2012. április 29., vasárnap

FEMA és a válság


FEMA és a válság

EU összeomlás, bankszünetek és háború

A fenyegető európai összeomlás körüli 22 hónapos (2010 márciusában Görögországból indult) hisztériát követően Gerald Celente, aTrends Research Institute alapító-vezetője szerint a történet végére pont kerül 2012-ben. Az európai összeomlás veszélye és annak globális hatásai miatti hisztéria és tömeges „félelemkeltés” áprilisra véget ér és helyét felváltja a következő előrelátható reakció: düh a válság (vagy összeomlás) kialakulását elősegítő, lehetővé tevő személyek iránt.
Harminc éve foglalkozom ezzel a területtel, és elmondhatom, még soha nem aggasztott ennyire a helyzet,” nyilatkozta Celente az ABC Ausztráliának.
Az első nagy háború – Felkészülés, túlélés, győzelem” című legújabb előrejelzésében Celente borúlátó képet fest 2012-ről, mélyülő, már ma is több mint 12 országot érintő osztályharcot jósolva, ami szerinte előbb-utóbb Európát, közép Ázsiát, de legfőképpen az Egyesült Államokat is eléri.
Az eddig látott intézkedések csupán az elit rögtönzött gazdasági és társadalmi elsősegélynyújtása volt a globális pénzügyi válság lassítására.
Miután több tízezer milliárd dollárt dobtak a globális likviditási válság tüzére, amiért a válság további mélyülését kapták cserébe, egyre többen úgy gondolják, hogy a következő logikus állomás a válság súlyosbodása lesz.
Celente úgy gondolja, hogy amikor az Európai Unió igazán omladozni kezd, a felhalmozott és hamarosan esedékessé váló adósságok miatt (7300 milliárd dollár csak a G-7 országok részéről), amit ráadásul további hitelek igénylésével tetéznek, az európai óriásdominó a többi dominót is felborítja és magával rántja a világ legnagyobb gazdaságait.
Aki Görögországban él, gazdasági válságban él, aki Spanyolországban él, gazdasági válságban él, ahogy Portugáliában is,” mondja Celente. „Aki Litvániában él fejvesztve rohan a bankba, hogy kimentse a pénzét, mielőtt az igazi rohamok megindulnak. Válság van. Válság van Magyarországon és Kelet Európa nagy részén, Romániában és Bulgáriában is. Hihetetlenül sok országot elért már.”
Ami pedig Kínát illeti, Celente szerint „nagyon kicsi a valószínűsége, hogy eljátszhassa a megmentő szerepét. Kína 1,3 milliárd lakosa 1 millió problémával küzd. Ha az európaiak és az amerikaiak nem veszik meg a sok szemetet, ki fogja?”
Kínáról elmondta, hogy ezt követően az ország valószínűleg kevesebb nyersanyagot fog azoktól az országoktól importálni, akiktől az árupiaci fellendülés idején tette, ami a munkanélküliség emelkedéséhez és a gazdasági tevékenységek lelassulásához vezet, amivel a Dow Theory levelek írója Richard Russell is egyetért befektetőinek írt legutóbbi közleményében. Russell is súlyosbodó amerikai válságot vár, 25%-os munkanélküliséggel.
Minden mindennel összefügg,” magyarázza Celente. „Kínának már nincs elég pénze ahhoz, hogy csakúgy osztogassa a veszteseknek, mint egy pénzéhes hitelező teszi a szenvedélyes szerencsejátékosokkal. A kínaiaknak elég a maguk baja.”
Mennyire lesz kemény ez a válság? Vajon Russell-nak lesz igaza? Celente szerint a 30-as évek Nagy Gazdasági Világválságával való összehasonlítás megállja a helyét. „Hallgassák meg Christine Lagarde-ot, az IMF (Nemzetközi Valutaalap), vagy, ahogy én szeretem hívni a Nemzetközi Maffiaszövetség (International Maffia Federation) jelenlegi vezetőjét, a legnagyobb hitelcápát! Még ő is olyan dolgokról beszél, amit mi már három éve próbálunk megértetetni az emberekkel, a párhuzamról a jelenlegi helyzet és az 1929-es összeomlás, a Nagy Gazdasági Világválság, a valuta- és kereskedelmi háború és a világháború között.”
Az ingatlanárak nagyobb mértékben zuhannak, mint a Nagy gazdasági világválság idején. Az ingatlan lefoglalások száma tovább emelkedik. Jelenleg egy munka nélkül maradt embernek átlagosan 40 hétbe telik, amíg új munkát talál és természetesen az új munkahelyen a töredékét kapja régi fizetésének.”
A történelemből megtanulhattuk, hogy nehéz gazdasági helyzetben a politikai vezetők radikális nacionalizmussal, hazafisággal próbálják a tömegek dühét a saját érdekeiket szolgáló mederbe terelni. A politikai biztonságnak ilyen irányú keresése rendszerint háborúhoz vezet.
Ha megnézzük a kereskedelmi háborúkat, amiről mostanában annyit beszélnek, láthatjuk, hogy már most is komoly háború dúl,” mondja Celente. „Olyan jó munkát végeztünk Irakban és Afganisztánban! Bombázzuk le Iránt is, gondolják. Aki figyeli az amerikai választásokat, hallhatja, hogy valamennyi jelölt, Ron Paul kivételével, támogatja az Irán elleni háborút. Láthatjuk, merre tartanak!”
A problémákat előidéző pszichopaták állnak elő a problémák megoldásával, ami szerintük nem más, mint még több erőszak és bűnözés.”
Celente szerint a globális összeomlás és háborúra való felhívás „2012 első negyedévét követően, irányíthatatlanná teszik a helyzetet,” miközben az európai helyzet pattanásig feszül. „Az európai nemzetek kimentése nem lehetséges,” jelentette ki Celente nagyon határozottan.
A társadalmi elégedetlenséghez, zűrzavarhoz és talán polgárháborúhoz vezető lépéseket már egy kilométerről látni lehet,” mondja Celente.
A másik Celente által érintett fontos trend 2012-re: a biztonságos menedékek (avagy menekülés az Egyesült Államokból).
Elfogadtak egy törvényt az Egyesült Államokban, a Nemzetvédelmi Felhatalmazási törvényt (NDAA), ami feljogosítja az elnököt, hogy bármely általa megnevezett személyt, a példának okáért mondjuk engem, kormányellenes nézeteim miatt terroristának nyilvánítsanak. Az új törvény értelmében a katonaságnak joga van betörni a házamba és vádemelés nélkül, letartóztatási parancs vagy bírósági végzés és tárgyalás nélkül letartóztatni, hatályon kívül helyezve a Habeas Corpus törvényt. Se esküdtszék, se bíró. Ha úgy gondolják akár meg is ölhetnek, vagy megkínozhatnak és a világ bármelyik országába száműzhetnek.”
Celente azt tanácsolja, hogy mindenki készítsen tervet az Egyesült Államok gyors elhagyására, főleg, ha neszét veszi egy esetleges banki szünetnek (ami szerinte várható). Egy esetleges dollárleértékelés utóhatásait nehéz megjósolni, de a törvénybe iktatott NDAA törvény és a FEMA táborok most is folyó felkészítése, valamint az országszerte felállításra tervezett ellenőrzőpontok arra engednek következtetni, hogy az Egyesült Államokban az 1861-65 közötti polgárháborúhoz hasonló válság alakulhat ki. 

Halálcsip az, nem vakcina

Az új influenza világméretű terjedése kiváló új témát ad az agyukat csak világméretű összeesküvéseken törő tébolyult elméknek. Az talán mindenki számára nyilvánvaló, hogy a WHO világuralomra tör, hiszen a vírust is ők fejlesztették ki és az ellenszert is csak rajtuk keresztül lehet beszerezni. De gondolták volna, hogy a védőoltásra csak azért van szükség, hogy minden emberbe egy csipet ültessenek, amin minden adatát nyilvántartják, majd pedig ennek segítségével indul meg az emberiség létszámát megfelező módszeres tömeggyilkosság? És akkor még nem szóltunk a koncentrációs táborok megnyitásáról, a harci kutyák begyűjtéséről, és az illuminátusok világuralmi törekvéséről.
Az új influenza világméretű terjedése kiváló új témát ad az agyukat csak világméretű összeesküvéseken törő tébolyult elméknek. Az talán mindenki számára nyilvánvaló, hogy a WHO világuralomra tör, hiszen a vírust is a szervezet találta ki és az ellenszert is rajta keresztül lehet beszerezni. De gondolták volna, hogy a védőoltásra csak azért van szükség, hogy minden emberbe egy csipet ültessenek, amin minden adatát nyilvántartják, majd pedig ennek segítségével indul meg az emberiség létszámát megfelező tömeggyilkosság? És akkor még nem szóltunk a koncentrációs táborok megnyitásáról, a harci kutyák begyűjtéséről, és az illuminátusok világuralmi törekvéséről.
Az új influenza az egész világon terjed, de egyelőre nem tűnik veszélyesnek. Közben készülnek az oltóanyagok, amelyekre a kormányok hatalmas összegeket költenek. Magyarország például 4,4 milliárd forintért vesz 4 millió adag vakcinát.
Az emberek túlnyomó többsége még csak a tévéből vagy az újságokból hallott a fertőzésről, ezért az egészségügyi hatóságok és a média reakcióit általában szándékos paráztatásnak érzi, és nem érti, miért kellene beoltatnia magát, és főleg miért kell ennyi pénzt kiadni egy látszólag veszélytelen fertőzés elleni oltóanyagra.
Vannak természetesen, akik számára nem elfogadható magyarázat az, hogy jobb most néhány milliárdot kiadni, mint később Albániával azonos gazdasági nívóra kerülni, ha tényleg beüt a dolog és a dolgozó nép tömegesen esik ki a termelésből. Vannak, akik ennél sokkal mélyebbre látnak, és tudják az igazi magyarázatát annak, milyen célokat is szolgál az új influenza körüli habverés. Az egész mögött természetesen világméretű összeesküvés áll, mi más.
Egy barátnője azt mesélte
Egy Helmut Pilhar nevű ember egy lánclevélben arról számol be, hogy augusztus 27-én egy badeni konferencián vett részt, ahol felállt egy nő, és elmesélte, hogy egy barátnője azt mesélte neki (ugye ismerős, találkozott egy emberrel, aki találkozott egy emberrel, aki azt mondta...), hogy a sertésinfluenza elleni injekciókban "el van helyezve egy nanorészecske", mely szabad szemmel nem látható, de 12-szeres nagyítással már igencsak.
Szóval ez a bizonyos titokzatos nanorészecske a szervezetben a beültetés után úgy működik majd, mint egy számítógép merevlemeze. Minden adatot tárolni lehet rajta, nem lesz szükség személyi igazolványra, hitel- és egyéb kártyákra. Állítólag, folytatódik a levél, ezzel az intézkedéssel akarják a pontos népszámlálást megkönnyíteni (milyen jó ötlet!), illetve "az újszülötteket akarják megvédeni". "Azt gyanítják ugyanis, hogy sok anya a titokban szült újszülött gyermekét egyszerűen eldobja".
A dolog komolyságát jelzi, hogy a levelet teljes terjedelmében közli a Független Újságírók Szövetségének honlapja is, ami köztudottan a világ első rovásírással is olvasható portálja.

Lesznek kiválasztottak

Az új influenza elleni oltás tehát csak ürügy. Igazából egy általános csipbeültetésről van szó, amellyel az egész emberiséget akarják kontroll alá helyezni és szelektálni. Kétféle injekció lesz, tudjuk meg a levélből. A széles tömegek "oltóanyagmérget" és csipet kapnak, a kiválasztottak injekciója viszont üres lesz. A lánclevél egy 2003-as Hitachi csipet nevez meg fejlett technológiaként, amely valóban apró ugyan, de annyira azért nem apró, hogy injekciós tűben emberek szervezetébe fecskendezhessék. Ezt a csipet egyébként dokumentumok (például anyakönyvi kivonatok, ajándékutalványok) azonosítására tervezték, így aztán biológiai felhasználása kevéssé valószínű. Pláne, hogy 15 éve tesznek csipeket állatokba, elsősorban kutyákba, tehát a biológiai csiptechnológia létezik, felesleges volna egy papírba helyezhető csipet az emberbe juttatni. De az állatcsipként használatos eszközök sem olyan apróak, hogy injekciós tűvel a szervezetbe lehetne juttatni.
A levél szerint minden egyes csipinjekciót egy különleges kódszámmal látnak el, melyet majd személyes kódszámként tartanak nyilván. "Miért lenne szükséges egy nevetséges nyári influenza injekciós tűt bekódolni egyenként és miért lenne szükséges minden oltás mellé egy oltási könyvet adni?" - teszi fel a költői kérdést a levél.
Térjünk vissza most egy kicsit a badeni konferencián felszólaló ismeretlen hölgyre, akit Herr Pilhar hallott beszélni. Nos, ez a hölgy elborzadva a barátnőjétől hallottaktól, megkérdezte az ügyvédjét (ki mást?), hogyan lehet megszabadulni a testébe ültetett csiptől. Hihetetlen, de az ügyvéd már tudott is az ördögi tervről, hiszen ő a társadalom felső rétegébe tartozik, és azt válaszolta: nem lesz könnyű, de ő mint ügyvéd majd el tudja intézni, hogy ne oltsák be, írja Herr Pilhar.

Halálcsip

A lánclevél eszement gondolatmenete akkor kap újabb löketet, amikor bekapcsolódik a történetbe egy Dr. Geerd Hamer nevű egyén is. Pilharral közösen jegyzett levelük szerint az Egyesült Államokban nem véletlenül teszik kötelezővé az új influenza elleni oltást, és sújtják majd a vakcina beadását megtagadókat 1000 dolláros pénzbüntetéssel és 30 napos elzárással.
Hamer és Pilhar elárulják nekünk, hogy az oltást megtagadókat igazából nem is börtönbe, hanem koncentrációs táborokba zárják majd, ezekből ugyanis már több százat állítottak fel Amerika-szerte. A táborokból aztán csak úgy engedik ki az embereket, ha hagyják magukat beinjekciózni és a csipet a szervezetükbe ültetni.
Közben a csip is fejlődött. Itt már az tudhatjuk meg, hogy a kis nanoszerkezetnek nem csak egyszerű adattároló szerepe lesz, hanem alkalmas lesz az emberek egyszerű kikapcsolására is. A halálcsip nem úgy kapcsolja ám majd ki az embert, mint a dvd-lejátszó off gombja, hanem szívinfarktust, szélütést, hőgutát okoz vagy újabb járványokat gerjeszt.

Begyűjtik a harci kutyákat

És itt érünk el az Apokalipszishoz. "Módszeresen lefegyverzik az embereket, begyűjtik a fegyvereiket és a harci kutyáikat" - olvasható a levélben. Nagy népi tömeggyilkosság veszi kezdetét. Ja, és tudták, hogy Amerikában már 100 ezer műanyag koporsót gyártottak le és helyeztek készenlétbe?
Az őrült elmélet szerint az új influenza ürügyén végrehajtott tömeggyilkosságra azért van szükség, mert az emberiség fennmaradása érdekében vagy csökkenteni kell a születések számát, vagy pedig emelni az elhalálozási rátát. A világ összlakosságát 500 millióra kellene redukálni ahhoz, hogy elérjenek egy "ésszerű korba".
És ki irányítja mindezt? Na ki? "Ha egy ilyen halálcsipet hordozunk magunkban, emlékezetünkbe kell vésnünk azt a tényt, hogy bármelyik nap egy akármilyen központból pld. Tel Aviv-ból egyszerűen kikapcsolnak minket."

Világuralomra tör a WHO

Egy másik francia nyelvű lánclevél ennél sokkal fantáziátlanabb katasztrófát fest elénk. Arra figyelmezteti a világ közvéleményét, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világhatalomra tör az új influenza járvány segítségével. A WHO ugyanis ahelyett, hogy megpróbálná elhárítani, épp ellenkezőleg, közreműködik egy halálos járvány létrehozásában és elterjesztésében. Az elv ugyanaz mint a számítógépes vírusoknál: hozzunk létre egy pusztító vírust, szabadítsuk rá az emberiségre, majd az egész világon irtózatos pénzért el tudjuk adni az ugyancsak általunk gyártott ellenszert.
A levél azt állítja, hogy a WHO egy osztrák gyógyszercéggel együttműködve már módosította is a H1N1 vírust, és ezzel létrehozta a halálos mutációt. A levél tudni véli azt is, hogy Csehországban csak a szerencsén múlott, hogy nem tört ki emiatt halálos járvány.

Akcióba lépnek az illuminátusok

Ugyanez az elem megjelenik egy harmadik emailben is. Eszerint egy Jane Bürgermeister nevű állítólagos osztrák újságíró feljelentést is tett amiatt, hogy ez a bizonyos osztrák gyógyszercég, valamint egy biotechnológiai üzem és a WHO szennyezett madárinfluenza-vakcinát állított elő. Ez volna az az oltóanyag, amelyet most majd az új influenza ellen alkalmaznak, de ez igazából biológiai tömegpusztító fegyver - legalábbis Jane Bürgermeister szerint. Ez a levél úgy tudja, hogy nem Csehországban, hanem Lengyelországban lett majdnem baj a pusztító vakcina elszabadulásából: "csak a véletlenen múlt, hogy nem oltottak be hajléktalan kísérleti alanyokat".
A levél amúgy is kétes hitelességét tovább rombolja, hogy szerinte a nyár elején Brazíliában (helyesen Mexikóban) kitört járványról a média már előre tudta, hogy őszre nemzetközi méreteket ölt. A hisztériakeltés persze azért fontos, hogy elegen rohanjanak és kérjék az oltást, amibe az immunrendszert gyengítő, ha nem is halálos, de nagyon káros koktél van, olvasható a zavaros levélben.
Itt végre a nevén is nevezik a világösszeesküvés résztvevőit. Az emberiség létszámának módszeres, biofegyverekkel végrehajtott megfelezését, sőt megháromnegyedezését az illuminátusok irányítják. Az oknyomozó újságíró szerint e nemzetközi bűnszervezet tagja a WHO és az ENSZ vezetői mellett Barack Obama, David de Rothschild, David Rockefeller és Soros György is.




Süketeknek hallókészüléket...
Írta: Tulok - Dátum: 2011.11.08. 03:46:56

Vaklárma? Hiába ordibáljuk, hogy vesszen a háború, se meg, se elveszni nem akar, de még ki sem! Ron Paul feltette a kérdést, hogyObama elnök-e, vagy az ügyvezető diktátor? Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Európa országaiban, Afrikában és a Közel-Keleten is, deÁzsiában, Ausztráliában, és Dél-Amerikában is, kevés kivétellel, a judeodemokrácia politikai diktátorai "uralkodnak". Ahol nem cion-bérnec politikusok, ott katonai hunta, jobbik esetben "uralkodók" diktátorkodnak, szintén cion érdekek, vagy "minta" alapján. A velük "ellenséges"(?), de szintén cionista szemléletmódú riválisokhoz hasonlóan.

Teljes hír

Vaklárma? Hiába ordibáljuk, hogy vesszen a háború, se meg, sm elveszni nem akar, de még ki sem! Ron Paul feltette a kérdést, hogyObama elnök-e, vagy az ügyvezető diktátor? Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Európa országaiban, Afrikában és a Közel-Keleten is, deÁzsiában, Ausztráliában, és Dél-Amerikában is, kevés kivétellel, a judeodemokrácia politikai diktátorai "uralkodnak". Ahol nem cion-bérnec politikusok, ott katonai hunta, jobbik esetben "uralkodók" diktátorkodnak, szintén cion érdekek, vagy "minta" alapján. A velük "ellenséges"(?), de szintén cionista szemléletmódú riválisokhoz hasonlóan.

NAÜ korábbi 2-3 éves iráni atomfegyver előállítási jóslata, néhány nap alatt 2-3 hónapra apadt, ami azt jelenti, hogy Irán megtámadása küszöbön áll, de erről szinte minden hírportál folyamatosan tájékoztat, ezért nem térünk ki erre, sem az orosz Lavrov-féle reagálásra.
Kérdés, hogy mennyiben különbek egymástól a felsorakozó ellenfelek?
Van aki esküszik a "kommunista", zsidó ordaseszméket hirdető Kínára, nem tudva, hogy a kínai gazdaság, Taiwan, és a Kelet-Ázsiai Bankrendszer irányítói is zsidók. Kínai zsidók. Kína, az "ideális" egypártrendszerű terrorállam mintapéldája! Európa kormányai élén, vagy cionista nevelésben részesült, vagy zsidó "kormányfők", "miniszterek" osztják az "észt" (verik át állampolgáraikat), adósítják el a beléjük bizalmat fektető választóik országát. Amelyik politikus nem áll be a sorba, vagy lezuhan repülővel, vagy megkapja a kálium adagját, vagy rajtakapják, amint "erőszakot követ el" az ezért bevetett repedtsarkúakon, és helyére tízen jelentkeznek. Ha szerencséje van, csak elcsalják a választását, de a bosszúéhes kazár, általában nem éri be ennyivel (ezek a kazárok mindenkin és mindig bosszút akarnak állni, ha nincs miért, akkor kreálnak indokot)!

Az, hogy Ukrajnában Tyimosenkó 2009. októberében H1N1-gyel permeteztette a lakosságot, vádként fel sem merült. Gyurcsányék, és Orbánék költségvetési bűncselekményei szóba sem kerülnek az ügyészségen, de sorolhatnánk a lopási, csalási, visszaélési bűnlajstromukat, legépelve elérne a holdig. A közvagyon elkótyavetyélésétől a gyilkosságig, széles skálában, kimerítve a BTK. minden bűncselekmény elkövetési módozatát, minden terheli a számlájukat, de a lengyel kormány lemészárlásán is gyorsan átlépett a cion média. Olyan "apróságok", hogy milliók életének megnyomorítása, százezrek lassú halálának okozása, ezrek közvetlen legyilkolása, és kifosztásuk, nem publikus! A líbiai, palesztínai elefántcsontparti, és bahreini mészárlások sem "hírértékűek" számukra, de felháborodottan tiltakoztak, amikor kitudódott, hogy a NATO bérelte fel az al Kaidát Líbia kifosztására!

Oroszországot Putyin-cár "oltalmazza", a GAZPROM főrészvényeseként, és már annak is örülhetünk, hogy van Izraelnek, az USA-nak, Nagy-Britanniának és Franciaországnak "ellenpólusa"(?), Kína, Oroszország, és Irán "személyében". Bár ebbe sem fér bele azENSZ 2010. szeptemberi jelentésében elfogadott 50-50-50 tervezete, mert nehéz elhinni, hogy csak a népe erejére támaszkodható politikus, levágatná a fél karját, és az egyik lábát, amíg a másik, kétes ellenőrzés mellett, csak félig nyiszálta el a sajátját. Miben bízik az amerikai katona? Talán abban, hogy csak a fél családját, fél rokonságát dugják FEMA-táborokba?

És miben bízik Izrael vezetése, mert a sztrájkok Izraelben is folytatódnak. A cionista kazár vezetés nem képes judeodemokratikus rendszert üzemeltetni, de mindenkire ezt akarja rákényszeríteni? Ez az "állam -és társadalmi forma"(?), kizárólag belső bomlasztásra, elszegényítésre, és kifosztásra alkalmas, erre hozták létre! Felvezetője egy katonai diktatúrának, amelyet a bankok irányítanak! A megmaradt bankok, mert ha hihetetlen bajt, nyomort, és mészárlásokat idézett is elő a kommunizmus ideológiája, azért nem szabad elfelejteni, hogy a jelenlegi állapotokat Marx már 1867-ben előre látta és leírta, vélhetően még nem a cionisták számára.

"A tőkések a munkásosztályt egyre több és több drága árú, épület, és technika megvásárlására fogják buzdítani. Ezzel együtt arra ösztönözve őket, hogy egyre több drága hitelt vegyenek fel mindaddig, amíg a hitelek visszafizethetetlenekké válnak. A bedőlt hitelek csődbe juttatják a bankokat, amelyeket emiatt államosítani fognak, és mindez végeredményben a kommunizmus megszületéséhez vezet."

Az idézetben a vásárlásra buzdítás a jelenlegi "fogyasztói társadalmat" jelképezi, ahogy a hitelesek kifosztása után, a befektetőiknekfizetni képtelen bankok csődbe menetele után, a kommunizmus helyet, NWO-sítani fognak, vagyis felvásárolják a csődbe jutott bankokat a "kintlevőségeikkel" együtt, és az NWO (az NWO, a rabszolgaság-alapú alkotmányos monarchia intézménye) hajtja be "tartozást"! A "befektetők" egy jelentős része tönkre megy. Így, katonai -és adminisztratív terrorral, mindenki adóssá, "államfüggővé" válik! Jelenleg még sokan, akik azt hiszik, "megúszhatják", hogy őket nem fogja érinteni a változás, ha szerencséjük van, és túlélik a népességcsökkentést, választhatnak. Beállhatnak rabszolgának, vagy népét, de főleg más népeket elnyomó katonának! Ez utóbbi tevékenységhez, pl.Magyarország esetében, a haderőt felszámolták, hogy idegen haderővel lehessen megtorolni minden ellenállási kísérletet. Erre képzik ki a román hadsereget, az izraeli kiképzők, ahogy egy Simon Perez által "elrendelt általános mozgósítás" esetén, a nemzethű magyar emberek mehetnek az iráni frontra golyófogónak. A "szerencsésebbek" Európa különböző "lázadó" területein lövöldözhetnek más nemzetek elégedetlenkedő polgáraira, miközben más nemzetek fiai teszik ugyanezt itt.
Többek közt ezért kell haragudnia a szlováknak, szerbnek, románnak a magyarra, és gondoskodnak arról is, hogy egymással se legyenek "jóban"!
Akik nem hinnék el a leírtakat, vegyék a fáradtságot, és olvassák el a FIDESZ-KDNP illegitim terroralkotákolmányát, de a "gyengébbek" kedvéért beidézek belőle:

"(1) Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére.
(3) Rendkívüli állapot idején, vagy ha arról megelőző védelmi helyzetben az Országgyűlés határoz, a magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárságú férfi katonai szolgálatot teljesít. Sarkalatos törvény határozza meg a katonai szolgálat teljesítésének formáit és részletes szabályait.
(4) Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint -rendkívüli állapot idejére honvédelmi munkakötelezettség írható elő.
(5) Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében polgári védelmi kötelezettség írható elő.
(6) Minden ember és törvény alapján létrehozott jogalany - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében gazdasági és anyagi szolgáltatás teljesítésére kötelezhető."

"Csak" egy rendkívüli állapot kell, és a lesz katona is, meg rabszolga is (kifoszthatóan)! Remélhetőleg az első éjszaka jogát, és a pallosjogot nem rögzítik "sarkalatos törvényben"!

Soros György gazdasági eszközökkel manipuláló tömeggyilkos

HÍRFOLYAMKORRUPCIÓMUTYINEW IZRAELROCKEFELLER - BILDERBERG | BALOGH BÉLA | FEBRUÁR 23, 2012 AT 22:55

Börtönbe a nemzetközi illuminátus maffia magát magyarnak valló vezetőjével! Mentsük meg Magyarország hírét! Magyar elfogatóparancsot!
Soros György, született Schwartz György (Budapest, 1930. augusztus 12. – ) magyar zsidó származású amerikai befektető, pénzügyi spekuláns, közgazdász. Társadalmi szervezeteket támogató nemzetközi alapítványáról is ismert. Soros azzal vált híressé, hogy 1992-ben az úgynevezett „fekete szerdán” masszív spekulációval kiütötték az angol fontot az akkori európai átváltási mechanizmusból. A Forbes magazin 2010. szeptemberi listája szerint az USA 14., a világ 35. leggazdagabb embere. Vagyona 14,2 milliárd US$. Jelenleg is tagja a Bilderberg-csoportnak. 1996. október 1-jén Olaszországban, Horvátországban és az USA-ban nemzeti szintű vizsgálatot kezdeményeztek Soros György ellen. Orosz és nyugati elemzők szerint a 2003-as grúz rózsás forradalom sikere az ő finanszírozása és szervezése nélkül aligha lett volna elképzelhető.
 
1990-ben Soros György és Andrew Sarlós felajánlja Antall József leendőminiszterelnöknek, hogy megvásárolják Magyarország
adósságállományát.
Soros György22 milliárd dollárt. Mit kértek cserébe? „Mindössze” a magyarnemzeti vagyon értékesebb darabjait.Antal nem vállalta- Antallal a nyugati pénzemberek, bankárok tudatosították, hogy mi
az, amiről sem ő és a kormányzati rendszer egy tagja sem
beszélhet sohasem. Ez pedig az államadósság kérdése volt.”
‎”…Soros György1., Kimagaslik a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations) New Yorkban és a londoni Királyi Külügyi Intézet (Royal Institute of International Affairs). A CFR egyik igazgatója hosszú éveken át Soros György volt, ő kezdeményezte 2007. május 8-án a Külkapcsolatok Európai Tanácsának létrehozását.
2., Globális pénzrendszer: bankok, pénzügyi szervezetek, pénzügyi konzultációs szervezetek, kockázat- és hitelminősítő intézetek, tőzsdék, biztosítók, befektetési alapok, nyugdíjalapok, pénzfedezeti alapok, múlti- és transznacionális vállalatok. Univerzális nemzetek feletti intézmények: Világbank, Nemzetközi Valutaalap, az amerikai Federal Reserve System (FED), a frankfurti Európai Központi Bank, a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja, a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete, az Általános Vámtarifa-és Kereskedelmi Egyezmény ( GATT) helyébe lépett Világkereskedelmi Szervezet (WTO), az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Szerződés Szervezete, az Amerika-közi Fejlesztési Bank.A City of London pénzügyi csoporthoz tartozik a Rothschild-ház, a Warburg-ház, a Morgan-Greenfels-ház, a Brown-Shipley-bankház, a Schroeder-ház és a Lazzard Freres-bankház, valamennyi a brit központi bank, a Bank of England ernyője alatt. Ismertek a nagy bankár családok: Schiff, Lazard, Carnegie, Harriman és mások. A nemzetközi pénzimpériumot Neo-British Empire-nek, azaz Új-Brit Birodalomnak is nevezik. A nemzetközi pénzügyi közösség ellenőrzi befolyási övezetük gazdasági és monetáris rendszerét, így a pénzkibocsátást, a kamat- és árfolyamszabályozást, a hitelezést, a központi és kereskedelmi bankok irányítását.
A City of London állam az államban, a The Crown (A Korona) pedig a nemzetközi pénzügyi közösség transznacionális pénzbirodalmának független közigazgatási egységként működő fővárosa, ahol a Bank of England működik. A Brit Birodalom egykor két egymástól elkülönült hatalomként működött. Az egyik a tényleges Brit Birodalom: a fehérbőrű lakosság által benépesített gyarmatok a brit uralkodóhoz és a brit kormányhoz tartoztak, így pl. Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrikai Unió (Brit Nemzetközösség). A másik: a koronagyarmatok a színesbőrűek által lakott gyarmatok, így India, Egyiptom, Málta, Ciprus, a közép-afrikai gyarmatok, Szingapúr, Hongkong, Gibraltár, ezeken a brit jogszabályok nem voltak érvényesek. A koronagyarmatokat magántulajdonként birtokolta és igazgatta a Korona a City of Londonból. Az egész Brit Birodalomban nem lehetett hatáskörrel és illetékességgel bíró bíróságot találni, ahol lehetőség lett volna a Korona által hozott döntések megtámadására. A Korona a Brit Birodalom fegyveres erőinek védelme alatt üzletelhetett, ám az így keletkezett vagyon nem brit vagyon volt.
3., Az Európai Unió: a világállam üzleti régiója. Irányítását az Európai Üzletemberek Kerekasztala nevű zárt társaság végzi, valódi neve: European Round Table of Industrialists, amelyet a nemzetközi pénzügyi közösség vezetői hoztak létre a Bilderberg csoport segítségével.”http://kuruc.info/r/9/62028/
“…1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt. 1989 szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta, de tanulmányait az 1990-es magyarországi országgyűlési választások miatt félbeszakította.”http://hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor
Rothschild Ház – „ Soros György” – „ Open Society Fundation” – „Tides Fundation” – „ Adbusters” – „Occupy Wall Street -a New York Times oldalán lehetett olvasni, hogy az OWS bankszámlát vezet melyen több mint egy millió dollárral rendelkezik a felmerülő kiadások fedezésére. Honnan érkezett ez a támogatás? Hosszú keresgélés után a nyomok elvezetnek egy alapítványhoz. Ez egy globalista kritikus újságíró, Dr. F. X. Beyerlein nyomán került napvilágra.
Részlet a cikkből: „egy amerikai barátom segítségével igyekeztünk ismereteket szerezni az OWS mozgalomról. Az egyik nap felkereste Utah városában, a Pioneer Park-ban található „Occupy Salt Lake” főhadiszállást, egy sátorvárost, mely az 1960 -as Woodstok évekre emlékeztet.
Sikerült beszélgetést kezdeményezni a sátorvárosért „felelős vezetővel”, de mielőtt a beszélgetés megkezdődött volna, kérte a vezető, hogy személye nem kerülhet nyilvánosságra. Jelenleg egy hónapi szabadságon tartózkodik, és nem szeretné, ha főnökei tudomást szereznének róla, mert állása veszélybe kerülhet. A beszélgetés folyamán napvilágra került, hogy a vezetőség élő konferenciakapcsolatban áll az OWS New York-i központjával a Twittter szociális hálózatán és a Facebook-on keresztül. Ami a barátomnak feltűnt, a nagy rendellenesség, képmutatások, alakoskodások a csoporton belül. Egy amerikai zászlón lévő csillagok helyet 50 cég emblémája volt elhelyezve. Minden látható transzparensen, plakátokon, a kapitalista nagyvállalatok kapzsisága látható, és ami feltűnő, hogy minden szeméttartóban, elhagyva a lócákon, a multik Fast- Food csomagolásait lehetett látni. Olyanokat, mint McDonalds, Burger King, Pizza Hut stb. A változatosan kiválasztott étrendje az „igazságos“ foglalóknak. Közben csörgött egy igen drága Smart-Phon, mely a fősátorban egy vezeték nélküli computerhez volt csatlakoztatva, hogy az OWS New York-i központjával állandó kapcsolatot tartson. A kérdésre, hogy melyik servert használják, jött a válasz, AT&T. Ez az egyik „legutálatosabban kapzsi“ szolgáltató, melynek emblémája szintén a megváltoztatott zászlón volt található. A barátom véleménye az, hogy ezek a fiatalok ordítanának, mint a hiénák, ha a jelenlegi modern technika máról holnapra megszűnne. Ha jól belegondolunk, hogy a nagy multik ellen folyik a tiltakozás. Gondolkodás nélkül, a saját érdekük megvalósítása érdekében felhasználják a leküzdendő cégek által nyújtott szolgáltatásokat!?! Ez nagyon érdekes magatartás, nem igaz?
Egy-két órás tartózkodás a Pioneer Park sátorvárosában a barátomnak, több dolog tett világossá:
1. az Occupy Wall Street nem véletlenül szerveződött, továbbfejlődött és terjeszkedik. Elmondható róla hogy egy igen jól előre megtervezett és „tábornoki” karral rendelkező szervezett esemény.
2. kiderült, hogy a tiltakozások időpontját már több mint egy éve meghatározták.
3. az OWS, egy központilag jól felépített és jól felkészült szervezői gárdával rendelkezik, melyet a „Adbuster“ alapítvány szervez és irányit. Természetesen van néhány elfogult és hasznos idióta, akik azt terjesztik, hogy az OWS-t, a korrupt szakszervezetek az AFL-CIO (American Federation of Labor and Congress of Industrial Organisations) vagy a SEIU (Service Employees International Union) hozták létre. Ezt cáfolta a sátorváros vezetője. Igaz, hogy egyes dolgokban segítséget nyújtott a SEIU szakszervezett, de az OWS –t az „Adbusters“ alapítvány hozta létre, ennek a gyümölcse.
 
Soros György (született Schwartz György; Budapest, 1930. augusztus 2. – ) Magyarországon született zsidó, az Egyesült Államokban élő pénzügyi spekuláns és befektető. Filantróp tevékenységéről is ismert.
1952-ben diplomázott a London School of Economicson. 1947–1956 között Nagy-Britanniában élt. 1956-ban költözött az Egyesült Államokba.
1962-1965 között filozófiával foglalkozott. Egy évtizeden keresztül egy tőzsdei cégnél alkuszként és értékpapír-elemzőként dolgozott. 1969-ben megalapította a Quantum Befektetési Alapot, 1983-ban pedig a Soros Alapítványt, amit a következő évben Magyarországra is kiterjesztett. 1994-ben elindította a Global Power Investmentset. 1989-ben a Magyar Kulturális Kamara tiszteletbeli elnökének választották.
A Soros Fund Management befektetési alapkezelő társaság és a Nyitott Társadalom Intézet elnöke. A lengyel Szolidaritás és a csehszlovák Charta 77 mozgalomnak nyújtott segítsége hozzájárult a Szovjetunió befolyásának gyengüléséhez, végül megszűnéséhez. Orosz és nyugati elemzők szerint a 2003-as grúz rózsás forradalom sikere az ő finanszírozása és szervezése nélkül aligha lett volna elképzelhető, bár szerinte ezek a vélemények messzemenőkig túlzóak. Az Egyesült Államok belpolitikájának alakításában is tevékenyen részt vett a 2004-es elnökválasztás során, a George W. Bush megbuktatására tett erőfeszítések nagyösszegű támogatásával.
Magyarországon liberális baloldali sajtótermékeket és kulturális irányzatokat, valamint zsidó érdekeket támogat.
http://hu.metapedia.org/wiki/Soros_Gy%C3%B6rgy
Wikipédia:
Soros azzal vált híressé, hogy 1992-ben az úgynevezett „fekete szerdán” masszív spekulációval kiütötték az angol fontot az akkori európai átváltási mechanizmusból. A Forbes magazin 2010. szeptemberi listája szerint az Egyesült Államok 14., a világ 35. leggazdagabb embere. Vagyona 14,2 milliárd dollárt tesz ki. Jelenleg is tagja a Bilderberg-csoportnak. 1996. október 1-jén Olaszországban, Horvátországban és az Egyesült Államokban nemzeti szintű vizsgálatot kezdeményeztek Soros György ellen.

A Rothschildok az iráni bankokat akarják?

HÍRFOLYAMNEW IZRAELROCKEFELLER - BILDERBERG | BALOGH BÉLA | FEBRUÁR 20, 2012 AT 07:49

Lehetséges, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság központi bankja (CBI) feletti irányítás a legfőbb ok, amiért most Irán áll a nyugati és izraeli hatalmak célpontjában ?  Ahogy a feszültségek nőnek és az Irán elleni egyébként nehezen elképzelhető háború közelebb kerül, érdemes megvizsgálni az iráni bankrendszert az amerikaival, brittel és az izraeli-vel összehasonlítva. Néhány kutató rámutatott, hogy Irán egyike a világ azon három országának, amelynek a központi bankja még nincsen a Rothschildok ellenőrzése alatt. Szeptember 11 elött még 7 ilyen ország volt: Afganisztán, Irak, Szudán, Líbia, Kuba, Észak-Korea és Irán.  2003-ban azonban Afganisztánt és Irakot is elnyelte a Rothschild polip, és 2011-ben Szudán és Líbia is elesett. Líbiában, mialatt az ország még háborúban állt már létrejött a Rothschild bank Benghaziban.
Az iszlám tiltja a kamat szedését, ami hatalmas probléma a rothschildi bankrendszer számára.  Néhány évszázaddal ezelőttig, a kamatszedés a keresztény világban is tilos volt és még halállal is büntették, ugyanis kizsákmányolásnak és elnyomásnak számított.
Amióta a Rothschildok 1815 körül átvették a Bank of England irányítását, folyamatosan terjesztik ki a banki ellenőrzést az egész világon.  A módszerük az, hogy ráveszik az adott ország korrupt politikusait, hogy vegyenek fel hatalmas hiteleket, amelyeket soha nem lehet visszafizetni, s így a Rothschild bank adósai lesznek.  Ha egy vezető nem fogadja el a kölcsönt, azt megbuktatják, elűzik vagy megölik.  És ha ezek egyike sem sikerül, akkor a következő lépés az invázió melynek nyomán egy uzsora-alapú Rothschild bank jön létre.
A Rothschildoknak igen erőteljes befolyása van a világ legfőbb hírügynökségeire.  Folytonos ismétléssel, a tömegeket becsapva rémtörténeteket hitetnek el állitólagos gonosz gazemberekről.  A Rothschildok ellenőrzik a Bank of Englandet, a Federal Reserve-t, az Európai Központi Bankot, az IMF-et, a Világbankot és a bázeli Nemzetközi Elszámolási Bankot. Szintén az ő tulajdonukban van a legtöbb arany a világon, valamint a londoni aranytőzsde amely naponta meghatározza az arany világpiaci árát.  At mondják, a család tulajdonában van, a bolygó vagyonának több mint a fele – a Credit Suisse becslése szerint 231,000,000,000,000 (kétszázharmincegy ezer
milliárd) dollár (* a világ hivatalosan leggazdagabb embere Carlos S Helu 74 milliárd dolláros vagyonának a 3,122-szerese -a fordító számítása) -  és ez Evelyn Rothschild, a jelenlegi családfő vezetése alatt áll.
Objektív kutatók azt állítják, hogy Irán a tálibokhoz, az iraki Szaddam Husszeinhez és a líbiai Moamer Qadaffi-hoz hasonlóan szintén nem a nukleáris vagy háborús fenyegetés miatt áll a célkeresztben.
Mi hát az igazi ok?  Az olajon keresztül realizálható több ezermilliárdos profit vagy a szintén ezermilliárdkban mérhető háborús nyereség ?  Illetve, hogy csődbevigyék az amerikai gazdaságot vagy a harmadik világháború elindítása ?  Talán el akarják pusztítani Izrael ellenségeit vagy megsemmisíteni az iráni központi bankot, így akkor már senki sem marad aki szembeszálljon a rothschildi pénz fegyverrel ?
Ezen okok közül bármelyik elképzelhető vagy ami még rosszabb, lehet, hogy mind egyszerre érvényes.

Újabb 500 milliárd dollárt követel rabszolgáitól az IMF

HÍRFOLYAMMUTYIROCKEFELLER - BILDERBERG | BALOGH BÉLA | JANUÁR 20, 2012 AT 00:50

A Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) még 500 milliárd dollárt kellene összegyűjtenie ahhoz, hogy finanszírozni tudja a pénzügyi nehézségekkel küszködő országok hiteligényeit. A pénzintézet szerdai közlése szerint globálisan legalább ezermilliárd dollárra lenne szüksége a következő években, hogy ki tudja elégíteni a hiteligényeket.
A kilátásba helyezett 500 milliárd dollárból az európai országok 200 milliárdot adnának össze, a többit egyebek mellett olyan feltörekvő országoktól is várja az IMF, mint Kína, Brazília, India, vagy Oroszország. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok mindeddig elutasítóan reagált az IMF felvetésére.
Hírügynökségi források szerint a kérdésről várhatóan a G20-as országcsoport pénzügyminisztereinek február 25-26. közötti megbeszélésein fognak tárgyalni.

A kurva anyádat lehet megélni 47 ezerből, Zsiga Marcell.

HAZAFIHÍRFOLYAMMUTYINE HIDD EL | BALOGH BÉLA | FEBRUÁR 17, 2012 AT 13:44

Igaza volt Matolcsy Györgynek: meg lehet élni havi 47 ezer forintból – erősítette meg Zsiga Marcell fideszes képviselő. Indoklása így hangzik: “Biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból. Igen, azt hiszem, igen.” Utána jártunk, mennyire igaz az állítása, példákon mutatjuk be, hogy tényleg meg lehet-e élni ennyi pénzből. Az interneten látható egy videó az RTL Klub Híradójából, amiben Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselőt kérdezték meg, hogy szerinte meg lehet-e élni havi 47 ezer forintból. A fiatal politikus igazat adott Matolcsy Györgynek, a felvételen kétszer is elmondja, hogy „biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból”.
Élet havi 47 ezer forintból
Mint ismeretes Matolcsy György a Számvevőszéki és Költségvetési Bizottság meghallgatásán azt magyarázta, hogy “higgyék el, (havi) 47 ezer forintból nagyon jól meg lehet ma Magyarországon élni. Megnyugtatóan, kiszámíthatóan”. Matolcsy ezzel arra utalt, hogy a korábbi szociális segély huszonnyolcezer forintjához képest a megélhetés irányába tett lépés a közmunkáért járó havi negyvenhétezer forintos összeg, amelyet ez a kormány állapított meg.


1,7 milliót keres Zsiga Marcell
Érdekes egyébként, hogy pont Zsiga Marcell ért egyet Matolcsy szavaival, a 32 éves fideszes képviselőt ugyanis tavaly megbüntette a párt, mivel két helyről is felvett költségtérítést. Állítása szerint elfeledkezett erről, ezért kapta a 150 ezres büntetést. A parlament honlapján egyébként jövedelméről is vannak információk, eszerint bruttó tiszteletdíja közel 500 ezer forint havonta, mely mellé választókerületi pótlékként 445 ezret kap, lakhatási támogatásként pedig 115 ezret. Legfrissebb vagyonnyilatkozatában pedig az áll, hogy Miskolc alpolgármestereként havi 555 ezer forintot keres, melyhez 111 ezer forintos költségtérítés is jár (ez összesen több, mint 1,7 millió forint havonta).
 
Egy édesanya válasza
Tisztelt Matolcsy Úr!
Engedje meg, hogy reagáljak legutóbbi nyilatkozatása, melyben kijelentette, hogy nagyon jól meg lehet élni 47 ezer forintból.
Egyedülálló édesanya vagyok, két kamaszkorú gyermekkel. Az alábbiakban részletesen felsorolnám a havi kiadást, illetve bevételt.
Kiadás: – Villany: 14.000.- Gáz: 27.000.- Víz: 12.000.- Telefon, TV, Internet: 11.000.- Közös költség: 8.000.- Tagdíjak: 6500.- 4000.- Osztálypénz: 1000.- 1000.- Bérletek: 17.000.-
Összesen: 101.500 Forint
Bevétel: Fizetés: 120.000.- Családi pótlék: 26.600.-
Összesen: 148.600.- Ez 49.500 HUF/fő nettó jövedelem. Egyszerű matematikai számítással levonom a rezsiköltségeket: 47.100 Ft marad. Családtagok száma: 3 fő.
Eltartottak száma: 2 fő.
Havi átlag 15.700.-/fő marad: élelmiszerre, ruházkodásra, tisztálkodásra, gyógyszerekre, esetleges javításokra, szórakozásra (???!!!), egyéb kiadásokra…
1 liter tej ára átlagosan 250ft, 1 kg kenyér ára átlagosan 300ft. Egy újabb egyszerű matek feladata, beszorozzuk harminccal, akkor egy hónapban ez: 16.500ft.
Így marad: 30.600.ft Amennyiben “ne adj isten” nem kenyéren, és vízen szeretném, hogy a gyermekeim felnőjenek, akkor ehhez kell vásárolnom egyéb más élelmiszereket, pl.: cukor/ 1000ft, olaj/ 1000ft, liszt/ 300ft, margarin/ 1200ft, kávé/ 2400ft, burgonya/ 1500ft, rizs/ 600ft, fűszerek/ 1000ft, citromlé, tea, kakaó/ 2000ft, zöldségek/ 2000ft, tésztafélék/ 2000ft, tejtermékek (joghurt, túró, tejföl), tojás/ 3200ft, 3000ft, mosószer/ 3000ft, öblítő 1200ft, tisztálkodó szerek (fogkrém, wc papír, tusfürdő, sampon, dezodor, borotvahab, és penge) 10.000ft.
Talán nem sorolnám tovább, mert már MÍNUSZ 7000.-ben vagyok. Ebben nincs édesség, gyümölcs, luxus cikk… bár lehet, hogy a dezodor vagy a kávé annak számít. Még egy alsógatyát, annyit nem vettem a gyermekeimnek, nemhogy cipőt vagy nadrágot. Sem újság, sem könyv, de még nyamvadt napilap sincs benne a költségvetésben. Esetleg járhatunk büdösen, koszosan, majszolhatunk száraz kenyeret, és ihatunk csapvizet, de azzal is spórolni kell, mert a havi vízdíj sem kevés. Mellékesen nekem van saját lakásom, nem kell bérelnem, nincs autóm, sem hitelem. Mondja meg nekem kedves Matolcsy Úr! Hogy képzeli azt, hogy azt merészeli mondani, “47 ezer forintból meg lehet élni”?
Kívánom Önnek, hogy egyszer kerüljön le a “pórnép” közé, kapjon 47 ezer forintot, és próbáljon megélni belőle egy hónapig.
Tisztelettel: Egy Édesany

Kissinger köntörfalazás nélkül beszél a 3. világháború kirobbantásáról, 89 évesen.

HÍRFOLYAMKÜLFÖLDNEW IZRAELROCKEFELLER - BILDERBERG | BALOGH BÉLA | JANUÁR 15, 2012 AT 21:21

“… Az eljövendő háború olyan súlyos lesz, hogy csak egy szuperhatalom nyerheti meg, és az mi vagyunk barátaim. Ezért van az EU is oly nagy sietségben, hogy egy szuper-államot létrehozzon, mert tudják mi lesz, és hogy túléljék azt. Európának egy nagy állammá kell válnia. Sietségükből úgy látom, hogy tisztában vannak azzal, hogy a végső harc az, ami előttünk áll. Ó, mennyire vágytam erre a gyönyörű pillanatra.”
Megszólal a pénzhatalom nagyágyúja – Kissinger nyíltan örül a harmadik világháborúnak
Érdekes interjú jelent meg Henry Kissinger-rel (Aki nem hallja a harci dobokat, az süket) a dailysquib.co.uk hasábjain november végén, amelyet azonban más antiglobalista honlapok csak e héten vettek át. Kissinger Nixon és Ford elnökök alatt volt külügyminiszter, akit akkoriban a fősodor média szinte istenített. Az interjú az eddig összeesküvés teóriának nevezett elméletek nyílt beismerése. Cikkünk Alfred Heinz írásának a fordítása.
Figyelemre méltó Henry Kissinger, Nixon egykori külügyminiszterének megnyilatkozása arról, hogy mi történik a világban, különösen Közel-Keleten.
Manhattani luxuslakásában a visszavonult államférfi, aki májusban 89 éves lesz, igen csak nyílt módon analizálta a világ jelenlegi helyzetét.
Az Egyesült Államok visszaszorítja Kínát és Oroszországot, és az utolsó szög koporsójukba Irán lesz, amely természetesen Izrael fő céltáblája. Kínának eddig megengedtük, hogy növelje katonai erejét és Oroszországnak, hogy magához térjen a kommunizmusból. Ezt azért tettük, hogy elbizakodjanak, így aztán annál nagyobbat fognak huppanni. Olyanok vagyunk, mint egy mesterlövész, aki megengedi a pancsernek, hogy puskája után nyúljon, és ha próbálkozik, akkor aztán bumm bumm. Az eljövendő háború olyan súlyos lesz, hogy csak egy szuperhatalom nyerheti meg, és az mi vagyunk barátaim. Ezért van az EU is oly nagy sietségben, hogy egy szuper-államot létrehozzon, mert tudják mi lesz, és hogy túléljék azt. Európának egy nagy állammá kell válnia. Sietségükből úgy látom, hogy tisztában vannak azzal, hogy a végső harc az, ami előttünk áll. Ó, mennyire vágytam erre a gyönyörű pillanatra,”
Ellenőrizd az olajt és ellenőrzöd az államokat; ellenőrizd az élelmiszert és ellenőrzöd a népeket.”
Kissinger aztán hozzáfűzte: “Az átlagember úgy készülhet fel a háborúra, hogy vidékre költözik és létrehoz egy farmot. De vigyen magával puskát is, mert az éhezők hada fog kószálni mindenütt. Habár az elitnek meg lesznek a saját biztonságos kuckói és speciális menedékhelyei, nekik is vigyázniuk kell, mert a menedékhelyeik is veszélybe kerülhetnek.” Néhány perc szünet után, míg gondolkodott, Kissinger így folytatta.
Megmondtuk a hadvezetésnek, hogy nyersanyagforrásaik miatt át kell vennünk hét Közel-Keleti országot, és már majdnem befejezték a munkát. Mindannyian tudjuk, hogy én mit gondolok a katonaságról, de meg kell mondanom, hogy ez úttal fölöslegesen engedelmeskedtek a parancsnak. Pont az utolsó akadály, Irán az, ami átbillenti a mérleget. Meddig nézheti Kína és Oroszország tétlenül az amerikai tisztogatást? A nagy orosz medve és a kínai kuli felébred félálmából, és akkor kell Izraelnek küzdenie minden erejével és fegyverével, hogy annyi arabot megöljön, amennyit csak tud.
Remélhetőleg, ha minden jól megy, a fél Közel-Kelet Izraelé lesz. Katonáink az utolsó évtizedben remek kiképzést kaptak harci konzol játékokkal. Érdekes volt a Modern Hadviselés 3 nevű játék, amely pontosan tükrözi prognosztizáló programjával, hogy mi fog hamarosan bekövetkezni. Katonáink Amerikában és Nyugaton jól fel lettek készítve, mert jó katonáknak nevelték őket, ágyútölteléknek, és ha el kell indulniuk, hogy küzdjenek azokkal az őrült kínaiakkal és ruszkikkal, engedelmeskedni fognak a parancsnak.
A hamuból egy új társadalmat fogunk felépíteni, s csak egy szuperhatalom marad, és aki nyer, az a globális kormány lesz. Ne felejtsük, hogy az Egyesült Államok rendelkezik a legjobb fegyverekkel, olyanokkal is, ami senki másnak nincs, és be fogjuk dobni azokat a fegyvereket, ha eljön a megfelelő idő.”
Vége az interjúnak. Riporterünket Kissinger embere kitessékeli.

Aktiválják a FEMA-internáló táborokat az Egyesül Államok területén

KÜLFÖLDNEW IZRAELROCKEFELLER - BILDERBERG | BALOGH BÉLA | JANUÁR 13, 2012 AT 23:10

Alex Jonesék egy kormányhivatalnoktól kaptak egy dokumentumot, amely szerint a FEMA táborokat kezdik feltölteni a szükséges cuccokkal és személyzettel. Ez azt jelenti, hogy már egyre közelebb vagyunk egy globális ellenállás időszakának, amikor orwelli módon fogják kezelni a dolgokat. A táborok felkészítése összefügg az Európai válsággal, a bankárok hatalomátvételével, amit a Goldman Sachs-os kutyák végeznek  és összefügg a közel-keleti válsággal is, amelyet egy nagy háború fészkének szánnak.
Az ördögi összeesküvés nagy dobásra készül. Szövetségileg legyártatott koporsók milliói és elkészült koncentrációs táborok ezrei várják az amerikai nép máshogy gondolkodó millióit, ami Bill Clinton szerint a globális új világrendre és a Luciferi egy világkormányra összeesküvőknek behódolt amerikai kormány „együttműködése az ENSZ-el, a NÁTÓ-val és a nemzetekkel a XXI. században”
A FEMA több millió koporsót rendelt, amelyek az ország különböző részein vannak
elhelyezve. Az alábbi videó bemutatja a sok közül az egyik ilyen lerakatot, ahol 500.000 legyártott és lakóját váró koporsó látható:
Az alábbi film (nincs meg a link…meg kell keresni ha még meg van) bemutat egy évek óta elhagyatott, volt vasúti mozdony-szervizt Beech-grove, Indiana Államban, amit koncentrációs táborrá alakítottak Szövetségi (USA) pénzen, helikopterfigyelőkkel, óriási gázkazánokkal, kamerákkal, piros, zöld, kék zónákkal, befelé hajló szögesdrótos kerítésekkel, megfigyelő tornyokkal. A felvételen az amerikai hadsereg járművei is láthatók. További munkálatokra utaló jelek. Befogadóképessége több tízezer ember. Concentration Camps being built for U.S citizens FEMA: Concentration Camps in the USA
 
Nem egyedülálló jelenségről van szó, íme egy másik FEMA koncentrációs tábor Texas államban: Concentration Camp In Texas Koncentrációs táborok Chicagoban:
FEMA camp chicago
Armed FEMA Camps in KC
Az alábbi az „összeesküvésről” („tervezetnek” is fordítható a hivatalos jelentésben szereplő „plot” szó, de helyesebb fordítás az „összeesküvési ármány tervezet”) szól, miszerint minden amerikait, aki ellenezni fogja, amit a Kormány tesz, börtöntáborokba zárnak az “OPERATION GARDENPLOT” (MŰKÖDÉSI KERTÖSSZEESKÜVÉS) (Ez az alternatív édenkert) és a “REX 84″ (KIRÁLY 84) (Ez az alternatív király) f edőnevű titkos operációk tervezete alapján. Ha nem hiszed, írd be a szavakat a google keresőbe és győződj meg róla magad:
LOCK UP ALL AMERICANS IN PRISION CAMPS/MARTIAL LAW
Police State
Nem kétséges többé, hogy Amerika rendőrállammá alakul. Helyi és állami kormányok, megaglobális vállalatok és kommunista diktatúrák egyesülnek egyetlen kolosszális globális világkormánnyá.
Drábik János maga is járt a CFR-ben. Tud egy olyan vacsoráról is, ahol a meghívott elitet intették a szervezők, hogy ez évben Barak Obama elnök olyan dolgok megtételére fog kényszerülni az amerikai nép ellen, ami nagyon nem fog elfogadhatónak látszani a régi szemlélettel, de nem lesz más választása és hozzanak most egy erős döntést arra, hogy minden erejükkel mellé állnak ebben a nehéz döntésében és annak kivitelezésében. Erről az évről van szó.
 
Drábik János előadása a jelenlegi magyarországi pénzügyi válságról és az Amerika-szerte felépített koncentrációs táborokról magyar nyelven meghallgatható itt:
 
 
A hitelesség kedvéért és további anyagok megtekintéséért és meghallgatásáért megtekinthető Drabik Jánosnak, a Szabad Európa Rádió volt szerkesztőjének hivatalos honlapja:
 
Bill Clintont kérdezik a koncentrációs táborokról. Válasza ez (magam fordítottam az alábbi felvételről): „A lényeg ez ügyben itt van: Mi egy kölcsönösen egymástól függő világban élünk és együtt kell működnünk ezekkel. Jobban tesszük, ha ezt tesszük. Jobban tesszük, ha az ENSZ-el, jobban tesszük, ha a NATO-val, jobban tesszük, ha ezekkel, a nemzetekkel együttműködünk. Nem lehetünk ezektől függetlenek. Nem adjuk fel függetlenségünket, mint nemzet, de nem fogunk magunkban haladni a XXI. Században”
 
VII. – Mi köze az ENSZ-nek (UN, United Nations vagy Egyesült Nemzetek) a Federal Reserve-hez
 
A Federal Reserve a Jelenések könyve Fenevadja gazdasági világuralmának megalapozója és kiépítője, míg az ENSZ vagy UN ennek globális politikai hatalomra emelkedő szervezete. A FED-ről már tudjuk, hogy Lucifer szövetségi
rendjének titkos összeesküvése hozta létre. Az UN-el is ez a helyzet. Ezt is ugyanez a szövetségi csoport, Lucifer Illumináti rendjének beavatott szövetségi rendtagjai hozták létre. Mindkettőt az Illumináti rend hozta létre abból a célból, hogy saját rendjük uralmát és Lucifer uralmát az egész földre vagy glóbuszra
kiterjesszék. Innen erednek a „globalizáció” vagy „új világrend” kifejezések, melyek jelentése az Illuminátusok titkos Luciferimádó rendje hatalmának egységesített globális világrend szintre juttatása.
 
Az Illumináti, jellegét tekintve apostoli természetű rend az ellenkirályságból, ezért nem pusztán vallási vagy szellemi rend, hanem magában foglalja az ellenkirályság emberek és emberi társadalmak feletti teljes uralmát, amely az élet és közigazgatás minden területére kihat. Teljességre jutva az embereknek nem lesz tulajdonuk, még saját lelkük sem marad meg nekik tulajdonukként (mivel megvetették az igazság szeretetét), hanem minden a Fenevad tulajdona lesz, aki mint Isten ül be Isten templomába, Istenként mutogatva magát.
fordította: Szirtes Péter, 2009. 06. 11. A teljes szöveg megtekinthető a www.ujtomlo.injesus.com webhely archívumában ennél a dátumnál és címen.

Kék vérű családok

ROCKEFELLER - BILDERBERG | BALOGH BÉLA | DECEMBER 20, 2011 AT 11:08

A titkos és ultratitkos társaságok összes tagja úgynevezett sátáni családokból származik, akik vére hüllő földönkívüli őseiktől eredő gének erős koncentrációját tar­talmazza.Vágyuk, hogy annyi „kék vért” (hüllő gének) tartsanak meg vérvo­nalaikban, amennyi csak lehetséges, megmagyarázza származás iránti rögeszméjüket. Az elmúlt évezredben e kékvérű családok gondosan előre elrendezték az összeillő párválasz­tást, hogy utódaikban elérjék a kívánt jellemvonásokat. Ez megmagyarázza, hogy miért ugyanazon család távoli unokatestvérei a fő politikusok, pénzemberek, bankárok, művé­szek, sportcsillagok, vallási vezetők és tudósok, mint ahogy az alábbi ábra mutatja.
Tizenhárom sátáni
család uralja a világot: Astor, Bundy, Collins, DuPont, Freeman, Kennedy, Li, Onassis, Reynolds, Rockefeller, Rothschild, Russel és Van Duyn. Egy másik család, a meroving vérvonal, különál­ló marad. Sátáninak mondják őket, mert tagjaik a hüllő gének erősebb koncentráció­jával bírnak, mint az átlag, és ez megkönnyí­ti kommunikációjukat az alacsonyabb asztrális
szintűhüllő entitásaival
Ezek az entitások meg­szállják — időlegesen vagy állandóan — a nagy politikusok, nemzetközi bankárok, multi vállalatvezetők, világhírű szórakoztatók, egy pápa vagy egy dalai láma testét.
A megszállottság általános minden emberi lény esetén, hiszen születésemtől bálomig egóm „megszállja” testemet, helyettesíti lelkemet, a valódi uralkodómat, Egóm révén végtelen számú erővel manipulálhatnak engem a láthatatlan világokból. Vezetőink ismerik ezeket az erőket, és keresik segítségüket sátáni szertartások folyamán, melyek magukban foglalnak nemi erőszakot, kínzásokat, emberölést és emberevést. – titkos szertartások különleges energiákkal telített helyszíneken folynak, mely földi energiákat szent építészettel (templomok, bazilikák, kastélyok) erősítenek fel.
A valóságban a világ vezetői démoni entitások által megszállt sátánisták. Báb szerepükre korai gyermekkoruktól fogva készítik fel őket, ismételt nemi erőszak, durva bánásmód, fizikai, mentális és érzelmi kínzás segítségével. E kegyetlen bánásmód nem­zedékről nemzedékre fennmarad, és biztosítja a tökéletesen alávetett leszármazottakat a sátáni program számára.
A meroving család különleges, és a 13 másik „megtermékenyítésére” szolgál. Dán törzsének (zsidók) leszármazottaiból áll. A vérvonal nevét adó Merovech egy tiszta hüllő földönkívüli apától származott. Ezért e vérvonal DNS-e több hüllő gént tartal­maz, mint bármely más. Az összes európai királyi család, a legtöbb európai vezető és az összes amerikai elnök e vérvonalból származik. Ahogy Jozef Sztálin megerősítette: „nem számít, hogy az emberek kire szavaznak; mindig ránk szavaznak”.
Micsoda szerencse, hogy a vezetők közül néhányan a jó oldalon állnak! Hatalmas angyali erők segítik Obamát. Meg foga állítani az összes ilyen szörnyűséges tervet. ”Lám, lám, milyen jó munkát végzett a félretájékoztatás! Tudtad, hogy Obama 32. szin­tű szabadkőműves, és hogy 2007-ben bekerült a tíz legkorruptabb szenátor közé? Többek között 50 ezer dollárért beszerzett részvé­nyeket két választási kampányát súlyosan támogató vállalattól.
E részvények értéke hirtelen megemelkedett, amikor Obama átnyomott a Kongresszuson nekik kedvező törvényeket. Tudod, mibe fektetett? Influenza oltásokba (AVI, Biopharm), és bőr alá ültetendő mikrocsipekbe (Sky Terra) — az elkövetkező évek két nagy érdeklődésre számot tartó területe. Amit Kissinger mondott róla, megkondítja a vészharangot: ,A globális konfliktusok és az Obama iránt kiváltott nemzetközi tisztelet tökéletes díszlet az Új Világrend bevezetésére.” Talán említésre érdemes, hogy e „tisz­telet” nem kis részben^ a százmillió dolláros média kampánynak köszönhető. Obama biztos sokat túlórázott, másodállásokat vál­lalt, hogy kifizethesse a számlát, nem gondolod?
Érdekes meghúzni a párhuzamot Hitler és Obama között. Mindkettőjük senki volt, és hirtelen emelkedtek fel a hatalmi létra fokain. Mindkettőjüket közvetlenül egy népszerűtlen (lejáratott) vezető után választották meg (Bruning/Bush). Rendkívüli intézkedéseket hoztak egy gazdasági feszültségekkel terhelt időszakban. Hitler gyakran vendégeskedett báró Rothschild házában, akinek törvény­telen unokája volt (királyi/kék vér). Obama nagy valószínűséggel Malcom X (El-Haji Malik El-Shabazz, királyi/kék vér) és Ann Dunhamm CIA hírszerző ügynök fia. Obama a köztiszteletben álló és méregdrága Harvard jogi egyetemre járt, hivatalosan szerény származása ellenére. Hatalomba emelkedése után megszegte az összes választása idején tett ígéretét (persze ez bevett szokás politikusaink között), amelyek őt oly-hűde- népszerűvé tették. Mi több, azok az emberek, akiket kiválasztott új kormányának hivatalaiba, mindannyian a korábban említett elit csoportok — Bilderberg, Triíaterális Bizottság és Külkapcsolatok Tanácsa – tagjai. Persze mindez csupán véletlen egybeesés, semmi ok az aggodalomra!

Makói gázfosztás! Tudjon róla minden Magyar!

HÍRFOLYAMMUTYI | BALOGH BÉLA | MÁRCIUS 28, 2012 AT 05:39

Magyarország földjének mélyén, Makó közelében olyan gázkincsre bukkantak hivatásos külföldi kincsvadászok, amely negyven éven át képes volna biztosítani Magyarország gázellátását, vagy a mostani ínséges időkben egy intenzív, húsz évre rövidített kitermelést véve alapul, akkora bevételhez juttathatná a magyar államkasszát, amely rövid idő, mondjuk öt- tíz év alatt a magyar életszínvonalat körülbelül az ausztriaira emelné, és húsz év múltán a magyar gazdaság csak e gázkincsnek köszönhetően felzárkózhatna a gazdag Európához.
Mindebben nincs semmi túlzás. Minden érdeklődő ember tudta, hogy az Alföld mélyén többféle kincs lapul – olaj, gáz, termálvíz -, csak meg kell találni, de az sem nehéz, csupán fúró és némi türelem kell hozzá.
Körülbelül olyan feladat ez, mint gombostűt találni a tűpárnában.
A Falcon Oil, ez a kanadai központú multi cég képes volt – saját állítása szerint – egy éven át keresni, amíg telibe találta a gombostűt, vagyis a 600 milliárd köbméteres gáztartályt, lent, hat kilométer mélyen a föld alatt.
A cég – nem tudni hogyan és mennyiért – kizárólagos jogot kapott 35 évre a magyar államtól a gázkutatásra, és ami elképesztő, a gáz kitermelésére és eladására is. A magyar állam szerényen csak 12 százalék bányajáradékot kér cserébe, vagyis oda adta a Falcon Oil-nak e páratlanul értékes gázkincs 88 százalékát.
Hogy mennyi pénzről van szó?
Ebből a gázkincsből az utolsó fillérig ki lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot, ami egyúttal a magyar gazdaság elképesztő felerősödését eredményezné. Avagy fel lehetne függeszteni a megszorításokat, sőt emelni lehetne a nyugdíjakat és a béreket, és a gazdaságot serkentő intézkedéseket lehetne indítani.
Felfoghatatlanul sok pénz, ami a jelek szerint majdnem mind más nemzetek jólétét fogja gyarapítani, a MAGYAR pedig …?!
Nem kell, hogy így legyen. A magyar jog ismeri a feltűnően aránytalan szerződés fogalmát. Az ilyen szerződést meg lehet támadni, és amíg jogállam volt Magyarországon, addig a bíróság az ilyen szerződéseket meg is semmisítette.
Íme, itt a nagy történelmi pillanat a nagy közös cél, amelynek mentén közös nevezőt találhatnának az ország egymással szemben álló erői. Senki nem vitatja el a külföldi befektető jogát a tisztes haszonhoz, de senki sem fogadhatja el a tisztességtelen haszon érvényesítését. Tudtuk, hogy Magyarország földjének mélyén kincsek lapulnak, örömmel vettük a kalandos kedvű vállalkozók jelentkezését, azonban az államnak jól felfogott érdeke, hogy az ország földjében rejtőző kincs kiaknázása az ország népének érdekeit szem előtt tartva történjék. Magyarország nem Rhodesia, és ez nem a XIX. század!!!
Van azonban egy pont, ahol már meg kell állítani a dolgok menetét. A makói gázkincs kitermelése nem történhet meg a mostani feltételek között.
Az ország népe nem nézheti ölbe tett kézzel saját kifosztását.
A történelmi hanyatlásnak és a kollektív hülyeségnek egy ponton véget kell vetni azért, mert lelkiismeretlen bűnözők a maguk pitiáner hasznára, olcsó jutalékokért kiárusítják apránként és nagyban az ország kincseit, még nem kell feladni mindent, még érdemes harcolni mindazért, ami megmenthető.
A magyar nagytőkének sem áll érdekében az ország kifosztása. Talán vegyünk példát a horvátokról Ők nem adták oda koncesszióba sem 35 évre, sem rövidebb időre, sem a Falcon Oil-nak, sem másnak az Adriát. Inkább maguk építettek autóutat, hogy a turisták kényelmesebben odaérjenek. Nota bene: az ügyes kanadaiak a horvátoktól bérelték azt a fúrótornyot, amivel Makónál gázt találtak.
Juhász Ágnes Katalin
FŐGÁZ Földgázelosztási Kft.



Izrael 2 héten belül megtámadhatja Iránt!

HÍRFOLYAMKÜLFÖLDNEW IZRAEL | BALOGH BÉLA | FEBRUÁR 26, 2012 AT 22:21

világháborút akar az USA – figyelmeztette Putyint Kína ! Akik figyelték a hét eseményeit és értik már a hamis jelek és hamis akciók olvasását…könnyen össze tudják rakni a képet: Az USA a már bevált false flag” módszerhez folyamodik továbbra is – hamis ürügyet fabrikál egy általa létrehozott történetből. Gondolom hallottátok Ti is a hét hírei között, hogyan terveztek hatalmas merényleteket az USA-ellen iráni terrorista csoportok, illetve készültek a Szaudi nagykövet megölésére az USA-ban….Erre több figyelmet nem is érdemes fordítanunk, hiszen valóság alapja ugyanannyi, mint a vietnámi háború kirobbantásához szükséges tonkini incidensnek” (mely soha nem történt meg) vagy a 9/11 eseményeinek, ami Afganisztán és Irak lerohanásához kellett. Akik olvasták oldalunkon az Illuminati Angol-Szász Misszió” néven ismertté vált tervét, amin évtizedek óta dolgoznak…, azok nem lepődnek meg, de a tervük most a szemünk láttára formálódik valósággá.
 
A HELYZET MOST VISZONT NAGYON SÚLYOS :
AZ USA a III.VILÁGHÁBORÚ KIROBBANTÁSÁT KÉSZÍTI ELŐ !
 
A tények:
Folyamatosan megy Irán elleni bizonyítékok fabrikálása (Irak vegyi és nukleráris fegyver-sztorijához hasonlóan). Az Adel al-Jubeir nagykövet elleni állítólagos merénylet tervét azóta úgy szajkózza a média és politikusok John Kerrytől McCain-ig, mint elegendő ok egy támadásra…(“Act Of War”)
- Megbízható katonai források 
Alex Jones-nak kiszivárogtatták, hogy Izrael “zöld lámpát” kapott az USA-tól, hogy a KÖVETKEZŐ 2 HÉTBEN megtámadhatja Iránt. Egy két hónapos “nyitott ablak” áll a rendelkezésre a tél beköszönte előtt. Leon Panetta USA védelmi minisztériumi látogatásán is már Izrael az engedélyt kérte a támadások megindításához.
 


Az elmúlt hetekben intenzív tárgyalások folytak arról az Izraeli Hadvezetésben és Hírszerzésben, hogyan indítsanak támadást Irán nukleáris létesítményei ellen. Láthatóan a fő kérdés az: hogyan biztosítsák, hogy az USA részt vállaljon a támadásból, illetve, ha kiszélesedik a háború, akkor Izrael oldalán avatkozhasson be” írja Patrick Seale a Gulf News-ban.
A beavatkozás egyre nyilvánvalóbbá válik most, hogy előállnak sorban ilyen és hasonló Iránt megvádoló megfabrikált terrorizmus gyanús történetekkel.Ismerjük az előzményeket eléggé ahhoz, hogy tudjuk mi következik. Obama és az Őt hatalomra segítő háttér-irányítók egyetlen esélye a jövő évi elnökválasztás előtt, ha belevágnak az Irán elleni háborúba. Ahogy már több szakértő is fejtegette: Obamának is szüksége lenne egy “nagyobb mészárlásra, mely ürügyként szolgálhat a támadás megindításához”.Geopolitikai szakértők egybehangzóan úgy vélekednek, hogy Izrael minden kétséget kizáróan Irán megtámadására készül. 
ÉS a LEGKOMOLYABBAN VEHETŐ BIZONYÍTÉK, hogy NEM A LEVEGŐBE BESZÉLÜNK: 
Kína figyelmeztette Putyint: az USA világháborút akar.
Putyin komoly figyelmeztetést kapott egy magas rangú kínai tisztviselőtől.Ezt azért lényeges kiemelnünk, mert nem holmi földalatti mozgalom fantáziadús elemzőinek irományáról van szó, amelyet közzétettek a honlapjukon,hanem a legfelsőbb szintű kínai vezetés figyelmeztetéséről Moszkva számára. Az FSB nyilvánosságra hozott adatai is alátámasztják, hogy a fenyegetés valós, és az ismert összeesküvés-elméletektől sem áll távol. A közelmúltban a kínai belügyminiszter-helyettesnek egy Underwood nevű Blackwater-zsoldos bizalmas anyagokat adott át, amelyekből kiderült, hogy ezek a műveletek már most is előkészítés alatt vannak, és a közeljövőben számítani kell olyan amerikai akciókra, amelyek célja katasztrófák okozása, hogy a világ káoszba boruljon.
Az Egyesült Államok az afganisztáni kudarcért a pakisztáni vezetést okolja, melyet azzal vádol, hogy kijátszották az amerikai vezetést és támogatták a tálibokat. A képet bonyolítja, hogy Pakisztán fontos stratégiai partnere Kína. Több közös vállalkozásban is érdekeltek, többek között a kínai-pakisztáni ötödik generációs vadászgépet is együtt fejlesztik, valamint Pakisztán a saját tengerpartján haditengerészeti támaszpont létesítését is felajánlotta Kínának és a nyár folyamán Kína közölte, hogy Kína a saját maga elleni támadásként fog értelmezni bármiféle Pakisztán elleni agressziót.” Ezért várható volt, hogy Pakisztán előbb vagy utóbb terítékre kerül az USA hadigépezete előtt. Pakisztán azonban atomfegyverrel rendelkezik. Van még egy csavar a történetben, miszerint az oroszok kezdik megszellőztetni a korábbi ukrán rakéta-eladásokat. A Szovjetunió széthullása után Irán 20 atom-robbanófejek hordozására alkalmas rakétát vásárolt. Ezek szolgáltak később a Sahab-3 rakéták alapjául. Állítólag a robbanófejek nélkül vették meg, de ezt senki sem tudja leellenőrizni már, az viszont tény, hogy Ukrajna több robbanófejjel nem tud elszámolni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Irán már nukleáris robbanófejekkel rendelkezik, de azt sem jelenti, hogy nem rendelkezik. És pont.
De vissza a jelenre. Az átadott anyagok szerint a CIA Pakisztánban szándékosan megfertőzött több tízezer embert dengue-lázzal, ami egy gyengített, katonai célú baktérium, és egy kis fejlesztés után az amerikai lakosság ellen szándékoznak bevetni.De tervbe van véve az USA és az EU gazdaságának szándékos bedöntése, masszív hagyományos háborúk az USA-EU és Afrika, Ázsia, Dél-Amerika viszonylatában.
Mindezek után jönne a Nagy Béke, amikor be szeretnék vezetni a Világkormányt.
 A tervezett háborúk egyikét az USA vezetné Mexikó és Dél-Amerika ellen, egy másikat a dél-kínai tengeren egy harmadikat pedig Pakisztán ellen, ez utóbbiban már nukleáris fegyvereket is bevetnének. Mellesleg Pakisztánban megtörténtek az első nyílt fegyveres összecsapások az amerikaiak és a pakisztáni haderő között.
Underwood – akit most tartóztatott le a CIA, mert nagy mennyiségű nemzetbiztonsági anyagot adott át Kínának -, elmondta, hogy az USA olyan mocskos háborúra készül, ami annyi halottat fog eredményezni, hogy jóérzésű ember számára egyszerűen elfogadhatatlan, ezért adta át az adatokat Kínának. Pakisztán és Irán ellen a háború már teljesen elő van készítve, és hogy mikor fog kirobbanni, az csak a hatalmasok pillanatnyi döntésein múlik.
Kína felhívta arra is a figyelmet, hogy az USA csendes-óceáni katonai parancsoksága figyelmeztette Kínát, ne terjeszkedjen a flotta műveleti térségében, ne távolodjanak el a partoktól messzebbre, mert a Csendes-óceán egész területe az USA hadműveleti zónája, és oda senkit sem fognak büntetlenül beengedni. 
Kína reagált a fenyegetésre, és készenlétbe helyezte flottáját, valamit felgyorsították az anyahajók gyártását, amelyekből összesen négy készül, a korábban megvásárolt szovjet-ukrán repülőgép hordozó alapján. Közölték az Egyesült Államok haditengerészetével, hogy a dél-kínai tengert akár fegyveresen is megvédik, ha bárki be merészeli tenni a lábát oda. Az amerikai figyelmeztetés Észak-Koreának, és az oroszoknak is szól. Líbia ügyét, valamint a szíriai eseményeket is ebbe az eseménysorba helyezték.
Kína kifejezte aggodalmát, hogy az Egyesült Államok olyan háborúra törekszik, amelyben először katasztrófák tömkelegét idézi elő, járványokat fog elindítani, hogy a világ a káosz állapotába kerüljön.Először hangzott el az összeesküvés-elmélet gyártók tézisein kívül, hogy az amerikaiak még a saját területükön belül is karanténzónákat állítottak fel, és hatalmas tömegsírtelepeket hoztak létre.
Az amerikai hadianyag gyártás a csúcson üzemel, és több háborúra elegendő készletet halmoznak fel folyamatosan. Az előkészített háborúknak két célja van Kína szerint: először az, hogy az USA-val szemben felállt egységet szétverje, majd politikai rendszereit megdöntse, a másik pedig az, hogy kieszközölje a nyugati világban, majd az egész bolygón a világkormányt.
Kína két módon válaszol az amerikai kihívásra. Az egyik, hogy hadseregét, tengerészetét, rakéta technológiáit rohamlépésekben fejleszti, a másik, hogy gazdasági háborút fog indítani az EU és az USA között, és valószínűleg ezért támogatja az EU-tagállamokat segély-hitelekkel.
Kína külön kitért a kaukázusi térségre. Az USA által befolyásolt szélsőségesek a hírek szerint tömegesen kapják különböző csatornákon az amerikaiaktól a hadianyagot. Oroszország belbiztonságát elsődlegesen a Kaukázusban próbálják megingatni. Erre vonatkozólag Underwood nagyobb mennyiségű adattal is szolgált, 10 000-nél több fényképet, dokumentumot adott át Kínának. Az Egyesült Államok azonban próbálja bagatellizálni az ügyet, mivel hatalmas katonai-stratégiai hiba történt.
A hírek nem szólnak róla, de a történethez hozzá tartozik valószínűleg az Iránnal kapcsolatos új botrány, mely szerint Irán merényletekre készült az Egyesült Államokon belül. A történet már szinte sablonosnak mondható: vagy egy szeptember 11-e, vagy tömegpusztító fegyverek birtoklásának vádja, vagy egy mostanihoz hasonló terrorcselekmény előkészítésének a legendája és egyből készen is van az ürügy a cselekvésre. „Ha van rajta sapka azért, ha nincs akkor meg azért verjük össze.” Ez mind részletkérdés, a lényeg, hogy már keresik az okokat egy háborúra.
Az ehhez hasonló nagyszabású világfelforgató tervek persze meglehetősen ismertek a világhálót böngészők körében, de most először fordul elő, hogy nem egy fantáziadús weboldalról származnak, hanem az FSB-től és a kínai belügyminisztériumtól.


A lottómilliomos munkanélküli segélyen él, mert „eltűnt” a K&H Bankban a pénze

BŰNÜGYMUTYI | BALOGH BÉLA | JANUÁR 12, 2012 AT 08:38

Debrecen – Kapaszkodjanak meg! Az ötöslottó nyertese úgy jutott koldusbotra, hogy állítása szerint 150 millió forintja a kamataival együtt eltűnt a K&H Bankban, mint szamár a ködben. Ha ez Magyarországon megtörténhet, akkor itt a vég!

A téglási család öt évvel ezelőtt ütötte meg a főnyereményt az ötöslottón, mintegy 550 millió forintot kaszálva. A család sarjamegkapta belőle a jussát, 150 millió forintot, hogy építgesse a szép, reményteljes, de mindenekelőtt gazdag jövőjét. Mibe fektessem a pénzt? – morfondírozott az ifjú milliomos, keresve a tőke- és hozamgarantált lehetőségeket. Megtalálta a K&H Bank Fix Plusz 17-et, mely a részvénypiacokon elérhető hozamokból kínált részesedést, ám kedvezőtlen piaci környezetben is tőke- és hozamvédelmet biztosít a teljes védett időszakra történő befektetés esetén. Szép ígéret, szó se róla, de ha előre látja, mi lesz a vége, befőttesüvegben tartja a millióit, vagy bevarrja a dunyhájába.
A gazdagságtól az öngyilkossági kísérletekig
Multimilliomos főhősünk a Cívishírnek elmondta, a pénzt 2007-ben négy évre kötötte le, s amikor 2011 tavaszán jelentkezett abban a nyíregyházi bankfiókban, ahol négy évvel azelőtt a 150 milliós üzletet megkötötte, azt közölték vele, hogy a számítógépes rendszerben nem látják a számláját, ami azért is furcsa, mert elmondása szerint ráadásul K&H-s folyószámláról utalta a pénzt. Zavarában keresni kezdte a kandi kamerát, de rá kellett döbbennie, hogy ez nem móka. Hiába lebegtette Budapesten is a befektetési jegyek megvásárlásáról szóló hivatalos okmányokat (amelyeket nekünk is bemutatott – szerk.), egy vasat sem kapott, és még szóba sem állnak vele. A fiatalember pszichésen meglehetősen nehezen viselte a történteket, és kálváriája közben a K&H Bankban látta két öngyilkossági kísérletének az okát.
Az ügyvéddel sem ment semmire
A nehéz időkben debreceni barátja nyújtott lelki támaszt, és immár ketten, közös erővel vonulnak az eltűnt milliók nyomába. Először egy jónevű ügyvédi irodát bíztak meg, de azzal sem jutottak előrébb, a Tomaj Ügyvédi Iroda megkeresésére ugyanis a bank érdemi választ nem adott. Ekkor Tomaj Balázs ügyvéd a megbízást felmondta, munkadíjra nem tartott igényt, költségeket pedig nem számolt fel, noha a megállapodás alapján 200 ezer forint üthette volna a markát.
Szélhámosság?
A két férfi az ügyvéd lelépését úgy értelmezte – mondták a Cívishírnek –, hogy ha egy menő ügyvéd kihátrál egy 150 milliós ügy mögül, akkor itt valami országos szélhámosságról lehet szó. Ez esetben nincs más hátra, mint a hatóságokhoz fordulni – gondolták. Sikkasztás gyanújával feljelentést tettek a Budapest V. kerületi rendőrkapitányságon, továbbá panasszal éltek a PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) felé. Utóbbi legalább már reagált, és momentán éppen időpontot egyeztet a pénze utáni küzdelem közben munkanélküli segélyre és barátai anyagi támogatására is szoruló lottómilliomossal.
Banktitok!
Itt tart most az ügy, a fejleményekről természetesen beszámolunk. Szerettük volna megtudni a K&H Bank hivatalos álláspontját, ám két nap után azt a választ kaptuk a lakossági PR-osztályvezetőtől, Lesti Mónikától, hogy „a banktitok védelme miatt nem áll módunkban információt adni”.
Forrás: http://www.civishir.hu Cs. Bereczki Attila
A becsületes birósági végrehajtók a bankokkal együtt rabolnak nem elég nekik a zsidó uzsora, kell nekik az életünk is, kiírnak az élők sorából, mert ők ezt is megtehetik . Erkölcsös bünözők ezért a bőrüket ki kellene tömni aprópénzzel és kiakasztani a főtéren egy karóra, hogy lássák a karón a varjut.

Összeesküvésből valóság

Összeesküvés-elméletből nagyon hamar valóság lett!
Ezreket tartóztatnak le, mert tiltakoznak a koorporáló cégek és bankok kizsákmányolása ellen..., "halálos könnygázzal" lövik szét a tüntetőket Egyiptomban..., Európa hamarosan utcára vonul...Az USA viszont lép...

Jövő héten szavaz az amerikai szenátus arról a titokban elkészült
törvényjavaslatról, mely lehetővé teszi ezután, hogy a hadsereg állampolgárokat internálhasson mindenféle vádemelés vagy tárgyalás nélkül.
A tervezet a mostani és mindenkori elnöknek jogot ad arra, hogy az USA teljes területén - mintha harcmező ("battlefield") lenne hadsereget vegyen igénybe és civileket - akár saját kertjükben letartóztathassanak mindenféle előzetes eljárás nélkül. 
(írja a washingtoni választási iroda egyik képviselője).

Ha minden igaz, hétfőn döntenek arról az un. 
Nemzetvédelmi Felhatalmazási törvényjavaslatról, mely törvénybe mondja a határozatlan idejű fogva tartást, mely a Patriot Act és 9/11 után eddig csak terroristagyanús személyekre volt alkalmazható. Ezután bárkire.
Most már csak a mesevilágban élők nem fogadják el, hogy mire is kellett az USA-nak a 9/11 támadássorozat saját maga ellen. Látjuk az USA háborúit és világháborús készülődését és látjuk hogyan vette el a szabadságjogokat és mire készül még belföldön.

Nem, ez nem valami összeesküvés-elmélet, hanem a jelen !
Lehet, hogy eddig az volt, de a szemünk láttára válik valósággá, amiről Alex Jones beszél folyamatosan az Infowars.com-on és amiről nyáron írt a Világ Helyzete.
A forgatókönyvről már többször is írtunk... Legyen szó az "Angol-Szász Misszió"-ról vagy a szabadság felszámolásáról, ami most zajlik.
Az a 800 
FEMA internáló tábor, ami az utóbbi pár évben épült, nem céltalanul, hanem igenis okkal készült, ha elszabadul a helyzet. (FEMACamp - American Locdown teljes 86 perces film)
(USA = Police State - Rendőrállam a 21.Században)
+POLICE STATE 4: RISE OF FEMA full film 2h:20min
Sőt ha megnézzük a jelenlegi világpolitikai lejtmenetet, a hirtelen ellenséggé váló Kelet... oroszok, kínaiak internálása is azonnal megkezdődhet ezekbe a táborokba, ahogy megtették már ezt a japánokkal is. Csak most sokkal nagyobb méretekben gondolkodnak az Irányítók.
("FEMA koncentrációs táborok készen" dokumentum)

Szintén mai hír, hogy 
brit külügyi szakértők is arra figyelmeztették James Cameron-t, hogy lázongásokra kell felkészülni hamarosan az EU-ban is - Főleg Olaszországban és Spanyolországban először, amikor összeomlik az Euró....A kormányuk azon alapozva tervez, hogy az Euró összeomlása már nem "igen vagy nem", hanem "mikor" kérdése. "Az a mi érdekünk, hogy kijátszanak minden időt, amit lehet, mert annál több időnk marad felkészülni" - mondta a miniszter.

Ezzel párhuzamosan zajlik az európai államok szuverenitása feletti hatalomátvétel. 
És ahogy írják: "Bankárok ragadták meg Európát...a Goldman Sachs vette át". 

Szemernyi kétségünk sincs már efelől, hiszen nyíltan csinálják. Mindegy, hogy olasz, görög vagy magyar miniszterelnökről van szó. Elég csak a mostani Moody's leminősítésre gondolni, melyWarren Buffet milliárdos befektetési vállalata egyébként. Mi pedig egy zseton vagyunk a nagy "Illuminopoly" táblán, amin forintgyengítéssel milliárdos hasznokat lehet realizálni naponta... Lengyelország felminősítésre számított mellesleg, mert olyan jók a mutatói, de ők is le lettek degradálva...
Cél a nemzetállamok megölése és a nemzeti érdekek felszámolása! Semmi nem véletlenül történik!

Nagyon jól tudják az adott ország közvéleményét is manipulálni. Mindenhol ezt tapasztaljuk...: összeroppantják, a gazdaságokat adóssággal, meggyengítik valutákat spekulációkkal /az amúgy is (deviza)hiteleket nyögő nemzeteknek ez a méreginjekció/ és az elégedetlen tömegek elégedetlenségeként - akiknek fogalmuk sincs a háttérben zajló folyamatokról - a saját polgárok viszik majd be a kegyelemdöfést az általuk megválasztott kormányoknak.

A problémamegoldás már automatikus: azt a választ adják majd, hogy külső segítségre van szükség, aki pont valami uniós biztos vagy világbanki vezér lesz természetesen.

"Szépen lassan" ők állnak majd az államok élén, az elégedetlenkedő embereket a hadsereggé formálódó rendőrség fogja világszerte egy elnyomó rendszer gépezeteként beterelni a VILÁGKORMÁNY irányítása alatt álló államba, ahol mindenki engedelmeskedik, nincs nemzet, nincs készpénz, nincs vallás és hamarosan család sem. Mindenki megkapja a kis RFID azonosító chipjét a bőre alá, melyek gyártása már most is zajlik VeriChip néven...

De nem kell izgulni, ez nem fog már mindenkire vonatkozni és nem is érint mindenkit!
Csak azt a maradék kb.1 milliárd embert.....amit célul tűztek ki a Georgia-i Tanúköveken...akik túlélik AZT, aminek előkészítése szintén a szemünk előtt zajlik!

Ja, hogy hová tűnik a 6milliárd ??? Ezt mindenkinek a fantáziájára bízom.... Bár Ők amúgy is 500milliót írtak azokra a kövekre, úgyhogy még örüljünk...
És bocsánat, ha kicsit cinikus voltam...



Az ILLUMINATI elleni háború - D. Wilcock interjú a tömeges letartóztatásokról magyarul

VÉGRE MAGYARUL! Előre elnézést kérek a több helyen hányaveti fordításért ! Mivel nagyon sokan érdeklődtetek, mit is jelentenek a felröppent hírek tömeges letartóztatásokról, több száz vezető bankár tényszerű lemondásáról, ezért a Fulfordtól kapott információk után David Wilcock oldalán megjelent legfrissebb információkat is közzé teszem magyar nyelvű fordításban.(ahonnan a Trillió Dolláros Botrány is elindult) 

Ezen kívül a "DRAKE"-kel készített interjút is hallhatjátok majd olvashatjátok. 

Tudom, hogy sokan közületek kételkedtek minden ilyesmiben, de éppen ezért minden kommentár nélkül hozom nektek David Wilcock írását. A feldolgozását, meg majd ki-ki magában lerendezi, illetve FB-on "kibeszéljük".Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! (Írta és Szerkesztette: O.László, fordította FERENC)
A Trillió-dolláros sztorit is tabuk nélkül hoztam ide nektek és csodálkoztam, mennyire nem kap publicitást egy ilyen volumenű botrány és a világ vezetői ellen folyó eljárás, per. Gyakorlatilag Magyarországon egyedül a Világ Helyzete hozta le kizárólag. 
De örülök neki, hogy foglalkozott vele az Enigma és a HunTV is műsoraiban, mert így sokakhoz eljutottak "a föld alatt", illetve magasan a "felszín felett" folyó dolgok. A teljes dokumentáció rendelkezésre állt, olvashattátok a peranyagot. Aki nem, annak, itt az összes bejegyzés... Ide próbálnám kötni a legfrissebb fejleményeket:

A PENTAGON AZT KIVÁNJA, HOGY AZ ALÁBBI INFORMÁCIÓK VIRUSSZERŰEN TERJEDJENEK EL
Háttér információ -  Nancy B. Detweiler, M.Ed., M.Div.
Mint már sokan hallottatok a kivételesen nagyszámú letartóztatásokról és lemondásokról a banktisztviselők, pénzügyi alapok, befektetési házak, biztosítási társaságok, és a világ kormányainak hivatalnokai között, ami végbement 2011 szeptembere óta.

Amit az amerikaiak még nem tudnak, hogy egy hatalmas akcióra kerül sor hamarosan az Egyesült Államokban. Annak érdekében, hogy megértsék azt, hogy miért nem hallottak semmit ezekről az eseményekről, meg kell értenünk, hogy a főbb hírújságok és televíziók nagyon erősen kontrol alatt vannak az Illuminati és a Sötét összeesküvők által.
Ez az az Illuminati, akinek szándékában állt megakadályozni az Új Világrend létrejöttét úgy, hogy a bolygónk lakosságának egy hatalmas szegmensét kiírtja, és a maradékot rabszolgává teszi. Ezek az emberek le lesznek tartóztatva és el lesznek távolítva egy bizonyos helyre, ahol már nem tudnak többé ártani.
Mielőtt felhagyna az olvasással és elutasítaná, hogy 3 óra időt szánjon arra, hogy meghallgassa a hanganyagot, ami alább van listázva, muszáj átgondolnia, a következőket:
Tudni akarom-e, hogy mi történik most? Én, mint szülő, miniszter, hírriporter, tanár, vagy állampolgár akarom-e, hogy tudatlanul maradjak, hogy mi készül éppen, ami hatással lesz az életemre, a családomra és közösségem életének minden fázisára?

Sok előkészület van folyamatban és ment már végbe a színfalak mögött, hogy felkészüljünk a kormányzati és vállalatok vezető tisztségviselőinek elkövetkezendő tömeges letartóztatására. Ahogy hallani fogják a hanganyagon, a Pentagon már elkészítette a Tervet egy ilyen eseményre még 1979-re. A jogi előkészület a helyén van. Rendkívül részletes tervezésnek az a célja, hogy a lehető legkevésbé zavarja meg a nagyközönséget és a mindennapi életünket. Azonban lesz néhány nap, remélhetőleg nem hetek, melyben a szolgáltatások talán megszakadnak.

A tömeges letartóztatások alatt, akár 72 órán keresztül, a határok le lesznek zárva, és a műholdas szolgáltatás le lesz állítva. Ez azért szükséges, hogy megakadályozzuk letartóztatásra ítélt személyek szökését. Ez az az időszak, amire szükségünk van, hogy felkészüljünk.
24 óra lesz számunkra, hogy a sajtót értesítsük. Azért, hogy felkészítsük az amerikai embereket, a Pentagon mostanában felkért egy korábbi vietnámi veteránt, aki be lett vonva a jogi előkészületekbe, hogy menjen a rádióba és az internet elé, és magyarázza el valójában mi is történik.
Ez a veterán a „Drake” név alatt fut.

Az alábbi YouTube video egy interjú Drake-kel, amit David Wilcock készített, aki szintén magas szintű információkkal beavatott. Az interjúban, Drake elmagyarázza az államok többségében átlagos állampolgárok által végrehajtott jogi előkészületeket, amelyek lehetővé teszik, hogy ezek az események megtörténjenek a nemzeti alapító okiratok szellemében. Ezek az események eltávolítják a főbb akadályokat egy sokkal jobb élethez az amerikaiak számára, végül pedig mindenki számára az egész bolygón.

Frissítés – 2012 április 5. – David készített mostanra egy átíratot az interjúról, amit gyorsabbnak találhattok a meghallgatásnál: http://www.divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1043-massarrests


Ön tartozik magának, a családjának, és azoknak, akiket segít annyival, hogy figyelmesen végighallgatja mind a 3 óra értékes információt. Emberek, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi történik Amerikában, sokkolva és dühösek lesznek, ahogy hallják, mit tettek velük. Ahányan csak lehet közülünk, úgy tudják nagyban enyhíteni ezt a sokkot, hogy tudatják velük ezeket az eseményeket, és azt, hogy a végeredmény egy sokkal jobb világ lesz számunkra.

A Pentagon szintén kér mindenkit ezen a hanganyagon, hogy segítsen, közzétenni az információkat. A nyilvános pánik meg fogja hosszabbítani az eljárást, és bármilyen erőszak ugyanezt teszi. Nekünk, embereknek szükségünk van arra, hogy tájékoztatást kapjunk és békésen segítsünk, ahogy csak tudunk – terjesztve a szót, a legnagyobb sugárútja a segítségnek. A cél, hogy ez egy békés esemény legyen, erőszak nélkül.

Kérlek, küld az alábbi cikket mindenkinek, akit ismersz, és a helyi médiának. Lelkipásztorok, önök nagyon sok emberrel vannak kapcsolatban. Mi a nemzetünk újjászületéséről beszélünk. Kérem, hallgassák meg, és segítsenek felkészülni a gyülekezetüknek. 

További információk:
http://www.divinecosmos.com/  -  David Wilcock’ weblapja –  Itt találhatsz nagyon fontos cikkek sorozatát, amelyek az interjúban említve vannak. Ezek az interjúk  Ezek a cikkek kinálnak nagyon kiválló háttéranyagot a történtekhez.
http://www.freedomreigns.us/  -  Drake’weblapja


Az eredeti 13. módosítás
Az interjúban említve:
Ha az Egyesült Államok bármely polgára elfogadja, követeli, megkapja, vagy megtart bármilyen nemesi címet, becsületrendet, vagy a Kongresszus hozzájárulása nélkül elfogad, vagy megtart bármely ajándékot, nyugdíjjáradékot, bármilyen hivatali állást vagy járandóságot bármilyen uralkodótól, királytól, hercegtől, vagy idegen hatalomtól, akkor az ilyen személy felfüggeszti állampolgárságát az Egyesült Államokban, és nem tarthatja meg semmilyen bizalmi vagy képviselői hivatali működését mindez idő alatt.”

Quote from the Senate Journal via The TONA Research Committee –http://www.amendment-13.org/   The Corporation of the USA is also mentioned in the interview.


Következzen most a DRAKE-kel készült Wilcock interjú magyar nyelvű átirata
(,illetve a lényeg belőle) 
David Wilcock interjújának fontos momentumai , amelyet a bennfentes „Drake”-kel folytatott 2012. március 28.-án.

Drake” egy bennfentes által használt név, aki beavatott abba a tervbe, amiben rosszfiúk ezreit fogják letartoztatni az Egyesült Államokban, akik felelősek számos bűntényért, amit a köznép ellen követtek el.
Ez az ember, „Drake” fel lett kérve a Pentagon által, hogy tájékoztassa az embereket, hogy mit várnak el tőlük mikor ezek a tömeges letartoztatások elkezdődnek, és a média által közvetítve lesznek.

"Drake" kapott egy hatalmas kupac papírköteget, amely teljesen részletez egy tervet egészen 1979-ig visszamenőleg. Azt mondta, hogy nem olvasta az összeset, de néhányat belőle igen és ez az alapja az összes magas szintű gazfickó letartoztatási tervének. Sok munka lett elvégezve az évek során, hogy meg lehessen tenni ezt törvényesen és békés módon. Kutatással, amelyet Drake is végzett a törvények eredetén visszamenve több ezer évet.

A lényeg az, hogy a jó fiúknak van papírmunkájuk, hogy a hadseregnek polgári felhatalmazást adjanak, hogy felvegyék a kapcsolatot a Szövetségi Marshal-okkal, akik másfelől kapcsolatba lépnek a helyi törvény végrehajtóival, akik valójában megteszik a letartóztatásokat. Fontos dolog tudni, hogy ez NEM egy katonai akció, vagy katonai puccs, vagy statárium.Talán lesznek állomásozó csapatok, hogy biztosítsák a helyi végrehajtók akcióit, és a Szövetségi Marshalok velük lesznek. A Hadsereg azért lesz csak ott, hogy támogatást nyújtsanak, ha szükséges.

David Wilcock és Drake értresítve lesznek a letartóztatásokról egy nappal előtte vagy még előbb, így fel lehet tenni az internetre, hogy vírusszerűen terjedjen.

A terv NEM teremt káoszt, vagy erőszakot. Mikor Drake emberei megkapják a zöld lámpást (zöld utat), hogy minden el van végezve, az vírusszerűen terjeszti majd a letartoztatások hírét, beleértve a kapcsolatot a mainstream (elsődleges) médiához.

Emellett vannak tervek és emberek jó helyen, hogy biztosítsák az elektromos ellátást, a telefont, az internetet, csatorna (szennyvíz) szolgáltatást, amíg ez lezajlik. Vannak taktikai helyezkedések jelenleg ennek okáért.

A legfontosabb elem itt, hogy a rossz fiúk pénzügyi hatalmát súlyosan korlátozzák. Többé ne legyen tőkéjük lefizetni senkit, hogy elvégezze az ő piszkos munkájukat. Dokumentumok és papírmunka van a jó fiúk kezében, ami hatálytalanít bármit az eredeti 1812. évi 13-as módosítás után. Bármely -- végrehajtási rendeleteket, szabályokat, szabályzásokat, stb. amelyek törvénytelenek és alkotmányellenesek, semmisé téve, ha egyszer lezajlik minden! Ez érint minden törvényt és rendelet, amely ellentétes az eredeti Alkotmánnyal. A hadsereg nagy többsége már támogatja ezt a tömeges letartoztatást.

Drake utasítva lett, hogy lépjen kapcsolatba annyi földalatti hadsereggel, amennyivel lehetséges, tartalmazva a szabadság csoportokat és bárkit, aki fegyverrel rendelkezik, hogy mondja el nekik mi fog történni, és hívja őket segítségül, ha szükséges.
Az összes FEMA tábor az egész országban, amit a rosszfiúk nekünk szántak, fel lesz használvahogy elhelyezzék ŐKET (rossz fiúk) helyettünk.

Mi fog történni a szigorítások alatt az Egyesült Államokban:
A műholdas rendszer nem fog működni, így nem lehet nemzetközi hívásokat indítani, és a kimenő és bejövő forgalom le lesz TILTVA!
A nemzeti határok lezárása katonai ellenőrzés alatt lesznek a „rendkívüli körülmények alatt”.
Ezek a rendkívüli körülmények megoldják a hazánk, az Egyesült Államok SZABADSÁGÁT, mikor a „rosszfiúk” úgy döntenek, hogy elszaladnak.

A 2008-as tözsdei zuhanáskor dollárok ezermilliárdjait küldték ki elektronikusan az országból, amely kiváltott egy riasztást, és le lett állítva a „jó fiúk” által, akik elvágták a kommunikációt. Különben egy 1930-as évekbeli hatalmas tőzsdei összeomlás lett volna mindenütt újra.

Emiatt a műholdas kapcsolatok le lesznek kapcsolva, amikor megtörténik, hogy védjen minket a pénzalapok elektronikus kiutalásától az országból.

Az ok, hogy miért lesznek a nemzetközi utazások letiltva, hogy a bankárokkal megtömött magánrepülők ne szállhassanak fel. Ha megpróbálnák, le lesznek lőve!

A teljes szigorítások 72 óráig fognak tartani, ha szükséges.

Az idővonal: 
- 24 órát vesz igénybe az első iramhogy megtegyék a tömeges letartóztatásokat;
a második hullám másik 5-6 óra, hogy meggyőződjenek, hogy megvan minden szükséges irat, hogy elítéljék ezeket az embereket. Másrészről, bizonyos érzékeny területek, mint az erőművek és térségei, amiről nyilvántartás van, védve lesznek, hogy megakadályozzák azok felrobbantását.

Amikor minden világos, és a katonai műveletek végre lettek hajtva, akkor ez felkerül az internetre és virusszerűen terjedni fog. Drake elmondja, hogy ezek video-anyaggal lesznek ellátva. Szintén lesz egy speciális oktató csatorna, ami elmondja a rosszfiúk történetét- hogyan kerültek hatalomra, hogyan működtek, ami néhány hónapig közvetíti majd ezt.

A fő dolog, amire emlékezzetek: NE ESSETEK PÁNIKBA !!! Ne aggódjatok mikor ez történik. Ez mind gondosan meg van tervezve évek óta, és minden el lesz magyarázva mikor megtörténik.

Nagyon sok ember hivatala megüresedik, ezért egy rendkívüli szükséglet lesz emberekre ideiglenesen, hogy betöltsék ezeket a pozíciókat. Hangsúlyozva lesz, hogy ez csak IDEIGLENES.
A 72 órás, vagy rövidebb, periódus végén, nyilvános bejelentés lesz a Fehér Ház sajtószóbájából.

Ezek a nagy változások előre lettek jelezve az ősi próféciákban a világ minden táján több ezer évvel ezelőtt. Az Aranykor meg lett jósolva nagyon régen, a gonosz teljes pusztulásával együtt.

Új technológiák ezrei lettek eltitkolva évtizedek óta, amelyek most nyilvánosságra kerülnek, Ezek közt van a Csillagkapu és a táplálék replikátor (másolók), amelyeket már régóta használnak. A Replikátor az elme által működik, és élelmet teremt az anyagból, amely átalakul tiszta élelmiszerré, amit megeszünk.
Sok média el fog tűnni, mivel ők is bűnrészesek ebben az egész rendszerben, eltitkolva az igazságot előlünk.
A kifogás, „
Én csak követtem a parancsokat”,vagy „Csak a munkámat végeztem” nem fog működni! Végül mindenki a Pentagonban, tudatában lesz, hogy mi történik.
Korábbi kapcsolódó cikk:



A cionista rezsim 300 atomrakétájával fenyegeti az egész térséget.
Ahmadinezsád: "A cionizmus egy átültetett májhoz hasonlítható, melyet a szervezet kivet magából"
 
Nem úgy tűnik, mintha Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő különösebben meg lenne ijedve a cionista fenyegetőzések hallatán. Az egyiptomi al-Akhbar című lapnak nyilatkozva az elnök kijelentette: a cionista rezsim halálra van ítélve.
Izrael szétesése elkerülhetetlen, és a rezsim összeomlása a közeli jövőben fog bekövetkezni” – idézte az IRNA perzsa hírügynökség Ahmadinezsád szavait. Az iráni államfő szerint a zsidó állam és a nyugati hatalmak, kiváltképpen pedig az Egyesült Államok, félnek Irán erejétől, és háborúval akarják megállítani az iszlám köztársaság befolyásának növekedését; a támadás idejére pedig jelentős nemzetközi támogatást szeretnének maguk mögött tudni – hangoztatta az iráni elnök. Azonban, mint mondta, az „agresszív hatalmaknak tisztában kell lenniük azzal, hogy Irán nem fogja megengedni nekik, hogy bármilyen erőszakos lépést foganatosítsanak”.
Simon Peresz izraeli államfő egy korábbi fenyegető megnyilatkozására válaszolva Ahmadinezsád a következőt mondta: „Iránnak nincs nukleáris bombája, ezzel szemben a cionista rezsim 300 atomrakétájával fenyegeti az egész térséget.” Az államfő ismételten aláhúzta, hogy az iráni nukleáris program kizárólag békés célokat szolgál, és teljes mértékben összhangban van a nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló nemzetközi egyezményekkel, melyeket Irán (Izraellel ellentétben) aláírt.
Ahmadinezsád rámutatott: az Egyesült Államok nem lesz képes megmenteni a cionizmust, amely, mint mondta, „egy átültetett májhoz hasonlítható, amit a test kivet magából, és ennek következtében szétmállik”.
Az interjúban Ahmadinezsád kitért arra az amerikaiak által fabrikált kémhistóriára, mely szerint Teheránnak köze lenne a Szaúd-Arábia washingtoni nagykövete elleni merényletkísérlethez. “Az USA ötlötte ki ezeket a hazugságokat azzal a céllal, hogy ellentétet szítson Irán és Szaúd-Arábia közt” – jelentette ki az iráni államfő, hozzátéve, hogy az „Egyesült Államok a világban a terrorizmus támogatója, melyet céljai érdekében használ föl”.
Látsd a zsidó terroristákat, az USA számára a zsidó terrorista jó terrorista csak 9/11 egyet csináltak az államok területén és atombombát még nem robbantottak az államokban .
Teherán és Rijád kapcsolatairól szólva annyit mondott, hogy nincsen szakítás a két ország között, és Irán mindenkor készen áll a közvetlen tárgyalásokra a meglévő problémák megoldása céljából.
Ami pedig az USA és Izrael kardcsörtetését illeti, az államfő azt mondta, hogy nincs ok különösebb aggodalomra. Annál is kevésbé, mivel az „Irán elleni fenyegetőzés egyáltalán nem valami új keletű jelenség”.
Perge Ottó - Press TV

Hogy is van ez ,, a bolha ugat az elefántra,, - Az én békés 300 db. Atombombám nem fenyeget senkit, de akkor zsarollak meg amikor én akarom, és akkor vetem be amikor én akarom. Én azért lettem kitalálva, hogy bármikor feszültséget tudjak szítani köztetek, ezért tudom búbolni még mindig Amerikát, és ha nem tetszik nekik, hát eljátszunk nekik egy arab terrorista támadást 9/11 ismerős dátum, ötleteink vannak, a FEMA táborok készek, a törvények is elkészültek mindent csak be kell üzemelni, és ha egy ilyen nagy nemzettel elbántunk, kik csak úgy ugatnak, ahogy mi fütyülünk nekik.Nálunk is ott a nagy kényszermunkatábor a Gázai övezet, gondoljátok, hogy az Amerikai segítséggel belőletek nem tudunk egy nagy koncentrációs tábort csinálni, ha nem tudnátok mi az egész emberiséget le akarjuk igázni, mert a goj nem ember az állatnak koncentrációs táborban a helye.

 MEGHÜLYÜLT A VÉN CIONISTA
KISSINGER VILÁGHÁBORÚS ÁBRÁNDJAI   
Manhattani luxuslakásában a visszavonult államférfi, aki májusban lesz 89 éves, igen csak nyílt módon analizálta a világ jelenlegi helyzetét. Kép: angol szatírikus lapAz Egyesült Államok visszaszorítja Kínát és Oroszországot, és az utolsó szög koporsójukba Irán lesz, amely természetesen Izrael fő céltáblája. Kínának eddig megengedtük, hogy növelje katonai erejét és Oroszországnak, hogy magához térjen a kommunizmusból. Ezt azért tettük, hogy elbizakodjanak, így aztán annál nagyobbat fognak huppanni. Olyanok vagyunk, mint egy mesterlövész, aki megengedi a pancsernek, hogy puskája után nyúljon, és ha próbálkozik, akkor aztán bumm bumm. Az eljövendő háború olyan súlyos lesz, hogy csak egy szuperhatalom nyerheti meg, és az mi vagyunk barátaim. Ezért van az EU is oly nagy sietségben, hogy egy szuper-államot létrehozzon, mert tudják mi lesz, és hogy túléljék azt. Európának egy nagy állammá kell válnia. Sietségükből úgy látom, hogy tisztában vannak azzal, hogy a végső harc az, ami előttünk áll. Ó, mennyire vágytam erre a gyönyörű pillanatra,” Ellenőrizd az olajat és ellenőrzöd az államokat; ellenőrizd az élelmiszert és ellenőrzöd a népeket.” Kissinger aztán hozzáfűzte: “Az átlagember úgy készülhet fel a háborúra, hogy vidékre költözik és létrehoz egy farmot. De vigyen magával puskát is, mert az éhezők hada fog kószálni mindenütt. Habár az elitnek meg lesznek a saját biztonságos kuckói és speciális menedékhelyei, nekik is vigyázniuk kell, mert a menedékhelyeik is veszélybe kerülhetnek.” Néhány perc szünet után, míg gondolkodott, Kissinger így folytatta:Megmondtuk a hadvezetésnek, hogy nyersanyagforrásaik miatt át kell vennünk hét Közel-Keleti országot, és már majdnem befejezték a munkát. Mindannyian tudjuk, hogy én mit gondolok a katonaságról, de meg kell mondanom, hogy ezúttal fölöslegesen engedelmeskedtek a parancsnak. Pont az utolsó akadály, Irán az, ami átbillenti a mérleget. Meddig nézheti Kína és Oroszország tétlenül az amerikai tisztogatást? A nagy orosz medve és a kínai kuli felébred félálmából, és akkor kell Izraelnek küzdenie minden erejével és fegyverével, hogy annyi arabot megöljön, amennyit csak tud. Remélhetőleg, ha minden jól megy, a fél Közel-Kelet Izraelé lesz. Katonáink az utolsó évtizedben remek kiképzést kaptak harci konzol játékokkal. Érdekes volt a Modern Hadviselés 3 nevű játék, amely pontosan tükrözi prognosztizáló programjával, hogy mi fog hamarosan bekövetkezni. Katonáink Amerikában és Nyugaton jól fel lettek készítve, mert jó katonáknak nevelték őket, ágyútölteléknek, és ha el kell indulniuk, hogy küzdjenek azokkal az őrült kínaiakkal és ruszkikkal, engedelmeskedni fognak a parancsnak. A hamuból egy új társadalmat fogunk felépíteni, s csak egy szuperhatalom marad, és aki nyer, az a globális kormány lesz. Ne felejtsük, hogy az Egyesült Államok rendelkezik a legjobb fegyverekkel, olyanokkal is, ami senki másnak nincs, és be fogjuk dobni azokat a fegyvereket, ha eljön a megfelelő idő.”Vége az interjúnak. Riporterünket Kissinger embere kitessékeli.Fordította: Vajta Dénes (nemenyinet)Hahaha ... Szegény hülye amerikaiak ...! A játéknak vége. Mindig megpróbálják a legyőzhetetlent megjátszani, mint a hollywoodi filmekben a szupersztárok. De tényleg, mikor nyertek ezek méltó ellenfelekkel szemben? Vietnamban vesztettek, Koreában vesztettek, saját hazájukban meg bűncselekményeket követnek el. 
A bilibe lóg a keze a vén hülyének a cionista koncentrációs táborokat a jó katonáknak hozták létre , ha 800 db. nem lesz elég , hát ott van az a sok koporsó meg lehet tizedelni az elégedetlen népet, elvégre demokráciában éltek, egy kis forradalmi diktatúra majd átneveli a golyófogókat büszke Amerikaiakká, és ha nem , majd jön a batyus zsidó had a közel keletről, nekik úgy is távozniuk kell.

Amerika haláltáborai

A társadalom, amely feladja szabadságát a biztonságáért,
egyiket sem érdemli meg, és mindkettőt elveszíti.
Benjamin Franklin
Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma évente ír egy jelentést Magyarországról. Hogy mennyire tartjuk tiszteletben az emberi jogokat, hogyan menetelünk a demokrácia útján, és általában jól viselkedünk-e. Bárki megnézheti a nagykövetség honlapján, épp ezt olvasgatom. És ahogy olvasgatom, szálldogál a fejembe a vér. Szégyenkeznem kéne tulajdonképpen, de valahogy mégis inkább azt mormogom, hogy anyádról jelentgess inkább, jenki paraszt. Amerikának ehhez ma nincs erkölcsi alapja.
Többnyire tiszteletben tartjuk az emberi jogokat, állapítja meg a jelentés, de azért adódnak problémák. Például néhány esetben a rendőrség túlzott erőszakot alkalmaz annak ellenére, hogy a törvény tiltja a kínzást: ütnek, rúgnak vagy akár gumibotoznak. Valamint a kirendelt állami ügyvédek gyakran színvonal alatti munkát végeznek. Meg a börtönviszonyok. És ezért ejnyebejnye, jól teszik a magyarok, ha összekapják magukat, és tisztességes eljárást biztosítanak mindenkinek, ártatlanság vélelmével, jóindulatú rendőrökkel, és kényelmes börtönökkel.
mi lehet a különbség a szovjet és az amerikai gulág között?
Hadd egészítsem ki ezt a jelentést. Nem mentegetem a rendőri túlkapást, csúnya dolog az, és a kirendelt védő is bizonyára rosszabb, mint a jól megfizetett. Vannak még hibák a népi demokrácia építésében. De ugyan tegyük már hozzá, hogy Magyarország nem tart fenn koncentrációs táborokat sem saját, sem más államok területén. Nem épít titkos kínzókamrákat, és nem hajigál beléjük embereket anélkül, hogy legalább valamiféle törvény bűnösnek minősítené őket.
A koncentrációs tábor (hagyjuk ezt a buta műszót, hogy „titkos börtön”, pont azért titkos, mert igazából koncentrációs tábor) az állami elaljasulás netovábbja; ott aztán nemcsak ütnek-rúgnak-gumibotoznak, hanem azt tesz a szükségszerűen szadista személyzet, amit akar, és nemhogy színvonal alatti védelem nincsen, hanem semmilyen. Oda ítélet, vádemelés és egyáltalán mindenféle jogi procedúra nélkül be lehet zsuppolni akárkit, kifele pedig nem vezetnek lábnyomok. A táborlakó nem hadifogoly és nem elítélt, mert akkor vonatkozna rá a jog; a táborlakó nem is ember, hanem vágóállat vagy növény. Ártatlan nem lehet, mert akkor nem lenne ott, ha viszont már ott van, akkor addig verik, amíg bevallja, hogy kém, szabotőr és kulák.
Hetek óta gondolkodom azon, mi lehet a minőségi különbség a szovjet és az amerikai gulág között. Hogy miért kellene az amerikai haláltábort szeretni, vagy akár elfogadni, elnézni, megmagyarázni. Mert ott terroristákat tartanak? Honnan tudjuk, ki a terrorista, ha bárkiből kiverhetjük a beismerő vallomást? És még szinte be is tartottuk a törvényt, csak elvittük a delikvenst egy egyiptomi tanulmányútra.
ezek az állatok haláltáborokat építenek Európában!
A koncentrációs táborok Európába telepítése pedig olyan fokú pofátlanság, amire még a Szovjetunió sem vetemedett. A kihelyezett gulágok ügye vízválasztó lehet Európa és Amerika viszonyában: elnézzük-e az ilyesmit, mert mi láttunk már koncentrációs tábort, vagy megcsináljuk az elsőrangú anyagból a világbotrányt pont ezért. Kelet-Európa ingerküszöbét, úgy tűnik, a lágerek nem bolygatják meg, mint ahogy azelőtt se. Nem megkörnyékezett kormányfők jelentették Brüsszelnek, hogy baszki, ezek az állatok haláltáborokat építenek Európában! – nem, a Washington Post dobta fel az ügyet. A megkörnyékezettek megtiszteltetésnek vették, aztán vagy exkuzálták magukat, vagy boldogan széttették a lábukat a szörnynek. Ide valahogy mindig bekopog valamelyik szívesen látott terrorrendszer. Talán erősnek hangzik ez a meghatározás, de a történelmi tapasztalat az, hogy ha kiépül egyszer az intézményrendszer, amely indoklás nélkül megsemmisíthet bárkit, akire a hatalom rámutat, akkor a géppuska már a színpadon van, és el fog sülni. Aki nincs velünk, az terrorista. Ki mondta, hogy az amerikai demokrácia örök és törhetetlen?
De akkor már hagyjuk békén egymást, legalább egyezzünk ki, rettegve tisztelt szuperhatalom. Legalább ne írogasson Amerika jelentéseket arról, hogy egyes országokban micsoda szörnyűségek esnek meg. Ha egyszer ők maguk csinálják. Odaszarunk a lábtörlőre, és becsöngetünk méltatlankodni, hogy szaros a lábtörlő?


Titkos Börtönök 
A CIA-s titkos börtönök létezését nehéz cáfolni a felbukkanó tények alapján. 2003-ban

Lengyelországot hírbehozta egy emberjogi szervezet. De szintén hírbehozták Romániát, Grúziát
és Bulgáriát is. Miért maradna tehát ki Magyarország? Hiszen vannak tisztázatlan körülmények.

Noam Chomsky „az ellen?rzött tájékoztatási eszközökr?l” szóló elmélete a demokratikus

társadalmakban nagyon is helytálló. Azaz, csak ha a népesség nagy része ráébred az igazságra,
akkor alakulhatnak ki „az intellektuális önvédelem eszközei”. Mikor kapunk tiszta képet arról, hogy
a kiket tartanak fogva politikai tetteik alapján? Chomsky a forradalmi gondolkodó felveti a kérdést:
Hiába vannak szabadságjogaink mégsem gondolkozhatunk szabadon? A modern társadalmak
megalkuvásra késztetnek? A terrorizmus nemzetközi védekezésér?l csupán beszélünk, de semmi
nem történik?

A legnagyobb palesztin napilap az Al-Kudsz egyik munkatársa inkognitóban azt nyilatkozta, hogy

hiába van az országukban napi szinten korrupció, a hatalommal való visszaélés, nem lehet megírni
ezeket a jelenségeket, mert súlyos következményei vannak az újságíróra és a lapra nézve. Az
ellenzéki sajtót általában megfélelmítették vagy elhallgattatták.

„Jasszer Arafat egyszer egy norvég lapnak úgy fogalmazott, hogy nem t?ri a kínzást a palesztin

börtönökben, de bírálóinak meg kell érteniük, hogy a palesztin hatóságoknak fanatikusokkal van
dolga.”(HVG, 1996.szept.7.) Err?l az amerikai verzió jut eszembe. A fogolykínzás lett az amerikai
politika legnagyobb gondja. Senkit nem tudott meggy?zni Condoleezza Rice amerikai
külügyminiszter, aki nem gy?zi hangsúlyozni: a terrorizmussal vádolt személyek nem tekinthet?k
klasszikus értelemben vett foglyoknak.

Az iraki háborúban szintén megkínoztak olyan katonákat és polgárokat, akik a Szaddam-rezsim

ellen harcoltak. Az iraki vezet? nem foglalkozott azzal, hogy börtönökbe szállítassa áldozatait.
Megtette neki Isten hatalmas kertje, a sivatag, melynek forró homokja nem csak a keleti utazókról
tudna mesélni.

John McCain törvényjavaslata révén döntött úgy a washingtoni szenátus, hogy a jöv?ben tilos az

amerikai kézen lév? külföldi foglyok megalázása, s elfogadhatatlan a velük való embertelen
bánásmód. A sokat szidalmazott, máskor meg joggal csodált amerikai demokrácia izzadta ki ezt a
döntést: a washingtoni kormányzat, s személy szerint Dick Chaney alelnök rosszallásától kísérve.
Colin Powell volt amerikai külügyminisztert?l tudjuk, hogy az európai szövetségesek informálva
voltak a fogolyszállításokról. Emberi ésszel fel nem fogható, hogy milyen kritikus állapotok
uralkodhatnak az ilyen típusú börtönökben. Vajon be tudják majd bizonyítani, hogy
Magyarországnak miért kellett ebben is szerepet vállalnia? Milyen katonai vezetés hozott ilyen
döntést? Ez valóban országunk megvédése ill. érdekében történt? Mikor fogjuk megtudni az ok
okozati összefüggéseket? ...
by H.Andrea 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése