2012. október 21., vasárnap

közös szándék




közös szándék


Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program

Na még mindig úgy gondolod, hogy fölösleges a Jobbik gárdista programja, és egyedül is megtudsz birkózni a szervezett gyilkos bandával, vagy jó hogy van ez az összefogás, és bizony ki kéne terjeszteni az ország minden területére, hogy megnehezítsük ezeknek a pszichopatáknak a dolgukat, esetleg mi is úgy vadászhatnánk rá mint ők, ez volna a megelőző csapás, és ha itthon már jól működne, eszmecserére a környező országok hasonló társadalmi szerveit meghívhatnánk és átadhatnánk a módszereket egymásnak. Amilyen könyörtelenek voltak velünk, nekünk is olyan könyörtelennek kell leni velük és a családjukkal is , hogy utánpótlást ne tudjanak nevelni. Gondold meg és szervezkedj és hírlánc kapcsolatot alakíts ki az első ténykedésedül, hogy feltérképezhesd a gócokat. A következő lépés a rendőrség titkosszolgálat leválasztása e kommunáci csoportról, ha nem akarnak leválni az interneten nagy kipakolás ellenük, nemzetközi térben , hogy a kormány kénytelen legyen feloszlatni egy terrorista állami csoportosulást, ezt névvel és konkrét eseménnyel kell tálalnunk, hogy ne tudják mondani ők a magyarságot védik. Végül ha eljutunk egy ilyen csoporthoz a zsidó vezetőig kell felgöngyölíteni a dolgot, és likvidálni családostul. Gondold meg és igyál.....
Mint látod elég jól fel vannak térképezve, a munkacsoportok és munka módszerek ,csak konkretizálni kell őket.
"... álljatok hát elõ, körül övezvén derekatokat igazlelkûséggel, és felöltözvén az Igazságnak mellvasába, és felsarúzván lábaitokat a Békesség evangéliomának készségével; Mindezekhez fölvevén a Hitnek paizsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az Idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, a mely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden idõben a Lélek által..."
EZ AZ OLDAL MÉG ÉPÍTKEZÉS ALATT ÁLL!!!
Ennek a pusztító sátánista-fasiszta-pszichopata borzalomnak a megállításához az emberek közös jószándéka szükséges. A tudósok ma már tudják, hogy minden szerves anyagot formálni lehet a szándékkal, a jóval és a rosszal is. Példának okáért, ha egy vízcsepp felé szeretetet sugárzol miközben az lefagy a mintázata káprázatosan szép lesz, de ha ártó szándékkal gondolsz rá, akkor elsorvadt torz mintázatok jönnek létre. Vagy, ha valakikért közösen imátkoznak - az érintett személy tudta nélkül-, akkor a betegségében javulás áll be. (Annyi a kemoterápiának!) A közös jószándék tehát a legalapvetõbb feltétele a megoldásnak. Tehát, ha meg van benned a jószándék és felismered, hogy hová fog vezetni az, ha a társadalmaink szakrális alapjává a sátánista rituális emberáldozat bemutatás lesz, akkor az alábbiakban tudsz segíteni.
1. Közös szándék ima 
Egyáltalán nem véletlen, hogy a Japánban történt földrengés, cunami és nukleáris karasztrófa után Japán miniszterelnöke a világhoz fordult arra kérve az emberiséget, hogy imátkozzon értük egy bizonyos idõpontban. Ha segíteni akarsz rajtunk, hát buzgón imátkozz értünk minden csütörtök délután 18:00 órakkor. Mindegy, hogy hol vagy, és mindegy, hogy egyedül vagy vagy többen vagytok, a közös gyógyító és segítõ szándék akkummulálódik és el fog jutni hozzánk. Erõsíteni fog minket, gyógyítani fog minket és segíteni fog minket a napi gondjaink megoldásával. Nem csak saját energiáinkkal fogunk tudni gazdálkodni, hanem távolból minden értünk ebben az idõpontban imátkozó felénk küldött pozitív energiájával rendelkezni fogunk. Mint tudjuk a pozitív MINDIG felülírja a negatívot. Elõszõr nyísd meg az elmédet és a szívedet a világegyetem szeretetármalatára és hagyd, hogy az rajtad keresztül áramoljon, majd pedig imátkozz értünk felénk küldve ezt az áramlatot. Az imádban kérd minden élet és a szeretet forrását, magát az elsõt, a Teremtõt, hogy irányítsa felénk jótékony energiáit, hogy javítson és gyógyítson minket, hogy erõsítsen meg minket, amikor a pusztítással szembesülünk. A célszemélyek fényképeit majd sorban felrakom az internetre, hogy fókuszálni tudj ránk.
2. Közös szándék kampány
Alapvető fontosságú, hogy az emberiség tudatára ébredjen ennek a tevékenységnek a létezésére, illetve mindarra, ami meghúzódik mögötte és amit eredményezhet. Ez azért olyan fontos, hogy az emberiség felismerve a veszélyt és önnön szerepét az egészben tudatosan létrehozhasson egy pozitív ellenáramlatot a gondolataival és a cselekedeteivel. A figyelemfelkeltõ kampány az emberek közös szándékát fejezi ki arra nézve, hogy nem kérnek ebbõl a pusztító negativitásból. Miként vehetsz részt a kampányban?

1. tájékoztató szórólapok terjesztésével (
itt kinyomtathatsz egyet)
2. felhívod a közvetlen környezeted figyelmét a tevékenység létezésére
3. lobbizás a parlamentnél egy meghallgatáshoz, a rendõrségnél a probléma megoldásáért
, 4. részt veszel olyan statisztikák elkészítésében, amelybõl kiviláglik, hogy Magyarországon mennyi olyan ember van, aki több ember általi hosszú távú zaklatás áldozata
5. támogatsz minket nagyméretű figyelemfelkeltő plakátok létrehozásával és kihelyezésével

Pszichikai túlélés
Még építkezés alatt.... pszichokibernetika, polár attractor, szeretet, szerelem.
Fizikai túlélés

Még építkezés alatt ..... pszichoneuroimmunológia, étkezés, rendszeres, testedzés, szex. 


A szervezett zaklatásról



Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program

Na még mindig úgy gondolod, hogy fölösleges a Jobbik gárdista programja, és egyedül is megtudsz birkózni a szervezett gyilkos bandával, vagy jó hogy van ez az összefogás, és bizony ki kéne terjeszteni az ország minden területére, hogy megnehezítsük ezeknek a pszichopatáknak a dolgukat, esetleg mi is úgy vadászhatnánk rá mint ők, ez volna a megelőző csapás, és ha itthon már jól működne, eszmecserére a környező országok hasonló társadalmi szerveit meghívhatnánk és átadhatnánk a módszereket egymásnak. Amilyen könyörtelenek voltak velünk, nekünk is olyan könyörtelennek kell leni velük és a családjukkal is , hogy utánpótlást ne tudjanak nevelni. Gondold meg és szervezkedj és hírlánc kapcsolatot alakíts ki az első ténykedésedül, hogy feltérképezhesd a gócokat. A következő lépés a rendőrség titkosszolgálat leválasztása e kommunáci csoportról, ha nem akarnak leválni az interneten nagy kipakolás ellenük, nemzetközi térben , hogy a kormány kénytelen legyen feloszlatni egy terrorista állami csoportosulást, ezt névvel és konkrét eseménnyel kell tálalnunk, hogy ne tudják mondani ők a magyarságot védik. Végül ha eljutunk egy ilyen csoporthoz a zsidó vezetőig kell felgöngyölíteni a dolgot, és likvidálni családostul. Gondold meg és igyál.....
Mint látod elég jól fel vannak térképezve, a munkacsoportok és munka módszerek ,csak konkretizálni kell őket.


* Ismeretlenek feltűnően figyelik, követik az utcán?
* Családtagjai, ismerősei Ön ellen fordultak, háborgatják? Szomszédai zajossá váltak?
* Barátai provokálják, fenyegetik?
* Gyakran kap ismeretlen telefonhívásokat?
* Használati tárgyai szokatlanul gyakran (és szokatlan módokon) mennek tönkre? A látszólag egyszerű problémákat többszöri kiszállás ellenére sem tudják a szerelők megjavítani?
* Úgy érzi, hirtelen minden hivatal Ön ellen fordult?
* Képességei ellenére huzamosabb ideig nem talál állást, munkahelyein zaklatják?
* Alvási zavarai vannak?
Ez a blog a zaklatás egy speciális válfajával, a szervezett zaklatással (angolul: gang stalking, organized stalking, cause stalking) foglalkozik. Ugyan maga a zaklatási forma nem újkeletű, ám az elmúlt években a kommunikációs technológia fejlődésének köszönhetően ugrásszerűen megnőtt mind a sértettek, mind az elkövetők száma, így a jelenség is egyre nagyobb nyilvánosságot kap.
A blog indulásakor (2008. július) nem létezett a szervezett zaklatással foglalkozó magyar nyelvű weboldal vagy blog és a kiterjedt külföldi irodalom ellenére kevés magyar nyelvű hivatkozás volt fellelhető a témában – annak ellenére, hogy globális jelenségről és Magyarországon is elterjedt „zaklatási gyakorlatról” van szó. Időközben ezen blogon kívül több, a témával foglalkozó weboldal nyílt illetve egyre több újságcikk és fórumhozzászólás érinti a szervezett zaklatás jelenségét.
A dokumentum célja kettős: egyrészt a zaklatásról kíván tájékoztató jellegű áttekintést nyújtani, másrészt a sértetteknek kíván segítséget nyújtani a zaklatás elleni védekezésben. Ez utóbbi ok vezette a zaklatási módszerek részletekbe menő ismertetését illetve a Tanácsok, javaslatok… rész megírását.
A különböző angol nyelvű weboldalak és fórumok 2002 körültől kezdtek foglalkozni a jelenséggel. A téma 2006-ban több portál-oldal megjelenésével kapott nagyobb nyilvánosságot.
Magyarországon a zaklatás 2008. január 1-sejétől bűncselekmény, ám a jogérvényesítés gyakorlatának kialakulásához valószínűleg még évekre van szükség.
Tartalomjegyzék:
A blog tartalma pillanatnyilag szerkesztés alatt áll.
Verziószám: 0.85
Utolsó módosítás: 2010. július 11.

* 1. A szervezett zaklatásról

A szervezett zaklatás (angolul: gang stalking, organized stalking, cause stalking) a zaklatás olyan formája, amit több személy vagy csoport követ el szervezetten egy vagy több sértett kárára.
Sajátság, hogy a zaklatók 
magasan szervezett formában és csoportosan (mindig nagy számban) lépnek fel. A zaklatás egész napos, az év 365 napján keresztül tart és a sértett egész napi tevékenységére kiterjed, beleértve az otthon tartózkodást is.
A zaklatók magasan fejlett technikai eszközöket használnak fel. A zaklatással együtt jár a kommunikációs eszközök forgalmának lehallgatása, a szobalehallgatás és a sértett egész napos megfigyelése (beleértve a hálószobában és a WC-n tartózkodást is).
Mindez kiterjedhet a sértett családjára, gyermekeire és egyéb hozzátartozóira is.
Jellemző a hivatalokban és különböző cégeknél, szolgálatoknál dolgozó elkövetők szervezett részvétele a zaklatásban.
A szervezett zaklatás célja elsősorban a sértett rejtett módszerekkel való „elhalgattatása” házi őrizethez hasonló állapot előidézésével („virtuális börtön”). Ezen kívül igyekeznek a sértettet kriminalizálni, ami bebörtönöztetéséhez vagy kényszergyógykezeltetéséhez vezethet. Cél lehet sokszor a sértett hajléktalan-létbe vagy öngyilkosságba kergetése, végzetes szívroham vagy agyvérzés (stroke) előidézése.
Ezzel együtt jár a sértett erkölcsi és anyagi tönkretétele, társadalmi izolálása, idejének állandó lefoglalása, direkt vagy indirekt fenyegetése, megfélemlítése, állandó stresszben tartása.
A zaklatás felfüggesztése sokszor még akkor sem garantált, ha a sértett hajlandó együttműködni a zaklatókkal.
A szervezett zaklatás alá vont személyek száma nem ismert, azonban különböző felmérések szerint (USA) nagyságrendileg a lakosság százalékban mérhető része érzékel élete során erre utaló jeleket. Nem lebecsülendő ezen belül azok aránya, akik esetleges halálát zaklatási cselekmények idézik elő (akár az ő tudtuk nélkül!).
A szervezett zaklatást a zaklatás egyéb formáitól az különbözteti meg, hogy itt nem egyetlen elkövető vagy csoport zaklat egy célszemélyt, hanem magas szinten szervezett csoportok egyszerre több célszeméllyel foglalkoznak – város- és országhatárokon túlnyúlóan is.
Ennek megfelelően a sértett bárhová megy (akár külföldre), az ottani helyi csoportok tovább folytatják a vegzálást.
A világszerte, különböző országokban alkalmazott módszerek hasonlatossága, illetve a sértettek által észlelt más országokból eredő internetes zaklatás is azt támasztják alá, hogy a különböző országokban tevékenykedő csoportok munkája összehangolt, az információcsere országhatárokon túlnyúlik.
Általánosságban véve feltételezhető, hogy a szervezett zaklatás a demokratikus és a volt vagy jelenlegi szocialista országokra jellemző. Az interneten az ezzel foglalkozó oldalak száma alapján kiemelt: Kanada, az Egyesült Államok, Ausztrália; az EU és egyéb NATO-tagországok, Oroszország, Dél-Ázsia (különösen Japán), Kína, India, Dél-Amerika. A Közel-Keletről és Afrikáról egyelőre nincs információ. (Feltételezhető azonban, hogy nem minden érintett ország működik együtt a sértettek zaklatásában.)
A zaklatók a sértettek kapcsolatait mesterségesen tönkreteszik, a családtagokat és barátokat a sértett ellen hangolják. Sokszor őket is bevonják a zaklatásba.
A sértettek általában mesterségesen anyagi nehézségek közt vannak tartva, hogy ne tudjanak védekezően intézkedni. Munkát jellemző módon nem találnak, továbbtanulási lehetőségeiktől meg vannak fosztva.
A sértettek jellemző módon jogaikat nem képesek érvényesíteni, mivel a hatóságok részéről rendszerint elutasító válasz érkezik, ha bejelentést tesznek.
A szervezett zaklatás módszereinek nyilvánossá válásával ezen tendenciák azonban változni látszanak.
A módszerek hasonlítanak a hidegháborús, „belső ellenségek”, „disszidensek” ellen alkalmazott titkosszolgálati módszerekhez. A legtöbb angol nyelvű internetes forrás a CIA es az NDK-beli Stasi által alkalmazott módszereket targyalja (pl. COINTELPRO: Wikpedia).
A technikai fejlődésnek köszönhetően hasonló zaklatasi cselekményeket egyéb csoportosulások is kivitelezhetnek.

* 2. A zaklatás módszerei. A zaklatás előkészítése

A sértettek ellen bevetett módszerek közös jellemzői a rejtettség és közvetettség.
A módszerek úgy vannak megtervezve, hogy a sértett az 
elmebetegség illetve az üldözési mánia külső jeleit produkálja, így a sértett a zaklatás tényéről csak rendkívül nehezen tud másokat felvilágosítani és meggyőzni. (Az elkövetők folyamatosan elmebetegnek is nyilvánítják a sértettet, függetlenül attól, hogy produkál-e ilyen külső jeleket, avagy sem.)
A zaklatás kivitelezésénél továbbá nagy gondot fordítanak arra, hogy az egyes események 
átlagos hétköznapi cselekményeknek vagy történéseknek látsszanak, hogy a kívülálló semmi rendkívülit ne vegyen észre az egyes eseményekben, amik előtte zajlanak.
A módszerek a sértett személyen külsérelmi nyomokat jellemzően nem okoznak, bizonyítékok sem maradnak hátra, hogy a cselekményeket könnyen le lehessen tagadni (és nehéz legyen dokumentálni). Néha azonban előfordulhat, hogy egyes elkövetők burkolt fenyegetéssel egybekötött nyílt erőszakot alkalmaznak, hogy a sértettől bizonyos cselekedeteket kikényszerítsenek (pl. törölje le a fényképezőgépének memóriáját, amikor az elkövetőket fotózza) – ezt azonban mindig előre megtervezett szituációkban teszik, az erőszakos cselekmény általában nem okoz sérülést, hogy ne indulhasson nyomozás. (Megj.: az elkövetők ilyen esetekben személyiségi jogaikra hivatkoznak, ám a zaklatás cselekményeinek bizonyítási célból való fotózása önmagában nem személyiségijog-sértő. PTK 80.§, BH 1985/57, BH 2000/485 (PDF fájl)). A látható vagy egyéb módon dokumentálható (látleletezhető) ill. maradandó sérülések, fiziológiai behatások-elváltozások okozását a zaklatók kerülik, különösen ha a sértett képes környezetét tájékoztatni a zaklatásról.
Ennek megfelelően az elkövetőkre jellemző, hogy kérdőre vonás esetén minden esetben tagadják a zaklatás cselekményeit (azokat normális történéseknek nevezve – a gondosabb vizsgálattól azonban módszeresen elzárkózva), illetve azt, hogy ők a sértett zaklatásában részt vennének.
Magukat vagy „tudatlan kívülállónak”, vagy mint a sértett által zaklatottakat igyekszenek beállítani. Cselekményeiket azzal indokolják, hogy őket a sértett „provokálja”. A sértettet minden alkalommal nevetségesnek, zavartnak, elmebetegnek illetve ok nélkül vádaskodónak nevezik.
A zaklatás előkészítése során először is a sértettet folyamatos rejtett figyelés alá helyezik, hogy minden információt megtudjanak róla. Különös figyelmet fordítanak a sértett pszichológiai profiljának összeállítására, szokásainak illetve társadalmi kapcsolatainak feltérképezésére.
Mindezek alapján pletykákat és rémhíreket kezdenek el terjeszteni a sértett barátai, családtagjai, ismerősei és szomszédai körében, hogy őket a sértett ellen hangolják („karakter-asszaszináció”). Legtöbbször bűncselekménnyel gyanúsítják a sértettet (pl. szexuális jellegű vagy droggal kapcsolatos), így sok ismerős rejtett közreműködését is könnyen elnyerhetik, akik később a sértett zaklatásában is részt fognak venni. A pletykák alátámasztása fabrikált vagy manipulált „bizonyítékokkal” történik. A sértettek túlnyomó többsége semmilyen bűncselekménnyel nem terhelt, hiszen ha így lenne, normális büntetés-végrehajtás útján is el lehetne őket különíteni.
A karakter-asszaszináció során a leggyakrabban használt rágalmak: a sértett drog-dealer, homoszexuális vagy pedofil (esetleg: terrorista).
Mivel a munkahelyen (és iskolában) is folyik a sértett ellen a szervezett kampány (mobbing), mindennapossá válik a burkolt verbális fenyegetés és megfélemlítés (illetve ezen a ponton már néhány lejjebb ismertetett zaklatási taktikát be is vetnek), elveszti állását, iskolájából kibukik. Ha a sértett családos, a zaklatók a házastársi viszony megromlását vagy akár válást idézhetnek elő. Gyermekei zaklatási célpontokká válhatnak. A zaklatás ezen fázisában igyekeznek a sértettben folyamatos fenyegetettség révén halálfélelmet kelteni: attól fél, hogy őt (esetleg közeli hozzátartozóit) megölik, elrabolják, letartóztatják vagy maradandó sérülést okoznak neki – mindezt véletlen balesetnek álcázva.
A sértett az egyes eseményeket még különállóan kezeli, benne a zaklatás szervezett volta még nem tudatosodik. A stressz folyományaként alkohol- vagy drogproblémái keletkezhetnek, emiatt családtagjai, ismerősei, „jóakarói” pszichiáterhez küldhetik (kényszeríthetik), „a saját érdekében”.
Emeletes házban a sértett fölötti, alatti és melletti lakásokat az elkövetők kibérelhetik vagy megvásárolhatják és eleinte a megfigyelés, később a zaklatás bázisaiként használhatják.
Amint a zaklatás megkezdődik, jellemző és jól behatárolható módszereket alkalmaznak a sértett ellen. Általában olyan hétköznapi bosszúságokról vagy szokatlan eseményekről van szó, amik mindenki életében kisebb-nagyobb gyakorisággal előfordulnak – azonban a sértett ezeknek mindennap vagy naponta többször ki van téve. Az események ismétlődnek és intenzitásuk is nagyobb annál, hogy normálisnak lehessen azokat minősíteni.
A legjellemzőbb módszerek:
Egész napos illegális figyelés
A zaklatás alapja. A sértett egész napos követés és technikai figyelés alatt áll, az otthonában is – ebbe beleértendő az alvás és a WC-n való tartózkodás is. A háztartási szemét átvizsgálása.
Kondicionálás, szenzitizációs technikák, neurolingvisztikus módszerek (neuro-linguistic programming, NLP)
A sértettet folyamatosan olyan ingereknek teszik ki, amelyekre őt a zaklatás megkezdése előtt a pavlovi klasszikus kondicionálás módszerével érzékennyé tettek („szenzitizáció”).
Például: a sértettre egy időn keresztül gorombaságokat kiabálnak az utcán olyan járókelők, akik piros baseball-sapkát hordanak. Egy idő múlva a sértett minden piros baseball-sapkát hordóval szemben bizalmatlanná válik. Ezt kihasználva az utcán és nyilvános helyeken piros baseball-sapkás „járókelők” fogják feltűnően követni és körbevenni a sértettet.
A szenzitizációs ingerekről
A szenzitizációs ingerek többnyire hétköznapi használati tárgyak, márkajelzések-szimbólumok-emblémák, állatok, ruhadarabok vagy ruhakiegészítők, mozdulatok, járművek, szavak, számok stb. Ezeket a zaklatók gyakran változtatják. A velük szemben támasztott követelmények, hogy a hétköznapi életben és utcaképben gyakran forduljanak elő (vagy az utcaképbe könnyen be lehessen őket ágyazni), ne tűnjenek egzotikusnak, túlságosan kirívónak vagy természetellenesnek – az „érzékennyé tett” sértettek zaklatása tehát lehetővé váljon pusztán az inger(ek) gyakori mutogatásával, anélkül, hogy a kívülállók számára ez feltűnjön.
Ezen ingerek egy része általánosan használt; ezek a zaklatók egymás felismerését segítik (ruhakiegészítők) illetve kommunikációjukat szolgálja (kézjelek, mozdulatok).
Zajhatások, „bunkó szomszédok”
A sértett állandó zavarása (többnyire háztartási) zajokkal. Néha az éjszakába nyúló zajongással alvásmegvonást okozhatnak. Csengetés az ajtónál – a csengető elszalad. Mesterséges birtokviták. A zaklató szomszéddal semmilyen kompromisszum nem köthető, zajongását mindig meg tudja indokolni. Szélsőséges esetben a szomszéd magatartása kimondottan lekezelő, agresszív. A többi szomszéd feltűnően elnéző a zajongóval.
Szinkronizálás: egyes zajhatásokat a sértett adott cselekményeihez szinkronizálhatnak. Pl.: autóduda megszólaltatása minden alkalommal, amikor belép a fürdőszobába; lakás elhagyásakor a szomszéd is kilép az utcára, stb.
A környéken nagy zajjal járó munkálatok kezdődnek. Extrém esetben nincs olyan hónap, amikor a lakásba ne szűrődjön be valahonnan munkazaj. A zaklatás megkezdése után az addig csendes környékeken és házakban jelentősen megnő a forgalom.
Szubliminális (rejtett) üzenetek
Hasonlatok, szimbólumok, utalások használata. Burkolt fenyegetések: a fenyegetéseket többféleképpen értelmezhető kifejezésekbe rejtik, a felelősségre vonást elkerülendő. Megfélemlítés, undorkeltés: „sokkoló”, gusztustalan képek, utalások stb.Hinting: a sértett illegális figyelése során nyert információk visszajuttatása a sértetthez – ennek célja, hogy a sértettben tudatosodjon a figyelés ténye illetve hogy azt az illúziót keltsék benne, hogy legintimebb információi is közkézen forognak.
Boltokban vagy egyéb helyeken a sértett kedvenc (vagy leginkább utált) zeneszámainak „véletlenszerű” megszólaltatása, leadása.
Foreshadowing: később bekövetkező zaklatási cselekmények fenyegető jellegű, burkolt előrejelzése
Megrendezett beszélgetések
Olyan előre megrendezett és irányított beszélgetések, amiknek a sértett fültanúja vagy résztvevője. Céljuk lehet: a) szubliminális üzenetek (lásd feljebb) közlése a sértett felé, b) rejtett információszerzés, c) háborgatás, szekírozás, d) kompromittáció, provokáció.
Rejtett információszerzés és kompromittáció esetén a kérdéses témákra nem direkt térnek rá, hanem a sértettet fokozatos tématerelés segítségével beszéltetik.
Háborgatás, verbális szekírozás
A sértett (zaklatásban résztvevő) hozzátartozóitól, barátaitól érkező, a bizalmat kihasználni igyekvő, segítő szándék örve alatt megvalósított verbális abúzus. „Nagyjelenetek”, végtelen viták, szócséplések. Ál-szkeptikus hozzáállás a szervezett zaklatáshoz: „- Mindezt csak beképzeled magadnak!”
„Ontológiai zaklatás”: a sértettet váratlan helyzetekben filozófiai vitára ösztönzik, amikben nehéz filozófiai problémák elé állítják, hogy összezavarják.
Csapdahelyzetek, csőbe húzás, provokáció (baiting, frame-up)
Azt a célt szolgálják, hogy a sértettet megfélemlítés, megtévesztés vagy taktikai idegesítés útján olyan cselekedetekre bírják rá, amik ellentétesek akaratával. Ismerősei különböző ürügyekkel előre megtervezett, félelemkeltő vagy kompromittáló szituációkba csalják. Ideges reakciói rosszindulatú pletykák alapjaként szolgálhatnak. Extrém esetben erőszakos vagy közerkölcsbe ütköző cselekményeket is kiprovokálhatnak, amelyek alapján a sértettet bebörtönöztethetik vagy kényszergyógykezeltetését elrendelhetik.
Illegális lakásbehatolás
A zaklatás második legfontosabb tényezője. Célja, hogy a sértett magánszféráját folyamatosan megsértsék. A besurranás a sértett távollétében történik, illetve mialatt alszik. Ennek során zaklatási cselekményeket követnek el: rongálások, gaslighting, stb. Az elkövetők erőszakos behatolásra utaló nyomot nem hagynak hátra.
Telefonos zaklatás, a kommunikáció zavarása és blokkolása
Névtelen, zaklató jellegű hívások. „Elvesző” e-mailek. Kéretlen reklámlevelek özöne.
A sértett által látogatott, a böngészőprogramban megjelenített weboldalak tartalmának módosítgatása (többnyire a sértett személyére vonatkozó információt illesztenek be 
/hinting/).
Szaghatások
A sértett lakásába a koncentrálóképességet rendkívüli módon lerontó mesterséges, háztartási jellegű szagok beáramoltatása (pl. csatornaszag, fekália szaga stb). A zaklatók az utcán is használják ezeket a szaganyagokat.
Mérgezés, fertőzés, étel beszennyezése
Többnyire apró és könnyen kezelhető, de zavaró egészségügyi problémákról van szó, hogy a sértett ne forduljon ezekkel orvoshoz: pl. visszatérő bőrproblémák (ajakherpesz, stb.). Manipuláció a sértett gyógyszereivel. Az ételekbe azok gyors megromlását előidéző anyagot rakhatnak, illetve olyanokat, amelyek azok ízét és állagát elrontják. Az élvezeti cikkekkbe (kávé, alkohol, dohány) kellemetlen mellékízt okozó anyagokat tehetnek, esetleg kicserélhetik „hatástalanra”, pl. a kávét koffeinmentesre.
A lakóhelyen feltűnő helyekre kártevők, rovarok, férgek lerakása (függetlenül attól, hogy a sértettnek vannak-e ilyen irányú fóbiái).
Az egészség indirekt károsítása
Ide sorolhatóak azok az összetett taktikák, amik a sértett egészségének károsítására irányulnak, pl.: módszeres zavarás étkezés közben, hogy emésztőszervi panaszok keletkezzenek; a villanyvilágítás fényerejének manipulálása, ami hosszú távon látásromláshoz vezethet; az alvásritmus legkülönbözőbb módszerekkel történő felborítása; stb. Nem-halálos fegyverek bevetése esetén (ld. lejjebb) az egészség károsodása egyéb módokon is megvalósulhat.
Gaslighting (ghosting, microtampering, ambient abuse). Vandalizmus, lopás, szabotázs
Az angol kifejezések azokra a pszichológiai trükkökre utalnak, amik célja a sértett összezavarása a lakóhelyén végrehajtott apró változtatásokkal, hogy megkérdőjelezze saját memóriáját vagy épelméjűségét, illetve hogy a kívülállónak „megszállottnak” tűnjön. Pl.: átrendezgetik tárgyait az asztalon, a ruháit a szekrényekben; tárgyakat ellopnak és később visszajuttatnak, stb.
A lakásbehatolás során többnyire csekély értékű, de a sértettnek érzelmi jelentőséggel bíró tárgyakat rongálnak meg vagy lopnak el, hogy a sértett ne akarjon a rendőrséghez fordulni. Szemét széthordása a lakásban; hajszálak, körömdarabok lerakása feltűnő helyekre. Rendszeresen elromló (vagy furcsán működő) háztartási gépek, csöpögő csapok, eltömődő lefolyók.
Kiemelt célpont a sértett autója, itt is inkább kisebb, bosszantó rongálásokat hajtanak végre, a mozgást gátló vagy baleset előidézésére alkalmas rongálás ritka. Az autót egy idő múlva nagy valószínűséggel el fogják lopni.
Kiemelt továbbá a sértett számítógépe és egyéb adathordozói (rendszeres meghibásodások, amiket többnyire könnyen tud korrigálni a sértett). Az adatvesztés ritka, ám az adatok bosszantó jellegű módosítása annál gyakoribb. Bizalmas adatok, tervek, iratok kiszolgáltatása a konkurenciának (ipari kémkedés).
Iskolai, munkahelyi zaklatás (mobbing), feketelistázás
mobbing (munkahelyi zaklatás) elterjedt, jól dokumentált, különálló zaklatási kategória, ami a szervezett zaklatás korai fázisának velejárója is. A szervezett zaklatás előrehaladott fázisaiban azonban a mobbingkiegészül az itt ismertetett taktikák helyszínre és személyre szabott változataival. Feketelistázás: a sértett munkalehetőségeinek beszűkítése, később a sértett konspirált kiszorítása az álláspiacról. A sértett összes bevételi lehetőségét kontroll alá vonják.
Munkamegbízás esetén „trükkök” garmadájának felvonultatása: spekulatív pótmunkázás (alap szolgáltatás megrendelése majd a munkakezdés után új és új bővítések betoldása), keveset fizető de sok munkával járó megkeresések, direkt hanyagul előkészített projektek és specifikációk, kétértelmű szerződések, késő kifizetés, stb.
Bürokrácia, hanyag kiszolgálás, hibás termékek
A hatóságok „kitüntetett figyelme” miatt a sértettnek sokkal több büntetési tételt kell kifizetnie, mint a szervezett zaklatás megkezdése előtt. A boltokban sokszor szándékosan hibás (romlott) termékeket adnak el neki, vagy egyes termékekhez nem engedik hozzájutni (ezek „eltűnnek” a környező boltokból). Mivel a sértett anyagi nehézségek közt van tartva, számláit és tartozásait képtelen időre fizetni. Néha egy-egy szolgáltatást ki is kapcsolhatnak.
Rendszeres áram-, víz-, gázkimaradás, telefon és internetszolgáltatás megszakítása, stb.
Utcaszínház” (street theater, smart mob, flashmob)
A sértett csoportos követése és zaklatása az utcán és közintézményekben (smart mobWikipedia-cikk). A követés úgy van megtervezve, hogy azt a sértetten és a zaklatókon kívül más ne észlelje. Jellemző, hogy a követést nagy számban (akár 20-30 fő) végzik. Személyestér-inváziós taktikák (pl. nekiszaladás a sértettnek, körülfogás). Szenzitizációs ingerek, szubliminális üzenetek mutogatása. A sértettet babakocsit tolók, kutyasétáltatók, (ál)hajléktalanok, kerekes koffert húzók, biciklisták akadályozzák a mozgásban. Zavaró tárgyak elhelyezgetése a sértett feltételezett haladási útvonalán. Folyamatos mozgás, zajkeltés a sértett útvonalán (autókból ki-be szállás, ajtócsapkodás, kapualjakból ki-be mászkálás, hangos beszélgetés, mobiltelefonálás, kulcscsörgetés, erőltetett köhögés-tüsszögés stb). Autók beindítása pont akkor, amikor a sértett mellettük elhalad; hirtelen parkolás a sértett tartózkodási helyére, benne azt az érzést keltve, mintha az autós el akarná ütni. Flashmob: egy helyre és időpontra előre megrendezett nagyobb szabású „skicc” (előfordulása viszonylag ritka).
smart mob, a folyamatos rejtett utcai vegzálás kivétel nélkül minden alkalommal megkezdődik, amint a sértett kilép a lakása ajtaján és hazaérkezéséig tart. A szervezett zaklatás megkezdődésekor általában az utcai zaklatás a legmegterhelőbb taktika a sértett számára. A tevékenységet illusztráló fényképek és videó (Norma Lawrence, USA)
E-stalking, cyberstalking
Az internetes kommunikáció zavarása, a netforgalom figyelése. Internetes fórumokon, levelezőlistákon pletykák terjesztése, a sértett fokozatos kiszorítása a társalgásból (trolling).
Zaklatás a járműforgalomban
A sértett feltűnő követése, felvezetése, „levillogása” stb.
Szexuális és a sértett identitásával összefüggő zaklatás
A sértett vallásával, származásával, nemzeti identitásával stb. kapcsolatos utalások. Szexuális felhangok: a sértett szexualitásával kapcsolatos, ám önmagukban nem szexuális motívumok visszacsatolása (pl. alsónemű színe). Explicit szexuális zaklatás inkább hölgyek esetében jellemző.
Nem halálos (szublethális) fegyverek
Néhány sértett beszámol disszociációt, émelygést, fáradtságot okozó infrahangok (mechanikus rezgésként érzékelhető, a hallható tartománynál alacsonyabb frekvenciájú hang), elektromágneses és mikrohullámok szomszédos ingatlanból való kibocsátásáról, irritáns és inkapacitáns (cselekvőképességet csökkentő) anyagok és gázok (pl. könnygáz, CS-gáz) saját lakásukban való alkalmazásáról, stb. Fontos megjegyezni, hogy ezen eszközök nem minden sértett esetében kerülnek bevetésre.
Megjegyzések a „nem halálos fegyverek” témaköréhez
A nem halálos fegyverek és fegyverrendszerek sértettek elleni alkalmazása a zaklatással foglalkozó weblapokon eleinte heves vita tárgyát képezte illetve a téma – feltehetően nehéz hihetősége miatt és hiteles források hiányában – legtöbbször különálló zaklatási kategóriaként (electronic harassment, EH) volt tárgyalva.
Az újonnan (2008-tól) kelt és közreadott sértett-esetleírások illetve az alkalmazott technológiákról és alkalmazásukról közreadott gyártói és rendvédelmi publikációk azonban minden kétséget kizáróan megerősítik, hogy a szervezett zaklatás része ezen technológiák bevetése is.
Általában az „utcaszínház” megkezdődése az a markáns határvonal, ahonnan a sértett a szervezett zaklatás tényét magában tudatosítja.
A felsorolt módszerekkel a sértettben a következő hatásokat igyekeznek kiváltani:
  • Tanult tehetetlenség (learned helplessnessWikipedia): arra törekszenek, hogy a folyamatos sikertelenség és számos csalódás folyományaként a sértett úgy érezze, hogy ellenállási kísérletei „eleve kudarcra ítéltek”, ezért ezen törekvéseit korlátozza, esetleg ne is próbálkozzon.
  • Kontrollálhatatlan stressz (uncontrollable stress): igyekeznek a sértettet folyamatosan olyan stresszhatásoknak és traumáknak kitenni, amik kivédése/feldolgozása számára nehéz vagy képességeit meghaladja. Ez egészségkárosító hatású.
  • Érzékek összezavarása (sensory disorientation): a sértettet érzékeinek folyamatos megkérdőjelezésére kényszerítik. Alvásrendjét felborítják, testfunkcióit összezavarják.
  • Szociális izoláció: folyománya a mindenkivel szembeni általános bizalmatlanság. Igyekeznek rávenni a sértettet, hogy ne is törekedjen kapcsolatai javítására illetve újak létrehozására.
  • Inkapacitáció (cselekvésképtelenség), kiiktatás: a sértett szociális szerepvállalásának és egyéni fejlődésének részleges vagy teljes ellehetetlenítése.
Érdemes megjegyezni, hogy ezen taktikák többsege közismert és nemzetközileg nyilvántartott kínzási módszer.
A zaklatás általános céljai: a sértett folyamatos stresszelése, megrémítése, megijesztése, meghökkentése, fenyegetése, meglepése, kompromittálása, taktikai bosszantása, provokálása. Cél továbbá, hogy a sértett idejének és energiájának legnagyobb részét a zaklatási cselekmények ellensúlyozása töltse ki – ennek megfelelően, ha a sértett sikeresen kivéd egy-egy taktikát, a helyébe egy újat léptetnek vagy a többi intenzitását növelik. Emiatt a sértett csak lassan, lépésenként tud „kidolgozni” magának egy egyensúlyi helyzetet. A zaklatás össz-intenzitását ennek megfelelően a sértett hullámzónak érzi; az hol intenzívebb, hol gyengébb. A sértett ilyen feltételek mellett nem tud nagyobb koncentrációt igénylő munkát, kutatást, művészi tevékenységet végezni.
Jellemző, hogy a módszerek addig a leghatásosabbak, amíg a sértett nem ismeri, vagy nem ismeri ki teljesen az adott taktikát. Ennek érdekében egy-egy új módszert fokozatosan, szinte észrevétlenül (jóval az ingerküszöb alól indítva, hetekig tartó kúszó felfutással) vezetnek be.
A zaklatási módszerek „kelléktára” is folyamatosan változik: az egyes módszerek nyilvánossá válása hatásfokuk csökkenéséhez és kivédhetőségük növekedéséhez vezet.

* 3. Sértettek és elkövetők

sértett általában nem tudja megállapítani a szervezők konkrét személyét, illetve a konkrét motívumo(ka)t, ami(k) miatt célponttá vált. Ezekre vonatkozó információkat csak nagyon ködös formában kap.
A zaklatás sok esetben a sértett politikai vagy vallási meggyőződésére vezethető vissza, de nem ritka egy-egy „kapcsolatokkal rendelkező”, rosszindulatú ismerős kezdeményezése sem.
Néhány jellemző motívum, ami miatt valaki célszeméllyé válhat:
  • politikai, jogi aktivizmus, érdekvédelem; a fősodortól eltérő vélemények hangoztatása
  • tényfeltáró újságírás
  • üzleti vagy egyéb rivalizálás, irigység; leszámolás
  • céges szabálytalanságok, rendellenességek, korrupció szóvá tétele, kivizsgálása (whistle-blowing)
  • vallási meggyőződés
  • valaki egy szervezetből/klubból/szektából stb. ki akar lépni, avagy éppenhogy nem akar abba belépni (tehát a beszervezési kísérleteknek ellenállt)
  • valaki „rosszkor van rossz helyen”, „túl sokat tud”, bűncselekmény tanúja vagy sértettje
  • valaki egy, a zaklató hálózattal kapcsolatban álló ismerőssel, házastárssal, rokonnal rossz viszonyba kerül, aki vélt vagy valós sérelmét így torolja meg
  • alkotásait, találmányát, cégét más szándékozik hasznosítani vagy értékesíteni; javait, ingatlanát, földjét más szeretné birtokba venni; hagyatéki ügyek
  • valakit megkárosítottak, jogtalanság, bűncselekmény, erőszak sértettje vagy emberkísérlet áldozata (és ily módon szeretnék továbbra is megakadályozni, hogy nyilvánosság elé lépjen vagy jogi lépéseket tegyen)
Néhány forrás felveti, hogy olyan személyeket is célba vesznek, akik nem jelentenek veszélyt a zaklatók érdekeire nézve, társadalmilag sem kiemelkedő személyiségek, ám helyzetüknél fogva könnyű célpontnak számítanak. Ezen elmélet szerint a művelet során a hangsúly nemcsak a célszemélyen, hanem a célszemély zaklatására ráveendő új személyek beszervezésén is van hangsúly.
A szervezett zaklatás célszemélyei továbbá elrettentő példaként szolgálhatnak a zaklatást kivitelező csoportok tagjai számára.
Eltérően az átlagos vélekedéstől, szervezett zaklatás sértettjei nemcsak „híres személyek” lehetnek. A felmérések és esetleírások azt mutatják, hogy (a kiváltó okok sokrétűsége folytán) a tevékenység nem korlátozódik a társadalom egy-egy rétegére vagy csoportjára, az minden szinten előfordul – státusztól, anyagi helyzettől, politikai nézettől, vallástól függetlenül.
Az elkövetők a sértett zaklatását alapos vagy alaptalan vádakkal igyekeznek indokolni, amiket a sértett életéből vett tetszőleges motívumokkal igyekeznek alátámasztani:
  • a sértett elmebeteg, drogos, bűnöző, deviáns, szexuálisan aberrált (tehát a saját maguk által fabrikált pletykákkal igyekeznek önmagukat is meggyőzni)
  • a sértettet vádolják mindazokkal a dolgokkal, amiket ők követnek el, pl. hogy besúgó, provokátor, másokat zaklat, stb.
  • a sértett az adott szervvel, csoporttal, vallással (szekta), párttal vagy esetleg a nemzettel szemben ellenséges: „disszidens”, szélsőséges, esetleg: terrorista (kommunikációs vonalainak folyamatos, állandó ellenőrzése és hermetikus elzártsága ellenére)
  • a sértett „túl sokat tud” az adott csoportról, szektáról, hálózatról
  • a sértett maga tehet arról, hogy zaklatják, vagy ezt kiprovokálta (victim blaming)
A vádak igazságtartalmát a zaklatók maguk többnyire nem ellenőrzik vagy kérdőjelezik meg (sokan nem is törődnek ezzel), annak ellenére, hogy a sértett folyamatos figyelése ezen vádakat minden kétséget kizáróan tisztázná.
A sértettek a legtöbb esetben semmilyen bűncselekménnyel nem terhelhetőek – amennyiben valóban veszélyesek lennének vagy bármiféle bűncselekményt követtek volna el, „rendes” büntetés-végrehajtás útján is el lehetne őket különíteni.
Az elkövetők a társadalom minden rétegét képviselik. A zaklatási cselekményeket munkájuk, napi tevékenységük végzése közben követik el, előzetes terv alapján, illetve amikor erre jelzést kapnak. A sértett környékén az utcán folyamatosan járőröző civil ruhás zaklatók (az utcai vegzálásért felelősök), a sértettel szomszédos ingatlanokban váltott műszakokban dolgozó személyzet illetve a figyelést folytató személyzet a tevékenységéért feltételezhetően pénzt kap, ők a zaklatást minden bizonnyal foglalkozásszerűen űzik.
Tekintve a zaklatás magas fokú szervezettségét, kiterjedtségét, a tevékenység anyagi ellátottságát illetve a módszerek karakterisztikáját, sok forrás és sértett gyanítja a titkosszolgálatok tevőleges vagy közvetett részvételét. Ez nehezen bizonyítható, azonban a tevékenységről feltételezhetően – legalábbis – tudomásuk van. A titkosszolgálatok mellett gyakran kerülnek szóba a a szervezett bűnözés, őrző-védő cégek, multicégek, különböző szektákés egyéb okkult háttérszervezetek is.
Feltételezhető, hogy a Kádár-rendszer alatti „megfigyelési” ügyek tulajdonképpen szervezett zaklatást jelölnek, hiszen rejtett figyelésről a célszemély nem szerez tudomást.
Az elkövető személyek egyéni motivációi lehetnek a zaklatásra:
  • az elkövető parancsot (utasítást, kötelességet) teljesít egy rendvédelmi vagy egyéb szerv kötelékében (esetleg egy csoport/szervezet/szekta, amiben az adott elkövető tag, a sértettet célszemélyként jelölte ki)
  • az elkövető a szervezőkkel egyéb jellegű függő kapcsolatban van vagy kényszer hatása alatt áll; fél, ha nem engedelmeskedik, őt is hasonló módon (esetleg súlyosabban) fogják zaklatni, esetleg korábban már hasonlóképpen zaklatták
  • az elkövetők egy része egyáltalán nincs annak tudatában, hogy egy-egy adott cselekmény, amire megkérik, zaklatási cselekmény (ez főleg az „utcaszínházra” jellemző, pl. hogy legyen egy bizonyos színű ruhában az utca egy megadott pontján). Az is elképzelhető, hogy a szekta előírja számára, milyen ruhákat vegyen fel – anélkül, hogy őt ennek valós okáról tájékoztatná.
  • fizetést kapnak ezért
  • meg vannak győz(őd)ve róla, hogy a sértettnek jót tesznek (naivitás), esetleg elhiszik a sértettet befeketítő célpletykákat, amiket a zaklatás szervezői terjesztenek
  • faji, vallási, ideológiai különbözőség, előítélet, gyűlölet (a zaklatás szervezői igyekeznek a sértettől különböző identitású zaklatókat bevetni, a meglevő ellentéteket pletykákkal igyekeznek gyűlöletté fokozni)
  • az elkövető szükségét érzi, hogy bizonyítson, „vagányság”; a zaklató parancs sikeres végrehajtása folyományaként jelentkező pszichológiai sikerélmény motiválja (függetlenül attól, hogy a sértett észlelte-e egyáltalán az adott zaklatási cselekményt)
  • személyes bosszú, irigység
  • szexuális aberráció. Néhány zaklatási módszer és taktika különböző szexuális jellegű visszaélésre ad alkalmat – különösen kiemelten a figyelés (voyeurizmus). Feltételezhető, hogy egyes zaklatók a zaklatási cselekmények elkövetése során saját pszichoszexuális devianciáikat élik ki.
  • szadista hajlam, pszichopátia
A zaklatók ferdültségéről tanúskodik a fekália, mint motívum feltűnően gyakori szerepeltetése, az állattetemek sértett környékére való (esetleges) lerakása, továbbá testileg sérült egyének illetve gyermekek bevetése az utcai zaklatás során. A visszacsatolt, illegális figyelésből származó adatokból kitűnik a megfigyelést koordinálók kifejezett betegessége – ezen visszacsatolt adatok a zaklatás sértettjeinek magánéletének olyan mélységű megfigyeléséről (tehát megsértéséről) tanúskodnak, ami nemzetbiztonsági, rendvédelmi indokokkal semmiféleképpen nem magyarázható. Hasonlóan kétes, beteges indítékokról árulkodnak a megrongált tárgyak, a gaslighting tevékenység, az étel és evőeszközök szennyezése, fertőzése.
A cselekmények jellemzően társtettességben, megtévesztés és kényszer útján megvalósított öngyilkosságba kergetésre irányulnak (BTK 168. §), ami emberölésnek (BTK 166. §) minősül. A szervezett zaklatás tehát a csoportosan elkövetett szándékos emberölés nehezen bizonyítható, szervezett formája. A szervezett zaklatás bűncselekmény (BTK 10-11. §)
Elképzelhető, hogy amint a szervezett zaklatás módszerei világszerte közismertté válnak, a zaklatás szervezői illetve a zaklatás módszereit ismerő bűnözők megkísérlik önmagukat sértettként beállítani.
(Megjegyzés: a blog szerkesztője magánszemély, jogi vagy egyéb segítséget a zaklatással kapcsolatban nem tud nyújtani.)

* 4. Tanácsok, javaslatok sértetteknek

A szervezett zaklatás ellen a számarányokból adódóan (többnyire egy izolált sértett áll szemben egy technológiai fölényben levő szervezettel) a védekezés rendkívül behatárolt és kezdetben többnyire a megelőző jellegű tevékenységekre összpontosul. Általában véve elmondható, hogy az ellentámadás helyett célravezetőbb a taktikák felismerése és a támadás akadályozása.
  • Fontos, hogy a lehetőségekhez képest a sértett meg tudja őrizni a nyugodtságot. A zaklatókkal szemben ne lépjünk fel agresszíven, hiszen ez az, amit ki szeretnének provokálni. Az utcai zaklatás és a szenzitizáció egy idő múlva a sértettek számára elvesztik zavaró jellegüket (ez pár hónaptól 1-2 évig tarthat).
  • A figyelés ellen nehéz védekezni, hiszen feltehetően a lakóhelyen kívülről, egy nagyteljesítményű, a radar elvén működő képalkotó rendszer segítségével követik a mozgásunkat (hasonlóan egyes repülőtereken működő testszkennerekhez). Ezen eszközökkel a testfunkciók is monitorozhatóak. Ha optikai (voyeurisztikus) figyelésre gyanakszunk, függönyözés alkalmazásával próbálhatunk védekezni.
  • A stressz ellensúlyozására és az egészség megőrzése végett érdemes tornagyakorlatokat végezni, a káros szenvedélyeket lehetőség szerint csökkenteni vagy megszűntetni, a személyes higiéné fenntartására figyelmet fordítani, az életvitelt lehetőség szerint fenntartani.
    A „tanult tehetetlenség” kialakulásának megakadályozása végett tartsuk szem előtt, hogy a zaklatás módszerei előbb-utóbb kivédhetővé válnak, illetve maga a zaklatás ténye közismertté (tagadhatatlanná) válik.
  • A szabadidő hasznos eltöltése, hobbik segítenek elterelni a gondolatokat a zaklatásról. Az imádságnak, lelkiéletnek – amennyiben ez a zaklatás előtt jellemző volt -, a továbbiakban is kiemelt fontosságot kell kapnia.
  • Érdemes lehet naplót vezetni a zaklatás eseményeirol, fotó- és videódokumentációkat, hangfelvételeket készíteni, amik adott esetben bizonyítékként szolgálhatnak illetve segíthetnek a taktikák kiismerésében. Erre a célra a legpraktikusabb a digitális fényképező és digitális diktafon, vagy egy kamerás mobiltelefon. A felvételek kezelésekor járjunk el óvatosan, azokat ne adjuk ki a kezünkből és ne publikáljuk. A naplózás azonban ne vonjon el túl sok időt egyéb tevékenységektől.
    Bizonyítékok előállításakor a különálló események leírása helyett az események természetellenes gyakoriságának bemutatására koncentráljunk.
  • Érdemes lehet kísérletezni riasztórendszerek, videómegfigyelés és hangrögzítés telepítésével. Ezek eredményessége a sértett technikai felkészültségétől és leleményességétől függ, azonban kezdetben feltehetőleg kevés eredménnyel fog járni, hacsak a sértett nem szakember a betörésvédelemben.
    Képrögzítésre a webkamerás illetve központosított megoldások helyett (ahol nagy a manipuláció lehetősége) célszerű különálló kompakt felvevők telepítése (VHS vagy DV kamerák, esetleg több órás felvételre alkalmassá tett fényképező, mobil, stb.). A „primitív” megoldásokat (pl. ajtónak támasztott partvisra tűzött csörömpölő tárgyak, liszt kiszórása, stb.) könnyedén kijátszzák, a háziállatokat többnyire elkábítják (extrémebb esetben megkínozhatják vagy meg is ölhetik).
    Elektronikus zaklatás (nem-halálos fegyverek bevetése) esetén az apróbb tárgyakat betörés nélkül, a lakóhelyen kívülről is tudják mozgatni!
  • Az elkövetőkkel ne kíséreljünk meg együttműködni, bármennyire is nehéznek tűnik a zaklatás elviselése vagy bármilyen súlyos fenyegetésekkel (vagy ajánlatokkal) hozakodjanak elő a zaklatók. Nyilvánvaló, hogy az együttműködés korántsem jelenti a zaklatás leállítását (feltehetőleg annak súlyosbítását okozná), sőt, emellett még mások zaklatására is rá lennénk kényszerítve.
  • A zaklatással foglalkozó weblapok többsége javasolja, hogy semmi esetre se költözzünk el a jelenlegi lakhelyünkről. Az ezt megkísérlők általában az új lakhelyen fokozott zaklatást tapasztaltak, amit még növelt a költözködéssel járó stressz is.
  • A provokációkat, csapdahelyzeteket, kompromittáló és félelemkeltő helyzeteket igyekezzünk felismerni és kikerülni. Sok esetben a hirtelen lépések károsak lehetnek, itt az segít, ha a sértett fokozatosan, lépésről-lépésre kerül ki a szituációból.
  • Érdemes a szervezett zaklatásról, módszereiről tájékozódni illetve jogi kérdésekben tájékozottnak lenni (a BTK jó kiindulási pont). Ez felkészültséget, magabiztosságot ad.
  • Az éjszakai zajhatások ellen a füldugó jó védelmet biztosít. A füldugót napközben is alkalmazhatjuk, ha valamelyik helyiségben állandó zajongást tapasztalunk. A lakásban érzékelhető szaganyagokat, irritáns, inkapacitáns stb. gázokat nedves ruhával vagy esetleg könnyű gázálarccal kivédhetjük. A szagforrásokat működési elvük ismerete nélkül valószínűleg nem fogjuk tudni behatárolni.
  • Az alvásritmus felborítása esetén („nappali alvás”) a normális ritmus visszaállításához ne „visszafelé haladjunk” korábbi lefekvésekkel, hanem előre, tehát pár napig maradjunk a szokásosnál 2-3 órával tovább ébren. Így ugyan egy napunk „kiesik”, de néhány nap alatt újból vissza tudunk állni a normális (nappali) alvásrendre.
  • A nem halálos fegyverek és egyéb mikrohullámú, elektromágneses stb. elven működő eszközök ellen feltehetően csak akkor fogunk tudni hatásosan védekezni, ha ez valamilyen módon szakterületünkbe vág. (Néhány forrás megemlíti, hogy a vízréteg csökkenti ezen eszközök hatásfokát – az azonban kérdéses, hogy ilyen jellegű szigetelést egy átlagos sértett ki tud-e vitelezni az otthonában.)
  • Létfontosságú a társadalmi kapcsolatok fenntartása és újak létesítése. Minél több emberrel tartjuk a kapcsolatot nap mint nap (függetlenül attól, hogy elkövetők-e vagy sem, illetve tudnak-e a zaklatásról vagy sem), a csökkent izoláció miatt a zaklatást az elkövetők annál kisebb hatásfokon tudják végezni. Nyugodt, határozott (és tervezett) fellépéssel, fokozatosan tájékoztathatjuk környezetünket a szervezett zaklatásról. Segítségként összeállíthatunk a témáról szóló rövid nyomtatott anyagot vagy szórólapot (esetleg megadhatjuk a témával foglalkozó weblapok címeit).
    Az agresszíven zaklató ismerősöktől célszerű távolságot tartani, a velük való kommunikációt korlátozni.
    A kommunikációs zavarás lehetőségének minimalizálása végett érdemes mindenkivel egyszerre többféle kommunikációs eszközön (redundánsan) tartani a kapcsolatot.
    Megelőzendő a további pletykákat, érdemes az életvezetésről, anyagi helyzetről, tájékozottságról a lehető legkevesebb információt kiszolgáltatni. Ebbe beleértendőek a kérdőívek, illetve a „túlságosan érdeklődő” hivatali személyek, alkalmazók, hozzátartozók. Különösen ügyeljünk azokra a „barátokra”, akiket a szervezett zaklatás megkezdése után fogadtunk bizalmunkba!
  • Elkövetőket vagy gyanított elkövetőket ne hívjunk meg otthonunkba. A szerelőket, karbantartókat ne hagyjuk felügyelet nélkül.
  • Vásárlásnál, készülék javításánál ellenőrizzük, hogy az adott cikk valóban működik-e. Ha megőrizzük a blokkot (számlát), a romlottan vásárolt termékeket visszavihetjük.
  • Bankkártyán ne tároljunk nagy összegű pénzt.
  • Iratainkat kizárólag hivatalos közegnek adjuk át, hivatalos ügyben és indokkal és mindig ellenőrizzük, hogy mindent visszaadtak-e.
    A szervezett zaklatás elleni intézkedés során különböző hivatalokba még akkor is érdemes ellátogatni, ha tudjuk, hogy ügyünket elutasítják – ha másért nem, legalább amiatt, hogy rögzítésre kerüljön, hogy ott jártunk, illetve, hogy tájékoztassuk a személyzetet a szervezett zaklatásról. (A következő ügyfél, aki hasonló problémákkal keresi fel őket, így már „előkészített terepre” érkezik.)
  • Számítógépen tárolt adatainkról rendszeresen készítsünk biztonsági másolatokat.
  • Ha szembeötlő a zaklatás egy-egy helyen (pl. munkahelyen, boltban, stb.) és az adott intézmény vezetősége látszólag ebben nem érintett, a zaklatók rendellenes cselekedeteit szóvá tehetjük, vagy udvariasan tájékoztathatjuk a személyzetet a szervezett zaklatásról.

* 5. Források, linkek

Az átlagpolgár számára (tehát aki se nem sértett, se nem elkövető és nincs egyéb tudomása a szervezett zaklatásról) a módszerek rejtettsége, a sértettek (kényszerű) hallgatása és az elkövetők módszeres tagadása miatt hihetetlennek tűnhet. Ahogy a zaklatás során is, az interneten is számos példa akad a zaklatóktól eredő dezinformációra (a tájékozódást nehezítő, a zaklatást áltudományos, álvallásos-álmisztikus /UFO, ezoterikus stb./ köntösben beállító weboldalak és filmek; zaklatók önmagukat sértetteknek adják ki, hogy képtelenségek állításával a valódi sértettek hitelét rontsák, stb.) A zaklatók a szervezett zaklatással kapcsolatos tájékoztatást (dezinformációt) a tárgyilagosság helyett főleg elrettentésre, félelem-, esetleggyűlöletkeltésre próbálják használni.
Ennek ellenére a kiterjedt internetes irodalomnak köszönhetően a szervezett zaklatásról lehetséges az objektív tájékozódás (anélkül, hogy valaki sértett vagy elkövető lenne).
A szerkesztő a következő (angol nyelvű) oldalakat ajánlja az érdeklődők figyelmébe:
A szervezett zaklatással foglalkozó weboldalak (külföldi):
A szervezett zaklatással foglalkozó weboldalak (magyar):
http://gangstalking.linkindito.hu/ – linkgyűjtemény
Leírások (cikkek, blog-bejegyzések):
Könyvek:
http://www.causestalking.net/ David Lawson – Cause Stalkinghttp://www.multistalkervictims.org/gaslight.htm Victor Santoro – Gaslighting–How to Drive Your Enemies Crazyhttp://www.whale.to/b/glick_b.html Brian Glick – War At Home: Covert Action Against U.S. Activists and What We Can Do About It
Egyéb:
Ajánlott keresőszavak (angol): gang stalking, organized stalking, cause stalking, vigilance stalking, group stalking, psychological stalking, psychic stalking, psychoterror, psychological war, proxy stalking, organized mobbing, community based harassment, intrusive surveillance, demonstrative surveillance
Ajánlott keresőszavak (magyar): szervezett zaklatás, közvetett zaklatás, megbízott zaklatás, titkosszolgálat zaklatás, konspirált zaklatás, csoportos zaklatás, család zaklatása, családon belüli zaklatás, ismerősök zaklatása, pszichológiai zaklatás, pszichikai zaklatás, pszichoterror, pszichológiai háború, zaklató figyelés, intruzív figyelés, demonstratív figyelés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése