2012. szeptember 7., péntek

Test-Lélek-Szellem EGÉSZSÉG



Anyagon túl

Test-Lélek-Szellem EGÉSZSÉG

.
  1. Test-lélek-szellem 
A minket körülvevő világ, éppen úgy mint mi magunk, mind rezgés. A világmindenség 100%-ban rezgés. Ebből 95% energia és információ. A maradék 5%-ot (csillagok, bolygók, emberek, állatok, növények, stb.) mi anyagnak nevezzük, mely nem más, mint a legsűrűbb rezgés. Nem létezik legkisebb anyagi részecske, nem létezik az anyag legkisebb eleme (építőköve), mert az, rezgés, állóhullám. Az állóhullám jellemzője, hogy csak akkor létezik, ha egy folyamatosan jelen lévő külső erő fenntartja azt jól meghatározott logisztikával. Az 5% anyag, a 95% energia és információ által van körülvéve, akár egy szivacs a víz által, egy tál vízben. A külső energia és információ nem csak körülveszi az anyagot, hanem át is hatol rajta, mint a víz a szivacson. Ezen túlmenően, a külső energia és információ egyenesen meg is határozza az anyag megnyilvánulását, viselkedését.
Az ember test-lélek-szellem egysége. Azaz egyszerre létezünk három párhuzamos (egymás felett) síkon. Olyan ez, mint a víz. Létezik szilárd, folyékony és légnemű halmazállapotban. Sokszor a három együtt van jelen. Egyik a másikba át tud alakulni. Egy zárt rendszerben ha az egyik halmazállapotban több van, akkor a másikban kevesebb, az oda-vissza alakulás folyamatos, egyensúly jellemzi a rendszert.
A test (anyag) a legsűrűbb rezgés, olyan mint a víz szilárd halmazállapota.
A lélek már nem olyan „sűrű” rezgés. Megfelelője a víz folyékony halmazállapotban. A lélek inkább energia, de tartalmaz kis mennyiségű anyagot is, ez az a pár tíz gramm amivel könnyebb lesz valakinek a teste, mikor meghal (távozik a lélek).
A szellem a „legritkább” rezgés, ez már csak energia és nem tartalmaz anyagot.
A test, lélek, szellem közös jellemzője a mintázat, mely egyértelműen meghatározza a rezgést. Olyan ez, mint amikor a boci-bocit játszzák zongorán, különböző oktávokon. A mintázat az maga a dallam, a hangzás más és más az oktávok jellemzőinek megfelelően.
A test maga a 60-120kg hús, a lélek az amit auraként tudunk és láthatunk. A test a lélekben úgy helyezkedik el, mint egy tál vízben a szivacs. Maga a szellem a tobozmirigyben található. A szellem határozza meg tudatunkat, azaz hogyan látjuk a világot. A szellem tudatszintjét rombolja a dohányzás, a fluor, a klór. 
 
  1. Harmónia, egészség

    Amikor a test-lélek-szellem hármas azt a karmát (szerepet) éli, játssza, amit nagyjából kell, akkor minden rendben van. Azonban amikor a karmáról az ember letér, akkor megbomlik a harmónia, megbomlik az egészég.
Mikor valaki nem akar a karmája szerint élni, és egyszerűen észre sem akarja venni a feladatát, hárítja azt, akkor a szellemi síkon megjelenő diszharmónia áttevődik lelki síkra, komoly lelki problémákat okozva, majd egy idő után áttevődik testi síkra, betegségben, fájdalomban mutatkozva meg.
Szellemi síkon kezdődik minden. Például ha egy emancipált hölgy, saját cége vezetőjeként, nem akar foglalkozni az anyasággal, pedig ez életfeladata lenne, akkor néhány év alatt komoly lelki egyensúlybomlással találkozik. Ezeket gyógyszerekkel elnyomva, egyik-másik tünetbe beletörődve éli életét. Néhány év alatt a tünetek megjelennek testi síkon, azaz például jelen esetben a szervezet igyekszik megfelelni annak az elvárásnak, hogy ne történjen meg az anyaság, és például kialakul az endometriózis. Azáltal, hogy a feladatot felsőbb szintről alsóbbra delegáljuk, a test-lélek-szellem rendszer energiát takarít meg, magyarul sok mindent nem kell elvégezni, megspóroljuk magunknak, helyette tudunk mást tenni. Mikor meg van a köztudatban „komolynak” nevezett testi kórkép, akkor kezd el az ember hirtelen keresgélni a fellelhető lehetőségek közül. A harmónia visszaállítása azt jelenti, hogy a testi szinten meglévő problémát fel kell emelni a felsőbb lelki síkra, majd a még felsőbb szellemi síkra. Egy alacsonyabb szintről a felsőbb szintre történő felemelés mindig energia befektetést igényel a páciens részéről.
Teljesen hasonló ehhez az a tipikus élethelyzet, mikor egy férfi nem akarja megélni yangos, férfi szerepét, pusztán kényelemből. Ilyenkor gyakran keres és talál magának olyan feleséget aki vagy nagyon gazdag, vagy sikeres üzletasszony, lényeg, hogy legyen valaki aki eltartja őt, hogy semmit se kelljen tennie. A kényelmes (lusta) élet reményében alkalmazkodik párjához. Azonban néhány év alatt a kényelem kezd kényelmetlenné válni. Lelki problémáit nem hajlandó észrevenni, azonban testi jelzéseit már kötelező. Hiszen van aki kezd megsüketülni (nem hallja meg, hogy…), kezd megvakulni (nem látja…), hamarosan gond van a férfiasságával, majd valamilyen daganat végérvényesen felhívja a figyelmet a tennivalókra… 
 
  1. Gyógymódok, harmónia helyreállítása
    1. Modern nyugati orvoslás

      Az emberiség történelméhez képest nagyon fiatal, azonban hatalmas tempóban fejlődött, hatalmas sikereket ért el. Szinte kizárólagosan a materiális szinttel foglalkozik, azaz a testtel. A pszichológia foglalkozik a lélekkel, azonban csak ritkán kapcsolják a lelki problémákat a testi panaszokkal, bár az utóbbi időben sok orvos mondja, hogy egyik-másik betegség pszichoszomatikus eredetű. Ezen a materiális szinten nagyon profi eszközökkel tud dolgozni, és látványos, már-már csodának számító eredményeket tud elérni. Ami tőle elvárható, azt egy modern, kellően szakképzett személyzettel működtetett egészségügy el is tudja látni. Azonban az a gond, hogy az emberek MÁST VÁRNAK EL a modern nyugati orvoslástól, mint amire azt kitalálták. Olyan ez, mint amikor beülünk egy drága, jól felszerelt autóba, majd egy idő után azt kérdezzük, hogy minden jó, de miért nem tud repülni az autó. Azért mert autónak alkották meg és nem repülőnek. Tehát AKI AZT VÁRJA EL A MODERN NYUGATI ORVOSLÁSTÓL, HOGY AZ Ő SZELLEMI ÉS LELKI PROBLÉMÁIT MAJD HELYETTE MEGOLDJA, MINDEZT TESTI SÍKON, AZ HATALMASAT TÉVED. A modern társadalom 90%-ának a fejében meg sem fordul az a kósza gondolat, hogy az ő betegsége, az a saját „munkájának” az eredménye, és hogy neki is kell valamit tennie a saját gyógyulása érdekében, túl azon, hogy passzívan részt vesz az  egészségügyben (orvoshoz jár, gyógyszert szed).
A modern orvoslás jellemzője, hogy allopátiás módszer, azaz mindig valami ellen tesz. Ellenségképe a betegség. A gyógyszerek hatnak vérnyomás ellen, csontritkulás ellen, fájdalom ellen, koleszterin ellen, stb. A módszer jellemzője, hogy a mellékhatásokat másik allopátiás technikával igyekeznek megszüntetni (gyógyszer, mechanikus beavatkozások).
Az egészségügyi ellátás akkor szűnik meg jól működni, amikor pénztermelő tevékenységgé válik. Amikor pontokért kell gyógyítani, melyekből pénz (profit) lesz, mikor a mennyiség gazdasági okokból kifolyólag fontosabb, mint a minőség. Mikor azért tanul valaki orvosnak, mert külföldön majd sok pénzt akar keresni.
 
    1. Természetgyógyászat

      Szintén allopátiás módszer, a természetgyógyászatot szokták zöld allopátiának is nevezni. Bár a természetgyógyászok gyakran támadják a modern orvoslást, valójában ők is ugyanazt az elvet alkalmazzák, egyetlen különbséggel, igyekeznek, hogy a mellékhatás a lehető legkevesebb legyen. A két módszer elve egy és ugyanaz, gyakorlata hasonló. Gyógyszerek helyett táplálék kiegészítőkkel dolgoznak, amelyek eredetük, tartalmuk és dózisuk függvényében gyógyszerként is tudnak hatni. Amekkora üzlet a gyógyszeripar, legalább akkora a táplálék kiegészítő ipar. Mikor az ember csalódik a modern orvoslásban, akkor átmegy a természetgyógyászati oldalra. Itt egy-két évig akár havi százezer forintot is költ táplálék kiegészítőkre, és igyekszik változtatni a táplálkozási szokásain. Eleinte javulnak panaszai, majd egy év múlva egészsége ugyanott lesz, ahol előtte volt, vagy még mélyebben. Ekkor kezd csak elgondolkodni az emberek kisebbik része azon, hogy ez mind nem elég, valami teljesen mást kellene tenni.
A természetgyógyászat a materiális síkon túl ki szokta emelni  a lelki egyensúly szükségességét, azonban nincs olyan egységes saját eszköz a kezükben mint a nyugati orvoslásnak a pszichológia.
Van néhány természetgyógyász, aki felismerte mindezt és maga tanult még sok más, ide nem sorolt technikát és azokat mind alkalmazza, így igazából a természetgyógyászat neve alatt, de attól teljesen eltérő módszereket is alkalmaznak, sikeresen. Ők a sikeres természetgyógyászok, akiket tényleg érdemes felkeresni.
Fontos tudni, hogy a táplálék kiegészítők ajánlása és fogyasztása időnként kockázatokat rejt magában. Sok táplálék kiegészítő kiüt, semlegesít már beállított gyógyszeres terápiákat, vagy éppen mellékhatásai lesznek. Például aki kemoterápiás kezelést kap, és barátai javaslatára el kezd antioxidánsokat szedni, az saját magának tesz rosszat. A kemoterápia nem más mint egy szabad gyök terápia és ezt teljes mértékben semlegesíteni tudja egy kellő dózisú antioxidáns terápia. A végeredmény, hogy sem a gyógyszer nem hat és sem az antioxidáns, a betegség tovább fokozódik. Két lovat nem lehet megülni egy fenékkel, vagy az egyik, vagy a másik módszer.
Egészséges embernél, ha túl sok antioxidánst szed valaki, akkor a szervezete el kezd szabad gyököket termelni, hogy helyreállítja az egyensúlyt, mely megborult a túlzott antioxidáns bevitel miatt.
Szintén mellékhatásokat okoz a kasvirág, mely az immunrendszert “pörgeti” fel és az autoimmun (ismert vagy ismeretlen de létező) kórkép esetén régi krónikus problémákat akuttá tud tenni. Magyarul újra el kezdenek fájni ízületek, bedagadnak térdek, stb.
Nem véletlen, hogy Németországban természetes gyógymódokkal gyógyító orvosok léteznek. Ott másod szakvizsgaként lehet évekig tanulni a természetes gyógymódokat, valamint a különböző táplálék kiegészítők és gyógyszerek kölcsönhatásait. Az orvos felírhatja a beteg kérésére a fitoterápiás (gyógynövény) készítményt, melyet adott patikákban vényre épp úgy ki lehet váltani, mint bármelyik gyógyszert.
 
    1. Homeopátia

      A homeopátia a modern orvoslással és a természetgyógyászattal teljes mértékben ellentétes. Ez az IGAZI ALTERNATÍV gyógyászat. Ráadásul el is lett ismerve mint gyógyászat, igaz kevés orvos ismeri igazán jól.
A klasszikus homeopátia esetén a gyógyítás, saját elvek alapján, különleges eljárással előállított gyógyszerekkel történik. Az alapelveit Christian Friedrich Samuel Hahnemann (1755-1843) rakta le.
Három fő alapelvben fogalmazódik meg a homeopátia lényege, amelyből az első elv (similia similibus currentur) már Hippokratesz írásaiból ismert volt. A másik két elvet Hahnemann vezette be.

A homeopátia alapelvei:

1. hasonlót a hasonlóval,
2. Egészséges egyedeken (emberen, állaton) végzett gyógyszervizsgálat
3. Potenciálás (dinamizálás, hatványozás)
Sokan nem is gondolnak rá, de a homeopátia NEM TERMÉSZETES GYÓGYMÓD. Ahogy a régi homeopátiával gyógyító orvosok nevezték, ez maga a művészet. A természetben nem találhatók meg azok a gyógyszerek, melyekkel dolgozik ez a gyógymód. Mind mesterségesen van előállítva.
A homeopátia célja, hogy pótolja azokat a rezgéseket, melyek szükségesek az egészség helyreállításához. Ezt úgy érik el, hogy a kiindulási anyagot addig hígítják, míg maga az anyag nem is lesz kimérhető, csupán az információja. Majd ezt potenciálják. A hígítás és potenciálás eredményeként különböző gyógyszereket sikerül előállítani, melyek materiális (testi) síkon hatnak, vagy lelki síkon fejtik ki hatásukat, vagy akár a kettő kombinációját is meg tudják valósítani. A homeopátiával foglalkozó orvos feladata, hogy eldöntse, a páciens milyen síkon gyógyítható leginkább. Ez a művészet.
 
    1. Biorezonancia (extrém alacsony intenzitású jelekkel)

      Szintén a homeopátiás tartományba sorolható, elektromágneses rezgésekkel dolgozó rendszer. Míg a homeopátia az információt, a rezgést, szájon át juttatja be a szervezetbe, addig a biorezonancia egy jól meghatározott elektromágneses térbe helyezi e kezelendő embert.
Azért nevezik „alacsony intenzitású jelek”-nek, mert akkora intenzitást képviselnek, mint maga a szervezet. A kezelés lényege egy példával élve nem az, hogy leüvöltsük a gyereket, mikor hazajön valamilyen problémával, hanem leülünk és megbeszéljük. Lehet, hogy a leüvöltés pillanatnyi hatása gyorsabb, de hosszútávon a megbeszélés eredményesebb.
A szervezet sejtjei elektromágneses jelekkel kommunikálnak egymással, a jel adó-vevője maga a DNS. Felméréskor azt elemzik az ilyen rendszerek, hogy a jel mintázata mennyire tér el egy szabványostól (emberi átlag). Előny, hogy a jel torzulása már jóval azelőtt megállapítható, hogy materiális szinten bármilyen eltérés kimutatható lenne. Például a cukorbetegségre utalójelek már akkor láthatók, mikor maga a cukorbetegség más módon még nem mutatható ki.
A módszer előnye, hogy nincs semmilyen mellékhatása és bármilyen, a világon alkalmazott terápiával kompatibilis.  Akár felmérés, akár kezelés esetén testi és lelki síkon is lehet mérni vagy kezelni, sőt egyes mérések még a szellemről is információkat szolgáltatnak. FÉLELEMTES TECHNIKA EGY JÓ SZAKEMBER KEZÉBEN.
Biorezonancia néven futnak még a hatvanas évekből származó technikák, melyek nem alacsony intenzitású jelekkel dolgoznak, hanem két-három nagyságrenddel erősebb jelekkel, így ezek nem a homeopátia, hanem az allopátia eszközei, komoly mellékhatásokkal (magas vérnyomás, akut gyulladás esetén nem ajánlott). Ezek az eszközök igazából szöveti melegítést végeznek, nagy energiákat visznek be a szervezetbe és egyáltalán nem harmonizálnak. Érdekes mód éppen ezek az eszközök valahogy bekerültek az egészségügyi ellátó rendszerbe.
Sajnos az orvoslás nem vállalta fel a biorezonancia módszerét (ez is homeopátia), így szabad préda lett. Bárki vehet egy készüléket és bármilyen nemű gyógyítási tudás vagy képesség nélkül méricskélhet, kezelhet. Igaz, hogy mellékhatása nincs, de legtöbbször eredménye sem, hiszen a kezelés alapja a kínai gyógyászat. Sajnos hazánkban a mérő eszközök több mint 95%-a azt a célt szolgálja, hogy ingyen mérjenek és százezer forint értékben táplálék kiegészítőt adjanak el, néha ismeretlen eredetű és hatású termékeket.
 
    1. Hagyományos kínai orvoslás

      Egyfelől több tízezer éves tudásra épül, másfelől energetikai módszerekkel dolgozik. Érdekes kombináció. A több ezer éves tudást, mely szájhagyomány útján maradt fenn, először a Sárga Császár kezdte összegyűjteni és írásos formában átadni az utókornak időszámításunk előtt, majd az ő műveit folyamatosan átdolgozták, és a mai hagyományos kínai orvoslás alapjait képező végleges mű időszámításunk szerint a nyolcadik században íródott.
Alapja a megfigyelés, a kikérdezés, nyelvdiagnosztika, pulzusdiagnosztika, stb. Kezelési módszerei közé tartozik az életmód, táplálkozás, fitoterápia (gyógynövény), stb. Energetikai síkon az akupunktúra, akupresszúra, energiaáramoltatások a meridiánokban. A materiális síkon túl, foglalkozik a lélekkel is különböző meditációs technikákkal. Mondhatjuk, hogy ami addig létezett, az szinte minden benne van a hagyományos kínai gyógyászatban, például a meditációs technikák jó része megtalálható a legkomolyabb spirituális módszerekben is.
A modern orvoslás nem tekinti orvoslásnak a hagyományos kínai gyógymódokat, igaz, csak nagyon kevesen tudják jól művelni ezt a tudományt. Igazi kínai gondolkodás szükséges hozzá, mely elég távol áll az európai embertől.
 
    1. Spirituális technikák

      A spirituális technikák nem gyógyítanak, csak a harmóniát állítják helyre (törvény írja elő, hogy gyógyítani csak orvos gyógyíthat adott technikákkal). A spirituális technikák működési elve igen egyszerű. Mivel az anyag nem más, mint a legsűrűbb rezgés, a spirituális technikát alkalmazó személy rákapcsolódik az „égi internetre” ahonnan olyan rezgéseket „szed le” melyek nem az övéi, de használhatja azokat, mivel tud kapcsolódni. A sámán régen sem ismerte a biológiát, de sok esetben tudott segíteni. „Valaki”, egy felsőbb intelligencia viszont nagyon is jól ismerte, és ez bőven elég volt. Olyan ez, mint amikor a viccben a nyuszika előtt mindenki meghajol, mert mögötte áll a medve. Ezek a technikák egyedülálló módon mind a három szinten (test, lélek, szellem) tudnak hatni. Néhány technikával szembe lehet menni a karmával, azonban nem biztos, hogy érdemes.
Ma divat spirituálisnak lenni, sokan szándékoznak meggazdagodni belőle. Sok „mester” rájött arra, hogy sokkal jobb üzlet ezt tanítani, mint alkalmazni. Akinek a karmájába „belefér”, az sikeresen alkalmazza a spirituális technikákat, bár nem él meg belőle, de családja, ismerősei „jól járnak”. Akiknek ez nem a karmája, azok rendszerint agresszív marketing révén egy ideig sok pénzt keresnek, viszont idővel minden a visszájára sül el, az illetők rendszerint rossz egészségi állapotban, teljes boldogtalanságban végzik. Ez a karma törvénye.
 
    1. Új Medicina

      Egy ideje Magyarországon is elérhető a Német Új Medicina (GNM), Hammer doktor munkássága. Ez az egész nem más, mint megfigyelés. Nincs benne semmi misztikus, utópisztikus, semmi bizonyítás. Csak egyszerű megfigyelés, mint az, hogy az alma leesik a fáról. Hammer doktor megfigyelte, hogy egy nem várt lelki (pszichés) sokk, milyen szervi elváltozásokat okoz. Részben saját problémájából indult ki, részben napi szinten munkahelyén több száz majd több ezer daganatos beteget kezelt. Tapasztalatait egy atlaszban foglalta össze.
Munkásságából megtudhatjuk, hogy a gombák, baktériumok, vírusok nem ellenségek, hanem aktív végrehajtói egy-egy folyamatnak, melyet a szervezet tudatosan elvégez. Nem ők okoznak betegségeket, hanem ők az eltakarítók, lebontók, ezért találkozunk mindig velük.
Továbbá minden szervhez és rendszerhez adott típusú lelki problémák köthetők, a fizikai betegségből vissza lehet következtetni a probléma jellegére, majd azt megoldva elkerülhető a további betegség.
Megmutatja az egyértelmű összefüggést a lelki okok és testi elváltozások között. Nem gyógyít, hanem felvilágosít, tanít. Ez az igazi prevenció. Nyilván akut fázisban szükség van kórházra, orvosra, gyógyszerre, de ezek nem oldják meg a páciens krónikus problémáját. Meg kell tanulni, hogy a betegségnek mindig van értelme. A betegség nem egy szennyes zsebkendő, amit ott hagyunk az orvosi rendelő kukájában, hanem magunknak kell azt tisztára mosnunk. Sőt arra is kell vigyázzunk, hogy többet ne piszkoljuk be.
Az új medicina értelmezésében a betegség nem más, mint egy biológiai külön program, amit a szervezet a túlélés érdekében végez.
 
    1. A tudatalatti programozása

      Már jó ideje létezik olyan tudomány, hogy marketing pszichológia. Ezt olyan pszichológusok művelik, akik azért küzdenek, hogy a reklámok minél jobban hassanak, minél jobban beüljenek az agyunkba, azaz minél jobban ne magunk legyünk, hanem kívülről irányítsanak mint egy robotot, távirányítóval, a vásárlás érdekében. Néha egy-egy reklám el szokott menni még spirituális irányokba is, egy-egy rituálét mutat be a nagyobb hatékonyság érdekében. Ezt sokan mágiának nevezik, azonban ez csak egy módja a befolyásolásnak. Nyilván aki tévéfüggő, és lelkileg instabil, nem tudja mit akar a világban, azt könnyebb befolyásolni, mint a céltudatos embereket.
Azonban van ennek egy ellenpólusa is, magyar ember, műszaki mérnök és spirituális. Balogh Béla Tudatalatti Tízparancsolat könyve és CD-je pont az ellenkezőjét teszi. Mindazt a sok oda ne illő információt, amivel teletömődik naponta az ember tudata, azt kisöpri. Ez nem más mint egy vezetett meditáció. Néhány hónap alatt radikálisan tud változni az ember élete, párkapcsolata, munkája, pénzügye, ha naponta 1-2-szer meghallgatja a CD-t. Akit „kiüt” első hallgatásra a CD, azaz nagyon rosszul érzi magát, abban már olyan programok futnak, amelyek másokat szolgálnak, azaz nem az ő saját gondolatai. Néhány CD hallgatás után, azonban kisöprődik a szemét és tiszta tudat alakul ki. Nagyon sok embertől hallottam, hogy egy hét alatt végtelen nyugalom lett rajtuk úrrá, megszűntek fejfájások, idegrendszeri problémák, pánikrohamok maradtak el, stb.
A tudatmódosítás érdekes megoldását találták ki az ókori görögök. Tudni lehet, hogy az ókori Görögországban a színházak mindig teljesen tele voltak. A görög színház darabjai nem annyira szórakoztatóak voltak, mint inkább elgondolkodtatóak, tanulságosak, tanító jellegűek. Az ókori Görögországban az ÁLLAM FIZETETT az egyszerű népnek, hogy nézzenek meg egy-egy előadást. Nem csak ingyen volt az előadás, hanem FIZETTEK azért, hogy a nép egyszerű fiai megnézzék. Sokan rendszeres jövedelemre tettek szert (nyilván nem nagy értékről van szó), és a sok előadás során akarva-akaratlanul rájuk ragadt némi kultúra.
 
  1. Gyerekbetegségek
Az első néhány év (6-7) alatt a gyerek teljesen mértékben kötődik energetikailag az anyukájához. A legtöbb gyerek 4-5 éves koráig úgy érzi, hogy az ő teste egybe van nőve az anyukája testével, még ha ez szemmel láthatólag nem is igaz. Ezért a gyerekbetegségek oka legtöbbször az anyuka lelki és testi problémái. Az anyukák 90%-a bárhova elviszi a gyereket, kifizet bármilyen összeget, hogy valaki gyógyítsa meg, azonban szinte sosem mennek vissza oda, ahol azzal szembesül, hogy neki kell változnia. És ez még nem is kerül pénzbe, igaz tenni kell érte, ami már húzósabb…
Sok nagy parkolóban jönnek emberek egy-egy kisgyerek arcképével, pénzt kérve egy-egy nem támogatott műtétre. Ilyenkor inkább a szülők arcképét kellene hordozni, mondván, ezeknek a szülőknek sokat kell még fejlődni és erkölcsi segítséget kérnek a fejlődéshez.
 
  1. Kényelmes élet
Társadalmunk megtanította velünk, hogy legyünk kényelmesek. Csak azt tegyük amit a rendszer előír, cserébe kapjuk a kényelmet. Az emberiség történelmét áttekintve sosem éltünk ilyen kényelmesen (lustán). Sokszor csak virtuális értéket képviselő munkát végezve sokan jól élnek (még ideig-óráig). Mindenki azt szeretné, hogy minimális befizetés mellett maximális nyugdíjat kapjon.
Ha globálisan nézzük a modern ember azt szeretné, hogy pár órát akár rabszolgaként eltöltve, valaki oldja meg minden problémáját (napi megélhetés, egészség, párkapcsolat, lakás, gyerekek felnevelése később nyugdíj), azaz neki ne legyen semmi gondja. De akkor mi maga az élet, mi marad az életből?
ROSSZ HÍREM VAN, AZ ÉLET NEM ÍGY MŰKÖDIK.
A kényelmes élet inkább előbb, mint utóbb, kezd kényelmetlenné válni. Mikor már a harmincadik PIN kódot kell észben tartani, mikor már zaklatás szintjét üti meg bármilyen ellenőrzés, mikor sokan mondják, inkább ne lenne… Mikor egy internetes bankrendszer feltörése egy végzős osztály tanulói felének nem jelent problémát, mikor több különböző igazolvánnyal tudom csak igazolni, hogy létezem, mert az, hogy fizikailag ott vagyok, az nem jelent semmit. Ilyenkor kell azon elgondolkodni, hogy valami a visszájára sült el.
 
  1. Néhány szó a balesetekről
A baleset nem más, mint egy útelágazás. Mivel az életben semmi sem véletlen, így a balesetnek is meg van a maga értelme, a maga célja. Van Magyarországon egy olyan autószerelő, aki például a kocsit ért sérülés alapján tökéletesen megmondja, hogy a tulajdonos milyen lelki-szellemi problémákkal küzd.
Mikor baleset történik, akkor ennek az a célja, hogy álljunk meg egy pillanatra és nézzünk körül. Nézzük meg belső világunkat és annak külső megnyilvánulását, azaz viselkedésünket. Valami nincs rendben. Forduljunk szakemberhez és derítsük ki, hogy hol siklott ki az életünk. A baleset típusa, a sérülés típusa mind, mind jelek, jelzések, utalások a megoldandó feladatra. Ha nem így teszünk, a következő baleset mindig kritikusabb, nagyobb pusztítással jár.
 
  1. Esettanulmány
Találkoztam egy fiatal nővel, kb. 40 éves. Rokkantnyugdíjas. Sokizületi gyulladása volt (reumatoid artritisz, autoimmun). Olyan szintű elváltozásokkal, hogy akár tolószékben is ülhetett volna, de ezt ő nem akarta. Volt olyan téli hónap, amikor éjszaka a forgatni kellett az ágyban félóránként, mert ő maga erre képtelen volt. Láb, térd, kéz, váll ízületei folyamatos gyulladásban, olyan fájdalmakkal, hogy üvölteni tudott. Egy éve komoly szteroid kúrán, már több biológiai terápián túl (a legdrágább gyógyszer autoimmun betegség esetén), és egyéb gyógyszerek arzenálja. A szteroid (amit a gyulladás megfékezésére kapott) következménye a kötőszövet állagának romlása, melynek egyenes következménye nőgyógyászati, húgyúti és egyéb rendszerek elváltozásai. A biológiai terápiák bár elsőre hatásosnak tűntek, azonban fél év távlatában hatástalanok. Elvileg élete végéig ilyen gyógyszereket kellett volna szednie.
A hölgy anyukájának a gyerekkora rossz volt (háborús évek), sokat verték, a szeretet hiányában nőtt fel, ezért ő pont az ellenkezője lett. Azonban a túlzott féfrias jellem, a túlzott szeretet miatt, nem tudott társat találni, mellőle a férfiak vagy kihaltak, vagy elváltak, vagy egyszerűen az alkoholizmusba menekültek. Egyetlen emberi lény, akit “szeretni” tudott, és aki felett uralkodni lehetett, az a lánya volt, a jelen hölgy páciens.
A hölgy arról számolt be, hogy nagyon jó gyerek volt, mindig felnézett az őt irányító anyukájára, igyekezett neki maximálisan megfelelni.
Aztán ez a most 40 éves hölgy sikeres üzletasszony lett. Közel 20 évet töltött a versenyszférában. Végtelenül jól teljesített, a multi cégek kapkodtak érte, a szokásos bér többszörösét kaphatta bárhol. Ahova került, ott rövid idő alatt rend lett, maximálisan megfelelt. Gyors, pörgős, dinamikus életet élt. Emancipált, modern nő vált belőle. Sokat vezetett, bár utálta, sokat számítógépezett, bár utálta. Viszont nem sok energiája maradt arra, hogy gyerekének mesét mondjon. Régi álma a tánc, és hogy megtanuljon zongorázni, festeni, de ezekre még csak gondolatban sem jutott idő.
Az utolsó tíz évben hol jobban, hol kevésbé fájtak a térdei, a vállai, a keze, meg-meg dagadt egyik-másik térde, néha lázas volt, de nem volt ideje betegnek lenni, hiszen a munkában meg kellett felelni. Még táppénz alatt is dolgozott, hiszen a főnökség által elvárt eredmény nem maradhat el „holmi” betegség miatt.
Aztán egyik percről a másikra kiborult a sorból, ágynak esett és mondhatjuk, hogy lerokkant. Így nyilván nem kellett már egy cégnek sem. Majd mikor állapota, dacára a gyógyszeres kezeléseknek sem javult, sőt tovább romlott, megértette, hogy a betegség nem egy ellenség, amit le kell győzni, hanem egy tanító. El kezdett tanulni.
Kiderült, hogy anyukájáról még mindig nem tudott leszakadni, az anyuka ezt nem engedte. 40 évesen is megmondta, hogy mit kell tenni, számon kérte bármiért, mindezt segítségnek nevezve. Módszeresen rátelepedett a lányára.
A gyógyszeres kezelés elkezdésekor igazából kapott egy kis időt, hogy megértse sorsát. Ha nem lennének azok a gyógyszerek, már biztos beleőrült volna a fájdalomba, esetleg meg is halt volna. Azonban azt is megértette, hogy nem élhet élete végéig gyógyszereken. Ekkor el kezdett tanulni. Első körben igyekezett megismerni karmáját, ebben nagy segítségre szolgált egy jó asztrológus. Igaz itt sok mindenre választ kapott, azonban legalább ennyi új kérdés is felmerült. De legalább előre lépett.
Közben megtanulta az enneagramot (önismeret), hogy megértse, milyen adottságokkal, képességekkel rendelkezik, amikkel meg kell élje a karmáját. Ekkor kiderült, hogy az adottságok teljesen passzolnak a karmához. Közben megtanulta a német új medicinát, nem azért hogy másokat gyógyítson, hanem azért, hogy megértse, az ő maga testi bajai milyen lelki megoldatlan problémákhoz kötődnek. Közben kezdte tudatát tisztítani a nevelésből és a környezetből felvett negatív dolgoktól (Balogh Béla CD, könyv). Eljárt spirituális képzésre is, nem azért, hogy sámán legyen, hanem hogy kialakuljon saját hitvallása a világról, annak működéséről. Mindezek hatására kezdett leszakadni anyukájáról, igaz az anyukájánál ez fizikai fájdalmakat generált.
Megértette, hogy eddig azért pörgött a munkahelyén, mert nem akart a belső megoldatlan feladataival szembesülni, elmenekült előlük a külső világba, ahol viszont mindent felvállalt. Most, hogy teljesen mozgásképtelen lett, nem tudott elmenekülni, hanem a belső világát meg kellett élje, szembesülni vele, feldolgozni amit lehet és elfogadni azt, amit nem lehet.
Egy év alatt el lehet oda jutni, hogy az ember teljesen kicserélődik. A gyógyszerek nagy része szükségtelenné válhat, esetleg homeopátiával is pótolható egyik-másik. Tudata, világképe  megváltozik, birkából szabad oroszlánná válik. Megérti, hogy a versenyszférában nem dolgozhat soha többé (igaz nem is vágyik), viszont megtanul zongorázni, festeni, és táncolhat is majd. Ha az ember kb. 20 évig teljes mértékben kizsigereli magát, akkor 3-5 év gyógyulás egészen gyorsnak mondható. Minden télen érezni ugyan a reumatikus fájdalmakat, azonban ezek egyre kevésbé lesznek fájdalmasak, mint egy lecsengő hullám. Tavasztól-őszig viszont élhető az élet, igaz a mai értelemben vett munkát nem végezhet (nem tud korán kelni, nem tud rabszolgaként teljesíteni stb.), de mindez nem is támogatja a gyógyulást. Itt jön az állam szerepe, hogy a gyógyulási idő alatt valamilyen ellátást, járadékot biztosítson, hiszen meg kell élni.
 
  1. Hogy lehet igazából meggyógyulni?
Az egészség nem más, mint a test-lélek-szellem egysége. Olyan ez, mint egy háromlábú Luca szék. Ha bármelyik láb lényegesen hosszabb, vagy rövidebb mint a többi, akkor nem lehet a széken ülni. Tehát alapvető követelmény az egyensúly minden téren.

Materiális szinten fontos megemlíteni a regenerációt. 

A regeneráció abban különbözik a gyógyítástól, hogy semmi köze a betegséghez. Amíg a modern gyógyítás betegségeket fedez fel, nevez el, és talál rá kezeléseket, addig az önregeneráció, önszabályzás, adaptáció, csupán megszüntet egy kibillent egyensúlyi állapotot. Kibillent egyensúlyi állapot következménye lehet számos betegség. Úgy kell elképzelni, mint amikor a tengerparton a gyerekek homokvárat építenek. Közben a tenger vize mossa a várat. A gyerekek folyamatos építése, javítása a regeneráció, míg a tenger hullámai pedig az elhasználódás. Amikor életvitelünk miatt nem foglalkozunk a regeneráció támogatásával (túlfeszített folyamatos munkatempó éveken át, stressz, rossz időben elfogyasztott egészségtelen táplálék, mozgásszegény életmód, rövid éjszakák a késői lefekvés miatt, stb.), akkor szervezetünk nem újul meg, hanem idejekorán megöregszik, ezt nevezik korai öregedésnek (biorezonanciával jól kimérhető).

Lelki fejlődésünk is elengedhetetlen.
Ehhez mindenkinek magának kell megtalálnia a saját útját. Szerencsére ma már végtelenül sok információ áll rendelkezésre.  Bele kell vágni és az élet majd úgyis hozza azt, ami nekünk jó, amire szükségünk van. Csak hagyni kell és elfogadni az élet működését.

Szellemi síkon, aki még tovább megy, az megérti az emberi karmát, annak működését.

Ahogy ezt elfogadja, érdekes dolog történik, kezdi jól érezni magát, az élet nem „szembe jön”, hanem támogatja őt. Kezd nem félni a világtól, hanem megérti, hogy bármilyen válság (saját vagy globális szinten) nem a félelem forrása, hanem lehetőség, kezdi saját életét élni. Ekkor egyre gyakrabban és egyre hosszabb ideig boldognak érzi magát, mindezt egy olyan környezetben, ahol lehet, hogy mások nem éreznek így. De ez nem számít. Hamarosan lecserélődnek barátai, mert a hasonló a hasonlót vonzza. Így tud kialakulni egy kis közösség, amelyik nem hallja meg, hogy a világ a félelmet akarja beléjük programozni napi szinten, más értékrendjük lesz, mint a környező világé (sokkal pozitívabb, alázatosabb, segítőkészebb), ők már tudatosan élnek, úgy, hogy ez a környezetüknek is jó, segítenek másokon és alázatosan viszonyulnak minden megnyilvánuláshoz.
Aki valamilyen komoly betegségben szenved, az vegye a fáradtságot és induljon el egy teljesen más úton, mint amin eddig járt. Materiális síkon foglalkozzon a betegségével bármilyen módszerrel, amiben ő hisz, hiszen időt kell nyerni a megvilágosodáshoz. Aztán ismerje meg magát az enneagram módszerével, ismerje meg karmáját az asztrológia módszerével, tanuljon újmedicinát. Így eltelik 1-2 év, kiderül, hogy még mindig él, betegsége többé-kevésbé eltűnt, és egyre többször érzi magát boldognak. Biztos, hogy közben barátokat cserél, lehet, hogy a párját is váltani fogja, sőt biztos, hogy megváltozik a viszonya a szüleivel. De végre megtalálja magát. Út a hosszú, boldog élethez. Érdemes.
 
  1. Saját tapasztalatom
Az elmúlt néhány év alatt megismertem több száz ember testi diszharmóniáit (mai néven betegségeit), lelki világuk megoldandó feladatait (pszichés terheltségek), és karmájukat. Saját véleményem az, hogy egyetlen oka van minden problémánknak, a modern életünk. Ahogy mondani is szokták, civilizációnk okozza a civilizációs betegségeket. Az, hogy aki dolgozik, az napi 10-14 órán át teszi és esélye sincs kikapcsolódásra, regenerációra, lelki fejlődésre. Aki pedig munkanélküli, annak esélye sincs munkára és ettől lesz lelki beteg, majd fizikailag megrokkan.

Legnagyobb civilizációs probléma,

hogy a nők a saját szerepükön túl bele lettek kényszerítve a férfi szerep eljátszásába is. Bár azt mondjuk, hogy egyenlő jogaik vannak a férfiakkal (amivel mindenki egyet is ért), a valóságban azonban ez NEM JOG, HANEM KÖTELESSÉG. Így a nők a férfi szerepkört is megkapták a sajátjuk, a női szerepkör mellett. Itt esik szét minden, ami eddig működött, hiszen egy fenékkel két lovat nem lehet megülni. Amikor egy nő sikeres üzletasszony, vagy csak egyszerű rabszolgaként dolgozik egy multinál, sokszor eltartva férjét, gyerekeit, teljes identitászavarba kerül, mely néhány év alatt megnyomorítja családját, férjét.  Leggyakrabb következmény válás, depresszió, tolószék, öngyilkosság.

A második legnagyobb civilizációs probléma,

hogy a fogyasztói társadalom istene a pénz. Így neveli maga a társadalom a tagjait. Lassan együtt izgulunk azon, hogy ha nincs elég sok pénzköltés, vásárlás, akkor csődbe megy az egész fogyasztói rendszer, hiszen úgy ki van centizve a működés. Abban a családban, ahol csak a férj keres, annyit dolgozik napi szinten, hogy távollététől szenved feleség, gyerek. Igen a gyerekek fizikailag betegek lesznek, az apukájuk krónikus hiányától. Ugyanez igaz a feleségre is. A családtól több száz kilométerre végzett munka egyenesen „halálos” a család minden tagjára nézve.

A harmadik legnagyobb civilizációs probléma 

a fiatalok nevelése, illetve annak hiánya. Lehetnek végtelenül profi tudósok, sorra nyerhetik a különböző versenyeket, azonban AZ ÉLETRŐL FOGALMUK SINCS. Az erdőben egy hét alatt éhen halnának, vagy állati sorba süllyednének. Azt sem tudják, hogy lehet élelmet előállítani, illetve azt sem, hogy kik ők maguk, mire képesek. Semmilyen önismerettel sem rendelkeznek. Ez megjelenik a párválasztásban, legtöbbször nem „kompatibilisek” a saját párjukkal, és a gyerekük 2-3 éves koránál döbbennek erre rá, majd szakítanak. Ha mégsem szakítanak, akkor szenvednek pár évet, majd betegek lesznek, később halálosan.
Azonban szerencsére egyre több fiatallal találkozom, aki mindezt átlátja, megérti és keresi a kiutat. Igaz, hogy kevesen vannak a nagy tömeghez képest, de legalább ők ki akarnak lépni a tömegből és tevőlegesen részt akarnak venni a saját életük alakításában.

A negyedik legnagyobb civilizációs probléma 

a félelem miatt kialakuló megfelelési kényszer, mely a bölcsőtől a halálig elkíséri az embereket. Az a gyerek amelyik „végtelenül jó”, vagy „színötös”, ott nagyon nagy bajok vannak. A hatalmas megfelelési kényszer miatt önmagát nyomorítja meg. Ez felnőtt korban tovább él a szülő-gyerek kapcsolatban, megjelenik a párkapcsolatban, munkahelyen, a saját gyerekeinél. Az ilyen „jó” gyerek fiatalkorban szembesül már olyan krónikus betegségekkel mint például a magas vérnyomás, cukorbetegség, csontritkulás (tipikus önértékelési betegség). De akár 40 éves kora előtt tolószékbe is kerülhet. Ugyanez igaz a munkahelyre is. Alamizsnáért rabszolgasorban dolgozni szintén betegségbe vezet.

TÚLÉLNI A MODERN VILÁGOT CSAK A KÖZÉPUTAT JÁRVA LEHET.

Az önmérséklés, a tudatos tervezés, az erőforrások beosztása, az ide kapcsolódó lelki-szellemi fejlődés boldogságot hoz. Aki viszont ész nélkül, nagykanállal eszi a fogyasztói társadalom “értékeit”, az idejekorán pórul jár.
Meg kell tanulni, hogy a kevesebb is elég; tervezni; tanulni lelki és szellemi síkon; örülni egymásnak; lemondani dolgokról (később ezek úgyis feleslegesek); rendet tartani belül és kívül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése