2012. július 9., hétfő

A LELEPLEZŐ cikkeiből III.




A LELEPLEZŐ cikkeiből III.

Virág András: Európa átjátszása Ázsiának! 


Hatalmas gazdasági pofon vár az EU-ra - Nincs összefogás a háború ellen?
virag_xi_jinping_muscatineban_iowa_kormanyzoja.jpg

Német–francia hatalmi centrum


Körülbelül két évvel ezelőtt következett be az a pillanat,
amikor a két nagy hatalmú európai vezető arra a következtetésre
jutott, hogy – vállalva a valószínűsíthető politikai,
gazdasági és társadalmi konfliktusok sorozatát – a fenyegető
pénzügyi és gazdasági válságot csak a legdrasztikusabb és a
legkeményebb, új szemléletű európai reformpolitikával élheti
túl az EU. Ha a mélyére ásunk ennek a gondolatnak,
kristálytisztán kirajzolódnak azok a hatalmi ambíciók, amelyek az
európai közösség létrehozásánál egyértelműen motiválták
Németország és Franciaország cselekedeteit. Magyarán szólva
Merkelben és Sarkozyben egyaránt tudatosult, hogy a NATO keretei
által meghatározott – és egyértelműen az USA érdekeinek
alárendelt – külpolitika és nemzetközi fellépés semmiképpen
nem elegendő országaik világpolitikai pozícióinak megőrzéséhez,
vagy erősítéséhez. Ettől kezdve lassan, de annál határozottabban
érzékelhetővé vált, hogy az agyonadminisztrált és valójában a
nemzetektől mind jobban elidegenedő európai intézményrendszert
Berlin és Párizs kényszerítő erővel fogja presszionálni az EU
eredeti céljainak megvalósítása érdekében. Ez pedig nem más,
mint egy olyan hatalmi és gazdasági erőcentrum létrehozása, amely
meghatározó szerepet játszik az új világrend kialakításában.

A mai világpolitika mélytendenciáinak elemzése során kevesen
veszik figyelembe azt az alapvető tényt, hogy a második
világháború utáni újrarendeződés a két ellentétes
ideológiájú világrendszer létrejötte melletti leglényegesebb
eleme éppen a Német Szövetségi Köztársaság és Franciaország
viszonyának alapvető változása és az a történelmi jelentőségű
erőfeszítés, amellyel Konrad Adenauer kancellár és de Gaulle
tábornok képes volt lebontani a válaszfalakat, amelyek a két
legnagyobb európai nemzet közeledésének útjában álltak. Annak
idején akár Bonn, akár Párizs volt a kiindulópont, egyértelművé
vált, hogy a német–francia kérdés egyrészt alapvető feltétele
mindkét nemzet további fejlődésének, másrészt az, hogy
amennyiben sikerül megtalálni a megbékélés, a múlttal történő
őszinte és nyílt szembenézés és a mindenre kiterjedő szoros
kooperáció lehetőségét, akkor egész Európa egy új és erős
hatalmi centrum vonzásába kerül. Kicsit nyersen fogalmazva: ez volt
az eredeti értelme egy európai együttműködési platform
kialakításának, amelynek nyomán egy olyan világpolitikai, illetve
világgazdasági konstrukció alakulhat meg, amely ugyan az USA
mögötti pozíciót foglalhatja el, de mindenki másnál erősebb. Az
minden vitán felül áll, hogy az Európai Unió létjogosultságát a
német–francia megbékélés alapozta meg és tette lehetővé. A
második alapvető vonása az uniós gondolatnak az a látens, de
reális elképzelés, hogy egy európai szövetség elméletileg
rendkívül erős versenytársa lehet az Egyesült Államoknak. De
Gaulle ebből nemigen csinált titkot, hiszen a tábornok ősellensége
volt az amerikai diktátumoknak. Ugyanakkor van egy harmadik, ugyancsak  rendkívül lényeges eleme a német–francia bázisra épülő
Európának: ez pedig a geopolitikai realitások figyelembe vétele,
vagyis annak elkerülhetetlen és szükségszerű beépítése az
uniós gondolatkörbe, hogy határozott és együttműködésre
törekvő aktivitással erős és tartós kapcsolatrendszert kell
kiépíteni a Szovjetunióval, illetve Oroszországgal. Ezek a
tényezők állnak de Gaulle híres kijelentése („Európa az Uralig
terjed”), a Willy Brandt és Helmut Schmidt nevével fémjelzett
„új keleti politika” mögött és a már ma legendásnak mondható
nagy német–francia csúcspolitikus-párosok: Adenauer és de Gaulle,
Schmidt és Giscard d’Estaing, majd Kohl és Mitterrand új európai
víziójának hátterében.

Nem lehet tudni, hogy pontosan miért, de a német–francia
együttműködés világpolitikai sodrása érzékelhetően gyengült
Merkel és Sárkozy színrelépésének kezdő periódusában, annak
ellenére, hogy a két főszereplő mindent megtett a külsőségek
terén e látszat eloszlatására. Nem valószínű, hogy egyáltalán
fölmerült volna a koncepció felülvizsgálatának igénye bármely
oldalon. Inkább arról lehetett szó, hogy a francia elnök
elképesztően dinamikus és határozott fellépése óvatosságra
intette az amúgy is rendkívül megfontolt Merkelt. Kicsit furcsa volt
látni azt az operativitást, amellyel Franciaország bekapcsolódott a
NATO hadműveleteibe, valamint azt a fenntartás nélküli támogatást
is, amiben Németország részesítette ezeket a katasztrofálisan
rossz lépéseket. Mindez nyilván a szövetségen belüli pozíciók
stabilizálásának eszköze volt. Körülbelül ugyanebben az
időszakban hangzott el Putyin nyilatkozata arról, hogy az orosz–EU
kapcsolatok további fejlesztésének feltétele az, hogy a lényeges
kérdésekben az EU minél előbb dolgozza ki a tagállamok közös
álláspontját, és ezek alapján folytassák a kooperációs
tárgyalásokat. A pénzügyi válság megfékezhetetlen vírusa és a
kelet-európai tagállamok ellentmondásos politikai és gazdasági
helyzete azonban aggasztó mértékben gyengítette az EU belső
kohéziójának erejét és az összeomlás réme jelent meg a
horizonton.


Európa újraalapítása

A két vezető a krízis kellős közepén eszmélt rá arra, hogy ha
nem dinamizálják közös érdekeik szerint az EU-projektet, a
regionális főhatalom sajtja egyszerűen kirepül a szájukból. A
pénzügyinek nevezett válság bomlasztó széruma már a tavalyi
évben erőteljesen éreztette hatását, főként a dél-európai
övezetben és a volt keleti tömb néhány országában. A válság-
kezelés értelmezése nem azonos a washingtoni és a francia–német
politikai centrumokban. Az Egyesült Államok számára a katonai
felvonulási terület védelmezése, illetve a globális
pénzszivattyú működtetéséhez szükséges társadalmi stabilitás
jelenti a prioritást, és ez a követelmény egészen a legutóbbi
időkig teljes mértékben meghatározta az EU irányító-
apparátusának tevékenységét. Ettől eltér Berlin és Párizs
megközelítése. A két ország korántsem akar ingyen áldozatokat
vállalni az amerikaiak expanzív háborúskodásáért és
határozottan kiáll az európai gazdasági potenciál erősítése, az
államok közötti sokoldalú kooperáció fejlesztése és a francia–
német regionális mozgástér maximalizálása mellett. Míg az USA
kizárólag az IMF és a globális pénzvilág szemüvegén át
értékeli az európai fejleményeket, a két vezető európai hatalom
most már teljesen nyíltan beszél arról, hogy az európai pénzügyi
válságnak alapvetően politikai okai vannak, tehát a megoldás felé
a regionális politikai hatalom erősítésén és az unió egységes
politikai akaratának biztosításán keresztül vezet az út. A
világhelyzet pillanatnyi stádiumában az amerikai és az európai
megközelítés eltérő vonásai nem okoznak súrlódást a NATO-
keretek közé szorított szövetségi külpolitika gyakorlatában,
annak ellenére, hogy a legutóbbi hetekben az afrikai, közel- és
távol-keleti események több komoly érdekellentétet hoznak
felszínre Amerika és Nyugat-Európa érdekei között. Az orosz
külpolitika csendesen, de stabilan áll a francia–német közös
koncepció érvényesítése mellett.

Ezek a felismerések felpörgették az eseményeket. Merkel és Sarkozy
megbeszélések sorozatát tartotta a problémák egységes
értelmezéséről. Érdekesnek látszik a kirajzolódó végeredmény,
amely nem jelenti sem az eredeti német, sem az eredeti francia
koncepció győzelmét. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a két vezető
közös cselekvési iránya a Giscard d’Estaing által meghatározott
normarendszer szerint halad, amelyik nem más, mint intelligens és
óvatos összehangolása a bilaterális kapcsolatokat favorizáló
német és a határozottan föderatív szellemiségű francia
klasszikus eu-elképzeléseknek.

A megbeszélések olyan intenzitással zajlottak, hogy a politikai
pletykák azon csemegézhettek, hogy az EU legnagyobb
előkelőségeinek tiszteletére rendezett protokolláris
hangversenyről Merkel és Sarkozy diszkréten leléptek, és egy
különteremben folytatták egyeztetéseiket. Egy ilyen megbeszélésen
került sor arra, hogy az addig tartózkodó magatartást tanúsító
kancellár asszony szívélyesen gratulált a francia elnöknek és
feleségének gyermekük megszületése alkalmából és egy
plüssmacival ajándékozta meg az újszülöttet. A megfigyelők
szerint ez a gesztus a megegyezés első jele volt. A két állam
egyetértésre jutott a pénzügyi válságkezelés és a közös
hatalmi pozíció biztosításának kérdésében. Mindezt persze
sokféleképpen lehet magyarázni, ám a lényeg mégiscsak az, hogy a
jövőben változnia kell az EU-irányítás szellemiségének, és az
amerikai dominancia mellett megjelenő sajátos európai hatalmi
viszonyok érvényesítésének fokozott szükségessége. A két
állam közötti megállapodás létrehozta azt a valóságos
„gravitációs központot”, amely a jövőben meghatározza az
unió politikai arculatát, és döntő lépést tett az európai
politikai akarat határozott megjelenítése érdekében.

Hogy az USA miként viszonyul ehhez az újszerű megközelítéshez,
egyelőre kérdéses. Hiszen a francia–német egyezség egyszerűen
lesöpörte és a perifériára szorította azokat a tagállamokat
(mindenek előtt az eurózónán kívül lévő országokat), amelyek
képtelenek fölvenni a Berlin és Párizs által megkövetelt
dinamizmust és túlságosan gyöngék ahhoz, hogy tevőleges részt
vállaljanak az európai érdekek kemény képviseletére a globális
világrend kialakításában. Nem véletlen, hogy az USA diplomáciája
aggódik amiatt, hogy a perifériára szorított szövetséges
államokban olyan súlyos társadalmi feszültségek keletkeznek,
amelyek megzavarhatják az észak-atlanti tömb stabilitását. Nagyon
könnyen előállhat egy olyan furcsa helyzet, hogy az USA inkább az
unió hátsó udvarában lévő politikai rend fenntartására
összpontosít, miközben a nagy európai projektek irányítása a
Berlin–Párizs érdekszövetség befolyása alá kerül. A maga
módján ennek mintegy előképe volt Berlusconi megbukatása, amit nem
az USA, hanem Merkel és Sarkozy döntött el. Állítólag maga Merkel
telefonált az olasz köztársasági elnöknek Berlusconi azonnali
menesztése érdekében. Ez mindenesetre új jelenség az európai
politikai világban. Berlusconi leváltása nem csak az EU-tagok
számára szolgál tanulsággal. A lépésbe Merkel és Sarkozy
valószínűleg finoman belekomponált egy bizalomerősítő, egyben
figyelemfelkeltő hangsúlyt Moszkva irányába is. Oroszország minden
esetre érdemi kommentár nélkül, némán vette tudomásul egyik
legfontosabb nyugat-európai szövetségesének hirtelen
leléptetését a politika színpadáról.

A jelek szerint tehát Német-ország és Franciaország megerősödve,
nemzetközi hatósugarát megnövelve foglalta el az irányító
pozíciót az európai válságkezelésben. Lehetséges, hogy valóra
vált Joschka Fischer évtizedes jóslata arról, hogy az unió
politikai és gazdasági súlyának fönntartása és növelése
elképzelhetetlen Európa újraalapítása nélkül.



Ez volt az utolsó pillanat

Egészen biztos, hogy az óriási erőfeszítéssel tető alá hozott
német–francia paktumnak egy egész sor olyan titkos eleme van, amely
egyhamar nem lesz ismert a világ előtt. Még azt is meg lehet
kockáztatni, hogy Merkel és Sarkozy csak az utolsó pillanatban vette
észre, hogy a katasztrófával fenyegető pénzügyi válság adja meg
azt a valóságos kiinduló pontot, amelyről végrehajtható a nagy
európai manőver, azaz a keleti ballasztok kidobálása a nyugat-
európai kosárból, a déli régió kemény megszorítása és az
unió északi (fejlett) régiójának fölszabadítása német–
francia irányítással. A világsajtó egyelőre a válságkezeléssel
kapcsolatos ügyekkel van elfoglalva, és nincs abban a helyzetben,
hogy érdemi elemzéseket közöljön a Berlin– Párizs paktumról.
De tény: ha kétséges az, hogy a két államnak máris kezében lenne
a nyerő lap Európa helyzetét illetően, legalább annyira
valószínűtlen, hogy az Európai Unió vonata tovább mehet a
korábban lefektetett vágányokon. A paktum lényegét elsőként azok
az (északi) államok értették meg, amelyek elszántak,
felkészültek és elég erősek ahhoz, hogy a globalizmus viszonyai
között megvédjék nemzeti érdekeiket, ugyanakkor prosperáló,
fejlődő gazdaságot működtessenek. Ez az igazi választóvíz az
úgynevezett gravitációs centrum és a periféria között.
Lényegében akárhogy is nevezzük ezt a stratégiát, teljesen
nyilvánvaló, hogy Berlin és Párizs kivárta a történelmi
pillanatot, amikor egyetlen huszáros suhintással képes ismét
kettévágni Európát, amely innentől kezdve valóban kétsebességes
lesz, sőt a valódi helyzet az, hogy a periférián rekedt államok
sorsa teljesen kiszámíthatatlan. Jellemző, hogy a hivatalos
szóhasználattal szemben korántsem csak az euróövezet
kérdéséről van szó, hiszen a gravitációs erőteret képező és
a német vezető pozíciót feltétel nélkül elismerő tábor szerves
része – Hollandia, Finnország, a balti államok, Lengyelország,
valamint Németország és Ausztria mellett – Svédország és Dánia
is. Egyelőre persze nincs szó semmiféle „északi unió”-ról, de
kétségtelen tény, hogy a nemzetközi politikában az egypólusú
erőtér teóriáját drasztikusan félresöpri a geopolitikai
stratégia teljesen újszerű megközelítése. Ez az a tényező,
amire Brzezinski évek óta figyelmezteti az amerikai politikai
döntéshozókat, de szavai süket fülekre találtak Washingtonban.
Európa jövője az erős észak és a gyenge dél közötti politikai
és gazdasági kiegyensúlyozás minőségétől függ és
elkerülhetetlen, hogy Németország – Franciaország-gal az oldalán
– világpolitikai felelősséget vállaljon Európa sorsáért.
Kérdés, hogy Németország kellően felkészült-e az új
történelmi szerepre. Az óriási horderejű döntés megköveteli,
hogy a német külpolitika átgondolja és a kialakult új helyzethez
illessze a német nemzeti prioritások egész rendszerét. Nem vitás,  hogy az Egyesült Királyság nem mond le kiváltságos globális pozíciójáról az USA oldalán, és ebben a kényszerhelyzetben Franciaország számára elutasíthatatlan az európai „másodhegedűs” regionális hatalmi pozíció elfoglalása. A német–francia hatalommegosztásnak nemcsak politikai és gazdasági, de rendkívül komoly lélektani sajátosságai vannak.
Németországnak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy az
elkerülhetetlenül válságba sodródó déli övezet – mindenek
előtt Görögország, Olaszország, Spanyolország és Portugália –
a legsötétebb történelmi analógiák talaján fogadja majd a német
diktátumokat. Világos, hogy már ideig-óráig sem alkalmazható a
gyenge-erős gazdaságokra történő hivatkozás, hiszen Olaszország  esetében Berlusconi a világ nyolcadik legerősebb gazdaságát
reprezentáló állam vezetői pozíciójából bukott ki egy pillanat
alatt. A német politikai befolyás rendkívül erős és Amerikának
rövid távon semmiképpen nem érdeke, hogy megzavarja az európai
német manővereket. A pénzhatalom ebből a meggondolásból teljes
mellszélességgel bevetette magát a német érdekek érvényesítése
mellett, és nincs a világon jelenleg olyan gazdaság, amely
ellenállhat a pénzhatalom összpontosított támadásának. Ez a
helyzet késztette Sarkozyt arra, hogy a Merkel által fölkínált
pozíciót villámgyorsan elfogadja, amivel egyébként elképzelhető,
hogy kiütötte saját magát a közelgő elnökválasztás győztes
pozíciójából. A francia politikai osztály egyelőre nem
emésztette meg, hogy egy olyan helyzetben találja magát, amelyben a  világháborúban győztes Francia-ország a vesztes Németország
mögé kénytelen besorolni. Ugyanakkor az is tény, hogy a realitások
elől nem lehet meghátrálni. A soha ki nem mondott, de a valóságban
létező orosz–német paktum alapján egységesült Németország az
NDK területének visszaszerzésével a legerősebb európai állammá
vált, és ennek politikai hozadékát most látja aktuálisan
érvényesíthetőnek.

Az amerikai politika végülis a mai napig nem fedte fel európai
kártyáit. Sarkozy a maga módján mindent megtett azért, hogy
Franciaország a transzatlanti pályán ne kerüljön hátrányba
Németországgal szemben. Az USA egyelőre hallgat erről a
kérdésről, értelmezésében a politikai szövetség jellegét
szigorúan a NATO keretei határozzák meg. Ennek ellenére Franciaor-
szágnak reális világpolitikai pozíciói vannak, amelyek látszólag
érintetlenek és globális szinten legalábbis kiegyensúlyozzák az
európai német előretörést. Brzezinski, aki egyre kritikusabban
szemléli az USA külpolitikáját egy tavaly decemberben adott
interjújában félreérthetetlenül céloz arra, hogy az USA
Európában egy teljes évtizedet vesztegetett el (itt nyilvánvalóan
a keleti bővítés körüli problémákra gondol), miközben
pozíciója Oroszországgal szemben meggyengült, így az –
egyébként indokolható – európai politikai és gazdasági
„visszavonulás” nem kívánatos felhangokat kap. Vagyis: egyelőre
kénytelen passzívan tudomásul venni, hogy Európa politikai
irányítása egy olyan dominancia befolyása alá kerül, amelynek
érdeke Oroszország minél intenzívebb és hangsúlyosabb bevonása
az európai erőtérbe. Brzezinski úgy látja, hogy az USA nemzetközi
politikája egyre inkább diszharmóniába kerül a reális
folyamatokkal, ezért fölvetette: itt az ideje annak, hogy az
Egyesült Államok felülvizsgálja egész külpolitikai rendszerét
és új nemzetközi stratégiát dolgozzon ki.
Soros az unió összeomlásától tart

Korántsem lehet azt állítani, hogy a Merkel–Sarkozy akció
egységesen pozitív fogadtatásra talált a világban. Elsőként és
nagyon határozottan Soros György illette kemény kritikával a német
kancellárt és kifejtette, hogy a határozottsága és az aktivitása
példamutató, de az általa kijelölt irány nemcsak hogy rossz, de
előbb-utóbb Európa teljes szétesését fogja eredményezni. Soros
nem csinál titkot abból, hogy amennyiben nem sikerül megfékezni a
krízist, a pénzügyi válság megrengeti az északi régió államait
is, ami ellenőrizhetetlen pénzügyi és politikai anarchiába
taszítja az egész földrészt. Soros kritikájának legfontosabb
eleme látszólag a társadalmi szolidaritás talajáról fogalmazódik
meg, ugyanis állítása szerint a Merkel által diktált
megszorítások a déli államok gazdasági teljesítményének
drasztikus visszaeséséhez, a fogyasztás csökkenéséhez,
végsősoron társadalmi ellentétek kirobbanásához vezetnek, amelyek
aláássák a politikai stabilitást. Soros ebből kiindulva követeli,
hogy Németország tegye lehetővé bizonyos új hitelkonstrukciók
bevonását a pénzügyi reorganizációs rendszerekbe. Figyelemre
méltó, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának egy
friss elemzése hasonló aggodalmakat fogalmaz meg, ami azt jelzi, hogy  már az első ütemben ütközésre kerülhet sor az európai német
és a globális amerikai megközelítés között.

Minden jel arra mutat, hogy az USA a krízis jelenlegi szakaszában
Európa irányában a politikai stabilitás kritériumának ad
prioritást, és nem kíván közvetlenül beavatkozni az egyes
országokat közvetlenül érintő pénzügyi műveletekbe. A globális
pénzhatalom azonban – annak ellenére, hogy számít az
elkerülhetetlen részleges amerikai politikai visszavonulásra –
mindenáron folytatni akarja az európai országok
kizsákmányolását, és nem kívánja enyhíteni a pénzszivattyúk
szorítását. Jelenleg felmérhetetlen mennyiségű pénz áramlik az
amerikai hadiiparba, és semmi jele annak, hogy ez a helyzet a
közeljövőben változik.

Merkel azonban nem egyetlen kottából akarja vezényelni az európai
műveleteket. A világ vezető hatalmai hónapok óta elemzik azt a
helyzetet, ami egy pesszimistán alakuló európai tendencia esetén
bekövetkezhet. Amit Soros jósol, nem a megalapozatlan fantasztikumok
birodalmába tartozik, hiszen a megoldatlan problémák egész hegyét
maga előtt toló Európa hatalmasat bukhat egy rosszul kezelt
pénzügyi krízis következményeként. Ezt egyébként maga Merkel is
hangsúlyozza. Ez a dilemma az egész Európai Unió
alapfilozófiáját érinti és felszínre hozza, hogy a nemzetek
fölé növő „európai kormányzás” valóban képes a teljes
összeomlásba és egy új háborúba taszítani a földrész
államait. Ennek veszélyére már közel egy évszázaddal ezelőtt
Lenin hívta fel a figyelmet, amikor mélyreható vizsgálat alá vette
a nemzetek fölött álló Európai Egyesült Államok problémáit.
Híres állásfoglalása ismert a világ előtt: a Szovjetunió igent
mondott a szabad nemzetek Európájára és nemet a globális tőke
hatalma alá vont Európai Egyesült Államokra.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat az amerikai kritikákat,
amelyek az egész amerikai Európa-stratégia biztonságát,
mindenekelőtt az Oroszországgal szembeni elégséges
erődemonstráció stabilitását látják veszélyeztetve az Európai
Unió egyre zavarosabb belső viszonyai miatt. Ezek a kritikák arra a
már korábban is megfogalmazott teóriára épülnek, amely szerint az
önálló Európa valójában nem más, mint politikai fikció, mivel
Európának csak statisztikai értelemben van ereje, saját politikai
arculata nincs, de ha lenne is, nincs valóságos (katonai) ereje
saját érdekeinek érvényesítéséhez. Az európai konstrukció
tetején billegő kormányzati vízfej semmi másra nem alkalmas, mint
arra, hogy adminisztrációs tengerekbe fojtsa a fellépő
problémákat, véget nem érő és teljesen eredménytelen vitákkal
vezesse le a jelentkező belső feszültségeket. Az Európai Unió
egyetlen tényleges ereje a NATO, ami viszont egyértelműen az USA
irányítása alatt áll. Ezen az alapon tartják veszélyesnek az
európai ügyek átadását akár Németországnak, akár más európai
hatalomnak, hiszen az unió adminisztrációs képessége adott esetben
nem helyettesítheti a szükségessé váló katonai fellépést.
Márpedig az USA jelenlegi világstratégiája egyértelműen
legalizálja az amerikai érdekek védelmében történő katonai
fellépéseket.

Soros nem kis részben ugyanezen a bázison látja kockázatosnak a
jövőt, amely a végsőkig kiélezheti bizonyos európai államok
között az ellentéteket. Az elmúlt hetekben bizonyos források
szerint titkos konzultációkra került sor az USA, Anglia,
Németország, Franciao-rszág, illetve Oroszország és Kína magas
rangú diplomatái között az európai válságkezelés
kérdéséről, mindenekelőtt a legrosszabb forgatókönyv
érvényesülése esetén bekövetkező helyzetről. A hírek szerint
Oroszország és Kína egyaránt leszögezte, hogy nem áll érdekében
az unió összeomlása, és a krízishelyzet további európai
terjedése. Megállapodás született arról, hogy mind Oroszország,
mind pedig Kína jelentős összegekkel segíti az európai válság
rendezését.



Stratégiai ütközések Európában


A német dominancia alá kerülő Európa előbb-utóbb olyan
kérdéseket hoz felszínre, melyek igencsak kényes pozícióba
szorítják a világ vezető hatalmait. Biztosra vehető, hogy
Oroszország és Kína sajátos szerepvállalása az unióban csak idő
kérdése, az ide vezető utakat már kikövezték. Ez egyrészt
bizonyos értelemben segítheti az európai konszolidációt,
mindenekelőtt a legproblematikusabb déli területeken, egyúttal
azonban fölveti annak valószínűségét, hogy Kína új és nem
gyönge pozíciókhoz jut az európai gazdaságban. Más természetű
az a perspektíva, ami Oroszország befolyásának
föltartóztathatatlan erősödésével jár. A Moszkva–Berlin
tengelynek ma is kényes pontja Ukrajna kérdése, aminek kapcsán igen könnyen számottevő feszültségek keletkezhetnek az Európai Unió és az Egyesült Államok között. Érdekes módon ebben a tekintetben Németország fogja kijátszani a francia gyökerű föderatív
megközelítés aduját, ami bonyodalmakhoz vezethet a transzatlanti
kapcsolatokban. Arról van ugyanis szó, hogy már most látható, hogy
Oroszország pontosan érzékeli az Európai Unió bizonytalanságait a
keleti bővítések által előállt helyzet kezelésében és –
részben ezt kihasználva – magasabb sebességre kapcsolt a
Belorussziával és Kazahsztánnal előkészített Eurázsiai Unió
megalakításában. Nincs kétség afelől, hogy Ukrajna potenciálisan
értékes és fontos tagja lehet ennek a szövetségnek, és várható,
hogy a közeljövőben valamilyen formában fölmerül Kijev (sőt
akár Moldova) integrációjának kérdése is, aminek politikai
vetülete súlyos bonyodalmakat jelez mind az Európai Unió, mind a
NATO szempontjából. A közelmúltban Hu Jintao kínai elnök
látogatást tett Ukrajnában (Oroszország és Kazahsztán mellett),
és mindkét fél stratégiai fontosságúnak nevezte a kétoldalú
kapcsolatok fejlesztését. De ezen túlmenően nem lehet szem elől
téveszteni azt, hogy az orosz külpolitika nem adja fel a pánszláv
orientáció eszméjét, amit a szláv országokkal történő
kétoldalú kapcsolatok új szintre emelését vetíti előre. E
tekintetben Szlovákia az egyik fő célországa az eurázsiai tömb
európai aktivitásának. Pozsony, Moszkva és Peking jelenleg is több
nagy volumenű közös projekt megvalósításának lehetőségeit
vizsgálja. A Szerbiával ápolt orosz viszony politikai felhangjait
legalábbis kiemeli, hogy a balkáni államok a legutóbbi időszakban
látványosan fejlesztik katonai kapcsolataikat Kínával. A román
nemzetvédelmi miniszter Pekingben tartózkodott a Kínai Kommunista
Párt kongresszusa idején, és táviratban köszöntötte a
kongresszust, ami éppenséggel nem megszokott gesztus a NATO-államok  részéről. A kínai központi katonai tanács elnökének belgrádi
látogatása, illetve a szerb védelmi miniszter pekingi tárgyalásai
egyaránt komoly konzultációkat valószínűsítenek Kína és
Szerbia vonatkozásában. A magas rangú kínai katonai delegáció
Bulgáriában haditengerészeti bázisokat látogatott meg és
megállapodás jött létre Kína és Bulgária haditengerészeti
együttműködéséről. A NATO belgrádi csúcsértekezlete és az azt
kísérő nyugati kommentárok egyértelművé teszik, hogy Szerbiának
megkülönböztetett jelentősége van/lenne az európai NATO-
stratégiában. Ezt a reménykedést a jelek szerint nem árnyékolta
be, hogy a tanácskozás ideje alatt a belgrádi fiatalok folyamatos
tüntetéseken adtak új értelmezést a NATO nevének (Észak-Atlanti
Terror Szervezet).



Az igazi probléma kétségtelenül az, hogy Európa katonai vonalon
egyetlen olyan önálló lépést sem tehet, ami abban a pillanatban ne
robbantana ki globális fegyveres konfliktust. Az európai haderő –
bár létezik egy-két, inkább egyfajta kirakatnak szánt, a NATO-tól
látszólag független „európai” hadosztály bizonyos államok
együttműködése keretében – gyakorlatilag alkalmatlan az európai
érdekek önálló védelmére. Ez komoly problémát jelent, hiszen a
közeljövőben több európai országnak súlyos biztonsági
konfliktusokkal kell szembenéznie, nemcsak a nemzetközi terrorizmus,
hanem a beláthatatlan méretű és erőszakos bevándorlás, a
vallási és etnikai szegregáció és nem utolsósorban a tömeges
elszegényedés miatt. Az a helyzet sem tartható fenn az idők
végtelenségéig, hogy miközben a legnagyobb európai államoknak
eminens érdeke a kiegyensúlyozott és prosperáló viszony
kialakítása Oroszországgal, a NATO-csapatok keretében tevőlegesen
részt vesznek olyan hadműveletekben, amely közvetlenül érintik
Oroszország biztonságát, és felvetik az orosz katonai
válaszlépések lehetőségét. Ez az érdekütközés már jelenleg
is létezik és Moszkva jelezte, hogy a kooperáció és a diplomáciai
gesztusok nem ellensúlyozzák az Oroszország katonai beszorítására
törekvő észak-atlanti hadműveletek fenyegetését. Ne legyen
kétsége senkinek a tekintetben, hogy az orosz fegyveres erők
elrettentő csapásokkal képesek válaszolni minden potenciális
támadásra – jelentette ki nemrég Medvegyev.


Vissza a geopolitikához!



Az elmúlt hónapok folyamán az EU-ban szinte csak olyan események
zajlanak, amelyeket mindössze vékony és gyönge határvonal választ
el a súlyos konfliktusok kirobbanásától. Már önmagában az a
tény is figyelemre méltó, hogy Anglia szótlanul és passzívan
szemléli, hogy Németország és Franciaország foglalja el az egykori
– brit részvétellel létrejött – vezető triumvirátus
pozícióját. Több megfigyelő szerint Nagy-Britanniának a jelenlegi
helyzetben is megfelel a viszonylagos európai elszigeteltség (a
történelmi „splendid isolation”), mivel az USA első számú
szövetségeseként minden tekintetben módjában áll megkerülni az
európai intézményeket saját hatalmi politikájának
érvényesítése érdekében. Mindemellett azonban nyilvánvaló, hogy
a három nagy európai állam között több nézetütközés áll fenn
a globális világrend berendezkedését illetően. Anglia  fellépésének határozottságát erősíti a szoros politikai kötődés az USA nemzetközi aktivitásához és az a rendkívül erős amerikai fegyveres stratégiai katonai potenciál, amely a brit szigeteken lévő támaszpontokon állomásozik. Kétségtelen, hogy Anglia sokkal inkább a katonai akciókon keresztül érvényesített amerikai külpolitikához áll közelebb, mint a diplomáciai eszközök, a bonyolult tárgyalások és véget nem érő egyeztetések módszerével operáló Európai Unió.

Brzezinski „Stratégiai Vízió” (Strategic Vision) című,
rövidesen megjelenő nagy tanulmánya kiemeli, hogy a fejlődő világ
válsága és Oroszország megerősödése (amit a „Szovjetunió
reinkarnációjának” nevez) mélyreható befolyást gyakorolnak az
USA jövőbeni politikájára. A nagy amerikai stratéga a
legjelentősebb globális folyamatnak az általa „második
vonalbeli” országok közül Japán, India, Brazília
megerősödését, illetve az Egyesült Államok és Oroszország
jövője előtt álló kérdőjeleket tekinti. Brzezinski nyíltan a
globális hatalom hanyatlásáról beszél, és a korábbinál is
nagyobb hangsúllyal áll ki amellett, hogy az európai stabilitás
elválaszthatatlan az Oroszországgal való stratégiai
megállapodástól. (Lásd: Leleplező, 2011/1.) A világfolyamatok
legnagyobb kockázata az, hogy a demokráciák egyelőre nem találták
meg a megerősített nemzetbiztonság szavatolásának módszerét, ami
pedig alapvető követelménye lenne az új világ berendezkedésének.
A jelenlegi helyzet már most eléri a legmagasabb háborús
kockázatok szintjét, és olyan konfliktusok alakulnak ki
világszerte, amelyek bármelyike gyújtópontja lehet egy új
világháborúnak.

Brzezinski ugyan tételesen nem mondja ki, de felfogása egyértelműen
mutatja, hogy az Oroszország katonai beszorítását célzó amerikai
katonai stratégia kudarca minden tekintetben új megközelítések
kidolgozását követeli az Egyesült Államoktól. Ennek az új
stratégiai vonalnak szerves része az európai szerepvállalás és
katonai jelenlét átalakítása. Ezzel kapcsolatban egyre
kategorikusabb és egyre vészjóslóbb prognózisok kerülnek ki a
világ nagy stratégiai tervező központjaiból. Az a tény, hogy az
Egyesült Államok olajszükségletének már ma is legfeljebb 50
százalékát képes saját forrásaiból biztosítani, azt jelenti,
hogy az USA legkésőbb 2020-ban drámai helyzet elé kerül,
amennyiben nem sikerül rátennie a kezét a Föld legjelentősebb
energiaforrásaira. E probléma megoldása – a most látható
perspektívák alapján – csak nemzetközi méretű és rendkívül
kockázatos háborúkon keresztül lehetséges. Alapvető kérdés,
hogy az európai NATO-szövetségesek számára hol a határa az
amerikai érdekekért vállalt fegyveres részvételnek. Az ugyanis
teljesen egyértelmű, hogy minden látszat és politikai manőver
ellenére az európai államok politikája nem mondott le végleg a
nemzeti fejlődés perspektívájáról, ami akár oda is vezethet,
hogy az USA európai szerepének gyengülése az Európai Unió
jelenlegi szerkezetének villámgyors összeomlását vonja maga után.
Ez ma még teljesen beláthatatlan politikai változások sorozatát
indíthatja be Európában. Brzezinski kiemeli, hogy a
bizonytalanságból fakadó óriási kockázatok mérséklése
Európában csak az oroszokkal kialakított új geopolitikai
stratégiai együttműködés alapján lehetséges.

A jelek szerint Oroszország nem fél az európai változásoktól.
Moszkva magabiztos abban a tekintetben, hogy Európa saját érdekei
miatt nem törekszik olyan fordulatra, ami tovább mélyítené az EU
és Oroszország közötti árkokat. A fő kérdés pillanatnyilag az,
hogy az erős amerikai presszió, ami a rakétapajzs telepítésével
kapcsolatban érvényesül, mennyire fékezi le az Európa–
Oroszország kapcsolatrendszer fejlődését.



Az orosz diplomácia ezekben a hetekben óriási aktivitást fejt ki
annak érdekében, hogy az európai államok és Moszkva viszonyai ne a
konfliktusok, hanem a kooperáció irányába fejlődjenek. Az európai
politika rettegve várja az amerikai „kivonulás” kezdetét, ami a
politikai átrendeződések sorozatát indíthatja el a földrészen.
Bár az USA egészen egyszerűen tagadja ezt az összefüggést, és
nem is emeli be az európai politikusokkal folytatott tárgyalásainak
témakörébe, figyelemre méltóak azok a hírszerzői információk,
amelyek a kínai alelnök, Kszi Jinping (a „trónörökös”) idén
februári amerikai látogatásáról szivárogtak ki.


Csomagol az amerikai és az izraeli tőke?

A kínai alelnök amerikai látogatása legalábbis különösnek
mondható. Programját az USA-ban és Kínában is nagy
sajtónyilvánosság követte, és a tudósítások szerint a
kétoldalú kapcsolatok, illetve a világgazdasági helyzet állt a
tárgyalások középpontjában, megkülönböztetett fontosságot
tulajdonítva természetesen a pénzügyi krízisnek. Kína már az
eddigiekben is többször kinyilvánította, hogy intézkedések
széles skálájával kész kivenni részét a válság
megoldásából. Mindemellett Peking a Sanghaji Egyezmény keretében
gazdasági kapcsolatainak egy részében áttért az egyezményes,
rubel elszámolásra, amelyet az utóbbi hetekben kiterjesztett az
Iránnal folytatott együttműködésre is. E témák mellett a sajtó
igen nagy nyilvánosságot biztosított annak, hogy Kszi Jinping
személyében egy olyan kínai politikust üdvözölhetett Amerika, aki
ismeri, érti és rendkívül nagyra becsüli a hagyományos amerikai
gazdálkodás erényeit, ráadásul elkötelezett híve az amerikai–
kínai gazdasági kapcsolatok elmélyítésének. Kszi Jinping 28
évvel ezelőtt a kínai Hebei tartomány tisztviselőjeként tett
tanulmányutat az USA-ban és az Iowa-állambeli Muscatine-ben
ismerkedett meg az igazi amerikai farmergazdáolkodással, ami –
szavai szerint – mély benyomást tett rá. Mindez ma már csak a
múlt emléke. Kszi Jinping pályafutása során soha nem feledkezett
meg Muscatine-ról. Hebei és Iowa immáron két évtizede
testvérállamok, az Iowából Hebeibe irányuló szállítások
értéke az elmúlt évben megközelítette a 700 millió dollárt. A
minden területen fejlődő kapcsolatok ellenére sem hitték azonban
Muscatine lakói, hogy az egykori szerény és lelkes kínai
fiatalember a világ legnagyobb gazdasági hatalmának alelnökeként
visszatér hozzájuk. Kszi Jinping ugyanis ragaszkodott a város
meglátogatásához, és az Obama elnökkel folytatott első
tárgyalását követően be is kopogtatott egykori szállásadóihoz.
Muscatine ezzel fölkerült a világpolitika színpadára, és az
újságokat ellepték a kedves, családias hangulatú találkozókról
a kínai alelnökről szóló visszaemlékezésekről szóló hírek. E
két vezető sajtótéma mellett azonban a látogatásnak volt egy nem
nyilvánosságra került vonatkozása is, ez pedig a kínai és az
amerikai álláspont egyeztetése az európai problémákkal
kapcsolatban. A rendkívül érzékeny témáról Obama és Kszi
Jinping négyszemközti megbeszélést tartott, amelyen állítólag
megegyeztek abban, hogy mindkét nagyhatalom tart attól, hogy a
közvetlen amerikai befolyás gyengülése veszélyes folyamatok
beindulásával fenyeget az Európai Unión belül. Nyilván-való,
hogy a közeljövőben a már meglévő és egyelőre nem csillapodó
pénzügyi krízis mellett egy sor újabb válsághullám érheti el
Európát, amely recesszióhoz, a társadalmi feszültségek drámai
kiéleződéséhez, politikai változásokhoz vezethet. Egyelőre
pontos prognózisok nincsenek, de ijesztő találgatások annál
inkább arról, hogy a várhatóan növekvő migrációs hullám
hátán Európába benyomuló szélsőséges iszlám szervezetek minden
bizonnyal közvetlen veszélyt jelentenek az európai országok
biztonságára és stabilitására. Orosz információk szerint Európa
rövidesen képtelen lesz ellenőrizni és politikailag kezelni az
amerikai háborúk következtében elszabaduló szélsőséges
irányzatok tevékenységét. Az orosz hírszerzésnek vannak adatai
arról, hogy a legutóbbi időszak folyamán Nyugat-Európában
történt szélsőséges, antiszemita megnyilvánulások és a zsidók
ellen elkövetett merényletek mögött az Európában berendezkedni
készülő iszlám terrorszervezetek állnak, amelyek gyorsan
kapcsolatot találnak a helyi antiszemita erőkkel. Összességében a
jelenlegi helyzet rendkívül bonyolult és nagy veszélyeket rejt
magában. Vitán felüláll, hogy ha megkezdődne az amerikai,
ráadásul az izraeli tőke kivonulása Európából, azonnali
következményként munkahelyek milliói szűnnének meg, és az
európai gazdaság jelentős része teljesen megbénulna. A CIA joggal
tart attól, hogy a szélsőséges iszlám szervezetek mögött álló
hatalmas pénzek révén félelmetes politikai átrendeződés indulna
meg Európá-ban. Ez az alapja annak, hogy az USA hónapok óta titkos  konzultációkat folytat Kínával és Oroszországgal a helyzetről.
Henry Kissinger professzor, a politikai stratégák koronázatlan
királya, aki mostanában csak a legritkább esetben mozdul ki
luxuspalotájából, néhány hete váratlanul Moszkvában tűnt fel,
ahol – mint kiderült – megbeszéléseket folytatott Putyinnal és
Medvegyevvel. Feltűnésénél csak az okozott nagyobb meglepetést,
hogy a kíváncsiskodó újságírókkal mosolyogva közölte, hogy az
utóbbi időszakban legalább tíz személyes találkozóra került sor
közte és Putyin között. A három nagyhatalom közösen keresi a
megoldást a közelgő nagy európai válságra. Oroszország és Kína
egyaránt kinyilvánította, hogy nem érdekelt egy európai gazdasági
összeomlásban, ezért feltételezhető, hogy óriási összegek
beforgatásával fogják enyhíteni a várható amerikai
tőkekivonásokat. A feltételezések szerint Kszi Jinping és Obama
között létrejött az erre vonatkozó titkos megállapodás, míg az
orosz–amerikai egyeztetések egyelőre nem zárultak le. Európa
óriási kihívások előtt áll, és jelenleg nem úgy tűnik, hogy
felkészülten várja a nagy megpróbáltatásokat. Nagyon rossz jel,
hogy az amerikai és az izraeli tőke a Távol-Kelet felé veszi az
irányt. Senki nem tudja megmondani, mi várható, ha Európa magára
marad. Egy biztos: a történelem folytatódik.
A LELEPLEZŐ KÖNYVÚJSÁGOT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL, VAGY RENDELJE MEG AZ ALÁBBI ERLÉRHETŐSÉGEN, A LEGÚJABB SZÁMTÓL AZ ELSŐ PÉLDÁNYOKIG:
Tőke Péter: Megmentik az EU-t, ha Lisszabontól Vlagyivosztokig harmonikus lesz!


USA-dollár helyett BANCOR lenne az olaj-világpénz? Az izraeliták már elkezdték a kivándorlást Franciaországból és máshonnan is. Elkerülni a háborút!


Mielőtt a fenyegető idei izraeli-iráni háborúra rátérnék,
folytatnom kell Virág András121. oldalon befejezett gondolatait. Ez
ugyanis mindennel összefügg és más kulcsfontosságú témákra is
kihat. Xi Jinping kínai alelnök (Hu Jintao várható utóda) amerikai
látogatása és Obama elnökkel folytatott részben bizalmas
tárgyalásai, valamint Henry Kissinger moszvai útja és Putyinnal,
Medvegyevvel tartott sikeres megbeszélései alapján elmondható, hogy
lérejött egy Washington-Peking-Moszkva háromszög a kiélezett
nemzetközi helyzet kezelésére és Európa megmentésére.

Folytassuk előbb Európával: mi itt a probléma? Először azzal
kellett szembesülnie az USA-nak és Izraelnek, hogy az unióra
ráerőltetett multikultúra, a népek szabad keveredése gellert
kapott. Alig fékezhető az iszlám vallásúak és velük együtt a
terroristák beáramlása. Ezek hamar kapcsolatot találnak a helyi
szélsőjobboldali erőkkel, és máris ugrásszerűen terjed az
antiszemitizmus. Franciaor-szágban, ahol a legtöbb, 400 ezer zsidó
él, és már másutt is megkez-dődött az izraeliták menekülő
emigrációja. Egy részük Oroszországba vándorolna, visszatérne
Izraelbe, a többi az USA-ba menne, ahol most néznek nekik új
területeket az ottani Ígéret Földje alapítására.

A másik, a még nagyobb probléma, hogy a globális pénzhatalom
profit és befektetési szempontból kilátástalannak ítéli az EU
gazdasági válságát. Emiatt az amerikai és izraeli tőke
fokozatosan kivonulna és a sokkal ígéretesebb, fejlődő-képesebb
ázsiai területekre vonulna át. Igen ám, de ez azt a veszélyt rejti
magában, hogy az itt támadó működőtőke-űrt az arab és iszlám
terrorista befektetők töltenék ki, és egyre nagyobb befolyást,
amivel politikai beleszólást is nyernének. Ez pedig roppant kínos.
Ezt a nagyhatalmak sem tűrhetik. Nos, ezért volt fontos Kszi Jinping
kínai alelnök washingtoni és Kissinger moszkvai látogatása.
Bizalmas háttérmegállapodás születhetett arról, hogy a kivonuló
amerikai és izraeli tőke helyére orosz és kínai jön be az
unióba, ezzel segítve, hogy ne szűnjenek meg százezrével a
munkahelyek, az európai gazdaság - persze feltételekkel -
zavartalanul tovább működhessen. Ebből persze ki kell hagyni a
piacot, a manipulálható tőzsdéket és spekulánsokat. Én úgy
tudnám elképzelni a tőkék és befektetések értékesítését,
hogy előre összehozzák a feleket, és ahogy a sportban a stafétát,
az eladó átadja a vevőnek. Ennek a sajátos mentő-átadásnak
persze feltételei is vannak. Hogy a kínaiak mit követeltek, nem
tudni, ám az oroszoké kiderül Putyin február 27-ei éjszakai Kreml-
közleményéből: Oroszországnak és Kínának is az az érdeke, hogy
egy erős Európai Unió legyen, s Putyin a Sarkozy-Merkel
költségvetési szigort, a pénzügyi és gazdaségi mechanizmusok
átalakítását követeli meg. Mindezt egy sokkal erősebb orosz
(kínai) partnerség mellett. Putyin javasolja: az érintettek üljenek
le és dolgozzák ki egy Lisszabontól Vlagyi-vosztokig érő,
harmonikusan összedolgozó és együttműködő szövetség alapjait,
ami képes megteremteni és megmutatni az új gazdasági
együttműködés legfejlettebb formáját! Ennek alapján örömmel
állapítanám meg, hogy valamelyest csökkent a világháborús
veszély. Ezért is kellett győznie Putyin elnöknek. A kollégám,
aki a választási eseményeket figyeli, nyilván utal arra, hogy a
külföldről pénzelt demokratikus, fehérszalagos és egyéb nyugati
titkosszolgálatok a Washington-Moszkva-Peking tengely miatt is
visszahátráltak az ellenzék mögül. Ez azt is jelenti, hogy nem
fordulhat elő mégegyszer arab tavasz, vagy hasonló pénzelt
átalakítás, amely áldemokratikus, iszlám terrorista erők
hatalomra jutását segíti elő. Békén kell tehát hagyni Szíriát,
és bizony, ami még súlyos probléma, Iránt is. Azoknak, akik tudnak
következtetni akár egyetlen kis közjátékból: azon a bizonyos
moszkvai repülőtéren tébláboló újságírók döbbenten látták,
hogy a minap Vlagyimir Putyin személyesen kíséri a gépéhez Henry
Kissingert. Amikor megkérdezték őket, az orosz atyuska mosolyogva
felelt: ,,Rendsze-resen szoktunk találkozni. Már vagy tízszer volt
itt Henry úgy, hogy maguk észre sem vették!"


Ki kell térnem az USA problémáira is. Az egyik Spektrum-, vagy
NatGeo-műsorban láttam, hogy Amerika pénzjegynyomdájában mindegy
egyes nap 700 millió dollárnyi bankjegyet állítanak elő. A
fedezete az olaj. Csakhogy mi van akkor, ha belép egy másik valuta,
és azért is lehet vásárolni? Ez már meg is történt. Számos
ázsiai ország és Irán is úgynevezett egyezményes rubelért ad el,
illetve vásárol olajat. Sok ország kíván csatlakozni ehhez a
megállapodáshoz.

Amerikai tudósítónk, Julius Mohácsi írja, hogy a mexikói HBSC
bankfiókok már nem engednek dollárszámlát nyitni, mondván: nagyon
bizonytalan e valuta jövője. Jim Rogers (Soros György korábbi
jobbkeze) tekintélyes nemzetközi befektető azt nyilatkozta a
hongkongi tévében, hogy a dollár nemcsak egy letűnő valuta, hanem
a világ legnagyobb pénzügyi kuplerája. Robert Zoelick, a Világbank
első embere szerint az USA téved, ha a dollárt megingathatatlannak
tartja. Nemrég tartottak egy titkos találkozót Kína, Oroszország,
Franciaor-szág, Szaúd-Arábia, Kuwait és más Öböl-menti országok
résztvételével, és felvetették, hogy a legfontosabb valuták,
euró, japán jen, kínai jüan, a rubel és az arany értékéből
egy ,,kosarat", vagyis olajelszámoló nemzetközi pénzt kellene
létrehozni, amelyet az Öböl-menti országok bocsátanának ki, és
ezzel kellene fizetni az olajért. Hogy ez mennyire nem fantazmagória,
az IMF-nél már készen is állnak a hasonló kosár-tervek. A
világpénz neve BANCOR lenne, és a kibocsátásához,
forgalmazásához egy nemzetközi központi bankot kellene alapítani.
(Bővebbet az IMF honlapján, ha még ott van!)

Mindez arra figyelmeztet, hogy az USA és a pénzügyi háttérhatalom
sem tétlenkedhet. Talán ez is oka az említett Háromszögnek?

Egy biztos: rendkívül bonyolult és kiélezett a helyzet. A
háttérmegállapodások nemismerői még a régi kardcsörtető
világ csendőre szerepet várják el az USA-tól, Izrael pedig azt
hiszi, hogy ebben a zűrös helyzetben is azt tehet, amit akar. A
háborúellenes erők sokat erősödtek, és Putyinra meg Kínára is
jobban oda kell figyelni. Az sem elhanyagolható, hogy az érintett
hatalmak készülnek a háborúra, erről szól összeállításunk a
123. oldalon.


Hogy lesz-e és mikor, nagyon nehéz prognosztizálni. Talán sikerült
már lebeszélni Izraelt az áprilisi, vagy májusi támadásról. Az
is ellenérv, hogy a világon vagy negyven országban lesz idén
elnökválasztás, köztük most Moszkvában, ősszel pedig az USA-
ban, amint ezt már kifejtettem. Ám az elindítókat egyre nehezebb
féken tartani.

Hogyan kezdődne majd? Az én verzióm szerint - amely gazdag írói
fantáziám műve -
az Izraelnek kölcsönadott magyar MiG-eket
átfestik iráni felségjelűvé, aztán ezek több izraeli katonai
létesítmény, sőt a lakosság elleni is támadást indítanak. Ez
még nem igazán nagy durranás, fel kell háborítani az amerikai
közvéleményt is, ezért az álirániak a Hormuzi-szoros
környékére küldött harmadik repülőgéphordozót
szétbombázzák. Úgy tudom, ott már eddig is tartózkodott két
szupermodern USA - repülőgépanyahajó, az elavult, öreg harmadikat,
amelyet bontásra ítéltek, csak azért küldik oda, hogy
megsemmisítsék. Olcsóbb, ha a költséges, hosszadalmas bontás
helyett néhány óra alatt a hullámsírba küldik.

Izrael azonnal visszavág, az amerikaiak kénytelenek lennének a
sérelem miatt beszállni, s akiket kell, a NATO-val együtt bennünket
is belerángatnának
.

Csak abban reménykedhetünk, hogy nem globális, hanem csupán
regionális lesz. Hála a Háromszög háttér-megállapodásnak!
Mellesleg az izraeli miniszterelnök Washing-ton D. C.-be utazik, és
személyesen közli Obama elnökkel a tervezett támadás időpontját.
Azzal próbálnak nyugtatni bennünket, hogy helyi összecsapás lesz,
s legfeljebb Libanontól Afganisztán legmagasabb hegyeiig tart.



Tőke Péter - Peter Sheldon: Titkos összefogás Orbán Viktor győzelméért nyomán...
A Nagy testvér még trükkösebben figyel

A Titkos összefogás Orbán Viktor győzelméért című lehallgatós, kémes könyvem ismertetett ,,betechnikázásai" mellett sorra derülnek ki az újabb alkalmazások: A Nagy testvér még trükkösebben figyel.

140 millió okostelefonra telepítettek kémszoftvert - maguk a gyártók
Robbant a hír: számos Android, Nokia, Samsung, Blackberry és iPhone készüléken a szolgáltatók rootkitet helyeztek el. A rootkit a felhasználó tudta nélkül a beírt szövegek, jelszók, bankkártya-adatok, e-mail-ek, SMS-ek tartalmát továbbítja harmadik félnek. Több szolgáltató kénytelen volt bevallani, hogy megfigyelés alá helyezte előfizetőinek okostelefonjait, naplózva róluk minden lehetséges adatot. Ők persze csak a mi érdekünkben cselekedtek, hogy az összegyűjtött adatokat elemezve javítsák szolgáltatásaikat, mondják. Körülbelül olyan ez, mintha a postánál felbontanák a leveleinket - kizárólag a mi érdekünkben, a jobb kiszolgálás végett.

Tulajdonosuk tudta nélkül lehet fényképezni az iPhone-okkal, Blackberrykkel
Az iPhone, Blackberry és Windows Phone készülékek segítségével azok tulajdonosa tudta és jóváhagyása nélkül lehet fotókat készíteni, az azokon folytatott beszélgetéseket lehallgatni és a velük elküldött üzeneteket naplózni. Legalábbis ez derül ki egy, a WikiLeaks által csütörtökön nyilvánosságra hozott, több száz dokumentumot magában foglaló, kiszivárgott információhalmazból, amelyek többek között a különböző hírszerző ügynökségek praktikáit leplepezik le.

,,A jelenlévők közül kinek van iPhone-ja, Blackberryje, vagy ki használja a g-mailt?" - vezette fel a fenti információk lelepezését is magában foglaló beszédét Julian Assange, a WikiLeaks alapítója azon a csütörtökön, Londonban megtartott tájékoztatón, ahol az új dokumentumokat bemutatták.
Assange szerint az iPhone-, a Blackberry- és a g-mail-felhasználók biztosan nincsenek biztonságban. (...) Az érintett telefonokkal akkor is készíttethetők felvételek a környezetről beépített kamerájukkal, meghatározható a helyzetük beépített GPS berendezésükkel és lehallgathatók a közelükben folytatott beszélgetések, ha azokat tulajdonosuk úgymond kikapcsolta.
Sőt, a kiszivárgott dokumentumokból kiderül az is, hogy a különböző kémszervezetek nem csak megfigyelni tudják a telefonok tulajdonosait, de manipulálni tudják a készülékeken megjelenő információkat is. A beérkezett üzenetek szövegét például átírhatják, vagy olyan emailt hamisíthatnak rájuk, amelyeket valójában azok látszólagos feladója soha nem is küldött el - ezzel nemcsak dezinformálva a címzettet, de akár hamis bizonyítékot is hamisítva a készülékekre.
Magyarország is szerepel a PC-s és mobilos lehallgatószoftvereket gyártó nemzetek térképén. Assange elmondása szerint a világ 25 országában mintegy 160 cég gyárt olyan szoftvereket és berendezéseket, amelyek segítségével ezek a műveletek elvégezhetők. A szóban forgó cégek részletes listáján egyébként egy magyar vállakozás is szerepel, ami az oldal szerint az internet és a mobilok lehallgatására alkalmas megoldásokat is szállít, nyilvánvalóan akár kormányzati ügynökséges részére is. Utóbbiak pedig - állítják szakértők - egyre inkább válogatás nélkül be ezeket a megfigyelőrendszereket, gyakorlatilag a teljesen ártatlan polgárokkal szemben is. (...)
Az új információk egyébként alig néhány nappal egy hasonló botrány kirobbanását követően érkeznek, amelyben kiderült, hogy világszerte akár több tíz- vagy százmillió mobilkészülék - köztük az Apple iOS-alapú termékei, illetve Androidot futtató telefonok - is egy olyan szoftverrel előtelepítve kerültek a felhasználókhoz, amely az utóbbiak által folytatott hívásokról, üzenetcserékről és egyéb tevékenységekről is rendszeresen küldött és küld jelenleg is adatokat a készülékek gyártói, valamint a mobilszolgáltatók számára.
A szóban forgó, ,,Carrier IQ" nevű szoftver jelenlétéről ráadásul a gyártók a legtöbb esetben semmilyen módon sem tájékoztatták a felhasználókat, a kémprogram eltávolítására vagy kikapcsolására pedig számos esetben utóbbiaknak nem volt ill. jelenleg sincs lehetőségük.

Julis Mohácsi: A CIA mindent tud rólad, Kedves Facebook használó!
A CIA elismeri, hogy külön egységet hozott létre abból a célból, hogy a Facebookon, az Amazonon, valamint a különböző blogokban posztoló, ott véleményüket elmondó egyének hozzászólásait, fotóit, adatait begyűjtse, azok alapján mindenkiről egy file-t állítson fel. Mi ez ha nem maga a „Sátán"? Sok félnótás pedig teljesen kiteregeti az életének legapróbb részleteit is ezeken a helyeken. Ha 10 álneved van, akkor is képesek téged is beazonosítani! Tudtad, hogy még ha ki is jelentkezel, a Facebook akkor is tud minden mozdulatodról, arról, hogy mit csinálsz az interneten? Az általad feltöltött sok fotónak rendkívül örülnek a hatalmon lévők, hiszen a beépített arcfelismerő rendszerrel már csak gyerekjáték, hogy életedet, mint egy kirakósjátékot, összeállítsák. A privacy (privátszféránk) teljesen megszűnt létezni!
Nem titok egyébként, hogy például az adóhivatal is hozzáfér ezekhez az adatokhoz.
Julius Mohácsi (Florida, USA)
http://tv.naturalnews.com/v.asp?v=8E1B5D44F10362472F3A06C2312D3A2D
  __

Dr. Ilkei Csaba: A gyarmatosító magánpénz hatalom titkos múltja és jelene 

ilkeikokarda.jpg

Motto:

David C. Korten „Tőkés társaságok világuralma" (When Corporations Rule the World") című klasszikus alapművében világossá teszi, hogy a tőkés társaságok a nemzeti érdek felett mozognak szüntelen, s mozgás irányukat kizárólag a profit határozza meg: „Egy multinacionális vállalat többféle nemzeti identitást vesz fel...az alapirányzat azonban a transznacionalizmus felé mutat..."
Ha a T. Olvasó meg akarja érteni a transznacionalizmus mozgatórugóit, valódi hátterét, s végrehajtó szervezetét, két dolgot tegyen: nézze meg többször is Michael Moore „Világkormány" című filmjét és olvassa gyakran Drábik János műveit. ***
 _________________________________________________________
A politika egyre inkább a látszatok világa. Semmi sem az, aminek mutatja magát. A megtévesztő kirakatok mögött kettéválik a valóság és annak médiatükre. Fecseg a felszín és hallgat a mély. A láthatatlan háttérhatalom bábfigurákat mozgat: felemel és elsüllyeszt; legnagyobb fegyverével: a pénzzel mindent és mindenkit meg tud venni.
A világot ma egészen mások irányítják, mint ahogy azt a színfalak mögé nem látók elképzelik.
Egy demokráciában - többpártrendszer és szabadságjogok közepette - épp úgy tönkre lehet tenni egy országot, mint az egy párti diktatúrában, a kollektivizmus szabványos keretei között. Csak meg kell fogadni a dinasztiaalapító Rothschild bankár fő tanítását: "Adjátok kezembe egy ország pénzügyeit, s nem érdekel, kik hozzák a törvényeket a parlamentben!" Azaz: egy ország közpénzrendszerét meg kell szereznie a nemzetközi vagyonokra épülő magánpénzrendszernek. Ez utóbbinak az a jellemzője, hogy bankjai hitel és kamat pénz-mechanizmusa olyan uzsorajövedelmet biztosít, amellyel adósságfüggésbe lehet taszítani egész népeket, azok gazdaságát, ellenőrzés alá helyezhetők kormányok, látszatdemokráciájuk és bábként mozgatott intézményeik, valamint tömegtájékoztatási eszközeik.
A Nemzetközi Pénzügyi Közösség magánpénzrendszere az uzsoracivilizáció programját igyekszik rokonszenvesen becsomagolni: a szegénység leküzdését, jólétet és biztonságot ígér a világ népeinek. A jelszavak:globalizáció, liberalizáció, dereguláció, privatizáció. Az erősek szabadságának korlátlan növelése a tőke és a szabadpiac korlátozatlan uralmához vezet, az egyenlőtlenségek sorához, a versenyképtelenek tömeges elszegényedéséhez, testi, lelki és szellemi nyomorához. Akik a munkán és az értékteremtő termelőtevékenységen alapuló közpénzrendszer visszaállítását szorgalmazzák és felelősen gondolkodnak a nemzetek közösségeinek jövőjéről, azok ma könnyen megkapják a populista jelzőt, ha pedig ugyanezt a másik oldalon teszik, akkor nekik a szociális bozótharcos jelző jár.
Pedig a gazdaság nem lehet öncélú, az van az emberért és nem fordítva. Bármely gazdaság erkölcsi mércéje az: hogyan boldogulnak benne az önhibájukon kívül versenyképtelenek, az elesettek, a gyerekek, az öregek, a betegek, a szegények. Szolidaritás és társadalmi igazságosság nélkül a gazdasági növekedés önmagában csak keveseket boldogít. Ám a pénz diktatúrája éppen ezen kevesek törekvéseit emeli a kis nemzetek fölé, amelyek egyre kiszolgáltatottabbak és megalázottabbak a centralizált erőforrások és magánvagyonok árnyékában.
Abraham Lincoln (1809-1865), az USA 16. elnöke, a rabszolgaság eltörlője mondta a korporációs hatalom veszélyéről:
"Olyan válság közeledését látom, amely megbénít, és arra késztet, hogy remegve aggódjak hazám biztonságáért. A háború eredményeként a korporációk kerültek hatalomra és ezt a korrupció korszaka követi a legmagasabb szinteken. Apénzhatalom mindent maga alá gyűr, hogy meghosszabbítsa uralmát, kihasználja az emberek hiszékenységét, egészen addig, amíg a vagyon néhány kézben halmozódik fel, és a köztársaság elpusztul."
(Melléklet, 1.sz.)
A korporációs rendszer működésének alapvető szabályai:
a., A profit magánosítása
b., a költségeket át kell hárítani
c., ellenőrzés alá kell vonni a tájékoztatási rendszert (titkosítás)
d.,a politikai hatalmat centralizálni kell (a fő feladat, hogy az állami intézmények helyébe a magántulajdonban lévő korporációk és azok titkos szervezetei lépjenek)
e., a gazdasági hatalmat is centralizálni kell
f., el kell hárítani minden korlátozást a szabadpiaci kereskedelem elől
Az eladósítás elpusztítja a demokráciát!
A nemzetközi pénzkartell hitelek nyújtásával vagy megtagadásával meg tudja határozni népek és kormányok sorsát, - ezért nem beszélhetünk sem szabadságról, sem nemzeti önrendelkezésről. A mesterséges ködösítés, félretájékoztatás, a tudatosan előidézett káosz eredményeként az emberek többsége ma még nem képes a bonyolult pénzviszonyokban kiismernie magát.
Az eladósítás - a hatalom átvétele. A társadalom szükségleteire termelő ökonómiával (közgazdasággal) szemben Arisztotelész krematisztikának(pénzgazdaságnak) nevezte a pénzuralmi rendszert. Lehetővé teszi a világot uraló nemzetközi pénzkartell számára, hogy a magánpénz-monopóliumára támaszkodva tetszése szerint szabályozza a forgalomban lévő pénz mennyiségét, ezáltal a saját ellenőrzése alatt centralizálja a világ termelővagyonát és erőforrásait. Ennek a felmérhetetlen hatalomnak az egyedüli forrása az, hogy tudatlan, illetve megvásárolt politikusokkal legalizálni tudta a pénzhamisítás monopóliumát a maga számára.
A világot egészen mások irányítják
1912-ben, az Egyesült Államok 26. elnöke: Theodore Roosevelt (1858-1919) egy választási gyűlésen a következőket mondta:
"A látható kormányok mögött trónol egy láthatatlan kormány, amely nem tartozik hűséggel a népnek, és nem ismer felelősséget. Az államférfi feladata ennek a láthatatlan kormánynak a megsemmisítése, a korrupt üzlet és a korrupt politika közti szövetség széttörése."
Caroll Quigley, amerikai egyetemi tanár, a washingtoni Georgetown Egyetem, a Princeton Egyetem és a bostoni Harvard Egyetem professzora, a globális pénzhatalom titkainak egyik legjobb ismerője ezt írja a globális háttérhatalom nemzetközi hálózatának céljairól:
"..ez nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi ellenőrzés olyan magánkézben lévő világrendszerét, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon kontrollálják, összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon elfogadnak."
A háttér erők létezéséről Benjámin Disraeli angol államférfi, íróbrit miniszterelnök (1804-1881) ezt mondta 1856. július 14-én a brit alsóházban:
"Van egy hatalom Olaszországban, amelyről alig teszünk említést ebben a házban....a titkos társaságokra gondolok... Nincs értelme tagadni, mert lehetetlen eltitkolni, hogy Európa nagy részét - egész Olasz-és Franciaországot, valamint Németország nagy részét, hogy más országokat ne említsünk, - titkos társaságok egész hálózata vonja be, ahogyan a föld felszínét behálózzák a vasútvonalak. És melyek a céljaik? Nem is kísérlik elrejteni. Nem akarnak alkotmányos kormányzatot; nem akarnak megreformált intézményeket...a föld tulajdonát akarják, elűzni a jelenlegi birtokosokat és véget vetni az egyházi intézményeknek. Néhányuk ennél is tovább megy..."
Ugyancsak Disraeli mondotta az 1848-as európai forradalmakat követően:
"A világot egészen más személyek kormányozzák, mint ahogy azt a kulisszák mögé nem látók képzelik. Az a hatalmas forradalom, amely jelenleg van készülőben Németországban, jelentősebb reformot fog jelenteni, mint az első."
Thomas Woodrow Wilson, (1856-1924) aki nemcsak az Egyesült Államok 28-ik elnöke, (1913-1921) de tekintélyes történész, egyetemi tanár és a Princeton Egyetem elnöke is volt -, félreérthetetlenül célzott egy hatalmas és jól szervezett hálózat létezésére, amely ellenőrzése alatt tartja a gazdasági-társadalmi folyamatokat. 1913 decemberében ő írta ugyan alá a Federal Reserve System (az Egyesült Államok pénzrendszerét kézbentartó magánkartell, amely ellátja a központi bank szerepét) engedélyezéséről szóló törvényt, de már 1916-ban így foglalja össze Amerika pénzügyi-gazdasági helyzetéről a véleményét:
"Ezt a nagy ipari nemzetet most már a pénzhitel rendszere ellenőrzi. A hitelek nyújtása központosítva lett. Ezáltal az ország növekedése, és valamennyi tevékenység ellenőrzése néhány ember kezébe ment át. A legrosszabb uralom alá kerültünk, kormányzatunk egyike a civilizált világ leginkább ellenőrzött és dominált kormányzatának. Ez a kormány többé nem a választók szabad döntésének, hanem befolyásos csoportok véleményének és kényszerének megfelelően cselekszik."
Ezeket mondta 1920-ban, amikor már tudta, hogy nem pályázza meg újabb négy évre az elnökséget:
"Az Egyesült Államok kereskedelmének és iparának még a legnagyobbjai is félnek valakitől, félnek valamitől. Tudják, hogy létezik valahol egy hatalom, amely olyan szervezett, kifinomult és mindenre figyelő, olyan összefonódott és mindent átható hogy jobban teszik, ha nem beszélnek hangosan, amikor elítélőleg nyilatkoznak róla."
,
Franklin Delano Roosevelt, (1882-1945) - aki 1933-tól 1945-ig volt az Egyesült Államok 32. elnöke -, úgy vélte, hogy:
"A politikában semmi sem történik véletlenül. Ha valami megtörténik, biztosak lehetünk abban, hogy az így lett eltervezve."
(Melléklet, 2.sz.)
Az 1930-as évek elején dúló világgazdasági válság idején jegyezték fel tőle a következőket:
"Amerikában 60 család ellenőrzi az egész ország vagyonát...A lakosság egy harmadának nincs elfogadható lakása, ruházata és alultáplált... A Közmunka Hivatal programjain részvevők 20%- a nagyfokú alultápláltság következtében nem képes végig dolgozni egy munkanapot...Szándékomban áll kiűzni a pénzváltókat a templomból."
Roosewelt tisztában volt vele, hogyha nem képes a nemzetközi pénzvilág modern templomából (FED) kiszorítani, - megfegyelmezni, befolyásolni - azokat, akik a pénz visszatartásával, a hitelek megvonásával, és más pénzügyi manipulációkkal tartósan megbénították az egyébként egészséges gazdasági életet, akkor nem tud véget vetni a gazdasági válságnak. Hamarosan rájött azonban, hogy a pénzhatalommal szemben tehetetlen.
Arnold Toynbee brit történelemfilozófus, a London School of Economics tanára, aki 40 éven át, 1925-től 1965-ig a tekintélyes Royal Institute of International Affairs (RIIA)igazgatója volt, annak a meggyőződésének adott hangot, hogy
"A jövő pénzembere a világot átfogó irányítási rendszer egyik kulcsszereplője lesz, függetlenül attól, hogy visel-e valamilyen hivatalos címet vagy sem. Az üzletemberek következő nemzedékének a többsége az új világrend kialakításával és fenntartásával lesz elfoglalva, amely az egyetlen alternatívának tűnik a népirtással szemben."
Pierre Quesnay, aki 1926-ban a Francia Nemzeti Bank vezérigazgatója volt, főnökének, a Bank kormányzójának, Emil Moreau-nak a megbízásából tárgyalásokat folytatott Londonban Montague Norman-nel, a Bank of England, az Angol Nemzeti Bank akkori elnökével. Visszatérve Párizsba, többek között, ezeket jelentette:
"Az Angol Bank elnöke számára a XX. század legnagyobb feladata a világ gazdasági és pénzügyi megszervezése. Nézetei szerint a politikusok és a politikai intézmények nem képesek elvégezni ezt a feladatot. Csak a központi bankok, amelyek egyidejűleg függetlenek a kormányoktól és a magán pénzintézetektől, alkalmasak ennek a feladatnak a megoldására. Ezért kampányt folytat a teljesen autonóm központi bankok érdekében, amelyek irányítják a saját pénzügyi piacaikat és közös megegyezéssel osztják fel maguk között a hatalmat. Ezt úgy tudják sikeresen megvalósítani, ha a politikai szférától elvéve ők döntenek minden olyan kérdésben, amely lényeges az adott ország pénzügyi biztonsága, a hitelek szétosztása és az árak mozgása tekintetében. Így elejét tudják venni, hogy a belső politikai küzdelmek kárt okozzanak a nemzetek gazdasági fejlődésének."
Norman tehát egy olyan világrendszert akart, amelyben a nemzetek pénzügyi szuverenitása megszűnik, ahol a központi bankok a politikától függetlenül maguk dönthetnek a nemzetek legfontosabb pénzügyi kérdéseiben.
Wright Patman, aki az amerikai képviselőház bank és pénzügyi albizottságának a vezetője volt, állapította meg a washingtoni kongresszus tagjai számára 1964-ben készült jelentésében:
"Az Egyesült Államoknak ma gyakorlatilag két kormánya van... Az egyik alkotmányos előírásoknak megfelelően jön létre, a másik kormány a független, ellenőrizetlen és a tevékenységét nem egyeztető Federal Reserve System, (A Szövetségi Tartalék Rendszer, az Egyesült Államok magántulajdonban lévő jegybankja, a FED), amely a pénz feletti hatalmat gyakorolja, noha ez hatalom a Kongresszust illeti meg az alkotmány előírásai szerint."
Tehát sem a demokratikusan megválasztott és politikai felelősséggel tartozó elnökök, törvényhozók, sem a pénzügyminiszterek nem irányíthatják a pénzügyeket. Ezekben az igen fontos és minden polgárt érintő kérdésekbenmagánszemélyek döntenek a politikai felelősségre vonás minden lehetősége nélkül. Vagyis a gazdasági-pénzügyi szféra az ellenőrizetlen hatalommal rendelkező pénzvagyon tulajdonosok magán kormányzása alá kerül.
(A teljes cikk a Leleplező 2012/1 - márciusi - számában olvasható)




Dr. Ilkei Csaba
Dezső János ügynök találkozása a munkás-paraszt hatalommal

A most következő ügynök történet azzal emelkedik ki a szabványosak közül, hogy olyan általánosítható következtetések levonására alkalmas, melyeket többször is tagadtak az állambiztonság vezetői. Azt a gyakorlatot értük tetten, melynek elvi alapjait a politika tartotta elfogadhatatlannak, tényleges létezését az ügyészség utasította vissza, eszközként, módszerként pedig a BM vezetése tiltotta, ám csak a kinyilatkoztatások, a hivatalos jelentések és beszámolók szintjén. A valóságban támogatták a szovjet példa nyomán kialakult gyakorlatot.

Mit értünk tetten?
1., Az állambiztonsági hálózati személyt nem zárták ki egy bűncselekmény elkövetése után. Sőt a második után sem akarták, hanem mindent elkövettek, hogy megmentsék és kivonják az igazságszolgáltatás törvényes rendjéből.
2., Elvtelen és törvénytelen mentő akciójukhoz nem mást akartak felhasználni, mint az MSZMP-t és az ügyészséget. Ez a „párttal és a társszervekkel való együttműködés" országosan elfogadott volt, eredményét tekintve hol sikerrel, hol anélkül. A konkrét esetben a Baranya megyei politikai rendőrség, a III/III. illetékese írja összefoglaló jelentésében:
"...a szigetvári Városi MSZMP. PB. I. titkára, illetve a Megyei Főügyészség vezetője felé több kísérletet tettünk az ügynök megmentésére, mivel a felmerült terhelő adatokat az ügynök megerősítésére kívántuk felhasználni."
3., Miután "intézkedéseink nem vezettek eredményre", akkor is csak pihentetni akarják a már kétszer is bűncselekményt elkövetett (és az egyik miatt már börtönviselt) ügynököt, ügyvédet javasolnak neki és tanácsokkal látják el azok után, hogy a vádiratról előzetesen konzultáltak saját vizsgálati osztályuk illetékes vezetőjével. A mentő akció csak azért nem folytatódik, mert az ügynök nem bízik a sikerben és más úti okmányaival tiltott határátlépést követ el Jugoszláviába, amiről a politikai rendőrség úgy értesül, hogy elcsípi az ügynök felesége címére Olaszországból érkező levelet.
A három megye (Zala, Vas és Baranya) által is foglalkoztatott ügynök legnagyobb érdeme az volt, hogy igen jó eredménnyel hajtotta végre azokat a feladatokat, melyeket volt politikai fogolyként 56-os elítélt társai felderítésével, az "ellenforradalmárok" ellenséges megnyilvánulásai leleplezésével ,nem különben a belső reakció képviselőinek, a revans vágyóknak, - főként értelmiségieknek és egyházi személyeknek, egykori katonatiszteknek, csendőröknek - a megfigyelésével kapcsolatban kapott; különösen sikeres volt büntetését aktív fogdaügynökként töltve a szombathelyi megyei börtönben.

Három megyében, három fedőnéven
Dezső János újságírót (1931. június 12, Pécs, Géczi Zsuzsanna), aki 1960. április 1-én amnesztiával szabadult, 1960. augusztus 29-én szervezte be Tóth József r. főhadnagy, a Zala megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának beosztottja kompromittáló adatok (56-os események) alapján "Mecseki" fedőnévvel a "reakciós értelmiség és ellenforradalmárok" elhárítására. Az ügynök, aki korábban Pedagógiai Főiskolát végzett, s újságíróként dolgozott, beszervezésekor zalaegerszegi lakosként segédmunkás a helyi Finommechanikai Vállalatnál.
[Hálózati tevékenységéről először 2005-ben értesülhetett a közvélemény, amikor az egykori BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség néhány főtisztje "Szakértő" listájaként 219 besúgó nevét tette fel az Angelfire oldalára. Dezső János neve ma a www.utolag.com oldalán, az "Ügynök lista" rovatban Kultúra 2 alcím alatt olvasható. Jelentéseit négy dossziéban, három fedőnév alatt: "Mecseki Zoltán", "Zalai László", "Zalavári Béla" tanulmányozhatják a kutatók az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában: ÁBTL 3.1.2. M-16223, M-23184, M-29732, M-29732/1.]
Noha hivatalosan csak augusztus végén szervezték be, május 10-én már önként beszámolt kollégáiról, volt börtöntársairól saját névvel, a következő jelentését pedig monogrammal írta alá.
Októberben azonban tett egy első és utolsó kísérletet, hogy szabaduljon vállalt ügynöki kötelezettsége alól. Rendkívüli találkozót kért kapcsolattartó tisztjétől, s kora reggel munkába menet egy borítékot nyújtott át, benne három oldalas „lemondó levele". Azzal az indokkal, hogy az általa figyelt személyekkel szemben, mint volt börtöntársaival sorsközösséget érez, sajnálja őket, ezért jelentései nem volnának tárgyilagosak, félrevezetni pedig nem akarja az állambiztonsági szervet. Amely válaszul megvárta munka után, bekísérte a főkapitányságra, ahol három órán át foglakozott vele a Politikai Nyomozó Osztály helyettes vezetője, az alosztályvezető és a kapcsolattartó tiszt. Megmagyarázták neki:
...mik azok az indokok, amelyek arra kényszerítik, hogy elhatárolja magát ezen személyek befolyásától és az együttérzést váltsa fel a tárgyilagos értékelés, a megbízatásával járó politikai felelősség." „Végső soron, amikor fel lett téve a kérdés, hogy hajlandó-e továbbra is velünk együttműködni, igennel válaszolt. Kérte, hogy nyilatkozatát a történtek ellenére tekintsük semmisnek, korábbi felfogását felülvizsgálva, annak megváltoztatására törekszik." - írja október 14-i jelentésében a Politikai Nyomozó Osztály V. alosztálya a „Mecseki fn. ügynökkel felmerült problémákról"
Az ügynök ténylegesen feladva lelkiismereti problémáit, morális fenntartásait, gátlástalanul veti bele magát a megfigyelésbe, kapcsolatteremtésbe, s egyre sűrűbben jelent a volt „ellenforradalmárokról", F-dossziés személyekről, továbbra is ellenséges reakciós elemekről.
Köztük van például: Pék József, a Zala megyei Nemzeti Bizottság volt titkára, aki börtönéveit együtt töltötte „Mecseki" ügynökkel, Hortobágyi László tanár, Fülöp István, volt megyei könyvtárvezető, a Nemzeti Bizottság sajtófelelőse, aki megszervezte a Petőfi pártot és küldöttnek választották Győrbe; Turáni Dezső pedagógus, népművelési osztályvezető; Belinszky Barnabás, zalaszentgróti börtöntársa, aki a pécsi egyetemi ifjúság egyik hangadója volt októberben; Nagykolozsvári István református lelkész Szentgyörgyvölgy községből, akinek megfigyelésére szintén dossziét nyitottak; Eörsi István, Örsi Ferenc és Rákosy Gergely írók; Baloghy Zoltán, Tóth Antal és Takács Elemér újságírók; Lóránt Béla pék és ellenséges „galerije" a zalaszentgróti művelődési házban; Dr. Germán gyula osztályidegen ügyvéd; Rosta Ferenc olajmérnök; Kelemen Ferenc volt főkönyvelő; Dr. Kollega-Tarsoly Sándor volt levéltáros; Tolnai-Tolvaj Károly, a „nemzeti szocialisták" rajongója és mások.
Az ügynök produkálni akar, eloszlatni felettesei korábbi bizalmatlanságát, feledtetni időnként megmutatkozó hanyagságát, a szavahihetőségét megkérdőjelező furcsa magyarázatait . Ritka kalandba keveredik 1961. májusában, amikor 13-án kellett volna Zalaegerszegen megjelennie a beütemezett találkozón kapcsolattartó tisztjével. Ám ő május 12 és 17 között öt napra eltűnt, sem a családja, sem az állambiztonsági szerv nem tudott róla. Az utóbbi így értékelte akcióját:
...magyarázata meseszerűen hihetetlennek tűnő. Zalaszentgróton egy személyben Károlyi Tibor nevű unokatestvérét véli felismerni, aki 1950 előtt Nyugatra szökött és tudomása szerint jelenleg Párizsban él. Produkálni akar, hogy korábbi bizalmatlan állásfoglalásunkat megdöntse és ezért dönt úgy, hogy követi az illetőt, mivel feltételezése szerint illegálisan tartózkodik az országban. Feltételezett unokatestvérét és annak társaságát végig követi a megyében, közvetlenül Felsőszentmártonig, a határig, azzal a céllal, hogy ott velük együtt elfogassa magát és ezzel bizonyítsa hűségét. Tartóját a korábbi kioktatás ellenére sem értesíti, mivel nem akar felsülni amennyiben feltételezése nem válik be. Fegyelmezetlen és meggondolatlan magatartása éppen az ellenkező hatást váltja ki. A terveiből semmi sem lett, így konkrét tények nem tudják igazolni cselekedetét."
ilkei_2._cikkehez_dezso_2_dezso_janos_6-os_kartonja.jpg
Kapcsolattartó tisztje: Tóth József - aki 1962 júniusában már r. százados - bízik a leginkább benne, kevésbé Gárdi Gyula r. őrnagy alosztályvezető, akárcsak Németh Nándor r. alezredes, a Zala megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának vezetője. Kapcsolattartó tisztje - akit leveleiben így szólít meg az ügynök: „Kedves Jóska!" - azzal érvel, hogy „Az ügynök figyelő dossziés személyek ellenőrzésére, volt ellenforradalmár rabtársai jelenlegi tevékenységének felderítésére volt nagyrészt foglalkoztatva. Jelentései ellenőrzöttek és reálisak."
Úgy tűnt, ezen a területen nélkülözhetetlennek bizonyult „Mecseki" személye, mert mindenki bizalmába tudott férkőzni, kezdeményező volt a kapcsolatok felvételében, ápolásában, megtartásában, önzetlenséget és segítőkészséget mutatott hihetően. És a megszólítottak beszéltek, árulkodó információkat szolgáltattak jó szándékkal a volt börtöntárs ügynöknek. Ebben a körben tűnik fel: Pesti Miklós zalalövői „ellenforradalmár", Hant Emil börtöntárs az IKARUS Kossuth díjas tervezője, Huszár István volt rendőr törzsőrmester, a szintén börtöntárs Abod László, Kriskó Ede zalaszentgróti cukrász, Kiss József a zalaudvarnoki jehovista szekta tagja, Gyimesi Lajos rendőri felügyelet alatt álló zalaszentgróti gyógypedagógus, Sebestyén Lajos volt zalaudvarnoki csendőr, Serfőző József zeneiskolai tanár, Dr. Jurányi Antal volt rendőr ezredes, Vattay Dénes a zalaszentgróti művelődési ház művészeti titkára, Kamuti László gimnáziumi tanár, és Adorján Gyula volt kisgazdapárti képviselő.
Mecseki" persze nem tudja, hogy mást is beszerveztek ügynöknek megfigyelt volt börtöntársai közül, s egy-egy eseményről, találkozóról „keresztellenőrzést" szolgáló információk futnak be a politikai rendőrségre.
Első dossziéját 1962. június 21-én zárják le, ekkor azonban még nyoma sincs annak, hogy június 18-án kizárták volna a hálózatból bűncselekmény elkövetése miatt, mint ahogy ezt tevékenységének összefoglalójában állítja 1969. február 28-án a BM. Baranya megyei Rendőr-főkapitányság III/III. alosztálya. A helyes dátumot minden bizonnyal a 6-os állambiztonsági nyilvántartó kartonja tartalmazza: 1962. augusztus 17-én került irattárba anyaga (első alkalommal), ennek okaként azonban nem bűncselekményt tüntetnek fel, hanem alkalmatlanságot.

Az első sikkasztás fogdaügynöki kedvezménnyel
Mi történt „Mecsekivel"? Szorítkozzunk szó szerint a politikai rendőrség összefoglaló jelentésére:
...a hálózatból kizárták, mivel a zalaszentgróti Járásbíróság B.109/1962. sz. ítéletével társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett sikkasztás bűntette miatt 1 év 6 hó börtönre lett ítélve. Ezt követően a BM. Vas megyei Rendőr-főkapitányság II/I-3 osztálya a börtönelhárítás területére hazafias alapon beszervezte, s a továbbiakban fogdaügynökként foglalkoztatta. 1964. május 22-én a börtönből kedvezményesen (?) szabadult, majd anyagát további foglalkoztatás céljából megküldték a BM. Baranya megyei RFK. Politikai Osztályának. „
A Baranya megyei politikai rendőrség 1965. február 15-én megnyitotta „Zalavári Béla" ügynök következő munka dossziéját és Bodor Béla r. főhadnagy kapcsolat tartó tiszt irányításával új környezetben - Zala és Vas után Baranyában -, felejtendő az ügynöki tevékenysége első szakaszát lezáró bűncselekményt, tovább viendő fogdaügynökként elért sikereit, új fedőnéven új életet kezdett Dezső János a III/III. szolgálatában.
De ugorjunk vissza egy állomást: hogyan teltek Dezső János sikkasztásért elítélt rab napjai a szombathelyi Megyei Börtönben, ahol „Zalai László" fedőnéven (váltás „Mecseki Zoltánról") Bozsó László r. százados foglalkozatta fogdaügynökként?
Érdekes módon a BM. Zala megyei Rendőr-főkapitánysága csak 1963. január 12-én szállítja az ügynököt Szombathelyre, a Vas megyei Börtönbe. Addig Zalaegerszegen a megyei vizsgálati osztály fogdájában foglalkoztatják „ügynöki bizalmas nyomozás" céljából, magyarul a rendőrség saját vizsgálatainál működik közre konspiráltan. Segíti a felderítést, a vizsgálati fogságban lévők „kombinációs" kihallgatását. Mindezt kifelé „pótnyomozás"címszó alatt bonyolítják, ez lehetőséget adott arra, hogy az ügynök a rendőrség épületében találkozhasson feleségével és édesanyjával, eredményes besúgó munkájáért pedig jutalmat kapott, amit takarékbetét könyvbe helyeztek és a börtönből való szabadulása után kapott meg.
A tényleges börtönbüntetés letöltése során, 1963. január 12-től Szombathelyen a Vas megyei Rfk. II/I-3 osztálya Bozsó László r. százados (áprilistól már őrnagy) aláírásával így határozta meg „Zalai László" fedőnevű ügynök feladatait:
Munkaterületén és a zárkában igyekezzen elítélt társainak a bizalmát elnyerni és felderítést végezni ismeretlen tettesek, bűntársak, orgazdák felderítése érdekében... kik azok a személyek, akik a vizsgálat során saját bűncselekményeiket elhallgatták azért, hogy a felelősségre vonás alól kimaradjanak. Folytasson felderítést és kísérje figyelemmel, hogy kik azok a személyek, akik szökési szándékkal bírnak, vagy éppen meg akarnak szökni, vagy akik ilyen személyeknek segítséget nyújtanak. Továbbá figyeljen fel olyan személyekre, akik a munkát meg akarják tagadni, vagy másokat ilyen tevékenységre bírnak vagy szervezkednek. Folytasson továbbá hangulat kutatást az elítéltek körében." Nem említették konkrétan feladatai között, de a gyakorlatban kiderült, hogy különösen a tiltott határátlépést elkövetett személyek érdeklik a vizsgálókat, akár kifelé, akár befelé történt a határátlépés, s még nem derült ki az igazi cél, a megbízók vagy a társak személye.
Zalai" szabad mozgásterületét kihasználva említésre méltó, eredményesnek ítélt jelentéseket adott - többek között - Hesz Lajos (kizárt hálózati személy), Sommer István, Szenes Károly, Papdi Mihály, Liptai László, Lebó István, László János, Tüll József, Anschbacher Tibor, Burján József, Horváth József, Zagyva Lajos, Badi Géza, Gaál Gyula, Botor Gyula, Burai János, Horváth Vilmos, Horváth Gyula, Fátyol Károly, Csirbusz János, Csima Károly, Dombi János , Gyurka László, Bodajki Lajos fogva tartottakról, akik ügyében megfelelő operatív intézkedések történtek a büntetések szigorításának következményeivel, más börtönökbe történt átszállításokkal, kedvezmény megvonásokkal, stb.
Az összefoglaló jelentés szerint a fogdaügynök „értékesebbb munkát végzett" a következők esetében:
Hesz Lajos elítélt társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett sikkasztás bűntettének felgöngyölítésében; Spack Imre, Goman Sándor és Papdi Mihály elítéltek szökési szándékának, tervének megakadályozásában; Lebó Istvánnak, a rákospalotai sírásó gyilkosának leleplezésében; Fátyol Károly elítélt társai rejtekhelyének felderítésében."

Újrakezdés Baranyában
Börtönből való szabadulása - 1964. május - és Baranya megyei újra foglalkoztatása - 1965 február - között már Baranyába költözve, de még fogdaügynöki fedőnevén („Zalai László") dolgozik, jelentéseit a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Osztályán Fóris százados fogadja, ő tartja a kapcsolatot a nagy igyekezettel dolgozó ügynökkel. Ennek az átmeneti időszaknak a legemlékezetesebb jelentései a kémkedési gyanúba keveredett Sz. Tibor körülményeinek feltárásáról szólnak, leleplezve egyúttal az ügynök börtönbeli zárkatársát: Erdősi Lajos (gúnyneve: „ Tollas") fogdaügynököt, akit Sz. Tiborra állított a hatóság. (Lehet, hogy az utóbbiért, lehet, hogy a kémkedési ügy kényes részleteiért a Politikai Osztály illetékese ezt írta az 1964. augusztus 28-i ügynöki jelentés első oldalára: „Megsemmisíteni!" De utasítását nem hajtották végre, a jelentés fennmaradt.)
1965. január 13-án a Baranya megyei Rfk. Politikai Osztályának vezetője: Orbán István r. alezredes és alosztályvezetője: Nyírfalvi Károly r. alezredes jelenti a BM. III/2 osztályának (ez a neve az önálló állambiztonsági nyilvántartásnak, nem azonos a III/II-es kémelhárító csoportfőnökséggel!), hogy Dezső Jánossal „Zalavári Béla" fedőnév alatt felújították a kapcsolatot és hálózati személyként nyilvántartásba vették.
Az ügynök fokozatosan beépül a pécsi „Jelenkor" című irodalmi folyóirat szerkesztőségébe, fontos információkat ad Pál József íróról és Rákosy Gergelyről, akit nyolc évre ítéltek a forradalomban vállalt szerepéért. Az egyik konspiratív találkozón átadja kapcsolattartó tisztjének véleményezésre a „Varázscsizmában" című művét, tanácsot kér kiadására vonatkozóan is, mondván, ez anyagilag rendbe hozná. Tevékenységének másik meghatározó köre: a volt politikai foglyok, „ellenforradalmárok" megfigyelése, kapcsolataik felderítése. Ebből a körbe tartozik: Slapsi János, Weinhardt Béla, Vidolovics Nándor, Barczikai László, Sólyom János, Kajsza László, Dr. Varga Károly, Zirczy Jenő, Rivészi János. (Zircy külön nyilvántartásba sorolt, „volt horthysta alezredes", különösen feldühíti Orbán osztályvezetőt rendszerellenes politikai vicceivel, a Szovjetúnió bírálatával, ezért 1965. június 2-án utasítja beosztottait, hogy „eljárunk ellene, legalább a száját befogjuk", s foganatosítsanak sürgősen olyan intézkedéseket, melyekkel csökkenthetők az izgató kijelentések.)
Közben azért nem szűnik meg az ügynök kapcsolata korábbi Zala megyei gazdáival sem. 1966 januárjában jelenti Bodor Béla r. főhadnagy, hogy az ügynök a BM. Zala megyei Politikai Osztály és a Katonai Elhárítás írásbeli kérésére Zalaegerszegre „lett utaztatva" „Jogász" és „Tuskó" fedőnevű ügyekben. A „Jogász" fedőnevű ügyben dicsértet érdemlően járt el, mert eddig ismeretlen kapcsolatokat derített fel Pék József volt „ellenforradalmár" és politikai elítélt vonatkozásában, aki tanácsokkal látta el a célszemélyt: a zalaszentgróti Belinszky Barnabást, akinek kiterjedt Baranya megyei ismeretségi köre volt. Az ügynök feltárta a „Jogász" fedőnevű ügy Baranya megyei szálait, ezek nevesítve Bodor főhadnagy szerint: „Péter Károly, volt ellenforradalmár, pécsi, Gőbel Ferenc és Mozsgai József volt ellenforradalmár, politikai elítélt szigetvári és Bárdos Károly volt ellenforradalmár, politikai elítélt „F" dossziés, siklósnagyfalusi lakos, illetve a Budapesten élő Rab Kovács Tibor nyilas újságíró, ellenforradalmár, politikai elítélt, valamint öccse, Rab Kovács Árpád sásdi lakos." „Zalavári" ügynök arra is felhívta a politikai rendőrség figyelmét, hogy ifj. Belinszky Barnabás „ismeri a konspiráció szabályait, melyre nyilván áruló ügynök apja és volt csendőr ezredes kapcsolata oktatta ki."
Az ügynök Somogyhárságyon áll civil alkalmazásban, időnként bejár Pécsre és Szigetvárra szeretne bekerülni, értelmiségi körbe, ehhez kéri az állambiztonság segítségét. Somogyhárságyon a helyi svábság összetartását kell meggyengíteni, ellenséges csoportosulásukat (Jager, Beck, Deichler családok, Kern József volksbundista és mások ) felszámolni, továbbá Halász Ottó római katolikus plébános reakciós tevékenységét ellehetetleníteni. 1967-ben sváb esküvőkre is eljár (pl. Hoffmann Márton és Tóth Márton esküvőjére), hogy az azokat követő beszélgetéseken információkhoz jusson a volt volksbundisták és az SS-be belépettek (Kaiser József, Czimmermann János és mások) politizálásáról. A jelentéseket Pécsett a „Rózsalak" fedőnevű „T"-lakáson adja át kapcsolattartó tisztjének: Bodor Béla rendőr főhadnagynak.
1967 tavaszán végre sikerül bejutnia a szigetvári kultúrház értelmiségi klubjába, ahol Újkéry Csaba művészeti előadó véleményét így foglalja össze:
Újkéry állítja, hogy a szigetvári értelmiségi klub mentes minden jobboldali vagy revizionista politikai megnyilvánulástól. Ha kezdetben voltak is ilyen jelek, a járási pártbizottság aktívájának (Tömpe) állandó jelenléte, az 'ávósspiclinek' tartott Kaszperné jelenléte ezt eleve meggátolja. Újkéry szerint az értelmiségi klub működése nem más, mint helyezkedni akaró tanárok, orvosok klikkje, akik ezt a fórumot is felhasználják káderlapjaik fehérítésére. Szerinte gerinctelen, elvtelen banda az egész gyülekezet. Feltűnő, hogy pl. a mezőgazdasági és ipari értelmiség távol tartja magát tőle."
A politikai rendőrség javasolja, hogy nyújtsanak segítséget pedagógusi végzettségű emberüknek a „Szigetvárra történő behelyeztetése érdekében", mert „Somogyhárságyon a mozgási lehetősége erősen korlátozott."
1967 novemberében az ügynök arról tájékoztatja feletteseit, hogy Újkéry Csaba révén felvételt nyer a szigetvári értelmiségi klubba, információs lehetőségei ezáltal célirányosan javultak. Sűrűbben jelent kritikus értelmiségiekről, így például: dr. Mednyánszky Sándor járási könyvtárvezetőről, aki szerint több tízezer áldozata van a felszabadulás óta a törvénysértéseknek, a magyar joggyakorlatnak. Közelébe férkőzik Csirke Ernő volt kisgazda vezetőnek, Sólyom János, Mihalik Zoltán és Boglári László volt politikai elitélteknek, operatív feladatot kap a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját esetlegesen megzavaró ellenséges megnyilvánulások megelőzésével kapcsolatban.
1968. február 28-án Újkéry megváltozott helyzetéről a következőket jelenti „Zalavári": „Újkéry Csaba, ki eddig a szigetvári Műv. Ház művészeti előadójaként dolgozott, s a szigetvári értelmiségi (TIT) klub szervezője és aktív tagja volt, március 1-án átmegy a szigetvári bírósághoz telekkönyvvezetőnek. A klubból azonban nem válik ki, új munkahelyéről is vezetni kívánja." Jelentésében ezt követően arról számolt be, amiért Újkéry is „ellenséges beállítottságú személy" lett feletteseinél:
Újkéry arról beszélt, hogy lejárt a káder-világ, amikor az értelmiséget magyartalan és kulturálatlan népművelési program végrehajtására kényszerítették felülről jövő pártirányítással és kontárok kezére bízták a kultúra ügyét. Most, hogy nyilvánvalóvá vált az irányított kultúra csődje, s nyugati friss levegő érkezett, már lehet nívós és magyar dolgokat produkálni. Csirke Ernőt nevezte meg a klub eszmei vezetőjének, aki magas műveltséggel, széleskörű tapasztalataival és népszerűségével szinte eszményképe Csabának. Elmondta, hogy szabad, kritikailag fejlett szellemet kívánnak megteremteni...külföldi élménybeszámolók tartását tervezik, s ha mód nyílik rá, külföldi utazások szervezését...az a cél, hogy ily módon is közelebb hozni az értelmiséget a modern Nyugathoz, felüdíteni a húsz éves szellemi terror után. Csaba nem nagy kaliberű ember, de van szervezőképessége, az általa hangoztatott „magyarság" inkább divatos póz." -írja az ügynök.
Jelentéséről a Baranya megyei III/III osztály tájékoztatja a III/II-b alosztályát is (kémelhárítás), a politikai rendőrség vezetője pedig kézírással kritikusan figyelmeztet: „Javaslom eldönteni, hogy ki foglalkozzon a jelzéssel. Már három 'ü' (ügynök) van foglalkoztatva, de feladatuk nincs összehangolva."

Ezt követően felélénkül a felderítő munka, mely nemcsak Újkéryt és Csirkét érinti, hanem Mihalik Zoltán, Várnai Zoltán és Weinhardt Béla ellenséges érzelmű pedagógust, Légrádi Sándor volt „ellenforradalmár", disszidens, csempész gyanús tevékenységet folytató osztrák állampolgár zalaegerszegi kapcsolatát: Gregorics Sándort, továbbá Völgyi Géza, Boglári Sándor és Sólyom János külön nyilvántartásba sorolt politikai elítélteket, s visszatérően Halász Ottó plébánost, akiről folyamatosan tájékoztatják az egyházi elhárítást is.

Második bűntett és mentési kísérlet
Zalavári" utolsó jelentései példás igyekezetet mutatnak, buzgó aktivitást, bizonyítási kényszert, mert bajban van. Még beszámol arról, hogy meglátogatta Zalaegerszegről Pék József „ellenforradalmár"; értékesnek nevezett jelentést ad Dr. Tóth László volt horthysta rendőrtiszt és baráti köre ellenséges beállítottságáról; a vásárosbérci Lutz László pedagógus információi nyomán az 1956-ban a bajai Pandur szigeten elrejtett fegyverekről; felkeresi Vajgert György és Bakocs Sándor volt politikai elítélteket és olyan információkat szerez tőlük, melyeket rendőri intézkedések követnek. („Zalavári" „jó munkája" nyomán a politikai rendőrség 4 személyt rendőrhatósági figyelmeztetésben részesített, két „F" dossziés személyt pedig rendőrhatósági felügyelet alá helyezett.) Aztán már kizárólag saját ügyével foglalkozik, amit rögzít a politikai rendőrség, kifejtve saját véleményét is a tervezett és követendő lépésekkel együtt a ügynök megmentéséért.
1968. augusztusában „Zalavári" egyik jelentésének végén „Megjegyzés" címszó alatt kapcsolattartó tisztje: Bodor Béla r. főhadnagy ezt írja:
Ügynökünk a találkozón jelentette, hogy ügyében a Szigetvári Rendőrkapitányság a vizsgálatot befejezte, s a könyvszakértő véleménye alapján sikkasztás és csalás bűntette miatt 3.408 Ft. értékben eljárás indult ellene.
Az ügynök a találkozón kérte, hogy tolmácsoljam Vezetőm (sic!) felé azt a kérését, hogy utoljára nyújtsunk segítséget neki, s ezt ő további becsületes munkájával meg fogja hálálni.
Véleményem szerint „Zalavári" fn. ügynökünk anyagi kérdésekben nem teljesen megbízható, ilyen tekintetben magatartása kifogás alá esik, hasonló önelszámolásos beosztást a jövőben nem végezhet.
Ügynöki munkáját figyelembe véve az utóbbi években kifogás ellene nem merült fel, jelentései általában a reális helyzetet tükrözik, ezt bizonyítják korábbi III/e (szoba lehallgatás, - I. Cs.) , illetve „K" ellenőrzés (postai küldemények ellenőrzése, - I. Cs.) és más ügynökön keresztül történt ellenőrzéseink is. Ügynöki munkáját szívesen végzi.
Az ügynök elmondása szerint - amennyiben eljárás nem indulna ellene -a pécsi Állami Biztosítónál eddigi jó munkája alapján véglegesítenék. Ez életcéljának is megfelelne, s az állambiztonsági szervek részére is sokkal aktívabb munkát tudna kifejteni.
A fentieket figyelembe véve javaslom az ügynököt a felmerülő terhelő adatokkal ügynöki munkájában megerősíteni."
 1969. január 16-án az állambiztonsági szerv vezetője úgy dönt, hogy az ügynököt bizonytalan ideig pihentetik. (Munkát nem végez, de továbbra is a hálózat tagja.) Utolsó munka dossziéját 1969. február 28-án zárta le a Baranya megyei politikai rendőrség, a III/III.
A végkifejletet pedig idézzük a III/III. 1969. február 28-án kelt összefoglaló jelentéséből:
Zalavári Béla" fn. ügynök ellen a szigetvári Városi és Járási Ügyészség B.10.109/1968/10.számú, 1968. december 29-én kelt határozatával a társadalmi tulajdont folytatólagosan és visszaesőként károsító sikkasztás bűntette miatt 3913 Ft. összegben vádiratot bocsátott ki.
Az ügynök a fenti cselekményével kapcsolatosan kezdetben egyáltalán nem, később is csak részben volt őszinte, azt mint pénzügyi szabálytalanságokat igyekezett beállítani, mindössze 700 Ft.-ot ismert el, mint olyan összeget, amely véleménye szerint a sikkasztás tényét kimeríti.
Tekintettel arra, hogy ügyében a vizsgálat, illetve a nyomozás 1968. május 23 óta folyamatban volt, a szigetvári Városi MSZMP. PB. I. titkára, illetve a Megyei Főügyészség vezetője felé több kísérletet tettünk az ügynök megmentésére, mivel a felmerült terhelő adatokat az ügynök megerősítésére kívántuk felhasználni.
Intézkedéseink nem vezettek eredményre, így 1969. január 9-én közöltem az ügynökkel, hogy az ellene folyamatban lévő bűnügyben nem tudunk segítséget nyújtani. Javasoltam, hogy fogadjon ügyvédet, majd a vádirat alapján a Vizsgálati Alosztály vezetővel történt előzetes konzultáció alapján tanácsokkal láttam el. Ezzel egyidejűleg az ügynök pihentetésére tettem javaslatot. Az ügynök - védőjéül Dr. Göbölös László pécsi ügyvédet választotta -, aki az ügyet elvállalta és abban intézkedett.
Zalavári Béla" fn. ügynök 1969. január 25-én 09.00. órakor telefonon arról értesített, hogy ügyvédje azzal biztatta, hogy a vádiratban megjelölt összegből kb. 700 Ft. marad, amely a sikkasztás tényét kimeríti, a többi kivédhető, s így minimális ítéletet vár. Közölte, hogy az 1969. január 28-i bírósági tárgyalást követő napon beutazik Pécsre, s részletesen beszámol a tárgyalásról.
Nagy László nyugdíjas tűzoltó szds. bejelentése, ill. „Zalavári Béla" fn. ügynök által Olaszországból felesége címére küldött levél alapján megállapítottuk, hogy 1969. január 25-én Nagy László pécsi lakos nevére szóló Jugoszláviába érvényes úti okmányokkal tiltott határátlépés bűntettét követte el.
A rendelkezésünkre álló adatok alapján a BM. Baranya megyei RFK. III/1. alosztálya a bűnvádi eljárás lefolytatására tett javaslatot.
1969. február 24-én kelt kizárási javaslat alapján „Zalavári Béla" fn. ügynökünket a hálózatból kizártuk.
A fentiek alapján javaslom „Zalavári Béla" fn. ügynök H-26171 sz. „M" dossziéjának II. és III. kötetét irattárba helyezés céljából a BM. III/2. osztályának megküldeni.
Nyirfalvi Károly r.alezr .alosztályvezető; Bodor Béla r. szds. „
Dezső János állambiztonsági hálózati személy találkozása véget ért a munkás-paraszt hatalom állambiztonsági szervével.
Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató
Dr. Ilkei Csaba: 
Egy KGB-CIA kettős ügynök jött hozzám a paradicsomból
(…) (részlet az interjúból)

Amerikából Budapestre Németországon át
ilkei_1._cekkehez._ravaszkas_mosolya_mint_a_szekely_gobeke.jpg
- Valójában milyen állapotban volt édesapád? Politizált még?
- Belefáradt a politikába, az emigráció veszekedéseibe, a vezetők személyes torzsalkodásaiba. A Magyar Nemzeti Bizottmány válságba került, 1952-re szétesett, apám csalódott Nagy Ferenc volt kisgazda miniszterelnökben, összeférhetetlenségi bejelentést is tett ellene. Kilépett ebből a körből, jogász diplomával szövőmunkásként dolgozott. Irogatott, színdarabjait előadták, otthon főzött, jól és ízesen, ha kedvemben akart járni, hazai sztrapacskát készített. Soha sem tanult meg angolul. Egyszer fogadta Eisenhower elnök a Magyar Nemzeti Bizottmány tagjaként, akinek azt mondta: „Elnök úr, hamarabb fog Ön megtanulni magyarul, mint én angolul!” Élete (1904-1984) utolsó 22 évében rákos beteg volt, ez alatt eltemette öt orvosát, napi 21 gyógyszer tablettáját mindig fröccsel vette be. Halálakor én épp Békéscsabán voltam a műrepülő világbajnokságon. Derűs történet, de igaz: néhány orvos több gallon bort hozatott abból, melyből apám a fröccseit készítette és azzal vetették be ugyanazon gyógyszereket a hasonló bajban szenvedő betegekkel, mert feltételezésük szerint csak ennek volt köszönhető, hogy apám rekordideig: 22 évig élt együtt betegségével.

- Hogyan kezdődött amerikai életed?
- Befejeztem a szentendrei ferenceseknél megkezdett gimnáziumot, 1958-ban leérettségiztem, s nyomban megvettem életem első autóját 25 dollárért. Ekkor egy moziban voltam jegyszedő. Két évvel később megnősültem, egy kanadai francia lányt vettem el New York államban, ő volt Elizabeth. Hama-rosan megszületett Cristopher fiam, aki 6 hónapos volt, amikor 1962-ben behívtak katonának, pedig még csak zöld kártya tulajdonos voltam, de a szolgálat így is kötelező volt. Repülős alapvizsgám jó belépő volt, hamarosan egy vezérőrnagy helikopterének szerelője lettem, Németországba irányítottak, Mannheimbe, mint kiderült, nem véletlenül, származásom és magyar anyanyelvem predesztinált küldetésemre. Igaz, első németországi eltávozásaim egyikén egyenruhám ellenére letartóztatott a katonai rendőrség egy szórakozóhelyen, mert rossz angolsággal adott válaszaim hallatán gyanús lettem, „ez inkább kém, mint amerikai katona”, mondták. Bevittek, s noha tisztáztam magam, ettől kezdve csak civilben mentem ki, ne nyelvészkedjenek velem. Viszont megtanultam németül, az oroszra pedig kicsit emlékeztem. Három éves katonaidőm majdnem négy lett, mert a mannheimi gyalogsági ezredtől egyik napról a másikra áthelyeztek Budapestre, s 1963 májusában tizedesként már egyenruhában álltam őrséget az amerikai nagykövetség Szabadság téri épülete előtt. Mindenkit magyarul igazítottam el. Reggelente az épületben tartózkodó Mindszenty bíborossal imádkoztam, oly annyira megkedvelt, hogy később, amikor halála (1975) előtt Ausztriából New Yorkba jött, találkozhattam, s beszélgethettem vele, bár már nagyon beteg volt. Szabadidőmben pedig látogathattam a rokonaimat, több mint százan voltak, köztük 49 unokatestvérem. Oly annyira megszokták gyakori csöngetésemet, hogy Jolán néném a Logodi utcai lakásban kis unokája azon kérdésére: „Ki az?”, azt válaszolta: „Senki, csak a Péter jött meg…” Három-négy hónapi szolgálat után szabadságra mehettem, hazarepültem, amikor pedig visszajöttem Budapestre, mindig összegyűjtöttem a rokonságot kedvenc helyemre: a patinás Budagyöngye vendéglőbe, amelynek vezetője, Pali bácsi, régi családi ismerősünk volt.

- És a Budagyöngyében alakult másképp az életed…
- Nem, a Vörösmarty téren, a Gerbeaud cukrászdában. De addig, 1972-ig, még történt velem egy-két dolog. Miközben sorra felkerestem a rokonságot az ország legkülönbözőbb pontjain, észre vettem: követnek, figyelnek. Történt persze velem olyan esemény, s aztán több is, amelyen essünk túl itt és most. Amikor 1965-ben Szentendrén meglátogattam volt iskolatársaimat a ferences gimnáziumból, köztük volt egykori szerelmem: Enikő is. Újra és végzetesen egymásba estünk, aminek az lett az eredménye, hogy elvettem feleségül, s kivittem Amerikába. De nem sikerült a házasságunk, gyermekünk nem született, másfél év után elváltunk. Szerencsétlenül alakult a sorsa, még háromszor férjhez ment, aztán fiatalon meghalt. A harmadik feleségem egy félig olasz, félig lengyel nő, Marika volt, ma is él, két lányunk született, aztán elváltunk. A sváb származású Arlene volt a negyedik, elvált asszonyként két lányt hozott a házasságba, nekem is volt kettő, így négy lányt neveltünk egyidejűleg. Néhány évig, aztán következett Magdi, akinek üzlete volt a Déli pályaudvarnál, kijött Amerikába az unokabátyjához nyaralni, ott ismerkedtünk meg. Másfél évig volt a feleségem, későn tudtam meg, hogy itthon eléggé szabadosan kezelte és váltogatta a kapcsolatait, nem is ingyen. Ott hagyott egy német férfi kedvéért, aztán még négyszer férjhez ment odakint. Hatodikra találtam meg az igazit, Erikát, akit 1991-ben ismertem meg, s most már 19 éve felhőtlenül élünk egymással itthon, Magyarországon.

- A hatodik házasság után térjünk vissza a Budagyöngyébe…
- 1969-ben már egy olyan cégnél dolgoztam, amely fegyvereket árult Közép-Amerikában, repülőgépeket adtunk el az egész világon, bemutatókon repültem, újságokban szerepeltem, marketinggel foglalkoztam, hírességek oldalán tűntem fel, úgy, ahogyan Caidin megírta, s az oroszok felfigyeltek rám. Amikor pedig hazajöttem, nem győztem látogatni a rokonságot. S jöttek utánam mindenhova a magyar állambiztonság emberei, egyszerre többen is, már pofáról ismertem őket. Követésem egyszer váratlan fordulatot hozott. Egy tikkasztóan forró nyári napon délben odalépett hozzám a három figyelő egyike, s a következő párbeszéd zajlott le köztünk: „Maga egy kém, aki feltérképezi az országot!” „Csak a rokonokat látogatom, nem tehetek arról, hogy szanaszét szóródtak az országban.” „Ha most elmegy valahova, mikor jönnek vissza?” „Valamikor délután.” „És hol lesz majd este?” „Ahol szoktam: a Budagyöngyé-ben.” „Akkor majd ott találkozunk – mondta fáradtan és kimerülten a homlokát törölgetve – a rosseb fog magával szaladgálni ebben a kánikulában!”


A BM. III/I CsoportfŐnökség 5. osztálya
bejelentkezik

- S mikor jelentkezett a beszervező tiszt?
- 1972-ben. Jolán néném Logodi utcai lakásában csöngött a telefon és a Tamás jelentkezett.
[R. Tamás alezredes, az 1990. előtti Belügyminisztérium III. Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége III/I-es Hírszerző Csoportfőnökségének 5. osztályán tudományos és műszaki hírszerzéssel foglalkozott. Moszkvában végzett repülőmérnökként, perfekt orosz, rangos diplomata szülők gyermeke. Ma PvV. üzlettársa.]
Udvarias volt, azt mondta a repülésről akar velem beszélgetni, találkozzunk egy kávé mellett a Gerbeaud cukrászdában. Találkoztunk. Aztán még háromszor-négyszer. Méregetett, puhatolózott, nyilván jelentett rólam, újra visszajött, új kérdésekkel. Oda lyukadt ki, hogy be kéne szerezni néhány dolgot, amely fontos az országnak.

- Közbevetőleg, korábban hazautazásaidkor találkoztál már belügyis emberrel?
- Második feleségemnek, Enikőnek az unokatestvére a Belügyminisztériumban dolgozott, kiváló sportoló volt, rajta keresztül tudtam útlevelet szerezni többeknek. Volt például úgy, hogy hat MALÉV-stewardess lakott nálam New Yorkban, híres művészeket vittem ki New Jerseybe , olyanokat, akik évek óta nem kaptak útlevelet, pedig mindent megpróbáltak.

- Tudott erről a megkörnyékeződ?
- Hát persze. Később, amikor már dolgoztam neki, még azt is elmesélte: mi volt a menü az esküvői bankettünkön, amit a Krisztina városban rendeztünk, a Déryné cukrászdában.

-Hogyan folytatódott ismeretségetek?
- Azt hiszem már 1973-at írtunk, amikor felhívott New Jerseyben: „Mikor jössz haza?” „Épp most indulok…”, „Akkor találkozzunk Bécsben!” - mondta. „OK!” - válaszoltam.

- Mi történt Bécsben?
- Egy repülési útmutatót, vékony könyvet vett meg tőlem először, semmi titkos nem volt benne, nem ért többet 4-5 dollárnál, de 100-at adott érte, lássam: mennyit lehet keresni nála. Kért még szaklapokat, folyóiratokat.

- És nyomban ráálltál a folytatásra?
- Látszólag. Legközelebb, amikor már alkatrészeket rendelt, s komolyabbra fordult az üzlet, visszarepülve Amerikába, kerestem a CIA-t. De nem tudtam elérni, hiába lapoztam a telefonkönyvet. Éber reagálás helyett egy nehézkesen mozgó, bürokratikus gépezettel találtam szemben magam. Hívtam az FBI-t. Megpró-báltam nekik elmondani a történetet, de az oly valószínűtlennek hangzott, hogy végig sem hallgattak, felírták a nevemet, a telefonszámomat és azt mondták: „Ne hívjon minket többé. Várjon. Keresni fogjuk.” De nem kerestek. Türelmetlen voltam. Odaát már vártak, de lebukni sem akartam abban az országban, melynek állampolgára voltam és vagyok.. Szóltam az öcsémnek, aki a Bevándorlási Hivatal ügyvédje volt. Így álltak szóba velem két és fél hónap után. Ráadásul olyan kezdő figurával, hogy menjek először egy bizonyos postára, ott jelentkezik nálam valaki, s az majd megadja a további utasításokat.


- Nem volt mégis valami értelme ennek a várakoztatásnak?
 De volt. Ellenőriztek, de alaposan, s egyúttal felmérték: alkalmas vagyok-e az együttműködésre a kettős szerepkörben. Amikor végül is egy tökéletes rejtekhelyen elém állt az illetékes tiszt, s elmondatta velem beszervezőm személyleírását, előhúzott egy fényképet és azt kérdezte: „Ő volt az?” És kezében tartotta a Tamás fényképét. 

- Gondolom ezek után megkezdődött a felkészülésed a kettős életre…
- Igen. És néha beleremegtem a kockázatba, mert – ahogy Caidin is írta – egyik nap feltűnő szakszerűtlenség, másnap tökéletes összehangoltság, s nem tudtam, mire számíthatok a harmadik napon.
[A kezdődő kettős szerepről hadd idézzem itt a filmnovellát: „Hamarosan visszatért Európába, hogy felvegye első megbízatását, majd gyorsan visszautazott az Egyesült Államokba, hogy szigorúan titkos elektronikai alkatrészeket vásároljon fel. A kormány megszervezte, hogy ezek az alkatrészek ’felvásárolhatók’ legyenek és Péter meg is szerezhesse őket. Ezeket az árucikkeket vagy dokumentumokat néha a saját poggyászában szállította. Máskor a megvásárolt holmikat dobozokba csomagolta és légipostai küldeményként továbbította. Miután most már ’fontos tétel’-ként tartották számon, mindig nyilvánvaló volt, mikor kell elhagynia az Államokat. A papírjai mindig rendben voltak. A poggyászát sohasem ellenőrizték, sőt elkülönülve surrant át a repülőgépekhez elkerülve a biztonsági ellenőrzéseket. Amikor kereskedelmi ügyekben utazott, a különböző légitársaságok ’dolgozói’ gondoskodtak róla, hogy személyes rakománya mindig a gép fedélzetére jusson.”]

Az áru a Hotel Pentából Moszkva felé tart

egyik utamon már a nyolcvanas években velem repült hazafelé a két lányom. Egy asztalnyi repülőgép motort kellett célba juttatnom. A Kennedy repülőtérről szálltunk fel, Münchenben le, ahol már vártak, természetesen akkora kocsival, hogy a csomagtartóban elférjen az árú. Bécsben mindig ugyanabban a szállodában laktam (akárcsak ma), a garázs minden sarkát ismertük. Másnap azt az utasítást kaptam a magyar összekötőmtől, hogy menjek utánuk, s ne álljak meg sehol a határon. Hegyeshalomnál már nyitva volt a sorompó, a gyerekeknek feltűnt, hogy nem kérték az útlevelet és nem volt vámvizsgálat. Lassítottunk, kiszóltak az előttem lévő kocsiból: „Tovább, egyenesen a Pentába!” Budapesten akkoriban a Déli pályaudvar és a Vérmező között felépült Penta Hotel részben annak az angol repülőgépgyárnak volt a tulajdona, ahol dolgoztam. Az volt a főhadiszállásunk. (Ma is, bár ma már másnak hívják.) Odaadták a szobakulcsot, elkérték a kocsiét, s azt mondták: félóráig ne menjek utánuk az alagsorba. Este a Budagyöngyében azzal nyitott Tamás a vacsoránál, hogy „A motor már úton van Moszkva felé!”

- Bizonyára szép jutalmat kaptál…
- Tévedsz. A magyarok hülyére keresték magukat az oroszoknál, amiből én egy fillért sem kaptam. Hullottak is a csillagok az állambiztonságiak vállára soron kívüli előléptetések formájában. Kitüntetések és anyagi elismerés , de nem nekem.

- Egyáltalán tudtak rólad az oroszok?
- Hát hogy a fenébe ne tudtak volna. De én direktben sohasem találkoztam velük. Az lehet, hogy akikkel Moszkvában, Bécsben, Amsterdamban vagy idehaza találkoztam és társaságban vodkáztam, azok között voltak KGB-tisztek, de én ezt nem tudhattam, másképp mutatkoztak be.

- Ha a KGB dollárjait kézhez kaptad, hogy vidd ki és vásárolj értük meghatározott terméket, sikeres üzlet esetén téged illetett a vételár 30 százaléka. Ha ezt állításod szerint az amerikaiak elvették és csak a költségeidet térítették, akkor - miután a magyar állambiztonság sem becsült meg anyagilag - miért csináltad ezt az életveszélyes kettős szerepet 18 éven át?
- Bármennyire is furcsa, azért, mert volt törleszteni valóm Rákosiék bűneiért, amiért tönkretették a családunkat, másrészt segíteni a-kartam második hazámnak azzal, hogy becsaptam az oroszokat.

- Mielőtt sajnálni kezdenélek, azért ugye nem fizettél rá?
- Nem, mert Amerikában a civil életben én mindig sokat dolgoztam és jól megfizettek a repülőiparban, ahol elég sok mindent csináltam és letettem valamit az asztalra. Elnézést, de nekem a világkereskedelmi cégem mellett ma is vendéglőm van például Palm Beach-en, a lányom vezeti.

- Fiadat viszont elvesztetted tavaly…
- Igaz. Kábítószer túladagolásban halt meg Arizonában. Kiváló zenész volt, itthon is ismerték. Viszont van két szép unokám.

- Azért még visszaugrok egy pillanatra az amerikai-orosz „árucserére”. Nem lehet, hogy az oroszok átláttak a szitán és hamis képet, információkat közvetítettél megrendelések formájában a tényleges műszaki fejlettségükről?
- Elvileg nem zárható ki, gyakorlatilag azonban nem hiszem. Az elmúlt két évtized nem igazolta ezt a feltevést.

- Voltál valaha is igazi életveszélyben?
- Pisztolyt nem szorítottak a tarkómhoz. De a veszély állandó volt, hisz a legkisebb hiba is nagy bajba sodorhatott volna. Az állandó készenléthez működőképes veszélyérzet és kifogástalan idegrendszer kell, az megóv sok mindentől, de meg kell tanulni az önellenőrzést és még jó néhány rutin fogást is.

- Az említett kettős szerepen kívül különleges szolgálatokat is tettél az amerikai hírszerzésnek, elhárításnak. Ezek már „szóló számok” voltak…
- Amerikai elnökök előfutára voltam. Látogatásaik előtt észrevétlenül el kellett vegyülnöm a célállomás környékének kocsmáiban, üzleteiben és szállodáiban, s jelentenem, ha valami gyanúsat találtam. Amikor megérkeztek, nem maradhattam, tovább kellett állnom. 1988. májusában például Reagan előtt jártam Helsinkiben, ennek köszönhetően ugorhattam át Budapestre, ahol május 23-án Mark Palmer amerikai nagykövet fogadott és a „csendes szobában” (lehallgathatatlan) beszélgettünk.

Az elnök elŐfutára Orbánt figyeli Oxfordban

- No de magyarok ellen is bevetettek.
- Mire gondolsz?

- Arra, hogy volt egyszer egy Soros Alapítvány melynek ösztöndíjával Oxford-ban tanult a rendszerváltás előtt néhány reményteljes ifjú politikus…
- Ja?! 1986 és 88 között elküldtek néha: nézd meg mit csinálnak a honfitársaid, nem rendetlenkednek-e a mi rovásunkra. Három-négy napig voltam a közelükben, ma már biztosan nem ismernének meg, de akkor „Apuci”-nak szólítottak, sörözés közben beszélgettünk. Általában a késődélutáni ebéd után jöttek le a kocsmába, néha lányokkal. De nem hangoskodtak, nem verekedtek, mint jó néhányan. Elsőként Szájer József érkezett 1986-ban egy évre az Oxfordi Egyetem Baliol College-be, 1987-ben Kövér László követte őt, Orbán Viktor 1989. szeptember 25-én jött ki Soros jóvoltából az oxfordi Pembroke College-be, s akkor nagy liberálisnak vallotta magát. 
[Pontosabban: az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta Viktor; 1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé választották, 1993-ban pedig a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává, - megj. I.Cs.] 
- Őszintén szólva nem nagyon érdekeltek, Soros jól ellátta őket zsebpénzzel. Amikor hazamentem Ameri-kába és jelentenem kellett: milyenek a fiúk odaát, de tömören, azt válaszoltam: „Beképzelt fütyik!”

- Huúú de szigorú voltál! Az angol kémelhárítással nem találkoztál környezetükben?
- Egyszer találkoztam. De ez önmagában nem jelent semmit. Vigyáztak rájuk.
[„Őrnagy Úr”-nak erről más az értesülése, de még nem fejti ki. Szerinte PvV. is többet tud, de még nem kapott felmentést a titoktartás alól.]

- És mi volt azokkal az eminens tanulókkal, akik az SZDSZ színeiben tűntek fel többnyire New-York-ban?
- Általában a Columbia Egyetemen tanultak, s a „Piros Tulipán” nevű magyar vendéglőbe járt az SZDSZ-es garnitúra. A tulajdonos, Bandi jó barátom volt, én is meg szoktam fordulni ott, munka után cigányzenét hallgatni. Láttam ott – ha jó a memóriám – Haraszti Miklóst, aki 1988-89-ben a New York állambeli Bard College-ben vendégeskedett, Kis János ugyanebben az időben a New-York-i Új Társada-lomtudományi Főiskolán volt vendégtanár, a vékony kis Molnár Péter pedig (FIDESZ majd SZDSZ) 1989-ben érkezett az USA-ba. Bandi ugratott, azt mondta: na itt vannak a honfitársaid, a holnapi főnökeid.

- Apropó: mikor találkoztál utoljára belügyi összekötőddel és ismerőseiddel?
- Meg kell jegyeznem, hogy azért időnként voltak más összekötőim is Tamás mellett, így például amikor 1981-ben Angliába érkeztem, ott meg kellett keresnem egy másik magyart, bizonyos Dr. R.-t a követség környékén, s meg is találtam. Nyolcvankilenc végén kirúgták Tamást, aki ma társam a cégben és perfekt oroszsággal képvisel Moszkva felé. Ekkor már Nagy Lajos ezredes volt a közvetlen főnök.

[Nagy Lajos hírszerző ezredes, a BM karhatalom önkéntese, moszkvai KGB-kiképzéssel saigoni és New-York-i megbízott, 1990. február 14-től Németh Miklós miniszterelnök bizalmából az újonnan szervezett Nemzetbiztonsági Hivatal első főigazgatója fél évig. Kártékony működéséért 2005-ban Mádl Ferenc köztársasági elnök Kiss Péter kancelláriaminiszter előterjesztésére egyszerre két rendfokozatot ugorva vezérőrnaggyá léptette elő, pedig a „nagy hazug” körül akkor már bűzlöttek az üzleti ügyek, melyekben Nagy az S-Komplextől az Apró klánnal a Földesi-Szabó nevével fémjelzett Együtt Egy-Másért bűnszövetségig jutott el . 2005 és 2007 között ügynök ügyekben végighazudta az egész magyar sajtót és egyes tévéműsorokat, melyekhez mindig akkor hívták, amikor az aktuálpolitikának szüksége volt egyesek gyanúba hozására. A III/I-es hírszerző csoportfőnökség vezetői PvV. tevékenységének időszakában, 1973 és 1990 között: Rajnai Sándor vezérőrnagy, Bogye János altábornagy és Dercze István ezredes. Megj.: I.Cs.]

- Tamás után J. János lett az új társam, de ő nem értett semmihez. Két találkozóra emlékszem. Az egyik 1990 nyarán volt Óbudán, a Siposban, ahol a Lajos nagyon berúgott, ott volt még Cs. Jóska meg a Dönci, ( de ma napig nem tudom ki volt az a Dönci valójában.) Utoljára 1991. áprilisában jöttünk össze ugyanott, de az már nagyon szomorú volt, mert akkorra már mindenkit kirúgtak a belügyből.

A háborúnak most üzlet a neve

- Céged viszont ma is jól prosperál…
- A fenét!

- Megvetted a sármelléki repülőteret, aztán jól eladtad az angoloknak…
- Az angolok meg nagyon rosszul a skótoknak, most két település is perli őket, tulajdonjogi problémák vannak, járok a bíróságra…

- Nagyon kedvező árajánlatot adtál a HM-nek egy AN-26-os szállító repülő ügyében…
- Annak az árnak az egyharmadáért megszereztem volna egy kifogástalan gépet, mint amennyiért megvették az ukránoktól közbeszerzés nélkül, egy ciprusi offshore cégen keresztül. De nem kellett az ajánlatom. Így lehetett osztozkodni a HM-ben. Ahhoz persze volt eszük, hogy rám küldjék a rendőrséget, mert azt hitték, hogy engedély nélkül kereskedek…

[…és azt, hogy a garázsodban tartod a repülőgépet, amit el akarsz adni – így „Őrnagy úr” – pedig az Németország-ban állt és várt egy repülőtéren.]

- Milyenek a kilátások?
- Pocsékok. Ma egy csavarhúzóra nem lehet árajánlatot kapni az oroszoktól, ezt nemcsak a Baksa mondja (Oroszországban tanult repülőmérnök), hanem Igor is, aki Putyin unokaöccse és bejegyzett vállalata, irodája van Budapesten. (Egyebek között léglökéses kis repülőgépekkel, yachtokkal kereskedik, ő vette meg a tököli repülőgép javító bázist)
[Ezen a ponton szól ismét „Őrnagy Úr” megmagyarázva a helyzetet: Jelcin és Gorbacsov alatt még mindent el lehetett adni, üzletelt az orosz tábornoki kar egy szétszór rendszerben, a HM-ben pedig aki nem volt partner a korrupcióhoz és a saját zsebre dolgozáshoz, azt nyugdíjazták, a katonai elhárítás és hírszerzés látott, tudott mindent, de szóltak nekik: üldögéljenek csak csendben és szépen a fizetésükért. Jött Putyin és Medvegyev, elzárták a csapokat, megkerülhetetlenül centralizálták a fegyvergyártó-és javító ipart és kereskedelmet egyetlen minisztériumban. Ezért aztán itthon is megváltozott a kereslet és a kínálat helyzete, amit mindenki megérez. Keresni kell tehát olyan gyártmányokat, melyeket nem Oroszországban gyártottak, hanem például Ukrajnában, ott még lehet játszani a közvetítéssel és az árakkal. Nemcsak a HM., mi is, volt állambiztonságiak tele vagyunk önmagukat leamortizált, kilátástalan alakokkal, aki még ebből a felhígult, nívótlan mai szakmából is kilógnak…]

- No nekem mennem kell – mondja PvV – vár Igor titkárnője: Kati, akinek egy orosz ügyvéd a férje, s azért vannak tippjei. Nem adjuk fel, az üzletnek mennie kell…

- Honnan tájékozódsz?
- Csak azért van internetem, hogy a munkámhoz használjam. A televízió? Csak a híreket nézem a CNN-ben. Telefon? Ha hazaérek, kikapcsolom a mobiltelefonomat, ami egyébként régi reflex is…

- Mi változott szerinted az utóbbi 21 évben?
- Csak a díszletek, de a hatalom természete maradt, akárcsak a békétlenség, ám a háborúnak most üzlet a neve.

Az üzlet kissé elnehezült piaci körülmények között, de szabadon és háborítatlanul zajlik a mai Budapesten, amelynek kávéházaiban, luxus hoteljeiben, éttermeiben, bárjaiban és wellness fürdőiben rendszeresen megfordulnak a legnagyobb titkosszolgálatok rezidensei, átutazó ügynökei ; békésen beszélgetnek egymással , iszogatnak és nevetgélnek, adnak-vesznek híreket és árút az egykori ellenfelek, volt amerikai és orosz tábornokok, magyar állambiztonsági főtisztek és közvetítő új arcok, azzal a különbséggel, hogy most már mindenki a saját szakállára játszik, a profitot együtt kockáztatja az egykori hálózati személy és kapcsolattartó tisztje, a volt hírszerző főnök és a kémelhárító parancsnok, s mindkettő egykori főnöke a pártközpontból, mert az is üzlettárs. A tegnapi garnitúra már a paradicsomban van, de az újak is oda akarnak menni. Ez az újabb harc viszi előre az örök üzletet ma és holnap is.

Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató

Dr. Ilkei Csaba: 
Egy KGB-CIA kettős ügynök jött hozzám a paradicsomból
(…) (részlet az interjúból)

Amerikából Budapestre Németországon át
ilkei_1._cekkehez._ravaszkas_mosolya_mint_a_szekely_gobeke.jpg
- Valójában milyen állapotban volt édesapád? Politizált még?
- Belefáradt a politikába, az emigráció veszekedéseibe, a vezetők személyes torzsalkodásaiba. A Magyar Nemzeti Bizottmány válságba került, 1952-re szétesett, apám csalódott Nagy Ferenc volt kisgazda miniszterelnökben, összeférhetetlenségi bejelentést is tett ellene. Kilépett ebből a körből, jogász diplomával szövőmunkásként dolgozott. Irogatott, színdarabjait előadták, otthon főzött, jól és ízesen, ha kedvemben akart járni, hazai sztrapacskát készített. Soha sem tanult meg angolul. Egyszer fogadta Eisenhower elnök a Magyar Nemzeti Bizottmány tagjaként, akinek azt mondta: „Elnök úr, hamarabb fog Ön megtanulni magyarul, mint én angolul!” Élete (1904-1984) utolsó 22 évében rákos beteg volt, ez alatt eltemette öt orvosát, napi 21 gyógyszer tablettáját mindig fröccsel vette be. Halálakor én épp Békéscsabán voltam a műrepülő világbajnokságon. Derűs történet, de igaz: néhány orvos több gallon bort hozatott abból, melyből apám a fröccseit készítette és azzal vetették be ugyanazon gyógyszereket a hasonló bajban szenvedő betegekkel, mert feltételezésük szerint csak ennek volt köszönhető, hogy apám rekordideig: 22 évig élt együtt betegségével.

- Hogyan kezdődött amerikai életed?
- Befejeztem a szentendrei ferenceseknél megkezdett gimnáziumot, 1958-ban leérettségiztem, s nyomban megvettem életem első autóját 25 dollárért. Ekkor egy moziban voltam jegyszedő. Két évvel később megnősültem, egy kanadai francia lányt vettem el New York államban, ő volt Elizabeth. Hama-rosan megszületett Cristopher fiam, aki 6 hónapos volt, amikor 1962-ben behívtak katonának, pedig még csak zöld kártya tulajdonos voltam, de a szolgálat így is kötelező volt. Repülős alapvizsgám jó belépő volt, hamarosan egy vezérőrnagy helikopterének szerelője lettem, Németországba irányítottak, Mannheimbe, mint kiderült, nem véletlenül, származásom és magyar anyanyelvem predesztinált küldetésemre. Igaz, első németországi eltávozásaim egyikén egyenruhám ellenére letartóztatott a katonai rendőrség egy szórakozóhelyen, mert rossz angolsággal adott válaszaim hallatán gyanús lettem, „ez inkább kém, mint amerikai katona”, mondták. Bevittek, s noha tisztáztam magam, ettől kezdve csak civilben mentem ki, ne nyelvészkedjenek velem. Viszont megtanultam németül, az oroszra pedig kicsit emlékeztem. Három éves katonaidőm majdnem négy lett, mert a mannheimi gyalogsági ezredtől egyik napról a másikra áthelyeztek Budapestre, s 1963 májusában tizedesként már egyenruhában álltam őrséget az amerikai nagykövetség Szabadság téri épülete előtt. Mindenkit magyarul igazítottam el. Reggelente az épületben tartózkodó Mindszenty bíborossal imádkoztam, oly annyira megkedvelt, hogy később, amikor halála (1975) előtt Ausztriából New Yorkba jött, találkozhattam, s beszélgethettem vele, bár már nagyon beteg volt. Szabadidőmben pedig látogathattam a rokonaimat, több mint százan voltak, köztük 49 unokatestvérem. Oly annyira megszokták gyakori csöngetésemet, hogy Jolán néném a Logodi utcai lakásban kis unokája azon kérdésére: „Ki az?”, azt válaszolta: „Senki, csak a Péter jött meg…” Három-négy hónapi szolgálat után szabadságra mehettem, hazarepültem, amikor pedig visszajöttem Budapestre, mindig összegyűjtöttem a rokonságot kedvenc helyemre: a patinás Budagyöngye vendéglőbe, amelynek vezetője, Pali bácsi, régi családi ismerősünk volt.

- És a Budagyöngyében alakult másképp az életed…
- Nem, a Vörösmarty téren, a Gerbeaud cukrászdában. De addig, 1972-ig, még történt velem egy-két dolog. Miközben sorra felkerestem a rokonságot az ország legkülönbözőbb pontjain, észre vettem: követnek, figyelnek. Történt persze velem olyan esemény, s aztán több is, amelyen essünk túl itt és most. Amikor 1965-ben Szentendrén meglátogattam volt iskolatársaimat a ferences gimnáziumból, köztük volt egykori szerelmem: Enikő is. Újra és végzetesen egymásba estünk, aminek az lett az eredménye, hogy elvettem feleségül, s kivittem Amerikába. De nem sikerült a házasságunk, gyermekünk nem született, másfél év után elváltunk. Szerencsétlenül alakult a sorsa, még háromszor férjhez ment, aztán fiatalon meghalt. A harmadik feleségem egy félig olasz, félig lengyel nő, Marika volt, ma is él, két lányunk született, aztán elváltunk. A sváb származású Arlene volt a negyedik, elvált asszonyként két lányt hozott a házasságba, nekem is volt kettő, így négy lányt neveltünk egyidejűleg. Néhány évig, aztán következett Magdi, akinek üzlete volt a Déli pályaudvarnál, kijött Amerikába az unokabátyjához nyaralni, ott ismerkedtünk meg. Másfél évig volt a feleségem, későn tudtam meg, hogy itthon eléggé szabadosan kezelte és váltogatta a kapcsolatait, nem is ingyen. Ott hagyott egy német férfi kedvéért, aztán még négyszer férjhez ment odakint. Hatodikra találtam meg az igazit, Erikát, akit 1991-ben ismertem meg, s most már 19 éve felhőtlenül élünk egymással itthon, Magyarországon.

- A hatodik házasság után térjünk vissza a Budagyöngyébe…
- 1969-ben már egy olyan cégnél dolgoztam, amely fegyvereket árult Közép-Amerikában, repülőgépeket adtunk el az egész világon, bemutatókon repültem, újságokban szerepeltem, marketinggel foglalkoztam, hírességek oldalán tűntem fel, úgy, ahogyan Caidin megírta, s az oroszok felfigyeltek rám. Amikor pedig hazajöttem, nem győztem látogatni a rokonságot. S jöttek utánam mindenhova a magyar állambiztonság emberei, egyszerre többen is, már pofáról ismertem őket. Követésem egyszer váratlan fordulatot hozott. Egy tikkasztóan forró nyári napon délben odalépett hozzám a három figyelő egyike, s a következő párbeszéd zajlott le köztünk: „Maga egy kém, aki feltérképezi az országot!” „Csak a rokonokat látogatom, nem tehetek arról, hogy szanaszét szóródtak az országban.” „Ha most elmegy valahova, mikor jönnek vissza?” „Valamikor délután.” „És hol lesz majd este?” „Ahol szoktam: a Budagyöngyé-ben.” „Akkor majd ott találkozunk – mondta fáradtan és kimerülten a homlokát törölgetve – a rosseb fog magával szaladgálni ebben a kánikulában!”


A BM. III/I CsoportfŐnökség 5. osztálya
bejelentkezik

- S mikor jelentkezett a beszervező tiszt?
- 1972-ben. Jolán néném Logodi utcai lakásában csöngött a telefon és a Tamás jelentkezett.
[R. Tamás alezredes, az 1990. előtti Belügyminisztérium III. Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége III/I-es Hírszerző Csoportfőnökségének 5. osztályán tudományos és műszaki hírszerzéssel foglalkozott. Moszkvában végzett repülőmérnökként, perfekt orosz, rangos diplomata szülők gyermeke. Ma PvV. üzlettársa.]
Udvarias volt, azt mondta a repülésről akar velem beszélgetni, találkozzunk egy kávé mellett a Gerbeaud cukrászdában. Találkoztunk. Aztán még háromszor-négyszer. Méregetett, puhatolózott, nyilván jelentett rólam, újra visszajött, új kérdésekkel. Oda lyukadt ki, hogy be kéne szerezni néhány dolgot, amely fontos az országnak.

- Közbevetőleg, korábban hazautazásaidkor találkoztál már belügyis emberrel?
- Második feleségemnek, Enikőnek az unokatestvére a Belügyminisztériumban dolgozott, kiváló sportoló volt, rajta keresztül tudtam útlevelet szerezni többeknek. Volt például úgy, hogy hat MALÉV-stewardess lakott nálam New Yorkban, híres művészeket vittem ki New Jerseybe , olyanokat, akik évek óta nem kaptak útlevelet, pedig mindent megpróbáltak.

- Tudott erről a megkörnyékeződ?
- Hát persze. Később, amikor már dolgoztam neki, még azt is elmesélte: mi volt a menü az esküvői bankettünkön, amit a Krisztina városban rendeztünk, a Déryné cukrászdában.

-Hogyan folytatódott ismeretségetek?
- Azt hiszem már 1973-at írtunk, amikor felhívott New Jerseyben: „Mikor jössz haza?” „Épp most indulok…”, „Akkor találkozzunk Bécsben!” - mondta. „OK!” - válaszoltam.

- Mi történt Bécsben?
- Egy repülési útmutatót, vékony könyvet vett meg tőlem először, semmi titkos nem volt benne, nem ért többet 4-5 dollárnál, de 100-at adott érte, lássam: mennyit lehet keresni nála. Kért még szaklapokat, folyóiratokat.

- És nyomban ráálltál a folytatásra?
- Látszólag. Legközelebb, amikor már alkatrészeket rendelt, s komolyabbra fordult az üzlet, visszarepülve Amerikába, kerestem a CIA-t. De nem tudtam elérni, hiába lapoztam a telefonkönyvet. Éber reagálás helyett egy nehézkesen mozgó, bürokratikus gépezettel találtam szemben magam. Hívtam az FBI-t. Megpró-báltam nekik elmondani a történetet, de az oly valószínűtlennek hangzott, hogy végig sem hallgattak, felírták a nevemet, a telefonszámomat és azt mondták: „Ne hívjon minket többé. Várjon. Keresni fogjuk.” De nem kerestek. Türelmetlen voltam. Odaát már vártak, de lebukni sem akartam abban az országban, melynek állampolgára voltam és vagyok.. Szóltam az öcsémnek, aki a Bevándorlási Hivatal ügyvédje volt. Így álltak szóba velem két és fél hónap után. Ráadásul olyan kezdő figurával, hogy menjek először egy bizonyos postára, ott jelentkezik nálam valaki, s az majd megadja a további utasításokat.


- Nem volt mégis valami értelme ennek a várakoztatásnak?
 De volt. Ellenőriztek, de alaposan, s egyúttal felmérték: alkalmas vagyok-e az együttműködésre a kettős szerepkörben. Amikor végül is egy tökéletes rejtekhelyen elém állt az illetékes tiszt, s elmondatta velem beszervezőm személyleírását, előhúzott egy fényképet és azt kérdezte: „Ő volt az?” És kezében tartotta a Tamás fényképét. 

- Gondolom ezek után megkezdődött a felkészülésed a kettős életre…
- Igen. És néha beleremegtem a kockázatba, mert – ahogy Caidin is írta – egyik nap feltűnő szakszerűtlenség, másnap tökéletes összehangoltság, s nem tudtam, mire számíthatok a harmadik napon.
[A kezdődő kettős szerepről hadd idézzem itt a filmnovellát: „Hamarosan visszatért Európába, hogy felvegye első megbízatását, majd gyorsan visszautazott az Egyesült Államokba, hogy szigorúan titkos elektronikai alkatrészeket vásároljon fel. A kormány megszervezte, hogy ezek az alkatrészek ’felvásárolhatók’ legyenek és Péter meg is szerezhesse őket. Ezeket az árucikkeket vagy dokumentumokat néha a saját poggyászában szállította. Máskor a megvásárolt holmikat dobozokba csomagolta és légipostai küldeményként továbbította. Miután most már ’fontos tétel’-ként tartották számon, mindig nyilvánvaló volt, mikor kell elhagynia az Államokat. A papírjai mindig rendben voltak. A poggyászát sohasem ellenőrizték, sőt elkülönülve surrant át a repülőgépekhez elkerülve a biztonsági ellenőrzéseket. Amikor kereskedelmi ügyekben utazott, a különböző légitársaságok ’dolgozói’ gondoskodtak róla, hogy személyes rakománya mindig a gép fedélzetére jusson.”]

Az áru a Hotel Pentából Moszkva felé tart

egyik utamon már a nyolcvanas években velem repült hazafelé a két lányom. Egy asztalnyi repülőgép motort kellett célba juttatnom. A Kennedy repülőtérről szálltunk fel, Münchenben le, ahol már vártak, természetesen akkora kocsival, hogy a csomagtartóban elférjen az árú. Bécsben mindig ugyanabban a szállodában laktam (akárcsak ma), a garázs minden sarkát ismertük. Másnap azt az utasítást kaptam a magyar összekötőmtől, hogy menjek utánuk, s ne álljak meg sehol a határon. Hegyeshalomnál már nyitva volt a sorompó, a gyerekeknek feltűnt, hogy nem kérték az útlevelet és nem volt vámvizsgálat. Lassítottunk, kiszóltak az előttem lévő kocsiból: „Tovább, egyenesen a Pentába!” Budapesten akkoriban a Déli pályaudvar és a Vérmező között felépült Penta Hotel részben annak az angol repülőgépgyárnak volt a tulajdona, ahol dolgoztam. Az volt a főhadiszállásunk. (Ma is, bár ma már másnak hívják.) Odaadták a szobakulcsot, elkérték a kocsiét, s azt mondták: félóráig ne menjek utánuk az alagsorba. Este a Budagyöngyében azzal nyitott Tamás a vacsoránál, hogy „A motor már úton van Moszkva felé!”

- Bizonyára szép jutalmat kaptál…
- Tévedsz. A magyarok hülyére keresték magukat az oroszoknál, amiből én egy fillért sem kaptam. Hullottak is a csillagok az állambiztonságiak vállára soron kívüli előléptetések formájában. Kitüntetések és anyagi elismerés , de nem nekem.

- Egyáltalán tudtak rólad az oroszok?
- Hát hogy a fenébe ne tudtak volna. De én direktben sohasem találkoztam velük. Az lehet, hogy akikkel Moszkvában, Bécsben, Amsterdamban vagy idehaza találkoztam és társaságban vodkáztam, azok között voltak KGB-tisztek, de én ezt nem tudhattam, másképp mutatkoztak be.

- Ha a KGB dollárjait kézhez kaptad, hogy vidd ki és vásárolj értük meghatározott terméket, sikeres üzlet esetén téged illetett a vételár 30 százaléka. Ha ezt állításod szerint az amerikaiak elvették és csak a költségeidet térítették, akkor - miután a magyar állambiztonság sem becsült meg anyagilag - miért csináltad ezt az életveszélyes kettős szerepet 18 éven át?
- Bármennyire is furcsa, azért, mert volt törleszteni valóm Rákosiék bűneiért, amiért tönkretették a családunkat, másrészt segíteni a-kartam második hazámnak azzal, hogy becsaptam az oroszokat.

- Mielőtt sajnálni kezdenélek, azért ugye nem fizettél rá?
- Nem, mert Amerikában a civil életben én mindig sokat dolgoztam és jól megfizettek a repülőiparban, ahol elég sok mindent csináltam és letettem valamit az asztalra. Elnézést, de nekem a világkereskedelmi cégem mellett ma is vendéglőm van például Palm Beach-en, a lányom vezeti.

- Fiadat viszont elvesztetted tavaly…
- Igaz. Kábítószer túladagolásban halt meg Arizonában. Kiváló zenész volt, itthon is ismerték. Viszont van két szép unokám.

- Azért még visszaugrok egy pillanatra az amerikai-orosz „árucserére”. Nem lehet, hogy az oroszok átláttak a szitán és hamis képet, információkat közvetítettél megrendelések formájában a tényleges műszaki fejlettségükről?
- Elvileg nem zárható ki, gyakorlatilag azonban nem hiszem. Az elmúlt két évtized nem igazolta ezt a feltevést.

- Voltál valaha is igazi életveszélyben?
- Pisztolyt nem szorítottak a tarkómhoz. De a veszély állandó volt, hisz a legkisebb hiba is nagy bajba sodorhatott volna. Az állandó készenléthez működőképes veszélyérzet és kifogástalan idegrendszer kell, az megóv sok mindentől, de meg kell tanulni az önellenőrzést és még jó néhány rutin fogást is.

- Az említett kettős szerepen kívül különleges szolgálatokat is tettél az amerikai hírszerzésnek, elhárításnak. Ezek már „szóló számok” voltak…
- Amerikai elnökök előfutára voltam. Látogatásaik előtt észrevétlenül el kellett vegyülnöm a célállomás környékének kocsmáiban, üzleteiben és szállodáiban, s jelentenem, ha valami gyanúsat találtam. Amikor megérkeztek, nem maradhattam, tovább kellett állnom. 1988. májusában például Reagan előtt jártam Helsinkiben, ennek köszönhetően ugorhattam át Budapestre, ahol május 23-án Mark Palmer amerikai nagykövet fogadott és a „csendes szobában” (lehallgathatatlan) beszélgettünk.

Az elnök elŐfutára Orbánt figyeli Oxfordban

- No de magyarok ellen is bevetettek.
- Mire gondolsz?

- Arra, hogy volt egyszer egy Soros Alapítvány melynek ösztöndíjával Oxford-ban tanult a rendszerváltás előtt néhány reményteljes ifjú politikus…
- Ja?! 1986 és 88 között elküldtek néha: nézd meg mit csinálnak a honfitársaid, nem rendetlenkednek-e a mi rovásunkra. Három-négy napig voltam a közelükben, ma már biztosan nem ismernének meg, de akkor „Apuci”-nak szólítottak, sörözés közben beszélgettünk. Általában a késődélutáni ebéd után jöttek le a kocsmába, néha lányokkal. De nem hangoskodtak, nem verekedtek, mint jó néhányan. Elsőként Szájer József érkezett 1986-ban egy évre az Oxfordi Egyetem Baliol College-be, 1987-ben Kövér László követte őt, Orbán Viktor 1989. szeptember 25-én jött ki Soros jóvoltából az oxfordi Pembroke College-be, s akkor nagy liberálisnak vallotta magát. 
[Pontosabban: az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta Viktor; 1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé választották, 1993-ban pedig a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává, - megj. I.Cs.] 
- Őszintén szólva nem nagyon érdekeltek, Soros jól ellátta őket zsebpénzzel. Amikor hazamentem Ameri-kába és jelentenem kellett: milyenek a fiúk odaát, de tömören, azt válaszoltam: „Beképzelt fütyik!”

- Huúú de szigorú voltál! Az angol kémelhárítással nem találkoztál környezetükben?
- Egyszer találkoztam. De ez önmagában nem jelent semmit. Vigyáztak rájuk.
[„Őrnagy Úr”-nak erről más az értesülése, de még nem fejti ki. Szerinte PvV. is többet tud, de még nem kapott felmentést a titoktartás alól.]

- És mi volt azokkal az eminens tanulókkal, akik az SZDSZ színeiben tűntek fel többnyire New-York-ban?
- Általában a Columbia Egyetemen tanultak, s a „Piros Tulipán” nevű magyar vendéglőbe járt az SZDSZ-es garnitúra. A tulajdonos, Bandi jó barátom volt, én is meg szoktam fordulni ott, munka után cigányzenét hallgatni. Láttam ott – ha jó a memóriám – Haraszti Miklóst, aki 1988-89-ben a New York állambeli Bard College-ben vendégeskedett, Kis János ugyanebben az időben a New-York-i Új Társada-lomtudományi Főiskolán volt vendégtanár, a vékony kis Molnár Péter pedig (FIDESZ majd SZDSZ) 1989-ben érkezett az USA-ba. Bandi ugratott, azt mondta: na itt vannak a honfitársaid, a holnapi főnökeid.

- Apropó: mikor találkoztál utoljára belügyi összekötőddel és ismerőseiddel?
- Meg kell jegyeznem, hogy azért időnként voltak más összekötőim is Tamás mellett, így például amikor 1981-ben Angliába érkeztem, ott meg kellett keresnem egy másik magyart, bizonyos Dr. R.-t a követség környékén, s meg is találtam. Nyolcvankilenc végén kirúgták Tamást, aki ma társam a cégben és perfekt oroszsággal képvisel Moszkva felé. Ekkor már Nagy Lajos ezredes volt a közvetlen főnök.

[Nagy Lajos hírszerző ezredes, a BM karhatalom önkéntese, moszkvai KGB-kiképzéssel saigoni és New-York-i megbízott, 1990. február 14-től Németh Miklós miniszterelnök bizalmából az újonnan szervezett Nemzetbiztonsági Hivatal első főigazgatója fél évig. Kártékony működéséért 2005-ban Mádl Ferenc köztársasági elnök Kiss Péter kancelláriaminiszter előterjesztésére egyszerre két rendfokozatot ugorva vezérőrnaggyá léptette elő, pedig a „nagy hazug” körül akkor már bűzlöttek az üzleti ügyek, melyekben Nagy az S-Komplextől az Apró klánnal a Földesi-Szabó nevével fémjelzett Együtt Egy-Másért bűnszövetségig jutott el . 2005 és 2007 között ügynök ügyekben végighazudta az egész magyar sajtót és egyes tévéműsorokat, melyekhez mindig akkor hívták, amikor az aktuálpolitikának szüksége volt egyesek gyanúba hozására. A III/I-es hírszerző csoportfőnökség vezetői PvV. tevékenységének időszakában, 1973 és 1990 között: Rajnai Sándor vezérőrnagy, Bogye János altábornagy és Dercze István ezredes. Megj.: I.Cs.]

- Tamás után J. János lett az új társam, de ő nem értett semmihez. Két találkozóra emlékszem. Az egyik 1990 nyarán volt Óbudán, a Siposban, ahol a Lajos nagyon berúgott, ott volt még Cs. Jóska meg a Dönci, ( de ma napig nem tudom ki volt az a Dönci valójában.) Utoljára 1991. áprilisában jöttünk össze ugyanott, de az már nagyon szomorú volt, mert akkorra már mindenkit kirúgtak a belügyből.

A háborúnak most üzlet a neve

- Céged viszont ma is jól prosperál…
- A fenét!

- Megvetted a sármelléki repülőteret, aztán jól eladtad az angoloknak…
- Az angolok meg nagyon rosszul a skótoknak, most két település is perli őket, tulajdonjogi problémák vannak, járok a bíróságra…

- Nagyon kedvező árajánlatot adtál a HM-nek egy AN-26-os szállító repülő ügyében…
- Annak az árnak az egyharmadáért megszereztem volna egy kifogástalan gépet, mint amennyiért megvették az ukránoktól közbeszerzés nélkül, egy ciprusi offshore cégen keresztül. De nem kellett az ajánlatom. Így lehetett osztozkodni a HM-ben. Ahhoz persze volt eszük, hogy rám küldjék a rendőrséget, mert azt hitték, hogy engedély nélkül kereskedek…

[…és azt, hogy a garázsodban tartod a repülőgépet, amit el akarsz adni – így „Őrnagy úr” – pedig az Németország-ban állt és várt egy repülőtéren.]

- Milyenek a kilátások?
- Pocsékok. Ma egy csavarhúzóra nem lehet árajánlatot kapni az oroszoktól, ezt nemcsak a Baksa mondja (Oroszországban tanult repülőmérnök), hanem Igor is, aki Putyin unokaöccse és bejegyzett vállalata, irodája van Budapesten. (Egyebek között léglökéses kis repülőgépekkel, yachtokkal kereskedik, ő vette meg a tököli repülőgép javító bázist)
[Ezen a ponton szól ismét „Őrnagy Úr” megmagyarázva a helyzetet: Jelcin és Gorbacsov alatt még mindent el lehetett adni, üzletelt az orosz tábornoki kar egy szétszór rendszerben, a HM-ben pedig aki nem volt partner a korrupcióhoz és a saját zsebre dolgozáshoz, azt nyugdíjazták, a katonai elhárítás és hírszerzés látott, tudott mindent, de szóltak nekik: üldögéljenek csak csendben és szépen a fizetésükért. Jött Putyin és Medvegyev, elzárták a csapokat, megkerülhetetlenül centralizálták a fegyvergyártó-és javító ipart és kereskedelmet egyetlen minisztériumban. Ezért aztán itthon is megváltozott a kereslet és a kínálat helyzete, amit mindenki megérez. Keresni kell tehát olyan gyártmányokat, melyeket nem Oroszországban gyártottak, hanem például Ukrajnában, ott még lehet játszani a közvetítéssel és az árakkal. Nemcsak a HM., mi is, volt állambiztonságiak tele vagyunk önmagukat leamortizált, kilátástalan alakokkal, aki még ebből a felhígult, nívótlan mai szakmából is kilógnak…]

- No nekem mennem kell – mondja PvV – vár Igor titkárnője: Kati, akinek egy orosz ügyvéd a férje, s azért vannak tippjei. Nem adjuk fel, az üzletnek mennie kell…

- Honnan tájékozódsz?
- Csak azért van internetem, hogy a munkámhoz használjam. A televízió? Csak a híreket nézem a CNN-ben. Telefon? Ha hazaérek, kikapcsolom a mobiltelefonomat, ami egyébként régi reflex is…

- Mi változott szerinted az utóbbi 21 évben?
- Csak a díszletek, de a hatalom természete maradt, akárcsak a békétlenség, ám a háborúnak most üzlet a neve.

Az üzlet kissé elnehezült piaci körülmények között, de szabadon és háborítatlanul zajlik a mai Budapesten, amelynek kávéházaiban, luxus hoteljeiben, éttermeiben, bárjaiban és wellness fürdőiben rendszeresen megfordulnak a legnagyobb titkosszolgálatok rezidensei, átutazó ügynökei ; békésen beszélgetnek egymással , iszogatnak és nevetgélnek, adnak-vesznek híreket és árút az egykori ellenfelek, volt amerikai és orosz tábornokok, magyar állambiztonsági főtisztek és közvetítő új arcok, azzal a különbséggel, hogy most már mindenki a saját szakállára játszik, a profitot együtt kockáztatja az egykori hálózati személy és kapcsolattartó tisztje, a volt hírszerző főnök és a kémelhárító parancsnok, s mindkettő egykori főnöke a pártközpontból, mert az is üzlettárs. A tegnapi garnitúra már a paradicsomban van, de az újak is oda akarnak menni. Ez az újabb harc viszi előre az örök üzletet ma és holnap is.

Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató

VIRÁG ANDRÁS

 Az orosz kérdés az új világrendben 

A Halott újra felemelheti a karját


Az idei év megremegteti a világot. Természeti és ipari katasztrófák sorozata söpör a kontinenseken. A gazdasági, politikai és társadalmi struktúrák félelmetes táncba kezdtek. Békének, stabilitásnak nyoma nincs. A rutinos hírmagyarázó újságíróknak és a politikához semmit nem értő politológusoknak minden percük foglalt. Szerkesztőségből szerkesztőségbe, stúdióból stúdióba rohangálnak, nem győzik osztani az észt, életükben nem kerestek annyit, mint manapság. A hírügynökségek pedig megállás nélkül ontják a beszámolókat. 
Csakhogy... A hajmeresztő sztorikból nem kerekedik ki semmi értelmes dolog. Az emberek többsége - köztük nem kevés politikus - képtelen magyarázatot találni az elmúlt fél év eseményeire. Nincsenek útjelzők, megzavarodtak az iránytűk. Mindenki összevissza beszél, amit éppen akar. A dolgozó emberek, az egyszerű családok sorsa napról napra mostohább, a politikai jövő, a társadalmi perspektíva egyre zavarosabb. Az elmúlt két évtized sorozatos politikai hazudozásai, az államok sorát romba döntő háttérhatalom félrevezető kommunikációs hadműveletei ellenére nyilvánvaló, hogy a világ feneketlen válság örvényének foglya lett. Nincs hitele az összeomlást vezénylő kormányok sanda jósolgatásainak, hogy még egy-két-három év, és kilábalunk a válságból. A jelen tendenciák mellett még az sem világos, mikor mondhatjuk, hogy a legnehezebb szakaszon túljutottunk. Minden középiskolás diák rájön, hogy a gazdasági teljesítmény időlegesen kierőszakolt növelése, a produktív folyamatok mesterséges felpörgetése nem jelent kivezető utat a válságból. Éppen ellenkezőleg: tovább növeli a társadalmi feszültségeket, mélyíti az eltüntethetetlen törésvonalakat. Európa-szerte romlik a helyzet. Néhány országban - így Magyarországon is - közvetlen veszélybe került a politikai és társadalmi struktúrák stabilitása. Mindenki érzi, hogy hatalmas változások korszakába értünk, de senki nem tudja; honnan merre haladunk. (...)

Elérkezett az utolsó pillanat

Nem alaptalan az a feltételezés, hogy az amerikai külpolitika jelenleg érvényesülő két - ellentétes előjelű - stratégiája egyszerre szolgálja a globalizmus térnyerését, az orosz reakciók megfékezését és az európai helyzet további módosításának lehetőségét. Obama az elmúlt évben külpolitikai sikerként próbálta learatni a START III. tető alá hozásának babérjait, annak ellenére, hogy az oroszok a legmagasabb szinten jelentették be, hogy az Oroszország elleni rakétagyűrű továbbépítésének esetén Moszkva egyoldalúan kilép a szerződés hatálya alól. Az amerikai elnök idén ismét a harcias és erős Amerika képét tolja előre Európában és a közel-keleten egyaránt. Minden komoly megfigyelőnek az a véleménye, hogy ezek az ellentmondások rávilágítanak arra, hogy az USA az eddigiekhez képest kénytelen beépíteni olyan új tényezőket nemzetközi stratégiájába, melyek tényleges súlya egyelőre meghatározhatatlan. Nem csak arról van szó, hogy az amerikai stratégák világosan érzékelik azt az utolsó pillanatot, amikor Oroszország és az USA együttesen még erősebb bármilyen potenciális ellenfélnél, ezért feltétlenül érdemes megvizsgálni, hogy az ellentmondásos és bonyolult nemzetközi viszonyok ellenére kialakítható-e valamiféle orosz-amerikai biztonsági konszenzus. E tekintetben természetesen a legnagyobb probléma az, hogy az USA nem tesz le arról, hogy a feltételeket ő diktálja, amit Moszkva meglehetős határozottsággal elutasít. Az orosz álláspont éles kritika alá vonja az expanzív és agresszív amerikai politikát és elutasítja a más államok belügyeibe történő beavatkozást, elítéli az USA és a NATO fegyveres erőinek háborús cselekményeit. Van egy másik tényező is, amit az USA ugyan egyelőre nem ismer be, ám a CIA, a Pentagon és a nemzetbiztonsági hírszerző szolgálatok egyre nyomatékosabban hangsúlyoznak. Nevezetesen arról van szó, hogy az amerikai prognózisok hatalmasat tévedtek az orosz hadsereg harci erejének prognosztizálásában. Már most az a helyzet, hogy Oroszország maximálisan képes területének totális védelmére. Amerikai specialisták ez év elején állapították meg, hogy Oroszország gyakorlatilag behozta a kilencvenes években elszenvedett technikai hátrányokat és pillanatnyilag olyan fegyverzettel rendelkezik, amelyik legalábbis egyensúlyban áll a legkorszerűbb amerikai fegyverekkel. Több új típusú rakétafegyvert állítanak hadrendbe az orosz hadseregben, amelyek közül a legfélelmetesebb a sokat emlegetett Topol-M óriásrakéta, ami ellen az USA-nak nincs hatékony védelme. Kiszivárgott, hogy a jelenleg 10 nagyerejű nukleáris robbanófejet különböző célpontokra eljuttatni képes fegyvernek már készül a továbbfejlesztett változata, amely az űrből közvetlenül vezényelt orosz nukleáris csapásmérő erő első generációja. Ehhez a félelmetes csapásmérő fegyverhez hasonlóval nem rendelkezik az Egyesült Államok hadereje.
Oroszország nem csinál titkot abból, hogy 2012-ben megkezdi űrfegyverkezési programjának végrehajtását, amelyet Putyin tavaly jelentett be. Nyugati információk szerint a program első ütemében száz - jórészt pillanatnyilag ismeretlen tipusú - űrobjektumot emelnek pályára, amelyek a Föld egész felületére kiterjedő információs, felderítő és vezénylési hálózatot hoznak létre és közvetlenül összekapcsolódnak a hagyományos haderők korszerű egységeivel. A legteljesebb titok fedi, hogy sor kerül-e konkrét orosz harcászati eszközök űrbe történő telepítésére, különös tekintettel arra, hogy az orosz rakétaerők jelentős részének ellenőrzése és irányítása az űrparancsnokság hatáskörébe kerül.
Az egy erőközpontú világ helyett az USA kénytelen szembenézni azzal a ténnyel, hogy az orosz katonai potenciál nagy ütemben erősödik és területen ismét elérte a legkorszerűbb színvonalat. Az Egyesült Államok erőpolitikája ebben a helyzetben rendkívüli veszélyt jelent a békés nemzetközi viszonyokra. Már most látható, hogy - miközben újabb és újabb konfliktusokba bonyolódik - Amerika képtelen normálisan és konszolidáltan kiszállni az előző években elkezdett háborúiból. Jelenleg úgy tűnik, hogy az USA - bár érzékeli az orosz katonai potenciál minőségi változásait - nem változtat lényegesen stratégiai vonalán. Ez a tény ma a nemzetközi feszültség növekedésének egyik fő forrása.
Európa - érdekei és politikai lehetőségei ellenére - önkéntelenül sodródik bele az USA által fölállított háborús csapdákba. A NATO belezavarása az észak-afrikai hadműveletekbe teljesen nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy a harmadik világ ellencsapásai ne amerikai, hanem európai területeken történjenek. Oroszország folyamatosan figyelmeztet ennek a kalandor-politikának a veszélyeire, de az EU erről mintha nem venne tudomást. A legutóbbi időszakban orosz katonai szakírók behatóan foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy a Nyugat háborús tervei következtében az egykor szövetséges közép-kelet európai államok ma már az orosz hadsereg csapásainak célpontjai lettek. Megkezdődött azoknak a rakétabázisoknak a fölszerelése, melyekről Európa keleti felére irányítják a harcászati rakétákat. Állítólag újra hadrendbe állítanak olyan - ma is korszerűnek számító - rakétafegyvereket, amelyeket annak idején az európai fegyverzetcsökkentési megállapodások nyomán kivontak a szovjet harci rendszerekből.

A halott karja újra fölemelkedik

Az idők változásának jele, hogy az amerikai sajtóban - mindenek előtt a katonai vonatkozású szaklapokban - mostanában viszonylag gyakran jelennek meg olyan tanulmányok, amelyek azt elemzik, hogy a nem túl távoli jövőben milyen háborúkba keveredhet az Egyesült Államok. E tanulmányok egy része kiemelt figyelmet fordít egy Oroszország és az USA közötti háború esélyeire és kimenetelére. A cikkek abból a szempontjából nem egyoldalúak, hogy az egy erőközpont koncepcióját érvényesítenék. Sokkal inkább az jelent újdonságot, hogy a hivatalosan ma is érvényes stratégia helyett nyitott kérdésként kezelik egy ilyen háború kimenetelét és az ismert állásfoglalásokkal szemben rendkívül magasra értékelik az orosz hadsereg háborús erejét és harci képességét. A világ meglehetősen keveset tud arról a színfalak mögött az elmúlt években lezajlott tisztogatásról, amely az orosz hadsereg vezetésében lezajlott. Orosz források szerint a hadsereg vezetésének kétharmad része cserélődött ki és az irányító posztokon teljes generációs váltás ment végbe. Az új parancsnokok magas képzettségűek és teljes birtokában vannak a legmodernebb harcászati tudományoknak. Bár az orosz hatalmi piramis legfelső fokát Medvegyev elnök és Putyin miniszterelnök jelenti, sok elemző szerint közel egyenrangú velük Putyin közeli barátja, a nagy nemzetközi tekintélynek örvendő Szergej Ivanov első miniszterelnök-helyettes. Az elnökváltási periódusban egy ideig őt tartották Putyin legvalószínűbb utódjának. Hosszú évek óta az ő közvetlen felügyelete és irányítása alá tartozik az orosz hadsereg és a hadiipar. A legutóbbi években hatásköre tovább növekedett azzal, hogy a hatalmas orosz regionális ipari-gazdasági körzetek komplex tevékenységét mind több szálon kapcsolják az ismét teljes gőzzel működő hadiipari komplexumokhoz. Ez ugyan nem jelenti a szovjet idők speciális gazdaságirányítását - amit sokan leginkább a hadigazdálkodás egyik formájának tartanak -, de kétségtelen, hogy ma az ipar és a gazdaság fejlesztési koncepcióinak egyik alapbázisát a hadiipari követelmények jelentik. A tisztikarban lezajlott generációváltás részleteiről nem sok szivárgott ki, de az tudható, hogy a folyamat nem szűkölködött drámai fordulatokban és éles konfliktusokban. A hadsereg legfelső vezetésében kemény vita zajlott arról, hogy az orosz hadsereg fejlesztési programjainak lefékezéséért, a hadiiparban is jelentkező anarchiáért és a zavaros védelmi politikáért személy szerint kik hibáztathatók. Erről a kérdésről egy alkalommal Putyin is beszélt, megemlítve, hogy a katonai vezetés bizonyos köreit súlyos felelősség terheli a hadseregben uralkodó kritikus állapotokért és a technikai fejlesztések visszaszorításáért. Több cikk hangsúlyozza, hogy szabályszerű politikai bűncselekmény volt, amikor felfüggesztették a szovjet hadiipar fejlesztését. A szovjet fegyverzetek egy része a nyolcvanas évek végén több területen utcahosszal előzte meg az USA-t, amit az bizonyít, hogy ebben az évben ismét hadrendbe állítanak olyan 15-20 évvel ezelőtt leszerelt fegyverzeteket, amelyek ma is korszerűnek számítanak. Ezek közül kimagasló jelentősége van az SS-20 kódjelű rakéta bizonyos típusainak és a szuperszonikus vadászrepülőgépek legmodernebb változatainak.
A háborús prognózisok általában két olyan körülményt említenek, melyek 10-15 éven belül nagy valószínűséggel háborúba sodorhatják az Egyesült Államokat és Oroszországot: a klíma-változást és a migrációs hullámot. Az elemzők szerint nem szükségszerű, hogy ezek a krízisek egymás ellen fordítsák a két nagyhatalmat, de a lehetőséget nem is lehet határozottan kizárni. A legkritikusabb helyzet a nyersanyag-kincsek és az energiaforrások fölötti rendelkezéssel összefüggő konfliktusokkal kapcsolatban alakulhat ki, amely - a jelenlegi politikai stratégiákból következően - egymás elleni háborúba sodorhatja az USA-t és Oroszországot. Nemrég látott napvilágot egy olyan tanulmány, amely szerint egy ilyen szituációban mindkét nagyhatalom a másikkal történő végleges és teljes leszámolásra fog törekedni, ami a nukleáris csapások mellett biológiai és vegyi háborút von maga után. Egy ilyen totális összecsapás kimenetele bizonytalan a tanulmány szerint, amely már föl sem veti az USA egyoldalú erőfölényét. Ezzel szemben fölelevenít egy csaknem negyedszázada elfelejtett állítólagos szovjet stratégiát, amely a két ország hatalmi bázisainak megsemmisítését követően lépne életbe. Nem lehet a teljes igazságot tudni ennek a feltételezésnek a realitásáról, de tény, hogy a nyolcvanas évek elején a legtitkosabb tanácskozásokon több alkalommal célzás hangzott el egy szupertitkos szovjet tervről, amely egy nukleáris összecsapás esetén a legnagyobb harcok idején is hatalmas potenciált tartalékol egy legutolsó periódus bekövetkezésének esetére. Az amerikaiak szerint konkrétan arról van szó, hogy a legnagyobb orosz bázisok lerombolása esetén egy titkos rendszer automatikusan és összehangoltan hozza működésbe a tartalékban tárolt, illetve a megmaradt orosz nukleáris potenciált, ami egyetlen hatalmas erejű csapással gyakorlatilag megsemmisíti az amerikai hatalmat. Feltételezhető, hogy ez a kicsit sci-fi jellegű koncepció a Topol-M óriásrakéták, illetve az űrbe telepítendő vezérlő centrumok miatt került ismét előtérbe, tekintettel arra, hogy az USA nem rendelkezik olyan technikával, ami megfékezhetné az ezekkel végrehajtott pusztító támadásokat. A tanulmány szerint amikor az amerikai parancsnokok győztesnek hiszik magukat és pezsgőt bontanak, megdermedve veszik észre, hogy a halott karja ismét fölemelkedik és egy hatalmas csapással szétzúzza Amerikát.

(A teljes cikk a Leleplező 2011/2, új számában olvasható)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése