2012. október 7., vasárnap

SÁTÁNISTÁK



SÁTÁNISTÁK



 SZERETNÉLEK MEGISMERTETNI TITEKET A VALLÁSOMMAL NAGYON SOK TÉVHIT KERING A SÁTÁNIZMUSRÓL AMIT VAGY ALÁTÁMASZTOK, VAGY CÁFOLOM EZT DÖNTSÉTEK EL TI!


SÁTÁNISTÁK


 



 







A sátánizmus bibliai alapja


 


A sátánt, a gonosz megszemélyesítőjét, nevezik a sötétség hercegének, illetve Lucifernek.


A Bibliában Isten ellenségeként jelenik meg. Mi is ennek a magyarázata?


... A teremtés előtti időkben Lucifer egy angyal volt a sok közül. Születését arra a pillanatra teszik, amikor a földet az első napsugarak érintették (latin LUX – fény, FERRE – hozni, cipelni). Sokáig egy dicsőséges Kerub volt, vagy más néven hatalmas angyalfejedelem. Jó sorsával azonban nem volt megelégedve és követőivel fellázadt a Mindenható ellen, aki ezután letaszította őket a pokolba. Így lett az egykoron hatalmas Luciferből Isten ellensége: a Sátán (héber sátán – ellenálló, ellenfél).


Lent létrehozták kastélyukat a Pandemoniumot, ahol az elkárhozott holt lelkeket gyűjtik be, annak reményében, hogy segítségükkel egyszer majd visszavágnak a végső ütközetben (Armageddon csatája) istennek...“


 


Izzó fal


 


A vasúti töltés melletti terep, ahol vagyunk teljesen elhagyatott. A meg-meginduló szellő ördögszekérként hajtja az eldobált szemetet, hogy rövid üldözés után valamelyik bokorba kergetve beken hagyja. Az elszórtan levő fák egykedvűen hullajtják leveleiket, miközben a közelben levő rendezőpályaudvarról idehallatszik a vagonok tompa puffanása. Felmászva a töltésre és széjjeltekintve a távolba, tisztán kivehető a most növekvő ipari telep, illetve a körülbelül egy kilométerre húzódó városból kivezető főútvonal. Kicsit alaposabban pásztázva a területet nem is oly messze tűzrakások nyomai tűnnek szembe. Közelebb menve a hamuban állati csontok és egyéb maradványok tűnnek fel. Ezek lehetnének akár éjszakázó hajléktalanok nyomai is, de a környéken az a szóbeszéd járja, hogy ide nem ajánlatos nekik jönni. De nem csak nekik! Időről időre furcsa események színhelye e táj. Ezt a tűzrakóhelyek melletti kövekből kirakott furcsa szimbólumok is jelzik. A tűz közepe felé néző fordított kereszt és a fordított ötágú csillag mind sátánisa szertartás jeleire utalnak.


Az egyik fiatal srác szerint az itt összejövő fiatalok időnként furcsa mormolással, vad zenek hallgatásával és állati áldozatok bemutatásával töltik az idejüket. A szertartás végen a nyomok eltüntetéseként mindent elégetnek, de a kövekből kirakott szimbólumokat érintetlenül hagyják.  


  


Megdöbbenve szemlélve a helyszint és nézve a megfeketedett csontokat önkéntelenül törnek felszínre a kérdések. A huszonegyedik században mi készteti a fiatalok egy szűk rétegét ilyen összejöveteleken való résztvételre? Miért vonzódnak olyan csoportokhoz, ahol a nyílt erőszak és a szadizmus összetartó erőként van jelen?





 


Szinte értetlenül áll az ember és válaszokat vagy párhuzamokat keresve lassan elkezd az agyában az idő kereke visszafele forogni, vissza egészen azokig az időkig, amikor meg varosoknak csirája sem volt sehol, csak zabolázatlan folyók tetszés szerint szelték át a vidéket. Amerre a szem ellátott csak fák és rétek terpeszkedtek és rajtuk vadak hordáinak ezrei kóboroltak. Az emberiség az akkori Európában -körülbelül 25.000 éve- kezdte el megteremteni istenségeit. A két első és legfontosabb ezek közül a Vadaszat és Termékenység istene volt, amelyek hitük szerint biztosították számukra a mindennapi élelemhezjutást és a csoport növekedését. Gondoljunk csak a barlangrajzokra és az azokat övező szertartásokra, ahol az ősember az általa elejtendő vad képmásával játszotta el a sikeres vadászat forgatókönyvét és így győzte le az állat lelkét és kérte istene támogatását, hogy áldozata testét is elejthesse...


És akkor hirtelen visszacsöppenve a XXI. századba megszakad a gondolatmenet. De hol van itt vadaszat? Hogy jön ide a véráldozat?


Rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy itt valami másról van szó, valami sokkal súlyosabb dologról. Ezek a szertartások nem a puszta megélhetést szolgáljak, hanem egy beteges színjáték valóságtól elrugaszkodott megjelenési formája.


 


Több kisebb csoport is van Magyarországon, akik tagjai magukat a sátán követőinek nevezik.


Mit jelent sátánistának lenni, pontosabban mi tesz valakit sátánistává? Sokan különféle módon próbáljak ezt meghatározni, és skatulyákba szorítani. Ha ezt akarjuk tenni, akkor az ördögimádókat nagyjából három csoportba oszthatjuk.


Sok fiatalt elsősorban a misztikum utáni vágy, a serdülőkorban teljesen természetesen meglévő kíváncsiság hajt az ismeretlen és egy új stílus felé. Ennek következtében divatszerűen megpróbáljak utánozni az általuk látottakat és hallottakat. Ezen „ördögfiókák“ különféle sátánista jeleket, szimbólumokat viselnek és hallgatják, nézik, illetve olvassák a sátánista kicsengésű zenéket, filmeket és könyveket. Ezt a hóbortot–újabb divatot újabb divat követ- alapján kinövik.


A nagyobb gond ott kezdődhet el, ha valaki egy aktívan működő sátánista csoportosulásba vagy akár a „Sátán Egyháza“ nevezetű felekezet életébe keveredik. Itt már sose lehetsz biztos, hogy mikor érkezel el a fordulópontig, ahonnét már nincs vissza út. A tagok gyakran aktív szerepet kapnak a szertartásokon. Hitükben Isten a Sátánnal szemben, negatív erőként jelenik meg, és tudatosan próbálnak megszabadulni a társadalom minden kínjától és kötöttségétől.


Ennél jóval veszélyesebbek, a már teljesen fanatizálódott és minden tettüket a Sátán szolgálatába ajánló szervezetek. Ezek rendkívül zárt, és sokszor csak viszonylag kis létszámú csoportok, amelyek tevékenysége a kívülálló számára titkos. Összejöveteleiken gyakran brutális és kegyetlen áldozatokat és erőszakos cselekedeteket végeznek, amik nemritkán emberélet kioltásával is járnak. Ha valaki egyszer már belépett soraikba, akkor azt nem engedik, akár szabadságának vagy életének megfosztása árán is.


 


Kisebb csoportok Magyarországon is vannak, de hogy valójában hányan és milyen komolysággal űzik „vallásukat“ arról nem igazan tudunk sokat. A legtöbb ilyen csoportosulásba viszonylagos nyitottságuk miatt könnyű bekerülni, de hogy mennyire nem lebecsülendő veszélyük azt egy gyöngyösi srác esete példázza.


Péter 13 éves volt, amikor szülei úgy gondolván, hogy már nincs több esélyük elváltak. A válást megelőző állandó veszekedések és ordítozások már igencsak kezdték teljesen kiborítani. Annak ellenére, hogy szüleivel egykoron jól megvolt és szerette őket, újabban nem szívesen tartózkodott otthon. Ha csak tehette iskola után elment valamelyik haverjához vagy csak egyszerűen csavarogni, és úgy időzítette hazaérkezését, hogy lehetőleg minél gyorsabban megvacsorázzon és amint lehet, lefeküdjön. Görcsösen igyekezett elaludni, mert tudta, ha nem alszik el időben, akkor a már menetrendszerű veszekedésektől egy újabb rossz éjszakája lehet. Gyakran ez sem segített, mivel a fel fellobbanó és kezdetben csak visszafogott, de mégis hallható éjszakai veszekedések lehetetlenné tettek az alvást. Sokszor csak órákon keresztül forgolódott és képtelen volt ismét elaludni. Az iskolában gyakran úgy vészelte át a napot, mint egy darab rongy. Nem számított immár semmi, meg a földrajz sem, amit pedig annyira szeretett. Lassan kezdte magát teljesen elhagyni, és közönnyel szemlélni a világot. Tanárai próbáltak rajta segíteni és a szülőket is többször behívtak, de ők kezdetben tagadtak mindent, majd amikor már nem lehetett palástolni a dolgot és kiderült, hogy mi a helyzet a családban, akkor egyszerűen figyelembe sem vették a pedagógusok segítő szándékait. A nehéz időszakot válás követte, de ezzel korántsem oldódott meg minden. Péter maradt édesanyjánál. Ekkor már láthatóan visszahúzódottabbá vált és szembe tűnő volt, ahogy szinte kerülte a társaságot. Csak egyik barátjával voltak együtt sülve főve. Sokszor éjszakára is kimaradoztak és nem lehetett belőlük kihúzni merre jártak. Később tudódott csak ki, hogy Pétert új barátja a magukat a „Sátán kezé“-nek nevező csoportba csábította. Kezdetben jó időtöltésnek tűnt a dolog, mivel addig sem kellett otthon lenni, és végre fel tudott szabadulni egy kicsit. A csoport tagjaival gyakran összejöttek és kemény metál zenét hallgattak, némi szesz és cigaretta kíséretében. Havonta kétszer az egyik bontásra váró bérház pincéjében, nyáron többször, szertartásokat tartottak a varostól nem messze levő területen. Ilyenkor tüzet gyújtottak a fák által övezett területükön és egy könyvből, amelyet a csoport vezetője érinthetett csak, idézeteket hallgattak, és fanatikusan ismételgették a tűz körül állva. Különféle áldozatokat is mutattak be a sátánnak. Volt, hogy macskát áldoztak a tűz körül. Elvágott torkából kifolyatott vért egy tányérba felfogták és ráolvasva később a tűzbe öntötték, majd a tetemet egy fára akasztották. Egyre kevésbé maradhatott ki Péter az ilyen és hasonló jelenetekből, annak ellenére, hogy ő ezekben a dolgokban nem akart résztvenni. Kezdetben finoman, majd nyomatékosan kényszerítették, mondván, ha a szekta tagja akar lenni –márpedig azért van itt-, akkor azt tetteivel is bizonyítania kell.


Eddigre már teljesen elhidegültek korábbi kapcsolatai barátaival és kezdte úgy érezni, hogy a csoport nyomasztó teherként nehezedik rá. 


Érezte, hogy elege van ebből az egészből. Mindenegyes alakalommal, amikor tett egy lépést kifele, falakba ütközött. A csoport kezdetben meleg légköre ilyenkor kínosan tűzforróvá kezdett válni, és szinte éreztették vele a bűnt, amit a kilépés gondolatával követ el. Kezdte úgy érezni, hogy egyre inkább börtönévé, mint sem megnyugvásának és kiteljesedésének helyévé válik tagsága. Lelki szemei előtt egyre gyorsabban és nyomasztóbban kezdett emelkedni az a fal, mely elválasztotta őt „kinti“ világtól. A falak, szinte kalitkaként kezdtek körbezáródni. És ő belül volt. Tudta, hogy ki kell törnie. De hogyan? A csoport tudott minden szabadidejéről. Tudta mikor hol kell lennie, és ha kimaradt akár egy összejövetelről is zaklatni kezdtek. Péter ugyan megpróbálta felújítani régi barátaival a kapcsolatait, ami kezdetben nehézségekbe ütközött, hiszen ő dobta el magától őket. A többiek a szóbeszéd alapján sejtették, hogy egy sátánista szekta tagja és ezért is viszolyogtak tőle, míg egyszer fogta magát és összeszedve magát, néhány barátjának kipakolt. Elmondott mindent. Nehéz volt de érezhetően megkönnyebbült. Mikor befejezte, a társaságban levő egyik srác, Sanyi megtermett termetéhez párosuló nyugodt hangon csak annyit mondott: „Én utálom őket.“ –letette a kezében levő poharat és folytatta-”Előtte nem sokat hallottam róluk, csak hogy vannak, meg parádéznak ezzel, azzal. Aztán egyik barátom bátyjáról kiderült, hogy belekeveredett egy ilyen bandába. Teljesen befordult szegény. Kezdetben még egész normális volt, annak ellenére, hogy sejtettük, hogy sátánista. Aztán jó egy évre rá kezdett bekattanni, de teljesen. Lassan már nem lehetett egy normális szót kihúzni belőle. Az egyetlen témája a sátán volt, meg hogy ő hű szolgája a sátánnak, meg, hogy majd együtt fog uralkodni vele. Szóval totál gáz lett a kölyök. Nyíltan foglalkozott a halál gondolatával és ezt nem is igyekezett senki előtt titkolni. Próbálták ugyan pszichológushoz vinni, de reménytelenné vált. Utána már a szülei sem látták sokszor. Az volt a baj, hogy még csak közreműködni sem akart senkivel. Elbujdosott a hülye haverjaihoz. Pedig higgyétek el, megpróbáltak neki segíteni többen is.“ -ekkor elhallgatott és a pincérnek intve kért tőle egy szál cigit és megbocsátóan rájuk nézett- „Sorry fiuk, nem szoktam, de most kell!“ – majd rágyújtott– „Szóval egyszer én is megpróbáltam vele beszélni, de egyszerűen nem lehetett érvelni neki. Elvakult volt. Csak a saját igazat hajtogatta. Én ilyet még nem láttam. Egyszerűen semmibe vette a józan ész kreálta érveket. Erre nem tudtam mást csinálni, otthagytam.“ – szívott egy mélyet a cigiből, majd elnyomta- „Rá, majd két hétre kaptuk a hírt, hogy egy szektatársával vonat elé vetette magát. Mind a hárman helyben meghaltak. Igen mind a hárman, mert a legszörnyűbb az egészben az volt, hogy 5 éves húgát is vitték magukkal a halálba.“ - „Pedig ő aztán végképp nem tehetett semmiről“


Miután Sanyi befejezte, csak annyit mondott: „Hat ezért utalom őket.“


Péternek azóta barátai segítségével sikerült kitörni a csoport szorításából. Otthon is rendeződtek a viszonyok, és nyáron fejezi be immáron asztalosként a sulit. Azóta is összejár barátaival, és immáron rendszeresen együtt rúgjak a bőrt a suli melletti pályán.


 




Pár gondolat a sátánizmusról:


-A sátánimádók jó része nem tartozik hivatalos szektához, így hát a legkülönbözőbb helyeken végzik szertartásaikat.


- A szertartásokhoz sokszor erőszakos cselekedetek (pl. sírgyalázások) társulnak.


- Az utóbbi nyolc évben, hazánkban a negyven körülire tehető azon gyilkosságok, öngyilkosságok és egyéb erőszakos cselekedetek száma, ami mögött bizonyítottan a sátánimádás áll.


- A modern sátánizmus létrehozása Aleister Crowlwey es Anton LaVey nevéhez fűződik, akik a keresztény egyházzal szembefordulva hozták létre tanaikat és dolgoztak ki sajátos törvényeiket.


- A tagok lényegében kettős életet élnek, „második énjükről“ általában nem derül ki semmi környezetük szamara.


-A sátánizmushoz és egyéb szélsőségekhez való vonzódást az értékrendek torzulásával, felborulásával és a családok szétesésével magyarázható.



 


Schneider György


 





Temetőrombolás koordinátái


(Összeállította: Ribár János)





Szomorúan vettük tudomásul, hogy felkapott bennünket a hazai média (rádióhírek, TV-híradók), mivel 2000 májusában vandálok megrongálták az evangélikus alvégi temető mintegy 30 sírját, ezzel jelentős kárt okozva a


sírhelyek tulajdonosainak. Vajon miért történhetett meg mindez? Értelmes magyarázatot nehéz, vagy nem is lehet találni. De van egy rettenetes koordinátarendszer, ha azt ismerjük, akkor sajnos világos a történtek


szörnyű mélysége, háttere. Az interneten találtuk ezt a rövid, olvasmányos tanulmányt, s okulásul közreadjuk.





Olyan akart lenni, mint az Isten


Sátánizmus. Megszokhattuk már, hogy néha híreket kapunk feldúlt sírkertekről, sátánista szektákba keveredett fiatalok – sokszor saját családtagjaik ellen elkövetett – bűncselekményeiről. A rock fénykorában a kemény zenét játszó együttesek horrorisztikus jelmezekben pózoltak, mi több: nyíltan megvallották ország-világ előtt, hogy a nagyobb siker érdekében eladták lelküket a Sátánnak.


Ma pedig özönlenek az okkult (titkos, titokzatos), ezoterikus (csak a beavatottak számára érthető) hókuszpókusz ponyvák mindenféle luciferi, isteni és félisteni szereplőkkel.


A sátánizmus ma már nem egy országban bejegyzett vallásként működik (lásd Egyesült Államok, Magyarországon még „csak” Boszorkány Egyház működik).


Különböző, a sátánizmust népszerűsítő – természetesen amerikai – filmek vannak forgalomban (Ördögűzők, Ómen, Rosemary gyermeke stb.).





Lényege a sátánimádás


A sátánizmus lényege a Sátán imádása, a lelki perverzitásokkal megfordított hit.


Igenlése mindannak, amit a keresztyénség elvet vagy tagad hit és erkölcs dolgában. A modern sátánizmus kialakulásában nagy szerepet játszott az ún. sátánista rock-, pop-, rave-zene, mely az állatiasságot, brutalitást és szadizmust felébresztő szövegbe és zenébe épített „üzeneteivel” nyíltan felszólít a Sátán követésére, a morális értékek tagadására, az öngyilkosságra (lásd AC/DC, Iron Maiden, Kiss, Megadeth, Alice Cooper, Mick Jagger, Black Sabbath stb.).



A Possessed együttes Holy Hell (Szent pokol) című dala így szól:


Szent pokol, halál ránk / A Sátán elbukott, bűnös vágy / Az ördög vize kezd kiáradni / Istent megölték, igyátok a vérét / Amibe bizalmunkat vetettük, közeleg / A Sátán földjére kell mennünk / Könyörögjetek a halálért és sírjatok az életért / A kaszás lehelete új életet támaszt / A Sátán fia megszületett / és a halál fia ő / A halál napjai a kín napjai / A Sátán örökké tartó birodalma. […] Ölj embert, gyilkold, míg meg nem hal / Vedd el a


lelkét / Megfeketedett misék, megfeketedett keresztek / Rituálé / Vágd le a fejeket, vágd át a torkokat / Zuhanj.



A feketemise





A 16–17. század fordulója táján gyakorolt sátánkultusz lassacskán az egyházba is beszivárgott. Így alakult ki a feketemise, amelyet először XVI. Lajos udvarában celebráltak, és az ott bemutatott szertartások miatt 1679-ben pert is indítottak. A középkori inkvizíció boszorkányüldözése nem volt tehát minden alap nélküli. Az említett per aktáiból rekonstruálták később a szentségtörő rítus lefolyását.


A fekete misét mindig egy hitehagyott pap celebrálta. Ő szolgált közvetítőként a Sátán és a gyülekezet között. A félreeső, fekete szobában akasztott ember zsírjából készült gyertyákat gyújtottak. Egy derékaljon meztelen nő feküdt, az ő ágyékán celebráltak misét. Az oltár helyett a nő nemi szerveit csókolgatták. A bort újszülöttek még meleg vére helyettesítette, ám szükség esetén beérték egy fehér galamb vérével is. A Szentháromságból gúnyt űzve, a pap fennhangon szólította a három főördögöt, és kérte őket, hogy fogadják el az áldozatot. A szertartás a pap és a nő, illetve a többi jelenlévő közti nemi aktussal ért véget.





A modern sátánizmus atyja





Aleister Crowley-t a modern sátánizmus atyjaként emlegetik. 1875-ben született Angliában és két főszenvedélye volt: a szex és az ördög. 1920 áprilisában a szicíliai Cefaluban megalapította a Sátán kolostorát. Itt ördögimádó tanítványaival kultikus orgiákat rendezett, melyek alapjául mindig a kábítószer és a szex szolgált. A démonoknak felajánlott áldozatok rendszerint kutyák és macskák voltak. Kiömlő vérük az áldozati oltárt helyettesítő szűzlány testén patakzott végig. Feltehetően embert is áldoztak. Crowley bestiális orgiáit a sajtó is


megszellőztette, melynek nyomán Mussolini parancsára el kellett hagynia Olaszországot, majd később Franciaországból is kiutasították. 1947-ben halt meg a kábítószertől tönkretéve, magányosan, összetört lélekkel. A lapok a világ legzüllöttebb emberének nevezték.



A negyven légió


A sátánimádók jó része nem tartozik hivatalos szektához vagy külön csoportokhoz, így hát a legkülönbözőbb helyeken végzik szertartásaikat.


Általában vidéki házakban és tanyákon, elhagyott temetőkben, bérházak alagsorában, padláson, pincében, olykor a szabadban is, de mindig lakott területtől távol gyűlnek össze. A fekete mise előtt és alatt különféle bűncselekményeket követnek el: temető- és sírgyalázás (hogy koponyákhoz, csontokhoz jussanak), szentségtörő tettek (pl. szentelt ostya lopása), a szertartásokon gyakorolt rontó tevékenységek, gyermekeken elkövetett nemi erőszak, emberölések stb. Meggyőződésük, hogy haláluk után a démonok negyven légiójának élére kerülnek, és kedvező elbánásban részesülnek a pokolban.



A Sátán köztünk van


A fiú vad tekintettel szemlél.


Nem szeretem a papokat – mondja.


Később három pontot mutat a kézfején, melyek egy háromszöget alkotnak.


Ezt ők csinálták.


Kik? – kérdezem.


Úgysem hinnéd el – villan a tekintete. – A Sátánt szolgálom. Isten nincs.


Meghalt, ha volt is.


Mi lesz veled a pokolban? – kérdem.


Jó dolgom lesz. A Sátánt fogom szolgálni. Uralkodni fogok vele.


Ezt honnan veszed? A Biblia erről egészen mást ír!





Még ittas vagy drogos állapottal is nehéz magyarázni azt a tettet, hogy a csendes temetőre támadjanak rá egyesek, sírkövek ellen vívjanak értelmetlen csatát. Valami nagyon súlyos lelki katasztrófaállapotnak kell lennie az olyan ember lelkében, aki holt tárgyakra (sírok, épületek, ablakok) támad rá. S még súlyosabb démoni eltorzulásnak kell lennie a lelken belül, amikor valaki, megmagyarázhatatlan ok nélkül embertársára támad rá.


Nem állítjuk, hogy a május közepén történt temetőrombolás mögött szervezett sátánisták lettek volna, hanem csak azt, hogy minden bűn mögött ott van ez a halálosan veszedelmes ellenség. (1Jn 3,8) Az oktalan és hitetlen ember nagyon könnyen a csapdájába kerül, de nagy veszedelem ez a hívő emberre is, mert Péter apostol szerint „az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el.”. (1Pt 5, 8)


A Szentírás komolyan figyelmeztet az ördög igájára, csapdájára (vö. ApCsel 10,38 · 1Tim 3,7 és 2Tim 2,26), s arra is tanít, hogy az egyetlen ellenszer Isten fegyverzete: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.” (Ef 6,11 kk). Isten fegyverzete: igazságszeretet, megigazulás, békesség evangéliuma, a hit pajzsa, az üdvösség sisakja, a Lélek kardja (Isten igéje), imádság.


A Biblia CD információja szerint az „ördög” szó éppen negyvenszer (!) fordul elő a Bibliában, és a legutolsó igehely a Jel 20,10: „Az ördög pedig, aki megtévesztette őket, a tüzes és kénes tóba vettetett…”






Alapvető individualizmus


A sátánizmust sokszor mutatják be úgy hibásan, hogy a kegyetlenséget, és a felelőtlen viselkedést hirdeti pedig LaVey ellenezte ezeket. Az alapvető gondolat Nietzschétől származik, hogy az egyénnek érvényre kell juttatnia saját függetlenségét, és felül kell emelkednie a tömegek hasonlóságán. A sátánisták nagyban egyeznek Nietzsche Übermenschével. LaVey kijelentette, hogy "A sátánisták születnek, nem pedig csinálják őket." és hogy "Minden sátánistának van egy "betegsége", amit úgy hívják, hogy individualizmus, amit ugyanúgy fel kell ismerni, mint például az alkoholizmust." Ez egy libertárius eszme; ki van hangsúlyozva a függetlenség, mindenkinek ki kell tűzni a saját céljait, fel kell fedeznie a saját szexualitását például.


Sátánizmus és önátalakítás


A sátánizmus fő különbsége az egyházaktól, melyek egy általuk valódinak hitt istent imádnak, hogy itt saját maguk boldogulására élnek, és saját magukat tekintik egy istennek. A sátánizmus bátorítja követőit, hogy fejlődjenek és "töltsék ki a helyet, ami rendelkezésükre áll".


A sátánizmus törvénye


A "szemet szemért, fogat fogért"-elv nagyban érvényesül a sátánizmusban. A sátánizmus azt hirdeti, hogy csak annak adjuk a szeretetünket, aki érdemes rá. Az emberi szeretet véges, nem lehet mindenkit egyformán szeretni, és mivel egy sátánista a saját maga istene, ezért ő határozza meg, hogy kinek ad abból. LaVey úgy érezte, hogy intelligens és erős emberek túl sok időt töltenek el energiavámpírok mellett - ezek azok az emberek, akik folyamatosan csak szívják el a szeretetet és a gondoskodást, az odafigyelést, ellenben semmit sem viszonoznak ebből. Azt tanította, hogy a sátánistáknak minél hamarabb el kell szakadniuk az ilyen emberektől, hogy urai lehessenek saját energiájuknak, életerejüknek.

A kilenc sátáni kinyilatkoztatás



  1. Sátán élvezetet képvisel az önmegtartóztatással szemben.
  2. Sátán életet képvisel a szellemi vágyálmokkal szemben.
  3. Sátán szeplőtlen bölcsességet képvisel az álszent önámítás helyett.
  4. Sátán kedvességet képvisel az arra érdemesekkel szemben, ahelyett, hogy szeretetünket idegenekre pazarolnánk.
  5. Sátán bosszúállást képvisel, ahelyett, hogy odafordítanánk a másik orcánkat.
  6. Sátán felelősséget képvisel a felelősek iránt, ahelyett, hogy lelki vámpírok aggasszák.
  7. Sátán az embert, mint egy az állatok közül valót képvisel – néha jobb, de többnyire rosszabb a négy lábon járóknál –, aki „istentől való lelki és szellemi fejlődése” révén valamennyi élőlény legveszélyesebbje lett.
  8. Sátán a bűnösnek nevezett dolgokat hirdeti, mert ezek vezetnek a testi, szellemi vagy érzelmi kielégüléshez.
  9. Sátán az egyház legjobb barátja, hisz az neki köszönheti, hogy még működhet.




A sátánizmus tizenegy törvénye A vallás által hirdetett törvények, amelyek minden sátánistára jellemzőek (A földi sátánizmus tizenegy törvénye):



  1. Ne adj tanácsot, hacsak meg nem kérnek rá.
  2. Ne beszélj a gondjaidról másoknak, hacsak nem vagy biztos, hogy igazán hallani akarják.
  3. Más birtokán tanúsíts tiszteletet, különben ne menj oda.
  4. Ha birtokodon egy vendég bosszant, kegyetlenül és kímélet nélkül bánj el vele.
  5. Ne közeledj senkihez szexuálisan, hacsak nem kapsz erre jelzést.
  6. Ne vedd el, ami másé, hacsak nem terhes számára, és könyörög hogy megszabadítsd tőle.
  7. Ismerd el a mágia hatalmát, ha sikerrel használtad vágyaid eléréséhez. Ha tagadod a mágia hatalmát, miután hozzá fordultál, elveszíted mindazt, mit általa szereztél.
  8. Ne panaszkodj olyasmiért, aminek nem kéne alávetned magad.
  9. Ne árts kisgyermekeknek.
  10. Ne ölj nem-emberi állatot, hacsak rád nem támad, vagy élelemre van szükséged.
  11. Ha nyílt területen jársz, ne háborgass senkit. Ha téged háborgat valaki, kérd meg, hogy hagyja abba. Ha nem fejezi be, pusztítsd el!




A kilenc sátáni bűn Ostobaság: a legfőbb, kardinális bűn, sajnos nem jár fájdalommal. A mai média és az úgynevezett "civilizáció" egy ostobaság-ideált hirdet, egy sátánistának át kell látnia ezeken a hazugságokon.



  1. Pózolás: az üres pózolás irritáló dolog, mindenkit nagy embernek állít be, akár azok, akár nem.
  2. Szolipszizmus: veszélyes dolog elvárni másoktól, hogy úgy viselkedjenek irántad, ahogy az természetesen elvárható. "Cselekedj úgy másokkal, ahogy ők cselekednek veled."
  3. Önámítás
  4. Csordaszellem: egyértelmű ennek a megjelenése. Teljesen rendben van az igazodás egy másik emberhez, ha annak a vágyai, céljai számodra is jók. Ellenben ha csak sodródsz az árral, és hagyod, hogy egy számodra ellenséges vélemény irányítson, nem vagy több egy bolondnál. A kulcs, hogy jól válasszunk mestert, és ne legyünk rabszolgasorba taszítva.
  5. Szűklátókörűség: egy sátánistának soha nem szabad elfelejtenie, hogy valójában ki ő, milyen hatással van a környezetére, és hogy mennyire más szinten tevékenykedik, mint a világ többi lénye.
  6. A múlt feledése: az emberek agymosásának egyik fontos eleme, mikor régóta érvényben lévő igazságokat, elfogadott dolgokat új csomaagolással próbálják ránk erőszakolni. Az a cél, hogy felejtsük el az eredetit, és az új megalakítóját tekintsük feljebbvalónak. Ez az "eldobható társadalom" egyik építőköve.
  7. Önromboló büszkeség: a fontos az első szó. A büszkeség helyénvaló dolog, addig, amíg képesek vagyunk beismerni egy esetleges tévedés során, hogy elrontottunk valamit, elnézést.
  8. Az esztétika hiánya: fontos, hogy mai fogyasztói társadalmunkban képesek legyünk meglátni a jót, a szépet. Ez szinte teljesen szubjektív (személytől függő), de vannak olyan egyetemesen megnyugtató és harmónikus összeállítások, amiket nem lehet letagadni.

Az Egyesült Államok zsidóságából 1000000 a sátánista, de a prímet a vezető állásúak viszik

és bizony az ember áldozat is előfordul. Magyar országon én két esetet tennék a számlájukra. Az első a Tiszaeszlári Solymosi Eszter esete volt, a második a Táncos Gábor által elvitetett balhé ahol a Körmendi kislány vérét felfogta a zsidó a saktervágás után. A politikai elitnek titulált bűnözői csoport eltusolta a gyilkosságot, hogy azért e , ne legyen zsidó ellenes hangulat, és pogrom, vagy a zsidók utasították őket, hogy el kell tusolni az ügyet, és keresni kell egy balekot aki elviszi a balhét. Ha utána nézel az interneten az állítás jogosságát meg fogod találni, hisz olyan tényeket találsz, mint a szigeti gyilkosságok, a Veszt balkáni gyilkosságok, a szerv és emberkereskedelem, emberrablások, hogy csak a kiugró eseteket említsem. Persze a hatóságok mindezt tagadják, a jól megfizetett rendőrmaffia a bűnözők oldalán áll. Úgy látszik mindnyájan milliárdosok akarnak lenni mint a Pintér maffiózó, neki azért szalad a szekere mert olyan sokat tudnak róla hogy a Pintér azt csinálja amivel zsarolnák ha mást csinálna. Ugyan – úgy mint a zsidó bunkó becsületrendes harang nyelvest, aki azt hiszi , hogy mert ő egy harang nyelve már nem is bunkó pedig igen csak szívhez szóló a veretes hangja, akármilyen görény is a lelkem. Ezek fékeznék meg a sátánizmust az elkövetett gyilkosságokat , még fel sem ismernék , hogy ez sátánista rituális gyilkosság, de aki irányítja őket az tudja, hogy el kell tussolni az ügyet , itt egy törvénytelen következményektől mentes maffiák által vezetett országban. Itt ugyan úgy törvényes a sátánizmus, mint a szabadkőművesség is kik ugyan úgy gyilkolnak mint megalakulásukkor, ezt nevezik baráti tűzben haltaknak. A pintérek , görények , kókák, gyurcsányok, bajnaik, és még sorolhatnám ők mikor fognak baráti tűzben halni? Ibolyka azt hiszi megúszta, mert vannak itt keresztanyák is , ja hogy az egész biróság is le van vajazva, és sátánisták. Nem mondtam újat csak eddig nem volt szabad kimondani. Én most kimondtam , de nem let volna szabad. Ha így haladunk a végén megtudjuk ki rabolta el a nemzeti vagyonunkat. Rasszista vagyok, meg antiszemita, nem a nemzeti vagyont keresem!
A cionista sátánimádó szabadkőművesek nem szokták meg , hogy megkérdezik tőlük , hol a nemzeti vagyon. Melyikőtök ölte meg a Körmendi kislányt Zsófikát. Nem kellene kiróni a baráti tűzet ezekre az urakra. Megelégszünk a balesetben elhunytak akcióval is , csak tisztuljon a légkör az ilyen lekozmált elemektől.



A zsidó sátánizmus ( P.I )



"Te, aki feláldozod a gyermeket, nem teheted ezt többé!
Megfeszítésed követeli ember s Isten, hagyd hát abba önként."
Szívem szerint ezt az egész sátánista témát lezárnám azzal a fehívással, hogy 'Emberek, emberek! Itt rohangálnak köztünk a lipótmezei õrültek, akik Lucifert akarják megidézni, néha vért szürcsölnek, gyermekekkel orgiáznak, mániákus keresztre feszítõk és szívet esznek vacsorára. Összekék õket fogdosni és elmegyógyintézetbe zárni, vagy a pokolra juttatni õket, ahová valójában valók.

Gyerünk emberek, kapjuk el õket!" A probléma azonban az, hogy ha követjük a sátánista szekták szálait, akkor a Globális Elit kormányfeletti árnyékhatalmához jutunk, és azt találjuk, hogy a sátánizmus vezetõ kasztja maga a Globális Elit, akiket nem lehet csak úgy elkapni, mert jól körbe barrikádozták magukat. A világ legbefolyásosabb csoportjaiban megtalálhatók az emberiség legszélsõségesebb elemensei, a sátánisták, akik az ezoterikus és okkult ismereteiket politikai irányításra és perverz élvezetekre használják. És ezek a befolyásos emberek sátánista befolyást gyakorolnak ránk a médián, a szervezett bûnözésen, az oktatáson, a vallásokon és még sok más forráson keresztül. Nem meglepõ tehát, hogy a sátánista szektákat engedélyezik és támogatják világszerte miközben a valódi spirituális felemelkedést és örökkévalóságot proféciáló szervezõdéseket "szektáknak" állítják be, démonizálják és nyíltan üldözik. "Õrült szektásoknak" állítják be a valódi spiritualitást követõket, pontosan, ahogy "õrült náciknak" állítják be az olyan igazságok kimondóit, akik ellentmondásban vannak a sátánista cionisták, Szabadkõmûvesek, Illuminátusok és a Globális Elit történelemhamisításaival, áltudományaival és álhíreivel. A Szabadkõmûveség és az Illumináti, két gigászi és közismerten sátánista szekta, akiknek a tagjai ott vannak a kormányainkban, az egészségügyben, a médiában, a jogban és az életünk MINDEN területén, él és virul, miközben kis jóindulatú pozitív befolyást gyakorló spirituális csoportok tagjait bilincsbe verve, nagy nemzetközi publicitások közepette tartóztatják le és záratják elmegyógyintézetekbe.

Ma a sátánizmus a leggyorsabban növekvõ földalatti bûnözõ mozgalom VILÁGSZERTE, és egyenesen köthetõ a nácizmushoz, a terrorizmushoz, a drogkereskeddelemhez, gyermek szexrabszolgasághoz, és az egyre több napfényre kerülõ borzalmas gyermek és nõbántalmazási esetekhez. Sátánisták köthetõk olyan botrányokhoz, mint gyermekek repülõztetése Washingtonba amerikai politikusokhoz szexorgiákhoz, de a jelenleg érvényben lévõ Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program nevû holokauszt és eugenikai tevékenységet is sátánisták és pszichopaták dolgozták ki és mûködtetik. Sátánizmus köthetõ olyan nemzetközi botrányokhoz is, mint óvodások és kisiskolások csoportos szexuális megrontása úgy Olaszországban, mint Kínában és Amerikában. A sátánista bûnözés tehát természetében a rosszindulatú okkultizmushoz kapcsolódik és egy szélesebb bûnözõ folyamtosság része. A Globális Elit sátánista-pszichopata befolyása, illetve sátánista szekták befolyása alatt állank olyan intézmények VILÁGSZERTE, mint a titkosszolgálatok, a katonaságok, elmegyógyintézetek és kórházak, bíróságok, oktatási intézmények, a szervezett vallás, a tudományok és tudományos kutatások, az egész szórakoztató ipar, úgy a média, mint a film és zeneipar, a kaszinók, a legtöbb nemzetközi mammut részvénytársaság, az Internet, telefon és postai szolgáltatások. És természetesen a tõzsdék, a kereskedelem teljes egésze és a kormányaink. Mindezek után nyilvánvalóan nyíltan foglalkozni kell a sátánizmus és a sátánista befolyás témáival.

A leglényegesebb dolog, amit a sátánizmusról tudni kell az az, hogy a sátánista rituálék célja a Föld energiamátrixának, azaz a kollektív emberi tudat energiamezejének, negatív egynesúlyban tartása. Másként fogalmazva, a sátánizmus célja az emberi kollektív tudat egy romboló kreatívitással történõ negativizálása és primitivizálása. Jelenleg, ahogy az olvasó ezeket a sorokat olvassa, folyamatban van az emberi faj sátánista beavatása, ami a WTC tornyok felrobbantásával kezdõdött. A terror, a fájdalom, félelem és más borzalmak összességükben traumatizálják az emberiség kollektív tudatát, amikor is az embereknek több irányból és koordináltan megragadják a tudatát/lelkét és mindenféle negatív sátánista és náci nézetekkel és gondolkozással indoktrinálják õket. Ehhez a sátánista beavatáshoz még hozzá tartozik egy GLOBÁLIS MÉRETÛ sátánista-fasiszta úgy nevezett 'szervezett csoportos zaklató hadsereg', akik a világ népeinek legjobbjait, azaz az ébren lévõket, azokat, akik pozitivizálni tudják az emberi tudatot és ki tudják szabadítani az emberi fajt a primitív, alacsony frekvenciájú börtönébõl, illetve az áltagnál magasabb intelligenciájú erkölcsileg és spirituálisan fejlett termékeny nõket terrorizálják a legõrületesebb sátánista pszichikai fasiszta módszerekkel. Továbbá a beavatáshoz tartozik egy úgy nevezett 'New Age Mozgalom' is, ami a civil lakosság soraiban van kialakulóban és hátulról szintén a sátánista befolyás és irányítás alatt álló katonaság támogatja, illetve a sátánista Szabadkõmûvesség. A New Age 'spirituális' módszereinek és tanainak célja a Lucifertudat 'harmadik szemének' megnyitása, és egy olyan világba való beavatás, amiben NEM a saját tudatunk, szívünk és lelkiismeretünk irányít minket, hanem a sátáni 'tett és reakció' erõk, ami pontosan az ellenkezõje a pozitív ébrenlévõk isteni véletlenek és Szent Lélek által vezetettségének. Ezt a beavatási folyamatot maga a világban történõ fájdalom, nyomás és félelem teszi lehetõvé, amire az emberiség tudattalanul olyan folyamatokkal válaszol, ami a Lucifer-tudatba történõ beavatást eredményezi. Mellékesen, a Szabadkõmûvesség istene, azaz Lucifer, megköveteli, hogy a tagok esküt tegyenek gyilkosságok és árulások leplezésére, és ez a New Age filozófiai és mûködési elveibe is be van építve. Az emberi faj sátánista beavatása tehát koordináltan, jól szervezetten történik több szinten, különbözõ katonaság által támogatott mozgalmak, illetve politikusok és a média segítségével. A Globális Elit célja mindezzel a kollektív emberi tudat olyan mértékû negativizálása, hogy az kibillen a pozitív-negatív egyensúlyból és elindítja az emberiséget egy olyan úton, ami aztán a végsõ Armageddonhoz, azaz Lucifer és a Teremtõ Isten közötti végsõ háborúhoz, és lehetségesen az emberiség önmegsemmisítéshez vezet. Kihangsúlyozom, mert rettenetesen fontosnak vélem, hogy ez NEM egy természetes, hanem egy tudatosan elõidézett folyamat, amit az emberi faj meg tud állítani és el tud téríteni azzal, hogy kisebb 'szeretet közösségeket' és 'szeretet mozgalmakat' alakít ki, tudatosan pozitivizálva a kollektív emberi tudatot, ami már súlyosan kompromittálva van! Egyébként úgy kell elképzelni az egész beavatási folyamatot, mint egy gigászi sátánista rituálét. A kisebb sátánista szekták, a rituáléik során, amiket jobbára külvárosi vagy falusi telkeken elhagyatott házakban és templomokban tartnak, terrort és negatív energiákat termelnek, amit aztán Lucifer, a halál sötét urának, földi megidézéséhez használnak fel. Ma pontosan ez történik NAGYBAN! Ezeknek a sátánista rituáléknak a keretében az emberi faj legtorzabb, legdegeneráltabb és legperverzebb egyedei kiélhetik a legobcénebb, sokszor klinikai õrületnek minösülõ perverzióikat. A Lipótmezõ soha nem látott olyan torzszülött õrülteket, mint amilyen a sátánisták között elõfordul.

Mivel a sátánizmus és a rombolóan kreatív magatartás úgy terjed manapság, mint a tûz, ezeknek az erõknek a befolyását nem szabad alábecsülni, mert drámai változásokat indukálnak az emberi tudatban és az egész életvitelünkben. A sátánista befolyás, azaz az állandósult és hosszútávú pszichikai és spirituális támadások, komoly következményekkel járnak: negatívitás, szorongás, idegi kifáradtság, félelem, rettegés, depresszió, az elme összezavarodása, a koncentrációs képességek hanyatlása, spirituális halál, érzéktelenség, és különbözõ biológiai következmények, mint a test sejtjeinek fizikai megsemmisülése. Okozhat neurotikus állapotokat és okozhatja az olyan társadalomellenes magatartást, mint mások bántalamzása és az embertelenség. Ez a terjedõ sátánizmus és negatív értelembe vett kreatív magatartás és gondolkozás egyébként elsõdlegesen azt a célt szolgálja, hogy negatív energiákat és gondolkozást teremtsenek, kigúnyolják a Teremtõ Isten szavát -mind tettekben, mind pedig szavakban- és fellázadjanak maga Isten, az Örök Szeretet ellen. Bizonyos értelemben ezek a mozgalmak és ezeknek a személyeknek a gondolkozása nem más, mint egy lázadás Isten ellen, ahogy egykoron maga Lucifer is tette. Ám a sátánista szekták és mozgalmak szolgálnak egy más célt is: hogy leplezzék és eltereljék a figyelmet a VALÓDI sátánistákról, azaz a Globális Elitrõl és a tervükrõl, ami jelenleg kibontakozóban van. És no már most ezek a fickók nem holmi gyerköcök, akik körbe állva azt énekelgetik, hogy 'heil Hitler!' vagy "Sztálint akarjuk!", aztán pedig sátánista szimbólumokat festenek a falra. Jól tudjuk, hogy a Globális Elit az emberi faj leggazdagabb és legbefolyásosabb kasztja, akik tömeggyilkosságokkal, genocídiumokkal, tudatosan kimanipulált és mérnökölt háborúkkal és forradalmakkal, illetve közönséges rablásokkal szerezték a vagyonukat. Ezek kormányvezetõk, ügyvédek, vallási vezetõk, orvosok, arisztokraták, bírók stb. Nem olyanok, mint a kis pszeudo-sátánisták vagy keresztények, akik nem hisznek az Istenükben. A keresztények megkeresztelkednek (önhibájukon kívül), de jobbára nem hisznek a Teremtõben, és a kis sátánisták is pontosan ilyenek. Mindkét csoportba tartozó elmegy a saját 'imájára' és végrehajtja a saját rituáléit mindenféle valós meggyõzõdés nélkül. A kis sátánisták nagy része törvénytisztelõ ember és csak teszik, amit azok a közösségek tesznek, ahová tartoznak, azaz negatívizálják a gondolkozásukat és ezzel az emberi faj kollektív tudatát. De köztük és mögöttük bújnak meg a világunk valódi sátánistái, akik borzalmas cselekedeteket visznek véghez és pontosan tudják mit tesznek.

A világ talán legveszedelmesebb sátánista szektája a Set Temploma, amit egy bizonyos Michael Aqino, alapított San Franciscoban, és amely szektának a kezdõ tagsági bázisa a Sátán Temploma szektából jött át Aqinohoz. Errõl a roppant veszedelmes emberrõl tudni kell, hogy egy liutenant colonel katona, egy pszichikai háborús és pszichotrón háborúzás szakértõ, aki a CIA-nak is dolgozik, elég magas fokú belépési engedéllyel. Emellett doktori fokozata van a politikai tudományokban. Aqino a sötét okkult tudását ezeken a területeken kamatoztatja a Sátán és a Teremtõ Isten közötti végsõ armaggedoni háború elõidézéséhez. Habár nem tudjuk pontosan, hogy ki voltak azok az emberek, akik megtervezték és jelenleg levezénylik a világszerte érvényben lévõ sátánista-fasiszta Globális Üldöztetés, Knízás és Gyilok Programot, azt a globális holokauszt programot, aminek én is célpontja vagyok, és nem más, mint egy sátánista-fasiszta pszichikai hadviselési program, azt tudjuk, hogy a CIA tervezte a Stázi és a KGB bevonásával, és én gyanítom, hogy Aqinonak némi köze van hozzá valamilyen szinten. Míg a Sátán Temploma például csupán gúnyt ûz a kereszténységbõl, Jézusból és Istenbõl, a Set Templomának hívõi elismerik Sátán valós létezését, mint a Sötétség Hercegét, akinek a neve Set, az egyiptomi alvilág és halál istene. A szekta tagjai túlnyomó többségükben igen intelligensek és nem is engednek maguk közé bárkit. A vallásuk azt ígéri, hogy magát a személyt ISTEN SZINTRE emeli és megszabadítja a 'szolgaság' minden formájától, beleértve az Isten alá való rendeltségüktõl. Egyértelmûen a Luciferi örök vágy, hogy Istennel egyenrangú erõvé váljon megjelenül ezeknek az embereknek a hitvilágában. Pontosan, mint a Scientológia szekta, a Set Temploma is úgy próbálja elhallgattatni a kritikusait, hogy perbe fogja õket, de mellékesen említve az anyagi forrásokat is sikkasztja.

Ám a valódi sátánista szekták és az azokhoz kapcsolódó alvilági bûnözés kontójára írják a világszerte eltûnõ gyermekek nagy részét is. Nemzetközi szinten 1 millió ember tünik el évente, köztük 700.000 gyermek, akinek egy lényeges százalékát soha nem találják meg. Ezeket a gyermekeket azért rabolják el, hogy egész életüket szexuális rabszolgaságban, pszichikai és fizikai kínzásban éljék. Pedofil láncokban adják és veszik õket, és nem ritkán a saját szüleik bocsátják árúba õket. Az elrabolt gyermekek módszeresen bántalmazva és kínozva vannak, illetve sátánista rituális ceremoniák során áldozzák fel õket olyan emberek, akik a társadalmi hierarchiában igen magasan helyezkednek el, úgy az Amerikai Egyesült Államokban, mint Magyarországon. Olyan emberekrõl beszélek, mint arisztokraták, politikusok, orvosok, ügyvédek, vallási vezetõk, befolyásos üzletemberek, média sztárok és még sokan mások az élet minden szférájából. Ezeket az elrabolt gyermekeket olyan sátánista módszerekkel programozzák, mint ahogy azt tették a sátánista-náci CIA MK-Ultra programja során, ami lényegében szintén egy sátánista-náci program volt. Brutális kínzásokkal érik el, hogy az áldozatok elméje defragmentálódjon és ne emlékezzenek a tudatosukkal azokra a dolgokra, amiket mûvelnek velük. Az áldozatokat egy ceremónia során összeadják a sátánista szektavezetõkkel, majd egy "sötét társat", azaz egy démoni árnyékot kapnak, ami nem más, mint egy szélsõséges gondolkozásmód, egy agymosás technika, ami nem engedi, hogy túlságosan elkalandozzanak a szektától. Az áldozatokat általában belekényszerítik, hogy részt vegyenek sátánista rituálékban, hogy végig nézzenek gyilkosságokat, majd segítkezzenek a tetemek elrejtésében. Így biztosítják, hogy a szektatagok ne forduljanak a nyilvánossághoz, mivel maguk is bûnrészeseknek lesznek nyílvánítva. A valódi sátánista szektákban alkalmazott bántalmazás valóban borzalmas: élve eltemetés, fizikai csonkítás, szexuális bántalmazás, a családtagok legyilkolása, kedvenc háziállatok legyilkolása, kényszerített terhesség, majd a született gyermek feláldozása sátánista rituálék során, emberi vérivás, ürülékevés, kannibalizmus a feláldozott áldozatok testén (szívevés), és állandósult megalázás. A lista hosszú, túl hosszú és túl örületes egy normális ember felfogásához. A sátánsita bûnök, mind erõszakosan és rombolók.

A sátánista szekta bûnök leplezéséhez, és ebbõl nyilvánul ki, hogy mennyire jól támogatottak a háttérbõl ezek a szekták, hozták létre a 'Hamis Memória Szindróma Alapítványt'. Több kutató álíltja, hogy ezt az alapítványt csak és kizárólag azért hozták létre, hogy hiteltelenné tegyék azokat az áldozatokat, akik elemenkülnek a sátánista szektákból vagy a sátánizmussal intim kapcsolatokat ápoló CIA sátánista-náci kísérlet programjaiból, és a nyilvánossághoz fordulnak borzalmas agymosás, agyprogramozás és súlyos bántamazás beszámolóikkal. Pontosan egy CIA ügynök és egy CIA által folytatott sátánista agykontroll program, az MK-Ultra, azon belül is az MK-Monarch, egyik áldozata, állítják könyvükben, hogy ezt a szervezetet maga a CIA hozta létre. Professzor Jennifer J. Fryed a 'Betrayal Trauma' címû könyvében azt meséli el, hogy a saját kollégái a Hamis Memória Szindróma Alapítványnál, kéz a kézben a Globális Elit kezében lévõ médiával, miként próbálták hiteltelenné tenni a kutatásait az elnyomott trauma emlékek terén. Õk nem az egyetlen szakmabeliek, akik állítják, hogy ez a komoly befolyású szervezet csupán egy pszeudó-tudományos szervezet, aminek a szakértõi panelje arra van felhasználva, hogy aláássák azon terápisták és áldozatok szavahihetõségét, akik a nyilvánsosághoz fordulnak sátánista rituális bántalamzással és kíséreltezésekkel kapcsolatosan.

Egy ilyen leplezõ és elhiteltelenítõ szervezet létezése nem is olyan hihetetlen, ha már tudjuk, hogy a sátánizmus szálait követve eljutunk a Globális Elithez, illetve, hogy a Globális Elit áll a CIA borzalmas sátánista kísérleti programjai mögött is. Maga a Globális Elit és Fekete Testvériség szervezetnek több tagja, beleértve államfõket, vettek részt a CIA sátánista-náci kisérleti prgoramjainak áldozatainak a kínzásában és terrorizálásában, illetve különbözõ sátánista rituálékban. A legismertebb ilyen sátánista rituálé a 'Cremation of Care', vagyis a törõdés elhamvasztása, amit egy Bohemian Grove elnevezésû idillien szép helyen tartanak az USA-ban. A naív összesküvés elméletgyártó 'paranoiások' azt gondolják, hogy itt gyûlnek össze minden évben a világ leghatalmasabbjai, hogy összesküdjenek a világ feletti hatalom átvételre. Sajnos tévednek, mert a valóságban ezek a pszichopata, klinikai õrült és sátánista fickók már átvették a világunk feletti hatalmat. A Bohemian Gorve az a hely, ahol minden évben összegyûlnek politikusok, nemzetközi bankárok, mammut cégek vezetõi, vallási vezetõk és más globális befolyással bíró emberek, ahol aztán sátánista rituálét tartanak egy nagy bagoly elõtt. Ez a bagoly lehetségesen Mulochot vagy Molochot, az ótestamentum egyik halál istenét jelképezi, akinek feláldozták a gyermekeket. Mint ahogy megállapították már többen, nincs hijján a bizonyítékoknak, hogy a rituálék, amiket itt tartanak az õsi babiloni, sumér, kanaáni, fõniciai és karthágói riutálék egy keveréke. Minden bizonyíték arra mutat, hogy a rituálék eredete az õsi egyiptomi Izisz szektában gyökeredzik és a bagoly maga ennek a szektának a jelképe volt. A rituálé közben felcsapó lángok Lucifernek, vagyis a sátának való megadáshoz köthetõk. A ceremónia során egy bábú gyermeket áldoznak fel a bagoly elõtt gyújtott tûzben, miközben a körben álló emberek szexuális nyögések és nyilvánvaló szexuális extázis közepette azt hajtogatják, "csináld, csináld�" és "égessd meg, égessd meg". Azok, akik részt vettek ebben a rituáléban állítják, hogy a gonosz és a romlottság csak úgy árad ezekbõl az emberekbõl és az egész helyet úgy jellemzik, hogy egy olyan rémálomszerû perverz és pokoli hely, ahol a sátán valóban is lakna. Évek óta keringenek olyan pletykák, hogy a Bohémian Grove területén pedofiliát, gyilkosságokat, nemi erõszakot, orgiákat és emberi áldozatok bemutatását folytatják. Az elmúlt években olyan bizonyítékok láttak napvilágot, amiknek fényében hihetõ, hogy a CIA borzalmas agykontroll programjainak áldozatait ide is szállították, hogy szexuális kínzásoknak és bántalmazásoknak tegyék ki õket. Árva gyermekeket is, fõként fiúkat repítettek a Bohemian Groveba, ahol aztán ezek a közismert nemzetközi politikusok és befolyásos emberek pedofil szexorgiákba és sátánista rituálékba kényszerítették õket. Az áldozatok beszámoltak egy esetrõl, amikor fejüket csuklyával takaró férfiak egy gyermek tetemet dobtak ki a terület felett repülõ helikopterbõl. Tinédzser fiúkat kényszerítettek homoszexuális rituális nemi erõszakba és sátánista gyilkolásba. A homoszexuális és leszbikus aktivitások közismerten köthetõk a Bohemian Grovehoz és az ott tobzódó esetenként klinikai õrült Globális Elit és Fekete Testvériség tagokhoz, hiszen közönséges prostituáltakat is ide repültetnek néha napján ilyen homoszexuális orgiákhoz. Egy CIA agykontroll áldozat arról is részletesen beszámolt, hogy a Bohemian Groveban van egy terület, ahol különbözõ 'perverzió szobák' vannak, mint a nekrofilia (vagyis halottakkal való közösülés) szoba, a csoportos gyermekorgia szoba, és más ilyen õrült perverzióknak helyet adó szobák. Ez a nõ volt az, akit a CIA egyik ügynöke szöktetett meg végül és a nyílvánossághoz fordult azzal, hogy amit hallott ezeknek a befolyásos embereknek a szájából az egy végsõ megoldásról szólt, ami nem környezet és légyszennyezés és nem populáció kontroll megoldások voltak, hanem masszív és tömeges genocídiuma az emberiség 'nem kívánatosainak'. Olyan agykontroll áldozatok, mint Arzona Wilder (The Biggest Secret, magyarul 'A legnagyobb titok'), Cisco Wheeler (The Illuminati Formula to Create an Undetectable Total Mind Control Slave, magyarul 'Az Illuminátusok formulája egy teljesen észrevehetetlen agykontroll szolga létrehozásához) és Brice Taylor (Thanks for the Memories, magyarul 'Köszi az emlékekért') is konszisztensen arról számolnak be, hogy a világunkat uraló felsõ kaszt, beleértve az Illuminátusok felsõ kasztját, sátánista rituálékban vesznek részt, amely során nem ritkán kis gyermekeket gyilkolnak meg, emberi vért isznak és emberi húst, illetve testrészeket fogyasztanak el.

A sátánizmus tehát él és virul és igen komoly befolyással bír az életünkre és a gondolkozásunkra, mivel a Globális Elit irányítása alatt álló nemzetközi médiákban is sok a sátánista pszichopata. Gondolhatnánk, hogy Jézus megfeszítését követõ üldöztetések után azért legalább azt a sátánista rossz szokást sikerült megfékezni, mint a keresztre feszítés, de a történelemi tények ellentmondnak. A lipótmezei õrült tanok hirdetõit nem lehetett megfékezni még akasztással, máglyára dobálással vagy üldöztetéssel sem. Az alábbiakban összegyûjtöttem néhány sátánista rituális gyilkosság incidenst, amiknek az emléke különbözõ egyházi, bírósági és más forrásokból maradt fenn számunkra:

1. 425-ben megemlékeznek arról, hogy zsidó sátánisták keresztény gyermekeket feszítenek meg.
2. 619-ben azt álítják, hogy zsidó sátánisták kersztényeket vásárolnak, majd azokat meggyilkolják.
3. 1168-ban Glouchesterben gyilkolnak a sátánisták.
4. 1171-ben egy fiúgyermek vált áldozatává sátánistáknak, akiket aztán máglyára ítéltek.
5. 1179-ben párizsi sátánsita zsidók egy Richard Pontoise nevû kisfiút feszítenek keresztre.
6. 1250-ben Spanyolországban sátánista zsidók feszítettek egy keresztény kisgyermeket keresztre.
7. 1255-ben lincolni sátánista zsidók keresztre feszítettek egy keresztény gyermeket. Még a beleit is kiszakították!
8. 1286-ban Bajorországban zsidó sátánisták egy keresztény gyermek vérét csapolták le. Würtzburban ugyanilyen eset fordult elõ, és 1305-ben Prágában is.
9. 1287-ben Ober-Weselben egy Werner nevû kisfú esik áldozatául sátánista szektásoknak, ami miatt elrettentésül 1.000 zsidót végeztek ki. Spierben, Wesztfáliában, Geldern hercegségekben hasonló események történnek. Az elrettentés nem igen sikerült.
10. 1325-ben sátánista zsidók keresztény gyermekek vérét veszik sátánista rituálék során.
11. 1444-ban Angliában, Norwich városában keresztény gyermeket gyilkoltak meg zsidó sátániták.
12. 1475-ben Franciaországban egy Vitale (azaz a leviták rendjébe tartozó fõrangú zsidó nemzettségbõl származó) sátánista és társai raboltak el egy Simon nevû keresztény gyermeket, majd sátánista rituálé során vérét vették. A gyermeket félholtan talpra állították és karjait kitárva keresztre feszítést mimikáltak.
13. 1476-ben egy Salamon nevû sátánista zsidó keresztény gyermeket gyilkolt.
14. 1480-ban Moises és Sardacieus sátánista zsidókat égették meg máglyán egy 7 éves keresztény gyermek meggyilkolásáért.
15. 1485-ben Vicenza tartományból üldözték el a sátánista zsidókat, akiket egy kisgyermek meggilkolásával vádoltak.
16. 1486-ban Segovia városában Picho Salamon rabbi parancsára keresztre feszítettek egy szûz keresztény lányt.
17. 1486-ban Regensburban 5 keresztény gyermek vérét vették a sátánsita szektások. Choppenfeldben pedig egy Mihály nevû 4 éves kisfiút esik rituális gyilkosság áldozatául.
18. 1510-ben sátánista zsidók bevallják, hogy 7 keresztény gyermekert gyilkoltak meg.
19. Zsidó sátánisták egy Dõry Frigyes nevû kisfiút gyilkoltak meg, majd a vérét edényekbe szedték és szétoszttották egymás között.
20. Mária Terézia alatt Holleschu városában gyilkoltak meg egy keresztény kislányt, a sátánista zsidók közül többet felakasztottak.
21. Takáts András 13 éves magyar kisfút gyilkolták meg sátánsita zsidók és vették vérét sátánista rituálékhoz. A gyereknek egy csepp vére nem volt, amikor rátaláltak a holttestére. Egy zsidó kisfiú tett vallomást a saját szülei ellen, aki tanúja volt, hogy vért vették a gyermeknek.
22. 1529-ben szintén Magyarországon Bazin városában Meyerling János 9 éves kisfiút gyilkolták meg sátánisták egy sátánista riutálé során, amikor is vérét vették. A ránk maradt dokumentációkból kiderül, hogy az arcán tizennyolc, a karján tizenhat, a mellkasán harminckettõ, a hátán tizenhét, a lábain tizenkilenc szúras volt, illetve a jobb szeme ki volt szúrva, a torka össze volt roppantva, a nyakára kötött kötél alatt pedig egy nagy vágott sebhely volt látható, ahol a vérét vették.
23. 1579-ben két 7 éves gyermeket végeznek ki Sinerlovicz Joachim és társai.
24. 1650-ben Csehországban, Kadana városában egy Mathias nevû 4 éves kisfiú lett sátánisták áldozata.
25. 1831-ben Szentpéterváron volt egy hasonló gyilkossági ügy.
26. 1840. február 5-én Damaszkuszban egy Tamás atya nevû kapucinert gyilkoltak meg és vették vérét sátánista rituális gyilkolás során sátánista szektisták.

Az emberi történelem telis teli van effajta borzalmas sátánista bûnökkel, amik a mai napig folytatódnak, sõt talán még jobban, mint valaha is az emberi történelem során. 2003-ban Irakból olyan fényképek láttak napvilágot, amin fekete csuklyába öltöztetett irakival keresztre feszítést szimuláltattak a kivégzõi. A mögötte lévõ falon kilött agyvelõ és vér figyelhetõ meg. Emellett, ami ma történik lényegében az nem más, mint az emberi lélek és magasabb tudat, azaz a krisztustudat, végsõ keresztre feszítése egy globális sátánista beavatással. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése