az agyban. Ha lehántjuk róla a fizikai maszkot, a sejt igazából csomópont anyag és tudat között, állomás, ahol a kvantummechanikai test és a külsõ világ keresztezik egymást. Bizonyos csomópontok viszont lényegesebbek a többinél. A Maharishi Ájurvéda kihasznál bizonyos különlegesen érzékeny pontokat a bõr felületén. 107 ilyen úgynevezett marma van. Bár a szemnek láthatatlanok, a marmák elérhetõek érintéssel, sõt a test egyensúlyának fenntartása szempontjából kritikus fontosságúnak ítélik õket. Egy marmaterápiának nevezett masszázstechnika stimulálja õket, ezt nyújtják a Maharishi Ájurvéda Klinikákon, majd megtanulása után otthon is gyakorolható.
Az õsi Ájurvédikus sebészeti szövegek figyelmeztetik az orvost, hogy soha ne vágjon keresztül marmákon, amelyeket hely és funkció szerint pontosan feltérképeznek. Ez hasonló, de nem egészen ugyanaz, mint a meridiánok, amelyeket a kínai akupunktúra dolgozott ki, a marmaterápia régebbi, mint a kínai megközelítés, és valószínûleg annak közvetlen elõdje. Bölcs elõvigyázatosság a marmák károsodását elkerülni. Bár általában nem keresztezõdnek fontosabb véredényekkel és idegsejtekkel, a marmák legalább annyira fontosak, hiszen ezek jelölik ki a belsõ intelligencia
irányát, valamint a minimális érzékenység és tudatosság pontjait.
A marmák serkentése 
A marmák serkentésével élénkíthetõ a tudatosság és a fiziológia közötti kapcsolat, különbözõ módszerek léteznek egy-egy marma aktivizálására. Ilyenek például az ászana (jóga) -gyakorlatok. Ahogy testünket mozgatjuk egy-egy ászanahelyzetben, azzal egyes marmapontokat is gyengéden nyújtóztatunk. A pancsakarmában a homlokra csepegtetett olaj nagyon megnyugtató: a meleg olaj közvetlenül egy fontos marmapontra érkezik a homlok közepén. Hasonlóan a napi olajmasszázs (abhjanga), amelyet a napi gyakorlat részeként tanítanak, eléri a bõrön az összes marmát.
Mivel a marmák nem felszíniek, hanem a rendszer mélyébe hatolnak, ezért mentálisan stimulálhatóak. A TM élékénti az összes marmát, de különösen a három “nagy marmát” (Mahamarma), amelyek a fejen, a szívtájékon és az alsó hasi részen helyezkednek
el.
Klinikai marmaterápia 
Az összes helyi Maharishi Ájurvéda Klinika különleges marmaterápiát kínál, amely instrukciókat tartalmaz az otthoni kezelésre is. A pácienst elõször nagyon egyedileg meghatározott kiegyensúlyozatlanságok szerint diagnosztizálják. Mondjuk, hogy a Prana-Vata (a Vata fejben ehelyezkedõ aldosája) kiegyensúlyozatlanságához krónikus fejfájás társul. Képzett technikusok fogják gyengéden masszírozni pontos sorrendben a Prana-Vatának megfelelõ marmapontokat, az elõírás szerinti gyógynövényolajakat felhasználva.
Hogyan tanulhatjuk a marmaterápiát?
A Klinikákon a marmaterápiát egyránt ajánlják fekvõ- és járóbetegeknek, mindkettõhöz orvosi felügyeletet nyújtanak. Minden páciensnek, aki e kezelésben részesül, megtanítjuk kiegyensúlyozatlanságaik pontos természetét, és aztán megmutatják, mely marmapontokat stimuláljanak otthon. Ellátják õket a megfeleõ gyógyolajokkal is, így önellátóvá válnak, amint elsajátították az alaptechnikát.
Boldogságtechnika
Hogy a tiszta öröm elérhetővé váljon, megtanítják pácienseiknek a boldogságtechnikát, hivatalos nevén a Maharishi Ájurvéda Pszichofiziológiai Integráció technikáját. Ez a meglehetősen nehezen kezelhető terminus: pszichofiziológiai integráció, azt jelenti, hogy “összehozni a testet és a lelket”. A boldogságtechnika egy finom mentális impulzust használ, egy különleges hangot, amelynek célja, hogy a lelket újra érintkezésbe hozza a rezgésekkel, amelyek finoman átjárják a test minden sejtjét. A TM-től abban különbözik, hogy itt a cél a boldogság fizikai érzésének a test felszínére hozatala.
Hogyan tanítják a boldogságtechnikát? 
A boldogságtechnikát egészséges és beteg embereknek egyaránt tanítják. Az oktatást képzett oktató tartja, aki egyben Maharishi Ájurvéda orvos is, a foglalkozás kb. egy óráig tart. Az alanyokat megtanítják, hogyan használják a technikát különbözõ helyzetekben, annak függvényében, hogy fizikai fájdalom , félelem vagy depresszió , illetve valamilyen betegség nyilvánvaló tünetei vannak jelen.
Aromaterápia
A Maharishi Ájurvédában az illatokat arra használják, hogy meghatározott üzeneteket küldjenek, amelyek a három doshát
egyensúlyba hozzák. Általánosságban:
  
A Vatát a meleg, édes és savanyú
illatok keveréke hozza egyensúlyba, ilyen például a bazsalikom, a narancs,
a muskátli, a lóhere és egyéb fûszerek.
A Pittát az édes, hûvös illatok keveréke hozza egyensúlyba, ilyenek
a szantálfa, a rózsa, a menta, a fahéj és a jázmin.
A Kaphát a Vatához hasonlóan a meleg illatok keveréke hozza egyensúlyba,
de fûszeresebb felhangokkal, mint például a boróka, az eukaliptusz, a kámfor,
a lóhere és a majoránna.
 
 Tegyünk körölbelül tíz csepp aromás olajat forró vízbe, és fél órára töltsük meg könnyû
illattal a szobát, az idõtartam tetszés szerint meghosszabítható. A lefekvés
ideje a legmegfelelõbb az aroma belélegzésére, mivel a nappal különbözõ látványai
és zajai elpalástolják a szagokat, és elveszik hatásukat. Az illat sok embert
segít elaludni, és egész éjszakára a szobában lehet hagyni.
Az aromaterápiának van orvosi oldala is. Azoknak a pácienseknek, akikben bizonyos kiegyensúlyozatlanságokat diagnosztizáltak, olajat adnak ahhoz az aldosához, amelyik kibillent az egyensúlyából. Tényleg lehetséges a fájdalom csillapítása egy illattal, ha az ember tudja, hogy melyik  aldosát akarja kiegyensúlyozni, és hogy ahhoz melyik illat illik.
Hogyan tanuljuk az aromaterápiát?
Ez a technika nem igényel tanítást azon kívül, hogy mikor melyik olajat kell használni. Azok számára, akik nem jöhetnek el orvosi értékelésre, az egyetlen járható út domináns doshájuk követése – általában ez az, amelyet csillapítani akar az ember.
Gandharva-zeneterápia

Maharishi Amrit Kalash



A Maharishi Amrit Kalash
A rászajánák a hagyomány szerint az Ajurvéda orvoslásban fiatalító és kiegyensúlyozó szerepet töltenek be. Az egyik ilyen, időközben sok kutatás tárgyát képező és világszerte elterjedt növényi készítmény a Maharishi Amrit Kalash, mely gyümölcsök, gyógynövények és ásványi anyagok keverékéből készül. Kétféle alakban kapható: lekvárként és tablettaként.
A rászajánák a hagyomány szerint az Ájurvéda orvoslásban fiatalító és kiegyensúlyozó szerepet töltenek be. Az egyik ilyen, időközben sok kutatás tárgyát képező és világszerte elterjedt növényi készítmény a Maharishi Amrit Kalash, mely gyümölcsök, gyógynövények és ásványi anyagok keverékéből készül. Kétféle alakban kapható: lekvárként és tablettaként.
A halhatatlanság edénye
Az Amrit Kalash kifejezés annyit tesz: a halhatatlanság edénye. Receptje visszanyúlik egészen az Ájurvéda eredetéig, amikor fiatalító és teljesítménynövelő hatásáról vált híressé. Hatásának egy része sajnos elveszett az évezredek során, ugyanis egy fontos összetevője, a Himalája dús erdeiben termő egyik gyógynövény nem volt többé fellelhető. Dr. Balraj Maharshi, India egyik legtekintélyesebb Ájurvéda szakértője, hazája növényvilágának alapos ismerője, néhány évvel ezelőtt kiegészítette a receptet, miután újra felfedezte az elveszettnek hitt gyógynövényt. Ma a Maharishi Amrit Kalas táplálék-kiegészítőnek számít, mely kivételesen nagy hatással bír testre és elmére egyaránt.
Az Amrit Kalas és a szabad gyökök
Dr. Hari Sharma, az Ohio Állami Egyetem patológiaprofesszora az Amrit Kalash, más rászajánák és Ájurvédikus gyógymódok kutatója, vizsgálatait a világ egyik vezető szabad gyökökkel foglalkozó tudósával, a tokiói Niva professzorral együtt végezte. Közös kutatásaik meglepő eredményekkel szolgáltak. Az Amrit Kalash egyik legfigyelemreméltóbb tulajdonsága az, hogy szinte hihetetlen mennyiségben és gyorsasággal képes semlegesíteni a szabad gyököket, és így megóvni a szervezetet azok káros hatásaitól. Hatékonyabbnak bizonyult, mint bármely más eddig ismert szabad gyök semlegesítő.
Ezerszer hatékonyabb az A, C és E vitaminnál
Több mint ötszáz különböző vitamint, enzimet, kémiai és természetes anyagot vizsgáltak meg ebből a szempontból. Az A, C és E vitaminnál, amelyek a modern orvostudomány szerint a leghatékonyabb szabad gyök semlegesítők, az Amrit Kalash ezerszer hatékonyabb. Más szavakkal: ha C vagy E vitaminnal szeretnénk olyan hatást elérni, mint az Amrit Kalashsal, ezerszer annyi vitamint kellene bevennünk, mint a megszokott adag.
Melyek az Amrit Kalash hatóanyagai?
Ennek a kérdésnek a megválaszolásához segítségül kell hívnunk a természet végtelen bölcsességét. Az egész köztudottan több, mint alkotórészeinek összessége. A valódi titok minden Ájurvédikus készítmény — és így az Amrit Kalash — esetében a megfelelő gyógynövények és más hozzávalók kiválasztásában, valamint megfelelő kombinációjában rejlik. Néhány hatóanyag titkát már sikerült megfejteni. Az Amrit Kalash tartalmaz C és E vitamint, valamint béta-karotint (ami az A vitamin képzéséhez elengedhetetlen), méghozzá mindezt természetes formában. A lekvár alapja ghí (tisztított vaj), így tartalmazza annak hatóanyagait is, például olajat és zsírsavakat, melyek a zsírban oldódó vitaminok szállításában és a sejtalkotók felépítésében játszanak szerepet. A készítmény összetételéből adódóan sokféle ásványi anyag és nyomelem is megtalálható az Amrit Kalasban.Több mint ötszáz különböző vitamint, enzimet, kémiai és természetes anyagot vizsgáltak meg ebből a szempontból. Az A, C és E vitaminnál, amelyek a modern orvostudomány szerint a leghatékonyabb szabad gyök semlegesítők, az Amrit Kalash ezerszer hatékonyabb. Más szavakkal: ha C vagy E vitaminnal szeretnénk olyan hatást elérni, mint az Amrit Kalassal, ezerszer annyi vitamint kellene bevennünk, mint a megszokott adag.
Milyen hatásai vannak az Amrit Kalashnak?
Több mint ötven kutatócsoport vizsgálta az elmúlt években az Amrit Kalash tulajdonságait; negyvennél több tanulmány jelent meg a készítmény hatásairól. A rászajána egyik leglényegesebb funkciója az immunrendszer erősítése. Ez mind az állatokon, mind az embereken végzett kísérletek alátámasztották. Rendszeres szedésével megelőzhetők a fertőző betegségek, csökken az allergiára valóhajlam, nő az általános teljesítő- és ellenállóképesség. Érdekes, hogy az Amrit Kalash a vérlemezkék (tombociták) összetapadását, vagyis a trombózist is megakadályozza. Ugyanezen hatás elérésére a modern orvostudomány Aszpirint használ, aminek sajnos mellékhatásai vannak. Az Amrit Kalash a káros kémiai anyagok ellen is védelmet nyújt, mivel semlegesíti azok szabad gyökökre gyakorolt hatását. A fiatalító hatást is sikerült bebizonyítani: az Amrit Kalasht szedő kísérleti személyeknél lelassultak az öregedésre jellemző folyamatok.
A rák és a trombózis hatékony gyógyítása mellékhatások nélkül
Megállapították, hogy az Amrit Kalash képes kijavítani a DNS hibáit. A rákos sejtek abban a folyadékban, amelyhez Amrit Kalasht adtak, egészséges sejtekké alakultak vissza. Meglepő eredmény ez, hiszen az elfajzott sejtek visszaalakulását semmilyen más esetben nem figyelték meg. Az Amrit Kalash tehát aktiválja a sejtek önjavító enzimeit. Mindeme páratlan hatások mellett a készítménynek még nagy mennyiségben sincs mellékhatása.
Dr. Hari Sharma professzor egyik legeredményesebb kutatása során hatékony karciogén adagolásával emlőrákot idézett elő patkányokban. Az állatok egyik csoportjának ezek után Amrit Kalast adott, a másik csoportnak viszont nem. A két csoport között jelentős különbség volt: a kontrollpatkányoknál négyszer annyi állatban fejlődött ki emlőrák, mint az Amrit Kalashsal kezeltek esetében (60 százalék a 14 százalékkal szemben).
A következő fázisban a rákos patkányokat Amrit Kalassal kezdték etetni, hogy lássák, változnak-e a daganatok. Az állatok 60 százalékánál csökkentek vagy teljesen eltűntek a daganatok. További tanulmányok is megerősítették e drámai eredményt.
Sharma professzor azt is megfigyelte, hogy az Amrit Kalash gátolja az agyvérzéssel és a szívinfarktussal összefüggésbe hozható abnormális vérrögképződést. Oly módon teszi ezt, hogy megelőzi a vérben a trombociták csoportosulását vagy kapcsolódását. A trombociták azok a sejtek, amelyek közvetlenül felelősek a vér rögösödéséért, azért a funkcióért, amely a szívbetegség korai szakaszában meghibásodik. Az artéria falain belüli parányi sebek vonzzák a trombocitákat, amelyek az artéria szövetébe behatolnak, és vérlemezkét kezdenek felépíteni. Ha ez a folyamat az egyik szívkoszorúérben történik, ennek eredménye idővel szívinfarktus lesz.
A gyógyászat rutinszerűen különböző vérhígítókra hagyatkozik a trombocita-felgyülemlés megállítására. Például háztartási Aszpirint írnak fel szívinfarktusos betegeknek a második roham megelőzésére. De ismeretes, hogy az Aszpirinnek mellékhatásai is vannak, többek között a gyomorvérzés, amely a vér hígulásának közvetlen eredménye, és ha 40 év alatti emberek naponta aszpirint szednek, az néhány tanulmány szerint agyvérzéshez vezethet, amely éppen úgy halálos lehet, mint a szívroham.
Az Amrit Kalasht górcsövekben vizsgálva (az állatkísérleti szakasz előtt) Dr. Sharma arra az eredményre jutott, hogy gátolja a vér rögösödését, amelyet az antagonisták széles skálája okoz, beleértve a véralvadással kapcsolatba hozható epinephrint, mely a stressz hatására felszabaduló hormon. E szelektivitás nagyon fontos, mivel a “jó” véralvadási folyamat, amely a sebek gyógyulásához szükséges, érintetlen marad, míg a “rossz” véralvadás, amely a vérrögök kialakulásával kapcsolatos, megelőzhető.

Maharishi Gyotis



Maharishi Gyotis – Védikus Asztrológia
A Maharishi Gyotis a védikus tudás azon része, amely az életet a kezdetek kezdetétől irányítja. A Maharishi Gyotis a Véda ágának egyike. A Véda szemének mondják, mert a látás tudását adja, az idő látását. A Maharishi Gyotis egy gyakorlati tudomány, azon Védikus Tudomány, mely előre látja a veszélyt. Az ősi időkben a királyok privilégiuma volt, hogy rendelkezzenek egy Gyotisivel, aki a Gyotis tudományának szakértője. Fontos volt az együttműködés velük, hogy irányítást adjanak egyéni életünknek, és segítsék az ország irányítását. Napjainkban Maharishi e tudást visszaállította eredeti fényébe, és széles körben felajánlja, hogy mindenki élvezze a jövő tudását, hogy megelőző intézkedéséket tegyen az élet összes területén a fejlődés zavartalanságát biztosítva.
Gyotis konzultáció
A jövő előrelátása és az élet folyamának tudása a sorsunk feletti uralmat teszi lehetővé. Az embereknek mindenkor megvolt az a vágyuk, hogy tudják, mit rejteget a jövő számukra. A Maharishi Gyotis most értelmet és lehetőséget ad számunkra, hogy a jelen határai mögé nézzünk, és az idő folyamának teljességében szemléljük a múltat és a jövőt.
Egy Gyotis konzultáció közvetlen kapcsolatot teremt számunkra ezen ősi tudás őrzőivel, és egy lehetőséget nyújt arra, hogy saját élettérképünket kinyomtassuk és annak tartalma világossá váljon számunkra. Lehetőségünk van arra, hogy helyesen döntsünk a maximális spirituális és anyagi fejlődés érdekében.
A Gyotis horoszkóp a világegyetem egy pillanatképét örökíti meg, az idő és tér azon pontját, amikor világra jöttünk. A térkép ezen pontjából a szakértő szisztematikus módon felfedi életünk egészét. A világegyetem makrokozmoszának, az egyéni élet mikro- és makrokozmoszának egésze megtalálható ebben az egy pontban. A születési horoszkópra támaszkodva a szakértő képes ismerteti életünk különböző aspektusait, és válaszol azon kérdéseinkre, amik a legjobban érdeleknek minket.
Muhurta
A Muhurta a Gyotis fő tudományága, amely azt a célt szolgálja, hogy az emberi életet a Természeti Törvényekkel összhangba hozzuk. A Muhurta azt a mondást követi, hogy jó kezdet fél siker. Amikor bármiféle fontos cselekvés vagy vállalkozás elkezdődik (házasság, vállalat alapítása, az üzlet kezdete, az utazás kezdete, földvásárlás, a ház eladása, sürgős műtétek, az orvosi kezelés kezdete, az oktatás elkezdésének időpontja, új autó vásárlása, bírósági per beadásának legmegfelelőbb időpontja, stb.), annak folyamata és célja feltérképezhető a hatást előidéző természeti törvények előtt.
Összeférhetőségi elemzés
Súrlódások a kapcsolatokban (házastársi, üzleti és munkahelyi kapcsolatok) akadályokat teremtenek, amelyek csökkentik a sikert, a beteljesedést és az abból származó boldogságot. Bármilyen kapcsolat vagy csoportmunka eredményességének érdekében lényeges, hogy olyan emberekkel legyünk, akik a maximális támogatást és inspirációt nyújtják számunkra.
Amikor a szakértő elkészíti az összeférhetőségi analízist, az egyént az egész világegyetem összefüggésében vizsgálja, és megállapítja a megfelelő helyet, ahol az egyén környezetének maximális támogatását élvezheti életében és munkájában.
Maharishi Jagja
A Maharishi Gyotis nem teljes a Maharishi Jagja nélkül. A szakértő a problémák diagnózisát felállítja, de nem orvosolja azt. Bármikor, amikor a Gyotis Pandit (szakértő) konzultációt ad és felkészül a Muhurtára vagy összeférhetőségi analízisre, a Maharishi Jagjákat is ajánlja.
A Jagja szükséges ahhoz, hogy bármilyen előrelátott veszélyt elhárítson, vagy biztosítja a vállalkozás sikerességét. A Maharishi Jagja a Védikus Tudomány azon része, ami a Természeti Törvényeket az egyén számára kedvezővé teszi. Bármilyen nemkívánatos esemény az egyén múltbeli cselekvésének eredménye (ahogy vetsz, úgy aratsz). A Gyotis Pandit előre látja a születési térképben a nemkívánatos hatásokat, melyek visszatérnek egy meghatározott időben. Ezután Jagjákkal ajánl, hogy ezeket a hatásokat semlegesítse. Ilyen nemkívánatos események: betegség, baleset, az üzleti, foglalkoztatási sikertelenség, a házasélet diszharmóniája vagy bármiféle boldogtalanság az életében.
A Maharishi Gyotis és a Maharishi Jagja kiegészítik egymást és a Maharishi Ájuvédával együtt egy nagyon hatásos módszert kínálnak arra, hogy fenntartsuk az életben a tökéletes egyensúlyt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése