Mi a Transzhumanizmus?
Az
emberiség jövõjével kapcsolatban az utóbbi néhány évben új
paradigma alakult ki a vezető számítógéptudósok, idegtudósok,
nanotechnológusok és a technológiai fejlõdés élén álló
kutatók között. Az új paradigma elveti azt az alapvetõ
feltételezést, amely benne rejlik a hagyományos futurológiában
és gyakorlatilag valamennyi mai politikai gondolkodásmódban is. E
felételezés szerint az “emberi állapot” alapvetõen állandó:
a jelen folyamatait finomítani lehet, a vagyon növelhetõ és újra
osztható, az eszközök kifejleszthetõk és tökéletesíthetõk, a
kultúra megváltozhat, olykor drasztikus mértékben, de az magához
emberi természethez nem nyúlhatunk hozzá.
Ez
a feltételezés többé nem állja meg a helyét. Az is vitatható,
hogy igaz volt-e valaha. Az olyan újítások, mint a beszéd, az
írás, a nyomtatás, a gépek, a modern gyógyászat és a
számítógépek nem csak az emberek életmódját befolyásolták
meghatározó módon, de azt is, hogy mi az ember. Összevetve azzal,
ami az elkövetkezõ néhány évtized során bekövetkezhet, ezek a
változások lassúnak, sõt, viszonylag erõtlennek tûnnek. Vegyük
figyelembe azonban, hogy csak egyetlen új, a fentiekhez hasonló
jelentõségű találmány elég lenne ahhoz, hogy érvénytelenítse
az világunk ortodox jövõképeit.
A
“transzhumanizmus”, ami egy új gondolkodásmód megnevezéseként
terjedt el, megkérdõjelezi azt az elõfeltevést, miszerint az
emberi állapot lényegében megváltoztathatatlan. Aki elhárítja
ezt a mentális akadályt, annak radikális lehetőségek vakító
képe tárul fel, a zavartalan boldogság megteremtésétõl, egészen
az intelligens élet kihalásáig. Általában véve, a jelen
fényében a jövõ nagyon furcsának hat, de ugyanakkor talán
csodálatosnak is.
Néhány
ilyen lehetõség, amelyekrõl az elkövetkezõ években vitákat
hallhatunk majd, meglehetõsen extrém, és sci-finek tűnhet.
Gondoljunk az alábbiakra:
-
Szuperintelligens gépek. A szuperintelligencia a mesterséges
intelligencia bármely formáját - talán az „öntanító”
neurális hálózatokat - jelenti, amely gyakorlatilag bármely
területen képes klasszisokkal felülmúlni a legjobb emeri agyakat,
beleértve a tudományos kreativitást, a gyakorlati bölcsességet
és a társadalmi képességeket. Néhány elemzõ szerint a
szuperintelligencia megépítéséhez szükséges hardver és
szoftver az elkövetkezõ néhány évtizedben kifejleszthetõ lesz.
(Lásd, Moravec [1998] és Bostrom [1998].)
-
Egész életre szóló érzelmi jólét a gyönyörközpontok
újraállítása révén. Már ma is megvalósíthatók a tartós
eufória enyhe formái azon kevesek számára, akik különösen jól
reagálnak a hangulatjavító szerekre ("antidepresszánsokra").
A jelenleg fejlesztés alatt álló gyógyszerek várhatólag egyre
több “normális” ember életében csökkentik majd drasztikus
mértékben a negatív érzelmek elõfordulását. Egyes esetekben az
új hatóanyagok ártalmas mellékhatásai elhanyagolhatóak. Míg az
utcai drogok jellemzõen elpusztítják az agy neurokémiáját,
rövid ideig tartó érzelmi csúcspontot, majd összeomlást
eredményeznek, addig a modern klinikai gyógyszerek rendkívüli
pontossággal célozhatnak meg egy adott neurotransmitter vagy
receptor altípust, és így elháríthatják az alany kognitív
képességire tett negatív hatást – az alany nem fogja
“bedrogozva” érezni magát – és lehetõvé tesznek egy
tartósan, a végtelenségig fenntartható feljavított hangulatot, a
függõség bekövetkeztének veszélye nélkül. David Pearce [1997]
egy olyan poszt-Darwini korszakot jósol, amelyben az averzív
élményeket a gyönyör fokozatai váltják fel, túl a normális
emberi tapasztalat kötöttségein. Ahogy elérhetõvé válnak a
tisztább és biztonságosabb hangulatjavító szerek és
génterápiák, az éden-tervezés keresztülvihetõ lehetőséggé
válhat.
-
Személyiségpirulák. A génterápia és a gyógyszerek sokkal
többet fognak kínálni a felszínes, egysíkú gyönyörnél. A
személyiséget is módosíthatják. Segíthetnek a félénkség
legyõzésében, a féltékenység eltörlésében (Kramer [1994]), a
kreativitás növelésében, továbbá feljavíthatják az empatikus
készséget és az érzelmek mélységét. Gondoljunk csak a rengeteg
prédikációra, böjtölésre és önmegtartóztatásra, amelyeknek
az emberek korszakokon át hajlandók voltak alávetni magukat, csak
hogy nemesebbé tegyék személyiségüket. Napi pirulakoktél
lenyelésével, hamarosan sokkal alaposabban valósíthatjuk meg
ezeket a célokat.
-
Űrgyarmatosítás. Az űrgyarmatosítás mára már technológiailag
megvalósítható, de megfizethetetlenül drága. Ahogy a költségek
csökkennek, az űrgyarmatosítás elõtt elhárulhatnak a gazdasági
és politikai akadályok is. Fontos, hogy ha egyszer létrejön egy
önfenntartó gyarmat, amely képes saját gyarmatosító szondákat
küldeni az űrbe, egy exponenciális önsokszorozó folyamat indul
be, amely képes a Föld mindenféle beavatkozása nélkül
terjeszkedni galaxisunk csillagjainak millióira, majd más galaxisok
millióira is. Természetesen, ez az eseménysorozat emberi
idõmértékben rendkívül hosszú ideig fog tartani. De érdekes
lehet megjegyeznünk, milyen közel állunk ahhoz, hogy beindítsunk
egy eseményláncolatot, amelynek olyan nagy jelentõségű
következménye lesz, mint leszármazottainkkal benépesíteni a
megfigyelhetõ világegyetemet.
-
Molekuláris nanotechnológia. A nanotechnológia az atomi méretű
gépek hipotetikus tervezése és gyártása, beleértve az általános
célú “assemblereket”, olyan eszközöket, amelyek az atomok
egyenkénti rendezgetésével képesek jóformán bármilyen,
elõzőleg részleteiben specifikáckált, kémiailag megengedett
anyag-konfigurációt megépíteni, akár önmaguk pontos mását is.
A biológia bizonyítékot szolgáltat a nanotechnológia korlátozott
formájának létezésérõl: a sejt egy molekuláris önsokszorozó,
amely fehérjék sokféle változatát képes kitermelni. Az evolúció
azonban a biológiai organizmusok rendelkezésére álló tervezési
szabadságot többnyire a nem-szilárd szénstruktúrákra
korlátozza. Eric Drexler ([1988], [1992]) volt az elsõ, aki
részletesen elemezte az univerzális molekuláris assembler fizikai
lehetõségeit. Ha majd egy ilyen műszer létre jön, lehetséges
lesz bármilyen termék rendkívül olcsó (és tökéletesen tiszta)
elõállítása, a tervezési specifikáció alapján és a szükséges
energia és atomok felhasználásával. A nanotechnológia önindító
problémáját – tudniillik, hogy hogyan építsük meg az elsõ
assemblert - nagyon nehéz megoldani. Jelenleg két megközelítés
létezik. Az egyik arra épít, amit a természet már megvalósított:
a biokémiát igyekszik felhasználni új fehérjék elõállítására,
amelyek eszközként szolgálhatnak a további gyártási
próbálkozásokra. Más elgondolások a újonnan építenék meg az
atomi struktúrákat proximális szondák, például atomerejű
mikroszkópok segítségével, amelyekkel egyenként helyeznék az
atomokat egy felületre. A két módszer együttes alkalmazása is
elképzelhető. Sok kutatásra van szükség ahhoz, hogy a drexleri
nanotechnológia fizikai lehetõsége valóra váljon; ez az
elkövetkezõ néhány évben minden bizonnyal nem történik meg, de
századunk első évtizedeiben talán igen.
-
Rendkívüli mértékben meghosszabbított élet. Radikális
génterápia és más biológiai módszerek alkalmazásával
megvalósíthatónak bizonyulhat az öregedési folyamat megállítása,
valamint az, hogy állandó jelleggel stimuláljuk a szervezet
fiatalító és regeneráló mechanizmusait. Ugyanakkor elképzelhetõ,
hogy csakis a nanotechnológia valósíthatja meg ezt a fortélyt.
Időközben már léteznek nem bizonyított és nem egy esetben drága
hormonkezelési eljárások, amelyek látszólag kedvezõ hatással
vannak az idős emberek általános vitalitására, noha mostanáig
semmi sem bizonyult hatásosabbnak az élet meghosszabbítására,
mint a kalóriabevitel ellenõrzött korlátozása.
-
Az intelligens élet kihalása. A kockázatok legalább olyan
hatalmasak, mint a lehetõségek. A már felismert (noha valószínűleg
nem megfelelően ellensúlyozott) veszélyek mellett – mint például
egy világméretű katonai, terrorista vagy véletlenszerű csapás,
amely nukleáris, kémiai, virológiai vagy bakteriológiai hatások
révén következhet be –, az új technológiák kivétel nélkül
egészen másfajta veszéllyel fenyegetnek. A nanotechnológia
például borzalmas fenyegetést jelenthet puszta létünkre, ha
valamely terrorista csoport szerzi meg, még mielőtt kidolgoznánk a
megfelelõ védelmi rendszereket. Még csak az sem biztos, hogy
lehetséges a megfelelõ védelem. Talán a nanotechnológia
világában a támadásnak döntõ előnye van a védekezéssel
szemben. Nem túlzott az a feltételezés sem, hogy olyan egyéb
kockázatok is felbukkanhatnak, amelyeket ma még elképzelni sem
tudunk.
-
Az összekapcsolt világ. Az internetnek jelenlegi formájában is
hatalmas befolyása van egyes emberek életére. Lehetõségei csak
most kezdenek kibontakozni. Ez egy olyan terület, ahol a radikális
változások széleskörűen tapasztalhatók, és amelyrõl kiterjedt
médiaviták folynak.
-
Tudatunk feltöltése virtuális valóságba. Ha leszkennelhetnénk
az emberi agy szinaptikus mátrixát és számítógépen
szimulálhatnánk azt, lehetségessé válna, hogy biológiai
megtestesülésünkből átköltözzünk egy tisztán digitális
szubsztrátumba (feltéve, hogy elfogadunk egyes filozófiai
feltevéseket a tudatosság és a személyazonosság természetérõl).
Ha folyamatosan gondoskodnánk biztonsági másolatunkról,
gyakorlatilag a végtelen hosszú élet örömeit élvezhetnénk. A
szimulált neurális hálózat aktivációs folyamatának
irányításával merõben új típusú élményeket tervezhetnénk.
A feltöltés, ebben az értelemben, minden bizonnyal fejlett
nanotechnológiát igényelne. De vannak kevésbé szélsõséges
módjai is az ember és a számítógép egyesítésének.
Napjainkban a neuron/chip interfészek kifejlesztésén dolgoznak. A
technológia még korai fázisában van, de egy nap neuroprotéziseket
gyárthatunk, amelyekkel “rákapcsolódhatunk” a kibertérre. Még
kevésbé spekulatívak az immerziós virtuális valóság - például
a fejre illeszthetõ kijelzõk - különbözõ megvalósításai,
amelyek természetes érzékszerveinken keresztül tudnak
kommunikálni az aggyal.
-
A kriosztázisban lévő emberek újjáélesztése. A mai eljárással
befagyasztott embereket valószínűleg csakis fejlett
nanotechnológiával lehet majd visszahozni az életbe. Még ha
egészen bizonyosak is lennénk abban, hogy a fejlett nanotechnológia
valaha is megvalósul, továbbra sem lenne semmilyen garancia arra,
hogy a krionika ügyfeleinek szerencsejátéka sikerrel jár; lehet,
hogy a jövõ lényei nem is lesznek érdekeltek a ma embereinek
újjáélesztésében. Azonban, még az 5-10 százalékos esély is
racionális döntéssé alakítja az Alcor-szerzõdést azok számára,
akik azt meg tudják fizetni, és akik nagy értéknek tekintik saját
folytatólagos létezésüket. Ha újjáélednek, évezredekig tartó
egyéni életnek nézhetnek elébe, maguk által választott
életkörülményekkel.
Ezek
a kilátások távolinak tűnhetnek. A transzhumanisták szerint
mégis van okunk hinni, hogy nincsenek oly messze, ahogy azt sokan
feltételezik. A Technológiai Posztulátum hipotézise értelmében,
néhány fent felsorolt téma, vagy más ugyanennyire mélyreható
változás megvalósítható lesz, mondjuk, hetven éven belül (vagy
talán még korábban). Ez annak a felvetésnek az antitézise, hogy
az emberi állapot konstans. A Technológiai Posztulátum általában
a transzhumanista viták elõfeltevése. Viszont nem a vak hit
tárgya; megkérdőjelezhetõ hipotézis, amely mellett konkrét
tudományos és technológiai érvekkel állnak ki.
Ha
meggyõzõdünk arról, hogy a Technológiai Posztulátum
elfogadására jó alapunk van, milyen következményekkel járhat ez
világfelfogásunkra és életvitelünkre? Ha egyszer elkezdünk
reflektálni az ügyre és tudatában leszünk a lehetõségeinek, a
következmények is mélyrehatóak lehetnek.
Ebbõl
a tudatosságból nõ ki a transzhumanista filozófia és “mozgalom”.
Mert a transzhumanizmus több, mint egy absztrakt hit, mely szerint a
technológia eszközeivel hamarosan túllépünk biológiai
korlátainkon; kísérlet arra, hogy újjáértékeljük a
hagyományos értelemben vett emberi siralomvölgyet. Egyben kísérlet
arra, hogy egy távolba látó és építõ jellegű álláspontot
fogadjunk el a megváltozott körülményekben. Elsõdleges feladata
felébreszteni a lehetõ legszélesebb körű vitát ezekről a
témákról, és elõsegíteni jobb nyilvános elfogadásukat. A
képességek és kompetenciák halmaza, amely a transzhumanista
vitákban szükségeltetik, messze túlmutat a számítástechnikusok,
idegtudósok, szoftverfejlesztõk és más high-tech guruk
szakterületén. A transzhumanizmus nem csak a megrögzött
futurizmusra rászokott elméknek való. A társadalom minden
rétegének ügyévé kell válnia.
Az
Előrelátás Intézet (Foresight Institute) kiváló
információforrás a nanotechnológiával kapcsolatos témákhoz.
Évente konferenciákat szervez, és a nanotechnológiai szakértõk
tekintélyes gárdáját hozza össze. Az Extrópia Intézet már
több transzhumanista témájú nemzetközi konferenciát szervezett,
elnöke, Max More pedig sokat tett azért, hogy az extrópiánus
témák bekerüljenek a tömegtájékoztatásba. (Az Extrópiánus
Elvek definíciója szerint az extropianizmus a transzhumanizmus
altípusa.) 1997-ben, létrejött a Transzhumanista Világszövetsé
(WTA) azzal a céllal, hogy a transzhumanizmus fõáramú tudományos
diszciplínává alakuljon, és hogy platformot kínáljon a
különbözõ akadémikus és nem akadémikus transzhumanista
csoportok, helyi egyesületek és transzhumanista egyének
kommunikációjára. A WTA adja ki a Journal of Transhumanism
elektronikus folyóiratot, mely élenjáró tanulmányokat közöl
transzhumanista diszciplinákban kutató tudósok tollából. A WTA
weboldala jó kiindulópont a transhumanizmussal kapcsolatos témákban
kutakodók számára.
Rendkívül
nehéz megjósolni mai lépéseink következményeit. A
transzhumanisták szerint azonban a struccpolitika helyett meg
kellene próbálnunk a lehetõ legjobban megtervezni lépéseinket.
Így szükségessé válik, hogy szembenézzünk néhány hírhedt
“nagy kérdéssel”, mint az ún. Fermi paradoxon ("Miért
nem láttuk még semmilyen jelét intelligens földönkívüli
életnek?"). A probléma megköveteli, hogy belemélyedjünk
számos különbözõ tudományágba. A Fermi paradoxon nem csupán
intellektuális kihívás, hanem a gyakorlatban is hasznos lehet,
hiszen befolyásolhatja meglátásunkat az ember fennmaradásáról
és űrgyarmatosításáról (Hanson [1996]). Jelenleg azonban úgy
tűnik, hogy az evolúció tudománya nincs megfelelõ szinten ahhoz,
hogy ebben a kérdésben biztos következtetéseket vonhassunk le
saját jövõnkrõl. A jövőnkre vonatkozó másik jelentős
közvetett információforrás a fölöttébb ellentmondásos
Carter-Leslie féle Ítéletnap érv, amely a valószínűségelmélet
alapvetõ elveibõl és egyszerű empirikus feltételezésekbõl
kiindulva azt próbálja bizonyítani, hogy az emberi faj kihalása a
21. században sokkal valószínűbb, mint azt korábban gondoltuk.
Az érvet, amely az Antropikus Elv egyik verziójára épül, Brandon
Carter asztrofizikus találta ki, késõbb John Leslie filozófus és
mások fejlesztették tovább [1996]. Eddig senkinek sem sikerült
megnyugtató módon megmagyaráznia, hogy mi a hibás benne, ha van
benne hiba egyáltalán (Bostrom [1998]).
A
transzhumanizmus számára kulcsfontosságúak a széles távlatok és
a nagy jelentoségű kérdések, ez azonban nem jelenti azt, hogy a
transzhumanistákat nem érdekli, mi történik a világunkban ma.
Ellenkezõleg! A transzhumanista fórumok széleskörű és élénk
vitáin legutóbb olyan változatos témák kerültek napirendre,
mint a klónozás; a tömegpusztító fegyverek terjedése; a
neuron/chip interfészek; pszichológiai eszközök, mint például a
szkeptikus gondolkodás készsége, a természetes nyelvfeldolgozás
(NLP) és memetika; a processzortechnológia és Moore törvénye; a
nemek szerepe és a szexualitás; neurális hálózatok és neuromorf
tervezés; életmeghosszabbítási technikák, mint például a
kalóriakorlátozási technikák; PET, MRI és egyéb agyvizsgálati
eljárások; a marsi életre vonatkozó bozonyítékok (?);
transzhumanista irodalom és film; kvantumkriptográfia és
“teleportáció”; a digitális polgár; atomerejű mikroszkópia,
mint a nanotechnológia fejlõdését elősegítõ technológia;
e-commerce… Természetesen, a résztvevők nincsenek otthon egyenlõ
mértékben valamennyi területen, de sokan szeretik a számukra
ismeretlen ötletek, tények és álláspontok kutatásában való
részvétel élményét.
Az
egyik fontos transzhumanista cél feljavítani az emberi társadalom,
mint episztemikus közösség működését. Azon túl, hogy
megpróbáljuk megfejteni a ma eseményeit, megkísérelhetjük
megérteni saját magunk tökéletesítésének lehetõségeit. Létre
tudunk hozni intézményeket, amelyek növelik az akadémikus és más
tudományos közösségek hatékonyságát. Egyre több ember fér
hozzá az internethez. Programozók, szoftvertervezők, informatikai
tanácsadók és mások olyan projektekbe kapcsolódtak be, amelyek
folyamatosan növelik a hálózatba kötöttség elõnyeinek
minõségét és mennyiségét. A hipertextuális publikáció és a
kollaboratív információszűrési paradigma (Chislenko [1997])
felgyorsíthatják az értékes információ terjedését, és
segíthetik a téveszméknek és az õrült állításoknak tűnõ
információk eltörlését. Az informatikában dolgozó emberek
csatlakoznak az oktatók, tudósok, humanisták, tanárok és felelõs
újságírók hadához, akik idõtlen idõk óta törekszenek a
tudatlanság csökkentésére és az emberiség, mint egész,
racionálisabbá tételére.
Egy
Robin Hanson [1990] által kidolgozott egyszerű, de zseniális ötlet
szerint, létre kellene hoznunk a “gondolatjövõk” piacát. Ez
valójában annyit tesz, hogy fogadásokat tennénk mindenféle
ellentmondásos tudományos és technológiai témájú állításra.
Egy ilyen intézmény sok előnye közül az egyik az lenne, hogy
közmegegyezéses becslések születhetnének a megjósolt
eseményekre vonatkotó bizonytalan hipotézisek bekövetkeztének
valószínûségéről, például, hogy mikor történik meg egy
konkrét technológiai áttörés. Egyben decentralizált módszert
kínálna azoknak az embereknek a pénzelésére, akik
erõfeszítéseket tesznek gondolataik megvalósítására.
Ugyanakkor népszerűsítené az intellektuális õszinteséget
azáltal, hogy a határozott állításokat tévõ személyeket arra
bátorítaná, hogy a “szájukba” fektessék pénzüket. Jelenleg
az ötlet kísérleti fázisa, az Előrelátás Tõzsde (Foresight
Exchange), ahol az emberek “hihetõségi pontokat” tehetnek
kockára több állítással kapcsolatban. De hogy megvalósulhassanak
a lehetséges elõnyök, a piacnak valódi pénzzel kellene működnie,
integrálódva a meglévõ gazdasági struktúrába, hasonlóan a mai
tőzsdékhez. (A jelenlegi szerencsjáték-ellenes jogszabályok
akadályt jelentenek; sok országban a sport- és lóversenyfogadáson
kívül minden más fogadás tiltott.)
A
transzhumanista szemléletmód első látásra hűvösnek és
idegenszerűnek tűnhet. Sokakat megijesztenek a rohamos változások,
amelyeknek nap mint nap tanúi, és elutasítják az új
technológiákat vagy a betiltásukat sürgetik. Érdemes
visszaemlékeznünk, hogy az érzéstelenítõ szerekkel elért
szülési fájdalomcsillapítást korábban természetellenesnek
titulálták. Nemrég a “lombikbébik” ötletét még utálattal
fogadták. A génmanipulációt széleskörűen az isteni teremtésbe
való beavatkozásnak tekintik. Jelenleg, a legnagyobb etikai pánik
a klónozás kapcsán tört ki. Ma jószándékú
biofundamentalisták, vallási vezetõk és ún. erkölcsi szakértõk
egész hada formálódott, akik kötelességüknek érzik megvédeni
bennünket mindenféle “természetellenes” dologtól, ami nem
illik bele elõítéletekkel teli világnézetükbe. A
transzhumanista filozófia pozitív alternatívát kínál erre a
“tilts be mindent, ami új” megközelítésre annak érdekében,
hogy megbírkózzunk a változó világgal. Ahelyett, hogy
elutasítaná a kínálkozó, még be nem teljesedett lehetõségeket,
arra szólít fel, hogy minél határozottabban karoljuk fel azokat.
A transzhumanisták közös emberi erõfeszítésnek tekintik a
technológiai fejlődést, olyan új eszközök feltalálása
céljából, amelyekkel átalakíthatjuk az emberi állapotot, és
túlléphetünk biológiai korlátainkon. Ezzel lehetõvé válik,
hogy aki akar, poszthumán lénnyé váljon. Merõben irreleváns,
hogy az eszközök “természetesek” vagy “természetellenesek”.
A
transzhumanizmus nem begyöpösödött dogmákból álló filozófia.
A transzhumanisták a nyomatékosan technofil értékeiken túl, az
általuk kutatott problémákkal tűnnek ki. E problémák olyan
mélyreható kérdéseket foglalnak magukban, mint az intelligens
élet jövõje, de ugyanakkor jelenünk sokkal szűkebb tudományos,
technológiai vagy társadalmi vívmányai is. E témákkal
foglalkozva, a transzhumanisták egy tényszerű, tudományos,
problémamegoldó megközelítést vesznek fel. Egyik elv sem
megkérdõjelezhetetlen, sem a halál szükségszerűsége, sem a
véges földi erõforrásokra való rászorultságunk; még magát a
transzhumanizmust sem tekinti az állandó kritikai átértékelés
szükségessége felett állónak. Az ideológiának fejlõdnie kell,
és át kell alakulnia, válaszul az új tapasztalatokra és új
kihívásokra. A transzhumanisták felkészültek arra, hogy - ha
tévedtek - akkor azt belássák, és tanuljanak hibáikból.
A
transzhumanizmus egyben nagyon is gyakorlatias és kézzelfogható
lehet. Sok transzhumanista a saját életében keresi filozófiájának
alkalmazási lehetőségeit, kezdve az egészségjavító és
életmeghosszabbító diétától és gyakorlatoktól, egészen
addig, hogy krionikus befagyasztásra jegyzi elõ magát,
technológiai részvényekbe fekteti be pénzét, transzhumanista
muvészetet alkot, klinikai gyógyszereket alkalmaz a hangulat és
személyiség paramétereinek szabályozására, különféle
pszichológiai önfejlesztõ technikákat használ, és -
általánosságban - lépéseket tesz egy gazdagabb és
felelõsségteljesebb élet megvalósítása felé. Az erõt adó
mentalitás, amely általános a transzhumanisták között, a
dinamikus optimizmus: az a hozzáállás, hogy kívánatos eredmények
általában véve elérhetõk, de csakis jelentõs erőfeszítések
és bölcs döntések árán (Lásd, More [1997]).
Ön
Transzhumanista? Ha igen, várhatja, hogy saját nézeteit egyre
gyakrabban viszontlátja a médiában és a társadalomban. Hiszen
egyértelmű, hogy eljött a transzhumanista eszmék ideje.
Nick
Bostrom
Filozófia tanszék, Logika és a Tudományos módszer
London Közgazdasági Iskola nick@nickbostrom.com http://www.nickbostrom.com
Filozófia tanszék, Logika és a Tudományos módszer
London Közgazdasági Iskola nick@nickbostrom.com http://www.nickbostrom.com
Irodalom
Bostrom, N. 1998. “How long before superintelligence?” International Journal of Futures Studies, 2. (Elérhetõ:http://www.hedweb.com/nickb/superintelligence.htm)
Bostrom, N. 1998. “Investigations into the Doomsday Argument”http://www.anthropic-principle.com/preprints/inv/investigations.html
Bostrom, N. 1997. “The Fermi Paradox”http://www.ndirect.co.uk/~transhumanism/Fermi.htm
Chislenko, A. 1997. “Collaborative Information Filtering”http://www.lucifer.com/~sasha/articles/ACF.html
Drexler, E. 1992. Nanosystems. John Wiley & Sons, New York.
Drexler, E. 1988. Engines of Creation: The Coming Era of Nanotechnology. Fourth Estate. London. http://www.foresight.org/EOC/index.html
Hanson, R. 1996. “The Great Filter: Are we almost past it?”http://hanson.berkeley.edu/
Kramer, P. 1994. Listning to Prozac. Penguin. U.S.A.
Leslie, J. 1996. The End of the World: The Ethics and Science of Human Extinction. Routledge, New York.
More, M. 1997. “The Extropian Principles”http://www.extropy.com/~exi/extprn26.htm
More, M. 1995. “Dynamic optimism: Epistemological Psychology for Extropians” http://www.primenet.com/~maxmore/optimism.htm
Moravec, H. 1998. Robot, Being: mere machine to transcendent mind. Oxford Univ. Press.
Pearce, D. 1997. “The Hedonistic Imperative”.http://www.hedweb.com/hedab.htm
Bostrom, N. 1998. “How long before superintelligence?” International Journal of Futures Studies, 2. (Elérhetõ:http://www.hedweb.com/nickb/superintelligence.htm)
Bostrom, N. 1998. “Investigations into the Doomsday Argument”http://www.anthropic-principle.com/preprints/inv/investigations.html
Bostrom, N. 1997. “The Fermi Paradox”http://www.ndirect.co.uk/~transhumanism/Fermi.htm
Chislenko, A. 1997. “Collaborative Information Filtering”http://www.lucifer.com/~sasha/articles/ACF.html
Drexler, E. 1992. Nanosystems. John Wiley & Sons, New York.
Drexler, E. 1988. Engines of Creation: The Coming Era of Nanotechnology. Fourth Estate. London. http://www.foresight.org/EOC/index.html
Hanson, R. 1996. “The Great Filter: Are we almost past it?”http://hanson.berkeley.edu/
Kramer, P. 1994. Listning to Prozac. Penguin. U.S.A.
Leslie, J. 1996. The End of the World: The Ethics and Science of Human Extinction. Routledge, New York.
More, M. 1997. “The Extropian Principles”http://www.extropy.com/~exi/extprn26.htm
More, M. 1995. “Dynamic optimism: Epistemological Psychology for Extropians” http://www.primenet.com/~maxmore/optimism.htm
Moravec, H. 1998. Robot, Being: mere machine to transcendent mind. Oxford Univ. Press.
Pearce, D. 1997. “The Hedonistic Imperative”.http://www.hedweb.com/hedab.htm
Intézmények
Extrópia Intézet
Előrelátás Tõzsde
Előrelátás Intézet
Transzhumanista Világszövetség
Extrópia Intézet
Előrelátás Tõzsde
Előrelátás Intézet
Transzhumanista Világszövetség
Hálás
vagyok David Pearce-nek és Anders Sandbergnek e szöveg korábbi
verzióira tett alapos megjegyzéseikért. N. B.
A géntechnológia - a világ jövője, vagy megsemmisítés?
Bent
a mag van kromoszómák, ezek a gének. Főleg kromoszómák
DNS-t, mi vagyunk mi vagyunk. De meg lehet változtatni
bennünket átállítani a gének. Lehet, hogy így hamisítani
a hardier növények, több állatállomány, stb Ez lehet egy módja
annak, hogy csak kaját, hogy a világ megoldása kór és más
hasonló. De vajon tényleg a változtatás jogát a mi belső
mag? A mi gének van egy "nyelv" négy betű (A, T, G,
C), amely ellenőrzi, hogy mi lesz a virág, egy ember vagy egy
madár, és utasítja a testünk előállítani a szükséges
proetiner. Ez a nyelv közös valamennyi földi élőlény. A
burgonya olvashatják el a torskgen.
Az elmúlt években megtanulta, hogy "kivágás és beillesztés"-val DNAmolekyler és adja meg ezeket a legtöbb élőlény. Ezt hívjuk a géntechnológia.
Az elmúlt években megtanulta, hogy "kivágás és beillesztés"-val DNAmolekyler és adja meg ezeket a legtöbb élőlény. Ezt hívjuk a géntechnológia.
Hogy
mit lehet használni a géntechnológia?
Az ember több ezer évvel ezelőtt gyakorlatilag alkalmazott genetika, amikor búcsút állatok és növények át termelni kombinációi jellemzők. Ma már nem korlátozódik a fajokat, amelyek természetes módon lépte át egymásnak. Egy most, a génsebészet mozogni gének különböző fajok és átmész egy állat fagyálló olyan növény, amely nem ott, hogy kibírja a hideget. Talán így több élelmiszert és kevésbé növények semmisíteni.
Az ember több ezer évvel ezelőtt gyakorlatilag alkalmazott genetika, amikor búcsút állatok és növények át termelni kombinációi jellemzők. Ma már nem korlátozódik a fajokat, amelyek természetes módon lépte át egymásnak. Egy most, a génsebészet mozogni gének különböző fajok és átmész egy állat fagyálló olyan növény, amely nem ott, hogy kibírja a hideget. Talán így több élelmiszert és kevésbé növények semmisíteni.
Azt
is hiszem, hogy fel tudjuk használni a genetikai manipuláció, hogy
a genetikai betegségek gyógyítására. Amelyek közül az
egyik az, hogy a gén hiányzik néhány, a szervezet sejtjei. Ez
az úgynevezett szomatikus génterápia. Ez a módszer még
fejlesztés alatt áll.
A
fejlődő országokban, a gazdaság jelentősen javítaná, ha hozam
biztosítható lenne. Ez elérhető azáltal, hogy a gének a
növények ellenálló a különböző fenyegetések, akik ahol
termesztenek. Ez pedig Amellett, hogy az ország meglehetősen
jó a gazdaságnak, amely képes erre, hogy a szegény ember adott
élelmiszer a napra.
Azt is oldja meg a súlyos genetikai betegségek, mint a korai öregedés.
Az persze, hogy előnyt jelent, ha a géntechnológia megoldaná Világ éhség rossz részek, de amire igazán szükség van a kereskedelem más, gazdagabb országok, és semmi nem érdekli a genetikailag módosított élelmiszerek. A Nyugat is segíti a fejlődő országokat a genetikai manipuláció, de esélye, ha senki sem hajlandó megvenni a betakarítás, nehogy a genetikailag módosított élelmiszereket. Ez különösen igaz a jelenlegi bizonyítékok bemutatása, ha a géntechnológiával módosított élelmiszerek veszélyes lehet.
Azt is oldja meg a súlyos genetikai betegségek, mint a korai öregedés.
Az persze, hogy előnyt jelent, ha a géntechnológia megoldaná Világ éhség rossz részek, de amire igazán szükség van a kereskedelem más, gazdagabb országok, és semmi nem érdekli a genetikailag módosított élelmiszerek. A Nyugat is segíti a fejlődő országokat a genetikai manipuláció, de esélye, ha senki sem hajlandó megvenni a betakarítás, nehogy a genetikailag módosított élelmiszereket. Ez különösen igaz a jelenlegi bizonyítékok bemutatása, ha a géntechnológiával módosított élelmiszerek veszélyes lehet.
Hogy
képes kezelni a súlyos genetikai rendellenességek, amit emberek
milliói számára a reményt, egy példa a Hutchinson-Gilford prog
riál szindróma (HGPS) egy súlyos betegség, ami miatt korai
öregedés.Gyermekeket, akik ebben a betegségben szenved általában
halni közepén serdülőkorban, ha azok már megöregedett. Ezek
a gyermekeknek biztosítani kell olyan gyógyszer, amely lassítja
öregszik. De ha sikerül egy ilyen gyógyszert, akkor akkor
lehetősége van arra, hogy részesülhessenek e? Az egyik ember
legnagyobb álma az, hogy egy hosszabb életet élnek, és egy
kor-gátló gyógyszer lenne harc kb. Minden valószínűség
szerint csak a leggazdagabb nyereség. A beteg gyerekek nem
vették figyelembe, és a termék lenne ehelyett leütési nagy
összegeket a felső osztályokban. Mégis, a problémát meg
kell oldani a betegség.
Az etikai részét a géntechnológia
Van-e
joga kísérletezni természet és a természeti körülmények, vagy
ideges lesz ez olyasmi, amit nem lehet ideges?
Van-e joga a tervezésre az emberek igényeinek és a klón a szuper katonák, amelynek egyetlen célja, hogy járjon el a halál gépet?
Van-e joga, hogy a szülők eldönthetik, hogy gyermekeik így kell kinéznie, hogy egyáltalán jogosult megváltoztatni egy személy gének nélkül valódi oka?
Mi van szerzés egy jövőbeli, ahol mutáció lehet előállítani, az igényeknek megfelelően és a kényelem, de már túl messzire ment, hogy képesek vagyunk változtatni a világot magunk körül, mert illik hozzánk?
Vannak dolgok, mint például a világméretű éhínség, nem kényszerít bennünket, hogy használják a genetikai mérnöki megoldások, de leszünk képesek megállítani az egészet, vagy a jövőben a technológia vált hatalmas piac számukra a vadászat a tökéletes önálló és az örök élet?
Van-e joga a tervezésre az emberek igényeinek és a klón a szuper katonák, amelynek egyetlen célja, hogy járjon el a halál gépet?
Van-e joga, hogy a szülők eldönthetik, hogy gyermekeik így kell kinéznie, hogy egyáltalán jogosult megváltoztatni egy személy gének nélkül valódi oka?
Mi van szerzés egy jövőbeli, ahol mutáció lehet előállítani, az igényeknek megfelelően és a kényelem, de már túl messzire ment, hogy képesek vagyunk változtatni a világot magunk körül, mert illik hozzánk?
Vannak dolgok, mint például a világméretű éhínség, nem kényszerít bennünket, hogy használják a genetikai mérnöki megoldások, de leszünk képesek megállítani az egészet, vagy a jövőben a technológia vált hatalmas piac számukra a vadászat a tökéletes önálló és az örök élet?
Én
most néztem meg különböző dolgokat génmanipuláció és gén
manipuláció és megállapította, pozitív és negatív
bizonyítékokat. Nem tudsz nézni távol éhínséget és a
betegségeket. De ez tényleg egy olyan utat, hogy tegyen? Én
magam nagyon ambivalens vagyok ebben a kérdésben.
Éhínség
és betegségek, melyek azt mondta, hogy kényszeríteni bennünket,
hogy vegye igénybe a genetikai manipuláció, és a gyomromban érzés
azt mondja, hogy ez nem olyasmi, amit végre kell hajtania. Nincs
értelme, hogy meg kell változtatni a természet legbelső mag. Nem
tudok megszabadulni a kellemetlen érzést, amit érzek genetikai
manipuláció. Tervezés egyedben fog, és pénzt az ilyen
típusú géntechnológia van, véleményem szerint teljességgel
elfogadhatatlan. Azonban előfordulhat, hogy meg kellene vinni
ezt a fajta módszert tartja a világ népessége talpon előtt
vagyunk, ha valaha is tanulnunk együtt élni az egyensúlyt.
Transzhumanizmus
[bevezető szerkesztése]
A Wikipédiából, a szabad
enciklopédiából
„A
transzhumanizmus szerint, ha valaki életveszélyben van, meg kell
menteni.
Ha képes vagy javítani valakinek az egészségi állapotán, akkor tedd meg.
Ennyi, különleges esetek nélkül, kortól függetlenül.
Anélkül, hogy megkérdeznéd tőle, hogy hány éves.” [1]
A transzhumanizmus a tudománynak éstechnikának az ember szellemi és fizikai képességeinek fejlesztésére való felhasználását támogató nemzetközi intellektuális és kulturális mozgalom. A mozgalom szükségtelennek és nemkívánatosnak tartja az „emberi állapot” egyes jellemzőit, mint például a betegségeket, afogyatékosságot, az öregedést és a (nem önkéntes) halált. A transzhumanisták a biotechnológiákban és más feljövő technológiákban látják a megoldást ezekre a problémákra. Előnyeik mellett ezen technológiák veszélyei, hátrányai is foglalkoztatják a transzhumanista mozgalmat.[2]
Ha képes vagy javítani valakinek az egészségi állapotán, akkor tedd meg.
Ennyi, különleges esetek nélkül, kortól függetlenül.
Anélkül, hogy megkérdeznéd tőle, hogy hány éves.” [1]
A transzhumanizmus a tudománynak éstechnikának az ember szellemi és fizikai képességeinek fejlesztésére való felhasználását támogató nemzetközi intellektuális és kulturális mozgalom. A mozgalom szükségtelennek és nemkívánatosnak tartja az „emberi állapot” egyes jellemzőit, mint például a betegségeket, afogyatékosságot, az öregedést és a (nem önkéntes) halált. A transzhumanisták a biotechnológiákban és más feljövő technológiákban látják a megoldást ezekre a problémákra. Előnyeik mellett ezen technológiák veszélyei, hátrányai is foglalkoztatják a transzhumanista mozgalmat.[2]
A
transzhumanizmus kifejezést (amit H+-szal
vagy h+-szal
is jelölnek[3] )
gyakran használják az „ember továbbfejlesztésének”
szinonímájaként. Bár a transzhumanista szó először 1957-ben
jelent meg, a jelenlegi jelentése a ’80-as
években alakult
ki, amikor amerikaitudósok,
művészek és jövőkutatók egy
csoportja megalapította azt a szervezetet, amely azóta a
jelenlegi transzhumanista mozgalommá nőtte ki magát. A
transzhumanista gondolkodók azt jósolják, hogy az emberiség
idővel jelentősen átalakul, annyira más, és több lesz, hogy
egy más néven (poszthumán) kell majd nevezzük.[2] Ezért
a transzhumanizmust néha „poszthumanizmusnak” is nevezik, vagy
olyan átalakító aktivizmusnak, amelyet a poszthumanista ideálok
motiválnak.[4]
A
nagymértékben átalakult jövőbeli emberiség transzhumanista
víziója sok támogatót és kritikust vonzott. Míg egy ellenző
„a világ legveszélyesebb elgondolásának” nevezte[5],
addig egy támogató „az emberiség legmerészebb, legbátrabb,
legidealistább vágyait összefoglaló mozgalomnak”[6].
Tartalomjegyzék |
Története [szerkesztés]
Nick
Bostrom 2005-ben megjelent, „A
transzhumanista gondolat története” (A
History of Transhumanist Thought) című cikkében a
transzhumanizmus gyökereit a reneszánsz humanizmusban és
a felvilágosodásban vélte
felfedezni. Giovanni Pico della Mirandola mindenkit saját szobra
megformálására szólított fel, René
Descartes úgy
tartotta, hogy tudományos
módszere az
emberi lét fejlődését fogja eredményezni, Marquis de Concordet
pedig a gyógyászattól várt
egyre magasabb átlagéletkort. A 20.
században a
transzhumanizmus közvetlen előfutára volt J.B.S Haldane 1923-ban
írt „Daedalus:
A tudomány és a jövő” (Daedalus:
Science and the Future) című esszéje amely a genetika és
más fejlett biológiai tudományágak
alkalmazásainak lehetséges előnyeiről szól.
Julian
Huxley, Aldous
Huxley –
aki Haldane gyerekkori barátja volt – bátyja használta először
a transzhumanizmus szót. 1957-ben
a következőképpen határozta meg azt: „az ember ember marad,
de túllépi saját határait miközben megvalósítja emberi
természetének lehetőségeit”.[7] Definíciója
jelentősen különbözik az ’80-as
években használttól.
Az
egyértelműen azonosítható transzhumanista mozgalom kialakulása
a 20. század utolsó évtizedeire tehető. 1966-ban
FM-2030 (korábbi nevén F.M. Esfandiary) – aki a New
York-i
The New School for Social Research-ön tanította „az
ember új koncepciói” című
tárgyat – nevezte először a „posthuman”-hoz (poszthumán –
ember utáni) vezető új technológiákat, életstílust és
világnézetet felkaroló embereket „transhuman”-nak (a
„transitory human” – átmeneti ember –
rövidítéseként).[8] 1972-ben
Robert Ettinger "Emberből
szuperember" (Man
into Superhuman) című könyvével jelentősen hozzájárult a
transzhumanizmus fogalmának kialakulásához. 1973-ban
FM-2030 kiadta az"Upwinger
kiáltványt" (Upwingers
Manifesto), hogy felélénkítse a tudatos transzhumán
aktivizmust.[9]
Marvin
Minsky számítógéptudós,
a mesterségesintelligencia-kutatás egyik
legjelentősebb alakja a ’60-as
években írt
az emberi és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról.
A későbbi évtizedekben a számítógéptudomány további
befolyásos gondolkodókat adott az emberiségnek, mint például
Hans Moraveket és Raymond
Kurzweilt,
aki a technikai fejlesztések és
transzhumanista jövőkutatás területén
is otthonosan mozgott.
Az
első transzhumanisták a ’80-as évek elején, a Los
Angeles-i University
of California-n
találkoztak, amely a transzhumanista összejövetelek fő
központjává vált. Itt tartott FM-2030 előadásokat a
nézeteiről „Harmadik
út” címmel.
Az EZTV nevű, transzhumanisták és más jövőkutatók által
gyakran látogatott mediaművészeti intézéményben mutatta be
Natasha Vita-More 1980-ban „Elszakadás” (Breaking
Away) című
kísérleti filmjét, amelynek témája az emberiség elszakadása
biológiai korlátaitól és a Föld
gravitációjától.[10][11] FM-2030
és Vita-More később együtt szerveztek transzhumanista
találkozókat Los Angelesben. 82-ben Vita-More kiadta
a Transzhumanista
Művészeti Nyilatkozatot (Transhumanist
Art Statement)[12] és
hat évvel később létrehozta a TransCentury
Update című,
transzhumanista témájú kábel-TV műsort amely több mint
100 000-es nézettséget ért el.
1986-ban Eric
Drexler kiadta
a „Teremtés
gépei: A nanotechnológia közeledő korszaka” (Engines
of Creation: The Coming Era of Nanotechnology)[13] című
könyvét amely a nanotechnológia és
a molekuláris
gyárak lehetőségeiről
szólt, majd megalapította az Előrelátás
Intézetet (Foresight
Institute). Az első a krionikát kutató,
támogató és végző nonprofit intézményként a Alcor Élet
Meghosszabbítási Alapítvány (Alcor Life Extension Foundation)
dél-kalifornai irodája vált a jövőkutatók központi
találkozóhelyévé.
1988-ban Max
More megalapította
az Extrópia Intézetet, 1990-ben
pedig az „Extrópia
Elvei”[14] fő
szerzője volt, amely nagymértékben hozzájárult a
transzhumanista alapelvek kialalkulásához. 1990-ben új alapokat
adott a modern transzhumanizmusnak, újradefiniálva azt:[15]
„
|
A transzhumanizmus több
filozófia együttese amely utat keres a poszthumán állapot
elérése felé. A transzhumanizmusnak és a humanizmusnak több
közös pontja van, egyebek közt az ésszerűség és a
tudomány tisztelete, a fejlődés iránt való elkötelezettség
és az emberi és transzhumán élet tisztelete. […] A
transzhumanizmus eltér a humanizmustól abból a szempontból,
hogy felismeri és üdvözli a tudomány és technika életünket
megváltoztató hatásait.
|
”
|
– Max
More
|
1998-ban
Nick Bostrom és David Pearce filozófusok megalapították
a liberális demokrata beállítottságú
Transzhumanista Világszövetséget (World Transhumanist
Association). 1999-ben a WTA kiadta a Transzhumanista
Nyilatkozatot. A szervezet által elkészített Transzhumanista
GYIK (The Transhumanist FAQ) két hivatalos definíciót is ad a
transzhumanizmusról:
- „Intellektuális és kulturális mozgalom, amely támogatja és kívánatosnak tartja az emberi állapot alapvető javítását, továbbá az öregedést megakadályozó technológiák széles körű terjesztését és alkalmazását, valamint az emberi intellektuális, fizikai és pszichológiai képességek nagymértékű fejlesztését.”
- „Az alapvető emberi korlátok átlépéséhez vezető technológiák következményeinek, ígéreteinek, lehetséges veszélyeinek és a kifejlesztésükhöz kapcsolódó etikai problémáknak a vizsgálata.”
Anders
Sanders neves transzhumanista több hasonló definíciót gyűjtött
össze weblapján.
2006-ban
az Extrópia Intézet vezetői megszüntették az intézményt,
megállapítva, hogy a szervezet „elvégezte
küldetését”.[16] Ezáltal
a Transzhumanista Világszövetség vált az elsődleges nemzetközi
transzhumanista szervezetté.
Elmélet és gyakorlat [szerkesztés]
Bár
több mozgalom kutatja a szegénység, betegség, fogyatékosság
és alultápláltság visszaszorításának lehetőségeit a
tudomány és a technika felhasználásával, a transzhumanizmus
kiemelkedik ezek közül az emberi test mindenki által elérhető
fejlesztésére való összpontosítása által. Több
transzhumanista aktívan viszgálja a jövő lehetséges
technológiáit és társadalmi rendszereit minden élet
minőségének javítása céljából, miközben a politikai és
jogi egyenlőséghez vezető utat keresik az emberrel vele
született mentális és fizikai korlátok ledöntése által.
A
transzhumanista filozófusok szerint azon túl, hogy a fejlődés
és javulás vágya alapvető etikai alapelv, az emberiség el fog
érni egy posztdarwini állapotot, melyben képes lesz irányítani
saját evolúcióját. Ebben az állapotban a
természetes evolúciót a
szándékos változtatások váltanák fel. Emiatt a
transzhumanisták a biológiai határok leküzdésének több
tudományt átfogó megközelítésének a hívei. A jövőkutatáson
kívül számos tudományterület, például
a filozófia, közgazdaságtan, történelem és
a szociológia eredményeit
is felhasználják. Sok filozófussal és társadalomkritikussal –
akik morális értéket tulajdonítanak a természetes rendszerek
megörzésének – ellentétben a transzhumanisták a
„természetes” fogalmát legalább problémásnak látják,
rosszabb esetben pedig a haladás akadályának. Emiatt több
jelentős transzhumanista utal bal és jobboldali kritikusaira mint
"biokonzervatívokra" vagy "bioludditákra"
(géprombolókra). A géprombolók egy tizenkilencedik századi
iparosodás elleni mozgalom volt, amely az emberi munkaerő
gépekkel való helyettesítése ellen küzdött.
Eggyéváló
technológiák,
egy 2002-es jelentés a nano-, bio-, információs és tudati
technológiák (NBIC) keveredésének lehetőségeiről.
Számos
transzhumanista viszonylag absztrakt, elméleti módon közelíti
meg az új technológiák lehetséges előnyeit. Mások jól
körulírt változtatásokat javasolnak, köztük olyanokat is
amelyek öröklődnének. A transzhumanistákat gyakran
foglalkoztatja az emberiidegrendszer fejlesztésének
lehetőségei. Bár többen javasolják a periférikus idegrendszer
módosítását is, a szemilyiség központjának az agyat tartják,
ezért a legtöbb figyelmet erre fordítják. A transzhumanisták
általában támogatják az új technológiákat, mint
ananotechnológia, biotechnológia,
információs technológia és a kognitív
tudományösszekapcsolódását,
és az olyan lehetséges jövőbeli technológiákat, mint a
szimulált valóságok, mesterséges
intelligencia,
elme-átvitel, és a krionika. A transzhumanisták hiszik, hogy az
emberiségnék fel kell használni ezeket a technológiákat, hogy
többé váljon. Ezért támogatják a tudati szabadság (a
tudatállapot megváltoztatásának lehetősége), a morfológiai
szabadság (a test megváltoztatásának lehetősége), és a
reprodukciós szabadság mint személyiségi jogok elismerését és
védelmét. Ezek garantálják az egyéneknek a fokozatos
szuperhumánná válás választásának lehetőségét, amelyet az
emberi faj következő jelentős evolúciós lépésének
tekintenek. Egyesek szerint az embert fejlesztő technológiák
lehetségessé teszik ezt a huszonegyedik század közepe felé.
Egy,
az amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány (National Science
Foundation) és az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium (U.S.
Department of Commerce) által 2002-ben
készült, az Eggyéváló technológiák az emberi képességek
javításáért („Converging
Technologies for Improving Human Performance”) című
jelentés az NBIC tudományokról szóló leírásokat és a
terület neves szakértői által írt jegyzeteket tartalmaz. A
jelentés ezen technológiák a transzhumanista célok – mint
például a javított képességek és egészségi szint –
lehetséges megvalósításában történő felhasználásáról
szól. Szintén szerepel benne az emberfeletti képességek katonai
felhasználásának lehetősége és a javított ember-gép
kapcsolatok ipari felhasználása. Bár ezen technológiák
nemzetközi megvitatása erős kritikákat kapott a
transzhumanista, ezáltal tudományos-fantasztikus felhangjai
miatt, az agy és a test megváltoztatását lehetővé tevő
technológiák kutatása az utóbbi időkben felgyorsult az
Amerikai Védelmi Minisztérium (U.S. Department of Defense)
támogatása által.
Egyesek,
mint például Raymond
Kurzweil úgy
gondolják, hogy a technológiai változások üteme egyre gyorsul.
Ez a következő ötven évben nem csak áttörő technológiai
fejlődést, de akár egy technológiai
szingularitást is
okozhat amely alapvetően változtatná meg az emberiség
természetét.[17] Azok
a transzhumanisták, akik szerint az esemény lehetséges, úgy
gondolják, hogy szükséges is. Ugyanakkor sokan aggódnak a
rendkívül gyors technológiai változások veszélyei miatt,
ezért lehetőségeket keresnek a fejlett technológiák
felelősségteljes felhasználásaira. Bostrom részletesen írt az
emberiség létét fenyegető kockázati tényezőkről, például
az új technológiák veszélyeiről.[18]
Gyakorlati
kérdésekben, mint az egyén fejlődésének és a test
módosításának támogatói, a transzhumanisták általában
használják azokat a jelenleg elérhető technikákat és
technológiákat, melyek javítják a tudati és fizikai
teljesítőképességet. Emelett igyekeznek olyan életstílust
élni, amely javítja az egészségi állapotukat, illetve amely
mellett várhatóan minél magasabb életkort érhetnek meg.
Koruktól függően egyes transzhumanisták aggódnak amiatt is,
hogy esetleg nem fogják megérni a jövő technológiáinak majdan
köszönhető lehetőségeket. Ezért többen érdeklődnek az
emberi élet meghosszabítását ígérő lehetőségek iránt,
ugyanakkor támogatják a krionika kutatását, hogy az minél
előbb konkrét lehetőség legyen a jelenlegi, még bizonyítatlan
elmélet helyett. Léteznek területenkénti és globális
transzhumanista közösségek is többféle célkitűzésekkel,
lehetőséget adva a terület témáinak megvitatására.
Irányzatai [szerkesztés]
Többféle
transzhumanista világkép létezik. A transzhumanista gondolkodók
többsége összetett és egyedi nézeteket vall amelyeket
állandóan fejlesztenek és felülvizsgálnak.[19] A
következő lista a transzhumanizmus fő irányzatait foglalja
össze:
- Demokratikus transzhumanizmus: A liberális demokráciát, a szociáldemokráciát és a transzhumanizmust ötvöző politikai filozófia.[20]
- A hedónista parancsolat: A technológiák minden létforma szenvedését megakadályozó felhasználását kötelességként felfogó morálisfilozófia.
- Libertárius transzhumanizmus: A libertáriánizmust és a transzhumanizmust ötvöző politikai filozófia.[21]
- Posztgenderizmus: A nemek fejlett biotechnológia és reprodukciós technológiák segítségével való eltörlését támogató szociális filozófia.[22]
- Szingularitáriánizmus: A technológiai szingularitást lehetségesnek tartó és annak biztonságos eléréséhez szükséges hatásokat kiváltó tetteket támogató morális filozófia.[17]
Spirituális megközelítése [szerkesztés]
A
transzhumanisták túlnyomó része nem vallásos,
legtöbbjük agnosztikus vagy ateista.[23] Néhányan
keleti filozófiai hagyományokat
követnek vagy mint például a mormon transzhumanisták,
elméleteiket össze tudták egyeztetni a hagyományos nyugati
vallásokkal. Világi nézeteik ellenére több transzhumanista
hisz vallásokra jellemző elméletekben, mint például a
halhatatlanság. Több, a 20.
század végén
keletkezett ellentmondásos új vallási mozgalom – mint például
a raelizmus –
kifejezetten támogatta a transzhumanista célokat, például az
elme és a test technológiai úton való fejlesztését.[24] Míg
a legtöbb transzhumanista gondolkodó a technologia gyakorlati
felhasználására koncentrál, egyesek szerint a neuroteológia és
a neurotechnologiai alkalmazások által az emberiség jobban
megértheti a megváltozott tudatállapotú tapasztalatokat,
melyeket sokszor spirituális élményekként, ezáltal mélyebb
önismereti forrásokként kezelnek.[25]
A
transzhumanisták többsége materialista,
aki nem hisz a lélek létezésében.[26] A
transzhumanista személyiség elmélet ellenzi az embereket
kizárólagos morális szereplőkként
való azonosítását, elítélve az állatok és a fejlett gépek
etikai megfontolásokból való kizárását. Többen hisznek az
emberi elme és a számítógéphardverek kompatibilitásában,
és ennek következményeként az emberi elme
alternatívmédiákra való
átültethetőségében.[27] Az
utóbbi ötlet egy szélsőséges megvalósulását találhatjuk
meg Frank Tipler omega pont elnevezésű elméletében, bár Tipler
nem tarja magát transzhumanistának. A digitalizmusból merítő
elmélet szerint az univerzum több
milliárd év múlva bekövetkező összeomlása lehetővé teheti
az emberiség fennmaradását egy megaszámítógépben
futó szimulált
valóságban,
így valósítva meg a „poszthumán isteni állapot”-ot.
Tiplert Pierre Teilhard de Chardin –
egy jezsuita teológus és paleontológus –
írásai inspirálták, aki azevolúció végeredményként
egy globális tudatot képzelt el.[28]
A
személyiség nem biológiai hordozóra való feltöltésének ötletét
és az annak alapjául szolgáló feltételezéseket tudósok és
aktivisták széles köre kritizálta. A kritikák néha a
transzhumanizmust magát, néha az ötlet kitalálóinak tartott
Marvin Minskyt és Hans Moravecet célozták. Egyesek szerint a
feltöltés megvalósíthatóságának reménye egyfajta
spirituális monizmust –
az idealizmus egy
variációját – fogja eredményezni.[29] Fundamentalista
keresztény perspektívából
nézve pedig az elmefeltöltés gondolata az emberi
test szentsége elleni
támadásként is értelmezhető.[30] A
transzhumanizmus és annak forrásait több elemző
jellemezte neognosztikus mozgalomként.[31][32]
A
transzhumanizmus és a hit kapcsolatával
először 2004-ben, Torontóban tartott
szeminárium foglalkozott hivatalosan.[26] Mivel
a mozgalom hasonló kérdésekre probál választ adni, mint sok
vallás, több kritikus kezelte a transzhumanizmust vallásként,
de legalábbpszeudovallásként.
A transzhumanisták szerint a transzhumanizmus nem vallás, bár
tudatában vannak annak, hogy a mozgalom egyes irányzatai lehetnek
vallásosak bizonyos értelemben. A vallásos kritikusok hibásnak
tartják a transzhumanizmus filozófiáját, mivel az nem ír le
örök igazságokat, illetve nem beszél az istenségekkel való
kapcsolatunkról. Szerintük az olyan filozófiák amelyek
hiányosak ebből a szempontból az embereket
a posztmodern cinizmus és anómia sötéségében
hagyja. A transzhumanisták szerint ezek a kritikák nem veszik
figyelembe a transzhumanista filozófia igazi tartalmát, amely
szerintük nagyon messze áll a cinizmustól: optimista, idealista
gyökerei a felvilágosodásig nyúlnak vissza.[33]
A transzhumanizmus az irodalomban és a művészetben [szerkesztés]
A Borg -
fiktív faj a Star
Trek c.
filmsorozatban, amely a nanotechnológia és
a biokibernetikaötvözésével
vált embertelen és könyörtelen, egyedeit bábokká alacsonyító
hangyatársadalommá
A
mozgalom megjenésének időszakában a transzhumanista témák
egyre népszerűbbek lettek az irodalmi művekben. A kortárs
tudományos-fantasztikus irodalom gyakran ír pozitívan a technika
által jelentősen könnyebbé tett emberi létről utópisztikus,
különösentechno-utópisztikus társadalmakban.
Ugyanakkor a sci-fi irodalom továbbfejlesztett embereiről szóló
elképszelések gyakran tartalmaztak intő jeleket.
A pesszimistábbforgatókönyvek
a balul végződő emberi génmanipuláció rémisztő
vagy disztópikus eseteit
írják le. A transzhumanista mozgalom megjelenését megelőző
évtizedekben több transzhumanista téma jelent meg olyan írók
spekulatív műveiben, mint például Robert
A. Heinlein (Lazarus
Long sorozat,
1941-87), A.
E. van Vogt (Slan,
1946), Isaac
Asimov (Én,
a robot,
1950), Arthur
C. Clarke (A
gyermekkor vége,
1953) és Stanisław
Lem (Kiberiáda,
1967).[34]
A cyberpunk műfaj,
például William
Gibson Neurománca
(1984) és Bruce
SterlingSchismatrix-a
(1985) még nagyobb figyelmet szentelt az emberi test
megváltoztatásának. További regények, amelyek széles körű
párbeszédet indítottak a támában: Greg
Bear: A
vér zenéje (1985), Octavia
Butler: "Az
idegen eredet trilógia" (The
Xenogenesis Trilogy), Iain
Banks Kultúra-regényei
(1987-2008), Nancy
Kress: "Koldusok" (The
Beggars Trilogy) (1991-1994), Greg
Egan legtöbb
műve az 1990-es évek eleje óta, mint például
a "Permutációváros" (Permutation
City) (1994) és a "Diaszpóra"(Diaspora)
(1997), Linda
Nagata: The
Bohr Maker (1995), Richard
Morgan: Valós
halál (2002), Margaret
Atwood: "Oryx
és Crake" (Oryx
and Crake) (2003) és Michel
Houellebecq: Egy
sziget lehetősége.
A
jövőről szóló transzhumanista forgatókönyvek más médiában
is népszerűek lettek a huszadik század vége és a huszonegyedik
század eleje fele. Ezek megtalálhatók képregényekben (Amerika
Kapitány,
1941; Him, 1967), filmekben (2001:
Űrodüsszeia,
1968; Szárnyas
fejvadász,
1982; Gattaca,
1997), televíziós sorozatokban (A
hatmillio dolláros ember,
1966; Ki
vagy, doki?,
1974; Star
Trek: Az új nemzedék,
1989; Csillagkapu,
2000), több manga és anime sorozatban
(Apleseed, 1985; Ghost
in the Shell,
1989 és a Gundam SEED 2002), számítógépes játékokban (Metal
Gear Solid,
1998; Deus
Ex,
2000; Half-Life
2,
2004), és szerepjátékokban (Shadowrun, 1989). A Transhuman Space
nevű 2002-ben
megjelent szerepjáték 2100-ban játszódik, amikor az emberiség
elkezdte kolonizálni a Naprendszert ahol
egyre több ember próbálja elérni a teljes poszthumán
állapotot. Ezen művek legtöbbjét a cyberpunk vagy a
posztcyberpunk kategóriába sorolják.
A
korábbiakban említett Natasha Vita-More és az általa gondozott
Transhumanista Művészet És Kultúra Központ munkáin kívül
több vizuális és előadói művészi területen is megjelentek
transzhumanista témák.[35] A testi
művészet –
amelynek első képviselője a francia Orlan volt
– az emberi testet, mint szobrot formálja plasztikai
sebészeti módszerekkel.[36] Michael
Jackson plasztikai
sebészetet használt külsejének megváltoztatására. [37] Az
ausztrál Stelarc nevű művész munkája a robot protézisekkel és
szövettervezésel módosított emberi testre összpontosít.[38] A
transzhumanizmus megjelenésével és virágzásával kapcsolatba
hozható művészek közül Marina Abramovic jugoszláv performance
művészt és az amerikai Matthew Barney média művészt
emelhetjük még ki. 2005-ben a Massachusettsi Kortárs Művészeti
Múzeum Állattá Válás (Becoming Animal) című kiállítása
tizenkét művész munkáit mutatta be amely a technológiák az
emberi és a nem emberi határait elmosó hatásairól szólt.
Vitatott kérdések [szerkesztés]
Az
ember "továbbfejlesztésének" ötlete és lehetősége
számos vitát eredményezett annak ellenére, hogy a szakértők
többsége a transzhumanista javaslatokat szélsőségesnek és
valószínűtlennek tartotta.[39] A
kritikák két fő vonalon támadták a mozgalmat: egyesek a
transzhumanista célok elérésenek valószínűsége ellen
tiltakoztak (gyakorlati kritikák), míg mások a transzhumanista
javaslatok alapjául szolgáló morális elveket
vagy világnézetet támadták (etikai kritikák).
A két terület több helyen érintkezik, illetve fedi át egymást,
különösképp amikor az emberi biológia megváltoztatását
vizsgáljuk úgy, hogy a tudásunk nem teljes a területről.
A
kritikusok gyakran tartják a transzhumanizmus céljait
veszélyesnek az emberi értékekre. Egyesek szerint az emberi
állapot javításának transzhumanista megközelítésének
támogatása a szociális rendszertől vonna el értékes
erőforrásokat. Mivel a legtöbb transzhumanista támogatja a nem
technológiai alapú társadalmi változtatásokat is, mint például
az emberi jogok általános védelmét és sok kritikus támogatja
a kommunikációban és az egészségügyben is a technológiai
fejlődést, a külonbség a két tábor között gyakran csak a
területek fontossági sorrendjében van.
Néha
azonban jelentősen eltérnek a vélemények a bennfoglalt
elvekről, eltérő nézetekkel az emberiségről, az emberi
természetről és a transzhumanista törekvések erkölcsösségéről.
A 2001-ben alakult amerikai központú Center for Genetics and
Society nevű közérdekű szervezet kifejezetten azon
transzhumanista célkitűzések ellen küzd, amelyek magukban
foglalják az emberi biológia átöröklődő módosításait,
mint például az ember teljes klónozása és a csíraválasztás
(az utód genetikai állományának megválasztási lehetősége).
A Biotechnológiai Intézet (Institute on Biotechnology) és a
Human Future of the Chicago-Kent Jogi Főiskola kritikus szemmel
követi a nanotechnológia és a genetika emberi alkalmazására
vonatkozó kutatásokat.
A
transzhumanizmus legjobban ismert kritikái regényekben és
filmekben találhatóak meg. Ezeket a művészeti alkotásokat –
bár inkább elképzelt világokat irnak le, mintsem filozófiai
elemzéseket – sokszor használják fel formális viták
építőköveiként.
Megvalósíthatatlanság („Jövőreklám” érv) [szerkesztés]
Max
Dublin szociológus 1992-ben
megjelent, „Jövőreklám:
A prófécia egyeduralma”
(Futurehype: The Tyranny of Prophecy) című könyvében több
olyan múltbéli jóslatra mutat rá, amelyek nem váltak valóra,
és amellett érvel, hogy a jelenlegi jóslatok is hasonlóan
pontatlanok lesznek. Könyvében a transzhumanista célokat
támogatókat szcientizmussal, fanatizmussal és nihilizmussal vádolja
és történelmi párhuzamokat vél felfedezni az ezredforduló
vallásaival és a kommunista
doktrinákkal.[40] Több
jelentős transzhumanista jövendölte meg a halált leküzdő
technológiák eljövetelét még a saját életében. Kevin Kelly
a Wired
magazin alapítója
szerint ezen transzhumanisták túlzott optimizmusa abban való
reményüknek köszönhető, hogy talán a technológiai áttörések
megmenthetik őket a haláluktól.[41]
Gregory
Stock, a közegészségügy professzora – bár általában
szimpatizál a transzhumanizmussal – 2002-ben megjelent, „Az
emberek újratervezése: Az elkerülhetetlen genetikai jövőnk”
(Redesigning Humans: Our Inevitable Genetic Future) című
könyvében szkeptikus az emberiség Raymond
Kurzweil, Hans
Moravec és Kevin
Warwick által
megjövendölt kiborgizációjának általános
technikai megvalósíthatóságával kapcsolatban. Szerinte a 21.
században az
emberiség nagymértékben integrálódni fog a gépek által
alkotott rendszerekkel, de elsősorban biólógiai alapú marad. Az
elsődleges változásokat nem a kibernetikától,
hanem a
közvetlen genetikai,metabolikai és biokémiai manipulációktól
várja.[42]
Bob
Seidensticker 2006-ban megjelent „Jövőreklám:
A technológiai változások mítoszai”
(Future Hype: The Myths of Technology Change) című könyve
szerint a mai technológiai eredményeink nem példa nélküliek. A
nagy technológiai mítoszok és a csúcstechnológia
túlreklámozásának bemutatásával azokat a pontatlanságokat és
félreértéseket véli feltárni amelyek szerinte jellemzik a
technológia elterjedt, transzhumanista megközelítését.
Kifejti, hogy ezek a nézetek hogyan és miért jöttek létre, és
hogy a technológiai váltózás hogyan történik szerinte
valójában.[43]
Azok
a gondolkodók, akik elfogadják a rövid időn belüli nagymértékű
technológiai változások lehetőségét, jelentős hangsúlyt
fektetnek az emberiség múltbeli technológiai
képességeinek exponenciális
változási jellegére.
Erre az motívumra épül például Damien
Broderick 1997-ben
megjelent, „A
tüske”
(The Spike) című regénye, amely egy jelentősen megváltozott
jövőképet ír le. Kurzweil meglehetősen nagy részletességgel
fejtette ki álláspontját a történelemben megfigyelhető
exponenciális változásokról 2005-ben megjelent, „A
Szingularitás közel van”
(The Singularity Is Near) című könyvében. Broderick rámutat,
hogy több lehetetlennek tűnő, sci-fi írók
által leírt jóslat megvalósult már a múltban, mint például
az atomenergia felhasználása
és az űrutazás
a Holdra.
Szerinte a rendkívül gyors változások
jóslata racionálisalapokon
nyugszik, és kiáll amellett, hogy Kurzweil fejlődésre vontakozó
jóslatai mar több estben valóra váltak.[44]
Önhittség („Istenszerep” érv) [szerkesztés]
Két jól
elkülöníthető kategóriába (világi és egyházi) sorolhatók
azok a kritikák, amelyeket istenszerep érvként szoktak
emlegetni.
Az
első kategória arra az állításra alapoz, hogy emberek nem
válthatnak fel egy tényleges istent.
Ezt a témát érinti a 2002-ben kiadott „Lelki közösség és
gondnokság: Az Isten képére teremtett
ember”[45] című vatikáni közlemény,
amely szerint „az ember genetikai identitásának
megváltoztatása, ha egy embernél alacsonyabb szintű létforma
létrehozásával jár, meglehetősen erkölcstelen”, utalva
egyben arra a megállapításra is, hogy "az embernek teljes
döntési szabadsága van saját biológiai természete fölött."
Ugyanakkor ez a nyilatkozat vitatja, hogy szuperembert vagy egy
spirituálisan fejlettebb lényt lehetne létrehozni, hiszen valódi
fejlődést csak vallási tapasztalatokkal és Isten képének még
teljesebb megvalósításával lehet elérni. Keresztény
teológusok és több más egyház és felekezet amatőr aktivistái
adtak hangot hasonló tiltakozásnak a transzhumanizmus ellen és
kifejtették, hogy a keresztények – bár haláluk után –
részesülnek az olyan radikális transzhumanista ígéretekből,
mint például az örök élet és a szenvedés nélküli lét.
Ebből a nézőpontból a transzhumanizmus csak egy újabb
képviselője azon utópista mozgalmak
hosszú sorának, amelyek mind a túlvilági létet kívánják
előbb elhozni, vagyis "mennyországgá változtatni a
Földet".[46][47]
A
második kategória főleg a szintetikus
biológiát célozza
– amelyet Jeremy Rifkin közgazdász és író „a létező
organizmusok tökéletesítése, illetve jobb tulajdonságú
teljesen újak tervezése”-ként[48] határozott
meg –, illetve azokat a törekvéseket, amelyek a transzhumanista
célokat emberi embriók genetikai megváltoztatása által,
„tervezett csecsemőkkel” próbálják elérni. Ezzel
kapcsolatban előtérbe kerül a biokomplexitás problémája és
az, hogy mennyire kiszámíthatatlanok a biológiai evolúció
irányítását célzó törekvések. Az érv, amit részletesebben
Stuart Newman biológus fejtett ki, arra a felismerésre alapoz,
hogy az állatok klónozása és a csírák genetikai tervezése
hibára hajlamos és ebből eredően káros az embrionális
fejlődésre. Ezáltal elfogadhatatlan kockázatokkal járna
ezeknek az eljárásoknak emberi embriókon való alkalmazása. A
fejlődő emberi szervezeten végzett ilyen típusú kísérletek,
különösen a maradandó biológiai következményekkel járók
ezért nem lennének összhangban az emberen végzett kísérletek
jelenleg elfogadott elveivel (lásd az 1964-esHelsinki
Nyilatkozatot).
Mivel egy fajon végzett kísérletek eredményei nem vihetők át
közvetlenül egy másik fajra további kísérletek elvégzése
nélkül, egyesek szerint nem létezik etikus módja a
génmanipulációnak az emberi fejlődés korai szakaszában.[49]
A
gyakorlatban azonban az emberkísérletek nemzetközi szabályai
nem állítanak jogi akadályokat a transzhumanisták és mások
azon kísérleteinek, hogy utódaikat a csírakiválasztás
technológiájával fejlesszék. Kirsten Rabe Smolensky jogszakértő
szerint a létező törvények felmentenék a szerencsétlen
kimenetel miatti felelősség alól azokat a szülőket, akik úgy
döntenének, hogy gyermekeik genomját mesterségesen
fejlesztik.[50]
A
transzhumanista célokkal szimpatizáló vallásos gondolkodók,
mint például Ronald Cole-Turner és Ted Peters teológusok
visszautasítják az első érvet, mivel úgy tartják, hogy az
"együtt teremtés" doktrinája egynesen kötelez
bennünket arra, hogy génsebészeti módszerekkel javítsuk az
ember biológiai tulajdonságait.[51][52]
A
transzhumanisták és a génsebészet más támogatói nem
utasítják vissza feltétlenül a második érvet, mivel jelenleg
az emberi génmanipulációs kísérletek kimenete meglehetősen
bizonytalan. James Hughes bioetikus szerint az emberi genom, az
általa meghatározott fehérjék, illetve a szöveti sebészet –
ami véleménye szerint szintén kódol – számítógépes
modelleinek elkészítése lehetne az ember génmanipulációjának
egyik etikus módja a fejlődés eme korai szakaszában. A
bioinformatikán belüli exponenciális léptékű haladás mellett
Hughes szerint az emberi testbeli génexpresszió virtuális
modellje már nincs messze, és lassanként lehetségessé válik
majd a génmódosítások elfogadtatásának felgyorsítása úgy,
hogy hatásukat virtuális embereken szimulálják.[34] Gregory
Stock közegészségügyi professzor a mesterséges kromoszómákat
a létező génsebészeti technikák biztonságosabb
alternatívájának tartja. A transzhumanisták ezért vitatják,
hogy a szülők erkölcsi felelőssége lenne a döntés az
említett módszerek alkalmazásáról, ha megfelelő biztonsággal
és hatékonysággal igazolható, hogy a lehető legegészségesebb
gyerekeik lennének. Hozzáteszik, hogy ez egy olyan erkölcsi
ítélet, amit jobb az egyén lelkiismeretére bízni, mint
törvényileg szabályozni a szélsőséges esetek kivételével. A
választás szabadságát ebben a környezetben reprodukciós
szabadságnak nevezzük.[34]
A test megsértése („Örök ifjúság forrása” érv) [szerkesztés]
Mary
Midgley filozófus, "A
tudomány mint üdvözülés: Egy modern mítosz és
jelentése" (Science
as Salvation) című 1992-es könyvében azt a gondolatot, hogy
fizikai testünk elhagyásával érjük el a halhatatlanságot -
aminek visszhangja az elmefeltöltés transzhumanista elmélete -
egy a huszadik század kezdetén működő férfiakból álló
tudományos csoportosulásra vezette vissza, köztük J.B.S.
Haldane-ra és körének tagjaira. Midgley ezeket az elképzeléseket
„áltudományos álmok és próféciák”-ként jellemezte,
melyek a test elhagyásának vízióját „elszabadult,
önelkényeztető fantáziákkal” társítják. Érvelése a
csoport általa áltudományos spekulációknak és irracionális,
halálfélelmen alapuló fantáziáknak tartott gondolataira -
amelyek szerinte semmibe veszik a laikusokat - és a
látomások eszkatológikusságárakoncentrál.[53] Sok
transzhumanista látja úgy, hogy a 2006-os „A Forrás” című
filmben megjelenő, halálfélelemről és az örök ifjúság
donkihótei kereséséről szóló motívumokban ezen kritikák
jelennek meg.[54]
A
Marvin Minsky, Hans Moravec, és néhány más transzhumanista
írásaiban megjelenő, a test megsértéseként értelmezhető
gondolatok már több kritikus célpontjává váltak az emberi
test alapvető koncepcióját érintő problémaként.[55] A
transzhumanista program feminista kritikájának egyik vonását
tükrözve, Susan Bordo filozófus rámutat a „jelenkori
karcsúsággal, fiatalsággal és tökéletes fizikummal
kapcsolatos megszállottság”-ra, amely szerinte eltérő módon,
de egyaránt hatással van nőkre és férfiakra „a kultúránk
által táplált szorongások és fantáziák logikus (bár extrém)
megnyilvánulásaként”.[56] Más
kritikusok a mozgalom testmódosítással kapcsolatos törekvéseinek
más társadalmi következményeit kérdőjelezik meg. Klaus-Gerd
Giesen politológus kijelentette, hogy a transzhumanizmus
testmódosításra való törekvései az atomizálódó
individualizmusnak, valamint a test fogyasztási cikké válásának
logikus, ám tragikus következményeit képviselik a fogyasztói
társadalomban.[31]
Nick
Bostrom szerint a fiatalság visszanyerésének vágya és az
emberi test természetes korlátainak túllépése utáni vágy
kultúrától és történelmi múlttól független, nem kötődik
közvetlenül a 20. századhoz. Érvelése szerint a
transzhumanista program ezt a vágyat használja fel arra, hogy
a Humán
Genom Projekthez hasonló
tervvel valósítsa meg az emberiség egyik legősibb reményét,
és ezért az nem csak gyerekes álmodozás vagy egy társadalmi
trend.[2]
Az emberi identitás jelentéktelenné válása („Elég” érv) [szerkesztés]
Az Amisok egy
vallási csoport tagjai az Egyesült Államokban, akik főleg arról
ismertek, hogy kerülik bizonyos modern technológiák használatát.
A közeljövőben létrejöhet a "Humanis" olyan
egyénekből, akik inkább "emberek maradnak", és nem
élnek az embert fejlesztő technológiákkal. A transzhumanisták
szerint ezen egyének döntését tisztelni és védeni kell
majd.[57]
Bill
McKibben környezetetikus 2003-ban megjelent „Enough: Staying
Human in an Engineered Age” című könyvében több, a
transzhumanisták által támogatott technológia ellen érvelt,
mint például a csíraválasztás, a nano-gyógyszerek és az
életmeghosszabbítási stratégiák. Állítása szerint
erkölcsileg helytelen lenne, ha az emberek saját vagy gyermekeik
alapvető tulajdonságain változtatnának, hogy megkíséreljenek
olyan általános emberi határokat átlépni, mint az öregedésre
való hajlam, a maximális várható élettartam, valamint a
fizikai és szellemi képességeik természetes korlátai. Az, hogy
ilyen beavatkozásokkal „tökéletesítsék” magukat,
megszüntetné azokat a korlátokat, amik az ésszerű emberi
döntéshozatalhoz szükségesek. Azt állítja, hogy az emberi
élet értelmét vesztené egy olyan világban, ahol ezeket a
korlátokat a technológia segítségével szabadon áthághatnánk.
Szerinte még a csíraválasztási technológiák tisztán
gyógyászati célból való felhasználásáról is le kéne
mondanunk, mivel azok elkerülhetetlenül a szellemi kapacitás
módosításával kapcsolatos kísértésekhez vezetnének.
Amellett érvel, hogy bizonyos technológiák visszautasítása
hasznos lehet egyes társadalmak számára, példaként aMing
Kínát,
a Tokugawa Japánt és az Amisokat felhozva.[58]
Transzhumanisták
és az emberi biológia megváltoztatásának más támogatói,
mint például Ronald Bailey tudományos újságíró, elutasítja
és szélsőségesen szubjektívnak tartja azt az állítást, mely
szerint az élet értelmetlen lenne, ha bizonyos emberi korlátokat
áthágnánk az embert fejlesztő technológiák segítségével.
Állításuk szerint ezek a technológiák nem befolyásolják azon
egyéni és társadalmi kihívásoknak a legnagyobb részét,
amikkel az emberiség szembesül. Úgy vélik, hogy egy jobb
képességekkel rendelkező személy nehezebb feladatokkal tud majd
megbirkózni, és a haladásért vívott harcot a továbbiakban is
értelmesnek tartja majd. Bailey szerint McKibben történelmi
példái hibásak, és szerinte más következtetésekre kell
jussunk, ha jobban megvizsgáljuk azokat.[59] Például
az amisok rendkívül óvatosak, ha új technológiák
alkalmazásáról van szó, de – mindamellett hogy nem használnak
televíziókat és lovas szekerekkel járnak – néhányuk örömmel
fogadja a génterápia lehetőségét, mivel a belterjességük
számos ritka genetikai betegséget eredmenyezett.[42]
Genetikai elkülönülés („Gattaca” érv) [szerkesztés]
A
libertárius transzhumanizmus néhány kritikusa annak
várható szocioökonómiai következményeire
összpontosított olyan társadalmakban, ahol a gazdagok és
szegények közötti különbségek növekednek. Bill McKibben
szerint az embert fejlesztő technológiák a nagyobb anyagi
forrásokkal rendelkezőknek aránytalanul könnyebben elérhetővé
válnak, ami tovább tágítja a gazdagok és szegények közötti
szakadékot, egy úgynevezett "genetikai elkülönülést"
hozva létre.[58] Lee
M. Silver biológus és tudományos író, a "reprogenetika"
kifejezés megalkotója – és az azt megvalósító
technológógiák támogatója – aggodalmát fejezte ki amiatt,
hogy ezek az eljárások egy kétrétegű – génmanipulációkkal
rendelkező, illetve nem rendelkező rétegekből álló –
társadalmat eredményezhetnek, ha a szociáldemokrata reformok
késnek ezen javító technológiák megvalósításához
képest.[60] A
fentieket állító kritikusok emiatt nem feltétlenül fogadják
el azt a transzhumanista feltevést, hogy az embert fejlesztő
technikák „pozitív előjelet kaphatnak”; szerintük ezeket
ellenezni kéne, vagy akár betiltani, mert még több hatalmat
ruháznának a már most is nagy hatalmúakra. A kritikusok gyakran
említik nézeteik alátámasztásaként az 1997-es Gattaca című
filmben ábrázolt disztópikus társadalmat,
amelyben az egyének társadalmi státuszát teljes mértékben a
genetikai módosításaik határozzák meg.[34]
A
nem libertárius transzhumanistáknak, különösen a magukat
demokratikus transzhumanistáknak nevezőknek is hasonló a
véleménye. Szerintük a jelenlegi és jövőbeli társadalmi és
környezeti problémák többségére (munkanélküliség,
nyersanyagok kimerülése) olyan egyszerre politikai és
technológiai megoldásokat kell találni, mint például a
rögzített minimálbér és
az alternatív technológiák. James Hughes bioetikus 2004-ben
megjelent, "Citizen
Cyborg: Why Democratic Societies Must Respond to the Redesigned
Human of the Future" című
könyvében az embert fejlesztő technológiák egyenlőtlén
elérhetősége miatt kialakuló genetikai elkülönülés
problémájának megoldásaként olyan közellátási stratégiát
javasol, amely ezen technológiák betiltása helyett a problémák
csökkentésére összpontosít. Ennek megvalósítása lehetne egy
általános egészségügyi jegyrendszer, ami érvényes lenne az
embert fejlesztő technológiákra is. A technológiák betiltása
szerinte ronthatná a helyzetet, mivel kockázatossá válhatnának
tőle ezek a technológiák, vagy csak a gazdagok számára
lennének elérhetők olyan országok feketepiacain,
ahol az azokat tiltó törvényeket nem tartanák feltétlénül
be.[34]
Veszélyben az erkölcs és a demokrácia („Szép új világ” érv) [szerkesztés]
Sokan
érvelnek amellett, hogy egy embert fejlesztő technológiákat
alkalmazó társadalom olyanná válhat, mint Aldous Huxley Szép
új világcímű
1932-es novellájának disztópikus társadalma. Leon Kass
írásaiban ezzel szemben a civilizált társadalom számára
alapvetőnek gondolt intézmények és szokások sérülnek vagy
törlődnek el.[61] Francis
Fukuyama 2002-es, a "Poszthumán
jövőnk" (Our
Posthuman Future) című könyvében, és a "Külpolitika" (Foreign
Policy) című magazinban a transzhumanizmust a világ
legveszélyesebb eszméjének nevezte, mivel szerinte az a
liberális demokrácia egyenlőségideájának alapjait ássa alá
az emberi természet alapvető megváltoztatásával. Jürgen
Habermas társadalomfilozófus hasonlan érvel 2003-as "Az
emberi természet jövője" (The
Future of Human Nature) című művében. Szerinte az egyén
erkölcsi önállósága azon múlik, hogy az nem rendeli alá
magát mások egyoldalú előírásainak. Habernas ezzel arra utal,
hogy az "emberi faj etikáját" aláaknázná az
embrió-állapotbeli génmódosítás.[62] Kritikusok
mint Kass, Fukuyama, és több keresztény szerző úgy tartják,
hogy az emberi biológia alaposabb megváltoztatására irányuló
kísérletek nem csak erkölcstelenek, de a társadalmi rendet is
veszélyeztetik. Amellett érvelnek, hogy ezen technológiák
megvalósítása a társadalmi hierarchiák természetessé
válásához vezetnének vagy új ellenőrzőeszközöket adnának
a totalitárius rendszerek kezébe. Joseph Weizenbauer,
az MI úttörője
egyes kollégáinak – különesen Marvin Minsky és Hans Moravec
– gondolkodásában és szóhasználatában megjelenő
embergyűlölő tendenciákat kifogásolja, amely az emberi
szervezet, mint olyan leértékelésével azt a gondolkodásmódot
támogatja, amely elősegítheti a megosztó és demokráciaellenes
társadalompolitikák kialakulását.[63]
Ronald
Bailey tudományos újságíró 2004-es, "Reason" című
cikkében vitatta Fukuyama állításait, mivel szerinte a
politikai egyenlőség soha nem függött az emberi biológiától.
Állítása szerint a liberalizmus nem az emberek tényleges, de
facto egyenlőségén alapul, hanem a politikai és a törvény
előtti, vagyis de jure egyenlőségén. Szerinte a génmanipulációs
technológiák azáltal, hogy a jelenleg kevesek által elérhető
kiváltságokat mindenki számára elérhetővé teszik, akár
segíthetnek is az emberek közötti egyenlőtlenségek
kiegyensúlyozásában ahelyett, hogy tovább fokoznák azokat.
Mindemellett érvelése szerint "a felvilágosodás legfőbb
vívmánya a tolerancia elve". Véleménye szerint a politikai
liberalizmus tulajdonképpen már megoldás az emberi és
poszthumán jog problémájára, mivel a liberális társadalmakban
a törvény mindenkire egyenlően vonatkozik vagyoni, hatalmi,
genetikai – ideértve a genetikai módosításokat is –
helyzettől és képzettségi szinttől függetlenül.[6] Más,
transzhumanista elvekkel szimpatizáló gondolkodók – mint
például Russel Blackford filozófus – szintén tiltakoznak a
hagyományra való hivatkozások, illetve az általuk alarmistának,
katasztrófát jóslónak tartott Szép új világ típusú
érvelések ellen.[64]
Elembertelenedés („Frankenstein” érv) [szerkesztés]
Patricia
Piccini ausztrál művész provokatív élőlényeknek képzelte el
az ember-állat hibrideket. "Az ifjú család" (The
Young Family) című szobrában könyörületes módon próbálta
megjeleníteni a parahumánokat, vagyis ember-állat keverékeket.
A transzhumanisták kiállnának amellett, hogy az öntudattal
rendelkező parahumánokat személyként kezeljék.
Jeremy
Rifkin biopolitikai aktivista és Stuart Newman biológus
egyetértenek azzal, hogy a biotechnológia képes jelentősen
megváltoztatni az egyes élőlények fejlettségi
szintjét. Az emberi génsebészet ellen érvelnek, mert attól
tartanak, hogy elmosódik a határ az ember
és műalkotásközött.[49][65] Keekok
Lee filozófus ezt a fejlődést a modernizációs folyamat egy
élénkülő területének tartja, amelyben átalakul a
„természetes” „műviessé”.[66] Szélsőséges
esetben ez olyan „szörnyetegek”
készítéséhez és rabigába hajtásához vezethet, mint emberi
klónok, ember-állat kimérák, vagy biorobotok. Ugyanakkor a
társadalmi és ökológiai rendszerekben az emberek és
nem-emberek már ennél jóval kisebb mértékű elmozdulása is
problémákat okozhat. Ilyen forgatókönyvek részleteit mutatják
be például a Szárnyas
fejvadász (1982)
című film, a "A
brazíliai fiúk" (The
Boys From Brazil) (1978) és a "Dr.
Moreau szigete" (The
Island of Dr. Moreau) (1896) című novellák, azonban a kritikusok
legtöbbször de Mary
Shelley 1818-as Frankenstein című
novellájára hivatkoznak, mint olyan példára, ahol a
biotechnológiák tárgyiasított, társadalmon kívüli embereket,
illetve szubhumánokat hozhatnak létre. Ezen kritikusok általában
szigorú óvintézkedéseket – többnyire az emberi génsebészet
nemzetközi betiltását – javasolnak az említett veszélyek, az
elembertelenedés elhárítása érdekében.[67]
Ronald
Bailey Reason magazinbeli cikkében alarmizmussal vádolta
a szubhumán, de az emberihez hasonló
intelligenciával és aggyal rendelkező lények létrehozásáról
szóló kutatások ellenzőit. Bailey ragaszkodik azon
elgondolásához, hogy az állatokkal kapcsolatos kutatások
kizárolagos célja csak azok egészségügyi haszna
lehet.[68]
A
transzhumanista személyiségkutatók nem értenek egyet ezekkel az
általuk antropomorfóbiának hívott kritikákkal, amit Isaac
Asimov„Frankenstein
komplexusnak” nevezett meg. Érvelésük szerint az emberi
klónok, ember-állat kimérák és genetikailag továbbfejlesztett
állatok, ha azok öntudatosak,
mind egyedi személyiségek, akik tiszteletet, méltóságot,
jogokat és állampolgárságot érdemelnek.
Végkövetkeztetésük szerint az etikai problémát nem az
úgynevezett szörnyek létrehozása jelentené, hanem amit ők
„fúj-tényzőként” – ami szerint a negatív érzések a
dolgok gonoszságára illetve ártalmasságára lenne bizonyíték
– emlegetnek, illetve az „emberi fajgyűlölet”, ami ezeket a
teremtményeket szörnyetegnek nevezné.[23][69]
Az erőszakos eugenika szelleme („Eugenikus háborúk” érv) [szerkesztés]
A
transzhumanizmus néhány kritikusa azt állítja, hogy a „korlát”,
„fejlesztés” és „javítás” szavak használata már eleve
magába foglalja a megkülönböztetést. Néhányan a régi
eugenikai,
a szociáldarwinista,
illetve felsőbbrendű faji ideológiákat és a hozzájuk kötődő
múltbeli tevékenységeket az eugenika ellen szóló
figyelmeztetéseknek tartják. Attól tartanak, hogy legrosszabb
esetben bekövetkezhet egy „eugenikus háború”: államilag
pénzelt erőszakos genetikai megkülönböztetés és az emberi
jogok megsértése,
úgymint a génhibás emberek kötelező sterilizációja, az
intézményekbe zártak megölése, de mindenekelőtt az
alsóbbrendűnek titulált „fajok” hátrányos
megkülönböztetése,
illetve irtása.[70] George
Annas egészségügyi jogi professzor és Lori Andrews
technológiajogi professzor kiemelten támogatják azt az
álláspontot, hogy ezen technológiák használata
humán-poszthumán kasztháborúhoz vezethet.[67][71]
Történelmének
jelentős részében az eugenika olyan mozgalomként nyilvánult
meg, amely akaratuk ellenére akarta sterilizálni a genetikailag
nem megfelelőnek tartott egyéneket, illetve elősegíteni
a genetikailag
megfelelők szelektív
szaporítását. A főbb transzhumanista szervezetek erősen
elítélik ezen politikák esetleges erőszakosságát és
visszautasítják az ezek alapjául szolgáló fajgyűlölő és
osztályalapú feltételezéseket. Szintén visszautasítják
azokat az áltudományos elképzeléseket,
amelyek szerint az eugenikus fejlesztések szelektív
embertenyésztéssel viszonylag rövid időn belül
megvalósíthatóak lennének. A legtöbb transzhumanista
gondolkodó ehelyett az „új eugenikát” támogatja, amely az
egalitáriánus liberális eugenika egy formája.[72] Allen
Buchanan, Dan Brock, Norman Daniels és Daniel Wikler (nem
transzhumanista) bioetikusok 2000-es „From Chance to Choice:
Genetics and Justice” című könyvükben amellett érveltek,
hogy a liberális társadalmak kötelesek az eugenikus
fejlesztéseket a lehetőségeknek megfelelő mértékben
alkalmazni (amíg ezen elvek nem sértik az egyének szaporodási
jogát, vagy nem gyakorolnak túlzott nyomást a leendő szülőkre),
hogy a közegészségügyből a legtöbbet hozzák ki, illetve
csökkentsék a természetes genetikai adottságokból, vagy a
genetikai fejlesztésekhez való hozzáférés különböző
mértékéből eredő egyenlőtlenségeket.[73] A
legtöbb hasonló nézeteket valló transzhumanista mégis
elhatárolódik az „eugenika” kifejezéstől (inkább a
„csíraválasztást” vagy „reprogenetikát” használják),
hogy álláspontjuk ne legyen összetéveszthető a korai huszadik
századi eugenikai mozgalmakkal.[60] [74]
Az ember faj kihalási kockázatai („Terminátor” érv) [szerkesztés]
A
Terminátor-filmekben szereplő, Arnold
Schwarzenegger által
alakított T-800sorozatszámú
kiborg fémváza - egy érzelmektől, és önálló gondolatoktól
mentes gyilkológép, amely a beprogramozott feladatát mindenáron
végrehajtja.
Bill
Joy számítástudós miután rátalált egy szakaszra
Unabomber Theodore
Kaczynski anarcho-primitivista
kiáltványában (Ray
Kurzweil 1999-es "Spirituális
gépek kora" (The
Age of Spiritual Machines) című könyvében[75],
az új technológiák jelentős kritikusává vált.[76] Joy
2000-ben megjelent, "Miért
nincs szüksége ránk a jövőnek?" (Why
the future doesn't need us) című esszéjében amellett érvel,
hogy a transzhumanisták által támogatott technológiák
kifejlesztésével az emberi faj garantálná a saját kihalását.
Példaképp – többek közt – a „szürke massza
forgatókönyvet” említi, amelyben elszabadult önmásoló
nanorobotok az egész ökoszisztémátfelemésztve
globális katasztrófát okoznak.[77] Joy
figyelmeztetései megragadták több technológiával foglalkozó
szervezet, mint például az ETC Group figyelmét. Ehhez kapcsolódó
gondolatokat szólaltatott meg Kalle Lasn önjelölt neoluddita és
„culture jammer” (a kommercializált média egyeduralma ellen
fellépő polgár), aki társserzője volt a Donna Haraway 1985-ös
Kiborg kiáltványával kapcsolatos átverésnek, ami reklámba
burkoltan kritizálta a techno-utopizmust.[78] Lasn
úgy érvelt, hogy a magas szintű technológiai fejlesztéseket
maradéktalanul abba kell hagyni, mert azok szükségszerűen
szervezeti érdekeket szolgálnak majd, amik a környezetre és a
társadalomra nézve beláthatatlan következményekkel fognak
járni.[79]
Martin
Rees brit
királyi csillagász 2003-as, "Ütött
az utolsó óránk?" (Our
final hour) című könyvében amellett érvel, hogy a fejlett
tudomány és technika legalább annyi lehetőséget hordoz magában
a katasztrófák, mint amennyit a haladás számára. Mindazonáltal
Rees nem támogatja a tudományos kutatások leállítását.
Ehelyett szigorúbb biztonsági intékedéseket és a hagyományos
tudományos nyíltság korlátozását részesítené
előnyben.[80] A
kötelező elővigyázatosság elvének szószólói, például a
környezetvédelmi mozgalmak tagjainak jelentős része, a lassú,
óvatos haladást vagy a veszélyt hordozó területeken a leállást
támogatja. Az elővigyázatosság elvét követők közül
néhányan úgy gondolják, hogy a mesterséges
intelligencia és
a robotika olyan
alternatív gondolkodó életformákat tesz lehetővé, amik
veszélyeztethetik az emberi életet.[81] Az
ezzel kapcsolatos vitákban gyakran idézik a
„Terminátor franchise”
ítéletnap-képét, amelyben egy rosszindulatú számítógépes
hálózat, Skynet,
létrehozása után hamarosan szuperintelligens MI-vé válik, és
az emberi civilizációt elpusztítóatomháborút kezdeményez.[82]
A
transzhumanisták nem zárják ki, hogy a feljövő technológiákat
korlátozni kell majd azért, hogy az emberi faj kihalásának
kockázatát csökkenteni lehessen. Általában azonban
hozzáteszik, hogy az elővigyázatosság elvén alapuló
javaslatok sokszor irreálisak és akadályoznák a haladást,
szemben a transzhumanizmus technológiákat támogató
irányzataival, amelyek reálisabbak és elősegítenék a
haladást. James Burke
tudománytörténész "Kapcsolatok" (Connections)
című televíziós sorozatában a technológiai változásokat
különböző szempontokból vizsgálta, mint például az
elővigyázatosság vagy a nyíltság korlátozása szempontjábol.
Burke megkérdőjelezi ezen nézetek némelyikének praktikusságát,
ugyanakkor megállapítja, hogy a kutatás és fejlesztés eddigi
ütemének fenntartása önmagában olyan veszélyeket hordoz, mint
a zavarba ejtően gyors változás, illetve bolygónk készleteinek
kimerülése. Az általános transzhumanista álláspont
gyakorlatias; eszerint a társadalomnak átgondoltan kell
cselekednie, hogy a biztonságos, tiszta, alternatív technológiák
előnyeit korán élvezhessük a tudománytalan nézetek és a
technofóbia támogatása helyett.[83]
Nick
Bostrom az úgynevezett differenciális technológiai fejlődést
javasolja egy lehetséges transzhumanista megoldásként, amely az
egyes technológák kifejlesztésének sorrendjét próbálná meg
befolyásolni. Ebben a megközelítésben a tervezők a feltehetően
ártalmas technológiák fejlődését és azok alkalmazását
késleltetni, míg a valószínűsíthetően előnyös –
különösen azokét, amelyek megvédenének az ártalmas
fejlesztésektől – technológiák fejlődését gyorsítani
igyekeznének.[18] Philippe
Verdoux egy „haladásellenes és pesszimista transzhumanizmus
változat” ellen érvelt "Transzhumanizmus
- haladás és a jövő" (Transhumanism,
Progress and the Future) című 2009-ben megjelent cikkében.[84]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése