2012. március 9., péntek

AZ ALTERNATÍV MÉDIÁRÓL

    AZ ALTERNATÍV MÉDIÁRÓL


 AZ  IGAZSÁGKÖZLÉS  IGÉNYE
 
 
Az amerikaiak két-harmada nem tudja, hogy több palesztin, mint izraeli esett áldozatul 2000 óta a közel-keleti politikai violenciának.”–közülte a Harper’s magazin statisztikai indexe. Mint ahogy nyilván azt sem tudja, hogy a palesztin-izraeli „összecsapások” során nem tank harcol tank ellen, nem távirányítású rakétaosztogatja a halálttávirányítású rakéta ellen. Az angliai Glasgow University Media Group felmérése szerint a diákoknak csak 9%-a tudta, hogy az izraeliek megszállók Palesztin földön. Az ilyen fokú tájékozatlanságot leegyszerűsítve az alacsony szintű közoktatás rovására szokták írni, holott legalább annyira a monopolizált médiavilág, elsősorban a tv ördögien bravúros manipulatív készségének, félreinformáló, elhallgatással és túlragozással torzító módszereinek és propagandisztikus hatásának  tulajdonítható.
Első hallásra talán túlzásnak tűnhet, hogy az amerikai média olyan kontrollálttá vált az új világrend vajúdása során, hogy a megfenyegetett vagy a tömegtájékoztatás fősodrából a perifériára kényszerített, de az önálló vélemény nyilvánításhoz elvből ragaszkodó zsurnaliszták alternatív web-lapok nyitására kényszerültek. Az Egyesült Államokról lenne szó? Túlfűtött agyú képzelődésnek vagy a szeptemberi tragikus események óta elszaporodott fóbiának is tűnhet, pedig egyikről sincsszó.
Az egyik legméltányoltabb intenetes politikai web-lap, a MediaLensbevezetője szerint megalakulása a végszükség szülötte, mivel a jelenlegi  írott és elektronikus média teljesen torzított képet ad a világról. Ennek oka, hogy a média az establishment és a különböző érdekképviseletek elvárásainak megfelelően propaganda eszközzé váltmérhetetlen sok emberi szenvedést előidézve és súlyos környezeti ártalmakat okozva. Az USA-ban nincs állami tájékoztató szolgálat vagy kormány támogatás, így aztán akik nem hajlandókeszközként azonosulni a magántulajdonosok, hirdetők és az érdekképviseletek  elvárásaival, azok egyre kevesebb lehetőséget kapnak – ha egyáltalán.
MediaLens vállalkozik a közinformálásból kirekesztett politikailag unkorrekt, u.n. hálátlan témák közlésére és a pillanatnyi közhangulattól független állásfoglalások és ideák publikálására.  Kitűzött célja a kritikus analízis bátorítása, a racionális tudatosság és együttérzés fokozása, ugyanakkor az önzés, gyűlölet és tájékozatlanság csökkentése. Rávilágít a közelmúlt kirívó  antihumánus jogsértéseire – a fél millió 5 év alatti iraki gyerek halálára, a klíma változás ordító veszélyére, a demokratikus társadalom és kultúra eltorzítására, degradációjára és ezek elhallgattatásának körülményeire.
Célja továbbá a korporális igények szülte manipulált képzetekfelszámolása, elsősorban  a szeptemberi terror akcióval, a palesztin-izraeli konfliktussal, valamint az afgán és az iraki helyzet filteren szűrt, propagandisztikus  beállítottságával kapcsolatban.  Hálátlan feladat és nem is népszerű, bár az utóbbi hetekben mintha fellazult volna a Bush külpolitikát kritizáló (végzetesen megkésett) vélemények (Gore, Kennedy, Feinstein megnyilatkozásai) iránti, sokszor fenyegetéssel társuló azonnali elutasítás. A MediaLens célkitűzései nyilván nem illenek a tömegigényű média profiljába, még az utolsó oldalra, apró betűvel szedve sem. Az azonban érthetetlen, miért ne lehettek volna néha ellenvéleményként akár a kommentárok közé bepréselhetők, ha másért nem, a véleményszabadság látszatának kedvéért. 
Az el nem kötelezett u. n. alternatív média ugyanis nem különbözik rikítóan és szájhabzóan az általános, "main stream",  informatív média-termékektől. Aki a MediaLens bevezetőjét olvasva (feljebb a kiemelt részletek dőlt betűvel szedve) pocskondiázásra, felháborodottan vagdalkozó vádaskodásokra, és némi szentségelésre számít az meg fog lepődni. Ugyanis a legkritikusabb írások   hangneme is higgadt, az értékelés kiegyensúlyozott, az érzelmek kontrolláltak. (A  RÚGJUNK SZÉT NÉHÁNY SEGGET! jelszó például nem ellenzéki, hanem a háborúba fejesugrást forszírozó, elnökünk agresszivitását támogató néptömegek kedvelt jelszava.) MediaLens olvasója intelligensfelnőttként, partnerként kezelt. A hangsúly a logikai érvelésen és a bizonyításon van, a fókusz pedig az igazság kihantolásán.
Ezek a többi társadalompolitikai jellegű alternatív publikációkra is jellemzők. A Bush-Cheney adminisztráció elvakult  háborús uszítására például az Antiwar.com a vártak ellenére sem reagál felelőtlen lázítással, viszont elősegíti és koordinálja a békeaktivisták szervező munkáját. Számos publikációja az Amerika-ellenes megnyilvánulások gyökereit keresve igyekszik a nemzetközi feszültségekre ésszerű kompromisszumot keresni, és a washingtoni intervenciós politika várható emberi reakciókat, negatív politikai és pszichológiai hatásait, következményeit próbálja felmérni.
"FÉLREINFORMÁLT NÉPSÉG"
Az alternatív média lehet, de nem kötelezően radikális, még csak nem is mindig ellenzéki. Sokszor csak a saját egyéni útját járó, amelynek során józan, szigorúan következetes és szigorúan tényszerű – korántsem a tömegkommunikáció jellemzésére használatos jelzők.  A zsurnalisztái megbízhatóbbak és gerincesebbek, hiszen nem egy munkáltató kötelező elvárásainak kell megfelelniük, hanem a saját etikai mércéjüknek. Ez lehet a magyarázata, hogy a távoli ismeretlen népekkel szemben is humánusak és szolidárisak.  Soraikon – az országért való aggodalom és az általános kiábrándultság nyilvánvaló zöngéi mellett átsüt az igazságközlés sürgető, követelődző igénye.  
Ahogy a találó meglátásairól, ironizáló hangvételéről és az úgy írok, ahogy beszélek stílusáról ismert Mark Morford írta az SFGate-ben:
Egy szakadék, óriási áthidalhatatlan szakadék van aközött, amit a becsületes, buzgó és mégis sokszor megdöbbentően félreinformált népség hisz azzal kapcsolatban, hogy mi hajtja ezt a nagyszerű nemzetet, és ami ténylegesen hajtja. Milyen fegyver-üzletek, milyen CIA és drug-lord összejátszások, milyen újabb visszataszító, környezetrombolással járó nagyipari olaj kitermelési egyezkedések, milyen politikai jellegű puccsok, bábkormányok, és ráadásul időnként a szándékos pofán csapásai mindannak amiben tiszta lélekkel hiszel, ami valójában ennek az országnak az integritását adja. És a szakadék egyre mélyül. . .  Valójában irónikus, hogy nyakig vagyunk az Információs Korban, minek következtében ezerszámra hozzáférhetők az újságok és milliókra rúgnak a belső információk és titkos iratok és cikkek és statisztikai számoszlopok és fényképek, amik aztán együttesen csak még inkább rémültté és paranoiddá teszik a kormányt és a nagyvállalatokat, mire föl megötszörözik minden erejüket, hogy továbbra is a megszokott sötétségben tudjanak minket tartani.  
Na igen. Az áthidalhatatlan, egyre mélyülő szakadék és az egyik szélén az állandósított, megszokott sötétség. New York Times vagy a Wall Street Journal persze még véletlenül sem jellemezné így a jelenlegi társadalmi helyzetet. Éppen ezért akik Morfordhoz hasonlóan felvetik a megdöbbentő félreinformáltság” tényét, vagy a belsőinformációval rendelkező döntéshozók és a kaotikus sötétben tartottak közti egyre mélyülő szakadékot, azokat a neo-konzervatív politikusok és a szövetséges média irányítók hazafiatlan ellendrukkernek, terrorista szimpatizánsnak vagy bérencnek, zászló tiprónak, az ország biztonságát veszélyeztető felelőtlen bajkeverőnek bélyegzik, és még a kis példányszámú periférikus médiából is kiebrudalják.
Valamikor a demokratikus kormányok részéről megnyilvánuló média befolyás és cenzúrázási kisérletek  jogtalanságuk miatt sokkal burkoltabb formában jelentkeztek. Ma viszont a BBC riportja szerint az amerikai  külügyminiszter, Colin Powell személyesen szólította fel, és rakott nyomást a katari emirre, hogy zabolázza meg a szólás-, és közlésszabadságot túl komolyan vevő Al-Jazeerát. Powell azt tanácsolta, győzze meg a leginkább hiteles arab adót, tompítsa le a közvetítése hangnemét. Amit nem tudhatnak New Yorkban vagy Los Angelesben, azt ne tudják Ádenben vagy Rijádban sem. 
Az amerikai közmédia az elmúlt évben sokszorosan hozzájárultmindenféle félrevezető manipulációk alkalmazásával  annak a  politikai tömegsírnak ásásához, amely azokra várt, akik nem realizálták, vagy hinni se akarták, hogy a nyugati világpolitika mindennemű kritizálása egyenlőnek tekinthető az Egyesült Államokat ért  támadás racionalizálásával és jogosnak nyilvánításával. Nem túlzás azt állítani, a szeptemberi események érzelmi hatását kihasználva a politikában és médiában egyaránt elharapódzott az irracionalizmus. Bush a napokban az iraki megszállás terveit mérlegelő – véleménye szerint feleslegesen akadékoskodó, időpocsékoló  – szenátorokat azzal vádolta, hogy  saját piti érdekeiket(?) a haza védelme és biztonsága elé helyezik.
Nem feltételezhető, hogy elnökünk, vagy a Pentagonbéliek olvasnák aMediaLens cikkeit, és azon belül David Edwardsot, pedig nagyon is hasznukra válna. Edwards ugyanis többek között azt írta, hogy„egy (szellemileg) érett vita azon a képességünkön múlik, külön tudjuk-e választani az ok és okozati összefüggést a moralitás kérdésétől. . . Meg kell értenünk és figyelembe kell vennünk azt a mély gyökerű elidegenedést(*1), ahonnan a terroristák legitimációjukat nyerik . . .”  
Edwards azzal vádolja a médiát, keménykedik a terrorizmussal, de nem kemény a terrorizmus kiváltó okaival. Mondhatnánk egyáltalán nem foglalkozik vele – mint ahogy a politikusok sem. (Ez a kijelentésnyilván nem vonatkozik például Claire Short, brit nemzetközi fejlesztési miniszterre, aki a szeptemberi eseményeket követő napokban azonnaljavasolta a tragédia kiváltó okainak érdembeli feltárását.)
A PROPAGANDA ESZKÖZEI  
MediaLens szerkesztője mintegy mentegetve a kollégáit azt írja,  a mai hajbókoló, cinikusan megalkuvó, a hazugság és az elhallgatás eszközeivel operáló kommentátorok, riporterek, lapszerkesztők nem valamiféle rejtélyes összeesküvés részesei, hanem az internacionalista befektetők, a nagyipar és a mindenkori kormány kiszolgálóiként a propaganda eszközei. Végül is nem mindegy? Konspiráló hírharangok vagy irányított zsoldos tollforgatók? A másféle besorolás mit sem változtat a szándékos néphülyítés, a prolongált társadalmi megosztás, vagy éppen a háborús izgatás aggasztó tényein.  
Deborah Orr (The Independent) szintén azt bizonygatja, a média nemkonspiratívmikor minden adója, minden lapja, minden hangszórója ugyanazt közli.(*2)  Szerinte a tagadhatatlan uniformizálódás abból az ártatlan dologból  következik, hogy mindenki a piacról él, a piac diktál és persze mindenki a legjobb, legfontosabb storyra bukik. “Mellesleg senki nem akarja vadul megharapni azt a kezet, amelyik eteti.” – magyarázkodik Orr nyilván arra gondolva, hogy még mindig jobb ha kényszerből vagy kényelemből megalkuvónak, mintha lefizetett gennyes bérencnek könyvelik el az embert.
A kérdés persze továbbra is az, hogy ha a konspirációs teória mint olyan csak marhaság, akkor miért hallgatja el vagy üti agyon teljesen egyöntetűen mindenki ugyanazt a fontos storyt, miért hallgatja el, vagy teszi a 23. oldalra ugyanazt a döntő megnyilatkozást, és miért értékeli hajszálra ugyanúgy mindenki az éppen soron levő politikaivisszaéléseket? Ha eddig mindenki úgy fogadta el a CIA-MOSZADinformációk alapján, és mert logikus is volt, hogy a nemzeti érzelmű, szekuláris beállítottságú Szaddám Huszein nem működött együtt a vallási fanatikus bin Ladennel, hogy fogadhatja el egyik napról a másikra mindenki az ellenkezőjét, és hogy adhatja tovább az új változatot mintegy tényként a média? Miért, hogy senki nem mondja ki, bin Laden és Szaddám Huszein hirtelen összeboronálásával Rice és Rumsfeld a pillanatnyi érdekeknek megfelelően kapásból és átlátszóan hazudnak?
Vagy miért nem volt téma senkinek, miért nem volt címlapon sehol az eset, amelynek során Bush nyilvánosan elítélte a legutóbb soron levő izraeli fegyveres u. n. megelőző-védelmi-megtorló akciót, ugyanakkor aBiztonsági Tanácsban, ahol mindenki szintén elítélte, az amerikai diplomata tartózkodott a szavazástól. Valójában a tel avivi érdekeket előtérbe helyezve megcáfolta  a saját elnöke értékítéletét, és ezzel ország-világ előtt lejáratta. Ennek ellenére réveteg szemekkel mindenki elnézett az arc pirító  blamázs felett.  
David Cromwell ezzel kapcsolatban azt írja, „a tömegmédia elhallgatásai, elfogultsága, torzításai és félrevezetései mind annak a bizonyítékai, hogy a tömegtájékoztatás része annak a hatalmi szervezetnek, amely kizsigereli a földet és óriási méretű visszaéléseket követ el az emberiség ellen”. Majd máshol azt írja: a média üzlet nemhogy kontrollált a nagy business által, hanem maga a nagy business”. A különbségtétel az olvasó számára nem bíkomolyabb jelentőséggel. Akár a hatalom lefizetettje, akár a hatalom részese a média, a hitelképessége lejáratott, szakmai integritásának értékelése a zéró felé leng ki,  a respektusa pedig ugyancsak megtépázott.  
A New York-i és washingtoni terrortámadás utáni órákban aPentagonban rögvest megszületett a terv a tragédia politikai kihasználásáról, az aKaida és a Tálibok összevont felelősségrevonásáról, a hadi jelenlétet kihasználva az iraki intervencióról és ezek árnyékában a Sharon-kormány ölébe pottyant lehetőségeiről. A Lenin-i felismerésre alapozottan a Bush keresztes hadjárat  sikerének legfontosabb tényezőjévé vált a tömegmédia átfogó transzformálása és homogenizálása. A lényeg: kritika, tárgyilagos analizáció, protestáció nincs. Ennek megfelelően a média levette az eddigi nemes pártatlanságot tettető bájmosolyú álarcát, és helyette felöltött egykidagadt erekkel nekivörösödve fenyegető, megosztó, (ál)patriotikusszloganokat harsogót.  
Csak pár nappal a szeptemberi tragédia után közölte a Mediachanel.orgazt a John McArthur interjút, amelyben a szerző-lapszerkesztőhitetlenkedve nyilatkozta, hogy „a főadók MÁRIS önként  ajánlkoztak a háború promócionálására. (Dan) Rather nyilvánosan bejelentette, hogy támogatja Busht. Ő a leghíresebb tv bemondó Amerikában. Ez gyalázatos dolog.”  Mások szerint viszont isten által vezérelt és áldott.
Ráadásul akik minden fenntartás nélkül rögtön a katonai megtorlást forszírozók oldalára álltak, árulónak kiáltották ki a többieket. Kényszer vagy fenyegetés hatására a többség felzárkózott az önkéntes uszítókmögé. „Vagy Bush mellett állsz az iraki ügyben, vagy egy áruló csúszómászó vagy, akit politikailag és morálisan is ki kellene herélni.”írta az ellenzéki hangok szisztematikus elhallgattatása kapcsán Morford.  Ez békeidőben felháborító törvényellenes jogsértés. Háborús időkben viszont természetes, és még csak nem is illegális. Mint tudjuk,hadicenzúrának nevezik. Ezek szerint már tavaly szeptemberben megkezdődött volna a háború? 
CUKORMÁZ NÉLKÜLI INFO
Az amerikai újságírók érdekvédelmi szervezete, a Newspaper Guildegyenesen Amerika ellenesnek nyilvánította a 9-11-es eseményeket követő sajtóhelyzetet, amelynek során megszűnt a kritika, a morális aggodalom, a kormány propagandája és döntései iránti kétségek nyilvánosság elé tárása, annak ellenére, hogy a vita, valamint az ellentétes nézetek és állásfoglalások közlésének lehetősége a demokratikus önkormányzat lényege.” A Guild szerint ez a fontos szerep egy nemzeti krízis esetében – mint a jelenlegi is – még fontosabbá válik, éppen ezért tiltakozott ellene, hogy egyes újságírókat megbélyegeztek, megfenyegettek és meg is büntettek.
Néhányan azt tapasztalták, elsősorban patriótáknak kell lenniük és csak másodsorban zsurnalisztának.” – közölte web-lapján a News Guild, amely számos félreállított újságíró cikkét publikálta (kívánságra névtelenül) az események kapcsán.  A szeptemberi tragédia a közel-keleti helyzet megítéléséhez hasonlóan vízválasztóvá vált az amerikai médiában.  
Brit Hume, a háborús uszító Fox News Channel nagyhangú tudósítója a médiában uralomra jutó nyilvánvaló elfogultságot és hipokrizmust azzal indokolta, hogy a semleges megítélés csak hasonló kvalitású intézményekre vonatkozik, de nem várható el mikor az Egyesült Államokról és vele szembenálló  gyilkos barbárokról van szó. Vagy, erre az analógiára alapozottan, Izraelről és a vele szembenálló gyilkospalesztin terroristákról. Ilyen egyszerű. Aki nincs velünk, nem kenyerezhető le, nem törhető be, akinek más az érdeke, elve, célja,tragédiája, annak a médiában nem jár fair, részrehajlás nélküli megítélés.
tényszerű, sokoldalú, korrektségre és elfogulatlanságra törekvú hírszolgáltatás és elemzés alapos visszaszorításának következtében az amerikai polgár egy torzított, mesterkélten dezinficiált képet kapott annakidején az Öböl-háborúról és kap a jelenleg is folyó afganisztáni intervencióról. Az utóbbiból mára (nem véletlenül) csak a többszörösen újravetített, levegőben röpdöső helikopterek rakteréből élelmiszersegélyt kilökdöső katonák képei maradtak meg az emlékezetünkben. Annak eldöntése, hogy melyik téma lesz röviden lehozva és felszínesen kezelve és melyik többször megismételve és mélységében elemezve a leghatásosabban befolyásolja a hírközlést,állította Ben Bagdikian a monopolizált médiáról írt, mérföldkövet jelentő tanulmánykötetében. (The Media Monopoly)
 A 86 éves legendás hírű tv-bemondó és politikai kommentátor, Walter Cronkite egy kitüntetés átvétele során azt nyilatkozta a napokban, ahogy most állnak a dolgok, a Gulf-háborúról nincs egy független, objektív történelmi beszámolónk. Meg lettünk fosztva a valódi storytól.(*3)Természetesen ugyanez vonatkozik az afgán háború eddigi fázisaira, és fog vonatkozni az iraki intervencióra is.
Edward Abboud a Láthatatlan ellenség (The Invisible Enemy) című könyvében azt írja:  „A nagy kiadóvállalatok (kevesebb, mint egy tucat) lettek mára nemcsak a teljes írott történelem írói és közlői, hanem egyben a cenzorai is. Ezek a vállalatok egy új realitás igényének és követelményének megfelelő történelmet dolgoznak ki, nem szükségszerűen a tényeknek megfelelőt.” Abboud megjegyzi, ugyanez a kontroll vonatkozik a sajtóra és az elektronikus médiára is.
Mindenesetre a brit World News for Public Television híradóinak nézettsége 50%-kal megugrott a szeptemberi események óta, mivel az amerikai értelmiség köreiben igenis van igény a cukormáz nélküli, (relatívan) tárgyilagos és tényszerű információra. A brit televízió saját bevallása szerint valami olyat csinál, amit az amerikai nem: feltételezi, hogy a közönség értelmes és felnőtt ahhoz, hogy megbirkózzon a világ többi részének véleményével.
Végül is az alternatív média színvonalas internetes példányai, mint aCommon Dreams News CenterAmericanpolicy.com, Mirmalloy.net, Sunspot.net, Tompaine.com, Alternet.org, Mediachannel.org,YellowTimes.orgTruth out és némely (országos, de relatív kis számú)periodikák mint a Mother Jones, Reason, The Nation, Free Inquiry,Harper's, ZNet, TikkunWashington ReportThe Atlantic, vagy a Dissent sikere, és (némelyik hirdeténélküli) túlélése ugyanezen alapszik: intelligensnek tartják és felnőttként kezelik az olvasóikat. Nemcsak racionális gondolatvilágú, de integritásához ragaszkodó,humanista érzésvilágú felnőttként.
A fenti röpke bemutatáson túlmenően az alternatív média részletesebb elemzést érdemelne. Ennek híján emeljük ki, ami nyilvánvaló: amennyiben az alternatív média nem létezne, az itt következő  figyelmeztetés a jelenlegi krízishelyzetről soha nem jutott volna el az olvasók tömegeihez: “The roar of the war machine has drowned out all dissents. The beating of the drum has defeated the voices of protest, and reason, and even outrage.” A háborús gépezet felbőgő zaja elfojtott minden tiltakozást. A dobpergés elnyomta a protestáció, az ésszerűség és a felháborodás hangjait is.
Ha nem létezne az alternatímédiaaligha böngészhettük volna végig  Al Gore éles kritikájú, politikai perspektívájában is jelentős beszédét, amit azAmerican Politics Journal (americanpolitics.com) teljes terjedelmében közölt. Ugyanakkor Guardian olvasóin kívül senkihez sem jutott volna el Seumas Milne figyelem keltő meglátása: “Az USA számára ez a háború nem is annyira Irak ellen van, sokkal inkább az új amerikai doktrína implementációja és az egész régió rekonstrukciója miatt.” A cikk címe?Alvajáróként belekóválygunk az agresszió felelőtlen háborújába. 
És sehol egy STOP tábla! 
*1 "It takes many years of political, social, economic and human degradation to create a terrorist." ("Hosszú éveket kitevő politikai, társadalmi, gazdasági és humán degradálás kreál egy terroristát.") (Rami Khouri, jordán újságíró)
*2  Bagdikian 1990-es információja alapján az USA 25 ezer elektronikus média forrásának (rádió- és tv állomások, napilapok, magazinok, könyvkiadók és kábel tv-adók) nagy többségét kevesebb mint két tucat vállalkozás tartja kézben. Abboud szerintaz alternatív magazinok és könyvek kiadásra kerülve sem kapnak lehetőséget a fő terjesztőknél.   Az ellenzéki vélemény  eddig szinte képtelen volt átjutni a kettős szűrőrendszeren, az Internet azonban ezen a téren is változást eredményezett.
*3  Harper’s Magazin kiadója, John MacArthur kiváló könyvet írt  Second Front(Második front) címmel az Öböl-háború folyamán érvényben levő cenzúráról.
 
A médiamanipulációra és eszközeire vonatkozóan lásd még: Lapszemle 2002. I. félév, 4. írás;  2002. II. félév 17. és 18 írás;  Jelenidő rovat: Befagyasztott információk

Addenda:
(. . .) Of the 28 clients on Ms Benador's books, at least nine are connected with the AEI, the Washington Institute and the Middle East Forum. Although these three privately-funded organizations promote views from only one end of the political spectrum, the amount of exposure that they get with their books, articles and TV appearances is extraordinary. The Washington Institute, for example, takes the credit for placing up to 90 articles written by its members - mainly "op-ed" pieces - in newspapers during the last year. Fourteen of those appeared in the Los Angeles Times, nine in New Republic, eight in the Wall Street Journal, eight in the Jerusalem Post, seven in the National Review Online, six in the Daily Telegraph, six in the Washington Post, four in the New York Times and four in the Baltimore Sun. Of the total, 50 were written by Michael Rubin. Anyone who has tried offering op-ed articles to a major newspaper will appreciate the scale of this achievement.  (Brian Whitaker:US thinktanks give lessons in foreign policy. Guardian Limited. August 19, 2002)
At some moments in history, when war and peace hang in the balance, journalism delayed is journalism denied.” (Norman Solomon. 2003)
 
VISSZA   a Jelenidő rovat címjegyzékéhez
VISSZA  az EMPIRIA Magazin címlapjára




Fokozódik a Mossad aktivitása Magyarországon – Ébresztő!
2
009. Augusztus 07. 16:48:12

Módszeres előkészületekre utal az izraeli titkosszolgálat aktivitása hazánkban. Folyik az etnikai feszültség irányított élesítése, a stratégiai objektumok elfoglalása, az izraeli haderő betelepülése. Az elhárítás belső háborút vív, a kormány sodródik, a nemzeti oldal felkészületlen, a gárda-szerű szerveződéseket megvezetik.
Módszeres előkészületekre utal az izraeli titkosszolgálat aktivitása hazánkban. Folyik az etnikai feszültség irányított élesítése, a stratégiai objektumok elfoglalása, az izraeli haderő betelepülése. Az elhárítás belső háborút vív, a kormány sodródik, a nemzeti oldal felkészületlen, a gárda-szerű szerveződéseket megvezetik.

Hétfőre virradó éjjel ismét lecsaptak az Mossad által fizetett bérgyilkosok, ezúttal megint egy nyírségi településen, Kislétán.
 
A rendőrség konkrét eredményt ez esetben sem tud felmutatni, csak azt erősítették meg újra: az elkövetők profik. Már arról is terjeng szóbeszéd, hol toborozta a bérgyilkosokat az izraeli titkosszolgálat. A bérgyilkosok – illetve megbízóik – egyre inkább figyelmet fordítanak arra, hogy az áldozatok lehetőleg dolgozó, úgymond tisztességes cigányok legyenek, és gyerek is legyen az áldozatok között. A gyilkosságokra hivatkozva és a Magyar Gárdával rémítgetve cigány bűnbandákat fegyvereznek fel, úgymond ’önvédelem’ okán. Erre vonatkozóan még csak Budapest egyes kerületeiben terjednek információk, de valószínűsíthető, hogy ugyanez zajlik vidéken is, különös tekintettel Borsod és Szabolcs megyére.
A zsidó érdekű ’őrző-védő’ cégek sorra felügyeletük alá vonják a kulcsfontosságú intézményeket, többek között a honvédség laktanyáit, raktárait is ezek őrzik. Az In-Kal a közelmúltban együttműködési megállapodást kötött a rendőrséggel is.
Az izraeli haderő folyamatos beáramlásáról újabb és újabb információk bukkannak fel. Már most zsidó katonák százai állomásozhatnak Magyarországon.
A honvédség leszerelése, az állomány szétzavarása, a hadianyagok megsemmisítése már régen megtörtént. A rendőrség vidéki őrseit a cigányok sikertelen besorolása után azoknak biztonsági őrökként való alkalmazásával hígítják. A rendőrök minden szinten igyekeznek kivédeni a belső támadást. Sőt, mivel ők látják át legjobban a hatalom nemzetellenes intrikáit, szervezetileg is igyekeznek fellépni. Nem véletlenül áll a Tettrekész Magyar Rendőrök Szakszervezete a támadások célkeresztjében. Szima Judit főtitkár ellen bírósági eljárás folyik, a rendőröket a nemzeti oldalra beépített ügynökök és aránytalan fellépés parancsával igyekeznek parancsmegtagadásra és támadható nyilatkozatok kiadására bírni.
A Nemzetbiztonsági Hivatal berkeiben komoly belső háború folyik a zsidó irányítás és az állomány jobb érzésű magyarjai között. Laborc Sándor leváltása, Ficsor Ádám titkosszolgálatokat felügyelő miniszter lemondása nem véletlenek.
Más külföldi titkosszolgálatok is dolgoznak hazánkban, látszólag egyelőre várakozó állásponton.
Az egyébként nemzetidegen kormány gyakorlatilag a műveletekbe nincs bizalommal beavatva. Sodródnak a Mossad irányította eseményekkel, kétségbeesve igyekeznek legalább látszólagos vezető pozíciót tartani. Nagy erőkkel keresik a cigánygyilkosságok elkövetőit – akinek megtalálását a profi munka mellett az alsóbb rendőri szintektől a legmagasabb pozícióig jelen lévő Mossad-ügynökök teszik lehetetlenné. Keresik a megoldást az általuk keltett, de a kezükből kicsúszott gárda-problémára. Bizonyítékhamisítással, hamis vallomásokkal (Kiskunlacháza, Budaházy-ügy) igyekeznek kezükben tartani a felgyorsult eseményeket. A túlélésért folyó vergődésük egyértelmű. Csak egy valamit tudnak biztosan: nem szeretnének hatalmon lenni, mikor a következő ciklusban felborul a rend.
A hazafias erőket meddő tiltakozásokkal, demokratikus játszadozással kötik le. Bár egyre kevesebben bíznak a demokratikus változás lehetőségében, a nemzeti oldal teljesen felkészületlen azzal szemben, ami az ordító jelek szerint hamarosan az országra következik. Mindennel el vannak foglalva, csak azzal nem, hogy felkészüljenek. A változásért leginkább tenni kész fiatalok a Jobbik választási eredményeinek eufóriájában ülnek. A gárdaszerű szerveződések mozgósítható állománya körében felkészítésről és eszközökről terjesztenek legendákat – amelyeket még senki nem látott. A gárdák vezetése a jelek szerint megbízható, ezért kérdéses, hogy ezek az altatások honnan erednek? Javasoljuk, ezek legkomolyabban vett kivizsgálását, és a tagságuk felrázását, majd felkészítését! Ébresztő! Felkészületlenek vagytok, és nincs semmitek!
A militáns szerveződések környékén ügynökök házalnak ládaszámra való vadonatúj dolgokkal. A kérdés: honnan?
A dolgok betetőzése a következő parlamenti ciklusban várható. Az elkerülhetetlen összeomlás a Fidesz kormányzásának közepére datálható – hacsak a Mossad érdekei nem sürgetik meg. Tudni kell, hogy a következő időszakban az izraeli érdekek kormányzati szintű kiszolgálása teljes mértékű lesz. A Fidesz zsidópárt a szocialistáktól jóval közelebb áll Izraelhez. (A legnagyobb barom az, aki most előrehozott választást követel!)
A Fidesz ezúttal magával hozza Izraelt. A párt a legszorosabb kapcsolatban áll azokkal az erőkkel, akik most a Kárpát-medence totális megszállását készítik elő, telepítik be a zsidó haderőt, és irányítják a háttérből az eseményeket. A nyílt diktatúra jegyében már jövő évben megkezdődik az ellenállás felszámolása, várható a hungaristák bebörtönzése.
A nemzeti párt a tervek szerint a Fidesz érában teljesen elzsidósodva részévé válik a hatalommentésnek, asszisztál a hungaristák és a köréjük tömörülő szabadságharcosok elleni fellépéshez. Más lehetőséget a zsidó demokrácia játékszabályai szerint nem kaphatnak.
Ma már nincs kétség: azok az események, amelyeket az MNA ’Jövőnk’ című kiadványában évekkel ezelőtt előre jelzett, most bekövetkeznek. Az idő elfogyott! Felszólítunk minden tettre kész hazafit, hogy sürgősen soroljon be a legközelebbi Népi Akciócsoport zászlaja alá, rohamléptekben kezdje meg a felkészülést! A kevésbé felkészültek jelentkezzenek mozgalmi munkára az Egységes Magyarország Mozgalomba. Senkit nem érdekel, ki hol próbálkozik jelenleg más megoldást keresve. Nincs más út, csak a hungarista ellenállás!
Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info


 A CIONISTA RAMBÓ BÉRGYILKOS VOLT

IZRAEL ÉS AMERIKA ÁLL A NORVÉG MERÉNYLET MÖGÖTT
A REUTERS MESÉJE
Kékkel közbeszúrjük a gyanús és leleplező részeket. A Reuters jelentése gyanúsan túl hosszú, de a sorok között kiderülnek a hazugságaik.

OSLO, július 23. (Reuters) - A gyanúsított, a jobboldali fanatikust legalább 92 ember megölésével vádolják, aki a tetteit "kegyetlennek" de "szükségesnek" nevezte. A rendőrség nyomoz még vasárnap, hogy egy esetlegeses második fegyveres is részt vett ebben a mészárlásban és bombatámadás pénteken, amely sokkolta a normális békés északi országot. (Tehát Norvégia kiválasztása szándékos volt!) Az ügyvédje első nyilatkozatában elmondta, hogy letartóztatták a 32 éves norvég Anders Behring Breiviket, s kifejezte szándékát, hogy megmagyarázza a bíróságon a tettét. A tárgyalás valószínűleg hétfőn lesz, addig védőőrizetben van. "Azt mondta a védence, hogy azt tudta, hogy ez egy kegyetlen dolog lesz, de a fejében azt gondolta, hogy erre szükség volt" -ezt mondta az ügyvéd Geir Lippestad, a független TV2 hírekben. A rendőrség azt mondta, hogy Breivik megadta magát, miután bevallotta a mészárlást, amelyben legalább 85 ember halt meg, főleg fiatalok, akik részt vettek egy nyári táborban, a norvég uralkodó Munkáspárt ifjúsági szervezetéből, egy idilli szigeten. Breiviket letartóztatták a bombrobbantás miatt, ami Osloban a kormányzati negyedben történt, ahol megölt hét embert pár órával korábban. Norvégia legkeményebb büntetése 21 év börtön.(Aha! A cionisták többek között ezért az enyhe büntetés miatt is választották Norvégiát célpontnak.) A rendőrség azt mondta, hogy kerestnek még több eltűnt embert, és az autópályán még nőhet az áldozatok száma 98-ra is, a legrosszabb esetben. Lippestad ügyvéd szombaton nem adott további részleteket védence lehetséges indítékairól. (Az ügyvédről nincs kép egyelőre, de nem lepődnénk meg rajta, ha zsidó lenne.) Breivik gyűlölte a "kulturális marxistákat" "keresztes hadjáratot" akart indítani az iszlám ellen és tetszettek neki a fegyverek és súlyemelés. (A leggyanúsabb részlet ez! Jellegzetes zsidó hazudozás, hogy eltereljék a háttérben lévő megbízókról a figyelmet. Az iszlámellenesség nyugateurópában valóság, de ezt a zsidók most ürügyként akarják beadni a véres provokációjukhoz.) Web hozzászólásokat csinált az ismerősöknek és a tisztviselőknek – mondta az ügyvéd. (Az internet korában ezek a netes blogok és netes beírások kifejezetten felhasználhatók kimagyarázásokra. A netes adatlapja kifejezetten félrevezető volt, nehogy a zsidó háttérre gyanakodjanak az olvasók). A YouTubra is föltett néhány videót, a honlapján is mutatott néhány képet Breivik, köztük egy haditengerészeti képet, amin a Seal típusú búvárfelszerelésben látható egy automata fegyverrel. (Ez megint egy igen leleplező elszólás volt a jehudák részéről. Ugyanis a közelmúltban Afganisztánban megölt állítólagosa Oszama Bin Landent is ez a SEAL egység likvidálta, s ez alkalomból még a hazai oldalak is bemutatták ezt az egységet, hogyan képzik ki őket, stb. Tehát a gyilkosnál itt is az amerikai szál mutatható ki.) "Mielőtt meg tudjuk kezdeni a keresztes hadjáratot, addig meg kell tennünk a kötelességünket és meg kell tizedelni a kulturális marxizmust" - mondta egy felirat a videó alatt, ami a "templomos lovagok 2083" címen látható a YouTube honlapján, amely videó szombaton jelent meg. (A zsidó összeesküvés egyértelmű! A zsidók a You Tubra rakják föl – mindenféle nyelven, de főleg angolul – az összes hazug propagandájukat!) Egy norvég honlap biztosított a linket egy 1500 oldalas elektronikus kiáltványának, amelynek Breivik volt a szerzője. (Lehetséges, hogy ez nem norvég, hanem zsidó honlap? Érdemes lenne kinyomozni..Milyen érdekes! Miután legyilkolnak közel száz ártatlan embert és lerombolják a hivatali épületeket, rögtön elkezdenek internetes mesékkel előjönni! Előre megjósoljuk, hogy ez a gyilkos zsidóbérenc ilyen mesékkel fog előjönni a bíróságon is. Amit a zsidók betanítottak neki.) Nem lehetett ellenőrizni, hogy ki tette közzé ezt a videót, vagy ki írta a könyvet. (Röhejes! Hát persze, hogy nem lehet kideríteni a szerzőt, ha ezt zsidó ügynökök csinálták! Persze a Reuters erről a bizonyos könyvről és videóról nem tesz közzé képeket, hanem szépen elmesélik. Mint ahogy Obama is elmesélte hogyan ölték meg Oszama Bin Ladent.)"Ha úgy döntök, hogy sztrájk legyen, annál jobb, ha túl sokat megölök, mint keveset, mert a sztrájk az kockázatcsökkentő, de a sztrájk nem éri el a kívánt ideológiai hatást" - a könyv szerint. Norvégia hagyományosan nyitott a bevándorlásra, amelyet bírált a a Progress párt, amelynek Breivik egy rövid ideig a tagja volt. A Munkáspárt, amelynek ifjúsági táborát megtámadta Breivik már régóta támogatja a bevándorlást. "Először az emberek azt gondolták, hogy muszlimok vannak a robbantás mögött" mondta egy szemtanú, s az volt a gyanú, hogy a támadásokat az al-Kaida tette volna, tiltakozásul a NATO-tag Norvégia afganisztáni és iraki szereplése miatt. (Igen, a zsidók pontosan ezt a látszatot akarták teremteni a hatalmas robbantással. De mivel tudták, hogy ez nem elég, sok vér kell a hatáshoz, hát ezért mészároltatták le ezzel a bérgyilkossal a fiatalokat. Az pedig, hogy közelről lőtte le őket és még az életükért könyörgőket, menekülőket is lelőtt, ez is benne a volt a zsidó forgatókönyvbe, s ezt a bérgyilkos teljesítette. Jellemző, hogy Reuters a szabadkőműves kapcsolatát nem emílti!)Néhány rettegő túlélő azt mondta, hogy amikor tombolt a gyilkolás a szigeten, akkor a golyók legalább két oldalról érkeztek. "Mi egyáltalán nem vagyunk bizonyosak" arról, hogy egyedül gyilkolt – mondta a rendőrfőnök, Sveinung Sponheim. (Mi már azon sem lepődnénk meg, ha a másik, vagy többedik gyilkos már elmenekült volna Norvégiából...) "Ez az egyik dolog amire a vizsgálat összpontosítani fogunk." A rendőrség csaknem 1,5 óra után tudta megállítani a mészárlást, ez a legrosszabb eset egyetlen fegyveressel szemben, a modern időkben. (Hogy is van ez? A norvég rendőrség ennyire hülye és fölkészületlen? Kapnak hírt a szigeten lévő gyilkolásról és nem helikopterrel mennek oda? A térkép szerint repülővel egy 5 perces út lehetett volna. Mivel mentek oda másfél óráig?)"A válaszidő az üzenetre gyors volt. Voltak problémák a kiszállításra, a szigetre" - mondta a késésre a magyarázatot. Tanúk szerint a fegyveresen a rendőrségi ruha egységes, valóságos volt, ezért volt képes lőni hosszabb ideig. (Ez is a zsidók megtervezett merényletére utal.) Az Utoeya sziget északnyugati oldalán van Oslonak, ahol a fiatalok a lövöldözésre pánikba kerülte és beugrottak a tóba úszni és kijutni a szárazföldre. "Hallottam a sikolyokat. Hallottam, hogy az emberek könyörögnek az életükért és hallottam lövéseket. Csak gyilkolta őket" – mondta a Munkáspárt ifjúsági tagja Erik Kursetgjerde, 18 éves, a Reutersnek. "Én bizonyos voltam abban, hogy meg fogok halni" - mondta. "Az emberek futottak mindenflé. Ők pánikba estek és bemásztak a fák közé, de a lábukba kapták a lövést" A vérfürdőről azt hitték, hogy ez a halálos támadás egy magányos fegyveres lehet, ilyen bárhol lehet a modern időkben. (Megint egy árulkodó mondat. A zsidók terjesztették el a világon a krimiket, a horrorfilmeket és az országokban elfogadottá tették a bűnözéseket és gyilkosságokat, amiket ők az ókorban már nagy hozzáértéssel csináltak, Mózes szellemében.) A gyanúsított, magas és szőke, tulajdonában van egy szerves gazdálkodással foglalkozó cég, aminek a neve Breivik Geofarm, amelynél egy szállítási cég azt mondta, hogy tőlük vásárolták használta műtrágyát - talán, hogy az oslói bomba abból készüljön. Hazai kormányellenes fegyveresek máshol is lecsaptak a múltban, különösen az Egyesült Államokban, ahol Timothy McVeigh megölt 168 embert egy teherautóra rakott bombával Oklahoma City-ben 1995-ben. (Itt jön az amerikai összemosás, ami egy egészen más ügy volt akkor.) Most a hatalom szívét támadták meg Norvégiában. (Igen, mert a zsidó forgatókönyv ezt határozta meg, hogy a politikai hatalom is meg legyen félemlítve.) De a biztonság most megszűnt, egy olyan országban, ahol korábban nem volt ilyen erőszak és arról ismerték ezt a várost, ahol Nobel-békedíjat itélik oda és közvetíteni szoktak a konfliktusokban. Mint pl. a Közel-Keleten és Srí Lankán. (reuters, július 23, részlet)

Most a Déli Krónia első hírében a svédországi zsidó tudósító beszámol a gyilkos netes szélhámosságairól és arról a bizonyos könyvről, ahol a leírta a terveit. „Templomos lovagoknak” állította be magát. Ezzel akarják tompítani a szabadkőműves szerepét. A cionrádió megint „szélsőjobboldalinak” állítja be a CIONISTA RAMBÓ-t. Most már egyértelmű, hogy a célpont NORVÉGIA volt és a többi országok megfélemlítése, Izrael részéről. Ehhez egy norvég származású bérgyilkost használtak föl, hogy eltereljék a figyelmet a valódi megbízókról. Ez a véres merénylet politikai döntés volt, nem egyéni akció!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése