2012. június 29., péntek

Az öt elem


Az öt elem






"Az energia fejlődésének öt szakasza:
a föld, a fém, a víz, a fa és a tűz
felöleli a természetben fellelhető összes jelenséget.
Olyan jelképrendszer ez, mely az élet minden területére egyaránt vonatkozik."
Su-Wen
A kínai filozófia alapvető része az öt elem (öt fázis), bár ezeknek semmi közük az anyag végső alkotóelemeihez. Az öt elem a Föld, a Fém, a Víz, a Fa és a Tűz. A kínai felfogás és a hagyományos kínai orvoslás a természet összes jelenségét, így az ember egészségi állapotát is megpróbálta besorolni az öt elem valamelyikébe.
E felfogás szerint minden dolog az öt elem jellemzőit tartalmazza, és arányuk határozza meg a dolgok tulajdonságait, viselkedését. Minden ember tehát külön világ. Akiből árad a nyár melege és mozgékonysága, az Tűz típusú, aki viszont a tél nyugalmára és hűvösségére emlékeztet, az a Víz típushoz sorolható, míg a Föld típusú ember a nedvesség súlyosságát és nyirkosságát idézi fel.
A születési dátuma alapján kikeresheti az Önhöz tartozó elemet, és annak jellemzőit.


8 és 9 végű évszámok
0 és 1 végű évszámok
2 és 3 végű évszámok
4 és 5 végű évszámok
6 és 7 végű évszámok




Föld elem
Bolygója: Szaturnusz Iránya: közép, középpontÉvszaka: indiánnyár, és átmeneti időszakokNapszaka: délutánSzíne: sárga, bézs, sárgásbarna, narancsFolyamata: átalakulásFormája: derékszög, négyzet, kocka, laposAnyaga: kő, ásvány, agyag, homok, porcelán

A Föld elem a racionalitás, a keménység, a megbízhatóság képviselője. Kritika, elégedetlenség, félelem a betegségtől, félelem a magánytól, optimizmus, bizakodás, átverhetőség.

A Föld elem a Feng Shui-ban a középpontot, a délnyugati "szerelem" és az északkeleti "tanulás, önművelés" részt foglalja el, így közvetlen kapcsolatban van az összes többi elemmel.


Fém elem
Bolygója: VénuszIránya: NyugatÉvszaka: őszNapszaka: kora esteSzíne: fehér, ezüst, szürkeFolyamata: aratásFormája: kör, kerekített alakzatok, oválisAnyaga: arany, ezüst, vörösréz, sárgaréz, vas

Tapasztalatgyűjtés, gyakorlatszerzés, barátkozás, segítségvárás, segítségnyújtás, másokra számítás.
A fém elem a Feng Shui-ban a "segítőkész emberek, utazás" és az "Alkotókészség, gyerek, gyermekkor" és "segítőkész emberek, utazás" területeit uralja.


Víz elem
A víz az ötödik elem.
Bolygója: MerkúrIránya: ÉszakÉvszaka: télNapszaka: éjjelSzíne: fekete, kékFolyamata: raktározásFormája: hullámos, változó, aszimmetrikusAnyaga: tükröződő felületek, tükör, folyadékok, üveg

A víz elemi ereje minden gazdagság és bőség forrása. A víz az egyik legfontosabb éltető elem. Eső, és tiszta ivóvíz nélkül nincs élet. Testi tökéletesség, anyagi élvezet, tárgyi tökéletesség, praktikusság, testi gazdagság.

A víz elem a Feng Shui-ban a "Karrier" területét uralja. 


Fa elem
Bolygója: JupiterIránya: KeletÉvszaka: tavaszNapszaka: reggelSzíne: zöldFolyamata: születésFormája: magas, álló négyzetes, hengeres formák.Anyaga: növény, fa, textil

Újító és teremtő erő. A növekedés, kiteljesedés, gyors fejlődés megtestesítője. Minden irányba terjedő és mutató energia. A tavasz és a kezdet szimbóluma.

Az elem érzelmi jellemzője a gyengédség, kiegyensúlyozottság, kreativitás és a gazdag képzelet. Mindent látni, mindenhol ott lenni, düh, kapkodás, harag, sietség, kapkodás, szeretet, érzelmek, bizonytalanság.

A fa elem a Feng Shui-ban a "család, egészség" és a "gazdagság" életterületeit uralja.


Tűz elem 
Bolygója: Mars Iránya: DélÉvszaka: nyárNapszaka: déli órákSzíne: piros, vörös, bíbor, ibolyaFolyamata: növekedésFormája: éles, hegyes, kúp, gúla, felfelé törő formai struktúrákAnyaga: ember, állat, műanyag

A tűz elem szenvedélyes, életteli, világosságot hoz életünkbe - külső és belső értelemben egyaránt. Ellentmondásos elem. Felgyújt, energiát ad, de veszélyforrás is egyben. Az ösztönösség eleme. A lehető legokosabbnak lenni, szellemi tökéletesség, ötletgazdagság, kreativitás, szellemi, gondolati munka, tervezés, szellemi gazdagság.

A tűz elem a Feng Shui-ban a "hír, hírnév" területét uralja.

Az öt elem tana a Feng Shuiban
Tudjuk, hogy a Feng Shui nem varázsszer, de évezredekig segítette a kínai császári dinasztiákat abban, hogy uralmukat megtartsák, jólétet biztosítsanak országuk és népük számára. Ma már a világ bármely otthonában használható a térrendezés művészete, s persze nem szorult be a családi élet négy fal közé, mindent meghódított, ami meghódítható. Megismerkedtünk a Feng Shui eredetével, legendájával, a Jin Janggal, de bizony ezzel még épphogy csak elkezdődött a történet. Nézzük mi az, amit alaposan ismernünk kell ahhoz, hogy biztos kézzel, jól használjuk a Feng Shui technikáját:
Az "Öt elem tana"
Kevés fontosabb dolog van a Feng Shuiban, mint a világot alkotó öt elem harmóniája. A kínai filozófia alapvető része az öt elem vagy öt fázis, azonban ezeknek semmi közük az anyag végső alkotóelemeihez! A kínai felfogás és a kínai orvoslás a természet összes jelenségét, így az ember testét, egészségi állapotát is besorolta az öt elem valamelyikébe. Eszerint minden dolog az öt elem jellemzőit viseli magán, és arányuk határozza meg a dolgok valódi tulajdonságait, viselkedését, mibenlétét. Minden ember, tárgy egy külön világ. Az öt elem energetikailag többféle módon összefügg egymással. Nézzük a különböző ciklusokat!
Az egyensúlyra törekvő a "tápláló" ciklus
A tápláló, erősítő ciklusban a Fa táplálja a Tüzet, a Tűz létrehozza a Földet (hamu), a Föld szüli a Fémet (ércek, ásványok), a Fém beleoldódva táplálja a Vizet (például ásványvizek, vagy a pára lecsapódik a fémen), a Víz élteti a Fát.
Az "akadályozó" (pusztító, romboló) ciklus
A Fa felemészti a Földet, a Föld felszívja a Vizet, vagy másképp akadályozza a Vizet, azaz mederbe tereli, a Víz eloltja a Tüzet, a Tűz megolvasztja a Fémet, a Fém elvágja a Fát.
Ha nem ismerjük az elemek kapcsolatát, harmonikus és diszharmonikus megközelítésben egyaránt, akkor hamar problémák keletkeznek mindennapjainkban. Jól alkalmazva az elemek nyújtotta segítő lehetőségeket, nem csak jobb Feng Shui-t érhetünk el, hanem harmonikusabbak lesznek kapcsolataink, mindennapi életünk.

A Feng Shui alapjai: az öt elem

Amit az öt elemről tudni érdemes

Amikor a feng shuiban Qi-ről beszélünk, akkor különböző energiaminőségre gondolunk, mely látható és láthatatlan formában jelen van környezetünkben. Az öt elem – fa, tűz, föld, fém és víz - változó ciklusainak megismerése segítséget ad az elemek kapcsolatának megértéséhez. A természetben ezeket megtalálhatod eredeti formájukban (pl. tavak, erdő, talaj, ércek, tűz), de az emberi alkotás is ezeknek az elemeknek a keveréke.
A nyugati gondolkodástól idegen lehet ez az összetett, szimbolikus rendszer, ugyanis a keleti filozófia az öt elemhez – a természet megfigyelésével – különböző dolgokat rendelt, amivel leírja, hogy melyik elemnek milyen a qi karaktere és ezek az elemek milyen hatással vannak egymásra.
Például a fa qi terjeszkedő, (pl. növények) a tűz típusú qi emelkedő (gondolj a tábortűzre, kandallóra, de akár a felszálló meleg levegőre), a föld qi termékeny, növekedést segítő (magból növény lesz), a fém qi összehúzódik, a víz qi lefelé áramlik.

A Fa elem

A Fa elemA tavasz kezdetének szimbóluma, ekkor ébred a természet, bújnak ki a növények a földből, hogy magasra nőjenek. Ezért szimbolizálja a fa azt, ami zöld színű, magas, felfelé az ég felé nyúlik. Égtája a kelet. Otthonunkban a virágok, növények, magas tárgyak szimbolizálják.
A fa elemű emberek tettre készek, dinamikusak, célirányosak. Tartós sikereket érhetnek el. Türelmetlenek, indulatosak lehetnek, ha céljaik elérésében környezetük lassítja, vagy akadályozza őket.

A Tűz elem

A Tűz elemA nyarat szimbolizálja, a legmelegebb évszakot. A meleg forrása, szárító és átalakító energia. Az otthonunkban a tűzhely, kandalló, kazán, kályha szimbolizálja. Színe a piros, égtája a dél.
A tűz elemű emberek sportos alkatúak, forróvérűek, állandóan tevékenykedők, gyors gondolkozásúak. Másoktól is elvárják a maximális erőfeszítést. Ide-oda kapnak, s előfordul, hogy céljaik elérése előtt érdeklődésük kialszik, szenvedélyük másfelé viszi őket. Elégedhetik önmagukat.

A Föld elem

A Föld elemA befogadást, termékenységet, aratást szimbolizálja. Energiája nyugodt, kiegyensúlyozott, stabil. Színe a sárgásbarna, formája négyzet alakú, lapos. Égtája DNY, ÉK, középpont, évszakja a késő nyár, az átmeneti időszakok.
A föld emberek két lábbal állnak a talajon, megbízhatóak, kiszámíthatóak, gyakorlatiasak. Sokan közülük szeretnek kertészkedni, vagy hivatalokban dolgoznak. Egy adott – sokszor csak őket érdeklő - témáról szeretnek hosszan beszélgetni, előadásmódjuk néha vontatott.

A Fém elem

A Fém elemA legmarkánsabb az öt elem közül, éles, kemény, harcias, befelé forduló energia. A föld belsejében uralkodó nyomás hatására az ásványi anyagok összepréselődéséből keletkezik, melyet megolvasztva alakítanak át pénzzé, dísztárggyá, fegyverré.
Színe a fehér, szürke, ezüst és arany, formája a kerek, lekerekített. Égtája nyugat.
A fém típusú emberek gyakran görbe hátúak, pocakosak, zömök termetűek.
Gyakran választanak szociális pályát, életükben az eszményi célokat követik. Belső küzdelmet vívnak, ha ez nem sikerül.

A Víz elem

A nyugalmat, mélységet szimbolizálja, a legkisebb ellenállás irányába tart. Mindenhová elér, az élet vérének is nevezik, hiszen víz nélkül nincs élet. Színe a kék és fekete, évszaka a tél, iránya észak.
A víz típusú emberek soványak, idegeskedők. Általában fázósak, hideg a kezük, lábuk és keresik a meleget. Szívesen keresnek olyan foglalkozást, ahol többet beszélhetnek, vagy a dolgok mélyére láthatnak, esetleg ahol folyadékkal foglalkoznak. Ilyen lehet például egy labor, de egy sörfőzde is.
Gyakorlat: Vizsgáld meg lakásod egy részét! Ez lehet egy szoba, vagy a szobának egy része, de bármelyik helyiség alkalmas a kísérletezésre. Nézd meg, hogy milyen elemeket látsz az adott területen (színek, formák alapján azonosítsuk be), majd változtasd meg egy-egy elem arányát!
Pl. tégy oda sok növényt, zöld, magas tárgyakat. Figyeld meg milyen a látvány és az érzés, ami kíséri. Azután vedd el a fa elemeket és tégy oda sok pirosat, gyertyát, lámpát stb. és így tovább, próbáld ki mind az öt elemet!
Tapasztalataid alapján, lehetséges, hogy valamilyen tárgyat visszateszel, vagy véglegesen új helyre kerül. Törekedj az egyensúly, a harmónia megteremtésére!

Elemek hatása és használata környezetünkben

Elemek hatása és használata környezetünkben


Elem
FA
TŰZ
FÖLD
FÉM
VÍZ
Forma
magas, hosszúkás, hengeres
háromszög, hegyes, csúcsos, éles
lapos, elterülő, fektetett hasáb
kerek, kupolás
hullámos, szabálytalan
Szín
zöld
vörös
barna, sárga
fehér, szürke
kék, fekete
Szám
3, 4
9
2, 5, 8
6, 7
1
Irány
Kelet, Dél-Kelet
Dél
Közép, Dél-Nyugat, Észak-Kelet
Nyugat, Észak-Nyugat
Észak
Szimbólum
növekedés, terjeszkedés, erő
száraz, forró, aktív, magasra törő
termékeny, bőséges, tápláló
éles, kemény, vezető
folyékony, hajlékony, hideg
Évszak
tavasz
nyár
átmenet,„Indián nyár”
ősz
tél
Trigram
Csen, Szun
Li
Kun, Ken
Tui
Csien, Kan
Rokoni kapcsolat
Idősebb fiú, legidősebb lány
Középső lány
Anya, Legifjabb fiú
Fiatalabb lány, Apa
Középső fiú
Anyag
fa, papír, növények, gyümölcs
állati eredetű dolgok, bőr, gyapjú, kagylók, fény
kerámia, föld, agyag, beton porcelán, kristály, homok
fémből készült tárgyak, ércek
folyadékok, üveg
Állat
Zöld Sárkány
Vörös Főnix
Sárga Sárkány
Fehér Tigris
Fekete Teknős

Az elemek közötti kapcsolat ciklusai

Az elemek közötti kapcsolat három ciklusát használja a feng shui a terek harmonizáláshoz.

A termékeny, vagy tápláló ciklus

A termékeny, vagy tápláló ciklus
A termékeny, vagy tápláló ciklus melyet a születés ciklusának is neveznek. Itt mindegyik elem segít az őt követőt növekedésében: A fa tüzelőanyagot ad, amit a tűz eléget, a tűz ad életet a földnek, a fém a földből táplálkozik, itt keletkeznek a fémek, a fém folyadékká válik, mikor megolvad, így szimbolizálja a víz qit, mely öntözi a növényeket.

Az uralkodás, vagy kontrollálás ciklusa

Az uralkodás, vagy kontrollálás ciklusa
Az uralkodás, vagy kontrollálás ciklusa melyet néha rombolónak is neveznek helytelenül. Itt minden elem kontrollálja a tőle két hellyel odébb lévőt. Tehát a tűz megolvasztja a fémet, a föld gátak közé szorítja a vizet, a fém elvágja a fát, a víz eloltja a tüzet, a fa kihasználja a földet.
Mi a haszna ennek a gyakorlatban? Gondolj arra, hogy árvíz esetén milyen fontos a homokzsákok szerepe és a két elemeknek az a kapcsolata, hogy a föld gátak közé szorítsa a vizet. A fakivágásnál, a fák metszésénél, a szobrászatnál milyen fontos, hogy a fém elvágja a fát. Az égő házakat vízzel oltják és a termékeny, öntözött talaj nélkül nincs növekedés.

Az ellenőrzés vagy csökkentés ciklusa

Az ellenőrzés vagy csökkentés ciklusa
Az ellenőrzés vagy csökkentés ciklusa, melyet gyógyító ciklusnak is neveznek. Itt az elemek fordított sorrendben követik egymást, mint a tápláló ciklusnál. Szerepük az, hogy csökkentsék a megelőző elem erejét. A tűz elégeti a fát (ettől lesz meleg a kályhában), a fa felszívja a vizet(ettől növekszik), a víz rozsdásítja a fémet, a fém megmozgatja a földet (ásó, kapa), a föld eloltja a tüzet.
Ezt a három ciklust is használjuk a klasszikus feng shui tanácsadás alkalmával az egyensúly megteremtéséhez.
Qi a mindenütt jelenlevő Éltető energia

Energiaszegény az otthonod?

Feng shui siker megoldásokkal könnyen segíthetsz ezen!

Feng shui siker megoldásokÉleted egyharmadára lehetsz hatással otthonod, környezeted tudatos alakításával. A terek feng shui megoldásokkal történő átalakításával otthonosabb környezetet teremthetsz, ami kedvezően hat kapcsolataidra, egészségedre, anyagi helyzetedre. Ha számodra kedvező helyen ülsz íróasztalodnál, kevésbé fáradsz el és szívesen tanulsz, ágyad helyének megválasztásával alvási problémáidon segíthetsz. Számtalan kérdésre kapszhatékony választ a feng shui siker megoldásokkal!





Öt elem tan

A régi taoista mesterek, akik kiolgozták a hagyományos kínai orvolás alapjait, az emberi test mûködését nem a matéria, azaz az anyag szerkezete alaján vizsgálták, hanem a saját fiozófiájuk tükrében. Mivel azt látták, hogy minden mindennel öszefügg, és minden ok-okozati összefüggésben van, teljesen más módon közelítették meg az emberi test mûlödését, mint teszilk mazt a nyugati orvoslában. Az egymásra hatások láncolata alapján alkották meg az ún. öt elem tanát, amely az öt természeti elemhez, -tûz, föld, fém, víz, fa - kapcsolódik. Ezek az elemek különbözõ módon hatnak egymásra. Táplálják, uralják, vagy épp korlátozzák egymást.

Táplálja:
• A tűz táplálja a földet, hiszen amikor elégeti a tűz a fát, akkor abból hamu, azaz föld lesz.
• A föld táplálja a fémet, hiszen a földben, a földből lesz a fém.
• A fém táplálja a vizet, azaz a folyadékot, mert ha a fém halmaz állapotot vált, akkor folyékonnyá válik.
• A víz táplálja a fát, hiszen a fa felszívja a vizet, abból építi saját magát.
• A fa tálálja a tüzet, hiszen a fa ég el, és ebbõl lesz a tûz.

És itt a kör bezárult. De nézzünk, egy másik egymásra hatást.

Uralja:• A tűz elem uralkodik a fémen, hiszen meg tudja olvasztani, és ezzel az alakjának, illetve a halmazállaptának, azaz egy lényeges tulajdonságának megváltoztatására kényszeríti.
• A fém elem uralkodik a fán, hiszen képes elvágni, és ezzel megölni azt.
• A fa elem uralkodik a földön, hiszen a gyökereivel belé hatol, és meg tudja kötni a földet. (Lásd pl. futó homok magyarországon.)
• A föld elem uralkodik a víz elemen, mert képes a vizet felszívni, azaz elnyelni.
• A víz elem uralkodik a tűz elemen, mert ki tudja oltani azt.
És végül, de nem utolsó sorban, nézzük ezt a kölcsönhatást:
Korlátozza, vagy ellenőrzi:
• A tűz korlátozza a vizet, hiszen ha elegendő van belõle, felforralhatja azt.
• A víz korlátozza a földet, mert eláztatja azt, sarat csinál belőle.
• A föld korlátozza a fát, mert ha nincs elég táplálék a földben, a fa elpusztul.
• A fa korlátozza a fémet, mert koptatja, és képes valamilyen szintig felvenni, és magába építeni.
• A fém korlátozza a tüzet, mert miközben melegszik, a tüzet hűti.
És, hogy miért fontosak ezek az összefüggések a gyógyászat számára? A kínai orvosok minden szervet, egy egy elemhez kapcsoltak, és ezen belül is minden elemnek van Yin és Yang szerve.
Fontos tudni, hogy a kínai anatómia más, mint a nyugati, mert a kínaiak gyakran nem csak egy adott szervet, hanem egy egész szerv rendszert értenek egy név alatt. Az egyes szerveket nem mint tárgyakat kezelik, hanem mint mûködési rendszereket. Erre a legjobb példa a vese. A kínai orvosoknalk teljesen magától értetődő, hogy a vese kifejezés alt a külső és a belső veséket, azaz a tényleges vesét, a mellék vesét, a húgy vezetéket és a nemi szervet is értik.
A Yin és Yang szervek kiválasztása nem véletlenszerű. Megkülönbböztetünk kiválasztó, raktározó azaz Yin szerveket, és üreges vagy szállító, azaz Yang szerveket. Az öt elem mellé 6 Yin és 6 Yang szervet és vele együtt, a hozzá tartozó 6 - 6 meridiánt rendelik hozzá.
Természetesen a szervek egy egy elmhez való hozzá rendelése sem véletlenszerű. Az öt elemet öt állapotnak is hívják.
• A Fa elem, vagy állapot azokkal az aktív funkciókkal kapcsolatos, amelyek a növekedéssel függnek össze. (Máj és epehólyag.)
• A tűz elem, illetve állapot azt jelképezi, hogy az adott funkciók elérték a csúcspontjukat, és most leszálló ágba kezdenek. (Szív, szívburok, vékonybél, és hármas melegítő.)
• A fém azt jelenti, hogy az adott funkciók már leszálló ágban vannak, míg a víz azt jelképezi, hogy a funkciók már elmúltak, és újra növekedésre készek. (Tüdõ és vastagbél.)
• Az ötödik elem a föld, a középpont, azaz a semlegesség jelképe. (Gyomor és lép.)
Yang szervek és meridiánok
Yin szervek és meridiánok
epehólyag
• vastagbél
• gyomor
• vékonybél
• húgyhólyag
• hármas melegítő
máj
• tüdő
• lép
• szív
• vese
• szívburok, vérerek
A fenti szerv besorolásban láthatunk egy érdekességet, egy olyan szerv nevet, amely a nyugati orvoslásban nem található. Ez a szerv, a hármas melegítő meridián. Ennek a meridiánnak a többivel ellentétben nincs materiálisan megfogható szerve, de funkciója miatt nagyon is fontos.
A hármas melegítő felelős a szervezt hő gazdálkodásáért. Ez magába foglalja a hőtermelést és a test hűtését, (izzadás), valamint a felsőtestben lévő belső szervek három szintje közti hőkiegyenlítésnek.
Az ötelem tanában mindegyik elemből egy van, kivéve a tűz elemet. Megkülönböztetünk ugyanis császári és miniszteri tüzet. Funkciójukat tekintve azonosak, a megkülönböztetés elsődlegesen a kezelések során fontos. A császári egy erőteljes, kemény, határozott beavatkozát tesz lehetővé, amely szükséges például egy szívinfarktusnál, ájulásnál, stb. A miniszteri viszont enyhébb, finomabb beavatkozást tesz lehetővé, amely például szívritmus zavar esetén szükséges.
Az öt elemhez nem csak szervek és meridiánok tartoznak azonban, hanem érzékszervek és szövetek, testnyílások, ízek, hangok, érzéssek illetve érzelmek is. Hogy pontosan melyik hová, azt az alábbi két táblázatban mutatom be.
Elem:
Yin/Yang:
Kínai név:
A Meridián neve:
Érzékszervek:
Szövetek:
Fa:
Yin
Yang
Zu yuen yin
Zu shao jang
Máj meridián
Epehólyag meridián
Szem
Inak, köröm
Fém:
Yin
Yang
Shou tai yin
Shou yang ming
Tüdő meridián
Vastagbél meridián
Orr
Bőr, testszõr
Föld:
Yin
Yang
Zu tai yin
Zu yan ming
Lép-hasnyálmirigy meridián
Gyomor meridián
Száj
Hús, izmok
Tûz (császári):
Yin
Yang
Shou saho yin
Shou tai yang
Szív meridián
Vékonybél meridián
Nyelv
Vérerek
Tûz (miniszteri):
Yin
Yang
Shou jue yin
Shou shao yang
Szívburok meridián
Hármas melegítő meridián
Nyelv
Vérerek
Víz:
Yin
Yang
Zu shao yin
Zu tai yang
Vese meridián
Hólyag meridián
Fül
Haj, csont

Fa
Tûz
Föld
Fém
Víz
Érzelem
Düh
Öröm
Töprengés, aggódás
Bánat
Félelem
Íz
Savanyú
Keserű
Édes
Csípős
Sós
Hang
Kiabálás
Nevetés
Éneklés
Zokogás
Nyögés
Szín
Zöld, kék
Vörös
Sárga
Fehér
Fekete
Szag
Savanykás
(korhadt fa)
a májbeteg szaga
Égett
Illatos, édeskés
Csípős, avas
pl. a TBC-s beteg szaga
Rothadt
pl. a vese beteg szaga
Kezelés az öt elem tana alapján:
A hagyományos kínai orvoslás szerint ez az öt elem folyamatos harcban áll egymással, és a viszonylagos egyensúly adja azt a harmóniát, aminek köszönhetõen egy ember egészséges, azaz a testében harmonia van. Ez a harmónia két módon sérülhet, illetve billenhet fel. Az egyik, hogy valamelyik szerv túl működik, és ezért elfojtja a másikat, a másik pedig ennek az ellentétje, amikor valamelyik szervünk alul működik, és ezért az amelyiket ellenőrizte, kontrolálta, valamint az amelyiken uralkodott, túlzott burjánzásnak, túlzott működésnek indul. Miután az elemek a fentiekben bemutatott módon kölcsönhatásban vannak egymásal, nagyon fontos, hogy soha nem csak az adott szervet kezeljük, hanem a kapcsolódó szerveket is.
Nézzük ezt meg egy konkrét példán keresztül:
Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy a tűz elemhez tartozó szív meridián túlműködik, akkor nem rögtön a szívre ható pontokat kezjük kezelni, hanem, megvizsgáljuk, hogy nem-e az őt tápláló fa elem túlburjánzása az oka a szív panaszoknak, illetve nem az őt kontroláló víz elem-e a gyenge. Amennyiben a fa elem túl erős, akkor azt gyengítjük a kezelés során, és így hatunk a tűz elemre, ha viszont a víz elem a gyenge, akkor azt tonizáljuk, azaz erősítjük a kezelés során.
Ezt az alapelvet követi minden, a hagyományos kínai gyógyászatban alklamazott eljárás, legyen szó masszázsról, chi kung terápiáról, "gyógynövény" terápiáról, esetleg akupunktúráról, vagy akupresszúráról, stb.
  

Minden energia! – Az akupunktúra

Az akupunktúra a hagyományos kínai orvoslás egyik ága. Pontos keletkezési idejét nem tudni, azonban az első írásos utalás az i.e. 3-ik századból származó orvosi könyv: A Sárga Császár belgyógyászati könyve, amely a kínai orvoslással foglalkozók számára egyik legfontosabb kiindulópont. A Yin-Yang elven és az öt elem tanon kívül pontos leírást ad anatómiai dolgokról, de légzéstechnikákkal, masszázzsal is foglalkozik. A könyv második része akupunktúrával foglalkozik.
Az eljárás
Az kezelőorvos a diagnózis felállításához megvizsgálja a beteget, megnézi többek között a nyelvet, a bőrt, a hajat, a testtartást, a mozgást, a légzést, a hangszínt, ezen kívül pedig részletesen kikérdezi a klienst életmódjáról, étrendjéről, testmozgásáról, alvásáról illetve stresszkezelési technikáiról. Egy jól képzett akupunktőr már finom jelekből is tud következtetni különféle betegségekre, nem csak akkor, amikor laborleletek által igazolt súlyos szervi elváltozások mutatkoznak. Az akupunktúrás kezeléshez 0.5-5 cm hosszú, rozsdamentes acélból vagy ezüstből készült steril tűket szúr a testünkön elhelyezkedő akupunktúrás pontokba (a főzéssel való fertőtlenítés nem elégséges, ma már egyre gyakoribb az egyszer használatos tűk alkalmazása). Egyes orvosok 7-10 cm mélyre szúrnak az izomszövetbe. A tűket önmagukban alkalmazzák, a szúrás során semmiféle idegen anyag nem kerül a szervezetbe. Ez egyébként egy fájdalommentes beavatkozás. Megfelelően alkalmazott tűszúrásokkal illetve a tűk finom sodró mozgatásával energiát lehet juttatni az energiahiányos területekre, illetve el lehet vezetni a feleslegben levő, pangó, kóros energiát. A kliens egyfajta bizsergést vagy zsibbadást érezhet a pontok mentén. Az alkalmazott tűk száma 1-15 között mozog, pár perctől fél órás időtartamig. Javulás már 4-6 kezelés után beállhat, de egyes szakértők szerint amennyiben 6-8 kezelés után nem mutatkozik változás, megtörténhet, hogy az akupunktúra nem tud segíteni adott problémán.
Egészség: Yin és Yang harmóniája
A szervi, lelki vagy környezeti behatások megváltoztathatják a qi áramlását, amire ez túl felgyorsulhat, lelassulhat, illetve a nem megfelelő helyre irányulhat. Ilyenkor a Yin és Yang egyensúlya megbomlik, majd pedig betegség alakul ki. De mi is a Yin és Yang? Dióhéjban összefoglalva azt mondhatjuk, hogy ez két egymást kiegészítő, ellentétes irányú erő. Minden ami létezik magában foglalja ezt a két pólust, és ezek mozgásából és kölcsönhatásából alakul ki mindenfajta mozgás, működés, változás. A Yin a nőt és a nőies princípiumot képviseli, a befogadást, az összehúzódást, az éjszakát, a holdat, a hideget, passzivitást, stagnálást, a befele és lefele irányuló mozgást, míg a Yang a férfit és a férfias princípiumot képviseli, az adást, a kitágulást, a nappalt, a napot, meleget, az aktivitást és a dinamizmust, a kifele és felfele irányuló mozgást. A tai qi szimbólumban a fehér rész a Yint, a fekete rész a Yangot jelenti. Az ábra kör alakú, mivel a két princípiumnak egyensúlyban kell lennie a kör által szimbolizált harmónia eléréséhez, a két ellentétes színű pont pedig jelzi, hogy mindkét pólus tartalmazza és magában foglalja az ellenpólust is. A kör azt is jelzi, hogy az együttműködés egy állandó, véget nem érő kapcsolat, de az is látható, hogy a két pólus folyamatosan egymásba olvad, ahogy az a természetben is történik, mint amikor például az éjszakából nappal lesz.
Szervezetünkben is érvényesül a fenti elv. A gyomor és bélrendszer passzív befogadó (Yin), míg az ezen keresztül zajló felszívódás aktív (Yang folyamat). A máj egy tömör szerv (Yang), de a méregtelenítés és epetermelés Yinnek számít. Yang típusú megbetegedés (vagyis Yang túlsúlyos) a hirtelen fájdalom, a gyulladás (vörös, fájdalmas lüktetésekkel kísért), a görcs, a fejfájás, a magas vérnyomás, míg Yin típusú megbetegedés a tompa fájdalom, a hidegrázás, a folyadék visszatartás, a folyás.
Az öt elem tan
A Yin-Yang teória mellet az öt elem tan egy másik fontos alaptétele a kínai filozófiának. Dióhéjban összefoglalva: ez egy másik általános érvényű szabály, amely, csakúgy, mint Yin-Yang elv, a természetben és az orvoslásban egyaránt érvényesül, szemléltetvén azt a végtelen, dinamikus körforgást, amelyen minden létező dolog átmegy. Az öt elem a következő: fa, tűz, föld, fém és víz. Ezek egy-egy princípiumot, és ilyen sorrendben, együtt egy átalakulási folyamatot képviselnek: a fa táplálja a tüzet, a tűzből föld lesz (hamu), a föld fémet termel, és a víz táplálja a fát.
Hogy szemléletesebbé tegyük, milyen princípiumot képvisel a fa, elmondhatjuk, hogy a fa nem csak magát a növényt képviseli, hanem az ehhez kapcsolódó energiákat, folyamatokat és mozgásokat is, mint például a rügyezést, a tavasszal beinduló életfunkciókat, a virágzást. A fa tehát a tavaszt is képviseli a kínai gondolkodásban és gyógymódokban, a születést, a szelet, a mozgékonyságot (a fa hajlongani tud a szélben). A kínai orvoslásban az ide tartozó szerv a máj és az epe, valamint izmok, inak, amelyeket mind analóg vonások alapján soroltak be (az embert az izmok segítik mozgásában). Az öt elem tan igen komplex filozófiai alapelveit és keletkezésének logikáját jelen cikkben nem áll módunkban bemutatni, azonban íme az akupunktúra egyik alapját szolgáló összesítő táblázat, az egyik kiindulási pont.

Elem
FA
TŰZ
FÖLD
FÉM
VÍZ
Klimatikus energia
Szél
Hőség
Nedvesség
Szárazság
Hideg
Évszakok
Tavasz
Nyár
Nyárutó
Ősz
Tél
Szerv
Máj
Epe
Szív
Vékonybél
Lép
Gyomor
Tüdő
Vastagbél
Vese
Húgyhólyag
Testnedv
Könny
Izzadság
Nyál
Takony
Vizelet
Uralt anatómiai szerv
Izmok
Inak
Érrendszer
Hús
Kötőszövet
Bőr
Csontok
Szerv külső megnyilvánulása
Köröm
Arcszín
Ajkak
Testszőrzet
Haj
Ízek
Savanyú
Keserű
Édes
Csípős
Sós
Érzelmek
Indulat
Öröm
Aggódás
Bánat
Félelem
Életciklus
Születés
Növekedés
Átalakulás
Hanyatlás
Megállapodás
Halál
 Azt, hogy a fenti kapcsolatok nem túlzottak és nem véletlenszerűek az is igazolja, hogy az erre támaszkodó akupunktúra egy pragmatikus, tapasztalat által igazolt, jól működő gyógymód. Gondoljunk azonban arra is, hogy tavasszal, szeles időben megszaporodnak reumatikus megbetegedések, a nyári hőségben gyakoriak és rosszabbodnak a szívproblémák, télen pedig a veseproblémák keletkezése és kiújulása igen gyakori.
Az akupunktúrás pontok és meridiánok
Testünkben a qi - vagyis az életenergia - az akupunktúrás vezetékeken, ún. akupunktúrás meridiánokon kering, amelyet a Yin és a Yang összjátéka irányít. A 12 fő- és 8 mellékvezetéken összesen 361 klasszikus pont található. Ezeket a pontokat tudományosan is be lehet azonosítani, mivel itt a bőr elektromos ellenállása kisebb, a bőr széndioxid kibocsátása nagyobb, és az infravörös kisugárzás erőteljesebb itt, mint a pont környezetében. A pontok valójában a csatornák meghatározott helyei, nyílásai. A meridiánok éltető energiát szállítanak minden szervhez és szövethez egy összefüggő hálózat mentén, amelyen egymásnak és a szerveknek átadják az energiát. A csatornák vagy meridiánok elnevezésüket az egyes szervekről kapták, amellyel összefüggésben állnak. Létezik tehát tüdő, máj, vékonybél, vese, epehólyag, stb. meridián, de a szervek meridiánjain kívül létezik két másik is, a szívburok illetve a tripla fűtő (amely a belső elválasztású mirigyek működését befolyásolja, illetve a hőszabályozást irányítja). Fontos azonban megjegyezni, hogy például a tüdő meridiánján keresztül nem csak a tüdő problémái kezelhetők, hanem fejfájás, izületi fájdalom, érrendszeri panaszok is enyhíthetők, hiszen testünk szerves egységet képez, és az egyes szervek és szövetek működése szorosan kapcsolódik egymáshoz.
Az akupunktúra: oki kezelés
Az akupunktúra segítségével nem csak panaszokat enyhítünk, hanem oki kezelést végzünk. Ha megfájdul a fejünk, és bevesszük az erre használatos pirulát, akkor tüneti kezelést végzünk: elérjük, hogy fejünk ne fájjon, azonban azt, hogy mitől fájdult meg a fejünk sokszor nem is tudjuk (hiszen rengeteg oka lehet egy fejfájásnak), és jobbhíján nem is ennek érdekében avatkozunk be, amikor lenyelünk egy pirulát. Egyszerűen a panaszt, a tünetet szüntetjük meg. Az ilyen beavatkozás ahhoz hasonlít, amikor kocsinkban kigyullad az olajlámpa, amire mi viszont jó szorosan ráragasztunk egy papirost, hogy ne lássuk azt. Az akupunktúrás orvos azt teszi, amit egy jó kocsiszerelő is tenne: megvizsgálja a motort, megkeresi, hogy mitől gyulladt ki a lámpa, és az okot szünteti meg.
Milyen betegségek kezelhetők akupunktúra segítségével?
A teljesség igénye nélkül felsorolunk néhány problémát, amelyek esetében sikeresen lehet alkalmazni az akupunktúrát.
  • Fül-orr gégészeti betegségek: a garat problémái, fülzúgás, szédülés, hallászavarok, arcidegzsába, krónikus nátha
  • Szemészeti problémák, mint például kötőhártya gyulladás, a szemgolyó gyulladásos betegsége, szemfájdalmak, retinopátia, szemizombetegségek, egyes látászavarok.
  • Légzőszervi betegségek, mint például bronchitis, asztma, légcsőhurut
  • Emésztőrendszeri problémák, mint például hányinger, étvágytalanság, hányás, gyomorhurut, hasi görcsös fájdalom, székrekedés, colitis, epehólyag-bántalmak, nyombél fekély, hasnyálmirigy-bántalmak
  • Idegrendszeri betegségek: agyvérzés utáni szövődmények, keringési zavarok, trigeminus neuralgia
  • Urogenitális megbetegedések: petefészek gyulladás, ciszták, menstruációs zavarok, prosztatagyulladás, potenciazavar
  • Egyebek, mint például allergiák, álmatlanság, ízületi- és gerincbetegségek, lumbágó, csípő-, láb-, térdizületi problémák, bokafájdalom, isiáz, aranyér, vénás rendszer keringési zavarai, vizelettartási zavar vagy inkontinencia, egyes pszichés izgalmi állapotok, különböző bőrbetegségek, befolyásolható a hormon-kiválasztódás illetve a vérképzés, szabályozhatók vegetatív eredetű szervi működészavarok, stimulálható az immunrendszer.
Forrás:
Dr. Medgyesi Eugénia főorvos, akupunktúrás orvos, bőrgyógyász szakorvos, kozmetológus: http://home.hu.inter.net/~medgyes/index.html
Gyógyítsunk másképpen: párhuzamos utak a jobb egészség felé. Reader’s Digest válogatás George Anfield szerkesztésében. The Reader’s Digest Assoc. Limited: London, 1991.
-zuzu@meno.ro-


Yin és yang

A kínai filozófia talán legjelentősebb része a "minden egyetlen rendszert alkot" hit. A föld, az égi objektumok és az ember mind egyetlen egy rendszert alkotnak. Fontos kiemelni hogy ebben a rendszerben nincsen felsőbbrendű rész. A rendszernek bármelyik eleme képes arra hogy zavarja vagy deformálja a tökéletes harmóniát. A felsőbbrendű hiányának filozófiája a társadalmi osztályok előtti korból származik. Az élelmiszer és az élethez szükséges anyagok szűkössége azt eredményezte hogy a társadalom tagjainak rendkívül figyelmesnek kellett lenniük az egyén igényeire hiszen senki sem létezhetett egyedül a közösség nélkül.
jing jang ábra
Yin a nőnemű, felelős a növekedésért, fejlődésért és szaporodásért. Yin jelenti a személy fejlődési potenciáit
A túlzásba vitt életvitel, túl sok ivás, túlzott érzelmi reakciók, túlzásba vitt munka, a nem megfelelő szexuális viselkedés, elégtelen alvás, stb mindez azt eredményezi, hogy a yin kiüresedik. A yin yang egyensúlyt tartják a legfontosabbnak, amely kulcs a hosszú és egészséges élethez. A yang  a hímnemű, aktív, teremtő. A kettő egymás párja kiegészítik egymást, és nem ellentétei egymásnak. Yang ereje nyáron éri el tetőfokát, ősszel fokozatosan meghátrál yin előtt, az utóbbi télen bontakozik ki legerősebben, hogy azután tavasszal ismét átengedje a hatalmat a jangnak. Ez a két őserő, amelyek hatalma a pozitív és negatív, az ég és föld, a mozgás és a nyugalom, a meleg és a hideg, a jó és a rossz váltakozó játékában mutatkozik meg. Együttműködésük hozza létre a kozmosz valamennyi jelenségét is.

Az öt elem


A yin és yang filozófiához szorosan tartozik az öt elem kínai filozófia tana, amelynek segítségével mélyebb megértésre tehetünk szert, a test, szellem és lélek szoros kapcsolatában, és az akupunktúra elméletében. A mikrokozmosz és a szervezet kapcsolódik az univerzumhoz, és hatással van a napi, szezonális, természetes ciklusokra. (Gondoljunk a szezonális affektív rendellenességekre, ami megnyilvánul télen, vagy például ha a fény nem elegendő). Az egyén és a világ változik az idő folyamán. De a kínai filozófia úgy gondolja, hogy ezek a változások az egyes rend és a ciklusok folyamán mennek végbe.

Ugyanígy a virágok tavasszal elültetett magvai, vagy a nyáron elvetett vetőmagok is nyáron kikelnek, hogy ősszel, illetve később, télen elhaljanak, és helyükön új magok nőjenek ismét. Ez része egy soha véget nem érő ciklusnak és az egyes szakaszok szerepet játszanak a természet egyensúlyának fenntartásában. Ugyanez a folyamat, változás történik a szervezetben, a sejtek növekednek és elhalnak, hogy helyet adjanak az új sejteknek és a test rendszerei egymással függésben, hasonló módon az évszakokhoz, együtt dolgoznak, hogy biztosítsák a kiegyensúlyozott működést, a test, a szellem és a lélek egységét, és az egészséges élet áramlását az emberben. A kínai filozófia öt különböző elemet tárgyal, az Öt-erőt egyébként ÖT ŐSERŐ-nek is nevezik.  Az ÖT-ERŐ : a víz, fa, tűz, föld, és fém.
öt elem ábra
víz-erő
A víz tulajdonságaiból kifolyólag nehezen megfogható, sejtelmes és ellenállhatatlan. Sokféle alakot ölthet. Hatalmas, veszélyes és mély, akár az óceán. Formátlanul mozog, mindent átitat és bármely csatorna alakját felveszi, amit talál, akár a köd és az eső. Szétmorzsol, akár a vízesés. Ha vízcsepp alakját ölti, sziklákat koptat el. Tornádóként vagy vízoszlopként kirobbanó erővel csavarja ki a dolgokat helyükről.
fa-erő
A hagyomány szerint a Fa energiája kiterjedő, ahogy a fa is évről évre egyre nagyobbra nő, minden irányba kiterjedve, mély gyökereket eresztve, vagy az égbolt felé valóságos szárnyakat növesztve. A Fa-erő több, mint maga a fa. Gyorsasága, akár a láncfűrész megállíthatatlan, metsző gyorsasága. A Fa-erő rugalmas. Általa képesek vagyunk állni a lelki és fizikai csapásokat. Hatásuk elér ugyan minket, de aztán rugalmasan újra kiegyenesedünk. A kudarc sem tud összeroppantani, helyette inkább - akár a fa - átalakítjuk az energiát. Mint az ágak a szélben elhajlunk, de visszatérünk helyünkre újra és újra.
tűz-erő

A Tűz az az erő, amelyet leginkább a kirobbanó energiával kapcsolunk össze. Hevessége és sebessége párban járnak. Ereje a fény ragyogásával és sebességével sugárzik kifelé. A Tűz-erő nélkülözhetetlen az emberek számára. Nélküle élettelenné válunk. A Tűz-erő lényünk mélyén születik és felfele halad. A Chi Tengeréből, az alsó Tan Tienből indul útjára. Testi, szellemi és lelki akadályokat éget fel, az izomhúzódástól kedve a lomhaságon át a depresszióig. Hatására fejlődésnek indul személyes melegségünk, humorunk és kreativitásunk. Ez az erő a lényege az intuíciónak, víziónak és képzeletnek.

föld-erő
Az Öt Erő rendszere szerint a Föld kulcsfontosságú minőség, középpont, tengely, amely körül a többi erő egymással állandó kölcsönhatásban forog. Ahogy a Föld bolygónak, úgy ennek az erőnek is hatalmas mélységei és stabilitása van.  A gömb minden tulajdonságával rendelkezik, tökéletesen kerek, tökéletesen kiegyensúlyozott. Ereje, akár a hegyeké - képes felszívni a többi erőt és fenntartani az élet valamennyi formáját. Ez az erő bennünk él. Táguló stabilitást biztosító, forrása az elfogadásnak és rugalmasságnak még a legnehezebb körülmények idején is. Egyensúlyt és mélységet ad.
fém-erő
a fém-erő nagyon sűrű, kitartó energia. A természetben a fém a föld mélyén található meg. Képes elvágni szinte minden ismert anyagot, ha megélesítik, mint például a kard pengéjét, vagy a fejsze élét, csapása halálos lehet. A Fém-erő hatalmasabb, mint a kézzel fogható fém ereje.
Wang Xiang Zhai szavaival: "A fém a csontokban és izmokban jelen levő erő, a vasakaratú szellem, amely az aranyat vagy acélt is képes elvágni." Ez az öt elem kapcsolatos a négy évszakkal (az ötödiket késő nyári szezonban találhatjuk). Az elemek kapcsolódnak a különböző érzékekhez, mint szín, érzelem, íz, hang kapcsolhatók a különböző szervekhez.



Ez az öt őselem egymással kétfajta kapcsolatban, kölcsönhatásban van:
Az építő kölcsönhatás:

A Víz táplálja a növényeket, létrejön a Fa.
A Fa meggyullad, megszületik a Tűz.
A Tűz hamut hagy maga után, a hamut magába veszi a Föld.
A Föld mélye rejti magában az érceket, azokból születik a Fém A Fém, vagyis az ásványi sók bejutnak a Vízbe.

A pusztító (szabályozó) kölcsönhatás:
A Víz eloltja a Tüzet.
A Tűz megolvasztja a Fémet.
A Fém elvágja a Fát.
A Fa a Földben gyökerezik.
A Föld felszívja a Vizet.


A belső szervek osztályozásának is a párhuzamok keresése az alapja. Az államszervezet részeinek megfelelően öt "magtárszerv" van (máj, szív, lép, tüdő és vese), továbbá hat palotaszerv" (epehólyag, vékonybél, gyomor, vastagbél, hólyag és szívburok), melyeket vízszintes és függőleges (meridionális) csatornák kötnek össze.

Ha az elemeket behelyettesítjük az emberi test yin szerveivel, a következőket láthatjuk: a Víz úgy táplálja Fát, mint a Víz elem yin szerve, a vese a Fa elem yin szervét, a májat. A máj a szívet, a szív a lépet és a lép a tüdőt. Ha az egyik elem megbetegszik, elvonja az energiát a sorban utána következõtõl, és betegség tünetei jelentkeznek. A tüneti kezelés azonban nem elegendő a gyógyuláshoz. A betegség gyökerét kell felkutatni ahhoz, hogy véglegesen megoldjuk a problémát. Az elemek együttesen is hatást gyakorolnak a fő szervrendszerekre, de kimutatható, hogy külön-külön vizsgálva az elemeket, van olyan szervrendszer, amelyre nagyobb mértékben hat, mint a többi. A tűz elem energetikai szempontból a hormonrendszerre fejti ki a legnagyobb hatást, a föld az emésztőrendszerre, a fém a légzőrendszerre, a víz a keringési rendszerre, és a fa az immunrendszerre hat.

Betegségek okai


A gyógyászatban megkülönböztetnek yin- és yang-szerveket, s mindegyik elemhez tartozik egy yin és agy yang szerv. Így kapcsolódik az egyén a természetbe, így válik vele szerves egésszé, és ez által teljesedik be a dao, vagyis a természet egyetemes törvénye. A hagyományos kínai orvoslás nagy fontosságot tulajdonított az időjárási viszonyok, továbbá az időjárás és a betegségek összefüggésének.
- A hat időjárási tényező (szél, hideg, forróság, nedvesség, szárazság, tűz) mellett a hagyományos orvoslásban a betegségek még nyolcféle okát különböztetik meg: a járványok,
- a hétféle érzelem (öröm, harag, aggódás, gondolat, szomorúság, félelem, ijedség), az étel és ital, a rendszertelen nemi élet, sérülések és kígyó vagy rovarcsípések, a bélférgek, a mérgezések és végül az átöröklés.




A hagyományos kínai orvosi vizsgálat módszerei


Az orvos a beteget a vizsgálat során szemügyre veszi (inspekció), meghallgatja (auszkultáció), kérdéseket tesz fel neki, megszagolja és kitapintja pulzusát. Így szerez információt a páciens állapotáról és állítja fel a diagnózist. Mind a négy módszer fontos szerepet játszik, nem helyettesíthetik egymást. A klinikai diagnózis felállítása csak akkor lehet pontos, ha mind a négy vizsgálati módszert igénybe veszik.


A páciens külső jegyeinek vizsgálata


Az elmélet szerint, ha valaki megbetegszik, a belső szerveinek rendellenessége külső jegyeken is megmutatkozik.
Szemrevételezéssel valójában a meridiánok rendszerét vizsgálja, mely a belső szervek funkcionális működésének figyelembevételével történik. A beteg közérzete, arca, testrészeinek színe, magatartása mind információt közöl a doktornak.
Klinikai szempontból a következőkre figyel: a páciens arckifejezése, arcának és bőrének színe, a nyak és érzékszervek, a meridiánok állapota (energiavonalak), vizelet és széklet vizsgálata.

A szemrevételezés abból áll, hogy az orvos a páciens arcán árulkodó jeleket alaposan szemügyre veszi, a nyelvet, annak színét, bordázatát, lepedékét, mert a nyelven megmutatkozó elváltozások gyakran utalnak belső szervi problémákra.

A szem vizsgálata fontos részét képezi a szemrevételezésnek. Ez egyrészt a szem külső feltérképezése, a pupilla nagysága, a kötőhártya állapota stb. Másrészt ophtalmoscope-al a belső szem vizsgálata. Ekkor a doktor vizsgálja a belső szem állapotát, az erek színe, a csarnokvíz mennyisége, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Egyáltalán figyelme mindenre kiterjed, az is látható, hogy a belső szem tisztán kivehető, vagy éppen homályos, zavaros.


A meghallgatás és megszagolás


A doktor meghallgatja a páciens hangját és adott esetben  - ha szükséges - megszagolja ürülékét, ami alapján szintén következtet az illető egészségi állapotára.
Meghallgatáskor nemcsak a hangot vizsgálja az orvos, hanem a hangváltozást is, a hangszín állapota fontos információ a tüdő állapotához kapcsolódik. A hang további vizsgálati eredményei fontos képet mutatnak a beteg belső szerveinek rendellenességéről. Meghallgatja a beszédhangot, a légzést, a köhögést, a böffenést illetve a böfögést.
A szagláláskor a testet és a betegből kiáradt szagot vizsgálja. A betegből származó szagok a belső szervek rendellenes működéséről árulkodnak, mely a bőrön vagy az érzékszerveken keresztül jutnak a külvilágba. Például a túlzottan elsavasodott embernek jellegzetes savanyú szaga van, a fertőző betegek rendszerint rothadt szagot árasztanak magukból.

A kikérdezés


A kikérdezés célja, hogy a doktor a páciensen már megfigyelt, látható külső körülményeket, összevesse a kérdéseire adott válaszokkal.
Az orvos kérdései alapján a beteg elmondja panaszait, a betegség keletkezését, fejlődését, jelenlegi állapotát, más orvostól kapott kezelést és annak eredményeit. Ismeretet szerezzen a páciens életviteléről, mindennapi életéről, munkakörülményeiről és étkezési szokásairól valamint a nemi úton terjedő kórokozók esetleges jelenlétéről.
A kikérdezés után a személyes adatokon (nem, életkor, foglalkozás, házassági állapot, nemzetiség stb.) kívül a doktor figyelmesen meghallgatja a beteg panaszairól, pillanatnyi lelkiállapotáról, a már átesett betegségeiről, előfordult családi betegségeiről szóló mondandóját röviden.


A pulzus kitapintása


A pulzus kitapintásából az orvos a beteg energia egyensúlyáról, illetve annak megbomlásáról értesül. Az ütőeret a csukló fölött a mutató-, a középső és a gyűrűsujjal érinti meg. A kitapintott pontok a különböző szervrendszereknek felelnek meg. Kétfajta tapintást különböztetünk meg, a pulzustapintást és a testtapintást. Az orvos nyomással és kopogtatással, a nyomásra való reakció útján, illetve kopogtatáskor a hallott hangok alapján ismeri fel a testben a beteg szervet.

A vér a tradícionális kínai gyógyászat értelmezése szerint

A kínai gyógyászatban használt vér fogalom különbözik a nyugati orvoslásban használt kémiailag és szövettanilag pontosan definiált vértől. A kínai orvosok véleménye szerint a Qi és a vér szorosan összekapcsolódik.

A Qi a világegyetemet betöltő energia vagy természeti erő. Az ég vagy világegyetem saját égi Qi-vel rendelkezik, ami az égből származó természeti erőkből áll, mint a napfény, a holdvilág, és a hold hatása az apályra és dagályra. Az égi Qi alatt, amelyik a legfontosabb a három közül található a földi Qi. A kínaiak hite szerint a földi Qi energiavonalakból és hálóból áll, valamint része a föld mágneses erőtere és a földfelszin alatt rejtőző hő. Végül pedig a földi Qi-n belül minden embernek, állatnak, és növénynek megvan a maga Qi-mezeje, amely szintén egyensúlyra törekszik. Ha bármi elveszíti az egyensúlyát, megbetegszik, meghal és lebomlik. A Qi-t úgy határozhatjuk meg, mint bizonyos fajta energiát, amely kifejezheti a képességeket és az erőt.  Ez az energia lehet elektromosság, mágnesesség, hő, vagy fény. Kínában az elektromos áram neve elektromos qi, a hő neve forróság qi. Az élő ember energiája az emberi qi.

akup

A qi-t a vér parancsnokának nevezik, amíg a vért a qi anyjának. 

A vér oda áramlik, ahol a Qi található. Ezért használják a kínai orvosi szövegekben a 'Qi xue' (Qi Vér) kifejezést. A vérsejtek a Qi-ből nyerik az életenergiát. Igazából az a nézet terjedt el,  hogy a vér képes tárolni a Qi-t, és segítségével jut el a levegő Qi a test minden egyes sejtjébe. A vér tehát a Qi egyik aspektusa, nem korlátozódik le tehát pusztán fizikai összetevőkre. A nyugati gyógyászatban használt vér fogalma vörösvérsejtekből, fehérvérsejtekből, trombocitákból, tápanyagokból, más fehérjékből, elektrolitokból és vízből áll. Mindegyik önálló komponens saját funkciójával bír például segít a hormonháztartásban, az oxigén és energia (glükóz) szállításban , az immunrendszer támogatásában stb. Ahelyett, hogy sejtszinten tanulmányozná, a HKO egészként tekint a testre. A vér a 'yin' jellegű, a Qi pedig yang vonásokat hordoz. Éppen ezért a legtöbb meridián (energiapálya) a vérerek mentén helyezkedik el.
akup
Az emberi testben tizenkét fő Qi-vezeték található, (valójában vezetékpárok, a test minkét oldalán egy), amelyek folyóhoz hasonlithatóak. Hat közülük az ujjakhoz, hat a lábujjakhoz kapcsolódik. Mind a tizenkét vezeték összeköttetésben áll a belső szervekkel.   Az egész testben áramoltatják a Qi-t, és összekötik a szerveket a végtagokkal. A tizenkét Qi-folyamon kivül létezik még nyolc 'különleges' Qi-vezeték is. Ezek Qi-tárolókra emlékeztetnek, amelyek a Qi áramlását szabályozzák a tizenkét vezeték Qi-szintjét. Milliónyi apró vezeték tereli a Qi-t a fő vezetékekből a test részei felé, a bőrből, a csontvelőig.  Egészségünk megőrzése érdekében a Qi-tárolóknak színültig tele kell lenniük, és a Qi akadálytalanul kell, hogy áramoljon anélkül, hogy a folyamatok elposványosodnának.
akup
A Kínai Katonaorvosi Egyetemen a Zusanli kísérlet eredményei azt mutatják, hogy gyomorsüllyedés esetén a gyomor 3-5 cm-t emelkedik. A jobb oldali kép az akupunktúra előtti állapotot mutatja, a bal oldali az akupunktúrás kezelés utánit. Az emelkedés mértéke 3-5 cm. A beteg a kezelés során fájdalommentes volt.
Az emberi test Qi-keringésének négyezer éves felfedezése óta a kínai orvosok nagy figyelmet és rengeteg energiát fordítottak a Qi viselkedésének vizsgálatára. Erőfeszítéseik eredményeként jött létre az akupunktúra, az akupresszúra vagy a testüreg-nyomásos masszázs, és a gyógynövényes kezelések. A betegségek zömét a kiegyensúlyozatlan Qi okozza. Amennyiben ez a kiegyensúlyozatlan állapot sokáig fennáll, az a szerveknek is árt, így azok fizikailag károsodhatnak. A kinai orvosok nézete szerint, mielőtt a szervek fizikai károsodása mutatkozna egy betegben, először a Qi egyensúlyában és keringésében jelentkeznek zavarok. A normálistól eltérő Qi-keringés jelzi a betegség és a szervek fizikai károsodásának kezdetét. A legjobb gyógymód a Qi kiegyensúlyozása és kiegyenlítése még a fizikai probléma megjelenése előtt. Ezért az akupunktúrás kezelések fő célja a normális Qi-keringés helyreállítása vagy serkentése.

A vér funkciói:


A vér az alábbi funkciókat biztosítja szervezetünk számára:
 
  1. Tápanyagokat biztosítani a szervek, szövetek és meridiánok számára. A vérből származó tápanyagoknak köszönhetően a szervek és szövetek normálisan tudnak működni ami a bőr egészséges fényét eredményezi az arcon és hajon. A körmök, izmok, csontok egészsége szintén a vérellátástól függ.
      
  2. Biztosítani a test mozgását. A Huang Di Nei Jing a hires kinai gyógyászati szöveg a Han-dinasztiából azt mondja: 'Elegendő vért kapva, a máj támogatja az egészséges látást. Elegendő vért kapva a láb menni tud. Elegendő vért kapva a tenyér meg tud fogni dolgokat. Elegendő vért kapva a ujjak fel tudnak venni dolgokat.' Ez illusztrálja a vér jelentőségét az egészséges izomműködésben és az érzékelésben. Ha kevés a vér szédülés, fülzúgás vagy végtag gyengeség léphet fel.                                                                                                                                                                                                                
  3.  Támogatni az agyi és mentális folyamatokat. A jó vérkeringés mentális egészségünk miatt is fontos. Elegendő vérellátással tiszta tudat, ép lélek, gyors gondolkodás és gyors reakció lehetséges. Másrészről a vérhiány rossz emlékezetet, álmatlanságot és súlyos esetekben mentális zavarokat és pszichiátriai betegségeket idéz elő.




Hagyományos Kínai gyógyászat eredményei

A hagyományos kínai orvoslás több ezer éves múltra tekint vissza. A betegségek elleni évezredes küzdelem tapasztalatainak összefoglalása fontos részét képezi a kínai kultúrális hagyományoknak. A hagyományos kínai orvostudomány az ember élettanával, patológiájával, a betgségek megelőzésével, és kezelésével, gyógyításával foglalkozik.
Wu doktor ismerteti a kínai orvostudományt a különböző országokból érkezett vendégeknek
Hagyományos Kínai Orvoslás Afrikában
Ehhez tartozik még a HKO, a kínai gyógyszerészet, klinikai gyakorlat, akupunktúra és masszázstudomány, valamint más (mintegy 30) tudományág. Kezdetben a kínai orvostudomány csak a világ kevés országában volt közismert. Később egyre tovább és tovább, szinte határok nélkül terjedt. Ma már több mint 100 országban elismert és alkalmazzák ezeket a gyógyítási módszereket. Vizsgálatok és tudományos kísérletek bizonyítják a HKO eredményeit és hatásosságát. A kínai orvostudomány lexikonában 5767 különböző kezelési módszer leírása található. A modern tudomány is egyre fontosabbnak tartja a kínai orvoslást.
Wu doktor betegeket kezel Németországban és más országokban
Gyógyíthatatlan betegségek esetén az orvosok a kínai gyógymódokban, gyógyszerekben remélnek új megoldásokat találni. A hagyományos kínai orvostudomány megbízható, stabil, egészséges módon gyógyít. Az utóbbi években pl. hatásos gyógyszereket fedeztek fel a szívbetegségek kezelésére.




Kínai gyógyszertár Hu Qingyutangban,
( Hang Zhou/ Kína )
Wu doktor kínai gyógyszereket ismertet

Hagyományos Kínai Gyógynövény Ismertetők


Niuhuang Jiangya Pian
Calculus Bovis vérnyomás csökentő tabletta
Hatása és javallatok: Tisztítja a szívet, oldja a nyálkát, csillapítja a máj működését, levezeti a yang-ot.
Alkalmazása fellángoló szív és máj tűz, feltörő szél és nyálka esetén javasolt, melynek jellemző tünetei: szédülés, szemkáprázás, idegesség, nyugtalanság. A fenti tünetekkel járó magas vérnyomású betegségben ajánlott gyógynövény készítmény.
Összetevők:Calculus Bovis Artifactus, Cornu Saigae Tataricae, Scutellarin, Margarita, Semen Cassiae, Rhizoma Chuanxiong, d-borneol, Radix Paeoniae Alba, Curcuma aromatica, Nard, Cornu Bubali, Radix Astragali, Radix CodonopsisHerba Menthae.Zhu Sha An Shen golyók
Hatása és javallatok: A vér táplálásával tisztítja a szívet, nyugtató hatású készítmény.
Alkalmas nyugtalanság, heves szívdobogás, álmatlanság kezelésére.
Összetevők: Rhizoma Cinnabaris, Radix Coptidis, Radix Rehmanniae, Angelicae Sinensis, Radix Glycyrrhizae.Guanxin Suhe Wan
Sztorax szívkoszorú golyók
Hatása és javallatok: Kiigazítja a chi-t, oldja a mellkasi feszültséget, csillapítja a fájdalmat.
Alkalmazása "dermesztő hideg chi pangás, szív edény dugulás" típusu "mellkasi akadály" szindróma okozta
mellkasi nyomás, szív tájéki fájdalom esetén javasolt. Szívkoszorúér betegségben angnia pectoris esetén a fenti tünetek alapján alkalmazható gyógyhatású készítmény.
Összetevők: Styrax liquidus, Borneolum, Olibanum (prep.), Santali lignum, Elecampanae radix.Xuefu Zhuyu Wan
Vérpangást oldó golyók
Hatása és javallatok: Élénkíti a vérkeringést, oldja a pangást, serkenti a chi-t, csillapítja a fájdalmat.Összetevők: Radix bupleuri, Radix angelicae sinensis, Radix Rehmanniae, Radix paeoniae rubra, Flos carthami
Semen persicae, Fructus auranth, Radix glycyrrhizae, Rhzioma chuanxiong, Radix achyranthis bidentatae,
Radix platycodonis.
Baihe Gujin Wan
Femovo liliom golyók
Hatása és javallatok: Táplálja a yint, nedvesíti a tüdőt, átalakítja a nyálkát, csillapítja a köhögést.
Alkalmazása "tüdő és vese yin hiány" szindróma okozta kevés köpet és száraz köhögés, torokszárazság,
torokfájdalom esetén javasolt hagyományos kínai gyógynövény készítmény.
Összetevők: Lilii Bulbus, Rehmanniae radix, Rehmanniae radix conquitq, Ophiopogonis tuber, Scrophulariae radix, Fritillariae cirrhosae bulbus, Angelica sinensis radix, Peoniae alba radix, Platycodonis radix, Glycyrrhizae
radix. Segédanyag: Mel.
Liuwei Dihuang Wan
Hat összetevőjö golyó rehmanniával
Hatása és javallatok: Táplálja a yint, erősíti a vesét. Alkalmazása a vese yin hiánya okozta szédülés, fülzúgás
derék- és alsó végtag gyengeség, éjjeli izzadás, spermatorrhea, diabetes esetén javasolt hagyományos kínai gyógynövény mixtúra.
Összetevők: Radix Rehmanniae preparata, Fructus Corni, Cortex Moutan, Rhizoma Dioscoreae, Poria, Rhizoma Alismatis.

Shexiang Fengshi Pian
"Csodaszarvas" reuma tabletta
Hatása és javallatok: Eloszlatja a szelet, eltávolítja a nedvességet, élénkíti a szervezet hálózatait, csillapítja
a fájdalmat. ALkalmazása " nedves-hideg-szél akadály" (bi) szindróma okozta izületi fájdalom, merevség, végtag görcs esetén javasolt hagyományos gyógynövény keverék.
Összetevők: Aconti tuber, Glycines semen átrum, Vespae nidus (alc. prep.)Fu Fang Dan Sheng Pian
komplex vörösgyökér tabletta

Hatása és javallatok: Élénkiti a vérkeringést, oldja a pangást, szabályozza a chi mechanizmust, csillapitja a fájdalmat. Alkalmazása chi megrekedése és a vér pangása által okozott "mellkasi elzáródás" esetén javasolt, melynek jellemző tünetei: mellkasi nyomás, sziv tájéki szúró fájdalom, angina pectoris, koszorúér betegség.Összetevők: Radix Salviae Miltiorrhizae, Radix Notoginseng, Borneolum SyntheticumRenshenbeiqi pian
Lép visszatéritő ginzeng golyók

Hatása és javallatok: Erősiti a chi-t, pótolja a vért, erősiti a lépet, táplálja a szivet. Alkalmazása "sziv és lép chi hiány, chi és vér elégtelenség" szindróma okozta szivdobogás, erős szivdobogás, álmatlanság, feledékenység, csökkent étvágy, fáradtság, sápadt-sárgás arcszin: illetve "lép nem tartja a vért a véredényekben" szindróma okozta véres széklet, áradó vagy csöpögő női vérzés, esetén javasolt.Összetevők: Ginseng radix, Atractylodis ovátae rhizoma (prep.) Poria, Glycyrrhiza rhizoma (Mel prep.), Astragalus radix (mel. prep.) Angeicae chinensis radix, Saussureae Radix, Polygalae radix, Longanae arillius, Ziziphi spinosi semen.

Wuhai Yingliu Wan
Öt-tengeri golyva golyó
Hatása és javallatok: Lágyító, duzzanatoldó. Alkalmazása nyákcsomó, golyva, szkrofula mellcsomó esetén javasolt hagyományos kínai gyógynövény készítmény.Összetevők: Herba Zosterae Marinae, Herba Sargassi, Os Sepiae seu Sepiellae, Concha Cyclinae (seu Meretricis), Algae Thallus, Radix Angelicae Dahuricae, Radix Saussureae (seu Vladimiriae), Concha Rapani, Spica Prunellae, Rhizoma Ligusticum.
reishi
ganoderma


A reishi (ganoderma) a következő betegségek gyógyítására és megelőzésére alkalmas:
alergia, angina pectoris, félelemérzet, étvágytalanság, artritisz,
asztma, hasnyálmirigy-gyulladás, magas vérnyomás, bronchitisz,
cukorbetegség, emfizémia (tüdőtágulás), májgyulladás, zsírmáj, izületi
gyulladás, koronáris szívbetegségek, hepatítisz, hemoroidok,
szívritmuszavar, szívinfarktus-megelőzés, HIV (megelőzés), agyvérzés
(megelőzés), antioxidáns, impotencia, immunrendszer megerősítése, rák
megelőzés és gyógyítás, gyomorfekély, változókori hőhullámok,
vesegyulladás, ideggyengeség, ingerültség, reuma, álmatlanság,
trombózis (megelőzés), a szervezet jobb oxigénellátása és
oxigénfelhasználása, az enzimatikus folyamatok szabályozása,
energianyereség, pozitívan hat a légzésre, emésztésre, nem engedi a
betegségek kitörését a szervezetben, jótékony hatása van tüdőgyulladás
vagy hörghurut esetén, véd az ionizáló sugárzástól, megelőzi az arterioszklerózis
kialakulását, mellkasi fájdalmak és mellkasi nyomás ellen hat, továbbá
jelentős mértékben segít NV szindróma és NV disztónia, hideg végtagok,
izomdiszrtófia esetén, a pigmentfoltok eltűnnek, a bőr rugalmasabb,
a bőr fénylő, a visszeres lábak, csökkenti a
trigliceridszintet.

Hagyományos Kínai Gyógynövény Ismertetők


Niuhuang Jiangya Pian
Calculus Bovis vérnyomás csökentő tabletta
Hatása és javallatok: Tisztítja a szívet, oldja a nyálkát, csillapítja a máj működését, levezeti a yang-ot.
Alkalmazása fellángoló szív és máj tűz, feltörő szél és nyálka esetén javasolt, melynek jellemző tünetei: szédülés, szemkáprázás, idegesség, nyugtalanság. A fenti tünetekkel járó magas vérnyomású betegségben ajánlott gyógynövény készítmény.
Összetevők:Calculus Bovis Artifactus, Cornu Saigae Tataricae, Scutellarin, Margarita, Semen Cassiae, Rhizoma Chuanxiong, d-borneol, Radix Paeoniae Alba, Curcuma aromatica, Nard, Cornu Bubali, Radix Astragali, Radix CodonopsisHerba Menthae.Zhu Sha An Shen golyók
Hatása és javallatok: A vér táplálásával tisztítja a szívet, nyugtató hatású készítmény.
Alkalmas nyugtalanság, heves szívdobogás, álmatlanság kezelésére.
Összetevők: Rhizoma Cinnabaris, Radix Coptidis, Radix Rehmanniae, Angelicae Sinensis, Radix Glycyrrhizae.Guanxin Suhe Wan
Sztorax szívkoszorú golyók
Hatása és javallatok: Kiigazítja a chi-t, oldja a mellkasi feszültséget, csillapítja a fájdalmat.
Alkalmazása "dermesztő hideg chi pangás, szív edény dugulás" típusu "mellkasi akadály" szindróma okozta
mellkasi nyomás, szív tájéki fájdalom esetén javasolt. Szívkoszorúér betegségben angnia pectoris esetén a fenti tünetek alapján alkalmazható gyógyhatású készítmény.
Összetevők: Styrax liquidus, Borneolum, Olibanum (prep.), Santali lignum, Elecampanae radix.Xuefu Zhuyu Wan
Vérpangást oldó golyók
Hatása és javallatok: Élénkíti a vérkeringést, oldja a pangást, serkenti a chi-t, csillapítja a fájdalmat.Összetevők: Radix bupleuri, Radix angelicae sinensis, Radix Rehmanniae, Radix paeoniae rubra, Flos carthami
Semen persicae, Fructus auranth, Radix glycyrrhizae, Rhzioma chuanxiong, Radix achyranthis bidentatae,
Radix platycodonis.
Baihe Gujin Wan
Femovo liliom golyók
Hatása és javallatok: Táplálja a yint, nedvesíti a tüdőt, átalakítja a nyálkát, csillapítja a köhögést.
Alkalmazása "tüdő és vese yin hiány" szindróma okozta kevés köpet és száraz köhögés, torokszárazság,
torokfájdalom esetén javasolt hagyományos kínai gyógynövény készítmény.
Összetevők: Lilii Bulbus, Rehmanniae radix, Rehmanniae radix conquitq, Ophiopogonis tuber, Scrophulariae radix, Fritillariae cirrhosae bulbus, Angelica sinensis radix, Peoniae alba radix, Platycodonis radix, Glycyrrhizae
radix. Segédanyag: Mel.
Liuwei Dihuang Wan
Hat összetevőjö golyó rehmanniával
Hatása és javallatok: Táplálja a yint, erősíti a vesét. Alkalmazása a vese yin hiánya okozta szédülés, fülzúgás
derék- és alsó végtag gyengeség, éjjeli izzadás, spermatorrhea, diabetes esetén javasolt hagyományos kínai gyógynövény mixtúra.
Összetevők: Radix Rehmanniae preparata, Fructus Corni, Cortex Moutan, Rhizoma Dioscoreae, Poria, Rhizoma Alismatis.

Shexiang Fengshi Pian
"Csodaszarvas" reuma tabletta
Hatása és javallatok: Eloszlatja a szelet, eltávolítja a nedvességet, élénkíti a szervezet hálózatait, csillapítja
a fájdalmat. ALkalmazása " nedves-hideg-szél akadály" (bi) szindróma okozta izületi fájdalom, merevség, végtag görcs esetén javasolt hagyományos gyógynövény keverék.
Összetevők: Aconti tuber, Glycines semen átrum, Vespae nidus (alc. prep.)Fu Fang Dan Sheng Pian
komplex vörösgyökér tabletta

Hatása és javallatok: Élénkiti a vérkeringést, oldja a pangást, szabályozza a chi mechanizmust, csillapitja a fájdalmat. Alkalmazása chi megrekedése és a vér pangása által okozott "mellkasi elzáródás" esetén javasolt, melynek jellemző tünetei: mellkasi nyomás, sziv tájéki szúró fájdalom, angina pectoris, koszorúér betegség.Összetevők: Radix Salviae Miltiorrhizae, Radix Notoginseng, Borneolum SyntheticumRenshenbeiqi pian
Lép visszatéritő ginzeng golyók

Hatása és javallatok: Erősiti a chi-t, pótolja a vért, erősiti a lépet, táplálja a szivet. Alkalmazása "sziv és lép chi hiány, chi és vér elégtelenség" szindróma okozta szivdobogás, erős szivdobogás, álmatlanság, feledékenység, csökkent étvágy, fáradtság, sápadt-sárgás arcszin: illetve "lép nem tartja a vért a véredényekben" szindróma okozta véres széklet, áradó vagy csöpögő női vérzés, esetén javasolt.Összetevők: Ginseng radix, Atractylodis ovátae rhizoma (prep.) Poria, Glycyrrhiza rhizoma (Mel prep.), Astragalus radix (mel. prep.) Angeicae chinensis radix, Saussureae Radix, Polygalae radix, Longanae arillius, Ziziphi spinosi semen.

Wuhai Yingliu Wan
Öt-tengeri golyva golyó
Hatása és javallatok: Lágyító, duzzanatoldó. Alkalmazása nyákcsomó, golyva, szkrofula mellcsomó esetén javasolt hagyományos kínai gyógynövény készítmény.Összetevők: Herba Zosterae Marinae, Herba Sargassi, Os Sepiae seu Sepiellae, Concha Cyclinae (seu Meretricis), Algae Thallus, Radix Angelicae Dahuricae, Radix Saussureae (seu Vladimiriae), Concha Rapani, Spica Prunellae, Rhizoma Ligusticum.
reishi
ganoderma


A reishi (ganoderma) a következő betegségek gyógyítására és megelőzésére alkalmas:
alergia, angina pectoris, félelemérzet, étvágytalanság, artritisz,
asztma, hasnyálmirigy-gyulladás, magas vérnyomás, bronchitisz,
cukorbetegség, emfizémia (tüdőtágulás), májgyulladás, zsírmáj, izületi
gyulladás, koronáris szívbetegségek, hepatítisz, hemoroidok,
szívritmuszavar, szívinfarktus-megelőzés, HIV (megelőzés), agyvérzés
(megelőzés), antioxidáns, impotencia, immunrendszer megerősítése, rák
megelőzés és gyógyítás, gyomorfekély, változókori hőhullámok,
vesegyulladás, ideggyengeség, ingerültség, reuma, álmatlanság,
trombózis (megelőzés), a szervezet jobb oxigénellátása és
oxigénfelhasználása, az enzimatikus folyamatok szabályozása,
energianyereség, pozitívan hat a légzésre, emésztésre, nem engedi a
betegségek kitörését a szervezetben, jótékony hatása van tüdőgyulladás
vagy hörghurut esetén, véd az ionizáló sugárzástól, megelőzi az arterioszklerózis
kialakulását, mellkasi fájdalmak és mellkasi nyomás ellen hat, továbbá
jelentős mértékben segít NV szindróma és NV disztónia, hideg végtagok,
izomdiszrtófia esetén, a pigmentfoltok eltűnnek, a bőr rugalmasabb,
a bőr fénylő, a visszeres lábak, csökkenti a
trigliceridszintet.

Kezelhető betegségek

Ezekre a betegségekre a WHO (az ENSZ Világ Egészségügyi Szervezete) is ajánlja az akupunktúrát.
Az idegrendszer megbetegedései:
szenvedélybetegség (alkoholizmus, cigaretta), depresszió, fejfájás (tenziós), agyvérzés utáni bénulások, Herpes zoster (övsömör), Meniere syndroma, trigenimus neuralgia*
arcidegzsába, ülőideggyulladás, epilepszia, neurotikus panaszok, álmatlanság, fóbiák, pánikbetegség, idegi eredetű fogyás, elhízás, migrén
Az emésztőrendszer betegségei:
epegörcs, epekő, székrekedés, hasmenés, gyomorsüllyedés, irritábilis bél-tünetek, hányinger, hányás, elhízás, reflux fogfájás, szájnyitási funkciózavar*
krónikus gyomor- és bélgyulladás, gyomorsav túltengés ill. hiány, gyomor és nyombélfefekély, nyelészavar, gyomorvérzés, epehólyag-gyulladás, májnagyobbodás
Mozgásszervi megbetegedések és fájdalomcsillapítás:
krónikus izületi fájdalmak, teniszkönyök, izomfájdalmak, "fagyott váll" tünetek, műtét utáni fájdalomcsillapítás, rheumatoid arthritis, isiász*
reumatikus izomgyulladás, izomsorvadás, izom, ín sérülése, ficamok utókezelése, köszvény, torticollis (ferde nyak), a gerinc betegségei: discopathia, lumbago
Urogenitalis betegségek:
impotencia, elcsöpögő vizelet (incontinencia), férfi nemzőképtelenség, vesegörcs, vizelet visszamaradás, vesekő*
enuresis, prosztata megnagyobbodás, hólyaggyulladás (cystitis), frigiditás, sterilitás
A szív- és érrendszer betegségei, vérképzőszervi betegségek:
magasvérnyomás, fehérvérsejtszám csökkenés*
alacsony vérnyomás, infarktus utáni rehabilitáció, angina, érszűkület (gangréna nélkül), agyvérzés (trombózis) utáni rehabilitáció, endokrin: a pajzsmirigy csökkent ill. túlműködése
Légzőszervi betegségek:
asthma bronchiale*
akut- és krónikus hörgőgyulladás, hörghurut, köhögés
Szülészeti és Nőgyógyászati betegségek:
farfekvéses vagy harántfekvéses magzat, fájdalmas menstruáció, női terméketlenség, nehéz szülés megindítása, anyatej elégtelenség, reggeli hányinger, szülési fájdalom csillapítás*
menstruációs zavarok, laktációs probléma, terhességi hányás, fehérfolyás, pruritus (viszketés), myoma
Gyermekgyógyászati betegségek:
ágybavizelés, rövidlátás*
születés körüli sérülések rehabilitációja, emésztési zavarok, agyvelőgyulladás utáni állapot utókezelése, megfázás, fülfájás, bőrpanaszok, fogzási problémák, epilepszia
Bőrgyógyászati betegségek:
övsömör*, csalánkiütés, ekcéma, körömgombásodás
Fül-, orr-, gégészeti betegségek:
mandulagyulladás, garat-, gégegyulladás, Méniere syndroma, arcüreggyulladás*
siketség, nátha, szagláshiány, fogínygyulladás, szájüregi fekélyek, középfülgyulladás, fülzúgás, orrvérzés, arcüreg-, homloküreggyulladás
Szemészeti megbetegedések:
rövidlátás*, távollátás, látóideg-gyulladás, kancsalság, kötőhártya-gyulladás, zöldhályog
Allergia, immunbetegségek:
szénanátha, asthma bronchiale*,autoimmun betegségek

Egyéb problémák:
hajhullás,orrvérzés,fülzúgás


Köpölyözés

A köpölyözés egy olyan ókori kínai gyakorlatra vezethető vissza amikor a bőr felületére egy vákuumozott csésze van illesztve (ezt vagy hővel vagy levegő elszívásával lehet elérni), ezáltal a bőr illetve a felszíni izmok a csészébe szívódnak. A csészét a különböző akupunktúrás pontokra helyezik, illetve olyan helyekre ahol a fájdalom jelentkezik.
 A csésze egy erre a célra speciálisan kialakított üveg, amely ellen áll a hőnek illetve a szélei lekerekítettek ezáltal síkosító (pl.:masszázs olaj) alkalmazása mellett mozgatható a bőr felszínén. Egy csésze nagyjából 10 percig van a bőrön. Ezalatt a bőrnek ezen része pirosodik, sok esetben lilára változik, ha túl sok az úgynevezett pangó vér.
A köpölyözést ma főleg fájdalom kezelésre, gyomor-bélrendszeri betegségek, tüdőbetegségek (elsősorban krónikus köhögés és asztma) gyógykezelésében használjuk, átütő eredményeket érünk el a gyógyítás terén. A köpölyözést természetesen lehet használni más betegségekre is.

Moxibuszció

A Moxibuszció egy olyan hagyományos kínai terápia, amely egy kínai gyógynövény, nevezetesen az üröm  égetésével segíti elő a gyógyulást.
Az égő gyógynövényt az akupunktúrás pontok fölé helyezik a bőr felszíne felett kb 1cm-re, de alkalmazzák az akupunktúrás tű benntartás alatti hevítésre is. Ilyenkor az akupunktúrás tű kiálló része köré helyezik el az égő gyógynövényt. Lehet egy szelet gyömbérre helyezve is égetni, ami egyáltalán nem okoz  fájdalmat a páciensnek.
A moxaterápiát több ezer éve alkalmazzák egész Ázsiában. Célja a vér erősítése és a Chi stimulálása által az egészség megőrzése.
kezelés, akupunktúra

Chi Kung

A világ legősibb, ma is élő civilizációjának egyik legnagyobb eredménye az emberben rejlő erő megmunkálása.
Azokat a belső erővel foglalkozó technikákat, amelyeket a kínaiak fejlesztettek ki, Chi Kungnak nevezzük (Chi gong: azaz szó szerinti fordítása: a belső energia gyakorlata). A Chi Kung leghatékonyabb formája olyan gyakorlatokkal kezdődik, amelyekben szinte egyáltalán nem szerepel külső mozgás. Ezt a különleges rendszert Zhan Zhuangnak (ejtsd: dzsan dzsuang) hívják. Legelterjedtebb neve a Faállás. A mozdulatlanul kitartott pozitúrák stabilizálják a testet és feloldják a Chi áramlását blokkoló akadályokat.
 A gyakorlatok növelik energiaszintünket, ezért gyakran a harcművészeti képzés alapjaként tartják számon.
Ezeknek a technikáknak elsajátításával az egyén képessé válik közvetlenül a belső energiák áramoltatására és felhasználására, kapcsolatot létesíthetünk az univerzum és a föld energiáival, valamint érintkezhetünk a természet egészével.Bizonyos energiák illetve technikák használásával a Chi Kung csökkentheti a fájdalmat, elősegítheti az állóképességet, növelheti az intelligenciát, meghosszabbíthatja az életet.

 Tai Ji Quan

"Belülről éber, nyitott, nyugodt.
   Kívülről egyenes, feszes, erőtől duzzadó.
   Ez a csend forrása.
   Midőn kemény és puha, feszes és laza,
   Mozgás és nyugalom, összehúzódás és elernyedés találkoznak, ott születik az ERŐ".
    (Wang Xiang Zhai) nagymester irása

A kínai orvoslás az embert energiamezőnek tekinti. Természettudósok és gyógyítók kutatták évezredeken keresztül, hogyan lehet a bennünk rejlő éltető erőt, a Chi-t a leghatékonyabban növelni, fenntartani és táplálni. Ennek egyik módszere a tai ji quan (tájcsi) testedzés. A tai csi ősi mestersége finom hullámzó, egymás után gondosan megtervezett mozdulatokkal csökkenti a civilizált élettel járó stresszt, egyúttal hömpölygő erőt (Chi-t) szabadítva fel. Ezt a mozgásformát gyakran mozgás közbeni meditációnak is nevezik, mivel finom, lassú és hirtelen történő mozdulatokon keresztül segíti elő a nyugalmi állapot elérését. Ahogy sok más meditációs módszer és terápia is, ez is az ősi Kínából származik, ahol először önvédelmi sportként, majd az egészségre és elmére gyakorolt kedvező hatásai miatt stresszcsökkentő és gyógyító módszerként ismerték el. 





CUKORBETEGEK RÉSZÉRE KÖTELEZŐ DIÉTA


NEM FOGYASZTHAT:

1./ Cukortartalmú édességeket, pld. cukorka, barna cukor, fehér cukor, fagylalt, édes italok, édességek, édes kekszek, sütemények, méz,
kandírozott gyümölcs, gyümölcstea, szárított gyümölcsök, piros/fehér burgonya

2./ NEM JAVASOLT TOVÁBBÁ: az állati zsírtartalmú élelmiszerek, sajt, vaj, tojássárgája  állati belsőségek, KORLÁTOZOTT MÉRTÉKBEN EHET: húsok: sertés és marhahús, halikra, tepertő. Ne egyen forró olajban sülteket (indoklás: a magas hőmérséklet károsíthatja a telítetlen zsírsavakat).

3./ 10 %-nál magasabb cukortartalmú gyümölcs pld. szőlő, és a dió nem ajánlott.

ÁLTALÁNOS ZÖLDSÉGEK ÉS GYÜMÖLCSÖK CUKORTARTALMA %-BAN

1 %    zeller, Typha Latifolia
2 %     uborka, tök, spenót, káposzta, kínai kel, zöldség, sargassum szárak, saláta, kígyó- uborka
3 %    kínai keserű tök, spenót, paprika, padlizsán, sütőtök, paradicsom,
4 %    retek, póréhagyma, karfiol, bab
5 %    bambuszrügy, zöld hagyma, kínai /yun/ lencse, egyéb lencse, borsó, sárgabarack
6 %    szójacsíra, zöld szójacsíra, spárga, őszibarack, görögdinnye, sárgadinnye, eper, lótuszgyökér
7 %    koriander, cékla, lila hagyma,piros almapaprika, más fajta paradicsom
8 %    lila szőlő, cseresznye, meggy, szilva, citrom
9 %    ananász, hosszú fehér szőlő, friss lótusz magvak, egyéb édes magvak
10%   kínai körte, egyéb körte, mandarin, narancs, grapefruit, datolya, őszibarack, mandula

TÖBB MINT 10 % CUKORTARTALMÚ GYÜMÖLCS ÉS MAGVAK

            alma 11,5 % - 13 %, dió 10,9 %. földimogyoró 10,5 %, tökmag 23 %,  görögdinnye mag 26,5 %

Megfázás, nátha, vírusos influenza esetén

A savanyú izgatja a nyálkahártyát ezért nem szabad enni: narancsot, citromot és mandarint sem. Ezek melett nem szabad enni csípőset, halat, hagymát, fokhagymát, és néhány kínai gyógynövényt sem lehet mint például ginzeng.

Kínai gyógymasszázs

A tui-na masszázs szerves része a tradicionális kínai gyógyászatnak, amely az emberi energia meridiánok manipulálásával foglalkozik. Ezért gyakran más kezelésekkel együtt alkalmazzák mint például: akupunktúra,
moxaterápia, köpölyözés. A  kínai taoizmus és a harcművészet elveit alkalmazzák a szervezet egyensúlyba hozásának érdekében. A kezelés során az egyes ízületek közötti területek kerülnek dörzsölés illetve nyomás alá ezáltal a szervezet védekező energiái kerülnek mozgásba valamint az izmok és a meridiánok is aktivizálódnak, ami a szervezet regenerálódásához vezet.

 A tui-na a Shang dinasztia idejére vezethető vissza. Krisztus születése után 600-ban került be a Birodalmi Orvosi Kollégiumba mint önálló szervezeti egység. A Csing dinasztia valamint a kommunista forradalom után a tui-na-t is, mint hagyományos gyógymódot alkalmazták újra, ahogyan más kínai orvosi és művészeti hagyományokat is újra értékeltek.


 Tui-na módszerei között szerepelnek a kézi masszázs technikák a test lágy  szöveteinek (izmok és inak) masszírozására, akupresszúrás technikák amelyek közvetlenül befolyásolják Chi az áramlását,
 valamint manipulációs technikák a mozgásszervi és szalagos kapcsolatok helyre állításához. Külsőleg gyógynövény kivonatokat illetve balzsamokat használnak a terápiás módszerek hatásának fokozásához.
 Kínában több féle tui-na irányzat is létezik, ezek oktatása a hagyományos kínai orvosi kollégiumok önálló szakképzésein történik. Valamint a tui-na orvosok ugyanazt a magas szintű szakmai képzést és megbecsülést kapják mint az akupunktőrök.

A tui-na alkalmas akut és krónikus mozgás szervi, valamint számos váz és  izom rendszerbeli betegségek kezelésére. A tui-na egyszerűsége és a speciális problémákra való fókuszálásának képessége kiválóan alkalmassá teszi a svéd típusú masszázs kiemelésére vagy helyettesítésére. A rövidebb idejű kezeléseknek köszönhetően többféle helyzetben is alkalmazható mint például: otthon, irodában, kórházban, munka közben.
 Ezért is kiválóan alkalmas akár a professzionális masszázs terapeuta vagy az aktív ön és egészség tudatos egyén számára.

Az agyban is látszik az akupunktúra

agyban_is_latszik_az_akupunkturaAzt már korábban is tisztáztuk, hogy az akupunktúra nem placebó - olyannyira, hogy az Egészségügyi Világszervezet is komolyan veszi a 2500 éves múltat magáénak tudó gyógymódot. Az 1970-es évek óta Kelet-Ázsián kívül is egyre többen kezeltetik így magukat, s bár a legtöbbeknek valószínűleg elég az a magyarázat, amely szerint az akupunktúra azzal gyógyít, hogy feloldja a csí áramlásában fellépő zavarokat.
S bár a tudomány ennél kritikusabb szemléletű, évtizedes kutatás után sem lehet biztosan kijelenteni, hogy a  tűszúrások pontosan hogyan segítik a test gyógyulását.
Wenjing Huang, a berlini Charité Orvosi Egyetem munkatársa és kollégái most száznál is több tanulmány eredményeit összesítették.
A stimulációra aktivált agyi részek pirossal, a deaktivált részek kékkel jelennek meg. Bár a csí pontos mibenléte továbbra is ismeretlen maradt, a csapatnak annyit sikerült megállapítani, hogy az akupunktúra valószínűleg egyszerre van hatással a fizikai ingerek érzékelésére és feldolgozására."
(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése