2011. június 26., vasárnap

Bin Láden halála= 9/11=Perhabord - hazugságok agymosottaknak.

Dr. Steve Pieczenik: Bin Láden az Oswald féle balek 10 évvel ezelőtt halt meg betegségben!

Dr. Steve R. Pieczenik az amerikai kormány bennfentese, aki számos igenbefolyásos pozícióban volt már, három elnök ideje alatt és még most is a Védelmi Minisztériumnak dolgozik, megdöbbentő dolgokat mondott az Alex Jones Show-ban, hogy Oszama bin Laden már 2001-ben meghalt és azt, hogy egy „nagykutya” közvetlenül a „fülébe súgta”, hogy a 9/11 egy belső munka volt és ez olyan biztos, hogy akár tanúskodna is a bíróságon.
Mikor a "yes I can" nem működik, akkor megölik őt ...ÚJRA! - Osama Zombi 6 - az újraválasztás
Pieczeniket nem lehet csak úgy összeesküvés-gyártóként vagy laikusként kezelni. Helyettes államtitkárvolt, korábban haditengerészeti kapitányvolt, továbbá sok díjat nyert és doktorija is van a Harvardról. Steve Piaczenikről mintázták Jack Ryan karakterét a „Férfias játékok” c. filmhez, amit Harrison Ford játszott.
Láden már régen halott csak a megfelelő időre vártak, hogy ezt a lapot eljátszhassák és most ez kapóra is jött, amit az előző bejegyzésben már megvitattam. Pieczenik abban a helyzetben volt, hogy akár személyesen is találkozhatott bin Ládennel mikor a szovjetek ellen harcoltak a 80’-as években. Elmondta, hogy bin Ládent nem egy katona rajtaütéskor ölték meg és nem is megölték, hanem a Marfan-szindróma következtében halt meg, nem sokkal a 9/11-es eset után.
A CIA és egyéb hírszerzés ezt nagyon jól tudták és Piaczenik nevetségesnek tartotta, hogy Obama és csapata a képernyőn élőben követték volna a hadműveletet, később előjön a TV szobából és közli, hogy éppen most nyírtuk ki a terrorvezért…ez egy vicc….”már kilenc éve tudják, hogy halott, akkor minek hazudoznak és verik át az embereket újra és újra?” –kérdezte felháborodottan a műsorban.
Obamáék teljesen kétségbe vannak esve a választások miatt, feszegetik a születése helyének kérdését és kellet valami, ami megdobja a népszerűségét, és hogy feljebb kapaszkodjanak a csúszdán, ismét át kellet vernie az embereket. Bin Láden évekkel ezelőtti halálhírét már sok más hírszerzési szakember és állami hírforrás is visszhangozta.
Bin Láden egy eszköz volt arra --mondja a kormányügyes, hogy az emberekben felébresszék az arab-világ elleni gyűlöletet, és hogy megindokolják a háborúkat, amiket a Közel-Keleten vívnak az úgynevezett terrorizmus felszámolásáért, amit Bush és Dick Cheney teremtett. Most azon munkálkodnak, hogy Pakisztánt is magukkal rántsák a kitalált terrorvezér rejtegetésre hivatkozva, de a cél az, hogy Pakisztánt megszállva körbevegyék Iránt, hogy egy háború során összetudják roppantani (egyébként erről szól a szíriai műsor, Szíria destabilizálása, amit már évek óta megterveztek, hogy legyengítsék Irán szövetségeseit. Most rakosgatják fel a gyalogosokat az Illuminátus világ-sakktáblára. Készülnek a Harmadik Világháborúra ).
Pieczenik, aki nem vallja magát semelyik párt képviselőjének sem, csak egyszerű állampolgárnak, akinek komolyabban fáj a feje, amiért hazája ilyen irányba halad.
Itt a teljes interjú
Hétfőn az iráni külügyminisztérium szóvivője Ramin Mehman-Parast is kijelentette, hogy az USA által vezetett Nyugatnak már nincs több ürügye a regionális országok fosztogatására bin Laden halála után. Az Iszlám Köztársaság szilárd meggyőződése, hogy a nyugati „terrorizmus elleni harc” kampánya csak ki lett találva, hogy indokot szolgáltasson a régió megszállás alatt tartására és alapot adjon a további inváziónak. Az USA tisztviselők szerint bin Laden holttestét az arab tengerbe vetették, ami a DNS-teszt elvégzésének megtagadását is jelenti.
A kérdés felvetése után összehangolt hacker-támadás indult az iráni médiák többsége ellen, számos hírügynökség honlapja jelenleg is túlterheléses támadás alatt van.
írta: AnathDas, 11-05-05 - címkék: 911, bib, láden és kategóriák: 3. világháború - 4 komment

Oszama bin Láden már évek óta halott

Állítólag fejbe lőtték Oszama bin Ládent. A hírt Barack Obama a CNN adásában jelentette be. A terrorista vezér holttestét hullámsírba helyezték, nehogy zarándokhellyé válhasson. Bin Ladent még a múlt héten ölték meg Pakisztánban, állítólag egyik fia is életét vesztette az akció során -hát igen állítólag.
Beveszik, hogy mi lőttük le és dobtuk a tengerbe...ha ha ha!!! Akkor mondjátok meg nekik, hogy a Mikulás segített megtalálni Őt ..ha ha ha ha ha ha!!!
Miután Obama bejelentette bin Láden halálát, aki már egyébként évek óta halott, mert nagyon betegvolt; már 9/11 idején is kórházban volt a CIA védelme alatt ..na mindegy..., a szokásos terrorizmus elleni propagandaszöveggel folytatja hatalmas színászi alakítással, amiért  Oszkár-díjat is érdemelhetne és jól is mutatna a Béke Nobel-díja mellett. Obama az utóbbi időben igen sokat veszített a népszerűségéből, ezért szükség volt egy ilyen hírverésre, mint Bushnak a 9/11-es eset, amely után az Ő békasegge alatti népszerűsége is megugrott, ugyanis mindjárt itt vannak a választások és Obamának igen csak pedálozni kell, hogy fenn tudjon maradni...nagyon érzik a végüket, kapkodnak össze vissza. Aztán nyilván gazdasági okai is lehetett, ...megkavarni a paklit, játszani az árakkal és cukkolni a szélsőségeseket, valamint ezáltal növelni lehet a "terrorizmus" veszélyét...majd az idő bizonyít...majd meglátjuk.
Minden értelmes és józan ember tudja, hogy mi is történt 2001. szeptember 11.-én! Ezen hazugságokkal a terrorista vezetőkről és terrorizmus ellen háború szükségességéről csak egyre nyilvánvalóbbá teszik számunkra az igazságot. Minél többet hazudoznak, annál mélyebbre süllyednek, míg végül megfulladnak. Saját maguk alatt vágják a fát, hisz egyre több embernek nyílik meg a szeme.
Mit mondanak mások: Már foglalkoztunk az Oszama bin Laden állítólagos halálával kapcsolatban felvetődő kérdésekkel.
Vizsgáljuk meg a híradásokon keresztül is szembetűnő eshetőséget! Április 25-én úgymond kiszivárogtatják, hogy atombombát rejtett el Európában az al-Kaida, melyet Oszama bin Laden elfogása vagy megölése esetén fognak felrobbantani. Május 1-én pedig megölik bin Ladent. Micsoda véletlen!
Az európai atombombáról – honnan máshonnan – a WikiLeaks-től szerzünk tudomást. Melynek szerepét ismerjük. Az „információ” pedig természetesen ismeretlen al-Kaida vezetőtől származik.
Az európai nagyvárosok megsemmisítését már a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei beígérték, arra az esetre, ha kudarcot vallanának. A Jegyzőkönyvek szerint a nyugvó bombákat a metróalagutakban helyezik el, a városokat behálózó járatokat kihasználva aláaknázva azokat. (Talán nem ártana megvizsgálni, tulajdonképpen mi célt is szolgál a 4-es metró címszó alatt végzett fúrás…) Ami jelenleg folyik még inkább csak a vergődés, mint a vesztés belátása. De könnyen lehet, hogy egy ilyen rejtett bombát szándékoznak az al-Kaida nyakába varrni.
A boszorkánykonyha mesterei bajban lehetnek, nagyon ég a talpuk alatt a talaj. A kiszivárogtatás és az akció megkezdése között alig egy hét telt el. Mi ez a nagy kapkodás?
Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info
Akit érdekel a terrorizmus elleni háború miértje és tudni szeretné, hogy valójában miről is szól, akkor olvassa el a "War on Terror" című írást Illetve nézd meg ezt a videorészletet, amelynek a teljes anyagát itt találhatod.
írta: AnathDas, 11-05-04 - címkék: és kategóriák: 3. világháború - 2 komment


Beakarják mesélni, hogy az al-Kaida megerősítette bin Láden halálát...már fárasztóak

A hírekből: az "al-Kaida" megerősítette Oszama bin Laden halálának hírét, legalábbis erről szóló közlemények jelentek meg különböző dzsihádista, a terrorista szervezetet támogató honlapokon. Az írás arra is figyelmeztet, hogy a csoport folytatni fogja a megkezdett harcot, és vezetőjének halála átok lesz az Egyesült Államok számára. „Az örömük hamarosan bánatba csap át, a vérük a könnyükkel fog keveredni" – jósolta.

Az al-Káida a pakisztáni felet is megbüntetné. „Arra szólítjuk az összes pakisztánit, akiknek földjén Oszama sejket meggyilkolták, hogy keljenek fel" – fogalmaztak, aminek hatására a pénteki imát követően már kisebb megmozdulásokról érkeztek hírek. A közlemény keményen bírálja az iszlamabádi hatóságokat, akik engedélyezték az amerikai kommandós akciót, és hagyják, hogy Washington megsértse az ország szuverenitását. A közlemény kitér arra is, hogy hamarosan nyilvánosságra hoznak egy videóüzenetet – az utolsót, amelyet Oszama bin Laden halála előtt egy héttel vettek fel.

Csak az a baj, hogy ezeket az üzenetek SITE Intézet adta hírül, ami katonai jellegű híreket gyűjti és dolgoz fel és ami az Egyesült Államok kormányának egy társszervezete!!!, vagyis a hadi-ipari komplexum  front szervezete, s már egy jó ideje ontja magából a hamis, már leleplezett Al-Kaida felvételeket, szövegeket. Ez a SITE üzeneteket feldolgozó csoport amerikai kormánytól évente 500 000 dollárt kap az adófizetők zsebéből. A SITE csoportot Rita Katz alapította, aki egy izraeli kém lánya. Katz közvetlenül együt dolgozik az Igazságügy-, a Pénzügy- és a Védelmi minisztériummal. A SITE honapjának tartalma nagyrészt az USA Külügyminisztérium véleményén alapszik.

Amit a SITE-ről ellehetne mondani az nem más mit egy trójai faló, amit a hadi-ipari komplexum használ arra, hogy színre vigye az al-Kaida propaganda jellegű anyagait, hogy kierőszakolják a terrorizmus elleni háborúkat, hogy cukkolják a szélsőségeseket, amik Ők maguk teremtettek, hoztak létre.
Egyébként általában vonatkozik ez a maintstream médiákra, amik csak úgy néznek ki mintha függetlenek lennének és tényeket közölnek, holott szó sincs erről. A hírmédiumok a Cionista Illuminátus kezében vannak, azt mondják el nekünk, amit akarnak, hogy halljunk, amit láttatni akarnak velünk, hogy utáljuk az arabokat, meg iylenek. Az egész híradás csak arról szól, hogy igazolják a háborúikat, és bizonygassák, hogy bin Ládent tényleg megölték, mert egyre több ellentmondásos hír kering az  akció körülményeiről.
A cél a Világuralom; az iszlám eltörlése; független nemzetek eltörlése; és így tovább. Sokan azt mondják, hogy recseg a rendszerük, mert túl sokat hazudoznak és az emberek nem hülyék…még sok a hülye ahogyan elnézem milyen sokan figyelték az esküvőt, meg hányan örültek az Oszama halálának, de talán van remény, hogy egyszer felébredünk.
írta: AnathDas, 11-05-08 - címkék: al kaida, bin, láden, terrorizmus és kategóriák: 3. világháború - még nincsenek kommentek

A másodlagos terror vonalát világítják meg, elterelve a figyelmet az elsődleges terrorról. A forrongó arab lázongásról, a kezükben lévő olaj megszerzéséért bombázzák Líbiát stb. Kimerülőben van a világ ásványkincs vagyona, akadozik az USA gazdasága, Kína bármelyik pillanatban földre kényszerítheti ezt a terrorista gépezetet a $ feleslegeivel. Az atomfenyegetés helyet skalár fegyvereket bevetve, még írmagjuk sem marad e terrorista csapatnak, kik meg akarják felezni a föld lakosságát, és a kamatszivattyúzást nem akarják leállítani, pedig a kamat tette tönkre az elmúlt idők nagy civilizációit sorra mindegyiket. Ideje volna váltaniuk a zsidó uzsorakamat gazdasági modelljükön, mert ahogy a SZU- felbomlott, úgy járhat az USA is a kullancs kis moszados közösségével az elsődleges terroristáival. Mi meg csak sodródjunk, az élet élni akar, de hova lettek a verebek, ez nem hollókoszt, ez verébkauszt. Mi jön ezután a népesség felezése, járvánnyal, háborúval, védőoltással, vagy skalárfegyverrel. A végén a népességfogyás nem állítható meg, beteljesíti az ember küldetését " kiírtja önmagát" Jó éjszakát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése