2012. szeptember 7., péntek

Születés előtt, halál után




Anyagon túl

Születés előtt, halál után

.
A Kossuth rádió, Tér-Idő c. műsorában 2010-ben egy hétig foglalkoztak „ezoterikus” témákkal. Például szó esett arról, hogy az ókori görögök úgy átkoztak el egyes földterületeket, hogy agyaglapra véstek negatív rezgést keltő átkokat, ősi szimbólumokat, majd ezeket elásták a kívánt helyen. Kiemelt téma volt a szellemvilág is. Az emberiség eredetétől fogva ismert volt az a tudás, hogy léteznek szellemlények és azok befolyással bírnak az élő emberek napi életére. A nevezett rádióműsorban dokumentumok alapján mutattak be olyan eseteket a középkorból, mikor olyan emberek, akik látták a szellemlényeket és tudtak velük kommunikálni, kimentek egy friss háborús helyszínre, és kapcsolatba léptek velük. Kiderült, hogy egy csata után sok szellem maradt a helyszínem, aki azt sem tudta, hogy meghalt. A szellemekkel kapcsolatba lépni képes emberek pedig összebarátkoztak velük, elvitték magukkal és rávették őket bizonyos dolgokra, „munkavégzésre”, kihasználva a szellemek emberfeletti képességeit.
A középkori inkvizíció igyekezett a „természetfeletti” képességgel bíró személyeket megsemmisíteni. Azonban ez nem sikerült, hiszen ez a réteg állandóan újratermelődik, nem lehet kiirtani.
Modern korunk materializmusa is igyekszik az ilyen ismereteket még csak a gondolatból is kitörölni, bolondnak ábrázolva, nevetségessé téve azokat, akik erre képesek. Pedig minden gyerek születésénél fogva képes rá. Mikor átjön egy másik dimenzióból, ahol ő maga is ilyen lény, születése után évekig képes látni és kommunikálni hasonló lényekkel. Amikor a gyerek a szoba egyik sarkát nézi és nevet, vagy ellenkezőleg folyamatosan sír, akkor érdemes a helyszínt elemezni és szükség esetén harmonizálni. A nemiség kialakulásával egy időben kezd elveszni ez a képesség, amennyiben nem tartja azt fenn a gyerek. Sok esetben amikor a szülő tudomást szerez gyermeke képességeiről a pszichiátrián kötnek ki. Ekkor a gyerek bezárkózik, és rendszerint egy életre megszűnik a jó gyerek-szülő kapcsolat, azaz többet soha nem fog megbízni a szüleiben, hiszen az őszinteségért cserében betegnek nevezik a gyereket és betegként el kezdik kezelni.
Sok olyan eset is ismert, amikor 3-4 éves kislánynak szellem barátnője lesz, aki pontosan és precízen tudja, hogy mikor és hogyan halt meg, kik a szülei, esetleg azok is vele együtt haltak meg egy balesetben, stb. A gyerekek között egy életre szóló barátság szövődik. Ezen túlmenően érdekes „produkció” alakul ki, ugyanis a szellemlény látja az emberek gondolatait, ezt elmondja a kislány barátnőjének, aki ezt visszamondja a vele szemben ülő felnőttnek, és „teljes a siker”. Ez a sikerélmény is hozzájárul az ilyen kapcsolat fenntartásához. Ilyenkor felnőttkorban is megmarad a képesség a szellemvilággal való kapcsolattartásra, sőt fejlődik az érzékenysége. Sok ilyen felnőtt kineziológus lesz, családállítással foglalkozik, vagy egyéb, különleges képességeket igénylő technikákat alkalmaz, hiszen van egy „emberfeletti kapcsolata”.
Napjainkban a felvilágosodás korát éljük ezen a téren, ennek része az a sok filmsorozat, mely ilyen témákat dolgoz fel. Mivel egyre többen aknázzák ki ilyen jellegű képességeiket pénzszerzés céljából, ezért a kormányok kitalálták, hogy ha megakadályozni nem tudják, akkor legalább adóbevétel származzon belőle. Gondoljuk csak el, milyen frappáns egy számla, melyen azt írja „elhalt lélek hazasegítése, …  az ár forintban értendő, tartalmaz  minden adót és ÁFÁ-t”. Az anyagi világon túli tevékenység állami bevételt gerjeszt az anyagi világban.  A fogyasztói társadalom csúcsa.
 
Minden rezgés

A minket körülvevő világ, éppen úgy mint mi magunk, mind rezgés. A világmindenség 100%-ban rezgés. Ebből 95% energia és információ. A maradék 5%-ot (csillagok, bolygók, emberek, állatok, növények, stb.) mi anyagnak nevezzük, mely nem más, mint a legsűrűbb rezgés. Nem létezik legkisebb anyagi részecske, nem létezik az anyag legkisebb eleme (építőköve), mert az, rezgés, állóhullám. Az állóhullám jellemzője, hogy csak akkor létezik, ha egy folyamatosan jelen lévő külső erő fenntartja azt jól meghatározott logisztikával. Az 5% anyag, a 95% energia és információ által van körülvéve, akár egy szivacs a víz által, egy tál vízben. A külső energia és információ nem csak körülveszi az anyagot, hanem át is hatol rajta, mint a víz a szivacson. Ezen túlmenően, a külső energia és információ egyenesen meg is határozza az anyag megnyilvánulását, viselkedését.
Az ember test-lélek-szellem egysége. A test a legsűrűbb rezgés, maga az anyag. A lélek már csak kis mértékben anyag és nagymértékben energia, ez az a pár gramm, amivel könnyebb lesz az ember, amikor meghal. A szellem a legmagasabb rezgés, nem tartalmaz anyagot.
Az anyagi világ a harmadik dimenzióban létezik, ez a minket körülvevő dimenzió. Korlátai a tér és az idő. Ez a fizikai test világa. Lélek és szellem csak anyagi testtel együtt létezhet itt, anélkül 42 nap alatt távoznia kell, mert elfogy az energiája. Ha nem távozik, akkor kénytelen idegen testtől energiát lopni.
A test rövid ideig életképes, elvileg kb. 120 évig, ha vigyázunk rá. Olyan mint egy ruha, amit születéskor felveszünk, majd a használat során ez kopik, használódik. Ha ügyesen ápoljuk, javítjuk, akkor akár száz évet is kitart. Halálkor letesszük ezt a ruhát, ahogy egy inget is leveszünk, ha elszakadt kidobjuk, vagy portörlő lesz belőle, de semmiképp sem emelünk hatalmas síremléket minden elhasználódott ruhadarabnak.
A lélek kb. 26.000 évet él, ez a galaktikus egy év, amely idő alatt a Naprendszer egy periódust leír a Galaxison belüli elliptikus pályáján. A lélek jelen esetben a Földhöz kötődik, mégpedig azzal a kismennyiségű anyaggal, amivel rendelkezik. Ez alatt a 26.000 év alatt, a lélek-szellem páros többször anyagi ruhát ölt, több életet megél, tanul, tapasztal. A 26.000 év után a szellem továbbáll a világmindenségben, más szerepeket tölt be. A lélek igaz lakhelye a negyedik dimenzió, ahol az idő nem értelmezett.
A szellem a legmagasabb szintű rezgés, mely időben örök és végtelen. A szellem lakhelye maga az egész világmindenség. A szellem-lélek páros a negyedik dimenzióban lakik, azonban mikor leteszi a Földhöz kötődő lélekruhát, akkor átmegy az ötödik dimenzióba, mely a legmagasabb szint, az Isteni szint. Aztán ha elmegy egy másik bolygóra, akkor újra kezdődik minden, az ottani kozmikus specifikációknak megfelelően.
Több páholy is tanítja, hogy a Föld az maga a pokol. Több scifi film szól arról, hogy a Föld egy börtönbolygó. Balogh Béla is ír erről A Végső Valóság c. könyvében. Valójában a negyedik és az ötödik dimenzióban a szeretet az alapvető érzés. Ezzel ellentétben mindenki ismeri földi világunk alapvető érzéseit, működési elveit. Igazából ENNÉL MINDEN JOBB. Viszont bizonyos dolgokat csak itt lehet megtanulni, megélni, megérteni. Ezért is mondják, hogy okos ember úgy hal meg, hogy nevetve távozik, és hagyja, hogy a többiek körülötte sírjanak. Számára vége a küzdelemnek. A keleti kultúrákban éppen ezért a halál az egy ünnep, fehérbe öltöznek, és megünneplik testvérüket, aki végre haza mehetett, megszabadult. Erre alapozva képezik ki az öngyilkos merénylőket, akik azonosulnak azzal a gondolattal, hogy jelen életükben az a küldetésük, hogy valamit véghezvigyenek, akár a haláluk árán is, tudva, hogy ez csak egy a lehetőségek (életek) közül és nem az egyetlen. Az átlagos modern nyugati embertől messze áll ez a gondolat.
.
Születés

A születés nem más, mint egy dimenzióugrás. A tudatos Tudat egy adott céllal átjön egy másik dimenzióba. Célja a megélés, egy adott szerep eljátszása, amire tudatosan készült. Már több szakember is foglalkozott azzal, hogy születés előtt, a negyedik dimenzióban gyakran félünk a ránk váró szereptől, tartunk attól, hogy valóban jól tudunk majd azonosulni a szerepünkkel. A kineziológia vagy a családállítás módszerével szokták az ilyen jellegű, a másik dimenzióból hozott negatív rezgéseket oldani, hogy az nem hasson jelenlegi életünk alakítására. Mivel abban a világban a szeretet érzése a domináns, ezért azok, akik közösen kitalálták szerepeiket (leendő barátok, rokonok, szomszédok, ellenségek, stb.), együtt ugranak a látatlanba, egymás kezét fogva, egymásban bízva, mint egy mély és előre nem látható vízfolyásba.
Nagy háborúk, veszteségek alkalmával, szokták kérdezni, hogy az isten miért engedi mindezt? Tudni kell, hogy a bárhogyan is nevezett felsőbb intelligencia tudja, hogy kaptunk elég képességet a gondolkodásra, döntésre és teremtésre, azaz mi magunk alakíthatjuk a saját életünket. Ahogy Az Ember Tragédiájában, Ádám több színben is felismeri ugyanazokat a szereplőket, amint más és más szerepet játszanak, úgy mi is különböző életeinkben más és más szerepeket játszunk, és bárhogy is döntünk annak mindig lesz következménye. Ha mi kollektíven háborúzni akarunk, akkor sokan meg fognak halni. Ha kollektíven kizsigereljük a Földet, akkor éhen halunk, kiszáradunk. Ha olyan törvénydzsungelt alkotunk, amelyik élhetetlenné teszi az életet, akkor mi leszünk depressziósak, csalódottak, elkeseredettek. A felsőbb intelligencia sosem szól közbe, hiszen életünk értelme éppen ez, döntéseink következményeinek a megélése. EZÉRT SZÜLETTÜNK MEG. Legrosszabb esetben hazamegyünk. Ott ennél már csak jobb.
Még egy érdekes dolog. Legalább 30 éve rájöttek már az űrkutatással dolgozók arra, hogy a világon bármelyik bolygón élni csak úgy lehet, ha a lélek odaszületik, majd ott ölt testet az ottani létformának megfelelően. Ezt az információt óvatosan kezelték, az emberiség számára adagolni, főleg scifi filmek formájában lehetett, illetve ma már egyik-másik kutató fel is vállalja. Tény, hogy magam is találkoztam több olyan emberrel aki nem hozzánk hasonló lélek, hanem tudatos angyali mivoltára. Ez akkor döbbenetes, mikor egy hároméves gyerek meséli el, aki még nem fertőződött meg a sztárság gondolatával. Mikor egy ilyen gyerek elmeséli származását, küldetését,  illetve azt a képességét, hogy visszamenőleg mindenre emlékszik a fogantatástól kezdve beleértve a szülés legapróbb mozzanatait is, akkor megérti az ember, hogy bár ő emberi testtel rendelkezik, azonban tudata teljesen más. Illetve felmerül az a gondolat, hogy ha angyalok is leszületnek emberi testbe, akkor sok más rezgésforma is felveheti ezt a megjelenési formát, magában hordozva saját tudatát. Más bolygóról származó tudat is tud emberi formát ölteni. Ennek a felismerésnek még döntő szerepe lehet az emberiség jövőjét tekintve.
Egy hasonlattal élve az ember születése is olyan, mint egy növénymag elültetése. Ha van egy sárgarépa mag, amely nagyon kis mennyiségű anyag és nagyon nagy mennyiségű információ (fejlődés, fizikai forma, méret, íz, szín, illat, stb.), és ez megfelelő anyagi körülmények közzé kerül, akkor az anyagi világban meg tud nyilvánulni, fejlődik, növekszik, részt vesz az életben. Nagyon kevesen gondolnak bele, hogy a materiális élet mindig kizárólag az információ megjelenésével kezdődik, majd ebből jön létre akár kisebb, akár gigantikus méretű anyagi megnyilvánulás.
 
Halál

A halál nem más, mint az anyagi test elhagyása. Mint amikor egy társasjátékban az egyik bábút lefordítja az ember, vagy leveszi a „pályáról”. Ilyenkor nyílik egy átjáró a másik világba, mely 42 napig nyitva tart. Ez időben szabadon lehet távozni. A léleknek 42 napra való energiája van az ittléthez. Ez idő alatt kell döntenie és távoznia. Az átjáró a halál előtt pár órával megnyílik, ezt legjobban hosszasan fekvő betegnél lehet megtapasztalni, mert haláluk előtt 1-2 órával el kezdenek „félre beszélni”, azaz olyanokkal társalognak, akik már rég meghaltak. Valójában látja azokat, akik hívják őt. Az átjáró olyan mint egy „csillagkapu”, amin keresztül át lehet látni a másik világba, ahol ott állnak az átjáró mellett az ismerősök és tudják, hogy jönnie kell a „játszótársuknak”. Oda-vissza lehet látni és kommunikálni.
A modern nyugati embert a halál félelemmel tölti el, utolsó erejével is küzd és tiltakozik az elmúlás ellen. Ennek oka a materialista világszemlélet, mely szerint az élet a „véletlen” események „véletlen” következménye és ez után nincs semmi, csak a nagy üresség.
Aki átmegy az átjárón, az abban a pillanatban megvilágosodik, megérti az életét, és részletesen emlékszik a korábbiakra is, leszűri a tanulságokat. Abban a pillanatban bánja mindazt amit tudatosan vagy tudattalanul tett testvérei ellen. Ebben a dimenzióban a szeretet az úr. Átmenni annyi mint reggel felébredni egy rossz álom után. Izzadtan felébredünk és azt mondjuk, szerencse, hogy ez csak egy rossz álom volt. Örülünk, hogy felébredtünk.
A negyedik dimenziónak több síkja, szintje van. Aszerint, hogy a tanulási folyamatban ki hol található, más és más szintekre jut. A negyedik dimenzió legfelső szintjén azok találhatók, akik már karmán felül vannak. Ők már nem jönnek vissza többet, mert kiegyenlítették minden adósságukat és meg is kapták minden tartozásukat. Mivel egyre többen vannak már karmán felül, illetve egyre többen élik utolsó életüket a Földön, ezért mondható, hogy a 26.000 éves ciklus vége fele járunk. Még néhány száz év lehet hátra. Sok mindent megéltünk, az emberiség közös tudata folyamatosan fejlődött. A Halak csillagjegy végén vagyunk, melynek jellemzője éppen mindaz amit napi szinten megélünk életünk során.  Most jön egy a jelenleginél lényegesen magasabb tudatszint, mely akár forrása lehet egy Atlantisz szerű életnek. Az adottságok meg lesznek hozzá, de hogy mivé, hova fejlődünk, azt mi döntjük el azáltal, hogy milyen utat választunk. 2011 az év, amikor világossá vált, hogy változni fog minden. 2012 az év, mikor el is kezdődnek a változások. 2013 az év, mikor be is fejeződik a jelenlegi struktúrák lebontása. 2014-től már más életszemlélet lesz a domináns. Hogy ide milyen úton jutunk el (csődök, szenvedés, megértés) azt mi döntjük el.
 
Megszálló

Amikor egy lélek a test halála után 42 napig nem megy haza, akkor itt ragad és ő lesz a megszálló. Megszállhat tereket vagy személyeket.
Tér megszállására jellemző, mikor valakinek elárverezik a házát, majd ő meghal (betegség, gyilkosság, öngyilkosság, stb.) és nem megy át a másik dimenzióba, hanem ott marad a saját házában. Jelenléte érezhető abban, hogy egy áporodott szag van dominánsan a lakásban, melyet sosem lehet kiszellőztetni, a lakásban lakók ruhája is átitatódik ezzel az erős szaggal. Gyakran előfordul, hogy színházban, összejöveteleken, a mellettünk ülő személy ilyen szagot áraszt. További figyelmezető jel, hogy a benn lakók fényérzékennyé válnak, azaz zavarja őket, ha besüt a nap, az erős fény az ablakon, ezért ilyen lakásoknál mindig le van engedve a redőny legalább 50-80%-ban, gyakran van behúzva a sötétítő függöny. Továbbá itt-ott recseg a parketta, a lépcső. Ez nem a fa száradásából eredő hirtelen rövid reccsenés, hanem olyan, mintha valaki járna ott, valaki akinek alig van súlya. Mindezt a hanghatást az a pár gramm anyag kelti, amelyikkel rendelkezik a lélek. Ha két kezünket belisztezzük, majd tapsolunk egyet, akkor a földön megjelenik egy finom liszt permet, melyen később jól kivehetők a megszálló lábnyomai, melyek teljesen emberi lábnyomok.
A megszálló lehet csendes visszavonult, vagy egészen aktív, például mindene este elmegy zuhanyozni, folyik a víz a zuhanyzóban úgy, hogy gyakorlatilag nincs ember a fürdőszobában. Azonban számomra a legmegdöbbentőbb eset az volt, mikor egy ilyen megszálló meg tudta valósítani, hogy az elektronikus berendezések órajeleit lelassította. Abban a házban minden óra mindig késett. A mobiltelefon órája is késett heti 25-35 percet. Ugyanaz a mobil másik lakásban pontosan járt. A megszállt házban a számítógép sem úgy működött, ahogy kellett, emiatt folyamatos garanciális problémák jelentkeztek. Az órajelre kritikus komolyabb elektronikai berendezések egyszerűen nem működtek.
Szintén a teret szállja meg valaki, aki nem tud hova menni. Vélt és valós sérelmek miatt nem megy el a másik dimenzióba, itt ragad és nincs hol legyen. Ismerősei, rokonai már rég meghaltak és ő legtöbbször magányosan marad valamikor lakhelyén, vagy kedvenc helyén.
Megszállókkal vannak tele a temetők és a kórházak.
A megszállás másik formája, mikor az elhalt lélek egy embert száll meg, akár jó, akár rossz szándékkal. A modern világ legalább fele meg van szállva. Előfordulhat akár a többszörös megszállás is. Saját tapasztalatomban a csúcs amikor 4 elhalt lélek élt ugyanabban az emberben.
Miért marad itt valaki? Mert elégedetlen életével és úgy gondolja nem fejezi be, hanem jóvá tesz sok mindent. Sokan belemerülnek az anyagi világ mocsarába és emiatt döntenek az itt maradásról. Valaki meghal és nem akarja, hogy gyereke “támasz” nélkül maradjon, esetleg egy sikeres öngyilkosság után meggondolja magát, stb. Egyszerű de tipikus példa, mikor több generáció él együtt: férj, feleség, a gyerekük, és a feleség anyukája. A fiatal házasok szétdolgozzák magukat, hogy megélhessen a család, közben a nagymama neveli az unokáját, mivel a fiatalok nem érnek rá. Meghal a nagymama és ekkor felmerül benne a gondolat, hogy ki fog vigyázni az unokára. Gyorsan dönt és itt marad. Megszállja a lányát. Első és látható következmény, hogy a lánya, a fiatal anyuka egy nap alatt úgy tud főzni, mint a valamikori nagymama, pont az unoka szája íze szerint. Nevet is az egész család, hogy lám, milyen egyszerű az egész. Azonban idővel sokat változik az ifjú anyuka, mert a nagymama igaz, hogy csak jó szándékkal maradt itt, azonban az ő tudata kihatással van a lánya tudatára is, az ő gondolatai változtatják a lánya gondolatait és viselkedését is. Kb. egy év múlva szembesülnek a fiatalok azzal, hogy mióta a nagymama meghalt, nem igazán volt szex. Kiderül, hogy a nagymama nem igazán „csípte” a vejét, és emiatt tudattalanul blokkolta a szexet. Emellett a fiatalasszony gondolkodása, viselkedése, véleménye is sokat változott. Társaságban néha meg is jegyzik, hogy olyan vagy, mint anyukád.  Egy év alatt a fiatal nő arcára kiül egy-két olyan arcvonás is, mely az anyukájára volt jellemző.
Sokszor előfordul, hogy a megszállás révén valakinek „természetfeletti” képességei lesznek és ebből pénzt keres. Fontos tudni, hogy az ilyen személyek csak a jelenbe látnak. Az elhalt lélek a földi, a halálkori tudatával rendelkezik, illetve van olyan képessége, hogy látja a gondolatokat, érzékel bizonyos érzelmeket. Ők nem látják sem a múltat, sem a jövőt.
Az ember megszállásának a legdrasztikusabb formája a skizofrénia. Ilyenkor a megszállt embernek több tudata van, aszerint, hogy mennyire uralkodik rajta a megszálló lélek. Amerikai orvosi lapban írtak le olyan esetet, mikor egy valakinek 5 tudatállapota volt. Külön érdekesség, hogy tudatállapotonként más és más volt az egészségi állapota. Például egyik tudatállapotban szemüveges volt, a másikban cukorbeteg és így tovább. A tudatállapotok közötti váltást ő maga nem tudta befolyásolni. Skizofrénia esetén teljesen természetes, hogy egyik tudatállapotban nem tudja, hogy mit mondott vagy tett a másikban (egyik pillanatban mond valamit, egy óra múlva pont az ellenkezőjét és mindkét igazáról meg van győződve). A skizofréniát bár orvosilag lehet kezelni, de nem lehet meggyógyítani. Egyetlen gyógymód, a benne lakó megszálló hazasegítése. Ez egy óra alatt megvalósítható, és 100%-os az eredmény, a skizofréniát mintha elvágták volna. Saját tapasztalatom során az eddigi csúcs az volt, mikor egy hölgyben 4 megszálló lakozott. A megszállók hazasegítése után egy pillanat alatt minden rendbe jött.
Bármilyen érdekes is a megszállók ittléte, nem ez a dolguk, a lehető leghamarabb haza kell menniük. Egy magasabb tudat „karma előadást” tartva nekik, és képzettségénél-képességénél fogva átjárót nyitva a másik dimenzióba, segít nekik hazajutni.  Vannak akik csak el akarják zavarni a megszállókat emberekből, terekből, azonban ezek a módszerek a legritkább esetben hatásosak. Meg kell érteni, hogy a megszállók a mi testvéreink, akik életük során nem jöttek rá az élet értelmére, nem valósították meg karmájukat. Aggodalmaik, félelmeik és egyéb emberi vonások révén itt ragadtak az alsóbb szférákban, az anyagi világban. Meg kell őket érteni és amennyire lehet, segíteni kell nekik a hazajutásban, hiszen mi is lehetnénk a helyükben, sőt az is lehet, hogy voltunk.
Már több író fejében (regényében, filmjében) is megfordult a gondolat, hogy az emberi szinten vívott háború kimenetelét jól lehetne befolyásolni a megszállókkal. Ez tényleg igaz. Ha például hazánkat megtámadnák, egy magasabb tudat néhány nagyobb temetőben kellő számú megszállót tudna mobilizálni, mely a világ legmodernebb hadseregét is egy hét alatt teljesen az őrületbe tudná kergetni.
 
Auralátás színesben, a szellemek észlelése

Az aura látására mindenki képes. Ez fizika, és nem misztikum.
Első lépésben meg kell tanulni látni az aurát csak úgy egyszerűen. Ehhez érdemes először egy gyertyát nézni, kb. egy méter távolságról, szemmagasságban. 2-3 cm-rel a gyertya felé kell nézni, de a gyertya síkjában, azaz nem a hátsó falra. A nézés legyen elbambult. Ezt nevezik révületnek. Ha az ember nem pislog, akkor néhány másodperc után a gyertya fénye el kezd nőni, hízni, dagadni. Látszólag kétszer-háromszor akkora lesz a láng, mint amekkora valójában. Ha pislogunk, újra az eredeti méretű lángot látjuk. Ha ez működik, akkor érdemes emberek auráját nézni, nyilván még nem színesben. Ehhez az illető feje felé kell nézni 2-3 cm-rel, de a fej síkjában, elbambultan, és az elején célszerű, ha a háttér szürke, homogén pasztellszín. Ilyenkor a fej felett megjelenik egy néhány centiméter vastag fénycsík, mintha az illető feje mögött egy neonfény világítna. Az érintett sávban rezeg a levegő, mint tábortűz felett a meleg levegő. Az aura látható vastagságából megállapítható, hogy az illető energetikailag milyen szinten van, azaz fel van töltődve, vagy fáradt, lemerült. Az ilyen típusú auranézés azért praktikus, mert egyfelől a másik fél azt hiszi, hogy a szemébe nézünk, másfelől néhány  másodperc alatt átjön egy érzés a másiktól. Ha az érzés rossz, kellemetlen, akkor ne kössünk üzletet, ne bízzunk  meg a másik félben. Ha az érzés jó, akkor meg lehet bízni benne. Tény, hogy az auranézés közben sok információ átjön a másik félről. Ezt a technikát már több vállalkozónak, üzletembernek megtanítottam és mind a mai napig hálásak érte.
Aki a fenti technikát magáévá tette (2-3 nap, 1-2 hét), az léphet tovább az aura színes látására. Sok technika van erre, de nekem legjobban a Drunvalo Melchizedek: Az Élet Virágának Ősi Titka I-II c. könyvében leírt vált be. Ezt a módszer alkalmazzák az amerikai elit katonák képzésénél, hogy idegen földeken, ahol nem értik a nyelvet, lássák az emberek érzelmét (félelem, harag, agresszió). A dolog roppant egyszerű, célja, hogy szemünk és agyunk megszokhassa, hogy színe nem csak a tárgyaknak van, hanem csak úgy a levegőben is létezhet egy színes folt, egy amorf forma.
Egy A4-es papírt négybe osztva, 4 db 10,5*14,8 cm-es területre nyomtattam élénk, erős, piros, sárga, kék, zöld színeket, egy másik A4-es lapra lila, fekete, barna, fehér színeket, illetve bármilyen mást is lehet. Lamináltam a lapokat, majd felvágtam a homogén színes felületek alapján. A lapokat egyenként a kezembe fogtam, egy egyszínű, fehér ajtólap vagy falfelület előtt. Fontos, hogy a színes lap nem ért a falhoz, mert közötte volt az ujjam. Ekkor el kezdtem nézni elbambulva a színes lapot, 10 másodpercig, pislogás nélkül. Megjelent a lap mögött és a fal előtt egy világító színes csík, mint az aura, a színes lap „árnyékaként”. Ekkor gyorsan elrántottam a színes lapot, de tekintetem ugyanaz volt, a lap helyét néztem pislogás nélkül. Ahogy eltűnt a színes lap, megjelent a helyén a színes lap színének a komplementere, jól látható módon, erősen, szépen. Ez a szín nem a fal színe volt, hanem a fal előtt lebegett. Amikor pislogtam, eltűnt. Azonban pislogás után is ugyanoda nézve újra előjött, akár egy-két perc múlva is. Ezt a technikát napi 1-2x gyakorolva, 1-2 hét alatt, egyszer csak beugrott az auralátás színesben, egy autószervizben unatkozva. Döbbenetes volt, ahogy a fej körül a különböző színek megjelentek, és mivel az illető mobilozott, ahogy váltakoztak a gondolatai, úgy váltakoztak a színek. Egy ideig mindenkinek néztem az auráját, aztán meguntam, mert túl messzemenő következtetéséket nem lehet belőle levonni. A legtöbb embernek saját színei vannak, emberenként be kell azokat kalibrálni (gondoljon arra amit nagyon szeret, amit nagyon utál, most féljen, most örüljön, és ezek alapján lehet az ő színeivel dolgozni.)
A színes auralátás után, lehet gyakorolni a szellemlények látását, már aki ezt akarja. Mikor már tudunk a „semmiben” színeket látni, például ránézünk egy háztetőre, kicsit elbambulunk és azonnal megjelenik jobbra-balra eltolva az eredeti tetőhöz képest a tető képe komplementer színekben, akkor kell keresni szellemeket és meg lehet őket nézni. Ehhez jó hely a temető. A lemenő nap sugarai mellett a sírkövek tetejét elbambulva nézve megelevenedik egy másik világ, a szellemvilág. Nyilván először az ember megijed rendesen, azonban később meg lehet barátkozni a gondolattal és a látvánnyal.
 
Tanulság

Érdemes megtudni, hogy az élet kicsit más, mint amit az iskolában tanítanak. A fent leírtak erről szólnak, hogy felismerjünk bizonyos helyzeteket, körülményeket, eseményeket az életben. Azonban ezeket a helyzeteket ne akarjuk mi magunk megoldani, hanem forduljunk szakemberekhez. Érdemes továbbá megtanulni az auralátást akár színesben is, ugyanakkor nem feltétlenül kell a szellemvilágot nézegetni. Egy ismerős kis hölgy Ausztriában dolgozik, egy várban, a helyi szállodában felszolgáló. Németországban részt vett egy beavatáson és azóta ha kell, ha nem, látja a szellemvilágot. Ez azonban borzasztó, mert akár a munkahelyén, akár éjszaka az ágyban rengeteg szellemet lát. Amíg a férje nyugodta horkol, ő már a megőrülés határán van. Érdekes az a másik világ, de nem minden áron.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése