2012. július 3., kedd

Mozgatják a bábukat


 


Mozgatják a bábukat

Kém game: A rendőrséggel kijátszatják a „kém-kártyát”

yoda, sze, 2007-02-21 15:13 Belföld | Botrány
Előbb „felségsértés”: 15 lövéssel lukasztják át a Teve utcai palota felső, és csakis a legfelső emeleteinek az üvegfalait. Majd újabb szenzáció: két postásgyilkossággal gyanúsított férfit fog el a rendőrség, akik közül az egyik a móri mészárlásban való részvétellel is gyanúsítható.
A két ügyön dolgozó nyomozó csoport – a nyilatkozatok szerint – nemrég egyesítette információit, s ezek nyomán jutottak el a gyanúsítottakhoz.
A dolog erősen emlékezetet alvó, még inkább az altatott kémek esetére.
Mert nem csak „alvó” kémek vannak. Alvók, akiket csak veszélyesnek ítélt időszakban aktivizál a szervezetük.
Altatott kémek is léteznek. Olyanok, akikről tudomása van az adott kémelhárításnak, de le nem leplezi őket. Nem, mert kapcsolatrendszerük felgöngyölítése a fontos. Nem, mert csak akkor buktatják le őket, ha a saját fontos emberük bukik az ellenfélnél. Így van esély a kettő kicserélésre.
Ez történt a Szovjetunió fölött lelőtt U 2-es kémrepülőgép pilótájának, Powers kapitánynak, és az USÁ-ban leleplezett szovjet mesterkém, Rudolf Abel esetében. Kicserélték őket.
Ám a politika is beleszól a titkosszolgálatok játszmájába: „Még ne buktassátok le, még nem érett meg a bel/külpolitikai helyzet”!  Aztán pár hónappal, vagy egy-két évvel később jön az ukáz:”Most!” Most kell meggyőzni a hazai/nemzetközi közvéleményt az ellenség aknamunkájáról! Ezzel a szenzációval most kell elterelni a hazai/nemzetközi közvélemény figyelmét más, lényeges kérdésről, nehézségről, stb.
Most kell demonstrálni a rendszer éberségét, a rendfenntartók rátermettségét, hasznosságát, hazafias hősiességét. Most, amikor ugyancsak megcsappant a bizalom bennük. Dicsőséges tavalyi október 23-i szereplésüket követően megingott a hazai/nemzetközi tekintélyük.
És vészesen közeledik március idusa!
„Őrizkedjél Martius idusától! – szólítja meg a szenátusba induló Caesart Shakespeare drámájában a Jós. Caesar a feléje kiáltó jövendőmondót maga elé hozatja, ahol a Jós megismétli figyelmeztetését. S hogy mi az egyeduralkodásra törő Caesar válasza?
- „Ábrándozó, bocsássuk őt. Eredj!”
Lám Caesart ez esetben nem éles esze, nem is bátorsága, hanem végzete, azaz hübrisze, elbizakodottsága, kevélysége vezérli. És elindul végzete színhelyére, a szenátusba, ahol”Pompeius oszlopalján, honnan a vér mindegyre folyt, nagy Caesar elesett.”
A mi Nagy Elnökünk megorrolhatott valamit. Talán Iulius Caesar Jósa, talán más intő jel okán. Felteszem, hogy ilyen ómenekben bőven volt része az elmúlt évben az Nemzeti Múzeum előtti beszédének fogadtatásától kezdve a májusi Őszödig és az októberi őszig.
Agytrösztölt tehát, kitervelt, s a „legjobb védekezés a támadás” tavalyi jelszavával felvértezetten figyelemelterelő és imidzs-javító akcióba kezdett.
Van miről a figyelmet elterelni. Az egészségügyi (p)reformtól – úgy alakítják át, hogy az a tehetősek üzlete legyen – kezdve az energia árak emelése, az iskolabezárások, köztisztviselői elbocsátások során át – hányan ingadozhatnak remény és félelem között! – egészen a legújabbig, a Petrétei-féle gyermekpornográfiával kapcsolatos törvénymódosítási javaslatig.
Mit tesz erre a magyar Óz, a Nagy Varázsló? Csiribí-csiribá, előhúzza zakója ujjából a „kém-kártyát”, a magyar rendőrség felébreszt egy „alvó ügyet”.
Íme, így nyomozunk, ilyenek vagyunk mi!
A 2002-es móri vérfürdő nyomozásának a lezárása a mai napig nem igazán meggyőző. És a mai napig foglalkozatja a közvéleményt ez a hazánkban eddig példátlan mészárlás. Most aztán megfoghatja a rendőrség az említett postásgyilkos rablókkal együtt az Isten lábát!
Most, március idusa közeledtével, amikor ismét nagy szükség lehet s lesz rájuk. Csakhogy most már valódi társadalmi támogatottsággal tehetik, amit tesznek. Ők, akik egy csapásra törvényességünk, rendünk és az igazság bajnokai lehetnek.
Mert Elnök-Varázslónk mindig előre tervez. S határozott terv szerint irányít is, mint most a rendőrséget. És nem csak egy lépést tervez előre, mint a kocasakkozók. Legalább kettőt, de ambíciója a három anticipált lépés. Elvégre három a magyar igazság, s mégiscsak ő lenne minden magyarok miniszterelnöke, vagy ki a fene?! Tán csak nem a Viktor?!
S az emberek…? Hogyan viselkednek az emberek?  Erősen tartunk tőle, hogy van esélye ennek a logikának.
Már csak azért is tartunk tőle, mert ma éppen február 21-e van…! Ennek okán (is) lapoztunk bele a háromszázharminc évvel ezelőtt, február 21-én Hágában elhunyt nagy holland filozófus, Spinoza könyvébe, amely a következő mondattal kezdődik:
Ha az emberek minden ügyüket határozott terv szerint tudnák irányítani, vagy ha a sors mindig kedvezne nekik, akkor sohasem lennének a babona rabjai. Mivel azonban gyakran oly nagy bajba kerülnek, hogy nem tudnak maguknak tanácsot adni, s mivel többnyire – mértéktelenül vágyakozva bizonytalan szerencsejavakra – szánalmasan ingadoznak remény és félelem között: ezért lelkük nagyon is hajlamos arra, hogy bármit is elhiggyen.”
E Spinoza mű címe: Teológiai-politikai traktátus. Arról szól, mi alapozhatja meg az államba tömörült emberek emberhez méltó életét. Csak jelzéskén írjuk ide a közel háromszáz oldalas mű zárófejezetének címét, amely nem más, mint a Gondolatszabadság.
Mert gondolkoznunk azért még szabad!

(gondola.hu)
Melyik vakoló gárda áll az irányító pult mögött, kinek táncolnak itt a bohócok, hogy a szemünkben nagynak tűnjenek eljátszák a bohózatott. De valóban ki és mit tartott a móri fiókban, ha a pénz nem kellet az elkövetőknek. És kik ezek a balekok, akik elvitték a balhét a vakolók után. Ők is Táncos Gáborok, és a zsidó vakolók osztják osztották a kártyát, és nekik a balek szerep jutott.

Hajléktalanok fantomcégei – újabb magyar Siemens botrány

ördögfióka, h, 2006-12-11 10:28 Botrány
Kutrucz László és Baráth László többedmagukkal évekig sikeres hajléktalanoknak számítottak: ügyvezetőkké avanzsáltak a Schrödl András kezdeményezésére alapított cégekben. Ügyfeleik között tudhatták a Siemenset is. A fedél nélküli ügyvezetőket a Nemzeti Nyomozóiroda most okirat hamisítással és sikkasztással vádolja.
Kutrucz László és Baráth László a Jolly eszpresszó pultja mellől ült át a Kft.-k ügyvezetői székébe. Előtte médiaforgalmazásból, (azaz a Fedél Nélkül és a Flaszter című lapok terjesztéséből), illetve egyéb alkalmi munkákból tartották fenn magukat. Egyik nap a presszóban kereste fel őket Schrödl András könyvvizsgáló. Akarsz egy kis pénzt keresni? – szólt Kutruczhoz, aki rögtön igent mondott. Feladata – mint a hvg.hu-nak elmondta –, az volt, hogy adja a nevét cégalapításokhoz, szignáljon kitöltetlen szerződéseket, üres csekkfüzeteket, illetve írjon alá „nagy bizniszek” lebonyolításához szükséges formanyomtatványokat.
Schrödl jól választott: Kutrucz, a könnyű pénzkereset lehetőségét megtapasztalva, a könyvvizsgáló kérésére, újabb és újabb hajléktalanokat szervezett be, köztük Baráth Lászlót is. Végül hat Kft-t hoztak létre.  És bár korábban az üzleti életben addig nem bizonyíthattak, a Siemens magyarországi leányvállalata és több, pártkötődéssel bíró vállalkozás azonnal szerződést kötött velük. Bár humán erőforrásukat tekintve e "cégek" valóban nem álltak valami jól, olyan szerződéseket teljesítettek, amelyek bármely magasan kvalifikált vállalkozónak becsületére váltak volna.
Baráth László éveken át az ügyvezetője volt az Euraction Service Kft-nek, amelynek számlájára a Siemens magyar leányvállalata rendszeresen utalt át komoly összegeket, együttműködési keretszerződés jutalékaként. Kutrutz cége, a Blue Consult is hasonló cipőben járt, főként kórházi közbeszerzések tájékán segédkezett a Siemensnek orvosi műszerekkel kereskedni. A német nagyvállalat a Nemzeti Nyomozóiroda jegyzőkönyveinek tanulsága szerint projektmenedzseri feladatok ellátására szerződött a két céggel. Baráth esetében nem is akármilyen feladatra: Kft-jét a Belügyminisztérium okmányirodai rendszerének kiépítésére kiírt több, egyenként milliárdos nagyságrendű pályázat projekt-menedzsmentjével bízták meg.
A feladatokat a két cég és vezetőik csodálatraméltóan teljesítették. A Siemens elnyerte a kártyaigazolványok kiállításához szükséges gépek, szoftverek kiépítésére és karbantartására, illetve az orvosi műszerek szállítására kiírt állami pályázatokat.
A hathatós közreműködést jelentős összegekkel honorálta a Siemens. Ezekől azonban Baráth és Kutrucz - több stróman-társukhoz hasonlóan – vajmi keveset láttak. Az általuk Bermuda háromszögnek nevezett Böszörményi út, Királyhágó tér és Kékgolyó utca határolta terület bankjait, ahol „cégeik” számlákat vezettek, hetente egyszer, Schrödl társaságában felkeresték. Schrödl utasítására e körutakon másfél – kétmillió forint közötti összegeket vettek fel, hogy azután a pénzt átadják Schrödlnek. Ő alkalmanként 2-5 ezer forinttal jutalmazta fáradságukat.
A bankokban csakhamar szóvá tették, hogy az ügyvezető uraknak kissé áporodott a szaguk. Ezért Schrödl kénytelen volt lakást bérelni számukra, ahol a „munka” előtt megfürödhettek. Schrödl külön pénzt adott nekik, hogy az évszaknak megfelelően tudjanak öltözködni. Mindez néhány évig tartott. Kutrucz és barátnője a hvg.hu-nak elmondták, Schrödl, „az Andris”, egyszer nem jelentkezett, helyette testvérével, Péterrel mentek egy kört a bankokban. Egy héttel később bérelt lakásukban megjelentek a kommandósok, akik az „ügyvezetőket”, a fellelhető papírokkal együtt, kihallgatni vitték a Nemzeti Nyomozóirodába. A kft-k beszüntették működésüket.
Kutrucz Lászlót sikkasztással és okirat hamisítással vádolják, Baráthot csak az utóbbival. Schrödl András ellen körözést adtak ki, de két éve nem találják.
Megkérdeztünk gazdasági bűntettekkel foglalkozó jogászokat az esetről. Kutrucz és Baráth tanúvallomását áttanulmányozva, egybehangzó véleményük az volt, hogy a Kft-k pénzfelvétele mögött nem állhatott valós teljesítés. Sajnálatos - mondják -, hogy a pénzmosás, illetve csalás gyanúja a megvezetett hajléktalan „cégvezetőkkel ”, és nem a nekik utaló cégekkel szemben vetődött fel.
Horváczy Emese a Nemzeti Nyomozóiroda szóvivője csak annyit volt hajlandó elmondani, hogy a hat cégből álló cégcsoport vezetői valóban hajléktalanok voltak. A fantomcégek bankszámláira összesen mintegy másfél milliárd forint folyt be, tette hozzá. A Nyomozóirodától nem kaptunk választ kérdésünkre, gyanúsítja-e a hatósága Siemens-et is? A Siemens nem reagált kérdéseinkre.
Forrás: HVG

Izraeli diákok Budapesten: félelemben élünk

rübezal, v, 2006-11-19 22:18 Botrány
Budapesten tanulok, s ezért tanúsíthatom, hogy a legtöbb magyar enyhén szólva nem rokonszenves, vagy erősebb megfogalmazásban úgy is mondhatnám, hogy a magyarok trágyaemberek.
A szerkesztő véleménye: Mielőtt a cikket bárki elolvassa , kérem, hogy nem idegesítse föl magát. Ne gyűlölködjék, ne árkozódjon. Bizonyára egy provokációval állunk szemben, amelyet Isten tudja ki, vagy kik igyekeznek a világ előtt minket bemocskolva terjeszteni. Elképzeléseim vannak erről, mint másoknak is. Ám zsidó testvéreinket szeretettel nyugtatom meg: - minden antiszemita megnyilvánulást elítél a nemzeti oldal. Egyetlen hazáját és nemzetét szerető magyar és keresztény állampolgár sem engedi és nem tűri, hogy magyar állampolgárok még egyszer abba a helyzetbe kerüljenek, mint a nyilas uralom alatt, amikor a németek ellenállás, sőt nyilas segédlet mellett honfitársainkat elhurcolták. Ha Isten ne adja, ismétlődnék a történelem, mint a magyarság esetében 1956 ötvenedik évfordulóján, akkor - mint 1944-ben is - a nemzeti oldal és a keresztény közösségek egy emberként ismét kiállnak, kiállunk az üldözöttek mellett, s ha kell életüket adják (adjuk) embertársaikért. Kérem tehát mind a nemzeti oldalról az alábbiakat olvasót, mind zsidó testvéreinket, hogy a józan ész erejével hassanak oda annak érdekében, hogy efféle írások, ilyen sértő és nemzetünket megalázó, a hazai zsidóságot pedig ekként minősítő hazugságok sem Magyarországon, sem Izrael államban ne jelenhessenek meg!
"A Zsidó Ügynökség jelentése szerint a világon, de leginkább Kelet-Európában ugrásszerűen megnövekedett az antiszemita incidensek száma. A múlt hét végén a budapesti metrón három izraeli fiatalt támadott meg egy ellenőr csupán azért, mert egymás között héberül beszéltek.
Szomorú mérleg, hogy az elmúlt időszakban Kelet-Európában jelentősen megnövekedett az antiszemita jellegű incidensek száma. A Budapesten tanuló izraeli orvostanhallgatók szerint a szélsőjobboldal által két hónappal ezelőtt elkezdett kormányellenes tüntetések következtében kialakult belpolitikai bizonytalanság miatt legutóbb igen fölerősödött az idegengyűlölet Magyarországon.
A múlt hét végén a budapesti földalattin egy ellenőr megtámadta Éti Lávi izraeli orvostanhallgatót. "Mentem hazafelé a kondícióteremből a barátnőmmel és a barátommal a földalattin", nyilatkozza a YNET-nek a 28 esztendős Lávi. "Amikor a metróellenőr meghallotta a héber nyelvű beszédünket, megkérdezte tőlünk, hogy miért beszélünk héberül és nem magyarul. S azt is tudakolta, hogy izraeliek vagyunk-e. Az utóbbi kérdésre igennel válaszoltunk, mire az ellenőr elkezdett kiabálni: Takarodjatok innen, itt senki nem kíváncsi rátok! Persze mi sem hagytuk annyiban, s a szavakat rövidesen lökdösődés váltotta föl."
Éti Lávit az ellenőr agresszivitásánál is jobban elkeserítette a járókelők közönye. "Mindenki megállt és figyelt, de nem tettek semmit, senki nem segített. Nem kérdezték, hogy mi történt, s arra nem is gondoltak, hogy esetleg nincs valami rendjén. Valójában ez a közöny az aggasztó."
Slomo Mola, a Zsidó Ügynökség igazgatósági tagja, s az antiszemitizmus elleni küzdelem irányításával megbízott munkatársa a múlt héten tért haza Magyarországról, ahol nemzetközi kongresszust rendeztek az antiszemitizmusról. "Aggodalommal töltenek el bennünket a világon, de leginkább Kelet-Európában egyre erősödő antiszemita megnyilvánulások. Szerintem Izraelben nincsenek eléggé tudatában annak, hogy a világon milyen erőteljesen terjed az antiszemitizmus rákfenéje. Nem csak Iránban, hanem Európában is gyűlölnek bennünket. Félelmetes dolgok, így például az antiszemita karikatúrák, a vandalizmus és a kipát hordó vagy héberül beszélő zsidók elleni támadások tanúi lehetünk", mondja Slomo Mola, aki hozzáfűzi, hogy ezekben a napokban a Zsidó Ügynökségen a világ zsidó hitközségei vezetőségének támogatására irányuló programon dolgoznak.
Már kikészítettük az útlevelet
Magyarországon mintegy 100 ezer zsidó él, s közülük 80 ezren Budapesten. Éti Láví szerint az elmúlt hetek belpolitikai eseményei miatt Magyarországon fokozódott az idegengyűlölet, amely leginkább a helyi és az izraeli zsidók ellen irányul. "Már öt esztendeje élek Magyarországon, de amióta a szélsőjobboldali pártok elkezdték a kormányellenes zavargásokat, a zsidók szörnyen félnek. Helyi zsidó barátaink egyenesen azt ajánlották, hogy ne hagyjuk el a lakásunkat, mert már nem lehet olyan biztonságban járkálni az utcákon, mint korábban. Az utóbbi időben valóban egyre több erőszakos cselekményről hallunk. Nagy itt a hajlandóság a nacionalizmusra. Szerintem ettől a jelenségtől nem csak mi, hanem minden itt élő idegen szenved. Néhány héttel ezelőtt, a zavargások idején félelem töltött el sok zsidót és már elő is készítették az útlevelüket, hogy elhagyják Magyarországot", mondja Éti Lávi.
Magyarországon mintegy ezer izraeli fiatal tanul. Lávi és barátai a tanulmányaik befejezése után semmiképpen nem kívánnak Magyarországon maradni. "Ha most kezdeném a tanulmányaimat, akkor nem ide iratkoznék be, de nekem már ez az utolsó évem. Magyarországon régebben szinte élvezet volt tanulni, de mostanra az egyre erősödő magyar rasszizmus miatt minden megváltozott", vélekedik Éti Lávi.
Tamír Glázer izraeli orvostanhallgató osztja Lávi véleményét. "Egy hónappal ezelőtt horogkeresztet és az SS jelét mázolták rá valamire a lakásom közelében, de senki nem távolította el onnan. A velünk együtt tanuló helybeli zsidó fiatalok mesélik, hogy Magyarországon mindig volt antiszemitizmus, de mostanában egyértelműen fokozódik a gyűlölet. Bennünk, izraeliekben csak az tartja a lelket, hogy nemsokára hazamegyünk Izraelbe", mondja Tamír Glázer.
"Az egyik, velem egyidős magyarországi zsidó fiatal barátom most fejezte be a tanulmányait és azt mondja, egyre kevesebb értelmét látja annak, hogy továbbra is Magyarországon éljen. Semmilyen kötődést nem érez Magyarországhoz, s ez az érzés csak erősödik benne", mondja Tamír Glázer, aki szerint a magyarországi zsidó közösség idősebb tagjai nem ennyire szkeptikusok, s azt sem gondolják, hogy Izraelben sokkal jobb a helyzet.
Ha a kis hóhérsegédnek hiszünk mi trágya emberek vagyunk, de mi a faszt keres itt, csak tán nem a szuezi csatornát. Arra jók vagyunk , hogy hóhérrá képezzük ki mint az apukáját, ki a másik cikk főszereplője, ja a gyilkostól kérdezték meg hogy simán tudta végezni a dolgát hazánkban. Egyébként érezzétek , hogy kiutálunk benneteket, és nem szívesen látott vendégek vagytok a gyarmaton. Vettétek a lapot Mengele palánták, ez itt az én hazám.



Mengele utódai(?) - Orvosi emberkísérleteket lepleztek le Izraelben

yoda, sze, 2006-10-11 08:38 Botrány | Cionizmus
Izraelben illegális orvosi emberkísérletek vádjával letartóztattak négy országos hírű orvost. Az izraeli Rehevot városában található Kaplan kórház és a Gedera-i Hartzfeld Geriatric kórház négy orvosa hosszú évek óta a szovjet-orosz kommunista és a németországi náci időkre emlékeztető gyógyszeres kísérleteket és műtéti beavatkozásokat végzett embereken.
A letartóztatott orvosok a betegek és családtagok tudta nélkül végzett önkényes kísérleteinek következtében több idős ember, szellemileg visszamaradott, gyógyíthatatlan felnőtt és kiskorú gyermek idő előtti és valószínűsíthetően fájdalmas halálát okozták.
Dr. Nadja Kaganszkij, Dr. Alona Szmirnov és Dr. Samuel Levy letartóztatását ma meghosszabbította a Tel Aviv-i ügyészség, a negyedik vádlottat (a neve említése nélkül) a vizsgálat idejére lakhelyelhagyási tilalom mellett szabadon bocsájtották.
Egy korábbi, az izraeli egészségügyi minisztérium által indított vizsgálat jegyzőkönyveiből kiderül, hogy hogy a Szovjetunióból érkezett zsidó származású orvosok izraeli orvosok tudtával és segítségével éveken át több ezer (!) magatehetetlen zsidó és arab páciensen végeztek "erkölcstelen, törvénytelen és szükségtelen" műtéti beavatkozást és indokolatlan gyógyszeres kezelést. A vizsgálat jelenlegi állása szerint a letartóztatott orvosok kezelése következtében eddig bizonyíthatóan 13 ember vesztette életét.
Az izraeli Clalit Health Maintenance Organization nevű állami egészségügyi szervezet kezelésében működő 300 ágyas Hartzfeld kórháznak és igazgatójának, Dr. Jossi Barel-nek annak ellenére van - illetve most már inkább volt - országosan jó híre, hogy a pl. a 2003-ban kezelt nem egészen 4000 járó- és fekvőbeteg közül feltűnően sokan, 826-an haltak meg rövid időn belül.
Az Avi Yisraeli orvosprofesszor vezetett, és Jacques Michel, Mina Arinos, Arie Paz és Joel Lifschitz részvételével minisztériumi és orvosi szakemberekből valamint ügyvédekből felállított bizottság vizsgálata nehezen indult és még nehezebben halad előre: a politikai felhangokkal, történelmi visszapillantásokkal és óriási társadalmi felháborodással kísért nyomozást nagyban nehezíti, hogy a két említett kórházban hirtelen megugrott a nyom nélkül eltűnt dokumentumok száma, több nővér és kórházi dolgozó annak ellenére elfelejtett pontosan visszaemlékezni a történtekre, hogy egyszer már jegyzőkönyvbe mondták a látottakat és felgyorsult a gyanú környékére került orvosok külföld felé, elsősorban az Egyesült Államokba irányuló munkavállalási kedve is.
(gondola.hu)

Gyűlölködő zsidó vers a magyarokról... lesz-e elhatárolódás a Dahány utcában?

stoffán, cs, 2007-06-14 21:22 Botrány
Regös Péter, a Magyar Zsidok Vilagszovetsegenek szovivoje altal irott
vers es rovid komment a magyarokrol:
" Hangosak a fasz magyarok,
Fajtiszták, mint az olaszok.
Buták, mint az oroszok
S úgy végzik, mint a karthágó'k.
Lesózzák a földjeiket,
Felszámolják történelmüket,
Eltünnek majd nem sokára,
Elmennek a bús picsába.
Úgy rühelem minnyájukat,
mocskos, gyilkos falkáikat,
s mikor himnuszukat hallom,
felfordul a teli gyomrom.
Panaszkodnak, nyavajognak,
Ök sehová sem tartoznak,
Mindenki az ellenségük,
Nincsen nekik kistestvérük.
Mindenki utálja öket,
Magyar férfiakat, s nöket,
Mindegyiküket megvetik,
De egyiküket sem szeretik.
Elveszett tekintélyüket féltik,
De mások a nyelvüket sem értik,
Nem tartoznak nyelvcsaládba,
Csak a tetves, bús picsába.

Hamarosan közre adom a "Zsidó világ Magyarországon" című 1920-as években íródott verset. Kíváncsi vagyok ugyanis, hogy ahhoz mit szól a fasiszta, szélsőséges politikai zsidóság....
Hát ne utáljunk minden cionista fasiszta szélsőséges zsidót, ez a füst milán , még degenerált is, állítjuk ezt a gyarmatról, hol léteznünk sem volna szabad, gondolkodni csak a degenerált joga, azért olyan ez a világ, mert a degenerált zsidók akarnak mindenről dönteni, az én nevemben. Ha látsz egyet , vagy találkozol vele mond meg az apja , meg az anyja az ÁVH – s korban a húsdarálót kezelte, és mégsem tudta ki irtani a magyart, de mi azóta is gyűlölünk minden zsidót, főleg ha felakarja vásárolni a hazánkat.

RIADÓ!!! VIZET! Az ivóvizet is privatizálhatják – Stratégiai kérdés?

Eduardo, sze, 2007-06-13 20:19 Botrány
Feloldanák a magánosítási stopot · Zajlanak az önkormányzati botrányok
(Összeállítás)
Miközben a klímaváltozás miatt az ivóvíz stratégiailag fontos nemzeti kinccsé válik, Magyarországon a külföldi tőke kezébe kerülhet az állami és az önkormányzati vízszolgáltatás. Az eddig lezajlott privatizációk sem nélkülözték a botrányokat.
Az összes, MÉGEGYSZER: AZ ÖSSZES vízzel kapcsolatos cég nem magyar -javarészt francia(izraeli, zsidó, roci, kinek mi tetszik)- tulajdonban van már most!
Az ENSZ klímajelentése szerint Magyarországon az elkövetkező évtizedekben a hosszú és forró nyarak lesznek a jellemzők. Az éghajlat melegedése miatt a csapadék mennyisége és a folyók vízszintje jelentősen csökken. A víz jelentősége felértékelődik, ezért stratégiai kérdéssé válik, hogy kik tulajdonában, milyen irányítás alatt működik majd a hazai ivóvízellátás.
Az ivóvíz az egész világon kritikus tényezővé vált – állapította meg lapunk érdeklődésére Láng István akadémikus. Magyarországot a szakember szerint az elsivatagosodás veszélye nem fenyegeti, azonban hátrány számunkra, hogy az összes vízkészletünk 95 százaléka külföldről származik, míg az ivóvíz döntő többségét a felszín alatti vizekből nyerjük ki. S itt már megfigyelhető egyfajta szintcsökkenés az elmúlt év száraz nyarai miatt. Többek között a Homokháton jelentkeztek vízkivételi problémák. Ennek ellenére vízhiányra nem kell számítani – jelentette ki Láng István –, azonban a takarékosságnak mindenképp előtérbe kell kerülnie. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint tavaly szeptember 1. és idén április vége között az átlagos csapadékmennyiség mindössze 40 százaléka esett le. Ennek idővel rossz hatása lesz a hazai ivóvízkészletre – tette hozzá az akadémikus.
(Dékány–Kovács Magyar-Nemzet)
VIZET!
Szeretném felhívni mindenki figyelmét a következőre: az ivóvíz, és a vele kapcsolatos tevékenységek - tisztítás, szolgáltatás - nemzeti stratégiai jellemző.
Mint a Magyar Nemzet napilap mai számában írja, egyesek fontolgatják az ivóvízszolgáltatás magánosítását.
Itt hamar kiszáradt a torkom a dühtől, és nem is akarom visszatartani haragom.
A Magyar Köztársaság alaptörvényében garanciát vállal arra, hogy biztosítja az egészséges életmódhoz való jogot minden állampolgára számára. Továbbá, az Emberi Jogok Egyetemes Egyezménye is szavatolja az emberhez méltó életkörülményekhez való jogot. Továbbá, pápai enciklikák sora foglalkozik a földi élet nyomorúságaival.
Mint magyar állampolgár azt kell gondoljam a fenti újságcikk olvastán, nem tekint állampolgárának a jelenlegi Magyarország, azon belül is az ország vezetése - már ha ezek vezetőknek nevezhetők. Ugyanis közvetlenül az életünket fenyegeti az ivóvíz-szolgáltatás magánkézbe adásával, majd idegen kézbe juttatásával. Mert senkinek ne legyenek illúziói abban a tekintetben, hogy ez a gazdasági tevékenység csak azt célozhatja, hogy idegeneknek kiárulják egyik legnagyobb nemzeti kincsünket, a tiszta ivóvizet.
Veszélyeztetik a Magyar Nemzet létérdekét, minden garancia nélkül.
Ez a veszélyeztetés pedig ilyettén tényként is felfogható. Ugyanis akinek ilyen gondolat csak elhagyja a száját, már az is bűnt követ el. Tízmillió magyar ember életére törnek ezzel, bárki kezébe kerüljön az ivóvíz-szolgáltatási lehetőség.
Ez elegendő ok arra, hogy majd adott esetben tömegek jelenjenek meg az utcákon, megvédve saját létérdeküket. Ennek a tömegnek akár joga lehet ilyen cselekményért letartóztatni, minden erő ellenében, a létét fenyegetőket. Mert már most is kiárulták alólunk stratégiai kincseink nagyobb részét, közte az ásványvizek forgalmazásának jogát is, példánknál maradva. A többi közbűntényről már szót se ejtsünk, melyeknek se szeri, se száma, oly olvasatlanul özönlik köröttünk, hogy csak mind kapkodjuk a fejünket!
Kiönteni látom a végítélet csészéit, s lészen vizeink neve üröm - ha azt a kezet, kezeket le nem fogjuk - legalább a jog eszközével.
A magyar emberek ma viselhetetlen terheit nem maguk keresték! Adóságot nem a magyar szavazópolgárok kértek dédunokáik dédunokái nyakába! Mindazok, akik elherdálták az ország vagyonát közönséges köztörvényes bűnözők - légyen az egy kis tisztviselő, vagy akármely nagyhatalmú. Mindegy kik tették! Megtették! És ezért felelni tartoznak az országnak. Felelni tartoznak nekem, a huszadiknak, ezrediknek, és a tízmilliomodiknak is tételesen. Ezt pedig soha nem tették meg. Abban reménykedem, hogy ez hamarosan bekövetkezik! A teljes és részletes felelőségrevonás nélkül Hazánk soha nem veti le öszöd átkát, meg a többi előtte elhangzó hazugság kútmérgező hatásától sem szabadul meg.
Páriák, érinthetetlenek vagyunk saját Hazánkban! Az útszéli koldús előttünk hal éhen, és mi nem tudunk rajta segíteni. Fiaink és
lányaink nem juthatnak felsőbb tudományok közelébe, mert nem tudjuk megfizetni számukra ezt a lehetőséget. Utcán facsarodik görcsbe a szíve a magyarnak, mert nincs, ki orvoshoz vigye, de ha akad is messziről jön vagy nem tudja hová kell vinni a beteget.
Fizethetetlen adótól görnyed minden szál gabona, boraink minden kortya ettől ecetes! Akár az árokparton is szülhetnek asszonyaink, porban és szennyben, ha nem jutnak időben szakértő kezek segítsége közelébe, de főleg nem képesek megfizetni azt.
Mi végre hát, hogy bármit elfogadjunk a nemzetvesztő politikusok szájából? Mi végre hát a birkák díszére váló hallgatag türelem?
Ássunk tán gödröt magunknak?! Még a szemfödelet is önkezünkkel húzzuk magunkra, hogy azután idegen érdekektől vezettetve nevünket is levésessék az utókor elől? Mintha nem is itt éltünk volna!
Mintha nem is magyarok lettünk volna! Mert ezt várják ezek! Erre hajaz minden gőgös szavuk!
Kész dögvész, ami a mai Magyarországot sújtja. Ezek keselyűk, vagy még rosszabbak! Rosszabbak, mert a keselyű csak a dögöt eszi, ezek meg eleveneket boncolnak, mint megannyi Mengele. 
Mindegy, milyen színt hazudnak maguk köré, a céljuk egy. Azt kívánják, kevesebb legyen a magyar ember a Kárpát-medencében, semmi se maradjon nemzeti felügyelet alatt, lehetőleg történjen ez fegyvertelenül, halkan, lopakodva-lopva.
Aztán majd a sok  mai meráni építtet közpénzen magának lakóparkokat szántóinkon, ahonnan elébb a kupeceikkel kiszorították véreiket. Bérelni fogja tőlük az állam, mint hasznosításra bérbeadott javakat. Idegen zsoldosokat fognak ellenünk behívni saját Hazánkba, személyes érdekeiket országérdeknek kikiáltva, s tarolnak fejet, kezet, ki mit ér alapon. Csak ezeknek több legyen a még többnél.
Akár szomjan is halhatunk, s majd azt hazudják beesett szemeink közé, hogy ez így egészséges, de legfőképpen gazdaságos. Szükséges hozzávalók: néhány jól kinevezett miniszter, meg egy jó nagy létszámú agymosott szavazótábor werberizálva.
Nem, nem akarok bégetni! Nem akarom hallani a bégető sokaságot!
Akarok hallani sok ordító torkot! Magyar emberek torkából áradó tiszta érces üvöltést. Átkot, szitkot. Zúgva, bőgve, mint ahogy azt Petőfi a Tiszáról megénekelte.
Egy tisztító áradat nélkül csak az iszap rakódik napjainkra, s abban megterem a hínár. Ez a hínár átöleli az egész országot, és ebből az ölelésből alig lesz menekvés. Ha lesz menekvés.
AZ IVÓVIZEINK MAGÁNOSÍTÓIRÓL PEDIG AZ A VÉLEMÉNYEM, HOGY SZÁRADJON KI VALAMENNYI EGY KORTY VÍZ KÖZELÉBEN!
Budapest, 2007. június 13.
Lengyel Károly
Az összes, MÉGEGYSZER: AZ ÖSSZES vízzel kapcsolatos cég nem magyar -javarészt francia(zsidó)- tulajdonban van már most!

Simon Peresz: Izrael fölvásárolja Magyarországot - (Frissítve!) Erről, hogyan rendelkezik az Aranybulla ?!

Izrael fővárosa Judapest lesz?!
Eduardo, h, 2007-10-15 19:36 Belföld | Botrány | Gazdaság | Külföld
Simon Peresz egy tel-avivi gazdasági fórumon kijelentette, hogy Izrael   gazdasági mutatói kitűnőek, s az izraeliek az egész világon befektetnek, fölvásárolják például Lengyelországot és Magyarországot. A zsidó állam elnöke végre kimondta azt, amit mi már régen tudunk: Magyarország területén új honfoglalás folyik.
Simon Peresz izraeli államelnök október 10-én beszédet mondott Tel-Avivban a Kereskedelmi Irodák Szervezetének éves közgyűlésén. A Máárív héber nyelvű izraeli napilapból megtudjuk, hogy Peresz az összejövetelen kijelentette: „A súlyos pangást, a háborút, a Gázai övezetből történt kivonulást és egyéb válságot kiheverve manapság Izrael precedens nélküli gazdasági eredményeket ér el. Az izraeli gazdaság virágzik”, mondta Simon Peresz.
          Peresz kimondta: Izrael fölvásárolja Magyarországot
Az izraeli államelnök ezután kijelentette: „Manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani. Nézzék meg, mekkora birodalmat épített ki magának rendőrség és katonaság nélkül Bill Gates, s azt is láthatják, hogy micsoda ereje van neki. A kormányok ezzel szemben nem képesek realizálni az erejüket, van költségvetésük, de nincs pénzük. A kormányok tehát képtelenek az eredményes működésre, de a cégeket nem kötik gúzsba a korlátozások”,  hangsúlyozta Peresz.
Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek precedens nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, fölvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot”, mondta Simon Peresz izraeli államelnök.
(Hering József)
 
Ehhez nem kell hozzáfűzni semmit…
A történelmi magyar alkotmány jogfolytonosságának visszaállítása semmissé teszi a hazaáruló kormányok gyarmatosítókkal kötött szerződéseit. 
Ezt a tételt már 785 évvel ezelőtt is megfogalmazták elődeink.
 

  
Az Aranybulla 
 
  A szent Háromság egy Isten nevében.
  1. § Endre, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmáczia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galiczia és Lodoméria királya, örök emlékezetűl.
  2. § A miért hogy országunk nemeseinek és másoknak is szent István királytól szerzett szabadságát némely királyok hol tulajdon haragjok bosszujából, hol gonosz, avagy önnön hasznokat szerető emberek hamis tanácsadásából, sok pontban hatalmasul megrontották vala, azért a nemesség gyakorta sürgető könyörgésekkel zaklatta felségünket és előttünk való királyai fülét az ország állapotjának megjobbitásáról.
  3. § Mi tehát az ő kérelmöknek mindenben eleget akarván tenni, kivel tartozunk is, jelesben azért, mert ez okon velek már gyakortább nem kicsiny keserüségre jutott ügyünk, a mit a királyi tisztesség tökéletes megtartásáért eltávoztatnunk illik, ez pedig senki más által nem lehet inkább mint ő általok: megadjuk mind nekik, mind országunk többi lakosinak azt a szabadságot, melyet a szent király adott.
  4. § E fölött egyebeket is, az ország állapotjának épülésére való üdvös dolgokat, rendelünk ily módon:
1222. évi I. törvénycikk
Szent István király ünnepéről
  Rendeljük, hogy a szent király ünnepét minden esztendőnként, ha csak valami nagy nehéz ügyek gondja vagy betegségünk meg nem tilt minket, Fehérvárat tartozzunk megülni.
  1. § És ha mi ott nem lehetnénk, a nádorispán kétség nélkül ott leszen érettünk és a mi képünkben minden ember dolgát meghallgatja; és az egész nemesség, valaki akar, szabadon oda gyülhessen.
1222. évi II. törvénycikk
hogy senki perbehivás nélkül el ne marasztassék
  Ezt is akarjuk, hogy a nemes embert sem mi, sem az utánunk való királyok soha meg ne fogják vagy meg ne nyomorítsák valamely hatalmas kedveért, hanem ha előbb perbe hivatott és rendes uton törvényt láttak reá.
1222. évi III. törvénycikk
a nemesek és egyházak jószágának szabadságáról
  Továbbá semmi szerpénzt, sem szabad dénár adót nem szedetünk a nemesek jószágán.
  1. § Hivatlan sem házokra sem falujokra nem szállunk.
  2. § Azonképen az egyházak népén sem veszünk semminemű szerpénzt.
1222. évi IV. törvénycikk
hogy a nemesség az ő marhájával és birtokával szabad legyen
  Ha valamely nemes ember fiumagzat nélkül hal meg, birtokának negyed részét leánya kapja; a többivel azt mivelje, a mit neki tetszik.
  1. § Ha pedig testamentom nélkül történik halála, valamely közelebb való atyjafiai vannak, azoké legyen, és ha teljességgel semmi nemzetsége nem volna, a királyra szálljon birtoka.
1222. évi V. törvénycikk
a megyés ispánok hatóságáról és a király falus-ispánjairól
  A megyés ispán a nemesek jószágán itéletet ne tegyen, hanem ha pénzt vagy tizedet illet a dolog.
  1. § A megyei várispánok egyáltalában senkit ne itéljenek, hanem csak a magok vára népét.
  2. § A lopókat és latrokat itéljék meg a király falus-ispánjai, de ugyanazon megye ispánja széke előtt.
1222. évi VI. törvénycikk
a pártolkodókról, hogy tolvajt ne kiáltsanak
  Továbbá, összepártolkodásból a nép tolvajnak senkit ne kiálthasson, mint eddig szokta vala.
1222. évi VII. törvénycikk
a királynak az országon kivül való hadakozásáról
  Ha pedig a király az országon kivül akarna hadakozni, a nemesség ne tartozzék vele menni, hanem ha a király pénzén; és valamikor haza térend, a nemeseken hadi birságot ne vegyen.
  1. § Ha pedig ellenség támadna haddal az országra, általánfogva mindnyájan tartozzanak elmenni.
  2. § Azonképen, ha az országon kivül akarnánk hadakozni és mi is a haddal mennénk, minden, valakinek ispánsága vagyon, a mi pénzünkön velünk jőni tartozzék.
1222. évi VIII. törvénycikk
a nádorispán hatalmáról és a helyettes birákról
  A nádorispán minden ember dolgában, ki országunkbeli, különbség nélkül itéljen.
  1. § De nemesek perét, ha fejök vesztébe vagy birtokuk veszedelmébe jár, a király hire nélkül el ne végezhesse.
  2. § Helyettes birákat pedig ne tartson, hanem ha egyet a maga udvarában.
1222. évi IX. törvénycikk
az országbiró hatóságáról
  Országunk birája, mig a curián leend, mindeneket itélhessen és a curián indult pert akárhol elvégezhesse.
  1. § De mikor az ő jószágában lakik, akkor poroszlót ne bocsásson és a peres feleket meg ne idéztesse.
1222. évi X. törvénycikk
hadban elesett jobbágyurak fiainak jutalmokról
  Ha valamely jobbágyurnak, a kinek tiszte vagyon, hadban történik halála, annak fiát vagy atyjafiát illendő tiszttel méltó megajándékozni.
  1. § És ha nemes ember halna meg azonként, ajándékozza meg fiát a király, a mint neki tetszik.
1222. évi XI. törvénycikk
vendégek avagy idegenek mi módon jussanak méltóságra?
  Ha vendégek, tudni mint jámborok, jönnének az országba, ország tanácsa nélkül méltóságra ne jussanak.
1222. évi XII. törvénycikk
akármi módon megholtak feleségének hitbéréről
  Ha valaki meghal, vagy törvény szerint halálra itéltetett, vagy perdöntő bajon esik el, vagy akármi más ok miá, annak felesége az ő hitbérében kárt ne valljon.
1222. évi XIII. törvénycikk
hogy a hatalmasok meg ne nyomoritsák a föld népét, se a szegénységet
  A jobbágyurak ugy kövessék a király udvarát, vagy akármerre is ugy járjanak, hogy a szegénységet ne foszszák, ne nyomorgassák.
1222. évi XIV. törvénycikk
az olyan ispánról, a ki az ő vára népét megrontja
  Továbbá, ha valamely ispán az ő ispánságának módja szerint magát tisztességgel nem viselné, vagy az ő vára népét megrontaná, ebben találtatván, mind az ország szine előtt vessék ki tisztéből szégyenére, és a mit elragadott, adja vissza.
 
  1222. évi XV. törvénycikk
a lovászokról, peczérekről és solymárokról
  Lovászok, peczérek és solymárok nemesek falvaira szállani ne merészeljenek
1222. évi XVI. törvénycikk
hogy egész megyék ispánsága örökül ne adassék
  Egész megyét vagy akárminemű méltóságot örök jószágul vagy birtokul nem adunk.
1222. évi XVII. törvénycikk
hogy szerzett birtokától senki meg ne fosztassék
  A mely birtokot valaki méltó szolgálatjával szerzett, attól soha meg ne fosztassék.
1222. évi XVIII. törvénycikk
a nemesek szabadságáról, hogy a király fiához mehessenek, és a király fia előtt elkezdett perekről
  Továbbá a nemesek, búcsut véve tőlünk, szabadon mehessenek a mi fiunkhoz, ugy mint a nagyobbtól a kissebbhez; ez azért az ő birtokuk veszedelmébe ne járjon.
  1. § Valakit a mi fiunk igaz törvény szerint fején itélt, avagy az előtte kezdett pert, mig ugyan ő előtte vége nem szakad, magunk eleibe nem bocsátjuk; viszont a mi fiunk is azonképen.
1222. évi XIX. törvénycikk
a föld népe és vendégek szabadságáról
  A várakhoz tartozó jobbágyok szent István királytól szerzett szabadságuk szerint éljenek.
  1. § Hasonlatosképen a vendégek is, akár micsoda nemzet legyenek, azon szabadságban tartassanak, mely kezdettől fogva vagyon nekik engedve.
1222. évi XX. törvénycikk
a tizedről
  A tizedet pénzűl megváltani senki ne tartozzék, hanem a mit a föld terem, bort vagy gabonát, abbúl fizessék.
  1. § És ha ebben a püspökök ellentartók lesznek, nem segitjük őket.
1222. évi XXI. törvénycikk
hogy a püspökök ne adjanak a tizedből a király lovainak és a nép se hordjon tizedet a király jószágára
  A püspökök a nemesek jószágán való tizedből ne adjanak a mi lovainknak, se az ő népök ne tartozzék a tizedet a király jószágára hordani.
1222. évi XXII. törvénycikk
a király disznairól
  Továbbá, a mi disznaink nemes ember erdején vagy rétjén ne legeljenek az ő akaratja ellen.
1222. évi XXIII. törvénycikk
az uj pénzről
  Továbbá, a mi uj pénzünk esztendeig járjon, husvét napjától husvét napjáig.
  1. § És a dénárok olyfélék legyenek, a minemüek voltak Béla király idejében.
1222. évi XXIV. törvénycikk
hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek
  Pénzváltó kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbeli nemesek legyenek.
  1. § Izmaeliták és zsidók ne lehessenek. 

1222. évi XXV. törvénycikk
a sóról
  Továbbá, sót az országnak közepette ne tartsanak, hanem csak Szabolcson és Regéczen és a végekben.
1222. évi XXVI. törvénycikk
hogy az országon kivül valóknak birtokot adni nem kell
  Továbbá, birtokot az országon kivül való embernek ne adjanak.
  1. § Ha valamelyest adtak vagy eladtak, azt a haza fiai válthassák meg.
1222. évi XXVII. törvénycikk
a nyestbőr adóról
  A nyestbőr adót azon szokás szerint fizessék, a mint Kálmán király elvégezte volt.
1222. évi XXVIII. törvénycikk
hogy a kit a törvény elmarasztott, annak oltalma ne legyen
  Ha valaki törvény renden elmarasztatott, senki a hatalmasok közül meg ne oltalmazhassa azt.
1222. évi XXIX. törvénycikk
az ispán jövedelméről és a királyi jövedelmekről
  Az ispánok csak az ő ispánságok igazával éljenek; egyebek, a királyhoz tartozók, ugymint cseberpénz, vám, ökrök, és a várak jövedelmének két része is a király számára legyen.
1222. évi XXX. törvénycikk
hogy a nádorispánt, a bánt és a király és királyné országbiráit kivéve, senki két tisztet ne viseljen
  Továbbá, e négy jobbágyurat: tudniillik a nádorispánt, a bánt, király országbiráját és királyné asszonyét kivéve, senki két tisztet ne viseljen.
1222. évi XXXI. törvénycikk
hogy az előlbocsátott czikkelyek arany pecsét alatt irásba foglaltatván, különb-különbféle őriző helyekre adassanak és tétessenek el
  És hogy ezen mi tőlünk engedett szabadság és ezen rendelésünk mind a mi időnkben, mind az utánunk következők idejében örökké erős legyen, irattuk egy igén hét levélbe, és megerősitettük a mi arany pecsétünkkel; ugy, hogy egyik levél küldessék a pápa urnak és ő is irassa bé az ő lajstromába; a másikat az Ispotályban, a harmadikat a Templomban tartsák; a negyedik maradjon a királynál; az ötödik az esztergomi káptalannál, a hatodik a kalocsainál álljon; a hetediket őrizze a nádorispán, ki az idő szerint leszen.
  1. § Oly módon, hogy az irást mindenkor szeme előtt tartván, se ő maga meg ne tévedjen valamikép a mondott dolgokban, se királyt vagy nemeseket, avagy másokat megtévedni ne engedjen; hogy ők is örüljenek az ő szabadságoknak, és azért nekünk és a mi következőinknek minden időben hivek legyenek, és a királyi koronának tartozó engedelmes szolgálatjokat meg ne tagadják.
  2. § Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyenvallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké.
  3. § Kelt Keled kezéből, ki egri prépost és kanczellárunk; a testté lett ige után ezer-kétszáz-huszonkettedik esztendőben, mikoron tisztelendő János esztergomi, tisztelendő Ugrin kalocsai érsekek, Dezső csanádi, Róbert veszprémi, Tamás egri, István zágrábi, Sándor váradi, Bertalan pécsi, Kozma győri, Bereczk váczi, Vincze nyitrai püspökök voltanak, a mi királyságunknak tizenhetedik esztendejében.

Botrány! Tényleg lopják az uniós pénzeket? - (--- Frissítve ---)

admin, p, 2007-09-28 18:59 Belföld | Botrány | Maffia kormányzás
Az uniós pályázatok lefölözésének módszerét ismerteti a volt kiskunhalasi kistérségi megbízott egy 2005-ben készült, titkos felvételen, amelyet a Hír Televízió mutatott be. Weiszenberger László arról beszél, a visszaosztott pénzből a minisztérium is részesült. Az ügy szálai Zuschlag Jánoshoz vezetnek.
Weiszenberger jelenleg az MSZP kiskunhalasi önkormányzati képviselője, aki ellen már nyomoz a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
Weiszenberger László egyike volt az előző ciklus 149 kistérségi megbízottjának. Kiskunhalassal együtt kilenc település tartozott hozzá. A kistérségi megbízottakról szóló 2004-es kormányrendelet szerint a nemzetközi és hazai területfejlesztési források felkutatása mellett neki is kiemelt feladata volt, hogy ezeket a pénzeket a területfejlesztési céloknak megfelelően költsék el. Ezen a 2005-ös, titokban készített felvételen az uniós támogatások célszerű felhasználását ismerteti az egyik helyi vállakozóval.


Weiszenberger a videón elmondja azt is, hogy kapcsolatai révén rendszeresen intézkedett pályázatok ügyében százalékért. A sikeres pályázók által visszaosztott milliókat a minisztériumba kellett vinnie, ő abból kapta meg a részét.
A 30 éves Weiszenberger László tavaly október óta önkormányzati képviselő Kiskunhalason. Az MSZP és a Sikeres Halasért Társaság listájáról került be a képviselő-testületbe, csakúgy mint Zuschlag János, az MSZP előzetes letartóztatásban lévő kiskunhalasi elnöke.
A kistérségi megbízottakat a felvétel készítésekor a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Területfejlesztési Hivatala felügyelte.
A további rejtett kamerás felvételeket a pénteki Célpont mutatja be a Hír Televízióban.
Forrás: hírTV


És a folytatása az ügynek:
A kunfehértói Rózsa Motel egyik volt tulajdonosa, F. Károly az egyik kereskedelmi rádió esti műsorában csütörtökön este azt állította: ő készítette a televízióban bemutatott rejtett kamerás felvételt, amelyen Weiszenberger László, aki akkor kistérségi megbízott volt, arról beszél, hogy a megnyert pályázati pénzből „vissza kell osztani".

A Klubrádió Kontra című műsorában nyilatkozó férfi F. Károlynak mondta magát, és közölte, hogy a Hír TV-ben szerdán este bemutatott felvételt ő készítette 2005. április 6-án este 6 órakor. A férfi az egyik tulajdonosa volt a motelnek, de elszámolási vitába keveredett tulajdonostársával, erről azonban nem mondott részleteket.
A felvételt a motelben lévő irodájában rögzítette, a képeken látható a páncélszekrény és a forgószék. „A szekrénybe volt téve a kamera és elé volt téve egy virág", vagyis semmilyen rejtett tükör nem volt – mondta, hozzátéve: a motel motel volt és nem arra készült, hogy zsarolásra használják fel.
A férfi a műsorvezetőnek elmondta: a „kisebb ügyeket" Weiszenberger László intézte, a nagyobb, 100 millió forint feletti támogatásokat állítása szerint Zuchlag János. Hozzátette: ezek „bruttó összegek, ebből volt ki a jutalék", „a jutalékot meg ők szabták meg és ezt vinni kellett fel a minisztériumba". Arra a kérdésre, hogy melyik minisztériumba, a férfi kijelentette: „nem tudnám önnek megmondani", és hozzáfűzte: „a hivatkozások erre voltak".
F. Károly a rádióműsorban azt állította, ahhoz, hogy elnyerjék a 17,3 millió forintos támogatást, meg kellett ígérniük, hogy 5 millió forintot visszaadnak belőle.
Ahhoz, hogy a pályázatot megkapjuk, fönt (Budapesten) kellett aláírni a pályázatot, fönt hagyták jóvá. A jóváhagyás aláírása előtt telefonon értesítettek, hogy mindjárt aláírják, de kell fizetni vissza, (..) és biztos fizetünk vagy nem fizetünk?" – mondta. Hozzátette: Weiszenberger László hívta fel az aláírás előtt.
Arra a kérdésre, hogy megkapta-e Weiszenberger László az ötmillió forintot, a férfi kijelentette: „meg". Arra a kérdésre, hogy van-e bizonyíték arra, hogy Weiszenberger László a jutalékot megtartotta volna magának, vagy továbbította volna, a férfi kijelentette: „ez biztos, hogy kellett felvinni Budapestre, ez 108 százalék, hogy kellett felvinni".
Állítása szerint az ötmillió forintból „2,5 milliót a társamnak, 2,5 milliót meg nekem kellett kifizetni, engem közben a társam kicsinált a hotelból, tehát én fizetőképtelenné váltam. Én már nem akartam akkor kifizetni a 2,5 millió forintot, mert úgy gondoltam, hogy nem az enyém már a motel. És fenyegetett a Weiszenberger úr, hogy őneki van annyi pénze, akár kezemet, lábamat eltörheti, (...) a politika kicsinálja az embert".
Arra a kérdésre, hogy mikor találkozott először Weiszenberger Lászlóval, azt mondta: „ismertem már régóta, halasi származású ő is meg én is." Arra a felvetésre, hogy honnan lehetett tudni, hogy Weiszenberger Lászlót és Zuschlag Jánost kell keresni pályázati ügyekben, kijelentette: „ez nem volt tabukérdés Kiskunhalason, ezt mindenki tudta. (...) Mindenki tudta, hogy így működnek a dolgok, csak mindenki lapult. (...) Azt se rejtették véka alá, hogy én tartozom nekik 2,5 millió forinttal pályázati pénzből, mert én nem fizettem ki, amit fel kellett neki vinni Budapestre, a minisztériumba".
Megjegyezte: Weiszenberger László például azzal zsarolta, hogy „ráhozza az APEH-et a társamra, eltöri kezemet, lábamat, akkor kicsinál, meg a politika kicsinál, ilyen dumák voltak". Mint mondta, társa kifizette a 2,5 millió forintot Weiszenberger Lászlónak. Kérdésre válaszolva közölte: őt nem Zuschalg János zsarolta.
Ez a Weiszenberger volt a katonája, ő intézett mindent. Megkapta az ukázt, hogy mit kell csinálni, és ő odament" – mondta. A műsorvezető kérdésére, hogy Zuschlag Jánostól kapta-e Weiszenberger László az utasítást, azt felelte: „persze, ez egyértelmű".
A férfi elmondta azt is, hogy a kapott támogatásból teniszpálya, kerítés, medence épült és megvalósult a térkövezés is. „Több minden valósult meg belőle, le is lettek ellenőrizve annak idején" – mondta. Kijelentette: az üzlettársa számolt el a 17,3 millió forinttal, így annak részleteiről nem nyilatkozik.
F. Károly a videofelvételről szólva elmondta: videokamerával és magnóval is rögzítette a beszélgetést, a hangfelvétel 60 perces, a filmfelvétel 40 perces. Arról nem kívánt beszélni, jelenleg hol van a hangkazetta.
Azt mondta, még a videofelvétel elkészítése után nem sokkal ő is készíttetett másolatot, ami az irodában volt, az irodához pedig több embernek volt kulcsa. Vélekedése szerint azonban a videofelvételt más is lemásolta, és ezt a felvételt foglalta le a rendőrség Weiszenberger Lászlótól.
Nekem is volt kazettám és valószínűleg neki is volt (...), biztos kapta a társamtól vagy mástól, aki lemásolta a kazettát" – mondta.
Az újságíró felvetésére, hogy amit nyilatkozott, azt bizonyítania is kell, kijelentette: „nem kell bizonyítani, ezek megvannak (...), én attól nem félek, hogy nem tudom bizonyítani". A műsorvezető kérdésére kijelentette: ellene nem folyik vizsgálat, állítja, nem adott csúszópénzt.

Ki engedte?: Izraeli pénzek a magyar ingatlanpiacon

Eduardo, k, 2007-12-11 11:18 Belföld | Alvilág | Botrány | Gazdaság | Korrupció | Maffia kormányzás
Az idegenvezetők jól tudták már az ezredforduló környékén: az izraeli csoportoknak érdemes hagyni egy kis szabadidőt, hogy tájékozódhassanak a megvásárolható pesti lakásokról. Tavaly már izraeli tulajdonban volt a legnagyobb budapesti lakóingatlan-beruházó cégek fele. A magyarországi üzletben egy szupergazdag família tűnt fel, sokan a magyar ingatlanbizniszből szedték meg magukat. Az antiszemita összeesküvés-elméleteket szívesen gyártó szélsőjobb orgánumokon kívül más nem nagyon foglalkozott a témával. Kényes ügy.
Az izraeli befektetők budapesti aktivitásáról, a fővárosi ingatlanbizniszben elért részesedéséről eddig soha nem készült pontos kimutatás. Az elmúlt évtizedben egyetlen elemző cég sem vállalkozott erre, pedig nehéz elképzelni, hogy a magyar gazdaság bármely más szektorában bármely más náció hasonló mértékű befolyásáról a szakmai vagy a laikus közönség évekig csak bizonytalan szóbeszéd alapján értesüljün.

Kényes kérdésben ki akarna tévedni?
Pedig az izraeli ingatlanoffenzíva régóta közismert: születtek is piaci jelentések, amelyek említést tettek róla, de ezek többnyire más külföldi befektetők szerepével összemosva vagy csak általánosságban utaltak a jelenségre. A budapesti ingatlanpiac trendjeiről számos tanácsadócég publikál rendszeresen negyed- vagy féléves helyzetjelentést. Néhány elemző céget megkérdezve kiderült, tudatosan hallgatták el a dolgot. A budapesti ingatlanpiacon kialakult helyzetről, amellyel a bennfentesek közül mindenki tisztában van, lényegében politikai - legalábbis a politikai korrektségnek eleget tevő - megfontolások alapján nem kerültek a nyilvánosság elé adatok. Az érintett vállalkozóktól ugyan soha nem érkezett erre vonatkozó kérés, egy monográfia elkészítését mégis mindenki kockázatosnak ítélte, tartva attól, hogy zsidózás lesz belőle. Ez viszont a milliárdos tranzakciók árnyékában nehezen tolerálható egy ugyanabban az üzleti körben mozgó tanácsadócég számára.

Nem csak azért nem készültek ilyen anyagok, mert az elemzők féltek volna attól, hogy antiszemitának bélyegzik őket, hanem egyszerűen nem álltak redelkezésre megbízható adatok. Az ingatlanpiaci szereplők gyakran offshore cégeken keresztül szereznek tulajdont, gyakran köztes (magyarul: stróman) cég szerepel a nyilvántartásokban. A tanulmányokban ezért kizárólag azokat a cégeket szokás izraeliként számon tartani, amelyekről közismert a tulajdonosok származása, vagy amelyek pr-anyagaikban, szájtjukon vallják magukat izraelinek. Ezeknél az elemzők is szerepeltetik az izraeli jelzőt, de áttekintő összesítés vagy mélyebb elemzés még az önbevallók adatai alapján sem készült.
50 százalék a top 10-ben

Az izraeliek szerepe kapcsán az Ecorys Magyarország nemzetközi tanácsadócég sem merészkedett túl messze, amikor a lakásfejlesztői piac 2006-os alakulását vizsgálva azt a megállapítást tette: "az eladási top 10-ben nagyrészt magyar és izraeli érdekeltségű fejlesztők találhatók, akik több projekttel vannak jelen a belvárosi társasházi és a zöldövezeti lakóparki piacon is". A cégek éves lakásértékesítéseiről idén januárban közzétett felmérés azonban többet nem árult el a két csoport közötti erőviszonyról, és csak két cégről emlékezett meg izraeliként.

A publikus cégadatok alapján azonban megállapítható: a száznál több lakást értékesítő vállalkozások tízes listáján szereplők közül ötöt izraeliek irányítanak. Ők a tavalyi eladási összesítőn a 2., 3., 4., valamint a 8., 9. helyet tudták megszerezni. Az Ecorysnál kérdésünkre elmondták, 50 százalékos részesedésük várhatóan az idén sem lesz kisebb, annak ellenére, hogy a lista részben átalakul, ismert cégek kiesnek, helyükre új szereplők jönnek. Erről 2008 elején új tanulmány kerül a nyilvánosság elé. Az ingatlanpiac más szegmenseiről viszont egyáltalán nem készült ilyen típusú összesítés, jóllehet, izraeliek adtak nagy lendületet a budapesti plázaépítéseknek, és - ha nem is döntő súllyal, de - megjelentek az irodaház- és logisztikai beruházások területén is.
Dollármilliárdok a ködben

Éppen az információáramlás élénkítése volt a célja annak a 2005-ben létrehozott, de rögtön el is tűnt szervezetnek, amelyet Kolber István akkori regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter nyitott meg. A Magyar-izraeli Ingatlan Együttműködési Fórumot húsz cég alapította, hogy kapcsolatot teremtsen a vállalkozói szféra és az illetékes kormányzati szervek között. Kolber akkor a magyar gazdaság húzóágazatának nevezte az építőipart, amelyben "jelentős szerepet játszanak az izraeli vállalkozók, akik már eddig egymilliárd dollárt meghaladó ingatlanpiaci beruházást valósítottak meg nálunk".
A nagy tranzakciók pilotprojektje: Duna pláza

A fórum a protokolláris megnyitó után eltűnt a porondról, olyannyira, hogy Kolber az Index kérdésére fel sem tudta idézni, mi történt az eseményen, és az sem került nyilvánosságra, hogy mely cégek tömörültek ebbe a nemzeti lobbiszervezetbe. Két évvel később, 2007 októberében Szilvan Salom izraeli külügyminiszter budapesti látogatásán mindenesetre már kétmilliárd dollárnyi Magyarországra hozott tőkéről beszélt, amelynek nagy részét az ingatlanbefektetések teszik ki. Az izraeli politikust és üzletemberekből álló kíséretét fogadó Kiss Péter kancelláriaminiszter lelkesen bátorította a további invesztíciókat, amelyek a II. Nemzeti Fejlesztési Terv működésében is jelentős szerepet játszhatnak.
A nagy betelepítési elmélet

A politikusok kincstári lelkesedésével szemben azonnal megjelentek a látványos piaci térnyerést sajátosan interpretáló írások is, amelyek természetesen nem az ingatlanpiaci szaksajtó hasábjain láttak napvilágot. 2003 végén egy Londonból importált elmélet adott sokak számára kielégítő magyarázatot az izraeliek itthoni aktivitására. Az elméleti fejtegetés hosszú távra meghatározta a magyar szélsőjobb kapcsolódó gondolatmenetét. A Jane's kutatóinak tulajdonított gondolatmenet szerint az állandósult háborús helyzet miatt biztosan egyre több magasan képzett, 30-40 év körüli személy távozik a zsidó államból, és egyik célállomásuk Magyarország lesz. A hír nyomán az ilyen típusú elméletekre fogékony orgánumok terjeszteni kezdték, hogy a lakóparkok tulajdonképpen az anyaországot érintő fegyveres konfliktusokban megfáradt izraeliek számára épülnek.
Az ötcsillagos befektetés: Le Meridien

A biztonságpolitikai szaklap hipotézisét a megjelenése óta eltelt négy év nem igazolta, a gondolatmenet azonban azóta is kitartóan felbukkan a kérdést feszegető írásokban, ahol az antiszemita felhangok az izraeli cégek üzleti vitáiról vagy szabálytalanságairól kikerült információkkal is rögtön összekapcsolódtak. A Magyar Demokrata például "Kivérzett magyar vállalkozók - Kíméletlen izraeli ingatlanfejlesztők a piacon" címmel közölt hosszú cikket a G. B. Európa Kft. és az alvállalkozók vitájáról. Politikailag jól értelmezhető éllel indított a zsidóellenes sajtóban újabb hullámot, amikor kiderült, hogy Izrael budapesti nagykövete, David Admon, aki néhány hónapja az ellene hazájában felhozott korrupciós vádak miatt volt kénytelen távozni posztjáról, szintén érintett az ingatlanüzletekben, és éppen az említett cégnek próbált személyesen is segítséget nyújtani a konfliktusok elsimításában. A legnagyobb felhördülést Simon Peresz keltette, aki az izraeli kereskedelmi kamara ülésén szónokolva azzal próbálta ecsetelni országa példátlan gazdasági eredményeit, hogy kijelentette, az izraeli vállakozások virágoznak és terjeszkednek, lassan fölvásárolják Manhattant, Magyarországot és Lengyelországot is.
Szupergazdag klánok, decens családok

Kétségtelenül népes a táboruk azoknak az izraeli állampolgároknak, akik az elmúlt 10-12 évben a magyarországi bizniszben kötöttek ki. Az összetétel viszont korántsem olyan, amilyet az összeesküvés-elméletek hívői szeretnének feltételezni. Az ingatlanos köröket jól ismerők egybehangzó megállapítása, hogy az ideérkezők nem keresik a kapcsolatot a szociológiailag amúgy is nehezen megfogható magyarországi zsidósággal.
Az időben elkapott presztizs: Cézár ház

A Budapesten működő jelentősebb befektetők közül szinte egyiknél sem a magyarországi családi gyökerek diktálták a választást. Általában nem tartják a kapcsolatot a magyar zsidó vallási szervezetekkel sem. Vannak gazdag famíliák, amelyek a magyar fővárosban is kialakítottak saját rezidenciát, és akár több európai városban, valamint Tel-Aviv-ban is otthon vannak, sőt az egyik legnagyobb magyar portfolióval rendelkező család a Forbes listáján is előkelő helyen szokott szerepelni. Vannak olyanok is, akik itt csináltak vagyont és itt alapítottak családot, de a legnépesebb csoport nem ebből az Izraelben is tehetősnek számító rétegből kerül ki. A többség bérből és fizetésből élő alkalmazott, akik tipikusan család nélkül, kizárólag a munka miatt érkeznek Budapestre. Többségüknek van itt lakása, de csak a hétköznapokat töltik Magyarországon, hétvégére visszautaznak Izraelbe.

Budapest számukra rendkívül olcsó, az izraeli árak töredékéért tudják szabadidejüket a város legmenőbb éttermeiben és szórakozóhelyein eltölteni. Túl azon, hogy egy-egy projekt kapcsán keresztezik egymás útjait, éveken keresztül ugyanazokban a budapesti és a tel-avivi repülőtéri kávézókban várják a járatokat, aztán három órát ülnek egymás mellett egy repülőn. Nem maradnak tehát titokban az új projektlehetőségek, az éppen megnyílt divatos éttermek, az, hogy mit érdemes ajándékba vinni a feleségeknek, gyerekeknek, vagy hogy kitől érdemes jogi, esetleg pénzügyi tanácsot kérni.
A nagykövet kedvence: Silverside

Szép számmal akadnak olyanok is, akik családostul érkeznek. Nekik általában több gyerekük van, a feleségek nem dolgoznak, végzik a család körüli teendőket. Az asszonyok kisközössége szintén aktív, gyorsan terjed a híre egy kellemes konditeremnek, játszóháznak, kávézónak, ahova utána csapatosan járhatnak az anyák és gyerekek. Egy gyerekes üzletember szempontjából teljesen logikus lépésnek tűnik családja ideiglenes átköltöztetése, hiszen olcsón tud magas életszínvonalat biztosítani számukra, amire Izraelben a sokáig döcögő gazdaság mellett sokkal kevesebb esélye lenne.
Nem ma kezdték

Bár a köztudatba csak az utóbbi években kerültek a Magyarországon jelen lévő izraeli befektetők, a komolyabb csoportok már a kilencvenes évek legelején megjelentek. Az első próbálkozások eredménye volt több, a 90-es évek közepén megnyitott pláza. Addigra az ország már túl volt a második demokratikus választáson, a befektetők szempontjából stabilnak tűnt a piaci környezet, és az EU-tagság is egyre elérhetőbb közelségbe került. A Plaza Centers például 1996-ban fektetett be először Magyarországon, és 10 év alatt elérte, hogy tulajdonában van a nagyvárosokban épült bevásárlóközpontok zöme.
Méretes termék: Aréna pláza

Több nagybefektető részt vett a privatizációban, valamint az állammal közös beruházásokat hajtottak végre ppp (public private partnership) konstrukcióban. Így épült az országban több kollégium, egyetemi szárnyak, amelyekhez az épp aktuális kormány garanciát nyújtott, a hiányzó tőkét azonban a befektető vagy valamelyik magyar bank biztosította.

Az izraeliek befektetési kedve részben menekülés is volt. Erős lökést adott a zsidó államban felhalmozott tőkék kihelyezésének a 2000-ben kezdődött al-Aksza intifáda, a bizonytalanság jelentősen lelassította az izraeli gazdaságot. Az egyik legjelentősebb bevételi forrás, a turizmus gyakorlatilag megszűnt, a hozzá kapcsolódó iparágakat is a csőd fenyegette. Drasztikusan csökkent az izraeliek életszínvonala, ami - különösen a kilencvenes évek kiugró gazdasági eredményei után - érzékenyen érintette a lakosságot.
Megérkeztek a kisbefektetők is

Egyre többen menekítették külföldre megtakarításaikat, és kedvelt célpontjuk lett Magyarország. Az újságokban magyar befektetési lehetőségekről, izraeli üzletemberek sikersztorijairól lehetett olvasni. Mindenkinek volt ismerőse, aki vett már lakást Budapesten. Ezzel párhuzamosan fellendült a turizmus, az ezredforduló környékén Magyarország volt az egyik legnépszerűbb utazási célpont Izraelben, ha néhány napos olcsó pihenésre vágytak. A programjukba a városnézés, kirándulás mellett belefért még néhány lakás megtekintése, a befektetési lehetőségek helyszíni felmérése is.

Először csak a kisbefektetők jöttek, ők egy-két lakást vásároltak, de hamarosan megjelentek azok a cégek is, amelyek sok kisbefektetőt fogtak össze. Ezzel a módszerrel kedvezőbb pénzügyi konstrukciókat tudtak elérni, és helyismeretet adtak azoknak, akik nem beszéltek magyarul és nem rendelkeztek semmiféle információval a magyar közigazgatásról. Egy otthoni képviselet megnyitásával könnyen elnyerték a megbízható partner imidzsét, és viszonylag gyorsan sikerre tudták vinni vállalkozásaikat.

2003-ra a kisbefektetők gyakorlatilag el is tűntek a piacról, addigra az izraeli gazdaság elmozdult a mélypontról. A CIA Factbook szerint 2003 volt a fordulat éve, amikor Izraelben a recesszió évei után újra növekedés kezdődött, adataik szerint 2003 és 2005 között évi 4-5 százalékkal fejlődött a gazdaság. Ehhez hozzájárult az izraeli költségvetési politika átalakítása, valamint a strukturális reformok bevezetése a verseny és a piaci hatékonyság serkentésére.
Budapest Torontó után a második

A Jediot Ahronot, Izrael egyik legnagyobb példányszámú napilapja egy 2003-ban megjelent cikkében publikált adatai szerint 1998 és 2003 között az izraeliek 3,2 milliárd dollárt fektettek lakásokba külföldön, ami több tízezer lakás megvásárlását jelenti. A lap szerint az izraeli befektetők körében a legnépszerűbb város Torontó volt, a második helyet pedig Budapest nyerte el.

Ez lehetett az egyik oka annak, hogy az izraeli adóhivatal figyelme Magyarország felé fordult. A sajtóhírek szerint ezért látogatta meg az APEH-et Joni Kaplan, az izraeli adóhivatal elnöke és Joram Sidlo a nemzetközi adóztatási részleg vezetője, Izraelben ugyanis külön csoportot hoztak létre a pénzmosók kelet-európai üzleteinek ellenőrzésére. Az ügyeskedők ugyanis hosszú ideig azt tapasztalhatták, hogy a földrajzi távolság miatt az adóhivatal figyelmét elkerülik a külföldön megvásárolt ingatlanok bérbeadásából származó jövedelmek.
A következő részben bemutatjuk, kik a legfontosabb szereplők, milyen milliárdos cégek mozgatják a piacot. 

Nem nyílt ki a móri bank trezorja

A Vasárnapi Blikk információi szerint több tízmillió forintot hagytak a rablók a móri bank trezorjában, mert nem tudták kinyitni. Az első feltételezések szerint a rablók akkor kezdtek brutális lövöldözésbe, amikor kiderült, hogy csak a kasszában lévő néhány százezer forintot tudják elvinni.
Még mindig nem derült ki, hogy pontosan mennyi pénzt vittek el a móri bankból a rablók, csak annyi biztos, hogy csütörtök reggel a pénzszállítók 8 millió forintot adtak át a bank munkatársainak - írja a Vasárnapi Blikk. A nyomozás egyik verziója szerint az történhetett, hogy a tettesek beléptek, lefújták a kamerát, ártalmatlanították a biztonsági őrt, sakkban tartották a bennlévőket, a pénztárost pedig  - aki az állandó kasszást helyettesítette - arra kényszerítették, hogy nyissa ki a trezort. A nőnek helyettesítőként azonban csak a pénztár kazettájához volt kulcsa, nem tudta a nagy széf kódját. Miután a rablók szembesültek azzal, hogy mindössze néhány százezer forintot tudnak elvinni a kasszából, bosszúból mindenkire lövést adtak le.
A lap információnak ellentmond Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatójának nyilatkozata, aki azt állította szombaton, hogy 8,2 millió forintot vittek el a bankból a rablók.
A Blikk értesülése szerint a bankban nem készült videofelvétel a rablók vérengzéséről, ugyanis a móri bankfiókban csak riasztásra kapcsolt volna be a kamera rögzítője, a riasztás pedig nem történt meg. Ráadásul a kamera optikáját a tettesek lefújták.
Nem is a pénzért mentek a rablók, és nem is ők voltak a tettesek, a felbujtók a vakolók voltak, és kompromitáló anyagokért öltek. Ezek a balekok meg elviszik a balhét, a vakolók terhelő bizonyítékokat szórtak el ellenük, a környezet tanulmány szerint ideális balekoknak látszottak. Mindkét csoport alkalmas volt a balhé elvitelére, de ők a fedésben lévőkkel oldották meg a rablást, és a gyilkosságokat. Persze azóta már ők is odaát vannak. Na melyik párt anyagait vitték el? Milyen értéket képviselt az anyag ? Sok sok kérdés vetődik fel pártok szabadkőművesek, mind sakkban tartja egymást, de az irányítók, nem a politikusok, ők csak bábok mariolett figurák eljátszák a szerepüket a politika színpadán. De itt akkora volt a lárma, hogy felkeltették az emberek figyelmét, és bizony el kellett vakítani őket, hogy a háttérben az események lecsengjenek, figyelő tekintetek nélkül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése