2012. augusztus 20., hétfő

Világ helyzete


Világ helyzete





A Világ helyzetével, aktuális témákkal és főleg olyan IGAZSÁGOKKAL foglalkozunk, amiket nem feltétlenül mutat a főáramú (mainstream) média viszont ismeretük nélkülözhetetlen, hogy megértsük a körülöttünk zajló folyamatokat.Hiszen a valódi igazságért mindig a dolgok mögé kell nézni.Ha véleményetek van, írjátok meg, vagy a Facebook-oldalon is megoszthatjátok!SBG Buddhanoreply@blogger.comBlogger330125
Frissítve: 1 óra 12 perc


ALBERT PIKE három világháborúja 1871-től és a jelen eseményei


2012, július 18 - 01:28
A jelen eseményeinek megértéséhez mindig érdemes kutakodni a múltban és olyan helyeken, amiket nem "ők" adnak kész válaszként, hanem mélyebbre ásva, gondolkodva megtalálhat bárki.
Ezek nagyon gyakran már szóba kerülnek, főleg a jelenleg is zajló események kapcsán : mi felé tereli a világot a piramis csúcsa. De nincsenek mellé téve a tények, szemelvények.... Most viszont itt lesz egyben.
1. PONT : ALBERT PIKE 
1859 és 1871 között ő dolgozta ki a jövőben kirobbantandó három világháború katonai stratégiáját, amelyre három forradalommal párhuzamosan kerülne sor, és amely világháborúk végül is lehetővé tennék, hogy a 20. század végére az Illuminatusok elérjék céljukat, a világ feletti hegemónia megszerzését és a világ egy központból történő irányításának a létrehozását. Természetesen 33.szintű szabadkőműves volt, a Skót Rítushoz tartozott. (még rengeteg minden olvasható itt)
Albert Pike saját megfogalmazása abból a Mazzinihoz írott levélből, amely a mai napig megtalálható a londoni British Museum Library-ben a katalogizált levelek között:
! ! !                     ! ! !                     ! ! !                     ! ! !„A szabadjára engedett nihilisták és ateisták segítségével olyan félelmetes társadalmi kataklizmát provokálunk, amely szörnyűségében meg fogja mutatni a nemzeteknek az abszolút ateizmus, a barbárság, és a legvéresebb felfordulás hatékonyságát.  A polgárok ekkor mindenütt rákényszerülnek, hogy védelmezzék önmagukat a forradalmárok kisebbsége ellen, és meg fogják semmisíteni a civilizáció lerombolóit. A többség, amelynek istenhívő szelleme ettől kezdve iránytű nélkül marad, kiábrándul a kereszténységből. Ezek a kiábrándult keresztények - vágyódva egy ideálért, de nem tudva hová forduljanak imádatukkal - el fogják fogadni az igazi fényt a tiszta luciferi doktrina egyetemes megnyilvánulásán keresztül, amely ekkor végre széles körben ismertté válik. Ez a megvilágosodás annak az általános mozgalomnak lesz az eredménye, amely a kereszténység és az ateizmus lerombolását vagy elpusztítását fogja követni, amelyek egyidejűleg lesznek legyőzve és megsemmisítve.”
Az I. VILÁGHÁBORÚAz első világháborút azért kell megszervezni, hogy az illuminátusok megdöntsék a Romanov dinasztia hatalmát Oroszországban és ebben az országban kipróbálják a hatalom monopolizálásának egy új rendszerét, az ateista kommunizmust. Egy ilyen háborúhoz szükséges volt konfliktus kirobbantására a brit és a német birodalom között.

A háború után megszilárdult kommunista rendszer aztán felhasználható további kormányok megdöntésére és az illuminátus hegemónia kibővítésére.

Az II. VILÁGHÁBORÚ A második világháború kirobbantásához a fasizmus és a politikai cionizmus ellentéteit kell kihasználni. Ennek a háborúnak meg kell semmisítenie a fasizmust, illetve a nácizmust és el kell vezetnie Izrael állam létesítéséhez Palesztinában. A második világháború alatt a nemzetközi kommunizmust meg kell erősíteni, hogy alkalmas legyen a világ sakkban tartására.
Az III. VILÁGHÁBORÚ A harmadik világháborúra azért kerülne sor, hogy megoldja a politikai cionizmus és az iszlám világ közötti konfliktust. A két oldal kölcsönösen kimerítené egymást, és ez előkészítené a háttérerők illuminátus világközpontjának az átfogó és teljes hatalomátvételét.1871. augusztus 15-én Pike azt mondta Mazzininak, hogy a harmadik világháborút követően sor kerül a világtörténelem legnagyobb horderejű változására.


Ezek után mindenkinek javaslom, gondolkodjon el, hol tartunk éppen, mert még nem késő ! Történelem órákon mindig szóba került emlékszem, hogy "de miért nem tettek az emberek ez ellen semmit..., hogy meg tudják akadályozni, vagy ezeket az embereket megállítani ?"  Nekünk olyan helyzeti előnyünk van, amilyen soha nem volt : a tudásunk másodpercek alatt ezrekhez jut el ! Ezért naponta ugrik a világ lépcsőfokokat és Ébred rá az igazi valóságra. Hál'istennek százával találkozom naponta én is "veletek"...2. VÉGSŐ CÉLJAIK: ALBERT PIKE ÉS A JELEN ESEMÉNYEI
Hasonlítsd össze a céljaikat és a világpolitikát ! Minden ott van...És a végső célt mindenki ismeri: a Georgia-i Tanúkövek (Georgia Guidestones)falaiban kőbe vésve nyolc nyelven (Angol, Spanyol, Swahili*, Hindu, Heber, Arab, Kinai, Orosz  ) állították fel 1980-ban az Elbert County domb tetején.
New World Order Stonehenge-nek is nevezik érthető okokból.

 
Tartsd az emberiség létszámát 500millió fő alatt 
Drasztikus népességcsökkenés okozása egy 3.világháború kirobbantásával, aminekaz iszlám és a kereszténység között kell létrejönnie mégpedig oly módon, hogy a fennmaradt emberiség egyszer s mindenkorra felhagyjon a nemzet és vallás eszméjével, hiszen ezek mind gátolják az eredeti terv megvalósítását.....
 (
a harmadik a család intézményének felszámolása a jövőben, de ennek bomlasztása már elég jól halad a nők munkába hajtásával, amit a feminizmussal indítottak el, majd a szingli életmóddal népszerűsítenek jelenleg, és az egyneműek házasságával szüntetik meg annak szentségét... de ez messzire visz, nem is megyek bele...  A gyerekek kiszakítása a családból, 6-24 éves korukig az ún. közoktatás rendszerébe küldésével, ahol  azt a tudást kaphatják csak meg, amit a rendszer megenged....)Szóval ez az Ő tervük, ahogy Albert Pike leírta....
Figyeljétek a híreket !!!  A napokban egyre több keresztények és a kereszténység ellen elkövetett támadás lesz a világ minden pontján. Ezek nem véletlenszerűek...persze a híradók nem kapcsolják össze - de ez is része a tervnek, amit a háttérből irányítanak.
Az iszlám világot fogják "ráugrasztani" a keresztény világra. 
Az iszlám fundamentalizmus felpiszkálása van éppen folyamatban.... Legalábbis a "hárombetűs szervezet" nagyon dolgozik rajta..... Mondom, a hírekben pár héten belül sorozatos lesz... Szíria és Irán megtámadása pedig a végső löketet adhatja meg....
(Szombaton döntött a 13 család, de szándékosan nem írtam még le a fejleményeket, mert naponta jönnek hozzá információk még ... Szíria megtámadása teljes egyetértésben eldöntetett ....Hamarosan felteszem mi történt azóta)

Keresztény templomokat fognak megtámadni, keresztény embereket lefejezni, főleg ha még előtte netán muzulmánról keresztelkedtek át. Közel-Kelet, Észak-Afrika-Szudán-Dél-Afrika - Indonézia. Ezeken a helyeken nagyon valószínű...
És hogy milyen drasztikus változásra készült Albert Pike ezután, ezt is tudjuk már azóta:

A maradék emberiség számára olyan világkormány bevezetése, ahol 
"A végső terv" a transzhumanista, futurisztikus állam, mely az eugenika elvein alapszik (ezt a II. világháborúban már megpróbálták, de akkor nem sikerült nekik) Charles Darwin, Huxley ennek az alapjait teremtették meg....
A filmekben már megmutatták ez kb. hogy fog kinézni....
"Lightos verziójára" pedig már ízelítőt láthattok az USA-ban (totális kontroll, szabadságjogok eltörölve, média ontja a szemetet, drónok repkednek a kertekben pl. újságírók, ellenállók után nyomozva....)

És ez nem tudom mennyire van kint hivatalosan a neten, de 
nemsokára elkezdődik egy nagy hadművelet az USA határain belül: 
A terv elkezdésének egyik előfeltétele 
a lakosság lefegyverzése az USA-ban, hiszen komoly ellenállást okozhat egy az Alkotmány Második Passzusa szerint jogosan otthon tartott fegyverarzenál. Birtokomba jutott a teljes tervezet anyaga, de (ha megkapom a jóváhagyást) fel is teszem letölthető PDF formátumban.....
Szóval.... KÉPEZZÉTEK MAGATOKAT ! TÁJÉKOZÓDJATOK ! ÉBREDJETEK ! 
Mert a jövő itt van a nyakunkon....
Segíthet a megértésben : Ha tudod az igazságot, jobban érted majd mi zajlik most - Aaron Russo a leghitelesebb forrás

Megerősítették a H1N1 vakcina és az idegbénulás közötti kapcsolatot


2012, július 15 - 22:37


A 2009-es sertésinfluenza félelemkampánynak köszönhetően több millió ember kapott H1N1 oltást a világon. Amit sokan a beoltottak közül nem tudtak, hogy a vakcina számos veszélyt rejt magában. Illetve tudatosabbak utánanéztek és páran óva intettek az oltástól!
Pl. 
Franciaországban ezen bukott meg a rendvédelmi dolgozók tervezett 100%-os beoltása, amivel példát kellett volna mutatniuk. Na ez megdőlt, mert sorban adták át egymásnak családok az információt.
Nálunk is így kellett volna, de akkor még kevesen tudtunk erről és nem terjedt olyan nagy körben el, hogy TILOS beadatni, mert NEM VOLT H1N1 járvány !! Kizárólag a médiában.....és szórványos esetek voltak, mert ez egy teszt volt, mennyire hajlandó a lakosság önként beadatni magának, ami már készen áll...illetve állt akkor is.

Van aki úgy gondolja, hogy a sertésinfluenza elleni védelem megéri a kockázatot. 
Vajon akkor is ezt mondjuk, ha ez a veszély történetesen a teljes bénulás?
A H1N1 (védő?)oltás mellékhatásai rendkívül komolyak (a legtöbb oltáshoz hasonlóan) és most a legújabb kutatás is megerősítette, hogy köze van az idegbénulást okozó Guillain-Barre Szindróma kiváltásához is.
H1N1 mellékhatások:  Paralízis
Quebec-i kutatók az Amerikai Orvosi Társaság folyóiratában a következőkről számoltak be:

„A Guillain-Barré Szindrómáról azt feltételezik, hogy 
autoimmun betegség, de valamilyenkülső hatás váltja ki. 1976-77-ben a betegséget szokatlanul magas számban diagnosztizálták az Egyesült Államokban a gyengített „sertés” influenza (H1N1) oltások beadását követően. 2003-ban az Orvos Intézet (IOM) arra a következtetésre jutott, hogy a bizonyítékok alapján el kell fogadni az 1976-os sertésinfluenza oltás és a felnőttkori Guillain-Barré Szindróma közötti (laza) összefüggést.”A kutatók a 2009-es hatalmas Quebec-i sertésinfluenza elleni oltáskampányról is írtak, amely során a város lakosságának 57 százalékát, 7,8 millió embert oltottak be a H1N1 vakcinával.
Az összes neurológiai klinika és sürgősségi ellátó egység adatait, valamint a vidéki kórházak zárójelentés adatbázisainak vizsgálatát követően, kitérve a jelentett esetek oltási adataira, a kutatók arra jutottak, hogy „a Guillain-Barré Szindróma kialakulásának veszélye a H1N1 oltást követően kicsi, de komoly”. Figyelembe véve, hogy a Guillain-Barré Szindróma önmagában rendkívül ritka betegség, a kutatók úgy gondolják, hogy egymillió H1N1 oltás 2 Guillain-Barré Szindróma esetet okoz.
Előzmények : 
Védőoltásokban a leukémia, AIDS és Rák vírusok ? A legnagyobb tudós ismerte be...+ a H1N1 botrány igazságai
2009-ben az (angol) orvosok 50 százaléka , ami rendkívül magas aránynak számít, visszautasította, hogy beoltsák a H1N1 vakcinával, ugyanakkor legtöbbjük mégis azt javasolta betegeinek, hogy oltassák be magukat a vírus ellen, pedig a mellékhatások száma és súlyossága akkor is ismert volt már.

 
2010-ben az amerikai kormány egészségügyi illetékesei megerősítették a H1N1 szezonális influenza vakcina és a Guillain-Barré Szindróma közötti összefüggést, bár az információ nem számított újdonságnak. A kapcsolat ismételt megerősítése azonban nem zavarta az egészségügyi hatóságokat, hogy ráerőltessék az oltást a lakosságra 2010 és 2011 között. Tehát az influenzaoltás és a Guillain-Barré Szindróma közötti kapcsolat a 70-es évek óta ismert, amit több különböző kutató is megerősített az évek során.

„Az 1976-ban alkalmazott védőoltást, mivel a Guillain-Barré Szindrómával való összefüggés felmerült, bevonták,” írja Elizabeth Miller professzor , a HPA immunizációs osztályának vezetője. Ugyanez a mai oltóanyagokról nem mondható el. Ma annyi történik, hogy ezt is hozzáírják a kockázatok és mellékhatások listájához (amit egyébként érdemes elolvasni).

(Idők jelei) Amikor a fenti cikk a Natural Society honlapján két napja megjelent az első hozzászóló mondanivalója igencsak közel hozta az olvasottak komolyságát. Wendy a következőket írta:

Az a „kicsi, de komoly kockázat” a korábban egészséges édesapám számára végzetesnek bizonyult. Soha életében nem volt influenzás korábban, de még komolyan beteg sem az 50-es években elkapott mumpszot leszámítva. Az influenza miatti értelmetlen félelem ölte meg. Komolynak komoly, de nem kicsi. Legyen ez figyelmeztetés mindenkinek! A bénulás órákon belül jött, a félrekezelés hónapokig tartott, míg végül feladta, lebénulva, depressziósan, működő vesék nélkül, képtelen bármire, amit korábban csinált. Egyetlen nap alatt vesztette el minden erejét és soha nem kapta vissza. Ez az igazi kockázat.”
Forrás: Natural Society    /    Medical News TodayHa még nem láttátok volna, ajánlom figyelmetekbe:  
Jane Bürgermeister egy Osztrák-Ír újságíró, aki Bécsben él és aki tavaly (2009) került a nyilvánosság reflektorfényébe amikor, felháborodva a H5N1 (Madárinfluenza) fertőzött mintái terjesztésére amiket a Baxter Pharmaceuticals küldött Európai laboratóriumokba, nyilvánosságra kezdte hozni a dolgot és több hatóságot megpróbált feljelenteni. Azóta sokak számára hőssé vált a polgári jogok védelmében játszott szerepe miatt a kötelező tömeges oltás fenyegetése ellen.Február közepén ismét találkoztam Jane-el és arról beszélgettünk, hogy miként érzékeli a győzelmet és a megkönnyebbülést, ami a nagyon intenzív és nyilvánvalóan nagyon sikeres kampányát követte. Ő meg én is elmélkedünk, ünnepelünk és a Lisszaboni Szerződésről is beszélünk meg a következményeiről az Európai Unió polgárai számára. A videófrissítés véget ért egy félóra után és egy érdekes meg közvetlen kamerán-kívüli beszélgetés követte, amit a szobában lévő mikrofon jó minőségben rögzített. Kattintson ide a videó letöltéséhez (MP4)Kattintson ide a hanganyag letöltéséhez (MP3)
A BESZÉLGETÉS TELJES MAGYAR NYELVŰ ÁTIRATA ITT OLVASHATÓ. MEGDÖBBENTŐ  legfőképpen a végén lévő dolgok

egy rejtett kéztől) Tegnap találkozott a 13 Család - A Londoni Olimpián dőlhet el a világ sorsa



2012, július 11 - 19:01

Mielőtt bármit is mondok, szeretném leszögezni, hogy közölni fogok dolgokat.
Az információ friss és belülről származik, ezért fontosnak tartom, hogy Ti is tudjátok.
Illetve engedélyt kaptam, hogy nevek nélkül megoszthatom.
A forrásomban nem kételkedem, hiszen már nem is kell, számtalan dolog hitelesnek bizonyult azóta. Természetesen nem én találtam rá, mert nem is lettem volna rá képes, fordítva történt. Soha nem volt kétségem róla, hogy mindent látnak, ami a világhálón zajlik, kommunikálunk, szervezünk, hát bizonyságot kaptam. Ezért ha azt kezditek el firtatni, mekkora kamu, hülyeség, meg ki vagy Te....stb....akkor inkább olvasgassatok mást, mert úgysem reagálhatok rá.
Hogy világos legyena saját összekötő szövegem innentől kékkel íroma megkapott tényeket rendesen feketével. 


TEGNAP DÉLUTÁN ÉS ESTE LONDONBAN TALÁLKOZOTT A 13 CSALÁD! 
Az eseményt váratlanul hívták össze. (Általában előre kijelölt időpontban szokott lenni). 
 Mint már itt, ott, amott írtam róla, az Irányító erőkön belül - nevezzük a piramis csúcsának - jelenleg is nézeteltérés van drasztikus és kevésbé drasztikus lépések megszervezése miatt. (számunkra mindegyik drasztikus, az ő szempontjukból van csak stratégiai különbség). A tervet nem adták fel, viszont amikor azt írom, hogy minden másodperc számít és az alternatív média és mi is tehetünk valamit, ezt azért írom, mert az információ és a tudás hatással van a folyamatokra. Tudom, hogy tudod, hogy tudom.... Jelenleg egyre több emberhez jut el és ha sokan tudják, akkor kockázatos a végrehajtása...  Most is ez történik....

1968-ban jelentős népességcsökkentést fogadtak el. Akkor ebben a 13 család teljesen egyetértett. A mértéke viszont, amit végre kellene hajtani mára szakadást okozott, ezért csúszik a végrehajtása... Tudni kell, hogy bármilyen intézkedés végrehajtásához teljes 100%-os egyetértésre van szükség.  Önállóan akciót kezdeni nem lehet, amit a 100% nem fogad el, az nem végrehajtható. 


Rákérdeztem, hogy minden családból 1-1fő van jelen, összesen 13 fő ?
Nem, a Családok főbb tagjai vannak jelen, tegnap kb 80 fő volt.
Mivel a 13 családnak minden elsőszülött fia köteles részt venni a tanácskozáson, plusz azok az alsóbbrendű családok képviselői, akik a végrehajtásért felelősek.  


Térjünk rá a lényegre:

Először is NINCS egyetértés abban, ami most Szíriában folyik13 családból 5 nem fogadja el a tervet. Ez azt jelenti, hogy ebben a formában nem kivitelezhető. 
A Törvény ami a Családok működését meghatározza, úgy szól, hogy amennyiben a Családok vezetői között nincs meg a 100%-os összhang, a tervezetet ÚJRA kell gondolni, és egy újabb gyűlésen a módosított formát ismét megvitatni. Ettől a törvénytől  eltérni nem lehet.
Erről értesítve lettek a "bàbok" is, akik nem túl boldogan fogadtàk a hírt, mivel így a támadás NEM elindítható. Így is hajszálon múlott, hogy 1valakinek még sikerült 4-et meggyőzni, különben elfogadták volna a Szíria elleni akciót. Következő tanácskozás 4 nap múlva várható.

Akik annyira szorgalmazták az akciót elsősorban a németek és a finn család. Arra várnak - mivel nem sikerült keresztülvinniük a tervezetet - hogy majd akkor elfogadják, ha "elindul az Olimpia". Valószínűleg jól is kombinálnak, mert nem nézhetik majd tétlenül, ha egy merénylet során több ezer ember fog meghalni.... Egy azonban biztos: ha nem sikerül megakadályoznunk Augusztus 3-át, akkor minden családnak el kell fogadnia a válaszlépést. Ez, ami idáig biztos, már csak azon múlik minden, hogy lehet megakadályozni ezt a tömegmészárlást.

Nekem is megütötte a fülem, hogy konkrét dátum van, de nem firtattam...

Most sikerült egy kis időt nyerni és amennyiben sikerül az Olimpia elleni támadást meghiúsítani, úgy a Szíria és Irán elleni támadás is okafogyottá válik.
Ugyanis sikerült egy kis galibát okozni, mivel azt az embert, illetve azok egyikét, akik a végrehajtásért felelnek sikerült jó helyre juttatni...ahonnan egy ideig ki sem nagyon jön...
börtönben van....


A nevét én nem írom le, de keressetek rá (Britannia egyik leggazdagabb mágnása...őrizetbe vették,  feleségét (aki magyar egyébként ...) holtan találták és hmmmm hát a férjet gyanúsítják....drog is van az ügyben...Filmekből tudjuk hogy megy ez. ) Tetra Pak a cég.

Tudni kell még azt, hogy azok, akik a 13 család tagjai Érinthetetlenek, viszont azok, akik csak mellékszereplők, bármikor félreállíthatók. Tehát Te mint egy Család tagja nem tehetsz semmit egy másik család tagja ellen, és jelenleg azok a fontosak, akik végrehajthatnak csúnya dolgokat, például az ország első embere. Mert Ő sem érinthetetlen. 
Ő az, aki már kezdi szúrni több családtagnak a szemét. Sok olyan lépése volt, amiben nem egyeztetett senkivel, csak meglépte azokat. Ez így ebben a formában nem elfogadható akkor, ha a Család pénzén került oda, ahol van. Ha most káoszt sikerül elérni a Kormányon belül, akkor ez elodázhatja a dolgot, mert a Közel-Kelet így is egyre durvábbá válik. És Ő az, aki minden felett diszponál, mint egyedüli első személy. Megoldást kell találnunk, hogy minél előbb új választásokat kelljen tartani....

Szerettem volna tudni, hogy milyen jellegű támadás készül. Bomba, repülőgép, mint szeptember 11, vagy nukleáris, vegyi ?
Nos annyit mondhatok róla, hogy sem ez, sem az. Már régen a helyszínen van a dolog, egy olyan helyen, amit Te a spirituális központnak hívnál, vagy inkább az Erő központjának. A legfontosabb, hogy augusztus 3-án ne történjen semmi. 

Nos itt tartunk, fontosnak tartottam, hogy tudjatok róla, mert semmi értelme, ha magamnak tartom meg az információt! Bizonygatást ne nagyon kérjetek, gondolkozzatok logikusan és ha személyemet támadjátok, akkor sem fogok tudni védekezni. Ez a mostani információ is már több és veszélyesebb sokkal mint holmi szimbólumok...

Béke és Szeretet... God Bless The Earth....

Az igazság itt van, csak észre kell venni és bátran kutatni !

2012, július 10 - 16:34

Mivel teljesen egyetértek Anath-tal, ezért én is megosztom veletek illetve saját gondolataimat beleszövöm ..
Nos, 
előző cikkek kiváltottak sok-sok építő jellegű vitát amire ezzel az összefoglalóval válaszolnék.
Az oldalon megpróbálok minden fontos tényezőre kitérni, de a téma vastagságára tekintettel, valószínűleg vannak olyan dolgok amiknek a kedves olvasónak kell saját szemével meggyőződni, illetve utána kutatnia.
Szinte minden elérhető, persze 
órákat kell rászánni és nyelvtudás nélkülözhetetlen. 
Vannak olyan forrásaim is, amiket meg végképp nem nevezhetek meg, viszont segítenek a megerősítésben és iránymutatásban.

Másodsorban pedig kedves olvasóimmal szeretném tisztázni, hogy 
az általam hozott cikkek a körülményekre való tekintettel megpróbálják a lehető leginkább a valóságot tükrözni. Nemzetközi oldalakról, tanulmányokból és forrásokból magyarra fordítva és nyilván nem az Elit 2 nagy hírügynökségének szája íze szerint.

A mi munkánk - a Tiétek és az enyém is - hogy a tudásunkat ismereteinket, kiegészítsük illetve bővítsük. 
Rengeteg ismeret halmozódott fel itt a blogbejegyzésekben 1 év alatt és még ennél is több a FB-oldalunkon, hiszen az percenként bővülhet/frissülhet - Viszont ez egy gombnyomással törölhető bármikor, ezért a legfontosabb az, ami bennetek és a gondolkodásotokban történik.

A rendelkezésre álló információk ellenőrizhetőek a világháló illetve más archívum segítségével is és a félreértések elkerülése végett a cél nem egyfajta nézőpont másokra való ráerőltetése, mindössze a 
ferdítés nélküli információk szűrése illetve áramoltatása.A Tudatosság fejlesztése az emberekben és a gondolkodás képességének újbóli felfedezése ! 
Mivel nem tartozunk semmilyen hírügynökség, titkosszolgálat szárnya alá, így 
jogunk van gyakorolni az objektív tények ismertetését és továbbítását embertársaink részére.
Azt, hogy az egyén miben hisz, illetve mit hisz el az itt leírtakból, azt nem áll szándékomban befolyásolni sem ráerőltetni, hisz szeretném, hogy 
információk és ezáltal a tudás elsajátítását önmagatok érdekében tennétek és végeznétek el.
"Amennyiben ön mereven ragaszkodik egy világképhez, melyből hamis biztonságérzetet és életcélt meríthet, akkor ne olvassa az oldalon lévő cikkeket és sorokat."

Föld az Új Világrend előestéjén II.-Háború betöltve-Obama rendelettel leállíthatja a teljes kommunikációt

2012, július 9 - 18:28

Obama vasárnaptól elnöki rendeletben a teljes kommunikációt ellenőrzés alá vonta és a Közel-Kelet átrendezésének forgatókönyve, 
a Megiddói-csata be van töltve - A mai napon elindult a felkészülés, elkezdték a készletek feltöltését is ! 


BREAKING NEWS: Vasárnap (2012.Július 8) Obama elnöki rendeletet írt alá, mely alapján krízis esetén minden kommunikációt ellenőrzés alá vonnak!
(vagy leállítanak) 
Bővebben itt és itt 
Az hogy krízis esetén az lefordítva azt jelenti: 
KRÍZIS LESZ !


 Tehát hamarosan beindul az USA legnagyobb háborúja, amihez képest Irak, Afganisztán és Líbia csupán játszótér volt. Szíria lesz az előszoba, amitől Oroszország és Kína óva intette az USA-t. Irán viszont a legnagyobb falat, hiszen a Perzsa-birodalomról, orosz-kínai-izraeli érdekek ütközőzónájáról van és lesz szó ! 
Irán valószínűleg nukleáris fegyverrel is rendelkezik már, hiszen az oroszok szállítják évek óta hozzá az alapanyagot, a CIA pedig évtizedek óta ezen a megszállási-terven dolgozik. A forgatóköny a gyakorlati megvalósítás szakaszához érkezett.


 
A világ figyelmét elterelő mozzanat lesz bőven, hiszen Európa gazdasága romokban, a Barclays Bank és a világ irányadó kamatával való napi csalás romba döntötte az amúgy is megtépázott bankrendszer hitelességét, amiről már a hülye is tudja, hogy csalások és összeesküvések hálózata rabolta-rabolja ki a nemzeteket évtizedek óta. 
Gyakorlatilag, amióta a Rothschildok létrehozták a Bank Of England -et, majd később egy Európai Uniót, amivel megteremtették a keretet a nemzetek közös irányítás és diktatúra alá vonásához. Már csak a végső válság hiányzott hozzá, hogy felajánlják megmentő kezüket ugyanazok, akik magát a problémát létrehozták, illetve megtervezték. Tudjuk: PROBLEM - REACTION - SOLUTION. .....mindig működik !

Csakhogy az Unióban élő állampolgárok belátták, a rendszer sem eddig, sem ezután
nem az ő érdekükben cselekszik, kizárólag az Elit hatalmának megerősítését szolgálja. Sok vezető is menekülne már belőle, ha tudna, .... ha nem kötné a Családhoz a vérvonal és a közösen elkövetett disznóságok tömege.
Az egyszerű emberek közül pedig már csak a legtájékozatlanabbak, illetve a régi rendszerben szocializálódottak és a TV-nézők hiszik, hogy 
politikusok és majd a következő választás bármin is változtatna. 
Az az időszak 2012-vel lezárult. Görögországtól az USA-ig jól látható, hogy teljesen mindegy ki kormányoz, a bábosok mindig ugyanazok. 
Exxon Mobil, Barclays vagy Goldman Sachs, teljesen mindegy minek nevezzük.
Óriások, melyek országunk, országok GDP-jének 10-20-100-szorosát mozgatják nap, mint nap.

Az emberek tömegei munka nélkül Európában, elégedetlenség egyre növekvőben, a szellem elszabadult, visszagyömöszkölni a palackba lehetetlen. 

Hogy mi a "SOLUTION" a képletben ? 

Ami a múlt században követte 1929-33-at. Azt is Ők hozták létre, ma már történelem tétel, amit persze ők írtak, így az iskolában féligazságokat tartalmazhat csak, de már tudjuk az igazat.
MI LESZ A FALSE FLAG HAMIS TÁMADÁS ÉS AZ ÜRÜGY ?Egy dolog hiányzik egy jó nagy ürügy - a False Flag hadművelet - azaz ráfogni, ki követte el azt a csúnya és embertelen dolgot, aminek részletei már az ő fiókjaikban most is ott hevernek és ügynökök tömege dolgozik a kivitelezésén. 
Ha ez meg van, akkor oda lehet pörkölni a megátalkodott iszlám világnak, aminek ugye fő "gonosza" az az Irán, mely még soha senkit nem támadott meg a modern történelemben. Mögötte pedig Oroszország és Kína..... A lehető legrosszabb felállás számunkra, a legjobb viszont számukra. 
Mindenki tudja és egyre gondol, illetve aggódik mi lesz / lehet az ürügy
2012. Július 27-től LONDON 2012 - OLIMPIA Az elit számára legideálisabb terep a False Flag támadáshoz. 
A jelek ott vannak, már minden Ébredező látja....
reméljük, hogy a nyilvánosságnak köszönhetően ezek szimplán jelek maradnak és soha nem válnak valóra !

Közben este újabb hadihajó érkezett meg a Perzsa-öbölbe csatlakozva az 5. Flottához, ami azt jelenti napok kérdése és elindul Szírián keresztül az út megnyitása Iránig....
Bővebben

ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT AZ EURÓPAI STABILITÁSI MECHANIZMUSTÓL! A fiskális diktatúra szerződésének anyagát megszereztük !

2012, július 8 - 03:10
ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT AZ EURÓPAI STABILITÁSI MECHANIZMUSTÓL ! 
LEGYETEK KÉPBEN, mert nem fogják mondani, hogy mi is ez ! Még az európaiak elől is titkolták, a törvény szövege itt fent volt, de törölték.Megszereztem, ide feltettem, olvassatok bele : Az Európai Stabilitási Mechanizmus teljes anyaga ESM Treaty PDF

2012. június 28-ról 29-ére virradóra egy „fekete pénteket“ ért meg Európa és ezt sikernek könyvelte el az elit. Elképesztő!
A pénzügyi diktatúrának szabad utat adott az Európai Bizottság. Ezt az ESM szerződés nagyon világosan leírja, csak el kell olvasni.

Az ESM egy teljesen új EU adminisztrációs terv.
 Nem összetévesztendő az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmussal (EFSM) vagy az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközzel (EFSF), melyek a hírekben sokat szerepelnek.
Az alkalmazásához Brüsszel a 17 európai uniós tagország pénzügyminisztereit kérte fel.

Ezek a miniszterek Brüsszelbe mennek kezükben a 
nemzetük páncéltermeinek kulcsával és teljes körű felhatalmazással, hogy Brüsszel bármikor annyi pénzt vegyen ki azokból, amennyit akar, amikor csak akarja és bármilyen gyakorisággal.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy ha az ESM tanács ezt úgy gondolja, akkor 
az adók direkt mennek a bankoknak, az államok, a kormányok kiiktatásával. Tehát a kormányok nem felelnek a hitelekért, mehet a szabadrablás, a népek teljes kifosztása. - Az ESM célja az állandó és korlátok nélküli hozzáférés. - A 17 miniszter nem tartozik számadással, hogy mekkora összeget vesznek ki és arról sem, hogy mire költik azt. - Az ESM miniszterek teljes körű immunitást élvezneksemmilyen kormányzati, közigazgatási és bírói intézkedés alá nem vonhatók. A parlamenteknek semmilyen beleszólásuk sem lesz az ESM szerződés hatálya alatt dolgozó pénzügyminiszterek munkájába.
Ez a szuverén demokráciák végét jelenti a 17 EU tagországban! A videó kötelező ! 
Az Index is írt róla, érdemes elolvasni... : Akkor lesz Európai Birodalom?


 Az ESM-et létrehozó szerződést februárban írták alá az euróövezeti tagállamok vezetői. A múlt pénteken véget ért uniós csúcson a megállapodás módosításáról döntöttek, ennek értelmében a 700 milliárd eurót megmozgatni képes rendszer forrásait kormányok közbeiktatása nélkül fel lehet használni 
a tagállamok bankrendszereinek feltőkésítésére. 
Egyetlen szerencsénk, hogy Mi, Magyarország még nem vagyunk benne és Orbán Viktor is ragaszkodik (még) a szuverenitásunkhoz. 

Orbán Viktor a csúcs után azt mondta, komoly egyeztetések kellenek itthon, hogy eldöntsük, akarunk-e csatlakozni. Nyitva hagyta mindhárom lehetőséget: a csatlakozást, a kimaradást, de a vétót is. Minden magyarnak résen kell lenni, nehogy egy éjszaka úgy húzzák ránk, hogy észre sem vettük....

Zárógondolatként engedjetek meg egy idézetet. 
2007-ben, Robert Mundell az Euró egyik atyja ezt mondta: 
"Egy világ monetáris reform csak úgy lesz lehetséges, ha ez egy globális krízis ellen való védekezés érzését adja."


Föld az Új Világrend előestéjén I.- Tiltakozók megölése bevett gyakorlat lesz az USA-ban



2012, július 7 - 04:59

A CIKK UTÁN EGY NAGYON FONTOS ÜZENETET SZERETNÉK ÁTADNI AZOKNAK,AKIKHEZ EL KELL JUSSON !
Amikor először arról olvastam, hogy 
tüntetők, tiltakozók megölése teljesen elfogadott gyakorlat lesz az USA-ban (is) - mivel erre utalegy újonnan kikerült katonai-rendőri tréning kézikönyv is (PDF 20.oldal) nem lepődtem meg, hiszen rendőrök szimpla intézkedések során elektromos teaser-rel 550 embert öltek meg 2001 óta és ez a folyamat teljesen beilleszkedik abba a képbe, ami felé jelenleg a világ legnagyobb és legagresszívebb állama és vele a világ is tart. (Bővebben az Infowars oldalán)

Elfogadták a törvényeket, felépült több száz FEMA internálótábor és 
folyamatban van a lakosság teljes lefegyverzése (H.R.645) , hogy a katonaság ne ütközzön ellenállásba az utcai harcokban, sem amikor a rendszer ellenségeit őrizetbe veszik.Az USA-ban ez iszonyatos nagy hadművelet lesz, mert el tudjuk képzelni ezt egy olyan országban, ahol alkotmányos jog a fegyverviselés és van is jócskán a civil lakosságnál pár száz éve némi muníció....? A tervezett internáló és átnevelő táborokról már írtunk , az Infowars szintén, ahogy arról is, hogy 20 000 Irakból hazatérő katonát és másokat otthoni, a civil lakosság elleni bevetésre képeznek át.
Összeesküvésből valóság lett II.- Életbe lépett Orwell 1984
Aki figyeli a meghozott intézkedéseket, a 
szemünk előtt létrejövő totális diktatúrát, nem lepődik meg! Katonai és rendőrségi drónok követnek el merényleteket civilek ellen minden héten, repülő robotok figyelik meg az embereket, most már újságírókat is., a szabadságért harcolókat terroristának nyilvánították.... És ez most zajlik, nem egy sci-fiben....Az alkotmányos jogok és a függetlenségi nyilatkozatban foglaltak szépen lassan felszámolásra kerültek, pont ahogy korábban már írtunk róla. Már csak a szikra és beindító mechanizmus kell, hogy a 312 milliós lakosság körében egy forradalom vagy gazdasági összeomlás az utcára vigye az elégedetlen tömegeket.
Az, hogy lesz-e ilyen már nem kérdés, egyedül a "mikor" a bizonytalan.
A háttérhatalom terve is ezzel egyező: egy globális krízis:
"Globális átalakulás küszöbén állunk. Amire szükségünk van, az a megfelelő nagy krízis és a nemzet elfogadja majd az Új Világrendet, a New World Order-t)/David Rockefeller 1994 ENSZ Üzleti Konferencia/"We are on the verge of a global transformation. All we need is the right major crisis and the nation will accept the New World Order."  (David Rockefeller speaking at a UN Business Conference, Sept. 14, 1994)
Az emberek még abban a hitben vannak, és kiabálhatják, mikor bizonyíték, bírói végzés nélkül az NDAA törvény szerint őrizetbe veszik őket, hogy 
"- De nekem jogaim vannak !!! " 
"- NEM, NINCSENEK! Voltak....."
Akkor számolták fel őket, amíg Te a meccset nézted a TV-ben!
__________________________________________________________________________________ Pont mint Európában az Olaszország-Németország elődöntő idején, míg fél kontinensünk söröskorsókkal ordítozott Balotelli csodás góljain, 
az Európai Unióban elfogadták az ESM (Európai Stabilitási Mechanizmust) ! Fiskális diktatúra jött létre, központi irányítással, az országok ennek vannak alárendelve. Kibúvó nincs. (Szemléltető videó)

 
Ja, hogy miért nem mondták be a Híradók ? Ugye viccelsz ? Tudod két kocsmai verekedés és az állatkerti hírek között már nem maradt hely, mert cseresznyés vízzel hűtik az elefántokat a kánikulában : és Neked, állampolgárnak erről kell tudnod, hiszen sorsod meghatározója lesz...

__________________________________________________________________________________
Visszatérve a tegnapi napra: 
Világu(n)k furcsa működéét jelzi, hogy mikor néhány titkos katonai anyag vagy videó kikerült a Julien Assange féle Wikileaks-nek köszönhetően, ők lettek terroristának, a nemzetbiztonságra veszélyesnek kikiáltva és nem a valós bűncselekményeket elkövetők.

Ahogy a tegnapi 
LiveLeak videó is szimbolizálja a háború igazságtalan és kiszolgáltatott lényegét Afganisztánban. Borzolta az indulatokat az alternatív csatornákon és önmagáért beszél,: (forrás)
Amerikai 
Apache helikopter pilótája szed rakétával darabokra (a művelet részeként) egy gyanúsnak vélt afgán férfit... miközben énekli: "Bye, bye Miss American Pie" !
NAGYON FONTOS ÜZENET :Amilyen könnyen ezek az intézkedések keresztülmennek, úgy válik/(válhat) áldozatává 6 milliárd ember egy ördögi tervnek, melyet nagyon régen forral már egy Sötét Elit. 

Viszont 
tudnotok kell róla, hogy a háttérből irányító titkos társaság, a Cabal vagy nevezzük bárhogyan is Elitnek, egyáltalán nem egységes és komoly szakadás van jelenleg is közöttük. Ennek kivetülését érzékelhetitek a világpolitikában, ha figyeltek picit jobban (persze ez csak a felszín) és a tervezett népirtás miatt jelenleg is számít minden másodperc, hogy merre fog eldőlni a dolog. Ugyanis pont ez az a terv, ami a szakadáshoz vezetett.Drasztikus népességcsökkentés lép életbe a közeljövőben, ha nem sikerül megelőznünk! Ilyen jobbító erők közöttük is vannak mind a Pentagon, a CIA és Military Forces  (a hadsereg) csoportjainak magas rangú vezetői között is. Vannak, akik felvették onnan a kapcsolatot velem is, de ennél többet nem mondhatok. Annak örülök, hogy ezek szerint tényleg vannak a Tudatosságot javító, meghatározó, véleményt formáló írások, ha már odáig is eljut...
Történtek már nagyon durva katonai műveletek az USA területén és azon kívül is. Ha úgy látom, holnap megosztom, ami frissen kikerült, mert még nincs ellenőrizve ( a Kreml falain belülről jött infó és a másik oldalról várom a megerősítést).
Fontos tudni : A kapcsolatot nekünk kell megtalálnunk egymással és velük is, és nagyon fontos,
hogy mindannyian szerepet játszunk az egészben!
Az információk megosztása 
(lásd. London 2012 Olimpia és minden tudásunk) is megelőző hatású lehet.

30 genetikailag módosított gyerek született meg! Pandora szelencéjét kinyitották



2012, június 29 - 16:26
"Elmebeteg emberek irányítják világunkat elmebeteg célokkal.
És az egészben az a legelmebetegebb, hogy aki erről beszél,
azt azonnal elmebeteggé nyilvánítják."
 (John Lennon)


A világ első genetikailag módosított gyermekei már megszülettek !!!  - derült ki tegnap este. 
Nem is 1, hanem 30, azaz harminc !!!  
A titok felfedése, miszerint 
30 egészséges genetikailag módosított gyermek született meg egy kísérletsorozat eredményeként az Egyesült Államokban máris hatalmas etikai vitákat és felháborodást váltott ki!Két babánál a vizsgálatok is igazolták, hogy génjei 3 szülőtől származnak ! A dolog most derült csak, ki, de a gyerekek közül 15 már az elmúlt 3 év során született megannak a kísérleti programnak az eredményeként, mely New Jerseyben folyt ( the Institute for Reproductive Medicine and Science of St Barnabas in New Jersey.) Olyan nőknél születtek, akiknek teherbeeséssel kapcsolatos problémáik voltak. Egy női donortól származó extra gének lettek beültetve még a megtermékenyítés előtt, elősegítve azt. Két 1 éves gyermeken végzett genetikai "ujjlenyomat"-vizsgálat is megerősítette, hogygénállományuk 3 embertől :  2 nőtől és 1 férfitől származnak.

A tény, hogy a gyerekek megkapták az extra géneket és beépültek már a csírasejtbe azt jelenti, hogy 
képesek lesznek átadni saját utódaiknak. Az emberi csírasejt megváltoztatása - tulajdonképpen fajunk tulajdonságainak "megbütykölése" - valójában olyan dolog, amitől a világ tudósai tartózkodtak.



MOSTANÁIG ! A genetikusok félelme ugyanis nem hiábavaló : egy nap majd ezt a módszert arra lehet használni, hogy új emberi fajt hoznak létre extra tulajdonságokkal, mint erő vagy intelligencia. És EZ A NAP MÁR ITT VAN !

Human Reproduction című szakfolyóiratban tudósok, és vezetőjük a "termékenység" úttörőjének száító Professzor Jacques Cohen elmondja, hogy ez az első alkalom, hogy genetikailag módosított egészséges gyerek megszületett.

Viszont számos szakértő élesen bírálja az egész eljárást és fogalmazza meg, hogy 
"Ez egy nagyon aggasztó lépés és rossz útra téved ezzel az emberiség !" 
Forrás és még több itt 
Szerk. Megj:
Ilyenkor sajnos 
újra és újra összeesküvés-elméletek igazolódnak be, mely szerinttranszhumanista (nagyon is okos, de inkább eszelős) őrültek és az Eugenika megszállottjai szünet nélkül dolgoznak egy olyan emberi faj létrehozásán, melynek csak főpróbája volt a náci Németország kísérletsorozata egy árja faj létrehozására. Az Eugenika legnagyobb alakjai mozgatták a II. Világháború szálait és támogatták Hitlert a történelem egyik legnagyobb és egyben legembertelenebb kísérletsorozatában, ahol embereken tesztelte a globális irányító elit és "náci orvosok" őrült elképzeléseiket.

Mindannyian tudjuk, hogy 
ezen tudósok a háború után nem a Nemzetközi Bíróság és Nürnberg ítélete alá estek, hanem az Egyesült Államok egyszerűen átemelte őket a tengerentúlra és saját katonai programjainak, titkos kísérleteinek folytatására használta őket. 
Pl. a hírhedt Montauk Project vagy a "Monarch" Programozható Személyiség kifejlesztésében is.

Nem is csodálkozom, hogy a 
Prometheus film is egyfajta szoktatás egy új megközelítéshez, ahol valamiféle Humanoid Istenek leszünk és olyan Emberi Fajt teremtünk, amilyet a tervezők majd elterveznek....A JÖVŐ KÖZELEBB VAN, MINT GONDOLNÁNK ! 
Ez a jövő nem is gondoljuk, milyen hamar eljön. 
A halhatatlanság, Elme-feltöltés, új sejtek és testek létrehozása, virtuális valóságok és az elme összekapcsolása (Avatar), nano-részecskék a szervezeten belül nem egy sci-fi lapjairól származnak, hanem egy konferencia programjai.
"Global Future 2045" címmel Moszkvában tartották



Pandora szelencéje kinyílt, illetve nyitva van az már elég régen ! 
És John Lenonnak tényleg igaza volt! 

Kína,Oroszország,Irán,Szíria a Közép-Kelet legnagyobb háborús játékába kezd ?



2012, június 20 - 04:25


Minden ilyet azzal kellene kezdenem: "Hogyan lehetséges, hogy a híradókból semmit nem tudunk meg a világpolitikai eseményekről, pedig gőzerővel folyik az érdekek háborúja, a világ újrafelosztásának előkészítése. Az átlagember meg azt hiszi semmi fontos nem történik... csak balesetek, verekedések a kánikulában.....na meg állatkerti hírek.... ?"  (esküszöm visszasírom, mikor a Panorámában Chrudinák Alajos anno Libanonból tudósított a romok között kúszva ...de hagyjuk)A Közép-Kelet történelmének legnagyobb egyesített hadgyakorlata kezdődhet Szíriánál, mely nyílt erődemonstráció az USA és a NATO felé. 
Orosz, kínai, iráni hadihajók tartanak a térségbe !!!  (RT News video)
Ha csak a résztvevő országokat nézzük, már érezhetjük, hogy valami több zajlik a háttérben...  
Az Egyesült Államok haditengerészetének három harcoló egysége és egy tengeralattjáró már a Földközi-tengeren cirkál, és ott van a francia Charles de Gaulle repülőgép-hordozó is. "Az USAvégső formába öntötte a saját tervét, hogy az amerikai csapatok vezetésével és különféle hadmozdulatokkal Szíria ellen vonuljon, vagy hogy a szomszédos országoknak segítsen egy akció esetén, amikor megérkezik a rendelet" –írja a CNN.


Obama szerint "Nem a HA, hanem már csak a MIKOR a kérdés...". Elemzők tudják, hogy lépni kell, mert Iránba Szírtián keresztül vezet az út.... 
Eközben ma 
meghalt Hosni Mubarak leváltott egyiptomi elnök, az országban gyakorlatilag katonai puccs van kialakulóban, mivel a hadsereg nem adja át a hatalmat a frissen választást megnyerő Muszlim Testvériségnek.
A következőt egy az egyben fordítottam át...


Június 19, 2012 – KÖZÉP-KELET  – Irán, Szíria, Oroszország és Kína a "valaha volt legnagyobb háborús játékra" készül a Közép-Keleten - adta hírül egy félhivatalos iráni forrás (Fars News).
A beszámoló szerint a 4 ország 90,000 katonát, 400 repülőgépet és 1,000 tankot készít fel a nagyszabású manőverre, melyre 1 hónapon belül Szíria partjainál kerül sor. A riport azt állítja , hogy orosz atom-tengeralattjárók és hadihajók, repülőgéphordozók, aknakereső rombolók, valamint iráni hadihajók és tengeralattjárók szintén érkeznek Szíriába. És hogy Egyiptom is hozzájárult a kínai kéréshez, hogy 12 kínai hadihajót keresztül engedjen a Szuezi-csatornán a hadgyakorlathoz. Az IDF (Israeli Védelmi Erők) szóvivője politikai anyagnak nevezte a riportot és nem kommentálta. Irán jelenleg is 6 nyugati országgal tárgyal a folyamatosan vitatott nukleáris programjáról. Ezek Moszkvában zajlanak és elég feszült hangulatban. Szíria ezalatt egyre nagyobb nemzetközi nyomással néz szembe, hogy vessen véget a 15 hónapja tartó harcoknak lázadók és az elnök Bashar Assad rezsimje között.  –
Times of IsraelSzíria felé tartó helikopterekkel megrakott orosz hadihajót kapcsoltak le: Nagy-Britannia egy Szíriának szánt harci helikopterekkel megrakott orosz hadihajót tartóztatott fel. Skócia partjainál a britek vélhetően rakétákat és helikoptereket szállító orosz hajót tartóztattak fel útján, miután törölték biztosítását a Brit Kormány nyomatékos kérésére. . .
A Brit tengeri utakat biztosító Standard Club közleményben elmondta, hogy minden a Femco (orosz szállító cég) tulajdonában lévő hajó fedezését visszavonták, beleértve az "MV Alaed" nevűt is. "Figyelmeztettek minket, hogy az 
"Alaed" katonai municiót szállít szíriai célállomással." "Már informáltuk a hajó tulajdonosát, hogy fedező biztosításunkat azonnali hatállyal megszüntettük a szállítmányaik természetére való tekintettel..."  Telegraph
Mindeközben 
Stephen Lendman amerikai író, műsorvezető  és elemző a PressTV-benarról beszél, hogy Szíriában az amerikai CIA és brit MI6 szervezi és hajtja végre a mészárlásokat, amivel Assad elnök elleni hangulatot gerjeszti, a lázadókat fegyverekkel látja el. Pontosan ugyanaz, mint tavaly Líbiában. Cél, hogy a NATO-t bevonja a háborúba....az ürügyet kell megteremteni hozzá ! (Folytatás....itt)
"Kétség nem férhet hozzá,
hogy ez egy Washington által vezényelt háború ! " 

"Szíria már évekkel, sőt egy évtizeddel ezelőtt célpontnak lett kiválasztva"
Ha ez még nem lenne számodra világos, nézd meg Wesley Clark tábornok saját szavaival ! 


Európai Egyesült Államok mégis ? - De hisz az összeesküvés-elmélet!



2012, június 12 - 14:05
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Egy kormánya marad Európának ?
 ...írja az IndexFújj, ilyet leírni !?? De hiszen ez egy összeesküvés elmélet, amit csúnya Illuminatival, meg Háttérhatalommal, Rothschildok Európai Uniójával foglalkozó conteó oldalak szoktak feszegetni ! Na de urak, tévénézők és a rendszert szolgáló történelem-professzorok...akkor most hogy is van ez ?Csak nem igaza lesz már megint egy összeesküvés-elméletnek ? Persze mi ezen nem is csodálkoznánk, hiszen évek óta minden a felszín alatt elvégzett kutatás erre utal. Le van írva. A Terv. A Tervük. 


"EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK" ?"EGY KORMÁNYA MARAD EURÓPÁNAK"?
"KÖZPONTI GAZDASÁGI / POLITIKAI KORMÁNYZÁS" ?
Ha ezen terveket évekkel, évtizedekkel ezelőtt leírták...
(elolvasható, megtalálható,ÉbresztőfilmVégjáték / Láthatatlan Birodalom... ) és ma ezen forgatókönyveknek megfelelően alakulnak az események, akkor talán jogunkban áll tudatosságot látni ezen események mögött.

Érdekes, hogy ez csak azoknak látható
akik veszik a fáradtságot és nem a "Repeaters" = Ismétlők táborához tartoznak. (David Icke definíciója alapján) ... Ezen ismétlők semmi mást nem tesznek, mit ismétlik azt, amit az egyetemen nekik is be kellett biflázniuk és minél jobban ismételték vissza professzoraiknak, annál jobb előmenetelre számíthattak. Aztán közben eltelt 50-60 év és ők még mindig ugyanazt ismétlik történelemről, demokráciáról, világháborúkról, igazságról, jó és sötét erőkről....
Évtizedek óta a médiában , az oktatásban ezen emberek mondják meg, hogy miről mit kell gondolni; mire hogyan kell "helyesen" reagálni;  mi az elfogadható és mi számít súlyos bűnnek a történelemben....; mit tekintünk emberi tragédiának és mit csak járulékos áldozatnak. És legszívesebben azt is megmondanák, hogy ami manapság történik, az mit is jelent.  Viszont ezt már egyre kevesebben "veszik be". Nagyon sok fiatal, felnőtt, érdeklődő, nyitott ember tudása, tájékozottsága túlnőtt az ismétlők tankönyvi információin. 
Az információra épülő társadalomban az élet lehagyta a múlt bemagolt, ránk erőltetett tudását és új információkra építi a gondolkodást.  
Na erre mit mondanak ezen "Ismétlők" ? Mert ezek a merőben új információk sem egyetemi jegyzeteikben, sem a főáramú médiában nem szerepeltek eddig ! Igazságkutatóknál, tanulmányokban és alternatív hírforrásoknál, "összeesküvés elméletekben "viszont annál inkább ott voltak !
Mi van, ha a megoldási terv ( a cél) hamarabb készen volt, minthogy maga a probléma kialakult volna (válság). Ezt később okként állítják be, de mi van, ha valójában a válság létrehozása egy eszköz a terv végrehajtására ? Sőt előre jól látható kódolt eleme a rendszernek.Mi van, ha nem a Válság megoldásához kell egy Egyesült és Nemezetek Felett Álló Európa, hanem az Európai Egyesült államok létrehozásához kell a Válság, a pénzügyi rendszerek összeomlása ?

A teljes cikk itt olvasható.Ebből csak a legfontosabbakat emelem ki ! 

"Június végén az európai intézmények vezetői előállnak egy tervvel, ami az eurózóna közös kormányzását készítheti elő. A német támogatással kovácsolódó terv mögött nagy a zsarolási potenciál: a kezelhetetlen adósságok szétterítésébe a németek akkor mennének bele, ha a tagállamok feladnák szuverenitásuk igen jelentős szeletét. Az elmúlt két és fél év mintha ennek a főpróbája lett volna.

Több mint két éve szokás az aktuálisan közelgő európai válságtanácskozásokat
sorsfordítónak nevezni. A június végére tervezett Európai Tanácsra is érvényes ez, és akár még az is kiderülhet, hogy „ez most tényleg olyan lesz”. Valami nagy tervvel készülnek előrukkolni Európa vezetői, valami olyannal, ami előkészítheti az Európai Egyesült Államokat. "

"Erős központEgészen biztos, hogy a június 28-29-i csúcson nem jelentik be, hogy
Európa kormányai mostantól valamiféle elöljáróságokká fejlődnek vissza. De hogy erre löknék a kontinens történelmét, az elég valószínű. A terv lényege, hogy az európai országok költségvetési politikája, adórendszere, bankrendszere, nyugdíjrendszere, szociálpolitikája, munkajoga minél egységesebb legyen, és minél inkább központi ellenőrzés alá kerüljön.
Magyarországra a terv belátható ideig biztos nem vonatkozik. Ez ugyanis csak a közös pénzt használókra terjedne ki. Most már nem cél, hogy mindenki egyetértsen, a német kormány világossá tette: aki bújt, bújt, aki nem, nem, megyünk. Még az is benne van, hogy a zónán belül alakul ki egy erősebben integrált csoport."
"Mindenki feszíti a húrtPárhuzamosan több kölcsönös zsarolási játék is folyik Európában. A leglátványosabb a görög helyzet: a görögök a mentőcsomagokért vállalt megszorítások lazítását követelik, válaszul az EU (és Németország) a segélyek leállításával, és ezzel a görög euró végével fenyegetnek. "
A Megoldás ? 
Sőt, míg eddig a „pénzügyi unió” meg „közös gazdasági kormányzás” voltak a kulcsszavak, német és spanyol vezetők az elmúlt hetekben kimondták azt, ami mostanáig tabu volt: 
politikai unió”. Vagyis az EU (vagy annak egy része) lényegében egy állammá olvadhatna össze. A rendszer logikus, de vannak hatalmas buktatói. Arról ugyanis eddig alig volt szó, hogy a nagy közös kormány vagy felügyelet milyen demokratikus kontroll alatt működjék. A magyar miniszterelnök visszatérő szólama, hogy nehogy már brüsszeli bürokraták mondják meg, hogyan kormányozzon. És ezzel a véleményével egyáltalán nincs egyedül.Ian Traynor, a Guardian Európa rovatának szerkesztője például ezt a költői kérdést tette fel június 4-i jegyzetében: „Mi értelme lenne kormányt választani mondjuk Szlovéniában, ha az eurózónában egységes szabályok vonatkoznak majd az adózásra, a kiadásokra, a nyugdíjakra vagy a munkajogra?”Látszik, hogy a közös pénz megmentésének az ára az Európai Egyesült Államok megszületése. Érdemes elolvasni ezt a korábbi cikket : Vladimir Bukovsky véleményét egy új diktatórikus hatalomról, mely sok hasonlóságot mutat a Szovjetúnióval és ugyanúgy bukásra van ítélve.
Hacsak nem profi jósok voltak ezen tanulmányok írói, akik valamiféle háttérhatalmi irányítást találtak a világ bizonyos eseményeinek létrejöttében - az igazság mindig ott volt, mindig ott van és előbb-utóbb ki is mászik a sötétségből. Ezt látjuk most, ezért nem is lepődünk meg. Erről fog szólni 2012-2013. 
Mi van, ha nem a Válság megoldásához kell egy Egyesült és Nemezetek Felett Álló Európa, hanem az Európai Egyesült államok létrehozásához kell a Válság, a pénzügyi rendszerek összeomlása ? 


BILDERBERG 2012 "titkos" találkozó zajlik - ÉLŐ KÖZVETÍTÉS ITT !!!



2012, június 1 - 17:05
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Miközben a a világ összes nagy szervezetének elnőke találkozik most hétvégén "titokban" egy Virginia állambeli Chantilly nevű hotelben, a hírekben semmit nem fogsz erről hallani.  Miért? És hogyan lehetséges ez ? 
Úgy, hogy ők a Bilderberg csoport tagjai. Az esemény pedig nem más, mint 
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS FOLYAMATOSAN ÉS FRISS INFORMÁCIÓK !
BILDERBERG 2012. Az elkövetkező év és évek eseményeiről döntenek, a jövőről. Részletesen itt olvashatsz egy interjúban róluk vagy írd be a Google-be!
Hivatalosan nem léteznek, hiszen ez egy összeesküvés-elmélet. 
A valóság pedig, hogy folyamatosan érzeknek a résztvevők és ezt élőben itt a Világ Helyzetén láthatjátok. Alex Jones és az InfoWars.com segít ebben.Henry KissingerRockefellerekRothschildok,  Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója, Craig Mundie J., a Microsoft Corporation vezető kutatási és stratégiai igazgatója. Egy másik figyelemre méltó résztvevő Peter Thiel , a Clarium Capital vezetője, aki hatalmas tőkeerejét adja olyan online vállalatoknak, mint a Facebook és a PayPal, valamint a LinkedIn és a Friendster.
"Nemzeti" bankok elnökei, döntéshozói... /A kanadai, a spanyol CaixaBank, a 
Deutsche Bank a német, az Österreichische Kontrollbank AG és a UniCredit Bank Austria, és a Banco Internacional do Funchal Brazília./
Barclays bank elnöke, a HSBC elnöke, a Goldman Sachs elnöke, a TD Bank Financial Group vezére, valamint a Citigroup alelnöke.

Az ír pénzügyminiszter, a lengyel pénzügyminiszter, a finn pénzügyminiszter, a török ​​miniszterelnök-helyettes a Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság, a volt amerikai külügyminiszter a Pénzügyminisztérium, A világ 4 legrangosabb közgazdasági professzora, és az elit közgazdasági újságírója a Financial Times, a The Economist és a The Wall Street Journal-tól. 


A Föld legnagyobb online és közösségi médiájának tulajdonosai érkeznek, ez már önmagában elég lenne, hogy a főáramú hírforrások tudósítsanak, de semmi.
Érdekes, nem ? Sokkal több...  Sehol mainstream tudósítók. De nem marad figyelem nélkül, hála az alternatív hírforrásoknak és a szabadságot fontosnak tartó aktivistáknak !

És ha ez nem lenne elég, az ilyen találkozó törvényellenes a szövetségi 
LOGAN ACTtörvény alapján, mely szigorúan megtiltja, hogy állampolgárok idegen kormányok képviselőivel tárgyaljanak, vagy hatalmas konszernek és döntéshozók találkozzanak titokban, illetve felhatalmazás nélkül. 3 évvel büntethető a törvény alapján.ÉLŐ KÖZVETÍTÉS FOLYAMATOSAN ÉS FRISS INFORMÁCIÓK !

Regionális és elektronikus pénz Magyarországon - Magyarországra már bevezették az eurót



2012, június 1 - 03:08
Lehet, hogy ez most kicsit száraz lesz, de mindenképp érdemes végigolvasni, főleg a második részét ! 
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));



"Az Európai Parlament és a Tanács 2000. szeptember 18-án adta ki a 
18-i 2000/46/EK jelű irányelvét, amelyben rendelkezik az elektronikus pénz-kibocsátó intézmények tevékenységének megkezdéséről, e tevékenység folytatásáról és körültekintő felügyeletéről. Az említett irányelvet a Magyar Országgyűlés a 2004. évi XXXV. törvénnyel beiktatta a magyar jogrendszerbe. Az említett törvény az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézetekről szól. A törvény leszögezi, hogy az Országgyűlés a készpénz-helyettesítő fizetési módok további bővítése érdekében és a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozására tekintettel látta szükségesnek a törvény elfogadását.

Különböző adatok vannak forgalomban arról, hogy pontosan milyen nagyságot ér el az az összeg, amit Magyarországnak az Európai Unió számára át kell engedni.
Pavics Lázár pénzügyi szakértő adatai alapján az évi egy összegben történő befizetés, valamint az átengedett vám- és áfabevételek 1440 milliárd forintot tesznek ki. Ez az az összeg, amit Magyarország évente fizet az Európai Uniónak tagsága fejében.Dr. Halász József 2006. szeptember 3-án közzétett írásában azt állítja, hogy Magyarország évente 4046 milliárd forintot enged át az Európai Uniónak. Az 1989-től 2004-ig terjedő időszakban pedig 8866 milliárd forintot engedtünk át Brüsszelnek a magyar Külügyminisztérium, az MNB és a KSH adatai szerint a vámok leépítésével, az úthasználati díj elengedésével és más vonatkozásokban a viszonosság mellőzésével.Az Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terv 2. azzal számol, hogy 2007és 2014 között mintegy 8 ezer milliárd forint "támogatás" hívható le megfelelő pályázatokkal. Ezeknek az összegeknek a felét - s ezt a szakértők többsége se vitatja - Magyarország fizeti be az Európai Uniónak, azaz olyan pénzek visszaszármaztatásáról van szó, amelyeknek legalább a felét Magyarország már előre átadta az Európai Uniónak."Mit tegyenek az önkormányzatok?Az ide érkező lehívható pénzeket sikeres pályázatok nyomán az önkormányzatok is megszerezhetik maguknak a helyi gazdaságok fejlesztésére. Az Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terv 2. a központi régiónak, azaz Budapestnek adná a lehívható EU-s pénzeknek a nagyobbik felét. Ebből következik, hogy Magyarország hét másik régiója kevesebbet kap, mint a központi.Az lenne az előnyös, ha az említett lehívható euró-milliárdok központi fedezeti alapba kerülnének és ugyanilyen mennyiségben elektronikus pénzt - e-forintot- bocsátana ki az állam. Korábban az volt a gyakorlat, hogy az állam 100 %-os tulajdonában lévő Magyar Nemzeti Bank bocsátotta ki a forgalomban lévő hivatalos pénzt, a normál forintot. Most azonban az MNB a különböző nemzetközi pénzügyi szervezeteknek küldött jelentéseiben már leírja, hogyátállt a passzív oldali pénzszabályozásra.

Mit jelent az aktív oldali és mit a passzív oldali pénzszabályozás? Az aktívpénzkibocsátás azt jelenti, hogy a Nemzeti Bank a magyar állam monetáris felségjoga alapján, azaz az állami szuverenitás jogán, maga bocsátja ki a pénzt. Ez a pénz nem hitelpénz és nem is kell rá kamatot fizetni. Ez a valódi magyar fizetőeszköz, a normál forint.A passzív oldali pénzszabályozás azt jelenti, hogy a Nemzeti Bank most már csak várja, hogy távolról, azaz külföldről mennyi deviza érkezik az országba befektetés, hitel, vagy spekuláció révén. Ezt a pénzt a Nemzeti Bank csak befogadja. Mindössze annyit tesz, hogy a devizát denominálja forintra és a rendelkezésére álló monetáris eszközökkel - kamatszabályozással, kötvények kibocsátásával, sterilizációs műveletekkel, a tartalékráta megállapításával - igyekszik meghatározni a forgalomban lévő pénz mennyiségét, elsősorban a denominált, azaz magyarosított forintot. A denominált forint nem normál magyar fizetőeszköz többé, hanem külföldről ideérkezett deviza, hitelpénz, amiért kamatot kell fizetni. Ez tehát csak magyarosított külföldi deviza, kvázi-forint. Az az óriási különbség a két forint között, hogy az egyik hazai kibocsátású és gyakorlatilag ingyen van, a másik viszont külföldi hitelpénz és tetemes kamatot kell utána fizetni.
További különbség az, hogy többé már 
nem a Nemzeti Bank határozza meg: mennyi pénz, azaz közvetítő közeg áll a termelő gazdaság rendelkezésére, hogy az működni tudjon, hanem ezt most már a külföldi beruházó bankok, befektető alapok, nemzetközi pénzintézetek, vagyis a nemzetközi pénzügyi közösség határozza meg.
Röviden a 
pénzvilág dönt arról, hogy mennyi pénzt akar beküldeni Magyarországra, hogy a magyar gazdaság működhessen. A passzív oldali pénzszabályozással Magyarország lemondott a saját pénzéről és a termelő gazdaságot kiszolgáló pénzmennyiség szabályozásáról.Áttörhető-e a pénzvilág diktátuma?Igen, áttörhető, mert a jelenlegitől eltérő módon is lehet pénzt forgalomba hozni, és lehetővé tenni, hogy azt a magyar gazdaság szereplői az egymás közötti kapcsolataik kiszolgálására használják. Ehhez maga az Európai Unió segítette hozzá a magyar gazdaság szereplőit, elsősorban a vállalkozókat, amikor megalkotta azt az irányelvet, amely biztosítja a megfelelő elektronikus elszámolási technikát az emberek, a gazdasági élet alanyai között létrejött elszámolási kapcsolatokra.Valamennyi önkormányzat, minden régió létrehozhat elektronikus pénzt, azaz az ellenőrzése alatt álló, a saját igényeit kiszolgáló helyi fizetőeszközt. Ahhoz, hogy ez az elektronikus pénz jól funkcionálhasson, biztosítani kell, hogy akadálytalanul át lehessen váltani a hivatalos pénzre. Egy pénznem iránti bizalom azon múlik, hogy simán átváltható-e más fizetőeszközre. Az akadálytalan átváltást biztosítja, ha annyi elektronikus pénzt bocsátunk ki (önkormányzati, regionális vagy országos szinten), amennyi normál pénz a rendelkezésre áll. Az EU-s irányelvek szerint, ha csak helyileg használják az elektronikus pénzt, akkor nincs is szükség arra, hogy normál pénzből 100 % fedezet álljon a rendelkezésre. Ez a normál pénz fedezet akár 5 vagy 10 % is lehet.Az említett magyar törvény azonban sokkal szigorúbb, mert előírja, hogy a kibocsátandó elektronikus pénz fedezetének Magyarországon 100%-osan meg kell lennie normál pénzben. Ha számításba vesszük a Brüsszelből lehívható euró-milliókat, akkor ezeket a milliókat a kibocsátandó elektronikus pénz fedezetére célszerű használni. Ebben az esetben a fedezeti célra letett euró kamatozik. A kibocsátott elektronikus pénz pedig forgalomban van és teljesíti a gazdasági közvetítő közeg minden funkcióját.Hogyan nézne ez ki országos szinten?A magyar kormány erre illetékes szerve, mondjuk az Államadósság Kezelő Központ, az ÁKK átveszi az önkormányzatoktól az Európai Unióból beérkező pénzt, és kamatot fizet érte. Ezt a kamatot az önkormányzat kapja, nem pedig valamilyen külföldi hitelező. Ezért a kamat is Magyarországon marad, és a magyar társadalom igényeire fordítható. Az önkormányzat azonban a forgalomba hozható pénzhez is hozzájut, mert a beérkezett euró mennyiségének megfelelő nagyságú elektronikus helyi pénzt hoz forgalomba. Az adott önkormányzat területén ezt használják saját céljaikra. Itt elsősorban a helyi gazdálkodási folyamatok közvetítéséről van szó, a helyi termelés és fogyasztás cserefolyamatainak a lebonyolításáról.Ezáltal többlet fizetőeszköz kerül be a gazdaságba. Ma az a helyzet, hogy miközben a bankrendszer, a befektetési alapok - megfelelő fedezettel és jövedelmezőséggel - nem tudják megfelelően elhelyezni fölösleges pénzeiket, addig a termelőgazdaság, ahol az értékelőállítás folyik, fuldoklik a pénzhiánytól. Van elegendő mennyiségű nyersanyag, munkaerő és elvégzendő munka. E három tényező összekapcsolásához szükséges közvetítő közeg, a pénz, azonban nem áll kellő mennyiségben és olcsón rendelkezésre. Az elektronikus pénzzel olyan mennyiségű többlet-fizetőeszköz kerül be a gazdaságba, amely az egész gazdasági életet fellendítheti, munkahelyek tíz- és százezreit hozhatja létre, és a segélyezett munkanélküliek százezrei ismét adófizető polgárok lehetnének.Magyarországra már bevezették az eurótAz, hogy mi az euró bevezetésének dátuma, értelmetlen kérdés. Az eurót ugyanis már évek óta bevezették Magyarországon. Itt legfeljebb a névleges forint, azaz a denominált devizaként működő félfüggetlen, magyarosított külföldi pénzfeladásának dátuma van még hátra. Jelenleg az euróval együtt annak denominált változata, a névleges-forint is jelen van. Az új helyzetben már nem lesz forgalomban denominált forint, és egyedül az euró marad a hivatalos fizetőeszköz. Amikor már csak euró lesz forgalomban, akkor veszi kezdetét a magyar gazdaságban az euró diktatúrája.Ma jobb a helyzet, mert három pénz között választhatnak azok, akiknek a gazdasági tevékenységéhez pénznek nevezett gazdasági közvetítő közegre van szükségük. Az egyik lehetőség az euró (vagy más deviza, például dollár), a másik lehetőség a külföldi deviza denominált magyar változata, a névleges-forint és a harmadik pénz, aminek a felhasználására most már minden törvényes háttér megvan (Európai Uniós és magyar), a regionálisan kibocsátott és felhasznált elektronikus-pénz.Amikor az MNB diszkréten arról tájékoztatja a külföldi pénzügyi szervezeteket, a pénzvilág irányító intézményeit, hogy ő már csak passzív pénzszabályozást végez, ezzel azt közli velük: "Tiétek Magyarország, úgy működtetitek gazdaságát, ahogy akarjátok, mert tőletek függ, hogy mennyi eurót vezettek rá gazdaságára". Ha viszont az egyes önkormányzatok, és területi régiók, továbbá az Európai Unió régiójaként Magyarország egésze vállalja elektronikus helyi pénz kibocsátását, akkor ezzel nagyfokú pénzügyi önállósághoz juthat. Az illető régió vagy önkormányzat vezetése saját szükségletei szerint dönti el, hogy mennyi helyi pénz legyen forgalomban.Mire lehet használni a helyi pénzt? Helyi pénzből meg lehet építeni az utakat, a gátakat, a belvíz elvezető csatornákat, a települések szennyvíz csatornáit, ivóvízellátását, továbbá parkokat lehet kialakítani, lakásokat és családi házakat építeni. Egy-egy nagyobb régióban minden szükséges anyag, munkaerő és tudás biztosítható e munkafeladatok elvégzéséhez. Csak azt kell normál pénzből beszerezni, esetleg külföldről behozni, amihez mégis különleges technológia, gép vagy tudás kell. Ebből is látszik milyen pazarlást jelent külföldről idehozott hitelpénzből építeni az utakat, és ppp-rendszerben (public-private-partnership-ben, magán-köz-társulás-ban) finanszírozni nagyberuházásokat.Szüksége van-e Magyarországnak a forint teljes feladására?Nincs szüksége rá. Sőt kifejezetten hátrányos a magyarok számára. Az euró jelenleg is törvényes fizetőeszköz Magyarországon, bevezetésének előnyei és hátrányai részben már érvényesülnek a gyakorlatban. Az euró, mint uniós valuta, bevezetése nem pénzügyi és gazdasági, hanem politikai kérdésA közös európai valuta pénzügyileg testesíti meg az Európai Uniót, mint nemzetek feletti birodalmat. E nemzetek feletti struktúrának az egyik kohéziós eszköze, amely a különböző nagy hagyományú nemzetállamok homogenizálódását segíti elő.
Amikor egy ilyen közös birodalmi pénz van forgalomban, az törvényszerűen a birodalom centrumaiban koncentrálódik, miközben a perifériákból kiáramlik a pénz. Magyarország az Európai Unió perifériájához tartozik. Ezért innen jelenleg is óriási mennyiségben áramlik a pénz a birodalom centrumaiba, évente 5-6 milliárd euró.
A forint teljes és végleges feladása, és az euró kizárólagossá tétele csökkentené Magyarország pénzügyi és gazdasági mozgásterét. Az euró kizárólagossá tétele a ma még rendelkezésre álló lehetőségekről való lemondást jelenti. Gazdasági és pénzügyi értelemben az jelenti a nagyobb szabadságot, ha minél nagyobb mennyiségben, minél többféle pénzt használhatunk a termelőgazdaság, az értékelőállító tevékenység közvetítésére. Magyarországnak nincs szüksége arra, hogy tovább korlátozza pénzügyi és gazdasági önrendelkezését, és tovább csökkentse gazdasági szabadságát. Ezért az Magyarország érdeke, hogy soha ne mondjon le a forintról. Ugyanakkor használja ki az eurót arra, hogy mint Európai Uniós pénz, a Magyarországon különböző szinteken forgalomban lévő önkormányzati, regionális és országos elektronikus pénznek a fedezetéül szolgáljon.Forrás : Helyi Pénz, Közösségi Pénz Magyarországon
Ezt pedig sokan kérték tőlem, így megosztom:
"Ha azt még fel tudnád vállalni, hogy a cikk végére leírod a különböző nagy nézettségű TV-csatornák telefonszámait, amiken lehetne követelni, hogy Drábik Jánost hívják meg ismét a különböző műsorokba, akkor az minden bizonnyal nagy hatást váltana ki, ugyanis ha sokan kérik ugyanazt egy Tv-csatornánál akkor azt előbb-utóbb teljesíteni szokták. Ezt biztosra tudom!

Segítségül összeírtam a potenciális csatornákat, ahova ha sokan kérjük, meghívhatják adásba Drábik Jánost
06-1-877-0800 ATV
06-1-877-0500 ECHO TV
06-1-353-3200 mtv 1
06-1-759-5000 mtv 2
06-1-759-5050 Duna Tv


Előre is hálás köszönet, ha segítesz hozzájárulni, hogy minél több változtatni kívánó ember tudomást szerezzen a már létrejött Drábik János alapítványról."
2007
Dr. Drábik János: Az emberközpontú világrend15. fejezet

Összeomlás előtti hangulat Európában - A görögök már nem fizetnek adót sem!

2012, május 26 - 10:36
Egyre-másra érkeznek a hírek arról, hogy a vállalatok, a bankok a drachma visszatérésére készülnek. A görögök már nem fizetnek adót sem. 
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));


Gyakorlatilag a görög kilépés előtti kaotikus állapot határozott jelei mutatkoznak Európában - derül ki a Guardian élő európai válságblogjának legfrissebb híreiből. A lap görögországi tudósítója azt jelentette, hogy az athéni gazdasági minisztériumban rendkívüli értekezletet tartanak a drámaian visszaesett adóbevételek matt. Már a választások előtt csökkent a görögök adófizetési hajlandósága, de a szavazáson kialakult patthelyzet végképp azt az érzést keltette bennünk, hogy voltaképpen nincs is kinek leróni a közterheket.
Kathimerini című athéni lap korábban arról cikkezett, hogy ha vissza kellene állnia Görögországnak a drachmára, akkor az athéni vezetésnek a péntek esti New York-i tőzsdezárás és a hétfő reggeli új-zélandi nyitás között 46 órája lenne kiléptetni az országot az eurózónából.
Ezalatt elkezdhetnék hazai használatra fölülbélyegezni az euróbankjegyeket, befagyaszthatnák a bankbetéteket, csapatokat rendelhetnének a határokra a vagyonkimentés megelőzésére, a bankok nem nyitnának ki hétfőn és napokig zárva maradnának.

TUI utazási iroda ragaszkodik ahhoz, hogy szerződéseinek legyen egy drachmakitétele, amely megvédheti a céget a pénzügyi veszteségtől a görög deviza visszatérése esetén. A Metro áruházlánc arra készített terveket, hogyan fizethetnének a görög vásárlók az új drachmával és előkészíti az új árcédulák nyomtatását, illetve a pénztárgépek átállítását - írta a német Bild.

Deutsche Telekom szakértőket küldött görög partneréhez, az OTE telefonszolgáltatóhoz, hogy segítsenek kidolgozni az euró-drachma átállás kezelésének tervét.
A német bankok állítólag leírták minden görög követelésüket, hogy ne érintse őket a Grexit. Az Európai Központi Bank olyan módszereken dolgozik, amelyek segítségével egy különleges mágneses pecséttel felül lehet pecsételni az euróbankjegyeket görög használatra. Az európai jegybanknak emellett fel kell készülnie arra, mit kezd a birtokában lévő 40 milliárd eurónyi görög állampapírral, ha Görögország távozik az eurózónából. 

Az eurózóna országai a háttérben intenzíven készülnek a Grexitre, miközben a felszínen minden erejükkel azt a látszatot keltik, hogy Görögország az eurózóna tagja marad....

Napok kérdése és kiderül... Illetve eldől az első dominó....


Dél-Európa már menekíti a pénzét, amíg még megteheti. Az olaszoknál hadsereggel fenyegetőznek.



2012, május 18 - 00:59
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Görögország után a spanyolok is tömegével menekítik pénzüket a bankokból, illetve a bankoktól. Eközben Olaszországban az uniós miniszterelnök, az IMF által "odarakott" Mario Monti vasárnap bejelentette, hogy bevonul a hadsereg a tüntetések miatt. Igen, jól hallottad.... elkezdődött... a 24. óra előtt vagyunk pár perccel.

A görögök már hónapok óta folyamatosan veszik ki a pénzintézetekből megtakarításaikat, de ez a folyamat eddig rendezett keretek között zajlott, a bankfiókok előtt nem alakultak sorok. A választások és a gyakorlatilag kódolt 
összeomlás látképe óta viszont ez a folyamat drasztikus méreteket öltött. A görögök gyakorlatilag már tudják, hogy nincs olyan kormány, Európai Unió vagy IMF, mely a tényleges problémát orvosolni tudná.
Akár kilép az eurózónából, akár nem.....a dolognak befellegzett és mindenki menti, ami megtakarítása maradt.
A legfőbb ok, ami miatt nincs kiút: az, hogy
"A problémát nem lehet megoldani azon a szinten, ahol az létrejött." Ehhez magasabb szintre kellene emelkedni. A megoldást viszont még mindig azok tartják kezükben, akik az egész problémát és válságot okozták. 

Ez pedig nem más, mint maga 
a teljes Európai Unió, mely a Rothschild-ház és a nemzetközi pénzkartell játszótereként funkcionál, illetve egyértelműen a bankrendszer harácsoló berendezkedése és működése a felelős, mely az utolsó csepp vért is kiszívja a rendszerből. 
Ezen erők évtizedeken át parazitaként tudtak működni a Bank Of England, a FED, az IMF és az Európai Központi Bank szerepébe bújva illetve ezek összejátszásával, és végül a rendszer, mely idáig parazitaként működhetett, elkezdte magát a gazdatestet felfalni. 
Ennyi volt és nincs tovább....

A nemzetállamokat bekebelezték, a jogokat és nemzeti érdekeket a profit globalista istenének áldozták fel. A rendszer viszont nem működhetne a benne élő hamis szabadságérzettel rendelkező milliónyi "rabszolga" nélkül. 
Csakhogy a rabszolgák milliói kezdenek fellázadni és a szellem elszabadult.... Az pedig már csak olyan, hogy magától nem igen szokott abba a bizonyos palackba visszabújni.... Ezen és a lenti képen is megtalálható egy-két érdekes utalás, szimbólum, melyek kutatása közelebb visz mindenkit az igazsághoz. 

Itt éppen a "jótékony" IMF vezér Christine Lagarde az egyik Rothschild asszonysággal iszogat az "egészségünkre". Mindenki figyelmébe ajánlom azt a hatalmas okkult Baphomet medált, mely elég közismert jelkép. Innen már csak pár klikk és saját kutatásod is szikrát gyújt a fejedben....
Szóval a görög nemzeti bank elnöke, Jeórjiosz Provopulosz tájékoztatása szerint 
hétfőn az emberek mintegy 700 millió eurót vettek ki a bankokból. 
Spanyolországban múlt hét szerda óta mintegy 1 milliárd eurót vittek ki az ügyfelek számláikról a Bankia spanyol bankból - írja az El Mundo spanyol lap alapján a Portfolio. Az információk a bajba jutott pénzintézet vezetőségi üléséről szivárogtak ki.

És hogy Olaszország se maradjon ki: 
Mario Monti olasz miniszterelnök vasárnap riadókészültséget rendelt el és bejelentette, hogy a kormány gazdaságpolitikája elleni tüntetések és a terjedő erőszak miatt be fog vonulni a hadsereg a nagyobb városokba. 

Monti kijelentései szerint a hadsereget fogják bevetni az épületek védelmére minden olyan tüntetés esetén, ahol a polgárok bamba nézelődésen és tábla-emelgetésen kívül valami mást is tesznek.

"A hadsereg bevethető minden olyan épület védelmére, ami erőszakossá fajuló tüntetések célpontja lehet.
Az eszkaláció veszélye fennáll."

Monti attól tart, hogy az államcsőd közeli helyzet és a megszorítások miatt ugyanaz a helyzet alakul ki, mint Görögországban, annyi különbséggel, hogy az olasz ellenállás nem csak molotov-koktélokat fog dobálni.

És okkal tart tőle. Olaszország államadóssága a legmagasabb Görögország után, a munkanélküliség egyre magasabb, a vállalkozások sorban becsődölnek, az országot egy hajszál választja el az államcsődtől, miközben a megszorítások elleni tüntetések egyre többször végződnek összecsapásokkal. Ahogy a görög helyzet kapcsán is mondtuk: 
elég egy szikra.


Kritika az Occupy Hungary-nak és a "rendszer" valódi elemzése – Máté Tamás

2012, május 16 - 21:31
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Máté Tamás (Etam Samat) FaceBook-os bejegyzését teljes egészében tesszük közzé:
“A saját érdeketekben muszáj leírnom, hogy mit gondolok a mozgalomról. Szókimondó leszek. Ami a szívemen, az a számon. Nem célom senkit sem megbántani semmilyen módon, ezért kérlek titeket tegyétek félre most az ego-tokat és ne azt nézzétek, hogy ki írja ezeket a sorokat, hanem, hogy mit mond és milyen érvekkel támassza azt alá. Nem fogom kerülni a forró kását és hosszasan gondolkodni szavakon, hogy azok a lehető legfinomabb pofonokat adják a lelketeknek.”
Bizony megmondom keményen és kegyetlenül őszintén, hogy: Elképesztően amatőrök vagytok. Egyszerűen rossz nézni, amit csináltok. Komolyan. Semmilyen célotokat sem fogjátok így elérni és még azt a pár embert is hamis hitbe ringatjátok, aki veletek tart.Teljességgel rossz a helyzetértékelésetek. Azt hiszitek (kénytelen vagyok hitről beszélni, mert láthatólag nincs meg a tudás bennetek a helyzetfelismeréshez), hogy a világ gondjai elsősorban a korrupt politikusok miatt keletkeztek. Ti a politikusoktól követeltek olyan dolgokat, amelyeket úgy hiszitek nekik módjukban áll vagy állna ill. kellene megadni nektek, nekünk a 99%-nak. Ez csak elvileg van így. A politikusok nem értenek semmihez (általában) csak ahhoz, hogy hogyan szerezzenek maguknak hatalmat. Magának a szónak a jelentése is erre vezethető vissza, ha jól tudom. Aki meg a hatalomért küzd már eleve alkalmatlan olyan szerepre, ami arról szól, hogy szolgáljon. Holott elvárható módon az lenne a dolga.A RENDSZER a rossz, aminek az egyik (látható) megnyilvánulása a politikus, aki maga is ember, épp ezért gyarló.. és mint látszik, nem kicsit az. Ne várjátok, hogy most előálljak egy listával arról, hogy ki és mennyit lopott, mert nincs ilyen listám, de ha vettek egy vagy két pillantást az elmúlt 22 év jelentősebb gazdasági, társadalmi mutatóira, akkor nem lesz kérdés, hogy rengeteg pénz tűnt el. Amióta “rendszerváltás” volt minden mutató romlott vagy stagnál és ez annak ellenére van így, hogy elég szép számban váltották egymást a különböző kormányok a szakértőikkel együtt Magyarország (és a többi ország) élén. Idealisták vagytok, mert hinni akartok. De a hit nem elég. A hit évezredek óta csak arra jó (a reménnyel karöltve), hogy tehetetlenségre kárhoztassa azokat, akik -ha felismernék- cselekedhetnének is. Felelősen. De a hit és a remény levette ezt a terhet az emberek válláról, mert mindenki jobban szereti, ha nem kell csinálnia semmit, amíg mások (politikusok, szakértők vagy maga Isten) majd megoldják a problémákat. Ám a problémák sosem fognak megoldódni, mert pont ezért keletkeznek. A hit miatt, hogy majd mások… pedig nem.. Ti elkezdtetek kilendülni ebből és cselekedni akartok. Lelkesek vagytok de naivak.Magyarországon nem volt rendszerváltás. Helyesebb lenne azt mondani, hogy módszerváltás volt. Érdemes megnézni mikor csatlakoztunk a Valuta alaphoz, mert nem 1990-ben, hanem jóval előtte (http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=98200006.TVR). Vagy itt van a társasági törvény ( http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8578), ami szintén 1990 előtt lett megalkotva. Egyszerüen nem létezett olyan, hogy rendszerváltás, mert az azt lehetővé törvényeket már jóval előtte meghozták és akkoriban még csak sejteni sem lehetett, hogy a Szovjetúnió máról-holnapra összeomlik. Akkor meg mégis hogy lehetséges ez? Csak úgy, hogy előre tudták, hogy “mi következik”. Bármennyire is nem szeretem téma ez mégis azt kell mondjam, az összeesküvés elméletek igazak. Mindenről kiderült már, hogy pontosan a fordítottja igaz és ehhez nem kell már titkos levéltárakba menni, mert minden fent van a neten, csak kellő időt kell rá fordítani, hogy az ember összeszedje a legrelevánsabb eseteket, majd összeillesztve azokat rádöbbenjen, minden igaz, amit az “összeesküvés-elmélet hívők” állítanak. Nem kisebb emberek nyilatkoznak ebben a témában, mint amerikai elnökök és politikai tanácsadók és már a 60-as évektől kezdődően. Ismétlem: minden fent van a neten és nem kívánom hivatkozások tengerét ide beilleszteni, hogy bizonyítsam az igazamat.Nem is akarom, hogy elhiggyétek. Én azt akarom, hogy ALAPOSAN járjatok a dolgok után. Olvassatok. Sokat. Mert amivel ti próbálkoztok… nos az szánalmas.. nincs jobb szó rá és ne vegyétek sértésnek, együttérző szánalom ez, mert szeretném ha sikeresebbek lennétek. És ez még úgy sem könnyű, hogy az ember csak közelítőleg is tisztában van a helyzettel. Az országokat nem a kormányok irányítják (Orbán Viktor: “Magyarország elérte külpolitikai önrendelkezésének maximumát”, majd a készülő új világrendről beszél, Youtube-on fenn van valahol, keressetek rá). Ahogy Drábik János mondja, itt csak két hatalom “küzd” egymással és ezek nem mások, mint a szervezet MAGÁN-hatalom és a szervezett KÖZ-hatalom. Azért írtam idézőjelbe a küzd szót, mert a kormány elvileg közhatalmat birtokol ám nem küzd. A kormányok kiszolgálói ennek a szervezett magán hatalomnak, még durvábban fogalmazva hazaárulók. Hiába Orbán gazdasági “szabadságharca”, ha közben meg tudjuk, hogy a felháborító tartalmú szerződést a valuta alappal (amely szintén felér egy hazaárulással) meg nem akarják megszüntetni és az erről szóló szavazáson egységesen nyomnak neki nemet.  Nincsenek pártok. Nincs olyan, hogy baloldal meg jobb oldal.Ezek a gumicsontok az embereknek, hogy rágódhassanak rajta melyiket is válasszák, miközben a pártok vezetése (mert el tudom képzelni -tudván mekkora sötétség honol a fejekben- hogy a tagok között van egy-két jószándékú, ám ostoba képviselő is) kiszolgáltatja az országot szőröstül-bőröstűl idegen érdekeknek. Ma Magyarországon ALKOTMÁNYELLENES PUCCS van. Ez a helyzet. És erre a helyzetre kellene valami megoldást találni. És akkor jöttök ti és mit tesztek? Demokráciát követeltek. Maroknyian (amiről persze nem feltétlenül ti tehettek, csak azért jegyzem meg, mert így még abszurdabb). Diktatúra van. Egy diktatúrában meg hiába követelőzől, nem lesz eredménye. Persze mondhatjátok, hogy nincs diktatúra, de szeretném nektek elmondani, hogy nem csak az a diktatúra, ahol bakanccsal tapossák az embereket. A diktatúra az az, ami rákényszerít valamit az emberek tömegeire, egy országra. Az már egy másik kérdés, hogy ennek az országnak (és a legtöbbnek) a lakossága olyan szinten van lebutítva, hogy ezt fel sem ismeri, attól az még diktátum.1945-ben megszünt a királyság intézménye Magyarországon és megteremtődött a lehetősége annak, hogy a népszuverenitás elve érvényesüljön (amely 1848 áprilisában került bele az alkotmányba, amikor is a nemesek választójogát kiterjesztették a polgárokra is). Mi is az a népszuverenitás? Egy olyan elv, amely a hatalom eredetét a néptől származtatja. Ez az elv tette lehetőve, hogy 1848-tól a szélesebb lakosság is beleszóljon sorsának alakulásába, hiszen a népszuverenitás egy közösségi jog. Mivel a királyság (illegitim módon – ezért is a sok szent-korona tanos, meg értékrendes szervezet) megszünt 1945-ben, a szent korona (Istentől származtatott) hatalma is megszünt és maradt a népszuverenitás. Gondolkodjunk logikusan. Ha van egy közösség és annak a közösségnek van egy joga, hogy sorsát maga alakítsa, vajon mi lehet ennek a jognak a legmagasabb megnyilvánulási formája? Ha mindenki beleszólhat a dolgokba. Ma ezt úgy hívják, hogy közvetlen demokrácia.Hogyan tud mindenki (a nép) beleszólni a dolgokba? Úgy, hogy megalkotja a nép azokat a szabályokat, törvényeket, amik a legszélesebb társadalmi rétegek érdekeit felölelik és képviselik (ebben az esetben egy adott országot értve ez alatt és annak minden lakóját) majd ezeket egy szerződésbe foglalják. Ez az Alkotmány. Ennek megalkotása a közösségi jog legmagasabb foka, az ún. anyajog. Az alkotmány megalkotása után megteheti a nép azt is, hogy képviselőket választ magának (közvetett vagy képviseleti demokrácia) és megbízza a képviselőket, hogy ők alkossanak törvényeket, amik összhangban vannak az alkotmánnyal. Ezt hívják származtatott jognak. Mi történt 1945 után? 1949-ben jött Rákosi és úgy döntött, hogy majd ő alkotmányt ír. Nem a nép. Ő és képviselői. Jól tudjuk, hogy ez diktatúra volt. A képviselők önmagukat hatalmazták fel alkotmányozó joggal, holott erre csak a népnek van joga, amely nép ezt a jogát a népszuverenitás elve alapján gyakorolhatja, ha csak nem mond le róla.Lemondott a nép erről a jogáról 1949-ben? Nem. Megszületett a Rákosi diktatúra és annak alkotmánya, amibe belevették a népszuverenitás elvét (mert a kommunizmus igazolásához kihagyhatatlan volt), de azt nem terjesztették ki mindenkire (“Minden hatalom a dolgozó népé”) és hát tudjuk, hogy mi történt azokkal, akik tiltakoztak… aztán jött Kádár majd 1990, az első szabad választások. Szabadon megválaszthattuk, hogy mely képviselők alkossanak törvényt. Mi történt 1990-ben? A képviselők alkotmányozásba kezdtek. Megintcsak a nép nélkül. Tehát folytatták az illegitim hatalomgyakorlást, ám annyira pofátlanok nem voltak, hogy a népszuverenitás elvét meg merjék tagadni. Az addigi “sztálinista” alkotmányt gyakorlatilag 100 %-ban átírták és ezt széleskörű szakmai egyeztetéssel tették, ami úgy-ahogy legitimizálta.De a legfontosabb: IDEIGLENES alkotmányt írtak!!! A preambulumban ez áll: “A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállambavaló békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés – hazánk új Alkotmányának elfogadásáig – Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg”, majd közvetlenül utána: “(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.” Nem logikus a sorrend de a lényeg benne van: MINDEN hatalom a népé. …VALAMINT közvetlenül gyakorolja… sőt, 1997-ig még az is benne volt az alkotmányban (igaz ez már csak leszűkítése a népszuverenitásnak) , hogy új alkotmányt CSAK referendummal lehet elfogadni, azaz népszavazással! És hogy lássék, mennyire nincs jobb meg baloldal, ezt a pontot az akkor hatalmon lévő MSZP-SZDSZ kormány húzta ki az alkotmányból.. Aztán jött Viktor egyszer és most másodszor és mit csinált? Alkotmányozni kezdett. Tegyük fel újra a kérdést. Lemondott a nép az alkotmányozó jogáról? Nem. Mi történt? Rákosival megegyezőleg Orbán Viktor is úgy döntött, hogy neki és képviselő társainak (akiket személyesen ő választ ki, ezzel megvalósítva a kizárólagos hatalomra való törekvést is, melyet még az alaptörvény is tilt és ellene jogos és kötelező érvényű fellépésre szólít fel minden állampolgárt.Személyessége meg a FIDESZ alapszabályából derül ki) van alkotmányozó joga. Pedig nincs. És mi kerül bele az alaptörvénybe? Hát ezek: “A közhatalom forrása a nép” A “köz” szótoldalék egy nappal a zárószavazást megelőzően került bele, a tervezetben nem szerepelt.. Mit jelent ez? Hogy a nép CSAK a képviseleti szervek hatalmának a forrása. Holott MINDEN hatalom tőle ered. Még az esetlegesen a képviselőre ruházott alkotmányozó hatalom is. De ez a mondat pontosan azt jelenti, hogy a képviselő ezt a jogot a magáének vallja. Holott nem az övé!!! Mert erről a hatalmáról a nép sohasem mondott le!!! Lehet csűrni-csavarni (mint ahogy teszik is a jól fizetett hazaárulók, csak szemezgessetek a gugli nyújtotta kínálatból), hogy mit is jelent a népszuverenitás meg, hogy hogyan kell értelmezni, csak semmi értelme. Mert bármilyen elvet is veszünk alapul, ha a teljességre törekszünk, akkor a lehető legmegengedőbbnek kell lennünk. Mindent bele kell vegyünk egy elvbe, ami csak belefér. Aztán ha a környezet és a “kialakult” jogrend nem teszi lehetővé a maximális alkalmazást, kell úgy korlátoznunk ezt az elvet, hogy a lehető legoptimálisabban (a korlátozás ellenére) lássa el feladatát. Jelen esetben a nép megtévesztését és gumicsonttal való megetetését, hogy úgy látszódjon, hogy minden az ő érdekében történik, miközben napnál is világosabban látható világszerte, hogy nem.A jogrend kialakulása meg azért van idézőjelben, mert az egyáltalán nem alakul, mint teszem azt, az időjárás (bár már talán ez sem jó példa elnézve a sok csíkot az égen), hanem alakítják. Nagyon is tudatosan. Minden forradalom, ami kirobbant világunkban, nem magától robbant ki, hanem kirobbantották. Csakúgy, mint a háborúkat. Erre vonatkozó oldalak ezrei, ha nem tízezrei szintén megtalálhatóak a neten, csak éles elme és józan paraszti ész kell ahhoz, hogy átlássa az ember az összefüggéseket és ne a hazug történelemkönyveknek higgyen. “A történelmet a győztesek írják”. Nem csak egy hangzatos, ám tartalom nélküli mondás ez ám, hanem nagyon is igaz.. És a győztesek írják a jogot is. Tehát visszatérve: ma, a kialakult jogrendben szerintetek nem lehetséges, hogy egy nép alkosson magának alkotmányt és ezért -kényszerből- azt a képviselők kell, hogy megalkossák? Mert ők azt mondják. Miközben ezzel a joggal nem rendelkeznek. Azt a jogot is tőlünk kapták, hogy képviseljenek bennünket. Na de hogy! Mert a választó és a képviselő közötti jogi viszony egyből megszűnik, amint véget érnek a választások! nem kötelesek betartani az ígéreteiket (mint ahogy nem is tartják), még az esküjüket sem ( hisz a MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Alkotmányára esküdtek fel nem pedig a Magyarország nevű új állam alaptörvényére, amely államot szintén nem volt joguk megalkotni! És a magyar “jogrend” hiányosságából fakadóan ez az esküszegés nem is szankcionálható!) és ugye nem visszahívhatóak. Ilyen állapotok között nem lehetséges, hogy egy nép feleősen végre megalkossa a saját alkotmányát?!?Ha tényleg paradigmát akartok váltani, akkor ez a minimum kiinduló pont, nem pedig az, hogy táblácskáitokkal menetelve az utcán azt kiabáljátok, hogy: “demokráciát!” meg hogy: “Miénk az utca!”, miközben családokat lakoltatnak ki! Értitek már, hogy miről beszélek? Csak egy dolgot követelhettek, ha komolyan gondoljátok magatokat és az az, hogy a hatalmat ideiglenesen BIRTOKLÓK (találóbb a bitorlók kifejezés) adják vissza ezt az IDEIGLENESEN rájuk ruházott hatalmat nektek, nekünk, a hatalom TULAJDONOSAINAK! Hát őszintén remélem, hogy most AHA! élményben van részetek, annál is inkább, mert már vagy 4 órája ezt a levelet írom és még mindig nem értem a végére… Tehát mi történt ebben az országban? A hatalom ideiglenes birtokosai megfosztották a hatalom tulajdonosait a tulajdonától. Az albérlő kijelentette a főbérlőnek, hogy a lakás az az övé. Hihetetlen. Pedig igaz. És hogy tovább menjek: az alaptörvény miután a népet csupán csak a közhatalom forrásává degradálja, így folytatja: “A nép a hatalmát választott képviselõi útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.” Kivételesen. Majd ha ők úgy látják jónak. De nézzük, miről nem lehet népszavazást tartani az alaptörvény szerint: “Nem lehet országos népszavazást tartania) az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésrõl;” Hmm.. Tehát a magyar nép nem gyakorolhatja a népszuverenitásból következő LEGALAPVETŐBB jogát. A magyar nép önrendelkezése ezzel a mondattal megszünt létezni.A magyar nép viszont továbbra is választhat az elétett bábokból, akik -ha akarják 2/3-os többséggel (volt az egyébként 4/5-ös is csak azt is törölték)- modosíthatják az alaptörvényt vagy alkothatnak újat. De csak ők! A képviselők. És érdekes módon az ellenzéki képviselők nem támadják ám a FIDESZT azok miatt a dolgok miatt, amiket ide leírtam. Se a Szolidaritás mozgalom. Vajon miért? ……… Ennyi. Jó reggelt kívánok (duplán, mert közben tényleg reggel lett). Mindezek közben példátlan módon és a pofátlanság netovábbjaként megszüntették a szociális ellátás rendszerét (mert ezentúl csak „törekednek” rá), ellopták a magánnyugdíj vagyont és elherdálták, szerzett jogokat(!) vettek el (korengedményes nyugdíjak), de ugyanekkor alaptörvényben rögzítették az államadósság további alázatos fizetését.. Amit hogy kívánnak fizetni? Hát megszorításokkal, új adókkal és, hogy ha még nem áll égnek a hajatok, akkor most fog: a ti és gyermekeitek anyakönyvi kivonatán található szám (a regisztrációs szám) a jelzálog, hogy fogjátok is fizetni. Regisztrációs szám. Regis. A királyé… És ki a király? Javaslom, ha mélyebben el akartok merülni a nyúl üregében, akkor a Vatikán és úgy általában a vallás és állam kapcsolata irányába tapogatózzatok tovább… !!! Minden, MINDEN azon áll vagy bukik, hogy sikerül e a népnek IDŐBEN felébrednie ebből a rémálomból és végre a saját lábára állva alkotmányozásba kezdenie. Mint Svájcban. Ott a példa. Amit egy ország sem utánoz. Egyedülálló a világon.Folyamatosan a nép alkotmányoz, van közösségi pénzük (a WIR, ami csaknem a GDP felét kiteszi) és független, semleges ország. És nem a bankrendszere miatt. Naivság ezt “hinni”, főleg, hogy létezik Wall Street (pont ti ne tudnátok?), meg City of London (ami bármíly hihetetlennek is tűnik, de szó szerint állam az államban, csakúgy, mint a Vatikán)… Kezdek fáradni és mivel úgy gondolom a lényeget már leírtam, lassan befejezem ezt a “kritikát”, amely nem is a mozgalmatok kritikája lett végül annyira, mint a rendszeré, de csak remélni tudom, hogy mostanra már nem bánjátok. Összefoglalva: ha támadtok valamit, olyat kell, hogy támadjatok, ami a rendszer alapját képezi. Ellenkező esetben csak a felszínt karcolgatjátok vagy még azt sem. A rendszer alapja az alaptörvény. Ha annak érvényessége kérdésessé válik, akkor esély van arra, hogy minden boruljon és olyan “világ” jöjjön, amilyet megálmodtatok magatoknak, ti, mi, a 99%.Ehhez “felhasználhatjátok” az Occupy nevet, mert a sajtó néha hajlandó foglalkozni vele, de ne legyenek illúzióitok, csak azért teszi, mert nem lát bennetek veszélyt. Hiszen nincs koherensen megfogalmazott célotok, ergo nem jelentetek veszélyt a “hatalomra”. Viszont arra pont jól ki lehet használni a mozgalmatokat (tán Soros is ezért támogatja, támogatta), hogy a nép megnyugodjon, hogy itt-ott olvashat arról, hogy a 99% -akiket ebben az országban legutóbb 75-en képviseltetek, képviseltünk- kivonult az utcára tiltakozni a táblácskáival és közben demokráciáért kiabált. És a nép nyugodtan hátradőlhet megint, hogy majd mások -ti vagy a képviselők, mindegy- megoldják a problémáját, amit maga képtelen, mert nincs felelősségérzete az agymosás és a megfélemlítés következtében… és a rablás viszonylagos nyugalomban mehet tovább… de ez nem fog örökké tartani és amikor eljutunk arra a pontra, hogy elég, mert már mindenünket elvették és jópáran fegyvert ragadnak, akkor bevetik majd az erőszakot (elég csak egy pillantást vetni egy TEK-esre. jobban felszerelt, mint egy Afganisztánban szolgáló katona) és becsippelnek mindenkit, ahogy azt eltervezték.Mindezt persze pontosan időzítve… Mondhatjuk most még eltűrnek titeket… Ti vagytok a bekalkulált és szükséges hangulatfokozók.. és nagyon fogytán az időnk.. Tehát ne emberek tanácsát tartsatok, ahol olyan -egyáltalán nem építő jellegű- “javaslatok” hangzanak el, mint, hogy: “Olvassunk Marxot” meg anonim alkoholisták klubbjára emlékeztető ön-ömlengések, mint: “Elnézést, hogy segítettem lebontani a demokráciát, mert a Fideszre szavaztam”, hanem támadjátok olyan ponton a rendszert, amit megérez és nem utolsó sorban, ami JOGos. Az ő fegyverükkel tudjátok legyőzni őket és ezt ők is jól tudják.. Nem véletlenül hívják az alaptörvényt Magyarország alaptörvényének és nem a magyar nép alaptörvényének…Nem véletlenül hallgatják agyon ezt az egész népszuverenitás kérdést. Én, mint “Egységfrontos” már csak tudom. Minden létező jogi tanszéknek, sajtónak, és jópár nagykövetségnek írtunk, ám választ sehonnan sem kaptunk. Nem véletlenül.. Az Egységfronttal kapcsolatban még annyit, hogy mindenki a mozgalom tagja automatikusan, aki nép által alkotott alkotmányt akar. Hívják Kovács jánosnak vagy Occupy Hungary-nak az illetőt vagy a mozgalmat. Ez az egész, amit én, mi vagy ti csináltok, csinálunk nem az Occupyról vagy az Egységfrontról, nem az EGO-nkról szól, hanem az emberekről. Rólunk. Mi csak azért választottuk az Egységfront nevet, mert a nép által alkotott alkotmány célja miatt törmörültünk egységbe és mivel háborús helyzet van, a fronton a helyünk, ha bejön ez valakinek, ha nem.A végén ha megvalósul az összefogás, merem állítani egyetlen egy Egységfrontos sem fog tiltakozni az ellen, hogy ezt az egységet úgy hívják, hogy 99%. Teszem azt. Sok internetes és nem internetes “jóslat” szól arról, hogy Magyarország újból felemelkedik és pédát mutat a világnak. Én “hiszem” hogy így lesz és mivel tudom is, teszek is érte. Veletek együtt.Munkátokhoz szívből kívánok sok sikert és kitartást!Máté Tamás”


Mindenki CHIP-et kap hamarosan? Most még kívül, aztán a bőr alá...


2012, május 11 - 19:01
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

" Az e-diák fokozatosan felváltja a jelenleg forgalomban lévő okmányokat, azonban a már meglévő igazolványok helyett nem kell újat igényelni. "
" A már érvényben lévő diákigazolványok helyett nem kell másikat igényelni, de a jövőben már csak ilyen RFID-csippel ellátott okmányokat adnak ki, ha valakinek az érvényes diák elhagyása vagy intézményváltás miatt új igazolványra van szüksége." 
(Teljes cikk) /Magyarország - 2012.04.24/

Mit tennél, ha egy napon a kormány kötelezővé tenné mindenki számára a személyazonosító mikrochip beültetését? Megtennéd?


A döntés talán már nincs is annyira messze, mint sokan gondolnák. Az Egyesült Államokban és szerte a világon házikedvencek millióba, Alzheimer és más betegek ezreibe ütettek már mikrochipet. A legújabb fejlemények szerint pedig 
az amerikai hadsereg a katonák egészségi állapotát folyamatosan figyelemmel kísérő, orvosi célú mikrochipet akar ültetni minden egyes katonájába. 
Vajon mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ugyanezt a kormánytisztviselőkkel is megtegyék nemzetbiztonsági okokra hivatkozva? Amikor alkalmazottaik már chipet viselnek, vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy minden állampolgár számára kötelezővé tegyék a rendszert?Egyelőre megelégszenek azzal, hogy az elképzelés fokozatosan beszivárogjon a köztudatba. Egy idő után azonban, amikor már kellő számú emberen elvégezték az „apró” beavatkozást, és elegen fogadták el önként az új technológia nyújtotta „előnyöket”, nem sok idő kell majd ahhoz, hogy a kérdés mindannyiunk számára valósággá váljon. Kate Knibbs a napokban írt cikket az amerikai hadsereg tervéről a katonák mikrochip beültetésével kapcsolatban:


"Az Egyesült Államok hadserege olyan mikrochipet készül beültetni katonáiba, aminek segítségével a katonák kevésbé lesznek sebezhetőek a betegségekkel szemben.A DARPA olyan nanoérzékelők kifejlesztését jelentette be, amelyek folyamatosan figyelemmel kísérik a katonák egészségét a frontvonalon és rendszeresen tájékoztatják az illetékes orvosokat az esetleges egészségügyi kockázatokról vagy problémákról."
A chipbeültetés technológiai „előnyeit” rendszerint úgy tálalják, hogy az ne váltsa ki az átlagemberek haragját. Végtére is ki ne akarná óvni a katonák egészségét?

Azonban, ahogy a mondás tartja „a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve.” Kiderült, hogy a
Stanford Egyetem kutatói is egy hasonló technológia kifejlesztésén dolgoznak, ez alkalommal a lakosság számára:
"A nanotechnológia egyre inkább utat talál az orvosi felhasználás terén. A Stanford Egyetem kutatói olyan apró monitorok kifejlesztésén dolgoznak, amelyek képesek betegségek diagnosztizálására, folyamatosan figyelemmel kísérik a létfontosságú információkat, sőt a gyógyszert is automatikusan beadják a beteg szervezetébe, hasonlóan a katonaság számára fejlesztés alatt álló eszközhöz. A két projekt eddig nem állt kapcsolatban egymással, de a hasonló céloknak köszönhetően úgy tűnik, a katonaság hasznára válna a vezető egyetemi kutatókkal való együttműködés."
Te hagynád, hogy mikrochipet ültessenek beléd, ha ennek eredményeképpen egészségesebb lehetsz?

A technológia térnyerésével nem győzik majd hangsúlyozni, mi mindenből maradnak ki a chipet elutasítók. A beültetés egyelőre önkéntes, de így is rengeteg amerikai döntött már a beavatkozás mellett és számuk az idő előrehaladtával növekedni fog.
WND néhány nappal ezelőtt megjelent cikke Katherine Albrecht adatvédelmi szakértőt idézi:

Olyan soha nem lesz, hogy a kormány fegyverrel kényszerítse az embereket: ’Elfogadod a nyomon követő chipet vagy baj lesz!’ – mondja Katherine Albrecht, a „Spychips” (kémchipek) című könyv társszerzője. A könyv az RFID (rádiófrekvenciás azonosító) chipek adatvédelmi veszélyeire hívja fel a figyelmet.Mindig apró lépésekben vezetik be az ilyen dolgokat. Ha olyan chipet ültetnek az emberekbe, ami nem követi nyomon őket azt mondják, „Ugyan már, nem kell parázni!” – mondja Kathrine Albrecht. „Kíváncsi vagyok merre tart ez az egész.”
A technológia terjedésével egyes intézmények könnyen kötelezővé tehetik a chipbeültetést. Mi történik, ha a munkaadód egyik nap biztonsági okokra hivatkozva elrendeli a mikrochip beültetést?

Mi történik, ha a bankod egy szép napot bejelenti, hogy csak beültetett chippel rendelkező ügyfelek számára hajlandó számlát vezetni?  Senki se gondolja, hogy ez nem történhet meg.
Ma már szinte mindenhol a világon óriási ügyet csinálnak a személyazonosság védelméből.
Az EFF alap a következőket írja az Indiában nemrég elindított állami projektről:


"Indiában az egész országra kiterjedő monumentális projekt indult a teljes 1,2 milliárdos lakosság biometrikus azonosítóinak rögzítésére. Az Economic Times által „minden e-kormányzatok anyja” névre keresztelt hihetetlen terv rengeteg vitát indított Indián belül és kívül egyaránt. A legtöbben a magánadatok védelmének és biztonságának megoldását kérdőjelezik meg.

A terv az Országos Nyilvántartó Hivatal (NPR) és az Egyedi Azonosító (Unique ID – UID), két különálló kezdeményezés felügyelete alatt kerül kivitelezésre, 
amelyek célja a világ legnagyobb biometrikus adatbázisának létrehozása. A regisztráció részeként minden személy egy egyedi 12 számjegyű azonosítót kap egy chipkártyán. A bizonyos munkákhoz szükséges dokumentumokkal nem rendelkező állampolgároknak erősen javasolják a programban való részvételt. Az UID program önkéntes alapon működik, az NPR regisztráció azonban minden indiai állampolgárnak kötelező."

Vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy ez minden országban kötelező legyen? Természetesen a személyazonosság lopás, a bűnözés, a terrorista támadások vagy az adócsalás kiszorítása és a nemzetbiztonság érdekében.

A probléma ott van, hogy egy kártyát el lehet veszíteni, lopni illetve lehet hamisítani.
Tulajdonképpen elkerülhetetlen, hogy a kormányok előbb utóbb ne akarjanak egy „biztonságosabb” személyazonosítási módszert bevezetni.
Lehetséges, hogy hamarosan az emberi agy és az Internet között közvetlen kapcsolat jöjjön létre. Science Channel a következőkről írt:
"Mi lenne, ha lehetségessé válna agyunkat rákapcsolni az Internetre, akár vezeték nélkül vagy egy kábel segítségével, hogy nagy sebességgel adatokat tölthessünk le és azt kémiai úton az agy számára tárolható információvá alakítani?"
A cikk egy ilyen technológia hihetetlen előnyeit is ecseteli:
"Amennyiben lehetséges lenne 50 MB/mp sebességgel adatokat letölteni az agyba, egy 500 oldalas könyv elolvasásához két tizedmásodperc is elegendő lenne."

A cikk azonban nem szól a veszélyekről. Amennyiben lehetségessé válik adatokat letölthetni az agyba, értelemszerűen a számítógépes vírusok is bejuthatnak ugyanezzel a módszerrel?

Nem válna így lehetségessé agyunk távirányításos befolyásolása?
Az új technológiák általában új veszélyeket is hoznak magukkal.
A mikrochip beültetés esetében kizárólag a technológia előnyeit hangsúlyozzák, így a
legtöbb ember hallani sem fog a potenciális veszélyekről.

Most még csak a házikedvenceknél és az idős beteg embereknél tartunk, de mit teszünk, ha a chip mindenki számára kötelezővé válik?

Egy orwelli rendőrállam számára mindenképpen leegyszerűsödne az állampolgárok nyomon követése, ha mindenkibe mikrochipet ültethetnének. Ezt követően chip nélkül szinte lehetetlen lenne normális életet élni.

Mit tennénk, ha chipbeültetés nélkül nem lehetne bankszámlát fenntartani?
Mit tennénk, ha beültetett chip nélkül nem lehetne fizetni a boltban vagy munkát vállalni?
Nyilván sok ember érezne kísértést, hogy elfogadja a chipet, hogy gondoskodhasson a családjáról, hiszen előbb utóbb a beütetést megtagadók törvényen kívülivé válnának.
Senki se gondolja, hogy ez lehetetlen.

Gondoljunk bele mennyit változott a társadalom néhány év alatt. Ahogy telnek a napok, világunk egyre inkább egy hatalmas börtönre kezd emlékeztetni. Eljön a nap, amikor a mikrochipeket gonosz célokra fogják használni.

Akkor mindenkinek döntenie kell.

Forrás: Idők Jelei 


Izland után Görögország is megteszi, amit meg kell tenni ? F*CK OFF IMF...



2012, május 9 - 00:18
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

"Görögország mentőcsomaggal kapcsolatos vállalásai semmisek, és a választások után érvénytelenek." A bejelentések hatására zuhanni kezdtek a tőzsdék.  

Aléxisz Cíprasz, a kormányalakításra másodikként jogosult szélsőbaloldali Radikális Baloldali Szövetség (Sziriza) párt vezetője bejelentette: 
semmisnek tartják az európai mentőcsomag kapcsán tett görög vállalásokat, a bankokat pedig állami kontroll alá vonnák.
Cípraszék kizárólag baloldali pártokkal hajlandóak koalíciót alakítani. A szélsőbalosok
nemzetközi bizottság felállítását követelik annak kivizsgálására, hogy Görögország adósságai jogosak-e !!! 


A görög választások egyértelművé tették, a görög lakosság elutasítja a megszorítások politikáját, a nemzetközi mentőcsomagot elutasító erők pedig rendkívül megerősödtek. Ha az esetleges júniusi következő választásokon ők nyernek, és nem kapnak több pénzt az EU-tól, már nyáron csődbe mehetnek, és kiléphetnek az eurózónából – idézi John Taylor alapkezelő CNBC-n elmondott szavait a Portfolio.Az euró lassú hanyatlása 
Az adósság költsége már egyáltalán nem egységes az európai országok között, az euró pedig nem egy egységesítő erő” – mondta Chirs Tinker, a Libra Investment Services alapítója a CNBC-n. „Nekünk most kezelnünk kell az euró lassú hanyatlását” – tette hozzá.
 
Görögország felmondja az IMF hitelszerződést és államosítja a bankokat
 Jelenleg a Syriza párt vezetőjénél, Alexisz Ciprasznál van a kormányalakítás joga. A korábbi két nagy párttal már lezajlottak a tárgyalások. 
Ciprasz a tárgyalószobát elhagyva bejelentette, hogy az Új Demokrácia és a Pasok pártokkal nem hoz létre koalíciót, mert a tárgyalások során világossá vált, hogy az IMF hitelszerződést akarják megmenteni, nem a nemzetetCiprasz nyilvános beszédében kijelentette, hogy vasárnap a választók visszautasították a megszorítás-párti szerveződéseket. A Syriza párt vezetője beszéde végén semmisnek nyilvánította a Görögország és az IMF közt fennálló hitelszerződést, és felszólította az Új Demokrácia, illetve a Pasok párt vezetőit, hogy vonják vissza az írásba adott nyilatkozataikat a hitelszerződés melletti elkötelezettségről, és küldjék meg azt Brüsszelnek.
A Syriza vezetője 
öt pontban összefoglalta azt a gazdaságpolitikát, amit az általa létrehozni szándékozott kormánykoalíció képviselne. Ezek:
1. A hitelszerződés azonnali felmondása
2. Minden olyan intézkedés megtagadása, ami a munkatörvénykönyvet is érintené
3. A választási rendszer azonnali módosítása és a miniszteri mentelmi jog felfüggesztése
4. A bankok államosítása
5. Bizottság felállítása a hitelválság leggyorsabb megoldásainak kidolgozására
Dimitris Stratoulis, a Syriza egy tagja a bankok államosításával kapcsolatban adott egy rövid interjút is egy a helyszínen tartózkodó riporternek:

"- Ön azt mondja, felmondjuk a hitelszerződést. Hogyan fogja kezelni a bankok kérdését? Ha felmondjuk a hitelszerződést, a bankok kiürülnek.
- Nem ürülnek ki. A görög bankoknak van 165 milliárd euró megtakarítása, ami közvetlen a görög állampolgárok tulajdonában van.

- De ez a mi pénzünk, nem a bankoké.
- Mi majd biztosítjuk az emberek pénzét, és közvetlen az ország újra-felépítésére fogjuk felhasználni.

- Ez azt jelenti, hogy a bankbetétek befagyasztásra kerülnek?
- Mi azt mondtuk, biztosítjuk az emberek pénzét, nem azt, hogy be lesz fagyasztva.

- És hogyan fogják ezt a pénzt felhasználni a növekedés beindítására, ha a görög állampolgároké?
- Hogyan akarják, hogy használjuk? Eddig is használva volt, termelte a profitot a bankoknak és az alapkezelőknek. Közvetlenül fogjuk felhasználni a vállalkozások támogatására, házépítésekre. Ez csak politikai döntés kérdése."

A párt vezetője, Alexisz Ciprasz később megerősítette a párttag állításait. Az is látható, hogy az interjúalany igen kellemetlennek találta a kérdéseket, valószínűleg főleg arra figyelt, hogy a kijelentései ne súlyosbítsák a vagyonkimentést. 
Kerülgette a kijelentést, de már szinte biztosra vehető, hogy a bankokban tárolt pénzek be lesznek fagyasztva.

A Demokratikus Baloldal párt vezetője már be is jelentette, hogy támogatják a Syrizát a kormánykoalíció létrehozásában. A tárgyalások tovább folynak.

Forrás: Index, Jovonk.info

Tervezett Internáló és átnevelő táborok részletes kézikönyve szivárgott ki


2012, május 6 - 16:49
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Az előző cikk után, melyben kiderült, hogy a bekövetkező  összeomláskor 
komoly polgárháborúra készül Nemzetvédelmi Hivatal az USA-ban a felfegyverzett amerikai állampolgárok ellen.... most napvilágra került, hogy a közel 800 FEMA tábor az USA területén milyen célokat szolgálhat és milyen irányelveket határoztak meg a lázongók átnevelésére. Az amerikai Védelmi Minisztérium számára készített, a napokban kiszivárgott katonai dokumentum döbbenetes terveket tartalmaz arról, hogyan készülnek a „politikai aktivisták” megbékéltetésére „PSYOP [pszichológiai hadviselés] tisztek” segítségével az USA területén felállítandó átnevelő táborokban, azzal a céllal, hogy megtanítsák az aktivistáknak „az amerikai politikai irányelvek értékelését.”
Az 
FM 3-39.40 Internment and Resettlement Operations (Internálás és áttelepítés hadművelet) címmel ellátott dokumentumot csupán a Védelmi Minisztérium erre kijelölt munkatársai kapták meg eredetileg még 2010 februárjában, azonban most az Interneten is kiszivárgott.

A kézikönyv leírja az internálótáborokban fogva tartottak regisztrálására vonatkozó irányelveket, globálisan és az Egyesült Államok területén belül egyaránt. A DHS és FEMA és hasonló amerikai szervezeteken kívül, a program partnereiként olyan nemzetközi szervezetek is szerepelnek, mint az ENSZ és a Vöröskereszt.

A dokumentum egyértelművé teszi, hogy az irányelvek az „USA területére” is vonatkoznak és szerves részét képezi még a „Védelmi Minisztérium által a civil hatóságoknak és a kijelölt rendvédelmi szerveknek nyújtott támogatás honi vészhelyzetek esetén,” beleértve „ember által okozott katasztrófákat, baleseteket, terrorista támadásokat és incidenseket az USA és az USA-hoz tartozó területeken.”

A kézikönyv leírja, hogy „a hadműveleteket polgári támogató akciók keretében is végre lehet hajtani,” hozzátéve, hogy „az USA területén történő végrehajtáshoz” a Posse Comitatus törvény (ami megtiltja a kormánynak, hogy a katonaságot a civil lakosság ellen vesse be) alóli felmentés szükséges, aminek beszerzéséhez az „elnöknek le kell mondani végrehajtói hatalmáról.” 
A dokumentum kitér arra is, hogy a fogvatartottakat társadalombiztosítási azonosítójuk alapján azonosítanák.

Az ellenséges harcosokon és egyéb kategóriába tartozó fogvatartottakon kívül a kézikönyv a „civil internáltak” rendeltetését is meghatározza, amikor leírja, hogy az állampolgárokat „biztonsági okból, védelemként illetve abban az esetben lehet fogva tartani, ha a személy vétséget követett el a fogva tartást elrendelő hatalom ellen.”
A kézikönyv elmagyarázza, hogyan kell elvégezni a fogvatartottak „átnevelését” a regisztrációt követően, különös hangsúlyt fektetve az USA irányelveinek elfogadtatására a politikai szakadárokkal.Az átnevelés a „pszichológiai hadműveleti tiszt” feladata, aki megtervezi „a fogvatartottak megbékéltetéséhez és akklimatizálásához szükséges PSYOP termékeket, hogy azok elfogadják az intézmény fennhatóságát és szabályait,” írja a dokumentum.

A kézikönyv a következő feladatokat határozza meg a „PSYOP csapat” számára:
átnevelési program kialakítása és kivitelezése az ellenséges hozzáállás csökkentése vagy megszüntetése érdekében, politikai aktivisták azonosítása, hangosbeszélők biztosítása (adminisztratív közlemények és utasítások közlésére, amikor szükséges), segítségnyújtás a katonai rendőrségnek a fogvatartottak és civilek kontrolálására vészhelyzet esetén,
a PSYOP program megtervezése és kivitelezése az amerikai politika és tevékenységek iránti megértés és hálaérzés kialakulása érdekében.
Ne felejtsük el, a dokumentum nem börtöntáborokban fogvatartott iraki felkelőkről beszél. A kézikönyv egyértelművé teszi, hogy az irányelvek az Egyesült Államok területére is vonatkoznak, a DHS és FEMA felügyelete alatt. A dokumentum azt is hozzáteszi, hogy „az áttelepítési műveletek alatt szükségessé válhat nagy mennyiségű civil lakosság ideiglenes (kevesebb, mint 6 hónapos időszakra) vagy hosszabb idejű (6 hónapnál hosszabb időre történő) elszállásolása is.”A történelemből egyértelműen kiderül, hogy internáló táborokat kizárólag elnyomó, diktatórikus hatalmak alkalmaztak, illetve alkalmaznak, mint a volt Szovjetunió és sztálinista rezsimek, mint Észak-Korea.

Eddig is sok cikk és videó jelent meg az Interneten a civil lakosság tömeges fogva tartására vonatkozó tervekről, de 
ez az első kézzel fogható írásos bizonyíték, hogy a hatalom valóban a politikai aktivisták és egyéb személyek átnevelésére készül.
2009-ben például a National Guard számos munkalehetőséget jelentetett meg, „internáló/áttelepítési specialistákat” keresve „civil internáló táborokba” az Egyesült Államok területén belül.Tavaly decemberben a Halliburton egyik leányvállalata, a KBR „szükségállapot táborokba” keresett személyzetet az Egyesült Államok öt különböző területére.

2006-ban az amerikai nemzetvédelmi hivatal arra 
szerződtette a KBR céget, hogy fogolytáborokat építsen a „várható nagymennyiségű bevándorló” kezelésére illetve meg nem határozott, egyszerre sok ember fogva tartását igénylő „új programok” gyors kifejlesztésére.

Rex 84, azaz Readiness Exercise 1984 (készültségi gyakorlat 1984) kifejlesztésének is az USA-mexikói határon áthaladó „tömeges kivándorlás” volt az állítólagos oka és a KBR szerződést is ezzel magyarázták.Az 1987-es Irán-Contra meghallgatás során azonban napvilágra került, hogy a program célja nem más, mint a kormány által rendelt „forgatókönyv és hadgyakorlat” kifejlesztése, amelynek keretén belül a szövetségi kormány felfüggesztené az alkotmányt, szükségállapotot hirdetne ki, hogy azután a katonai parancsnokság vegye át a hatalmat a helyi önkormányzatoktól és tömegesen táborokba zárja a „nemzetbiztonsági kockázatnak számító” ellenállókat.

A Barack Obama által szilveszterkor aláírt, 
a határozatlan fogva tartásról szóló NDAA törvény lehetővé teszi amerikai állampolgárok letartóztatási parancs nélküli elfogását és tárgyalás nélküli határozatlan idejű fogva tartását.

Forrás: Infowars, Idők Jelei

Masszív polgárháborúra készül a Nemzetbiztonsági Hivatal (DHS) az USA-ban !

2012, május 5 - 21:53
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Egy lebilincselő szerdai interjúban a 
TruNews Radio műsorában Doug Hagman magánnyomozó elmondta, hogy a magas rangú forrásai figyelmeztették: az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal /U.S. Department of Homeland Security (DHS)/ masszív polgárháborúra készül fel az USA-ban. 
"Emberek, mi egy hatalmas gazdasági összeomlásra készülhetünk" mondta Rick Wiles műsorvezetőnek.
"Problémáink vannak.... a szövetségi kormány civil felkelésekre készül - tette hozzá -, tehát minden alkalommal, amikor csapatmozgásokról, hatalmas katonai felszerelések mozgatásáról, a rendőrség militarizálásáról, fegyverkészletek, töltények vásárlásáról hallasz, az mind erre a felkelésekre való felkészülésnek a jele." 

Hagmann hozzáteszi forrásaira hivatkozva, hogy az aggodalmak a DHS-nél abból fakadnak, hogy a dollár összeomlása, a hiperinfláció, ami majd elindul és a tartalékvaluta megszűnése egy olyan országban fog bekövetkezni, ahol a lakosság, mintegy 
311 millió amerikai jelentős része éles lőfegyverekkel rendelkezik. 

A felkelések Görögországban is valós gondot jelentenek, de a felfegyverzett amerikai polgárok fellázadása már komoly nemztebiztonsági problémát jelent - ahogy a Pentagon egy nemrégiben elkészített jelentésében is taglalta. És ez a Védelmi Minisztérium jelentése szerint is komoly támadást és sérülékenységet hordoz magában a majd elinduló háborús események közepette. Erről már írt a védelmi minisztérium szakértője is. /Jim Rickards, author of Currency Wars: The Making of the Next Global Crisis./ 
Hagmann forrásai is megerősítették Rickards elméletét, hogy az US Dollár össze fog omlani a 
kínaiak kezében, akik már most is jelentős részét birtokolják (közel 1 Trillió $) illetve az oroszok miatt, akik egy arany fedezettel rendelkező vonzó alternatív megoldást fognak bedobni a dollár helyettesítéséreÉs főleg megtorlásul az agresszív amerikai külpolitikára lesz válasz, mely Kína ellen és Oroszország stratégiai szövetségesei, Irán és Szíria ellen irányul.

"Az egyetlen forrásunk, akit 1979 óta ismerek, még egykori rendőrként kezdte, ma egy szövetségi ügynökségnek dolgozik a Nemzetbiztonság védőernyője alatt. Olyan pozícióban van, hogy tud minden tervezett és már elindított intézkedésről. Ő mondja, hogy 
"nézd, amit látunk, az csak a jéghegy csúcsa..." "mi felkészülünk...."mi" a kormányzatot jelenti... mi egy hatalmas polgárháborúra készülünk ebben az országban."
"És ebben semmi túlzás nincs"...teszi hozzá megismételve Gerard Celente /Trends Research Institute’ alapítója/ által tavalyi évben tett előrejelzését, amiben szintén a dollár összeomlását és lázadásokat mutattak a trendek erre az évre.

Azóta elnöki rendeletek keretében beiktatásra került az NDAA (határozatlan idejű fogvatartásról szóló, minden állampolgárra kiterjesztett) törvény.
A DHS által rendelt több száz millió adag lőszer és rengeteg üzemanyag is mind arra utal, hogy valami nagyon tragikus esemény várható amerikai földön. Sokkoló események lesznek ráadásul egy választási évben.
"A DHS által a Patriot Act törvény bevezetése óta egy évtized alatt tett előkészületek, a civil szabadságjogok felszámolását eredményező megannyi elnöki rendelet mind csak a közelgő rémálom kezdetét jelentik", teszi hozzá Hagmann.

Majd folytatja: 
"Annyi sok rossz dolog fog történni a választások közeledtével, hogy jómagam abban sem vagyok biztos, hogy a végén tényleg lesznek választások." 
Egy másik különleges forrásom még azt mondta: 
"Nem, Te nem érted, ez mennyire rossz..." Ez az egész valós és ezek a DHS-nél felkészültek, hogy az amerikai emberek ellen harcoljanak.Összeesküvésből valóság lett - Az állampolgár az ellenség I.
Összeesküvésből valóság lett - Az állampolgár az ellenség II. Életbe lépett Orwell 1984. A TruNews műsorvezető megkérdezte: 
"De a Védelmi Minisztérium, miért elsősorban harcra készül fel? Egy újabb Észak-Dél konfliktus, Jenkik a konföderáció-pártiak ellen ?
De Hagmann szerint messze rosszabb a helyzet bármely két frakció közti harcnál. 
Egy egész nemzetre kiterjedő vészterhes esemény fog bekövetkezni, melynek középpontjában a dollár áll. 
Amire a DHS számít: "az amerikai dollár fenntarthatatlansága, a tény, hogy tovább nem vagyunk képesek az adósságot finanszírozni. Ebben az időszakban hiperinfláció lesz, a dollár értéktelenné válik, a gazdaság összeomlik. Ez az összeomlás olyan súlyos lesz, amire az emberek egyáltalán nincsenek felkészülve."
Forrás: TruNews és Beacon Equity Research
A forgatókönyvről már többször is írtunk... Legyen szó az "Angol-Szász Misszió"-ról vagy a szabadság felszámolásáról, ami most zajlik. Az a 800 FEMA internáló tábor, ami az utóbbi pár évben épült, nem céltalanul, hanem igenis okkal készült, ha elszabadul a helyzet.
(FEMACamp - American Locdown teljes 86 perces film)
(USA = Police State - Rendőrállam a 21.Században)+POLICE STATE 4: RISE OF FEMA full film 2h:20min 


Több tonna CHEMTRAIL anyagot nyomtak ma a nyakunkba ! Nektek is feltűnt ?



2012, április 27 - 21:33
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk')); BREAKING NEWS - Friss történés ! CHEMTRAIL - CSÚCS MA MAGYARORSZÁG FELETT !
Ezek tényleg gátlástalanul nyomták folyamatosan a mérget ránk a mai napon !
Ha Te még nem tudod, mi az a Chemtrail, akkor légyszíves legalább írd be a Google-ba vagy 
olvasd el korábbi cikkünket! 
Országszerte rengeteg bejelentést kaptunk és folyamatosan jönnek a képek a FB-csoportban is
Ma Magyarország felett (de gondolom nem csak a mi hazánkat érintően) reggeltől estig sugárhajtású gépek ontották az el nem illanó kémiai anyagokkal teli permetet. Órákig megmaradt, ahogy a CHEMTRAIL jellemzőit már ismerjük ! Akik eddig írtak: Debrecen, Nyíregyháza, Eger, Budapest mind ugyanez....Az időkép felvételein ragyogó napsütés, a valóságban meg fátyolos "kemoterápiás" csíkok tömkelege az égen....




MI A FENÉT PERMETEZNEK A NYAKUNKBA ? Petíció a chemtrail-ek ügyébenA pontos célt nem tudni és a vegyi összetételt is csak pár helyen sikerült bemérni, amikor csapadék hullott ebből (alumínium, bárium, stroncium). Mind rákkeltő...., de miért ?
A Világ Helyzetének írtak sokan és én is egész nap láttam!

Csaba írta és fotózta Debrecenből: " Ma reggel óta Debrecen felett minimum 20 vagy 25 gépet számoltam. A teljesen tiszta égből mostanra erősen fátyolfelhős lett. Ebből jött az a gondolat, hogy tenni kellene valamit.
Nevezetesen arra gondoltam, hogy 
mindannyian írhatnánk pl. a lakóhelyünk szerint illetékes ÖSSZES képviselőnek és megkérdezhetnénk, mint adófizető állampolgárok, hogy kinek a pénzéből finanszírozzák ezeket, mi a céljuk, mit tartalmaz a kiszórt permet. stb.

Az lenne a jó, ha minél többen írnánk, mert 1 fecske nyarat nem tud, ugyebár...De van itt a csoportban akár TÖBSZÁZ fecske is !!! Mit szóltok hozzá? Végre tennénk is valamit, nem csak posztolgatnánk nagy lelkesen...."

   
Budapestről írták: "Baromira nyomták ma 2 körül 5-6 gépből a chemtrailt Pest felett. előkaptuk a kamerát és vettük az egyik gépet. Visszanézéskor derült ki, hogy több hullámban UFO-k keresztezik a repülő útját. ha érdekel benneteket feltöltöm majd a videót."
Ezek saját felvételek Nyíregyházán ma este 19:50 körül: 


 


Ezt a 2 képet Nikolett küldte Spanyolországból, Fuengirola felett az ég délután:




Tanulmányozandó anyagok és még több infó itt:
A meteorológiai hadviselésről 
http://www.hm.gov.hu/hirek/kiadvanyok/uj_honvedsesegi_szemle/a_meteorolo...
Speciális felhők, kondenzcsíkok
http://komfortabc.hu/ido/felhoatlasz/site10.php
http://ismeret.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=51276
Esőcsinálás
http://www.grain.hu/eso.htm
Chemtrails
http://kataklizma.info/2010/07/12/chemtrails-halalos-csikok-az-egbolton
http://www.greatdreams.com/chems.htm
http://www.carnicom.com/
http://www.bibliotecapleyades.net/ciencia/ciencia_chemtrails.htm#Additional_Information (Angol)http://www.bibliotecapleyades.net/ciencia/strangedays/strangedays.htm#Contents
(Angol, 4 oldalas, rengeteg képpel)
http://www.rense.com/politics6/chemdatapage.html
Mivel a kormányunk nem véd meg és nem is tiltakozik a permetezés ellen , ami kitudja milyen mérgeket tartalmaz , javaslom vegyünk lézerceruzákat és együttesen világítsuk meg a pilótafülkét, és így elvakítva a pilótát az biztos hogy lezuhan és megnézhetjük milyen anyagot szórnak a fejünkre. Ha ez sem használ a leszálló gép pilótáját vakítsuk el , ebből már külpolitikai botrány lesz , mert a gép lezuhan, és az illetékesek veszik a lapot , és befejezik a permetezést , legalább is nappal . Egyrészt kiderül , hogy a tiltakozásunkat semmibe vették és továbbra is permeteztek, az incidens után kénytelenek lesznek beismerni , hogy mérgezték a környezetünket, és a védekezésünkre ártatlan emberek is meghaltak , de a permetlétől is ártatlanok haltak meg , a kompromisszum az lesz hogy beszüntetik a permetezést, csak kiállni a jogainkért szedjük le a repülőket kik permeteznek felettünk.

Halálos tévedés - egy iparág amit Haláliparnak neveznek. De miért is ?


2012, április 27 - 11:47
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
"Érezte már, hogy ön egyszer vidám, jókedvű...máskor meg szomorú ? Változékony a hangulata? - Akkor ön bipoláris !""Izgága a gyermeke és alig bír egy helyben maradni?
Akkor az ön gyermeke túlmozgásos, hiperaktív...stb."
Ilyen és ehhez hasonló hirdetésekkel  bombázzák reklámokban az embereket (főleg az angolszász államokban). Újabb és újabb tüneteket találnak ki bizonyos körök, akik újabb és újabb gyógyszereket írnak fel titkolt vagy nyilvánvaló mellékhatásokkal, majd azokra még újabb szerekkel állnak elő és innentől az áldozat számára nincs menekvés.


A következő témát azért osztom meg veletek, mert
ez is a valósághoz tartozik és nagyon sok eset mögött, amikor érthetetlen, napi szinten előforduló gyilkosságokról, öngyilkosságokról, amerikai iskolákban elkövetettlövöldözésekről hallunk, egy dolgot nem igazán szokott emlegetni a média:
vajon mi történt az illetővel az azt megelőző hetekben, napokban? 
Nagyon sok esetben hallunk ilyet: már pszichiátriai kezelés alatt állt az elkövető vagy voltak ilyen problémái. A laikus néző erre csak legyint és annyit mond:
"- Ja akkor már korábban sem volt normális...."
Az eseteket megvizsgálva viszont sokszor kiderül, hogy az 
OK és OKOZAT helye pont ennek az ellentéte:
- Mindaddig normális volt az illető, míg el nem kezdte szedni ennek az iparágnak a termékeit.
Halálos tévedés - Matthew és szüleinek története
Matthew felszabadult, vidám gyerek volt, mindig mosolygott. Szeretett élni, soha nem hagyta el magát, sportolt, jó személyes kapcsolatokkal rendelkezett. Olyan volt 18 éves korára, mint bármely más átlagos fiatal srác....
Egy időben rosszul aludt, rosszakat álmodott, szülei úgy gondolták hátha külső segítség majd segít, ezért 
elvitték egy pszichiáterhez, aki 15 perc beszélgetés után egy "Lexapro" nevű "gyógyszer" kipróbálását javasolta.
Hamarosan Matt senkivel nem akart már beszélni, teljesen bezárkózott és nemsokkal rá leugrott a mélybe, öngyilkos lett.


Egy anya és szülők története, akik rávilágítanak egy halálos összeesküvésre, egy üzletre, mely gátlástalan, a profit tartja életben és tudománynak állítja be magát, bár soha senkit nem gyógyított még meg ....
Az elhalálozások, öngyilkosságok, születési rendellenességek és súlyos káros hatások hátborzongató statisztikái mögött ott húzódik a világszintű gyógyszerezési járvány emberi oldala - azok személyes története a veszteségeikről és azok bátorsága, akik a valódi árat megfizették. 


Amint meghallja, hogy nyolc bátor anya, a családjaik, egészségügyi szakértők, tanácsadók és orvosok mit gondolnak erről az egészről, egy dologról meg lesz győződve.. :  A pszichiáterek HALÁLOSAN TÉVEDNEK.


Ritka történelmi és jelenkori felvételeken keresztül, valamint több mint 160 orvossal, ügyvéddel, pedagógussal, túlélővel és a mentális egészség területének és visszaéléseinek szakértőjével készített interjúkon keresztül ez a
megdöbbentő dokumentumfilm fényt derít a brutális áltudományra és multimilliárd dolláros átverésre, ami a pszichiátria.Úgy gondoljuk, joga van ismerni a rideg, kemény tényeket a pszichiátriáról, művelőiről és arról a fenyegetésről, amelyet gyermekeinkre jelentenek. Ismerje meg az igazságot – nézze meg ezt a filmet.
 PSZICHIÁTRIA - A HALÁLIPAR  

Biohackerek feltörhetik az emberi agyat? - A szintetikus biológia új irányai


2012, április 24 - 01:34
Az amerikai tudósok meg vannak győződve, hogy nincs messze az az idő, amikor az agyat ugyanúgy „fel lehet törni”, mint a számítógépet, azaz irányítani lehet majd az embert.
Vírusként speciális mikroorganizmusok szerepelhetnek, amelyeket a gépsebészet új irányával, a szintetikus biológiával foglalkozó kutatók hozhatnak létre.
A sejtek, mint élő mini komputerek, a DNS, mint a programozás nyelve: íme a futurológusok üzenete. Ugyanakkor az orosz szakemberek szerint az ilyen összehasonlítás csakis metafora.


Egyáltalán nem korrekt a számítógép és az emberi agy közvetlen analógiája – mondja Alekszandr Kaplan génsebészeti szakértő. A programozó nagyon jól ismeri a számítógépet, pontosan tudja, hová küldi a vírust, hogy károsítson bizonyos programot. Az emberi agy azonban sokkal bonyolultabb.


"Az agy titka titok marad. Senki nem tudja most, hogyan olvasható az információ az agyból. Hiszen százmilliárdnyi idegsejt közül melyikhez kell fordulni? Ez a feladat teljesíthetetlen az agykutatók számára is. Akkor mit tehet egy apró vírus, amely arra irányul, hogy valamelyik sejt genomjába beépülve újraalkossa magát? Ez irreális feladat, még a nagyon távoli jövőre is."


Alekszandr Kaplan szavai szerint rendkívül nehéz kialakítani szintetizált genommall rendelkező mesterséges szervezetet, amely hasonlítana az ésszerű lényre és maga is képes lenne „gondolkodni”.


Más szakemberek feltételezik, hogy 
elvileg nem zárható ki az ember viselkedésének irányítása speciálisan beprogramozott mikroorganizmusokkal. Vlagyimir Korovin, az Információs Csúcstechnológiák Ügynökségének igazgatója szerint, ami „korábban csak a fantázia terméke volt, most realitássá válik. "Mesterséges szerveket állítanak elő, olyan printereket, amelyek nyomtatják ezeket a szerveket” – állapítja meg a programozó.


Bármilyen távlatokat is rajzoljanak a tudósok, a szintetikus biológia eredményei kétségtelenek. Már elkészült az első baktérium, amelynek teljes egészében mesterséges a genomja. 
A tudósok olyan mikroorganizmusok kidolgozásán munkálkodnak, amelyek generálják a gyógyszereket, az élelmiszert, sőt még képesek elektromosság előállítására is.


Az ILLUMINATI elleni háború - D. Wilcock interjú a tömeges letartóztatásokról magyarul


2012, április 16 - 23:40

VÉGRE MAGYARUL! Mivel nagyon sokan érdeklődtetek, mit is jelentenek a felröppent hírek tömeges letartóztatásokról, több száz vezető bankár tényszerű lemondásáról, ezért a Fulfordtól kapott információk után David Wilcock oldalán megjelent legfrissebb információkat is közzé teszem magyar nyelvű fordításban.(ahonnan aTrillió Dolláros Botrány is elindult) 
Ezen kívül a "DRAKE"-kel készített interjút is hallhatjátok majd olvashatjátok. 

Tudom, hogy sokan közületek kételkedtek minden ilyesmiben, de éppen ezért minden kommentár nélkül hozom nektek David Wilcock írását. A feldolgozását, meg majd ki-ki magában lerendezi, illetve 
FB-on "kibeszéljük".Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! (Írta és Szerkesztette: O.László, fordította FERENC)
A Trillió-dolláros sztorit is tabuk nélkül hoztam ide nektek és csodálkoztam, mennyire nem kap publicitást egy ilyen volumenű botrány és a világ vezetői ellen folyó eljárás, per. Gyakorlatilag Magyarországon egyedül a Világ Helyzete hozta le kizárólag. 
De örülök neki, hogy foglalkozott vele az Enigma és a HunTV is műsoraiban, mert így sokakhoz eljutottak "a föld alatt", illetve magasan a "felszín felett" folyó dolgok. 
A teljes dokumentáció rendelkezésre állt, olvashattátok a peranyagot. Aki nem, annak, itt az összes bejegyzés... Ide próbálnám kötni a legfrissebb fejleményeket:


A PENTAGON AZT KIVÁNJA, HOGY AZ ALÁBBI INFORMÁCIÓK VIRUSSZERŰEN TERJEDJENEK ELHáttér információ -  Nancy B. Detweiler, M.Ed., M.Div.Mint már sokan hallottatok a kivételesen nagyszámú letartóztatásokról és lemondásokról a banktisztviselők, pénzügyi alapok, befektetési házak, biztosítási társaságok, és a világ kormányainak hivatalnokai között, ami végbement 2011 szeptembere óta. 
Amit az amerikaiak még nem tudnak, hogy egy hatalmas akcióra kerül sor hamarosan az Egyesült Államokban. Annak érdekében, hogy megértsék azt, hogy miért nem hallottak semmit ezekről az eseményekről, meg kell értenünk, hogy a főbb hírújságok és televíziók nagyon erősen kontrol alatt vannak az Illuminati és a Sötét összeesküvők által. Ez az az Illuminati, akinek szándékában állt megakadályozni az Új Világrend létrejöttét úgy, hogy a bolygónk lakosságának egy hatalmas szegmensét kiírtja, és a maradékot rabszolgává teszi. Ezek az emberek le lesznek tartóztatva és el lesznek távolítva egy bizonyos helyre, ahol már nem tudnak többé ártani.Mielőtt felhagyna az olvasással és elutasítaná, hogy 3 óra időt szánjon arra, hogy meghallgassa a hanganyagot, ami alább van listázva, muszáj átgondolnia, a következőket:Tudni akarom-e, hogy mi történik most? Én, mint szülő, miniszter, hírriporter, tanár, vagy állampolgár akarom-e, hogy tudatlanul maradjak, hogy mi áll készen, hogy végbemenjen, és hatással lesz az életemre, a családomra és közösségem életének minden fázisára?
Sok előkészület van folyamatban és ment végbe a színfalak mögött, hogy felkészüljünk a kormányzati és vállalatok vezető tisztségviselőinek elkövetkezendő tömeges letartóztatására. Ahogy hallani fogják a hanganyagon, a Pentagon már elkészítette a Tervet egy ilyen eseményre még 1979-re. A jogi előkészület a helyén van. Rendkívül részletes tervezésnek az a célja, hogy a lehető legkevésbé zavarja meg a nagyközönséget és a mindennapi életünket. Azonban lesz néhány nap, remélhetőleg nem hetek, melyben a szolgáltatások talán megszakadnak. A tömeges letartóztatások alatt, akár 72 órán keresztül, a határok le lesznek zárva, és a műholdas szolgáltatás le lesz állítva. Ez azért szükséges, hogy megakadályozzuk letartóztatásra ítélt személyek szökését. Ez az az időszak, amire szükségünk van, hogy felkészüljünk.
24 óra lesz számunkra, hogy a sajtót értesítsük. Azért, hogy felkészítsük az amerikai embereket, a Pentagon mostanában felkért egy korábbi vietnámi veteránt, aki be lett vonva a jogi előkészületekbe, hogy menjen a rádióba és az internet elé, és magyarázza el valójában mi is történik.
 Ez a veterán a „Drake” név alatt fut.
Az alábbi YouTube video egy interjú Drake-kel, amit David Wilcock készített, aki szintén magas szintű információkkal beavatott. Az interjúban, Drake elmagyarázza az államok többségében átlagos állampolgárok által végrehajtott jogi előkészületeket, amelyek lehetővé teszik, hogy ezek az események megtörténjenek a nemzeti alapító okiratok szellemében. Ezek az események eltávolítják a főbb akadályokat egy sokkal jobb élethez az amerikaiak számára, végül pedig mindenki számára az egész bolygón.

Frissítés – 2012 április 5. – David készített mostanra egy átíratot az interjúról, amit gyorsabbnak találhattok a meghallgatásnál: 
http://www.divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1043-massarrests
Ön tartozik magának, a családjának, és azoknak, akiket segít annyival, hogy figyelmesen végighallgatja mind a 3 óra értékes információt. Emberek, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi történik Amerikában, sokkolva és dühösek lesznek, ahogy hallják mit tettek velük. Ahányan csak lehet közülünk, annyian tudják nagyban enyhíteni ezt a sokkot, azzal hogy tudatják velük ezeket az eseményeket, és hogy a végeredmény egy sokkal jobb világ lesz számunkra. 
A Pentagon szintén kér mindenkit ezen a hanganyagon, hogy segítsen, közzétenni az információkat. A nyilvános pánik meg fogja hosszabbítani az eljárást, és bármilyen erőszak ugyanezt teszi. Nekünk, embereknek szükségünk van arra, hogy tájékoztatva legyünk, és hogy békésen segítsünk, ahogy csak tudunk – terjesztve a szót, a legnagyobb sugárútja a segítségnek. A cél, hogy ez egy békés esemény legyen, erőszak nélkül.
Kérlek, küld az alábbi cikket mindenkinek, akit ismersz, és a helyi médiának. Lelkipásztorok, önök nagyon sok emberrel vannak kapcsolatban. Mi a nemzetünk újjászületéséről beszélünk. Kérem, hallgassák meg, és segítsenek felkészülni a gyülekezetüknek. További információk:http://www.divinecosmos.com/  -  David Wilcock’ weblapja –  Itt találhatsz nagyon fontos cikkek sorozatát, amelyek az interjúban említve vannak. Ezek az interjúk  Ezek a cikkek kinálnak nagyon kiválló háttéranyagot a történtekhez.http://www.freedomreigns.us/  -  Drake’weblapja
Az eredeti 13. módosításAz interjúban említve:Ha az Egyesült Államok bármely polgára elfogadja, követeli, megkapja, vagy megtart bármilyen nemesi címet, becsületrendet, vagy a Kongresszus hozzájárulása nélkül elfogad, vagy megtart bármely ajándékot, nyugdíjjáradékot, bármilyen hivatali állást vagy járandóságot bármilyen uralkodótól, királytól, hercegtől, vagy idegen hatalomtól, akkor az ilyen személy felfüggeszti állampolgárságát az Egyesült Államokban, és nem tarthatja meg semmilyen bizalmi vagy képviselői hivatali működését mindez idő alatt.”
Quote from the Senate Journal via The TONA Research Committee –
http://www.amendment-13.org/   The Corporation of the USA is also mentioned in the interview.Következzen most a DRAKE-kel készült Wilcock interjú magyar nyelvű átirata(,illetve a lényeg belőle) David Wilcock interjújának fontos momentumai , amelyet a bennfentes „Drake”-kel folytatott 2012. március 28.-án.
Drake” egy bennfentes által használt név, aki beavatott abba a tervbe, amiben rosszfiúk ezreit fogják letartoztatni az Egyesült Államokban, akik felelősek számos bűntényért, amit a köznép ellen követtek el. Ez az ember, „Drake” fel lett kérve a Pentagon által, hogy tájékoztassa az embereket, hogy mit várnak el tőlük mikor ezek a tömeges letartoztatások elkezdődnek, és a média által közvetítve lesznek. 
"Drake" kapott egy hatalmas kupac papírköteget, amely teljesen részletez egy tervet egészen 1979-ig visszamenőleg. Azt mondta, hogy nem olvasta az összeset, de néhányat belőle igen, és ez az alapja az összes magas szintű gazfickó letartoztatási tervének. Sok munka lett elvégezve az évek során, hogy meg lehessen tenni ezt törvényesen és békés módon. Kutatással, amelyet Drake is végzett a törvények eredetén visszamenve több ezer évet.
A lényeg az, hogy a jó fiúknak van papírmunkájuk, hogy a hadseregnek polgári felhatalmazást adjanak, hogy felvegyék a kapcsolatot a Szövetségi Marshal-okkal, akik másfelől kapcsolatba lépnek a helyi törvény végrehajtóival, akik valójában megteszik a letartóztatásokat. Fontos dolog tudni, hogy 
ez NEM egy katonai akció, vagy katonai puccs, vagy statárium. Talán lesznek állomásozó csapatok, hogy biztosítsák a helyi végrehajtók akcióit, és a Szövetségi Marshalok velük lesznek. A Hadsereg azért lesz csak ott, hogy támogatást nyújtsanak, ha szükséges.
David Wilcock és Drake értresítve lesznek a letartóztatásokról egy nappal előtte, vagy még előbb, így fel lehet tenni az internetre, hogy vírusszerűen terjedjen. 
David Wilcock szerint elképesztően nagyszámú „mélyen beágyazott vakond” van, akik sokkal közelebb vannak ezekhez az emberekhez (letartóztatandó), mint azt bárki gondolná, hogy közel kerülhetne. Drake szerint a legtöbb ilyen ember, hivatalnok, és NEM fizikailag aktív.
A terv NEM teremt káoszt, vagy erőszakot. Mikor Drake emberei megkapják a zöld lámpást (zöld utat), hogy minden el van végezve, az vírusszerűen terjeszti majd a letartoztatások hírét, beleértve a kapcsolatot a mainstream (elsődleges) médiához.
Emellett vannak tervek és emberek jó helyen, hogy biztosítsák az elektromos ellátást, a telefont, az internetet, csatorna (szennyvíz) szolgáltatást, amíg ez lezajlik. Vannak taktikai helyezkedések jelenleg ennek okáért.
A legfontosabb elem itt, hogy a rossz fiúk pénzügyi hatalmát súlyosan korlátozzák. Többé ne legyen tőkéjük lefizetni senkit, hogy elvégezze az ő piszkos munkájukat. Dokumentumok és papírmunka van a jó fiúk kezében, ami hatálytalanít bármit az eredeti 1812. évi 13-as módosítás után. Bármely -- végrehajtási rendeleteket, szabályokat, szabályzásokat, stb. amelyek törvénytelenek és alkotmányellenesek, semmisé téve, ha egyszer lezajlik minden! Ez érint minden törvényt és rendelet, amely ellentétes az eredeti Alkotmánnyal. A hadsereg nagy többsége már támogatja ezt a tömeges letartoztatást.
Drake utasítva lett, hogy lépjen kapcsolatba annyi földalatti hadsereggel, amennyivel lehetséges, tartalmazva a szabadság csoportokat és bárkit, aki fegyverrel rendelkezik, hogy mondja el nekik mi fog történni, és hívja őket segítségül, ha szükséges.Az összes FEMA tábort az egész országban, amit a rosszfiúk nekünk szántak, fel lesz használvahogy elhelyezzék ŐKET (rossz fiúk) helyettünk.
Mi fog történni a szigorítások alatt az Egyesült Államokban:• A műholdas rendszer nem fog működni, így nem lehet nemzetközi hívásokat indítani, és a kimenő és bejövő forgalom le lesz TILTVA! A nemzeti határok lezárása katonai ellenőrzés alatt lesznek a „rendkívüli körülmények alatt”.Ezek a rendkívüli körülmények megoldják a hazánk, az Egyesült Államok SZABADSÁGÁT, mikor a „rosszfiúk” úgy döntenek, hogy elszaladnak.
A 2008-as tözsdei zuhanáskor dollárok ezermilliárdjait küldték ki elektronikusan az országból, amely kiváltott egy riasztást, és le lett állítva a „jó fiúk” által, akik elvágták a kommunikációt. Különben egy 1930-as évekbeli hatalmas tőzsdei összeomlás lett volna mindenütt újra.Emiatt a műholdas kapcsolatok le lesznek kapcsolva, amikor megtörténik, hogy védjen minket a pénzalapok egy elektronikus kiutalásától az országból.
Az ok, hogy miért lesznek a nemzetközi utazások letiltva, hogy a bankárokkal megtömött magánrepülők nem szállhassanak fel. Ha megpróbálnák, le lesznek lőve!
A teljes szigorítások 72 óráig fognak tartani, ha szükséges. Az idővonal: - 24 órát vesz igénybe az első iramhogy megtegyék a tömeges letartóztatásokat;
a második hullám másik 5-6 óra, hogy meggyőződjenek, hogy megvan minden szükséges irat, hogy elítéljék ezeket az embereket. Másrészről, bizonyos érzékeny területek, mint az erőművek és térségei, amiről nyilvántartás van, védve lesznek, hogy megakadályozzák azok felrobbantását. Amikor minden világos, és a katonai műveletek végre lettek hajtva, akkor ez felkerül az internetre és virusszerűen terjedni fog. Drake elmondja, hogy ezek video-anyaggal lesznek ellátva. Szintén lesz egy speciális oktató csatorna, ami elmondja a rosszfiúk történetét- hogyan kerültek hatalomra, hogyan működtek, ami néhány hónapig közvetíti majd ezt.
A fő dolog, amire emlékezzetek: NE ESSETEK PÁNIKBA!!! Ne aggódjatok mikor ez történik. Ez mind gondosan meg van tervezve évek óta, és minden el lesz magyarázva mikor megtörténik. 
Nagyon sok ember hivatala megüresedik, ezért egy rendkívüli szükséglet lesz emberekre ideiglenesen, hogy betöltsék ezeket a pozíciókat. Hangsúlyozva lesz, hogy ez csak IDEIGLENES.
A 72 órás, vagy rövidebb, periódus végén, nyilvános bejelentés lesz a Fehér Ház sajtószóbájából. 
Ezek a nagy változások előre lettek jelezve az ősi próféciákban a világ minden táján több ezer évvel ezelőtt. Az Aranykor meg lett jósolva nagyon régen, a gonosz teljes pusztulásával együtt.
Új technológiák ezrei lettek eltitkolva évtizedek óta, amelyek most nyilvánosságra kerülnek, Ezek közt van a Csillagkapu és a táplálék replikátor (másolók), amelyeket már régóta használnak. A Replikátor az elme által működik, és élelmet teremt az anyagból, amely átalakul tiszta élelmiszerré, amit megeszünk.Sok média el fog tűnni, mivel ők is bűnrészesek ebben az egész rendszerben, eltitkolva az igazságot előlünk.
A kifogás, „Én csak követtem a parancsokat”,vagy „Csak a munkámat végeztem”nem fog működni! Végül mindenki a Pentagonban, tudatában lesz, hogy mi történik.Korábbi kapcsolódó cikk:
BEINDULT ! Galaktikus fordulat...zajlik AZ IDŐK VÉGÉNEK HÁBORÚJA az Illuminati ellen
Ázsiaiak az Elit és a FED lefejezését, ÚJ PÉNZRENDSZERT terveznek
Az évszázad botránya lehetne 1.rész - 1,1 trillió dolláros rést ütöttek az ILLUMINATI pajzsán?



Ki irányítja a hálót és kik is vagyunk MI valójában ?! Mit kell tennünk ?


2012, április 14 - 17:23


DAVID ICKE gondolatai most rengeteget segíthetnek Neked is:
"Ki irányítja a hálót ? MINDIG A PÓK IRÁNYÍTJA A HÁLÓT. És a pók egy olyan szinten van, amit sosem látsz."


Nem politikusok, a Bush család, még csak nem is a Rockefellerek ...ők is csak pókfonalak.
Az igazi erőt, ami manipulálja az egészet sosem látod, hogyan működik az árnyékban. 

Egy központi irányító politikát folytat, és ezért látod, hogy ugyanazok a dolgok történnek különböző országokban ugyanabban az időben. Ez azért van, mert az utasítások egy központi helyről jönnek. 
Hogy mi a mi szerepünk, akik sok mindről tudunk és olyanokat is látunk összefüggéseiben, amit mások nem? Működhetünk és beszélhetünk olyan szinten és olyan dolgokról, mint például : banki csalások, politikai átverés, manipulált háborúk, manipulált 9/11. 

És kell is, mert tudnunk kell róluk ! De ha csak ennyit teszünk, hogy ezeknek az információját továbbítjuk, akkor egy olyan körciklusban működünk, ami tudja mi a baj, de nem tuja hogyan jusson ki belőle. 
Soha nem fogjuk tudni, hogyan szabadítsuk fel magunkat, ameddig nem értjük meg, hogy kik is vagyunk valójában. 
Hogyan lehetsz szabad, ha azt sem tudod, hogy ki vagy ???
Hogyan lehetsz szabad, ha azt sem tudod, mi a valóság természete, amiben élsz ???
És hogyan hozol létre dolgokat, anélkül, hogy tisztában lennél vele, hogy valójában Te hozod létre azokat a dolgokat ? NEM LEHETSÉGES ! 


Az "öt érzékszerves" összeesküvés mellett foglalkoznunk kell ugyanolyan erővel (,de azt mondom még erősebben...) a valóság természetével: hogyan hozzuk létre a valóságot, és hogyan hagyjuk, hogy mások hozzák létre számunkra, azáltal, hogy BIZONYOS HITRENDSZEREKKEL PROGRAMOZNAK MINKET.
A kettőnek együtt kell történnie, különben sosem fogunk kikerülni ebből ! 


 

Ha azt mondom, hogy a "tested" egy számítógép és Te magad valójában végtelen tudat vagy, akkor semmi olyat nem mondtam, amit már ne tudtál volna eddig is. Azt mondom, amit elfelejtettél !
Mert amikor ebbe a világba jössz ... és mert a tudás el van nyomva .... (ezt valaki egyszer mondta): képzeld azt, hogy a szüleid kis korodtól kezdve azt mondják 2+2=5.
Aztán óvodába mész, ahol azt mondják 2+2=5.
Aztán iskolába és az ottani kedves tanárok még mindig azt mondják 2+2=5.
Most már az összes osztálytársad, akik a fenti rendszeren átestek azt fogják mondani, hogy 2+2 az 5 és ha azt mondod, hogy 4-el egyenlő, akkor ki fognak röhögni. Aztán bejutsz egyetemre, ahol professzorok vannak bajusszal és azt mondják 2+2 az 5 !
De Te: - Nem, nem 4-el egyenlő !
Ők viszont: Nem! 50 éve csinálom ezt és a világ legokosabb embereivel találkoztam.
5-el egyenlő és ez a fiú nem fog sokáig jutni...


Aztán bekapcsolod a TV-t, mely azt mondja . "Jó estét kívánunk, 2+2 az 5 és most az időjárás...."
Jó eséllyel egész életedben azt fogod hinni, hogy 2+2 az 5. De akkor is 4-el egyenlő! 


És amikor.. (és ez a lényege a valóság természetével kapcsolatos információknak)valaki azt mondja, emlékszel ? 2+2 az 4, Azt mondod :óóóó tényleg, igen ! És ezért van ez a felismerés ekkora hatással az emberekre. Mert amikor meghallják, rájönnek, hogy "ez az igaz...tényleg ez az igaz!..." Mert emlékeznek rá !

Egy olyan világban élünk, ahol az emberiség nagy része egy amnéziás állapotban, egy hipnotikus transzban van. Mert mióta megérkeztek ebbe a világba, magukkal és a világgal kapcsolatban hamis információval látták el őket ! 

Minden szabadság a természetes és örök jogunk! Nem egy ajándék, amit egy sötét öltönyös vagy éppen egy egyenruhás dönt el, hogy ide ad vagy sem !
Nem szabad, hogy hagyjuk, hogy provokáljon vagy megfélemlítsen minket ez a "nagy testvér" (Big Brother megfigyelés) szarság ! 
És ezek az egyenruhás banditák, akik mások akaratát akarják ránk kényszeríteni !

Mi és a hasonló gondolkodók felfedjük azt a módszert, amivel rabszolgaságba akarnak minket taszítani, illetve ott tartani ! Mert mi már látjuk a játékot...és NEM FOGJUK játszani az ő szabályaik szerint !
A válaszunk:
A nagy testvér figyel Téged! De a nagy testvér elmehet a büdös francba !!!

David Icke 




" A polgári engedetlenség nem a mi problémánk. A mi problémánk a polgári engedelmesség. A problémánk az, hogy emberek jelentős száma az egész világon engedelmeskedtek kormányuk vezetői utasításainak, háborúkba mentek és milliókat öltek meg emiatt az engedelmesség miatt...
A mi problémánk az, hogy az emberek engedelmesek a világon a szegénységgel, éhezéssel és az ostobasággal, a háborúval és kegyetlenségekkel szemben. 
A problémánk az, hogy az emberek engedelmesek azzal szemben, hogy míg a börtönök piti tolvajokkal vannak tele, addig az igazi rablók vezetik az országokat."(Howard Zinn)


Nézd meg ezt a linket

THRIVE HUN - Növekedj! Magyar szinkron - teljes film

1 megjegyzés:

  1. Mert csak a fényt keresik. A pénz, a hatalom, a hírnév és a gazdagság az egész generációnkban lesz a címed, és az álmaid valóra válnak. Ha érdekel az illuminati világhoz való csatlakozás, rendelje meg (USA) e-mailben ma e-mailben: illuminatiworldwideorder@gmail.com
    Vagy mi is-app .. + 19292811087

    Az online kezdeményezéshez.
    Nem számít hol vagy. A távolság nem befolyásolhatja a baphomet munkáját.


    Megjegyzés: Nem fogadjuk el a whatsap hívást.


    https://www.gaia.com/article/what-is-the-illuminati

    VálaszTörlés