2011. június 12., vasárnap

A palesztinok sorsára akarnak juttatni bennünket!

Dr. Nagy Levente: A palesztinok sorsára akarnak juttatni bennünket! PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. augusztus 25. szerda, 11:08

Azzal, amit most leírok, minden értelmesen gondolkodó magyar ember tisztában van, csak igyekszem logikai sorrendbe tenni az egészet, hogy átláthatóbb legyen az összkép. No és ne legyen senkinek semmi kétsége afelől, hogy teljes gőzzel igyekeznek eltaposni bennünket, hogy nyomunk se maradjon.

Sokan megpróbálták már ezt velünk a történelmünk folyamán, csak sajnos mára nagyon sok magyar emberből kiveszett a nemzeti öntudat, ami részben abból ered, hogy sokan nincsenek tudatában a magyar nép eredetével, a magyarság történelmi jelentőségével. A nemzeti öntudat és büszkeség nagyon kemény tartást ad az egyes embereknek, de az egész nemzetnek is.

Olyan ez, mint amikor az öreg tölgyet próbálja a vihar ledönteni, de egyszerűen képtelen rá, mert olyan a fa belső szerkezete, ami nagyon kemény tartást ad neki. Vannak más fák is persze, amelyek belülről rohadnak, vagy eleve nagyon silányak, ezeknek látványos lombjuk van, de egy komolyabb viharnál reménytelenül derékba törnek.

Hogy mit akarok ezzel mondani?

Jelenleg szinte az egész világon az elfogult média azt hiteti el mindenkivel, hogy a zsidó nép a legsikeresebb a Föld nevű bolygón. A tudomány fejlődésével napjainkban minden tény sokkal könnyebben bizonyításra kerül, mint korábban. Az elmúlt évben, tehát 2008-ban, Izraelben egy Shlomo Sand nevű tel-avivi zsidó professzor régészeti és történelmi dokumentumokkal alátámasztott könyvében bebizonyította, hogy a zsidóság nemzeti történelmét a XX. század elején a cionisták alkották meg .

Ismétlem, régészeti és történelmi dokumentumokkal BEBIZONYÍTOTTA! A könyvében azt írja, hogy a  Nem én mondom, ő állítja!zsidó nemzet fogalma nem más, mint egy mítosz, a zsidó történelem pedig egy kártyavárként felépített hazugság!

A félreértések elkerülése végett, a könyv szerzője; Shlomo Sand izraeli professzor. Tudományos munkájának címe; Mikor és hogyan találták ki a zsidó embereket? A könyv Izraelben 19 hétig a legnagyobb példányszámban eladott sikerkönyv volt, és senki nem akarta megcáfolni a valódiságát!

Ennyit a világ legsikeresebb népéről…

A római történetírók azt mondták, az igazi győzelem az, ha a leigázott nemzet történelmét az ellensége írja át saját szájuk íze szerint és az a gyarmat az igazi gyarmat, amelyik már elfelejtette a saját ősi múltját…

A magyar nemzettől Trianonnál elvették területe kétharmadát, ellopták történelmi jelképeit, kiemelkedő személyiségeit, nemzeti címerének darabjait és ki tudja felsorolni, mi mindent még. Majd 1945 után szisztematikusan megsemmisítették a nemességet, az arisztokráciát, a konzervatív értelmiséget és a földműveseket. A maradék anyaországi társadalmat akkor fejezték le. Ami megmaradt régi méltóságában, jóformán csak a magyar nyelv maga. Akkor, amikor Tel-Avivban a zsidó professzor el kezdte vizsgálni a saját fajtájának a múltját, abban az időben a magyarok őstörténetét is többen elkezdték kutatni. Persze nem idehaza, az igazi gyarmaton! Mivel Trianon és 1945 után jóformán csak maga a nyelv maradt vegytiszta, objektívan vizsgálható állapotban, hát Európa és a világ több részén nekiláttak ízekre szedni a nyelvünket. Ezeket nyelvész professzorok tették meg, nem pedig műkedvelő amatőrök, és egyikük Angliában, másik Hollandiában, harmadik Olaszországban adta ki a tudományos művét! De a legtávolabbi mű Japánban látott napvilágot. Azért elgondolkodtató, hogy például egy olasz nyelvészprofesszor miért állítja azt, hogy nem az ő hazája az egyetemes emberi kultúra bölcsője, hanem a Kárpát-medence… Vagy kinek az érdekét szolgálja a Japánban, Angliában, vagy Hollandiában különböző szerzőktől megjelenő tudományos művek sora, amelyek sokadszorra bebizonyítják, hogy a magyar az emberiség ősnyelve? Mert ugye nyelvében él a nemzet! Vagy ez már nem politika, nem saját érdekről szól, hanem egy ember, aki már eljutott a professzori címig, az már akkora erkölcsi magasságra jutott, hogy kimondja az igazságot, legyen zsidó, japán, olasz vagy bármi más nemzetiségű?

Mert érdekes módon Magyarországon még mindig finnugor nyelvrokonságot és letelepedő barbár nomádokat hazudnak a történelmünkbe. Ez egy dolgot bizonyít: a saját történelmünket most is más írja, viszont ha más írja, akkor egy igazi gyarmat vagyunk.

De ennek egyértelmű jele többek közt az is, hogy már a 70-es évektől általunk feltérképezett, Európa legnagyobb szárazföldi földgázlelőhelyeit kanadaiak és amerikaiak termelik ki a lábunk alól. Akár az angol gyarmatbirodalomban történt, vagy a banánköztársaságokban szokás, de Afrikában is ez a taktika …

Hogy Balczó András szavait idézzem: “Magyarország zsidó gyarmat lett! “

Ennyit bevezetésképpen arról, kik is vagyunk valójában és milyen helyzetben vagyunk …

Egy nemzeti öntudatát vesztett, gyarmatosított, elbutított néppel nagyon sok mindent meg lehet tenni.

Például mindenfajta választást csalással úgy lehet alakítani, ahogy a gyarmatosítóknak az tökéletesen megfelel.

Ilyen csalás volt a kettős állampolgárság szavazásánál, a 2006-os választásnál és ilyen lesz 2010-ben is.

Magyarországnak ma olyan miniszterelnöke van, aki még jelentéktelen politikusként keményen befolyásolta a kettős állampolgárság során a szavazást, amikor a 23 millió román munkavállalóval riogatott mindenkit. Telitalálat volt a riogatása! Egy ilyen hazaárulást kötéllel szokás jutalmazni, de ő sportminiszter lett. A sportminiszterségre való alkalmatlansága az első próbatételnél kudarcot vallott, arról a posztról kénytelen volt lemondani…

A karvalyorrú nyomorultat, aki a kicsi feladat elvégzésére alkalmatlan volt, megtették a legnagyobb feladat elvégzésére, egy ország irányítására.

Vajon kinek volt az érdeke ez az egész, ki támogatta a háttérből pénzzel és hatalmas médiával?

Hogy Balczó András igazságára visszatérjek, egy zsidó gyarmatra zsidók, vagy azokat szolgáló janicsárok kellenek.

Akkor, amikor 2004 december 5-én a népszavazást elcsalták, Izraelben 1948 óta, tehát már 56 éve érvényben volt a “Hazatérés Törvénye”! Ennek a törvénynek beszédes a neve is, mert meghatározza, mely országot tekinti a zsidók döntő többsége igazi hazájának. Nem mindegyiket, hanem egy részüket említettem.

Ez a törvény biztosítja minden zsidónak a hazatérését Izraelbe, ezen felül állami segítséget nyújt a letelepedéshez és automatikusan izraeli állampolgárságot ad.

Tehát ha Gyurcsányék úgy döntenek, hogy a Hazatérés Törvényével élve Izraelben kívánnak élni, felszállnak egy repülőre, és Tel-Avivban leszállva automatikusan megkapja a család az izraeli állampolgárságot. Az, amit nekünk csalással meghiúsítottak az nekik alanyi jogon jár, immár 61 éve. Annak az embernek, akinek a családjával együtt automatikusan jár az izraeli-magyar kettős állampolgárság is, az volt a fő ellenzője az elszakított magyarok kettős állampolgárságának! Furcsa érzés ezt tudni?

Ez a törvény egyébként két részből áll. Egyrészt mondjuk Szekeres Imre MSZP-s képviselő és honvédelmi miniszter haza akar térni, és felvenni az eredeti Stern nevét, ez pillanatok alatt automatikusan megoldható és alijázásnak nevezzük a folyamatot.

Másrészt amikor a zsidó hadseregben is szolgált, 10 évet kint élő Szabó György fideszes képviselő pár éve úgy döntött, hogy mégis Magyarországon akar élni, akkor kivándorolt Izraelből magyar honba. Ezt a kivándorlási eljárást jeridázásnak nevezzük. (Egyébként Szabó György állítólag azóta is fél a növekvő antiszemitizmustól, hangoztatja ezt mindenhol, csak azt nem értem, akkor miért jeridázott vissza hazánkba?! )

Az SZDSZ-t sokan magyargyűlölő cionista pártnak tartják.

Valószínű ennek oka lehet abban, hogy az össztársadalmat züllesztő törekvések mögött burkoltan, vagy teljesen nyíltan ez a párt áll!

Ilyen például a honvédelem szétzüllesztése, az egészségügy lebénítása, az oktatás lepusztítása, a bűnözés egy részének legalizálása, a drogok használatának, pedofíliának, homoszexualitásnak a normális élet fölé emelése és még sok más tény. Az ország népessége drasztikusan csökken, és erre a megfelelő válasz a homoszexualitás népszerűsítése! Ezt biztosan emberi jószándékból teszik!



A zsidó értelmiség nagy része és az egyszerű izraeliták többsége azt állítja, hogy ha ismét zsidóüldözés lesz, annak az okai az SZDSZ és a hozzá hasonló kaliberű politikai szerveződések és ilyen orientáltságú politikusok lesznek. Ez nem az én véleményem, hanem az ő meglátásuk . Vajon az SZDSZ-nek mi érdeke fűződik ahhoz, hogy vallási hovatartozásukat hangoztató zsidó fiatalokat szervez be olyan demonstrációkra, amely irritálja a többségi magyar társadalmat? Olyan helyre, ahol a magyarok legkeményebb magja van kint az utcán? Vajon miért provokálják ilyen nyíltan az egyre radikalizálódó, utcára vonuló magyarokat?



Egy nagy taktika része lenne az egész?

Érdekes módon amikor a látszatszakítás az MSZP és SZDSZ között 2008-ban megtörtént, Fodor Gábor megzsarolta Orbán Viktort. Az esetleges új szövetségnek három feltétele volt:
- marad a törvénytelen alkotmány
- marad a könnyen manipulálható választási törvény
- nem bolygatják a kettős állampolgárságról szóló törvényt! !

Én úgy gondolom ezek után, az SZDSZ bizonyítottan a magyar nemzet ellen működik!

Miért fontos a zsidóknak az alijázás és miért nem lehet nekünk kettős állampolgárságunk?

A szavazások idején rengeteg kettős állampolgár érkezik Izraelből, aki a saját liberálisnak nevezett pártjukra szavaznak.

De maga a választási szavazás kimenetele is könnyen manipulálható.

Mindeközben a külhoni magyarok nem rendelkeznek magyar állampolgársággal és nem szavazhatnak az igazi jobboldali pártokra, ha egyáltalán létezhet ilyen…

Tehát adott egy elhazudott történelemmel rendelkező, nemzeti öntudattól megfosztott, szétszakított magyarság. A maradék anyaországot valamivel le kell bénítani erkölcsileg, hogy szégyenérzetében még önvédelemre se gondoljon.

Ennek akkor kezdtem utánanézni, amikor Horn Gábor, az 1955-ben született SZDSZ-es országgyűlési képviselő kijelentette, hogy az apját és anyját még 1945-ben belelőtték a Dunába.

Ekkor kiutaztam az Auschwitzi Megsemmisítő- és Haláltáborba, ahol minden médium, de még a lexikonok is azt írják, hogy 4 millió zsidót öltek meg, s ennek közel tizede magyar áldozat volt.

Legnagyobb megdöbbenésemre az Auschwitzi Megsemmisítő és Haláltábor 4 milliós tábláját II. János Pál pápa még 1991-ben kijavíttatta. Az új szám, pongyolán megfogalmazva közel másfél millió!
wdrnlev1 Dr. Nagy Levente: A palesztinok sorsára akarnak juttatni bennünket!

Igen, aki most a holokauszttagadás és a gyűlöletbeszéd törvényének mielőbbi bevezetésére gondol ebben a pillanatban, tökéletesen gondolkodik!

Azzal, hogy II. János Pál pápa 1991-ben kicseréltette Auschwitzban ezt a táblát, több mint 2,5 millió áldozat halálát tagadta le, ezáltal a világ legnagyobb holokauszttagadójává vált.

Soha nem fogták perbe emiatt! ! Vajon miért? Pedig sok ember ül ezen tagadások miatt börtönben világszerte! Érdekes, nem? A főkolompos pedig köztiszteletben állt élete végéig? Furcsa ez a logika!

Hogy jön ez Magyarországhoz?

A Dohány utcai zsinagógában találtam egy érdekes táblát, amely még 400 000 magyar áldozatot ír.
wdrnlev2 Dr. Nagy Levente: A palesztinok sorsára akarnak juttatni bennünket!

Gondolom, ez még a négymilliós auschwitzi időszakból való! Tőle pár méterre a most aktuális 600 000 áldozatról van szó!
wdrnlev3 Dr. Nagy Levente: A palesztinok sorsára akarnak juttatni bennünket!

De nem ezen döbbentem meg! A Páva utcában a Budapesti Holokausztkutató Központ utolsó termének leírása szerint Auschwitzban közel egymillió zsidó pusztult el, akiknek legnagyobb része magyar áldozat volt! A számokra érdemes odafigyelni, különösen akkor, amikor az ember azt olvassa ugyanitt, hogy 430 ezer magyar izraelitát hurcoltak el a haláltáborba, akiknek nagy részét azonnal elgázosították. Azután a következő fotósorozat art írja, hogy több mint félmillió ember pusztult el a „magyar történelem legnagyobb temetőjében! ” Igen, a 430 000 áldozat nagy része, azaz több, mint 500 000 halott… Elég furcsa ez a matematika!

Ezek után felrakom annak a rossz faajtós teremnek a videóját, amelynek néhol rozzant, üveges faajtaja van, de a közepén, a krematórium felé még ajtó sem zárja a helyiséget! Tehát itt nincs semmiféle nyílászáró sem! ! Nem tudom, a Ciklon-B milyen okból állt meg ez előtt a nyílás előtt, milyen fizikai törvénynek engedelmeskedett! ! Ez az a helyiség, ahol naponta többek közt 12 000 magyar embert gázosítottak el. Ebből a helyiségből hullottak KI a Ciklon-B áldozatai, amikor KInyitották az ajtót. Az ajtó egy rozzant, üvegezett faajtó, nem KIfelé, hanem BEfelé (igen, BEFELÉ! ) nyílik, – de néhol ajtaja sincs a helyiségnek! Íme a felvétel róla!



Tegyük fel, hogy bevezetik a holokausztcáfolás büntetését és a gyűlölettörvényt hazánkban, mert ebben biztos vagyok! A magyarnak csúfolt Parlament egyhangúlag fogja megszavazni! Akkor ha a Páva utcába ellátogatok a fent említett törvény megszavazása után, és magammal viszem többek közt az Új Magyar Lexikont, és kinyitom a 188. oldalon az Auschwitz címszónál, ahol az olvasható, hogy 4 millió ember halt meg a Megsemmisítő- és Haláltáborban, akkor beperelhetem az egész Holokausztkutató Központot a holokauszt számbeli mértékének tagadásáért? Vagy a lexikon hazudik? De akkor hogy jön ki a hatmilliós teljes áldozat?

Aztán másnap már csak azt kérdezhetem meg Horn Gábortól, hogy mekkora frusztrációt okozott neki az a tíz év az életéből, amit kémcsőben gubbasztva kellett eltöltenie? Mert ugye édesapját és szülőanyját az ő állítása szerint még 1945-ben belelőtték a Dunába az Árpád-sávos zászlót lengetők, de mivel ő 1955-ben született meg, azt a csekély tíz évet valahol el kellett töltenie. Mert ugye akkor már ha valaki hazugsággal fogja őt megvádolni, az már bűncselekmény lesz!

Ha lehet még a döbbenetet fokozni, megmutatnám a fasisztának lehordott Horthy Miklós kriptáját Kenderes községben.

Itt látszik, hogy a politikai elit véleménye nem tükrözi a holokausztot túlélt teljes zsidóság álláspontját.

A kripta előtti kopjafa elé a zsidók kis köveket raknak le, a tisztelet jeleként, bent pedig A hálás zsidóság! felirattal magyar és héber nyelven írott koszorú látható!
wdrnlev4 Dr. Nagy Levente: A palesztinok sorsára akarnak juttatni bennünket!

Mi ezen a meglepő? Horthy Miklóssal kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy az európai zsidók a legtovább hazánkban voltak biztonságban a II. világháború során. Nem tudok olyanról, hogy valahol ebben az időben reguláris egység védte volna a zsidóságot. Azaz védte, Budapesten Koszorús Ferenc vezérkari ezredes az I. páncélos hadosztállyal! Nürnbergben többek között ezért nem került még csak szóba sem Horthy Miklós neve! Ezeket a gesztusokat hálálták meg Rákosi-Róthék, Kun-Kóhnék és a többi ávós zsidó.

Viszont az, hogy a kegyeletteljes megemlékezés nyomai láthatóak Kenderesen, bizonyítja, hogy vannak még reálisan gondolkodó, “hálás” magyar zsidók, tehát nem szabad őket egyféleképpen megítélni!

Ezek után egyébként nem csodálkoznék, ha a nácivadászok találnának még élő magyar háborús bűnöst, akiket nagy nemzetközi csinnadrattával felelősségre vonnának, vagy hirtelen megfilmesítenének egy megható történetet! Ez a történet most nem gyerekekről szólna, mint a Nobel-díjas Sorstalanság, hanem például egy fiatal lányról, és ez a történet megkapná az Oscar-díjat. Így a média által megismerhetné az egész világ, milyen rettenetes dolgok történtek hazánkban.

Tényleg! ! Milyen szerencse, hogy Kertész Imre kisgyerekként több haláltábort túlélt és megalkothatta az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett könyvét! Sajnos a Sorstalanság megfilmesített változata nem kapta meg az Oscar-díjat. De lehet, hogy egy másik, például fiatal lányról szóló alkotás elnyeri majd!

De megismétlem, a teljes hazai zsidóság álláspontja nem egységes, mint a kenderesi fotó is bizonyítja. Sajnos ők nem tudják a hangjukat kellően hallatni! (Nem akarták, ha vannak is valahol – a szerk.)

Ennyit a bűnös magyar népről.

Hazánkban most tudatos indirekt népirtás folyik, erről már többször írtam. Az ötvenes években az ÁVH nem azért irtotta az arisztokráciát, értelmiséget, vagy a kulákokat, mert fasiszták, szabotőrök vagy a rendszer ellenségei lettek volna, hanem mert reálisan gondolkodó, vagyonnal rendelkező emberek voltak. A magyar életteret nem azért teszik élhetetlenné számunkra, nem azért irtanak bennünket, mert alávalóbbak lennénk bármely más néptől, hanem azért, mert egy kiváló adottságú területen él a magyar nemzet! Mivel a magyar élettérre égetően szüksége van a betelepülni akaró néptömegeknek, ezt a népirtást megszálló hatalom polgárháborúval akarja meggyorsítani, teljessé tenni. Ez azért jó nekik, mert a szervezetlenül lázadó bennszülött magyarokat kevés rendőrrel brutálisan le tudják verni, csírájában elfojtanak mindent. Baloldal, jobboldal, liberális, konzervatív, piros színű, narancssárga, kék, zöld, mindegy, csak ne legyen egységes piros-fehér-zöld! ! Viszont ha a magyarok szervezetten állnak ellen, mint annyiszor már a történelmünkben…(! )

A belpolitikában olyan jellegű taktika folyik, mint amikor a tűzoltók benzinnel locsolják a tüzet! A cigányságot a többségi magyar társadalom fölé emelték. Az apróbb bűncselekményeket Kuncze Gábor (SZDSZ) javaslatára “megélhetési bűnözésnek” hívják, a magyarok meglincselését polgárjogi harcnak tüntetik fel.

Néhány példa a teljesség igénye nélkül :

- A zámolyi cigányok meglincselnek egy magyar férfit, de ezért mindannyian politikai menedékjogot kapnak Franciaországban.

- Budapesten egy bokszoló cigány diák agyonveri az osztálytársát, de 3 hónap múlva indok nélkül kiengedik a börtönből.

- Az olaszliszkai lincselők egymilliárd forintra perelik az államot a “lincselés” szó használata miatt, egyiküket pedig kiengedik a börtönből.

- Miután a lakosság körében kilátástalanságot okoz a “megélhetési bűnözés” legalizálása, annak értékét 5 ezer forintról 20 ezer forintra emelik. Ez lenne a megfékezés eszköze? A cigányság egyre jobban vérszemet kap emiatt! Jobban emelik a szabad rablás tételét, mint az infláció mértéke, szándékosan felőrölve a lakosság még dolgozni hajlandó részét! Ugyan ki fog vetni, ha a megélhetésiek büntetlenül betakarítják a termést?! Nincs cigánybűnözés, de a börtönök 80-90%-át a roma polgárjogi harcosok teszik ki? De ha én ezt leírom, akkor rasszista vagyok! Hát jó, semmi gond, akkor rasszista (is) vagyok! Nem szégyellem!

A megfékezhetetlen cigánybűnözés megoldását abban látja a magyar rendészeti miniszter, ha iskolázatlan cigányok tömegeit veszik fel a magyar rendőrségbe. A támogatás jeleként Draskovics elmegy a két nagycsécsi cigány temetésére. Így demonstrál a polgárháború előestéjén ország rendjéért felelős miniszter! (Ennek két oka van: vagy az ő rokonait temették, vagy soha nem lesznek meg az elkövetők! De ha nincs elkövető, kit terhel a kettős gyilkosság? Ugye nem fognak elszaporodni az olyan etnikai jellegű gyilkosságok, amikor egymást gyilkolja magyar és cigány kölcsönösen, de az elkövetők soha nem lesznek meg? Ezeken mindkét oldal felbőszül majd és egymásnak esik, kirobbantva a nemzetet legyengítő polgárháborút, aztán jöhet a megszállás a nevető harmadik fél részéről?)

Amennyiben ez a tendencia fog folyni az országban (ezekkel a politikusokkal mindenképpen), minden köztörvényes büntetési tétel csökkenni fog, kivétel a többségi magyar társadalom megalázására alkalmas úgynevezett rasszista, gyűlöletkeltő és terrorista cselekmények.

Szlovákiában a cigánykérdést egyszerűen oldották meg: a polgárháborús helyzetet előidéző cigányok segélyét drasztikusan csökkentették, majd kivezényelték a katonaságot rendet teremteni. Csökkent Szlovákia elcigányosodása, azóta odaát a kisebbség tudja, hol a helye a társadalomban.

Szlovákia is uniós tag, de érdekes módon amikor leverték a cigányok lázadását senki sem hörgött rasszizmust kiáltva… Nem volt fasisztázó médiaőrjöngés! Jééé!!!

És a magyarok uniós megítélése hogy halad? Brüsszelben Bartók Béla hangversenyét egy hattagú roma népviseletbe öltözött, füvön heverő cigánycsaláddal reklámozták, középen nagy “Hungary” felirattal… Milyen szép propaganda!

A magyarság fogalmát a cigánysággal hivatott összemosni az “SZDSZ nagy politikusa”, a nemzetünket rendkívül aktívan gyalázó Mohácsi Viktória, valamint most az Európai Néppárt arca, Járóka Lívia fideszes politikus. Több mint 25 millió példányszámban bocsátanak ki Európában DVD-ket, melyeken a magyar polgári jobboldalt egy cigány nő képviseli… Alakul szépen a médiánk nyugaton!

Ezalatt például a nemzetközi kiállításokon nem engedik a magyar rovásírás bemutatását!

A nemzetközi és hazai politikában van néhány logikátlan dolog. Logikátlan, de mégis logikus.

- például Tom Lantos Amerikában (akkor még) élő magyar származású zsidó politikus milyen alapon intézkedett volna, hogy tiltsák ki a Magyar Gárda tagjait az USA-ból? Mi köze egy amerikai politikusnak egy magyar egyenruhás szervezethez? Veszélyt jelentünk Amerika területi egységére talán?

- Izraelnek mi köze van a Magyarországon működő egyenruhás szervezetekhez, ha azok lőgyakorlatot tartanak ? Szomszédos országnak tekint bennünket?

- vagy Eörsi Mátyás zsidó SZDSZ-es politikus a Nagy-Magyarországról fantáziálókat őrültnek és gazembernek nevezi. De a zsidók, akik 2 ezer éven át fantáziáltak saját országról, Izraelről, azok nem voltak gazemberek, vagy őrültek?

- A Hollán utcában, a zsidó negyedben betört egy kirakatüveg. Ott volt a hazai politikai elit, de Nyugat-Európától USA-ig is voltak itt politikusok, újságírók .Mindenki sírt, rettegett, nácizott! Egy betört üvegért?

- és Olaszliszka ? Zámoly? Gadna? Vásárosnamény? Kecskemét? Kiskunlacháza? Meg a többi eltitkolt helyszín? Egy magyar ember élete nem ér meg egy kirakatüveget? Nem ér pár ezer forintot? Miért nem tiltakozott a politikai elit?
Mi a rasszizmus?

A rasszizmus definíciója: “emberfajok értékbeli egyenlőtlenségét hirdető, tudományt megcsúfoló elmélet”.

Értem. Amikor betörnek egy kirakatüveget, tíltakozom. De ha csakis azért ölnek meg ismét egy embert, mert magyar, akkor mit csinálok?

Erre van egy nagyon szép felvételem, ami tükrözi a politikai elit nézetét.ha csakis azért ölnek meg ismét egy embert, mert magyar, akkor mit csinálok?



Amikor az emberi életről beszélünk, eszembe jutnak az öngyilkos terroristák, akik feláldozzák a puszta életüket a szabad hazájuk érdekében. Ilyenkor mindig beugrik az 1456-os nándorfehérvári diadal, amikor Dugovics Titusz magával rántotta a bástyáról a mélybe, a biztos halálba a török janicsárt. A janicsár a törökök győzelmi zászlóját akarta kitűzni, és mivel egy magyar ezt csak a saját életének feláldozásával tudta megtenni, hát meg is tette gondolkodás nélkül. A zászló mindössze egy jelkép, ezért feláldozza magát egy ember? Akkor most Dugovics Titusz egy hős, vagy egy öngyilkos terrorista? Érdekes felvetés most, a XXI. században!

Hajrá agymosottak, nem kell gondolkodni! Majd a média megadja a választ mindenre, csak az eszét ne használja senki sem!

Azt mondják, a vér nem válik vízzé. Európai történészek azt állítják, ha Magyarország nem létezne, valószínűleg egész Európa muzulmánná vált volna. De megállítottuk a törököket. Elképesztő, de mondanak mást is a történészek! A II. világháború során Bécset hat nap alatt foglalták el az oroszok, Berlinhez 14 nap kellett. Budapest 102 napig tartotta fel az orosz sereget, ezzel Európa szovjet befolyási zónáját átrajzolták. Ennek február 11-én a Becsület Napja állít emléket, ami ma hivatalosan természetesen fasiszta ünnep… Tehát megmentettük a kontinenst a törököktől, de az oroszoktól is? Mi rohadék, fasiszta, nácik, az ” utolsó csatlós”, a “bűnös nép”!

A vér nem válik vízzé, azaz a XXI. században azt mondanánk, ezeknek a hősöknek a leszármazottai máig itt élnek, mert a genetikai állomány az nem túlzottan sokat változott a Kárpát-medencében, csak ugye a fejekben nincs minden rendben.

Valamikor, amikor létrejött Izrael, a világot azzal kürtölte tele a “független”, kézivezérelt média, hogy legyen már végre hazája az izraelitáknak. A propagandamondatuk ez volt:”Nép nélküli földet a föld nélküli népnek!” Érdemes megnézni, hogy élnek ma a palesztinok, akiket meg sem említett a propagandamondat!

A zsidóknak egy része igen öntelt. Ezért mondta Simon Peresz, hogy felvásárolják hazánkat (is).

Ezért mondta Ehud Olmert, hogy megparancsolta Bushnak, az USA elnökének, hogy kell szavaznia Amerikának az ENSZ-ben.

Egy érdekes nyilatkozat azonban nem terjedt el, pedig ezt is illene tudnunk róla. Említettem az írásom legelején a történelem átírását, a történelmi nevek, helységek meghamisítását. Hazánkat a zsidók egyértelműen kinézték új hazájuknak, ezért aggódnak a nemzeti önszerveződéseink miatt Izraeltől az USÁ-ig. Egyik vezetőjük, Salamon Berkowitz az idetelepülés jogosságát egészen elképesztő állításokkal igazolja: Magyarország egy régi zsidó birodalom, Nyírtass neve nem Tas vezértől ered, hanem a Tasch nembéli zsidóktól, Nyírtasst egy zsidó házaspár alapította …A mostani letelepedésük egy folyamat kezdete! Hihetetlen? Íme a szóban forgó kijelentések!


(Egyébként a tatárjáráskor, törökdúláskor, orosz megszálláskor bennünket, magyarokat ki fogadott be? Mely országokkal kötöttünk befogadási kvótákat? )

Ilyenkor eszembe jut Rumánia, amelyet több évtizedes névhasználat után azért kereszteltek át Romániának, mert akkor mindenki a Római Birodalomra gondol. Előtte kitalálták a dákó-román folytonosság elméletét, mert ők persze egyenesen a rómaiaktól származnak, hogy szebben tündököljön a hazugság. Amikor ezen is túl voltak, kellettek történelmi személyiségek, így Hunyadi Mátyást a legnagyobb román királlyá kiáltották ki. Ma, mint az Európai Unió tagja, Nagyszebent a román kultúra FŐVÁROSAKÉNT mutogatják! Egy merész ötlettel indult a nagy dicsőség, mi meg elmosolyogtuk a legelejétől ! Most ők a nagymultú európai nép, mi pedig a hazátlan, nomád barbárok és cigányok…

Ennél nagyobb karriert a 16 éve létező Szlovákia futott be, amely ország jelképe a Kossuth-címer jobb oldala (hármashalom kettős kereszttel) és most a körmöcbányai pénzverdében verik a magyar jelképpel rendelkező szlovák eurót.

Visszatérve a tölgyfa hasonlatára, elgyengült bennünk az, ami a tartást megadja. Elbutítottak, megosztottak, kisemmiztek mindannyiunkat. Lassan elkezdődik a következő történelmi vadászidény. Vadászidényben két szereposztás van: vannak a vadászok és vannak a nyulak. A vadászok dolga az, hogy vadásszanak az esztelenül rohangászó buta nyulakra. A nyulaknak ebbe az egészbe nincs beleszólásuk. Olyan csak Viccországban van, hogy a nyúl viszi a puskát és lelövi a vadászt. Most erre mondjam azt, hogy vicc, ami ebben az országban folyik?

Nekem az a véleményem, lassan le kellene venni a nagy nyuszifüles piros és nagy nyuszifüles narancs színű csörgősapkákat a fejekről. El kellene dobni a piros és narancs bohócruhákat. De a többi színű maskarát is…

Kicsit hideg vízzel meg kellene mosakodni és ráébredni, nem vagyunk se pirosak, se narancssárgák, de még zöldek, meg kékek sem, és leginkább nem vagyunk nyulak.

Magyarok vagyunk…
…és nagyon ideje volna rendezni a sorainkat, mert ugye vészesen közeleg az a vadászidény.

Dr. Nagy Levente

Kunhegyes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése