2012. október 18., csütörtök

Hóhéraink unokái


Hóhéraink unokái

2012


A HÁROM TENOR
REKEDTRE TÉPTE A SZÁJÁT
Ez a harc lesz a végső?

A zsidó bérencek talán szovjet ügynökök is, az út amin járnak nem a mi utunk, a láncos kutyák a láncot elvesztették, és csak ugatnak a szélben a húsdaráló meg bebetonozva véresen a föld alatt holokausztról álmodik. Az ÁVH zsidó gépkezelők cipőit meg fújja a szél a Duna-parton. Álmodj királylány......






EGÉSZ ÉLETÉBEN
SZOVJET ÜGYNÖK
VOLT A CÁRGYILKOS


Gyilkosoktól hemzsegő libás kormányok, az ordasok vigyáznak gágogásuk ne halatszon fel az égig, mert úgy tévedtek ők e honba mint a libák a Pesti útra. Kár hogy a sakterük nincs pozícióban.


A VÁDLOTT KULCSÁRBÓL
VÁDLÓ LETT                         
ILYEN IS CSAK A CIONISTA   
PATKÁNYKÖZTÁRSASÁGBAN 
TÖRTÉNHET                                 



HOLOKAUSZT VOLT IZRAELBEN




Csak csendben és halkan , hogy senki meg ne hallja mond el mindenkinek arrafelé a terroristák a jó fiuk.

Miért is terrorista állam Izrael?

Izrael többszörösen és bebizonyítottan háborús bûnöket, és emberiség elleni bûncselekményeket követett el. Megszegte a nemzetközi törvényeket és nem tartotta be az Egyesült Nemzetek határozatait. Vegyi, biológiai, és nukleáris fegyvereket gyárt, valamint olyan szerkezeteket, amelyek segítségével ezeket eljuttathatja bárhova a világon. Az Izrael által megszállt területeken, olyan betelepítési politikát folytat, amely veszélyezteti a palesztin nép megmaradását. A fentiek miatt Izrael, a nemzetközi közösségen kívüli államnak minõsül, és ennek alapján kell viszonyulni hozzá.
Követeljük, hogy minden állam a következõ intézkedéseket foganatosítsa Izrael ellen:
 
-azonnali hatállyal vonjon meg minden katonai, gazdasági és humanitárius segítséget
- teljes mérvû kereskedelmi zárlatot létesítését, beleértve a nemzetközi  pénzbeli átutalásokat Izraelbe.
Továbbá követeljük:
- a külföldi izraeli számlák befagyasztását
- a diplomáciai kapcsolatok megszakításaát
-a légi forgalom leállítását
-a kulturális, akadémiai, és tudományos kapcsolatok megszakítását
 
A fentiek mellet, követeljük, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya tudassa Izraellel, hogy atomfegyvereinek, mint taktikai, mind stratégiai alkalmazása a megfelelõ és súlyos ellentámadás várható
 
Az Amerikai Egyesült Államok alakítsanak egy, az arab és más muzulmán államokból összetevõdõ koalíciót annak érdekében, hogy Izraelt ugyanolyan módon megfékezzék terjeszkedési szándékában, mint, ahogy annakidején egy ilyen koalíció megfékezte Irakot.
 
Látjátok, hogy hogy ez mennyire mérsékelt. Nincs benne semmi ami Izraelnek a létezési jogát kétségbe vonná. Nem tartalmazza a palesztin menekültek visszatérési jogát, semmi sincs benne a háborús bûnökért való nemzetközi bíróság elé állításról. Nem ismeri el a palesztinok jogát, hogy erõszakot alkalmazzanak.
Vajon, hány kiemelkedõ baloldali zsidó írna alá egy ilyen Nyilatkozatot? Véleményem szerint, talán kettõ. De, hány nem-zsidó kiemelkedõ személyiség írná alá? Szerintem, talán tíz, viszonylagosan tehát még a zsidóknál is kevesebben. Ha ez így van, akkor ez nem a zsidók hatalmának a következménye, hanem az amerikaiak elkülönültségének, restségének és gyávaságának a bizonyítéka.




Ő ezt most hallotta először BKV- s maffia erről nem tájékoztatta, hogy ilyen is van a világban,- nahát.-

Itt a vég? Viszik a hóhért akasztani

Újabb kis halat áldoznak be

Így élnek a lopásból és rablásból, mint az erdélyi cigók






És már úri embernek képzelik magukat, pedig csak zsidók, mint ahogy ők cigányok, de együtt jól rabolnak.

Erről a raszista huhogás jutott eszembe.

SzektATV - Rasszista huhogás Krakkóban

A Nagy Györgynek mezítláb szaggatott ruhában és korbáccsal a kezében kell megjelenni az elvonókúrán. Időnként a hátára kellene csapnia a korbáccsal kifejezve a megbánást, amiért nem zsidónak született. De aranyos a holló kórus birói vezénylettel éneklik a Tiszaeszlári dalt Solymosi Eszterről. Itt már minden az oroszoké, jaj bocsánat a zsidóké az életünk a lelkünk a gondolataink is a holló jegyében foganhatnak.
Hazádnak rendületlenül légy híve …...



















Kicsit beszélni a hébert de jó antimagyar vagyok





















Most kaptam az utasítást, megyek a temetőbe ,mert a zsidók társbérletben fekszenek a parcellákban. A gojok hollókosztja kevés a sírhely kiváltására. Ez az életmenet lesz a Kanossza járásom.

Le is rakom a cipőm , és megtépem ruhámat az ártatlan zsidókat cionisták fosztogatják, nem volt elég a magyar gojok ledarálása, most a fajtársát is lerabolja.
Ha esetleg e vonulókkal találkozol ők nem kivonulnak.

EZEK NEM KIVONULNAK,HANEM CSAK VONULGATNAK




GYURCSÁNY VOLT A TARTÓTISZT?


Immár hetek óta azt halljuk, hogy a cigánygyilkosok főszereplője, Cs. István a titkosszolgálatok bérgyilkosa volt. Lehet hogy a társai is azok voltak. Gyurcsány volt a tartótiszt, aki kiosztotta lenti beosztottjainak, hogy meg kell ölni pár cigányt, különböző helyszíneken, akik teljesen ártatlanok, hogy az egészet aztán a magyarokra lehessen fogni. Megtudtuk, hogy a bérgyilkosok a titkosszolgálat emberei voltak már 2006 óta és jelentettek a tartótisztjeiknek.
A racsi bácsi fia volt az összekötő, azért akasztották fel , hogy ne érjen el a szál Gyurcsányhoz. Ébresztő fiatalok a per még folytatódik és nem a főbűnösök lesznek elítélve, hanem ezek a balekok. De vigyázatok a maszkos nagyon figyel lehet hogy te is beleszel kaszlizva, mint Budaházy, mert nem imádta a zsidó bűnözőket.
Na és az egész azért lett kitervelve, hogy polgárháború alakuljon ki, az etnikum felheccelve a zsidó már résen áll , megszabadít vagyonunktól, és megritkít bennünket, hogy fogadni tudják testvéreiket. Hát ez már nem húsdarálós eset.
Erre még Nagy Imre is azt mondta::


Elhazudott forradalmunkat, el hazudott rendszerváltás kísérte, mid ezt a zsidók tették mivelünk, és közben elrabolták nemzeti vagyonunkat is, de még kell nekik a földünk és a vízkészletünk is, természeti kincseinkkel.
Meddig dugjátok a fejeteket a homokba, mikor kapcsoltok már , hogy itt a vég , ölni kell vagy meghalunk, tutyi mucsi népnek nincs hazája, most ez a nép leigáz kifoszt szerinted van helye e hazában ???? 56- ot is kisajátították maguknak mi csak sútyomba juthatunk a színhelyre megalázva átvizsgálva, mintha mi is rablógyilkosok lennénk, mint az ÁVH zsidó gyilkos társaság.



 Két éve még habosra ordították a pofájukat, hogy mindenért „azorbánviktorafelelős”, ő volt az ügyeletes szörnyeteg, akit illett köpködni minden csatornán. Most 2010 őszén? Most ugyanezek a zsidó szennycsatornák kellő tisztelettel és udvariassággal méltatják a Nemzeti Együttműködés-kormányát, hiszen a korábbi állások, poziciók és a büntetlenség megőrzése mindennél fontosabb számukra. Ezért aztán Likud Viktor békén is hagyja a véreskezű és véresszájú zsidókommunistákat, akik most baloldalinak nevezik magukat. Tessék csak megnézni az ATV adásait, szinte fényesre nyalják a Fidesz fenekét.

AUGUSZTUS 24 - ÁVÓSVILÁGBÓL NARANCSVILÁGBA
ORBÁN VIKTOR CSAK A MAGYAR GÁRDÁT KÖPKÖDI

AZ ÁVÓS TÖMEGGYILKOSKOK
 MEG RÖHÖGNEK A RÓZSADOMBON


AUGUSZTUS 30 – A ZSIDÓK MINDEN RENDSZERHEZ ALKALMAZKODNAcsak ő legyen a hóhér a vén büdös miért nem néz végig rajtuk ja hogy még hiányzik a rabi a tömegből , őt már akasztják.

HELLER MIÉRT NEM A ZSIDÓURALOMRÓL BESZÉLT?



Az örmény népirtás sem történt volna meg az ifjú törökök vezetői mind zsidó volt. Nemzetközileg összehangolt cselekmény volt ez mert egész Európában az ifjú mozgalmak vezetői zsidók voltak , már akkor is készültek valamire, de hogy gyilkoltak az biztos és gyilkoltattak a tudatlan néppel.
Valaminek a főpróbája volt itt élesbe kipróbálva, van itt annyi történész miért nem végez egyik sem ilyen jellegű tanulmányt , vagy ez már antiszemitizmus volna, a tények antiszemiták lennének a zsidók meg gyilkosok , mert elkövették e tetteket, és mivel ők a megmondó emberek azt hiszik így a tényeket antiszemitának bélyegzik, a húsdarálóba velük egyik se ússza meg a haleledel mivoltát, úsztassuk meg mint ők minket 56 előtt.

Nem ölnék a gyerekeket






Izraeli külügyminiszter-helyettes: politikai terrorizmus a zsidó állam bűncselekményeit szóvá tenni!

Mondja ezt egy terrorista, kik egy népet tartanak koncentrációs táborba, és kényükre kedvükre gyilkolják őket , gyerekeket öregeket asszonyokat, válogatás nélkül, és még ezeket kellene befogadni nekünk. Fogadják be őket Hitler hóhérai, és szabadítsák meg a földet tőlük.



Vasláncra kell
verni a Haza-áruló  
 söpredéket!
A szívárvány szinekbe rejtöző (vörös, narancs, kék, sárga) idegen bűnbandánál teljes vagyonelkobzást kell csinálni és ebből az összegből kárpótolni a magyar áldozatokat.

ORBÁN-KORMÁNY DÉDELGETI AZ ÁVÓS GYILKOSOKAT

Ugyan miért hallgat a kormány az 56-os gyilkos sortüzekről? Mert senkit sem akar és nem mer megkérdezni. Pedig sok gyilkos még mindég él és röhög a markába.
 És talán sok sortüzesnek a rokona ma a parlament padsoraiban terpeszkedik. Kéri Edit: Kik lõttek a Kossuth téren ´56-ban? c. könyvében sok tanút megszólaltatott. A halottak számát 1000 fölött állították többen. Az ávósokon és az oroszokon kivül a partizánszövetség zsidajai mutattak nagy lelkesedést a mészárlásban. 
Nagy Imre Moszkva ügynöke volt az akasztófa alatt is és az egykori Ludovikás partizán Maléter Pál elkövette a sokadik hazaárulást. Gyávaság és amatőrizmus jellemezte viselkedését. Mint hadügyminiszter bement az oroszlán barlangjába, a tököli orosz főparancsnokságra tárgyalni egy nálánál alacsonyabb rangú orosz parancsnokkal. Az oroszokat kellett volna odarendelni tárgyalni a saját bázisa fedezete alatt.

Tulajdonképpen melyik ördögöt szolgálja a sunyító Orbán kormány?

A vörös múmia megúszta

LENDVAIRA LIFTET AKARTAK RÁENGEDNI?

A bikát kellene ráengedni, és utána a húsdarálójukon átengedni haleledelnek a többi rohadt rablóval, kik megszabadították a népet a vagyonától.  Bizonyítékok Budaházy ügyben nincsenek, csak koholt vádak, ahogy az ávós időkben. Ahol ma is tartunk. Most már csak arra leszünk kíváncsiak, hogy a vörös múmiát megkérdezik-e a tévékben, hogy mit szól ehhez az álhírhez?  Csak a húsdarálót ásták el és temették be lebetonozva a többszintes pince rejtelme e rémet is el kelletvolna nyelnie. Az anyja is utálta és inkább a mocsarat választotta , mint az életet vele.

SIMORNAK KEVÉS A HAVI 2 MILLIÓ

Kétszázmillió forint keretösszeggel kötne szerződést hirdetésszervezésre az egyik amerikai üzleti magazinban az év legjobb jegybankelnökének választott Simor András – tudta meg lapunk. A nyertesnek egyebek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) álláshirdetéseihez, ösztöndíjaihoz kapcsolódó hirdetéseket kell gondoznia. Feladata lesz a látogatóközpont népszerűsítése, s tájékoztatnia kell a Múzeumok Majálisa rendezvényről is. A kétszázmilliótól ötven százalékkal el lehet térni, felfelé. „Nem hiszem, hogy erre külsőst kell megbízni, ráadásul ennyiért” – mondta Boros Imre közgazdász. Kiemelte: az MNB inkább a középiskolákban oktasson pénzügyi ismereteket. E téren van mit pótolnia, annak idején elmulasztotta a felvilágosítást a devizahitelezés kockázatairól is. (MH, részlet)

A drága ÁVH- s apuka kevés vagyont hagyott rá, de jó verőlegény lenne ő is, veri is a magyart elég sok a kilakoltatott család az országban , és még mondjátok hogy nem az ÁVH – s gyerekek uralkodnak hazánkban . A népnek alamizsnát adnak ők meg lerabolnak mindent a patkányok erkölcse a hóhér erkölcse.

Egy szinten vannak a farkuk után mennek, ösztönös állatok, de ők az állatnál is rosszabbak , mert ők embertársait taszítják a halálba. Miért nem ment az anyjuk moziba ennyi büdös metszet farkú hazaárulót a föld sem igen tolerálja. Hollókosztos ebéd lesz Orbán módra , Én még mindig jól lakom , míg téged a bank kitessékel a házadból. A metszetteket vajon mikor lakoltatják ki a hazafiak. Jön a tél azt a sok üres lakást mikor bocsájtják a hajléktalanok rendelkezésére, Orbánnak mikor jut ez eszébe, vagy ő nem is gondolkodik, helyette más intézkedne. De neki is ott áll üresen 12 drb lakás, nehogy már felhívja a figyelmét a problémára, még megkérdezik hogyan jutott e lakásokhoz, kiderülne hogy lopta, hisz a rendszerváltáskor csak egy ócska öltönye volt, de kikupálódott, a lakásmaffia meg tejelt , hogy a munka simán folyjon.


De majd jön a felszabadító sereg az illúminátus diktatúrájával földbe taposunk mindenkit, hisz egyszer már kiírtották az őslakosokat , szegény indiánok csak a rezervátumokban élnek egypáran, most haza látogatnak Európába, és az itthon maradottakat nyírják ki, hisz a népesség 90% - át át kell segíteni a másvilágra.

 AGGÓDNAK A CIONISTÁK IRÁN MIATT

Nemzetközi paktum a zsidók nélküli világért van folyamatban, és minden Irán elleni támadás egy globális nukleáris háborúhoz vezet. Ezt még Fidel is belátja, csak az elme beteg zsidó packázik a hatalmi tébolyban.



Az Izrael elleni bojkott erősödik - már a zsidók is érzik, hogy baj van







ÁVH-s nyugdíjak és a rendvédelmi szervek szösszenete


A rendvédelmi szervek tiltakozása a nyugdíj rendszer módosítása miatt. Hogy 40 évesen ne tudjanak elmenni nyugdíjba, sztrájk bizotságot alakítottak . Egy kis adalék az ÁVH - s nyugdíjról, míg szüleink hajba kaptak mikor megtudták a rokonságon belül egyik másik tagja 34000 Ft - ot is kap nyugdíjként, és nem tudták , hogy az ÁVH-s pribékek százszoros nyugdíjára még a Német Állam Zsidó kárpótlást is fizet nekik.

Ime az írás mely leírja ezt az áldatlan állapotot. Az ÁVH- s pribékek és gyermekeik így tudják felvásárolni hazánkat. E zsidó pribékek ma is ott ülnek a bársonyszékekben szétlopják az országunk még megmaradt értékeit , és fennen hirdetik csak annyi magyart kell meghagyni akik kiganéznak utánunk. Konrád és liberális hazaáruló zsidó társai így kalkulálnak velünk ungarisi palesztinokkal. De kell e- nekünk ez az ingyen élő cionista zsidó bagázs, kik a magyarnak valló zsidókat is meglopják , meglopták, és amúgy mindenkit zsarolnak kifosztanak megölnek. Legszívesebben ledarálnának mint a Rákosi időkben, de erről nem szeretnek hallani a hollókosztosok. Na bégessünk tovább a múltat ne bolygassuk, mert még tényleg polgárháborúba kényszerítenek bennünket a cionista szervezetek. A zsidó hódoltsági területen nem értem meg a cigányokat miért a szegény magyarokat gyilkolják, mikor a gazdag zsidó főleg cionista zsidó a fő ellenségük.Abban ugyan hasonlítanak, hogy mindkét etnikumot el kell tartanunk, el kell viselnünk , hogy meglopnak megaláznak, és egyikünket másikunkat még meg is ölik.
 Eredmény: ÁVH-s zsidó ledarálta megölte a módosabb parasztokat ,értelmiségieket, birtokosokat, itt maradt egy identitás nélküli tömeg maszlag kinek az agyát többször átmosták, és még a sajtot is ki akarják énekelni a szájából.
               Cionista zsidó már nem darál uralja a hazát a Nemzeti Vagyont megszerezte az állam apparátusba beült uralja a bíróságot ügyészséget igazságszolgálatot . Nem is lehet zsidót bebörtönözni.
              A döntéshozatalból mikor ebrúdalják már ki őket a megcsúfolt kommunistákkal , liberálisokkal együtt.  Eljön az az idő, és a magyar nép megint szép lesz méltó régi nagy híréhez , mit rákentek a századok....
  
Hazánkért Online, 2006. december

Egy másik fajta „kártérítés”
Nyugdíj-kiegészítések a ’60-as években
Hazai Levél

Édesanyám a magyarországi Nyugdíj Intézetnél dolgozott a hatvanas - hetvenes években. A Német Szövetségi kormány – (nyugat-német kormány) a hatvanas évek vége felé új törvényt hozott. A zsidóknak szóló állandó jóvátételek törvényeit kiegészítették azzal, hogy ’a nyugdíjazott zsidók hazai nyugdíját kiegészítik, ha a hazai (magyar) nyugdíj nem ér el bizonyos szintet.’ Ekkor megindult a hazai zsidókommunista vezetők "rohama" a Nyugdíj Intézet központjába. Édesanyám szavait idézem:
   
 " Megjelent az irodában egy ÁVH tiszt, közölte hogy szüksége van egy HAMIS nyugdíjigazolásra - a kommunista párttag - ésÁVH tiszt nyugdíjba vonulása esetén akkor (1968-ban) havi  476, 000 forint lett volna - a hazai átlag magyar melósok nyugdíjának több mint százszorosa - de, követelte hogy állítsunk ki részére egy hamis igazolást miszerint: a havi nyugdíja ’csak 800 forint’...!
     
Ezt természetesen megtagadtuk. Erre lehívatta a Nyugdíj Intézet igazgatóját s igazolta magát, hogy ő kicsoda, s az igazgató hajlongva végighallgatta - majd megparancsolta nekünk, hogy mostantól kezdve minden hamis igazolást kérő magas rangú kommunista zsidó részére kötelesek vagyunk kiállítani a HAMIS igazolást az alacsony nyugdíjról.
     
Ezt a gyakorlatot 1968-tól kezdve rendszeresen végrehajtottuk. Így a hazai átlag nyugdíjak százszorosát kézhez vevő kommunista zsidó közép és felső vezetők hivatalos igazolással nyomorgóknak  voltak beállítva (300 ezer kommunista zsidó) s így, a nyugat-német kormánytól, a kárpótlásokon felül, még kiemelt nyugdíj is járt nekik.”

Nos, Édesanyám később, velem együtt külföldre távozván mindezt elmondta a menekültügyi hatóságoknak Nyugaton, nem is sejtve, hogy külföldön sem lehet az igazat elmondani. Tanúvallomásáért később Nyugaton, örökös feketelistán szerepelt: Mintegy 25 esztendős üldöztetést – mint „a demokrácia és az emberi jogok halálos ellensége” --szenvedett el azért, mert ezt elmondta. Végül idegileg összeroppant a rengeteg baj és üldözés miatt. Én természetesen már nem szólok és nem tanúskodom többé sehol, mert van éppen elég bajom enélkül is.

Szeretném, ha a sötétben botorkáló honfitársaim már egyszer s mindenkorra tudomásul vennék: a hazai kommunista vezetők MINDIG mindenben örökkön örökké hazudtak. A tömeggyilkos - tolvaj-hazaáruló kommunista csürhe nem elég, hogy a hazai nyugdíjak százszorosát kapja kézhez havonta, de még a mai napig is hamisított nyugdíjigazolások alapján dollár milliárdokat vesznek fel a német kormánytól - nyugdíj kiegészítésnek - mivel hamis papírokkal úgy állítják be, hogy ők minimum nyugdíjból nyomorognak. Undorító, hogy ezek a istentelen  gazemberek a születésüktől kezdve a haláluk másodpercéig csak hazudnak és lopnak.
Néhány példa
Egyik jó barátom a BM (Belügyben) könyvelő. Elmondta:
- egyszerű BM-alkalmazott (párttag) havi nyugdíja most 650, 000 forint.
- belügyes (ÁVH) tiszt havi nyugdíja 1 és 1, 5 millió forint havonta
- KÖZÉP szintű kommunista pártvezető nyugdíja havi 3 millió forint
 - felső szintű kommunista nyugdíja havi 6 millió forint
                             
Édesanyám nyugdíja havi 34 ezer forint. A kommunista tömeggyilkosok büntetés helyett milliós nyugdíjakat kapnak havonta, és lopnak-hazudnak rendületlenül tovább! És ez az ostoba nép újra és újra a gyilkosaira szavaz. Nálunk a lakosság elmebeteg más magyarázatot nem látok. +++

Üdvözlettel olvasója: K. István
Ez a nyugdíj téma mindig felkavar, az ÁVH – s pribékek a rabolt villákban tengetik nyugdíjas éveiket, majdnem éhen hallnak, még kutya kajára is alig jut nekik, ha az utódaik csak segédmunkások lehettek volna mint az 56 – os ok vagy nyilasok, akkor nem ők ülnek még mindig a bársonyszékekben. Mi így nem is tudtunk volna titeket lerabolni , kifosztani és a csendes holokausztal meg tizedelni, ledarálni is csak 56 előtt tudtunk benneteket. A pince labirintusok elnyelték legjobbjaitokat, és ti egy nagy emberi maszlaggá degenerálódtatok. Így gondolnátok ti cionista kazárok, kik oly messze vagytok a zsidóságtól, mint gojok az állatoktól.

Ezt tudjátok ti rabló cionisták.

Újabb zsidó szervkereskedőt fogtak el






Kivégezték a végrehajtót kilakoltatás közben

|
2012. július 4. Németország, Karlsruhe
Egy a végrehajtó által kezdeményezett erőszakos kilakoltatáson (zártörés, stb.) a közben felfegyverkezett adós ahelyett, hogy porig gyalázva elhagyta volna elárverezett otthonát, túszul ejtette az egész kilakoltató hiéna bandát.
Az önálló bírósági végrehajtót, az adóstól elvett lakás új tulajdonosát, a végrehajtó csicskását, a zártörőt, valamint egy nőt, akiről eddig még nem derült ki, hogy milyen minőségben volt ott. Feltehetően a végrehajtó segédje volt. (Újabb információk szerint a bérház tulajdonosa volt. - a szerk.)
A férfi a kiérkező rendőröknek azzal fenyegetőzött, hogy kivégez mindenkit, majd önmagát is, ha a hatóság bármiféle komoly akcióba kezd. Hosszú várakozás után az időközben kiérkezett különleges egységek lövöldözést hallottak, de csak akkor indítottak rohamot a lakás ellen, amikor füstöt észleltek és erős lett a gyanú a gyorsan keletkező tűz elharapódzására is.
A füstben indított rohammal betörték az ajtót, ám a kommandósokat semmiféle ellenállás nem fogadta, mert már mindenki halott volt a lakásban. Az adós kivégezte a végrehajtót, a segédjét, meg a zártörő lakatost, valamint a lakás "új tulajdonosát" is. Végül önmaga ellen fordította a fegyvert. Így vitte a halálba önmagával a nyomorúságának okozóit, a kilakoltató, bűnöző hiénákat.

Na zsidók a példa itt van csak követőre kell találnia, és a bankok futhatnak a rabolt pénzük után.



Mi a faszt keresünk mi a NATO- ban előbb Líbiába, most Szíriába képeznek ki és dobnak be terrorista egységeket, kérem a kormányt vizsgálja felül álláspontját, és
lépjünk ki a terrorista hálózatból, ne keljen a mi fiainknak meghalni, holmi cionista érdekekért. A Líbiai kormány aranyára fájt nekik a foguk , de főleg Sárközinek , és elhatározta megszerzi az aranyat és az olajat a törvényes Líbiai kormány megbuktatásával és a martalócaikat beküldte ebbe a kis földi paradicsomba a Kadhafit megölték vagyonát ellopták az olajat most már megint dollárért adják , ami szart sem ér a nép meg majd a betevő falatjáért kinlódik az aranybánya felett , csakhogy most ezek a büdös cionista zsidók szedik le a hasznot. Hát bizony nem csak Francia országban kellene a zsidó gyerekeket géppisztolyal szaporítani, ideje volna minden európai országban elkezdeni a fogat fogért elv alkalmazását . Nem vetemednének odáig a cionista ordasok , hogy ellopják a nemzetek vagyonát. Mint kiderült törvényes kormányok ellen képeznek ki terroristákat a CIA emberei pénzelik fegyverrel ellátják az alkaida csoportokat, és ha úgy fordul a helyzet akkor, ők lesznek a feláldozható balekok, ők meg eredményt felmutatva kijelentik , hogy nagyarányú terrorakcióra készültek a térségbe , és ezért volt szükség lecsapni a terroristákra, hol ott egy pár hónapja ezek a nincstelen arabok még birkát legeltettek a pusztában . A cionisták meg meglovagolva a helyzetet itt is ott is robbantgattak és gyilkoltak , hogy a számlájukra terheljék az ártatlanok vérét. Úgy hogy ha kérhetném a kormányt lépjünk ki a terroristákat gyártó cionista NATO kötelezetségeinkből, mielőtt a CIA terrorista akcióba kezdene hazánk területén és a kormány megbuktatására egy cionista zsidó különítményt akcióztatna itt hazánkban. Mert nem nehéz e különítményhez cigány szabadcsapatokat is toborozni, gondoljanak Olasz liszkára és a cionista CIA – s amerikai üzletemberre ki egy tál rizsért megvette ezeket a cigányokat, és képes lett volna polgárháborút szítani , kerül amibe kerül , nem az ő bőrére ment volna, a zsidók meg nevetve kihúzták volna a földet is a lábunk alól. Úgy hogy kedves zsidó cigány Orbán testvér ha nem csak a hatalomért vagy a bársonyszékben kérlek, kérd számon a NÁTO terrorista toborzását, és a szekér kormányrúdját akaszd ki a NÁTO kötelékéből, ne keljen nekünk terroristákkal bajlódnunk épp elég nekünk a mi cigány és zsidó rablóinkkal küzdeni, mert rabolnak gyilkolnak mi meg csak szipogunk ejnye ejnye fiuk ez fájt a befogadó nemzet fiainak, és ha nem hagyjátok abba mindegy szálig leölünk benneteket , mert az nem járja , hogy még védekezést sem engeditek meg nekünk mikor a nyakunkhoz tartjátok a késeiteket. Nem lesz itt önvédelem , mint 56 – ban is a zsidó bolsevik ÁVH - s önkény ellen kinyírunk minden ÁVH- s utódot a cigányokkal karöltve főleg a kettős állampolgárokat nem kímélve mert ők lopták el a nemzeti vagyont, ezért a családjukat is kinyuvasztjuk, hogy ne legyen érdekük a vagyon megtartására. Veszed a lapot Gyurcsány , Gergényi, Pintér, olajos milliárdosok, Kókák , nagy hatalmú zsidók a nemzeti vagyont kitapossuk a beletekből, a többi negyven rablót értesítsétek ti , Ali baba már vallot.

Apropó drágáim , hogy álltok a szerv kereskedelemmel hallom a szigeten nem csak a kábítószer dívott , de a szervkereskedelem is jó hasznot hozott, járnak még azok a nagy sötét kocsik a a körúton és egyezményes jellel leintve a balek mindjárt a magánklinikán találja magát utoljára még álmodik ,és álmában csengetnek egyet és már is a másvilágon találja magát. És azok a büdös kurva zsaru főrendőrök megint csak félre néztek, és elúszott egy élet a cionista mámor a szigeti mámor in -kál seku jobblétre szenderit, csak igény bejelentés kell a drága kis szervedre, már is postázzák a moszados reptér ellenőrzés még véletlenül sem szúrja ki a titkos szervkereskedést, és különben is a fő zsaru is benne van majd ő szépen elsimítja az ügyet, elvégre azért kapják azt a szép summát. Hogy is van ez csúszó mászók, ti azért kapjátok a nagy lóvét, hogy magyart öljetek , a szátokkal meg azt ordítjátok , hogy kevés a magyar, zsidó SZDSZ – es banda kik nyíltan és burkoltan ölitek öltétek és ölni fogjátok a magyart míg itt hagyjuk hogy éljetek, holnaptól ti is az étlapon fogtok szerepelni, a fő rendőrökkel együtt, mert inkább a férgese hulljon mint a jó magyar ember.

Az elsődleges terror a pénzügyi terror itt mutatkozik meg ahol államokat kontinenseket terrorizálhat egy pénzügyi terrorista. Az uzsora kamatra épülő nyugati demokrácia valójában uzsora civilizáció, a halállal színpatizál, mert ezt a kamatot soha sem tudja senki vissza fizetni, mert már feléltük az újratermelés minden hasznát, csak az uzsora kamatra megy el minden és nem tudunk kilábalni az uzsora szorításából, de a kedves vezetőink az orunknál fogva ráncigálnak bele az újabb és újabb hitelekbe, hogy ők még talpon maradjanak ebben a káoszban és jól megtömjék a drága kis zsebüket, nekünk fűt és fát hazudnak , nemzeti mázt kennek magukra, holott csak egy bábfigurák és elrángatják őket a politika színpadán, mi meg ehetjük a kutya kaját ha jut még rá pénzünk, a svájci frankban felvett lakáskölcsön elvisz mindent házat vagyont otthont életet családot. Csak a zsidó él e tájon , de ő lop és csaló, ha kell gyilkol és rabszolgának elad jönnek majd a drága testvérei addig minket ki kell, hogy fosztjon vagyonunkból el kell vennie földjeinket , a vízünket az életünket, és ha lehet a szerveinket értékesítenie kell, hogy ne menjen veszendőbe, ez a sok goj szerv . Na jó barár ez a helyzet innen kell felállnunk, és ha kell a zsidót kiűzni hazánkból, ha kell leölni mindegy szálig, de rabszolgák nem leszünk ez itt az én hazám, vagy mi hazánk magyaroké, nem zsidóké, nem cigányoké, egyetlen nációnak sem adjuk el. Hirdessünk moratóriumot egyetlen zsidót sem fogadjunk be ettől kezdve , csak távozhatnak de jönni nem jöhetnek, számukra Magyarország megtelt, úgy hogy zsidók hagyjatok békén minket, kettős állampolgárok ti is távozzatok. Ez itt a mi hazánk, ti látogatni se jöjjetek, csak szítottátok az ellentétet és csak leraboltatok nincs rátok szükségünk menjetek békével míg mehettek.

Mit keresünk mi egy ilyen pénzügyi cionista terrorista banda oldalán talán nekünk kell a csalánra pisilni ha füttyentenek , és a golyókat nekünk kell felfogni mielőtt drága testüket eltalálnák. Nem mondom jó a király udvari bolondja lenni, csak az a baj hogy mindenhez jópofát kell vágni, kifordul a gyomrom rohadt kettős állampolgárok, hogy erre kárhoztatjátok a magyart. Ha több eszünk és több lehetőségünk volna, a rabló zsidóinkat már lámpavasra vertük volna mint 56 . ban a zsidó ÁVO – sainkat. Veszitek a lapot ÁVH – s utódok Gyurcsányok , bankárok, keresztapák , keresztanyák, olajosok, nemzeti vagyon rablók, közéleti maffiák – rendőri , katonai titkosszolgálati, birói ügyészi megvesztegetett közszolgák, végrehajtók, ti mind a magyar emberek vérét szívjátok, a fejünkre ültettek benneteket és mi cipelünk benneteket mint koloncot, de miért is?Mikor szabadulunk meg tőletek , mikor lesz már elegünk a mocskos hordátokból, mikor dobunk kötelet a nyakatokba , nem veszitek észre mi építeni akarjuk ezt az országot ami a mi hazánk, ti csak bitoroljátok az elbitorolt jogainkat , és megfosztatok emberi mivoltunktól, mint az állat úgy kezeltek gojoknak néztek , majd kinyomjuk a szemeteket és ki tessékelünk benneteket, a nagyvilág csak rátok vár kurva rabló banda anyátok nem tudott volna szülés helyett mást csinálni, kevesebb gondja lenne most a világnak , ha egy mondjuk Draskovics rabló keresztapát nem kellet volna megismernünk, és főleg nem kellet volna kiraboljon bennünket .

Jó messzire jutottam az 56- os forradalom mártírjainak a megemlékezésében, ez a sok rossz ami körülvesz bennünket még az élő 56-osok is megosztottak lettek , de ez legyen az ő ügyük mi csak rólatok akartunk megemlékezni és egy gyertyát gyújtani egy szál virágot szorongatva rátok gondolni. Nyugodjatok békével , még mindig a zsidó az úr, de a hazánk még mindig a mienk kamatrabszolgáké, és ha igaz ez a miénk is marad még ha minden zsidót meg is kell ölni érte. A húsdaráló helyett kifinomultabb gyílkossági módszerekkel operálnak, ez csöndesebb és nem olyan látványos , igaz a halak nem híznak meg tőle , de mi szépen fogyunk, ahogy elő van írva , mégis ledarálnak bennünket, mert olyan a kormányunk a politikai elitnek nevezet rabló képződményünk , hogy egy tál lencséért eladott bennünket. Most jól jönne a Pesti srácok hazaszeretete és harcos kiállása, hogy el tudnánk kergetni a cionista hazaáruló SZDSZ es Kommunista bagázst, amit az MDF es olajos keresztanyák apák akasztottak a nyakunkra elszámolás helyet. Géppuskával kellene őket szaporítani, és akkor nem lenne több hazaáruló köztünk.

Hát elég rosszak a kilátásaink, de nem adjuk fel , még nem a földünk még megvan, ha majd kiforgatnak belőle , akkor mindennek vége, harcolni sem engednek , de ere nem is kéne engedélyt kérni, csak legyilkolni őket, mint ahogy a Palesztinokat irtják .


Kárpátia: Lesz még
Kárpátia - Ott, ahol zúg az a négy folyó

Kárpátia - Az én apám

Kárpátia - Székely Himnusz + szöveg

Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország (régi)

Demjén Ferenc - Honfoglalás

Ibolya Oláh - Magyarország

http://www.youtube.com/watch?v=uwcDo-ugENI&feature=related

Szerelmes asszony .

http://www.youtube.com/watch?v=D4Dz1KzfO_s&feature=related
7 éves kislány fantasztikus hanggal | 5b.hu - maga a szórakoztatás
http://www.youtube.com/watch?v=BZf8ejlupTw&feature=player_detailpage szórakoztatás

Cigány Himnusz Magyarul

http://www.youtube.com/watch?v=ORJoAdaMHRI&feature=related

cigány himnusz eredeti nyelven

http://www.youtube.com/watch?v=RBbK7ImtY2g&feature=related

A magyarok Világhimnusza

Betiltott dal (Gyöngyöspata) / FARKASOK nemzeti rock zenekar /

Magyar Gárda Induló

Lázár János - a vágatlan hangfelvétel

Rákóczi induló

Hunyadi induló (Marche d'Hunyadi-Hunyadi March)

Kossuth induló

Klapka induló

Radetzky induló

Kárpátia - Turul

Kárpátia: Hazám, hazám

Simandy Jozsef-Hazam, hazam[Bank ban].flv

Verdi Nabucco Rabszolgák Kórusa

J. Verdi: A Trubadúr - Cigánykórus Gypsy Chorus

Cigánykórus.avi

Ravel - BOLERO

Honfoglalás - Koltay Gábor filmje



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése