2012. szeptember 26., szerda

AZ ÚJ ORVOSTUDOMÁNY GNM..



AZ ÚJ ORVOSTUDOMÁNY GNM..


          Ki az a Hamer doktor?

 Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer 
(belgyógyász szakorvos, fizikus és a teológia magisztere)


 



















Hamer doktor idén 75 éves, minden túlzás nélkül korunk Galileije.
Galilei esetében nem sok vizet zavart a hétköznapi ember számára a naprendszerünk keringési elmélete. Azonban a megbetegedések kialakulásának ismerete ÉLET-HALÁL KÉRDÉS minden épeszű és józan gondolkodású ember számára. Galilei felismerése az Egyház világnézetére és mindentudóságának látszatára volt hiteltelenítő hatással. A jóságos, szerető Istent képviselő, teljhatalmú Egyház hajszál híján máglyára küldte. Az élve elégetést Galilei úgy úszta meg, hogy "esküvel letagadtatták vele" korszakalkotó felfedezését. Ez az inkvizíciós motívum visszaköszön 1986-ban, amikor a Hamer doktor ellen indított Bírósági Eljárás végén megfosztották őt orvosi hivatásának gyakorlása jogától, szó szerint az ítélet:
 "Nem tagadja le esküvel a Rák Vastörvényét, és nem tér meg az                               akadémikus orvostudományhoz."
 Hátborzongató megélni a való világunkban, hogy a lelketlen Pénzérdek hogyan próbálta meg Hamer doktort elhallgattatni. Az Életnek, az Igazságnak azonban nem lehet gátat vetni.Mert az igazság megismételhető.

Korszakalkotó felfedezése szükségtelenné tesz számos költséges és haszontalan, fél-megoldás jellegű gyógykezelést. A korunkban Istent és Igazságot képviselő Hatóságok eljárás alá vonták. Szervezett lejárató kampányt indítottak ellene, és az addig nagyra becsült és nemzetközileg elismert feltalálót és újítót hirtelen sarlatánnak titulálták. Az igazán szembetűnő, hogy a németországi újságok és televízióadók kórusban és szinkronban szajkózták a mocskolódást. Szó sem esett a hihetetlen gyógyulási eredményekről! (A Burgaui GNM-klinikán 6500 "menthetetlennek" nyilvánított rákos beteget láttak el, melyből 5 év múlva bizonyítottan 5900-an éltek, sőt élnek is!) Hamer doktort idős kora ellenére két alkalommal börtönbe zárták. Tessenek ebbe belegondolni.

Egyetlen bűne az, hogy nem tartotta titokban a felfedezését. Többször megpróbálták megmérgezni, a rendőrség terrorizálta, és több, mint 60 alkalommal próbálták meg kényszer-elmegyógykezelni. Mivel Hamer doktort így sem sikerült elhallgattatni, az óriási mennyiségű hitelesített, egyértelmű bizonyíték birtokában nem sikerült lejáratni és meghazudtolni, így "demokratikus eszközökkel" száműzték Ausztriából, Németországból, Franciaországból, Spanyolországból, ahol orvosokat képzett és kórházakat alapított. Jelenleg Norvégiában él, kutatásokat végez, szakmai anyagokat és publikációkat készít.
 Hamer doktor életrajza

Ryke Geerd Hamer 1935-ben a Rajna-vidéken született. Az édesapja protestáns lelkész, édesanyja firenzei családból való, egy optimális keverék állhatatosságból és kemény-fejűségből, egyrészről fantázia, másrészről szív. Teológiai, fizikai és orvosi egyetemi végzettségeket szerez. Ezután pszichiátriára, neurológiára és belgyógyászatra szakosodik. Doktori disszertációját az agyi tumorokról írja. Tizenöt éves gyakorlati tapasztalattal a háta mögött, feleségül vesz egy orvostanhallgató lányt, majd négy gyermekük születik.
 

Ami őt ebben az életszakaszában leginkább lefoglalja, az a pszichózisok (elmebajok) eredetének kutatása. A lökést a pszichiátriai zártosztályok pácienseinek embertelen helyzetével való megütközés adja. Mégis, az események - amelyeket az élet állított elébe - vezetnek el ahhoz, hogy tanulmányait félbeszakítja. Aztán tíz évvel később megoldást talál és visszatér az elmebajokra is, a betegségnek egy új megértésével gazdagodva, amelyekhez a rákkutatás területén folytatott vizsgálatai által jutott.

1978. augusztus 18-án a tizenkilenc éves fiát, Dirk-et, aki éppen Korzika Cavallo szigeténél, egy lehorgonyzott csónakban aludt, lőfegyverrel súlyosan megsebesítik. Száztizenegy nap haláltusa után Dirk az apja karjaiban hal meg - micsoda sokk ez egy édesapának!

A rákövetkezendő hetekben, Hamer hererákban betegedik meg, de a hagyományos orvostudományból tanultak alapján még nem látja meg a közvetlen összefüggést az elszenvedett trauma* és a betegség között. A saját onkológusai szembesítik a brutális diagnózissal: "Dr. Hamer, Önnek rákja van, és körülbelül 1 százalék esélye a túlélésre?..."

Betegsége ellenére Hamer tovább dolgozik egy, a Müncheni Egyetemhez tartozó klinika nőgyógyászati osztályán, ahol kb. kétszáz rákos beteget kezelnek. Mély tapintattal egymás után kérdezi meg a pácienseket a betegségükről, és rájön arra, hogy ők mindannyian - ahogy ő maga is - a tumor megjelenésének hónapjaiban egy súlyos traumát (érzelmi megrázkódtatást) szenvedtek el. Mivel Hamer felfedezéséről beszélni merészel a bajor televízióban, a kórháztól megkapja a felmondását. Eddig az időpontig Hamer már összeállított egy dossziét kétszáz anamnézissel (kórtörténettel) és folytatja a kutatást egy másik klinikán Kölnben, ahol főleg tüdőrákos betegeket kezelnek. Ott megállapítja, hogy a tüdőrákot sem a dohány okozza, ugyanis a betegek felénél nemdohányzókról van szó! Ezen túl felfedezi ugyanazt az "Ok-Következmény" kapcsolatot, a sokkélmény valamint a betegségek kitörése (megjelenése) között, mint ahogy azt már Münchenben megfigyelhette. Csakhogy itt ezúttal a traumának egy más fajtájáról van szó, mint amit a nőgyógyászaton megfigyeltek.

1981 őszén, a Tübingeni Egyetem Orvostudományi Karán - ahol ő maga is orvosi diplomáját szerezte - nyújtja be habilitációs beadványát Hamer, amelyhez kétszáz beteglapot mellékel, és hetven eset részletes leírását, amelyet a különböző illetékes osztályok orvosai az ő felfedezéseinek felülvizsgálata után hitelesítettek.

Tréfásan így szólt erre az ő egykori professzora: "Hamer doktor, ez túl szép, hogy igaz legyen... De ha még úgy is volna, közel lehetetlennek tűnik, hogy pont maga fedezte fel ezt. De félre a tréfával, mihamarabb meg kell vizsgálnunk, itt az én intézményemben."

Mégis anélkül, hogy az Orvostudományi Kar bármilyen okot megnevezett volna, nem engedélyezi az adatok ellenőrzését, és 1982-ben az összes beteglap hirtelen eltűnik.

Ennek következtében a Tübingeni Egyetem százötven orvosa nem tudta ellenőrizni Dr. Hamer felfedezéseit, és ezzel azok továbbra sem voltak tudományosan igazoltak, elismertek, alkalmazhatóak.

Ettől a pillanattól kezdve Dr. Hamer számára egyfajta vesszőfutás kezdődik, ami végül 1986-ban éri el csúcspontját, amikor elveszik tőle az orvosi praktizálás jogát, szó szerint az ítélet: "Nem tagadja le esküvel a Rák Vastörvényét és nem tér meg a hagyományos orvostudományhoz." Az inkvizíciós fogalmazás utal a döntés beállítottságára.

(A "Rák Vastörvénye": Hamer így nevezte el az általa felfedezett Ok-Következmény kapcsolatot. Miután Hamer saját magán is alkalmazta felfedezését, ma kitűnő egészségnek örvend.) Ezt az ítéletet a bíróság "feltehetően demencia" (szellemi elbutulás) miatt megerősíti. Egészen 1989. december 9-ig várnia kell, amikor felfedezéseit egy Prof. Birkmayer által aláírt jegyzőkönyvben végre hivatalosan is elismerik. Prof. Birkmayer az orvostudományok és a vegytan doktora, a Bécsi Egyetem rákkutatási tanszékének vezetője.

De még ez sem elég, hogy helyt adjanak az újból és újból benyújtott orvosi visszahelyezési kérelmének, sem hogy az egészségügyi rendszer és a média kitartó bojkottját megtörjék. Hamar világossá válik, Dr. Hamer nemkívánatos, mert túl sok érdek forog kockán: gazdasági, pénzügyi, ideológiai és hatalmi érdekek. Az egészségben nincs üzlet.

Ez odáig vezet, hogy 1997-ben elítélik, mert a korábbi praxiseltiltás ellenére, három beteg emberrel, azok egészségéről beszélgetett (bármi ellenszolgáltatás nélkül!). A bíróság a beszélgetéseket kezelésnek nyilvánította és ezzel őt börtönbüntetésre ítélte, mert hivatás-gyakorlási tilalmát megszegte. Hamer több mint egy évet tölt el börtönben, és ebből a tapasztalatából erősebben kerül ki, mint addig valaha.

Hamer doktor minden szervezett támadás és lejáratókampány ellenére kitartott, és 1998. szeptember 8-án és 9-én a szlovákiai Trnava Egyetem végrehajtja és hatóságilag igazolja a Új Orvostudomány maradéktalan helytállóságát.
 

Miután az illetékes Tübingeni Egyetem 28 éve megtagadja Hamer doktor
 felfedezéseinek felülvizsgálatát - holott már több Bírósági Végzés is kötelezi rá, - a nagyszombati Trnava Egyetem végrehajtotta az Új Medicina tudományos felülvizsgálatát, és hatóságilag igazolta annak helytállóságát.
Az Új Orvostudomány IGAZ. Hiszünk a szemünknek?








Mi az Új Orvostudomány?


 "Mindennek van értelme, nem létezik okozat, ok nélkül"

A Germán Új Medicina = az Új Orvostudomány = a Gyógyásztudomány

Hamer doktor legjelentősebb felfedezése az Germán Új Medicina, mely egy mérnöki pontosságú, átfogó, és megismételhető orvostudományi rendszer. Tér-kép a szó valódi értelmében. Természettudományos összefüggéseiben írja le az élő szervezetek élettani, bio-logikus (élet-értelmes) működését, melybe beletartoznak a megbetegedések is. Ez az ELSŐ orvostudomány, mely összefüggéseiben vizsgálja az az emberi lényt. A tudományos precizitás miatt Lélek-Agy-Szerv szintekre bont, ugyanakkor Egyben, összességében értelmezi a folyamatokat.
Hogy az akadémikus orvostudományban mennyire eltávolodtunk a valóságtól, mi sem tükrözi jobban, mint a tény, hogy külön orvos foglalkozhat a szervekkel, és megint külön másik a lélekkel (személyiséggel, viselkedéssel). Lehet persze egybeesés vagy kiterjesztett személyes érdeklődés, de általánosságban a szervekkel foglalkozók nem vizsgálják a lelki vetületet, a lélekkel foglalkozók pedig nem vizsgálják a szervi összefüggéseket. Te jó ég! Hova jutottunk? Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal?
Hiszen a Lélek, az Agy és a Szerv három szintje voltaképpen csak PAPÍRON vagy GONDOLATBAN három, a valóságban egy. Sem a szerveinket, sem az agyunkat nem hagyjuk otthon, ha dolgozni megyünk. Ez a három dolog (vagy szint), az élő szervezeteknél egymástól elválaszthatatlan! És mint tudjuk, a különválasztás, figyelmen kívül hagyás, végzetes, ha nem okulunk belőle. Amikor egy önmagától kialakuló (ÉBK) megbetegedésnél valaki kijelenti, "nem ismert a megbetegedés oka" tulajdonképpen azt mondja, ő nem tudja az okozat okát. Az Új Orvostudományban ilyen már nincsen, a pontatlan vagy téves diagnózis KI VAN ZÁRVA. Az Új Orvostudomány felfedezéséhez, napfényre kerüléséhez sok-sok hihetetlen, véletlenszerű egybeesésre volt szükség. Sokan úgy vélekednek, ezt így meg se lehetett volna szervezni. Ha mégis, azt már senki sem tudja, vajon ki vállalta volna be azokat a drámai megrázkódtatásokat, és nehézségeket, amivel Dr. Hamernek és családjának szembesülni kellett. Dr. Hamer kitartásának köszönhetően most Önhöz is eljutott ez a sorsdöntő információ.
Ha eddig valótlannak hitte volna, ismerje meg Ön is, hogyan válhat egészségessé, egy térképpel melyet eddig több, mint HARMINCEZER páciensen igazoltak be. Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, ez a Használati Útmutató Az Emberi Lény Fizikai Testéhez - orvostudományi értelemben. Vegye hasznát!
A felismerés, megértés és a gyógyulás matematikailag kiszámítható lehetőségei a Rák Vastörvényének, és az ún. DHS (a megbetegedést elindító különleges sokkélmény) megfigyeléséből és megértéséből erednek.
A felfedezett természettörvények azért ún. vastörvények, mert itt kérlelhetetlen biológiai törvényszerűségekről van szó. Ilyen biológiai törvényszerűség, hogy egy kisbabának mindig van apja és anyja; tehát ketten kellenek ahhoz, hogy egy gyermek létrejöhessen. (Még a lombikban is.) Vagy mint a gravitáció. Nem kell hinnem benne, ahhoz, hogy rám hasson, hogy működjön. Tudomásulvehetem, vagy hihetek valami másban... )
Vajon van értelme statisztikát készíteni arról, hány ember született egyetlen ivarsejtből? Vagy hogy adott légköri nyomáson százból hány alkalommal forrt a víz 100 Celsius fokon? Nincs, ezek az állítások megismételhetők. Ezért nem képezi vita tárgyát az Új Orvostudomány, hiszen PONT ILYEN természettörvényeken alapul, bármikor, bárhol, bármilyen megbetegedésen reprodukálható. Érvényes minden "önmagától" kialakult megbetegedésre, mely nem baleset, sugárzás, vagy fejlődési rendellenességek következtében jön létre.  Ez élettan, ami magába foglalja a orvostudományi adatokat, tényeket is...
Az Germán Új Medicinában csak 5 biológiai természettörvény van, és egyetlen tudományos feltételezés sincsen.
1. A Rák Vastörvénye (később Megbetegedések Vastörvénye), "a konfliktus, mint kiváltó ok"
2. A kétszakaszúság törvénye, mely szerint minden Értelmes Biológiai Különprogram (ÉBK) két szakaszból áll,
ha sor kerül a konfliktus feloldására. (konfliktushoz alkalmazkodási és helyreállítási szakasz).
3. Az Értelmes Biológiai Különprogramok (a rák és rákkal egyenértékű megbetegedések)
ontogenetikus (csíralemez-függő) rendszere.
4. A mikróbák ontogenetikus (csíralemez-függő) rendszere.
5. A törvény, mely szerint az egyes ún. betegségek a természetben csupán egy normál esetben
két szakaszból álló (és fejlődéstörténeti szempontból indokolt)
Értelmes Biológiai Különprogram részei (ÉBK).

Akárcsak az első, a többi is kérlelhetetlen vastörvény, és mindegyik reprodukálható szigorúan természettudományos értelemben. Ez azt jelenti, ellenőrizhető (megismételhető!!!) bármely soron következő első eseten. Ha az embernek egy biológiai törvényszerűséggel van dolga, ez csak azt jelenti, hogy van valamilyen szabály, ami szerint valami lezajlik. Ez a matematikában azt jelenti, UGYANAZON logikai szabályok szerint számítjuk ki az ADÓSSÁGOT és BEVÉTELT is. Az a döntő, amit a lény (a megfigyelő) "betáplál" az organizmusba (szervezetbe). Ha a konfliktus feloldását programozza bele, azaz megoldja a konfliktust a valóságos életben (és már nincs kiváltó ok, hogy rosszul érezze magát), akkor a gyógyulás óramű pontossággal kiszámítható, a terápia kvázi automatikus (belülről vezérelt) lefutású = nem kell kívülről beavatkozni. (A fájdalmak enyhítése más kérdés.)
A lényeg, hogy tudjuk, most már NEM AZ A KÉRDÉS, hogy hogyan gyógyulunk meg. Erről az Anyatermészet már gondoskodott, génjeinkbe van kódolva a gyógyulási program. Az igazán nagy kérdés az, hogy vajon hajlandók vagyunk-e megszüntetni a KIVÁLTÓ OKOT? Vagy inkább materialista szélmalom-harcot vívunk a tünetekkel, az okozattal, és embertelenül csonkítunk, mérgezünk, égetünk?
A legfontosabb kérdéshez jutunk:
"Mit választok? OK-megszüntetést vagy TÜNET-eltüntetést?"
Ez az információ azoknak szól, akik nem "hisznek abban",
hogy meg kell mérgezni, csonkítani magunkat ahhoz, hogy EGÉSZségesek legyünk...

Germán új medicina kétnapos szemináriuma


Az Új Orvostudomány, az Új Germán Medicina ismertetője



Új medicina (GNM, Biologika) ismeretterjesztő előadás Debrecenben 2008

A látás - Biologika Szabadegyetem - beszélgetés Barnai Robertoval

Gerincsérv, isiász, lumbágó, gerinc-idegbecsípődés (ujmedicina, GNM)

Elhízás, túlsúly, túlzott evési vágy lehetséges okairól (ujmedicina, GNM)

A pajzsmirigy túlműködés és alulműködés (ujmedicina, GNM)

Mandulagyulladás (ujmedicina, GNM)

Ekcéma, bőrkiütések, bőr fekélyesedés, repedezés, érzéketlenség (ujmedicina, GNM)

Bőr, köröm és lábgombásodás (ujmedicina, GNM)

A pánikbetegség, pánikroham - Biologika Szabadegyetem - beszélgetés Barnai Robertoval

Pánikbetegség, pánikroham, a non-hodgkin, és a kissejtes hörgőkarcinóma (ujmedicina, GNM)

Megzavarodottság, demencia, elbutulás, Alzheimer-kór, tájékozódászavar (ujmedicina, GNM)

Látásromlás, életlen látás, rövidlátás, távollátás, retina-leválás (ujmedicina, GNM)

Szívinfarktus: hogyan (nem) lehet belehalni (ujmedicina, GNM)

Rheuma, ízületi gyulladás, porckopás, rheumatoid arthritis (ujmedicina, GNM)

A koleszterin problémák, érszűkület - Biologika Szabadegyetem - beszélgetés Barnai Robertoval

A cukorbetegségről nagyon röviden (ujmedicina, GNM)

A herpesz - Biologika Szabadegyetem - beszélgetés Barnai Robertoval

Magas vérnyomás, és a vese elváltozásai, ciszták és daganatok (ujmedicina, GNM)

A mellrákról - Biologika Szabadegyetem - beszélgetés Barnai Robertoval

Légúti, és bőr felhám allergiák, ödémásodás, viszketés háttere (ujmedicina, GNM)

A reflux - Biologika Szabadegyetem - beszélgetés Barnai Robertoval

Hányás, hasmenés, rossz közérzet, rosszullétek (ujmedicina, GNM)

A megfázás - Biologika Szabadegyetem - beszélgetés Barnai Robertoval

Hogyan lesz valakinek aranyere? (ujmedicina, GNM)

A fejfájás, migrén, agydaganat, agyvérzés biológiai háttere

Az agyvérzés csalhatatlan előjelei

A fogak kétféle elváltozásáról (ujmedicina, GNM)

Végbél - a lehetséges elváltozások (ujmedicina, GNM)

Prosztatarák, prosztata gyulladás (ujmedicina, GNM)

Melanóma, bőrrák (ujmedicina, GNM)

Beszélgetés az Új Orvostudományról Farkas Józseffel 1. (ujmedicina, GNM)

Beszélgetés az Új Orvostudományról Farkas Józseffel 2. (ujmedicina, GNM)

A csontritkulás - Biologika Szabadegyetem - beszélgetés Barnai Robertoval

Gennyes és savós középfülgyulladás, fülfájdalmak, halláskárosodás (ujmedicina, GNM)

Parkinson, rángatódzás, vonaglás (ujmedicina, GNM)

Epilepszia, motorikus rohamok, parkinson, és ezek lelki, agyi háttere (ujmedicina, GNM)

A fehér folyásról - Biologika Szabadegyetem - beszélgetés Vajai M. Vadvirággal

Menstruációs zavarok és a meddőség lehetséges okairól (ujmedicina, GNM)

Barnai Roberto - a meddőség, fogamzóképtelenség lehetséges okairól (ujmedicina, GNM)

Petefészekciszta, petefészekrák (ujmedicina, GNM)

A tüdő leggyakoribb betegségei: a tüdő alveolák, és a hörgő-laphám elváltozásai

Az asztma - Biologika Szabadegyetem - beszélgetés Barnai Robertoval

Allergiákról - Biologika Szabadegyetem - beszélgetés Barnai Robertoval

Mi a Szerv Atlasz és mire jó? (ujmedicina, GNM)

Vérszegénység, vérrák, leukémia, erythrocitémia (ujmedicina, GNM)

Nyirokcsomó, nyirokér elváltozás, nyirokrák, limfóma (ujmedicina, GNM)

Levertség, láz, gyulladások, fertőző betegségek (ujmedicina, GNM)

A legfájdalmasabb elváltozás a csontrák (ujmedicina, GNM)

Csontritkulás, csont sorvadás, oszteolízis, oszteoporózis (ujmedicina, GNM)

Csontritkulás 1. rész

Csontritkulás II.

Gyomorrák, gyomor adenokarcinóma (ujmedicina, GNM)

A vastagbélrák, vastagbéldaganat (ujmedicina, GNM)

Rák gyógyítása három perc alatt. A gondolat és a szív hatalma

70 éves asszony 30-nak néz ki!

Az örök téma: Mi köze az anyának a gyermeke betegségeihez? (ujmedicina, GNM)

Méhmióma, méhizom-daganat (ujmedicina, GNM)

Petefészekciszta, petefészekrák (ujmedicina, GNM)

Barnai Roberto - a meddőség, fogamzóképtelenség lehetséges okairól (ujmedicina, GNM)

A petefészek betegségei - Biologika Szabadegyetem - beszélgetés Barnai Robertoval

Az epilepszia - Biologika Szabadegyetem - beszélgetés Barnai Robertoval

A tüdő mirigyszövet, és a hörgő-laphám elváltozásai, összefüggések (ujmedicina, GNM)

A hörgő és gége asztma, a köhögőroham, és az elváltozások mechanizmusa (ujmedicina, GNM)

Mellrák típusok - tejvezeték-sorvadás, duktális karcinóma, adenoid emlőrák (ujmedicina, GNM)

Dr. Molnár György - a mellrákról és az áttétekről, metasztázisokról (ujmedicina, GNM)

Az autizmus biológiai háttere (ujmedicina, GNM) - The biological background of autism 2011

Autizmus kialakulása, kezelése

Az autizmus lehetséges okai és gyógyíthatósága 1.

Az autizmus lehetséges okai és gyógyíthatósága 2.

AZ autizmus lehetséges okai és gyógyíthatósága 3.

AZ autizmus lehetséges okai és gyógyíthatósága 4.

Szerv Atlasz (Betegség Atlasz) az Új Orvostudomány ismeretei

Csákvári Eszter GNM esettörténeti könyve, az Ébredjetek, Anyukák!

Barnai Roberto: a rákról, megbetegedésekről (ujmedicina, GNM)

Névjegy másképp - Kondor Katalin beszélget Barnai Robertóval (ujmedicina, GNM)

Daganatterápia új fegyvere 2011

A depresszív hangulat (depresszió) kiváltó konfliktusai (bk nő, jk férfi) - ujmedicina, GNM

Érelváltozások, visszér, érszűkület, és a koleszterin (ujmedicina, GNM)



Az Új medicina lényege



Hamer doktor legjelentősebb felfedezése az Germán Új Medicina, mely egy mérnöki pontosságú, átfogó, és megismételhető orvostudományi rendszer.

Tér-kép a szó valódi értelmében. Természettudományos összefüggéseiben írja le az élő szervezetek élettani, bio-logikus (élet-értelmes) működését, melybe beletartoznak a megbetegedések is.

Ez az ELSŐ orvostudomány, mely összefüggéseiben vizsgálja az az emberi lényt. A tudományos precizitás miatt Lélek-Agy-Szerv szintekre bont, ugyanakkor Egyben, összességében értelmezi a folyamatokat.

Hogy az akadémikus orvostudományban mennyire eltávolodtunk a valóságtól, mi sem tükrözi jobban, mint a tény, hogy külön orvos foglalkozhat a szervekkel, és megint külön másik a lélekkel (személyiséggel, viselkedéssel).

Lehet persze egybeesés vagy kiterjesztett személyes érdeklődés, de általánosságban a szervekkel foglalkozók nem vizsgálják a lelki vetületet, a lélekkel foglalkozók pedig nem vizsgálják a szervi összefüggéseket. Te jó ég! Hova jutottunk? Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal?

Hiszen a Lélek, az Agy és a Szerv három szintje voltaképpen csak PAPÍRON vagy GONDOLATBAN három, a valóságban egy. Sem a szerveinket, sem az agyunkat nem hagyjuk otthon, ha dolgozni megyünk.

Ez a három dolog (vagy szint), az élő szervezeteknél egymástól elválaszthatatlan! És mint tudjuk, a különválasztás, figyelmen kívül hagyás, végzetes, ha nem okulunk belőle.


Dr. Molnár György véleménye az új medicináról (ujmedicina, GNM)




Amikor egy önmagától kialakuló (ÉBK) megbetegedésnél valaki kijelenti, "nem ismert a megbetegedés oka" tulajdonképpen azt mondja, ő nem tudja az okozat okát. Az Új Orvostudományban ilyen már nincsen, a pontatlan vagy téves diagnózis KI VAN ZÁRVA.

Az Új Orvostudomány felfedezéséhez, napfényre kerüléséhez sok-sok hihetetlen, véletlenszerű egybeesésre volt szükség. Sokan úgy vélekednek, ezt így meg se lehetett volna szervezni.

Ha mégis, azt már senki sem tudja, vajon ki vállalta volna be azokat a drámai megrázkódtatásokat, és nehézségeket, amivel Dr. Hamernek és családjának szembesülni kellett. Dr. Hamer kitartásának köszönhetően most Önhöz is eljutott ez a sorsdöntő információ.


Ha eddig valótlannak hitte volna, ismerje meg Ön is, hogyan válhat egészségessé, egy térképpel melyet eddig több, mint HARMINCEZER páciensen igazoltak be. Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, ez a Használati Útmutató Az Emberi Lény Fizikai Testéhez - orvostudományi értelemben. Vegye hasznát!


Az Új Germán Medicina az élő szervezet
orvos-biológiai összefüggéseit úgy írja le,
mint lélek, agy és szerv egységét.
A lélek és szerv minden folyamata az agy által kapcsolódik össze és minden vezérlés és szabályozás onnan történik. Az agy szervezetünk kapcsolóközpontja, bioszámítógépe és a lélek a programozó.

A bioszámítógép közös „hatáskifejtési” területe a test és a lélek egyaránt, úgy az optimális programozásnál, mint a program valamilyen zavaránál. 


Ugyanis nem csak arról van szó, hogy a lélek agyat és szervet programoz, hanem arról is, hogy a szerv is képes sérülések esetén az agy és a lélek mintegy automatikus, gyakran nem is tudatosuló (!) programozását elindítani. 


Ebben különbözik az Új Germán Orvostudomány alapvetően minden korábbi orvosi irányzattól, különösen az ún. akadémiai orvoslástól....."


"Az Új Germán Medicina egy megtapasztaláson alapuló természettudomány. Öt biológiai természettörvénye van, amelyek mindig léteztek és mindig is létezni fognak – csupán általam lettek újra felfedezve. 


Érvényes az emberre, állatra, növényre, még az egysejtű élőlényre is – tulajdonképpen az egész világegyetemre.

Beleértve az összes ún. betegséget, mert ezek minden esetben csak a természet egy kétszakaszú Értelmes Biológiai Külön programjának részei (ÉBK). .....
BŐVEBBEN>>> NGM oldalonkon

Mi, és miért a BIOLOGIKA?




Ez egy nagyon összetett kérdés. Ez a hosszú videóbetét rávilágít arra hogy amit teszünk, kérünk, várunk, teremtünk ebben a blogban miért, és miért most.


Az emberek egy jelentős részének kinyílt a szeme! Sok dologra rájöttünk! Hogy mire is, hát erről szól ez a videó! Türelemmel nézd végig!!


Előadás
A nálunk uralkodó akadémiai orvoslás, vagy akár az alternatív orvoslás terén is, az ún. betegségek a természet „hibáinak” számítanak, az ún. immunrendszer összeomlásának, egy valamiféle „rosszindulatú” dolognak, ami megpróbálja a szervezetet tönkretenni, és ezért minden rendelkezésre álló eszközzel, egy orvosi-katonai stratégia szerint meg kell támadni és ki kell irtani. Nos, ettől az elképzeléstől a témával való intenzív nézeteltérés 24 éve alatt fényévnyi távolságra kerültem.
Természetesen nem egyszerű, rögtön az első próbálkozás alkalmával megtenni az ugrást a biológiai orvoslási gondolkodás új dimenziójába. Megpróbálok Önöknek, e rövid ismertetőben áttekintő képet adni.
Az Új Germán Medicina (ahogy most nevezik), amit 1981-ben fedeztem fel, egy szigorú természettudomány, amelynek csupán 5 biológiai természettörvénye van (és semmi tudományosfeltételezése), melyekkel immár bármely tetszőleges kórtani eset szigorúan természet-tudományosan reprodukálható. Ezt egyébként 1998. szeptember 8-án és 9-én a szlovákiai Trnava egyetemén demonstrálták és hivatalosan is megerősítették. (http://www.ujmedicina.info/letoltes/TrnavaEgyetem.pdf)
Az Új Germán Medicina az élő szervezet orvos-biológiai összefüggéseit úgy írja le, mint lélek, agy és szerv egységét. A lélek és szerv minden folyamata az agy által kapcsolódik össze és minden vezérlés és szabályozás onnan történik. Az agy szervezetünk kapcsolóközpontja, bioszámítógépe és a lélek a programozó. A bioszámítógép közös „hatáskifejtési” területe a test és a lélek egyaránt, úgy az optimális programozásnál, mint a program valamilyen zavaránál. Ugyanis nem csak arról van szó, hogy a lélek agyat és szervet programoz, hanem arról is, hogy a szerv is képes sérülések esetén az agy és a lélek mintegy automatikus, gyakran nem is tudatosuló (!) programozását elindítani.
Ebben különbözik az Új Germán Orvostudomány alapvetően minden korábbi orvosi irányzattól,különösen az ún. akadémiai orvoslástól.
Az Új Germán Medicina egy megtapasztaláson alapuló természettudomány. Öt biológiai természettörvénye van, amelyek mindig léteztek és mindig is létezni fognak – csupán általam lettek újra felfedezve. Érvényes az emberre, állatra, növényre, még az egysejtű előlényre is – tulajdonképpen az egész világegyetemre. Beleértve az összes ún. betegséget, mert ezek minden esetben csak a természet egy kétszakaszú Értelmes Biológiai Különprogramjának részei (ÉBK).
Eme 5 biológiai természettörvény ismeretének hiánya orvos-klinikai értelemben megakadályozott
bennünket abban, hogy az orvoslást helyesen értelmezzük vagy akár csak egyetlen megbetegedést is helyesen lássunk vagy értelmezzünk, ill. meg tudjuk azt ítélni. Sem a rákot, sem a vele kapcsolatos összefüggéseket nem tudtuk felismerni, mert eleve gyógyíthatatlannak tartottuk, és arra adtuk a fejünket, hogy a rákos megbetegedés tüneteit a szervek szintjén megszüntessük.
Az ún. fertőző betegségek megértésére sem volt egyáltalán lehetőségünk, mivel ezeket nem
gyógyulási szakaszoknak tartottuk, hanem agresszív betegségi szakaszoknak, amelyek során a mikróbák meg akartak benünnket semmisíteni. Figyelmen kívül maradt a törvényszerűség is, miszerint a megbetegedések két szakaszból állnak, mint ahogyan figyelmen kívül maradt a lelki sík, az agyi sík valamint a jobb- és balkezesség jelentősége is. Az epileptikus/epileptoid krízisről, ami az ún. szindrómával együtt a leggyakoribb halálok, már nem is beszélve.
© Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer
____________________________________________________________________________________
Amici di Dirk, Ediciones de la Nueva Medicina S.L.
Camino Urique 69, Apartado de Correos 209, E-29120 Alhaurin el Grande 4

A felismerés és a gyógyítani tudás ezen új lehetőségei a Rák Vastörvényének megértéséből erednek.
Az első természettörvény, és az ún. DHS = Dirk Hamer Szindrómá megértéséből, amelyet akkor neveztem el így, amikor a fiam halála után magam súlyos sokkot szenvedtem el és megbetegedtem hererákban.
Azért Vastörvény a neve, mert ez egy biológiai törvényszerűség. Mint ahogy biológiai törvényszerűség, hogy egy kisbabához kell egy anya meg egy apa; tehát ketten részesek abban, hogy egy új gyermek létrejöhessen. Így az Új Germán Medicinában 5 biológiai természettörvény van, amelyek tulajdonképpen vastörvények.

Az 1. természettörvény
A RÁK VASTÖRVÉNYE, amelynek három kritériuma (ismérve) van:
1. kritérium: Minden Értelmes Biológiai Különprogram (ÉBK) egy DHS-sel (Dirk Hamer Szindrómával) indul el, azaz egy váratlan, nagyon súlyos, mélyen lehengerlő és elszigetelődést okozó konfliktusélmény-sokkal, - egyidejűleg három szinten:
1. lelki síkon
2. agyi síkon és a
3. szerv szintjén.
Ez a sportfelvétel azt mutatja, hogy a kapust épp a „rossz lábán” találták el, döbbenten néz a berúgott labda után, amit ő a másik sarokba várt. Hirtelen nem tud leszállni a „rossz lábáról”, nem tud kilépni helytelen reakciójából!
Ez a jellegzetes helyzet a DHS-nél (Dirk Hamer Szindróma).
A DHS egy súlyos, mélyen megrázó, drámai és elszigetelődést okozó konfliktus-sokk, ami a személyt a „rossz lábán” találja el. Ha a személy megoldhatatlannak érzi az eseményt, az agy cselekszik, hogy lehetőségeihez mérten kiegyenlítse a megrázó eseményt. Mindent megtesz annak érdekében, hogy a váratlan szituációval az egyén egyáltalán meg tudjon birkózni. Ebben a pillanatban bekapcsol egy speciális különprogram, gyakorlatilag szinkronban mindhárom szinten: lelkileg, az agyban és a szervben, és minden megállapítható, látható és mérhető! Ez minden esetben egy megütközés, egy konfliktusélmény, nem éppen sorscsapás vagy elháríthatatlan esemény, amelyen az illető úgysem tudott volna változtatni. Pontosan a DHS után a páciens tartós stresszes állapotban van, azaz hidegek a kezei és lábai, éjjel-nappal a konfliktusán jár az esze és megpróbálkozik megoldani. Éjjelente nem alszik, vagy ha mégis, csak az éjszaka első felében, félórákat. Nincs étvágya, fogy. Ez a megbetegedés első, konfliktus-aktív szakasza.
Tehát a normális konfliktusokkal és problémákkal ellentétben, ezeknél a biológiai konfliktusoknál
azt látjuk, hogy a páciens egy tartós stresszes állapotba kerül, amely egészen konkrét tüneteket okoz, amelyeket nem lehet nem észrevenni.
Ez az állapot akkor változik csak ismét, amikor a páciens a konfliktust megoldotta. Ekkor mélymegnyugvás vesz erőt rajta. Fellélegzik. A léleknek ki kell pihennie magát. A páciens levertnek és fáradtnak érzi magát, de mint aki megmenekült jó étvágya van, a teste forró, gyakran lázas, gyakori a fejfájás is. Újra jól alszik, főként hajnali három után. Ez a második, konfliktusmegoldás utáni szakasz.
Mi emberek képesek vagyunk rengeteg konfliktust elviselni anélkül, hogy ezektől fizikailagmegbetegednénk, de csak akkor, ha van előtte némi időnk felkészülni rájuk.

© Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer
____________________________________________________________________________________
Amici di Dirk, Ediciones de la Nueva Medicina S.L.
Camino Urique 69, Apartado de Correos 209, E-29120 Alhaurin el Grande 5

A DHS (Dirk Hamer Szindróma) pillanatában még több minden történhet! Ugyanis ebben a pillanatban kerülnek lefektetésre azok a „sínek", amelyeken a betegség az elkövetkezendőkben tovább gördül. Síneknek nevezzük a DHS-sel összefüggő konfliktust kiegészítő tényezőket, azokat a körülményeket, amelyek abban a pillanatban a DHS-sel társításba kerülnek.
Ugyanis az ember és az állatok is, nemcsak hogy a megjegyezzük legkisebb részleteket is a DHS pillanatában, hanem az ezeket kísérő körülményeket is rögzítjük, akárcsak egy pillanatfelvételnél. Legtöbbször anélkül, hogy ennek tudatában lennénk, beleértve a hangokat, zajokat, szagokat, ízérzeteket,mindeféle érzetet! Ezt a lenyomatot, "mintát" gyakorlatilag egész életünkben megőrizzük. Ha a páciens később újra rákerül egy ilyen "sínre", az a konfliktusba való visszaesést eredményezheti:
De a fő DHS-sínen kívül lehetnek még ún. melléksínek is, tehát olyan kísérő körülmények,
amelyek a személy emlékezetében a DHS pillanatában lényeges dologként rögzültek. Akár 5-6 melléksín is előfordulhat egyidejűleg. Fontos azt is tudni, hogy az ember egy-egy ilyen melléksínről mindig a fő vágányra jut vissza, ezt is szemlélteti a sín elnevezés.

© Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer
____________________________________________________________________________________
Amici di Dirk, Ediciones de la Nueva Medicina S.L.
Camino Urique 69, Apartado de Correos 209, E-29120 Alhaurin el Grande 6

Mi ezeket a síneket „betegesnek” érezzük, így aztán beszélünk allergiáról, amivel meg kell
harcolni. Szénanáthát emlegetünk, asztmát, neurodermitiszt, (idegrendszeri zavar következtében kialakuló bőrelváltozás), stb. Ezzel válogatás nélkül teljesen különböző fázisokban lévő konfliktusokat jelölünk meg, a testi és agyi tüneteikkel együtt.
Ha megtaláltuk a DHS-t, minden, a DHS pillanatában rögzült összes sínnel együtt, mosolyogva
nézhetünk rájuk a jövőt illetően. De azt is tudni kell, hogy a tulajdonképpeni konfliktus ezzel még nincs teljesen megoldva.
Példa: Egy fiatal nő az apasági vizsgálat miatt elszenved egy anya-gyermek-gondozási-konfliktust egy terjmirigyrák kíséretében. A beavatkozás során megrémült attól, hogy a gyermeknek ezáltal baja eshetett.
Ezután az egész apasági per e bejáratott sínen fut, jóllehet a gyermek már meg is született, egészségesen.
Minden alkalommal, amikor levél jön az ügyvédtől vagy a bíróságtól, (érzelmileg) újra és újra rákerült erre a sínre, ami serkentette a tejmirigydaganatot.
A DHS tehát nemcsak a mélyen megrázó drámai konfliktus-sokkot foglalja magába, amelyik „a
rossz lábunkat” érte, hanem a konfliktus tartalmát is, ami végül meghatározza Hameri-góc helyét az agyban, és a rákos daganat, a sejtelhalás, vagy a szervi működés kihagyásának a helyét a testben.
De mint ahogy látjuk, a DHS pillanatában még más is történhet! Ugyanis ebben a másodpercben
kerülnek lefektetésre azok a sínek, amelyek azután párhuzamosan „életvonatunk mellett” futnak, vagy amelyen éppen a saját vonatunk fut tovább.
2. kritérium
A biológiai konfliktus a DHS pillanatában meghatározza az Értelmes Biológiai Különprogram(ÉBK) elhelyezkedését az agyban (ez az ún. Hameri-góc), és a szervi elváltozás helyét is, amely a rákos, vagy rákkal egyenértékű megbetegedésben érintett.
Ez azt jelenti: a DHS pillanatában bekapcsol a különprogram (ÉBK) gyakorlatilag mindhárom síkon egyidejűleg: lelki síkon, az agyban és a szervben. Ezt a három szintet azonban csak a megértés kedvéért említjük külön. Azért, hogy tudományos vizsgálódások és kezelés szempontjából dolgozni tudjunk velük.Valójában ezek összefüggő egységet képeznek, amelyet mind a három szinten egyszerre észlelhetünk, ill. jegyezhetünk fel.Viszont minden konfliktusnak van egy pontosan meghatározott tartalma is, amely a DHS másodpercében kerül meghatározásra. A konfliktus tartalma asszociációk, érzet-társítások révén jön létre, ez azt jelenti, akaratlan gondolat-hozzárendelés révén, és legtöbbször az értelmünk szűrőjét megkerülve.
Csak hisszük, hogy gondolkodunk, a valóságban a konfliktus már be is csapódott villámsebesen, mielőtt még egyáltalán gondolkodni kezdenénk.
Ez a váratlan sokk nyomokat hagy az agyban, amelyeket az agyi komputertomográfiás vizsgálat segítségével (CT-felvétellel) fényképezni, dokumentálni tudunk. Ezt a relét (összekapcsolódási pontot) nevezzük Hameri-gócnak. Ez az elnevezés éppen ellenlábasaimtól származik, akikezeket az általam felfedezett jelenséget „fura hámeri gócnak” titulálták.Ezek a Hameri-gócok hasonlóan néznek ki, mint egy céltábla koncentrikus körei, vagy mint a sima víztükörre dobott kő hullámai. Ez azt jelenti, hogy minden konfliktushoz tartozik egy pontosan meghatározott szervi esemény, és egy pontosan meghatározott relé az agyban. Ezeket az elváltozásokat már a DHS pillanatában látni lehet.
Ábra: Jellegzetes céltábla formájú Hameri-góc konfliktus-aktív szakaszban.
© Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer
____________________________________________________________________________________
Amici di Dirk, Ediciones de la Nueva Medicina S.L.
Camino Urique 69, Apartado de Correos 209, E-29120 Alhaurin el Grande 7

Minél nagyobb kiterjedésű a Hameri-góc, annál nagyobb kiterjedésű a tumor vagy a sejtelhalás is a szervben, ill. a sejtek elváltozása. Minél intenzívebb a konfliktus, annál gyorsabban nő a daganat, annál nagyobb lesz a sejtelhalás vagy pl. a csontfelszívódás mértéke a szervben. Annál nagyobb lesz a sejtek elváltozása azoknál a rákfajtáknál, ahol a sejtek osztódásakor a kromoszómák nem kettőződnek meg (ún.nem mitotikus sejtosztódáskor). Ebben a szakaszban keletkezik egy átmeneti agyvelőduzzanat, amely problémákat is okozhat, ha például a konfliktus sokáig tartott, vagy az agyi ödéma (vizenyő) kedvezőtlen helyen van, illetve ha a Hamerigócnak belső, vagy a gócot körülvevő ödémája van. Az ödéma különösen kiterjedhet a szerven, és a vele összeköttetésben lévő Hameri-gócon az agyban, egyidejű vesevezeték folyadékvisszatartási-konfliktussal, amit aztán „a szindrómának” nevezünk. A Hameri-góc az agyban egy ún. térkövetelő folyamat, és azáltal nyer magának teret, hogy megpróbálja a környezetét félrenyomni vagy éppen a környező agyszövetetre nyomást gyakorol. Az agyban mind a két szakasznak (konfliktus-aktív és konfliktus-megoldási szakasznak) természetesen ugyanazon a ponton van a Hameri-góca, mindenesetre különböző állapotokban: A konfliktus-aktív fázisban mindig élesen megjelenő körökkel, valamint a konfliktus megoldási fázisában a Hameri-góc felduzzad, ödémás és sötét árnyalatú. A gyógyulási fázis végén ún. gliaszövet, tehát ártatlan agyi kötőszövet kerül a helyére, a Hameri-góc helyreállítása céljából. Ezek a világos, gliasejtekkel kitöltött Hameri-gócok, amelyek a CT felvételhez jód-kontrasztanyaggal jól megfesthetők, valójában a szervezet helyreállítási folyamata a Hameri-gócnál, vagyis semmi ok az ijedtségre.
Elvben ezek a Hameri-gócok a gyógyulás után ártatlan sebhely, egy lefutott, ún. glia-beágyazódás az ún. glia-gyűrűkkel, amelyeket viszont sajnálatos módon, máig tévesen „agydaganatnak” tartanak, (mint pl. glikóma, astrocitóma, oligodentroglióma, glioblastoma, stb.) - és a páciens legnagyobb kárára – egyszerűen kioperálnak. De mivel az agysejtek a születés után már nem tudnak szaporodni, így igazi agytumorok egyáltalán nem is létezhetnek.
Ábra: Jobb oldali nyíl: Hameri-góc a halántéklebenyben. Szívinfarktus utáni állapot (terület- vagy birtokkonfliktus) Bal oldali nyíl: Herekarcinóma, (veszteségi konfliktus), a jobb oldali herével kapcsolatban már a megoldási fázisban.
A páciens egy földműves, aki fél évvel a felvétel előtt elszenvedett egy DHS -t, amikor az egyetlen fiát súlyos motorbaleset érte. A fiú sokáig feküdt az intenzív osztályon, és a páciens azt hitte, hogy a fia nyomorék lesz. A fiú később felépült. Négy héttel azután, hogy a fiú a gazdaságban újra dolgozni kezdett, az apa szívinfarktust kapott. Szédüléssel, fejfájással, egyensúlyi zavarokkal. Tehát a konfliktus megoldása után kapta az infarktust. A szarvas is elszenved egy biológiai konfliktust, egy terület- v. birtokkonfliktust, szívkoszorúér görccsel (angina pectoris) a konfliktus-aktív szakaszban, amikor egy vetélytársa kiszorítja, vagy elüldözi őt (élet)területéről. Ezzel egyidejűleg szervileg a szív koszorúereinek a fekélyesedése keletkezik, azaz a koszorúerek a fekélyesedés következtében jelentősen kitágulnak, ezáltal képessé válnak a megszokott vérmennyiség akár két- vagy háromszorosát is átpumpálni. A szarvas teljesen bekattant és keresi a megfelelő pillanatot, hogy fiatalabb vetélytársát a területéről ismét kiűzze. Erre a hatalmas (3-4-szeres) teljesítményre azáltal tesz szert, hogy egy biológiai különprogram fut testében. Máskülönben erre nem is lenne képes! Ha a szarvasba nyugtatókat nyomnánk, soha nem tudná visszahódítani a területét, birtokát. Férfiaknál a terület (birtok) megfelel egy saját cégnek, barátnőnek, családnak vagy a munkahelyének. Az embernél több rész-birtokról is szó lehet, tekinthetünk akár egy autót is birtoknak. Az embernél a szívinfarktust csak akkor lehet észrevenni, ha a konfliktus már legalább 3-4 hónapig tartott és ez általánosságban. Azonban halálos kimenetelű, ha a konfliktus már több mint 9 hónapig tartott, és a helyreállítási folyamat kezdetét nem vesszük észre.

© Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer
____________________________________________________________________________________
Amici di Dirk, Ediciones de la Nueva Medicina S.L.
Camino Urique 69, Apartado de Correos 209, E-29120 Alhaurin el Grande 8

Egy szívizominfarktus során ez másképpen zajlik (a nagyagy velőállománya). A konfliktus
tartalma: a túlterheltség érzése, ami a konfliktus-akítv szakaszban szívizomelhalással jár együtt, és a gyógyulási fázisban, ill. az epileptoid krízisben, ami a helyreállítási szakaszba való áttérést jelenti, bekövetkezik az epileptikus szívroham, az ún. szívizominfarktus.
3. kritérium
Az Értelmes Biológiai Különprogram (ÉBK) lefutása mind a három szinten tökéletes
szinkronban történik, a DHS-t(l a konfliktus megoldásáig az epieptikus/epileptoid krízissel a gyógyulási szakasz közepén, egészen az egyensúlyi állapotba való visszatérésig!
Ez azt jelenti, hogy e különprogramok lefutása mind a 3 szinten egyidejűleg történik. Ha a konfliktus erősebb, akkor a szerven képződő rák is nagyobb. Ha enyhül a konfliktus, akkor ez mind a három szinten megtörténik. Ha a konfliktus megoldódik, azaz áttérünk a helyreállítási szakaszba, akkor mind a három szinten megoldódott a konfliktus. Ha visszaesés történik, akkor mind a három szinten újra visszaesés történik. A konfliktusmegoldás egy jelentős pont, mivel minden megbetegedésnek megvannak a konkrét gyógyulási tünetei, amelyek csak a konfliktus megoldásával kezdődnek meg. Fantasztikus dolog ez. Ha kikérdezzük a beteget a konfliktusával kapcsolatban, akkor a lelki sík tárul elénk. Ha készíttetünk egy CT-felvételt az agyról, akkor az agyi szintet (vetületet) látjuk. Szervi szinten is egyértelműen megállapítható az elváltozás, mint pl. gyomorfekély, cukorbetegség, bénulás, idegi alapon képződő bőrelváltozások, stb.
A legelbűvölőbb az Új Germán Medicinában az, hogy az agyi CT-felvételről nemcsak a konfliktusbiológiai jellegét ill. tartalmát tudjuk azonnal megállapítani, vagy hogy melyik az érintett szerv, vagy hogy sejtburjánzásról ill. sejtelhalásról van-e szó, hanem azt is ki tudjuk deríteni, hogy a páciens a konfliktusaktív, vagy már a második, konfliktusmegoldás utáni, gyógyulási szakaszban van.
A második természettörvény
A törvény, mely szerint minden Értelmes Biológiai Különprogram (ÉBK) két szakaszból áll, már amennyiben sor kerül a konfliktus megoldására.
Ez a természettörvény az összes eddigi vélt tudásunkat teljesen a feje tetejére állítja, mert az egészorvostudomány által leírt minden megbetegedés valójában két szakaszban zajlik le. Eme összefüggés ismeretének hiánya következtében az orvosi tankönyvekben leírtunk néhány száz „hideg” betegséget és ugyanannyi ún. „meleg” betegséget). A „hideg betegségek” voltak azok, amelyeknél a páciensnek hideg volt a bőre, hidegek voltak a végtagjai, tartós stresszes állapotban voltak, fogytak, alvászavarokkal küszködtek. A „meleg betegségek” voltak azok, amelyeknél a páciens végtagjai melegek, vagy forrók voltak, legtöbbször lázuk volt, jó étvággyal ettek, mégis nagyon fáradékonyak voltak.
A hideg betegségek után következő gyógyulási fázist egyáltalán nem vettük észre, vagy mint
különálló betegséget, félreértelmeztük. Az ún. „meleg betegségeknél” amelyek a konfliktus-aktív fázist követő gyógyulási szakaszt mutatják, ugyanúgy nem vettük észre az azt megelőző hideg fázist, ha mégis, akkor megint külön, félreértelmeztük. Most már tudjuk, hogy kettő így nevezett betegség képez egy külön programot, tehát mindig párosával járnak. Felmerülhet a kérdés, hogy az orvosok miért nem fedezték fel már régen ezeket a törvényszerűségeket, ha ez a kétszakaszú lefolyás olyannyira rendszeres. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a konfliktusoknak csak egy része oldódik meg. Amennyiben a konfliktus megoldása nem lehetséges, a megbetegedés egyszakaszú marad, azaz, a személy konfliktusa megoldatlan, egyre jobban lesoványodik, végül elgyengülésben vagy sorvadásban meghal. Ha becsülettel visszatekintünk, a hagyományos orvostudományban egyetlen „betegséget” sem ismertünk fel helyesen.

© Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer
____________________________________________________________________________________
Amici di Dirk, Ediciones de la Nueva Medicina S.L.
Camino Urique 69, Apartado de Correos 209, E-29120 Alhaurin el Grande 9
A rajz megmutatja, hogyan válik a normális éjjel/nappal-ritmus a DHS következtében egy huzamosabb szimpatikotóniává, ami addig tart, míg a konfliktus megoldásával a test áttér a vagotóniába, a gyógyulási,helyre állítási szakaszba. Ez a folyamatos vagotónia éppen a mélypontján szakad félbe, az ún. epileptikus v. epileptoid krízis (ún. szimpatikotónus-csúcs) által, ami a második, vagotónia szakaszból való kiutat jelenti. (Szimpatikotónia: a szimpatikus idegrendszer túlműködése, a stressz tüneteivel. Vagotónia: a paraszimpatikus v. vágusz idegrendszer túlsúlya, másfajta, szintén igen jellegzetes tünetekkel.)
Mert minden megbetegedés, amelynél a konfliktus megoldódik, rendelkezik egy konfliktus-aktív szakasszal és egy konfliktusmegoldás utáni, gyógyulási szakasszal. Minden gyógyulási fázis rendelkezik egy ún. epileptoid vagy epileptikus krízissel – amennyiben nem szakítja meg azt egy konfliktusba való visszaesés – amely a teljes gyógyuláshoz vezet út fordulópontja, a gyógyulási szakasz (a vagotónia) közepén. Ez az epileptikus ill. epileptoid krízis egy olyan folyamat, amit az Anyatermészet évmilliók alatt dolgozott ki. Ez is mindhárom szinten egyszerre fut le. Ez a krízis a gyógyulási fázis legmélyebb pontján lép fel, a célja és értelme: átkapcsolni a normál üzemmódba. Az, amit mi általában egy izomgörcsökkel járó epilepsziás rohamnak nevezünk, az az epileptikus krízisnek csak egy speciális formája, kimondottan egy motorikus (mozgással kapcsolatos) konfliktus megoldása után.
Epilepsziához hasonló, vagyis epileptoid krízist találunk minden ún. betegségnél, csupán mindegyiknél valamelyest különbözően. Ez nem vezet mindig feszült rázógörcsös rohamokig (mint a motorikus konfliktusoknál), hanem minden biológiai konfliktusfajta és megbetegedés típus rendelkezik az epileptoid krízisnek egy sajátos, egészen specifikus fajtájával.
Az anyatermészet e jelentős eljárás érdekében egy trükkhöz folyamodott: A páciens a gyógyulási fázis kellős közepén ismét átél egy fiziológiai (élettani) visszaesést a konfliktusba; ez azt jelenti, hogy ebben a krízisben még egyszer felgyorsítva megéli a konfliktus a teljes lefolyását, következményképpen a páciens rövid időre ismét belekerül a stressz-szakaszba (testileg és érzelmileg). Hidegek lesznek a kezei, figyelme valamire összpontosul, kiveri a hideg veríték, és rövid időre átéli még egyszer az aktív konfliktus tüneteit.
Innen származik a szívinfarktusnál a szúró mellkasi fájdalom, az angina pectoris is. (koszorúérgörcs).
Így az epileptoid krízis gyakran egy még nagyobb klinikai feladat elé állít bennünket, például a lízis a tüdőgyulladásnál; a szívinfarktus egy terület-v. birtokkonfliktus után; a jobb oldali szívinfarktus tüdőembóliával; vagy az absence egy elválasztási konfliktus után; a cukorbetegség (magas vércukorszint) ill. a hipoglikémia (alacsony vércukorszint). (lysis: sejtelhalás, sejtfeloldódás; ábszansz: rövid ideig tartó öntudatlanság)
Koszorúér-szívinfarktus esetében például, egy 9 hónapnál tovább fennálló konfliktus a túlélés lehetőségét erősen csökkenti, az akadémiai orvoslás kezelési lehetőségeinek mai állása szerint. Egyetlen beteg sem maradt életben, akinek 9 hónapnál tovább tartó terület ill. birtokkonfliktusa volt, – ezt mutatta a bécsi szívinfarktus tanulmányunk. Ennek mindenesetre előfeltétele a „normális” konfliktus-aktivitás.
© Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer
____________________________________________________________________________________
Amici di Dirk, Ediciones de la Nueva Medicina S.L.
Camino Urique 69, Apartado de Correos 209, E-29120 Alhaurin el Grande 10
Az ún. szindrómánál viszont már minden egészen más. Ám ezt manapság már jelentősen csökkenteni lehet, ha a kezelést már előre, a helyreállítási szakasz 3-6 hetében elkezdjük, mielőtt az epileptoid krízis ill. a szívinfrarktus fellépne.
Egy nagyon fontos ismérv az Új Germán Medicinában a páciens jobb- ill. balkezessége. Mert a jobb- ill. balkezesség megállapítása nélkül az Új Germán Medicinával egyáltalán nem tudjuk hasznát venni. Ahogyan tudni kell azt is, mennyi idős a páciens, milyen nemű, vagy milyen hormonális különlegességgel vagy beavatkozással kell számolni, pl. fogamzásgátló tabletta szedése, petefészek-eltávolítás, vagy petefészek-besugárzás, kemo, hormonkezelés, változókor stb. ugyanúgy kell azt is tudni, hogy a páciens jobbkezes vagy balkezes. Ezt mindenki megállapíthatja saját magának:
Ha az ember tapsol, mint pl. a színházban, akkor a felül lévő kéz a mérvadó, az határozza meg az ún. „kezűséget”. Ha a jobb kéz van felül, akkor az illető jobbkezes, fordított esetben, ha a bal kéz van felül, akkor agyműködése szerint a személy balkezes. Ez a teszt nagyon fontos annak megállapításához, hogy kiderítsük a személynek melyik agyféltekéjéből kell kiindulni. Van ugyanis nagyon gyakorlott balkezes, aki saját magát jobbkezesnek tartja.
A jobb- és balkezesség az agyból, pontosabban a kisagyból indul, míg ez az agytörzsben
gyakorlatilag nem játszik szerepet. Ez azt jelenti: a legelső sejtosztódáskor már elkezdődik a „kisagy” nevű számítógéprész fejlődése, ezzel a jobb-és balkezesség elkülönülése. A balkezesség áthelyezi a konfliktust az agy átellenes oldalára a szokványos jobbkezességgel összehasonlítva. A balkezesek tulajdonképpen a lelküktől az agyukig másként vannak „polarizálva”. Az Új Germán Medicinában elmulasztani a páciens jobb- ill. balkezességének megállapítását durva hibának számít, mert a legfontosabb dolog a konfliktusok Hameri-gócokhoz, és a szerv rákos daganatához (vagy sejtelhalásához) való hozzárendeléséhez. Mert nem csak a konfliktus- és az agyi utat dönti el, hanem azt is, hogy egy páciens melyik konfliktusnál milyen „betegséget”, illetve ÉBK-t (értelmes biológiai külön programot) szenvedhet el egyáltalán.
A kisagyban például a konfliktusok szigorúan a konfliktus szervvel kapcsolatos tartalma szerint csapódnak be, azaz a kisagy különböző oldalai mindig a konfliktus témájához kötődnek.
Egy anya/gyermek –gondozási -konfliktus egy jobbkezes nőnél mindig a kisagy jobb oldalsó részében jelenik meg, ami a bal mell tejmirigyeit érinti. Akkor is, ha egy további, másik gyerekkel kapcsolatos konfliktusról is szó van, vagy kiegészítőleg egy, a nő saját anyjával szembeni lány/anyagondozási-konfliktus lép fel. Ekkor mind a két konfliktus ugyanannál a kisagyi relénél jelentkezik Hameri-góc formájában. Itt mindenesetre különbséget kell tennünk, arra az esetre, ha egy anya a felnőtt gyermekét esetleg már nem, vagy már csak részben érzi „gyermekének” és talán mostanára inkább társának, partnerének tartja. Akkor a konfliktus az ellenkező oldalon csapódna be a kisagyban, mert a kisagy bal fele a test jobb oldaláért felelős, a „társ”-oldalért. Ide nemcsak a férj, a barát, édesapa vagy fiútestvér tartozik, hanem a lánytestvér, anyós, szomszédok is.
© Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer
____________________________________________________________________________________
Amici di Dirk, Ediciones de la Nueva Medicina S.L.
Camino Urique 69, Apartado de Correos 209, E-29120 Alhaurin el Grande 11

Ábra: CT-felvétel a jobb oldali kisagyról bal oldali adenoid (mirigyszerű) mellrákkal, Anya/gyermek- vagy gyermek/anyagondozási-konfliktus egy jobbkezes nőnél.
Példa: Egy anya anya/gyermek-gondozási-konfliktust él meg, mert egyetlen gyermekét elütötte egy autó és látszólag nagyon megsérült. Az anya szemrehányásokat tesz magának: „Bárcsakszorosabban fogtam volna a kezét!” Ettől a pillanattól kezdve a páciensnek hidegek a végtagjai, nem tud aludni, étvágytalan, fogy és éjjelnappal csak a drámai eseményen, a konfliktusán jár az esze, amiről igazából még beszélni sem tud. Ezalatt (a konfliktus-aktív szakaszban) míg az anyuka állandóan az eseményen örlődik, (ha jobbkezesről van szó) a bal mellen a tejmirigysejtek elszaporodását tapasztaljuk, amit mellráknak nevezünk. A rák növekedésén kívül a kisagyban ezzel egyidejűleg, a bal mellhez tartozó agyi relé helyén egy céltábla alakzatot látunk, ami az aktív konfliktus jele, beindult az ÉBK. Amíg a konfliktus tart, növekszik az ún. tejmirigytumor. Csak abban a pillanatban, amikor a gyermek teljesen meggyógyult, következik be a konfliktus megoldása, és leáll a tejmirigy növekedése, tehát a rák nem növekszik tovább.
Ábra: Páciens adenoid (mirigyszerű) mellrákkal

a) Anya/Gyermek konfliktus
b) Gyermek/Anya konfliktus
Egyébként: Az ún. tejvezeték karcinómánál, amelyik reléje a nagyagyckéregállományában helyezkedik el, a konfliktus tartalma egy elválasztási konfliktus - a konfliktus-aktív szakaszban a tejvezetékekben fekély képződik, a gyógyulási fázisban pedig a mell duzzanata, megpirosodása.
Ha két konfliktus a kisagy két különböző féltekéjén csapódott be, (tehát egyidejűleg a jobb és bal mell is érintett), akkor egy „kisagy-skizofréniás-konstellációról” beszélünk. Ezzel kapcsolatos az érzelmi élet súlyos zavara, paranoid-őrült módon, anélkül, hogy ezáltal a formális-logikai gondolkodás csorbulna; pl. „ki vagyok égve, teljesen üresnek érzem magam, nincsenek már bennem érzések”. Ez az ún. aszociális (társadalomtól elzárkózó) paranoia. Az ún. skizofrénia gyakorlatilag a „szervezet vészreakciója, amikor a személy nem lát lehetőséget a konfliktus feldolgozására. Azt már néhányan sejtették, hogy a skizofrénia, a „tudat-hasadás” talán abból származik, hogy az agyféltekék nem ugyan abban a ritmusban működnek. De arra, hogy ez két különböző biológiai konfliktus következtében is felléphet, ez idáig még senki nem jött rá, ámbár annyira kézenfekvőnek tűnik.
Ma már majdnem minden pszichiátriai klinikán van CT (komputertomográf), de ez még senkinek sem tűnt fel, mert a pszichiáterek szokás szerint semmit sem értenek az agyi CT-hez, és az ideg-röntgen specialistákat nem érdeklik a (biológiai) konfliktusok.
Ábra, 12. oldal: Tipikus kisagyi-skizofrén konstelláció.

© Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer
____________________________________________________________________________________
Amici di Dirk, Ediciones de la Nueva Medicina S.L.
Camino Urique 69, Apartado de Correos 209, E-29120 Alhaurin el Grande 12

A harmadik természettörvény

A rák és a rákkal egyenértékű megbetegedések Értelmes Biológiai Különprogrammjainak (ÉBK) egyedfejlődéstől függő rendszere

Az ember méhen belüli fejlődésével foglalkozó szakemberek (embriológusok) az embrió fejlődését általában három, ún. csíralemezre tagolják: az entoderma (belső csíralemez), a mezoderma (középső csíralemez) és az ektoderma (külső csíralemez). Ezek már az embrió fejlődése kezdetén kialakulnak, és ezekből származik később minden szervünk. A szervezet bármely sejtjét ill. szervét e csíralemezek egyikéhez hozzá lehet rendelni. Az Új Germán Medicina harmadik természettörvénye ebből kifolyólag az összes ún. betegséget csíralemezhez kötődés szerint rendszerezi. Nevezetesen, ha ezeket a különböző daganatokat, duzzanatokat, fekélyeket e fejlődéstörténet, és a különböző csíralemez-származás szerint rendszerezzük, akkor megállapíthatjuk, hogy az ugyanazon csíralemezhez tartozó „betegségek” még más tulajdonságokra és különlegességekre is rámutatnak.
(A középső csíralemeznél még különbséget tesz az is, hogy a szabályozás a kisaggyal vagy a nagyagy velőállományával történik.)
Ugyanis mindegyik csíralemezhez hozzátartozik – fejlődéstörténettől függően –
- az agynak egy speciális része,
- a konfliktus tartalmának egy bizonyos fajtája,
- egy meghatározott lokalizáció (elhelyezkedés) az agyban,
• egy pontosan meghatározott szövettan,
• specifikus csíralemezhez kötődő mikróbák, és ezen felül minden ún. betegségnek (ÉsszerD Biológiai Különporgramnak) van még egy fejlődéstörténeti szempontból érthető biológiai értelme.

© Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer
____________________________________________________________________________________
Amici di Dirk, Ediciones de la Nueva Medicina S.L.
Camino Urique 69, Apartado de Correos 209, E-29120 Alhaurin el Grande 13

A sejtek, ill. szervek, amelyek a belső csíralemezből fejlődtek ki, rendelkeznek a saját reléikkel,(vezérlőközponttal), amelyek irányítják őket. Ez pedig az agytörzsben, az agy legősibb részében található. Itt is rendezett elhelyezkedést találunk, mivel jobb oldalon kezdődnek a száj, az orrüreg,megbetegedésével, és az óramutató járásával ellenkezően, és a gyomor-bél traktusnak megfelelően sorakoznak, hogy azután a vastagbél S-kanyarulatán és a hólyagnál végződjenek. Szövettanilag minden karcinóma mirigydaganat mégpedig kivétel nélkül. Ezek, az ehhez a csíralemezhez tartozó szervek rákos esetben sejtburjánzást produkálnak, kompakt daganatokkal, pl. a májban, a bélben, a tüdőben – ún. körgócokat.Minden sejt ill. szerv, amely a külső csíralemezből fejlődött ki, saját vezérlőközponttal (relékkel, „távkapcsolókkal”) rendelkezik a nagyagy kéregállományában, agyunk legfiatalabb részében.Ezek rák esetén, a konfliktus-aktív szakaszban mind sejtpusztulást okoznak, fekélyek, sejtelhalás formájában, vagy pedig biológiai szempontból értelmes funkcióváltozásokat, részben a funkciók megerősödését, részben a funkciók csökkenését, mint pl. motorikus (mozgás) bénulást, cukorbetegséget, stb. A gyógyulási fázisban aztán végbemegy a fekély felépítése (gyógyulása), mint ahogyan a szervi funkciók helyreállítása, ill. részleges helyreállítása. Agykéreg-Szerv-vonatkozás ábra:
© Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer
____________________________________________________________________________________
Amici di Dirk, Ediciones de la Nueva Medicina S.L.
Camino Urique 69, Apartado de Correos 209, E-29120 Alhaurin el Grande 14

A középső csíralemeznél megkülönböztetünk kettő, egy idősebb és egy fiatalabb csoportot. Azok a sejtek ill. szervek, amelyek a középső csíralemez idősebb csoportjához tartoznak, a reléjük a kisagyban van, ezért rákos esetben kompakt tumorokat képeznek a konfliktus-aktív szakaszban, méghozzá adenoid (mirigyszerű) sejttípusokat, pl. mell-melanoma (melanin tartalmú festékes anyajegy-daganat), mezotelióma (savósburok-daganat), szívburok-, mellhártya-, és hashártya-daganat, a konfliktus tartalmától függően.
A középső csíralemez fiatalabb csoportjához tartozó sejtek, ill. szervek vezérlőközpontja a nagyagy velőállományában van. Ezek a sejtek, ill. szervek rák esetén a konfliktus-aktív szakaszban a sejtelhalásokat, vagy szövethiányos lyukakat, tehát a sejtfeloldódást produkálnak, pl. mint a lyukak a csontokban, a lépben, a vesében és a petefészeken.

© Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer
____________________________________________________________________________________
Amici di Dirk, Ediciones de la Nueva Medicina S.L.
Camino Urique 69, Apartado de Correos 209, E-29120 Alhaurin el Grande 15

A nagyagy által vezérelt, középső csíralemezhez tartozó szervek a konfliktus-aktív szakaszban asejtelhalásokat (nekrózisokat, líziseket produkálnak, pl. a csontsejtek feloldódása) a gyógyulásiszakaszban pedig az elhalt szövetek újraépítését és (szövet-)keményedéseket.
Ezen is egyértelműen látható, a rák nem „véletlenül” megbolondult sejtek értelmetlenmegnyilvánulása, hanem egy jól megérthető, és előrelátható folyamat, amely nagyon pontosan az egyedfejlődés adottságaihoz igazodik. Tulajdonképpen ez oka annak, hogy a rák teljes keletkezését nem lehetett egyetlen eddigi rendszerbe sem beilleszteni, mivel ilyen rendszer egyáltalán nem létezett. Azután, hogy kiderült a Rák Vastörvénye és a törvény, hogy minden megbetegedés két szakaszból áll, ez a összes orvostudomány első szisztematikus rendszere.
A sárga agytörzs-csoport a konfliktus-aktív fázisban sejtszaporulattal járó tumorokat produkál, majd a gyógyulási fázisban mikobaktériumok (TBC) által leépíti a tumort, amennyiben ezek a DHS (Dirk Hamer Szindróma) kezdetén már rendelkezésre álltak.
A piros nagyagy-csoport a konfliktus-aktív szakaszban a sejtelhalást produkál majd a gyógyulási szakaszban újra felépíti az elhalást és a fekélyt, duzzanatok és ciszták képződése által.Az ontogenetikus (egyedfejlődéstől függő) rendszer az orvostudományban, főleg ami a daganatokat illeti, a természettudományban az elemek periódusos rendszerének jelentőségével hasonlítható össze.Átfogóan leírja az összes mai orvostudomány összefüggését.(Az alsó görbe azonos a 2. biológiai természettörvény ábrájának görbéjével)
A negyedik biológiai természettörvény

Na itt elég sok filmet kell megnézni, de minden szónál többet ér ha látvány is 
társul a mondanivalóhoz.  Nem meggyőzni akarlak csak elgondolkodtatni a 
dolgokon, hogy így is lehetne, ha hagynák , és kevesebbet szenvednénk. A 
kemo terápia, és a sugárkezelés jó üzlet valakinek a goj had szenvedjen.

A szerv atlasz linkje a következő:

24 megjegyzés:

  1. Mostantól mindenki gyógyuljon lelkileg, testileg és szellemileg is.

    VálaszTörlés

  2. edraw-max-crackis just a diagram software that delivers all the crucial drawing resources to satisfy your small business enterprise and organizational requirements. This makes it easier for you to create professional-looking flowcharts
    new crack

    VálaszTörlés
  3. I have seen your writing skills. Your writing skills are very amazing. I also like your writing skills very much. I think you are a heavy and an old blogger.
    m&b warband serial key
    vce exam simulator crack
    fonepaw iphone data recovery torrent
    teracopy pro torrent
    quicktime pro torrent

    VálaszTörlés
  4. Thanks for sharing this blog. This blog is very powerful and effective. It gave me a rewarding experience on this blog. Thanks for sharing this blog.

    Nice blog!!! Great Work!!! Keep it up. thanks for your post I have found the information that I want on your blog it's such a nice article. This blog is very sufficient and reliable. It provides me a rewarding experience on this blog.
    I am really happy to find this website eventually. Really informative and inoperative, Thanks for the post and effort! Please keep sharing more such blogs.


    Lumion Pro Crack
    Typing Master Pro Crack
    EaseUS Partition Master Key

    VálaszTörlés
  5. The way you handled the project showed resilience, experience, knowledge, and critical thinking. We would love to get your perspective on our next project.
    lucky patcher crack
    avast premier crack
    nero platinum crack

    VálaszTörlés
  6. It's fascinating to visit this website and read all of your friends' opinions.
    While I am interested in the subject of this piece of writing, I am also excited to
    acquire familiarity
    adobe bridge crack
    songbird crack
    mediahuman youtube crack
    adobe photoshop 64bit crack

    VálaszTörlés
  7. This is also a very good post which I really enjoyed reading. It is not every day that I have the possibility to see something like this.

    Overwatch Crack
    airserver crack
    Cyberpunk 2077 crack

    VálaszTörlés
  8. I guess I am the only one who came here to share my very own experience. Guess what!? I am using my laptop for almost the past 2 years, but I had no idea of solving some basic issues. I do not know how to Crack Softwares Free Download But thankfully, I recently visited a website named Crackedfine
    Virtual DJ Pro Crack
    Emeditor Professional Crack

    VálaszTörlés
  9. Far Cry 6 Torrent , the more you notice the comparable stunts Ubisoft has used to boost and differentiate its goliath open universes besides It seems like this is to attempt to keep the speed high and cut out however much personal time as could reasonably be expected.
    Navicat Premium Keygen Crack is maybe the most heavenly and staggering programming in the world which is remarkably proposed to connect with MYSQL, Maria DB, SQL Server, Oracle, and Postgres SQL simultaneously from a clear application.

    VálaszTörlés
  10. Little Snitch Crack that will empower you to runs behind the scenes and keeps you mindful of all association issues and other dubious program gets to.
    Snapgene Crack permits sub-atomic researchers to give bounteously explained DNA assortment documents. The application fosters a rigid of specs and boundaries that help head presumptions and supply speedier outcomes.
    SwitchResX Crack is a versatile program that belongs to controls the screen to fix a resolution for the best option at the retina of it. This way is suitable for graphics designing, development to switch the layout for watching online movies and anything.

    VálaszTörlés
  11. Hello Everyone this page has usefull information,as i found the content in post this also have the relative ideas, Thanks...!!
    autocad 2014 crack
    voicemod pro crack
    quickbooks crack

    VálaszTörlés

  12. Hello Everyone this page has usefull information,as i found the content in post this also have the relative ideas, Thanks...!!
    KMPlayer Crack
    Hitman Pro Crack
    EaseUS partition master crack

    VálaszTörlés

  13. I am very thankful for the effort put on by you, to help us, Thank you so much for the post it is very helpful, keep posting such type of Article.
    VIDBOX VHS to DVD Crack
    TubeDigger Crack

    VálaszTörlés
  14. I like your all posts.You have done really good work. Thank you for the information you provide, it helped me a lot.
    GOAT OF DUTY Crack
    mixpad music mixer crack
    Kingdom Two Crowns Crack

    VálaszTörlés