2012. június 28., csütörtök

KUTAKODÁS


KUTAKODÁS

Megtaláljuk az isteni részecskét
  • Stöckert Gábor - stoki@mail.index..hu

Most, hogy beüzemelték az LHC-t, az elméleti fizikusok évekig visszafojtott lélegzettel várják majd, mit találnak a részecskegyorsító kísérleteiben. Az Isten részecskéjeként is emlegetett Higgs-bozon szinte biztosan meglesz, azon túl minden szakember csak nagy fenntartásokkal mer jósolni. A tudomány mai állásából azért bizonyos valószínűségek leszűrhetők. Esélylatolgatás következik az extra dimenzióktól a sötét anyagig.
Az LHC indítása [1] előtt szinte minden élő Nobel-díjas és Nobel-esélyes fizikustól megkérdezték, hogy mit vár a legnagyobb részecskegyorsítótól. Többnyire bizonytalan vagy egyenesen ellentmondó válaszok születtek [2], kevesen merészkedtek odáig, mint Sean Carroll, a California Institute of Technology kutatója, aki a jelenlegi tudományos elméleteket alapul véve a Cosmic Variance nevű, kvantumfizikával foglalkozó blogon konkrét százalékértékekkel jósolta meg [3], mire számíthatunk.
Hasonló játékra invitáljuk olvasóinkat: bár nem vagyunk tudósok, Carroll és néhány nevesebb kollégája gondolatait segítségül híva megsaccoljuk, milyen eséllyel talál és fogad el bizonyítékokat egyes kvantumelméleti jelenségekre a tudomány mondjuk az elkövetkező öt éven belül. Az Index Kvantumfizikai Fogadóirodájának jegyzett sanszai: nagyon valószínű (90-99 %), valószínű (60-89 %), lehetséges (40-59 %), nem valószínű (10-39 %), esélytelen (1-9%) és szinte kizárt (1% alatt). Ígérjük, öt év múlva megnézzük, mennyire jöttek be tippjeink.
Higgs-bozon: Nagyon valószínű.
E semleges töltésű elemi részecske létezését a részecskefizika standard modellje [4], vagyis az elektromágneses, az erős és a gyenge kölcsönhatást leíró és egyesítő modell már megjósolta.
 
Peter Higgs, a Higgs-bozon névadója
és megjósolója az LHC-ben

Illetve, egész pontosan névadója, a skót Peter Higgs jósolta meg még 1964-ben. Higgs azt kívánta megmagyarázni, hová tűnik el a tömeg, amikor az anyag egyre kisebb atomon belüli részecskékké törik szét. Feltételezése szerint az ősrobbanás pillanatában súlytalan volt az anyag, majd hirtelen tömeget nyert egy mezőnek köszönhetően. Ez volna a Higgs-mező, amit az Isten részecskéjének is nevezett Higgs-bozon közvetít, és ez ad tömeget a többi részecskének (bár a fizikusok többsége ki nem állhatja az "Isten részecskéje" elnevezést). A Higgs-bozon létezését (vagy valami hasonló mechanizmus létezését) szinte az összes elmélet igazolja, energiában kifejezett tömegét valahova 114 és 250 GeV közé teszik. Ha ezen a skálán nehezebb a Higgs-bozon, hamarabb megmutatja magát az LHC kísérleteiben, talán már 2009-ben is. Peter Higgs maga úgy nyilatkozott [5], hogy több mint 90 százalék az esélye annak, hogy a Higgs-bozont megtalálják, és mivel e részecske volt az LHC építésének egyik fő motivációja, szinte elvárt, hogy ráakadjanak.
Szuperszimmetrikus részecskék: Valószínű.
A szuperszimmetria (angol rövidítéssel SUSY) a modern fizika egyik legizgalmasabb elmélete, eszerint az ismert részecskéknek létezik egy-egy nagyobb tömegű szuperszimmetrikus párja (szuperpartnere), amelyek ismert párjuktól egyetlen kvantumfizikai jellemzőjükben, a spinjükben különböznek (a spin a részecske saját impulzusmomentuma, vagyis perdülete – azonban nem makrofizikai értelemben vett perdületre kell gondolni, inkább egy kibővített hullámfügvényre, ahol ezt a bővítést egy extra kvantumszámmal fejezik ki). Az anyagi részecskék szuperpartnereit a párjuk neve elé írt "s-" előtaggal, a kölcsönhatást közvetítő részecskék esetén az utánuk írt "-ino" utótaggal jelöljük. A teória szerint tehát a kvarkok mellett léteznek skvarkok, az elektronok mellett selektronok, a fotonok mellett fotinók, és így tovább, és ezek nagyobb tömegűek az ismert részecskéknél (hiszen még nem fedeztük fel őket). Ez egyben azt is jelenti, hogy az elmélet szerint a létező részecskéknek legfeljebb a felét ismerjük.
 
SUSY - a részecskék felét még nem ismerjük?
Igen népszerű elméleti kutatási terület a SUSY (a húrelmélet [6] is támogatja), és rengeteg elméleti ellentmondást feloldana, ha sikerülne igazolni, hogy tényleg léteznek szuperszimmetrikus részecskék. A teória állításainak ellenőrzése eddig azért nem volt lehetséges, mert az ellenőrizendő folyamatok olyan nagy energiaszinten zajlanak, aminek előállítására képtelenek voltunk. Kérdés, hogy az LHC 14 TeV-os csúcsteljesítménye elég lesz-e. A válasz a legtöbb kutató szerint inkább igen, mint nem, például David Gross, a 2004-es fizikai Nobel-díj egyik díjazottja [7] is ezt vallja. Egyes szuperszimmetria-elméletek szerint a legkisebb szuperpartnerek már egy-két TeV-on megmutatják magukat, és ha ez így van, az LHC-ben már akár az idei ütközésekben is százával kell jelentkezniük. Bizonyítani azonban nehéz lesz a létezésüket, ugyanis a könnyű szuperpartnerek nem sok nyomot hagynak maguk után, csak némi hiányzó energiát. Ilyet pedig produkálhatnak a detektorok rétegei közt levő igen apró rések is, vagy akár egy bedöglött elektronika.
Nagy extra dimenziók: Esélytelen.
Régi gondolat, hogy a 3+1 dimenziós érzékelt világunkban léteznek további térdimenziók is – ezt Theodor Kaluza és Oskar Klein már az 1920-as években felvetették. A nagy extra dimenziók gondolata azonban egész új: e dimenziók létezését három tudós, Nima Arkani-Hamed, Savas Dimopoulos és Gia Dvali vetették fel [8] 1998-ban. Modelljükben nagy (értsd: akár egy milliméter széles) dimenziókról írnak, amelyek azonban számunkra láthatatlanok. Az extra dimenziókat a gravitáció hozza létre, a gravitációt pedig egy feltételezett részecske, a graviton közvetíti. Ha ez igaz, az LHC-ben a kutatók láthatnak majd extra dimenziókban eltűnő gravitonokat. De igen valószínű, hogy ez nem fog bekövetkezni, Arkani-Hamedék elméletében nagyon sok a bizonytalanság, sok kollégájuk szerint teóriájuk kifejezetten erőltetett.
Görbült extra dimenziók: Nem valószínű.
1999-ben Lisa Randall és Raman Sundrum csavartak egyet az extra dimenziók elméletén. Ezt akár szó szerint is lehet érteni, a tudósok ugyanis modelljükben [9] nem kevesebbet állítottak, mint hogy a parányi extra dimenziók (bár ők először még csak egyetlen extra dimenzióról beszéltek) nem olyan geometria szerint viselkednek, mint a három ismert térdimenzió, hanem görbülnek.
 
Szimuláció hatdimenziós térről
Ez egybevág a húrelmélet több megállapításával, és néhány természeti jelenséget is meg lehet vele magyarázni (például a Cygnus X-3 csillagkettős felől érkező titokzatos sugárzást, amit magyarok is kutatnak [10]). Ezzel együtt nem valószínű, hogy látjuk majd jelét görbült extra dimenziónak az LHC-ben, bár jóval esélyesebb a felbukkanása, mint a nagy extra dimenzióé. Egyébként George F Smoot, aki 2006-ban kapott [11] fizikai Nobel-díjat, nagyon optimistán nyilatkozott ebben a kérdésben.
Apró fekete lyukak: Szinte kizárt.
Az elképzelés laikus számára is könnyen felfogható: ha nagy energiával egymásnak ütköztetünk két részecskét, olyan energiakoncentráció jöhet létre, ami már fekete lyuk kialakulásához vezet. Ehhez azonban még az LHC energiája is kevés, igen valószínűtlen [12], hogy miniatűr fekete lyukak szülessenek az ütközésekben. Ha mégis megtörténik ez, egy pillanat alatt elpárolognak majd és semmi kellemetlenséget nem okoznak.
Stabil fekete lyuk, amely elpusztítja a Földet: Esélye gyakorlatilag nulla.
Az elképzelés laikus számára könnyen ijesztő lehet: bármilyen kicsi fekete lyuk keletkezik az LHC-ben, a fekete lyuk extrém gravitációt jelent, az anyag beszippantását és a Föld elpusztítását, csúnya véget jobb sorsra érdemes fajunknak. Léteznek olyan tudósok (jellemzően nem elméleti fizikusok), akiktáplálják [13] ezt a hisztit, de minden az ellen szól, hogy az LHC elhozza a világvégét. Erős cáfolat ugyanis, hogy az LHC csúcsteljesítményénél olykor nagyobb energiaadagokat kapunk a kozmoszból, mégsem semmisült még meg a Föld, de az sem elhanyagolandó, hogy mint azt Stephen Hawking levezette, a fekete lyukak energiát vesztenek, párolognak (tehát egy az LHC-ben létrehozott miniatűr és instabil fekete lyuk egyszerűen elpukkanna). Viszont ez a komolyan nem vehető pánik remek poénokra ad lehetőséget, lásd például ezt a weboldalt [14].
A húrelmélet cáfolata: Szinte kizárt.
A húrelmélet, vagyis az a kvantumfizikai elmélet, amely a részecskéket nem pontként, hanem kiterjedt objektumokként kezeli, a tudomány jelenlegi állása [15] szerint nem mond ellent semmilyen várható eseménynek, ami az LHC-ben történik majd.
 
A sötét anyag egy részének 3D térképe (kép: NASA/ESA)
Sötét anyag: Nem valószínű.
sötét anyag [16] olyan matéria, amit nem tudunk megfigyelni, semmilyen elektromágneses sugárzást nem bocsájt ki és nem is nyel el, csak a gravitációjából következtethetünk a jelenlétére. Létezését harminc éve kezdték el gyanítani, mára odáig jutottak a fizikusok, hogy az univerzumnak csak 4 százalékát alkotja a hagyományosan is megfigyelhető anyag, 26 százalékát pedig a sötét anyag. Az LHC-ben nagy erőkkel keresik majd azt a részecskét, amely ezt az anyagot alkotja, de éppen azért, mert ilyen nehezen lép kölcsönhatásba, nem lesz könnyű megtalálni és biztosan azonosítani.
Sötét energia: Szinte kizárt.
A feltételezések szerint az univerzum legnagyobb részét, nagyjából 70 százalékát alkotó energiaforma. Nem kimutatható, viszont közvetett bizonyítékok vannak a létezésére magyaroktól is [17]. A sötét energia misztikus taszítóerő, ami a világegyetem tágulásáért (és a tágulás gyorsulásáért) felelős, de az LHC-ben folyó kísérletekhez semmi köze, szinte kizárt, hogy a fizikusok bármi újat tanulnak róla a részecskegyorsítóban.
Antianyag: Nagyon valószínű.
Minden részecskének van azonos tömegű, de ellenkező elektromos, gyenge és erős töltéssel rendelkező párja, vagyis antirészecskéje [18]. Ez a fogalom nem új a kvantumfizikában, az elektron antirészecskéjét, a pozitront már 1932-ben felfedezte Carl David Anderson. Az antianyag, vagyis a kizárólag antirészecskékből felépülő anyag pedig a sci-fi regényekben szereplő fotonhajtóművekből is ismerős lehet. Amikor ugyanis az anyag és megfelelő antianyaga találkoznak, mindkettő megsemmisül és energia szabadul fel fotonok formájában – elvileg ezt lehetne felhasználni űrhajók meghajtására. A gyakorlat még nem itt tart, de sikerült már antianyagot előállítani: 1995-ben a CERN-ben antihidrogént gyártottak. Ha akkor sikerült, az LHC-ben is sikerülhet, akár nehezebb atomokkal is.
 
Antianyaggal működő űrhajó fantáziarajza (kép: NASA)
Kvark-gluon plazma: Valószínű.
A világegyetem ősanyaga, amiben még szabad állapotban voltak a kvarkok és a gluonok, de csak a pillanat töredékéig [19]. Ezt az állapotot próbálják újra előállítani az LHC nehézion-kísérleteiben, amelyekben nem protonokat, hanem elektronjaiktól megfosztott ólómatommagokat ütköztetnek majd. Az így keletkező hőmérséklet és sűrűség igen rövid ideig kvark-gluon plazma állapotba kényszeríti az anyagot. A Brookhaveni Nemzeti Laboratórium gyorsítójában, az RHIC-ben már nagyon közel jutottak ahhoz, hogy aranyionokat ütköztetve megpillantsák az áhított őslevest, és mivel az LHC nehézion-kísérleteiben harmincszor nagyobb energiakoncentrációt hoznak majd létre, nincs sok okunk kételkedni a sikerben.
Új mértékbozonok: Esélytelen.
Az elemi részecskéket a fentebb említett spinjük szerint bozonokra és fermionokra osztjuk (a bozonok spinje nulla vagy egész szám, a fermionoké fél vagy félegész). A bozonok [20] között kiemelt figyelmet élveznek a mértékbozonok, amelyek valamilyen kölcsönhatást közvetítenek: a foton az elektromágneses kölcsönhatást, a W- és Z-bozon a gyenge kölcsönhatást, a gluon az erős kölcsönhatást. Egyes elméletek szerint azonban léteznek még nehezebb mértékbozonok, konkrétan a W-prime bozon [21] és a Z-prime bozon [22]. Az LHC-ben ezek is felbukkanhatnak, bár ennek az esélye igen kicsi.
Új kvarkok vagy leptonok: Esélytelen.
A kvarkok olyan elemi fermionok, amelyek részt vesznek az erős, a gyenge és az elektromágneses kölcsönhatásban, a leptonok ezzel szemben olyan elemi részecskék, amelyek nem vesznek részt az erős kölcsönhatásban. A kvarkokat és a leptonokat a standard modell három családba sorolja, ezek teljesek, nem hiányzik belőlük "családtag". Azonban nem zárható ki teljesen, hogy létezik egy negyedik család, aminek a részecskéi felbukkannak majd az LHC-ben.
Preonok: Esélytelen.
A korábbi részecskefizikai kísérletek tanulsága, hogy minél nagyobb energiával ütköztették a részecskéket, azok annál kisebb alkotóelemekre estek szét. A preonok [23] ilyen hipotetikus alkotóelemek, amelyek a kvarkok és a leptonok építőkövei volnának. Létezésüket komolyan veszik a kutatók, de senki nem várja igazán, hogy az LHC-ben fognak felbukkanni – valószínűleg jóval nagyobb energiaszinten jönnek majd csak elő.
Nem-részecskék: Szinte kizárt.
A nem-részecske (angolul unparticle [24]) a kvantumfizika egyik legújabb őrült gondolata. Kiötlője, Howard Georgi 2007 tavaszán publikálta merész elképzelését, miszerint a világegyetem nemcsak anyagot alkotó részecskékből áll, hanem úgynevezett "dologból" (stuff) is, amit a nem-részecskék alkotnak. Georgi szerint az anyag és a dolog közti kölcsönhatás nagy energiakoncentráción megfigyelhető lehet az LHC-ben, de nagyon kevesen osztják az optimizmusát.
 
A Higgs-bozon szimulációja – nem zárható ki, hogy nem találják meg
Valami, amit senki nem jósolt meg: Lehetséges.
A természet sokszor megfricskázta már a modellekben gondolkodó tudósokat, és egyáltalán nem kizárt, hogy ezúttal is okoz majd meglepetéseket. Számtalan példa mutatta már, hogy az elméleti fizika a gyakorlatban nem mindig működik, ezért az LHC-vel kapcsolatban sem nehéz szokatlan kísérleti eredményeket és fejüket vakaró kutatókat vizionálni.
Egyáltalán semmi: Esélytelen.
Nem zárhatjuk ki teljesen, hogy semmi újat nem tanulunk az LHC-től, a fizikusok nem találják meg a Higgs-bozont, nem hoznak létre kvark-gluon plazmát, és így tovább. Ezt sokan tragédiaként élnék meg, érthető módon: ez ugyanis nem azt jelentené, hogy az LHC rosszul működött, hanem azt, hogy biztosnak hitt modellek voltak alapjaikban hibásak, és újra kellene gondolni nagyon sok kvantumfizikai képletet. De ennek igazából senki nem ad esélyt. Mint Rolf-Dieter Heuer, a CERN jövendő főigazgatója mondta, amikor májusban Magyarországon járt [25]: ha a Higgs-bozont nem is, valamit biztosan találunk.


Arany Fehér Por ('White Powder Gold') másnéven ORME-elemek

Bizonyos vulkanikus eredetû kõzetekbõl nyert porok, amik felborították az ásványtani, kémiai, mágnesfizikai, bio-kémiai ismereteket, a legelképesztõbb gravitációs és térdimenziós anomáliákat is kiváltva. Egyúttal anyagi bizonyítékai lettek a Szaharov-Puthoff féle gravitációs elméletnek, és segítettek betekintést adni a szupravezetõk titkaiba, a neuronsejtek fizikájába, valamint gyógyászatilag is elképesztõ eredményeket produkáltak.
David Hudson multimilliomos, egy harmadik generációs igazi phoenix-i nagybirtokos gazdálkodó. Bevallása szerint nagyon konzervativ és materialista volt. Fogalma sem volt mi mindent fog csinálni, amikor belekezdett ebbe a dologba. "70000 acre birtokon gazdálkodtam [kb 280 millió m2] Phoenix környékén a Yuma Völgyben. Nagyon hatalmas, materialista ember voltam... 40 munkást fizettem hetente. 4 milliós hitelem volt a bankkal. Mercedes Benzeket vezettem. 15'000 négyzetlábnyi [kb 1350 m2] házam volt. Én voltam a Mr. Materialista."
  1975-76-ban a talajt kezelve fedezte fel hogy annak 4-6 %-a szokatlan tulajdonságokat mutat.
  Kémiai elemzéseknek vetették alá ezt az anyagot, feloldották és egy vérvörös színû oldatot kaptak. De amikor kémiailag lecsapódtatták ezt az anyagot egy cinkporos redukálószerrel, akkor meg feketévé vált, mint a nemesfémek. Egy nemesfémnél, ha kémiailag kihozzák a savból, akkor nem fog újraoldódni a savban.
  Kicsapódtatták ezt az anyagot a feketébõl és meg akárták szárítani azt. A szárítás folyamatában egy nagy porcelán tölcsérre (Büchner-tölcsér) rakták, amin szûrõpapír volt. Ez az anyag kb negyed hüvelyknyi [kb 6 mm] vastag volt a szûrõpapír tetején. A szárításra egyszerûen csak kiterítették az arizónai napra, ami 115 [°F] fokos [kb 46 °C] öt százalékos páratartalommal, szóval rendkívül gyorsan száradt.
  Az történt hogy miután az anyag megszáradt, elrobbant. Úgy robbant el amihez foghatót Hudson még soha sem látott eddig. "Nem volt felrobbanás, nem volt berobbanás. Olyasmi volt mintha valaki 50000 villanykörtét egyszerre elsütne - csak egy paff! Minden anyag eltünt, a szûrõpapír eltünt és a tölcsér megrepedt. Ekkor fogtam egy vadonatúj ceruzát, meghegyezetlenül, felállítottam közvetlenül a tölcsér mellé és még egy adagot kezdtem szárítani. Amikor ez az anyag elrobbant, 30 százalékban elégette a ceruzát, de nem döntötte le. Minden eltünt az anyagból. Tehát nem robbanás volt, de nem is implózió. Ez egy iszonyatos méretû fényleadás volt. Olyan mintha a ceruzát egy tûzrakás mellé raknád és 20 perc múlva azt látod, hogy füstöl az egyik felén és leégett a fele. Pont így nézett ki közvetlenül a villanás után. Nos ez végképp elkápráztatott. Akármi is ez az anyag, vadul viselkedik. Azt tapasztaltuk, ha nem napon szárítottuk, akkor nem robbant el; de ha közvetlenül napon szárítottuk, akkor meg elrobbant."
  Ezután fogtak valamennyi anyagot, amit nem a napon szárítottak meg, és elhatározták hogy egy olvasztótégelyes redukcióba rakják. Az olvasztótégelyes redukciónál vesznek egy olvasztótégelyt - ami olyan mint egy nagyméretû ivópohár, csak porcelánból van - és összekeverik ólommal és más ilyen salakosító adalékkal és addig hevítik míg az ólom felolvad. Az történik, hogy minden fém, ami nehezebb mint az ólom, bennemarad az ólomban, és mindaz ami könnyebb nála, meg feljön. Állítólag, arany és ezüst bennemarad az ólomban és minden más nem-nehéz elem ki fog jönni az ólomból. Ez az igazi bevált módszer a fémelemzésre.
  Ez az anyag leüllepedett az ólom aljára, pontosan úgy mintha arany, ezüst lett volna. Ez az anyag sûrûbb volt az ólomnál. Amikor leöntötték a fent úszó részt, azzal minden mást eltüntettek ami nem nemesfém. Amikor az ólmot is kiöntötték, ez az anyag szétválva ott maradt a megolvadt ólom alján. El volt különülve tõle egy rög formában, aminek aranynak és ezüstnek kellett volna lennie.
  Elvitték ipari laboratóriumokba ezt a rögöt és azt közölték, hogy 'itt nincs semmi más csak arany és ezüst'. Csakhogy fogva ezt a rögöt, asztalra helyezve, kalapáccsal ráütve szétört mint az üveg. Pedig nincs olyan ismert arany és ezüst ötvözet ami ne lenne puha. Arany és ezüst tökéletesen szétolvad egymásban és szilárd formákat alkot. Mindkettõ nagyon puha elem és bármilyen arany, ezüst ötvözet is az és képlékeny, ha más nincs benne. Kiteríthetõ és kilapítható. Ez az anyag meg széttört mint az üveg. Hudson ekkor már sejtette hogy itt valami szokatlan történik.
  Ekkor fogták ezeket az arany, ezüst-rögöket és kémiailag kiválasztották az aranyat, ezüstöt belõle. Visszamaradt egy csomó fekete anyag. Amikor ezt a fekete anyagot elvitték ipari laboratóriumokba kielemzésre, azt mondták hogy vas, szilíciumdioxid és alumínium. Márpedig ez egyszerûen képtelenség, hiszen ez az anyag nem oldódott semmilyen savban, vagy bázisban ha teljesen száraz volt. Sem színtömény kénsavban, kénes salétromsavban, sem sósavas salétromsavban, pedig az még az aranyat is oldja. Senki nem tudta meghatározni igazából, hogy mi is ez az anyag.
  Ezután Hudson elment a Cornell Egyetemre, ahol felkeresett egy nemesfémekre specializálódott Ph.D.-vel rendelkezõ szakembert, akinek 22 ezer dollárt fizetett hogy az általa ismert legtökéletesebb módon a legpontosabb analízist adja erre a furcsa anyagra. Az eredmény lehangolóan ugyanaz volt: vas, szilíciumdioxid és alumínium. Hudson nagyon mérges lett, hiszen nemcsak hogy nem kapott kiérdemlõ választ arra hogy mi is ez az anyag, de megtudta, hogy az akadémiai vizsgálatok nem vezetnek semmire sem.
  Felkutatott egy német származású spektroszkópiai szakértõt, aki Los Angelesben a Lab Test vállalat spektroszkópiai berendezéseinek tervezõje volt. Sikerült elérnie hogy több évig foglalkozzon ezzel a témával. Egy szovjet szakkönyv ("A Platina-csoport Elemek Analitikai Kémiája") szerint 300 másodpercig kell égetni ezeket az elemeket az elemzésre, míg az USA-ban csak 15 másodperces átlag-vizsgálatokat végeztek.
  Egy teljesen új tervezésû és az elterjedtnél 2-3-szor nagyobb méretû analizáló gépet készítettek a német szakértõ bevonásával. Ezzel sikerült kielemezniük ezt az anyagot. Az eredmény annyira megdöbbentõ volt, hogy még a német spektroszkópiai szakember is meghökkent. Pontosan úgy, ahogy a szovjet könyv írta, 70.-ik másodperc után megjelent a palládium, majd késõbb a platina, ródium, ruténium, irídium, ozmium méghozzá olyan mennyiségben mint amilyet eddig természetes közegben sehol sem ismertek. Mik ezek az anyagok? A legdrágább nemesfémek. Egy uncia arany akkoriban $400 volt, ruténium $150, irídium $800, ródium meg $3000. Az addig legnagyobb koncentrációban elõforduló nemesfémek Dél-Afrikában fél mérföldnyi mélységbõl bányászva tonnánként egyharmad unciányi mennyiségben vannak jelen összesen. Ez az anyag meg tonnánként 6-8 uncia palládiumot, 12-13 uncia platinát, 150 uncia ozmiumot, 250 uncia ruténiumot, 600 uncia irídiumot és 800 uncia ródiumot tartalmazott! A német kutató annyira elképedt, hogy egy szakcikket is írt egy német spektroszkópiai folyóiratba. A legmegdöbbentõbb az volt hogy senki sem sejtett semmit errõl az anyagról.
  Hudson a 69.-ik másodpercnél abbahagyva a hevítést arra gondolt leteszteli az angolokat is. A londoni Harwell Laboratórium neutron aktiválásos nemesfém-specialista analízise szerint "semmilyen nemesfém nem volt található" az adott mintában. Pedig közvetlenül a kimutatható hevítési idõtartam elött volt már. Tehát visszakerült ugyanabba az eredeti állapotába. De mi lehet ez? Vagy átalakul egy teljesen más elemmé, vagy olyan elrendezésben van amit még soha sem láttak? Hudson elhatározta hogy komoly pénzt fektet a kutatásba.
  Ekkor kereste fel John Sickafoose Ph.D.-s analitikus kutatót, aki a periódusos táblázat minden elemével dolgozott már 4 nemesfém kivételével, egy igazi specialista, aki azt mondta: "Dave, dolgozni fogok ezen ingyen mindaddig, amíg meg nem tudom mutatni, hogy hol tévedtél. Írásos beszámolót is készítek. Ezután kell hogy fizess nekem, óránként $60 dollárt, amit erre a kutatásra szenteltem."
  Három évvel késõbb John benyújtotta a számlát: $130' 000. Ezt mondta: "Dave, az életem olyan egyszerû volt mielött találkoztunk. Ez az anyag semmihez sem fogható. Elmondhatom nem hasonlít semmilyen közönséges elemre sem a periódusos rendszerben. Ez amivel Te foglalkozol, arra fogja késztetni a tudósokat hogy átírják a fizika könyveket, átírják a kémiai könyveket és egy teljesen új szemléletet fog bevezetni"
  Az a négy elem, amivel eddig még nem volt dolga benne volt ebben az anyagban. De nem úgy és olyan mennyiségben ahogy várni lehetett. Az írásba foglalt összetétele szinte teljesen ugyanaz volt mint amit a német spektroszkópus szakértõ korábban meghatározott. Viszont az anomáliáknak se szeri se száma nem volt. A ródium például egy olyan könnyen elkülöníthetõ anyag, ami jellegzetes tõzegáfonya-színû klorid oldatban. Semmi más anyag nem ad ilyen színt klorid oldatban. Ezzel egyértelmûen különválasztható. Ezt a színt sikerült elérniük, csakhogy a ródium kimutathatatlan volt. Semlegesítve egy savas oldatban, vöröses-barna dioxid formájában csapódik ki. Egy óráig hevítve adott nyomáson 800 fokon, majd hidro-redukálva egy fehér porhoz jutottak, pontosan úgy ahogy a tiszta ródiumtól az elvárható, de az mégsem volt kimutatható. De amikor 1400 fokon újrahevítették argon alatt hõkezelve hófehérré vált vöröses-barna helyett, ami felrúgja az eddigi ismereteket. Ennek nem lenne szabad bekövetkeznie. Ezt hõkezelve anhidro-dioxiddá alakítva a minta harmadát lehûlése után félretették ismét vöröses-barna volt. A megmaradt többi anyagot oxigén alatt újrahevítették, lehûtötték, semleges gázzal megtisztítva, hidrogénnel ismét felhevítve annak oxidjaitól megszabadították. Lehûlve szürkés-fehér por lett. Ennek felét félretették. A maradékot meg hevítve újra-oxidálva, majd hidrogén-redukálva és hõkezelve azt ismét fehér porrá vált. Ezt az anyagot is félretették. Az így kapott három mintát elküldték az USA-ban legnagyobb hírnévnek örvendõ Pacific Spectrochem-be elemzésre. Az eredmény: a vöröses-barna anyag: vas-oxid, a következõ: szilíciumdioxid és alumínium de vas nélkül, a harmadik meg kalcium és szilíciumdioxid. Itt a kutatók szerint minden a feje tetejére állt. Elõszöris mi lett a ródiummal? Hidrogénnel a "vas-oxid" megszünt vasnak lenni és átváltozott szilíciumdioxiddá és alumíniummá, majd az alumínium teljesen eltünt és kalcium jelent meg. Mi zajlik itt? Ez az anyag teljesen kifigurázta a legnevesebb szakértõket is! Az egész kémia, fizika a feje tetejére állt. John Sickafoose megjegyezte hogy mi nem vagyunk amatõrök, tudjuk mit csinálunk, ez az anyag semmi máshoz nem hasonlítható.
  A kutató nem tudott nyugodni, megkérte Hudsont hogy vigye el arra a helyre, ahol a kõzetanyag található. Majd onnan további mintákat véve további három évig végeztek újabb kutatásokat, mindent egybevéve 1983 - 1989 között. Nemcsak õ, de három mester vegyész és két technikus is, teljes munkaidõben. Rájöttek hogyan lehet szétválasztani és tiszta formában kihozni az összes nemesfémet. Beszereztek egy nagynyomású folyadék kromatográfiás készüléket is, maga Sickafoose ilyen készülék tervezésébõl írta a doktori disszertációját. Azóta a Dow Chemical továbbfejlesztésével világszínvonalon egyedülálló computer vezérlésû szétválasztó berendezéssé lett. Ezzel sikerült minden nemesfémet különválasztani és többek között öt-féle ródium-kloridot is elõállítaniuk. Ródiumot üzemanyagcellás autók kísérleteinél alkalmaznak. De a ródium nem volt kimutatható, csak erõsen feltételezhetõ. De amikor egy erre szakosodott cégben felrakták a szénre az üzemanyag-cellás technológiájukban, akkor minden úgy mûködött, mintha ródium lett volna. Néhány hónap múlva mindent szétszerelve ismét elküldték ezt a ródiumként viselkedõ anyagot elemzésre, ekkor már 8 százalék ródiumot ki lehetett mutatni. Azaz a szénnel érintkezve kezdett átváltozni a magkötése, fém-fém kötés kezdett kialakulni. Igazi fémes ródium jelent meg, ahol korábban ilyen nem volt!
  Hudson szabadalmaztatta az összes ilyen technológiával különválasztott elemeket. Összesen 22 szabadalmi joggal rendelkezik az így elõállítható ORME (orbitális pályaszerkezetileg átmódosított monoatomos elemek) és S-ORME (rezonánsan párosított kvantum oszcilláló ORME rendszerek) anyagokra. [Az ausztráliai szabadalmi leírás a legrészletesebb. Ugyanez más országokban szabadalmi nyilvántartásba véve lajstromszámok szerint: Ausztria AT152489, Németország DE3920144, Nagy-Britannia GB2219995, Franciaország FR2632974, Svédország SE8902258, Belgium BE1003134, Svájc CH680136, Spanyolország ES2016468, Olaszország IT1237457, Hollandia NL8901538, Ausztrália AU3662489, Japán JP2111820. Mindez leellenõrizhetõ, vagy akár meg is vásárolható a Magyar Szabadalmi Hivatal Európai Úniós honlapján keresztül is, bár Magyarországon még nincs bejegyezve. Keresse a szabadalmi bejelentés nemzetközi megjelenítését lajstromszám alapján.]
  Az ORME (orbitally rearranged monatomic elements) anyagok, mint kiderült, teljesen új formájú anyagok. [Az addigi ismeretek szerint a következõ anyagokra léteznek: arany, ezüst, réz, kobalt, nikkel, platina, palládium, ródium, irídium, ruténium és ozmium. Ezek az anyagok stabilak, nem fémes-szerûek és egy eddig teljesen ismeretlen elektron-pályás elrendezésben vannak módosult "d", "s", és üres "p" pályákkal. Azóta a higanynak is létrehozták már ilyen állapotú változatát, és erõsen feltételezhetõ még a következõ anyagokra is: vas, cink, cirkónium, molibdén, kadmium, és talán néhány más ritkaföldfém is elképzelhetõ ilyen állapotban: szamárium, európium, gadolínium, terbium, diszprózium, esetleg plutónium, amerícium, kûrium, berkélium, kalifornium.]
Az új elektron-pályáknak köszönhetõen ezek a monoatomos elemek jellegzetesen egyedi elektromos, kémiai, mágneses és fizikai megjelenési tulajdonságokkal rendelkeznek. [Az ilyen anyagok ugyanannyi neutront, protont és elektront tartalmaznak mint a közönséges elemek, csak a fizikai tulajdonságaik teljesen mások az eltérõ elektron-pályák miatt és stabillá válnak az így megnövelt energia állapotukban. Mivel teljesen különbözõ atomi elnyelési/kisugárzási spektrumvonalakat produkálnak mint a normál elemek, ezért közönséges spektroszkópiával kimutathatatlanok. Csakis ICP-MS (Inductively Coupled Plasma Mass Spectroscopy) tömegspektroszkópiával lehet kimutatni ezeket, ami az atommag neutronjainak és protonjainak tömeg/töltés arányán mûködik.]
  De az igazi meglepetések csak ezután jöttek. Az elsõ furcsa észrevétel az volt, hogy ezek az elemi fehér porok a levegõn 20-30 %-nyi súlygyarapodást mutattak. Ennyi gázt képtelenség hogy be tudjanak szívni magukba. A legújabb hõgravimetrikus analizáló berendezéssel teljesen zárt rendszerbeli légköri állapotokat lehet tartani, közben oxidálni, hidrogénesen redukálni, hevíteni stb. Egy ilyen mintát ezzel a géppel percenként 1.2 [°C] fokos hevítéssel és percenként 2 fokos hûtéssel oxidálva 102 %-os súlyú lett, majd hidrogénes redukálás után 103%-nyi. Eddig még nics gond. De amikor hófehérré válik [pl. irídiumnál a negyedik hevítési ciklusban], akkor meg kissé kevesebb mint 56% súly volt csak mérhetõ. Valami itt rendkívül furcsa - gondolták. Majd ugyanezt a közel 56% súlyú anyagot újrahevítve addig míg üvegszerûen összezsugorodott, és feketévé vált, akkor meg megjelent a teljes súly. Tehát idõközben mégsem tûnt el anyag, csak egyszerûen nem volt mérhetõ, majd ismét azzá vált. Ha az 56% súlyú anyagot hagyták lehûlni, akkor tartósan ennyi súlyt mutatott. Bizonyos újabb hõkezelések után meg teljesen elveszítette a súlyát, de hûlve meg eleinte 300-400% súlyú is lett.
  Idézet az elõadásból: "Gondoljatok arra, hogy a kísérleteket végzõk igen tapasztalt kutatók voltak, és ezt mondták, 'Nézz ide! Ez egyszerûen képtelenség!'"
  Ez a gép olyan tökéletesen tervezett és szabályozható, hogy mérni lehet hogy a fûtõelem által keltett mágneses mezõ mennyire van hatással a súlyra. Sõt úgy tervezték hogy a fûtõelem körül egy az általa keltett mágneses térrel teljesen ellentétes teret hoznak létre benne, hogy azok egymást semlegesítsék, aminek eredményességét hagyományos mágnesezhetõ anyagok vizsgálatakor kiválóan lehet tapasztalni. Ott nincs semmi súlyváltozás, függetlenül attól hogy az a minta mágneses, vagy nem mágneses volt-e.
  A kutatók arra gondoltak, hogy a gép szokatlanul mûködik, ha monatomos elemeket vizsgálnak vele. A gépet gyártó cég szerint viszont minden szupravezetõ veszít a súlyából, amit mások is tapasztaltak. De hogy milyen anyaggá válik késõbb a lassú hevítést követõ hûlés során, amikor többszörös súlygyarapodást mutat, arra nem tudtak választ adni.
  [Ez az ábra az ausztrál szabadalmi hivatalba benyújtott leírásból van. Az 55.55%-os súly "akkor jelenik meg, amikor ez az anyag elõször változik fehér porrá", vagyis színtiszta monoatomos elemmé (alsó ábra). Amikor az anyagot tovább hevítik (pl. "kvarc-üveggé"), visszanyeri a súlyát, majd újabb hõkezelések után kb 815 fokon teljesen elveszíti a súlyát, amíg forró, a nullánál is kevesebbet mutat. A felsõ ábra a 850 fokosra hevített anyag tükörszimmetrikus hûlési diagramja, ahol a hûlés során tapasztalt óriási súlynövekedési anomáliák láthatók, "300-400%-os súlyokkal is".
  
Itt egy másik kettõs-ábra a szabadalmi leírásból. Az S-ORME állapotú irídium legelsõ melegítési súlyváltozása, alatta pedig a kb 850 fokról való hûlés okozta súlynövekedési anomáliák tükörszimmetrikus grafikonja. Az alul levõ grafikon az igazi bizonyítéka a szupravezetõ jelenlétének, mert pl. a vasnál ez egy vízszintes vonal lenne.]
  Mik a szupravezetõk? Az ember azt gondolná, hogy valami szuperjó vezetõ anyag, és amikor ellenállásmérõvel összeköti, akkor egy nagy zuppot fog majd látni a skálán. Csalódni fognak, nem így van! Semmilyen áramvezetõ képessége sincs. Definíció szerint semmilyen feszültség-különbséget, vagy mágneses mezõt nem enged meg a belsejében. Akkor meg mire jó, ha nem lehet feszültséget kelteni benne? Hogyan lehet egyáltalán felhasználni?
  A szupravezetõk belsejében egyetlen fényfrekvencia halad, mint egy lézer, ami örökké folyik benne, és a szupravezetõk körül ez egy ún. Meissner mezõt kelt. Ez a mezõ kizár minden külsõ mágneses mezõt és külsõ frekvenciát az anyag belsejében. A tisztán egy elembõl álló szupravezetõk mûködés közben csakis hófehér színûek lehetnek, mert minden fénysugarat visszavernek.
  Egy rádiófrekvenciás adóval a szupravezetõt rezonánsan ráhangolhatjuk a mellé helyezett áramkörhöz és ezzel a belsejében elektron-párok keletkeznek és elmozdíthatók a szupravezetõben, mert azok a legkisebb ellenállást keresik. Ezek az elektron-párok szinkronban vannak a gerjesztõfrekvenciával. Elsõ hallásra megdöbbentõ dolognak tûnik az hogy két ugyanolyan, de ellenkezõ irányú másfél fordulatos elektron-részecske egymással párt alkotva fényként viselkedik. Bármilyen furcsa, mégis így van! Ezek az elektron-részecskék tökéletesen és tükörképesen párt alkotva többé nem részecskepárok, hanem fény, ami nem tud kijönni a szupravezetõk belsejébõl.
   De még ennél is furcsább hogy egy elektron egy tér-idõben létezve képes leadni fényt, vagy felvenni fényt és ezzel átkerül egy másik tér-idõbe, vagy egy olyan frekvenciára ami számunkra és mûszereink számára kimutathatatlan. Ilyen fény-jelenségeket mutatnak a Kirlián fotók. [Az ábrámon egy ujjhegy aura felnagyított képe látható.]
  A szupravezetõkbe így lehet energiát berakni, ami ott marad, nem illan el belõle valahol, örökösen benne marad. Ahhoz hogy kiszedjük ezt az energiát, mellé kell egy újabb vezetéket helyezni, rezonánsan rá kell hangolni és abban a pillantban puff, lejön ez az energia. Ha felraktak rá egy energiát, akkor nem kell attól tartani, hogy az akárcsak egy ici-picit is veszítene belõle, örökkön-örökké ott marad 100 %-ban. Ezért hívják õket szupravezetõknek, nincs semmi "veszteségi ellenállásuk". A szupravezetõkben levõ részecskékre az idõ mint olyan egy értelmetlen fogalom.
  Ha például permanens mágneses térbe helyezik õket, akkor azonnal gerjesztõdnek, bár belsejükben nincs semmi kimutatható változás. De a körülöttük levõ Meissner mezõ nagyobbá válik, ami arra utal hogy belül nagyobb fénymennyiség folyik. A tudósok azt kérdezhetik, hogyan lehet megmérni a szupravezetõ belsejében közvetlenül a benne levõ energiát? A válasz lehangoló, sehogy. Eddig az emberiség még nem alkotott olyan mérõkészüléket ami nem a differencia-különbség elvén mûködne. Márpedig a szupravezetõkben belül semmilyen differencia-különbség elvi alapokon nem létezhet.
  Az anyagok közül csak a szupravezetõk keltenek negatív induktivitást. Semmilyen más anyag nem ilyen. Ezek egyszerûen magukba építik a pozitív mágneses mezõ egy részét. Ez az jelenti, ha van egy ilyen szupravezetõ anyagod, akkor elektromos vezetékek mellé helyezve bekebeleznek energiát onnan. Ha egy árammal mûködõ készülék mellé helyezed azt, a készüléket tönkreteheti, vagy üzemzavarossá teheti.
  Szaharov, a néhai orosz atomfizikus, aki sajnos háziõrizetével vált ismertté, még az 1960-as években azt mondta, hogy a gravitációt nem mágneses térként fogják majd pontosan meghatározni, mert nem az. Szerinte a gravitáció a protonok, neutronok és elektronok kölcsönhatása a mindenütt jelenlevõ vákuumenergiával. A vákuumenergia a világmindenségben mindenütt jelen van, idõ- és térfüggetlenül, úgy mint egy éter. Ha minden anyagot, hõt kiszivattyúzunk, akkor is ott marad. Ha nincs jelen anyag, akkor nincs jelen proton, neutron, elektron, ami a vákuumenergiával való kölcsönhatást okozná, ezért anyag nélkül nincs gravitáció.
  Dr. Hal E. Puthoff, aki korábban távérzékelési kísérleteket folytatott tudományosan, késõbb pedig megalapította a texasi Institute for Advanced Studies-t, matematikailag összefoglalta Szaharov gravitációs elméletét, és a Physical Review-ban megjelentetett egy cikket 1989. március 1.-én, aminek a címe "Gravity as a Zero-Point Fluctuation Force". Ebben matematikailag kifejti, hogy amikor az anyag két dimenziós felület mentén (és nem a szokásos három dimenziós térben) kölcsönhatásba lép a vákuumenergiával, akkor elméletileg elveszíti gravitációs súlyának 4/9-ét (azaz 5/9-e marad csak meg). Márpedig a szupravezetõk definíció szerint két dimenzióban rezonáló kvantum osszcillátorok és nem három dimenzióban. Ez tökéletesen egybevágott a mérési eredményekkel. 5/9 = 55.555... % Ennyi maradt az anyag súlya a melegítés során amikor színtiszta 100%-os ORME-anyaggá változott. Ezzel ez a szupravezetõként viselkedõ por anyagi bizonyítéka lett a fenti elméletnek.
  Hudson személyesen felkereste Puthoff urat és megmutatta neki a mérési eredményeket. Hal Puthoff ezt válaszolta:
"Dave, tudod-e hogy a gravitáció az ami meghatározza a tér-idõt? Amikor ez az anyag csak 56 %-os súlyát mutatja az igazi tömegének, akkor tudod-e hogy ez az anyag ténylegesen elgörbíti a tér-idõt? Az lenne jó, ha tudnánk egy olyan anyagot találni, ami teljesen elgörbíti a tér-idõt; aminek egyáltalán nincs gravitációs vonzása. Kisebb mint nulla." [Ezt hívta 'egzotikus anyag'-nak a munkájában.]
  Márpedig pontosan ez történik további hõkezelése során. Amikor Puthoff ezt megtudta ezt mondta: "Dave, abban a pillanatban nem láthatod ezt az anyagot. Elméletileg vissza kell hogy húzódjon ebbõl a három dimenzióból. Nem is szabadna ebben a három dimenzióban lennie." Hudson ezt megerõsítette, hiszen az anyag láthatatlanná vált, amit õ akkor úgy értelmezett, hogy bizonyára más frekvencián rezeg, ami láthatatlanná teszi, ezt válaszolta: "Pont így van. Belenézhetsz a tartóedénybe egy kvarccsõn keresztül, és nincs semmi a tartóedényben. De a tartóedény nem annyi súlyt mutat, mintha nem lenne benne semmi sem, hanem kevesebbet!" Mintha valami elszippantana még az "üres" tartóedény súlyából is. [Hal Puthoff ekkor javasolt egy kísérletet a negatív súlyú állapotban lévõ láthatatlan anyagra. Eszerint egy pálcával megbökve vajon kiesik-e a tálból, vagy benne marad-e? Ezt évekkel késõbb sikerült kivitelezni és a válasz: benne marad! Nem lehet hozzáérni, minden anyag keresztülhatol rajta amikor ebben az állapotban van.]
  Hal Puthoff szerint egy ilyen állapotban levõ anyaggal elméletileg tér-idõ utazást is lehetne tenni. Viszont lehûlve megjelent újból, elõször jókora nagy súlygyarapodásokkal, majd teljesen lehûlve ismét közel 100%-os súlyú lett. [Az elsõ ábrán fenn ez jól látható, ha figyelembe vesszük a különbözõ kiindulási súlyokat is. Jobbról balra kell szemlélni.]
  Az amerikai Haditengerészeti Kutatóközpont SQUID (Superconducting Quantum Interference Devices) készülékeivel kimutatták hogy a test sejtjei egymással szupravezetõkkel kommunikálnak. Egy szupravezetõs gyûrût helyezve a test köré szószerint láthatóan fény halad sejtrõl sejtre.
  Valójában az idegsejtek között nem áram folyik, ahogy azt sokan feltételezik, aminek az elektromágneses hullámai fénysebességgel terjednek, hanem fény, ami -most kapaszkodjon meg- a hangsebesség körüli hullámokat kelt a testben. A szupravezetõk körül keltett hullámok is hangsebességgel terjednek. Vajon mennyi meghökkentõ dolog vár még felfedezésre a szupravezetõk körül? Bizonyára jónéhány, pedig a gyógyászati hatásait akkor még nem is sejtették.
  Hudson megdöbbenve kimutatta, hogy az állati agyminták szárított porának több mint 5%-a ilyen anyag, pontosabban nagy spin-es ródium és irídium. A következõket mondta: "Ez szószerint az élet fénye. Ez a test azon része amit a tudósok nem tudnak kimutatni. Szénnek mondják mivel nincs elnyelõ vagy kibocsátó spektruma és azt tételezik fel hogy szén, pedig nem az. 11 különbözõ elem lehet, de alapvetõen nagy spin-es ródium és irídium. Ezek rezonánsan kapcsolódnak és szószerint az élet fényét folyatják állandóan a testedben." A test körül így kialakul egy Meissner mezõ.
  "Ezek [a nagy spin-es szupravezetõk] szószerint atomi lelkek a testedben. Ezek azok az atomok amik rezonáns harmóniában vannak egymással és a vákuum energiával, és a vákuum energia egy másik dimenzióként is felfogható ahol nincs idõ. Minden ami valaha is létezett és minden ami valaha is létezni fog elraktározódik a vákuumban. Barátaim, amikor találkoztok Istennel, akkor a vákuumban fogtok egyesülni. Onnen jött minden anyag, onnan eredeztethetõ minden anyag, és ott tárolódik minden információ. És a kapcsolatod a világgal ezekkel a rezonáns oszcillátorokkal történik, amik kvantum rezonanciában vannak a vákuum energiával. Ez hozza az élet fényét a kvantumvilágból a makro testbe, amit a saját fizikai testednek hívsz..."
  "...Eljön az idõ és meg fogjátok érteni hogy ezen atomok mindegyike a vákuum energiával rezonál. Nem lehet egyetlen atomot külön hasznosítani... Ez egy örökmozgó gép. Amikor egy [ORME-] atom elõre és hátra rezonál a kétdimenziós síkban, egy kvantumnyi hullám jön ki belõle állandóan. A következõ atom magába ágyazza és állandósítja ezt a hullámot. Az atomok ténylegesen túl messze vannak egymástól hogy közöttük bármilyen kémiai kapcsolat is legyen, mégis egymástól távol is, tökéletes únióban, harmóniában rezonálnak egymással. Az energia szószerint az atom körül forog örökkön-örökké. Kérdezted-e magadtól miért nem fogynak ki az atomok az energiájukból? Azért mert állandóan a vákuum energiába merülnek..."
  Ténylegesen készíthetõ belõlük egy gyûrû, amiben a Föld mágneses terével rezonánssá válik. Hudson szerint egy egyedi elembõl álló (1-es típusú) szupravezetõ 0.000000000000002 erg mágneses energiára is érzékeny. (2x10 a mínusz 15.-en erg = azaz 2 femto-erg). Egy erg egy elektron körüli mágneses tér energia mértékegysége. A Föld általunk viszonylag gyengének tartott mágneses mezeje kb 0.5 Tesla. 1 Tesla kb 1 trillió erg. energiával egyenértékû (18db nulla az 1 után!) Ez az anyag meg az erg ezerbillomodnyi töredékrészére is érzékeny. A gondolatokat roppant erõs mágneses hatásként érzékeli és behatással vannak rá. [Elméletileg a világon nincs olyan gondolat ami ne lenne rá hatással. Ennek visszafejtéséért csak tudni kell ráhangolódni. Mivel az agy legalább 5%-a ilyen elemi szupravezetõ, ezzel a telepátia és tisztánlátás tudományos megértéséhez nagyban hozzásegít.]
  Hudson kíváncsi volt vajon meddig hõkezelhetõek. Mi történik ha hatalmas nagy hõhatásnak teszik ki ezeket? Beszerzett egy volfrám elektródás ívkisûléses heggesztõ-szerû, erõs hûtéssel ellátott hõkemencét, amibõl kiszivattyúzták a levegõt és hélium plazmagázt vezettek be. A gyártó szerint 35-40-szer lehet egymás után felhasználni a volfrám elektródát, percekig égetve. De a gyártók nem gondoltak szupravezetõkre, mert még egy másodpercig sem tudták használni. Egy nagy zzzzp után minden elnémult. Az elektróda beleolvadt ebbe az anyagba. Ami megmaradt egészen más anyaggá alakult mint ami elõtte volt. Kb 2000-szeres hõ keletkezett, ami szétolvasztott mindent. Ez nem kémiai hõ volt, hanem nukleáris hõ. A laboratórium rézvezetékei porladozni kezdtek. Egy közeli üvegedényben parányi buborékok keletkeztek és érintésre az üveg szétporladt. Ez gamma-szintû sugárzás okozta károsodás volt. Ha túlságosan nagy energiát kaptak, csakis akkor viselkedtek így.
  Hudson szerint ezek olyanok mint minden nõ, ha nagyon nagy erõt fejtesz ki rájuk, akkor semmi hasznosat sem kapsz tõlük vissza, csak hasonló, vagy még nagyobb erõszakot, de ha értesz a nyelvükön, akkor meg úgy muzsikálnak ahogy akarod
  Az ilyen elemi szupravezetõ fehér porok gyógyászati felhasználhatóságát a Bristol-Meyers-Squibb jelentette elõször, miszerint a DNS molekulákat korrigálja. Rákos, sugárzásos károsodásokat korrigáltak ki a sejt jelenlétében. De nem kémiailag hatnak a sejtekre, mint ahogy az várható lenne.
  Hudson gondolt egyet és kipróbálta a nagyon beteg kutyáján, akinek kétféle láza és látható daganata volt az oldalán. Napi egy mgr port injekcióban beadott a tumorba és egyet a vérkeringésbe másfél hétig. A lázak elmúltak, a tumor szemmel láthatóan leapadt és eltünt. Erre abbahagyta a kezelést, de egy hét múlva a daganat ismét megjelent és növekedni kezdett. Ekkor újabb és hosszabb ideig tartó ugyanolyan kezelést adott neki, amire a rák eltünt. A kutya visszanyerte egészségét és jól érezte magát. [Hudson egy másik elõadásában dupla ekkora mennyiségeket említett. Ez abból eredhet hogy ez az anyag nagyjából csak a felét mutatja igazi tömegének. Azaz 1 milligramm ténylegesen közel 2 mg hatóanyagot jelent.]
  A helyi doktor ezt látva megjegyezte "ez egy rendkívüli anyag". Volt egy halálos AIDS-es betege, aki a betegség végsõ fázisában volt már, szerinte egy-két napnyira a haláltól. Már intravénásan táplálták, öltözni, de még beszélni sem tudott. Gondolta itt nincs veszteni valója és injekció-kezelés alá fogta. 10 napi kezelés után az intravénás táplálásra nem volt többé szükség. A beteg fokozatosan visszanyerte erejét, képes volt magát rendbetenni. Másfél hónap múlva tökéletesen rendbejött és elhagyhatta a kórházat. Az orvos szerint senki meg nem mondaná hogy valaha is AIDS-e volt neki.
  A doktor ezen fellelkesülve elhatározta hogy kipróbálja más halálos betegnek tartott páciensén is. Volt egy Kaposi Sarcoma-s (egy bizonyos gyógyíthatatlannak vélt bõrrák) betege, akinek vagy 30 kóros elváltozásos helyen jelent meg a KS a bõrén. Napi 1 milligramnyi injekciót kapva másfél hónap kellett mire minden folt eltünt a bõrérõl. Az orvos teljesen elképedt. A jelenlegi orvostudomány csak sugárkezelést tud alkalmazni egy bizonyos ideig, majd azt is abba kell hagyni a szövõdmények miatt, és a betegen nem tudnak tovább segíteni. A kezelés után a KS teljesen eltünt.
  Egy másik nagyon beteg AIDS-es nõnél is alkalmazni kezdte, aki a HIV-t 11 éve szerezte, a fehér vértestecskék és T-sejtek száma rendkívül rossz volt már. Elõször szájon keresztül kapta ezt a port egy hónapig, de semmi hatást nem mutatott. Ezután injekcióban kapta meg és másfél órán belül a fehér vértestek száma 2200-ról 6500-ra nõtt. De az állapota már nagyon súlyos volt, magas láza volt és az orvos csak fele annyi injekciót mert beadni neki késõbb. Sajnos, meghalt. Közvetlenül az elsõ injekciót követõ vérvétel laboratóriumi vírus elemzésénél alig volt AIDS-vírus kimutatható a vérben. [Talán a szer mégiscsak használt volna, de vagy késõ volt már, vagy túl keveset kapott.]
  Egy másik AIDS-es férfinél akinek a kezdeti vírus szám 57000 volt a vérében, már csak mankókkal tudott járni. A doktor szerint még 2-3 hete volt hátra az életébõl. Szájon keresztül vette be a porkapszullákat és 60 nap kellett mire a víruszszáma csökkenni kezdett, ezután havonta 30%-al esett ez a vírusszám. 7 hónap múltán alig volt valami is kimutatható a vérében, teljesen rendbejött napi 50 milligramm szájon keresztül szedett mennyiségtõl.
  Egy másik orvos is két halálosnak tartott mellrákos betegen alkalmazni akarta ez a port. Az egyik igen fiatal, csak 42 éves volt, a másik 57 éves. A fiatalabb nõ két évvel korábban mindtkét mellét leoperálták már, intenzív sugárkezelést kapott azóta is, de a rák a nyakra, vállra, a gerincére és a bordákra is átterjedt. Az orvosok már feladták a reményt. A nõ felkészült a halálra, megírta a végrendeletét. Ekkor 100 milligramm mennyiséget kezdett szedni szájon keresztül kapszullában. Másfél hónap kezelés után a szakorvos szerint nem maradt egyetlen rákdaganatos sejtje sem. A nõ felkutatta Hudson telefonszámát és hálásan köszönetet mondva mesélte el neki a történetét.
  De a másik nõn nem hatott ez az anyag, sajnos õ már nem él. [Ö is kapszullákban kapta és nem injekcióban.]
  A Chicago-i Egyetem egér-kísérleteinél ez az anyag az esetek felében rákgyógyító, az esetek másik felénél meg rákot gyorsító volt. Azt tapasztalták, ha ösztrogénnel együtt adják, akkor 24 órán belül minden rák eltünt.
  Volt még egy doktor Floridában is , aki egy hasnyálmirigyrákos betegnek adta, aki már a végsõnek hitt stádiumban volt. A beteg rohamosan veszített a súlyából és kétségbeesetten ki akart próbálni bármit is. 60 napig szedte kapszullában és akkor visszanyerte erejét, azóta teljesen felépült. A doktor nem értette. Ez egyszerûen nem lehet, tudomása szerint senki sem éli túl a hasnyálmirigy rákot.
  "Ez az anyag nem valami ellenes. Ez nem anti-AIDS. Ez nem anti-cancer. [cancer=rák] Ez pro-life. [élet-melletti]
Ez szószerint a lélek. Ez az anyag nem arra van hogy AIDS-et gyógyítson. Ez arra van hogy tökéletesítse a testünket. Ez az anyag nem gyógyszer, hanem korrigálja a testet, abba az állapotba, ahol lennie kell az egészséges mûködéséhez..."
  "...Valójában az immunrendszerünk az, ami leküzdi és meggyógyítja a betegségeket. Ha képes vagy tested minden sejtjének DNS molekuláját kikorrigálnod abból a károsodásból, amit a rák, vagy egy vírus, mint például az AIDS-vírus okozott, akkor szószerint tökéletessé válsz. Visszatérsz abba az egészséges állapotba, ahol lenned kellene..."
  "Ez az anyag ténylegesen is egy filozófiai anyag. Azért van hogy felvilágosítson minket, és megemelje az emberiség tudatát. Ha történetesen közben betegséget gyógyít, úgy legyen. Nehéz megértenünk, hogy valójában ez az amire való..."-zárta be az elõadását David Hudson.
  Megjegyzés
  A "White Powder Gold" elnevezés (szószerint "Fehér Por Arany") alatt sokan csak az ORME-aranyat értik, mások viszont (akárcsak én is) általánosították ezt a kifejezést az összes ilyen monoatomos szupravezetõ elemre, magyarul inkább "Arany Fehér Por"-ként, beleértve az S-ORME elemeket is. Ebben az értelemben az "arany" tulajdonképpen "aranyat érõ"-t jelent, ami egyben felöleli a bibliai és más eredetû utalásokat is.
Készítettem egy táblázatot milyen anyagok, fogyasztható növények és gyógynövények tartalmazzák a legtöbb ilyen monoatomos ródiumot és irídiumot (kapcsolatokkal). További kiegészítéseket, forrásmunkák kapcsolatait és könyvajánlatokat is találhat ott. A teljes ausztráliai szabadalmi leírás pedig itt van (ingyen közreadom).
 

Miért nem emlékeznek általában az emberek elõzõ életükre?

Miért van az, hogy aránylag nagyon kevesen emlékeznek az elõzõ életükben velük történtekre? Miért nem tudjuk tudatosan emlékezetünkbe idézni és hasznosítani az elõzõ reinkarnációinkból származó eredményeket, tapasztalatokat?
Poul Lauritsen ragyogó könyVében megkísérli a kielégítõ válaszadást.
Az elsõ ilyen válasz, igenis emlékezünk elõzõ életünkre. Nem felejtettük el teljesen, a róla, belõle való emlékeink el vannak raktározvá és hozzáférhetõek. Spontán is feltûnhetnek, például álomban, az elõzõ élet töredékképeiként.
Bizonyos cselekvések, tárgyak is felidézhetik emlékeinket. A hipnózis direkt módszer, amelynek segítségével a "kísérleti" személy visszavezethetõ egészen a születéséig, sõt azon túlmenõen is, elõzõ inkarnációiig is.
Ha elég kitartóak és türelmesek vagyunk, állandóan gyakorolt tudat- kontroll és mély meditáció segítségével közvetlen kapcsolatot teremthetünk az elõzõ létek végtelen emlékezet-tengerével.
Vannak jógik, akik nem csak a saját inkarnációikra emlékeinek, mások elõzõ létét is le tudják írni látnoki képességük révén.
Függetlenül attól az igazságtól, hogy képesek vagyunk emlékezni elõzõ életünkre, az is logikus és érthetõ, ha azt elfelejtjük.
Csak gondoljunk vissza saját gyermek- és ifjúkorunkra! Hány apró részletre emlékszünk két, három, tíz, tizenkét éves korunkból? Vagy gondoljunk csak a mai napra, ébredéstõl elalvásig! Alig valamire emlékszünk. Viszont ha ez így van, márpedig kétségkívül így van, akkor nyilvánvaló, elõzõ életünkre nem könnyû emlékezni, hiszen attól elválaszt minket a "köztes lét" néha meglehetõsen hosszú ideje, és elválaszt maga az emberi lét. Nem beszélve arról, hogy új életünkben egy tökéletesen más, új "ruhába", testbe, környezetbe öltözünk. Az elõzõ élet elfelejtését egy hasonlattal próbáljuk szemléletessé tenni. Homályos helyiségben diákat vetítünk vászonra. Ha vetítés közben kinyitjuk az ablakot, és így a déli napfény a vászonra zúdul, a diaképeket nem látjuk tovább, mivel a sokkal erõsebb napfény azokat elnyomja, elfedi. A diaképek a továbbiakban szemünk számára láthatatlanokká válnak, noha jelenlétük a vásznon nem tagadható. Tehát miért nem látjuk elõzõ létünk diaképeit? Mivel jelenlegi létünk "nappali" tudatának erõs fénye elnyomja õket. Nem véletlen, hogy elsõsorban kisgyermekek emlékeznek elõzõ életükre, s amint felnõnek, elfelejtik.
Ha viszont, a hasonlatnál maradva, érzékeink ablakait és ajtajait becsukjuk, behajtjuk, tehát elvágjuk külvilághoz fûzõdõ kapcsolatainkat és ezzel egyidõben tudatunk, szellemünk legbelsõbb kamrájába húzódunk vissza, miközben belsõ fénynyalábjainkat a "diákra" és a vászonra irányítjuk, látni fogjuk elõzõ inkamációink eseményeit, megéljük, újraéljük tapasztalatainkat. Van egy másik, mélyebb oka is a "feledékenységnek". Képzeljük csak el, micsoda zûrzavar keletkezne a mindennapi életben, ha az elõzõ élet eseményeire a jelen eseményeivel egyidõben emlékeznénk! Mekkora kínlódást okozna, ha az elõzõ életeinkben elkövetett bûnökre pontosan emlékeznénk, és látnánk, hogy bûnhõdünk értük jelenlegi életünkben! Az emlékezés felesleges megterhelést jelentene. Lessing írja: "Öröm számomra elfelejteni, hogy már léteztem egyszer! Az elõzõ állapotokra való emlékezés csak a jelen lét dolgainak rossz használatát tenné megengedhetõvé számomra. És különben is, amit most el kell felejtenem, azt mindörökre el kell felejtenem?"
A Múltra való emlékezés nyomán nagyon sok ember a Múlt igézetében élne, ahelyett, hogy a Jelent próbálná alakítani és megfelelõbb Jövõt igyekezne a maga számára megteremteni.
Sri Aurobindo írja: "Az a törvény, mely szerint elõzõ létünket elfelejtjük, a kozmikus bölcsesség törvénye, nem akadályoz, ellenkezõleg, a fejlõdést szolgálja."

/részlet Hernádi Gyula, Lélekvándorlás c. könyvébQl/


Hogyan működik a morfogenetikus mező.




Az előttünk álló, nem mindennapi fejlődés átéléshez az utca emberének is meg kell értenie, hogyan működik az a „valami”, ami által tényleges előrelépés rövidesen megtörténik. Ami által végre valóban változást láthatunk az emberi lét minőségében… ez valami, ami véget vet a válságnak, a széthúzásnak, és egy korszakot befejező csúnya évek sorozatának. „Válság” van! Már szinte divat mondani. És tényleg az van. Az emberi tudat válsága zajlik, a polaritás, avagy dualizmus korának alkonya, annak is végnapjai. Ezért e káosz. De a romokból egy szépséges világ születik hamarosan.

A Kis-szótár 2012-höz c. írásban szó esett már ezen írás névadó arról a közegéről, mely egyre több kvantumfizikus figyelmét köti le: az úgynevezett Morfogenetikus 
mező. A „Kis-szótár 2012-höz” című cikk a Morfo-genetikus mezőt a következőképpen határozza meg:

„Morfogenetikus 
mező – Olyan energia-mező, mely által az emberi faj egyedei nem fizikai módon kommunikálnak egymással. A morfogenetikus mezőmetafizikai energia-formák összekapcsolódósából keletkező információs közeg: az emberi faj gondolatainak és érzelmeinek összessége akkor is kapcsolatba lép egymással, ha erre az adott ember nem tudatos. A tudatos emberek ezt a mezőt képesek nagymértékben pozitív irányba „hangolni”, míg egyes érdek-csoportok ugyanezt a mezőt használják alvó tudatok irányításához, médián, reklámokon és pornográfián keresztül”

A közös tudat-
mező, avagy háló tehát ez információs közeg, melyen keresztül metafizikai energiaminták, gondolatok és érzelmek „találkoznak” Olyan ez, mint az emberi faj közös kompjútere. Nem véletlen tehát, hogy ennek a közegnek a segítségével bizonyos érdekcsoportok gyakorlatilag vegetáló állapotban tartják az emberiség nagy részét. A média tökéletes eszköz arra, hogy mesterségesen állítsák be mindazt, hogy mit higgy. Behatárolják „fontos” politikai csoportokról a véleményed, megmondják, neked, milyen ruhában leszel vonzó az ellenkező nem számára, és elhitetik, hogy a Föld kocka, csak tulajdonképpen gömbnek tűnik.

Figyeld meg, hogy a híradóban a hírek túlnyomó többsége nemcsak negatív, de valójában lényegtelen is. Az ember természeténél fogva hajlamos pozitív gondolkodásra, mert így született, ez a természete. Ha viszonylag több időt töltöttél már külföldön, megfigyelheted: idegen származású, vallású, politikai ideológiákat magukénak valló emberek is nagyon könnyen összebarátkoznak hasonló körülmények között, (közös munkahely, például) HA nincs közöttük mesterséges szítás (gyakran még akkor is). Az emberi faj nem bűnben született, nagyon is harmonikus állapotban élhetne és élni foga természettel, amint egy picit is tudatosabb lesz önmagára és személyes energiáira.

A közös tudatháló segítségével az emberi faj is nagyon gyorsan (a jelenleginél sokkal gyorsabban) fejlődhetne és fejlődni is fog. Itt most nem a kéthavonta megjelenő telekommunikációs és informatikai fejlesztésekre gondolok, hanem az emberi lét értelmének, a tudatnak előrelépésére, ami által lehullik a maszlag erről a reklám-cukormázas kirakatvilágról. Ami által az emberiség és a bolygó jelentős problémai végre megoldódhatnak.

Ha nincs fék. Csakhogy a média még milliók tudatát mossa nap, mint nap. Most nem arról van szó, hogy minden műsor rossz, és szándékos butítás. Bár ezekből is akad szép-számmal, korántsem ez a fontos. A gazdasági elitnek éppen elég, ha tömeg-tudat hálóját jelentéktelen dolgokkal köti le, mert az leköti a figyelmet: ahol a figyelem ott pedig az energia, és aki jelentéktelen dolgokkal tölti az idejét, az nem ér gondolkodni: így eszébe sem jut, hogy szolgaként él. Nagy trükk ez, és az alvó tudat szépen be is veszi. Jól tudják azok ott az elitben, hogy lehet az emberből szorgos dolgozót faragni, úgy hogy az még kérdezni sem fog. Miért kell nekem 12 órát dolgozni? És miért nem tudok megélni belőle? Az „Azért mert nincs más” és az „azért mert válság van” válaszok pedig elégségesek egy mélyen alvó tudat számára. Jól tudják azok ott az elitben: add meg nekik a szabadság illúzióját, és a nép kezes báránycsordaként válik irányíthatóvá. Irányítsd a gondolkodásukat és ők meg sem fogják kérdezni, hogy mi miért történik.

Szabad fordításban idézném John Lennon szavait: „Kábítanak vallással, szexszel, TV – vel. Azt gondolod, annyira okos vagy, és a társadalmi rétegek szabadok. De amennyire én látom, ti még mindig kibaszott rabszolgák vagytok”

Mikor ültél le utoljára úgy híradót nézni, hogy feszülésig tele voltál izgalmakkal és alig vártad, hogy kezdődjön? Mert valójában így kellene történnie… tele izgalmas és érdekes, fejlődést képviselő eseményekkel. Új anyagot fedeztek fel, új expedíció a holdra, megszűnt az AIDS, gyógyíthatóvá vált a rák Megélénkülne és pezsdülne a világ, hiszen ahol a figyelem, ott az energia. Ehelyett elég a figyelmet érdektelen politikai és gazdasági adatokon, és celebek magánéletén tartani. Így tartják álomban a jóravaló munkásembert, aki melója után, ha van még neki (persze ez is „normális”, hiszen „válság” van) hazatérve csak TV mellett szeretne vacsorázni… és várni, hogy lassú haldoklása egyszer véget érjen. Talán majd ez a kormány… most már biztosan jobb lesz… jobbnak kell lennie.

Képzeld el, hogy ha Híradóban minden este bemutatnák a szabad energia-energia jelenségét, és az ahhoz kapcsolódó fejlesztéseket. (Csak itt jegyzem meg, hogy bár technológiai fejlesztések sohasem állnak meg, a szabad-energia jelensége már több éve felhasználható lehetne!) A morfogenetikus 
mező által a tömegtudat robbanna… Néhány hónap alatt, ténylegesen fűthetnénk és közlekedhetnénk segítségével – gyakorlatilag ingyen. Mi szükséges ehhez? Mindössze a szabad energia témájára irányuló, megfelelő mennyiségű figyelem. Minél több ember foglalkozik és gondol a szabad-energiára a, a válság, egyetlen gyors, és végleges megoldásaként, a valóság annál hamarabb fogja ezt a gondolati mintát követni. Persze ehhez fel kéne nőni, kollektív tudatossági szinten is.

Gondolkoztál azon, mi az akadálya, hogy az autód nem forgó-mágneses motorral szállít reggelente téged – ingyen - a munkahelyedre, ahonnan egy fél délelőttnyi „munka” után már mehetnél is a családodhoz, barátaidhoz, szerelmedhez?
Mi vagyunk az oka. Mert még mindig alszunk. Még mindig azt várjuk, hogy majd bemondja a TV… meg majd megtörténik magától az egész. Nem nem, ideje rájönni, hogy az a doboz nem tartozik a barátaink közé. Tudod, a „rosszak” legnagyobb fegyvere, hogy a „jó” emberek gyakran nem tesznek semmit. Tudják, hogy a birkanyáj közepén vannak, de nem cselekednek. Az elit pedig elégedetten néz végig a cseléd-seregen.
Mi a megoldás? A megoldás az információ terjesztése, most már széles körű társadalmi rétegekben is. Nem csupán ezoterikus weboldalak cikkeiben, de életmód és természet témájú magazinok, online és nyomtatott verziójában, ismereterjesztő könyvek és folyóiratok formájában, de akár egy-egy cikk erejéig Kiskegyed vagy a Nők Lapja hasábjain is. A szabad energia nem misztikum és nem alternatív technológia, hanem a globális válság, a dualizmus válságából az egyetlen kivezető út. Könyvkiadók és magán-tulajdonú médiumok előtt itt a lehetőség, hogy korszakalkotó technológia témáját végre felvállalják, és széles körben juttassák el az arra kiéhezett társadalom felé. Gondolj rá, beszélj róla, esetleg írj róla vagy tarts előadást ismerőseidnek!

Minden Magyarnak hallania kell a szabad-energiáról, tudnia azt, hogy ez nép rendeltetett arra, hogy az Új világ új technológiáját a bolygó többi részébe kisugározza. Mert - bár ez a jelenünkben gyakran nem látszik – a Magyar ősi, spirituális gyökerekkel rendelkező nép, amely el fogja hozni a szabad-energiát a Kárpát-medence majd a Földanya többi vidékére is.
Így lesz, méghozzá nagyon hamarosan.











Rejtélyek az új évezredben

Rejtélyek mindig voltak, s ma is vannak. Vajon a XXI. századba is elkísérnek bennünket? Sokan kételkednek, lesz-e egyáltalán XXI. század. Ahogy közeledik századunk vége, minden oldalról záporoznak ránk az új évezreddel kapcsolatos figyelmeztetések - változásokat jövendölnek, s leginkább rosszra fordulást. Egyesek a pápaság végét, az Antikrisztus eljövetelét, mások egyenesen a világ végét jósolják.
Másfajta végzetet jósolnak azok, akiket nyugtalanít, miként hódítanak mindenütt az okkult tudományok. Jean Gimpel történész szerint épp az ilyen elfogultságok jelzik, hogy civilizációnk a szakadék felé tántorog. Az efféle félelmek azonban nyilvánvalóan alaptalanok,  a rejtélyes dolgok iránti vonzódás mindig is történelmünk része volt és marad.
Annyi változott viszont, hogy valaha tűz mellett vagy a falusi kocsmákban mesélték a történeteket, manapság pedig a médiakultúra része, s mindenki értesülhet róluk. Ez gyakorta annyit tesz, hogy a rejtélyes események nevetség és szenzációgyártás tárgyai lesznek. Az újságok „Mit üzennek a csillagok?" rovatai, a televízió beszélgetőműsoraiban tréfásan emlegetett „kicsi zöld szörnyek", a könyvesboltok polcain sorakozó, önmegvalósítást hirdető kézikönyvek mind-mind komolytalanná teszik a kérdést - a legtöbb tudós legyint, ha a „paranormális" jelenségekről hall. De meddig mehetnek el a tudósok a rejtélyek világa mellett? Egyre többen ébrednek rá, hogy nem vehetik semmibe azokat a bizonyítékokat, amelyek a természetfölötti jelenségek létezésére utalnak. Rupert Sheldrake brit biológus „új élettana" - amelynek alapgondolata, hogy a fajfejlődést valamiféle globális pszichikai vonatkozás hatja át - mutatja, hogy a tudomány házában is van helye a rejtélyesnek, csak még több tudós nyisson ajtót és engedje be.
De használ-e majd a rejtélyeknek, ha a laboratóriumba viszik és szétdarabolják őket? A Pszichikai Kutatások Társasága megalakulása óta egy évszázad telt el ezen jelenségek kutatásával, ám az alapítók nagy reményei nem váltak be. A jelenések és szellemek továbbra is a rejtélyek világában maradtak, s ma sem tudjuk, mi történik, amikor a lélek elhagyja a testet. A tudomány még a paranormális képességek, a telepátia és a clairvoyance (látno-ki képesség) puszta létét sem ismeri el.
Annyit megtanultunk, hogy a rejtélyek kapcsán felmerült kérdések igen bonyolultak és kényesek. 1973-ban Harley Rutledge-t, az amerikai Missouri Állami Egyetem fizikaprofesszorát megkérdezték a tanítványai, mit gondol a közeli hegyekben látható fényekről. A fizikus úgy döntött, tanulmányozza őket; úgy gondolta, három hétvége megfigyelései meghozzák a várt eredményt. Hét év telt el, mire publikálta jelentését - a rendhagyó fényjelenség váratlan tudományos kihívást jelentett. Egy megfigyelés különös dimenziót kölcsönzött a rejtélynek - a fények, úgy tetszett, a kutatókkal is „kapcsolatba léptek". Egyre többen ismerik fel a személyes elem kulcsszerepét, ami alapvető változásokat hoz létre a paranormális jelenségek kutatásában. Amikor a Pszichikai Kutatások Társasága elvégezte első vizsgálatait, a tanú személyét ritkán vették figyelembe. A repülőcsészealj-megfigyeléseknél úgy gondolták, elegendő leírni a tárgyat, utalni sem kell a személyre, aki látta.
john_martin_001
Ma már megváltozott a helyzet. Igazi kutató nem tekinti befejezettnek a vizsgálatot, ha az nem terjed ki az észlelő személyre, mivel megtanultuk, hogy az egyén viselkedését mindenkor befolyásolhatják olyan tényezők, amelyekre nem is gondoltunk. 1963-ban Solco Tromp holland kutató megállapította, hogy „talán nincs is az emberi szervezetnek olyan része, amely mentes lenne a meteorológiai környezet okozta hatásoktól, s ezek a hatások közvedenül vagy közvetve az ember lelki folyamataiban is tükröződnek". A könyvünkben említett legtöbb anomáliának társadalmi és lelki okai voltak, de gyakran a környezet is fontos szerepet játszott. A középkori kolostori hisztériák kitörését például részben a bezártság okozta stressz s az ehhez társuló fizikai körülmények - egyoldalú étrend, mozgáshiány - magyarázzák.
Bizonyos külső és belső körülmények egymásra hatása olyan helyzeteket eredményezhet, amikor az egyén nem képes különbséget tenni fantázia és valóság között. Ha valaki például azt állítja, hogy földönkívüliek ejtették fogságba, meglehet, valóban így is történt, de fennáll a lehetőség, hogy ez csak az adott egyén számára volt „valóság".
A rejtélyek világának jövőbeli kutatása tehát a pszichológusok és a szociológusok terepévé válnék? Aligha. William Corliss Baltimore-ban az egyik kötetet a másik után adja ki a természet magyarázatlanul hagyott jelenségeiről. Példái nem lakossági bejelentésekből származnak, hanem tudományos folyóiratokból. Adatai azt jelzik, hogy a tudomány egyre messzebb tolja ki az ismeretek határait, ezenközben viszont újabb és újabb rejtélyekre bukkan.
A villámot már régen nem tartjuk az istenek fegyverének. De mivel magyarázzuk, hogy egyes embereket és helyeket újra meg újra villám sújt? Vajon puszta véledenről van szó, vagy pedig az „átlag törvénye" érvényesül? Az efféle egyszerű kérdésekben mélység és bonyolultság rejtezik - meglehet, századunk legfőbb hagyatéka az lesz, hogy ráébredünk, milyen rejtélyes a rejtély.
/Reader's Digest írása/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése